HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Alaskan Way Viaduct

Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Alaskan Way Viaduct
Vas. Aug. 20, 2017 5:15 pm
 



 



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Lullaby
avatar
Admin

Admin : Mesélő
Kor : 167
Avataron : Lullaby

TémanyitásTárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Hétf. Aug. 21, 2017 10:10 pm
 



 



Gaspar - bejutás

Az autódban ülve értesültél az elborzasztó hírről. A forgalomirányításról már azelőtt hallani lehetett a rádióban, az internetes fórumok tele voltak a figyelmeztetéssel melyik utakat érdemes elkerülni a rendőri közben lépéstől, aminek látott mértékét megannyian furcsállták, nem tudták hova tenni. Már rég a sűrűjében voltál a megrekedő autótömegnek, amikor ezekről értesültél, amikor még kerülőúton haladhattál volna tovább az úticélod felé, ami mi is volt..? Megbeszélés a belváros szívében található toronyépületek egyikében..? A bíróság..? Vagy csak a kisfiad nem érezte magát jól és a szüntelen kérlelésére döntöttél úgy, hogy a halasztható programot átütemezed, helyette hozzá mész, a pszichológusához..?
A belváros kordon alá vétele hivatalosan nem zárult le. Rengeteg munkát, anyagmozgatást igényel, ami miatt néhol kénytelenek voltak megfelelő erőforrást, jobb megoldást nélkülözőn taposókorlátokkal, aktívabb jelenléttel kipótolni a falat. Az autósor előtted lassan halad, ha *ügyeltél a környezetedre egy-egy helyen megfigyelhetted már ezt a szokatlanságot az egyébként is bizarr hatású helyzetkörülményekben.
Érezhető a lassú haladás miatt is a feszültség, vannak, akik megrögzötten feszülnek neki a dudának és vannak, akik a felsőbb úton vakmerően abban a hiszemben vannak, hogy az előttük lévőt meg tudják előzni az irányított iram ellenére.. A második szinten vagy. Hét autóval előtted zuhan rá egy másik, ami egyből akadályt képez az úton.
A másik sáv oldalán, a belvároshoz közelebbi, lezárásra ítélt részen még most is látható ahogy daruk állnak készen létben a konténerek áthelyezésére. Az egyik szállítmányt torlaszként használják épp, ott pihen az egyik tartóoszlop mentén. A felsőket még nem pakolták le. A gépkezelő nincs a helyén, nem történik anyagmozgatás, egy pillanatra leáll a rendszer. Két méter van a szalagkorlát és az alacsonyabban lévő gépház között, amitől nem messze, elérhetőbb közelségben van az átjutást is jelentő, stabilabb vastető. Még legalábbis ott van.. Mit teszel?
Vagy ha elmész a korlát széléig, inkább az egy szinttel lejjebb lévő rést szúrod ki..? ..ahol épp egyetlen egyenruhás őrködik, de a terepet rosszabbul látod - vagy inkább csak úgy véled, mert mintha elszúrták volna az egyik fémdoboz elhelyezést és egy tényleges, szószerint érthető rést látnál a kettő között..?

*Kérlek dobj a kockával! Ha 1 és 2 közé esik az érték nem tűnik fel vezetés közben, ha 3 és 5 közé, akkor lesz egy megérzésed. Ha 5-nél nagyobb értéket dobsz, akkor kiszúrod a felállított védelem, egyelőre még gyengébb pontját.

a Staff



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Gaspar Mateo Solano
avatar
Felső tízezer

Kor : 35
Avataron : Justin Baldoni

TémanyitásTárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Szer. Aug. 23, 2017 2:23 am
 



 

Nyugdíjba megyek... - Ez volt az első, kétségbeesett gondolatom, ahogy a rádióban megkezdődött egy különleges híradás. - Be KELL jutnom! - Ez volt a második, még kétségbeesettebb gondolatom, mikor a "karantén" szót követően körülírták, pontosan mettől-meddig tartanak a lezárások. Azonnal értelmét nyerte a mai dugó. Tény, hogy máskor is be tudott állni az út, mikor balesetek vannak, vagy épp ostobákkal telik meg az út, és olyanokkal, akik nem tudják eldönteni, merre is akarnak éppen menni. De ma nem ez volt a baj, hanem az, hogy egy ponton túl egész egyszerűen nem mehetett a tömeg... Ez volt a baj. Az ÉN bajom, főleg. A dudálásból, és a hangosan világgá kürtölt vélemények alapján mondhatnám én, hogy felfogtam, hogy mások is bosszúsak a hír kapcsán, hogy lezárták a város egy részét, de... én nem bosszús, nem zabos, és nem ingerült voltam. Én azt hiszem, nekem inkább pánikrohamom támadhatott... Nem az volt a baj, hogy nem jutok haza, vagy a munkahelyemre, vagy a plázába, vagy akárhova... a baj az volt, hogy a fiam a kórházban vár... Selenánál... Feltehetőleg magával a doktornővel. A nővel, akit randira hívtam... a nővel, akit megcsókoltam... S most mind a ketten egy súlyosan vírusfertőzött karanténban vannak... És én kinn vagyok!
Ma reggel, még azt hittem, a mai legnagyobb bajom az lesz, hogy a korai órára "betoppanó" sürgős megbeszélés miatt nem vihettem el én Mateót a kórházba, Selenához, a kezelésre. Bosszankodtam, hogy az egyik gyakornokkal kellett elküldenem a kicsit a foglalkozásra, mert én az irodában rekedtem, pedig próbáltam lerázni őket... Persze, tudtam kire bízom a fiam, megbízható, jól ismerem, rég nálunk dolgozik, s mindez csupa jól csengő kifejezés, mégis, rossz érzés volt, hogy nem tartok a fiammal inkább én. Éreztem. A pokolba is, éreztem, hogy nem kéne elválnunk... Magam mellett kellett volna tartanom... Vagy vele mennem inkább...
De bevillant elmémbe a kép, vajon ha Mateo velem van, de megtudom, hogy Selena benn van... kinn maradnék?
Görcsösen szorongattam a kormányt, s dühömben néha-néha én is ráfeküdtem a dudára... Nem éreztem jobban magam tőle, de muszáj volt valamivel jeleznem a világegyetem felé, hogy ez nem igazságos így! Nem! Miért van az, hogy mindig, ha a fiamnak szüksége volna rám, mikor mellette lenne a helyem, én a munkahelyemen ragadok, és nem vagyok vele?! Miért?! Nem voltam vele akkor, nem vagyok vele most, és... és akkor is abban volt, és most is életveszélyben van! És akkor is elvesztettem egy nőt, akit szerettem, s most... most veszélyben van a nő, aki... aki fontos nekem! Nem akartam erre gondolni, de nem bírtam másra sem... hozzájuk kell jutnom!
- Ne félj, kisfiam, apa úton van... - mormogtam az orrom alatt idegesen, bár a rádió épp arról darált egy erős hangú felszólítást, hogy senki ne kíséreljen meg ki- vagy bejutni a lezárásokon, a biztonság és a vírus... De nem érdekelt. Én nem kijutni akarok, eszemben sincs, nem, én bejutni akarok! Kötelességem bemenni! Ez nem vita tárgya, nem kérdés, nem kívánság, hanem tény! A fiam benn van, és nincs az a hatalom, törvény, vagy konténer, ami távol tarthat tőle! Én akkor is bejutok a fiamhoz!
Valahogy - gondoltam épp, mikor padlófékkel állt be a sor, melyben éppen haladtam, abban a pillanatban, mikor a magasból, egyel feljebbről, alázuhant a mi szintünkre egy... hadd ne ecseteljem mennyire ide való sofőr, akiről e percben kétségtelen meggyőződésemmel tudtam volna állítani, hogy csak azért teremtetett erre a világra, hogy engem most akadályozzon. Akármennyire is sajnáltam az illetőt... szemem szüntelen kapkodtam ide-oda, kutatva valami megoldás után. A dugó és az indulatok teljes tökéletességükben kialakultak... De talán más nem volt ilyen tökéletes.
Végtére is, építkezéssel foglalkozom, értek az építményekhez, és a szervezettséghez, így nem volt nehéz összeraknom - még úgy sem, hogy fél agyam szüntelen Mateón járt -, hogy a város kellős közepének lezárása még csak részben, s nem egészben valósult meg, hiába hiszi azt szegény rádiós műsorvezető, hogy a lezárás már teljesen megvalósult. Nem. Ez előtt még láttam több olyan pontot is, ahol nem volt még akkor érthető, miért van félig eltorlaszolva az út, vagy épp miért álltak ott egyenruhás alakok... most már persze világos. Konténerekkel zárják el az utakat, oké, igen, csakhogy egy ekkora városban ilyen sok, nagy méretű és nemigen formálható képződményeket, vaskonténerekből résmentesen felállítani... egyáltalán, szállítani... nehéz! Főleg, ha ezt kevés feltűnéssel akarták csinálni, nem ritkán zsúfolt területeken. Hézagnak lennie kell!
- Azt hiszitek okosak vagytok, de én okosabb vagyok... - dörmögtem, miközben a már amúgy is beállt autóoszlopban rekedve, leállítottam a kocsi motorját. Nem fáradtam a slusszkulcs elrakásával, az adott helyzetben ugyanis nem volt nehéz kitalálni, hogy akár HA sikerül bejutnom a lezárt területre, akár ha nem, a kocsim vagy itt marad, míg a lezárást fel nem számolják, vagy ha a hatóságok odébb akarják vinni, az nem a kulcsomon fog múlni... Amúgy meg, ki a fenét érdekel a kocsi?! Vigye aki akarja, nekem ennél fontosabb dolgom van!
Magamhoz vettem a zakóm a hátsóülésről, aztán nem tétováztam, kiszálltam. Míg körülöttem az emberek hőbörögtek, jajongtak, veszekedtek, segítséget kértek, vagy épp próbáltak adni egymásnak, és sokan a telefonjukkal háborúztak életre-halálra, én ezzel szemben körbefordultam tengelyem körül, felmérendő a terepet.
És láttam pár kiskaput. Köztük: a másik sáv oldalánál, a befelé vezető irányban, az, ugyan lezárásra ítélt, de még nem egészen lezárt részen daruk álltak a konténerek mellett, nyilván építkezési szándékból adódóan. DE még álltak, s ez volt a lényeg. Az egyik tartóoszlop mentén, volt egy halom, torlaszként felállítva. A felsőbb elemeket még egyelőre nem pakolták le. És ez nekem kapóra jött. A munka állt. Nem mozogtak a gépek, a konténerek, minden a "helyén" volt hagyva. Cirka két méter lehetett a szalagkorlát és az alacsonyabban lévő gépház között, amitől nem messze volt egy vastető. És ez felkeltette az érdeklődésem. Egy lehetőség volt. S hogy én mit tettem? Na, ugyan, mégis, mit, természetesen nekirugaszkodtam a tervnek, hogy ez az útvonal véleményem szerint kivitelezhetőnek hatott, hát megpróbáltam... hátha! Hátha a pillanatnyi munkaszünetet nekem szánta a sors, és a sok hátráltató tényező közepette... megsegít a szerencse, hogy... hogy végre egyszer azt mondhassam, nincs minden veszve, ha a szerencsém a kérdés.
Vissza az elejére Go down
Lullaby
avatar
Admin

Admin : Mesélő
Kor : 167
Avataron : Lullaby

TémanyitásTárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Vas. Aug. 27, 2017 1:09 pm
 



 



Gaspar - bejutás

A hátul torlaszba futó tömeg hőbörgése egyre hangosabbá válik, de nem torkollik lázadásba a fokozott feszültség ellenére sem, amit a párhuzamosan húzódó fal vált ki mindenkiből. Vannak, akik a lajhár tempójú haladás közben is váratlanabbnak érzett fékezés miatt megnyomták az előttük haladó lökhárítóját. Pont az egyik ilyen páros mellett haladsz el, a nő épp sírva magyarázza a férfinak mennyire sajnálja, de elöntötte a pánik, későn reagált. Nem akadályoznak a korláthoz való utadban, de az ő párbeszédük kirí hallhatóságát tekintve a többiek nyüzsgése közül. Nem látod, nem is gondolnád, hogy amikor odaérsz a széléhez, már épp elrugaszkodni készülnél, felfigyel rád a kárt okozó fél és a folyamatban lévő beszélgetés témáját megszakítja:*
- Ő mire készül..?

*Kérlek dobj a kockával! Ha 1, 2 vagy 3 meghallod, felfigyelsz rá, ha 4, 5 vagy 6 a koncentráció következtében nem figyelsz fel a hátad mögül érkező kérdésre.

1) Kérlek dobj a kockával! Ha 1, 5 vagy 6, akkor stabilan érkezel meg, van lehetőséged átgondolni mit teszel következőleg. Ha 2, 3 vagy 4, akkor megcsúszol ahogy a gépház tetejére érkezel, ami további dobást igényel, aminek, ha az eredménye 3 vagy 4, akkor elesel és egészen kisodródsz az anyagmozgató gép tetejének szélére. A megkapaszkodáshoz nem kell további kockadobást elvégezned, a lendületed nem volt olyan nagy erejű, hogy leess róla. (Ebben az esetben egy ember, a nem messze lévő gépkezelő fülét megzavarja majd odalent a zaj, felpiszkálja az éberségét.)

A tetőre való átérkezésedet követően mit teszel: - amennyiben zökkenő mentes volt a landolás - állva maradsz a körbenézéshez? Azonnal kiszúrod a lehetőséget, hogy másfelé fordulnak a fegyveres erő tagjai és gondolkodás nélkül kísérled meg az átjutást a konténer tetejére? Vársz, megfigyelsz egy, talán több percig, hogy kivárd a  megfelelő alkalmat?
Mögötted a koccanó páros tagjai eközben a szalagkorláthoz sorolnak és rád szegezik a tekintetüket. Egyelőre csak ők vettek észre, ők néznek (és ki tudja a következő lépésed esetén is csak nézni fognak-e), mindenki más a saját bajával foglalkozik és a munkamenet pontosításával. A gép és a konténerfal mentén lévő emberek nem pásztázzák a terepet, fölfelé még nem teszik. A saját magasságukban ellenőrzik a helyszínt. (Kivéve az az egy, akinek esetleg kivívtad a figyelmét a szerencsétlenebb végkimenetelű átjutás.)

a Staff



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Gaspar Mateo Solano
avatar
Felső tízezer

Kor : 35
Avataron : Justin Baldoni

TémanyitásTárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Hétf. Aug. 28, 2017 7:06 pm
 



 

Teljes testi-lelki tudatában vagyok annak, hogy őrültségre készülök, törvénytelenül készülök megtenni egy olyan dolgot, amire bizonyosan nem sűrűn van példa, és amiért a lenn állomásozó fegyverbe öltözött emberek akár talán még le is lőhetnének... mert hát ki tudja... A rádió csak vírust emlegetett, azt nem, hogy milyen eredetű, vagyis vagy pánikkeltő lenne az információ, vagy fogalmuk sincs, tehát akár terrorhelyzet is lehet, akár szándékosságról is szó lehet, és lássuk be, nem vagyok ugyan szakadt csöves, de épp fehér sem, és ez másoknak is adott már okot rá, hogy lőjenek. De meg kell kockáztatnom a veszélyt, hogy a fiamékhoz jussak. Bármit bevállalnék ezért, bármit megtennék. Ez nem lehet sem kérdés, sem feltételezés. Nem lehetek itt kinn tétlenül, míg odabenn elzárnak tőlem két olyan embert, akik nélkül nem is létezem. Mateo nélkül nem tudok, Selena nélkül pedig nem akarok. Már tudom. Ostobaság és gyáva dolog volt, hogy eddig húztam a dolgot, és most tessék, meg is kaptam, mire összeszedtem magam, ő veszélybe került. Ezt nem hagyhatom ennyiben. Nem tehetem...
Úgy érzem, egy síró nő mellett elhaladva, mintha egy zavaros, szürreális álomba keveredtem volna, ahol, miközben mások koccanások miatt zokognak, én ordítok... ordítok, ahogy csak tudok, de még csak fel sem figyel senki, mintha nem is volnék itt. Mintha nem is élnék. Mintha csak egy zajos szellem lennék, aki azonban csak a szellemvilágot tölti meg hangokkal, nem a valóságot. Mintha kiléptem volna a testemből, úgy lépkedek el az emberek mellett, feltartóztathatatlanul... Nem tud megérinteni a mondandójuk, még ha azt nekem is szánták... Mert igen... Igen, hallottam, mint áll be egy szakadás a nő szavaiban, mikor utánam fordul, és épp olyan hangos és hisztérikus hangon teszi fel a költői kérdést, mint ahogy előtte beszélt a másik férfihoz, aki vele állt a kocsijaiknál. Költőinek gondoltam, mert nem terveztem, hogy megmagyarázzam neki. Annyi időm nincs... Csak remélni tudtam, hogy én hamarabb átjutok itt, mint hogy ők rám szabadítsanak pár hatósági személyt.
Nem fordultam oda hozzájuk. De szám önkéntelenül is kinyílt, önállósítva magát:
- Nyugi, nem őrültem meg. De apaként jogom van ezt megtenni. - Azzal, mint egy végszóra, nekirugaszkodtam, átlendültem a szalagkorláton, és egy kisebb, mély puffanással landoltam a gépház tetején, ahol ugyan kissé elvesztve az egyensúlyom, megcsúsztam, de talpon tudtam maradni, és gyorsan féltérdre ereszkedtem, hogy nyakam behúzva egy pillanatig, egyetlen röpke másodpercig füleljek, hallok-e olyan beszédfoszlányt, mely arról árulkodna, hogy lebuktam...
Nem hallok. Minden beszélgetés folytatólagosnak hangzik, úgy tűnik, a minket általánosan körülvevő kiabálás és dudaszó elnyomta érkezésem zaját. Mázli.
A konténertető már közel. Az emberek jelenleg a maguk dolgával foglalkoznak, odalenn, nem keresnek semmit idefenn, nem fogalmaznak meg olyan gondolatokat magukban, hogy talán van idefenn is valami fontos. Mert nekik nincs is. Én nem. Mert rájuk nem jelentek veszélyt, sőt, másra sem. Én nem kifelé igyekszem, és nem készülök rá, hogy aztán kitörök a szeretteimmel, csak velük akarok lenni, hogy védhessem őket! Nem akarok mást, és nem vagyok veszélyes, nem vagyok beteg. De még ha az is volnék, nagyobb baj lenne, ha idekinn maradnék, mint ha bemegyek, hisz nagyon sűrűn járunk a kórházba, ennyi erővel bármi bujkálhatna bennem is, és még Mateóban is, bár Isten ments, hogy így legyen, de... bárhogy is... vele kell lennem! És Selenával! Mert ha netán úgy rendelné a sors, hogy ebbe most nekem kell belehalnom, előtte szeretnék még mondani neki pár dolgot. Pár fontos dolgot.
Szóval... nem töprengek sokat. Nem nézek, csak előre a célomra. Kihasználom a pillanatot, mikor nem néznek, nem látnak, nem fülelnek, nem hallanak, nem keresnek... és vetődök! Át a konténertetőre, abban a reményben, hogy menni fog! Mennie kell!
Vissza az elejére Go down
Lullaby
avatar
Admin

Admin : Mesélő
Kor : 167
Avataron : Lullaby

TémanyitásTárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Kedd Szept. 05, 2017 11:40 pm
 



 



Gaspar - bejutás

A megnyugtatásra szánt kifejezés nem éri el a hatását a nőnél, aki ösztönösen közelebb lép a szalagkorláthoz és a kezét is kinyújtja feléd, hogy elérjen. A mozdulatból nem látsz semmit, a megérkezésedre koncentrálsz, ami többé kevésbé, de sikerrel zárul. A katasztrófaturizmus mindez idő alatt nem szunnyad. A férfi nadrágzsebéből mobiltelefon kerül elő képfelvétel készítési szándékkal, ami az egyik közösségi média oldalára automatikus feltöltésre kerül, sőt, élőben közvetíti.
- Magának elment az esze..?! - összetéveszthetetlenül ütközik a dobhártyádnak a nő kétségbeeséstől és értetlenségtől vegyes orgánuma.*

* Kérlek dobj a kockával! Ha 4, 5 vagy 6, akkor a lent járőröző rendfenntartók a nő hangjára felfigyelve kiszúrnak téged is és azonnali megadásra szólítanak fel, kihangsúlyozva, hogy mindez a saját érdeked. Hogy törődsz-e esetleg a törvény szócsöveivel vagy se az tőled függ.

Megállsz egy pillanatra? Meghallgatásra kerülnek? Odafordulsz feléjük vagy gondolkodás nélkül teszed meg a következő lépést, a konténerre történő átvetődést?**

** Kérlek dobj a kockával! Ha 1, akkor sikerrel érsz át, gond nélkül. Ha 2 vagy 3 tetőt éréskor megbotlasz, elesel, de szerencsésen csak a tenyered horzsolódik fel egy kicsit. Ha 4 vagy 5, akkor az a lábad, ami elsőként a tetőt érné megcsúszik és elveszted az egyensúlyod, az oldaladra esve érkezel meg. A manőver után fájlalni fogod a vállad. Ha 6, akkor nem sikerül. Végezz egy próbadobást, hogy sikerül-e a szélen megkapaszkodnod: páros esetén igen, páratlan esetén nem.

a Staff



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Gaspar Mateo Solano
avatar
Felső tízezer

Kor : 35
Avataron : Justin Baldoni

TémanyitásTárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Vas. Szept. 17, 2017 1:59 pm
 



 

Nem felelek. Hiába hallom a nő kérdését, és érzem hátamon a tekintetét, amihez nyilván kapcsolódik a beszélgetőpartneréé is, vagy mert őt is érdekli ami a nőt, vagy mert a nő majd nyilván felhívja rá a figyelmét, hogy mit is lát ő. De engem ez nem érdekel. Csináljanak amit akarnak, utánam jönni úgysem fognak, nyilván. S ha felfigyelésre ösztönzik irányomba a lenti őröket, és ők majd megállásra szólítanak fel, mit teszek? Megyek tovább. Nem számít. Ha akarnak, lőjenek hátba bátran, egy villanásban összegeztem gondolatban, hogy ők rosszabbul jönnek majd ki belőle, ami a közhangulatot illeti, hisz mégiscsak egy fegyvertelen embert lőnének le, aki semmi mást nem tett, mint hogy a gyerekéhez igyekezett éppen. Igaz, törvénytelenül, de egyedül ez az érv állna mellettük, mellettem meg egy rakás tanú, aki láthatná, miként végzem. És őszintén bizakodom, hogy a mai világban, ez hamar kikerülne a netre is, ahol nyakam rá, hogy még nagyobb közfelháborodást okozhatna, hogy engem, mint fegyvertelen, kétségbeesett szülőt - ami maximálisan igaz is -, lelőttek a tisztes rendfenntartók.
Ezzel egyikünk sem járna jól. Én sem, de ők még inkább nem. Így remélhetőleg nem teszik meg. Mindkét oldalnak jobb volna.
Tehát nem foglalkoztam a nővel. És mással sem, ami azt illeti, nem tettem és nem is fogom tenni, mindaddig a sorsfordító, végső másodpercig, sőt, még annak is csak a töredékéig, amikor, mint lassított felvételen, láttam magam, kívülről, mint vetődöm el a jármű tetejéről, mint koncentrálok a túlsó oldalra, a konténerre, az alattam járkálókra, az égboltra fölöttem, s magamra, aki mintha lebegett volna csak a kettő között egy pillanatig. A zajok eltompultak, mintha bedugult volna a fülem, a dudák, a beszéd, kiabálás... semmi volt számomra, még annál is inkább, mint eddig. Kinyújtottam a kezem, számomra - természetellenesen belassult világképemben - már egyértelmű volt, hogy nem fogom elérni a célom, de testem még remélt, agyam még bízott... kezem próbált volna megkapaszkodni valamiben odaát, hogy mégis...
Aztán a világ egyetlen éles villanással visszaállt a megfelelő sebességbe, és újra minden zaj megtöltötte a fülem, dudák, kiáltások, esküdni mertem volna, hogy még a fenti nő sikolyát is hallottam... de ki tudja, ő volt-e, ki tudja, tényleg sikoltott-e, vagy csak elmém értelmezett egy idegen hangot sikolyként. Mindenesetre egy dolog biztos volt abban a megrázóan valóságos és fejbevágó pillanatban: nem sikerült átérnem, s lezuhantam.
Vissza az elejére Go down
Lullaby
avatar
Admin

Admin : Mesélő
Kor : 167
Avataron : Lullaby

TémanyitásTárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Szomb. Okt. 07, 2017 9:42 am
 



 



Gaspar - bejutás

A nő kiáltására többen is figyelmesek lesznek és ösztönös kíváncsiság által vezérelve indulnak meg a dugó okozta felháborodásból felébredő emberek, hogy maguk is szemtanújává váljanak a próbálkozásnak. Az ugrás pillanatát elkapva néhányan üvöltözésbe, sikoltozásba kezdenek. Mindegyik más és más szándékkal. Van, aki izgalmat lát a jelenetben. A közmédia következő, állam szintű robbanását. Van, aki természeténél fogva megijedt. Félt, hogy bajod esik és félt, hogy mi történik akkor, ha nem csak bejutni lehet ilyen egyszerű.. Vegyes érzések keringenek a hátad mögött és a hangosodó embermorajból később ki tudod venni, hogy a feszültségnek több fokozata van, a legtöbb, pedig nagyon nyugtalanító hatású mindamellett, hogy érezni fogod a tested fájdalmas zsibbadását.*

* Kérlek dobj a kockával! Ha 1 vagy kettő az érték, akkor beverted a fejed a konténer szélébe, kiserken a véred a felszakadt bőrfelületnél, az elméd zavarossá válik. Ha 3 vagy 4, akkor a földre zuhanásnál csúnyán kificamodik a bokád. Ha 5, akkor eltörik. Ha 6, akkor kisebb húzódással és horzsolásokkal megúszod a balul elsült akciót.

A lent tartózkodó szerv emberei már az ugrás pillanatában felfigyeltek a jelenlétedre a tömeg zajossá válása, nyugtalankodása miatt. Hárman tartanak feléd, az egyik egy nő, katonai sapkában és fegyverzettel. A másik kettő a seattle-i rendőrség kijelölt tagja. A megkísérelt átjutatás pillanatában már nem szólnak, pontosan tudják felesleges lenne, így akkor fogja megütni a füled a felszólító hang, amikor a sikertelen eredmény szó szerint beüt a tagjaidba, a fejedbe.
- Ne mozduljon! Illegális behatolást akart végre hajtani a karantén területére. Washington állam nevében felszólítjuk, hogy ne mutasson ellenállást! Jogában áll hallgatni, bármit mond, az felhasználható Ön ellen a bíróságon. - kötelességük ugyanúgy kezelni a helyzetet, mint a többit. Hivatásukból adódik és a nő jelenléte komoly intézkedésekre enged következtetni. A rádióban bemondták mik az aktuális korlátok, azt azonban nem tehették meg, hogy pánikkeltés céljából egyetlen egyszer is elhangozzon a terrorizmus szó..
- Hé, hívjatok orvosi segítséget! - hallatszódik a hátrébb lévő rendőrtől az ukáz a messzebb tartózkodók részére.
A fentről néző tömeg vakuival és kiabálásaival nincs lehetőségük foglalkozni. Nem tartozik a munkakörükbe.

a Staff



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Gaspar Mateo Solano
avatar
Felső tízezer

Kor : 35
Avataron : Justin Baldoni

TémanyitásTárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Szomb. Okt. 07, 2017 1:38 pm
 



 

Szokták mondani, hogy a szerencse forgandó. De nem tudom, mikor jön már el végre az az időszak, amikor nekem lesz szerencsém. Mikor a balszerencse-mezőről átléphetek a szerencse-mezőre. Mikor a Sors nem követeli meg szó szerint mindenben és mindenért a családom vérét.
Mondhatnám, hogy sokkal kellemesebb volt a repülés lelassult, eltompult pillanata, mikor sokkal kevéssé hallottam és láttam a külvilágot magam körül, és fájdalmat és kudarc-érzést még távolról sem... Most azonban, abban a fájdalmasan kijózanító pillanatban, amikor a lábam a földet érte, és éreztem, tényleg, tisztán és körülhatárolhatóan éreztem azt az egy pillanatot, mikor a csont fájdalmasan elroppan a lábamban... most jöttem csak rá, hogy évről-évre többet és többet veszítek, s bármit megadnék érte, hogy az idei veszteségem ne a fiam legyen, ne ő... veszítsek el inkább bármi mást, szabadságot, egészséget, pénzt, vagy önnön életem, mindegy... csak ne a fiamat.
Fájt. Igen, ez az arcomra volt nyilván írva, és persze nem csak a lábam, minden porcikám megérezte a kemény becsapódást, de a bokám leginkább, ami biztos, hogy eltört... mégis... abban az élesen belém hasító pillanatban éreztem, mint roppan egyet a szívem is. Mert a magasban szállva az ember érzései egész mások, mint mikor a mélybe zuhan, és én most valóságosan és átvitt értelemben is egy az egyben a mélybe zuhantam, be a sűrűjébe, épp oda, ahová nem akartam kerülni... a földre. A lehető legtávolabb a kisfiamtól.
Szemem villant a körém gyűlőkre, hallottam a hangjukat, de nem feleltem. Tudtam mit jelent, amit mondanak, csak épp... nem érdekelt. MÉG nem, mert még nem adtam fel... nem adhattam... soha nem adhattam fel! Míg lélegzem, addig nem...
- Nem! Nem kell orvos, be kell jutnom a Virginia Mason Kórházba, azonnal! Ott van a fiam! Csak két éves és egyedül van! Engem nem érdekel még az sem, ha én nem jövök ki onnét többé, de nem hagyom ott egyedül! Vele kell lennem! Értse meg, az anyja halott, csak mi ketten maradtunk! Engedjen be! Bármire képes vagyok, de nincs az a hatalom, ami kint tarthat, nem érdekel mibe kerül bejutnom! Kérem! - Szemem a nőre villan, aki felém tartott, egy katona... de ami fontosabb, hogy nő... egy nőt talán előbb meggyőzhetek, mint egy férfit. Akár, ha egyetlen szülő is van ezek között az emberek között, csak egy... egynek kell, hogy eljusson a szívéig amit mondok. Itt vagyok. És nemigen vagyok menekülésre alkalmas, még ha akarnék sem tudnék meglépni előlük egymagam. Ezt rögtön láttam, épp elegen voltak... De ha csak egynek is van szíve és/vagy gyereke... talán... Csak ez jutott eszembe, mint remény.
- Minden következményt vállalok, de nem állok le - mondtam eltökélten, fájó tagjaimmal épp csak annyira foglalkozva, amennyire muszáj voltam. Hol egyikük, hol másikuk szemébe nézve, de főleg a katonára. - Nem akarok veszélyeztetni senkit, de épp akkora eséllyel lehetek fertőzött, mint bárki más odabent, szinte naponta járok a kórházba a fiammal, épp annyira odabent kell lennem, mint a többi embernek a falakon túl! Csak magukon áll vagy bukik, hogy mint potenciális beteg, kint vagy bent vagyok-e. - Arra gondoltam, nekem mindegy milyen okkal, de be kell mennem. És ez is igaz, épp úgy, mint hogy a gyerekemért bármilyen módon bemennék. Akár a cégem, akár az egészségem, vagy akár az életem a tét, csak Mateo számít! És nem vicceltem, tényleg szinte naponta járunk a sűrűjébe, ha csak a felelősségüket mérik fel, és nem esik meg senki szíve rajtam, akkor is, át kell tudniuk látni, hogy épp annyira veszélyes az is, ha elfognak és bezárnak, mint ha elengednek idekinn, vagy kórházba visznek, vagy bárhová... és mindehhez képest még az a legkisebb rizikófaktorral rendelkező opció, ha beengednek a többi potenciálisan esélyes ember közé, akik TALÁN beleszaladtak az emlegetett vírusba. Kockáztatnák? Önmagukat, a családjukat, a várost, az országot? Nem jobb, ha csak engem kockáztatnak, mint esélyes veszteség, ehhez az összes többi lehetőséghez képest?
Csak reménykedni tudok, hogy van köztük, aki józanul meg tudja ítélni a helyzetemet...
Vissza az elejére Go down
Lullaby
avatar
Admin

Admin : Mesélő
Kor : 167
Avataron : Lullaby

TémanyitásTárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Szer. Nov. 22, 2017 11:51 pm
 



 



Gaspar - bejutás

A felszólítást katonai rutinnal hagyja figyelmen kívül a női tiszt és ha látszólag az orvosért kiáltó rendőr arcára ki is ül a sajnálat s együttérzés keveréke, nem vonja vissza a helyzetre specializálódott segítség idehívását. A másik férfi az állapotodra való tekintettel nem foglalkozik veled, a nyüzsgő morajlás tagjait fürkészi, hogy kiszúrja az esetleges közben lépések első mozdulatait, amikre semmi szükség nincsen.
- Sajnálom Uram, de hibás a felvetése: maga sem képes mindenre. - ..és van az a hatalom, ami visszatarthatja. A hangja nem cseng fájdalmas érzéketlenséggel, sőt, van benne egy nyugtató él, ám mindösszesen ennyit engedhet meg magának a pozíciójában és nem többet.
- Az orvos mindjárt megérkezik, ellenőrizni fogja az életjeleit és a további vizsgálatokat a Northwest kórházban fogják elvégezni. Felügyelet mellett. Addig kérem foglaljon helyet az ismeretlen egészségügyi állapotára való tekintettel. - végig fogja mondani abban az esetben is, ha megpróbálod félbe szakítani a beszédben, miközben a fegyverét átadja a rendőrkollégának megőrzésre. Fegyvertelenül teszi meg az utolsó lépéseket és tartja a kezét, hogy segítsen leülni és nyomatékosan lenéz a bicegő lábra.. Ki kell mondania valóban, hogy milyen szövődményei lesznek, ha tovább erőlteti a talpon maradást? Látta mi történt, elég jó sejtései akadnak róla mi történhetett a lábadban. Ha nem mutatsz együttműködést kénytelen lesz az akaratod ellenére fellépni veled szemben és lefogással, erőszak alkalmazása nélkül leültetni.
- Uram, mi a foglalkozása? - szemmel láthatóan nincsenek rá hatással az előbb elhangzott, laikusi instrukciók és nem áll szándékában egyetlen percig sem fontolóra venni a felsőbb vezetéstől kapott parancsainak megszegését. A kisugárzása nem ellenszenves, a jelenléte határozott, akárcsak a kezelési módszerei és a hozzáállása egyáltalán nem tükröz arroganciát. Ő is csak egy munkáját végző emberként van jelen, aki talán az együttérzését abban fejezi ki, hogy a legkevésbé bántó módon igyekszik cselekedni.
Fent eközben egyre több mobilkészülék lóg ki a korlát mentéről, egyre több ember figyeli érdeklődéssel a jelenetet és tölti fel a világhálóra, amiért értelmetlen lenne szólnia a hatóság tagjainak, hogy fejezzék be. Nem tudják korlátozni őket ilyen téren, lentről végképp nem és nem is feladatuk.  

a Staff



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Gaspar Mateo Solano
avatar
Felső tízezer

Kor : 35
Avataron : Justin Baldoni

TémanyitásTárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Csüt. Nov. 23, 2017 8:53 pm
 



 

Nincs igazság a Földön... - Csak erre tudtam gondolni.
A fiam az egyetlen, ami még értelmet ad az életemnek. Ha bármi történik vele odabenn... az bizton állíthatom, olyan változásokat von majd maga után, melyek nem csak az én életembe kerülnek majd... Mert az, hogy én nem élnék tovább nélküle, mondhatni, teljesen biztos.
És Selena... Mikor végre úgy tűnt, talán lehet még napos a holnap számomra is tán... Hát nem közénk áll egy szó szerinti torlaszfal?
Nem éreznek késztetést, hogy a segítségemre legyenek... nem úgy, ahogy szeretném. Lévén, az én állapotom érdekel a legkevésbé. De nem csillan számomra remény. Egyedül egyikük néz le rám sajnálkozva, de hiába nézek rá kérlelőn, nem lép az ügyemben...
- Magának ugye nincs gyereke, igaz? - kérdeztem, a hozzám szólótól.
Elkeseredve csapok ökölbe szorított kezemmel a földre... marja a szívem a csalódás... Nem azért állok nehézkesen fel, mert csak egyik lábam tudom terhelni, inkább azért, mert a szívem visszahúz a porba.
- Lőjön agyon nyugodtan, itt helyben, az emberek szeme láttára, ha kinn akar tartani. Mondja azt nekik, hogy fertőzött vagyok, és máris hős lesz, nem gazember - mondom fájó eltökéltséggel, még ha érzem is, hogy zárt kapukat döngetek. Nem úgy néz ki, mint aki mellém akar állni... Baromság, hogy nem tehetik meg. Tudniuk kell, hogy igazat mondok, épp úgy lehetek fertőzött, mint bent bárki. És nem akarok kitörni, veszélyeztetni másokat. ÉN benn akarok lenni. Ez nem a parancsaik ellen való. Hiába mondják azt hogy így van.
Hagyom ugyan, hogy segítsen kicsit odébb támolyognom, és leülnöm, de a megadás minden egyéb jelét mellőzöm. Megvető pillantásom felváltja szemem mustráló villanása, mellyel eztán a köröttem való területet kezdem immáron lentről szemlélni. Kiskapu után...
Mikor kérdezett, visszafordultam hozzá. Felvontam szemöldököm, nem értettem, mire fel a kérdés.
- A Solano Építőipari Nagyvállalat vezérigazgatója vagyok. Építész, üzletember, milliárdos, ha úgy tetszik választhat. De ez mind eltörpül amellett, hogy apa vagyok - válaszoltam, nem mintha elhittem volna, hogy érdekli, egészen addig, míg eszembe nem jutott valami. Láttam, hogy fentről többen is árgus szemekkel figyelnek bennünket, így lehalkítottam a hangom, hogy csak ez az egy ember hallja. Kissé előrehajoltam, hogy közelebb legyek hozzá, úgy kezdtem bele. - Épp elég pénzem van, ahhoz, hogy megadhassak akármit, amit akar, cserébe azért, hogy engedjen bemenni. Nem kérem, hogy segítsen, tudom, hogy nem teheti meg, csak nézzen félre. Nem érdekelnek a következmények. Csak a fiammal akarok lenni. Ha túlélem, tőlem utána akár egy életre is lecsukathat, agyonlőhet, nem érdekel. Magam jelentkezem be és kérem a büntetésem. Nem kérek magától semmi egyebet. Csak engedjen el, és ha akarja, cserébe gazdaggá teszem, vagy megadok bármi mást, amit kér! - eltökélten kérlelem, bár az eddigiek alapján nem mintha kinézném belőle, hogy meg tudom vesztegetni, pedig ha kéri, az egész cégem ráíratnám, itt helyben, csak mehessek a fiamhoz. Bármit megtennék ezért, nem tudna olyat kérni, amire nemet mondanék cserébe...
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
 



 

Vissza az elejére Go down
Alaskan Way Viaduct
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: