HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Élelmiszerbolt

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Élelmiszerbolt
Hétf. Ápr. 04, 2016 12:50 am
 



 

Vissza az elejére Go down
Shane T. Prescott
avatar
Új regisztrált

Kor : 38
Avataron : Michael Fassbender

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Hétf. Ápr. 04, 2016 1:37 am
 



 

Prescotts


Már azt kisebb csodának tekintettem, hogy Karen rábólintott arra, menjünk és vásároljunk be közösen a vacsihoz. A héten teljesen kifogyott a hűtő, én sajnos az átlagosnál is többet dolgoztam, így időm sem volt, hogy valamelyik nap a szerkesztőségben végezve tegyek egy kitérőt valamelyik bolt felé. Aztán közeledett a hétvége és gondoltam teszek egy próbát az ifjú hölgynél, talán velem jönne. Nem fűztem hozzá túl sok sikert, ami azt illeti, éppen ezért döbbentett meg, amikor igent mondott rá. Egy pillanatra meg is torpantam a lakásban jártomban, hogy felvont szemöldökkel nézzek rá, de végül elmosolyodtam, nem firtatva és nem kérdezve rá, hogy komolyan gondolja-e, nehogy a végén nekem meggondolja magát.
Tíz perc múlva már az autóban ülve indítottam a motort és hajtottam a bevásárlóközpont parkolójába, hogy odabent aztán egy olyan gurulós kocsit magamhoz ragadva orientálódhassunk beljebb. A szükséges holmikat otthon összeírtam, sajnos muszáj bevásárlólistával vásárolnom, mert amúgy egészen biztosan elfelejtkeznék néhány apróságról, aztán otthon szívhatnám a fogom, amikor kiderül, hogy fontos lett volna.
- Szeretnél esetleg bármi mást a szükséges holmikon kívül? - fordultam a lány felé, miközben egyik kezemmel előhúztam a kabátom belső zsebéből a listát, a másikkal pedig a kocsit kormányoztam be az első sorba. Nyilván nem a fél boltot szeretném megvenni neki, de azzal nem vagyok tisztában, milyen gyorsan fogy a tusfürdője, vagy az egyéb olyan cuccai, amit a szobájában tart és nem is tudok róla. Na meg lehet nem is azért bólintott rá a közös programra, mert végre értékelni kezdte az igyekezetemet, hanem szimplán kell neki valami és akkor már egyszerűbb fuvarral jönni, mint buszozni valamikor máskor.
- Mit szólnál, ha én intézném a lista első felét, te pedig a többit? Vagy menjünk együtt? - egy tapasztalt apuka szemszögéből nézve tuti tiszta komikusan hatott a jelenet és David is minden bizonnyal kiröhögne, de nekem teljesen új még ez az egész, attól függetlenül, hogy már vagy egy hónapja élünk egy fedél alatt. Ez nem olyan dolog, amibe egyik pillanatról a másikra képes beleszokni az ember.
Vissza az elejére Go down
Karen Prescott
avatar
Inaktív

Kor : 17
Avataron : Odeya Rush

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Hétf. Ápr. 04, 2016 10:52 am
 



 

Az érzés még annyira friss, annyira… nem is tudom, új, hogy nem tudok vele mit kezdeni a gyűlölködésen kívül. Persze, nem kéne ezt tennem, mert mi van, ha nincs igazam? Hiába hiszem azt, hogy igazam van, attól függetlenül ő talán azt hiheti, hogy neki van igaza, és nem pedig nekem, és ennél fogva a véleménye szerint én ok nélkül hisztizek. Már ha ezt hisztinek lehet nevezni. Tudtommal a hiszti fogalma nem abból áll, hogy nem vagyok hajlandó normálisan beszélgetni vele, hanem inkább annyiból, hogy földhöz csapkodom magam, ordítok, és random tárgyakat hajigálok. Ezek mindig is távol álltak tőlem, talán távolabb, mint ide Afrika. Soha nem depresszióztam, soha nem vagdostam az ereimet, példának okáért. Pedig ért már kisebb-nagyobb megrázkódtatás, mégsem díszelegnek saját magam alkotta hegek a csuklómon, és nem hordok borotvapengét a nyakamban. Nem járok pszichológushoz - pedig igencsak kijárna már nekem a tragédia miatt -, de nem vagyok hajlandó elmenni. Most viszont úgy döntöttem, hogy elmegyek vásárolni, mert kellene piros betűs naphoz kellék, hamarosan beüt a krach, szóval igen…meg akkor valami fénymásolópapírt is kellene vennem ….
Szóval ha Shane-k is most jutott eszébe, akkor egye fene, megyek vele. Szótlanul ültem bent mellette a kocsiban, csupán az ablakon bámultam kifelé.
Az üzletben pedig…
Azt hittem csendes társak leszünk. (Csendes tettestársak) Ehhez képest mégis megszólít, amire reakcióként láthatóan megfeszülök, és a vállam már-már túlzottan katonás vonalat vesz fel. Ingerülten szusszanok egyet, és felé fordulok. Ellazítom a kezeimet, majd a zsebeimbe csúsztatom őket, és egyenesen Shane szemeibe nézek.
- Nem ártana… - fordultam el tőle hátamat mutatva neki, nézve a táblákat, hogy merre találom a női cuccokat. Megint átpakoltak… remek.
Egyszerűen nem tudok magammal mit kezdeni, hiszen ez az egész érzés annyira nehéz, annyira letaglózó, hogy túlságosan is gúzsban tart engem. Olyan, mintha egy kéz belemarna a mellkasomba, és szinte ásná magát a szívemig, hogy aztán összefacsarja azt, hogy szép lassan az őrületbe kergessen a fájdalommal. Tudom, hogy az éremnek két oldala van, hogy kettőn áll a vásár, de mégsem vagyok képes elfogadni azt, hogy Shannel éljek egy fedél alatt.
Érzem, ahogy a karom megremeg - és az a bizonyos remegés végigfut a végtagomon, megpihenve a vállamon, majd folytatja az útját, egészen a térdeimig.
Újabb kérdés, meglepetten pillantok fel rá, majd előre pillantok a sorra. - Mit írtál fel a végére…utolsó ötöt megszerzem…
Vissza az elejére Go down
Shane T. Prescott
avatar
Új regisztrált

Kor : 38
Avataron : Michael Fassbender

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Hétf. Ápr. 04, 2016 11:53 am
 



 

Prescotts


Nem túlzottan tetszik az első reakciója, az az igazság, hiszen nem kerüli el figyelmemet a megfeszülése, a vállainak egyenes vonala és az ingerült szusszanást sem tudnám nem észrevenni. Enyhén szalad feljebb egyik szemöldököm, hiszen tudtommal semmi rosszat nem mondtam, úgyhogy csak türelmesen várakozom, hogy választ adjon. Két szót kapok, meg egy elfordulást, már a homlokomat ráncolom, mert ebből a válaszból elég nehéz kiszűrni, hogy mégis mire volna szüksége. Hacsak nem akarja elmondani. Abban az esetben pedig vagy valami ciki dolog lesz, vagy…
- Ohh - esik le a tantusz, hogy itt minden bizonnyal olyan dolgokról lesz szó, amikhez én nem sokat értek és nyilván neki sem túl kellemes, hogy pont velem kell megvásárolnia azokat. - Oké, akkor azokat majd te összeszeded - nyilván más megoldást nem is lehetne elképzelni, de most már mindegy, kimondtam a szavakat és nem tudom visszaszívni őket.
Annyira furcsa, hogy míg alapjáraton magabiztos és határozott vagyok, addig mellette képes vagyok esetlennek érezni magam, mint valami elefánt a porcelánboltban. Kicsit zavaró, hogy egyelőre nem vagyok tisztában azzal, mekkora is a mozgásterem mellette, mit kérdezhetek, mit mondhatok, hogy ne duzzogás legyen a vége. Oké, nem duzzog a szó szoros értelmében és nyilván nem néhány hét lesz feldolgozni a történteket, de ha ennyire elzárkózik előlem, akkor még csak segíteni sem tudok. Nekem sem könnyű. Nem csak ő került olyan helyzetbe, ami ismeretlen és idegen számára, amit szívesen kihagyott volna az életéből. Jelenleg legalábbis így gondolom, mert piszok módon megnehezíti a dolgomat, ha másként állna mindehhez, még talán jól is érezhetnénk magunkat. Csakhogy itt nem egyetlen hétvégéről van szó, hanem még évekről, amíg nagykorú nem lesz.
- A végére? - kérdezek vissza, miközben már a papírt hajtogatom szét, hogy megnézhessem, mi is szerepel a végén. - Némi gyümölcs és zöldség, azokhoz bizonyára jobban értesz, mint én - én férfi vagyok, ő meg nő, ez szerintem genetikai kódolás, hogy jobban ért a bevásárlás ezen részéhez, mint én. - Illetve kellene némi fűszer a húshoz, no meg maga a hús is. És egy doboz barbecue szósz - pillantok végül a listáról Karen-re. - Megszerzed ezeket, vagy választanál mást a listáról? - kínálom fel neki a lehetőséget, hogyha ezek nem tetszenek neki, akkor itt a lehetőség, hogy változtasson. Próbálok kedves és figyelmes lenni vele, de nem sokat érek el ezzel sem nála. Lehet, hogy más módszerrel kellene próbálkoznom? Megeshet, bár kétlem, hogyha erősebb kézzel fognám, akkor azzal több sikerült érnék el. - Itt hagyom a kocsit, oké? - teszem le a szóban forgó négykerekűt az egyik sor végére, így legalább megvan a közös pont, amihez visszatérhetünk majd. Ha nem volt több kérdése, vagy megjegyzése - amit kétlek, hogy lett volna -, akkor én magam is elindultam, hogy a listán szereplő többi holmit összevadásszam magunknak.
Vissza az elejére Go down
Karen Prescott
avatar
Inaktív

Kor : 17
Avataron : Odeya Rush

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Kedd Ápr. 05, 2016 6:14 pm
 



 

Egy mosolyt villantok válaszként, mert….nem tudom, hogy erre mi a megfelelő válasz. Talán nincs is, mert ezt csak én érthetem. Nőből vagyok és ezt a részt nem apa tanította, vagy mesélte, hanem anya, szóval Shane nem tud erről semmit. Asszem.
A vége érdekel a listának, azokat talán könnyedebb lesz beszerezni.
Gyümölcs, zöldség. Persze… meglesz az.
Na meg a hús.. milyen hús kell? Mindegy? Hm, azt hiszem, veszek mindenből 2-3 kg-ot.
Talán elég lesz, meg összeválogatom a fűszereket és zsír lesz minden. A szósz…abból is több féle van, nem? Akkor lesz az, amit én választok, apa is mindig rám bízta ezeket. - Nem, jó lesz. Hozok mindent. - mosolyogtam rá kedvesebben, mint az eddigieknél, de aztán hamar le is rohad rólam az a mosoly. Aztán itt hagyja a kocsit.
- Igen az lesz a legjobb.. - morogtam az orrom alatt és vártam, hogy végre továbbálljon és én is mehessek a dolgomra. Figyeltem, ahogy ott hagy, ahogy elindul a soron, felpillantottam a táblákra, majd sóhajtottam.
Mentem a húspulthoz. Tarja 3kg. Liba nem, nyúl nem… Csirke szárny 3 kg-ot, karaj 2 kg, lapocka 2kg. Ezek mehetnek a kocsiba, szépen bele is pakoltam őket.
Akkor visszaszaladtam hagymáért és fokhagymáért, majd sárgarépa, zeller, gyökér, karalábé, mindenből 1-1 kg, talán egy kicsivel többet…kocsiba velük.
Gyümölcs: banán, alma, narancs…
Fűszerek: feketebors, zsálya, kakukkfű, bazsalikom, majoránna, tárkony… a kocsiba velük. Akkor mielőtt elfelejtem az én cuccaimat, elszaladtam a papiros részhez, egy csomag fénymásolópapír. Iratdosszié és kapcsok. Elfogytak és eltűntek… akkor a női dolgok…. deposit (interline), tusfürdő, sampon… kocsiba. Akkor csak az a szósz van… itt kellene lennie ezen a soron…. a legfelső polcon? Remek… segítséget kérhetek ehhez meg.
Visszasétáltam a kocsihoz és rátámasztottam magam, előhalászva a mobilom és várakozva Shanera… közösségi oldalak… Aztán megláttam Shane alakját közeledni, felpillantottam rá, kíváncsian várva a reakciót a... mindenre. - A szószt nem tudtam leszedni a polcról… rád vár. - sóhajtottam és figyeltem tovább a közösségi oldalakat…
Vissza az elejére Go down
Shane T. Prescott
avatar
Új regisztrált

Kor : 38
Avataron : Michael Fassbender

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Ápr. 13, 2016 4:24 pm
 



 

Prescotts


- Rendben - bólintottam aprót és úgy véltem, nincsen további megbeszélnivalónk. Azt gondoltam, tisztában van vele, hogy csak kettőnkre vásárolunk, éppen ezért nem is mondtam, miből mennyit kellene vennie, jobban mondva bíztam benne, hogy meg tudja oldani.
Nekiláttam az én részem beszerzésének, felvágottak, kenyér, némi péksütemény, villanykörte, mert a szobámban kiégett a lámpa és elfogyott otthon a pontos méret, elemek illetve a mosószer is fogyóban volt, úgyhogy én is elpepecseltem egy ideig a cuccok beszerzésével. Amint minden megvolt, indultam vissza, mint valami megrakodott málhás szamár, csakhogy először simán elmentem volna a kishölgy mellett. Egyszerűen.. nem hittem volna, hogy az a mi kocsink, ami szinte zsúfolásig tele van mindenféle hússal, gyümölccsel, meg zöldséggel. Meghökkenve álltam meg mellette, a holmikat azért bepakoltam, nem szerettem volna elejteni valamit.
- Vendégeket vársz? - kérdeztem nemes egyszerűséggel, ezúttal komoly arccal nézve a kislányra. Sajnos volt egy olyan érzésem, hogy ez valami buta tréfa lesz, mert kétlem, hogy egyszer sem járt az anyjával bevásárolni és ne tudná megállapítani, hogy mennyit kell két főre vásárolni. - Mert ha igen, nincs semmi baj, ha viszont nem, akkor vidd vissza a felesleget - nem voltam ideges - csak egy egészen picit -, de az biztos, hogy az ilyen húzások után nem fogom babusgatni és kiszolgálni. Éppen eleget tettem már eddig is, örülnék, ha végre elfogadná a fennálló helyzetet. Nekem sem könnyű.
- Intézem a szószt, addig te rendezd ezt le - böktem a fejemmel a kocsi felé, hogy aztán zsebre vágott kezekkel induljak meg. Nem fogom megmondani, hogy miből mennyi maradjon, okos lány, meg tudja oldani.
A szószt könnyedén kaptam le a legfelső polcról, hogy azzal a kezemben induljak meg előkeríteni az unokahúgomat, hogyha megtaláltam, akkor a flakont is betegyem a kocsiba. Remélem eddigre már elkezdte a cuccok visszapakolását. Én türelmesen lépkedtem mellette és néztem, mit ügyködik, segíteni azonban nem állt szándékomban, legfeljebb akkor, ha megkért. Egészen jól szórakoztam, ami azt illeti.
Vissza az elejére Go down
Karen Prescott
avatar
Inaktív

Kor : 17
Avataron : Odeya Rush

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Ápr. 13, 2016 6:00 pm
 



 

Shane-t figyelem, ahogy nem tudja hova tenni a kocsiban heverő dolgokat. Ezeket kérte… mi nem tetszik neki? Meghozta a másik felét a listáról, tele is lett a kocsi teljesen. Mehetünk. Már épp mozdulni akartam, erre megakaszt egy kérdéssel. Vendégek? Még se mehetünk? Vagy most mi van? Az agyam önkéntelenül is magyarázatot keres a történtekre, a körülöttem lezajló dologra. De magamtól képtelen vagyok egy használható vagy legalább értelmes feltevést kieszelni.
- Nem. - bököm ki végül… Shane szavait mérlegelem, rágcsálom, mintha egy íztelen rágógumi volna, meglepett pillantással meredek rá. Hitetlenül méregetem és ingatom kicsit a fejem is hozzá.
- Én... - a hangom elcsuklik, és elhal, a torkomon akad a szó. A szemem szúr, én pedig összeszorítom az állkapcsomat, hogy a kitöri vágyó könnyeket visszaküzdjem oda, ahonnan jöttek. Elindult beszerezni a szószt, dühösen néztem utána, belerúgtam a kocsiba, mely kicsit odébb mozdult, de nem tettem semmit sem vissza. - Mi nem tetszik ebben?! Mi bajod van!? – kiabáltam neki széttárt karokkal. Úgy érzem minden hangszálam elszakadt, és képtelen vagyok megszólalni. - Nincs semmi felesleg! Nem vettem semmi felesleget Shane! - ordítottam hirtelen a bolt kellős közepén. És nem érdekelt. A szívem olyan gyorsasággal tombol, mint még soha életemben. Akkor sem dobogott ennyire, mikor apáék balesetet szenvedtek. Pedig valljuk be, akkor aztán majdnem kirobbant a helyéről. Most pedig olyan erővel lüktet, hogy szinte fáj. A fejem szintúgy. Ha besértődik, hát sértődjön, én is azt fogom tenni. Mert ezzel minden meg lesz oldva… tényleg nem tudom mi baja. Férfiből van, nem egy napra vásárolunk. Én legalábbis nem akarok holnap is bejönni húst venni… Apával szoktam vásárolni, ő is ennyi mindent bevásárolt, de 5 napra és hárman ettük. Itt is ugyanez lenne a helyzet, csak ketten… Nem értem Shanet…
Vissza az elejére Go down
Shane T. Prescott
avatar
Új regisztrált

Kor : 38
Avataron : Michael Fassbender

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Ápr. 13, 2016 7:03 pm
 



 

Prescotts


Hallom, hogy elcsuklik a hangja és látom is rajta, hogy kellemetlenül érinti a dolog, de nem foglalkozom vele. Nem fogom minden ilyen helyzetben babusgatni és vigasztalni, vagy bocsánatot kérni a szavaimért. Kemény vagyok, tudom és pont vele nem kellene annak lennem, de.. fogalmam sincsen, hogyan kell egy tinédzsert kezelni. Vagy az ilyen helyzeteket. És mivel mást nem tudok tenni, hát a saját utamat járom, mert azt hiszem az elkényeztetés lenne a legrosszabb módszer. Talán gyerekes dolog, hogy én is távolságtartóan viselkedem vele, de ha eddig semmivel sem sikerült megtörni a jeget, akkor muszáj vagyok a keményebb eszközökhöz nyúlni.
Már a szószok előtt állok, amikor meghallom az első kiabálását. Nem figyelek rá. Kellemetlen egy szitu és érzem, hogy jönni fog még, de egyikünknek sem válik hasznára, hogyha nekiállunk kiabálni az üzlet kellős közepén. A szószért nyúlok, amikor a következő adag érkezik. Sóhajtva fordulok vissza és indulok meg felé, immár a flakonnal a kezemben, hogy teljesen természetesen álljak meg mellette és szólaljak meg úgy, mintha semmi sem történt volna.
- Nézd, nem csak rám, de rád sem vet túl jó fényt, ha a bolt kellős közepén kezdünk el vitázni - válaszoltam teljesen nyugodtan, zsebre vágva a kezeimet mellette. Én érzéketlen pöcsnek fogok tűnni, ő pedig hisztis kislánynak, arról nem is beszélve, hogy ismerős arcok is akadhatnak a tömegben, akik aztán majd jól összesúgnak a hátam mögött, hogy micsoda dolog, a főszerkesztő úr bizony nem bír el egy kamasszal. Úgyhogy a teljesen nyugodt megoldást választottam.
- Ha fél kiló húsból főzünk kettőnkre, abból még vacsorára is jut, éppen ezért ekkora mennyiségből úgy.. - számolok fejben, felfelé nézve egy kicsit -, két hétig éldegélnénk el kettecskén. Csakhogy a hús három-négy napnyi hűtőben állás után már nem ajánlott fogyasztásra - kezdek bele a magyarázatba, miért nem szoktam ekkora mennyiségben vásárolni. - Ez egy kisebb hadseregnek is elég volna, Karen. Nincs szükségünk ennyire - lágyulnak meg némiképp a vonásaim, ahogyan a kocsi oldalára támaszkodva hajolok kissé előrébb, hogy szinte egy szemmagasságba kerüljünk.
- Pakold vissza kérlek a felét ennek és aztán indulhatunk - egyenesedem fel végül. Tudok én szépen kérni, bár ezúttal sincsen semmiféle mosoly a képemen. Nem szeretnék így bánni vele, de sajnos nem hagy más lehetőséget a számomra.
Vissza az elejére Go down
Karen Prescott
avatar
Inaktív

Kor : 17
Avataron : Odeya Rush

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Ápr. 13, 2016 8:25 pm
 



 

Oké. Ez nem fair. Nagyon nem. Felemeltem a hangomat, hátha ezzel meghátrálásra késztethetem Shanet, de csalódnom kellett, nem úgy néz ki Shane, mint aki egykönnyen hátrahőkölne.
Ahogy közeledik ott maradok a helyemen, bár tartok tőle hogy lekever egyet.
Sose bántott, sose emelt rám kezet.
Jól láthatóan megdermedek, és a homlokom pillanatokkal később elfelhősödik. Szavaira rándul egyet a szám széle.  Ezen nevetnem kell, bár most nem teszem meg. Ahhoz túlságosan is komoly a helyzet, és a nevetésem erőltetettnek tűnne. És gyűlölöm az erőltetettséget.
Figyeltem beszéde közben a szavait, valamelyest megnyugtatott a maga nyugodtságával, majd a kocsiban heverő húsra pillantottam. Utána vissza Shanera. Tovább beszélt.
- A szárnyból vinni akarok a suliba… utálom az ottani kaját, múltkor körömdarabka úszott a krumplipürében… - hazudok, de neki ezt nem kell tudnia. Inkább viszek be mindennap valami főtt kaját, de azt a moslékot meg nem eszem. Meg különben is, holnapra lemeccseltük Roseval, hogy suli helyett mást csinálunk… oda kell a kaja is… - A zöldséget meg nem vagyok hajlandó megfelezni. Szeretem őket rágcsálni… - húzom el a szám. Nem, nem fogyózok. Chipset is megeszem, de ha épp tanulok, akkor jól esik a zöldség… - Meg kurvára ismerned kellene a mélyhűtő fogalmát. Egy hét nem a világvége. - más ezt csinálja, megveszi a húst, berakja a mélyhűtőbe, aztán 3 nap múlva előkapja, kiolvad azt megcsinálja. Jó nálunk nem volt ilyen. Mert apa sokat evett, termete volt, szóval nem értem a testvére miért van oda 2 kg hústól. Ha meg keveset veszek? Akkor meg mit kezdjek ezzel? Fél fogamra se elég… Egy chh szökik ki újra a számból, majd elmegyek a férfi mellett, nekimenve az oldalának, vállának, valamijébe belemegyek, megragadom a kocsi szélét és húzom magam után. Nem könnyű, de ne nézzen gyengének. Visszamegyek a húspulthoz. Bocsánatot kérek az eladótól, vagy a pultmögött lévőtől és elmagyarázom a problémát. Az illető mosolyog és nem problémázik. Vesz ki mindenből kellő mennyiséget és újra elcsomagolja, majd felcímkézi. Aztán Shanera pillantok. - Most boldog vagy? - bökök ki ennyit, aztán várom hogy mehessünk haza… de egy biztos.
Egyedül megy haza…
Vissza az elejére Go down
Shane T. Prescott
avatar
Új regisztrált

Kor : 38
Avataron : Michael Fassbender

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Ápr. 13, 2016 9:06 pm
 



 

Prescotts


Soha, semmilyen körülmények között nem volnék képes megütni őt. Akkor sem, ha visszafelesel, akkor sem, ha rosszat csinál, akkor sem, ha a bolt kellős közepén áll neki kiabálni velem. Ő az unokahúgom. A családom tagja. Akit szeretek, annak ellenére is, hogy így viselkedik velem.
- Fúj - reagálok őszintén a krumplipüré és a köröm esetére, egy grimasszal tűzve meg a szavaimat. Minden gondolkozás nélkül elhiszem, hogy igazat mond, mert bízom benne, meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg hazudna. - Oké, azzal semmi gond, de akkor sem kell az egész házra főznünk - teszem hozzá ismét a saját véleményemet. Nem engedek ebből, teljesen értelmetlennek látom az ilyen jellegű vásárlást, éppen ezért nem fogok engedni belőle.
- Azt nem kell, az gyorsan elfogy - a zöldség is a gyümölcs is, mindkettőt szeretem, abból úgysincs annyi, mint a húsból, az maradhat nyugodtan.
- Te pedig ismerhetnéd az illem és a tisztelet fogalmát. - nem vagyok dühös, még csak a hangom sem emelem meg és semmi fenyegető él nincsen a hangomban. Nem vagyok az apja, de attól némi tiszteletet elvárok tőle, bármennyire is gyűlöljön engem, meg ezt az egész kialakult helyzetet. - Egyébként pedig láttad már a mélyhűtőmet? Pont annyi fagyasztott holmi van benne, hús is, amennyi vészhelyzet esetén szükséges lehet - fűzöm még hozzá, mielőtt végignézném, ahogyan elsétál mellettem és szépen belém gyalogol. Szívem szerint utána nyúlnék, hogy a karjánál megfogva perdítsem vissza magam felé, de van egy olyan tippem, hogy azért is kiabálni kezdene, így inkább maradok a csendes szavaknál, miket elhaladtában intézhetek hozzá.
- Tisztelet és illem, Karen - tudom, hogy ennyiből is érteni fogja, nem óvodás már, hanem érett nő. Örülnék neki, ha képes lenne úgy viselkedni.
Türelmesen megvárom, amíg elintézi a húspultot, a szavait hallva pedig szomorúan csóválom meg a fejemet.
- Nem, közel sem vagyok boldog, de azt, hogy miért, majd otthon, vagy a kocsiban - tér vissza a komoly arckifejezés a vonásaimra, ahogyan megindulok a pénztár felé. Még azt is felajánlom, hogy tolom a kocsit, de ha szeretné megmutatni, hogy nem gyenge, akkor felőlem tolja ő, ennyibe nem fogok belehalni.
- Szükséged van még valamire? - kérdezem, mielőtt odaérnénk a pénztárhoz, mert ha nincsen, akkor beállok a sorba, hogy a fizetést elintézve a kocsi felé vehessük az irányt és bepakolhassam a vásárolt holmit a csomagtartóba.
Vissza az elejére Go down
Karen Prescott
avatar
Inaktív

Kor : 17
Avataron : Odeya Rush

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Csüt. Ápr. 14, 2016 7:27 pm
 



 

Idegesen gyűröm a fülem mögé a hajamat, ajkamba harapok, és legszívesebben sikítanék. A gyomromat görcsbe rántja a remegő ideg,
Az élet sosem egyszerű. Mindig történik valami váratlan rossz dolog. Jó sosem, azért meg kell dolgozni. Mégis néha porszem kerül a jól működő gépezetbe, amit helyre kell tennünk. Mérhetetlen a káosz fejemben s a nyugalom, mit szívem pumpál ereimbe. Ismerem őket Shane. Nagyon is jó barátaim, ismerhetnél…Tehetetlen szavak szöknek gondolataimba. Olyanok, melyek sose szökhetnek ki ajkaimon. Mert megbánnám utána egyből. Hallgatok. Csak a szoba négy fala tudta a könnyek okát, a magányban fejét felütő gondok sodrának erejét, vagy a fájdalom valóját.
Neki megyek és megszólal. Nem teszek fel kérdéseket. Nem vágok vissza.
Szavaival láthatatlan nyílvesszőt döf belém, s napjaim sötét álma valóra válik. Lehunyom szemeim, miközben próbálom elmosni korábbi szavait. Erősebbnek kellene lennem. Szavait kemény arcvonásokkal viszonozom, ökölbe szorult kezekkel. Össze kell préselnem ajkaimat, nehogy valamilyen sírásba kezdjek, mikor Shane megszólal. Túlontúl érzékenyen reagálom le a szavait, ahh miért nem tudom egyszerűen elengedni fülem mellett? Talán mert nagyon is tudom mekkora hibát követtem el. Megérdemlem.
Dörgöld csak az orrom alá!
Másodpercek csigalassúsággal telnek, mintha megállna az idő. Az arcom kifejezéstelenségénél csak egy gyors, röpke fintor tűnhet idegőrlőbbnek a szám sarkában. Mondd csak. Nem lesz más hátra, mint előre, és ha még ennyit sem leszek képes összehozni, megérdemlek mindent, amit a fejemhez vágsz. Az elejétől a végéig.
De az sem most lesz majd.
Szavaival hirtelen vonja magára figyelmem és kérdőn révedek rá.
A kérdésére a pénztár előtt csak megingatom a fejem, szóval mehetünk fizetni. Pakolom a megvett dolgokat fel majd le aztán mehetünk a kocsihoz.
A bepakolásban nem segítek… azzal a lendülettel ülök is be az autóba. Ha élni akarsz, egy dolgot meg kell tanulnod: fogadd el a dolgokat úgy, ahogy vannak, és fogadd el önmagad úgy, ahogy vagy. Csak lépj tovább inkább, mint hogy olyan dolgokba kapaszkodj, amiken nem tudsz változtatni. Nem fogok gyáván megfutamodni. Nem ilyen fából faragtak.
Bekötöm magam, amint Shane is behuppan a vezetőülésre, majd bámulok ki magam mellett az autóból.
Vissza az elejére Go down
Shane T. Prescott
avatar
Új regisztrált

Kor : 38
Avataron : Michael Fassbender

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Ápr. 15, 2016 12:19 am
 



 

Prescotts


Nem szól, hát én sem töröm magam, lezártnak tekintem ezt az egész vásárlós dolgot, legalábbis addig, amíg még idebent vagyunk. Mert fogok még mondani neki ezt-azt, csak érjünk ki innen. Egyrészt mindkettőnknek kellemesebb, ha nyugodtabb körülmények között tudunk vezetni, másrészről nem kell egy egész boltnyi ember elé tárnunk a problémáinkat. Úgyhogy csendben segédkezek a futószalagra való pakolásnál is, majd amíg Karen visszapakolja a megvásárolt holmikat, addig én a fizetést rendezem. Odakint rám marad a dolog, de nem is baj, azt hiszem, egyedül is hamar végzek vele, hogy aztán beülhessek a volán mögé. Halkan brummog fel az autó, majd kitolatok a helyünkről és indulhatunk is hazafelé.
- Nem szeretném, hogy még egyszer előforduljon ilyesmi - szólalok meg némi hallgatás után, miután már kikanyarodtunk a parkolóból. Ha esetleg bekapcsolta a rádiót, akkor egyetlen mozdulattal szüntetem meg a zajforrást, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. - Nem foglak és nem is akarlak megbüntetni, de nem fogom szó nélkül hagyni, hogyha még egyszer így viselkedsz valami nyilvános helyen. - sem a kiabálást, sem a hisztit nem nézem jó szemmel. Otthon csinálhatja nyugodtan, ott senki sem látja. Míg mezei kritikus voltam, addig nem érdekelt, de most már egyre többen ismerik az arcom, nem vetne jó fényt sem rám, sem rá, ha valaki olyan figyelne fel az ehhez hasonló incidenseinkre, akinek nem kellene.
- Nem kell, hogy szeress, nem kell, hogy mosolyogj és jól érezd magad a társaságomban, mindössze csak némi tiszteletet kérek és azt, hogy fogadd el a helyzetet, bármennyire is nehéz - pillantok oldalra egy rövid időre, hiszen piros lámpát kaptunk. Nekem sem egyszerű a helyzet, neki sem, de ha így folytatjuk ezt az egészet, akkor annak hamarosan nagyon csúnya vége lesz. Hiányoznak a régi szép idők, amikor még együtt nevettünk, együtt ökörködtünk, amikor mindenbe beavatott és szinte nem voltak titkaink sem egymás előtt. Most? Nem tudom, mit érez, nem tudom, mi történik vele, benne, ez pedig ennél a kialakul fagyos viszonynál is sokkal rosszabb.
- Nem megkeseríteni szeretném az életedet, Karen, ezt ne felejtsd el - pillantok rá, próbálva a szemeibe nézni, ha esetleg rám néz, mielőtt visszafordulnék az út felé és rálépnék a gázra, hiszen zöldre váltott a lámpa. Én elmondtam, amit mondani szerettem volna, innentől övé a terep.
Vissza az elejére Go down
Karen Prescott
avatar
Inaktív

Kor : 17
Avataron : Odeya Rush

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Ápr. 15, 2016 8:55 am
 



 

Nem vagyok olyan mint egy árva virágszál, akit egy taposással a földbe lehet döngölni, de Shane haragját érzékelve mindjárt elbőgöm magam. Együtt kell szembenéznünk a dolgokkal. Jól tudom, de ez nagyon nehéz… borzalmasan nehéz mos újra megnyílnom neki. Hasonlít apára, mintha ő lenne, de nem ő az, tudom jól, hogy nem ő az és én ezt e akarom felejteni. Mert apa meghalt. Akármilyenek is voltunk, vele, akkor egyszerűbb volt minden. Mély. Sötét. Üres. Bár fogalmam ne lenne arról, mégis mennyire! De tudom, itt vagyok ennek a gödörnek az alján és bármennyire is vágyom arra, hogy kijussak, hogy eltűnjek, hogy megragadjam a pókhálószálát, hogy ne maradjon utánam semmi, amíg ilyen állapotban vagyok.
Vannak felettem álló dolgok, olyanok, amikért le kell nyeljem a lelkemet és a békát is lekellene, de inkább legyek én az, aki megteszi. Elég volt a vitákból és a súrlódásokból, a tűzben az ellentétünk lesz az, amit elégetek, mert tudom, hogy úgyis visszatér. De legalább az illúziója megmarad. De még bírnom kell, csak még egy kicsit. Ha feladom nem lesz visszaút. Ha feladom, ellent mondok mindennek, mi szent. Hallgatom a hosszas prédikációt az ablakból kibámulva, de legem van. Neki semmi se tetszik… nekem se és ez egy tömény robbanás elegye…
A piros lámpát elhagyjuk, a szavak pedig folyton csak dőlnek belőle. - Állj meg! Most! - nyúlok a biztonsági övem felé, hogy kikapcsoljam, ez meg is történik. - Állj meg! Nem hallgatom ezt végig…- hajolok előre rá pillantva, majd az ajtó felé fordulok, hogy kinyissam azt. De megakadok a mozdulatban... Remegek, mindenem, belsőm is és a testem is.
Kifújom a levegőt. Próbálom nyugtatni magam, mert semmi értelme nem lenne most annak, ha engedném, hogy eluralkodjon rajtam a csalódottság, a düh és rajta töltsem ki. Most. Megdörzsölöm a szemeim, míg kicsit összeszedem magam, aztán nagyon igyekszem úgy tenni, mintha minden a helyére billent volna. Ha én elhiszem, akkor talán valósággá is válik. De aztán előtörnek az emlékek, ahogy apu és anyu az autóban baleseteznek, mert nekik csapódott valami... nem akarom ezt. Nem akarom elveszíteni még Shanet is. Csak a könnyek vannak, melyeket nem igyekszem letörölni. Csak meredek magam elé visszadőlve az ülésbe....
Vissza az elejére Go down
Shane T. Prescott
avatar
Új regisztrált

Kor : 38
Avataron : Michael Fassbender

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Ápr. 15, 2016 10:58 am
 



 

Prescotts


Nem válaszol, nem reagál sehogyan sem a szavaimra, ez pedig talán mindenféle reakciónál a legrosszabb. Elviseltem volna, ha nekiáll kiabálni velem, elviseltem volna, ha ő is elmondja, mi nyomja a szívét, de nem. Makacsul hallgat, miközben én elmondom a problémáimat. Valamerre el kell indulnunk, mert most csak egy helyben toporgunk és ez semmi jóra nem fog vezetni, bárhonnan is nézem a dolgokat. Ki fog csúszni a kezeim közül, elveszítem őt is és elbukom abban az egy dologban, amit az öcsém kért tőlem. Mégis mit csináljak? Én próbálkozom, de Karen minduntalan rám csapja az ajtót és lényegében fogalmam sincsen, miért, mert soha nem beszél ilyesmiről.
Zöldre vált a lámpa, mi pedig megindulunk és azt hiszem az előbb tévedtem. Mert a hallgatásnál létezik még egy rosszabb reakció. A menekülés. Márpedig Karen most ezt csinálja. Nagyon szívesen rágyújtanék most egy cigarettára, mert bármennyire is tűnjék úgy, hogy kötélből vannak az idegeim, sajnos ezt már én sem bírom tovább normálisan kezelni.
Félrehúzódom, amint lehetséges, nem tudom, ezzel jót teszek-e, vagy csak tovább rontok a helyzeten, de ha ennyire menekülni szeretne, akkor lehet jobb, ha nem tartom vissza. Úgy vélem, én minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy elviselhetővé tegyem ezt az egész kialakult helyzetet, innentől rajta a sor, neki kell megtenni a lépést, én többet már nem tehetek.
- Nem menekülhetsz el állandóan a problémák elől… - jegyzem meg csendesen, amikor az ajtó felé nyúl, ám, hogy a szavaim miatt, vagy egészen más miatt akad meg a mozdulatban, azt nem tudhatom. De látom, hogy remeg, hogy szenved, hogy küszködik.
Aztán megjelennek a könnyek. Atyaég, mit kezdjek egy síró nővel? Ha megpróbál megvigasztalni, akkor lehet csak jobban kiakad, ha hagyom, akkor meg az lesz a baj. Létezik ilyen helyzetben jó megoldás? Régen minden gondolkodás nélkül öleltem volna magamhoz az unokahúgomat, de azóta rengeteg minden történt… Mégis ez a gondolat az, ami elindít a mozgásban. Tudom, hogy nem tehetjük semmissé az elmúlt két hónapot, a balesetet, az azóta történteket, de talán ha kicsit emlékezünk arra, mi volt előtte, akkor jobb lehet. Persze lehet ezzel ismét csak rossz irányba terelem majd a dolgokat, de tekintve, hogy fogalmam sincsen, van-e még jó irány, így meg merem kockáztatni a lépést.
Felé nyúlok, hogy egy határozott mozdulattal húzzam magamhoz és próbáljam magamhoz ölelni. Ha engedi, akkor óvó karjaimmal ölelem körbe, kissé talán esetlen a mozdulat és így, a kocsi két ülésén ülve nem is olyan egyszerű a dolog.
- Túl fogunk jutni rajta, oké? - próbálom vigasztalni, bármi használhatót mondani neki, de.. majd ő eldönti, mennyit fogad el mindebből, vagy ismét csak eltaszít majd magától.
Vissza az elejére Go down
Karen Prescott
avatar
Inaktív

Kor : 17
Avataron : Odeya Rush

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Ápr. 15, 2016 11:45 am
 



 

Ha visszatekerném az időt, oda a régi szép napjaimhoz, amik végtelenül bonyolultnak tűnnek, pedig ostoba voltam lebecsülni őket, de amíg erre nincsen lehetőségem - és nem is lesz, nem fogom tündérmesékkel áltatni magamat -, addig csak két út maradt számomra: halál, vagy élet. És én túl akarok élni. Mert ha valaki nem becsüli az életét, akkor a halál sem jelenthet semmit számára. Én nem akarok ilyenné válni. Én becsülni akarom az életet, és a halált is, én becsülni akarom a megadatott perceket, az elveszett emberek életét, és az újszülöttekét is. Mert valójában tudom, hogy mindez, ami körülöttem van, felbecsülhetetlenül gyönyörű. Életeket vesznek el, és életeket adnak másoknak. Gyönyörű, metaforikus. Még akkor is, ha elvették tőlem a szüleimet.
Mert beleroppant a lelkem és a szívem is egyaránt.
Nem igazán tudnám definiálni az érzéseimet, mert még sosem volt ilyesfajta érzelemáradatban, avagy sokkal inkább érzelemkatyvaszban részem.
Egyszerre vagyok keserű, kétségbeesett és dühös.
Figyelek szavaira, hogy nem menekülhetek… menekülök.
Mi elől egyáltalán? Előled Shane? Vagy mindentől?
Szinte felocsúdni sincs időm, még a végére sem jutok a gondolatmenetemnek, már el is felejtem, hogy mit akartam, vagy éppenséggel mit nem akartam.
Érzem, hogy ég az arcom. Nem tudom mitől: a dühtől, vagy azért mert így viselkedem Shane-el és nem is akarok bajt körém. Talán egy kicsit mindkettő benne van a pakliban. De egy biztos, a legelső opció mindenképpen létfontosságú szerepet tölt be.
A szívem most sem tudja eldönteni, hogy fájjon, és facsarodjon ki, mintha egy citrom lenne amiből limonádét gyártanak, vagy egyszerűen váljon érzéstelenné és halottá.
Shane egy pillanat alatt húz magához és ölel meg szelíden. Szelídebb, mint az én szavaim felé…
A megdöbbenés, a fejemben lévő zavar, a szívemben lévő fájdalom, a lelkemben lévő szorongás, a torkomban lévő gombóc... Ezek együttes erővel mind-mind visszatartanak a beszédtől.
A szám szólásra nyílik, de nem tudom, mit akarok mondani. Annyi minden van a fejemben és a nyelvem hegyén. Hiába. Annyiszor pörgött már a nyelvem, annyiszor beszéltem már életemben, és most mégis semmi… Csak beszívom az illatát… - Olyan jó illatod van… - megmarkolom a felsőjét, a könnyeim elállnak nagy nehezen, de aztán elhúzódom tőle pár pillanat után. Letörölöm a könnyeim és becsatolom magam, hátradőlve figyelek ki magam mellett. A hazafele út csöndben telik. Valójában mint mindig, most is lenne ezer meg ezer mondandóm, de mégsem szólok semmit. Nem tudom miért, nem nagyon tudom megmagyarázni, talán még mindig az imént halottakat emésztem, de valami egész biztosan belém fojtja a szót. A szavak az ajkamra fagynak, és hangot nem adok gondolataimnak. Egyébként sem látom értelmét, és bár eddig sem tartott vissza soha semmi attól, hogy értelmetlenül makogjak a vakvilágba, most mégis úgy érzem, hogy a csöndben maradás bölcsebb. Egyszerre gyűlölöm és imádom a szituációt, a felkavart érzéseim hatására egyszerre üvöltenék és burkolóznék merengő némaságba. Vannak különleges alkalmak, amikor álmodom is, nem csak rémeket és vérrel torzított emlékeket látok, amikor a sötét felhőkön áttör egy fénysugár.
A gondolat tüzes szellő formájában söpör végig tudatomon, majd pedig egy igencsak szilárd és megdönthetetlen falba ütközve torpan meg, oszlik szét. Az élet igazságairól ódákat zeng könyv, filozófus és szónok. Amiről viszont senki nem beszél, hogy az élet igazságaira jobbára akkor jön rá az ember, amikor túl van a szívét próbáló, jellemét formáló órán.
Hazaértünk.
Segítettem Shanenek becipekedni a sok cuccot, még el is pakoltam mindent a helyére, de mindezt csendben. Amikor ennek vége volt, bevonultam a szobámba és magamra zártam…
Mára békén hagyom…
Vissza az elejére Go down
Shane T. Prescott
avatar
Új regisztrált

Kor : 38
Avataron : Michael Fassbender

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Ápr. 15, 2016 4:59 pm
 



 

Prescotts


Legszívesebben én is elmenekülnék ebből az egészből, sokkal könnyebb lenne, azt hiszem, de nem tehetem. Mert nekem kell példát mutatni, én vagyok a felnőtt, rám lett bízva a lány, nekem kell befejezni azt, amit a testvérem már nem tud. Én sem így szerettem volna, de ha már így alakult, akkor igyekeznem kell a legjobbat kihozni ebből az egészből, de egyedül nem megy. Karen-re is szükségem van hozzá, mert ha továbbra is így ellenkezik és állandóan ellök magától, akkor már fogalmam sincsen, mi legyen a következő lépés, egyszerűen orra fogunk esni. Nem csak én, ő is. Egyszer sem vágtam a képébe, hogy vajon az apja mit szólna ehhez, ha látná, vagy édesanyja, mert tudom jól, hogy nagyon is tisztában van vele anélkül is, hogy mondanom kellene neki. Egyszerűen csak szeretném mindkettőnk számára élhetővé tenni a helyzetet, aztán ha betölti a huszonegyet és nagykorú lesz, akkor nem fogom visszatartani, ha menni szeretne. Az viszont még öt év és csak rajtunk múlik, hogy végigszenvedjük, vagy élvezni fogjuk majd.
Magamhoz ölelem, mert ez tűnik a helyes lépésnek és azért valahol igencsak jól esik, hogy nem lök el, nem taszít el magától. Számoltam vele, de sokkal pozitívabb ez, mint a másik végkifejlet lett volna. A szavait hallva halvány mosoly kúszik a képemre, reagálni mégsem tudok, nem is nagyon lenne értelme. Értékelem inkább a pillanatot és addig nem is eresztem el, ameddig ő nem húzódik el tőlem, akkor viszont minden ellenkezés nélkül. Nem szeretném, hogy a kettőnk közé feszülő szakadék csak még nagyobb legyen és úgy vélem, ezt a kis ölelkezős dolgot tekinthetjük első lépésnek is. Aprócska, mégis, az eddigi kudarcba fulladt próbálkozásaimat tekintve nekem mégis hatalmasnak tűnik. Jó kezdet, talán. Aztán, hogy a folytatás mi lesz, nem tudom, talán sikerül megtennünk majd a második lépést is, vagy visszafelé araszolunk egyet… Majd kiderül, nem merek már reménykedni, nehogy nagyobbat koppanjak a végén.
Nem szólok többet, amit szerettem volna, azt elmondtam, csöndben vezetek hazafelé, viszont a rádiót sem lennék képes bekapcsolni, úgyhogy marad a néma csend és a levegőben vibráló némi feszültség. Nem érzem magam kellemetlenül ebben a szituációban, mégis valami megkönnyebbülés árad szét bennem, amikor hazaérünk és elkezdünk kipakolni a kocsiból. Segít, amit meg is köszönök neki, így jóval gyorsabban a helyére kerül minden. Nem szólok hozzá, amikor bezárkózik a szobájába, csupán egy sóhajtással állok neki ebédet készíteni, hogy amikor készen van, az asztalhoz invitáljam. Innentől ismét csak az ő döntése, hogy csatlakozik hozzám, vagy inkább a szobájában fogyasztja el az ebédet. Én nem erőltetek továbbra sem semmit, eddig sem tettem és nem most fogom elkezdeni.

// Hacsak valami olyat nem írsz, akkor ez volna a záróm, köszönöm szépen a játékot! //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Ápr. 22, 2016 10:32 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Temple D. Jardine
avatar
Inaktív

Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Vas. Május 08, 2016 11:15 pm
 



 

Szombat, kellemes májusi délelőtt. Kellemes mert süt a nap, és végre Istenem végre nem kell a munka miatt hamar kikászálódnom az ágyból, hogy belevessem magam a nyikorgó mókuskerékbe. Bár kezdem megszokni, és megszeretni, hogy így alakultak a dolgaim, azért nagyon furcsa az átállás. Valamivel kevesebb mint egy év telt el, és ez a sok-sok hónap rehabilitációval, hivatalos ügyek intézésével és lakáskereséssel járt. Lakáskereséssel, hiszen évek óta nem ért lábam amerikai talajt. De milyen jó ismét beszívni ezt a csípős friss levegőt!
Szóval ezt a pár órás szabadságot arra használom, amire egy normál polgár szokta. Valahogy mindig is így képzeltem el onnan távolból, hogy egy korombeli nő ilyenkor bevásárolni jár, főz valamit, közben takarít, mos, a gyerekekkel játszadozik, megterít délutánra családi programot tervez, esetleg este a férjével vacsorázni mennek. Nos nekem nincs családom. De minden más lépését az „átlag harmincas asszonyoknak” igyekszem tökéletesen reprodukálni, úgy, ahogy megálmodtam.
Éjjel- nem meglepő módon pár óránál többet nem sikerült aludnom. Így van ez, rémálmok, enyhe paranoia. Ismét odaképzeltem magam a csatatér közepére. Egyszerűen képtelen vagyok kizárni azt, hogy attól még, hogy én nem vagyok ott, a háború ugyanúgy dúl az óceán másik felén. Megrázom a fejem és felöltözök. Viszonylag korán van, ezért elpepcselek a reggelivel, a kávéval, alaposan elolvasom minden cikkét a helyi lapnak, hogy ne érkezzek túl korán. Pedig csak egy bevásárlásról van szó. Úgy érzem a hajnali hat nem megfelelő időpont, de talán a hét óra?
Kényszerítem magamat, hogy ne gondoljak a munkára. Pedig lenne mit csinálnom. Ráadásul két hét múlván esedékes egy jótékonysági bankett féleség, amit nagy erőkkel próbálunk szervezni, azon társainknak, akik nem úszták meg ép bőrrel a csatákat, vagy azoknak, akiknek a családja nem volt olyan szerencsés, hogy viszontláthassák a bakákat.
Ilyen még sosem volt. Bár a kezdeményezés nem tőlem indult, mégis óriási lelkesedéssel vetettem bele magam. Félreértés ne essék, a beszélgetések, a gyűlések célja nagyon fontos és hasznos- számomra is. Megindító ez a közeg, de valahogy erről mindig azok a nyugdíjas klubbok jutnak az eszembe, ahová a nagymamámat kísértem hétvégente a helyi plébánia kertjébe. Imádtam őket, a sok közös program összehozta az otthon unatkozó nagymamákat, akiket nem látogatnak az elfoglalt unokák, vagy gyermekek.
De vissza a bevásárláshoz. Gyönyörű szép noteszem közepébe van tűzve a még szebb listám a csupa-csupa fontos termékről, és pár még sokkal lényegtelenebb apróságról. Például kókuszzsír. Nem tudom elképzelni egyszerűen mire kellhet, de valamire biztos jó. Ilyen ürüggyel dobálom a kosaramba a rengeteg haszontalan holmit. Ezt azért, mert le van árazva. Ezt azért, mert tetszik a címke, emezt pedig…na, egy üveg mézédes rozé…ezt nem hiszem hogy magyaráznom kell.
Na, ne tessék félreérteni, nem azért költök ilyesmikre, mert élvezem a puszta tényt, hogy költhetek, nem…egyszerűen csak fontosnak akarom érezni magam. Elfoglaltnak. Tudatosnak. Főleg ilyenkor, amikor csak lógok a tehetetlenség égboltján.
Vígan fütyörészve tolom a kis kocsimat a polcok között, mígnem egy ismerős arcot vélek felfedezni a vásárlók között. Nem vagyok egészen biztos benne, hogy jól látok, így egy darabig csak, bizonyos távolságból követem. Sorról-sorra. Persze nagyon igyekszem, hogy ne legyek feltűnő. Nem is tudom mi fordulna meg bennem, ha észlelném, hogy valaki követ. Így inkább kilépek az árnyékból, és megszólítom.
- Sean? Sean Smith? – kérdezem széles mosollyal az arcomon. Oké, most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ő lesz az. Nem is kérdés. – Remekül festesz. Hogy vagy mindig?– jegyeztem meg, bár nem sok idő telt el az utolsó találkozásunk óta. Egy hét? Annyi sem. Szoktam látni a gyűléseken, bár idáig nem sokat beszélgettünk. Nem is csoda, rengetegen vagyunk. – Hát te? Mi járatban erre? Vagyis…hogy-hogy ilyen korán? – nem sikerül ignorálni a tényt, hogy bizony egy bevásárló központba bevásárolni jár az ember, úgyhogy a kérdés feleslegesnek bizonyul, na de az időpont! Nagyon kevesen lézengenek ilyenkor a boltokban.
Vissza az elejére Go down
Sean Howard Smith
avatar
Inaktív

Kor : 42
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Kedd Május 10, 2016 3:26 pm
 



 

Lisa megtanult átfordulni. Hátról hasra, hasról hátra, egész nap csak gurulna ide-oda, miközben akkorákat kacarászik, hogy ihaj.
Az elmúlt hónapokban azt hiszem mesterire fejlődött a pelenkacserélő technikám. Ezt is precizitással végzem – mint életem legtöbb területén mindent – és végre a gyerek, meg a környék sem lesz csupa trutyi a használt pelus levétele közben és miatt, mint eddig. Ó és már nem használok el kb tonnányi mennyiségű törlőkendőt egy-egy alkalommal. Fejlődök, megy ez, mint a karikacsapás.
Hittem eddig. Ugyan most nem a pelus van porondon, hanem a babakaja, ugyanis a tápszer mellé ideje elkezdeni mást is adni neki. A doki leírta, kezdhetjük az almával és az ember azt gondolná, hogy nincs is ennél egyszerűbb, biztosan van almapép vagy püré vagy mi is ez, amit adhatok a gyereknek, csak éppen arra nem voltam felkészülve, hogy ennyi -féle alma pép egyáltalán létezik!
Összekeverve ezzel vagy azzal, organikus vagy sem, farmról származik a gyümölcs vagy máshonnan, van hazai és import is, teljesen pépes meg nem annyira pépes, vitaminokkal dúsított meg nem dúsított, a nagyi receptje alapján – kinek a nagyija, ha már itt tartunk?! – és szerintem még napestig sorolhatnám, ha ez lenne a feladat. Ehelyett, azonban nekem kell választanom és hol a jobb, hol pedig a bal kezemmel vakarom meg a tarkómat, azon gondolkodva erőteljesen, hogy akkor most melyik is lenne jó. Egyáltalán milyen íze van ezeknek? Olyan, mint a sima, egyszerű almáé, ami egészben kapható és nem üvegbe trutymósítva?
Leveszek egyet a sokból, aztán meg egy másikat is. Mindkettő négy hónapos kortól már adható, de Lisa már betöltötte a hat hónapot. Akkor az most jó vagy nem jó vagy a lányom máris kiöregedett a pépes korszak legelejéből?!
A fütyörészést meg sem hallom, túlságosan leköt, hogy mit is kéne megvennem – már vagy negyvenöt perce – és a bébiszittert hiába hívom, vele sem vagyok előrébb, mert épp a gyerekkel foglalkozik, nem tud most telefonvégen lógni és egyébként is ezt nekem kell eldönteni. Na fasza.
A nevem említésére azonban már felkapom a fejem a hang irányába és a két bébiétellel a kezeimben vágom magam egyenes tartásba. Még mindig nehéz, hogy ne katonás módon szalutálással köszöntsek valakit, főleg, ha tudom – vagy legalábbis így rémlik –, hogy rangban felettem áll – de ha mégsem, akkor is kijár neki a megfelelő tisztelet – , akkor is, ha ő nem a tengerészgyalogosoknál szolgált.
- Hölgyem, igen hölgyem. – reagálok a nevemre közben, tengerészgyalogoshoz méltón, ahogy azt kell és csak eztán ereszkednek meg a vállaim és válik lazábbá az egész testtartásom.
- Temple Jardine. Jó reggelt! Köszönöm, igazán kedves vagy. Nem panaszkodom. – bólintással kísérem a szavaimat, még mindig tartogatva a gyerekkajákat a kezeimben.
- Te is igazán remekül festesz. Öhm… próbálom eldönteni melyiket vigyem ezek közül haza. Te? Nagy bevásárlás? – nem kell nagyon kíváncsian nézelődnöm, így is látom a kocsit, amit maga előtt tol és megpakolt eddig. Bár gondolom nyilván ez lehet, mert mást nagyon egy élelmiszer üzletben tudomásom szerint nem lehet csinálni.
- Minden reggel 5:30kor kelek, így valójában már nincs is annyira korán. Te is megszoktad a hajnali ébredést? – és nem tudsz róla leszokni vagy még mindig kínoznak a rémálmok; folytatódna a kérdés, de talán nem kell befejezzem, azt hiszem pontosan tudja miről is beszélek. Mindketten szolgáltuk a hazát, tudjuk mit követelt meg és nem könnyű elszakadni a kialakított megszokásoktól és a démonaintól.
- És, öhm, hogy vagy? – ez talán a világ legostobább kérdése, mégis felteszem. A különbség talán csak az, hogy ez alkalommal érdekel is a válasz, nem úgy, mint egy idegennél vagy egy civilnél általában.
Vissza az elejére Go down
Temple D. Jardine
avatar
Inaktív

Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Május 11, 2016 10:12 pm
 



 

A katonás üdvözlés meglepett mosolyt csal az arcomra. – Csak nyugalom. – nem tudom miért mondtam ezt. Talán valamennyire magamnak is szántam, talán teljesen. Ám nem hibáztatom. Nehéz lerázni ezeket a megkopott szokásokat, tudom én. Sokszor kapom magam azon, hogy vigyázzállásban várakozok a liftre, vagy a buszra. Egyszer például tisztelegve fogadtam a parancsot apuéktól, amikor leküldtek a pincébe egy üveg borért. Őrület. Kicsit szívszorító. Legalábbis engem mindig elgondolkodtat egy-egy ilyen eset.
- Szuper. Örömmel hallom. – szavaim őszinték voltak, és a mosoly is lágyult az arcomon. Sajnos nem tudok mit kezdeni vele. Van és kész. Mimikám olyan szerves része, hogy talán egyik izmom sincs olyan edzett, mint az a pár, ami a mosolygásért felel. Egyeseknek ijesztő lehet. Még nekem is zavaró olykor, de ez egy szép reggel, ismerősbe futottam éppen, beszélgetünk, pont mint a normális emberek, akik nem szenvednek a poszt-traumatikus stressz szörnyeitől. Hát nem remek?
- Nahát, köszömön. – biccentettem vidáman. – Talán tudok segíteni. –kaptam ki kezéből az egyik üvegcsét, hogy szemügyre vegyem közelebbről is. Aztán körülnéztem a polcokon is. Egyetlen szót kerestem. Egyet, amit drága Bridgette nagynéném szájából hétezerszer hallottam, így bevésődött: Wholesome. Amint megtaláltam, Sean markába nyomtam a pempőt. – Parancsolj. – vigyorodtam el, teljesen elégedetten önmagammal. – Na nem mintha annyira jó lennék az ilyesmiben. Csak van egy egyéves unokahúgom, akinek oda-vissza tisztában vagyok az étkezési szokásaival. – pelenkázás? Etetés? Ugyan. Még a karomba is alig akarják engedni a csöppségeket- még bennük is elevenen él a gondolat, hogy egy nőhöz képest tenyeres-talpas vagyok, így biztos nem tudnék vigyázni rá, talán én magam is így gondolkodom, tehát nekem aztán semmi tapasztalatom sincs a porontyokkal kapcsolatban. Egyszerűen nem értek hozzájuk. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem őket. Csak…na. Félek tőlük. Kimondtam. Örülsz?
- Ó, igen. Olyasmi. Végre jutott egy kis időm rá, és…hát nehezen találom meg az egyensúlyt, mire is lehet szükségem. – húztam el a számat az indokolatlanul megpakolt kocsimra meredve. A fele nem is kell. Megvettem, mert…végre vásárolhatok. Olyan furcsa nem?
- Ismerős.- bólogattam.- Pedig eleinte még úgy örültem, hogy nem kell korán kelnem, és alhatok, ameddig csak kedvem tartja, de nem…nem megy. – ismertem be. És elhiheted, én mindent megpróbáltam. Későn feküdtem, altatót vettem be, nyugtatóteákat iszogattam, aztán az alkoholhoz nyúltam, meditáltam, de valahogy egyszer sem jött össze. Másnap csak még fáradtabb voltam mint előtte. Vajon képesek leszünk bármikor is kilépni a megszokás ördöglakatjából?
- Óh, hát remekül. Végre van egy szabad napom, és megcsinálhatok mindent, amit elterveztem. – igen? Például? Sütni, főzni, takarítani? Ez ám a program Dolores. Büszke lehetsz magadra. - És te? Hogy van a kislányod? – érdeklődtem a poronty felől. Körülbelül tudom mi a helyzet Sean háza táján. Van egy elragadó bébije. Mármint csak gondolom, hogy az, mert személyesen még nem volt szerencsém hozzá, de hát a babák már csak ilyenek nem? Elragadóak.
- Tényleg, eljössz arra a jótékonysági estre, amit a veterán gyűlésen szerveznek? – puhatolóztam, megtörve a pár perces csöndet. Nem sok dolog jut eszembe, amiről beszélgetni lehetne. Mindenesetre remélem, hogy eljön. Nagyon izgatottan várom az alkalmat, persze főleg azért mert, na…egy kis szórakozás senkinek sem ár.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Szept. 17, 2016 8:05 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Harper Krevorien
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 25
Avataron : Logan Lerman

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Szept. 17, 2016 8:31 pm
 



 



//Audrey & Harper, avagy a gumicukor hadjárat//


*Mivel a mai napra már nincs semmi dolga a laktanyán és annak környékén, így elhatározza, hogy körülnéz a városban, és beszerez pár dolgot, amire szüksége van.

Namármost, ott kezdődik a probléma, hogy indulás előtt egy-két katonatársával sikeresen benyakaltak két üveg whiskeyt, szóval elég jó állapotban leledzik jelenleg. Így most kissé dülöngélve ugyan, de célirányosan megindult az élelmiszerboltba, hogy szerezzen magának gumicukrot. Ja igen, meg sört. Sok-sok sört… Arra mindig szüksége van mostanában.
Ez azt jelentené, hogy alkoholista? Hát… lehet benne valami, de most ittasan ez nem igazán izgatja, szóval kerülgetve az embereket eljut a boltig, és már startol is először az ital részleghez, hogy összeszedjen magának pár doboz alkoholt. Hogy furának nézi a többi vásárló, valószínű igen; sőt, mintha kissé távolabb mennének tőle, amikor a közelbe kerül, de ez nem zavarja. Nem is figyel oda rájuk, minek tenné.

Miután megvan az a hatos csomag ital, már lépdel is tovább az édesség részlegre. Meg nem nevezhető okoknál fogva imádja a gumicukrot. Már gyerekkorában is az egyik kedvence volt, de így felnőtt fejjel még inkább. Az energiaitallal és kávéval társítva persze…
Szóval, vörös-fekete színben pompázó, magasított szárú sneaker cipőben; koptatott farmerban, fehér rövid ujjúban és egy szürke, kapucnis, cipzáras pulcsiban lófrál, inkább úgy néz ki, mint a legtöbb egyetemista. Sötétbarna haja ugyan rövid, mégis kissé kócos; azúrkék szemein látszik, hogy ittas, de nem annyira, hogy ne tudjon magáról.
Egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy katona. Ezt maximum az edzett fizikuma jelzi, de azt most jelenleg ruha takarja, így nincs, aki ezt észrevegye. Pucéran meg most nem fog semmit csinálni.

Na, miután eljutott az édességekhez, abban a pillanatban kezd el kutakodni, hogy merre is van az a bizonyos gumicukor, amit annyira imád. Elvégre ezért jött most ide, s remélhetőleg több is lesz belőle, hogy otthonra bespájzolhasson. Kell az estéhez, meg úgy egyébként is. Frusztrált időszakában vagy lő, vagy gumicukrot eszik. Elég ura párosítás, de hát ő már csak ilyen szokatlan személyiség.*
Vissza az elejére Go down
Audrey Diantha Lott
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 24
Avataron : Emma Watson

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Szept. 17, 2016 11:09 pm
 



 

Audrey

Harper




A templomból hazafelé tartva mi sem természetesebb, mint beugrani a legközelebb élelmiszerboltba, pótolandó az erősen megcsappant, azaz nullára redukálódott gumicukor készletemet. Érzem, hogy nagyon hisztis leszek, ha nem omlik szét az ajkaim között hamarosan egy kis mackó, mert élek-halok értük, legalább annyira velem jár, mint a folyamatos mosolygásom.
A képem mostanra már kicsit azért nyúzott, de igyekszem palástolni a felfelé görbülő ajkakkal. Egyszerű fehér blúz, és fehér alapon virágmintás szoknya az, amit ma reggel viselésre érdemesnek találtattam, hozzájuk pedig fekete bokacsizma dukált. Azért a szoknyát a templomban átvettem nadrágra, ne botránkozzanak meg rajtam, annyira.
Integetek a pénztárosnak, meg a biztonsági őrnek, sokszor esek be ide későn, ismerek mindenkit, meg egyébként is felettébb szociális kis leányzó vagyok, könnyen szóba elegyedek még egy csigával is, szóval általában nagyon kiterjedt ismeretségi köröm van azon a környéken, ahol lakom.
A szent célom felé sétálok a sorok között, nem is érdekel semmi más, csak a gumicukor, de az viszont mindennél jobban, tényleg függő vagyok, és most nincs otthon, anélkül nem aludhatok el este, hogy nem roncsoltam kicsit a fogaimat. Ráfordulva az édességes sorra látom, hogy valaki épp ott lesi az árut, egyből meg is szaporázom a lépteimet, nehogy lenyúlja a mackóimat. Pár pillanat múlva már én is ott vagyok, de nem rendezték át az utóbbi hetekben a polcokat, szóval rögvest kiszúrom az arany csomagolás alól csak rám váró gumimacikat, és már nyúlok is értük, igen ám, de a srác is pont azt találja meg magának, és összeütközik a kezünk.
- Hohó, én láttam meg előbb. A gumimacikért ölni is képes lennék, szóval hátrébb az agarakkal. – Rá se nézek igazából, csak a csomag lebeg a lelki szemeim előtt, amit ismételten megpróbálok leemelni, egész jól látszik, hogy a mai feltöltés már kifogyott, ez az utolsó zacskó. Nincs az az isten, hogy átengedjem másnak. Felőlem akár maga a Pápa is állhatna most mellettem, az sem érdekelne, gumimacik terén önzőségem nemes egyszerűséggel nem ismer határokat. Ez van. Akik ismernek, azok tudják, hogy a kis Lottnak a legjobb ajándék nem más, mint a gumimaci, mert ennek minden évszakban, minden eseményen jobban örülök, mint majom a farkának.


Vissza az elejére Go down
Harper Krevorien
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 25
Avataron : Logan Lerman

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Vas. Szept. 18, 2016 8:41 am
 



 



//Audrey & Harper, avagy a gumicukor hadjárat//


*Ahogy kutakodik a gumicukrok között, kissé kótyagosan, de sikerül kiszúrnia azt az egy darabot, amire szüksége van. Már nyúl is érte, ekkor egy női kéz is megragadja a zsákmányát.*
- Hé! Nincs ráírva a neved, hogy a tied lenne. *Mondja kissé gúnyosan, így a lány fölé magasodva, de még mindig a gumicukros zacskót szorongatva. Ő is ölne érte, ha arról van szó, és valljuk be; még képessége is van hozzá.
Szóval most ketten fogják azt az egy darab gumicukros zacskót, miközben a többi ember őket figyeli, hogy ebből mi lesz. Jelenleg nem foglalkozik túlzottan azzal, hogy egy csajjal veszekedik. Sőt, kifejezetten izgalmasnak találja a dolgot, és talán még komikus is. Két felnőtt ember egy édességen marakodik, ilyet se lát minden nap Seattle népe.*
- Szóval, kérem szépen; és nem mondom többször. *Hangja határozott, szemei eltökélten csillognak, míg másik kezében ott leledzik a sörös pakk. Ha Audrey felnéz rá, láthatja, hogy már ivott. Ez leginkább a szemei csillogásából kikövetkeztethető, meg abból a kissé bárgyú mosolyból, ami az arcán van.*
- Amúgy is, egy ilyen lánynak nem kéne gumicukrot ennie ilyen későn. Még tönkre teszed a csinos hátsódat. *Teszi hozzá vigyorogva és nem engedve a gumicukrot. Hátha ezzel hatni tud a másikra.
Tény, hogy ez szemét húzás volt a részéről, hisz a nők nagyon kényesek a súlyukra és az alakjukra; de hát ő nem néz se istent, se embert ilyenkor. Egyszerűen csak végigméri a másikat, amolyan felmérlek alapon és még hümmög is hozzá. Végül is, nem is olyan rossz ez a lány itt előtte, szóval ebből még bármi lehet.*
- Tudod mit, odaadom, ha a felét odaadod. És akkor kvittek vagyunk. *Mondja az első dolgot, ami így hirtelen eszébe jut, mert jelenleg csak állnak itt a bolt közepén, mindenki őket nézi; és amúgy is, poénos az egész helyzet, de már jó lenne meginni azt a pár sört is. Hozzá a gumicukor lenne a legjobb – fene a fránya ízlését -, de akkor holnap reggel is itt ácsorognának, ha most nem tesznek valamit azért, hogy előrébb jussanak.*
- Szóval, mit gondolsz? *Pillant kérdőn a lányra, még mindig nem engedve azt az egy zacskó gumicukrot. És úgy tűnik, ebben a pillanatban lép oda hozzájuk a biztonsági őr is, hogy rendet tegyen közöttük.*

- Valami probléma van? *Komoly tekintettel felméri mindkét fiatalt, s megállapodik a szeme Harper-ön, majd Audreyra néz. Valószínű Audreynak fog segíteni, ha szüksége van rá, és nem a nála magasabb Harpernek.*
Vissza az elejére Go down
Audrey Diantha Lott
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 24
Avataron : Emma Watson

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Hétf. Szept. 19, 2016 11:16 pm
 



 

- Ha csak ennyin múlik, kérek fél percet, és rajta lesz a nevem. – Megdobom egy Audrey féle lehengerlően édes mosollyal, noha tudom, ha én lennék a helyében, közém és a gumicukor közé a világon senki sem tudna állni. Kóros a rajongásom, tudom, de ez az egyetlen, amihez tényleg nagyon ragaszkodom, és nem szeretem, ha nem élhetem ki a szenvedélyemet, mert lenyúlják az utolsó zacskót előlem. Ami azt illeti, ilyesmi még soha nem fordult elő velem.
- Szerintem meg legyél úriember, és enged át nekem. Hölgyeké az elsőbbség, tudod. Illem, meg ilyenek. Mutass példát. – Szemtelenkedek, bár a kettőnek azért szerintem sincs igazán köze egymáshoz, de ettől függetlenül abszolút nincs vele problémám, sőt. Kifejezetten hidegen hagy az illem, én sem élek vele mindig, szeretem áthágni a szabályokat.
- Dehogy teszem, pont a gumicukortól olyan, amilyen, amennyit megeszek belőle, csoda, hogy belőlem nem lett gumicukor. Egyébként meg, nem is láttad a hátsómat. – Részletekre azonban nem adunk, elvégre nem ügy, meg nem is feltétlenül kell, hogy nézegesse, nem mintha ellene lennék bárminemű flörtölgetésnek, még kapóra is jönne, talán észre térnék végre. Azt viszont láthatja, hogy a megjegyzéssel nem talált be, lévén az önképemmel semmi baj sincs, és köszönöm, elégedett vagyok az alakommal. Látom ám, hogy megbámul, de felőlem tegye, ez egyáltalán nem zavar, egyébként is szeretek a középpontban lenni, valahol azt is tudom élvezni, ha a pasik megnéznek, de szerintem minden nő szeret efféle visszacsatolást kapni magára nézve.
- Ez egy elég korrekt és logikus ajánlat. – Azért annyira nem szívesen adom oda a felét sem, mégiscsak gumicukorról van szó, de ennyire fafejű azért nem vagyok, egyébként is csak addig kell kibírnom, amíg ágyba nem kerülök, holnap meg megint bemegyek az első boltba, hogy utántöltsem a készleteimet, ezúttal holt biztos, hogy sokkal többet fogok venni, nehogy egyhamar elfogyjon.
- Oké, legyen, de csak mert nem akarok balhét, és már egyébként is mindenki minket néz. Fél zacskó még mindig jobb, mint semennyi. – Lássa csak, nem vagyok annyira telhetetlen, és tényleg nem akarok még az eddiginél is nagyobb feltűnést kelteni, az ilyen negatív kampányt azért nem erőltetném, bármennyire ne érdekeljen egyébként a környezetem véleménye. Ciki lenne, ha mondjuk Keith egyik ismerőse előtt járatnám le magam, ami visszajutna hozzá.
- Nem, köszönjük, minden a legnagyobb rendben van. – Mosolygok rá, aztán ki is húzom a pasi kezéből a gumicukrot, tekintettel arra, hogy elméletileg megegyeztünk, és ha jön, akkor mehetünk is a pénztár felé, az üzlet, az üzlet, nem fogok csak úgy megpattanni, sok minden ráfér a bájos kis arcomra, de azért hazudni nem szoktam senkinek, ha nem muszáj.


Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
 



 

Vissza az elejére Go down
Élelmiszerbolt
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Bevásárló központ
-
Ugrás: