HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Konyha (Mallors ház)

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Konyha (Mallors ház)
Szomb. Márc. 12, 2016 7:06 pm
 



 

...


Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Pént. Ápr. 08, 2016 8:12 pm
 



 





Még azelőtt megkapom a fivérem smsét, hogy feltenném a hátsóm a motoromra, így anyánk háza felé veszem az irány a bátyám lakása helyett.
Átlépem a sebességhatárt és nem egyszer szabálytalankodok az autósok között haladva csak azért, hogy minél kevesebb időbe teljen, amíg a házhoz érek, miközben azért fohászkodok magamban, hogy eszébe se jusson belekortyolnia abba az istenverte üveg borba.
Régen volt már, hogy akármi miatt is ennyire aggódtam volna érte, beleértve ebbe azt is, amikor közölnöm kellett vele, Sadie nem tud talpra állni.
Akkor állok meg a felhajtón, amikor kihallatszik az üvegcsörömpölés és meghallom Siget üvölteni. Nem foglalkozom a motorral, a bukósisakot is csak elhajítom útközben, ahogy befelé rohanok és a konyhába érve fogad a látvány; összetört palack romjai a padlón, és összetört fivér savanyú képe, megzúzott kézzel a konyhaasztal mellett.
Az állkapcsom megfeszül és a pillanatnyi megtorpanás után – amíg felmérem a helyzetet –, nagy lendülettel lépek oda a testvéremhez.
- Ha befejezted, akkor hadd lássam a kezed. – a tekintetem megkeményedik és feszültség sugárzik az egész lényemből.
Ha hagyja, akkor megnézem, elvégre sebész, ha szétcseszi a kezét, akkor annyi a továbbiakban annak, hogy műthessen.
- És most meséld el, mi van Sadieval.



Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Pént. Ápr. 08, 2016 10:18 pm
 



 



..sick of it..

Egy darabig mindenki tud töltekezni a tartalékjaiból. Elmegy az autó a szerelőig a mankókerékkel, tovább működik a test, hogyha elveszti bizonyos részeit.. megy ez. Sokszor annyira jól, hogy fel sem tűnik mennyire közel is van a vég, mennyire hamar elérkezhet az az összeroppanás. Hiszen az erő - az ilyen erő - csak hosszabbítja az időt, de nem véglegesíti. Az elkerülhetetlen megtörténik mindenképp.
Az asztal nem repül az üveg után, lapjába verem teljes erővel az öklömet inkább, semmint felkapjam a bútordarabot és összezúzzam vele anyám konyháját. Hogy valami ösztönös, belülről fakadó jóérzés állít meg vagy egészen más, azt felszisszenésemet elnyomó önmagamon méltatlankodó üvöltésem közepette - sem - tudom megállapítani. Szinte nem is érzékelem a külvilágot, mintha el is felejteném, hogy elküldtem azt az smst. Emelem a kezemet, hogyha már amúgy is ökölbe van szorítva, akkor behúzzak annak, aki hozzám szólt, de még idejében nyitom rá a helyzetre a szemeimet. Tehetetlenül hull le karom törzsem mellé, de tekintetem űzött vadsága megmarad, ahogy öcsémre emelem pillantásomat.
- Nem ittam. Nem kell ehhez asszisztálj.
Közlöm vele szárazon, maximálisan udvariatlanul, magasan felejtve a hangerőt. Gesztikulálva mutatok neki ajtót, majd mire eljut saját hangom a fülemen keresztül agyamig, egyszerre ér el a fájdalominger is. Szolidnak nem nevezhető, de legalább halk kurvaéletbe hagyja el a számat, leroskadok a konyhaasztal melletti székre, arra, amelyikről felálltam a boros palack hajigálásakor.
- Ne haragudj!
A stílusért, a zaklatásért, az idegbajért amit okoztam.. választhat. A bocsánatkérés őszinteségén egyik jelentéstartalom sem változtat.
- Egy kis jég és rendben lesz.
Állítok fel diagnózist saját, az érdes erezetű fa konyhaasztallapon véresre zúzott öklömről, de nem nézek oda. Nem is nyújtom Tristan felé a kezemet, csak felcsapom az asztalra, ha akarja, hadd nézze alapon. Kezdem kívülről látni magam és egyre szégyenletesebb a kép.
- Közölte velem, hogy nyilván annak örülnék, ha még magatehetetlenebb lenne, ugyanis akkor megszűnne felőle ez a cseppnyi ellenállás is, amit tanúsít felém. Kizárt. Képes volt beindítani azt a rohadt filmet, miközben beszéltem hozzá. Ignorál a saját vérem, s még csak arra sem képes, hogy elmondja mi baja van! Bezzeg azon tud témázni, hogy ő már rég nem táncolhat sehol, amikor meg merem jegyezni neki, hogy ezzel a stílussal vékony jégen táncikál..
Egyelőre képtelen vagyok átlátni - vagyis nagyon is látom és tudatosan próbálom az elfojtott tagadással meg nem történtté tenni - saját vétkeimet a beszélgetésben. Ha a hangomban rezonáló keserű düh tűz lenne, már rég elemésztette volna az egész kontinenst.
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Pént. Ápr. 08, 2016 10:58 pm
 



 

Ha kellene, ha szükség volna rá, visszaütnék, mielőtt kísérletet tennék arra, hogy leállítsam. Nem kivagyiságból vagy, mert nem tudnék elviselni egy felképelést – történt már rosszabb is életemben –, hanem, hogy megpróbáljak némi észt verni a bátyám fejébe – vagy legalább ráébresszem arra, hogy állj és ne tovább –, ha a szavak csődöt mondanak. Nem mondtam, hogy ez a legjobb mód vagy út, de működhet. Szerencsére azonban nincs szükség semmi ilyesmire, mert még idejében visszatér a valóságba, így csak némi szóbeli odavágásnak rögtön kis gazdája. Megforgatom a szemeimet.
- Látom. – morgom az orrom alatt, majd mit sem törődve a teátrális húzzak a francba intésével lépek oda hozzá, hogy szemrevételezhessem a vérző kézfejét.
- Nem haragszom, de azért hülye vagy. – emelem íriszeimet rá mielőtt még az asztalra csapná a kezét.
- Tudod, bármilyen meglepő, de én is orvos vagyok. Ráadásul még jó is. – vonom feljebb az egyik szemöldököm, aztán sajátjaim közé veszem a kézfejét, hogy megvizsgáljam. Hacsak el nem rántja persze.
- Kiváló tanárom volt, szóval fogd be, és hagyjál dolgozni. – ő volt a mentorom és a tanárom, amit mindketten nagyon is jól tudunk. Veheti úgy, hogy a bocsánatkérés elfogadva, spongyát rá, viszont az öklét tényleg szeretném jobban szemrevételezni, semmint egy kis jéggel elintézni.
- Nincs röntgenszemem, de szerintem nem tört, viszont megzúzni szinte biztos, hogy sikerült és, ha összeöltöm, normálisabban gyógyul, de ahogy ismerlek gondolom csak ragasztani engeded, mi?! – engedem el és a fagyasztóhoz megyek, hogy kiszedjek némi jeget, amit konyharuhába szórok és végül átadom neki.
- Azért az a röntgen nem ártana. Várj, hozok ragasztót. – mielőtt még belekezdene, hogy mi történt a fürdőbe megyek át. Apánk orvos volt, a fiai is azok lettek, így a fürdőben anya nem csak sima ragtapaszt tart, hanem azért értelmesebb és normálisabb orvosi sebellátó dolgokat is. Összeszedem, ami kell és visszamegyek. Leülök Sig mellé a szerzett holmikkal.
- Összeölthetem? – hátha, a remény hal meg utoljára, nemde?! Ha hagyja, akkor kesztyűt húzok – megszokás és igen, azt is tart itthon anya, pontosabban apa tartott, még megvannak – majd előkészülök a varráshoz, ha nem engedi, akkor seb összehúzó tapasz lesz a móka vége és akkor azt szedek elő, de még mielőtt akár egyik, akár másik folyamatnak nekiállnék, lefertőtlenítem a sebet. Már, ha egyáltalán hagyja azt, hogy legalább ellássam.
Közben pedig hallgatom, amit Sadieról mesél.
- Te is tudod, hogy csak a sértett dac beszél belőle és tekintve, amin keresztül megy és ment, minden joga megvan ahhoz, hogy sértett és dacos legyen. Nem feltétlen rajtad kellene levezesse, de te vagy kéznél, ezért ilyenkor vegyél egy nagy levegőt, számolj el tízig és gondold át, te mit tennél, ha többé nem műthetnél, mert a kezeid lebénulnának... – nem akarok én is rátenni egy lapáttal az érzéseire, de egymás vállán úgysem fogunk bömbölni és szeretném, ha kicsit megpróbálná kívülről szemlélni ezt az egészet.
- Figyelj, tudom, hogy nehéz. Gőzöm sincs mennyire az, mert nem vagyok a helyedben és nem fogom azt játszani, hogy pontosan átérzem, amin keresztülmentek. De azt tudom és te is tudod, hogy nagyon hosszú út áll még Sadie előtt ahhoz, hogy elfogadja az életét így, ahogyan van. Idővel megnyugszik. – ha hagyta, hogy rendbe rakjam a kezét, akkor közben azon ügyködöm, amíg beszélek.
- Pszichológus segítségén még nem gondolkoztál? – óvatosan teszem fel a kérdést, mert nem tudom mennyire verem ki a biztosítékot nála ezzel, de ha az unokahúgomnak erre van szüksége ahhoz, hogy rendbe tegye a dolgokat magában, akkor érdemes volna rajta elgondolkozni...



Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Szomb. Ápr. 09, 2016 7:24 pm
 



 

Emlékeim szerint sosem fajultak odáig a veszekedéseink, hogy tettlegességre kerüljön a sor. Apával igen, két alkalommal kaptam tőle az alkoholmámoros éveimben, s ő nagyon ügyelt rá, hogy rendesen emlékezzem rá. Előbb megvárta, hogy kijózanodjak - kijózanítsanak - és utána pofozott fel. Istenesen. A másodiknál nem a fal, hanem a szekrény sarka adta a kíséretet, azóta rossz a hallásom az egyik fülemre. Utána mentem elvonóra. Anya - szerintem - sose bocsátotta meg apának amit tett, de a lelke mélyén hálás is volt neki. És - tekintve, hogy mióta nem iszom - én is az vagyok. Hallókészülék ide vagy oda.
- Nem vitatkozom. - közlöm vele, s ezt értheti úgy, hogy egyetértek vele, de úgy is, hogy sértett vagyok. Az vagyok, de nem rá. Ezért is kértem elnézést tőle. Ha már Sarahtól nem megy ilyen egyszerűen.
- Jól van, ne nyald a seggem. Megnézheted. - forgatom meg a szemeimet. - Csináld, nem érdekel. - hagyom rá, varrhatja is, csinálhat belőlem kaktusz tűpárnát, kis mértékben tud felizgatni a dolog. Az a biztos csak, hogy nem lesz semmiféle röntgen, eszemben sincs ilyen állapotban a kórház közelébe menni. A végén még konzíliumra hívnának, s abban nem lenne köszönet. Az is csoda, hogy a saját nevemre emlékszem, nem még emberséges legyek. Az ma határozottan nem erősségem.
- Röntgenre nincs szükség. - megmozgatom ujjaimat annak bizonyítékaként, hogy bizony nem tört semmim. Rohadtul fáj, de nem fogok itt sziszegni, mint valami kígyó. Volt már rosszabb is és különben is magamnak köszönhetem.
- Anyának van ízlése asztalügyben. Masszív darab, még Roset is túléli. - szólok öcsém után, amikor távozik a fürdő irányába. Igyekszem a számon venni a levegőt, ugyanis a konyhában terjengő borszag nem segít az önuralmamnak. Általában nem zavar. Általában.
- Tudom, hogy sértett és tudom, hogy oka is van rá, de ettől jobb lesz neki? Mert ha megesküdne rá, hogy igen, akkor hagynám, hogy életem végéig belém törülje a lábát. De így?! Egyszerűen nem értem, nem hiszem el!
Próbálok remek beteg lenni - nem vagyok - és nem mozgatni a kezemet. Könnyebb, ha úgy gondolok rá, mint valamire, ami nem is hozzám tartozik.
- Felkötném magam. Felköttetném. Mondjuk veled. - szűröm fogaim között. Értem én, hogy a lányomnak borzalmasan nehéz, de ettől még apaként és emberként nem tudok nem belerokkanni abba, ahogy a helyzet áll.
- Lényegében közöltem vele, hogy szereti sajnáltatni magát. - felmorranok, épp mikor a kezemhez ér. Méltóságmentő, hogy azt hiheti a kezelés áldásos hatása csalja elő belőlem a hangokat.
- Milyen apa vagyok én?!
Tristan kérdésére egy keserű nevetés a válaszom.
- Kinek a részére, hm?
Utálom az agyturkászokat. Mindet, egytől egyig. Ám ettől még.. tehetetlenségemben akármire képes lennék, de komolyan.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Szomb. Ápr. 09, 2016 7:49 pm
 



 

Lemondó sóhajjal rázom meg a fejem.
- Ugye tudod, hogy seggfej vagy?! – féloldalas mosoly vetül halványan ajkaimra. Tudja – tudnia kell(ene) –, hogy nem gondolom komolyan – vagy legalábbis nem halálosan komolyan – és bízom abban, hogy nem fogja mellre szívni.
Tekintve, hogy hagyja megnézni a kezét, a tekintetem oda szegezem, amíg a beszélgetés további folyama halad és a két mancsom közé veszem az övét, hogy rendesen meg tudjam vizsgálni.
- Jó, felnőtt vagy és orvos, te tudod. – én ugyan nem fogom erőltetni, azt a röntgent, elmondtam a szakvéleményem, innentől kezdve azt kezd vele, amit akar.
- Kivéve, ha szétvered! – szólok vissza a fürdőből, ahol összeszedek mindent, ami kell, majd azokkal megrakodva ülök vissza az ülepemre és állok neki ellátni a kézfejét.
- És neked jobb lesz ettől? A tajtékzás egy dolog, de a kezed szétverése segít bármit is? Vagy az, hogy inni akarsz? – a hangom higgadt marad és csak egy pillantás erejéig nézek rá, mert közben inkább azt figyelem, amit csinálok. Fertőtlenítem a sebet, aztán előszedem a tűt és a sebvarró fonalat. Érzésteleníteni nem tudom – nincs mivel –, de tekintve, hogy összesen három öltés kell, talán nem fog belehalni ennyi szúrásba. Esélyesen nem.
- Akkor abban kiegyezhetünk, hogy Sadie még mindig a kevésbé drasztikus megoldást választotta, ahhoz képest, amit te csinálnál. Pardon, velem csináltatnál... – elvégzem közben az első öltést, így nem látom a fivérem arcát közben.
- Hümmm, te aztán értesz ahhoz, hogyan legyél kíméletes. – némi vigyor mászik a képemre a szavaim nyomán. A második öltést is elvégzem.
- Jó apa vagy. Kicsit impulzív ugyan, de jó apa. Feltételezem nincs, amit ne tennél meg a lányodért, innentől kezdve pedig egyáltalán nem kérdéses ez. – pillantok fel, mielőtt még a harmadik öltést is elvégezném.
- Most konkrétan Sadiera gondoltam, de úgy érzed belátod, hogy neked is kell? – csomót kötök és elvágom a cérnát, majd tapaszért nyúlok, hogy le is ragasszam azt. Végül pedig bekötöm a kézfejét.



Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Szomb. Ápr. 09, 2016 8:56 pm
 



 

- Családi vonás. - marok vissza hasonló karcossággal, mint ahogyan neki siekrült kimondania a szavait. Nem vagyok meglepve ezen a párbeszéden, még enyhe a seggfej ahhoz képest, miket vagyunk képesek mondani egymásnak és egymásra. Általában a munkahelyen nem tesszük, bár meg kell mondjam, ott is szaladt már ki ez-az, igaz nem a fél kórház füle hallatára - vagyis úgy csak kétszer és ebből az egyik Sadie balesetének napja volt, azt el lehet felejteni mindenkinek s elnézni nekem meg Trisnek is - de előfordul. Hiába, ugyanaz az apa szocializált minket, s akármit is mond az öcsém, hasonló vonalakat képviselünk, mint amit az öreg is. Ha homokba dugjuk a fejünk, ha nem.
- Haha, milyen vicces itt valaki. - morgom az orrom alatt, Tristannek címezve, de nem harsogva, szóval vagy meghallja a fürdőszobában, vagy nem. Mondjuk a végén egy keserű vigyorra futja azért, mert akárhogy is, de ott a pont. Nála van.
- Ó, hogy fogd már be! - forgatom meg a szemeimet. Legszívesebben befognám a fülemet, de ilyet vagy ötéves korom óta nem csináltam már. És igaza van, a reakcióm mit sem bizonyít jobban.
- Nem, nem jobb. Egyébként majd felmosok, mielőtt anya kinyír. Még jó, hogy anno lebeszéltük a fehér konyhabútor vételezéséről.
Emlékszem, azzal magyaráztuk, hogy az unokái úgyis összetapicskolnák szutykos kézzel - maszatpanka volt mindkettő, főleg ha együtt játszottak - bár valójában egyikünknek sem tetszett a förtelmesen giccses, fehér darab, s próbáltunk bevetni anya szívéhez közel álló észérveket. Vagyis.. hát én biztosan. Tristant sem akkor, sem azóta nem faggattam az indítékairól.
- Neki is fáj, nekem is fáj.. És ha iszom, addig sem gondolkodom. Emlékszem még a súlytalanságra.
Meg a macskajajra és az elvonóra is, de ebbe most igazán nem mennék bele.
Kimondom azt, amit végtelenül szégyellek. Nem kellett volna azt mondanom Sarahnak, amit, de megesett, így sikerült. S kimondva - másodszor is kimondva - még rémesebben hangzik, mint elsőre hangzott.
- Nem úgy értettem, ahogy hangzott! Csak kiszaladt.. - fintorodom el - Szerettem volna megfogni és megrázni, hogy kirázzam belőle azt a rengeteg dacot, ami benne van.
Fel kell röhögjek azon, amilyen jelzővel illet. Impulzív. Nos, hát így is lehet mondani.
- Nem tudom. Rohadtul nem tudom, hogy mit kellene tennem. De határozottan nem a jó irányba haladunk. - van ennek a végén egy "szerinted?" de nem teszem fel. Igazság szerint talán tartok kicsit a választól, amit kaphatok.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Szomb. Ápr. 09, 2016 9:34 pm
 



 

- Nem tagadom. – engedek meg magamnak egy kis vigyort. Nem veszem fel a dolgot én sem, tényleg szoktunk cifrábbakat is mondani, de ez nem jelenti azt, hogy ne volna a másik fontos a számunkra. Sig legalábbis nekem az, jobban, mint hinné.
- Csak a te kedvedért. – elkapom a szavait és természetesen nem bírom ki, hogy ne válaszoljak rá, én azonban jól hallhatóan emelem a hangom, nehogy nekem lemaradjon egyetlen hangról is.
Amikor csendre int a maga módján, egy félmosoly villant át a képemen és eleget teszek a kérésnek – annak könyvelem el – befogom a lepénylesőmet. Egy kis időre.
- Erről beszélek. És jó, nem akartam elorozni a lehetőséget előled. Egyébként hol van anya, ha már itt tartunk?! – a bútor lebeszélésbe annak idején két okból szálltam be; az egyik az volt, hogy apa is azt a förmedvényt akarta és ha volt egy kis lehetőségem arra, hogy szembe menjek vele, akkor előszeretettel ragadtam meg, a másik pedig az volt, mert Sig találta ki, hogy ne az legyen és mellé álltam.
- És arra is, hogy miket műveltél vagy mondtál a nagy súlytalanság alatt? – na azért álljunk meg egy pillanatra. Nem vagyok én az ital ellen – magam is szeretem – és a lerészegedéssel sincsenek nagy gondjaim, amíg azok alkalmankéntiek és nem pedig függőségből fakadóan mindennaposak. És mivel Sig nem véletlen került elvonóra, maradjunk annyiban, hogy nem az első kategóriába tartozott. Így pedig annyira nem tetszik, hogy azután a bizonyos súlytalanság után ácsingózik.
- Hát… jó lenne, ha így működnének az emberek, főleg a gyerekeink, de nincs ekkora mázlink, szóval... – a kirázás lehetősége nem opció. Pedig nem mondom, hogy nem tetszene, ha lenne ilyen lehetőségünk.
- Beszélhetek vele, ha akarod, de gőzöm sincs, hogy mennyire venné szívesen a képemet vagy a szavaimat. – elvégre hiába nem közvetlen én okoztam a bénulását, én voltam az orvosa, én feleltem érte.
- Vagy keresd fel valamelyik gyerekpszichológust, Devonshire és Fuentes is remekül érti a dolgát és ártani biztos nem árt egyikük sem. – nekem ez a véleményem. Ha egyszerűen nem megy máshogyan, akkor nem szégyen segítséget kérni, főleg úgy nem, hogy mind orvosok vagyunk, tudjuk, hogy a lélek fájdalmára nem elég egy egyszerű gipsz. Jó is lenne, ha így volna…
- Ez kész van, holnap ránézek. Bent leszel? – értelemszerűen a kórházban és nem azért mondom, mert ő ne tudná megtenni saját magának, hanem, mert mégiscsak az én kezem nyoma van a varraton, érdekel, hogy miként is néz majd ki holnapra a seb.



Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Szomb. Ápr. 09, 2016 10:04 pm
 



 

- A tengerparton. Hogy kivel, azt ne kérdezd, én se tettem. Felhívtam pár napja és akkor említette, hogy elutazik.
Azt nem részletezem, hogy a telefonhívásunk oka jórészt a kíváncsiság volt, hiszen nagyon piszkálja a csőrömet, hogy nem tudom van-e valakije- Nem nyugtatott meg az, hogy Tristan sem vágta rá egyértelműen a nemet. Anyánk kicsattanó boldogsága több, mint gyanús.
A bútorról nem esik több szó, bár a visszakérdezését hallva jobb szeretnék inkább megmutatkozni csekély mennyiségű bútorasztalosi tudomásommal, semmint mással. Legszívesebben egy újabb szitokkal lepném meg, de inkább csak nyelek egy nagyot.
- Nem tudom jóvátenni, ha milliószor kérek azért bocsánatot, akkor sem. - fújom ki vontatottan a levegőt.
Nem sok mindenre emlékszem azokból az időkből, de egy veszekedés - nem voltam (még) annyira részeg, hogy ne tűnjön fel mit üvöltök - nagyon élesen megmaradt. Olyasmit mondtam az öcsémre, az anyánkra s úgy egyáltalán az egész családra, amit nem kellett volna. válogatottan - vagyis épp válogatás nélkül - szórtam a szitkaimat rájuk és életemben sem előtte, sem utána nem voltam annyira kegyetlen. Napokig nem bírtam a szemük elé kerülni, a kijózanodást újabb, szinte egy hétnyi folyamatos alkoholmámor követte, melynek végén a kórházban kötöttem ki alkoholmérgezéssel. Nem vagyok büszke rá. Rég volt, de nem múlik a szégyenbélyeg a lelkemről.
- Na, mesélj. Mi van Rosezal?
Kérdezek rá valamire, amit a megjegyzése mögé képzelek. Ha így nyilatkozik, az mindig valami apa-lánya konfliktust jelent. És amellett, hogy tényleg érdekel, kicsit jó lenne kilépni a saját posványomból azzal, hogy meghallgatom.
- Nem zabos rád. Ezt is érintettük, mint témát a minap. Meg ne sértődj, de azért milyen fain már! A te rezidensed bénítja meg, de engem rühell. Érdemes gyereket csinálni erre a világra..
Egy percig sem bánom, hogy Sadie megszületett, de sértett keserűségemben fel sem tűnik mit beszélek.
- Ha nem esne nehezedre, beszélnél vele te? Nem hiszem, hogy javítana a viszonyunkon, ha még egy agyturkászt is a nyakára hoznék.
Döntök végül, s kérek. Ez tűnik még a legtűrhetőbb megoldásnak.
- Bent, igen. Bár azt hiszem, hogy műtétem nem nagyon lesz így.
A kezemre nézve megint elönt a düh. Mekkora barom is vagyok én?! Ha nem szállt volna már fel a vörös köd az agyamról, akkor most zúznám össze a másik kezemet is nagy harci idegbajomban.
- Kösz, öcskös. - engedek meg magamnak egy hálaittas pillantást. Felkelek a székből, s a tároló felé veszem az irányt, hogy a takarítószereket előszedjem.
- Nem kell megvárd, ha van jobb dolgod.. Mindazonáltal örülnék, ha maradnál.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Szomb. Ápr. 09, 2016 10:33 pm
 



 

- És meddig marad? – mert akkor úgy tűnik nagyon nem egyedül ment és társasággal feltételezem nem csak egy-két napra. Bár a franc se tudja, mostanában azért anyunak se kell a szomszédba mennie titkolózásért.
Csak a fejemet rázom meg a szavaira. Én már régen nem haragszom azért, amiket akkor mondott, nem is azért dörgölöm az egészet az orra alá, mert még neheztelnék rá. Hanem, mert azt akarom, hogy ne felejtse el mit csinált vele az alkohol és ne akarjon megint ugyanoda visszasüllyedni, ahonnan már egyszer felállt.
- Rose jól van. Tetoválást csináltatott, az anyja még nem tud róla, nekem legalább szólt. Úgy tűnik letett a fenék mutogatós divatról és mérsékelten fogadta, hogy együtt vagyunk az anyjával, illetve, hogy testvére születik. – ingatom meg a fejem mert még zajlik a játék és bármi megtörténhet ahogy beszámolok vele kapcsolatban.
- Úgy tűnik nem vagy egyedül azzal, hogy nem tudom jóvá tenni, ha milliószor kérek azért bocsánatot, akkor sem. – nem tehetek arról, hogy Sadie rám nem haragszik, az apjára meg igen. Arról sem tehetek, hogy a rezidensem nem várt meg, hanem rock sztárt akart játszani és az unokahúgom bénulása lett a végeredménye ennek, és mégis hibásnak érzem magam és nem múlik el nap, hogy ne érezném, a lelkiismeret-furdalást az egész miatt. Nem véletlen varrattam magamra Sarah nevét, örök mementóként emlékeztetve arra, amiről valahol mégiscsak én vagyok a felelős azért, ami történt vele.
- Persze, beszélek vele. – gondolkodás nélkül egyezek bele a kérésbe, ez a minimum, amit megtehetek és szeretném is.
- Legközelebb majd kétszer is meggondolod, mielőtt szétcsapod a kezed. – okoskodok kicsit, csak, hogy testvériesen húzzam az agyát némileg.
- Szóra sem érdemes. – legyintek egyet, majd leveszem a kesztyűket és elkezdek összepakolni magam után.
- Nem sietek sehová. – maradok, ha akarja, nem számít meddig tart a társaságomra igényt.

//és akkor, ha nincs más, ezt is nagyon köszönöm, hihetetlenül élveztem *-* Very Happy//



Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Vas. Ápr. 10, 2016 11:03 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 41
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Vas. Nov. 20, 2016 7:50 pm
 



 

Angie - Étienne

Még egy jó hangosat durran a motor, mielőtt végleg elhalna a halk morgása. Mielőtt még bárki azt hinné, hogy nyugodt délutánban lenne része, lovagoltam bele az utcába, a lemenő napfénybe kevésbé, a zuhogó eső pedig vajmi kevés esélyt adott a romantikus belépőre. Nem is vágytam rá.
Mindössze tegnap löktem be az ajtót, az eltorlaszolt levelek hadával hadakozván, elegánsan rúgtam egyet bele, hogy beljebb tudjak lépni, féléve elhagyott otthonba. Amíg felmelegedett a helység, a fürdő utáni melegérzettel együtt ültem a kávém mellett, és visszavágytam a hegyekbe, ahol az ősember kinézetemet is hagytam. Egy tizenkét órás alvás után azonban vágytam Angie hangja után, az erdő és a fák hangja helyett. Ha kivonultam, sosem anyám volt az első, akihez beléptem, hanem a húgom, erről anyám előtt mindig mélyen hallgattunk.
A motor csomagtartójából vigyázva veszem ki a dobozt, amely kávét s pár darab fánkot rejt. Bocsánatkérő ajándék gyanánt. És egyből nyitom rá a kabátom, hogy el ne ázzon a karton az esőtől, s a sisak a csomagtartóba kerül. Csak miután leráztam a vizet a kabátról, nyomom a csöngőt. Nagyon remélem, hogy csak ő van otthon, senki más, valahogy nem vágyok mástól fejmosásra. Mert, hogy megkapom Angietől, abban kétségem nincs. És el kell mondanom valakinek, mi történt velem, meg akarom osztani. Az pedig általában Angie.
Salmah már nincs az életemben. Salmah életében pedig a meg nem született gyermekünk, nem akarom tudni, ezúttal már a hanyadik. Isteni jelnek vette és úgy dobott, hogy csak úgy repültem. Megváltoztatta a telefonszámot és el is költözött. Nehéz volt megbirkózni azzal, hogy nem lehetek mellette, támasznak, és bizony-bizony, én vagyok a bűnös, a kísértő, aki elcsábította a szent házasság kötelékében lévőt. Most jókat nevetsz ott fenn, ugye?
- Szia, Angie – tartom a nyíló ajtónak a dobozt. – Egy kis figyelmesség – mosoly csak halvány, az pedig a húgomnak szól, aki a legjobban hiányzott az elmúlt hónapokban. Salmah mellett és a meg nem született kicsi mellett.
Vissza az elejére Go down
Angelique Blanche Roux
avatar
Polgárság

Kor : 35
Avataron : Lily (Chloe Ninette Thomson) James

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Vas. Nov. 20, 2016 8:57 pm
 



 

Étienne ¨ Angelique


Kicsi voltam, hozzá képest kisebb, de amint értelemre nyílt a csipám - hat voltam, amikor meghalt, s emlékét sem ismerem annak az időnek, amikor még nem volt beteg - mindig Étiennere figyeltem. Elroyért - mintha éreztem volna - semmit nem tudtam tenni, de Étienne más volt, ő rám szorult, így éreztem, hát legyeskedtem körülötte és ez valahogy később is megmaradt kettőnk között. Nem kényszer, inkább csak valami kimondatlan egyezség köt össze minket: ő lehet előttem gyenge én pedig senkinek nem árulom el a titkait. Még anyánknak sem, a többi bátyámnak sem. Csak nagyon ritkán fordult elő, hogy mégis kikotyogtam valamit, de azért hosszú ideig szégyelltem is magam.
Daisy nemrég aludt el, hát elkezdtem a ruhák hajtogatását. Tristan ügyel, Rose pedig egy barátnőjénél alszik, szóval kettesben vagyunk a legkisebb Mallors-szal otthon. Van időm mindenre csak magamra nincs.
A csengőre szerencsére az én - ha akar - jól alvó gyermekem nem ébred fel, ám de én kíváncsian kapom fel a fejem. Felkelek a kanapéról, félbe hagyom a rózsaszín body hajtogatását - Ralf csak nem bírta ki, muszáj volt megvegye, amikor világosan megmondtam neki, hogy egy kislánynak a rózsaszínen kívül más színű ruhákat is el lehet képzelni a repertoárjába - és az ajtóhoz lépek, hogy kipillantsak a kukucskálón.
Még jó, hogy nincsen a kezemben semmi, mert azt menten elejteném.
- Hol a pokolban voltál, Jules Étienne Roux?!
Nyitok neki azonnal franciául, amint kitárom az ajtót, s szinte erőszakosan kapom el a karját, hogy beljebb rángassam az esőről. Annyiféle érzelem cikázik keresztül arcomon, hogy csoda lenne, ha egyet is teljes valójában el tudna kapni. A dobozt, ha adja elveszem tőle, szentségtelenül az előszobai komódra hajítom teszem és hacsak nem tiltakozik kézzel-lábbal, akkor megölelem őt. Nem érdekel, hogy vizes leszek, nem érdekel, hogy mennyire haragszom rá azért, mert eltűnt. Egyszerűen érezni akarom, hogy nem álmodom. És ő meg csak hadd érezze, mennyire szeretem. Hadd vájjon a lelkébe micsoda nyomorult fráter volt, amiért nekem - sem - nem válaszolt soha.






If you love me, Dilly dilly, I will love you

When I am Queen, Dilly dilly, You'll be my King
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 41
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Hétf. Nov. 21, 2016 11:01 pm
 



 

Az ajtó váratlanul, vagy talán annyira mégsem váratlanul, hirtelen gyorsasággal nyílik, és érzem, ahogy rántana Angie, viszont odacövekeltem az ajtóhoz, így inkább ő rántódhat hozzám. Ez abból a szempontból lényegtelen, hogy a kávé így is úgy is ki fog borulni. Azt pedig nem szeretném, ha rá.
- Vigyázz, a kávé! – mivel hirtelen jön ki belőlem a válasz, szintén franciául szólalok meg. Próbálom elkapni előle a kartondobozt, az addigra már a kezében van, hogy aztán máshol landoljon.
A szerencsétlenkedésben már beljebb lépek, óvtam Angiet a forró folyadéktól. A hirtelen jött aggodalom alábbhagy, ahogy érzem, átölel.
- Le is forrázhattad volna magadat – viszontölelem, nem érdekelve, mennyire vizezem össze.
Angie volt az, akinek a közelsége megnyugtatott. Hogy a test, amit ölelek, szinte vibrál az élettől, és hiába fájhatott neki Elroy állapota, Angieben ott égett a bizonyosság, hogy neki lesz jövője. Egészen más volt, mint Elroyjal lenni. A csicsergése, a gyermeki naivitással adott gondoskodása, az alvás közben szuszogása, az egészséges illata adott erőt, hogy megnyíljak és kitartsak. Még ő sem láthatott teljesen elveszettnek, mégis előtte ki mertem mutatni a kétségbeesésem, a fájdalmam egy részét, igaz, jóval később, amikor már nagyobbak lettünk. S ez mostanáig kitart, még akkor is, ha tudom, néha el-elkottyint dolgokat, nem rossz szándékból teszi.
- Grizzlymedvéket lestem. Láttál már medvét halazni? – megránduló számszéle jelzi, hogy ez még csak a bevezető. Szükségem van összeszedni magam, és nem tudom még mindig, meg akarjam-e vele osztani, miért húztam el, mint a vadlibák, gágogás nélkül.
Kibontakozok az öleléséből, kézen fogom, s a nappali felé vezetem.
- Egyedül vagy itthon? – felcsippentem a dobozt befelé menet.
– Még forró a kávé, ha ki nem borult – megemelem a dobozt felé, majd a dohányzó asztal felé fordulok, hogy letegyem.
A mozdulat azonban megakad, a tekintetemmel együtt, a gyerekruhán. Az összes maradék erőm és merszem tornádóként söpör tova. Némán meredek a holmira. Akurvaéletbemiértnemhagyszbékén?
A kezemből kiesik a doboz, nem érzékelem, mikor engedtem el, s azt sem, mikor ér földet, vagy hogyan. Sarkon fordulok, s ha Angie meg nem állít, akkor hangos döndüléssel vágom be magam mögött az ajtót. Le akarok nyugodni, a jelenet nem éppen a legjobb, egy cigi viszont meg fog menteni az összezuhanástól. Sok mindentől el vagyok tiltva, egy vesével és több egynegyednyi hiányzó tüdővel, töménytelen lecsapolás után nem éppen életbiztosítás a bűzrúd, engem viszont nem érdekel.
- Mi az a gyerekcucc? – ideges feszültséggel csiholnék tüzet, az eső azonban gondoskodik arról, hogy a cigi is elázzon, az öngyújtóval együtt. Méreggel dobom el őket, nem érdekel hova érkezik. Azon nem aggódom, hogy Angie nincs velem, s az üres levegőnek beszélnék, legfeljebb mókásan fogok kinézni, ahogy magamban beszélek.
Vissza az elejére Go down
Angelique Blanche Roux
avatar
Polgárság

Kor : 35
Avataron : Lily (Chloe Ninette Thomson) James

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Kedd Nov. 22, 2016 12:10 am
 



 


Nem érdekel a kávé, csak az, hogy itt van. Mégis óvatosabb leszek, már csak miatta is. Mert bár én vagyok a kisebb, mégis szeretnék rá vigyázni, nem terhelni azzal, hogyha van valami bajom. Beszívom hát alsó ajkamat, a viszontlátásra koncentrálok, örömet próbálok csinálni a haragból akkor, amikor így vagy úgy, de óvatosabban a kezdetinél mégis megölelem. Hozzá ölelem magam és nem magamhoz őt.
- Igen, le. De téged is. Egy-egy, azt hiszem.
Csókot hintek az arcára, lábujjhelyre emelkedve, mint kislány koromban, amikor hazajött a kórházból végre. Akkor ugyan megölelni nem mertem - féltem, hogy ártok neki is és Elroynak is - de a puszit nem tudtam kihagyni. Elroy nem kaphatott az immunrendszere miatt (akkor nem értettem, hogy mi okból, azóta pedig nem gondolkodtam rajta, jobb így, nem fáj.. annyira).
A kérdésemre a válasza annyira ő, annyira vérlázítóan felháborító és mégis annyira szeretem érte, hogy egyszerűen nem tudok haragos toppantással fellépni ellene. A hisztériát és a nagy áriákat érzelmességben mindig megtartottam a többi bátyámnak. Étiennet nem terheltem vele, neki az énem tisztasága jutott, a könnyed, szerető testvér, az, aki nem terheli feleslegesen mindenféle drámával, legalábbis nem direkt. Persze ettől még lehet, hogy valójában sosem lehetek annyira jó neki, amennyire jó testvért érdemel, de azért én a magam módján nagyon szeretem őt, hozzon bármit az élet, kövessen el bármekkora marhaságokat. Oka van. Mindennek oka van, még ennek az eszelős, medvés poénnak is.
- Nem, nem láttam, de hogy őszinte legyek annyira nem is érdekel.
Fntorodom el, mert azért éreznie kell, hogy valami nem kerek, de csak a mondat játékos valójában, s nem az őrülten vérengző szidás képében. Van ahhoz elég intelligens, hogy belásson a sorok közé.
- Nem teljesen.
Válaszolok a kérdésére a nappali felé menet. Alsó ajkamat rágcsálom, mert tudom, hogy észre fogja venni, csak azt nem tudom, hogy előtte szólnom kellene-e neki arról, amit próbáltam elmondani, csak amit nem tehettem, mert nem válaszolt a hívásaimra (sem).
- Étienne..
Szám elé kapom a kezemet, ahogy látom mozdulataiban megelevenedni a valóságot. Olyan könnyű lenne az arcába kiabálni, hogy ő volt az, aki megsüketült rám, s akinek nem mondhattam el, mert nem volt itt, de nem, az nem én vagyok, aki ilyet tesz vele. Szinte már majdnem bocsánatot kérek, amiért lelépett a fenébe, de aztán végül mégis csendben maradok és nem nyúlok utána, hogy megállítsam, csak hagyom, hadd menjen.
Visszajön. Most is visszajött. S bár egyik porcikám sem bírná elviselni, ha megint kilépne az életemből, most mégis úgy érzem, hogy kell annyi szünet, amíg összetakarítom lelkének a doboznak és annak tartalmának romjait.
- Daisy a neve. Daisy Naeva Mallors. Szeptemberben született, azon a családi kiruccanáson, amire hívtalak téged is. Nem akartam smsben leírni a hírt, hogy gyermeket várok, de te nem vetted fel a telefont, így másképpen nem tudtam közölni veled. Mondd, hajlandó vagy visszajönni a házba velem?
Mögötte állok a nyitott ajtóban, nem kiabálok, de akármilyen távol is legyen az esőben, biztos vagyok benne, hogy ahhoz éppen megfelelő a hangerőm, hogy eljussanak hozzá a szavaim.
Nem tudtam, hogy mondjam el azután, ami történt veled, aztán elmentél.. sajnálom, érted? Gyere vissza velem. Nem kell lásd őt, ha nem vagy még készen rá.
- Elmesélhetnéd miképpen halászik a medve.
Íme a gyermeki csacsogás. Lám, van ami nem kinőhető, bár az ártatlanságomból veszítettem jócskán az évek alatt.






If you love me, Dilly dilly, I will love you

When I am Queen, Dilly dilly, You'll be my King
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 41
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Szer. Nov. 23, 2016 12:12 pm
 



 

Válaszolnék, valami más jön ki helyette a torkomon, egy jóleső mormogás.
- Ezt már nagyon hiányoltam.
Mint ahogy hiányzott az elmúlt félévben, és a testvéreim, családom ügyes-bajos dolgai is. Nem hiszem viszont, hogy segítettem volna bárkinek azzal, ahogy éreztem és viselkedtem volna az elmúlt hónapokban, ha maradok. Fel kellett ismernem, egyedül mire vagyok képes menni önmagammal.
- Kár, pedig két morgós medvét láttál volna csápolni a folyamban – a fintora beszédes, vártam is a hegyi beszédet, a szidást. El fog jönni.
- Hogy ér...ted – de már meg is történik, aminek meg kell történnie. Először azt hittem, hogy Tristan van itthon, a babholmi viszont képen ordítva beszél hozzám. Ez valami vicc, ugye? Nem látok, nem hallok, kijjebb akarok jutni, levegőhöz, hideghez, hogy észhez térjek.
Nem tudom még az igazságot, jelen pillanatban még most nem is foglalkoztat. Le akarok higgadni, félretolva a hirtelen jött minden dühömet, aggodalmamat. Hiszen itt hagytam őket fél évre, mi okom vagy jogom lehetne rájuk förmedni. Én nem válaszoltam a hívásokra, sms-ekre. Másét vártam, egészen addig, míg a központ értésemre nem adta, hogy a hívott szám már nem létezik.
Az eső segít, a mászkálás is, ha már cigizni nem sikerült. Hogy nem vettem észre, hogy gyereket vár? És azt sem, hogy szült? Ennyire vak lettem a saját családom felé?
Nem tudom, hogy döntöttem volna, ha itthon maradok és megtudom. Így döntöttem, a másik megoldáson kár rágódni. El fog kísérni a tudat, hogy nem voltam itt a baba születésénél. Elbírtam volna-e? Nem. Szóval jobb így.
Háttal fordulva hallgatom, nem bírok a szemeibe nézni. Kezdek lenyugodni, a szavai viszont ostorcsapásként érnek. Úgy belelovagolnék az éjszakába! Nem tehetem. Mindig is a családom volt az első, s hiába utaztam el korábban, azok nem így végződtek, s nem is tartottak ilyen hosszú ideig. Cserbenhagytam Angiet, aki mindig mellettem volt, ha segítségre volt szükségem. Volt, amiben nem tudott, mert nem is tudott róla, az igazán fájdalmas dolgokat magamban tartottam, azok az én dolgaim, nem akartam vele terhelni sosem.
Percekkel később fordulok csak felé.
- Menjünk be, még megfázol – gyengéd a hangom és a tekintetem, ahogy a vállára simítom a tenyerem, s beljebb haladunk.
- Biztos? – kapok az utolsó mondaton, s medvemorgást utánozva, felkapom, de nem a nappali felé megyünk. Nem akarom látni a gyerekholmikat. És értette az utalásom is, ezért imádom Angiet!
A konyhában leveszem a kabátom, miután Angiet biztonságban elengedtem, hogy legalább egy helyre csorogjon a víz, a hajamból is kisimítok valamennyit, aztán a vizes lábfoltokra nézek, és bocsánatkérően Angiere. Végül elé állok.
- Mondd, hogy Tristantól van – mindig papoltam nekik arról, hogy ők ketten egymásnak valók, miért olyan kukák, hogy úgy viselkednek néha, ahogy. Öröm látni, hogy boldog vele a húgom, s hogy Tristanban megtalálta azt, aki valóban hozzá való. Szemeiben kutatva várom a választ. Nem véletlen, hogy felteszem a kérdést, hiszen Salmah is terhes volt, ám egyszer sem a férjétől. Nem akarom, hogy átmenjen olyan dolgon, amiben csakis fájdalom érheti.
- Láthatom? – egyáltalán nem akarom most látni, viszont a saját nyomorom miatt nem akarok semmilyen vitát, feszültséget. Legfőképpen az örömeikbe nem akarok belerondítani a saját nyavalyáimmal. Nem tehetem, hiszen végre boldogok. Majd otthon egy üveg tömény mellett színjózanra iszom legfeljebb magam, ha hazaérek.
Vissza az elejére Go down
Angelique Blanche Roux
avatar
Polgárság

Kor : 35
Avataron : Lily (Chloe Ninette Thomson) James

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Szer. Nov. 23, 2016 10:50 pm
 



 

- Dinka vagy!
A hiányolhattad is vagy egyéb epés zöngék lemaradnak a végéről. Megkínálhatnám vele és meg is érdemelné mindegyiket, de nem kinyitnám a kagylóhéját, hanem rálakatolnám, arra pedig egyáltalán nincs szüksége senkinek. Ezért ütöm el egy kedves, duruzsoló "dinka vagy"-gyal az egészet. Jobb ez így.
Mindennek eljön az ideje. Talán egyszer mi is eljutunk odáig, hogy kiadjuk egymás felé őszintén mindazt, ami a szőnyeg alá van seperve ilyen vagy olyan okokból kifolyólag. Egyelőre viszont ő jön a medvékkel én pedig nevetek, mintha a legaranyosabb viccét ezelőtt utoljára tegnap sütötte volna el. Nevetek, mert így a legkönnyebb palástolnom azt, hogy mennyire megbántott azzal, hogy távozott. Hogy a magányt választotta a támogatásom helyett, holott én a világon mindent megtettem érte. Tagadtam a titkát, nem beszéltem róla a többieknek sem, pedig minduntalan a nyelvem hegyén volt az, hogy megosszam velük.
De nem az én dolgom sepregetni utána a portáján. Én csak annyit tehetek, hogy szívem minden szeretetével szeretem éppen úgy, ahogy Joëlt, Raoult, Francoist és Elroyt is. Így vagyunk szimbiózisban, állandó töröttségben az elvesztett darabunk miatt, de mégis általa válva megzúzott egésszé. Fájdalmas, de szép. Ahogy az egész újra itt van az életemben Étienne helyzet is.
- Nos, látod ezt el tudom képzelni. Már legalábbis az állítás felét.
Megkönnyebbülés járna, de helyette katasztrófák sorozata sodorja el az örömöt, amit éreztem akkor, amikor megjelent. Túl hamar váltják fel a befelé zubogó, ijedt könnyek a feldobódottságot, s míg ő kirohan az esőbe, addig én összeszedem a földről a romokat. Ha már annyira féltettük azt a szaros azt a kávét az elején, nehogy hagyjam ebek harmincadjára. És így legalább Étiennenek is van ideje egy kicsit átgondolni a dolgokat.
Olyan nagyon hozzábújnék, mit sem törődve az esővel! Hagynám, hogy az esőcseppek arcáztatása elrejtse könnyeimet és mellkasára zokognám azt, mennyire hiányzott. De nem teszem. Nem, mert nincs itt az ideje és talán soha nem is lesz. Eggyel több titok, amit eltemetünk kettőnk közé, mert hiszem - talán hisszük - hogy jobb úgy tenni, mintha vakok lennénk magunkra és csak a másikat látnánk világosan a pillanatban.
Bólintok, de kezemet nyújtom felé, s ahogy vállamhoz ér, egy kis időre közelebb húzódom hozzá, oldalának simulva lépek be vele a házba, mit sem törődve azzal, hogy esetleg vizes leszek.
- Biztos hát! Gyere, adok egy törülközőt.
A fürdőszobáig el lehet jutni úgy is, hogy nem keveredünk a nappaliba, hát tudat alatt mintha én magam is az ő menekülőútvonala alá játszanék kísérődallamot.
Belépve a csempézett helyiségbe a szekrényhez guggolok, kiveszek belőle egy frottírtörülközőt, s Étiennenek nyújtom. Nem invitálom oda sem beljebb, a gyerekkád épp annyira egyértelműen ordítana a képébe, mint a ruhák hanem inkább a konyha felé orientálódom a folyosón. Így mindentől távol vagyok, csak tőle nem, s ez így pont elég.
- Ki mástól lenne? Te mindig mondtad, nem igaz? Nyertél, édesem. Úgy látszik, hogy ez mégis működik.
Ez, mint mi, Tris és én, a normális család. Igaz, hogy Rose még mindig nem emésztette meg száz százalékosan azt, hogy az apja és én újra együtt vagyunk, de a húgát imádja, külön-külön mindkettőnket szeret, szóval azért nem akkora a gond.
- Természetesen. Bármikor, de.. kész vagy rá?
Úgy sejtem, hogy nem kell magyarázzam a kérdésemet és annak okát sem. S csak remélni tudom, hogy ezúttal őszinte lesz velem, teljesen az. Úgy, ahogy régen, még azelőtt, mielőtt jobbnak érezte kisétálni az életünkből fél évre. Nagyon aggódtam érte, és most, hogy itt van nem csendesül az érzés, csak kínosan rejtegetni próbált (nem akarom megbántani vele) sajnálattal vegyül. Mert összetörtsége ordít róla. Előlem nem tud eltitkolni semmit. Mi annál többek vagyunk, s többek voltunk mindig is.






If you love me, Dilly dilly, I will love you

When I am Queen, Dilly dilly, You'll be my King
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 41
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Pént. Nov. 25, 2016 1:22 pm
 



 

- Nem tagadom – mosolyodom el.
Elkap egy furcsa illat. Új illat és nem csak Angie felől érkezik. A magam nyavalyája annyira lefoglal, hogy fel sem tűnik, megjegyezni megjegyzem. Tud még nevetni velem a húgom, ami azt jelenti, hogy még képes lesz visszafogadni, befogadni oda, ahonnan kiléptem féléve. A remény nem tűnt el. Az enyémben sosem szűnt meg létezni, a testvéreimmel együtt. Ezért is jöttem vissza, ők és én egyek vagyunk, és együtt vagyunk azok.
Szélesebbre vált a mosolyom a válaszára. Tudok morgós medve lenni, ahhoz elég karba fonni a kezem.
Össze vagyok zavarodva, s ehhez még a dühöm is hozzájárul, a miértekkel és a boldogsággal egyetemben. Kezdem úgy érezni, hogy valóban vonzom a káoszt, olyan szerencsésen időzítve mellé saját magamat, hogy legszívesebben felröhögnék kínomban, csúfosan kinevetve saját magam. Helyette inkább arra figyelek, hogy kifelé összerendezzem magam. Boldognak akarom látni a családom, ehhez pedig a saját szaros énem és életem nem igazán fog hozzátenni, a nyavalygásaimmal együtt.
Puszit nyomok a fejére, ahogy közelebb húzódik, kezét még mindig a kezemben tartom.
Lesimítom az arcomról az esőt, úgy bólintok, s csak akkor veszem észre, hogy végigcsorgattam az egész házon az esővizet, amikor visszafordulok, kezemben a törülközővel. Gyorsan megdörgölöm a hajam, és a kabátra dobom a törülközőt is, elférnek egymáson.
Nagy kő esik le a szívemről, a mély levegővételem is jelzi, mennyire megkönnyebbülten hallom, hogy Tristan és ő együtt vannak. Megsimítom az arcát, a megszokott, szomorú mosolyommal, amibe most öröm és bánat még mélyebben nyomódott bele.
- Sosem mondtam, hogy nem. Gyönyörű vagy anyának, csak úgy ragyogsz – aztán felkapom a levegőbe és megpörgetem, majd magamhoz szorítom, ha nem ellenkezik.
- Nagyon szeretlek, Angie – bár a torkomat könnyek fojtogatják, azok már évtizedek óta nem tudják magukat kijjebb tessékelni. Sosem látták a külvilágot.
Megakadok a kérdésére, a semmibe meredek egy időre. Mindig is a vesémbe látott, abba az egyetlenegybe, de abba alaposan.
- Örökre bánnifogom, hogy nem lehettem ott az első pillanatoknál – halk a hangom.
- És örökre bánni fogom, ha most nem lennék hajlandó megnézni a saját unokahúgom. A lányodat – tekintek Angie szemeibe.
Ha elvezet hozzá, néma maradok közben, a torkomban dobogó szívem hangja úgyis betölti szerintem az egész házat. Megállok a küszöbnél, nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz. Látni akarom és egyben a fejemben cikáznak az érzelmek, amikor Salmah sorra elvetélt. Végül, a röpke másodpercek alatt a testvéri szeretet győz és már Daisy mellett állok, a torkomban már annyira betuszkolódott szívemmel, hogy menten megfulladok.
Vissza az elejére Go down
Angelique Blanche Roux
avatar
Polgárság

Kor : 35
Avataron : Lily (Chloe Ninette Thomson) James

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Szomb. Nov. 26, 2016 6:13 pm
 



 

A remény csalfa madár, el kéne hagynom végre, hogy állandóan beeresztem az életembe, de nem tehetek róla, ilyen vagyok. Mindig bízom, mindig hiszek és sosem tanulok a hibáimból. A lelkemet annyiszor tépik szét, amennyiszer csak nem szégyellik, de hozzám mindig jöhetnek. És nem csak azért, mert ők a családom. Így vagyok a baráti körömmel is. Nem illeszkedem az én bizalmamat csak egyszer lehet eljátszani sorba. Nevezzen a világ naivnak miatta, akkor sem akarok megváltozni. Így vagyok az, aki.
- Szeretlek!
Ennyit tudok mondani, mert nem szeretnék vádakba bocsátkozni és magyarázkodásba se. Azért van itt, mert nyitott felém, nem kívánom azonnal elüldözni azzal, hogy követelek vagy túl sokat beszélek. A sok beszédnek megvan az az alja, hogy félreérti, másképpen csapódik le benne minden, amit mondani szeretnék és megsüketül arra, ahogy szánom a szavaim. Nem fordult még ilyen elő velünk kapcsolatban, de jobb félni, mint megijedni. Bár ez sem igaz teljesen. A félelmet sem szívlelem, mint érzést, de legalább a mindennapjaim része, szóval majdnem mondhatom, hogy tudok élni vele.
Az ölelése olyan ismerős, olyan kellemes, jó érzés elveszni benne. Karjaim köré fonódnak, hátán találnak tenyereim fogást, egészen közel húzódom hozzá és a szívdobogását hallgatva mintha hallanám benne létezni Elroyt is. Tudom, hogy butaság, de így van. Mindannyiunkban hallom, mindenkiben benne él. Hiszek abban, hogy amikor elvesztettük, akkor darabjaira repedt, s mindegyikünkbe beleköltözött egy kis része. A lelkének még élő darabjait hordozzuk és bár erről nem beszélek a többieknek, ez az, amiként gyermekkoromból fakadó naiv hittel túlélni tudok. Hat voltam, amikor meghalt. Hat voltam, amikor elkezdtem ebben hinni, s legyek akárhányszor hat, nem hagyom veszni ezt a morzsáját a képzeletemnek.
- Adjak száraz ruhát? Tristan biztos nem bánná.
Nyakának bőrére simogatom lélegzetemet, szavaimat pedig a lelkére. Jó ilyen közelről beszélni hozzá, s egy kicsit fáj megszakítani az ölelést. Rég volt alkalmam ennyire beleborulni, a fél év az fél év, de fél életnek tűnik. Hiszen megszoktam, hogy majdnem nap, mint nap társalgok, s találkozom velük. Vagy így, vagy úgy.
- Jaj, isten őrizz, hogy bánd! Azóta is ég a fejem, hacsak rágondolok. Nem, mintha az én hibám lenne, hogy Daisy korábban érkezett a vártnál és tönkretettem a családi túrát, de akkor is rém kínos volt az egész. Joëlnél szültem úgy, hogy lényegében az egész Roux és Mallors család végig asszisztálta a vajúdásomat.
Jó, jó, nem a szobában, hanem egy emelettel lejjebb, négy fallal minimum kijjebb, de akkor is. Szinte éreztem, ahogy vibrálnak körülöttem. Sokkal hosszabb szülés volt, mint Rose-éra emlékszem, bár Tris azt mondta, hogy ez nem igaz. Én nem tudom. Talán csak a helyzet tette a vajúdás időszakát hosszabbá számomra, nem tudom. Mindenesetre ha egy részem van is, amelyik bánja azt, hogy Étienne nem volt jelen, a másik részem tulajdonképp örül neki. El nem tudom képzelni mi játszódhatott volna le benne azután, hogy hányszor lett majdnem-apa.
- Gyere velem.
Ujjaimat övéi közé fonom, elindulok vele Daisy szobája elé. Fél kézzel elég vagyok ahhoz, hogy kinyissam az ajtót, s hagyjam beszüremleni a folyosó fényét a lehúzott rolójú helyiségbe. Nem engedem el Étiennet, csak ha ő akar tőlem szabadulni. Valamilyen kifacsart gondolkodású okból kifolyólag én így akarok támasza lenni. Azzal, hogy megszoríthatom a kezét, ha azt érezném, hogy "elveszik" a pillanat súlya alatt.
Hagyom, hadd időzzön a felkészülés pillanatában annyit, amennyire szüksége van. Daisy édesdeden alszik, nincs egy órája, hogy letettem, s még van ideje bőséggel ahhoz, hogy újra éhes legyen. Jó alvó, olyankor legalábbis mindenképp, amikor érzi, hogy sűrű körülötte a levegő. Mintha megérezné mikor van szükség arra, hogy ne ébredjen fel. Rá van hangolódva a világ lelkére, sokszor ezt hiszem.






If you love me, Dilly dilly, I will love you

When I am Queen, Dilly dilly, You'll be my King
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 41
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Szer. Nov. 30, 2016 12:03 pm
 



 

Viszonthallani, hogy fontos vagyok az életében a húgomnak, semmivel sem pótolható. A feszültség, az ezen való aggódásom nagy mértékben zuhant, még ha nem is nyugszom meg. Tudom, hogy mérges rám és rendkívül hálás vagyok azért érte, jelenet helyett befogad, még ha nem is feltétlenül el.
- Egy törülköző elég lesz. – a vizes ruha nem foglalkoztat, Angie annál inkább. Mélyet lélegzem, ahogy lélegzete eléri a bőrömet, felébred bennem a védési ösztön. A húgom és nagyon szeretem.
- Sose égjen. Te is és Daisy is nagyon szerencsések, hogy családban jöhetett világra, azok között, akik szeretnek benneteket. – megsimítom a haját, miközben a szemeibe nézek, a mosolyom szomorú, és mégis örömmel teli. Így vagyunk egy család, ha együtt vagyunk és tartunk össze. Egyedül én hiányoztam a képből. Mardosni fog a lelkiismeret és megbánás, hogy önző módon magamat választottam, helyettük. És egyben örülök, hogy nem voltam ott. Még most sem megy feldolgozni, ami évek alatt történt velem, az elválást sem, és sejtem, miként viselkedtem volna, még sosem vesztettem ennyire önkontrollt, még ha most összeszedettnek is tűnök. A gyerekek felzaklatnak, az öröm helyett a veszteséget ültették belém. Így legalább a jó emlék marad meg mindenkiben Daisy születése.
Viszont fogom Angie kezét, az ellentétes érzelmek, a testvéri szeretet és kötelesség, a volt lehetőségek elvesztésével komoly birokra kel bennem, legszívesebben elfutnék, és egyben szeretném már a karjaim között tartani Daisyt, egy élő gyermeket, aki úgy kötődik vér szerint hozzám, hogy nem csak egy mondat a kórjelentésben, mint elvesztett magzat.
Az illatot beazonosítom, ahogy Daisy mellett állok. Gyerekillat, újszülötté. Megváltozott légzésem még feszültebbé válik. Először csak a takarót nézem, mintha attól tartanék, hogy üresen látom a bölcsőt. Még mindig Angie kezébe kapaszkodom, míg végül a gyerek arcára tudok nézni.
A fájdalom, a kín és a veszteség érzése, ami eddig bennem visszhangként dübörgött vissza, felerősödik bennem, egyúttal az az érzés is, hogy nagybácsi lettem.
- Annyira gyönyörű. – Angiere nézek, átölelem. Annyira szeretném megsimogatni a babát, érezni, hogy végre valaki, aki él, s aki előtt van jövő. És egyben elfutni, mert érzem, hogy nem sokáig bírom. Mégis, az öröm győz, s karjaim ismét körbefonják húgom.
- Köszönöm, Angie. – nem, nem omolhatok össze, most nem.
Megfogom a kezét, s halkan megyek ki a szobából. Még egyszer rápillantok Daisyre.
- Lesz mit bepótolnom, mint nagybácsi. – a konyhába terelgetem magunkat vissza, a gyerekholmik már sok lenne, a konyha meg eleve ismeretlen terep nálam.
Idegennek érzem magam, elszigetelődve, magam okoztam magamnak, saját csapdámba estem, nekem kell onnan kimásznom és nem lesz könnyű. A pillanatok, percek, időszakok, ideges várakozások a rendelő előtt, míg Salmaht vizsgálták, vagy pihent, idegőrlőek és fájdalmasak voltak, s mellette tudni, hogy ismét elvesztettünk egy gyereket, s egyben ismét házasságot törtem, Salmah házasságát, sokszorosan én voltam a rossz ember. De szeretem Salmaht és mindig is szeretni fogom. Ezért fogadtam meg a szavát és léptem ki az életéből örökre, elfogadva a döntését.
- Szóval a kiránduláson született meg Daisy. – ízlelgetem a nevet, még idegenül, mégis szeretettel kóstolgatom a szót. Közben keresem a jegygyűrűt Angie kezén.
- És... – fonom karba a kezem, húzom az időt, egyben kerülve, hogy most rólam legyen szó. Le akarok nyugodni, amennyire lehet. – hogy állsz Tristannal?
Sokkal több mindenben kell utolérnem magam (és megszégyenülni), mióta kiléptem a ház ajtaján, fél éve. Micsoda egy önző ökör vagyok!


Vissza az elejére Go down
Angelique Blanche Roux
avatar
Polgárság

Kor : 35
Avataron : Lily (Chloe Ninette Thomson) James

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Szer. Nov. 30, 2016 9:05 pm
 



 

Rose jönne azzal, hogy de.., nekem viszont mindig az jut eszembe, ahogy anyám szajkózta minduntalan a semmi de, kisasszony szólamot. Nem mondom hát, hogy de kellene száraz ruha, de nem akarom, hogy megfázzon, de utálom, amikor makacskodik és azt sem, hogy de szeretném már felhőtlenül boldognak látni ebben az életben.
- Rendben van!
Bólintok s a törülközőt odaadom, a többi aggodalmamat pedig ha el nem is napolom, mindenképpen véka alá rejtem. Mindenki érdekében. Hisz nem nagy dolog, nem igaz? Az ő dolga, hogy vigyázzon magára, vagy a fél orvosit végzett családunk dolga, hogy vigyázzon rá. Határozottan nem az enyém, kompetens módon semmiképp.
- Nem tudom.. innen nézve igazad van, de akkor is rém kínos volt. Bár tény, hogy legalább amíg azon aggódtam, hogy ne hozzam a frászt senkire, legalább nem figyeltem arra, mennyire is pánikolok.
Elmosolyodom a végére. Van haszna a kiránduláson történteknek, ez kétségtelen, bár sem Joëlt, sem Tristant, sem senkit nem irigylek abból a pár órából. Szerintem mindenkit levert a víz nem egyszer, nem kétszer. Édesen aggódtak, azóta szép lassan kiderült, hogy ki miben vette ki a részét és Sadienek meg az ikreknek sem lehetek elég hálás soha, amiért lefoglalták Roset, holott Sigmund elárulta a lányának a fennálló helyzetet. Na meg.. egy ponton túl már nem volt mit és hova tagadni vagy rejtegetni.
Fogom a kezét és belül szinte könyörgöm neki azért, hogy eresszen be a lelkébe, avasson be, adja ki magából a fájdalmát. Ez olyasmi, amit nem lehet kérni, mint ahogy az őszinteséget sem lehet más esetben - sem - elvárni. Remélni viszont szabad, ahogy várni is. És neki elég ebből annyit érezni, hogy vele vagyok, nem eresztem, nem tűnök el. És Daisy sem tűnik sehová.
- Köszönöm a kisasszony nevében is. Gyere, hagyjuk pihenni. Mármint hacsak nem akarsz maradni..
Menekülőútvonalat kívánok neki az ölelésébe merülve, ezúttal magaménak érezve azt a szerepet, hogy én legyek az aki a lelkét elbújtatja, s nem az, aki bújik hozzá, mint valami megmentésre szoruló. Persze ettől még fizikai valómban én veszem el az ő karjai között, de az mellékes zöngéje az egésznek.
Elindulok vele kifelé, beteszem az ajtót magunk után, s a konyha felé veszem az irányt.
- Mikor ettél rendes ételt utoljára?
Veszem elő magamból játékosan azt, amit már anyában is utáltam. Hangom nevetős éle jelezheti számára, hogy a megfogalmazást ugyan nem gondolom komolyan, de azt igen, hogy amennyiben éhes, innen ugyan nem fog jóllakás nélkül távozni. Már persze ha nem éhes, meg nem tömöm. A kötelező étkeztetés nem az én műfajom.
- Az biztos. Kösd fel a gatyát a kamaszokhoz. Az ikrek nem gyenge szerzetek.
Hopp. Elhúzom a számat a rajtakapottak - vagy a lebuktatók, édes mindegy honnan nézzük - pánikjával vonásaimon. Ennyit arról, hogy Joël mondhassa el neki. Van egy részem, ami reméli, hogy velük legalább beszélt, csak velem nem. Akkor nem lenne olyan kínos, hogy én árultam el Michellet és Diát.
- Jól megvagyunk, köszönöm. Nyilvánvaló, hogy igazi, tapasztalt felnőttként még ez a gyereknevelés is jobban megy nekünk. Már nem ugrom mindenért, mint Rose esetében, meg tudom érteni, ha munka mellett néha másra is akar időt szánni, nem csak Daisyre. Egyébként mintaapa, csodálatosan bánik a babával, bár ez Rose esetében sem volt másképp. Ott csak.. nem tudom. Nem voltunk készek egymásra, én így látom ennyi év elteltével.
Tény, hogy Rosenak akkor is mindig mintaapja volt, amikor nem éltünk együtt. Mindig számíthattam rá, nem csak hétvégi apa volt, hanem amennyi időt csak fizikailag képes volt azt mindet a lányával töltötte, támogatott minket anyagilag is - amitől én mindig zavarban voltam, de ezt tudja is - szóval nem lehet egy szavam se. Most meg pláne nincs.
- Gondolhatod, hogy Francois mennyire fel van dobva. Nem tudja elfogadni.
Amikor érzelmileg érintett vagyok egy kérdésben, gyakran váltok franciára, s észre sem veszem. Így esik meg, hogy az első mondat még nem az anyanyelvünkön születik, de a folytatás már igen.
- Ugye tudod, hogy én mindig itt leszek neked? És meghallgatlak, amikor csak akarod..






If you love me, Dilly dilly, I will love you

When I am Queen, Dilly dilly, You'll be my King
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 41
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Vas. Dec. 04, 2016 1:54 pm
 



 

Megsimítom a haját és puszit nyomok a homlokára. Jobb kezekben nem is lehetett volna, mint a családéban. Ő is hallgatott, és megbocsátott neki a család. Én is, s nem csak, mert szinte ragyog anyaként, hanem mert a testvérem és nagyon szeretem.
- Menjünk – rekedt sóhajtással engedem ki a szót, nehéz belül tartani az érzelmekkel teli emlékeket. Angie a karjaim között, szívének dobogása és lélegzete csitítja mindezt.
- Ezzel azt szeretnéd kérdezni, hogy eszek-e az isteni főztödből? Arra mindig van hely a gyomromban – mosolygok rá, hálásan elfogadva a témaváltást. Angie finoman főz, nálam általában a füstjelző kiiktatásával végződik, a kukát nem is említve.
- Van biztonsági övem – nem értek én a horoszkópokhoz, a kamaszkor még messze van Daisy esetében, bőven lesz időm készülni rá, ebben a hitben vagyok, a jövőbe pedig nem látok, amikor is Joël szembesít azzal, hogy immár háromszoros nagybácsivá váltam. A zsebembe akarok mászni, inkább hagyom és leülök az egyik székre.
Újból a gyerektéma kerül elő, a meredt bámulás az asztalra, újfent megkezdődik, hogy aztán végül egy halvány mosollyal a szám sarkában nézzek fel Angiere.
- Gyakorlat teszi a mestert. És nagyon jól mutattatok mindig is együtt – rágtam a fülüket eleget, és végre megért. Remélem, hogy nem a gyerek miatt, hanem önmagukért választják a közös életet.
- Majd megbékél – vonok vállat könnyedén. – Viszont nem látok jegygyűrűt – most már szóvá is teszem. Milyen apa az olyan, aki nem veszi el gyermekének anyját? Mondom ezt én, meg is rándul a szám széle. Akartam, hogy Salmah elváljon attól a baromtól, hogy végre egy olyan mellett parkoljon le, aki valóban képes és akarja is megadni számára mindazt, ami jár neki. Nem akarta. Szeretem annyira, hogy elengedjem, azért vagyok dühödt, mert tudom, milyen életet választott, de nem erőltethetem rá a saját akaratomat. Akartam a gyerekeket. Mind a háromszor. Mélyet lélegzek. Sokáig bíbelődöm az asztal lapjával a körmömmel, míg végre meg tudok szólalni.
- Elment a baba, Angie – anyanyelvünkön szólalok meg, csillognak a szemeim, könny azonban nem fog legördülni onnan.
- Legurult a lépcsőn és elvetélt. Salmah a házasságát választotta és elköltözött, miután dobott engem. Látni sem akar – negyedik hónapban volt, döntés előtt, hogy elmondja a férjének, várandós. Abban reménykedtem, hogy szakít vele. Én erőltettem az egészet azzal, hogy harmadjára is bepróbálkoztunk, Salmah gyereket akart és nem a férjétől. Micsoda bolond is voltam, hogy azt hittem, otthagyja.
- Már a kiságyat is megvettem.
Számat a kezem elé teszem, most nem megy egyszerűen több. Bátyám halála óta nem tudok sírni, csupán fojtogat a könny, nem hagyva, hogy a szavak utat találjanak a megkönnyebbülés felé.
Vissza az elejére Go down
Angelique Blanche Roux
avatar
Polgárság

Kor : 35
Avataron : Lily (Chloe Ninette Thomson) James

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Kedd Dec. 13, 2016 10:35 pm
 



 

- Azért nem annyira isteni, de igen, azt szerettem volna. És nagyon örülök, hogyha ennél belőle. - mosolygok rá. Távol álljon tőlem, hogy tukmáljak rá bármit, nem mondom, hogy ráfér-e az evés, ahogy azt se ragoztam soha, amiről én úgy gondoltam, hogy szerintem szüksége lenne rá. Nem szoktan tanácsokat se osztogatni neki, csak akkor, ha külön erre kér. És a célozgatás sem olyasmi, ami kenyerem, bár igen, az előbbi erőteljesen az volt, ami. Így szoktam, mert így nem tartom unszimpatikus vonásnak. És egyébként is, ilyen téren anyám lánya vagyok, ha nem is olyan brutálisan. Az evésre célozni, az ételt beleimádkozni másba a családunk nőtagjainak öröksége, nem kicsit.
- Akkor add kölcsön néha. - kacsintok rá. Rose néha elég meredek dolgokat produkál, ha már kamaszkor, de hozzá legalább nem vagyok öreg. Bezzeg mire Daisy eljut idáig, már sokkal vénebb szatyor leszek. Nem tudom egyelőre elképzelni, hogy fogom venni a vele járó akadályokat. Egyelőre remélem, hogy érettebben. Aztán persze majd kiderül.
Cuppantok egy puszit Étienne arcára.
- Erről győzd meg Francoist is.
Hiába, nyílt titok a családban, hogy a legidősebb bátyám sosem volt oda azért, hogy Tristan meg én. Kapcsolatunk első hajnalán a haja miatt savazta mindig, aztán azért, mert "felcsinált" - szerinte - aztán azért, mert szakítottunk és így tovább. Nála szerintem ha van rajta sapka, ha nincs rajta sapka effektus áll fenn, de ez persze lehet, hogy az én paranoiám már. Nem gondolom, de ettől még.. lehet.
- Remélem. - jegyzem meg csendesen. Fontos nekem a testvéreim véleménye és a családi béke is, mondjon erről anyánk akármit. Az viszont, hogy mi a helyzet Ralf és "köztem" milyen, épp eléggé nyomja a begyemet ahhoz, hogy kétszer is felemlegessem. De harmadik nem lesz, mert nem ő a fontos, hanem Étienne. És az, ahogy ő érzi magát.
- Jól látod, hogy nem látod. Ott még nem tartunk.
A még igazából az én reményem, mert igen, szeretném, ha Tristan elvenne, de ha sose jut el addig, akkor is vele fogom leélni az életem. Kétszer nem történhet olyasmi velünk, hogy elengedjük egymást. Abban nem hiszek.
Szóbeli válasz helyett először csak átölelem őt, hallva szavait. A sajnálom annyira kevés lenne, olyan szinten semmit mondó, az ölelés viszont mindent jelent ebben a pillanatban. Mindent, amit adni tudok neki. Mármint amiről úgy vélem, hogy segíthet.
Persze nem maradok adósa szavakkal sem, mert a problémáját nem ölelésbe akartam fojtani, hanem a törődésemet szerettem volna ily módon önkéntelenül felvezetni irányába.
- Akkor nem is érdemel meg téged. Sajnálom, Étienne. Sajnálom, ami a gyermekeddel történt.
Samaht nem sajnálom, már legalábbis Étienne húgaként nem. Nőként természetesen igen, anyaként meg pláne, de a sajnálatom nem olyan mérvű, hogy akár egy másodpercnél több időt vesztegessek rá. Sose kedveltem azt,. hogy a férje mellett kikacsintgatott a bátyámra, mert mindig az volt a véleményem, hogy Étienne ennél jobbat érdemel. A baba elvesztése mintha isten büntetése lenne, s bár nem beszélünk erről, a vallás az vallás, a nevelés meg nevelés, s anyánk sosem szűkölködött isten kifürkészhetetlen útjait tanmesékkel alátámasztani. Az ilyesmit egy gyermek egy életen keresztül nem felejti el.
- Ó! Hát ezért mentél el..
És én még haragudtam rá! Nem volt hozzá jogom, hiszen tragédia történt vele, amit így tudott feldolgozni. Bár a haragom egy részről jogos volt, másik részről pedig nagyon nem. Tudva az igazat, pláne nem.
- Hogyan tudnék neked segíteni?
Nem is tudom, hogy miben. Mindenben. Talán sehogy, hiszen az ő élete, az ő harca. De ha mégis tud valamit mondani, szeretném, ha pontosan értené: itt vagyok, neki, érte. Mert nagyon, de nagyon fontos nekem.






If you love me, Dilly dilly, I will love you

When I am Queen, Dilly dilly, You'll be my King
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 41
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Csüt. Dec. 15, 2016 10:26 pm
 



 

- Számodra mindig rendelkezésre áll – szeretnék biztos hátteret adni neki is, ugyanakkor látom, mások is kerültek az életébe biztonsági hálóként, melyből egy testvér lassanként kiszorul, s csak szolidan drukkolhat, lehet támasz a háttérből. Megérdemli Angie a boldogságot, mást sem kívánhatnék jobbat neki. Az egészség mellett.
A sorozatos puszi jelzi számomra, hogy kezd megenyhülni, vagy ha nem is kezd, a szeretet változatlan felém. Viszonzom a puszit.
- Jaj, tudod, mennyire féltékenyek a bátyók a hugikra. A bátyók már csak ilyenek – kacsintok rá, majd komolyabbra veszem egy pillanatra. - Beszélek vele – nem kívánom meggyőzni Francoist, elég felnőtt, hogy eldöntse, mit szeret és mit nem, illetve kit. A gőzt akarom majd kiereszteni belőle, hogy mindannyian nyugodtabbak legyünk.
- Ott? Hogy érted, hogy ott? – nézek rá hatalmas kérdőjellel. – Ez azt jelenti, hogy még nem vagy menyasszony, de már tervben van? – MÉG NEM mennyasszony? Aztán legyintek, én csak maradjak csendben. Felírom a Tristannal is beszélnem kéne sort a mentális naplómba.
Viszontölelem és mély, lassú sóhajt engedek el. Pillanatnyi megkönnyebbülés sincs bennem, hiszen ezzel nem hozhatom vissza egyiket sem.
Akarnék válaszolni, a hang megakad valahol lent, a torkom alján és nem jön feljebb. Hagyom ott, mert fogalmam sincs, milyen fájdalmat indítana el bennem, ha kijönni. Inkább bólintok, majd kibontakozom Angie öleléséből.
A kérdésével megértem, mi is történik. Velem van, mindig is velem volt Angie, de már megvan a saját élete, a saját problémája. Testvérek vagyunk, segítünk egymásnak, hiszen szeretjük egymást. Számára azonban most Daisy a legfontosabb, az anyaság, és Tristan.
- Már megtetted – simítom meg arcát, ezúttal én adok puszit a homlokára. – Nem dobtál ki, meghallgattál.
Nem feszenget belülről semmi, a megértés nyugalmat hozott.
- Hagytok egy kis maradékot az isteni főztödből? Ha legközelebb beugranék – tekintek rá. Nem tudok maradni, muszáj elmennem, jelezni akarom számára, hogy nem fogok eltűnni. Túl sok lett hirtelen minden, s annyira távoli.
- Köszönet a törülközőért is – újabb puszit adok a homlokára, a kabátot felkapva a bejárat felé tartok. Vagy el kellett volna mennem végleg, fél éve, vagy el se kellett volna mennem. Minden megváltozott, csak én maradtam ugyanaz.

//Angieeee, igazi angyal vagy! *.* Nagyon élveztemmm :3
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
Hétf. Dec. 19, 2016 9:25 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Konyha (Mallors ház)
 



 

Vissza az elejére Go down
Konyha (Mallors ház)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Házak (kertváros)
 :: 
Mallors ház
-
Ugrás: