HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Trin & Brad - It's show time

Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Trin & Brad - It's show time
Vas. Jan. 29, 2017 7:49 pm
 



 

Bradley


Trinity

Alig érkeztem vissza Seattle-be, mikor a menedzserem egyszer csak elém varázsolt egy scriptet.
- Ezt nézd meg – felkonferálással, és egy halványan észlelhető, bujkáló mosollyal, amit ekkor még nem tudtam, mire véljek. Aztán megláttam a címet, minekután felkúszott szemöldökkel vettem kézbe és lapoztam bele, innen-onnan magamévá téve néhány oldalnyi szöveget, s közben a homlokom egyre csak mélyebb ráncokba futott.
- Ugye, ez csak vicc? – pislantottam fel a meglepettség és az megbolygatott érdeklődés között vacilálva, a mosolyom azért fél oldalról elkerülhetetlenül mozgásba lendült. – Én, mint kórosan szexmániás pszichológus? Nem túlzás ez egy kicsit?
Régóta dolgozom már Jay-jel ahhoz, hogy tudjon egyet s mást az életemről, a menedzsere általában a seggébe is bemászik az embernek, nehéz előtte titkot tartani, és ha valóban jól megy a közös munka, nehéz kivédeni, hogy holmi barátság-féleséghez hasonlító irányba is el induljon a dolog. Mi is valahol ezen az útvonalon haladunk, és ha a sajátos vezeklésemről nem is tájékoztattam szájbarágósan, azt azért tudja rólam, hogy manapság próbálom kerülni, vagy éppen minimalizálni az ágyjeleneteket forszírozó filmeket. Erre beállít egy ilyennel...
- Valamivel ellensúlyoznod kell a sekélyes magánéleted – tárja szét ártatlanul a kezeit, majd újabb adagot csúsztat le a sörből. – Mélyen hallgatnak rólad a lapok, vagyis bocs, nem igaz, boldog-boldogtalan arról csámcsog, hogy újabban meleg vagy. Ha nem teszünk valamit sürgősen, könnyen tömeges öngyilkosság-hullámba torkollhat ez a szörnyű félreértés.
- Árad belőled az együttérzés. De tudtommal nem a katasztrófa elhárító osztagnál melózol...
- Nekem az a dolgom, hogy egyengessem a karriered. És biztosíthatlak, neked sem tenne jót, ha a rajongóid fele a kardjába dőlne. Emlékezz, mi volt szerencsétlen Goethénél.
- Szarok Goethére – nemes egyszerűséggel szalad ki a számon, még mindig nem vagyok meggyőzve. – Ha nem csal az emlékezetem, megmondtam, hogy egy ideig nem vállalok ilyeneket. Ezt meg pláne nem – lendítem vissza az asztalra a forgatókönyvet, és én is leöblítem ezt a sarkos megállapítást. Jay látványosan nincs elragadtatva, de látszik rajta, hogy nem adta még fel.
- Egyébként meg, messze nem csak arról írnak, hogy meleg vagyok – teszem hozzá azért, a béke és a tisztánlátás kedvéért. – Itt van például ez a séfes forgatás, már most nagy az érdeklődés.
- Ja, ahol egész véletlenül szintén egy pasi szerelmes beléd.
- Attól én még nem viszonzom a kitüntetést.
- Ahogy itt sem kell semmit viszonoznod. Egyszerűen csak eljátszod. Mert profi vagy. Mindenki azonnal ráharapna, a kritikusok eleve piros ponttal nyitnának, mert művészfilmhez még nem adtad a neved, a rajongókban pedig nyomban eloszlatnál minden kételkedést anélkül, hogy egy karc is érné a magánéleted. Nem azt kérem, hogy vedd feleségül, szexjelenetet pedig nem először forgatsz már. Alig van benne pár... két-három hét alatt le is zavarják a felvételeket. Aztán kezdheted a séfedet. Addig még úgyis elvacakolnak, időben is pont beleférne...
Valahol ekkor kapcsoltam ki. Ha Jay-en múlik az utolsó agysejtjei met is képes kidumálni a helyéről. Nagyjából öt perc múlva már annyira leszívott és zombi létbe taszított, hogy belementem, csak hallgasson. Elvégre ki akarná nagyobb gonddal egyengetni a karrierem, ha nem ő. És ha ő úgy látja, ez kell. Akkor ez kell. Átbeszéltük a forgatókönyvet, biztosított róla, hogy sehol sem lesz szükséges konkrét szexuális érintkezés, én pedig aláírtam az elém csúsztatott szerződést.
- Azt mondtam már, hogy pornószínésznővel fogsz dolgozni? – vigyorog most már, látszik rajta, hogy roppant elégedett, és egy íves mozdulattal a sarokban sunyító kukába kosarazza a sörös dobozt.
- Bazd meg!
- Jövő hét hétfőn lesz az első találkozó. A rendező fontosnak tartja, hogy a forgatások előtt és alatt jobban összecsiszolódjatok, hogy hitelesebb legyen a köztetek dúló kémia. Ő mondta, ne rám nézz így – mentegetőzik azonnal, de a mosoly azért letörölhetetlen a képéről.
- Na persze... – Mi a picsába másztam bele már megint... dörzsölöm meg a homlokom futólag, de végül is tökmindegy. Ez is csak munka, mint minden más. Az pedig csakis profizmus kérdése.

***

Hétfőre, mint kiderült, egy viszonylag zártkörű, ám annál szokatlanabb helyszínű eseménnyel készültek, aminek az elején, a gyors bemutatást követően a faggatózó újságíróké volt a terep, majd az est további részében már csupán a szereplők, szponzorok és egyéb közreműködők ismerkedéséé volt a főszerep. Mindezt pedig egy kikötőhöz rögzített, rendezvényeknek otthont adó hajón.
Mostanra már bőven lezavartuk a sajtót, ám ami engem illet, alig emlékszem rá, mivel szórakoztattam el őket, fejben ugyanis még nem igazán sikerült túljutnom a meglepetésen, amit a nem olyan rég lezajlott, első bemutatás jelentett.
Egyelőre képes voltam megállni, hogy ne nézzek utána újdonsült partnernőm művészi múltjának, mert azért nem kevésszer kellett megküzdenem a szörnyű kísértéssel, hogy rákeressek. Az egyetlen, elém tett kép lehangolóan kevésnek bizonyult, másrészről viszont, nem akartam kockáztatni, hogy olyasmire bukkanjak, ami a forgatások alatt még jobban megnehezítené a dolgom.
Nem is tévedtem sokat, sőt, immáron biztos vagyok benne, hogy ha előzetesen elmélyültem volna az inspiráló filmkockákban vagy a rendelkezésre álló fotódokumentumokban, már most bajban lennék. A levegő ugyan akadálytalanul bejutott, de távozni már határozottan elfelejtett, amikor hirtelen szemtől szemben találtam magam vele. A meglepetés talán nem is elég kifejező a jelenetre.
Komolyan ezzel a nővel kellene nekem... összecsiszolódni? Hát, sok szerencsét, ha rajtam múlik, biztos nem fogom erőltetni. Leforgatjuk, amit kell, és ennyi. A szükségestől egy perccel sem akarok több időt tölteni a közelében, de azért olykor-olykor nem állom meg, hogy ne időzzön rajta egy kicsit a tekintetem, mikor látszólag céltalanul körbepislákolok a teremben.
Vissza az elejére Go down
Trinity Grey
avatar
Inaktív

Kor : 31
Avataron : Jessica "Stoya" Stoyadinovich

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Hétf. Jan. 30, 2017 12:04 pm
 



 

Vegyes érzelmekkel olvastam el az e-mailt, amit pár nappal ezelőtt kaptam. Figyelem nélkül akartam hagyni, de rossz szokásom szerint olvasatlanba tettem az első gyors átolvasás után, így amikor a postafiókom böngésztem, mindig ott emlékeztetett arra, hogy foglalkozzak vele. Újra elolvastam, figyeltem a rendező szavait, értelmeztem mondatait, majd ki is töröltem, de pár pillanattal később kértem egy visszaállítást a rendszertől és újra olvasatlanná tettem.
Egyrészt hatalmas lehetőség lenne, hogy végre egy olyan filmben szerepeljek, amilyenben mindig is szerettem volna, de ma már más vagyok, mint tíz évvel ezelőtt. Mások a céljaim, a felelősségköröm, máshogy gondolkodom és bármennyire kenegette hájjal a lelkem a direktor szavai, hogy rám írta a szerepet, meggondolandó volt az ajánlat.
A klub a mindenem, azzal kell foglalkoznom, s ha ilyetén reflektorfénybe kerülök, veszélyeztetem a klienseim érdekeit. Viszont bekerülni Hollywood fényűző világába és onnan szerezni ügyfeleket túl csábító ajánlat, hogy visszautasítsam. Persze ehhez rettentő jól kell játszanom a játékot, okosan kell a kártyákat kevernem és kiosztanom. Azonban nem ez utóbbi volt a pont a mondat végére, hiszen ami végül meggyőzött az Bradley McShane. Megengedhetem magamnak, hogy egy ilyen lehetőséget elszalasszak? Micsoda csemege lenne a klubnak, ha őt is vendégeim közé sorolhatnám? S persze az sem hátrány, hogy ennyire vonzó férfiről beszélünk.

***

Nem gondoltam volna, hogy egy független film ekkora felhajtással jár, de Bradley jelenléte sokat lendített azon, hogy visszhangja legyen az eseménynek. Egyszerű fekete koktélruhában jelentem meg, domborítva itt, elcsalva ott centimétereket; testszínű combfix, mely jól érvényesült a ruha rövid szoknyarésze miatt és fekete magassarkú, rettentő magaslatokba emelve engem. Kiegészítőül egy gyöngysort választottam és egy visszafogott, fekete borítéktáskát. Minden elfért benne, amire egy nőnek ilyen egy eseményekkor szüksége lenne. Tökéletes az alkalomhoz.
Nem sok érdeklődő figyelmét keltettem fel, hiszen bármennyire is ismert a nevem bizonyos körökben, amibe most toppantam be, ott kevésbé tudnak rólam. Egy idősebb úr tette fel a kérdését, én pedig mosolyogva válaszoltam neki, hogy hatalmas a változás, de életem azon szakaszát már lezártnak tekintem és új kihívások után kutatok. Névjegyet cseréltünk, amit az első adandó alkalommal kidobtam, s belevetettem magam a híresek és gazdagok világába, melynek kisebb szeletét már eddig is ismertem. Furcsa volt a polgármesterrel civilben találkozni, de profihoz méltóan bemutatkoztam neki, amikor összehozott minket az esemény forgataga. A helyszínt nem értettem, miért pont egy hajóra kellett ezt az egészet szervezni, de ez legyen mások gondja.
- Talán valami baj van Bradley? - pezsgővel a kezemben állok meg előtte, fürkészem vonásait, testtartását, arcának mimikáját. Nem ismerek senkit sem ebből a közegből, s a rendező gondolta azt, hogy nekünk márpedig össze kell csiszolódnunk, mielőtt elkezdünk forgatni. Nem értettem a gondolatmenetet, de ha az előttem álló férfivel kell eltöltenem pár órát, napot, hetet, akkor állok elébe.
Az üres poharamat egy fiúnak adom, biccentéssel köszönöm meg a munkáját, majd újra Brad felé fordulok. - Nem segítene egy pohár víz? Vagy esetleg kimenjünk a friss levegőre?
Előtört a gondoskodó énem.


A hozzászólást Trinity Grey összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Feb. 16, 2017 10:14 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Kedd Jan. 31, 2017 4:19 pm
 



 

Bradley


Trinity

Nem ismerem jól a rendezőt, Jay már sokkal inkább tudna nyilatkozni róla, és ami azt illeti, meg is tette. Részben emiatt is bólintottam rá a forgatásra, akivel dolgoztam már együtt, az tudja rólam: a rendező személyét nagyon fontosnak tartom, nem fogadok el akárkitől instrukciókat. De ha az illetőnek sikerül felkeltenie az érdeklődésem, mi több, a közös munka során a bizalmamat is megszerzi, nincs olyan képtelen ötlet, vagy egetverő hülyeség, amit ne vállalnék a kedvéért. Ha azt látom, hogy emberileg okés, oda tudok állni amögé, amit képvisel, akkor tűzön-vízen át.
Jay pedig elérte, hogy felkeltse a kíváncsiságom, már csak azért is, mert nagy csodabogár a fickó. Kizárólag művészfilmekben utazik, de minden megmozdulását kitüntetett közfigyelem kíséri, és hát, ha a mostani rendezvényt veszem alapul, kezdek egyre kevésbé csodálkozni ezen.
A kihívásokat kedvelő oldalam tehát ujjong, szakmai szemmel pezsdítően érdekesnek ígérkezik az a néhány hét, van azonban egy másik részem, ami az első pillanattól fogva nem szűnik meg balsejtelmet táplálni. Nem kételkedek magamban, az lenne még csak szép felállás, és az sem igaz, hogy az utóbbi másfél évben egyáltalán nem forgattam ilyesmit, de attól az időzítést messze nem tartom ideálisnak. És az az apróság sem hat éppenséggel nyugtatóan rám, hogy a kisasszony első látásra is telitalálat.
Ha nem lennének korlátaim, és teszem azt, két évvel ezelőtt hoz össze minket ez a felkérés, magamat ismerve, talán már ma este elvonulnék vele gyakorolni valamelyik meghitt kis öltözőfülkében, de az sem kizárt, hogy a munka során rendszeres korrepetálásra is beiratkoznék. Ez pedig olyasmi, amit cseppet sem könnyű csak úgy átlépni. Jay említette, hogy a rendező eleve úgy válogatja össze a színészeit, hogy valószínűsíthetően eleve működjön köztük a kémia, nem elégszik meg a hideg színészi profizmussal, többek között ez is az őt körüllengő furcsaságokhoz tartozik, de bevallom, nem hittem neki. Már bocsánat, de honnan tudná egy vadidegen ember, hogy ki az, aki bármiféle reakciót képes beindítani nálam? Gondoltam majd elém tesz egy kivételesen gazdag adottságokkal megáldott hölgyeményt, rábízva a dolgot a férfiösztönökre, de ehhez képest marha nagyot tévedtem. És nem tölt el oly’ nagy örömmel, hogy a saját hátrányomra.
De lehet, csak én túlzom el a dolgot. Ami viszont szintén nem jellemző rám. Szóval inkább leemelek egy újabb pezsgőspoharat, és folytatom az itt sem vagyok, nem létezem taktikai sorozatot. Ami valljuk be, azért nem annyira működik.
- Tessék? – pillantok fel merengésemből, és ki más is állhatna mellettem. Na mégis?
- Ja, nem. Jól vagyok. Köszönöm. Sápadt lennék? – tapintok a saját arcomra, mintha diagnózis után kutatnék, de inkább melegnek érzem, feltehetőleg az alkoholtól, a sajtónak nyújtott produkciómtól, és az is igaz, hogy októberhez képest abszolút túl van fűtve a terem.  
- A vizet hanyagolnám – biccentek felé az épp eltulajdonított pezsgőspoharammal. – De a levegő talán tényleg jól esne. Nem erősségem ez a fajta trópusi hőmérséklet. Neked esetleg szerezhetek valamit? – kérdem udvariasan, amint megindulok a szemközti ajtó felé, ami, ha már hajón vagyunk ugyebár, egyenesen a fedélzetre vezet.
Odafönt főleg éttermek kaptak helyet, de egyelőre nem sokan lézengenek. Megcélzom az apró lampionszerű gömbökkel kivilágított díszárbocot, vagy mi a halál ez, hajókban annyir nem vayok otthon, és a pezsgőspoharat letéve a korlátra, az alkaromra támaszkodva magam is nekidőlök, és végigpillantok az éjszakai fényekben fodrozódó vízen.
- Na és, hogy tetszik a parti? Nagyon megkínoztak az újságírók? - gondosan kerülve a témát, hogy az összecsiszolódás jegyében született az ötlet. - Nem tudom, mennyire van már tapasztalatod velük. De esetemben különleges érzékük van a kínos kérdések megtalálásához. Sosem lehet hozzájuk elég rutinod - mosolyodok el, ahogy felidézem az elmúlt több, mint fél óra diskurzusait, és próbálok túllendülni rajta, milyen zöldségeket beszélek, de azt legalább folymatosan.
Azt hiszem, túlontúl nem találom a helyem. Sem a témát. Sem a megszokott, könnyed humorú, huncut mosolyú énemet. De azért próbálkozok, és mindent összevetve ez a levegőzésnek keresztelt vízbámulós beszélgetés nem is tűnik olyan rossz ötletnek.
Vissza az elejére Go down
Trinity Grey
avatar
Inaktív

Kor : 31
Avataron : Jessica "Stoya" Stoyadinovich

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Szer. Feb. 01, 2017 11:34 am
 



 

- Köszönöm, nem. Ma már eleget áldoztam Bacchus oltárán. - mosollyal utasítom el az ajánlatát. Nem bírom túl jól az alkoholt, s amilyen keveset ma ettem és amennyi pezsgőt a rendezvényen ittam, biztosan nem a legjobb formámat hoznám az est hátralévő részén. Csak bólintottam a friss levegőre, hiszen ez a közeg, ez a rengeteg ember nem az én világom, s inkább a személyesebb, kisebb összejöveteleket szeretem. - Nem tűntél sápadtnak, inkább csak merengőnek. Mintha az élet nagy kérdéseit tetted volna fel magadnak, de elakadtál volna a válaszok meglelése közben.
A hirtelen hőmérsékletváltozás ébresztőleg hatott rám, mintha langyos vízből kerültem volna egy jéghideg zuhany alá, de élveztem az átmenetnélküliséget. - Őszintén szólva, már régen elmenekültem volna, manapság már nem szeretek reflektorfénybe kerülni. Persze pár évvel ezelőtt még megzavarodott rovarként vonzott magához a csillogás és a fényűzés, de mindannyian változunk.
Azt már nem teszem hozzá, hogy az ügyfeleimet is védem ezzel, hogy minél kevesebbet szerepelek a nyilvánosság előtt, de nem kell mindenről tudnia. Figyelem mozdulatait, ahogyan a vízfelszínt fürkészi merengő tekintettel, majd mellé támaszkodok. Nem túl messze, de nem is túl közel, éppen csak annyira, ha valamilyen oknál fogva át akarna ölelni, azt kényelmesen megtehesse. Mellbimbóimon érzem az októberi hideget, üvegvágóként próbálják átdöfni ruhám fekete anyagát. Melltartó nem volt rajtam, egy ilyen pánt nélküli ruhához nem illene, a szilikonos megoldást pedig sosem szerettem.
- Mennyire tűnne szánalmasnak, ha egy autogrammot kérnék tőled? - arcomat Brad felé fordítom, aprócska, rosszlányos mosolyt grimaszolva felé, majd vállamat az övéhez érintem, de csak egy pillanatra, a máodperc tört részére, mintha csak véletlenül mocorogtam volna irányába. - Természetesen nem nekem kell... Egy barátnőm lányának az osztálytársának a nagymamája kért meg erre a szívességre. Van tollam és papírom is...
Újabb mosoly, talán már a százezredik, amióta megláttam őt, de valamiért nem érzem azt, hogy szétszakadna az arcom. Gondolatokat és érzéseket indukál bennem jelene, s egy pillanattal később libabőr szalad végig felkaromon és vállaimon. Biztosan a hűvös fuvallat lesz a felelős érte, nem is lehet más!
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Csüt. Feb. 02, 2017 11:42 pm
 



 

Bradley


Trinity

- És a pohár víz merengés ellen be szokott válni? – nem tudom kihagyni egyszerűen, az arcomra megérkezik végre a sunyi félmosoly, érződik, hogy messze nem kötekedésnek szánom, de végre megtalálom egy kicsit önmagam, még ha egyelőre rövid ideig is tart a nagy találkozás. Azért figyelem a reakcióit, azt nem szeretném, ha megsérteném valamivel. Épp elég munkahelyi viszonyt vágtam már taccsra egy-egy ilyen nyitó mondattal, de az esetek többségében annyira nem érdekel, ki hogyan fogadja. Sőt, az évek során olyanná vált, mint valami speciális szűrő. Aki érti a humoromat, azzal általában a közös munka is százszorta könnyebb, aki pedig nem értékeli, azzal később is több konfliktusom lesz. Persze, semmi sem kőbe vésett, bőven voltak már nagy meglepetések.
Ám az sem utolsó szempont, hogy így feltűnés nélkül kitérhettem a válaszadás elől. Úgy tűnik, éles szemű kis boszorka, ha ezt is kiszúrta, nem árt vigyáznom vele. Nem mintha ezt nem szűrtem volna le már első pillantásra.
- Ez sajnos így igaz. – Rövid, fanyar mosoly kúszik az arcomra, de ez a gesztus talán még inkább vonatkozik a saját történetemre, ami a szavai hallatán önkéntelenül is eszembe idéződik. Mindenki változik. Na, igen... bár esetemben nem a közszereplésre irányul a változás. És talán nem is annyira zsigeri, mint amennyire szeretném annak hinni, sokszor tartok tőle, hogy csupán egy magamra erőltetett maszk, semmi több, amit bírok, ameddig bírok... Bár neki se lehetett semmi. A pornó világa előszeretettel szipolyoz ki mindent az emberből. Egyvalami viszont birizgálja a kíváncsiságom, komolyan érdekel.
- Azt mondod, manapság már nem vonz a reflektorfény. Ha lehetek indiszkrét, akkor mi az, ami miatt mégis elvállaltad a filmet? – Elvégre, ez borítékolhatóan nagy felhajtással jár majd, erről már most vannak árulkodó jelek. A kérdéssel egy időben pedig ajkaim közé illesztek egy cigarettát, és egyik kezemmel a gyújtóm után kutatok, a másikkal pedig felé billentem a dobozt, a pillantásommal némán megérdeklődve, kér-e ő is egy szálat.
- Ugye, nem zavar, ha rágyújtok? – Ha ő nem dohányzik, igyekszem arra az oldalra állni, ahol nem éri a füst, addig azért nem gyújtom meg, amíg nem válaszol, ennyi udvariasság azért belém is szorult, de nagyon remélem, hogy nem ízig-vérig dohány-ellenes. Én már égetően kívánom egy ideje. Túl sokáig húzódtak ezen a flancos interjúk.
- Na persze, bár a fedőszöveg csillagos ötös – nevetek fel, mire a végére ér, a hozzáfűzött esti mese kifejezetten tetszik. – De várjunk csak egy kicsit. Miért természetesen? – ráncolom halványan a homlokomat, a mosoly azonban még bőven kitart. – Azt ne mondd, hogy ciki tőlem autogramot kérni. Britney Sperarstől még csak-csak megértem, de... ah, azt azért nehezen emészteném meg – a hangsúlyról nehéz eldönteni, mennyi komoly belőle, de azért igyekszem látványosan is megomlani egy kicsit.
 Közben, persze, hogy érzékelem, ahogy alig érezhetően nekem koccan a válla, normál esetben nem tulajdonítanék neki jelentőséget, véletlenül is könnyű ilyeneket produkálni, én például szakavatott mestere vagyok a félreérthető mozdulatoknak, legalábbis a kollégáim szerint, nem beszélve arról a vidámparkos kalandról a szivacsos medencében de most, valahogy nagyon is észlelem. Akkor is, ha közben tisztában vagyok vele: totálisan túlspilázom, és minden bizonnyal pont én vagyok az, aki ezzel a feszült figyelemmel csak fokozza a saját feszengését. De a zavar még nem oldódott fel bennem.
- Ide vele – fordítom felé a fejem, de épp hogy találkozik a tekintetem az övével, és megszületik egy kis mosoly, vissza is fordulok a pezsgőmhöz. Inkább a fényekben úszó hullámokat bámulom. Beszarás.
Amíg a táskájában kutat az említett tollért és papirosért, lopva mégis visszatéved a pillantásom, és valahol ekkor téved a tekintetem a dekoltázsára, egészen véletlenül, ám annál biztosabban szembesülve az ilyen típusú koktélruhák csodáival.
Nos, azzal a lendülettel kapom is vissza a fejem a csillagok felé, egy újabb adag löttyöt magamba töltve. Ez kész. Lassan úgy érzem magam, mint valami szégyenlős kamasz. Nonszensz. Már ha a balfaszságot lehet zavarban levéssel magyarázni.
- Szóval ez a nagymama, úgy tűnik, egész odavan értem. Ez is valami. Az ember nem lehet elég válogatós, ha már a saját munkatársai is leszólják az aláírását. Ez már a vég kezdete - görbülnek az ajkaim apró mosolyráncba, az élcelődés mindig visszaadja a magabiztosságom. - Kíváncsi vagyok, melyik a kedvenc filmje.
Vissza az elejére Go down
Trinity Grey
avatar
Inaktív

Kor : 31
Avataron : Jessica "Stoya" Stoyadinovich

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Pént. Feb. 03, 2017 9:42 am
 



 

- Milyen furcsa kifejezés az, ha lehetek indiszkrét... - magassarkúm koppan egyet, ahogyan kényelmesebb pozíciót keresek, majd ujjaim egy szál cigarettát csennek ki a felém tartott dobozból. Egy pillanatra hozzáérek, puhán, óvatosan, vigyázva érintve bőrét, s talán egy picit végig is húzom ujjbegyem kézfejének bütykein. - Senki sem akar tolakodni a kérdéseivel, és már szinte bocsánatot kérünk, hogy felmerült bennünk az egész egyáltalán, de attól, hogy odatettük a kicsiny kis mondatrészletet, máris jobb és minden meg van bocsátva.
Megvárom, amíg meggyújtja a cigerattámat. Mélyet szippantok a füstből, s nyugtatólag hat rám, ahogyan a füst szinte majdnem megfullaszt. A hét cigarettája, nem is találhattam volna jobb társat ahhoz, hogy elfogyasszam. Miután abbahagytam a filmezést, megfogadtam, hogy leszokom, de a nikotin keserű csókjától nem sikerült végleg megszabadulnom, így hetente egyszer még engedek a csábításának. Csak egyszer. Egyetlen egyszer.
- A kérdésedre válaszolva: te voltál az. - keresem tekintetét, s megengedhetnék magamnak egy mosolyt, szavaimat komolyan gondoltam. Lépteim mögötte koppantak, s amíg átértem a másik oldalára, ahol hátammal dőltem a korlátnak, addig egy apró pillanatra, a szívdobbanás félénk szeletére érezhette szabad kezem ujjainak érintését a hátán. Ismét csak a véletlen műve lehet, az már biztos. - Beszélhetnék arról, hogy mekkora szakmai lehetőség, milyen kihívás és elismerés, hogy vége révbe értem a karrieremmel, de nem untatom magunkat ezekkel az ostobaságokkal. Amikor megláttam a forgatókönyvben a csókjelenetet, azonnal tudtam, hogy akarom a szerepet.
Újabb szippantás a cigarettából, majd mosollyal forgatom a szemem. Egy bizonyos nézőpontból igaz volt minden szó, amit mondtam neki, hiszen valljuk be őszintén, megcsókolni Bradley McShanet olyan cselekedet, ami bakancslistára való. S nekem meg fog adatni a kiváltság. Másik szempontból pedig az üzletemre kell gondolnom, a vendégköröm bővítésére, hogy ez a férfi lehet a belépőm egy másik világ elfajzottjai közé. Erről azonban neki nem kell tudni egyelőre semmit.
Nem tudtam nem észrevenni fürkész tekintetét, ami a dekoltázsomon pihent meg, de nem hoztam kellemetlen helyzetbe azzal, hogy felpillantok rá, megszakítva ezzel a kutatást. Így is zavartan pillantott el néhány másodperccel később, s amikor a tollat és a papírt nyújtom neki, már a csillagokat figyelte. - Britney Spearsről vagy jót, vagy semmit. A kétezres évek egyik legmeghatározóbb tehetsége, többszörös arany- és platinalemezes előadó, Grammy díjas énekesnő, aki még a filmvásznon is bizonyított...
Eddig bírtam cérnával, itt tört el a mécses és szinte a könnyem is kicsordult, annyira elkezdtem nevetni. Remélem, addigra Brad már elvette tőlem az aláíráshoz szükséges kellékeket, hiszen a cigaretta is majdnem kiesett a kezemből, azon kettős pedig biztosan a habok martaléka lett volna. - Jaj, bocsánat, csak... Félreértés ne essék, imádtam a számait, amikor tinédzser voltam, de azután a kopaszra borotválós dolog után nem tudtam komolyan venni.
Nagyot sóhajtottam. Tudom, hogy nem kellene ilyen jól szórakoznom egy emberi sorson, de ... mindegy is. Régen volt, el is múlt.
- Egyébként meg egyetlen szóval sem szóltam le az aláírásod. Annak a nagymamának igenis rengeteget fog érni! Talán még be is keretezteti! - mímelek sértődöttséget, de jól látszik rajtam, hogy nem gondolom komolyan, csak hecceltem az idegeit. Hogyan lehet, hogy ilyen könnyedén megértem vele magam? A rendező talán egy varázsló? - Visszakanyarodva az indiszkrécióra, az előbb tetszett, amit láttál?
Szabad kezem mutatóujját végighúzom melleim közén, miközben tekintetem végig az övét keresi. Alsó ajkamat akaratlanul is beharapom, úgy nézek fel rá. Ártatlan játék két felnőtt között, s talán nem haragszik meg csacska próbálkozásom miatt.
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Hétf. Feb. 06, 2017 10:15 pm
 



 

Bradley


Trinity

Elfogadja a cigarettát, mi több, a jelek szerint pontosan tudja, hogyan lehet finom, bársonyosan különleges pillanatot faragni egy ilyen egyszerű rituáléból. Míg megszerzi a kívánt szálat, a tekintetem rajta időzik, a könnyed, véletlennek is beillő érintés pedig abból a fajtából való, ami a szemnek szinte semmiség, a bőr viszont még sokáig őrzi az utána maradó halvány bizsergést, ami egy férfi gondolatait, ha akarja, ha nem, úgyis megvezeti. A csönd pedig csak asszisztál mindehhez. Elteszem a dobozt, és előzékenyen meggyújtom a cigarettáját, közben mintha csak véletlen lenne, a tekintetem újra az övébe szalad. Szólni, csak azután szólok, hogy kiengedtem az első sietős, mélyre szívott slukkot.
- Remélem is, különben valahogy meg kellene békülnöm a gondolattal, miszerint szörnyen udvariatlan vagyok – mondom halvány mosollyal, tetszik ez a kis kitérő, hogy értelmezi a szavakat, nem csak használja, egy színész ebben mindig örömét leli, bár partnert ritkán talál hozzá. Az átlagembert az ilyesmi messze nem érdekli, puszta szőrözésnek tartják. És tudja az ég, lehet, igazuk van, én mégis szeretem. Szeretek mind közelebb és közelebb férkőzni a megértéshez, legyen szó bármiről is körülöttem.
Ettől függetlenül még várom a választ, ez benne van a levegőben, bár koránt sem vagyok biztos benne, hogy kapok. Már-már kezdem azt gondolni, hogy valóban túl mélyre nyúltam a kérdéssel, de mi tagadás, ilyen természet vagyok, kérdezni, azt nagyon is élesen tudok, ha hajt a kíváncsiság, egyenesen bele a közepébe.
A válasz viszont annál készületlenebbül ér, és az enyhén megemelkedő szemöldököm révén ez néhány másodpercre ki is ül az arcomra.
- Nocsak – érzem, hogy kicsit megül rajtam a zavar, amit egy mosollyal próbálok palástolni, de leginkább talán onnan vehető észre, hogy nem ütöm le azonnal valami szellemeskedő megjegyzéssel. Sőt, fogalmam sincs, hogy erre mit mondjak. Leginkább azt latolgatom, vajon mennyire is gondolta komolyan, és szerencsére, nagy-nagy szerencsére, az elillanó időt tökéletesen kitölti a dohányzást kísérő pótcselekvések sorozata. Nem marad észrevétlen a hátamnak simuló röpke érintés sem, annyira természetesnek hat, hogy nehéz eldönteni: szándékos volt, vagy csak így volt kényelmesebb az a néhány lépés, hogy bebiztosítsa az egyensúlyát. A hátam mindenesetre aprót mozdul az ujjai nyomán, nem szándékos, egyszerűen csak végigszalad rajtam egy kis libabőr, és egy parányi melegséghullám az ölem irányába.
- A végén még zavarba jövök. – A végén, mi? – Nem gondoltam, hogy ilyen inspirálóan hat a jelenlétem, de ami azt illeti, én is izgatottan várom a közös munkát – és ha elég mélyre tekintek magamban ahhoz, hogy keresztüllássak a felállított védőfalakon, ez sajnos igaz is.
Újfent meglepetést okoz ezzel a lelkes és szakavatott védőbeszéddel, és már megint kezdem elszégyellni magam, hogy jól mellényúltam a példával, mikor végül elneveti magát, és ezzel pillanatokon belül belőlem is kicsalja a jókedvet.
- Szóval egy látens Britney-rajongó? – nézek rá hunyorogva, mikor még nagyban a könnyeivel küzd. Nekem sem kell több, előkotrom emlékeim közül az első néhány sort, ami kapásból beugrik róla, a rádiók anno szarrá játszották ezeket a dalokat, gyakorlatilag nem volt választásod, hogy szeretnéd-e befogadni.
- My loneliness... is killing me – futnak elő ajkaim közül a sorok, ahogy ránézek, igaz, néhány oktávval mélyebben, de tisztán. Az arcom komolyan vett, megjátszott átélést sugároz. – I must confess I still believe...
Minden sor után megtartom a ritmus alapján odaillő szünetet, miközben szembefordulok vele, és a kiváltott hatást élvezem, ó tudom, hogy ilyenkor nagyon kevés is elég, hogy az ember ne tudja abbahagyni, ha egyszer már a nevetés magába szippantotta. Én pedig imádok rájátszani. Mostanra már sejthető, az egész refrénre vállalkozok.
- When I'm not with you I lose my mind – bal kezemmel oda sem nézve, elnyomom a cigit a korlátnál, jobbommal pedig még a mondat közben a dereka után nyúlok, hogy kibillentsem egyensúlyából, és magammal vonjam a rögtönzött jelenet erejéig. Ha esetleg a magassarkúkkal nem menne egyszerre a nevetés és a táncikálás, úgyis megtartom, teljesen elengedheti magát.
- Give me a siiiiign – pillantok rá újból, kiélvezve, hogy közeleg a tetőpont, és mgamhoz húzom. Hit me baby one more time – de alighogy kimondom az utolsó szót, mintha csak alig bírtam volna kivárni, belőlem is kipukkad az eddig féken tartott nevetés, annyira, hogy – lévén a kezem még mindig a derekán – egy kicsit rá is hajolok a vállára. Ó, istenem, ökörködésre mindig is kapható voltam, bár átfut az agyamon, hogy talán nem az első percekben kellett volna elkápráztatnom lehengerlő Britney-utánzatommal. Most már azért nekem is könnyesedik a szemem, és ahogy kezd lecsendesedni a hullám, az arcomon ragadt mosollyal azért igyekszem bocsánatot kérni, amiért elragadtattam magam. Tény, hogy a forgatásokon gyakori tőlem az ilyesmi, de ki tudja, mennyire volt rá felkészülve, lehet egy világot omlasztottam össze benne a komoly díjakra jelölt Bradley McShane-ről.
- Bocsánat, de nagyon nehéz volt megállni. Mindig is ez volt a kedvenc számom – erre a kijelentésre megint csak veszélyesen kísérteni kezd a röhögés, de ezúttal kibírom. – Ahh – törlöm meg a szemeim, kicsit szipogva, majd visszaoldalgok a korláton hagyott tollal odaszögezett papírhoz, és odakanyarintom azt az aláírást.
- Tessék. Remélem, így most már még értékesebb – pakolok rá egy kicsit a mímelésére egy csibészes félmosollyal, bár konkrétan úgyis magamat égetem. Azt viszont le se tagadhatnám, hogy jól esett ez a kis produkció, a zavaromat legalább jócskán letormáztam. És volt még egy előnye: mintha kezdene bimbózni a köztünk lévő összhang, bár elkiabálni még semmit nem akarok.
Bár úgy tűnik, valamit mégis sikerült. A meglepetéseit egyszerűen képtelen vagyok megszokni, mindig annyira váratlanul ér, hogy még csak el sem tudom dönteni: spontán csinálja, vagy hosszú évek tapasztalata bújik meg a technika mögött, de ismét zavarba hoz.
Ezek szerint mégis elkapta az előbbi pillantásomat.
- Ó, ne haragudj – kezdek szabadkozni. – Nem volt szándékos. Vagyis... – Bakker, ebből már sehogy nem jövök ki jól. Most már le sem tudom tagadni, hogy totálisan zavarba hozott, szerintem bele is pirultam, még jó, hogy viszonylag sötét van. Végül azért mégis csak sikerül összehoznom a választ.
- Nos... bármilyen ciki, azt hiszem, az ilyesmit nem illik letagadni – bolyong az arcomon egy helyét kereső mosoly, miközben csípőmmel a mögöttem lévő korlátnak dőlök, és ara gondolok, bárcsak ne kaptam volna el azt a mozdulatot. Egy röpke másodperc erejéig megint csak érzem, ahogy átfut egy kósza, langyos bizsergés az alhasamon.  
- De aki elég bátor egy ilyen kihívó ruhához, bizonyára belekalkulálja az esendő férfiak gyenge pillanatait. Igazam van? – fordítom vissza egy kicsit a fókuszt, jelenleg ennyire futja, és még egy, kicsit talán pimasz, de inkább csak tovább evezni vágyó megjegyzésre.
- Ha már a ma este menthetetlenül az indiszkrét kérdések áldozata lett. Ezek szerint enyém a következő.
Vissza az elejére Go down
Trinity Grey
avatar
Inaktív

Kor : 31
Avataron : Jessica "Stoya" Stoyadinovich

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Csüt. Feb. 09, 2017 2:37 pm
 



 

- Ilyen könnyen zavarba jönnél? - hamiskás ívet vettek fel szavaim, amit egy ugyanolyan mosollyal toldottam meg. Figyeltem arcát, vonásait, enyhe zavarát, s valahol tetszett ez a piciny megingás. Talán csak a véletlen műve, hogy éppen ebben a pillanatban vettem egy hatalmas levegőt és húztam ki magam? Csak egy talmi képzelgésnek tűnhetett, hogy melleim szinte ki akarnak törni a ruha fogságából? Ó Bradley, milyen csalárd játék áldozatává lettél! - Igen, inspiráló ... talán ez a legmegfelelőbb szó, amit használhatnék rád.
Fújom ki a levegőt, majd már éppen figyelmen kívül hagynám az utolsó megjegyzését, de akkor elkezd énekelni. Talán meglepődnék, ha már az első sor hangjai nem varázsolnak el, hiszen hangja tisztán cseng hallójárataimban, kellemes baritonja megnyerő magabiztossággal zendül kettősünk között. S csak nevettem.
Nem értettem, hogy miért és hogyan, de felszabadult kacaj tört elő belőlem, s újabb apró könnycseppek csordultak ki, annyira mulatságos volt ez az egész szituáció. A hasamat fognám, hiszen már szinte fáj a nevetéstől, de akkor derekamhoz ér, én pedig ösztönösen reagálok a játékára. Ahogyan magához húz, engedek az erőszaknak, szinte belebújok ölelésébe, s én is köré fonom a karjaimat, mintha nem is akarnám elengedni. Vállamra hajol, érzem nyakamban nevetését, s én sem tudom megállni, hogy homlokom a mellkasára szorítsam.
Szokatlan volt a közelsége. Évek óta nem volt senki az életemben, amióta Adammel találkoztam, hiszen ... nos, igen. Senki nem mérhető hozzá, mindenkiben őt keresem, de olyan férfit, mint ő, még egyet nem hordott a Föld a hátán. S éppen ezért volt ennyire különös, hogy ennyire jól érzem magam Braddel és hogy ennyire kellemes az ölelése. Kívül még mosolyogtam ... mit mosolyogtam, kacagtam, belül azonban gondolataim cikáztak, amint ellépett mellőlem és aláírta a papírlapot. Eltettem a tollal együtt, talán valamire még használhatom.
- Nem haragszom, miért is tenném? Vagyok annyira exhibicionista, hogy élvezzem a fürkész tekinteteket. Van, akiét kevésbé ... van, akiét jobban. - kacsintok az utolsó megjegyzés mellé, majd elfordulok tőle, hogy végre megszabaduljak a cigaretta csikktől. - Bátorság lenne egy ilyen ruhát felvenni? Inkább úgy gondolom, szabadság.
Újra felé fordulok, s csak bólintok a felvetésére. - Nem érzem magam áldozatnak, szeretem ezeket az indiszkrét kérdéseket. Megmutatják, valójában mi lakozik egy emberben. Játék, ahol az utolsó védbástyák is lebomlanak, az álarcok lehullanak, hogy ne maradjon semmi más, csak önmagunk.
Közelebb lépek hozzá, s most én ölelem át egyik kezemmel. Nem kezdek el énekelni, mint ő az imént, csak arcát figyelem, csendesen, türelmesen fürkészem a reakcióját. Ölemet ágyékára szorítom, s balommal kezét vezetem a derekamra, majd a tomporomra, ha engedi.
- Nyílt lapokkal játszom, hiszen az élet túl rövid ahhoz, hogy ármánnyal vagy hazugsággal éljek. - közel hajolok hozzá, annyira, hogy akár meg is csókolhatna, ha szeretne, de ezt a lépést nem teszem meg. Kezdeményezzen, ha akar. - Kielégített, hogy csak nézel vagy többet is akarsz tőlem?
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Csüt. Feb. 16, 2017 3:37 pm
 



 

Bradley


Trinity

- Roppantul könnyen, úgyhogy nem árt vigyázni velem – játszok is rá a dologra, de nem tudom elrejteni a mosolyom, fölfelé mozduló szám sarkai úgyis elárulnak, nem mintha az lett volna a cél, hogy komolyan vegye. Apró jelzésnek viszont kiváló, hogy én magam vigyázni szándékozok. Mert ha nem... nos, olyan opció nincs.
- Ezt örömmel hallom, inspiráló kollégák nélkül nagyon nehéz kihoznod magadból a maximumot. Én legalábbis így vagyok vele – fordítom ebbe az irányba a megjegyzését, bár a szavai, lehet, csak én látom bele, de mintha ettől tovább is mutatnának. Általában könnyen el szoktam tudni dönteni, hogy a játékom vagy a testem tetszik valakinek, azt is, ha mindkettő, de most, bevallom, nem annyira igazodom ki rajta. És hiába tudom: nyilván a vonzereje árnyékolja be a radarjaimat, attól még ugyanolyan kibaszottul nem működnek rendesen.
- De emiatt most én sem aggódom – fújom ki a füstöt halvány mosollyal és ezzel az apró vallomással, de úgy érzem, az előbbi mondata után jár, hogy tudjon róla, egyszerűen udvariatlan lenne, ha nem mondanék semmit, másrészt, még ha igyekszem tartózkodni is tőle, ennyi bókot igazán megérdemel. – Mit találsz inspirálónak bennem? – teszem fel inkább a félkomoly kérdést, szorosan az én mondatom után, hogy még véletlenül se abban mélyedjünk el. Elég csak tudomásul vennie, maximum elraktároznia. De semmi több.
A nevetés jól esik, ahogy ez a kis intermezzo is, maga a nő pedig mozdul velem, engedi, hogy vezessem és kibillentsem, hozzám simul, ha úgy akarom, elfogadja a közelségem, ahogy én is gond nélkül elfogadom az övét. Részemről talán meg is volt az a bizonyos kritikus pillanat, amelyben eldől: a két színész mennyire képes elfogadni egymást. A forgatások során nem kell ugyan kedvelni a partneredet, a rendezőknek általában pont elég, ha abban a pár percben működik az összhang, amíg a produkció megkívánja, utána nyugodtan utálhatjátok egymást a kamerák mögött, az már más kérdés, hogy mennyire gyötrelmes így dolgozni, de ha a személyes ellentéten túl kicsit sem tudjátok tisztelni egymást, az már baj.
Végül egy röpke időre magamhoz vonom, hiszen a rögtönzött alakítás nagyon is megkívánja, és ahogy ránézek, a tekintetemben még ott bujkál a szöveghez passzoló, szintén eljátszott, türelmetlen vonzalom. Arra viszont nem számítok, hogy viszonozza is a mozdulatot, majd hozzám bújva öleléssé alakul a jelenet, de abban a pillanatban nem is bánom, egyre inkább kezdek felengedni, és hagyni, hogy minden úgy működjön, ahogy egyébként is szokott. A partnereimmel, ha ők is nyitottak rá, mindig nagyon közvetlen vagyok, ez és ehhez hasonló jelenetek teljesen megszokottnak számítanak. Bár az is igaz, hogy mostanában amennyire csak tudom, kivonom magam a túlságosan bensőségessé váló, közös bolondozásokból.
A megjegyzése tetszik, nem mintha eddig nem lettem volna róla meggyőződve, de egyre inkább afelé halad a dolog, hogy ha nem ragaszkodnék ahhoz, amit másfél éve oly’ szilárdan eldöntöttem, talán már ma este kipróbálnánk egymást, kamerák nélkül is.
Talán? Egészen biztos.
- Én pedig még vagyok annyira józan, hogy tudjam, nem árt óvatosnak lenni a gyönyörű, exhibicionista nőkkel – ahogy azt is, hogy ami most zajlik, valójában ártatlannak tűnő, hatalmas óvatlanság. Részemről. Nem azért, mert bármi különös történt volna eddig, vagy lenne kilátásban, hanem mert már ennyitől is kellemes izgalom bizsereg bennem.
- A szabadsághoz nem kevés bátorság szükséges, mademoiselle. – És még akkor is, sokszor csak látszólagos, vagy önbecsapás. Ahogy nem ritkán a saját börtönöd kulcsai épp a te kezedben vannak, de sokszor valóban védenek is azok a falak. Én túl hamar romboltam le az enyémeket, és túl nagy lendülettel.
A pillantásom követi, ahogy eloltja a cigarettát, lényegében mázli, hogy nem zavarja a figyelem, mert marha nehéz máson pihentetnem a tekintetem, ha ő is jelen van, de szerintem ehhez az évek során bőven hozzászokott. A mondandója pedig, még ha nem is értek vele maradéktalanul egyet, nem hatástalan rám, az a fajta játék, amit említ, nagyon is mélyen ülő vágyakat mozgat meg bennem, megnyalom az alsó ajkam, talán a pezsgőtől száradt ki a szám.
Szívesen közbeszúrnám, hogy ez roppantul izgalmas játék, de idáig azért nagyon nehéz elsodorni egy embert, pláne egy olyan gyanakvó, a legkisebb bizalomra is képtelen embert, mint én is vagyok, és hogy mennyire kevesen képesek olyan ügyesen, türelmesen és érzékenyen fonni a szálakat, hogy annyira a hatásuk alá vonják a másikat, hogy az csakugyan szépen sorban elhagyja a saját védőálarcait.
De inkább mégsem teszem, ahogy közelebb lép, alábbhagy bennem a késztetés, hogy fejtegessem a témát, jobban leköt az, amit a tekintetében látok, a gondolat, hogy pontosan egy csóknyi távolságról szemléli a vonásaim, méghozzá rezzenetlen magabiztossággal, és az érzet, ami előbb a derekamnál majd az ölemnél pattint apró szikrákat. A megszokottnál jóval tovább tartom benn a levegőt, mielőtt engednék az invitálásnak, és én is a derekára fonnám a kezem, ám ott fogást találva nem megyek tovább, hanem a kérdése nyomán a másik oldalról is ráfogva hirtelen ötlettől vezérelve felemelem, majd oldalra fordulva felültetem a hajó korlátjára. A tömör támla épp elég széles ahhoz, hogy kényelmesen elférjen rajta, bizonytalanságérzet nélkül. Szembe fordulok vele, a kezeimet mellette két oldalt a korlátra teszem, ujjaimmal ráfogok a víz felé eső szélére, nem árt a biztosíték, hogy tényleg ott maradjanak. Egészen közel állok hozzá, annyira, hogy ha nem ülne épphogy csak egy hajszállal feljebb a derekamnál, megérezné, hogy reagáltam rá.
A szám halvány, rókás félmosolyba fut, mielőtt felnéznék rá, még így is nagyjából egyvonalban vagyunk. A tekintetem nehezen titkolja, hogy kívánom. Futólag ismét megnedvesítem ajkaim, mielőtt megszólalnék, de nem egy az egyben a kérdésére válaszolok.
- Talán gyakorolhatnánk egy kicsit azt a csókjelenetet, tudod, meglehetősen maximalista vagyok, szeretem tökéletesre csiszolni legapróbb jelenetet is... – a végét már csak mormolom, ahogy ajkai felé közelítek, és amennyiben engedi, tényleg megcsókolom, először puhán, ismerkedőn, mintha még csak kóstoló lenne, és csupán azt tesztelném, meddig tart ki az önuralmunk.
Vissza az elejére Go down
Trinity Grey
avatar
Inaktív

Kor : 31
Avataron : Jessica "Stoya" Stoyadinovich

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Csüt. Feb. 16, 2017 10:05 pm
 



 

Először mosollyal válaszolok a kérdésére, hiszen nem akartam, hogy úgy vegye, már előre készültem felelettel egy ilyen kérdésére. Szemeibe néztem, s egy pillanatra elvesztem azokban a kék íriszekben, ajkának hamiskás ívre húzódó vonalában, a borostának alig nevezhető, talán másfél napos sörték rengetegében. Szívet dobogtató látvány ez a férfi, s ilyen közel kerülni hozzá felér egy orgazmus közeli állapothoz. Már csak az kellene, hogy vadul ziháljak az izgalmak tengerén hánykódva. - A játékosságod, a magabiztosságod, a férfiasságod, a merészséged, a humorod. Pár pillanat elég volt, hogy egy kép alakuljon ki rólad bennem, egy sokkalta jobb kép, mint amit reméltem. Nagyon meg vagyok veled elégedve, Bradley McShane.
Amikor gyönyörűnek nevezett, lesütött pilláim mögé rejtettem el arcom vörösbe forduló árnyalatait, s egy pillanatra elfordítottam a fejemet. Nagyon jól eső érzés volt, lelkemet forróság öntötte el az apró szavacskákból kanyarintott mondat, a hangsúly, a visszafogott feszültség, a ki nem mondott folytatás. Hiszen éreztem rajta, hogy egyetlen pillanat műve lenne, s már a karjai között csókolna vagy akár tovább merészkedne, én pedig nem ellenkeznék sem ajkainak, sem más testrészeinek támadása ellen. Magamba fogadnám valóját, kiélvezném alig ismeretségünk kacér folytatását, szenvedéllyel viszonoznám annak minden apró részletét.
- Benned van elég bátorság Bradley? Vagy nem minden ember vágyik a szabadságra? - függőben hagyom a kérdést, nem kell tovább magyaráznom mondataim értelmét, hiszen ő is értette mire gondoltam. Látszott rajta, hogy visszafogja magát, hogy valami nem stimmel, s a hiba nem bennem van. Küldi a jeleket, az egyértelműnek mondható zöngéket, mégis ajkai mást kommunikálnak, mint teste. Szemei újra végigpásztáznak, szemérmetlenül vizslatva minden ívet és domborulatot, s próbálok úgy fordulni, úgy mozogni, hogy minél többet lásson belőlem. Horogra akadt, s csábító táncommal talán kicsit közelebb húzhatom a parthoz, hogy végre kifoghassam és a hálóm rabja legyen. Bradley, fogalmad sincs, hogy mibe keveredtél...
Állom tekintetét abban a pozícióban, amibe kényszerítettem, minden levegővételének apró fuvallata arcom fújja hűvös szellővel, kezének szorítása pedig gyönyörrel égő tapintás, mely szinte leolvasztja róla fekete ruhácskám anyagát. Hirtelen ötlet vezérelhette, amikor elemelt a hajópadlóról, s a korlát bizonytalan magasságába emelt, mégsem féltem, nem rettegtem a leeséstől, hiszen roppant izmainak munkája egyensúlyban tartott, számíthattam férfias magabiztosságára. Bíztam benne, egyetlen apró kétség sem furakodott elmémbe, őt magát viszont beengedtem vékony combjaim szorító ölelésébe. Vádlijaim lábainak oldalát simította, könyörületet és irgalmat nem adó erősséggel, szoknyám könnyű szálai itt-ott repedve áldozatául estek ennek a követelésnek.
Kezeim mellkasán pihentek meg, majd egyre lejjebb csúsztak kereső ujjaim, de ahol a hasfala és a lábaim találkoztak, megálltak kutató munkájukkal. Figyeltem szavait, alsó ajkamat beharapva bólogattam, majd nem törődtem a válasszal, fogadtam csókjának édeskés élvezetét. Puhán kezdett hozzá, alig érintve száját az enyémhez. Szemeim reflex szerűen csukódtak, sötétségbe borítva egyik legfontosabb érzékszervem, hogy teljességében élvezhessem a férfi csókját. Azonban megszakítottam a gyönyört, elszakítottam a kéj szívdobbantó beteljesülését, kezeim pedig arcát fogták keretbe, miközben homlokom az övéhez szorítottam. Lihegtem, pedig csókunk nem tartott tovább, mint egy kolibri szárnyának csapása, mégis apró könnycsepp szakadt ki jobb szemem sarkából, amit csak megmosolyogni tudtam, más nem tudtam kezdeni ezzel.
- Nincs rajtam fehérnemű. - halkan mondtam a szavakat, hogy csak ő hallhassa meg őket. Arcom újra vörösbe borult, ajkaim remegve várták Bradley válaszát, de nem tudtam kivárni a szavakat, újra ajkaira tapadtam. Nyelvemmel kerestem övét, akartam kettősük vad táncát, a szenvedély újabb lépcsőfokának megmászását, a bevehetetlennek tűnő hegyorom meghódítását. Akartam Braldey McShane-t, itt és most, ebben a szent pillanatban. - Kefélj meg! A tiéd vagyok, bármit megtehetsz velem... Kefélj meg kérlek!
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Vas. Feb. 26, 2017 3:45 pm
 



 

Bradley


Trinity

A mosolya és a tekintete tele van ígérettel, ám a hallgatása várakozásra int; szóval elgondolkodik rajta. Szeretem a gondolkodó nőket. A bekészített válaszok fájdalmasan untatnak, akkor is, ha nekem kell produkálnom őket, pedig a médiával ritkán lehet máshogy szót érteni. De olyankor legalább lefoglal, hogy eljátszhatom a válaszokkal való azonosulást, ha viszont másban fedezem fel, hamar továbbállok. Elvégre mi értelme?
Végül a válaszát követően halkan felnevetek.
- Ugye tudod, hogy ez újabb kérdést vet fel: mégpedig, hogy mire számítottál. De valahogy úgy érzem, jobb, ha ez örök homályban marad. – Nagyjából tisztában vagyok vele, hogy milyen pletykák keringenek velem kapcsolatban, ahogy azzal is, milyen képet óhajt festeni rólam a média. Na meg a drága ügynököm, ahogy végiggondolom, hogy tulajdonképpen ez a forgatás is elsősorban a közvélemény-formálás miatt jön létre, el is megy a kedvem a további boncolgatástól. A véleménye azonban – hogy mennyire őszinte, abban cseppet sem lehetek biztos, de akárhogy is –, kellemesen megsimogatja a lelkem, és mi tagadás, a hiúságomat is. Amit a tekintetemben megcsillanó, játékos fény jelez.
- Ezt örömmel hallom. És remélem, legalább a forgatások kezdetéig kitart – nyugtázom a szavait huncut mosollyal, de nem rajta élcelődöm, inkább magamon, és a felgyűlt emlékeken, volt ez már mindenhogy. – Hogy egészen a végéig is, azt már inkább meg sem merem kockáztatni.
Mintegy bocsánatkérően pillantok rá, de aztán a tekintetem rajta ragad, és a gondolataim másfelé kalandoznak, nem teljesen szándékosan kihasználva azt a néhány másodpercet, amíg láthatóan zavarba hozom, végre én is. Bevallom, kíváncsi voltam, hogy sikerülhet-e, vagy mennyire igazak a pletykák, hogy akit egyszer magába szippant a pornóipar, azt többé már semmivel nem lehet zavarba hozni.
Hogy van-e bennem elég bátorság?
Volt. Ez kétségtelen. Hogy most mi a helyzet...
A teljes szabadságnak már csak a gondolata is mámorító, könnyen megszédíti az embert, és nem hiszem, hogy sokan képesek lennének ellenállni neki, ha olyan helyzetbe vagy pozícióba kerülnek, hogy lehetőségük nyílik rá. Amit nem mérnek fel rendesen, az az, hogy meglesz az ára is, még ha nem is jelentkezik azonnal. Addig, ahová nálam vezetett, nem lett volna szabad eljutni. Kis híján kiölte belőlem az embert.
- Semmit sem jó igazán túlzásba vinni – érem be végül egy ilyen diszkrét válasszal, hogy mennyit szűr le belőle, vagy mennyire hiszi el, hogy csakugyan eszerint élek, azt már rábízom. Az a könnyed, bizsergető játék, amit velem művel, pont az a fajta határon táncolás, észrevétlen érzékborzolás, ami alattomosan beissza magát a bőröm alá és a gondolataim közé, ami egyszerre mindig csak egy kicsi téglát vesz le a falból, amit a saját akaratom épített fel immár jó ideje, és amin több mint másfél éve senkit sem engedek keresztül. Ügyesen kígyózó szavai, apró érintései, gesztusai, az egész kisugárzása finoman fonja a hálót, ami végül a csapdám is lehetne.
Mikor hozzám simul, még nem, de mikor felültetem a hajó szélére, már érezhető, hogy a testem jelez, részéről semmi akadálya a folytatásnak. Az átpozícionálás mögött is ez áll, nem akarom, hogy tudja, hogy érezze, milyen hatást váltott ki, hogy azt gondolja, kicsit is uralkodhat felettem. Bár tudom, mivel foglalkozik mostanság, Jay volt szíves tájékoztatni róla, így csak remélhetem, hogy nem szimatolta meg azonnal, már az első kézfogásnál, vagy mióta csak kiléptünk ide kettesben.
- Párdon – hallom reccsenni a szoknyája anyagát, a hangomban megbújik némi bocsánatkérő színezet, de az arcomra kanyarodó csibészes mosoly az ellenkezőről árulkodik, nem volt szándékos, de amellett hogy vicces színezetet ad a jelenetnek, nem tehetek róla, valahol izgatóan is hat rám. Nem mintha titokban arról ábrándoznék, hogy letépkedem a nőkről a ruhát, de a gondolat, hogy újabb akadály tűnik semmissé, és kezdi megadni magát...
Lábai körém fonódása és a mellkasomon megpihenő tenyerei egyébként is ebbe az irányba löknek, akarom azt a csókot, egyszerűen túl csábító, hogy ne kóstoljak bele idő előtt, elvégre a forgatáson úgyis jó pár ehhez hasonló jelenetünk lesz. Nincs benne semmi bűn. Ha már a rendező szerint azt a célt szolgálja a ma esti rendezvény, hogy összecsiszolódjunk. Mikor megindul lefelé a keze, a hasfalam azért megfeszül a csók közben, a kezeim készenlétben állnak, hogy megakadályozzák, de szerencsére nem próbál lejjebb siklani. Csak újabb apró játék, amivel a határ felé csalogat.
Ám mielőtt belelendülhetnék a csókba, elhúzódik tőlem, a tekintetem szó nélkül, leplezetlenül keresi a miértet, ahogy homlokát hozzáérinti az enyémhez, a légzéséből ítélve, mintha csak levegőre vágyna. Ez az első jel, ami alapján elgondolkodok rajta, vajon melyikünk is van nagyobb hatással a másikra, a meglepetés váratlanul, de kellemesen ér, annyira el voltam foglalva saját magammal, hogy nem is vettem észre, vagy ezidáig ügyesen titkolta, hogy ennyire beindította ez a röpke fél óra. Vagy még annyi se.
Elsuttogott szavaira reagálni sincs időm, ajkait ismét az enyémre forrasztja, és ezúttal megkapom, amire vágytam, egy lendületes, szenvedélyes csókot, ám félbe is szakítja a feltépett ajtó felől érkező lárma. Bizonyára másoknak is eszébe jutott, hogy ki lehet jönni a fedélzetre, egy kurjongató-nevetgélő, mostanra már láthatóan sok alkoholt fogyasztott csoport bukkan fel, szintén a lenti fogadásról, ahogy feléjük pillantok, felismerem bennük a stáb tagjait. Egyiküknek olyan lendülettel sikerül feltépni az ajtót, hogy az kicsúszik az ujjai közül, hangos csattanással hátracsapódik, és az üvegezett rész kisebb-nagyobb szilánkjai a fedélzet padlójára hullnak. A felhangzó nevetés sem marad el.
A meglepetéstől és a hirtelen hangzavartól nem is hallom teljesen Trin utolsó mondatát, amit hallok pedig akár utólag is tökéletesen ráterhelem arra, hogy mindent elnyomott a zaj. Ezúttal én szakadok el tőle, a dereka helyett inkább az egyik kezét tartva – elengedni ugyanis nem akarom, ha már én ültettem fel a magaslatra –, így ahogy hátrébb lépek, vagy ő is lecsusszan a talpára, vagy ha ott maradni szándékozik, óvatosan lesiklik róla a kezem.
Ők is észrevesznek minket, de nem zavartatják magukat, elvégre elég nagy ez a hajó mindannyiunk számára, rám viszont felettébb józanítóan hat a szituáció. Nem tudom pontosan, mikor láttak meg, de tartok tőle, hogy a csókot gond nélkül kiszúrták. Ahogy a már-már szétrebbenést is. Önkéntelenül is arra gondolok, Jay micsoda elégtételt érezhet, elvégre pontosan ez volt a célja, hogy felröppenjen a kósza pletyka: az újabban megközelíthetetlen hírében álló Bradley McShane mégsem annyira érzéketlen a női társaságra. És nem is váltott prioritást, már a nemeket illetően. Ez viszont még nyilvánvalóan kevés, hogy újságcikkre adjon alapot, pláne, hogy úgy tűnik, szerencsére újságíró sincs köztük.
Visszapillantok Trinityre, ez a közbeékelt jelenet kizökkentett annyira, hogy hangyányit ne találjam a helyem, de segítsen is visszanyerni az elhatározásom. Elég sok minden kavarog a fejemben, vele és az estével kapcsolatban, a fogadalmammal és a forgatással. A legjobb az lesz, ha mára ennyiben hagyjuk az ismerkedést. Most kell megtennem, mert most érzek is elég elhatározást hozzá magamban.
- Menjünk vissza, most már elég hűvös van idekint. Még a végén megfázol, és ugrik az egész forgatás – később ugyanis már nem lesz rá időm a másik film miatt. Nem csúszhatunk egy árva napot sem. Mondat közben rápillantok, de a továbbiakban a tekintetem nem túl látványosan, de igyekszik kerülni az övét. Nem hiszem, hogy szükség lenne magyarázatra, ha egy mód van rá, nem beszélnék az eddig történtekről. Kitörölni sem tudom, de érezhetően visszább húzódtam.
- Köszönöm az estét, hölgyem, folytatása következik a holnapi forgatáson – búcsúzkodom tőle derűs de kicsit merev mosollyal a folyosón, amennyiben ténylegesen elindultunk visszafelé.
Vissza az elejére Go down
Trinity Grey
avatar
Inaktív

Kor : 31
Avataron : Jessica "Stoya" Stoyadinovich

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Pént. Márc. 03, 2017 11:14 am
 



 

- Ki tudja? - csalfán válaszolok neki arra, hogy meddig fog fennmaradni érdeklődésem iránta. Remélem, a forgatások után is az ismerőseim körében tudhatom, azonban már nemcsak az üzlet miatt, hanem sokkalta emberibb ösztönök vezérelnek. Kettősünk játéka, ahogyan a korlátra ültetett, ahogyan csókoltam és végigsimítottam mellkasán, olyan szenvedélyt tüzelt bennem, amit régóta nem éreztem ... legalábbis ezt akarom hazudni magamnak, hiszen Adam iránt olthatatlan vággyal viseltetek, s most, hogy itt ülök Bradley-vel szemben, egy halvány árnyalat gyúlt szívemben abból a kéjjel fűtött érzelemből.
Azt mondja, semmit sem jó igazán túlzásba vinni, amivel ellenkeznék, de nem fogok. Nem tudom pontosan, hogy mire gondolt, de az élet túl rövid ahhoz, hogy ne öleljük magunkhoz annak legcsodálatosabb élményeit, legszenvedélyesebb pillanatait, leggyönyörűbb tapasztalatait. Azonban nemcsak a jó élmények azok, amiket meg kell élnünk, nemcsak az élet fehér oldala az, amit mellkasunkra kell ölelnünk, de a fájdalom, a gyötrődés, a kínok azok, ami teljessé tesznek minket. Hiszen egy csalódás lehet az, amitől még jobban akarunk valamit, egy visszautasítás, ami elgondolkodtat a jövőn, egy lélekromboló veszteség, ami átértékeltet velünk mindent. Kellenek a túlzások, akkor is, ha elpusztítjuk magunkat vele, mert úgy élhetünk igazán.
- Nem történt semmi. - válaszolom szelíden, amikor elnézést kért. - Lehetsz velem heves.
Furcsa dolog így adni engedélyt, mintha nem is én lennék, mintha egy másik nő szavai lennének, de az én hangomon. Nem vagyok domináns, sokkal inkább élvezem az alárendeltek szerepét, de ennyi talán belefér, ennyit talán megengedhetek magamnak. Megengedhetem, mert annyira felkavart az élmény, hogy mással is érezhetem, amit évek óta csak Adam iránt tudtam érezni, hogy akartam őt, kellett nekem, magamba szerettem volna fogadni. Az érkező társaság azonban megtörte meghitt pillanatunkat, elvették tőlem a férfi figyelmét és közelségét, s talán meg sem hallotta, amit mondtam neki utoljára.
Elutasít. Megnyitottam volna neki a lelkem, odaadtam volna neki a testem, szenvedélyem és vágyam perzselő forróságát, de elutasít. Megszakítja a kontaktust, és valami érdektelen kifogással elhajt. Amilyen hirtelen lobbantott lángra, olyan sebességgel oltotta el bennem a tüzet, s még annyi sincs benne, hogy a szemembe nézzen. Nagyot sóhajtok, megnyalom csókjának utolsó maradványát ajkaimon, majd engedem neki, hogy lesegítsen a korlátról. Érinteném, hozzá bújnék, érezném testének közelségét, de látom rajta, hogy a pillanat elszállt, a másodperc eltűnt, s nem maradt semmi más közöttünk, mint a kimért távolságtartás. Tényleg ezt érdemlem? Nem vagyok neked elég jó Bradley? Csak egy újabb nő, akit elvarázsolt megnyerő modorod, férfias magabiztosságod és gyönyörű mosolyod?
- Igen, majd holnap. - mosolygom a szavakat, de belül kínokat élek meg. Az elutasítás, azt kaptam tőle osztályrészül, de csak köszönettel tartoztam neki. Ismét csak rávilágított arra, hogy hol a helyem és kihez tartozom. Hagyom elmenni, majd megvárom, hogy amíg eltűnik a rengetegben. Telefonomat halászom elő a táskámból, majd aláírását.
- Szükségem van rád! - csak ennyit mondtam Adamnek, majd elengedem autogrammját, hogy a víz martalékává váljon. Viszlát Bradley McShane.

//Köszönöm szépen a játékot. ^^
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Pént. Márc. 17, 2017 4:35 pm
 



 

/ Én is köszönöm az előző fordulót! :3 Ez pedig terveim szerint teljesen random, akkor és úgy alakítod a "forgatókönyvet", ahogy neked tetszik. ^^ Tőlem itt egy kezdő apropó. /

Bradley


Trinity

Hazafelé menet komolyan fontolóra vettem, hogy felhívom az ügynökömet, és kertelés nélkül közlöm vele: mégsem vállalom a melót. Ez így szenvedés lesz. Legalábbis... nekem biztosan. De úgy láttam, ő sem repesett az örömtől, hogy jó éjszakát kívánva búcsút vettem tőle. Nem mutatta igazán, de bizonyára csalódott volt, talán sértődött is, ismerem már ezt a reakciót. Érdekelni mégsem érdekel, nem jobban, mint a saját szabályom, amit annak ellenére is be akarok tartani, hogy rám is rég volt ilyen könnyen hatással valaki.
A csók sem kellett volna. Tudom jól, mégis... az a helyzet, hogy nem nagyon tudom megmagyarázni. És ez aggaszt. Hülyeség volt ebbe belemenni, egész biztos, hogy le fogom verni Jayen, csak az a kérdés, mikor. Rám szabadított egy nőt, aki maga a kísértés angyala, vagy épp az ördög – értelmezés kérdése, és összezárt vele két teljes hétre. Ja és, mellesleg csak azt kell eljátszanom, hogy lépten-nyomon megdugom.
Gyönyörű lesz.
Valahogy az idióta öcsém jut róla eszembe, mennyit poénkodik ezen, pedig ha tudná, hogy valójában mi a helyzet... gyanús, hogy akkor csak még jobban szívná vele a vérem. A kis kretén, de azért ez legalább húz egy félmosolyt a képemre.

***
Másnap egyből belecsaptunk a közepébe, úgy fest mereven ügyelnek a határidőre, és ezt mondjuk jól teszik, mert ha akarnék sem tudnék a tervezettnél több időre maradni, már le van egyeztetve a következő filmem, ami miatt voltaképpen visszatértem a városba.
Ez csak amolyan nyalánkság. Jay, hogy basznád meg.
De eldöntöttem, hogy akkor is megcsinálom. Elvégre a profizmus ott kezdődik, hogy az ember félretesz minden személyeset. Ez csak film. Ráadásként egy izgalmas kihívás, ami elől cseppet sem szokásom megfutamodni.
És még csak nem is megy olyan rosszul, mint vártam.
Az első pár nap mondhatni eseménytelen, már a szokásos felfordulást leszámítva, de talán az is az oka, hogy először a viszonylag semleges jeleneteket forgatjuk le. Mást sem csináltam, mint ücsörögtem a kényelmes fotelemben, és hagytam kibontakozni az előttem ficergő, zavaros múltú Lolitát, akinek zavarba ejtő történetei és könnyed, sejtelemes erotikát sugárzó külleme egyaránt egyre inkább leköti a figyelmem. Már-már azon mulatok, hogy tényleg én vagyok a legjobb választás a szerepre, ugyanis a pszichiáter uraságot szintén köti a páciensekre vonatkozó tilalom. Én aztán igazán átérzem, hogy ez mit jelent.
Azzal a kis különbséggel, hogy neki előre meg van írva a veszte.

***
Ami Trinityt illeti, ő is igazán kitesz magáért, sokat segít, hogy véletlenül se essek ki a szerepemből. Éppen ma jutottunk el az irodai jelenetek azon részéhez, amikor végletesen áttöri a karakterek közti falat, és Sam, az általam alakított pasas, csapdába kerül. Tudja, hogy a lány mennyire labilis, ha egyszerűen csak elutasítja, azzal nagy eséllyel az utolsó csapást méri rá, amitől széthullik, darabokra törik, talán öngyilkosságra is hajlamos lenne. Nem akar neki ártani, ráadásul, a kezelések során úgy néz ki, sajnos túlságosan kötődni kezdett hozzá. De ha nem utasítja el, azt a gondosan felépített karriere bánhatja. És amúgy is őrültség lenne... a pillanat mégis nehéz. A lány a forgatókönyv alapján pedig mindent megtesz, hogy neki tetsző belátásra bírja.
- Várj – szakítom el övéitől az ajkaimat a szerepnek megfelelően, de egy levegővételnyi szusszanást engedélyez csupán.
- Mire várjak? – Úra megcsókol, ezúttal még szenvedélyesebben. Én pedig próbálok a pszichiáterem fejével gondolkodni, játék közben, ha működik, automatikusan összeolvadok vele: Nem akarom ellökni magamtól, nem akarok vad vagy durva lenni vele, így tenyereim közé fogom az arcát, úgy próbálom meg finoman elhúzni magamtól, és figyelmeztetni, miért nem szabad ezt, nem mintha nem tudná... bár amilyen zaklatott, kétlem, hogy bármit is felfog a szavaimból. Belenézek a szemeibe, egyértelmű, hogy mit akar, szüksége van rá, vagy csak játszadozik? Ez nagyon veszélyes játék...
Másrészről nem múlik el olyan nap, hogy ne gondolnék rá én magam is.
- Ezt nem szabad, te is tudod. A betegem vagy. – Próbálkozok a leglényegretörőbb, lecsupaszított, legevidensebb mondatokkal. Hátha áthatolnak a rajta uralkodó hisztérián. Meg kell értenie. Valahogy észhez kell térítenem.
Vissza az elejére Go down
Trinity Grey
avatar
Inaktív

Kor : 31
Avataron : Jessica "Stoya" Stoyadinovich

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Pént. Márc. 31, 2017 12:47 pm
 



 

Jó volt visszatérni a kamerák előtti vadregényes világba, de ez a forgatás annyival másabb volt, mint amit eddig megszoktam. Régebben minden a szereplők fantáziájára volt bízva, a szövegkönyv inkább csak egy papírlapra felskiccelt zagyvaság volt, mintsem átgondolt és hihető beszélgetések egymásutánja, a rendező sem kiabált be a kamera mögül, hogy melyik testrésünket szeretné szélesvásznon látni, a sminkeseknek sem kellett testnedv álló festéket használniuk. Minden más volt, mégis minden ismerős, a lelkem pedig fürdött ebben a világban, hogy végre eljutottam oda, ahová tizenöt évvel ezelőtt indultam. Hosszú idő, de talán megérte.
Lolita - így nevezték a karakteremet, s amikor először olvastam a forgatókönyvet, kedvem lett volna arcon vágni az írót. Vladimir Nabokov könyve jutott eszembe, a liliomtiprás, Jeremy Irons, a szenvedély, a hallgatás, a pedofília, a dráma. Nem értettem először, hogy miért hívják így a szerepemet, de ahogyan kibontakozott előttem a cselekmény, úgy értettem meg a mondandót, a kettősséget, a két főszereplő kapcsolatát. Gyönyörű volt az út, ami a haragtól a megvilágosulásig tartott, s csak reménykedni tudtam abban, hogy majd a nézők is eképpen fogják fel a film mondandóját. Remény, te csalfa bestia!

***

Más volt ez a csók, mint amit a hajón adott nekem, mesterkélt volt, tárgyilagos, komponált, színészi, én azonban mégis élveztem. Alsó ajkamat haraptam be, amikor elszakított magától, s száját figyeltem, ahogyan a vezényszót kiadta.
- Mire várjak? - tettem fel a kérdés, majd vetettem rá újra magam. Próbáltam magamhoz láncolni, magamhoz ölelni, szorítani, de gyorsabb volt nálam, s immáron ujjait éreztem arcomon. Arcélem belesimult érintésébe, vágytól fűtötten pihegtem előtte, hallgattam a szavait, de nem hallottam meg őket. Nem akartam meghallani az elutasítást, amiben annyiszor volt részem, csak azt akartam, hogy szeressen, imádjon, hogy az övé lehessek, s ne létezhessen olyan világ, amiben nem az övé vagyok. Könnyet sajtoltam ki mindkét szememből, majd elfordultam tőle, elcsíptem szemünk kontaktusát.
- Miért gyűlölsz? Miért löksz el magadtól? Nem vagyok neked elég jó? - hangomba hisztérikus fonémát kevertem, majd amikor megfordultam, térdre rogytam előtte. Sajogtak a lábaim, annak ellenére, hogy egy vaskosabb szivacsra érkeztem meg, de az elán, amivel megindultam, erősebb volt a védelmi eszköznél. - Nekem hazudhatsz, de magadnak miért? Látom, hogy vágysz rám, érzem, ahogyan velem beszélsz, amikor mosolyogsz, a testbeszédedből.
Nadrágjára simítok, zipzárját kutatom fel, s cserkészem be ágyékának húsát. - Keresek más orvost, csak ne lökj el magadtól!
Felnézek rá, s nem hagyom, hogy a mögötte lévő kamera megzavarjon. Játszom a szerepemet, teljesen háttérbe szorítva magamat, elfelejtve az erős és magabiztos nőt, akinek tartom magam, s előtérbe hozom Cecily-t. A törékeny, megsértett, ölelésre vágyó nőt, aki nem kíván mást, csak egy férfit, aki mellett önmaga lehet. Egy uralkodó félre, aki kiegészít és teljessé tesz.
- Látod, a tested nem tud hazudni nekem. - mosolygom el magam, amikor a forgatókönyv szerint duzzadó férfiasságot kellene ott találnom, ahol most érintem.
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Kedd Ápr. 04, 2017 2:22 pm
 



 

Bradley


Trinity


+16

Az egész stáb meglovagolja a poént, persze velem az élen, hogy a Lolitával cukkolhatja Trinityt, a pornóipar hajdani sztárját.  Habár a rendező nem direktben írta bele a filmbe, mégse legyen már annyira arcul csapós a párhuzam, de a Lola, mint a filmben elhangzó keresztnév, nem is hagy nyitva túl sok kiskaput a melléasszociálásra. Vagy a Lola lehet akár a kezelések alkalmával felvett álnév is, ez szintén a nézők fantáziájára van bízva. A lényeg viszont, hogy Trin végképp nem mossa le magáról a becenevet, pláne amíg még friss funfaktornak számít, néhány vicces kedvű egyed még a szövegkönyvében is átjavította Lolitára. Ne nézz rám így. Mégis miből gondolod, hogy én voltam?

***
Mindig megdöbbent a nők random bőgési mechanizmusa. Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan, ilyen könnyen átéli a szerepet, még csak műkönny sem kellett hozzá. Eleinte vonakodva hitték el, hogy anélkül is meg fogja csinálni, beleértve engem is, de ezek szerint neki sem kell lórúgás, hogy beleélje magát az aktuális karakterbe. Kérdés, érzelmileg mennyire húzza be, és utána mennyire könnyen ereszti majd el. A benne ragadás sajnos nem olyan ritka, azt nem tudom még, ő melyik csoportba tartozik.
Csak azt, hogy meglehetőst inspiráló a csókja. A hisztériától már frászt kapok, de azért valami rejtélyes oknál fogva nem tudok nem reagálni rá, márpedig az afféle pöcsfejű pszichiáterek szerint, mint akit most speciel én is játszom, pont az a legrosszabb taktika, ha belemegyünk a játékba, reakciót és ellenreakciót képezve, ha hagynánk, hogy kidühöngje magát és magasról letojnánk az egészet, sokkal hamarabb abbahagynák. De úgy látszik, ez most kivételesen ennek a díszpintynek sem megy annyira. Berántja a csaj, ez totál egyértelmű. Teljesen elhagyta az eszét, már csak kapaszkodni próbál a realitásba.
- A páciensem vagy – igyekszem szépen artikulálva hangsúlyozni a vélt lényeget, ezt a nem éppen megkerülhető tényezőt, a gyengébbek kedvéért kénytelen vagyok hozzátenni: - Én pedig a pszichiátered, aki a gyógyulásodért felelős.
És nem a megkúrásodért. Pedig az is micsoda kezelés lehetne! Ezt miért nem mondhatom hozzá? Szerintem totál életszagú lenne. Lehet, majd beszélek a forgatókönyvessel.
Mélyre tekintek a szemébe, míg a sajátomba belesűrítem az összes dilemmám, azon kapom magam, mintha magamat is győzködni akarnám: itt ugyan semmi kétség, minden keresztbe van húzva egy vastag, fekete vonallal, ami annyit jelent: zéró, nuku, nada. Semmi lehetőség rá, hogy a szex is szóba jöjjön. Még ha szerencsétlen pasas kis híján meg is gebed érte, igazán tüzeli ez a kis vörös, elég hosszú ideje már. Nem is tudom, mi áll a forgatókönyvben, hányadik találkozásuk ez pontosan.
De a csaj se hülye, nyilván levágja, hogy a fickó adja itt a szentfazék szöveget, de legszívesebben itt helyben lenyomná a kanapéra. A nők valahogy mindig megérzik az ilyesmit. Sajnos.
Kábé mint nálam és Marionnál, csak esetünkben ennyire azért nem egyértelműek az okok. Vagyis számára nem. Nekem viszont elég csak erre gondolnom, máris nyakig süppedek Sam problémáiba. Vagy ő ücsörög betűre az enyémben?
Áu. Az a földet érés bizony fájhatott. Remélem, nem kell újra vennünk. Több szempontból is... Hiába vagyok védőzoknival ellátva – egymás között már csak viccesen így nevezzük –, attól még a hevességének köszönhetően van, amit átérzek a taperolásból. De még csak nem is ez a legdurvább. Az egész szituáció, ahogy előttem térdel, és a nadrágomnál matat, készen mindenre... te jó ég. El kell játszanom, hogy beindít, de ezzel semmi nehézségem nem lesz.
- Nem löklek el... de ne csináld ezt. Állj fel. Lola... – vált az erőltetett nyugodtság mellett kérlelővé a hangom, és egy halvány árnyalatnyi aggodalmat is belesűrítek. Nem lesz ez így jó. A fickó egyre kétségbeesettebben érzi, hogy észhez kell téríteni, különben... bajok lesznek. Megfogom a kezeit, ahogy a zipzáramat feszegeti, ám akkor sem ereszt, nos igen, itt jön a következő rizikós rész. Bekapja a mutatóujjam, és kivéteels átéléssel teljes egészében ajkai közé ereszti, többször egymás után. Gyanítom, például ennél a résznél jönnek kapóra a kisasszony szakirányú tapasztalatai.
- Lola... – belenézek a szemeibe, és nem nagyon kell megjátszanom, hogy egy pillanatra cserbenhagy a levegőm. – Megőrjítesz. Mióta csak besétáltál azon az ajtón. Miért csinálod ezt velem? – próbálom meg beszéltetni, na meg nem utolsó sorban felemelni a földről. Szép is lehet az élet pszichiáteréknél, ha csakugyan így zajlanak a kezelések.
- Nem kereshetsz másik orvost ilyen hirtelen. Ez... nem így működik. Tudom, hogy zaklatott vagy, de meg fogjuk oldani, bízz bennem. Segítek. De ezt abba kell hagynod.
Próbálok én meggyőző lenni, ahogy a fickó is, már a tartalék önuralmát feszegeti, érzem én. De azért köztünk legyen szólva, dicséretes a kitartása.
Vissza az elejére Go down
Trinity Grey
avatar
Inaktív

Kor : 31
Avataron : Jessica "Stoya" Stoyadinovich

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Pént. Ápr. 07, 2017 4:37 pm
 



 

+16

Nos igen, valóban van tapasztalatom abban, hogyan kell a férfiakat orálisan kényeztetni, Bradleytől ... bocsánat ... Samtől sem tagadom meg az ilyetén gyönyöröket. Ahogyan mutatóujját érzem a számban, nem tudok nem nyelvemmel is rásegíteni a dologra, bár erre utasítást a rendezőtől nem kaptam, mégis így érzem helyénvalónak, így kell cselekednie ennek a hisztérikának. Ennyi szabadság talán belefér a karakterbe, s ha nem, akkor is megkapja a színésztársam a teljes repertoárt. Visszafogom az öklendezési ingeremet, ebben is nagy tapasztalatra tettem szert, hiszen ahogyan az ajkaim között matat, úgy tolom egyre lejjebb ujját a torkomba. Egyesek szerint különleges technikám van, s a számos díj is erről tesz tanúbizonyságot. Ó, milyen régen volt az, amikor még kicsit megszeppenve mentem fel a színpadra átvenni a dícséretet? És milyen gyönyörű tapsot kaptam azért, hogy azt a huszonöt centimétert tövig magamban tudtam tartani. Bár akkor is könnyesek voltak a szemeim és három napig rekedt volt a hangom, de megcsináltam és élveztem. A szakma pedig díjazott érte. Most azonban nem kellett ilyen bravúrt véghezvinnem, csak egy ujjról volt szó, egy csodálatosan tisztára szopott ujjról.
- Mert szeretlek Sam! Olyan nehéz ezt elhinni? - válaszoltam a kérdésére, majd hagytam, hogy felállítson, de csak annyi időre, hogy a mögötte lévő kanapéra teperjem le. Recsegve szenvedett a bútor kettőnk súlya alatt, de bírta a gyötrődést, mint ahogyan a férfinak is kellett. Lábaimat átvetettem rajta, meglovagoltam a gyönyörű csődört, majd ingem gombjaival nem törődve téptem fel ingemet, meztelen felső testet mutatva Bradleynek ... jaj, már megint összekevertem a dolgokat ... Samnek! Csak ekkor láttam, hogy a férfi elkapta tekintetét, a rendező pedig egy hatalmas nagy kiáltással szakított mindent félbe.
- Ennyi! - fogalmam sem volt, hogy mi történt, hiszen minden olyan jól ment, legalábbis én azt hittem, de amikor orvost hívtak, kétségeim támadtak. Én nem láttam, de úgy tűnik, egyik gombom éppen szemen találta Bradleyt, ez okozta hirtelen mozdulatát és ezért szakítottak félbe minket. Leszálltam róla, de tulajdonképpen esélyem sem lett volna tovább maradni, hiszen az orvos vagy én nem is tudom, hogy micsoda letessékelt a lovam nyergéből. Ingemet összefogva lépdeltem hát odébb, miközben a rendezőre pillantottam. Szemében aggodalom volt, hiszen mégiscsak egy hírességről van szó, akivel ha bármi történik, akkor minimum a gatyáját is elperlik tőle.
- Minden rendben Brad? - világított az orvos az eltalált szembe, majd ujjait mutogatta, meg elvégezte a szokásos ellenőrzéseket.
- Rendben srácok, tíz perc szünet! - újra a rendező hallatta a hangját, nekem pedig ez volt a vezényszó, mely visszavonulót fújatott velem. A telefonom után nyúltam, egy nem fogadott hívásom volt.
- Szia Elena! Miben segíthetek? - a lány a patronáltam volt a klubban, s pontosan tudta, hogy csak végszükség esetén hívhat fel. - Éppen van pár perc szünetem, szóval mondjad.
- ... - csendben hallgattam a szavait, néha hümmögtem a mondandójára, majd a kellékes jött, hogy elvigye az ingemet, hiszen azoknak a gomboknak vissza kell kerülniük a felsőmre, ha újra akarjuk venni a jelenetet.
- Nem csillagom, nyugodtan vedd csak fel. Jaj, annyira kíváncsi vagyok, hogyan állhat rajtad! - Bradleyre kellett néznem, akit talán még mindig ápolnak, de az is lehet, hogy már végeztek vele, mindenesetre csak vállat vontam magamban arra, ami történt vele. Megesik, balesetek márpedig történnek! - Nem, általában mindig a harisnyatartót veszem fel előbb, s utána a tangát. Így könnyebb megszabadulni tőle, ha érted mire gondolok!
Elnevetem magam, s észre sem vettem, hogy idő közben hallgató közönségem lett, annak ellenére, hogy elvonultam az egyik sarokba.
- Várj egy pillanatra drágám! Igen? - Bradley volt az, s egyáltalán nem tudtam, hogy mit akarhat tőlem. Így felnéztem a szemeibe, majd újra elmosolyodtam. - A fekete fűzőt vedd fel hozzá, amelyiknek nincs mellrésze. Attól meg fog őrülni a fickó...
- ... - újra elnevetem magam, de még mindig Bradley tekintetét fürkészem.
- Na látod, nem is kellett volna felhívnod. Az a platformos fekete magassarkú tökéletes lesz. Este ráérsz? - bólintottam, amikor a választ megkaptam, majd elköszöntem a lánytól és félreraktam a készüléket, s immáron figyelmem teljes egészét a férfinek szenteltem. - Miben segíthetek?
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
Kedd Május 16, 2017 7:37 pm
 



 




Játék vége



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Trin & Brad - It's show time
 



 

Vissza az elejére Go down
Trin & Brad - It's show time
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Alternatív :: 
Temetetlen múlt
-
Ugrás: