HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

screw you

Megan Brooks-Harper
avatar
Polgárság

Kor : 30
Avataron : Amanda Seyfried

TémanyitásTárgy: screw you
Szer. Feb. 08, 2017 8:00 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Megan Brooks-Harper
avatar
Polgárság

Kor : 30
Avataron : Amanda Seyfried

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Szer. Feb. 08, 2017 8:00 pm
 



 

[A katasztrófa napja]

Úgy, ahogy voltam, a kórházi hálóingben és az arra húzott köntösben mentem arrafelé, amerre a nővér irányított. Nem igazán érdekelt, hogy elmondása szerint feküdnöm kellene és pihennem, magasról tettem rá. Az elvégzett kötelező vizsgálatok szerint nem volt semmi probléma a picivel - hála égnek! -, de némi pihenés senkinek sem fog ártani, mondta a doktora, mikor a vizit során átnézte a papírjaimat. Pompás. Majd ráérek pihenni akkor, ha meggyőződtem arról, hogy mi van Ronnal. A nővért már sikerült kifaggatnom arról, hogy ő is itt van, már túl van a műtéten és jelenleg megfigyelés alatt tartják. Ennyi azonban nem igazán volt elég, a saját szememmel akartam meggyőződni arról, hogy mi van vele.
Már a kapott szobaszámot kerestem az elhaladó kórtermek ajtaján, amikor némi félsz költözött a gyomromba és nem csak amiatt, mert tartottam attól, mennyire ramaty állapotban lesz majd. A legutóbbi találkozónk nem sikerült túl fényesen, tartottam attól, mi lesz most és igen, szégyelltem is magam, hogy egy ekkora horderejű dolog kell, hogy a szeme elé merjek kerülni. Azt mondta, próbálkozhatok, kemény lesz, de próbálkozhatok. Egyszerűen csak nem tudtam, hogyan kezdjek bele és igazság szerint rohadtul nem így képzeltem el a dolgot.
Mély levegőt vettem a meglelt szoba ajtaja előtt, majd halkan nyitva először csak a fejemet dugtam be, megnézni, van-e  itt rajta kívül bárki, Jackie esetleg. Az ő számát is láttam a nem fogadott hívások között a kórház száma mellett, de a telefontársaságok túlterheltsége miatt csak jóval a hívás után értesültem arról, kerestek egyáltalán. Majd visszahívom, bár van egy tippem, miért keresett.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem könnyebbültem meg, hogy aludt. Sokkal egyszerűbb volt így, mert bármennyire is csúnya dolog, de legalább nem kellett beszéljünk egymással. Nem nézett ki túl jól, de a nővér rövid beszámolója után az lett volna a csoda, ha jobb állapotban találok rá.
Mellé léptem, tenyeremet az övébe csúsztattam és jó néhány néma pillanatig csak az arcát néztem. Milyen nyugodtan tűnik.
- Cseszd meg, Ron - bukott ki belőlem halkan, megkönnyebbüléstől fűtött mondandóm. Alaposan rám ijesztett, de él. Él.
Néhány percet maradtam csupán, a belépő nővér szakította el tekintetem a bátyámról és mivel nem akartam láb alatt lenni, vagy azt kockáztatni, hogy felébred, egy homlokra adott csók után távoztam a helyiségből.

[Három nappal a katasztrófa után]

Három nap kellett, hogy összeszedjem magam és minden bátorságom, hogy bejöjjek a kórházba. Titkon újfent abban bíztam, hogy ezúttal is akkor csípem el, amikor alszik, de ezt nemhogy valaki másnak, magamnak sem igazán akartam beismerni. Gyáva dolog az ilyesmi, de talán mindkettőnknek jobb lenne, ha nem ilyen helyzetben állnánk neki megbeszélni a dolgokat. A jópofizás egyikünknek sem asztala, a kínos pillanatokat pedig szerettem volna elkerülni.
Mély levegő után indítottam be az autó motorját és ugyanekkora légvételre volt szükségem, amikor megálltam a kórház parkolójában. Felkaptam az anyósülésről a kis csomagot, amit neki hoztam és azzal indultam meg befelé, a nővérpultnál érdeklődve, még mindig abban a szobában van-e, ahol eddig.
Aprót kopogtam az ajtón, nem szeretnék rájuk törni, ha esetleg Jackie is itt van, de mivel nem érkezett válasz, ezért benyitottam. Aludt és Jackie sem volt itt. Csúnya dolog, ha az első gondolatom az volt, micsoda mázli? Nem számít, jelen helyzetben legalábbis nem annyira.
Letettem az asztalra, vagy bárhova, ahová tudtam a csomagot. Egy üveg pia volt benne, méghozzá a kedvencéből, mindenféle körítés nélkül, úgyis tudni fogja, hogy én hoztam. Tudom jól, hogy olyan szintre süllyedtünk a kapcsolatunk tekintve, ahonnan egy üveg pia kevés lesz a kijutáshoz, de valahol el kell kezdeni. Emellett pedig Connor direkt Ronnak készített rajza pihent még a tasakban. Hárman voltunk rajta, középen Connor, kétoldalt pedig Ron és én, a fejünk felé pedig ügyetlen, meglehetősen csúnyácska írással a neveink, hogy nehogy valaki összetévessze, kiket is ábrázolnak a pálcika emberek. Segíteni kellett neki az írásban, a betűket másolja, de mindenáron rá akarta rajzolni azokat a neveket is.
Ezúttal sem maradtam sokáig, néhány perc volt összességében, mit odabent töltöttem. Ösztönös mozdulat volt, amivel a takaróját megigazítottam, az ajtóból pedig még visszanéztem, minden rendben van-e. Látszólag így volt, de tudtam jól, hogy jelen pillanatban a látszat és a valóság elég messze áll egymástól.

[január 20.]

Voltam bent nála néhányszor a kórházban, de forró kása kerülgetése volt az egész, annyira pedig tiszteltem és szerettem - bármennyire is jól titkoltam -, hogy ne érezzem úgy, elég ez a jópofizás. Hányni tudtam volna tőle igazság szerint, éppen ezért egy idő után már nem is mentem többet. Nem a kórházba való téma a miénk, pláne nem így, hogy ő ágyhoz kötve, legyengülve. Nem akartam pattogni, így pedig szerintem mind a kettőnknek kényelmesebb volt, hogy megkíméltem őt is a kínos pillanatoktól. Majd jövök, ha már jobban lesz. Jöttem is, nem siettem el ugyan a dolgokat, de jobb későn, mint soha, nem igaz? Hát nagyon remélem.
Jackie-től tudtam, hogy mikor jön haza a kórházból és általában ő volt az, akitől érdeklődtem is, hogy mi van Ronnal. Szegény, már biztos a hócipője tele volt velem, de valahogyan majd őt is kiengesztelem.
Kopogtam/csengettem, valamiért nem tartottam attól, hogy pont most ugrik le a boltba és elkerüljük egymást... Szóval remélhetőleg hamarosan ajtót nyit és ha mázlim van, nem fog egyből elküldeni. Ha kevésbé van mázlim, akkor az ajtóban toporogva izgulhatok azért, beenged-e egyáltalán. Ha meg szívok, akkor meg.. nem, remélem erre nem kerül sor, felettébb nem tudnám utálni érte.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Szomb. Feb. 11, 2017 11:03 am
 



 

Belátható időn belül be fogok csavarodni a négyfal között az orvosi utasításokra hallgatva.. Fekszem, mert ez lett meghagyva és tényleg, tényleg próbálkozom betartani az előírásokat a fájdalomcsillapító szedésének kivételével, amit csak este vagyok hajlandó bevenni az erős dózis kábító hatása miatt. Kevésszer kelek fel a kanapéról. A dohányzóasztalra halmozok minden lehetségest, hogy csak elnyúlnom kelljen értük és ne kísértsem a felépülési időm elhúzódását balfaszságokkal, mint a folyamatos mehetnék legyűrése. Vízért. Valami kajáért. Zsebkendőért. Minden szarért, ami az eszembe jut csak azért, hogy legyen miért felkelnem. Tényleg kerülöm a megterhelést, a legkisebb terhelést is annak érdekében minél előbb vége legyen ennek a pokolnak, amiben az étvágyam még mindig nem javult. Persze, eszek, odafigyelek mióta Jacks szóvá tett, de nem valami nagy kedvvel teszem vagy mert egyáltalán érdekelni tudna a súlyvesztés.. A rendszeresen túlalvásokat újabbakat követik, hogy kipihenjem őket, aminek a mechanikájától eldobom az agyam meg a ténytől, mi szerint jobban el vagyok fáradva, mint amikor majd` beledöglök a kemény hetekbe az őrsön.
Két baromira érdekfeszítő csatorna között váltok, épp elnyomva egy ásítást a vállamon, amikor megszólal a csengő és egyből kivált egy nemkívánt morgást. Korlátozott lehetőségekkel rendelkezem ki lehet az a nap ezen részében és se a postás, se az alsó szomszéd nem ugraszt ki a bőrömből. Utóbbi különösen nem, ha a pamacsforma kutyáját is hozta a pofavizitre. Megfordul a fejemben, hogy hagyom hadd várjon, de köztudott mennyire elfoglalt vagyok az utóbbi időben, így szájhúzással veszek erőt magamon a felkeléshez. Nem mondom nem váratom meg a túloldalon várakozót, a sietség gondolatát egy pillanatra sem vettem számításba a lassú feltápászkodásnál és még a kitekintőnél is ellenőrizni fogom kivel kell számoljak, miközben a kulcsot már fordítom a zárban: a postással vagy a banyával. A szőke üstök azonban egyik se és eléggé meglep ahhoz, hogy megakadjon a nyitó mozdulatom közvetlenül a zárkattanás után néhány másodperc erejéig. Nem, nem emlékszem a látogatásaira, ha egynél több volt egyáltalán.. A tárgyi bizonyítékok egyről árulkodnak, de a nővér mintha másikról is említést tett volna. Nem tudom, nem igazán voltam fejben aktív a benti, szedált időszakban. Azt is hallottam Jacks-től, hogy hívta, érdeklődött.. Egyszerű lenne azt mondani, hogy még mindig mérhetetlenül haragszom rá és visszazárni az ajtót, amivel a tudtára adnám nem érdekel miért jött idáig – vagy miért csak most. Az is egyszerű lenne, ha egyből kinyitnám és rákérdeznék, vagy afelől érdeklődnék ők jól vannak-e, hiába osztották meg velem az állapotának részleteit előbb Jackie-n keresztül, majd közvetlenül a kórházban. Annyira kurva egyszerű lenne, ha valamelyik végletről lenne szó és egyértelműen oda tudnék állni az egyik mellé. Helyette lassan lenyomom a kilincset és kinyitom az ajtót. Nem résnyire, nem teljesen. Kényelmesen oda tudok állni, egyik kezemet a megragadott fémen pihentetve.
Dühösnek látszom-e? Nem. Feszültnek? Frusztráltnak? Igen. Fáradtnak? Nyúzottnak? Igen, de ettől függetlenül nem nyamvadtul, mint a többször megrágott, majd kiköpött csonk. Élek. Ez elég egyértelmű. Fordításban: szarul, de büszkén. Hogyne, majd ha vége lesz. Nem jön a nyelvem végére egy Hello. vagy egy Szia., a megszokottabb Hey. se, mint köszönés, de a kérdése se igazán és a néma figyelése közben nem tudom nem egy kicsivel hosszabb ideig nézni a még kerekebbé váló hasát. Végül, ha ő nem, egy torokköszörülés után én fogom megtörni a csendet.
- Mmh. Hallottam te is ott voltál.. Minden rendben? – beharapom a szám, hogy benedvesítsem és erőteljes a késztetés érzek a nemviszkető borostám nyomorgatására az arcélemen, amit nagy nehezen legyűrök, miközben elszakítom róla a tekintetem a válla magasságában, hogy a folyosó csempelapjai közti fugát fixírozzam. Nem néztem meg egyszer sem, amióta ide költöztem és úgy éreztem eljött az ideje, hogy ezen javítsak.. A most például baromira szimpatikus ehhez.
Amíg válaszba nem kezd, de utána is csak késéssel nézek ismét rá és változatlan helyzetben állok az ajtóban. Nem léptem félre, hogy bejöjjön. Nem csuktam beljebb az ajtót, hogy jelezzem kifejezetten rövidre akarom fogni a beszélgetést. Csak vártam, fogalmam sincs mit és fogalmam sincs róla tudni akarom-e miért vártam rá.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Megan Brooks-Harper
avatar
Polgárság

Kor : 30
Avataron : Amanda Seyfried

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Vas. Márc. 12, 2017 8:45 pm
 



 

Félelmetesen hosszúnak tűnt az idő, ami a csengetésemet követően eltelt, már-már tényleg kezdtem azt hinni, hogy rosszkor jöttem és nincs itthon. Nem tudom, hova mehetett, Jackie-től tudtam, hogy itthon kellene lennie, nem ő vitte el valahova, szóval hacsak nem szaladt le tényleg a boltba, akkor bizony hamarosan kinyitja az ajtót. Hacsak nem alszik. Vagy meg nem látta, hogy én vagyok és ki sem fogja nyitni az ajtót. Nem, azért legyen bármennyire is fagyos közöttünk a kapcsolat, az nem a bátyám lenne. Szóval ha alszik, vagy nincs itthon, akkor úgyis megvárom, legfeljebb itt a lépcsőn ücsörögve, nem érdekel.
Töprengéseim közepette zörrent halkan az ajtó, az a néhány másodperc pedig, amíg félbemaradt a mozdulata, fel sem tűnt, annyira nagyot ugrott bennem az izgalom-faktor. Mit fog szólni? Beenged egyáltalán? Mi van, ha elküld? Ha látni sem akar? Ezernyi kérdés cikázott végig a fejemben, hogy aztán egy pillanat alatt felejtsem is el őket, amint megláttam az ajtóban. Egyáltalán nem nézett ki jól, fáradt és nyúzott volt, amit egyébként nem csodálok és habár számíthattam volna rá, mégis meglepetésként ért a dolog.
- Igen, minden rendben - rövid válaszomat apró bólintás kíséri. Egyszerű volt a kérdés, a válasz sem különb. Adhatnék bővebb választ is, de nem itt a küszöbön ácsorogva fogom megtenni. Nagyot nyeltem, testsúlyomat egyik lábamról a másikra helyezve. Izzadt a kezem, próbáltam biztosabb fogást találni a dobozon, attól félve, talán kicsúszik az ujjaim közül. Nem tetszett az egész helyzet, hogy csak nagy nehezen nézett rám, hogy közénk feszült - még ha nem is a szó szoros értelmében - az az ajtó.
- Beengedsz? Vagy odáig jutottunk, hogy a küszöbön ácsorogva kellene elmondjam, miért is jöttem? - határozottan csendült a kérdésem. Nem fogok többet bizonytalanul toporogni, vagy meghunyászkodni. Tudom, hogy a műhely előtt állva én kértem tőle, engedje, hogy próbálkozzak és arra is színtisztán emlékszem, mi volt a válasza. Nem lesz egyszerű. Ne is legyen, az nem ő volna, azok nem mi volnánk. De ez nem jelenti azt, hogy majd lemegyek kutyába és úgy fogok pitizni a bocsánatáért. Nem. Az nem én lennék, azok nem mi lennénk.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Csüt. Márc. 16, 2017 8:58 pm
 



 

Hazudnék, ha szemrebbenés nélkül azt állítanám nem fordult meg a fejemben visszazárni az ajtót vagy a kinyitása után nem a valójában elhangzó kérdést feltenni, hanem dacból odavetni Jackie nincs itthon. Lévén sosem engem keresett joggal szurkálhattam volna a megjegyzésemmel, amivel azt a látszatot keltem a feltételezésem szerint most sem én vagyok a célpontja. Komolyan fontolóra mégse veszem, csak a hogyléte felől érdeklődök, azt is leszűkítve a plázában történtekre. Érzékeltem a meglepődés színezetét az arcán, amit kényelmesebbnek ítélek meg csak a szemem sarkából látni. Mire számított vagy pont, hogy mire nem..? Végeredményben teljesen mindegy számomra, nem érzem valami felemelőnek, hogy ilyen nyomorultul erőtlenül kell mutatkozzak előtte. Kábé akkora táskákkal a szemem alatt, mint az a nyamvadt doboz a kezében, amire egy másodpercig tovább terelődik a figyelmem..
A hümmentésemet apró bólintásokkal kísérem.
- Az jó. – tömör zárást teszek a kérdéskör végére. Ő jött ide és a tompább figyelmemet nem kerülik el a feszengésének jelei, de sem abban a hangulatban, sem abban az állapotban nem vagyok, hogy hangot adjak neki. Várok, valamiféle rám nem jellemzően fáradt türelemmel, azt is a padlócsempe lehetőség szerint felé irányítva inkább helyette. Az ajtótámasz sokat segít, de állva újfent érezni kezdem a bal oldalamban egyre serényebben nyüzsgő hangyahadat meg kellemetlen érzést. Élénkebben kapom fel végül a tekintetemet az övére a kérdezésnél, amire nem azonnal reagálok. Őszintén, nem is annyira tudnék.
Megtolom az ajtó lapját és egy fél lépést teszek oldalra, majd hátra, hogy helyet adjak neki a bejutáshoz.
- Ha kell valami szolgáld ki magad. – belököm, hogy automatikusan kattanjon a zár és azzal már ne kelljen foglalkoznom. A kérlek vagy a nyugodtan kifejezés hiányzik a mondatból, de nem magyaráznám túl. Egyikünk sem az a fajta, aki az ilyen formaiság elhagyása miatt fog sértődöttet játszani és szemmel látható mennyire nem vagyok pincérképes. A belemet is egyenest a nappali kanapéjához húzom vissza, hogy a karfához hányva az odakotort párnákat készítsek egy valamire való háttámaszt. Nincs rendetlenség, csak baromi sok mindent halmoztam közvetlen kézközelségbe.
A helyfoglalásom jár némi fészkelődéssel, aminek a kellemetlenségét magamba fagyasztom. Kell a francnak, hogy grimaszba rándulni lássa a pofám és esetleg rákérdezzen hogy vagyok. Valahogy úgy ahogy festek, szóval..
- Tehát. Miért jöttél? – megigazítom a jobb felemre odahúzott, oldalpuhító pokrócot és feltámaszkodom a háttámlához közelebb lévő karommal a kanapéra. Mivel nem valami magas milliószor kényelmesebb így, mint a térdemen egyensúlyoztatni a csuklómat.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Megan Brooks-Harper
avatar
Polgárság

Kor : 30
Avataron : Amanda Seyfried

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Csüt. Márc. 16, 2017 10:29 pm
 



 

Fogalmam sincsen, miért, de roppant komikus színezetet kap ez a röpke kis párbeszéd a tömör zárásával, de őszintén, nem is vártam többet. Fogalmam sincsen, mennyire érdekelte valójában és mennyire csupán illem szülte a kérdést, de már maga a gondolat, hogy ez egyáltalán felmerült bennem, elég vicces. Mármint nem az az örömet okozó, boldog vicces értelemben, hanem a keserűen, már-már szánalmasan vicces kategória. Gáz, hogy idáig jutottunk, de remélhetőleg ez sem tart örökké, én legalábbis rajta vagyok az ügyön, minden bizonnyal ő is, csak ez nem olyan egyszerű, hogy mostantól akkor minden rendben van. Közöttünk amúgy sincs olyan, hogy rendben mennek a dolgok. Az lenne az igazán furcsa és szokatlan.
- Kössz - szól ez mintegy annak, hogy beengedett és annak, hogy kiszolgálhatom magam. Terv szerint nem maradok sokáig, amúgy sem értékelné szerintem, szóval nem fogom kényelembe helyezni. Határozott lépteim a konyha felé visznek, hogy letegyem a dobozt a konyhapultra, mellé pedig a táskámat és immár üres kézzel kövessem őt a nappaliba, pont addigra érve oda, mire elhelyezkedett a kanapén. Én a fotel karfájára ülök, nem fogok ácsorogni a nappali közepén, mint valami nyomorék és amúgy is nehéz sokáig ácsorogni egy ilyen szépen növekvő babával odabent.
- Mert a testvérem vagy és bármennyire nem volt látható, igenis aggódtam érted - nem vittem túlzásba a látogatásokat és nem azért, mert ne lettem volna kíváncsi rá. Egész egyszerűen azért, mert el akartam kerülni a kínos csendeket, a jópofizást és inkább várni, amíg kissé megerősödik, hogy normálisan tudjunk beszélgetni. - Annyira szar, mint amilyennek tűnik? - kérdezek rá, tovább fűzve a mondandómat és valóban érdekel, nem csupán illem szülte kérdésem. A „Hogy vagy?” és társai eszembe sem jutottak, mert szemmel láthatóan elég szarul volt, de mégsem tudtam volna elsiklani a hogylétének megérdeklődése felett. - Hoztam sütit, hátha az meghozza az étvágyadat - nem ajánlom fel, hogy hozok neki és nem is fogom beletuszakolni, ha kér, majd szól és akkor hozok, vagy megeszi később, vagy kidobja, bánom is én.
- El fogom adni a műhelyt - csaptam bele egyből a közepébe, mindenféle finomkodó felvezetést mellőzve. Felesleges lett volna. - Már van rá egy komoly vevőm, ha minden jól megy, néhány hét múlva már aláírjuk a papírokat - apa rám hagyta a kócerájt, mondhatnám, hogy semmi köze nincsen hozzá, de nem volna igaz. Ha Ron nem húzott volna már ki jó néhányszor a csávából, közel sem ücsörögnék most itt, szóval az a minimum, hogy megosztom vele az információkat. Arról nem is beszélve, mik a további terveim, de azokat majd akkor, ha feldolgozta a hallottakat.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Pént. Márc. 17, 2017 10:15 pm
 



 

Illendőségből.. Nyilván, mi másból indítottam volna rögtön azzal a kérdéssel ajtónyitást követően? Rámorranni nem akartam és jelenleg eléggé patthelyzetben érzem magam vele kapcsolatban, mégis hogyan is kellene kezelnem a beállításával együtt. Ahogy Jacks neki is szolgáltatott információkat, úgy nekem is és ismertem a kiengedésének részleteit, előttem állva pedig a saját szememmel is láthattam nincs baja. Látható legalábbis, kézenfekvő volt a rákérdezés, akkor is, ha valami elcseszett automatikusság jellemezte a válaszának velős tudomásul vételével együtt. Jó, tényleg jó, hogy megvannak, de örömömben nem kezdek tapsolásba. Ez távolról sem így működik. A fejem megingatásával nyugtázom a beengedése után szusszantott szavát, nincs mit köszönnie és az sem kizárt nem is lesz. Hónapok óta elég mélyen benne vagyunk ehhez a témában..
A lakásszabály elmondása után visszavonszolom magam a nappaliba. Nem nézek utána a konyha irányába, a doboz iránt sem érdeklődök, ötletem sincs miért hozta és ez az üres sansz` akkor sem változik, amikor nélküle csatlakozik a helyiségbe. Az alapján, hogy csak a karfát foglalja be azt is opciónak veszem továbbviszi magával. Szarul vagyok, nem agyhalott, hogy ne vegyem észre és ne olvassak a félreértést nem tartalmazó jelekből. Háttámasztékkal kényelmesebb lenne mindkettejüknek..
Bármennyire nem.. A kórházban hagyott ingóságok jutnak az eszembe, amiket csak úgy ott hagyott. Vagy a hátam mögötti kérdezősködés.
- Tudod lehet ezt jobban értékeltem volna, ha arcba kapom és mondjuk nem most. – nem tapogatok finomkodó kifejezések között, hogy ezt szebben megfogalmazzam neki, mert ez az igazság: baromira nem esett jól. A csendes fogadása és a most eszerint tett megjegyzésem viszont talán adnak annyi kapaszkodót neki, hogy arra is rájöjjön nem azt mondtam nem hiszem neki, hogy így van.. Az istenit, csak még jobban összekuszálta a dolgokat a gyáván megválasztott biztos távolság tartásával, mert hogyan haragudhatnék rá ugyanúgy, mint előtte..? Legalább egyszer normálisan odatolhatta volna a képét, kínos vagy sem. Egyetlen kibaszott egyszer, de én meg az elvárásaim.. Hmpff, megfeszült állkapoccsal nyelek és az ablakot kezdek fixírozni helyette. A szemem sarkából térek vissza rá, amikor újból megszólal.
- Elég masszívan állt belém a vas, hogy igen, annyira szar legyen. Mindegy, túlélem. – röviden emelkedik a vállam, hogy aztán visszasüllyedjen a helyére és mély levegőt veszek. A hangomban nem volt fellelhető a támadó vagy szarkasztikus él: csak nyersen, tömören mondtam el milyen a helyzet a hosszabb kifejtés helyett, valójában mennyire szar a legkisebb, óhatatlan kicsavarása is a törzsemnek, amikor undorító mennyire egyértelműen meg tudnám mondanám hol fáj, pontosan körülírva lényegében a sérült területet.
- Bocs, de ezt még az se fogja meghozni egy darabig. – értékelem. Ez érződik, de egyszerűen semmi köze nincs a kajának ahhoz, hogy nem eszek valami nagy kedvvel. Lehet az akár akkora kedvenc is, mint az anyánk receptje alapján készített citromtorta.. A képem végiggyalulásába kezdek a tenyeremmel, hogy életre valóbbá gyűrjem, amíg előbb-utóbb kiderül mi jön ki a magával hozott puskacsövön, de látványosan abba marad a mozdulat a közlésnél és ráfordítom a tekintetem. Teljesen is, nem csak perifériaszélről kóstolgatom.
- ..és mi.. Miből fogjátok eltartani magatokat? Mármint egy darabig persze, lehet gazdálkodni a befolyt pénzből, de hosszú távon az nem valami működő képes. – jézus, nem, nem azt mondom, hogy meg kéne tartania vagy nem örülök neki, de hamarosan megszületik a kislánya.. Annyi gyerektartást meg nem fizet az a rohadék, hogy az bármire is normálisan elég legyen. Már ha fizet. Tudtommal nem igazán van miből. Arról meg még nem is tudok visszafogadta a házba, magukhoz..



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Megan Brooks-Harper
avatar
Polgárság

Kor : 30
Avataron : Amanda Seyfried

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Vas. Márc. 26, 2017 8:29 pm
 



 

Tudom jól, hogy igaza van, hogy az ő szemében gyáva távolságtartásnak tűnik mindez és igen, valahol tényleg az. Ezúttal is a könnyebb utat választottam, önző módon csak azt nézve, nekem mi a jó, azt tartva szem előtt, nekem mennyire kínos az egymás mellett ücsörgés, a kórházi közeg.
- Ne haragudj, megint túl önző voltam - nem mentegetőzök, nem fogok kifogásokat keresni és próbálni megmagyarázni, miért csak néhányszor voltam bent nála az elején, akkor is szinte mindig akkor, amikor nem volt magánál. A vége úgyis ugyanaz lenne, amit az előbb közöltem vele. - Nekem ez nem megy olyan jól, mint neked - halkan odacsúsztatott vélemény. Ő mindig is jobb volt ebben a „tesós dologban”, ő volt az, aki adott, én pedig az, aki pofátlan módon ki is használta. Mit mondhatnék ennél többet? Nem ígérek, hogy ezúttal jobban fogok figyelni, mert nem tudom, mennyire menne, mennyire lennék képes betartani, bármennyire is szeretném. Nekem ez nem megy olyan jól, kifejezni az érzéseimet, az aggodalmam, a törődésem. Figyelni és próbálkozni fogok, de mint a példa mutatja, eddig nem jeleskedem a dologban.
- Hogy viseled a dolgot? - ő sem az a nyugodtan a fenekén ücsörgős típus, így képzelem, milyen lehet, hogy nem nagyon tud mit csinálni. - Mit mondtak, mennyi idő, mire felépülsz? - érdeklődöm tovább, próbálva többet megtudni a tömör válasznál. - Legalább lesz menő sebhelyed? - apró, bizonytalan mosoly szalad szám szegletébe, ahogyan eszembe jut egy régi emlékünk. Még a kerítésen átmászós, kutyás történet, ami elég csúnyán végződött, de akkor is azzal próbáltam elviselhetőbbé tenni a helyzetet, hogy legalább lesz menő sebhelye. Nem emlékszem már, mennyire volt sikeres az akcióm, valószínűleg most sem aratok majd túl nagy sikert, lévén egy egész rúd nyársalta fel.
- Bármi más esetleg? - kérdezem, hiszen nem tudom, Jackie hányadán áll a fakanállal, de ha bármi olyan van, amit megkívánna, akkor ezer örömmel állok a rendelkezésére. Citromtortát meg akkor majd hozok akkor, ha visszatér az étvágya.
Derült égből villámcsapásként kezdem meg a kártyáim kiteregetését, szépen lassan állva neki a közlendőknek, merthogy nem ez az egyetlen, amit szeretnék megosztani vele. Mosolyt csal az arcomra a reakciója, hogy egyből emiatt aggódik.
- Amúgy sem fogok tudni dolgozni egy jó ideig a baba mellett, szóval addig kitart a befolyt összeg, meg az eddig eltett készlet - van még bőven tartalékom, úgyhogy emiatt nem kell aggódni. - Ráadásul nem egyedül kell eltartsam magunkat - íme az újabb kártya, merthogy eddig még arról sem meséltem, hogy Emmett visszaköltözött. - A műhely árának felét neked szeretném adni - durr, az újabb bomba. - És nagyon remélem, hogy meg sem fordul a fejedben, hogy le akarlak fizetni - hiába a mosoly, éppen annyira viccnek szánt a megjegyzés, mint amennyire komoly. - Semmi sem jutott neked a szüleink örökségéből és úgy érzem, ennyi bőven kijár neked - nem hálapénz azért, amit értem tett, egyszerűen csak így érzem helyesnek.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Hétf. Márc. 27, 2017 12:58 am
 



 

Nem megy könnyen legyűrni a szemforgatásra való késztetést, de végül sikerül azzal, hogy a szememet a pillanatnyi visszatérés után ismételten az ablakra terelem egy fojtott fújtatással együtt. Baromi egyszerű utólag bocsánatot kérni, mindig is az volt és emiatt nem cséplem a számat semmilyen válaszreakcióért. Nem járna vele jól, értelmetlen is lenne. Ha még hirtelen felindulásból döntött volna a sunnyogás mellett és egyszeri alkalomról lenne szó rendben, elengedem, de hagyjuk már..
- Mégis micsoda? – csak azért, mert halkabban jegyezte meg nem fogok úgy tenni, mintha nem hallottam volna meg. Nem tudom miről beszél, mi az, amit szerinte nekem jobban megy nála, mert egyáltalán nem csinálok semmit és ezt nem a mostani, ledózerolt állapotomra vonatkozik. Megrázom a fejem és ha még nem kezdett válaszadásba, akkor leintem, ténylegesen ne is tegye. Mindegy mire gondolt, nem érzem, hogy bármin változtatna, ha kifejtené és inkább hagyjuk is. Az egyébként is kényelmesebb neki, nem?
Mondanom sem kellene: tökéletesen leolvasható a képemről, amire kíváncsi.
- Újdonságként fog hatni: szarul és ez még legalább március elejéig így marad, ha megfelelően gyógyulok. – az asztalra összegyűjtött szirszarokból könnyen megállapítható, hogy rajta vagyok az ügyön a lehető legkevesebb ideig kelljen megtűrnöm a kényszerpihenőt. A hajolgatást is kerülöm, mint megerőltetés, ezért mindent szélre pakoltam.. A poharat is, amiért elnyúlok és magamhoz ragadva halasztom a számhoz emelését. Egy határozott másodpercre megállok az arcát, kezét fixírozva, majd nagy nehezen elszakítom onnan a tekintetem és megiszom a maradék vizem. Régen, egy darabig lehet működött, de ez most nagyon nem. Az arcomon, a vállamon, a combomon, a vádlimon már meglévők után összességében nem.
- Minimális helye marad. – semmi menő sebhely, harci nyom ahogy egyszer felemlegette évekkel ezelőtt. Ez egy kurva műtéti nyom, morogni mégse morgok és fel se húzom magam. Egyszerűen nincs kedvem még egyszer, fáradt is vagyok hozzá meg faszság is lenne.
Sima nemet intek a fejemmel mindenféle gondolkodás nélkül. Nincs étvágyam, ami tényleg nem a kaján múlik jelenleg és ahogy ismét az eszembe jut az oka muszáj vagyok végiggyűrködni a pofám. Nem utolsó sorban szeretném, ahogy szólni is, ha nem sorjázna kiegészítést a mondata mögé és eredményezne vele egy döntésváltoztatást: inkább megmaradok egy mélyebb lélegzetvételnél. Nem egyedül, aha..
- Oké, ti tudjátok. – ezzel zárom a magam részéről a témát. A véleményem megvan, nem változott és hangoztattam eleget, hogy ne kelljen elismételnem emlékeztetőül: innentől megoldják. Ők. A módszereiket meg ő hangoztatta eleget, tessék, nem szólok bele.. Azon ennyi idő elteltével fenn se akadok, hogy vajon friss dologról van-e szó vagy se. Nem, nem akarom tudni se. A poharat ekkor teszem vissza az asztalra és közleménye után kicsit kellemetlenebb visszadőlni kicsit vágódni a hátam mögé tornyozott párnák támaszának. Tessék..? Igazság szerint a pénz nem jönne rosszul, de ahogy annak a szemétládának sem fordult meg a fejében megnevezni kedvezményezettnek, úgy az enyémben sem, hogy egy pillanatra is sajnáljam nem tette meg. Sosem.
- Tartsd meg. Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá, amihez neki is volt...ennyi bőven kijár.. Megrázom a fejem. - Nem, nem akarom. – a megerősítés első sorban magamnak szól, nem kifejezetten Megs-nek. Lehet őt nem zavarja, de mivel őt az üzlet átvétele sem tette nem várom el tőle megértse. Azt hiszem beletörődtem az utóbbi időben, hogy nem fogja.
- Kössz, de ahogy eddig is megvoltam nélküle, most is megleszek. Tedd a tartalékaidhoz. – meglepett a felajánlással, egy percig se tudnám tagadni. Láthatta rajtam, akárcsak azt nem csuklóból, dacból utasítottam vissza, mégha ez a kis, talán gondolkodásinak tűnő idő a válaszom előtt nem jelenti azt ne tudnám pontosan mit akarok. Tisztában vagyok vele: semmiféle apanázst vagy hívja ahogy szeretné apa eladott tulajdonából. Nekem ez elvi kérdés, nem anyagi.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Megan Brooks-Harper
avatar
Polgárság

Kor : 30
Avataron : Amanda Seyfried

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Hétf. Márc. 27, 2017 6:18 pm
 



 

Szóra nyitnám a számat, hogy válaszoljak, de megrázza a fejét és leint, mégse fejtsem ki bővebben. Kényelmesebb lenne, ha annyiban hagynám, igen, de egyrészről itt az ideje, hogy a sarkamra álljak, másrészről meg ha kérdezett valamit, ne intsen le.
- Tudod, amikor kislány voltam, abban a hitben éltem, hogy azért vagyok jó testvér, mert kislányos rajongással veszlek körbe, mert felnézek rád, mert ott sertepertélek körülötted. Menőzhettem veled a suliban, mert a lányok imádtak. Amikor csak lehetett, igyekeztem kiállni érted apa előtt - ezúttal én intettem le, ha apa említésére úgy döntött, szeretne beleszólni, vagy leállítani. - De most nem tudom, mit tehetnék. Nem látom, mire van szükséged, vagy ha észreveszem és túl kellemetlen a számomra, inkább a könnyebb utat választom - mint most is. - Erős vagy és bátor, attól még, mert felnőttünk, nem tekintek rád másként. Egyszerűen csak már nem elég a rajongásom és hidd el, én igyekszem, szeretnék olyan testvéred lenni, mint amilyen te vagy nekem - és rajta is vagyok az ügyön, csak egyelőre nagyon gyatrán teljesítek. De ezt minden bizonnyal nem kell kifejtenem, mert tökéletesen látja. Kicsit hosszabbra sikerült a magyarázat, mint terveztem, de most már olyan mindegy.
- Március eleje? - kérdezek vissza kissé meghökkenten, mert habár azt tudom, mi történt vele és várható volt, mégis kissé meghökkent a hír, hogy ennyi ideig kényszerpihenőre kerül. - Az elég sok idő.. Valószínűleg nem sokat javít a helyzeten, tudom, de sokakhoz képest még így is elég könnyen megúsztad - ezzel nyilván nem azt mondom, hogy az ő helyzete elhanyagolható lenne másokhoz képest, de elég csak azokra gondolnom, akik fölött át kellett lépnem, hogy lejussak a mozgólépcsőről…
Reakciójából és válaszából egyértelműen átjön, hogy mellélőttem a kérdésemmel, úgyhogy annyiban hagyom a dolgot és inkább az étvágya felől érdeklődöm, van-e bármi, ami segíthetne, de mivel nemet kapok válaszként, nem erőltetem a dolgot, ezúttal tényleg semmi értelme nem lenne.
Egy mély levegővétel után kezdek bele a műhellyel kapcsolatos döntésem felvázolásába, hogy aztán szépen sorjában közöljek vele mindent, amit el szerettem volna mondani. Aprót bólintok csak csupán az első szavaira, mi tudjuk, igen, a véleményével is tisztában vagyok, úgyhogy felesleges lenne még egyszer elmondania. Ennyivel le is van zárva ez a dolog, de a pénzre adott válaszát hallva érzem, hogy ezt nem fogjuk ennyivel lerendezni.
- Már nem az övé, hanem az enyém és én szeretném, hogy elfogadd - nyomtam meg picit a mondatban az „én” szócskát. Tudom, miként viszonyult apához, a hagyatékához és mindenhez, amihez neki köze volt, de ez már nem apáé, ez nem apa döntése, hanem az enyém.
- Eszméletlen, hogy a makacsság mennyire jellemző erre az egész családra - forgattam meg a szemeimet, szám sarkában mégis apró mosoly bújt meg, mert egy pillanatig sem tudtam érte hibáztatni. - Nézd, tudom, hogy egy szar alak volt veled, de ennek most tényleg semmi köze hozzá. Én adom, én szeretném, hogy elfogadd és engem tennél boldoggá, ha nem utasítanád vissza - arról fogalmam sincs, hogyan áll most anyagiak terén, de minden bizonnyal a zsarukat sem veti fel a pénz, de számomra most nem is ez a lényeg. Valószínűleg sokkal többet nyom a latba, hogy ez nála elvi kérdés és ha eldönti, hogy nem, akkor hiába, fejre is állhatnék, akkor sem tudnám meggyőzni, de próbálkozni attól még szabad.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Szomb. Ápr. 08, 2017 8:58 pm
 



 

Ahogy a leintés ellenére beszédbe kezd automatikusan és nem a legkedvesebb módon reflektálok rá fejben: most már nem vagy az. Szemforgatás helyett a plafonra szegezem a tekintetem egy másodpercig, majd visszafordulok hozzá, megkapja a teljes figyelmem. Többek közt, mert érzem nem lesz rövid a felvezetés és időben másolja le a szám befogását pártoló mozdulatot, ami a legkevésbé sem tetszik, hiába tettem én is nemrég. Amikor csak lehetett..? Tudhatná, hogy az én szemszögemből ez egy baromira megkérdőjelezhető állítás, a folytatást a makacs levegővétel ellenére sem zárom ki, talán elsőre úgy tűnhet, de az arckifejezésemről lassan leolvad az előbbi hirtelen haragúság. A fejemet megingatom a mondandójának bizonyos részeinél, amelyekkel nem értek egyet és magamnak címzem őket, nem közvetlenül neki – neki azt se tudom mit kellene mondanom. Pontosabban mit, ami egyszer már nem hangzott el kettőnk között. Mire van szükségem? Nem sokkal az ide költözésük után elmondtam; ne vegyen természetesnek. Vagy a legutóbbi műhelylátogatásnál; hagyjon ki ebből a szarból, ne kényszerítsen bele semmilyen helyzetbe se. Az utóbbihoz hozzá tartozik a hátulról való megkerülés, amire nem mondhatnám azt, hogy most jellemezné, szóval.. Megvakarom a borostám - mindenki maga eldöntheti pontosan miért.
- Ha megkérlek rá.. – veszek egy mélyebb levegőt. - Hoznál mégis egy keveset a tortából? Tényleg csak keveset. – azt mondta igyekszik és hiszek neki, mégha egy kicsit magamra is kell erőltetnem a dolgok fényében. Az étvágyam fikarcnyit sem változott. A kommunikáció sosem volt az erősségem vagyis a tapintatos változata, úgyhogy ezt a módszert választom inkább, ami talán beszédesebb, mintha felesleges ismétlésbe kezdenék, tök mindegy melyikőnkre vonatkozóan is. Nem vagyok éhes, olyan se amilyennek leírt és nem is tudom komolyan venni érte: sok alkalommal voltam totális seggfej és önző fasz vele szemben.
- Jah. – a megerősítés mellé jár egy vállvonás is. Tulajdonképp voltam már hosszabb ideig táppénzre kényszerítve. Ez a három hónap annyira nem vészes, csak jelenleg kevés dolog létezik a világon, amit jobban utálnék és ez ott van az a képemen.
- Meg rosszabbat is túléltem. – nem kell részletezzem azt az esetet, aminek két hege is maradt a bal vállamon. A menő sebhelyes megjegyzését ilyetén nem tudom értékelni, rohadtul kiesik abból a kategóriából és hamar lezárom. Őszintén, azt se vágom miért jutott eszébe ezzel viccelődni. A hangulatoldáshoz túl gyerekes nekem. Vagy a hangulatomhoz. Tök mindegy, nem vagyok azon a hullámhosszon, mint ő és a következő téma felhozásánál újból kiütközik. Kétszeresen igazság szerint.
Összeszorítom az állkapcsomat, hogy emlékeztessem magam rá ne szóljak közbe a pontosítás kedvéért se. Nem odaszúrósan, csak a saját oldalam tisztázása végett, de ahogy egyre jobban és jobban gyarapítja a sajátjáét.. Az istenbe már.
- Megs, az ő műhelye volt, mielőtt átvetted tőle.. – nagyobb lélegzetvételnyi szünetet hagyok a folytatás előtt, mert úgy vélem nem kell kifejtenem: átvett tőle mindent. A vállalkozás azon felét is, amiből a nem éppen tiszta bevétele gyarapodott.
- Úgyhogy de, van hozzá köze. Igen, makacs vagyok, csakhogy ez nem befolyásolja a tényt. – a tarkómhoz nyúlok. - Nem utasítom vissza, de nem is fogadom el most. Átgondolom, oké? Nem ígérek semmit, de átgondolom. - nem mondom ki, hogy furcsa dolgoktól lesz boldog.. Nem, a végén még olyanra is ráhúzná, amire épp nem gondolok pedig az igazságtól nem állna messze.. és ez nem hiányzik. Bonyolult enélkül is a kettőnk kapcsolata az adott pillanatban. Meg nem csak az. Az övé. Ő adja. Őt tenném vele boldoggá, de..
- Jó. Tudod mit? Elfogadom. - pillanatra összeszorított szemekkel kezdek bele a szavába vágó döntésváltoztatásba és hangos fújtatással fejezem be. Elfogadom és nem kell tudnia arról, hogy nem fogok hozzányúlni később sem ahhoz a pénzhez.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Megan Brooks-Harper
avatar
Polgárság

Kor : 30
Avataron : Amanda Seyfried

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Szer. Ápr. 26, 2017 9:04 pm
 



 

Nem várok választ, az arca éppen elég kifejező önmagában is, hogy az apróbb jelekből könnyen tudjak következtetni arra, vajon mi játszódhat le a fejében. Tudom, hogy nem vagyok kislány, tudom, hogy nem vagyok jó testvér és tudom, hogy szart sem elég az, amivel próbálkozom. Mert fogalmam sincsen, hogyan próbálkozhatnék máshogyan. Nem veszem természetesnek, a legutóbbi és egyben utolsó műhelynél történt incidens óta már nem. Más kérdés, hogy az utóbbi időben nem túlzottan voltunk beszélő viszonyban. Nincs már műhely, ahová hívhatnám, nem kérem többé, hogy tartsa helyettem a hátát, hogy tartsa meg a titkaimat. El fogom adni a műhelyt és a döntésben nagy szerepe volt neki is.
- Persze - aprót bólintottam, kis mosoly suhant át az arcomon. Kétlem, hogy a mondandómat hallgatva úgy megéhezett volna és megjött az étvágya. Azt hiszem ez a válaszom, kellemesebb módja a kommunikációnak, mint a szavak és inkább ez, minthogy újból végigjárjuk ugyanazokat a köröket, amiket már nem egyszer megtettünk.
A konyhában kést és kistányért keresek és a kérésének megfelelően tényleg csak egy kicsi szeletet vágok le a tortából. Villát veszek még elő, így megyek vissza, ám a fotel karfája helyett ezúttal a kanapét választom én is, nem nyomakodva az intim szférájába, kellő távolságban maradva így is. Először a tányért nyújtom át és csak utána ülök le, éppen elég a hasamra figyelni a mozdulat közben, nem kell hozzá még egy tányér is.
- Torta helyett lehet képregényeket és keresztrejtvényt kellett volna inkább hoznom? - nem tudom, hogyan lehet átvészelni egy ilyen hosszú időszak semmittevését. Tudom, hogy rosszabbat is túlélt már, ezt is túl fogja, nem is ragozom tovább ezt a témát, bedobok helyette egy teljes másikat, amivel újfent felkavarom az amúgy sem állóvizet kettőnk között.
- Tudom! - kicsit ingerültebbre sikerül a válaszom, mint szerettem volna, fejem csóválva fordítom el róla a tekintetemet. Tudom, hogy az övé volt, hogy a műhellyel együtt a piszkos ügyleteit is folytattam és nem szépíti a helyzetet az sem, hogy lefaragtam a rosszfiúk köréből. Nem számít már. - Ő azt akarta, hogy az enyém legyen, hogy kimaradj belőle, hogy ne kapj belőle semmit. Én viszont azt szeretném, ha a végén is részed lenne benne - is. Nem véletlenül került bele a szócska, hiszen apánk akarata ellenére Ronnak is volt köze a műhelyhez. Mert belerángattam és mert olyat kértem tőle, amit nem lett volna szabad. Kihasználtam és természetesnek vettem. Nem fog többet előfordulni.
- Rendben - bólintok rá, mert egyelőre megelégszem ennyi válasszal. Nem is igen, de nem is elutasítás, innen még ugyanúgy van felfelé is út, mint lefelé. Ha rajtam múlik, akkor igent mond a végén, ha pedig rajta.. az már más kérdés. Nem erőltetem tovább, éppen ezért lep meg, hogy aztán mégiscsak rábólint.
- Köszönöm - szelíd, apró mosolyra görbül ajkaim párosa. Tényleg hálás vagyok neki. Hogy aztán mit csinál a pénzzel, az már az ő dolga, bár azért bízom benne, hogy fog vele valamit kezdeni. Ha pedig mégsem, akkor sem az én tisztem ebbe beleszólni, már annak örülök, hogy rábólintott. - Nem bánnád, ha maradnék még egy kicsit? - emelem rá ismét a tekintetemet. Ha azt mondja, pihenni szeretne, vagy elég volt ennyi, akkor elmegyek, de ha nem bánja, akkor maradnék még egy kicsit, tovább ügyködve azon, amit annyira elbarmoltunk az utóbbi időben.

// Hacsak nincsen más, akkor nagyon szépen köszönöm a játékot, ezt is imádtam! //
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Szomb. Május 27, 2017 12:33 am
 



 


Viszonzásra kerül a biccentése egy hálás képében, röviden. A szemem sarkából követem az alakját, míg a fejemet nem kell elfordítanom hozzá. Feljebb húzom a térdemet, támaszként használom a könyökömnek – elnyűtten törlöm bele a jobb tenyerembe a képemet és nem veszek tudomást az oldalba húzódó hivalkodó fájdalomról. A szám gyűrődik csupán neki feszülve a markomnak, ami erőteljesen tapad a járomcsontomra, onnan fokozatosan lejjebb haladva az állam irányába, a tarkóm felé kanyarodva végső úti céljaként a visszatérést jelző tányér-evőeszköz csörgés idején. Utána nézek és automatikusan helyezkednék a közelebb ülési szándékot levéve a mozdulataiból, hogy helyet csináljak, csakhogy a grimasz, amit a fellépő szúrás eredményez nem engedi egy csapásra, könnyen megtenni. A kanapé szélén megcsúszott lábam kivágódása bosszankodást von maga után mindennek tetejében, időben nyelem le, egyből a hozott sütemény, valamint a kellékek után nyúlok – foglalkozom vele, foglaljon helyet első sorban. Megismétlődik a néma köszönetmondás, leolvashatja az arcomról; ki, a jelentőségteljes nézésemből. Kinézetre jól néz ki a hozott torta, de fingom sincs hogyan fogom mindet legyűrni, bent tartani egyáltalán. A nyál összefut a számban, de nehéz eldönteni miért. Jól esne vagy felforgatta a kongó gyomrom. Egy falatot levágok a villa élével.
- A képregényben ki tudtam volna egyezni. – nem finnyáskodok, nem játszok az étellel bármennyire is kezdem biztosra venni a gyomrom tiltakozását. Jelét nem mutatom, lazán nyakalom be a felszúrt porciót és ignorálom a kelletlenebb visszajelzéseket. A keresztrejtvényhez türelem kell. A türelem és én pedig.. Távoli ismerősök vagyunk, köztudott. Egy másik nyesedéken dolgozom épp a mély vízbe való hajításkor, faszság lenne azt mondani nem hittem a fülemnek – a hallásom nem százas még, de nagyon is tudom mit hallottam az imént. A nyomatékosító visszavágására egy nemtetszést közlő szemöldökráncolással nézek rá. Ha tudja miért mondott mást? Egyszerű a képlet; ne tegye akkor. Hangosan megszívom a tüdőmet. Nyugtatási célzattal, nem most kellene olyat mondanom, amivel az eddiginél is bonyolultabbá válnának az elrendezetlen, rendezett dolgaink. ..a végén is részed lenne benne.. Egyből agyamba villan a párhuzam a műhely és a család között. Pont ugyanannyira voltam benne mindkettőbe; sehogy. A felkarjára bukik alá a tekintetem, azt szuggerálom észre sem vett, apró bólintásaim közepette. Talán ő se fogja érzékelni. Az egyenletes, mély lélegzetvételeimmel próbálom magam a múlt időre emlékeztetni, erőltetni, hogy ne csak az agyam fogja fel annak a szarházinak vége van és emiatt bukik ki végül a megfontolásra ítélést követően a várt igen-je. Elfogadom, jelentsen bármekkora összeget is, amit azért a kócerájért adnak. A számlámon lekötve nem fog vizet zavarni. Visszaütni még kevésbé piszkálatlan számhalmazában. Nem szívesen adtam rá a neki kedvező választ, de.. Szó szerint is vérszegény a mosolyának viszonzása. Inkább az igyekezetemről árulkodik semmint a próbálkozás sikeréről – első lépésnek talán elfogadható. A köszönetét csenddel fogadom, elvégre nincs miért ezt mondania. Bassza meg, a testvérem, ne köszöntgesse. Pontosabban nem neki kellene, akkor se, ha nehezemre esik ez az egész, mint a kéretlen apanázs.
A kaja itt válik a tili-toli alapjává, nem tűnik fel, csak a villa foga csoszog élesebben az egyik kanyarulatban emlékeztetőként a kényszermozdulatra.
- Nem.. Nem kell megköszönnöd. – többször is megingatom a fejem. - Én kössz. – lassan, kínnal szőtten fogtam fel, hogy a gesztust köszönöm. Gondolt rám. Nem azért, hogy szívességet kérjen és nem emlékszem utoljára, mikor fordult hátsó szándékok nélkül hozzám. Enyhültebbé válik a tartásom, az izmaimat nem feszíti alattomosan az ideg és nem jelent a találkozó elején kihívásnak hangzó Nem bánnám.-ot felelni a maradására vonatkozó kérdésre. A tányért felé tartom, szabadon a villával - cserébe ezzel segítenie kell, ha nem akarja kidobjam a taccsot..

// big-big   //



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Szomb. Május 27, 2017 10:49 pm
 



 




Játék vége



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Megan Brooks-Harper
avatar
Polgárság

Kor : 30
Avataron : Amanda Seyfried

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Kedd Aug. 15, 2017 9:54 pm
 



 


Ron & Megs


[Július 23., Virginia Mason, kórterem]

Könnyű azt mondani, hogy ne aggódjak, de otthon ülve, azon kattogva, kórházban van, nem olyan egyszerű ám a dolog. Pláne úgy, hogy igazándiból csak az kattogott a fejemben, hogy meglőtték. Próbáltam arra koncentrálni, amit Jackie írt, hogy nincs komolyabb baja, csak pihennie kell, de ebben azért úgy voltam, hogy hiszem, ha látom. Oké, persze, nyilván elhittem, hogy nincs baja, de szerettem volna saját magam meggyőződni róla, meglátogatni, megnézni, mi van vele, mennyire viselte meg a helyzet. Valószínűleg nem repes az örömtől, hogy ismét pihenőre kényszerül.
A Jackie-nek tett ígéretemhez híven másnap látogatási időben felbukkantam. A gyerekeket Emmett gondjaira bíztam, figyeljen rájuk addig, amíg odavagyok. Ő sem repesett az örömtől, hogy hova készülök, de ez már csak ilyen. Mostanában sajna egyik férfi sem repes túl sokat körülöttem… Szegény fejem, micsoda borzalom!
A kezemben szorongatott doboz süti már szinte elmaradhatatlan kellék, ha Ronhoz jövök, így most sem felejtkezhettem el róla, másik kezemben pedig egy újabb meglepetés lapult. Mondjuk a süti valószínűleg nem lesz meglepetés, talán már ő is hozzászokott, hogy a legtöbbször, amikor látogatóba megyek, nem állítok be üres kézzel, pláne most, hogy kórházba jövök. Meg kell erősödnie és remélhetőleg ezúttal nem ment tropára az étvágya is.
- Szia! - kopogok két aprót a kórterem ajtajában megállva, mosolyogva dugva be a fejemet, mintha csak bebocsátásra várnék. Persze lecsekkolom, mielőtt berontanék, nincs-e nála orvos, vagy bármi, bárki olyan, ami megakadályozná, hogy bemenjek és mivel úgy tűnik, egyedül van, hát beljebb engedem magam, akár beinvitál, akár nem. - Hoztam egy kis meglepit. Szobafikusz - szélesebb vigyor szalad az arcomra, ahogyan mellé érve lepakolom az éjjeliszekrényre a kaspós növényt és a sütis dobozt. - Ne legyen már olyan uncsi, hogy mindig csak sütit hozok, ha meglátogatlak. És mivel sokan virággal állítanak be a beteghez, gondoltam én is megleplek valami hasonlóval. A vágott virágcsokorért gondolom nem rajongtál volna annyira - forgatom meg a szemeimet, pimasz ívet vesz az ajkamon lévő görbület. Képzelem, ezért mennyire rajong, de pont ez a szép benne, ami engem megmosolyogtat, őt meg.. hát ez van. - Arra vigyázz, hogy senki ne egye meg se a leveleit, se a gyökerét, mert a benne lévő trutyi mérgező - húztam el a számat. - Egyébként tök igénytelen növény, szóval napokig is simán kibírja locsolás nélkül. Kíváncsi vagyok, meddig éli túl melletted - befejeztem közben a holmik lepakolását, úgyhogy az ágya mellett lévő székre huppanok le a meglehetősen hosszas csacsogás után. Még egy szusszanásra is futja, mintha kimerültem volna a fecsegésben. Szándékos vagy nem szándékos ez a lepcsesség, azt szerintem ő is nagyon jól tudja, ismer, tisztában van vele, hogy alapjáraton nem járatom ennyit a számat.
- Hogy vagy? - kérdezek végül rá erre is, ha már azért jöttem, megnézzem a saját szememmel, tényleg megmarad és rendben lesz-e.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Csüt. Aug. 31, 2017 12:01 am
 



 

Ha egy egytől tízig terjedő skálán kellene belőnöm mennyire lepett meg a húgom által tett ígéret azt hiszem a hatost választanám. Vagy ez inkább vonatkozóan lenne reális, hogy mennyire számítok az érkezésére? A dolgok rendeződni látszanak, lenyeltük a problémáinkat és rendszeresebben vesszük fel egymással a kapcsolatot, mégse tudok elvonatkoztatni a legutóbbi esettől. Telefonon nem egyeztettünk időpontot időm baszd meg, mint a tenger, csak ők váltottak rövid sms-t egymással tájékoztató jelleggel. A kopogásra ilyetén nem számítok a sodokuból felnézve, kiváltképp nem a hangadás gazdájára, akinek belógó köszöntésére félre döntött fejjel, enyhén összébb húzott szemöldökkel pislogok rá. Kicsit értetlenül. Ez leginkább a fejének bedugására szól. A vonásaim a következő másodpercben helyükre rendeződnek, az egyik nővér által rám sózott füzetet meg félretolom a tollal együtt. Nem hiányzik a hiányzó hatos a középső blokkból..
- Szia. - hozzá képest sokkal visszafogottabban szólok, sejtheti miért. Az előbb már látta a fizimiskámon, aminek egy kevésbé zavart változata körvonalazódik ismét a meglepetést emlegetve. Hm? A doboz egyből odavonzza a tekintetemet, meg is tartaná egy ideig, ha a zöld szobatartozék oda nem illősége okán nem rabolná el. Egyből magáénak tudhatja a kérdő, felemás szemöldökállásomat Megs: úgy nézek ki, mint aki életben tud tartani egy fotoszintetizáló porfogót?! A gesztust minden esetre értékelem, ha szóhoz tulajdonképpen nem is jutok a hirtelen megeredt szóáradata közben, így addig is csendben figyelem a pakolását, a helyezkedését. Az éjjeli szekrényen hagyott, süteményt rejtő tartóra azért oldalra sandítok ez idő alatt és el is marom. Nem tehetek róla, az itteni fejadaggal hagyján nem lakok jól, de az ízük sem fényes.. Még szép rákapok. A fiókból halászok csak elő még egy helyett két villát - ekkorra teszi le a hátsóját a székre.
- Megnyugtató, hogy még nem felejtettél el levegőt venni. - vetem oda egy mosoly társaságában, ami idáig nem húzta el olyannyira a szám. Csak egy kicsit, azt se vettem észre igazából, talán a kaspós dög megevésénél kezdte meg pályafutását, egy Komolyan..? mellékízzel.
- Kössz.. - egyszerre kezdenénk bele, ő a kérdésbe, én az enyémbe, mikor azt hittem idézőejelesen az én köröm jön. Átadom a lehetőséget a befejezésre és nyelénél fogva átadom az evőeszközt, ha gondolja egyen a citromtortából. Nemsokára nem lesz miből.
- Megvagyok. A lábam baromi zsibbad az érzéstelenítőtől, amit már inkább beleadagoltak a kötelező infúzióba, minthogy minden alkalommal le kelljen nyomni a torkomon.. - megrándul a szemöldököm, tovább nem is kell mesélnem mennyire oda meg vissza vagyok nemcsak az ötletért, a kórházért is. Továbbá tudja hogyan állok hozzá az érzéstelenítőhöz, a fájdalomcsillapítóhoz.. Minden esetre egy falatra valót levágok a hozomány sarkából. Ez jócskán dob az itteni hangulaton, színvonalon.
- Ezt is, meg a halálra ítélt fikuszt is köszi különben és ne aggódj, biztosan senki nem fog rávetemedni, hogy megegye. - hozzá se teszem addig életben sem fog maradni, ha csak idebent valamelyik túlbuzgó dolgozó nem veszi a szárnyai alá. Vagy Jackie, ha megsajnálja a rám bízott növényt. Ha pedig már szóba került az evés az első adagot, amit felfektettem a villára ideje magamhoz vennem. A melegben úgyis összeesik, ha kint hagyják szóval.. Megkönnyebbülten, elégedetten morgom-nyögöm teli szájjal, hogy még mindig magasan kedvenc és most határozottan életet mentett a behozásával. A villát megállítom a falat lenyelése után, kicsit hagyom a levegőben, párszor neki koppantom a fogait a doboz lapjának.
- ..és kössz, hogy jöttél. - nem villantok harminckétfogast, de a köszönetnyilvánítás értékéből nem von semmit, abból se tényleg értékelem, örülök neki. A legutóbbi után.. Szóval tényleg.
Mivel nem vagyok nagy köszöntgető hírében a következő másodpercben már a kajával tapasztom be a szám, lefoglalom magam, mielőtt esetleg még eszébe jutna, hogy megjegyzést gyártson belőle..



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Megan Brooks-Harper
avatar
Polgárság

Kor : 30
Avataron : Amanda Seyfried

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Hétf. Szept. 04, 2017 10:51 pm
 



 

Nem éppen szokásos a belépőm, sem az egész stílus, amit megütök, ezt elismerem, de inkább ez, minthogy kínos csendben harapdáljam a szám szélét. Rendeződni látszódnak a dolgok kettőnk között, de ez nem azt jelenti, hogy egyetlen csettintésre minden rendbe jön. Dolgozom rajta, de nem olyan egyszerű, a magam módján próbálkozom és jelenleg amúgy is jó a kedvem, ahhoz túlságosan is, hogy csak besétáljak és egyszerűen lehuppanjak mellé. Ráadásul a fikusz mellé „műsor” is dukál, az a kis mosoly pedig bőven elég, ha másért nem, hát már azért megérte.
- Haha. Most mondd azt, hogy nem tetszett - kirívó pillantásom magán tudhatja néhány szívdobbanásnyi időre. - Mondjuk gondolom már az őrületbe kergettelek volna, ha állandóan ilyen stílusban nyomnám - brr, még belegondolni is rossz. Szerintem én is a falat kaparnám, ha ez lenne az alaptermészetem, nem igazán tudom elképzelni az állandó lepcsességet.
Kérdőm emelkedik szemöldököm, hiszen egymás szavába vágva közöltük volna mondandónkat és mivel átadja a folytatás lehetőségét, hát előszeretettel is élek vele, nem igazán akarva belemennie egy „nem, kezd te, de nem, inkább te” körbe. Elveszem a felém nyújtott villát és habár sütés közben csipegettem, előszeretettel marok el egy villányit a dobozból, hogy amíg válaszol a kérdésemre, elnyammogjam a falatot.
- Mehh, hát ez nem hangzik túl jól. - húztam el a számat. - Meddig tartanak bent? - érdeklődöm, hiszen otthon már nem fogja senki lenyomni a torkán a fájdalomcsillapítót, vagy az érzéstelenítőt. - Amúgy meg nem lehet kérni, hogy álljanak le az érzéstelenítővel? - nem sűrűn jártam kórházban a két szülést és a legutóbbi plázás incidenst kivéve, de mivel nekem nincs is bajom a bogyókkal, ezért fogalmam sincsen, van-e egyáltalán ilyen opció.
Apró kuncogással nyugtázom a szavait, miközben ölembe ejtem a villát tartó kezemet.
- Kérem szépen, mi ez a pesszimista hozzáállás, hogy már előre halálra ítéled? Pedig elég strapabíró egy szobanövény - forgattam meg a szemeimet. Nyilván sejtem, hogyha Jackie nem veszi szárnyai alá, akkor valószínűleg hamarosan kipusztul, elsődlegesen nem is az volt a célja, hogy csodás szobadísz váljon belőle. Ráadásul sírni sem fogok amiatt, mert kinyírta a szerelempáfrányunkat a növényt. - Semmiség egyébként - rántottam meg a vállamat, mielőtt újabb falat sütiért nyúltam volna. Már szinte természetes, hogyha jövök, akkor hozok sütit is, nem szeretek üres kézzel beállítani és mivel ez a kedve, hát kellemest a hasznossal. Még nagyban nyammogok a tortán, amikor kiegészíti a köszönnivalót, így van némi időm, hogy átgondoljam, hogyan is válaszoljak.
- Nincs mit. Tényleg - nyomatékosítom a véleményem. Tudom jól, hogy nem kifejezetten szokása köszöngetni, a szóbeli érzelemkifejezés amúgy sem volt soha az erősségünk, hát a reakció is sutára sikeredik. - Nem szükséges minden alkalommal megköszönnöd, ha betoppanok. Nem azért jövök, mert köszönetet várok érte - toldom még meg. Nem arról van szó, hogy ne esnének jól a szavai, sőt, de nem szeretném, ha úgy érezné, szükség van egyáltalán arra, hogy megköszönje, eljöttem. Ha természetes volna, ha nem a „tanulófázisban” járnék, lehet akkor is megköszönné, de ha mosolyogni látom és kínos csendek nélkül tudunk társalogni, vagy anélkül, hogy kiabálnánk egymással, vagy felhúznánk a másikat, már elég hála nekem.
- Mit csináltál egyébként magaddal? - ráncolom a homlokom, mert azt tudom, hogy meglőtték, arról tájékoztatva lettem, de az, hogy pontosan mi történt, már nem jutott el hozzám és amúgy is tőle volna jó hallani.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Szomb. Szept. 16, 2017 8:27 pm
 



 

A sokat mondó pillantását egy meglehetősen hasonszőrűvel viszonzom, amiből leszűrheti, hogy a válaszom se egyik, se másik nem lenne. Valahol a kettő között elveszne félúton. Nehéz hova tennem a rá nem valló antrét, arról sem tehetek, hogy némi döbbenet ült ki a vonásaimra a meglepőnek vélt felbukkanásakor első ízben. Kellemes csalódás. Nem arról van szó ehhez a belépőhöz nem vagyok hozzá szokva, arról, hogy nem az maradt meg bennem, hogy egyáltalán szokott-e. Az előzőeknél ugyanis nem tudom figyelembe venni azokat, ahol nem voltam magamnál, sajnálom. A vonásaim hamar megregulázódnak, a keserű íz édesebbre vált és nem makacskodok, ragaszkodok foggal-körömmel, hogy ne szórakoztasson a mostani stílusa, amire egyből egy igenlő, elnagyzolt sóhajtással reflektálok, amikor önbírálat alá vonja.
- Te mondtad ki, nem én. - visszakézből hárítom rá a felelősséget és éppen csak annyira osztom meg a figyelmemet az elkövetkezendő botlást követően, amíg kézre illőbb helyre pozícionálom át a dobozt, neki pedig átadok egy villát, ha csatlakozna az evéshez. A recept már jól bejáratott, a jellegzetes illatától, pedig összefut a nyál a számban.
A megkezdett falatotot még nem nyelem le teljesen, amikor gyorsan közbe vetem a kérdésére vonatkozó választ. Bocs, ez azóta a második, nehezen kontrollálom magam kaja tekintetében.
- Négy-öt nap. - a villáról lesegítem a ráragadt habot és a soron következőre megingatom a fejem. - Benyögték nem kívánságműsor. Különösen nem frissen műtöttként. Ha úgy vesszük olyan szempontból mégse olyan szar, hogy kapom, hogy legalább annyira nem érzem a lábamat, megmozdítani se akarom a hangyák miatt. - jah, meg nem is igazán megy tudatosan. Sehogy se. Mindegy, az előírt pihenést akarva akaratlan betartom és nyugodtan fogyaszthatom a hozott süteményt, amit az egyik nővér szemmel láthatóan elcsípett, amikor elhaladt a nyitott ajtó előtt röviden benézve.
- Realista. - tömör javítással indítok. - Mondd meg őszintén: emlékszel rá, hogy valaha is gondoztam volna valami zöldet? - azokra gondolok, amik két hétnél tovább húzták és nem a kerti pázsit meg környezetére korlátozódtak. A tekintetem, amit neki szánok a villa felett nagyon jól közvetíti a saját válaszomat a feltett kérdésre: nincs mire emlékezni. Sose voltam virágkompatibilis, de gesztust értékelve azért majd a földjére öntöm a poharamban lévő vizet locsolás címszóval.
A dobozt közelebb tolom, hogy ne kelljen annyira se nyújtózkodnia a tortáért és mintha egy nagyon kevés megilletődöttséget fedeznék fel rajta. Vagy ahhoz hasonlót, azt, ami a reflektálásában is tükröződik. A kiegészítésnél csendben maradok és kivételesen időben kötök féket a nyelvemre. Enyhén erős kifejezés a minden alkalommal, amikor a mostani sokkal inkább elsőnek tekinthető.
- Tudom. Legközelebb - bár örülnék neki, ha nem kerülne rá sor.. - elhagyom, oké? - egy féloldalas mosolyt tűzök mellé, ami abban az esteben is a helyére tereli a mondani valómat remélhetőleg, ha amaz félre megy. Nem az első alkalomról lenne szó. Legyintenem kellett volna? Vagy azt mondanom hagyjon már, ha akarom megköszönöm akkor is és kész? Akárhogy is, nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek tűnik. A viszonyunk jelen státuszában komplikáltabbnak hat, pedig az utóbbi alternatívának komoly valószínűsége lenne egyéb esetekben. Megforgatom a villát az ujjaim közt és a következő adag levágásának látnék neki, ha nem kérdezne rá a történtekre. Nem mondhatnám nem számítottam rá. A süteményt mellőzöm.
- A bíróság épületében történt, nem tudom láttad-e a híreket. - a lényeg nem is ezen van, csak egy mélyebb lélegzetvétellel, rövid tarkóvakarással összegzem magamban az eseményeket, mielőtt megosztanám vele. - Kétszeres lőfegyver használatot  jelentették be. Az egyik tárgyalóban az elítélt valahogyan megszerezte a fegyveres őrtől a fegyverét.. Rohadt idióta. - morgom első sorban magamnak a véleményt formáló megjegyzést. - Túszokat ejtett, információk miatt muszáj voltam közelebb menni, de a teremből való kilépése után automatikusan belém eresztette a golyót a rohadék. Gondolkodás nélkül. - aprót dobbantok az evőeszközzel. - Egyéb érdekesség. - egyéb meg a faszt, hiába a rekedt, mellékes hangnem.. - Gázszivárgás volt az épületben, az egyik tűzoltót magához közel tartotta, aki nem más volt, mint Jackie. - tovább is van, érezhető, de az ő utólag reakciója, kérdése miatt eléggé bizonytalanul állok hozzá a témához annak ellenére biztos vagyok abban jól cselekedtem a szar körülmények epicentrumában helyezkedve. Pontosan ezért szar az egész ahogy van és mivel az infúzió folyamatosan adagolja belém a különféle kemikáliákat könnyebben is terelődnek eköré a gondolataim, könnyebben hagyom abba a beszédet, húzom el a számat.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Megan Brooks-Harper
avatar
Polgárság

Kor : 30
Avataron : Amanda Seyfried

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Pént. Szept. 29, 2017 9:03 pm
 



 

- Hamarabb bolondulnék meg szerintem én saját magamtól - szalad mosolyra szám, mert még belegondolni is rossz, hogy valaki egész álló nap hasonló stílusban pörög. Bőven elég ennyi, kezdetnek jó volt, hogy én is kicsit oldottabbnak érezzem magam.
- Ha azt nézzük, azért az összességében nem sok, bár gondolom idebent sokkal lassabban telik az idő - nekem az az egy éjszaka is örökkévalóság volt a plázarobbantást követően, mindenáron haza akartam menni a srácaimhoz. Zolával már más volt, mert akkor legalább már ketten voltunk itt. - Ez furcsa, hogy saját felelősségre sem lehet megtagadni a fájdalomcsillapítót - ráncolom a homlokom, bár igazság szerint egyáltalán nem vagyok otthon a témában. A sorozatokból elcsípett információmorzsákra pedig nem fogok alapozni, mert manapság már fene tudja, mennyi igaz belőlük és mennyi nem. - Mondjuk igen, ha nem ennyire komoly dologról lenne szó, lehet azt mondják, oké, de a friss műtötteknél biztos más a procedúra. Bár aztán meg fogalmam sincsen, nem értek ehhez, a lényeg, hogy van valami jó is a dologban, már ami a hangyákat illeti - felesleges kardoskodnom amellett, hogy most akkor kaphat-e érzéstelenítőt, vagy sem, mert már úgyis megkapta, innentől kezdve pedig ez van, ezt kell szeretni. Vagy legalább elfogadni.
- Hát jó, ha azt mondod egy esélyt sem akarsz adni neki, akkor inkább hazaviszem én - ajándékot nem szép dolog visszavenni, tudom jól, de ha tényleg csak elrohasztaná és meg sem próbálja gondozni, akkor így lehet jobb. Emlékszem jól, nem véletlenül menekítettem ki még fiatalkorunkban is a virágokat a szobájából, mielőtt kilehelték volna a lelkük, szóval ebből kiindulva hamvában holt próbálkozás volt ez az egész növény dolog.
Tudom, hogy túlzás a minden alkalommal, tudom, hogy eddig egyáltalán nem volt rám jellemző a nagy látogatási szándék, de a jövőben változni szeretnék és fogok is rajta, erre vonatkozik csupán a kijelentés és nem feltétlenül csak a kórházban tett látogatásokra gondolok.
- Én is örülnék neki, ha nem kerülne rá többször sor - bólintok aprót, mintegy megadva a választ a rövidke kérdésre is; oké. Ha köszöngetni akarja, tegye, de nem várom el, mert nem azért jövök és nem is azért fogok a jövőben sem. Sőt, ha nem cseszem el ennyire a dolgokat, akkor megjegyeznem sem kellett volna, mert olyan természetessé vált volna már a dolog, hogy fel sem merülne a gondolat, egyáltalán meg kellene-e köszönni.
- Nem sok időm van mostanság a hírekre - a rádió, vagy a tévé sokszor megy háttérzaj gyanánt, de ritka az olyan alkalom, amikor ténylegesen is oda tudok figyelni. Az elcsípett félmondatokból pedig nem sokra lehet következtetni. - Egy őrtől? - kérdezek vissza meglepetten, mert az azért rohadt jó, ha már az őröktől is képesek az elítéltek elcsaklizni a fegyverüket. Biztonságban vagyunk, mi? - Legalább „csak” a lábadat találta el és nem történt komolyabb baj - bárhol máshol is eltalálhatta volna, pláne, ha csak vaktában tüzelt az illető, az esetleges durvább kimenetelekbe pedig bele sem merek gondolni. - Hogy mi van?! - csattanok fel és a nagy hévtől vezérelve még a székről is felpattanok. Fogalmam sincsen, miért dúl fel ennyire a dolog, hiszen azt azért nem mondanám, hogy olyan mély lenne a kapcsolatom Jackie-vel, egyszerűen csak ez az egész túl hihetetlen és sok így egyszerre. - És aztán mi történt? - huppanok vissza a székre egy mély levegőt követően. Azt sejtem, hogy Jackie-nek nem esett komolyabb baja, hiszen tőle kaptam az üzenetet is, de azért akkor sem lehetett egy egyszerű délután számukra. A folytatást pedig kíváncsian várom, mert érzem a szavaiból, van még, de elképzelni nem tudom, hova lehetne még tetézni ezt a sztorit.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: screw you
Szer. Okt. 11, 2017 10:47 pm
 



 

Szóban nem adok hangot a véleményemnek, a mimikámmal csípek az oldalába: előbb te, csak utána mi? A téma alakulása fokozatosan alakítja át az ábrázatomat, így az sokkal inkább tükrözi a kórházi körülményekkel kapcsolatban hogyan érzek. Változatlanul rosszul és a szinte látom magam előtt leperegni a jelenetet, ahogy beledöglök az unalomba. Előbb, mint a fájdalomba érzéstelenítő nélkül.
- Tényleg nem sok, az eddigiekhez képest azt hiszem ez a legrövidebb kórházi látogatásom. – arra vonatkozóan csak megvonom a vállamat, hogy lassabban telik-e vagy se, csak morogva, de ki kell bírnom. - Lehet, régebben is kértem, tiszteletben tartották, de.. – látványosan megforgatom a szemeimet. - Új doki és rohadt makacs, harmadjára meg megint levágott volna egy hegyi beszédet, amire fasz se kíváncsi. Mondjuk úgy magamat kíméltem tőle, foglalkozzon azzal, akinek szüksége van erre. – valamit valamiért.. A kötözködő kedvemet alaposan megtizedelték a bíróság épületében lezajlott percek, a legkisebb problémámnak érzem, hogy nem teljesítették a kérésemet másodszori említésre, harmadjára meg tulajdonképp leszartam, akkor is, ha közben húzom miatta a számat. Fújtatok egyet és a tortával terelek.
A megjegyzése hallatán leteszem a kezemben lévő evőeszközt és a poharamért nyúlok, ami egyúttal az éjjeli szekrényen pihen a letett növény cserepe mellett. Van benne még némi víz, nem túl sok, de ha már megöntözte mielőtt jött, akkor legalább nem rohasztom szét ekkora mennyiséggel, miután a következő másodpercben ráöntöm a maradékot a fikusz földjére. Egy esélynek elmegy? Visszafészkelődöm a helyemre egy kis párnaigazítással.
- Majd szólj rám, mikor adjak neki legközelebb. – tapintásra már holnap száraz lesz a táptalaja és sanda tippem, hogy nem akkor kellene újból vízzel locsolni. Később, a [Í]mikor?[/i]-ról viszont halvány dunsztom sincs. A kisegítést tőle várom, mint az ötlet tulajától, remélve ennyivel megtámogatja a zöld életben maradását és a szándékomat, hogy azért annyira hamar ne hagyjam megpusztulni, ha már nem azért hozta.
Az egyező érdekeinket lapos biccentéssel zárom, nem akarom cifrázni vagy még hatszor elismételni a szavainkat más megfogalmazásban. Felesleges.
A citrom fanyarából még pont jut egy falatra való az elmúlt napok történésének valódi fanyara előtt. A visszajelzésnek megfelelően folytatom a beszámolót és igyekszem lényegre törően összefoglalni minek köszönhetően került egy-egy be-, valamint kimeneti seb a lábamra. Megint a bal oldalamra. Faszomba már..
- Jah. – a velős válaszomba benne van minden szakmai véleményem az illetőről, az őrről, aki nélkül mindez nem történhetett volna meg.. Volt időm azon rágódni mi a fenéért nem alkalmaztak megfelelően képzett személyt, mi lehetett az oka a fegyver könnyű elvételének, csak azért legyen kit ténylegesen hibáztatni a lövés leadóján kívül, de hamar eljutottam arra a szintre: rohadtul nem akarom tudni, nem kell még egy ok a fejem fájdítására.
- Nem sokon múlott. - ..hogy ne történjen. Magamban teszem hozzá, a többire később kitérek a leginkább nekem szóló, fáradt morgás végével. A feldúltsága a rákövetkező pillanatban feljebb vonja a szemöldökeimet, a mértékével mindenképpen meglep, hogy még ültő helyét is elhagyta a hatására.
- Nyugalom, megvagyunk. – nyúlok a karjáért és visszaterelem a székre, ami a ráhatásom nélkül is megtörténik végül. A mély levegővételén felbuzdulva hasonlóan teszek és kezemet a fejem, valamint a párna között támasztom meg a tarkóm magasságában.
- Ugye rám lőtt, megúsztam egy golyóval, mert egyből fegyverhasználattal válaszoltam, amint rájöttem mit akar.. Egyenest a fejébe. – a szabad kezemmel imitálom a mozdulatot, bumm. - Majd sürgősségi ellátás, behoztak a kórházba, megműtöttek. A felébredés után Jackie viszont olyat kérdezett, amire eléggé úgy festett nem tetszett neki a válasz vagy nem értem. Honnan tudtam nem őt lövöm le.. – kieresztem a tüdőmben tárolt levegőt. Érezhető, hogy elég feszült módon. - Az nem elég, hogy biztos vagyok a tudásomban és a következő lehetőségénél a fickónak, lehet az én fejembe ment volna a löveg? Vagy ki tudja, az övébe.. – ez az a pillanat, amikor megszakítom a szemkontaktust és elvonom Megs-ről a tekintetem néhány másodperc múltán, mert újfent elönt az a szar érzés, hogy mintha valamit rosszul csináltam volna, miközben semmit nem cselekednék másként az adott esemény újrajátszásakor. Nem várnám meg most se a férfi következő megmozdulását. ..és rohadtul nem magam miatt.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: screw you
 



 

Vissza az elejére Go down
screw you
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Alternatív :: 
Temetetlen múlt
-
Ugrás: