HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Új téma nyitásaHozzászólás a témához Share|

Parkoló

Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Parkoló
Csüt. Márc. 31, 2016 10:42 pm
 



 



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:46 am-kor.
Vissza az elejére Go down
John S. Goldberg
avatar
Inaktív

Kor : 31
Avataron : Luke Mitchell

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Csüt. Márc. 31, 2016 10:59 pm
 



 



Hales
& John

Nyugodtan, békésen aludtam, annak ellenére, hogy az álmaim zavarosak voltak. Mégis... Élvezettel csapódtam egyikből a másikba, jól estek, gyógyítottak, megbékéltettek, kiegyensúlyoztak. A későn fekvő, későn vagy olykor korán kelő kategóriába zsúfolták volna tekintélyes személyemet, ha mindenképp szerettem volna valahova csatlakozni alvási szokások terén. De nem akartam.
A bálon, illetve az utána történteknek hagytam időt leülepedni, sok volt, ami azt illeti. Tudni akartam a kérdéseimre a válaszokat, melyek már felgyűltek rendesen.
Kérdések, kétségek, amiket talán soha ezelőtt nem fogalmaztam meg, nem mondtam ki, de talán gondolatban is félve tettem őket össze. Nem tagadom, jó érzés, ha elsőre megkapom, amit szeretnék és nem kell fenyegetőzés-rendreutasítás körökkel húznom az időt, mert az senki egészségének nem tesz jót. Most nincs jobb dolgom, mint a "Feltétlenül ki kell próbálnom" listám böngészgetése. Rettenetesen sok volt még vissza, ám elhatároztam, hogy addig nem halok meg, amíg az összes tétel mellé pipát nem biggyeszthetek. Szórakozottan nézegettem a Bungee- jumpingot, a snowboardozást, a parázson sétálást, a teli torokból éneklést... Széles skálán mozgott a lista, mohóságomat és tapasztalatlanságomat egyaránt tükrözte.
Megnyugtat ez a megszokott rutin, bizakodással tölt el, hogy kezd visszaállni a régi rend s talán idővel az elmúlt napok nézeteltéréseit is sikerül elsimítanunk. Most azonban nincs alkalmam tovább ezen merengni.
Üzenetet kaptam az éjszaka, hogy délelőtt Hales szeretne találkozni velem. Rábólintottam, őt szívesen látom.
Amikor nincs a közelemben, tiszta és egyszerű minden, akkor tudom tartani magam az elképzeltekhez, a jelenléte viszont bezavar, összekuszál, hogy aztán feldobjon egy érzelmi hullámvasútra, amire nem akartam jegyet váltani. Soha.  Nem lennék képes magára hagyni Őt. Nem lennék képes rá. Többé már nem. Itt leszek vele. Mindig.
Az éjszaka lassan telt, a gondolataim a nőn voltak. Reggel a szokásos rituálék után indultam meg, hogy a találka helyszínére érjek. Indultam, gurultam. Azzal jelenleg gyorsabb a közlekedés, akármennyire nem is szeretem a kocsi jelenlétét. Az ajtóhoz érve leparkoltam a járművet, a testőrséget annak őrzésére otthagytam, majd kapaszkodva, nagy erőkkel és kissé már szakadozó lélegzettel sétáltam le a lépcsőkön, kapaszkodva erősen a korlátba, mint valami 90-es éveiben tobzódó vén ember.
Néhány méterrel a lépcsőtől észre vettem alakját.  
Előtte már csak mosolyogtam. - Szia. - üdvözöltem.
- Hogy vagy? - kérdem sután, de valahol el kell kezdeni. Valahol, valahogy... Kibaszottul rühellem ezt az egész helyzetet. Nem így kéne lennie, fogalmam sincs, mi lenne a jó, de nem az, az tuti.
Az hogy mivel érkezett teljesen lényegtelen. Eljött, s csak ez számít.
Vissza az elejére Go down
Haleigh Devonshire
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Vas. Ápr. 03, 2016 2:12 am
 



 

John :: Haleigh

Olyan vagyok, mint egy kaméleon, hogyha a rejtőzködési kényszert vesszük figyelembe. Egyébként viszont nagyon nem vagyok olyan. hiszen csak bujkálok a valóság elől, de nem változom, nem vagyok rá képes és nem is akarok annak lenni. Mondjuk én és az akarat.. egyik pillanatban ezt, a másikban meg azt szeretném.
Anyától kellett volna elkérjem a kocsit. Azért is mentem át, de végül a konyhájában állva, mint valami megszeppent kislány nem hozakodtam elő az igazsággal. Úgyis tudni akarta volna, hogy hova mennék vele, s én biztos voltam abban, hogy nem mondanám meg neki. Mert nem akartam, hogy aggodalmaskodjon valami miatt, amibe semmi beleszólást nem engedek senkinek, ebben biztos vagyok attól a pillanattól kezdve, hogy ébren láttam - megint - őt.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen. Ha szerelem? Bocsássa meg a világ nekem, vagy ne bocsássa, nem érdekel. Csak Johnra és rám tartozik az, hogy mit hozunk ki ebből a borzalmasan kusza helyzetből. És talán hibázni fogok, talán elbukom, most az sem érdekel. Semmi más nem fontos, csak az igazság hajhászása. És ő. S bármennyire függjön is össze a kettő, egymástól teljesen független bennem mégis az egész.
Az egyik oszlopnak háttal állok, szemben a parkolólejárattal. Vállamat a támasztéknak vetve, mellkasom előtt keresztbe font karokkal várok, majd amint nyílik az ajtó, már lököm is el magam, hogy John közelébe kerüljek.
- Szia!
Nyújtottam felé a karomat, hogyha akarja, ha nem sérti büszkeségét, akkor nyugodtan támaszkodjon rám. Iszonyatosan nagy dolog az is, hogy egyáltalán képes mozogni, nincs abban semmi csoda, ha még segítségre szorulna.
- Mint valami vadnyugati körözött, úgy érzem magam.
Nevetek fel kissé keserűen titkolózástól terhes helyzetünkön. Közelebb hajolva hozzá egy puszit helyezek az arcára. Nem bírom megállni, ez van. Homlokomat egy pillanatra halántékának döntöm, mielőtt elhajolnék tőle megint.
- Gyere, üljünk inkább be a kocsiba. Ki tudja ki jár erre, nem kellene a reklám. Már nem nekem, ne ért félre, én csak nem szeretném, ha neked kellemetlen lenne.
Magyarázkodom, miközben a nagyon egyszerű, kissé már ütött-kopott (hiába, végül egy barátnőtől a régi időkből kértem kölcsön a kocsit és hát ő nem sok energiát fektet a karbantartásba, amit meg is tudok érteni, valószínűleg én sem tenném, ezért is nem volt soha saját autóm) autó felé bökök fejemmel. Persze nem csak a "titoktartás" és a "sajtó elkerülése" az oka annak, hogy be szeretnék ülni vele az autóba. Kímélni kívánom, de egy férfinek mégsem lehet ilyet mondani. Kínosan ügyelni igyekszem az önérzetükre, amikor csak tehetem. Tudom, hogy milyenek. Sokat mozogtam köreikben már csak a sportom okán is.
- S te hogy vagy? Édesanyád megnyugodott a legutóbbi után?
Kedélyesen feloldódom a helyzetben, jólesik őt látnom. És most még csak azzal sem gondolok, vajon mit fog szólni, ha észreveszi a gyógyulófélben levő, felszakadt szemöldökömet. Még jó, hogy arcomról a zúzódás liláskéksége már elmúlt úgy-ahogy. Mondjuk anyám kiszúrta, kaptam is érte hideget-meleget, pedig nem is említettem, hogy illegális küzdelem volt, nem "rendes" edzés.
Vissza az elejére Go down
John S. Goldberg
avatar
Inaktív

Kor : 31
Avataron : Luke Mitchell

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Vas. Ápr. 03, 2016 1:54 pm
 



 

Sóhaj szakad fel a mellkasomból, talán sokkal felszabadultabb vagyok, mint az eddigi egy évben bármikor, és nem emlékszek arra, mikor is éreztem magam ennyire kisimultnak, ennyire nyugodtnak. Ám mégis kénytelen vagyok megfosztani magamat a közelségétől, és szinte űrt érez - a szó prózaibb értelmében -, ám valami mégis kárpótol a veszteségekért. Érzéseimet leírni nem tudom, s nem is akarom. Az ember nem is örülhet annak jobban, minthogy visszakapja a szeretett nőt, aki a világot jelenti neki. Segítséget nyújt, elfogadom, mert tőle van. Hallgatom a másikat, szívembe mar, nem igazán a szavak, inkább, amit kiváltanak. Elfeledett, homályos emlék bukkan fel, nem is képek, inkább csak egy érzés…
- A feladás és az egészséges meghátrálás koránt sem ugyanaz. Én soha nem mondok le rólad. Két éve képtelen vagyok. - néha egyetlen szó végtelenül kifejező tud lenni. A megfelelő szó. A megfelelő szájból. Az igazságnak nincs szüksége foglalatra: egyszerű, tiszta ragyogás.
Önmagában tökéletes.
Homlokom az övét érinti. Kellemes és nyugtató ez az érzés, kedvem lenne magamhoz szorítani őt.
A gondolatok, melyek szárnyra keltek a fejemben, mind kimondhatatlanok voltak. Érzések, melyeket még senki nem próbált meg kimondani, mert nem találtak fel rájuk megfelelő szót. Annál többet senki nem tud róla mondani, minthogy pillangók röpködnek az ember gyomrában attól, ha a másik félre gondol. Nem nagy titok, hogy tetszik, a bőre, az érintése, a hangja. Ő maga. Noha heves szívverésem nem árulkodhat róla.
Nem teszem kockára az Ő életét. Nem tehetem. - Sajnálom. - suttogom fülébe, Mindent megteszek azért, hogy a lehető legtöbb időt töltsük együtt, s mindezek szép emlékek legyenek majd, ha egyszer egy évet kihagytunk. Nem akarom őt elárulni. Nem akarom őt elveszíteni. Az utolsó csepp véremig küzdeni fogok, de… képtelen vagyok veszélybe sodorni őt. Csak reménykedni tudok benne, hogy a ’Sajnálom’ részt arra érti majd, hogy ezt az egész herce-hurcát, ami az elmúlt évben történtre érti majd. Nem bírom megállni, hogy ne vakarjam meg az államat, leküzdhetetlen szokásom. S közben indulhatunk is meg a kocsi felé. A jármű tetszik, már néha undorom van a limuzinoktól és BMW-től, ez most igazán kellemes csalódás. Kinyitom a vezetői oldalt, hogy üljön be, meg van még az udvarias oldalam, szóval, ha beült, addig el nem moccanok onnan, csak utána. Megkerülöm és a másik oldalon szállok be.
- A kórház még mindig nem a legkedveltebb helyem, annak ellenére, hogy már remekül kiigazodok rajta, és tudom, hogy mit merre találok meg. - Ő is ugyanúgy megsérült lelkileg, ahogy én, ha nem durvábban. Pedig most már tudom, mennyire szükségem volt egy ismerős hangra ebben a világban… - Hiányoztál. - vallom be neki, muszáj tudnia róla. Anyámról inkább nem ejtenék szót, még mindig úgy van az egésszel, hogy mihamarabb jöjjek rendbe, mert kellek oda haza. Tudom, hogy a munka miatt. De én…. valahogy most hogy elszabadultam legalább egy kicsit onnan…sokkal könnyebbnek érzem magam. Felé fordulok és arcát figyelem teljes lágysággal.
Kezem az arcát érinti meg, a szemöldökén húzom végig finoman az ujjaimat, mintha csak képes lennék meggyógyítani őt ezzel. El nem tudom mondani, ki nem tudom fejezni, hogy mennyit jelent ez most nekem. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, hisz... egy év az egy év, de tudom, hogy meg fogunk vele birkózni. Ketten sokkal de sokkal könnyebb lesz, és sokkal élvezetesebb is. Nem is értem, hogyan tudtunk eddig életben maradni egymás nélkül. Nekem... olyan Hales, mint a levegő. Szükségem van rá ahhoz, hogy életben maradjak. - Hales, valamelyik nap… tűnjünk el a világ szeme elől, csak te meg én. Csak egy napra. - igen, vele akarok lenni, legalább egy napot, hogy mindent magunk mögött hagyjunk, legalább arra a kis időre.
Vissza az elejére Go down
Haleigh Devonshire
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Kedd Ápr. 05, 2016 10:28 pm
 



 

Megmosolyogtatnak szavai, s bár már rég kiveszett belőlem a naivitásra való hajlam, mégis amikor ilyeneket mond, vagy amikor egyáltalán gondolok rá elhiszem, hogy a képlet - és úgy egyáltalán az élet - tényleg ilyen egyszerű.
- Sose mondtad, te dinka!
Nevetem el magam, valami ki tudja honnan jövő felszabadultságban. Először szalad ki a számon ilyen kelekótya jelző rá azóta, hogy megtudtam kinek is a fia. Akkor leálltam vele, mert azért mégsem illik egy szenátor gyermekével úgy viselkedni, mint egy eszetlen kamasznak. Aztán most meg.. hát nem mindegy? Ő a szentár fia, aki miattam feküdt kómában, akinek a leütéséért priuszom van.. szerintem ráfér a lajstromunkra, hogy egy kicsit elszaladjon a paci velem, jó értelemben is. (Nem, mintha valaha bántottam volna, de az nem erre a lapra tartozik.)
- Úgy értem, fogalmam sem volt róla, hogy mi ez az egész. Most sem igazán tudom, de amit mondasz..
Beleakadok a mondatba, inkább kissé szégyenlősen abbahagyom. Kicsit olyan, mintha sose vettük volna komolyan, hogy van közöttünk valami szikra, vagy csak én voltam vak, nem tudom. Mindenesetre együtt soha nem voltunk, még csak egy kósza csók sem csattant el, szóval nem kicsit zavarba ejtő számomra ez az egész, hiszen ha két éve.. Basszus, de hülye is voltam, hogy akkor nem mondtam el Callienek! Ott, a bálon. Mennyivel egyszerűbb lehetett volna minden. Talán.
- Mégis mit?
Hökkenek meg a sajnálom hallatán. Még mindig nem hajoltam tőle messzire, leheletem bőrét cirógatja, s elég halkan is kérdezzem, akkor is hallani fogja.
Végül - észrevéve magamat és a közelséget - elhajolok, s megindulok a kocsi felé. Nem sietek, ha szüksége van rá, akkor támaszkodhat rám.
Előzékenységét szívesen hárítanám el, hiszen alapvetően sem vagyok az a nő, akinek szüksége van arra, hogy kinyitogassák neki az ajtót, de ő meg épp csak most kezdte el a gyógytornát.. mindazonáltal nem visz rá a lélek, hogy letörjem a figyelmességét, így csendben maradok, s csak hálás mosollyal fordulok felé. Ez az én köszönömöm.
- Mit mondanak, meddig kell még maradj?
Bármennyire is szeretném, ha olyan helyen lenne, amit kedvel, aligha hiszem, hogyha hazaengednék, akkor meglátogathatnám, szóval egy kicsit rettegek a válaszától amellett, hogy tényleg érdekel.
- Te is nekem.
Nyújtom felé kezemet tenyérrel felfelé, s hogyha saját kezét tenyerembe helyezi, akkor ujjaimat magától értetődő természetességgel fonom össze az övéivel. Nem tudom mi ez közöttünk, de jó. És most nem vagyok hajlandó mással foglalkozni, csak azzal, hogy élvezzük. Skatulyázni ráérünk később is.
- Ráfér a bűnlajstromomra, akár most azonnal is szívesen elrabollak. Hová szeretnél menni?
Nevetek, de közben komolyan is gondolom szavaimat. Bűn lenne, tény. A papírra rá se merek kérdezni, de nem kaptam sztornózási végzést - mintha lenne olyan.. - belőle, így élek a gyanúperrel, hogy még mindig szabályt szegünk. De nem érdekel. Mert bennem is ugyanez fogalmazódott meg. Mennünk kellene. El innen, messzire az őrülettől. És akkor talán meg merném kérdezni azt is, hogy mit tud arról, aki az ő képében látogatta a nővéremet. A rohadék.
Vissza az elejére Go down
John S. Goldberg
avatar
Inaktív

Kor : 31
Avataron : Luke Mitchell

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Szer. Ápr. 06, 2016 6:29 pm
 



 

Nem mondani, érezni kell. Ezt azóta érzem, sőt tudom, mióta megpillantottam. De amig ő nem, addig nem erőlködök ezzel, majd szép sorjában, saját tempóban. Ne azért legyen velem, mert közöm van a szenátorhoz. Azért legyen velem, amit érez irántam…. engem nem érdekel, hogy ki az apám, ha tehetném… de nem lehet. De akkor se úgy gondoljon rám, hanem mint Johnra.
Mégis mit sajnálok? Hogy belekevertem ebbe az egészbe. Hogy az öcsém őt is belekeverte, hogy mindketten beleroppantunk valamilyen mód. Még ha nem is tudom… de nem ő ütött meg, ebben vagyok biztos. A kocsinál a mosolyát ugyanazzal a mosollyal viszonozom, hálás vagyok, hogy eljött hozzám, hogy itt van velem. Tényleg kellemesebbé válik a légkör, amint magunkra maradunk, ugyanakkor a levegő ezzel együtt érezhetően felizzik közöttünk.
Sokan fel sem tudnák fogni, hogy mennyivel, de mennyivel rosszabb is lehetne a helyzet. Egyeseknek áldás a halál, mások pedig pontosan félnek tőle. Vannak, akik épp eme percben halnak meg, míg mások mosolyogva élnek. Előfordul eme percben öröm, s szomorúság egyaránt, szép szó elhangzás, és gyászkönny elhullajtás. Mindegyikünk elvesztet már valakit az élete során, aki soha többé nem tér vissza hozzá, aki sohasem mondja már azt, hogy szereti, aki sohasem simít végig a bársonyos arcán. Emlékként megmarad bennünk, szívünkbe költöztetjük őt, és hisszük, hogy jobb helyen van, mint mi magunk. Az emléktárgyakat nézegetjük, amely az övé volt, amelyet tán ő maga adott nekünk, közös fotókat bámulunk, és sírunk felettük.. Minden könnycsepp egy elvesztegetett pillanattá válik, de egyúttal megemlékezéssé fakul. Túllépünk idővel, vagy elveszünk örökre. Összeomlunk, és meghalunk, vagy élünk, és boldogan alakítjuk a sorsunk.
Hosszú napok óta most először érzem úgy, hogy jól vagyok.
- Még ez a hét. Az egyensúlyérzékem ugyan nem javul… de ennek ellenére remek bőrben vagyok. - nevettem el magam, miközben összefonjuk ujjainkat egymás kezén. Emelem a kezét és forditom úgy, hogy csókot leheljek a puha, bársony bőrre. Azon gondolkodtam, hogy nem haza mennék, hanem Haleshez és bepótolnánk azt az egy évet szépen.
Minden egyes szavát pontosan hallottam, minden egyes hangja a fülemig hatolt, és a válaszában nem csalódtam.
- Bár hová, csak el innen… - figyelem a nevetését és teljesen megbabonáz vele. - Hales. Nem akarok haza menni…szeretnék veled tölteni pár napot… - természetesen a hét után gondoltam…. - De csak ha nem okozok gondot ezzel neked. - túrtam bele a hajamba, veheti ezt randinak is….
A személyiségem mindig is ez volt, csupán próbáltam még jobbá válni.
Vissza az elejére Go down
Haleigh Devonshire
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Csüt. Ápr. 07, 2016 11:32 pm
 



 

A választ hallva nagyot nyelek, rossz íze van a bűntudatnak még akkor is, ha nem szigorúan véve az én hibám, ami történt vele. Akaratlanul is elmémbe kúszik a gondolat, hogy mi lesz akkor, hogyha sosem épül fel teljesen? Miképpen fogja elnézni nekem az eltelő idővel azt, amit tett vele a családom? Nem ő tehet róla. Ő nem tehet semmiről..
- És mit mondanak.. javulni fog? - remegnek bele a kérdésbe ajkaim kissé, meg kell csócsáljam alsó ajkamat ahhoz, hogy ezen úrrá legyek. Egyébként is szokásom, rossz, de szokás.
Arcéleim enyhén rózsaszínes árnyalatba öltöznek, amint megcsókolja a kézfejem. Annyira kedves, ártatlan gesztus ez, annyira nem érdemlem meg, hogy attól szinte felgyulladnak a füleim. De közben meg a pillangók felélednek a gyomromban. Én még soha nem éreztem így magam, egyetlen férfi sem tudott ekképpen hatni rám, de ő az első pillanattól kezdve valami több, mint bárki az életemben előtte. És ez zavart meg annyira azon az éjen is. Emiatt néztem úgy Calliere, ahogyan tettem. És talán ez mérgesítette el az elmúlt egy évben a megszakadó kapcsolatunkat.
Azóta tudja. Én csak sejtem, morzsáim vannak. De most nem akarok egyikre sem gondolni. Egyszerűen csak van ez a pillanat, vagyunk mi, hát szeretném élvezni, ha szabad ha nem.
- Nem akarom, hogy rosszabbul legyél miattam.
Vallom be félelmeimet. Az egyensúlyérzékprobléma és az, hogy még nem engedték haza - ami nem meglepő - óvatosságra intenek. De mégis, miközben beszélek helyzetet váltok, oldalvást fordulok - már amennyire tudok - az ülésben, eleddig szabad kezemet kinyújtom, tenyeremet John arcára simítom, s közben mintegy véletlenül hüvelykujjammal - fel se tűnik mit csinálok - végigsimítok alsó ajkán. Ezzel egy időben pedig megnedvesítem saját ajkaim. Ha észrevenném magam, esélyesen elsüllyednék. Nem szoktam így viselkedni ám, ez a fajta érzelmesség-évődés távol áll tőlem eléggé.
- Ha hazaengednek, megígérem, hogy elloplak valahogyan. Semmire sem vágyom jobban, semmint csak ketten legyünk. Megőrjít ez az őrület.
~És te is.~ teszem hozzá, de ezt még idejében le tudom nyelni, nem hozom magam a mostaninál is kínosabb helyzetbe.
- Hogy okoznál gondot? Itt legfeljebb én vagyok az, aki a gond forrása lehet.
Elhúzom a szám, éledő dühvel dobban szívem. Utálom, akárki is hasonlítson rá annyira, hogy összezavarta Calliet, hogy felzaklatta a testvéremet.
Nem akarom én agyonütni a kellemes pillanatot, de egyszerűen úgy érzem, hogy a tudatlanságba belefulladok. Nem mondhatom meg neki az igazat, de talán könnyebben tudom majd tartani magam valamihez - ehhez az egész őrülethez - hogyha megtudom, mit is jelent pontosan a "kettő van belőle" kifejezés. Nem elméletben, nem általam kigondolva. Hanem igazán.
- Kérdezhetek valamit? - vezetem fel óvatosan, majd kis szünet után hozzáteszem. - Kivel voltál akkor éjjel? Ki volt az, aki.. khm.. kiéhezett kanként viselkedett?
Nincs pofám azt hazudni, hogy aki engem molesztált. Elég volt ebből a meséből. Mindazonáltal Caleight lebuktatni sem fogom, eszem ágában sincs. Marad hát ez a megfogalmazás.
Vissza az elejére Go down
John S. Goldberg
avatar
Inaktív

Kor : 31
Avataron : Luke Mitchell

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Pént. Ápr. 08, 2016 7:35 pm
 



 

A kérdésére azonban nem tudnék válaszolni, fogalmam sincs ugyanis, hogy vagyok, de mégis, választ vár, adok neki. Úgy mosolyodok el, mint a gyerek, akivel közölték, hogy hamarabb lesz karácsony, és már alig várja, hogy kibonthassa az ajándékait. Hogy ez miért van? Határozottan Haleigh miatt.
- Persze. Hosszú út lesz. - gondolkodom el az egészen, hogy mégis mi és hogyan lesz.
Az ajkát harapdálja, akaratlanul somolyodom el és egy szekundumnyi időre sunyi pillantással lesek végig rajta. Az oldalán, amit ilyen közelségből láthatok belőle.
A két lehetőség mázsás súlyként nyomja a vállaimat, képletesen, valójában a szívemet, és a lelkemet terheli. Dönthetek-e a magam javára, a családom ellen, vagy hajtsam igába a fejemet, kényszerítve magam, hogy azt utat kövessem, ami előttem már jelölve van?
Akarom őt, szükségem van rá. Ahogy elpirul, ahogy kezére hintettem csókot, arcának vörös játékát figyeltem.
Mi a titkod, Haleigh Devonshire? Hogyan tudsz így elbűvölni? Vonuljak vissza? Nem, arra képtelen lennék. Egyszerűen nem bírom elviselni a  gondolatát sem annak, hogy valaki mással legyen, hát még a látványt... nagyon szarul hangzik? Ez az igazság pedig! Kölcsönösen rángatjuk ki egymást a kétségbeesés mocsarából. Szeretném megragadni és soha többé nem ereszteni.
Szavaira semmit sem reagálok, elrévedek arcán, le se véve róla pillantásom. Egyszerre vágyom arra, hogy megossza velem fogságban eltöltött napjainak minden részletét és szeretném betapasztani a fülem. Látom, érzem, mennyire szenved, mennyire nehéz neki ez az egész. Emlékezni. Talán örök életében kisérteni fogják az ott történtek…
Tekintetem az övébe fúrtam, de a nőt, vágyaim tárgyát figyeltem, láttam. Nem pedig mást. Nem akarom őt másképp látni. Tenyere arcomat érinti, „belebújok” ebbe az érintésbe, ajkamat érinti… Így belegondolva, amióta csak ismerem, nem láttam tőle ennyire felszabadult, örömteli cselekedetet. Be kell vallanom, tetszik. Tetszik, hogy ilyen a viselkedése a közelemben, és kicsit tetszik az a gondolat is, hogy ehhez nekem is van egy pici közöm.
Képtelen vagyok neki ellenállni, ahogy a következményeken morfondírozni sem, hiszen ahhoz gondolkodni kellene, de erre jelen állapotomban képtelen vagyok.
- Haleigh...
Ujjaim hátoldalával simítottam végig arcán, végighúzva ujjaimat a fülének vonalán, majd a nyakán.
Pár másodpercig csak bámultam, ennyi ideig tartott míg véglegesen legyőztek, közel és felé hajoltam, majd....
Megcsókoltam.
Forrón és szenvedélyesen, úgy tapasztottam ajkaimat az övére, mintha az életet akartam volna kiszívni belőle.
Felnyögtem.
Ezer meg egyszer elképzeltem milyen lesz végre megízlelni édes ajkait. A valóság felülmúlt minden vágyálmot.
Ahogy a puha ajkakra tapasztottam a szám, megálltam. Elvesztem a selymes tapintás és a pillanat érzékiségében. Majd nyelvemmel nagyon lassan megkósoltam az alsót, végighúzva rajta azt. Forróság árasztotta el minden porcikámat elmosva a gyönyör egyszerűségét.
Többet akartam. Azonban nem lehetett.
Így véget vetettem neki mielőtt igazán elkezdődhetett volna. Helyette a szám lesiklott ajkairól, arcára, majd végig futott álla vonalán, hogy aztán leérjen finoman ívelt nyakára. Bár úgy érződött mintha egy örökkévalóság eltelt volna, valójában az egész egy pár percig tarthatott csak. Belefúrtam arcomat a a tincsei közé és beszippantottam finom illatát. Testem megfeszült a várakozástól, az édes kíntól mi tépte testem minden érző pontját, hogy végre tegyek valamit. Mégis azt akartam, hogy Ő adja meg az engedélyt.
Vissza az elejére Go down
Haleigh Devonshire
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 29
Avataron : Rose Leslie

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Vas. Ápr. 10, 2016 10:46 pm
 



 

- A lényeg, hogy elindulhattál rajta. - sóhajtok fel megkönnyebbülten.
Néha eszembe jutott mi lett volna akkor, ha Callie nagyobbat üt, ha másképpen alakul az egész. Kellemes és kellemetlenebb kimeneteleken is végigmentem, volt rá bőséggel időm. Egyrészt, hogyha Caleigh csak kicsit veti be magát, akkor kiadós üvöltözéseknek lett volna gazdája mind ő, mind John, hiszen milyen dolog már, hogy a nővérem behúz annak, akit szeretek, s közben azt állítja, hogy az illető bántotta őt? Miért bántotta? - és efféle kérdések tarkították volna az elmúlt évet, s nem a börtön. Nem tudom hol lennénk most, de az biztos, hogy egy tapasztalással kevesebb lenne mindannyiunk számára, legalább.
Ha viszont nagyobbat üt és John szerencsétlenebbül esik? Nem, erre gondolni sem akarok. Elég volt megtennem abban a pillanatban, amikor eszembe jutott, most nem rongálnám vele a törékeny pillanat kellemes, szinte gondtalan varázsát.
Élvezem, hogy megérinthetem, hogy beszélhetek vele, hogy úgy egyáltalán.. nem kíván a pokolba és meg kell mondjam, hogy most az sem érdekel, milyen következményei lehetnek ennek az egésznek. Tudva, amit tudok, s tudva, amit a világ gondol a helyzet nem hogy egyszerűbb nem lett, de már lassan számomra is követhetetlen. És vallanom kellene, megmondani neki, hogy az a másik egy szar alak, hogy meg akarom fojtani, de.. helyette inkább csak kérdezek, hogy aztán a válasz szükségességét elmossák az eljövendő pillanatok.
Ahogy nevem betűi végigperegnek ajkain, belezsibog minden porcikám. Lehet valakinek a hangjába beleszeretni? Mert ha lehet, velem bizonyára ez történt. Hiszen amíg csak láttam.. nem is tudom. Nem ítélek a külső alapján. De megszólított, s úgy éreztem akkor, hogy kirántották a lábaim alól a talajt.
Szívdobbanásom kihagy egy ütemet, amint ajkai az enyémeket érik, majd mintha csak megijedt volna az előbbi szünettől a szív, úgy kezd vadul kalapálni mellkasomban. Hazudnék, ha egy pillanatig is azt állítanám magamnak, hogy nem vágytam erre. Még úgy is ezt akartam, hogy tudtam a féligazságot valóságot Callietől. Egyszerűen volt egy makacs, vakhívő részem, amelyik vágyott arra, hogy félreértés legyen az egész, s ez a részem volt az, amelyik képtelen volt Johnt elfelejteni.
Tenyereim arcának zárójelévé avanzsálnak egy pillanatra, hogy aztán míg viszonozom csókját, simításom tarkójára fusson, majd pedig vállain támasztom meg alkarjaim, így karolva át őt. Szaporán lélegzem, nem moccanok pár hosszú pillanatig akkor sem, amikor már nyakamra csókolta az éledő távolságot. Végül az üléstámlának döntöm oldalvást fejem, s lassan kinyitom szemeimet.
Nem érdekelnek a válaszok, most nem. Most csak önző mód szeretném élvezni a pillanatot, mielőtt elillan, mielőtt a sors és a múlt árnyai kisiklatják azt ujjaink közül.
- Mit szólnál a tűnjön el innen most-hoz?
Kacsintok rá, beharapott alsó ajkam társul a cinkossághoz. Ha válasza igenlő, akkor még mielőtt a kormány felé fordulnék, s a biztonsági öv után nyúlnék odahajolok hozzá, hogy most én legyek az, aki - az előzőnél jóval rövidebb - kuncogós - tisztára, mint egy tini.. pedig milyen büszke voltam, hogy ez a rózsaszín felleg kimaradt a kamaszkoromból. Hiába, ami késik, nem múlik - csókot helyezzek ajkaira. Aztán.. felőlem indulhatunk.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Vas. Ápr. 10, 2016 11:04 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Szer. Nov. 30, 2016 8:30 pm
 



 

Raoul & Camille

Fél hat, azt hiszem, ideje lenne kilépnem. Lecsekkoltam a következő napi listát, az első páciensem fél tízre jön, így lesz időm beérni. Nem tudom, mit hoz az este, a véletlenre bízom. Lehet az lesz a vége, hogy egy üveg vörösbort felbontok otthon, és megiszom. Mindent elrendeztem az asztalomon, amin kisebb káosz uralkodott, de már ABC sorrend szerint vannak az akták. Nos, igen, van némi rendmániám, de nem túl súlyos. Sőt, ártatlan, mert végül is így könnyebb megtalálnom mindig mindent. Már csak a szövetkabátom és a táskám hiányzik, s indulásra készen állok ezután. Még egy pici cetlire firkantok pár szót, ha holnap korán bejön az asszisztenslány, Vicki, akkor a leírtakat elintézhetné, mire bejövök.
Mai nap sűrű volt mondhatni, de nem panaszkodhatom, mert egészen jól telt el ahhoz képest, mint amilyen szörnyű beszélgetéseim voltak. Példának okáért az egyikük nemcsak az én betegem, hanem az egyik onkológus kollégáé, Raoul-é, ő küldte el hozzám, hogy beszélgessen velem. Ez a nő jelenleg éppen csak betöltötte a huszonnyolcat, mikor szembe kellett néznie azzal, hogy talán a harmincat se éri meg, és ezt feldolgozni kemény. Az átkozott és alattomos rák. Igen, nehéz mindkettőnk szakterülete, mégis ezt szeretjük. Raoul.. Az utóbbi hat hónapban nagyon sokat beszélgettünk mi ketten, talán még nem vagyunk a legjobb barát szinten, mint a bátyjával, Étienne-nel vagyok, de azt hiszem, nem sok választ el tőle minket. Valahogy összehozott kettőnket az utóbbi pár hónap. Nem voltak nekem se könnyű napjaim, heteim, hónapjaim az elmúlt egy év során.
A lift nincs messze a rendelőmtől, néhány lépés csupán, így kényelmesen vagyok mindig. Megnyomom a gombot, de többször is, mintha csak üldözne valaki, és szeretném, ha itt lenne azonnal, én pedig gyorsan beugorjak. Nos, nincs üldözési mániám, sem pedig olyasvalaki, akitől félnem kellene. Két perc alatt ide is ért, és kinyílt az ajtó, én pedig beszálltam, ezután a földszintet jelző gombra feküdtem rá... Tudok én, ha akarok.
Földszintre érés után kiléptem a liftből, és rögtön az egyik édességautomata felé vettem az irányt, mert mielőtt még kimegyek a kijáraton, kell rágcsálnom valamit. Én édességimádó vagyok, jót tesz. Beledobálom az aprópénzt, és kiadja a három kedvencemet. Lépéseket hallok, és rögtön arrafelé nézek, amerről hallani, de még nem látok senkit sem. Lépek kettőt, és akkor személyesül meg, kinek a lépteit hallottam. Épp az imént gondoltam rá, azaz Raoul-ra.
- Hazafelé? - csak akkor kérdeztem meg tőle, mikor már közelebb ért. - Kérsz belőle? - a tenyerembe lévő csokikra értem ezt, és elmosolyodtam.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Szer. Feb. 15, 2017 9:37 pm
 



 





játék vége






Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Caterin Miller
avatar
Felső tízezer

Kor : 29
Avataron : Emily vanCamp

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Hétf. Márc. 27, 2017 7:47 am
 



 

Marion :: Cat

Ertetlenul meredek a doktorra. Nem azert, mintha ujat mondana, egyszeruen csak.. nem is tudom. Szerettem volna, ha mast hallok tole es bar a szo szigoruan vett ertelmeben nem remenykedtem, azert mellbe vag a kategorikus igazsag.
-Azt mondja meg nekem, hogy minek kell egy ujabb mutet, ha a latasomat amugy sem kapom vissza tole?
A kerdes jogos is, meg nem is. A heg nem erdekel a szemem folott es azt se szoktam nezegetni, hogyan nez ki a szemhejam. Nem is latnam. A szemkotot meg mindig viselem. Jol elrejti az igazsagot elolem is.
-Nezze meg on is. Ha ugy iteli meg, hogy nincs ra szuksege, nem eroltetem. Tulajdonkeppen esztetikai a beavatkozas. Egy reszrol. Masik reszrol pedig a kesobbi fajdalom lehetoseget csokkenti es az irritaciot is. A rosszul osszeforrt szemhej zavarni fogja pislogas kozben. Nyilvan nem a latasban.
Hozzateszi a vegehez, mintha ostoba lennek. Remek. De a lenyegen nem valtoztat ez se, igy az epes odaszuras elmarad.
Mit tagadjam, meghokkent az amit a kezembe adott tukorben latok. Nagyot nyelek, mielott feltennem a mindent eldonto kerdesemet.
-Mikorra jegyez elo?
-Szerda megfelel? Ne aggodjon Mrs. Miller. A legjobb plasztikai sebesszel dolgozunk.
Nem javitom ki a mrst missre. Adam hazugsagahoz azota tartom magam, hogy bejott hozzam. Ferjnel vagyok a korhaz szerint. Es nem is zavar.
-Ugy legyen.
A tovabbi reszletek megbeszelese utan, immaron a rendelon kivul Mariont tarcsazom. Szegeny. Nem akarom sokkolni, de a szemkotot nem adta vissza az orvos. A szemhejam kvazi cafatokban van, de nem sebes. Majd rafesulom a hajam.
-Szia! Raersz most? Vennem kene par dolgot, de nem akarok egyedul menni. Van kedved elkiserni? Akarok egy olyan ruhakombot, ami elmegy pizsamanak is, de valojaban nem az. Valami sportboltot ejtenek utba szivem szerint..
Mert nincs az az isten, hogy onkent vonuljak pizsiben korhazba. Legutobb is csak azert viseltem el a korhazi haloinget, mert mas valasztasom nem akadt.


Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Kor : 27
Avataron : Margot Robbie

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Hétf. Márc. 27, 2017 3:22 pm
 



 

Cat & Marion (fejléc később)

- Szia! Persze, hol vagy? – Kérdezek rá rögtön, de közben már igyekszem összekapni magam, most estem haza, épphogy lerúgtam a fél pár cipőmet, ám Cat miatt bármikor ugranék, szóval nem kérdéses, hogy megyek. Melóm nincs, itthon lógni meg egyébként sem szeretek kifejezetten. - Sport boltba kiváltképp szívesen megyek, úgyis kellene valami új szett. – Tudom, nekem töredéknyi sérülésem volt hozzá képest, de a sérült karom még mindig csoffadtabb, mint a másik, és utálom, ezért már hetente háromszor legalább eljárok edzeni, és személyi tréner segítségével igyekszem orvosolni a problémát.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy bűntudatom van a nővérem miatt, mert félek, túl sok köze van ahhoz az állapotának, hogy Braden próbáltunk segíteni. A kórházba mindennap bementem hozzá, és mikor végeztem, útba ejtettem a férfit is. Aggódtam értük, és rossz volt kórházban látni őket. Catet különösen, elvégre a legfontosabb ember az életemben. Túl sok mindent kellene megbeszélnem vele, de egyik hajmeresztőbb, mint a másik, és fogalmam sincs, mennyire kell kímélnem a szeme miatt. Tudom, hogy erős, szívós, de azt is, hogy ez sokszor csak a látszat, és jobb szeretném tudni, mi zajlik benne legbelül.
- Hova menjek, hol találkozunk? – Megvárom a válaszát, maximum hogyha hamarabb ér oda, mint én, akkor taxiba vágom magam. - Rendben, gyalog ott vagyok húsz perc alatt, neked mennyi idő? Mehetek taxival is. – Végül az utóbbiban maradunk, így amint bontom a vonalat, tárcsázom a megszokott taxi társaságomat, és mire leérek, már ott van a jármű. Na ezt már szeretem. Mosolyogva köszönök a sofőrnek, és huppanok be a hátsó ülésre, majd kiadom az ukázt, és szerencsére tényleg szinte pillanatokon belül megérkezünk.
Cat olyan ember az életemben, akit bármikor, bármilyen körülmények között megismernék, még csukott szemmel is, szóval hamar kiszúrom, és amint sikerül a közelébe sasszéznom az emberek közt, máris átölelem, és adok neki két nagy puszit. Igen, látom a szemét, de nem fogok ezen leállni hisztizni. Ha ő ilyen jól viseli, nekem ugyanúgy kutya kötelességem.
- Mit mondott a doki? És melyik sportbolt lesz a nyerő? – Nyitok egyszerre két kérdéssel, aztán felőlem megindulhatunk, igyekszem magamban nagyon elnyomni, hogy nekem még fel kell dolgozni ezt az egészet, holott igazából nem én vesztettem el a látásom, de Cat bőven van annyira fontos nekem, mint saját magam, sőt. Fontosabb.
Vissza az elejére Go down
Caterin Miller
avatar
Felső tízezer

Kor : 29
Avataron : Emily vanCamp

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Csüt. Márc. 30, 2017 7:29 am
 



 

Nem szeretek sportolni. Csinalom, mert az alakomra kenyes vagyok, de nem kifejezetten vagyok oda a tudattol, hogy erre raszorulok. Igazabol az egyetlen, amire szivesen raveszem magam az az, ha Millyvel egyutt mehetek edzoterembe - volt egy fiatal es boho eletszakaszunk amikor rendszeresen jartunk, mara jobbara (nekem) a gyogytorna jut. De oruljek hogy a latasom fele veszett el, s nem a labam - vagy ha Adam visz fel magaval a "rejtekhelyere". Szeretem nezni, ahogy edz. Kozelebb erzem magamhoz ugy, hogy en is felmegyek vele. Meg mindig ugy hiszem, hogy nagy kivaltsag az, hogy beeresztett ebbe a vilagba. Bizalom.
-A Virginia Mason elott.
A helymeghatarozasbol gondolhatja, hogy mire kell az a sportbolt. Ismer mar annyira hogy a hiu oldalam se legyen titok elotte. A z esendosegemre haklis voltam, vagyok es leszek. Nem birom elviselni, ha gyengenek latnak barmikor is.
-Van az a bolt a korhaz es a lakasom kozott fele uton. Tudod, ahol a multkor jogaszonyeget kajtattunk.
Sotet periodus volt. A joga hatarozottan nem az en edzesformam, a masodik foglalkozas alkalmaval kiderult.
-Gyalog lenne vagy negyven, olyan gyors vagyok, mint egy tetu. Elszoktam mar ettol a labterhelestol. Taxival tiz. Megvarlak a bolt elott.
A vonal bontasa utan leintek egy taxit es mig az odaeresre varok, tuntetoleg ugy bamulok ki az ablakon, hogy a sofor meg veletlenul se lassa a szemem allapotat.
-Szia!
Puszit cuppantok az arcara en is, magamhoz szoritom az olelesben mielott elengednem.
-Elojegyzett mutetre. A latasomat nem tudja visszaadni, de ezzel a cakkos szemhejjal kezd valamit. Allitolag remek plasztikai sebeszuk van.
Vallat vonogatok hanyagul. Egyelore ugy vagyok vele hogy leszarom hogy nezek ki ha nem latok de tudom hogy ez hulyeseg. Kell az a mutet es kesobb halas leszek.
-Szoval kell valami cucc ami elmegy pizsamanak is de megse nezek ki benne hulyen. Hencseregjen a rosseb slamposan a korhazban. Egyebkent mizu? Kepzeld, el is felejtettem meselni. Jartam Bradleynel a korhazban.
Azt, hogy mikepp sult el, egyelore nem reszletezem. Jobb ez igy. Felvezetesnek ez boseggel eleg.


Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Kor : 27
Avataron : Margot Robbie

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Csüt. Márc. 30, 2017 11:12 pm
 



 

- Persze, emlékszem rá. Jól van, akkor oda megyek! – Az biztos, hogy már nem a gyalogos megoldást fogom választani, nem érnék oda előtte, azt meg sosem szerettem, ha valakinek rám kell várnia, szóval már a beszélgetés közben megindulok a kijárat felé, magamra rángatva a fél pár cipőmet. Azért megmosolyogtat a jógás sztori, én speciel végigröhögtem már az első alkalmat is, annyira nem megy nekem ez a zen befelé fordulás, vagy mi a túró, hogy nem tiltakoztam, amikor Milly nem akart menni többet.
- Rendben! Puszi! – Nyomom ki a telót, lefelé menet taxit hívok, és mivel eléggé a belvárosban lakom, pillanatok alatt odaér, így könnyen lehet, hogy megelőzöm Cat-et, nem mintha célom lenne, de inkább én várjak másokra, mint ők rám.
- Hahh, pedig olyan egyedi. Mikor lesz az a műtét? Bevigyelek? Meg érted menjek utána? Mármint gyalog nyilván, mert autóm még mindig nincs. – Úgy kellett volna kérdeznem, hogy elkísérjem-e, de bevallom, elég nehéz aközben nyilatkozni, hogy igyekszem nem a szemét figyelni. Nem mondom, hogy sajnálom, már megtettem párszor még a kórházban. Volt, hogy pityeregtem is mellette, amikor aludt. Egyszer leoltott miatta, mint a villanyt, szóval azóta igyekszem nem túlérzékenyre fogni a figurát. Úgyis tudja, hogyha bármi nyavalyája van, én itt vagyok, bármikor hívhat, jöhet, vagy megyek én, nálunk ez így működik.
- Fene a hiúságodba, pedig nagyon cuki pizsik vannak. Bár gondolom, nem cuki akarsz lenni. – Lököm meg a könyökömmel, pasiszagot érzek a dologban, de nem forszírozom, ha valami van, majd előrukkol vele. Az is lehet, hogy csak szimplán tényleg ennyire hiú. Én totál jól ellennék a kórházi hálóingben, bár csak egy napot töltöttem a kórházban, és nem volt rá szükség. - Tényleeeeeg? Hogyhogy? – Az elnyújtott kérdés tükrözné a meglepettségemet, meg leplezné a Bradley neve hallatán megugrott pulzusomat. Igen, ez az egyik sarkalatos pont, amiről beszélnem kellene, de egyelőre valahogy nem tudom, miként hozakodjak elő vele. Vagy mit mondjak. Az ég szerelmére, még azt sem tudom, mi zajlik bennem.
- Van egy kapaszkodj meg, mert ez durva lesz hírem. De határozottan nem vásárlás közbenre dukál, inkább olyan helyre, ahol nyugodtan ki lehet akadni. – Ez viszont nem Bradleyvel kapcsolatos, attól nem szaladna a falnak, ellenben a van egy féltesónk, és az anyánk nem az anyánk tény biztosan sokkolni fogja…
Vissza az elejére Go down
Caterin Miller
avatar
Felső tízezer

Kor : 29
Avataron : Emily vanCamp

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Kedd Ápr. 04, 2017 9:32 pm
 



 

Akárhogy is, de találkozunk a sportbolt előtt. Nem zavarna az sem, ha várnom kellene, de így tényleg kényelmesebb, hogy nem gyalogszerrel tettem meg se én, se ő az utat. A végén még síkideg lettem volna, mire odaérek. Mert hogy a lábam még mindig nem bírja úgy a terhelést, ahogyan szeretném, hogy bírja. És a fizikos kandúr sem kedveskedik nekem semmivel. Szerinte nem akarom eléggé. Szerintem pedig elmehet ő a büdös picsába. De mindegy, ma nem érdekel. Ma csak a húgommal szeretném jól érezni magam, amennyire lehet.
- Szerdán. Elég rövid határidőt szabott. Nyilván a halálosan elfoglalt plasztikai sebészük nem tud máskorra besuvasztani egy ilyen kis gagyi műtétet.
Szemet nem forgatok, leszoktam róla azalatt az idő alatt, amíg szemkötőt kellett viseljek. Mondjuk azt nem hiszem, hogy ez a gesztus örökre kimarad a tárházamból. Ahhoz túlságosan gyakran alkalmaztam korábban. Majcsak visszatér a szeretete és a használata. Addig marad a szavaimból csepegő gúny.
- Ha épp ráérsz, megköszönném, de emiatt a világért se vegyél ki szabadságot vagy ilyesmi.
Mosollyal köszönök meg és hárítok is egyszerre. Nagyon rosszul viselem, hogyha rá vagyok szorulva valakire, s nehezen is tudom elfogadni a segítséget, de azt biztos vagyok benne, hogy tudja: hálás vagyok érte. Ő ismer a legjobban a világon, nyilván nem lepik meg a viselkedési mintáim.
- Engem aztán nem érdekel mennyire cukik, akkor se veszek fel egyet se!
Fintorodom el. Ha tehetem, akkor egy szál bugyiban alszom, vagy maximum egy pólóban még a bugyin kívül, szóval a pizsama nem hogy nem komfortos számomra, de még ciki is. Nem tudnám megmondani az okát, de egyszerűen mindig is ignoráltam ezt a hálóruha-dolgot. Egy kinyúlt póló vagy trikó, esetleg egy kinőtt nyári ruha már gyerekként is sokkal jobban megfelelt e célnak részemről.
- Egyébként nem, valóban nem akarok cuki lenni, de mivel jelenleg a szexi is igen távol áll tőlem, maradjunk annyiban, hogy csak utálom a pizsamát.
Könnyebb lenne, ha lenne valami helyes doki, aki előtt tetszelegni akarnék. akkor nem gondolnék ennyiszer arra, hogy nem kellett volna elváljunk Adammel. Meg azon se, hogy el kellett volna háljuk a házasságunkat.
- Először csak véletlenül. Elmentem a kórterme előtt és láttam, hogy ott hencsereg. Aludt, beosontam. Aztán ott ragadtam. Általában nem is tudott arról, hogy bent vagyok. Mígnem egy alkalommal ébren kaptam el. Nos, az nem volt annyira szép találkozás.
Belegondolva túl kemény voltam, kéretlenül paraszt, hogy úgy ne mondjam. De ő kezdte! Én legalábbis úgy vélem, hogy Bradleynek sikerült rosszul vennie a közeledésem okát. Bár tény, hogy ez ettől még nem ment fel a bunkóságom ténye alól.
- Ha van egy pólód meg egy cicanacid, amit bevihetek magammal a kórházba, akkor ugorhatjuk a vásárlást. Tudod, hogy nem bírok várni. Mégis.. mi van?


Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Kor : 27
Avataron : Margot Robbie

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Kedd Ápr. 18, 2017 12:53 am
 



 

- Akkor lemondom a szerdai időpontokat. – Úgysem olyan fontosak, amiket ne lehetne átütemezni, arról meg szó sem lehet, hogy nélkülem kelljen bevonulnia a kórházba, és átvészelnie ezt az egészet. Tudom, hogy erős nő, és menne neki, de itt vagyok, így hát nem kell egyedül megküzdjön vele, és bízom benne, hogy ezzel ő is tisztában van. Ha eddig nem volt, most már kénytelen lesz, mert úgysem tágítok. Elég makacs fajtából vagyunk.
- Nem mintha lenne olyanom, hogy szabadság a szó klasszikus értelmében, szóval nem kell kivennem, nyugi. – Maradjunk annyiban, hogy két esküvői sminkpróbát nyugodt szerrel arrébb pakolhatok, senki sem fog belehalni. A menyasszonyok lelkének egy kis pátyolgatás, azonnali új időpont megbeszélése, és kész is vagyunk. Én ugyan nem fogok abból sem problémát csinálni, ha behisztiznek, és lemondják. Ő bajuk, mert rohadt jó vagyok a szakmámban.
- Jó, akkor melegítő, nekem aztán nyolc. Te viseled. Én tuti, hogy ha kórházba fogok vonulni, valami rövid ujjú pizsiben megyek. – Nem is én volnék, ha hosszú ujjúba bújtatnám magam, de a hálóingjeim többsége meg túl merész a kórházakhoz, azt meg hagyjuk, hogy otthon többnyire a meztelen alvást preferálom.
- Attól még, hogy kalózosban nyomod, semmivel sem lették kevésbé szexi, nehogy azt hidd. Kevés olyan szép nőt ismerek, mint amilyen te vagy, és ne merj tiltakozni, mert nyakoncsaplak. – A szememben Cat mindig is gyönyörű volt, és ezen mit sem változtat, hogy most miként is fest szemtájékon. Majd helyrehozzák, de úgy hiszem, ezen egyébként sem múlna a dolog, lévén a szépség nem ebből fakad elsősorban. Igaz, ami igaz, az ő lelkének mélységét más nem láthatja úgy, mint én, de én nagyon jól elvagyok ezzel a kitüntetett szereppel, és nem kifejezetten zavar, hogy mások másmilyennek látják. Ő bajuk, hogy képtelenek elég közel kerülni hozzá.
- Miért? Mit műveltetek egymással? – Kérdezem óvatosan, a Bradley téma az igencsak ingoványos terep önmagában nálam is, de ha összekaptak Cattel, akkor kiváltképp nem lesz túlságosan nyerő a dolog, de ez nem változtat azon, hogy bennem meg elindult valami, amit nagyon szerettem volna elkerülni, ámde visszacsinálni meg abszolúte nem tudom.
- Mindkettő van bőven, szívesen adok kölcsön… – A téma attól még nem lesz könnyebb, sőt, kurvára nehéz lesz megemésztenie, vagyis inkább többes szám, mert még én is ebben a fázisban járok. - Bekopogott hozzám a minap egy lány. Sosem láttam azelőtt, de már rögtön szemet szúrt, hogy igencsak hasonlít rám, ránk… Ne akadj ki nagyon, jó? Lehet, hogy jobb lenne a műtét után beszélnünk erről, de nem akarom titkolni előled. Szóval, azt állította, hogy a féltestvérünk, ami abszurdnak, és lehetetlennek tűnt, mert hogy állítása szerint az anyánk közös, márpedig anya ugyebár nem szült utánam rögtön még egy gyereket. – Sóhajtok egyet. - Basszus, Cat, fogalmam sincs, ezt hogy lehet finoman közölni. Úgyhogy csak mondom. A lényeg az, hogy… van egy féltestvérünk, amiből azért még jó is kisülhet, és… az anyánk nem a vér szerinti anyánk. Az igazi ott hagyta apát és vele együtt minket is, valami kanért, aki felcsinálta utánam. Már halott. A sztori mellesleg nem sántít, apát sarokba állítottam, vergődött, mint egy csapdába esett nyúl. – Maradok ennyinél, bár szerintem ez épp elég emésztenivaló egész évre, holott nem oly rég kezdődött el egyáltalán ez a fránya 2017, de eddig szinte csak szart hozott a nyakunkra.
Vissza az elejére Go down
Caterin Miller
avatar
Felső tízezer

Kor : 29
Avataron : Emily vanCamp

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Szomb. Ápr. 29, 2017 9:52 pm
 



 

- Jézus isten! - szalad ki a számon a hirtelen, kedvesen vehemens tiltakozás.
- Időpontok? Mégis mennyi szépülni vágyó hölgyet fogok boldogtalanná tenni?
Nem hárítok, nem mondom, hogy ne tegye. Jólesik még akkor is, ha nem kértem volna meg rá magamtól. Nem azért, mintha ne lennénk őszinték egymással, vagy rejtegetnék a testvérem elől dolgokat. A jellememből fakadó büszkeségem nem visz rá arra, hogy segítséget kérjek, illetve az nem engedi, hogy elesettnek lássanak. Fogalmam sincs, hogy mitől van ez, de már gyerekkorom óta így van. S ha eddig nem tudtam levetkőzni, akkor már esélyesen eztán sem fogom.
- Aki maga rendezi a munkarendjét, annak ne ríjon a szája azért, hogy nincsen Sam bácsi által reá hagyományozott szabija. - öltök rá nyelvet, mintha nekem olyan sokkal többet kéne azzal foglalkoznom, hogy a szabadság kivétele. Tény, ami tény, a látszat kedvéért odafigyelek arra, hogy én se hiányozzak többet, mint a "nem részvényes" kollégák, de ez megint csak épp annyira az én döntésem, mint Marioné az, hogy mennyit vállal be megbízásból.
- Rövid ujjúban? - ütközöm meg ezen kissé.
- És mi van akkor, hogyha hideg a kórterem? Plusz plédet úgyse adnak, a diszkomfort-érzéshez meg aztán nem elég neked a kórházi lét még a fázás is kellene? - úgy nézek a húgomra, mint aki szellemet lát, vagy legalábbis UFO-t. Én aztán tuti, hogy nem óhajtanék megfagyni. Meg egyébként hiú is vagyok, s ez a pizsidolog - nem a félvakságom ténye, áh dehogy - kikészít rendesen, még csak gondolatban is.
- A nyakam még ép, szóval ezt most kihagyom, de azért ugye tudod, hogy mi lenne erre a válaszom? - azon felül, természetesen, hogy belsőleg elpirulok és igazán zavarba jövök a felszín alatt. Szerintem ő a szebb, de elég parttalan vitát folytattunk már ebben a kérdéskörben ahhoz, hogy ne most hozakodjak elő vele megint. Pláne azért se, mert az önbizalmam a szokottnál is jobban a béka segge alatt van. Majd ha lekerül ez a szemkötő, akkor talán jobb lesz a dolog.
- Nem műveltünk semmit! - emelem fel megadón a kezem egy adag sportzokni mellett elhaladottságban lecövekelve.
- Agonizált és sajnálta magát nagy átmeneti vakságában nálam meg kiakasztotta a mutatót. Próbáltam én törődő magatartást mutatni felé, de támadásnak vélte és behisztizett rajta, szóval az első kedvesség után, amit ő genyaságnak ítélt kapott egy adag valódi nyers őszinteséget. Bezzeg azt csipázta. Fura egy pasi, annyit mondhatok. - szemet nem forgatok - lehet, hogy tényleg véglegesen leszokom róla? - de azért ott van a hanglejtésemben. Tényleg nem értem mi a jó abban, ha valakit cseszegetnek, de ha neki ez kellett.. ám legyen.
- Akkor ezt most olcsón megúsztam. - szusszanok mintegy a feszültséget oldandó. Ami persze csak addig van tényleg elsikálva, amíg meg nem hallom a lényeget Marion szájából.
Az, hogy ne akadjak ki, már rögvest előrevetíti, hogy márpedig istenesen ki fogok. Nem normális dolog az, amit hallok, de úgy meg pláne ütős, hogy már azelőtt felhúzom magam, hogy meghallanám a végét.
Igazából nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Van annak jó oldala is, ami elhangzik, de a szkeptikus keserűségem előbb bukik felszínre, semmint ezt észrevegyem.
- Azt a büdös kurva élet! - nem disztingválok, nem válogatom meg a szavaimat. Ilyen alkalmakkor mondta rám Adam mindig, hogy olyan vagyok, mint valami mocskos hurrikán.
- És mégis mivel magyarázta nagy vergődése közepette azt, hogy lószart sem mondott nekünk az igazságról ennyi éven keresztül? Na meg ez a spiné pontosan mi a nyavalyát akar? Pénzt? Támogatást? - mert nem, nem vagyok képes elhinni, hogy ilyennel beállít valaki csak úgy.


Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Kor : 27
Avataron : Margot Robbie

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Vas. Ápr. 30, 2017 11:38 am
 



 

- Kettőt, de nyugi, csak esküvői smink próba, nem halnak bele, ha 2-3 nappal később fog lezajlani. Ha meg igen, majd keresnek mást, pont nem érdekel. – Senki esküvői sminkje sem lesz fontosabb a testvéremnél, és ez szerintem tökéletesen érthető hozzáállás a részemről. Tudom, hogy nem kérné, ő meg tudja, hogy az ilyesmit nem is kell kérnie, mert részemről természetes. Ha valakit, hát engem hidegen hagy, hogy sebzett és elesett ilyenkor, tőlem tovább senkihez sem jut az ilyen információ. Még csak előtte sem szoktam nyilvánvalóvá tenni, hogy észleltem.
- Szó sem volt itt semmiféle siránkozásról. – Épp azt mondtam, hogy nem gond, egy pillanatig sem problémáztam a dolgon. Imádom a munkámat annak minden pergősségével egyetemben. S az is igaz, hogy mostanság olyan sok a felkérésem, hogy lassan megszabadulhatok az alkalmi sminkektől, az esküvői ajánlataim még egy darabig élni fognak, de terveim szerint azt is kiveszem majd a vállalt munkáim közül.
- Nincs hosszú pizsamám. Inkább hat takaró. – Ő úgy, én meg így. Egyébként sem rajongok a sok textilért úgy általában, és ha csak az ágyam lát, akkor nem halál mindegy, hogy mi van rajtam? - Plédet meg simán lehet bevinni sajátot, ha úgy van. – Részemről simán megoldanám, de nem voltam még soha egy éjszakát sem kórházban, szóval ilyen szempontból nevetségesen szerencsésnek érezhetem magam.
- Tudom, persze, úgyhogy bele se kezdjünk. – Mosolyodom el, mert hogy jelenleg a tükör kettétörne minimum, ha meglátna, egy dolog, de egyébként tisztában vagyok az adottságaimmal, bár sokra nem megyek velük, mert éppen csak azt nem tudom az ujjam köré csavarni, akit életemben először igazán szeretnék.
- A pasik olyan kis szárnyaszegettek, ha betegek, vagy lesérülnek… Mindent túldramatizálnak. Ez szerintem nembeli sajátosság. Azért remélem, addig nem fajult a helyzet, hogy utáljátok egymást. – Nem mintha jelenleg lenne olyasmi, aminek tekintetében bezavarna, hogy nem kedvelik egymást, de akármennyire próbáltam magam előtt tagadni még decemberben, a baleset óta tudom, hogy Bradley észrevétlenül sokkal több lett a szememben, mint amit valaha gondoltam volna. Nemhogy róla, bármelyik másik férfiról. Ez viszont egyelőre olyasmi, amivel nem tudok mit kezdeni, még több heti kórházlátogatás, kéztapogatás, olykori kósza összebújás, egymásnak fejjel döntött zenehallgatás után sem. Csak egy csókot loptam magamnak, amikor már nem bírtam. Azóta sem érzem igazából jogosnak, és azt sem tudom, rájött-e, hogy én voltam. Utálom, hogy ennyire hiányzik, mikor nagyjából mindennap ott van a közelben.
A reakciója a hírekre igazán hangzatos és beszédes. Totálisan megértem a dolgot, szó se róla, ennyit arról, hogy nem akad ki. Mondtam én, hogy ehhez nem való a vásárolgatás.
- Nemes egyszerűséggel azzal kérlek, hogy minket óhajtott védeni vele. Fogalmam sincs, hogy nem jutott eszébe annyi éven keresztül, hogy megnyugtasson minket, nem baj, ha ellenérzéseink vannak a saját anyánk kapcsán, merthogy igazából nem is az anyánk. – Bosszússá válnak a vonásaim, nem kevés csörtém volt „anyánkkal”, és voltam én kis útszéli ribanc is, holott azért a kamaszkorom közel sem erről szólt. Mit számít, hogy már elmúltam húsz, mire oda jutottam bárkivel. - Azt mondta, hogy csak szeretne megismerni bennünket, ami szerintem igaz is, mert felajánlottam, hogy húzza meg magát nálam, de nem élt a lehetőséggel. Igazából elég elveszettnek tűnt szegény, az első felindultságom után megsajnáltam. – Az nem titok, hogy lágyabb szívű vagyok, mint Cat, ő sokkal racionálisabb, mint én vagyok, és kevésbé engedékeny, de szerintem ha majd találkoznak, már ha nem tűnik el Waverly azzal a lendülettel, ahogy felbukkant az ajtómban. Én azért sajnálnám, ha már így összekuszált mindent a megjelenésével, ami ugyan nem az ő hibája, csak mondhatni ő vált a rossz hír hozójává.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
Vas. Május 07, 2017 12:52 pm
 



 




Játék vége



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Parkoló
 



 

Vissza az elejére Go down
Parkoló
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Virginia Mason Kórház
-
Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozUgrás: