HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Kert (Brighton-birtok)

Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Kert (Brighton-birtok)
Csüt. Ápr. 20, 2017 7:58 pm
 



 



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Polgárság

Kor : 27
Avataron : Emilia Clarke

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Vas. Ápr. 23, 2017 1:46 pm
 



 

 
Marcia & Savannah



Egyáltalán nem számítottam látogatóra, bár ez nagy általánosságban elmondható volt rólam azóta, hogy visszatértem Seattle-be. Ám annak ellenére, hogy nem akartam senkivel felvenni a kapcsolatot, mintha a sors folyamatosan régi ismerősöket sodort volna az utamba, pusztán azért, hogy ne zárkózhassak be teljesen. Pedig szerettem volna, istenemre mondom, hogy más vágyam sem volt, csak hogy ülhessek és sajnálhassam magam. Ugyanakkor rá kellett döbbennem, hogy talán mégis nagyobb szükségem volt körülöttem ismerősökre, mint azt hajlandó lettem volna bevallani még saját magamnak is.
A mai estét arra szántam, hogy újabb üveg bort nyissak fel, és miközben elfogyasztom azt, beszámoljak telefonon a Los Angelesben maradt barátnőmnek az itteni dolgokról. Már jó ideje kerültem ezt, és hiába hívogatott, egyszerűen nem voltam hajlandó bővebben beavatni. Eddig. Most elérkezettnek láttam az időt arra, hogy megtegyem, még ha nem is fűlött hozzá a fogam. Sejtettem, hogy nem fog különösebben megdicsérni a depresszív, antiszociális viselkedésem miatt, de Joanne akkor sem az anyám, hogy megmondja, mit csináljak. Csak egy, a kevés hozzám közel álló közül, ezt nem felejthettem el még akkor sem, amikor mérges lettem rá, mert azt mondta, amit nem akartam hallani.
- Nem érdekel, Joanne! Még mindig nem tűnt fel. Teljesen feleslegesen csinálom az egészet! – most már indulatosan járkáltam, nagyjából a beszélgetésünk huszadik perce környékén araszolva. Nem voltam olyan lendületes a sérülés miatt, mint általában lettem volna, de már egész jól ment a járás. Szükségem volt még kezelésekre, és akkor sem ígérték, hogy teljesen észrevehetetlen lesz majd később. De én bíztam benne, bíznom kellett benne. Másom sem maradt már, csak a remény, és olykor-olykor az is elég csekélykévé zsugorodott.
- Tarts ki, még megérkezhet késve is! – biztatott Jo, mintha kötelező lenne neki. Szerettem volna újabb litániába fogni arról, hogy ez mennyire rossz ötlet volt, és milyen ostoba voltam, hogy hagytam magam belerángatni ebbe az egész ügybe az örökségem miatt, amikor megszólalt a csengő. Először nem is foglalkoztam vele különösebben, úgy gondoltam, majd a személyzet intézi a dolgát. De ahogyan a múltkor sem tették, úgy most sem került rá sor.
- Várj egy kicsit, valaki jött! Később visszahívlak, de ezek úgy látszik, hogy esténként már egyáltalán nem hajlandóak elvégezni a munkájukat… - háborogtam az orrom alatt morogva, mire egy könnyed kacagást kaptam válaszul.
- Szegény barátnőm, nem nyalják ki a fenekét! – dühösen, köszönés nélkül bontottam a vonalat. Nem fog rajta megsértődni, ez nyilvánvaló volt, én viszont elég morcos lettem ahhoz, hogy megszakítsam a hívást ilyen udvariatlan módon. Menet közben leraktam az egyik komód tetejére a borral teli poharat, hogy aztán én magam nyissam ki az érkező előtt a bejárati ajtót. És egyből arra is sikerült rájönnöm, hogy fogalmam sincs, ki lehet az illető.
- Jó estét! Miben segíthetek? – érdeklődtem, mintha csak itt dolgoznék.
Vissza az elejére Go down
Marcia Leann Cross
avatar
Oktatás

Kor : 26
Avataron : Victoria Justice

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Kedd Ápr. 25, 2017 3:44 pm
 



 

A telefonom csörgésére pattanok fel a kényelmes fotelből. Felveszem és egy idegen hang szólal meg.
- Marcia Cross?
- Igen én vagyok. – fogalmam sincs mért kereshetnek, most. – Miben segíthetek?
- Azt hiszem inkább én segíthetek magának. – összeráncolom a szemöldököm. – Daniel Marshall vagyok. A nyomóz akivel egy hónappal ezelőtt beszélt. – biztosan azért tette hozzá mert hallotta fogalmam sincs ki az.
- Igen emlékszem. –  már remélni sem mertem, hogy valaha visszafog hívni ez a nyomozó. – Csak nem találtak valamit?- szemeim reménykedve felcsillannak.
- De igen. – mondja örömmel a hangjában. Reméltem is. Nagyon sokat fizettem azért, hogy valamit találjon. – Találtunk egy szálat ami az apjához vezethet.
- Megtalálták az apámat? –  hangom ujjongásnak hangzik. Végre, valami nyom van az apámhoz. Milyen sok évet kellett várnom erre.
- Nem, nem az apját találtuk meg. – hangzik az elszomorító válasz. Hirtelen az én hangulatom is megváltozik. Talán nem kellett volna beleélnem ebbe annyira magam. – De egy rokonját megtaláltuk.
- Egy rokonomat? –  elcsodálkozom. Erre nem gondoltam.
- Igen. Az unokatestvérét. –  jön a gyors válasz. Van egy unokatestvérem. Azt se tudom, mit gondoljak. Unokatestvér? – A neve Savannah Callahan. Egy birtokon lakik. Megadjam a címét? –  a falra bámulok mereven. Most valahogy nehezemre esik, arra gondolni, hogy végre találkozhatok apám egyik rokonával, az unokatestvéremmel. Szinte hihetetlen ez az egész. – Hahó. Itt van? – ragad ki az elbambulásomból.
- Igen itt vagyok. Megadhatja a címét. – válaszolom izgatottan. A férfi lediktálja Svannah címét, én pedig lejegyzem egy apró cetlire.  – Nagyon szépen köszönöm. – hálásan fogom kezemben a kis papírost. – Viszont hallásra.
***
Meg keressem vagy ne keressem. Napok óta csak ez a gondolat kering bennem. Fogalmam sincs mit tegyek. Félek a találkozástól és attól, hogy mit is mondjak neki. Anyámnak egy szót sem szóltam az egészről. Jobb ha nem tud semmiről semmit, mert még lebeszélne. Oké. Rendben. Legyen. Erőt veszek magamon, szépen felöltözöm. Magamhoz veszem a táskám és a kis cetlit, amire rájegyeztem életem legfontosabb észrevételét. Fogok egy taxit és a címre vitetem magam. Este van. Gyönyörű szép este. A taxi lassan megáll. Én meg bizonytalanul szállok ki belőle. Egy káprázatos birtok előtt állok, remegő lábakkal. Miközben az ajtó felé megyek, körbenézek. Kedves, csendes hely. Az ajtó előtt megtorpanok. Kifújom magam és bekopogok.
- Őőő... Savannah Callahant keresem. – motyogom miután kinyílt az ajtó és egy hölgy áll előttem. – Oh. Örvendek. Az én nevem Marcia Cross.- mutatkozom be udvariasan. - Elnézést, hogy ilyen későn zavarlak. De egy nagyon fontos ügyben kell beszélnem veled. – azt sem tudom hirtelen mit is mondjak. Nyilván hülyén néz ki, hogy egy tök idegen keresi késő este.
- Hogy miért is kereslek? Ez hosszú elmondanom. – megállok egy pillanatra. Talán jobb ha mégis, itt magyarázom el. – Nos hol is kezdjem. – hogyan tudnám elmondani minél egyszerűbben, hogy ne érje sokként, ahogy engem is ért.
- Biztosan el sem tudod képzeni, hogy miért kereslek ilyenkor. –  kezdek bele. – Az a helyzet, hogy én is furcsállom ezt az egészet.  – az ujjaimmal játszom közben. – Ha nem volna nyomos okom rá nem is jöttem volna ide, sőt azt sem tudnám ki vagy. – összevissza zagyválok mindenféle dolgokat. –Tudod, az apámat keresem, mert nem ismertem őt. Felfogadtam egy magánnyomozót. –  magyarázkodom, aztán kissé elcsendesedek.
- Azt hiszem maga az unokaestvérem. –  vágom rá gyorsan és őt figyelem, hogy hogyan fog reagálni erre.


Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Polgárság

Kor : 27
Avataron : Emilia Clarke

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Kedd Ápr. 25, 2017 9:03 pm
 



 

Nem különösebben rajongtam azért, hogy este hívatlanul állítottak be hozzám. Mióta idejöttem, immár másodszor, csak ezúttal fogalmam sem volt arról, hogy mégis ki ácsorog a küszöböm előtt. Eme tanácstalanságomat tükrözte az is, hogy a homlokom ráncba szaladt, az egyik szemöldököm pedig kérdőn szökött fel. Akárhogy törtem is a fejemet, nem ugrott be, hogy már találkoztam volna az egyértelműen zavarban lévő lánnyal.
- Értem. És milyen ügyben keresi? – érdeklődtem, egyelőre még nem árulva el, hogy már meg is találta, akit láthatóan nagyon keresett. – Aha… oké, Marcia. – nyugtáztam a nevet, amint bemutatkozott. Úgy tűnt, hogy olyannyira sikerült zavarba jönnie, hogy nem is nagyon figyelt arra, hogy mit mondtam, vagy hogy egyáltalán engem keres-e. Így abszolút feleslegesnek látszott a próbálkozásom, hogy esetleg letagadhassam magam, ha úgy látnám, hogy nincs kedvem beszélni vele.
Beletörődően sóhajtottam egyet, fáradtan dörgölve meg az arcomat. Úgy éreztem, hogy egy ilyen pörgős lányhoz én most túl fáradt vagyok, ráadásul valamennyit a bor is kellemesen bódított rajtam, de nem véletlenül ittam ma este is.
- Nos, akkor kezdj bele valahol! – sürgettem kicsit, egyik lábamról a másikra helyezve át a súlyomat. Most már nem tettem úgy, mintha nem én lennék Savannah, bár az is igaz, hogy még mindig nem erősítettem meg ezen gyanúját. Úgy tűnt, hogy eszébe sem jutott, hogy esetleg lehet személyzet is egy ilyen nagy házban. Ha pedig itt tartunk, akkor én is szerettem volna tudni, hogy mégis merre vannak. Talán megspóroltak volna nekem egy elhadart beszélgetést. – Mondjuk az elején… - mondtam türelmetlenül. Elhiszem én, hogy teljesen ki volt, ez látszott rajta, de az nem tetszett, hogy nem jutottunk el a lényegig, és csak az időmet rabolta. Talán nem tettem a legjobb benyomást így kapásból, de nem izgatott különösebben. Senki sem mondta, hogy kedves és elbűvölő teremtés lennék, még ha tudtam is az lenni.
- Nem, tényleg nem tudom elképzelni! Nézd Marcia… mi lenne, ha nem kerülgetnénk a forró kását tovább, és kiböknéd, hogy miért jöttél?! – eddig tartott, most untam meg. Nem akartam nagyon udvariatlan lenni, de ő jött késő este, és zavart meg a telefonálásom közepette. Most már nem is tűnt olyan rossznak az egyedüllét. – Én még mindig nem tudom, hogy te ki vagy! – morogtam az orrom alatt, mintegy mellékesen, de láthatóan különösebben így sem zökkentettem ki a monológjából, amit előadott itt nekem nagy hirtelenjében.
- Aha. Nos, egyet mondhatok, itt biztosan nem találod meg! – zártam rövidre, vagy legalábbis megpróbáltam. Ha a nevelőapám zabigyereke lenne, az nagyon rosszul venné ki magát. Nem jött volna túl jól, ha még egy várományosa bukkan fel az örökségnek, bár nyilván ő már nem is kerülhetne bele a végrendeletbe. Mivel gyorsan meg is nyugtattam magam ezzel kapcsolatban, így kezdett helyreállni a lelki békém, legalábbis addig a pillanatig, amíg nem dobta be a bombát. Először fel sem fogtam, csak pislogtam rá, ám végül csak elnevettem magam kurtán.
- Hogy a micsodád? – megráztam a fejemet. Nem akartam én kinevetni, de elég nagy képtelenségnek hangzott. – Ne haragudj, de szerintem ez valami félreértés lesz, nekem nincsenek már rokonaim… Az a magánnyomozó valamit nagyon elnézhetett. - jelentettem ki határozottan, bár az ajtót azért még nem csaptam rá az orrára.
Vissza az elejére Go down
Marcia Leann Cross
avatar
Oktatás

Kor : 26
Avataron : Victoria Justice

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Szomb. Május 13, 2017 1:07 pm
 



 

Ahogy sejtettem nehezen hiszi el amit mondtam. Mért is vártam volna többet. Ugyanebben a helyzetben én is nehezen hinném el ezt az egészet. Most érzem azt, hogy jobb lett volna, ha nem egyből idejövök hanem telefonon keresem meg és valami bizonyítékok is szerzek erre. Bár az is igaz, hogy személyesen közölni az ilyesmit mégis csak előnyösebb. Így talán jobban láthatja rajtam, hogy nem vagyok az a fajta típus aki,  egy sanda gyanú miatt jönne csak ide. Nem szoktam én senkit sem becsapni. Ezért is fogadtam fel a magán nyomozót, hogy valami nagyobb bizonyítékot szerezzen mindenre.
- Nem. Biztosan nem félreértés. - magyarázom határozottan. Ha ő sem tudott rólam akkor jól becsaphatták. Azt hittem, hogy csak én nem tudok erről a rokoni szálamról. De úgy látszik, hogy tévedtem. - A magánnyomozóm teljesen biztos benne. Bizonyítéka is van rá, ami sajnos most nincsen nálam. De ha szükséges elhozom neked. -  Van egy olyan érzésem, hogy lehet, hogy szükség lesz erre a lépésre, talán még többre is. Fogalmam sincs pontosan mit talált Mr. Marshall még én sem láttam a dokumentumokat. Úgy gondoltam, hogy később megyek el értük, előbb szerettem volna megkeresni ezt a bizonyos rokonomat. Talán nem jól tettem....
- Tudom, hogy nagyon hihetetlen.  -motyogom, kifejezve ezzel, hogy én magam is nehezen hiszem el ezt az egészet. De a magánnyomozó biztos benne, hogy teljesen igaz amit talált és hogy ez a lány az egyik rokonom. Azt is mondta, hogy ha kell még több bizonyítékot tud keresni erre. - Elhiheted én is nagyon meglepődtem, mikor ezt hallottam. Kértem, hogy még egyszer bizonyosodjon meg róla. De ő azt mondta, hogy nem kell. Biztos forrásból tudja, hogy te a rokonom vagy. -  valójában ezzel magamat is próbálom meggyőzni. Fogalmam sem volt róla, hogy apámnak testvére, unokahúga vagy akármije lenne. Igazabból azt sem tudom, hogy vannak-e rajtam kívül gyerekei még. Reméltem, hogy az unokatestvéremtől talán többet megtudhatok. Most már kezd egyre rosszabb ötlet lenni, hogy idejöttem, de már nem tudom visszaforgatni az időt. Anyám biztosan lebeszélt volna erről, ha elmondom mit talált a magánnyomozó.
- Figyelj. Ha szeretnéd elmehetnék együtt ehhez a magánnyomozóhoz, hogy többet megtudjunk tőle. Vagy akár meg is adhatom neked a telefonszámát, ha csak te szeretnél beszélni vele. - ajánlom fel az eshetőséget. Ha beszélnénk Mr. Marshallal akkor lehet mutatna olyan bizonyítékot ami alátámasztja mindezeket és meggyőz a rokoni kapcsolatunkról. Előveszek a táskámból egy papírost meg egy írószert, és írni kezdem rá a telefonszámot. Majd átnyújtom Savannahnak.
- Tessék. Ha szeretnél beszélni vele és többet megtudni.
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Polgárság

Kor : 27
Avataron : Emilia Clarke

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Szomb. Május 13, 2017 7:43 pm
 



 

- Hát, ezt erősen kétlem! – mondtam újra, kitartva amellett, amit gondoltam. Lehet, hogy ő tényleg elhitte ezt, és azért bizonygattam ennyire magabiztosan az igazát, de nekem akkor is furcsa volt az időzítése. Éppen akkor tűnik fel, amikor egy kisebb vagyon várományosa leszek. Oké, ez nem volt publikus, de egy magánnyomozó – már ha tényleg létezik – talán simán kideríthette ezt. Vagy az egész egy rossz tréfa, és őt is csőbe húzták, meg engem is megpróbáltak megviccelni. Csak tudnám, hogy kinek jut eszébe ilyesmivel szórakozni…
- A magánnyomozó lehet, hogy biztos benne… vagy legalábbis azt adja elő, de te is gondolkodás nélkül elhiszed, amit ő mond? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet. Főleg, amikor kiderült, hogy nincs is nála semmi, amivel ezt bizonyíthatná. – Lehet, hogy ez a nyomozó csupán az elvégzett munkáért járó pénzt akarta megkapni, és keresett valaki olyat, akinek nincsen családja, így nem is bizonyítható teljesen a dolog. – vetettem fel az ötletet, mert ez számomra teljesen logikusnak tűnt. Vannak olyanok rengetegen, akik szívesen használták ki fiatal lányok naivitását. Márpedig ő kicsit annak tűnt, hiába saccoltam volna közel egyidősnek magammal. Az élet mindenkit mássá formál, én megtapasztaltam már, hogy milyenek tudnak lenni az emberek.
- Igen, eléggé hihetetlen. Lévén, hogy az anyámnak nem volt testvére. – közöltem vele szigorúan. Már csak ebből kifolyólag is egészen lehetetlen volt a dolog, és mivel az apámmal már azóta nem találkoztam, hogy az eszemet tudom, így ő eszembe sem jutott, mint lehetőség. – Kíváncsi lennék én, miféle biztos forrás az… - morogtam az orrom alatt. Természetesen nem gondoltam komolyan, mert egyáltalán nem érdekelt, hogy honnan szedte ezt a képtelenséget. – Egyáltalán miért kerestettél engem? – ráncoltam ezúttal a homlokomat, ahogy a vonásait tanulmányoztam. Ha meg nem engem, akkor is, mi szüksége volt neki rokonokra?
- Miért akarnék többet tudni? – megráztam a fejemet. Engem ez az egész abszolút nem érdekelt. – Nem is értem, miért ragaszkodsz ennyire ehhez. Nem is ismersz engem… - ez teljesen nyilvánvaló volt, mégis úgy csinált, mintha a rég nem látott nagyanyját találta volna meg. Pedig én nagyon nem voltam ennek még csak a közelében sem, ami azt illeti. – Öhm, oké, köszi. – vettem el zavartan a telefonszámot, és azonnal le is raktam a nem messze lévő komódra.
- Nézd, Marcia… - kezdtem bele, majd sóhajtottam egyet gondterhelten. – Igazából fogalmam sincs, hogy mit vársz tőlem. Azt sem tudom, hogy miért jöttél ide, vagy mit kellene erre mondanom, de ha nagy egymás nyakába borulást, meg efféléket szerettél volna, akkor rossz ajtón kopogtatsz. Nem ismerlek téged, és te sem ismersz engem. Még ha igaz is, amit mondasz, ezen nem változtat. Ez csak egy vérségi kötelék, nem több. – nekem pedig ezek nem sokat jelentettek, erre nyilván ő is rájött. Ha azt hitte, hogy majd most kiugrok örömömben a bőrömből, akkor többet kellett volna nyomoztatnia utánam azzal kapcsolatban is, hogy milyen vagyok.
Egyébként az legalább tényleg nagyon érdekelt, hogy miért keresett fel, mire számított. Vagy egyáltalán mit akart tőlem?
Vissza az elejére Go down
Marcia Leann Cross
avatar
Oktatás

Kor : 26
Avataron : Victoria Justice

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Kedd Május 16, 2017 5:07 pm
 



 

- Figyelj. Igen tudom. Nem ismersz és nem ismerlek. Nem vártam nyakba borulást, sem semmi egyebet. Igen ez egy vérségi kötelék és semmi több ahogy te mondtad. Nem rossz szándékból jöttem ide, nincsenek hátsó szándékaim. Csak szerettem volna megismerkedni veled, egy kicsit. - nem gondoltam, hogy ennyire rideg fogadtatásban lesz részem. És most már kezd nagyon idegesíteni ahogy beszél velem, így én is más hangsúlyra váltok. Eleinte szimpatikusnak tűnt Savannah, de most valahogy inkább ridegnek és barátságtalannak. - Igazából ahhoz is sok erőt kellett vennem, hogy ide jöjjek. - vallom be, hogy én se seperc alatt döntöttem el, hogy most akkor elfogok jönni ide. Ez sok vívódás eredménye. De most egyre jobban úgy tűnik, hogy jobb lett volna ha nem teszem. - Nem ismertem az apámat, sem a családját. Semmit sem tudok róla. Amikor felfogadtam a magánnyomozót akkor arra számítottam, hogy őt fogja megtalálni és nem valami rokonságát. - folytatom tovább a mondandómat. Kicsit talán hevesebb a hangsúlyom mint amilyen eddig volt. - Ehelyett téged talált meg. - hangsúlyozom ki. Van egy olyan érzésem, hogy nehéz lesz elhitetnem vele ennek az egésznek az igazságát.  
- Szerinted, ha nem mondta volna azt nekem, hogy biztos benne, hogy a rokonom vagy idejöttem volna? - igazából költői kérdésnek szántam ezt mert gyorsan folytattam is amit mondani akartam. - Szóval nem vagyok csaló sem valami szélhámos. Csupán csak az életem egy részét keresem. Szeretnék többet megtudni erről az oldalamról is. Apámról, meg az ő rokonairól. - mintha őszinteségi rohamom volna. Még magam sem hiszem el, hogy kimondtam gondolataimat.
- Csak beszélgetni szeretnék. Egy félórácskádat rabolom el ígérem és utána eltűnök az életedből ha úgy akarod.- adok egy ajánlatot neki, hátha így könnyebben ráveszem, hogy meghallgasson. Ha beleegyezik talán egy kicsit többet megtudhatok a családomról, ha meg nem enged be akkor tovább kell keresnem valami nyom után.
-Nos mit mondasz?
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Polgárság

Kor : 27
Avataron : Emilia Clarke

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Kedd Május 16, 2017 8:53 pm
 



 

- Mégis miért? – kérdeztem őszinte kíváncsisággal. Tényleg nem értettem, hogy miért szeretett volna engem megismerni. Eddig sem voltam az élete része, és ki tudja, hogy ezután mi lesz. Én nem sokat tudtam hozzáadni az életéhez, ez biztos. Egyelőre még én magam sem találtam a helyem, ezért is voltam talán ennyire elutasító vele. Alapvetően sem én voltam a kedvesség mintapéldánya, ez tény, de most azt hiszem még a szokottnál is rosszabb pillanatot sikerült kifognia. Rossz az időzítés, hogy úgy mondjam.
- Hát, pedig szerintem senki nem kényszerített rá. Ha ilyen nehéz volt, nem lett volna muszáj… - és nekem is megspórolt volna legalább egy kis bosszúságot. Nem vele volt nekem igazán bajom, hanem jelenleg az egész világgal, beleértve saját magamat is, de ezt most nem kezdtem el kifejteni neki, hiszen semmi köze nem volt hozzá. – Értem. – biccentettem, és kezdtem érteni, hogy ezek szerint nem az anyám ágáról származtatja magát, így talán még lehetett is valami abban, amit mondott. Csak az volt kizárt, hogy anyám felől legyen a rokonom, de az apámról még én sem tudtam nyilatkozni.
- Persze, és amit a magánnyomozó mond, az készpénz, és minden pontosan úgy van, ahogy ő állítja! – forgattam a szemeimet. Úgy látszik, hogy az előbb nem értett meg. Oké, hogy ezt mondta neki az a fickó, de attól még semmi nem volt biztos. – Bármit mondhat neked, amiről úgy gondolja, hogy hallani akarod. Odalök egy csontot, te kifizeted, és mire rájössz, hogy hazudott, már rég árkon-bokron túl van. Ennyire nem ismered az embereket? – kicsit azért bosszantott a naivitása. Az emberek hazudtak azért szemrebbenés nélkül, hogy pénzt csikarjanak ki a társaikból. Ez annyira régóta így volt már. Két dollárért is képesek voltak megölni egymást, nemhogy hazudni!
- Lehet, hogy te tényleg elhiszed ezt, de nem bizonyítja semmi, hogy valóban igazat mondasz. – ezzel persze csak annyit akartam mondani, hogy nem néztem sem csalónak, sem szélhámosnak. Attól még, hogy ő váltig állította ezt, mert tényleg komolyan elhitte, még az igazságtartalmával lehettek problémák. – Értem. Hát, egy biztos… ha tőlem vársz választ a kérdéseidre, akkor rossz helyen keresgélsz. Nem láttam az apámat három éves korom óta, és nem is tudok róla semmit. Sem a családjáról. – közöltem nemes egyszerűséggel. Engem már hidegen hagyott ez a téma, onnantól kezdve, hogy nem volt része az életemnek. – Nem is értem miért keresel valaki olyat, aki faképnél hagyott. – ráztam meg a fejemet értetlenül. Én sem kerestem az enyémet, mert ha ő nem akart része lenni az életemnek, én sem szándékoztam rátukmálni magam. De hát mások vagyunk, ez ebből is látszott.
- Nem látom sok értelmét, de rendben. Úgy látom, hogy addig úgysem tágítasz innen… - sóhajtottam végül beletörődően, és elálltam az útból, hogy be tudjon jönni az ajtón. – Kérsz valamit inni? – próbáltam felvenni a jó házigazda szerepét, bár nem ment tökéletesen.
Vissza az elejére Go down
Marcia Leann Cross
avatar
Oktatás

Kor : 26
Avataron : Victoria Justice

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Szer. Május 17, 2017 11:09 am
 



 

Meglepődtem, hogy csak így beenged. Azok után ahogy beszélt és viselkedett velem, azt hittem, hogy elfog küldeni. Amint elindulok befelé elégedetten elmosolyodok, úgy, hogy ne vegye észre. Na, most már csak azt kellene eldöntenem mit is fogok mondani neki. Igazából még én sem tudom mit szeretnék megtudni, főleg, hogy azt mondta nem látta az apját már nagyon rég óta. Hát igen... ez nehéz lesz. Amikor bemegyek először megtorpanok pár lépésnyire az ajtótól. Ha majd hellyel kínál beljebb megyek, ha meg nem, nekem itt is jó lesz beszélgetni.
- Igen köszönöm, egy ásványvizet elfogadnék. – válaszolom kedvesen imént feltett kérdésére. Eléggé megszomjaztam, ebbe a nagy magyarázkodásba. Jócskán kiszáradt a szám. Amúgy is egy igazi kis réce vagyok ha vízről van szó, és most már kb egy félórája nem ihattam semmit.
- Azt már felfogtam a beszédedből, hogy te nem igazán vagy kíváncsi rám. – csak hogy tisztázzuk ezt az egész dolgot, jobbnak látom ha elmondom mit gondolok. – Tudom, hogy örültségnek hangzik, hogy én szeretném megtalálni az apámat. Az apámat aki tulajdonképpen elhagyta anyámat mielőtt megszülettem volna. – sóhajtok egyet és Savannahra nézek. – Igen, igen gyakorlatilag nem akart engem. De én mégis szeretnék megtudni róla pár dolgot. – teszem hozzá határozottan. Hogy miért is szeretném megtalálni magam sem tudom. Vagy ha megtalálom mit is fogok mondani neki, fogalmam sincs. – Talán azért, hogy összerakjam magamban a képet. Azt már tudom, hogy anyámtól mit örököltem mind külsőleg mind belsőleg. De pont ugyanezt szeretném megtudni az apámtól is. Lássam, hogy a többi jellemem melyik része van tőle. – nagyon hülyének hangzik ez így, de én mindig is szerettem volna tudni, hogy miből vagyok összerakva. Lehet ez a jövőbeli szakmám ártalma. – De mégis a legfontosabb dolog amit meg akarok kérdezni tőle, hogy mért hagyott el engem. –hajtom le a fejem. Az is meglehet, hogy nem is állna szóba velem. Nem tudom. – Persze benne van a pakliban, hogy csalódni fogok. Vagy az is, hogy szóba sem áll velem. De én vállalom a kockázatot. – mindezek nem is érdeklik őt, azt hiszem, mégis nekem ez így jobb, hogy kimondom.
- Te sosem akartál tudni, semmit sem az apádról? –bököm ki a kérdést, gondolkodás nélkül. Előfordul velem, hogy csak így hirtelen felteszek kérdéseket embereknek. Feltételeztem, hogy megeshet, hogy nem is fog válaszolni nekem, de nem is ezt vártam. – Mondjuk megértem. Lehet csak én vagyok ennyire elszánt ezzel kapcsolatban. – vallottam be. – Anyám nekem nem akar elmesélni semmit sem, ezért vetemedtem erre, hogy majd egyedül nyomozzak. – Hu, de ha tudná, biztosan veszekedés lenne belőle. Ahogy az anyámat ismerem, pár napig szóba sem állna velem.
- Amikor a magánnyomozó felhívott, hogy talált egy szálat ami elvezethet az apámhoz, nagyon megörültem. Ez voltál te. Azt hittem, egy kicsivel közelebb kerültem hozzá. – visszatérve arra amiért ide jöttem. – De így, hogy tudom te sem tudsz többet mint én, lehet, hogy reménytelen a dolog. – elszomorodom. – Ha már itt vagyok, egy aprócska reményt vettek abba, hogy talán meggyőzhetlek arról a tényről, hogy rokonok vagyunk és kicsit kedvesebben beszélsz majd velem. – vettek rá egy pillantást. – Csak egy beszélgetés, hogy megismerjük egymást. Nem több. Vagy te nem vagy kíváncsi a rokonodra? – kérdezek rá. Mert én ha már megtaláltam kíváncsi vagyok rá. Arra, hogy milyen, igaz abból már elég sokat tudok. Vagy, hogy mit szeret, a hobbijáról, mivel foglalkozik. – Nem mindennap találja meg az ember egy rokonát. – teszem hozzá. – Én pozitívan állok a dolgokhoz, és szeretek új dolgokat, embereket megismerni. – próbálok barátságosan viselkedni. – Benne van a pakliban az is, hogy jó barátnők leszünk. – na jó lehet, hogy nem, de mégis nem lehet elvetni ezt a dolgot sem. – Mindegy. – vonok vállat. – Szép helyen élsz. – nézek körbe. – Egyedül vagy a szüleiddel?
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Polgárság

Kor : 27
Avataron : Emilia Clarke

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Szer. Május 17, 2017 7:43 pm
 



 

Attól még, hogy nem mondtam neki semmit, láttam rajta, hogy mekkora diadalként élte meg, hogy beengedtem a házba. Pedig ez igazából nem jelentett semmit, csak hogy nem volt kedvem tovább ácsorogni a bejárati ajtóban. Amúgy is kezdett megfájdulni a lábam, így aztán intettem, hogy jöjjön csak.
- Rendben! – bólintottam. – Menj, ülj le nyugodtan a nappaliban. Arra! – igazítottam útba az impozáns nappali irányába, míg én az előtérből a konyha felé indultam meg. Alig pár pillanat volt csupán, már vissza is tértem hozzá, idő közben felmarkolva a félbehagyott boromat, amit az egyik komód tetejére raktam le. – Parancsolj! – egy kis üveget, és egy poharat nyújtottam felé, amennyiben pedig elvette, úgy helyet foglaltam az üres kanapén.
- Egyszerűen csak nem látom értelmét! – vontam meg a vállaimat, beismerve, hogy tényleg nem igazán voltam kíváncsi erre a beszélgetésre. Közben kortyoltam egyet, és hagytam, hadd beszéljen. Úgy tűnt, hogy az nagyon megy neki, feleslegesen árasztani a másikra a szót. Én csak olyan társaságban eresztettem bő lére a mondandómat, akit nagyon kedveltem, de Marciáról az égvilágon semmit nem tudtam, és abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán szeretnék ezen változtatni. – Értem. – bólintottam egyet kurtán, aztán mégis megráztam a fejemet. – Nem, hazudtam. Egyáltalán nem értem, hogy miért vagy kíváncsi valaki olyanra, akit te már a születésed előtt sem érdekeltél… - mondtam ki kerek perec azt, amit gondoltam. Nem tehetek róla, de nem láttam értelmét annak, hogy finoman fogalmazzam meg a gondolataimat.
- Elég nagy baj, ha nem vagy teljesen tisztában önmagaddal, és olyantól várod a megváltást ebben az ügyben, akit fikarcnyit sem érdekelt a sorsod. Ezzel szerintem nem fogod megtalálni azt, amit keresel, csak még rosszabb lesz. – én tényleg így gondoltam, de az ő döntése, hogy mit kezd az életével. Az biztos, hogy én nem tettem volna ilyen ostobaságokat, de kettőnk közül talán én voltam az, aki inkább a földön állt mind a két lábával. Még ha azok fájós lábak voltak is jelenleg. – És attól jobb lesz, ha tudod? – vontam fel a szemöldökömet, hosszasan magam elé nyújtva a lábaimat. Jól esett végre ülni egy kicsit, még ha nem is vallottam be magamnak se.
- Ennyire mazochista hajlamokkal küzdesz? – ráncoltam a homlokomat értetlenül. – Elég nagy az esélye annak, hogy ezek után nem fog kiugrani a bőréből örömében, ha képes volt faképnél hagyni a terhes anyádat. Nem értem, miért vágysz egy olyan ember után, akitől soha semmit nem kaptál. – és láss csodát, tényleg nem értettem, ezt pedig nem is voltam rest szavakkal is kifejezni. – Nem! Miért akarnék? Élt velünk, és úgy döntött, nem kér többet sem belőlem, sem az anyámból. Azóta sem keresett meg soha, és jobban is teszi. Valószínűleg elküldeném melegebb éghajlatra, ha találkoznék vele. Veled ellentétben én pontosan tudom, hogy ki vagyok, és hogy saját magamon kívül kinek köszönhetem mindazt, amim van. – természetesen az anyámnak, és annak a férfinak, aki ezerszer inkább volt az apám, mint az, aki nemzett. De ezt most nem fejtettem ki neki.
- Talán azért nem akar mesélni, mert úgy érzi, hogy nincs mit mesélnie, mert még ennyit sem érdemel az a gyáva. – vetettem fel a lehetséges magyarázatot. Elképzelni sem tudtam, mit érezhetett szegény nő, mikor várandósan magára maradt. – És talán így is van jól! – rántottam meg a vállaimat. Talán tényleg reménytelen, talán nem. Én nem vágytam rá, hogy megismerjem az apját, sem a sajátomat. Ha mind a ketten ilyenek voltak, egyikük sem érdemelt meg minket, vagy azt, hogy bánkódjunk a hiányuk miatt.
- Nem igazán tudom, mit kéne mondanom erre. Én eddig is tökéletesen jól megvoltam. – valószínűleg túl kemény voltam, de tényleg nem voltam rá annyira kíváncsi. Lassan inkább sajnálni kezdtem, és ez szerintem egyáltalán nem egy pozitív érzés. – Főleg, ha nem is keresi… - dünnyögtem az orrom alatt, mielőtt kortyoltam volna egyet. Természetesen magamra gondoltam, hiszen én nem kerestem semmiféle rokont, az mégis megtalált. És nem voltam tőle elragadtatva különösebben. – Igen, azt látom. Nem értem, hogy nem fáradsz el benne. – mármint a rengeteg pozitív gondolattal, de úgy gondoltam, hogy biztosan értette ő is. – Igen, tudom – biccentettem, automatikusan körülnézve. – Mint már említettem, nincsenek már rokonaim. Ez azt takarja, hogy nem élnek a szüleim. – tagoltan beszéltem, már-már magyarázóan. – Még csak évek óta nem is lakom a városban sem… - tettem hozzá, csak hogy értse, valószínűleg pár hónappal ezelőtt esélye sem lett volna arra, hogy megtaláljon. Illetve nem gondoltam, hogy emiatt Los Angelesbe utazott volna.
Vissza az elejére Go down
Marcia Leann Cross
avatar
Oktatás

Kor : 26
Avataron : Victoria Justice

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Szomb. Május 20, 2017 3:12 pm
 



 

- Aham. Értem.-helyeseltem a válaszára. Szóval nincsen családja. Most már kezdem érteni miért ennyire, elutasító. Szegény teljesen egyedül van, nincs akihez fordulhatna ha valami gondja van. El sem tudom képzelni milyen rossz lehet neki. Ilyenkor örülök neki, hogy nekem még ott van az édesanyám aki mindenben támogat, vagyis majdnem mindenben. Mondjuk az, hogy egyedül van még nem mentség arra, hogy ilyen mogorva és barátságtalan legyen másokkal.
Ahhoz képest, hogy ne élt ez idáig a városban szép nagy lakása van. Kissé furcsa, hogy ilyen hamar ekkora benn valóra talált. Ha nincsenek rokonai akkor kizárt, hogy örökölte volna.
- Ha szabad kérdenem, hol éltél eddig? - próbálok tudakozódni. Nem azért, mert kíváncsi volnék rá ennyire. Inkább csak barátkozni szeretnék. Ismerős érzés, én sem itt éltem le az egész életemet. - 10 éves koromig én sem itt éltem, hanem Londonban. - mutatkozom be, mesélvén egy kicsit magamról. - Ott is születtem. Te hol születtél? - hátha kedvet kap, majd ő is az ismerkedéshez. Bár ahogy érzem, nem sok esély van erre. - Anyám szépségkirálynő volt. - motyogom, aztán elhallgatok. Bizonyára nem érdekli őt ez az egész. Így inkább más témára térek. - Apám állítólag orvos itt Amerikában, Seattleben. A nagymamám elmondása szerint nem is tud rólam. - hátha ebből megéri mért, próbálom ennyire megtalálni őt. Nem tud rólam, tehát megeshet, hogy nem hagyta volna el anyámat ha tudja, hogy állapotos. - Lehet, ha tud rólam, velünk maradt volna. - folytatom tovább, bele kortyolva  a vizembe.- Bár állítólag neki családja volt és két gyermeke. - vallom be ezt is lehajtva a fejemet. Nyilván megcsalta a feleségét anyámmal. - igen nem szép dolgot művelt. Anyám se. Kettőn áll a vásár és ő is nyakig benne volt ebben az egészben. Valószínű, hogy ezért nem akar nekem mesélni semmit sem az egészről, mert szégyelli a dolgot. - Anyám is és ő is bűnösök ebben az egészben. Ez a való igazság, kettőn áll a vásár. - Nyilván mindketten felejteni akarják a dolgot. Csak egy baj van, hogy ennek megvan a gyümölcse. Én.  - Egyikük se tagadhatná le a viszonyt, hisz megvagyok én bizonyítéknak. - nagyon untatható lehet ez az egész. De fogalmam sincs miről beszélgethetnénk, és ebben az ő hozzáállása sem segít, úgy érzem. - Te mit tudsz az apádról?
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Polgárság

Kor : 27
Avataron : Emilia Clarke

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Szomb. Május 20, 2017 8:26 pm
 



 

- Számít ez? – kérdeztem a homlokomat ráncolva, amikor arról érdeklődött, hogy hol éltem. – Los Angelesben… - válaszoltam végül egy sóhajt követően, mert sejtettem, hogy mi lenne a válasza, így inkább megelőztem azt. – Értem. Jártam már ott. – igazából nem nagyon érdekelt, hogy hol élt, vagy mit csinált. Nem is kívántam megerőltetni magam ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban, mert kettőnk közül csak ő ragaszkodott ennyire hozzá, de néhány félmondatot azért még elengedhettem felé. Legalább azt hihette, hogy elért valamit, és talán hamarabb szabadulhatok majd ebből a helyzetből.
- Texasban. – hogy azon belül hol, az szerintem nem számított. A lényeg, hogy jó messze innen délen, és hosszú ideje nem jártam már ott. – Elragadó… - nem volt túl jó véleményem a szépségkirálynőkről, és ez valószínűleg az arcomról is lerítt, mert nem rejtettem véka alá. Nem tartottam túl sokra az efféle versenyeket, sem azokat, akik indultak rajta. – Miért akarsz ennyire megismerni? – szúrtam közbe a kérdést, a további elbeszélései előtt. – Látod, hogy engem nem nagyon érdekel a dolog, mégis folyamatosan próbálkozol. Miért? – ráztam meg a fejemet, mert tényleg nem értettem az igyekezetét.
- Persze, mondogasd csak ezt magadnak, ha ettől könnyebb! – hagytam rá, amíg hozzá nem tette a következő információmorzsát. – Csodálatos, egy szépségkirálynő anya, és egy házasságtörő apa. És tényleg azt hiszed, hogy veletek maradt volna? Kizárt! Az ilyenek sohasem szokták elhagyni a feleségüket. Maximum fizetett volna gyerektartást az anyádnak. – találgattam, mert ezt tartottam a legvalószínűbbnek. Főleg úgy, hogy orvosról beszéltünk, akinek biztosan nem hiányzott volna egy efféle botrány. – Akkor miért nem a testvéreidet próbálod inkább megtalálni? – helyettem, bár ezt már nem mondtam ki hangosan. Biztos el lennének ragadtatva egy zabihúgocskától.
- Az emberek bármit letagadnak, amivel nem akarnak szembenézni. Nincs a homlokodra nyomtatva, hogy tényleg az ő lánya vagy, szerintem el sem hinné. – vontam meg a vállaimat, aztán kortyoltam egyet a boromból, ami szép lassan ki is ürült a poharamból. – Nem sokat. A nevét, és ennyi. Nem kívánt tovább az életem része lenni, ezért én sem szeretném, ha azzá válna. Sohasem érdekelt különösebben, de ezt már mondtam. Biztosan éli vígan az életét, mint ahogyan én is élem az enyémet. Úgy látszik, családi vonás lehet náluk az, hogy elhagyják a gyereküket… - nem mondtam azt most már, hogy nem lehet a rokonom, mert nem volt kizárva. De ettől még nem voltak kötelezettségeim irányába, az égvilágon semmiféle.
- Az, akitől ezt a házat örököltem, ezerszer inkább volt az apám, mint az, aki nemzett. És nekem ennyi elég is ahhoz, hogy ne érdekeljen. – próbálta ma tudtára hozni, hogy én nem vagyok olyan, mint ő. Nem fogok a múltból szellemeket kergetni, mert csak magamnak okoznék vele felesleges fájdalmat valószínűleg. - Egyébként furcsa egybeesés, hogy éppen most bukkansz itt fel, mikor a nagy John Brightontól örökölök... - tettem szóvá most már a gyanúmat, hogy nem csak pénzt akar-e kunyerálni tőlem. A névből rájöhetett, hogy kinek a háza ez, hiszen Seattleben elég ismert volt, ráadásul tele volt a média pár hete a halálhírével. Ebből pedig arra is rájöhetett, ha volt egy kis sütnivalója, hogy csupán nemrég veszítettem el a mostohaapámat, szóval azért is fogalmaztam úgy, hogy már nincsenek rokonaim. Illetve lett volna, de Rowan esete most nem ide tartozott.
Vissza az elejére Go down
Marcia Leann Cross
avatar
Oktatás

Kor : 26
Avataron : Victoria Justice

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Szer. Május 31, 2017 10:35 am
 



 

Hát igen, most már kezdem érteni, miért ennyire elutasító mindennel. Ugyanabban a cipőben jár mint én. Csak ő ismerte az apját, ha úgy vesszük. Én viszont nem. Az meg már, hogy ő nem szeretné megtalálni az ő privát ügye. De én szeretném, és ebbe senkinek semmilyen beleszólása nincsen. Igazán lehetne egy kicsit kedvesebb, legalább a rokonaival. Aha, szóval innen fúj a szél. Bizonyosan azért, ilyen, mert fél, hogy valaki elkobozza tőle a kis házacskáját. De én tőlem igazán nem kell tartania, én nem akarok semmit ilyesmit tőle, eszemben sincs. Csak beszélgetni és megismerkedni szeretnék. Nem vagyunk egyformák ezt már, kikövetkeztettem. Én barátságos vagyok és nyíltabb ő elutasító és rideg. Tutira fölösleges volt ide jönnöm, ez a nő nagyon nem szimpatikus. Legalább is egyre jobban ezt érzem.
- John Brighton? - azt sem tudom ki az ás miféle ember. Na ne már. Tényleg azt gondolja rólam, hogy a pénzéért jöttem. Kizárt. Nekem nem kell a vagyona. - Ne haragudj de nem tudom ki az. - mondom zavartan. Lehet számomra kellemetlenség, hogy nem ismerek egy ilyen embert, de ez van. - Ő a mostoha apád volt? - érdeklődöm. Nincsen semmi hátsó szándékom. Csupán szeretném, kicsit jobban megismerni. Olyan nagy baj ez. Na mindegy. - Legalább neked volt mostohaapád. Akit apunak szólíthattál. - motyogom szomorúan. Mér a fenéért nem örül legalább annak amilyen van és ami megadott neki. Nem értem. Nekem nem volt egy férfi az életemben akit apának nevezhettem. Nagyon hiányzott. De nem volt. - Nekem nem volt senki. Egyetlen férfi sem volt többé anyám életében. Ő megpróbálta pótolni ezt, ezért hálás is vagyok. Tisztelem és becsülöm őt amiért egyedül felnevelt. - se szó, se beszéd. Nehéz lehetett neki de mégis megtette. - De azért valljuk be hiányzott egy apuka. Egy erős jellem aki megtanított volna mind arra amire anyám nem tudott. - hát igen. Így van ez. Minden gyermek életébe kell egy apa kép. - Vagy te talán nem így gondolod?
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Polgárság

Kor : 27
Avataron : Emilia Clarke

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Csüt. Jún. 01, 2017 10:13 am
 



 

Amikor közölte, hogy fogalma sincs arról, hogy ki az a John Brighton, kénytelen voltam felnevetni. És ha úgy gondolta, hogy rajta nevettem, akkor jól sejtette. Bár nem pont ellene irányult, szerintem bárkit kinevettem volna, ha ezeket a szavakat kiejti a száján.
- Hát, te aztán nem vagy túl tájékozott. Tele volt vele a média hetekkel ezelőtt, a város egyik leggazdagabb embere volt. Meg országos szinten sem panaszkodhatott, ha már itt tartunk… - vázoltam fel neki, csak hogy képben legyen már. Eljátszottam a gondolattal, hogy hozzávágom, hogy akkor majd nézzen utána, de végül visszafogtam magam. – Azért illene tudnod, hogy kinek a házába kopogtatsz be. – fűztem hozzá szurkálódva, mintegy mellékesen. Ez tényleg kezdett egészen röhejessé válni. Vagy nagyon jól játszotta meg magát, vagy tényleg ennyire nem a földön járt. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik változatnak örülnék jobban, de kezdtem kizárni, hogy a pénz miatt keresett meg.
- Bravó! – emeltem meg felé a poharamat, de bizonyára érezte a szavaimból és a mozdulatból is az iróniát. – Igen, pontosan erről beszélgettünk az elmúlt percekben, hogy ő volt a mostohaapám. – biccentettem, majd kortyoltam egyet a kellemesen hűs italból, úgy pislogva felé a továbbiakban. Nem nagyon tudtam, hogy mit kellene vele kezdenem, ráadásul beszélt tovább, mint akit egyáltalán nem feszélyez a helyzet. Engem bosszantott, és feszélyezett egyszerre. Nem voltam hozzászokva hirtelen feltűnő rokonokhoz, bár ezzel biztosan nem is voltam egyedül.
- Sohasem szólítottam apának. – ráncoltam a homlokomat értetlenül. – Nem volt az apám, csak a mostohaapám. Jó volt a kapcsolatunk, apámként szerettem, de ennyi. – zártam rövidre. Te jó isten, nem is értettem, ez a lány hogyan élte túl egyáltalán ennyi ideig. Mint aki teljesen képtelen az életre, a hozzá hasonlókat szokták burokban nevelni. Lehet, hogy vele is ez volt, de akkor nyilván nem is az ő hibája, hogy olyan, amilyen. – Értem. Ez igazán sajnálatos, de nem hiszem, hogy ezt nekem kéne mondanod. A panaszt az anyádnak nyújtsd be, ha képtelen volt összeszedni egy férjet. – talán rideg voltam, de ez van. Én ezzel nem tudtam sokat kezdeni, igazából semmit. Átérezni sem, mivel sosem éreztem volna ennyire megszállott késztetést arra, hogy megkeressem az apámat.
- Nem, én nem így gondolom. – ez szerintem nyilvánvaló volt. Közben kényelmesen hátradőltem a kanapén, úgy fordítottam felé a fejemet. – Egy nő is lehet erős jellem, aki megtanít arra, ami az élethez kell. Az, hogy a te anyád nem ilyen, nem a férfi hiányának a baja, hanem a saját jellemhibája. Ha úgy érzed, hogy gyenge, és nem tudott teljesen felkészíteni az életre, azt szintén vele kell megbeszélned. Én ebben nem tudok segíteni. – rántottam meg a vállaimat. – És szerintem ennyi idő elteltével már hiába várod a csodát attól, hogy megismered az apádat, és majd minden szép és jó lesz, mert nem lesz. Felnőtt nő vagy, Marcia! Boldogulnod kell egyedül is, és nem attól várni a megoldást, hogy megtalálj egy olyan férfit, aki sohasem volt az életed része, és talán soha nem is akar azzá válni. Nem tudja pótolni az elmúlt… fogalmam sincs, hány évet. – legyintettem egyet, hiszen nem tudtam, hogy mennyi idős lehet. Nem lehetett túl sok közöttünk, de viselkedés és gondolkodás terén mintha ég és föld lettünk volna. Párszor úgy éreztem, mintha csak egy kislánnyal beszélgetnék, aki kapaszkodik kétségbeesetten egy olyan szalmaszálba, ami már rég elszakadt.
- És még mindig nem tudom azt sem, hogy tőlem mit szeretnél. Találkoztál velem, oké. Megismernél, ez is rendben van. De csak azért, mert talán az unokatestvéred vagyok? – nekem ez még mindig teljesen érthetetlen volt.
Vissza az elejére Go down
Marcia Leann Cross
avatar
Oktatás

Kor : 26
Avataron : Victoria Justice

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Szomb. Jún. 17, 2017 10:57 am
 



 

- Értem. - motyogom. - Nem, nem ismered az anyámat szóval nem is rágalmazhatod. Ő mindent megtanított nekem amit kellett. - már nagyon kezd idegesíteni ez a hozzáállása Savannahnak. Hogy lehet valaki ennyire, érzéketlen. - És nem nem várok csodát. Nem babusgatás céljából keresném fel őt. Egyedül is tudok boldogulni az életben. Nem kell ehhez ő. Csupán csak magyarázatokat szeretnék kérni tőle. Csak szembenézni vele és megmondani pont ezt, hogy nélküle is tudok boldogulni. Anyám is tökéletesen megvolt nélküle, fel tudott nevelni, teljesen egyedül. Nem kellett ő ahhoz, hogy minden jól menjen. Ez van. Na mindegy. Látom fölösleges neked erről papolnom. - mondom most már mérgesen. Kezdem érteni mért nincs ennek a nőnek senkije sem. Nem létezik olyan ember aki kibírna mellette akár pár percet is.
- Bármilyen felfoghatatlan is neked ez. Igen, csupán azért kerestelek meg, mert talán az unokatestvérem vagy. - a kedves énem kissé eltűnt. Határozott vagyok és nagyon ideges. - Azért mert téged egyáltalán nem érdekelnek a rokonaid, vagy a saját szüleid az nem az én problémám hanem a tied. Fogalmam sincs mért viselkedsz ilyen ridegen és mért vagy ennyire érzéketlen, de biztosan megvan erre az okot, nem is kétlem. - mondom neki. Eszemben sincs megsérteni, dehogy. Csupán kiengedem a gőzt. De mindegy is. Egyre jobban kezdem azt hinni, hogy kár volt idejönnöm. Fel emelkedem, nagyon azt gondolom, hogy inkább elmegyek.
- Na jó mindegy. Azt hiszem kár volt idejönnöm. - adok hangot ennek a véleményemnek. Egyre rosszabb ötletnek tűnik ez az egész. Hát, ha apám felől ilyen ridegek az emberek meg érzéketlenek akkor egyáltalán nem kívánom, hogy megismerjem őket. Csupán egyetlen magyarázatot akarok apámtól és azt, hogy jól az orra alá dörgöljem, hogy nélküle is tökéletesen megvagyok. - Őszintén reméltem, hogy eltudunk beszélgetni, vagy legalább megismerjük egymást. - vallom be őszintén. Nem ebben reménykedtem mikor arra vállalkoztam, hogy idejövök megkeresni az állítólagos unokatestvéremet. Kicsit arra számítottam, hogy kedvesebb, aranyosabb és valamivel barátságosabb is ez az unokatestvérem. De tévedtem. Talán jobb lesz minél előbb elmennem innen, látom fölösleges itt ülnöm. Nem érek el semmit Savannah-val. Mosolygom. Nem így terveztem ezt az egészet, de hát így jött össze.
- Gondolom, te is jobban örülnél ha elmennék. - mondom őszintén.
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Polgárság

Kor : 27
Avataron : Emilia Clarke

TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
Csüt. Aug. 31, 2017 9:45 pm
 



 

- Nem rágalmazok én senkit sem. Te mondtad épp az előbb, hogy kellett volna egy apa, aki megtanít arra, amire anyád nem tudott. Most meg mindent megtanított, amit kellett? – értetlenül ráncoltam a homlokomat. – Összevissza beszélsz, Marcia! – hívtam fel rá a figyelmét hűvösen, mert kezdtem elveszíteni a fonalat. Szerintem ő maga sem volt teljesen biztos abban, hogy mit is szeretett volna mondani nekem. Biztos az izgalomtól, vagy valami egészen más miatt, de nem az én gondom volt ez. Én csak arra reagáltam, és azzal kapcsolatban formáltam véleményt, amit ő elmondott az imént.
- Valóban felesleges, mivel nem értünk egyet. Ha azt szeretnéd, hogy mindenki a te nézeteiddel értsen egyet, és bólogasson akár egy kiskutya, akkor nem másokkal kellene megvitatnod a problémáidat, hanem a saját tükörképeddel. Akkor biztosan azt fogod hallani, amit szeretnél. – vontam meg a vállaimat könnyedén, aztán ittam egy kortyot a még meglévő boromból. Az olyan embernek, aki nem bírja a kritikát, tényleg nem kellene másokkal beszélgetnie. Velem nem volt szerencséje, mert én nem az a típus voltam, aki majd csak azért elhallgatja a gondolatait, mert a másiknak az nem fog tetszeni.
- De ha most ennyire azt bizonygatod, hogy nincs rá szükséged, akkor még mindig nem értem, hogy miért találkoznál vele. Gondolod, hogy egy olyan ember, aki elmegy csak úgy, majd magyarázatokat fog adni? – nem, én ebben nem hittem, és talán neki sem kellett volna. Én sem akartam a saját apámtól azt hallgatni, hogy miért lépett le. Lelépett, megtörtént, és ezen már semmi sem változtathat. Semmilyen magyarázat nem hozhat vissza több évtizedet, amit együtt kellett volna töltenie velem.
- Talán jobb lenne, ha akkor te sem alkotnál véleményt úgy, hogy az égvilágon semmit nem tudsz rólam. – feleltem olyan hűvösen, hogy vetekedett volna a legészakibb szél fagyosságával is. Tekintetem ehhez párosulva metszően kékké vált. – Senki nem mondta egy szóval sem, hogy nem érdekelnek a szüleim, de ha így is lenne, igen, az valóban az én problémám és nem a tiéd. És nagyszerűen rátapintottál arra is, hogy halványlila gőzöd sincs arról, hogy ki vagyok, milyen vagyok, és miért vagyok éppen olyan, amilyen. Hidd el, megvan az oka, és nem érzéketlenségnek nevezném, amiért egy kétes, felbukkanó rokonnak nem ugrok a nyakába. – soroltam el egy szuszra gyorsan, lényegre törően.
- Igen, talán tényleg az volt. – vágtam vissza hanyagul, mert kezdett tényleg bosszantani. Nyilván, ha valóban a rokonom, azért nem lenne rossz megismerni, de most túlságosan sajnáltam magam ahhoz, a stílusa pedig túlságosan irritált, hogy kedves legyek vele, vagy épp csak nyitottabb. – Megismerni biztos, hogy nem egy este alatt fogsz megismerni. Amúgy pedig beszélgetünk, vagy nem? – mutattam rá erre az apróságra, mivel még mindig nem raktam ki a házamból, holott először be sem akartam engedni.
- Nekem teljesen mindegy! – tártam szét a kezeimet, pedig elsőre azt akartam mondani, hogy igen, jobban örülnék. Végül mégis megtartottam magamnak. – Csinálj, amit szeretnél. Ha menni akarsz, menj. Ha maradni, akkor maradj! – zártam végül mindössze ennyivel, így talán mégis moderáltam magam valamennyire.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Kert (Brighton-birtok)
 



 

Vissza az elejére Go down
Kert (Brighton-birtok)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Házak (kertváros)
 :: 
Brighton-birtok
-
Ugrás: