HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
TémanyitásTéma: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Vas. Feb. 19, 2017 6:41 pm
Admin
Admin - Adminisztrátor
avatar


Avataron : Admin
Kor : 167



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Hétf. Feb. 20, 2017 8:03 pm
Dwayne A. Harper
Admin - Zsaru
avatar


Avataron : Chris Wood
Kor : 32



Lehet érte hibáztatni, hogy az összes agyturkászt minimum öt méter távolságból kedvelem? Lehetőleg egy fal másik oldalán? Nem vonom kétségbe a munkájuk jelentőségét csak valamiért nem érzem át a jelentőségét annak, ha az értelmi képességeik tudatában lévőkkel foglalkoznak a kevésbé szerencsések helyett.. Erőteljes szájhúzással indultam el a megbeszélt kilenc órai találkozóra és mit ne mondjak az út nem javított a kedvemen a tömegközlekedés istenbarmainak jóvoltából. Személyes tér..? Csak szótárból? Áh, értem. Nem, baromira nem.
Kényelmesen negyed órával az időpont előtt érek be az őrsre és egyáltalán nem érzem szükségét annak, hogy a doki irodája előtt várjam meg a maradék tizennégy perc leteltét, mire fogadna. Ha pedig előbb tudna: nyilván azért nem. Teljesen mindegy ennyivel előbb vagy utóbb esünk neki a kötelező köröknek az előírásnak megfelelően. Reeves nagyképűen előadott helyzetjelentését is szívesebben hallgatom meg ahogy belé futok a recepciónál, közvetlenül azután, hogy megérdeklődtem bent van-e a nő vagy esetleg várnom kell rá. Megeshet. Valami közbe jöhet. Csak tudjam mivel számoljak. Nem, mintha a kimozdulás a kevésbé felemelő utazási élmény ellenére ne lenne így is ezerszer jobb a költözés miatt mostanra szinte üressé vált lakás falának bámulásánál. A legutóbbi kontrollon ráadásul további egy hetet ráhúztak a kényszerpihenőm idejére, amiért érzékenyebbnek ítélte a műtött területet az orvos. Milyen jó, hogy én érzem és nem ő, nem igaz? Baromi nehezen szoktam hozzá a kötelező fekvéshez, de magamra erőltettem. Nem vagyok hülye, nem akartam egyetlen nappal se, nemhogy egy héttel vagy még többel elnyújtani a felépülési időt, ami a munkába visszaállásomhoz szükséges, de az automatikus mozdulatok.. Nos, mondjuk úgy nem szándékosan csesztem ki magammal. Újra és újra a rosszul kivitelezett feljebb ülési szándékaimmal, ha igenis muszáj voltam elhagyni az ágyat.
Nem késleltetem a vizsgálatot, így pont akkor köszönök el a lent összeverődött bagázstól, hogy még beleférjen menet közben egy adag kávé beszerzése az automatából. Nagy meglepetésemre: ugyanolyan szar maradt az íze, mint amire emlékeztem. Jah, bocs, mégse lepődtem meg.. Más asztalra tartozik, hogy hiányzott. Hiába vizetett és a gép is imádja felzabálni az ember aprókészletét mindenféle ellenjuttatást mellőzve. Menet közben iszom meg, nem is várom meg, hogy kihűljön és még inkább érezzem az ízét. Pont a végére érek, ahogy egyúttal a folyosóra is, ahová az iroda nyílik és az ajtó is, mert az órám kilencet jelez. Pont időben.
Megnyújtom a lépteimet, de rohanni azért nem kezdek meglátva a küszöbét éppen csak átlépő doktornőt, akinek távolabbról, némán intek rövid üdvöt az üres poharat tartó kezemmel, mielőtt a szemetesbe hajítanám azt. A kedvem ehhez az egészhez? Az arcomon: itt vagyok, mert kell. Valószínűleg sokadikként az örömködők sorában, de tisztában vagyok a kötelezettségemmel ahhoz, hogy ne látványosan hozzam a tudtára mennyire utálom már most a beszélgetést. Persze, ez az én bajom.
- Reggelt doki! – ha az ajtóban áll meg, akkor hozzá hasonlóan fogok én is elé cövekelni egy kurta biccentéssel, de ha szabadon hagyja az utat az iroda beltere felé nem fogok megállni a gyors gesztusért. Csak azt mutassa meg majd hova dobjam le magam. Tavaly előtt már voltam nála, amikor combon lőttek, de ahogy elnézem azóta a berendezés is változott valamennyit. Nagyszerű. Legalább lesz mit néznem, ha az adott kérdéstől előbb inkább eldobnám az agyam válasz helyett..



IT'S ME WHO IS MY ENEMY, ME WHO BEATS ME UP, ME WHO
MAKES THE MONSTERS, ME WHO STRIPS MY CONFIDENCE.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Kedd. Feb. 21, 2017 12:17 am
Patricia June Calhoun
Igazságügy - Egyéb
avatar


Avataron : Bryce Dallas Howard
Kor : 32

Bárki bármit higgyen is, én tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy mennyire nem hálás feladat az én munkám. Ám hiába nem kedvelt a pácienseim többsége, én még ennek ellenére is nagyon szerettem segíteni nekik. Akkor is, ha ők nem akarták, vagy úgy érezték, hogy nincs rá szükségük. Talán a legtöbben menekültek volna az olyan helyzetek elől, amikor valaki nem kedveli őket, hiszen a legtöbb embert ez stresszessé teszi, én mégsem futamodtam meg soha. Úgy éreztem, hogy teszek valami jót, és olyanokkal, akiknek sokat köszönhettem. Ugyan erről senki nem tudott az őrsön, de ez nem is számított. Elég, hogy én tudtam, hogy mi motivál.
Míg végig futtattam magamban ezt a gondolatmenetet, az ujjaim szinte automatikusan tették, amit kellett. Lefőztem a konyhában a saját kávémat, váltottam pár szót néhány nyomozóval, aztán elindultam vissza az irodám irányába. Kilencre ugyanis jöttek hozzám, és én borzasztóan utáltam késni, még ha időnként meg is esett velem ilyesfajta baleset. Azt persze már előre tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, de igazából soha nincs. Ha igen, akkor az illetőnek tényleg hatalmas szüksége szokott lenni a segítségemre.
Talán annyiból volt jobb a helyzet számomra, hogy már nem volt számomra ismeretlen a mai első beszélgetőpartnerem. Én jobban szerettem így tekinteni rájuk, és ezt általában velük is közöltem. Volt, akinek segített, volt, akit abszolút hidegen hagyott. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a most következő rendőr is az utóbbiak táborát erősítette volna, ha választania kell. Az aktáját egyébként már átfutottam újra, és most is ott hevert az íróasztalomon, amit már meg is láttam az ablakomon át.
A sejtéseimet mi sem támaszthatta volna jobban alá, mint az, amikor láttam közeledni a férfit. Elég volt csak az arcára néznem, és máris kezdtem megacélozni mind az idegeimet, mind a lelkemet. Futó mosolyt küldtem azért felé, és biccentettem is egyet, miközben kinyitottam a szabad kezemmel az üvegezett ajtót. Nem kifejezetten vártam őt be, inkább csak nyitva hagytam magam után, hogy szabadon követhessen befelé.
- Jó reggelt, Harper őrmester! – köszöntöttem immár egy szélesebb mosollyal. – Nyugodtan fáradjon csak beljebb, és csukja be az ajtót! – kértem őt fesztelenül, épp csak felpillantva rá a pakolászás közben. – Szívesen megkínálnám kávéval, de ahogy láttam, azon ma reggelre már túl van, igaz? – igazából szükségtelen volt válaszolnia, mivel jól láttam, amikor kihajította a kiürült poharát. Én a magam részéről minőségi kávét szerettem inni. Frissen főzött, a saját bögrémből. Így az igazi! – Azért remélem nem zavarja, ha én közben fogom elfogyasztani a sajátomat. – lehetséges, hogy tiszteletben tartanám, ha zavarná, de bíztam benne, hogy erre nem fog sor kerülni.
Egyébként szándékosan kezdtem el semmitmondóan beszélgetni vele. Egyrészt így szoktam, másrészt nem feltétlenül akartam egyből belevágni a közepébe. Talán van, aki szeret inkább gyorsan túlesni rajta, de a többségnél jobban használt a finom átvezetés.
- Üljön csak le oda, ahol a legszimpatikusabb! – mutattam a kanapéra, vagy az egyik fotelre. Attól függően, hogy melyik mellett döntött, én is kiválasztottam a helyemet az elkövetkező egy órára. Jegyzetfüzettel, tollal, bögrével, és a szemüvegemmel felszerelkezve ültem le, hogy aztán teljes figyelmemet neki szentelhessem. – Régen találkoztunk már, bár gondolom nem ejtett könnyeket emiatt. Hogy érzi ma magát? – jött a szokásos kérdés, de nem feltétlenül orvosilag érdekelt. Bárki mástól is megkérdeztem volna, akivel összefutok reggel.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Szomb. Feb. 25, 2017 12:11 am
Dwayne A. Harper
Admin - Zsaru
avatar


Avataron : Chris Wood
Kor : 32

A szolidabb, de a szélesebb mosolyt sem viszonzom miután beljebb megyek a beszélgetésekhez komfortosan kialakított irodába és szó nélkül hajtom be magam mögött az üveglapot a kérésnek megfelelőn. Az kezeimet automatikusan zsebre vágnám, de az utolsó másodpercben észre veszem magam és elhagyom a mozdulatot. Csak essünk túl ezen az egész procedúrán. Nem tudom elképzelni, hogy Patricia is ne ugyanazzal az izgatottsággal várta volna, mint én.. A költői kérdéssel is ezt erősíti meg bennem. A felesleges beszédnek nem vagyok a híve, csak egy bólintást kap válaszul.
Aztán eszembe jut, jah, ő a doki, jobb, hacsak egy kicsit is, de jobb pofát vágok.
- Azért köszönöm. - ..ha nem ittam volna, akkor mindenképp. A saját bögréből és a benti készletből nem nehéz arra következtetni, hogy a miénkhez képest nem csak flancosabbnak nevezhető kávéfőző jobbat készít, az egy fokkal elfogadhatóbb automatáénál is. A döntést nem bánom meg ennek ellenére, csak plusz időt jelente, amit itt töltök el. Nem igénylem.
- Csak nyugodtan. - az ő territóriuma, az ő szabályai. Nem zavar, addig se papírral meg tollal felfegyverkezve jegyzetel minden hülyeséget, ami elvileg lényegesnek számít a foglalkozás ideje alatt. Jah, ha a hülye kérdésre hülye választ adok az már kirívó viselkedés, a pontosítás kedvéért ellenséges. Úgy rémlik ezt a kifejezést használják..
A felszólításra csak biccentek és a fotelre dobom le magamat. Közelebb van. Tudom, komoly érv. A pakolászás során összeszedett anyagaira kétes pillantást vetek, majd hátradőlök az elfoglalt helyemen és veszek egy mélyebb levegőt felkészülés címszóval a tényleges kezdést megelőzőn, amiből egy majdnem kedélyesnek is elmenő fújtatás lesz, ahogy szóvá teszi az el nem ejtett könnyeket. Nem tagadom, ez szintén rá van írva a képemre, de ez általánosságban minden esetben igaz.
- A kávétól jobban, de egyébként nincs okom panaszra. - nincs.. Van, de nem hiszem, hogy bármilyen magyarázatra szorulna zavar az otthonlét. Minden munkától ideiglenesen távol tartott, táppénzen lévő rendőr ugyanazt mondaná: francba az egésszel, utálja és ha hallani akarja rá kell kérdeznie. A magától értetődő dolgok miatt nem akarom tépni a számat, hogy szebb kiértékelést kapjak vagy újabb műmosolyt. Én se színészkedem, neki sem kell. Min segít? Semmin. Csak azt teszi bizonyossá nem most fogom megkedvelni a fajtáját.
- Nos, doki. Mindkettőnk érdeke az őszinteség, úgyhogy az leszek: szeretném, ha a lényegre térnénk. – a karfákra támasztom a könyökeimet és lazán összekulcsolom az ujjaimat, ahogy őt figyelem a szemköztes oldalon ülve. Nincs bajom Patriciával, a választott munkájával annál inkább és többek közt emiatt az ellenérzésem miatt, ami zsigeri szinten van jelen most is vetem fel az út lerövidítésének lehetőségét. A bájcsevegést tegye félre a következőnek, ha teheti a kérésemnek eleget téve ezáltal.



IT'S ME WHO IS MY ENEMY, ME WHO BEATS ME UP, ME WHO
MAKES THE MONSTERS, ME WHO STRIPS MY CONFIDENCE.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Csüt. Márc. 02, 2017 8:53 am
Patricia June Calhoun
Igazságügy - Egyéb
avatar


Avataron : Bryce Dallas Howard
Kor : 32

Már akkor tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom, amikor megbeszéltük az időpontot. Egyik nyomozó sem könnyű eset, ezt nem is tagadhattam, de voltak olyanok, akik különösen kiemelkedtek ezen a téren. Ehhez a csoporthoz tartozott Harper őrmester is, és határozottan nem könnyítette meg a munkámat, pedig azzal ő is jól járhatott volna. Nem rabolná egyikünk idejét sem, de ilyenkor nem túl profi módon belém jött a gondolat, hogy majd jól elhúzom, és hátha akkor rájön, hogy felesleges akadályoznia.
- Értem! – biccentettem, egyelőre a kávénak, és neki szentelve minden figyelmemet. Nem kezdtem el jegyzetelni, csak fejben szűrtem le a magam következtetéseit. – Tehát minden sérülése tökéletesen begyógyult? – hogy itt a lelkiekre gondoltam, vagy a fizikaira, azt rábíztam. Sejtettem, hogy inkább az utóbbira fog felelni, mert a férfiak nem túlzottan rajongtak azért, ha érzelmekről kellett beszélniük. Pláne nem akkor, ha valamilyen szintű gyengeségről, a rendőröknél pedig ez frekventáltabban is előbukkant. Nem a legideálisabb egy foglalkozás során, de én már egészen hozzászoktam.
- Gondolom, nem viselte túl jól az elmúlt pár hétben, hogy otthon kellett lennie. – ezt tökéletesen meg is értettem, ráadásul ismertem már őt annyira, hogy tudjam, mennyire munkamániás tud lenni. Ez pedig magával vont azt is, hogy az otthoni kényszerpihenő egyenlő volt számára a pokollal. Lehet, hogy én is hasonlóképpen élném meg, úgyhogy ezért nem is ítélhettem őt el. Vannak olyan emberek, akiknek muszáj mindig lekötniük magukat.
- Miből gondolja, hogy ez már nem a lényeg? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet a csészém pereme felett, mielőtt kortyoltam volna egyet a feketéből. – Nézze, őrmester, én nem vagyok az ellensége! – szögeztem le türelmesen, mert legalább annyi kellett hozzájuk, mint egy gyerekhez. Néha úgy is tekintettem rájuk, bár ezt soha senkinek nem árultam volna el. A végén még kilógatnának bosszúból az irodám ablakán, és így a harmadikról az nem lett volna valami kellemes élmény. – Ezt úgy gondolom, hogy már számtalanszor megbeszéltük. Nem én rendeltem ide, nem maga akart jönni, de attól még az a dolgunk, hogy ezen túl legyünk. Ha nem lenne ennyire elutasító velem, akkor nagyban megkönnyíthetné mind a kettőnk dolgát. – mondtam el egy szuszra, hogy aztán a fotelem melletti kis asztalra tegyem a még mindig gőzölgő bögrémet.
- A lényeg, hogy tényleg őszinteséget várok magától! Nem terelést, nem szájhúzást. Tudnom kell, hogy mennyire képes a feladatára koncentrálni. Felesleges keménykednie nekem, anélkül is tudom, hogy amit átélt, az nem hétköznapi. Hiába akarja saját magával is elhitetni, hogy nem érintette meg, előbb-utóbb szembe kell néznie azzal, hogy ezt a tragédiát mindenképpen fel kell dolgoznia, ha még nem sikerült volna. Akár velem, akár egyedül, de látnom kell, hogy túllépett rajta. – fűztem össze ujjaimat az ölemben, úgy pislogva rá metszően kék szemeimmel.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Vas. Márc. 12, 2017 4:13 pm
Dwayne A. Harper
Admin - Zsaru
avatar


Avataron : Chris Wood
Kor : 32

- Igen, be. A kontrollpapírok is megerősítik. Néha érzem az oldalam, de nem fájdalommal. Gondolom agyi visszahatás.. - enyhén köröző mozdulattal mutatok a halántékomra, majd megvonom a vállamat. Ugyanez volt az első lövésemnél is, hónapokig éreztem a helyét a teljes fizikai felépülés ellenére és abszolút reflexből ellenőriztem, szimpla dörzsölő mozdulattal a vállamnál. Vasrúd még nem állt belém eddig szóval.. Nagyobb jelentőséget nem tulajdonítok neki: új, lehetőség szerint nem választott tapasztalat. ..ami igaz az otthon tartózkodásra is. Megrázom a fejem a megjegyzésére.
- Nem. - nem sok hozzátenni valóm akad, a finom megfogalmazása ellenére tisztában van vele mennyire nem túl jól ment a semmit tevés. Nem vakáción voltam és nagyon is tudom ahhoz, hogy teljes értékűen térjek vissza a munkához szükség volt ennyi időre, de ez nem jelenti azt tetszett volna. A foglalkozásra ugyanez vonatkozik annyi különbséggel ennek apropóján még nem kezdtem látványos szemforgatásba, de még kötözködő válaszok formájában sem toltam Patricia orra alá az agyturkász munkával szembeni ellenszenvem. A javaslatom után meglépett védekező tisztázást éppen ezért egy másodpercig humorosnak találom, nem sokon múlott a hihetetlenkedés által megindított kínmosolyom szélesebbre vegye magát. Mély levegővétellel és azzal nyomom el, hogy a plafon felé terelem a tekintetem az adott, megkezdett mondatának végéig. Az elutasítónak nevezett viselkedésemnél már rá figyelek. Csak, mint addig is és nem szakítom félbe, pedig kiolvashatja az arckifejezésemből: nagyon is tudnék hova kommentárt szúrni.
- Nem tudom az előző, nagyjából hat mondatom alapján hogyan jutott el odáig szükségesnek érezze ezt az összefoglalót, de azt meg kell mondjam, ha elhagyta volna készségesebben válaszoltam volna a későbbi kérdéseire. Emlékeim szerint eddig csak azt kérdezte meg hogy vagyok, begyógyultak-e a sebeim. Két.. – mutatom az ujjaimmal a számot. - ..rövid kérdés, amire őszintén válaszoltam. Ezután egyenes voltam és elmondtam mit szeretnék, kérek, mire tök mindegy hogyan nevezem mit mondott, de benne volt az egésszel ellentétes feltételezés, mi szerint – az Ön szavával élve – terelni fogok. Remélem érzi a logikai buktatót benne és nem csak azt.. – hanem azt is ez milyen következtetéseket ébreszt a vele szembe ülőben, akivel pszichológus létére nos, nem azt kellene elérnie, hogy megbízzon benne, megnyíljon előtte a teljes, pontos kiértékeléshez..? Van még mit mondanom, nem fejeztem be és ez nyilvánvaló a mondandóm végén meghagyott szünet ellenére, amit csak a szavaim leülepedése miatt hagytam meg. Az ő szemei metszenek..? Az enyémek mögött az eddiginél is kevesebb türelem toporzékol, de még tartom magam. A hangom sem emeltem meg, az állkapcsom feszüléséből sejtheti, hogy ez tényleg így van és nem nyerte el a szimpátiám a húzásával, mert nagyon is korrekten, jól viselkedően léptem be az irodába. Ne rója már fel, hogy nem kezdtem egyből lelkesen csacsogni.
- Arra kíváncsi hogyan éltem meg a történteket? Kérdezzen. Ne azt hogyan érzem magam most. Nagyjából, mint mindenki, akinek ide be kell jönnie, már meg ne haragudjon. – aprót fújtatok, majd megrázom a fejem. - Tudja egyszer sem gondoltam arra, sem a helyszínen, sem később, hogy mi történt velem, mert nem számított, túléltem és meg se fordult a fejemben másként lesz. Szarul festettem igen, az egész helyzet, de azóta tudom mindenki, aki számomra fontos jól van. Önzőség, mert láttam, hallottam folyamatosan mi történt másokkal, de nem számítottak nekem, csak ők. Az utóbbi idők szartengere után meg minden utált és fájdalmas pillanata ellenére örültem ez velem történt meg, nem velük. Nem vesztettem el senkit: én így léptem túl. Megfelel Önnek? Elég őszinte? – igen, itt a lényeg.



IT'S ME WHO IS MY ENEMY, ME WHO BEATS ME UP, ME WHO
MAKES THE MONSTERS, ME WHO STRIPS MY CONFIDENCE.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Csüt. Márc. 16, 2017 10:08 pm
Patricia June Calhoun
Igazságügy - Egyéb
avatar


Avataron : Bryce Dallas Howard
Kor : 32

- Idővel valószínűleg el fog múlni. – bólintottam egyet. Persze nem vagyok ehhez értő orvos, de hallottam már ilyesmiről, és elég meglőtt rendőr járt már ebben az irodában ahhoz, hogy legyen némi fogalmam a témáról. Azt azért sejtettem, hogy különösebben nem fogja taglalni a témát, így nem is éreztem egy szemernyi csalódottságot sem, amikor ennyivel lezárta a dolgot. Többet amúgy is felesleges lett volna ezzel foglalkozni, bár én eléggé maximalista vagyok és szeretem kivesézni a dolgokat.
Annak ellenére is képes voltam figyelmesen tanulmányozni a vonásait, és leolvasni róla a gondolatait, hogy közben beszéltem. Kicsit feszegettem a határokat, kíváncsi voltam, hogyan reagál az általam elhangzottakra, és hát valljuk be, elég beszédes volt, ahogyan a plafon felé emelte a tekintetét. Szinte előre sejtettem, hogy miféle monológot fogok a sajátomért cserébe kapni, de mégis türelmesen végig vártam, egyetlen vonásom sem rezzent meg a hangnem hallatán sem. Mint már mondtam, hozzászoktam mindenféle körülményhez, és viselkedésformához.
- Ha nem válaszol készségesen, azzal csak a saját dolgát fogja megnehezíteni. – emlékeztettem finoman, amikor felhozta, hogy talán miattam nem fog úgy reagálni, ahogyan tette volna. Én meg azt gondoltam, hogy amúgy sem lenne olyan együttműködő, mint ahogyan én elképzelném az ideális esetet. – Teljesen felesleges, hogy ennyire felbosszantsa ezen magát. Látszik az arcán! – mondtam gyorsan, mielőtt még azt is hozzám vágta volna, hogy ő egyáltalán nem ideges. Nem a fenét, hát feszült az egész testtartása!
- A lényeg szempontjából számomra az is fontos, hogy jelenleg milyen a lelkiállapota. – kereszteztem könnyedén a lábaimat, kortyolva egyet a kávémból közben. – Van, aki azért jön ide, mert valóban segítségre van szükséget, Harper őrmester. Tudom, hogy ön nem így érzi, és csak kötelességből jelent meg, de attól még nem mindenki érzi nyűgnek, hogy bejöjjön ide. – persze a többség valóban rosszul érezte magát, de akadtak kivételek. Azok mindig voltak, és az ilyeneknek általában tudtam is segíteni, ami baromi jó érzés volt ám. Egyébként nem nagyon szóltam közbe, hagytam, hogy elmondja, ami kikívánkozott belőle. Talán ezzel is előrébb kerülünk majd.
- Ez abszolút természetes, és nincs is semmi baj ezzel. Nem önzőség, ha törődünk a szeretteinkkel, az ember alapvetően ilyen. Önző lény, ám maga mégsem olyan formában az, hogy saját magát helyezi előtérbe, hanem a szerettei érdekét nézi, másokkal szemben. Fontos önnek a család. – közöltem a meglátásomat komolyan. – És érez bűntudatot amiatt, hogy nem másokra gondolt ott, hanem azokra, akik fontosak önnek? – érdeklődtem komolyan. – Vannak rémálmai? Vagy rosszul érzi jelenleg magát azért, mert tudja, hogy mások nem számítottak magának? Vagy ezzel tökéletesen ki van békülve… - ajánlottam a másik alternatívát, mert tőle akartam hallani. Konkrét kérdést akart, hát kapott egyet tőlem.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Csüt. Márc. 30, 2017 8:53 pm
Dwayne A. Harper
Admin - Zsaru
avatar


Avataron : Chris Wood
Kor : 32

A gondoskodó emlékeztetője után csúsztatott megjegyzés csak emeli a foglalkozás fényét és automatikusan kivált egy tüdőmből kiköpött, erőltetett fejingatással egybekötött fújtatást. Az elképedt vigyorom, pedig fokozatosan finomodik konszolidálttá.
- Elképesztő a megfigyelő képessége, mondták már? - kimondani a nyilvánvalót, amit senki sem akart volna tagadni.. Pont olyan szimpatikus húzás, mint előre elkönyvelni és kijelenteni az együttműködésem hiányát. Az utóbbit igaz, gond nélkül elérte a módszerével és nem úgy fest, mint aki felfogta volna, hogy csak a felém közvetített hozzáállása miatt történt. Felesleges lenne ezen felhúznom magam - a hidegen tálalt telibe szarásba is, ami mellé csapódik? Jah, szemen ne köpjem magam?
A költői jelleggel feltett kérdésemre egyáltalán nem várok választ és nem is figyelek rá a következő másodpercben, ha késztetést érezne rá. Jobban leköt, hogy gyors mozdulattal végignyomorgassam a képem a folytatás előtt, amit a magam részéről innentől lerövidítek a legszükségesebbekre szorítkozva. Hozzá hasonlóan majd figyelmen kívül hagyom, amire nem akarok reagálni és nem is kötelességem.
- Nagyszerű, hogy hasznos szakmai segítségben részesülnek akikről beszél. - könnyen lehetne csak a szavak alapján szarkasztikusnak értelmezni a szavaimat és úgyis megállnák a helyüket. A hangtónusomban azonban nem fellelhető az a nemrég tapasztalt élcelődés és az arcvonásaim is inkább nyugodt állapotról árulkodnak a meglévő, alapfeszültség mellett. Ideges vagyok - annak látszom. Dühös vagyok - annak látszom. Nem kell sokat agyalni rajta: a gondolataim, az aktuális hangulatom mindig leolvashatóak rólam. ..ilyetén az éles meglátásai közé annak is oda kell kerülnie, hogy hiába osztotta meg kinek mit jelent, ér a foglalkozás: nekem semmi közöm hozzájuk. Nem érintenek és nem is foglalkozom bővebben vele. Találtam mást a figyelmem élezéséhez.
- Doki az elemzésem nem érdekel, csak az visszaenged majd szolgálatba vagy se. Ha nem gond. - vagy ha igen, abban az esetben már mindegy: az egyértelmű utalást szinte már udvariasnak hatóan megtettem rá, hogy jobban preferálnám a véleményének megtartását. Ő mondta az előbb: van, akinek valóban segítségre van szüksége. Ez az illető nem én vagyok, nem kell szembesítenie önmagammal, hacsak nem kötelező elszajkóznia. Kicsit feljebb ülök a fotelben. Tekinthető ez az éberségem jelének is, amiért végre az ugyan cseppet sem könnyű vagy épp ebben a formájában vágyott lényegre tér. A legvégéig csendben maradok, sehol nem zavarom meg, pedig az elejétől fogva tudom a válaszaimat.
- Nem érzek bűntudatot és nem is érzem magam rosszul. Cselekvésképtelen voltam, magamon sem tudtam segíteni és abban a helyzetben senkinek sem számított volna mit gondolok, nem változtatott volna semmin, senkinek nem lett volna hasznára. Az sem, ha most rosszul érezném magam. - irányított pszichológia vagy mi a szar. Úgyis mindenki azzal jön általában ne hibáztassa magát az ember olyanért, amiről nem tehet: alkalmazom.
- Szolgálatban zavart volna. - megemelkednek a vállaim. - Lehet lettek volna rémálmaim. Passz, most nincsenek.



IT'S ME WHO IS MY ENEMY, ME WHO BEATS ME UP, ME WHO
MAKES THE MONSTERS, ME WHO STRIPS MY CONFIDENCE.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Hétf. Ápr. 03, 2017 8:43 pm
Patricia June Calhoun
Igazságügy - Egyéb
avatar


Avataron : Bryce Dallas Howard
Kor : 32

- Említették már, igen! – szúrtam közbe szenvtelenül. Nem rajongtam azért, ha megnehezítették a dolgomat, és csak azért viselkedtek velem lekezelően, vagy gunyorosan, mert semmi kedvük nem volt nálam lenni. Nem vágtam ugyan hozzá a nyomozóhoz, de nekem sem volt nagy élmény ez az egész, de nekem éppen úgy a kötelességem volt vele beszélgetni, és felmérni a lelkiállapotát, mint neki beülni ide hozzám. Ez van, a dolog elkerülhetetlen volt, de nem engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy hangot adjak a valódi gondolataimnak vele kapcsolatban. Majdnem olyan nehéz eset volt, mint a másik kedvenc páciensem, bár Rick időnként legalább fárasztóan szórakoztatónak bizonyult, még ha sokszor a legrosszabbat hozta is ki belőlem.
Nem túl hízelgő szavait igyekeztem elengedni a fülem mellett, és mindössze annyival jeleztem, hogy hallottam őket, hogy egy pillanatra ellenszenvvel telve szűkültek össze a szemeim. Ám nagyon gyorsan rendeztem is a vonásaimat, mert nem akartam, hogy félre értse őket, vagy szó érje a ház elejét, hogy márpedig nekem nem így kellene viselkednem. Tény, hogy nem, de én sem voltam képes mindig visszafogni magam, ha felbosszantottak. Türelmes vagyok, megértő vagyok, egy bizonyos pontig. Sokan szeretik ezt a határt feszegetni, már megfigyeltem. Olyankor mindig igyekeztem már előre megacélozni az idegeimet. Ma sem volt ez másként igazából.
- Pedig a foglalkozás része, hogy maga is tudjon róla, nyomozó. Meg fogja kapni a kiértékelésemet is, ahogy a felettese is. – tettem hozzá, bár ezzel nyilván ő maga is tisztában volt. Ezért nem is ragoztam ezt tovább. Persze akkor sem garancia, hogy elolvassa, sőt, szinte biztosra vettem, hogy nem fog ilyesmire vetemedni, pedig néha nem ártott volna, ha ér is valamit a munkám az ilyen esetekben is. Majd talán egyszer eljuthatok arra a szintre is, de hozzá hasonlók mindig lesznek, a rendőrök nem éppen a rugalmasságukról híresek. Keményfejű banda ők, és most csúnya módon általánosítottam.
- Ez így van. Felesleges olyan terheket magára vennie, amiket nem kell cipelnie. – egyetértően bólintottam, és megállapítottam magamban, hogy valószínűleg teljesen rendben lesz. Ettől függetlenül erre a foglalkozásra sort kellett keríteni, mert ez a protokoll. Egyszerűen alá is írhattam volna a papírját, de az nem én lennék. Jól akartam végezni a munkámat, nem csak úgy ímmel-ámmal. – Úgy látom, hogy két lábbal áll a földön, és szeret racionális maradni. – felírtam néhány gondolatot a papíromra, aztán ismét felnéztem az arcára.
- Tehát teljes mértékben elkülöníti a munkát, és a magánéletét. Ez nagyszerű, a legtöbben képtelenek ezt megtenni. Ha szolgálatban lett volna, csak akkor érezné feladatának, hogy segítsen másokon? – kérdeztem nyugodtan, őszinte kíváncsisággal. – Gyakran a kollégái közül képtelenek elválasztani ezt a két dolgot, és akkor sem szűnnek meg rendőrök lenni, amikor éppen nincsenek szolgálatban. Ez nem feltétlenül jó, de bizonyos esetekben elkerülhetetlen. Ön viszont úgy látom, hogy egyáltalán nem érdektelen a történtekkel kapcsolatban, egyszerűen csak más szemszögből nézi a helyzetet. – tehát, ha szolgálatban lett volna, akkor bizony magára vette volna azokat a bizonyos terheket, amik senkinek sem hiányoztak.
- Úgy érzi, hogy képes visszamenni az utcára dolgozni, és ha olyan helyzetbe kerül, akkor abszolút nem lesz hatással magára? – kérdeztem komolyan. Fel kellett mérnem, hogy képes-e ellátni a feladatát, olyan esetben is, ami esetleg hasonló lehet a plázában történtekhez. Mert ha nem, ha előjönnek belőle rossz emlékek, és elveszíti a kontrollt saját maga, és az érzései felett, annak nem lesz jó vége.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Szomb. Ápr. 29, 2017 8:10 pm
Dwayne A. Harper
Admin - Zsaru
avatar


Avataron : Chris Wood
Kor : 32

A nézésemből könnyen lejöhet a nő számára, hogy a válaszom, a maga tömörségébe csomagolva egy sima Nagyszerű. lett volna a párbeszéd azon elemének lezáráshoz. Elvégre nem vártam tőle, hogy reagáljon rá. Vagyok olyan keményfejű, hogy megerősítés vagy cáfolat: egyre megy – nem igaz, doki? Az arcára szökő ellen érzéseket kiszúrom, elvégre őt figyelem a mihamarabbi távozásomat tartva szem előtt a rövidre szabott mondani való kapcsán és némán megdobom a szemöldököm, egyenest neki címezve, aminek tárgya az előbbi mimikai gesztus. Mondja ki, ha baja van. Nem ezt vallják egyébként is? Beszéljünk az érzéseinkről.. A csoportos foglalkozás gondolom nagyobb mókának számít.
Elkenek egy fáradt sóhajtást.
- Úgy értettem tökéletesen megelégszem az írásba foglalt verzióval. – a mindegy kategóriába tartozó megjegyzések alhangján reszelem lassan, fél hangerővel a mondatot. Mind magát, mind engem megkímélne a feleslegesen elbeszélt percektől és míg ő fogadhatná a következő, ha szerencséje van, akkor vágyainak megfelelően készségesebb küldöttet, én pedig elhúzhatnék végre. Vissza, lógatni a lábam, amíg megkapom a hivatalos engedélyt az aktív szolgálatba helyezésemről.. A javaslat ellenére elhangzó, papírra jegyzetelt megállapításokat csendben, grimasz nélkül hallgatom, tűröm, miközben felkönyökölök a fotel karfájára és gyors mozdulattal megsercegtetem a borostámat. Jah, elég pontos megfogalmazás, hogy szeretek az maradni. ..és nem igazán szeretem, ha mégsem vagyok erre képes. Ezt telibe találta. A feszegetett kérdéskör viszont nem örülök, de ennek semmi köze ahhoz mennyire körém építette, egyszerűen csak utálok ilyen dolgokat megfogalmazni, mert nem megy. Megfelelő szóhasználat a könnyen érthetőségért, hogy úgy értse a másik ahogyan én is.. Tapintatosságból is ezért hasalok el minden esetben.
- Jól belekérdezett doki. Ha szolgálatban lettem volna és nem sérülök meg, mondanom sem kell.. Ha csak az változott volna, hogy nem sérülök meg ilyen mértékben: szolgálatba helyeztem volna magam. Tömegkatasztrófa történt. Az ilyen eseteknél sosincs elég ember. Elég kéz. Ha felszerelés nélkül tudok segíteni.. Az nem számít észtelen hazárdírozásnak.abba nem halok bele puszta vakmerőségből.. - Erre volt kíváncsi nem? Hol a határ, mi az a pont, amin túl sima állampolgár maradok. Ha elég a két kezem és tudom így is van: segítek. A többi esetben ugyanolyan lennék, mint a többi civil, akik megkérdőjelezik a hozzáértésünket és a saját bőrükön kívül talán még többekét is kockára teszik ezáltal. – mind ismerjük az ilyen történeteket és tapasztaltuk is a következményeit.. Ő első sorban a hozzá beküldött kollégák történeteiből, akik jelen voltak, esetleg meg is sérültek az egyik önjelölt hős akciója miatt. A júliusi eset Ms. Ward-dal, ami a műszakom letelte után történt a sikátorban megint más eset. Azt hiszem. Bonyolult, nevezhetjük annak a bizonyos elkerülhetetlennek akár. Halálvágyam akkor sem volt.
- Igen. – nem kell törnöm a fejem a válaszon, egyből, de nem kapkodva vágom rá határozott bólintás kíséretében és nem eresztem bő lére, mert nincs mit megindokolnom – igen, így érzem. Képes vagyok rá, nem a józan megítélésemen ment keresztül a vasrúd, hanem nem sok híján a tüdőmön.



IT'S ME WHO IS MY ENEMY, ME WHO BEATS ME UP, ME WHO
MAKES THE MONSTERS, ME WHO STRIPS MY CONFIDENCE.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Szer. Máj. 03, 2017 8:49 pm
Patricia June Calhoun
Igazságügy - Egyéb
avatar


Avataron : Bryce Dallas Howard
Kor : 32

- Meg fogja kapni, emiatt ne aggódjon! – biztosítottam róla újra. Sejtettem én, hogy különösebben nem kíváncsi arra, hogy mik a benyomásaim róla. Az volt a szerencséje, hogy ez csupán egy rutinbeszélgetés volt, és ha úgy ítéltem meg, hogy rendben lesz, akkor elég ez az egy konzultáció kettőnk között. Voltak nehezebb esetek is, vagy azok, akik lövöldözésbe keveredtek. Na, ott már több találkozóra szokott szükség lenni, de ha majd közlöm vele, hogy pusztán ennyi volt, biztosan ő is meg fog nyugodni, és talán nem lesz ennyire ellenséges velem a későbbiekben. Én tényleg nem ellene voltam, csupán a munkámat próbáltam végezni, a tőlem telhető legprofibb módon.
- Ez a dolgom, Harper nyomozó! – azért egy futó mosolyt küldtem felé, amit biztatásnak szántam. A férfiak alapvetően nem szerettek annyira az érzéseikről, vagy egyéb kényes témákról beszélni. Amikor nem éreztek biztos talajt a lábuk alatt, akkor gyakran váltak feszültté, vagy ellenségessé, ezt már megfigyeltem. Ha nem tetszett nekik, vagy nem akarták hallani az igazságot, akkor beköszöntött a világvége. És nagyon úgy tűnt nekem, hogy a velem szemben ülő sem volt ez alól kivétel. Ezzel nincs is semmi baj, csak ide pontosan azért jött, hogy beszéljen ezekről a dolgokról. Minél készségesebben teszi, annál előbb szabadul. Én sem szívesen húztam volna egyikünk idejét sem, ha hamarabb is le lehet zárni a dolgot. Mazochista, vagy ennyire maximalista még én sem vagyok, kérem szépen!
- Igen, erre voltam kíváncsi. – bólintottam kurtán, magamban megállapítva, hogy nincs itt nagy baj. – A hősködés nagyon veszélyes játék, meg kell maradni egy bizonyos határon belül. Még azoknak is, akik jelvényt viselnek… - pillantottam fel rá a szemüvegem pereme mögül. – Nos, rendben. – tettem le a tollamat, és a szemüvegtől is megszabadultam. – Úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben van. Még szeretném, ha nem erőltetné meg magát túlzottan, de a józan ítélőképessége úgy ítéltem meg, hogy a helyén van. Különösebben nagy lelki traumát sem szenvedett, amennyire meg tudtam állapítani. Ez persze még nem zárja ki azt, hogy adott esetben szorongás tör magára akaratlanul is, vagy esetleg rosszul érintik a szűkösebb helyek, vagy a nagyobb hanghatások. Az ilyenek idővel is előjöhetnek, amikor már az ember nem számít rá, és azt hiszi, hogy már rég túl van az adott eseményen. – fejtettem ki, hogy mire készüljön fel. Azt akartam, hogy ne érje majd váratlanul.
- Szeretném, ha esetleg ilyen eset előfordulna, magától keresne fel engem. Tudom, hogy semmi kedve hozzá, és valószínűleg elsumákolná, ha magán múlna, de én mégis erre kérem. Nem azért, mert esetleg ön érzi szükségesnek, hanem inkább előzze meg a főnökét ezzel. Ha ilyesmi történik, úgyis tudni fognak róla, hacsak nem egyedül éli meg mindezt. Én örülnék, ha akkor is megkeresne. – mondtam el ismét, mintegy megerősítve a korábbi kérésemet.
- A kiértékelésemet az elkövetkezendő napokban elküldöm majd a felettesének, és maga is kap majd egy példányt belőle. Amint a fizikai állapota is teljesen rendben lesz, visszamehet az utcára. – közöltem azért vele is a döntésemet. Megtehettem volna, hogy majd csak a hivatalos verzióból értesül róla, de ennyire nem vagyok kötekedő, vagy szívtelen.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Hétf. Máj. 29, 2017 8:50 pm
Dwayne A. Harper
Admin - Zsaru
avatar


Avataron : Chris Wood
Kor : 32

Kezdeti húzódásában nyomom el a méla grimaszt, amit a készséges biztosítás vált ki belőlem. Egy dünnyögő bólintással fordítom a tekintetem az ablakra válasz gyanánt – pontosan úgy nézek ki, mint aki nagy aggályoktól szorong ültében.. Tovább tűrök, csendben lenyelem a megjegyzésem, nem akadályozom a munkája folytatásában, annál előbb nyílik lehetőségem újból átlépni az ajtajának küszöbét. Ezúttal hála az égnek magam mögött hagyva egy időre az irodáját, a döntésétől függ mennyire. Beleegyező szusszanással veszem tudomásul, amit mond és adok neki egyúttal igazat is. Ez a munkája és egyáltalán nem irigylem érte. Elég magamból kiindulnom hozzá. Rühellem a fajtáját függetlenül attól, hogy vannak esetek, amikor elismerem a szaktudásukat, gyakorlásának szükségét. Egyes esetekben. Bizonyos mértékben. Tudom magamról vagyok olyan nyakas az enyémet ide soroljam – azt is, hogy ezzel Patricia biztosan tisztában van. Ő se hülye. Az ellenszenvem sem közvetlenül neki szól, más kérdés nem nagyon törődök vele hogyan érződik. Újabb tudva valóság, ami a kikövetkeztetései között szerepelhet. Mellettük akár az is, hogy legalább nem a kettőnk dolgának megnehezítésén dolgoztam.
Ímmel-ámmal figyeltem a toll írás közben táncoló végét, de a jegyzet maga semennyire nem érdekel. A jelentés sem, amit továbbítania kell a felettesem részére az aktív munkaállományba visszahelyezésemhez. A foglalkozás végeredménye számít nekem, minden további részlete csak a zsigereimet tapossa. Nyilvánvalóan nem tesz jót az otthonlét ilyen szempontból – hatványozottan szar jelenleg a toleranciaszintem. Az írószer lerakására élénkebben pislogok rá, félretéveszthetetlen várakozással a türelmesebb hallgatás közben. Nem erőltetem meg magam, bólint. Majd szólok, ha szorongás tör rám, hogyne. Nem kezdek morgásba, csak egy moderált, mély levegőt veszek.
- Rendben, de nem ígérek semmit doki. – hazudhattam volna a várva várt szavakat, összeszőtt frázist, de a faszt. Pontosan tudná ő is, hogy mennyire gondolom komolyan a mostani kijelentésemmel ellentétben. Se egy biztos igen, se egy biztos nem. Ha paraszt is voltam valahol még szép, hogy sikerült, azért ez nem jelenti azt ne lenne bennem ennyi tisztelet ilyen nyilvánvalóan a képébe hazudjak. Meg az sem utolsó, hogy egyszer már ténylegesen segített egy szakmabeli társa az évekkel ezelőtti insomniámon.. (…) visszamehet az utcára. Határozott megkönnyebbülés követi a beszélgetés ezen részét, amit a legeleje óta vártam, hiába vannak lépései is a protokolljának. Aprót dobbantok az öklömmel a fotel karfáján, elégedetten, visszafogottabban. A hátamat elhúzom a támlától, előrébb ülök a helyemen. Sejthető miért.
- Köszi doki, kényelmesen, egy darabig még ráérek vele. - ..már a kiértékeléssel, majdnem egy hónapig még szinte tuti otthon fogok rohadni. - Van még valami, amit végig kell csinálni? Beszélni, mert az a munkája, hogy tájékoztasson róla vagy..? – nem fejezem be, tű áll a seggembe, anélkül is tudja mit szánok a végére. A következő delikvens egyébként is időre jön, annál több szabad percet költhet magára vagy a papírozás befejezésére, hogy elkerülje a túlórát. Két legyet egy csapásra.



IT'S ME WHO IS MY ENEMY, ME WHO BEATS ME UP, ME WHO
MAKES THE MONSTERS, ME WHO STRIPS MY CONFIDENCE.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Hétf. Máj. 29, 2017 9:38 pm
Patricia June Calhoun
Igazságügy - Egyéb
avatar


Avataron : Bryce Dallas Howard
Kor : 32

- Sejtettem, pedig megnyugtatott volna vele. – ezt meg nyilván ő sejtette. Szinte biztos voltam benne, hogy hiába kértem rá normálisan, hiába éreztem kötelességemnek, hogy elmondjam, és próbáltam továbbra is foglalkozni vele őszinte érdeklődéssel, ő elutasító volt. Vannak ilyen emberek, sajnos elég sokan a rendőrök között. Nem ő volt az egyetlen, aki ilyen ellenségesen viselkedett velem a legjobb szándékaim ellenére is, és száz százalékig biztos voltam benne, hogy sajnos nem is az utolsó. Ha szerencséje lesz, akkor most jó ideig nem kell majd befáradnia hozzám, habár én később szívesen vetettem volna rá még egy pillantást, a biztonság kedvéért. Talán, amikor majd újra állományba helyezik rendesen, akkor felkeresem pár percre. Akármennyire nem fog neki örülni, én már csak ilyen lelkiismeretes nőszemély vagyok.
- Az lehet, én viszont nem szeretek elúszni a munkával. Ráadásul gondolom, hogy minél előbb szeretné maga is lezártnak tekinteni ezt az ügyet, nyomozó. – néztem rá komolyan. Mondhattam volna, hogy rosszul esett a viselkedése, de már rég nem. Remekül tudtam őket kezelni, és kizárni mindazt a kellemetlenséget, ami nem nekem szólt részükről, csak a munkámnak. Furcsa, hogy még ennek ellenére is mennyire élénken élt bennem a segíteni akarás, pedig a legtöbben nem is kértek belőle. Mintha szélmalomharcot vívtam volna minden egyes átkozott napomon.
- Nem, azt hiszem, hogy minden szükséges dolgot elmondtam. Majd elküldöm önnek a szakvéleményemet, ahogyan azt már említettem. Ezen túl egyelőre nincs más tennivaló. Esetleg mondtak már önnek valami megközelítő dátumot, hogy meddig kell otthon maradnia? – érdeklődtem őszintén. – Előre szeretnék szólni, hogy az állományba helyezését megelőzően még lehet, hogy váltanék magával pár szót. Nem ilyen körülmények között, tényleg csak pár perc, hogy lássam, rendben van. Remélem nincs ellene kifogása! – a hangsúlyomból következtethetett arra, hogy ha van is, az sem érdekelt. Akkor is meg fogom keresni, valamilyen úton-módon. A lényegen már semmit nem változtatott az, hogy elkerül-e, az őrsön sokáig ezt nem teheti majd meg. És én ettől éreztem némi elégtételt.
- Látom, hogy legszívesebben már itt hagyna a fenébe, úgyhogy menjen csak! – tettem egy egyértelműen elbocsátó kézmozdulatot felé. – Vigyázzon magára, rendben? És ha elfogad tőlem egy tanácsot, még kímélje magát egy kicsit tényleg. Fizikailag, és lelkileg is. Szeretném, ha kikapcsolódna, és amíg otthon kell lennie, addig olyan dolgokkal kötné le magát, amiket kedvel. A hobbijával, valamiféle szórakozással, amikor jól érzi magát. Előbb túl fog lendülni ezen az egészen, és az idő is hamarabb eltelik. Kevésbé lesz feszült ebben a feszültséggel teli időszakban. – még egy futó mosolyt is kapott tőlem búcsúzásképpen. Tényleg nem akartam tovább rabolni az idejét, így fel is álltam a fotelemből.
- Nos, akkor kellemes napot önnek! Még beszélünk később! – nem feltétlenül a megkeresésem miatt, hanem a kiértékelése végett. Meg persze a felettesével is lesz egy találkozóm, de erről neki már nem kellett most tudnia. Jobb, ha viszonylagos nyugalomban marad még, és szépen hazamegy. Legalább nem fájdítja a szívét itt az iroda látványa sem, és nem frusztrálja az én jelenlétem sem tovább.

// Ez részemről záró lett, ha nem baj!! Smile Köszönöm szépen a játékot! *-* //
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Vas. Jún. 18, 2017 3:31 pm
Dwayne A. Harper
Admin - Zsaru
avatar


Avataron : Chris Wood
Kor : 32

- Nem sokall be néha a semmit mondó ígéretektől? – nem akartam a visszakérdezéssel szemétnek tűnni vagy átlépni a személyeskedés határát, amit az eddigi beszélgetésünk folyamán már megtettem. Egy egyszerű kérdést tettem fel, őszinte kíváncsisággal mégis hogyan bírja, mert személy szerint rosszul vagyok az ígérgetéstől. Bárki mondhatja, bármennyiszer anélkül, hogy biztosítéka lenne rá be is tartja a megfogalmazottakat. Álszent az egész gesztus, így passzolom és egyenesen megmondom, hogy nem vállalok garanciát a kérelmének teljesítésére. Jobb esetben nem lesz miért szólnom, a rosszabbat egyelőre hagyjuk..
Őrmester. Egyedül magamban javítom ki a rossz megnevezést. Az arcomra kiülő meglepődést eltusolom egy tipikus, előzékeny mozdulattal ahogy a tenyeremet felfelé tartva adom át teljes mértékben a munkamenet intézését. Csak utána, ahogy ő szeretné. Nem szólok bele, mert innentől nem igazán van rám hatással a munkája. Ha megmásítja idő közben a döntését, akkor sem tudnék ellene mit tenni. Az ideges, tehetetlen toporzékolást, pedig ismét passzolnám. Kis mértékű bólintással veszem tudomásul, hogy visszatérhetek az eddigi elfoglaltságomhoz, ami a napjaim 90%-át teszik ki a mostani helyzetemben; a várakozáshoz a visszatérésemig.
- Előre láthatólag március közepéig. A terhelhetőségem még nem a régi. – ott van, leolvasható a képemről vagy az önkénytelen tördelő kézmozdulatból mennyire utálom, hogy ha akarnék sem tudnék vitába szállni. Rohadtul utálom.
A válaszadás előtti pillanatban, közvetlenül, hogy a megjegyzése végére pontott tett egészen szórakoztatónak találtam az eltökéltségét. Vagy a levakarhatatlanságát. Nézőpont kérdése ki minek nevezné, a magam részéről tudom minek. Rövid, kedélyesebb fújtatással reagálok első ízben, ami alatt félretekintettem a szoba ellenkező pontjára, mint ahol ült egyszer megcsóválom a fejem. Tökéletesen tudom mekkora jelentősége lenne a tiltakozásomnak, a kifogásomnak, ha hangot adnék neki.
- Azt hiszem úgyis tudni fogja hol talál majd, doki. – már-már beleegyezésnek hangozhat, de azért közel sincs így. Elfogadásnak annál inkább mondható, a figyelmeztetés tudatosításának, amit némileg értékelek olyan szempontból, hogy előre szólt és nem váratlanul támadott volna le a csekkolási vágyával.
Az ajtó felé irányt adó mozdulatot tökéletesen értelmeztem, nem kellett noszogatnia, egyből felállok a helyemről és ha tűkön is ültem, azért nem egy kapkodó lelkesedésével pattanok fel. Bólintást követően indulnék, lendíteném a léptem, hogy magamtól is kitaláljak, nem lenne szükséges felállnia, de a megkezdett tanács végighallgatása kis ideig még marasztal. Összébb vont szemöldökkel hallgatom, kezdetben nyílt értetlenséggel, amikor a kíméljem magam részhez ért, ami később enyhe furcsállásba, látható morfondírozásba hajlott át. ..amitől jól érzi magát. Futólag az órámra tekintettem. Mielőtt eljöttem volna azt mondta elintézi a vásárlást, ami annyit jelent.. Nagyjából fél órát kell várnom, amíg hazaér, amitől jobban érzem magam. Ettől változik a tartásom, a modorom, vérmérsékletem is csiszolódik egy kicsit, aminek hatására igazat kell adnom neki, hogy feszült voltam. A kelleténél is jobban talán. Szusszanok.
- Ezt az egyet megígérhetem doki. – nem pontosítok mire értettem, melyik részére a mondani valójának, de szükségtelennek érzem. A mosolyát nem viszonzom, egy az egybe nem, valami vérszegényebb változata odaeszi magát a szám sarkába a béke gyér jeleként, majd megindulok az ajtó felé és köszönésképp feltartom a kezem a kilincs megragadása előtt.
- Magának kitartást! – ezt ítélem a leghelyénvalóbbnak tekintve hol, milyen emberekkel kell nap, mint nap foglalkoznia. Teljesen mentes vagyok az irigységtől, mert én meg nap, mint nap velük dolgozom.

// Én köszönöm szépen! Very Happy //



IT'S ME WHO IS MY ENEMY, ME WHO BEATS ME UP, ME WHO
MAKES THE MONSTERS, ME WHO STRIPS MY CONFIDENCE.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   Hétf. Jún. 19, 2017 8:10 pm
Admin
Admin - Adminisztrátor
avatar


Avataron : Admin
Kor : 167




Játék vége




Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTéma: Re: Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)   
Sponsored content



Vissza az elejére Go down
 
Dr. Calhoun irodája (Rendőrség)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
 :: 
Rendőrség
-
Ugrás: