HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Konyha (Lawrence-lak)

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Konyha (Lawrence-lak)
Kedd Márc. 29, 2016 6:05 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Hétf. Jún. 27, 2016 12:09 pm
 



 

::Dan és Mia::
Az utóbbi napok afféle kábulatban teltek. Halványan rémlik, hogy néhány nappal ez előtt valamikor reggel James felsegített a kórház várótermében, aztán nyilván beültünk a kocsijába, és hazavitt. Azután minden olyan távolinak tűnik. Felkeltem másnap reggel, kimentem a postáért, ettem, megnéztem a híreket, aztán elmentem egy bárba és csak ültem a pultnál anélkül, hogy hozzáértem volna az italomhoz. Beszélgettem ismerősökkel, feleltem az sms-ekre és udvariasan válaszoltam a hívásokra. De mindvégig mintha nem is én lettem volna. Valaki más szállta meg a testem, valaki más hangján beszéltem, és az ő szemén keresztül láttam a világot. A saját valóságom mindeközben megszűnt létezni. Megint úgy érzem magam, mint annak idején, mikor elveszítettük Hannah-t. Hiába nem is ismerhettem még az ikreket, ők is az életünk részei voltak, éppúgy mint Hannah volt, és ahogy a családom többi tagja is az. Emberek jönnek és mennek az életedben, de ők maradnak. Beférkőznek a bőröd alá, a gondolataidba, a mindennapokba. Annyira vártuk már őket! És Lily miatt esélyt se kaptunk megismerni a babákat...
Ma arra ébredtem, hogy megint önmagam vagyok. Nem lehet másként, mert szorul a torkom, a szemeim égnek, és minden sejtemmel visszavágyok abba az érzéketlen, semmilyen létbe amiben az utóbbi napok teltek. Szomorú vagyok az ikrek miatt, de van itt még valami más is. A tehetetlen harag. A haragom, amit a sógornőmön akarok kitölteni. Megölte őket. Elvette őket tőlünk.
Amikor Danny hívott már eleve indulni készültem, hogy meglátogatom. Az idő most relatív fogalom, szóval nem hinném, hogy meg tudnám mondani mennyit mutat az óra, pedig többször is megnéztem miközben a taxira vártam. Tudomásul vettem, aztán el is felejtettem. Elvakított a haragom. Semmi sem rosszabb a tehetetlenségnél. Ugyanakkor tudom, hogy az én fájdalmam semmi a bátyáméhoz képes, és ettől még jobban utálom a világot. Nekem nincs jogom így érezni, nincs jogom beleszólni. De valamit megtehetek. Életemben először odaállhatok a bátyám mellé, és a legjobb tudásom szerint fogom segíteni őt. Csak tudnám, hogyan kell ezt tenni.
A bejáratnál kopogtatásra emeltem a kezem, aztán mégis minden ceremónia nélkül benyitottam hozzájuk. Csak egy termo táskát hoztam magammal, amiben egy tál lasagne-t tartottam melegen, mert sejtem, hogy az evés volt az utolsó dolog ami az eszében járt az utóbbi napokban, és amúgy se tudtam mi mást adhatnék valami olyasmin kívül, amit anya is bizonyára tenne.
-Én vagyok. –megköszörültem a torkomat. Egyre csak szorít a nyomorult, mintha láthatatlan ujjak kulcsolódnának köré. – Konyha? – Kiáltottam. Nagy a ház (ezen mindig elképedek), és gőzöm sincs ő merre jár. Talán a gyerekszobában (ha egyáltalán elkészültek már vele), de oda nem akarok betolakodni.
Amikor meglátom, elfelejtem, hogy mára lényegében idegenek lettünk egymásnak. Ő volt a bátyám, akivel kiskorunkban együtt pancsoltunk a felfújható medencénkben, és aki halálra cikizett mindenért, amin csak tehette. Szerettem minden porcikáját, és imádom őt most is. A termo táska tompán koppan a padlón ahogy lecsúszik a vállamról, aztán pár gyors lépéssel odarohanok hozzá, és megölelem. Nem veszem észre, hogy sírok. Csak, hogy reszketek, és nedves lett a pólója (vagy ing?) ott ahol a vállába fúrtam az arcomat.
-Annyira sajnálom, Danny! sajnálom... sajnálom
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Hétf. Jún. 27, 2016 9:13 pm
 



 

Mia & Dan


A tökéletes élet receptje olyan sok összetevőn múlik, hogy bármennyire is igyekszünk összeszedni a megfelelőket, az egyik mindig hiányozni fog. Van két húgom, remek szüleim. A biztos családi háttér adott volt, hogy harmóniában nőjek fel, de két lábbal a földön járjak. Sohasem eresztették el a kezünket, ha jó jegyet hoztunk a suliból, akkor dicséretet kaptunk, ha rosszat, akkor büntetést. A vágyaink eléréséhez kétkezi munkával kellett megkeresni a pénzt. Nem kényeztettek el bennünket, de még így is elmondhatom, hogy megvolt mindenem. Nem nélkülöztem, és nem is jártam nagy lábon. Az idő előrehaladtával a saját erőmből küzdöttem fel magam a ranglétrán, és immár nyolc éve a saját cégemet igazgatom. A kezdeti lendület mellett szükségem volt egy biztos társra. A véletlen szülte találkozásból meglett az életem másik fontos hozzávalója..Lilian. Imádtam a feleségemet, és hat éve rendületlenül kitartottunk a másik mellett jóban és rosszban egyaránt. Nem légből kapott ígéretet tettem neki a templomban, amikor kimondtam az igent, és örök hűséget fogadtam neki isten színe előtt. A bajok mellett rengeteg jóval is meg lettünk áldva, mind a hatalmas házunk, a két kutyánk, és a remek barátaink. Harminc felé az ember már számot vett, és rá kellett jönnöm, hogy az egyetlen igazi vágyam a saját családom megalapítása. Évek óta próbálkoztunk már Lilivel, de a baba valahogyan nem akart összejönni, és nem is értettük az okokat. A feleségem szülésznő, így hát megvoltak a vizsgálatok is, de rendellenességet egyikünknél sem találtak. Az időzítés, és a sok idegeskedés okozta a kudarcokat, nem tudhatom…de aztán megtörtént az első. A remény úgy éledt fel bennem, mintha mindig is az apaságra készültem volna. Büszkén újságoltam el, hogy a feleségem várandós…de aztán jött a baj. Háromszor ismételtük meg a vetélést. Csendesen szenvedtünk, de kitartottunk a másik mellett, mert szerettük egymást. Az évek teltek, és úgy egy éve…megint összejött. A félelmünk már nem volt alaptalan. Három hónap után közöltük a családdal, hogy szülők leszünk. A legnagyobb meglepetés jött ezután, hogy kapásból két gyermek édesapja is leszek. Egészen három nappal ezelőttig ebben a hitben éltem. Megtörtént a tragédia. A babák elmentek, Lili kórházban van. Összeomlottam. Két napig nem is tudott magáról, de szerencsére felébredt. Szörnyű érzés volt közölni vele, hogy nem lesz anyuka. Akkor még nem láttam át a bennem tomboló zűrzavart. Felhívtam Miát, de csak őt. Arra még nem álltam készen, hogy anyáékkal is közöljem.
A kórházban is járt, de ennek már pár napja. Ma is csak az éhség, meg a két kutya rángatott ki az ágyból. A kórházba nincs erőm bemenni, és azt hazudtam Lilinek, hogy ma túlórázom. Sam tartja helyettem a frontot. A kutyákat kiengedem az udvarra, és beülök a dolgozószobámba. A fejemet az asztallapra fektetem, és lehunyom a szememet. Megkísért a közelemben álló whiskey-s üveg. Csak bele kellene kóstolnom. Nem is tétovázom, amikor megfogom, és felöntök a garatra. Az utóíze égett, de nem érdekel, mert nem akarok józan lenni. Némi magányos sebnyalogatás után hangokra leszek figyelmes. Betörtek volna, és ezt se vettem volna észre? Felállok, és az üveggel együtt megyek ki. A húgom áll a konyha közepén. A tekintetünk találkozik, és én képtelen vagyok szólni. Elindul felém, és az egyik kezemmel átölelve a feje tetejére fektetem az államat.
- Mia…istenem. – lehunyom a szememet, és beszívom édes illatát. A kis húgom.



A hozzászólást Daniel Lawrence összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 21, 2016 1:29 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Kedd Jún. 28, 2016 7:18 am
 



 

Masszív alkoholszag vág pofon az ölelésben. Nem az a több napos, erjedt cefreszag, de már alakul. Kicsit se szégyellem, hogy elsírtam magam. Dan már kiskorunkban is maga volt a megtestesült akaraterő. Anya mesélte, hogy akkor se hallott tőle szipogásnál többet, amikor két évesen elesett és az orrával nyalta fel a betont. Ezzel szemben én soha nem voltam ennyire ura önmagamnak. Ha fájt valami, akkor bőgtem vagy ordítottam,  ha boldog voltam akkor nevettem, és kiabáltam ha felbosszantottak. Nekem így volt természetes. És most is az vagyok, aki mindig voltam. Danny az aki más lett. Arra számítottam, hogy tombolni fog, hogy darabokban találom a házat, de ehelyett ő csak... ő csak Danny. Alkoholszagú Danny. Amennyire természetes ez mindenkor máskor, annyira elkeserítő itt és most.
Jó testvérhez méltón a vállába töröltem a szememet, aztán kibontakoztam az ölelésből, mert az orromat mégsem a pólójába fogom kifújni.
-Hoztam enni. Jó szar lett, de úgysem az a lényeg. – szipogva klaffogok a konyhapulthoz. Útközben lerúgtam magamról a cipőmet, és mezítláb mászkálok tovább. Először is egy cikk papírtörlőért nyúlok, amibe orrot fogok fújni. Csak aztán látok neki kicsomagolni a lasagne-t. Ha tiltakozik is ellene, az hiába való. A hosszú évek alatt megtanultuk tökéletesen ignorálni egymást.
Mocskosul remeg a kezem, amikor összekészítem a reggeli-ebéd-vacsorához való eszközöket, de még akkor is, amikor mindent kipakolok az étkező asztalra, és leülök. Két poharat is hoztam a whiskey-nek. Ki nem állom azt a szart, de akkor is megiszom, ha cserébe egész éjjel a wc csésze mellett fogok kuporogni. Kiveszem Dan kezéből az üveget, és bő kétujjnyit töltök magamnak, míg az övét majdnem egészen tele. Jó része ki is lötyög miközben megküldöm felé a poharat az asztal lapján.
-Hajtsd fel. Aztán beszéljünk. – kivárok, amíg megteszi. Vagy egyáltalán bármilyen jelét adja annak, hogy tudomásul vette az ittlétemet. – Nem azért hívtál, mert ivócimbora kellett. Azt se gondolnám, hogy a vállamon akarod kisírni magad. Szerintem ne kerüljük a témát. Tagadás, alkudozás, harag, beletörődés. Válassz, melyik szakaszban vagy?
Felkészítem magam arra, hogy most el fog küldeni a fenébe, de arra is, hogy nem fogok meghátrálni. Oka volt annak, hogy engem hívott, és nem a húgunkat, vagy apát. Támogatom őt, szeretem, átérzem a fájdalmát, ahogy a családban minden tagja megtenné, és fogja is amint tudomást szereznek a babákról. Csak a módszereink különböznek. Danny is tudja. Tudnia kell, hisz hozzám fordult.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Szer. Jún. 29, 2016 9:09 pm
 



 

Mia & Dan



Próbálom felfogni, hogy mi is történt alig pár nappal ezelőtt. Boldogan csomagoltam össze a munkahelyemen, és arra vártam, hogy véget érjen a munkaidő, és Lilivel lehessek, na meg a picikkel, akiket nemsokára a karomban ringathatok. Jön a telefonhívás, még viszonylag vidáman is veszem fel, de akkor megtörténik a baj. A fülemben visszhangzik az ütközés, és bármennyiszer is szólongatom a feleségemet, választ már nem kapok. Egyből tárcsázom a 911-et, meg a rendőrséget is, hogy mérjék be a telefonja által. A gyomrom összeszűkül, és jönnek a szüntelennek tűnő másodpercek, mire valami használható felelet jön a telefon másik végéről. Sam meg van döbbenve, amilyen gyorsan elszelelek, és meg se állok a kórházig. Minden egyes kibaszott pillanat számít, nekem, Lilynek, és a kicsiknek is. Hiába várakozok a váróteremben, megöl a bűntudat, a félelem vasmarokként szaggatja szét a szívemet. Az orvosok semmit nem mondanak, én meg úgy rovom a köröket, mint a mérgezett egér. Talán hat óra is eltelik, mire meglátom azt a szánakozó arcot. Ezt már jól ismerem. Nem is kell végigmondania, mert a szeméből süt a tragédia. Nincsenek. A gyerekeimet elnyerte az éter, a halál bárminek is nevezzük. Felborul az életem, a napom, és még azt se tudom, hogy voltam képes felhívni a húgomat. Élő zombi üzemmód van azóta, és csak néha csodálkozok rá a környezetemre, az idő múlására. A kórházból másfél napig nem mentem sehova, enni is elfelejtettem. Lily nem tért magához eleinte, aztán jött a feketeleves. Bemenni, és látni a törékeny testét…szívbemarkoló élmény volt. A sírása engem is lapátra tett, és a kérdései, hogy haragszom-e rá, hányan tudnak a balesetről. Az isten szerelmére még fel se dolgoztam. A szavak nem jöttek, és a másfél nap után hazatértem. Azóta egy merő roncs vagyok, nem bírok bemenni hozzá, üzenni neki. A háló és a gyerekszoba között lézengek, a telefonomat ignorálom. Ha egyedül maradok, akkor megőrülök. Felhívom…vagy felhívtam Miát? A kutyák is csaholnak körülöttem, amikor kiáltást hallok a konyha felől, és nagy nehezen feltápászkodok az asztal mellől. A húgom éppolyan szar látványt nyújt, mint én, de…a testvérem. Az eltelt évek ellenére is szükségem van most valakire, aki az én vérem, aki ismer, és aki előtt nem kell megjátszanom magamat. Az ölelése váratlanul ér, de annál melegebbre sikerül. Az alkoholtól nem tudok szabadulni, de ezt ő is látja rajtam. Kis idő múlva el kell eresztenem, mert mehetnékje van, de csak a konyhapultig jut.
- Nem kellett volna Mia, nem vagyok éhes. – közömbösen már-már színtelen hangon mondom ki az egyértelműt. A két eb nem bír magával, amint megérzik az étel illatát.
- Nem kaptak enni…öhm pár napja. – elkullogok a székig, és lehuppanok rá. Fürdeni se ártana, de élni sincs kedvem. A húgom tesz-vesz körülöttem, és hamarosan megterít, de nem lep meg, hogy a whiskey-vel kezdünk. A poharamat tele tölti, és nem kell kétszer kérnie arra, hogy felhörpintsem a tartalmát. Erősen mar, de csak a kézfejemmel törlöm le az ajkamon maradt cseppeket.
- Jól gondolod, nem egy érzelgős fasz vagyok, de ez még engem is kicsinált. Mia…a gyerekeim. Pár héten belül már a szobájukban lehettek volna…de most. – megrázom a fejemet, és félrelökve az üveget, támaszkodok meg a két könyökömön, és közéjük szorítva a fejemet horgasztom le.
- Alkudozás…talán. – jegyzem meg halkan, de érzem, hogy a felszín alatt már ott van a harag is, és kitörni készül.



A hozzászólást Daniel Lawrence összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 05, 2016 2:18 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Szer. Jún. 29, 2016 10:45 pm
 



 

Dan leroskadt a székre, a kutyák pedig körülzsongják. Felrázta őket az elrontott olasz kaja illata, és most pörögnek ezerrel. Vigyél ki, etess meg, simizz már. Számukra nem állt meg az idő, és még ha érzik is –mert bizonyított tény, hogy érzik –valami nincs rendben, az nem nyom annyit a latba, hogy saját szükségletüket feledjék. Szeretnék kutya lenni.
De nem vagyok az, és ami még rosszabb, Danny se. Mindig ő volt a védelmező nagytesó, de most én érzek kényszert arra, hogy betuszkoljam egy burokba, ahol nem érez semmit, és nem szenved tovább. Ezt épp ésszel kibírni nem lehet.
Kirakok a tányérokra egy-egy kisebb kockányi lasagnet, a többit pedig letettem a földre a kutyáknak. Úgy ahogy volt, tállal együtt. Őket nem zavarta, hogy egy tálból falnak, bár ha most összemarakodnak az ételen, szerintem egyikünknek se volna ereje szétválasztani őket. Mire ebbe belegondoltam, már a tál alját nyalták. Tényleg jól ki voltak éhezve már.
Amikor Danny felhajtja az italt, én is belenyalok a sajátomba. A reakcióit figyelem, a gesztusait, a szemét. Még mindig szipogok, ezért már fel se tűnik, hogy újra elered a könnyem. Soha többet nem akarom így látni. Soha. Soha.
-A korábbi vetélések... Ne haragudj, de nem jöttél ki Lily mellől, mi pedig nem tudtuk, hogy mi van, ezért James kikérte Lily kartonját, és nyilván ez is benne volt... Szóval ők... ők még nem álltak készen megszületni. De ami most történt az annyira értelmetlen. Kegyetlen. – előre hajolok, mert ő a karjai közé szorította fejét, én pedig az arcát akarom látni. Nincs értelme a mozdulatnak, tudom, ez már csak olyan megszokás féle. Anya csinálta mindig így, amikor nem akartunk a szemébe nézni. – Rohadtul nem a te hibád. Ezt ugye tudod? Hanem Liliané. Bár ezt nem mondom ki hangosan is. Tudom, hogy a gyász miatt haragszok rá, mert az nem létezik, hogy ő akarta volna elveszíteni a babákat. Persze, hogy nem. Csak amikor a tehetetlen harag fűti az embert, annak összpontosulni kell valamire, vagy valakire. Az én haragom csakis Lilyé, és egy részem –most még a nagyobbik részem- azt kívánja, hogy ebben is osztozzunk meg testvériesen Dannyvel. De milyen ember vagyok, ha erre biztatom, mert nekem most úgy kényelmesebb? Lawrence-ék egyszer esküsznek meg valamire az életben, és azt meg is tartják. Dan és én a házasságra esküdtünk fel, és annak minden velejárójára. A jóra és a rosszra is. Hát befogom a számat, és nem fogom sarazni azt a nőt, akármennyire haragszok rá. Inkább én is kiiszom a poharamat, majd újratöltök mindkettőnknek. Időről-időre ledörzsölöm a könnyeket a szememről. Kéztővel. Mintha be akarnék mosni magamnak azokért a gondolatokért, amiket az előbb még annyira ki akartam mondani.
- Alkudozás... – már felhagytam a kísérlettel, hogy az arcát keressem, így a poharamat bámulom. Az egyik lábamat felhúztam magam alá, a bal kezemmel a poharamat pöckölöm. Halkan csilingel a gyűrűm valami ismeretlen dallamra, ahogy az üvegnek koppan. Utálom az egészet, de nem esek ki a ritmusból. Ha engem irritál most ez a hang, akkor nyilván Danny-t is. Azt hiszem, tudom mit kellene tennem, és ez első lépésnek megteszi.
- Elneveztétek őket? Fiúk voltak, vagy lányok?
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Kedd Júl. 05, 2016 2:27 pm
 



 

Mia & Dan



Ha nagy fájdalom éri az embert, akkor a szerencsésebbek a sokk hatására nem érzik a sebesülésük igazi mélységét, de ha valakit veszteség ér, akkor ezt az érzést nem lehet olyan egyszerűen elnyomni. Nincsen orvosi pirula, sőt még az alkohol sem gyógyír megtört lelkemre, sőt továbbmegyek…nyomorult lelkemre. Az eltelt évek alatt mindig a jó oldalát figyeltem az eseményeknek, és egyáltalán nem inogtam meg. Ha mégis egyszer-kétszer elkapott a bánat, akkor azt csak is magammal rendeztem le, mert a feleségemnek sokkal nehezebb volt. Nap, mint nap gyerekekkel foglalkozik, és nincsen menekülési útvonal számára. Csodáltam érte, hogy képes más nőkön segíteni, miközben ő magában szenved, hogy legalább összejöjjön a gyerek. A vizsgálatok, és a kudarcok. Semelyik házaspárnak nem kívánom azt az időszakot, amikor egymás után két gyerek ment el nálunk. A remény a legundorítóbb fajtája az emberi érzéseknek, mert amíg tudjuk, hogy akár egy hajszálnyi is van belőle, akkor küzdünk, és megpróbáljuk újra. Mennyi sikertelen próbálkozás elegendő ahhoz, hogy az ember feladja? Fogalmam sincs, mert a határokat mindig súroltuk Lilyvel, de sosem léptük át. Az életünk folyt a maga medrében, és az akadályok után ismét felálltunk. Nem tehettünk mást, ha nem akartunk összetörni. A csoda a legfurább pillanatban talált ránk, de nem is bántam meg. El se hittem, hogy terhes. Hogyan is hihettem volna már? De igaz volt. Csendben örültünk, és nem akartuk még a többi családtaggal sem megosztani, nehogy előidézzük ezzel is a rosszat. Reális embernek tartom magam, de ekkor már kezdtem babonássá válni. Elérkezett a harmadik hónap, és a terhességgel minden a legnagyobb rendben volt. A későbbi időszakban az is kiderült, hogy ikreink lesznek. Kettő baba egyszerre? Felülmúlhatatlan boldogság töltötte meg a szívemet, és a mennyekben jártam. Kárpótoltak minket. Az utolsó egy hónap volt hátra, amikor megtörtént…ki se mondom. Feltekintek a húgomra, és ugyanaz az ismerős kék szempár tekint vissza rám, amit minden reggel a tükörben látok. Szótlanul figyelem őt, és elpillantok a két gaztevő felé is. A tányér alján már semmi sem maradt. Mia sokszor a lelkére veszi a dolgokat, és szenvedélyesen kitart az elképzelései mellett. Nem is értem, hogyan távolodhatunk el egymástól ennyire. Sóhajtva kocogtatom meg a pohár szélét, de a kérdésére ez a mozdulatsor is abbamarad.
- James-nek semmi köze Lily aktáihoz Mia..szépen kérlek, a férjed tartsd távol tőle. – nem haragszom rá, de még a tulajdon testvéremet is féltem tőle. Némi összezörrenés akadt közöttünk, amikor igent mondott neki, de mégsem állhattam közéjük.
- Ők nem, ez tény…de most. – kitolom elé a poharamat, és férfilétemre elgyengülök. Elfordítom a fejemet, mert a tekintetem párássá válik.
- Igen, elneveztük őket. Ben és Nessie…tudod ezek fognak szerepelni az urnákon is, ha… - a szó bent reked, és ismét a whiskey lesz a társam. Felhajtom a második pohár tartalmát is, majd szépen lassan leteszem, és Miát vizslatom.
- Hannah…az értelmetlen halálok egyike. Nessie és Ben is értelmetlen halált haltak. Még a kezemben sem tarthattam őket. – gúnyosan mosolyodom el, de a hangomon érződik, hogy nagyon instabil vagyok. A rendes, és mindig halk szavú Dan valahol elveszett, nem találok vissza a régi önmagamhoz.
- Miért Mia, miért? – pattanok fel hirtelen, és a falhoz vágom a poharam. A légvételeim kapkodóvá válnak. A kutyák bemenekülnek a nappaliba, és csak ketten maradunk. A húg és a báty, akik előtt lehullnak az álarcok.




A hozzászólást Daniel Lawrence összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 12, 2016 5:31 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Vas. Júl. 10, 2016 6:16 am
 



 

Az mekkora paradox már, hogy a férjemet fenyegeti, és én a legszívesebben mosolyognék? Alig bírom visszafogni magam. Szó sincs arról, hogy örülnék a Jamest ért atrocitásoknak. A fenét! Azért kérte ki ő a kartonokat -és nem én- mert nem voltam képes másra, mint helyből a távolba nézni. Nem. James azt tette, amit mindig szokott: átlátott rajtam, és megtett mindent ami tőle telik. Máshol, máskor, valaki mással heves vitába szállnék a védelmére, de most csak keserű örömöt érzek Danny miatt. Eddig megrekedt a „valaholban”, abban az üres állapotban, amikor a tested ellátja a létfunkciókat, de semmi másra nem képes. Ez a fellobbanó harag a férjem miatt egyben a remény szikrája is. Tehát ennek nincs semmi köze Jameshez. Arról van szó, hogy a bátyám hamarosan szintet fog lépni. Tudom, mert ezerszer láttam már. Tudom, mert most élem át másodízben.
Tagadás.
Alkudozás.
HARAG. Nem a pátyolgatás kell neki –még nem-, sokkal inkább a féktelen, eszeveszett, zabolátlan düh az amire szüksége van. És amit én meg fogok adni neki.
-Hannah a faszija kangörcse miatt halt meg. Herondale számára nyilván volt értelme az eszméletvesztésig bedrogozni, aztán amikor Hannah lélegzete lassult az alvás miatt a kis buzi úgy megijedt, hogy nem a kórházba vitte, hanem ledobta egy hídról, mint egy krumpliszsákot. Egyenesen bele a vízbe. – tenyér-éllel az asztal lapjára koppintva imitálom azt a zuhanást. - Hannah megfulladt. Pedig simán kialudta volna a drogot. Nem értelmetlen halál volt az övé, hanem kegyetlen gyilkosság. – soha senkinek nem beszéltem így erről. Nem is kellett, hiszen a részletek is kitudódtak az ismerősök között még annak idején. Való igaz, nem bírt akkora hírértékkel, hogy bekerüljön a lapokba... az öreg Harondale gusztustalanul gazdag volt már akkor is. De a barátnőm iránti vak szeretet tudtomon kívül elintézte nekem azt a munkát, amit a mai napig imádva csinálok. Míg ebbe belegondolok, kis híján felnevetek, mert eszembe jut Hannah egyik kedvenc tipikus hívő mondása: Isten az egyik kezével elvesz, de a másikkal ad. Nem hinném, hogy Isten azért vette el Hannáht, mert a világnak nagyobb szüksége volt helyette egy közép kategóriás oknyomozó riporterre. És a nyakamat rá, hogy pár év múlva az ikrek is szívesebben mentek volna Disney Landbe, mint a Mennyországba.
Ha lett volna választásuk.
Arra gondoltam éppen, hogy megint olyasmik járnak a fejemben, amit hangosan is ki kéne mondani, amikor Danny felpattan, és elhajítja a poharat. Végre.
- Hogy miért? – közelebb csúsztatom hozzá az üveget, hátha azt is a falhoz vágja. – Talán azért mert Istennek más tervei vannak két épp meg nem született csecsemővel? Vagy azért mert a feleséged felelőtlen volt, és megölte őket? Miért nem fogod rá egy másik sofőrre, hogy részeg volt? [...]– ekkor már én is állok, és két tenyérrel az asztal lapjára támaszkodva dőlök előre, de lélegzetvétel nélkül beszélek tovább. Ha szólna is valamit, én azt nem értem, mert túlkiabálom, ha kell. Gyerekkorunkban is elkiabáltunk egymás mellett, ha veszekedtünk valamit. Igaz, most nem egy homokozó-lapát a tét, vagy hogy ki van soron a fürdőszobában. És azzal is tisztában vagyok, hogy ostobaságokat beszélek. Pont ez a lényeg. – [...]Legyen inkább pillangóhatás? Valaki, valahol Líbiában benzint tankolt a diesel autóba, ezért a feleséged karambolozott.
Nem számít, hogy miben hiszel, Dan. Csak válassz egy indokot.
Ragadd meg, és ne ereszd.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Kedd Júl. 12, 2016 5:37 pm
 



 

Mia & Dan


Bármennyire is el akarom nyomni a bennem tomboló érzéseket, valahogyan Mia ráérez arra, hogy mit kell tennie. Már maga a tény is ijesztő, hogy tud bennem olvasni, de ez, hogy úgy ismer, mint a saját tenyerét…hát visszahozza számomra a gyerekkort, és a civakodásainkat. Nem jelenteném ki, hogy példaértékű lett volna a kapcsolatunk, mert a négy év pont elegendő korkülönbség ahhoz, hogy egy kis hisztis picsának tartsam, mert nagyon menő gimnazista vagyok, ő meg még az általános iskola padját koptatja. Eleinte még büszkén állítottam, hogy örülök, hogy van egy húgom, de amikor már kettő lett, akkor valahogy a nagytestvér szerepkör is átalakult. Nekem kellett felelősséget vállalnom értük, és ezt nem szerettem, de azóta felnőttünk, és most már másképpen látom az akkori időket, és a vitáinkat is. A szüleink összetartónak neveltek bennünket, de az élet, és a vágyaink más irányba vittek el. A kötelező ünnepeken kívül nem is igazán találkoztunk, és Miát is lekötötte a munkája, meg a vadonatúj férje, akit nem kedveltem. Elfogadtam, hogy a húgom egy politikusnak lett a felesége, de mégsem rajongtam a tényért, hogy valaki korlátozni akarja őt. A helyes elvek mellett azért kiütközött, hogy valamennyire önfejűek vagyunk, de a húgom még ennél is összetettebb személyiség volt. Nagy volt az igazságérzete már egészen fiatal kora óta, így nem csoda, hogy újságíró lett belőle. A gondolataim elkalandoznak, és nem is értem, hogy minek vonom ugyanarra az elméleti síkra a legjobb barátnője halál hírét, meg a két meg nem született gyermekemét. Talán abban van a titok nyitja, hogy mindhármuk halálát valaki okozta? Mia nem rest megosztani velem a részleteket Hannah-ról, és azon kapom magam, hogy már ő is áll az asztallapra támaszkodik, és üvöltözik velem. A nyugodt jellem inkább rám a jellemző, hiszen Lilyvel sem igazán sokat veszekedtem eddig, de Mia állandóan hadakozik. A pohár a falon törik ripityára, és még bűntudatot sem érzek miatta. Kényes terepre evickélünk, de ami a szívén az a száján, és kimondja azt, amit én nem mernék.
- Lily…nem… - először még tagadni akarom, és a kezem is ökölbe szorul. Némán dagadnak ki az erek a homlokomon, de nincs megállás, és folytatja az egyszemélyes támadását. Az üveg vészesen közel kerül hozzám, de nem akarok törni és zúzni, vagy csak hazudok…még magamnak is?
- ELÉG LEGYEN MIA. – vetek véget hirtelen a mondókájának, és megállok mellette. Farkasszemet nézünk, és annak ellenére, hogy nem futottam, még sűrűn veszem a levegőt.
- Elmentek, és nem fognak visszajönni. Segítene bármit is azon, ha kimondanám? Igen a feleségemet is hibáztatom? Nem kellett volna felvennie azt a kibaszott telefont, és akkor most nem feküdne kórházban, és készülhetnék életem nagy szerepére? Ezt akartad hallani? – a hangom mennydörög, és felkapom az üveget, de nem hajítom el, hanem belekortyolok. Magamba töltök egy jó nagy adag alkoholt, majd ledobom az asztalra, és el is dől. A whiskey fele az asztalra folyik, és más esetben ugranék, hogy feltakarítsam, de most nem mozdulok.
- Lily nem akarhatta a gyerekei halálát, ő is szenved… - már megint védem, de belül őrülten tombolok. Hitegetem magam.
- AKARTUK ŐKET, akartuk őket… - ez motoszkál végig a fejemben, aztán lerogyok a székre, és idegesen ónix fekete hajamba túrok.



A hozzászólást Daniel Lawrence összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 17, 2016 9:05 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Szer. Júl. 13, 2016 10:21 am
 



 

Dan egy ragadozó gyorsaságával terem mellettem, és farkasszemet nézünk. Nekem most nincs más dolgom, mint kitartóan állni azt a tekintetet, miközben azt kívánom, hogy nyíljon meg alattam a föld, és nyeljen el. Amiatt amit az előbb leműveltem, Danny szemeiben kigyúlt az a tompa, eszelős fény, amit soha, de soha nem akartam ott látni. Orrcimpái kitágulnak ahogy mint egy dühödt bika kapkod levegő után, és mellkasa is erre az ütemre emelkedik majd süllyed. Tisztán, mintha tapintható is lenne, kivehető a határ a kezdeti döbbenet, majd a vegytiszta harag között, ahogy egyre több baromság hagyta el a számat.
Gyűlölöm, hogy ezt csináltam vele. Én nem ilyen vagyok. Nem manipulálok, nem osztom az észt csak azért, mert tudom, hogy nekem könnyebb lett volna annak idején, ha valaki ugyanezt teszi velem. Tényleg könnyebb lett volna, de most nem én számítok. Hagytam, hogy a haragom irányítson, és ugyanarra az ösvényre vezettem Dannyt is, mert nekem nem elég egyedül haragudni Lilyre.  Nem, nekem rá kellett vennem a bátyámat, hogy a feleségére összpontosítsa a haragját. Ez akkor is gusztustalan húzás volt tőlem, ha Dan legbelül már eleve így érzett.
Visszavonom.
Nincs feltételes mód, Danny tényleg így érzett már. És talán csak arra volt szüksége, hogy ezt hangosan is kimondja, mert eztán lerogy a székbe és a hajába fúrva egyre csak mantrázza, hogy akarták a babákat. Mintha ez lenne az utolsó cérnaszál, amiben megkapaszkodik, de ha az is elszakadna, akkor mi marad?
Letérdelek elé és a két kezem közé fogom az arcát, hogy megint a szemembe nézzen. Már nem kiabálok. Rekedt suttogással beszélek hozzá.
-Hát persze, hogy mindketten akartátok. Mindannyian akartuk őket. –nyelek egyet, mert megint elszorul a torkom. Ha lehunynám a szemem, látnám magam előtt Nessie és Ben elmosódott kis alakját, az arcukat viszont nem. Akkor se lenne könnyebb, ha már megszülettek volna. De az is kegyetlen, hogy esélyt se kaptunk megismerni őket. Csak két kicsi urna maradt utánuk, két arc nélküli név. És két tönkrement élet. Ha a sors akarta így, akkor megbaszhatja a rohadék. -Danny, csodálatos szülők lettetek volna. És hiszem, hogy egyszer majd azok is lesztek. – Puhán végigsimítok az arca két oldalán, aztán a térdére ejtem a kezem. – De mielőtt elfogadnád, és továbblépnél, egy dolgot még tisztázz le magadban, kérlek. És holt biztosnak kell lenned a válaszban.
- Meg tudsz bocsátani Lilynek?
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Vas. Júl. 17, 2016 9:12 pm
 



 

Mia & Dan


Már nem tudom, hogy milyen szakaszok következnek. Nem készültem pszichológusnak, de még egy normális levezetést se tudnék arról adni, hogy éppen mi zajlik bennem. Nem egy könnyű helyzet, és számtalan felem most egy helyen összpontosul. Ha skizofrén lennék, akkor most aztán több oldalamat is láthatná a nagyközönség, de csak egyszemélyes társaságom van, és az a húgom. Az elemi erővel lecsapó düh még halkan pulzál bennem, amikor a székre rogyok, és mantraként ismételgetem magamban, hogy akartuk a babákat. Ez volt a célunk, a nagy álmunk. Nem akartam egyebet az élettől a feleségem, és a családom mellett, minthogy a sajátomat is megalapíthassam. Teljes mértékben ez nem lehet Lily hibája, mert mi ketten csináltuk, megfogantak, és jönniük kellett volna. Az egyik felem éppen azt súgja, ha nem veszi fel a telefont, akkor nem jutunk el idáig, a másik, és egyben a megértőbb felem csak csitítgat, hogy nem az ő hibája. Bárki mással is megeshetett volna, de éppen velünk történt, és ebben fekszik a helyzet milyensége. Az ember olyan lény, aki önámításba kergeti az elméjét, és elhiszi, hogy vele nem történhetnek rossz dolgok. A szerettei nem fognak meghalni, neki nem lehet halálos betegsége, és a balesetek is mindig másokkal esnek meg, de nem velünk. Az én esetemben is így működött ez, mert soha nem gondoltam volna, hogy egy hónappal a szülés előtt veszítjük el az ikreket. Úgy vigyáztam a feleségemre, mint a hímes tojásra, de ez sem bizonyult elegendőnek. Éjjelente virrasztottam mellette, hogyha valami nyűgje volt. A bedagadt bokáját masszíroztam, a lehetetlen ételkombinációkat válogattam össze. Melyik pasi szaladna el hajlani fél ötkor a boltba, hogy a csoki mellett még uborkával is kedveskedjen a szerelmének? Én megtettem, mert tudtam, hogy másik kettő ember helyett is eszik. A pocakjának meséltem esténként, és együtt néztük a meséket is. Most még sincs ennek az egésznek semmi értelme. Vége szakadt. Hirtelen. Mia lép oda hozzám, és érzem, hogy leguggol. Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy éppen előtte omlok össze, mint valami idióta.
- Igen akartuk őket. – már könnyes a szemem, és hiába vagyok férfi. Piszkosul fáj, hogy elvesztettem a gyerekeimet, és nem pótolhatja már semmi őket.
- Aj Mia… - nem akarom elmondani neki, hogy mennyi sikertelen próbálkozáson vagyunk már túl. Alig maradt esélyünk…vagy talán ez volt már az utolsó. Nem is tudom eldönteni. A következő kérdése a velőmbe talál. Nem akarok erről beszélni, de még gondolni se rá.
- Mia…még nem is temettem el őket. Fogalmam sincs, hogy miképpen érezzek Lily iránt is. Bennem van a harag, de szeretem is. A feleségem, a gyerekeim anyja lett volna. – a gyász mellett sok mindent kell letisztáznom, de erre most nem tudnék választ adni. Milyen férj lennék, ha amiatt hagynám el a feleségemet, mert elvetélt? Képes lennék a bűntudattal együtt élni?


Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Kedd Júl. 19, 2016 1:49 pm
 



 

Tudom, hogy ő férfi, mégpedig nem az érzelgős fajtából, viszont... jajj ne már! Érző lények vagyunk. Ha megrúgnak, annak sajog a helye, és cseszegeti az önérzetünket. Ezért ütünk vissza. Mi ez, ha nem érzelem? Csak azt akarom mondani ezzel, hogy ha eltört volna a kedvenc bögréje, és sírva fakad, akkor simán lehülyézem, és persze élete végéig cikizem vele. Ez a helyzet viszont teljesen más. A gyermekeit veszítette el. Most az a természetes, ha tombol és sír.
Amikor belekezd abba a lemondó, reménytelen „Aj Mia”-ba, elsimítok egy tincset a homlokáról. Gyengéden, szeretettel. Kiadta már a harag egy részét. Hogy most léptünk-e a másik fázisba? Fogalmam sincs. Egyedül a női ösztöneim súgják, hogy ezt már megtehetem, nem fog felrobbanni a kezem alatt.
-Danny. Ez az a pillanat, amikor nem kell erősnek lenned. Csak te vagy itt meg én, senki más. Oké? – suttogva beszélek hozzá, és egyre csak az arcát simogatom. -Holnap újra felveszed a pajzsodat, de most ne fogd vissza. Add ki magadból. Itt leszek veled végig.
Holnap... Ez a szó a rettegés új szinonimája. Azt nem tudhatom, Danny hogy van vele, de én félek helyette is. Mert akár meg tud bocsátani a feleségének, akár nem, Dannek holnap kötelessége lesz odaállni a kórházi ágy mellé, és támogatni őt, miközben ő maga is apró darabokra szakad. Ő lesz az is, akinek záros határidőn belül vissza kell menni dolgozni, és nincs kibúvó. Tárgyalni az üzletfelekkel, miközben azon kattog, hogy milyen jó lenne hazamenni a családjához, ha lenne még egyáltalán. Lesznek olyan pillanatok, amikor ordítani volna kedve a fájdalomtól, de neki akkor is erősnek kell lennie. És amikor végre hazaér, az üres gyerekszoba fogadja majd és a felesége, egyedül, csordultig telve saját veszteségének tudatával. Dannynek kell vigasza és támasza lennie Lilynek is. Az ő világa nem szűnhet meg létezni.
De a holnappal majd máskor foglalkozunk, mert a holnap az már egy másik nap. Valahogy így mondta Scarlet O’Hara.
Tehát utat vágok magamnak a bátyám két térde között, és átölelem. Nem tartom megalázónak, hogy térdelek előtte. Erősebb annál a félelem. Rettegek Dannyért, és félek attól is,  hogy nem leszek neki elég átsegíteni ezen.
Olyan szorosan ölelem, mintha a lelkét akarnám a karomba zárni. Szeretlek, bátyó. gondolom, de hangosan csak ennyit mondok. – Sírj.

// Hát ez volna az én záróm, tesó.  Szomorú volt, de piszkosul élveztem! Köszönöm!!!       //
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Csüt. Júl. 21, 2016 1:33 pm
 



 

Mia & Dan


Fogalmam sincs, hogy mi lenne a helyes, és mi a helytelen. Szeretem a feleségemet, de ha arra gondolok, hogy végig kellett hallgatnom a baleset minden részletét, akkor dühös is vagyok rá. Miért nem tudta megvárni, hogy hazaérjen? Olyan nagy kérés lett volna, hogy az útra koncentráljon? Lily a mindenem, és nem direkt vettem el hat évvel ezelőtt, de akadnak olyan veszteségek az életben, amin nem tudom ilyen könnyen túltenni magam. Fáj, mert piszkosul vártam őket, és már nem vagyok egy kölyök, aki megijedne a családalapítás gondolatától. Törekszem arra, hogy mindent megadjak a feleségemnek, és amikor ő rosszul érzi magát, akkor a támasza legyek. Feldobjam a napját, ha valami nem jött össze a munkahelyén, ha a családja a szokásos kérdésekkel bombázza, hogy mikor lesz már unoka. Állandó nyomás alatt álltunk, mert az én családomban is én vagyok a rangidős, akinél jönnie kellene a babának, de ez nem ilyen egyszerű. Jól élünk, és mindenünk megvan, de sokszor ez is kevés, ha az igazi értékek hiányoznak. Jól kijövünk, nagyobb veszekedésünk nem is volt idáig. Most is a kórházban kellene lennem, de most megtörtem, és nem vagyok képes a szemébe nézni úgy, hogy ne éreztessem, engem is megviselt a tragédia.
A húgom az egyetlen olyan ember, akit most képes vagyok elviselni, hiszen már ismer kiskorunk óta. Előtte nem kell az erős férfit adnom, mert tudja, hogy milyen vagyok, ha rossz hangulatban talál meg, ha üvölteni támadna kedvem. Csendben gondoskodik rólam. Az évek ugyan kicsit elszakítottak minket egymástól, de most úgy érzem, hogy ő az egyetlen olyan személy, aki megérti, hogyan is érzem magam. Szavai a velőmbe találnak, és csendben hallgatom, mert közel állok, igen sírni fogok. A kezem ökölbe szorul, és szeretném az erős oldalamat mutatni, de ma nem megy. A térdeim között van előttem Mia, és szinte simogat a hangja, a megértése. Nemsokára a karjai között találom magam, és arra kér, amit a hiú énem elutasítana elvből. Férfi nem sírhat. Egy nő igen, de egy férfi nem. Mégis, amikor kimondja, már csak átölelem őt, és halkan megerednek a könnyeim. A gyerekeim. Ma őket gyászolom.
- Szeretlek. – suttogom a fülébe, hogy tudja mennyit jelent nekem, hogy itt van a szükség órájában. Az én kishúgom, aki felnőtt nő lett immár. Néha az agyamra megy, de az életem árán is megvédeném.

/köszönöm szépen. Imádtalak nagyon. <3/

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Pént. Júl. 22, 2016 3:29 pm
 



 





játék vége




Vissza az elejére Go down
Lucy Lawrence
avatar
Inaktív

Kor : 23
Avataron : Emma Stone

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Kedd Aug. 30, 2016 11:28 am
 



 

Lily & Lucy


Az utolsó dobozaimért mentem el a campusra. Ma végre hivatalosan is kiköltöztem onnan és nem kell a kollégium közelébe mennem. Hatalmas kő esik le a szívemről, amikor kiszállok a lakás előtt a taxiból. Mosolyogva köszönöm meg és oldaltáskámból próbálom előhalászni a Dantől kapott kölcsön kulcsomat. Igazából ez az övé, annyi feltétele volt a megkapásának, hogy vele kell mennem és jönnöm.
Persze, jönnöm. Felhívtam az egyik haverját, hogy vigye el egy kicsit itthonról. Igen, ma, kivételesen én vagyok a ludas, hogy későn jön haza. S hogy miért tettem ezt? Egy kicsit szerettem volna együtt lenni Lilyvel. Aggódom érte, és látom, hogy Dan előtt nem szívesen beszél... Semmiről. Ez pedig nem mehet sokáig.
Tudom, hogy az embernek ki kell beszélnie magából az, ami történt. Megkönnyebbül tőle a lelke. S ha a családjával nem beszél, akkor egy szakemberrel kell. S én nem leszek rest közben járni az ügyért. Ha nem beszél sem velem sem Dannel, sem a bátyjával, akkor egy szakemberrel fog. Igen, eldöntöttem. Ha törik, ha szakad, ha a barátságunkba is fog kerülni én akkor is el fogom rántani. Mert fontos nekem és bármit megtennék érte.
Ezen gondolatok járnak a fejemben, ahogy lépdelek fel a lépcsőházban. Jobban szeretem, mint a liftet, hiába kell a világ végét megmászni érte. A dobozt - néhány kajával megrakva - a hónom alá csapom, ahogy az ajtó elé érek és beillesztem a zárba a kulcsot. Halkan kattan a zár én pedig pillanatok múlva a házban vagyok.
A legtöbb helységben sötétség honol, a konyha felől látok némi világosságot.
- Hello. - köszönök be, talán a semminek. Nem lenne még itthon? Éjszakás lenne? Nem, csak nem.
S tényleg, csörömpölést hallok a helység felől és az ajtó becsukása után már úton is vagyok arra.
Előbb csak fejemet dugom a helységbe, hogy felmérjem a terepet. És biza látom, hogy üveg darabjai honolnak a földön.
- Auch. Még szerencse, hogy vettem tartalékot. - emelem be a teli üvegnyi vodkát, széles vigyorral az arcomon. De nem állok ott sokáig, gyorsan belibbenek és a pultra teszem a dobozt. - Hoztam kaját, kérsz enni?
Nézek rá Lilyre. Le van pukkanva, mégis mosolygok rá. Mosolygok, mert ezzel is erőt akarok neki adni. Nem akarom, hogy feszélyezve érezze magát a közelemben... A saját lakásában.

Vissza az elejére Go down
Lilian Z. Lawrence
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : Sophia Bush

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Kedd Aug. 30, 2016 5:22 pm
 



 

Lucy & Lily

A gyerekszoba felé nem megyek, inkább kikerülöm. Már akkor is sírhatnékom van, amikor a közelébe se vagyok. Mi lenne, ha tényleg bemennék oda? Abba se tudnám hagyni. Két pici babának kellene ott lennie. Ott kellene lenniük. A két bölcsőben ringatni őket álomba. Nem, ez már soha nem lesz.
Magamat vádolom. Alig bírok a tükörbe nézni, mert azt érzem, valaki más köszön vissza. Hiába tudom, hogy az az én arcom, mégis üresség árad a tekintetemből. A négy fal közt sem vagyok jól, nem vagyok képes semmire. Gyenge, széttépázott vagyok lelkileg.
Elvégzem a házimunka egy részét, de már megint az alkoholra gondolok. Az segít. Az enyhít mindent. Ma nem kell bemennem, legalábbis reménykedem abban, hogy nem hívnak be. Egyszerűen nem tudnék ellátni senkit, nem tudnék rendesen viselkedni, nem menne a kommunikáció a várandósokkal, akik éppen vajúdnak, vagy az aggódó élet- és házastársak, valamint rokonok, barátok megnyugtatása. Engem hamarabb kellene leszedálni mindenféle nyugtatóval.
A konyha az a hely, ahol jó a padlón gubbasztani, melletted van egy szép üveg, amiből úgy iszol, mint a kocsmatöltelékek, csak kicsit kulturáltabb helyszínen. A konyha tiszta, csillog.
Alig ittam még, és már széttörtem egy üveget. Ügyesen nekiállok összeszedni az üvegszilánkokat, mielőtt még én vagy más belelép, aztán felsikít, hogy ez fájt.
Aztán meghallom Dan fiatalabbik húgát, Lucy-t. Hozott kaját, piát. Ő is jót akar nekem, mégis alig bírom elfogadni bárkitől is ezt. Mosolyog.
- Nem vagyok éhes, és nem vagyok jól. Vagy te is megpróbálkozol hatni rám? Te is rá akarsz beszélni egy szakemberre, mint a bátyám? - ráérzően és kicsit mérgesen vetettem elé a mondanivalómat, és közben az üvegért nyúltam. Elképesztő, hova süllyedtem le, és nehéz megtalálnom a kiutat. - Sajnálom az előbbit - tettem egy lépést Lucy felé, és a kiabálásért bocsánatot kértem.
Vissza az elejére Go down
Lucy Lawrence
avatar
Inaktív

Kor : 23
Avataron : Emma Stone

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Kedd Aug. 30, 2016 7:09 pm
 



 

Lily & Lucy


Fogalmam sincs, hogy mit érezhet, vagy mit élhet át. Emlékszem, hogy az elmúlt napok nekem is gyötrelmesek voltak, pedig igazából velem semmi "komoly" nem történt. Nem olyan, mint vele. Ezért sem akarom azt elhitetni vele, amit oly sokan mások: pontosan tudom, hogy mit élsz át. Mert nem tudom. De azt igen, hogy nem hagyhatom így.
Nem csak sógornőm, de barátnőm is. Oly hasonló jellemmel rendelkezünk - igen, még mindig is, ha eltemeti is magába - mely rögtön szimpátiát vált ki. Mintha egyazon érem két oldala lett volna. S mi más bizonyítaná ezt jobban, minthogy mindketten rajongunk Danért?
Szavai hallatán ajkam jobb szeglete felfelé ívelődik, mint aki nem is érti pontosan, hogy mit is hall. Pedig de.
- Nope. Én gondoltam leiszom magam veled. De ha nem. - vonom meg a vállaimat, s ölelem magamhoz az üvegnyi italt. Hogy támogatom-e, hogy igyon?
- Édesem, ha én el akarnálak rángatni egy agyturkászhoz, hidd el, hogy nem tudnál róla. S amúgy sem hiszem, hogy ezzel kellene kezdeni.
Mosolygok kedves álnoksággal, de bocsánatkérése megnyugtat. Még nem veszett el teljesen. És bárhogy is érez most, én is közelebb lépek hozzá és finoman ölelem át.
- Lehet, hogy nem vagy éhes, de. - kezdem el az érvelésemet. - Már megvettem és csak kárba veszne, azt meg nem akarjuk igaz? No meg sokkal többet tudunk inni, ha tele a poci. Anélkül meg akkor meg ez kezd el kárba veszni. - emelem fel sűrű gesztikulálás mellett a vodkát, amit aztán leteszek a pultra.
- Kössünk alkut. Megvacsorázunk, aztán az üveg elfogyasztása mellett segítesz kipakolni. Vagy Dan nem mondta, hogy átmenetileg ide költözök?

Vissza az elejére Go down
Lilian Z. Lawrence
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : Sophia Bush

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Szer. Aug. 31, 2016 7:07 am
 



 

Lucy & Lily

Szeretnék beszélni a férjemmel, de nem tudom, hogy kezdjem el. Nem bírok kiejteni a számon semmit, amikor őt meglátom. Ő benne kellene leginkább megbíznom, nem hanyagolni őt. Az istenit, Lilian. Ez nem mehet tovább.
A meghitt világomat a vodkás üveg törése megzavarta, s Lucy is. Imádom őt nagyon, hiszen nagyon jól megértettük egymást mindig is, sok közös van bennünk. Talán ez most nem látszik, de ő elindíthatja bennem azt, amit másoknak nem sikerült.
Nagyon megbántam, hogy ordítoztam vele. Azonnal mentettem a menthetőt, és nagyot nyeltem, mielőtt bocsánatkérésemmel leptem meg őt.
Azt hiszi, megvesz engem azzal, hogy leül velem iszogatni? Meg akar törni engem? Vajon Dan vagy a bátyám küldhette ide őt? Sok kérdést feltennék neki, ám ő megszólalt, és megölelt.
- Tudod, hogy szeretlek téged, csak a hangulatom mostanában eléggé ingadozó - az ölelését viszonoztam, nem túl erősen, azért ez már haladó szint, úgy gondolom.
Ezután lassan elhúzódtam tőle, majd előszedek két tányért, meg poharakat is utána.
- Még mielőtt újra belekezdesz ebbe az érvelésbe... - kopogtattam meg a tányérokat, jelezve, hogy nehogy megint fecsegni kezdjen a pazarlásról, mert elég volt az előző tényfeltárása.
Kikerekedtek a szemeim, amikor azt mondta, hogy segíthetnék neki kipakolni. Hogy micsoda? Ez új nekem. Csak pislogtam párat, és lehajtottam a fejemet. Nem akartam Lucy-nak elmondani, hogy alig beszélek Dan-nel azóta.
- Persze, segítek - félmosolyra húztam a számat, mert nem akartam, hogy rosszul érezze magát, ahogyan én érzem. - Mesélj kicsit nekem magadról - böktem meg őt, mikor mellé álltam, mert én képtelen vagyok beszélni a babákról, a balesetről.
Vissza az elejére Go down
Lucy Lawrence
avatar
Inaktív

Kor : 23
Avataron : Emma Stone

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Szer. Aug. 31, 2016 2:57 pm
 



 

Lily & Lucy



Szélesen mosolygok továbbra is. Az egyik legfontosabb dolog ilyenkor, hogy ne éreztessük a velünk szemben állóval, hogy sajnáljuk. Magamról is tudom, hogy pocsék érzés, amikor látom az emberek tekintetében, hogy szánnak. Kevesebbnek érzed magad, miért is? Vagyis ez az, amit tanultunk pszichológián. De jó, hogy ilyeneket is átvettünk, tudom kamatoztatni a tanultakat: ritka.
- Ügyet se neki, nem veszem magamra.
Kacsintok rá barátságosan és legyintve veszem elő a zacskóból az ételeket, miközben érvelek. Ezért sem látom, hogy mit is művel pontosan. Megbízom benne, tudom, hogy nem csinálna ostobaságot. Vagyis mélyen legbelül nagyon remélem. Akkor meg minek tartsam szemmel?
Hangjára és a tányér hangjára emelem meg tekintetemet. A mosolyt az arcomról nem lehet leolvasztani.
- Haladás. Hoztam terriyakis csirkét sült zöldségekkel, sült oldalast tepsis krumplival, két normál méretű hambit, pedig óriáson gondolkoztam. Meg egy halom sültkrumplit. Mit kérsz? - kérdem miután a pultra kipakolom a papírdobozokat, melyek az ételeket rejtik. Talán azt hiszitek, hogy sok az adag, amit hoztam. De mindenki tudja a családból, hogy egy haspók vagyok. Egyedül is képes lennék egy egész lovag megenni, hogy aztán az egész estét végigsírjam hascsikarás miatt. De sose bánom meg és, ami a legfontosabb! Mindig bennem marad és pár óra múlva újra tudnék enni.
Kikerekedő szemét meglátva elnevetem magamat.
- Szóval nem szólt. Miért is lepődök meg, amilyen szita agya van.
Legyintek könnyedén. Hiszen honnan tudnám, hogy valójában alig beszélnek? Dan is alig beszél velem a történtekről. Mindketten bezárkóztak saját csigaházukba. De eltökéltem, hogy kibújtatom őket.
A megbökésre elmosolyodom.
- Bocsi, hogy így bepofátlankodtam. Csak, miután visszajöttem Franciaországból... A minap éjszaka megtámadtak a Campuson. A szerencsén múlott, hogy épp bőrrel megúsztam, de nem tudok tovább ott maradni. - kezdek bele, miközben tányérra szedem azt, amit választott. - Haza nem akarok menni, hiszen mit mondok anyáéknak? Olyannyira szét aggódnák magukat, hogy megőrjítenének. Mia messze lakik, albérletet még nem akarok, majd ha már elvégeztem a sulit. Így gondoltam megkérdem Dant zavarna-e titeket. Biztos egymás agyára mentek ennyi év után.
Nevetem el magamat az utolsó mondatom után.

Vissza az elejére Go down
Lilian Z. Lawrence
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : Sophia Bush

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Szer. Aug. 31, 2016 6:40 pm
 



 

Lucy & Lily

Nem szóltam semmit, mikor megkérdezte, miből kérek, csak mutogattam a csirkére illetve az egyik hamburgerre meg némi hasábkrumplira is. Letagadhatom, hogy nem vagyok éhes, de az most az illatoktól és a látványtól erősen tagadhatatlanná vált.
Elnevette magát, de úgy jóízűen, amit most én tényleg irigyelni tudok tőle. Mikor nevettem el magamat úgy, ahogyan ő az előbb? Mennyi mindent dobtam el magamtól... Ilyenkor ez jut eszembe.
- Én örülök neked. Isten hozott itt - mondtam neki lelkesen, hiszen Lucy nemcsak sógornőként tündéri, hanem barátként is.
Dan bizony nem szólt semmiről, erről meg pláne nem. Pedig mennyi mindent átéltünk már azóta, hogy együtt vagyunk, és mindvégig kitartott mellettem. Már megint hibáztatom magam, és jogerősen.
Aztán a tányért megtölti azokkal, amiket mutattam neki, de megállt bennem valami, amikor elmesélte, mi is történt vele. Ezt nem tudom elhinni. Sehol nincs már biztonságban az ember? Ez kegyetlen és szomorú.
- Jézusom, Lucy... Én erről nem tudtam. Jól vagy? - érzéketlenségemet eldobtam, hiszen nagyon megijesztett ezzel. - Mégis hogyan történt? - kérdésemet aggódóan tettem fel.
Kíváncsiskodónak tűnhetek, ám igen is érdekel, hiszen akár sokkal rosszabbul is végződhetett volna. Azt már nem tudtam volna elviselni.
- Hülyéskedsz? Nem zavarsz minket - nincs az az isten, amiért ezután azt mondanánk neki, hogy nem maradhat. - Addig maradsz, míg szeretnél - nyugtatóan beszéltem hozzá, és tudom, hogy a szülei milyenek, és persze nem bánom, ha itt lakik.
Vissza az elejére Go down
Lucy Lawrence
avatar
Inaktív

Kor : 23
Avataron : Emma Stone

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Csüt. Szept. 01, 2016 6:02 pm
 



 

Lily & Lucy



Miután Lily végigmutogatta, hogy miből szeretne enni, egyszerűen csak előveszek egy kiszedőt és tányérjára szedem. Örülök, hogy nem kell noszogatni, választ bőven. Amikor a kínaisnál álltam sorba fogalmam sem volt, hogy mit enne. Mihez lenne kedve, vagy nem kedve. Így hoztam ezt, meg a nem messze lévő hambistól is elég sok mindent. De az étvágya megvan, így túl nagy gond nem lehet. Vagyis csak remélem.
- Köszönöm. S ígérem, hogy amint vége a sulinak és kapok melót, elhúzok. Persze ha kettesben akartok romantikázni tovább.
Vigyorodom szemtelenül. Elég sok mindenről el tudunk beszélgetni Lilyvel, de azért vannak olyan témák, melyekbe nem ásnám bele magamat. Mint például a romantikájukba. A fenének van kedve megtudni, hogy milyen a bálványom az ágyba. Így is a legtöbb pasi problémámat ő okozza. A legtöbb nő az apját keresi egy kapcsolatba: én a bátyámat. Teljesen perverz.
Miközben tányérra szedek mindent, a hambikkal megtöltött tányérommal a konyhaszigethez sétálok s ráülve mesélem el mi történt velem mostanság. Igen, nem a székre ülök, valamiért ez mániámmá vált.
- Ühüm. - mondom tele szájjal, némileg vigyorogva, a hamburgert tartó kezemmel legyintve. - Jól vagyok. Leadtam a nyári gyakorlati papírjaimat. Csak hát az egyetemi ügyintézés elhúzódott, tudod hogy van ez. Szóval már késő éjjel volt, mikor mentem vissza a kolikhoz. A bejárattól nem messze fogott meg egy fazon és vágott a falhoz. Egy kést szorított a torkomhoz...
Beszélek róla úgy, mintha nem is velem történt volna meg, mintha egy mesét mesélnék. Közben azért mosolygok és eszem két pofára a hamburgert ezért is haladok lassan és szakaszosan a történetben. Aztán elhallgatok. Tagadhatnám, de minek? Azért engem is megviseltek az események. Nehéz róluk még beszélni.
- Köszike. Hálás vagyok. Anyáéknak ne mondd el, hogy itt lakok, légyszi. Miának meg azt sem, hogy miért. Senkinek sem mondtam el. Danny jött be értem az őrsre, elég ha csak ti tudjátok, egyelőre. Tudod, hogy mennyire aggódósak anyáék. - forgatom meg a szemeimet. Szeretem én őket, csak ha rajtuk múlna egy szobába odabilincselnének egy radiátorhoz, és még az ajtót is hat lakatra zárnák, hogy biztonságba tudhassanak.
- Nem akarom, hogy rányomja a bélyegét az életemre.

Vissza az elejére Go down
Lilian Z. Lawrence
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : Sophia Bush

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Csüt. Szept. 01, 2016 7:04 pm
 



 

Lucy & Lily

Rögtön azzal jött, hogy amint elvégzi az iskolát, keres munkát és lakást magának. Ezzel nincs is baj, és azzal sem, hogy nálunk tölti az idejét addig, vagy még utána is. Nagy ez a ház, nem nyomorognánk, én úgy gondolom.
- Maradsz, ameddig szeretnél. Nagy ez a ház, és számodra mindig lesz itt hely - mondtam neki, hiszen sem én, sem a bátyja nem bánja, ha itt él addig, amíg nincs biztos állása és lakása.
Csak elmosolyodtam azért, mert én Lucy-val tényleg nagyon jól kijövök, talán jobban, mint bármelyik régi barátnőmmel.
Aztán, mikor elmesélte, hogy mi történt vele azon az estén, én kiakadtam. Megtámadták őt. Alig tudtam neki mit mondani. Nagyon rosszul érintett, és az is, hogy Dan nem mondta meg nekem ezt. Jó, nem beszélünk sokat egymással, mégis azért ez olyan fontosságú, amit elmondhatott volna nekem.
- Szent ég... Ugye nem sérültél meg? - mert a jól vagyok általában nem mindig jelent jót, én már csak tudom, szakavatott vagyok ebben a témában. - Elkapták ezt a rohadékot? Ismerted őt? - nem bírom az ilyeneket, épp ezért is érdeklődöm, mi lett ezután.
Ha tudná, milyen rég nem beszéltem sem a nővérével, sem pedig a szüleikkel... Utolsó beszélgetésem az édesapjukkal pár nappal ezelőtt volt, de az sem volt túl vidám, mégis váltottunk néhány mondatot, de azóta semmi.
- Én nem mondom el nekik. Tudod, hogy megbízhatsz bennem - közöltem vele, mert én sosem árulnám el ezt senkinek, ha csak ő nem kér meg rá, és megfogtam a kezét. - Nehéz az ilyen... Én sem állok kész semmire sem - sütöttem le arcomat, és gondolva arra, hogy most együtt dajkálhatnánk a piciket, akiket miattam nem tudhatjuk itt mellettünk.
Vissza az elejére Go down
Lucy Lawrence
avatar
Inaktív

Kor : 23
Avataron : Emma Stone

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Hétf. Szept. 05, 2016 12:58 pm
 



 

Lily & Lucy


Kajával teli szájjal bólogatok neki, vigyorogva, lelkesen arra, hogy maradhatok. Nem is fecsérelek erre több időt. Danny is szívesen fogadott, szerencsére Lily is. Bevallom egy picit aggódtam, hogy mit fog szólni a történtek után. De talán csak jobb ha nincs folyton kihalva a ház. S a két nyomorult talán tud is egymásnak segíteni. Vagy a három, mert ha belegondolok Danny is az. Átok ül ezen a családon, ebben már biztos vagyok.
- Nem, nem szerencsére nem. – hessegetem el a gondolatot, miután nagyot nyelve a gyomromba küldtem a falatokat. Kezemmel törlöm le az arcomon maradt mustárt, melyet aztán macskamód nyalok le. Nem hagyunk kárba semmilyen kaját. – Az ijedtségen kívül nem történt semmi komolyabb, csak apró zúzódások. El, elkapták. Volt ott egy fiú, talán arra sétált, ő segített nekem. Kiütötte a férfit és hívta a rendőröket. Együtt mentünk be az őrsre. De nem tudom ki lehetett a támadó. Egy kínai tanuló volt.
Húzom el kelletlenül a számat, majd mélyet sóhajtok és leteszem a kezemből a hamburgert. Előzetesben van a fickó a tárgyalások napokon belül kezdődnek majd. Belegondolni, hogy lassan meg kell jelennem a bíróságon, hogy újra látnom kell. Szívem összeszorul. Tekintetem üvegessé válik, ahogy gondolataimba révedek és Lily kezének érintése zökkent ki.
- Köszönöm. –megfordítva kezemet én is finoman szorítok rá. Lehajolva hozzá adok egy csókot az arcára, majd homlokának támasztom a sajátomat.
- Az élet rohadtul nem igazságos. Behódolhatunk neki és engedhetjük, hogy bábként játsszon velünk, vagy fogjuk és szembeszállunk vele és újra és újra felállunk. – suttogom halkan, majd széles mosolyomat előveszem újra. Nem gondoltam volna, hogy újra ennyire meg fog viselni a történekről való mesélés.
- Jöhet a vodka? Azt hiszem, hogy most mindkettőnkre ráférne rendesen. – egyenesedek fel és indulok el két pohár – hiszen így dukál – és az üveg irányába.

Vissza az elejére Go down
Lilian Z. Lawrence
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : Sophia Bush

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Hétf. Szept. 05, 2016 4:17 pm
 



 

Nem igazán nyugtatott meg azzal, ami vele történt. Nem kellene olyat átélnie senkinek sem, és olyat sem, ami velünk történt.
- Nem fáj semmid? - kérdezem tőle, mert ugyan a lélek fájdalmára nincs gyógyszer igazából, de most nem erre akartam kitértem, hanem arra, hogy a támadás óta nincs -e visszatérő fejfájása, vagy bármiféle gondja. Tudok neki adni többféle fájdalomcsillapítót, vagy akár nyugtatót is, mert néha nem tudok aludni sem. - Örülök annak, hogy elkapták, és annak is, hogy szerencsésen megúsztad ezt - tényleg örültem ennek, hiszen ha bármi baja esett volna ennek a lánynak, nem tudnám elviselni egyáltalán.
Mindketten átestünk komoly dolgon, s ez, ami minket még jobban összeköt. Ha viszont jobban kiterjesztjük, akkor Daniel-t is hozzánk köt minden.
Lucy szavaira engem is emlékeim kísértenek. Néha dühösen, néha könny áztatva, néha hangtalanul és sírás nélkül bírom a történteket.
- Felállni... és szembeszállni. Könnyű ezekkel a szavakkal játszadozni - hevesen tiltakoztam, de csak a fejem megrázásával. - Mocskosul kemény, ádáz küzdelem - hiába mentem vissza dolgozni, nem tudok felejteni, hogy is lehetne elfelejteni, hogy annyi hónapon keresztül a szívem alatt hordtam két pici babát, és még csak sosem sírhattak fel?! Én helyettük is sírdogáltam és sírdogálok. - Nem tudom jóvá tenni, nem is tudom soha már - fakadtam ki, de nem bőgtem el magam, erősnek tettetem személyemet, úgy érzem, mint egy gyilkos, mert az vagyok, megöltem Ben-t és Nessie-t.
Csak bólintottam a vodkára, amit szintén el kellene felejteni. Idegenként kezelni, és nem visszatartani a régi Lilian-t.
Amint kezembe kapom a poharat, több percig gondolkodom azon, hogy vajon megéri -e nekem ez. Vajon megéri az, hogy leiszom magam Lucy társaságában? Vajon megéri -e az, hogy a lejtő legaljáról is lejjebb csússzak? Mi az, ami ennyire visszatart engem? Lezüllöttem.
- Rendbe kell tennünk a lelkünket... - szólaltam meg, de nem tudom még, hogyan kezdjek bele. Tán beszélgetnem kellene Dannel elsősorban.
Vissza az elejére Go down
Lucy Lawrence
avatar
Inaktív

Kor : 23
Avataron : Emma Stone

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
Hétf. Szept. 05, 2016 5:53 pm
 



 

Lily & Lucy


Lily aggódására kedvesen mosolyodok el, miközben számat teletömöm sültkrumplival. Hevesen rázom meg a fejemet, nemleges válaszomat jelenleg csak így tudom kifejezni. Újra csak nagyot nyelve szólalok meg újra.
- Nope. Szerencsém volt tényleg. Ha nem sétál arra az a fiú, talán nagyobb baj is történhetett volna. Szóval így történt, hogy kiköltöztem a koliból. Valahogy nem éreztem magam biztonságba ott magamat. Pedig én még azt hittem, hogy majd Franciországba fog majd valami történni.
Vigyorodok el. Nekem tényleg szerencsém volt, s ezen újra elmerengek az asztal tetején. Meg azon is, hogy mi történhetett volna. Igyekszem ezt kiűzni fejemből, nem egészséges, hogy ezen gondolkozok, de mégis mit tehetnék? Ha Lilynek nem is, de nekem talán el kellene egy specialista, akivel el tudnék beszélgetni? Vagy majd egyszer az emlékek elhalványulnak? Nem tudom, de ezen nem is gondolkozok sokat most. Lily puha érintését érzem meg, s halk hangját hallom.
- Akikkel nem történik semmi azok el sem tudják képzelni, hogy mit élhetünk át. Jönnek a szánakozó tekintetükkel és szánalmas szavaikkal, hogy átérzik bajunkat. - a végén halkan horkantok csak fel, hangot adva annak, hogy mennyire messze járnak a igazságtól. - De mi erős nők vagyunk, le tudjuk győzni.
Kacsintok rá suttogó szavaim után, de homlokomat még mindig neki támasztom. Kényelmes most így ülni. Csend telepszik kettőnk közé, régen érzett meghittség. Nem csak sógornőm, de barátnőm is Lily. S mit számít az a pár év korkülönbség? Tudtam mindig is, hogy ha bármi baj ér, őt fel tudom keresni, ha tanács kell, tőle kérhetek.
- Nem is kell jóvá tenned. A múlt történésein rágódhatunk, de mit érünk el vele? Nem tudjuk visszacsinálni a megtörténteket. A jövőnk még képlékeny, ami számít az a jelen. "Dobd ki a szemetet, mert a szemét az ami elválaszt az egyetlen dologtól ami számít: a jelentől." Ezt egykor egy nagyon bölcs ember mondta. - suttogom neki, hogy aztán megtörjem az idillt. Nem akarom elhitetni vele a saját igazamat, csak azt akarom, hogy ne marcangolják magukat. Baleset történt, s az hogy ki tehet róla, már édes mindegy. Segíteniük kellene egymást, nem pedig hibáztatniuk.
Gyorsan kiöntöm a két poharat, és koccintásra emelem a poharam. Halovány mosoly húzódik számon. Halk szavára viszont szélesen mosolyodok el.
- Tudod, hogy mit csináltunk már régen? Dance Centrál karaokéval. - vonom fel mindkét szemöldökömet, mint aki cinkostársat keres egy kis szórakozásra.

Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Lawrence-lak)
 



 

Vissza az elejére Go down
Konyha (Lawrence-lak)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: 
Lawrence-lak
-
Ugrás: