HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Hard Rock Café

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Hard Rock Café
Szer. Márc. 23, 2016 6:06 pm
 



 

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down

Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Kedd Aug. 30, 2016 7:38 pm
 



 





játék vége






Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Vas. Szept. 11, 2016 11:18 pm
 



 

Kathleen and Ron

Megdobom a vállamon a táskát, ahogy kifordulok a folyosóra, ami egyenest az aulához vezet. A főnök irodája zárva van, azt mondták a többiek, hogy pár perccel ezelőtt látták a főbejáraton keresztül távozni. Nyugodtan, mint az esetek többségében. Ezek szerint ő még nem értesült a hírről.. Az eszközölt rákérdezést nem igazán értették, de nem forszírozták az okát. Minek tették volna? Hallottam, hogy az egyik nyomozást kénytelenek lesznek kisebb létszámmal folytatni a szorosabbra húzott büdzsé miatt. Egész nap erről pusmogott az egész rendőrség, ez üti meg a recepcióhoz érve is a fülemet, ahol ismét felteszem a kérdést: merre látták a főnököt?
- Reynolds kapitány nemrég távozott.. – nem várom meg a mondat végét, kettőt koppantok a putlon és kifelé indulok, amerre az imént egyértelműen bökött Nan. Este tíz múlt, így a kültéri világítás nincs éppen a segítségemre abban, hogy könnyen kiszúrjam az utcán. Jobbra fordulok annak a reményében, hogy nem most változtatott a közlekedési szokásain a hazamenetelét illetően..
Nem sokkal egy órával ezelőtt kaptam egy telefonhívást az egyik volt san francisco-i kollégámtól. André Schultz kijátszotta az őröket a san mateo-i börtönintézetben és önkényesen döntött a szabadlábra helyezéséről. Megszökött. Az igazat megvallva elképzelésem sincs ez hogyan lehetséges, a létesítmény biztonsági rendszerét egy éve sincs, hogy felújították és változtattak a kamera elhelyezések struktúráján. Azt is hallottam kiküszöbölték a hibát a hézagos műszakváltások terén, így leginkább egy viccel volt egyenértékű a hír, de ez nem változtat a tényen. Kint van és nem hiányzik, hogy Kathleen vérszemet kapjon. Főnöki pozíció ide vagy oda, három éve még az ő ügye volt. Emiatt az ember miatt helyezték át ideiglenesen Frisco-ba és jobbnak ítélem az ott látott reakciójából kifolyólag a saját szememmel is meggyőződni róla hogyan reagál most, ennyi év távlatából a hírre. A körözést még nem adták ki a fazonra, egyelőre fű alatt próbálják megoldani a városban, hogy ne keltsenek pánik hangulatot azok körében, akik emlékeznek az esetre. A fények nem a legjobbak és az utcai nyüzsgés még nem ült el ahhoz, hogy egyből kiszúrjam a vörös üstököt, de a café belteréből kiszűrődő világítás jó szolgálatot tesz.
Elnyújtott léptekkel pont sikerül elcsípnem, mielőtt a nem messze lévő kereszteződéshez érve. Nem rohantam, arra azért nem volt szükség, csak az emberek kerülgetése hátráltatott valamelyest.
- Kathleen! Hé! – szolgálati időn kívül minden gond nélkül szólítom hangosabban a keresztnevén, hogy felhívjam a figyelmét a hátulról történő érkezésemre. Nyomozóként ismertem meg, lazább protokollhurokkal a nyakunk körülött.
- Bent már nem tudtalak elérni, bocs, hogy itt zavarok. – megállok, ha bevárván ő is hasonlóan tett és nem csak lefaragott a saját tempójából. – Nem kaptál telefont San Francisco-ból, igaz? – az egyik oka, amiért nem nyögöm be egyből a lényeget egészen egyszerűen az, hogy ha nem akarja, ugyan minek ismerné el tisztában van a szökéssel? A kialakuló terveiről, ha nem is lesz kénytelen beszámolni, azért hülye nem vagyok, hogy ne vegyem észre, ha nem először hallja a mesét. A második, pedig az, ha még valóban nem szóltak neki az incidensről. Ez ügyben nem fogok egyből hideg zuhanyt zúdítani a nyakába. Elég fagyos lesz neki az másodjára is.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Kathleen Reynolds
avatar
Inaktív

Kor : 40
Avataron : Jessica Chastain

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Hétf. Szept. 12, 2016 10:33 am
 



 

Ron & Kath

A faliórára néztem, és láttam, hogy már fél tíz is elmúlt, ismét túlléptem a munkaidőmet, bár főnökként sok esetben nincs munkaidő, hiszen az éjjel közepén is megeshet, hogy be kell jönnöm, ha valami rettenetes dolog történik a városban.
Néhány aktát beraktam az egyik fiókba, mert még át szeretném nézni őket, de nem ma. Ma már úgy alapjába véve semmihez semmi kedvem, csak hazamenni. Bezártam az irodámat, és a pár lézengő rendőrtől mosolyogva elköszöntem, mert nálam így szokás.
Gyalog indultam a megszokott útvonalon, nem sok kedvem volt autóba ülni csak azért, hogy akkor öt perc alatt, sétával pedig tizenöt percen belül elérjem a lakásomat.
Friss szellő lobogtatja meg hajamat, és kissé elgondolkoztam közben, de még így is nagyon figyelek mindenre, nevezhetjük szakmai ártalomnak ezt. Ma is volt egy gyorsnak nem nevezhető telefonos beszélgetésem a volt férjemmel, aki most kivételesen nem volt idegesítő, és még csak nem is volt bunkó.
Néztem, hogy mennyire pezseg most a város ezen része... Még csak azt sem mondhatjuk, hogy hétvége van, mert nincs. A tömeg egy dologra jó, eltűnni valaki elől, de másra nem. Csak annyit hallottam, hogy Kathleen. Valaki a nevemet kiabálta, vagyis én erre tippeltem, én pedig rögvest megálljt parancsoltam magamnak, és hátrafordultam.
- Ron, ugyan... Nem zavarsz - mondjuk nem tudom hová tenni azt, hogy épp most keresett fel, ezért kicsit furának érzem az egészet.
San Francisco-t említi meg. Ez több okból kifolyólag is érdekes mindkettőnknek. Nekem személyes, neki pedig a munkája miatt. Három évvel ezelőtt dolgoztunk együtt, ő láthatta, hogy milyen vagyok, ha valami személyesen érint.
- Amíg bent voltam, nem volt hívásom - először nem gondolkodtam el azon, miért is hozta ezt fel, de végül azután eszembe jutott André Schultz... Ezzel együtt pedig a nyugodtságom elszállt. Talán észrevette ezt rajtam Ron is. - Ő róla van szó, igaz? - nem kerteltem tovább, és a legegyszerűbb kérdést tettem fel neki, szemtől szembe, de nem mondtam ki a nevét, hiszen fölösleges.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Pént. Szept. 16, 2016 9:48 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Szomb. Szept. 17, 2016 1:26 pm
 



 

Nem hittem volna, hogy valaha megérem ezt a napot. Alec egyik új cimborájának ma lesz a huszonötödik születésnapja, és mint valami csili-vili tárgyat úgy fog mutogatni a haverjának, hogy már neki milyen csinos barátnője van már. Őszintén szólva nem sok kedvem volt vele menni, nem vágytam egy csomó kocka arcra, amúgy sem úgy képzelem el, hogy ők így buliznak. Egész nap úgy voltam vele, hogy nem fogok sehova sem menni, mert mi a francot csináljak ott? De mivel ez egy bár, elég felkapott hely Seattle szívében, kis tánctérrel, jó zenével, én pedig még sosem jártam itt, hát belementem. De biztos voltam benne, hogy nem fogok csupán csak velük menni, így először Héjlit hívtam fel, de ő éjszakás volt, kellett valaki, akivel ez az unalmas buli nem tűnik annyira unalmasnak, így tárcsáztam az egyik új barátnőm, gyakornoktársam, Erica számát, míg vártam, hogy felvegye a telefont, némán azért imádkoztam magamba, hogy vegye fel, hogy ne kell ma be mennie a kórházba. De szerencsémre rá ér este, így választást sem hagyva, mondtam, hogy jöjjön ide hozzánk kilencre, el kell jönnie velem. A nap többi része unalmasan telt, egész nap lustálkodtam, és bámultam ki az ablakon. De már nem láttam azt, amit annyira szerettem Sydneyben. Mióta átbillegtem Mr. Deverauxhoz, azóta sok idő eltelt, megváltoztak a dolgok. De még mindig szívfájdítóan szívesen, gyönyörrel és haraggal emlékszem vissza, milyen volt akkor. Elő fordult párszor, hogy a fickó lemosta a kocsiját, szerintem többet mossa a verdáját, mint ahányszor fürdik egy nap. Nem mintha el tudnám képzelni, hogy bármilyen érzelem lapult volna zord külseje, tüskés természete mögött, de a kocsijáért egyszerűen oda volt. És én galád módon minden egyes ilyen alkalomkor a függönyöm takarásában kukkoltam hogyan is csinálja. A franciának a szüleimmel is sikerült össze ismerkednie, apám szerintem a legjobb haverjának tekintette mióta megkérte, hogy segítsen a mi kocsinknál, mert valami szar mindig tönkre ment benne. Nem igen értek egy autó mechanikájához, és apám sem annak ellenére, hogy már hosszú évek óta van kocsija. De a fickó segített, és ez kedves volt tőle. Kicsit rá voltam kattanva a pasasra, és már majdnem elhittem, hogy nem csak az én fejemben létezik a vonzódásunk, de ekkor lelépett. Szó nélkül kiköltözött röpke néhány óra leforgása alatt, egyszerűen csak eltűnt. Annyit nem mondott, hogy fapapucs.
Már harminckét órája talpon voltam, a rezidensem minden szar munkát nekem adott aznap, szóval a tökön tele volt azzal a nappal, emlékszem még arra sem volt erőm, hogy átöltözzek a kórházban, csupán felkaptam a táskámat és hívtam magamnak egy taxit. Mivel hogy ugye nem gurult a miénk, hiába sütött hét ágra a nap, hiába volt olyan meleg, már semmit sem érzékeltem, semmire sem vágytam, csak, hogy lezuhanyozzak és két napig aludjak. Kiszálltam a taxiból, még némi borravalót is adtam a latin sofőrnek, aki mindenáron el akarta kunyizni a számomat, de csak lágyan mosolyogtam válaszul. A ház felé menet kényszerem volt, hogy a szemben lévő ház felé nézzek, de tudtam, felesleges. Akit keresek, az már rég nincs a szomszédban.
Meg kell hagyni nem tudom hogy csinálta, de mindig idióta lettem, ha a közelébe kerültem, egyszerűen képtelen voltam viselkedni, és elkezdtek tombolni a hormonjaim, mintha tizenöt éves lennék még mindig. Aztán azóta a bizonyos nap óta nem láttam, még csak a kocsiját sem, és akárhányszor visszagondolok az egész hihetetlen történetre, képtelen vagyok dűlőre jutni vele kapcsolatban. Egyszer azt hiszem, csak én lettem megszállottja, másszor azt, a vonzódás nem volt egyoldalú, harmadszor a pokolba kívánom, mert miatta hónapokig depresszióhoz hasonló tüneteim voltak.
Lassan közeledett az este, de még mindig abban reménykedtem, hogy végül behívnak sürgősen vagy valami ilyesmi... könnyen előfordulhat a mi esetünkben. De nem semmi ilyesmi nem történt, szóval bele kellett törődnöm abba, hogy el kell mennem ebbe a buliba. Pedig még az is élvezetesebb lenne, ha Hannibal filmeket nézném meg újból, szerintem sokkal jobb is lenne, de legalább Erica jön velem, így még van esély, hogy jól érezzem magam. Sokat gondolkodtam mit vegyek fel, de végül egy fekete, testhez simuló miniruha mellett döntöttem, melynek mély, de ízléses dekoltázsa volt, és spagetti pántja, alatta szintén szén fekete csipkés melltartót és bugyit választottam, lábaimra egy ebben a színben harmonizáló bokacsizma mellett döntöttem, aminek körülbelül tizenöt centis sarkai vannak, felülre egy világoskék, kopott farmerdzsekit vettem, mi a könyökömig fel volt hajtva. Hosszú, szőke tincseimet hullámosan hagytam, lágy, laza fürtökben omlott a hátamra.
*A bárban*
Most, hogy már két órája legalább itt vagyunk, a pasim már a huszadik csocsó meccsét játssza, a haverjaival. Unalmas. Ericával túl vagyunk egy füves cigin, illetve egy fél üveg tequilán.
-Oké, én ezt nem bírom nézni,- ragadom meg barátnőmnek az egyik kezét, majd a pulthoz kezdem rángatni, de ekkor megjelenik két srác előttünk, hogy felvigyen minket a parkettre.
-Én passzolok,- mondom mosolyogva, majd Erica lelép velük. Éljen. Legalább ő érezze jól magát, ha már én nem. Egyedül sietek a pulthoz, majd két kidekorált cicababát arrébb lökődve vágódom be középre.
-Szöszikém, az előbb voltál itt - vigyorog a pultos srác. Nem tudom miért érdekli, neki csak jó, ha forgalma van, de nem firtatom.
-Ja, nem bírom ki a társaságod nélkül- jegyzem meg szarkasztikusan.
-Óh, hát igen a pasid el van, és ahogy láttam a barátnőd is lekoccant- vigyorog, mire csak a szemeimet forgatom.
-Kérek egy whiskeyt- mondom, és csak úgy körbe vezetem nefelejcskék íriszeimet a helyiségen de kb. másfél méterre megakad a szemem valakin. Óh... ne, ilyen nincs- egy üveggel- nyögöm és átnyújtom a pénzt neki. Akaratlanul is végig nézek Mr. Deverauxon. Mit keress itt? Ennyi idő távlatában is a szívem hevesebben kezd verni, és harag gyúl bennem, ahogy ránézek. Kétség sem fér hozzá, hogy ő az. Hogy a francba került ide Sydneyből? De a partnernője sokkal jobban idegesít. Vagy... sokkal inkább zavar, szolárium bőr, harsány smink, idióta ruha, biztos hivatásos. Hülye dög. Lassan ráébredek, hogy talán féltékeny vagyok rá.... nem tudom, de legszívesebben kikaparnám a szemeit.
-Parancsolj. - kapom meg a kért italt, és mosolyogva veszem át az üveget. Alecre pillantok, még mindig játszik, na jó akkor randizom Jack Daniels-el. Ahhoz, hogy eljussak a félhomályban lévő boxokhoz mellettük kell elhaladnom, de körülöttük ott van még pár srác. Megpróbálok észrevétlenül eliszkolni, de az egyik gyerek elkapja a csuklómat, és mielőtt reagálhatnék magához ránt.
-Hello cicababa, ugye azt nem egyedül akarod benyomni?- simít végig az oldalamon, miközben én megpróbálom eltolni magamtól.
-Hé, seggfej, egy perced van, hogy levedd rólam a mocskos kezed, vagy a pasim jön és feltörli veled a padlót- sziszegem ahogy megpróbálom nyakamtól eltolni büdös, mocskos ajkait, mire harsányan felnevet,- ugye... nem arra a paprikajancsira gondolsz....?
-Na jó akkor én töröm szét az üveget a fejeden édesem- morgom mérgesen, majd azt veszem észre hogy elkapja az államat és egyre közelebb vonja arcát az enyémhez. Mire reflexszerűen emelem fel a kezem, csattan tenyerem az arcán, talán még feketére festett körmeim is lekarmolják. Azt hittem ettől megijed, de nincs szerencsém, látom, hogy ő is emeli a kézfejét...
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Szomb. Szept. 17, 2016 2:47 pm
 



 

+18 - erőszakos jelenetet, durvaságot, káromkodást és szexuális tartalmat tartalmazó szöveg

A telefonkészülék halk búgással csörög ki a másik oldalon. A szám amit hívtam, ismerős és megszokott, de nem az a szám, amit kétnaponta szokásom hívogatni. A kis mellékutcában hanyagul a kocsimnak támaszkodva keresztbe rakom egyik bokámat a másikon, és finoman megmozgatom a nyakam. Fáradt vagyok. Arcomon sebek, zúzódások, testemen szintén. Fájok, bár ezek már több, mint három napos sérülések. A közvilágítás sárgás fényében, még várnom kell, és ezután a hét után szükségem van...Mindegy. Francba ma este mindennel és mindenkivel.
A telefon néhány csengés után egy kattanással jelzi, hogy a vonal túlvégén felvették. Negédes, de érzelemmentes hang szól bele.
-Igen, tessék?
- Kellenél ma este. Ugye ráérsz? - szólok bele köszönés nélkül, mire csintalan kacaj hangzik fel a vonal végén, és érezhetően megváltozik a hangnem de még a légzés is. Megszokta már a nő a stílusomat, és ennek én határtalanul örülök, mert ma a szokottnál is mogorvább és feszültebb vagyok. Utálok magyarázkodni és felesleges szájtépéssel tölteni az időmet. Nekem ma szex kell, vad dugás, és erre ő tökéletesen alkalmas lesz. Jó test, jó technika, és van annyi esze, hogy ne kérdezzen túl sokat. Bírom Cindyt, vagy Mandyt, vagy hogy a faszomba hívják a luvnyát. Már amennyire az ember bírhat egy call girlt.
- Ó, te vagy az? Olyan rég hallottam felőled, azt hittem elpártoltál tőlem! - hangja kicsit sértett, azt hiszi hathat rám. Meg sem szólalok, mivel pont nem érdekel, hogy viselte a távolságot a pénztárcámtól, így pár másodperc után folytatja. - Látom, megint Néma Levente vagy...hát jó, legyen. Történetesen a ma estém majdhogynem teljes egészében szabad. Tíz után a tiéd vagyok. Hová menjek, drága? A kedvedért csinibe öltözöm...
Felmorranok. Szeretem, mikor minden rendben megy. Szeretem, mikor aki kell, ugrik mikor akarom. És kifejezetten szeretem, mikor valaki veszi a lapot és nem erőlködik.
Elmondom a nőnek hová és mikor jöjjön, majd szó nélkül lecsapom a telefont. Nem köszönök el, nem finomkodok. Nincs is rá szükség. A telefont öltönyöm zsebébe süllyesztem, és miután az ügyletemet lebonyolítottam, bepattanok a kocsimba, hogy elhajtsak a bárhoz, ahová hívtam a nőt. Nem akarok ágyat, sem puha párnát, megteszi a kocsim hátsó ülése is. Indítok, a motor felbőg, én pedig a gázba taposok. Csikorgó kerekekkel fordulok ki a sarkon, és az erős motor hangja veri fel a kies környék sötét csendjét. Minden fájdalmam a gázpedálba taposom.

***Később***

A csehó zűrzavarában ücsörögve a bárpultnál rejtőzködök magamban. Lelkem sivár kősziklái közt matatva emlékek árnyai kúsznak felém, ködös tekintetemmel a sokadik whiskeys pohárban táncoló sötétarany színű méregerős italt nézem, de nem látom a ringatózó cseppeket. Kutató tekintetem befelé irányul. Fájdalom mardos, kínzó és kegyetlen. Megölték. Megölték az egyetlen embert, akit barátomnak nevezhettem. Csak a hamvait kaptam meg egy csinos kis levélkével, amelyben taglalták, miként könyörgött az életéért. Hazugság. Mármint elhiszem, hogy megölték. Ilyen ez a szakma, erről szól. De Rhys Higgs soha, de soha, de soha a büdös életben nem könyörögne az életéért. Inkább tépné ki saját kezével a nyelvét, semmint hogy ezt megtegye. Szóval nem. Rhys Higgs nem könyörgött, ebben biztos vagyok. De meghalt. És előtte nagyon is jól tudom, milyen kínzásoknak vetették alá. Napokon át. És én? Én nem voltam mellette. Nem segítettem rajta. Nem segíthettem neki. Hagyatékául annyit adott meg, gondoskodjak a kutyájáról és Mayáról. Nekem kellett volna vigyáznom rájuk. De őket is elvesztettem. Megbuktam. Csúfosan megbuktam, mint barát, mint sorstárs. Annyi segítség után nem tudtam véghezvinni amit szentül megfogadtam. Gyűlöletem önmagam iránt már-már őrjítő magasságokig szalad fel bennem.
Édesen fűszeres parfüm illata tölti meg szaglószervem, és egy hang szólít meg a hátam mögött.
- Becks, édesem, itt vagyok, ahogy kérted. Miben lehetek szolgálatodra, kedvesem? - hallom a fülembe suttogott negédes szavakat. Nem ér hozzám a nő, tudja, hogy nem bírom. Az emlékek szertefoszlanak. Már nincs előttem az elképzelt kínzások képe, már nem látom, képzeletem milyen részletességgel vetíti Rhys élve kizsigerelését szemeim elé, orrom nem csap be, és agyam felé nem közvetíti a túl sokszor érzett fertőtlenítő és vér odorjának elegyét. Csak a fájdalom marja a mellkasom, szorítja satuba a szívem. Intek a csaposnak, mire italt tölt a nőnek. Nem érdekel mit iszik. Szinte fel sem fogom, hogy itt kelleti magát előttem, nekem. Sivár életem egyetlen percében sem éreztem kötődést senki iránt, számomra mindenki épp annyira volt fontos, mint bárki a Földön. Semennyire. A légióban a csapattal valahogy mégis elkezdődött valami folyamat, megszerettem őket a magam módján. Aztán elvesztettem őket, és már nem akartam érezni. Nem akartam semmit érezni. És akkor jött Rhys Higgs, a százwattos mosolyával, a mogorva pillantásaival, a komor sóhajaival, és beette magát az életembe. Megmentett. Megmentett, és én nem voltam ott, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám. És Maya...Maya a legmakacsabb, legidegesítőbb nő volt, akit valaha láttam. De titokban rajongtam érte. Mert boldoggá tette a barátomat. Erős volt és kitartó. Amikor nekem kellett ellátnom...rengeteget nevettem rajta. "Meglásd, Becks, holnap megszökök. Meg én bizony!" Az agyamba égtek a szavai. Sosem adta fel, pedig tudta jól, hogy nincs esélye ellenem. Imádtam azokat a napokat. Imádtam főzni neki. Nem azért, mert éreztem iránta bármit is, vagy tetszett volna, nem az eseteim a barnák. De...vicces volt, és erős, és tudom, hogy szerette Rhyst. A maguk módján, de szerették egymást. Tudom, hogy így volt.
- Becks, hallasz engem? Becks! Beeeecks!
Egy kéz integet a szemem előtt,  a villódzó fényekben kalimpálva hallom a nőt, ahogy szólongat. Agyam homályosan képes felfogni a szavakat, amiket mond. Előre kéri a pénzt. Zsebembe nyúlok, és átadom neki a borítékot. Beszélt valamiről, tudom, de nem emlékszem rá, csak bólogattam rá. Most túlságosan fáj minden, túlságosan élek. Nem szabad élnem. Így nem.
Hirtelen lökdösődés támad, és nem messze tőlem egy csapat srác egy lányt vesz körbe. Nem látom ki az, hát nem törődök vele. Nem érdekel. De hirtelen megüti a fülem egy hang. Egy nagyon is ismerős hang. Kábán pillantok fel, miközben felhajtom a maradék whiskeymet. Ugye rosszul hallottam azt a régen hallott, régen feledett ismerős hangot? Sydneyben volt egy szomszédom, egy fiatal csaj, okos, bájos, orvosnak tanult és én bármennyire távol akartam magamtól tartani, észrevettem, hogy egyre élénkebben figyeltem őt a távolból. Megszállottja lettem, aztán...egyik napról a másikra leléptem, szó nélkül. Most pedig itt van? Megdöbbenek ezen, de kifejezéstelen arcomon nem látszik érzelem. Érdeklődve figyelem a jelenetet. Lépjek közbe? Vagy hagyjam? Aztán elfordulok. Nem érdekel. Nem érdekel, ő csak egy kislány, akinek túl nagy szája van. Nem érdekel, mert ma este nincs szükségem tinilányokra, ma nekem nő kell, igazi, tüzes nő, aki kíván engem, aki akar, aki elfeledteti velem azt a fájdalmat, amit érzek, és ami ellen nem vagyok képes küzdeni. Amikor azonban meghallom a srác szavait és Olivia reakcióját, már odanézek. Égszín szemeim érdeklődve figyelik az eseményeket, és amikor a srác ütésre emeli a kezét, már nem bírom visszafogni magam.
- Ha nem teszed le azonnal a kezed, feldugom a seggedbe, baromarc. - mondom, majd felállok és mellé lépek. A srác kicsit magasabb, mint én, de vasággyal együtt talán feleakkora. Jól kivehető köztünk a különbség anélkül, hogy le kéne vetkőznöm.
- Ki a franc vagy te? Semmi közöd a kis kurvához. Tűnj el innen, vagy...
Felkúrja az agyam. Nincs ideje befejezni a mondatot, mert arcom dühös grimaszba torzul, majd elkapom a karját, és kitekerem, hogy elengedje Oliviát. Csont roppan, csuklója bánja a szakszerű műveletet, mire felordít. Nem baj, én már megszoktam ezt, nem zavar. Oliviára, a régen nem látott, de még mindig gyönyörű és fiatal volt szomszédra pillantok, miközben a sráchoz hajolok.
- Nincs közöd hozzá, szóval jobb, ha kussolsz, és ha még egyszer kezet emelsz a nőmre, először elmegyek, megkeresem a barátnődet, megdugom a saját ágyadban, aztán megkereslek téged, összeverlek, míg magad alá nem hugyozol, utána kitépem a beleidet, letépem a fejed, aztán elküldöm postán anyádnak, világos? Ha felhívod a zsarukat, ugyanez a sors vár rád, csak hozzácsapom a húgodat, vagy a haverjaidnak a lánytesóit is. - morgom úgy, hogy csak ő hallja, aztán felegyenesítem, de még mindig a fülébe suttogok. - Most pedig kérj bocsánatot a hölgytől, vagy egy percen belül már indulok is a címedre. És ne hidd, hogy túloztam, barátocskám, mert ez lesz a finomabbik formám, amit ma elő tudok venni. - sziszegem vészjóslón. A srác izzadva nyög és hörög, de látom, hogy felfogta, hogy ez nem vicc.
- Bo...bocsánat, többé...nem fordul elő. - nyöszörgi a srác, én pedig dühödten és haragosan lököm a haverjai közé.
- Most menj. - pillantok a fizetős vagira, mire az bólint, és persze a pénzemmel együtt, de eltűnik. és utána egyenesen Oliviáához lépek. Tombolni tudnék a dühtől.
- Mégis mi a jó francot képzeltél? - morranok rá, de ahogy meglátom azt a kék szempárt, a szőke hajtincseket, arcának vonásait...
Karjára markolok, kérlelhetetlenül kezdem a mosdók felé vonszolni. Öles léptekkel rángatom magam után az aprócska nőt, ha ellenkezik, ha nem, nem menekülhet. A francnak kellett idejönnie? A francnak kellett itt lennie? Sydney és Seattle nem épp szomszédok, és bassza meg, Seattle sem épp egy két utcás vidéki falu, miért épp abba a bárba sodorta a véletlen, ahol épp én akartam dugni egyet? A francért kellett épp mellettem harcba szállnia? Hisz harcolt. Ő harcolt, ő tudott harcolni, őt megmenthettem. Őt megmenthettem. Rhyst (és talán Mayát meg Szikét) nem, de őt igen. Ahogy beérünk a kicsiny helyiségbe, belököm az egyik fülke ajtaját, és a szőkeséget betolva magam előtt én is belépek utána, és bezárom az ajtót, majd szembefordulok vele. Dühös vagyok, tehetetlennek és elcseszettnek érzem magam, és tudom, hogy nem szabadna itt lennem. Nem, vele nem. Nem szabadna úgy ránéznem, ahogy most. Gyűlölettel. Haraggal. Lenézően. És annyira vágyva azokra a dús, dacos ajkakra, azoknak a kicsi kezeknek az érintésére, hogy szinte felemészt.
- Mégis, mi a jó francot képzeltél, Olivia? Mi a picsának kellett neked pattogni? Minek kellett szembeszállnod velük? Minek kellett egyáltalán idejönnöd? Miért kellett otthagynod a pasidat, és egyedül mászkálnod ezen a helyen? Ha? Minek? Bajod eshetett volna! Miért nem maradtál a pasid mellett? Miért nem maradtál Sydneyben? Ott a helyed, mellette! Ott biztonságos, Olivia. - ordítok vele, aztán...csak mereven bámulok rá. Nem bírom, nem tudok...bármit is beszél, bárhogy is reagál, nem érdekel. Odalépek hozzá, testemet a testének feszítem, két kezembe szorítom arcát, és forrón, kétségbeesetten a szájára szorítom a számat. Nyelvemmel feszítem szét ajkait, hogy ha viszonozza, tüzes, vad csókot adjak. Az arcomon, testemen fájnak a zúzódások, de most nem akarok mást, csak egy percet. Egy percet ezzel a szőke angyallal, hogy elfeledtesse velem a fájdalmat, hogy egyetlen percig engedjek annak a démoni csábításnak, aminek hetek óta ellenálltam, amikor láttam őt a szomszéd házban, az udvaron, az utcában.. Csak ennyit akarok. Nem gondolkozni, nem agyalni, csak egyszer, egyetlen egyszer engedni a szabályaimból, és úgy lenni egy nővel, hogy nem fizetek érte busás összeget, vagy nem egy vadidegen részeg lotyó az valami bárból. Csak azt akarom érezni, hogy vagyok annyira emberi még, hogy valaki akarjon engem. Részeg vagyok, dühös, kétségbeesett, és...elveszett. Elvesztem. Rhys nélkül már végleg nem maradt senkim ezen a világon, és most nem akarok erre gondolni. Kívánom ezt a lányt, amióta csak megláttam, és tudom, hogy felnőtt, érett nő, nem gyerek. Helytelen az érzés? Biztosan, de nem érdekel. Itt és most nem. Csak az, hogy akar-e engem ő is? Itt és most, akar-e, vagy sem? Megerőszakolni nem fogom, ha ellenáll, elengedem. De akarom, hogy itt és most akarjon. Hogy ne érezzem azt, hogy elvesztem. Nem akarok megint magányos lenni.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Szomb. Szept. 24, 2016 6:53 pm
 



 

+18

Mikor Alec rájött, hogy jöjjek el, biztos voltam abban, hogy valószínűleg nem fogom magam túl jól érezni. Alec számítógép buzi haverjaival ki van zárva, hogy élvezzem azt a pár órát, még töménytelen alkohol mennyiség után sem lehetséges. Az egyetlen jó dolog az egész estében a barátnőm, Erica társasága. Nem tudtam elképzelni, hogy egy csapat számítógép gurus srác hogyan is képzelheti el azt, hogy buliznak. Egy biztos, nem egy bárban. Sokkal inkább úgy, hogy ülnek a gépük előtt, ultra modern játékokat nyomnak, közben olcsó sört iszogatnak, vagy huszad rangú pornót bámulnak. Nos az elképzelésem nem sokban különbözőt a valóságtól, csak annyiban, hogy itt keményen csócsóztak. Alec is csupán azért ragaszkodott a jelenlétemhez, hogy ő villoghasson, neki több éves kapcsolata van, igaz jó pár hónapja, már hozzám sem ért, úgy mint egy nőhöz. Én sem kívántam már úgy... sehogyan sem. És nem, nem azzal volt a bajom, hogy nem kívánom a szexet, mert azt igen, az álmaim is azt jelezték, az összes tele volt erotikus vágyakkal. Rám fért már egy igazán jó buli, ahol kiereszthetem a gőzt, a felgyülemlett feszültséget, de abban is biztos voltam, hogy ez a parti nem az a buli lesz ahol meg tehetem majd. Pedig bőven akadt olyan feszültség, amiktől szívesen megszabadultam volna többféleképpen is. Először is, hosszú hetek óta először ez volt az a péntek éjszaka amikor nem éjszakás voltam a kórházban. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem hívhatnak be, mert akár melyik percben megtörténhet, és míg otthon készülődtem magamban könyörögtem, hogy végre egyszer az életben szólaljon meg a csipogom, és közöljék velem, hogy egy másik gyakornok helyett ma éjszakásnak kell lennem. De ilyenkor bezzeg nincs ilyen szerencsém, kénytelen voltam készülődni. Szerintem én vagyok az egyetlen szerencsés nem csak St. Claire kórházának a gyakornoki programjában aki megkapta a kórház jégkirálynőjét rezidensnek, de megmerném kockáztatni, hogy az egész városban, vagy talán Amerikában is. Igazából örülök is meg nem is, mert látszik rajta, hogy jó orvos, az egyik legjobb, szigorú, kemény, és emiatt valószínűleg sok mindent tanulhatok tőle, tehát Fortunának vagy nem is tudom kinek van a keze benne a dologban, de hálás vagyok amiért őt kaptam. Ha majd két év múlva le kell raknom a rezidensi vizsgát, és átmegyek azon akkor, én magam is elmondhatom, hogy egyike vagyok a legjobb orvosoknak. Otthon is egész nap anyával kellett veszekednem, már amikor otthon voltam, megpróbáltam minimalizálni az otthon tartózkodást ezek miatt a veszekedések miatt. Minden egyes alkalom ugyan arról szólt a vita, és ugyan úgy végződött is. Vagyis, hogy én milyen idióta vagyok amiért a szépségemet és fiatalságomat képes vagyok így elpazarolni a tanulásra és arra, hogy a kórházban bohóckodjak. A helyett, hogy kihasználnám azokat a bájaimat amiket a természet adott nekem, míg még fel tudom használni, és keresek magamnak egy férjet. Véleménye szerint el kéne érnem Alecnél, hogy ő legyen az. Csak anyám több dolgot felejt el egyszerre, először is baromira nem érdekel, hogy ki mit gondol a testemről, én sokkal inkább az eszemmel akarok érvényesülni és nem az előbbivel. Ha elérek valamit ebben az életben. Akkor az azért legyen, mert tudom használni a fejem, gondolkodásra, és nem más miatt Másodszor. Az sem biztos, hogy férjhez akarok menni majd valamikor, de ha mégis, hát az száz százalék, hogy nem Alec lesz az. Ha egyszer valakinek igent mondok, az azért lesz mert oda vagyok érte, mert imádni fogom, és nem amiatt mert nem is tudom hány nulla áll majd a bankszámlája végén. Arról már nem is beszélve, hogy nem fogom az orvosi (már ha lesz ilyen) karrieremet feladni, addig nem míg nem leszek menő gyereksebész, remélem egyszer bekövetkezik. Tudom, addig minden területen ki kell próbálnom magam, mert lehet másban jobb leszek, vagy jobban szeretnék más területen dolgozni. Egyelőre még gyereksebész akarok lenni, és erről az anyám sem tud lebeszélni, ha kell minden áldott nap veszekedni fogok ezen. Vagy sürgősen keresek valami másodállást, amivel össze tudok kapargatni annyit, hogy elköltözzek erről a borzalmas helyről. Csak egyetlen dolog hiányzott Sidney-ből: a szomszéd fickó. Ő is közre játszott, hogy ilyen nagy feszültség halmozódott fel bennem. Egyrészről akár hányszor csak megláttam, hogy az utcán mossa a kocsiját, rendszerint egy szál mackónadrágban tette mindig, én ott leskelődtem az ablakom mögött. Szerintem már annyiszor láttam, hogy csukott szemmel képes lennék betájolni a rárajzolt tetoválásokat, az izmokat hogyan helyezkednek el alhasán, vállain,szóval igen, ha valaki látna egy ilyen pillanatomban határozottan kijelentené, hogy bizony hivatalosan is kukkoló lettem, de nem is ez ami igazán perverz, pedig már ez is annak számít. Hanem, hogy mióta megismertem minden éjszaka álmodom, vele, róla, és minden ilyen álom pajzán, mocskos. Nem tudom eldönteni, hogy ez annak következtében lehet, hogy jó pár hónapja már nem történt semmi köztem és a pasim között, vagy csak simán kezdek meghibbanni, és már gerjedek az idősebb férfiakra is. Bár azt jobban el tudom képzelni, hogy a kisugárzása vonz, az a nyers férfiasság, amitől minden nő olvadozna szabadulna meg a ruhadarabjaitól. Ami azt illeti az utcában is akad pár, nem egyszer sikerült észre vennem, hogy anyám barátnője milyen piócaként tapad rá, azokkal a nagy méretű lufi melleivel majd' kiszúrta a férfi szemeit, és ahogy rátapadt, undorító volt. Nem tudom miért zavart ahogyan ott tekergette és felkínálta magát a franciának. Irracionálisnak érzem az érzést, inkább nem is foglalkoztam vele. Legalábbis megpróbáltam nem foglalkozni vele. És Héjlivel sem tudok beszélni ezekről a dolgokról, hiába ő a legjobb barátom ő az aki minden titkomat tudja, ő az aki csak rám néz és már tudja mire gondolok, vagy mit akarok tenni. De nem is tudom, ha mesélnék róla bárkinek, akkor be kellene vallanom valami olyat amit nem akarok, amire még csak gondolni sem akarok, arról nem beszélve, hogy ilyen bárkivel megeshet, előfordulhat. Gondolom. Nem is értem hogyan nézhet ki harminchat évesen valaki ilyen fitten, akiket ismerek vele hasonló egykorú férfiak, azoknak mind sörhasuk van, és tokájuk, főleg, ha olyan munkát végeznek, mint amilyen az övé. Arról nem beszélve, hogy nyilván balhés fickónak tűnik, már az első találkozás alkalmával is szépen ki volt dekorálva az a jóképű képe. Ha nem akarom, akkor is egész álló nap körülötte járnak a gondolataim, még mindig, annyi eltelt idő után is. Nem bírom ki verni a fejemből, nem is tudom miért. Vagy, hogy miért gondolkodom ezen megint. Miután barátnőm is lelécelt két sráccal, és nekem nem volt kedvem továbbra is bámulni ezt az unalmas csócsómeccset amit Alec és a haverjai nyomtak, így a pult felé vettem az irányt azzal a céllal, hogy majd elszórakoztatom magam. És akkor láttam meg, Mr. Devereauxot a pult másik végén támaszkodni, és ő is elég gyakran nézett a pohár fenekére. A düh csak úgy felül kerekedett rajtam, nem is tudom, hogy a fenébe kerül ide? Nem is hiszem el, hogy őt látom, de igen, nem a piától képzelődöm, ez fix. Mellette ott illegeti-billegeti magát egy elég ízléstelenül, harsányan felöltözött agyon plasztikázott hidrogén plázacica, nem tudom mi zavar jobban, az a nő, vagy hogy a férfi is itt van. Mielőbb fel akartam szívódni, mielőtt valami hülyeséget követnék el, mondjuk oda ballagok és kiszúrom a lufimelleit a bigének a körmömmel. Amikor megpróbáltam pár srác mellett elhaladni, nem gondoltam volna, hogy ekkorra bajba sodrom magam. Az egyik látványosan elkezd molesztálni és taperolni, megelégelve hatalmas pofont keverek le, amit ő úgy gondolt viszonozz.
Mielőtt megtehetné hallom volt szomszédunk hangját keményen dörrenni, és már ott is terem mellettünk. Közelebbről szemlélve észreveszem a foltokat az arcán, amik azt jelzik ismét verekedésbe keveredhetett, de nem teszem szóvá. Sem a hely, sem az idő nem alkalmas rá. Végig nézve rajta, az öltöny is nagyon jól áll rajta, kezdek aggódni, hogy vajon van-e olyan dolog ami nem tetszik vele kapcsolatban. Próbálom nem felnyársalni a szemeimmel, mert igen, nagyon pipa vagyok még mindig! De közben hálás is vagyok amiért így a segítségemre sietett, nem mintha kértem volna.
Amikor a srác elkezd engem kurvázni, már nyitom is az ajkaimat, hogy megvédjem magam, de Mr. Deveraux megelőzve elkapja a kezét, majd kicsavarja, azonnal elengedi a kezem, sajgó csuklómat szorongatom, miközben hallom ahogy reccsen a gyerek csontja. Ijedtemben össze rezzenek, majd megszeppent képpel bámulok fel a francia férfire, de nem szólalok meg csak bámulom őket. Aztán lehajol a füléhez, nem hallom mit suttoghat a fülébe, de szemeit látva biztosan megfenyegette, gondolom, még mindig a kezemet dörzsölgetem, ha nem jelenik meg Becks akkor nem is tudom mi történt volna. És Alecnek még csak fel sem tűnt a dolog... Csak bólintani van erőm amikor valami bocsánat félét nyög, azt hiszem nem önszántából teszi, bár nem is érdekel, meg a bocsánatkérése sem izgat túlzottan. Nem bírom ki, hogy ne pillantsak végig azon a nőn akit elküld, nem tudom, hogy nem helyes, de magamban örülök amiért elküldte. Egészen a következő másodpercig...
-Hé, nem én kezdtem hanem ezek...- vágnék vissza neki dühösen én is, de ekkor a férfi elkapja az alkaromat és elkezd maga után vonszolni. Még csak tiltakozni sincs erőm, még szerencse, hogy olyan erősen tart, különben össze esnék a sietségben ahogy a mosdók felé igyekszik. A tömeg, ahogy megpillant minket utat enged nekünk, az előbbi jelenetet látva még rá nézni sem mernek. Aztán egyik beérve a mosdóba tovább halad, maga előtt lökve be az egyik fülkébe. Mérges arckifejezéssel fordulok vele szemben, most komolyan én vagyok a hibás amiért azok a pöcsfejek belém kötöttek? Ezt ő sem gondolhatja komolyan, de kirohanását hallva rádöbbenek, hogy DE halál komolyan gondolja.
- Ugye nem gondolja komolyan, hogy hagyom azoknak a parasztoknak, hogy taperoljanak? Nem pattogtam, csak megvédtem magam, és senki nem mondta, hogy siessen a segítségemre, és hogy...- válaszolok neki sziszegve, legalábbis elkezdem a magyarázkodást, de belém fojtja a szót a pillantása. Egyszerre néz rám gyűlölve, haragosan, ugyan akkor úgy mintha én lennék az egyedüli nő a világon. Perzselő. Forró. Aztán egyszer csak elém áll, testem beszorul a fal és közé, minden négyzetcentiméteren össze ér a testünk, igaz, hogy legalább tizenöt centi magasban vagyok, mégis legalább egy fejjel, vagy másféllel magasabb nálam. Érzem ahogy a szívem a torkomban dobog, dübörgése a bordáimon visszhangzik, ugyanakkor érzem ahogy a férfi szíve is ugyan olyan zavartan dobog. Amikor két tenyere közé fogja az arcomat elakad a lélegzetem egy pillanatra. Tudom, hogy ez nem jó ötlet, több okom is van rá. De a legfontosabb a pasim, aki kint van, és hogy mennyivel idősebb nálam. Mégis ahogy rám pillant nem tudok másra gondolni csak rá, nem is akarok, teljesen megszűnik a külvilág számomra, nem érdekel sem a hely, sem az idő. Ahogy nyelve becsúszik az ajkaim közé, két kezemet a vállára helyezem azzal a céllal, hogy eltoljam magamtól, de teljesen megfeledkezem róla, és viszonozom a csókot. Teljesen belefeledkezve, megrészegülve az alkoholtól, az illatától, hevesen reagálok, egy pillanatra talán még a fogam is bele mélyed alsó ajka puha húsába. Kezeim közben felsiklanak a vállairól a nyakára, a fejére. Ajkai közé nyögök a vágytól, majd egy percre elszakadnak az ajkaink. Egyik ujjammal finoman végig húzom a zúzódásain, a száján, miközben nefelejcskék íriszeim vágyakozón mélyednek ónix színű szemeibe. Majd újból magamhoz húzom, az egész testem remeg a vágytól, attól, hogy mennyire kétségbeesve kívánom. Pedig nem lenne szabad, de z övé akarok lenni, azt akarom, hogy végre ne egy gyereket lásson bennem, hanem a nőt. Ha le akarnám tagadni, akkor sem tudnám, a testem elárul, mennyire vágyakozva remeg utána, csókjai, érintése után. Érdekes, amikor az a mocskos, perverz állat ért hozzám csupán undort éreztem, de most izgatottságot, testemen libabőr fut végig, pezseg a vérem utána. Miközben a kezem izmos mellkasán szalad le a hasfala felé, addig ajkaim az állán csúszik le a nyakára, miközben csókokkal, apró harapásokkal hintem be azt a bőrfelületet.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Szomb. Okt. 08, 2016 9:22 pm
 



 

+18 - erőszakos jelenetet, durvaságot, káromkodást és szexuális tartalmat tartalmazó szöveg

A felbolyduló emberek közt magam után vonszolom a szőkeséget, hogy rázúdítsam minden értelmezhetetlen kínomat nonverbális formában. Nem vagyok a szavak embere túlzottan. Nem is szokásom alapvetően ennyire megzuhanni. De amit átéltem, amiket életem során láttam, amit most át kell élnem az egy egészséges embernek is sok lett volna és sok lenne. Most pedig ez a kis incidens épp eléggé felhúzott ahhoz, hogy elvonja a figyelmem a nagyobb bajról, ami bennem lakozik. Utálom. Utálom azt is amit csináltam. Minek szóltam bele? Haragszok magamra és haragszok Liv-re is. Miért nem tudott a pasija mellett maradni? Miért nem tudott...mindent máshogy tenni? Magam után citálom, küzdeni sem tud ellene, engem pedig a legkevésbé érdekel a zajos tömeg, és a felém irányuló negatív beszólások hada. Most van az a pillanat, amikor vagy ezt teszem, és Liv-en vezetem le a frusztráltságomat, vagy szétverem az egész kócerájt, kezdve a kis baromarcú nyikhajjal, aki megpróbálta felszedni a szőkeséget. Kicsit furcsa felfedezni magamban a féltékenység morzsáit, túl a fájdalmamon és a bűntudaton, de könnyebben tagadom le, mintha azt mondta volna valaki, hogy van egy törvénytelen gyerekem. Érzem magamban, hogy ez a tipikus esete a nyuszikának meg a sapkának. Bármit tett volna, ugyanígy dühöngenék. Mert tudom jól, hogy valójában egyrészről Rhys és Maya miatt vagyok teljesen ki, másrészről pedig a hetek-hónapok óta bennem feszülő bármicsodának, aminek ő a kiváltója. Mert hiába hagytam magam mögött, most megint az arcomba ordít a jelenléte, mintha a sors vele üldözne. Csak tudnám miért?! Meghatározhatatlan elegye ez az elfojtott vágynak, a bűntudatnak, a tagadásnak, amit napról-napra erősödve éreztem már jó ideje.
A mosdóajtón belökve egyből folytatom a számonkérést, de hogy miért lököm be a wc ajtaján, azt magam sem tudom igazából. Egyszerűen csak azt akarom, hogy csak rám figyeljen, rám hallgasson, senki és semmi ne vonja el a figyelmét rólam. Nem akarom azt sem, hogy bárki más lássa most rajtam kívül. Miért? Fogalmam sincs. Talán mert most annyira elveszve érzem magam, és ő egy olyan állandó pontja volt az utóbbi időben az életemnek, amire igazából akkor nem gondoltam, de most nagyobb szükségem lenne rá, mint bármikor. Liv kedves volt velem, még akkor is, amikor csípős megjegyzéseket tett, vagy csak kinyilvánította a nemtetszését. Nem félt tőlem, nem undorodott, és ezért még csak fizetnem sem kellett neki. A szemében pedig ott ült mindig az a tartózkodó, de nagyon is élénk kíváncsiság, az őszinte érdeklődés felém. Mintha a vesémbe akart látni, de nem ment neki, és ezért aztán nem elfordult, hanem még jobban, még erősebben próbálkozott. Talán butaság, de a titkok terén elég nagy szakértő vagyok, szóval tudom, amit tudok. És igazából amennyire bosszantott és tartózkodóvá, óvatossá tett, ez engem épp annyira élénkített és tett érdeklődővé. Most azonban nem érdeklődés a fő érzelem a pillantásából, hanem harag. Mérhetetlenül nagy harag, haragszik rám. Ahogy felsorolom azokat a mondatokat, amiknek a mögöttes tartalma a lényeg. Nem veszem észre, miket beszélek valójában, és ő sem figyel fel rá. Pedig ha egy kicsit is figyelnénk, olvashatnánk a szavak közt. Nem akarom, hogy a pasijával legyen. Azt sem akarom, hogy velem legyen. A pasija irritál. Én meg életveszély vagyok rá nézve. Szóval még mindig biztonságosabb azzal a ficsúrral lennie, mint az én közelemben, bármilyen formában. De ha annyira el akartam volna kerülni, már rég itt hagyhattam volna, mégsem tettem. Ha őszintén magamba néznék, akkor pedig felismerhetném, hogy csupán miatta nem akartam továbbállni megint. Pedig nincs esélyem, neki se nálam, és a közös jövő mondhatni egy tragikomédiába illő sztori lehetősége lehetne maximum. Nem véletlenül vagyok egyedül, híve a fizetős kéjelgésnek és a kötetlen, érzelemmentes viszonyoknak. A szavai elevenembe találnak, mert igaza van. Én sem hagytam volna, és valójában nagyon is tetszik az, ahogy reagált. Igazi tüzes kis vadmacska lakozik benne. De én most túlságosan elkeseredett és összetört, nem mellesleg pedig részeg vagyok ahhoz, hogy józan ésszel gondolkodjak. Mert ha így tennék, akkor egyszerűen visszakísérném a csávójához, én meg lelépnék, és felhívnám újra Cindyt, vagy bárki mást. De ehelyett...ehelyett megint meggondolatlanul hagyom, hogy az ösztöneim vezessenek. A kéjre, tűzre, vágyakra éhes, birtokolni és leigázni vágyó ösztöneimre.
Belé fojtom a szót, számmal éhesen veszem birtokba puha ajkait, miközben a wc feliratokkal díszített falához nyomom. Nem kérdezem, akarja-e, bár, ha ellenkezne, elengedném. De most nem akarok a lehetséges ellenállással törődni, most kell, hogy azt érezzem, nem maradtam teljesen magamra. Hogy akar, és kíván, és a tűz a szemében nem volt sosem csak káprázat, és nem csak én akartam látni, hanem tényleg ott volt, és ott van most is azokban az égszínű lélektükrökben. Ajkait birtokolva csókolom kifulladásig, olyan szenvedéllyel, mint ahogy még soha előtte senkit. Édes, kesernyés szája afrodiziákumként hat rám, ahogy az is, ahogy egy pillanatra ellenáll, majd úgy simul hozzám, mintha minden vágyálma teljesülne ebben a pillanatban, ajkamba harap finoman, mégis vadul. Megrészegülten követelnék többet, de nem tudom elhinni, hogy ez valóság lehet, egy röpke pillanatig átfut a fejemen a gondolat, hogy talán megrémítettem, azért viszonozza a csókomat. Eltávolodok tőle, szemei kékjét kutatom, árulkodó jeleket arra, hogy rettegne, félne tőlem, vagy szabadulni vágyna, menekülne előlem. Megérteném. De ahogy rám néz, ahogy ujjával sebeim, zúzódásaim érinti minden undor vagy ítélet nélkül...Zöld lámpaként villan fel bennem a felismerés a tudatalattimban, hogy amit láttam, amit éreztem nem volt illúzió, sem önmagam igazolása arra, hogy szabad amit teszek. A szép szőkeség vágyakozva néz rám, ajkaim megremegnek, mellei szaporán emelkedve mutatják szapora lélegzetének ritmusát. Aztán magához húz, ez pedig számomra felér a lottó ötössel ebben a pillanatban. Az sem érdekel, hogy időközben jönnek-mennek a mosdóban, ajtócsapódás hallatszik, vízcsobogás, olykor kuncogás. Újabb csókot követelünk ki egymástól, majd miközben keze felfedezőútra indul, az enyém sem marad moccanatlan. Egyik kezemmel vállán simítok végig, ajkaimmal a nyakát csókolom, ízlelem, miközben ő ugyanígy tesz velem, rajtam. Az illata megbolondít, a csókjai, a harapásai a nyakamon eszem veszik, a szívem vadul kalapál, a nadrágom már olyan szűk, hogy ha képes lennék gondolkodni, megfordulna a fejemben, hogy túl szűk méretet vettem fel reggel. De nem, egyszerűen csak Olivia gazella teste hat rám így, az érintésének a forrósága, a kíváncsisága, ahogy ujjai a hasfalamnak feszülnek. Nem vagyok az a tipikus nyálgép, nálam a szex az csak mocskosan jó és vadul, de most mintha megtáltosodtam volna.
A hajába túrok egyik kezemmel, tincsei közé fúrom férfias kezem erős ujjait, és hátrafeszítem a fejét, hogy finom, de erőteljes csókokkal borítsam be ajkait, s újabb csókok után, miközben kezem végigsimogatja oldalát, belemarkol a fenekébe, combján simít végig lassan elindulok lefelé át az állán, a nyakán. Végigcsókolom a kulcscsontját, a mellkasát, majd elkezdem lehúzni a válláról a ruháját, s ha közben ő is vetkőztetni kíván, hát nem ellenkezem, segítek neki benne, akarjon bármit is, megkapja. Ha engedi, a felsőjétől megszabadítva érzéki csókokkal és érintésekkel borítom be a melleit, elveszve a bőrének puhaságában, az észbontó idomok szépségében, majd pár pillanat alatt térdelek elé, szabadítom meg a bugyijától, s veszem a vállamra az egyik lábát. Nem titkolom mit akarok, annyira fel akarom izgatni, hogy a falat kaparja a vágyakozástól, és ebben én nagyon jó vagyok. Kezemmel végigsimítok a combján, majd finoman a fenekére simítom a tenyerem, hogy ha engedi, úgy húzzam közelebb. Mielőtt elmerülnék az igyekezetben, hogy számmal és nyelvemmel nyújtsak számára élvezetet és gyönyört a szemébe nézek, mélyen.
- Akarlak. Itt és most. - mondom, majd finoman oldalra fordítom a fejem, és érzékien beleharapok a combja belső felébe, majd megcsókolom a finom bőrt, és újra felpillantok rá. - Akarlak, Olivia. Akarsz te is engem? - kérdezem tőle halkan, és bár megbolondulok a várakozástól, mégis megtorpanok egy pillanatra. Elég egy bólintás, egy sóhaj, egy halkan elrebegett válasz, bármi. Egy jel. Látnom kell rajta, hogy akarja, épp annyira, mint én akarom. Nem szokásom egyébként az efféle előjáték, fizetős légyottoknál példának okáért sosem csinálok ilyesmit. De neki, itt és most, ebben a részeg, elfuserált alkalom szülte kábulatban mindent akarok adni, amit csak sérült lelkem adni tud. A gyász, a bosszúvágy és a fájdalom most háttérbe szorulva várakozik, csak tompán jelzik jelenlétüket. Most vágyakozás van, és önkívületben lebegő kéjsóvár gyönyörre való áhítat. Ha pedig nem csalódom, és ahogy sejtem, ő épp annyira akar engem, mint én őt, akkor először ajkaimmal lépek a tettek mezejére, nyelvemmel csalogatom elő belőle a vad vágyakozást, ízlelve ölének gyönyörét, majd utána, ha már annyira kíván, hogy jóformán beleőrül, megszabadulva a nadrágomtól úgy veszem birtokba a testét, mintha nekem született volna. Nem finomkodok, egyetlen mozdulattal mélyülök el benne, ha engedi, s míg kezem öleli, karom szorítja hozzám, ajkaimmal csókot csókra halmozok. Beleszédülve az érzésbe, érzéki szenvedéllyel teszem magamévá, majd nyúlok finom combjai alá, hogy felemelve a földtől a falnak nyomva mozogjak ütemesen, vadul, kérlelhetetlenül hajszolva mindkettőnket a mámor és a beteljesülés édes útján, a tűz martalékává porlasztva minden ellenállást, minden elfojtást, minden tagadást. Súlya pillekönnyedségű nekem, észre sem veszem, annyira eszem veszi a borzongató élvezet. Akarom. Mióta csak először megláttam, akartam ezt a nőt. Nem kislány, nem az, nagyon nem. Annyi nőiesség lakozik benne, mint kevés nála tapasztaltabb, idősebb asszonyban sem, beleértve a kéjmunkásokat is. S itt és most, először engedve a vágyak követelőzésének olyan mámorban részesítem s részesülök én magam is, amiben talán soha azelőtt. Igen, ott, a lebuj koszos wc-jében, megfeledkezve a világról fedezem fel Liv testét, keresem rajta az erogén zónákat, s egyesülök vele a mámorban, megfeledkezve mindenről, a világról, a fájdalomról, és arról, hogy amit most elkövetünk, az maga a bűn és a tilosban járás. Hiszen Liv megcsalja velem a pasiját. Én megcsalom a saját szabályaimat. De mit tehetnénk már? Azt szokták mondani, a tiltott gyümölcs mindig édesebb. S ha én vagyok Ádám az édenkertben, ez a szépséges, aranyhajú angyallány maga az a bizonyos Alma a fáról. S hogy odakint, a wc falain túl mi történik? Pont annyira nem érdekel, mint bármi vagy bárki más.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Vas. Okt. 09, 2016 11:22 am
 



 

+18

Esélyem sincs tiltakozni, Becks kérlelhetetlenül rángat maga után a tömegben, még szerencse, hogy ujjai bilincsként fonódnak vékony csuklóm köré, különben a nagy sietségben tuti orra estem volna. Az emberek előttünk utat engedtek, bár nem is csodálkozom rajta, szerintem nem létezik személy ebben a bárban aki kötekedni merne egy olyan kaliberű fickóval, mint ő, egy két elsuhanó arc még ismerősnek is tűnik, egyszer mintha a nevemet is hallanám a távolból, de már elveszik a zenével együtt ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó. De Becks betol az egyik fülkébe, a zenét itt is lehet hallani, de inkább a basszus dübörgését ahogy rázza a falakat, nem tudom, hogy mi volt a célja ezzel, de van egy olyan érzésem, nevezzük női megérzésnek, hogy egy újabb adag fejmosás fog következni azért mert megakartam védeni magam. Még pedig teljesen jogosan! Sőt kezdem úgy érezni, hogy haragszik, igen erős haragot érzek és a tetejében, hogy én rám. Nos, nem tudom, hogy mi lehetett az amit elkövettem, már megint, de akármi is, biztos, hogy nem jogosan teszi. Mert csak magamat akartam megvédeni, igazából Becks átvette ezt a feladatot tőlem, de ha nem jött volna valahogyan akkor is megtettem volna, ha máshogy, hát jól fejbe vágom azzal az üveg whiskey-vel amit nem rég szereztem és ami eltűnt, de most valahogy nem is izgat hogy hova lett. Nem is értem még mindig a haragjának az okát, teljesen úgy viselkedik, mintha én akaszkodtam volna rá arra a huligánra, pedig nem így történt. Nem tartom magam valami szűzies lánynak, és benne vagyok bármilyen buliban, meg poénban, például amikor Emmát megismertem, eljátszottuk egy srácnak, hogy leszbikusok vagyunk, sőt még smároltunk is, nem mintha az lennék, csak éppen nem csinálunk ügyet az ilyesmiből. Mióta a legjobb barátnőmnek el kellett költöznie, ő lett a legjobb barátnőm, és egyszerűen imádom, olyan mint én, ő is bulis csaj, és a mellett remek orvos palántának tartom, biztos vagyok benne, hogy egyszer nagyszerű orvos válik majd belőle.
Tulajdonképpen zavarnia kéne a tudat, hogy a szomszéd fickóval vagyok bezárva egy apró wc fülkében amit java részt ő tölt ki, de a gondolat nem hogy nem zavar, de egyenesen izgalomba hoz. Nem tudom mi lehetett a célja vele neki, de abban biztos vagyok, hogy nem biztos, hogy helyes a dolog, vele kettesben maradnom. Főleg azok az álmok után amik folyton gyötörnek vele kapcsolatban, és az összes tizennyolc karikás. Nem értem magam, sosem vonzottak az idősebb férfiak, és sose volt apakomplexusom, de az az igazság amikor megismertem őt, teljesen levett a lábamról azzal a nyers, férfias kisugárzásával, lehet éppen Alec miatt. Ő sosem lenne képes ilyen lenni, és talán ezért is érzem mellette azt amit, a mellett, hogy egy idióta. Szükségem van arra, hogy érezzem, hogy aki mellettem van az férfi, nos Alec nem ilyen, a mellett, hónapok óta egy futó érintéstől nem kaptam többet. Nem mintha szexmániás lennék vagy ilyesmi, de azért igénylem az ilyesmit és ezt tőle határozottan nem kapom meg. Mást sem, ami azt illeti.
Arról nem is beszélve, hogy nem tudom, de biztos vagyok abban, hogy Becks katonás, mogorva bunkóssága, viselkedése mögött sokkal több van, mint amit mutat. És én erre kíváncsi vagyok, és addig nem nyugszom amíg meg nem fejtem a titkát, mert van valami titka az is biztos. Egy részről a viselkedése, nagyon is félelmetes, de amennyire bennem van a félsz annyira is izgalomba hoz, lehet, hogy titokban mazohista lettem?
Ahogy hallom a szavait úgy engem is teljesen felhúz, nefelejcskék íriszeimből méreg sugárzik ahogy fahéjszínű szemeibe fúrom az enyéimet, teljesen igazságtalannak találom a viselkedését. Mégis mivel érdemeltem ki? Össze zavar, nem értek vele kapcsolatban semmit sem, mikor már úgy érzem, hogy kezdem kiismerni legalább valamennyire, tesz valamit amivel teljesen az ellenkezőjét éri el, egyszerűen nem értem ezt a férfit.
Ebben a pillanatban eszembe sem jut, hogy történetesen nekem Alec mellett lenne a helyem, kimegy a fejemből, konkrétan minden és mindenki, csak vele foglalkozom, és most egyáltalán nem azért akarok vitatkozni vele, hogy csak úgy hecceljem, vagy ilyesmi. Vicces amikor felhúzza magát, különös ránc keletkezik az orránál. Teljesen beteg vagyok, hogy ilyen apróságok vésődnek be a fejembe vele kapcsolatban, vagy hogy egyáltalán a fejemben jár. Hiszen sokkal idősebb, tízen valahány évvel, sokkal tapasztaltabb és valószínűleg még kislánynak tart hiába múltam el huszonegy éves is, szerintem sosem fog rám nőként tekinteni, pedig mindennél jobban vágyok arra, jobban mint bármire ebben az életben. De megint nem hagy érvényesülni, ami nem tetszik, ugyan akkor még jobban feltüzel. Meglepődöm, azon ahogyan belém fojtsa a szót: megcsókol. Először le fagyok nem is tudom mi történik, érzem ahogy izmos testével falnak passzíroz, ugyan akkor nem értem az egészet. A következő pillanatban szenvedélyesen viszonzom a csókot, hiába vagyok magassarkúban, így is csimpaszkodnom kell, hogy jobban elérjem ajkait, nyakába kapaszkodva vonom még közelebb magamhoz, ujjaim tar tarkóját simítják, ahogy csókolom, harapom ajkait.
Parfümjének esszenciája teljesen megrészegít, elveszi az eszemet, megbolondít, annyiszor álmodtam erről a pillanatról, és minden alkalommal izzadtan ébredtem, tudat alatt még jobban akartam, mint azt valóban hittem, és most hogy megtörténik olyan hihetetlen. Meg az, hogy végre nem úgy kezel mint egy taknyost, nem, most úgy kezel mint egy felnőtt nőt, akit kíván. Legalábbis azt hiszem addig a percig amíg el nem válnak ajkaink. Mindjárt azt fogja mondani, hogy csak tévedés volt és én megsemmisülten maradok magamra. Azt nem élném túl, ebben biztos vagyok. Búzavirág kék lélektükreimet vágyakozva, csillogva fúrom az övébe, egy pillanatra az ajkaimba harapok mielőtt vissza nem húzom magamhoz, szinte falom az ajkait, nyelvemmel határozottan tolakszik át a szájába, meg akarom mutatni, hogy ha esetleg az járna fejében, ki akarom verni, hogy még kislány vagyok, azt akarom, hogy a nőt lássa bennem, hogy érezze mennyire kívánnom, és hogy ő is ennyire akarjon, hogy bele őrüljön a vágyba. Idő közben beszűrődik egy két hang, hogy a mosdóban mások is járkálnak, csajok jönnek be sminkelni, pletykálni, egyszer még mintha Emma hangját is hallanám, ahogy engem keress, de nem érdekel a dolog, el vagyok foglalva mással. Érezni akarom, tapintani meztelen bőrét, látni akarom, ezért elkezdem remegő ujjakkal kigombolni az ingét, nem nagyon tudok koncentrálni rá, hiszen folyton újabb csókot váltunk, szám nyakára téved, hogy foltot hagyjak rajta számmal, fogaimmal, bármiféle gondolkodás nélkül cselekszem, hagyom, hogy az ösztöneim vezéreljenek.
Hangosan felnyögök amikor ujjai hosszú fürtjeimbe markolva feszítik hátra fejemet, a nyakamat teljesen felkínálom neki, tegyen velem amit akar, bármit élveznék. Hangosan felmorranok mikor tenyere lesiklik a fenekemre és bele markol, közben az ujjaim leérnek a hasa aljáig, nagy nehezen sikerül kiszabadítanom a nadrágja fogságából, így meztelen, forró bőrét tapinthatom, finoman húzom végig ujjaim felfelé, minden kockát alaposan kitapintva. Majd ledobom a táskámat a vállamról, hagyom, hogy leessen a földre, segítek kibújni a dzsekimből és azt is a földre dobom, ebben a pillanatban nem izgat más, csak, hogy Becksel foglalkozzam, nem számít sem a hely, sem az idő, egyedül csakis ő. hagyom hogy lehúzza vállaimról a ruha pántjait, sőt segítek is benne neki, majd gondolkodás nélkül szabadulok meg a melltartómtól. Minden egyes csóktól, amivel beborítja a nyakamat, a melleimet, izgalomba jövök és újabb remegés fut végig rajtam, újabb sóhaj hagyja el ajkaimat, mellkasát simogatom, majd számmal követem ujjaimnak útját, néha fogaimat is bevetve, majd elkerekedett szemekkel veszem észre, hogy elém térdel. Egyikünk számára sem titok, hogy mi járhat a fejében ebben a pillanatban, és a gondolat még jobban izgalomba hoz, hajt a kíváncsiság, hogy hogyan bánhat a nyelvével.
Pillanatok alatt szabadít meg a bugyimtól, majd egyik lábam a vállára helyezi, de a helyett, hogy azt tenné amit akarok ő megáll egy pillanatra, hogy fel tudjon rám pillantani.
Majd kétkedés ül ki az arcomra amikor meghallom vágytól rekedt hangját, amikor tudatosul bennem, értelmet nyernek a szavai. Ugye ezt most nem kérdezi komolyan? Azt hittem szavak nélkül is elég világos, hogy mennyire oda vagyok érte, hogy mennyire kívánom, hogy ebben a pillanatban bármit kérne én gondolkodás nélkül teljesíteném, gondolkodás, dac nélkül, ha kell a lábai elé borulnék. Kicsit zavarba ejt és megijeszt a felismerés, hogy megtenném, bármit megtennék ha ő kérné, és bárkivel szembe szállnék miatta.
Lehunyom a szemeimet, hosszú, ében színű pilláim árnyékot vetnek tejfehér arcomon, ahogy újabb kéjes sóhaj hagyja el ajkaimat mikor fehér fogait elefántcsontszínbe vont bőrömbe mélyeszti, majd lágy csókot lehel rá.
-Azt hiszem a választ te magad is tudod, jobban, mint bárkit vagy bármit ezen a világon,- nyögöm ki halkan a szavakat, ebben a percben képtelen vagyok a beszédre ezért is furcsa nekem, hogy ezeket a szavakat oly könnyedén suttogtam el neki. Végül befúrja arcát a lábam közé, már az első pillanatban elolvadok tőle, ahogy nyelve hozzám ér, érzékelem, hogy mennyire tapasztalt, egy pillanatra átfut a gondolat a fejemen, hogy vajon hány nőhöz érhetett már a nyelve, vajon hány másik nőnemű lényt kényeztetett így, és irracionálisan zavarni kezd a dolog, nem tudom miért, hiszen minden mozdulatáról süt, hogy mennyire érti a dolgát. Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy feláll, lerántja magáról a nadrágját és elmerül bennem. Hangos sikkantás hagyja el ajkaimat, A fájdalom és a végy egyveleget képez, de ez... izgató, édes gyötrelem, a hirtelen támadt vadságától, és nyilvánvalóan a méretétől is, teljesen kitölt, csillogó íriszeimet az övébe fúrom ahogy gondolkodás nélkül fonom lábaimat dereka köré mikor combjaim után nyúlva felemel, félig meztelen hátam az össze firkált falnak támaszkodik, miközben ujjaim nyakába kapaszkodnak erősen,ahogy felveszem vele a ritmust. Teljesen megfeledkezem a külvilágról, arról, hogy hol is vagyunk, és hogy bárki aki betéved a mosdóba fültanúja lehet a dolognak. Nem foglalkozom azzal, hogy ki az aki meghall minket vagy ki az aki nem, egyszerűen csak átadom magam az érzésnek, annak az érzésnek, ami szinte felemészt, megőrjít, olyan transzba ejt, mintha a legdurvább drogot vettem volna magamhoz. Mert ő olyan számomra, mint egy saját szájízem szerint kevert heroin, tudom, hogy végezetes, hogy halálos lehet, mégis akarok egy újabb dózist, nem foglalkozva a következményekkel. Minden egyes csókoz viszonzok és újabbat követelek tőle, ajkaink alig válnak el egymástól, ha nem a száját harapom, csókolom akkor az állát, a nyakát, a vállát ahogy érem, miközben sóhajaim egyre inkább nyögésekké, vagy sikkantásokká válnak, amennyire képes vagyok csípőm nem csak előre hátra mozog, hüvelyem forrón lüktet férfiassága körül, a lelkemet is eladnám ezekért a percekért. Egy mocskos wc-ben sokkal észveszejtőbb, vadabb együttlétben volt részem, mint a pasimmal az elmúlt évek alatt bármikor. Furcsa. Testem megfeszül, elönt mindenhol a forróság, ahogy a kielégülés remegése végig szánt testemen, egy utolsó, hangos kiáltás hagyja el ajkaimat ahogy Becks nevét nyögdécselem, majd remegve omlók rá.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Vas. Nov. 06, 2016 5:50 pm
 



 

+18 - erőszakos jelenetet, durvaságot, káromkodást és szexuális tartalmat tartalmazó szöveg

Belökve őt a higiéniától messze álló, koszos helyiségbe harcot indítok ellene, elkeseredett, dühtől izzó háborút. Hiába támad vissza, hiába ellenkezik, hidegen hagy, csak elborult elmével hadakozok ellene, mintha mindenről egyedül csak ő tehetne. Minden kínom, minden bennem fortyogó, őrjítően keserű gyászt rá zúdítok. Nem érdekelnek a következmények, nem érdekel, ha meggyűlöl, ha aztán a pokolba is kíván engem. Jobb is lenne, ha oda kívánna. Ha azt akarná, hogy soha többé ne menjek a közelébe.
De Ő csak néz rám, szemeiben ott ül az a haragos elkeseredettség, az értetlenség mögött pedig mintha a sóvárgó vágyakozás csillanna fel a dacosság, a sértettség mögött. Megbántottam. Tudom jól, és esküszöm, azt akartam, hogy fájjon neki. Hogy fájjon neki úgy, ahogy nekem fáj. Miért? Miért érdekel, mi van vele? Mit érdekel, ki ér hozzá, ki az, aki birtokba veszi a testét? Hiszen tudom, láttam, barátja van, pasija. Egy tejfelesszájú kis ficsúr, helyes, rendezett, átlagos. Olyan, aki épp hozzá való, aki megadhatja neki azt, amit én sosem tudnék. Hisz mim van nekem a pénzemen kívül, ami csak az aranyásó csajoknak lényeges? Csak a haragom, a bosszúvágyam és egy folyton veszélyekkel telt kegyetlen, zavaros életem, amelyben bármelyik percben meghalhatok, és én épp ezt élvezem. Rhys is azt hitte, a végzete sosem fogja elérni, sosem fogja élete fonalát elszakítani egy haragból, keserűségből fakadó utolsó csapás egy ellenségétől. Ő hitte, hogy mindent túlélhet, mindenkit legyőzhet. Tévedett. Én nem hiszem, hogy halhatatlan vagyok. Csupán nem érdekel. Mert őrült vagyok a magam módján, és nincs bennem félelem és féltés. Már nincs, akit féltenem kelljen. Már nincs senkim. Ahogy a lányra nézek azonban valami elpattan bennem. A fájdalom és a gyűlölet észvesztő gyorsasággal hajlik át vágyakozásba, s mire észbe kapnék, a bennem oly régóta megbúvó vadállat elemi erővel töri át önmegtartóztatásom utolsó falát is. Az alkohol bódító hatása alatt már nem vagyok képes kontrollálni a bennem szunnyadó vágyat, a tűz lángra kap, és nem tudom visszafogni magam. Olivia, a bájos, tüzes szomszéd lány, akit magam mögött hagytam már jó ideje, jóval fiatalabb, mint én pillanatok leforgása alatt kerül uralmam alá. Be akarom hódoltatni. Azt akarom, hogy a nevem kiáltsa, hogy mutassa ki ő is, mennyire kíván. Hiszen én kívánom, Istenemre mondom, hogy amióta csak először megláttam a konyhámban ácsorogni, kívánom. Tartottam a távolságot, de lopva olykor elmélázva néztem. Hiszen olyan ártatlannak tűnt bájos, mélykék szemeivel, méz-szőke tincseivel, kedves mosolyával. Jobb volt neki, ha nem vetettem rá komolyabban szemet. Jobb volt neki, ha egyszerűen csak elköltöztem szó nélkül, s hagytam, hogy élje az életét. De kár volt tagadnom, hogy igenis, mint nő nagyon is megmozgatott. Nem volt már kislány, érett, felnőtt nő volt, és mindene a helyén volt, aminek ott kellett lennie. És nekem kell most ez a nő!
A vágy éhesen tör elő, hazug szerelem kéjes ígéretét suttogja a fülembe, miközben lecsapok ajkainak halmára, s a gyöngyfogakat szétfeszítve nyelvem keserédes csókkal csábítja magához a szőke angyallányt. Nem ellenkezik, mégsem érzem rajta félelem ízét. Ölelésemre öleléssel felel, vad csókomat még vadabbul viszonozza, ez pedig nekem csak olaj a tűzre. Sietve, mintha minden pillanatban elválaszthatnának tőle, lehámozom róla a ruhát, s ahol érem, csókot csókra halmozok, fogaimmal bőrébe marok, s érzem, ahogy ő is elveszve, kétségbeesetten tépi rólam a ruhát. Ha festményen ábrázolnának bennünket, ebben a pillanatban én lennék a sötét lelkű, tűzben égő pokollakó démon, s ő a tiszta, általam a romlottság útjára vezetett fehér szárnyú angyal. aki körül most, mikor csókokkal hintem mellének lágy bőrét, mikor nyelvemmel cirógatom végig mellbimbóit, fogaim közé véve hajszolom a vágyak útján, majd térdelek elé és ölének vágyódó illatától bódultan, legszívesebben azonnal letépném róla a bugyiját. De nem, még nem. Ez egy kivételes alkalom, a sors szülte lehetetlen lehetőség, egy pillanatnyi mosolya rám a Mennyországnak. Érdemtelen kegy, hogy ez a gyönyörű, okos, kedves és életerős lány épp engem akarjon. Hogy úgy viszonozza a csókom tüzét, ahogy már időtlen-idők óta egy nő sem viszonozta. Úgy kapok teste után, mint fuldokló az utolsó korty levegő után a jeges vízben, bőröm lángra kap érintése nyomán. Férfiasságom követelné a jussát, de még nem elég abból a romlottságból, ahová vinni akarom. Még kell, több kell belőle ahhoz, hogy érezhessem, már az őrület határára sodortam. Számon akarom érezni gyönyörkapujának ízét, vágyát akarom lángolni a szemeiben, azt akarom, hogy reszkessen minden porcikája értem. Nem érdekel a külvilág, nem érdekel, hogy odakint egy egész tömeg tombol, nem érdekel az erősítőkből beszűrődő vad rockzene basszusa, dobjának üteme, sem a gitár húrjait tépő ujjak fülsértően idegborzoló játéka. Az sem, hogy nyílik az ajtó és besétálnak rajta, csacsogva beszélik ki az este eseményeit, a részemről előadott kissé durva viselkedést. Meg sem hallom őket. Csak Oliviát látom, mikor suttogva kérek bizonyítékot arra, amit már eddig is tudtam. Bármilyen válasz megfelelne. Megfelelne egy bólintás, egy sóhaj, egy mosoly is, talán az is, ha a fejem egyszerűen a combjai közé húzná. De helyette megadja azt, amire a legjobban vágyok: Az elégedettséget adó érzést, hogy jelenleg, ha csak erre a lopott órára is, de én vagyok a világ számára, s csak tőlem kaphatja meg azt, amire olyan nagyon vágyik. Hazugság, csak ámítás, de többet ér most számomra mindennél. Nem számít, hogy holnap majd megbánom. Nem számít, ha holnap ő is megbánja. Ma éjjel, a félhomályban, ebben a kosztól, vizelettől bűzlő, falain firkákkal és rúzsfoltokkal díszített wc-ben enyém a világ legszebb lánya, és az érzést nem adnám semmi pénzért. Mikor kezdett ennyire számítani? Mikor kezdtem ennyire vágyni utána? Mikor tagadtam először önmagam előtt is a tényt, hogy jobban számít, mint kellene? Nem tudom, de nem is érdekel. Combjai közé hajolva nyelvemmel megízlelem ölének édes, vágytól forró ízét, és már nem számít semmi és senki. Csak az, hogy Őt az őrületig hajszoljam, addig hergeljem számnak, nyelvemnek játékával, hamar kitapasztalva mi a legjobb neki, míg már légzése is csak felületes pihegés. Pillái lecsukódnak, feje újra és újra hátra feszül, s ennyi nekem épp elég. Már érzem testén a finom remegést, hogy közel jár a csúcspont, de még nem akarom, hogy elévezzen. Ma éjjel nem. Ez az első és utolsó alkalom, azt akarom, hogy a lehető legnagyobb élvezetet kapja, amit csak kaphat tőlem. Hisz ki tudja, holnap merre járok már? Talán nem is élek. S ha már mindenáron a vesztembe akarok rohanni, hát emlékezzen rám így!
A nadrágom egy pillanat alatt oldom el, s bokámra csúsztatva az anyagot immár szabaddá válva hirtelen simulok hozzá, s lüktető, lázongó férfiasságommal elmerülök benne. Élvezettel hallgatom a kéjes sikoltást, extázis jár át, mikor körmeit a vállamba vájja. nem hazudtolom meg önmagam. Nem vagyok a gyengéd szerető típus. Persze, szeretem, ha alapvetően a nőnek is jó, de nem nyáladzok, mint egy kutya és pitizek egy kis élvezetért. Én elveszem ami nekem jár, mert kell, mert akarom, és kész. Így mikor végre eggyé válunk, akkor sem játszom meg magam. Vadul követelem a kéjt tőle, gyors ritmusra sarkallom őt is. Mélyen nyögök, morranok, ahogy combjait csípőm köré fonja. Leheletem bőrét égeti, párát vonok a selymes, hófehér kültakaróra, szőke tincsei közé fúrom ujjaim, s a csókok közt elmélyedek tekintetének mélységében. Míg csípőm egyre ütemesebb mozgással hajszolja az élvezetet, combja alá nyúlva ujjaimat szenvedéllyel mélyítem el az izmokat takaró szövetben, s vonom egyre közelebb magamhoz a nőt, aki vágyaim megtestesítője ebben a váratlan pásztorórában. Akarok még és még belőle, mert ez, amit csinál, ahogy élvezi azt, amit teszek, és amit tesz velem....őrület! A szívem vad dübörgéssel működik, légvételem is felületes, szaggatott, minden izmom remeg az extázis utáni epekedéstől, de a tény, hogy izmos karjaimmal tartom meg, s döntöm a wc falának, mit sem számít, nem érzek sem fájdalmat, sem fáradtságot. Nincs ennél mámorítóbb érzés! Ahogy egyre gyorsul a tempó, valamit mintha hallanék, hogy be akarnak talán jönni, de a hangok hallatán, amit kiadunk a vad menet közben, inkább magunkra hagynak bennünket. Nem is érdekelne az sem, ha bejönne valaki, tőlem aztán leülhetne és végighallgathatná, pont annyira érdekelne, mint a deviza alakulása az elmúlt negyed évben. Már rég leszoktam arról, hogy különösebben foglalkozzak azzal, kit mennyire botránkoztatok meg. Amúgy is, szerintem ez a wc ha mesélni tudna...hát akkor aztán lenne mesedélután.
A kielégülés egyre közelít felém, érzem, hogy már nem húzom sokáig, mert ahogy a csípőjével mozog, az felér egy kínzással. Ajkaimat hangos morranások, morgások, sóhajok hagyják el, minden mozdulatnál ahogy eltávolodok tőle, majd újra belé merülök. Mintha nekem teremtették volna, és ezt nagyon durva így kimondani. Észveszejtő a csaj, és ahogy csókol, az maga a gyönyör. Megvadulok attól, ahogy az ajkaimba harap, ahogy körme a vállaimon szánt végig, vöröslő, mély árkokat hagyva örökül. Testemen izzadtságcseppek gyöngyöznek, hátam, mellkasom, hasfalam izomzatának domborulatain gördülnek végig, ahogy a lánnyal együtt mozogva egyre közelebb érek a mámorhoz. Élvezem, ahogy izmaimon végigsiklik keze, s ahogy egyre hangosabban adja ki magából az élvezetet. A sóhajok már nem sóhajok, hanem egyre inkább apróbb nyögésekké válnak. Határtalanul élvezem, hogy élvezi amit teszünk. Itt és most nincs ebben semmi helytelen. Ahogy megérzem lüktető férfiasságom körül az elemi erővel rátörő orgazmust, teste remegését, és ajkait elhagyja az az árulkodó, hangos nyögés, ahogy a nevemmel ajkain éri el a csúcspontot, már teljesen biztos lehetek benne, hogy nem volt más, aki ezekben a percekben közénk férkőzhetett volna. Itt nem volt más, csak Ő és én. Vele együtt én is elérem a csúcsot, s nem gondolva a következményekre lövellem belé magom, és élvezek el úgy, olyan kielégüléssel, amilyennel már nagyon régen nem volt dolgom. Gerincemen cikázik végig az gyönyör, testem megremeg, mélyről jövő, ősi morgás szakad fel belőlem. Férfi vagyok, igazi, nagybetűs Férfi, és ezt tagadni sem tudnám. Olivia pedig a karjaimba omlik. Érzem rajta, hogy elernyed, teste mégis finoman reszket, légvétele csak pihegés, szíve vadul dübörög. Eszembe jut, vajon a pasasa is ilyen orgazmust képes kiváltani belőle? Annak a kis ficsúrnak is ekkora odaadással adja oda magát? Nem kérdezhetem meg, pedig valahol mélyen bennem sosem érzett féltékenység üti fel a fejét. A zöld szemű szörnyeteg körül-ólálkodja vastag fallak körbevett, szögesdróttal és elektromos kerítéssel végett szívemet, és az egyetlen, alig észrevehető résen csak azért is bedugja egyik mancsát, majd kéjesen karmolássza az eleven húsát a lüktető izomkötegnek.
Pihegve, levegő után kapkodva szorítom magamhoz, a félhomályos, szűk kis térben nyakához dugom a fejem, bőrére alig érezhető csókokat hintek, miközben kis idő elteltével lassan leeresztem a lábait. Nem szólalok meg. Még nem. Nem tudom mit mondhatnék neki. Hiszen tudom, hogy ennek sosem szabadott volna megtörténnie, főleg nem így. Ő egy rendes lány. Hiszen orvos lesz belőle egyszer, a családja is rendes, nem szabadna még gondolnom se rá. De nem tudok még szóhoz jutni, nem tudnám őszintén azt mondani, hogy bánom, hogy megtörtént. A bennem mélyen örvénylő gyász és az elnyomott fájdalom, az éltető bosszúvágy újra életre kel. Kissé eltávolodok, homlokához nyomom a homlokomat, s lehunyt szemmel mélyet lélegzek. Gyönyörű. Csak ez a szó jut eszembe róla, és bármennyire tudom, hogy most bűntudatot kéne éreznem, nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ez a legjobb dolog, ami ma történhetett velem. De az idő nem áll meg, pereg, és bár bűntudatom nincs, attól még tudom, hogy neki lehetne. Hiszen megcsalta velem a pasiját. Kinyitva a szemem tekintetét kutatom most egészen borostyánszínben pompázó íriszeimmel. Várok. Magam sem tudom mire. Olyan közel vagyok hozzá, hogy az már szinte zavarba ejtő, mégsem tudok eltávolodni tőle. Mintha jelenleg Ő lenne az egyedüli lény, aki a Földön tudna még tartani anélkül, hogy kárt akarnék tenni benne. Lassan ajkaira hajolva tőlem szokatlan, lágy csókot adok a szájára, majd tudatosítva magamban, hogy ideje lenne mennünk, eltávolodok tőle. Szőke haján simítok végig, tekintetemmel végigcirógatom arcának vonásait, nyakát, melleinek csábító, dús halmait, majd újra kék tekintetébe mélyedek.
- Letámadtalak. Nem volt fair. - suttogom neki, mintha azt mondanám: sajnálom. Nem tudok bocsánatot kérni, nekem az nem megy. És valójában nem azt sajnálom, hogy megtörtént, mert egyáltalán nem bánom. Nem is tudom, talán inkább azt, hogy közel engedett magához. Apró csókot hintek ajkaira, s folytatom. - Letámadtalak, túlzásba estem, és nagyon jó volt. A pokolba is, nagyon, nagyon jó. De figyelmeztettelek már egyszer, hogy maradj távol tőlem. Most megint szólok: jobb lesz, ha távol tartasz magadtól, higgy nekem, jobban jársz! - mondom kerek-perec kimondva, majd elengedem, s lehajolva felhúzom a gatyám és a nadrágom. Csípőmön összegombolom az öltönynadrágot, az övet, miközben a földön kutatok az ingem után. A sarokban lévő kuka tetején pihen, alatta megtalálom Olivia szexi kis bugyiját is. Ajkaimra sanda vigyor kúszik, ahogy felemelem, és megpörgetem az ujjam körül, majd a szőkeségre nézek, és mutatóujjamon lóbálva felé nyújtom, s ha elveszi lassan bebújok az ingembe is, és begombolom, majd betűröm a nadrágomba, majd ha ő is kellően felöltözött már, még egyszer végignézek rajta.
- Komolyan beszélek, Olivia. Menj vissza a pasasodhoz, és légy boldog vele. Ne akard, hogy akarjalak. - mondom halkan, majd mikor meghallom, hogy nyílik a mosdó ajtaja, felemelve a kezem arcához érintem tenyerem, megsimítom arcélét, még utoljára emlékezetembe vésem azokat a különös tündökléssel ragyogó kék íriszeket, majd rákacsintok, és felkapva a földről az öltönyzakómat egyszerűen kinyitva az ajtót, a meglepett nőcik néhány fős, ámuló csoportját magam mögött hagyva kilépek a mozgalmas tömegbe. Még ajkaimon ég csókjának íze, még mindig lüktet az ágyékom a tőle kapott gyönyörtől, a testemnek még mindig csak részben vagyok ura. De tudom, hogy bármennyire is jó volt az este, bármennyire is akartam, ez többé nem történhet meg. Ezek azok az élmények, amit a legszívesebben megosztanék Rhyssal, amiért felhívnám, és megkérdezném merre jár. De nem tehetem. Mert már nem nyúl többé a készülékért, nem hív sörözni, vagy biliárdozni, sem pedig azért, hogy egymás mellett némán ücsörögve a semmibe meredjünk. Rendelek egy pohár whiskeyt, majd lehajtva az utolsó pohárral is, fizetek és magabiztosan az ajtóhoz megyek. Mielőtt még kilépnék a bár ajtaján, még utoljára visszanézek, s a tömegben kutatok az után a gyönyörű kék szempár után, s ha meglelem egy hosszú pillanatig fogva tartom a pillantást. Aztán kinyitom azt ajtót és kilépek rajta a sötétségbe, hogy az autóm felé induljak. Jobb lesz így neki, ha többé nem keveredik a közelembe. Veszélyes vagyok, és mint ahogy ma is bizonyítottam, könnyedén veszítem el a fejem. Túlzottan könnyedén. S tudom, ha újra hasonló helyzetbe kerülnék vele, megint nem tudnám türtőztetni magam. A testemen finom bizsergés fut át, ahogy visszaemlékszem az élményre, amit átéltem. A francba is, túl jó volt.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Szer. Feb. 15, 2017 9:38 pm
 



 





játék vége






Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Kedd Ápr. 25, 2017 10:25 pm
 



 

 
Norah & Trish



Norah-val az első emlékezetes találkozásunk óta már többször is összefutottunk. Nem csak az őrsön ám, hanem az utcában is. Sőt, a múltkorában át is mentem hozzá, mert csak kíváncsi lettem az ő kis birodalmára. Persze nem tartottam fel sokáig, de a kutyasétáltatás tökéletes indoknak tűnt arra, hogy bekopogtassak hozzá, meg nem mellesleg volt néhány felesleges muffinom is, amit be akartam adni neki. Tudom, szörnyen kotnyeles nőszemély vagyok ám.
A lényeg, hogy akkor kitaláltam, hogy ideje kimozdulnunk. Nem csak neki, hanem mind a kettőnknek, így aztán meg is invitáltam magammal egy afféle csajos estére. Semmi extrát nem terveztem ám, csak egy kis iszogatás, beszélgetés. Szóval úgy igazán kikapcsolódni, kiszakadni kicsit a hétköznapok mókuskerekéből. A Hard Rock tökéletes választásnak tűnt, már csak azért is, mert úgy egyszerre ötvözött mindent, ami az én fejemben élt egy remek szombat estéről.
Mivel egymás szájában éltünk, ezért feleslegesnek tartottam, hogy csak ott találkozzunk. Kivéve akkor, ha előtte esetleg neki más dolga volt, mert akkor bizony egyedül pattantam be a taxiba, és mentem el a helyig. Roppant előrelátóan én már le is foglaltam egy asztalt nap közben telefonon, hogy garantáljam az ülőhelyünket. Elég kellemetlen lett volna, ha nagyban rákészülünk, aztán közlik velünk, hogy bocsi, de már nincs hely, keressetek más szórakozást mára. Nem, én ezt elképzeltem, és minden tőlem telhetőt meg is tettem azért, hogy úgy legyen végül.
- Örülök, hogy eljöttünk! – jelentettem ki lelkesen, miközben az itallapot böngésztem át. – Az első kört szívesen állom én, mielőtt még akadékoskodni kezdenél! – pillantottam rá sokatmondóan, miszerint egyáltalán nem viseltem volna el semmiféle ellenvetést. Kicsit ugyan sajnáltam, hogy Hollyt otthon hagytuk, de ez már nem neki való hely volt, hiszen szépen gömbölyödött a pocakja. Ráadásul ő is arra biztatott, hogy ne üljek a nyakán minden áldott este, hanem mozduljak ki egy kicsit. Végül némi győzködés után be is adtam a derekam, és sebtében kerestem magamnak egy kézenfekvő partnert is mellé. Micsoda szerencse, hogy Norah se csinált semmit!
- Ugye nem dolgoztál ma? – néztem rá szigorúan, közben kiválasztva az első italomat. Egyelőre csak egy könnyed kis koktélra gondoltam, aztán később majd úgyis be fogok keményíteni, ahogy emelkedik a hangulatom. Általában így szokott ez nálam menni, azt meg nem tudtam, hogy újdonsült barátnőmnél miként mentek ezek a dolgok. Együtt még sosem mentünk el így sehová, de hát mindent el kell egyszer kezdeni, ugye?
Ahogy a pincér feltűnt mellettünk, már villantottam is rá egy széles, barátságos mosolyt. A rendelésemet gond nélkül adtam le, aztán pillantásom átterelődött Norahra.
- Na, sikerült választanod? – nem akartam sietni, nem is volt efféle él a hangomban. Inkább csak kíváncsiság, azt illetően, hogy vajon mire dönt, ha nem egyértelműen borral van megkínálva, ahogy nálam volt.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Szer. Ápr. 26, 2017 10:14 pm
 



 


Norah & Trish
Ladie's Night


Újra és újra hálát kell adnom az égnek, amiért ilyen remek szomszédok mellé kerülhettem. Már, ami Trish-t és a nővérét illeti, mert a másik oldalt még mindig nem mertem meglátogatni. Újabban egész sokszor összefutunk és már meg is látogatott Trish, aminek őszintén nagyon örültem. A napját nem tudnám már megmondani, mikor éreztem utoljára úgy, hogy valaki kíváncsi rám és nem azért, mert épp valami meló van, hanem mert az érdekli, hogy mi van velem. Szánalmas, de kicsit mintha úgy érezném Trishnek hála, hogy valakinek én is fontos vagyok picit.
Ennek örömére pedig kitalálta, hogy csapjunk egy csajos estét, amitől elsőre bepánikoltam kicsit, de végül úgy éreztem, hogy remek ötlet. Ki kell másznom a mókuskerékből és ehhez nagyon jó ötlet az, hogy kimozduljunk együtt. Szerintem rá is rá fér egy kis lazítás, úgyhogy eszemben sem volt visszautasítani az ajánlatot. Szombat este. Már, csak az volt a kérdés, hogy mit aggassak magamra, úgyhogy a vége az lett, hogy meglátogattam egy butikot és beszereztem pár új ruhát. Ideje lenne rájönnöm, hogy amikor nem melózom, akár nőnek is öltözhetnék. Hiába, hogy a szakmámnak és a neveltetésemnek köszönhetően elég fiús lettem, erőt kell néha vennem magamon és ez az este pont jó erre.
Tekintve, hogy szomszédok vagyunk, nem láttam értelmét, hogy külön kocsival menjünk a megbeszélt helyre vagy ilyesmi, de a taxihoz ragaszkodtam, mivel tervben van, hogy ma este bizony alkoholt fogunk inni és, ha nem is az a cél, hogy berúgjunk, mint az albán szamár, azért jó lenne kicsit becsiccsenteni. És nem, nem a régi függőségem jött elő, egyszerűen lazítani akarok, de úgy igazán. Nem tartok olyasmitől, hogy visszaállnék a piára, mert az amiatt volt, hogy képtelen voltam feldolgozni a gyászt. Az az idő már elmúlt.
Trish már előre asztalt foglalt, így mikor odaértünk, nem kellett se várni se sorba állni vagy hasonló. Mehettünk a helyünkre, hogy az itallapot kezdjük bújni, ahogy illik.
-Igen. Én is nagyon örülök, bár őszintén bevallom, először aggódtam picit, de jó ötlet volt ez az este. Hiányzott már az ilyesmi.- mosolygok az itallap fölött Trishre, miközben próbálom eltalálni, hogy mi is az, amit most szívesen innék.
-Oké. Meg se próbálok akadékoskodni.- nevettem el magam, ahogy már jó előre közölte, hogy ő szeretné az első italt fizetni, de ekkor már megszületett bennem az elhatározás, hogy nem csak egy-két körről lesz itt szó. Legalább két-kér kör lenne az illendő és, mivel koktélozni akarunk, nem is kell nagyon félnünk attól, hogy fejre állunk. Legalábbis, ha nem a legdurvábbakat választjuk.
-Hát képzeld. A héten először nem vállaltam túlórát és megmondtam, hogy a hétvégén nem megyek be. Pislogott is a főnök, de nem szólt miatta.- húztam ki magam büszkén, ha már ilyen nagy dolgot tettem, hiszen Trish is nagyon jól tudja, hogy ez tőlem nagy szó. Tekintve, hogy az elmúlt hetekben minden időmet a meló kötötte le, ez nagyon nagy szó.
-Azt hiszem én egy White Russiant iszok.- bólintottam egyet, mintha magamnak jelezném, hogy ez komoly elhatározás végre és le is tettem az itallapot.
-Te mit iszol?- érdeklődtem Trishtől, mert igazából, ha megpróbálnám kitalálni, hogy vajon milyet fog választani, nem hiszem, hogy sikerülne. Talán, valami vodka alapút választ ő is?
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Csüt. Ápr. 27, 2017 12:43 am
 



 

Igazán remek hangulatban voltam, és azt hiszem, hogy ezt semmi nem lett volna most képes elrontani. Jó, nem tennék nyugodt szívvel azért efféle elhamarkodott kijelentéseket, de elég kevés dolog volt jelenleg a világon, ami megzavarhatta volna a lelki békém az adott pillanatban. Ez ma egy jó estének ígérkezett, és csakis rajtunk múlt, hogy tényleg azzá tesszük-e. Tőlem nem függött, ennyi bizonyos, de ahogy elnéztem Noraht, neki is tökéletesen jól jött ez a kis kikapcsolódás.
- Nekem is! – vágtam rá egyből, hiszen tényleg hiányzott már. – Egyébként sejtettem, hogy rád fogom hozni a frászt, de bíztam benne, hogy elég meggyőző leszek ahhoz, hogy mégse mondj nemet. És sikerült! – jelentettem ki diadalittasan. Azt nem tudtam, hogy a ruhája új, de mindenképpen megjegyeztem magamban, hogy nagyon csinosan öltözött fel a megszokotthoz képest. Ezt haladásként könyveltem el, még ha nem is kezdtem neki ezzel jönni, mert a végén még elijeszteném a pszicho analizálásommal. Pedig eszem ágában sem volt elveszíteni egy új barátnőt.
- Viszont legközelebb karaoke bárba fogunk menni, mert egyszerűen rajongok érte! A múltkor rá akartam venni az egyik barátnőmet, hogy jöjjön velem, de Novának valahogy nem volt hozzá kedve. – húztam el a számat kicsit. Azóta se sokat láttam a szőke hölgyeményt, pedig ideje lett volna már vele is összefutni. Talán, ha felkeresném a munkahelyén a könyvtárban, akkor sokkal egyszerűbb lenne az egész, és ő sem kerülhetne ki. Akkor sem, ha szándékában állna esetleg.
- Ezt már szeretem! – bólintottam elégedetten. Nem fogom visszautasítani, ha a következőt majd ő szeretné állni, de az első nekem járt, ha már megszerveztem ezt a kis estét. – Nem mondod! – kerekedtek el a szemeim, mert igazából nem pont erre a válaszra számítottam. Igazából a fejemet mertem volna tenni rá, hogy dolgozott ma, és már készültem is, hogy milyen hegyi beszédet tartok a túl sok melóról, de meglepetésemre erre egyáltalán nem volt szükség. – Ó, te jó ég, akkor erre iszunk ma! – döntöttem el, szinte magától értetődő volt az egész. Néhány pillanatra lentebb is eresztettem a lapot, amit a kezemben tartottam.
- Nagyon büszke vagyok rád, Norah! Csak így tovább! Nem attól lesz valaki jó zsaru, hogy állandóan készenlétben van, és az őrsön dekkol. – adtam hangot finoman a véleményemnek, de ehhez talán már hozzászokott, mióta ismer. Nem szerettem a köntörfalazást túlzottan. – Nagyszerű! – közben a pincér is feltűnt fontoskodva, mire összecsaptam az itallapot, és leraktam az asztalra. – Én pedig egy Margaritát fogok, dupla adag tequilával. – hoztam meg én is a döntést, és miután nyugtázta az itt dolgozó úriember a rendelésünket, már ott sem volt.
- Képzeld, híreim vannak! – fordultam oda izgatottan hozzá. – Bár lehet, hogy hatalmas nagy ostobaság az egész. Emlékszel, mikor a villámrandikkal viccelődtem? – költői kérdés volt csupán, mert biztosra vettem, hogy emlékszik. Azóta már legalább egyszer fenyegettem meg vele, mikor összefutottunk az utcán. – Hát, jelentkeztem egy randi hirdetésre. Borzasztóan mókás! – nevettem el magam, mert szinte száz százalékig biztos voltam abban, hogy teljesen hibbantnak néz majd.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Pént. Ápr. 28, 2017 8:43 am
 



 


Norah & Trish
Ladie's Night


Nem mondtam nemet, mert egyrészt nem akartam máris tönkre tenni az egyre jobban kialakuló barátságunkat, másrészt pedig, mert tudom jól, hogy rám is rám fért már, hogy a megszokott közegből kimozduljak kicsit. Párszor voltam ugyan egy-két kollégával az egyik helyen, amit csak úgy emlegetünk "zsaru kocsma", de az nem olyan, hiszen a fél őrs ott volt. Mintha melóba mentem volna...
-Gondoltam, ha már olyan nagy változásokat akarok beiktatni az életembe, akkor erre se mondhatok nemet.- mosolyogtam vissza Trishre és őszintén szólva, tényleg úgy érzem, hogy jól döntöttem. Idegen környezet -mert bevallom, itt még nem jártam-, idegen emberek és az új barátnőm. Ha nemet mondtam volna, biztos bánnám utólag, hogy miért döntöttem úgy.
-Abban én is benne vagyok de csak, ha nem nekem kell énekelnem. Másokon szívesen röhögök reggeltől estig, de én tuti nem fogok mikrofonhoz állni.- rázom a fejem határozottan, mert, ha valamit nem vállalok be, akkor az pont a karaokezás. Sosem volt nagy erősségem az éneklés és jobb is, ha a hangom ott marad a zuhanyzóban, ahol általában használni szoktam, mert ott viszont szeretek énekelni és dúdolgatni. Ott mindenki lehet pop sztár, meg van aki máshol is, de én nem.
-Hát nem is azért jöttünk, hogy ücsörögjünk egy pohár ital mellett nem?- tárom szét karjaimat vigyorogva, mert az is lehet, hogy én értettem félre, hogy mi az este célja, de Trish reakciójából arra következtetek, hogy ő is hasonlót tervezett. Jól akarom érezni magam és el akarok végre lazulni, mert én is érzem magamon, hogy meglehetősen karót nyelt lettem. Be vagyok gyöpösödve. Nevetséges, hiszen még nem töltöttem be a harmincat és még simán előttem az élet.
-Igen, én is tudom, csak sokáig tartott rájönnöm. De mostantól minden más lesz. Nem akarok csak a munkámnak élni.- vigyorogtam Trish ujjongásán, de persze nagyon jól esett, hogy támogat ebben. Más ember, aki mondjuk a munkába szokott temetkezni, mint én vagy sztahanovista, most azt mondaná, hogy "nem azért mentél rendőrnek, hogy lazítgass", de rájöttem, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Elég sokan vagyunk az őrsön szóval, ha nem ülök állandóan ott se dől össze a világ.
-Viszont neked köszönettel tartozom, mert felnyitottad a szemem, szóval rád is innunk kell egyet.- mutatok rá mosolyogva, majd leadom a rendelésem, mikor megérkezik a pincér és megvárom, hogy Trish is így tegyen, mikor pedig közli, hogy duplát kér, mosolyogva elkerekednek szemeim. Meglepő dolog számomra ezt az oldalát látni, hiszen mindig mindenki a konszolidált, finom nőies Trisht látja, akiről nem is feltételezné senki, hogy milyen laza tud lenni. Mondjuk nekem már volt alkalmam látni ezt, de még mindig kellemes csalódás számomra. Ebből is látszik, mennyire nem minden a külső.
-Naná, hogy emlékszem.- bólogatok és kíváncsian várom, hova is akar kilyukadni, mikor pedig közli a tényeket, hangosan röhögni kezdek. Nem azért, mert nevetségesnek találom, hogy elment egy ilyen helyre, hanem, mert már előre tudom, milyen jó sztorikat fogok tőle hallani, hiszen elég sok lökött emberrel össze lehet egy vakrandin ismerkedni.
-Te jó ég! Nem gondoltam, hogy tényleg menni fogsz ilyenre.- röhögök még mindig, már-már a hasamat fogva, de aztán próbáltam persze lenyugodni. A kuncogásommal viszont nem tudtam mit kezdeni.
-Na és, milyen volt?- törölgetem a szemem alatt a sminkem, mert ilyen röhögés után lehet, hogy elkenődött, de azért tovább kuncogok. Rég nevettem ilyen jót és még mennyit fogok, ha komolyabban neki lát ilyen randizgatásoknak...
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Kedd Május 02, 2017 11:38 pm
 



 

- Jelentősen megkönnyítetted vele a dolgomat, mert a végén még kénytelen lettem volna, hogy leüsselek téged, és erőszakkal hozzalak el! – vigyorogtam rá, természetesen az egészet csak viccnek szántam. Sohasem kényszerítenék senkit olyasmire, amit nem akar. Talán csak akkor, ha mérget vennék arra, hogy ezzel csak jót teszek neki, de egyébként tényleg nem az én stílusom volt. Oké, Holly más tészta, nála sok olyat megengednék magamnak, amit másokkal szemben nem, de hát ő mégiscsak a testvérem, és nem egy nagyon jó barátnőm. Vagy nem kizárólag az.
- Ne már! Hát abban mi a poén?! – kérdeztem, némi felháborodást mímelve. – Én imádok énekelni, és még az sem szokott zavarni, ha esetleg van olyan, akinek egyáltalán nem tetszik a hangom. Az ilyen bulik nem arról szólnak, hanem arról, hogy te jól érezd magad. – vélekedtem vidáman. Jó, az tény, hogy nem volt éppen rossz a hangom, talán ezért is szerettem a karaoket, de abban is egyet tudtam érteni, hogy az is mókás lehet, ha az ember csak másokat hallgat. Egészen egyszerűen, én a másik végéről szerettem megfogni, mert ez kapcsolt ki. Márpedig én azért jártam efféle bárokba, hogy kikapcsolódjak, és nevessek akár saját magamon is. Én legalább tudtam ilyet, sokan példát vehettek volna rólam. Komolyan.
- Ücsöröghetünk akár több pohár mellett is! – nevettem el magam. Képes lettem volna rendelni még vagy három kört, csak hogy itt tornyosuljanak majd körülöttünk az asztalnál az italok. – Lehet itt majd később táncolni is, ha minden igaz, de úgy látom még elég kezdetleges a buli… - néztem körül kutató tekintettel, de nem láttam egyetlen ismerőst sem. Talán nem is olyan nagy baj ez, legalább minden figyelmemet Norahnak szentelhettem ma. – Jaj, Norah, hát én egyre büszkébb vagyok rád! – csaptam össze elégedetten a kezeimet, mert tényleg nem is találtam szavakat arra, hogy milyen nagy előrelépés volt ez nála. – Remélem, hogy ez az elhatározásod meg is marad a továbbiakban is! – böktem felé szigorúan az egyik ujjammal.
- Ha el akarnál csábulni, csak szólj nekem! Én majd visszatartalak! – erre akár mérget is vehetett volna, mert ha be akarna menni dolgozni, úgyis kitalálnék valamit, amivel el lehet terelni egy fiatal nő figyelmét. – Nem vagyok semmi jónak az elrontója! – emeltem meg megadóan a kezeimet, amikor közölte, hogy rám is inni kell majd. Hát igyunk, annál oldottabb lesz az este is, talán mind a kettőnk számára. Közben meg is érkeztek az italaink, amikre leadtuk a rendelést, úgyhogy megfogtam a kehelyszerű, cukrozott szélű poharat. Jó nagy adag volt, pont ahogy szeretem!
- Hé, nem szép dolog így kinevetni! – de azért én is vele együtt nevettem, mert tényleg mulatságos volt a dolog. – Állj, nem mentem még el semmire sem! – emeltem meg gyorsan a kezemet, mielőtt még itt belelovalta volna magát a sztori szaftosságába. – Előbb koccintsunk, aztán mesélek! – adtam meg az ultimátumot, és már tartottam is felé a poharat. Ha összekoccantak, kortyoltam egy nagyot, aztán letettem magam elé szépen, biztonságosan.
- Tehát, volt egy randi hirdetés. El sem akartam hinni, hogy még léteznek ilyenek, de olyan jó mókának tűnt, hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Fogalmam sincs, hogy milyen a pasas, de pár nap múlva fogunk találkozni, és akkor kiderül. Utána már bővebben is elő tudom majd adni, hogy mi volt. Nem ilyen villámrandis dolog lesz ez, hanem rendes randi, csak éppen vakrandi. – magyaráztam. – Lehet, hogy neked is ki kellene próbálni, még az is lehet, hogy valami jóra bukkanok! – vigyorogtam, ismét megfogva a poharat.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Szer. Május 03, 2017 9:33 pm
 



 


Norah & Trish
Ladie's Night


Szavai hallatán jó kedvűen felnevetek és megpróbálom elképzelni a jelenetet, mikor Trish ilyen erőszakhoz folyamodna. Tudom, hogy viccel, ugyanakkor azt is tudom, hogy, ha magamba fordultam volna és nemet mondtam volna erre a kiruccanásra, akkor fűt-fát megmozgatott volna, hogy kiszaggasson a lakásomból. Ebben biztos vagyok és igazság szerint, hálás is lettem volna érte. Viszont abból kiindulva, amiket nála beszélgettünk, inkább megtiszteltem azzal, hogy erőt vettem magamon és bele mentem a buliba. Amúgy is rám fér.
-Na erre a jelenetre kíváncsi lennék.- röhögök még mindig, miközben alaposan felmérem a helyet, ahol ma szórakozni fogunk remélhetőleg. A felhozatal igen vegyes. a dögös húszastól kezdve, a kétségbeesett negyvenesen át (nemtől függetlenül) van itt minden, úgyhogy tökéletes helyen vagyunk, mint két fiatal szingli nő.
-Nem tudom, mennyire kellene lerészegednem, hogy felmenjek a színpadra és a nem létező hangomon énekeljek.- kuncogok, már az elképzelésen is, mert bevallom őszintén, rendőrként soha nem koncentráltam igazán a hangomra. Állítólag egész jó, ami van, de én sosem éreztem annak, mert nem is láttam szükségét, hogy a hangom legyen számomra a legfontosabb. Aztán ki tudja. Lehet felfedeznének egy ilyen klubban aztán nagy sztár lennék. Na jó, ez még viccnek is rossz lenne.
-Rendben. Akkor kell még ital.- vigyorgok és már el is határozom, hogy amint megjelenik a pincér, szólok neki, hogy még hármat-hármat kérünk ugyanezekből, mert óhajtunk ma este pityókásra inni magunkat.
-Nem baj, én ráérek. Úgyis az az igazi, ha előtte van idő alapozni. Aztán jöhet a tánc a harmadik kör után.- mondom nagy bölcsen, mintha olyan sűrűn járnék el ilyen helyekre, na de volt ám olyan idő is, amikor tényleg minden hétvégén buliztunk a párommal az egyetemen. Végig nyomtuk a péntek szombatot és sokszor még hétköznap is mentünk. A régi szép idők...
-Igen, tudod... most végre úgy érzem, hogy tényleg vége a gyász időszaknak. Azt hiszem, most már képes lennék nyitni a világra vagy akár egy új férfi felé. Eddig elképzelhetetlennek tartottam, de mára elfogadtam, hogy nem is akarok ugyanolyat találni, mint a férjem volt és nem is tudnék, de ő sem akarná, hogy besavanyodjak. Szóval, élni akarok.- bokszolok nagy bátran a levegőbe és tényleg érzem, hogy ez most egy komoly elhatározás. Nehéz ez és nem is fogom elfelejteni a férjemet, mert örökké marad számára egy hely a szívemben, de egyszer biztos megjelenik majd valaki, aki méltó lesz, hogy betöltse a megüresedett helyet.
-Annyira örülök, hogy megismertelek, Trish és jó tudni, hogy számíthatok rád de ez oda-vissza igaz ám.- figyelmeztetem, mert én is elvárom, hogy amint bármi gondja lenne, szóljon és én rohanok majd segíteni. Sajnos, a munkám meg a gyászom miatt -na és persze az idegen városnak köszönhetően-, minden barátomat elvesztettem. Nem végérvényesen, mert, ha beszélnék velük, nem küldenének el a francba, de... ők a múltam. Minden a néhai férjemre emlékeztetne velük kapcsolatban, Trishben viszont a jövőt látom és az új dolgokat.
-Ne haragudj, de tényleg nem gondoltam, hogy meg is csinálod, amiről beszéltünk.- röhögök még mindig és tudom, hogy szemét dolog, de képtelen vagyok visszatartani. Oké, az is lehet, hogy Trish pont egy ilyen randin találja meg a nagy szerelmet, de akkor is furcsa. Meg van viszont a logikája is, hiszen az ilyen vakrandikra is elmehet épp egy olyan pasi, aki nem kíváncsi a divat macákra, akik csak a pénzére hajtanak, hanem igazi nőt akar, aki ugyanezen okokból pont ott lesz egy ilyenen. Nem tudom.
-Elnézést. Kérnénk még fejenként három italt. Ugyanez legyen vagy variáljunk kicsit?- pillantok kérdőn Trishre, mert szívem szerint nekem tökéletes lesz egész estére a fehér orosz de lehet, hogy ő szeretne mást is megkóstolni. Minden esetre, ha kiderül, akkor leadom a rendelést.
-Oké, oké.- mosolygok még mindig, majd a koccintásra koncentrálok és rögtön utána jól meg is húzom az italom. Jól esik. Nem olyan függő módon, hanem olyan "végre szabadnak érzem magam" módon. Mintha egy hat tonnás teher került volna le a vállamról. Jól érzem magam végre.
-Hát kíváncsi leszek, hogy mi fog kisülni abból a randiból, de sok sikert kívánok neked. Komolyan.- nézek rá őszinte ábrázattal és végre a röhögést is meg tudtam szüntetni, mert most semmi viccesről nincs szó. Trish magánéletéről beszélgetünk, ami legalább olyan pocsék, mint az enyém, holott ő is megérdemelne már egy remek férfit.
-Olyan pasi nincs egy vakrandin, amilyet én szeretnék. Sőt. Alig látok jó pasit.- fintorgok, mert valamiért úgy érzem, hogy a jó pasi kihaltak egy ideje és én legutóbb, csak véletlenül fogtam ki valamelyik utolsó példányt.
-Viszont, az újdonsült társam... na ő jó pasi, de ritka pocsék a stílusa. Morcos, mogorva és fura. Nem tudom. Még nem nagyon volt időm kiismerni.- hozom szóba Gabrielt, ha már pasikról van szó, mert úgy maga a férfi nagyon bejön. Jóképű, izmos -ez még ruhán keresztül is látszik rajta-, vesébe látó tekintete van és úgy általában szexi, de a stílusát nem tudom, hogy képes leszek-e hosszú távon elviselni. Nem szeretem a mogorva embereket.
-Tényleg, és mi van a betegeddel? Vagyis, Willoughby nyomozóval?- vonogatom kíváncsian a szemöldököm, hiszen legutóbb arról beszéltünk, hogy a pasas vonzó, de a stílusa neki is pocsék. Úgy tűnik, ez egy ilyen világ. Aki jól néz ki, az elviselhetetlen, aki meg cuki, az ronda, mint a bűn. Oké, tudom a lelke lehet szép valakinek, de nehéz a szép lelket szeretni, ha amúgy meg hányingerem van, ha ránézek az illetőre...
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Szer. Május 03, 2017 10:54 pm
 



 

Nem árultam el neki, hogy azért nem vagyok éppen kezdő a közelharc terén. Valószínűleg annyira jó sem, hogy kárt tegyek benne, de talán elrabolni még képes lettem volna. Csakis az ő érdekében, ugyebár, ezt ne felejtsük el! Így aztán csak sejtelmesen vigyorogtam rá, hadd legyen csak kíváncsi arra a bizonyos jelenetre. Reméltem, hogy sosem lesz szükség arra, hogy erőszakoskodnom kelljen a kimozdítása érdekében. Az nem lenne az igazi, és talán meg is haragudna rám egy ilyen miatt idővel.
- Lehet, hogy csak te érzed olyan borzalmasnak! Egyébként meg, részegen nem olyan jó muri. Összeakad a nyelved, és totális szívás az egész. Egyszer próbáltam, nem volt vicces, és az már tényleg zavarba ejtő, még ha te csak utólag jössz is erre rá! – magyaráztam neki roppant komolyan, vagy legalábbis annak látszatával. Gondoltam beavatom a kis kalandomba. Már elég régen volt, még az egyetemista éveim alatt, de eléggé megragadt. Nos, igen, nálam már akkor is szokás volt az efféle helyek meglátogatása, régi hagyomány ez számomra.
- Hát, ha én ebből még három kört iszok, akkor tényleg elég jó hangulatom lesz! – forgattam a szemeimet. Nem aggódtam emiatt, annyit talán még bírni fogok, de kelleni fog egy kis mogyoró, vagy valami, amit lehet az ital mellé ropogtatni. – Ennek szívből örülök. Nem hajt ugyan senki és semmi, hogy tovább lépj még az előtt, hogy valóban készen állnál rá, de ha tényleg nyitnál a férfiak felé, szerintem nagy lépés lenne. – nem akartam átmenni a pszichiáterbe, de akaratlanul is meg szoktam tenni időnként. Nem tehetek róla, na! – Rám számíthatsz, ha hirtelen ötleteid támadnak! – biztosítottam róla mosolyogva, abba meg most inkább nem mentem bele, hogy mennyire egyetértettem azzal, amit az előbb mondott. A megerősítésem nélkül is pontosan tudta szerintem, hogy milyen jók ezek a gondolatok.
- Rendben, ezt észben fogom ám tartani! – böktem a halántékomra játékosan, ezt akár fenyegetésnek is vehette. Én is örültem egyébként, hogy éppen ő toppant be a szomszédomba, a jó szomszédok mindig jól jönnek. A barátok meg pláne, és ha a kettő egy és ugyanaz, akkor az egy nagyon szerencsés helyzet tud lenni. – Én sem, bevallom! – ismertem be mosolyogva, jót derülve azon, hogy sikerült őt teljesen meglepnem. Legalábbis látszólag mindenképpen. – Igazából hirtelen ötlet volt, amikor megláttam a hirdetést. Gondoltam, miért is ne? Nem veszíthetek semmit, ha pedig valami bajom történik, van egy városnyi rendőr, akik a segítségemre siethetnek! – nem lett volna olyan vicces, ha valami balul sül el, de egyszerűbb volt poénra venni.
- Nekem jó lesz ugyanez, nem lenne szerencsés keverni ilyen mennyiségnél! – vélekedtem jókedvűen, amikor feltűnt a pincér mellettünk segítőkészen. – Illetve valami mogyorót, vagy effélét is kérnénk! – fűztem gyorsan hozzá. – Nem veszem túl komolyan, maradjunk annyiban. De én is nagyon kíváncsi vagyok, akár még egy tanulmányt is írhatnék belőle, ha nagyon munkamániás lennék. – nem is volt olyan rossz ötlet, csak éppen nem erre specializálódtam ugyebár. – Nem tudhatod soha, hogy ki jelenik meg a vakrandin. Lehet, hogy a herceged csakis erre vár! – festettem le a roppant bizalomgerjesztő jövőképet.
- Tudod, szerintem nagyon ritka, hogy olyanba botlunk, aki pont olyan, amilyenek az igényeink és az elképzeléseink erről. – szerintem az a férfi sem létezett, aki az én fejemben élt, amilyenre vágytam, de majd kicsit lentebb adom az igényeim, kicsit átformálom őket, és akkor talán lesz esély. – Hogy is hívják? – kérdeztem kíváncsian, ráncolva a homlokomat. – Úgy látszik, a rendőr férfiaknál ez afféle szakmai ártalom lehet… - utaltam arra, hogy az én „kedvenc” páciensemről is elmondhatók voltak ugyanezek a jelzők.
- Ó, ő pont olyan, mint a te társad! Éppen ezen gondolkoztam… - osztottam meg vele a korábbi gondolataimat. – Egyébként nincs vele semmi, jön minden héten a szokásos időpontban, és még mindig szörnyű, ahogy viselkedik. Nem veszi komolyan, és áh, felesleges is pocsékolni rá a szót! – legyintettem egyet. Ő is roppant vonzó volt, de az agyában akadtak hibák. Nem is kevés. – És mióta van neked társad? – kíváncsiskodtam, mert erről bizony még nem hallottam eddig.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Hétf. Május 15, 2017 3:14 pm
 



 


Norah & Trish
Ladie's Night


-Azt hiszem az éneklést akkor is passzolom inkább. Maradok az a háttérben tapsoló és röhögő statiszta, aki szoktam lenni.- vigyorgok továbbra is, mert valahogy tényleg elképzelhetetlen számomra, hogy a színpadon énekeljek. Valahogy nem is érezném helyesnek, hogy nyomozó létemre bohócot csináljak magamból. Mi lenne, ha utána pont az egyik nézőt kéne begyűjteni, az meg csak nézne és röhögne, hogy "Nem te énekeltél a múltkor olyan borzalmasan a bárban?".
-Lehet itt valami kaját is rendelni, nem? Valami laza harapnivalót a pia mellé.- pislogok a pult felé, hátha meglátom valahol kiírva, hogy hamburger vagy bármi, mert persze, én se akarok teljesen fejre állni. Pár hónappal ezelőtt még simán bírtam volna, de most már nem igazán.
-Nyitnék, de persze nem férjhez akarnék menni rögtön, csak... ismerkedni.- mosolygok, de ez ugye nem azt jelenti, hogy ma este épp az lenne a tervem, hogy bepasizzak. Most Trishel foglalkozok, ha már elhívott ide és jól akarjuk érezni magunkat. Na meg amúgy se akarok az a diszkóba járós pasivadász lenni, csak épp, ha adódna egy lehetőség, nem utasítanám el, ha szimpatikus lenne az a lehetőség.
-Na mondjuk ilyesmire még nem állnék készen. Jobban szeretem, ha összefutok valakivel és van lehetőségem eldönteni, hogy akarom-e látni még vagy sem. De ezeken a vakrandikon akkor is muszáj vagy jó pofát vágni, ha nagyon nem szimpi az illető. Legalábbis, nem sokan tudják őszintén megmondani az első percben, hogy "Bocs, ez nem fog menni".- vigyorgok közben, mert még elképzelni is rossz számomra, hogy egy olyan emberrel lenne muszáj leülnöm kajálni, akiről már két szó után meg tudom mondani, hogy se külsőre se belsőre nem okés. Nem hiszek ebben az álszent "a belső a fontos" dologban, hiszen, a külső az, amit először lát az ember. Anélkül nem mindig van esély arra, hogy bárkivel is beszélgetésbe elegyedjen az ember.
-Ez viszont tény. Csak egy telefonodba kerülne és erősítéssel mennék a megmentésedre. Viszont megbeszélhetünk egy mentési technikát is. Mondjuk, megcsörgetsz, ha nem jó a randi, én pedig felhívlak, hogy sürgősen jönnöd kell, mert meghalt az aranyhalam.- kuncogok, ahogy elképzelem, amint mi is átéljük ezt a filmes klisét, hiszen azokban szoktak így lerázni egy kellemetlen randi partnert. Mellesleg, egész jó taktika, de még mindig korrektebb szerintem, ha megmondja az ember, hogy nem és kész.
-Rendben.- bólintok, mikor a pincér megjelenik és egyetértünk abban, hogy nem kellene kutyulni az italokat, mert annak nem csak ájulás, hanem rókázás is lehet a vége, ahhoz pedig mi már öregek vagyunk. Még tinédzser korban, mikor az ember tesztelgeti az italokat okés, de ilyenkor már nem annyira.
-Lehet, hogy nem is lenne rossz. Írnál egy tanulmányt, ami segíthet másoknak, hogyan éljenek túl egy ilyen vakrandis estét.- bólogatok helyeslően, mert szerintem Trishnek jól menne az ilyesmi. Amúgy is szeret segíteni másoknak, szerelmi témákkal kapcsolatban pedig sokan tanácstalanok. Oké, hogy minden második újságban van valami csajos rész, ami ilyesmiről szól, de azokat sokszor csak valami hülye írja, hogy kitöltsék az oldalakat.
-Kétlem, hogy a hercegemet így találnám meg. Az én hercegem valami nagyon érdekes módon fog megjelenni, már, ha lesz egyáltalán, ami még a vakrandit is überelni fogja.- kortyolok is egyet ennek örömére, mert őszintén szólva, nem szeretem a nagyon váratlan dolgokat, de ugyebár az ilyesmi így szokott történni. A férjemmel más volt, őt az egyetemen ismertem meg és az inkább barátsággal kezdődött.
-Ez is igaz, de a vakrandi akkor se az én világom. Te már a munkád miatt is tudsz mindenféle lököttel toleráns lenni, de nekem felforr az agyvizem, ha olyan emberrel kell lennem, akit nem bírok.- sóhajtok egyet, mert ez akár egy rossz tulajdonságomnak is betudható. Pár percig még én is tudok toleráns lenni, de aztán elő jön belőlem a bunkó énem és képtelen vagyok nem éreztetni a másikkal, hogy rühellem.
-Gabriel Flanagan. Érdekes pasi és, ha nem lenne olyan harapós, még jóképűnek is mondhatnám.- sutyorgok, mintha valami nagy titkot árulnék el, de mit kéne ezen titkolnom. Valószínűleg az a mamlasz is tisztában van vele, hogy a csajok buknak az ilyen pasikra, csak épp a stílusa... érdekes. Remélem, hogy ez csak a kezdeti stádium és idővel elérem, hogy ne érezzem mindig úgy, hogy mindjárt leharapja a fejemet.
-Nem tudom mi történhet velük, de tény, hogy a legtöbbjük nem arról híres, hogy vicces figurák vagy életvidámak. Mondjuk, nehéz is ilyen meló mellett annak maradni.- magam sem tudom nekem, hogy sikerült megőriznem ezt a kicsit bohókásabb természetemet. Mondjuk munka közben nem szoktam megcsillogtatni, de a magánéletben igen.
-De ennek ellenére tetszik a pasi nem? Hát igyekezz rendbe szedni, hogy a tiéd lehessen a babér a végén.- vigyorgok szemtelenül, mert tudom, hogy sok jogom nincs ilyesmibe beledumálni, ugyanakkor tényleg hiszem, hogy ha valaki, hát Trish tud róla gondoskodni, hogy megváltozzon az a pasas. Addig kezeli, míg le nem vetkőzi a mogorvaságát.
-Csak pár napja. Közölte a főnök, hogy ő érzi, hogy mi jó csapat leszünk, de nem tudom. Nyomozónak remek, de nem bíznám rá az életem. Lehet, hogy ő maga ölne meg.- nevetem el magam, mert ez persze, csak vicc akar lenni, de tény, hogy nem úgy tűnik, hogy örülne Gabriel annak, hogy társat kapott. Sőt. Mintha az se tetszene neki, hogy nő vagyok, ami még inkább böki a csőrömet. Nem szeretem, mikor valaki pusztán azért tartja többre magát, mert nem az van a lába közt, mint nekem.
-Talán, csak be kellene jól rúgatni mindkét pasit, hogy normálisak legyenek.- röhögök, de valójában még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy beválna a dolog. Az alkohol csodákra képes, de persze, csak módjával.
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Kedd Május 16, 2017 11:41 am
 



 

- Jól van, nem erőltetem. De azért egyszer szívesen megnéztelek volna a színpadon! – hagytam végül annyiban, mert a végén többet nem fog velem jönni, ha ilyenekkel rémisztgetem. Már annak is örültem, hogy most kimozdult velem, nem akartam egyből ajtóstul rontani a házba. Az nem vallott volna rám, legalábbis úgy nem, ha a nagy általánosságot veszem. Azért néha kénytelen voltam szelíd erőszakot alkalmazni, főként a hozzám közelállókkal szemben.
- Gondolom lehet, nekem tökéletes lenne valami mogyoró, vagy ilyesmi is. Ha meg nekiállok egy kisebb vacsorát csapni, akkor meg igazán felesleges az alkoholra elszórnom a pénzt. – vigyorodtam el vidáman. Nem vagyok azért alkoholista, de tényleg kár lett volna belém, ha egyből felszívja valami normálisabb kaja. Egy kis ropogtatnivaló viszont mindig jól jön, afféle sörkorcsolyaként. Hiába nem sörözünk, azt majd egy más típusú helyen ejthetjük meg legközelebb, lazább körülmények között. De ma csinosan csajoskodunk, és ahhoz dukál a koktél, vagy legalábbis a sörnél elegánsabb ital.
- Figyelj, az rendben van. Szépen fokozatosan kell ezekkel a dolgokkal haladni, és akkor nem lesz gond. De remélem, hogy be fogsz számolni, ha találsz hozzá érdemes férfit! – böktem felé játékosan a mutatóujjammal. Mindenről szerettem volna tudni, és nem feltétlenül csak barátként. Jó az, ha azzal is tisztában vagyok, hogy rendőrként milyen a lelkivilága, mert ha úgy alakul, talán megelőzhetek egy kényszerkezelést magamnál. Amúgy sem lenne annyira jó, ha egy baráti kapcsolatot kéne figyelmen kívül hagynom egy óra erejéig. Talán nem is férne bele teljes mértékben, hacsak nem titkoljuk el.
- Egy vakrandin is van rá lehetőséged! – mutattam rá, jól szórakozva még mindig az elképzelésen. – Én elég toleráns és empatikus embernek tartom magam, de valószínűleg nem maradnék csak azért, mert úgy udvarias. Ha nagyon nem feküdne a dolog, lehet kimenteném magam, vagy egyszerűen megmondanám, hogy ez nem megy, és kész. – egyébként csak a szám volt most nagy, mert elképzelhetőnek tartottam, hogy ha benne lennék a helyzetben, megsajnálnám az illetőt, és végigülném a maradék időt is. Maximum nem lenne másik randi, de mindig van választásunk, én ezt szoktam mondogatni.
- Köszönöm, igazán figyelmes vagy! Reméltem, hogy számíthatok rád! – vicceltem el a helyzetet. – Ez egyáltalán nem is rossz ötlet… - és valóban el is gondolkoztam rajta. – Majd szólok, hogy melyik nap megyek, és ha hívnálak, akkor tudd, hogy ezért. – máris biztosabbnak éreztem magam a vakrandit illetően. Szerintem nagyon mulatságos lesz, legalábbis őszintén bíztam benne. – Tényleg nem lenne rossz, bár nem hiszem, hogy én vagyok erre a legalkalmasabb, a csapnivaló szerelmi életemmel. Meg attól tartok, a szakmai hírnevemnek sem tenne jót, ha ilyen komolytalan témában írnék, maximum álnéven. – eljátszottam azért a gondolattal, de nem éreztem magamban elég tehetséget ahhoz, hogy szerelem terén osztogassak csak úgy tanácsot a nőknek.
- Hát, nagyon kíváncsi leszek, hogy mi lesz, ha felbukkan. Mindenképpen számolj majd be róla! – kötöttem ki, mert mindent tudni akartam. – Egyébként az más, ha kezelek valakit, az meg megint más, ha magánemberként találkozok egy ismeretlennel. Akkor azért én sem vagyok olyan megértő. Bár annyira ideges azért nem hiszem, hogy lennék, hogy leüssem az illetőt. – nevettem el magam, ahogy elképzeltem a jelenetet. Nem voltam kifejezetten hirtelen haragú, de azért nem volt végtelen sem a türelmem.
- Azt hiszem, hogy sejtem kicsoda. – gondolkodás közben összeszűkültek egy pillanatra a szemeim. – Ilyen szőkés, ugye? – próbáltam beazonosítani, hogy kiről is beszélünk pontosan, de erős volt a gyanúm, hogy jóra gondoltam. – Igen, sokan látnak olyasmiket, ami észrevétlenül is megviseli a lelküket, és csak későn döbbennek rá, hogy ők sem készültek kőből… - fejtettem ki a véleményem a rendőr férfiak természetével kapcsolatban. Annak örültem, hogy Norah nem vált még ilyenné, és reméltem, hogy nem is fog. Kár lett volna érte. – Áh, nem hiszem, hogy még utána is kezdenék vele. Túl macerás, túl kiszámíthatatlan. – legyintettem egyet, amikor Rickről beszélgettünk.
- Ó, hát akkor még nagyon friss a dolog! – máris lecsaptam az új témára, ami nem az én páciensem volt. – Azt azért nem hiszem, de valószínűleg nem örül neki, hogy kapott egy társat. És te, hogy állsz a dologgal? – kérdeztem, mert ez azért jobban érdekelt. – Sokan szeretnek inkább egyedül dolgozni… - ezt tapasztalatból tudtam. – Willoughbynál ez nem szükséges. – húztam el a számat, és ennyit is csak azért árultam el, mert nem feltétlenül volt titok az őrsön, hogy a nyomozónak néha meggyűlik a baja az itallal. – Hidd el, rajta az alkohol sem segít. Egyszerűen képes annyira kihozni a sodromból, mint senki más… - azért, hogy ne bosszankodjak ezen, inkább ittam egy kortyot a koktélomból. – És nálatok volt már vita? – újra eltereltem a szót, ha már így visszaterelődött észrevétlenül.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Kedd Május 23, 2017 10:29 am
 



 


Norah & Trish
Ladie's Night


-Egy másik életben talán sikerülni is fog, de most biztos nem fogok színpadon ugrálni. Még a suliban is utáltam az ilyesmit.- röhögök, ahogy eszembe jut, hogy az iskolai rendezvényeken is, mikor fel kellett lépni az osztállyal, legszívesebben elmenekültem volna mindig. Nem kifejezetten szeretek a középpontban lenni.
-Jól van. Akkor mogyoró.- bólogatok mosolyogva és nem is tartom rossz ötletnek, hogy ilyesmit kérjünk. Amúgy is jó cseverészés közben majszolgatni valamit. Filmezéskor is mindig szoktam valamit eszegetni, hol popcornt, hol mogyorót vagy valami hasonlót.
-Mindenképp szólni fogok, ha összehoz a sors valakivel. Gondolod, hogy nem újságolnám el neked?- vigyorgok, hiszen az lenne szerintem az első dolgom, hogy, ha nem is személyesen mondanám el, de felhívnám Tirsht, hogy elmeséljem, milyen jó volt XY-nal a randi. Ez amúgy is olyan dolog szerintem, amit az ember minimum a barátjával meg szokott beszélni. Sokszor amúgy is több mindent lát egy külső szemlélő, mint például a hapsi viselkedéséből Trish lehet el tudná mondani, hogy mennyire van esély arra, hogy komoly dolog is lehet belőle.
-Inkább elkerülöm az ilyen kellemetlen helyzeteket, de aztán ki tudja. Ha nem jutok hónapokig semmire, akkor lehet, hogy én is beülök egy ilyen vakrandira.- kuncogok, mert bár hülyeségnek tartom de, ha mást nem, röhögnék egy jót a dolgon. Főleg, ha kifognék valami őrültet.
-Na látod! Hidd el, az ilyesmi jól jöhet, ha tényleg annyira vészes a helyzet. Felhívsz és már le is léphetsz, ha annyira kényelmetlen a randi. Nem muszáj neked két órát ücsörögni valakivel, akiről már amúgy is tudod, hogy egyáltalán nem az eseted.- mert hát mire is valók a barátok? Hogy kisegítsenek a pocsék helyzetekből, szóval én szívesen vállalnám ezt a szerepet. Sőt. Még jót röhögnék utána és hetekig szívnám Trish vérét a rosszul sikerült randija miatt. Na jó, ennyire azért nem lennék gonosz... vagy igen?
-Akkor álnéven írj a tapasztalataidról. Már szimplán azért is jó lehet, mert talán, ha leírod te is másképp látnád a dolgot, meg hát megmosolyogtatnál biztos pár embert az élményeiddel.- nem akarom én ráerőszakolni a dolgot de, ha már el akar járni ilyen vakrandikra, akár haszna is lehetne belőle. Na és persze, segíthetne sok más embernek a tapasztalataival.
-Szólni fogok, már, ha tisztában leszek vele, hogy az illető az a nagy betűs ő. Sok embernél megesik, hogy nem jön rá elsőre, hogy kivel is hozta a sors, csak utóbb esik le neki. Lehet én is így járok majd.- gondolkozok el picit a dolgon, hiszen könnyen lehet az is, hogy már ismerem melóból, a sarki boltból vagy akárhonnan azt a valakit, akivel majd idővel kialakulhat valami.
-Szerintem te nem tudnál senkit bántani. Ellentétben áll a természeteddel. Hiszen csupaszív ember vagy.- mosolyodok el és valóban, így is gondolom. Legalábbis, ahogy én megismertem Trisht, nem tudnám róla elképzelni, hogy bárkivel is gonosz, aljas vagy szimplán bunkó tudjon lenni. Bár ki tudja, mennyire képes kihozni a sodrából ez a Willoughby is például.
-Szőke, igen. Félhosszú haja van meg szakálla is. Jóképű pasi, ezt bármikor bárhol aláírom, de... nem tudom, jól ki fogunk-e majd jönni.- sóhajtok egyet a fejemet csóválva, mert nem hiszem, hogy velem olyan nehéz lenne szót érteni, mégis, Gabriel valahogy úgy áll alapból hozzám, mintha maga a Sátán lennék. Épp csak feszületet nem tart felém.
-Idővel majd kiderül. Lehet, hogy aztán, ha nem a pszichiátereként eltöltenél vele egy kis időt, teljesen más lenne a dolog. Mindenkinek kellemetlen, ha a gondolatairól kell mesélnie valakinek, a pasiknak meg ez pláne nehéz. Nem könnyen megnyíló típusok. Azonnal bekapcsol a védelmi mechanizmus, ami általában a viccelődés meg a bunkózás és akkor úgy biztonságban érzik magukat.- legalábbis, nekem ez a tapasztalatom. Kevés olyan férfi van, aki szívesen elmondja szíve rejtett zugában lévő érzelmecskéit, mert a legtöbbjük úgy érzi, hogy az nem macsós, ha érzelgősködnek. Pedig, nekik is van lelkük, amit ápolgatni kell és éppenséggel ez a szakma pont az a szakma, amiben történnek olyasmik, amit igen is, fel kell valahogy dolgozni. Sokszor pedig ez nem is megy egyedül.
-Én meg pont, hogy szeretek mással együtt dolgozni, mert azt vallom, hogy több szem többet lát. Egyedül nehezebb ötletelgetni, hogy merre tovább, mint egy másik emberrel. Kifejezetten örülök, hogy kaptam magam mellé egy fix embert, mert eddig minden ügyhöz újabb és újabb embereket dobálgattak mellém.- ami igen rossz volt, hiszen, mire egy hullámhosszra kerültünk volna valakivel, addigra mindig vége lett az ügynek és mindenki ment tovább. Az lenne csak nagy szívás, ha kiderülne, hogy épp Gabriel az, akivel nagyon nem tudunk egy hullámhosszon lenne és épp őt kaptam fix partnernek.
-Na és nem gondolkoztál el rajta, hogy ő miért tud kihozni a sodrodból?- pillantok Trishre sokatmondóan, hiszen elég sokszor hallottam már olyasmiről, hogy épp azzal volt aztán nagy a szerelem, akit eleinte meg tudott volna fojtani az ember.
-Talán, épp azért tud felhúzni, mert nagyon tetszik neked.- mert hát a gyűlölet és a szeretet közt is, csak egy centi a határ. Talán ez igaz a dühre is, de nem akarok én itt filozofálgatni, főleg nem egy pszichiáter mellett. Miért osztanám én neki az észt? Pont, hogy ő van tisztában leginkább az ilyen dolgokkal, ugyanakkor lehet, hogy épp ezért nem tud saját magával kapcsolatban összefüggéseket meglátni.
-Dehogy. Örülök, ha két szót váltunk egyáltalán, mert nem valami beszédes fajta. A mostani ügyünk elején is, csak addig beszélt huzamosabb ideig, amíg elmondta, hogy mi a helyzet.- vonok vállat, mert persze, elég rosszul esik, hogy fogalmam sincs miért, de ilyen elutasító velem. Mindig jól kijöttem a társaimmal, ha nő volt, ha férfi. Idővel olyanok lettek, mintha a testvéreim lennének és együtt jártunk meló után sörözni. Ehhez képest itt van Gabriel, aki rühell és a legkevésbé tudnám elképzelni, hogy sörözni menjünk.
-Lehet, jól el kéne gyepálni mind a két pasit és akkor helyre rázódnának.- kuncogok, ahogy elképzelem, hogy Trish és én, mint valami női bosszúálló banda, kikötöznénk Gabrielt és Ricket, hogy aztán jól elverjük őket, mintha CIA-s vallatáson lennének.
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Kedd Május 23, 2017 2:07 pm
 



 

- Fogalmam sincs. De örülök, ha úgy döntesz, hogy beavatsz! – mosolyogtam rá szívből jövően, mert örültem volna neki, ha tényleg kialakul közöttünk egy barátnői viszony. Már most is jó úton jártunk felé, de azért még mindig nem volt olyan, mintha évek óta csinálnánk közösen dolgokat, meg mindenféle közös témánk lenne. És még így is lesz olyan dolog, amiről soha nem beszélhetek majd Norahnak, még úgy sem, hogy egyébként ő is rendőr.
- Ha meg esetleg kipróbálnád a villámrandit is, csak szólj nekem! Szerintem nagyon vicces lenne, ha egymás mellé beülnénk, és utána megvitatnánk az előző partnert. – vigyorodtam el én is szélesen, ahogy elképzeltem a dolgot. Még sosem jártam egyébként ilyenen, de éppen annyira elgondolkoztam rajta, mint a vakrandin is, amibe végül mégiscsak belevágtam. De ez olyannyira vak volt, hogy még csak nem is ismerős boronált össze valakivel, hanem egy teljesen idegen fazonnal terveztem találkozni. Ennyi erővel ismerkedhettem volna az utcán is, de az valahogy sosem volt az én világom.
- Igen, ez igaz. Bár sokszor ücsörgök olyanokkal egy órát, akit egyáltalán nem kedvelek, de mégis muszáj. Kibírom, edzett vagyok, de azért jól jön a mentőkötél, ha tényleg annyira gáz lenne a dolog. – fintorogtam egyet akaratlanul is. Azért sok páciensem volt nagyon nehéz eset, akikkel még így sem tudtam sokszor mit kezdeni egyből. Tényleg hozzászoktam már az ilyesmikhez, de ettől függetlenül még nem kellet mazochistának is lennem. Ha meg is bántom vele a másikat, mert annyira átlátszó a kifogásom, akkor is csak magára vethet, amiért nem elég szórakoztató társaság, nem? Persze az ilyesmi annyira relatív, és olyan sok minden befolyásolhatja az ember adott hangulatát, hogy hajlottam arra, hogy ne álljak fel csak úgy akkor sem, ha tudom, hogy nem lesz folytatása.
- Még meglátom majd. Nem tudom, hogy mennyire van tehetségem az efféle írásokhoz. A szakmai nem gáz, de ez teljesen más terep. – vallottam be a kétségeimet a dologgal kapcsolatban. Azért lehet, hogy egy próbát tényleg megérne, és még rá is jönnék, hogy jó vagyok az írás terén. Elkezdhetnék titokban önsegítő könyveket kiadni, és még ki tudja. – Sosem lehet tudni, Norah! Ha sok múlna rajta, hidd el, tudnék ártani másoknak. De nyilván nem ilyen szélsőséges esetre gondoltál. – mosolyodtam el én is, és azért a bók is jól esett. Igyekeztem egyébként tényleg mindig barátságos és megértő lenni másokkal. Akkor is, ha nem volt könnyű.
- Szerintem adj időt magatoknak, és az majd megoldja a rejtélyt. – mármint annak a rejtélyét, hogy jól kijön-e majd az új társával. – Vannak nehéz esetek, de szerintem előbb-utóbb a legkülönbözőbb emberek is képesek összecsiszolódni, ha tényleg akarják, vagy ha olyan közös élményben van részük. Márpedig a ti munkátokban ez nincs kizárva. – sóhajtottam kicsit aggodalmasan. Elég volt csak arra gondolni, hogy a mi első találkozásunk miként alakult, bár azt hiszem, ez teljese más tészta. Mi alapvetően is szimpatizáltunk, nem a veszély kovácsolt össze. Az csak lökött egyet rajtunk, azt hiszem. Talán velük is így lesz.
- Attól még nem játssza meg magát, ő ilyen. – lehet, hogy rosszabb a helyzet, ha átlépi az irodám küszöbét, de nem sokkal lehet másabb magánemberként sem. – Valószínűleg akkor is így viselkedne, ha nem terápián találkoznánk. – vélekedtem, de persze teljesen biztos nem lehettem benne még így sem. – Nos, igen, valamilyen szinten a biztos pont biztonságérzetet nyújt, és csapatként jobban működhettek. De vannak a tipikus magányos farkasok, akik ezt nem hajlandóak elismerni, és meggyőzik saját magukat is arról, hogy nekik egyedül jobb, és a másik csak hátráltatja őket. – nem szerettem az ilyesmit, és nem egyszer kerültek már hozzám ilyen miatt mások is. Mindig próbáltam megértetni velük, hogy a csapatmunka nem mindig átok.
- Nem, ilyenekre nem gondolok. – vigyorodtam el, mert sejtettem, hogy hová akar kilyukadni. – Vannak olyan bosszantó emberek, akik még a világ legnyugodtabb emberét is képesek lennének feldühíteni. – rántottam egyet a vállaimon könnyedén, belekortyolva az italomba. – Mások is tetszenek, mégsem húznak fel. – bár tény, hogy volt ebben valami, tényleg helyes fickó volt Rick, csak nagyon idegesítő a maga módján.
- Nem túl szórakoztató társaság akkor. Biztos vagyok benne, hogy történt vele valami, ami miatt ilyen lett. Ok nélkül senki nem lesz ennyire zárkózott és elutasító másokkal. – fejből nem tudtam, de bármikor utána tudtam nézni, ha nagyon akartam. Nyilván Norahnak nem mondhatnám el, de én legalább tudnám, hogy miről van itt szó. – Szerintem az agyukat kéne átmosni, és azzal többet érnénk. Erre igyunk! – vigyorodtam el, megemelve a poharamat felé. Idő közben ugyanis megérkezett a rendelésünk, és a mogyoró is, amibe kisvártatva bele is markoltam. – Azért annak mindenképpen örülök, hogy ma itt nem bukkanhatnak fel. – egyik sem volt az a típus, legalábbis így sejtettem.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Kedd Május 23, 2017 2:56 pm
 



 


Norah & Trish
Ladie's Night


-Már miért ne avatnálak be? Nem nagyon van más, akivel ilyesmi dolgokról fecseghetnék, pedig olykor jó kibeszélni ezeket.- mosolyodok el és bár Trishel még nem régóta barátkozunk, mégis szívesen megosztanék vele ilyen infót, ha úgy alakulna, hogy randizgatnék valakivel. Az lenne szerintem az első dolgom, hogy elújságolnám neki és nem azért, hogy felvágjak, hanem, hogy akár tanácsot is adhasson, mit merre tovább és hogyan, mert ciki vagy sem, elég régen voltam utoljára randizni.
-Na jó, abban még talán benne is lennék. Legalább röhöghetnénk egy jót, csak az lenne gáz, ha egy jó pasi lenne össz-vissz és mindkettőnknek az tetszene.- vigyorgok, pedig szerintem az cseppet sem lenne vicces szituáció, bár csak nem lennék olyan pancserek, hogy épp csak egy szál épkézláb fazon lenne egy ilyen villámrandin.
-Igaz. Majdnem el is felejtettem, hogy neked ez szakmai ártalom. Nem is értem, hogy bírod, hiszen egy-két ember tényleg elég idegesítő tud lenni.- csóválom a fejem, mert nekem sokszor már az is sok, mire kihallgatok valakit, aki egy tapló és nem akarja beadni a derekát. Legszívesebben a székkel verném agyon olyankor az illetőket, szóval nincs valami jó türelmem az ilyesmi dolgokhoz.
-Neked kell tudni, nem akarlak én rábeszélni semmire.- mosolygok szelíden, mert hát, ha nem lenne kedve írni, akkor úgyse írna, de szerintem az emberek szeretnek ilyesmiről olvasni főleg, ha abban van pár jó tanács is randizással kapcsolatban. Hiába a civilizáció, a randevúkhoz még mindig nem értenek sokat az emberek.
-Jó, nem is olyasmire gondoltam, hogy még egy késes gyilkossal is cuki lennél, mert biztos vagyok benne, hogy, ha a helyzet úgy kívánja, te is veszélyes tudnál lenni, de úgy általában ahogy én látom, mindenkivel kedves vagy és ez jó.- legalábbis irigylem az olyan embereket, mint ő, mert én nem tudok mindenkit tolerálni. Sőt. Általában, akit nem kedvelek, azt el is kerülöm jó messziről, mert tudom, hogy már a hangvételemről lehet érezni akaratlanul is, hogy utálom, mint a sz*rt. Nem tudom eljátszani, hogy kedvelek valakit, ha amúgy legszívesebben össze-vissza rugdosnám.
-Nem arról vagyok híres, hogy feladom, szóval, ha rajtam múlik Gabriel marad a társam, amíg meg nem öljük egymást és azon leszek, hogy rájöjjön, igenis, nő létemre is nagyon jó nyomozó vagyok.- adom elő határozottan és így is érzem. Tudom, hogy kételkedik bennem a pasi és most úgy érzi, hogy egy koloncot kapott a nyakába. Valószínűleg én is így éreznék, de idővel ez majd változni fog.
-Pár rázós helyzet biztos segíteni fog összecsiszolódni, ebben igazad van.- bólogatok, mert sokszor pár veszélyes eset után könnyebben megnyílik mindenki, főleg, ha a társa mentette meg az életét. Mondjuk azért nem kívánom, hogy ilyesmi rázós helyzetben legyen részünk akármikor is -még, ha elkerülhetetlen, akkor is-, de örülnék, ha idővel jó partnerek lennénk.
-Hát ezt, csak akkor tudnád meg biztosan, ha találkoznál vele mondjuk a boltban véletlenül vagy randira mennétek.- vigyorodok el, mert bár nem ismerem azt a Willoughby-t, de azt tudom, hogy meglehetősen jó vágású fazon. Mondjuk ez nem mentesíti az alól, ha bunkó, de azért én kideríteném biztosan, hogy máskor is az-e vagy ez csak a kötelező beszélgetésekkor igaz.
-Hát szerintem Gabriel is ilyen, de majd idővel felnyitom én a szemét, hogy nincs igaza.- kortyolok kicsit a poharamból, mintha csak ahhoz gyűjtenék épp erőt, hogy ezt megvalósítsam, de még magam sem tudom, mi lesz velünk. Tényleg csak most jövök rá, mennyire kicseszett velem a főnök. Vagy épp tudta, hogy érdemes rám bíznia ezt a nemes feladatot, mert el fogok vele bírni? Franc se tudja.
-Hát nem tudom, mennyire érvényes harminc körül a pasikra az ovis udvarlási szokás, de én azért elgondolkoznék rajta, hogy nem-e azért húz fel mindig téged, mert amúgy tetszel neki, csak nincs mersze eléd állni ezzel. Hiszen, te vagy a pszichiátere. Minden ciki kis dolgáról tudsz az aktájából és biztos úgy gondolja, hogy csak egy idióta beteget látsz magad előtt, ha rá nézel. Vagy legalábbis, nekem ez megfordult most a fejemben, hogy ilyesmiről is lehet szó.- na jó, nem én vagyok a pszichiáter, de szeretek kotorászni az emberekben -nem úgy, mint Nyssa- és megpróbálni összerakni a kis puzzle darabkákat, hogy ki, mit, miért csinál. A férfiaknál meg amúgy is meg van a hajlam erre a "meghúzom a hajad, mert tetszel" dologra.
-Idővel majd megpróbálom kipuhatolni, hogy mi a helyzet a pasival, de most inkább igyunk akkor az agymosásra!- emelem fel a poharam én is vigyorogva, majd a koccintás után kortyolok is jó párat.
A pincér közben megérkezik az italunkkal na és persze a mogyoróval, amit mondjuk én most nem nagyon kívánok, de még eljöhet az ideje, hogy szükség lesz rá, ha így folytatom az ivást. Kellemesen ég már az arcom, ami mondjuk jó. Alapból jó ez az este, hogy kicsit lazítunk végre. Szerintem Trishre is ráfér.
-Jézusom, még csak az kéne. Ne is mondj ilyet.- forgatom a szemem ijedten, de aztán elnevetem magam. Még a gondolata is kiakasztó annak, hogy Willoughby és Flanagan besétálnak ma ide. Annyira abszurd lenne.
-Ők inkább olyan sörözős-billiárdozós kategóriák lehetnek, nem?- pislogok érdeklődve Trishre, mert lehet, hogy ő másképp látja, de például Gabriel az a tipikus poros, cigifüstös kis kocsmában ücsörgő fazonnak tűnik nekem. Ricket mondjuk el tudom képzelni akár sztriptízbárban is, de kétlem, hogy ilyesmi helyekre járna.
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Kedd Május 23, 2017 9:08 pm
 



 

- Hát, ezen a téren bármikor számíthatsz rám. – biztosítottam mosolyogva, mert én aztán tényleg vevő voltam mindig egy kis lányos csevegésre. Abból hátrány sosem származhatott, ha az embernek vannak barátai, és megoszthatja velük a gondolatait, már ha éppen akadnak olyanok, amiket szeretne kibeszélni. Jó, nekem persze ott volt Holly is erre a célra, de attól még lehettek mások is körülöttem.
- Miért kell mindig a legrosszabbra gondolni? – nevettem el magam a felvetésre, hogy ugyanaz a pasas tetszene meg nekünk. – Egyébként magamat ismerve valószínűleg önként mondanék le róla, ha látnám rajtad, hogy tetszik. Ne, ne is mondj semmit, úgyis tudom, mit gondolsz erről! – vagy legalábbis sejtettem, hogy ellenkezne, de ha eleve nem jön rá, hogy nekem is tetszett az illető, nekem meg még időben feltűnik ez vele kapcsolatban, akkor nem lehetett semmi gond. De a helyzet attól még így állna, ez biztos.
- Megszokás kérdése az egész. De azért nem való mindenkinek ez a szakma. – ettől függetlenül könnyed mozdulattal legyintettem egyet, mert kár volt túlgondolni. Én ilyen kis türelmes és toleráns típus voltam, valószínűleg ez már alapvetően is a véremben volt. A rossz élet pedig ezen mit sem változtatott, és ennek szívből örültem. Rossz lett volna, ha Holly vagy én gátlásossá válunk, és magunkba fordulunk annak idején. Talán csak egymásnak köszönhetjük az ép eszünket. - Tudom én, hogy nem rábeszélni akarsz, de egyébként meggondolandó. Még meglátom, hogy mikor lesz időm erre, vagy mikor gyűlik össze elég tapasztalatom ahhoz, hogy papírra vessem a gondolataimat. – azt magamban már elhatároztam, hogy határozottan neki fogom ajánlani, és majd nézhetem, hogy milyen arcot vág egy randizási tippeket adó könyv ajánlottjaként.
- Pedig manapság a kedvességet nem tartják túl sokra. – rebbentek ismét mosolyra az ajkaim, ám ezúttal szelídebben. – De én igyekszem önmagamat adni még így is, ha meg valaki alábecsül, az már nem az én gondom, ugye? – már csak azért is megtanultam megvédeni magam, hogy soha többé ne érezzem magam veszélyben. Nem akartam kiszolgáltatott és sebezhető lenni még egyszer, és ehhez az elgondolásomhoz ragaszkodtam is. Nem tudtam, hogy ezt valaha is el fogom-e mondani Norahnak, vagy akár bárki másnak. Nem is számított annyira.
- Azért, ha kérhetem, ne cibáljátok meg nagyon egymást, mert a végén még jöhettek hozzám páros terápiára. Elég vicces lenne, de nem akarom, hogy alig bírjam visszatartani a nevetést, oké? – cukkoltam egy kicsit, csak úgy szeretetből. Egyébként, ha valami olyan történt volna közöttük, valószínűleg tényleg jönniük kellene. – Annyira viszont ne legyen rázós, hogy bajotok essen! – persze tudom én, hogy mindez nem rajtuk múlik, de jól esett elmondanom. Mintha ez bármit is befolyásolhatna.
- Az utóbbi veszélye nem áll fent, de a boltban még összefuthatunk, már ha egyáltalán jár bevásárolni. Erre sem vennék mérget… - ingattam a fejemet rosszallóan, mert tényleg komolyan gondoltam ezt a dolgot. – Szerintem menni fog, ha kaptok még egy kis időt együtt. Rá fog jönni, hogy jó az, ha valaki védi az ember seggét a rázós helyzetekben. – tényleg így is hittem, és ezért megemeltem Norah felé a poharamat. Biztosan kitartó lesz hozzá annyira, hogy véghez vigye, amit szeretne. Én szurkoltam, ennyi biztos.
- Ugyan! – nevettem el magam. – Már bepróbálkozott, neki nincsenek olyan gondjai, hogy ne lenne mersze valamihez. Folyton kísérti a halált, szerinted majd pont ez akadályozza meg? Már közölte velem, hogy szeretne velem együtt vacsorázni valahol, de szépen elutasítottam. Ő a páciensem, ilyesmi nem fér bele. – lehet, hogy ezt nem kellett volna senki másnak elárulnom, de hát gondoltam ezt megoszthatom azért vele. – Szerintem is! – mert az ivás most sokkal jobb elfoglaltságnak tűnt, mint boncolgatni a pasik témáját. Még akkor is, ha egyébként szórakoztatónak találtam.
- De, szerintem is az illik hozzájuk. Mint két favágó, vagy cowboy. Olyanok. – bólogattam, mélyen egyetértve vele. – Bár, az igazat megvallva szerintem Willoughby nem jár ilyen helyekre senkivel sem. Ő a legmagányosabb farkas, akit valaha láttam. – egy picit azért sóhajtottam. – A te Gabrieledről már nem tudok nyilatkozni, de majd hátha összefutok vele a konyhában az őrsön, és akkor jól megnézhetem magamnak. – vigyorogtam szélesen, aztán inkább a poharam védelmébe bújtam. – Ugye táncolunk majd? – pillantottam a gyülekező emberek felé, néhány újabb mogyorót dobva a számba.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
Kedd Május 23, 2017 9:47 pm
 



 


Norah & Trish
Ladie's Night


Nem tudom, mi lenne most velem, ha Trish nem lenne, vagyis, ha aznap nem sétáltam volna át hozzájuk. Örülök, hogy akkor rászántam magam, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy még most is ott kuporognék a házamban és dolgoznék valami ügyön, amit ép eszű ember nem csinál a szabad estéjén.
-Tudom, tudom.- mosolyodok el és hálásan pislogok Trishre. Jó barátra találtam benne és ezért mindig hálás leszek, valamint visszafelé is működnek ám ezek a dolgok. Tőle is elvárom, hogy bármikor hozzám forduljon, akármilyen gondja is legyen.
-Mert, ha a legrosszabbra felkészülsz, akkor már csak kellemes meglepetés érhet.- nevetem el magam, de tényleg ezt vallottam mindig is. A rosszra kell felkészülni és akkor nem éri csalódás az embert. Persze, ez nem azt jelenti, hogy mindenhez félve kell hozzáállni, mert annak meg semmi értelme. Csinálni kell mindent gőz erővel, csak számolni kell azzal, hogy ez meg az is megtörténhet akár.
-Nem, nem. Én mondanék le róla a te javadra.- ellenkezek azonnal, mert valahogy sejtettem, hogy ezt fogja mondani. Amilyen jótét lélek, tudom jól, hogy ezt tenné, sőt, a nyakamat tettem volna rá, hogy ez lesz a reakciója.
-Ahogy az enyém sem. Szerintem, ez minden szakmára érvényes.- vigyorgok, hiszen nem véletlenül lesz valaki az, ami. Azok a tulajdonságok vannak meg benne, melyekkel rendelkezni kell az adott szakmához. Én például pék se lennék, mert egyrészt nem köt le a sütögetés, másrészt pedig utálok korán kelni.
-Hát kíváncsi leszek rá, ha végül írni fogsz. Lehet, hogy megspórolnál nekem végül egy rakás kellemetlenséget, ahogy sok más embernek is.- kuncogok, mert valóban, emiatt tényleg jók az ilyen irományok. Az ember talán kevésbé égeti le magát egy randin vagy épp fel tud készülni, hogy mégis milyen témákról érdemes beszélgetni.
-Maradj is az, aki vagy. Ha pedig valakinek ez nem tetszik, akkor bekaphatja.- kacsintok vigyorogva, de tény, hogy nem szabad senki miatt visszafogni magunkat. Borzalmas lehet. Mintha az ember börtönben élne, vagy nem is tudom. Sosem szabad önmagunkat feladni semmiért és senkiért.
-Hát az tényleg nagyon durva lenne. Főleg, mert tudom, hogy Gabriel még a terápia gondolatától is kiakadna. Legalábbis, ahogy eddig megismertem, nem hiszem, hogy híve lenne az ilyen beszélgetéseknek.- nem irigyelném Trisht, ha ilyesmire kerülne sor és bár eleinte biztos jót röhögne rajtunk, később már nem hiszem, hogy olyan jó kedve lenne.
-Azt sajnos soha nem tudhatjuk előre, de mindig igyekszik mindenki okosan csinálni a dolgokat. Senki se akar kamikaze lenni.- sóhajtok, hiszen, ha valami rossz ebben a munkában az az, hogy minden egyes nap, ha terepre megyünk, meg van rá az esély, hogy az az utolsó napunk. Ez ennek a melónak a veszélye és mi vállaltuk ezt.
-Tudod, jót röhögnék, ha végül kiderülne, hogy amúgy egy tök normális fószer, csak megjátsza az idiótát.- csóválom a fejem röhögve, mert szinte árad Trishből az ellenszenv, ahogy erről a pasiról beszél, ugyanakkor láttam már olyat, hogy épp az ilyen ellenszenvből lett a nagy szerelem. Nem értem én se ennek a logikáját, de meg van rá mindig az esély.
-Persze, csak ő most szerintem abban a hiszemben van, hogy én vagyok az, akit majd neki mindig védenie kell. Alábecsül. Érzem, már abból, ahogy beszél velem.- hiszen ez húzott fel a legjobban az első közös napunkon, hogy úgy kezelt, mint egy zöldfülűt, ami abban az értelemben igaz maximum, hogy Seattlet nem ismerem úgy, mint ő, de szakmailag azért én se vagyok kezdő. Igen komoly eredményeket értem már el, úgyhogy nem éreztem jogosnak, hogy olyan lekezelő volt velem.
Ahogy Trish elmeséli, hogy Willoughby már bepróbálkozott nála, nevetve fejet csóválok. Nem azon, hogy bepróbálkozott, hanem, hogy pszichiáter létére meg se fordul a fejében az, ami nekem.
-Nem gondolod, hogy talán épp azért volt meg hozzá a bátorsága, mert tudta előre, hogy nemet fogsz mondani? Hiszen, egy pszichiáterről tudja az ember, hogy úgyis el fogja utasítani a páciensét, azaz ő nem félt attól, hogy esetleg tényleg el kell téged vinnie vacsorázni, viszont eljátszhatta biztonságosan a macsót.- nem tudom, mikor lettem ilyen bölcs, de azért elég sok időt töltöttem én pasik közt, hogy tudjak róluk egyet s mást. Volt például egy kollégám, aki három hónapig nézegette az egyik kolleginát, mire rá tudtuk venni, hogy hívja el randizni, annyira félt a pofára eséstől. Pedig amúgy meg mindig játszotta az eszét és, hogy ő az alfahím az irodában. Színház az élet, nemde?
A pasi témán felbuzdulva pedig koccintunk is egyet, majd meghúzom a poharam tartalmát és biztos vagyok benne, ha Trish előbb ereszti el ezt a cowboyos szöveget, kiköpöm a piámat.
-Basszus. Tényleg olyanok. Szerintem, ha ismernék egymást, még haverok is lehetnének, annyira hasonlóak.- őrület, hogy mindketten kaptunk a nyakunkba két ilyen pasit, akik nem könnyű esetek és igen sokat kell majd még tornázni azon, hogy elviselhetőek legyenek. De nézzük a jó oldalát. Legalább van miről csacsognunk.
-Az én Gabrielem?- röhögöm el magam hangosan a kifejezés hallatán, hiszen ez azért elég erős így ebben a formában, de vicces.
-Ne akarj vele összefutni. Maga a megtestesült morcosság.- rázom a fejem nemlegesen, mert tudom, hogy nem lenne kellemes élmény Trishnek, főleg, ha Gabe tudja, hogy ő kicsoda. Már pusztán azért ellenszenves lenne vele, mert ő a rendőrségi pszichiáter.
-Naná, hogy fogunk. Iszunk még egyet és mehetünk is.- csapom össze a tenyereimet és neki látok a második poharam tartalmának is. Persze, csak módjával. Nem húzom le rögtön, mert még fejre állok, de addig, míg elkortyolgatjuk, talán a tánctéren is többen lesznek, mert mióta itt ülünk, egyre többen szivárognak befelé az ajtón. Biztos jó buli lesz ma este.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Hard Rock Café
 



 

Vissza az elejére Go down
Hard Rock Café
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: