HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Athena - Maximilian

Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Athena - Maximilian
Pént. Szept. 01, 2017 8:52 am
 



 

Vissza Angliába... nem mondom, hogy bánom a kis pár napos kiruccanást, mert nem. Csupán az utazás és okmányos macerák fárasztóak, de ha az ember tújut rajtuk, akkor már minden kellemesebb. Sok jó évet töltöttem itt és a patinásabb légkörét mindig is jobban szerettem, mint odahaza. Annak ellenére, hogy jutott némi kultúrsokk azért és az angolok sem feltétlenül élvezték eleinte, hogy amerikai került közéjük, mert classica filológián azért elég "belterjes" volt a csoport. Igaz idővel rájöttek, hogy nem olyan vagyok, mint a sztereotípia, amit ők vártak volna, utána pedig sokkal könnyebb dolgom volt a beilleszkedéssel. A tanulás már kissé más tészta volt, mert az államokbeli rendszer még a katonai suliban is lazább volt valamelyest és más fókusszal rendelkezett, így abban is kellett némi idő, hogy felvegyem a ritmust, de egy félév után már az eltérő módszertan sem okozott számomra gondot. Jó eredménnyel végeztem, léptem ki az intézmény kapuján s most újra itt vagyok.
Őszintén szólva örömmel töltött el, hogy visszahívtak konferenciára s az sem számított, hogy a nyári szünetem utolsó fél hónapját vágja ketté és foglalja le az egész, legalább a kissé már sivár valóságból kiszakított valami plusz élmény. Kissé keserédes nosztalgiával jártam végig újra a partot a Cam folyó mentén, szemléltem az ódon épületeket és ültem le olykor egy-egy régi padra, ahol annak idején olyan jókat vitáztunk, vagy szimplán szerettem ott a tízóraim elkölteni, míg a folyón úszkáló, vagy felette repdeső vadkacsákat figyeltem. A másik pedig, amit nagyon szerettem itt a hely hangulatán és a miliőn kívül, az a könyvtár volt. Éppen ezért sort kerítek rá, hogy a szekcióm után oda térjek be egy kis böngészésre, mert, bár nekünk is remekül felszerelt könyvtáraink vannak, itt megtalálok egy-egy olyan régi ritkaságot, amit odahaza nehezebb. Így hát az ebédszünet végeztével a régi folyosókon gyorsan visz a lábam a megfelelő irányba és nyitok be a régi faajtón, hogy aztán a polcok közé lépjek, ahol máskor diákok tömege is válogatni szokott, de most nagyobb a nyugalom. Bár periférikus látásomból mintha egy ismerősnek tűnő nőalakot szúrnék ki, de annyira nem törődöm most ezzel, mert a nosztalgiás séták után úgy érzem, hogy ez is csak a képzeletem játéka, emlékek felszínre tolulása, a múlt kísértete. Inkább Humboldt művei között válogatok ujjam húzva a kissé poros kötetek gerincén.
Vissza az elejére Go down
Athena Gautier
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Maite Perroni

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Pént. Szept. 01, 2017 3:05 pm
 



 

Egy újabb, kissé hűvös augusztusi reggelre ébredek, sírva. Szokás szerint. Nem tudom, mikor lesz már vége ezeknek a rémálmoknak… Olyan, mintha minden éjjel újra kellene élnem azt a napot, és úgy érzem, ezt egyre kevésbé bírom elviselni.
Az ablakon át kellemes, kissé hűvös levegő áramlik be, ahogy némi forgolódás után, végül sikerül ledobnom magamról a kellemesen átmelegedett takarót. Nyújtózkodom egyet, majd kikapcsolom az ébresztőórámat, mielőtt az úgy tíz perc múlva hangos csörömpölésbe kezdene, jelezve, hogy itt az
ideje felkelnem, és munkába mennem. De előtte még muszáj készülődnöm, ugyebár.
A kedvenc fotelomra már odakészítettem egy hosszúujjú, de egészen lenge, fehér fölsőt, amit apró, kék pillangók díszítenek az alja egy részén. Lehet, hogy máson ez gyerekesnek tűnne, de úgy gondolom, van olyan alakom – még, ha nem is reklámozom -, ami ellensúlyoz egy ilyen mintát. Ehhez farmert, és kényelmes magassarkút veszek majd fel. Szerencsémre, annyira nem vaskalaposak a múzeumban, így a hölgyek felvehetnek efféle lábbelit is, és mivel én nem nőttem valami magasra, csak úgy százhatvan centisre, indokoltnak is érzem, hogy hordjak ilyesmit, különben lehet, hogy ki
sem látszanék a földből. A gondolatra halványan elmosolyodom, majd a konyhába megyek, és felforralok egy kis vizet, hogy elkészítsem a reggeli teámat. Noha a gyökereimet tekintve, nem vagyok brit, és az örökbefogadó szüleim is cajun-nak vallják magukat elsősorban, mivel itt nőttem fel, úgy ragadtak rám a hagyományaik, mint kisgyerekre a piszok. Szóval, én nem igazán kávézom, inkább teázom, és sokszor azt is inkább tejjel iszom – kiváltképpen reggel -, mintsem cukorral, vagy citrommal. Míg a teám elkészül, lezuhanyzom, majd kényelemesen, köntösben megreggelizem.
Noha kicsit lassan szedem össze magam, szerencsére, végül mégis sikerül időben beérnem a múzeum könyvtárába, ahol, nem meglepő módon, még nincsen senki. Nagyjából húsz perccel vagyunk nyitás előtt, és különben is, viszonylag kevesen vannak, akik nyitásra érkeznének. A többség inkább később,
nem sokkal ebédidő előtt jön ide. Addig is, azzal foglalom le magam, hogy a könyveket, amik tegnap a kocsikon maradtak, elviszem, és visszarakom a helyére.
Mire végzek, a másik könyvtárosunk, Adelaide is megérkezik. Egy kedves, régimódi hölgy, nem sokkal a nyugdíj előtt, akinek nem fér a fejébe, hogy az amerikai álom helyett miért döntöttem úgy, hogy visszajövök a szerinte borús, és üres Angliába. Ő a férje miatt maradt itt annak idején, és úgy érzem, a
mai napig bánja ezt, hiába imádja azt az embert. Ugyanakkor, nem hiszem, hogy olyan viszonyban lennénk egymással, hogy megosszam vele a Seattle-ben történteket. Az optimizmusát ismerve, csak legyintene egyet, hogy úgyis túl leszek rajta. És, ha nem?
Később, épp az egyik látogatónak segítek megkeresni egy kötetet, amikor észreveszek egy ismerős alakot… Egy túl ismerős alakot. Egy pillanatra meg is merevedek, és ijedten nézek utána. Biztosan csak a képzeletem játszik velem… Maximilian már évek óta Seattle-ben él. Nincs rá oka, hogy idejöjjön, ugye? Képzelődöm. Biztos vagyok benne. És, még ha itt is van, minek foglalkozzam vele?
Szakítottunk egymással. Nem volt igazán komoly szakítás, vagy ilyesmi. Mindössze annyi történt, hogy teljesen mást akartunk. Max imádja a nőket – vagy legalábbis akkoriban elég nagy nőcsábász hírében állt -, én pedig akkoriban még arról ábrándoztam, hogy egyszer férjhez megyek, és gyerekeim lesznek. Most már nem dédelgetek efféle álmokat. Hogy is tehetném, ha még magamat se merem megnézni a tükörben nyaktól lefelé? Mégis, kissé lesokkolódva térek vissza a pulthoz, és foglalok helyet a saját székemen.
- Minden rendben, Athena? – néz rám Adelaide szinte azonnal, szokásához híven, az egekig felvont szemöldökkel - Úgy festesz, mint aki kísértetet látott, lányom.
- Még az is lehet – motyogom az orrom alatt, ahogy felidézem lelki szemeim előtt Maxot. Az a férfi nagyon hasonlított rá… Már-már túlságosan is. Lehetséges, hogy tényleg ő az?
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Csüt. Szept. 07, 2017 12:42 am
 



 

Elvagyok a magam kis hullámvasútján bizonyos tekintetben. Gondolom mindenkinek az élete ehhez hasonlít bizonyos vonatkozásban, másként tele lennénk csak szomorú, netán csak boldog emberekkel, de ez nincs így. Voltak már éveim megszokni a világ sodrásának ilyetén alakulását s bizonyos szempontból úgy érzem magam, mint Camus Közöny-ének főhőse, az abszurd ember egyik megtestesülése. Ahogy ez a gondolat tudatosult bennem az elmúlt hónapokban, úgy indult meg a filozófiai útvesztőben az Ariadné-fonal felkutatása is a fejemben, ami, ha nagy gondolkodókról és szellemi termékeikről van szó, mindig kétesélyes: vagy igaz, vagy nem. Akárhogy is, a pillanat, amikor egy "szép" februári héten ráeszméltem, rá kellett jönnöm, hogy a szó camus-i értelmében eszméltem: ráébredtem az abszurdra s azon a ponton sorra kellett vennem a négy lehetséges választást: az öngyilkossággal felszámolni az abszurd dualista rendszerének egyik részét az embert, nem volt opció... nem, az abszurd "hős" bizonyos értelemben szeret élni, az élet apró örömeinek s ezzel én is így vagyok. Az "ugrás"? Nem, köszönöm, nem kérek egy vallásból, hitből, gondviselésből sem, nem követem el az olyan egzisztencialisták "hibáját", mint Kirkegaard, hogy végül a hitbe menekül, bármily paradoxon is ez valahol az ő esetében. Megalkuvás? Az sem az én asztalom, a derűs beletörődés nem nekem való, mert mindig is harcra neveltek. Marad tehát az örök küzdelem s mellé Sziszifusz kínjai és boldogsága vegyesen. Az élet most dobott egy lehetőséget a Camebridge konferenciával: lenne egy kitörési lehetőségem, visszakerülhetnék és patinásabb helyem lenne, mint Seattle-ben. Csakhogy, amint Meursault sem törekedett előrelépésre igazán a regényben, úgy én sem. Nem fűt az az olthatatlan ambíció, az az egoizmus, ami miatt többet kívánnék mindannál, amim jelenleg van. Van jó állásom, lakásom, kocsim, hobbim és élvezhetem az élet apróbb örömeit. Család és elköteleződés? A jelek szerint, mint igazi abszurd hősnek, ez nekem nem megy igazán, nem jár... ennek egyik élő bizonyítékát pillantom meg, ahogy egy régen kiadott, ritka chrestomatia kötet előkerítésén fáradozok. Először annyira nem is hiszek a szememnek s az egészet betudom elmélkedésem játékának, érzéki csalódásnak, de amikor felpillantok a polcról, ismét őt látom távozni, ahogy hollószínbe hajló fürtjei utána lebbennek, mint régen. Athena... - Na jó, gyerünk! - bíztatom kicsit magam, ahogy nekiindulok a lány nyomában a pult felé vezető útnak a magas polcok között. A kíváncsiság vezérel. Évek óta nem láttam, nem hallottam felőle, a közösségi felületeknek hála évente írunk egymás születésnapjára, vagy karácsonyra, de ennyi. A pultnál lefékezve még csak állok egy kicsit s rendezni próbálom üveggolyókként szétgurult gondolatim. - Szia Athena. - szólítom meg végül a helyhez mérten halkan, de szinte biztos vagyok benne, hogy a szívbajt fogom ráhozni. - Nem hittem volna, hogy itt fogunk még egyszer összefutni. - dobok be gyorsan valamit, mielőtt megállíthatatlanul még inkább a kellemetlenség vizei felé sodródna éppen elindult csevejünk kis hajója.
Vissza az elejére Go down
Athena Gautier
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Maite Perroni

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Csüt. Szept. 07, 2017 5:51 pm
 



 

Próbálom meggyőzni magamat arról, hogy pusztán képzelődtem, és az alak, akit láttam, csak pusztán a merő véletlennek köszönhetően hasonlít annyira a múltam egy darabjához. Az elgondolás tartja is magát a fejemben, egészen addig, amíg az a túlon-túl ismerős kék szempár, és a hozzá tartozó komoly arc a látóterembe nem kerül. És, ha mindez még nem lenne elég, még a nevemen is szólít, amitől épphogy nem borzongok meg. Nem hagyhatom, hogy olyan komoly hatást gyakoroljon rám, mint annak idején. Nem engedhetek meg magamnak semmilyen viszonyt. Nincs kedvem felesleges könnyeket hullatni, amiért senki sem akarna a jelen állapotomban elfogadni. Abban, amin már nem igazán lehet változtatni.
- Szia, Max – köszönök neki, megengedve magamnak egy halovány mosolyt.
Nem tudom, miért, de valahol a lelkem mélyén örülök neki, hogy viszontlátom, annak ellenére, hogy már jó ideje nem jutott már eszembe. Pedig nem mondhatnám, hogy kellemetlen emlékeim lennének Maximilian-nal kapcsolatban. Éppen ezért, nem látom értelmét, hogy feleslegesen gonoszkodjak vele, úgy döntök, maradok inkább a diszkrét távolságtartásnál. Ugyanakkor, ha ez a némiképp szürreális jelenet nem lenne elég, a szemem sarkából már látom, hogy Adelaide elégedetten somolyog a nemlétező bajusza alatt.
Ilyen nincs! Biztos vagyok benne, hogy noha most látja életében először a férfit, máris kombinál a fejében, ki tudja meddig. Mi lenne, ha tudná, mi történt kettőnk között a múltban? Nem kell sokat várnom, szinte ebben a másodpercben ugrik fel egy kis ablak a számítógépem jobb alsó sarkában, annak jeleként, hogy kaptam egy üzenetet a könyvtár belső levelezőrendszerén keresztül, természetesen, a mellettem ülő nőtől.
- Az érzés kölcsönös – biccentek – Mi szél hozott erre?
Britként nem esik nehezemre könnyed, semmitmondó csevejt kezdeményezni vele, még akkor sem, ha közben úgy érzem, hogy a hangja hallatán apró görcsbe rándul a gyomrom. Sokaknak a brit akcentustól indul be a fantáziájuk – főleg a nőknek, lássuk be -, nekem meg szégyenszemre, Max amerikai kiejtésétől. De ez most nem számít.
Amíg a velem szemben ácsorgó férfi válaszára várok, megnyitom az email-t.

„Nocsak, honnan ismered ezt a fess fiatalembert?”

Egy egyetemre jártunk”, válaszolom neki, és nem is állítok valótlant, hiszen valóban ez volt az ismeretségünk elsődleges forrása. A többi pedig történelem.

„Csak ennyi?”

Csak ennyi

„Akkor miért néz rád úgy, mintha fel tudna falni egy pillantásával, lányom?”

Rémeket látsz, Adelaide”, zárom rövidre a beszélgetést – a részletekről úgysem kell tudnia -, de azért ekkor felpillantok a velem szemben álló Max-ra, hogy lássam, vajon mennyire lehet igaz a kolléganőm állítása. Biztosan nincs igaza... Idejét se tudom már, hogy mikor fordult elő utoljára, hogy úgy nézett volna rám, hogy attól elolvadjak.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Pént. Szept. 08, 2017 12:19 pm
 



 

Kíváncsiság és illem vegyesen vezérel, ahogy másodszor is megpillantom Athenát, legalábbis valakit, aki igen hasonlíthat hozzá, ezt addig nem is tudom meg, amíg közelebb nem megyek. Sosem voltam szívbajos ember, így most sem habozok és határozott léptekkel megyek a pulthoz. Igen, valóban ő az, akivel ezek között a falak között ismerkedtem meg, mikor a parkban olvasgatva sétált és szó szerint átesett rajtam. Szép tavaszi délután volt, vagyis, ahogy ez a szigeten megszokott: éppen nem esett, de a szél fújt és az ég felhős volt. Mennyire más fogalom odahaza a szép idő... na persze nem Seattle-ben, Washington állam hasonló Angliához, így bizonyos tekintetben nem ért nagy változás a sok év egyetem után. Magamban somolygok az emlíken, amíg Athena a gépet bűvöli, mert úgy látszik dolga van, én pedig a mondandómat addig visszanyelem, pötyörésszen csak. Így annyira nem kínos a csend, mert van rá indok. Fél szemmel azért a kollegina felé is tekintek, aki mintha kissé be lenne sózva könyvtáros létére. Vagy éppen ez az, annyi fura szerzet van köztük, hogy neki épp ebben rejlik a kis defektusa, amiért itt és ebben a munkakörben érzi jól magát, könnyen lehet, hogy évtizedek óta. Egyetemi éveimtől meg vagyok győződve, hogy a könyvtáros külön létforma és egy részük egyszerűen megzakkan a munkája közben egy bizonyos tekintetben. Akárhogy is, az időről alkotott fogalmuk egészen más, ez tény... - Ha én lennék Mary Poppins, valóban a szél hozott volna, de mivel nem, így egy repülő, hogy egészen pontosak legyünk. - ösztönösen felelek és nem tudom megállni, hogy ne bontakoztassam ki könnyed, félreértéseken alapuló humoromat kissé. - Egyébként meg konferenciára jöttem előadni, hallgatni és amíg nem vagyok ott, az otthon nehezen elérhető, de itt meglévő irodalomból digitalizálni, amire szükségem van. - Te itt dolgozol? -kérdezek vissza, egyszersmind a fesztelenséget is takaréklángva kapcsolva, mert egyébként sem vagyunk kettesben. Így hát csak nyugodtan nézem Athena finom vonásait, azokat a szemeket, amik annak idején az esés után azonnal annyira megnyertek maguknak, hogy elkísértem a dolgára az egyetemen, de olyan jól sikerült ez, hogy végül csak fel-alá jártunk egy szakaszon, mert egyikünk sem akart elbúcsúzni. Az emlék újabb kis mosolyt csal ajkaimra, annak ellenére, hogy egy részem tudatában van, mekkora baromságot kérdezett az imént. De ez a természetes, ha hosszú időn találkoznak emberek nem? Persze nem mondanám, hogy régi szép idők, meg minden más volt, mert ez nem igaz. Nálam legalábbis nem. Most is ugyan az minden, csak a nevem előtti betűk jelentek meg, más a titulus, máshol élek de ez nem olyan markáns. Ő még mindig szép, visszafogottan bájos, én meg még mindig a kötelességeit és hobbiját maradéktalanul végző és megélő, igazából semmitől sem motivált ember vagyok. Mindenki más gazdag akar lenni, családot akar, vagy bejárni a világot, én meg mit is? Ezek közül egyik szüksége sem éget igazán, be kell látnom. És mégsem vagyok boldogtalan... abszurd? Igen, de pont ez a lényeg.
Vissza az elejére Go down
Athena Gautier
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Maite Perroni

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Pént. Szept. 08, 2017 5:22 pm
 



 

Még mindig alig tudom elhinni, hogy Max itt áll előttem, a könyvtárosi pult túloldalán. Szinte mit sem változott azóta, hogy visszaköltözött Amerikába. Ugyanaz a lenyűgöző, magával ragadó kisugárzás lengi körbe, mint korábban, azonban most sokkal okosabb vagyok, mint legutóbb, és tudatosan zárom ki a tényt, hogy ez a maga módján mennyire vonzóvá tudja tenni.
- Ha azt vesszük, a repülőgépet is a szél hozza, részben - vágok vissza, s most valamivel jobban látszik az ajkamon megülő mosoly, mint korábban.
Már szinte teljesen meg is feledkeztem Maximilan kissé szokatlan humorától, ám most, meglepő módon, képes vele jókedvre deríteni. Akárcsak aznap, amikor éppen belefeledkeztem az egyik lányregénybe - igen, szégyen szemre, bölcsész létemre, nem a szakirodalmat, hanem egy szórakoztató könyvet bújtam éppen, a kelleténél nagyobb buzgalommal -, és nemes egyszerűséggel belegyalogoltam Max-be, felborítva ezzel őt, és persze nekem is sikerült egyenesen őrá esnem. Normális körülmények között, két ember ezután csak megy a maga útján, és elfeledkezik az incidensről, azonban, a mi esetünkben ez egyáltalán nem így alakult. Mellém szegődött, mondván, elkísér a következő órámra… Aminek végül az lett a következménye, hogy nem mentem be rá, csak vele sétálgattam. Emlékszem, olykor-olykor, a véletlen folytán összeért a kezünk, amitő nekem sikerült újra és újra zavarba jönnöm, és szinte a fülem tövéig elpirulni. Nem is tudom, mi fogott meg akkor ebben a férfiban. Az átható kék szempár, vagy a tény, hogy a vártnál kellemesebb beszélgető partnernek bizonyult? Én sem tudom, de talán, még Max maga sem, de annyi biztos, hogy a végén igencsak nehezünkre esett búcsút intenünk egymásnak… Nagyjából másnap reggelig, amikor is felbukkant a kollégium épülete előtt, amikor épp ismét órára indultam. Máig sem értem, hogy hagyhattam, hogy újra és újra eltántorítson a célomtól, hogy bemenjek… Szinte már hálát kellett adnom az égnek, hogy csak fél évig tartott, mert különben aligha sikerült volna lediplomáznom. Az, hogy még ennél is hosszabb ideig emlegették az évfolyamtársaim az esetet, számomra még meglepőbb volt. Én is tudom, hogy Max amolyan nőcsábász-féle volt akkoriban, de úgy tűnt, nem akar kihasználni. Pontosan lefektettük, hogy mire is számíthatunk egymástól, és azt is kaptuk.
Mint megtudom, egy konferenciára érkezett, ami azt is jelenti, ha jól vettem ki a szavaiból, hogy bizony, nem marad sokáig a városban - vagy épp az országban -, bár, teszem fel magamnak a kérdést: miért is maradna? Már nem köti ide semmi.
- Megtaláltad, amit kerestél? - érdeklődöm, hiszen könyvtárosként ez a dolgom.
Szívesen megkérdezném a konferenciáról és az azzal kapcsolatos élményeiről is, azonban Adelaide valamilyen rejtélyes okból kifolyólag, még mindig szemfüles üzemmódban működött, és, még ha nem is túl feltűnően, de továbbra is minket figyelt. Hogy én miféle keresztkérdéseket fogok kapni, ha Max elmegy! Már belegondolni is ijesztő.
A kérdését hallva azonban nem bírok magammal, és egyszerűen elnevetem magam.
- Nem, Max nem itt dolgozom, csak unaloműzés céljából ücsörgöm a pult mögött - viccelem meg egy kicsikét. Ha jól sejtem, már magától is rájött, hogy valóban ez a munkahelyem, de szó se róla, ez a kis közjáték igencsak szórakoztató volt.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Hétf. Szept. 11, 2017 11:17 pm
 



 

- Nem menjünk bele a repülőgép működésébe, mert akkor estig itt leszünk, nem tartok gépészeti kiselőadást. - jelentem ki, de szintén mosolyogva. Ó igen, ezeket a hülye játszmákat régen is a végtelenségig tudtuk folytatni valamiért élveztük ezt az álkötekedést. Na meg a fura humorom... szerencsétlen Athena rendszeres áldozata volt ennek egy időszakban, őszinte örömére és- vagy bánatára, annyira nem is tudom, talán mind a kettő. Akárhogy is, kellemes, érdekes viszony volt a miénk, de a körülmények között nem bírta tovább, mint amit ki tudtunk belőle hozni. Amit megbeszéltünk az úgy volt és kész, ennyi. - Még nem, mert amint úgy gondoltam, hogy téged láttalak, ide jöttem. - abba nem megyek bele, hogy miért mert valahol egyértelmű: csak jó valakit újra látni ennyi év után. Főleg, hogy nem kellemetlen modorban váltunk el. - De nyugi, könnyen meg fogom találni, tudom hol keressem. - tudja, hogy éveket töltöttem itt, nem vagyok elveszett és meg tudom oldani a problémát. Bár, lehet mókás lenne a segítségét kérni... aztán felmászatni egy létrára és a fenekére cspani mondjuk. Nem, nem, uralkodni kell magamon és a hülyeségemen. - Ó, az remek! - kezdem a hülyét játszani. - Nem is tudtam, hogy mostanában van ilyen nyíltnap! - majd határozottan és gyorsan kerülök én is a pult mögé, hogy az idősebb nő nyikkanni se tudjon, így nézek szét. - Fú, innen valóban más minden... - majd megfordulok, hogy a pultnak támaszkodva nézzem Theát. - És talán még bájosabb. - oké, ezt nem bírom megállni, muszáj megdicsérnem, hiszen annyi év után is igencsak csinos pofival bír, mint annak idején. Persze, változott, de csak szebb lett szerintem.
Vissza az elejére Go down
Athena Gautier
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Maite Perroni

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Kedd Szept. 12, 2017 7:10 pm
 



 

- Igazán? Nem is tudtam, hogy azóta elvégeztél egy mérnök szakot is - ugratom hát én is, ha már így benne vagyunk.
Ebben régen is jók voltunk, egymás kölcsönös idegesítéséhez nagyon is értettünk mind a ketten, de főleg ő, ezt muszáj elismernem. Maxnak igencsak egyedi, és kifejezetten idegesítő humora van olykor, amit nem sokan tudnak elviselni ezen a világon, ennek ellenére, engem a legtöbbször szórakoztatott vele, akárcsak most. Éppen ezért engedek meg magamnak egy újabb kis mosolyt.
- Ebben nem lennék olyan biztos - ingatom a fejem - Volt némi átszervezés azóta, hogy elvégeztük az iskolát, és elkezdtem itt dolgozni. Szerintem jobban jársz, ha segítek neked.
Csak, amikor kimondom az utolsó mondatot, jövök rá, hogy ez már-már egy felhívás keringőre, de az igazság az, hogy tényleg változtak a dolgok, és szüksége lehet egy könyvtáros segítségére… És ennek még véletlenül sincs semmi köze ahhoz, hogy régen mennyire szerettem vele kettesben lenni - ami persze legtöbb esetben rosszalkodásba ment át, igaz, a könyvtárban sosem estünk egymásnak, de mondjuk az egyik előadóban volt rá példa, ezt a gondolatot azonban igyekszem minél gyorsabban kiverni a fejemből -.
- Nem vagy eszednél, ugye tudsz róla? - nézek rá némiképp hitetlenkedve, ahogy belép a könyvtárosi pultba.
Nagyon remélem, hogy egyik komoly professzorunk se jár éppen erre, mert félő, hogy igencsak kellemetlen helyzetbe hozna minket, én pedig igényt tartok a munkahelyemre, köszönöm szépen, ha egy mód van rá, szeretném megtartani. Ugyanakkor, azt is el kell ismernem, hogy nem igazán lep meg Maximilian merészsége, hiszen az efféle viselkedés egyetemista korunkban sem állt tőle távol, csak akkoriban még nem volt ennyire meglepő, azt hiszem, mert fiatalság bolondság, meg a többi közhely.
Az utolsó mondatától, szégyen szemre ugyan, de a fülem tövéig elpirulok. Idejét se tudom már, mikor bókolt nekem utoljára bárki is… Annyi bizonyos, hogy legalább fél évvel ezelőtt történt, és egészen biztosan nem Max volt az a személy, hiszen ő akkor már rég nem volt az életem része, és nem is igazán tartottuk a kapcsolatot, néhány kötelező körön kívül. Ugyanakkor tudom, hogy muszáj uralkodnom magamon, és, bár annak idején ezer örömmel adtam volna alá a lovat egy ilyen megnyilvánulás után, most, szégyen szemre, nem igazán tudok vele mit kezdeni.
Igen ám, de az, hogy ez nekem nem megy, nem jelenti azt, hogy nincs itt valaki, akinek nagyon is konkrét elképzelései vannak arról, hogy milyen is lehetek.
- Ugye? - néz fel Adelaide csillogó szemmel Max-re - Már mióta mondogatom neki, hogy kár itt bujkálnia a könyvtárban… Én az ő helyében a férfiak szívének rabul ejtésével tölteném minden időmet…
- Adelaide! - kiáltok fel kissé felháborodottan, na meg zavartan. Mégis, hogy mondhat ilyet?
Hát nem veszi észre, mennyire kényelmetlen helyzetbe hoz engem ezekkel a szavakkal? Mit lehet erre mondani, most mégis? Nem kellene így felhívnia rám Max figyelmét. Bele se merek gondolni, hogy miket mondana, ha tudná, hogy van egy közös múltunk is… Alighanem, itt süllyednék el szégyenemben. Ki kell mentenem magam innen, vagy legalábbis elérnem, hogy Max és a kolléganőm ne nagyon tartózkodhassanak egy légtérben. Jobb ötlet híján, arra jutok, hogy az lesz a legegyszerűbb, ha elmegyek a volt szaktársammal megkeresni azt a könyvet, amit keres. Legalább addig sem kell Adelaide elméleteit hallgatnom.
- Gyere, Max - lépek ki a pultból. - Segítek megkeresni azt a kötetet.
Nagyon bízom benne, hogy veszi a lapot, és hajlandó eltávolodni innen, mert nem szeretném kitenni annak, hogy az öregasszony továbbra is dícsérgessen neki. Régen nem zavart volna az ilyesmi… De most? Egyszerűen a falra mászok tőle.

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Szomb. Okt. 07, 2017 8:41 am
 



 





játék vége






Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Csüt. Okt. 19, 2017 11:00 am
 



 


- Mér, már nem lehetek nök? - megyek tovább a játékban, idióta szóviccre fordítva a dolgotmint abban az idióta Arisztotelészes viccben, ahol a római katona kérdezgeti, hogy mért hívják tannak, mire a tudós kifakad, hogy jó, akkor legyen mértan. Az ilyen hülyeségek is csak nekem tetszenek s ezt sem adom ám elő akárkinek. Athenát régóta ismerem és ő is engem, ezért nyugodtabban elengedem magam és villantom fel picit ezt az oldalamat is, amit oly keveseknek. Inkább őt büntetem vele. - Elképzelhető, hogy okoz némi nehézséget, de ez egy könyvtár, nem a CERN részecske gyorsító. - az öreglány a pultban erre fel is szisszen, de elég egy oldalpillantás, hogy belé fojtsam a szót. Nem lelkesedem a mostani könyvtáros trendnél, ahol a polcra pakoláson és az elektronikus katalóguson kívül máshoz nem nagyon értenek, könyvészethez meg még kevésbé. Még itt is kezd eluralkodni ez a "modern" szemlélet s látom az öreglányon, hogy kettejük közül Athena az, aki több végzettséggel és tudással rendelkezik, kor ide vagy oda, a lányt ismerem, az öreg bútordarab meg csak korában az, a könyvtárban nem. - elég ha nálad van, ha már hajlamos voltál elvenni. - felelm kényelmesen a pult mögött ácsorogva továbbra is s egyáltalán nem zavar, hogy szegényt a kollegina előtt milyen helyzetbe hozom, aki bár satrafaként csapna le vakmerőségemre, a pletyka információ morzsára inkább veti rá magát s tartja a száját, amíg hallhat valamit, amivel majd a lányt kínozza. Szemét vagyok, de ez annyira nem érdekel, Athena megérdemli. Mert csak. Szerencsére kellően kihalt a hely a nyári időszak miatt, hogy ne legyen ebből az egészből különösebben probléma. - Aztán meg éhen halhatna, vagy egyéb becstelenségre kényszerülhetne... nem, Athena innen a pult mögül is nagyon jól tud rabolni, inkább tessék neki örülni, hogy miatta gyakrabban fognak ide visszajárni. - felelek meg a harmadik kerék(kötőnek) azért, hogy lekössem és ha már ennyire felfújta magát ezen, ne is foglalkozzon vele, hogy titltott helyen ácsorgok még mindig. Hadviselés magasfokon. Azért is, mert Athena pirulása sem kerüli el a figyelmem természetesen. Neki a bók esik jól, nekem a megilletődése. Mindenki nyer valamit. - Na jó, elfogadom a segítséget, de csak azért, hogy mozogj egy kicsit. - játszom a nagyvonalút, de mégis mit mondanék? Hogy legalább kettesben maradhatunk? Hogy nem fognak belekotkodácsolni a beszélgetésünkbe? Vagy, hogy szeretnék kicsit nyugodtan a szemeidbe nézni? Ugyan... megőrzöm a korábbi stílust a válasszal és csak engedelmes kisfiúként követem pöttöm Pannát a polcok közé. - Miért nem mérgezted még meg a kávéját? - teszem fel a költői kérdést, mikor távolabb érünk. - Lehet ki is tüntetnének érte. - teszem még hozzá. - De amúgy tényleg jó téged újra látni. Lehet fura, de kicsit hiányoztál... nincs kivel éjszakába nyúló kellemes vitákat folytatnom. - jegyzem meg neki finom félmosollyal azt az apróságot gondosan elhallgatva, hogy mi követte általában a vitákat... de tény, hogy Seattle-ben a diákjaimmal ugyan délután jól el tudok tereferélni, estére viszont már nincs meg az a műhely hangulat az egyetemen ami itt megvolt s aminek a vége az volt, hogy valamelyikünknél kötöttünk ki a diák klub után. Érdekes amikor a szakmai vita és az érzelmi mezők is társulnak s elegyet alkotnak, amikor valaki kifogy az érvekből s helyette tettlegesen tehet pontot egy mondatra és nem bántalmazásra értve... Szép idők voltak, de gondolnom kellett a pályámra, az előmenetelemre és ez egyszerűen már nem volt tartható. Többet kellett volna beletenni mind a kettőnknek egy olyan ponton, amikor egyikünknek sem volt miből s ezt időben észrevettük és szépen tudtuk lezárni. Ezért nem olyan keserű most ez a találkozás és nem azért, mert az idő megszépítette volna.
Vissza az elejére Go down
Athena Gautier
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Maite Perroni

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Csüt. Okt. 19, 2017 5:11 pm
 



 

Noha Max vicce kétségtelenül fárasztó, sőt, egy bizonyos fokig még azt is mondhatnám rá, hogy kifejezetten kínos, nem tudom megállni, hogy, még ha csak röviden is, de fel ne nevessek. Lehetséges, hogy csak azért találom ezt humorosnak, mert annak idején naponta száz ehhez hasonló humoreszkkel szórakoztatott -, hogy épp engem, vagy inkább saját magát, az egy talány -, így mondhatni, a magam fura módján, hozzászoktam.
- Istenem Max - emelem az égbe a tekintetemet mintha csak nem akarnám elhinni, hogy harminc éves korában is képes így viselkedni, pedig az igazság az, hogy nagyon is el tudom róla képzelni - Javíthatatlan vagy.
És valóban. Az ember azt hinné, hogy ennyi idő alatt még egy férfi is felnő, és kinövi azt a kisfiús bájt, amit huszonéves korban még sok lány imponálónak talál, de most? Jó, én magam még messze vagyok a harmadik x-től, azonban mindig is az érettebb gondolkodású férfiak vonzottak. Maximilian is csak ennek köszönhetően ragadhatott az életemben arra a fél évre (mert nem vagyok hajlandó arról tudomást venni, hogy emellett még a megjelenése is meglehetősen impozáns tud lenni), mert képesek voltunk felhívni magunkra a másik figyelmét a gondolatainkkal.
Ugyanakkor, kénytelen vagyok megállapítani, hogy bármennyire is jóvágású a volt diáktársam, a stílusával már közel sem tudja úgy megnyerni magának Adelaide-t, mint hittem, jóllehet, el kell ismernem, hogy az előbbi nem éppen a legkellemesebb arcát mutatja felé éppen, így talán ez nem is akkora csoda. Lenyelem a kényszert, hogy szóljak valamit Max riposztjára, inkább figyelem, ahogy a munkatársamban viaskodik egymással a kétféle érzelem. Ezen “párharc” azonban nem tart olyan sokáig, mint reméltem, mert a helyemre törő férfiú elárul egy olyan aprócska részletet, amit én eddig minden erőmmel igyekeztem titokban tartani az öreg hölgy előtt. S, ha mindez nem lenne elég, ettől a kis mondattól ismét sikerül kicsit elpirulnom. Remek, amint Max elmegy innen, kezdhetek magyarázkodni. Istenem, mondd, miért nem tudta tartani a száját?
- Inkább visszaadom, ha attól megtanulsz viselkedni - pillantok fel rá a szempilláim alól, bár őt ismerve, kétlem, hogy itt és most a józan eszére tartana igényt, hiszen épp bohóc-üzemmódba kapcsolt.
Viszont, amikor mindezt sikerül még egy megjegyzéssel megfejelnie, nem bírom tovább, és kibúvót keresve döntök úgy, hogy éppen itt lenne az ideje, hogy Maximiliant elcsaljam Adelaide közeléből, mielőtt egyikük átharapja a másik torkát, és nem, még véltlenül sem a gyengédebb, vöröses foltot hagyó módszerre gondolok, de nem ám! Hanem arra a húsból több fontot kivájó, véres fajtára.
- Teltebbnek látsz, talán? - vonom fel a szemöldökömet egy pillanatra. Szoktam futni, szóval kétlem, hogy az alakommal bármi baj lenne, de ennyi csipkelődés még tőlem is belefér, nincs igazam? Ha már eddig szívogatta a véremet, hát én sem maradok adósa.
Felállok a helyemről, majd intek neki, hogy kövessen. Nem lep meg túlzottan, hogy amint hallótávolságon kívülre érünk, Max máris megjegyzést tesz a kolléganőmre.
- Azért, mert igazából egy nagyon kedves, és barátságos asszony, bár némiképp szabadszájú ha engem kérdezel - felelek az egyébként költőinek szánt kérdésére, hogy lássa, valójában semmi baj sincs vele, mindössze neki sikerült felpaprikáznia, és bogarat ültetni a fülébe egyszerre. Ez azért valahol egy elég szép teljesítmény, nem? Igencsak ambivalens.
Amit azonban ezután mond, olyannyira meglep, hogy megtorpanok útközben, és szembe fordulok vele, hogy sűrű pislogások közepette nézzek fel a hozzám képest óriásnak tetsző amerikaira. Hiányoztam neki? Ő választotta a karriert és a nőket helyettem, nem én kértem meg rá… Csak sodródtam az árral. Sejtettem, hogy nem lesz belőle semmi komoly, éppen ezért is ért váratlanul ez a kis… vallomás, talán? Az indoklás pedig nekem se feltétlen azt juttatja eszembe, amit kellene… Vagyis nem kimondottan a szórakoztató vitákat, hanem például azt az estét, amikor több diák klubtaggal egyetemben nálam gyűltünk össze teázni, majd idővel mindenki távozott… kivéve Maxet, akivel élénk vitát folytattunk valamiről, már nem is tudom felidézni, hogy mi volt az, csak arra emlékszem, hogy amikor kifogyott az érvekből, egyszer csak magához húzott a kanapén ülve, és megcsókolt. Mondanom sem kell, hogy utána már nem volt értelme vitatkoznunk…
Gyorsan elhessegetem az emléket, mielőtt még a zavarbaejtő részletek eszembe jutnának, de azért biztatóan rámosolygok.
- Te is hiányoztál nekem - mondom ki az igazat, mert ezen nincs mit ferdíteni, valóban így van.
A különbség csak annyi, hogy most nem hiszem, hogy odáig fajulnának köztünk a dolgok, mint annak idején. Még a hosszú ujjú felsőm ujját se merném feltűrni előtte, nehogy lássa az alatta futó rengeteg heget.
Elérünk a chrestomathia kötetek részlegéig, így megkérdezem tőle. melyik kötetet keresi is éppen, majd, amikor megkapom a választ, kicsit lelombozódom.
- Hát, azt hiszem, tényleg nem úszom meg mozgás nélkül - sóhajtok.
Az a könyv bizony elég magasan van, így fellépek a létrára, és megteszek felfelé pár lépcsőfokot, hogy aztán végigböngésszem az előttem álló, picit poros régiségek gerinceit. Amikor megvan az, amit Max keres, kiemelem a jól megszokott helyéről, majd óvatosan elindulok lefelé.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Csüt. Okt. 19, 2017 6:28 pm
 



 

Örülök Athena nevetésének. Amúgy sem szeretem a búskomor embereket túlzottan, jobb, ha van némi természetes vidámság, még legmegátalkodottabb diákjaim esetében is, de a gyöngyöző női kacajt mindig is különösen szíveltem. - Amíg ti nők meg nem tanuljátok, hogy melyik a tizenhármas krovaszemes csavarkulcs, addig bizonyosan. - somolygok "bajszom" alatt. - Pedig ha tudnád melyik biztosan szívesen fejbe vernél vele párszor. Kifejezetten aranyos lenne, ahogy felugrálsz hozzá helyből. - szórakoztatom magam tovább, mielőtt még ő jegyezné meg, hogy mire használná azt a csavarkulcsot. Mert én ilyen önzetlen és segítőkész vagyok. Lehet hagynám is, hogy fejbe verjen. Most is szándékosan értem félre amit mond, de én kérem szépen a Zucker testvérek és a Monty Python humorán szocializálódtam, nekem ez természetes... amikor a Csupasz Pisztolyban megkérdezik Drebint egy doboz cigit tartva felé, hogy "cigaretta?" mire ő azt feleli, hogy "igen az, de most nem ez a lényeg" hát, az kész. Ebből tanultam a hülyeséget és ha elengedem magam ilyeneket mondok. Mint most is.
Meg mondjuk Adelaide kedélyeit is megborzolom picit, érezze csak a törődést. Valamiért sosem rajongtam a fajtájáért így ez most itt, idegen helyen tökéletesen belefér. Nem vagyok tiszteletlen, csak laza, ahogy ők azt a sztereotíp "amcsikról" képzelik. Én meg előadom a texasi parasztot, ezen ne múljék. Legalább nem fog úgy méregetni a bőregér, ahogy a nők szoktak többnyire s amit inkább a fiataloktól kedvelek. Arról nem is beszélve, hogy így talán könnyebb elérnem, hogy Pöttöm Pannával kettesben maradjunk. - Nem, tartsd csak meg, majd karácsonyra elküldheted. Ja és kérek mellé olyan csúnya norvég mintás kötött pulcsit is. Tudod, amilyet vettem neked régen mert annyira nézted a kirakatban, hogy milyen csúnya. - mosolygok, mert ez is megtörtént ám. Mesésen rémes ruhadarab volt, nem lehetett csak úgy otthagyni egy adventi vásárban! Ráadásul az a fogatlan cigány aki árulta... nem vagyok különösebben oda a karácsonyért mint olyanért, amint megkezdődik az izzós-cukormázas-nótázós időszak, bennem megnő a mizantrópia, mégis azon a karácsonyon a nővel remekül mulattam. Még mindig látom az arcát magam előtt a vásárban... de erős vagyok és nem nevetem el magam. Inkább elárulok még ezt-azt a satrafának, csak, hogy teljesen összezavarjam és némi kétségbeesésbe taszajtsam Athenát. Hogy miért? Egyrészt, mert mókás nézni ahogy a könyvtárost egyik része hajszra, a másik csáléra vonja, másrészt pedig Athena megérdemli a törődést, nem veszem jó néven, hogy takargatni akarta a múltat, bármilyen okból is. Nem esik jól, be kell vallanom magamnak. Hogy miért? Talán mert én nem használtam ki őt, nem csak egy strigula volt, ez pedig, ahogy szőnyeg alá kerülne olyan, mintha az ő részéről viszont említésre sem méltó lábjegyzet lennék. Nem terveztünk két kutya négy gyerek három kerék vagy mi a szöszre, majdhogynem gyerekek voltunk még, de akkor is. - Kezdesz már asszonyosodni. - adom meg frappáns feleletem nevetséges kijelentésére, mikor a vak is láthatja, hogy egyáltalán nincs miért panaszkodnia. Mozogni meg nem csak a testtömeg okán lehet, más egészségügyi tényezők is vannak, de hát nőből van... mi más, ha nem ez jutna eszébe? Én meg adósa nem maradok, ha már élcelődni akar, hát megkapja. Tudja ő is, hogy erre lehet rossz embert választott. Azért eltávolodva a pulttól sem maradok csendbe menet közben. - Hízelgő ez a kölcsönösség. - erre talán nem is lehet jó választ adni, de hallgatni se láttam jónak mert az még olyan hatást keltene, hogy megbántam, hogy hirtelen kicsúszott valami a számon, pedig nem. Amióta megláttam, érlelődött bennem a gondolat. Láttam rajta a meglepettséget, de tán én is meglepődtem, ahogy ráeszméltem, míg meg nem formáltam a szavakat már újonnan nyert magabiztossággal. Bár a hiány mibenléte még kérdéses, nem tudnám és nem is akarom hova rakni jelenleg. - Nézd milyen szépen nézek rád. - valóban nagy szemekkel pillogok. - Ezért nem megéri egy kis torna? - játszadozom tovább, majd türelmesen várom, hogy másszon és megfogja a könyvet. - Levennéd nekem a Cardiff kiadást is légy szíves? - mutatok egy kicsit tőle jobbra elhelyezkedő könyvre. Nincs messze annyira, hogy ne érje el a létráról, de kicsit nyújtóznia kell már hozzá Athena-nak, ez pedig tökéletes. Merthogy a létra tövében bárgyún ácsorgás nem az én műfajom és elmémben megszületett egy gondolat, fejem felett kigyulladt a képzeletbeli villanykörte s komolyabb elmélkedés nélkül azonnal végrehajtása mellett döntöttem. Nem tanakodom, amúgy unalmas mederben csordogáló monoton napjaim muszáj valahogy megtörni, kell valami kirívó, valami abszurd s most ez következik. Athena fent nyújtózik a kötetért, ami némi egyensúlyvesztéssel is jár s ez nekem tökéletes, hogy észrevétlen lábammal kicsit megpiszkáljam a létrát. Alig érezhetően, hogy olybá tűnjön fent, ő tett óvatlan mozdulatot, ebben segít a tény, hogy lábbelije most sem nélkülöz némi sarok magasítást, ennél fogva pedig nem olyan stabil, mint mondjuk egy bakancs, nekem ez meg tökéletes. Bár ő nem hinném, hogy annak véli, ahogy a gravitáció magához hívja mert a kemény padló zárt karokkal vár rá zuhanása végén. De ha a padló zárt karokkal várja, én nem, fél mozdulat és máris alatta vagyok, egyenesen karjaimba zuhan, én pedig könnyedén kapom el. - Megvagy pöttöm Panna. - kacsintok rá mosolyogva s a pillanat és a sokk együttesét végképp kiaknázva nyomok egy csókot hívogató ajkaira. Ezt most muszáj.
Vissza az elejére Go down
Athena Gautier
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Maite Perroni

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Pént. Okt. 20, 2017 8:13 am
 



 

-          Hékás, magassarkú van a lábamon, most csak tizenöt centivel vagy nálam magasabb! Nem kell felugrálnom ahhoz, hogy kupán csapjalak a szemtelen viselkedésedért – vágok vissza szinte azonnal.
Nehogy már azt higgye, hogy mindig, mindenben neki van igaza! Kikérem magamnak! Ugyanakkor pár perccel később eszembe juttat valamit, amit szinte teljesen sikerült kitörölnöm az emlékezetemből.
A pulóver! Már el is felejtettem, pedig biztosra veszem, hogy megvan még az egyik ruhásszekrényem aljában, mert legyen bármennyire is ronda az a darab, van egy elvitathatlan előnye, nevezetesen az, hogy nagyon jó meleg, ezért telente elő-elő szoktam venni, ha épp beköszönt az igazi zimankó.
-          Szerintem neked már van egy olyan. Ha jól emlékszem, én is vettem neked aznap egy ugyanolyat, és még oda is adtam. Vagy elhagytad talán? – nézek rá kérdőn, bár jobb lett volna a „Kidobtad a kukába?” kérdés, azt hiszem. Ekkora szemtelenséget gond nélkül kinézek a volt diáktársamból.
S, ha mindez nem lenne elég, biztosra veszem, hogy a szavaival csak még több bogarat töm Adelaide fülébe, ezért jobbnak látom, ha menekülési útvonal felé nézek gyorsan, mielőtt a nő itt helyben rákérdez, hogy mi is történt kettőnk között az egyetemen töltött idő alatt.
-          Ó, igazán? Pedig nem is mentem férjhez – vágok vissza, bár kétségtelen, hogy ez nem lett annyira frappáns, mint az övé, de azért belefér.
-          Mindig is szeretted, ha a nők hízelegnek neked – jegyzem meg kicsit rossz szájízzel. Kár lenne letagadni, hogy Max igencsak népszerű volt az egyetem hölgytagjai között annak idején, és akik közül sokan szinte keresték az alkalmat, hogy ezt a tudomására is hozzák – jellemzően éppen akkor, ha én is ott voltam mellette -. Hogy zavart-e ez engem? Hát, egy kicsit igen. De nem akarok most erre gondolni, elvégre munkaügyben vagyok most a társaságában. A segítségemre van szüksége, és most csakis erre szabad koncentrálnom, nem pedig azon a fránya múlton merengenem.
-          Szerinted a két szép szemed elég ehhez? – nézek rá mosolyogva, de aztán csak felmászok arra a létrára, mert ez a könyvtárosok dolga, és főleg az ilyen régi kiadású könyvek esetében, egyikünk sem rajong a gondolatért, hogy valami enyveskezű fogja magát, és kutakodni kezdjen, mert egy katalógusban szereplő könyvtári jelzetet sem tud értelmezni.
Noha Maximilian egyáltalán nem tartozik ebbe a kategóriába, nem árt az óvatosság. Már épp indulnék lefelé, amikor az alant ácsorgó férfi egy újabb kéréssel fordul hozzám, amit, ha már helyben vagyok, akár teljesíthetek is… Annak ellenére, hogy tőlem kicsit messzebb van a kötet, mint azt szeretném.
-          Más nem fog eszedbe jutni, ugye? – pillantok le rá, majd némi egyensúlyozás után kinyúlok oldalra azért a fránya Cardiffért.
Már épp a kezemben érzem, amikor egyszer csak megbillen alattam a létra. Ennek hatására elvesztem az egyensúlyomat, minek eredményeként, kirántom ugyan a kért könyvet a helyéről, azonban ezzel csak annyit érek el, hogy menthetetlenül zuhanni kezd a fapadló felé, akárcsak én, kezemben a chrestomathiaval. Lelkiekben már látom magam előtt, hogy itt helyben töröm ki a nyakamat, azonban, míg a könyv végül egy igencsak hangos puffanás kíséretében találkozik a földdel, én egy két karból álló „kosárban” találom magam, amelyek olyan ismerősen fonódnak körém, hogy látnom se kellene az arcát ahhoz, hogy tudjam, Max mentette meg az életemet.
Pöttöm Panna? Miért hangzik ez olyan ismerősnek Max szájából? Mintha egy időben gyakran nevezett volna így… Igen, amikor megismerkedtünk. Nem tudom miért, vagy hogyan, de neki nagyon imponált, hogy jó két és fél fejjel alacsonyabb vagyok nála, így a fejem búbja jó, ha a szegycsontjáig ér, úgy nagyjából. Számára ez rendkívül szórakoztató volt, ezért egy gyakrabban hívott így, főleg azokban az időkben, amikor már több is kialakult köztünk, mint a diákkörös ismeretségünk.
S, ha mindez nem lenne elég, hirtelen azt érzem, hogy a szája egyik pillanatról a másikra befedi az enyémet, na nem valami sokáig, mindössze pár másodpercig, de számomra már ennyi is elegendő, hogy teljes döbbenetet váltson ki belőlem, amire, nem meglepő módon, sűrű pislogás, és még annál is hevesebb szívdobogás a válaszom. Ne. Már. Kizárt, hogy máris ilyen erős hatást gyakoroljon rám, a fenébe is! Vagy öt éve nem láttuk egymást, az ég szerelmére! Sőt, lehet, hogy még régebb óta! Hogy tehet ilyet? Miért akar összezavarni pont akkor, amikor erre a legkevésbé sincs szükségem? Ugyanakkor…
Most zuhantam le több méter magasból, sokkos vagyok, erre csak ennyit kapok? Egy szájrapuszinak is beillő – vagyis semmilyen – csókocskát? Hát milyen dolog ez, kérem szépen? Igenis, ennél sokkal komolyabb kárpótlást és vigasztalást érdemlek!
-          Csókolj már meg rendesen! – nézek Max valószínűtlen kék árnyalatban úszó szemeibe, s, csak amikor az utolsó szótag is kicsúszik a számon, akkor jövök rá, hogy bizony-bizony, hatalmas hülyeséget mondtam az imént.
Miért is akarom magam alatt vágni a fát? Hiszen Max csak pár napig van itt, és utána visszatér az Egyesült Államokba, mintha mi sem történt volna. Épp úgy, mint a legutóbb. Tényleg ennyire ki akarok tolni magammal? Miért is? Nincs nekem ennél jobb dolgom? Annyira ostoba vagy, Athena, szidom meg magam gondolatban.
Így aztán, ha tudom, megpróbálom megakadályozni, hogy Maximilian Glotz még egyszer az életben fogja magát, és a feje tetejére állítsa az én gondosan felépített és berendezett világomat.
-          Felejtsd el, ostobaságot mondtam! – mondom még neki, ha tudom, majd megpróbálom a mocorgásommal rávenni, hogy végre letegyen, és újra szilárd talajt érezhessek a lábam alatt.
Na, nem mintha kényelmetlen lenne, hogy a karjaiban tart, de azért… Jobb lenne, ha nem lőnénk túl a célon, ugye? A kérdés már csak az, hogy ezzel kit is akarok meggyőzni? Őt, vagy még inkább saját magamat?




A hozzászólást Athena Gautier összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Okt. 22, 2017 5:48 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Pént. Okt. 20, 2017 9:47 am
 



 

- Lehet annyira mégsem szemtelen, mert jól látom, hogy mi van rajtad. És egészen csinos. - jelentem ki vigyorogva. - De lehet az sem lenne teljesen elég. - teszem hozzá kissé jobban kihúzva magam. Ezt követően azonban más téma kerül elő, egy régi emlék. - Nem, megvan még a ruhatáramban, de tudod, egy sosem elég... főleg, ha leiszom mondjuk kávéval. - ami megtörténik a legjobbakkal is. Szóval a pulóver kellemes emléknek is minősül, amit nem biztos, hogy nagyon szeretnék strapálni. Na meg egyébként sem vagyok fázós alkat és őszintén szólva az esetek jelentős részében ingeket és öltönyöket hordok a külvilágban, otthon pedig van olyan meleg a lakásomban, hogy annyira ne legyen szükség egy meleg pulcsira. - Ami jó hír a világ férfijai számára. - teszem hozzá, mert nem láttam gyűrűt különösebben az ujján, így annyira nem volt meglepő közlése, de biztos ami biztos ugye... kissé még talán furának is tűnik, hogy ezt kihangsúlyozza, még ha egy poénomra válaszként is teszi ezt. Mintha célozni akarna valamire... vagy nem? Nem tudom, mert kissé mélyebbre megyünk a dolgokban a következőkben, de a jelek szerint egyikünk sem merészkedik ebben tovább, mind a ketten elütjük inkább egy mellékes megjegyzéssel a labdát. - Ahogy te sem voltál soha közömbös a dicsérő szavak irányában. - felelem, mert szerintem senki sem az. Lehet kifelé mást mutatni, de valahol azért mindig jól esik az embernek. Viszont elérjük a megfelelő polcrendszert is, ahol megtorpanunk s bár tudom, hogy Athena munkája lehozni azt, azért még kicsit megspékelem a dolgot. - Elég. - bólintok mosolyogva megadva egyúttal tömör válaszom, majd figyelem, ahogy Athena felfelé mászik a kötetért. - Nem tartasz a gondolattól, hogy valaki ilyenkor alulról a szoknyád alá néz, ha éppen azt viselsz? - kérdem mintegy mellékesen, hogy addig se unatkozzon, amíg szedi a fokokat, majd mikor megvan a könyv, kérek egy másikat is nagyjából hirtelen ötlettől vezérelve, bár a könyv jelenleg csak eszköz lesz. - Nem, onnan föntről már nem kell semmi. - csak te, tehetném hozzá gondolatban, de alapvetően még ott sem szükséges mert határozott lépéseket teszek ennek irányában, de ügyesen és észrevétlenül, hogy Athena a saját botlásának érezze és szerencsétlen balesetnek a dolgot s ne vegye észre az én közreműködésemet. Apró, de precíz mozdulat volt, az már több számítást igényel, hogy elkapjam, de nem kivitelezhetetlen a feladat s végül könnyűszerrel megteszem, hogy Athena a karjaimban kössön ki, egyik derekát és hátát támasztja, másik farmeres lábait fogja át térde alatt. Az hogy karjaimban tarthatom, hogy érezhetem illatát s ilyen közel van ráadásul még a régi becenevet is bedobom, hogy szép őzike szemei bűvkörükbe vonnak, nem tudok ellenállni a késztetésnek és megcsókolom. Még ha ezt elsőre nem is viszem túlzásba, de utána én is érzem, hogy ez nem elég, csak megbizsergette a dolgokat, Athena szavai pedig rátesznek egy lapáttal. - Te kis vadcica... - felelem neki, majd lágyan harapok alsó ajkába s már teszem is amit kért s amit a belső ritmusom diktál: új csók, sokkal szenvedélyesebb párbajra hívom ajkait, majd édes kis nyelvét is, ahogy folytatódik az érzéki érintkezés, míg ki nem fogyunk a szuszból és lendületből, minek végén még egy apró harapást is elhelyezek a nő nyakán, hogy ezzel az egésszel menekülésre vagy értelmes válaszadásra lehetősége se legyen a nőnek.
Vissza az elejére Go down
Athena Gautier
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Maite Perroni

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Pént. Okt. 20, 2017 12:54 pm
 



 

- Ne akard kipróbálni! – feddem meg viccesen Maxet, ami persze további kérdő pillantásokat eredményez a másik könyvtárostól.
Sürgősen le kell állnunk, mielőtt kellemetlen kérdéseknek leszek igencsak picike gazdája…
- Kérd meg a barátnődet, hogy vegyen neked még egyet – adok neki ötletet, igaz, még abban sem lehetek biztos, hogy épp van valakije, de mivel róla van szó, nincs kizárva, hiszen sosem volt ellenére a hölgyek társasága, amennyire én tudom.
Szavait hallva lesütöm a szemem, és inkább nem is válaszolok rá, hiszen igaza van. Régebben egy kicsit sem zavart, ha bókoltak nekem, most viszont zavart, sőt, inkább ideges leszek tőle mindig… Fránya baleset, fránya én! Nem kellene ennek így lennie…
Szerencsére, később megszabadulunk a társam óvó pillantásától, és egy kis időre ugyan, de kettesben maradunk, ami azért valamivel felszabadultabbá tesz, na, nem sokkal.
- Nem szoktam szoknyát hordani – felelem a kérdésére – Szóval nem, egyáltalán nem tartok tőle.
Nem is tudom, ez miről jutott eszébe, hiszen az egyetemen alatt se fordult elő valami gyakran, hogy ne nadrágban látott volna… Mellesleg, abban is úgy megbámult olykor, mintha nem lenne nálam finomabb falat az iskola falai között. Ez elég szokatlan, de egyben jó érzés is volt, ami így belegondolva, egy kissé bizarr, de mit lehet tenni? Ez már csak ilyen.
- Rendben – szólok le, majd állok neki a kötetek bogarászásának… Mindaddig, amíg le nem esek a létráról.
Mondanom sem kell, hogy rögtön lepereg előttem az egész életem, minden pozitívumával és negatívumával egyetemben, azonban Max végül megment a csúfos haláltól… Ami alapvetően teljesen rendben van, egészen addig, amíg meg nem teszi azt, amitől hirtelenjében minden összezavarodik bennem, és olyasmit hoz ki belőlem, amire már régen nem volt példa, és amivel szabályosan kihívom magam ellen azt a bizonyos sorsot…
Vadcica? Én? Ugyan, hova gondol? Sajnos, Max arra már véletlenül sem ad nekem lehetőséget, hogy erre rákérdezzek nála, mert a következő pillanatban már a fogainak nyomódik az alsó ajkam, amitől – a józan eszem minden hadakozása ellenére, ami azt hajtogatja, hogy ezt nem engedhetem meg, és most rögtön abba kell hagynunk - érzem, hogy elvesztem a határozottságomat, és hagyom, hogy újra megcsókoljon, sőt, még viszonzom is. A kezem is önálló életre kel, és biztos, ami biztos alapon, megkapaszkodom a vállaiban, amire, mint rájövök, bizony, szükségem is van, mivel egyre hevesebben csókol, nekem pedig szükségem van valamire, ami biztos pontot jelenthet nekem ebben az érzelmi káoszban. Szinte egész testemben remegek, de mégsem bírom rávenni magam, hogy véget vessek ennek a csatározásnak, mielőtt még valaki észrevesz minket. Amikor – talán percekkel később? – kifogyunk a szuflából, kissé ködös tekintettel nézek rá ismét. Már épp szólásra nyitnám a számat, amikor finoman beleharap a nyakamba, és amitől olyan, érzés kerít hatalmába, mintha valaki elektromos áramot  vezetett volna a gerincembe, és amitől, persze, óhatatlanul is hangosan felszisszenek.
- Vissza kell mennünk – nyögöm ki végül, pedig eredetileg azt akartam neki mondani, hogy „Ugye tudod, hogy ez nem jó ötlet?”, ám valahogy mégsem jöttek a számra megfelelő szavak, így az lett belőle, ami.
Most valamivel határozottabban mozdulok meg, abban reménykedve, hogy ezúttal valóban letesz, ahelyett, hogy ki tudja, mit művelne velem, csak így is.  Miután letesz, felkapom a lehullott Cardiff kötetet is, és mindkettőt felé nyújtom:
- Tessék – adom a kezébe, és próbálok visszatalálni a hivatalos hangnemre, ami egy ilyen felütés után, bevallom, nem is megy olyan könnyedén, mint én azt eredetileg elképzeltem.
Veszek egy mély levegőt, majd amikor úgy érzem, a légzésem végre helyreállt, elindulok vissza, a könyvtárosi pult felé, alighanem, Max-szal a nyomomban, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy még véletlenül se gondoljak az imént történtekre. Kár, hogy ez sokkal nehezebb, mint én azt először gondoltam…
Adelaide persze továbbra is a helyén ül, majd amikor meglát, felvonja a szemöldökét, és heves gépelésbe kezd.
- Na, tessék – súgom oda a mögöttem állónak -, számon leszek kérve.
A helyemre sietek, majd nem meglepő módon, már vár is egy e-mail a kolléganőmtől.

„Mi tartott ennyi ideig?”

Még egy kötetet kért”, írom meg az igazat, hiszen eredetileg tényleg ezért tartott tovább az ügyintézés, mint terveztem. Ami utána történt… Nos, az egy egészen más lapra tartozik.

- A könyveket csaj helyben tudod olvasni – fordulok ismét Max felé. – Ma négyig vagyunk nyitva, addig nyugodtan maradhatsz.
Azt már inkább nem teszem hozzá, hogy én is addig leszek itt, mert a zárás mindig Adelaide dolga… Alighanem, ezt kitalálja magától is. A kérdés már csak az, hogy mit is kezd ezzel az információval. Na, meg az, hogy én miért is gondolkozom ezen? Uram atyám! Mibe keveredtem?

„És ettől van feldagadva az ajkad?”, jön az újabb levélke, mire ismételten vörös pír fedi el az arcomat. Erre a kérdésre már nem is válaszolok inkább, helyette igyekszem úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne… Még pár óra, és vége a napnak, nyugtatom magam. De mi lesz velem addig?
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Szer. Okt. 25, 2017 1:26 pm
 



 

- Most elültetted a fülemben a bogarat... muszáj lesz megtudnom. - játszom rá a dologra, magamban örülve, hogy Theát sikerült annyira belerántanom a csevej sodrásába, hogy a kolléganőjének jelenlétét már ne is figyelje igazán, csak rám koncentráljon. - Ha lesz, majd megkérem. - adom meg frappáns és őszinte válaszom. Merthogy nincs ilyen személy. Lehet épp ezt akarta kideríteni Athena? Nem hinném, de nőből van, azok meg... sose lehet tudni mire gondolnak, mert a vezetékek az agyukban össze-vissza vannak kapcsolva és sosem lehet tudni, hogy hová vezetnek... mint egy rossz telefonközpont. - Gondoltam hátha a komoly könyvtáros néni átállt kicsit a szoknyákra is az elmúlt években. - cukkolom kicsit. - De végül is egy ilyen feszes farmer is elég sokat sejtet az ember fia számára... - jegyzem meg mintegy mellékesen ártatlanul, mert való igaz, hogy az idomokat még jobban kihangsúlyozza, kevesebbet bíz a képzeletre, mint egy-egy szoknya. Régen is szívesen időzött a tekintetem azon, amit a farmerok látni engedtek s rá kell jönnöm, hogy ez most sem változott meg. De azért nem évtizedek teltek el, miért ne lenne hát Athena ugyan olyan szép, mint annak idején?
Most is hatással van rám. Amikor felfelé nézek rá, már megvan a fejemben a merész terv, így kérek, majd amikor ennek eleget tesz, végre is hajtom azt. Kockázatos, őrült és spontán az egész, de működik. Annyira, hogy a jelek szerint bizonyos szinten mindketten elvesztjük a józan eszünk. Vagy az időérzékünk, mert mintha visszafelé mennénk az időben jó pár évet, hamarosan olyan elánnal esünk egymás ajkainak s válik mind inkább szenvedélyessé a csók,a hogy fogaink, ajkaink és nyelveink is kiveszik belőle a maguk részét. - Vissza. - bólintok végül szavaira kissé ködös tekintettel és gondolatokkal, ahogy a csókcsata után végül leteszem őt, de a karjaimból még nem engedem ki, előbb tenyereimet megfuttatom formás testén, ahol érem, hogy még egy-két puszit kiosszak a nyakára, vagy éppen csinos pofijára, majd végül csak útjára engedem. - Köszönöm. - átveszem a könyvet, majd hátrálok egy lépést, hogy mind a ketten valahogy rendezhessük gondolatainkat, bár ez még egyelőre nem fog menni. Éppen ezért merülök inkább hallgatásba és igyekszem egyfajta távolságot megtartani. Közben jár az agyam, hogy ugyan miért is tettem mindezt? Feltörtek az emlékek? Talán... valami újra utat tört magának a felszínre? Nem lehetetlen... nem tudom és nem értem magam. Őszintén és férfiasan be kell ezt ismernem, fogalmam sincs miért tettem, amit s azt sem tudom, hogy mindezzel mit indítottam el. Lehet pont ez tetszik... hogy mindez kiszámíthatatlan, kiismerhetetlen egyelőre s eltér a sablonoktól, a szokványostól. Lehet. - Majd kivágod magad, nem vagy elveszett ember. - felem végül, ahogy gondolataimból Athena visszaránt ebbe a világba, majd instrukcióira bólogatok, ismerem a helyet, sok újat nem mond. - Akkor igyekszem időben végezni és visszahozom neked a könyveket. - felelek olyan arcot vágva, mintha eddig semmi sem történt volna s eltávozok a kötetekkel, hogy munkához lássak. Azonban nem csak ennyit teszek, mert a könyvekkel egy számítógéphez ülök, ahol, amellett, hogy egy dokumentumba tudok jegyzetelgetni, más ügyes-bajos dolgokat is le tudok bonyolítani... így esik meg az, hogy háromnegyed négykor a kötetekkel szépen visszasomfordálok Athenához és leteszem elé. - Köszönöm a segítséget és örülök, hogy újra láthattam egy régi diáktársam. - mondom finom mosollyal ajkaimon. - Szia. - köszönök el tőle, majd a csoroszlyától is, persze tisztelettudóbb módon és hangnemben, hogy távozzak. Azt meg csak remélem, hogy Athena felfigyel majd az egyik könyvből kissé kilógó papírra.
Őrültséget őrültséggel jó tetézni nem? Ennek jegyében rejtettem el a két lapot kissé feltűnő módon a könyvben, az egyikre egy színházjegy van nyomtatva, amit munka közben foglaltam a neten majd nyomtattam ki az itteni géppark segítségével, a másikon pedig pár sor ami azt taglalja, hogy örülnék, ha vele nézhetném meg ezt a darabot, meg a jelenlegi telefonszámom. Nincs kolléganő, nincs szemtanú, sem szemtől szembeni elutasítás, ha Athena így gondolná. Nekem most így könnyebb és talán elegánsabb a dolog. Ha nem veszi észre, azt a sors akarta így, ha ignorálja, az pedig az ő döntése... akárhogy is, az esélyt megadtam.
Vissza az elejére Go down
Athena Gautier
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Maite Perroni

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Szer. Okt. 25, 2017 2:37 pm
 



 

- Nem, nem muszáj! – igyekszem lebeszélni az ostoba szándékáról, de hát…
Tudom, milyen. Ha valamit a fejébe vesz, addig megy, amíg nem jár sikerrel. Erről leszokhatna, egyébként…  Az viszont igencsak meglep, hogy nincsen senkije. Szó sincs róla, hogy öreg lenne, de az ember azt hihetné, hogy így, a harmincon túl, ha nem is feltétlen nősült meg, már együtt él valakivel, de ezek szerint, Max-nak jobban tetszik a szingli élet, amivel persze nincsen semmi gond, csak meglepett kissé.
Később, amikor a létrán egyensúlyozom, Max akkor se tud lemondani arról, hogy tovább húzza az agyamat az olykor felettébb hergelő kis kommentjeivel, de nincs mit tennem, meg kell vele birkóznom, rajtam ne múljon!
- Ha te mondod… Akkor élvezd ki a látványt, amíg tudod – többet úgyse kapsz belőle, gondolom magamban, egészen addig, amíg rosszul nem lépek, és aminek következtében Max karjaiban kötök ki. Ezzel még önmagában nem lenne nagy probléma, azzal viszont, hogy ennek eredményeként mindkettőnkben átszakad valamiféle gát, azzal már igen.
Úgy kap az ajkaim után, mintha kötelező, lenne, én pedig nem vagyok rá képes, hogy nemet mondjak neki, szóval, vagy akár csak tettel. Egyszerűen nem visz rá a lélek, helyette ugyanazzal a hévvel viszonzom a csókját, amilyennel ő támad engem, hiába jut közben eszembe rengetegszer, hogy ez nagyon nem lesz így jó… Kinek hiányzik az efféle bonyodalom? Nekem ugyan nem…
Azonban, mint minden jónak, egyszer ennek is vége szakad, minek után kénytelenek vagyunk visszatérni a való világba, és ezzel együtt a könyvtár „felügyeltebb” részébe.
Talán nem is csoda, hogy mindezek után, a nap hátralevő részében képtelen vagyok valóban a munkámra figyelni, helyette ide-oda szaladgálnak a gondolatok a fejemben, leginkább az elcsattant csókok, és a kósza érintések körül, amik, valahányszor eszembe jutnak, végigfut a bőrömön a libabőr édes érzése. Ez normális? Nem, biztosan nem az…
Amikor nem sokkal zárás előtt Max visszahozza a könyveket, boldogan mosolygok rá.
- Én is örültem a találkozásnak – mondom őszintén. – Szia! – köszönök el tőle, majd amikor távozik, a két kötetet a kezembe veszem, hogy a kocsira tegyem őket, amikor is észreveszem a Cardiff kötetből kilógó két lapocskát.
Lehetséges, hogy benne hagyta a jegyzeteit? Nem lenne meglepő, hajlamos úgy belemerülni a munkába olykor, hogy észre sem veszi, ha nem a szokott helyre ír fel valamit, vagy el is feledkezik róla. Felcsapom a kötetet a kikandikáló lapoknál, majd egy pillanat erejéig a lélegzetem is elakad. Gyorsan oldalra pillantok, majd megkönnyebbülve konstatálom, hogy Adelaide éppen elment valahová, így nyugodtan szemügyre vehetem a színházjegyet, és a mellékelt kis üzenetet is, rajta Max legújabb – vagy legalábbis számomra ismeretlen – telefonszámával. Nem tehetek róla, de ettől valahogy a szokásosnál hevesebben kezd kalapálni a szívem.
Még meg sem néztem, melyik darabról, vagy mikorról lenne szó, már van egy olyan sejtésem, hogy történjék bármi, el fogok vele menni arra az előadásra. Hogy miért? Nyilvánvaló, hogy teljesen megőrültem, mert a józan eszem már az első csók pillanatában szabadságra ment, és az azóta eltelt órákban sem tért vissza. Pedig tudom, hogy nem jó ötlet Max-szal kettesben maradnom… De valahogy mégis csábít a gondolat, hogy megtegyem. Pedig ebből nyilvánvalóan nem lesz semmi komoly… Ha akarnám, se lehetne, vagy féltucatnyi okból kifolyólag. De, ha úgy tekintek erre, mintha két barát menne el közösen szórakozni, azzal nincsen semmi baj, ugye?
A jegy ma estére szól, méghozzá Csehov: A sirály című darabjára. A választását látva önkéntelenül is ráncba szalad a szemöldököm, ugyanis ki nem állhatom ezt a színdarabot. Nem is tudom szavakba önteni, hogy mennyire-mennyire ellenszenves számomra a szerző, és ez a mű, mert ennél unalmasabbat el sem tudok képzelni. Ami azt jelenti, hogy nagy bajban leszek…  Hiszen nem hat majd rám a színház varázsa, és teljes mértékben tudatában leszek annak, hogy Max ott ül majd mellettem. Hát, ezt megszívtam. De… muszáj elmennem. Szeretnék vele találkozni, még mielőtt hazamegy, és ki tudja, talán nem lesz rá több lehetőségem. Erre gondolva teszem el a cetliket, miután elmentem magamnak az amerikai telefonszámát.
Amikor vége a munkaidőmnek, hazafelé írok neki egy sms-t.

„Szia!

Köszönöm a meghívást, szívesen veled tartok ma este. Találkozunk a színház előtt, fél hétkor.

Pöttöm Panna”

Csak, miután elküldöm az üzenetet, kapcsolok, hogy sikerült a lehető legidiótább módon aláírnom… És ezzel alighanem adnom Max alá a lovat. Garantáltan elment az eszem. Hogy ez zavar-e engem? Egy egészen kicsit… De annyira nem, hogy visszavonulót fújjak. Lehet, hogy a baráti találkozásról szőtt álmaimat már most kidobhatom a járda szélén álló kukába?
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Kedd Okt. 31, 2017 12:03 pm
 



 

Még nem bolondultam meg teljesen. Vagy igen? Őszintén nem tudnám biztosan megmondani, mert az utóbbi órákban egy olyan sodrás ragadott magával, aminek még csak nem is próbáltam ellenállni s ami valahol ellenkezik a józan értelemmel. Egyrészt elég régen láttam Athenát, most mégis egy taxiban ülök, hogy egy olyan darabot nézzek meg vele a camebridge-i színházban, amit amúgy tudtommal egyikünk sem bír igazán. Mi jár a fejemben?
A két szép szeme. Legfeljebb, de más nem... bár azért nem felejtettem el normálisan felöltözni, alkalomhoz illő öltöny ing és nyakkendő, szerencse, hogy a konferencia miatt kellően elegáns ruhákkal is el vagyok látva. Szóval az sms-ben írt helyre tartok, hogy a megadott időpont előtt pár perccel érkezzek meg s az időmet kihasználjam, hogy zsebre dugott kézzel korzózzak kicsit és próbáljak értelmesen gondolkodni, de, őszintén szólva, nem megy. Nagyon nem is akarok az az igazság. Eddig, hosszú éveken keresztül racionális döntéseket hoztam, gondosan mérlegelve döntöttem és gondolkodtam, lehetséges, hogy most talált utat magának a hajszálrepedések között a gőz, hogy végül ez törjön fel belőlem gejzírként. Hogy életveszélybe sodorjak egy nőt csak azért, hogy karjaimba kerítsem és megcsókoljam. Nyilvános helyen. Egy könyvtárban. Megrázom a fejem, majd felnézek az égre, aztán előre az útra. Fél van.
Vissza az elejére Go down
Athena Gautier
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Maite Perroni

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Kedd Okt. 31, 2017 12:14 pm
 



 

Amikor hazaérek, egy könnyű uzsonna után, szinte rögtön nekiállok készülődni. Úgy érzem magam, mint egy kamaszlány, aki az első randijára készül, ahogy egy kellemesen hosszú zuhany és hajmosás után megállok a ruhásszekrényem előtt, azon merengve, hogy mégis mit is vegyek fel a színházba. Bár, az igazat megvallva, nem is értem, miért foglalkozom ezzel, hiszen nem randira megyek… Igaz, Max megcsókolt a könyvtárban, de ez nem jelenti azt, hogy a meghívása automatikusan randevúvá változtatta az esti találkánkat, igaz? Akkor miért is vagyok izgatott? Miért válogatok a ruháim között – valahogy úgy, mint a filmekben, mindent az ágyamra, vagy éppen a padlóra szórva -? Annyira ostoba vagy, Thea… Mint egy kamaszlány. Ezt újra és újra megállapítom, miközben rendet rakok magam körül. Nem mintha ez segítene a fejemben egymást kergető gondolatok rendetlenségén, de jó érzés elhitetnem magammal, hogy igen.
Végül az egyik sötétkék nadrágkosztümömre, és egy egyszerű, fehér blúzra esik a választásom. A hajamat ezúttal leengedve hagyom, és az eredeti elképzelésem szerint nem is csináltam volna vele semmit, de aztán az egyik ékszeres dobozkámban megtalálok valamit, amiről szinte már meg is feledkeztem.
Annak idején, Max nem csak azt a pulcsit vette nekem karácsonyra, hanem egy szép, göngyházszínű francia csattot is, amit már nagyon régóta nem viseltem. Most viszont, hogy éppen vele találkozom, eszembe jut, hogy akár össze is foghatnám vele a hajam felső részét, és így is teszek. Remélem, tetszeni fog neki… Bár lehet, hogy erre már nem emlékszik, az a pulóver alighanem mélyebb hatást gyakorolt rá az arckifejezésem miatt. A dobozkában találok még egy vékony ezüstláncot, amit egy aprócska igazgöngy díszít. Ezt a szüleimtől kaptam, amikor diplomáztam, ha jól emlékszem, de úgy gondolom, most remekül illik majd a csatthoz, és a kosztümhöz is. Annyira nincs hideg, hogy kabátot is vegyek, hiába enyhe az idei nyár.
A telefonomat és a tárcámat – benne a színházjeggyel - egy kistáskába teszem, majd időben indulok, nehogy elkéssek. Nem szeretném jobban megváratni Maxet, mint okvetlenül szükséges. Fél hét után két perccel érkezem meg a színházhoz, kifizetem a taxisofőrt, aki meglepően beszédes kedvében volt útközben, de nem zavart a fecsegésével, mert legalább addig sem azon kattogott az eszem, hogy nem vagyok normális, amiért ezt teszem. Hamar észreveszem Maximiliant, szinte kilóg a tömegből a magasságával, na, meg a kisugárzásával, ami mindig is képes megbabonázni.
- Szia – köszönök rá, amikor odaérek hozzá, majd zavartan megállok. Nem tudom, mit csináljak… Megöleljem? Megcsókoljam? A fenébe is, ez most sokkal macerásabb, mint gondoltam…
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Csüt. Nov. 16, 2017 11:22 am
 



 

Lehet, hogy elment az eszem, lehet, hogy sose jött meg igazán... már nem igazán tudnám eldönteni s valójában tán nem is akarom. Annyi érzés és gondolat kering bennem, hogy egyszerűen nem tudok köztük rendet vágni nem tudok nekik most időt adni, hogy lecsapódjanak, hogy elrendezgethessem őket és ebből összerakhassak egy vezérelvvel ellátott gondolatot. Szégyen szemre valamiféle ösztönlénnyé lényegültem át. Még akkor is, amikor elhívtam Theát a színházba. Egy darabra, amit egyikünk sem bír igazán. Ahogy rá várok, már nem is törekszem arra, hogy ezekkel bármit kezdjek, inkább bámulok az alkonyatba, az elhúzó járművekre, épületekre, reklámokra... kismillió hülye észrevételt fogalmazok meg, melyeket másodpercek múlva már el is felejtek a következő kedvéért, mindaddig, amíg meg nem érkezik Ő. Természetesen csinosan és a maga visszafogott bájával elragadóan fest. - Szia. - köszönök rá tán kissé bárgyúra is sikerült mosollyal, majd végül kap egy kézcsókot, feloldandó az esetlegesen felmerülő kellemetlen kérdéseket. - Ha nálad vannak a jegyek, akkor mehetünk is. - mondom, majd ösztönösen karom kínálom felé, hogy bekísérjem. Esetlen lenne, ha megpróbálnám megfogni a kezét s az is legalább ennyire, mintha csak pöttömke mellett cammognék a kezeim lóbálva, mint valami medve, így marad ez az udvarias, kontaktussal járó, mégis visszafogott gesztus. A kézcsók esetében is így döntöttem s most úgy érzem könnyebb és értelmezhetőbb kicsit régimódibb udvariasságot tanúsítani, miután délelőtt úgy letámadtam. Nem tolakodó, de nem is barátságtalan, éreztet dolgokat, de nem nyomja a másik arcába. Most megfelel. - Látom még szereted hordani a csatot. - biccentek aprót fejemmel megerősítésként kijelentésemre, mert észrevettem ám az apró részletet. Nagyon is szemügyre vettem őt, hiába láttam már sokszor, igaz, csak évekkel ezelőtt. Mondjuk nem tolakodóan tettem ezt, csak fél pillantásokkal, a magam burkolt módján. Beérünk a színházba és a ruhatárhoz megyünk, ahol ha kell valamit, le lehet adni, nekem mondjuk nyár lévén semmi ilyen sincs, de Athena esetében ebben nem vagyok biztos. Meg az ő közelében jelenleg úgy semmiben sem. - Elmennék még előtte a mosdóba, ha megbocsátasz. - mondom egy félmosollyal s ha beleegyezik, el is szaladok az illemhelyre, hogy biztosítsam az első felvonás végéig a saját nyugalmamat ilyen téren. Meg ha már ott vagyok, kis tükörbe bámulás mellett még az arcom is megmosom, hogy az eddigi kis tesze-tosza állapotból valahogy felrázzam magam s így térjek vissza Athenához. - Igazán örülök, hogy elfogadtad a meghívásom. - mondom, míg elindulunk a páholyunk felé. - Régen nem voltam már színházban sem, pláne nem jó társaságban, szóval nagyra értékelem a dolgot. - kezdek bele némi beszédbe, hogy oldjam a helyzetet valamelyest. A jegykezelő néni elveszi és megnézi papírjainkat, majd jó szórakozást kíván, mi pedig már bent is vagyunk. A jelek szerint pedig más nem vett ide jegyet. Eleve nincs óriási tömeg, szóval nem meglepő. - Úgy tűnik jó helyre sikerült jegyet szereznem. - konstatálom végül szóban is a dolgot, ahogy felé fordulok és szép szemeibe nézve újra elmosolyodom. Annyi mindent mondhatnék, vagy kérdezhetnék, mégsem teszem. Nem tudok választani, nem tudom, hogy mi lenne a jó. Szinte semmit sem tudok. Annyit egyedül, hogy jó most az ő társaságában lenni, jó csak nézni.
Vissza az elejére Go down
Athena Gautier
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Maite Perroni

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Csüt. Nov. 16, 2017 1:20 pm
 



 

Bevallom, nagyon izgatott vagyok, amikor végre, valahára megérkezem a színház elé, és észreveszem Maxet. Annyira hevesen dobog a szívem, hogy egy pillanat erejéig elgondolkozom azon, hogy mi lenne, ha inkább fognám a sátorfámat, és elszaladnék ijedtemben. Ezt azonban nem tehetem. Zavartság ide, vagy oda, kedvelem Maxet - noha a könyvtári csókokat azóta se tudom hová tenni -, így aztán nem tehetem meg vele, hogy itt és most ejtem pofára, miközben ez egyáltalán nem áll szándékomban. Ahogy odalépek hozzá, igencsak szerencsétlen módon sikerül köszönnöm neki. Amikor épp sikerülne megnyugodnom, hogy minden rendben lesz, Max egyszer csak kezet csókol nekem, amitől óhatatlanul is a fülem tövéig elvörösödöm egy pillanatra. Szinte érzem, hogy forróság önti el az arcomat, és bőszen reménykedem benne, hogy az utcai lámpák fényében ez nem látszik különösebben. Pedig, ha belegondolok, ez tőle annyira nem meglepő, hiszen mindig is kedvelte az efféle, mára már ódivatúnak ható udvariaskodási formákat. Amikor a jegyekre rákérdez, mosolygok, és előveszem a táskámból, majd felé nyújtom őket, elvégre, ő a férfi, a jegyszedő valószínűleg tőle fogja várni majd. Könnyedén belekarolok, majd elindulok vele a bejárathoz. A ruhatárnál csak megrázom a fejem, most nekem sincs semmi olyasmim ebben a kellemes időben, amit le kellene adnom.
- Igen, elvégre, még mindig meseszép - mosolyodom el, és egy pillanat erejéig futólag megérintem a csattot, mintha csak ellenőrizni akarnám, hogy még mindig ott van, ahová az indulás előtt tűztem. Bevallom, jól esik, hogy emlékszik erre a kis apróságra is, és nem csak arra a hatalmas, ormótlan pulcsira.
- Persze, menj csak - engedem útjára a mosdóba, majd amíg várom, hogy visszatérjen, a folyosót díszítő régi fotókat veszem szemügyre, az itt játszó társulat leghíresebb tagjairól. Na, nem mintha a nevük olyan sokat mondana nekem, de azért egy-kettőre emlékszem még egyetemista koromból, hogy láttam őket játszani.
Amikor Max visszatér, megengedek magamnak egy aprócska sóhajt. Nem is tudom, miért könnyebbültem meg... Hiszen eszembe sem jutott, hogy csak úgy, se szó, se beszéd faképnél hagyna, elvégre, Maximilianra ez sosem volt jellemző. Lehetséges, hogy kezdek paranoiássá válni? De miért? Buta vagyok.
- Én pedig örülök, hogy meghívtál - felelem őszintén - Már nem is tudom, mikor jártam itt legutóbb... Talán a diplomaosztóm előtt, valamivel. Igazán? Pedig régen gyakran jártunk színházba - jutottatom eszébe azokat az estéket. Na, nem mintha puccos, fenkölt színházakba jártunk volna, inkább kisebb előadásokat látogattunk, de akkor is, határozottan jól éreztük magunkat.
Ahogy a jegyszedő asszonyság kellemes szórakozást kíván nekünk a ma esti színdarabhoz, szívem szerint hangosan felnevetnék, hiszen számomra ez végtelenül ironikusan hat. Egy olyan műről beszél, aminél unalmasabbat el sem tudok képzelni széles e világon, erre, most mégis itt vagyok, kedvesen mosolygok rá, majd amikor Max átveszi az érvényesített jegyeket, belépek vele az ürességtől tátongó páholyba. Ahogy helyet foglalunk, lenézek a nézőtérre, ahol, nem mondhatnám, hogy meglepetésemre, alig látok néhány lézengő, a helyét kereső embert. Azt hiszem, a teltházas előadásról szőtt álmairól lemondhat ma estére a cambridge-i színház... Akárcsak én arról, hogy nem leszek tudatában a mellettem helyet foglaló Max jelenlétének. Igaz, erről az ábrándról már akkor lemondtam, amikor megláttam a darab címét, de most, hogy itt van tőlem alig néhány centiméterre, olyan közelségben, hogy a vállunk bármelyik pillanatban összeérhet, hát, kissé zavarba jövök. A táskámat zavartan teszem le magam elé a páholy szélére, nekitámasztva a mutatós, aranyozott korlátnak, majd a szemem sarkából lopva Max arcát tanulmányozom. Jól esik ez a néhány másodpercnyi csend, amíg mindketten kényelembe helyezzük magunkat az elkövetkezendő, úgy másfél órára.
- Remek helyet választottál - értek vele egyet. Ez persze nem teljesen igaz, hiszen a egyik legszélső páholyban foglalunk helyet, így szinte alig látni valamit az odalent zajló eseményekből, de mókás módon, ezt egy cseppet sem bánom. Sőt, örülök neki... Ami belegondolva, a színjátszás egyik szentélyében ülve, igencsak nevetséges gondolat. De, ha egyszer, csak azért jöttem el, hogy a volt diáktársammal - és talán mondhatom, egykori szeretőmmel - töltsek némi időt, mielőtt hazatérne. Persze, csakis a jóízlés határain belül.
Amikor pár perccel később kialszanak a fények, a korábbi hölgy behúzza a páholyunk függönyét, ezzel biztosítva, hogy végképp kettesben maradjunk, aminek már a puszta gondolatától is szaltót hány a gyomrom. Jesszus, Thea, mégis mit gondoltál? Miért tartottad olyan remek ötletnek, hogy a délelőtti "incidens" után találkozzam vele? Az világos, hogy elment az eszem...
Csak arra nem számítottam, hogy ennél jobban is el tud borulni az elmém. Nagyjából az első felvonás közepe táján tarthatunk - bár ebben nem vagyok teljesen biztos, mert oda sem figyelek arra, hogy mi történik a színpadon, annyira elmerültem a régi emlékek felidézésben, amit nem is tudom, miért teszek -, amikor egyszer csak azon kapom magam, hogy a kezem magától elindul, és Max kezére simul, ami a térdén pihen. Megfogom a kezét, de igazából már ennek a tettemnek az értelmetlenségétől is annyira zavarba jövök, hogy még véletlenül sem merek oldalra pillantani, úgy teszek, mintha feledtébb lekötne az előadás, de közben igazából a nehéz brokátfüggöny redőit tanulmányozom elmélyülten, mintha ennél még nem láttam volna semmi érdekesebbet.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Szer. Nov. 29, 2017 10:41 am
 



 

A nappali előzmények után érthető, ha az újra-újra találkozás kínos feszültséggel indul, de talán úrrá lehet a dolgon lenni, minden bennünk vibráló gondolat és zavar mellett is. Végül kezet csókolok Athenának, mire a lány elvörösödik, én pedig elmosolyodom. Szeretem ezt a reakcióját, neki az arcpír is jól áll, olyan bájos így... ezek a gondoltaik kicsit elterelik a figyelmem a helyzet rendezetlen bonyodalmaitól, utána pedig felveszünk egy rutinos ritmust, ami továbbra is segít, szerintem most már mindkettőnknek. A színházlátogatás mindenkori kötelező köreinek lefutása jól eső szokványosságot és biztonságot hozhat. - Örülök, hogy azóta is így gondolod. Pár év alatt változhat az ember ízlése. - a közös múlt a másik, ami segíteni tud, a csat pedig része ennek. Mellesleg valóban örömmel tölt el valamiért, hogy még szereti és hordja, mert ez kicsit olyan, hogy rám is jó szívvel emlékszik ezzel együtt, hiszen tőlem kapta, az ilyesmit pedig talán nehezebben felejti el az ember. - Rendben, egy pillanat, és itt vagyok. - mondom, majd gyorsan intézem az ügyes-bajos dolgaim, arcom is kicsit leöblítem, bár józanságot így nem nagyon fogok a fejembe verni... - De ha nincs kivel, akkor nem olyan nagy móka, az egyetemen pedig a tanári kar nincs olyan bratyizós viszonyban, hogy együtt járjunk színházba. - fejtem ki Athena szavaira a valóságot, de a jelek szerint nála is vannak hasonló dolgok, legalábbis ebben a színházban ő is elég régen volt. Akárhogy is, hamarosan már a nézőtéren vagyunk, helyesebben abban a páholyban, ahová a jegyeket vásároltam. A sors pedig gondoskodik arról, hogy zavartalanul élvezhessük egymás társaságát, kettesben. Leginkább azért, mert ezt a darabot mindketten mérhetetlenül unalmasnak tartjuk. Miért választottam hát ezt? Lehet pont ezért, mert egy kis ördög ezt súgta... akárhogy is, ketten maradunk, a fények elalszanak, az unalom percei pedig elkezdődnek a színpadon, melyet annyira nem is figyelek, inkább a szemem sarkából a sejtelmesen derengő fényben Theát. Ezek már-már földöntúli jelenséggé avatják, ahogy a halovány, hideg fények meg-megcsillannak tincsein, szép szemein, a csaton a hajában... ekkor érzem, hogy törékeny kacsója az enyémre talál, amit természetesen meg is fogok. Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan Thea, aki a balomon foglal helyet, annyira görcsösen kezd a színpad, vagy a függöny felé figyelni, mintha a megváltó második eljövetele lenne esedékes másodperceken belül, vagy valami hasonló. Erre elmosolyodom s egyúttal újraéled bennem valami, ami már délelőtt is helyet követelt magának... ezzel a viselkedéssel valamiért csak szítja bennem a tüzet s ha már úgy tesz a kezemet fogva, mintha itt se lennék, hát ideje fokozni a dolgot: periférikus látásának határán, vagy tán azon már kívül hajolok közelebb hozzá és csinos fülecskéjére kezdek apró csókokat kiosztani. - Nagyon szép vagy ma este. - súgom kissé karcos hangon hallójáratába, majd játékosan, aprón megharapom fülcimpáját, aztán arcom kicsit tarkójának simítom, édes illatát beszívva. Ez mindenképp jobb, mint a darab.
Vissza az elejére Go down
Athena Gautier
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Maite Perroni

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Szer. Nov. 29, 2017 2:39 pm
 



 


- Az enyém azonban nem változott – mosolygok rá, miközben az jut eszembe, hogy másban sem…
Még most is ugyanolyan jóképűnek találom őt, mint annak idején, ami lehet, hogy nem jelent jót rám nézve. Nem akarok újból csalódni…
Amíg Max a férfi mosdóban rendezni a sorait, addig én magam is arra törekszem, hogy magamban rendezzem a szituációval kapcsolatos gondolataikat. Az világos, hogy törekednem kell a könyvtári fiaskóhoz hasonló helyzetek elkerülésére, csakhogy, ez nem olyan egyszerű, amikor meglátom Max-ot, úgy érzem, mintha kocsonyából lenne a lábam, és szinte ki is megy a fejemből, hogy illendően kellene viselkednem a közelében.
- Látod, ha itt maradtál volna, lett volna kivel színházba menned – jegyzem meg némileg csipkelődve, hiszen valahol a lelkem mélyén még mindig fáj egy picit, hogy az amerikai karriert választotta helyettem… Ám ez a múlt, amit meg kellett tanulnom elengedni az évek folyamán. Bár, már abban sem hiszek igazán, hogy lesz valaha olyan férfi, aki engem választana a munka helyett.
Kezdek ráébredni, hogy ettől a jótékony félhomályban, ami a páholyunkban uralkodik - na meg a darab semmilyensége miatt rámköszönő unalom miatt -, idővel megjön a bátorságom ahhoz, hogy olyasvalamit tegyek, amit nem néztem volna ki magamból, vagyis, hogy teljesen önként nyúljak a kísérőm keze után, és fogjam meg azt. Ez meglehetősen túlmutat a mostanában rám jellemző komfortzónámon, ettől is önti el a hő az arcbőrömet, és fordítom tekintetemet a függöny felé. Miért teszek ilyet? Nem vagyok magamnál?
Kissé váratlanul ér, amikor Max nemhogy ellökné az övére simuló kezemet, hanem meg is fogja, ezzel egy erős, de mégis gyengéd érintéssel kombinált "satuba" zárja az enyémet. Már ennyitől is meglódul a vérnyomásom, olyan érzés kerít hatalmába, mintha a szívem a torkomban kezdene heves pulzálásba, mialatt az alhasamban egy aprócska, de jól érezhető görcs keletkezik. Uram atyám! Nem lehetek olyan, mint egy szerelmes kamaszlány! Huszonnyolc éves, felnőtt nő vagyok, az ég szerelmére! Azt el kell ismernem, hogy Maximilian még mindig egy igencsak vonzó férfi, de ez még önmagában nem adhat okot arra, hogy úgy érezzem, már nem tudok józanul gondolkodni... Bár, azért felmerül bennem egy olyan elképzelés, hogy az lenne a helyes lépés, ha szépen, lassan elhúznám a kezem, azonban szégyenszemre, nem tudom rávenni magam.
Túlságosan is jó érzés, ahogy hozzám ér. Gyenge volnék? Meglehet...
Igen ám, csakhogy Max mindeközben egészen más következtetésre jut, mint én. Pár másodperccel a szemtelen akcióm után, egyszer csak azt veszem észre, hogy valami kissé érdes, ám mégis puha dolog simul az arcomhoz. Az orromat megcsapó, finom, enyhén fűszeres illat szolgáltatja a megfejtést számomra: Max arca ér hozzám... Míg ajkai rögvest apró, édes csókokat lehel a fülemre, amitől azon nyomban elakad a lélegzetem. Suttogasától önkéntelenül is megborzongok, majd élesen kapok levegő után.
- Max... - nyögök fel halkan, mert még véletlenül sem akarom, hogy egy pillanatnyi csendben a közönség meghallja,hogy nem épp a darabot istenítem éppen. Azt eszembe sincs... Ellenben, a volt diáktársam ténykedését, azt lenne miért. Több szót azonban, ha akarnék, se bírnék kinyögni, mert ekkor sajnos véget ér az első felvonás, ezért felgyúlnak a fények. Azonban, eszem ágában sincs elhúzódni Max-tól, sőt, ha tudok, hozzásimulok, amennyire ez a jelen helyzetünkben egyáltalán lehetséges, és bízom benne, hogy ő sem akar épp most szünetre menni. Elment az eszem, ez most már teljesen biztos.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Szer. Dec. 06, 2017 1:02 am
 



 

- Örömmel hallom. - biccentek egy félmosolyt is hozzáfűzve. Athena kijelentése kissé olyan, mintha valahol többről szólna, mélyebb tartalom feszülne benne s ez egészen apró pírt is csempész az arcomra, mert olyan, és lehet egoista vagyok, mintha az nekem szólna konkrétan. Akárhogy is, erre mintha ráerősítene a csipkelődő megszólalás. - Ha itt maradtam volna... - ízlelgetem a szavakat. - akkor sem biztos. - teszem hozzá végül, anélkül, hogy bármiféle csipkelődés, vagy bántó szándék lenne benne. Egyszerűen itt nem érhettem volna el annyit, mint odahaza, itt megvoltak az előre lezsírozott helyek, a rokonok, ismerősök, akik mind előnyösebben indulhattak, mint én. Engem pedig több szál hívott haza és a lehetőség, hogy az egyébként értékes és rangos diplomámmal méltó helyet találjak. Ha itt maradok, nem hiszem, hogy ne keserítettem volna meg a kapcsolatunkat a magam egzisztenciális válságával. Nem akartam valami antikvárius lenni ókoros kötetek poros halmai között... és most sem akarok. Bár már egy ideje nincs különösebb ambícióm, azon túl, hogy végül is jól érezzem magam a bőrömben, egyszerre küldjek és adjam fel... szóval olyan abszurd katyvasz ez, mint amit Thea is kivált belőlem. Lehet ezért vonz annyira? Mert megtestesíti mindazt, ami a jelenem? Nem tudom... gondolataim sorának végén azon veszem észre magam, hogy a páholyban ülünk, besötétedik és Thea nyúl a kezem után, Viszonzom a gesztust. Diszkrét, de mégis sokat mond, mármint, az érintés számomra minden szónál beszédesebb most. De ennyi nem elég. Nem, és nem. Sötét van, a darabot nem szeretjük, Thea pedig úgy tesz, mintha nem is fognám a kezét... hát lehet ezt hagyni? Én biztos nem fogom. És módszeres támadásba is lendülök, persze csak diszkréten, finoman. - Athena... - súgok vissza kissé kuncogva halk nyögésén, amit ilyen közelségből könnyedén ki lehet szűrni. - istennő vagy, de nem pont erről kellett volna elnevezni... - súgom még, hogy aztán félbeszakítson a szünet, meg a fények. De a jelek szerint ez egyikünket sem hatja meg, olyan, mintha igazán észre se vennénk. Helyette a nő közelebb simul, én hagyom és úgy húzódom, hogy ez jobb legyen, majd szabad kezem nyakától haladva simít végig rajta, oldalán lefelé, ujjbegyeimmel pásztázva kosztümének anyagát. - Érzem, még mindig szereted a csipkés darabokat... - dobom be az ujjbegyeim érezte tényt, amit bugyijának vonalán áthaladva szerzett be tudatom, ahogy csípőjére simult tenyerem és finoman rámarkoltam a csípőlapátra. Aztán mélyebben lélegeztem be parfümének édesebb illatát és csókoltam a nyakának tövére, majd futtattam meg ott picit fogaim. Azt hiszem, még ismerem őt...
Vissza az elejére Go down
Athena Gautier
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Maite Perroni

TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
Szer. Dec. 06, 2017 6:58 am
 



 

- De halmozottan nagyobb esély lett volna rá, ezt el kell ismerned - felelem egyszerűen, hiszen nem választott volna el minket egymástól egy egész óceán… De úgy sejtem, hiába is magyaráznám el ezt Maxnak, csak legyintene, hogy ettől még közel sem kapott volna olyan karrierlehetőséget itt, mint odahaza.
Miután elment, egy ideig még gondolkoztam rajta, hogy vajon miért nem kért meg, hogy tartsak vele, majd arra jutottam, hogy nyilván nem jelentettem neki annyit, mint ő nekem. Hát, ez van. Rossz lóra tettél, Athena. Meg aztán, mi történt velem, amikor végül önszámtamból én is Amerikába mentem? Fenekestül felfordult az életem. Ezért a fordulatért pedig nem vagyok biztos benne, hogy megérte.
Később nem is tudom mi üt belém, amikor megfogom a kezét. A nagyobb probléma viszont az, hogy érezhetően Max nem elégszik meg ennyivel… Ami újabb, valószerűtlen eseménysorozatot indít el a páholyunk jótékony sötétségében.
- Miért? Szerinted milyen nevet kellett volna kapnom a szüleimtől? - kérdezek vissza, hozzá hasonlóan suttogva, majd jön a szünet. Azonban, nagyon úgy fest a helyzet, mintha ez a tény egyikünket sem izgatna különösebben, hiszen Max ugyanúgy folytatja a cirógatást, mintha mi sem történt volna, én pedig ezt nagyon is élvezem, legalabbis egy bizonyos pontig mindenféleképpen.
Amikor az ujjai már nem csak a blúzomon, hanem a bőrömön is végigsimítanak, egyszeriben elönt a pánik - jóllehet, közben a bennem ébredő vágynak is tudatában vagyok, elvégre vagy egy éve nem ért hozzém ilyenformán senki sem. A nyakamra lehelt csókokról nem is beszélve… De ez akkor sem mehet így tovább. Nem tehetem ezt vele.
- Én… Csak részben - nyögöm ki, hiszen melltartók terén ritkábban hordok már csipkével borított darabokat, de az igaz, hogy az alsóneműim között akad még pár olyan darab, mint amilyenekre Max emlékezhet. Ettől függetlenül, az iménti ruha alatti puhatolózása keltette pánik még mindig tart bennem, így amint tudok, elhúzódom tőle.
- Ha megbocsátasz - pattanok fel, majd most én vagyok az, aki a mellékhelyiségek felé veszi az irányt.
Tudtam, hogy hülyeség volt eljönnöm. Nem azért, mert előre tudtam, hogy a színdarab egy fabatkát sem ér majd, hanem mert sejthettem volna, hogy el fogjuk veszíteni a kontrollt, minek nyomán a másik keze akár olyan területre is elérhetett volna, amit nem akarnék. Csak reménykedhetek benne, hogy valóban nem tapintott ki egyetlen sebhelyet sem, bár én gyanítom, hogy ha így tett volna, rögvest elhúzta volna az ujjbegyeit rólam, hiszen ki akarna egy heges bőrfelületet simogatni? A mosdóban elvégzem a dolgomat, majd a tükörben tanulmányozom a zavart arckifejezésű tükörképemet. Akármennyire is jól esett, hogy hozzám ért, ennek itt véget kell vetnem, mielőtt Max olyan felfedezést tesz, ami mindent tönkretehet. Tudom, hogy holnapután hazamegy a saját otthonába, szóval akár lehetne mindegy is a dolog, de valamiért nem szeretném, hogy élete hátralevő részében úgy emlékezzen rám, mint egy torzszülöttre.
A szünet végén, a többi vendéggel együtt térek vissza, majd lépek be a páholyba, és foglalom el a helyemet az egykori diáktársam mellett, de most direkt úgy helyezkedem, hogy még véletlenül se érhessek hozzá, vagy ő énhozzám… Jobb, ha nem erőltetjük ezt a témát. Erősnek kell lennem.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Athena - Maximilian
 



 

Vissza az elejére Go down
Athena - Maximilian
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Alternatív :: 
Temetetlen múlt
-
Ugrás: