HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself

Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 31
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
Kedd Ápr. 18, 2017 10:32 pm
 



 

Kiképző és alanya - first session, 2006

*A fájdalom része a folyamatnak, ezt mondják. A fájdalom jó jel, ezt teszik hozzá, mert a szervezetem reagál a kezelésre. A fájdalom szükségszerű. Tudom, hogy nem hazudnak. Hetes nem érzett fájdalmat, amikor belé fecskendezték az első adagot, aztán a másodikat. A harmadikra már nem került sor, nem kerülhetett, hiszen meghalt. Kellemetlen. Nem csinálunk belőle nagy ügyet. Benne volt a szerződésünkbe, hogy meghalhatunk a projekt során - igazából már a katonaságnál benne volt a pakliban.
Nekünk, a megmaradtaknak kellett kitakarítani utána a hálótermet, és az a helyzet, hogy ha valaki sugárban hány, miközben orrán-fülén ömlik a vér, az meglehetősen gusztustalan nyomokat hagy. Kettes és Hatos olyannyira rosszul lettek, hogy soron kívüli kivizsgálásra kellett kísérni őket. Eszemben sincs megkérdezni, hogy mi történt ott, vagy hogy visszajönnek-e majd.
Most, hogy a fizikai szűrések megvoltak - huszonnyolc indulóból tizenhét maradt, négyes csoportokra bontva -, jöhet a pszichológiai. Nem mintha amúgy nem estünk volna át mindannyian egy alap felvételin, feltétele volt a programbéli részvételüknek, úgyhogy meglehetős kíváncsisággal várom, mi következik. Úgy sejtem, ha valahol a legnagyobb esélyem van elbukni, akkor az ez. Mélyet sóhajtok, miközben a lift két fegyveres őr kíséretében suhan velem a minusz hetes szintre - olyan mélyre a bázison, ahol még nem járhattam korábban -, és azon tűnődöm, vajon idegeskednem kellene-e. Egyelőre nem megy. Eva O'Connor vagyok, tizenkilenc éves, és a hazám büszke lesz rám. Tudok hazudni, még magamnak is. Nem azért csinálom. Csak értelmet akarok adni a halálnak. Az enyémnek, Chrisnek, Christine-nek, az összesnek. A gond az, hogy mostanra már... nem igazán akarok meghalni. Egy éve még ez volt a célom. A seregben sok mindent tanultam és sok mindenre rájöttem és átéltem ezt-azt. Most már élni akarok. Sőt mi több: kiérdemelni az életet.
Felemelt fejjel, kihúzott vállal masírozok ki a felvonóból, a szükségesnél egy számmal nagyobb gyakorló egyenruha jótékonyan védelmez a szint hidegétől, összefogott hajam egyetlen tincse sem szabadult még ki a rákényszerített lófarokból, és a szememben elszánt kihívás ég. Négyes vagyok, és végigcsinálom a programot, akár tetszik ez másoknak, akár nem.
Amikor bevezetnek a terembe, feszes tisztelgéssel, néma fegyelemmel köszöntöm a bent tartózkodó férfit.*
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
Szer. Ápr. 19, 2017 2:08 pm
 



 

- Miért egy angolra bízzuk a projekt sikerét? - a százados értetlenül állt a kérdés felett, hiszen nem tudta megmagyarázni, miért egy külföldit bíztak meg ezzel a fontos feladattal. A felettese figyelmen kívül hagyta a kérdést, hiszen ha megcsinálta volna a házi feladatát, amivel megbízták, most nem állna ott olyan bambán butaságokra várva választ. Ekkor érkeztem meg, s tudtam, hogy az elmúlt néhány pillanatban én voltam a téma, hiszen pár arcon apró, önkéntelen izommozgást láttam, a pillantások kerülték az enyémet, s egy elhúzott száj a sorok között nyitot könyv volt számomra.
- Tizenheten maradtak, nem lesz porbléma?
- Természetesen nem. - mosolyogtam az őrnagyra, majd megkértem őket, hogy távozzanak. Az alanyok innentől kezdve az én felelősségem, nekik kevés beleszólásuk van a jövőjük alakításába. Figyelhetnek, ha gondolják, hiszen kamerák fogják pásztázni a terem legapróbb sarkát is, ők pedig a zárt láncú adást képét elemezhetik az előre kihelyezett monitorokon. - Köszönöm, uraim!
Az asztalra néztem, ahol egy porcelántányéron tizenhat apró linzerkarika sorakozott, egy mindenkinek, aki a programot folytatni fogja, akinek pedig nem jut ... nos, csomagol és megy haza. A terem ajtajának háttal álltam meg, s akkor sem fordultam az érkezők felé, amikor az utolsó bakancs hangos koppanása is elhallgatott. Csak vártam, magam elé néztem, majd a bejárattal szemben lévő táblára írt nevemet olvasgattam újra és újra. Imádtam a nevem, hiszen erőt sugároz, magabiztosságot, felsőbbrendűséget. Pontosan ezért számok az alanyok, megfosztva őket az egyik legalapvetőbb személyes jegyüktől.
- A nevem ... Thaddeus ... Gatwick! Ez a hely az én birodalmam és benne én vagyok az Isten, ezért amikor rám hivatkoznak, az Uram megszólítást használják! Megértették?
- Igen, Uram! - mosolyt csalt arcomra a válasz, amikor a fülsiketítő robaj mögöttem robbant. Ekkor fordultam meg, s mértem végig a társaságot. Természetesen mindegyik arc ismerős volt, hiszen már a kiválogatásuknál is jelen voltam, tudtam a történetüket, a múltjukat, melyek mind semmissé váltak, amikor ide beléptek. Elfelejthetik, vagy ha erre képtelenek, akkor segítek nekik.
- Önök tizenheten vannak, ezen a tányéron csak tizenhat sütemény van. A lassabbak kedvéért elmondom, hogy valakinek nem fog jutni. Három percük van arra, hogy maguk között ezt eldöntsék. - az órámra nézek és megvárom, amíg a másodpercmutató függőleges állásba mozdul, amikor megadtam a jelet, hogy kezdhetik.
Egy lépést hátráltam, a falnak dőltem és figyeltem az értetlen arcokat. Össze-összenéztek a tekintetek, majd vissza rám, tőlem várva magyarázatot a helyzetre, de néma maradtam, csendben néztem az előttem kialakuló fesztivált. Pontosan tudtam, hogy mit csinálok, hiszen az erőviszonyok felmérésére tökéletes alkalmat nyitott ez a rövid határidő. Ha fél napot kaptak volna, érvelhettek, vitatkozhattak volna, így viszont az állatias ösztönök, az alfák és omegák kapcsolatrendszere azonnal kirajzolódik.
- Még két perc! - kiáltom el magam újra, s látom az idegességet tükröződni az alanyok szemében. Kisebb klikkek alakulnak ki, de nem tudom megmagyarázni, hogy milyen elvek alapján, lopott pillantások jobbra és balra, irigy és haragos tekintetek körbe a szobában. Szórakoztatott az egész felfordulás, a félelemtől duzzadó verőerek látványa, az visszafogott agresszió, a törékeny status quo. Pedig ha tudnák, hogy elég volt végigmérnem rajtuk és három másodperc után tudtam, hogy ki fogja befejezni a programot.
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 31
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
Szer. Ápr. 19, 2017 7:41 pm
 



 

*Kissé elkerekedik a szemem, amikor meglátom, hogy nem én vagyok az egyetlen, sőt, tulajdonképpen mindannyian itt vagyunk. Felteszem. A tekintetem összeakad Kettesével, biccentünk egymásnak. Hetes nincs itt. Akkor kihullott ő is. (Valószínűleg meghalt. Valahogyan. Valamiért. Nem kérdezünk.) Nem tudom, mi alapján kaptuk a számainkat - az én tippem az, hogy kor (születési dátum) alapján. Ez azt jelentené, hogy a negyedik legfiatalabb lennék a jelöltek közül, bár kétlem, hogy a legidősebbünk is több lenne huszonegynél. Illetve, most már a harmadik legfiatalabb, mivel Hármas már az első körben eltűnt. De lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy semmiféle rendszer nincs a számokban. Mivel tudósok tanulmányoznak minket minden lépésnél, számomra valószínűtlennek tűnik ez a magyarázat.
De igazából teljességgel lényegtelen. Az a lényeg, hogy végigcsináljam a programot. Az a lényeg, hogy én legyek a legjobb.
Miután felmértem a lányokat - egy részüket most látom életemben először, hiszen eddig egyszer sem voltunk egyszerre egy helyen mindannyian -, a fekete, öltönyös férfire emelem a tekintetem. Thaddeus Gatwick. Elraktározom. - Igenis, Uram! - vágom rá én is, morajló kórusban a többiekkel. Nem ordítok tüdőm szakadtából, mint néhányan, de ez nem vesz el szavaim határozottságából. Elszánt vagyok, és próbálok ésszel az lenni. Az erő fontos, de nem minden. Ha csak az erő számítana, bajban lennék - vannak itt nálam testesebbek, vállasabbak, izmosabbak, én mindig is inkább nyúlánk és szálkás voltam, más eszközzel kell tehát boldogulnom. Ügyesség. Ravaszság. Furfang. Vannak lehetőségek.
Nem mintha mindig szükség lenne rá. Ez a mostani helyzet meglehetősen... egyedi. Első pillanatban ugyanolyan tanácstalanul pillantok össze Kettessel, azután lopva Huszonkettes reakcióját várom. Az egyik banda hangadója momentán döbbenten mered Gatwickre. Ez jó. Igyekszem gyorsabban gondolkodni náluk, gondolatban végigveszem azokat, akiket ismerek. Van köztük bárki, aki egyszerűen feladná? Nem, biztosan nem, úgyhogy a többiek sem fogják. Nem lesz egyszerű megoldás. Három perc kevés arra, hogy békésen rendezzük a helyzetet. Nem nézek a férfire, akkor sem, amikor bejelenti az első perc leteltét. Veszek egy mély lélegzetet, és lassú, nyugodt mozdulattal elindulok. Mintha nem egy katonákkal teli szobában lennék, hanem egy bálon, ahol tudom, hogy az én fejemre kerül majd a királynői korona, átvágok közöttük, ügyelve rá, hogy véletlenül se tegyek bármilyen hirtelen mozdulatot, amíg oda nem érek.
Senki nem állít meg. Kíváncsiak, mit akarok, mit teszek, mi fog történni. Talán azt remélik, hogy feladást jelentek be. Talán van, aki már megtanult tartani tőlem. Nem tudom. Nem is érdekel, míg oda nem érek az asztal mellé.
Akkor robbanásszerűen felgyorsulok, bal kézzel elmarok egy linzert, és bevetődöm az asztal alá, hogy a túloldalán csússzak ki alóla, talpra ugorva, késsel (mindannyiunknál van, szabvány felszerelés) a jobbomban. Megfordul a fejemben, hogy egyszerűen a számba tömöm, így biztosítva a győzelmem, de ezen a helyen nem bízom semmiben, nem kizárt, hogy mérgezett, vagy szükség lesz rá a második feladathoz - épen kell tehát megőriznem, bizonyítékként, nem, inkább trófeaként.
Az asztallal magam és a többi lány között helyzeti előnyöm van. Másfél perc alatt aligha veszi el tőlem bárki a díjat, s ha mégis... nos, harcolni már tanítottak a seregben. A kés nem dísznek van a kezemben, miközben a szoba káoszba fullad. Arról nem is beszélve, hogy amíg van rá időm, nekiállok - bármiféle célzás nélkül - közéjük hajigálni linzereket. Ezzel is távol tartom magamtól az (egyik) csatateret.*
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
Szer. Ápr. 19, 2017 9:27 pm
 



 

Figyeltem Négyest, ahogy szinte lopakodva közelíti meg az asztalt, s amíg a többiek döntésképtelenül álltak bambán bámulva egymásra, addig ő felismerte a kínálkozó lehetőséget és azonnal lecsapott. Értékelni lett volna kedvem az akciót, de inkább a többiek "aha" pillanata fogott meg, s amíg a vörös lány az asztal alá vetette magát, addig a többi nő tudatáig is eljutott a gondolatfoszlány, hogy ha nem elég gyorsak, kimaradnak a jóból. Elszánt csata indult meg az aprósüteményekért, ki ököllel, ki késsel próbálva érvényt szerezni magának. Magamban vállat vontam, majd egy kézmozdulattal intettem le az őröket, akik szét akarták választani a harcias amazonokat.
- Elég legyen! - kiáltottam el magam, majd a tömeg felé indultam, a káoszba fulladt verekedés végkifejletéhez. - Négyes, maga a helyén marad, a többiek előttem felsorakoznak.
Hangom már kevésbé volt vezénylő, de még mindig szilaj erő volt benne, tiszteletet parancsoló eréllyel. Végignéztem a társaságon, kinek vágás éktelenkedett az arcán, másoknak ököllel tapasztott vörös folt jutott erényül, de olyan is volt, aki csak egy zubbonyrángatással megúszta a dolgot.
- Elkövették azt a hatalmas nagy hibát, hogy egységként próbáltak gondolkodni. A csoport érdekei az egyén előrejutásával szemben. Látom magukban a haragot, ahogyan Négyesre néznek, ahogyan megvetik azért, mert nem önöknek jutott eszükbe elvenni az első süteményt az asztalról. Mondhatnám, hogy egyedülálló volt, amit csinált, de csak a fejét használta, amire maguknak is megvolt a lehetősége, csak nem éltek vele. Tizenkettes, lépjen ki!
Nem néztem a szőkeségre, csak a bakancsok dobogása sejtette velem, hogy végrehajtotta a parancsot. Sokáig vártam, s közben a többieket figyeltem. Meredten néztek maguk elé, s párhuzamos tekintetük talán a végtelenben ért össze, de nem érdekeltek. Tizenkettes volt a kiszemeltem, vele volt dolgom, így felé fordultam, és egészen közel hajoltam a füléhez. Suttogva beszéltem hozzá, de azért még a többiek hallhatták mondandóm.
- Fel akarja adni?
- Nem, Uram.
- Mégis üres a keze.
- Igen, Uram. Az történt, hogy...
- Kérdeztem a kifogásait?
- Nem, Uram!
- Örüljön, hogy a két lábán mehet haza és nem egy hullazsákban. Vihetik. - már az őrökre néztem, aki két oldalról megragadták a lányt és kivezették a teremből. - Legyen ez egy példa önök előtt, hogy ez a program bármikor véget érhet mindannyiuk számára. Elég kimondanom a számukat és repülnek. Nos, akkor elkezdhetjük az érdemi munkát, ugye?
Csaptam össze a tenyereimet, majd Négyes mellé sétáltam. - A helyére katona.
Csak akkor kezdtem hozzá a folytatáshoz, amikor már teljes volt a sor előttem.
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 31
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
Csüt. Ápr. 20, 2017 8:02 am
 



 

*Bár sikerült először reagálnom, még mindig nem értem sem a feladat mibenlétét, sem azt, ami itt történt, sőt... de kezemben a sütemény, és elégedett vagyok magammal. Egészen addig, míg rá nem tekintek a többiekre, akik közül néhányan kifejezetten utálattal merednek vissza rám. Valahol sejtettem, hogy lesz, aki kiakad rám, de a mennyiség még így is gyomorszájon vág. A többiek csak azt tették, amit a seregben tanítottak nekünk. Számítottak egymásra, nem hagyták cserben a társaikat, próbáltak összedolgozni... Kissé helytelenítően megcsóválom a fejem, amikor Gatwick éppen ezt hozza fel hibaként, de mozdulatlan maradok az asztal túloldalán, ahogy utasítottak.
Tizenkettes említésére ökölbe szorítom szabad kezem. Kedvelem azt a lányt, bár a halk szavú türelmével fogalmam sem volt, mit keresett itt első körben is. Ha objektíven nézem a dolgot, sejtem és látom, hogy újdonat kiképzőnk jó döntést hozott (és nem állok meg eltűnődni rajta, honnan a fenéből tudta ezt máris megítélni?!), ugyanakkor személyes és szubjektív szempontból összeszoruló gyomorral nézem lehajtott fejű távozását. Nem egy szövetséges vesztét látom, hanem egy potenciális barátnőét. Kedveltem Tizenkettest, s ez aránylag kevesekről mondható el a csoportban. Sok dudás egy csárdában, ugye... van itt néhány kellően erős jellem, hogy a konfliktus borítékolható legyen. Gondolom, ezért szeparáltak minket olyan vehemensen mindeddig.
Ugyanakkor a leckét nem tudom nem a szívemre venni, mintha Gatwick egyenesen nekem mondaná. Figyelmeztetés. Mostantól éjjel-nappal próbák sorozatából fog állni számunkra, és bármilyen apró hiba elég lesz ahhoz, hogy eltüntessenek minket, talán a föld színéről is. Nem baj, nincs bajom azzal, hogy tökéletességre törekedjek. A gond az, hogy általában senki nem veszi a fáradtságot, hogy elárulja, mit várnak tőlünk, és ez jelentősen megnehezíti a helyzetet. Gatwick sem különb e téren, ezt teljességgel nyilvánvalóvá tette az imént.
A gondolataimból a mozgásra ösztökélő parancs ránt ki, és azonnal szót fogadok. Bizonyos szempontból pocsék helyzetben vagyok. Rengeteg olyan jellemvonásom van, ami kifejezetten hátrányos a seregben. Például hajlamos vagyok kérdezni, azt még egy átlagos kiképző is utálja. Már a helyemen állok, amikor nem tudom tovább megállni a késztetést. - Uram? - nézek rá kérdőn, és ha nem dorongolt le rögtön vagy hallgattatott el egy pillantással (hülye azért van vagyok, és akadt már kiképzőm az alapok ideje alatt), akkor kissé felemelem a kezem, benne a linzerrel, amit egy helyen összenyomtam ugyan, de máshol még a porcukor is rajta volt. - Ezzel mi a teendőnk? - Oké, valószínűleg seggbe leszek rúgva. Valószínűleg most nulláztam le az esetleges jó pontot, amit a korábbi megmozdulásommal begyűjtöttem. Én meg az a nagy szám.*
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
Csüt. Ápr. 20, 2017 11:40 am
 



 

Botorság lenne azt mondani, hogy nem számítottam a kérdésére. Olvastam az aktáját, figyeltem az eddigi sanyargatását, és pontosan tudtam, hogy ha más nem is, Négyes meg fogja kérdezni a mindenki fejében forgó kérdést. Már haladtam volna tovább a következő feladattal, de a közbeszólás hatására visszatértem az előző körhöz. Mosollyal az arcomon figyeltem őt, ahogyan felemelte a kezét, ahogyan a hadi zsákmányt előrenyújtja, s azokat az arckifejezéseket is, amik rá meredtek a többiektől. Leültem az asztal mögé készített székre, majd aktatáskámat a fával borított felületre emeltem. Szemüveget vettem elő a mívesen megművelt bőrből készített kiegészítőből, majd fel is raktam a helyére az extra szempárt. A lencsék fölött tekintettem végig a társaságon, amikor a két őr visszaért és csak egy bólintással jelezték, hogy a problémát megoldották. Újabb mosoly kanyarodott a számra, amint egy halom papírt vettem elő a táskából, s azokat művi gonddal rendeztem el magam előtt.
- Egyék meg. - talán hetek óta nem ettek édeset, legalábbis a kiképzés kezdete óta biztosan nem, hiszen ebbe nekem is volt némi beleszólásom, s az azóta kapott, vitaminkoktéllal elkevert kása után igazi csemege lehet egy ilyen kis semmiség. Néhányan talán kedvelték a zabból és forró vízből készített, kiadósnak mindenképpen mondható, de ízletesnek egyáltalán nem nevezhető tapétaragasztót, de napról napra, hétről hétre ezt kapni a legkitartóbbakkal is megutáltatja. - Azt viszont jegyezze meg Négyes, csak akkor beszélhet, ha kérdezik. Vegye első és utolsó figyelmeztetésnek.
Bal mutatóujjammal toltam fel orrnyergemen a szemüvegemet, majd ismét a papírokra koncentráltam. Valójában nem lett volna rájuk szükségem, de valamiért a katonák nagyon szeretik a kitöltött formanyomtatványokat, a vezetett jegyzőkönyveket és a pedánsan tartott iratokat. Apró gesztus amerikai barátaim felé.
- Tizenhatan maradtak, s ha most körbenéznek egymás között, vannak arcok, amiket utoljára látnak ebben az életben. Azonban ezen arcok körül lesz egy, amit soha életükben nem fognak elfelejteni. Egy arc, mellyel kelnek és fekszenek, amivel együtt mennek mosdóra. Együtt végzik el a feladatokat, de mégis egymás ellen. Kérem a bilincseket! - néztem a két őr felé, s az egyik megindult egy kisebb dobozzal, melyben nyolc karperec várta felhasználását. - Köszönöm.
Biccentettem a férfinek, mire ő visszalépett a helyére. - Ha a számukat hallják, előrelépnek az asztalhoz és kitartják a jobb karjukat.
Számból záporozni kezdtek a számok, s egyik nő a másik után jártult elém, szolgaian tartva előre a végtagját. Az elsők nem nagyon értették, hogy a jobb kezüket bilincselem össze, de amikor megérezték a kényelmetlen testtartás okozta fájdalmat, rögtön leesett nekik, hogy ez már a következő feladat része. Bal kezesek előnyben ennél a kihívásnál, de ugye az nem kell kifejtenem, hogy miért nincs a jelentkezők között ilyen.
- Négyes és Huszonkettes! - mondtam ki a következő két számot, majd először a kopaszra borotvált fejű nő kapott tőlem ékszert, a csacsogó vöröske csuklójára másodjára került a kényszerítő eszköz, így utóbbi a fél fejjel magasabb és tizenöt kilóval nehezebb fekete nő elé került. - Visszaléphetnek.
Még három páros zarándokolt elém, mindegyikük meglepett arccal távozott, s amikor az utolsó kettős kezén is csattant a bilincs, levettem a szemüvegemet és újra felálltam. - Az elkövetkezendő három napban nem lesz más feladatuk, mint megtudják a párjuk nevét. Remélem, nem voltak olyan ostobák, hogy elárulták bárkinek is, hiszen akkor hátrányból indulnak, s az ellenfelük ezt mindenképpen ki fogja használni. Jó szórakozást!
Újra a papírokhoz lépek, s már éppen azon vagyok, hogy összeszedjem a hasztalan kis fecniket, amikor újra felnézek az arcokra. - Még mielőtt elfelejtem, minden eszköz megengedett, ne fogják vissza magukat! Uraim, vezessék vissza az alanyokat a körletbe.

//A következő reagokban átveszem Huszonkettes szerepét Wink
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 31
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
Szomb. Május 20, 2017 11:17 pm
 



 

*Szemüveges? A kiképzés, ami még alig kezdődött el, már dolgozhat bennem, mert amikor Gatwick ránk tekint a pápaszem mögül, nem az jut eszembe, hogy meg kellene ijednem tőle, hanem az, hogy ezt a nyilvánvaló testi hátrányt hogyan lehet kihasználni valaki ellen, és egyáltalán: ha Gatwick azt akarja, hogy itt feltétel nélkül beszarjon tőle, akkor miért mutat meg efféle gyengeséget. Bár, elismerem, a jeges mosolyától bennem is megáll kicsit az ütő, de összességében nem ez az egyetlen reakcióm, ami, gondolom, nem ideális. Szóval nem mutatom ki, csak kényelmetlenül áthelyezem egyik lábamról a másikra a testsúlyomat türelmetlenségemben, amikor...
...megkapjuk a választ és egy pillanatra eltátom a szám. Meg szabad ennünk a süteményt? A többiekre siklik a tekintetem. A megszerzésében első voltam, most legyen valaki más a bátor! A többieknek szerencsére nem kell kétszer mondani, úgyhogy legalább abban biztos lehetek, hogy nem valami gyorsan ható méreg van a cuccban. Összevont szemöldökkel és összeugró gyomorral emelem a számhoz az édességet, és sokkal idegesebb vagyok ettől a mozdulattól, mint az egész korábbi próbától, mert... az evés... tizennégy éves korom óta igencsak problémás része volt az életemnek, és a régi, beidegzett, kalóriaszámláló reflex most is fellángol az agyamban néhány pillanatra...
...aztán győz a gyengeség. Ahogy nyelvemhez ér az édes porcukor, szinte megvadulva tömöm a számba a linzert, csak arra ügyelek, hogy egyetlen morzsája se vesszen kárba, lenyalogatom az ajkamról, az ujjaimról, és még egy élvezkedő nyögés is kiszakad belőlem. A bűntudat csak azután csavarja össze a zsigereimet, hogy a falat leért a gyomromba, ahol aztán megül keményen, mintha követ nyeltem volna. Idejét sem tudom, mikor ettem ilyen cukros-édes-bűnös finomságot utoljára. Az élmény okozta révületből Gatwick hangja rezzent fel. Összecsapom a sarkam és tisztelgek. - Igenis, Uram! - vágom rá a sztenderd választ, hiszen mi mást is tehetnénk. Az egyetértés meg nem beszéd, a seregben legalábbis, hanem elvárás.
A drámai nagymonológok nem az én terepem, de megállom fintorgás nélkül, és ami még fontosabb, szó nélkül. Fejlődőképes vagyok, ugyebár, viszont egy mukkot sem értek az egészből, de a sok zavarodott tekintet között legalább abban biztos lehetek, hogy ezzel nem csak én vagyok így. Figyelem a párosokat, egyiket a másik után... és a közepénél már tudom, hogy ezt megszívtam. Már ránézésre is látszik, hogy akárki is csinálta a beosztást, nem azt a kevés szimpátiát vette alapul, ami ilyen kevés közös időtöltés alatt kialakulhatott közöttünk, hanem az ellenkezőjét. Mindazonáltal fintor nélkül, gondosan üres arckifejezéssel lépek az asztalhoz, hogy Huszonkettes után az én csuklómon is csattanjon a bilincs. Ki kell szabadulni belőle? Szerintem ki tudnék szabadulni belőle, de annak meglenne az ára. Ha csak simán kiugrasztanám a hüvelykujjam, az lehet, hogy kevés lenne, de ha eltörném, és úgy igazítanám megfelelő szögbe, akkor biztosra mehetnék. Viszont semmi értelme egymáshoz bilincselni minket, ha szimplán a szökés lenne a cél, szóval valószínűleg éppen az ellenkezője...? Ami micsoda pontosan?... Az biztos, hogy első pillanattól kezdve utálom a helyzetet és a kényelmetlenséget és a partnerem is minden, csak nem kellemes. Már ha a tekintete jelent bármit. És már maga a sorba visszalépés is problémás, ha két jobb kéz van összebilincselve, Huszonkettes szinte visszavonszolt, és a saját karját aránylag kényelmesen tartotta, addig nekem ki kellett csavarnom magam előtt a karom, hogy neki ilyen jó legyen. Szuper, elhúzom a szám. Egyelőre hagyom, hadd tegye, majd a feladat fényében kialakítom a stratégiámat...
Három nap? Kedvem lenne felsikítani, hogy ez ugye csak egy rossz vicc. Naná, hogy nem egy rossz vicc. Grimaszom tovább mélyül, ahogy hallgatom az instrukciót, ugyanakkor az értetlenségem is nő. Tehát három nap... és ezen az információszerzésen kívül mi lesz a feladatunk? A rendes edzésprogram valaki máshoz bilincselve technikailag és gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Akkor mit fogunk csinálni? És különben is: valódi név? Keresztnév csak, vagy a teljes? És honnan fogjuk tudni, hogy tényleg megtudtuk? Vagy jó pókeresek és blöffölők előnyben? Tétován jelentkezésre emelem a bal kezem, s csupán reménykedem, hogy ez még belefér a megengedett kategóriába, de ha egyszer nem értem a feladatot... akkor csak muszáj kérdeznem! Mindenesetre csak akkor szólalok meg, ha Gatwick "felszólít" rá. Végül is az kérdezésnek számít. - Mi lesz a jelzésünk, ha sikerült megszereznünk az információt? - Nagyjából biztos vagyok benne, hogy lesz valamiféle jelzés, máskülönben a feladat tökéletesen értelmetlen. Mármint, oké, Huszonkettes nekiállhat engem verni, mint a boxzsákot, de ha nincs jelzés, akkor egyszerűen blöffölhetek valamit. Meggyőzöm, hogy az az igazi, és onnantól nyugi van. Persze ő is ugyanúgy mondhat nekem valami bullshitet, ebben az esetben. Arra már inkább nem kérdezek rá, hogy mi lesz, ha a "minden eszköz megengedett" jegyében egy-két jelölt elpatkol a "fokozott fizikai igénybevétel" miatt. Leginkább azért, mert Huszonkettest és a méretkülönbségünket elnézve én jó eséllyel vagyok a majdnem-néhai csoportban, és kétlem, hogy bárki zabos lenne rá a járulékos veszteség miatt. Hát csodás kilátások, mondhatom.
Okosabbnak kell lennem. Most bánom csak igazán, hogy a legelején hagytam, hogy ő rángasson kedvére.
Úgyhogy amint nyílik rá lehetőségem (valószínűleg csak a körletben, amit a jelek szerint időközben újraosztottak a párosokra és a távozóra tekintettel), megnyerő mosollyal fordulok a másik nő felé. - Oké, mit szólnál hozzá, ha értelmesen viselkednénk, és erre a három napra egymás szövetségesei lennénk ahelyett, hogy akadályoznánk egymást? Én elárulom az én nevem, te a tiédet, és mindketten megnyugodhatunk, hogy egy feladatot sikeresen teljesítettünk. Ebben teljes mértékben egymásra vagyunk utalva, nincs olyan forgatókönyv, hogy egyik nyer a másik meg nem, szóval feleslegesen nehezítenénk meg egymás életét. Ráadásul ha rögtön az elején megegyezünk, azzal lépéselőnybe kerülünk mindenki mással szemben. Mit szólsz hozzá? - Bőszen reménykedem benne, hogy egy kicsit konstruktívabb választ kapok, mint egy öklöt az arcomba, de nem táplálok túl nagy illúziókat. Ha Huszonkettes olyan, mint amilyennek kinéz, akkor ez az ötletem hamvába holt, és ugornom kell majd a következőre, miközben igyekszem majd nem halálra veretni magam. Illetve valahol pontosan azt fogom tenni, csak egy kicsit kreatívan. Mindegy.*
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
Szer. Május 24, 2017 3:33 pm
 



 

- Ahogyan eddig is, ezután is kamerákkal figyeljük önöket a nap huszonnégy órájában. - sóhajtanom kellett, hiszen a Négyes alany kérdése felesleges volt. Pontosan tudta, hogy megfigyelés alatt vannak, hiszen minden szoba, minden folyosó, minden zuhanyfülke és még a mosdók is be vannak kamerázva, ennek pedig a perverzebb katonák örülnek, akik a monitorok mögött takargatják merevedésüket. - Ha úgy gondolja, hogy újabb kérdései vannak, akkor beszéljen a társaival. Ők úgy tűnik megértették az instrukciókat. S ha már a többiekről van szó... Őrmester, vacsoramegvonás a következő három napra!

***

A nehéz vasajtó csapágya nyikorogva siklott vájatában, majd amikor hatalmas dörrenéssel becsapódott, kattant a zár és a kettős magára maradt. Huszonkettes jobbjával vakarta meg tar fejét, majd körbenézett a cellában, hogy ellenőrizze annak minden sarkát. Egy ágy és egy ülőke. Puritán és spártai berendezés, de nem is nyaralni jöttek a program résztvevői, hanem kiképzésre, s ennek része volt a visszafogott interiör.
Huszonkettes leült, ezzel magával rántotta Négyest is, majd figyelte minden egyes szavát, hallgatta érvelését és bizonyos szavakon még el is mosolyodott. Csak hümmögött, amikor cellatársa végre abbahagyta a szavak áradatát, majd szabad kezével megmasszírozta halántékát.
- Nem azért szenvedtem végig ezt a hónapot, hogy egy ilyen faszság miatt elbasszam az egészet! Mit gondolsz, miért állítottak minket párba? Kettő megy be, egy jön ki! És abban biztos vagyok, hogy nem én húzom a rövidebbet. Szóval csicseregd el a nevedet vagy problémák lesznek!
Huszonkettes nem várta meg Négyes válaszát, s még mielőtt amaz bármit tehetett volna, jobb kezének hajlatába erőltette a nő torkát, majd amilyen erősen csak tudta, elkezdte szorongatni, elvéve az életető levegőt Négyestől.
- Mondd el a kurva neved ribanc, vagy itt döglesz meg a kezeim között! - Huszonkettes persze nem tudta, hogy ezzel azonnal kizárja magát a program további részéből, hiszen feladatát nem fogja tudni elvégezni. Az pedig külön pikantériája a dolognak, hogy három napig egy hullával lenne összebilincselve.
A folytogatást egy vészjóslóan hangos dörömbölés szakította félbe, majd egy fémes kattanás hallatszott és az ajtó szélesebb nyílásában egy fémtálca jelent meg. Előre csomagolt szárított hús, évekig elálló kekszcsomag és tubusos sajtkrém volt a katona kezében, aki felszolgálta az ebédet, majd megdöntötte a tálcát, hogy a kimért adag a padlóra essen. - Jó étvágyat!
Nevette el magát, majd bezárta a rést és haladt tovább a következő ajtóhoz. - Rohadt nagy szerencséd van, hogy éhes vagyok! Ne próbálkozz semmivel vagy eltöröm a nyakad...
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 31
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
Vas. Május 28, 2017 5:27 pm
 



 

*Ugyan a kérdésemre nem kapok választ, de ez is egyfajta válasz, úgyhogy befogom a szám, csak a szemem forgatom meg. Naná, hogy tudom, hogy megfigyelés alatt állunk - ez benne volt a szerződésben, amit aláírtunk, önkéntességünket bizonyítandó, mielőtt ideszállítottak volna a program kezdetén -, de nem válasz a kérdésre, hogy hogyan jelzik a feladat teljesítettségét a sikeres jelöltnek. Vagyis: sehogyan nem fogják jelezni. Ami, az én olvasatomban, tökéletesen haszontalanná silányítja a feladatot. Ugyanakkor az én esélyeimet szerencsésen megnöveli. Éljen a blöffölési képesség. Ha egy egész iskolát, sőt, egy egész kisvárost képes voltam megtéveszteni tizennégy évesen, mennyivel lehet nehezebb az egy szem Huszonkettest tizenkilenc évesen, ennyivel több tapasztalattal, ön- és emberismerettel a hátam mögött?
Lehet, hogy pályát tévesztettem, és pszichológusnak kellett volna mennem katonaság helyett. Úgyis azt mondják, hogy az elcseszettek gyűjtőhelye az a szakma, pillanatok alatt beilleszkedtem volna. Vagy nem. Most már úgyis mindegy.
A vacsoramegvonás, sokakkal ellentétben, engem minimálisan sem ráz meg, még egy kis mosoly is szökik a képemre, amit gyorsan eltűntetek, mielőtt a többiek észrevehetnék. Persze, ha észre is veszik, különösebben nem számít. Nem barátkozni vagyunk itt, Gatwick ismét emlékeztetett mindenkit, aki esetleg elfelejtette volna a legutóbbi alkalom óta.

***

Hagyom magam rángatni, mi később majd hibának bizonyul, de egyelőre okos taktikának vélem, hiszen nem akarom rögtön elpazarolni céltalan tusakodásra az energiáimat, amiket bizony be kell osztani erre a három napra, ami egészen biztosan nem lesz sétagalopp számomra. A leülés után, a földre rántva, tűnődöm egy kicsit, aztán egyszerűen törökülésbe helyezkedem Huszonkettes lába előtt. Szubmisszív póz. Engem nem zavar a szimbolikája, mert magamban tudom, hogy nem jelent valódi megalázkodást, ellenben azt igen, hogy leengedem a karom, ami mindkettőnk csuklójába vágva holtsúlyként nehezedik a másik lányra, vagyis neki kell megtartania engem. Hát, senki sem mondta, hogy az uralkodás egyszerű feladat. Az ágy majd neccesebb lesz éjszakára - ha addig nem sikerül megegyeznünk, akkor igencsak kellemetlen időszaknak nézünk elébe.
És természetesen Huszonkettes nem hajlik a megegyezésre. Kár lenne ezen meglepődnöm, de egy kicsit azért megteszem. Hát semmi taktikai érzék nem szorult ebbe a nőszemélybe?! Kis monológom végeztén ő is előadta a maga "zseniális" elméletét, amit a magam részéről úgy tartok baromságnak, ahogy van, de mielőtt ezt valahogy finomabban kifejthetném neki, már át is vált brutalitásba. Hogy az a jó büdös... Még jó, hogy Huszonkettes a jelek szerint nem látott engem még edzeni. Kisöcsém van, igen, de a drága öcsike úgy cirka egy fejjel magasabb nálam, súlytöbbletről nem is beszélve, a kapcsoltunk meg messze nem volt annyira ideális, hogy a rivalizálásunk ne legyen olykor tettleges, szóval tudok egyet s mást a kiképzésen túl is.
Ahogy elkapja és a könyökhajlatába szorítja a fejem, egy pillanat alatt lejátszódik a gondolataim között a szabadulási lépéssor, és nem vagyok rest gyakorlatba ültetni a dolgot. Huszonkettes felé fordítom a fejem, így már nem a légcsövemet szorítja el, és lélegzethez jutok. Jobb öklömet hátrahúzom, amennyire a bilincs engedi, és a bordái közé öklözöm, ezzel egyidőben szabad balommal hátulról vágok a veséjére, ahol kurvára fáj. Egyik sem erős csapás, mivel nem tudok bele lendületet vagy testfordulatot vinni, de valószínűleg felszedtem annyi izmot a katonaság kötelékében, hogy azért érezhető legyen. Ezen kívül nem vagyok rest, ha már ott vagyok, harapni - és mi esik szájra, hát nem a melle?! Érzékeny terület, ugyebár. Azért átfut a fejemen, a képernyő túloldalán ez mennyire másképpen festhet, de nincs időm kiakadni az esetleges kiskatonák erotikus fantáziáin.
Ha ez nem elég ahhoz, hogy kiszabaduljak, akkor bal kézzel a válla fölött az arcához nyúlok, hogy ujjaimat az orrába akasztva hátrafelé húzzam a fejét - a testnek értelemszerűen követni kell, vagyis nem lesz többé egyensúlyi állapotban -, és ha véletlenül úgy sikerül, hát a szemét is kibökhetem, nekem nem nagy veszteség. Ha pedig sikerül hátrahúznom a fejét és így a felsőtestét is, már csak arra kell ügyelnem, hogy a jobb csuklómról ne nyúzzam le a bőrt, amikor kifordulok a szorításából.

Akár sikerül szabadulnom, és akkor szakít meg minket a kaja érkezése, akár nem sikerül, és Huszonkettes enged el engem, mindenképpen szabadulok, és kihasználom a lehetőséget, hogy egy kicsit megnyugodjak és lélegezzek. A kaja egyelőre nem hoz lázba, meg sem próbálom elvenni tőle. Még egy előnyöm a többiekkel szemben: tizenkét évesen kezdődött az anorexiám, tizenöt évesen kis híján belehaltam. Még most is inkább az evéssel, nem pedig a hiányával van gondom, ha van - három napot teljesen étlen is kibírnék, pláne most, hogy az elmúlt hónapban abszolút tápláló (bár meglehetősen gusztustalan) és sok koszton tartottak, a süteményről nem is beszélve. Pontosan tudom, hogyan őrizzem meg az erőnlétem (vagy a látszatát), hogyan csökkentsem minimálisra az energiahasználatomat, hogyan fojtsam el a magam számára a szervezetem vészjelzéseit és hiányüzeneteit. Ez a három nap nem a kaaján fog eldőlni, még akkor sem, ha végig csak egy embernyi kaját kapunk. Étlen vagy jóllakva, Huszonkettes mindenképpen erősebb nálam fizikailag, viszont minden jel szerint messze alulmúl szellemileg. Szóval nekem erre kell építenem. Próbálkozás helyett tehát ismét beszélni kezdek.
- Ne légy hülye, Betty. Ezúttal mi ketten nem egymással versenyzünk, hanem a többiekkel. Ugyan már, Saoirse, gondolod, hogy kiképeznek halálos fegyvernek bárkit, aki képtelen az együttműködésre? - vágok pofákat, mert nem értek egyet a logikájával. - Akármibe lefogadom, hogy a harmadik nap végén, mielőtt szétengednének minket, még lesz egy közös megmérettetésünk, Joanna. Ha nem dolgozunk most össze, hanem inkább megverjük vagy lefárasztjuk egymást, akkor azt fogjuk elbukni, mindketten. Ahhoz, hogy egymás nevét megtudjuk, nem lenne szükséges összebilincselniük minket. Ahhoz, hogy bebizonyítsuk, hogy képesek vagyunk az együttműködésre és bele tudjanak kényszeríteni olyan helyzetekbe, amikor ezt bizonyítanunk kell vagy garantált a bukás, annak már sokkal több az értelme. Ha eltöröd a lábam, hogy fogsz két nap múlva végigvonszolni a vizesárkon meg a mászófalon szintidő alatt? Ha szédelgek az éhségtől, akkor hogyan tudok teljesíteni egy páros lőgyakorlaton, ahol az összesített eredményeinket nézik? Szóval ne puffogj, Tiffany, hanem gondolkodj el ezen! - Ó, igen. A világ összes átlagos és hülye nevét fel fogom sorolni, ami csak eszembe jut ez alatt a három nap alatt, és lesem a reakcióját. Nem azért, mert elárulja majd magát, ha elhangzik az igazi - miért tenné? Csupán pszichológiailag - pár óra múlva már baromira idegesítő lesz a viselkedésem, szóval ha megérem, előbb utóbb kiakad, és eldurrant aggyal rám fröcsögi majd a valódit, amikor már ki nem állhatja a hatszáztizenötezredik kitaláltat.
Ha megérem, persze.*
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
Kedd Jún. 20, 2017 3:43 pm
 



 

A monitort, amin Négyes és Huszonkettes csörtéje zajlott, csak egy szempár figyelte: Thaddeus Gatwick. Hümmögve tolta feljebb a szemüvegét, majd valamit lejegyzett az előtte lévő papírra, aztán az őrhöz fordult, aki a mellette álló széken ült végezve dolgát.
- Kettőjükre nagyon figyeljen. - biccentett a katona, majd figyelte, ahogyan a férfi elhagyja a megfigyelő szobát. - Semmiképpen ne avatkozzanak közbe, még akkor se, ha megölik egymást.
Lépett még vissza a férfi, majd még egy utolsó pillantást vetett a képernyőre, ahol Négyes szabadulását látta Huszonkettes roppant szorításából, majd elhagyta a termet.
- Miért olyan fontos ez a kettő?
- Nem mindegy, megkaptad a parancsot, hajtsd végre.
- De akkor is furcsa.
A másik katona vállat vont, majd belevetette magát a képernyők tengerébe, hogy teljen a műszak. Sóhajtott egyet, mint Huszonkettes, amikor cellatársa harapásából szabadult és kicsit megnyugodott a hangulat. Szívta a fogát, hiszen bármennyire is jó ötletnek tűnt az azonnali támadás, nem jött ki belőle jól, talán még kicsit rosszabbul is állt, mint előtte. Az étel azonban elterelte a figyelmét és miután felnyalábolta a különböző csomagokat, újra leült az ágyra, hallgatva Négyes hosszú monológját. Egy szárított húst bontott fel, azt kezdte el majszolni, de nem ízlett neki a fokhagymás ízesítésű készítmény, mert a másik csak nem hagyta annyiban a szavak áradatát.
- Hagyd abba! - förmedt a másikra, elgondolkodva azon, hogy vajon miért nevezi ilyen neveken. Egyelőre nem tűnt fel neki a csalfaság, csak a haragját növelte. - Miért hiszed azt, hogy terepre küldenek így? Mégis mi a faszt hiszel magadról? Azt mondták, három nap ebben a cellában? Miért találsz ki szarságokat mellé? Te tényleg ennyire hülye vagy?
Dobta le az ágyra a félig megrágott szeletet, majd Négyes felé fordult. - Ezt meg rohadtul hagyd abba! Idegesítesz! Rohadtul idegesítesz!
Tűrtőztetnie kellett magát, hogy ne mosson be Négyesnek egy öklössel, de ha az ellenfele tovább árasztja el a szavaival, még ez is megtörténhet. Sőt, meg is fog történni!
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 31
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
Szer. Jún. 21, 2017 5:17 pm
 



 

*Nem Huszonkettes az egyetlen, aki szívja a fogát, bár én valószínűleg jobban titkolom nála. Amikor visszaülünk a priccsre, látszólag a legnagyobb gondtalansággal lógázom a lábam, és persze meg sem próbálom elvenni az ételt. Hogy hamis biztonságérzetbe akarom ringatni a másikat, vagy csupán kerülni akarom a konfliktust, az egy nagyon jó kérdés, szerintem én magam sem tudom. Talán mindkettő.
- Mary, gondolkodj! Gatwick azt mondta, szó szerint, hogy együtt fogjuk elvégezni a feladatokat! - hívom fel a figyelmét erre az aprócska tényre (és szándékosan kihagyom a "mégis egymás ellen" részt). Jézusom. Annak képzelem magam, aki figyelt. Egyelőre direkt bosszantás helyett a nevek széleskörű használatára koncentrálok. Különben is, kinek lenne az jó, ha ezen kívül direkt hergelném? Nekem kellene verekednem vele, senki másnak. - Oké, Linda, gondolkodj velem, oké? Szerinted mi a célja ennek a feladatnak, ha nem az, amit én mondtam? Valami célja van, te is tudod, Barbara, semmit nem csinálnak velünk ok nélkül! - Kicsit úgy érzem magam, mintha követ ütögetnék egy bottal, abban a reményben, hogy új Mózesként majd vizet fakasztok belőle. És ezt a csajt, aki nyilvánvalóan indulatkezelési problémákkal küzd és még tök primitív is, kiválasztották ebbe a programba. Na basszus. Lehet, hogy nem is kellene olyan büszkének lennem rá, hogy én is benne vagyok. Nem mondom, fizikailag egy faltörő kos a leányzó, de amúgy... hát, nem hinném, hogy ez annyira különleges lenne a sereg berkein belül.
- Tessék, Susan? Mivel idegesítelek? - meresztek ártatlan szemeket, bár lassan felmerül az a probléma, hogy ki fogok fogyni a hirtelen előkapható nevekből. Az én olvasmány- és ismeretségi élményeim is végesek, végtére.
A öklöst meg megérdemlem majd, de sajna a stratégiám ezzel jár. Tényleg reménykedem benne, hogy egy-két nap elég lesz ahhoz, hogy dühében rám fröcsögje az igazi nevét. Még az is lehet, hogy utána én is elárulom neki az enyémet. Végtére én tényleg úgy gondolom, hogy ez egyebek mellett az együttműködési készségeink próbája is, hiába volt az negatívum a süteményes feladatnál. Senki sem akar veszélyes fegyvert faragni olyanokból, akik képtelenek másokkal dolgozni.*
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
 



 

Vissza az elejére Go down
Gatwick & a Négyes alany - Dancing with the devil himself
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Alternatív :: 
Temetetlen múlt
-
Ugrás: