HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Stella & Feyre

Feyre Jansen
avatar
Polgárság

Kor : 23
Avataron : Leanna Decker

TémanyitásTárgy: Stella & Feyre
Szomb. Május 20, 2017 5:20 pm
 



 

Öt évvel korábban

Kezdek rájönni, hogy szakítani nem jó dolog. Azzal semmi bajom, ha én adom ki egy pasinak az útját, ám ezúttal sajnos nem ez történt. Alex szakított velem, és igazság szerint, nem is értem, hogy miért. Az a vicc az egészben, hogy nem a szakítás ténye zavart elsősorban - pedig elméletileg így kellett volna lennie -, hanem a tudat, hogy ezt ő mondta ki, és nem én. Nem hittem volna, hogy ez ennyire tud fájni, én pedig nem vagyok hozzászokva az efféle dolgokhoz. Annál is inkább, mivel ő sem intézte kesztyűs kézzel a dolgot. Egyszer csak felhívott, és közölte, hogy ennyi volt, és tegyem meg, hogy majd elmegyek a cuccaimért a testvére lakására. Mi a fene? Nem elég, hogy egy módon megaláz, még rá is kell tennie egy lapáttal? Hát, ez remek… Egyszerűen remek.
Igazából nem mondhatnám, hogy komoly lett volna köztünk a dolog, mindössze tetszett az elképzelés, hogy felvághatok vele a barátnőim előtt, hogy egy idősebb sráccal járok - akivel mellesleg még a szex sem volt rossz -. Ettől függetlenül, most igencsak rosszkedvűnek és letörtnek érzem magam, de nem fogom megadni azt az elégtételt a világnak, hogy ezt láthassa rajtam, inkább uralkodom az érzéseimen, és úgy teszek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Így, most itt szobrozom Alex családjának otthona előtt, és várom a csodát. Nehezemre esik megnyomni a csengőt, így, mielőtt  ezt megtenném, szemrevételezem magam az ajtóba épített üveglapban.
A hajam, bár indulás előtt megfésülködtem, a fújkáló szél összeborzolta, így kicsit rendetlen hatást kelt. Na, ez van. Legalább a toppom és a shortom nem úgy néz ki, mintha le akarna esni rólam. A vállamon egy még egyelőre igencsak üres válltáska pihen Fejben próbálom kitalálni, vajon mi minden lehet Alex szobájában… Néhány felsőm és szoknyám egészen biztosan. Egy régi CDm, amit még akkor adtam neki kölcsön, amikor járni kezdtünk, úgy fél évvel ezelőtt.
Ha itt végeztem, keresnem kell egy nyugodt helyet, ahol vígan és kényelmesen leihatom magam. Ma reggel feltörtem apa bárszekrényét, és meglovasítottam az egyik drága whiskyét, ami most a táskámban várja a jó sorsát.
Végül veszek egy mély levegőt, és csengetek, várva, hogy Stella ajtót nyisson nekem. Nagyon remélem, hogy Alex nem potyára küldött el ide, különben hamar szembetalálhatja magát velem, és az ránézve nem lesz túl kellemes.
Vissza az elejére Go down
Stella Lane
avatar
Média és művészet

Kor : 26
Avataron : Barbara Palvin

TémanyitásTárgy: Re: Stella & Feyre
Szomb. Május 20, 2017 9:18 pm
 



 

- Bocs. ezt fel kell vennem. - szólok oda a fotósomnak és a többieknek, fülemhez téve  a telefont. - Igen Alex mond. - a bátyám az. Mindig rosszkor zavar.
- Először is mond a mögötted lévő palinak, hogy ne fikszirozza olyan hevesen a félmeztelen hátsód mert kinyírom.
- Te már megint lefigyeltetsz valakivel. - nézek a mögöttem lévő srácra aki tényleg a hátsómat bámulta, amúgy. - Alex!!!- utálom amikor ezt csinálja. A telefonba morgok.
- Tudod nem szeretem mikor félmeztelenül fotóznak. - mielőtt mondanék valamit folytatja. - Nem ezért hívtalak hanem megkérnélek egy szívességre. - sejtettem. Amikor szüksége van rám, akkor keres a legtöbbet. - El kéne menned a lakásomra. - Hogy mi? Megint valami csaj baja van, fogadnék. - Elfog menni Feyre a cuccaiért. - sejtettem. - Csak oda kell menned, hogy valaki legyen otthon.
- Drága kedves bátyuskám. - mondom haragosan. - Mért nekem kell intéznem  a nő ügyeidet folyton, áruld már el? - na ehhez aztán végképp nincsen kedvem.
- Figyelj hugicám. Nem szeretnék én most vele találkozni. Dobtam és nincs kedvem magyarázkodni. - Remek. A piszkos munka hárul rám. Micsoda megtiszteltetés. - Nem is kell beszélgetned vele. - próbálkozik tovább a megfűzésemmel.
- Jól van, jól van. De csak most az egyszer. Többet ne forduljon elő az ilyesmi. Intézd el a nőügyeidet te magad. - fenyegetem meg kissé.
- Rendben. Rendben. - hálálkodik. - Köszi. Puszi. Szia. - és már le is tette a telefont. Nagyot sóhajtok. Már csak ez hiányzott nekem. Bátyám nőügyeivel foglalatoskodni. Olyan rég beszéltem vele, hogy azt se tudom kivel járt mostanában. Mindegy.
***
Kora délután érek Alexhez. Egész délelőtt fotózásom volt, így egy kissé fáradt vagyok. Lepakolok a nappali egyik foteljébe és a tévét bekapcsolva várom, hogy megérkezzen Feyre. Azt hiszem jól emlékszem a nevére. Nagyon remélem. Igazából nem nagyon van kedvem társaságra. Csak azért mentem bele ebbe az egészbe, mert hanem a bátyám sose szál le rólam. A csengőre leszek figyelmes. Felpattanok a fotelből. Megfogom a kilincset miközben egy nagyot sóhajtok. Hát jöjjön aminek jönnie kell. Az ajtó előtt egy igencsak csinos lány áll. Nem gondoltam, hogy a bátyám valaha is fel tud szedni, egy ilyen lányt. Ezért is lepődtem meg a kinézetén, az eddigi barátnői nem voltak valami szépek.
- Biztosan te vagy Feyre. - jegyzem meg hidegen. - Fáradj beljebb. - tárom ki az ajtót és kezemmel is intve beljebb tessékelem. - Alex már biztosan felvilágosított, hogy mért én vagyok itt. - teszem hozzá mondandómhoz, remélve, hogy igazam van és megtette.
- Sajnálom, hogy így alakult. - váltok kicsit kedvesebb hangnemre. Biztosan rosszul érintette ez a szakítás. - Hát, az sem egy jó dolog, hogy így kellett megismerkednünk. - jegyzem meg halkan. - Boldogulsz? - kérdezek rá. - Úgy értem megtalálod a cuccaidat?
Vissza az elejére Go down
Feyre Jansen
avatar
Polgárság

Kor : 23
Avataron : Leanna Decker

TémanyitásTárgy: Re: Stella & Feyre
Vas. Május 21, 2017 1:09 pm
 



 

Azt hiszem, valami ilyesmire számítottam Alex hugával kapcsolatban. Olyasvalakinek tűnik, aki el van telve a saját szépségétől, és még az sem kizárt, hogy nehezen tudja elképzelni, hogy legyen olyan ember a földgolyón, aki bárkit is szebbnek találhat nála. Mit is mondott róla az exem? Modellként dolgozik, vagy valami ilyesmi? Hát, egészségére, szerintem semmi különös nincs benne.
- Zseniális megfigyelés - vetem oda foghegyről - Te meg Stella, ha nem tévedek.
Ha már ő ilyen hideg, hát nekem sem kötelező kedvesnek és bűbájosnak lennem Stella-val, nem igaz? Mégis mire számított, egyébként?
Az egy dolog, hogy nem volt egymáshoz szerencsénk, amíg Alexszel jártam, de nyilván nem szoktak itt minden nap ok nélkül lányok szobroznának az ajtóban. Annál is inkább, mert mindig is igyekezett a jókisfiús képet megtartani a családja előtt, de valójában… Hát, nem éppen az a tündér, mint aminek igyekszik beállítani magát. Mindegy, ez már nem az én dolgom, ugyebár… Majd a következő kis csitri, akit felszed - mert biztosan nem lesz okosabb egy fadarabnál, erre mérget veszek -, talán hosszútávon is megfelel neki, még ha az a hat hónap nem is volt olyan kevés, legalábbis nálam amolyan rekordnak számított. Ha már a testvére volt olyan kedves, hogy beinvitáljon, akkor belépek a lakásba, majd tekintetemmel azt a dobozt kezdem el keresni, amiről Alex beszélt.
- Azért, mert a bátyád egy gyáva féreg? Igen, valami rémlik - felelem.
Nem vagyok túl jó kedvemben, ez minden bizonnyal látszik is rajtam, de a szakításunk körülményeit figyelembe véve, ez talán annyira nem is meglepő. Az lett volna a minimum, hogy a szemembe mondja, és még azt sem felejti el hozzátenni, hogy mégis, mi lehet az oka, nem? Lehet, ostoba gondolat a részemről, de Stella talán tudhat valamit.
Alex egy dobozt emlegetett, de azt nem, hogy hova tette - nézek körbe némileg tanácstalanul, mivel sehol sem látok kartondobozt, amiben esetleg a holmijaiam megbújhatnak.
- Mondott neked valamit azzal kapcsolatban, hogy miért szakított velem? - kérdezem mintegy mellékesen, miközben továbbra is a doboz után kutatok a tekintetemmel.

Vissza az elejére Go down
Stella Lane
avatar
Média és művészet

Kor : 26
Avataron : Barbara Palvin

TémanyitásTárgy: Re: Stella & Feyre
Szer. Május 24, 2017 1:54 pm
 



 

- Jótól kérded. - mondom komolyan. - Fogalmam sincs. Egyébként is szerint az ember ezt nem épp a húgával szokta megosztani. - Fogadni mernék, hogy az én drága bátyuskám épp egy bárban iszogat a haverjaival. Pár pohárka ital társaságában, épp azon nevetgélnek, hogy engem küldött maga helyett, hogy a barátnőjét kipakolja a lakásból. De ezt azért nem osztom meg Feyre-vel tudom milyen, mikor szakít valakivel az ember és azt is milyenek a pasik.
- Keresel valamit? - érdeklődőm, amikor látom, hogy szemével a lakás minden szögletét végig kutatta már. Szegény lány. Lassan kezdem megsajnálni. Tőlem se szép, hogy ilyen ridegen fogadom. De hát való igaz, pont rosszkor jött ez az egész. Nehéz napokon vagyok túl.
- Tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy te vagy neki. - magyarázom. - Régóta nem tudok semmit a bátyám nőügyeiről. - vallom be. Valószínű én is ilyen rosszul érezném magam, ha dobnának. Megpróbálok úrrá lenni, rossz napomon. -  Ne haragudj, hogy ilyen udvariatlan vagyok. Foglalj helyet. - mutatok az egyik fotel felé. - Kérsz valamit inni? - ha elfogadja az ajánlatom abban az esetben az ital polc felé megyek és kiveszem belőle amit kér. - Igazából sok mindent nem tudok a bátyámról. Eltávolodtunk egymástól. Vagyis inkább én. Tudod, a bátyám kissé fura ember volt. - kezdem el kicsit barátságosabban a beszélgetést. Talán csak, kicsit próbálom elfelejtetni vele a történteket. - Ő ugyanis szeretett kémkedni utánam. Utálja a munkámat. - húzom el a szám. Hát, igen a bátyám már csak ilyen. Sosem tudta felfogni, hogy felnőttem. - Nem szereti ha bámulnak a pasik. - nem mintha én jobban szeretném. - Már ha tudod mire értem. Az én szakmámban ez megszokott. - van egy sejtésem, hogy Alex már mesélt arról, hogy mivel foglalkozom.
- Te mivel foglalkozol? - érdeklődőm. - Értem. - konstatálom magamban. -Nem tudok rólad semmit. - ez a nagy igazság. Tényleg nem. - Dehogy baj. - jegyzem meg.  - Segítsek megkeresni? - kérdezek rá. - Mire emlékszel, utoljára hol hagyhattad? - próbálom rávezetni, hogy talán ott lehet, ahol legutoljára hagyta amikor itt járt.
Vissza az elejére Go down
Feyre Jansen
avatar
Polgárság

Kor : 23
Avataron : Leanna Decker

TémanyitásTárgy: Re: Stella & Feyre
Szer. Május 31, 2017 4:21 pm
 



 

- Igen, a holmijaimat - felelem. Mi mást keresnék, szerinte? Nem azzal a céllal jöttem ide, hogy kiraboljam a testvére lakását, vagy ilyesmi… Csak vissza szeretném kapni azt, ami az enyém, ennyi az egész.
Ha már behívott, hát helyet foglalok a nappali méretes kanapéján, amihez, mondanom sem kell, hogy nem éppen illendő emlékeim is kapcsolódnak, ám ezt bölcsen magamban tartom, és azt sem hagyom, hogy az emlékekkel kapcsolatban bármi is kiüljön az arcomra.
- Nem, köszönöm - rázom meg a fejem. Ha minden jól megy - és kiderül, hova iktatta Alex a holmijaimat -, nem leszek itt olyan sokáig, hogy szükségem legyen az innivalóra, de kedves, hogy megkínált, ez biztos.
- Ezek szerint, nem valami jó a kapcsolatotok - állapítom meg. Noha nekem nincsen testvérem, néhány barátnőmnek akad, és annyit még én is tudok, hogy meglehetősen szoros kapcsolat van közöttük, és kis túlzással, mindent meg tudnak beszélni egymással - kivétel, ha jelentős korkülönbség van közöttük, természetesen -.
- Még tanulok - felelem.
Ha szerencsém van, leérettségizhetek, és előbb végezhetek valamivel, mint a többiek, ám ez még nincs kőbe vésve, sajnos. Mindegy is, ezt nem áll szándékomban Stella orrára kötni, mert nézzünk szembe a ténnyel, semmi köze hozzá. Egyfelől, nem is ismerem, másfelől pedig, ahogy a dolgok állnak, nem valószínű, hogy ezután az alkalom után találkoznánk.
Ezek után, hogy elmondása szerint, mennyire nem kommunikál a bátyjával, talán annyira nem is meglepő, hogy nem tud rólam semmit, azonban én sem vagyok olyan kedvemben, hogy úgy érezzem, most feltétlen ki kell tárulkoznom előtte, és színt vallanom… Miről is? Nem úgy veszem észre, hogy szimpatikusak lennénk egymásnak, így aztán nem is erőltetem meg magam. Azonban, amikor a holmijaimról kérdez, majdnem eltátom a számat.
Vagy arról van szó, hogy Alex már a saját húgával sem tud értelmesen kommunikálni - vagyis teljesen mást mond neki, mint nekem -, vagy arról, hogy Stella nem értette meg, amit mondott. Jelen pillanatban ott tartok, hogy mindkét variációt elképzelhetőnek tartom. Gonosz lennék? Meglehet, de a nem túl kedves fogadtatás után nem tudom, mi mást várhatott a velem szemben álló lány.
- Nekem Alex azt mondta, itt hagyott egy dobozt, benne a cuccaimmal, és te tudod, hol van - mondom végül. Lehet, hogy csak nem emlékszik rá, meg aztán nem olyan nagy ez a kecó, hogy ne tudjam körbejárni kevesebb, mint öt perc alatt, de meg akarom várni, hátha Stellának is eszébe jut valami ezzel kapcsolatban.
Vissza az elejére Go down
Stella Lane
avatar
Média és művészet

Kor : 26
Avataron : Barbara Palvin

TémanyitásTárgy: Re: Stella & Feyre
Hétf. Jún. 19, 2017 4:33 pm
 



 

Összeráncolom a szemöldökömet, nem tudván, hogy miről beszél Feyre.
- Nem tudom miről beszélsz. - nézek rá értetlenkedve. Nekem semmilyen dobozról nem beszélt Alex. Csupán annyit közölt, hogy engedjem be az ex-barátnőét a cuccaiért. Ennyi. Semmi más. Bár, ahogy jól ismerem a bátyámat, néha elfelejt bizonyos dolgokat közölni velem. - Nekem nem említett semmilyen dobozt. - magyarázom Feyre-nek. Nem tudom elhiszi-e nekem, de így van. Próbálok őszinte lenni. Mért is titkolnám, ha tudnék róla biztosan megmondanám neki hol találja. Így, hogy most elültünk alkalmam nyílt jobban szemügyre venni a lányt. Hogy mit evett rajta a bátyám? Nem épp a legszebb hölgyemény. Csinos az tény, de valahogy a vonásai nem szépek se nem bájosak, az arca kimondottan nem az. De mindegy is, ízlések és pofonok. Nem az én dolgom eldönteni, hogy mért választotta őt a bátyám. Mindegy is. Eléggé kellemetlen lehet ez neki, hogy nem Alex jött el ide, hanem én.
- Ha gondolod körbejárhatsz, hátha megtalálod azt a bizonyos dobozt. - ajánlom fel neki. Nehogy még a végén azt higgye én nem akarom oda neki azt a bizonyos dobozkát. - Vagy hívd fel Alexet, hogy megkérdezd tőle. - ez hülye feltevés volt. Én sem akarnám felhívni az exemet, azok után, hogy szakítottunk. - Vagy beszélhetek én vele, ha akarod? - lehet így már inkább belemegy a dologba. Nem kell neki beszélnie vele, megteszem én helyette. Különben is elégé kínos és feszélyezett a hangulat. Ha mihamarabb megoldanánk a dolgot, akkor nem kéne itt üldögélnem vele. Tény hogy nem kellemes így találkozni az exed húgával, de ha már így alakult a helyzet igazán könnyíthetne valamit a helyzeten ő is. Én eléggé próbálkozom de így néz ki, nem igazán jók a módszereim.
- Figyelj, tudom, hogy rossz neked, most ez a helyzet. De ha már így alakult talán beszélgethetnénk egy kicsit. - próbálkozom újra oldani egy picit a hangulatot. - Tudom, hogy a bátyám elég idióta néha. - hajtom le a fejem. - Vagy többször is mint néha. - pontosítok a válaszomon. - Mennyi ideje voltatok együtt? - kérdezek rá, hogy elkezdjem a beszélgetést.
Vissza az elejére Go down
Feyre Jansen
avatar
Polgárság

Kor : 23
Avataron : Leanna Decker

TémanyitásTárgy: Re: Stella & Feyre
Szomb. Jún. 24, 2017 12:49 pm
 



 

Értetlen pillantását látva érzem, hogy kezdek bepöccenni. Nem rá vagyok mérges, hanem sokkal inkább a kedves testvérére, aki annyira sem volt képes, ha már idezavarta a húgát, merthogy ő nem képes a szemembe nézni, hogy elmondja neki, hova dugta a cuccomat. Persze, ezt a kört akkor is könnyebben megoldhattuk volna, ha nekem megírja, vagy ilyesmi, de nézzünk szembe a ténnyel: Alexet soha nem az eszéért “szerettem”. A testéért annál inkább… És ha már test, nem kerüli el a figyelmemet, hogy a velem szemben álló lány elkezd méregetni. Nem úgy, mint a férfiak, hanem sokkal inkább azzal a tekintettel, amit azoktól a nőktől kapok, akik nem hisznek a szemüknek, ha engem egy férfi mellett látnak. Tudom, hogy nem nekem van a legszebb arcom a világon - és ha már itt tartunk, ez Stella-ra is igaz -, de van önbizalmam, ráadásul az alakom határozottan nem rossz, és ezzel is meg lehet fogni őket. Már a külsőorientáltakat. Az értelmesebbeket már néhány fokkal nehezebb feladat.
Az viszont némi pozitívumot jelent, hogy Stella-nak legalább eszébe jut felajánlani, hogy keressem meg a dolgaimat, ez is valami.
- Oké, mindjárt jövök - mondom neki, majd elindulok a lakás többi része felé. - Felesleges lenne felhívni, nem venné fel a telefonját. Ja, és nem kell olyan látványosan méregetni - mondom Stella-nak a vállam felett hátrapillantva, majd megyek tovább, elvégre ismerem a járást.
Jó tíz percbe is beletelik, mire megtalálom a dobozt, nem máshol, mint a gardróbja aljában, de legalább szembetűnő helyen, nem pedig a sarokba dugva. Gondolhattam volna... Úgy tűnik, Alex elfelejtette elővenni, de mivel róla van szó, ez talán nem annyira meglepő. Mindig is imádta játszani a feledékenyt, főleg, ha rólam volt szó. Ez egy olyan jellemvonása, ami miatt előbb-utóbb én tettem volna ki az ő szűrét.
A kartondobozzal a kezemben térek vissza a nappaliba, és már éppen arra készülnék, hogy megyek haza - vagy inkább valahova, ahol lehet inni -, amikor valami olyasmi történik, amire egyáltalán nem számítottam az eddigiek alapján. Még a dobozt is leteszem a dohányzóasztalra meglepettségemben.
Nem számítottam erre, hiszen egészen idáig kimondottan ellenszenvesen, már-már lekezelően bánt velem, éppen ezért kicsit furcsállom is, hogy vajon mi szállhatta meg… Azután akar velem összebarátkozni, hogy a testvére kidobott? Ez elég furcsa. Világos, hogy eddig nem találkoztunk, mégsem értem ezt a mentalitást. Mindegy, idővel csak kiderül, hogy mit szeretne, nem? De, ha már így alakult, öt percbe csak nem halok bele, nem? Ha meg mégis, akkor ez van. Azt viszont nem nagyon értem, miért akar lélekbúvárt játszani velem, oké, kidobott a testvére, de azért annyira nem visel meg a dolog. Csak szeretném elküldeni a francba.
Helyet foglalok, majd a táskámat magam mellé teszem a kanapéra. Nem tartom valószínűnek, hogy Stella turkálni szeretne benne, ez sokkal inkább amolyan reflex-féle a részemről. Gimibe járok - legalábbis még pár hónapig -, és ott naponta megesik az ilyesmi, szóval nem árt vigyázni.
- Fél évig - felelem. Tény és való, hogy ez nem valami sok idő, de egy kamaszlánytól szerintem csak jelent valamit, nem? Azt nem feltétlen, hogy szerettem volna Alexet, mert ezt egy kicsit sem éreztem, de azt, hogy volt, ami jó volt vele, már igen.
Vissza az elejére Go down
Stella Lane
avatar
Média és művészet

Kor : 26
Avataron : Barbara Palvin

TémanyitásTárgy: Re: Stella & Feyre
Kedd Aug. 29, 2017 1:09 pm
 



 

Fél év. Mondogatom magamban. Az nem sok idő. Mondjuk ilyen fiatal korban az is egy elég hosszú kapcsolat. Emlékszem mikor én voltam szerelmes először nekem is sok időnek telt amíg együtt voltunk és azt hittem az örökké fog tartani. Az a szerelem mindent jelentett nekem. Az életemnél is jobban szerettem azt a fiút, és aztán, hogy elbánt velem is. El tudom képzelni, mit érezhet most Feyre. Én legalább is azt éreztem, hogy az egész világ összetört bennem. Mindent megadtam volna azért, hogy az egész ne így történjen. De hát megtörtént. Nem volt mit tennem, szépen lassan elkellet fogadnom az egészet.
A bátyámat jól ismerem, elég sokszor megcsinált már ilyesmit a csajaival. Fogalmam sincs miért ilyen szemét. Régen nem volt ilyen, de valami meghülyítette. Mindegy, ezt nem szeretném sohase megfejteni. Abba túlságosan bele kellene merülnöm.
Feyrére pillantok. Nekem nem úgy tűnik mintha annyira bántaná őt ez az egész dolog. Inkább csak mintha kicsit ideges lenne és nem összetört. De lehet, hogy csak én tévedek és valahol legbelül őt is nagyon bántja ez az egész dolog.
Valamivel fel kéne oldanom ezt a nagy csendet. Kicsit kínosan érzem magam. Igazából azt sem tudom mit kellene mondanom neki. Nem is ismerem. Alex sosem mutatta be. Furcsa mód nem is beszélt róla. Tényleg? Miért nem említette sohasem, hogy van egy barátnője. Egyetlen egy szóval sem említette. Még én sem vettem észre rajta, hogy valami változott volna az életében. Való igaz nem igen szoktunk beszélgetni. Úgyis mindig csak odajutnánk, hogy én mit csinálok és kivel ismerkedek. Őt inkább az ilyesmi foglalkoztatja. Az, hogy engem mindenképpen védeni tudjon. Az ő életéről vajmi keveset beszélünk. De akkor is. Eddig mindig leszűrtem róla, hogy kapcsolata van, de most valahogyan nem.
Azt sem tudom igazából, hogy Feyre szeretne-e most beszélgetni erről a szakításról. Én biztosan jobban érezném magam ha ki tudnám beszélni valakinek. Feyre viszont nem biztos, hogy ugyanígy érezne ezzel az egésszel kapcsolatban. Azt azonban remélem, hogy Alex nem bánt el vele túlságosan. Legalább is úgy értve, hogy nem rázta le csúnyábban mint amennyit most tudok róla. Mondjuk már az is durva, hogy engem hívott ide, hogy fogadjam Feyret és odaadjam a cuccait.
Üsse kő. Megtöröm a csendet és valamit kérdezek tőle. Ha beszél akkor beszélgetünk, de ha nem akar az se baj. Akkor idáig tartott az ismerkedésünk.
- Akarsz beszélni róla? - érdeklődőm rá pillantva.
Vissza az elejére Go down
Feyre Jansen
avatar
Polgárság

Kor : 23
Avataron : Leanna Decker

TémanyitásTárgy: Re: Stella & Feyre
Szomb. Szept. 02, 2017 12:30 pm
 



 

Bevallom, kérdését hallva kissé értetlenül nézek rá. Az eddigi megnyilvánulásai alapján a legkevésbé sem feltételeztem Stella-ról, hogy érdekelné, én miként érzek ezzel egész szakítósdival kapcsolatban. Ez talán negatív fényben tüntet fel engem, de az igazat megvallva, nem zavartatom magam emiatt, hiszen ő sem volt valami kedves velem eddig. Nem is nagyon tudom mire vélni ezt a hirtelen váltást, így első körben inkább igyekszem megkerülni a dolgot.
- Mire vagy kíváncsi? - kérdezek vissza, hiszen ötletem sincs azt illetően, hogy vajon mi is érdekelné az Alex-üggyel kapcsolatban.
Az már korábban nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy az exem még arra sem vette a fáradtságot az elmúlt hat hónapban, hogy, ha a szüleivel nem is, de legalább a húgával közölje, hogy van valakije. Ez lenne a normális, nem? Jó, én se sűrűn avatom be anyámat, vagy akár apámat a magánéletembe, de a mi családi viszonyunk már azóta rothad, hogy elkezdtem kamaszodni, és nem sok esélyt látok rá, hogy ezt valaha is helyrehoznánk. Valahogy ez egyikünknek sem áll szándékában. Ők inkább homokba dugják a fejüket, és úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Viszont, eddig úgy tudtam, azért Alex ennél valamivel jobb viszont ápol a családjával, de ezek szerint, elég súlyos tévedés volt a részemről. Mindegy, most már nincs jelentősége az én szempontomból, hiszen ez a kapcsolat véget ért. Elég csúnyán, ami azt illeti, ez pedig, érthető módon, felhúz.
- Ha jól értem, azt se tudtad, hogy a bátyádnak van valakije, szóval ötletem sincs, mi érdekel ezzel kapcsolatban, főleg most, hogy már vége van - mondom Stella-nak. Nem tartom kizártnak, hogy ezt a kérdést kicsit sértőnek fogja tartani, de nem vagyok olyan, aki az ilyesmitől megijedne. Sosem volt ellenemre a konfrontáció. Bár, most azért nem áll szándékomban összeveszni, vele mindössze szeretném tudni, hogy mibe szeretne bepillantást nyerni.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Stella & Feyre
 



 

Vissza az elejére Go down
Stella & Feyre
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Alternatív :: 
Temetetlen múlt
-
Ugrás: