HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Family portrait 2016

Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Family portrait 2016
Vas. Szept. 17, 2017 5:57 pm
 



 


Kate & Sigmund

2016. eleje - Sarah A. Mallors balesetének napja, a műtét(ek) után

Tudtam, hogy mit csinálok. Levetve a vérmocskos inget, belebújva a műtősruhába, magamra véve az orvos szerepét az apáé helyett helyére billent a világom. Be kellett mennem arra a műtétre, mert legalább műtő volt, ha nem is a lányomé, de az érzést megadta. És hagyta, hogy a víz felszínén maradjak, s ne merüljek alá a kétségbeesés mocskába. Tőlünk alig pár méterre történt minden. Nem beszéltem Tristannel, csak olvastam a jelentését. Tudtam, hogy mit csinált. Tudtam, hogy jól csinálta, de mindez aligha volt elég ahhoz, hogy nyugodtságom megtartsam addig, amíg a feleségem a kórházba ért.
Felhívtam, mert így kellett tennem, de ő nem vette fel, hát én meg nem vártam rá tovább. Műtöttem és most egyszerre érünk Sadie kórtermének ajtajához. Eszemben sincs beereszteni oda őt.
- Azt mondtam, hogy nem tehetem! - tagolom el újra, hiába kiabál velem. Nem először teszi, s én nem először nem hagyom, hogy érvényesítse rajtam az akaratát. Olyan csata ez, amit gyakorta vívunk, éppen csak más színtéren. Megragadom a karját és elhúzom az ajtóból. Remélhetőleg nem fog nekilátni jelenetet rendezni a kollégáim előtt. Mindenki tudja, hogy ki ő. Majdnem mindenki tudja, hogy mi történt. Gyorsan terjednek a hírek errefelé.
Megölelem, ha hagyja, de csak lenyugtatásképpen. Robotnak érzem magam és a mozdulatom is olyasmi lehet mindannak ellenére, hogy tényleg vigasztalni szeretném őt. Mert szeretem. Mindattól függetlenül, amit hisz rólam, fontos számomra, s nem vonnám vissza az oltárnál neki tett ígéretem.
- Elmondok mindent, de nem itt. Gyere velem az irodámba. - ez már kérés, nem parancs, de lágyság mégsincs benne. Szinte távolról hallom a saját hangomat. Tudnia kell, hogy mi van a lányunkkal, s én pedig tudni szeretném, hogy mi történt vele. Valamint azt is, hogy mi történt még ma, amiről nem tudok. Ugyanis Sadie nem felelőtlen. S tudom, hogy az anyja volt az utolsó, akivel telefonon beszélt.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Katherine Broughton
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 40
Avataron : Gillian Anderson

TémanyitásTárgy: Re: Family portrait 2016
Hétf. Szept. 18, 2017 8:08 pm
 



 


Sigmund & Kate


Már a mentőket hívták, amikor én a volt férjemet, Sigmundot hívtam. Szinte azonnal felvette a telefont, és egyszerre kezdtünk el beszélni, de hamar a torkomra forrott a szó.
Aztán, bármiféle gondolkodás vagy hezitálás nélkül elhagytam az őrsöt. Hiába próbáltak megállítani a kollégáim, a főnököm; nem hagytam. Nem várhattam. Meg, különben is, tudtam, ha megérkeznek a mentősök, nem szabadulok, mert ők nem félnek tőlem eléggé, hogy elengedjenek, hogy hagyják, hogy autóba üljek, hogy végignézzék, amint őrült módjára, fékeveszetten, ámokfutásba kezdjek a városban, egészen a kórházig.
Egy örökkévalóságnak tűnt. A portán páran észrevettek, utánam is kiabáltak, de a hangjuk... csak elhaló hangfoszlány, mely légüres, éteri térbe vesz. A szívem vehemensen kalapál bordáim alkotta ketrecében, hevesen pumpálja a vért az ereimbe, a fülembe.
Ezüstszőke tincseim vértől csatakosak, bőrömre ráalvadt a vér, groteszk, vörös maszkot vonva arcomra. Nem hagyom, hogy megállítsanak, kikerülöm az utamba állókat, megállíthatatlan, megzabolázhatatlan vad módjára haladok végig a makulátlan, fehér folyosókon.
Most biztosan azt hiszik, hogy megőrültem, hogy őrült vagyok.
És, talán, így is van.
Őrülten dühös vagyok, őrülten aggódok, őrülten rettegek, őrülten kétségbe vagyok esve és őrülten félek.
- Engedj be, Sigmund – próbálom kikerülni a férfit, de nem hagyja, én pedig nem hagyom magamat. Nem érdekel, hogy mit gondolnak az ismerősei, a munkatársai, a beosztottjai: kiabálok, rárivallok, rázúdítom a fájdalmat, a félelmet.
Kezeit le akarom rázni magamról, ki akarok bújni ujjai alkotta bilincsből, egy lépést teszek hátra, aztán egy erőteljesebbet előre.
Vérem a műtős ruha anyagába szivárog, bemocskolva a férfi felsőjének matériáját. Ölelésében is reszketek, arcomat a mellkasába fúrom, az anyagba marok; legszívesebben széttépném, minden gond és baj okozója a ruhadarab. De a férfi, mögötte... a mentsváram, az utolsó bástyám, ha nem az egyetlen, ha nem az örök.
Vetek még egy utolsó, lemondó pillantást a zárt ajtóra, mely mögött Sadie fekszik, és arra gondolok, hogy mennyire bosszant, és milyen dühös vagyok amiatt, hogy egy kibaszott faajtó megállított abban, hogy a sérült lányomhoz jussak. Mégis követem Sigmundot a jól ismert irodába, leveszem a kabátomat, melyet az egyik szék támlájára fektetek, karjaimat összefonom mellkasom előtt. Amikor becsukja az ajtót, azonnal elfog egy olyan érzés, mintha valamiféle vérszomjas bestia volnék, akit ketrecben kell tartani, máskülönben irányíthatatlanná válik. És ettől csak még idegesebbé válok.
- Mi történt? – szegezem neki a kérdést, letörölve egy gyötrelmesen lassan csordogáló vércseppet arcélemről.


▲ Music: Smoke ▲ Words: 375
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Family portrait 2016
Vas. Szept. 24, 2017 12:18 pm
 



 

Minden család életében vannak olyan napok, amelyekre nem szívesen emlékeznek vissza, de azt hiszem, hogy ilyesfélét álmomban sem hittem volna, hogy magunkénak mondhatunk majd valaha. Nyilván senki sem kívánja a gyermeke balesetét, de orvosként azért tudtam, hogy bármi megtörténhet. Ám tudni és számolni vele nem ugyanaz. Ahogy élni így tovább szintén nem.
Feszült vagyok, robbanni tudnék, de fegyelmezem magam. Nem csak azért, mert a munkahelyemen nem kellene jelenetet rendezzek, hanem azért is, mert nagyon jól ismerem azt, amikor elveszítem a kontrollt. Nem akarok megint visszaesni oda, ahonnan 18 évvel ezelőtt kimásztam, de tény, hogy ölni tudnék egy italért.
A feleségem látványa sem javít semmint az idegállapotomon. Tudom, hogy a munkája veszélyekkel jár - és akkor még az enyémmel és az én munkamániámmal van a baj, hát persze - de ettől még nem komfortos érzés olyannak látni az arcát, amilyen. Kifejezném a törődésemet irányába, ha nem azon kellene vívjak vele, hogy visszatartsam a bemeneteltől.
- Eszemben sincs! - egyértelműsítem, hogy innen nincs tovább, ezt a békát le kell nyelje, s ha nem megy szavakkal, hát tettel fogom távol tartani őt. Öleléssel, kezdetnek. De nem az érzelgős fajtából, hanem a szinte már erőszakosból. Mert magam sem tudom, hogy mit teszek. Szinte kívülről - se - látom önmagunk.
Az irodába érve becsukom magunk mögött az ajtót, s azonnal a szekrényhez lépek, hogy egy elsősegélydobozt vegyek elő belőle. Feltett szándékom az engedélye nélkül megvizsgálni az arcát. Addig is, amíg a szakmai rutinnal kötöm le magam, talán kevésbé vesztem el az eszemet.
- Autóbaleset. - állok meg előtte, s nyúlok állához, hogy az irodai mennyezet lámpájának fénye felé fordíthassam arcát. - A barátaival utazott, nekicsapódtak egy fának. Ki kellett vágjuk a kocsiból.
Nem bírom kimondani, hogy mi a végleges diagnózis. Lassan, szinte szárazon tagolom a szavaim, s a lehető leglassabban adagolom azok információmorzsáit. Ez nem megy úgy, mint egy ragtapasz letépése.
- Mi történt az arcoddal?






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Katherine Broughton
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 40
Avataron : Gillian Anderson

TémanyitásTárgy: Re: Family portrait 2016
Vas. Szept. 24, 2017 1:02 pm
 



 


Sigmund & Kate


Szeretem tudni a dolgokat. Szeretek mindenről tudni. Nem sejteni, nem találgatni és tippelgetni, hanem logikus észérvek alapján felállítani a lehetséges, elkövetkezendő dolgokat. Ma több olyan dolog is történt, amire nem számítottam. És ez nem tetszik, nagyon nem, mert nem vagyok hozzászokva ahhoz az érzéshez, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj. És most éppen ez történt. Az én szigorú, szabályos, szabályozott életemben egy szívdobbanásnyi idő alatt eluralkodott a káosz, és a katartikus kiszámíthatatlan vette át az irányítást.
Erővel próbálok átjutni a férjemen, és szelíd erőszakkal feszülök a karjai alkotta béklyókba.
Az irodában figyelem, ahogy a szekrényhez lép, figyelem, ahogy elővesz egy elsősegély dobozt. A szemeimet forgatom. Már megint a munka, mindig a munka, a munka az első és a legfontosabb – abszolút nem lep meg, de indokolatlanul feldühít.
Hagyom, hogy az arcomhoz érjen, hogy a fény felé fordítsa, de opálos lélektükreimet nem veszem le róla. Amikor elkezdi, már lelki szemeim előtt látom az autót, mintegy gyűrött papírként. Aztán ez csak rosszabb lesz, amikor folytatja. Elképzelem az autó összezúzott, behorpadt testét, ahogy a fatörzset öleli körbe. Elképzelem a lányomat, és más, fiatal kamaszokat, amint eszméletlenül – ha nem halottan – ülnek a vértől mocskos üléseken. Szinte érzem a benzin, a füst, a vér szagát az orromban.
Könnyek marják a szememet.
- Bassza meg – suttogom magam elé, és megpróbálom elsöpörni a férfi kezeit, hogy letöröljem a kibuggyanni készülő cseppeket. Gyűlölöm, ha sírni látnak, és kiváltképp az gyűlölöm, ha Sigmund lát sírni. Gyűlölök gyengének tűnni – még a saját férjem volt férjem előtt is. – Túl fogja élni – szögezem le a nyilvánvalót, ezzel mintegy magamat is nyugtatva, lévén még bármi történhet. Akármi. – A többiek? – kérdezem.
Érzem, hogy eltitkol előlem valamit. Idegi szinten, a zsigereimben, a csontjaimban.
- Fel fog ébredni? – rettegek egy kétes választól, egy talántól, egy reméljüktől.
És csak ekkor kapom el fejemet.
- A francba is, Sigmund! – sziszegek. – Mit gondolsz? Kettőt találhatsz – de nem hagyom neki, hogy válaszoljon. – Megvert egy sorozatgyilkos – közlöm úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. De, egy olyan embernek, aki nap, mint nap egy kifeszített kötélen táncol, élet és halál között, akit bármikor megölhetnek, akit megpróbáltak már megölni, akit meglőttek már, annak egy szétvert arc, és pár törött borda gyanúja már mit számít? – Sadieről beszélj, és a balesetről, a következményekről.


▲ Music: Smoke ▲ Words: 369
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Family portrait 2016
Vas. Nov. 05, 2017 7:21 pm
 



 




Egyikünk sem volt az a fajta, aki hagyta más által irányítani az életét. Egymásét sem próbáltuk meg soha, általában illettünk a másikhoz, mint borsó meg a héja. De csak általában. Aztán valahol ez elúszott, s most ott tartunk, hogy a feleségem válni akar, a lányom deréktól lefelé lebénult és ennek a két eseménynek jó eséllyel köze van egymáshoz, már amennyiben sikerült jól kiszedjem Sadie kásás beszédéből az utolsó hozzám intézett szavakat.
Dühös vagyok. Katere, Sadiere, Tristanre és magamra is. A rezidenst pedig meg tudnám ölni, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy teret engedhessek a tombolásnak. Csak úgy tudom megtartani a józan eszemet, hogyha most nyugodtan maradok. És nem csinálok patáliát sem a feleségem, sem mások előtt.
Fogom a dobozt, akkurátusan nyitom ki és máris foglalkoznék az arcával inkább, mint a helyzetben bármi mással. Könnyebb a felszínen maradni úgy, hogy egy olyan oldalra állok, amiben jó vagyok. Ha bosszantja ez őnagyságát, ha nem.
- Ez egy kicsit lehet, hogy csípni fog. - reflektálok a kiszaladt káromkodására, mellyel mélységesen egyet tudok érteni, ám ettől függetlenül nem merülök el a trágárság mocsarában. Elég, ha ő teszi, szívemből szól, ami azt illeti. - Hagyd! - szólok rá erélyesen, s hárítani igyekszem a kézmozdulatát. Előttem ugyan ne szégyellje már a könnyeit! Majdnem két évtizede ismerem, a kurva életbe, ezen már rég túl vagyunk. Büszkeség ide vagy oda.
- Túl. - igen, túl. Ebben - majdnem - biztos vagyok, s az a majdnem elég ahhoz, hogy el tudjam seperni a kételyt, ám arra nem, hogy a rossz gondolatok ne körvonalazódjanak bennem. Túléli, de hogyan? - Marcie súlyos fejsérülést szenvedett, a neurón van, még operálják. Az a fura hajú srác pedig a hátsó ülésen ült, szemtelenül szerencsésen megúszta. Pár törés. - vállat is vonnék, de nem lenne túlságosan orvoshoz való. Így is többet mondtam erről, mint amit kellett volna. Vagyis.. talán nem. Talán illene felhívjam a rokonaikat, hiszen ismerem őket. Ettől függetlenül a kollégákra bíztam az ügyet és inkább elmentem - bemenekültem pontosabban - műteni addig, amíg Kate ideért. Őt sem értesítettem. Egyszerűen.. nem voltam hozzá elég erős.
- Felébred, legalábbis a leletei jók. Nem sérült az agyállomány. - az legalább nem. De ezt hozzá nem teszem.
Felmorranok, amint ezt a kitalálósdit játssza velem. Csípőset szólnék oda, ha szóra nyitnám ajkaim, így hát nem szólalok meg, csak befejezem a sérüléseinek fertőtlenítését. Addig is nyugtatom magam. Méghogy az én munkám káros a házasságunkra. Íme itt az élő példája az anyai felelősségteljességnek. Hát hagyjuk is.
- Paralízis deréktól lefelé. Megsérült a gerincvelő, a tudomány jelen állása szerint az állapot nem visszafordítható.
Szinte dacosan, nyersen vetem oda, válaszul a francba-ra és az egyéb felvonultatott nyalánkságokra. Pedig finomabban is közölhetném. Elvégre mégis a lányunkról van szó. De én már csak így kezelem a nehéz helyzeteket. Nem éppen lelkileg érzékenyen.
- Mikor beszéltél vele utoljára?






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Family portrait 2016
 



 

Vissza az elejére Go down
Family portrait 2016
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Hajrá Vasas örökké !!!

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Alternatív :: 
Temetetlen múlt
-
Ugrás: