HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Kuba

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Kuba
Kedd Ápr. 12, 2016 6:13 pm
 



 

First topic message reminder :

Part



Hotel



Öböl



Nightclub

Vissza az elejére Go down

Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Kedd Május 17, 2016 7:26 pm
 



 

Joel and Chloe


A takarót szeretném csak elvenni mégis végigtekintek rajta. A fagyi láttán megdobban a szívem, mert eszembe juttatja, amikor a kórházban a kedvemre tett, és együtt ettük meg a féltett készletét. Nem merek a szemébe nézni, így is olyan nehéz, hogy ne szólaljak meg. A csend engem megöl szépen lassan belülről, de ma annyiszor rontottam a kapcsolatunkon, ahányszor megszólaltam, így nem tartom jó ötletnek, hogy újra megtegyem. Sikerül kihúznom alóla a becses értékemet, és azzal együtt távozom a szobából. Az egyik kanapéra dobom le, és elindulok a fürdőbe, mert kihagyhatatlan, hogy lezuhanyozzak. Nincs kedvem büdösen, és sminkben ágyba bújni. Elfordítom a kulcsot a zárban, és az ajtónak dőlök. Az első találkozásunk jár a fejemben. Milyen ügyetlen voltam, és bohókás. Rákérdeztem, hogy a franciák tényleg olyan jó szeretők-e, ahogyan a sztereotípia tartja. Egy könnycsepp csordul ki a szememből, amikor lecsúszok a földre, és védelmezően ölelem körbe magamat. Utálok veszekedni, és megsérteni másokat, de valahogyan mi ketten nem találjuk a közös nevezőt, és ha elindulunk a lejtőn, akkor még egy lapáttal ráteszünk. A fenekemre érek le, és úgy is maradok egy ideig. A hajamba túrok, és lehorgasztom a fejemet. Miért mondtam neki azt, hogy mással is lefeküdnék? Egyáltalán nem igaz. Nem vagyok olyan, és nem is leszek. A könnyeimnek nem tudok gátat szabni, de a hüppögést az öklömmel csillapítom. A számba tömöm, és némán szenvedek, csak a sós könnycseppek a bizonyítékai annak, hogy milyen pocsékul érzem magamat jelenleg. Nem akarom feltartani, hátha fürödne, így felállok, és leveszem a ruhámat. Szegény Amy, ha tudná, hogy nem hozott szerencsét a fekete remekműve. Szépen, és egyenletesen hajtom össze, aztán a fehérnemű következik, és beállok az üres kabinba. Az első dolgom, hogy megnyissam a forró vizet, és a csempének támaszkodva lemossam a koszt a testemről. A hajam csuromvizes lesz, és a víz a fekete színnel keveredik el. A szemfestékem, és a szempillaspirálom is lejön. Mélyeket lélegzek, és próbálom kizárni a bizonytalanságot, a szívemet ért hegek felszakadását. A rossz emlékeket messze űzöm, és a levendula illatú tusfürdőt felhabosítva mosakszom meg vele. A hajamra is azt használom, mert nem találok sampont, de nem is érdekel. Nem vagyok kényes királylány, akinek a csillagokat is le kell hozni az égről. Elnyújtom a tusolást, és szétáztatom a bőrömet. A végén a törölközőbe megszárítkozva öltözök fel, és megcsinálom az esti teendőket is. Egykedvűen mosom meg a fogamat, de időközben már gombóc nőtt a torkomban, és a nyelés is nehezen megy. A csillogás kihunyt a szememben, és nem is próbálom azt mutatni, hogy minden rendben van. A papucsomba belebújva lépek ki a fürdőből, de meg is ütközöm, mert Joel a kanapén fekszik. Nem tudom hova tenni ezt a cselekedetét. Szomorúan emelem rá kék íriszeimet, és már szóra nyitnám a számat, de egyetlen hang se jön ki rajta. Megrázva a fejemet fáradok be a szobába, és zárkózom be. Elrontottam, nincs visszaút. Bemászok az ágyba, de az illata fogad a párnán, és a lepedőn is. Oldalasan fekszem le, és gyűröm össze a párnát, hogy a testemhez szorítsam, ha már nincs mellettem senki. Üresen bámulok bele a sötétbe, de tudom, hogy a szomszéd helyiségben fekszik. Gondterhelten járnak az agytekervényeim. Sokáig azt hiszem, hogy nem fogok tudni elaludni, de mégis megtörténik.

Hideg kezek, hosszú és céltalan falak. Menekülök. Fogalmam sincs, hogy ki elől, de érzem, hogy valaki a nyomomban van. A lábaim égnek, és a tüdőm oxigénért kiált, de nem állhatok meg…mert akkor rossz fog történni. A vizes falak a nevem visszhangját verik vissza, és zsákutcába kerülök, amikor egy lezárt útszakaszba botlok. El se hiszem, hogy ez megtörténik velem. A csúszós darabkákon húzom végig az ujjbegyeimet, hátha találok egy titkos ajtót, de nincs menekvés. Az üldözőm léptei a fülemben csengenek. A vállam felett tekintek hátra, és egy bizonyos barna szempárba mélyedek, amikor hangosan felsikoltok.
- HAGYJ BÉKÉN… - hirtelen nyílnak fel a szemeim. Rázkódok a sírástól, és azt se tudom, hogy hol vagyok. A testem verítékben úszik, és a szívem a torkomban dobog. Hirtelen megtámaszkodva a két tenyeremen ülök fel, de rettegek, és nem bírom megállni, hogy ne sírjak. Már nem bánthat, ugye? Már nem fog visszajönni?



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 18, 2016 9:08 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Szer. Május 18, 2016 7:59 am
 



 

Nem kifejezetten foglalkoztatott ama tény, hogy elindult zuhanyozni, vagy csináljon bármit a fürdőben. Csak csendesen örültem neki, hogy szavaival ellentétben nem csinált magából önjelölt ribancot, nem illett volna hozzá. Az egy dolog, hogy rám kattant, de minden nő szokott hibázni, annak meg őszintén örülök, hogy az ő hibája én lettem. Akármennyire is tépem tőle a hajam, és kerget az őrületbe, naphosszat bírnám legeltetni rajta a szemeimet. Igen, talán felszínes vagyok, de úgy hiszem, mindketten jobban járunk, hogyha csak a külsőségeink indokolta fizikai vonzalommal foglalkozunk.  A többi kár lényegtelen, nem jövünk ki, ennyi idiótaságon még soha senkivel nem sikerült összekapnom, bíztak benne, nem is fog rá sor kerülni, de tévedtem. Igaz, nem is szokásom ilyen sok időt eltölteni egy nővel, még csak együtt aludni se nagyon szoktam velük, sőt, a lakásomra fel sem viszem őket, még a végén összefutnának a gyakorta betoppanó húgommal, vagy édesanyámmal, és jöhetne a véget nem érő magyarázkodás. Drága anyukám biztos rögtön reménykedne, hogy nahát, itt a menye, és szegénynek mekkorát kellene csalódnia…
Amint a fagyit megettem, már el is nyom az álom, túl sok volt ez a nap is, és eszekben sincs megvárni, hogy végezzen, mint valami kivert, pitiző kiskutya. Az alvás biztosabb, és szerencsére igencsak hamar sikerül is magával rántania az álomvilágnak, akiért most kifejezetten hálás vagyok.
Részemről mindenképpen eseménytelenül telik az éjszaka, hiszen gyakorlatilag átalszom, azaz addig mindenképpen, amíg Chloe fel nem üvölt álmában. Nem szoktam hozzá, hogy ilyenkor a frászt hozzák rám, persze, hogy megriadok, és hirtelen az is újdonság, hogy kanapén alszom, annak rendje és módja szerint le is zúgok róla, vár azt észre sem veszem, hogy istenesen sikerül bevernem a szélébe a vállamat, most túlzottan dolgozik bennem az adrenalin, így csak sietek a háló felé. Mennyire gáz lenne, ha mellettem baja esne egy nőnek.
Azért első körben meg is könnyebbülök, hogy nincs illetéktelen behatolónk, szóval meg is nyugszok kicsit, bár lehetséges, hogy könnyebben elbánnék valami fizikai veszéllyel, mint a mélyen gyökeredző lelki problémákkal.
- Chloe? Jól vagy? – Motyogom be az ajtóban állva, de amikor meglátom, hogy sír, nem törődöm azzal, hogy átmenetileg éppen nem beszélő állapotban voltunk. Nem kifejezetten megy nekem ez a vígasztalósdni sem, de annyit azért csak megtehetek, hogy itt vagyok, még ha lelket önteni belé nem is nagyon tudok. Épp ezért lépek az ágyához, és ülök le a szélére, hogyha vevő rá, és nem szalad világgá tőle, megnyugtató ölelésbe vonjam. Valahol szívszorító látni így, fogalmam sem volt róla, hogy rémálmai vannak, tényleg elég mélyen beleivódhatott a lelkébe a múltja. Csak remélni merem, hogy nem a kettőnk között történtek hozták elő belőle a dolgot… Mindenesetre igyekszem hős lovagként itt lenni, simogatom is a hátát, hogy kicsit le tudjon csillapodni, és rájöjjön, nem ott van, ahol gondolta. - Hozzak valamit? Egy pohár vizet? – Érdeklődöm meg halkan, s kisvártatva, ha már úgy éreztem, újabb könnyrohamra nem kell számítani. Hú, de mennyire nincs nekem gőzöm arról, mit kell ilyenkor csinálni…


Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Szer. Május 18, 2016 9:15 am
 



 

Joel and Chloe


David erőszakosságát nem bírtam elfelejteni, és úgy látszik, hogy még mindig hatással van az álmaimra. Nem is merem felidézni, hogy hol voltam, mert akkor összetörnék. Kapkodom a levegőt, és megállíthatatlanul potyognak a könnyeim, mint egy kislánynak, de hamarosan az ajtó is kinyílik, és társaságom akad. Joel álmosan motyogva kérdez rá, hogy jól vagyok-e, de csak a fejemet rázom meg, és szakadatlanul zokogok tovább. A lepedő szélét gyűröm össze aprócska ujjaim között. Végül úgy dönt, hogy megtöri a közöttünk lévő távolságot, és odalép az ágyamhoz. Megszólalni nem tudok egyelőre, de amikor leül mellém, és a karjai közé von, akkor zokszó nélkül bújok hozzá izmos mellkasához. Éreznem kell, hogy valaki itt van mellettem, és nem hagy cserben. A derekát átölelve kis tapadókorongként fektetem rá a mellizmaira az arcomat, és utat engedek a rémálok okozta gyötrelemnek. Nem kell, hogy beszéljünk, csak érezzem, hogy elmúlik az a rossz, ami vasmarokként tartja fogva a szívemet. Szüntelenül szipogok, és el is áztatom a felsőtestét, sőt nem bírom megállni a remegést. A keze a hátamon pihen, és bár nem csitítgat lassan elmúlni, vagy mindenesetre elapadni látszanak a könnyeim. A kérdésére nem válaszolok egyből, mert nincs erőm hozzá. A folyosó, a hideg falak, a nedves közeg. Valószínű Kubával kötöttem össze az álombeli helyszínt, és innen jött a víz is. Az üldözésem, a nevem ismételgetése. Újabb hullám érkezne a sírásnak, de lehunyom a szememet, és magamba szívom Joel illatát. Itt vagyok, nem abban a borzalmas alagútban. Nem kaphat el, nem találkozom többet vele. Ismételgetem mantraként, amikor végre megszólalok. A hangom rekedtes, és reszelős a sírás miatt, sőt akadozó.
- Nem kér..ek…semmit. – hüppögök hozzábújva, és nem eresztem, mert nem akarok egyedül maradni. Félek visszaaludni is. A könnyeim már elfogynak, de a remegés nem múlik, és csak az segít egy picit, hogy Joel a hátamat simogatja. Meleg, és puha a bőre. A fülemet a szíve fölé helyezem, és felgyorsult ritmusát hallgatom. Felriasztottam az álmából őt is, pedig nem volt szándékomban. Szeretném megmondani neki, hogy maradjon velem. Rettegek elaludni, nem akarom átélni, hogy elkap, és a magáévá tesz az akaratom ellenére. Joel forró lehelete csiklandozza a hajfürtjeimet, és nyugtatólag hat rám a közelsége. Önző leszek, ha azt akarom, hogy mellettem legyen reggelig?
- Joel… - motyogok a mellkasába, és beharapom az alsó ajkamat.
- Kérlek, maradj velem. – szipogok a bőrébe, melyről sós permet verődik vissza, és meg kell nyalnom a szirmaimat is.
- Nem hiszem, hogy…képes…lennék megint elaludni. – a sírástól kissé bedagadnak a szemeim, mert érzem már a duzzanatot. Nem érdekel, hogy nézek ki, az sem, hogy nem kíván. A félelem az összes porcikámba beleivódott, és nem akarom kielemezni, hogy mitől jöhetett elő ez az álom.  Felpillantok könnyáztatta szempilláim alól a kék lélektükrökbe. Az ajkaim még mindig lefelé görbülnek. A mesés Kubában vagyok, és sírnom kell? Szánalmas lehetek a szemében. Szótlanul bújok vissza a védelmet jelentő karok közé, és azt akarom, hogy szorosan tartson, hogy ne essek szét. Az idegeim nincsenek kötélből, és félek, ha így folytatom, akkor diliházban fogok kikötni. Ringatásnak is elmehetne, ahogy itt dülöngélünk az ágy szélén ülve, és ha a beszél hozzám, akkor szótlanul hallgatom őt.
- Nem mesélnél valami szépről, egy emlékről? Az ilyenkor segíteni szokott elterelni a figyelmemet. – újabb könny csordul ki a szememből, mikor felnézek a kék íriszekbe.

Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Szer. Május 18, 2016 1:27 pm
 



 

Nem mondom, hogy sosem sírt még nő előttem, de hogy nem öleltem át közben, az hétszentség, pont azért, mert nem tudtam soha mit kezdeni velük. Most sem megy igazán a hátsimogatáson túl. Nem arról van szó, hogy érzéketlen lennék, sokkal inkább arról, hogy ez már részemről olyan fokú intimitás két ember között, ami nekem nem fér bele. Ez a nő valahogy mindig eléri, hogy olyasmit csináljak, amit nem akarok. Kis boszorkány.
Könnyekben sem fürödtem még, de most olybá tűnik, bepótolhatom eme hiányosságomat, akár tetszik, akár nem, mindenesetre panaszt nem emelek a dolog ellen, szótlanul tűröm, és remélem, idővel lenyugszik ennyitől is. Ha nem… nos, akkor attól félek, nem fogok tudni segíteni, mert ötletem sincs. A reszketés ellen egy meleg zuhany talán jól jönne, de eszemben sincs beállítani alá, mert tudom, mivel járna részemről, és a halál akar még egyszer olyan csúnyán felsülni. Neki sincs most arra szüksége, hogy bárki arra emlékeztesse, mit tett vele az a fasz. Azt is meg kéne fojtani esküszöm, vagy csak szimplán letépni a csúnyáját, úgyse úgy használja, ahogy illene.
- Tessék? – Kérdezem halkan, és nagyon utálom, hogy így látom, komolyan nem értem, miért kell bárkit ilyesmivel büntetni. Nem elég, hogy elveszítette az édesanyját, még kapott a nyakába egy büdös gyökeret is? Most pedig ráadásul még engem is. Rohadtul sajnálom… s ez itt és most épp elég ahhoz, hogy szándékaim szerint soha többé ne keressem, mert sokkal, de sokkal jobb lesz neki nélkülem. Megmondtam neki, hogy bántani fogom, nem fizikailag, de lelkileg igen, s lám, már több alkalommal össze is jött. Magától kellene távol maradnia, de ha nem teszi, hát majd cselekszem én. - Rendben, itt maradok, nyugodj meg. - Mintha az olyan egyszerű lenne. Tudom én, hogy nem két perc lesz ezek után, de annyit megtehetek, hogy nem hagyom itt sírva, reszketve, nem vagyok szívtelen, csak igyekszem úgy tenni.
- Vigyázok rád, jó? – Az álmaira ugyan nem tudok, de fizikailag képes vagyok rá, mert ezek után biztos legépelem azt, aki nem korrekt módon közeledik hozzá. Olyan, mint egy törött szárnyú madárka, akit meg kell tanítani újra röpülni. Remélem, fog még, így kellene lennie, de a jövő útjai kifürkészhetetlenek.
- Jesszus, rengeteg szép emlékem van, de hogy melyik segítene… ilyenkor? Ez… gyakran megtörténik? – Ha folyamatosan rémálmai vannak, egyáltalán nem csodálom, hogy ennyire szétszórt, viszont akkor talán pszichológushoz is kellene járnia a problémáival, de ezt nem fogom így kijelenteni, biztosan szörnyen rosszul esne neki az is.
- Szép emlékről… nos, tudod, azt hiszem, életem legszebb emléke az, amikor először láttam a húgom kislányát, nem sokkal a szülés után. Az szerintem nem csoda, hogy számomra az ilyesmi valóságos csoda, de egy rokonom születését látni egészen más. Igaz, az volt az első, sőt, talán amiatt lettem végül szülész, így jobban belegondolva nagyon is sok köze lehetett hozzá. Ordított, mint valami fába szorult féreg, míg a húgomhoz nem került, csak tizenhat éves volt, szinte még kislány, de én már akkor biztos voltam benne, hogy csodálatos anya lesz. Rose azóta is a szívem egyik csücske, és rajongok a kiscsajért. – Nem, ez semmilyen szögből nézve nem jelenti azt, hogy olyannyira akarnék sajátot, mert nincs így. Mikor még mindig reszket, végül csak feldobom a labdát a zuhanyt illetően, egyedül is megteheti, de valószínűleg jót tenne neki…
- Nem veszel egy forró zuhanyt, vagy fürdőt? Szerintem jót tenne ebben a felzaklatott állapotban.


Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Szer. Május 18, 2016 4:02 pm
 



 

Joel and Chloe


Ebben az állapotban aligha szeretek lenni. Nem az én hibám, hogy előjöttek a rémálmok. Legszívesebben el is felejteném, hogy mi történt aznap este Daviddel. Nem sikerült véghezvinnie a cselekedetét, de majdnem nemi erőszak áldozata lettem. Szerencsére a barátnőmnek volt annyi lélekjelenléte, hogy ne várjon a hívásomra, és eljöjjön értem, mert nem tudtam volna megemészteni, ha mégis megerőszakol. Az ütések helye a mai napig látszódik még egy-két helyen, de nem olyan vészesen. A történteket csak utána mertem elmondani apának, mert biztosan helyben kicsinálta volna. Egy ideig terápiára is jártam miatta, de nem sokat segített, és utána le is mondtam róla. Nemcsak anya halála miatt költöztem el New Yorkból, hanem, hogy elkerüljem azt a fajankót is. A sírás segít feloldani a bennem lévő gátlásokat, de talán még jobban esik, hogy most nem egyedül kell megküzdenem vele, mert félek, akkor már a padlón feküdnék magzati pózba görnyedve. A zokogás lassan elapad, és nincs más hátra, minthogy válaszoljak neki, ha már kérdezett. A megerősítése, hogy velem marad többet segít, mint gondolná, bár nem kerüli el a figyelmemet, hogy kicsit feszengve érzi magát a jelenlétemben. Nem sokszor vigasztalhatott még nőket, és pont nekem kellett ilyen helyzetbe kerülnöm?
- Nem volt ilyen álmom jó néhány hónapja. – válaszolok halkan, és a mellkasának dőlök. Azt már nem merem megemlíteni, hogy valószínűleg a feszült légkör miatt jöttek elő ezek. Magamba fojtottam a végét, és itt csapódott le. Nem hibáztathatom a veszekedéseink miatt, mert éppen úgy kivettem belőle a részemet, mint ő, és talán provokáltam is a tánccal, de nem szándékosan akartam megtenni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással leszek rá.
- Hát bármilyen emlék. – hunyom le a szememet, és úgy hallgatom, mintha az édesapám mesélne nekem. Elképzelem a húgát, bár fogalmam sincs, hogy milyen lehet a valóságban. Szőke, vagy barna? A kislány hallatán meglepődöm, de biztosan gyönyörű lehet. Tizenhat évesen szülni? Akkor az azt jelentené, hogy most lenne egy iskoláskorú lányom. Fura, de nem lehetetlen. Egy mosoly ül ki az arcomra a végén, és felpillantok az ismerős kék íriszekbe.
- Bizonyosan az egyik legszebb élmény lehetett, egy akkora tüneményt a kezedben tartani. Nekem nincs testvérem, de mindig is szerettem volna. Egy ideig a szüleim próbálkoztak vele, de nem jött össze. – a remegés még nem múlt el, és a zuhany ötletével áll elő.
- Forró zuhany? – törlöm meg a szemem tövét, és még mindig nem mozdulok a karjai közül.
- Nem tudom…talán jót tenne. – szipogok a végén, és megpróbálok felállni, de nem tudok, mert a térdeim összekoccannak, és az ölében kötök ki.
- Én…egyedül ez nem fog menni. – horgasztom le a fejemet, és még mindig szaporán veszem a levegőt. Amikor felkeltem olyan érzés kerített a hatalmába, mintha valaki ráült volna a mellkasomra, és direkt nem engedte volna, hogy levegőt vegyek. A térdein ülök, de a kezébe kapaszkodva ismét megpróbálkozom, hogy felálljak. A siker nem marad el, de ha nem követ, akkor előtte fogok összecsuklani.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Május 19, 2016 1:34 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Szer. Május 18, 2016 11:40 pm
 



 

- Hát, úgysem éreztem még elég szarul magam. – Tényleg nincs mese, hazamegyünk ő jobbra, én balra, és nem azért, mert annyira nem bírnám elviselni, sokkal inkább annak okán, hogy a jövőben megkíméljem magamtól, mert teljesen biztos, hogy nem egy magamfajta társasága kell szegénynek. Őszintén szólva így is sok volt már belőlem szerintem, és én sem bírom követni sem a hangulatváltozásait, sem pedig a fiatalos lendületét. Öreg ugyan nem vagyok, de már húsz éves sem.
Bármilyen emlék. Mesélek én, próbálok vidámat, de olyan bensőségesen kellemes kevés van, és azokat egyébként is nagy becsben tartja az ember. Viszont amit kiválasztok, valóban nagyon fontos a számomra, egyrészt a húgom miatt, akit rajongásig imádok, bármennyire is másszak ezzel az agyára, másrészt Rose miatt, akinek a születése valahogy éppen annyira terelt a szülészet felé, mint amennyire szeretett bátyánk halála az orvostudomány irányába.
- Igen, fantasztikus volt. Sajnálom, hogy nincs tesód, az szintén olyan dolog, amit szerintem mindenkinek meg kellene tapasztalni. – Az elvesztésüket már nem, de az élet sosem volt és soha nem is lesz habos torta sajnos. Mindenesetre, neki már nem lesz testvére soha, de szerintem egyébként is sokkal jobban örülne annak, ha az édesanyja lenne még mellette.
- Az. Bár jó eséllyel a lelki dolog miatt reszketsz, de akkor is jót tehet, kicsit lenyugtat. – Magyarázom halkan, ez még nem jelenti azt, hogy kötelező lezuhanyoznia, egyébként sem szokása hallgatni a jó szóra, vagy legalábbis velem szemben nem, de azért egy próbát megért, maximum tényleg nemet mond.
- Segítek. Ha… megengeded. – Fogalmam sincs, miként kell ilyenkor viselkedni egy bántalmazott nővel, még ha nem is én bántottam, talán vehet most mindent támadásnak, azt pedig határozottan nem szeretném, szóval inkább kérdezek, és óvatosan tartom meg, nehogy lebucskázzon immár az ölemből. A lehorgasztott fejét sem szívesen látom, de jelenleg sajnos ez a helyzet, a kedvét nem fogom varázsütésre megváltoztatni, és kifejezetten nem is az a célom, hogy esztelen vigyorgásba kezdjen, már annak is örülnék, ha nem keltené sebzett kismadár látszatát.
Végül, hiába sikerül felállnia, nem fogom végignézni, hogy elbukdácsoljon a fürdőig, bár még mindig nem vagyok benne biztos, hogy be kellene mennem vele, sőt, de azt még inkább utálnám, ha valami baja esne, mert a lábán sem bír megállni. Így hát könnyedén a karjaimba kapom, és elindulok vele a fürdő felé, Majd kisvártatva már a zuhanytálca mellett állok, és állítom be, de aztán kicsit, na jó, nem kicsit, rettentően tanácstalan vagyok, mert most nem kellene hozzányúlnom, és segíteni levetkőzni neki, ugyanakkor végignéznem sem illene, arról meg egyébként sem szólt a fáma, hogyha már bejutott, itt is kellene maradnom.
- Öööö… résnyire nyitva hagyom az ajtót, jó? Ha bármi baj van, kiabálj… – Elvileg meg tud kapaszkodni, és a zuhanyrózsát is be lehet úgy állítani, hogy rácsorogjon, ezt viszont még meg is teszem, és akkor nem is kell mozgatnia a fejet, csak ázni. Úgyis ez lenne a dolog lényege… Amint ezzel megvagyok, és úgy tűnik, biztonságosan megáll a lábain, elindulok kifelé, eszemben sincs tiszteletlennek lenni vele jelen helyzetben.


Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Csüt. Május 19, 2016 1:47 am
 



 

Joel and Chloe



"The moment, which can be changing everything."

Kavarognak a gondolatok a fejemben. Nem tudom, hogy mi a rosszabb. Látni ennyire kiszolgáltatott állapotban, és ezzel rásegíteni arra a határozott véleményre, hogy törékeny vagyok, és szánalomra méltó. Az életem egy olyan részletébe nyert betekintést, amit csak a hozzám legközelebb állók tapaszthatnak meg. A sírás, és David kegyetlensége nem tartozik a nagyvilág szeme elé, ezért nem is hangoztatom sűrűn, hogy milyen viszony fűz David Gallaghan, a New York-i alpolgármester fiához. Megdöbbentő lenne sokak számára, ha rájönnének, hogy közöm volt hozzá. Szerencsére azóta nem léptünk kapcsolatba, és nem is keresett. Nem tudom, hogyan reagálnék, ha feltűnne az életemben újra. Joel türelmes, már-már higgadt, ahogyan a zuhany szóba kerül, vagy ha ideges, akkor jól palástolja. A felállással némi gondom akad, de segítőkészen lép elébe az újabb akadályok legyőzésének. A karjai közé kap fel, és egészen a fürdőig visz. Ki tenné ezt meg értem? Maximum az édesapám. A fürdőbe lépve kissé hunyorgok, mert a sötétben jobban tájékozódtam eddig, de hamar hozzászokok a világossághoz. A padlón állít talpra, és nekilát az előkészületeknek, de itt jön a kérdés. Vajon velem együtt száll be a zuhanykabinba, vagy kimegy? Végignézem, ahogyan pakolgat, és elkészül a tereppel. A kimenetel mellett dönt, és nem tudom hibáztatni érte. Annyi veszekedésünk akadt a szexualitásból, hogy nem csodálom, hogy rám sem bír nézni.
- Megoldom, de azért köszönöm. – tekintek rá, és másodperceken belül egyedül leszek a helyiségben. A hálóingből bújok ki először, aztán a bugyimat is letolom a bokámig, és nagy nehezen kibújok belőle. A földön hagyok mindent, és besétálok a kabinba. Az üvegajtót elhúzom, és megnyitom a forró vizet. Gőzpára csap fel, és be kell hunynom a szememet a rám zúduló vízmennyiségtől, de megteszem. A befeszült izmok ellazulnak, és csak állok, és hagyom, hogy minden csepp átjárja a bőröm felületét. A rémálom képei újra felrémlenek, és erősen ökölbe szorítom a kezemet. Nekidőlök a csempének, és mélyeket lélegzek. Kubában vagyok Joellel, és csak ez számít. Nem fogom rosszul érezni magam. A vitánk megtörtént, de nem kell csendben végigülnünk az utolsó napot. Lassan erőt veszek magamon, és a kezemmel tapogatom végig a falat a tusfürdő után. Ma már másodjára zuhanyozom, de az is lehet, hogy már másnap hajnal van. Az idővel nem vagyok tisztában. A percek csigalassúsággal telnek, de végül elzárom a csapot, és elhúzom az üvegajtót is. Nem látok jól, de megkeresem a törölközőt, és körbetekerem a testem körül. A hónom alatt akasztom be, és indulok meg az ajtó felé. Nincs nálam tiszta fehérnemű sem, így nem szenvedek azzal, hogy visszavegyem a másikat. Az ajtót óvatosan nyitom ki, nehogy neki üssem, és nem is tévedek, hogy így tettem, mert ott áll a közelben. A tekintetünk összeakad. A talpam nyoma is nedves még, de csak egy szál törölköző van rajtam. A hajamból is a hátamon csurog lefelé, de nem zavar. Olyan pillanat ez, amikor az idő vaskereke berozsdásodva megáll, és érzed a másik jelenlétét. Nem egyszerűen ott van, hanem tényleg betölti a teret is. A szívem hevesen nekilódul, és beharapom az alsó ajkamat. Még mindig tökéletes szobrot lehetne mintázni a felsőtestéről. A deltás vállak, a kockás hasfal. Elpirulok önön vágyálmom beteljesülésén, és azt se tudom megmondani, hogy honnan érkezett ez a hirtelen jött kéjvágy. A szexuális frusztráltság a két sikertelen próba és a rémálmom után képtelenség, hogy ilyen intenzíven rám törjön. Végigtekintek rajta újra, mintha most találkoznánk először, aztán kék lélektükreimet az övébe fúrom. Kellenek szavak? Nem hinném, mert tudja, mire gondolok. Vajon idelép, és megcsókol, vagy hagyja elillanni a pillanatot?



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Május 19, 2016 12:36 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Csüt. Május 19, 2016 9:46 am
 



 

Közel sem azért megyek ki, mert nem bírok ránézni, sokkal inkább az az oka, hogy jelenleg nem érezném helyénvalónak megint olyasmivel kínos helyzetbe hozni, hogy esetlegesen bizonyos kémiai folyamatok beindulnak a testemben. Ezt jelenleg még csak megkockáztatni sem szeretném, noha egy pillanatig sem tagadnám, hogy rendkívül szívesen zuhanyoznék vele, de közel sem vagyok biztos abban, hogy jót tenne. Így inkább egy röpke bólintást követően kimegyek a fürdőből, s az ajtót valóban résnyire nyitva hagyom, hogy jobban halljam, ha esetleg valami történik. Nem is megyek messzire, a kanapé karfájára ülök le, és karba font kezekkel állok, meglehetősen gondterhelten. Ritkán akad olyan élethelyzet, aminek a keretei közt tanácstalan vagyok, de határozottan úgy érzem, hogy most ez a helyzet. Fogalmam sincs, mit kellene kezdenem vele, hogyan tudnék segíteni, hogy vészeljük át ezt az egészet. Csak azt tudom, jobb a távolság, annyit legalább meg tudok tenni, illetőleg, ha nem szikrázik közöttünk az elfojtott vágyakat övező feszültség, akkor valószínűleg nem robban elő belőlünk a harag sem kegyetlenül őszinte szavak formájában.
Felkéretek addig is egy kancsó vizet, nem otthon vagyunk, én itt nem lennék hajlandó a csapból inni, és talán az is jó jönne most, ha némi folyadékhoz jutna, nem pusztán alkoholos természetűhöz, mert az mindent csinál, csak a szomjat nem oltja. Mire kiér, már megjön az is, de nem engedem be a szobapincért, aki biztos nagyon lelkes volt, hogy az éjszaka közepén vannak bárkinek is igényei. Azért borravalót kapott, a víz meg az asztalon landolt.
Hallom is, hogy a vízcsobogás abbamaradt, és mivel motoszkálás is kijut az ajtórésen, ezért nem félek attól, hogy bármi baja esett, máskülönben nem tudna mocorogni.
- Jobban vagy? – Kérdezem halkan, mikor kijön a fürdőből, fogalmam sincs, segített-e bármit, csak remélni tudom. Egészen elveszett vagyok a jelenlegi helyzetet tekintve, mert aggódom, ugyanakkor úgy érzem, segíteni sem tudok sajnos. Szólni nem szól, beszél helyette más, ami engem illet, el sem hiszem, hogy már megint ezt csinálja velem. Sóhajtok egy mélyet, próbálok, annyira de nagyon próbálok távol maradni, de mintha eszében sem lenne ezt engedni, még ha tulajdonképpen szerintem egyáltalán nem tudatos ez a részéről. A pír, az ajakharapdálás, az, hogy végigtekint rajtam, mondhatni elég érzékletesen árulkodik arról, mi jár a fejében, a magam részéről nem győzök csodálkozni rajta, hogy az előzőek után képes ilyesmire gondolni. Az eszemmel tudom, hogy most is hátat kéne fordítanom neki, mert az már biztos, hogy épp annyira nem tud a saját szívére vigyázni, mint amennyire a testére sem, mégis mozdulok, hogy jobbommal a nyaka ívén futtatva végig tenyerem nyúljak a tarkója mögé, és húzzam egy kíváncsian tapogatózó csókba, mintha csak azt próbálnám kideríteni, komoly-e, amit hinni vélek a vágyait illetően, vagy ő maga sem biztos benne. Közben balommal a derekára fogok, és úgy is közelebb vonom magamhoz. Zavar a törülköző anyaga, de valamikor, hát most nem szívesen rontanék ajtóstul a házba, valószínűleg túl nagy károkat okoznék, így csak csókolom, mélyen, érzékien, abszolút nem vadul vagy tolakodón, de egyetlen pillanatra sem érzem úgy, hogy ez a jó döntés, nem szeretném bántani… márpedig, ha ezt nem hagyjuk abba, meglehet, fogom.


Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Csüt. Május 19, 2016 12:42 pm
 



 

Joel and Chloe



18-as tartalommal bír

A pillanat nem illan el, pedig röpke húsz másodpercig azt hiszem, hogy nem is fog hozzám érni. A tekintetem képtelen vagyok levenni róla, mert túlontúl csábít a széles váll, az, amelyen sírtam, a kéz, mely körbeölelt. Miért kell ilyen istentelenül vonzania? Ellentmond a fizika törvényeinek, de még a józan eszemnek is. Ma nem egyszer estünk neki a másiknak, viszont érzem, hogy szükségem van rá. Olthatatlan tüzet gyújtott a belsőmben, és ha nem kaphatom meg, akkor a pokol bugyrának legmélyebbik sarkában fog a lelkem elkárhozni. A közeledése azonban minden idegességemet, és kételyemet szerteoszlatja, és készségesen simulok bele a tenyerébe. Oldalra döntöm a fejemet, és szétnyitva ajkaim adom át magam a hívogató csóknak. Nem támad le, csak egyszerűen a szirmaimra simul, és óvatosan becézgeti azokat. Mindketten érezzük, hogy most nem lehet vad, és mindent elsöprő, vágytól túlfűtött együttlét ez, mert akkor porrá zúzna. A testem szentélyét kínálom fel neki, hogy barangolja be a még felfedezésre váró részeket, de nem engedem, hogy kárt tegyen benne. Vékony jégen táncolunk, de érte vállalom a kockázatot, mert szükségem van rá. A folyó sem létezhet meder nélkül, a nappal sem válthatja az éjszakát, ha a Föld nem kering a Nap körül. Természetes jelenések ezek a hétköznapokban, de itt is magától értetődő, hogy ma este neki kell elűznie a rémálmaimat. Joel nyugtalansága éppúgy érződik szeretkezés közben, mert fél attól, hogy fájdalmat okoz, mint amikor rám nézett a fürdőben. Finom, szinte alig érintve őt hozom a tudtára, hogy nem fogok megfutamodni, nem fogok elmenekülni előle. Buja egymásba gabalyodás, puha érintések váltják egymást, és a törölköző lekerül rólam, róla pedig az alsó. A hálóban teljesülünk be, és az ágyra fektetve ügyel rá, hogy nekem jó legyen. A hold fénye átszűrődik a spalettákon, ahogyan az arcát figyelem. Kinyúlok érte, és magamra húzom. Kéjes nyögés, kecsesen ívbe feszült hát, sós permet, izzadság. Alámerül bennem, és lassú mozgásokkal sodor a gyönyörök birodalma felé. Századszor is odaadnám magam, ha tehetném, de most csak itt és most létezünk együtt. A jövőnk nincs kőbe vésve, és olyan illékony, hogy kár lenne rágondolni. Megélem a mát, hogy legyen holnapom. Nem bírok betelni vele, csak csendesen fészkelődök alatta. A végjáték előtt még egyszer összeforr a tekintetünk, és a szeméből olvasva vár rám. Kelyhet formálok a két tenyeremből, és az arcát körülfogva csókolom meg őt. A beteljesülés pillanatában a szájába nyögök, és a testem remegését semmi sem bírja csillapítani. Hallom, hogy neki sem sok hiányzik, így szinte a következő percben belém élvez. Pihegve fekszem alatta, a csontjaim cseppfolyóssá válnak, és a szemhéjaim is elnehezülnek. Odakint már kezd felkelni a nap, amikor egy nagyot ásítok, és a mellkasához bújva motyogok félálomban.
- Köszönöm…köszönöm, hogy gyengéd voltál. – szorosan bújok hozzá, és szinte azonnal el is alszom.

A reggel, vagy éppen már a délelőtt közepén ébredek meg. Nem tudom hirtelen, hogy hol vagyok, de nem is számít, mert Joel a közelemben szuszog. A lábszáram a combjai közé ékelődött, a takaró csak a derekunkat takarja. Az álla alatt pihen a fejem búbja, és szemmagasságban vagyok a mellkasával. Egyenletesen emelkedik, és süllyed, miközben jobb karjai a derekamon pihen. Mosolyogva tekintek fel rá. Az első reggel, hogy mindketten az ágyban vagyunk.
- Jó reggelt. – suttogom halkan, amint kómás tekintete találkozik az enyémmel.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 20, 2016 3:23 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Pént. Május 20, 2016 2:17 pm
 



 

Tudom jól, hogy nem kellene, az első pillanattól fogva jobbnak láttam volna távol maradni tőle, mégsem bírtam megtenni, és most sem engedi valami, hogy csak úgy tovalendüljek azon a pillantáson, csókra éhező, s egyúttal csábító ajkain. Sokat fogom még emiatt a falba verni a fejemet, az biztos, de túlságosan is nehéz ellenállnom neki, ha nincsenek fizikai akadályok. Márpedig jelenleg már nem áll fenn a korábbi helyzet.
Valamilyen szinten egészen elszomorító, hogy ellenben ezen tereppel, az élet normális, mindennapi ösvényén nem igazán találjuk a közös hangot. Fogalmam sincs, miért, de talán pontosan azért, mert mindketten kézzel-lábbal tiltakoznánk mindenféle címke ellen, és kapcsolatról szó sem lehet. Ez jó eséllyel mindkettőnkben feszültséget szül, és nem feltétlenül úgy reagálunk, ahogy alapesetben tennénk.
Mindennek ellenére magától értetődő a csók, s utána minden más, ami csak következik. Nem mondom, hogy nem tartok attól, ezzel is ártani fogok neki, de végül úgy döntök, nem agyalok túl sokat ezen, ha fájdalmat okozok, azt érezni fogom, és azonnal teszek ellene, sosem voltam erőszakos egyetlen nővel sem, olyannal pláne nem lennék, akit bántott már egyszer egy férfitársam. Igazság szerint sem a mostani, sem az előző alkalom nem az a tüzes egymásnak esős dolog volt, lehetett volna korábban a kanapén, vagy ha készen állok rá, a parton, sőt, még a repülőn is, de úgy látszik, a spontán dolgokat mindig leforrázza valamelyikünk. Így békésebb, ez tény, s most kétségkívül erre van szüksége. Nem mondhatom, hogy én leszek az, aki végül elmossa benne a korábbi rossz tapasztalatait a szexuális élmények terén, de elkezdhetem… s talán egyszer talál majd egy kedves, normális pasast, aki illik hozzá, és a tenyerén hordozza, mellesleg még az ágyban is jó. Vannak ilyen férfiak is, bár azt nem mondom, hogy sokan. Én nem tartozom ezek közé, nem is kárhoztatnék egyetlen nőt sem arra, hogy velem közösködjön, jobban járnak, ha nem teszik.
Az ágyban már egész belefeledkezek a közelségébe, bár ez nem jelent sem sürgető, sem hevessé váló mozdulatokat, egyszerűen csak hagyom kisiklani a fejemből a megannyi problémát, zavaró gondolatot. Azt hiszem, részben pontosan azért imádnak együtt lenni velem a nők, mert ilyenkor kivétel nélkül mindegyikükbe „szerelmes” vagyok, tökéletesen ismerem a testüket, ijesztően hamar rájuk tudok hangolódni, felfedezve, mi az, ami igazán megmozgatja őket. Vele sincs másként, és jelen pillanatokban talán még inkább kidomborodik a dolog a helyzet lágysága okán, amit az állapota indokol elsősorban. Ám még így, a maga kényelmes lassúságában is elérünk a vágyott pontra. Túlságosan könnyű utána hagyni, hogy legyűrjön az álom, egyébként is fáradt voltam, az éjszaka közepén sosem kellemes felkelni. Meg aztán, a férfiakra kiváltképp jellemző, hogy ilyenkor fene nagy elégedettségükben hajlamosak rögtön bealudni. Nekem sosem volt szokásom, hisz rendszerint utána még haza kell jutnom. Igaz, olykor azért megesett, hogy csak a nap első sugaraival pattantam meg.
A szavait még hallom, elégedetten felmorgok ugyan, de nem mondok már rá semmit.

Amint megmoccan, én is ébredek, bár tény, hogy nem aludtam ki magam tökéletesen, sőt, szinte semennyire, de kár lenne átaludni az utolsó napunkat, főleg, hogy holnap délelőtt indul a repülő. Könnyed, röpke csókot hintek ajkaira, jó reggelt helyett, mert beszélni még nincs sok kedvem. Helyette a vállát, felkarját cirógatom, de rendkívüli módon nehezemre esik nem észrevételezni, hogy a takaró bizony felül nem takarja. Oké, nem is megy, finom, puha, bőrre libabőrt csaló érintésem végigsiklik a felsőtestén, mellét csak oldalról érintve egészen kicsinykét, és szemtelen módon még a takaró alá is besiklik, hogy formás fenekére simuljon végül, és azzal a lendülettel vonjam közelebb magamhoz, egészen intim módon. Érezni vágyom bőrét a bőrömön, még ha mást jelen pillanatban nem is, hála az éjszakai együttlétünknek, a reggeli ébredezés még bőven késik odalenn, ez viszont még nem jelenti azt, hogy ne érezném rendkívül kellemesnek, ha hajlik rá, és végül hozzám simul maga is.
- Azt olvastam az egyik brosúrában, hogy van a közelben egy kis sziget, vízeséssel, meg mindennel… megnézhetnénk, ha van kedved. Bár emlékeim szerint elég sok minden kimaradt, amit szerettél volna még kivitelezni itt.


Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Pént. Május 20, 2016 3:27 pm
 



 

Joel and Chloe


Az éjjeli fennmaradásunk mindkettőnkre rányomta a bélyegét, mert ő nem aludta ki magát, én meg lelkiekben fáradtam el. Apa sokszor mondta, hogy túl jó vagyok, és képes vagyok a legjobbat feltételezni az emberekről, de emiatt csalódtam már annyiszor, és nem ismertem fel, ha valakit ki kellett iktatnom az életemből. David beleitta magát a hétköznapokba, és ha éppen megütött, akkor másnap virággal állított haza. Megpróbálta ellensúlyozni az agresszív oldalát, amikor feléledt benne egy kis bűntudat. Nem végig volt ilyen, hiszen az elején csak találkozgattunk, és nem aludtam nála. Lévén az egyetem alatt történt ez, nem is tehettem volna, mert a szüleim megöltek volna. Fontosnak tartották, hogy fejlődjek, és egyetlen pasi miatt se hagyjam félbe a tanulmányaimat. Apa azóta azt is bánja, hogy a közelembe engedte, és olyan szinten félt, hogy háromnaponta be kell jelentkeznem nála, mert rám küldi a barátait. Képtelenség olyan helyen tartózkodni, ahol ne lenne egy másik szeme, amit rajtam tart. Kubáig azért nem ér el a védelme, de ha tudná, hogy a megmentőmmel jöttem el, akkor biztosan kiborulna. A korkülönbség óriási közöttünk, és nem éppen támogatná, hogy belelovaljam magam egy olyan kapcsolatba, aminek nincs jövője. Én kezdem kicsit másképpen látni Joelt, mint az elején. A vitáink ellenére türelmes velem, és nem sietett, bár akadnak olyan pillanatok, mikor egy bunkósbottal rendelkező ősember is szebben viselkedne velem, mint ő. Nem tudok kiigazodni rajta, és szeretném megfejteni, de nem tudom. Annyira magához édesget a reggeli kómás kinézetével, hogy azon kapom magam, hogy lehunyt szemhéjakkal fogadom az aprócska csókot. A légzésem felgyorsul, a szívem hevesebben ver. A lelki szemeim előtt a tenger rémlik fel, aztán nem hagy időt semmire, mert az érzékeimet ostromolja kíméletlenül. A mellem megduzzad, pedig nem is érinti meg. A bőröm felforrósodik érintései nyomán, és alig bírok magammal. A fenekemre simuló keze után már tudom, hogy mire számítsak. Mosolyogva pillantok rá, és préselődök neki a mellkasának. A szavait hallgatom, de olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy elbódít.
- Egy aprócska sziget, vízesés..hmm én is elolvastam a brosúrát. De ugye tudod, hogy oda csak robogóval lehet eljutni a hajókázás után? – teszem fel a kérdést neki, és a nyaka köré fonom a karjaimat.
- Igen, sok mindent terveztem, de lényegében megkaptam mindent. Egyedül a konyha, és az ajándékok maradtak ki, de azt este még pótolhatjuk, ha rám bízod magad. – mosolyodom el a merészségemen, hogy képes voltam eljönni vele Kubába.
- Semmi akadálya, hogy a szabadban töltsük az utolsó napot. – csókolom meg őt, a nyelvem betolul az ő szájába, és hosszú percekig szótlanul élvezzük egymás társaságát. A végén a zuhany ötlete miatt húzódom el.
- Egy pillanat. – átfordulok a másik oldalamra, és megtámaszkodva az alkaromon a telefonkagylót a fülemhez tartva tárcsázom a recepciót.
- A 302-es lakosztályba szeretnék kérni mangót, és némi péksüteményt. Kávét, és friss gyümölcsleveket is. Az nagyszerű lenne. – bontom is a vonalat, és visszahelyezem a kagylót.
- Negyed óránk van egy tusolásra. Ha ketten megyünk, időt spórolhatunk. – zongorázom végig a felkarján, és a vállán állapodik meg a kezem.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 23, 2016 10:36 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Vas. Május 22, 2016 11:11 pm
 



 

- Egy kawasakival járok többnyire, szerintem a robogó is menni fog. – Nem ijedek meg tőle abszolút, sőt, mondhatni még inkább elememben érzem magam tőle, csak úgy, mint a nyakam köré fonódó karoktól. Nos, a nagy helyzet az, hogy most annak ellenére is kiváltképp jól érzem magam, hogy a vészcsengőim odabenn már rég csilingelnek, nem kéne ebbe jobban belemennünk, mert nem lesz jó vége.
- Csak minél kevesebbet beszéljünk, talán még sikerül is elérni minden célt. – Veheti úgy, hogy rábízom magam, az már más kérdés, hogy szinte borítékolható az újabb összekapás, az eddigiek alapján gyakorlatilag bármin. Én lennék a legjobban meglepve, ha nem így lenne, de előre azért nem írom le magunkat, hátha…
- Ámen, akkor megyünk. – Azt fene bölcsen nem teszem hozzá, hogy végre valamiben tökéletesen egyetértünk, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy ő rángatott el rá, hisz megyek én magamtól is. Ideje volt eljutni idáig is, na. Legalább nem tűnik úgy, hogy nem fűlne hozzá a foga, nem mintha világmegváltó ötlet lenne, de egész kellemesnek ígérkezik.
A csókba kezdek egészen belemelegedni, és van pofám még közben simogatni is nem feltétlenül illendő helyeken, bár én nagyon kellemesnek ítélem a hátsó domborzatát, de ki tudja nála, mikor milyen hangulatban van. Sőt, mikor abbamarad, és telefonálni kezd, ujjaim szórakozottan futnak végig hátának ívén, követve a gerincoszlopát, sőt, ha már eleve belezavarok a beszélgetésbe, el is kezdem a nyakától lefelé végigcsókolni. Talán abba kéne hagynom, de basszus, nem bírom, legszívesebben ki sem engedném az ágyból, de azt már rég leszűrtem, hogy istentelenül nehéz egy helyben maradnia, állandóan pörög.
- Negyed óra? Hát jó… de azt nem ígérhetem meg, hogy jófiú leszek. – Nyúlok be a dereka alá, és se szó, se beszéd cipelem a karjaimba (megint) a zuhanyzóig, elvégre, nincs sok időnk, negyed óra alatt egy tisztességeset sem lehet zuhanyozni, nem hogy mást… Gondolkodás nélkül lépek be vele a zuhanykabinba, és még úgy megengedem a vizet, hogy a karomban van, már ha kapaszkodik, egyébként esélyesen nem tudom majd megtartani. A megfelelő hőfok beállítása után azonban eszemben sincs letenni, egyszerűen csak átforgatom úgy, hogy velem szemben legyen az ölemben, lábait a csípőmre simítom, és gondolkodás nélkül tolom a vízsugáron keresztül a falhoz… Némi víz jut azért a hajára, de üsse kavics, úgyis vízeséshez megyünk. Sok reagálnivaló ideje úgysem marad rá, mert újra elkezdem ostromolni ajkait sajátjaimmal, ez van, képtelen vagyok visszafogni magam, de nem is nagyon jut eszembe… meglátjuk, most is leforráz-e valamivel.


Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Hétf. Május 23, 2016 10:54 am
 



 

Joel and Chloe


+16

Megjegyzésein nem sértődök meg, mert tudom, hogy igen vékonyka a határ a békesség és a háború között, ami köztünk dúl. Nem szeretek vitatkozni, és ennek köszönhetően, ha tehetem, akkor kerülöm is. Nem túl kellemes mellékhatásokkal találkoztam tegnap éjjel, mint a rémálmok, vagy a reszketés. Jól kellene, hogy érezzük magunkat, és ez a napkezdet egészen jól alakult közöttünk. A beszélgetést mellőzni fogom, ami a kényesebb és komolyabb témákat érinti. Szerintem már így is sikerült többet megosztanunk a másikkal, mint ahogyan terveztük. Az exem, az erőszak, a rémálmok, a halott testvér, a húga, az unokahúga. Nem hinném, hogy normális keretek között eljutottunk volna idáig. Mondanám, hogy ami Kubában történik, az Kubában is marad, de szeretném, ha láthatnám újra, viszont nem fogom megemlíteni előtte. Nem erőltethetek semmit, hiszen nyilván kötöttségek nélkül vágtunk bele mindketten az utazásba, és így is fogjuk elhagyni a Karibi-térséget. Miért ne élvezhetném ki azt az időt, ami kettőnk rendelkezésére áll még? Nem akarok mélyebben belemenni semmibe sem, csak csókolom, és ajkairól lelopva a reggel utolsó napsugarait is, arra ösztönzöm magam, hogy ne maradjunk egész nap az ágyban. A telefonért nyúlok, és megrendelem a kajánkat, mielőtt belevágnánk a kis kirándulásunkba. Joel nem fejezi be a kényeztetésemet, és kissé akadozva mondom el a recepciósnak, hogy mit is szeretnék. Kellemesen lúdbőrös leszek, és a pulzusszámom is megemelkedik a nyakamra hintett csókoktól. Beleégett szirmainak lenyomata, és ott fogom őrizni még akkor is, ha eltűnik majd, én mégis tudni fogom, hogyan ért hozzám akkor. Hátrafordulva ismét elveszhetek azokban a kék lélektükrökben, melyek a rendelőbe való belépésem óta kísértenek. Nem álmodtam még ugyan vele, de amikor nem volt a közelemben, akkor sokat gondoltam rá, és alig vártam, hogy elutazzunk ide. Nem voltak kimondottan terveim se, mert nem ismertem, és most se tudom, hogy milyen ember igazából. Ehhez az együtt töltött négy nap kevés. A figyelmeztetése ott zsibong az agyam legmélyebb zugában, de nem vagyok hajlandó most rá hallgatni. Amint elmondom, hogy mennyi időnk van a reggeli érkezésének, szinte azonnal alám nyúl, és a karjaiba kap fel. Nem tartom magam kövérnek, de azért van súlyom, mégis olyan könnyedén kap fel, mintha egy tollpihe lennék.
- Nem kell annak lenned, csak ne maradjunk le a kajáról, mert éhes vagyok. – harapok bele az alsó ajkamba, aztán szelíd mosoly ül ki az arcomra egy kis pimaszsággal fűszerezve. Pikáns reggeli köszöntőn vagyunk túl, de tudom, mivel jár, ha ketten lépünk be a fürdőbe. Nem fogja résnyire hagyni az ajtót, és nem fog kimaradni a közös tusolásból sem. Száguldunk befelé, és fellélegezni sincs egyetlen percem sem, mert kapaszkodnom kell a nyakába, miközben elhúzza az üvegajtót, és ránk ereszti a vizet. A gőzpára felcsap, és halkan felsikoltok, de aztán hirtelen pőre lapockáimat már a hideg csempe hűti le. Testhelyzetet változtatunk, és a csípője köré fonva a lábaimat kulcsolom össze, és mohón falom fel az ajkait is. A vízzel nem is törődöm, kebleim feszes mellkasának nyomom, és a nyaka tövénél belemarkolva hajtincseibe válok egyre türelmetlenebbé. Nyelve hegye a szájpadlásomat csiklandozza, miközben belsőmben felcsapnak a lángnyelvek, és a feszítő érzés az ölemben csillapításra vár.
- Joel magamban akarlak érezni. – nyöszörgöm bele ajkaiba, és követelőzővé tesz a helyzet. Újabb olyan oldalam, amit aligha láthatott eddig. Nem kezdeményeztem erőszakosan, nem adtam a tudtára, hogy akarom, szavakkal biztosan nem. Megszakítva a csókot a nyakszirtjéhez hajolok és egyesével lenyalva a vízcseppeket haladok felfelé pézsmaillatot árasztó bőrén. A vállai vonalát elhagyva a nyakánál beszívom, és apró puszikkal enyhítem a harapdálást, míg el nem érek fülcimpájához, mert ott már nem vagyok rest fogaimmal meghúzni az apró porcot, és kéjesen a fülébe nyögni.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Május 24, 2016 6:59 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Hétf. Május 23, 2016 11:22 pm
 



 

18+

Majdnem idetűzöm, hogy ezek szerint az nem gáz, ha én lemaradok a kajáról, de egyelőre túl jó kedvem van ahhoz, hogy vitatkozzak bármin is, épp ezért eszemben sincs megjegyzéseket tenni, azt meg örömmel könyvelem el, hogy nem várja el tőlem, hogy olyan legyek, amilyen nem vagyok. Ami azt illeti, senki kedvéért nem akarnék megváltozni, mert úgy érzem jól magam, ahogy vagyok. Egyébként meg, én is ennék, szóval hülye lennék elhúzni a dolgokat, nem mintha le lehetne maradni a rendelt kajáról, lévén felhozzák, mást nem, ott hagyják az ajtó előtt. Ilyen helyeken nem szokás lenyúlni senkitől, mert másnak is van mit a tejbe aprítania. Szerintem mi kivételek vagyunk, bár Chloe anyagi helyzetét nem ismerem, én sosem éltem nagy lábon, bár tény, hogy összekuporgattam a pénzt egy szerintem isteni lakásra, és van autóm meg motorom is, de talán nem nagy dolog, hogy mindez összejött tíz év alatt, ha már másra nem költök, mert se kutyám, se macskám. Viszont értettem én ám a szóból, legyek gyors… Vajon volt már része gyors együttlétben? Ez persze nem kifejezetten az a liftben egymásnak esős, szoknyafelhajtós jelenet, olyat már amúgy is csináltam, de attól még nincs idő arra, hogy tökéletesen kiélvezzük a dolgot. Nem baj, én így is imádom. Technikailag mindenhogy.
Egyértelműen hevessé fűtöttük a pillanatokat, nem csak a ránk csordogáló víz meleg, de bizonyosan izzik a levegő is, igaz, ezt már szinte az első pillanattól fogva érzem, és talán épp ezért akartam annyira távol tartani magam tőle. Inkább nem gondolok bele, mennyire nem jött össze a dolog, ám jelen pillanatban aligha bánnám.
Nahát, milyen kis türelmetlen valaki. Belevigyorgok a csókba, ujjaim bőrét simítják, felmorranva markolok rá csípőjére, amikor a hajamban érzem ujjainak heves ösztökélését. Több se nagyon kell, hogy érzékletesen nekidörzsöljem villámgyorsan feléledt szerszámomat, de ez még pusztán az ingerlés része, rögtön nem rontunk be a házba, egyébként is úgy tűnt, finomabban kell vele bánni a rossz tapasztalatai okán. Ettől még nehezemre esik nem átadni magam a tökéletes szenvedélynek, s mondhatni, eme kísérletemet is pillanatok alatt fújja el a megszólalása, és már közel sem olyan fontos, hogy miről mi juthat eszébe, hogy talán nem fog jól esni neki… Ötletem sincs, miért kételkedem a képességeimben, nem szoktam csalódást okozni.
Kezeim felsiklanak az oldalán, muszáj érintenem egy kicsit azokat a csodásan formás kebleket, pár pillanatra el is tereli a figyelmemet a bőrömet illető csókokkal, de nem hagyom magam, az itt és most nem alkalmas a kellemes, ámde körülménye előjátékra, s többnyire ilyen helyzetben nem is szükséges, mert mindkét fél fel van tüzelve, kiváltképp úgy, hogy már egy ideje pofátlanul mozgok lábai között férfiasságommal, és tapasztaltam már párszor, hogy az is meglehetősen izgató a hölgyeknek. Sokáig azonban már nem húzom, ha esetleg már a fülembe duruzsolta magát pár vágytól terhes sóhaj, ezer örömmel veszem ostrom alá a kellemes kis szemérmét, ámde túl sokat jelenleg nem áll módomban finomkodni, egyrészt sietünk, másrészt rohadtul kívánom, és a helyzet is a vadabb, szenvedélyesebb beteljesülés ígéretét hordozza.
Éppen ezért túlságosan hosszas mókára nem kell számítani, ugyanakkor nem vagyok rest lehajolva a mellbimbóit kényeztetni, olykor harapdálni, míg egyik kezem ujjai édes kis pontja körül zsonganak, hogy hathatós tevékenységem mellett még így is fokozzam az élvezeti faktorát, s egyébként is, jelen formában esélyesebb a beteljesülés, ami hamarjában jön is, mindkettőnk részéről. Nem vagyok gyorstüzelő, remekül időzítem a dolgot, lévén ismerem a saját testem, és vissza is foghattam volna magam, de ha enni kell, hát enni kell. Így nem is próbálom meg elnyújtani a dolgot, csak az a fontos, hogy mindketten csillagokat lássunk pár pillanatra. Így eshet meg, hogy hamarosan a feje mellett döntöm a csempének a homlokomat, még mindig benne lüktetek, és pár kósza pillanatra megragad bennem az érzés, hogy talán mégsem fogom elkerülni az életem hátralevő részére a biztonság kedvéért.
Némi pihegés után aztán leeresztem, s ha engedi, még le is mosom a csodás bőrét némi tusfürdővel, s aztán saját magammal szemben is megejtem a dolgot, hogy hamarosan már késznek tituláljam magunkat. Zuhanyzás terén mindenképen.
A szobapincér azért esélyesen várt odakinn pár percet, hisz mire kiléptem a fürdőből, már hallottan a kopogást, annyira meg nem voltam naiv, hogy ilyen zseniális időzítési képességeim legyenek.
- Akkor… jöhet a kaja.
Csapom is össze a tenyereimet, és az asztalhoz toltam az ételeket tartó kocsit, hogy nyugisan megtízóraizhassunk… Utána pedig már indulhatunk is a kiválasztott programunkra, ami kétség kívül sajnos az utolsó lesz, bár, talán még este összejön majd a vásárlási elképzelése is a kisasszonynak.


Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Kedd Május 24, 2016 7:06 am
 



 

Joel and Chloe


+18

A lassú szeretkezést felváltja az esztelen egymásnak rontás. Nem hiszek abban, hogy mindenre megoldás lehet, ha gyöngéden érnek az emberhez. A külső tényezők, a hangulat, és maga az ember beállítottsága adja meg, hogy éppen mire van szüksége, és nekem most az kell, hogy úgy istenesen megdugjanak. A káromkodás, és a csúnya szavak használata feltüzelik a belső istennőmet, és mintha egy focimeccsen szurkolna, úgy kérleli az engem ostromló játékost, hogy találjon be, mert a tizenegyesek, és a többi elbaltázott próbálkozás nem hozza meg a kellő sikert. A fülébe nyögök, és a fal adja az egyetlen támaszomat, miközben két combom közé ékelődik méretes szerszámával. Meg kellene lepődnöm, hogy hét hónapnyi kihagyás után ennyire visszakerültem volna az élvonalba? Nem kevés idő, amit egyedül töltöttem, de a munka, és a költözés lekötött. Joellel az első pillanattól fogva izzott közöttünk a levegő, és kár lett volna tagadni, hogy egyszer itt fogunk kikötni. Bánta a fene, mert akartam őt, és most mindennél jobban vágytam arra, hogy kitelítsen. Üresnek éreztem magam a tegnap este óta, és csak ő volt képes enyhíteni a sóvárgásomat. Éles kéjhangot csal le ajkaimról, amikor megérzem a szeméremajkaim közelében az erekcióját. Miért kínoz? Essünk túl rajta! Már megszokhattam volna, hogy nem ront rám, és nem olyan, mint David, akinek csak a saját kielégülése kell, és azonfelül nem érdekli más. A pasik különbözőek, de egy cél vezérli őket…a töménytelen szex. Beállhatnék én is a sorba, hogy a jussomat követeljem, és meg is teszem. A haját erősen markolom, és az ujjaimmal szántok végig a fejbőrén. Úgy látszik, ez tetszik neki, mert megkeményedett mellbimbómat veszi célba, és el sem engedi. A nyelvével ingerli, megvárja, hogy megkeményedjen még jobban, és az én lábaim is szorosabban fogják közre őt, de mit ér mindez, ha úgyis már szétnyíltam előtte? A tetőfokára hág az intimitás, a két nyirkos felsőtest egymásnak csapódása, amikor megemelem a csípőmet, és magamba fogadom Őt. A telítettség érzése mindent elfelejttet velem. Hol vagyok, ki vagyok, mit csinálok éppen. Abszolúte a jelenben élek, és iszonyatosan szükségem van erre a férfira. Akarom. Birtoklom. Mégis átmeneti állapot ez. A testünk ritmusa gyors, és ütemes, a hátam a csempének a csapódik, és az egyik kezemmel sikerül levernem a tusfürdős flakont is, mielőtt rásegítene. Az ujjaival egy ütemben rázkódom, és amikor elérek a csúcsra a vállába fúrva az arcomat reszketek. Az összehúzódások túl erősek, és satuba szorítva férfiasságát szinte abban a pillanatban követ ő is engem. Nem beszélünk, csak pihegünk egymáson. A víz szüntelen zúdul ránk, de a testem hőfokát nem képes eloltani. Legszívesebben itt maradnék vele az idők végezetéig, de nem lehet. Kihúzódik belőlem, és kissé gyengén állok meg a két lábamon. A szivaccsal finoman mosdat meg, miközben a hátammal a mellkasának dőlök neki, és hálásan figyelem a mozdulatait. Megcsókolnám éppen, de a kopogás szakítja félbe az együttlétünket.
- Megérkezett a reggelink. – suttogom a szavakat a megduzzadt szirmok közé, és átveszem a szivacsot, hogy megmosdassam. A habréteg alól feltűnnek feszes hasának kockái, és ha még lenne időm, akkor eljátszadoznék vele, de hamar kilép, hogy ajtót nyisson. Elzárom a csapot, és boldog kislányos vigyorral lépek ki, hogy magam köré csavarjam a törölközőmet. Az egész alakos tükör előtt elhaladva egy buja teremtés néz vissza rám. A szemei csillognak, ott rejlik bennük a titok…a rajongás. Az ajkaim vörösek, és duzzadtak. A melleim érzékenyek, és egyfajta buja felhő leng körbe. A rengeteg kaja láttán hangosan kordul meg a gyomrom, és nem jutok szóhoz.
- Ez több, mint amit rendeltem. – közlöm egyszerűen, és egy mangót veszek el. Így indul egy tökéletes reggel.

A zafírkék óceán, az ormótlan sziklaszirtek, a közöttük ingázó, és kanyargós útszakaszok megnehezítik a közlekedést, de páratlan természeti környezet vesz körül minket kárpótlásul. Joel derekét átfogva ülök a kölcsönzött Vespánk hátulján. Készülhettem volna jobban is a kirándulásra. A fejemen elhelyezkedő bukósisak, a világoskék nyári ruha a szélnek hála többet mutat meg belőlem, mint terveztem, és a hozzáillő kék szandál könnyed program ígéretét hozza magával. Lázas izgalom lesz úrrá rajtam a páratlan kilátás miatt.
- Nézd Joel milyen szép az óceán. – mutatok ki oldalra, de egy kis majomra hasonlítok inkább, aki az anyján csüng egész nap. A motorozás félelmetes, és egyben lenyűgöző élmény is. A hátamon lógó kis hátitáskában néhány gyümölcs, szendvics, és ásványvíz lapul. Az ebédünket hivatott helyettesíteni a röpke összeállítás, és hamarosan meg is érkezünk a végcélhoz. Ügyetlenül teszem le a lábamat, és csatolom ki a bukósisakom csatját, hogy levegyem, és előredőlve megrázzam a barna hajkoronámat, aztán hátracsapjam. A zöldellő tisztás, és a közelében elementáris erővel lezúduló víztömeg hallgatásra késztet.
- Gyönyörű. – csillogó tekintettel indulok meg, hogy körülnézzek, de meggondolom magam, és a kezemet nyújtom Joelnek, hogy bevárjam, és együtt fedezzük fel Kuba egyik legszebb vízesését.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Május 24, 2016 10:15 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Kedd Május 24, 2016 9:25 pm
 



 

Azt hiszem, egyetlen nőt sem fürdettem még meg, egyszerűen nem éreztem késztetést rá, most mégis valahogy ijesztően természetesnek hat az egész, ugyanakkor örülök, hogy ezt nem tudja, mert nem akarnám, hogy esetleg téves következtetéseket vonjon le, és szavaival ellentétben többet lásson az egészbe. Tudom jól, mit mondott, ugyanakkor elég jól ismerem a nőket, akiknek a testüket adják, azok előbb-utóbb a szívüket is birtokolják, lévén sokkal érzelmesebbek nálunk. Kivételek persze mindkét nem esetében vannak, de amit én eddig tapasztaltam Chloeból, az alapján ő is a fent vázolt kategóriát erősíti.
- Úgy fest. – Vigyorodom el, de hagyom, hogy ő is megmosdasson kissé, de aztán megyek ajtót nyitni, nem szeretném túlságosan sokáig váratni a szobapincért. Mennyivel jobb így ilyen könnyedségben létezni, mint marni egymást, és állandóan vitatkozni… Ugyanakkor nem táplálok illúziókat, bármilyen jó is most, ez az egész Kubában is marad, ha nem így lesz, csak megsebzem, amit nem akarok, nem érdemli meg. Lehetőséget kell adnom neki arra, hogy találjon egy rendes pasast, és ne keveredjen az én hálómba, hacsak nem ragadt bele már most.
- Ami azt illeti, annál is több, mint amit én rendeltem… – Nézek végig rajta tetőtől talpig, mintha nem két perce láttam volna teljesen meztelenül. - Legszívesebben bedobnálak az ágyba, és ki sem engednélek órákig… – Csak, hogy ne negatívumként értelmezze a szavaimat. Egyszerűen gyönyörű volt, még percekig nem bírtam levenni róla a szememet, akkor sem, ha már elkezdett enni.

A robogó ugyan közel sem az, amit megszoktam a hátsóm alatt, de egyszerűbb is vezetni, mint a motoromat, így különösképpen nem okoz problémát a dolog, az meg, hogy olykor, mikor oldalra vagy hátra pillantok, meglátom mennyire árulójává válik a kisasszonynak az újabb alig valamit takaró nyári ruha, minduntalan széles mosolygásra késztet.
- Valóban az! – Azt sem voltam rest közben megállapítani, hogy Chloe talán némileg fél a motoron, na de közel sem egyedi az esete, a legtöbben tartanak tőle, amit abszolút nem csodálok. Én magam viszont kétségtelenül a rajongója vagyok.
- Hümm, ez több víz, mint amire számítottam. Azt hiszem, butaság lenne alá is bemászni… – Jegyzem meg rögtön. Ez a kézfogósdi is olyan, amit nem szokásom csinálni, ellenben nem akarom elrontani ezt a napot, legalább ezt nem, így belemegyek. Kellemesen meleg és puha a tenyere, de arra már rájöttem, hogy küllemét tekintve aligha lelhetnék benne hibát, a több meg… nos, ki az, aki tökéletes lenne? Ne is legyen, hisz végtelenül unalmas lehet egy olyan ember.
- Nos, azt hiszem, kivételesen volt egy jó ötletem. – Nem fényezem magam, de na, azért nekem is sikerélmény, hogy az utolsó napra legalább olyan helyen kötöttünk ki, amit én vetettem fel, és nem is tűnik teljes csődnek. A vízesés aljánál, mielőtt kis patakká szűkülne, hogy valahol arrébb a talajba csorogva találjon utat az óceánba, összegyűlt némi víz, így gyakorlatilag tóként funkcionál.
- Ahhoz képest, milyen lenyűgöző hely, nem tolonganak az emberek. Bár, lehetséges, hogy az ebédidő az oka. – Vezettem a partra, és az biztos, hogy szívesen megmártóztam volna. Kellemesen árnyékolt a térség ezen része, nincs sehol tűző nap, kissé olyan érzése lehet az embernek, hogy a paradicsomban van. Csak a kígyó és az alma hiányzik. - Mit gondolsz, megmártózunk egy kicsit? Alig értünk még vizet… – Az tény, hogy ez a pár nap nem a klasszikus értelemben vett pihenés kategóriájába tartozik.


Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Kedd Május 24, 2016 10:20 pm
 



 

Joel and Chloe


A motorozás közben az jár a fejemben, hogy mennyire megbámult, és bókolt nekem. Az önbizalmam növelésére törekszik, vagy tényleg így lát? Nem azt a naiv, és unalmas lányt látja bennem, akit feltételezett a táncunk előtt? Még ötletem sincs, hogy mi lehet a véleménye rólam, pedig, ha magammal is őszinte akarok lenni, akkor fúrja az oldalamat a kíváncsiság, de nem akarok még egy veszekedést kirobbantani, így bölcsen hallgatok. A végcél megérkezésekor a szavak a torkomra forrnak, és valahol elveszve a természet csodálásában, rájövök, hogy nagy butaság lett volna kihagyni ezt az utazást.
- Atyagatya.. ez tényleg hatalmas, és a végét se látom. – emelem fel a kezemet napellenzőként, és hamarosan meglátom a szikla tetejét, és a vélhető zöld, buja övezet végét, bár nem tenném rá a fejemet, hogy ott nem folytatódik a vízesés. A kis meder, melybe összegyűlik, előtte a víz egy tóra emlékeztet, és nagypapám szavai jutnak az eszembe. A vasárnapi Biblia órák, és a paradicsom elméleti lefestése. Létezhet a valóságban is a tiltott gyümölcs? Ha magam elé nézek, akkor határozottan. Beharapom az alsó ajkamat, és a kezét kérem, amit nem utasít vissza. Kissé elveszik az enyém az övében, de passzolunk. Rászorít, és végre önszántából teszi. A vízeséshez közelítünk, és a zúgás is felerősödik.
- Tökéletes utolsó napi programot találtál ki. – paskolom meg a jobb vállát, hogy ezzel is alátámasszam az állításomat.
- Nem is baj, ha nincs nagyközönség. Én úgy hiszem, hogy a legszebb helyek a világon még érintetlenek, és az ember nem talált utat oda, hogy tönkretegye. Nem kell ide több néző. – pillantok fel a kék íriszekbe, és lassú mosolyra húzódnak az ajkaim.
- Megmártózhatunk… - kezdek bele, de valahogyan az kiment a fejemből, hogy fürdőruhát húzzak a nyári ruha alá. A hezitálásomra azt hiheti, nem akarom, így elengedem a kezét, és ledobom a vállamról a táskát a fűbe, aztán az ég felé tartva a kezemet azon keresztül bújok ki a kék ruhácskámból. A földre hullatva a bugyi marad egyedül rajtam, és a szandál. A vetkőzést nem nyújtom el, így hamarosan egy halmazba rendezve a ruháimat kihívóan nézek rá, és hangosan elkiáltom magam.
- Az utolsó hazafele nem ülhet az ablak mellett. – rohanok befelé a kristálytiszta vízbe. A lábaim felcsapják a kéklő nedvességet, és kissé hideg is, de hamar elmerülök benne nyakig, és úszni kezdek. Határtalanul szabadnak érzem magam, semmi nem gátol, és élvezhetem a napsütést. Hamarosan a hátam mögött hallom a becsapódást is. Lebukok a víz alá, és úgy úszok egyet. Nincs időm gondolkodni, mert elkap, és a felszínre ránt. A nyaka köré fonom a karjaimat, és vízcseppektől fénylő ajkairól lenyalom a drága gyöngyszemeket. Sokkal intenzívebben simulok hozzá, szinte sistereg a két bőrfelület. A szívem a torkomban dobog, így amint elszakadok tőle, az államat a vállára fektetem, és átengedem neki az irányítást, hogy a felszínen tartson.
- Olyan jó itt lenni. – búgom, és lehunyom a szememet. Azt akarom, hogy ez a pillanat örökké tartson, de tudom, hogy nemsokára véget fog érni. Kinyitva elveszek a kék lélektükrökben. Mondani akarnék valamit, valami fontosat, de meggondolom magam, és mielőtt ostobaságot tennék, a víz alá bukok ismét, és elúszva a karjai közül, a part felé tartok. Lassan emelkedem ki a tóból, és a hajamba túrva igazgatom el a szétálló hajtincseket. Gátlásosnak kellene lennem? Cseppet sem zavartatva magam ülök le a fűbe, és bontom ki a hátitáskát, hogy kivegyek belőle egy szendvicset. Rossz néven veszi, hogy elszöktem előle? Mit kellett volna mondanom? Sokkal bensőségesebb ez az utazás, mint terveztem, és kezdek érzelmileg összezavarodni? Nem kellene.
- Nem jössz enni? – integetek neki, és jóízűen beleharapok a sajátomba, de már a vizet is kikészítem, és a gyümölcsöket. Nem nagy étek, de megteszi a vacsoráig, és nem akarok ismét szédült tyúk lenni.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Május 26, 2016 11:16 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Szer. Május 25, 2016 6:36 pm
 



 

- Még szerencse, hogy nem megmászni akarjuk. - Vigyorodtam el, nos, arra kétségkívül nem is vállalkoznék, nem gyávaságból, egyszerűen valahogy nem az én műfajom a dolog, párszor másztam sziklát, Raoullal sok őrültséget kipróbáltunk már, de annyira nem lett a kedvencem.
- Ámen. – Örülök, hogy legalább ezen nem veszekszünk, azt annyira már nem venném jónéven. Épp eleget tettük az elmúlt napokban, és egy ilyen rögtönzött nyaralásnak nem erről kellene szólnia, hanem a szórakozásról, és kellemes időtöltésről. Az a nagy helyzet, hogy egyébként is mindig kerülöm a kellemetlen szituációkat, jobban mondva úgy szervezem az életemet, hogy ne is legyen esélyük beférkőzni a napjaimba. Nem véletlenül nem randizom senkivel, tudom jól, hogy egy nő nem lenne elég, mindig akad egy, aki olyan szinten kiált azért, hogy magamhoz édesgessem, hogy nem bírom ki. Hajt a vérem, és nem szokásom nemet mondani neki.
- Ohh, ide bizonyosan találtak utat mások is, de talán az itteniek kellőképpen megóvják. – Legalábbis számomra erre utal az, hogy egyáltalán nincsen elhanyagolva, hogy nem szemetelték tele, és a maga tökéletességében lehet ezáltal megcsodálni.
Részemről tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nem hozott bikinit, én sem fürdőgatyát, elvégre, fogalmam sem volt, hogy milyen irányt vesznek majd a dolgok, a legtöbb vízesés esetén nincs lehetőség csobogásra, mert vagy széles folyóba torkollik, vagy ekkora tavacska nem képződik alatta.
- Nahát, hová lett a szégyenlőssége Miss Ward? – Kérdezem könnyed, gurgulázó nevetés kíséretében, de én is ledobom magamról a pólót, s a rövidnadrág is a földön landol, papucsban meg felettébb értelmetlen lenne beszambáznom a vízbe, csak kergethetném, szóval az is kinn marad. Nem rohanok, lévén úgyis neki adnám az ablak melletti ülést, miként idefelé is megtettem, eszemben sincs eztán másként cselekedni. Láttam már épp elégszer fentről az eget, semmiben sem lenne más most sem, neki pedig még mindig élmény, használja csak ki. Így legalább kedvemre elidőzhetek tekintetemmel hátsójának formás mivoltán, miközben kényelmesen víznek megyek magam is.
Végül csak utána ugrom én is, a cél kétségkívül az elkapása, hogy hamarosan ismét a karjaim közt legyen. Boszorka. Nem tudom, hogy csinálja, de a szokásosnál sokkal nehezebb távol maradnom tőle, olyannyira, hogy egyelőre nem is akarok. A segítségemmel ráadásul még lebegheti is egy keveset a vízben, hisz megtartom, de akkor sem lenne semmi, ha nem tenném, hisz nagyon is jól tud úszni a már korábban is tapasztaltak szerint.
- Valóban. – Ki tudja hányadszor simogatom végig a tekintettemmel, és legszívesebben el sem ereszteném, de el kell, mert ez nem vagyok igazán én, mert amit lát és tapasztal, az csak a körülmények pozitív hatása. Ki is siklik a kezeim közül, elmosolyodom, így van jól, fusson, amíg teheti, még ha most csupán képletesen is érthetem mindezt.
Mikor látom, hogy kifelé indul, egy keveset még úszok, egészen közel megyek a vízeséshez, mert nagyon kíváncsi vagyok, milyen erősen csap le az alant terülő víztömegre. Szerintem már bőven eszeget, mire visszaérek a partra, kezdetben halálos nyugalomban emelkedem ki a vízből, de amint kiérek, és körbenézek, már el is kerekednek a szemeim, és meglehetősen gyorsan leszek istentelenül mérges.
- Chloe… szerintem öltözz fel. – Szólalok meg egészen nyugodtan és halkan, ahhoz képest, milyen zabosnak érzem magam. S ha a kisasszony meg talál fordulni, akkor láthatja, hogy három kínai áll tőle úgy tíz méter távolságban a kis motyójukkal, és úgy bámulják, mintha érdekesebb nem is létezne a világon. Nos, nem mondhatom, hogy nincsen igazuk. - Maguk meg menjenek a dolgukra. – Morranok oda a pasiknak, és Chloe elé lépek, hogy addig se vizslathassák ilyen szemérmetlenül.


Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Szer. Május 25, 2016 7:27 pm
 



 

Joel and Chloe


A szendvicsemmel vagyok elfoglalva, mert megéheztem a mai napi eseményekben. A hajóút a szigetre, a robogó bérlés, és most ez. Imádok itt lenni, de mindketten tudjuk, hogy ez csak átmeneti állapot, és kár lenne álomba ringatni magam. Nem az a lány vagyok már, aki két évvel ezelőtt, hogy naivan beleugrana egy kapcsolatba. A szabadságom korlátozása már egyszer megtörtént, de hogy még egyszer egy férfi megszentségtelenítsen, arra nem vagyok kapható. Nem az én műfajom, hogy a szívemet kiszolgáltassam csak úgy. Visszahúzódó vagyok, szendének is mondanám magam, de ostobának nem. Az érzések ideig-óráig elvehetik a józan eszemet, de ha egyedül maradok, és mérlegelhetek, akkor általában jól döntök. A vízben úszkáló férfit nézem evés közben, és minduntalan körülötte járnak a gondolataim is. Napok óta csak veszekedtünk, és ma jutottunk el arra a szintre, hogy egyfajta fegyverszünet kötődjön közöttünk. Az előbb elgyengültem, mert a környezet, az utazás megteremti azt a hangulatot, ami semmiképpen nem jött volna létre közöttünk…most is becsapom saját magamat, mert a tánc közben, az együttléteink alatt is éreztem valamit…mármint csak lehet, én akarom kivetíteni rá. Mégis miért vigasztalt meg, amikor sírtam, miért nem döntött meg? Bármelyik nőt megkaphatja, de velem úgy bánt, mint egy porcelánbabával. Sérült a lelkem, de nem vagyok egy elveszett kislány. Megértem, ha nem akar kapcsolatot, nem akarja lekötni magát. A nézeteit nem támogatom, de el kell fogadnom, mert nem azért vagyok itt, hogy megváltoztassam. Az a nő is eljön majd az életében, de rajta múlik, hogy felismeri-e, mert egyelőre meginghatatlan szabályok szerint éli az életét. Az elveket kitűzte maga elé, és nem vonatkoztat el tőlük. A vizet kutatom éppen a hátitáskában, amikor meghallom kissé ridegre sikerült hangját.
- Tessék? Miért is? – érdeklődöm ártatlanul, de egyértelműen nem tetszik neki valami, mert még elém is áll, hogy eltakarjon. Kiesett volna pár perc, és elbambultam?
- Joel.. – harapom be az alsó ajkamat, és hangosan felsikoltok, mikor meglátom a három kínai férfit. A nyálukat is csorgathatnák ezzel az erővel, így melleim elé kapom a kék nyári ruhámat.
- Menjenek innen.  – harsogom én is, és hamarosan nagy kíváncsiskodások közepette, de elindulnak. Nem késlekedve bújok bele a ruhába, és a bugyit is felveszem. Az anyag így is rám tapad, mert törölközőt se hoztunk, de legalább már nem vizslatják pőre bőrömet. Annyira zavarban vagyok, hogy csak most esik le, hogy ő sincs különben tőlem.
- Te is meztelen vagy… - jegyzem meg, de a kissé kényes szituációt a telefonom csörgése szakítja félbe. Azért hoztam magammal, hogy tudjak fotózni, ha már a fényképezőgépem felmondta a szolgálatot. A barátnőm neve jelenik meg a kijelzőn, és a kis sarokban a hét nem fogadott hívás mellette. Amy nagyon el akar érni. Nem zavarna, ha nem lenne baj, így egyből fel is veszem.
- Szia Amy, mi történt? – mosolyodom el, hogy oldjam a kitörni készülő feszültségemet. Az arcomra erőltetett mimika megfagy, és helyébe megdöbbenés költözik, aztán aggodalom.
- Tessék?! Mikor? – fel is állok hirtelen, hogy kicsit félrevonuljak. Úgy hadar, mintha az élete függne tőle, de amint meghallom a részleteket a szívem vadul verni kezd a mellkasom fogságában, és a pánik kezd eluralkodni rajtam.
- Apa úton van már? Ez meg fog jelenni a sajtóban… - a kelleténél jobban szorítom a telefont a fülemhez, és könnyek gyűlnek a szemembe.
- Nem…még ma hazarepülök. Tartsd fel apát, légy szíves. Senkinek nem esett baja? – belülről harapdálom a számat, amíg meg nem érzem a fémes ízt, hogy oldjam az idegességemet, de képtelenség.
- Tudom, hogy drága lesz, de van más választásom? Bármi áron, de ma hazamegyek. – ismétlem immár a könnyeimmel küszködve, aztán amikor elmondom, hogy mit csináljon, utána bontom a vonalat, és Joel felé fordulok.
- Haza kell mennem. Most. Nem várhat. – remegve szedem össze a hátitáskát, dobálom bele a mobilomat is, utána meg a vizet. Nem merek a szemébe nézni. Nem bírok tisztán gondolkodni csak annyit tudok, hogy haza kell mennem. Az álmom esik szét, és az nem várhat.

/Köszönöm szépen a nagyszerű játékot. A leghosszabb, és a legélvezhetőbb. <3     /

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Kuba
Kedd Május 31, 2016 7:16 pm
 



 

üdvözlünk, a karaktered

elfogadva!

Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege.Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege.Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege. Ide az elfogadó szövege.

Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Kuba
 



 

Vissza az elejére Go down
Kuba
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Határon innen, határon túl
-
Ugrás: