HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Colours - Christopher & Jaelyn

Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Colours - Christopher & Jaelyn
Vas. Feb. 19, 2017 1:54 pm
 



 

4 évvel ezelőtt...Coronado, CA

Az a normális, ha az ember ünnepli a sikereit, lélekben hátba veregeti magát, hogy igen, megcsinálta, sikerült. Ilyenkor legalább egy hét féktelen bulira kellene beállítódni, kikapcsolódni és megtervezni utána a következő lépést. Kezembe fogva a diplomámat, talárban siklom a szüleim felé, akik büszke mosolyukat ragyogtatják rám. Apám inkább azonos velem, mindig is kergette az álmait, de végül megtalálta a lelki békéjét. Anyám nem értett egyet a választásommal, szerinte az írás puszta hobbi, de nem kenyérkereső állás. Aggódik azt hiszem, mert nincs mellettem senki. Hogy úgy vágok neki az ÉLET nevezetű játéknak, hogy nincs egy erős férfi aki támogasson. Azt hiszem a magam nemében valahol csalódás vagyok számára, nem éppen azokat az értékeket követem melyeket ő szeretne. Arcon csókolom mindkettőjüket. Íme, hát megnyugodhattok, elvégeztem, elrepülök fészketekből.
Ajándékuk meglep, egyszersmind keserűséget is ébreszt. Egy út Californiába, két személy részére. Felvont szemöldökkel tekintek apámra, aki csak a vállát vonogatja. Sejtettem, hogy nem ő akarta mellé a második jegyet. Anyám mosolya magabiztos, egy kerítőnő minden jellemvonását igyekszik ebbe belepréselni. Szót sem érdemel a dolog.
Három napig gondolkodtam, eladjam-e a jegyeket valaki olyannak, akit boldoggá is tenne, de elkövettem a hibát, hogy rákerestem a helyre. Sodródva a képek között már-már talpam alatt éreztem a fehér homok simaságát, a tenger hűsét. Mondjak le erről pusztán azért, mert mással nem osztozhatom rajta? Pakolni kezdtem. Jobb híján egy készletnyi fürdőruhát, lenge ruhát. Ahová megyek, tombol a nyár. Egyfajta izgalom is eluralkodik rajtam, az egyedül felfedező ember öröme. Saját időbeosztással, mindentől és mindenkitől függetlenül, ismerő és óvó tekintetek súlyától mentesen tehetem amit akarok, egy egész hétig. És semmi mást nem kell tennem, csupán a kedvtelésemnek hódolni. Könnyű lesz..remélem.
Az út egyszerű volt, zökkenőmentes. A meleg úgy csapott arcon, hogy megkövülten álltam percekig. A taxi hűvöse mely a szállodámig elvitt jólesett. Bejelentkezés után fürdőruhába bújtam és egy leheletnyi kiegészítőbe, hogy ne érezzem magam teljesen meztelennek. Nekivágtam a városkának, a lenyűgöző energiájának.

*****
A tenger morajlása megbabonázva hat ha először halljuk. Lassú lépteim a part mentén fokozatosan tűnnek el a hullámok munkájának hála. Mintha elvesznék, eltűnnék. A naplemente ezerszínűvé változtatja a vizet, megbolondítva a sziklákat a fények játékával. Kezemben egy üveg bort lóbálva tartok a sziklás kiszögellés felé, melyet körbejártam már délelőtt is. Némi nehézség árán felkapaszkodom és sétálok egyre kijjebb, ahol már a hullámok magasan nyaldossák a kövek széleit. A kényelem és az idill minden szépsége ellenére, lelkem is úgy hullámzik akár az előttem fekvő víztömeg. Kérlelhetetlenül, megállíthatatlanul, hogy merre tovább, mi lesz az életemmel. Legyek-e olyan mint az apám, küzdjek-e az álmaimért vagy keressek racionálisabb gondolatokat, megfoghatóbb valóságot? Nehéz, nagyon nehéz mikor a szívem egészen mást diktál. Nem tudom magamat elképzelni egy irodában, kosztümben, az unalmasok életét élve, egy vállalat részeként. Nem dédelgetem a királykisasszonyok álmát, hisz nem az volnék. Mégis valamiféle jelre vágyom, hogy nem kell efelé fordulnom, hogy megnyílik az az ajtó, amire vágyom.
A bor pedig fogy az üvegből, gondolataim szárnyra kapnak. Világokat, lehetőségeket árasztanak felém, belém melyekért csak ki kell nyújtani a karomat, hogy valósággá válhassanak. Hanyatt fekszem lábaimat térdig a vízbe engedem. Lágy suttogását azonban nem tudom elnyomni. Laposakat pislogva nyom el az álom. Hiba. Nagyon nagy.
Hideg ölelésre ébredek, köhögve. Pillanatokig csupán a pánik villog bennem vészesen. Vizet köpök ki, sója megüli a nyelvemet. Az est észrevétlen surrant a világra, széles, csillogó takaróval burkolva be azt. A morajló tenger mely lenyűgözött, hirtelen félelmet ébreszt. Nem figyeltem. Nem számoltam, hogy megvan a saját ritmusa, melyet egy alvó lány nem fog felborítani. Pánik szorongat, jeges marokként fogja satuba a szívem. Hogy fogok visszamenni? A sziklák tetejét már nem nyaldossák a hullámok, hanem magukhoz ölelték. Sötét van, csupán a hold és a csillagok fényei világítanak. Felállok és lábaim megcsúsznak. Kapaszkodnom kell. Bár a hullámok nem nyugszanak, minduntalan ostromolnak. Félek, igen félek. Rettegek, mert ostoba voltam. Mert álmodozással ütöttem el az órákat, nem biztonságos helyen. Négykézlábra ereszkedem, vissza kell jutnom a stabil távig. Nem merek a mélységbe ugrani, nem ismerem a szakaszt, komolyabb baj is lehet. Bár itt is, ha nem igyekszem visszafelé.
Minduntalan meg-megcsúszom a sikamlós sziklák tetején. Vágják a bőröm, ha rossz helyen érintem őket. Egy vak tétovaságával siklok az idegen terepen. Szemem előtt a biztonság lebeg, mégis legyűr a félelem. Hangot, nevetést húz felém az éjszaka. Ember, emberek! Szégyen vagy épp nem szégyen, kiabálni kezdek, segítséget kérek.
- Kérem, hahóó! Segítséég! - kiabálok ismeretlenül az ismeretleneknek bele a sötétbe, hisz normálisan még csak látni sem látom őket.
Összeszedve minden erőmet gyűröm, nyomom el magamban a pánik hullámait. Nem segít, ha a saját erőmet nem tudom beletenni. Mi van ha meg sem hallottak? Mi van ha nem jönnek? Szívem őrült iramban ver, vérem száguldozik. Ezért nem érzem a víz hidegét, hogy órák óta benne dekkolok. Átkozom magam ostobaságomért, hangom pedig újra kieresztem. Még csak egy telefon sincs nálam, semmi, amivel világíthatnék. Egyetlen feltűnési pontom a fehérlő horgolt kis semmiség.
- Segíítséég! - hangzik újra a hangom, a beszédet egyre közelebbről, egyre tisztábban hallom - Nem tudok..képtelen vagyok kimászni innen. - rázom a fejem, nem mintha bárki is látná.
Tehetetlen dühvel csapok a vízbe. Miért kell pont most így járnom? A városi lány a vízbe téved című klasszikus. Mennyit olvastam ilyen ostoba balesetekről és mégis belesodródtam egybe. Pedig az ablaki olvasókuckómban mindez teljesen távolinak tűnt, egy olyan helyen, melyhez nekem semmi közöm. Egyébként sem járhatnék így, hisz mindig ügyelek. Mint látszik, nem mindig.
Egy férfi. Egy férfi baritonját hallom. Ismernem kellene a lépéseket. Ha leereszkednék innen, elnyelne a sötét víz, de a part felé mehetnék. A gond az, hogy megbénultak a lábaim. Megbénultam a félelemtől, mert az ott lenn magába szívna, könnyű szerrel tüntetne el.
- Nem! - ennyit tudok kinyögni és nem mást.
Nem tudom, magam sem tudom mire mondok nemet. Az úszásra? A gondolkodásra? A túlélésre? A segítségre? Világos instrukciók azok, melyekre szükségem van. Mint mikor az orvos próbál hétköznapi hangot megütni a beteggel, hogy pontosan mit fog vele csinálni. A gond az, hogy hiába van rá szükségem, csak bénán térdelek, négykézláb és kapaszkodva. Megkövülten. Akár egy élő, lélegző szobor.

Vissza az elejére Go down
Christopher Carter
avatar
Felső tízezer

Kor : 40
Avataron : Gerard Butler

TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Hétf. Feb. 20, 2017 11:09 am
 



 

Elérkezett a várva várt szabadságom ideje. Rám fér végre egy kis kikapcsolódás, a sok munka mostanában teljesen leszívta az energiámat. Érzem, hogy egyre fáradtabb vagyok, ingerlékeny és ez kihat az életem minden területére. Minden munkát gondosan hátrahagyok a titkárnőmnek, engem a következő két hónapban nem lehet elérni. A fontos ügyeket helyettesemre bízom, a többi pedig várhat amíg kiélvezem a jól megérdemelt pihenést. Ha meg nem tetszik az ügyfeleknek akkor fogják szépen a nyomorult kis életük darabkáit és keressenek más ügyészt, mert engem a következő hónapokban hivatalos ügyekben nem fognak elérni. Mindent elterveztem, fogom a hajómat és körbehajókázom vele a tengert, néha kikötök majd, hogy érezhessem a száraz talajt a lábam alatt és hogy becsergézhessek egy-két nőt a hálómba. Aztán szépen továbbállok. Mindent szükséges intézkedést megtettem ennek érdekében. Némó nevű hajóm már a kikötőben vár, én pedig izgatottan csukom be magam mögött az iroda ajtaját. Alig várom, hogy végre elinduljunk. Terveim szerint egyedül utaznék, de a saját biztonságom érdekében két hónap távlatába leszerződtem magam mellé egy kapitányt, bár értek én is a hajókerék forgatásához, de biztonságosabbnak érzem, ha egy tapasztalt ember is velem van. Enyhén szólva is drága kiruccanás ez nekem, de simán belefér még ennyi a költségeimbe, egyébként sem szeretek fukarkodni ha a jó létem a tét. A tengerjáróm nem túl, összes három hálófülkéje van, egy kisebb konyha és nappali, fürdőszoba, na meg persze a fedélzet, ahol szintén nincs túl sok minden, néhány napozóágyon és napernyőn kívül. Úgy gondolom, hogy a legalapvetőbb szükségleteimnek ez tökéletesen megfelel.
Jó érzés végre hátrahagyni mindent, kikapcsolt telefonnal ülni be a sofőröm háta mögé, és végre csak az előbbi álló kalandon gondolkodni.
***

Egy hónap csak úgy elröppent az életemből, gyorsan tovaszállt mint egy kismadár. Csak most eszmélek rá arra, hogy alig egy hónap múlva már ismét az irodám székén fogom nyomni a hátsómat. De most még kiélvezem Coronado nyújtotta a gyönyöröket. A nap égeti a bőröm miközben a fedélzeten gyönyörködöm a víz csendesen hullámzó habjain. Minden békés, csendes és megnyugtató. Ameddig a szem ellát csak a kékséget, a víz tükörsima felszínt lehet látni, itt-ott felbukkanni egy halat vagy más tengeri állatkát. Jó ötlet volt ez a hajóút, csak a magánnyal nehéz néha megküzdenem. Megszoktam, hogy mindig zajlik körülöttem az élet, hogy sosem vagyok egyedül és a hirtelen támadt ürességgel nincs mit kezdenem. Utoljára egy hölgy majdnem egy hétig volt vendégem a fedélzeten, pedig annyira nem volt az esetem, de képtelen voltam lerázni magamról. Csak beszélt és beszélt, az ágyban nyújtott teljesítménye egyenlő volt a nullával és folyton idétlen vihogásban tört ki bármit is mondtam neki. Akkor telt meg végleg a pohár, amikor már az esküvőnket tervezgette. Enyhén szólva sokkot kaptam és felszólítottam, hogy ha nem távozik akkor bele fogom dobni a vízbe és végignézem ahogy megfullad. Erre persze szemét alak lettem, aki összetörte a szívét és zokogva hagyta el a hajómat. Kapitányommal megkönnyebbülve fújtuk ki a levegőt, ahogy távolodó alakját láttuk. Magam sem értem, hogy hogyan foghattam ki egy ilyen nőszemélyt, látszik, hogy magányos vagyok hiszen a védekező mechanizmus amivel tökéletes alkalmi partnereket választok magamnak hibásan működik. A meleg feltölt energiával, az élet ebben a formában kevéssé tűnik nehéznek. Napszemüvegem mögül figyelem ahogy lassan a nap sugarai vörösre festik az égboltot. A természet is pihenni tér, én meg vagyok olyan szerencsés, hogy hetek óta minden este végignézhetem ahogy a nagy sárga korong elvonul és sötétséget hagy maga után. Ismét eltelt egy nap, hosszú társtalan órák. A rádióból lágy zene szól, kezemben egy pohár itallal elmélkedem a magányosságom okán. De gondolataimat Tim a kapitány hangja töri meg.
- Uram, van valaki a vízben, segítségért kiállt. Mit csináljunk?
- Csakugyan? pattanok fel a székről és figyelem a tenger morajló hullámait. A hajó lámpájának fényében valóban feltűnik egy sziklába kapaszkodó nő.
- Eressz le a csónakkal, utána megyek. nem vagyok híres a gyávaságomról sokkal inkább jellemez a vakmerőség, nem fogom hagyni, hogy szegény lány remény vesztve várja a halált. Nincs messze a hajótól, de jobbnak látom a csónakkal nekivágni a haboknak, úszni nem biztonságos egy olyan terepen amit nem ismerek eléggé. Ahogy vizet ér a motorcsónak már azonnal izzítom is a vizet, kisebb kanyart veszek és egyenesen szelem a habokat a víz áldozata felé.
- Nyugodjon meg. Segíteni jöttem. állítom le a motort biztonságos távolságra a szikladarabtól és felé nyújtom a kezem. Ha elfogadja a segítségem, akkor határozott mozdulattal húzom fel a csónakba. Megnyugtató mosolyt küldök felé és teljesen megbabonázva figyelem a didergő nőt. Azok a szemek, arcának vonásai, testének tökéletessége szinte megnémít. Alig bírok szóhoz jutni, a sors egy angyalt küldött az utamba.
- Jól van? Megsérült? Elviszem a hajómra, ott megszáríthatja magát.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Hétf. Feb. 20, 2017 10:55 pm
 



 

A sötét egyre erősebb, a víz kérlelhetetlenül folytatja hullámzását. Fogalmam sincs arról, meddig jöhet fel a dagály, de ha így maradok akkor hamarosan már nem kell rajta gondolkodnom sem. Hiba, hogy nem mozgok, hogy nem erőltetem magam a cselekvésre, mert testem fokozatosan hűl lefelé, félő ha nem marad elég energiám mire segítséget kapok, akkor jövőre vonatkozó terv és álomszövögetésem semmivé foszlik. Pár nap szócsépléssel fognak csupán illetni, szüleim pedig könnyek között azonosíthatják majd a testem. Nem kellene. Egy ilyen vég, mint a lassú, fulladásos küzdelem a természet ereje ellen, nem épp a vágyott. Ennyi idősen pláne nem.
Első könnycseppjeim lassú úton szánkáznak végig arcomon. El kell magam határozni, legalább tudjam azt, hogy nem gyávaként reszkettem, akármi is lesz a vége. Lassan, dideregve kapaszkodom meg, vakon keresve a sziklák sziluettjét az erősödő sötétben. Visszafojtott zokogás, inkább kiabálás rágja a bensőm, félek, mi több, rettegek attól, hogy valami félremegy és egy lélek sem fog rajtam segíteni. Nem igazán hiszek az isteni gondviselésben, hogy értem küld valakit. Két nagyobb kiszögellés között feszülök, át kell engednem magam, a fenébe is, a lassú halálnál a gyors pánikolós is egyszerűbb, nem? Dideregve engedem magam a vízbe, próbálva szilárdra érkezni. Melleimig elönt a hideg, felsikkantok. Kétségbeesésem növekszik, hisz akárkiket is hallottam, nem feleltek nekem. Talán meg sem hallották a kiáltásaimat. Görcsösen kapaszkodom a csúszós felületbe, csontomig hatolóan fázom, reszketek. Reszketek életért, melegért, segítségért.
Fenekem szúrja a kőtömb amire érkeztem. Maradék erőmmel arrébb csúszom s már két kézzel ölelem a kimagasló csúcsos sziklát. Beleengedem magam a vízbe, a hullámzás tarkómat hűti, bénítja. Lábfejem sziklafalat érint, alattam a mélység tátong. Nyelem a pánikot, könnyeimmel vegyítve. Annyira hideg van. Legalább azonban mozgok, nem lógok bénán. Távoli motorzúgásra kapom fel a fejem. Messzebb egy hajó fényei csillognak. Hogy nem láttam? Persze, a part felé néztem végig, mintha csakis onnan érkezhetne a segítség. A motorzúgás erősödik, elönt valamiféle izgalom. Talán nem hallucináltam, mégis meghallottak! A víz fodrozódni kezd, megerősödik a hullámzás is. Közeledik. Köszönöm istenem, köszönöm. Tényleg meghallottak. Béna, gyenge mozdulatokkal próbálok félig megfordulni, vagy legalább segíteni magamon, hogy lássam azt, aki megment. Sajnálatos, hogy még a figyelmem sem az igazi, annyira arra koncentrálok, hogy kijuthassak hullámzó börtönömből.
- I-istenem, a-azt hittem, csak képzeltem a hangokat. - didergem megnyugtató hangszínét hallva.
Felém nyújtja a kezét, határozott mozdulattal húz fel. Keze melege belém szikrázik, noha erőm nem sok maradt, energiám végképp. A levegő újra reszketésre késztet. Lihegek, testem alatt immár száraz és biztonságos alappal. Önuralmam mint gyenge kristály törik darabokra. Nyakába vetem magam az idegennek. Annak aki idejött értem, aki megmentett. Minden belémnevelt szabályt áthágok ezzel, de nem érdekel. Bújok hozzá, nyakának sima és jó illatú bőrét megérezve felzokogok.
- Bo-bo..bocsásson m-m-meg.. - mondom hirtelen levegővételekkel - N-nem sz-szoktam ilyen li-libaként v-viselkedni. De nagyon féltem. Olyan r-régóta itt vagyok kint.. - suttogom reszketegen testének melegébe, melyből nagyon nem akaródzik kiszakadni, hisz biztonságérzetbe ringat, hogy már minden rendben lesz. És egyébként nem egy sorozatgyilkos vagy pszichopata, aki ilyen helyeken keres áldozatokat. Nem, hangja teljesen mást sugall. A biztonságot sugallja, amire a legnagyobb szükségem van jelenleg. Ostobán bólintok nyaka mellett, engedjem már el, ez így több mint kellemetlen.
Végül meg is teszem, testem rögtön ágál a döntés ellen, miért hagytam ott a jó meleget? A nevelés, a tanult szabályok azonban képesek elszakítani tőle, hogy hátrébb ülhessek. A vízre sem bírok nézni, mert rögtön beugrik, hogy nem sok kellett volna ahhoz, hogy elragadjon.
- N-nem tudom, n-nem igazán é-érzem. - didergek tovább - K-köszönöm, h-hogy megmentette az életemet. É-és, hogy s-s-segít. - ránt össze egy újabb hideghullám.
Miért is voltam ilyen ostoba, hogy pont ezt a helyet kellett kinéznem? Már talán régen valamelyik eldugott kis romkocsmában élvezhetném a helyi vendégszeretet, vagy magányosan róhatnám eme csodás városka lenyűgöző utcáit.
- A-a nevem Jaelyn. - mutatkozom be, hisz nem szeretem a névtelenséget, pláne olyannal szemben, akinek az életem elkövetkező éveivel, évtizedeivel tartozom - Annyira fázom.
Magamhoz ölelem a térdeimet, dörzsölgetve a lábaimat, melyek ijesztően hidegek. Hajam hidegen kígyózik a hátamon. Tényleg csak valami melegre és tisztára tudok gondolni. És arra, hogy ha most engedek a késztetésnek és elalszom, talán úgy is maradok. Mégis elfekszem, egészen kicsire összehúzva magam.
- M-magát, h-hogy hívják? - kérdezem álmatagon, szeretném tudni, fejembe vésni a nevét, nehogy elfelejtsem.
Nehogy valaha elfelejtsem.
Vissza az elejére Go down
Christopher Carter
avatar
Felső tízezer

Kor : 40
Avataron : Gerard Butler

TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Kedd Feb. 21, 2017 3:18 pm
 



 

Az élet mindig tartogat számunkra meglepetéseket. Néha az emberek a legváratlanabb helyzetekben bukkannak fel az életünkben, olyankor amikor a legkevésbé számítunk rá. Mi csak bábok vagyunk, amiket a sors láthatatlan keze irányít, lehetnek céljaink, elképzeléseink, és természetesen sokat tehetünk azért, hogy mindent megvalósítsunk amit eltervezünk, de akaratunk ellenére is egy láthatatlan kéz beleszól életünk történéseibe. Ez jellemző minden ember életére, mindegy,  hogy tenni akarunk ellene vagy nem. A megváltoztathatatlan szellemként lebegi be egész létezésünk. Két dolgot tehetünk tehát, vagy megpróbáljuk a legjobbat kihozni a kiszámíthatatlan szituációkból is vagy pedig behúzzuk fülünket farkunkat és menekülünk. Én mindig megpróbálok élni az élet adta lehetőségekkel, megpróbálom a javamra fordítani a meglepetéseket. Ezt teszem most is. Nem számít, hogy mi lesz később, hogy utamba akadt emberek átmenetileg lesznek részei létezésemnek vagy benne ragadnak. Egyetlen dolog számít igazán, élni a lehetőségekkel és megpróbálni mindig csak előre nézni. Így születnek a sikeres emberek, bizton állíthatom, hogy csak azok érnek el valamit is életeben, akik képesek sodródni az árral és a meglepetéseket is a saját oldalukra állítják. Mondhatják rám, hogy vakmerő vagyok, akaratos vagy átgázolok mindenkin, de én csak a lehetőségeimet használom ki. Mindig van választásunk, vagy eltipornak vagy pedig mi gázolunk át másokon, kegyetlennek tűnhet, de az élet már csak ilyen. Ölsz vagy megölnek, és ha már választani lehet, akkor inkább az én kezemben legyen a fegyver. Nem félek attól amitől mások zokogva vonulnak a sarokba vagy dobják el saját életüket, nem rémisztenek meg az ismeretlen dolgok. Ez vagyok én, egy kitartó, foggal-körömmel harcoló férfi. Vagy talán egy kicsit még ennél is több.
A ma esti tervei között sem szerepelt, hogy kicsónakázom egyedül a tengerre, a dagály közepén, hogy akár még saját életemet kockáztatva mentsek meg valakit a habok közül. De itt vagyok, megtettem, mert ebben a szituációban nem én vagyok az első és legfontosabb. Segítek a kisasszonynak bemászni a csónakba és bevallom, örülök amikor másoknak segíthetek. Megnyugtató mosollyal az arcomon ölelem át ahogy nyakamba veti magát. Ismeretlen, de mégis úgy vonom magamhoz, mintha évek óta ismernénk egymást. Nem zavar a viselkedése, nincs ami zavarjon benne, csupán háláját fejezi ki amiért kihúztam őt a vad  hullámok közül. A víz kegyetlen gyilkos.
- Css..ugyan már, nincs oka bocsánatot kérni. Egyébként is hozzászoktam már, hogy ilyen reakciót váltok ki a szebbik nem képviselőiből. Nem hoz zavarba, ha egy ismeretlen nőt kell vigasztalnom, az évek során éppen elégszer megtettem már ahhoz, hogy gyakorlottnak számítsak benne. Végigsimítok hátán, most már minden rendben van. Megnyugodhat.
- Ugyan már. Szóra sem érdemes. legyintek és engedem, hogy kibontakozzon karjaimból. Bár még szívesen vigasztalnám és suttognék a fülébe megnyugtató hangon. Elindítom a motort, most már a hajó felé kanyarodva. Jobb lesz minél előbb visszaérni, mert még a végén halálra fagy itt nekem. Igazán kár lenne érte.
- A nevem Christopher. Nyugodjon meg, mindjárt visszaérünk a hajóhoz és felmelegedhet. Gyorsítok a sebességen, minél hamarabb elérem a hajót, annál hamarabb sikerül felmelegíteni Jaelynt.
- Húzz fel minket! kiáltom kapitányomnak, aki már készen áll arra, hogy ismét a hajóra segítsen minket.
- Jöjjön csak ide! kapok karjaim közé a nőt, óvatosan egyensúlyozva a csónakba. - Kapaszkodjon! ahogy leereszkedik a kötéllétra, egyik kezemmel a nőt tartva – aki remélem a nyakamba kapaszkodik – húzom fel magam a jobbra-balra dőlő létrán. Jó az egyensúlyérzékem, zökkenőmentesen érek fel vele a fedélzetre.
- Te intézd a csónakot motyogom még mindig a kapitány felé, majd karjaimban a nővel a  kabinom felé veszem az utat. Leültetem őt az ágyra és ráterítem a takarómat.
- Hozok tiszta törölközőt és száraz ruhát. gyors lépésekkel indulok a fürdőszoba felé, feltankolva néhány tiszta törülközővel.
- Női ruhám nincs, de remélem megfelel az egyik pólóm is. Legalább száraz. nyújtom át neki a szükséges dolgokat.
- Vegye le a vizes fürdőruhát is. Nem nézek oda. nem szívesen ugyan, de hátat fordítok neki.
- Mit keres kint egyedül a nyílt tengeren?
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Kedd Feb. 21, 2017 8:26 pm
 



 

Hiszek és hittem sok mindenben. Leginkább azonban az egyszerű gyönyörűségeknek voltam képes a rabjává válni mindig is. Csodálattal szemléltem naplementéket, fodrozódó víztükörben a nap képmását, őszi színek kavalkádját egy park padján üldögélve, mesés falvakat, városkákat megbújva csendességükben. Sosem vágytam magasra, a csillogás világába. Fantáziám világa volt az én érzelmi boldogságom, az akkumulátor melyre fárasztó napok után egyszerűen rácsatlakozhattam. Faltam, szerettem a könyveket, imádtam sírni és szeretni hőseikkel. Bejártam velük mesebeli tájakat, ragyogó korokat, nem létező világokat. Éppen valahogy a saját életemmel nem boldogultam. Nem nyűgözött le semmi tartósan benne. Mindig kerestem, kutattam az újat, az érdekeset. Reméltem, hogy az írásban teljes lehetek. Abban a reményben jöttem el ide, hogy a kicsiny csodák feltölthetik az elmém és lelhetek meg általuk valamely isteni megvilágosodást a jövőmet illetően. Miért is hazudjak, az elmúlt órák nem voltak túl biztatóak. Talán egy pszichológus ezt rossz ómennek tekintené, talán belemagyarázna valami oda nem illőt. Mégis, a legnagyobb kilátástalanságban, fogytán lévő erőmet másé acélozta meg, hogy széteshessek és újra összeállhassak. Idegen karok melegébe bújtatom testem, idegen testtől várba megnyugvást, békét. Bőrének melege hátamon jólesőn simogató. Szeretném belecsomagolni magam, hinni benne, hogy többé ilyen nem fordulhat elő. Szavai, hangjának tónusa megnyugtató duruzsolásként hat tépázott idegeimre. Istenemre, ki ő? Maga az égi küldött?
- Christopher. - lehelem nevét halkan, belevacogás nélkül - Illik magához.
Hogy mondhatok ilyen hülyeséget? Nem ismerem, nem tudhatom ki ő, mi ő. Hogy került utamba. Mégis, illőnek érzem. Nem sokat tudok kivenni vonásaiból a bennem tomboló hideg miatt, csupán megérzésemre hagyatkozom. Éppen magam is elringanék álomföld felé, soha fel nem ébredős álomföld felé, de szavai visszahúznak, kérlelhetetlenül kötnek a nagyon is létező világhoz. Karjába vesz, kucorodom hozzá, egészen kicsire összehúzva magam. Riadtan nézek körbe amikor feláll. Vészesen közelinek érzem a sötét vizet. Karjaimat nyaka köré fonom, arcom pólójába fúrom, inkább nem akarom látni a mutatványt. Nem szoktam ilyen magatehetetlen lenni, de most csak abban reménykedem, hogy melegbe fogok kerülni.
Hirtelen némul a hullámok zaja, fény is gyullad. Kinyitom szemeimet. Kabin. Igen, kabin. Hajón vagyunk. Belebújok a takaróba, bár valahol testének melege is közelítette a tökéletességhez tartást. Miket is gondolok, már megint. Kissé félszegen nézek körbe. Ennél azért több idő szokott kelleni, mire egy pasi ágyában landolok. Innen pedig ki sem akarok szállni, csak bevackolni magam, jó mélyre a takaró melegébe. Beszél hozzám és talán ha eszemnél és hangomnál lennék, valamint nem lennék így megilletődve, még felelnék is neki.
- Köszönöm. - veszem át óvatos fogással a darabokat, szemöldököm pedig fel is szalad egy pillanatra - Mindent.
Elfordul, beszívom alsó ajkam. Leveszem a horgolt díszruhát és kibújok a fürdőruha mindkét, jéghideg részéből. Felveszem a pólóját, hajamat pedig szárogatni kezdem a törölközővel. Jó pontot szerez, hogy meg sem kísérel megfordulni. Lesimogatom testemre bő, combközépig érő ruhadarabját, bőröm hálásan sóhajt a száraz, zárt, meleg anyag hatására. A sajátjaimat összeszedem, undorodva érintve hűvösségüket.
- Megfordulhat. - mondom neki, szeretném végre megnézni magamnak.
Meg is kapom amit szeretnék. Lassú tekintettel mérem végig, alaposan. Egy pár pillanatig pislogni is elfelejtek megdöbbenésemben. Rendben, hangja szimpatikus volt és megnyugtató zöngével duruzsolt fülembe, na de..letaglózódom. Megnyerő, sármos arcát, férfias alakját látva még levegő sem jut a tüdőmbe. Nem lehet, hogy ilyen hatást váltson ki. Hirtelen önti el arcom a halvány pír és döbbenek rá, hogy egyetlen szál pólóban állok előtte. Köhintek egyet, helyet foglalok az ágyán és a takaró rejtekébe dugom lábaimat is.
- Nevetséges, de csak a naplementét akartam megnézni. És elaludtam, valahogy kiment a fejemből a dagály. - bár talán nem kellett volna meginnom egy fél üveg bort, teszem hozzá gondolatban - Mire eszméltem már a vízben voltam, sötét volt és egy lélek sem járt a környéken. Egészen mostanáig. - mosolyodom el végül - Nem akarok követelőző lenni, de kérhetnék valamit inni? A torkom marja a só. - pillantok rá tétován - Hozok magamnak ha elmondja mit hol találok, miattam ne fáradjon. Igazán.
Ostobának, nem inkább egy félszeg tinédzsernek érzem magamat jelenleg, akit a szomszéd elkapott az ágyában. Vagy nem is tudom. Hajamban futtatom ujjaimat, próbálva minél jobban szétteríteni a törölközőn.
- Tényleg köszönöm. Valahol már kezdtem feladni a dolgot. Ironikusan, azért jöttem ide, hogy tervezgessek és örüljek. És majdnem meghaltam a hülyeségem miatt. - ismerem be, bár lehet nem is érdekli, hamarosan valószínűleg kitesz a kikötőben, ahonnan visszatérek a szállodámba és többé nem találkozunk. És ez miért kelt bennem ilyen különösen rossz érzést? Miért szorítja össze a torkomat, hogy esetleg többet nem látom? Agyamra ment a tengervíz.
- Szerencsém, hogy erre járt. - az biztos, nagyon is biztos.
Vissza az elejére Go down
Christopher Carter
avatar
Felső tízezer

Kor : 40
Avataron : Gerard Butler

TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Szer. Feb. 22, 2017 6:01 pm
 



 

Nem pontosan így terveztem a mai estémet. Minden bizonnyal elitalozgattam volna még egy darabig a fedélzeten, a kapitány hajós meséit hallgatva, aminek valószínűleg fele a képzelet szüleménye. De szeretem ahogy meséli, olyan szinten képes beleélnie magát, hogy néhány történet után az ember már valóban elhiszi, hogy ő csatázott kalózokkal, mentett bálnát, a tengerre menekült menyasszonya elől, együtt eső táncolt egy bennszülött törzzsel és csak az utolsó pillanatban menekült meg a kannibálok elől. Vérbeli kapitány, akinek a kisujjában van a hajó működése és mese mondásban is az élen jár. Büszkén mesélné el ismét, hogy nagyapja még halászhajón dolgozott, apja hajósinas volt és hogyan lett belőle a tengerek ura. Nevetnék a viccein, majd én avatnám be a nőkkel folytatott viszonyomba és zátonyra futott házasságaim titkába. De nem így lett, mert a sors másképp akarta. Utamba sodort, egy hölgyet, aki a sziklák és hullámok fogságban, remény vesztve várt a megmentőjére. Ettől fogva meg meri bárki kérdőjelezni valami felsőbb hatalom létezését? És nem, nem az isteni erőre gondolok, valami annál sokkal reálisabbra és ésszerűbbre: a sorsa. Ahogy telik fölöttem az idő, egyre biztosabb vagyok abban, hogy valójában nem csak mi irányítjuk az életünket, hanem valami láthatatlan kéz játszik velünk.
Jó érzéssel tölt el, hogy segíthettem Jaelyn-nek, hosszú hetek óta most érzem először igazán hasznosnak magam. Tettem valami fontosat, most már a kettőnk a életében mindig ott lesz egy fonál ami összeköt minket. Mindegy, hogy holnap milyen úton megyünk tovább, vagy, hogy látjuk-e még egymást valaha. Valahányszor a tükörbe néz majd, vagy elmegy egy tenger mellett, akaratlanul is eszébe fog jutni az idegen aki kihúzta őt a habok közül. Nekem pedig végre felkerül egy piros pont a láthatatlan listára, és talán kompenzálja azt a sok megríkatott nőt, akit magam mögött hagytam Seattle-ben.
Türelmesen várakozok a kabinban amíg Jae átöltözik és megszárítja magát. Nem vagyok illetlen, kukkoló meg főleg így egyetlen pillanatig sem fordul meg a fejemben, hogy leselkedjek. Szeretek gyönyörködni a formás női testben, de bármennyire is hihetetlen van annyi gerincem, hogy nem használom ki egy védtelen lány tehetetlenségét. Az úgy nem okozna örömet. Mikor engedélyt kapok, féloldalas mosollyal a szám szélén fordulok meg. Végre jobban is szemügyre vehetem őt. Odakint, a csillagok fényében nem tudtam jól megfigyelni magamnak. De ahogy ránézek egy pillanatra még a szó is belémfagy, pedig az elég ritka dolog. Próbálok visszafogott maradni, de nem tudom legyűrni magamban férfiúi ösztöneimet és végigjártatom rajta tekintetem. Gyönyörű nő, fiatal, csodaszép és a póló határozottan jobban áll rajta mint rajtam. A kelleténél talán kicsit tovább felejtem formás lábain tekintetem, és akaratom ellenére piszkálja a kíváncsiság az oldalam, szívesen legeltetném testének többi részén is tekintetem.
- Nos, önnek kifejezetten jobban áll az a póló mint nekem. jegyzem meg nevetve és tekintete után kutakodok. A szem a lélek tükre, bármennyire is szeretnénk mi, gyarló emberek, de tekintetünk minden elárul. Elfolytok magamban egy mosolyt zavarát látva. Igen, általában ilyen hatást váltok ki a szebbik nem képviselőiből.
- Én is szeretem a naplementét, az utóbbi egy hónapban minden este végignéztem a hajómról. Csodálatos ahogy átfesti az égboltot, jelzést adva embernek és állatnak egyaránt, hogy eljött a pihenés ideje....De...azért jobban vigyázhatna magára. A tenger veszélyes hely. mosolygok rá és kényelembe helyezem magam a hintaszéken. -Ha akarja kölcsönadom a telefonom. Nyugodtan felhívhatja a barátját, férjét vagy kísérőjét, hogy biztonságban van és reggel hazavisszük. mert kizárt dolog, hogy egy ilyen nőt futna hagynának a férfiak, szóval feltételezem, hogy nem egyedül van ezen a meseszép szigeten. Bár ha őszinte akarok lenni magammal, akkor remélem, hogy szingli, és lesz esélyem randira hívni őt.
- Oh igen, elnézést. Mit hozhatok? Kávé? Tea? Narancslé, vagy egy kis bor? pattanok fel ültömből. Teljesen kiment a fejemből, hogy megkínáljam őt valamivel. Állok még egy darabig a szoba közepén némán figyelve őt. Megbabonázott szépségével, hangjával és kedvességével. Sokkal kellemesebbnek ígérkezik ez az este mint ahogy azt eredetileg elterveztem.
- Ne hibáztassa magát. Mindenkivel előfordulnak balesetek. Inkább örüljünk, hogy minden rendben van és hogy találkoztunk. próbálom megnyugtatni őt. - Bármennyire is szeretném egyedül learatni a babérokat, de a kapitány volt az aki észrevette önt. Ő szólt nekem, hogy valaki a vízben van és segítségért kiállt. Nos, a többit meg már tudja. elindulok a konyhába, hogy elkészítsem a kért italt neki és áldom a sorsot, amiért ilyen kegyes velem.
- Ha szeretne velem tarthat. Körbevezetem a hajón és megmutatom a szobát ami ma estére az öné lesz. Velem tart? kiáltom vissza a folyosóról miközben bekanyarodok a konyhába. Nem akarom egyedül hagyni, még jól esne gyönyörködni szépségében.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Csüt. Feb. 23, 2017 5:48 pm
 



 

Különös az idegen környezet. Máskor feszélyezve érezném magam, más illatában és ruháiban, más ágyában. Mindezt a megfelelő kényelmi berendezkedés nélkül ami egy rendes lánynál azért mondhatni szériatartozék. A fehérnemű, vagy inkább annak hiánya. Megfürdöm ebben az ismeretlen mégis csodálatosan vonzó illatban. Vajon a tulajdonosán még jobban áll? Bolondokat beszélek. Gondolok. Már magam sem tudom. Ezen túl óvatosabbnak kell lennem itt, vagy vennem egy jelzőpisztolyt rakétával, ha megint valami ostobaságra támadna kedvem. Christopher nem lesz velem, hogy megmentsen ha megint valami baleset ér. A terhes feszültség lassan párolog ki belőlem. Így, hogy már nem csupán a csillagok fényével csüngő éjszaka sötétlik felettem, megnyugszom. Figyelhetek rá, elönthet a hála is. És még valami, amit szeretnék egyelőre kíváncsiság címszóval jellemezni. Ha már ilyen zárt térben vagyunk együtt. Szemérmességem pedig különösen hat, mert az imént még nyakába csimpaszkodtam, jóformán ruha nélkül. Most mégis valahogy..más. Fülem mögé simítom tincseimet, mikor megfordul. Letaglóz, de nem lépek oda ellenőrizni, hogy nem-e álmodom ide. Rajtam végigszaladó tekintete jólesőn simogat. Tekintetében a tetszést látom, szóval nem tart visszataszítónak a saját pólójában. Vagy egyébként sem. Kérdés, hogy ez miért okoz nekem örömet? Miért számít, hogy egy teljesen idegen férfi hogyan néz rám?
- Még ilyen bókot sem hallottam. - nevetek fel halk hangon.
Érdeklődve hallgatom szavait, hangszíne kellemes, nyugtató mégis borzolja bőrömet, pedig semmi félreérthetőt nem mond. Sőt, figyelmeztetés csendül a hangból, lehajtott fejjel bólintok.
- Biztos gyönyörű hajóról is. A végtelenben állni, a végtelent nézni. - álmodozó tekintettel révedek el - Egyszer kipróbálom. - arcát fürkészve hallgatom szavait - Nem tudom mi varázsolt el ennyire. Máskor nem vagyok óvatlan, egyszerűen..elment az idő. Elaltatott a hullámok moraja. - vallom be, butaságomat.
Komoly arccal vizsgálom. Vajon mennyire tanácsos felfednem, hogy egy szál magamban érkeztem ide alig egy napja és még hatot így is fogok eltölteni? Különös módon nem érzem fenyegetve magam. Nem ébred lelkemben félelem. Hazudhatnék, hogy felhívok valakit. Az apámat, vagy valamelyik barátomat. Nyílt tekintete azonban az igazságra késztet.
- Egyedül tartózkodom itt. - ennyit mondok és nem többet végül - A szálloda pedig valószínűleg nem foglalkozik ilyen mélyen a vendégei időbeosztásával. - mosolyodom el.
Ha nem lennék ideges, teát kérnék. Ha igazán úrinő lennék, utána narancslevet. Azonban az idegeim sajognak, testem didereg, hiába melegített az előbb olyan kellemesen a simogató tekintet. Ennek dacára frissen él bennem az elmúlt órák kínlódása, vészterhes várakozása, aggódásom, hogy talán így ér véget az életem. Magányosan, festői színben a sziklás fövenyen belefulladni a sós tengerbe..inkább illene egy hősnőhöz, semmint hozzám.
- Bort, vöröset ha van. De ha erősebb akad, kivételesen nem tiltakoznék miatta. - vallom be, mert noha nem döntöm magamba a töményet, kis mennyiségű jótékony hatásaival nagyon is tisztában vagyok.
Tekintetem az övébe kapcsolódik, a pillanat megnyúlik, kiszélesedik. Vajon csupán itt felejtette magát a kabin közepén engem figyelve? Ha így van, érdekes módon nem ellenkeznék, nem bántana meg, nagyon is örülne neki az önérzetem, azt hiszem. Különös a hatása. Pedig nem tolakodó, nem próbál görcsösen megérinteni, nem próbálkozik semmivel. Ami valahol csalódást okoz, valahol megnyugtat. Mi ez az egész? Nem is ismerem, mit számít hát, hogy mit hisz rólam? Vagy hogyan néz rám?
- Higgye el, még mindig kicsit hihetetlen, hogy minden rendben van. Hogy biztonságban vagyok. - ismerem be, mégis rámosolygok az ágyából - Szóval..örül, hogy találkoztunk? - kérdezem a mosolyt el nem hagyva - Akkor a kapitányának is köszönetet fogok mondani.
Bólintok, a takarót félrehajtva kiszállok az ágy melegéből. Visszabújok szandálomba, a pólót pedig lesimítom fenekemen és elöl is. Követem a konyhába az italok reményében. És persze annak reményében, hogy élvezhetem egy kicsit a társaságát, ha már felém sodorták a hullámok. Tetszik, hogy fölém magasodik. Egészen ölelésébe tudna burkolni. Khm, vagyis nem tudna, mert nem fog, hisz miért is ölelgetne amikor egy idegen vagyok, akit holnap reggel kitesz. Ennyit erről Jaelyn, ne legyél ostoba!
- Sosem utaztam még ilyen hajón, úgyhogy ki nem hagynám a tulajdonos általi körbevezetést. - mosolyodom el újra és követem a konyhába.
Italomat melyet kapok, kényelmese kortyolgatom, had fejtse ki testemben a melegítést, nyugtassa meg egy kicsit az idegeimet. Ha mutatja az utat, előre megyek ki a fedélzetre. A levegő nyugodt, a csillagok ezüstös fénnyel világítanak a fejünk felett. Egy pillanatra kiráz a hideg, ahogy a tenger végtelenül sötétlő tükrének látványa elönt. Semmi baj. Már nem lesz semmi baj. Különös, de a tudat, hogy itt van mellettem inkább nyugodtsággal tölt el. Biztonságban érzem magam, mintha nem érhetne baj így már.
- Maga idevalósi? Vagy szintén nyaralni jött? - kérdezem inkább ráfigyelve, semmint a körülöttünk hullámzó sötét vízre - Netán valami tengerjáró? - mosolyodom el a gondolatra.
Kisétálok a korlátig az eget fürkészve. Azt mondják szép estéken egészen közel érezhetjük magunkat a csillagokhoz. Ez a mai éppen ilyen. Ha nem itt lennék, hol lennék a városban vajon? Vagy a parton, vagy a partra néző bárocskában a nyitott teraszával. Különös, hogy most félelmet kelt bennem a víztömeg, egyébként pedig vonzódom hozzá.
- Nem akarok félni a tengertől. Szeretek úszni. Remélem nem szereztem egy szép ki fóbiát a butaságom miatt. - kortyolok az italomba - Mesélne magáról egy kicsit? - fordulok felé, kíváncsi tekintettel méregetve.
Vissza az elejére Go down
Christopher Carter
avatar
Felső tízezer

Kor : 40
Avataron : Gerard Butler

TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Csüt. Márc. 02, 2017 5:49 pm
 



 

Az élet talán pont a kiszámíthatatlansága miatt gyönyörű. Aki tud örülni a váratlan meglepetéseknek, aki nem veszi túl komolyan az élet akadályait az tud csak igazán boldogan élni. Szerintem ez a boldogság titka, örülni, soha nem nézni hátra és emelt fővel tanulni a hibákból. Mindenki hibázik, a lényeg azon van, hogy sikerül-e felül emelkedni rajta. Az én életem két legnagyobb baklövése a házasságaim voltak. Túl fiatal voltam, naiv és azt hittem, hogy minden rendben lesz ha nem figyelek a belső hangokra amik folyton azt mondták, hogy hibát követek el. De nem így lett. Nem tudok megváltozni, nem voltam képes legyűrni magamban a nők iránti vágyat. Megbabonáznak egy egyszerűen nem tudok nemet mondani a szépségüknek. Nem is akarok. Miért kellene megfosztanom magamtól az örömtől, a kikapcsolódást? És persze miért vonnám meg mindezt a nőktől is. Nem fogok lemondani azokról a dolgokról amiket szeretek, sem ma sem holnap. Barangolni a női testen, felfedezni pedig határozottan a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik. Nem szándékozom még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy nőül veszek valakit, túl sok a feszültség, rengeteg lemondással jár, alkalmazkodással amihez nekem semmi kedvem nincs. Van két gyönyörű, egészséges gyerekem, akik mindennél fontosabbak nekem, van egy szép vagyonom, szakmám, akármelyik nők megkaphatom aki szembesétál velem, mi kellhet még? Ennél többre jelenleg nem vágyom. Vagyis de...éget a vágy, hogy megkaparintsam ezt a szépséget aki véletlenül került az utamba. Ahogy áll a pólómban a kabinom közepén ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy megízleljem testét. De nem teszem. Bár imádom a hölgyeket, valószínűleg Jaelyn is a kedvemre lenne, de nem vagyok bunkó sem udvariatlan. Most mentettem meg a halál torkából, kétlem, hogy az lenne az első gondolata, hogy alám feküdjön. Tisztelem mások szomorúságát, problémáját annyira, hogy nem fogom ráerőszakolni magam. Pedig igencsak nagy kedvem lenne ahhoz, hogy megismerjem testének rejtett zugait. Nem vagyok barbár úgyhogy visszafogom magam és mosolyogva hallgatom a szavait. Legalább élvezhetem társaságát ma este, azt meg ki tudja, hogy mit hoz a holnap, nem igaz?
- Ha van kedve holnap este majd csatlakozzon hozzám, gyönyörködjünk együtt a végtelenbe nyúló naplementéről. küldök felé egy biztató mosolyt, valóban nem bánnám, ha más körülmények között is találkoznánk. - Megértem, de sokkal óvatosabbnak kell lennie a tenger közelében, a dagály észrevétlenül elnyelhet bárkit. Bár...ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor tartozom egy köszönettel a tengernek, így legalább megismerhetem. nem, ezek nem csak üres bókok, valóban így is gondolom. Van benne valami megmagyarázhatatlan ami mágnesként vonzz magához. A kisugárzása, a szavai, a mosolya, a zavar...minden csak fokozza tökéletességét. Szavai széles mosolyt varázsolnak arcomra, ezek szerint egyedül van itt, vagyis van esélyem randit kérni tőle. Elvinni vacsorázni, aztán táncolni, sétálni vele a parton, megismerni és teljesen lenyűgözni. Csábító gondolatok. Minél többet vagyok a társaságában annál biztosabban érzem, hogy meg kell ismernem, hogy sok meglepetést tartogat még a számomra.
- Értem. Akkor minden bűntudat nélkül fogva tarthatom ma este. kacsintok rá. Nem csak ma este szeretném a fogságomban tudni, hanem az elkövetkezendő napokban is, piszkosabbnál piszkosabb, de annál gyönyörűm dolgokat művelve vele. Szívesen bevezetném Christopher birodalmába, csábítanám el örökre. Megrázom a fejem, hogy kiverjem belőle a bűnös gondolatokat. Elképesztő, hogy egy csinos pofika mit tud kiváltani belőlem.
- Erősebb? Hmm...van konyak, whiskey? És talán akad egy kis vodka is, bár arra nem mernék megesküdni. A kapitány kedvence...szóval, nem tudom. De megnézzük. És igen, természetesen örülök, hogy találkoztunk. Szerintem nincs férfi aki nem lenne boldog az önnel való találkozástól.   elindulok a konyhába, fejemben még mindig illetlen képek váltakoznak. Néhány perc leforgása alatt legalább nyolc különböző pozícióban képzeltem el. Kezdek teljesen meghibbanni. Kinyitom az italszekrény ajtaját és a megfelelő nedű után kutakodok. Jól eső érzéssel tölt el lépteinek neszezése a hátam mögött, bársonyos hangja kellemes érzés füleimnek. Előhalászom a whiskeyt, két lehűtött pohárba töltök ki, az egyik pedig átadom neki.
- akkor menjünk fel a fedélzetre, talán ott bemutathatom a kapitányt is. kezemmel mutatom neki a felfele vezető utat és követem őt a friss levegőre. Az ég csillagos, közel s távol csak csendben morajló tengert lehet látni, sehol egy másik hajó, sehol emberek által gerjesztett hangzavar.
- Nem. Seattle-ből jöttünk. Csak a szabadságom töltöm a tengeren. És kegyed? válaszolok kérdésére és hosszú pillanatokig belefeledkezem tekintetébe. Elveszem a napozóágyon pihenő pokrócot, közelebb sétálok hozzá és ráterítem a hátára, néhány másodpercig átölelve.
- Nem szeretném ha megfázna. mondom miután visszahúzom a kezem és belekortyolok az italomba.
- csak idő kérdése és ismét bízni fog a vízben, idővel könnyebb lesz. Mit szeretne hallani? Elég unalmas életem van. Ügyészként dolgozom. És ön? Mi járatban erre? Ráadásul egyedül? ismét kortyolok az italból majd folytatom.
- Nem tegeződhetnénk? Olyan hivatalos így, túl rideg. kérdezem és felé tartom a poharam, hogy koccinthassunk.
- Igyunk, a megismerkedésünkre! mondok egy rövidke tósztot majd eltüntetem a pohár tartalmát.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Pént. Márc. 03, 2017 2:24 pm
 



 

Az élet, akár csak a színpaletta, tele van árnyalatokkal, egybefolyásokkal adva mindig újabbakat és újabbakat. Az életem kezd a szürkébe fordulni. A mély szürkébe, amibe nem szivárog már bele a fehér jótékony lágysága, világossága. Egyfajta céltalansággal vívok küzdelmet, keresem a helyem de mindenhol ingoványos terepet érzek. Nem merek igazán nekiindulni egyetlen útnak sem. Ez a nyaralás is leginkább a lelkem hivatott kicsit rendbe tenni. Azt hittem, ha kezembe kapom a diplomámat, majd elér valamiféle isteni szikra, egy megvilágosodás..felgyúl a fény, hogy igen Jae, gyere felém, ez való neked. És mégsem. Semmi ilyen, csupán a szürkeségben tapogatózom. Ha visszatérek Seattle-be, élettervezésbe kell kezdenem. Venni egy lakást, keresni valami munkát és élni a nagybetűs ÉLET-nek keresztelt játékot. Valamilyen formában.
Az új szín azonban nem várt módon dönget be életem kapuján, bár illékony hisz csupán a véletlen keze nyúlt a tégelybe, mégis hirtelen feltámadó zavarom és az azzal érkező többi különös kavalkád vakká és megbabonázottá tesz. Hiszen ő is csak egy férfi, nincs benne különösebb újdonság, nemde? Mégis..érezni akarom magamon a tekintetét. Felmelegít, de borzongat is, jólesően. Testem reagál rá, meghökkenve dolgozik az agyam és vallom be magamnak, hogy bizony szeretnék újra meleg testéhez simulni, érezni erős karjai biztonságát. Ez biztos nem én vagyok..én nem szoktam ilyenekről fantáziálni senki mellett. Távolról sem vagyok fából, nagyon is élénk vágyak működtetnek, de azok kimerülnek többnyire a szexben. Christopher azonban más. Más sugárzik belőle, ettől pedig ostobának és esetlennek érzem magam mellette. Már az is kihívás, hogy értelmes válaszokat adjak neki, melyek kellően informatívak mégsem árulják el, hogy szeretném ha a karjába venne. Ha a nagyon is érzéki ajkaival felfedezné az enyémeket. Ez nem helyes, nagyon nem. Kell néhány pillanat, mire értelmeznem is sikerül amit mond. Lelkem örvendezik, noha nem randevút kért, csak..meghívott, erre azért nem árt magam emlékeztetni.
- Örömmel csatlakoznék Önhöz, szigorúan biztonságos körülmények között. - mosolyom kiszélesedik, a mai nap margójára természetesen, bólintok felé, sajnos megtanultam a káromon, hogy milyen is a tenger..szavaira mégis nagyra nyílt tekintettel csodálkozom rá, jézusom, ez csak amolyan..szófordulat - Valóban? Nos, különleges módon sodródott az életembe. - mosolyodom el végül, mikor leülepszik az ámulat, na meg annak az érzése, hogy tényleg szeretném ha nem csupán üres bók lenne amit mond.
Ez a felismerés pedig letaglóz, mégis mit akarok tőle? A jobb kérdés talán az, hogy miért akarok tőle bármit is? Hiszen talán a meghívása sem szól igazat. Ha pedig mégis, enged-e a világ egyetlen délutánnyi örömet? Talán ha megmártózhatom lényében, ha épp nem kell megmentenie..akkor kapok némi esélyt, hogy közelebbről is láthassam, kit sodort felém a víz. Képletesen és szó szerint is.
- Miért? Ha várnának akkor visszavinne? - kérdezem óvatosan, de nem tudom miért remélek olyan választ, amely nemleges - Bocsásson meg, ez ostoba kérdés volt. Kiúszni nem tudnék innen, szóval..valóban mondhatjuk, hogy a foglya lettem. - mosolygok vissza, mintegy kacsintására felelve.
Talán már nem is csak a hideg víz miatt van szükségem arra az italra. Tekintete olyan kimondatlan dolgokat sugárzik felém, melyek sok jóval s még annál is jobbakkal kecsegtetnek. Simogató, sugárzó és mocskos. Elfelejtek levegőt venni.
- A vodkát egyébként sem rajongom kifejezetten, nem lassú ivásra találták ki. - vallom be, bár azt a részletet inkább kihagyom, hogy maradéktalanul gyorsan rúgok be tőle, amit talán jelen helyzetben nem lenne a legjobb lépés, mellette eléggé szükségem van a kontrollra, a jelek szerint jó nagyra - Azért ne túlozzon. - mosolygok a háta mögött.
Bólintok és a megadott, jelzett útvonalon lépdelek fel, közben hően reménykedem, hogy a póló elég hosszú. Kicsit erős ismerkedési alap lenne, ha rögtön rálátást kapna olyan részeimre is, melyet egyébként nem mutogatok akárkinek. Csak úgy főleg nem. Valahol azonban izgató az egésznek a tudata. Belebonyolódom a kettősségbe, a pohár hidege pedig jólesőn hűt. Kár, hogy az agyamat nem képes megfelelő hőfokra helyezni. Kortyolok a whiskey-ből, megkapom tőle a melegséget, melyre tagjaimnak nagy szüksége van. A tenger végtelensége, lágy mégis folyamatosan ostromló ereje magával ragad. Mégis Christopher alakja vonzza tekintetem. Elcsodálkozom amikor megnevezi lakhelyét. Ugyanonnan érkeztünk? Tekintetem fogvatartja, képtelen vagyok elszakítani övétől.
- Kicsi a világ. - lehelem mosolyogva - Én is Seattle-ből érkeztem.
Figyelem mozdulatait, felém tartó alakjának látványát jelenésként szívom magamba. Illata orromba kúszik, elgyengülök. Túlságosan hat rám. A pokróc melege hátamra simul, de a testéből áradó hő jobban esik, akkor is ha csak pillanatokig tart. Felpillantok rá, rekedten nyelek egyet.
- Köszönöm. Maga nagyon..gondoskodó. - lehelem a szavakat, a hangomba se bízom igazán, figyelmem az italom felé fordítom, talán akkor a remegés is alább hagy - Remélem, hogy igaza van. Csalódnék magamban ha félnék tőle eztán.
Kicsit meglepődöm a munkájáról hallva. Ügyész? Nocsak, elhivatott személyiséggel van eszerint dolgom. Ez meglep, de fel is kelti a kíváncsiságomat. Tekintetében szenvedély izzik, tehát a munkájában is valószínűleg hasonló intenzitással cselekszik. Ez..izgató, bevallom, komolyan izgató.
- Ne vicceljen, mennyi mindent láthat ügyészként! - felelem enyhén csodálkozó hangon - Hogy lehetne unalmas, mindenféle ügyben részt venni? Inkább izgalmas! - mondom lelkesen.
Egyelőre a saját életemre vonatkozó kérdéseit diplomatikusan elkerülöm egy újabb mély korttyal a poharamból. Megengedek magamnak, lelkemnek egy ragyogó mosolyt.
- Tegeződjünk, a formalitásokért én sem rajongok túlzottan. - tartom felé poharam, mintegy végszóra koccan össze a két üveg, a pereme felett pedig arcát tanulmányozom - Igyunk rá, Christopher! - és jövök rá, hogy kedvelem a nevét, nevének csengését..illik hozzá.
Vele ellentétben én nem iszom meg a pohár teljes tartalmát, nem sietek sehova és kellemesen melegít belülről az ital. Azonban tartozom neki néhány válasszal, melyeket az előbb kikerültem. Bár tessék, itt egy céltudatos ügyész, olyan kisugárzással ami azóta vonz, hogy komolyabban megnéztem magamnak én pedig? Vicc.
- Nincs ilyen szép életpályám mint neked, hidd el. - mosolygok szégyellősen a pohárba - Most diplomáztam kreatív írás szakon..a nyaralás amolyan ajándék volt. Reméltem itt majd eldöntöm mit kezdek magammal otthon, de.. - tárom szét kezeimet - még nem kaptam meg a villámot. Szép bemutatkozás, egy nő akinek fogalma sincs, hogy mihez kezdjen ha innen elmegy. - nevetek fel végül.
Az íráson kívül egyetlen dologba ölök energiát. A táncba. Hasonlóan jó önkifejezésnek találom, míg az egyik a fantáziámat, a gondolataimat edzi, addig a másik karban tartja a testemet. Mélyet sóhajtok, talán kicsit beleszaladtam ebbe a mondandóba. Melyik épeszű férfi bukna egy ilyen nőre? Jó válasz, egyik sem. Hátat fordítok neki, figyelmemet a hullámokra fordítom. Vállam felett hátrapillantok rá azért.
- Szóval ügyész úr? Mit lehet még rólad tudni? Azon túl, hogy unalmasnak találod a munkádat. Mi az amit szeretsz? Ami lázba hoz..ami visszatérít az életbe? - kérdezem kíváncsian.
És valahol..még a kapitányának is be akart mutatni, akinek persze, tartozom egy köszönömmel, de kíváncsi vagyok a megmentőmre, szívesen hallgatnám életének történetét. Az enyémnél szerintem mérföldekkel izgalmasabb.
- Utána megismerném a kapitányodat. Hogy köszönetet mondjak a jó fülének.

Vissza az elejére Go down
Christopher Carter
avatar
Felső tízezer

Kor : 40
Avataron : Gerard Butler

TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Hétf. Márc. 06, 2017 6:11 pm
 



 

Jaelyn bája teljesen magával ragadott. A kislányos zavara, őszinte mosolya nagyobb hatással van rám mint gondoltam. Jelen pillanatban azt kívánom, hogy bárcsak nem ilyen körülmények között találkoztunk volna, akkor talán lenne esélyem legalább egy csókkal zárni ezt az estét. Így viszont, hiába van hatalmas önbizalmam és tudom, hogy mit váltok ki a nőkből mégsem vagyok képes kezdeményezni. Legalábbis nem olyan rámenősen mint ahogy azt egyébként tenném. Nem olyan nőnek tűnik aki azonnal odaadja magát az első férfinak akivel találkozik. Röstellem bevallani, de van egy olyan érzésem, hogy rajta nem működne a csábító mosoly taktikám. Ha a megérzésem nem csal, akkor neki sokkal több kell ahhoz, hogy magába fogadjon. De nem adom fel, megismerem, elcsavarom a fejét, előbb vagy utóbb úgyis el fogom érni amit akarok. Én pedig őt akarom. Végignézek csodálatos alakján, a póló alól néha előbukkanó kerek popsiján, félszáraz fürtjein, csillogó szemein és magával ragad a vágyakozás. Nagyon kell koncentrálnom, hogy semmi szemmel látható jelét ne adjam annak, hogy majd szétfeszít a vágy, hogy érezni akarom forró testét az enyém alatt, nyelvemmel bebarangolni az édes halmokat. Alig érik el szavai a hallójáratomat, gondolataim teljesen más vizeken eveznek már. Az a fránya vadállat énem nem hagyja nyugodni az úriembert...
- Mellettem csak biztonságban lehet. Vigyázok önre. Megígérem. küldök felé egy magabiztos mosolyt. Így szoktak kezdődni a csábításaim. Minden nő egy erős férfira vágyik, a biztonság érzetére, a törődésre, még azok is akik csupán néhány órányi boldogságra vágynak. Egy közös dolog van bennük, a biztonság utáni vágy. Én pedig ezt megadhatom. Tudok hallgatni, beszélni, figyelni, szeretni...csókolni. A legtöbbjüknek ennyi elég, és én sem vágyom sokkal több viszonzásra. Kérdése hallatán apró mosoly kúszik a szám szélére, elégedettség járja át a testem...szóval...lehet, hogy mégis lenne esélyem nála?
- Őszintén? Nincs olyan ember aki miatt visszaviném önt a szárazföldre...
A whiskey égeti a torkom, túl gyorsan ittam, bár szeretem kiélvezni az ital ízét most muszáj volt elterelnem ide nem illő gondolataimat és gyorsan öblítettem át vele a garatom. Nem bírom levenni róla a szemem, valami láthatatlan erő tartja fogva a tekintetem, csak húzza és húzza magához, nem könyörülve rajtam. Arcának vonásait nézve, ahogy a hold fénye megvilágítja leírhattalan nyugalommal tölt el. Béke és boldogság uralkodik bennem most, hogy a társaságomban van. Számomra is megmagyarázhatatlan, fura, de a testi vágyaimon túlmutat a kíváncsiság amit azóta érzek, hogy jobban sikerült szemügyre vennem. Ez pedig egyáltalán nem jellemző rám, eddig maximum a vaginák és mellek iránt éreztem kíváncsiságot. Sosem akartam igazából megismerni senki személyiségét.
- Nahát! Milyen csodát rejtegetett eddig előlem a betondzsungel. kacsintok rá ismét majd elbámulok a végtelenbe. Ki tudja megmagyarázni, hogy mi a fene történik velem?
Szeretnék mondani neki valamit, körbeudvarolni, rávezetni valahogy arra, hogy mit is szeretnék igazán, de nem visz rá a lélek. Valahogy érzem, hogy ennél sokkal többet kell mutassak magamból ahhoz, hogy kiérdemeljem a jutalmam. Általában nem kell ennyit vesződnöm azért, hogy megkapjak valakit, ez eléggé új helyzet, tetszik. Kihívás elé állított, ez pedig igencsak feltüzeli a kíváncsiságom...a vágyakozásról  nem is beszélve.
- A sok izgalmas ügy mögött rengeteg munka áll. Időt és energiát nem spórolva kell dolgozni...ha nyerni akarunk persze. És én mindig nyerek. Én nem ismerem a kudarc szót. Ehhez pedig rengeteget kellett tanulnom, sokat dolgoznom, de...szeretem. Nézzen szét. Megérte. mutatok körbe a hajón. Valóban sok energiám van belefektetve abba, hogy most itt tartok, nem lottón nyertem a vagyonomat, de néha azért jól esne egy kis szabadság, pihenés...kevésbé megterhelő feladat. Már ha létezik olyan egyáltalán.
Gyorsan újratöltöm a poharam, nem szeretnék félszegeni álldogállni mellette. Mosolyogva emelem ismét fel a levegőbe mielőtt kortyolok belőle.
- hmm...szóval egy igazi írónő akadt a hálómba. nézek rá leplezetlen kíváncsisággal, akaratlanul is araszolok előre néhány lépést, közelebb kerülve hozza. - Gratulálok a diplomádhoz! Csodálatos helyet választottál az ünnepléshez...és, ne aggódj. Még nagyon fiatal vagy, előtted az élet, bőven van időd kitalálni mit szeretnél kezdeni magaddal. Addig is élvezd ki amit csak lehet. Gyönyörű vagy, okos...csak...próbálj meg élni a pillanatnak.  Carpe Diem Jaelyn... simitok végig arcán. - Aztán minden kialakul. Meglátod. próbálom bíztatni amennyire módomban áll. Tényleg szemtelenül fiatal még, bőven van ideje gondolkoznia és dolgoznia is. Kérdésére felvonom a vállam. Mit mesélhetnék? Hogyan mesélhetném el neki, hogy ki is vagyok valójában, hogy a látszat néha csal...
- Nos...mit szeretnél hallani? A munkám köti le az életem nagy részét. Leszámítva a gyerekeimet. Van egy 14 éves fiam és egy 8 éves lányom. De nem élek velük. Mindeketten az anyukkal maradtak. Szóval...egyedül élek. Dolgozom, építem a birodalmam. már így is sokkal többet mondtam magamról mint amit el szoktam árulni. Nem vagyok a világ legközvetlenebb embere, de most...valahogy jól esett beszélni róla.
- Nagyon önző leszek ha azt mondom, nem szeretnék a társaságodon osztozni senkivel ma este? nézek rá magabiztosan. Kortyolok bele az italomba.
- Holnap este...a naplemente előtt, elvihetlek vacsorázni? igen. Ez most randira hívás akart lenni.[/color]
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Kedd Márc. 07, 2017 5:49 pm
 



 

Sütkérezem tekintetének fényében. Felmelegít, emellett butaság talán ilyesmire gondolni, de különlegesnek is érzem magam, szépnek. Pedig nem mond, vagy tesz semmit, amivel ezt különösebben ki akarná fejezni, rajtam végigjáró tekintete azonban közvetíti az üzenetet. Bár fel-feltámad a kétség, hogy csupán én szeretném ezt látni, valójában pedig csak megnéz, ahogy minden más nővel is tenné. A testiségre irányuló vágyakat lehet könnyedén kezelni, vagy épp nehezen. Még nem éreztem soha olyat, hogy valakiért megvesztem volna ha nem kaphatom meg, ha nem egyesülhetünk. Csupán könyvek hasábjai mesélnek ilyen történeteket. Parttalan vágyakról. Azonban más a fantázia és más a valóság. Amit szabad, az nem lehet parttalan, ennél fogva nem lehet reménytelen sem. Christopheren végigszaladó tekintetem pedig jeggyűrűt, vagy annak nyomát keresi. Vajon házas? Biztos. Ilyen férfiak nem szoktak egyedül lenni, mert nem is lehetnek. Az evolúció nem hagyja nekik. Igazi alfahímek. Egy alfahímnek pedig szaporodnia, sokasodnia kell, új világokat meghódítania, vezetővé válnia. A világ egyszerűen így működik.
- Köszönöm, ez megnyugtató és több is, mint amit idegenként elvárhatok. - felelem szavaira, hisz ha igazán őszinte akarok lenni, még senki nem ígért meg nekem ilyesmit, meg sem próbálkoztak vele. A szavai nyomán megdobbanó szívem pedig szerintem Mexikóig is elhallatszik. Valóban? Valóban nem vinne vissza vajon, akkor sem ha egy másik férfi várna rám a szállodában? Érdekes és izgalmas ennek már a gondolata is. Azonban, győzködöm magam arról, hogy itt állok a pólójában, gyakorlatilag meztelenül, a hajóján este. Talán nem is lehet itt csak úgy kikötni. Jaj, Jae..mindig, de mindig az álmodozás!
- Akkor igen határozott fogvatartó érkezett a segítségemre. - jegyzem meg, de nem merem elég komolyan gondolni sem a dolgot, mert nem szabad.
A fedélzet szabadságában sem ráz ki a hideg. Nem, mert érzem magamon a tekintetét, mely nem tolakodó, nem az sugárzik belőle, hogy szíve szerint hanyatt fektetne és itt és most bebocsátást kérne. Inkább kíváncsiság érkezik felőle. Saját gyengeségem vagy az ő hatása bizonyítéka, hogy én is őt figyelem. Képtelen vagyok másfelé nézni, vagy épp azzal foglalkozni, milyen is a hajója, vagy milyen az idő, vagy hogy mezítláb ácsorgok a deszkákon. Semmivel se foglalkozom.
- Nem is csinálná jól, ha nem szeretné. Szerintem szenvedélyesen kell a választott szakmánkat űzni ahhoz, hogy tényleg sikereket érhessünk el. Az a bróker, akit pusztán taposómalom funkcióként érdekel a tőzsde, nem lesz sikeres. - fogalmazom meg végül a gondolataimat, hogy kiszakadjak egy kicsit az egyébként roppant szexi beszédének hatása alól - Mindenképp megérte. És nem feltétlenül az.. - nézek körbe - anyagi vonzat miatt. A sikerért és a győzelmekért.
Elmosolyodom, nem tehetek mást. Ritkán találkozom ilyen személyiséggel, aki ilyen szenvedélyesen kezel munkát, mégis bajbajutott lányokat ment meg. Nagy talány ez a Christopher az biztos. És meglepő módon, nem az ország másik végében él, de még nem is az állam másik végében, hanem ott ahol én. Talán buta vagyok, mélyen naiv, hogy ennek örülök? Mert attól függetlenül, az elmúlt, több mint húsz évben sem találkoztunk Seattle-ben. Talán ezután sem fogunk. Nem egy világ a miénk.
- Azért az írói karriertől még kicsit távol állok. - nevetem el magam - Ahhoz tapasztalat kell, minél több történet, hogy ne csak az..álmaimból építkezzek. - nézek fel szemeibe, ahogy közelebb lép. Szavai pedig legalább annyira szólnak lényem egészének, mint szívemnek. Ezt szeretném, lehetőségeket, tervezést, gondolkodást. Éljek a mának? Arcomon simító ujjai elgyengítenek, tekintetem felragyog - Megígérem Christopher, hogy észben fogom mindezt tartani.
Figyelem amit mond, bár felüti a fejét a csalódottság is. Ha gyerekei vannak, felesége van. Nem szabad, semmilyen szempontból. Bár kicsit túl korán vonok le következtetést, hisz érkezik is, hogy az édesanyjukkal élnek, ő pedig egyedül. Akkor nincs..nincs mellette senki sem? Ezt olyan nagyon nehéz elhinni. Leplezem a mosolyomat, hisz éppen alsó hangon egy válásról mesélt és arról, hogy nem él a gyerekeivel. Szemtelenség volna az arcába vigyorognom. Nagyon. De ha egyszer..
- Valahonnan sejtettem, hogy van gyereked. Az ilyen típusú férfiaknak mindig van. Természeti elvárás. - kapom el a tekintetem, talán nem most kellene kifejtenem neki az evolúciós elméleteimet - És mi az ami boldoggá tesz a munkád mellett? Mi a hobbid? - kérdezem végül kíváncsian.
Nem tehetek róla de elmosolyodom, a mosoly pedig neki szól, mert őszinte és ilyen módon őszinte. Egyszeriben válik ijesztővé is kissé, mert megint olyasmit akarok belegondolni, amit nem mondott ki. Megrázom a fejem.
- Nem. Nem leszel. - kortyolok én is a poharamba, megsemmisülve sütő tekintete alatt.
Kicsit meglep, mintha az eddigi kétségeimet tervezné fokozatosan leépíteni. Randevú. Egy vacsora, vele. Nem szabadna, nagyon nem szabadna. Christopher nem az én súlycsoportom. Így is megmagyarázhatatlan dolgokat vált ki belőlem. Nem szabad.
- Igen. - mondom mégis, hisz tényleg ez az, amire vágyom, randevúzni, vele - Szívesen elmennék veled. - vacsorázni, persze, vacsorázni.
Megmagyarázhatatlan izgalom száll meg, egyszerre érzem magam 13-nak és butácskának, egyszer végtelenül erősnek és akarhatónak. Christopher lenyűgöző férfi. Okos, szenvedélyes és nem utolsósorban kedves és megnyerő. Ki ne akarna vele randevúzni, főleg egy ilyen helyen?
Lágy, különös zene üti meg a fülemet, mely valószínűleg a kapitány kalandjából ered. Való igaz, hogy holnapra van megbeszélve a vacsora. Ám ha már a véletlen így összesodort, miért kellene csupán állnunk? Felmosolygok Chrisre.
- Gyere, táncolj velem! - húzom magam után a lágy dallamot hallva, egyik kezét derekamra csúsztatva, másikba ujjaimat fűzöm, talán egy kicsit közel is lépve hozzá.
Meztelen talpamnak jól esik a hajópadló hűvöse, az pedig különösen, hogy Chris magasabb nálam. Jártam már ezzel rosszul, ami visszás volt. Tehát holnap vehetek fel szexibbet. Miért akarok szexi lenni? Beteges, bolond vagyok.
- És most, hogy kisajátítottad a társaságom? - keresem tekintetét újra, mint már megannyiszor a ma este folyamán - Igazi randevút kértél tőlem, vagy csak miért ne alapon? - kérdezem, mert szeretném tudni.
Nem tudom mi változna ha azt mondaná, hogy merő passzióból hívott el, vagy mert unatkozik én pedig szó szerint a karjaiba érkeztem véletlenségből. Talán semmi, attól még ugyanolyan érdekes maradna nekem, mint ahogy eddig.
Vissza az elejére Go down
Christopher Carter
avatar
Felső tízezer

Kor : 40
Avataron : Gerard Butler

TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Szer. Márc. 08, 2017 5:58 pm
 



 

Az élet egy hullámvasút, amiben néha szárnyalunk máskor meg rettegünk. Mindig van fent és lent. Ettől olyan gyönyörű a létezésünk, minden embernek más sorsa van, másképp éli meg a pillanatokat. Vannak akik fölszállnak mellénk az Életnek nevezett vonatra, és vannak akik leszállnak. De a gőzös száguld tovább velünk, újabb mély és magas pontokra szállítva minket. Ezt a véletlen találkozást is így képzelem el. Ez a sziget egy újabb állomása a gőzösömnek, Jaelyn pedig egy új utas. Valaki, akivel a következő távot együtt tesszük meg, tartson az bármeddig. Elismerem, hogy ez a gondolat pedig csábít, talán jobban is mint ahogy azt kellene. Túlságosan foglalkoztat, pedig általában nem töröm magam ennyit egy nő kegyeiért. Mindig céllal találkozom velük, és általában el is érem hamar amit szeretnék. Nem kell ismerkedni, fecsérelni egymás idejét, elég néhány kedves mondat, magabiztosság és utána máris a lábai között élvezhetem kegyeit. Ebben az esetben viszont semmi sem úgy alakul ahogy az szokott. Persze nem bánom, sőt...végre találkoztam valakivel aki amellett, hogy szép, még okos is, és nem érdekli, hogy történetesen mennyi pénz van a számlámon. Érdeklődése csakis nekem szól, nem tudom nem észrevenni kislányos zavarát, a folyton szája szélén bujkáló mosolyt. Szeretem amikor ilyen hatással vagyok a nőkre, imádom látni ahogy gondolataikkal küzködnek, nem tudják eldönteni, hogy mit szeretnének jobban: a nyakamba ugrani, vagy faképnél hagyni. Talán túl sokat hiszek magamról, meg kellene tanulnom már, hogy nem csak körülöttem forog a világ, nem én vagyok az egyetlen hímnemű ezen a csodálatos bolygón. Az is lehet, hogy pusztán a mérhetetlen hálát látom felfedezni Jae arcán. Egyáltalán nem lehetek biztos abban, hogy mire gondol, mi szeretne csinálni. Ő más mint a többiek, ezt még így ismeretlenül is meg tudom állapítani róla, vagyis könnyen meglehet, hogy nem néz olyan szemmel rám mint a szebbik nem képviselői nagy általánosságban. Néha túlcsordul bennem az önbizalom.
- Igen. Azt hiszem a siker mindannyiunk életében fontos szerepet játszik. Az enyémben mindenképp. Nem is tudom hol lennék most, ha nem rendelkeznék ekkora nyerni akarással. ismerem be őszintén. Ez tény, nincs mit szépíteni rajta. A győzelmeim éltetnek, miattuk vagyok ez az ember. Nem is tudom elképzelni a létezésem diadal és hírnév nélkül. Túl unalmas lennék, olyan mint az emberek nagy százaléka, egy szürke kisegér, ebbe pedig nem tudnék beletörődni.
- Talán ez a kirándulás egy jó alkalom arra, hogy papirra vesd a történeted. Életed mérföldkövéhez érkeztél, próbáld meg kiírni magadból. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. küldök felé egy bíztató mosolyt. Én magam sem tudom, hogy miért próbálom őt rávenni arra, hogy hogyan haladjon az életében, mindenki a maga tempójában dolgozik, él, nem hiszem, hogy szüksége van egy idegen tanácsára. De...ez szintén az egyik olyan oldalam amit nem tudok visszafojtani magamban, van már élettapasztalat mögöttem, tudom, hogy minden kis lépéssel és nagy álmokkal kezdődik. Belülről jövő, az ösztöneimet átjáró érzés ez, segíteni annak akinek egy kis lökésre van szüksége, hogy elinduljon egyedül az úton. Bíztatni, példát mutatni, hogy nem létezik lehetetlen. Nem tudom levenni róla a tekintetem, szépsége vonzza magához a pillantásaimat akár egy mágnes. Szeretném emlékeim legmélyebb zúgába elraktározni ezt a szépet, hogy aztán magányos óráimban legyen mire visszaemlékeznem. Szavai hallatán felszalad a szemöldököm és hangos nevetés tör elő mellkasomból...
- Ilyen tipusú férfiaknak? Természeti elvárás? Milyen tipusú vagyok Jae? Igazán érdekelne ez az elmélet. Kérlek beavatnál? még szép, hogy kíváncsi lettem a férfiak melyik kategóriájába sorol be. Nem veszem rossz névén szavait, sőt, sokkal inkább szórakoztatnak, még senkitől nem hallottam, a férfiak bekategorizálását. Érdeklődve figyelem.
- Hmm...most elgondolkodtattál. A munkám a legnagyobb hobbim, a szenvedélyem. De szeretek táncolni, partikra járni, zongorázni és utazgatni. Szeretném bejárni a világot. Csak legyen rá egy kis időm. Na és mondd csak, mit szeretsz te? Mi az ami igazán boldoggá tesz a szürke hétköznapokon? érdeklődöm továbbra is kíváncsian. A felsorolásból a nők utáni vadászatot szándékosan nem sorolom, azt hiszem egyikük sem szereti, ha úgy beszélnek a társaikról mint valami trófeáról. Pedig ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor a testi vágyaim kielégítése van a szabadidős tevékenységek listájának legelején. Megbabonázva figyelem őt, ahogy a gyenge szellő meglebbenti kócos tincseit, a hold sápadt fénye rávilágít angyali arcára. Rég nem találkoztam ilyen gyönyörűséggel, pedig nem szűkölködöm a nők társaságában. Randira hívtam, úgy érzem így illik viselkedni egy hozzá hasonló nővel. A kegyeimben akarom hordozni, felejthetetlenné téve neki ezt a nyaralást. Reméltem, hogy igen lesz a válasza, és amikor a hitből valóság lesz öröm járja át az egész testem. Megmagyarázhatatlan és csodálatos boldogság. Van még egy esélyem, hogy több időt tölthessek vele. És talán....másra is lehetőségem nyílik majd. Nem vagyok telhetetlen, de muszáj lesz megkóstolnom testének ízét, különben a hátralévő idő alatt a nyaralásból be fogok golyózni.
- Boldoggá tettél.
Először meg sem hallom a zene lágy ritmusát, gondolataimba merülve bámulom a tenger vizét. Csak akkor észlelem ismét a valóságot amikor Jaelyn hangja töri meg gondolataimat.
- Táncolni? Itt? Most? kérdezem csodálkozva, de válasz helyett már kezét érezhetem az enyémben. Eszemben sincs elrontani ezt a csodálatos pillanatot, jobbommal átölelem derekát, bal kezemmel pedig összekulcsolom ujjainkat. Közelségétől ismét ébredezni kezd bennem valami, valami amit hosszú órák óta próbálok elnyomva tartani magamban. Pillantásaimmal ostromlom arcát, szívom magába hajának finom illatát. Egyszerre ringunk a zene ritmusára, elveszve egymás íriszeiben. Közelebb vonom magamhoz, minden létező távolságot megszüntetve közöttünk.
- Drágám...én csak olyan dolgokat kérek amiket valóban szeretnék, nálam nem létezik a miért ne alap....téged akarlak...holnap este...magammal vinni... hajolok egyre közelebb hozza a szótagok között, annyira, hogy ajkaink majdnem összeérnek. Megynalom kiszáradt számat, próbálom csillapítani zakatoló szívverésem.
- Ha nem bánod...akkor meg foglak csókolni... suttogom ajkaira és mielőtt még kitáncolhatna az ajánlatom alól ajkaimat az övére tapasztom. Lassan, de szenvedélyesen ostromlom nyelvemmel az övét. Ajkának édes íze fokozza a vágyat bennem, többet és többet akarok belőle. Kezemet végigjártatom derekán, majd még közelebb húzom magamhoz. Az elképzelésemet is fölülmúlja ez az érzés. Szeretnék még kapni belőle, megízlelni más testrészét is, de félek, mohóságommal elijesztem magamtól. Nehezemre esik ugyan, de elszakítom ajkam az övétől. Nem távolodok el tőle teljesen, homlokunk még mindig összeér. Néhány másopercbe beletelik amíg ismét meg tudok szólalni.
- Ez jobb volt mint ahogy képzeltem...remélem nem bánod... suttogom, majd egy apró puszit nyomok szájára. Nem tudom, hogy meddig leszek képes visszafogni magamban a vadászt.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Szer. Márc. 08, 2017 10:06 pm
 



 

Szavai, lénye elképesztenek. Nem elég, hogy úgy néz ki, ahogy. Ez még önmagában egy elengedhető vonulata egy embernek, hisz a szép külső maximum testi vágyakat generálhat, netán némi felvágást mások előtt amennyiben mutogatni kívánjuk, kire is tettünk szert. Azonban a belső, az fog megtartani valaki mellett. Különös, hogy bensőjét elemezném, holott csupán morzsák, apró szeletkék azok, melyeket kapok a varázslatos lényű megmentőmből. Mégis szedegetem őket, hogy többet és többet tudhassak meg róla. Vajon teljesen ösztönösen ilyen és másokra is ilyen hatást gyakorol, mint rám? Vagy csupán én kerültem ennyire a hatása alá? Gyanítom inkább előbbi és mindenkiből ilyesmit vált ki. A karizmatikus személyiség örökösen vonzó, örökösen teszi kíváncsivá a körülötte lévőket, hogy aztán finoman ujjai köré csavarhassa mindahány bámészkodóját, kedve szerint játszva velük. Ezzel persze nem azt a gondolatot kívánom erősíteni, hogy Christopher játszana velem. Csak, kell, akarom és muszáj elhelyeznem sugárzó személyiségét a rendszeremben, hogy megkísérelhessem érteni és látni. Mindenféle szempontból. Ez egyszerre ijesztő mégis kíváncsiságom ébresztgeti. Figyelmem övé, teljesen még akkor is ha nem kéri. Ha nem követeli magának.
- Valószínűsítem, hogy nem a jogi pályán. - felelem elgondolkodva - A jog tele van ambíciózus emberekkel. Saját ötletből indultál neki vagy mint ahogy általában szokás, családból ered? - kérdezem kíváncsian.
Elhessentem az írásnak még a gondolatmagját is. Magamról? Kinek? Minek? Az egyetem alatt kergettem, hajszoltam életet, tapasztalatokat, emberi sorsokat kerestem, melyek érdekesek, szembetűnően mások. Ám végtelenül egyformák. Az ital, a kábítószer, az alkalmi szexkapcsolatok mindenkinél ugyanazok, csak míg az egyik részről senkit sem érdekel, más embernél viszont mindenki kíváncsi rá. Azonban nem pletykarovatos ócska újságíróiságra vágyom. Hanem siratni, érzelmeket mozgatni, borzongatni. De talán mindez egy ábránd.
- Inkább a fejemet kellene kiüríteni. Ha valamit magamra erőltetek, annak pont az ellenkezője következik be. Az érzelmek, az igazi impulzusok pedig nem kapcsolóval működnek. Csak jönnek és temetnek. Magukkal ragadnak, mi pedig beléjük veszünk, ha hagyjuk. - végül kicsit azért észbe is kapok - Bocsánat, néha túl lelkesen próbálom kifejezni magam. De a biztatást köszönöm, lelkesítő, hogy ismeretlenül is megszavazol ilyen bizalmat. - mosolygok fel rá végül.
Különös módon szavai lassan, de biztosan hatnak rám. Talán erre volt szükségem, hogy valaki kicsit helyrerázza a világgal szembeni önbizalmamat. Neveztek már szépnek, csinosnak, sok mindennek, de egyik se nekem szólt. Egyik csoporttársnőm elmerészkedett odáig is, hogy miért izgulok jövő miatt, amikor csak escort lányként kellene dolgoznom, amivel annyi pénzt kereshetnék, hogy életem végéig nem lennének problémáim. És én eljátszottam vele, aztán rájöttem, hogy nem akarom, hogy a szex valamiféle munkaalapot töltsön be az életemben. Ajándékként élje meg, aki megkapja, ne árucikként. Talán régimódi a gondolkodásom a mai trendeket tekintve..de táplálok én is bizonyos álmokat. Chris nevetése végigugrál bőrömön, bár kicsit zavarba is hoz. Jesszus, nem akartam tapintatlan lenni. Már kezdenék is bele a mentegetőzésbe. De..felsóhajtok, mert ebből nem fogok bók nélkül kijönni.
- Ne nevess ki. - mosolyodom el magamon én is - Ilyen.. - mutatok rajta végig, egyben magamba is iszom a látványát - a vezető típus. A karizmatikus sze.. - köhintek - alfahím jellemű, aki tudja milyen a világ és hogy ő mit akar a világtól. Az ilyen pasik mind az utódlásra lettek kódolva. A jó gének örökítése pedig természeti elvárás, mondhatnánk. Egy alfahím pedig általában igyekszik is minél több nőnél megjátszani ezt az esélyt. - kerültem tekintetét, gondosan, bele ne piruljak tövig de muszáj vagyok a szemébe nézni - Ezzel nem azt akarom mondani, hogy feltétlen mindenki ezt a tendenciát követi, de általában igaz. - így sem érzem túlságosan jól és stabilan hangzónak, mert éppen most olvastam rá a tézisemet, miszerint a hozzá hasonló kisugárzásúak a legtöbbször kergetik a nőket, sok skalpot szereznek. És legalább 3-4 gyerekük biztos van. Vagy lesz, idővel.
Mondhatnám lenyűgözve hallgatom. Imádja a munkáját, igen ez tiszta sor. Rettentően illik is hozzá. Belebénulok a gondolatába is milyen erő sugározhat belőle közben. Ha csupa nő ellen kellene nyernie, nem lenne nehéz dolga. Ezzel nem saját nemem gyengeségére próbálok rávilágítani, csak egyszerűen így működik a világ. A szexüzemmód pedig komoly megerőltetés a testnek. Mindig készen állni rá, vágyni és akarni. És nem megkapni. Frusztráló. Nem is csoda talán, ha a női jogászok fele kissé idegroncs. Ilyen ügyészek mellett meg..pláne.
- Sokoldalú vagy Christopher. - ismerem el - És az elmondottakból kiindulva szociális alkat is. Ami jó, szerintem ez az oldalad a sikered egyik alappillére. Ha jól mozogsz emberek között, nem kell aggódnod egyik fronton sem. - mosolyodom el, hisz tényleg így gondolom - Hogy engem? Hmm, nehéz kérdés. Talán a tánc. Az írás mellett ez fejezi ki a legtöbb érzelmet. A mozdulatokkal végtelen üzeneteket lehet kifejezni a partner és a közönség felé is. Ezt leszámítva unalmas vagyok. - nevetem el magam - Az egyetemen persze azt csináltam amit mindenki, kerestem a tapasztalatokat. Most pedig célokat és álmokat kergetek. Nem túl izgalmas. - nézek fel az igéző szemek örvényébe újra - Van aki szerint inkább az escortkodás felé kellene fordulnom. - fintorodom el.
A randevúval őszintén meglep, mert nem számítok rá. Nem számítok arra sem, hogy komolyan gondolja. Semmire és mégis ösztönből mondom ki az igent, mosolyogva. Mert akarom, szeretnék vele lenni még valamennyit, mielőtt a hétköznapi élet mindkettőnket visszaszippant magába. Szeretnék lényének fényében fürdeni, hallgatni ahogy beszél. És még tovább hallgatni. Megérinteni és összemosolyogni vele. Tetszik ahogy nevet. Ahogy beszél, amiről.
- Csak meg ne bánd. - nevetek fel végül.
Ha tudná, hogy egyébként nem szoktam randevúzni. Vagyis nem ezen vonalak mentén. Az egyetemen nem vacsorával kezdődik a meghívás. Hanem bulival, mozival. Ahol rengetegen vannak, ha mégis katasztrofálissá fajulna a helyzet. De nem csupán a meghívás mássága mondatta az igent. Hanem a lényem. Én. És nem más.
A zenének pedig semmilyen körülmények között nem állok ellen, ezért is lépek ki a megengedettből, hogy táncoljon velem. Szeretném érezni őt, felvenni a mozgását, a ritmusát. Hagyni, hogy vezessen. Talán nem éppen a táncról gondolkodom így, de kezdetnek nem rossz kiindulás. És imádom, hogy magasabb nálam, hogy törékenynek tűnök mellette. Elmosolyodom a meghökkent kérdéseit hallva.
- A tánchoz minden hely és időpont alkalmas, ha van zene ami szóljon. - mondom lelkes hangon és csúsztatom kezem az övébe, élvezve bőrének melegét, ujjaink pedig végül összekulcsolódnak.
Bőrömet noha nem csupaszon érinti, mégis sóhajtozik a póló anyaga alatt. Különös módon, rettenetesen vágyakozóvá tesz az, ahogy derekamon pihen a tenyere. Erő és magabiztosság sugárzik belőle. Elbódítja érzékeimet, elfelejtem az alap lépéstávolságot is partnerek között, ösztönből mozdulok felé, mégis átadom magam neki. Testem az övével mozdul, elveszek a tekintetében. Istenem, bár azt mondaná, hogy nem miért ne alapon hívott el.
Ezért kérdezem, válaszával pedig vegytiszta öröm sugárzik rajtam végig, noha szavaira az ellenállásom fokozatosan semmisül meg. Testem övéhez simul, tenyerem tarkójára csúszik már-már magától. Megbabonáz nyakának melege, hajának selymessége. Alhasamban összeugranak az izmok, vágyom rá. Vágyom erre a férfira. Vágyom a csókját.
- Veled leszek.. - súgom ajkaitól leheletnyi távra - holnap is.
A pillanat kifeszül, nem eresztem tekintetét, mégis rá-rátévedek ajkának finoman metszett érzéki vonalaira. Testünk között szinte szemernyi távolság sincs már, csupán ruháink anyaga, ajkaink között sóhajnyi. Beleremeg a bensőm, szerencsémre stabilan tartja derekam. Nem tudok menekülni, bár őszintén nem is akarok menekülni előle. Tőle. Imádom amit mond, vágy önt el erre a néhány szóra is, noha rettegek hatásától.
- Nem bánom.. - súgom várakozóan, vágyakozóan.
Ajkaink végre találkoznak, belesóhajtok a felszikrázó csodába karjai között. Ízlelem, ismerkedem vele és elalélok tőle. Bebocsátást kér és kap, nyelve számba siklik simogatva, hívva engem. Összekapcsolódnak, táncba kezdenek, torkomból halk nyögés tör fel, sóhajtva simulok hozzá magamba iszom ízét, lényét, mindenét. Béklyóba ver az elemi vágy, hogy érintsen meg, hogy ne szakadjon el tőlem. El akarok veszni benne. Ma is. Holnap is. Ameddig csak lehet és lehetőségem van. Lágyan válunk szét, képtelen vagyok megszólalni, szavakba önteni, bár tekintetemből azt hiszem világosan kiolvashatja, hogy hulláma elsodort, maga alá temetett és én nem ágáltam ellene, hanem szerettem érte, akartam had vigyen. Homlokom övének támasztom, reszketve nézek a szemébe. Többet akarom ezt. Ezt az érzést. Elmosolyodom.
- Szóval elképzelted? - kérdezem halkan, imádattal adózva a röpke puszinak is, istenem nem fogom kibírni - És ismételni?
Némán állok, testem remeg érte, ajkaim pedig szomjazzák övéit. Nem akarok miérteket keresni, nem akarok a későbbre gondolni, a jövőre, Seattle-re. Semmire. Rá akarok gondolni. Nehéz végigvinnem a gondolatot, mert testem erre is reagál, pedig hozzám sem ért. Csókja mégis édes és észveszejtő, testéhez simulni pedig maga a tökéletesség illékony érzete. Megdöbbentő, de egész éjjel képes lennék ezt csinálni vele. Itt állni és ajkait falni, élvezni őt. Erre nincs magyarázat, nincsenek miértek. Ujjaim selymes tincseivel játszanak, imádom az érzést is.
- Mit művelsz velem? - cirógatom meg az arcát - Szinte fáj a vágyás. Érezni akarlak Chris! - hmm, talán kicsit szókimondó lettem újabban, bár mindig szeretem kimondani mit szeretnék, a taktikázás nem igazán az én eszköztáram része - Carpe Diem, ugye? - emelkedem lábujjhegyre forró mégis szűzi csókkal illetve kívánatos ajkait - Tartsd fenn a csodát. Fokozd. - esdeklek - Kérlek..
Ha tudná, istenem ha tudná, hogy nedves vagyok, már attól is, hogy rajtam nyugszik a keze, hogy érzem az illatát, számban még ott rejlik ajkainak íze. Kívánom őt, borzasztóan kívánom őt. Még ha egy buta cédának is fog gondolni, akiért küzdeni sem érdemes, nem tudom nem kimondani a vágyaimat, amik ellen küzdök, mióta csak jobban megnéztem magamnak. Azt mondta, éljek a mának. Akarok. A mának akarok élni. Vele. Nem mással.
Vissza az elejére Go down
Christopher Carter
avatar
Felső tízezer

Kor : 40
Avataron : Gerard Butler

TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Vas. Márc. 12, 2017 6:22 pm
 



 

Nem tudom hogyan viselkedjek, egyik percben ráugranék mint egy vadállat, ezerszer magamévá téve, a másikban viszont úriember szeretnék maradni, hogy legyen még esélyem találkozni vele. Ez fura, nem szokott érdekelni a nőim lelkivilága, ahogy azért sem szoktam aggódni, hogy vajon lesz-e esélyem másnap is látni őket. De Jaelyn más. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nem akarom csak úgy kezelni mint egy szextárgyat. Úgy tűnik ahogy öregedek úgy bolondulok...
Figyelmem teljes mértékben neki szentelem ma este, nagy valószínűséggel nincs ami ki tudna zökkenteni ebből az állapotból. Mosolyogva bólintok.
- Édesapám szintén jogász. Ez amolyan családi örökség. Nem is választhattam volna mást. eleinte ugyan harcoltam apám akarata ellen, jobban vonzott az orvoslás, de egy idő után beadtam a derekam. Hozzám hasonlóan ő is akaratos és makacs ember, igencsak nehezen viseli, ha nem úgy történnek a dolgok ahogy azt szeretné. Egyetlen fiú gyermekként pedig azt a sorsot akarta nekem ami neki is jutott. Tinédzserként azt hittem, hogy ez a lehető legrosszabb dolog ami történhet velem, felnőni egy olyan ember árnyékában mint ő, a folytonos szabályai között élni, más sorsot akartam magamnak. Emberibbet, szerethetőbbet. Aztán rájöttem, hogy nem is különbözünk annyira egymástól mint ahogyan azt gondoltam. Le sem tudná tgadni, hogy a fia vagyok, így hát eldöntöttem, hogy a nyomdokaiba lépek. És nem bántam meg. Sokszor okoztam már neki csalódást, például a tönkrement a házasságaimmal, a kicsapongásaimmal, de azért tudom, hogy legbelül nagyon büszke arra, hogy felfele ívelő karriert építgetek és megállok a saját lábamon az ő segítsége nélkül is. Ez pedig büszkeséggel tölt el, mint minden fiút aki felnéz az apjára. Gondolataim elvittek, kicsit nehéz ismét visszatérni a valóságba, teljesen a mellettem álló gyönyörűségre figyelni. Tetszik, hogy ilyen lelkesen magyarázza, hogy mi is jár a fejében, őszintesége és hajszálnyi bizonytalansága mosolyra késztet.
- Akkor ne siettesd, hagyd, hogy maguktól történjek meg a dolgok. Addig csinálj mást, bármit, meglátod, hogy észre sem veszed és magától megszületik majd az első könyved. nem tudom miért adok neki tanácsokat, miért érzem ennyire biztosra, hogy sikerülni fog neki. Talán nem is vágyik arra, hogy egy idegen férfi kioktassa és tippekkel lássa el, amit lehet, hogy soha nem fog használni. Akit lehet, hogy már holnapra el fog felejteni.
Nem tudom mosolygás nélkül végighallgatni az elméletét. Nem nevetem ki, de szám szélén ott bújkál a mosoly. Még sosem hallottam senkitől ilyen filozófálást a férfiakról. Vagyis...rólam.
- Bizar, de mégis igazad van. Így vagyunk kódolva, ez a genetika, vagy minek lehet nevezni. Jól a lényegre tapintottál és igazából nem tudom, hogy zavarjon vagy ne, hogy ilyen hamar kiismertél. Nem szokták csak úgy lebontani a falat amit építek. egyáltalán nem szoktak ennyire a vesémbe látni, ilyen gyors és pontos leírást adni rólam. Ez fura, de nem igazán zavar. Jaelyn okos nő, látszik rajta, hogy nem lehet túljárni az eszén. Nem engedi. Újra és újra lenyűgöz szavaival, csak néhány morzsát szórtam el életem történéseiből ő mégis kirakott belőle egy egész kirakóst, szépen a helyére csúsztatva a kockákat és megkapva belőle engem. Fogalmam sincs hogyan csinálja, biztos ezt is tanították neki az egyetemen, vagy otthon, vagy valahol máshol.
- Ne tudom elképzelni, hogy unalmas lennél. hogyan is lehetne az. - Talán az a baj, hogy foggal-körömmel próbáljuk hajszolni az életet, pedig a jó dolgok csak úgy megtörténnek. Akkor és ott amikor nem is várod. Példa erre a mi véletlen találkozunk is, hiszen egyikünk sem számított rá, néhány órával ezelőttig azt sem tudtuk a másikról, hogy létezik. És...most, itt állunk, a hajóm fedélzetén és táncolunk. Egy kicsit úgy érzem magam mint a régi szerelmes regények főhősei, pillanatok alatt történnek velük csodák, élnek meg szép és szomorú pillanatokat egyaránt. Most én is valahogy így érzem magam...nem számítottam arra, hogy ilyen csodálatos estém lesz, ahogy arra sem, hogy Jaelynhez hasonló nőt ölelhetek egyszer magamhoz, csókommal ostromolva őt. Élvezem a közelségét, ajkának finom játékát. Szívem vadul kalapál a mellkasomban, vért pumpálva a férfiasságomba. Nem vagyok az a fajta férfi, aki egy csóktól felajzik mint egy csikó, de valamiért Jae sokkal különlegesebb mint a többi nő. Nem tudom miért, megmagyarázni sem tudom, de kíváncsi vagyok rá, nem csak testének ízére, hanem a személyiségére is.
Még mindig szorosan ölelem magamhoz, kiélvezve a csók utáni pillanatot, mámorban fürödve. Reméltem, hogy merész próbálkozásom után nem fog egy pofon csattanni arcomon. De, ezek szerint neki is jó volt. Ő is arra vágyott amire én, meg kellett tennem ezt a lépést ahhoz, hogy bebizonyosodjon, hogy mire vágyik. Mostmár tudom, hogy rám, legalább annyira mint én őrá.
- Elképzeltem...az első perctől ahogy megpillantottalak...többet akarok belőled. súgom ajkaira. Mélyeket lélegzem, nagy önuralmat igényel ez a helyzet, nem akarom azzal elijeszteni pont most magamtól, hogy esetleg túl rámenős vagyok.
- Te mit művelsz velem? Talán soha nem vágytam így nőre mint most rád... válaszolok kérdésére mielőtt ajkammal ismét megtámadom az övét, ezúttal sokkal szenvedélyesebben. Hajába túrva húzom közelebb magamhoz.
- Carpe Diem... motyogom formás szájára két csók között és belemarkolok fenekébe. Én is őt akarom, most, testem minden vágyakozásával, szívem minden dobbanaásával.
Átkarolom derekát, hogy az ölembe tudjam venni. Nem érdekel már, hogy mi lesz holnap, hogy mi fog történni órák múlva. Most azonnal akarom őt, mindennél jobban. Magabaiztosan indulok el vele a kabinom fele, reménykedve, hogy amíg leérek nem gondolja meg magát. Lefeketetem az ágyra, kezeimet végigjáratom csodálatos combjain.
- Ne mozdulj meg! suttogom, és lehámozom róla a pólót, hogy szabadon gyönyörködhessek testének vonásaiban. Tökéletesen formás mellek, karcsú derék, hosszú és kívánatos combok. Férfiasságom egyre jobban fészkelődik a nadrágomban. Közelebb hajolok hozzá, hogy nyelvemmel újra csatázni hívja az övét, miközben ujjaim felfedező útra indulnak az ismeretlen terepen.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
Vas. Márc. 12, 2017 8:45 pm
 



 

Kedvelem, hogy tanácsot ad, hogy biztatni és bátorítani próbál. Különös módon ez nincs egyáltalán ellenemre, pedig egyébként mindenkitől rosszul tűröm ha megpróbálnak egyébként az életem bármelyik részébe beleszólni. A döntéseimet mindig magam hozom meg, azoknak minden jó, vagy épp rossz vonzatával együtt. Nem volt ez másképp az egyetemmel sem, ahogy a jövőben is így lesz. Követem a saját eszem, szívem parancsait, az pedig, hogy Christopher ilyesmiket mond, csak segít ebben. Különös és megmagyarázhatatlan, hogy egyáltalán nem ismerem, mégis jobban reagálok egy életvezetési tanácsra tőle, mint bárki mástól a környezetemben.
- Igazából, készen állok az újratervezésre is, ha szükséges. 18 évesen hittem, hogy ezt fogom és akarom csinálni. Ha mégis másképp lesz, akkor azt inkább valamiféle sorsszerűségnek tekintem. - mondom komolyan - De irigylem tőled a világos pályaképet, a kitartásodat és a céltudatosságodat. Gondolom édesapád rettenetesen büszke a sikereidre. Bár lefogadom, hogy nem volt könnyű a kapcsolatotok. - mosolygok fel rá.
Kicsit el is szégyellem magam szavai nyomán, valahol pedig jó érzés is, hogy nem tévedtem a típusával kapcsolatban. Minden rosszindulat vagy feltételezés nélkül mondtam, amit mondtam. Azonban aki ilyennek születik mint ő, annak azt hiszem, hogy a természet sem hagy túl sok választást. Ezért nősült korán, azt pedig valahogy sejtettem, hogy az egyik gyermeke fiú. Mennek tovább a gének, az alfahím pedig élhet tovább a világban. Megtette amit az evolúció elvárt tőle.
- Ne haragudj rám. - mentegetőzöm - De íróként legtöbbször csupán csak megfigyelem az embereket, próbálok némi általánosat találni, mert mindannyian nem lehetünk zsigerileg különbözőek. Kicsit túl nagy pakli lenne, nem gondolod? - mosolygok rá kedvesen - Távolról sem ismertelek ki, de olyan kisugárzásod van, hogy.. - harapom el a mondat végét, mielőtt még kellemetlen és kimagyarázhatatlan helyzetben találnám magamat.
Lényegtelen és zavarbaejtő magyarázatok helyett inkább szavaira, vonásaira figyelek, bár a kettő együtt..embert próbáló, legalábbis nekem nehezen megy. Mégis ez egyfajta segítség ahhoz is, hogy egyre jobban figyeljek rá. Különös, de a hangja is tetszik. Rezonál bennem, életre kelt. És talán butaság ilyen rövid ismeretség után ilyen következtetésre jutni, de szeretném őt sokat hallgatni. Hangja megnyugtat de él is bennem. Ez a kettősség egy különös bűvkörbe von. Az ő bűvkörébe. Melyből talán menekülnöm kellene, de nem akarok. Sőt, szeretnék még jobban belekerülni, a közelében lenni.
- Ezzel egyetértek. Csak a rohanó életben sokan már elfelejtettek a spontán, kis és jó dolgoknak örülni. Mindenki valami egetrengető csodát üldöz örökké, közben pedig elmegy az igazán véletlen és jó dolgok mellett. - nézek szemeibe.
Igen talán lehetne ez ránk is igaz, bár ez az eset rendhagyó, mert megmentette az életemet. Nem csupán annyi történt, hogy leült mellém egy padon, vagy én leszólítottam valamiért. Mégis..mégis örülök, hogy így történt. Örülök, hogy ő járt erre, hogy ő jött be értem és ölelt magához, amikor a nyakába ugrottam. Ez mondjuk nem a kis dolgok közé sorolható, vagy talán mégis? Magam sem tudom.
Azt viszont igen, hogy imádom megérinteni. A megengedett távolságnál közelebbről indítjuk meg táncunkat és még ez sem tudatos, egyszerűen csak vonzódom hozzá, amit a tudatalattim ezzel közvetít. Ajkai, izgató nyelvjátéka elbódít, testem mozdulna felé még jobban. Iszom őt, ízét és lényét, ajkai közé nyögve csókunk csodáját. Derekamon nyugvó tenyere melegít és kívánom, hogy barangoljon be mindenhol, azt akarom, hogy érintsen meg. Hogy simogasson. Csókoljon, egész éjjel. És nem értem magam, de a vágyaim nagyon is világosak.
Homlokának támaszkodva újra tanulok lélegezni, remegő testtel. Szavaira új vágyak lobbannak bennem, egészen elgyengülök, mégis erősödik az akarat, hogy együtt legyünk. Képtelen vagyok elengedni a gondolatot. Lábaim nehezen engedelmeskednek, meg is remegnek egy pillanatra. Jóformán nekifekszem engem ölelő karjának. Nem fogom elbírni a súlyomat, ha ilyen közel marad..ha ilyeneket mond.
- Christopher.. - nyögöm félig aléltan - így is nehezen állok, ne mondj nekem ilyeneket.. - súgom én is ajkaira, lopva egyetlen halvány csókot.
Újra találkozunk egy szenvedélyes csókban, megnyílok neki, karjaimat nyaka köré vonom, hozzásimulok. Nyelvünk találkozása kis híján elsodor egy váratlan orgazmusig, hajambatúró ujjai alatt bizsereg a bőröm, összesimuló testünk találkozásánál megérzem keményedő férfiasságát is. Édes istenem..meg fog őrjíteni! Nekidörzsölöm magam, hogy érezzem, minél jobban, legyen minél édesebb a kínzás fájdalmassága.
- Igen.. - suttogom vissza, fenekembe markoló tenyere már-már túlságosan is jól esik - istenem, igen.. - csókolom újra, lehunyt szemekkel.
Kicsit zavarba jövök amikor ölbe vesz, testem mégis izgatott vágyakozás feszíti és tudom, mélyen tudom, hogy nem tudnék neki nemet mondani. Éhezem rá, csókjaira és érintéseire. Azt akarom, hogy hatoljon belém. Ez a tudat, ez a tényszerűség oldja a zavarát annak, hogy jóformán nem is ismerem, mégis éppen nagyon célirányosan visz valahová karjai édes és erős menedékében. Nyakához bújok, csókot lehelve rá, magamba szívva az illatát. Visszatérünk a már ismerős falak közé, hamar az ágy puhaságát érzem magam alatt. Megfeszül a pillanat, mert innen már nincs megállás. Nyelek egyet, mely félelemmel vegyült vágyakozás keveréke is. Felhangzik a suttogva mondott parancs, szemeiből sugárzik felém a bizonyosság. Az, hogy kíván. Engem kíván. Most. És én hagyom, mert akarom Őt. Kibújtat a pólóból, immár meztelenül, teljes valómban láthat, mindenhol. Nem tudom mit érzek, talán izgalmat..tetszem-e neki..ilyennek gondolt-e. Ajkai pedig ezt el is mossák. Közéjük sóhajtom vágyamat. Testem felajzott íjként simul tenyere alá, bőröm meleg, minden érzékem vele van tele. Kezeim felfedező útra indulnak pólója alá, megérezve forró bőrét és húzom is magam felé, nem szakítva meg a csókot, nem engedem. Magamon akarom érezni, de látni is akarom. Mindent akarok és ez megőrjít. Ennél fegyelmezettebb szoktam lenni, megfontoltabb. Vele ez sem megy, képtelen vagyok nyugodtan és megfontoltan haladni. Bújtatom ki a pólójából ajkait falva, édes nyelvét masszírozva a sajátommal. Félő, hogy rögtön elélvezek ha olyan helyen érint meg. Sok nekem, nagyon sok a rá éhes testemnek. Lecuppanok édes ajkairól, hogy arcát simítva gyönyörű szemeibe tekinthessek. Megnyalom sajátjaimat és rámosolygok, vágyakkal telve.
- Látni akarlak Chris, minden előtt. Mielőtt még elveszítem a józan eszem. - kérem, könyörgöm.
A leghatározottabban sem fog ezzel segíteni rajtam, minden sejtem utána kiabál. Szeretkezni akarok vele, végigcsókolni minden porcikáját, érezni bőrének melegét nyelvem alatt, keménységét mélyen magamban. Ki fog sülni az agyam is, de nem érdekel. Magamra húzom egy újabb szenvedélyes csókra, szomjazom rá, pedig szeretném lassabban is..de szeretném ha most rögtön belém siklana..annyi mindent szeretnék, hogy nem is tudom magam sem már. Annyi biztos, hogy Őt. Őt..bármilyen formában, tempóban. Mindenhogy. Az éjszaka a miénk.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Colours - Christopher & Jaelyn
 



 

Vissza az elejére Go down
Colours - Christopher & Jaelyn
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Alternatív :: 
Temetetlen múlt
-
Ugrás: