HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Marion & Brad - The Day After

Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Marion & Brad - The Day After
Vas. Ápr. 23, 2017 4:43 pm
 



 

"Somebody mixed my medicine
And somebody's in my head again..."



Elég pocsékul éreztem magam aznap éjjel, hazafelé a taxiban zötykölődve végig az járt a fejemben, hogy vajon tényleg így kellett-e történnie? Jól tettem, hogy eljöttem? Vajon mennyire volt erőszaktétel a sorson? Szabad ennyire megtagadnod saját magad?
Voltak már nehezebb időszakok, volt mikor úgy éreztem, megőrülök, ha egy percig is tovább folytatom, ám mindez a szexről szólt. Nagyrészt. De még sosem éreztem magam ennyire üresnek, kiégettnek, ötven méterrel a föld alá ásva, mint ezen a harminc perces éjjeli úton. Sosem volt ennyire kilátástalan az előttem lévő időszak. És kérdéses, hogy ki fogom-e bírni még egy egész évig ezt.
Hiába bámultam ki az ablakon a cikornyásan ringatózó éjjeli fényeket követve, az az elsuttogott "érezni akarlak" szüntelenül a fejemben visszhangzott. Nem tudtam megnyugodni.
Nem szoktam ennyire a mélyére kerülni, de most maga alá temetett a tornádó, amit én magam kavartam, megízleltem, milyen is lenne, ha, és így már százszorosan nehezebb volt lemondani róla. Földhöz vágott teljesen.

***

Másnap már könnyebb volt. Egy kiadós alvás kimosott a tegnapi gödörből, bár az álmom azért még élesen őrizte a tegnap éjjel emlékeit. A testem pedig az álmomét.

***

Megígértem, hogy dél körül benézek a forgatásra, szóval ha lassan is, de végül kikászálódtam az ágyból, megkezdve a normál reggeli rutinomat, a felmorranó kávégép aláfestésére egy ezeréves George Michael szám akusztikus prezentálásába kezdtem, miközben komótosan a tegnap eldobált cuccaim felkutatására indultam, de akárhányszor zsebeltem ki magam, a piruláimra nem sikerült ráakadnom. Nem voltam elragadtatva, de nem fogtam azonnal gyanút. Megpróbáltam felidézni, mikor volt utoljára a kezemben...
- Ó, hogy... – dörgöltem meg kelletlen ráeszméléssel az arcom. – Hát ez csodás.
Marionnál hagytam. Most már arra is emlékszem, pontosan hol és mikor. Amikor eldőlt azzal a nyavalyás székkel, én meg rárontottam, hogy össze kell-e kanalazni. Ott maradt a tükör előtti kispolcon.
Marha jó. Ezt... csinos lesz visszakérni. Ilyenkor áldom az eszem, hogy nem az eredeti dobozában hordom magamnál, hanem ügyesen névtelenítve, egy semleges kis üvegcsében. Nem hinném, hogy rájönne, hogy mi az... de attól minél hamarabb vissza kell szereznem.
Viszont még a számát sem tudom, jut eszembe eme sarkallatos pont.

***

Ezúttal nincs szerencsém, vagy csak Murphy a ludas, hogy ha elkerülni próbálom, állandó jelleggel belefutok valahol, ha viszont célzottan őt keresem, ríttig hogy nem akadok a nyomára. Még a sminkesekhez is bemerészkedtem, de azt mondták, épp most ugrott ki valahová, szívesen felhívják nekem, vagy esetleg átadjanak valami üzenetet? Köszöntem szépen a segítséget, de inkább nem éltem a lehetőséggel.
Aztán nekem is közbejött néhány elintéznivaló, szóval kénytelen voltam halasztani a hadjáraton, csak nagy sokára, valamikor a nap végén bukkantam rá egészen véletlenül a lift előtt várakozva, élénk beszélgetésbe merülve egy számomra ismeretlen férfi kollégával. Vagyis, első blikkre annak néztem. Nem az arcmemóriámról vagyok híres, pláne nem, ha férfiakról van szó, mindenesetre úgy döntöttem, most már nem szalasztom el az alkalmat.
Melléjük érve halványan megköszörültem a torkom, épp csak jelzésértékűen.
- Elrabolhatnám pár percre a hölgyet? – Nem is annyira a fickónak, inkább Marionnak címezve a nem is annyira kérdést.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Kor : 27
Avataron : Margot Robbie

TémanyitásTárgy: Re: Marion & Brad - The Day After
Vas. Ápr. 23, 2017 5:50 pm
 



 

Nehéz lett volna megmondanom, mi telepedett meg az érzéseim között, amikor kulcsra zártam utána az ajtót. Csupán az ajtónak döntöttem a homlokomat, és vártam. Hogy mire, magam sem tudtam, talán csak arra, hogy a testemből elpárologjon a folyamatos zsibongás, a jóleső feszültség, de ahogy kezdett a testem nyugodni, úgy lett egyre nehezebb a lelkem.
Mit művelsz velem, McShane?

***

Nem aludtam jól, még csak azt sem mondhattam, hogy kialudtam magam. A reggeli első dolgaim között szerepelt, hogy egy rohadt erős kávé után írtam Cat-nek egy sms-t.

„Búfelejtő karácsonyi elszórom az összes pénzem fölöslegesen programot akarok. Remélem, ráérsz 24-én. Szeretlek! M.”

Azt, hogy milyen bút felejtenék, inkább nem szándékozom ragozni, mert még én sem tudom, miért érzem magam ennyire szokatlanul furcsán. Az egy dolog, hogy még nem utasítottak vissza. Kétszer pláne nem, még ha a tegnapi nem is nevezhető ennek a klasszikus értelmében, de az meg egy másik, hogy meglehetősen újszerű a számomra a tény, hogy valaki más érzéseit tulajdonképpen a saját vágyaim elé helyeztem. Azóta sem értem.
A kávé után jöhetett a fürdőszoba, a tequilát amúgy majdnem az első lendülettel kidobtam a kukába, de még a negyedéig volt, szóval magányosan eliszogatom majd valamikor, vagy áthívom a négyesfogatot, és kirúgunk a hámból. Sajna Coryval nem lehet, elvégre babát vár. Egyedül meg csak az ökör iszik.
Elég hamar szemet szúrt a nem hozzám tartozó gyógyszeres doboz, amiről nem tudtam megállapítani, mi van benne, ellenben azt igen, hogy kihez tartozik. Cory nem hagyja szanaszét a gyógyszereit, és én sem. Csooodálatos. Ez majdnem olyan, amit én képes lettem volna szánt szándékkal elkövetni, csak hogy kiprovokáljak még egy találkát. Bradley esélyesen csak elfelejtett. Nem okozott túlzott örömet a dolog, mert az este történtek után jobbnak láttam volna kerülni, de végül is egy gyógyszer átadásához nem kell nagy tudomány, nem igaz? A biztonság kedvéért átviszem magammal, hátha megszán a sors, és már a stúdióban találkozunk.

***

- Neee, tényleg? Azon gondolkodtam én is, hogy megnézem, és most, hogy ennyit meséltél róla, biztosan sort kerítek rá.
- Ha tudtam volna, hogy érdekel, elhívlak.
Tipikusan csajos, látszat zavarba jövés, a fülem mögé simítom pár tincsemet, és pár pillanatig a földet sasolom, a látszat fontos. Meg az is, hogy nem akarom durván leépíteni, mert tény, hogy helyeske, de nem érdekel. Az utóbbi időben megpróbálkoztam csajjal is, pasival is, és egyik sem hozott enyhülést arra a káoszra, ami a fejemben és a szívemen tombol. Nem tudtam mit kezdeni velük.
- Kedves tőled, majd talán a következő részét. – Nem lehet nagy értője a női nemnek, mert nem esik le belőle, hogy egy abszolút nem ígéret semmire, ellenben elvigyorodik, és látszólag remekül érzi magát a bőrében. Én ugyan mosolygom, de sajnos nem vagyok jól. S Bradley pont ebben a pillanatban talál meg, nem mondom, hogy nem számítottam erre az eshetőségre, de én nem kerestem, valahogy inkább odáztam volna a dolgot, persze, ha nem futottunk volna össze, elvittem volna neki szerintem.
- Bocsi, Pete, majd még beszélünk. – Mosolyogtam rá, mellőzve a szokványos női kliséket, mint mondjuk a bizalmasan megérintem, hogy felcsesszem vele Bradley agyát, nem akartam alakoskodni és kész.
- Szia! – Köszöntem halkan, és inkább kerültem a pillantását, most könnyebb volt így. - Máris hozom, itt van nálam.
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Marion & Brad - The Day After
Vas. Ápr. 23, 2017 6:56 pm
 



 

"Somebody mixed my medicine
And somebody's in my head again..."



A fickóra épp csak felületesen rápillantok, és talán bólintok egy haloványat, de még köszönésre sem fanyalodok, a figyelmem teljes egészében Marioné. Nem számítok rá, hogy ilyen könnyű lesz együttműködésre bírnom, szóval úgy készülök, hogy már a tekintetemben is benne legyen: nagyon szeretném, ha szentelne rám néhány percet.
Most vagy ez jön be, vagy nagyon le akarta már rázni a srácot, de akármelyik verzió él is, meglehetőst dagad a mellem, hogy azonnal ott hagyta a kedvemért az a balféket. Ezzel gyakrabban kéne próbálkozni, suhan át a vonásaimon egy kis elégedettséggel vegyes, halovány derű, amit ő nem láthat, hiszen látványosan kerüli a tekintetem. Ez feltűnik.
Attól, hogy végszóra értem oda, abból azért elcsíptem néhány szót, hogy miről beszéltek, és ez még inkább tetszett, észrevettem ugyanis a válaszában rejlő finom mívű elutasítást. Azt már nem tudnám megmondani, hogy ennek miért örülök ennyire, de tényleg dob a hangulatomon, és talán egy picit fel is bátorít a tegnapi elválásunk után. Nyitom a szám, hogy prezentáljam, miért jöttem, ám mielőtt rátérhetnék, már mondja is magától.
Visszacsukom hát, viszont mielőtt elszelelhetne a nem tudom hova, utánakapok, és óvatosan megérintem a karját, azzal a célzattal, hogy ne siessen már annyira. A fickó már felment a lifttel, és úgyis épp egy néptelenebb folyosón haladunk.
- Várj már egy kicsit – ejtem ki fojtott hangon, de abban a pillanatban rájövök, hogy nem feltétlenül kellett volna megérintenem, rögtön el is engedem. – Azt sem tudod, mit szeretnék.
Ami végül is igaz. Mert nem csak az üvegcsét akarom visszaszerezni, hanem szeretnék váltani vele néhány szót, épp csak azt nem tudom, miről. És hogy nem küld-e el a francba. Esélyes.
- Nincs kedved meginni egy kávét? – próbálkozok leolvasni róla, hogy mi járhat a fejében. Az határozottan érdekelne, hogy mennyire dühös rám.
- Hátha megint kapunk hozzá néhány süteményt is - toldom hozzá, hogy legalább látszólag valamivel indokoljam, és egy kis humorba simítsam az élét annak, hogy beszélni akarok vele. A múltkor ugyanis, mikor utoljára ezzel próbálkoztunk, elég emlékezetesen a ruháján landolt a csokis-habos sütemény.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Kor : 27
Avataron : Margot Robbie

TémanyitásTárgy: Re: Marion & Brad - The Day After
Vas. Ápr. 23, 2017 9:10 pm
 



 

Az, hogy hozzámér, meglehetősen villámcsapásként hat, összeszorítom az ajkaimat, mielőtt felé fordulnék. Nem rezzentem össze, épp csak egy leheletnyit feszült meg a testem, az is csak a bennem dúló kettősségnek köszönhető. Egyrészt szeretném, ha megtenné, ha nem kellene visszafognom semmilyen értelemben, másrészt minden egyes érintése valósággal éget, mert tudom, hogy egy bizonyos pontot nem léphetünk át, s akkor már sokkal jobb, ha egyáltalán nincs semmi. Legalábbis jelenleg ezt gondolom.
- Gondolom, a gyógyszeredet. – Vágom rá rögvest, nem dühösen, inkább csak olyan csendes beletörődéssel. Igazság szerint nem szeretnék a közelében lenni, a tegnapi este után nekem ez szörnyen nehéz, és nem azért, mert annyira utálnám. Istenem, bárcsak képes lennék haragudni rá, mint a kórházi eset után. Most sokkal inkább vagyok egyszerűen szomorú, aminek még a miértjét sem értem igazán.
- Én… nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. – Bradley most olyan számomra, aki mellett abszolút nem lehetek önmagam, mert azzal újra meg újra lehetetlen helyzetbe kergetném őt is, és egyben magamat is. Ezt nem szeretném megtenni, ugyanakkor ott munkál bennem a félsz a tekintetben, hogy akkor talán sosem látom többet, maximum távolról intek a folyosón, esetleg kisminkelem, ha más épp nincs benn.
- Azért most szívesebben enném meg. – Kúszik egy apró mosoly az arcomra, bár még mindig nem találom jó ötletnek. Sőt, kifejezetten rossz ötletnek tartom, fájdalmas lesz. Nem tudom, mit szeretne, ha nem a gyógyszerét, abban meg pláne nem vagyok biztos, hogy szeretnék hallani bármiféle levont következtetést a tegnap estével kapcsolatban.
- Jó, menjünk, dolgom már úgysincs, már csak a hazavánszorgás maradt. Bár hirtelen nem is tudom, hogy nyitva van-e még a büfé. – Nem mintha nem lehetne máshol kávét inni, de itt valahogy biztonságosabbnak tűnik. Páratlan a logikám, annyi szent. Szerintem Bradleyvel nekem sehol sem szerencsés egy légtérben lennem, és uralkodni magamon. Egyszerűen nem megy, vagy csak olyan nehezen, amivel nem leszek képes nap, nap után megbirkózni. Fogalma sincs, mennyire nehéz volt tegnap látszólag ennyire egyszerűen elengednem…
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Marion & Brad - The Day After
Vas. Ápr. 23, 2017 10:19 pm
 



 

"Somebody mixed my medicine
And somebody's in my head again..."




- Igen, azt is – vallom be egy bólintás mellett. – Reméltem, hogy megtaláltad, és elhoztad. Bár mivel egész nap téged hajkurászlak, sikertelenül – nem mulasztom el hangsúlyozni –, már felmerültek bennem a kételyek. Afelől is, hogy esetleg kerülsz.
És mielőtt észbe kaphatnék, már kis is mondtam, pedig nem akartam csak úgy rárontani vele az első mondatok között. Ahogy eredetileg azt sem akartam az orrára kötni, hogy napközben többször is a nyomában voltam. Akkor mégis, mi a francért mondtam ezt? Nagy levegőt veszek, hangtalanul, és félre is pillantok egy-két pillanatra, hogy rendezzem megtévedt soraimat. Végül úgyis oda lyukadok ki, hogy már mindegy.
- Csak egy kávé. Amiért elhoztad a piruláimat. Ennyire csak meghívhatlak. Deal? – biztosítom róla, hogy nincs ebben semmi csapda, az viszont nem kerüli el a figyelmemet, hogy a megszokottan pimasz-mosolygós énje ma valahogy nincs a repertoárban, és van egy sanda gyanúm, hogy ez a tegnapi nap folyománya. Azt viszont nem tudom, hogy csak velem szemben ilyen-e, vagy mindenki más is hasonló hangulatban találta ma. Ami engem illet, én is csak próbálkozom a szokásos sármommal, de valahogy nekem sem megy eléggé a lehengerlő határozottság. Fogalmam sincs, hogy kezeljem a történteket. Él bennem a kellemetlen gyanú, hogy egyáltalán nem kellene beszéltünk, sem találkoznunk, nem hogy ma, de kábé soha többet. Megtenni viszont nem tudom, lenne-e elég elhatározásom. Azt az apró mosolyt azért jól esik látnom.
Már majdnem rádobom, hogy egy süteményben sem fogok tönkremenni, mikor engem is elbizonytalanít a megjegyzése. Rápillantok az órámra.
- Ó. Ezt már lehet, hogy tényleg lekéstük. És ha útközben szerzünk egyet az automatából? – emlékeim szerint pont lesz egy menetirányban a simkelde felé, ahol valószínűsítetően a motyóját hagyta. – Nem a legjobb, de most talán...
...nem lenne olyan jó ötlet beülni a sarki kávézóba.
- Ez is megteszi – fejezem be végül ekképp. – Így viszont a sütiről kénytelenek leszünk lemondani.
Ha beleegyezik, elindulok vele, nem is rossz program ez a sétálgatás, így legalább nem kell egymás szemébe nézni, nem mintha eddig ment volna, se neki, se nekem. Azért vicces ez a maga nemében. Már-már olyan, mintha ténylegesen lefeküdtünk volna, amit másnapra megbántunk, és most mindketten zavarban lennénk miatta. Talán ezt egyszerűbb is lenne kezelni.
- Jól vagy? – bukik ki belőlem a lehető leghülyébb kérdés, mihelyst kimondom már én is érzem, de hát annyira tudni akarom, hogy miképp gondol felém, hogy nehezen kontrollálom magam. – Mármint... nem lett semmi baj... az esésből? – próbálom valami értelmes irányba kiigazítani. Haha. Veszett ügy.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Kor : 27
Avataron : Margot Robbie

TémanyitásTárgy: Re: Marion & Brad - The Day After
Hétf. Ápr. 24, 2017 11:46 am
 



 

- Fontos lehet az a gyógyszer. – Már hogyha egész nap hajkurászott, mert egyébként mintha abban egyeztünk volna meg, hogy tartjuk a távolságot, legalábbis én így gondoltam, mert őszintén, nem szeretném újra meg újra kitennem magamat annak, hogy nekem kell az okosabbnak lennem, mikor nem akarok az lenni. Gyűlölök nem ösztönösen cselekedni, nem azt mondani, ami zsigerből jönne, és kényszeres odafigyelni minden mozdulatomra, szavamra, nehogy olyat tegyek vagy mondjak, amivel megint kellemetlen szituációba keveredünk. Mármint nagyon is kellemes volt a tegnap este, mégis rettenetesen sült el a végére. Azaz… khm. Nem sült el. - Nem kerültelek, bár tény, hogy nem kerestem a társaságodat. – Minek tagadnám? Ezt még csak nem is a sértődöttség hozta ki belőlem, hanem a kényszer. Nem bírok a közelében lenni újra meg újra, hogy minden alkalommal ugyanoda lyukadjunk ki.
- Egyre meg. – Többre inkább ne, az a biztos, mindkettőnknek jobb így szerintem. Vagyis, nem, rohadtul nem jobb, de nincs igazán másik opció. Vagy csak én nem látom.
- A fenébe, pedig a sütire jobban hajtottam volna. – Megteszi majd hazafelé egy doboz jégkrém is szerintem, meg lehet, hogy átkúszok Cory ágyába mellé, és nézünk valami nyálasan romantikus szörnyűséget, ami meggyőz arról, hogy sokkal jobban izgatnak az egyéjszakás kalandok, mint Bradley, mert jelenleg ott tartok, hogy ez sajnos nincs így, és ez az, amivel valójában nem tudok mit kezdeni. Egyébként csupán bólintok, hogy induljunk az automata felé, nézhetem onnan is, hogy egy automata szörnyből vételezetett fekete elfogyasztása séta közben nem egy hosszú távú program, szóval nem kell amiatt aggódnom, hogy esetlegesen túl hosszúra nyúlna.
- Istenien. – Hagyom, hogy némi irónia kiszökjön ezzel az egyetlen szóval. A másnaposság egy dolog, telefaltam magam reggel, szóval a fejfájás hamar megszűnt, de ott van bennem valami kéretlen vendég, ami olyan fokú ürességet táplált belém az este óta, amiről azt sem tudom, hogyan, miért kerülhetett oda.
- Ha valami miatt fájt is a fejem, az határozottan nem az esés volt. – Még csak a szeszre sem fognám igazán, ellenben Bradleyre… nos, kétségtelenül nagyjából folyamatosan kínoz azzal, hogy nem akar kimászni a gondolataimból. Ezt viszont nem mondhatom, semmi értelme nem lenne. - Remélem, rendben hazaértél. – Ilyen sutának még életemben nem éreztem magam, de ezek szerint ideje volt, hogy megtapasztaljam. - Áhh, már ott is van. Egy vaníliás cappuccinot kérek szépen. – Meg mellé mondjuk még pár olyan csókot, amitől elvesztem az eszem. Ezt viszont nem adhatod meg nekem, igaz?
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Marion & Brad - The Day After
Hétf. Ápr. 24, 2017 1:46 pm
 



 

"Somebody mixed my medicine
And somebody's in my head again..."


- Az – sóhajtok fel kurtán, tömören. Ezt mondjuk nem is akarom jobban kommentálni, de általában nem véletlenül tart magánál az ember ilyesmiket. Tartottam is tőle, hogy esetleg majd rákérdez. Persze lehetnének sima vitaminok is, bár akkor talán el sem jöttem volna érte, hanem veszek egy másik adagot a legközelebbi patikában. Viszont itt nem erről van szó. Mikor rájöttem, hogy nincs nálam, nem csak amiatt fájt a fejem, hogy Marionnál maradt, és ez egyben újabb találkozót jelent, hanem mert tudtam, a hiányát is érezni fogom, és ez cseppet sem töltött el örömmel.
De ebben az irányban legalább kivágom magam az iménti elszólásból. Kerestem, de csakis az üvegcse miatt. Gondoljunk csak inkább mindketten erre.
Nem tudom, miért mondtam ki az előbb, hogy kerül, talán csak hallani akartam, hogy nem így van. De most ettől a verziótól sem vagyok sokkal boldogabb. Nem tudom, mit akarok tőle, csak annyiban voltam biztos, hogy a közelében akarok lenni. Tegnap viszont láttuk, hogy ez végképp nem megy, hiába erőltetjük szabályokkal, meg minden hülyeséggel.
A mondatra csak bólintok, mit mondhatnék? Vitatkozni nem nagyon tudok.
- Pompás – némi őszinte megkönnyebbülés is rejtőzik ebben a szóban, hajlandó velem kávézni, szóval annyira mégsem utálhat. Bár azt hiszem, nem ebből kellene hosszabb távú következtetéseket levonnom. Megtette ő helyettem. Értem a célzást, a jövőben jobb lenne, ha inkább mellőzném ezt a gesztust.
- Mit kívántál meg ennyire? – szánom könnyed kis tématerelésnek, de mintha ez a beszélgetés ma el lenne átkozva köztünk, későn jövök rá, hogy ezzel megint faszán belenyúltam. Mintha csak szándékosan akarnám még kínosabbra faragni a jelenetet, pedig pont az a célom, hogy feloldjam egy kicsit. Az az oka, hogy feszült vagyok, csak tudnám mi a jó élet miatt. És most már kicsit zavarban is. Eszembe jut, hogy betoldom sietve, hogy mármint milyen sütit, de szerencsére időben rájövök, hogy ezzel csak még tovább rontanám a helyzetet. Érteni fogja.
A célzásait sikerül fognom. Nos igen, erre számítottam is.
- Akkor jó. Azért bűntudatom lett volna, ha huszonnégy órán túl gyógyuló sérüléseket szerzel miattam – a végére ott virít az arcomon a jól ismert, pimasz mosoly, és igen, ez végre tényleg áthallásosnak szánt mondat a részemről, nem csak a véletlen műve. De szerencsére nem kell ránéznem, alig hogy bólintok a kérdésre, már meg is állunk az automatánál, előhúzom a pénztárcámat a farzsebemből, és már csörrennek is az aprók.
- Egy vaníliás capuccino rendel – nyújtom át neki a választott italt, majd magamnak is nyomok egy eszpresszót, tej és cukor nélkül. Nem fog megártani, ha észre térít egy kicsit.
Körbenézek, de nem igazán van erre semmi letelepedésre szánt asztal vagy szék, itt mindenki csak rohan tovább, szóval kérdés, hogy hová vonuljunk vele. De aztán leesik, hogy voltaképp mi is sétálunk tovább a cucca felé, onnan pedig, mivel mindketten végeztünk mára, esedékes a parkoló. Közénk feszül egy kis csend, míg mindketten belekortyolunk a kávéba, legalábbis mindketten ezt a pótcselekvést választjuk, aztán úgy döntök, végül mégis megkérdezem.
- Mi az, amire biztosan sort kerítesz? – A mondat, amit annak a srácnak mondott a liftnél, amikor megérkeztem, bár az sem biztos, hogy elsőre tudni fogja, miről beszélek.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Kor : 27
Avataron : Margot Robbie

TémanyitásTárgy: Re: Marion & Brad - The Day After
Hétf. Ápr. 24, 2017 8:11 pm
 



 

Aligha lenne értelme bármi mást mondanom. Ami engem illet, szíves örömest innék vele nagyon sok kávét, reggelente mondjuk, de ilyen vágyálmokat fölösleges kergetnem, nem igaz? Elvégre mellette aludni kész kínzás volna, hogy nem lehetne semmit csinálni azon kívül az ágyban. Meg úgy egyáltalán… miért aludnánk együtt? Azt valahogy nem tudom elképzelni, hogy bármelyikünk is kapcsolatban gondolkodna.
- Erre a kérdésre inkább most nem válaszolok őszintén. – Mert valljuk be, határozottan nem a süti az, amire hajtanék, de hát istenem, az élet nem habos torta, habos süti viszont attól még lehet. - Egyébként majdhogynem mindegy, csak legyen benne sok krém, cukor, szénhidrát, hogy kellő boldogsághormonnal bombázzam meg magam. – Mindenképpen orvoslom majd a problémát, mert ez bizony óriási. Nekem most cukor kell, meg édes. Sok-sok. Maradjunk annyiban, hogy a valódi válaszomra a kérdését illetően szerintem ő maga is ugyanúgy tudja a választ, és kötve hiszem, hogy ezzel túl sok meglepetést árulnék el.
- Ami azt illeti, abban nem vagyok teljesen biztos, hogy nem szereztem. – Állapítom meg zavartan, bár én sem tudom, miért mondom ki, elvégre fizikailag semmi bajom, ez tény, ellenben lelkileg nem vagyok jól, és nem hiszem, hogy teszem azt négy óra múlva másként lesz. Vagy mikor éjfélt üt az óra, akkor biztosan eltelik már az az említett huszonnégy. Viszont azzal tisztában vagyok, hogy kár erről beszélnünk, mert Bradley igazságára nem vagyok kész, sőt, ha már itt tartunk, a sajátomra sem.
- Köszönöm szépen! – Veszem el tőle a kávét, és meglehetősen kényesen ügyelek arra, hogy ne érintsem meg közben. Basszus, ez így nagyon gáz, utálom az egész helyzetet, és mondanom sem kell, rettentően nehéz úgy létezni, hogy közben a fejemben olyan képkockák váltják egymást, amiben a hideg, távolságtartó üdvözlő körök helyett az ölelésébe fúrom magam, és csókot csenek. Mennyivel jobb érzés lenne, istenem…
- Megnézem azt az új Star Wars filmet, mindenki dicséri, csak eddig nem jutottam el sajnos. – Azért egy röpke mosoly megüli az arcomat ismét. - Éles a füled. – Szúrom oda finoman, bár szerintem csak épp időben jött, hogy elcsípje a beszélgetésünk végét, vagyis akkor még nem tudtam, hogy az lesz a vége, nem mintha ne örülnék neki, annyira nem volt kedvem jópofizni, és fogadni a bókokat, hogy azt el sem tudom mondani. Csak azért jöttem rá röpke gondolkodás után, hogy mire gondol, mert úgy fogalmazott, ahogy én az imént. - De, ha már így kérdezted, szerepel még a rövidtávú terveim közt egy doboz jégkrém, némi bor, meg egy forró fürdő is. – Erre mondjuk szerintem nem volt kíváncsi, de valamiképp erőt kéne vennem magamon, és úgy viselkednem, ahogy egyébként tenném. Ezt a kis nyomoronc verziómat elég nehéz elviselnem még nekem is.
- Szóval, mit szeretnél még a gyógyszereden kívül? – A kérdés feltevésének talán enyhén áthallásos módja nem szándékos, mondhatni zsigerből jön, de nincs mögötte célirányos érdeklődés más értelemben, mint a puszta tény, hogy úgy tűnt, nem csak a gyógyszer miatt jött.
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Marion & Brad - The Day After
Csüt. Ápr. 27, 2017 2:45 pm
 



 

"Somebody mixed my medicine
And somebody's in my head again..."


A válasz hallatán nem sikerül időben elfojtanom egy végletekig ösztönös somolygást. Pedig annyira nem vicces a helyzet. Koránt sem. Mégis a korábbi csipkelődéseinket idézi. Feltűnik, hogy múlt időben fogalmazok, talán én is kezdem felfogni most már: ez így – bárminek is nevezzük –, tarthatatlan. Átlépni pedig nem lehet, szóval marad a visszafelé irány.
A válasz attól viszont nagyon is tetszett, igyekszem is minél hamarabb eltüntetni a jelét. És azt is képes vagyok megállni, hogy ne mondjak rá semmit, ami nálam egészen nagy szó. A mondata attól nem száll el csak úgy a fülem mellett. Érzem a zavartságát, és biztos ő is az enyémet, már-már nyomasztóan ciki ez az egész helyzet. Ha belegondolok, hogy kiengesztelni mentem, erre megint csak kéretlen rossz érzéseket vont maga után a találkozónk, csak úgy mint a múltkor... Úgy látszik, sehogy sem tudjuk ezt a lépcsőt megugrani.
- Levontuk belőle a tanulságot – szánom egy kis vigasztalásnak, vagy nem is tudom, minek. Talán csak azt akarom vele mondani, hogy ezek után jobban figyelek majd.
A témát viszont inkább nem hoznám megint elő, így átadom neki a kávét, és inkább terelek. Ő pedig minta szándékosan ügyelne rá, hogy véletlenül se érjen hozzám közben... ezzel jelen esetben csak egyetérteni tudok, bár cseppet sem vagyok boldog tőle. Ezek a hideg-rideg távolságtartó manőverek mindig is rettenetesen idegenek voltak tőlem, hírességként mégis nap mint nap ezzel dolgozom, pont ezért zárom ki teljesen a magán jellegű kapcsolataimból. És talán ezért is vetem el a sulykot néha, de akik már ismernek, szerintem tudják, hogy máshogy egyszerűen nem bírnám. Ahogy ezt sem fogom sokáig.
- Á – az utólagos megjegyzése ismét mosolyra ingerel engem is, nem is tudom eldönteni, hogy elkezdjek-e magyarázkodni, vagy csak húz vele. Immár az én löttyömmel is felszerelkezve, folytathatjuk a sétát a cuccai irányába.
- Csak megütötte a fülemet... – és az igazat megvallva, nem mintha közöm lenne hozzá, de nem volt nehéz kitalálni, hogy randi meghívás volt. A visszautasítás viszont megmagyarázhatatlanul elégedettséggel töltött el. – Én is jókat hallottam róla. Ahogy látom, úton-útfélen akad jelentkező a programra.
Hogy ezt most miért teszem hozzá, azt nehezen tudnám megmagyarázni. De azt is, hogy ő miért folytatja. Ahogy kilyukadunk a forró fürdőhöz, a képzeletemet képtelenség utolérni, mire észbe kapok már előttem is a jelenet: őszőkesége, egy szál semmiben a mohó habok között, egy pohár borral, feltűzött hajjal és nedvesen csillogó bőrrel. A jelenet alig egy másodpercig tart csak a fejemben, arra mégis elég, hogy melegséget küldjön az ölem irányába. Inkább belekortyolok a feketémbe.
- Nem hangzik rosszul. – Jobban inkább nem kommentálom. És mivel még mindig ezzel van tele a fejem, először meg is lepődök a kérdésen. Úgy hangzik, mintha... De aztán, leesik, hogy nem. Nem, nem.
- Csak... jól esett veled néhány perc. Tudni akartam, hogy vagy. Hogy mennyire vagyok utált személy. És mert óránként ötször eszembe jut a tegnap este.
Meg is érkezünk az ajtóhoz, gondolom azért is ide időzítette a kérdést. Megvárom, amíg bemegy és összekészül, közben igyekszem nem arra gondolni, hogy mi lenne, ha utánamennék... Elég késő van, mostanra már biztosan mindenki hazament a kollégái közül. Már én is majdnem lemondtam róla. De ekkor fel is bukkan újra.
- Kösz – veszem át az üveget, és amíg még motyorászik valamivel, meg is ajándékozom magam egy szemmel. Kávéval nem szoktam gyógyszerezni, de a mai nap után már olyan mindegy. Minél előbb, annál jobb.
Most már nincs más hátra csak kisétálni a parkolóba, és érzékeny búcsút venni.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Kor : 27
Avataron : Margot Robbie

TémanyitásTárgy: Re: Marion & Brad - The Day After
Szomb. Ápr. 29, 2017 9:14 pm
 



 

- Le.
Sajnos.
Nem bántam volna, ha nem így alakul, de nincs mit tenni, nem maradt más út, minthogy megkíséreljünk távol maradni egymástól, ami valljuk be, közel sem egyszerű művelet, ha átmenetileg együtt dolgozunk. Még hónapokig. Gyötrelmesen hosszú lesz, és már most előre utálom az egészet. Ezt azonban nem mondhatom így ki. Azt sem tudom, hogy egyébként mit viselnék rosszabbul, ha soha többé nem látnám, vagy hogyha mindennap látnám, de kerülnöm kellene. Mindkettő rémesen hangzik, ebben kiegyezek magammal. Miért nincs valami viselhető arany középút?
- Igen, elég sokan kaphatóak rá. – Mint a mellékelt ábra is mutatta. Én viszont nem szoktam pasikkal moziba járni, ha haverom az illető, akkor belefér, de olyannal nem, aki láthatóan konkrétan hajlana többre, abból nem kérek.
- Én is így gondolom. – Azt ugyan nem teszem hozzá, hogy mindez inkább tűzoltás a tegnap este okán, mert még mindig nem sikerült igazán felocsúdnom belőle. Ez azonban legyen az én gondom, nem fogom bevallani neki, már így is épp elég kellemetlen ez az egész. Remélem, találunk valami köztes megoldást, mert ez így nagyon nem kerek. Nem tudom, Bradley így érzi-e, de gyanítom, igen, mert ő sem úgy viselkedik, ahogyan szokott. Legalábbis nekem ez jön le, mindketten jóval feszültebbek vagyunk, és szemmel láthatóan nem tudjuk igazán kezelni ezt a helyzetet.
- Bradley… – Csupán a nevét motyogom halkan, legszívesebben mondanám, hogy ne csinálja ezt, ne kínozzon mindkettőnket jobban annál, mint amit egyébként muszáj lenne kibírnunk, de rádöbbenek, hogy bármit mondhatna, ez nem lesz kevésbé kínos sehogyan sem. - Én… nem tudok erre mit mondani.
Nekem is, sőt, nem csak néhány, sokkal több.
Nem mondhatom azt, amit szeretnék, egyszerűen nem lehet, mert ha azt mondom, még nehezebb lesz a távolságtartót játszanom, pedig már így is alig megy. Szerencsére nem kell sokat pepecselnem, korábban már összepakoltam, csak a kollégával mentünk még egy kört, hogy pár kelléket visszavigyünk a helyére. A táskámból kiveszem az üvegcséjét, majd miután átnyújtottam, belebújok a kabátomba, azért olyan nagy jó idő már nincsen, szóval nem fog ártani, míg hazagyalogolok. Azt azért kiszúrom, hogy bevesz egy szemmel, kár volna tagadnom, hogy érdekel, mi az, de jobbnak látom nem belekotnyeleskedni a dologba.
A parkoló nincs messze, bár én nem arra megyek, nincsen autóm, kész szerencse, hogy nem lakom annyira messze, hogy taxit hívjak, most jól fog jönni az a friss levegő, amíg hazasétálok.
- Én lábbusszal vagyok, úgyhogy szerintem elköszönök. – Fölösleges elmennem az autójáig, elvégre miért is tenném, nem együtt jöttünk, hazamenni sem együtt fogunk. - Remélem, nem okozott nagy zavart, hogy nálam maradt a gyógyszer, de legalább megvan. Szóval… szép estét, Bradley. – Azt hiszem, még életemben nem éreztem magam ennyire sutának. Mindenesetre gyorsan odahajolok, hogy egy röpke puszit nyomjak az arcára, ettől talán még nem fordul ki a sarkaiból a világ, hogy aztán szokatlanul hevesen dobogó szívvel forduljak sarkon, és induljak meg hazafelé.

//Részemről ez lenne a záró, hacsak nem tereled másfelé. Köszönöm szépen ezt is! *___*//
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Marion & Brad - The Day After
Vas. Ápr. 30, 2017 12:58 pm
 



 

"Somebody mixed my medicine
And somebody's in my head again..."


Ez a le valahogy sokkal determináltabbnak hangzik az ő szájából. Vajon ezzel ő is pont így lehet?
Mindenesetre tudom, hogy most mi következik. Biztos össze-vissza randizni kezd majd, részben, hogy bemutasson és felhívja rá a figyelmem, hogy miről is mondtam le, másrészt, mert talán egyébként is ez a természetes életritmusa. Nekem is ez volt. Csakhogy ismerem magam. Ez kifejezetten nem fog tetszeni. Nem elég, hogy szar a helyzet, még meg is fejeljük eggyel. Bár nem tudom, mit várok tőle... talán csak azt, hogy ne dörgölje direkt az orrom alá az új szerzeményeket, ami úgy hiszem, eleve esélytelen.
Érdekes módon még sosem voltam hasonló helyzetben, ez az első alkalom, hogy a fogadalmam kezdete óta idáig jutottam volna valakivel. Most is elővigyázatosabbnak kellett volna lennem, de most már hiába fáj a fejed, Bradley McShane.
Mindettől függetlenül azért, nem akarom, hogy azt higgye... aztán rájövök, hogy gyakorlatilag halvány fogalmam sincs, mi járhat a gondolatai között velem kapcsoaltban.
- Rendben – bólintok, kicsit talán zavartan, és tudomásul véve, hogy jobb lenne, ha inkább nem járatnám a szám. – Nem mondtam semmit.
Megvárom, amíg összemolyol odabent, addig próbálok visszazökkenni valahogy ebből a mélyrepülésből, de annyira azért nem járok nagy sikerrel, mint szeretnék. Lestrapáltságom ékes jele, hogy miközben bevennék egyet a frissen visszaszerzett tablettákból, egy másik halkan koppanva a földön landol, és tizedmásodpercek alatt kigurul a látómezőmből.
Mindegy. Csak jussunk most már ki innen valahogy.
Azon gondolkodok, mit mondjak búcsúzásképp, hogy véletlenül se rontsak többet a helyzeten, de aztán teljesen kizökkent, ahogy megtorpan. Először nem értem, hisz’ még nem járunk a parkolóknál, de aztán rájövök, hogy tényleg... nem is autóval szokott érkezni.
- Mondanám, hogy elviszlek – nyúlok is a zsebembe, hogy előhalásszam a kulcsokat –, de van egy olyan érzésem, hogy most inkább nem élnél az ajánlattal – fejezem be helyette a mondatot, és egy erőltetett, mosolyszerű így jártunk egyenes vonalba futnak ajkaim.
- Kösz, még egyszer – értem a gyógyszereim utánszállítására, elvégre sokkal kínosabbá is tehette volna ezt az egészet. Arra az utolsó, odasúgott puszira viszont végképp nem számítok. Annyira meglep, és annyira összezavar, hogy hirtelen nem is tudok rá reagálni. Mire észbe kapok, már el is indult az esti fényekben.
Beülök a kocsiba, és mélyet sóhajtok, önmagam értésére adva, hogy ez nem volt egyszerű menet. Aztán már majdnem elindulnék haza, mikor megszáll az ihlet, és az ötletet végigfuttatva, végül egy mosolyban végzik a vonásaim.
Megállok egy étteremnél, és az alábbi párbeszédet folytatom le a pincérrel.
- Van valami krémes süteményük?
- Természetesen, kéri esetleg a desszertlapot?
- Nem, köszönöm. Mindegyikből szeretnék, legalább hármat, egy nagy tálcán, ha megoldható. – Látom a pincér arcán, hogy nem annyira tudja hova tenni hirtelen jött étvágyamat, de becsületére legyen mondva, erősen próbálkozik kordában tartani a megdöbbenést.
- Öhm, rendben, tehát akkor harminc darab krémes süteményről beszélünk... – kezdi feljegyezni.
- Jól hangzik – nem állom meg, hogy ne mosolyodjak el. Csak aztán folytatom az egyedi kívánságok listáját.
- Azt szeretném, ha még ma este, pontosabban azonnal kiszállítanák egy általam megadott címre. Tudna hozni egy ajándékkártyát, amire írhatnék néhány sort? – Most már meg sem próbálja palástolni, hogy kezdem zavarba hozni.
- De uram, mi nem vállaluk kiszállítást, itt csak hely...
- Telefonjuk biztos akad, és meg merem kockáztatni, hogy tud szerezni egy megbízható futárt – mutatok fel, majd nyújtok át neki diszkréten egy magáért beszélő bankjegyet.
- Ó. Máris intézkedem.
- Lekötelez. – Azzal leülök, és a kézhez kapott cédulára odafirkantok néhány sort, majd belecsúsztatom az aprócska borítékba. Sok verzió eszembe jut, sejtelmes és humoros, de végül úgy döntök, nem feszítem túl a húrt. Inkább egy apró mosolyt csaljon az arcára, mint egy lemondó fejcsóválást, hogy döntse már el mit akar.

Egy kis erősítés az említett boldogsághormonok részére.
Ha már meghívni nem tudtalak rá, remélem, legalább részben kárpótollak vele.

Jó éjt,
Brad


//Én is köszöntem ez a kis röpkét, jó étvágyat. :"DD //
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Marion & Brad - The Day After
 



 

Vissza az elejére Go down
Marion & Brad - The Day After
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Alternatív :: 
Temetetlen múlt
-
Ugrás: