HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Afganisztán

Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Afganisztán
Kedd Ápr. 18, 2017 5:33 pm
 



 







Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 41
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Kedd Ápr. 18, 2017 9:05 pm
 



 

Már meg sem lepődök rajta, hogy késnek. Az eligazító tiszt izzadságtól könnyes homlokát figyelem, ahogy próbálta feletteseinek megmagyarázni a helyzetet, de ahogyan őket sem, engem sem érdekelnének a kifogások. Egy katona meghalt, egy másiknak pedig lerobbant mindkét lába, majd felírjuk a veszteség listára. Csak ráztam a fejemet, ahogyan szavai egymás után hagyták el a száját, majd apró mosollyal fejeztem ki a csodálatomat, hogy minden egyes mondatával egyre mélyebbre ássa magát. Elrontották, nem kicsit, nagyon.
- Uram! A felderítés alapján csak négy lázadónak kellett volna ott lennie, de egy egész osztag várta az embereinket. - dühített, ahogyan a felderítést hibáztatta, hiszen annak idején én is ott szolgáltam. Ha valami nem stimmelt az információval, amit szolgáltattunk, akkor kétségtelenül elrontottunk valamit, de akkor is voltak opciók, ami mentén minden probléma megoldható volt. Végső esetben le lehetett fújni az egész akciót, s tiszta fejjel, új nézőpontból megvizsgálni az adott helyzetet, hogy erre az új felállásra adjunk megfelelő választ. Itt azonban erre senki nem vállalkozott, erővel mentek neki a terroristáknak, s ennek meg is lett az eredménye.
- Amint megérkezett, Sterlinget küldjék a sátramba. - nyilatkozom ki az elvárásaimat a katonákkal szemben, ezt talán nem tudják majd elrontani. Az izzadságtól terhes levegőt mélyen magamba szippantottam, majd kiléptem a sivatag negyven fokkal perzselő forróságába. A legtöbben természetesen nem tudták, hogy miért is vagyok itt, s talán jobb is, ha elméjüket nem fertőzöm meg ezekkel a részletekkel. Csak a tábor parancsnoka ismeri a küldetésem részleteit, bár őt is inkább sötétben tartják a visszafogottan csepegtetett információmorzsák, mintsem teljes bizonyosságban. Ennek azonban így kellett lennie.
Évekkel ezelőtt befektettünk a jövőbe, s egy fegyvert faragtam a pártfogoltamból. Természetesen nem az izmait formáltam lehetetlenül tökéletesre, s a technikáján sem tudtam csiszolni, nekem a mentális felkészültsége jutott osztályrészül. Az én feladatom az volt, hogy leromboljak benne minden lázadást vagy ellenállást, s olyan tökéletes alanyként szülessen újjá, aki hazájának elvhű katonája. S úgy tűnik, ez a munka szertefoszlott.
Olvastam róla a jelentéseket, a kicsapongásokat, s haraggal viseltettem felé, hogy eldobja mindazt a gyönyörű ajándékot, amit neki adtam. Amivel többé és jobbá tettem. Felháborító!
A helikopter rotorja óriási homokviharral érkezett meg, összekuszálva a sátrak feszítőköteleit, nyakkendőm szakítószilárdságát téve próbára. Ó igen, öltönyben voltam, kobaltkék nadrág és zakó, hófehér inggel. Cipőm vékonytalpú bőrviselet. Fekete, mint a nyakkendőm. Kétségtelenül rossz választás ehhez a környezethez, de egy úriember a halál sivatagában is úriember.
Dasht-e Margo - micsoda teátrális névválasztás erre a földrészre, bár annyi biztos, megfelelő felszerelés vagy kiképzés nélkül nem húzzák sokáig az ide tévedő szerencsétlenek. Engem felkészített az angol hadsereg az ilyen kihívásokra, s bár a módszereket még mindig a magaménak tudhatom, kérdéses lenne sikerességem ebben a homoktengerben. Nem is gondolkodtam hát tovább a problémakör felett, inkább egy csomag édességet készítettem ki egy porcelántányérra, művi gonddal figyelve arra, hogy minden a megfelelő helyre kerüljön. A pisztáciával szórt zöldes kockát nem követhette kakaós hasáb, a szezámmaggal kevert golyó után pedig mindig mogyoróval hintett rombusz jött. Igazi bőségtál kerekedett ki a különböző halvák garmadájából, mellyel a nőt vártam. S hogy miért? A kedvességen túl más célom is volt a sziruptól tocsogó édességgel.
Háttal álltam meg a sátor bejáratával, hiszen barátok között leszünk, nem kell mitől tartanom. Talán ez lesz a végzetem? Túlságosan bízni az emberekben? Újabb mosoly, levakarhatatlan és álszent. Mint minden mosolyom.
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 30
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Kedd Ápr. 18, 2017 10:53 pm
 



 

Gatwick és Sterling, avagy hello, nightmare, nice to see you again!

*Behívás. Küldetés. Végre! Ujjongani lett volna kedvem, amikor a feladat rám talált végre. Közel hat hónapja egyetlen órát sem tölthettem aktív szolgálattal - fegyverként, azért, amiért létrehoztak -, előbb az utolsó akció során szerzett sérülésem, utóbb a plázabéli robbantás hatásai miatt. De immár három hete teljesen gyógyultnak nyilvánítottak a Központban. Hiányzott. Szeretem, amikor hasznos vagyok, szeretem, amikor nem kell visszafognom magam, szeretem a sikert, ellenben a tétlenséget nehezen viseltem, főleg az utóbbi időben.
Úgyhogy a feladat megváltásnak tűnt, egészen addig, amíg - az utolsó utáni pillanatban, a kijelölt bázis felé repülvén egy helikopterben - meg nem kaptam egy újabb információmorzsát. Közvetlenül Gatwick alatt fogok dolgozni, "mint a régi szép időkben", jegyzi meg a velem szemben ülő, őszülő halántékú katona, és ha kaptam volna tekintettel ölős képességeket, akkor a fickó már hulla lenne. Így is fontolóra veszem, hogy a levegőben suhanó járművön elérhető huszonkétféle gyilkossági módozat melyikét adhatnám el természetes végként, és megéri-e nekem a macerát, hogy megtegyem. Ha bárki más várnaa bázison, talán megtenném. Így viszont csak mély lélegzetvételekkel igyekszem lecsillapítani szívdobogásomat, normálissá kényszeríteni pulzusom ritmusát. Nem mutathatok gyengeséget, nem engedhetem meg magamnak, nem... Nem. Már az is épp elég baj, hogy holmi érzelmeim vannak. Nem fog örülni.
És ha ő nem örül, az nagyon, nagyon rossz nekem.
Úgyhogy megnyugszom. Profi vagyok, persze, hogy képes vagyok rá, akár még transzállapotba is ringatom magam, ha épp az a szükséges. Bárki mással kapcsolatban teljesen sikeres lennék, de a kiképzőm más. Olyan mélyen belém integrálódott, hogy rettegjek tőle, hogy képtelenség teljesen kikapcsolni. Mégis, a felszínen higgadtnak tűnök, mire kiugrom a landoló helikopterből - nem várom meg, míg leérnek a fémtalpak, négy-öt méterrel hamarabb vetődök, kigurulom az esést, felpattanok, és kocogásban indulok a felettesem sátra felé. Nem kell iránymutatást kérnem, az összes ilyen tábort ugyanarra az alaprajzra rímelve húzzák fel, becsukott szemmel is eltalálnék a tisztekhez.
A sátor bejárata előtt megtorpanok egy pillanatra, hogy a sapkát levéve lesimítsam a hajam - a feszes konty, amibe kényszerítettem a vörös tincseket, szinte kínaira húzta a szemem induláskor, s mostanra majdhogynem kényelmessé lazult -, majd félrehúzzam a ponyvát és lehajtott fejjel belépjek. Katonai terepruha, teljes menetfelszerelés rajtam - ha kell, ebben a pillanatban neki lehet engem ugrasztani bárkinek -, a meleg miatt enyhe arcpír, egyenletes lélegzetvételek (a kocogás messze nem elég ahhoz, hogy felgyorsítsa), feszes katonai vigyázzállás. Néhány ide-oda rebbenő pillantással befogadom a szoba egészét, a taktikai jellemzőktől az apró részletekig. Tisztelgek, mint mindig, és ügyelek, hogy a hangom véletlenül se remegjen meg. - Szolgálatra jelentkezem, uram! - Tudom, hogy tudja, hogy én vagyok, itt vagyok. Azt is tudja, hogy a gyomrom viszont remeg az idegtől. Mint mindig, ha körülötte vagyok. De most még ráadásul... van is rá oka, hogy ne legyen velem elégedett. A guilltone alá lelkesebben állnék, mint most a szeme elé, s csak reménykedem benne, hogy a küldetésem van olyan sürgős, hogy mihamarabb rosszfiúk irtására kelljen küldenie, azzal is kevesebb időt kellene kettesben töltenem vele. S különben is erre tartanak, nem?!*
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 41
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Szer. Ápr. 19, 2017 2:40 pm
 



 

- Milyen furcsa kifejezés az, hogy szolgálatra jelentkezni, nem gondolja Négyes? - megfordulok, majd végigmérek rajta. Nem sokat változott az elmúlt években, s az idő sem hagyott rajta mélyebb barázdát. Még mindig vonzó, kívánatos nő, akivel egy más csillagállás alatt el tudtam volna képzelni a mostaninál sokkalta különbözőbb felállást a közös izzadásra. Azonban kettőnknek ez a helyzet jutott, ebből kell építkeznem, a legtöbbet kihoznom.
- Foglaljon helyet. - mutatok az asztalom előtt lévő székre, majd magam is leülök, miután megkerültem a septében felállított irodám központi elemét. - Süteményt? Tudom, hogy szereti, ne fogja vissza magát.
Nevettem el magam, majd figyeltem a reakcióját. Venni vagy nem venni, ez itt a kérdés! A kapott válasz azonban kevésbé érdekelt, hiszen figyelmemet már egy vaskos akta kötötte le, amit kezembe is fogtam és gyorsan átfutottam, mintha még sosem olvastam volna a tartalmát. Pedig minden egyes szavával tisztában vagyok, minden betűjét elmentettem agyam háttértárába, és az ujjaim között tartott mankó sem kellene ahhoz, hogy visszamondjam a legjelentéktelenebbnek tűnő részletét.
- Szaftos történet. Nyssa-nak bemutathatna, szívesen kipróbálnám. - pillantok fel a dossziéból, majd újra belevetem magam az irományba. Lassan veszem a levegőt, néha hümmögve bólogatok egy-egy felismerés felett, majd végül összecsukom a kartonpapírt és félredobom. Nem törődök vele, hogy a földön landol, hiszen nem érdekel a tartalma. Felesleges bohóckodás a színekkel és a számokkal. Hátradőltem székemben, majd cigarettára gyújtok, s úgy figyeltem a nőt. - Legalább azt nem felejtette el, hogy nem beszélhet, ha nem kérdezik, viszont úgy tűnik minden mást igen. Gyűlölök visszatekinteni a múltba, ha arra emlékeztetnek, hogy talán elkövettem egy hibát, de persze mindketten tudjuk, hogy ez lehetetlen.
Mélyet szippantok a dohányből, majd hosszan szabadulok meg tüdőmben ragadni vágyó füsttól. - Magyarázza el nekem, hogy miért kellett találkoznunk. Amit az aktákban látok, baromság. A felettesei kezelhetetlennek, motiválatlannak tartják, amitől én dühös és haragos leszek, de az én érzéseim jogosak, hiszen nekem még vannak, magából viszont tíz éve kiöltük mindegyiket. Magyarázza el nekem Négyes!
Emeltem fel a hangomat, majd csapok az asztalra szabad kezemmel. Erőfitogtatás? Talán. Szükséges? Egyáltalán nem.
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 30
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Szer. Ápr. 19, 2017 7:44 pm
 



 

*Mély lélegzet, lassan. Megcsinálom. A Spotlight legjobb alanyai közé tartozom. Bármivel megbirkózom. Még a kiképzőmmel is. Azt hinné az ember, hogy a kínzást nehezebb állni, pedig számomra Gatwick tekintete jelenti az igazi kihívást. Tudom, hogy nem gurulnak végig jégkockák a gerincem mentén, de fantomérzetük ott van, s erővel kell normális tartományban tartanom lélegzetem ütemét, pupillám méretét. Önuralom, a legfontosabb diszciplína, ahogy a Kiképző hangsúlyozta mindig.
- Minden bizonnyal, Uram - értek egyet, szinte szelíd hangon. Ha azt mondaná, hogy az ég zöld, a fű kék, és mi éppen a Marson ugrálunk nyuszikként, talán akkor is bólogatnék, amennyiben úgy vélném, hogy az teszi majd velem elégedetté. A félelem fura dolgokat művel az emberrel, különösképpen az agyával. - Igenis, Uram. - Magunk vagyunk, így nem rejtőzködöm. A mozdulat, mellyel a székre csusszanok, anélkül, hogy megmozdítanám, a kígyó simasága és a tigris hullámzó méltósága. Azután pedig marad a moccanatlanság - hiába hiszem, hogy a prédára váró ragadozóé, valószínűleg inkább a reflektorfénybe tévedt nyúlé. Megint csak kényszerítenem kell magam, hogy ne nyeljek nagyot, miközben agyam lázasan igyekszik kisilabizálni, melyik a nagyobb csapda, mert hogy itt és most helyes választ nem adhatok, az biztos. - Köszönöm a nagylelkűségét, nem élnék vele, Uram - felelek végül. Talán a feladat végén igen, ha még áll az ajánlat, de most nem érdemeltem ki. És tisztában vagyok vele, hogy nem.
Az aktára fordítottam a tekintetem, aztán a sátor ponyvájára, a füle mellett, majdnem a szemébe nézve, de mégsem. Várakozás. Türelem. Inkább előbb, mint utóbb úgyis ki fog derülni, mit akar és mit tervez velem, s amennyire rettegtem hallani, ugyanannyira dolgozott is bennem a perverz, mazochista kíváncsiság. Mert ha Gatwick kezelésbe vesz, az azt jelenti, hogy jobbá tesz, erősebb, keményebb anyaggá formálótunk a keze alatt mind, és én... rosszul működöm újabban. A gépezetnek kell a korrekció, a műszerész avatott figyelme, s hogy ez a gépezet történetesen emberi öntudattal rendelkezik, mely képes rettegni az elavult alkatrészek összetörésétől? Nos, az csupán egy szerencsétlen mellékkörülmény.
Legalábbis azt hiszem. Bár Kiképzőm jelenlétében semmiben sem vagyok, nem is lehetek biztos.
- Miss Kaianae-Plyseckaja értékes szövetséges lehet a megfelelő körülmények között, ám nem vagyok tisztában a magánéletével - válaszolom lassan, olyan megfontoltan, amilyen csak lehetek ebben a helyzetben. Bullshit, persze. Nem ezért léptem interakcióba Nyssával. Ó, a rohadék életbe. Ennél diszkrétebben nem is közölhette volna, hogy mindent tud (mindent tudnak) rólam. Nem mintha ez meglepő lenne, csak... csak... Nem bírom tovább. Muszáj sóhajtanom, hogy utána ismét mozdulatlanságba dermedve várjam a következő megszólításomat. Nem telik el sok idő. Normális ember összerezzenne az asztalra csapástól, én csupán - háromegész hattized másodperc késéssel - hátradőlök a széken.
- Nem kaptam információt a soron következő küldetésem mibenlétéről, Uram - adom a hülyét, elsőre legalábbis. Nem időhúzásként, de ha felületes lennék a feleletemmel, az is hiba lenne, és ez volt az első kérdése. - Feltételezem, a helyszín alapján, hogy egy terrorista sejt eliminálásáról lehet szó - teszem hozzá a teljesség jegyében. Állítsák irányba, lássák el a megfelelő információkkal, majd vegyék le a szájkosarat a kutyáról, és a célpont miatt nem kell többet aggódniuk. Nagyjából biztos vagyok benne, hogy tényleg lesz valami efféle feladat is, máskülönben nem Afganisztánban zajlana ez a beszélgetés, hanem a Központban, vagy akár Fort Lawtonban, legvégső esetben Londonban.  - Ami az aktákat illeti... - tartok egy kis szünetet, és kivételesen nem elnézek mellette, hanem belebámulok a szemébe. - A motiválatlanság arcátlan ferdítés, a kezelhetetlenség pedig csupán az ő inkompetenciájuk bizonyítéka. A feletteseim nem használnak, Uram, és mi értelme volt megalkotni engem, minket, ha utána nem veszik hasznunkat? - hajolok előre, mindkét tenyeremet az asztalra simítva, mintha felpattanni készülnék, pedig csak megfeszülő izmaim akarom érezni, a beültetett fémszálakat, melyek olyan teherbíróvá teszik a hosszanti szöveteket, s amelyek ismerőssége megnyugtatóan hat az idegeimre ebben a (számomra) rettenetes helyzetben.
Ha nem lenne Gatwick kiképzése, a szisztematikus újjépítésem, ha egyszerű ember lennék átlagos pszichológiai teherbírással, akkor valószínűleg nyüszítenék félelmemben.
Persze, ha egyszerű, átlagos ember lennék, akkor fogalmam sem lenne róla, mennyire hatalmas okom van rettegni a velem szemben ülőtől.*
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 41
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Szer. Ápr. 19, 2017 9:26 pm
 



 

- Szóval arcátlan ferdítés és az inkompetenciájuk bizonyítéka. Szerencsére, ami ebben a sátorban elhangzik, az nem kerül ki innen, különben megüthetné a bokáját. - nevetem el magam, majd ismét letüdőzöm a füstölgő csikket. Igazából már évekkel ezelőtt le kellett volna szoknom, de élvezem a rituálét, amivel előkészítem az öt perces pótcselekvést és ahogyan ajkaimhoz emelem a megnyugtató füst forrását. Mámorító, amikor a legapróbb helyekre is eljut a kátrányos tapasztalat, s delejesen megidéz, ahogyan a szálló pamacsok messze-messze vitorláznak, hogy végül eltűnjenek a semmiben.
- Az viszont meglep, hogy feltételezései vannak. Mégis honnan veszi magának a bátorságot? - újra nevetnem kell, majd eldobom az elszívott cigaretta maradványát egy hamutálba. Azt nem kérdeztem a mellém beosztott tizedestől, honnan szerezte a kristályból metszett remekművet, de vannak dolgok, amiket jobb, ha nem tud az ember. A kérdésemre adott válasz azonban nem ilyen volt.
Igen, végignéztem az aktáját, melyből pontosan tudom, hogy mióta nem volt bevetésen, s egy pillanatra bánom azt az időt, amit a képzésére szántunk. Hiszen egy tenyésztő sem hagyja legjobb lovát az istállóban, ha az év legnagyobb derby-je közeleg! A katonaság sem azért költött dollár milliókat Négyesre, hogy ne használják ki a képességeit! Fejemet rázva álltam fel, majd elsétáltam mellette, hogy végül megálljak mögötte. Kezeimet a vállaira tettem, majd izmainak feszességét ellenőriztem. - Hogy viselte, hogy Bradley és Enril megsérült a robbantásban?
Még mindig nem eresztettem, s hagytam, hogy szavai helyett az izomtónusok beszéljenek. Nem kellett általában sok, hogy kitapintsam a feszültséget, de mivel most eleve működött benne egy fajta félelem irántam, így most nehezebb volt a dolgom. - És Desmond Burroughs? Csak plátói a kapcsolatuk vagy komolyabb szálak fűzik hozzá? S ha már itt tartunk, mikor kefélt utoljára?
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 30
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Csüt. Ápr. 20, 2017 8:02 am
 



 

*Bárki mással szemben élvezném a helyzetet - tényleg -, de Gatwick puszta lénye és jelenléte megakadályoz minden ilyesmit. - Ez a helyzet, Uram, és Önnek nem hazudhatok - fordítom el a tekintetem. Nem azért, mintha hazudnék, hanem mert nem sokáig bírom állni a tekintetét, gyakorlatilag másodpercekben mérhető az időtáv. Ami valahol nevetséges. A halállal is simán farkasszemet néznék, ha itt állna előttem köpenyes-koponyás valójában, ahogy szeretik ábrázolni, de Kiképzőmmel nem. Az alárendelt behódolásának egyik ismérve.
Hogy honnan veszem magamnak a bátorságot? Erre viszont már könnyebb felelnem, nem is vagyok rest megtenni. - Késve tájékoztattak, hogy nem egyenesen a terepre visznek, Uram. Részben még mindig feladat-üzemmódban vagyok. - Úgy jelentek, ahogy egy gép tájékoztatná gazdáját, nulla érzelem a hangomban, csak tényközlés. Ezúttal a bal járomcsontjára meredek, éppen-csak-nem a szemébe. Aki nem figyel, akár azt hihetné. Valahol ez is része a színjátéknak - ha más emberek lennének a jelenlétünkben, akkor kellene ilyesmit tennem, hogy ne legyen fájdalmasan a nyilvánvaló a köztünk lévő szokatlan viszonylat -, bár nem vagyok benne biztos, a sátor magányában pontosan miért adom elő. Talán a láthatatlan megfigyelők kedvéért. Kell lenniük, ha Gatwick mindent tud rólam. Én barom meg néha azt hittem, hogy csak úgy szabadon létezhetek, mekkora idiótaság volt ez tőlem, kedvem lenne szemen köpni saját magam, vagy legalább a tükörképem.
Idegesen szívom be az alsó ajkam, ahogy mögém kerül - nem tudom lerázni magamról a gondolatot, hogy hiába van takarásban az arcom, úgyis pontosan tudja, milyen képet vágok éppen, és mégsem tudom megzabolázni rakoncátlan vonásaim -, és automatikusan megfeszülnek az izmaim, amikor vállamra ejti a kezét, miközben leküzdöm a késztetést, hogy védekezően reagáljak. Nem tehetem. Szó szerint és átvitt értelemben sem. Ez persze valóban megnehezíti az olvasást, hiszen amíg hozzámér, addig félig felhúzott vállal, szinte görcsösen tartom magam.
Persze előle nem titkolhatok el mindent. Azt biztosan nem, hogy el kell gondolkodnom a kérdésén, ahelyett, hogy rávágnám, sehogy, aminek a válasznak kellene lennie, és tudom, hogy meg leszek büntetve érte, mégsem tudok hazudni. - Kezdetben teljes mértékben lekötött a helyzet, amibe kerültem, a terepfelméréstől a lehetséges cselekvésekig. Utána... - pillanatnyi habozás, éppen egy pillanatnyival több, mint megengedett. - ...emlékeztetnem kellett magam, hogy csupán egyek a több száz jelenlévő civil közül, és sosem lesznek többek annál. - Bizonyos szempontból legalábbis. Burroughs könnyebb kérdés, nagyságrendekkel könnyebb, de nem eléggé ahhoz, hogy jelen szituációban bármennyire is ellazuljak tőle. - Burroughs egy idióta, aki hasznos lehet. Sem komolyabb szálak, sem nem-plátói viszony nem fűz hozzá. - Azt pedig senki nem kérdezte, hogy felmerült-e bennem az ötlet. A hangom ezúttal határozott és kétséget sem hagy afelől, hogy komolyan gondolom minden szavam, semmi hezitálás nincsen bennem. - Mint bizonyára tudja, Uram, utoljára 2014-ben volt olyan jellegű küldetésem, amely ilyen természetű fizikai részvételt követelt meg tőlem. - Még egy kis vállvonást is megengedek magamnak. A szex, mint olyan, nagyjából a legeslegutolsó helyen áll prioritásaim listáján. Nincs szükségem rá, nincs igényem rá - ami azt illeti, ez kivételesen nem a kiképzés hozadéka, már előtte is fura voltam e tekintetben -, csupán egy potenciális fegyver a sok közül. A testem a fegyver. Én vagyok a fegyer. Néha ilyen egyszerű a világ.*
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 41
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Csüt. Ápr. 20, 2017 1:05 pm
 



 

Feladat-üzemmód. Tetszik a kifejezés, ezt azonban nem kötöm az orrára, hiszen még a végén azt hinné, törődöm vele, hogy érzelmeket pocsékolok el rá. Viszonyunk természetesen nem erre épül, legalábbis részemről semmiképpen nem. Látom rajta a félelmet, a feszültséget, ami minden egyes alkalommal eltölti, amikor találkozunk, s ennek így is kell lennie. Tudnia kell, hol vannak a határok és hol a helye, s ezen az elmúlt tíz év semmit sem változtatott. Én vagyok számára az Úr, ő pedig jámbor bárányom, akire rettentő haraggal csapok le, ha nem úgy viselkedik, mint ahogyan az jónak látom.
- Szóval csak civilek. Akkor hogyan kell értelmeznem azokat az alkalmakat, amikor lopva látogatta meg az alvó testvérét a kórházban? Figyelmeztetnem kell, ha nem szakítja meg velük a kapcsolatot, akkor megoldjuk a dolgot ön helyett. A reményeimnek kell hangot adnom, amikor azt mondom, még elnézném Bradley McShane-t pár kiváló filmben és szomorúan venném, ha a halálhírét olvasnám a hírekben. Értjük egymást? - az idiótának titulált férfivel nem foglalkozom, de azért a fejemben tartom pikirt megjegyzését Burroughs-szal kapcsolatban. Talán később még jól jöhet adott alkalommal.
Elengedtem végül, már nem volt továbbá szükségem a fizikai kontaktusra, azonban még mindig mögötte maradok, nem távozom a jól kitaposott helyemről.
- Kandaharban fogjuk bevetni, a pontos koordinátákat a személyi helyzetmeghatározóján fogja megkapni. Felderíti az épületet, behatol és az első emeleti irodában és a mosdóban elhelyez egy-egy lehallgató készüléket, majd távozik.
Amikor befejeztem, az asztalom mellett lévő táblához léptem, ahová egy ház alsó és felső szintjének alaprajzát függesztettem ki. Annak az épületnek a keresztmetszetét, mely Négyes célpontja lesz, ahol egy kisebb terrorista sejt főhadiszállását sejtjük. - Tanulmányozza az alaprajzot és a környékről készített légi felvételeket. A körzetben egy AC-130U fog szolgálatot teljesíteni, infravörös- és hőkamerás felvételekkel támogatják az akciót. Közvetlen kapcsolata lesz a legénységgel, a hívójelük "Gunman Goose". Van kérdése?
Tekintek immár a nőre, majd ismét végigmérem. - Majdnem elfelejtettem. Legnagyobb örömére én fogom magával tartani a kapcsolatot a küldetés alatt. Igyekezzen, húsz perc múlva indul.
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 30
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Szomb. Május 20, 2017 11:19 pm
 



 

*A pszichózis természetesen működik - mindig is működött. Sosem rázom már le magamról Gatwickot, s azt, amit velem tett, amit belém épített és belém rombolt. S kicseszett módon amennyire gyűlölöm ezt a tényt, éppen annyira imádom is. A "csak civilek" kijelentésre bólintok aprót egyszer, még egyszer. Így van. Így kell lennie. Gép vagyok, fegyver vagyok, övék vagyok - nincs helye másnak. Mégis, a szavaira egy kissé oldalra biccentem a fejem, értetlenségem gesztusértékű kifejezéseként.
- Tisztelettel, Uram, tudomásom szerint a két feladat közötti időszakban az a direktívám, hogy átlagos katonaként éljek a kijelölt bázison. A civil kapcsolatok hozzátartoznak az átlagos katonák életéhez - jegyzem meg ártatlanul, és senki nem tudja megmondani, hiszen én magam sem tudom, hogy valóban a feladathoz kötött értetlenség beszél belőlem, avagy, ha mégoly csökevényes és egészségtelen is, de valódi ragaszkodás. - Természetesen kereshetek más civileket ilyen célra, ám eddig úgy véltem, a választásom kézenfekvő, és így a legcélszerűbb volt. Egyébként pedig nem a testvérem - teszem hozzá a végét mellékesen, mintha semmit sem számítana, pedig számít. Ha más nem, azért, mert kijavítottam a Kiképzőmet. Nem lepne meg, ha eltörné valamimet válaszul - még azzal együtt sem, hogy éppen bevetésre terveznek küldeni. Vannak olyan feladatok, amikhez egyáltalán nem szükséges száz százalékos testi épség.
Aztán már ugrunk is a konkrét feladatra, és a korábbi gunnyasztás úgy tűnik el belőlem, mintha ott sem lett volna, azonnal minden érzékszervem élesedik, figyelmem fókuszálódik, és azonnal memorizálom az információkat, az alaprajz képét, mindent. Enyhén előre dőlve figyelek, homlokomon halvány ráncokat vet a helyzet. - Feltételezem, a kamerák abban kell segítsenek, hogy elkerüljem a direkt találkozást bárkivel, aki az épületben van. Mi a küldetés célja, Uram? Az ilyen jellegű munkának nem én vagyok a specialistája - ...legalábbis legutóbb még nem én voltam. Persze, képes vagyok rá, könnyedén, de az én közreműködésemet általában olyankor igénylik, amikor több... erődemonstráció is van a szituációban. Ez nagyon úgy tűnik nekem, mint egy egyszerű, bárki által elvégezhető kémmunka. - Mekkora az épület belmagassága és a falak vastagsága? Nagyjából hány terrorista tartózkodik az épületben? Tudunk-e valamilyen speciális biztonsági intézkedésről, amivel számolnom kell a behatolás során? Van-e odabent fedett ember, akire tekintettel kell lennem? Ha mégis előfordulna, ami nem fog, hogy találkozom valakivel, megengedett-e letális módszereket alkalmaznom? - vetem fel a legelső kérdéseket, amik felmerülnek, aztán felállok, hogy közelebb lépve ujjamat végighúzzam a legoptimálisabbnak tűnő útvonalon, amit bejárhatnék. Mozdulat közepén dermedek meg az utolsó közléstől, ami még a fokozott figyelmi állapot ellenére is görcsbe húzza a gyomromat, de bármiféle ellentmondás helyett egyszerűen bólintok. - Igenis, Uram.- Tudomásul veszem a helyzetet. A húsz perces időintervallum... visszaülök a székemre, és hozzálátok, hogy a magamra pakolt arzenál nagyját letegyem Gatwick asztalára. Jól felszerelt vagyok, és amikor én ezt állítom, az leginkább az "egymagam lerohanhatnék egy kisebb kelet-európai országot" mértékű jól felszereltség. Csupa olyasmi, amire most nem lesz szükségem, ellenben a könnyed és hangtalan mozgással. Tűnődve szemlélem az acélbetétes bakancsot. - Vajon van valahol egy edzőcipő a méretemben? - mormolom magamnak félhangosan. A bakancs is jó, sokakkal ellentétben úszni is simán tudok benne, egyéb hasznosságokról nem is beszélve, de a sportcsuka mégiscsak kényelmesebb. Most nem fog az a veszély fenyegetni, hogy valaki lábon lő, hiszen senki nem fog tudni az ottlétemről, nemde? Elkényelmesedtem, lehetséges.*
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 41
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Szer. Május 31, 2017 4:08 pm
 



 

Nem kommentáltam a válaszát, de nem is kellett, hiszen nem sok közöm volt hozzá. Nem rajtam múlott, hogy hosszú évek munkáját és az adófizetők pénzét hogyan pocsékolják el Négyes felettesei, de ha engem kérdeztek volna, akkor formaldehidben tartottam volna a nőt és addig elő sem vettem volna, amíg nincs rá szükség. Most pedig szükség volt rá, bármennyire is gondolja rangon alulinak a bevetést.
- Az csak a másodlagos feladata a repülőgép személyzetének, hogy magát segítse. Elsődlegesen az én szemeim lesznek, figyelemmel akarom követni, ahogyan dolgozik. - megakadok egy pillanatra, majd megroppantok egy csigolyát a nyakamban, hiszen kérdései vannak. Az egyetlen hibája, amit nem tudtam kiölni belőle, annak ellenére, hogy rettentő mód próbálkoztam. Csak sóhajtottam, majd a táblát figyeltem. - Akkor elismétlem. Behatol az épületbe, felmegy az első emeletre, elhelyez egy lehallgató készüléket az irodában, egy másikat a mosdóban, aztán feltűnésmentesen elhagyja a bevetési területet. Nem azt várom el magától, hogy megértse a feladatot, hanem azt, hogy elvégezze. Vagy talán nem ért egyet azzal, amire használom?
Újra csak sóhajtok, amikor záporoznak a kérdő mondatai, s ha egy kicsivel is zaklatottabb pillanatomban találkozunk, már felképeltem volna, mint egy gyereket, aki túl sokat kérdez. Persze a verésből nem tanul a gyerek, de olyan lelki megnyugvást ad, ami mással nem érhet fel. - A belmagasság és az falak vastagsága? Gondolja olyan balfaszok dolgoznak az ügyosztályon, hogy nem gondolnak a rádiójel erősségére? Csak tegye egy olyan helyre a poloskákat, ahol nem látszódnak.
Hangom ezer nukleáris töltet erejével robban, majd olyan szigorú tekintettel nézek rá, hogy majd kiugranak helyükről a szemgolyóim. - Hány terrorista? Mégis, mi a fenének biztosítok magának egy egész repülőgépet a bevetés idejére? Azt hiszi, faszt verni küldöm fel a srácokat?
Tüzet okádtam, de erre meg is volt az okom. A feladat annyira egyszerű, hogy akár én is megcsináltam volna, de abból nem tudom meg, hogy mennyit romlottak Négyes képességei.
- Biztonsági intézkedések? Erőltesse meg a fantáziáját! Őrök, hatalmas nagy fegyverekkel és éles lőszerekkel. Nem egy pénzintézetbe hatol be, ahol mozgásérzékelőkkel, lézeres csapdákkal vagy időzáras páncélszekrényekkel kell szembenéznie, ez egy kibaszott putri. Azt is csodálom, hogy vezetékes víz van az épületben! Azt pedig nem is méltatom válaszra, hogy mit tegyen, ha találkozik valakivel. Ne találkozzon!
Kifelé az őrjöngő vadállat képét mutatom, belül azonban jól mulatom az egészen. Főleg akkor, amikor megtudja, hogy én leszek a kapcsolattartója a bevetés során. Utolsó kérdésekor kinyitom az egyik szekrényt, majd egy mindenféle sallangtól mentes cipőt nyújtok át neki. - Még mindig kilenc és feles, igaz?
Az sem érdekelt, ha már nem, ezt kapja, ezzel kell beérnie.
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 30
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Hétf. Jún. 12, 2017 9:43 pm
 



 

*Még szerencse, hogy nem rajta múlik, gondolhatnám, ha ismerném Gatwick álláspontját. Azzal a kivétellel, hogy nagyjából ismerem (sosem rejtette véka alá), na meg magam is hasonló állásponton vagyok, ha racionális és pusztán gazdasági szempontból szemlélem a létemet. Feladatokon kívül fölösleges költség és teher vagyok, ellenben túl gyakran nem vethetnek be, mert azzal túlságosan felhívnák a figyelmet a képességeimre és a számos emberjogi egyezményt és hasonló nyalánkságot megszegő programra, amellyel megalkottak. Sajnos technikailag és biológiailag nem igazán megoldható az embert mirelit borsóként jégre tenni és csak akkor elővenni, amikor szükség van rá. Még akkor sem, ha az ember történetesen csak a feladatainak élő gépezet is.
- Értem, Uram. - Megfigyelés. Megint. Úgy rázom le magamról, mint kacsa a vizet - nem is vagyok benne biztos, emlékszem-e olyan időszakra, amikor nem követtek árgus szemek, legfeljebb az a változó, hogy éppen nyíltan teszik vagy titokban. Legalábbis a beszélgetésünk korábbi része azt mutatja, hogy még amikor viszonylagos szabadságomat élvezem, akkor sem szabadulhatok a kandi tekintetektől. Tudni, hogy Kiképzőm lesz most az a bizonyos szem, egyszerre tölt el jól belém drillezett félelemmel, ugyanakkor még valamivel, amit Gatwick nem tudott (vagy nem akart) kiölni belőlem: lelkesedéssel. A bizonyításvágy, amely első körben is a programba vezetett, nem tűnt el belőlem nyomtalanul, s most kellemes bizsergéssel tölt el a tudat, hogy ismét megmutathatom, mire vagyok képes, egy kis ideig sutba dobhatom az álcát, amely hétköznapinak tüntet fel az avatatlan szemek előtt. Még egy kis mosoly is költözik a képemre ennek köszönhetően. Igaz, nem sokáig, hiszen a beszélgetés további alakulása pillanatok alatt elmossa ezt a viszonylag pozitív érzetemet. A fenyegető kérdésre úgy húzom össze magam, mint kutya, amikor ütést vár a gazdától. - Nem, Uram, csupán szeretném tökéletesen végrehajtani a feladatot - lehelem szinte a választ, nem tudom, kell-e magyarázkodnom, vagy újabb hibát követek el vele, s egyszerű tagadás lett volna a dolgom. - Értettem, Uram - válik erősebbé a hangom, ahogy darálom a szabványos választ, ezzel azért nagy bakot lőni nem lehet. Oké, jól van, pofám lapos és poloskázok. Szuper. Csak tudnám, hogy miért ajánlják fel, hogy kérdezzek, ha kérdezni amúgy nem szabad, ez sose fért a fejembe. Mármint, nyilván tudom, hogy tesztelés meg minden, de valahogy mégis rendre elbukom ezen az egyen. Csodálom, hogy még élek, s Gatwick nem törte ki a nyakam.
Mondjuk, úgy néz ki, most nem kell sok hozzá. A szín kiszalad az arcomból, ahogy ordít, a szívem a torkomban dobog, de a testem nyugalmi állapotban marad: kezem nem remeg, tenyerem nem nyirkosodik. Nem engedhetem meg magamnak, s a kiképzés sem engedhette meg nekem. Az adrenalinsokk csak akkor férkőzik majd hozzám, ha mindennel végeztem - addig tudom, milyen stimulusokat kell leadnom a szervezetemnek, hogy további hormonokat pumpáljon a véráramomba, ne hagyja egy bizonyos szint alá süllyedni a mennyiséget. Ez persze csak a hosszú távú stratégia. Hogy most, ebben a pillanatban mit tegyek, hogyan érjem el, hogy épen megússzam Kiképzőm haragját, hogyan mutassam ki a hibám feletti megbánást, az meg egy másik kérdés. Lassan, az orromon át szívom be a levegőt, s egy folyékony mozdulattal lecsúszok a székről, térdre, bokáimat keresztbe teszem, hogy még instabilabbá váljon a helyzetem. Fejem lehajtom, két kezem összekulcsolom a tarkómon.
Egyes pozíció. Az első, amit Gatwick belém vert.
Mozdulatlanul, magam elé a földre meredve hallgatom a dörgedelem végét, s csak akkor fogok legközelebb felnézni, amikor arra engedélyt kapok, egyébként szobrozom. Addig, amíg a Kiképzőm jónak látja. Vagy ameddig begörcsölnek az izmaim és/vagy elájulok kimerültségtől, szomjúságtól, bármitől. Igaz, jelen pillanatban, egy bevetéstől csupán percekkel elválasztva, utóbbi nem tűnik valószínű opciónak.
A cipőt aztán átveszem. - Igen, Uram, köszönöm, Uram. - Még mindig nem nézek fel, nem hívom ki a tekintetünk találkozásával magam ellen a sorsot Kiképzőmet. S ha rajtam múlik, indulásig néma csendben foglalom el magam a gondolataimmal, újra meg újra végigmegyek fejemben a kiválasztott útvonalon, elképzelem a lehetséges forgatókönyveket, hogy mi sülhet el balul s azt hogyan fogom korrigálni, ilyesmi. Felöltöm az arcomat elfedő kendőt/maszkot/bármit, felhúzom a cipőm, újrapozícionálom magamon azt a kevés fegyvert (egy jól elhelyezett pisztoly, három kés, egy fojtóhurok), amit magammal viszek. Amikor pedig indulni kell, ugyanilyen némán foglalom el helyem a helikopterben, s ha kommunikálni kell az egység tagjaival, azt egyrészt Gatwickre hagyom, másrészt kézjelekkel teszem, ha nagyon muszáj.
Egészen addig, amíg le nem tesznek/ki nem ugrom a megadott szétválási ponton. Ahogy a csapat eltávolodik tőlem, én is magamra találok. És alig várom, hogy sikeresen teljesítsem a feladatot. (Hogy megteszem, afelől egyetlen pillanatnyi készségem sincsen.)*
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 41
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Csüt. Jún. 22, 2017 4:59 pm
 



 

A hatalom. Ettől szállok el, nekem ez az egyetlen drogom és amikor látom, hogy Négyes a térdeire ereszkedik, vigyorral válaszolok az előttem lévő nőnek. Ő természetesen nem láthatja, hogy milyen amorf formát vett fel ábrázatom, de úgy tűnik, végre megértette, hogy milyen szerepe van kettősünk viszonyában. Egy apró kockát veszek el a tányérról, émelyítően édes és szinte összeragasztja a számat.
- Látom, nem felejtett! - pontosan úgy hajtotta végre az egyes pozíciót, ahogyan az beleerőszakolták a fejébe a kiképzés során. Hagytam, hogy főjjön a saját levében, hiszen senki nem várta el tőle, hogy lemenjen kutyába, de most hogy megtette, kiélvezem a hatalmam felette. Lábamat achilleszére teszem, majd apró erőszakot fejtek ki rajta. Szükségtelen, kiált fel bennem az értelem, de elcsendesítem a hangját. Nem vagyok gonosz, nem helyezem teljes testsúlyomat a lábaira, azonban megsanyargatom pontosan annyira, amennyire a határai engedik.
- Tökéletesen végrehajtani a feladatot. Milyen pökhendi hozzáállás. Senki és semmi sem tökéletes, miért gondolja, hogy maga az lehet? Kérem, ne válaszoljon. - állok meg egy pillanatra, majd végül véget vetek a kicsiny kínzásnak. - Maga felett már eljárt az idő. Az újabb ügynökök gyorsabbak, erősebbek, olyan képességeik vannak, amikről maguk csak álmodhattak tíz évvel ezelőtt. Persze, maga is elvégzi a feladatot, de olyan ez, mint a hétköznapi szike esete a lézerszikével. Mindkettővel el lehet végezni az operációt, de az első egy barbár kor eszköze, a másik a jövő, az új remény, a fejlődés. Ugye tudja, hogy maga melyik kategóriába tartozik? Költői kérdés volt, ne válaszolja meg.
Mögötte állok meg, s a bal hónaljam alatt lévő pisztolytáskából elővarázsolok egy fegyvert. Általában nem hordok magamnál, de Afganisztánban bármi megtörténhet és annak fordítottja is, szóval mindenre fel kell készülnöm. Hátrahúztam a szánt, s ezzel új töltényt helyeztem a maroklőfegyver csövébe, mely tökéletesen illett ujjaim közé. Kibiztosítottam, majd Négyes tarkójához tartottam. - Egyszerű lenne meghúzni a ravaszt. Még csak magyarázkodnom sem kellene, hogy miért dobtam ki egy idejét múlt eszközt. Talán még jelentést sem kellene írnom.
Egyenes testtartással állok mögötte, figyelem reakcióját, s ha a legapróbb mozdulatot is tenné, azonnal meghúznám a ravaszt. Gondolkodás nélkül.
- Adjon egy okot Négyes, had szabadítsam meg attól a szaros életétől. Maga is tudja, hogy egyszer meg fog történni, miért húzzuk tovább? Én teremtettem, úgy fair, ha én is veszem el az életét. Senki és semmi nem fogja gyászolni, akkor meg minek élni egyáltalán? Mondja ki és megteszem, csak mondja ki!
Nem vártam meg a válaszát, és miközben elemeltem a fejétől a fegyvert, visszabiztosítottam azt. - Takarodjon!

***

- Hölgyeim és Uraim, üdvözlöm önöket az Air Afghanistan felségjelzés nélküli járatán. A repülési idő előreláthatóan tizennégy perc lesz, a hőmérséklet huszonnyolc fok, csapadék nem várható. Kérem kössék be magukat és élvezzék az utat! - a helikopter pilótája viccesre vette a figurát, amit szó nélkül hagytam, nem volt dolgom minősíteni. A Négyes csuklójára erősített szívmonitor által küldött adatokat figyeltem, az egyenletes görbét és az ideálisnál kicsit alacsonyabb pulzusszámot.
- Ébredjen Négyes. - töröm meg a csendet, amit csak ő hallhat, senki más a jármű legénységéből.
- Uram, a kávéja!
- Köszönöm katona! - kortyolok bele az italba, s hangosat hümmögve értékelem az ízeket. - Tudja, van abban valami sorsszerű, hogy maga ott izzad egy helikopterben, én pedig ebben a légkondícionált helységben élvezhetem a kávémat.
- Központ, itt Gunman Goose, megérkeztünk a bevetési zóna fölé, utasítást várunk.
- Gunman Goose, itt a központ. A csomag várható érkezése ideje tizenkét perc. Emelkedjenek műveleti magasságra és kezdjék meg a zóna felderítését.
- Központ, itt Gunman Goose, vettem és vége!
- Hallja Négyes, ezek a srácok pontosan tudják, hogy mi a feladatuk, nem kételkednek a kiadott parancsban és azt végre is hajtják mindenféle kérdés nélkül. - nevetem el magam, s a szuszogást a nő is hallhatta.

***

- Hölgyeim és Uraim, kigyulladtak a vörös fények, ami azt jelenti, hogy egy percre vagyunk a ledobási területtől. Kérem ellenőrizzék az ejtőernyőjüket, mert ugrás után nincs lehetőség újra megpróbálni, a pénztártól való távozás után pedig nem fogadunk el reklamációt. A másodpilóta és a magam nevében szeretnék köszönetet nyilvánítani, hogy az Air Afghanistan járatát választották, véleményük fontos a számunkra, így kérem, a bevetés után értékeljék a munkánkat a reptéren kihelyezett űrlapokkal, melyeket azonnal továbbítunk a támaszpont latrinái felé. S ne felejtsék a mottónkat: "Air Afghanistan - We deliver our bombs". Zöld fény, zöld fény, zöld fény!
- Ugorjon Négyes, földetérés után jelentse a pozícióját. Gunman Goose, itt a központ, a csomag megérkezett, ismétlen a csomag megérkezett. Már látniuk kellene az IV helyzetjelzőt.
- Központ, itt Gunman Goose, látjuk a helyzetjelzőt, mint egy karácsonyfa a téli tájban.
- Gunman Goose, kerülje a színes megjegyzéseket. - nem tudtam megállni, hogy nem minősítsem, annak ellenére, hogy pár perccel korábban eltekintettem ettől a helikopter pilótájával kapcsolatban.
- Vettem központ! Gunman Goose kerüli a színes megjegyzéseket!
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 30
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Hétf. Júl. 24, 2017 10:37 pm
 



 

*A hatalmi játszmákhoz két ember kell. Talán ez volt sok egyéb mellett az, amit Gatwick meglátott bennem... nem tudhatom. Egy részem gyűlöli a helyzetet, be kellett törni, megalázni, helyretenni újra és újra és újra, míg a tanult tehetetlenség béklyóba nem kötött és el nem hallgattatott. De ez csak az egyik felem. Mert a másik - az egykor elfojtott, de a kiképzésben felszínre édesgetett, szégyellnivaló és mégis oly jelentőssé vált részem - legbelül és titokban remeg a gyönyörűségtől. A veszély ígéretétől, a megaláztatástól, a lehetőségtől, hogy itt lehet a vége... fegyelmeznem kell magam, hogy se az előbbi miatti dühödt grimasz, de az utóbbi miatti mosoly ne üljön ki az arcomra. Olyan kettősség ez bennem, melynek mindkét oldalát használták és kihasználták, különösen Gatwick.
Gyűlölöm őt, de egyben... imádom is? Ahogy istenét szokás az embernek, hiszen valóban az. Kezében vagyok, és tudom, és egyszerre utálom és élvezem ezt a tényt.
Ezt várta el tőlem, tudom. Tagadhatja akár, de ugyan már... ismerjük egymást. Mindenkinél jobban ismer és irányít és ural engem, de én is látom őt. A csillogást a szemében, a vigyort az arcán, ha úgy fordul a helyzet, hogy gyakorolhatja hatalmát. Eleinte nem mutatta ki, de aztán nem tudta megállni. Most nem látom - nem fordulok oda -, de tudom, hogy ott van az arcán a vigyor, ajkán a kéj, amit megalázkodásom okoz neki, kiegészítve a tudattal, hogy ezt ő váltotta ki, s megteheti újra, bármikor.
Vissza tudnám fojtani, mégis megeresztek egy alig hallható nyögést, amikor a bokámra nehezedik. Hadd örüljön. Akkor talán életben hagy. Mert egyetlen pillanatra sem felejtem el, hogy a veszély valós... megtehetné.
S illik is hozzá, hogy ha úgy döntene, végez velem, elmondaná, figyelmeztetne, kiélvezné a pillanatot. Azt, hogy félek.
Hát nem mutatok félelmet. Meg sem rezzenek, lélegzetvételem egyenletes marad, szívverésem nyugodt dobogás a mellkasomban, ujjaim moccanatlanok a tarkómon. Hazugság. A fejemben végtelenítve játszódik a videó, mit tennék, ha bárki más állna mögöttem. Hogyan kellene kifordulnom, lebuknom, csuklóra marnom, könyököt törnöm, földre vinnem. Még úgy is én lennék a gyorsabb, hogy az illető figyel. Meg tudnám csinálni. Bárkivel, kivéve Gatwickkel.
Még szerencse, hogy nem kell megszólalnom, nem kell felelnem egyik kérdésére sem.
Túlélem a szeánszot. Épphogy, súgja bennem valami, ami lehet reális életösztön, lehet tanult intuíció, de lehet egyszerű túlreagálás is. Én magam sem tudom megkülönböztetni, ha Gatwickról van szó.
Mégis kifelé menet felszegem a fejem és kihúzom magam, mintha diadalmasan távoznék a színről, és ahogy egy utolsó félmosoly erejéig visszafordulok, még az ő számára is hihető lehet, hogy tényleg így gondolom.

***

Semmi okom izgulni, egyrészt mert egy rutinfeladatról van szó, másrészt mert még tizenkét és fél percem van addig. Úgyhogy békésen ücsörgök, és agyalok azon, hogy el kellett volna indítanom egy torrentet, akkor "otthon" valami megnéznivaló jóság várna, és az azért elég király lenne. De hát késő bánat, eb gondolat. Hangosan nem ismerném el, hogy szórakoztat a pilóta, de előrehajolva megkocogtatom a vállát, és felemelt hüvelykujjal jelzek neki egy tetszést, majd szám elé szorított mutatóval jelzem, hogy ez legyen a mi titkunk.
Nincsenek illúzióim, hogy ne készülnének felvételek, de egy kis móka nekem is kijár, és a feladat nem ígérkezik annak. Persze a semminél jóval több, szóval eszemben sincs panaszkodni még magamban sem, örülök neki, hogy csinálhatok valamit.
Mielőtt kiötölhetnék valami elmés feleletet kiképzőmnek, már érkezik is a következő megjegyzése. - Mindenki azt, amihez a legjobban ért, nem igaz, Uram? - csípek, mert ennél komolyabban úgysem bosszanthatom őt. Mindketten tudjuk, hogy nem az a típus, aki csak kávézgat és nem tesz semmi egyebet... Viszont valljuk be, én tényleg élvezek itt izzadni a helikopterben. Szeretem a munkámat végezni.
Előtte okés. Közben fenomenális. Utána meg... hát többnyire az sem vészes.
- Mindketten tudjuk, hogy végre fogom hajtani a parancsot, Uram - mosolygok bele a semmibe, miközben hagyom, hogy lassan eluralkodjon a fejemben a fehér zaj, ami segít koncentrálni, ami kizár minden felesleges tényezőt, ami maximumra pörgeti a hatékonyságomat.

Jelzésre egyszerűen kilépek a gépből, és néhány röpke másodpercig élvezem a szabadesést. Nem repültünk olyan magasan, hogy ez sokáig tartson, de imádom, ahogy a ruhámba tép a szél, fülembe a süvítés, ereimbe az adrenalin. Azután teszem, ami a dolgom, ejtőernyő kinyit, betájol, landol. Sima ügy.
- Itt Négyes, pozícióban, minden tiszta. - Itt már nem kúsznak érzelmek a hangomba, hideg és célratörő vagyok, miközben lehámozom magamról az ernyőt és gondoskodom róla, hogy az ne okozhasson zűrt. Ellenőrzöm, hogy a következő szavaimat csak Gatwick hallja. - Uram, kérek engedélyt a képességeim teljes kihasználására. - Tisztában vagyok vele, hogy minden mozdulatomat figyelik, és nem csak Ő. Így persze elég nehéz bizonyítanom a saját képességeimet, ha egyszer nem szabad másoknak tudomást szereznie róla... Mindenesetre ha hagyja, és engedélyt ad, akkor kedélyesen felgyorsítok 3 perc per mérföldes tempóra. Az még mindig nem a maximumom, de olyasmi, amivel azért felgyorsul a pulzusom. Ha nem, akkor kénytelen vagyok csak feleolyan gyorsan haladni. Előbbi esetben ügyelek a légzésemre, miközben a környezetemet pásztázom, utóbbi esetben... nos, unatkozom, leginkább.*

//Nagyon béna, és borzasztóan sajnálom, hogy erre kellett egy hónapot várnod   Az előző annyival jobb volt... :'( //
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 41
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
Szer. Júl. 26, 2017 3:29 pm
 



 

Egy fiatal hadnaggyal beszélgetek, miközben egy pillanatra sem veszem le a monitorokról a tekintetemet. Négyes biometrikus adatai az egyiken, Gunman Goose hőkameráinak képe a másikon, a harmadik egy halacskás képernyővédő, mert éppen ahhoz volt kedvem, s a negyedik pedig jelentések, térképek, műveleti adatok.
- Itt központ, kezdje meg a műveletet. - belekortyoltam a kávéba, pontosan olyan, mint ahogyan szeretem. Sok cukorral és kevés tejjel. - Engedély megadva.
Mosolygom el magam, majd figyelem a biometrikus adatokat. Szívverés rendben és a többi érték is határértéken belül, ami egy apró hümmögést indukál bennem, hiszen nem számítottam erre. Több, mint tíz év telt el a kiképzése óta, történt ez a robbanás és még mindig olyan jó formában van, mint a kezdetekkor. Persze az elismerő szavak közlését hanyagoltam, mégsem tudhatta, hogy még mindig le tud nyűgözni.
- Vajon menne a mérföld kettő-ötven alatt is? - pontosan tudtam, hogy milyen sebességet választott, hiszen ezt is ugyanolyan erővel kellett beleverni a fejébe, mint minden mást a kiképzése során. S azt is tudta, hogy kérdésem valójában nem egy beszélgetés első mondata volt, hanem parancs. Az ő érdekében reméltem, hogy ennek eleget is tesz, melyet a monitoron keresztül látni is fogok. Bár a terep nehéz, homokos és sziklás egyszerre, de ha mindent úgy tesz, ahogyan tanulta nem lehet probléma.
- Központ, itt Gunman Goose, a célobjektumra egy három terepjáróból álló konvoj érkezett. Hét... nem kilenc embert látok kiszállni a kocsikból.
- Hét vagy kilenc?
- Kilenc. A hőkamera szerint mindenki kiszállt a járművekből.
- Köszönöm Gunman Goose! - mélyen szívtam be a levegőt, majd magam is a monitorra pillantottam, ellenőrizve a megfigyelő állítását. - Hallotta Négyes? Éppen most lett sokkalta érdekesebb a bevetése, de mindketten tudjuk, hogy ettől csak még éhesebb lett, igaz? A paraméterek nem változtak, továbbra is kerülje a konfliktust az őrökkel.
Hátradőltem a székemben, majd a halakat kezdtem figyelni. Azon tűnődtem, vajon továbbra is keretek közé kell Négyest szorítanom, vagy engedjek a gyeplőn és hagyjam, hogy azt tegye, amiben a legjobb. Könyökeim a karfán pihentetem meg, imára emelt tenyereimet pedig orrom előtt tartom, gondolkodó arcot vágva.
- Uram, talán valami probléma van? - a hadnagy vágott közbe, de nem válaszoltam neki, csak elhessegettem egyik kezemmel.
- Gunman Goose, jelentést kérek a kilenc célpontról!
- Egy kisebb csoport, hárman, a kocsik környékén maradt, a célobjektum észak-északnyugati oldalán. Ketten csatlakoztak hozzájuk az épületből. Szerintem üzemanyaggal töltik meg a járműveket.
- És a másik hat?
- A hőkamera nem lát át a falon. A nyugati fal még nem hűlt le eléggé, hogy átlássak rajta.
- Próbálták a keleti oldalt?
- Igen Uram, éppen arra manőverezünk. Várjon.
- Meddig?
- Tíz másodperc.
- Vannak még őrök az épületen kívül?
- Egy hőjelet veszek a déli fal mellől, kettőt járőr pedig óramutatónak megfelelően köröz az épület körül.
- És a benti jelek?
- Tisztább, sokkal tisztább. Hét jelet fogok a földszint egyik nagyobb szobájában, többségét alig tudja befogni a kamera, annyira kicsi. Talán gyerekek.
- Látom mire gondol. Lehet, hogy kecskék.
A Gunman Goose legénysége egyként horkant fel a nevetéstől, majd amikor a gép kapitánya végre összeszedte magát, megszólalt. - És mi tartózkodjunk a színes megjegyzésektől?
- Az emeleten mi a helyzet?
- Az emelet üres, legalábbis a kamera nem talál értékelhető hőforrást.
- Köszönöm Gunman Goose, figyeljék tovább az objektumot. Központ vége.
- Értem központ, Gunman Goose vége.
Elég sok ember ahhoz képest, amire számítottunk, de Négyes képességeinek ez nem lehet próbatétel. - Négyes, mikor ér az objektumhoz?
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Afganisztán
 



 

Vissza az elejére Go down
Afganisztán
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Határon innen, határon túl
-
Ugrás: