HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Hálószoba (Charity otthona)

Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Hálószoba (Charity otthona)
Csüt. Május 19, 2016 10:30 am
 



 

Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Csüt. Szept. 15, 2016 10:13 pm
 



 


Russel & Charity


Az utóbbi napok, hetek valahogy elvesztek abban az édesen fülledt erotikában, ami a kettőnk viszonyát leginkább jellemezte. Érdekes módon női fejjel sem zavart különösképpen, hogy gyakorlatilag még mindig alig tudok róla valamit azonkívül, hogy mennyire istentelenül jó vele a szex. Talán nem is akartam valakinek minden porcikáját, lelkének útvesztőit ismerve annak fényében, hogy tíz évig éltem boldogtalanságba fakult házasságban. Nem vágytam arra, hogy kapcsolatról essen szó, sem arra, hogy a lelkemet akarja pátyolgatni, vagy nekem kelljen az övét. Arra vágytam, hogy amint az ajtóm előtt van, berángassam a lakásomba, és minden textiltől megszabadulva őrjítsük meg egymást, ami afféle menetrenddé avanzsálódott nálunk a hajó óta. A négy fal között. Talán kompenzáltam, hogy nem vagyok hajlandó az utcán megjelenni vele, bármennyire is őt akarjam védeni a paparazziktól, hisz azóta különösképpen kíváncsiak voltak rá, ellenben az akkori reakciója elég érzékletesen elárulta, hogy nem akar belekeveredni, s a magam részéről én sem akartam ezzel bonyolítani az életét. Így hát maradtak a titkos kis liezonok a négy fal rejtekében, ami valljuk be, még így is fantasztikus volt, legalábbis én felettébb élveztem, hogy levetkőzhetem magamról a jó kislányt, és egyszerűen csak a vágytól izzó bőrű vadóc nőszemély maradok mellette, aki képtelen másra gondolni, csak arra, hogy újra meg újra felégjen a karjai között. Még számomra is új volt ez az oldalam, de örömmel adóztam az oltárán, mert tetszett, imádtam ezt a fajta kötetlen szabadságot, és jól esett másként viselkedni, mint amit a világ elvár tőlem.
Most, az elmúlt egy óra őrülete után a nyakába fúrva a fejemet csókolom nyaka ívére néma köszönetemet, mert megint csak azt mondhatom, hogy fantasztikus volt. Fogalmam sincs, hogy voltam képes leélni a férjemmel tíz évet, akivel soha még csak a közelében sem volt ennek egyik együttlétünk sem. Izzadtságtól csatakosan, kissé összeragadt hajjal gördültem le róla, és buján nyújtózkodva fejeztem ki fene nagy elégedettségemet.
- Azt hiszem, elfelejtettem mondani, hogy jó látni. – Nevettem fel röpkén, hisz tény, azóta, hogy betette a lábát, nem a szavak nyelvét beszéltük, olyan szinten lerohantam, bár, nem úgy tűnt, mint aki nagyon tiltakozni akarna a dolog ellen. - Kérsz valamit inni? Én szomjan tudnék halni. – Pattantam ki az ágyból, a derekam köré tekerve egy törülközőt, mert… nos, valahogy mindig elfeledkezem a gumiról, pedig más sem hiányzik, mint egy kiadós nemi betegség, mert hogy terhes nem lehetek, az fix. Tökéletesen eszemet vette, szóval ez mindig csak későn jut eszembe, akkor meg már minek. Nem mintha kardoskodna azért, hogy használjunk bármit, de eszemben sincs ezen pattogni, nekem tökéletesen megfelel így is. Mosolyogva pislogok vissza rá, és hogyha kér valamit, már szaladok is ki a konyhába, hogy behozzam, vagy adjam át neki, ha közben utánam jött. - Egy gyors zuhany sem ártana. Van egyébként ma valami dolgod? – Érdeklődöm meg könnyedén, csupán a kíváncsiság szüli, eszemben sincs számon kérni bármivel kapcsolatban, mert ez az egész nem erről szól, egyszerűen csak az számít, hogy mennyi ideje van éppen rám.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Csüt. Szept. 15, 2016 11:06 pm
 



 

Char and Russ


Rick szerint két nő létezik: az egyik, aki mindent akar tőled, és nem tudod lerázni, már elképzelte magát abban a bizonyos fehér ruhában, bazi nagy gyémánttal az ujján, a kertvárosi házzal, és egy boldog családdal. A másik nő nem akar tőled egyebet, csak szexet, egy könnyed flörtöt, átutazó leszel az életében, talán fogalmazhatunk úgyis, hogy egy epizód. A fél lábát is odaadta volna a legjobb haverom, ha tudta volna, hogy mostanság mivel, vagyis pontosabban kivel töltöm a szabadidőmet. Charity szélvészként sepert végig a lelki világomon, és a tornádójának hála új életszemléletet hozott magával. Néha szükséges az ember életében egy hatalmas pusztítás, hogy utána minden a helyére kerüljön. A természeti katasztrófa nálunk a hajós randin esett meg. Ki gondolta volna, hogy egyetlen ringatózás után egymás karjaiban fogunk kikötni? Az elején mindketten tartottuk magunkat az etikett szabályaihoz, és úriemberként viselkedtem, de amint megmutatta, hogy milyen kis céda is tud lenni…hát megváltozott minden. A karrierje ugyan némi zavart hagyott bennem, és nem is akartam belefolyni, mert nem vágytam a hírnévre. A lesifotósnak sikerült felismernie őt, de én a háttérben maradtam, és nem sikerült lencsevégre kapnia a hülye pasasnak. Ha akkor ország-világ előtt kiderült volna, hogy kivel feküdtem le, akkor az akár az orvosi pályám végét is jelenthette volna. Egy könyv megjelentetése előtt állok, és nem feltétlenül vetne rám jó fényt, ha pucéran pózolnék az újságban. Char ennyire nem volt szerencsés, és a másnapi szennylapok máris azt találgatták, hogy kivel szűrte össze a levet a válása után. Apropó, ha már itt tartunk, akkor szinte nem tudok róla semmit, mármint lényeges információt nem. A fotózás után magával ragadott a „sötét oldal”, vagy éppen az a buja teremtés, aki repetát kért az első kalandunkból. A kabinba aligha tudtam volna nemet mondani egy ilyen felkérésre, hát belevetettem magam a liezonba, mely azóta is töretlenül tart.
Az elmúlt hetekben minden szabadidőmet Charrel töltöttem, ha neki akadt egy kis ideje a forgatókönyv, és a szövegkönyv tanulása mellett, akkor én kerestem fel, de ha nekem sikerült átütemeznem a betegeimet, akkor ő keresett fel engem. Szimbiózisban éltünk, és nem vártunk el semmit a másiktól, na jó, az ágyban azért akadtak kívánságok, de ezeket ki ne teljesítette volna? A mai nap is úgy jött össze, hogy öt után már nem fogadtam pácienseket, és Ricket is lemondtam azzal az ürüggyel, hogy a hétvégén nem leszek a városban. Galád vagyok, mert a héten már harmadjára mentem ki magam, de nem tehetek róla, ha ennyire lefoglal valaki. Pimasz vigyorral terülök ki a szőkeség ágyán, és méltán adózok a szexualitás istenségének oltárán, amiért ma harmadjára…igen, ha hiszik, ha nem, de már a bűvös hármasnál tartunk, ami az orgazmusok számát illeti.
- Szerintem jó pár nyelven elmondtad azt, hogy milyen jó volt viszontlátni. – mosolyodom el, és oldalra sandítok. A nyakamat csókolgatja, és már most képes lennék egy negyedik menetre is, de valamikor élni is kell, és pótolni a kiesett energiát.
- Jól esne egy pohár víz. – egy kicsit még az ágyon ejtőzöm, és ezt az őrült szirént figyelem, aki elcsavarta a fejemet, és most sem vagyok képes miatta egy felnőtt férfi agyával gondolkodni. Nem hittem volna, hogy szexkapcsolat lesz közöttünk, mert nem tűnt olyannak. Felelősségteljes…és bohém. A védekezést illetően nem beszéltünk semmiről, és már az első alkalommal sem húztunk gumit. A reakcióját látva teljesen biztos voltam benne, hogy gyógyszert szed, még ha el is vált, különben már kiszaladt volna a világból. Negyven éves elmúltam, megvan mindenem, és nem vágynék egy gyerekre.
Ideje kikelni az ágyból, ezért felülök, és az elejére mászok. Már a konyhában tevékenykedik, amikor kiérek, és egy pohár vízzel vár. Elveszem tőle, és Ádám-kosztümben kortyolok bele a pohárba, aztán leteszem a pultra, és hátulról ölelem át a nyakát.
- Ma már nincs több betegem, az utolsó le is mondta. Itt az egész este előttünk, hmm? – apró csókot hintek a bal vállára, aztán a derekára simítom a két karomat.
- Igazán jól esne egy zuhany most. – nem gondolkodva fordítom át, és csapom rá a vállamra.
- Ezért ne is késlekedjünk. – simítok a fenekére, és vele együtt vonulok be a fürdőbe…




A hozzászólást Russell Morgan összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 24, 2016 8:22 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Szomb. Szept. 17, 2016 1:57 pm
 



 


Russel & Charity


Szabadkozhattam volna legalább önmagam előtt, hogy márpedig én nem vagyok ilyen, ámde mit áltassam magam? Valahol ennek is bennem kellett lennie, hogyha idáig jutottunk Russellel. Nem szégyellem magam, talán néha megfordul a fejembe, de olyankor mindig eszembe jut, hogy közel sem kell így lennie. Miért tenném? Fűvel-fával még mindig nem csinálom, illetőleg szabad, szingli nő vagyok, hagy ne érezzem magam rosszul azért, mert valakivel pusztán a szexualitás okán töltjük együtt az időnket? Talán menekültem is kicsit, tekintettel arra, hogy amennyire megismertem Russelt, tudtam, hogy képes lennék beleszeretni, ellenben ezt el akartam kerülni, éppen ezért a helyzetünk lelki mélységeit nem vettem górcső alá, nem kérdeztem az életéről, s szerencsére ő sem tette. Nem kellett elmesélnem, hogy nem lehet gyermekem, sem azt, hogy öt meg sem született kis csodát gyászol a lelkem. Csak a pillanat számított, és tökéletesen jó is volt így. Meglehetősen sokat nyomott a latba, hogy szemlátomást nem díjazta a reflektorfényt, így eleve esélytelen lett volna bármi komolyabb, ugyanakkor nem is akartam elveszni benne semmilyen szinten.
Mégis, olyan vérforralóan izgalmas volt megírni neki a ráérsz most sms-eket, vagy épp fordítva megkapni, és bezsongva jutni el addig a pontig, míg ismét egymásnak eshetünk. Olyan volt, mintha a második ifjúságomat élném meg, buzogtam a tettrekészségtől, és az energiától, a bőröm szinte ragyogott, már sehol sem volt a fakó mosoly, a bizonytalanság, a tény, hogy csődöt mondtam nőként. Végre újra az voltam, és ezt szerettem volna megőrizni, óvatosan dédelgettem hát, bíztatva, nőjön csírája minél nagyobbra.
- Szerénységed páratlan. – Kuncogtam, s visszafelé már a pohár vízzel fordultam, én is ittam egy keveset. A sok szexnek meglehetősen nagy előnye a kalóriaégetés is, és bár sosem voltam éppen vastag, az elmúlt hetekben fogytam pár kilót, amitől csak még vonzóbbnak éreztem magam.
- Ohh, wow. Akkor ez lesz az első, hogy nem kell rögtön lelépnie valamelyikünknek? – Kissé zavarba ejt a dolog, mert az addig oké, hogy a hajón majdnem egy egész napot eltöltöttünk együtt, de akkor még nem kristályosodott ki, mi is lesz közöttünk igazán, azóta meg inkább a forró, buja, titkos kis találkáinkról szólt minden, nem maradtam soha sokkal tovább, és ő sem. Mindig volt dolgunk. Most nincs. Húha, egyelőre nem tudom, mit fogunk egymással kezdeni, az addig rendben van, hogy mindkettőnknek nagyon megfelel így, de fogalmam sincs, hogy egy szexualitáson alapuló kapcsolat meddig működőképes.
A következő pillanatok azonban ki is sodorják a fejemből ezeket a gondolatokat, mert a vállára kap, akár egy zsákot, s én egy röpke sikoltás után már nevetek is, főleg, mikor a fenekemen talál fogódzót.
- Tudok ám menni a saját lábamon is. – S ha már ő így, hát nem vagyok rest hátulról a fenekére csapni, ha már úgyis hordozva vagyok. Jól esik minden évek során magamra aggatott erkölcsöt és korlátot eldobni, levetkőzni, kicsit másnak lenni, mint amit elvárnak tőlem.
- Hmm… pezsgő, és fürdő? – Gondolom át ezt a gyors zuhany dolgot, amikor eszembe jut a totálisan lazítós programterv. - Van ám borom is, hogyha az inkább a fogadra való. – Vettem fel, s remélem, vevő az ötletre, most olyan jól esne a forró vízben heverészés… szerintem egyébként sem tudja igazán, hogy kell lazítani.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Hétf. Szept. 19, 2016 7:49 pm
 



 

Char and Russ


Negyvenkét évesen az ember már magabiztosan kijelentheti, hogy leélte majdnem az élete felét, tehát tudja, hogy mit akar, mire vágyik, és nem kell már a gyermekkor vágyálmainak élnie, mert szerencsével megvalósította azokat, vagy pedig más álmokat talált helyettük. Nem mondhatnám, hogy világéletemben a pszichiáter pályára készültem volna, sőt egészen másfele kacsintgattam, de valahogyan ez lett az én utam, és már nem bánom, hogy így alakult. Belekóstolhattam a szerelembe is, házasságot is kötöttem. Megtapasztaltam, hogy milyen, ha az embernek mindene megvan, és egy karnyújtásnyira van a mennyország, de itt hangsúlyozom, hogy éppen eléggé távol is, még ha abban a hitben élünk, hogy közel van, mert boldogok vagyunk, és a világ úgy tökéletes, ahogy van. Egy időben nagylábon éltem, megtettem, amire mások vágytak, de aztán hamar rájöttem, hogy az életben megvan az egyensúly is. Amennyiben túl sokat kapsz, akkor el is fog venni, és eljött az én időm is. Elisa megőrült, és azon a végzetes estén majdnem meg is ölt, ha nincs annyi lélekjelenlétem, hogy leterítsem. A szeretett nő elméje megbomlott, és felborult a kapcsolatunk. Meghoztam életem legnehezebb döntését, és egy másik ösvényre léptem. A rózsaszín ábrándot elengedtem, és az a megfontolt, olykor hideg férfi lettem, aki most is vagyok. Nem akartam újra érezni, hibákat elkövetni. A nősülés szóba se jöhetett, és mélyebb tartalmú kapcsolatokra se voltam nyitott, mégis pár héttel ezelőtt egy nőszemély elcsavarta a fejemet. A hős megmentő lettem egy kellemes hajnalon. Úgy éltem át a találkozást Charityvel, hogy nem vártam semmit a holnaptól, és a bimbózó románcuktól sem.  Carpe diem!

A hajón ennek a sorsa el is vált, és kiderült, hogy jól működünk úgyis, ha nem vájkálunk a másik magánéletében, és meghagyjuk a korlátokat is. Könnyed flörtből, egy elvárások nélküli liezonba kerültem, és roppantul élveztem. Rájöttem, hogy ez a fajta monogámia még nekem is menne, és ha úgy alakult, akkor én mentem hozzá, aztán meg ő jött hozzám. Megvolt a maga bája, a titokzatossága. Ő a reflektorfényben mozgott, én meg megmaradtam a sajátomban. Nem is volt kérdés, hogy igent mondtam a mai estére, és felettébb forró hangulatot teremtettünk a lakásában alig negyvenöt perc leforgása alatt. Megszoktam már a gyorsaságot, és a lelépést, de ma este nem csúszott be egyéb program, és itt maradhattam vele, ha kívánta a társaságomat.
Kimászok az ágyból, és követem a konyhájába. Nem teszem szóvá a luxust, mert biztosan ennél fényűzőbben is élhetne, mégis két lábbal jár a földön. Elfogadom a vizet, és fel is hörpintem egy szuszra, mert az ágytornánk elég kimerítőre sikeredett….három orgazmus. Apám még a gimis éveim alatt se voltam ennyire jó kondiban.
- Tudom, hogy mi fán terem a szerénység, de most nincs itt az ideje, hogy hazudjak neked. – vigyorgok rá, és a bámulatos csípőjét tanulmányozom, na meg a fenekét.
- Igen, én is meglepődtem, hogy ma este ráérek…ki gondolta volna, hogy egyszer nem kell sietnem. – teszem le a poharat a konyhapultra, és a zuhany említésére máris felkapom a vállamra, és rácsapok a formás fertályára.
- Elhiszem, de meg kell őriznem a jó formámat, és így erősödöm is. – pimasz vigyor kúszik az ajkaimra, miközben megközelítem a fürdőjét, de egy újabb ötlettel áll elő, és meg is csapkod.
- Na, de Char…még a végén leesel. – kicsit szórakozok vele, és majdnem leejtem, de végül leteszem a földre, és közelebb vonom magamhoz. A derekát fogom át, és elgondolkodok az előbbi ajánlatán.
- A pezsgő nem az én világom, de a bor jöhet. – válaszolok neki, és egy csókot lopva az ajkairól lépek el tőle.
- Megengedem a vizet ameddig megkeresed a legjobb üveggel, és felfedezem a kis birodalmadat. – kacsintok rá, és ha egyedül hagy, akkor először a sarokkádhoz lépek, melyhez két lépcső vezet felfelé. Kényelmesen el fogunk férni benne mindketten. Bedugom a dugót, és megnyitom a hideget, és a meleget is egyenes arányosságban. Ha már itt akar lenni, mi kellene még? A szélén többfajta flakon sorakozik, és nemsokára rá is lelek a megfelelőre. Egy kupaknyit öntök a kádba, így az alja már el is kezd habosodni. A távolléte alatt a közelben álló kis fehér polcra téved a tekintetem, és feléled bennem a kíváncsiság, hogy feltérképezzem az otthonát. Pót fogkefe…lehet ez nem ártana nekem se, mert nem hoztam magammal…nem is terveztem, hogy maradok. A testápoló, parfüm. Az egyiket le is emelem, és beleszagolok, de túl tömény nekem, és el kell tüsszentenem magam. A végén megpillantok egy kis kosarat. Biztosan hajgumik, meg egyebek vannak benne, de amint felnyitom a tetejét kissé letaglóz a látvány. Több méretű koton van benne, egészen érdekes színvilággal ötvözve. Kiveszem az egyiket, és elolvasom a csomagolását. A sötétben is világít…minek kell neki ez a tartalék? Az első gondolatom, hogy másokkal is hál, esetleg nem…a vészharang. A csilingelő hangjára fordulok meg a világító csodával a kezemben.
- Ez mit jelentsen? – tekintek a kéklő íriszekbe, magyarázatot várva tőle.




A hozzászólást Russell Morgan összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 06, 2017 12:15 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Kedd Szept. 27, 2016 1:54 pm
 



 

- Ami azt illeti, máskor sincs, ha engem kérdezel. – Mégis mi értelme volna? Valljuk be, hogy a mi kapcsolatunkba fölösleges bármilyen kamudumát beleinvesztálni, lévén meglehetősen nyílt lapokkal játszunk, és komolyan nem is lendültünk bele, nem is hinném, hogy bármelyikünk is akarná. Részemről bőven elegendő ez is, mindketten voltunk házasok, komoly kapcsolatban, én meglehetősen rámentem a dologra, és nincs okom azt feltételezni, hogy vele ez másként esett volna meg.
- Valóban, és ráadásul nekem sincs dolgom. – Fuuura, nagyon. Kicsit tartok is ettől az egésztől, mert bármennyire is szeressem vele a szexet, azért egész álló este én sem bírnám művelni, csöndben meg nem lehet ülni, nagyon bizarr lenne. Igyekszem azért nem túlzottan abszurd módon viselkedni, mint akiről lerí, hogy fogalma nincs, mit kezdjen magával, reményeim szerint valahogy majdcsak lesz, nem igazán félek, hogy elszúrnám, maximum ha elakadna a kommunikáció, még mindig nyúlhatok a szex kártyához. Rettenetesen bűnös életű kis némber lettem, de nem bánom egyáltalán, és mással egyébként sem csinálom, szóval nem érzem ettől rossznak magam. Csak élvezem az életemet oly sok év után, ez csak nem bűn.
- Azt hiszem, azt nem az én kilóim emelgetésével fogod megőrizni. – Kuncogok, és naná, hogy nem állom meg a fenékre csapkodást, ha már ő is sokkol az emelgetéssel, igazán megtehetem én is, nincs ebben a világon semmi. Nem mintha nem ismernénk egymást mínusz centikről is.
- Héhé, ne már, ne akard, hogy azzal cukkoljalak, gyenge vagy. – Végül hála a magasságosnak a földön landolok, ujjaim valahol a mellkasán állapodnak meg, ahogy hozzásimulok, ajkaimon édes mosoly, jól érzem magam, na, és bármennyire is szóljon ez az egész a testiségről, attól még neki köszönhetem a dolgot.
- Rendben. – Ízlelem meg röpkén az ajkait, aztán már libbenek is borért, meg pezsgőért, pár szem szőlő is van a hűtőmben, én szívesen elcsemegézem, és talán még a borhoz is illik. Addig hagyom, hagy garázdálkodjon a fürdőmben, titkolnivalóm nincs, nem rejtegetek ott másik pasit, a kis pajtásomat – igen, igen, akad – nem ott őrizgetem, szóval nincs mitől tartanom.
Percek múlva dúdolgatva lépek be a fürdőbe, de elég hamar elakad a szavam, mindenesetre a tálcára pakolt üvegeket, poharakat és szőlőt a mosógép tetejére teszem, mert ehhez a jelenethez azt hiszem, jobb, ha nincsenek a kezemben. Mármint… egyáltalán milyen jogon turkál a cuccaim között? Nem szem előtt volt, eszembe sem jutott, nem szoktam még hozzá, hogy ott van, alig két hete kaptam.
- Ez komoly? Számon kérsz? Mégis milyen apropóból? – Vonom fel a szemöldököm, nem vagyok balhés nő, sem olyan, aki fűvel fával összeteszi, amije van, de úgy hiszem, kettőnk között az nem fér bele, amit művel, nem ígértem neki semmit, ő sem nekem, nincs kötelezettség, nincsen féltékenység, vádaskodás, na és számonkérés aztán pláne nem. - Visszatennéd? – A mosoly már eltűnt az arcomról, és össze is fonom mellkasom előtt a karjaimat.
- Történetesen, ha tudni akarod, akkor két hete megkeresett egy reklámügynök a kezedben tartott csoda forgalmazójával, hogy a meztelen képeim okán felmerültem náluk mint potenciális jelölt az óvszerreklámjukba. Azok ott termékminták. Mindegyikre rá van írva, hogy kereskedelmi forgalomba nem hozható. Még a márka sincs a piacon. – Vontam vállat, azt szerették volna, ha tesztelem, de rég elszoktam már attól, hogy óvszert hordjak magamnál. Tulajdonképpen sosem tettem, hisz szerintem az óvszerről gondoskodni a pasik dolga, ellenben én nagyjából 18 éves korom óta nem védekeztem, amolyan hátha összejön majd alapon, de nem jártam sikerrel. - Hozzájuk sem nyúltam. – Csóválom meg a fejem, de inkább a köntösömért nyúlok, mert a pancsolástól elment a kedvem a műsor okán.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Szomb. Okt. 01, 2016 10:38 am
 



 

Char and Russ


Charityvel minden olyan könnyedén alakult, és nem gondolnám, hogy csak a szex az, ami összehozott minket, bár nagy részben jelenleg csak a testi kommunikációt használjuk. A vitorlázást megelőző estét azonban én úgy könyveltem el, hogyha többre vágynék, mint egy futókapcsolat, akkor nagy eséllyel a befutók között lenne. Szép, intelligens, nem szállt a fejébe a hírnév, és a szakmája ellenére is kellemes csalódásként ért, hogy még beszélgetni is lehet vele. Az úri hölgy látszatát keltette, de a számításaink valahogyan félrecsúsztak, és a komolynak induló ismerkedés átcsapott egy titkos viszonyba. Néhány pásztoróra, és elhasznált ágynemű jelezte a forró együttléteink helyszínét, amit cseppet sem bántam. Rájöttem, hogy nem állok készen egy komolyabb kapcsolatra, és úgy tűnik, hogy neki is megfelel ez a kötöttségek nélküli állapot. Sok mindenen nem gondolkodtam, mely őt is érinthetné, mert a jövőben nem terveztünk, és nem is támasztottunk egymással szemben elvárásokat sem.
A mai nap különösen alakul, hiszen az aktuson már túl vagyunk, mindketten levezettük a munkánkból adódó feszültséget, és most jönne az a rész, ahol elbeszélgetünk, könnyedén flörtölünk a másikkal. A gondtalan férfi bőrébe bújok, és spontán kapom a vállamra. A testem ugyan kissé kimerült, de soha nem állítottam, hogy nem vágynék egy kis repetára, ha a kisasszony is nyitott rá. A zuhany ötlete remek, de aztán mégis másfele terelődünk el, és kényeztető fürdés, illetve borozás lesz belőle. A fürdőben le is teszem, hogy ne érezze úgy, hogy bántani akarom, vagy egyebek, csak a szórakozott énem került előtérbe. Az ő lakásán vagyunk, így rábízom a vendéglátó szerep betöltését, addig én elmerülök a lakása nyújtotta luxusban. Nem mondom, hogy nem tehetném meg, hogy egy óriási házat vásároljak a kertvárosban, de túlontúl megszoktam, hogy egyedül élek, és ehhez, illetve az igényeimhez jobban idomul a város. A lehetőségek tárháza végtelen, és jobban szeretek a nyüzsgésben létezni, mint magányosan elvonulni a társadalomtól.
A fürdőszobában teszek egy kis felfedező körutat, amennyiben nem tér vissza hamarosan, de úgy tűnik, hogy nagy keresgélésbe merült, és a víz is lassan folyik bele a kádba. Nem beszélek sokat mostanság, de feléled bennem a kíváncsiság, hogy miképpen él egy színésznő. A fehér polcrendszer előtt álldogálva szemlélődök, de a tekintetem megakad egy kis dobozon. Nem illene, de felnyitom, és egy kissé le is döbbenek a tartalmán. Minek neki ennyi óvszer? Megannyi kérdés cikázik át a fejemen, és talán hamarabb érünk el egy választóút elé, mint szeretném, mert éppen ekkor jön vissza Char is az édes nektárral a kezében.
- Nem nevezném annak. – tárgyilagos a megjegyzésem, mert eddig fel sem merült bennem, hogy szóba kellene hoznom a védekezést, de úgy tűnik, hogy a megannyi átélt orgazmusból fakadó öröm hamar elmúlik, és a helyébe kétkedés költözik.
- Persze. – nem, mintha nagy szükségem lenne rá, de azért most már felüti a kétely a fejét, és már nincs visszaút, mert következik a rosszabb felvonás. Viszlát, a mézesheteknek! A világító micsodát visszahelyezem a tartójába, és a magyarázatát hallgatom. Még meg is fordul a kis kobakomban, hogy illene bocsánatot kérni, mert átléptem egy bizonyos határt, de aztán az utolsó elejtett szó megváltoztat mindent. Felkapom a fejemet, és ha akarom, ha nem, de már nem tudom visszaszívni, amit mondani fogok.
- Akkor tulajdonképpen gyógyszert szedsz? Elgondolkodtam azon, hogy az első alkalom még a véletlen műve lehetett, mert nem ijedtél meg a kondom hiánya miatt, de most már biztosnak kell lennem benne, hogy valamiképpen nem süllyedtünk a tizenévesek szintjére, és tisztában vagyunk a szexuális aktus következményeivel is, mint a nemi betegségek, a nem várt terhesség. Elvetted az eszemet az elmúlt hetekben, de ez így nem folytatódhat. Nálam az őszinteség az alapja az összes kapcsolatnak, és tök mindegy, hogy milyen természetűek ezek. Nos Charity? Ehhez jogom van. – nemcsak neki ment el a kedve a közös fürdőzéstől, hanem nekem is, de mivel ő van hazai terepen, ezért nem fogok elvenni egyetlen törölközőt sem, nehogy az is az én számlámra legyen írva. Ha nem kapok kielégítő választ, akkor perceken belül itt fogom hagyni. Vissza kell rázódnom a régi bőrömbe, mert felnőttek vagyunk, és nem játszhatjuk a pubertás kort. Amit tettünk, azt ketten tettük, de én eddig abban a hitben léteztem, hogy van, aki gondol a védekezésre, de lehet tévedtem…




A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 11, 2016 10:49 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Kedd Okt. 11, 2016 9:37 pm
 



 

- Akkor mégis minek neveznéd? Tudtommal én sem túrtam fel a lakásodat. – Félreértés ne essék, nincsenek titkaim, és nem is az óvszerek miatt akadtam ki, az dühít, hogy kutakodik, és utána még magyarázkodjak. A fejemben itt és most oszlott el a könnyed, eufórikus köd, ami a testiségre korlátozódott kapcsolatunkat illeti. Kényelmetlenül feszülök meg, mert bármit mondjon a továbbiakban, én nem akarom ezt a beszélgetést, túlzottan fájdalmas témához futna ki, arról pedig nem szerettem volna beszélni vele. Nem kellene, hogy a kettőnk viszonyába beleköpjön a múlt szennyese. Jelenleg úgy érzem, ez alól nem lelek kibúvót, maximum akkor, hogyha fogom, és jelenetet rendezve elzavarom. Az nem én lennék, következésképpen eszemben sincs megtenni.
S lám, amint megszólal, már tökéletesen biztos vagyok benne, hogy a kellemes koraestéből pillanatokon belül nagyon kellemetlen fog válni. A fene vinné el az egészet.
- Ha már itt tartunk, gumit húzni is jogod lett volna bármikor, ha annyira félsz a nemi betegségektől. Csak a miheztartás végett, életem második szexuális partnere vagy, előtted csakis a férjemmel voltam, és bárminek is nézel, melletted sem szűrtem össze a levet mással. Semmilyen nemi betegségem nincs, soha nem is volt. – Kisétálok inkább a nappaliba, a köntösöm már rajtam, de le kell ülnöm, ez a téma túlontúl fájdalmas a számomra, és nem vagyok benne biztos, hogy kibírom két lábon, abban még úgysem, hogy sírás nélkül menni fog a dolog. Leülök hát a kanapémra, pár pillanatra a kezeimbe temetve az arcomat. - Nekem… nem lehet gyerekem. – Olyan szavak ezek, amiket szerintem egy nő sem akar soha kiejteni a száján, mert alapjaiban rángatja meg a világunkat, tépáz meg bennünket női mivoltunkban. Tőlem elvette az önbizalmat, a magabiztosságom szikráit, és bár Russel mellett más volt, már tudom, hogy eztán ez nem lesz igaz. Túl sokat fog tudni rólam, amit nem akartam, nem úgy, hogy ennyire élveztem belefeledkezni vele a pillanatokba. - Tíz éven keresztül, amíg férjnél voltam, soha nem védekeztünk, és soha nem estem teherbe. Az orvosok szerint barátságtalan a méhem, de még mielőtt valahol belefutnál rólam egy-egy cikkbe, amikről azt feltételeznéd, hogy most hazudok… – Nyelek egyet, és érzem, hogy a könnycseppek már ott rezegnek szemzugaimban. Istenemre mondom, nem szerettem volna sírni, de soha nem bírom megállni, ha róluk van szó. - Biztosan… láttad már a tetoválásaimat az oldalamon. Minden masni egy elvesztett kis léleké. – Túrnak ujjaim szőke tincseimbe, nem olyasmi ez, amivel valaha meg fogok birkózni, ami nem lehetetleníti el a puszta létemet. Az a tíz év túl sokat vett el belőlem, és nem akarok újra visszamenni, nem szeretnék szomorkodni, elég volt egy életre, miként a könnyekből is. - Az ötödik lombik kísérlet után feladtam. A férjem… ő még akarta, de én már nem bírtam, akkor öt hónapos terhes voltam. Már mozgott. – Reszket meg mellkasom az elfojtott sírástól, ugyan ő ezt nem kérdezte, de részemről szorosan hozzátartozik a témához, illetőleg őszinteséget kért, nos akkor itt volna, kendőzetlenül. - Képtelen voltam gyermeket szülni a férfinak, akit szerettem, ezáltal csődöt mondtam, mint nő, feleség, anya pedig sosem lehetek. Elképzelni sem tudod, előtted milyen rég nem voltam csupán az örömszerzés kedvéért együtt senkivel, milyen rég nem éreztem magam nőnek… Ne vedd el tőlem… Vagy, ha el akarod venni, menj, és nem kell többé látnunk egymást. – Csóváltam meg a fejem, és nem bírtam a szemeibe nézni, fogalmam sem volt, mi lenne a könnyebb, ha kisétál az életemből, vagy ha itt marad, és tovább kell tépnem lelkem sebeit. Nem… a könnyű szóval egyik utat sem illethetem.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Kedd Okt. 11, 2016 10:56 pm
 



 

Char and Russ


Szerelmi légyottoknak sem nevezném, ami közte és köztem történt, egyszerűen élveztük egymás társaságát bármilyen elvárás nélkül, de egyszer minden jónak vége szakad. Ezt már tapasztalatból tudom, de nem hittem volna, hogy éppen a ma este lesz a vízválasztó, amikor rájövök, hogy miket is műveltünk az elmúlt hetekben. Régen éreztem úgy, hogy kibújtam a bőrömből, és egy másik, fiatalabb kiadásom vette át az irányítást a testem felett. Újra értelmet nyert a kommunikációs csatorna, mint a telefon, vagy a számítógép által váltott email fiók. Nem rajongtam túlzottan a modern kütyükért, és a közösségi hálózat se szippantott be. Megőriztem a magánszférámat, de Charityvel még ezt is feszegettem, ha egy-egy kifejtősebb, olykor pikánsabb üzenetváltás történt. A testi kontaktust meg felülírt mindent, egészen idáig…amíg észre nem vettem, hogy egy halom óvszere van? Nem is lenne probléma, és részben igaza is van, hogy számon kér, de én nem így látom a dolgot, ahogyan ő. Nem szentségtelenítettem meg semmit, csak egyszerűen körülnéztem, amit valószínű ő is megtett, amikor nálam járt, csak éppen nem ismerné be, mert nem érték tetten. A komoly beszélgetések szülik a problémákat, holott a nyílt és őszinte kommunikáció lenne a jó alap, ha kapcsolatról van szó, de miért is gondolok én egy kis könnyed flörtnél többre? A racionálisabb felem most a földbe tiporna, de nekem is van egy szentimentálisabb énem, aki eltudná képzelni egy hasonló nővel (vagy éppen pont vele) a jövőjét. Nem fitogtatjuk, de mi férfiak is olykor álmodozunk, vagy eljátszunk egy-egy kósza ötlettel. A mostani helyzet azonban feszélyezettséget szül, és nem maradnak édes, lopott ábrándok a fejemben, csak a kőkemény valóság.
- Nem is feltételeztem rólad, hogy nemi betegségben szenvednél, de nem fektettük le az alapokat, és nem tudok még fejben olvasni Char, bármennyire is nagy észnek tartsanak. – fűzöm össze a kezeimet, mert nem szándékozom még olajat önteni a tűzre, ezért nem is válaszolok a számonkérésére, ami első ízben talált meg. Ostoba lépés volt a kutakodás, de úgy tűnik, hogy nem hasztalan. Követem a nappaliba, de előtte még elzárom a vizet, hogy ne folyjon feleslegesen. Nem szeretem a pazarlást, és ráadásul nem otthon vagyok, ahol talán még meg is tehetném. Jobb lenne lelépni, és hagyni az egészet, de nem zárhatom ki az előttem haladó hölgyeményt, ha már belekezdett valamibe, és még én voltam a kezdeményező fél is.
- Szóval… - és ekkor ér az a bizonyos sokk, amit akkor éreztem utoljára, amikor a feleségem szanatóriumi ellátását kellett aláírnom, mint törvényes képviselője. Borzalmas, ha a pofádba kapsz meg így egy hírt. Nem lehet gyereke…igen kevés nő meri ilyen nyíltan kimondani a legnagyobb félelmét, és most már értem, hogy mekkora lavinát indítottam el benne. A fürdőajtóban állok meg, és megtisztelem annyival, hogy nem szólok bele, amikor ennyire feltépi a sebeit, és megnyílik előttem. Néha baromnak érzem magam, de kibukik belőlem az orvos is. Mennyi ideje hordhatja már ezt a keresztet, mióta nyomhatja a lelkét ez a teher? Előrenézek, és néha rátéved a tekintetem. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy mennyire nehéz erről beszélnie. A tetoválásra térünk ki, és itt már kezdem érezni, hogy ma este megforgattam benne egy kést, elvágtam valamit.
- Igen, láttam. – jegyzem meg halkan, nem vagyok távolságtartó, hiszen nekem a munkámhoz tartozik, hogy meghallgassak másokat, de mint Elisánál, itt is érintett vagyok érzelmileg…egy fokon már biztosan. A mélyrepülés hamar elérkezik az elvesztett öt élettel, és a gyásszal, meg a kudarccal, amit feleségként át kellett élnie. Nem egy házasság ért már véget hasonló probléma miatt, de Charityről nem gondoltam volna, hogy ezen személyek közé tartozik. Kissé kiszárad a torkom, és nehezen találom a szavakat. Pszichiáter vagyok, aki jó az ilyesmiben, mégis ritka szarul vagyok tőle. Még egy ideig nézem, de amint reszketni kezd, és a sírás elindul, akkor hangtalanul lépek oda a kanapéhoz, és leguggolok előtte. Szégyelli magát, a múltját.
- Charity… - kérlelem, de túl gyenge, ezért erélyesebben szólalok meg, mégis lágyabban, mintha parancsba adnám.
- Charity nézz rám. Attól nem leszel kevesebb, mint nő, mert nem tudsz gyereket szülni. Nem abban a világban élünk, ahol ez elvárás lenne, és nem is törik össze, nem jutsz a pokolra, ha nem leszel anya. Nem minden nő születik arra, hogy ezt a szerepet is betöltse az életében. Remek színésznő vagy, a munkádban elismernek, nem mondom, hogy ez teljessé fog tenni téged, de máris van egy hely, ahol megbecsülnek. A női mivoltod nem abban merül ki, hogy szülj, hanem szeress, élvezd az életet, merj önmagad lenni. Én az elmúlt hetekben egy kiteljesedő, magabiztos nőt láttam, aki önfeledten tud nevetni, ha kell pedig alázatosan, és úri hölgyként viselkedni, sőt még a vadócot is láttam. Pótolhatatlan vagy, és lenyűgöző. Értesz? – ujjaim már régen az álla alatt pihennek, így elkerülhetetlen, hogy a szemeimbe nézhessen.
- Nem megyek sehova. – állok fel, és leülök mellé, aztán könnyedén átölelem, és magamhoz húzom. Fogalmam sincs, hogy miképpen fogom ezt feldolgozni, de nem olyan fából faragtak, hogy ennyitől megfutamodjak.




A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 31, 2016 10:31 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Pént. Okt. 21, 2016 10:44 pm
 



 

- De azt ezek szerint igen, hogy másokkal is összefekszem. – Nem kérdés, másként miért érdekelné annyira ez az óvszer téma? Én már rég elfelejtettem, hogy ott vannak, ami azt illeti, részemről egészen nyugodtan lejárhatott volna a szavatosságuk is, az égegyadta világon semmit sem számítana a dolog. Nemes egyszerűséggel nem érdekes, mert nincsen több szexuális partnerem, sőt, eddig csak férjem volt, Russelhez hasonló senki.
S aztán beszélek, azért, hogy kiadjam magamból, azért, hogy eloszlassam a képzeteit azt illetően, hogy ez nekem valamiféle perverz hobbi lehet, és jobbra balra tárogatom a lábaimat. Ő egyedi eset volt ilyen szempontból, első, és minden bizonnyal az utolsó, mert úgy tűnik, nekem még ez a kötöttségek nélküli szexuális töltetű kontaktus sem működőképes, mert ide lyukadunk ki. Rettentően sajnálom egyébként, hogy ez az óvszer dolog beleköpött a levesbe, mert biztos vagyok benne, hogy eztán már nem lesz ugyanolyan. Hogyan is nézne bárki ugyanúgy rám, ha ismerné az igazságomat? Épp elég komoly ez az egész nekem most ahhoz, hogy a könnyedség messze szaladjon tőlem, és bevallom, nem állt szándékomban beavatni a múltamba, hisz rettentően nehezemre esik beszélni róla, még túl friss, s nem is a válásom az, ami zavar, az elvesztett kis lelkek szaggatták szét a lelkem, és csalnak minden alkalommal könnyeket a szemembe, amikor csak rájuk gondolok, most sincs ez másként, akármennyire tűnjek tőle gyengének, esendőnek.
Nehezen jönnek a szavak, de sokat segít, hogy csendben van, és elmondhatok mindent neki a magam tempójában, nem szól közbe, vagy ha mégis, nem olyat, amire reagálnom kellene, így nem veszítem el a fonalat, és nem tart az egész tovább miatta. Akkor sem nézek rá, amikor leguggol előttem, nem megy, mikor azonban az ujjait az állam alá csúsztatja, minek után többszöri felszólításra sem emeltem fel a fejem, kénytelen vagyok az arcába nézni. Gondolom, most rajtam van a sor a végighallgatását illetően, de ettől függetlenül nem szívesen teszem meg, mert az egy dolog, hogy elmeséltem a történetem, de arra nem biztos, hogy vágytam, hogy kiértékelje a szavaimat bárki, akár pszichiáter, akár nem. A mondandója végén azért egy kis mosoly előbukik a könnyfátyol alól, mert tulajdonképpen egészen édes, ahogy vigasztalni próbál, igaz, ami igaz, a problémámat nem oldja meg, de azt nem is oldhatja meg senki sajnos.
- Nem mindenkinek vagyok pótolhatatlan, de nagyon kedves, hogy ezt mondod. Az az igazság, hogy én nagyon élveztem az utóbbi időszakot, mert mondhatni újra megtaláltam a felszabadult oldalamat. – Felsóhajtok, igen, az a bizonyos de, itt is kérlelhetetlenül megbújik a mondandóm mögött, kétségtelen. - De Russel, engem nem a világ véleménye érdekel, nem az elvárások számítanak, nekem az számít, hogy én szerettem volna gyereket. Annyira mérhetetlenül nagyon, attól az embertől, akibe fülig szerelmes voltam, és nem jött össze. Nem a világ csalódott bennem, a férjem, de ami ennél sokkal súlyosabb, hogy én magamban. – Mondhatnám, hogy ezen túl lehet jutni, de ebben közel sem vagyok biztos, legalábbis nekem eddig nem sikerült, pedig még pszichológushoz is jártam, mégsem tudott senki arról meggyőzni, hogy így is lehetek teljesértékű ember, és sajnos kételkedem abban, hogy egyáltalán sikerülhetne bárkinek is.
- Biztos? Elég súlyos dolgok hangzottak el, és tudod… így már nem mondhatjuk, hogy csak ez a könnyed titkos viszony van közöttünk. Ez az én legmélyebb fájdalmam, az életem legsötétebb szakaszáról szólt. Még én sem tudok vele sokszor mit kezdeni, de tudnod kell, hogy nem várok el tőled semmit. Nem lepnék meg, ha egyszerűbb lenne távol tartanod magad tőlem. – Sóhajtok fel, talán csak azért mondom mindezt, mert nem biztos, hogy nem törne össze, ha később jönne rá, hogy ez neki így nem megy, és inkább lelép. Akkor menjen most, amikor még nem fáj annyira, amikor még tényleg csak testiséggel vegyes szimpátia van, semmi több. Ám, ha beengedem a bizalmamba, ha kinyitom a szívemet, és utána tűnik el, az túl nagy pofon lenne, abból pedig kaptam már bőven eleget az utóbbi években, és nem élnék már velük.
Nekidőlök, és igyekszem letörölni a könnyeimet, nem szeretnék sírni, nem szeretnék gyengének látszani, de sajnos azért annyira nem egyszerű, még mindig szipogok kicsit, de a reszketés legalább már abbamaradt.
- Nem akartalak ezzel terhelni, tényleg nem, de sajnos szorosan összefügg az egész, és a teljes kép nélkül nem biztos, hogy érthető lenne a helyzetem. – A nem lehet gyermekem alátámasztás nélkül hangozhat ugyan kegyetlenül, de lehetne éppenséggel kamu is, más kérdés, hogy én sosem hazudok, és ilyen súlyos dolgokkal sem dobálóznék csak úgy.
Ujjai közé fonom sajátjaimat, mert valahogy most ez esik jól, szeretném eltötölni az elmúlt perceket, de lehetetlenség semmissé tenni őket, így hát… inkább csak várakozom csöndben, hátha attól hamarabb megnyugszik felzaklatott lelkem.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Hétf. Okt. 31, 2016 10:36 am
 



 

Char and Russ



Ki gondolná, hogy a könnyen jött helyzetek hirtelen fordulnak át valami sorsfordítóba, vagy éppen egy életet megváltoztató pillanatba. Ma este én sem úgy érkeztem ide, hogy mindenáron óvszereket keressek, hanem a kölcsönös szimpátia, és a szexuális együttlét vonzott Charhez. Az elmúlt hetek úgymond kibúvót adtak a valódi életem alól, és végre nem kellett megfelelnem semmilyen normának sem. A rendelőben Dr. Morgan vagyok, akitől segítséget várnak az emberek, sőt még a barátaim, és a családom körében is én vagyok az a személy, aki biztosan tudja a választ a legnehezebb problémákra is. Tanult ember vagyok, de nem egy isten, aki megoldást kínálhat a betegségekre, a veszteségre. Támasz lehetek, egy fél, aki meghallgatja a megtört lelkeket, könnyítést jelenthetek a borús órákban, de a végső felismerést nem nekem kell megtennem, hanem annak, aki hozzám fordult. Charity mellett a hétköznapi énem nyert teret, és imádtam, hogy vele beszélgethettem színházról, filmekről, de még a zenéről is. A testi vonzódás csak egy plusz volt ebben, hiszen a hajós kalandunk előtt csak a meghitt, és elmés társalgások adtak kapaszkodót. Egy rokonlélekre bukkantam, egy olyan nőre, akit barátomnak is elfogadnék. Nem hisznek nekem? Egy bizonyos kor felett már nem úgy választunk társat, hogy a külső jegyeknek megfeleljen a delikvens, hanem nagyobb hangsúlyt kapnak a belső értékek, mint a bizalom, a közös érdeklődés, az egymásra való építkezés lehetősége. Az évek múlásával többre becsülünk egy kettesben eltöltött estét, mint a baráti kör nagy zsivaja közepén a magamutogatást, a préda bezsákmányolását. A törékeny látszatot akartam megtartani ma este, hogy ez még a kettőnké legyen, hogy ne múljon el a varázs, de amint feltettem azt a bizonyos kérdést, már nem volt visszaút.

Keserűen hallgatom a múlt eseményeit, a rabláncokat, melyek nem engedik el az előttem ülő nőt. A kemény férfi helyett a támasznak kell lennem, megóvnám én, ha tehetném, de ez az erős kötelék még nem alakult ki közöttünk. Kedvelem, valóban évek óta először érzek bizsergést a gyomromban, és merem kijelenteni, hogy megfogott valami egy nőben, de ez még kevés ahhoz, hogy az a társ legyek. A gyerek kérdés pedig egy másik sarkalatos pont. Ilyen szintű megnyílásra még jómagam se számítottam, de amint elérünk a legfájdalmasabb részhez, már egyértelmű, hogy Charity is azon nők közé tartozik, akik akartak, vagy a szívük mélyén még mindig akarnak gyereket, de a természet csúfos eredményeként nem lehet. Ezer érvet, és megoldást tudnék felhozni kapásból, de egyik sem enyhíthetné az ő keservét. Az örökbefogadás nem illik mindenkihez, és nem mindenki hajlandó elfogadni, hogy más gyermekét a sajátjaként nevelje fel. Én szép gesztusnak tartom, de valahogyan még ez sem akaródzik. Elisa óta egyértelművé vált, hogy nem leszek apuka, és én meg is elégedtem a mostani felállással. Nem vágytam a szerepre, mert teljes életet éltem így is.

Leguggolok elé, amikor elhallgat, és más megvilágításba helyezem Őt, hogy érezze, nem minden a gyermek körül forog. A tekintete megmozgat bennem valamit, így nem tudok csak orvosként jelen lenni, mert ott van Russ is. Megbolondít, hogy ennyi hét elteltével kezd kibontakozni egy mélyebb vonulat közöttünk.
- Megértelek, de a férjed miatti kudarc nem nyomhatja örökké a lelkedet. Nem tehetsz róla, hogy nem lehet gyereked. Nem hibáztathatod azért magad, mert a férjed nem fogadott így el. A boldogság forrása a gyerek lett volna? Nem voltál elegendő neki? Akkor bizony nem ő volt az, akivel le kellett élned az életed. – ez most talán még súlyos kijelentés is, mert nem tudom, hogy mennyire mélyen érintette az elszakadás, akadnak-e még érzelmek az ex iránt. A mentegetőzése nem lep meg, mert erősnek akar látszani. Vágyódik rá, hogy itt érjen véget, ami közöttünk van. Nem mondom, hogy nem fordul meg a fejemben, hogy itt tegyek pontot az i-re, de valahogyan nem megy. Nekem dől, és össze is fűzi a kezünket. Szorosan bújtatom át a kis részeken a sajátjaimat, hogy megfoghassam az aprócska kezet.
- Valakinek el kellett mondanod. Nem hordozhatod örökké magadban. – csókot nyomok a homlokára, és magamhoz húzom. Nem éppen úgy alakul ez a mai este, ahogyan elterveztük, de azt hiszem, hogy felnőtt férfiként már megtanultam kezelni a hasonló helyzeteket.
- A fürdő kiiktatva, de mit szólnál egy kis főzéshez? Van egy specialitásom, és a bor jól jönne mellé. – ülök le a kanapéra, és az ölem felé húzom az összefont karjainkat.

Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Csüt. Nov. 03, 2016 11:59 am
 



 

Nehéz beszélnem minderről, megelevenedik a jelenemben minden, amit el akartam felejteni, nem szeretem, hogyha ennyire le kell meztelenítenem a lelkemet, túlzottan sebezhetővé válok, pedig ez az, amit el akarok kerülni mostanság. Sőt, az egész hátralévő életemben, a drága ex férjem tisztességesen kicsinált, szóval abból a szerepből köszönöm szépen, de biztosan nem kérek többé, nem megy. Most tessék, megint itt vagyok, a saját hamvaimon ülve, és nem csupán egyedül élem át, hanem Russel is belekeveredett. Sehogy sem jó ez így. Legszívesebben most elfutnék, jobban érezném magam, nem kellene szembesülnöm senki sajnálatával. Miért nem maradhatott meg annak a kellemes felhőtlen kis liezonnak? Most szörnyen haragszom a sorsra, hogy mindezt elvette tőlem, nem ezt érdemeltem, úgy hiszem. A fenébe is…
Mondhat nekem bárki bármit, de elhinni sosem fogom, hogy lehet gyermek nélkül élni annak, aki világ életében családra vágyott. Hogy ettől nem kell magam kevésbé nőnek érezni, hiszen sosem teljesedhetek ki igazán, nem tapasztalhatom meg azt a semmihez sem fogható köteléket, ami anya és gyermeke között van. Ez nem múló fájdalom az életemben, nem fog kevésbé marni sosem.
- Ezt én is nagyon jól tudom, nem miatta van az egész, magam miatt. Nem csak ő akart gyereket, én is vágytam rá. Az csak a hab volt a tortán, hogy ezért elhagyott, és nem nőként kezelt már rég, hanem inkubátorként. – S persze csődöt mondtam. Nem marasztaltam, elengedtem, mert így volt jobb mindenkinek, mert nem akartam már többet szenvedni, mert nem adhattam meg neki, amire vágyik, magamnak sem, de én megértettem, hogy a természet talán nem pártolja a mi kapcsolatunk ilyetén való beteljesülését. A lelkem több darabra már nem igazán törhetett volna, következésképpen nemet mondtam, többet nem próbálkozom. Így az egykor volt irigylésre méltó szép középiskola románcunk csúfos véget ért.
Azt hiszem, tényleg sokkal egyszerűbb lenne most elköszönnünk egymástól, mert ha ebbe elmélyedünk, akkor megint ott leszek, hogy lelkileg kiszolgáltatottá válok, és attól rettegek, mélységesen rettegek, jobban, mint bármitől. Nem támaszkodhatok megint egy férfira, hogy később ugyanitt kössek ki, félek, hogy megint összetörik a szívemet, ezért kinyitni sem akarom, de tartok attól, hogy ez az egész jelent sor vagy az elváláshoz, vagy a szálak szorosabbra fonódásához vezet. Egyikért sem rajongok, azt kell mondjam.
- Elfelejteni szeretném a kudarcaimat, nem újra meg újra átélni. – Jegyzem meg csendesen, felmerül bennem, hogy vajon pszichiáterként erre mit mondana, de képtelen vagyok megkérdezni, talán sokkal jobb, ha nem tudom. Őszintén, fogalmam sincs róla, miként tehetném jobbá ezt a helyzetet. A homlokcsók sem olyasmi, amit csak úgy osztogat az ember. Nem tudom, hová helyezni az életünkben ezeket a perceket, és ez zavar, nem könnyed, nem izgató, nem perzsel, mély, zavaros, fullasztó, és tudom, hogy minden vihar után kisüt a nap, de fogalmam sincs, hogy mi köszön majd ránk a derült égből.
- Jó ötlet, de én még mindig szeretnék lefürdeni, szóval mindenképpen megejtem, aztán felőlem azt főzöl addig, amit csak szeretnél, utána jövök segíteni. Kell most egy kis lazítás. – Testnek és léleknek, ami azt illeti. Sok ez így, nem bírom, nem megy könnyen az elszakadás a múltbeli énemtől, viszont visszaesni sem szeretnék, nehéz volt összeszednem magam. Fel is kelek a kanapéról, nehezebben engedve el a kezeit, mint ahogy normálisnak találnám, csak csendesen bevonulok a fürdőbe, behúzom az ajtót, de nem zárom kulcsra, ezzel jelezvén, hogyha akar, bármikor csatlakozhat, elküldeni nem fogom. Nem az ő hibája, hogy ilyen elcseszett vagyok. Újra megengedem a vizet, és amíg folyik, gyorsan megszabadulok a kotonoktól, mert még egy ilyen balhéra nem vágyom. Jó, hogy vibrátor nincs eldugva az éjjeliszekrényemben…
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Vas. Nov. 06, 2016 10:58 am
 



 

Char and Russ


Elisa után egyszer sem gondoltam arra, hogy újra szerelembe essek, egyetlen nő sem mozgatott meg annyira, hogy hajlandó legyek eljátszani a gondolattal is. Charityben megvolt az a könnyedség, ami jelenleg hiányzott az életemből, de most ez is felborulni látszik abból, hogy megnyílt nekem. Nem menekülök az ilyen helyzetekből, és a munkámból kifolyólag valamennyire megy is a kezelésük, de mégis úgy érzem, hogy vékony jégen táncolunk. Az elmondott titok, amit annyira rejtegetni kívánt előlem, most itt van, és az arcunkba nevet, de legfőképpen neki. Egyikünk sem úgy készült, hogy ebből lesz valami, sőt nem terveztem előre sem. Nem tudtam volna megmondani, hogy az ősz, vagy éppen a tél beköszöntével együtt leszünk-e, vagy ráununk a másikra, és továbbállunk, mert ez a normális. Nem szerelmi viszonyban állunk a másikkal, hanem a kölcsönös szimpátia által kialakított liezonban sütkérezünk. Én sem készültem rá, hogy bevalljam, az exem él, és a legjobb barátom kezelése alatt áll. Rick soha nem veti a szememre, és nem is hozza fel, hogy mi történik az elmegyógyintézetben, de ott lebeg a levegőben a ki nem mondott kérdés. Meg fogom valaha látogatni, akarom-e még látni az életben azt a nőt, aki a mindent jelentette egykor nekem? Gyerekünk nincs, így ez a kapocs már elhalványodik, lassan el is tűnik, de az emlékeket nem tudom kitörölni, és nem is akarom. Elvettem őt, mert szerettem, és nem cserélném el a vele töltött időt semmire sem. Nem egymásnak voltunk megírva, de ettől még egy időben nagyon is szerettem őt. Nem haragudhatok rá a betegsége miatt, viszont magamat se ostorozhatom életem végéig. Be kellett záratnom, és alá kellett írnom azt a nyamvadt papírt, ha tetszett, ha nem.

A kanapén ülve ezernyi gondolat cikázik át a fejemen, de egyetlen elejtett félmondat is elegendő hozzá, hogy leforrázásként érjen. Köszönöm én sem akarom elkövetni ugyanazokat a hibákat, sőt olyan embernek tartom magam, aki tanul belőlük, és az ódzkodik az újabb elkövetésüktől. Nem akar belebonyolódni semmi mélybe, és halálosan egyetértek vele, mégsem akaródzik jelenleg, hogy magára hagyjam. Felvetem a főzést, de igazán ahhoz sincs nagy kedvem, mert az idillikus pillanatot már megöltük, és ebből feljönni most igen nehéz lenne.
- Menjél nyugodtan. – leemelem róla a kezemet, és el is engedem őt, hogy ne legyen belőle probléma. Nem szeretném, ha úgy érezné, hogy kötelessége itt maradnia, ha most egy kis magányra vágyik. Egy darabig még figyelem őt, de a zárt ajtó mögött már nem tudom, hogy mi zajlik, de ez a kis idő kell mindkettőnknek, hogy feldolgozza az iménti szintlépést. Felállok, és végigtekintve magamon rá kell jönnöm, hogy így nem mehetek sehova, a zuhany kötelező érvényű. A konyha felé terelődik a pillantásom, de már el is vetem a közös főzőcskézést. A romantika nem a mi asztalunk. A háló felé veszem az irányt, és a nadrágom zsebéből előhalászom a mobilomat. Még nincsen késő este, mondhatni alig múlt el hat óra. Az ötletem nem hétköznapi, de egy próbát megér.
- Szia Hailey, lenne egy kis időd rám? Szeretnék elvinni hozzátok valakit, igen ma este…van lehetőség, hogy valaki ott maradjon? Egy órán belül simán ott tudunk lenni. Hálás vagyok neked, köszönöm. – bontom a vonalat, és össze is szedem a ruháimat. Hagyok neki egy kis egyedüllétet, de amint kijön, máris a karomra akasztva a ruhadarabokkal közeledek felé.
- Most ejteném a főzést. Ha van kedved, akkor most elviszlek valahová. Lezuhanyozom, addig döntsd el, hogy csatlakoznál-e. – érintem meg az alkarját, és felcserélem a helyemet az övével. A kád felől még érződik a meleg pára, de most nem agyalok sokat, hanem egy öt perces művelettel végzek is. A tükör előtt megállok, és megigazítom a felsőmet, aztán kilépek, és megállok a nappali közepén.
- Döntöttél Char? – fúrom a pillantásom az övébe, és arra várok, hogy lépjen.

Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Kedd Nov. 15, 2016 8:37 pm
 



 

Percekig csak a csobogó vizet nézem, míg végül le nem tolom a vállaimról a köntöst, hogy bedugjam a lábfejemet a vízbe, majd mivel fürdésre alkalmasnak találom, be is csússzak végül. Legszívesebben órákig csak bőgnék, de aligha lenne értelme, jobb semmi sem lenne tőle, kiváltképp úgy nem, hogy Russel odakinn van. Pocsék vendéglátó vagyok, semmi kétség, noha nem terveztem, hogy huzamosabb ideig itt marad, de máshogy alakult. A dolgok jelenlegi állása szerint sokkal több mindent tud rólam, mint amit szerettem volna valaha, de nincs már mit tenni, maximum hanyatt-homlok menekül, vagyis, ezt már talán nem teszi meg, hisz elmehetett volna már, de még mindig itt van.
Alaposan átmasszírozom magam a fürdőszivaccsal, hajat nem mosok, tegnap megtettem, ma fölösleges volna, a sok mosás úgyis csak tönkreteszi. Felesleges dolgokkal próbálom elterelni a gondolataimat, hisz nem szeretnék a múltba visszatekintgetni. Elég volt annyit, amennyit már így is elmondtam, többre nem vagyok képes, mert felemészt belülről. Nem tűnik fel, hogy a tetoválásaimat többet simítom végig, mint egyéb testrészeimet, de természetesen újra meg újra csak rájuk gondolok, azokra, akiknek esélyük sem volt megszületni, és a világba kacagni valóságukat.
Fél óra is eltelik, mire kievickélek a kádból, és törülközőbe bugyolálom magam, hogy kisvártatva ismét a nappaliban kössek ki. Emlékeim szerint Russelnek sem fog ártani némi víz, de ezt rábízom, nem vagyok az anyja, hogy fürdeni parancsoljam.
- Hová? Illetve, ha úgy döntök, csatlakozok, mit vegyek fel? – Ez még nem automatikusan igen, szeretném meggondolni, mennyi lelkierőm van ma még kimozdulni bárhová, tisztában vagyok vele, hogy össze kellene kapnom magam, de ez azért közel sem ilyen egyszerű, szóval még megrágom, amíg zuhanyozik. Alig egy órája még szíves örömest fejest ugrottam volna a helyzetbe, de azóta kicsi megváltozott a felállás, és jelenleg nem tudom eldönteni, mivel járok jobban, kiváltképp úgy nem, hogy fogalmam sincsen, hová is szeretne vinni pontosan.
Besétálok, hogy elkezdjek készülődni, noha még nem döntöttem el, hogy mi legyen, de legalább addig is csinálok valamit, és talán rájövök, hogy mit szeretnék a nap további részében. Amikor Russel kiér, még bőven a hálóban vagyok, nőből lennék, nekem nem pár perc kitalálni, mibe bújjak bele, kiváltképp azért nem, mert szeretek egyszerre elegáns és csinos lenni, szóval nagy a dilemma. Ahhoz ellenben nem kellett sok, hogy rájöjjek, jobban járok, hogyha megyek, mert itthon maradni egyedül most olyan lelki válságot eredményezne, amire nem vagyok felkészülve egyáltalán. Igazság szerint lehetőleg sosem szeretnék megint szembesülni vele, szóval bízom abban, hogy többször nem kell ezt eljátszanom. Sem vele, sem mással. Sosem voltam annyira nyílt, hogy ilyesmit megosszak egy szinte idegennel.
- Megyek, csak kell még némi idő. – Fehérnemű azért már van rajtam, és egy harisnyába is belebújtam, bár ki tudja, hogy mi lesz, hogyha kiválasztom végre a megfelelő göncöt… lehet cserélhetek le mindent. A nők és a ruhaneműk, nem egyszerű eset, az egyszer biztos. Végül úgy döntök, hogy a csinosabb mintás póló, rövidnadrág kombináció egészen jól lefedi a laza jelzőt, remélhetőleg nem tévedek. Elindulok kifelé a hálóból, persze erre nyilván jön még kardigán meg egy átmeneti kabát, bár még mindig jó lenne tudni, merre lesz a menet.
- Ez elég laza lesz? – Kérdezek rá Russelnél azért, biztos ami biztos. Még átöltözhetek.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Szer. Nov. 16, 2016 7:17 pm
 



 

Char and Russ



Charity és én eddig egy védőburokban léteztünk, és mindketten arra törekedtünk, hogy ez a törékeny varázs megmaradjon, de a buborék szétdurrant, és keményen az arcunkba nevetett a valóság. Nem is nekem kellett megnyílnom, hanem neki, és ez most sebezhetővé is teszi. Nem szeretek sokat agyalni dolgokon, ha éppen a könnyedség miatt menekülök valakihez, de itt és most nem mondhattam a megtört nőnek, hogy bocsi, és kalap-kabát. Nem szívesen „rendelek” munkaidőn kívül, de ő más, és mélységesen megdöbbent, hogy ilyesmiken kellett átesnie. A férfiak hajlamosak a saját érdekeiket nézni, és nem egyszer estem bele abba a csapdába, hogy párterápiára is el kellett küldenem a pácienseimet, mert a gátlások feloldása közös erővel megy csak. Nagyon sokan tévhitben élnek, ha azt hiszik, hogy a párjuk gondja, csak a másiké…a házasság sem arról szól, hogy az egyik félnek kell szembenéznie a problémákkal. Megpróbálom a legjobban kezelni a kialakult helyzetet, és a fürdőért sem szólok semmit. Az embernek szüksége van az egyedüllétre, hogy rendezze a gondolatait, és egészséges keretek között elraktározza, feldolgozza az élményeket. A múlt felhánytorgatása is ide tartozik, így türelemmel várok. A fejemben már megszületik a döntés, hogy a közös főzőcskézés nem fog menni, így előállok egy másik tervvel, természetesen csak akkor, ha belemegy. A zuhany elengedhetetlen jelenleg az együttlétünk miatt, így fogom magam és tíz perc leforgása alatt újravarázsolom magam. Bízom benne, hogy erőt vesz magán, és együttműködő lesz. A telefonhívás nekem nem jelentett gondot, és feltartani sem fogunk senkit vele, ha nemet mond, de egy próbát megér. Amint kiérek egy félig felöltözött nőszemély vár rám, de nem is vártam el tőle, hogy egyből készen álljon
- Semmi gond, és öltözz melegen, a kabát el fog kelleni, mert kinti program lesz. – szólok még utána, és ha már kint hagytam az edényeket a pulton, akkor elpakolok, és a párnákat is felrázom a kanapén. Nem mindennapi tevékenységem, de vendégségben vagyok, és az édesanyám neveltetése mélyen belém ivódott. Kis idő elteltével egy lazább kisasszony kúszik be a látóterembe.
-  Nekem megfelel, de ismétlem a kabát kelleni fog. – halovány mosollyal biztatom, és részleteket nem árulok el egyelőre. A felkaromra fektetem a sajátomat, és ha elkészült, akkor bevárom az előtérben. A nyomasztó légkört nem tudom teljesen feloldani, de segíthetek neki a felejtésben átmenetileg.
- Akkor irány. – nem vagyok olyan, mint egy túlbuzgó túravezető, mert nem is illene hozzám ez a szerep, de a csend nem feltétlenül gyógyír most. A lift helyett a lépcsőt választjuk, és ritmikusan szaladva lefelé, kitárom előtte a bejárati ajtót. A hűs, esti levegő az arcunkba fúj, de nem olyan kellemetlen, mint először számítottam rá.
- Kocsival jöttem, és még szerencse, hogy csak pár kortyot ittunk, különben foghatnám a fejem. – keresem elő a kulcsomat, és benyomom a biztonsági zárat. Bármennyire is igyekszem még szokatlan mindkettőnknek, hogy többet tudunk, mint két órával ezelőtt. Nem igazán voltam felkészülve erre. A kocsiban megválok a kabátomtól, és a fűtést is feltekerem, hogy az úton se fagyoskodjunk, de már nem az első alkalom lesz, hogy mellettem utazik. A csónakázásra is én vittem el…micsoda szép emlékek, és olyanok, mintha egy másik élettel ezelőtt történtek volna.
- Negyedórán belül ott leszünk, már telefonáltam az egyik fenntartónak. – tekintek a visszapillantó tükörbe, és kifarolva lendülök neki a végtelen országútnak. A dugót sikerül elkerülünk, így talán még rövidebbnek is tűnhet az idő. A külváros felé veszem az irányt, és közben a telefonomon pötyögök egyet Esmének is, hogyha lehetséges, akkor jöjjön már ki néhány percre.
- Már látom is a kerítést. – az első adandó helyen parkolom le az autómat, és a reflektort is lekapcsolom.
- Gyere.. – intek neki, és kiszállva már jön is felénk a két asszonyság, akik az állatmenhelyet vezetik.
- Russ, Raffael már nagyon vár rád. Ó, bocsánat Esme Collins vagyok az egyik önkéntes, és félig már a vezető is. Russ az egyik adományozónk, aki kéthetente ellátogat, ha nem éppen hetente. Biztosan te vagy Charity. Lesz bőven mai is munka, még nem etettünk, és a séta is ránk vár, ha benne vagy. – nyújtja felé a kezét a nő, én meg kíváncsian szemlélem őt, hogy mit szól hozzá.





A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 19, 2016 10:59 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Csüt. Nov. 17, 2016 10:30 pm
 



 

- Rendben! – Ugyan elképzelésem sincs, hogy mit tervezhet, és még abban sem vagyok biztos, hogy belemegyek a dologba, de azért igyekszem, és esélyesen azért inkább vele megyek, mintsem itthon maradjak egyedül, ahhoz jelenleg nincs kedvem, és egy barátnőmet sem szeretném átugrasztani, hogy a sebeimet nyalogassam a segítségükkel, az nem az én stílusom. Folytatom az öltözködést, ha már elkezdtem, fejezzem is be, nemde? Minek is maradnék itthon, csak sírdogálnék, tudom jól, de erre most határozottan nem vágyom, eleget itattam ma már az egereket, most jó volna kiszakadni ebből az érzéstengerből, legalábbis nekem bizonyosan sokkal jobban esne lefoglalni magam valamivel. Érdekes, de mióta ismerem, most először nem jut eszembe a szex, mint megoldás, és ez valami furcsa okból kifolyólag aggaszt.
- Megfelel… a kabátot elsőre is felfogtam. – Az már csak női hülyeség, hogy a megfelel szó nem olyasmi, amit hallani akarunk, de hát mindegy, nyilván most nem is vagyunk olyan nexusban, hogy körbehízelegjük egymást. Megesik olykor, hogy mellélövök öltözködés terén, talán most hasonlóképpen esett, de nem kezdek el most ezen pörögni, egyáltalán nem fontos, úgysem a fejét szeretném elcsavarni. A kabátot felkapom, mielőtt elindulnánk, aztán lebaktatunk a lépcsőn, és beülök az autóba.
- Azt a pár kortyot is kimutatná a szonda egyébként. – Noha tény, hogy a tudatát viszont aligha befolyásolja, nekem meg igazság szerint nincs mit-kit féltenem az életemben, mármint, nincs olyan kötődésem, hogy valakinek olyan mértékben legyen rám szüksége, hogy egy esetleges baleset okán összeroppanjon. A szüleimet megviselné, de nekik már nincs rám szükségük, mármint, nem vagyok támaszuk, nagyon jól megvannak még mindig, fiatalok még szinte, élvezik az életet. Miért gondolok én ilyen zagyvaságokra? Csak nem fog semmi baleset történni.
- Jól van, bár még mindig nem tudom, hol van az az ott. – Fenntartó. Ez is túl sok mindenre utalhat, találgatós kedvemben pedig határozottan nem vagyok, következésképpen aligha lenne értelme erőltetnem, illetve, ha el akarta volna mondani, akkor gondolom megtette volna már. Sokat egyébként nem beszélek, csak bámulok kifelé az ablakon, mintha legalábbis az megoldana bármit, vagy csökkentené a bennem lévő feszültséget. Bár megmaradhattunk volna az elszigetelt kis álomvilágunkban, ahol csak a testiség létezik.
Amikor megérkezünk, már kezdem sejteni, hol vagyunk, és ha az, amire gondolok, máris lelkesebb vagyok jó pár fokkal, szoktam adományozni, többek között állatmenhelyeknek is, szóval jártam már ilyen helyen. A legtöbb nagyon nagy pénzszűkében van sajnos.
- Örvendek, Esme, Charity Coleman vagyok. – Rázom meg a kezét mosolyogva, és az egyikük tekintetében felismerés csillan, de nyilván sem a hely, sem az idő nem alkalmas most a művészvilágot illető csevegésre, és egyébként sem vagyok a legjobb hangulatomban, szóval koncentráljunk az állatokra. - Persze, nagyon szívesen segítek. – Bólintok rá rögvest, s Russel felé is küldök egy mosolyt, láthatóan azért már most jót tett némileg a hely. Elindulunk a két hölggyel, és részemről biztos, hogy minden munkából örömmel veszem ki magam, mert imádom az állatokat, bár kutyám, macskám sosem volt, az aranyhörcsögnél meg a halaknál megállt a tudomány.
- Sokan vannak a menhelyen? – Kérdezősködöm, közben bizonyára útba ejtjük azt a bizonyos Raffaelt is, aki annyira vár Russelre, bár akkor sem fogom elveszettnek érezni magam, hogyha ő egyedül keresi meg, én pedig a hölgyekkel maradok. Kutyákat etetni nyilván nélküle is tudok.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Szomb. Nov. 19, 2016 11:06 am
 



 

Char and Russ



Mindvégig a kettőség bujkál bennem, és nem tudom eldönteni, hogy mennyire jó ötlet elvinni Charityt a menhelyre. Most először üti fel a fejét, hogy nem ismerem őt, és nem tudom, hogy miképpen éli meg a fájdalmát. Akadnak olyan nők, akik ilyenkor magányukba vonulnak vissza, és csendesen szenvedik el a veszteséget. A többség utál egyedül maradni, mert nem tud kibékülni saját magával, megteszi magát bűnbaknak, és az isten se tudja kiverni a fejéből, hogy egy tönkrement házassághoz két ember kell. A másik oldalon viszont szemben áll vele az a fajta elegancia, és finomság, amit ő képvisel. Az első találkozásunk alkalmával is láttam rajta, hogy erős. Nincs tisztában ezzel a tulajdonságával, mert másfajta tükröt tart elé az élet, de ha képes lenne a színfalak mögé látni, akkor bizony megdöbbenne. Mindenki magán viseli a sérüléseit, ezek a sebek nem forrnak be, idővel hegesednek, de ott maradnak a lelken. Gyógyultnak se igazán tekinthető egyetlen megbántott nőszemély sem, de vannak olyanok, akik ezen felül tudnak kerekedni, és vannak azok, akik életük végéig a boldogtalanságba hajszolják önnön magukat. Az önsanyargatás könnyebb, mint a változás befogadása…reménykedem benne, hogy Char azok közé tartozik, akik megpróbálják a lehetetlent, és elfogadóvá válnak. Az idő segítséget nyújthat, de feledést nem hoz. Az erőszakot átélt, bántalmazott egyedekkel is ezt kell elsősorban megértetni. Nincsenek egyedül, mások is átéltek hasonló borzalmakat, de egyedül kell akarniuk azt a változást, a merészséget, hogy továbblépjenek. A szerencsésebbek újraházasodnak, sőt akad olyanok is, akik gyermeket szülnek utána. A barátságtalan méh is fejben dől el, ha nincs szervi baj, de ilyen mélységekbe nem akarok belemenni, és Char nem is a páciensem.

Az állatok évszázadok óta segítőszándékkal eredtek az emberek nyomába, és mostanra már társra is találhatunk bennük. Nekem otthon kettő is van, de csak az arra igazán érdemes embereknek mutatom be őket. Senna, és Charlie roppant játékos ebek, és nagy térigényük is van, így hetente több alkalommal viszem őket sétálni az egyik közeli parkba. Iszonyúan ragaszkodom hozzájuk, így ebből kiindulva vetemedek arra, hogy a határaimat feszegetve beengedem Chart a privát szférámba. A kocsiban nem beszélünk, és ez a csend elegendő arra, hogy mérlegeljek. Én már tisztában vagyok azzal, amivel ő még nem, hogy a ma este sok mindent eldöntött közöttünk. Már nem tudom könnyed flörtnek tekinteni, mert megmozgatott, és megmutatta a gyenge oldalát is. A lénye egy része már hozzám kötődik. Nemsokára ezzel a biztos tudattal parkolok le a menhely előtt, és várom be, hogy együtt menjünk be az irodába, aztán onnan tovább. A tekintete azon nyomban megváltozik, hogy Esme és Elvira közelítenek felénk. A bemutatkozás rövid ideig tart, és kapok egy mosolyt is, ami bizakodásra adhat okot, de hagyom érvényesülni a lányokat, addig a háttérben maradok, és kitárva előttük az ajtót, engedem előre őket.
- Ó, rengetegen. Mindennap érkezne hozzánk új lakók, de véges a befogadó kapacitásunk. Összesen 60 kutyának, és harminc cicának bírunk szállást biztosítani, de ez még így is töredéke annak a sok kisállatnak, akik naponta utcára kerülnek. Russ sokat segít, és minden hónapban egy nagyobb összeggel támogat minket, de kevés az olyan önzetlen ember, mint ő. – a kis helyiségbe lépve négy szék vár ránk üresen, de Elvira szalad is, hogy teát hozzon nekünk, így maradunk hármasban.
- Ennyi állatot ellátni nem kis feladat, és összesen hat állandó dolgozónk van. Akadnak önkéntesek is, minden kézre szükség van. A szokásos menetrend ilyenkor, hogy az első a séta, mert etetés után már nem lehet bírni velük, akkor még egy kis játék megengedett, de a kenneleken belül. A gumicsizmákat már ki is készítettük, mert ingoványos az erdei talaj, ahova kivisszük őket. Ha benne vagytok, akkor Rafael, Ginger, Pamacs, és Cókmók vár rátok. – Esme mosolya mindig megnyugtat, így én már önállósítom magam, és a sarokból elemelem az egyik pár csizmát, a másikat Char elé tolom.
- A kutyusokat most hozza ki Sam, szóval mehet a móka. – Elvira visszatér a teákkal, de én már a cipőváltással foglalatoskodom.
- Hideg lesz, így nem árt egy kis indító. – Elvira az asztal közepére teszi le a négy csészét, meg a tálcát is.


Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Hétf. Nov. 21, 2016 10:13 pm
 



 

- Igen, sajnos az emberek nagy részének fogalma sincs arról, hogy mi is az az önzetlenség. – Sóhajtok fel, és nem példálózok magammal, mert sosem azért adakoztam, hogy vállon veregessenek, és mindig név nélkül teszem, következésképpen nem tudja senki, hogy tőlem származnak bizonyos összegek. Részemről ez így van jól, senki hőse nem szeretnék lenni, esetleg csupán önmagamé, s engem ez is elégedettséggel tölt el. - És az örökbefogadások mennek? Vagy alapvetően kevés az érdeklődő? – Nem mondom, hogy én most azonnal hazavinnék egy állatot, de eszembe jutott, hogy talán jót tenne, nem mintha egy ebben vagy cicában keresném a megváltást, egyszerűen az állatok jót tudnak tenni a léleknek, sőt, ha már éppenséggel egy pszichiáter hozott ide, nem vagyok benne biztos, hogy nem pont ezért tette, és eleve az lenne a cél, hogy egy példány közel kerüljön a szívemhez. Ezt még mérlegelem, de tény, hogy már az is felvillanyoz, hogy idejöttünk. Mindenesetre egy darabig Russelen időzik a tekintetem, amíg Esme beszél, és azon gondolkodom, vajon most mi lesz? Mikor mondja azt, hogy túl sok vagyok neki, és inkább olyan váratlanul tűnik el, ahogy jött? Én képtelen vagyok másmilyen lenni, másként megélni a múltamat, nem összetörni újra és újra, de szerintem ő nem ezt érdemli. Nem tudok róla sokat, de van benne valami, ami hasonlóan szomorú történetet sugall, mint az enyém. Azt hiszem, a sebzett lelkek egymásra lelnek.
- Cókmók, de aranyos neve van. Egyébként, te tudod mindegyik állat történetét? Gondolom, vannak olyanok, akik szinte félholtan kerülnek be hozzátok. Sosem fogom megérteni, hogy valaki miért vesz kutyát, vagy cicát, bármilyen állatot, hogyha utána kiteszi szívtelenül az utcára. Szegények, biztos mind olyan kis sebzett. – Mint én vagyok, de ezt már nem mondom ki, csak nyerek egy aprót. Megint csak Russelre nézek, megremegnek az ajkaim, próbálom tartani magam, de valahogy szörnyen nehezen megy, mindenesetre legalább ez nem rólam szól, és mindenki hiheti azt, hogy túlérzékenységem okán az állatokkal érzek ennyire együtt. - Jaj, azt el is felejtettem mondani, hogy benne vagyok természetesen, nagyon szívesen segítek. – Maximum sáros leszek kicsit és átfagyok, hát istenem, egy forró fürdőt bármikor bevesz a gyomrom, szóval részemről kezdhetjük is bármikor. Russel egyébként nagyon csöndesnek tűnik, mindenesetre az elém tolt csizmába gond nélkül belebújok, a sajátomat meg betolom az egyik szék alá, hogy ne kelljen kerülgetni.
- Én elfogadom, imádom a teát. – Hideg téli estéken kétségtelenül nagy kedvencem, szóval bármikor szíves örömest iszom belőle egy nagyobb adagot. Az egyik csésze után nyúlok, és belekortyolok a forró italba, tényleg nem árt előmelegedni a kinti programhoz.
Percek múlva azonban már kifelé tartunk, s nem tudom igazából, mi visz rá, de Russel tenyerébe csúsztatom a sajátomat, s bízom enne, hogy nem fogja zokon venni. Megmagyarázni nem nagyon tudnám, miért teszem, egyszerűen csak úgy jön. Hamarosan már meglátjuk a kutyusokat, s nem is tudom, név szerint melyik keveredik hozzám, de megfogom a pórázát és elkezdem vezetni, bár jobbára arra megy, amerre akar, a magam részéről nem vagyok egy szigorú lélek, s ha ehhez a sarat kell dagasztanom, hát istenem, nem fogok megijedni tőle. Úgy néz ki, el akar vinni valahová, gondolom szagmintát követ, azt nem hinném, hogy a kutyáknak van kedvenc helyük. Mindenesetre jól esik a friss levegőn lenni, és hamar visszatér az arcomba a szín, akármennyire is meghajt a kis virgonc eb.


Lilypie Pregnancy tickers
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Csüt. Nov. 24, 2016 8:24 pm
 



 

Char and Russ



Nem tudom eldönteni, hogy miképpen reagál Char, mert eleinte csendesen követi a lányokat (nálam itt mindenki fiatalabb), aztán érdeklődővé válik, és úgy tűnik, hogy jót tesz neki az előbbi mélyrepülés után, hogy elterelje a figyelmét valami hasznossal. Megtanultam az élettől, ha valamit elvesz tőlünk, akkor kárpótolnunk kell, és a saját lelki nyugalmunkra cselekedni. Sokan az önmarcangolást választják az öngyógyítás helyett. Egy ideig alkalmazható védekezési mechanizmus, de hosszú távon csak ront a helyzeten, és nem előre, hanem hátra fog haladni. A múltat meg kell tanulni kezelni, és idővel elengedni. A pácienseim fele valami régmúlt esemény miatt aggódik, de a procedúra, és a kezelés lényege is, hogy megtanuljunk továbblépni, és értékelni a jelent. Hányszor mondhattam volna én is, hogy megbántam egy-egy ember megismerését, egy-egy futókalandot…de ha erről szólna az életem, akkor egy mihaszna senki lennék. Olyan értékes az idő, ami a rendelkezésünkre áll. A hibáinkból okosodunk, a szárnyainkat bontogatjuk, kísérletezünk, kapcsolatokat építünk ki. Minden a javunkra válik, mert csak így leszünk a végén azok, akik lenni szeretnénk. Most is egy hasonló folyamat részese vagyok, és miközben én másképpen látom Chart, neki is rá kell jönnie, hogy több rejlik benne, mint az anyává avanzsálódás, vagy éppen egy eltiport feleség rossz képe.
- Ó, mennek csak nem olyan ütemben, mint ahogy hozzánk kerülnek az állatok. Sajnos sokan nem tudják felfogni, hogy érző lényekről van szó, akiknek kijár a törődés, és ránk támaszkodnak a világban. Az örökbefogadást nálunk már komolyan kell venni, és ehhez egy külön programot hoztunk létre. Előfordul, hogy az örökbefogadó heteken át csak látogatja a kiszemeltet, és csak utána, ha mi is úgy gondoljuk, akkor engedjük meg neki, hogy hazavigye. Nem szeretnénk lelki traumát okozni az állatoknak, és a gazdiknak sem. Nem mindenki kerül egy hullámhosszra a másikkal. – Esme roppant okos nő, és felnézek rá az életszemlélete miatt. A csevegés még folytatódik, de én a csizmába bújok bele, és Chaerre is ügyelek. Az én felelősségemnek érzem, hogy itt vagyunk, és ha rosszul sülne el, akkor szeretném kijavítani a hibát. A higgadtsága, és a kérdései nem lepnek meg…pontosan arra számítottam, hogy ennyire figyelmes lesz. A négy kutyusból kettőt ismerek, de hamar megisszák a teát is, és kezdetét veheti a sétáltatás. Kifelé menet a kezét a kezembe csúsztatja. Nem tudom hova tenni az érzést, de boldogsággal tölt el, hogy megbízik bennem. Rászorítok, és együtt hagyjuk el az irodát.
Az egyik póráz végét ragadja meg a mellettem haladó szőkeség, és azzal együtt mennek a fás terület felé. Én kettőt viszek, a negyediket Esme ragadja meg, de finoman lemarad tőlünk, és elkanyarodik a másik irányba.
- Ha nagyon ugrálna, akkor picit szoríts rá. – mosolyodom el, és Rafot engedem nagyobb távolságra. Az érzékeire kell támaszkodnia, így ügyesen állok meg, ha arra van éppen igénye. A levegő friss, és hideg is, ami nem csoda, mert besötétedett.
- Rafael vak. Régen vakvezető kutya volt, szomorú történet. Nekem otthon kettő is van, de erősen gondolkodom azon, hogy ő legyen a harmadik muskétás. - A másik „jószágra” nem is figyelek, így hála a természet meg a kutyaösztönnek hamarosan egy nagy katyvasz közepén találom magam…magunkat. A három kutya körbetekeredik körülöttünk, és a bokáinknál fűződik össze a pórázak vége. A rántásnak hála majdnem lefejelem Chart, de helyette csak a felsőtestünk ütközik. Érzem az orrán keresztül kiáramló szén-dioxidot, sőt…amikor a tekintetünk összeér, akkor elkap az a vágyódás, hogy megérintsem, és öleljem, de még nem teszek semmit. Új ez az egész mindkettőnknek.


Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Csüt. Nov. 24, 2016 9:49 pm
 



 

- Ezért szörnyű ötlet állatot ajándékozni, a legtöbbnek úgyis ez lesz a vége. – Sóhajtok fel szomorkásan, a legrosszabb még mindig az, amikor húsvétkor nyulakat ajándékoznak a gyerekeknek, akik pár hét, hónap múlva a sütőben végzik, és vacsora lesz belőlük. Rettenetes elképzelni is, hála az égnek én sosem kaptam nyulat. - Tökéletesen megértem, hogy feltételekhez kötitek, és komolyabb megfontolást igényel a dolog. Inkább így, minthogy két nap múlva visszahozzák őket, és szegények megint összetörjenek lelkileg. – Emlékszem, én is úgy éreztem magam a válás után, mint egy kivert kutya. Szánalmasnak, olyannak, aki a világon senkinek sem kell, aki minden téren csődöt mondott az életben. Ezért jött jól az a könnyedség, amit Russel mellett megélhettem, de úgy tűnik, ennek most már vége, és egyelőre fogalmam sincs, miként fog alakulni, vagy esetleg véget is ér, noha akkor minek hozott volna egyáltalán ide? Néha szörnyű, mennyire suta vagyok a férfiakkal kapcsolatban, holott már réges-rég nem vagyok kislány. Talán nem kellene bizalmaskodnom, és megfognom a kezét, de most valamiért szükségem van rá, de az is lehetséges, hogy csak így fejezem ki a hálámat azt illetően, hogy elhozott ide. Rejtély ez az egész, Russel előtt sosem gondoltam volna, hogy valaha részem lesz ilyesfajta kapcsolatban, én világ életemben az igazit kerestem – hittem, hogy az ex-férjem személyében megtaláltam – és családot szerettem volna alapítani. Nem úgy működtem, mint akinek belefér a csak szex, de jó volt, élveztem, és közben ismét sikerült felfedeznem a nőiségemet, ami már nagyon hiányzott az életemből. Nem küllemre, odabenn, a lelkem legmélyebb bugyraiban. A külső csak máz, s ha nincs mögötte tartalom, könnyen elkenődik.
- Nem ugrál, csak húz, mintha menni szeretne valamerre. – Magyarázom halkan, kis szeleburdinak tűnik, de egész bájos jószág. - Hé, na, nyugiiii… – Próbálom visszafogni a legkisebbik ebet, míg Russel egyik jószága önállósítja magát, aminek köszönhetően eljátsszuk a 101 kiskutya egy jelenetét, ami szerintem hihetetlenül cuki, és nagyon romantikus egyben, igaz, itt három kutya szerepel a képletben, nem kettő, s azok sem dalmaták. Pillanatokon belül mondhatni egymásnak préselődünk, és félő, hogy hamarosan a sárban fogunk kikötni, igaz, előtte átmeneti képzavar áll be, mert amikor a szemeibe pillantok, lányos zavaromban szinte a nevemet is elfelejtem, s úgy érzem magam, mint egy kamaszlány azzal a fiúval, akibe totálisan belehabarodott, holott mi már elméletileg ezen a körön, sőt, nagyon sok körön túl vagyok. Akkor mégis miért bizsereg a bőröm? Teljesen el vagyok veszve, és fogalmam sincs, mit kellene tennem, kell-e egyáltalán valamit. Zavaromban az ajkaimat kezdem el harapdálni, édesen, ártatlan tekintettel nézek fel rá, lassan veszem a levegőt, összeugrik a gyomrom is, s már épp ott tartok, hogy csókot csenjek tőle, de ahogy mozdulnék, a három kutya együttesen rohanna a feltűnő Esme irányába, ami tökéletesen elég ahhoz, hogy alólunk kirántsa a lábainkat, és a sárban terüljünk el mindketten. Esme ijedt arca már megérne egy misét egyébként, biztosan ez is hozzájárul ahhoz, hogy pár pillanat múlva hangos nevetésben törjek ki, mit sem törődve azzal, hogy jelenleg iszapbirkózónak illenék be leginkább.


Lilypie Pregnancy tickers
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Kedd Nov. 29, 2016 8:21 pm
 



 

Char and Russ




Nem vagyok klisés, és nem is állítanám, hogy egy romantikus hős veszett el bennem. A házasságom ideje alatt rendesen megküzdöttem a hétköznapi problémákkal is, így tudom, hogy milyen a másik oldalon lenni. A közös út akkor működőképes, ha mindkét fél együttműködő, és kompromisszumképes. A mi esetünkben megnehezítette a döntéshozatalt a volt feleségem betegsége is. Jó néhány hónap eltelt már, és Rick tapintatosan lát el információkkal róla, de nagyon jól tudja, hogy nem fogom meglátogatni. Azon a bizonyos éjjelen, amikor hazaértem a munkámból egy konyhakéssel támadt nekem, mert váltig állította, hogy betörő vagyok. Hisztérikussá vált, és kezelhetetlenné. Nem sokon múlott, hogy leszúrjon a tulajdon párom. Az emlékeket megpróbálom jó mélyre elásni, és a jelenre koncentrálni. Az én lelki válságom megmarad nekem. Néha elgyengülök, és akkor atom módjára berúgok, de ez évente csak egyszer fordul elő…december 11-én. A házassági évfordulónk napját nem tudom kitörölni a fejemből, és ekkor elvonulok egy kis kényszerpihenőre. A meginghatatlan doktor bácsi is kikel magából, és tombol, mert elveszített valamit. Ma viszont Charityn van a hangsúly, és nem az én múltbéli problémáimon. A csontvázak maradjanak a szekrényben.
A friss levegő és a sétáltatás elterelik a gondolataimat, és úton-útfélen megfigyelem, hogy a mellettem haladó szőkeség hogyan viszonyul az állatokhoz. Nekem szívügyem a védtelenek támogatása, de nem mindenki osztozik ebben az elképzelésben. Az érdeklődése, és a finom eleganciája lenyűgöznek, még ha szavakkal nem is fejezem ki. Az én kutyám, vagyis pontosabban kutyáim egy fokkal nyugodtabbak, mint Charé, de a természet hívószavára egyik sem mondana nemet. A helyzet komikussága ott kezdődik, hogy egy kisebb násztánc járás után összegabalyodunk, és a bokánknál fogva ütközünk a másiknak. Figyeljenek, nem vagyok romantikus, de most bizony kiszárad a szám, és elveszek a kék íriszek mélységében. Mindketten egy védőbuborékban létezünk, és elhisszük, hogy ebből most építkezhetünk. A tekintetünk egybeforr, de csók mégsem lesz belőle. Esme hangja töri meg a varázst, és a kutyusok ijedtünkben megindulnak feléje, ezzel minket térdre kényszerítve. A sárban landol a fejem, és megérzem a csatakos föld ízét. Felemelem az arcomat, és kiköpök egy adagot, aztán a két mellettem lévő nőre tekintek.
- Imádom őket, de ez most aljas volt. – törlöm le a homlokomra száradó fövenyes homokos szart, és felülök, de amint meglátom Char jókedvét, valahogyan én is sokkal derűsebb leszek, és vigyorogva porolom le a koszt a nadrágomról.
- Cókmók ne… - tolnám el a kutyát, de annyira fellelkesül, hogy az ölembe mászik, és felágaskodva nyalja tisztára a pofámat. Rafael teljesen nyugodtan, és kimérten ül, mint az idősebb szülő. Annyira lóbálja a farkát, hogy lesimítja a port is rólam, de azért eléggé hideg van, így megpróbálok felállni, de a kis eb marad a kezemben. Jól mutathatok a kis ártatlansággal a kezemben, aki menne Charhez, de most én tartom, és fél kézzel felsegítem őt is a földről.
- Nem így terveztem a sétáltatást, és ma kivételesen ördögök a jól nevelt ebek is. Tessék, megfognád nekem? – nyújtom át neki a rosszcsontot, és a másik kettőt is elkapom. A séta eme része be is fejeződött, mert felhangzik a fütty, és lassú futásban térünk vissza a kenelekhez.
- Gyere velem. – elengedem a pórázról őket, és belépünk a kis négyzet alapú területre. A nagy tasakot én magam húzom el oldalra, és nyitom fel a tetejét. Tizenkettő éhes szempár vizslat, és a legkisebb csörgésre ölelnek körbe. Beszorulok közéjük, és a kezemet feltartva füttyentek. A lihegés, és éles farkcsóválás után jöhet a Kánaán, és elégedetten csapom össze a két tenyeremet.
- Cókmók… - ingatom rosszallóan a fejemet, mert nem mozdul Charity lába mellől, és úgy néz rá, mint a Csizmás kandúr a Shrekből.


Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Pént. Dec. 02, 2016 12:27 pm
 



 

Annyira nagyon meg szeretném csókolni, hogy nő létemre átlépném az illendőség határait, vagy épp elfeledném, hogy nyilvánosan ez nem jó ötlet, lebukhatunk, és Russelt megtalálja a sajtó. Nem ismerem Esmet, fogalmam sincs, lehet-e számítani a diszkréciójára, de végül nem kell döntésre jutnom, mert a kutyuskák megteszik helyettünk. Az ítélet: sárfürdő. Pillanatok múlva már mindketten a sárban fetrengünk, s én képtelen vagyok másként reagálni a dologra, mint egy kiadós nevetéssel, mert valljuk be, van, amin bosszankodni nem érdemes. A kutyákra nem tudok haragudni, ilyen a természetük, adja magát, hogy néha hirtelenek tudnak lenni, ellenben baja senkinek sem esett, az a lényeg.
- Valóban, várhattak volna még egy kicsit. – Toldom hozzá, remélhetőleg érthető, mire célzok, ha nem… nos, majd később eloszlatom a kételyeket, mondhatni elmaradt egy csók, amit részemről szeretnék bepótolni. Nem lerohanni vágyom, egyszerűen csak engedni annak a vonzásnak, ami a kezdetektől közöttünk feszül.
- Köszönöm szépen! – Emelkedek fel, ahogy nézem, én olyan téren jártam rosszul, hogy hátul a fenekem csupa sár, kicsit a lábaim is, egyébként csak beletenyerelnem sikerült. Nem vészes, de hogy így miként megyek haza, az még erőteljesen rejtély a számomra, kétlem, hogy Russel értékelné, ha így ülnék be a kocsijába.
- Pedig nem vagyok ám olyan ijesztő, hogy meg kelljen vadulni tőlem. – Nézek le a kutyákra, Rafael fejét megsimogatom, és igyekszem közben visszatalálni az ösvényre, ne a sárban trappoljak. Közben elveszem Cókmókot, aki azzal a lendülettel képen is nyal, amire mi tagadás, elég megdöbbent pofát vágok, de azért a fújig nem jutok. Elvégre, nincs ebben semmi tragédia. Utána már viszem is Russel után, és a kis eb nem rest folyton csóválni a farkát, nehéz nem észrevenni, hogy mennyire rajong értem, egyem meg a kis szívét. Mégis ki dob el magától egy ilyen kis cukiságot? Igaz, hogy valamiféle keverék lehet, de olyan lelkes és boldog, érthetetlen.
- Tessék Cókmók, mehetsz enni! – Teszem le, amint Russel a kajáról gondoskodik, bízva abban, hogy ő is oda fog menni, mert különben éhen marad. - Na, kispajtás, menjél vagy üres marad a pocid. – Próbálnám finoman a fenekénél fogva odatolni, de nem hajlandó megmozdulni sem, ami valljuk be, szintén olyasmi, amit nem tudok mire vélni.
- Russ, ideadnál egy keveset a kezembe a kajából? Megpróbálok valamit. – S ha megkaptam a tápot, akkor leguggolok Cókmók elé, s kinyújtom felé a kezemet, próbálja meg így. Lám, alig pár másodperc múlva már erőteljes farkcsóválással falatozik a tenyeremből. Ó, hát így nem lesz könnyű elmenni innen.
- Nahát, Cókmók még senki kezéből nem fogadott el semmit. – Képed el Esme, amint meglátja a jelenetet, én erre csupán mosolyogni bírok, s közben magamban már azt fontolgatom, hogy talán haza kellene vinnem magammal. Vagyis megpróbálni, mert ahogy említette, most már komolyabb kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy valaki örök befogadhasson egy kutyust.
- Esme, Cókmókot szeretné valaki örökbe fogadni éppen? – Sokat sejtetően elmosolyodik, és megcsóválja a fejét. - Ohh, akkor eljönnék holnap is, meg addig, ameddig csak kell, és ha úgy alakul, én szívesen hazavinném. – Nem szeretném elkapkodni, az nem fair vele sem, és ami azt illeti, azt sem szeretném, hogy egy rosszabb pillanatomban meggondoljam magam, nekem jó lépésről lépésre is.


Lilypie Pregnancy tickers
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Pént. Jan. 06, 2017 12:18 am
 



 

Char and Russ



A kutyasétáltatás felbolygat bennem valamit, és kezdek félni, hogy hamarabb kerülünk komoly talajra, minthogy mindketten felkészültünk volna rá, vagy már el is késtünk? Az arcom még mindig bizsereg, pedig percekkel ezelőtt történt az eset, de nem bírom kiverni a fejemből a pillantását. A kutyusok etetésével vagyok elfoglalva, és jó nagy adag tápot öntök ki a közös etetőbe, és még vizet is hozok egy nagyobb vödörrel, de Cókmók valahogyan nem akar a közelünkbe jönni, és még mindig Char körül ólálkodik. Nem akarom beismerni, de tetszik, hogy ennyire állatbarát. Nekem fontos, hogy egy nő gondoskodó oldalát is lássam, mert abból sok minden leszűrhető. A kényeskedő, és kevés érzelmi intelligenciával rendelkező hölgyeményeket kerülöm. A feleségem sem tartozott közéjük, és hosszú távon nem is maradok meg a közelünkben. A megérzéseimben nem kellett csalódnom, mert Charity kiérdemelte, hogy elhozzam ide. A hírnevével sem él vissza, és olyan figyelmesen hallgatja Esmét, sőt még érdeklődött is az állatmenhely felől. Nem mindennapi nő, és a szívem mélyén tudom, hogy nagyon hamar a vesztemet okozhatja. A merengésemből az riaszt fel, amikor ennivalót kér tőlem, én meg csak bólintok, és vissza is oda neki. Egy keveset öntök a kezébe, és nem kell sok idő, hogy áttörjön a gát, és a kis keverék, már onnan egyen. Meglepő, hogy azonnal egymásra találtak, egy volt egy ilyen célom is, hogy ma ne üres kézzel menjen haza, és fel is vetem az ötletem.
- Esme…tudom, hogy szigorúan veszitek, de én kezeskedem Charityért. Szerintem jót tenne ennek a kis csibésznek is, hogy kiszakadjon innen, és mellette nem lesz gond. A papírokat később is el tudjuk intézni, ha mit szólsz hozzá? – sétálok oda Esméhez, és megveregetem a vállát, de látom rajta a bizonytalanságot, végül belemegy.
- Ám legyen, mert benned még soha nem csalódtam Russ. Össze is készítek neki egy kis kosarat, ha már haza akarjátok vinni. A tápból is adunk, ha nem sikerülne eljutni holnap boltba. – mosolyodik el, és kettesben maradunk a kenelben.
- Remélem nem gond, de annyira egy hullámhosszon vagytok, hogy ezt kár lenne figyelmen kívül hagyni. Nemsokára indulnunk kell, maradj itt, én elintézem a többit. – besétálok az irodába, és átbeszélünk pár dolgot a menhelyet illetően Esmével, aztán felkapom a dolgokat, és a kocsihoz battyogok, hogy hátulra betegyem. Nemsokára feltűnik Char is az újdonsült barátjával, ezért kinyitom előttük az ajtót, hogy szálljanak be. Elköszönünk a többiektől, és útra kelünk.
- Későre jár, szóval hazaviszlek, de ha gondod lenne, akkor nyugodtan hívj majd fel, de szerintem elboldogulsz vele. – pillantok rájuk, de Cókmók már édesdeden alszik Char ölében. Fél órával később parkolok le a háza előtt, és segítek felcuccolni. Az ajtóban még agyalok, de nem akarok ma este tolakodó lenni, így csak egy puszit nyomok az arcára, és magára is hagyom.
- Jó éjt. – intek, aztán a saját zűrzavarommal kelek útra. Mit hoz ki belőlem ez a nő??

/Köszönöm a játékot!     /

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
Pént. Jan. 06, 2017 1:27 pm
 



 





játék vége






Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Charity otthona)
 



 

Vissza az elejére Go down
Hálószoba (Charity otthona)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal
Similar topics
-
» CHARITY BALL

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Lakások (Belváros)
 :: 
Charity otthona
-
Ugrás: