HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Konyha (Keith & Annaleigh lakása)

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Pént. Márc. 25, 2016 10:46 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Haleigh Devonshire
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Pént. Márc. 25, 2016 11:24 pm
 



 

Keith :: Hales

Azt hittem menni fog. Vágytam a saját lakásom csendes magányára és szerettem volna otthon lenni végre abban a közegben, ahol nem lehettem több, mint egy éve. Viszont úgy tűnik, hogy mialatt elvesztettem a külvilágot és az egész életem, elvesztettem önmagam ismeretét is, mert a saját lakásom csendessége késztetett a legnagyobb marhaságokra.
Elmentem hozzá. Bár ne tettem volna. Sehova se kellett volna mennem, ami azt illeti, mint ahogy most ide sem kéne a lábamat betenni, de mégis a küszöbön állok, mint valami elveszett idióta.
Nem akarok ilyen lenni, gyűlölöm ezt. Mégsem sikerül visszavegyem magamra a magabiztosságot, hiába próbálok arra gondolni, hogy a ringben miképpen viselkedtem volna, csak az jut eszembe, hogy ott sem lehetek többé, s emiatt összeszedetlen vagyok, frusztrált. És egyébként még egy szép lila folt is húzódik arcélemen. Csodás lesz így - meg a felszakadt szemöldökömmel - a frászt hozni Annára.
Ki akartam élni a frusztrációimat, s hát mit ne mondjak, nagyon jól sikerült. Az illegális harcok melegágyába olyan szépen betaláltam, mint amilyen csont nélkül csúszik a szardínia. Nyertem is, kettőt, hogy aztán harmadszorra olyan óvodás hibát vétsek, amilyet még kezdő bokszoló koromban sem, soha. Annak a hibának a következményeit viselem arcomon, s bár a vér nagy részét lemostam magamról és át is öltöztem, attól még nem lett sokkal kellemesebb a látvány. Az érzés nem számít, zavarni zavar, de belehalni nem fogok. Viszont a lelkem háborgását nem bírom elviselni egyedül.
A küszöbön állva meggondolnám magam, telefonomért nyúlnék, de valami mégis arra vezet, hogy a kilincset nyomjam le, hátha nyitva van. Gyermekkorból maradt reflex ez, beidegződés, az éjszakai egymás szobájába való átosonásainkat idézi a próbálkozás, melyet legnagyobb döbbenetemre siker koronáz.
Ha már így esett, hogy a be nem zárt ajtó - miért nem zárja Anna a bejárati ajtaját? - megmozdult előttem, hát beljebb kerülök a küszöbön.Kiáltanék, hogy keressem, hogy jelezzem: itt vagyok, de a paranoia feléledve erősebbé válik bennem. Hiszen miért lenne fényes nappal nyitva a lakás? Mi van, ha valami baj van, ha valaki van itt, akinek nem kellene itt lennie?
Torkomba ugró szívvel szorulnak ökölbe kezeim. Ütni, na azt tudok. Hacsak nem lő keresztül az a nyomorult betörő, akkor bizony elbánok én vele. Anna basszus, kerülj elő és mondd, hogy csak elfelejtettél bezárni, mikor hazajöttél..


s mégis találsz hibát cselekedeteiben?

Bűn azt mondani: szeretsz valakit,
Vissza az elejére Go down
Keith D. Lott
avatar
Polgárság

Kor : 31
Avataron : Sam Claflin

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Szomb. Márc. 26, 2016 8:17 pm
 



 

Talán egy órára ültem le a hétből a mai nap folyamán, amíg bent voltam a cégnél. Nem azért, mert temérdek dolog volt, aminek utána kellett néznem vagy mert rohangálnom kellett a szektorok között, hogy összhangba hozzam a dolgozókat a rám bízott projekt kivitelezése kapcsán. Nem is azért, hogy egyből újratöltsem a kiürült poharamat kávéval, mert az éjszakai állandó forgolódástól nem érzem magam kipihentnek. Bár valahol ahhoz volt köthető a fel s alá járkálásom.. még most is, ahogy a telefonomat fixírozom a tea elfogyasztása közben. Fél szemmel persze a jegyrendelésre figyelek, mikor tölti be végre, hogy sikeres volt a tranzakció. Az utolsó pillanatban jutott eszembe ez is, rögtön, ahogy kiléptem az épületből és elindultam a munka végeztével. A délelőtt folyamán volt egy nem fogadott hívásom a húgomtól, azóta nagyjából két óránként keresem - mindeddig teljes sikertelenség koronázta a próbálkozásaimat -, hogy melyik járatra foglaltam le neki a helyet és pontosan mire is számítson az itt léte alatt. Illetve külön rákérdezzek anya elmondta-e neki, hogy miben egyeztem meg vele..
Többek közt emiatt is babrálom a készüléket, forgatom a tenyeremben. Többek közt. Nem csak a visszahívásaim számítanak kevésbé sikeresnek, bizonyos okokból kifolyólag a reggeli kommunikáció sem volt túl bő lére eresztett Annával, így fogalmam sincs hogyan végez a dolgaival azon felül, amit tapasztalok: egyedül vagyok a lakásban. Egy megírt üzenet várakozik elküldésre, de egy ideje csak szemezek a gondolattal, hogy rányomjak-e a gombra, mondván lehet mostanában végez vagy csak felkavarnám vele a port, ami munka közben elülni látszik. Egyetlen másodperc telik el, amikor is elhatározom, hogy átküldöm neki. Ez a másodperc azonban pont elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy megzavarják a műveletet.. Audrey neve bitorolja el a képernyőt. Egy gyorsan kifújt sóhajjal nyugtázom az időzítését és megállok a pultnál, hogy lerakjam a bögrét.
- Szia! Megtaláltad a 'Hívás' gombot?
- Vicces, nagyon vicces, de a lényeg, hogy elértük egymást, nem?
- Persze. Figyelj, beszéltem anyával, röviden vázolta a helyzetet. Holnap délután három óra ötvenötkor száll fel a gép Londonból, e-mailben küldöm a jegyet, majd nyomtasd ki. Nem beszéltem velük telefonon, a menetrend alapján számolj egy kilencórás úttal. Nagyjából annyi lesz, általában nem szoktak késni és nem láttam a honlapon erre külön felhívást, mi szerint készülni kellene rá.
- Három ötvenöt?
- Igen, volt korábban induló járat, de ezt biztosan nem késed le.
- Mondtam már, hogy imádlak?
- Ne kezdd te is.
- Mindketten imádunk.
- Sírba visztek.. Most küldöm a bizonylatot a jegymelléklettel, meg tudod nézni?
- Máris. (...) Igen, átjött és nem tudom elégszer megköszönni!
- Nem is kell, egyébként.. Minden rendben?
- Persze! Veletek?
- Szintén. Figyelj, holnap majd kimegyek eléd a reptérre taxival. Most viszont leteszem, ha nem baj..
- Dehogy, úgyis pofátlanul sokat felszámolnak a roamingért.
- Látom tanultál apától.
- Valakinek kell, még szép. Még egyszer köszi és akkor holnap!
- Szia! - megszakítom a hívást és egy újabb sóhaj szakad ki belőlem, amit végül teába fojtok, ahogy újfent eszembe jut a majdnem elküldött üzenet. Egyszerűen csak beljebb csúsztatom a telefont a fehér felületen, hogy a középen lévő tálba ütközzön. Meghagyom egyelőre piszkozatnak, azt hiszem.. Addig is tekintetem a hűtő mellé támasztott képre vetül, amit azóta sem tettem vissza a helyére a falra. Remek munka Frodó..
Vissza az elejére Go down
Haleigh Devonshire
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Vas. Márc. 27, 2016 1:27 am
 



 

Ha hallanám a foszlányait annak a beszélgetésnek, akkor talán nem jutna eszembe, hogy valaki illetéktelen hatolt be a lakásba. Persze nyilán akkor is furcsállnám, hogy mit keres itt egy férfi, akit nem ismerek, akiről Anna semmit sem mesélt, de mégsem az lenne az első gondolatom, ami most megfogalmazódik bennem. Dübörgő szívem az adrenalinlökettel küzd, miközben mindkét kezem mellkasmagasságba emelem, lépcsőzetesen nem egymás melletti magasságban tartott ökleimet emelve boksztartásba. Elindulok az első helyiség felé, ahonnan zajt hallok, s ez nem más, mint a konyha.
Persze, talán nem a verekedésnek kellene az első gondolatomnak lennie, de ugyan, nem mindegy más nekem? Ha még egy betörő leütéséért is elítélnek, az sem tud nagyobbat csapni rajtam, mint az egész szenátor-fia eset. Láttam az újságokat, a rohadt életbe, s ölni tudnék miattuk, olyan szinten ideges vagyok. Ezért is mentem el arra a rohadt meccsre, kikutatva az illegális ketrecharcok helyszínét, s az volt az, aminek köszönhettem azt, hogy bekaptam két csúnya ütést. Mert dekoncentált lettem a frusztrációtól, a torkomba toluló keserű epétől. Hát így jártam, megérdemeltem a sorsomat, ahogy ez a rohadék is megérdemli, hogy megkapja méltó büntetését azért, mert be mert törni a nővérem otthonába.
Nagyon klisésnek gondolom azt, hogy éppen a konyhában matat. Persze, minden filmben a sütis dobozba rejtik a készpénzt, de könyörgöm, ki él a filmekben? Idióta.
Lassú léptekkel osonok el lábujjhegyen a konyhaajtóig, a félfa takarásában sóhajtok egy nagyot, majd lendületet véve a helyiségbe robbanok.
Nem üvöltök, mint valami csatakiáltó harcos, nem vagyunk a középkorban. Egyszerűen csak kérdés nélkül lendítem meg öklömet - ha háttal áll nekem, akkor előbb megrántom a vállát, hadd forduljon felém - és ha sikerül kivitelezzem a mozdulatot, akkor //kockadobás: sikerül// egyenest orrnyergét igyekszem bezúzni. Nem finomkodom, de nem is megyek feltétlen a törésre. A lényeg, hogy hatástalanítva legyen arra az időre, amíg rá nem tudom ordítani a következőt:
- Ki a fene vagy te és mit keresel a nővérem lakásában?
Bár, így jobban belegondolva, talán kezdhettem volna ezzel is az ütés helyett. De hát ez van.. ilyen az, amikor a betörőhelyzetet - kincs, ami nincs - egy labilis lelkiállapotú bokszoló akarja megoldani.


s mégis találsz hibát cselekedeteiben?

Bűn azt mondani: szeretsz valakit,
Vissza az elejére Go down
Keith D. Lott
avatar
Polgárság

Kor : 31
Avataron : Sam Claflin

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Hétf. Márc. 28, 2016 5:14 pm
 



 

Nem hallom meg, hogy valaki kinyitotta a bejárati ajtót. A léptek nesze sem jut el a fülemig, túlságosan elmerülök az összekutyult gondolataimban és pontosan ezen kapom magam, amikor a telefonom pittyeg egyet. Ellököm magam a pulttól, ahogy feloldom a képernyő zárat az olvasáshoz.
Önnek egy új üzenete érkezett:
From: *Lance
Ugye tudod, hogy egy választott embert magaddal vihetsz a cégtől a konferenciára? Ugye tudod, hogy az én leszek?
Valamiért meg sem lepődök rajta. Gus-tól már hallottam az okát miért vett ki mára szabadnapot.
Bocs, nem állok rá készen, hogy két napra összekössem az életemet a tieddel.
(Btw, már leadtam a neved.)
Rányomok a küldés gombra és fordulnék, hogy visszatérjek a laptop elé, amikor ugyanabból az irányból zajt hallok. Méghozzá léptekre jellemzőt, a kicsit sietősebb fajtából, amitől feljebb ugrik a szemöldököm. Meg sem fordul a fejemben, hogy ne Anna lenne az, abban a másodperctöredékben sem, amikor meglátom a vörös loboncát a szemem sarkából vagy a finoman szólva rá nem jellemző arckifejezést és testtartást. A lendületről nem is beszélve, amivel felém tart. Szóra nyitnám a számat, hogy rákérdezzek az általam furcsállott dologra, ami egyúttal ki is ül az arcomra, de a meglepetés belém fojtja a szándékot és csak a reccsenéstől visszhangzik az elmém, nem az előbbi gondolattól. Köpni-nyelni nem volt időm, valahol az a szekundum is megszökött, legalábbis hiába érzem a szilánkos fájdalmat az orromnál, a lüktetést, a megeredő véremet, az instabillá váló egyensúlyomat, amit csak a legutolsó pillanatban tudok végül megtartani a pultnak esve, támaszkodva.. A tudatomig nem akaródzott eljutni, hogy a leendő nejem épp most törte be az orromat. Egyből egyáltalán nem - mi a jó isten?! Erősen nyilall belém a fájdalom és nyúlok a sérülést elszenvedő orromhoz, de hogy ez mennyire nem volt jó ötlet. A fenébe is, ezt miért kellett?!
Jó korát kortyolok a levegőből, jobb híján a számon keresztül és csak foszlányosan jut el hozzám a nekem szegezett kérdés, ami láthatóan még jobban összezavart a senyvedésem közepette. Kérhetnék egy kis időt..?
- Őszintén, ettől az ütéstől még én is nehezen tudom megmondani.. - elképedve döntöm először előre a fejemet, amitől menten meg is gondolom magam, ahogy a nagyobb nyomás, mintha csak még jobban be akarná plasztikázni a porcot a koponyámba. Hátra döntöm hát az üstökömet, a balommal továbbra is a konyhabútornak támaszkodok, a másikkal, pedig a vérzést tartom vissza.
Mély lélegzetvételekkel próbálom nyugtatni magam, de elsőként annak is örülnék, ha magamhoz térnék és nem érezném tangónak a világot. "(...) a nővérem (...)" - azt hiszem, örvendek a találkozásnak. Máris fémes ízt lopott a számba, amiről meg nem mondanám jobb-e a keserűnél jelenleg.
- Keith. Egy barátja, de.. Nyugodtan hívd fel. - nyögöm ki két levegő között és bökök a támasztó kézfejemmel a mobilom irányába. Barát, persze.. A gyűrű az ujjamon úgysem lesz árulkodó, legfeljebb házasságtörőnek fog elkönyvelni első benyomásra, amíg nem szedem össze magam annyira, hogy valami hihetőbb magyarázatot kitaláljak. Anna azt mondta majd beszél velük.. Nos, nem fogok keresztbe tenni neki - de valahol nem is könnyítem meg a dolgát azzal, hogy utólag kell majd kimagyaráznia.. -, pedig ez az eset azt hiszem meg sem történt volna, ha már megtette volna.


A hozzászólást Keith D. Lott összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 30, 2016 10:13 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Haleigh Devonshire
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Kedd Márc. 29, 2016 1:58 am
 



 

Kiművelt, tanult és zsigeri indulattal töltött, de azáltal precizitásából el nem vesztett mozdulattal lendítem meg öklömet, célra tartok és találok is, a reccsenés hangja pedig minden kétséget kizáróan jelzi számomra, hogy nagyon hatékonynak bizonyult cselekedetem. Persze ezt így bokszkesztyű nélkül az én öklöm is megérzi, bizonyára szép nyoma marad a porcokon, de pont nem érdekel. csak azt akarom tudni, hogy milyen alapon próbált meg betörni valaki a nővérem lakásába, bár ahogy elpillantok oldalra a tag mellett, egy pillanatra felrémlik előttem a mellényúlás eshetősége, hiszen minden olyan.. rohadtul természetes.
Javasolnám, hogy ne nagyon hajlongjon, s esetleg keressen valamit, amivel tamponálni tudja az orrát, hogyha éppen nem úgy vélném, hogy valami aljas ragadozóval állok szemben. A válasza nem nyugtat meg, bár elgondolkodtat. Hogyha rabolni akarna, akkor nem csevegne velem, hanem el óhajtana szaladni, nem igaz? Az agyam mélyén kezd el kaparászni a felismerés.
- Ha a telefonban elárulom neki, hogy betörtem egy Keith nevű barátjának az orrát, vajon mennyire fog kiakadni?
Futtatom végig az eshetőségeket magamban egy kiadós, bűnbánó "apicsába" következtében. Telefonom után nyúlok fél kézzel, de a szemeimet nem veszem le a tagról. Nem győzött meg, legalábbis nem teljesen.
Pechjére - vagy Anna pechjére - nagyon jó a megfigyelőkészségem. A ringben elengedhetetlenül fontos, hogy tudjam mikor mit fog lépni és reagálni a másik, olvasnom kell a testtartásból, a mimikából, mindenből. Éppen ezért a gyűrű sem kerüli el a figyelmemet, ám nem kötöm Annához, hiszen nem volt rajta legutóbb, amikor találkoztunk, előtte pedig - a börtön előtt - pláne nem láttam az ujján még csak hasonlót sem.
- Egyáltalán miért vagy itt, ha ő nincs itt?
Nyúlok rá közben a tárcsázásra. Bocsánatkérés egyelőre nincs, miért is lenne? Előbb a praktikum.
- Hallo! Anna, itt Hales! Van Keith nevű barátod?
Tenném fel a kérdésemet az éternek. Az elképzelt válasz után szándékomban áll ki is nyomni a hívást egy "aha, köszi"-t követőn, de végül mégis lenyomom már azelőtt, hogy egyet csörögne. Remélem így nem jelzi nála, hogy kerestem.
Egyébként nagyon vicces volt lepörgetni fejben a válaszait követő eshetőségeket. Sem egy igen sem egy nem nem vonhatta volna maga után az azonnali telefonos folytatás lehetőségét, de hogy melyik miért nem..? A nem azért, mert akkor ki kellene innen verjem a lakásból a hazug disznót, s az nem megy telefonálás közben, az igen pedig azért nem, mert akkor sürgősen nem ártana összeszégyelljem magam és elnézést kérjek, majd pedig hívni egy taxit, amivel kórházba viszem. Jól nézne ki mondjuk, tekintve, hogy a tegnapi kicsapongásom eredménye ott díszlik arcomon egy felszakadt szemöldök és diszkrét arcéli véraláfutás képében. Erre beviszek egy pasit törött orral a sürgősségire. Még jó, hogy gyűrűt visel én meg nem. Családon belüli erőszaknak semmiképpen sem lehetne felfogni. Bár, amint a nevemet elárulnám az adatfelvételnél - ha kell - másnak nyilván. És hurrá, borítékolható lenne a felfújása az esetnek. Visszaeső bűnöző lennék a rendszer szerint. Még mit nem! Hogy nyomja meg a tapír! Zsebre teszem a telefont megint.
- Dehogy fogom hívogatni! Áruld el mi a második keresztneve, hogy hívják a testvéreit, mikor ünnepli a születésnapját, mi volt az első háziállatának a neve és hogy szereti inni a kávét, s akkor talán elhiszem, hogy a barátja vagy.


s mégis találsz hibát cselekedeteiben?

Bűn azt mondani: szeretsz valakit,
Vissza az elejére Go down
Keith D. Lott
avatar
Polgárság

Kor : 31
Avataron : Sam Claflin

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Csüt. Márc. 31, 2016 9:06 pm
 



 

A mély döbbenettől a hangommal együtt a levegő is belém reked. A dühnek sem hagy helyet vagy időt, mert előbb az agyamnak kell összekapcsolnia látottakat, az átélteket és a tényeket. Mindezt egyszerre. A szélvész vörösre nem véletlenül nem emelem a tekintetemet, amíg ez nem sikerül. Nem arról van szó, hogy hasonlít Annára, hanem ugyanúgy a másabb stílusú öltözékétől eltekintve. Sem az elmélet, sem a gyakorlat nem állít mást, minthogy nem ő volt - a nekem szegezett kérdés alapján elég világos, hogy nem -, de meglehetősen nehéz ezt rövid időn belül tudatosítani magamban. Oxigén után szomjazom, nem is kicsit, hogy hamarabb visszaálljanak a megszokott kerékvágásba az agytekervényeim és elsőként válaszolni tudjak arra mégis kije vagyok, mert ha nem is konkrétan így fogalmazott, erre kíváncsi.. az egyik testvér a három közül. A kettő potenciális közül, mert talán a pszichológusként dolgozó Marleigh-t kihúzhatom a listáról az eddig hallottakra alapozva.
Lüktető, vérző képpel, de lassan és fokozatosan kezdek magamhoz térni, így a válasz is megszületik a blődség jegyében. Ha az igazat mondom az hihetőbb lett volna számára..? Az arcomat is odatarthatnám ennyi erővel, mert se így, se úgy nem ismer. Az előbb ütök és utána kérdezek elvét megtapasztalva, pedig köszönöm, nem kérek belőle egy újabb adagot. Mozdulni se mozdulok, hogy legalább a másik pulton lévő konyharuhával felitassam a véremet, amiből már került az ingemre.
Nagyszerű.
- Szerintem meg is köszöni. - hajszálon múlott, hogy nem az "inkább megköszöni" kifejezést használtam nagy komolyságomban. Nem vagyok benne biztos nem-e vette volna sajátosan keringőre történő felkérésnek és nem-e lenne ismét gondolkodás nélkül azon, hogy nekem essen.. A válaszadásomat követő, jogos felvetődésre, pedig inkább csak egy sürgetőbb pillantást lövellek felé: hívja fel, örülök, ha levegőhöz jutok és sikerül egy elfogadható magyarázatot szülnöm anélkül, hogy hagynám az öntudatra ébredő mérgemet előtérbe kerülni. Miért? Ha egy épkézláb valamit most erre mondani is tudnék..
Kicsit megkönnyebbülve figyelem, hogy elérhető volt Anna és felvette a telefont. Oda is lépek az eddig csak stírölt anyaghoz, hogy némi vizet eresztve rá töröljem le a hiába folyt véremet. Egyelőre fogalmam sincs miként lesz elrendezve ez a helyzet, akár az iker, akár a nővére által, de nem, egyáltalán nem akarok belebonyolódni elméletben sem. Kicsit nehéz most pozitívan hozzáállni.. A Sony ugrott, a húgom meg holnap jön és ha tegnap csillapodni is látszott ez az egész részemről, ennek a segítségével már nem fog könnyen. Türelmet erőltetek magamra, amíg úgy néz ki, hogy folyik a megbeszélés, ami eléggé gyorsan le is záródik cseppet sem leplezett furcsállást eredményezve továbbá a mimikai megnyilvánulásomban. Ez túl könnyen ment.. Túlságosan ahhoz, hogy igaz legyen és tessék. Tényleg nem volt. Legszívesebben a tenyerembe temetném az arcomat, ha nem fájna piszkosul a dolog, amikor nyomás éri az orromat. Nem hiszem el. A Devonshire-knek a vérében van az ellenkezés, hogy nem teszik meg, amit az ember javasol nekik?
- Sky. Marliegh, Haleigh. - levegő. - Caleigh. Február huszonnyolcadikán. A szerencsétlen halat Hermannak. - vissza, hátra döntöm a fejemet, mert kevésbé tűnik jó ötletnek egyelőre egyenesen állni. - Inkább tejes kávéként, cukor nélkül. - nagy adag levegő szakad ki belőlem, ahogy végre befejezem a mondandómat. Az hagyján, hogy sosem verték be az orromat, de csontom sem tört még..
- Rendben vagyunk..? - pislogok le a szemem sarkából, változatlan testtartással. Hátam mögött a pultra támaszkodva az egyik kezemmel, a másikkal az amúgy tiszta rongyot tartva.
- Mármint, én nyilvánvalóan kevésbé, de gondolom ez elhanyagolható számodra.. - meg kell szívjam a fogamat, mert elég nehéz eldönteni, hogy a mostani fájdalmas zsibbadás-e a jobb vagy az éles nyilallások, amik eddig nehezítették a koncentrálást.
Vissza az elejére Go down
Haleigh Devonshire
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Vas. Ápr. 03, 2016 1:12 am
 



 

Nem jókedvemből csűrtem le neki egyet. Mondjuk lehet, hogy újráznám a dolgot, ha hallanám a gondolatait. Hurrá, hát persze! Én vagyok az a testvér, akinek semmi esze nincs, olyan mint egy agyatlan kakas, előbb csap, aztán kérdez. Igen, ez történt, de uram bocsá' nem az én hibám. Ha tudnám, hogy esélyes Anna lakásában egy idegen férfivel találkozzam, ha tudtam volna, akkor nem így cselekszem. Viszont mivel a tudatlanság mocskában fürdőztem, az eset így sikerült. Szerintem hálás is lehetne nekem, ha gondolkodna, ugyanis akkor rájönne, hogy egy általunk közösen szeretett személy érdekében vetemedtem ilyesmire. Oké, ettől nem fog neki kevésbé fájni, de hát ez van, kérem. Egyelőre azt sem tudom, hogy ki ő.
- Hogy mi van?
Kerekednek el a szemeim. Hát ez a fickó nem normális, erre meg mernék magamban esküdni. És mivel Anna sem az - melyik Devonshire lány az? ez a bájunk, az eszehagyottság sok esetben, a dolog édes, szertelen értelmében - így kezdek élni a gyanúperrel, hogy tényleg lehet valami abban, hogy ez a Keith egy barátja. Hogy a barátja lenne? Legyen ez akármilyen gáz, fel sem merül bennem.
- Uh. Baszki. A rohadt életbe!
Szalad ki a számon a kérdésének - vagyis nem is annak, hanem a válaszainak - hallatán. Most ha megnyílna alattam a föld, akkor elsüllyednék, a pokol kénköves bugyraiban égnék el és még csak nem is bánnám, de tényleg.
- Haleigh. Gondolom hallottál már rólam. És tényleg eszeveszettül sajnálom, nem akartalak megtámadni, abszolút nem szokásom tettleg..
Ezen a ponton elharapom a mondatot, mert pont hogy szokásom, vagyis a köztudat szerint az, úgyhogy felesleges lenne más színben feltűnjek.
- Mindegy, hagyjuk. Megnézhetem?
Lépek hozzá közelebb feltartott kezekkel, s ha engedi, akkor vetek egy pillantást az orrához. Nem kell ahhoz hozzáérjek, hogy - ennyi sportsérüléssel a hátam mögött, látva és átélve - tudjam: ezt bizony sikerült eltörjem. Hiába no, nem vagyok rossz bokszoló. Bár most azért nem is vagyok büszke rá.
- Akármit is gondolsz, nem akartam kárt tenni benned. Anna egy szóval sem említette, hogy lehet valaki rajta kívül a lakásban, ha ő nincs itthon. Azt hittem betörő vagy a nővérem fészkében. Nem mentség, tudom, de mondjuk azért a tököm se kér bocsánatot, ha lenne sem tenné, hogy védeni akartam a testvéremet.
Hogy sokat beszélek-e? Határozottan. De alighanem hozzá lehet szokva, hiszen ha tényleg Anna barátja, akkor ismeri a stílusát. Egyikünk se a szűkszavúságról híres a mindennapokban, bár tény, hogy azért tudunk hallgatni - túl jól is - ha kell.
- Meg kéne nézesd egy orvossal. Khm.. gondolom nem bízod rám a kocsid, ha van akkor sem, de.. szóval hívjak taxit? El szeretnélek kísérni. Elvégre miattam jártál így.
~És valakinek fel kell hívni Annát a hírrel. Legalább engem üssön agyon, s addig se aggodalmaskodjon annyira nagy felebaráti szeretetében.~


s mégis találsz hibát cselekedeteiben?

Bűn azt mondani: szeretsz valakit,
Vissza az elejére Go down
Keith D. Lott
avatar
Polgárság

Kor : 31
Avataron : Sam Claflin

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Kedd Ápr. 05, 2016 9:12 pm
 



 

A száján kicsúszott kérdésre nem válaszolok önismétléssel. Ezt a kérdést én is feltehetném, de a legértelmesebb válasz mindkettőnk részéről talán az lenne, hogy: csütörtök.. A gondolat nem lenne elég, a látvány se, amit szoknom kell, pontosabban azt a részét, hogy egy, a menyasszonyomtól különböző személy pontosan ugyanúgy néz ki, mint ő. A legutóbbi húzásával sem segít és egy jókora sóhajt szakít ki belőlem, arcba tenyerelés helyett egy szemforgatással egybekötve. Nem tudom eldönteni azt nem hiszem el, amit látok vagy amit hallani véltem az imént. Megadón kezdek bele a felsorolásba - más lehetőségnek híján léve. Szeretnék minél előbb túlesni az önigazoláson, függetlenül annak jogosságától az ő szemszögéből. A legegyszerűbben a saját testvérétől tudhatta volna meg a.. kíváncsiságát kielégítő információt, de ugyan már, ki akarná a nehezebb utat választva bevallani a nővérének, hogy véletlenül - amibe keveredett egy csipetnyi szándékosság is.. - beverte az egyik ismerősének a képét? A lakásán, miközben ő is csak ártatlanul, jelzés nélkül beengedte magát. A válaszadás végéhez érve ez a fajta bosszúságom megtizedelődik, a kifújt levegő képében engedem el a szitkozódásakor és felszisszenek - a bánatba is, ez fájt.
A névre odafigyelek. Óhatatlanul is jobban, mint talán a többiekére, de nem a múlta vagy a tény miatt, mi szerint most engedték ki a börtönből. Az ő látogatásakor emelte le a falról a képet, rejtette el az elől lévő könyveimet és a holmimat. Neheztelnék rá? Arra a vörösre, amelyik előttem áll és most döbben rá a saját - hírekkel szemben álló - szóhasználatára..? Az enyémet megválogatva, pedig inkább csak elveszem a kezemet a továbbra is pokolian zsibbadó orromról. Rongyostul támaszkodom meg kényelmi okokból a pulton. Higgadtabb fejjel most veszem észre mit is jelent igazán a vérbeli ikerség náluk.. A könnyebb emésztésért viselem szó nélkül a vizsgálatot. A tekintetemet az ablak felé vezetem, miközben enyhén megfeszül állkapcsom a frusztráció jóvoltából.
Megköszörülöm a torkomat, amikor végzett a diagnózissal..
- Figyelj.. Megtörtént, ami megtörtént. Nem valami kellemes beismerni, de értem miért tetted. Ha azért elhamarkodottnak is találom.. - jegyzem meg enyhén oldalra döntve a fejemet, ismét az orromhoz kapva a véres rongyot. Szemre hányásnak nem nevezném, csak hangos gondolkodásnak az utóbbi, elmélázott mondatomat.
- Intézzük el annyival, hogy felhívod helyettem. Most ténylegesen, oké? - a feladatot rátestálom minden gond és bűntudat nélkül. Azt hiszem nincs szükség arra, hogy még jobban megbillenjek a penge élén táncolva és a visszaszerzett nyugalmam elszeleljen, miközben a kedvéért kreált hazugságot telefonban is előadom.. Ezt most sajnálom, de nem vállalom és nem is akarom. Az orvos és a kocsi említésére rossz érzés fog el, egy újabb adag: vele vagy épp nélküle, de biztosan nem fogom élvezni a kórházig tartó utat. Időben épp kilábalunk a csúcsforgalomból, ahogy az órára nézek.
- Én nem erőltetem a kíséretet. - pillantok rá és talán a hangsúlyomból sejtheti miért is mondom.. Mennyire vetne rá jó fényt? Anna miatt egyelőre érdekel, az kevésbé, hogy ha mindenképp ragaszkodik hozzá, akkor rám miként nézne az a pár ember, aki ismeri a sztorit. Nem minden második, de talán harmadik se tudója annak. Ellököm magam a konyhapulttól és a laptopomhoz lépek, hogy lehajtsam a tetejét, a mobilomat a zsebembe csúsztassam.
- A taxi jó lenne, igen.. és még egyszer igen az orvosra. - csak a levegővétel ékelődik a kezdés és a folytatás közé, tekintettel arra, hogy az orromon keresztül ez pillanatnyilag lehetetlen feladatnak bizonyul. - Ami pedig a jobb horgodat illeti: nem irigylem azokat, akiknek keményebb jutott belőle. - az őszinteség kifejezetten olajozottan csúszik ki, amikor ismét megnövekedni érzem a nyomást a fejemben. Részben elismerés, de hogy jó-e vagy rossz.. Azt azért ne akarja ő se megkérdezni.
Vissza az elejére Go down
Haleigh Devonshire
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Kedd Ápr. 05, 2016 11:53 pm
 



 

Csütörtök. Nem hiszem, hogy jól szórakoznék, ha ezt kimondaná. Lehet, hogy pofán törölném megint. Bírom én a humort, de van olyan helyzet, amikor jobb, ha egy kérdés, mely nem lett költőinek szánva mégis megmarad annak.
Megmozgatom ujjaimat, megfeszítem őket, hogy aztán begörbítsem, egyik kezemet a másikkal ropogtatva meg, így próbálva kirázni az ütés energiáit magamból. Franc egye meg, de elszoktam már ettől. Hiába, a börtönben - bár lett volna alkalmam - nem volt lehetőségem szinten tartani a tudásomat és ez nem csak azon látszik meg, amit hónapsoroló porcaim ütés elleni tiltakozása és ütés utáni sajgása produkál, hanem az éji verekedésem nyomait is ez rajzolta képemre. Pedig nem rossz keresetforrás lenne. Illegális ketrecharc, minipitbull, ahogy az a nyakamba ragadt az éjjel. Nekem már úgyis mindegy, nem?
- Miért, te nem tetted volna meg érte?
Csapok le egy kérdéssel, mint ahogy visító vércse fészkel a királydinnyés homokban tenné. Persze a hangom nem változik, nem emelem meg és alig lesz élesebb, de azért árgus szemekkel lesem miképpen felel meg a barátvizsgán. Vajon hogy megy át?
- Egyébként igen, lehet hogy elhamarkodott volt, nem vitatkozom.
Ki vagyok én, hogy vitázzam bárkivel is, ugye? Szusszanva fújom ki a levegőt, leeresztek, mint a lufi, amit kilapítottak. Kellemetlenül - és egyben elárvultnak és becsapottnak - érzem magam és bár van az a fal, amit lelkem köré emeltem, mégis halványan megereszkedő vállaimból, tartásom váltásából talán kiolvasható valami halk szólama annak, mennyire bánt, hogy nem tudok semmit - igen, ez is elhamarkodott és túlzó, de a pillanat súlya alatt eképpen élem meg tragédiának a felfújt dolgokat - a nővérem társasági életéről.
- Ühümm.
Harapok rá alsó ajkamra, mintha csak annak csócsálásával menekülhetnék a leendő telefonbeszélgetés elől. Talán meg kellett volna már ejtenem percekkel ezelőtt a férfi csendes és a körülményekhez képest kalaplengető mértékben udvarias felszólítását megelőzendő. Akkor esetleg nem érezném Bólogató Jankának magam ebben a szituációban.
Gyomromba maró idegességgel nyúlok a telefonom után, egyik lábamról a másikra toporgok, miközben tárcsázok, mint aki nem találja a helyét.
- Szia, itt Hales! Van pár perced? Fontos volna.
Visszakérdez én pedig csak a levegőt kapkodom, az arcomra írt döbbenetet és szégyent a nővérem nem is, de orrzúzott barátja kellően le tudja olvasni.
- Azt túlzás lenne kijelenteni. Nálad vagyok, s nem éppen egyedül. Ömm.. gyors leszek és kíméletlen, oké?
Vezetem fel ekképp. Hogy húzom-e az időt? Teljes és totális mértékben. De valahogy.. nem is tudom. Nem jön nyelvemre az igazság.
Bingó. Nevet sem kell mondanom, Anna megelőz, szóval egy kiadós rohadtéletbemár szemforgatást követendő érkezem is a válasszal.
- Tekintve, hogy lilám nem volt róla találhatok-e ismerőst a lakásodban, az ajtó meg nyitva volt, éltem a gyanúperrel, hogy betörő grasszál nálad. A jólt cáfolná, de megmarad. Esélyesen betörtem az orrát. Hoztam a formám, igaz-e?
A végére illesztett keserűség ösztönmélyről tör elő belőlem, s legszívesebben a falhoz vágnám a készüléket. Csak a jóérzés tart vissza attól, hogy hirtelen támadó haragomban - melynek okát nem volt időm a nagy drámában feltérképezni magamban, csak érzem, hogy létezik - rácsapjam a nővéremre a telefont. Mi van Keithszel? Rosseb egye meg! Nehéz lett volna közölni, hogy van egyáltalán olyan, hogy Keith?
Majdnem kiszalad a számon, hogy nem hajlandóság kérdése az orvos, ám azt hiszem, hogy ez is azon keresetlen megjegyzések közé tartozna, amelyeket nem Keith füle hallatára szeretnék tenni a nővéremnek. Hangom ennek fényében épp csak árnyalatnyit válik fagyosabbá válaszom közepette.
- Fog. Nyilván majd felhív utána. Ne aggódj, nem fogom megölni, s kómába se juttatom.
Közlöm szárazon, lenyelve a még kikívánkozó "nem terhellek azzal, hogy távol kell maradj a testvéredtől és tegyél a fejére újabb egy évig a többiekkel egyetemben"-t is.
- Bocsánatot tőle kérek. Szia Anna!
Jegyzem, s hacsak nem akar még valamit, ezzel a lendülettel bontom a vonalat. Eszméletlenül remélem, hogy Keith nem akar megjegyzést tenni arra, hogy miképpen beszéltem a nővéremmel.
- Nem tudom miért kapnék nagyobb letolást, ha elkísérlek, vagy ha hagyom, hogy egyedül menj.
Húzom el a szám, próbálva - egyelőre sikertelenül - kilábalni a nővéremmel lefolytatott telefonbeszélgetés miliőjéből.
- Egyébként mióta ismered?
Veszek elő egy teljesen semlegesnek tűnő kérdést, miközben megint csak a telefonom az, amihez nyúlok, hogy ezúttal taxit hívjak, s ne egy újabb családtagot. Lehetne, hogy ne akarjak cseverészni, s hagyjam békén szerencsétlent, de ha ideges vagyok - ha nem - akkor a fecsegés az egyetlen módszerem arra, hogy a perceket elviselhetővé tegyem. Önkéntelen, hogy úgy mondjam.
- Bajnok va.. - belekezdek, majd elnyelem. Kedélyes, könnyed mosolyom megmarad, még ha magam is furcsállom hogy vagyok képes minderre, vagy hogy egyáltalán ő miképpen tudta ezt a "bókot" eszközölni ekképp.
- ..voltam. Mit vársz?
Miután elintézem a taxitársasággal, amit kell, felpillantok Keithre. Érzem, hogy arcéleimen a zavar pírja táncol és a szégyené, de most mit rejtegessem? Ez van. S feltehetőleg amúgy is jobban ismeri a saját arcomat nálam, hiszen az ikrem barátja. Egy ideje.
- Egyébként mire odaérünk, felteszem már Anna is ott lesz. Szóval nem kell sokat a társaságomban időzz.
Intézem el ennyivel azt, hogy ha kéri, ha nem, elmegyek vele, majd pedig - ha már úgyis benne vagyok az önkényes birtokháborításban - a mélyhűtőhöz lépve keresek valami fagyasztott zöldséget, jégakkut, akármit, amit a már úgyis mindegy neki konyharuhába csavarhatok.
- Tapasztalat. Hidd el, segít.
Nyújtom oda Keithnek a jeget.
- 10 perc és itt a taxi is.


s mégis találsz hibát cselekedeteiben?

Bűn azt mondani: szeretsz valakit,
Vissza az elejére Go down
Keith D. Lott
avatar
Polgárság

Kor : 31
Avataron : Sam Claflin

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Pént. Ápr. 08, 2016 3:51 pm
 



 

Megtenném? Meg. Ugyanígy? Nem. Hiába adja magát a válasz, a megoldás nem és a kettő nem ugyanaz a szememben.
- Persze, hogy a védelmére kelnék.. - sóhajjal együtt szakad ki belőlem a hezitálásra nem szoruló felelet, ami a más módon történő megfogalmazásával Hales tudtára adja, hogy de másként. Nem voltam a helyében - nem is lehetnék számos okból kifolyólag.. -, de a különböző gondolkodásmódunk egyértelműen más és más megközelítést eredményez. Ő a gyorsan döntött, amiben száz százalék, hogy közre játszott a sportolói múltja, de ezzel ellentétben az én esélyeimet akkor látnám a legjobbnak, ha körültekintően járnék el.. Az adott szituációhoz és a szűkös időhöz képest. Előbb mindenképp kerítenék egy fémtárgyat a behatoló leütéséhez.. Egy újabb hangyasereg vonul végig a zsibbadtnak érzett orrnyergemen, mintegy jótékony figyelemeltérítésként a gondolatmenetemtől és többek közt emiatt szeretném inkább előbb, mint utóbb lezárni az ügyet. Jogomban állna nagyobb vehemenciát tanúsítani, haragudni a húgára, mert közvetlenül az ő hibájának számít a törés, de ehelyett csak nyomorultul érzem magam. Az indítékának köszönhetően - Anna szövevényesebbé aligha növekedhető bonyodalma miatt..
A megereszkedő vállakat észrevéve, pedig nem vagyok egyedül a jelenlegi véleményemmel. Hátrébb döntöm a fejemet, ahogy megérzem az új lendülettel megeredő véremet. Strigulaként kerül a hosszú miért Hales hívja fel Annát? listára. Őszintén nem irigylem a helyzetéért.. A telefon elővételekor ugyan elhatároztam, hogy nem fogok odafigyelni a telefonon keresztül folytatott beszélgetésre, de ez gyakrabban hiúsul meg a tervezettnél, amíg én hideg vizet eresztem a pecsétes anyagra és elkezdem lemosni magamról az alvadt, szétmaszatolt karmazsint. A szemem sarkából oda-odapislogok egyik másik megjegyzésére, a hangjában beállt változáskor egyenest odafordítom a tekintetemet. A vonal másik végén lévő beszéd áthallatszódik, ha nem is tökéletesen, de egy töredéke eljut a fülemig. Ha valóban az állításomban is megfogalmazott egyszerű barátja lennék a nővérének jogos volna a hangnem, részben - kinek lehetne egyáltalán fölényes igaza..? - és egy magamnak szóló bólintással értenék egyet a túlfélen lévő reakcióval, de nem így van.. Nem így és ezzel Anna van a legjobban tisztában.
A homlokomat fogom, kevésbé fájdalmas pont híján és a mosogató szélének támaszkodom. A kóma szóba hozása nem nyugtat meg, végképp nem, mert egyetlen másodpercig végigfut az agyamon a mi lett volna, ha.. eshetősége. A hűvös anyaggal még egyszer megtörlöm az arcomat, de szisszenek egyet, amiért szerencsétlenségemre erősebben nyúlok a zúzott részhez. Ssz.
- Elevenében lesz, szerintem inkább az a kérdés.. - szusszanok. - Most vagy később tölti ki rajtad. - a válasz, pedig a most lenne, ha engem kérdezne, de kiérzem a költőiséget a hangosan kibukó elmélkedésből és csendben maradok ahelyett, hogy megosztanám vele. Mekkora tragikomikumnak számít egyébként, hogy az orromat betörő nőszemélyt pártját - jobban - fognám a saját menyasszonyomé helyett, ha választásra kerülne a sor..?
- Nagyjából egy éve. - kerekítem lefelé, nem számolva azzal a néhány plusz hónappal. - Azt hiszem. - kelletlen a felelet megtoldása, amit töprengőre alakítok az egyre jobban megcsappanó kedvem ellenére is a játékban. Nagyobb feneket keríteni a félreértésnek, ami ezzel az információmennyiséggel is katasztrófába torkollott? Nem, nem én leszek az, aki ezt meglépi. Főleg nem most. A lüktető fejem a megmondója mennyire nem. Elismerő bólintással konstatálom hát a visszakérdezést..
- Ott a pont. - kifacsarom az anyagból a felesleges vízmennyiséget és újra átöblítem, miközben gondoskodik a taxiútról a kórházba. Megfordul a fejemben, hogy küldenem kéne Annának egy üzenetet, mi szerint ne aggódjon, nem adom ki a titkát, de efelett elidőzök, mint az orrom beverését megelőzően afelett, hogy rákérdezzek mikor végeznek a forgatással a mai napon. Ez nem olyan egyszerű azért, mint az volt, a neheztelésem ellenére is beismerem egyetemben a szembeötlő tény melletti makacssággal, ami a velem szemben álló nőben is kivétel nélkül fellelhető. Egy lépéssel közelebb érzem magam a síromhoz és némán figyelem amikor útjába ejti a hűtőt, eszembe sem jut addig a pillanatig, hogy jegelésre szorulna a bizonyára feldagadt a sérült porc körüli rész.. A gesztus egy kevés meglepődést eredményez, de nem csak azt, egy kisebb, hálát kifejező mosolyt is a becsavart jégakku átadásakor, ami szól mind a jeges lohasztás javaslatának, mind az elintézett fuvarnak. Az a várakozással töltött tíz perc és az utazás talán mégsem lesz annyira elviselhetetlen.. Se csendes, ha jól ítélem meg és nem csak az önfejűségükben osztozkodnak a Devonshire-k.

folytatás itt: baleseti ambulancia

// Köszönöm az egyáltalán nem mindennapos találkozást!    //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Pént. Ápr. 08, 2016 6:13 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Annaleigh Lott-Devonshire
avatar
Média és művészet

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Szer. Ápr. 20, 2016 11:22 pm
 



 

TO CALLIE


Szia húgi! Mit csinálsz a hétvégén? Van kedved átugrani?

Az üzenet rövid és lényegre törő, de egy smsnek azt hiszem nagyjából ilyennek is kell lennie.
Számtalan dolog van, amiről beszélni akarok vele és tekintve, hogy egyik sem várhat(na) túl soká, így azt hiszem a legjobb, ha túl esünk rajta minél hamarabb.
Ha rendben van részéről a találkozó, akkor még gyorsan megírom neki, hogy bármikor jöhet, várni fogom aznap, amikor szabad és neki is jó.
- Hétvégén átjön Callie. Beszélek vele és elmondok neki mindent. – minden bevezető nélkül avatom be Keitht a napközben a húgommal leszervezett találkozó lényegi részletébe. Pontosabban csak az egyik, mert van más is, amiről mindenképpen szót kell váltsak tökéletes másommal Hales kérésére. Rengeteg megbeszélnivalónk van tulajdonképpen.
Nem kérek és nem is mondok mást, döntsön belátása szerint, hogy meghagyja-e nekem, egyedül avassam be a húgomat vagy itt akar-e lenni ő is. Ha utóbbi mellett teszi le a voksát, abban az esetben hamarosan úgyis be szeretném mutatni őket egymásnak, feltéve, ha Callie hajlandó lesz még szóba állni velem azok után, amit hallott tőlem…

Ez alkalommal eszemben sincs elpakolni bármit is a lakásban, ami egyértelmű jele lehet, nem egyedül élek. Főleg, hogy már hárman is vagyunk hacsak Audrey ki nem költözött közben, a falon a bejárattal szemben ott a rám egyáltalán nem jellemző Középfölde térkép poszter – ami talán a legfeltűnőbb –, azontúl pedig számtalan egyéb holmi, ami nem az enyém.
Saját magam meglenyugtatása érdekében reggel az egész lakást kitakarítom, újra, majd pedig muffin sütésbe kezdek, hogy miután végeztem, a konyhát tegyem rendbe újra.
Százszor is sikerül az őrületbe kergetnem magam, mire meghallom a kaputelefon hangját. (Feltéve, ha Callie azt használja és nem telefonon csörög fel, amikor/ha ideért.)
Így vagy úgy, de amikor már itt van, beengedem és egy öleléssel üdvözlöm.
- Szia! Gyere beljebb! Kérsz sütit? Sütöttem muffint. Kávét, teát, üdítőt, vizet? – sorolom fel egy szuszra, amíg becsukom az ajtót mögötte és széles mozdulattal intek, hogy menjen csak beljebb nyugodtan.
- Csüccs le, ahová tetszik. Örülök, hogy itt vagy. – küldök a húgom felé egy mosolyt és elfogad bármit a felsoroltakból, akkor legelső dolgom teljesíteni a kérését.

//fejléc később^^//


Testvérek vagyunk. Egymáson kívül

nem segít rajtunk senki.

Lilypie Maternity tickers
Vissza az elejére Go down
Caleigh Devonshire
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Csüt. Ápr. 21, 2016 1:53 pm
 



 

TO ANNA  
 
"Szia! Persze, mikor menjek?"  

Akkora már úgyis hazaesünk Jasonnel, és nem fog ártani megint egy tesó jelenléte, igaz, Hales után azt hinné az ember, inkább kímélném magam meg a könnycsatornáimat, de az a nagy helyzet, hogy le akarom dobni magamról ezt a hazugságot, egyszerűen már annyira éget, hogy nem bírom viselni.
Bármikor. Ezt írta legalábbis, mégsem akarok bezavarni reggelibe, ebédbe, vacsorába, így aztán úgy döntök, belövöm a délután négy órát, ami kellőképpen távol van mindentől időben. Nem szeretném, ha Anna ténylegesen is rájönne, mennyi az, amit én táplálékként hajlandó vagyok magamhoz venni. Most is csak azért mutat egy kilóval többet a mérleg, mert telezabáltam magam chipssel, mogyoróval, meg édességgel. Rendes kaját nem sokat ettem… Fő az egészséges életmód, hát persze, jelenleg ez pont nem érdekel. A szokásos – jobban mondva az utóbbi időben szokásos – zsákruháim egyikét vettem fel, alá leggings, bakancs, rojtos táska. Úgy nézek ki, mint egy szakadt, szürke hippi, nulla stílusérzék, nulla nőiesség, és én pont így akarom. Így legalább maximum kiröhögnek az utcán, de senki sem néz meg komolyabban. Nekem ez a lényeges. A régi, életvidám, színes, dögös Callie nincs már sehol, már el is temettem, és nem szándékozom visszatérni hozzá, többet nem kockáztatnám.
Végül csengetek, pár perccel négy előtt, hoztam egy szép adag epret, gondoltam, azt elnyalogathatjuk közben uzsira, finom is, gyümölcs is, kész. Nem volt jobb ötletem, mert elképzeléseim szerint Anna nem vár belépő ajándékot tőlem, viszont valamit mindenképpen szerettem volna hozni, ami nem túl nagy, és nem kiabálja az ember képébe, hogy problémáim vannak, amiért figyelemre vágyom.
Belépve rögtön megölelem én is, és beljebb is siklok, a Középfölde térképre kissé felszalad a szemöldököm.
- Micsoooda? Végre nyitottál fantasy irányba, vagy mi történt? – Alapvetően igencsak éles megfigyelőképességgel rendelkezem, bár ehhez nem szükséges, simán arcba integet. - Inni kérek, valami üdítő jó lesz, én meg hoztam epret! – Kapom is elő azon lendülettel a táskámból az átlátszó dobozba zárt szép szemeket. Közben beljebb lépkedek, miután megváltam a cipőimtől, és egyelőre csak azt próbálom kitalálni, hogy Anna változott meg nagyon vaaaagy lakik itt más is? - Ja, és persze eszek a muffinból is! – Ha már fáradt vele, ez a minimum. Igazság szerint csak idő kérdése, hogy kibukjon belőlem egy kérdés, ha látok esetleg közös képet, akkor szinte azonnal, de ha mást nem, akkor, amikor megkapom tőle a kért dolgokat.
- Te… Anna, figyi… ez tök gáz, mármint, nyílván tudnom kellene, de… neked van valakid? – Pillantok rá mindenféle vádló él nélkül, egyszerűen csak érdekel.


erőszakot, eltűnődjenek a jelentésén.

Fontos, hogy akik elszenvedik az
Vissza az elejére Go down
Annaleigh Lott-Devonshire
avatar
Média és művészet

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Csüt. Ápr. 21, 2016 2:51 pm
 



 

Tényleg nem várom, hogy hozzon bármit is, a testvérem és nem is tudom, nem akarom őt úgy kezelni, mint egy vendéget vagyis és ezért a formalitások ilyen jellegű formája eszembe sem jut. Az, hogy eljött és itt van, épp elég, ez a minden.
- Öhm, igen. Így is mondhatjuk. – bólintok a bekeretezett poszter kapcsán, ami gyakorlatilag fedi a valóságot, csak nem úgy, ahogy talán a kérdést értette.
- Rostos vagy szénsavas? Van itthon narancs-, barack-, kókusz-, maracuja- és ananászlé. Meg kóla és gyümölcsízű szénsavas víz. Tudom, utóbbi a legtöbbek szerint baromság, de rászoktam. – pillantok rá miközben kinyitom a hűtő ajtaját és azt veszem ki, amelyiket választja.
- Aww, de jó! De ugye tudod, hogy nem kellett volna, igaz?! Van hozzá tejszínhabom vagy vaníliafagyi is. Vaaagy olvaszthatok hozzá csokit is... Vagy csak magában pusztítsuk? Hozok két tálat, add, megmosom. – nyúlok a gyümölcsért ha a kezembe adja és előszedek még ezt azt, ha szükséges az eperhez. Részemről a csoki bármikor jöhet, abban nem ismerek határokat, borzalmas, hogy mennyire odavagyok érte.
Vannak közös képeink, nem sok, itt-ott kirakva a lakásban, így gyakorlatilag várom már a kérdést, mert biztosra veszem, hogy kiszúrja őket.
És meg is kapom.
Leteszem az epreket a konyhapultra és ha a csoki mellett döntött, akkor nekiállok azt olvasztani, ha más van porondon, akkor meg azt odapakolni a gyümölcs mellé.
- Igen… ööö többek között el akarok mondani valamit, aminek köze van hozzá, egyébként Keithnek hívják. – mutatok a könyvespolc felé, amin apró, ízléses dísztárgyak mellett egy közös fotó is van.
- Mielőtt viszont rátérek… beszéltem Hales-el. Pontosabban előbb veszekedtünk egy hatalmasat és utána beszéltünk. Ééés megismertem John Goldberget is, azt hitte Hales vagyok, mikor véletlenül találkoztunk. Aztán a tetoválószalonban női tetoválót kértél és összeraktam ezt azt, összekaptunk Hales-el és nagyjából a vége utánunk a vízözön lett. Nem mondtam senkinek semmit és nem is akarlak rávenni, hogy olyasmiről beszélj, amiről nem akarsz, de akarom, hogy tudd, itt vagyok, oké?! – tudom, hogy nagyjából fejest ugrottam az egészbe, levegőt sem hagyva, hogy vegyen, de nem tudom miként mondhatom el fájdalommentesebben vagy kevésbé sokkolóan, hogy tudom.
Megfogom a kezét, ha hagyja és a tekintete után kutatok. Ha beszélni akar, meghallgatom, ha nem, elfogadom, csak érezze, hogy mellette állok. Mert így van.


Testvérek vagyunk. Egymáson kívül

nem segít rajtunk senki.

Lilypie Maternity tickers
Vissza az elejére Go down
Caleigh Devonshire
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Csüt. Ápr. 21, 2016 3:16 pm
 



 

- Olyan is van, hogy kókuszlé? – kerekedik el a szemem, nem szeretem a kókuszt, szóval kihagyom, csak kicsit meglepett, lényegtelen apróság. - Barack jó lesz, köszi. – Ami a gyümölcsízű szénsavas vizeket illeti, hülyeségnek nem tartom, ízetlennek viszont igen, szóval részemről vagy vizet iszom, vagy gyümölcslevet. A kettő vegyítve nem jön be, de hát ízlések és pofonok.
- A tejszínhab és a vaníliafagyi jöhet. – Az úgysem volt a napokban, csokit azt ettem, és valahogy az eperhez kicsit selymesebb érzet felel meg szerintem, szóval így pont jó lesz. - De persze, ha te csokival ennéd, olvassz nyugodtan, ne félj, nem szaladok sehová. – Ezt a kijelentésemet nagyjából három és fél perc múlva meg is bánom.
- Keith. Amúgy cuki. Hogy járunk jobban, ha kérdezem, mióta tart, vagy ha nem kérdezem? – Nem mindegy, hogy pár hete, és még friss, vagy mondjuk sokkal régebben, és nem tudtunk róla, vagy csak én nem. Hú, még valami, amit nem szeretnék a szívemre venni, de tudna fájni, ha mondjuk csak előttem lett volna titok. Nem, nem hiszem, hogy pár hete tart, hülyeség annyi idő után összeköltözni.
- Oó… – Csúszik ki a számon a beszélt Halessel strófa utána, és máris elkezdek kisebb sétát tenni ide-oda a konyhában, mert… azt hiszem, ezt nem nagyon szeretném hallani. Mármint, a hangjával nincs bajom, Annával sem, a témával viszont annál inkább. Amíg beszél, a normális testszínből falfehérre váltok, és elég sokáig úgy tűnik, hogy egy árva szót sem leszek képes szólni, mert az a nagy helyzet, hogy erről még mindig nem tudok… - Elmondta? Az eszem elszáll… nekem itt papol róla, hogy senkinek a világon, még véletlenül se, erre kitálal. Ne értsd féle. Én is el akartam mondani, sőt… én akartam elmondani. Ez az én szégyenem. – Haragszom, igen. Nem rá, isten ments, Annának ehhez semmi köze, de jelen pillanatban egyáltalán nem értem, minek volt az összes szájtépés, ha pont azt teszi meg, amiről engem letilt. Megremeg a szám széle, és megint érzem, hogy sírni fogok, pedig nem akarok, nagyon nem, elég legyen már belőle, az istenért.
Csak akkor állok meg, mikor megfogja a kezem, bár nehezemre esik a szemeibe nézni, mert pont azt nem akartam, hogy azt a mélyen ülő, de örökösen tekintetemben lappangó fájdalmat lássa bármelyikük. Azt a markáns sebzettséget és elveszettséget, ami azóta a részem. Annyira, de annyira nem akarom, pár pillanat múlva mégis elerednek a könnyeim, és nem vagyok képes másra, csak a karjai közé menekülve próbálva átvészelni ezt az egészet, holott tudom, hogy semmit sem mondtam még, és nem is biztos, hogy bírnám, de jelenleg Annának van a legtöbb részinformációja ahhoz, hogy rájöjjön, és áldanám az eget, ha így lenne, mert akkor nem kellene kimondanom, nem kellene újra átélnem…


erőszakot, eltűnődjenek a jelentésén.

Fontos, hogy akik elszenvedik az
Vissza az elejére Go down
Annaleigh Lott-Devonshire
avatar
Média és művészet

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Csüt. Ápr. 21, 2016 4:40 pm
 



 

- Aha. – bólogatok és kiveszem a dobozt, hogy felmutassam, majd vissza is teszem, amikor inkább a barackra esik a választás.
Leveszek két poharat a szekrényből és kitöltöm a leveket, majd a pultra teszem mindkettőt. Meg persze a muffint is, ha már ezt is emlegettem korábban.
- Oké, csak egy pillanat. – visszalépek a hűtőhöz és kiveszem a tejszínhabot meg a fagyasztóból a fagyit is, hogy aztán azok is a poharak mellé sorakozzanak. A fiókból meg fagyis kanalakat halászok elő, csípőmmel lököm vissza amiből elővettem őket.
[color=palevioletred]- Egészen biztosan csokoládé mérgezésben vagy túladagolásban fogok elhalálozni, szóval jó lesz nekem is a hab és a vanília.
- Egyelőre ne kérdezd, de majd elmondom, csak előbb... – csak előbb valami más volna, amit mindenképpen meg akarok vele beszélni. És nagyjából itt ugrom bele mindennek a sűrűjébe.
Figyelem a húgom vonásait, azt, ahogyan megváltozik a testtartása, gyakorlatilag a színe, a vonásai, azt, ahogy elkezd fel-alá járkálni.
- Nem, várj egy kicsit. Először is ez nem a te hibád vagy szégyened Callie, nem te tehetsz arról, ami történt. Alapvetően én raktam össze a sztorit. Ő már csak azt erősítette meg, hogy tényleg cseréltetek egymással, hogy Johnból is van még egy, hogy Halest hívtad miután… szóval azután. Én nem kutakodtam a dolgok után, egyszerűen csak… Johnnak nagyon fontos Hales és mesélt ezt-azt és valahogy egyre több hiányzó vagy homályos részlet lett egyre világosabb és végül beszélgettünk Hales-el. – nem akarom, hogy azt higgye a húgunk elárulta őt, mert nem így történt.
Ahogy meglátom Callie könnyeit, már vonom is a karomba, szorosan ölelésembe zárva őt.
- Sss… itt vagyok. Nem lesz semmi baj. – suttogom gyengéden, szeretettel a hangomban és végigsimítok a vörös tincsein.
Fáj így látnom őt, ennyire elveszettnek és összetörtnek, ahogyan az is, amint át kellett mennie és ez az egész – mert ő a húgom, akit olyan mélyen szeretek, ahogyan csak testvér testvért képes – az én szemeimbe is könnyeket csal, amelyeket nehezen tudok visszapislogni.
Addig ölelem, amíg csak szüksége van rá, csitítva néha, gondoskodón. Még a karomban tartom, amikor nagy nehezen rászánom magam a kérdésre, amit fel kell tennem.
- Callie, kérdezek valamit, nem kell válaszolj rá, csak rázd meg a fejed vagy bólints oké? – még nem engedem el őt, a füle mellett hangzanak el szavaim halkan.
- John testvére… Ő… meg... – hangtalanul fújom ki a levegőt mielőtt újabbat vennék és befejezném a kérdést, mert ezt még feltenni is pokoli.
- ...megerőszakolt? – suttogom el a végét, rettegve attól, ami a válasza lehet rá.


Testvérek vagyunk. Egymáson kívül

nem segít rajtunk senki.

Lilypie Maternity tickers
Vissza az elejére Go down
Caleigh Devonshire
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Hétf. Ápr. 25, 2016 11:30 pm
 



 

- Áhh, akkor valószínűleg mégiscsak jobb lesz most mellőzni a csokit. – Komolyan ugyan nem veszem a dolgot, mert bár biztos meg lehet szaglászni ilyesmi miatt is alulról az ibolyákat, de kötve hiszem, hogy ő annyit enne belőlük.
- Jó. – Ha elmondja, hát el fogja, nem firtatom, nem is erősködöm, bár abszolút nem állok készen az előbb után következőkre, ettől még nyilván hallgatom, csak a tudatom egy kis szeglete harsogja, hogy inkább menjek már innen, mert ez túlságosan is fájni fog, és azt nem biztos, hogy el bírom viselni.
- Miről? Hogy behúztam valakinek, amitől padlót fogott, és több mint egy évre kómába esett? Hát ez totálisan az én hibám, bárki bármit mondjon. Értem. – Vakarom meg a tarkóm, mert most nem biztos, hogy tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. Örülök, hogy nem úgy járt el Hales szája, ahogy azt én gondoltam, mert isten lássa lelkem, én abszolút nem szeretnék rá haragudni, épp elég közöttünk így is a feszültség, de olyan mélyen vagyok, hogy egyszerűbb a negatív érzésekre fókuszálnom, mint a pozitívakba kapaszkodni.
Szabadulnék ettől az egésztől, mert nem szeretnék rá gondolni, de most mégis képtelen vagyok rá, nem marad más, csak a sírás, megint. Komolyan elegem van abból, hogy állandóan sírok, nem ezért fojtottam magamba a könnyeimet, olybá tűnik, hogy mostanában minden el nem sírt könnyem távozik belőlem. Fogalmam sincs, mennyi idő telik el, csak kapaszkodom belé, és hullnak a könnyeim, és tudom, most hagynom kell, hogy így távozzon belőlem a feszültség, még mielőtt teljesen maga alá temetne. Amikor meghallom, hogy kérdezni akar valamit, tudom, mi lesz az, mert minden információja megvan, hogy tudja, ugyanakkor mégsem szeretném, ha feltenné, mert még csak bólintani is rá olyan pokoli, hogy képtelen vagyok rá. Nem is tudok megszólalni, csak keservesen felzokogok, a vállába fúrva a szemem, és reszketek, mint a nyárfalevél, ahogy minden egyes kép feldereng előttem, ahogy ketten fognak le, míg a csípőmet leszorítja az a szemét, és csak azt hajtogatja, hogy úgyis megússza, ostoba vagyok, ha mást hiszek. A rendőröket, akik kinevettek, a végtelen megaláztatottságot, a pozitív terhességi tesztet, és úgy érzem, itt helyben összeesem, mert nem bírom el mindet… Nem megy. Megrogynak a térdeim, és ha nem tart meg, valószínűleg a padlón kötök ki, ott, ahol azóta érzem magam.
- Nem… nem… akk… kor…
Még az is beletelik legalább tíz másodpercbe, míg ennyit eldadogok, és nem bírok mást mondani, nem is akarok, csak még valamit, mert ha már ezt tudod, Anna, tudd az egészet, mert… nem bírom még egyszer ezt el, akkor már vérezzen az összes sebem, és sírjak minden gyalázatért. Felrántom hát a pólóm, hogy tenyeredet lapos, mostanra már szabályosan beesett hasamra simítsam. Hogy érted-e, nem tudom, remélem, mert ezt még nehezebb lenne kimondanom, mint a másikat, mert ez még annál is jobban fáj…


erőszakot, eltűnődjenek a jelentésén.

Fontos, hogy akik elszenvedik az
Vissza az elejére Go down
Annaleigh Lott-Devonshire
avatar
Média és művészet

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Vas. Május 01, 2016 6:47 pm
 



 

- Igen, igazad lehet. – értek egyet a csokit illetően, amúgy tényleg egészségtelenül sokat eszem. Az már persze paradoxon meg a stressz, meg, hogy gyakran mást gyakorlatilag be sem viszek, hogy nem gurulok még. Mi több, inkább fogytam, már ha hihetek a ruháimnak és nem azok nyúltak meg. A mérlegre mindenesetre nem álltam rá, szándékosan.
- De nem ok nélkül tetted. – csendesen szaladnak ki a szavak ajkaim között. Ismerem a testvérem, tudom, hogyha nem lett volna erre nyomós indoka – ami kiváltotta belőle azt, hogy eljusson addig az ütésig – akkor nem tette volna. Így pedig… azt hiszem az egész máshogy néz ki. Mindenesetre jóval bonyolultabb annál, mint ahogyan most ő vagy én lefestjük.
Magamhoz ölelem, szorosan, óvón, szeretettel, ahogyan csak egy testvér a testvért, egy nővér a húgát, egy iker az ikrét képes.
A hátát simogatom, olykor egy puszit adok a hajára és egyre jobban fojtogat a kérdés, amit már most gyűlölök feltenni, de mégis úgy hiszem, hogy kell, hogy muszáj, mert gyűlölöm ezt a homályt és bizonytalanságot. Egyszerűen tudni szeretném, hogy mi történt a húgommal.
Kérdezek.
És a választalan válaszra görcsbe rándul a gyomrom.
Jeges folyamként szalad végig bennem a kapott információ és nagyon nehéz visszanyelnem és pislognom a kikívánkozó könnyeimet.
Te jó Isten Callie… ó te jóságos isten…
Ha lehet, még szorosabban fogom őt magamhoz, miközben összeszorítom ajkaimat. Dühös vagyok és egyszerre a szívem szakad meg érte. Hogy történhetett meg mindez, hogyan tarthatta eddig magában…? Callie…
Meglep a hirtelen mozdulat, ahogy kiszakad ölelésemből, felrántja a pólóját a kezemet a hasára simítja és akkor hideg zuhanyként ér a döbbenet.
Visszahúzom ölelésembe és ajkamba harapok, hogy csendben maradjak, hogy ne engedjem kibukni a torkomat fojtogató érzéseket. Egyszerre tombolnék és vigasztalnám, üvöltenék és suttognám, hogy minden rendben lesz.
Nem tudom meddig maradunk így. Talán, amíg mindketten megnyugszunk, talán amíg az ő sírása elcsitul.
- Hogy segítsek? – suttogom rekedten a fülébe, miközben megsimogatom a haját.
- Csak mondd meg, hogy segítsek… – annyira szeretnék. Olyan nagyon. Úgy sajnálom Callie. Én nem tudtam…
Nem tudtam...


Testvérek vagyunk. Egymáson kívül

nem segít rajtunk senki.

Lilypie Maternity tickers
Vissza az elejére Go down
Caleigh Devonshire
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Kedd Május 10, 2016 9:06 am
 



 

Úgy tűnik, mind fogyókúrán vagyunk, jobban mondva, Marlie nincs, rajta nem vettem észre hasonló jeleket, de Hales sem mondhatni, hogy versenysúlyában lenne. Már amennyire én az ilyesmit megfigyelem, az sem tűnik fel a sok bő cuccomban, hogy én miként festek, bár azért olykor a tükörbe pillantva nem mondhatni, hogy elégedett lennék. Anorexiás közel sem vagyok, de rajtunk már 5 kiló is vészesen soknak látszik, sosem voltunk épp vastag csontúak.
- Én… nem, sosem bántanék ok nélkül senkit. – Sóhajtottam kínomban, nem akartam bántani Johnt, és csak még rosszabbul érzem magam azóta, hogy tudom, Hales szerelmes belé. Egy évre kiütöttem, és ráadásul még ő is börtönbe ment. Mintha én lennék a kapcsolatuk nemezise, vagy valami hasonló.
Az ölelése aztán felmar bennem minden alig behegedt sebet, nem bánom, szó sincs erről, valahol, nem is túl mélyen még hálás is vagyok neki, amiért képes kirángatni belőlem az igazságot, még ha nem is én magam mondom ki. Mégis, olyan fokú zokogás szakad ki belőlem, amire nem hittem, hogy képes leszek. Azóta, legalábbis Hales felbukkanásáig nem sírtam, onnantól kezdve viszont megállíthatatlannak tűnnek a könnyeim. Szerinte erősnek kell lennem, elvégre katona vagyok, felállni, és továbbmenni, de rájöttem, hogy nem, nem vagyok elég hozzá, egyedül semmiképp, abban meg csak bízni merek, hogy a segítségükkel sikerülhet, hinni nem vagyok képes.
Kapaszkodom Annába, mintha sosem akarnám elengedni, számos velem kapcsolatos kérdést megválaszol a ki nem mondott valóságom, kezdve a szakadtságommal, befejezve azzal, miért tűntem el hosszú hónapokra én magam is. Még mindig félek, hogy egyszer csak szembejön, és belevigyorog a képembe, tökéletes tudatában annak, hogy mit tett, s hogy én mennyire tehetetlen vagyok ellene.
Majd belehalok, ahogy a hasamon pihennek az ujjaim, megreszketnek ajkaim, megint csak arra tudok gondolni, hogy már pár hónapos lenne, és kíváncsian figyelné a világot. És… utána mindig sokkol a tudat, hogy akkor, és most is éppen annyira gyengének éreztem magam, hogy ne legyek képes a világra hozni és felnevelni az ő gyermekét. Soha nem lettem volna képes, és egy gyermeket hibáztatni azért, akár csak tudat alatt is, amit az apja tett… nagyon gusztustalan dolog. Megkíméltem mindkettőnket, hiszem, mert nincs más választásom, ha a tudatomba engedném a feltételezést, hogy lehetett volna jó is, megszakadna a szívem.
Már nem sírok, de a nap sem siklik hetykén az égen, szerintem a tagjaink is belegémberedtek az ölelésbe, mikor megint meghallom a hangját. Fogalmam sincs, meg tudok-e szólalni…
- Csak… – Nyelek egy nagyot, mert rettegek attól, hogy mit fognak gondolni, talán nem is Anna, vagy Hales, de Marlie… a gyermekpszichológus. Hogy fog rám nézni, ha megtudja? - Ne ítélj el. – Suttogtam a sírás miatt erőtlen hangon. Azt már tényleg nem bírnám elviselni. Remélem, nem teszi, nem hiszem, hogy megtenné, ő nem, de ki kell mondanom, mert abba azt hiszem, már tényleg belehalnék.


erőszakot, eltűnődjenek a jelentésén.

Fontos, hogy akik elszenvedik az
Vissza az elejére Go down
Annaleigh Lott-Devonshire
avatar
Média és művészet

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Vas. Május 15, 2016 2:05 am
 



 

- Tudom. – csendesen és vigasztalón intézem hozzá a szavaimat. Tisztában vagyok azzal, hogy sem ő, sem pedig Hales – amikor még azt hittem ostobán én is, hogy neki volt köze az egész dologhoz – nem bántott volna senkit sem ok nélkül. Valahogy ez az egész történet mindig is sántított számomra, csak éppen nem foglalkoztam vele annyit és úgy, hogy hamarabb felnyíljon a szemem és ezt végtelenül szégyellem és sajnálom. Egyik húgom sem érdemelte volna ezt és fáj, hogy nem bíztak meg Marlieban és bennem jobban. Ez az egész elkezdett szétszakítani minket egymástól, ez pedig olyan űrt fakasztott a lelkemen – és talán a lányokén is –, amit nem tudom miként fogunk még befoltozni. De együtt sikerülni fog, ugye?!
Magamhoz fogom, ölelem és zokogását hátának simogatásával igyekszem csitítani, miközben én magam erős próbálok maradni, elsősorban Calliért. Végtelenül nehéz, hiszen a testvérem, az ikrem és ami ennyire fáj neki, az nem tud nem fájni nekem is.
- Nem foglak. – könnyek sorakoztak az övével teljesen megegyező szempáromban. Hogyan is ítélhetném el?! Nem teszem, egyáltalán nem.
Még ölelem, még tartom, még karomba vonom, érte és magamért is, nekem is szükségem van erre a közelségre, és azt hiszem neki is.
- Miért nem mondtad el? – engedem el és nincs számonkérés vagy bántó él a hangomban, csak kíváncsiság és talán szomorúság, amiért Marlienak és nekem nem szóltak.
Amit én sem tettem meg velük egészen más okból kifolyólag…
- Hozzak valamit? Inni? Egy zsepit? – az utolsó kérdésre egy halvány és erőtlen mosoly ül meg ajkaim szegletében. Nincs benne öröm, ezután nem is lehetne.
Megsimogatom Callie arcát, letörölve így az utolsó szétmaszatolt könnycseppeket is.
- Szeretlek, ugye tudod?! – amennyire nehezen mondom ki ezt a szót bárki másnak, olyannyira vagyok képes könnyen a húgaimnak. Mert valahogy velük egészen más, ők ott voltak velem és én is velük életünk legelső másodpercétől fogva. Velük minden annyira más…


Testvérek vagyunk. Egymáson kívül

nem segít rajtunk senki.

Lilypie Maternity tickers
Vissza az elejére Go down
Caleigh Devonshire
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Hétf. Jún. 27, 2016 9:00 pm
 



 

Bármennyire is kellett volna hamarabb, már réges-rég beszélni erről, nem ment. Most sem lettem volna képes rá, ha nem rakosgatja össze magától a darabokat, és nem kérdez rá… Szégyellem, hogy nem tettem meg, hogy ilyen gyenge vagyok, és ez csak egy a sok rémálom közül, amivel nem tudom mit kezdeni azóta sem. Nem voltam képes azok után előállni ezzel, hogy Hales elvitte a balhét, és engem meg kiröhögtek a rendőrök, mondván a szenátor fia ilyet aztán biztosan nem. Hiába lapul még mindig ott a minta a nőgyógyászomnál, hiába lett kielemezve, hiába minden, ha nem hisznek nekem, és szinte rettegve várom, hogy megint tönkretegyen, ezt még Jasonnek sem mondtam, de tartok attól, hogyha újra ragyognék, ha valaha képes lennék rá, megint letörné a szárnyaimat.
- Köszönöm. – Rebegem remegős hangon. Tudom, nem egyszerű, megöltem egy sarjadó életet, azóta is utálom magam, de inkább haljon, mint egy életen át hibáztassam valamiért, amiről nem tehet. Nem bírtam volna ki. Nehéz nem egyre jobban zokognom, mikor látom az ő fájdalmát is, amit én okoztam, a titkolózásommal, a velem történtekkel, mindennel, még akkor is, ha közvetve vagyok hibás, az vagyok.
- Hales börtönbe ment miattam, a rendőrök kiröhögtek, mikor utána bementem… mit tehettem volna? Semmivel nem lettem volna képes kihozni onnan, aztán… amikor rájöttem, hogy nem csak a szégyennel kell együtt élnem, de valami mással is, végképp teljesen összeomlottam. – Nem voltam olyan erős, amilyennek hittem magam, és onnantól, hogy megöltem a méhem gyümölcsét, bármennyire is volt átkozott, már nem bírtam beszélni róla, Jason is csak azért tudja, mert ő volt ott velem, mert nem hívhattam fel a testvéreimet, hisz nem tudtak semmit, és nem voltam benne biztos, hogy nem akarnának lebeszélni. Jason meg sem próbálta, tudtam, hogy nem fogja, ezért hívtam őt. - Sajnálom, tudom, hogy sokkal hamarabb kellett volna róla beszélnem, de nem bírtam. – Meg-megremeg a hangom a hadarás közepette, azért beszélek ilyen gyorsan, mert fogalmam sincs, hogy mikor jutok majd el arra a pontra, hogy megint képtelen legyek beszélni a zokogástól.
- Csak zsepit kérek. – Inni most nem bírnék, de úgy tűnik, talán az utolsó szórohamtól könnyeim is visszavonulót fújtak, bízom benne, hogy mindez így is fog maradni, elég belőlük egyébként is.
- Igen, én is szeretlek Anna, és köszönöm… – Mindent igazság szerint, most leginkább azt, hogy kikaparta belőlem az igazságot, így legalább nem kell újra és újra hiába nekiveselkednem. - De… te is szerettél volna mondani valamit, nem? A Középfölde térkép, meg a fényképek… van valakid, igaz? – Pislogok fel rá, amikor odahozza a zsepit, el is veszem, és kiselefántokat megszégyenítően trombitálok több ízben is.


erőszakot, eltűnődjenek a jelentésén.

Fontos, hogy akik elszenvedik az
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Hétf. Aug. 15, 2016 3:12 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Annaleigh Lott-Devonshire
avatar
Média és művészet

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Hétf. Aug. 15, 2016 3:28 pm
 



 

IKREIMNEK

A napokban felcsörögtem a lányokat, hogy ugorjanak fel ma este, ha van hozzá kedvük. Régen ültünk már össze így négyen – hiányoznak – és az elmúlt időszakban mindannyiunknak megvolt a maga oka arra, amiért nem tudtunk időt szakítani egymásra. Marlie sajnos ma sem tud, amit mondjuk megértek. Jeleztem Callienek és Halesnek is, hogy hármasban leszünk, ha jönnek és, hogy ennek ellenére is várom őket. Persze, nem olyan lesz, mint amikor mind együtt tudunk lenni, de azért akkor is örülnék a társaságuknak.
Tekintve, hogy kizárólag muffint tudok sütni – nem vagyok túl nagy konyhaművész még mindig –, de az említett édességet legalább jól el tudom készíteni, így azzal készülök, meg egy rakat piával – nekem amúgy is hamarosan le kell róla mondani, ezzel is nagyobb esélyt adva a családalapításnak – és finoman megkértem a férjemet is, hogyha nem nagy áldozat, akkor töltse az estét valamelyik barátjánál vagy a húga társaságában. Nem, nem azért, mert a húgaim nem tudnak a létezéséről – még az esküvő előtt megvallottam a megvallani valómat vele kapcsolatban –, hanem, mert lányos estére készülünk.
Ha/amikor megérkeznek, beengedem őket, a nappaliban a dohányzó asztalon már ott van minden, ami ma este kellhet.
- Oké csajok, ki, mit iszik? – kezdek bele, máris a poharak után nyúlva, ahogy a tükösmásaimra pillantok egy-egy kijáró ölelés és üdvözlő puszi után.
Vissza az elejére Go down
Caleigh Devonshire
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Kedd Aug. 16, 2016 2:33 pm
 



 

Az utóbbi időszak egész sűrű volt, azt kell mondjam, összességében még csak negatívnak sem mondhatnám, sokkal inkább éreztem úgy, hogy kezdek magamra találni, hogy az élet végső soron egészen szép is tud lenni. Nem volt könnyű eljutnom erre a pontra, de most, hogy már itt voltam, valahogy sikerült mindent derűsebben nézni. Volt az egészben valami simogató nyugalom. Tudott mindent mindenki, nem maradtak titkok, és azzal, hogy beavattuk egymást, mintha csak négyszeresére dagadt volna az erőm… A bosszúszomjam alábbhagyott bennem, és bíztam abban, hogy hamarosan teljesen eltűnik majd, nem szennyezve ilyen borzalommal az életemet. Nem volt szükségem rá, az teljesen bizonyos, értelme nem lett volna, az igazságot, a vágyott megbékélést ettől nem fogom megkapni, és Halesnek sem fogja senki visszaadni azt az egy évet, amit elveszített.
Az kicsit lelombozott, hogy Marlie nem jön, de megértettem, kisbabát vár, s azóta valahogy megvan köztünk az a bizonyos két lépés távolság, hogy tudja, ellenben én megöltem a testemben sarjadó életet. Legalább a többiek nem ítélnek el, Anna bizonyosan nem, bár Hales esetében ez kétesélyes, nem beszéltünk róla azóta, így nem vagyok tisztában azzal, hogy mit gondol, de nem is fontos tudnom. Nem az a lényeg, sokkal inkább az, hogy már nem kell titkolóznom előttük. Felszabadító tulajdonképpen. Ettől még bizonyos problémák nem szűntek meg, de sajnos visszacsinálni semmit sem tudok. A pszichológusom szerint nem tudom feldolgozni a tényt, hogy az egyik testvérem gyakorlatilag feláldozta magát értem. Igen, igen, már beszélek vele is. Egyébként tényleg nem tudom, és soha nem is fogom tudni. Hales élete tönkrement miattam,  én meg összezuhantam, nem érte meg szerintem, csak remélni tudom, hogy egyszer a lelke egyetlen apró zugában rejtve sem fog haragudni rám.
- Hali! Hoztam pogit, nyugi, nem én sütöttem. – Vigyorodom el, miközben kap Anna is és Hales is egy-egy ölelést, meg puszit, meg jajdejóhogylátlak pillantást, amiből szerintem egymást közt tudunk maximum olvasni. Egyébként mostanában többet eszem, és fogalmam sincs, hogy mi indított el a regenerálódás útján minden téren. Valószínűleg egyaránt kellettek hozzá a tesóim, Jason, meg a dokim is, a lényeg, hogy már felfedezhető a javulás.
- Tequila? Nem, nem kérdés, én azt kérek, ha van. Felvágom a narancsot… – Ha lelek, hát nem vagyok rest otthon érezni magam. Egyébként az utóbbi időben megszokottaktól eltérően most farmer, és nem hat számmal nagyobb póló van rajtam, csak egyel. Egész normálisan festek…


erőszakot, eltűnődjenek a jelentésén.

Fontos, hogy akik elszenvedik az
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
 



 

Vissza az elejére Go down
Konyha (Keith & Annaleigh lakása)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Lakások (Belváros)
 :: 
Keith & Annaleigh lakása
-
Ugrás: