HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Vizsgáló

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Vizsgáló
Hétf. Márc. 28, 2016 5:29 pm
 



 



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:45 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Hétf. Márc. 28, 2016 7:18 pm
 



 

Sigmund and Chole


A Revoir-ban nincs megállás. Ma éppen egy 75 főt számláló esküvőt kell lebonyolítanunk, és cseppet sem könnyű a helyzetem, mert én vagyok a másodpilóta a konyhán. Sokan kinevetnének, hogy vérre menően kezelem a munkámat, de a szívemet is beleadom az ételbe, így elvárom, hogy a tökéleteset nyújtsam, de ma valahogyan semmi sem akar összejönni. Apa kétszer hívott, hogy hazamegyek-e a hétvégén, mert egy hónapja nem látott már, de még arra se volt időm, hogy visszahívjam őt. Pierre a cukrász tehetségét veszi elő, mert az ötemeletes kompozícióval van elfoglalva, de még az előételek se futottak ki. Összesen tizenhatan vagyunk erre az estére, de kész katasztrófa, ami itt folyik.
- Jose, az nem a Pain provencial-ra való vaj, és ne azt használd, istenem. – kapok a fejemhez, és kikerülve az egyik újoncunkat lépek a férfi mellé, hogy kivegyem a kezéből a rossz fűszervajat. Mindennek klappolnia kell, mert nem kevés pénzt fogunk kapni az estéért, ha sikerrel járunk, de valahogyan nem érzem, hogy ennek jó vége lenne.
- Chloe hol van a pástétom? Nem a hűtőben lenne a helye? – fordul felém Scott a fakanállal a kezében.
- A spejzben néztétek, vagy a hátsó raktárban? – érdeklődöm, és átveszem José helyét, hogy kitűnően tálaljam fel az előételünket. A vendégek türelmetlenek, és nekünk teljes hőfokon kellene égnünk, hogy minden rendben menjen.
- Sandrah légy szíves ezt a két tálat vidd ki, mert elkészültek. – mutatok a pincércsajnak a kikészítőre, és befejezem a frissen sült bagettek felszeletelését is. A főszakácsunk elveszett, és nem szabad zavarni, mert a torta az este fénypontja lesz. Nem mertem volna bevállalni az öt emeletet öt különböző ízesítéssel, de nem én vagyok a ma este felelőse, csak a jobb keze.
- Chloe, nem találom a pástétomot. – nyöszörög továbbra is a kedves kuktám, így kénytelen vagyok immár négy felé szakadni, és elindulok a raktár felé, de látom Emma kezében a nagykést, és nagyon bizonytalannak tűnik vele együtt.
- Scott, légy szíves menjél te ki. – intek neki, és odaállok a lány mellé.
- Semmi gond nincs, rendben? Felvágom ezeket julienne-re. Menjél, segíts Scott-nak. – tolom el, és átveszem tőle a kést. Soha nem vagyok bizonytalan, mert ezt csinálom évek óta, de ma mégsem vagyok toppon. A következő pillanatban megzavar valaki, és mielőtt ránézhetnék egy éles tárgy áll bele a bal kezem tövébe. Az első percekben fel se fogom, hogy belőlem ömlik a vér. Csak nézem, és az adrenalinnak köszönhetően nem érzek semmit. Sandrah tér vissza a lengőajtón, és veszi észre a bajt.
- Chloe, mit csináltál?! Hívjátok a mentőket. – szalad oda hozzám, és az egyik konyharuhával csavarja be, de az is hamar átázik, amikor kihúzza a kést, így még egyet rátesz. Pierre ekkor jön vissza a konyhába, és hátra is hőköl a vér láttán.
- Chole…istenem. Vigye be valaki a kórházba. Tökkelütöttek ne várjatok. – rivall rá mindenkire, én meg csak szótlanul állok, ahogyan egyre többen gyűlnek körém. Scott lesz a megmentőm, aki hoz egy másik rongyot, és azzal tekeri körbe a csuklómat, aztán kikísér a hátsó ajtón. Az esti levegő térít észhez, így most fogom fel, hogy mi történt.
- Chole, jól vagy? Sápadtnak tűnsz. Ne vegyelek fel? – érdeklődik aggódva, de csak megrázom a fejemet, és sokkal higgadtabban kezelem a helyzetet, mint bárki más, pedig én vagyok az áldozat. Két utcára van az étteremtől a kórház, de kocsival tesszük meg ezt a kis utat is. Az ölemben tartom mindvégig a kezemet, és fogalmam sincs, hogy mennyire mély a seb. Abban vagyok biztos, hogy nagyon vérzik, és mind az öt ujjam megvan, de hüvelykujjam, és a mutató ujjam közötti rész mennyire sérült…arról fogalmam sincsen. Scott kapkodva rántja fel az ajtót előttem, és kísér be a sürgősségire.
- Egy orvost, valaki! A munkatársam elvágta a kezét, és nagyon vérzik neki. – kiabál a nővérpultnál megállva, de itt is nagy a fejetlenség.
- Erre jöjjenek. – mutat végül egy kórterem felé a nővér nekünk.
- Uram, felvennénk a hölgy adatait. Addig segítene nekünk? A doktor úr mindjárt itt lesz. – engem beengednek a szürke járólappal ellátott terembe, de mielőtt becsukódna az ajtó, még odaszólok Scottnak.
- Az étteremben van a táskám, és az irataim. Hozd el. – mondom neki, és amint egyedül maradok, fordulok a vizsgálóasztal felé. Észre se vettem eddig, hogy a chef kabátom eleje is véres már, és a földön is kisebb pettyek jelölik az utamat. Szédülni kezdek, amikor kinyílik az ajtó, és meglátom az orvost.
- Azt hiszem sok vért vesztettem. – szorítom rá a kezemre az átázott rongydarabot, és ijedten mérem végig a fehér köpenyes férfit. Rémes este, ahogy említettem.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Márc. 29, 2016 9:42 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Kedd Márc. 29, 2016 12:17 am
 



 



Nincs én nekem semmi bajom a hozzátartozókkal. A baleseti ajtaja - sajnos, hiszen senkinek nem kívánok bajt - mindenki előtt nyitva áll, de néha azért tudnám azt mondani, hogy bizonyos személyeknek kívül tágasabb. Ez a csapatnyi tinédzser megőrjít, s nem csak azért, mert mind izomagyú futballista, hanem azért is, mert részeg tinik gyülekezete. Nem mondom, hogy én sosem voltam kicsapongó, de felcsavarodni egy fára majd végigröhögni azt, ahogy a haverunkból az orvosok megpróbálnak újra ép és egészséges embert faragni.. na az bizarr, vagyis talán csak ma nem hiányzik az amúgy is tépázott - kamaszokkal kapcsolatos - idegrendszeremnek.
- Hívjon valaki egy takarítót, a fiatalembert pedig kísérjék ki a mosdóba, vagy adjanak legalább egy hánytálat neki.
Fordulok el az utasításhozatal után a gyomortartalmát kiadó kamasztól, s indulok el a trauma felé. Rá akarok nézni a sofőrre, akiről megesküdnék rá, hogy nem is volt jogosítványa. Nem az én dolgom, majd intézik a megfelelő személyek. Már épp ráfordulok a folyosóra, amikor valaki orvosért kiált. Ha nem lennék annyira ura az arcizmaimnak, akkor most egy szarkasztikus "csak egyet?" mosollyal reagálnék. De szerencsére csak a műszak elején vagyok, még nem bosszantott fel senki annyira, hogy ennyire epés legyek. Legkedvesebb és legprofesszionálisabb mosoly-komolyság keverékemmel fordulok a hallott irányba. Tristan van a kamasszal, bizonyára megoldják, nem tartok attól, hogy nem így lesz. Hallom, hogy egy nővér már kezelésbe vette a friss érkezőt, így még mielőtt megindulnék, felkapok egy tabot a pultról, hogy legyen mibe felvegyem a beteg adatait. Nem szeretem ezt a modernizációt, de haladni kell a korral, mondják legalábbis.
- Nyugodjon meg, kérem, máris ellátjuk a
Megkeresi ezt a munkatársat a tekintetével, majd befejezi a mondatot.
- hölgyet. Kérem, megmondaná a nevét?
Ezen a ponton veszem át az esetet, s lépek be a vizsgálóba.
- Üdv, Dr. Mallors vagyok. Semmi baj, feküdjön le kérem, máris megnézem a kezét. Ha nem bírja a vért, nyugodtan hunyja le a szemeit.
Lépek oda hozzá, s hogyha nem szeretne magától végigdőlni az ágyon, akkor gyengéden megfogom a vállát, s vízszintesbe "kényszerítem". A keze után nyúlok, óvatosan lefejtem róla az anyagot, hogy ráláthassak a sérülésre.
- Hogyan történt a baleset Miss..?
Szóval igyekszem tartani, amíg vizsgálom, nem akarom, hogy sokkot kapjon itt nekem. Amíg beszél, eszméleténél van, s az csak jó nekünk.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Kedd Márc. 29, 2016 9:47 am
 



 

Sigmund and Chole


Annyira ügyetlen vagyok, hogy az nem kifejezés. Nem először fogok nagykést a kezembe, hanem már ki tudja hányadik alkalommal, de ma úgy tűnik, hogy a szerencse elpártolt mellőlem, és maradt a sérülés. Pierre bizonyosan nagyon mérges rám, mert meghagyta, ha ma nem leszek mellette, akkor eluralkodik a káosz a konyhán. Ez már akkor megtörtént, amikor én ott voltam, de talán most nem is azért kellene aggódnom, hogy a többiek mit kezdenek magukkal, hanem a kezemnek kellene az elsődleges problémának lennie. Lepillantok az átázott konyharuhára, és a padlón gyülekező kis vértócsára, és ettől felfordul a gyomrom. A doki éppen ezt a pillanatot válassza arra, hogy benyisson. Milyen értelmes mondat tőlem, hogy el fogok vérezni. Fintorogva szorítok rá a sebre, de már hasztalan, mert a kezem is csupa ragacs a vértől. A férfi be is mutatkozik, és mire észbe kapok már a vizsgálóasztal felé tol.
- Lefekszem. – mondom neki nyugodt hangon, mert nem akartam eddig se menekülni. A nejlonnal ellátott vizsgálólap zizeg alattam, amint hanyatt dőlök, és az éles fénybe tekintek. Hunyorognom kell, és az orvosra nézek, aki már el is húzza a bal kezemet, és lefejti róla a rongyot.
- Miss Ward vagyok, Chole Ward. – szólalok meg kissé ijedten, amikor meglátom a mutató és a hüvelykujjam közötti tíz centis, mély vágást. Nem akarok hányni, nem akarok hányni! A vérnek nincs is szaga, de úgy érzem, mintha a számban lenne, pedig meg se nyaltam a kezemet.
- Chef vagyok a Revoir-ban. Ma egy esküvőt kellene lebonyolítanunk. A répát szeleteltem fel julienne-re, amikor valaki megzavart, és véletlenül beleállítottam a kést a kezembe. Nem értem, hogy történhetett meg. Nem vagyok egy ügyetlen alkat, sőt általában szépen szeletelek, és készítem el az ételeket, de ma nem voltam toppon. Tudja, milyen, amikor érzi, hogy nem kellett volna felkelnie, vagy bemennie se a munkahelyére? Ma pont ilyen napom volt. Éreztem, hogy a feje tetejére fog állni minden. – túl sokat beszélek, de ezzel próbálom leplezni, hogy mennyire félek, és nem merek ránézni se a kezemre. Nem akarom látni, hogy mit műveltem, mert így is liftezik a gyomrom, és már szédülök is.
- Dr. Mallors, ugye? Elnézést, ha úgy látja, hogy sokat fecsegek, de nem sokszor voltam kórházban, és ma se terveztem, hogy itt fogok kikötni.  – pirulok el, és egy halk kopogás szakít félbe minket.
- Elnézést doktor úr, de itt vannak a hölgy papírjai, meg az űrlap, ha szeretné hozzácsatolni a jelentéshez. – lép be az a nővér, aki felvett, mint beteget. Egy félénk mosolyt küldök felé, amíg belép a kórterembe, és leteszi az asztalra a vaskos papírköteget. Nem is mond semmit, hanem magunkra hagy, én pedig a férfit figyelem. Határozottnak, és tapasztaltnak tűnik, így semmi félnivalóm sincsen. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, és remélem nem attól folyik ilyen gyorsan ki a vérem, mert elvágtam volna egy artériát.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 10, 2016 2:12 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Vas. Ápr. 03, 2016 12:16 pm
 



 

Igazán semmin nem lepődöm meg, a betegek tudnak érdekes dolgokat produkálni és mondani, nincsen ebben semmi különleges. Sokszor nem is kell hozzá semmi elváltozás, csak alaptermészetükben hozza ki belőlük a legrosszabbat - vagy a legédesebbet, olyat is láttam már - a kórházi miliő.
Nem mindenki szereti, s ezért nem is tudok senkit elítélni. Igazság szerint ha beteg volnék, akkor én sem rajongnék a helyért. Nem is azért, mert túl sokat tudok róla, hanem azért, mert az orvos a legrosszabb beteg, ez bizonyított. No, de ne szaladjunk ennyire el, inkább a kisasszonyra - vagy asszonyra, így ilyen távból nem látom visel-e gyűrűt és mondjuk nem is az a legfőbb dolgom, hogy megállapítsak ilyesmiket - villantok egy mosolyt, a bizalomgerjesztő fajtából.
- Tennék egy javaslatot. Inkább fordítsa a fejét a másik irányba, igazán nem fogok megsértődni, ha a tarkóját látom beszélgetés közben.
Hangom teli van kedvességgel, mély tónusa karcos ugyan, de ez alapjában véve így van, nem a helyzet hozza ki belőle.
Nem mindig vagyok híve a beszélgessünk a kórisme felvételén kívül a betegekkel elvnek, de nem szeretném, ha elájulna nekem, márpedig orcájának színéből erre következtetek, szóval a hölgy esetében kivételt teszek.
- Sigmund. Mondjuk a Dr. Mallors is épp elég, nem várom el, hogy megjegyezze, csak hát tudja ebben a kórházban Dr. Mallorsból kettő is akad a sürgősségin, így vannak olyan napok, amikor kifejezett kényszert érzek arra, hogy az öcsémet és magamat névügyileg elkülönítsem.
Csevegek, mintha csak egy kávé fölött találkoztunk volna. Közben pedig magam felé fordítom - és fölé hajolok - a kezét, hogy jobban rálássak a vágásra.
Előkészítem a seb kitisztításához és összevarrásához szükséges eszközöket. A sebszél szép, szabályos, ennek okára meg is kapom a magyarázatot. Séf.
- Nos, a vágás igen precíz, nyugodjon meg, nyoma sem fog maradni a varratoknak, miután meggyógyult.
A nők érzékenyek a hegekre - bár szerintem nem csak ők - szóval megnyugtatni kívánom és nem mellesleg elárulni neki mi is fog történni, nehogy meglepetés érje, elkapja a kezét, vagy ilyesmi. Persze fel vagyok készülve mindenre, de azért nem tartom ártalmasnak, ha beavatjuk a betegeket legalább valamilyen szinten az elkövetkezőkbe.
- Szerintem arra senki sem szokott felkészülni, hogy kórházban köt ki. És semmi baj, fecsegjen csak, nekem igazán nincsen kifogásom ellene. Köszönöm, Alicia!
Biccentek a nővér felé, majd figyelmem már újra Chloeé, vagyis a sérüléséé. Előveszek egy fecskendőt, felfelé tartva nyomom meg egy kicsit, hogy pár csepp érzéstelenítő kiszökjön rajta.
- Gyakran tartanak esküvőket?
Kérdezem, mert amíg a válasszal foglalkozik, addig se figyel arra, hogy megszúrom. Összefogom a sebszéleket, hogy csökkentsem a vérzést, majd nekilátok kitisztítani a sebet az összeöltés előtt.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Szer. Ápr. 06, 2016 6:59 am
 



 

Sigmund and Chole


Az ügyetlenségem nem ismer határokat, és ha belegondolok, hogy rosszabb is előfordulhatott volna, mert egy percre nem figyelek oda a konyhában. Nem éppen az a szakma, amit fél vállról vehetek. Nem orvos lettem, de nekem a főzés éppúgy szenvedélyem, mintha minden nap életeket kellene mentenem a kórház falain belül. Scott megőrizte a hidegvérét, és nem replikázott, hanem behozott, és kerített egy orvost is, amiért örökre a lekötelezettje leszek. idegességemben előfordul, hogy vagy túl sokat beszélek, vagy éppen hülyeségeket kérdezek, de nálam egy gyakori tünet, főleg mivel általában a férfitársaságban zavarba jövök, de ez most talán egy kivételes eset.
Az orvos aki belép egy igazán normális fazonnak tűnik, és reménykedem benne, hogy nem egy olyan „őrmestert” kapok, aki csak ellát, de arra már nem fordít elég időt, hogy a beteg hogy érzi magát. Nem vagyok kényes, de érzem, hogy a gyomrom forog, és nem sok szükségeltetik ahhoz, hogy elájuljak. A vérveszteségtől kicsit így is szédülök, na ne még, ha belegondolok, hogy milyen vértócsát hagytam az előbb a földön. Egy hentes is jobban néz ki, mint én, ha lehet ilyet mondani. A reszelős férfihang hallatán kicsit elmosolyodom, és a kalapáló szívemet figyelmen kívül hagyja ráemelem kék íriszeimet.
- Nem szeretnék a fallal beszélgetni. Megpróbálok nem a kezemre nézni. – kicsit erőltetett a mosolyom, mert a légzést megpróbálom a minimum szinten tartani, mert még mindig úgy érzem, mintha az a rezes, fémes testnedvnek lenne bármilyen illata is.
- Sigmund? Igazán szép név. Megértem, ha nem akarja, hogy összekeverjék az öccsével. Egy családban két orvos? Soha nem rivalizáltak? – szalad ki a számon a személyesebbnek ható kérdés, de már mindegy. Dr. Mallors hangja, és viselkedése némileg enyhít azon a tudaton, hogy kórházban kell lennem.
- Szép vágás? Ezt se hallottam még. A hegek miatt nem aggódok. Nem vagyok allergiás rájuk. – nyugtatom meg, hogy nem tartozom a kényesebb női társaim közé, aztán meglátom a közelben álló kis eszközös kocsit. A fémtálcában injekciós tű pihen, meg kötszeres köteg, egy átlátszó folyadék, valamilyen kis fiolában. Ó, hát ez elkerülhetetlen.
- Esküvőt? Persze, szinte minden héten van egy. Nagyon felkapott le az étterem, és az esküvő szezon is elindult. A 75 fő még nem is olyan sok, sőt mondhatni kevés is. A múlt héten egy 125 fős lagzira kellett főznünk. – fecsegek, mintha nem is a kórházban lennénk, de így is megérzem a tűszúrást, és egy pillanatra összerezzenek. Próbáltam idáig tartani a szemkontaktust, de oldalra pillantok, és a seb láttán még jobban elfehéredek, mint eddig. A mély légzést gyakorlom, de kilátszik a húsom. Jézusom mennyire vágtam be? Túl sok a vér, meg a belső rész. Nem zavarna annyira, ha nem hozzám tartozna...

Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Csüt. Ápr. 07, 2016 9:58 pm
 



 

- Ez az ön döntése, természetesen nem erőszakoskodom, csak tettem egy javaslatot.
Mosolygok a nőre, részemről őszintén és nem erőltetetten. Próbálok vele kedélyesen csevegni, az olyanokon, amilyennek őt vizionálom csak ez segít. Már nem mintha bármi baj lenne velük, egyszerűen csak ha meg akarjuk előzni az ájulást, ez tényleg hasznos lehet.
- Mögöttem lát a falon egy órát. Melyik madárnál áll a nagymutató?
Próbálom elvonni a figyelmét a sebről, a vérről és úgy egyáltalán arról, hogy az ájulás kerülgeti. A gyerekekkel szoktam ilyen lenni, hogyha a balesetire kerülnek, s ilyen esetekben kifejezetten hálás vagyok az Alicia névre hallgató nővérünknek azért, mert azt a randa, minden órában más madárhangot adó - vagyis adott, amíg ki nem szereltük belőle a hangadót, hiszen azért mégse kellene itt kakukkolni meg burúkkolni bárminek is. - borzalmat. Állítólag ajándékba kapta és nem volt szíve kidobni, de otthon nem passzolt semmihez. Hát, nem is csodálom, ami azt illeti.
- Nem volt rá alkalmunk. Az öcsém volt a mentoráltam a rezidensem. Szerettem volna mindenre, amit én tudok. Büszke voltam rá, hogy taníthatom és ő pedig arra, hogy tanulhat tőlem. Nem emlékszem súrlódásra emiatt. Bár tény, hogyha lett volna, akkor is ignorálnám így ennyi idő után. A dicséretet pedig köszönöm. Anyánk tudott választani. Tristan, Sigmund.. apánk nem volt ennyire kreatív darab, tőle az Edward és Gallagher maradt, mint második nevek.
Nem titkokról beszélek, csak olyan családi mélységeket feszegetek, melyek amúgy is leolvashatóak lennének a dolgozólistáról. Dr. Tristan Edward Mallors, Dr. Sigmund Gallagher Mallors.. két egyszerű - és hosszú - név, semmi extra. Mégis jó hosszan beszélhetek róla, s addig van időm szinte észrevétlen érzésteleníteni a vágás környékét, valamint kitisztítani a sebet a varrás előtt.
- Precíz.
Ismétlem a szót, amit szerintem használtam, bár tekintve, hogy a gyógyítás jobban lefoglal semmint az, hogy a szavaimra odafigyeljek, könnyen meggyőzhetne arról, hogy azt mondtam: szép.
- Ez ritka egy nőben, de nagyon becsülendő. Mondjuk persze azzal sincs semmi baj, ha ad magára egy hölgy. És heg meg heg között is van különbség. Hm, ne ijedjen meg, egy kis szúrást fog érezni.
Veszem elő a fecskendőt, s közben az esküvőkről kérdezek, Bár arcom nem tükröz a koncentráláson kívül mást, mégis ahogy fél füllel felé fordítom magam arra adhat tanúbizonyságot, hogy igenis figyelek rá, nem csak úgy a levegőbe kérdeztem.
- Hetvenöt főt sem lehet egyszerű koordinálni, meg ellátni. Mi volt a legnagyobb létszámú lagzi, amire főzött? Ezt érzi?
Nyomkodom meg a sebszéleket, s a válaszától függően fogom tudni mennyire hatott már az érzéstelenítő. Kellett hatnia.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Vas. Ápr. 10, 2016 2:16 pm
 



 

Sigmund and Chole


Nem sokszor voltam kórházban, és ha mégis, akkor általában nem engem láttak el, hanem az édesanyámat, aki sajnos azóta már elhunyt. Nem a legjobb időszaka volt az életemnek, de kezdek helyrejönni, és most, hogy Seattle-ben lakok már, azért minden másképpen alakul. Előttem az éttermem megnyitása, a másik állásom is, és persze, de nem utolsó sorban az, hogy sikeres séf legyek. Édesapám nyomdokaiba szeretnék lépni, hogy olyan jó szakács legyen belőlem, mint belőle lett. Sokan sablonosnak találják, hogy az egyik szülőt vegyék példaképnek, én viszont Őt választottam, és nem bántam meg. Az orvos kérdése meglep, és hátra is nézek arra a bizonyos órára, meg a sok madárra a számok helyén.
- Ejha, még nem láttam ilyesmit. Talán ajándék volt az egyik madarász betegétől? Azt hiszem… – hunyorítok egy kicsit, és jobban megszemlélem, hogy mit is látok.
- Talán a harkánál, de nem vagyok benne biztos. Sajnos nem születtem zseninek, és a biológia sohasem kötött le annyira. – mosolyodom el, és észre se veszem, hogy ez igazából figyelemelterelés akart lenni a doki részéről. Nem tudok elég hálás lenni neki, hogy nem valami kezdőt kaptam, akinek most remegne a keze, és még engem is jobban idegesítene. Nem vagyok egy kötélidegzetű nő, és hamar kicsúszhat a lábam alól a talaj, de próbálkozom. Most mégis megnyugtat egy szakmailag tapasztalt, fehér köpenyes jelenléte.
- Igazán? Nem gondoltam volna, hogy megengedett ez, hogy az egyik testvér legyen a másik mentoráltja. Bár, nem is lenne olyan szokatlan. Nekem nincsen testvérem, így nem is tudom, hogy milyen érzés felnézni a másikra, és rátámaszkodni. – ajkaim felfelé görbülnek, és a férfit figyelem, valahogyan a kezem most kimarad ebből a rostából. A nevükön agyalok, mert tényleg ég és föld, ha különválasztom a kettőt. Az egyik konzervatív, és határozott, a másik inkább különleges, és eredeti. Kezdem figyelmen kívül hagyni, hogy kórházban vagyok, amikor folytatjuk a beszélgetést, de sajnos szóba kerül a vágás milyensége, és a rá használt szó is.
- Akkor én hallottam félre. – bocsánatkérően pillantok rá, mert előfordulhat, hogy rosszul emlékeztem, de nem is csoda a mai nap után. Figyelmeztet a fecskendőre is, és ugyan érzem a szúrást, de nem rázkódom meg tőle. Mélyeket lélegzek, és az én munkám kerül terítékre.
- Nem könnyű, bizony. Sok koncentrációt, és jó csapatmunkát igényel. Nem is emlékszem, talán a 200 fő. Az már igen nagyszabású, és oda nem kisebb, mint egy húsz fős csapat kell, aki ellátja a feladatokat a konyhában. – mesélem lelkesen, és észre se veszem, hogy a kézfejem szinte már érzéketlenné válik.
- Nem érzem. Olyan fura bizsergés nyomja a bal felét a tenyér párnácskámnak, de ezen kívül semmi. – erősítem meg neki, és most végre úgy igazán találkozik a tekintetünk.
- Gondolom, most jön a nehezebb feladat, hogy összevarrja a sebet. – nem nézek lejjebb, határozottan tartom a szemkontaktust vele, hogy még véletlenül se kössek ki a padlón egy jól irányzott lefordulással.
- Mióta praktizál dr. Mallors? – érdeklődöm tőle, és nyugodtan ülök, de a szívem őrült tempóban dobog.

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Hétf. Május 09, 2016 9:44 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Csüt. Szept. 01, 2016 4:30 pm
 



 

[ Fray Walsh irodája ]

Username: sysadmin_firsthill
Password: *********



Az irodai munkagép halk kerregéssel kel életre, ahogy cipőorral elindítja az ócskavasnak keresztelt eszközt. Mint minden történet sztereotipikus IT figurája, ő is az épület egy eldugott zugában kapta meg az irodájául szolgáló helyiséget. Az egész talán nincs meg háromszor három lépés sem, ami a tágas beltereket kedvelők számára már önmagában is elég ahhoz, hogy messze elkerüljék, hát még a sorra beállított, tolóajtós aktaszekrények, amik akkurátus rendben, felcímkézetten állnak a falak mentén. A kis terem végén, a reluxás ablak mellett van az íróasztal, annak elengedhetetlen velejárójaként pedig a számítógép. Mindez valahol a Virginia Mason-i kórházépület harmadik emeletén, egy olyan folyosón, ahová őrajta kívül kevesen és ritkán teszik be a lábukat. Jól van ez így, mert egyébként sem szívleli a társaságot, így idekerülése után volt rá gondja, hogy okvetlen és semmirekellő munkatársak se zsongják körül az emeleten. Gyors léptékben hagyta el maga mögött a ranglétra buktatóit, s vívta ezzel ki jelenlegi pozícióját.
Kezébe kapja a permetezőtartályt, hogy meglocsoljon egy kis, háromlábú asztalra tett, japán hibrid-liliomot. Kedvére való növény, szívós, nem igényel nagy törődést, épp csak amennyire minimálisan szüksége lehet.
A mai nap sem ígérkezne különbnek az előzőnél, ha nem mostanra időzített volna egy találkozót. Mindig így tesz, ha a személyzetben feltűnik egy olyan név, ami kellően felkelti az érdeklődését. A procedúra ilyenkor nagyon egyszerű: csak belepiszkál a rendszerhez való hozzáférési jogokhoz, amiért egy automatikus üzenet érkezik a kórházi dolgozónak, benne azzal, hogy a jogosultságok visszaállításáért felelős személyt keressék fel. Nevesül őt, Fray Walsh-t.
Ezúttal Mimi Bluebell, a Virginia egyik új rezidensét várja egy ilyen tartalmú levél műszakja megkezdésénél. Őneki, mint a folyamat irányítójának csak az asztala előtti székben kell ülnie és kivárni, amíg az ajtó felől fel nem hangzik a kopogtatás.
Mosolytalan, érzelmektől tartózkodó, mégis az elégedettség benyomását keltő arccal ereszkedik az irodai székbe és kapcsolja be a hangszórókat.
Zenei listája épp az egyik kedvenc dalához ér, a Deep Purpletől.
Vissza az elejére Go down
Mimi Bluebell
avatar
Inaktív

Kor : 24
Avataron : Lily Collins

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Csüt. Szept. 01, 2016 4:30 pm
 



 

Orchid


Cipőm sarka mélyen merül el az egyik útszéli tócsában, ahogy zilált egymásutánban kapkodom a hideg levegőt, próbálva nem magamra csorgatni az esernyőm széléről potyogó vizet. Ha a taximat nem kapja el egy - a belvárosban túlságosan is köznapi - dugó, akkor még mindig a biztonságot nyújtó hátsóülésen időznék, csak hát ugye nem volna jó elkésni a munkából, pláne, ha Mr. Szadista mellett ügyelek. Így hát marad az elveszett kapkodás, félig ázott haj és sáros harisnya. Utóbbit az öltözőben rángatom le a térdeimről, majd szintúgy kapkodva cserélem a benti fűzöld vászonnadrágra. A madzagot bájos masniba kötöm, holott öt kerek percem marad arra, hogy elkészüljek. A hajammal már nem is vacakolok, ahogy a névtáblámmal ellátott felsőmet is csupán a folyosón rángatom helyre, aztán szembesülök a ténnyel, miszerint a főorvos késik, majdhogynem három órát, ugyanis más elfoglaltsága akadt. A düh, rózsásan csípi az arcom, no, nem mintha rajtam kívül a másik két rezidens vette volna a fáradtságot arra, hogy egyáltalán befáradjon. Ha esik, az a bajuk, ha pedig lagymatag szél fúj, a pollenekkel kardoskodnak a takarójuk alatt. Én meg szívok, mint általában.
- Jellemző - hagyja el szám egy kelletlen sóhaj, majd visszavánszorgom, hogy legalább egy fésűt kerítsek, amiből aztán a mobilomon rezgő feed bogarászása lesz. Igazándiból rá se néznék, csak hát egy bizonyos illető nyannyogása lassan a tárhelyem kapacitását teszi próbára, ezért legalább az utolsó pár bejövő üzenetét végigfutom, ajkamon egy szórakozott mosollyal.
"Mi a faszomat csinajjak???! Jim orraba szorult a faszom pengeto !!!”
Egek! Kanyarítok neki egy választ, mert elönt a gyöngyöző ideg:
"Csipesszel próbáljátok meg FINOMAN kiszedni. Ha beljebb toljátok - márpedig beljebb fogjátok tolni -, akkor irány az ügyelet. És ne... ismétlem, NE erőltesd, dugd bele az ujjad vagy a dobverőt. Csak NE. Ha már megjöttetek, akkor én is el tudom intézni. Btw barmok vagytok. -.-" Mielőtt rátérnék a lényeges üzenetekre ugrik fel a hülye feje, így hát sóhajtva csóválom a sajátom, míg olvasom a szövegelését:
"Faszomat ma, most ferfi lesz, es kibir meg egy baszott orat a koncert vegeig... a kolyoknel vot masik pengeto. peace, csa" Hát akkor csá, nyitom meg a befutó e-mailt, amit a kórház rendszergazdája küldött. Ha már dolgozni jöttem be, elvileg, ugye.
- Huh, nincs hozzáférésem? - pislogok kettőt, de addigra már egyértelmű, miszerint így a munkám sem kezdhetem el. - Vackeráj nap - húzom el a szám, majd elkormányzom magam az illetékes irodája felé. A harmadik emeleten egyébként ritkásan járok, így kicsit bolyongok, mire elkeveredem az ajtaja elé. Egy ideig a névtáblát nézem, majd összeegyeztetem a kiküldött infóban foglaltakkal: Fray Walsh. Bingó! Kopogok, majd akár jön válasz, akár nem, belépek az igencsak szűkös helyiségbe.
- Jó napot - köszönök, átütve a bent dübörgő zenét. Nem ismerem - amin Elijah nyilván a szemét forgatva röhögne -, de nem is ez az, ami elsőre megfog. - Azért jöttem, mert kaptam egy üzenetet és... - kezdek bele, majd megakad tekintetem az asztalon árválkodó orchideán. Ó, nahát! Annyira váratlanul ér, hogy meg is botlom a gondolatmenet közben, aztán szinte reflexből lépek elé, hogy lehajolva szippantsam fel az illatát. Kellemes növényszag; egyből ellazít.
- Lassan át kellene ültetni, de nem sokkal nagyobb cserépbe, mert szereti a... - tekintek gyorsan körbe - szűkös helyeket. Fontos, hogy orchidea-ültetőközeget használjon mert... - folytatom az okoskodást, majd észreveszem magam és úgy vörösödöm el, akár egy mezőnyi pipacs. Kissé megköszörülöm a torkom, majd visszahátrálok az ajtó elé. Kínos.


A hozzászólást Mimi Bluebell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Szept. 01, 2016 6:07 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Csüt. Szept. 01, 2016 5:48 pm
 



 

[ Fray Walsh irodája ]

Amíg az a bizonyos kopogtatás meg nem esik, a munkának szenteli a figyelmét. Kisebb részt a hivatalosan elvégzendőnek, mert az már a mindennapos rutinból áll. Szervermonitoring, beérkezett hibajelentések leellenőrzése, hibavisszafejtés, majd szükség esetén a kód javítása. Többnyire viszont az egyszerű gépújraindítás is megoldja a problémákat.
Nem, figyelme döntően a mellékszálon futtatott projektjein összpontosul, amelyek elvégzéséhez keresve sem találhatott volna alkalmasabb helyet a Swedishnél. Szigorúan véve, már nem is azért van itt irodai időrend szerint, hogy a munkaköri leírásában foglaltaknak eleget tegyen, hanem... minden másért.
Vagy féltucat külön ablak áll nyitva az egyik monitoron, a másikon szimultán ellenőrzést végez a sorra felvillanó és változó számadatokon. Akad azok között minden: szállítási jegyzékek, megrendelések és utalások. Ezek mindegyike csak átmeneti fájlként jelenik meg az irodában, archiválásra az otthonról üzemeltetett szerveradatbankon kerülnek. A kórház információs hálózatára azért van szüksége, mert az odakintről elérhetetlen. Ugyanakkor a kifelé irányuló adatáramlást már könnyen befolyásolhatja, ha bent van a rendszerben. Megismerni és irányítani gyerekjáték volt, hisz nincsen olyan védelem, ami feddhetetlen volna mindennemű támadás ellen. Ő pedig még csak nem is erőszakos behatoló itt, hiszen a felügyelete alatt fut minden, ami a kórházakat összekapcsoló rendszereken belül zajlik.
A kopogásra automatikusan reagál, egy sor billentyűkombináció lenyomásával úgy tünteti el a futó folyamatokat, mintha nem is léteztek volna, mindkét monitor ugyanazt a hátteret, a Szaturnusz gyűrűjét kísérő Ganymedes-t mutatja.
- Nyitva van - szól ki, várva, hogy a nyíló ajtó mögül megjelenjen Mimi arca, amit már korábban megnézett a kórházi nyilvántartásból. - Jöjjön csak, jöjjön. Fray. - Kezet nyújtana és tovább szőné előre betanult jelenetét is, ha a lány nem tenne kitérőt a növényt meglátva.
- Amíg megnézem, hogy milyen üzenetet kaphatott, elmondhatja, mi az az ültetőközeg. - Az asztalhoz inti a lányt, ahová most még nem ül vissza. A szélén támaszt lelve megvárja, hogy Mimi bemutatkozhasson. Amatőr hiba volna beírni még azelőtt a nevét.
- Mióta dolgozik itt? Nem nagyon láttam még. - Ezzel persze sok újdonságot nem mond el, mert munkájából fakadóan, egyáltalán nem találkozik túl sok emberrel, még a kórházon belül sem. Megvárja a nevet, aztán egy "áh, meg is van" sóhajtással jelzi, hogy már tudja is, mi a baj. Mindössze néhány klikk az adminisztrátori felületen az egész, hogy korrigálja a maga készítette hibát. Azután csak egy lépés van vissza, hogy az ügyet gyorsan rövidre is zárhassák.
- Hogy a rendszeren átfusson a javítás, be kellene most jelentkeznie innen. - Készségesen helyet is ad ehhez a gép előtt. A szükséges alkalmazás már fut a háttérben, ami elvégzi a többit.
Vissza az elejére Go down
Mimi Bluebell
avatar
Inaktív

Kor : 24
Avataron : Lily Collins

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Csüt. Szept. 01, 2016 6:07 pm
 



 

Orchid


A kopogás előtt azért még rendbe szedem magam, elvégre kissé megviselt az ideút, nem beszélve Mr. Szadista hiányáról, aminek más körülmények között örülnék. De a mai nap - mint már volt szerencsém kijelenti -, igenis vacak. Kézfejem finoman találkozik az ajtóval, aztán pár másodpercre rá belépek, majd egy gyors helyszínfelmérés után pislantok az íróasztal mögött ügyködő férfira. Nem, egyáltalán nem tűnik ismerősnek, pedig sokat időzünk a nővérekkel és pár orvossal az ebédlőben, ahol a komplett személyzet megfordult már legalább egyszer. Talán csak nem figyeltem eléggé, legyintem arrébb a kérdést, majd figyelmem az asztalon árválkodó orchidea felé kormányzom. Igazán aranyos, noha, mintha nem egészen illene a szűkös, kissé talán fullasztó helyiségbe. Ezzel ellenben én szeretem a tágas, zöld tereket, ahol nyugodtan pöröghetek, ugrálhatok, meg minden badarság. Nem teszem szóvá, elvégre ki tudja, talán neki sem túl kellemes, hogy ebbe a lyukba kényszerül. Ugyanakkor a virág megvan vele, még a cserépváltás ellenére is, amiben pont a segítségére lehetek. No, nem mintha kérné, vagy ilyesmi, pirulok el, ahogy észreveszem magam. Csak ekkor tűnik fel, hogy a bemutatkozást is szépen kikerültem, ami nagy illetlenségre vall. Ettől csak tovább vörösödöm, majd zavartan nyújtom felé a kezem, hogy megrázzam a sajátját.
- Igen, elnézést - keresem a tekintetét. - A nevem Mimi Bluebell, és kaptam egy üzenetet arról, hogy valami gond van a hozzáférésemmel.
Különös hangulatot teremt a félhomály, meg a billentyűzet kattogása az ujjai alatt, ahogy beírja a nevem. Félig-meddig figyelek csupán, amolyan felületesen, elvégre úgysem értek hozzá, de még csak a probléma forrását sem ismerem. Mondom ezt úgy, hogy alig pár hete vettem rá magam az Instagram telepítésére. - Vannak növények, amik nem szívlelik a hagyományos kerti földet. A legtöbb szobanövény ilyen, mert a zárt virágládákban könnyedén megsavanyodik a talaj. Az orchidea is érzékeny, bár több fajtája van, így az sem mindegy, milyen ültetőközeget fogad szívesen. Van, amibe fenyőkérget, fehér tőzeget, vagy kókuszrostot kevernek - hadarom, de már így is érzem, ahogy kezd felülemelkedni rajtam a lelkesedés. Persze, ennek nem mindig van helye és ideje, így inkább a felbukó kérdésére koncentrálok, ami már inkább releváns.
- Még csak két hónapja, de az első felét inkább az egyetemen töltöttük el. - Persze tudom, hogy csak limonádé-csevej az egész, de azért kedves, hogy megkérdi. - Én se nagyon láttam még Önt erre, bár általában a földszinten és az első emelet környékén dolgozom.
- Ó? Persze - csüccsenek le a felajánlott helyre, majd bepötyögöm a jelszavam, ami egyébként semmi izgalmasat nem tartalmaz, ugyanis azt adtam meg, ami elsőre az eszembe jutott: lycoris3.
Mikor végzem felállok, hogy cseréljünk, ha még dolga van, bár az egészből még mindig nem jön le túlságosan sok minden. Gondolom, efféle informatikai bakik sokszor előfordulhatnak a rendszerben, amilyen rutinosan elvégzi a megbuherálásukat.
- Szüksége van még rám, Mr. Walsh? - kérdem, bár nem sietek sehová, de zavarni sem akarom.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Csüt. Szept. 01, 2016 6:22 pm
 



 

[ Fray Walsh irodája ]



- Úgy, tehát kókuszrost? - Elmosolyodik, amitől eddig kifejezéstelennek tetsző arca egészen barátivá és közelivé változik. Szeme alatt felgyűrődik néhány ránc is, jelezve-felhívva Mimi figyelmét esetlegesen arra, hogy a férfi valószínűleg jó néhány évvel jár előtte. A körülötte megülő atmoszféra egyébként talán zavaróan "semmilyennek" tűnhet. Az emberek szeretnek prekoncepciókat gyártani, még azok is, akik tettlegesen próbálnak ez ellen tenni vagy fennhangon vallják, hogy az ő értékítéletük nem összeegyeztethető az efféle mentalitással. Kár, hogy lecsupaszítva a működését, az agy nem ilyen mechanizmusok alapján dolgozik. Őt éppen személytelensége miatt kerülik általában, ami természetesen már egy tudatosan felépített viselkedésforma. Erről pontosan tudja, hogy milyen megítélést vált ki, s hogy az alapján az esetek kimagasló százalékában vissza is süllyed az élet azon szereplői közé, akiknek százai, ezrei mellett elsétálnak mindannyian az utcákon, éttermekben, bárokban, reptereken, bárhol másutt.
- Örvendek, Mimi. Tudja, errefelé csak akkor járnak az emberek, ha tengelyt akasztanak a rendszerrel és belátják, hogy hiába szidják azt a monitor előtt állva, attól még nem fog megjavulni. - Cseverésző hangnemet tart fenn és érdeklődést is mutat a virágültetés témáját körüljáró lány felé. - Amióta nálam van, itt pihen az irodában és az egészségesnél több levelet még sohasem pergetett le magáról. Kijavíthat, ha tévednék, de ezt idáig jó jelnek vettem. Maga mit javasolna, hogyan lásson ehhez hozzá valaki, aki "első virágos" tulajdonos? Esetleg volna kedve segíteni benne?
Mimi érdeklődése napvilágnál is fényesebben mutatja, hogy anélkül is van már fogódzója a lány jellemfejtéséhez, hogy bármi egyébbe beleásná magát. Ahogy a rezidens leüti az Enter-t, lefut a háttérfolyamatok között az a logger is, ami majd visszakereshetővé tesz minden bevitt adatot. Többek azt az információtömböt is, ami Mimi Bluebell neve alatt fut a Virginia szerverein. De ezt majd egy nyugalmasabb pillanatban, egy bögre tea mellett is ráér áttekinteni.
- Mondja, csak nem ahhoz a kiállhatatlan alakhoz került gyakorlatra? Segítsen a nevével, azokkal sajnos nem vagyok túl jó viszonyban. - Erőltetett gondolkodást színlel, mintha nem tudná máris, hogy a lány kinek a beosztottja, mindezt anélkül, hogy ránézett volna bármilyen részletes jelentésre. Azokból akár azt is megtudhatja, hogy mikor lép be a kórház kapuján, mikor és merre jár, de még azt is, hogy milyen kapcsolatokat épített ki itt tartózkodása két hónapja alatt.
- Szólíthatnál Fraynek, egyébként. A Mr. Walsh borzalmasan merev és öregít. - Álla alá támasztja ujját aztán a kérdést körüljárandó. - Ha van kedved, nézz vissza később és kitaláljuk, mi legyen az orchidea sorsa.
Vissza az elejére Go down
Mimi Bluebell
avatar
Inaktív

Kor : 24
Avataron : Lily Collins

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Csüt. Szept. 01, 2016 6:54 pm
 



 

Orchid


- Többek között - tűröm el zavartan a hajam, mert - mint mindig, amikor növények kerülnek szóba -, most is sokat fecsegek, ráadásul még csak nem is ismerjük egymást. Persze, lehetne ez, az ismerkedős fázis, de ahhoz meg az esetek többségében sikerül túltolnom a bringát. Mindenesetre mosolyog, amit jó jelnek veszek, ezért kicsit kiengedek a feszültségből. Megeshet, a hely szűkössége is hozzájön még, meg az az aprócska berregés, ami olyan különösen sterillé teszi a légkört. Mondjuk elég vicces ezt gondolni egy irodáról, ami a kórház harmadik emeletén kapott helyet, de oda se neki. Ha egyszer steril, akkor az, pedig sokat dob rajta a benne viruló orchidea, meg a közvetlennek, de mégis távolságtartónak ható férfi. Nagyjából annyira ambivalens, akár a növény maga.
- Ó, nos, én a szidásáig se jutok el. - Sose voltam profi infóból, bár az alapvetéseket tudom, azon felül csak pillogok, ha szembejön egy komolyabb probléma. Persze, mindenkinek megvan a maga hobbija és szakterülete, na meg, nem is szívesen okoskodom olyan témákban, amikről halvány dunsztom nincs. Megeshet, hogy ezért próbálok meg segíteni neki a virágot illetőn. - Talán, mert szereti a benti hőmérsékletet - dörzsölöm meg a karomat, elvégre elég hidegnek tűnik itt a levegő. Persze, el is áztam, és vizes hajjal annyira nem mókás rohangászni, de ettől függetlenül is bőven lehetne csavarni azon a fűtésen. Azért a kérésén kissé meglepődöm, na, nem mintha zavarna a dolog, sőt.
- Persze! Mármint - tekerem lejjebb a lelkesedést, és még a torkom is megköszörülöm kicsit -, szívesen segítek mindenben, ami az orchideát illeti - biccentek a beszédtémánkra, majd meleg mosolyt küldök a férfi felé. Nem is olyan rossz figura ez a rendszergazda; szerintem jól ki fogunk jönni. Közben persze teszem azt, amire kér, és beütöm a jelszavam, hogy folytathassa a munkáját. Gyorsan át is adom neki a helyet, mert innen már végképp elveszem az adatfolyamban. Azt se tudom, mennyire komoly a probléma, de remélem, mire a doki befut már minden zökkenőmentes lesz.
- Oh, nos - pirulok el, ahogy rákérdez. Persze tudom Mr. Szadista nevét, csak hát nem vagyok biztos benne, hogy rá gondolt. Meg ez csak felsős szóbeszéd, aminek még nem sikerült teljesen a végére járnom. - Ami azt illeti, többek keze alatt is vagyunk épp a felújítás miatt - célzok a C.) épületrész átépítésére, de azért elejtek neki pár nevet, mert hát azzal csak nem kavarok nagy bajt.
- Rendben - virágzik arcomon egy újabb, apró mosoly, ahogy áttérünk a tegeződésre. Mondjuk tény, így azért némiképp fesztelenebb és kellemesebb a beszélgetés, még ha nem is akarom egész nap feltartani vele. - Köszönöm, Fray! - rázom meg kicsit a hajam, ahogy az ajtó felé lépek, majd eszembe ötlik valami, de kimondani még nem fogom. - Egyébként meg szerintem nem is vagy öreg - nevetek, ahogy elköszönök és behúzom magam mögött az ajtót.
Bár a műszakom még nem veszi kezdetét, de unatkozni így sem fogok, és fejben már azt vázolom, mikor futhatnék el a sarki virágboltoshoz. Erre végül a zárás előtt jó negyedórával kerül sor, így hát hónom alatt egy adagnyi ültetőköteggel horgonyozom ismét le az irodája elé, majd kopogok rá az ajtajára. Ha nincs benn, így jártam, ám ha mégis, akkor zavart félmosollyal lépek be a még mindig szűkös és homályos helyiségbe.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Pént. Szept. 02, 2016 12:43 am
 



 

[ Fray Walsh irodája ]

- Amikor legutoljára kókusszal találkoztam, valamelyik koktélt ízesítették vele. Gondolta volna a fene, hogy a növények is jól érzik magukat tőle. - Mélázva beszél, mintha tényleg, hosszan eltallózna a felcsapott gondolatlapok között. A hozzáférési jogosultságok helyreállítása egyébként csak másodpercek kérdése, Mimi a jelszó begépelése után a kórháznál regisztrált, személyes fiókjában találja magát, látszólag mindennel a helyén.
- Most már a kártyájának is működnie kell, a rendszernek általában kell néhány másodperc amíg feldolgozza a módosítást, de majd kiderül, ha menekülni akar valamelyik pszichopata elöljárója elől és nem akar kinyílni a mágnesajtó. - Nem rejti véka alá, hogy mit gondol a Virginiában dolgozó orvosokról, anélkül, hogy bármelyiket is nevesítené. Erről természetesen tudja, hogy kétélű fegyver lehet, hiszen ha általános érvényben beszél róluk így, akkor Mimi joggal vehetné magára is az inget, lévén rezidensi idejének letelte után maga is egy lesz közülük. Ezt felismeri ugyan Fray is, de nem kezdi el kijavítani magát és magyarázkodásba sem kezd. Az többnyire csak ront a helyzeten.
Saját részről egyelőre nem törődik többet a géppel, Mimit is megkéri rá, hogy jelentkezzen ki, mert azt egyikük sem szeretné, ha őrajta kívül más is hozzáférhetne személyes és szakmai adataihoz.
- Igen, hát, azt hiszem idén ősszel már ideje lenne megnézetnem a karbantartókkal a csöveket. Már akkor is köhögtek, amikor én idekerültem és az sem a minap volt. - A szóbeli kontraktust megerősítendő, kezet fog a fiatal rezidensnővel, akit ki is kísér az ajtóig.
- Melyik osztályon vagy most? - A rezidensi időszak olyatén struktúrájával, hogy kihez, mikor és mennyi ideig kerülnek a zöldfülűek, sohasem törődött. Abban sem biztos, hogy ez egyáltalán a gyakornoki hivatásuk ideje alatt történik-e így, s nem pedig még az egyetemi évek során, amikor még valóban csak a kötelező óraszámok miatt kell műszakot vállalniuk minden osztályon.
- Köszönöm, Mimi. Visszaadtad az elveszettnek hitt fiatalságomba a hitem. - Mosolyogva int még neki, miután megbeszélik, hogy ha idejéből futja, még visszajön hozzá az átültetéshez szükséges holmikkal. Fray mosolya akkor bicsaklik meg és vész el varázsos gyorsasággal az arcról, amikor Mimi a folyosófordulóban eltűnik.
Úgy alakult, hogy délutánig akadt mégis egy kis tennivalója, amiben a kedvét lelheti. Kezdetnek például jól az eszébe vési a lány lakhelyének a címét, egyéb más, most már könnyedén hozzáférhető információval egyetemben. Mikorra pedig eljön a délután és azzal együtt a lány is, mindennek már semmi nyoma nem marad, mert minden lényeges egy olyan helyen van, ahonnét semmilyen kéz ki nem törölheti. Az emlékezetében.
Fray ezúttal az ablakpárkányon ül, felhúzott lábakkal, félig elhamvadt cigivel a szájában. Mimi felbukkanása rángatja vissza az "itt és most"-ba.
- Áh, már azt hittem, hogy kiguríthatom a hálózsákot is az estére. Mit hoztál? - Szív még egyet a dohányrúdon az ablakban, aztán elnyomja a csikket és a féltetőre pöcköli azt. - Hálás vagyok a segítségért, ráadásul a műszakod után.
Vissza az elejére Go down
Mimi Bluebell
avatar
Inaktív

Kor : 24
Avataron : Lily Collins

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Vas. Szept. 11, 2016 4:49 pm
 



 

Orchid


A koktél szó hallatán felvillanyozódom, mert ki sem nézném belőle, hogy szereti. Nem tudnám megmondani, miért, de valahogy azt a benyomást kelti bennem, hogy ő szívesebben borozgat, vagy esetleg nyúl valami rövidebb itóka után. Persze, sose voltam kimondottan jó emberismerő, amit sokszor a szememre is vetnek páran a baráti társaságomból. Ugyanis néhányszor, mondhatni vacak vége lett, de most csak kuncogva mosolygom, ahogy elraktározom az infót.
- De még mennyire, hogy jól érzik maguk tőle! A kókusznak amúgy is rengeteg pozitív tulajdonsága van - bólogatok serényen, elvégre minden alkalmat meg kell ragadni, ha a növények dicsérete kerül szóba. Persze, nem akarok mániákusnak tűnni, de néha mégis így jön le.
- Oh? - a példája érdekes, de nevetéssel elütöm a dolgot. Bár már volt rá példa, hogy menekülőre kellett fognom és tény, ilyen esetekben klasszul jön, ha az ajtók kitárulnak. - Ez tényleg gyorsan ment, köszönöm - hálálkodom, elvégre nagy galibába kerültem volna, ha nem rendeződik a technikai baki, amire még mindig tippem nincs, hogyan kerülhetett sor. - Sokszor meghibásodnak ezek a vackok? - Mert másoktól még nem hallottam róla és egyébként is extra balszerencse, hogy pont az enyém adta meg magát. Közben a "pszichopata" felettesekre keveredik a szó, amit pironkodva fogadok, elvégre nem vagyok egy nagy pletykás, aztán nézze meg az ember! De hát mondom, nem túl jó az emberismerő képességem, már ha kaptam egyáltalán olyat.
- Így valóban hamar megfázhat az ember - vetek rá egy aggódó pillantást és szinte rutinosan lépek elé, hogy az arcába nyomuljak. Szimplán csak vizslatom a bőrét, íriszét, állapotát, majd észbe kapva távolodom el, arcomon zavart mosollyal. - Elnézést. Szakmai ártalom - ütöm el nevetéssel a bosszankodásom, amiért megint hülyét csinálok magamból. Emlékeztetnem kell azt a satnya lélekjelenlétem, miszerint nem mindenki csípi, ha az aurájába másznak. Akár beteg, akár nem. Ha meg beteg, akkor mondjuk pláne, de ez már más lapra tartozik.
- A sürgősségin - felelem kedvesen, és nem fejtem ki, hogy sebésznek készülök. Valahogy nem érzem, hogy ez ide való lenne. Egy tea mellett bármikor, de most nem szívesen zavarnám a részletekkel. - Ó, nos... igazán nincs mit, azt hiszem... - pirulok el ismét a hirtelen jött bóknak hála, majd egy halovány biccentéssel oldalazom tovább, hogy belevethessem magam a munkába. Mikor Mr. Szadista megérkezik már lesz is mivel foglalkozni, pláne mert a másik két 'csapattársam' ismét elfelejt bejönni, így a nyakamba szakad a műszak. Lélegzetvételnyi időre csupán estefelé jut idő, de akkor meg sebesen elrobogok megvenni a tápanyagot és miegyébet a kis orchideának. Mikor megvan, némiképp határozottabban kopogok az immáron ismerős ajtóra, majd úgy lépek rajta be, hogy arcomon kivirágzik a meglepetés, amikor lezser alakját szemlélem ücsörögni a párkányon.
- Ugye nem alszol itt? - pislantok gyorsan kettőt, majd észbe kapva nyújtom át a pakkot. - Megígértem. Márpedig, amit megígérek, azt meg is tartom! - húzom ki magam, na, nem büszkeségből, csak épp apám így nevelt. Mármint, nem olyan fene nárcisztikusnak, mint Elijah, hanem becsületesnek. Azért próbálok nem átmenni érzelgősbe és kezembe veszem a dolgok irányítását, hogy a növény végre kiteljesedhessen az új cserépben. Ilyenkor mindig hülye dalokat dúdolok, és ahogy próbálom nem leverni a darabkákat, meg totál idiótát kreálni magamból hagyja el szám az első taktus, aztán csak ügyködök tovább az orchideával. Később esik le, hogy közben szinte teljesen kizártam őt a folyamatból.
- Hű, ne haragudj - törlöm le kézfejemmel a homlokom, miután kukázom a fölös hordalékot. - Ilyenkor kicsit... elszakadok a valóságtól - harapok a számra, majd egyik lábamról a másikra dülöngélek, de legalább a növény rendben van. Ha már a méltóságom nem.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Szer. Nov. 16, 2016 9:44 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Pént. Dec. 02, 2016 12:00 pm
 



 


Cornelia & Charity


El kellett hozatnom magam a forgatásról, mert egyrészt a reggeli rántottám lehetséges, hogy tartalmazott valami buggyantat is, noha büdös nem volt, másrészt pedig napok óta rettenetesen rosszul éreztem magam, s mára olyan elviselhetetlen görcsök gyötörtek, hogy állni is alig bírtam. Egyáltalán nem éreztem magam jól a bőrömben, nem is festettem jól csak a jó adag vakolat segített valamit a sápadt bőrömön, igaz ami igaz, abból se sok maradt, miután randevúztam a wc kagylóval. Mondanom sem kell, halálosan megalázó volt az egész, de legalább senki nem tud róla, legalábbis ebben bízom. Nem épp szokványos telehányni a mellékhelyiséget egy forgatáson. Inni nem ittam egy kortyot sem, nem vagyok másnapos, egyébként sem vittem soha túlzásba. Két hete már, hogy Russellel sem sikerült összefutnunk, annyi elfoglaltsága van mindkettőnknek, kezdem úgy érezni, hogy túlhajtom magam, de ha egyszer alig van időm pihenni. Elméletileg már csak két hónap van vissza az első egész estés filmem forgatásából, aminek a főszereplője vagyok, és imádom minden pillanatát, de felfoghatnám végre, hogy ami sok, az sok.
A sofőr lefékez a kórház előtt, és felajánlja, hogy bekísér, de én udvariasan elutasítom a lehetőséget, mondván elintézem magam, annyira csak nem lehet nagy baj, nem igaz? Őszintén szólva már akkor érzek némi szédülést, amikor bejutok az ajtón, olyan sokan vannak, azt sem tudom, kihez szóljak. Lassan botorkálok az információs pult felé, és szerencsére bele tudok kapaszkodni még mielőtt kiszaladnának alólam a lábaim.
- Jó napot! Valami nagyon nincs re… – ndben. Mondanám, de artikulátlan, szenvedéssel teli üvöltés hagyja el a torkomat, és a hasamhoz kapva görnyedek össze, majd a hirtelen fájdalom pillanatokon belül terít le a földre, és azt hiszem, az eszméletemet is elveszítem, legalábbis erre utal, hogy mikor újra kinyitom a szemeimet, már többen sürgölődnek körülöttem, láthatólag egyelőre nem sokat sejtve az állapotomról, amiről valljuk be, én magam sem tudok. Pusztán még mindig a hasamon vannak a kezeim, onnan sugárzik a fájdalom, a gyomrom még mindig forog, de azt hiszem, nem fogok ismét hányni. Kérném, hogy segítsenek, de szerencsére nem találom a hangom, hiszen egyébként is egyértelmű, hogy épp ezt próbálják tenni. Mi a fene van velem?
Atya ég, Zack a vész esetén értesítendőm… basszus, csak fel ne hívják, de most még ezt is képtelen vagyok elmondani.
Vissza az elejére Go down
Cornelia H. Waldorf-Jones
Inaktív

Kor : 26
Avataron : Miranda Kerr

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Pént. Dec. 02, 2016 7:03 pm
 



 


Charity & Cory

Yes, you are pregnant…






A káosz lenne a legjobb szó arra, ami immár az életemet jellemzi. Nem tudom, hogy miképpen jöttek rá, vagy hogyan szivárgott ki a hír, de amint meggondoltam magam, és lemondtam az abortuszt (nem tudom egyelőre eldönteni, hogy jó ötlet volt-e), a sajtó rám szállt, és a titkom egy csapásra nyílt titokká vált. Rólam cikkeztek a másnapi újságok, a telefonom egyfolytában csengett. Nem voltam felkészülve, hogy eláruljam a legintimebb történéseket velem, még a szűk család sem tudott róla, erre bumm. Will huszonhatszor csörgetett meg, a szüleim kitértek a hitükből, de még a régen látott nagymamám is bejelentkezett. Kellett egy kis idő, hogy helyre tegyem az életemet. A kórházban én lettem a felcsinált rezidens, akinek nincs jövője a szakmában, még a tulajdon társaim is lenéztek, és ez roppantul bosszantott. A szakorvosok között azonban fura változások következtek be. Dr. Woodward, és dr. Roux is több ízben hívtak konzultálni, rám bíztak nehezebb feladatokat is. Nem úgy láttam, mint a többiek a karrieremet. Gyereket várok, igen ez így van, de nem az otthonülő típus vagyok, és nem is leszek. Nem vagyok veszélyeztetett terhes, a rosszullétekkel nem vagyok ilyen szerencsés, de ez legyen a legkevesebb problémám, hogy a napomat a mosdóban kezdem, és hiperérzékenyen reagálok a külvilág jeleire. Nem tűröm, ha valaki felemeli a hangját velem szemben, bármikor képes vagyok meghatódni…na ezt rühellem. Három hónapos múltam, messze még a vége, és hála az istennek a ruháimat se híztam még ki. A szüleimmel és Willel közölni a „nagy hírt” szinte nem is kellett. Apa ledöbbent, de rájöttek, hogy életük legnagyobb esélyét adtam ezáltal a kezükbe. Útban az örökös…egy valamit nem fogadtam el, hogy Will szüleivel találkozzunk, sőt messze kerültem azt is, hogy vele kontaktban legyek, holott a vőlegényem, de nem szeretem. Olyan nehéz beismerni, de így van. Kötődöm hozzá, a tisztelettel már vitatkoznék, de most ezzel kell beérnem. Adrian…khm…az apuka. Vele mi van? Nem láttam a lakástörésünk óta. Bizonyosan értesült a hírről, hogy babát várok, csak éppen arról nem, hogy tőle van.

Minden olyan zavaros, de ma életeket mentünk, ahogyan mindennap, mégis a szülészeten vagyok (köszönet Dr. Roux-nak, aki éppen szabadságon van). A helyettese ez a dr. Baker, így ha tehetem, akkor messziről elkerülöm. A folyosón baktatok egy zacskó M&M társaságában, és a kis csokis golyókat majszolom éppen, amikor megszólal a csipogóm. Meg is ijedek, így a zsebembe rejtem az édességet, és szaladok is. A sürgősségi előtt esett össze egy szőke nő, és mire odaérek, már ketten guggolnak mellette, szakorvos sehol.
- Hozzanak azonnal egy hordágyat. – üvöltöm el magam, és kitapintom a pulzusát. Eléggé heves, és a merev testtartásból arra következtetek, hogy alhasi fájdalmai vannak.
- Eduard, melyik vizsgáló szabad? – pillantok fel, és a nyakamból leemelve a sztetoszkópot, a fülembe dugom, és meghallgatom. A pulzus mellett a szívritmus is kihagy egy-egy ütemet. A pólója szegélyét felhúzom, és végre megérkezik a két ápoló. Átemeljük, és a hármas felé araszolunk vele.
- Készítsünk elő egy ultrahangot, és kössük monitorra is. – nem tétlenkedem, amint beérünk, átállok a másik oldalra, és ha már ébredezik, akkor lenézek rá, és belevilágítok a szemébe.
- Hölgyem dr. Jones vagyok, eltudná mondani nekem, hogy hol fáj a hasa? Azt mondták összeesett a folyosón. Siessünk már, hagy lássam a szinusz értékeket, egy-kettő. – pattogok, mint egy nikkelbolha.



A hozzászólást Cornelia H. Jones összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Feb. 08, 2017 8:19 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Kedd Dec. 13, 2016 3:52 pm
 



 


Cornelia & Charity


Tompa minden, csak a fájdalmat érzem, egyre biztosabb vagyok benne, hogy nagyon szeretnék inkább elájulni, mintsem újra meg újra összegörnyedni a fájdalomtól. Mi a franc lehet ez? Sosem éreztem hasonlót. Hallom, hogy valamit beszélnek mellettem, de nem igazán értem, nem tudok rákoncentrálni, és bár nem fogadnék rá, de talán ki is maradt némi idő. Félek. Istenem, utoljára akkor voltam kórházban, amikor elvetéltem az utolsó kicsikénkkel majdnem egy éve. Nem szeretem, már az itteni szagoktól is mérhetetlenül feszült leszek, nem szeretném, de az egészségemmel mindig törődtem, szóval szóba sem jöhetett, hogy nem veszem komolyan a dolgot.
Valakinek megragadom a kezét ijedtségemben, esélyesen annak, aki először nyúl a pulzusom felé, biztosan nő, nagyon kis puha bőre van, nem is akaródzik elengedni. Tudom, hogy talán ennél jobban kellene kezelnem a jelen helyzetet, és megőrizni a hidegvéremet, de képtelen vagyok rá.
Rongybabaként pakolgathatnának akárhová, csak a fénycsíkokat látom magam felett, ahogy betolnak a vizsgálóba. Nem műtő, ez jót jelent, igaz? Akkor csak nincs akkora baj. Közben észre sem veszem, hogy még mindig szorítom a barna hölgy kezét, de már szinte görcsösen, nagyon félek, kevés ijesztőbb dolog van annál, mint mikor fogalmunk sincs róla, mi történik velünk valójában. Márpedig nekem ötletem sincs, és ez tényleg halálra rémít. Ultrahang? Az meg minek? Terhes nem lehetek, bár, ha jobban belegondolok, másra is szokták használni, atya ég, remélem, nem vagyok halálos beteg, folyamatosan vizsgáltak, és makkegészséges voltam eddig. Nem értem. Legalább lenne valami fogódzkodóm, de a barátságtalan méhemen kívül soha nem volt semmi. Lehet, hogy az öt vetélés nem tett túl jót a testemnek, azt még elképzelhetőnek is tartom, de összességében még ezt sem találnám logikusnak, kiderült volna már rég.
Felpillantok a barna hölgyre, próbálnám elolvasni a nevét, de még mindig nem tiszta a kép, annyira eltompít a fájdalom. A szabad kezemet oda irányzom, ahol fáj, a hasam aljához, alig valamivel a szeméremdombom felett, legalábbis mintha onnan érezném, de fogalmam sincs igazán, annyira hasogat már mindenhol. Fogalmam sincs, mi az a szinusz érték, de kezdek egyre idegesebb lenni, a szívritmusom és pulzusom is az egekbe szalad, és megint magával ragad a sötétség egy kis időre,
vagy többre, ötletem sincs, mindenesetre mikor legközelebb magamhoz térek, már van a fejemen egy olyan légzést segítő maszk, ugyanakkor még mindig rettenetesen riadt vagyok, és képtelen vagyok annyira összeszedni magam, hogy megnyugodjak.
Vissza az elejére Go down
Cornelia H. Waldorf-Jones
Inaktív

Kor : 26
Avataron : Miranda Kerr

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Csüt. Dec. 15, 2016 7:43 pm
 



 


Charity & Cory

Yes, you are pregnant…





Mostanában mindig kikapom a lehetetlen eseteket, na nem mintha panaszkodásra okom lenne, de a terhességem kezdete óta egyre inkább úgy érzem, hogy mindenki engem néz, vagy rólam beszél, és ez idegesít. Eddig a kórház az a közeg volt nekem, ahol nem kellett kitűnnöm, és nyugodtan elvegyülhettem a kollégáim között, de mára ez megváltozott. Feszélyez a helyzet, de nincs idő magammal törődni, mert láthatólag a szőke hölgy, vagy inkább lány, mert nem tippelném sokkal idősebbre a koromnál, rosszul van. A vizsgáló felé tartunk, amikor rászorít a kezemre, és nem tudom hova tenni a mozdulatot. Megindul bennem valami, megpróbálom beleképzelni magam a helyzetébe. Egyedül van, és fogalma sincs, hogy mi történik vele. Talán az első eset, hogy empátiát érzek egy beteggel szemben, így röviden én is ráfogok az ő kezére, de közben irányítanom kell a teamet is. Szakorvos nincs a láthatáron, és nem olyan fából faragtak, hogy berezeljek. Az alhasi fájdalom sok mindenre utalhat, nem akarok a legrosszabbra gondolni, de megtörténhet. A szívverését meghallgatva nem örülök az eredményeknek, így muszáj lesz monitoron is figyelemmel követnünk. Az egyetlen kapocs én leszek a páciens, és a csapat között, de mindenki olyan ügyesen cselekszik, hogy nem is kell kétszer szólnom, mert rákötik a gépre, és végre lefelé irányíthatom a figyelmemet. A kérdésemre nem érkezik egyértelmű válasz, de nem is vártam tőle, hogy ilyen sápadtan, és nehézlégzéssel szóban ismertesse a tüneteit. Az alhasnál egy fokkal lejjebb megyünk, és ekkor már rosszat sejtek….nem én most az orvos vagyok, és nem a beteg. Perceken belül elveszíti az eszméletét, és megkérem a bent lévő nővért, hogy helyezze rá az oxigénmaszkot. Az UHT készüléket is sikerül mellém tolni (igen én már most nem emelgethetek, pontosabban a munkatársaim jobban ügyelnek rám is). Nem szeretem a kivételezést, de jól esik, hogy zavartalanul végezhetem a munkámat.
- Kérek egy kis zselét is, és tegyük szabaddá az alhasi tájékot. – a monitort eközben életre keltem, és ha a mellettem álló ápoló a feladatára koncentrál, akkor csak a vizsgálófejet kell a megfelelő helyre nyomni, és bumm….életre kel a kép. Többször is áthúzom az adott területen, de mintsem változik a felvétel, így ki is merevítem a képet. Esküszöm, megfojtom Dr. Roux-ot. Most kellett szabadságra mennie? Kikapom az összes kismamát?
- Az ott egy…? – végig se kell mondania az asszisztensnek, mert csendre intem, és közelebb hajolok a monitorhoz.
- Ez itt határozottan egy magzat. Nem vagyok nőgyógyász, de biztosan elmúlt már nyolc hetes. – helyeslek egyet, és mielőtt még hülyeséget csinálnának, leállítom az erősebb fájdalomcsillapító beadását.
- Ne azt, legyen az Efferalgan, de csak 5 mg. Az aszpirint nem szabad. – húzom le a kesztyűmet, és a többiekre tekintek, mert a betegünk ismét magához kezd térni.
- Kérem, menjenek ki. – a fenekemmel nekidőlök a vizsgálóágy szélének, és egy picit jobban megfigyelem az értékeket. Csak az egyik nővér marad jelen, mert muszáj bekötni az infúziót neki.
- Nincsen semmi baj. – fordulok felé, és egy törlőkendőt tépek le, hogy letöröljem a zselét a hasáról, és a vizsgálófejet a helyére tegyem, de a képet már nyomtatás alá helyeztem.
- Nincsen komolyabb baja, de mindenképpen fel kell keresnie egy nőgyógyászt. – pillantok mélyen a kék íriszekbe. Óvatosan törlöm le neki, és egy pillanatra se szakítom meg a szemkontaktust.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Pént. Dec. 23, 2016 10:26 pm
 



 


Cornelia & Charity


Ez itt határozottan egy magzat.
Valami ilyesmi az első, amit meghallok kilábalva az újabb ájulásomból, és majdhogynem azon nyomban szédelgek vissza. Jobban mondva, el sem hiszem igazából, adja magát, hogy álmodom. Én nem lehetek terhes, álmomban pedig még ez is lehetséges. Tiszta sor. Nem számít, hogy érzem a hideg zselét a hasamon, meg a túl sokszor látott ultrahangkészülék vizsgálófejét. Álmomból felkeltve is megismerném, olyan sokszor ellenőrizték, hogy minden rendben van-e velem. Sokszor aggódtunk, sokszor kaptunk rossz hírt, nem vágyom megint visszautazni az időben, elég volt Russellel.
Hirtelen felpattannak a szemeim, és a kedves barna doktornő tekintetét keresem, már-már kétségbeesve. Vagyis nem tudom, kedves-e valójában, de az arca az, és az emberek hajlamosak a bizalmat ébresztő embereket pozitív tulajdonságokkal felruházni. Én is. Rettegek, hogy mit fogok látni, de miközben a hasamat törölgeti, mégis a monitorra meredek, mert egyszerűen muszáj tudnom. Istenem, ne azt lássam… csak ne azt.
- Szentséges ég. – A maradék vér is kifut az arcomból, ha nem feküdnék, biztosan megint elájulnék. Ilyen nincs, ez lehetetlen. Látom a még leginkább alaktalan kis masszát, és pont ott van, ahol… Nem, ez kizárt.
- Én… ezt nem értem. Én… – Nyöszörgöm halkan, az ujjaim meg-megrezzennek, fáradtan meredek arra az egy pontra a képernyőn, és képtelen vagyok felfogni, hogy ez a valóság, és minden egyes alkalommal, amikor megdobban a szívem, szinte azonnal összetörik. Pillanatokon belül elerednek a könnyeim, én ezt nem bírom… Nem vagyok képes még egy gyermeket elveszíteni. Miért? A kétségbeesésem szinte azonnal visszaköszön a tekintetemből. Istenem, annyira rossz belegondolni, hogy egy ilyen hír mekkora csoda lett volna az exemmel, ámde most… Én most egy se veled, se nélküled még kapcsolatnak sem nevezhető erotikától túlfűtött akármiben vagyok, ahol még a kapcsolat szó sem merült fel, nemhogy a gyerek. Nem is merülhetett volna, hisz szentül hittem, hogy nekem nem lehet, s lám, mégis. Nem értem.
- Nem… nem vetéltem el? A baba… jól van? Hogyhogy? Úgy értem, nagyon fájt, és… nekem nem is lehet gyerekem. Úgy volt. Ötször vetéltem el lombikból. – Meglehetősen összevisszaságnak hathatnak a szavaim, de odabenn a kobakomban is rohadt nagy káosz van éppen, és fogalmam sincs, mit fogok kezdeni ezzel a helyzettel, ha valóban állapotos vagyok. Valahol a kétségbeesés tömény masszája alatt bukkan csak fel egy nagyon halovány fénysugár, ami tulajdonképpen az örömöt hivatott jelképezni, de olyan gyengécske még, hogy fel sem foghatom, lévén annyi minden egyéb elnyomja, hogy lehetetlenség is lenne. Nőgyógyászt… annyi mindenen mentem keresztül a sajátommal, mindent megtett, hogy lehessen kisbabám
Vissza az elejére Go down
Cornelia H. Waldorf-Jones
Inaktív

Kor : 26
Avataron : Miranda Kerr

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Hétf. Jan. 02, 2017 2:31 pm
 



 


Charity & Cory

Yes, you are pregnant…




A terhesség kiszipolyoz, és érzelmileg tönkretesz. Máskor simán átengedem másnak a stafétabotot, de ma én vagyok az ügyeletes, a helyettesítő, mert az egyik nőgyógyászt felfüggesztették, a másik szabadságon van, a harmadik meg szülési szabadságon. Én ezt nem értem, hogyan fordulhatott elő, de a vizsgálóasztalon fekvő beteg empátiát vált ki belőlem. A magához térés pillanatában látom, hogy meg van ijedve, és a kezem után kap. A monitoron jól látható a magzat, és a mostani állapota. Nem is akarom kikapcsolni még, a kép el fog készülni, de mielőtt letörölhetném a zselét a hasáról, még megfogom a kezét. Eleinte nem mondok semmit, halványan elmosolyodom. Vélhetőleg ismert személy ő is, mert sokan várnak rá odakint, de nem akartam ezzel a hírrel is felzaklatni még, mert szerintem egy nőnek éppen elég nagy sokk, ha kiderül, hogy gyereket vár, és az nem éppen egy tervezett projekt volt. Adrian vajon mit fog szólni, ha személyesen találkozunk, és kiderül, hogy babát várok? Hát nem tudom, de most kizárom a magánéletemet, és letekintek a kéklő lélektükrökbe.
- Nyugodjon meg, nem történt semmi rendkívüli, mármint a rosszullétet illetően. – nyugtatom, de egyebet nem mondok, amíg nem szedi össze magát, de minduntalan a felvételt vizslatjuk. A nővérek is kimentek már, így kettesben vagyunk, talán jobb is így.
- Pedig egyszerű a képlet. – ajkaim felfelé görbülnek, és befejezem a takarítást, el is tolom a fémkocsit, hogy ne zavarjon be, de a következő mondatokra felkapom a fejemet, és úgy döntök, hogy nem fog ártani nekem se, ha az egyik kisebb széket odahúzom mellé, és arra csüccsenek le.
- Nem vetélt el, a baba jól van a mostani korához képest. Remekül fejlődik, de mindenképpen látogassa meg a nőgyógyászát, mert ő többet tud mondani erről, mint én. A rosszulléte sok mindentől lehetett, leesett a vércukorszint, sokat evett össze, vagy ami esélyesebb, hogy ideges volt, és a stressztől befeszült a méhe, és ez váltotta ki a görcsöket is. Az lenne a legjobb, ha nem terhelnél túl magát, ha már ötször…tudja. Az óvatosság sosem baj, és ezt veheti ajándéknak is. Felírok Önnek magnéziumot, és most is kap egy adagot a görcs miatt. – simogatom meg a saját hasamat, de nem tudok azonosulni a saját állapotommal. Örülnöm kellene? Csak a baj van a várandóssággal, de itt van egy másik lény is, akiről gondoskodnom kellene.
- A nevem Cory, Önt hogy hívják? Talán könnyebb lesz úgy beszélgetni. – éppen benyitna valaki, de intek, hogy ne zavarjanak.
- Nem az első eset lenne, hogy mégis összejön a baba. Ha mostanában nem feszengett emiatt, akkor meg nagyobb is az esély rá. A tudománnyal nem lehet mindent kimagyarázni, én már csak tudom. – sóhajtok egyet, és a zsebemből előveszem az M & M csomagot.
- Kér egy kicsit, vagy vizet esetleg? – érdeklődöm meg, de közbe bekapok már szemet én is. Megőrülök, ha nem ehetek édességet.


Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Kedd Jan. 31, 2017 7:51 pm
 



 


Cornelia & Charity


- Akkor jó, mert rettenetesen ijesztő volt. – Vetéltem már el, bár jobban belegondolva, az nem volt még csak hasonló sem, ugyanakkor határozottan fogalmam sincs róla, hogy akkor most mi történt. Minél hamarabb el kell majd mennem nőgyógyászhoz, mert ez… ez nem normális. Hogy az istenbe sikerült nekem teherbe esnem? Semmit sem értek, és már előre sík ideg vagyok, mit fog szólni Russel hozzá. Jesszusom… még a gondolatától is kiakadt, hogy nem védekezünk, és tessék itt van. Naná, hogy hibáztatni fog, én is ezt tenném, ha a helyében lennék.
- Nem vagyok egy stresszes típus, de talán a forgatás utolsó hetei valóban megviselnek, fogalmam sincs… Egyébként nem terhelem túl magam, bár azt észrevettem, hogy indokolatlanul fáradékonyabb vagyok. A magnéziumot köszönöm szépen, korábban is szükségem volt rá. – érdekes egyébként, hogy az eltelt évek alatt sosem kételkedtem a nőgyógyászomban, nem a felé irányuló bizalmam veszett el, hanem a férjem iránt kopott ki ez az érzés. Sosem hibáztattam a testem esetleges gyengesége miatt az orvosokat. Ellenben idővel kezdtem rájönni, hogy azért nem érkezik meg egyik baba sem, mert nem egy egészséges, szeretetteljes kapcsolatba jönne. Évekig hazudtunk még önmagunknak is, noha talán a lelkem mélyén tudtam, ez már nem az a férfi, akit szeretni vagyok képes.
- Ohh, maga is állapotos? – Csípem el a hasa simogatását, és elmosolyodom, bár közel sem olyan ragyogóan, mint szoktam, kimerült vagyok és zaklatott. Remélem, ő tervezte, és nem járt úgy, mint én. Amikor terveztem, nem sikerült az istennek sem, amikor nem, akkor meg derült égből kisbaba. Hihetetlen.
- Charity vagyok, Char… Igen, így talán tényleg könnyebb lesz. – A tegeződést is mondanám, de mégiscsak egészségügyi intézményben vagyunk, itt talán annyira nem dívik, a nőgyógyászomat sem tegeztem soha, holott évek óta járok hozzá.
- Egyáltalán nem feszengtem miatta, meg voltam győződve arról, hogy nem lehet. Nem is védekeztem, ami tudom jól, elég amatőr dolog, de ha évekig nem jött össze természetes úton, biztos voltam benne, hogy most sem fog. – lesápadok hirtelen. - Jesszusom, hogy ez milyen rosszul hangozhatott. Szóval… nehogy azt higgye, hogy én mindenkivel… istenem, dehogy, csak egy valakivel. – Hála a magasságosnak, hogy alapvetően elég szemérmes voltam mindig ebben a kérdéskörben.
- Szívesen vennék pár szemet, nagyon szeretem. – Mosolyodom el kicsit élénkebben egy kicsit, most, hogy már nem görcsöl a hasam, nem kapok frászt attól, mi lehet a testemmel. - Illetve, a víz is jól jönne. – Nem szeretnék telhetetlen lenni, de kicsit kiszáradt a szám, és ha már felajánlotta, élek vele, minthogy égre földre keressek egy flakonnal, mikor távozom innen.
- Lehet, hogy ez nagyon illetlen kérdés lesz, de azt mondta, hogy maga már csak tudja. Gyakran fordul elő ilyesmi? Ami orvosilag nem igazán magyarázható meg? Illetve… esetleg magával is hasonló történt? – Ebbe az utolsóba pirulok bele, talán nem kellett volna, sőt, biztos, de szokásom olykor hamarabb csacsogni, mint alaposan átgondolni a dolgokat.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
 



 

Vissza az elejére Go down
Vizsgáló
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Similar topics
-
» Nate & Lotte - vizsgáló

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Virginia Mason Kórház
-
Ugrás: