HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Brad & Naomi - Déjà vu

Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Brad & Naomi - Déjà vu
Pént. Jún. 30, 2017 11:51 pm
 



 

Naomi


Bradley

2017. január ~ Virginia Mason Kórház


Megrezzenek a hirtelen zajra, amikor valaki sietve és intenzíven tépi fel az ajtót,  felzavarva vele a sötétlő csöndet, ami jó ideje körülvesz. A szívverésem önkéntelen megugrik,  és a zaj felé fordítom a fejem, habár látni úgysem láthatom, mi történik. Megszokás. Majd a keserű beletörődés. Bizonytalanság. Kiszolgáltatottság. Csupa olyasmi, amit szívemből utálok.
- Ki az? - kérdem automatikusan, és ezzel bizonyára el is árulom magam. Merthogy rögtön tudom, hogy ez nem vizit, nem orvos, és nem is látogatás. Az itt töltött másfél hét alatt megtanultam különbséget tenni a különböző betoppanások között, és talán önhittség ilyet állítani, de szinte biztos vagyok benne, hogy a jövevény nem járt még a szobámban. Ki lehet? És miért jött?
Párszor elképzeltem már, mit tennék, ha egyszer csakugyan bejutna egy újságíró, vagy egy elvetemült rajongó - aki képes betörni egy kórházba, csakis elvetemült lehet -, de azon kívül, hogy a nővérhívó gomb felé nyúlok, a biztonság kedvéért, jelenleg semmi más nem jut az eszembe. Nem nyomom még meg, csak készenlétbe helyezekdek.
Viszont ahogy megszólal, azonnal letérít erről az ösvényről. Annyira váratlanul ér, hogy néhány pillanatra a levegő is bennem szakad. Ez a hang... túlontúl ismerősen cseng, és ez nem az a fajta homályos dejavu, amikor fogalmad sincs róla, honnan rémlik a káprázat, ezt a hangot álmomban is felismerem, ezer közül is beazonosítanám, túl sok emlék fűződik hozzá. És túl sok kavargó érzelem. Mondatok kezdenek zsongni a fejemben, amit az ismerős hangszín hív elő. Először fel sem fogom, mit mond, teljesen a hatása alá von ez a bizarr hasonlóság. Mert hát, azt azért kénytelen vagyok belátni, hogy az övé mégsem lehet. Pillanatnyilag az is mérföldekkel reálisabbnak tűnik, hogy túl sok fájdalomcsillapítót kaptam, vagy éppen kezdek végérvényesen bekattanni ebben az üres kórteremben. Ekkora véletlen egyszerűen nem létezhet! Ki ez? És hogy mer ennyire hasonlítani rá?
Kell ez a néhány másodperc, míg felocsúdok az első kábulatból, csak akkor ér el hozzám, ha már időközben válaszolt a kérdésemre, vagy ezen kívül bármi mást mondott volna.
Vissza az elejére Go down
Naomi Rhodes
avatar
Polgárság

Kor : 25
Avataron : Jennifer Lawrence

TémanyitásTárgy: Re: Brad & Naomi - Déjà vu
Kedd Júl. 11, 2017 7:54 pm
 



 

Without a heart and stuck in our minds
We can't forget that we all live broken lives
Amikor eljöttem otthonról, egyetlen dologra figyelte, hogy mihamarabb és feltűnés mentesen tudjak eljönni és ha lehet mihamarabb visszaérni. Tudni szeretném, hogy mi történt velem, hogy ki vagyok. Azt az információt kaptam, hogy jöjjek Seattlebe. Hát eljöttem. Terv és természetesen hivatalos papírok nélkül. Nem hittem volna, hogy terror támadásba fogok botlani, hogy megsérülök - bár szerencsére csak kicsit, talán a régi balesetem ellenállóbbá tett - és hogy kórházba fogok kerülni, ahol igazolnom kellene magam. A nagy szerencsém az, hogy a hatalmas kavarodás és minden egyéb miatt, arról megfeledkeztek, hogy azt ígértem, előkerítem a papírjaimat. Kamu nevet mondtam magamról és azt nem is ellenőrizték többet. Most pedig éppen meglógásban vagyok, ugyanis már érzem, hogy  kiengedésem nem menne ennyire simán, ott talán feltűnne nekik, hogy nem szerepelek sehol a rendszerben. Bár eléggé hétköznapi nevet és adatokat adtam meg, már nem is emlékszem rá pontosan, annyira hirtelen kellett improvizálnom.
Szóval éppen szökök, mert esélyem sincsen bizonyítani a kilétem, pláne, hogy nem is emlékszem saját magamra és amúgy se akarok tovább itt maradni, csak néhány kérdésre keresem a választ, aztán megyek is vissza, ha minden jól megy, még Will megérkezése előtt és akkor sose tudja meg, hogy elszöktem…
Próbálom kikerülni az orvosokkal való találkozást, de ez nem olyan egyszerű, mint sejtettem volna. Hol van már a kijárat? Az egyik saroknál éppen csak meghallok két orvos beszélgetését és máris érzem, hogy rossz helyen vagyok. A legközelebbi kilincsbe kapaszkodok, s gyorsan beugrok mögé, nem is figyelve mi az. Jobb lenne, ha szertár lett volna, de inkább kórteremnek tűnik.
Amint felém fordul a szoba ideiglenes lakója, akkor tudatosodik bennem a tény. Az illető vak. Hát ennél jobban bele se választhattam volna, mi? Azonnal érdeklődik kilétem felől, amit meg is tudok érteni. Nehéz az, hogy nem emlékszem a múltamra, de nem tudom hogy tudnék feldolgozni egy látáselveszítést.
- Elnézést a zavarásért, elbújhatnék itt egy rövid ideig? Egy ijesztő és hatalmas hentes óriási injekcióval kerget. A nevem Emily, de pár perc és itt sem vagyok. - Bukik elő belőlem automatikusan a hazugság, de hát ez kell ahhoz, ha meg akarok pattanni erről a helyről, már pedig nagyon akarok. Ahogy kicsit tüzetesebben is szemügyre veszem a férfit, megállapítom, hogy nem úgy tűnik, mint akinek ne lenne semmi baja. Kifejezetten lepukkantnak néz ki és... Kicsit közelebb lépek hozzá, egy pillanatra elcsodálkozom rajta, majd csak megrázom a fejem. Nem mégsem, mint ha egy pillanatra azt hittem volna, hogy ismerős, de nem, mégsem. Biztos vagyok benne, hogy nem ismerem. Hogy is ismerhetném?
Brad <3 || 2017. Január || I'm back || My dress
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Brad & Naomi - Déjà vu
Szer. Júl. 12, 2017 9:32 pm
 



 

Naomi


Bradley

A hangján és a hirtelen felbukkanásán kívül az sem kevésbé sokkol, amit elhadar. Az együttes hatás teljesen leblokkol, pedig nálam aztán ritkán fordul elő, hogy ne tudjam, mit reagáljak.
Egy tízes skálán vajon mennyire normális, ha rád töri valaki a kórtermed ajtaját, azzal a szöveggel, hogy nem óhajt sokáig zavarni, de épp egy hentes elől van szökésben? Az sem sokat javít a helyzeten, hogy értem én a metaforát, de ismét hangsúlyozom – leginkább magamnak –, mégiscsak egy kórházban vagyunk. Ahol a betegeknek nem kéne csak úgy bújócskásdit játszaniuk, és orvosoknak sem kellene bizarr tárgyakkal kergetniük az embert. Próbálom kitalálni, hogy mi is történhetett, de hamar feladom: ennyi információból képtelenség bármit is leszűrni.
Ha újságíró lennék, vajon milyen szöveggel próbálkoznék? De nem, ilyennel azért biztos nem. Az injekciós tű mindenesetre eléggé megmarad, vizuális típus lévén, könnyen megjelenik előttem az imént körbeírt jelenet, és rögvest ki is ver a libabőr. Ha valamit nagyon utálok, hát azok pont ezek a rohadvány merénylő eszközök.
- Csak tessék – emelem meg épp hogy csak a takarón pihenő jobb csuklómat, mintha egy suta invitáló mozdulatot tennék. – Érezze otthon magát. Egy kávéval esetleg megkínálhatom? – Érződik, hogy nem vagyok elragadtatva a látogatástól, a szavaimban játszó élc pont erről árulkodik, és a vonásaimon is jól látszik, hogy húzom a szám miatta, ugyanakkor az is, hogy ha kelletlenül is, de már beletörődtem. Végül is teljesen mindegy. Nem fogom kizavarni. Hogy miért nem? Jó kérdés. Nehezen nyomom el magamban a kíváncsiságot, egyszerre akarom és nem akarom hallani tovább beszélni.
- Gyakran tör be kórtermekbe? – Még ebben is rejlik némi szarkazmus, de visszafogottan, nem igazi méregfog, inkább csak egy olyan ember morcossága, aki jelenleg haragszik az egész világra. És aki nem igazán érti a szituációt.
- De ha mégis újságíró, most szólok, a helyében inkább nem kockáztatnám a pert - mondom ki végül, ami a leginkább aggaszt, és közben feszülten koncentrálok minden rezdülésésre.
Vissza az elejére Go down
Naomi Rhodes
avatar
Polgárság

Kor : 25
Avataron : Jennifer Lawrence

TémanyitásTárgy: Re: Brad & Naomi - Déjà vu
Szer. Júl. 19, 2017 6:51 pm
 



 

Without a heart and stuck in our minds
We can't forget that we all live broken lives
Ezernyi dolog kavarog a fejemben és ami nagyon idegesít, hogy sírhatnékom van, pedig nem gyakran szoktam sírni, de most fojtogat a sírás, s mióta ott hagytam a birtokot, azóta naponta többször is elpityeredem, de csak magamban. Azt hiszem nem egészen így kellett volna vissza integrálódnom a társadalomba, hogy megszökök és egy nyüzsgő nagyvárosba vetem magam. Bár orvos nem vagyok, de szerintem nem ez a módja a dolognak, pláne nem az én szerencsémmel...
Ide jöttem ebbe a rohadt városba, hogy kiderítsek pár információt, amiket szerintem Will elhallgat előlem, erre felrobbantanak, kórházba dugnak és olyan dolgokat akarnak tudni - még ha nem is kérdezik, tuti tudni akarják, ahogy én is, hogy ki vagyok én. Most komolyan, ki vagy én? Mi közöm ehhez a városhoz? Feldühít a tudatlanság, hogy a sötétben tapogatózok, akár szívélyes vendég látóm. Csak éppen ő szó szerint. Látom rajta, hogy vacillál, hogy nem biztos abban, hogy azt akarja, itt legyek. Én se lennék, de úgy érzem, el kell bújnom kicsit, hiszen éppen meg akarok lógni. Szóval megértem őt, hogy nem túl boldog, de szerencsére nem riasztja a nővéreket és nem is zavar ki, hanem megengedi, hogy maradjak. Erre halványan elmosolyodom és feszültségem egy parányit csökken. Egy lépéssel beljebb lépek.
- Kedves, hogy felajánlja, de tényleg mindjárt megyek, pár perc és újra a élvezheti csendes magányát. - Nem azt mondom, hogy bunkón vágok vissza, mert okom se lenne rá, de hangjának éléhez igazodik az én hangszínem is. Nem fogok neki kuncsorogni, még beszélgetnie se kell velem, ha nem akar, csak elviselnie.Neki még erkélye is van? Ez nem ér… Lassan el is indulok az ablak felé, hogy kinézzek azon. Nem sok holmival érkeztem a városba, szerencsére a dolgok nagy részét a motelben hagytam, ahol megszállok, de így is görcsösen ellenőrizgetem mindig a holmikat, amik nálam vannak. Pénz, cigi, egy-két apróság. Ezek is azért nem vesztek el a robbantás alatt, mert annyira magamhoz kötöttem őket, hiszen előtte még sosem hagytam el a birtokot. Mármint azóta, hogy emlékszem.
- Igen, tudja ez a hobbim. Kórházi Kaland Túra a neve, nagyon népszerű mostanában. A lényege, hogy olyan helyekre megyünk, amit vélhetőleg fel fognak robbantani, míg végül bele nem trafálunk az időbe és helybe, majd amikor kórházba visznek, ott végig túrázzuk az összes kórtermet nevetségesebbnél nevetségesebb indokokat kitalálva. Minél eredetibb a sztori, annál több pont jár. Én még kezdő vagyok, ezért nem jutott eszembe jobb - fejtem ki hosszan a választ a kérdésére, de ezt inkább már viccesen, mint gúnyosan, amolyan ön iróniával mondom, hiszen én is nevetségesnek tartom magam, de nem amiatt, hogy ebben a szobában vagyok, hanem amiért Seattlebe jöttem. Mégis mit vártam? Hogy itt majd véletlen belefutok valakibe, aki pont ismerte Naomit? Mikor került bele a tervbe az, hogy terror támadás ér majd? Otthon kellett volna maradnom…
Végül olyat mond, amin meglepődök és meg is rökönyödök. Nagy szemekkel nézek rá, majd összevonom szemöldököm.
- Parancsol? - Kérdezek vissza meghökkenve. Tényleg nem értem a dolgot. - Már miért lennék újságíró? Kihez sikerült benyitnom, valami politikushoz? Biztos vagyok benne, hogy semmi törvénytelent nem teszek, hiszen beengedett, szóval kikérem magamnak, hogy perrel fenyegessen... - húzom fel kicsit sértetten az orrom. Még hogy per… Oké, igazából nem vagyok tisztában a törvényekkel és hogy őszinte legyek, nem sok emberrel beszélgettem még Willen és a személyzeten kívül, így valahol mélyen elképesztően élvezem az új stílust, hangot, mindent, de közben meg fura is. Odahaza soha senki nem szólt rám semmiért, itt meg egyből újságírónak néznek, miután felrobbantottak. Oké, kicsit túl sokan pörgök ezen a témán és igazából alig voltam érintett a robbantásban, de most őszintén, mennyi az esélye ennek, hogy éppen csak ide érek és ez fogad…
Végül csak fújok egyet, s figyelmeztetem magam, hogy nem sok jogom van arra, hogy megsértődjek, de mégis kiakadtam. - Éppen csak megérkeztem ebbe a nyomorult városba, erre néhány idióta miatt kórházba kerülök. Csak utálom a kórházakat és a tűket és itt lenni, ennyi. - Fakadok ki, s kissé megremeg a kezem, mire egyből a táskámba nyúlok, hogy előszedjem a cigarettám, s kinyitom erkélyének ajtaját. - És most jelentsen fel nyugodtan, mert rá fogok gyújtani. - Közlöm tényként, s már kattintom is a gyújtom, s beleszívok a cigarettámba. A második szippantásra megindul bennem a nyugalom. - Oké, sajnálom, hogy kifakadtam, csak kicsit stresszes vagyok, elszívom a cigarettám és már itt se vagyok, kérem ezt még nézze el nekem… - mondom már higgadtabban. Gyengék az idegeim, ehhez kétség sem férhet.
Brad <3 || 2017. Január || I'm back || My dress
Vissza az elejére Go down
Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Brad & Naomi - Déjà vu
Hétf. Júl. 24, 2017 12:28 pm
 



 

Naomi


Bradley

Az első megdöbbenés lassan felenged, és kezdek megbékélni a szituáció szokatlanságával. Végül is, mi folyik normál mederben mostanság?
A hangjában játszó élc illeszkedik az enyémhez, de nem lépi át a határt, tulajdonképpen egész jól veszi a fanyar udvariatlanságom.
- Alig várom. – A gúny nem neki szól, és még csak nem is annak, hogy mennie kéne, inkább a csendes magányom élvezetét gondolom újra. Bizonyára egyetlen pillantásból is jól látható, milyen remekül érzem magam ebben az újdonsült materiális manifesztációban.
A válaszával viszont meglep. Előbb felvonom a szemöldököm, de ahogy mondja, tovább és tovább, kezdem értékelni a sztorit. Ismét elkap az előbbi furcsa érzés, eddig csak egyvalakit ismertem, aki ehhez hasonló választ produkált volna. Csakhogy az a valaki mostanra már régen halott.
- Á. Azért ez sem volt olyan rossz – húzom el a szám, de csak azért, mert véletlenül sem akarom, hogy egy lepkefingnyi mosoly is látszódjon rajta. –  És mennyinél tart eddig? Nekem két hét alatt ez az ötödik kórtermem. Fekvőbetegként. Sanszosan így is-úgyis én nyertem.
Sztorit ugyan nem mondtam hozzá, kérdés, mennyire nagy szabályszegésnek számít. Nem vagyok beszédes kedvemben, de ha ez kell a hivatalos érméhez, hát majd produkálok egyet.
- Szóval ön is későre hagyta a karácsonyi bevásárlást? – Inkább mondom, mint kérdezem, a robbantásból felételezem, hogy ő is a plázás merénylet miatt van itt.
- Őszintén szólva már bent volt, mikor megkérdezte, szóval, ha úgy vesszük, mégis csak betört hozzám – javítok rá finoman az ő verziójára, de csak szórakozásból. Valamiért jól esik kötözködni vele, pedig érzem a hangján a készülő kirohanást.
- És amilyen hevesen reagál, máris gyanús lett – mondom még nagy mellénnyel, a cigivel viszont elhúzta előttem a mézes madzagot. Ah, come on, két hete nem gyújthattam rá, úgy érzem, bármire képes lennék egy szálért.
- De köthetünk alkut is. Ha megkínál, nem perelem be, nem nyomok rá a nővérhívó gombra. Sőt. Talán el sem árulom, hogy itt járt. A mi titkunk marad. – Hirtelen más nem jut eszembe, ami vonzó ajánlat lehet számára. Ebben máskor határozottan jobb szoktam lenni.
Nem kerüli el a figyelmem, hogy most érkezett a városba, normál esetben rákérdeznék, hogy honnan, vagy mi szél hozta erre, de jelenleg nem akarok faggatózni. Nem érdekel semmi más csak a cigije, a hangja és talán kezd egyre kevésbé zavarni, hogy itt van.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Brad & Naomi - Déjà vu
 



 

Vissza az elejére Go down
Brad & Naomi - Déjà vu
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Alternatív :: 
Temetetlen múlt
-
Ugrás: