HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Élelmiszerbolt

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Élelmiszerbolt
Hétf. Ápr. 04, 2016 12:50 am
 



 

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down

Harper Krevorien
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 25
Avataron : Logan Lerman

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Csüt. Szept. 22, 2016 7:41 am
 



 



//Audrey & Harper, avagy a gumicukor hadjárat//


*Mikor rákontráz a kijelentésére a lány, hogy majd ráírja a nevét, hirtelen a magasba szökik a szemöldöke.*
- Oh, vagy úgy. Te kis hamis. *Válaszol vissza vigyorogva, mert ez tényleg egy ügyes húzás lenne Audrey részéről. Azonban nem ereszti a gumicukrot, hisz őrült módjára rajong érte férfi létére. Na igen, nála se százas valami, de ez részlet kérdés, azokba meg ne bonyolódjunk bele, mert felesleges.
Szóval most nézik egymást, viszont mikor a kis barna kijelenti, hogy legyen úriember és engedje át a lehetőséget, csak jókedvűen felnevet.*
- Szerintem ezt te sem gondoltad komolyan. Nem vagyok az az úriemberforma, ezt benézted. *Von vállat semlegesen, hisz tényleg nem arról híres, hogy úriember lenne. Alapvetően szembe megy a szabályokkal, egyedül a katonaság és a harcművészetek terén mutat tiszteletet, de mással szemben nem szokása az lenni.
Végül szóba kerül Audrey feneke is, hogy nőni fog a gumicukortól, amit csúnya húzás volt a részéről felhozni; de a lány meglepő könnyedséggel és humorral kezeli az egészet, ez viszont nagyon is meglepi. Látni is az arckifejezésén, hogy sikerült neki újat mutatni. Szóval lép egyet, hogy a kis barna felé forduljon, így tökéletes rálátása nyílik annak hátsójára a szoknyában, mikor kissé elhajol oldalra.*

- Hm… Egyet értek. Valóban jó a hátsód. *Vágja rá egyből elismerő kifejezéssel az arcán, és azzal a kis bárgyú mosollyal, amit az alkohol okoz nála. Hogy ez most udvarlás akar lenni, hát… a fene tudja, de nagyon jól szórakozik. Már rég volt ilyenben része, annyi szent.
A rengeteg munka és feszültség, ami a munkájával jár még rá is hatással van, bármennyire megszokta, hogy hajtania kell állandóan, ha a legjobb akar lenni.
Azonban, mivel már kezd egy csöppet kínos lenni rájuk nézve a vitatkozás egy csomag gumimaci miatt; felajánlja, hogy elengedi a zacskót, ha a felét megkapja. Ez egy teljesen korrekt ajánlat a részéről, és így mindketten jól járnak, még ha nem is száz százalékosan. Ez is jobb, mintha nem kapnának semmit.
Így most Audrey válaszára várva figyeli a másikat, miközben melléjük lép a biztonsági őr. Felvont szemöldökkel reagálja le annak kérdését, amolyan lenéző stílusban. Hogy pofátlan és még hólyag is; ja, van benne valami. De a biztonsági őr jelenleg alacsonyabb nála, és valószínű képzetlenebb is; szóval… De szerencse a szerencsétlenségben, mert nem kell nekiállnia vitatkozni az őrrel. A kis barna megmenti a helyzetet. *
- Megbeszéltük. *Ezzel a végszóval elengedi a zacskót, és követi a lányt a kasszához, szépen kikerülve a biztonsági őrt, miközben a kezében lóbálja a sörös pakkot. Picit dülöngélve ugyan, de elérnek a kasszához, ahol finoman rápaskol Audrey fenekére.*
- Most már tényleg elhiszem, hogy a gumimaciktól van jó feneked. *Oké, már tényleg nagyon ittas, de egyéb más dolgot nem tesz. Ha esetleg a kis barna pofon akarná vágni, akkor egyszerűen elhajol az ütés elöl és vigyorog. Ha nem, hát akkor csak áll mögötte, mint valami testőr. Ez valószínű a kasszásnak is feltűnik, de nem teszi szóvá.
Mikor a sorban ők kerülnek sorra, valamennyi pénzt kivesz a tárcájából, hogy ezzel is kifizesse a gumimaci felét. Nem kerül sokba, de ebben egyeztek meg, így ehhez tartja is magát.*

- És hogyhogy ilyen késői órán itt lófrál egyedül a kishölgy? *Pillant kérdőn a másikra, mikor távoznak a kasszától, és az egyik kijárat felé sétálnak. Közben az egyik sört kiveszi a pakkból, s már nyitja is kifele a kulcsa segítségével. Az üveges sört macera kinyitni, de finomabb; mint a dobozos. Hogy miért, azt nem tudja; csak egyszerű tapasztalat.*
Vissza az elejére Go down
Audrey Diantha Lott
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 24
Avataron : Emma Watson

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Csüt. Szept. 22, 2016 1:39 pm
 



 

- Nem mondhatod, hogy nem ért meg egy próbát, akár az is lehetnél, de nyugi, én sem vagyok úrinő. – Pusztán arra vágyom ezzel célozni, hogy nem fogom hagyni magam, bármennyire is erősködjön, megütni csak nem fog, azért az rendkívül gusztustalan dolog lenne, bár tény, hogy vannak olyan pasik, akiknek semmi sem számít. Neki valahogy túl cuki hozzá a fizimiskája, igaz, ami igaz, a szavai ezt közel sem támasztják alá.
Szabad kezem csípőre vágom a fenékbámulás okán, na de… na. Azért valahol nagyon is vigyorra késztet a dolog, én magam sem mellőzöm a szemtelenséget a mindennapjaimban, szóval nem szokásom kiakadni, hogyha esetleg más is hasonlóképpen viselkedik a világhoz. Zavarba nem jövök, a korosztályomat ilyen téren tudom kezelni szerencsére, és tuti, hogy ő is valahol a húszas éveiben járhat.
- Köszönöm szépen a felettébb varázslatos bókot. – Egyértelműen ironizálok, de én azt is mosolyogva teszem, lévén szinte állandóan ilyen derűsen tekintek a környezetemre, így esik jól. Igaz, jó párszor hallottam már, hogy jó a segged, cica, szóval ahhoz képest ez is elég konszolidált volt, már a szórakozóhelyeken szokásuk le is taperolni, na az nem olyasmi, amit tudok díjazni. Jelen pillanatban azonban inkább szórakoztat a dolog, abszolút nem veszem komolyan, semmi értelme sem lenne, csak fölöslegesen idegesíteném magam. Mellesleg szent meggyőződésem, hogyha valaki miniszoknyába csomagolja magát, az azért teszi, mert szeretné megmutatni, milyen formás is itt-ott. Én sem vagyok kivétel, képmutatás lenne, ha eztán felháborodnék azon, hogy valóban megnézik.
Barátságosan integetek a biztonsági őrnek, még egy kacsintást is kap, tekintve, gond az tényleg nincs, én nem fogok a továbbiakban balhét csinálni, és bízom benne, hogy a másik gumicukor rajongó is így lesz vele, legalábbis jó volna inkább osztozkodni, mint marakodni.
- Héééé. – Fordulok meg felvont szemöldökkel, de pofonra nem lendül a kezem, nem vagyok erőszakos természet, és semmit sem oldana meg egy pofon, ráadásul ismét jelenet lenne belől.
- Az egy dolog, hogy nem vagy úriember, de arra nem tanítottak meg, hogy nőket nem fogdosunk az engedélyük nélkül? – Csak megcsóválom a fejem, még jó, hogy egész szolidan művelte, szerintem nem látta senki, nem is fogok neki nagy feneket keríteni.
- Ezek után adná magát, hogy én is lecsekkoljam a te feneked. – Szemtelenkedve öltök nyelvet, hát szívbajos nem vagyok, vele szemben meg nem is kell égnie az arcomnak az ilyen dumáktól, mégsem tiszteletes. A pénz elveszem, még ha puszta jóindulatból kifizettem volna az egész zacsit, a tapival elintézte, hogy ne akarjam megtenni, úgyhogy garasoskodom, de végül is, nem ismerem, miért invitálnám meg egy fél zacskó gumicukorra.
- Hosszú napom volt, indultam haza, de elfogyott a készletem. – Lóbálom meg a tasakot. - Enélkül meg nem élet az élet. Hát te? – Kérdezek vissza, és kiérve a hűvösebb utcára körbenézek, azon gondolkodva, hogyan is oldjuk meg a gumimaci kérdést. - Szóval megesszük valahol együtt, vagy felezünk, és megy mindenki a maga útjára? – Álmos éppenséggel még nem vagyok, szóval én ráérek, bár azt nem tudom, ő miként van ezzel a kérdéssel.


Vissza az elejére Go down
Harper Krevorien
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 25
Avataron : Logan Lerman

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Hétf. Okt. 17, 2016 7:36 am
 



 



//Audrey & Harper, avagy a gumicukor hadjárat//


- Oké, egy próbát tényleg megért. *Teszi hozzá mosolyogva, de ettől eltekintve nem úriember; viszont ütni semmiképp sem fog. Annyira ő sem elvetemült, maximum akkor, ha az élete múlik rajta, de jelenleg ez a helyzet most nem áll fenn.
Ezzel együtt sikerül alaposan megnéznie magának Audrey fenekét, amire a lány csípőre teszi a kezét; mintha rossz fát tett volna a tűzre, de az arcán lévő mosoly inkább azt jelzi, hogy jól szórakozik.
- Nincs mit. *Mondja mosolyogva, mivel ez egy igen fura bók volt a részéről; de legalább bók volt. Végül elindulnak a kasszákhoz, hogy megvegyék azt az egy csomagot, és ezzel osztozkodjanak. A biztonsági őr is életben marad Audreynak hála, több jelenetet már nem rendeznek; viszont csak nem bírja megállni, hogy ne paskoljon finoman a lány fenekére.

- Nem, azt hiszem nem tanítottak. *Von vállat teljesen nyugodtan és közben még ingatja is a fejét. Tényleg meglátszik, hogy mennyire nem volt gyerekszobája, ha lehet ezt így mondani. Az állandó hajtás és frusztráció mellett nem igazán érdekelte, hogy mit tanítanak a szülei, vagy legalábbis próbáltak tanítani neki. Már csak a dac kedvéért sem.
- Oh… ha ehhez van kedved, akkor csak bátran. Nem vagyok semmi jónak az elrontója. *Igen, ha már felajánlotta, tessék is kihasználni; nem tesz minden nap ilyen ajánlatot a hölgyeknek. És naná, hogy mosolyog hozzá, mint a vadalma. Egyre jobban érzi magát Audrey társaságában, még ha az elején kisebb konfliktussal is indult az ismerkedésük. Kezd feloldódni benne a feszültség, ami eddig körüllengte az egész napját és hetét, ha lehet ezt így mondani.
Közben túljutnak a fizetésen is, miután a lány elvette tőle a pénzt, s végül a bolt előtt álldogálnak és beszélgetnek.*

- Ja, értem. Igen, ebben egyet értek veled. *Bólint a barna hajú válaszára, miközben kissé arrébb mennek, hogy ne legyenek útban a boltból távozóknak.* - Elfogyott a munka a laktanyán, és mivel nem volt több dolgom, gondoltam beugrom egy-két dologért a boltba. *Válaszol ő is, miközben kibontja az egyik üveg sört, és kortyol belőle párat.*
- Együk meg együtt valahol, ha már úgy is felajánlottad. Viszont nem vagyok annyira régen a városban; így te döntesz, hova szeretnél menni. *Inkább a lányra hagyja a választás jogát, neki végülis teljesen megfelel minden hely; csak egyék meg a gumimacit, és egy kicsit még legyenek együtt. Jól szórakozik Audrey mellett, a lány humora és bája feledteti vele a sok hülyeséget, ami eddig az agyában kavargott.
Ő ugyan fáradt egy kicsit, de még nem annyira, hogy állva elaludjon, szóval neki bármi megfelel, és bármeddig. Ameddig jól elvannak együtt, addig ő nem lesz semminek az elrontója.*
- Egyébként már itt születtél, vagy te is ide költöztél valami miatt? *Pillant kérdőn a másikra, hogy folytassák a beszélgetést, miközben akkor arra mennek, amerre a lány szeretne.*


//Elnézést a hosszú kimaradás miatt, és nagyon szépen köszönöm a türelmet. Smile//
Vissza az elejére Go down
Audrey Diantha Lott
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 24
Avataron : Emma Watson

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Okt. 29, 2016 4:13 pm
 



 

- Igen, ebben én is biztos vagyok. – Morgolódok még egy keveset, mert azért az ilyesmi kicsit kívül esik a tűréshatáromon, nem vagyok egy idegbeteg csajszi, zakkant és dilis kicsit igen, de azért határok nálam is vannak, a hátsómat meg csak az fogdossa, akinek megengedtem.
- Látod, én máris kaptam engedélyt. Nem tisztább így? – Egyébként simán rásóznék egyet, de talán pontosan azért nem teszem, mert belemenne. Nos, mondja bárki, hogy nem vagyok fordítva bekötve. Szemtelen srác, az holt biztos, mondhatni, ilyen téren egészen jó partnernek tűnik, mert ilyesmiért nekem sem kell a szomszédba menni.
A kötelező köröket gyorsan letudva már az utcán flangálunk, én már keresek is egy padot a tekintetemmel, bár a séta sincs ellenemre, de nem tudom, hogy újonnan beszerzett gumicukor zabáló társam is így gondolja-e ezt. Majd csak megmondja, hogyha nem tetszik neki ez a módi, gondolom én legalábbis. Ami engem illet, tökéletesen megfelel bármilyen eshetőség, nem vagyok túlzottan nagy igényű, akár még az útpadka is megfelel, ha nem a város legforgalmasabb utcájáé.
- Ó, szóval katona vagy? És még ezek után be akarod adni nekem, hogy nem tudod, hogy kell tisztességesen viselkedni? Na szééép! – Közben vigyorgok, mert felháborodva nem vagyok, közel sem, de a kettő valahogy nem fér össze. Aztán ki tudja, lehet, hogy az örök lázadó természetét csak akkor tudja visszafogni, ha épp dolgozik, egyébként meg derekasan elengedi magát. Nem lepne meg, ilyen ember egész sok van, a munka sajnos többeknek mókuskerék véleményem szerint, mint vágyaik, álmaik beteljesülése.
- Azt hiszem, van a közelben egy játszótér, ilyenkor gyerekek már nincsenek, szóval biztosan szabad a hinta. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én imádom... Azt hiszem, sosem fogok igazán felnőni. – Felvont szemöldökkel nézek rá, hogy vajon megfelel-e ez az alternatíva, amennyiben nem, akkor majd kitalálok valami mást, ha már ő nem ismeri a környéket. - Szóval te egyébként a laktanyában élsz? Nem készít ki az ingerszegény környezet? – Tudja a túró, miként viszonyul a csajokhoz, de az tuti, hogy én ilyen szinten nem bírnám a bezártságot, a kimenőket meg ugyebár nem kapja szépen pillogásra az ember. Igaz, ez inkább hivatás, mint egyszerű szakma, kényszerből szerintem lehetetlenség csinálni, az olyanok úgyis kihullanak. Valahol biztos nagyon kemény srác lehet, hogy bírja.
- Carlshaltonban születtem, Angliában, a bátyám után jöttem ide. – Apró ferdítés, de eszemben sincs olyasmivel csökkenteni az ázsiómat, hogy kitettek az egyetemről, és apa ide száműzött. Nem túl nyerő, úgy gondolom. Meg aztán, friss ismeretségnek nem kell mindent elkotyogni.
- Gyere, csak két sarokra van innen a játszótér, már ha nem támadt jobb ötleted. – Én nem lakom messze, de nem egyedül vagyok a kecóban, meg egyébként sem áll szándékomban felhívni, akárki is lehet, és ismeretleneket csak ne fogadjak már az életteremben.
- Mesélj, hogy lett egy ilyen szemtelen pasiból katona?

//Szintén bocsi, kicsit nehezebben megy mostanság a kisasszony, de igyekszem! Smile //


Vissza az elejére Go down
Harper Krevorien
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 25
Avataron : Logan Lerman

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Jan. 20, 2017 8:09 pm
 



 



//Audrey & Harper, avagy a gumicukor hadjárat//


*Úgy tűnik, tényleg nagyon jól szórakozik Audrey társaságában. Meglepő, hogy ennyire el tudja engedni magát; de végül is ez egy jó dolog. Az meg, hogy simán rápaskolt a lány fenekére, hát na… mégis csak férfiből van, nemdebár?
Közben kifizetik a gumimaci árát, és kilépnek a boltból, hogy keressenek egy sokkal kényelmesebb helyet, ahol el tudják fogyasztani az édességet. Ezzel párhuzamosan Harper már nyitja is ki a sörös üveget és kortyol is belőle párat, miközben követi a barna hajú hölgyecskét.*
- Jjja. *Nyomja meg hangsúlyban a „j” betűt, hisz igaz, amit a lány mondd. De valljuk be, tanult tiszteletet az akadémián; de nem igazán kamatoztatja, ha nem munkáról van szó.* - Tudom, hogy kell; de nem kifejezetten szeretem. Persze vannak kivételek. *Utal ezzel a munkájára, és még mindig nyugodt és ruganyos léptekkel halad Audrey mellett, kerülgetve az épp feléjük tartó embereket, hogy ne menjen neki senkinek.

Közben eldöntik, hogy a játszótér felé veszik az irányt, s hagyja, hogy a lány vezessen. Nem ismeri még annyira a várost, mivel nem olyan rég érkezett. Amikor Audrey elmondja, hogy mennyire odavan a hintáért, muszáj vigyorognia.*
- Gondolhattam volna… De bevallom, én is kedvelem ezt a fajta kikapcsolódást. *Mosolyog jókedvűen, úgy tűnik; tényleg kezd felengedni a barna hajú mellett, ami így este felé már tényleg nagyon jól jön. Végre nem kell minden miatt aggódnia és hasonlók, egyszerűen jól érzi magát valakivel. Azonban a laktanyás kérdésen kicsit elgondolkodik.*
- Hm… Nekem eddig nem tűnt fel, hogy ingerszegény lenne. Az akadémia óta a laktanyában élek, így nem új a dolog. Az lenne a furcsa, ha ezek után egy lakásba kéne költöznöm, ahol teljesen egyedül vagyok… *Vonja meg a vállait, mivel tényleg nem tudja, milyen lehet „teljesen” egyedül élni. Amikor eljött az otthonából, akkor is több emberrel lakott együtt, hogy ki tudja fizetni az albérletet és a rezsit mindennel együtt.
Neki ez a megszokott és természetes, ami másnak furcsa lehet; de a katonaság is egyfajta közösség, aminek nem mindenki lehet a tagja.
Mikor megemlíti Audrey, hogy Angliában született, meglepődik, hogy onnan ide jött el; de soha nem lehet tudni a miérteket. Biztos jó ok volt erre, ha már a bátyját követte valami miatt.*
- Biztos szép hely lehet, mármint a szülővárosod. Gondolom sokkal nyugisabb, mint itt. *Teszi hozzá, hogy egyértelmű legyen, pontosan mire gondolt.*
- Nekem tökéletesen megfelel, mutasd az utat a végtelenbe és tovább! *Oké, kicsit át ment Toy storyba, miközben a kezével előre mutat, amerre Audrey is halad, végül mosolyogva követi a lányt. Remélhetőleg senkinek sem megy neki közben.*

- Hát… ez egy hosszú történet. Igazából két gyökér testvér kellett hozzá, két ostoba szülő, és jó pár szar év; aztán itt lyukadtam ki… *Mutat körbe maga körül, miközben elérik a játszóteret, s egyből elstartol a hintákhoz. Egy nagyobb fémvázashoz szalad, amiket láncok tartanak, és egy gumi ülő része van, pont tökéletes kettejüknek, de még ez előtt van egy korlát szerűség; mint minden játszótéren, amit nekifutásból ügyesen át is ugrik, bár a landolás kissé ingatagra sikerül az elfogyasztott alkohol mennyiség miatt, meg hát tele van mindkét keze.*
- Hoppá… asszem elszámoltam magam egy kicsit… *Utal arra, hogy kis híja volt, hogy ne essen fejjel előre a homokba, de végül csak seggre ül a földön.* - Na jó, úgy érzem egyszerűbb, ha a stabil talajon vagyok, itt is jó lesz. *Ezzel pedig a földre teszi a sörös pakkot, majd a kibontott üveget tartja már csak a kezében. Innen nézve még a tiszta csillagos ég is látszik, ami meglepő a számára.*
Vissza az elejére Go down
Audrey Diantha Lott
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 24
Avataron : Emma Watson

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Vas. Jan. 22, 2017 8:55 pm
 



 

- Igaz is, a muszáj dolgokat én sem szeretem túlzottan. – Azt nem ragozom, hogy nála a kivételeket azért még nem nagyon sikerült észlelnem, de ha már katona, gyanítom azokban az időszakokban, amikor épp szolgálatban van, akkor nincs ezzel problémája, máskülönben már rég kirakták volna. Legalábbis én így képzelem, ott azért szigor kell, hogy uralkodjon.
- Gondolhattad volna? Miért, mitől sejthető egy emberről, hogy szeret hintázni? – Valóban érdekel, mert nekem ez valahogy sosem merül fel, ha egy emberre gondolok, talán mert alapvetően nem igazán járul hozzá valaki személyiségéhez, sokkal inkább a személyiségjegyeiből fakad. Ezt levezetve, talán kinézek olyan szeleburdinak, esetenként infantilisnek, hogy simán beülök felnőtt fejjel egy hintába.
- Igaz, ami igaz, fogalmam sincs, milyen egy laktanyában, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy bővelkedne az ingerekben, de tény, hogy az számít, te hogy éled meg. – Elvégre, belőlem sosem lesz katona, ahhoz túlságosan is szeretek a saját orrom után menni, szóval nagyjából egy perc alatt megpusztulnék a katonaságnál, nem beszélve arról, hogy fizikailag sem tudnám tartani a tempót.
- Maradjunk annyiban, hogy vannak szép részei, mint minden más városnak, de ennyi, s nem több. Én nem bánom hogy el kellett jönnöm onnan. Az tuti, hogy sokkal nyugisabb, éppen ezért uncsibb is, nekem valahogy több pörgés kell, mint ami egy kisvárosban van. – Az biztos, hogy sosem voltam egy lassú gyerek, szerintem lazán rám sütötték kiskoromban a hiperaktív jelzőt, bár sosem volt semmiféle rendellenességem, csak a szüleimnek nem sikerült lekötnie a figyelmemet.
- Hahh, a végtelenbe azért nem tudom az utat, de a játszótérig csak sikerülni fog eljutni. – Kacsintok rá szórakozottan, időközben azért kibukik némi családi szennyes, amiben nem akartam turkálni, de úgy tűnik, a kérdésem egyenes úton ide vezetett.
- Uhh, hát ez nem hangzik túl jól. Mondjuk, nálam nem ostoba, de vaskalapos szülők azok akadnak. – Húzom el a számat, de hát az én történetem sem egy sétagalopp, különösen, hogy apám már nem áll szóba velem majdnem egy éve, anyával ugyan szoktam beszélni, de ő sem helyesli, amit tettem. Végül is, miárt helyeselné úgy egyáltalán bárki? Totálisan megértem, de attól még nekem mindenre megvolt a magam szempontjából tökéletesen helytálló okom. A játszótérre érve Harper lelkesebbnek tűnik nálam, mert nekilendül, én azonban tartom magam a lassú tempómhoz, és csak komótosan közelítem meg a játékszert. Nem tehetek róla, legszebb öröm a káröröm, szóval annak rendje és módja szerint kikacagom szegényt, cserébe én sem sértődnék meg fordított esetben.
- Tíz pontos fenékre esés volt, meg kell hagyni. – Tovább kuncogok, míg megkerülöm a korlátot, aztán bepakolom a popómat az egyik hintába, én maradok az eredeti tervnél, a földre inkább nem ülök. - Kezdem azt hinni, hogy már most többet ittál mint kellett volna. Mindenesetre, jöjjön a lényeg. – Mosolyogva bontom ki a gumimacis zacsit, és nyújtom felé, vegyen először ő, azért olyan önző nem vagyok, bármennyire is szeressem a gumicukrot. - Fel ne fázz azért… – Bár talán még nem hűlt le annyira a föld, de sosem lehet elég óvatos az ember.


Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Júl. 05, 2017 1:41 pm
 



 




Játék vége



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Crystal Dawson
avatar
Oktatás

Kor : 27
Avataron : Cobie Smulders

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Kedd Szept. 26, 2017 10:54 pm
 



 



Dennis & Crys









S

eattle egy egészen más környéke volt ahol én felnőttem. Ahol most lakom a kertváros, hol a házak között magasba szöknek a juharfák, és színes leveleiken szánkázik ősszel a gyérülő napsugár, a gyermekkorom  utcái között leginkább a beton, a délutánonként terjengő sült illata, a pudingot készítő anyuka látványa a nyitott ablakon át, és persze az út közepén bicikliző gyerekek tarka sokasága volt a jellemző. Valahányszor hazamegyek, valahányszor meglátogatom a szüleimet szinte megelevenedik előttem az egész és én sok évet, vagy akár egy évtizedet is visszaugrom az időben. Csak állok a műhely mellett, hol az apám még a mai napig is aktívan dolgozik, pedig már igencsak közel jár a hetvenhez, karomat megtámasztom az itt-ott girbegurba barnára mázolt kerítés deszkákon és csak iszom magamba a hely látványát. Látom magam tizenkét évesen, amikor a szemben lakó Mrs Lucille postaládájába madártollakkal bélelt borítékot dugtunk, és ráírtuk szép, iskolás kézírással, hogy “Angyaltollak”. Merthogy az idős hölgy szörnyen vallásos volt, és hitt az effélékben. Persze amikor mindez kiderült, apám megbüntetett és heteken keresztül megvonva tőlem a vacsorát is a szobám fogságára ítélt. Mondván nem szórakozunk senki hitével, kiváltképpen olyanéval nem, aki nemrégiben veszítette el a férjét. Akkor szégyelnem kellett volna a dolgot, vagy valamiféle megbánást mutatni,de helyette csak durcás voltam és vérig sértett. Hogy valamennyire helyrehozassák velem a dolgot, és felelősségteljesebb viselkedésre sarkalljanak, elvállalták a szomszédban lakó Parks fiú felügyeletét a nevemben. Akkor büntetésként fogtam fel a dolgot, de leginkább haragos dacossággal igyekeztem ellenállni, de hasztalan. Vagy azt választom, és kimehetek a szobámból, vagy pedig maradok ahol vagyok, újabb hetet töltve vacsora nélkül, és apám reményei szerint buzgón imádkozva. De én nem imádkoztam, nem fűztem össze az ujjaimat nézve az ég felé, és motyogva valami felső hatalomhoz, amiben soha nem hittem és nem is hiszek a mai napig. Persze minderről apám semmit nem tud. Azt hiszem a szíve szakadna meg, ha hithű ír katolikusként kiderülne, hogy a lánya ateista. Inkább eljárok vele amikor csak tehetem vasárnaponként a templomba, ott ülök az első sorban, és még a templomi dalokat is énekelem, de a hitem az bizony nincs meg hozzá. Hogyan is lehetne, amikor már évek óta csak a büntetést érzem magamon? A rossz házasságommal, a fiúval, ki felé hihetetlen és megmagyarázhatatlan téveszmékkel vonzódom, és nincs kiút...zsákutca az egész életem...minden irányból.
Akkoriban sem voltak esti könyörgéseim a mennyek felé, és mostanság sincsenek...és elképzelésem sem volt, hogy mihez kezdjek a kamaszkorom küszöbén, egy örökmozgó öt éves fiúval, akinek legtöbbször be sem állt a szája, és butaságokat kérdezett. Ma már a saját bőrömön tapasztalom, a lányom által, hogy azok az idők nagyon is értékesek kellettek volna legyenek, és bizony nem éreztem volna később, hogy hovatovább hiányoznak onnan tőlünk, a szomszédságunkból, amikor elköltöztek. Dennis Parks, az a kisfiú, aki mindig olyan érdeklődő volt, akit ezer dolog kötött le egyszerre, akiben annyi energia és tettrekészség volt, és akiről hamar kiderült, hogy rajtam kívül szinte senki nem hallgatja meg, többé nem volt ott a kerítésük mellett. Nem várt reggelente, és nem kérdezte meg, hogy ma mit fogunk csinálni. Aznap, amikor utoljára mentem hozzájuk olyan szótlan volt. Olyan vállvonogatós, csendes fajta, aki nem nagyon akarja elmondani mi baja van. Már nem volt öt éves, és már egy ideje nem is azért jártam át, hogy vigyázzak rá, vagy a húgára. Egyszerűen a szívemhez nőtt az évek során, és a korábbi büntetésből egy kezdődő furcsa barátság volt kialakulóban, aminek aztán véget vetett a szülei válása, és az, hogy ők az édesanyjával máshova költöztek. Apa úgy tudta, hogy még Seattle-t és elhagyták, mintha ugyan a régi életük minden apróságát az elmúlás konténerébe pakoltál volna le. Aki kapja marja, nekik ugyan nem kell. Ezután többé nem hallottam felőlük, a fiúról sem, és persze a házukba más család költözött, kikkel már nem tudtam és nem is akartam megismerkedni. Már egyetemre jártam, és semmi más vágyam nem volt, mint megváltani a világot, megteremteni benne a tökéletes és egyenlőségre épülő demokráciát, felszámolni a szegénységet, és boldogan élni, meg nem halni...és ellovagolni a naplementébe azzal akit szeretek. A naplementék persze eljöttek, sok év egymás után, azonban a boldogság hovatovább messze elmaradt, mintha ugyan nem várná itt senki. Hogy eszembe jutott e az évek során a Parks fiú? Hogy őszinte legyek eleinte még igen...eleinte, amikor hazalátogattam, és a régi otthonuk felé pillantottam, magam előtt láttam a ragyogó szemű kisfiút, aki november végén tököt akart velem faragni, aki csokit kért vagy különben csal….aki hóembert épített nekem, és aki ha mérges volt, nemes egyszerűséggel földhöz vágta azt az üveg hamutartót, amit a teraszuk kiálló deszkájába tartottam, hogy stikában dohányozva abba hamuzzak. Ha anyáék akkor megtudták volna mit művelek, minden bizonnyal elevenen megnyúznak. Dennis tudta, és hallgatott róla. Ez volt az első és azt hiszem egyetlen közös titkunk. Aztán ezek a gondolataim elmaradtak, tovaúsztak az emlékekkel, és szépen lassan a szentimentális múlt homályába vesztek, ahogyan nagyon sok minden azokból az időkből. Az ember már csak ilyen. Ahogyan halad vele előre az élet bizonyos dolgokat lerak élete keresztútjain, melyek egykor fontosak voltak, melyek a jövőre nézve már nem szükségesek. Ilyen volt az én kapcsolatom Dennis-el, mely az elköltözésükkel csupán egy állomás maradt az életemben. Nem annyira fontos, hogy befolyással legyen a jövőmre. De az a fajta, amelyben még megvan a lehetősége annak, hogy a legváratlanabb időben visszaköszön majd.
A mai lesz az a nap, melyet még nem tudok amikor elindulok otthonról, hogy a közeli pékségbe siessek, és fokhagymás vágottat vegyek James-nek, lekváros masnit Lilinek, meg két bögre forró kávét, lezárható tetővel, és csak reménykedem, benne, hogy nem veszíti el a melegségét, mire odaérek az első órámra. Akinek szánom mindig késik, de nem számít, csak az, hogy jöjjön, hogy ott legyen, hogy lássam, hogy töltekezzek a látványával és beburkoljam a forró kávé kesernyés gőzébe. Kesernyés a hangulatom is, amikor a megszokott hely üresen ásít a hiányától, és csak egy üzenet fogad a telefonomon:”Ma nem megyek, közbejött valami. Délután találkozunk.A” Gyűlölöm ismeretlenül is azt a valamit, ami közbejött, és a hangulatomra, a nap további részére rányomja a bélyegét a hiánya. Kell nekem, mint az esőcseppben a szivárvány….de nincs. Ingerült vagyok egész délelőtt, egész nap, és amikor koradélután hazafelé indulok, majdnem elfelejtek bemenni egy boltba, hogy zizegős cukorkát vásároljak Lilinek, mert megígértem. Végül aztán elveszek a polcok között, és szinte lassanként rakom le magamról a feszültséget, melyet a nélküle eltöltött idő okozott bennem. Nem kellene ennyire erőteljesen ragaszkodnom hozzá, miközben a másik oldalról ezerszeres erővel taszítom el magamtól. Még akkor sincs jogom ilyesmihez, ha a házasságom romjai felett üldögélve sokadszor is azon rágódom, hogy hol rontottuk el? Szerettem valaha a férjem? Szerettem én úgy igazán bárkit az életben...vagy egyszerűen csak ragaszkodtam emberekhez, ragaszkodtam az érzéshez, mert jó ha eltelít bennünket tökéletesen….és rá kell döbbennem, hogy szeretni, és pokoli módon akarni fél éve tanultam meg. A kasszánál állva egy mosolyt küldök a már ismerős kisasszony felé, és tétován jegyzem meg, hogy mennyire csinos az az apró piros masni a fonat végén, mely egészen feldobja a frizuráját. Este a vőlegényével mennek vacsorázni...végre eljutnak oda is, mert a rengeteg munka mellett már ez is luxusnak számít. Együttérzően, kedvesen és megértően bólogatok, apró hümmögések közepette valami gratuláció félét is elmotyogok. Irigylem...e pillanatban irigylem ezt a lányt, a pittyegő pénztárgép mögött, hogy boldog...hogy szeret...hogy büntetlenül szeret...és úgy is szeretik. Én is akarok...de egyelőre csak az önvád marad és egy visszatartó erő, amely nem tudom meddig lesz képes gátat szabni nekem. Magamhoz ölelem a papírtasakot, a tetején az ananász ölelgeti a zöldséget, és pár paradicsom vörösen mosolyogva kandikál ki, mikor is kitolom magam előtt az ajtót, és kis híjján fellököm a járdán előre haladó idegent. A papírzacskó a lábaim előtt landol, ezer felé repülnek belőle a holmik. Egy üveg majonéz törik ketté a betonon, amoda pár alma és piros retek gurul el, és csörögve, zizegve szakadnak szét az apró tasakos fűszerek. Egy fiatal fiút löktem fel éppen a nagy lendületben, és sikeresen majdnem az autók elé sodortam. Az utolsó pillanatban dobtam el a papírtasakot és kaptam a karja után, de nem értem el, és így én voltam az aki szerencsésen a földre zuhant, félig rántva magammal az idegent is. Felpislogtam a földről, miközben magam valamennyire igyekeztem rendbe szedni.
- Sajnálom….nem ütötted meg magad ugye? Rémesen figyelmetlen vagyok...jóvá tehetem valahogyan?- mégis mit akarok jóvá tenni? Hallom ahogyan a fiú...merthogy ő volt az akit majdnem fellöktem valamit morog az orra alatt. Lassan végre felállok a földről és a kabátomat igazgatom, a hajam seprem ki az arcomból, valami emberi külsőt igyekszem magamra varázsolni. A holmiknak és a papírtasaknak annyi, de nem is igazán ez érdekel leginkább, hanem az, hogy a fiú jól van...mondjuk kettőnk közül én vagyok egyelőre aki a földről állt éppen fel. Végül lassan az arc, amelyet megpillantok kezd valami különös és megmagyarázhatatlan időutazásba rántani magával. A morcos és kissé összevont szemöldök barátságos ívbe feszül a szemei felett, alacsonyabb lesz, gyermekibb, és az ajkain egyensúlyozó komorságot felváltja az öt éves fiúkra oly jellemző betyár mosoly, ami mögött millió csíny lappang. Ismerem ezt a fiút….ez villan át az agyamon, és mielőtt még bármit mondanék egy nevet ejtek ki a számon….egy nevet, melynek hangsúlyából kitűnik, hogy még a számomra is hihetetlen a felismerés
- Dennis? Dennis Parks?- lehet tévedek, lehet csupán a képzeletem komisz játéka folytán képzelem oda azt a régi szomszéd kisfiút….lehet kezdek egyre szentimentálisabb lenni. Csuda tudja.






Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
 



 

Vissza az elejére Go down
Élelmiszerbolt
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Bevásárló központ
-
Ugrás: