HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Kert (Calhoun ház)

Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Kert (Calhoun ház)
Pént. Feb. 24, 2017 12:09 pm
 



 



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 02, 2017 11:31 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Holly Calhoun
avatar
Média és művészet

Kor : 35
Avataron : Jessica Chastain

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Calhoun ház)
Szomb. Feb. 25, 2017 8:49 pm
 



 

Trish && Holly

A sister is both your mirror - and your opposite.

Egészen furcsa érzés ismét annak a városnak a körvonalait látni magam előtt, ami számomra a legközelebb áll az „otthon” fogalmához. Nem voltunk már gyerekek, amikor idekerültünk, sem én, sem pedig a húgom, nem itt nőttünk fel, és mégis... Szentimentális mosolyt csal az arcomra a felhőkarcolók rajzolta látkép és a Space Needle jellegzetes látványa, amint kecses eleganciával nyúlik az ég felé, meghatározva az egész városról alkotott képet.
Évekkel ezelőtt hagytam magam mögött Seattle-t és a házat, amiben addig Trish-sel éltünk. Akkor még tele voltam álmokkal és reményekkel, nem egy bérelt Chryslerben ültem, de még csak nem is egyedül utaztam.
Most sem vagyok egyedül, helyesbítek rögtön gondolatban, és bár éppen ez az oka, hogy azok az álmok és remények szertefoszlottak, egyetlen pillanatig sem tudom a jelenlegi extra főt hibáztatni a dolgok ilyetén alakulásáért. Ha valakire itt haragudni kell, az az évekkel ezelőtti útitársam, aki képtelen volt megbirkózni a ténnyel, hogy apa lesz.
Nos, az ő baja.
Mintha csak az univerzum szeretne lehetőséget adni arra, hogy egy kicsit kiadhassam magamból a mérgemet, az előttem lévő, négy keréken guruló dobozban utazó nagymama úgy dönt, hogy príma ötlet éppen az autópálya lehajtósávjában satufékezni egyet, én pedig perverz örömmel tenyerelek bele a dudába. Ez ugyan nem Charlie nyaka, és nem is szorongatni kell, de azért megteszi...
Miután sikerült gyökkettővel leevickélnünk az autópályáról, és a szembejövő kocsisornak is vége szakadt – csak nekem, csak most –, egészségtelen mennyiségű gázt adva előzöm meg a mamát. Én tisztelem az időseket, de azért van az a kor, ami felett már külön feltételekhez kötném a jogosítvány kiadását. A telefonomért nyúlok, de aztán meggondolom magam; úgy beszéltük meg, hogy rácsörgök Trish-re, mielőtt beérek a városba, de talán nem fog bánni egy kis meglepetést. Megesküdött, hogy ma nem fog dolgozni, ha pedig megzavarhatnám valamiben, arról úgyis tudnék, ugye?
Amióta elköltöztünk Charlie-val, iszonyúan ritkán láttam a húgomat, és bár elég közel álltunk egymáshoz ahhoz, hogy ez ne gyengíthesse meg a kapcsolatunkat, meg persze telefon is volt a világon, azért ez mégis más volt, mint régen. Akkor rengeteg időt tudtunk együtt tölteni, most viszont talán karácsonykor láttam őt utoljára. Borzasztóan tudott hiányozni, ezért már alig vártam, hogy újra lássam – öröm az ürömben, hogy Charlie elvesztésével őt bizonyos értelemben visszakaphatom.
Megfogadtam, hogy nem növök a fejére, és ehhez is fogom tartani magam, de azért most különösen örülök annak, hogy van Trish. Mégiscsak megnyugtatóbb, ha az embert legalább a húga elkísérheti az ultrahangra, nem? Van kivel megosztani az örömöt, amikor kiderül, hogy kisfiad vagy kislányod lesz-e, és persze lesz valaki, aki izgulhat majd értem a szülőszoba előtt a folyosón. Már most alig várom az „apás szülés lesz?” kérdést... Bár ki tudja, a mai világban, ennyi emancipált nő mellett talán ez már nem is olyan gyakori kérdés.

Az ember azt hihetné, hogy az évek alatt megkopik annyira az emlékezete, hogy bizonyos régi, jól megszokott útvonalakra sem emlékszik már, engem mégis szinte az ösztöneim visznek a ház felé. Hazafelé – most egy darabig ismét helytálló lesz a kifejezés. Néhány utcanevet már nem tudok magabiztosan felidézni, de automatikus mozdulatokkal adok gázt, indexelek és tekerem a kormányt, amíg meg nem érkezek az ismerős, takaros kis ház elé. A bejárón állok meg, de miután leállítom a motort, még elidőzök néhány másodpercet a kocsiban ülve; hagyom, hogy megrohamozzanak az emlékek és eltelítsen a kertváros csendes nyugalma.
Egyelőre csak a kézitáskámat veszem magamhoz, mielőtt kiszállnék az autóból. Mosollyal az arcomon iszom be a gondozott, zöld gyep látványát, aztán felbaktatok a lépcsőkön és meg sem állok a bejárati ajtóig. Nem telefonáltam, és nem is láttam Trish kíváncsi arcát a konyha ablakában lógni, úgyhogy azt hiszem, jó eséllyel tényleg váratlan lesz az érkezésem. Már akkor vigyorgok, amikor megnyomom a csengőt, pedig Trish még nem is lát, de a nevetést azért visszatartom, nehogy idő előtt eláruljam magam.
Ha kinyílik az ajtó és felbukkan a húgom csodaszép arca, a vigyorom csak kiszélesedik, hogy már-már belefájduljon az arcom, és automatikusan tárom szét a karjaimat a Holly-féle csontropogtató ölelésre.
- Meglepetés!
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Calhoun ház)
Szomb. Feb. 25, 2017 11:21 pm
 



 

Igazság szerint, én teljesen izgatott voltam Holly érkezése miatt. Már azóta, hogy őszinte legyek, mióta megejtette az első telefont arról, hogy szeretne egy időre hozzám költözni. Nem mondom azt, hogy nem volt némi negatív érzés bennem a dologgal kapcsolatban, de az örömöm még így is jóval nagyobb volt, mint amennyire nem vártam ezt az időszakot. Jó, igazából lövésem sem volt arról, hogy mégis miként kéne kezelnem ezt az egészet, csak azt tudtam, hogy most nem fordulhatok el tőle. Meg sem fordult volna a fejemben, hiszen ő volt számomra a legfontosabb ezen a világon. Egyszer, talán majd én is megtapasztalhatom azt, amit most ő, de az még odébb van. Egyelőre róla kellett gondoskodnom, ez lebegett a lelki szemeim előtt.
Így aztán, már jóval korábban elkezdtem felkészülni az érkezésére. Kitakarítottam, előkészítettem a leendő szobáját, amit majd úgyis ő maga fog otthonosabbá varázsolni, és a nagy bevásárlásoknak is neki kezdtem. Nem mintha attól tartottam volna, hogy majd kiesz a vagyonomból, de valahogy mégis ez tűnt a helyes viselkedésnek ebben a helyzetben. Egy részem úgy volt vele, hogy egyáltalán nem akarja a változást, amit majd a jelenléte fog okozni, de a másik felem, a nagyobbik már nagyon várta és izgalmasnak találta. Biztosra vettem, hogy fenekestül fog felfordulni minden körülöttünk, de hát majdcsak megoldjuk valahogy, igaz? Mint mindent. Ketten együtt menni fog.
Ismertem a nővéremet, így nagyjából megsaccoltam, hogy mikorra várható. Mindenféle lehetséges alternatívát belevettem, így nagyjából arra következtettem, hogy pontosak voltak a becsléseim. Fel is keltem már korán reggel, és miután végeztem a konditeremben, megsétáltattam a kutyákat, afféle levezetésképpen. Máris ott tartottam, hogy még nem ettem semmit reggelire, és sehol sem állok, pedig valószínűleg órákon belül meg fog érkezni.
Ezen feszültség ellenére is nekiálltam annak a citromos pitének, amit neki szerettem volna megsütni. Ugyan inkább lehetett ezt nyári süteménynek nevezni, de szerettem volna egy kis napsütést csempészni még így a télbe. Talán feldob majd mind a kettőnket, a finom sütemények amúgy is mindig csodát tudnak tenni. Sok időt kell majd bepótolnunk, már ha egyáltalán lehetséges, noha ténylegesen sohasem váltunk el azért egymástól.
Gondolataimból akkor zökkentett ki a csengő felharsanó hangja, amikor a teraszra hűlni kitett pitét bevettem. Gyorsan, szinte ledobtam a konyhapultra, és már szaladtam is az ajtóban toporgó két kutya után. Nem ugattak ugyan, de valószínűleg az érkező is hallotta az izgatott csaholást. Épp csak nem álltam be melléjük harmadiknak.
- Sandy, menj arrébb! – szóltam rá az egyik szőrcsomóra, de mintha egyik fülén bement volna, a másikon meg ki. – Nem hallod?! – a lábammal próbáltam először utat törni magamnak, de nem jártam túl sok sikerrel. Ezt követően már a kezemet is bevetettem a cél érdekében, és hála istennek ez már elég hatásosnak bizonyult. Nehézkesen ugyan, de kinyitottam a bejárati ajtót, hogy ott aztán a kísértetiesen rám hasonlító nővérem arcával találjam szembe magam.
- Holly! – mosolyogtam rá szélesen, és már léptem is bele az ölelésbe. Erősen viszonoztam, jól meg is szorongattam őt, persze ésszerű kereteken belül. – Te jó ég, mennyire hiányoztál! Úgy örülök, hogy megérkeztél! – magyaráztam a fülébe, közben megdörzsölve a hátát. – Annyira azért nem lepődtem meg, nagyjából mostanra számítottam rád! – nevettem fel, ezzel is jelezve, hogy ismertem én már, mint a rossz pénzt. – Na, gyere már be! Segítsek behozni a csomagjaidat? – ajánlkoztam lelkesen, miután hátráltam egy lépést tőle. – Velük meg ne törődj, majd ha megszokják, hogy itt vagy, nem lesznek úgy besózva! – legyintettem a két kutyára utalva. Azért találkoztak már Hollyval, de a rövid idejű látogatások nem egyenlők azzal, mintha velük is élne.
Vissza az elejére Go down
Holly Calhoun
avatar
Média és művészet

Kor : 35
Avataron : Jessica Chastain

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Calhoun ház)
Csüt. Márc. 02, 2017 10:11 pm
 



 

Trish && Holly

A sister is both your mirror - and your opposite.

A viszonylag hosszú út oroszlánrészét még tegnap letudtam, ezért egyébként sem éreztem magam különösebben fáradtnak, de ehhez még hozzájött a rég látott város okozta izgalom és a rég látott környék okozta nyugalom. A nosztalgia; a gyermekkori otthon-érzés, hiszen a felnőtt énem egyelőre egy olyan lakást érzett otthonának, ami már soha többé nem lesz az számára.
Egy kicsit aggódtam, hogy talán még túl bizonytalanul egyensúlyozom a túl vagyok rajta és az úristen öljetek meg határmezsgyéjén, de ha valaki, hát Trish egészen biztosan nem fog meglepődni, ha egyik pillanatról a másikra vált át a nevetésem sírásba. Sok mindent éltünk már meg és túl mi ketten, na meg a hivatása is az, hogy tudja kezelni az ilyen helyzeteket is; mondjuk nem feltétlenül a nővérével.
Én készülök meglepetésre, és mégis én vagyok az, akinek hevesebben dobog a szíve és izgul egy kicsit. Elmosolyodom, amikor a csengő megnyomása után meghallom a kétszer négy mancshoz tartozó karmok kopogását az előszoba padlóján, és bár ugatást nem hallok, a csaholás elárulja, hogy Sandy és Bogart bizony gyorsabbak voltak a gazdájuknál. Kis híján fel is nevetek, amikor az ajtón átszűrődik Trish éles hangja, szinte magam előtt látom, ahogy viaskodik a kutyájával, akinek persze esze ágában sincs elmenni az ajtó elől...
De végül mégis feltárul a bejárat, én pedig szembe találom magam az én imádott húgommal, és tényleg egyszerre lesz kedvem nevetni és sírni. Végül mégis inkább az előbbi mellett döntök, miközben boldogan magamhoz szorítom Trisht, a könnyek bőven ráérnek, előbb ki akarom élvezni a viszontlátás örömét.
- Biztosan nem jobban, mint te nekem – kontrázok rá vidáman, de azért igyekszem nem szó szerint is megropogtatni a bordáit az ölelésemmel. – Próbálkozni azért szabad, ugye, doktornő? – cukkolom széles vigyorral, tudhattam volna, hogy ha valaki, hát ő átlát rajtam.
- Nincs sok cuccom, de ha attól jobb vendéglátónak érzed magad, hozhatod az egyik táskát – kacsintok rá, majd az autó felé intek a fejemmel. – Inkább két kisebbe pakoltam, mint egy nagy bőröndbe, mert hát... – Nem hiszem, hogy be kell fejeznem a mondatot, inkább csak a hasam irányába pillantok. A cipekedés elvileg nem a legjobb dolog ilyenkor, és a bepakolásnál ugyebár nem volt segítségem.
- Ó, emiatt nem aggódom – rázom meg a fejem, mosolyogva guggolok le, hogy a Trish lába mellett kíváncsian kikandikáló orrok mindegyikét szeretetteljesen megvakargathassam. A kutyák mindig is a kedvenc állataim közé tartoztak, hát még ez a páros; nem aggódtam az együttélés miatt. – Remekül megleszünk ezzel a két rosszasággal, igaz-e? – fejezem be egyelőre a szeretgetést még egy kis simogatással.
Trishbe karolva indulok vissza az autóhoz, hogy kivehessük a csomagtartóból a maradék két táskát, és közben vetek rá egy sanda oldalpillantást. Szinte észre sem veszem, de ezekre a percekre teljesen meg tudok feledkezni a vállamra nehezedő problémákról.
- Szóval, betartottad amit a lelkedre kötöttem és nem készültél semmivel? Fogadjunk, hogy nem – kuncogok vidáman.
A csomagtartóhoz érve ki is nyitom azt, majd a benne pihenő táskák egyikét a húgom felé nyújtom. A Chrysler csomagtere olyan tágas, hogy elfért volna benne még két nagybőrönd is; nem is ekkora autót akartam, de végül ez volt a legközelebbi árfekvésű a kölcsönzőben. Persze megtehettem volna, hogy beszerzek egy saját autót, megengedhettem volna magamnak, de féltem, hogy a vásárlási procedúra túl sokáig tartott volna még San Franciscoban.
- El sem hiszem, hogy újra itt vagyok – nézek fel a házra mosolyogva, miután bezártam a csomagtartót és az autót is. Talán most először keveredik valami keserédesség a mosolyomba, de egyelőre nem engedek teljesen utat a negatív érzelmeknek, most még örülni akarok egy jó darabig.
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Calhoun ház)
Csüt. Márc. 02, 2017 11:45 pm
 



 

Ameddig nem hangzott fel a Holly érkezését jelző csengő, addig nem is tudatosult bennem, hogy mennyire vártam ezt a pillanatot. Egészen eddig ódzkodtam a dologtól, de most, hogy észleltem a jelenlétét ténylegesen is, már sokkal izgatottabb lettem, és elmúlt mindenféle aggodalmam, vagy negatív érzésem a beköltözésével kapcsolatban. Minden rendben lesz, mi jól megleszünk, és megoldunk mindent, amit meg kell egy ilyen helyzetben. Hely is volt a babának, semmi baj nem lesz!
Ezt mantráztam magamban akkor is, amikor szélesre tártam az ajtót a nővérem előtt, és kölcsönösen megszorongattuk egymást. A viszontlátás öröme kicsit talán erősebb volt, mint amennyire a szándékunkban állt, de ez volt szerintem a legkisebb dolog most.
- Maximum egy kicsit! – közelítettem egymáshoz két ujjamat, hogy ezzel jelezzem, nekem bizony ő jobban hiányzott, mint én neki. Alapvetően rosszul lettem volna, ha hallok egy ilyen párbeszédet egy páros között, de ez teljesen más. Mi más lapra tartoztunk. – Persze! Igazából akkor lepődtem volna meg, ha meggondolod magad! – dorgáltam meg egy kicsit, de természetesen csak szeretetből. A mosolyommal igyekeztem is tompítani a szavaim esetleges élét, de szerintem nem is nagyon volt neki olyan.
- Köszönöm, határozottan arra vágytam napok óta, hogy cipelhessem a cuccaidat. Edzés helyett kiváló lesz! – még viccesen szalutáltam is mellé. Egyébként tényleg jobb vendéglátónak éreztem magam attól, hogy szó szerint is segítő kezet nyújthattam Hollynak. Mindenben szerettem volna támogatni, amiben csak lehetséges volt. Ebbe beletartozott az is, hogy cipekedjek helyette, méghozzá gondolkodás nélkül. – Nagyon jól tetted, és nincs is ezzel semmi baj. Majd hozom én mind a kettőt, és ha valami hiányzik, vagy szükséges, majd beszerezzük a városban. – határoztam el, és az ötletemet nem is voltam rest közölni vele.
- Azért teljesen más együtt élni velük, mint amikor csak látogatóba jöttél és találkoztál velük. – figyelmeztettem kedvesen, mert a kutyák bizony akkor sem fognak nyugtot hagyni nekik, ha ő arra vágyik. Követik még a vécére is, ha éppen olyan kedvük van, viszont cserébe el fogják halmozni szeretettel, és sohasem érezheti majd magát egyedül, mert az egyik biztosan odatelepszik majd hozzá, hacsak nem mind a kettő. Nagyon fel tudták ám dobni az ember napját egy kis szeretetbombával, legalábbis nálam mindig működött.
- Na, hozzuk be azokat a cuccokat! – csaptam össze a kezeimet, jelezve, hogy munkára kész vagyok. Szorosan simultam oda Hollyhoz, miután belém karolt, lépteim könnyedek voltak és ruganyosak. Szinte sugárzott belőlem az öröm. – Naná, hogy nem! – pillantottam rá oldalra komoly ábrázattal. Vagy legalábbis nagyon igyekeztem, hogy komolynak tűnjek. – Egyedül is el tudom dönteni, hogy miként szeretném fogadni a rég nem látott nővéremet! Természetesen nemrég sült ki a citromos pite, amit neked készítettem. – vigyorodtam el végül én is, hogy aztán készségesen átvegyem az egyik táskát, majd megkíséreljem kitépni a kezéből a másikat is, ha esetleg cipekedni támadna kedve. Azt már nem!
- Még én sem, de az biztos, hogy nagyon örülök neked! – jelentettem ki magabiztosan, mert ezt tényleg tudtam. Boldog voltam, hogy látom, a továbbiak meg majd kialakulnak. – Már előkészítettem a szobát neked, akár be is rendezkedhetsz máris. Később pedig elmehetnénk ebédelni, a közelben nyílt egy olasz étterem. – a szomszéd utcában volt, és remekül főztek. – Vagy rendelhetünk is, most nem főztem, azt már nem mertem volna megkockáztatni! – nyomtam gyorsan egy puszit az arcára, aztán meg is indultam vissza a ház felé.
- Minden rendben lesz, Holly! – szóltam még hátra a vállam felett, egy biztató mosoly kíséretében.
Vissza az elejére Go down
Holly Calhoun
avatar
Média és művészet

Kor : 35
Avataron : Jessica Chastain

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Calhoun ház)
Hétf. Márc. 06, 2017 12:57 am
 



 

Trish && Holly

A sister is both your mirror - and your opposite.

Soha nem éreztem giccsesnek a húgommal való kapcsolatomat. Trish és én olyanok voltunk, mint az ikrek, és nem csak azért, mert külsőleg is a megtévesztésig hasonlítottunk egymásra. Valószínűleg a múltunk, az életünk alakulása, és az, hogy tulajdonképpen mindig egymásra voltunk utalva és csak a másikra számíthattunk – ezek formáltak minket. Minket, valamint a köztünk lévő testvéri kapcsot, ami szorosságában inkább egy ikerpárére hasonlított, mintsem egy átlagos húg-nővér kapcsolatra. Nem szégyelltem bevallani, hogy ő volt az egyik legfontosabb ember az életemben, sőt... talán még a trónról is az a kis élet tudja majd letaszítani, aki éppen úton van.
Nem volt kérdés, hogy tőle kérek segítséget, már csak azért sem, mert tudtam: benne tényleg feltétel nélkül megbízhatok. Tudtam, hogy eleinte furcsa lesz az együttélés, főleg azt követően, hogy az utóbbi néhány évben még csak nem is találkoztunk nap mint nap, de ahogy megpillantom Trish ragyogó mosolyát, már azt is tudom: minden rendben lesz. Mindent meg fogunk oldani.
- Ugyan, hiszen ki máshoz fordultam volna? Feltétlen bizalom kérdésében te vagy az első és az utolsó, aki eszembe jut. – Mosolyogva ingatom a fejem, de vidámság ide vagy oda, mindketten tudjuk, hogy komolyan beszélek. – De nehogy azt hidd, hogy láb alatt leszek! Nem célom a kanapén nyalogatni a sebeimet hetekig, szándékomban áll újra felfedezni a várost, sőt, munka és megbízások után nézni is. És semmivel nem tudsz lebeszélni! – szegezem rá az ujjam.
- Ugye, tudtam én, hogy pont erre vágysz – nevetem el magam, eszemben sincs túl komolyan venni a szavait és ne adj’ isten még meg is sértődni rajta. A hormonháztartásom azért még nem borult fel teljesen. – Hé, béna azért nem vagyok! Ha egyesével be tudtam őket tenni az autóba, akkor képes vagyok az egyiken néhány méteren át vinni is – ellenkezek azonnal, bár Trish-nél sosem lehet tudni, ennek mekkora sikere lesz.
- Na jó, akkor fogalmazzunk úgy, hogy előbb-utóbb mindhárman megszokjuk egymást – helyesbítek mosolyogva. Tény, hogy imádom ezt a két vigyorgó négylábút, de az is, hogy Trish sokkal jobban tudja, milyen velük huzamosabb ideig együttélni. – Azért fogadni mernék, hogy ha néha úgy is érzem, sok a láb körülöttem, öt percen belül jóváteszik valahogy – teszem hozzá, mire Bogart, mintha csak egyetértését akarná kifejezni, vakkant egyet.
Meg sem lepődök, csak vidáman felnevetek a válaszán. Hát persze, hogy mintha a falnak beszéltem volna, biztos vagyok benne, hogy még ki is takarította az egész házat, akkor is, ha nem volt odabent csak egy porcica összesen. Vagy annyi sem.
- Citromos pite? – kérdezek vissza, a nyál máris összefut a számban. Trish egyik díjnyertes desszertjéről van szó, ami ráadásul nekem személyes kedvencem... Azért a húgomat sem kell félteni, ha lekenyerezésről van szó, ugyebár. – Oké, ezzel most megfogtál, nyertél. Az a pite szentesít minden eszközt – ismerem el a vereséget kuncogva.
- És azt említettem már, hogy nem vagyok béna? – nézek rá felvont szemöldökkel, mikor jóformán kitépi a kezemből a másik táskát is. Nem mintha mérges lennék rá, dehogy vagyok az, egyszerűen csak megérdemel egy kis vidám hangvételű dorgálást. A táskát csak azért nem kísérlem meg visszavenni, mert ha a két csökönyös vörös nekiállna harcolni érte... hát, fogalmazzunk úgy, hogy a szomszédoknak talán nem úgy kellene bemutatkoznom, hogy kacagva birkózok Trish-sel egy táskáért.
- Én is örülök, hogy itt vagyok – fordulok felé mosolyogva, és akármi történt is, bármiért is kényszerültem erre a döntésre, ez tényleg így van. – Te jó ég, citromos pite, olasz étterem a közelben és még egy táskát sem vihetek? Így nagyon gyorsan bálna lesz belőlem, Trish – nevetek fel vidáman. – Szerencséd, hogy nem merted! Az az étterem egyébként is remekül hangzik, majd máskor főzhetsz, ha nem figyelek – vigyorgok a puszi közben.
Egy pillanatra hagyom elkalandozni a gondolataimat, nem feltétlenül pozitív tájakra, de Trish hangja hamar visszaránt, a szavai pedig újra mosolyt csalnak az arcomra.
- Igen. Tudom – értek egyet, és bármilyen meglepő is, komolyan gondolom. Ez nem az a fajta tündérmese, ahol borítékolható a happy end, mert a főszereplők csak valami félreértés miatt váltak szét, és a szőke herceg rövid időn belül eljön a fehér lován, aztán ellovagol élete szerelmével a naplementébe. Akármennyire meseszerűen indult is ez az egész, már elfogadtam, hogy más véget szánt neki a sors, mint ahogyan én elterveztem, de nincsenek kétségeim afelől, hogy végül minden rendbe fog jönni.
Elvégre nem vagyok egyedül, több értelemben sem.
- Na jó, menjünk is a egyenesen a leendő szobámba, mielőtt még túl sokat súlyzózol azokkal a táskákkal. – Vidáman lépek be utána a házba, és ha elindul a megfelelő irányba, rögtön követem is. – Legjobb lesz, ha még most kipakolom a táskákat, közben eldöntheted, hogy a sütivel vagy az étteremmel akarsz-e előbb lekenyerezni.
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Calhoun ház)
Kedd Márc. 07, 2017 4:11 pm
 



 

- Akkor ezzel ugyanúgy vagyunk! Tudod, hogy én mindig itt leszek neked! – küldtem egy futó mosolyt én is Holly felé. Nos, igen, ahogyan ő nem viccnek szánta, úgy én sem. Tényleg ő volt az egyetlen ezen a világon – sajnos -, akiben tényleg feltétel nélkül megbíztam. Jó lett volna, ha van még valaki rajta kívül, akire lehet számítani baj esetén, de így is szerencsésebbnek mondhattam magam, mint sokan mások. Voltak, akik magukra voltak utalva, és ha valami történt velük, nem kérhettek segítséget senkitől, mert egyedül voltak ezen a világon. Úgyhogy azt hiszem, hogy nincs okom panaszra egyáltalán, és egyszer talán lesz mellettem egy olyan társ is, akivel hasonlóan szoros lehet a kapcsolatom. Soha nem érhet senki Holly nyomába, de már a majdnem is nagy szó lenne.
- Nem is hagynám, drágám! – nevettem el magam, ahogy közölte, hogy nem fog önsajnálatba süppedni. – Ezt örömmel hallom, dehogy akarlak lebeszélni! Fotózz csak nyugodtan, amíg tudsz, csak ne cipelj bőröndöket! – kötöttem ki, elhessegetve a felém bökdöső ujjait. Nem akartam én visszafogni, csak örülni fogok, ha újra magára talál itt a városban, és beleveti magát a munkába. Az majd kellőképpen el fogja terelni a figyelmét, efelől semmi kétségem nem volt.
- Tudom, hogy képes vagy rá, de most az én vendégem vagy, és szeretnék a kedvedben járni. Legalább az első nap, oké? – néztem rá, elkeskenyedő szemekkel, mintha tényleg mérges lennék rá. Pedig szó sem volt ilyesmiről. Egyszerűen csak szerettem volna segíteni neki, aztán később úgysem fogok vele annyira óvatoskodni. Más terhes nők is vezetnek háztartást, neki még erre sem lesz gondja, úgyhogy megfogadtam magamban már most, hogy nem fogok úgy bánni vele, mintha hímes tojás lenne. – Szerintem is! Ők nem fogják hagyni, hogy egyedül legyél, mindig úgy feldobják az embert! – legalábbis nekem egy nehéz nap után mindig pozitív élmény volt, amikor a kutyáim körülrajongtak. Nem mindenki egyforma, de mi sok téren hasonlítottunk egymásra Hollyval.
- Igen, frissen a sütőből! – bólogattam, és mivel láttam rajta, hogy nyert ügyem van, szélesen elvigyorodtam. Ebben csak még inkább megerősítettek a szavai. – Tudtam, hogy örülni fogsz neki! Épp az előbb hoztam be a teraszról, már szépen meghűlt. – tájékoztattam vidáman. Örültem neki, hogy sikerült egy kicsit feldobnom vele, bár amúgy sem látszott rajta, hogy bármi baja lenne. Én attól még tudtam, hogy nem lehet túl egyszerű neki ez a mostani helyzet. És ez teljes mértékben érthető is volt. A pite pedig mindig mindenre megoldás, bármekkora is legyen a baj.
- Említetted, de én meg mondtam, hogy segíteni akarok! Te csak tegyél úgy, mint egy vendég. Engedd, hogy kiszolgáljalak. Ne aggódj, egy hét alatt megunom, és már magad után kell elpakolnod! – figyelmeztettem előre, még ha nem is voltam teljesen biztos abban, hogy valóban így fog történni. – Dehogy leszel bálna! Fizikai képtelenség, túl szerencsés a genetikánk! – én ezt szoktam mondogatni magamnak, valamint azt, hogy az edzések nem szükségszerűek, csupán kikapcsolódás számomra. – Már megnéztem magamnak a helyet, de még nem ettem ott. Gondoltam, megvárlak vele és együtt felfedezzük! – jó programnak ígérkezett, és bármennyire szerettem is főzni, nem mindig volt rá időm, vagy kedvem. Olyankor nem okozott lelkiismeret-furdalást, hogy rendeltem valahonnan.
- Ne aggódj, jó erőben vagyok! – el is kezdtem emelgetni mind a két kezemet, mintha a táskák tényleg súlyzók lennének. Aztán folytattam az utamat, és csak lopva pillantottam aggodalmasan a nővérem felé. Engem nem tudott átverni, tudtam, hogy aggódik és vannak még kétségei, de elég jól viselte a helyzetet, én pedig maradéktalanul mellette álltam. – Na, gyerünk! – azzal elindultam felfelé a lépcsőn. A szobája nem messze volt az enyémtől, a folyosó túlsó végén.
- Szerintem az lenne a legjobb, ha megkóstolnánk a sütit, hogy ehető-e, utána pedig megcéloznánk azt az éttermet. – közben leraktam a táskákat a szobában. – Remélem így jó lesz. Akkor, amíg kipakolsz, én átöltözök, és vágok odalent egy-egy szeletet. Ott várlak! Kérsz inni valamit? Limonádé, tea, vagy valami gyümölcslé? – kérdeztem, még mielőtt magára hagytam volna egy időre. A választ követően én tényleg elvonultam a saját szobámba, átöltöztem gyorsan és már lent is voltam a konyhában, ahogy ígértem.
Vissza az elejére Go down
Holly Calhoun
avatar
Média és művészet

Kor : 35
Avataron : Jessica Chastain

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Calhoun ház)
Szer. Márc. 08, 2017 12:10 am
 



 

Trish && Holly

A sister is both your mirror - and your opposite.

Vidám nevetéssel nyúlok a keze után, kihasználom a hessegető mozdulatot, hogy egy pillanatra újra magamhoz karolhassam és nyomjak egy puszit az arcára.
- Vettem, főnök! – szalutálok a parancs mellé. – Ha mégis sok felszerelést kellene magammal vinnem, majd lefizetek valakit.
Hasonlóan viszonzom a tekintetét, de én inkább a gyanakvás miatt hunyorgok, vagy legalábbis annak tettetésétől.
- Egy nap – egyezek bele, aztán lassan elvigyorodom és kuncogni kezdek –, amiből téged ismerve lesz legalább három, de most engedékeny hangulatban vagyok.
Látom, milyen elégedett, hogy bejött a taktikája, de hát mit tehetnék? Tényleg el kell ismernem, hogy most bizony győzött.
- Túl jól ismersz, tudod, hogyan lehet lekenyerezni... – A fejemet ingatva csettintek a nyelvemmel, mielőtt egy ördögi mosollyal rápillantanék. – De ne gondold, hogy ezt még nem kapod vissza egyszer! – fenyegetem meg viccesen.
- Ebben egy pillanatig sem kételkedtem – tör ki belőlem a kacagás. Nem is Trish lenne, ha nem pontosan ugyanígy történne a dolog; néhány napig körberajong és le sem lehet majd lőni, aztán egyszer csak hátraarcot csinál és végre megköttetik a néma egyezség, miszerint tudok én gondoskodni magamról is. – Szóval szerinted bízzam magam a genetikára? Úgy, hogy még nem is tudjuk, valójában mennyire is jó az az étterem? – Sóhajtok egy nagyot. Sosem voltam hiú a külsőmre, mindig is elégedett voltam azzal, ami jutott nekem, de az azért tény, hogy a várandósság sok mindent fel tud borítani az emberben... A nagy pocakot sem tudom, hogy leszek képes megszokni én, az örökmozgó, pláne ha még bizonyos dolgok is hozzánőnek.
Engedelmesen követem felfelé a lépcsőn, persze én könnyebben is vagyok a kezemben árválkodó kis táskával. A folyosó végén elhaladunk a szobája előtt, és attól nem messze állunk meg és térünk be a másik helyiségbe, én pedig már mosolygok is. Tágas, napfényes, vidám szoba már így is, pont olyan, amilyet szeretnék, és ezt minden bizonnyal az én egyetlen húgom is tudja, nem véletlenül jelölte ki ezt számomra.
- Remekül hangzik – bólintok rá a haditervre rögvest. – Pont, mint a limonádé, amit úgyis ki fogsz nekem tölteni, mire leérek, bármit is mondok a bénaságról – teszem hozzá elvigyorodva.
Mielőtt még kiléphetne a szobából, egy pillanatra még egyszer magamhoz ölelem, de ez most nem a szoros üdvözlő viszontlátás öröme, hanem inkább... minden másé.
- Nagyon köszönök mindent, Trish – szólalok meg halkan, de érthetően, és bár nem mondok többet, azt hiszem, ebben minden benne van. Köszönöm a támogatását, köszönöm a fedelet a fejem fölé, és úgy egyáltalán: köszönöm, hogy van.
Amikor magamra maradok, gyorsan neki is látok a pakolásnak. Szisztematikusan szedegetem ki a ruhadarabokat a táskákból, hogy aztán elhelyezhessem őket a szekrényben, és közben egyre kétségbeesettebben igyekszem kikapcsolni az agyamat. Valami azt súgja, hogy Trish nem véletlenül hagyta, hogy egyedül pakoljak ki és rendezkedjek be, ha valaki, akkor ő minimum szakmai alapon sejti, min mehetek most keresztül... sőt, talán jobban érti az egészet, mint én. Hogy miért kell kényszerítenem magam, hogy ne gondoljak arra, hol volt éppen az a nadrág az otthonunkban, vagy hogy ez a kardigán Charlie pólói mellett volt. Hogy miért emelem az orromhoz némelyik ruhadarabot, hogy aztán megállapítsam, halványan még mindig érződik rajta az illata. Hogy miért csempésztem be a ruhák közé a kedvenc közös képünket, amit természetesen nem teszek ki a polcra, mégis olyan féltő gonddal teszem be az éjjeliszekrény fiókjába, mintha törékeny porcelánból lenne.
Hiába végzek viszonylag gyorsan a pakolással, szükségem van még néhány percre. Az ágy szélére ülök és az orrnyergemet masszírozva próbálom összeszedni magam, pedig csak rá kellene venni a falaimat, hogy építsék fel magukat újra. Olyan, mintha hullámvasúton ülnék, az egyik pillanatban szentül meg vagyok róla győződve, hogy túl vagyok rajta, mert erős és független nő vagyok, a következőben pedig ólmos súllyal nehezedik a hátamra a veszteség érzése. Ez általában önostorozásba is átcsap, mert önzőségnek érzem, hogy nem a bennem fejlődő kis életre helyezem a hangsúlyt. Egyszer úgy érzem, nem szabadna rá pazarolnom a gondolataimat, máskor meggyőzöm magam, hogy mégiscsak négy évet hagytam magam mögött, megengedhetem magamnak a gyászt.
- Oké, Holly, erre tényleg semmi szükség, szedd össze magad – mormolom magam elé.
Felállok az ágyról, kihúzom magam, és veszek egy nagy levegőt, mintha csak felszívnám magam. Tudom, hogy Trish nem várja el tőlem, hogy állandóan erős legyek, de én még szeretnék vidám és pozitív maradni – ezzel az elhatározással veszem célba a konyhát.
- Na, lássuk azt a pitét! – csapom össze a tenyereimet leérve. Mosolyogva telepszem le az egyik székre, oda, ahová feltehetően már ki van készítve a limonádé és egy szelet Trish díjnyertes citromos süteményéből. – És miközben belapátolom ezt a finomságot, téged szeretnélek hallgatni – jelentem ki a húgomra nézve. – Olyan egy önző alak vagyok, hogy miközben lefoglaltak a saját problémáim, meg sem kérdeztem, veled mi van. Szóval most hallgatlak! Kezdődhet a mesedélután – közlöm mosolyogva, de ellentmondást nem tűrve.
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Calhoun ház)
Csüt. Márc. 09, 2017 10:06 am
 



 

- Helyes! – elégedetten bólintottam, a szavakat már közvetlenül a füle mellet mormolva, ha már megkísérelte az ölelés merényletét velem szemben. Nem tiltakoztam egy pillanatig sem, az ilyesfajta testi kontaktusnak mostanában úgyis híján voltam sajnos, pedig az ölelés nagyon fontos mindenki életében. Egyszerűen szüksége van rá az embernek, és kész. – Azért inkább ne vigyél sok cuccot! – tettem hozzá, de tudtam, hogy úgyis annyit fog érni, mintha a falnak beszélnék. Holly legalább olyan önfejű tudott lenni, mint én, és ezért nem is hibáztathattam. Mondjuk úgy, hogy családi vonás ez nálunk.
- Egy, vagy három, nem mindegy? – vonogattam meg a vállaimat nemtörődöm mozdulattal, miután kibontakoztam a rögtönzött ölelésből, és készültem bevinni a csomagokat a szobájába. Minél előbb túlesünk ezen, annál hamarabb foglalkozhatunk egymással. – Kicsit muszáj hatni rád, mikor olyan csökönyös vagy, akár egy szamár. Örülök neki, hogy nem várod el, hogy kiszolgáljalak, de egy kicsit körül akarlak ugrálni. Te is ezt tennéd! – oké, ebben nem voltam teljesen biztos, de láttam rá némi esélyt. Az ember ezt teszi, ha valaki olyan van körülötte, akit nagyon szeret. Holly ráadásul gyermeket várt, ami plusz adalék volt ehhez az egész helyzethez. Máskülönben nem is lett volna itt, legalábbis szerintem. Persze lehet, hogy akkor is eljött volna hozzám egy időre, de könnyebb lenne a dolga, az biztos.
- Nem akarlak azért elkapatni, és ha itt fogsz lakni, akkor hozzá kell járulnod a napi teendőkhöz is, ha már lakbért nem kérek tőled. – figyelmeztettem előre, közben elindulva a ház felé. – Még a végén arra fogsz panaszkodni itt nekem, hogy feleslegesnek érzed magad! – ingattam a fejemet. Kinéztem belőle, ha már itt tartunk, illetve ugyanúgy közölné újra és újra, hogy nem béna. Tudtam én jól, hogy nem az. – Biztos, hogy nagyon jó! – súgtam oda cinkosan, egy kacsintással karöltve. – Jókat hallottam a kajáról, de attól még nem kell egyszerre mindent megkóstolnunk. Majd legközelebb is elmegyünk! – jelentettem ki a magam egyszerű, magától értetődő módján.
- Ennek örülök! – közben leraktam az idő közben elért szobában a csomagokat, és felegyenesedtem. – Akkor így lesz, és kapsz limonádét is! – mosolyodtam el, ami végül vigyorrá szélesedett Holly szavai hallatán. – Még szép, hogy kitöltöm! Milyen házigazda lennék, ha nem így tennék? – ingattam a fejemet, és már éppen indultam volna ki, ha nem tart fel egy újabb öleléssel. Nem ágáltam ellene, csak biztatóan megszorítottam egy kicsit, ahogy a karomat köré fontam néhány pillanatra. – Nincs mit köszönnöd, Holly! Ezért vannak a testvérek, nem? – nyomtam egy gyors puszit még az arcára, aztán magára hagytam. Tudtam, hogy szüksége van most rá.
Ám attól függetlenül, hogy mindezzel tisztában voltam, a felöltözésemet követően aggodalmasan tekintgettem az emeleten felé. Nem volt ám olyan sok idő, de számomra annak tűnt, amíg meghallottam a lefelé érkező léptek zaját. Nem tagadhattam, hogy aggódom a nővéremért, de szerintem ebben a helyzetben ez abszolút természetes volt, és nem csak én kerítettem neki nagyobb feneket, mint kellett volna.
- Tessék, itt vár rád! – toltam elé a tányért, aztán komolyan lenéztem rá. – Holly, ugye tudod, hogy bármikor elmerülhetsz egy kicsit az önsajnálatban? Senki nem várja el tőled, hogy úgy tegyél, mintha minden rendben lenne. Nincs rendben ez a helyzet, és én bármikor szívesen meghallgatlak. Előttem felesleges ezt mutatnod, még ha te szükségesnek érzed is! – nem akartam megdorgálni, inkább csak őszintén akartam tisztázni a helyzetet. Aztán bármit reagált is, én is az asztalhoz vittem a saját tányéromat, és leültem mellé úgy, hogy láthassam az arcát.
- De hát tudod, hogy velem nem történik semmi! – nevettem el magam a határozottsága láttán. – Dolgozok, aztán hazajövök. A munkámról nem beszélhetek, magánéletem nincs a kutyákon kívül. – megvontam a vállaimat. – Szánalmas, mi? – kérdeztem két falat között, kissé teli szájjal. Előtte nem kellett odafigyelnem arra, hogyan viselkedek. – Még egy férfi sincs az életemben a legutóbbi óta, de hát nem vagyok kétségbe esve. Majdcsak jön valaki, amikor nem számítok rá, addig meg türelmesen várok. – tényleg nem viseltek meg ezek a dolgok, mert hittem abban, hogy el fog jönni a megfelelő pillanatban a nekem való férfi.
- Szerintem a lehető leghamarabb kellene neked keresnünk egy orvost. Mit gondolsz? – tereltem el a szót magamról ügyesen.
Vissza az elejére Go down
Holly Calhoun
avatar
Média és művészet

Kor : 35
Avataron : Jessica Chastain

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Calhoun ház)
Vas. Márc. 12, 2017 2:48 am
 



 

Trish && Holly

A sister is both your mirror - and your opposite.

- Nézd már, ki beszél nekem csökönyösségről! – nevetem el magam. – Bagoly mondja verébnek, hogy önfejű, édesem.
Ezt persze úgy mondom, mintha én nem csinálnám a helyében pontosan ugyanezt. Nem, egészen biztosan semmiben sem lennék különb, talán csak az a veszély fenyegetne, hogy én ráadásként Trish tudta nélkül felkutatnám az illetőt, aki a galibát okozta, és megfosztanám a nemzőképességétől a jövőre nézve. Talán még az orrát is eltörném.
- Már most feleslegesnek érzem magam, Trish – mutatok rá a nyilvánvalóra, jelentőségteljesen pillantva a kezében tartott csomagokra. Én meg csak annyira vagyok jó, hogy lecsukjam a csomagtartót. – Az kéne még, hogy felfaljuk egyszerre az egész étlapot. – A gondolattól elvigyorodom, de aztán rögtön el is bizonytalanodom. – Mondjuk, nem tudom, melyik a rosszabb, annyit enni, hogy legközelebb a hely gondolatától is felforduljon a gyomrunk, vagy beleszeretni a kajába és rászokni...
Ebből a perspektívából szemlélve már nem is tűnik olyan rossz ötletnek a nagy zabálás.
- Nem is az én húgom lennél, ha nem így tennél és nem ezt válaszoltad volna. – A vidámságomat néhány pillanatra felülírja egy kis komolyság, de Trish hősiesen tűri az ölelésemet és a hálálkodásomat. Annyira természetesnek veszi mindezt, hogy talán nem is érti, nekem mennyit jelent a támogatása. Jelenleg úgy nagyjából az egész világot. – De igen – fejezem ki egyetértésemet egy lágy mosollyal.
Az egyedüllét és a holmim kipakolásának együttese pontosan olyan hatással bír, amitől féltem és amire számítottam. A sajátos érzelmi hullámvasutamnak éppen egy völgyes szakaszába érkezem vele, amikor abban a bizonyos nyereség-veszteség csatában utóbbi győzedelmeskedik egy időre. Négy év az négy év. De vajon mennyi időbe telik majd, hogy begyógyuljanak a sebek? És körülbelül hét hónap múlva felszakadnak, vagy megkapom a legjobb indokot, hogy megfeledkezzek róluk?
Jó anya akarok lenni, de éppen emiatt rettegek attól, hogy lesznek olyan gyenge pillanataim, amikor akár csak egy másodpercre is hibáztatom őt valamiért. Tudom, hogy nem ő tehet arról, hogy az apja mit tett, de mi lesz, ha őt látom majd viszont benne? Ha néhány mozdulata, a szeme színe, vagy a szája vonala Charlie-é lesz? Egy biztos: ha valaha is ilyen tüneteket észlelek magamon, én is időpontot kérek a húgomtól.
Még azelőtt a nappali felé veszem az irányt, hogy komolyan elkezdenék becsavarodni a saját agymenésemtől. Nem kerüli el a figyelmem, hogy Trish milyen pillantással meredt éppen a lépcső irányába, amikor felbukkantam, de bölcsen hallgatok; amíg ő nem teszi szóvá, hogy aggódik értem, addig én sem mondom, hogy az arcára van írva.
- Ez mennyien néz ki és csodálatos az illata – derül fel az arcom. Kezembe veszem a villát, de épphogy sikerül lekanyarítanom egy falatot, amikor megállítanak a szavai a mozdulatban. Tehát eddig bírta. – Tudom, Trish – sóhajtok fel hosszan. Egyelőre nem is mondok többet, megvárom, hogy ő is felszerelkezzen egy szelet süteménnyel és leüljön mellém. – Hidd el, el is fog jönni az a pillanat, amikor belesüppedek és mindent rád zúdítok, nem is olyan sokára, de még egy kicsit szeretném kihasználni, hogy erősnek hiszem magam. Jót tett ez a hosszú út, volt időm gondolkozni és egy kicsit rendet tenni a fejemben... Szükségem volt rá, ezért is nem a repülőt választottam. Már érzem, hogy kezdek instabillá válni, de ezt a pitét még ha belepusztulok is be fogom lapátolni anélkül, hogy eláztatnám a könnyeimmel – bökök a tányéromra a villámmal, és mintegy demonstráció gyanánt magamhoz is szólítom a már levágott falatot. Meg sem vagyok lepve, hogy a süti szinte szétolvad a számban és kérés nélkül is feltölt megannyi boldogsághormonnal. – Te jó ég, ez valami isteni!
Figyelmesen, halvány mosollyal hallgatom a bosszantóan rövid beszámolóját, jól is esik végre valaki másról beszélni, valaki másra figyelni és megfeledkezni a saját ügyes-bajos dolgaimról.
- Nos, én inkább a „felettébb szomorú” jelzőt használnám – rázom meg a fejem kuncogva. – Tudod, ha több mindenkinek árulnád el, hogy ilyen cosdákra vagy képes – mutatok ismét a pitére –, garantálom, hogy sorban állnának az ajtód előtt. A férfiak is – kacsintok vigyorogva. Eszembe sem jut, hogy rossz néven vegyem a szavait, vagy pont a magánélet említésére törjön ki belőlem a sírás, most tényleg az én egyetlen kistestvéremre koncentrálok. – De most komolyan, Trish! Tudom, hogy edzőterembe is rendszeresen jársz, nem igaz, hogy nem lóg kocsányon minden pasi szeme, miközben a lépcsőzőgépet taposod. És az őrsön? Tudom, hogy nem beszélhetsz a munkádról, de annyit azért csak elárulhatsz, hogy járkál-e a folyosón valami érdekesnek tűnő figura! Vagy ne adj’ isten egyenesen az irodádba.
Szerencse, hogy éppen lenyeltem a falatot, mert felnevetek.
- Nagyon ügyes terelés, jár a tíz pont, de azért ne hidd, hogy ennyivel megúsztad! – Bár egyértelműen látszott a „ne beszéljünk többet rólam” utalás a kérdésén, én azért elgondolkozom rajta. Korábban is eszembe jutott már, hogy talán nem ártana belekezdenem a keresésbe, de aztán mindig elodáztam valamivel... viszont Trishnek szokás szerint igaza van. – Igen, én is gondolkoztam már ezen, csak aztán soha nem kerestem rá. Tudsz esetleg ismerős vagy munkatárs révén valami jó hírű orvost a városban? Vagy majd kérdezgessünk közös erővel?
Nem szándékoztam félvállról venni a nőgyógyász kérdését. Persze más, amikor az ember csak az éves rutinvizsgálatra szánja rá magát, és akkor tulajdonképpen mindegy, kihez megy, csak minden rendben legyen, de a saját gyermeket világra hozásának segítése azért már alaposabb megfontolást igényel.
- Teljesen mindegy, hogy férfi-e vagy nő, amíg megbízhatóan dolgozik és azért valamennyire bizalomgerjesztő is – gondolkozom hangosan. Na nem kell szépségkirálynőnek vagy fehérnemű modellnek lenni, de az például kellemetlen, ha épp a gyerek nemének kiderülésére vársz, de közben legszívesebben ördögűzést kérnél az orvosodra, vagy ha mondjuk eljön az idő és ő idegesítő fejhangon próbál rávenni a nyugodt légzésre. – Persze az sem lenne hátrány, ha az első kérdése nem az apa hiányára vonatkozna, szóval a diszkréció is nagy erény – teszem hozzá grimaszolva.
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Calhoun ház)
Csüt. Márc. 16, 2017 8:07 pm
 



 

- Jó, ezzel nem tudok vitába szállni, bár én inkább úgy fogalmaznék, hogy kitartó és nagyon határozott vagyok. – viccelődtem kicsit, de igaza volt. Legalább olyan csökönyös tudtam lenni, mint amilyen ő, de hát csak volt valami közünk egymáshoz, nem? Mondjuk úgy, hogy családi vonás ez nálunk, és ezzel mindent ki is lehet védeni. – Már hogy lennél az?! – kérdeztem vissza hitetlenkedve. – Benned egy új élet növekszik, én meg csak úgy vagyok. Szóval, ha valaki felesleges, az én vagyok. Ezzel pedig le is zártam a vitát! – jelentettem ki, még mielőtt megpróbáltam volna ellentmondani nekem. Persze nem teljesen gondoltam ezt magamról, de jól esett kicsit piszkálni, hogy magához térjen és ne mondjon ostobaságokat.
- Én az utóbbira szavaznék. Nagyon szeretem az olasz kaját, és legalább gyakorolhatjuk a mértéktartást. Egyébként is, te kettő helyett eszel, én meg majd lemozgom a konditeremben. – vontam meg könnyedén a vállaimat. Ilyeneken tényleg nagyon felesleges lett volna görcsölni. Miért vonjunk meg magunktól olyan dolgokat, amiket megkívánunk? Sosem értettem ezt, noha ez nem jelenti azt, hogy hajlamos lennék az őrült zabálásra. Általában egészségtudatosan étkezem.
Azért miután felmentünk, és sikerült megtalálni a szobáját is, kicsit még mindig aggodalom feszült a gyomromban. Hiába hagytam magára, legszívesebben minden pillanatot vele töltöttem volna, ha nem tudnám, hogy kell egy kis magány. Mert nekem is kéne a helyében, és csak azért, mert én túlaggódok bizonyos dolgokat, még nem akartam teljesen az agyára menni, és rátelepedni sem szándékoztam. Csak odafigyelni, valahogy úgy, hogy ne legyen számára teher a jelenlétem. Tudom én, hogy nem nagyon vágytam erre kezdetben, de most mindent felülírt az, hogy segíteni akartam neki, és maximálisan támogatni mindenben.
Igazából a pitével próbáltam tompítani a szavaim élét, és csak reménykedni mertem abban, hogy valamilyen szinten azért sikerülni fog. Tudtam, hogy nem nagyon szeretné ezeket hallani, de én meg olyan típus vagyok, hogy csak egy bizonyos ideig bírom magamban tartani a véleményem. A munkám során másabb a dolog, de a magánéletemben nem akartam gátakat szabni magamnak, különösen nem a nővéremmel szemben. Előtte nem kellett viselkednem vagy visszafogni magam, így a véleményemet sem szándékoztam véka alá rejteni, még akkor sem, ha nem feltétlenül akarta hallani.
- Nem csak annak hiszed magad, Holly! Tényleg erős vagy, és erre te is rá fogsz jönni! – jelentettem ki határozottan, megrágva közben az első falatot. Határozottan jól sikerült. – Igazad van, kár is lenne érte… - mondtam tettetett sajnálkozással, hogy megpróbáljam oldani azt a feszültséget, amit most én generáltam a kirohanásommal. Gyorsan igyekeztem elterelni a témát, hátha még nincs teljesen veszve minden. – Örülök, hogy ízlik! – mosolyodtam el, imádtam látni, ha jóízűen fogyasztották el azt, amit készítettem.
- Hát, én azért nem szomorkodom! – jó, talán néha egy kicsit, de akkor megeszek egy fél doboz csokoládés fagylaltot, és a világ máris jobb hely lesz. – De én nem ezzel akarom őket megfogni, ennyi erővel éttermet is nyithatnék. – vigyorodtam el. Természetesen eszem ágában sem volt ilyet tenni. – Pedig nem, vagy legalábbis nem nagyon szoktam őket figyelni. Ezek vagy kigyúrt állatok, vagy nem az én kategóriám, vagy túl fiatalok, esetleg a párjukkal jönnek. – soroltam fel a lehetőségeket. Kevés volt a normális, elérhető fickó az edzőteremben. Tényleg vagy ott volt még a tojáshéj a fenekükön, vagy látszott rajtuk, hogy rásegítettek némi szerrel az izmaik nagyságára, és egy ilyennel semmiképpen nem szerencsés kezdeni.
- Ó, az őrs! – az ég felé emeltem a tekintetem, tiltakozásom jeléül. – Persze, ott csak érdekes figurák vannak. A rendőrök egy külön faj, kedves Nővérkém. Volt már, hogy próbálkoztam velük, de nem szerencsés és különben sem szívesen keverném a munkát, meg a magánéletet. Bizonyos szempontból ők mind kollégák, de hát sosem lehet tudni… - vontam meg a vállaimat. – Én nem zárkózom el maximálisan, csak ha van más lehetőség, akkor inkább azt választom egy rendőrrel szemben. – közöltem a véleményemet. Aztán lehet, hogy végül a sors fintora lesz, hogy egy rendőrhöz megyek hozzá.
- Tudom, abban majdnem olyan jó vagyok, mint a sütésben! – öltöttem nyelvet játékosan. – Nem is ringattam magam ebbe a hiú ábrándba, de egy próbát megért. – vontam meg végül a vállaimat, hogy aztán újabb falatot toljak a számba. – Igen, akad egy-két jó szakember. És, ha már így a férfiakról érdeklődtél, nemrégiben megismertem egy orvost. Ugyan nem nőgyógyász, de talán tud ajánlani valakit a kórházban. – vetettem fel az ötletet, meg persze ott volt a saját orvosom is. Nem mentem volna akárkihez. – Vagy bemutatlak a sajátomnak, és ő majd segít. – vetettem fel a másik ötletet is, afféle biztosítékképpen.
- Majd azt mondjuk, hogy donortól van, és egy pár vagyunk. – viccelődtem ismét. Túlságosan hasonlítottunk egymásra ahhoz, hogy ezt bárki is elhiggye. – Egyébként van egy barátnőm, aki felajánlotta már a segítségét. Tőle lehet, hogy kérhetnénk tanácsot. Ó, és ha már itt tartunk, Nova nagyon szívesen megismerne téged, és már egy munkát is tudna neked ajánlani a helyi könyvtárban. Kiállítás… - jutott eszembe hirtelen a szőke barátnőm.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Kert (Calhoun ház)
 



 

Vissza az elejére Go down
Kert (Calhoun ház)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Házak (kertváros)
 :: 
Calhoun ház
-
Ugrás: