HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Nappali (Jackie háza)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Május 19, 2016 10:39 pm
 



 

First topic message reminder :






A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 27, 2016 6:13 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Vas. Aug. 06, 2017 10:20 pm
 



 

Zach aligha vesz észre bármit is a vele egy légtérben lévő felnőtt mocorgása mögött megbúvó jelentésről. A hátranyúló kezet azonban, amikor a térdét paskolja meg, elkapja. Pusztán egy gyerekhez mért, óvatos érintéssel, rövid időre a nagyobb marokba pakolva a saját kicsi, a méretarány miatt elveszőnek tűnő mancsát. Nem is tart sokáig az egész és azt is szó nélkül hagyja, hogy nincs mit megköszönnie. Pedig az ő szemszögéből igenis van mit, különben fel sem hozta volna. Elereszti, legfőképpen talán a visszatérők felbukkanása miatt vagy eleve hosszabbra sem szánta nyújtani a dolgot.
Amint megvan a szőkeség beleegyezése, beavatom a kocsiban tartózkodókat is a titokba, amelyet Megs előtt kell megtartani.
- Megígérem! - sikkant fel az egyezség kedvezményezett tagja, majd ugyanazzal a levegővel folytatja is. - ...szuper vagy, mint apa!- ujjong tovább elégedetten Connor, míg az elhangzottak hatására a mellettem ülő combjára simítom a kezem. Feltételezem, hogy az imént szupernek titulált fél nem mondhatni, hogy nagyon boldog lenne, amiért egy napon emlegették az idősebbik Brooks-szal.

Az ajtót könnyed mozdulattal lököm be már mögötte. - Oké. – bólintok is a kanapé kapcsán és igyekszem minél előbb megszabadulni a szatyroktól és a táskától. Később majd mindent elpakolok, előbb azonban más az, ami prioritást élvez, minden tekintetben.
- Biztos? – a fájdalomcsillapítókra kérdezek vissza leginkább. Tudom, hogy nincs oda értük, de attól még segítenek. Legalább abban, hogy kevésbé legyen szar egy amúgy is elcseszett helyzet.
A vízzel kapcsolatban bólintok és szándékomban áll mindjárt hozni is, de mielőtt még újra a konyha felé venném az irány, a fiúk közönsége nélkül is köszönteni akarom. Érezni a csókjának ízét, az illatát, élvezni a közelségét. Csak egy percig, addig amíg még magunk vagyunk..
Jól esik, ahogy a keze a combomról a derekam felé indul és rásegítek az unszoló mozdulatra azzal, hogy közelebb fészkelődöm hozzá. Míg ő a felső-, addig én az alsó ajkát veszem birtokba, gyengéden magaménak bitorolva. Vele együtt mozdulva dőlök magam is, teljesen hozzá, neki simulva, szabad kezemet pedig az arcélétől indítva simítom egészen a tarkója felé, ahol a rövidre nyírt hajszálak közé furakszom az ujjaimmal. Pokolian hiányzott. Jobban, mint hinné vagy, mint, ahogy akár én is gondoltam volna. Ott van a csókban, a ragaszkodó érintésben, az elszakadás nem akarásában. Nem csak a részéről, az enyémről is. ..de még mennyire, hogy maradni akarnék..
A homlokcsók alatt lehunyom a szemeimet és szelíd mosollyal az ajkaimon hajolok el a meglazult tartását érezve.
- Köszi. – bólintok egyet és meg egy futó érintéssel nyomok utolsó pecsétet az ajkaira a sajátjaimmal, mielőtt felállnék a kanapéról. A telefonomat a konyhapultra teszem majd, amíg elpakolom a fagyit, a táska egyelőre maradhat a helyén, később majd a fürdőbe kísérem.
- Gomba és kukorica. A sajtosat Zach is szereti. – tudom, hogy Connornak az volt a vágya és a másik gyerkőc is oda van érte, ami meg a magam kívánalma, az nem nagyon tér el a megszokottól.
Bepakolom a dobozokat a fagyasztóba, mielőtt teljesen felolvad az édesség és kiveszem a vizet a hűtőből, amikor hangos puffanás zaja töri meg a nem túl nagy csendet.
- Megnézem mi történt odakint. – egyelőre elképzelésem sincs, hogy mi a fene adott ki ilyen hangot a hátsókertben, azt pedig még nem tudom eldönteni, hogy a sírás és kiabálás hiánya megnyugtató vagy inkább ijesztő-e. Mivel a víz amúgy is a kezemben van és útba is esik a hátsó ajtó felé menet a kanapé, így a palackot még lepasszolom, de ez inkább automatikus mozdulat, semmit akaratlagos lenne.
Talán két perccel később Zach masírozik befelé, ugyanott, ahol én ki az imént még. Szerencsére teljesen egyben van és kintről sem hallatszanak pánik jellegű hangok befelé.
A gyerkőc nem sokat gondolkozik azon, hogy mihez is kezdjen magával, egyszerűen leül Ron mellé és bár még nem igazán sikerült megtalálnia a hangját, lerí róla, hogy nagyon is szeretne valamit.
- Kérdezhetek valamit? ...amit nem mondasz el Jackienek? – ráncolja a homlokát nagy komolyan. A lábai le sem érnek a kanapéról, de azért kihúzza magát és látszik rajta, hogy összeszedte minden bátorságát ahhoz, hogy felvezesse azt, amit szeretne.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Hétf. Aug. 07, 2017 12:25 am
 



 

A beálló zavar nem tűnt el teljesen a vonásaimról, máris csatlakozik hozzájuk egy adag meglepődés, a mai napon már nem tudom hanyadjára. A ráncokat felfestő értetlenséget lassan állandó vendégnek tekintem.. Megugrik a szemöldököm, ahogy megérzem az erőtlenebb fogást a kezemen. Nem húzom el azonnal, rázom meg. Az okára sem kérdezek rá, ahhoz túl frusztrálóan furcsán hat az egész jelenet számomra, amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Előreemelve gyorsan átfutom a kézfejemet, van-e rajta valami, amit érdekesnek találhatott Zach és azért ragadta meg, de végül semmit nem találok. Nem a karórámat nézte, ezt az egyet biztosan tudom. (...) Belefeszülök az ülésbe, leginkább a hátamat feszítem neki finoman és megpróbálom az öklöm szorításába koncentrálni az ellenérzéseimet, amit a tudtán kívül, csettintésre ébresztett fel az unokaöcsém. Nagyon finom kifejezés, hogy nem vagyok boldog a hasonlítgatástól.. A csitító érintésre terelem a tekintetemet. Nem szólalok meg, annyiban hagyom a dolgot, ez a minimum meg az, hogy nem morgok a gyerek előtt, de Jacks előbb vette a lapot, mint felfogtam volna a fogsoraimat már elkezdtem összepréselni levezetésként. Emlékeztetőként szolgál, apró jelzésként, amit rövid érintéssel nyugtázok, köszönök meg ugyanazzal a némasággal, amit magamra erőltettem. A szembogaraimat viszont nem irányítom rá, a mellettünk elmenő épületek falát szuggerálom helyette. Mondhatni ezzel kérek egy kis időt a lenyugvásra.

Amióta átköltöztünk nem tudom találtam-e akármikor is ennyire kényelmesnek ezt a kanapét, mint most.. A négynapos kórházi ágy lapítása után irreálisan puhának tűnik, amin egy kicsit fészkelődök még, mielőtt abbahagynám a mocorgást és határozott bólintással adnám Jacks tudtára a már elmondott válaszomat.
- Igen, biztos. Ha szükségét érzem majd szólok, ígérem. - az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ha nem érzem annyira a fájdalmat, akkor jobban erőltetném, azt hiszem. Vagy véletlenül, megfeledkezve a problémáról állnék fel mankó nélkül, simán csak megszokásból. Netán azért, mert a tudattalanomban vagy hatszor elégettem már a mankót.. Van, így észben tartom, de az őrületbe még nem kerget. Este valószínűleg másként lesz az első héten még, de mérséklődni fog.
Ösztönösen húzom közelebb, fordulok úgy ültömben, hogy nagyobb felületet biztosítsak a számára, aminek nekisimulhat, mert rohadtul nélkülöznöm kellett az elmúlt napokban és veszettül jól esik közel érezni, fogni, végigsimítani az oldalán ahogy nem szégyellem. A tüdőmbe serényen szívott, tőle kölcsön vételezett és megtartott levegőt hosszan fújom ki rá, hadd oszoljon szét a bőrén, amikor az ujjaival hátul a hajamba szánt. Hatásukra jobban belepuhatolózok a bőrébe, még inkább nekitámasztom a tenyeremet, magamhoz veszem az eddig mértékkel nélkülözött ízét, érintését, testét a határ felismeréséig. Nem szívesen hagyom a teret közénk férkőzni, de még most kellene és most még szűkölve meg is tudom tenni. A homlokához nyomott csókkal egyidejűleg szippantok egy jókorát a samponjának illatából, szeretem, amikor ezt használja. A rövid köszönet után adott csók után nem sokon múlik, hogy ne hajoljak, húzzam vissza kérlelő morranással. A derekán maradt tenyeremből azért sejtheti, amit nem veszek el a melengetett helyéről, amíg már kartávon kívülre nem kerül. Szusszanva, beletörődőn nyitom meg az appot, végül oldalra nézek.
- Vettem. - az elhangzott kívánalmak fényében a legegyszerűbbnek egy vagyis hát kettő megvariáltabb négyévszak pizzát kezdek el intézni. Van rajtuk minden, meg kiegészítem plusz feltéttel: lehet válogatni. Sajt önmagában is, meg egyébként is lesz rajta bőven. A megjegyzések rubrikán túlgördülök, amikor a kertből jövő hangra felkapom a tekintetemet a képernyőről.
- Ez meg mi volt..? - halkan érkezik a kérdés, inkább csak kicsúszott jelleggel és már majdnem mozdulnék, a karjaimra már rá is támaszkodtam, hogy feltoljam magam, amikor koppan a tantusz.. Jah, mégse kéne. Mázli Jacks is hallotta mondjuk csodálnám, ha a szomszéd nem.. és mindjárt csekkolja a kinti történéseket.
- Oké. - a palackot elhappolom az átadó mozdulat következtében és egyből a kupak lecsavarásán kezdek dolgozni, hogy a feléig egy szusszra megigyam a vizet. Jól esik, végre nem langyos, mint a kancsóban, ami folyton ott állt a kórteremben. Ezután a távirányítóért nyújtózok el, csak röviden a hírösszefoglalóért. Épp valami politikai szarról mi másról, mint erről vagy katasztrófáról? folyik a tudósítás, amikor bejön Zach. Kérdőn nézek rá, leginkább azért mi volt az a nagy robaj odakint, de ott van az is, hogy miért egyedül van. Követem az útját magam mellé és hümmentek egyet a látható szókeresés idején. Mondja csak. A másodiknak áttolt, kérdésbe csomagolt kérés alapján nem tudom megítélni miről lehet szó, főképp nem, mert fogalmam sincs milyen téma lehet az, amiről pont Jacks ne tudhatna.
- Kérdezz nyugodtan. - a határozottságát látva már alapból kíváncsivá tett, így a tenyeremmel jelzem: az övé a kör. A jobb lábamat közben felhúzom, félig magam alá gyűröm, a párnákat, pedig úgy rendezem a hátam mögött, hogy legyen helyem oldalrább fordulni. A sérült meg kényelmesen van továbbra is.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Hétf. Aug. 07, 2017 11:24 pm
 



 

Néminemű kétkedéssel fogadom, hogy szólni fog, ha mégis szükségét érzi azoknak a bogyóknak. Kizárólag azért, mert ismerem már annyira, hogy tudjam, ha egy mód van rá, inkább elkerülni szereti a használatukat és igen, az is feltűnik, hogy gyakorlatilag szó nélkül ül le és dönt a nyugton maradás mellett. Hála az égnek. Nem teszek szóvá semmit, felnőtt ember, ráadásul nem először csinálja végig, magyarán ő tudja jobban, mire van szüksége. Ettől azonban mondjuk még nem zsongom kevésbé körbe, az is igaz.
Amennyire csak lehet, annyira húzódom hozzá közel. Vigyázva, hogy lehetőleg felesleges terhet vagy húzódást ne okozzak, ne kelljen nagyon kifordulnia vagy bármi olyan módon mozdulnia, ami nem feltétlen esne jól a sérült lábának. Ezzel együtt viszont nagyon szeretném a lehető legjobban kiélvezni a közelségét. Az erősebb tartás, a forró levegő a bőrömön, halk, ajkaink közé fojtott, elégedett akarom még hümmentést csal a torkomra. Olyan könnyű lenne átszaladni a határon, amin jelenleg nem lehet több okból kifolyólag sem. Marad hát a vágyakozó elszakadás, kelletlenül kiszakadva a közelségéből, még egyetlen utolsó, könnyed csókot követően. Tenyerem a csípőmön maradt kezére simul és bár szívesebben húzódnék vissza hozzá, épp az ellenkezőjét teszem. Mázli volt, hogy a srácok nem gondolták meg magukat és rontottak be, és a szerencsét jobb nem kísérteni.
A fagyasztóba gyorsan bekerülnek a dobozok és közben megállapítom, hogy ideje lenne megint egy nagyobb bevásárlásnak. Este majd megcsinálom, neten rendelek házhoz, így kihagyom a hosszas tökölést a sorok között és a kelletlen sorban állást a pénztárnál.
A víz a kezemben marad a puffanásra való reakció alatt és a kérdés bennem is ugyanúgy megfogalmazódik, mint amit a kanapén fekvő hallat, ha nem is túl hangosan. Lepasszolom a kezemben lévő palackot és már bent sem vagyok. Igyekszem nem gondolni semmire, de tény, hogy az a harminc másodperc, amíg kiérek, jóval hosszabbnak tűnik.

Zach a fel nem tett kérdésre nem is válaszol. Igazából meg sem fordul a fejében a tájékoztatás így az eset után, ha nincs kimondva, mégis mi a fene történt odakint. Lélekben készül inkább arra, hogy meglegyen minden bátorsága ahhoz, amit már hetekkel ezelőtt eltervezett, csak eddig még nem mert előhozakodni vele. Igazából a döntést ma reggel hozta meg, hogy rá fog kérdezni, miután hallotta, hogy mi történt pár napja, amikor Ron megsérült.
Ahogy megkapja az engedélyt a kérdés feltétlére, nagy levegőt vesz és azzal a lendülettel ki is fújja, amitől megint meg kell ismételnie az oxigén befelé áramoltatását. Még torkot is köszörül a szavak kimondásának megkezdése előtt.
- Komoly dologról lesz szó... – kezd bele, amit egy bólintással is alátámaszt.
- Úgyhogy beszélhetünk, mint férfi a férfival? – annyira határozott arckifejezéssel teszi fel a kérdést, hogy látszik; számára őrült fontos dolgot fog mondani, olyasmit, ami mind a kerek öt évét igénybe veszi teljesen. ..és a kérdést bizony gyakorolta korábban, a szavakat nem most keresgéli, inkább csak azok kimondásához kell folyamatosan bátorságot lelnie magában. Ha megkapja a jelet arra a felnőtt részéről, hogy a kérdés kellő figyelemmel és fontossággal lesz kezelve, akkor folytatja csak.
- Nagyon szeretem Jackiet. ..és én is vigyázni akarok rá meg megvédeni, mint te. Segíthetnék ebben, akkor is például, amikor te dolgozol, amikor meg nem, akkor ketten csinálnánk. Együtt vagy felváltva. De onnan, ahol most lakom, nem tudom. – éppen hogy, csak egy fellélegzésre való szünetet hagy a folytatás előtt. - Jobban szeretnék itt maradni. Idejönni és itt aludni este. Minden este… de nem tudom, hogy ő is szeretné-e?! ..és arra gondoltam, hogy segíthetnél megkérdezni és elmondani neki, hogy nagyon jó kisfiú lennék, ha megengedné. Mindig jól viselkednék és nem is kell nekem saját szoba és mindig megenném a zöldséget, még a gombát is. ..és hát neked segítenék a legjobban, mert most baja van a lábadnak és Jackie mondta, hogy pihenned kell, de nekem nem kell és akkor így most vigyáznék rá én, később meg majd megbeszéljük, hogy legyen. – lassan a mondandója végére ér, ám azonban még mielőtt átadná a szót, egy kis időre még magának birtokolja azt. - Szóval segítenél nekem, hogy úgy gondolja, idejöhessek és itt lakhassak? – most fejezte be a mondanivalóját és egy nagyobb szusszanást is hallat, de valójában a kihúzott testtartása vagy az arcának komolysága cseppet sem változik.

- De Jackie, ha tűzoltó akarok lenni, akkor honnan tudjam, hogy tényleg az akarok-e lenni, ha nem mászhatom meg a létrát? - majdnem sikerül hangosan felnevetnem a kérdést meghallva. A logika és az okfejtés zseniális. Magam előtt terelgetem be a házba.
- Ha tűzoltó leszel, ígérem, hogy engedni fogják a létrára mászást, mi több, még azt is megtanítják, hogyan ne ess le róla, ha nagyon magasba kell felmenni. Meg azt is, hogyan ne dőljön rá például a kerítésre. – merthogy ez történt. Nem az öt lépcsőset sikerült megtalálniuk – tegnap kigányoltam az ereszt és arra másztam fel, ami jóval nagyobb, ráadásul nem az a fajta, ami háromszög alakot bezárva áll meg, hanem a klasszikus falhoz támasztós és ott felejtettem –, ami szépen annak rendje és módja szerint borult rá a kerítésre, majd onnan az udvarban lévő járdaszegélyre, amikor megpróbálták arrébb mozgatni.
- Az véletlen volt. - magyaráz a kis szőkeség félig duzzogva a befelé masírozás közben.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Aug. 09, 2017 11:22 pm
 



 

Átfut a gondolataim között egy másodperc erejéig az önző gondolat, hogy bizonyos szempontból, jobb, nyugalmasabb lenne a nap, ha nem most jöttek volna. Holnap. Azután. A lényeg: máskor. Legalább később. A gyógyszerek hatásával nem tudok mit kezdeni, tompa fáradtságot érzek, de a kiengedésem után szívesen visszaszoktam volna az itthoni kényelemhez: a másoktól független tempónkhoz leginkább rohadtul utáltam a benti felügyelést, figyelmet, a kanapéhoz, az oldalához, egyszerűen csak lazán magam mögött hagyni a kórházban töltött napokat, ahogyan Jacks sétál a konyhapulthoz az elpakolásra váró holmikat a helyükre dobálni. Pár lépés megtételéig még rajta tartom a szemem, amikor már a karommal nem érem el a csípőjét, csak utána térek át a rendelés összeállítására. ..aminek nem jutok el a végéig a kinti zörej miatt. Mi a..? Elképzelésem sincs mi a fenét csináltak odakint, aminek ekkora hangja lehet. A kiabálás, sírás-rívás hiányában azért feltételezem, ha bármi is összetörten végezte: azok nem ők lesznek.
Az alapján sem, hogy nem érkezik odakintről újabb hangzavar vagy bajt tudósító helyzetjelentés a részemre. Nem izgatom magamat feleslegesen. A csatornák között lavírozok, a kaja érkezésének várható idejét fél és háromnegyed óra közé saccolta a rendszer, addig el leszek, a hűtőben sem kezdek ideiglenes étvágycsillapító után kutakodni. Nem is kezdhetnék nagyon a bebaktató társaságon eluralkodó komolyságot látva, ami nem a kint történtekre éleződik ki, mint előbb-utóbb kiderül. Férfi a férfival. Elég nehéz elképzelnem milyen témáról lehet szó, ami egy ötévesnek már ezt a szintet jelenti. Az önismétlést elhagyom, bólintásokkal egyezek bele a számára fontos beszélgetésbe. Figyelek és ennek egyértelmű jeleként a tévét is kilövöm azzal a lendülettel ahogy az irányába történő fészkelődésemet managelem.
Vicces, hogy amíg a kölyök fellélegez a mondani valójának nem tudom mekkora hányadánál én asszem azon a ponton kezdem elhanyagolni az oxigénutánpótlást. Észre se veszem. Tulajdonképpen rohadtul nem tudok odafigyelni semmire, mert hirtelen annyi felé szakadok fejben és slusszpoén: egyiket se tudnám kiemelni. Csak a végeredménnyel vagyok tisztában, mindegyiknél én vagyok a rohadék, az ellenség. Ha azt mondom segítek, de valójában nem. Ha egyből elvetem és szétzúzom Zach lelki világát, de akkor is, ha csak annyit kérdezek én hol számítok az egyenletben.. Nem haragszom, hibáztatni se lehet a gyereket, de nem tudom mikor lettem az udvarban vigyázó, kertes házi kutya. Hallottam a magyarázatot, nekem segít a legjobban és valahol pont ez tesz rá még egy lapáttal az egészre, hogy ennyire kutyául érzem magam, minden értelemben. Biztos vagyok benne szándékán kívül esik az érzelmi zsarolás, de ettől még nem lesz másabb, az marad ami. Nem két pad közé fogok esni, ha.. Igénylem a levegőt, valahol a kérdése elején veszek magamhoz belőle. Hallottam mindent, amit mondott, de ezt önmagában csak annak fényében is nehéz feldolgozni, hogy az ő szájából hangzott el. Basszameg. Azonnal nem tudok válaszolni, legszívesebben falnak verném a fejem, de legalább átgyúrnám a képem, amit nem tehetek meg és azt se, hogy minden szar kiüljön az arcomra, visszaüssön Zach-nek. Ha úgy vesszük szerencsém, hogy mondhatnánk azt is: lefagytam.
- Nem garantálhatok semmit, ezt ugye megérted? – a rohadt életbe, a torkomat is meg kéne köszörülnöm olyan száraznak érzem jelenleg.. Az újabb mély levegővétel se nagyon segít ezen.- Megpróbálom, de nem garantálok semmit.férfi a férfival.. Hazudtam is, meg nem is. Csak azt nem tudom melyik igaz és melyik nem.. Hallom közben a közeledők hangját, Connor duzzogását és megcsavarom a palack visszazárt kupakját, hogy amikor beérnek épp az ivással tudjam lekötni magamat, míg összekaparom a gondolataimat. Ez nem az a téma, amit most kellene vagy lenne szerencsés agyalnom. Nagyon nem. Őszintén, rohadtul sajnálom a kölyköt, ami vele történt, de miért pont arra van szüksége, akire nekem is? Elég szar íze lesz hirtelen a víznek és lenyelem a kortyot, elébe megyek az esetleges kérdezésnek, vagy bármi másnak.
- Mi történt, amíg odakint voltatok? – színészetből redva szar vagyok, de azt hiszem elhihető, hogy a fáradtság teszi a komorabb vonásaimat vagy a tutira feljebb ment lázam. A képem legalábbis baromira ég, amiről kétlem csak egyik vagy csak másik okból kifolyólag lenne így.
- Zach nem nagyon akarta elmondani.. – ..mert feltételezhető mi se kukán ültünk, néma tévével a falon. Jah, ha úgy néz ki, mintha erről beszéltünk volna.. Vagyis próbáltunk volna.. Oh, baszd meg, ha látszatra még összeszedettnek is festek, fejben kurvára nem vagyok az azon kívül, hogy tisztában vagyok vele mennyire törekednem kell a látszat megőrzésére. Egyikért. Másikért. Harmadikért.
- A kaja különben elvileg fél óra, lehet kicsivel több mire megérkezik. Sok sajttal. – dobom oda a labdát külön Connor-nak, célzatos hanglejtéssel, nézéssel. Könyörgöm ne most üljön le az energiaszintje, mégha látom ő vele is van valami. Bár képzelem az mekkora lehet.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Aug. 10, 2017 12:12 pm
 



 

Zach csendesen várakozik. A mellette ülőre függeszti a szempárját, még feszes tartással, de már sokkal kevésbé nyomja annak a terhe, hogy elmondja, amire annyira készült. Hiszen kimondta, minden szót, úgy, ahogy gondol és komolyan vesz. A levegőt egyenletesen szuszogja és mikor végre megszólal a másik, ugyanolyan vonásokkal az arcán, mint eddig, bólint egyet. Érti, hogy nem biztos úgy lesz, ahogyan azt szeretné, hiába vágyik rá olyan nagyon.
- Köszönöm! – gyerekhangon, de nagyon őszintén, a maga komolyságának súlyával szólal meg és bár előbb kézfogásra emelné a kicsi kezét, útközben meggondolja magát és helyette inkább egy hirtelen ötlettől vezérelve megöleli a vele szövetkezőt. Nem hosszan, csupán pár másodpercre, de szorosan. Elengedi, mire a társaság kettőből ismét négy főre emelkedik.
A kanapén csücsülő párost meglátva – a TV kikapcsolva és a csend is elég nagy – valamicskét összébb ráncolom a szemöldökeimet, de valójában nem gondolom túl, amit látok. Connort magam előtt terelem, aki éppen összefonta a kezeit a mellkasa magasságában egy szemforgatás következtében. Zach is felénk fordul, láthatóan széles mosollyal a képén, ami viszont így különösen érdekes kontrasztot alkot a vizet nyeldeklőével, akin láthatóan nem ugyanaz mimika uralkodik, mint a kisebben. A komorság és a fáradtság sokkal inkább köszön vissza az arcáról. Most engedték ki a kórházból, így az első gondolatom az, hogy talán nincs jól.. Zach mosolya addig marad széles, amíg a kiskorú említésre nem kerül és szégyellősen kezdi inkább a lábait bámulni. Egyelőre nem teszem szóvá a látottakat – meg nem is nagyon tudom hová tenni –, inkább a kérdés megválaszolására fókuszálok előbb.
- Kint hagytam tegnap a nagy létrát és felborult. Mindenki megúszta épen és egyben, leszámítva a kerítést, de meg lehet javítani. Elpakoltam, viszont Connor nem ért egyet a döntéssel. – kedvtelve borzolom meg az említett személy szőke tincseit ahogy közelebb haladok hozzájuk. Az unokaöcs közben pedig már szintén a kanapén ver tanyát.
- De véletlen esett rá a kerítésre, nem direkt! ..és nagyon ügyesen meg tudnám mászni! Meg Zach is... - bizonygatja lelkesen, bevetve a meggyőzés teljes kelléktárát, ami a birtokában van ennyi idősen. A fiatalkorú másik fele csak egy apróbb mosollyal bólint egyetértése jeleként, de mással nem támogatja az érvelést.
Nagyjából amikor az ebéd érkezte a következő téma, a kézfejemet Ron arcához érintem, amikor odaérek hozzá és a homlokára hintek egy csókot, most leginkább a testhő ellenőrzése céljából, mert azt látom, hogy nincs valami jól. Nagyjából ezzel egy időben dönt úgy Connor, hogy ideje megint megmászni a nagybátyát vagy minimum a karjára felcsimpaszkodni.
- Jaj, de jó! Százféle sajttal? Ugye annyival kérted? - ujjong a szőkeség az említés kapcsán lelkesen.
- Jól vagy? Fáj a lábad? – a kérdés kicsit halkabban hangzik el, ahogy elhajolok tőle, a tenyeremet az arcélére illesztve. Jobb tippem nincs, minthogy fáradt és valóban nem érzi jól magát, de feltételezem hamarosan kiderül, mi lehet a gond.
- Oké fiúk, mi lenne, ha amíg várunk a pizzára, felmennétek az emeletre mesét nézni? Viszek fel nektek fagyit is. – Zach és Connor szinte egyszerre pattannak le a kanapéról és egymással versenyezve spuriznak felfelé, amit gondolom vehetek annak, hogy megvették az ötletet.
- Ez könnyen ment.. – szusszanok magam elé, ahogy követem a nyomukat a tekintetemmel, amíg el nem tűnnek mindketten, majd visszafordulok a lábadozó felé.
- Neked mit hozzak? – tudom, hogy azt mondta szólni fog, de elébe megyek a dolognak. Vagy legalábbis megkísérlem.
- A rajzfilm lefoglalja őket úgy másfél órára, addig tudsz kicsit pihenni. Viszek fel nekik fagyit, meg elindítom a mesét, aztán jövök. – ha esetleg korábban úgy döntött, hogy mégis kellene a vízen kívül más is, akkor előbb azt intézem és csak utána a gyerkőcök dolgait, ami egyébként öt percnél többet nem vesz igénybe mindennel együtt.
Visszaérve a földszintre, letelepszem a kanapéra, mellé. - Minden rendben? – döntöm kicsit oldalirányba a fejem, a tekintete után kutatva.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Pént. Aug. 11, 2017 1:22 am
 



 

Könnyebb lenne, ha nem egy beletörődő, értő bólintással reagált volna, hanem elégedetlenséggel, nem is tudom, valami szélsőségesebb, önzőbb módon, mint a legtöbb gyerek is tenné. Toporogva, mérgelődve, türelmetlenül, sértetten vagy akármi.. Bassza meg, tényleg sajnálom a kölyköt, főleg azután, hogy hozzám fordult. Elhúznám a számat az adott pillanatban, amikor megköszöni azt a kurva tíz kinyögött szót a kérésére vonatkozóan, de időben észre veszem magam és sikerül egy összepréseltebb, ránduló mosolyfélévé avanzsálnom az ösztönös ingert. Nem mondom, hogy Nincs mit. vagy Szívesen., különben annál is nagyobb késztetést éreznék a leköpésemre, mint eddig. Szótlan bólintok és összeszűkül a tekintetem a kezének hirtelen abbamaradt mozdulására. Sejtem milyen célt szolgált volna, amit a komolyságával együtt nem tudok továbbra sem hova tenni, a vele történtek függvényében sem, az összefüggést nem látom, de ezen kevés meglepődni valóm van Zach következő lépésével ellentétben. Azt hiszem ez az a pillanat, ami vagy halálra röhögtetne mást vagy épp rémisztene a megszeppentnek is elmenő, de leginkább döbbenettől vegyes értetlenségtől terhes képem láttán.. Fogalmam sincs mi meg mennyire jön le a gyereknek, sejti-e az elmúlt öt percben másodiknak számító lefagyásom okát, hogy a kezemet pont lapogató szándékkal emelném a vállához, amikor elereszt a hangosabbá váló léptek, diskurzus hangjai miatt. Csak súrolom a karját.
Automatikusan nyúlok a palackhoz, rutinból cselekszem, olyannal foglalkozok, amivel gondolkodás nélkül is képes vagyok megbirkózni: iszok.. Azt hiszem a levegővételekkel ugyanezen elvnél fogva nem maradtam el végső soron. Két-három nagyobb kortyot kényszerítek le a torkomon a páros belépésénél, a gigám egyenesen belesajdul az utolsóba. Gyorsan akartam lehúzni, gyorsan akartam elterelni a figyelmet, mielőtt még feltűnne bárkinek is, hogy valójában lenne mit kiszúrniuk. Megkönnyebbülten csavarom vissza a kupakot a helyére, a szemem sarkából a láblógatóra tekintve, miközben úgy fest nincs felesleges gyanú a másik oldal részéről. A létra esetének ecsetelése megdobja egy másodpercre a szemöldökömet, az unokaöcsém, pedig csavar egyet az ábrázatomon. A szigorúsággal köszönő viszonyba sincs az él, ahogy oldalba bököm a könyökömmel, amikor odaeszi magát mellém. Lüke vagy te? A kérdés feltétele nélkül is tudhatja nem csak Jacks, de maga a főszónok is, hogy ezt a magyarázatot aligha eszem meg.
- Még jó, hogy nem akkor esett rá véletlenül a kerítésre, amikor épp olyan ügyesen megmászod.. – előre dőlök, hogy letegyem a kezemben lévő vizet és adok az unokaöcsémnek egy térden lökést is. Építőbb jelleggel nem tudok hozzászólni. Szidni nem szidom, érzékeltetni viszont nagyon is érzékeltetem vele a saját érvelését. Tök mindegy szándékos vagy direkt volt ember.. Nem forszírozom a magam részéről a témát, ha Connor nem fog foggal-körömmel ragaszkodni a véleményéhez, inkább a kajára hívom fel a figyelmet. Az enyém az arcomhoz közelítő kézre összpontosul, majd annak gazdájára. Nem érzem, de kivert a víz. A verejtékem nem hűvös, a homlokom mégse számít forrónak, egyszerűen csak melegebb a normálisnál. Sanszosan hőemelkedésről van szó. Az idegtől. Is? Kisebb szusszanást köpök a levegőbe, óhatatlanul is előrébb billen a fejem, míg az oldalamat fának tekintő majom rám nem mászik és más irányt nem ad a dőléshez. A fejbúbját a tenyerembe veszem, kissé megszorítva rázom, tolom odébb. Még egy félszeg bólintást vetek Jacks-nek, veheti részleges elismerésnek, hogy nem különösebben, de továbbra sem vészes. Ez reálisnak tűnik, nem? A tekintetemben ott van a csendes kérlelés, amíg a kezét az arcélemen tudja, hogy ne vegye többnek, mint amennyinek jelzem mert jelzem, ha épp kicsit másként is, mint az eredeti problémát..
- Ugye tudod négysajtos van maximum? – lendületből engedem el a fogva tartott üstököt, hogy az ellenkező irányba dőljön annak erejétől. Máskor nem zavar, ha mászókának használ, de jelenleg annyira nem vagyok oda tőle, ha nem is mutatom ki. Az izgágaságának azért örülök, lekötésnek jó, plusz ő van addig is központban.. Vagyis volt a fagyi-film kombóig. A sprintet lenyomók maguk után húzott csíkját nem követem nyomon, az állásában kivételesen tőlem magasabb vonásaira aggatom a szembogaraimat. Nézek, kevésbé látok módon, mert az agyam ismét kattogni kezd a nemrég elhangzott beszélgetés bizonyos elemeiről.
- Jah.. – noszogatás nélkül pattantak ki a helyükről, gyorsan rohantak fel a lépcsőnés itt hagytak a hangosodó gondolataim közepette, ami önmagában megér egy hajtépést. Beletúrok a hajamba, majd visszabiccentve a fejemet pislogok Jacks-re. Tagadhatnám, hogy kell valami, de nyilván nem véletlenül szalajtotta a felső emeletre a kölyköket meg ajánlotta fel még egyszer a dolgot. Láthatóan nem is fogok dacoskodni. Arról meg nem kell tudnia, hogy valójában miért nem csinálom..
- Oké, oké: jöhet a fájdalomcsillapító. – kissé kelletlenül, beletörődéssel adom elől, nem valami szívesen, de.. Valahol beismeréssel. Utálom, kis eséllyel kérném és pont ezért jó a valódi ok eltusolásához. Nem fogok említést tenni róla, amíg akármelyik fiú is huzamosabban a házban tartózkodik. Teljesen lényegtelen melyik szinten. Ez egy újabb strigula lesz a könnyű beszélgetéseink listájában.. A megejtését, pedig nem sürgetném. Nem, baromira nem akarom, szemben azzal tökéletesen tudom mennyire szükséges lenne szót váltani a témáról.
- Köszi. – ha rákérdezne elég sok mindent fel tudnék sorolni mi mindenre értettem, de szerencsére ez nem az az eshetőség, aminek nagy esélyei lennének. Mosoly nem, de annak egy gyérebb változata rövid időre odaeszi magát a szám sarkába, amíg vissza nem tér a gyógyszerrel, amit ha dobozostul hoz csak a kezem feltartásával jelzem elég, ha idedob, elkapom. Rokkant nem vagyok. Annyira szószerinti értelmezésében semmiképp, hogy ne tudnám megfogni, ha felém hajítja.. Hosszabban nem tartóztatom fel. Vizem még van, pont elég az egyik bogyó leöblítéséhez. Ürügyként használtam fel, hülyén venné ki magát, ha az az egy, amit kértem a helyén maradna a levélben: hamar lenyelem és utána küldöm a folyadék maradékát. Magamhoz veszem a távirányítót, hadd zsibbasszam a szürke állományomat a különféle adók idiótábbnál idiótább reklámjaival. Ezerszer inkább ez, mint a menthetetlen kattogás akörül mit kellene csinálnom vagy azt is hogyan. Lejjebb csúszok ültömben, majd feljebb. Eldőlök, majd vissza. Fő a határozottság. Az igazat megvallva sehogy se jó, a lábamon, mintha hangyák masíroznának a lógatás esetében..
Ebből a pozícióból tápászkodom vissza, amikor Jacks visszaér és tömören, halkan távozik a tüdőmből az elhasználódott levegő. Újfent egy érdeklődésre az állapotomat illetően. Jó volna azt mondani nem szolgáltattam rá okot, de..
- Hirtelen bedurrant a fejem. – vágok kényszeredett pofavigyort, ami elhal néhány szekundum múlva. Minek unatkozzak, mi? Vállat vonok. - Nemsokára elmúlik. Bocs, ha komolyabbnak tűnt. – kifejthetném a gyógyszerek mellékhatását, amiknek az oldatát, koncentrátumát infúzión kaptam vagy felhozhatnám magát az autóban töltött utat. Faszom, az időjárást is, de a túlmagyarázással csak elcseszném és látványossá válna mit csinálok most. A gyógyszeres doboz kibontva van az asztalon, látni bevettem egyet a felírt fájdalomcsillapítóból. Szorosabban lehunyom a szemem, megrázom kicsit a fejem és visszafoglalom a combját karfának.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Pént. Aug. 11, 2017 4:45 pm
 



 

- Ah, olyanok vagytok! - duzzog Connor a nagybátyára reflektálva, még szúrós pillantást is produkál a térde meglökésére, de pár másodperccel később, mintha elfújták volna a mérgelődését a pizza emlegetésével. Az viszont rendesen lázba hozza újfent.
Nem mondhatni, hogy tetszik a melegebbnek érzett homloka vagy nyirkos bőr tapintása, mert mindkettő egyértelmű jelzés számomra; nincs jól. Veszem a lapot, és nem pörgöm túl, legalábbis szóban biztosan nem, de az aggódás természetes és bosszantóan önállóan viselkedik, kellemetlenül megtelepedve a zsigereimben.
- Naaaa Rooooon, engedj el! - félig nevetve kéri a fogvatartott és amikor végre szabadul, már elő is áll a helyre igazítással.
- De nem, mert van öt meg hat meg akár száz is. - okoskodik tovább a kis szőkeség, ahogy a borulásból sikerül megint felülnie. Némileg Zach segítségével, mert sikerült félig rádőlni az imént.
Jobbnak látom, ha a tökmagokat kicsit lefoglalom és békén hagyják azt, akinek pihennie kellene. Szerencsére nincs vita, ellenérv vagy bármi egyéb, mindkettő egyenesen felszalad, mintha csak felhúzták volna őket.
- Hozom. – bólintok is és már mozdulok is a konyhapult magasságában lepakolt táskához, feltételezve, hogy abba lett elpakolva, amit a kórházban adtak bogyókat.
- Melyik zsebben keressem? - jó, nem tartana sokból átnézni az összeset, de ha segít a navigálásban, akkor még rövidebb ideig tart megtalálni a kis dobozt. Dobni azért nem dobom, de nem nyúlok bele vagy bontom ki, az egészet odaadom, azt mégiscsak ő érzi jobban, hogy mennyire van szüksége belőle.
- Nincs mit. – rázom meg a fejem, mert ezen tényleg nincs megköszönni. Nyilván nem ő fog felugrálni és egyébként is én kérdeztem, ajánlottam fel. Számomra totálisan természetes, se megterhelőnek, se másmilyennek nem érzem az egészet. Apróság csupán. Arról nem is beszélve, hogy ő is megtenné értem fordított esetben. Eleve már többet tett korábban, amit valószínűleg sosem fogok tudni eléggé megköszönni vagy meghálálni.
A srácokat is intézem, tényleg csupán pár perc az egész. Nagy élvezettel és lelkesedéssel estek neki mind a fagyinak, mind pedig a mesének. Ha hosszan nem is, de egy rövid időre le lesznek foglalva.
A lépcsőn lefelé haladva is látom a fészkelődést, amit a kanapén hol fekvő, hol pedig ülő produkál. Oké, tudom, hogy nem kellemes napok óta feküdni, de a jelenet valahogy mégis nyugtalanító a maga nemében. Azt mondjuk nem tudnám megmondani, hogy miért is. Összébb vont szemöldökkel hallgatom mi is a helyzet, mikor már ismét mellette ülök. Azt látom, hogy bevett a fájdalomcsillapítóból, elvileg hamarosan hatnia kell(ene) már. Végigsimítok az arcán, a haja felé és meglep, amikor bocsánatot kér, mert nem nagyon tudom hová tenni, hogy ezt most pontosan miért is.
- Ugyan már. – rázom meg az üstököm. Nem kell ezt csinálnia, mert nincs jól, a szívrohamot se hozta rám. A combomra tett kezére simítok és ujjaimat részben az övéibe akasztom, hogy elvegyem a mancsát, amíg fészkelődök.
- Gyere, feküdj ide. – kérem, miközben úgy helyezkedem át a kanapén törökülésbe, hogy a hátam a karfának legyen szemben, a háttámla meg az oldalam felől. Egy párnát teszek az ölembe és azt meglapogatva jelzem, hogy pontosan hová is gondoltam, hogy dőljön el. Nyilván nem kötelező, csak, ha szeretné. Ha benne van, akkor ujjaimat két oldalról a halántékához illesztem és puha, körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdem az adott területet, hüvelykujjaimmal pedig a homlokát. Talán segít a fejfájáson vagy megnyugtatja, ellazítja, igazából mindegy, már ha jól esik neki.
- Szeretnéd, hogy ebéd után elvigyem a fiúkat valamerre? Aludnál egyet inkább? – nem gond és szívesen is teszem, ha arra most jobban vágyik. Csend lenne és nyugalom, ráadásul az ágyban kényelmesebb is, mint itt a kanapén.
- Connor emlegette a kocsiban, hogy el akar menni a vidámparkba, szerintem Zachnek is tetszene. – és kellően lefoglalná mindkettőt, arról nem is beszélve, hogy így minden adott lenne a pihenéshez. Bár azt nem tudom, mennyire szívesen akarna egyedül maradni, szóval rajta áll a dolog.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Kedd Aug. 15, 2017 10:49 pm
 



 

A kölyök nyígásait ráhagyom. Komolytalanok az én szemszögemből és akként is kezelem őket: laza témaváltás következik, piszkálódó fejrázás, hogy zizegjen az agya és abból kifele a sajt-téma. Csak a végére nyomok el megjátszott morgást, az elengedésének pillanatában. A feltápászkodására, pedig készségesen rásegítek miként előhúz a kalapjából egy tudományos megállapítást: a szegycsontjánál fogva tartom vissza, hadd kalimpálózzanak együtt.
- Azért megnézem, ha az öt vagy hat sajtostól nem hánysz be. – megközelíthettem volna arról az oldalról is a feldobott labdáját, hogy nem arról van szó hányféle sajt van a világon, hanem a pizzán, de képzelem rá a választ.. A lényege annyi lenne hogyan lehetek ennyire buta, hogy nem vagyok tisztában vele annyi kerül rá amennyit rátesznek. Jogos, az állításban nen lenne hiba. A gyengébb gyerekgyomrával cukkolom, kész vagyok fogadást is kötni rá mennyire csípné az összeállítást, amiben egy pikánsabb – más néven rohadt – sajt is szerepel. Hát még kettő az ízlésének túl extravagáns, büdös zokni ízű fajtával a tészta tetején. Egyszer kell csak megtapasztalnia, hogy isten ments, soha többé.. Meg a haja úgyse lógna az arcába közben, no para részemről. Hadd élje ki a hülyeségeit, úgyis tanulékony. Többnyire, a létra kivétel.
Így vagy úgy, a sajttűrőképessége nem most lesz tesztelve a gyereknek, egyikének se, ha Zach is felbátorodna valamilyen oknál fogva. A kaja is odébb van, őket pedig fagylalttal megvesztegetve felcsábítják az emeletre. Valahol csak kis részben tudok hálás lenni érte, amivel tisztában vagyok, hogy szívás, mert tudom miért indítványozta a lekötésüket Jacks és gondolkodás nélkül adom be a derekamat a gyógyszerre. Fáj, de nem ennyire és legfőképpen nem a fejem, de olyan rohadtul mindegy már ezen a ponton a beszélgetés után elindított gondolatáradat miatt – zsibbadva legalább ez csillapodni fog. Egy mély levegővétellel kutatom az alig létező nyugalmat, amíg a táskához indul és gyorsan meggyűröm az arcomat, amíg nem látja. Nem olyan leckét adott fel a gyerek, amit szívesen megtanulnék..
- A belső bal zseb, az elülső. – kisegítem a szükséges infóval, ha már mást nem igazán tudok, ami a szokásos módon eléggé zavar és ilyetén könnyen előhozza belőlem a szolid hálálkodást. Mivel technikailag erősen nem ajánlott a lábam megerőltetése, ergo nem mehetek, intézhetem magam a dolgaimat részemről nagyon is van mit köszönni, mert nincs más választásom. Nem arról van elfogadom a segítséget, mert el szeretném bizonyos szintig azért így van, hanem arról, hogy nem is tudok mást tenni, mint elfogadni a csökkentett számú lehetőségeim okán. Egy apró biccentéssel veszem tudomásul ennek ellenére a válaszát, álláspontját és nagy szusszanással engedem ki a tüdőmben lévő maradékot, kezdem el megbontani a kartondobozt, míg lekenyerezirendezi az emeleten lévőket.
Hamar lenyelem a vízzel csúsztatott fájdalomcsillapítót, jobb dolgom híján, pedig a kényelmem kialakításán kezdenék dolgozkodni.. Baromira kevés sikerrel. Sehogy se jó. Lehet nem húzódik a belem minden mozdulatnál, de a lábtartásom miatt egy másodpercig komolyan hiányolni kezdem. Legalább felhúzhattam akkoriban a térdeimet. Most meg.. A voksomat az ülés mellett teszem le végül és pont elcsípem az érkeztét nyikorgó padló hangját a letelepedése előtt.
Azt meg kell állapítsam határozottan szívlelem az utóbbi fél órában a nagy mennyiségű oxigén benyelését, hosszan tartó kifújását, ami pont ugyanígy történik meg a csendben fogadott érintés idején. Nagy hozzátenni valóm nincs a szavaihoz, az üstökének megrázásához, a tekintemet így egybő odavonja a megérzett mocorgás következtében feltartott kezemre a lába felett két értetlenül kérdő pislogásom közben. Hm?
- Most engedtek ki a kórházból és máris a lábaid közé, huh..? – becsületes vállszélességgel fogadom, ha megbök, -piszkál érte a hátam irányából, lényegtelen azt vagy a vállam, netalán az elvileg lüktető fejem válik a célpontjává. Ha nem, akkor pedig duplán is jól járok. Széles vigyorra annyira nem telik, kisebbre igen, minden más ott van a búcsútekintetemben, mielőtt a felkérésen felbuzdulva úgy fordulnék, hogy a bal lábam a háttámla mellé húzzam, emeljem. Finoman dőlök hátra, nagyjából belőve azt a távot, hogy ne a gyomorszájába építsem be a koponyámat és lehet sokat mondok azzal két köröző, halánték dörzsölő mozdulat után vált laposabbá a pillantásom.. Egyszerűen jól esik ez a fajta nyugalom. A szemeimet felé nyújtóztatom, amikor megtöri a rehabilitációs csendet.
- Ott biztosan jobban ellennének, minthogy itt punnyadnak. Ennél úgyse leszek sokkal aktívabb, szóval menjetek nyugodtan. - ..hogy én szeretném-e? Nem igazán. Vagyis fogalmam sincs, az biztos, hogy ha el is mennek az alvást kihagyom. A bevett fájdalomcsillapító nem fog annyira kiütni, hogy ne vegyem át újra s újra a Zach-kel való beszélgetést nemrégről. Kicsit félrébb döntöm a fejemet a válasz után és felhajtom az alkarom, hogy a kezemhez közel eső nadrágjának szárát kezdjem el birizgálni. Felesleges, a sima fekvést eddig bírtam.
- Hadd szórakozzanak. A történtekkel úgyse számoltunk.. Nem rontanám el a kölyök napját. – a kölyök alatt Zach-re gondolok, aki meghatározott ideig lehet az intézeten kívül. Ezáltal Jackie-vel is.. - Csak majd hagyj itt egy adag kaját, ne akarjak éhen dögleni. – kocogtatom meg a térdét, majd röviden ismét felpislogok rá. - Connor-t egyébként hogy szedted össze?



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Aug. 17, 2017 12:40 am
 



 

- Pfúúúj már Ron, az undi... - húzza az össze a gyerek arcát még az elgondolás is, Zachét hasonlóképpen.
- A százféle sajtostól tuti nem hánynék, hanem mind megenném! - húzza ki magát büszkén a kiskorú, de valójában fogalma sincs, hogy a százféle az pontosan mennyit is takar. Egész egyszerűen azért, mert addig még nem tud elszámolni. A mellette lévő sem nagyon, csak abban biztosak mindketten, hogy az tényleg sok-sok sajtot jelent, amit egyébként mindketten imádnak, egészen addig, amíg valamiféle semleges ízűről van szó.
- Ooké. – bólintok egyet és az említett zsebhez nyúlok, miután a cipzár megadta magát a húzó mozdulatnak. Nem kell sokáig kutakodjak ahhoz, hogy megleljem, köszönhetően a pontos meghatározásnak.
- Meg is van. – veszem ki a táskából a gyógyszeres dobozt, amit készségesen nyújtok át neki. Valóban úgy gondolom, hogy ezen tényleg nincs mit megköszönnie, annyira apróság és magától értetődő. Az már viszont tény, hogy ennek ellenére sem ő, sem pedig én nem tudjuk levetkőzni, ha a másik segítségére szorulunk így vagy úgy, azért is hálát mondunk, amiért a másik azt egyáltalán nem is várja el. Jah, a zsák meg a foltja.
(…)
Feljebb ugrik mindkét szemöldököm egy pillanatra a hallott megjegyzés-kérdés összefonódó kettősének elhangzásánál és szinte azonnal egyre szélesedő mosoly is kíséri a mimikám átrendeződését. Nem bököm meg sem a vállát, sem a hátát – sem máshol –, szépen megvárom, amíg az ölembe hajtja a fejét és csak ekkor illesztem előbb a tenyereimet az arcára két oldalról, hogy aztán a látóterébe hajoljak.
- Azt hiszem mondtam már, hogy hiányoztál. Ne ródd fel, majdnem egy hete nem jártál itt... – szemtelenül pimasz félmosoly kunkorodik a szám sarkába, amit még éppen láthat, mielőtt az ajkaihoz hajolnék. A fogaim közé harapom finoman, de azért szelíd határozottsággal az alsó ajkát mielőtt egy puha csókkal engesztelném az orvul támadott húst.
Mikor elhajolok, az ujjaim a halántéka és a homloka vonalán pihennek és kis nyomást gyakorolva körkörös mozdulatokkal kezdem el masszírozni, amit akkor sem hagyok abba, amikor újra megszólalásra adom a fejemet.
- Szerintem egyikük sem éli meg punnyadásnak, inkább az a kérdés, hogy mennyire zavarnak téged és szeretnél-e gyerekzsivaj mentesen pihenni? – nem fáradtság elvinni őket, de, ha nem szeretne egyedül maradni, akkor inkább itt maradunk mindannyian.
- Biztos? – mármint, hogy menjünk-e? Igen, hallottam, hogy akár nyugodtan meg is tehetjük, de ez még mindig nem konkrét válasz volt az eredeti kérdésre, miszerint ő szeretné-e, hogy menjünk.
Ahogy oldalra dönti a fejét, továbbra sem veszem el a kezemet, folytatom a megkezdett masszírt, alkalmazkodva a számára – felételezésem szerint – kényelmesebb pózhoz.
- Kétlem, hogy elrontod… kedvel téged. Nagyon is. – mármint Zach. Lehet, hogy nem annyira izgága és beszédes, mint a jelenlegi mesenéző-társa, de ettől még így van. Ha nem mondta volna, akkor is eléggé egyértelmű lenne, pláne a mai kis rajzos-jobbulást kártya elkészítése után. Arról nem is szólva, hogy mikor csak ketten vagyunk, beszél az ölemben fekvőről. Arányaiban elég sokat.
- Nem terveztelek éheztetni, valójában eléggé önös érdekeim fűznek ahhoz, hogy megint erőre kapj és minél hamarabb jobban legyél, szóval ne aggódj. Hagyok itt kaját, folyadékot is. Meg még ami kell vagy kellhet. – mint például a bogyókat, amiket az orvos felírt. Fájdalomcsillapítót meg az antibiotikumot is, amit nem tudom pontosan még, hogy mikor kell bevennie. Lényeg a lényegben, hogy lehetőleg semmiért se kelljen kikelni az ágyból, ha el szeretne érni valamit.
- Uhh.. – szusszanok egyet Connor kapcsán és bár megfordul a fejemben, hogy előre kikössem; ne kapja fel a vizet, érzésem szerint ha ezzel kezdeném, se lennénk egyetlen lépéssel sem előrébb, így inkább elvetem a felvetés lehetőségét is.
- Az apja felhívott, hogy tudok-e rá vigyázni pár órát. Tudtam, így elvállaltam. – vonom meg a vállam és őszintén szólva nem is nagyon húznám ezt a témát tovább ennyinél. Gőzöm sincs pontosan miért is kellett lepasszolni Connort, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, bírom a kis emberpalántát.
Végszóként még az ajtócsengő is megszólal – nem is jöhetett volna jobbkor – és szinte biztos vagyok benne, hogy a pizza ért ki végre.
- Megyek, megnézem ki az. – rásegítek kicsit a felemelkedésére annyit, hogy ki tudjak mászni a kanapéról. Az ajtó felé tartva fordulok még vissza.
- Kifizetted előre a rendelést, vagy most kell? Már, ha a pizzafutár van az ajtóban. – még nem nyitottam ki, így nem lehetek biztos benne. Minden esetre, ha úgy lett beállítva a fizetési opció, hogy átvételkor történik, akkor még a táskám felé és ki kell térjek, ami szintén a konyhapulton maradt, hogy előszedjem a tárcámat.
..és valóban a futár az. Átveszem a két dobozt tőle, majd könnyed mozdulattal lököm be a bejáratot, hogy aztán a konyha asztalra szervírozzam az ebédet.
- Viszek fel a srácoknak. – mielőtt azonban ezt megtenném, az egyik dobozt egy az egyben a kanapéhoz viszem és a dohányzóasztalra költöztetem át. Onnan tökéletesen eléri most és később is, amikor/ha megéhezik.
A gyerkőcöknek két tányérra pakolok a másik dobozból és felviszem azokat.

(…)

Este hét óra magasságában érek haza, egyedül. A vidámpark után Zachet a gyerekotthonba, Connort pedig haza sikerült szállítanom, kifestett arccal – egyik tigris, a másik meg pókember pofit kapott – és ahányszor egymásra néztek a nap hátralevő felében a mázolás után, annyiszor tört ki belőlük őszinte és hangos, vidám kacaj. A parkban a hullámvasutat a magam részéről szívesebben hagytam volna ki, de a két lurkó marhára élvezte és csak felnőttel együtt ülhettek fel rá, így beáldoztam magam az élményük érdekében. Vattacukorban nem volt hiány – remélem azért estére elkerüli őket a hasfájás – és a délben evett fagyi és pizza kombó kettősére még egy-egy hotdog és jégkása is lecsúszott. Oké, azt hiszem naiv elképzelés, hogy a hasfájás elkerüli őket.
Mire kiszálltak a kocsiból, alaposan elfáradt mind a kettő, de határozottan jól érezték magukat és ez már megérte. Még az esetleges pocakcsikarást is..
Az autót a felhajtón hagyom és az ajtó becsapása, na meg persze a zár és a riasztó aktiválása után megyek be a házba. Máskor hangosan jelezni szoktam, hogy megjöttem, de mivel most nem tudom, hogy alszik-e vagy sem, így inkább nem küldöm előre a hangomat. Ehelyett megkeresni indulok, már, ha nem maradt a kanapén és napközben úgy döntött, hogy áthelyezi valahová máshová a székhelyét. Ha megleltem és ébren van, csak akkor köszöntöm.
- Szia! Végre itthon. A srácokat egyben leszállítottam, azt hiszem ma nem kell egyiküket se elringatni elalváshoz. Mindketten a lelkemre kötötték, hogy adjam át; Jobbulj meg minél hamarabb! Így, szó szerint. – éppen csak szusszanásnyi időt hagyok, többet nem érzek szükségesnek. - Hogy vagy? A fejed jobb már? ..és a lábad? Tudtál pihenni, aludni? Nem vagy éhes, csináljak valami vacsit? – nagyjából egyetlen kérdéshalmazként eresztem rá az összeset, miközben lepakolom a táskámat és egy palack vizet vadászok ki a hűtőből, aminek a társaságát élvezve huppanok le mellé.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Aug. 19, 2017 1:03 pm
 



 

Eltolom egy kettő bő másodperccel a felajánláshoz igazodó áthelyezkedést. A tekintetem a tetszetősen elnyúló szájíven függeszkedik ez idő alatt. Persze, észben van tartva a kamu fejfájásom, de nem nehéz másfajta vizekre evezni gondolatban, főleg, ha az embernek az eszébe jut egy sokkal hatékonyabb módszer is a probléma kezelésére. A két égbe kiáltó bökkenő ellenére is nagyon könnyű így tenni, oké? Az egyik pont a lábam emelésekor vágódik belém emlékeztetőként, de tudatosan elnyomom, hogy valószínűleg nem volt olyan jó ötlet segítség nélkül, teljes önerőből húzni közelebb a kanapé belső feléhez. Röviden benedvesítem a szám, minimális összepréseléssel leplezem, hogy kellemetlenül érintett az előbbi eset, ami szerencsére inkább másnak szólónak fest az imént feldobott labda fényében. Alig huppanok a felkínált, kipárnázott ölébe, amikor az arcomon megérzett tenyér hatására felfelé nyújtózok, egyértelműen a szemeit keresve egy nagyobb mellkas emelkedéssel egybekötve a levegő folyamatos cserélése okán. Nyújtanám a nyakam, emelném az állam is, ha nem előzne be és hajolna előrébb. Hm..? A rövid hümmögésnél többre nem telik. Épp belekezdenék, hogy nem, nem ebben a kontextusban nem hangzott el részéről a hiányom, ami egyébként nagyon is bejön így kimondva és egy kevés, szokatlan, de jó értelmű frusztrációval húzná ki belőlem, hogy ő is, amikor a fogai közé szorulok. Naivan hajolna el, mikor ő úgy hiszi elegendő engesztelésnek számít az a puha, magából nagyon is többet kérő csók.. A kezem már megindult a tarkója felé, az ujjaimat már a hajszálak közé bújtatva találtam fogódzkodót, hogy egyértelműen vonjam közelebb még egy kis időre. Az a pár perc elég csekélynek érződik mostanra, amíg a fiúk odakint randalíroztak és ha szóban nem is, ezzel a tudtára adom mennyire nem rovok fel semmit se. Legfeljebb a körülményeknek, amiknek szól is egy halk, bosszankodó morranásköpet az eresztése előtti utolsó csókért kicsit feljebb emelkedve a megjelölt helyemről.
A masszírozásba belekezdve nemlétező fejfájás ide vagy oda, látható rajtam a kezdeményezésének nyugtató hatása és emiatt könnyebben megyek bele, adom végül a derekamat a pihenésre, mikor másodjára kerül terítékre kérdés formájában.
- Menjetek. Connor akaszkodását most nem tudom úgy kezelni.. A kórházban már egyszer véletlenül hozzányomta a talpát a lábamhoz, azt hittem megdöglök abban a pillanatban. - levegővétel közben, egy szusszra pörgetem az utolsó mondatrészt és bólintok, amikor megerősítést vár. Kicsit túloztam, nem volt vicces vagy egy élmény a kölyök mászókázása, de kézen fekvő ok a kiemelésre miért döntök úgy, hogy vigye el őket. Ha már az nem elég nem vagyok valami használható a velük való foglalkozáshoz, a szórakoztatásukhoz. A Zach-el kapcsolatos részt viszont elengedem, aminek több oka is van, de magamban logikusan azzal zárom le, hogy ez első sorban lényegtelen. Jackie fontos neki és pont. Teljesen oké, érthető és nem baj: menjenek akkor hárman, a parkban jobban ki tudják használni az idejüket.
- Később kifejtheted mik a pontos önös érdekeid. Csak a félreértés elkerülése végett. ..és köszi! - nyilván a félreértés elkerülése végett. Na jó, valamivel szórakoztatnom kell magam és meg kell ragadjak minden alkalmat meg a figyelem elterelésre is. Egy dolog mindenképp érdekelne még, mielőtt jön a kaja, utána elindulnak és az arra első körben érkező szusszanásra felemásan emelkedik meg a szemöldökvonalam. Hm..?
Kinézek egy pontot a plafonon, odafeszítem a tekintetemet ahelyett, hogy szemforgatással vagy véleménynyilvánítással reagálnám le az unokaöcsém itt létének okát. Azzal inkább nem is gondolok, hogy az a barom Jacks-t hívta és leginkább milyen ürüggyel..
- Oké.. - fújom halkabban, zárásaként a témának. Kurvára nem hiányzik a mostani dolgok fényében még Brooks is. Pont a végére érek a levegő kieresztésének, mikor csengőre fekszenek. Kettőt tippelnék én is,  hogy a túloldalon ki fog állni és az alkarjaimra támaszkodva biztosítom a teret, ami a kimászásához szükséges. Nem fekszek vissza, felülve követem a bejárati ajtóig az alakját és félig feltámaszkodom a háttámlára.
- Már intéztem a számlát. - bólintással együtt érkezik az infó. Az igazat megvallva nem vagyok borra valót adó típus, szóval az esetek 90%-ában maradok az online kifizetésnél, ha kajarendelésről van szó. Én se kapok bónuszt, mert kimegyek a fán fent ragadt macska gazdájához. Az a munkám, amiért a fizetésemet kapom. Snitt. Neki meg ez, a szállítás. Nem fogom pénzben megköszönni, hogy melegen jön ki a rendelés - alap,  hogy úgy kell megérkeznie.
- Oké, persze. - vágom rá és ahogy megérzem a kaja illatát, amikor lerakja a dohányzóasztalra.. Nah, kell az erő, hogy megvárjam, amíg visszaér, mert a gyomrom már jelezte, hogy nagyon is akarja a doboz tartalmát. A fent lévők meg.. Fagyi, pizza. Elég jó dolguk van. (...)
A hátsó veranda lépcsőjén ülök, amikor meghallom a közeledését. Itt vagy a kanapén, asztalnál, az ágyban fekszem, ülök: teljesen mindegy. Levegőre vágytam és ebben a formában nem volt lehetőségem még a lakásban, úgyhogy elég gyakran kihasználom ahelyett, hogy csak simán kinyitnám valamelyik ablakot. A vállam felett nézek hátra, a nyitva hagyott ajtón át a beltérbe a léptei hallomására és beékelem a kurta Szia. köszönést, közvetlenül az övé után, a folytatása előtt, ami közben egy visszafogott, rövid félmosolyt megejtek a legyakott kerítést fixírozva közben. Jobbulok, persze, idáig is a mankóval bicegtem ki ennek érdekében. ..de rohadtul utáltam.
- Akkor mozgalmas volt a napotok. Én megvagyok, meg is maradok, a kaja nem lenne rossz, úgyis kell a gyógyszerhez, de előtte beszélnünk kéne. - az meg csak miután kimondtam jut az eszembe, hogy fogalmam sincs lesz-e végül belőle kaja utána.. Nincs bajom, tényleg jobban vagyok és már nem látszanak rajtam a hőemelkedés eddigi jelei. A levegő vagy a fájdalomcsillapító, passz.
A felvezetést nem krízishangulattal kezdtem, mert annak ellenére, hogy ez egy baromira kényelmetlen beszélgetés lesz és nem tudom hogyan kellene megfelelően kezelni, tudom mire vagyok kíváncsi tőle. Pontosan tudom és annyiszor rágtam át magam az ügyön, amíg el voltak, hogy ennyit elegendőnek találtam. Finoman puhatolózni nem tartozik az erősségeim közé, az annál inkább magamban rendezzem le a dolgokat, előre elkönyvelve a végüket, de ez már nem az a kategória.
- Oké. - helyezkedem, hogy egy kicsit jobban felé fordulhassak. - Miért szoktad egy-egy napra elhozni Zach-et az intézetből? - csak érdeklődöm, nem vagyok se vádló, se számonkérő, de nem brahiból kérdezem, ezt nagyon is sejtheti. Hagyok egy kis időt neki, nagyjából két pislogásnyit, hogy utána pontosítsak.
- Úgy értem: neked milyen okod van rá, hogy elhozd? Ő nyilván nagyon élvezi, hogy nem kell odabent lennie, szeret veled lenni. - a tovább vagy belemagyarázást itt fejezem be, nem fogom ráborítani az asztalt. Egyszerre egy kérdés vagy mi.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Aug. 19, 2017 7:32 pm
 



 

A marasztaló érintésének nagy örömmel teszek eleget, amint megérzem az ujjait a tincseim közé furakodni. Szeretem, amikor ezt csinálja. Nagyon is.. Puha ingerléssel, a marasztalt csókba fojtott vágyakozással, magamnak bitorolva az ajkait, lopom el a levegőjét. Pokolian hiányzott. Akkor is, ha mindennap bementem hozzá és láttam, beszéltünk, érinthettem. Az korántsem volt ugyanaz, ugyanilyen... A bosszankodó morranása éppen elég ahhoz, hogy meggondoljam magam és ez alkalommal én legyek a gátja a szétszakadásnak. Még egyszer, utoljára ízlelem meg ajkait, teret engedve a mardosó birtoklás és az elmúlt napokban átélt hiánya miatt érzett fellobbanásnak és megálljt csak az a tény parancsol, hogy az emeleten jelenleg két kiskorú is tartózkodik. Nehéz szívvel és nem sok kedvvel hajolok el végül tőle, ízének emlékével a számban, amiből szívem szerint csak még többet szeretnék.
Hangtalan, mély szusszanásba fonom a vágyakozás jelen pillanatban rossz időzítéssel bíró hullámait és inkább arra koncentrálok, ami miatt eredetileg kértem, hogy feküdjön az ölembe.
- Akkor elviszem őket. – bólintok végül. Azt nem mondom ki, mert bután hangzana és hatna, de rendkívül sajnálom az egészet. Gyakorlatilag már az elejétől kezdve, ami a bíróságon történt, azt, hogy megsérült, hogy a gyerkőcöket nem mondtam le, azzal együtt, hogy a napokkal ezelőtti eseménysorról tudom, hogy nem tehetek, a srácokat pedig tudatosan nem akartam lemondani. Egyiket sem. Szerencsétlenül jött ki minden lépés és ha annyit megtehetek, hogy legalább gyerkőczsivaj mentesítem a házat a nap hátralevő részére, akkor az legyen a legkevesebb, amit megoldok.
Határozott bólintással zárom le a témát, amibe többször is beleegyezett a végét illetően. A pizza megérkezte és ebéd után elviszem őket. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogják a programot és a pihenésre ítélt is gyakorolhatja, amire az orvosok utasították.
Újabb szemtelen, ezúttal apró, de sokat mondó mosolyt csal az ajkaimra a reflektálásával.
- Ahogy akarod. Este részletes kifejtéssel térek rá minden egyes önös érdekemre, kizárólag a félreértések elkerülése miatt természetesen. Itt-ott lehet, hogy kénytelen leszek demonstrációval is alátámasztani a felvázolni kívánt pontjaimat, bízva abban, hogy élvezeted leled a szemléltetésben. Persze továbbra is szigorúan csak a tisztázás érdekében. – szögezem le álkomolysággal, de annál pimaszabb vigyorkezdeménnyel az ajkaim szegletében, valamivel halkabbra véve a hangomat. Nem szándékosan, inkább ösztönösen jön a a hangerő csökkentése.
Továbbra sincs mit megköszönnie, de ezt már ma egyszer jeleztem, nem kívánom ismételni önmagam, ezért végül csak egy fejingatást kap. A kellemesebb téma azonban hamar vált át olyanra, ami számára tudom, hogy nagyon a másik pólust képviseli hangulat szempontjából. Ezért is nem kívánom bő lére ereszteni a dolgot és csak bízom abban, hogy nem fogunk belemászni a kérdéskörrel kapcsolatban semmibe. Tényleg nem hiányzik, hogy ezen izgassa magát, főleg, hogy nekem nem fáradtság vagy rossz, amikor Connor is nálunk van.
- Jó fiú. – pofátlan szemtelenséggel, vállalva, hogy ezt más esetben nem mondanám vagy mondtam volna ki, érezhetően a hangulat oldása miatt jegyzem meg a vérszegényen fújtatott okéjára, mi több, mielőtt még bárhogyan reagálhatna, megelőzöm és egy újabb csókot illetek bocsánatkérésként az ajkaira, de a lelkes kezdeményezést szinte kettétöri az ajtócsengő hangos, egyértelmű megszólalása. A téma váltáshoz tökéletes, a figyelemelterelési módszeremhez siralmas időzítéssel.
- Köszi! – fordulok még vissza felé a számlarendezéssel kapcsolatban, majd átveszem a rendelt ebédet. Nem volna szükséges megvárnia, míg a srácoknak is viszek fel belőle, de határozottan jól esik, hogy megtette végül.
(…)
Azt már az ajtón való belépéskor észlelem, hogy a kanapét mostanra elunta, hiszen hűlt helyére rálátok innen is. Az első, hogy felkaptatok az emeletre, a hálóba bekukkantani, de az ágy üres, így pedig nem sok hely maradt a házban és azon kívül, ahol kereshetném. A következő állomás a hátsó udvar, amihez a veranda is útba esik, de mielőtt kilépnék, a konyhán áthaladva megállok annyi időre, míg egy palack vizet kiveszek a hűtőből. Az alakját már az ajtót megközelítve – ami kivisz az említett helyre – is jól látom. Nem tudom mennyire lehet itt kényelmes neki, de nyilván, ha nem volna az, akkor változtatna, legalábbis ezt feltételezem. Köszönés és némi információ elhadarás közben – ami a napunkat illeti a fiúkkal –, ülök le mellé.
Már éppen belekezdenék egy kicsit részletesebb beszámolóba a nap mozgalmassága kapcsán, miközben hiába ültem le éppen csak az imént, máris mozdulnék, hogy valami vacsorát is kerítsek, amikor szó szerint annyira megakaszt még abban is, hogy levegőt venni is elfelejtek két másodperc erejéig és a felálláshoz gyűjtött lendületem nyom nélkül tűnik el. Ott maradok a lépcsőn moccanatlanul és csak egy rövid válasszal sikerül kipréseljem a tüdőmben rekedt levegőt;
- Rendben. – halkabban és erőtlenebbül sikerül megszólalnom, mint korábban, ugyanis habár nincs krízishangulata a hallottaknak, valljuk meg, szerintem még életemben nem hallottam tőle, hogy valamiről beszélnünk kéne. Korábban – legjobb emlékeim szerint – vagy felhozta bevezetés nélkül, amit meg akart vitatni, vagy leginkább én hozakodtam elő ilyesmivel, szóval most gőzöm sincs, hogy mire kell vagy kellene számítsak, pláne nem pár másodperc alatt, ami időm marad felkészülni azelőtt, hogy belekezdene.
Az első kérdés – a közben figyelt mocorgásával és ez az oké valamiért azt az érzést kelti bennem, hogy épp rákészül valami olyanra, aminek óhatatlanul is megérzem a súlyát előre –, nagyon gyorsan emeli rövid időre csodálkozásba vagy még inkább meglepettségbe a szemöldökeimet. Nem számítottam arra, hogy pont most fogja feltenni ezt a kérdést, noha egyébként teljesen jogos és igen, megfordult már a fejemben, hogy egyszer talán megkapom tőle. Bár inkább futó gondolatként szaladt át az elmémen és nem annyira konkrétan, mint amennyire jelenleg a hirtelen támadt érdeklődést annak vélem.
A kiegészítésig, ha akarnék sem tudnék eljutni a válaszba kezdésig, így csak csendben hallgatom végig azt is, nem figyelve arra, hogy a kezemben szorongatott palackra sikerül valamivel görcsösebben rámarkolnom, mint az indokolt lenne.
- Huhh... – ez az első, amit ki tudok nyögni a másodszorra is a tüdőmbe szakadt oxigénmennyiségből. Nem maga a kérdés, ami a veranda lépcsőjére szegez, hanem inkább az időzítése. A meglepett arckifejezésem már a múlté, gyakorlatilag sikerül gyorsan átlendülnöm efelett és inkább a válaszra kezdek el koncentrálni.
- ..leginkább azért, mert voltam a helyében. Mert pontosan tudom milyen az, amikor egyik napról a másikra közlik, hogy az apád halott, többé nem mehetsz vissza a saját szobádba, a saját dolgaid közé és kiszakítanak az addigi megszokott életedből és az égvilágon semmi sem ismerős vagy olyan, mint amit addig ismertél. Mert tudom milyen, amikor bekerülsz gyerekként a rendszerbe és az egész olyan, mintha egyszerűen ott hagytak volna mondjuk az iskolában egyik délután, csak ez folyamatosan tart és egyszer rájössz, hogy sosem lesz vége, te már örökre ott maradsz. Elfelejtve.. A nevelők ugyan figyelnek arra, hogy kapj enni, meg elmenj fürdeni és oviba meg suliba, de nekik ez az egész csak munka, nyolc órában, aztán hazamennek és jön a váltás és ők is csak nyolc órában vannak ott és aztán ők is hazamennek és így tovább és csak te vagy meg a többi ismeretlen gyerek, akik huszonnégy órában, mindig ott vagytok és többé nem mehettek haza. A nevelők pedig a munkaidejük alatt is sokszor ötven, hatvan, száz vagy még több gyerekre figyelnek egyszerre, de konkrétan rád soha. – lélegzetvételnyi szünetet tartok.
- Körülvesznek ők, meg a többi gyerek, de előtte még egyszer sem voltál olyan magányos és annyira egyedül, mint most, mert nincs már, akinek te legyél a legfontosabb és minden mást mögéd toljon érted, a kedvedért és ténylegesen figyelembe vegye azt, hogy te mit szeretnél. ..mert megértem min megy keresztül Zach és, mert én kétszer olyan idős voltam, mint ő, amikor bekerültem és baromi nehéz volt.. – elhallgatok, mert nem könnyű erről beszélnem. Nem szoktam. Az nem titok, hogy nincsenek szüleim vagy, hogy állami gondozott voltam, de az ott töltött idők nem olyanok, amikbe bárkit is beavatnék. Konkrétan inkább senkit.
- Tudom, hogy bárki lehetne, akármelyik gyermekotthonban lévő gyerek, de nem akármelyiket hoztam ki egy lángoló épületből, hanem őt. Egyszerűen csak nem akarom, hogy azt érezze vagy azt élje át, amit én. ..hogy senkinek nem fontos, hogy a léte semmi más csak teher mindenki számára. Ezt senki nem érdemli meg. ..hát ezért hozom el olykor, hogy mindezt elfelejtse, még ha csak ideig-óráig is és ez nekem is jó. – megint megállok ez alkalommal valamivel hosszabb időre azért, hogy az időközben egyre jobban csillogó tekintetemben felgyűlő könnyek, amik égetik a barna szempáromat, ne buggyanjanak ki. Jah, tényleg nem ez a kedvenc témám, hogy úgy mondjam. Végül újabb levegőt veszek a folytatáshoz, mikor már sikerül úrrá lennem a koránt sem vágyott érzéseimen.
- Nagyon hosszan tudnék még erről beszélni, de miért fontos ez most, hogy miért hozom el olykor? – nem szívesen folytatnám a szájtépést a témát illetően, de ez nem jelenti azt, hogy ne tenném meg miatta. A kérdés pedig már akkor ott motoszkált a fejemben, amikor feltette a magáét, mégsem azzal akartam kezdeni, hogy neki szegezem. Tovább azonban nem tudom visszatartani, meg nem is akarom, hogy őszinte legyek.
- Nem örülsz neki…? Zavar...? Vagy…? – sem a válaszadás közben, sem pedig a kérdések feltételekor nincs bennem indulat. Inkább őszinteség, érdeklődés és talán némi valójában sok szégyen. Azért, amin nekem át kellett menni, azért, mert korábban nem beszéltünk erről, azért, mert nem vettem észre, ha esetleg valóban zavarja az, hogy Zach olykor velünk van. ..mert nem akartam ráerőltetni ezt az egészet, tudom, hogy a kis srác nekem fontosabb.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Aug. 31, 2017 6:45 pm
 



 

Magamtól nem mostanában hoztam volna fel a témát. Valószínűleg jó ideig odáztam volna tekintettel arra mennyire kényelmetlenné válik egyetlen szempillantás alatt, ha komolyan veszem. Nem hozta szóba, én se tettem és nem tulajdonítottam a gyereknapoknak nagy jelentőséget, nagyobbat semmi esetre sem, mint aminek tűnt: néhány óra, amíg a kölyökkel van. Csak, hogy ez a kölyök elébe ment a dolgoknak és rám eresztette a csontomig maró hideg zuhanyt, ezzel jócskán megakasztva az egyébként sem önfeledtségtől csöpögő helyzetet. ..és azóta feszengek. Most viszont látom ugyanezt a megakasztó pillanatot Jacks-en, a megrekkenésén, amiről nem vennék mérget tisztában van vele az adott, röviden kinyögött másodpercben. ..és még csak bele sem kezdtem. Hajszálra van a késztetés az ellenállhatatlantól, hogy kihátráljak a beszélgetésből, rögtön a legelején, amikor még módomban áll és egyszerűen másra tereljem a témát. Az egyetlen gond a naiv tervvel, hogy végtelenül naivnak és szánalmasnak érzem.. Nem számított újdonságnak a tény, mi szerint se szeretni nem fogom, se könnyűnek nem fogom találni azt, amivel elő kell hozakodjak egy minimális fészkelődést követően.
Nem reméltem, de jól esett volna egy kis megkönnyebbülést érezni a felvezetést követően, csak ez a luxus nem adatik meg. Helyette úgy érzem magam, mint aki szarba tenyerelt a finomkodással. Segít az bármin is? Ugyanoda lyukadunk ki, közben még idegesebbé is válok és alig megy lenyelni az önkénytelen nyelési kényszert, amikor kifújja a megakadt levegőjét. Rögtön az első mondata sem tesz hozzá a komfortérzésemhez. Konkrétan semmit. Valahol volt róla sejtésem, amit a tűzesethez kötöttem hozzá elsődlegesen, csak utána az intézethez - ahhoz sem ilyen szinten, mint amiket mondhatni gondos részletezéssel épít ki a majdnem szüntelen beszéde alatt. Vannak részei, amiket elég jól át tudok emelni a saját példámra is, hiába nincsenek köszönőviszonyban sem a múltunk körülményei. Megvakarom az arcélemet, lassan végigsercegtetem a borostámat és magamba fojtom a káromkodást. Folyamatosan mesél, csak néhányszor áll meg nagyobb levegőt venni és látom rajta ettől függetlenül mennyire nem könnyű megosztania a dolgokat, mennyire nem szeret beszélni róla, ami fordított esetben velem sem lenne másként. Órákon át agyaltam a dolgon, röhej eszembe se jutott ez a kontra érvekhez.. Ha dohányoznék valószínűleg kaparna a torkom, de jelenleg még a tüdőm is a nikotinért. A szemkontaktust, ha ő nem, én csak az egyik szünetekor szakítom meg röviden a szusszanása idejére. Pont a feltett kérdés előtt, aminek a válaszán nem kell sokat gondolkodnom, de annyira hamar nem áll össze a fejemben vagy nem érkezik meg a belekezdéshez szükséges elhatározás, hogy ne soroljon mögé még hármat. Automatikusan megrázom a fejem. Egyszer, kétszer.. Röviden és többször, jelezve nem erről van szó. Még a kezemet is feljebb emelem a kételyek eloszlatásának érdekében. Egyikről se a felsoroltak közül. Frusztrál..? Ez helytállóbb kifejezés lenne a Zach-el való beszélgetés után, de nem tudom pontosan meghatározni. Benedvesítem a szám a szóra nyitása előtt.
- Rákérdezett. - eresztem ki egy szusszra az elhasznált levegővel együtt. - Technikailag megkért arra, hogy beszéljek veled. Titokban.. - nem kellemesen gyűrődik a képem, ahogy inkább magamnak, mellékesen jegyzem meg nem teljesítettem a kérését. Az lényegtelen nem feltétlen van értelme a toldaléknak, ami arra vonatkozna nem kellett volna ezt így elmondanom Jacks-nek, de a dolog hordereje akkora, hogy biztosan nem köztem meg egy gyerek között fog maradni..
- Ugyanis sokszor hoztad ki ideig-óráig és nem szeretné, ha ez csak időre-órára korlátozódna, amikor pedig menni kell, akkor visszaviszed az intézetbe. Maradni akar. - mit megkönnyebbülés.. Szarabbul érzem magam, mint előtte. - Bocs, nem akartam, hogy úgy érezd ennyi mindent fel kell bolygatnod a múltadban, de fogalmam sem volt és nincs is hogyan kellett volna megfelelően szóba hoznom mindezt. Megígérte jó lesz, el lesz zöldségen is.. - egy kisebb, elképedt fújtatásra azért telik ezen a képtelenül vicces ponton, ami egy értetlen ábrázatot is facsar a pofámra a fejingatás mellé. Vegytiszta tanácstalanság meg valami undorító bűntudat keveréke. Már ha ez az. Passz, rohadtul sarokba szorítva érzem magam és ennek alanya egy alig öt, talán lassan hat éves gyerek..?
- Nem ígértem neki semmit. Azt se tudom mit szeretnél. - ..mert itt nyilván nem lényeges én mit szeretnék. - ..és azt is mondta szeret. Nagyon-nagyon. - szinte port köpök, ahogy kimondom. Nem kellett volna említést tennem róla, nem ezt kérte a kölyök, de így fair. Ha mindennel tisztában van és nem csak a saját, néha nagyon is sok mindent félreértelmező gondolataival kell kiegészítenie a teljes képet.
Kinyögtem. A tekintetemet nem fordítottam el. Nem húztam be a nyelvféket. Elhagytam a további látványos fészkelődést, mozgolódást. Innentől várok. várok, arra mit akar.
..és ez kurvára a frászt hozza rám.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Aug. 31, 2017 10:21 pm
 



 

Valamiért nem szabadít fel vagy tesz megkönnyebbültté, hogy életem egy olyan részét kezdjük feszegetni, amivel most sem könnyebb szembenéznem, mint amilyen átélni volt azt. Tudom, hogy nem kérte a hosszas fogalmazást, hogy konkrétan nem kérdezett bele vagy rá semmire, de valahogy mégis úgy érzem, jár neki ennyi azért, hogy érthetően fessem le előtte; pontosan miért is hozom el olykor Zach-et. ..és valamiért azt várom, hogy a megnyílás, a vallomás majd valamiért hoz némi könnyebbséget – azt magam sem tudnám megmondani, hogy miben is pontosan –, de valahogy a várt hatás elmarad. Egyre inkább kerít hatalmába a feszültség. Nem nagy hullámokban, inkább apró, szinte észrevehetetlen módon mindig csak egy kicsivel növekedve és a végén, mire a befejezéshez érek, addigra gombócba sűrűsödik a torkomba az egész. Nehéz lesz tőle nyelni és beszélni és még mindig nem tudom, hogy mire is megy ki ez a beszélgetés. ..hogy miért kell beszélnünk. ..hogy miért pont most. ..hogy mit akar ezzel az egésszel. Pont ezért nem szakítom el tőle az íriszeimet. Nem megy nem figyelni rá minden egyes lehetséges módon, akkor is, amikor ő mégis inkább máshol talál megnyugvást a tekintetének a feltett kérdésekkor.
Hazudnék önmagamnak, ha azzal hitegetném magamat, hogy nincs valami komolyabb az egész kérdéskör mögött, mert szinte a velőmben érzem, hogy van. Ez nem csupán egy könnyed, súlytalan érdeklődés a részéről. Okkal kérdezett, de az indítékot még nem tudom, ami rendkívüli módon frusztrál. Megdobja a pulzusom és egyszer csak azon kezdem kapni magam, hogy tartok a válaszától.
Elhallgatok, ahogy a kezét is megemeli, bár a fejingatása is elég egyértelmű jelzésként szolgált. Szeretnék szünetet kérni, jelezni, hogy ebben a pillanatban nem tudom mit szeretnék jobban; megtudni miért kérdezett, miért most tette meg vagy egyszerűen csak időt arra, hogy felkészülhessek, akármit is mondjon majd. Ez azonban nem történik meg, úgy suhan át a gondolat az elmémen, hogy szinte felfogni sem marad igazán lehetőségem. A pillanatba belefagyva várom, hogy valahová eljussunk, hogy végre megossza miért is vagyunk most itt.
A válasz pedig.. nem számítottam rá. Azt hiszem, hogy ez a leginkább leíró kifejezés mindarra, amit az elkövetkezendő néhány lélegzetvételnyi idő alatt hallok. Nem tudtam, hogy Zach rákérdezett bármire is. Arról sem, hogy a közelében lenne annak, amit végül megfogalmazott. Vagy, hogy végül konkrétan rákérdezett, és nem nálam.
Szóra nyitnám a számat, hogy visszakérdezzek, hogy jelezzem, ez nekem új. A gyerek részéről új, de valójában nem teszek semmit, csak a levegő reked megint bent a tüdőmben, fájdalmasan kellemetlenül. Magasabbra szaladnak a szemöldökeim a homlokomon, de csak röviden és csendben hallgatom, félbe nem szakítva azt, amibe belefogott. Egyre másra csak özönlenek a szavak, a gondolatok a koponyám zártságába és nem nagyon van időm arra, hogy átgondolhassam bármelyiket is. Átfolyik rajtam, amitől zsibbadni kezdenek a lábaim, meg a kezeim és valamiért az ajkaim is. Furcsa, nem?!
Lassan, szinte ostobának érzett módon rázom meg a fejem. Inkább csak ingatom, amikor bocsánatot kér. Mert nem tudom miért teszi. Nem kérdezett konkrétan rá, nem tett semmit, amivel kényszer helyzetet szült volna.
- Én döntöttem úgy, hogy megosztom veled. – vetem közbe, csak halkan. Azért, hogy tudja, nem neheztelek rá, nem tehet róla, nem rajta múlt. Vagy nem úgy, ahogy azt most gondolja. Ahogy sejtem, hogy gondolja…
Levegőt veszek. Kell, mert azt hiszem elfelejtettem megtenni a hallottak alatt. Aztán rájövök arra, hogy azért is kell, mert szükségem is van rá. Nem csak egyszer, többször.
- Nem tudtam.. nem gondoltam volna, hogy neked hozza fel előbb, sajnálom. – van oka, amiért valahol bennem volt, egyszer téma lehet még ez, de az koránt sem az lett volna, hogy Zach előbb őt keresi meg ezzel az egésszel.
- ..és azt sem tudom, hogy hol kezdjek bele a válaszba.. – ..vagy, hogy mit mondjak egyáltalán. Nem csak azért, mert eleve nekem sem könnyű a téma, hanem, mert látom rajta, hogy mennyire nincs ínyére az egész. Már csak a megbeszélés sem vagy az, hogy fel kellett hoznia. Vagy, hogy Zach rákérdezett, megkérte..
Most először szakítom el tőle a tekintetemet. A kezemben szorongatott vizes palack, ha érdekesebbnek nem is, de valahol kevésbé frusztrálónak tűnik. Vagy csak simán gyáva vagyok ahhoz, hogy a szemeibe nézzek most.
Hagyok némi csendet megtelepedni kettőnk között és hacsak meg nem töri, akkor eltelik egy-két perc mire megint meg akarok, meg tudok szólalni.
- Szerinted.. – hiába kezdem el, elhallgatok a megkezdés után szinte rögtön, de koránt sem olyan hosszú időre, mint az előbb. Inkább csak megakadok, de folytatni akarom, amibe belefogtam. - ..szerinted akkora baj lenne, ha velünk élne? – fordítom felé újra a tekintetem, szándékosan az övé után kutatva. - Sosem hoznék meg egy ilyen döntést nélküled, úgyhogy az, hogy én mit szeretnék pont csak annyit nyom a latban, amennyit az, hogy te mit szeretnél. – számomra ez teljesen természetes. Nem állok meg annyi időre, hogy választ engedjek, valamiért úgy érzem, átszakad egy gát bennem a folytatáshoz.
- Tudom, hogy nem szereted hallani, szeretlek, de így van. Az életem része vagy és bár elfogadtam, hogy nem tervezel előre két hétnél tovább, én igen. ..nem direkt, de így van. Zach pedig.. – újabb szusszanást eszközölök, de tényleg csak annyit. - ..szeretem, amikor velünk van. Viszont nem kérnék tőled olyat, amit te nem akarsz. – ezt pedig komolyan gondolom. Hogy mit akarok a gyerekkel kapcsolatban?! Mióta Neela felvetette, hogy elgondolkozhatnék a nevelőszülőségen, nem tagadom, hogy felmerült a gondolat, de annyira nem érett meg, hogy elő is álljak vele. Vagy nem annyira, hogy érveket hozhassak fel mellette, hiába lenne meg az ösztönös késztetés. Ebben a kérdésben nem egyedül döntök. Ez viszont teljesen egyértelmű a számomra.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Pént. Szept. 01, 2017 11:06 pm
 



 

Nem tudom mit mondhatnék, kellene-e bármit is, van-e bármi, aminek értelme lenne és nem csak valami összeszedett levegőköpetnek hatna. A Sajnálom. skandallumát kihagyom, hallhatta eleget azoktól, akiknek elmondta, tudnak a hátteréről és fordított esetben az az a mondat, amire semmiképp se vágyom, hogy elhagyja egy másik ember száját. Nem szorulok rá. Nem szorul rá. Apróbb bólintások közepette dőlök előrébb, nyilván teljesen megfeledkezve arról mennyire cseszett rossz ötlet a könyöklés, de erre akkor fogok rájönni miután a hozzá közelebb eső jobb kezemmel finoman megdörzsölöm a térdét. Tudomásul vettem, igyekszem nem belefutni a túlgondolás problémájába. Akad cserébe jópár másik, legkézenfekőbben a következő pillanatban realizált fájdalom, ahogy a könyököm, ha nem is pont a sérülést inzultája, de annak környékén élénken beizzítja a fájdalomreceptorokat. A tüdőmet hirtelen, visszafogottan telítem meg levegővel és összeszorítom a fogaimat, az állkapcsomat, majd visszaegyenesedem, a kezemet is áthelyezem a saját lábamra. Az arcomon ez alatt az egy másodperc alatt többször is végigrohant, hogy megbántam a helyezkedési döntésemet nemrégről..
- Nincs mit sajnálnod, nem tehetsz róla. - a hangomban lévő él egyértelműsíti, hogy nem rovom fel a gyerek akcióját. Helyettesít egy témát lezáró legyintést is. Nem könyvelem el az ő számlájára és nem is szeretném, ha más véleménnyel lenne róla. Az, hogy egyik másodpercről a másikra egy igen kellemetlen és kényelmetlen szituációba csöppentem bele.. Mondjuk úgy ketten vagyunk, akik több mindenre sem számítottak a mai napon, de akár az utóbbi egy hétre is ráhúzhatjuk ezt a sémát. A bíróság épületében a legkevésbé sem számítottam a jelenlétére..
Nyitott tenyérrel jelzem, hogy ráér a válasz megfogalmazásával, nem siettetem. Tudom nem egyedül engem izzaszt meg a téma, ami a kapkodást jobb, ha csak hírből ismeri. A szemeim röviden követik az övéit a palackra, majd visszaterelem őket az arcára. Van időnk. Bőven, fullasztóan sok is az emésztéshez, amit ismét elkezdek az elejéről. Rögtön ott, ahol elakadtam már órákkal ezelőtt, amikor még befelé se terelgette Connor-t a verandáról. A döbbenetet, lefagyást kiváltó ölelés környékén.. Csendben várakozok, nem zavarom meg ezt a feszülten nyugodtnak is nevezhető állapotot. Hm..? Szerintem mi? A koncentrálás közben megrándul a szemöldököm. Nagyon-nagyon szeretném tudni a mondat folytatását, amin egyszerűen.. Nem tudok meglepődni. Ez teljesen más érzés, reakció. Jobban tudnám hasonlítani egy gyomrom lövéshez.. Mozdulatlanul fogadom a kérdést, a szavakat, amiket utána fűz és az agyam hátsó szegletében erősen motoszkál a válasz gondolata: sosem akarnék ilyen döntésben felelős lenni. Milyen önzően hangzana, ha azt mondanám szeretném, ha minden olyan kényelmes maradna, ahogy jelenleg van? Hogy ez a fajta osztozkodás nem ragadtat el? Vagy hogy konkrétan nincs semmilyen kívánalmam, célom, amit el akarok élni és nekem elég ez..? Elég. Ő elég. Ez elég. A kérdésével megjelölt opció azonban sokkal több ennél. Több annál, mint amennyire vágyok, szükségem van. Rémisztően több és ez halványan ott van a tekintetemben is. Talán észreveszi, talán nem, de azt mindenképp, hogy a került szónál nem apad a figyelmem továbbra sem tudom helyén kezelni, csupán az ajkain pihennek meg egy időre a szembogaraim. A szusszanásig. Kicsinál..
Pont annyit számít én mit szeretnék..? Elhallgatom a nagyon is eltérő véleményemet, nem akarom, hogy félreértse. Elhiszem nem hozna meg magától egy ilyen kaliberű döntést, értékelem, tényleg, de hogy egyenértékű lenne az én válaszom az övével, amit a kölyök is erősen megtámogat.. Kimondta, bevallotta, hogy szeretné. Csak amíg az ő szemében egyedüliként döntöm el mi lesz a végeredmény.. A rohadt életbe, én ezer felé szakadok. Törjem össze a gyerek lelki világát? Bassza meg, az övét is, ha később rádöbben mennyire akarta volna és megbánta az egész közösen döntünk dolgot..?
- Nem arról van szó baj lenne-e. Nem is mondhatom Zach-re azt, hogy baj.. - kattog az agyam. Látszik rajtam. Sejthető emiatt nem tudom egyből folytatni a rá való reflektálást. Csak egyszer fogalmazzuk szarul, huh..? Elégszer tapasztaltam már a böjtjét. Rohadtul nem akarom újból.
- Összehasonlíthatatlan a kettő, tudom, bocsánat a kifejezésért, de a kutyáig se jutottunk el.. Most viszont egy öt éves gyerekről van szó. Rengeteg mindenre van szüksége és nem, egyszerűen nem érzem úgy, hogy elbírnék vele. Mi van, ha az átlagnál ingerültebben fejezem be a műszakot? Ha olyan hulla fáradtan esek haza, hogy nincs kapacitásom hozzá? Hogy venné ki magát? Vagy veled történik valami műszakban, nekem még tart és óvodában, suliban, tudom is én hol van? Fordítva? - mély levegő, szájnedvesítés.. - Tudok hosszabban tervezni, de ennyire nem. Elképzelni se tudom, sajnálom. - odafacsarja magát a képemre, hogy szarul érzem magam, de mindent tényleg nem tudok visszatartani. Mi lenne belőle később..?! A tekintetemmel megkeresem a kezeit, nyúlni nem nyúlok értük, csak kicsit figyelem még őket. Enyhén elhúzott, meg-megnyúzott szájjal.
- Szeretnéd, hogy itt legyen. Ő szeretné, hogy itt legyen. ..hogy képzeled el? Hogyan tudnád? - rápislogok immár, komolyan várva a válaszát az utóbbi kérdésre. Segítsen, mert ő is és én is másként működünk. Mások a meglátásaim, mint az övéi, a gondolkodásmódja és talán tud valami olyan érvet mondani, amivel azt az egy biztosat megcáfolja, amit ezidáig egyszer sem éreztem másként: a családalapítás nem az én műfajom. Tele vagyok kontrákkal és nem kizárólag a saját bőrömön megtapasztaltak miatt.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Szept. 02, 2017 12:08 am
 



 

Azért hálás vagyok, hogy nem sajnál, nem tolja a képembe és nem is feszegeti tovább a kérdést, habár a kedvéért folytatnám, ha arról lenne szó. De nincs. Helyette akad más olyan téma, ami csak egyre nehezebb lesz és kuszább és már az elején sem vagyok teljesen biztos abban, hogy hol vagy, hogyan kellene elkezdenem.
Érzékelem a kezét a térdemen, a finoman dörzsölő mozdulatot, érintést és csak hagyom megtörténni. Nem nyúlok a keze után, csak az íriszeit figyelem és valahol időt próbálok nyerni ahhoz, hogy legalább el tudjak kezdeni válaszolni mindarra, amit az imént felvetett. Aggódva figyelem, amikor a fájdalom láthatóan kiül a vonásaira. Ösztönösen kérdezném jól van-e?, de a választ jól olvashatóan megkapom, így végül az ehhez vett levegőt, csak némán fújom ki.
Nem tudom Zach miért nem hozzám jött először, de ha úgy tett volna, akkor sem hiszem, hogy könnyebb lenne, akár csak egy kicsivel is az, amivel most kell szembenéznünk.
Belekezdek. Nem jól, nem átgondoltan bár lett volna időm arra, hogy alaposan végigmehessek fejben az egész kérdéskörön, mert nekem nem voltak óráim arra csendes magányban, hogy elmélkedhessek akár egy kicsit is bármin, koránt sem úgy, ahogy kellene. Egyszerűen csak belefogok valahol, hogy aztán szinte rögtön meg is álljak. Tudom, hogy nagyon akarja hallani a folytatást, látom rajta. ..és azt is, hogy a végén talán inkább azt kívánná, bár ne hallotta volna..
Nem nehéz rögtön erre asszociálni, ahogy belefagy a pillanatba vagy a vonásaira kiülő rémületet látva vagy, hogy mennyire a háta közepére sem kívánja, nem csak a témát, hanem a felvetést is. Ha nem szólalna meg, azt hiszem akkor is érteném, érezném, tudnám a válaszát.
Nem veszek levegőt. Nem az alatt, mikor kimondja, nem arról van szó, baj lenne-e. Azt hiszem talán pislogni is elfelejtek. Szükségtelennek érzem feltenni a kérdést, hogy pontosan akkor miről is van szó, mert úgy hiszem hamarosan megtudom megszólalás nélkül is.
Nem tudom, hogy a hosszas kifejtés alatt mikor veszek levegőt újra. Valamikor megtörténik, minden látványos megmozdulástól mentesen. A kutya. A kutya, amiben megegyeztünk, aztán fogalmam sincs miért halogattuk. A költözést meg kellett hozzá ejteni, aztán márciusban történt Zach és azóta hozom el olykor. Áprilisban vizsgáztam, majd jött a fejfájás, hogy mégis mihez kezdjek a karrieremmel. ..és aztán.. aztán csak nem tudom, valahogy nem került többé terítékre. Igaza van, a kutyáig se jutottunk el.
Elszakítom tőle a tekintetemet és a cipőm orrát figyelem inkább. Csendesen hallgatom és bár az íriszeimet már nem függesztem rá, attól még figyelek. Nagyon is figyelek minden elhangzott szóra.
Nincsenek meg azok a válaszaim, amiket hallani akar. Egyik sem. Nem volt időm átgondolni, nem volt időm felkészülni. Azt sem tudom én, hogyan bírnék el vele, nyilván mást jelen egy-egy napot együtt tölteni, mint családot adni neki. Ami akkor sem egyszerű, ha pontosan tudom, Zachnek mire lenne szüksége, mert átéltem, amin keresztül megy. Ugyanígy nincsenek válaszaim arra sem, hogy mi volna, ha bármelyikünkkel történne valami a munkában és arra sem, hogy a nehezebb, feszültebb napok mit szülnének. Nekem is annyira új és idegen és megválaszolatlan minden, mint amennyire neki is. ..és nincsenek válaszaim. Egy sem.
Amíg hallgatom, olykor bólintok párat, csak aprókat, talán azért, hogy jelezzem; még figyelek, talán csak magam miatt, hogy nyugtázzam az elhangzottakat. Aztán csak hagyom beállni a csendet. Megfeszítem az állkapcsom, nyelek, elhúzom a szám, a cipőmről az ég felé pillantok, mélyebben szívom be a levegőt, aztán kifújom.
- Oké. – olyan halkan szólalok meg, hogy én magam is alig hallom a hangomat, ahogy a levegő kipréselése közben ejtem el ezt az egyetlen szót. Újabb mély levegőt veszek és megismétlem magam, nem neki, inkább magamnak, végül pedig a térdeimre támaszkodva a tenyereimmel veszek lendületet ahhoz, hogy felálljak.
Korábban ilyet még sose csináltam, vele biztosan nem, arra pedig nem emlékszem, hogy mással megtettem-e valaha. Hátat fordítok neki és elindulok befelé a házba. Kinyitom az ajtót, de mielőtt be is lépnék, megállok. Nem nézek rá, nekem ez most így könnyebb, csupán felé, de inkább a fadeszkák egymás mellé illeszkedését engedem csak a látóterembe.
- Nem tudom. Nem gondolhattam át, nincsenek se érveim, se válaszaim. – megrázom a fejem röviden. - ..úgyhogy nem tudom. – sem azt, hogy képzelem el, sem azt, hogyan tudnám, se semmi mást, amit korábban felsorakoztatott. Az pedig, hogy szeretném-e Zach itt éljen, valamiért úgy érzem, édes mindegy, nem sokat számít, mert önmagában nem elég. Neki nem elég.
Nyitva hagyom az ajtót magam mögött és bármennyire is szarul veszi ki magát az egész helyzet, nem tudok és nem is akarok benne maradni ebben a beszélgetésben így. Szó szerint sétálok hátrálok ki belőle, egészen a konyháig. Nem vagyok éhes, de az, hogy lefoglalhatom valamivel a kezeimet, ami most a vacsora készítése lesz, határozottan jobb ötletnek tűnik, amíg az iméntieken kezd kattogni az agyam.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Szept. 02, 2017 12:09 pm
 



 

Rám nézhetne. Nem a szemembe, ha attól könnyebb hallgatnia a mondanivalómat, de rám nézhetne. Legalább, mert a minimális jelzései alapján nehezen tudom eldönteni meg is érti-e az elhangzottakat miért nem tudok válaszolni arra baj lenne-e, ha velünk élne a gyerek és a nagy hallgatását megtörő Oké. - ha halk is, hallom, bassza meg, megfeszülve várok bárminemű reakciót tőle csak tegye már - nem azt a következtetést vonja maga után, hogy igen. Vagy azt megérti ezek nem elhanyagolható, figyelmen kívül hagyható problémát jelentenek nekem.
- Hm? - összeszaladt szemöldökkel nézek rá és helyezkedek, jobban kiegyenesedek, hogy a perifériájába kerüljek az egyértelműen tudatos ignorálásom közben. Mert ez így jön le. Akarnám másként értelmezni, de azonnal elvágja tőlem a lehetőségét is, amikor szó nélkül feláll a helyéről és itt hagy. Nem, nem vagyok nyugodt a pillanatban. Közel sem, de mindezt mikor is láthatná? A röviden egymásnak feszített állkapcsomat, a levegővétel miatt jobban emelkedő, süppedő mellkasomat vagy a tekintetemben kibontakozó mérget?
- Mégis hova mész most..? - az ingerültség nem itatja át a kérdést, de a feszültség ad egy számon kérő jelleget neki és ajánlom ne feltételezze azt nem joggal. Derékből kicsavarodva követem befelé és megtámaszkodom a padlózaton, ami sokkal inkább erőből történik, levezetésként a nem gondolhattam át beszédrészénél. Nem azért, mert jelenleg az az egyetlen válasza kollektíve mindenre Zach esetleges ittlétével kapcsolatban, hogy nem tudja. Azon lepődnék meg a legjobban, ha egynél több lenne és nem azon, hogy egy se, de megindokolta lényegében miért vonul be: nem adtam neki időt az átgondolásra.
- Jackie?! - érezhetővé válik, kiszűrhetővé a kedélyállapotom, ami közelében sincs a mesésnek, megértőnek a távozását illetően. Ha a néven szólítására nem reagál, nem marad vagy jön vissza, de még csak vissza se emeli a szempárját rám egy dühödt fújtatással fogom az öklömet a fadeszkának vágni néhány másodpercen belül és a legkevésbé sem foglalkozom vele valószínűleg ez bent is hallható volt. Az utóbbi mindenképpen. Mit hitt? Most azonnal várok mindenre megoldást a részéről vagy eleve azt, hogy azt fogom mondani, amit hallani akar? Nagyon remélem nem futott át, hogy szinte gondolkodás, kérdéssorok nélkül rábólintok, akkor se, ha nekem egy egész délutánom volt ezen agyalni, mert ha igen, akkor rohadtul nem ismer.. Visszafordulok a kert hátsó része felé és még pár mélylevegő erejéig maradok, mielőtt az oldalra tett mankó után nyúlnék, hogy a jobb lábamra helyezve a súlyomat nyomjam fel magam és álljak fel. Igazán rendes, hogy annak tökéletes tudatában ment be, hogy nem fogok tudni se rögtön, se gyorsan utána menni, ha meg akartam volna állítani vagy időben elkapni..
Az étvágyamat elintézte, de ettől függetlenül én is a konyhába botorkálok be. A pultra kitett gyógyszerekhez. Nem fogok belehalni, ha nem étkezés közben veszem be őket és nagyon remélem nem is fog megszólni, hogy vizet se iszom melléjük, csak szárazon nyelem le a három szemet. Menni nem megyek sehová ezután, a pultnak dőlök és ránézek. Nem érdekel mit csinál vagy miért. Egyébként van sejtésem az utóbbira.
- Tippem szerint nem gondoltál rá, hogy nem most várom az egésznek a megoldását.. Ha idő kell mondd, de ne merj így ott hagyni, mert kényelmetlen, hogy vannak kérdéseim. Kössz. - ..a semmit. Nem egyből a lestrázsálom után szólaltam meg, a beállt csendet hagytam egy ideig közénk állni. Hogy megtörné? Nem számítottam rá, de nem is fogok egy darabig semmire se a biztonság kedvéért. Rohadt sértő, tiszteletlen volt beszélgetés közepén felállni és elsétálni, miközben csak megérteni akartam volna ő miért szeretné, miért hiszi működne vagy miért szeretné azt hinni működne, bármi. Rám nézett-e vagy túlságosan el volt foglalva a keze alatt lévő dolgokkal, nem számít abból a szempontból, hogy a mankót a helyére igazítom gyorsan és a lépcső felé veszem az irányt, hogy a forró víz alá álljak, mielőtt kidőlök, független attól nem fogom egyhamar alvásra bírni magam.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Szept. 02, 2017 1:23 pm
 



 

Nem arról van szó, hogy nem értem őt vagy amit feszeget. Még csak nem is arról, hogy azt hittem volna, nem is lesznek kérdései, hova tovább egyetlen szó nélkül ugrana bele bármibe is, amit végképp nem terveztem igazán. Én hallottam tőle erről az egészről és nem fordítva. Hallom a kérdésként dobott hümmentést és az egyébként jogos kérdést is, mégis hová megyek. Tisztában vagyok azzal is, hogy nem fair itt hagyni, pláne nem egy beszélgetés kellős közepén, de jelenleg nem az a baj, hogy kényelmetlenek a kérdései. Az egész sokkal messzebbre mutat, nem csupán addig, hogy oldanánk meg az oviból vagy a suliból való elhozatalát, ha mindketten dolgozunk vagy mi lenne, ha fáradtan, kimerülten, türelmetlenül esne haza. Az egész több mindent feszeget, amit vagy nem tud vagy nem akar tudni vagy át sem gondolta, nem tudom.
Megállok egy pillanatra még, amikor a nevemen szólít. Ha nem elég egyértelmű, hogy nem akarom ezt a beszélgetést most és végképp nem így – és abban sem vagyok biztos, hogy szeretnék-e rá visszatérni később –, akkor nem tudom mi lenne az. Végül nem maradok, belépek a házba és még hallom, amint valószínűleg az ökle a veranda padlójával találkozik. A hangból legalábbis erre tudok következtetni.
A hűtőből egyesével szedek elő ezt-azt. Mire ő is beér a zöldséget pakolom egy vágódeszkára és a kést veszem a kezembe. Akkor emelem rá a tekintetem, amikor megszólal. Nem előbb és nem volt szándékomban megjegyzést tenni a gyógyszereit illetően, csak egy üveg vizet veszek elő a hűtőből, lepakolva minden mást a kezemből, amikor a dobozok után nyúl. Szó nélkül teszem le mellé a konyhapultra és térek vissza ahhoz, amibe belekezdtem. A beálló csendet én is hagyom megtörténni. Tudom, hogy mérges és erről nem csak a korábbi ütés hangja árulkodott.
Megáll a kezem a levegőben, ahogy megszólal. A tekintetem ráemelem és bár nem tudom milyen gyorsan akarja meglépni, amit én is az előbb vele szemben, csak akkor szólalok meg, amikor a mankót ahhoz igazítja, hogy elinduljon.
- Nem arról van szó, hogy kényelmetlenek a kérdéseid. – vagy legalábbis nem csak erről. Fogalmam sincs, hogy megáll-e vagy amit épp az imént kért ki magának, azt ugyanúgy megteszi-e, ahogy én is korábban.
- Akarod egyáltalán, hogy végiggondoljam? Hogy válaszoljak a kérdéseidre? – leteszem, ami a kezemben van és a konyhapultnak dőlök a csípőmmel.
- Mert, ha igen.. ha végig megyek minden egyes kérdéseden, ha megválaszolom őket, ha rá tudok mutatni, hogy meg lehet oldani ki, mikor hozza el, hogy össze lehet egyeztetni az életünkkel úgy, hogy beleilleszkedjen, hogy meg lehet beszélni vele, ha fáradt vagy, vagy ingerült, akkor utána, hogyan tovább? Van egyáltalán csak egy kicsi esélye annak, hogy meggondold magad? Vagy akarod akár hangyányit is, hogy működjön? Mert, ha nem, akkor miért kellene, hogy időt kérjek hozzá, hogy végiggondoljam, hogy egyáltalán belemerüljünk jobban? – nem vagyok dühös vagy ingerült, inkább zaklatott a jó kifejezés rá. Mert az számomra teljesen egyértelmű abból, amit eddig mondott, meg amit láttam rajta, hogy neki ez az egész kérdéskör nemhogy nyűg, egyenesen a frászt hozza rá. ..és ha kizárólag falakba ütközöm, akkor nem akarok belemenni ebbe az egészbe, mert hiszem, hogy nekem lesz benne több veszítenivalóm.
- ..és, ha tegyük fel, hacsak eljátsszunk a gondolattal, hogy beadod a derekad vagy egyáltalán megpróbálnád, tudod milyen harc mire végigmegyünk a rendszeren? ..hogy gyakorlatilag mindenünkbe belemásznak és belekérdeznek? ..hogy fel fogják tenni azokat a kérdéseket; valóban akarjuk-e őt, egyáltalán miért akarjuk magunkhoz venni, kinek az ötlete volt, mennyire támogatjuk benne egymást, tudunk-e neki megfelelő otthont adni és így tovább?! Belenéznek az otthonunkba, az életünkbe, a pénzügyeinkbe, mindenbe, ami a magánügyünk. – megrázom a fejem és ellököm magam a pulttól, hogy közelebb sétáljak hozzá.
- Ezért nem akarok belemenni ebbe a beszélgetésbe és ezért hagytalak faképnél az előbb. Sajnálom, nem volt szép tőlem, de ez az egész téma.. – megrázom a fejem és nyelnem kell egyet, ami valamiért borzalmasan fájdalmas lesz.
- ..ha végig kell menjünk rajta, ha belefogunk, az úgy nem megy, ha elképzelni sem tudod, hogyan működhetne és egyáltalán nem is akarod és nem a kérdésekkel van a baj. - egyetlen pillanatra sem emeltem meg a hangomat beszéd közben és nem indulatból szólt egyik kérdésem vagy felvetésem sem. Egyszerűen csak nem látom azt, hogy volna értelme, ha feszegetnénk valamit, amiben nem mondhatni, hogy közös nevezőn lennénk.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Szept. 02, 2017 5:28 pm
 



 

Az öklözés nem volt kellemes, de nem foglalkozom azzal a maximum egy, kisebb méretű horzsolással, ami az ujjtöveimnél keletkezhetett. Később letörlöm vagy lemosom, ennyi. A pultnál a mellém tett víznek is ugyanez lesz a sorsra: érintetlen marad.  A gyógyszer bevételéhez nem bontom ki, nem értem miért gondolta másként fogok tenni. Ismer mennyire csökönyös vagyok és ha dühös is, akkor nem fogadok el semmit. Szándéktól függetlenül nem foglalkozom mással a fejembe vetteken kívül. Fél lépéssel megyek odébb, hogy hátradőlve ne borítsam fel a palackot és pár pillanatnyi pihenés után röviden összefoglalom, amit akartam, mielőtt meghagynám neki a konyha szabad helyiségét. A vizet felkapom, hogy út közben megejtsem a hűtőt és visszategyem a helyére. Egyetlen kis tapodásig jutok az elképzelésemben, mert megállok végighallgatni azt, amibe belekezdett. Ugyan már, nem fogom gyerekesen elkezdeni az ellenkezőjét.
Közbevetés nélkül figyelek rá és ahogy egyre csak folytatja úgy lesz az arcomon megfeszült méregből komorság. Apránként és minden egyes olyan résznél, ahol bólintanék vagy megráznám a fejemet megemberelem magam a mozdulat elhagyására. Az első pillanat, amikor meg fogok mozdulni, akkor lesz, amikor a közelebb jövetele után sajnálatba kezd. Beteszem végre a hűtőbe az elővett vizet.
- Az elején leszögezem, hogy ha nem rólad lenne szó nem folytatnám tovább ezt a beszélgetést, mert eldöntötted magadban mit akarok és ennél fogva hagytál faképnél odakint. - nem kell kimondanom, hogy lényegében minden további megnyilvánulásom a témával kapcsolatban felesleges erőlködés lenne. Ha valaki ezt így intézi, egyszerűen nem áll érdekemben meggyőzni a dolgok ellenkezőjéről, ugyanolyan nyugodtan aludnék este ahogy eddig is és ez a bökkenő: róla van szó. Szarul esik, hogy másodjára és mik elhangzása után se ad esélyt megérteni..
- Ma szólt Zach. Délelőtt, amikor ti kint voltatok az udvaron Connorral. Nem akartam rögtön utána elmondani, ne rontsam el a napotokat és különben sem tudtam volna hogyan adjam elő. Semmi baja nem volt a fejemnek. Ha az általad elkönyvelt válasszal rendelkeznék most sem szóltam volna az egészről, mert megtehettem volna, hogy megtartom magamnak és később teszem meg vagy akkor se. Nem nyíltan kellett volna kérdezzelek, nem erről szólt a kérés, sőt, kitétel volt a beszélgetés köztünk maradjon. Nem tudtad volna meg, nem lennénk most ilyen helyzetben, de megosztottam veled, mert így fair, akkor is, ha nem ez volt kérve. Azzal nem segítettem volna sokat neki, ha utalgatok és jogosan nem tudod mire vélni hogyan meg hová akarok kilyukadni. - röviden megingatom az üstökömet. - Kérdeztelek volna, kérdeznék, ha nem akarnám tudni, nem érdekelne a válasz? Az elképzelésed? Mit szeretnél?- nem, ha nem érdekel valami nem strapálom magam és ha egy pillanatra tényleg meg is fordul a fejemben, hogy nem akartam volna hallani az rövid ideig tart, mert tisztában vagyok a szükségével, a súlyával. - Nem látok bele a fejedbe, se a rendszerbe, se abba ez hogyan működik, mire kellene számítsak és ha szerinted nem így kellene lennie, ha mivel több időm volt átgondolni ezekre is ki kellett volna térnem vagy utána kellett volna néznem, de nem így történt, sajnálom, leragadtam ott, hogy hozzám fordult. Hogy én győzzelek meg. Hogy segítsek neki. - valamivel több szünetet hagyok a két mondat között. Egy-egy levegővételnyi időt, amit nem használok ki az oxigéncserére.
- ..és nem értem miért én. Nem kérek bocsánatot érte, hogy ez is a frászt hozta rám és nem tettem még rajta túl magamat, csak azok a kérdések jutottak az eszembe, leblokkoltam azon a ponton, de amikor lényegében arra kértelek segíts.. Ne csak ezeken gondolkodni, másként látni a helyzetet.. Te elmentél. - hangosan fújom ki a levegőt, ami még a tüdőmben maradt és a sok beszédtől mostanra igencsak kiszáradt számat be kell nedvesítsem. A tekintetemet, pedig röviden az ablakokra szegezem, amiket a szél által vert gallyak halkan zörgetnek.
- Nem foglalkoznék vele, ha nem.. Ha nem akarnám megpróbálni, de ahhoz igenis beszélnünk kell róla. Muszáj egy elképzelhető képet kapnom róla. Ilyen vagyok. - ezen nem fogok tudni változtatni. Nem megy és nem jelenthetem ki egyértelműen, megmásíthatatlanul, amit hallani akar. Így nem. A segíteni akarás önmagában hol volt valaha is elég?



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Szept. 02, 2017 6:46 pm
 



 

Ha elfogadja a vizet, ha nem, akkor is eszembe jutott odaadni, pedig nem kérte. Nem kell értékelnie, nem azért csináltam. Rá bízom, hogy mit kezd vele vagyis ebben az esetben nem kezd, felnőtt ember, el tudja dönteni. Én sem vagyok éppen jó kedvemben, gyakorlatilag semmilyen szinten vagy értelemben sem, de akkor sem jutna eszembe, hogy ne tegyem meg ezt az apró, semmitmondónak is felfogható gesztust.
Túl sok minden van egyszerre a fejemben és abból nagyon nehéz kiszelektálni, hogy mégis mit mondjak neki vagy mit ne. Mibe tenyereljek bele és mibe ne, mert sokkal több a kellemetlen hozadéka, mint amennyi a nyeresége. Főleg, ha szó szerint nem hagy időt arra, hogy bármire is rákészülhessek. Mert nem hagyott. Akkor sem, ha csak kérnem kellett volna.
- Cáfolj meg. – halkan, de érthetően szólalok meg. Nem követelek, csak halkan kérek, ha pedig faképnél akar hagyni, akkor tegye meg. Tegye meg jogosan, úgy, hogy teljesen félreértettem, álljon ki amellett, hogy nem úgy vannak a dolgok, amilyenekként tálalta vagy ahogyan tűnt. Ha nem is mondta ki most egyenesen, attól még nehéz lett volna másként értelmezni mindazt, amit láttam rajta.
Hazudott. Nem nagy dologban, de megtette. ..és habár én sem vagyok szent és van amiről nem tud, elhallgatni valamit, vagy konkrétan mást állítani, mint ami a valóság teljesen mindegy milyen okból és jó szándékból kifolyólag, egyáltalán nem ugyanaz. Főleg, ha csak alig pár nap telt el azóta, hogy a bizalmam irányába némileg megrendült.
- Nem tudom, oké?! – eddig abszolút nem, de most már a zaklatottságon túl pislákol bennem is némi harag. Nem azért, mert felhozott egy olyan témát, amibe nem feltétlen akarok csakúgy lutrira belemenni – isten ments, ez az utolsó gondolatom se lenne alapból –, hanem mind amiatt, amit most mond el.
- Zach arra kért, hogy ez maradjon köztetek és nem maradt.. nyíltan rákérdeztem, hogy mi a baj, hogy jól vagy-e és azt mondtad, hogy csak a fejed, aminek ezek szerint semmi baja nem volt?! Te komolyan ezek után rám vagy berágva? – megdöbbenek. Ez pedig azt hiszem a legenyhébb változata annak, amit érzek jelenleg vele kapcsolatban. Nem értem. Azt feszegeti, hogyan viselkedtem vele szemben, miközben ő… Nem hiszem el, amit hallok.
- Ha érdekel a válasz vagy az elképzeléseim, miért azzal indítottál, hogy ezzel úgy véled nem bírnál el vagy el sem tudod képzelni?! Van fogalmad arról, hogy ez miként hangzott? – nem haragból, egyszerű értetlenségből születnek a kérdéseim. Ha tudni akarja, ha valóban tudni akarja, hogy mit szeretnék vagy mit gondolok erről az egészről, miért azzal kezdte, hogy elhatárolódik a témától? Mert nagyon is ez történt odakint.
- Mindenesetre köszönöm, hogy tudattad velem; gyakorlatilag meg sem kérdezel, ha valamit eldöntöttél magadban. – mert ez most pontosan így hangzik. Elvégre kimondta, nem szólt volna róla, elvégre megtehette volna, hogy megtartja magának és sosem tudom meg. ..nem… egyelőre nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel, de határozottan úgy érzem, hogy egyre kevesebb lesz a levegő a helyiségben.
- Nem kértél... – halkan jegyzem meg, vetem közbe, amint lehetőségem adódik rá. - ..nem kértél segítséget. Odakint nem ez történt. – szegezem rá barna íriszeimet. Ha annak is szánta, nem volt ebben egyenes. Tudja, hogy nem olvasok jól másokban, hogy az érzelmeket értelmezni, főleg a kimondatlan dolgokat nekem is ugyanolyan nehéz, mint neki és nem, egyetlen szóval sem kért segítséget. Kérdezett, de úgy tálalta, hogy a válaszba már bele se akartam menni és nem véletlenül.
- Oké. – bólintok egyet röviden és veszek egy mélyebb légvételt.
- Rendben, legyen. ..de ülj le hozzá kérlek, mert hosszú lesz. – ma engedték ki a kórházból és van elképzelésem arról, hogy mennyi lehet a tűréshatára fizikailag, azt pedig nem szeretném, ha nagyobb baj is történne azon túl, ami eleve adott.
Ha megteszi és leteszi magát a kanapéra vagy asztalhoz, akkor én is követem, ha nem akarja, nem fogom rátukmálni, elvégre nem nekem kell egy kényelmetlen mankóval ácsorogni.
- Mielőtt belekezdünk; ne most válaszolj rá, hanem a végén, de akarsz gyereket, családot, velem? Nem most, akármikor. Vagy legalább megvan az esélye, hogy ne hozza rád a frászt már maga a kérdés is? – tényleg nem várok erre választ, vagy legalábbis nem most. Nem azonnal. Nagyobb levegőt veszek, mert azt hiszem ehhez az kell majd.
- Nem gondoltam végig, ezért nem tudok mindenre felelni; de.. itt vagyok én is, nem egyedül neked kellene vállalni Zach-et. Azt, hogy hogyan birkóznál meg vele vagy a helyzettel és a felelősséggel, nem tudom megválaszolni neked, de nem aggódom  emiatt és nem azért, mert nem vagyok rád tekintettel. Hanem, mert látlak vele és Connorral és tudom, hogy mindketten oda vannak érted a rajongásig meg vissza. – levegőt veszek. Nem ledegradálni akarom, ami őt aggasztja, egyszerűen csak így látom, a fiúk tényleg imádják őt. Ez pedig nem olyasmi, ami némi megjátszottsággal el lehet érni egy gyereknél. Pláne nem kettőnél.
- Azt, hogy legyen valaki, aki elhozza az oviból vagy a suliból, meg lehet oldani. Keresni mellé  valakit, aki elmegy vele a suliba meg haza és itt van, amíg haza nem érünk. Ha ingerült vagy fáradt vagy, meg lehet neki mondani. Gyerek, de meg tudja érteni. Ami pedig a rendszert illeti.. Szívás az egész. Ha belemegyünk vagy belemennénk, az.. az nem lesz könnyű vagy egyszerű vagy kellemes. Sok kérdésük lesz, olyanok is, amikre valószínűleg egymásnak sem szívesen válaszolnánk, nemhogy vadidegeneknek. – nem akarom szépíteni. Ha teljes vagy elképzelhető képet akar az egészről, akkor ez is a része, bármennyire is ne tetsszen.
- ..és nem tudok neked olyasmit mondani a pro oldalra, ami megdönthetetlenül meggyőző lenne. Van egy kisfiú, aki szeretne velünk élni és bár nem nekem szólt erről, gyanítom azért fordult hozzád, mert megbízik benned is és szeret is. ..és mert sosem volt anyafigura az életében, megszokta, hogy az apjával, egy férfival beszélje meg azt, amit szeretne és ami fontos, így hozzád fordult. – csak tippelek, hogy ez állhat a dolog hátterében, de amíg nem kérdezem meg nála, addig nem tudhatom biztosra én sem. Csupán találgatok.
- Nézd Ron, az, hogy szeretném vagy Zach szeretné, hogy itt legyen, még édes kevés. Az egy döntés, egy baromi nehéz döntés, hogy akarjuk-e és ebben a képletben te is ugyanúgy benne vagy. Zach is belevont és én sem tudnálak kihagyni belőle, arról nem is beszélve, hogy nem is akarnálak. De ha az elején feltett kérdéseimre határozottan nem a válaszod, akkor értsd meg kérlek, hogy nem akarom tovább bolygatni a témát, nagyon sok okból kifolyólag. Beszélhetünk azokról is, de akkor tudnom kell, mégis merre tapogatózunk. – szusszanok végül csendesen. Mondtam, hogy hosszú lesz és még igazából bele sem merültünk a jó részébe annak, amit ez az egész jelent vagy jelenthet.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Szept. 21, 2017 8:57 pm
 



 

Nem vagyok mérges, nyugodtan mondok el kendőzetlenül mindent annak reményében jobban átlátja az én szempontomból a helyzetet, megérti miért fogalmaztam nagy meglepetésre olyan elbaszottan. A lényeget tisztán elmondom a végén és mégsem azt látom rajta, hogy meghallotta volna, a reakciói, a megszólalásai sorra támasztják alá. Megszakítatlanul hagyom, hadd mondja el őket, de az addig higgadt, enyhén ráncba gyűrt arcom nem tartja meg a szoborformáját és eltorzul a döbbenettől, mikor kiakad a vallomásomra. Mondhattam volna később beszéljünk róla, igen, de nem azt mondtam és ezen már, ha megveszek se fogok változtatni. A kettő súlyát viszont összehasonlítani..? Rögtön elmondtam, egyből, amint lehetőségem adódott rá és nem csak egy részletét, teljes körűen. Egyszer sem volt terv része ennek ellenkezője. Ő pedig hátrahagyott. Hiába szóltam utána, összezárt szájjal jött be és ezen nem változtatott, mikor beléptem, egyedül az én szavam sarkallta másra..
A szemöldököm tovább rándul, mialatt az arcvonásaim lassan rendeződni látszódnak a mondandójának hallgatása alatt és közbe szólásra sincs lehetőségem, átgondolni sem, mert olyan stílust üt meg, ami könnyen a háttérbe szorít minden mást.
- Tessék..? – kérdezek vissza fojtottan kibukva. Elérte azt a határt, amit nem kellett volna és ahol megállítom a beszédében. Nem, nem hallott meg. Megfeszítem az állkapcsomat és előre döntve ingatom meg a fejemet két csóváló mozdulat erejéig, mély lélegzetvétellel egybe kötve. A pillanatnyi haragom nagyon hamar csap át valami teljesen másba. Rezignált sóhajtás formájában eresztem ki a gőzt, mielőtt a hangomat hallatnám.
- Nem akarok veszekedni. – csessze meg, kurvára nem. Végignyomorgatom a pofám. Besokalltam. - Szeretlek. – nem ..azt hiszem, nem ..oké?, kimondtam és így, kereken, ami hatására nem tudom megkülönböztetni a nyomástól vagy esetleges hiányától érzem,  hogy a tüdőm nem akarja funkciója szerint végezni a feladatát. - Tudom, ebben a formában nem mondtam ki, de szeretlek.. Nagyon is. Ezt a beszélgetést, így viszont nem egyáltalán nem akarom folytatni. Te voltál az, aki eldöntötte magában a helyzetet és aszerint cselekedett.. Ha meg akarod beszélni, szólj. Igen, azt mondtam nem érzem magam késznek rá, sajnálom, ez az igazság, de nagyon is szeretnék róla beszélni ettől függetlenül, amikor úgy érzed. – ..és mert már egyszer elmondtam ezelőtt is, melynek nem éreztem a foganatját vagy mert kell neki a sok félreértés után a megerősítés: - Szeretnék beszélni Zach-ről. – nem viccből mondom vagy azért, hogy azt mondjam, amit hallani akar. Szeretnék és ezt komolyan gondolom. - Csak szólj majd, oké? (…) Most felmegyek zuhanyt venni, te meg.. – a bal kezemmel, nyitott tenyérrel felfelé mutatok a konyhapulton lévő, részben felvágott alapanyagokra és még egy kisebb kört teszek, szuggerálón, beletörődő mozdulattal, ami helyettem beszél: folytasd csak, nem zavarok. Lecsapom a kezemet, benedvesítem a szám és közvetlenül azután, hogy rámarkolok a mankóra fordulok is. Eredetileg emiatt jött be. Nem kívánta megbeszélni a dolgokat, egyedül akart lenni és ha nem szólok, ez így is marad. Helyére billentem az eseményeket.
Majd szól. A hangsúlyomból is egyöntetűen ki tudja venni, hogy remélem, illetve az időhatározóra vonatkozó megerősítés is: majd.
Ez utóbbi az arcomra is oda volt facsarva és ennél fogva egyenesen indulok meg a fürdőbe, a jó esetben egy órás baszakodással telő zuhanyt megejteni, befejezni anélkül, hogy megcsúsznék a vizes csempén.. Utána pedig kidőlni. Teljesen lényegtelen mennyit is mutat az óra, nem érdekel.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Szept. 21, 2017 9:16 pm
 



 

hangulat


Hallottam. Minden egyes szót, amint mondott, annak köszönhető minden reakcióm, válaszom és érzésem és most én tartok ott; ő nem ért engem.
Belehajszolt egy olyan beszélgetésbe, amit nem akartam. Amit egyértelműen jeleztem, amiből konkrétan és szó szerint kisétáltam de végül elérte, hogy mégis belefogjak, most pedig ő hátrál ki, nem máshogyan vagy másként, ahogy korábban én is. Amire azt mondta; ne merjem még egyszer megtenni. ..és ha ez nem volna elég, olyan módon teszi meg, amit talán nem is sejt, mennyire rosszul esik.
Elhangzott olyasmi (több is), ami felett amúgy sem tudok könnyedén tovább lendülni, a teljes egész probléma súlyát figyelembe véve sem, de azon átrobogva a folytatás sem érdemel úgy tűnik válaszokat, csak elvágást és a módja felett hosszú ideig nem sikerül (majd) túl tennem magam.
Belém fojtja a szót a maga teljes valójában. Valóban, sosem mondta még ki, hogyan is érez irántam és amikor megteszi – és pontosan tisztában vagyok azzal ez mennyire nem kicsi vagy jelentéktelen –, az esélyét sem adja meg annak, hogy felhőtlenül örüljek neki, viszonozni- vagy kimutatni akarjam vagy egyáltalán -tudjam…
Megérdemeltem volna, hogy ne ilyen módon mondja ki; azt, hogy megadja a módját, hogy legyen lehetőségem rá úgy reagálni, ahogy erre kellene és nem pedig akként használja, hogy elhallgattasson és a végét vegye egy olyan beszélgetésnek, amire nem hagyott időt felkészülni és amiből eleve hátrányból indultam vagy aminek az alakulása nem tetszett neki.
Levegőt sem tudok venni. Más dolog egy direkt kérdésre adott egyszerű igen, mint válasz és nagyon más az, amit most megtett. Megsemmisülten állok előtte és bár hallok minden egyes szót, képtelen vagyok bármit is mondani neki. Ez nem volt fair. Nagyon nem…
Eltűnik a lépcsőfordulóban, mire sikerül valamelyest magamhoz térnem. A pult felé fordulni és két kézzel annak támaszkodni, lehajtott fejjel és lélegzethez jutni. (…)
Az első fél órában magamhoz térni is kihívás, akármennyire is hangozzon ez szarul. Utána azonban kísérletet teszek arra, hogy felmenjek az emeletre, a fürdőhöz. A víz csobogásának hangjából ítélve nem nehéz megállapítani, még most is az alatt van.
Nem tudom pontosan meddig, de jó ideig szerencsétlenkedek az ajtó előtt azzal viaskodva, hogy mit kellene tegyek vagy mit nem és mikor végre elhatározásra jutok, akkor sem vagyok teljesen biztos abban, hogy ezt kellene-e tennem vagy sem.. Az egyetlen, amiben biztos vagyok; hogy nem mondhatja ki, nem teheti meg csakúgy, következmény nélkül...
Belépek a nedves-párás helyiségbe és azaz első, hogy leveszem a cipőimet, de semmi más egyebet. Ha eddig nem vett észre, akkor azt hiszem innen már csak másodpercek választanak el attól, rájöjjön, nincs egyedül a helyiségben. Kinyitom a zuhanyfülke ajtaját és úgy ahogy vagyok, teljesen felöltözve és nem törődve ezzel belépek mögé, a tenyeremet pedig puhán a lapockájának érintem, megvárva, amíg megfordul vagy akármilyen jelét adja annak, hogy észrevett ..és megcsókolom.
Nem, ez nem jelenti azt, hogy mindent lenyeltem volna egyben ami alig félórája vagy előtte elhangzott, de azt viszont igen, hogy akármi is történt ma csessze meg ugyanazt érzem iránta és nem lehet, hogy ez csakúgy a levegőben maradjon, miután kimondásra került.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Hétf. Szept. 25, 2017 12:11 am
 



 

Hagyott elmenni – elmegyek. Nem szólt utánam, mint én tettem. Nem kérdezett, nem mondta a nevemet vagy adta bármi jelét marasztalási szándékának, így megadom neki azt, amit a verandán eleve magának akart: a csendet, a gondolkodási időt, amit nem kért. A lépcsőn nem először jöttem fel, felhoztam a cuccaimat, miután elmentek és ahogy akkor, most sem tartozik a kellemes élményeim közé az ugrálás következtében megerősödő fájdalom. Elharapom a káromkodást, ami a hálóba érve már kikívánkozna belőlem és az ágynak támasztom a mankóimat, hogy ne kelljen akrobatikázva előszednem egy alsót meg egy felsőt, amit felvehetek, ha végeztem. A doki szavai jutnak az eszembe, mire passzív utálattal nézek a kórházból elhozott holmikat tartalmazó táskára és odabicegek kivenni a ragasztószalagot, valamint a zacskót.. Egyelőre még ne érje víz. Csodás lesz a zörgését hallgatni..
Beletelik egy tíz percbe, hogy a folyó víz alá álljak a ruháim szennyesre hányásra, a térdem felett körbetekert műanyag rögzítése miatt. Ebből öt perc abból állt a kád szélére leülve próbáltam kipofozni a gondolataim közül az egész lenti jelenetet. Vérszegény sikerrel. A víz hőmérsékletét találomra állítottam be, az nem számít semminek, senkinek és az agyamban nem villog sem, emlékeztető, sem figyelmeztető a felszálló gőz ellenére se. A lábfejem érzékenyen fogadja, mire jelenleg fájdalmas mértékű levegővétellel reagálok és összekapott állkapoccsal lépek beljebb, minimálisan növelem csak a hideg víz mennyiségét, melyet fokozatosan fogok csökkenteni, amint azt fogom érezni hozzászoktam az adott forrósághoz. Az a szar meg persze, zörög.. Neki feszítem a tenyeremet a velem szemben lévő csempének, nem vágom neki, frusztrációval vagyok tele, nem méreggel. Beszélni akartam vele, nem ezt. Felfelé fordítom a képemet, egyenesen a vízsugárba, hadd égesse a bőrt, úgyis ekként érzem magam. Elmondtam röviden mindent, hogy a frászt hozta rám Zach, hogy nagy falatnak érzem, magamat kábé alkalmatlannak és ezek úgy jöttek vissza, jobb lett volna, ha szóba sem hozom őket, lenyelem mindet. Ha még csak azokat.. Mintha lenne valamilyen rohadt protokoll, amiben le van jegyezve mi szerint kellene elő vezetni, megbeszélni mi, hogyan történik, ha egy ötéves azt kéri győzzem meg a páromat, hadd lakjon nálunk, csak én vagyok az, akinek rohadt fogalma sincs róla.. Ismét én. Megrázom a fejem, beljebb lépek a hátamba marjon a forróság és végig csukott szemmel, erős, kapkodó mozdulatokkal kezdem el, fejezem be a tisztálkodást, hogy utána nyugodtan ereszthessem magamra a vizet. Fasz tudja meddig.
A bőröm minden bizonnyal rég kipirosodott, mire belép. Nem hallom meg, teljesen alatta vagyok a zubogó víznek és ösztönösen feszülnek meg a hátizmaim, amikor a tenyerét hozzám érinti. A legkevésbé sem számítottam rá.
- Igen? – a hangom megelőzi a szempárom odafordítását a vállam felett. Ötletem sincs miért van itt, idebent és nem várt odakint, főleg a ruháira való tekintettel. Automatikusan elzárom a csapokat. Tulajdonképp már végeztem, így nem ázik tovább értelmetlenül, ha eddig nem mondta el miért keresett meg. A víz elálltát követően fordulok meg, igénybe véve a fal támaszát a bal lábam kíméléséhez. Várakozással állok hozzá, döntöm előre a fejem, nézek le rá. Nem tudom most se mire számítsak és a kezdeményezett csók váratlanul, furán érint. Csak egy fél másodperccel később dőlök bele, viszonzom szomjasan megszívva a felső ajkát és majd` lépnék is közelebb.. Majd`. Ez elmarad. Finoman engedem el, az idő közben a derekára fogott kezemmel is. Kimondatlan sajnálat hányingertengerével, zavart értetlenséggel nézem, mert nem tudom mire vélni, hova tenni, könyvelni mit szeretne a csókkal. Fejben nem sikerült realizálni, hogy ezúttal magamtól mondtam ki mit érzek iránta magyarázat címszóval, nem ő kényszerítette ki belőlem más formában, mint amikor részegen, hajnalok hajnalán hazaállítva nekem szegezte a kérdését..
Nem szólok. Lett elég baj belőle, amikor megtettem, úgyhogy elhagyom ezt a taktikát.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Kedd Szept. 26, 2017 10:35 pm
 



 

Elidőznék a megfeszülő izmokon, a bőr alatt húzódó rajzolatokon, ha lenne rá időm, de érthetően nincs. Elveszem a kezemet és bár hallom a kérdést és látom az értetlen arckifejezést, nem kívánom szavakkal megválaszolni mit akarok itt és most vagy miért. Egyelőre legalábbis. Helyette türelmesen várakozok, amíg megfordul, kényelmesen helyezkedve a körülményekhez képes. Valamennyi víz rám is került, noha a csapot gyorsan elzárta. Azt se bántam volna, ha kihagyja ezt a lépést és a ruháim teljesen eláznak, jelenleg a legkevésbé számítana.
Amint a falnak támaszkodik, úgy lépek hozzá közelebb. Nem sietem el, de nem is fékezem az események folyamát, csak hagyom megtörténni azt, amire a leginkább vágyom, nem sokat törődve ebben a pillanatban az előzményekkel. Tudom, hogy kell majd, hogy mindenképpen lesz folytatása, de nem most, már, ha rajtam múlik, abban az esetben nem.
Óvatos vagyok a lába miatt, amikor hozzásimulva érintem a tenyerem az arcélére és hajolok hozzá azzal a szándékkal, hogy megcsókoljam. Lehunyom a szemem, így nem látom, de érzem, hogy erre számított talán a legkevésbé és beletelik jó néhány lélegzetvételnyi időbe, mire igazán viszonozza.. ..aztán pedig mintha elvágnák a pillanatot, mert elereszt. Előbb csak halk szusszanással kísérem a mozdulatát és szakadok el tőle, barna íriszeimet ráfüggesztve. A tenyeremet is elvonom az arcától, ahogy az övé már nem pihen tovább a derekamon.
Újabbat fújtatok, ezúttal hosszasabban kieresztve a levegőt a tüdőmből és engedek fél percnyi szünetet azzal telni, hogy csak figyelem, csendesen. Végül azonban megtörik az elnyújtott pillanat azzal, hogy a viselt inget, amit csak a derekam magasságában gomboltam össze még reggel, most elkezdem levenni. Az anyag alig néhány szívverésnyi idő múltán a zuhanyzó padlóján végzi, amit nagyon hamar követ az alatta viselt fekete top is, aminek a derekát megragadva húzom fel és emelem át a fejemen, ugyanúgy elszórva, mint az elődjét. Majd a nadrág következik a gombjával és a cipzárral.
- Szeretném majd azt a beszélgetést veled Zachről, de nem most. – elszórom végül a farmert is, levételkor szándékosan akasztva a hüvelykujjamat az alatta viselt csipkébe. A következő mozdulat pedig a melltartótól is megszabadít mára. Visszalépek hozzá és noha egy pillanatig tétován, de azért végül a kezeimet a mellkasára helyezem, ha hagyja. A bőre még most is forró a zuhanytól.
- ..most csak hagyd, hogy érezzem, amit lent mondtál és azt is, hogy én is éreztethessem. ..kérlek. – nem beszélni akarok. Nem most. Nem itt. Nem azután, amit kimondott, csakúgy a lehető legváratlanabb pillanatban a konyhában azért, hogy véget vessen annak, amibe belekezdtünk. Az utolsó szót pedig csak az ajkaira ejtem puhán, mielőtt megint azokra forrnék, átkarolva őt…

Az éjjel nem mondhatni, hogy tudtam volna aludni. Két órányi forgolódás után az ágyban, úgy döntöttem, hogy ez így nem fog menni és inkább óvatosan másztam ki a takaró alól, hogy aztán lábujjhegyen settenkedve hagyjam el a hálót. A nappaliban a tévé ugyan halk duruzsolásnak jó volt, de valójában gőzöm sincs, hogy milyen műsorok folytak le rajta végül. Két nagy bögre forró tea mellett próbáltam végig gondolni mindazt, amivel kénytelen voltam a lehető leghamarabb megbirkózni és eldönteni azt, hogy bele akarok-e menni egyáltalán az egész ügy megbolygatásába. Nem mintha nagyon lenne más választásom.
Már most tudom, hogy amint belefogunk mélyebben is a boncolgatásába, egyre nehezebb tudom majd elengedni, ha a vége úgy alakulna az egésznek, ezzel pedig olyan részt kellene elveszítenem magamból, aminek a feladására nem tudom, hogy készen állok-e. Ez pedig őszintén megrémiszt és a hajnal beállta előtt már kénytelen vagyok szembesülni azzal, hogy félek. Az én félelmem gyökere azonban nem az, hogy nem vagyok készen arra, ami azzal járna, ha bevállalnánk, hanem inkább abban leledzik, ha nem fogjuk…
Lefőzöm a két bögrényi kávét, de túlságosan hamar nem akarok felállítani velük, ahhoz viszont nem vagyok elég nyugodt, hogy addig várjak, amíg lejön az emeletről. Így előbb-utóbb felviszem a hálóba. Attól függően, hogy ébren van-e már vagy sem, a kezébe nyomom vagy csak az ágyon elhelyezkedve várom meg, amíg felébred és akkor nyújtom át és egy rövidebb csókkal, némán kívánok jó reggelt.
- Szia.. ..hogy aludtál? - nem feltétlen kívánom egyből lerohanni, de valójában most jövök rá, hogy átmenetről nem igazán gondoskodtam, amikor elhatároztam, hogy essünk túl a dolgok nehezén minél előbb. A tekintetem a lába felé vándorol, fogalmam sincs, hogy jobb-e vagy sem vagy, hogy egyetlen éjszaka mennyit változtathat(ott) a dolgokon, de mindenesetre érdekel. Tippem mondjuk van, amikor meglőttek, nem feltétlen éreztem úgy, hogy napról napra jobban lennék, pedig így volt, már ami a fájdalmat és a sebgyógyulást illeti..
Némi esetleges csend és/vagy a válaszán túl vagy, amit mondjuk ő hozna fel téma, után viszont nem tudom tovább húzni a dolgot, ami a legjobban frusztrál annak ellenére, hogy előzőleg pont, hogy én nem tudtam és nem is akartam vele kapcsolatban eszmecserét folytatni. Rövid szusszanást követően fogok bele, amikor már érezhető, hogy nincs más vagy sürgetőbb, ami terítékre kerülhetne a kávé mellé a reggel folyamán.
- Beszéljünk róla, ha még mindig akarod.- amennyire határozott a hangom, pontosan annyira tartok attól, ami jönni fog, de azt is nagyon jól tudom, hogy ezt nem lehet halogatni. Ujjaim a bögre köré fonódnak, de bele nem iszok a fekete lébe.
- Mivel szeretnéd kezdeni?


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Szept. 28, 2017 11:25 pm
 



 

Van az a pillanat, amikor az agy egyszerűen nem forog. Nem tervez, nem gondol előre, nem hagyja az első impulzusokat sem feldolgozni. Azt hiszem ez azok egyike. Érzékelem a finom módját a figyelmem felhívásának, látom a türelmes várakozását és ezer kérdés között is egyetlen nélkül fordulnék vele szemben. Mit szeretne vagy mit akarna, mire készül.. Teljesen be vannak állva a fogaskerekeim, tudattalan nem akarok következtetéseket levonni vagy feltételezésekbe bocsátkozni, főleg nem olyanra felkészülni, ami végül másként végződne, mint arra már a nap folyamán többször is volt példa. Nem mindegyik alkalommal az ő példáján. A helyzetváltoztató mozdulatot nem sikerül teljes egészében befejeznem, amikor lerója a köztünk lévő távolságot és simulékony lendületével ügyel arra ne rendítse meg a kényes egyensúlyomat a csúszós csempén állva. Aljas lassúsággal bomlik meg a kapcsolódási pontok meg nem találásából kialakult értetlenségem vele kapcsolatban és hasonló lassúsággal hajolok utána, hogy kényelmesebben érjen, érjem el. A kezeim automatikusan emelem a derekára és az egyik már majdnem megindulna felfelé az oldalán, ahogyan a lábam is egy kisebb lépt megtételére, hogy tényleg közel tudjam magamhoz a csók ideje alatt, amit végül én szakítok meg.
Régen ez valószínűleg kétféleképpen zajlott volna le. Dühösen fogadtam volna, azzal a szándékkal, hogy rögtön az elején átvegyem tőle az irányítást és az okozott feszültséget levezessem rajta. Nem lett volna szép, csak önző, de sokáig ehhez voltam szokva. Vagy minden hajlandóság nélkül, ugyanazzal a dühvel a mellkasomban tekintettem volna le és hagytam volna erőlködni. Most azonban a válaszok hiányától nagyon is megingottan állok egyhelyben, mert azok túlságosan számítanak ahhoz, hogy átlépjek felettük az eddig bevált módszerek valamelyikével. Túlságosan számít, túlságosan érdekel és ebbe a következményei is jelentős mértékben beletartoznak, aminek a gondolatára benedvesítem a kiszáradtnak érzett számat a néma megfigyelése alatt. Megütötte a fülemet a nemtetszésének szusszanó, majd fújtató hangja, de muszáj lesz ilyen vagy olyan módon nyomatékosítani mit akar vagy mit nem akar. Bármelyikkel megelégszem. Tényleg. A megbontott gombsor, a sorra hullajtott ruhadarabok.. Önmagukban iránymutatóak, amiket nem hagyok figyelmen kívül a felfedett vonalaival együtt. Rohadtul ez volt az egyetlen biztos pont köztünk a kezdetektől fogva, ahol majdnem maximális egyetértésre leltünk. Csendes bólintással nyugtázom a kijelentését, hangtalan Rendben.-nel, míg végigkövetem az egyre kontrolláltabb lélegzetvételek közepette a vetkőzését, a visszalépését, pedig egy másodperccel azelőtt megtámogatom a derekára fektetett alkarommal, mielőtt megérezném a kezeinek hűvösét a mellkasomon. A csak hagyd kifejezésre ösztönösen, finoman fonom mindinkább köré a karjaimat, egyiket a gerince mentére fektetve fel, míg a másik a hátának túloldalába simítok bele.
A kérésével olyan támpontot ad, amit gondolkodás nélkül használok ki és az utolsó szó kimondásának lehetőségét puhán elorzom tőle. Jogos vagy jogtalanul, nem is érdekel – most nem –, de pocsékul érzem magam a lent történtek után, a tojáshéjjal borított talajon. Most tudom mit bírok, mire vagyok képes, mit akarok. ..akkor is, ha egy része eddig nem volt tudatos. Tehát próbálkozom, nagyon is.. Megígértem neki hónapokkal ezelőtt.
..és újból elnyúlok oldalra megnyitni a vizet.

A gyógyszer álomtalan álomba nyomott el. Talán először tudok örülni annak, hogy ilyen jól kifejtette a hatását és egyszerűen nem bírtam ébren maradni, leragadtak a szemeim, semmit nem éreztem szinte az alvás kezdeti időszakában a lábam zsibbadásából. Hosszúnak érzett órák múltával gyengült az ereje, kaptam kellemetlen emlékeztetőt arról mennyire nem javasolt a jobb oldalamról hasra fordulni, mikor a még langyos fekhely tulajáért nyúltam volna.. A térdemnek feszülő nyomás lüktetően terjedt feljebb és kissé megfeszülve kényszeredtem vissza az előző pozícióba. A fájdalom nem számított komolynak, de ahhoz elég erős volt felzargasson az alvásból, Jacks eltűnése pedig ahhoz, hogy egy jó fél óráig még félkómában tartsam magam, várva a visszatérésre, ami végül nem történt meg. A tévé duruzsolását csak a háló ajtóküszöbéhez érve hallottam meg és kisvártatva visszafordított a helyem felé egy újabb jó néhány óra begyűjtéséhez alvás tekintetében, aminek legjavában a fejembe nyomtam a párnát. Később az ágynemű hozzá tartozó felét.
Fogalmam sincs mennyi az idő, amikor a matrac rugózása ébren létre rángat. Laposakat pislogva fordítom az irányába a fejemet és az óraszámmal együtt azzal sem vagyok tisztában milyen sorrendben kapom a csókját, a kávét. A bögrét kicsit félre teszem, amíg feljebb tornázom magam és feltolok néhány párnát a falra háttámasz gyanánt. A lábam húzása térít egészen magamhoz, miután alaposan átdörgöltem a képemet a napkezdéshez, amit óhatatlanul is előrébb hozott Jacks.
- Szia, mélyen. – visszakaparintom a még melegen gőzölgő italt. - Ezzel tudom a legjobban leírni. Te viszont nem igazán tudtál aludni. Igaz? – az előző szavaim ellenére igenis észrevettem, hogy nem most hagyta el a fekhelyét és ment le kávét készíteni. Tudom régebben történt, csak az idejét nem, de nem is fontos, nem azért jegyeztem meg, nem kérem számon. Nem kezdek el kutakodni utána a fejemben, hátha beugrik mennyit mutatott az óra vagy felidézzek bármit onnan, csak érdeklődve figyelem és egyszer kitérek a kávéját markoló kéz összefogására.
Feljebb húzom a jobb lábam és lazán megvetem rajta a bögrét tartó csuklómat az első leküldött kortyot követően, ami nem az egyetlen erős kezdésnek bizonyul a reggel folyamán..
- Akarom. – nincs szükségem percekre, másodpercekre se, hogy megerősítsem az este folyamán már elhangzottat. Egyfelől nem is tudtam sokat agyalni rajta, ahhoz kimerült voltam. Másfelől nem akarás kérdésének tartom amellett, hogy tényleg így van. A nagyobb fejtörést az okozza, hogy nem tudom hol is kellene bele fogni.. Nagyobb levegővétellel indítok, kisebb helyezkedéssel, ahogy elhagyom a fal nyújtotta háttámaszomat és próbálok jobban felé fészkelődni, ne a nyakamat tekergessem.
- Először is sajnálom, ha olyat mondtam tegnap, amit nem kellett volna. – a koffein nem fejti ki egyről a kettőre a hatását, de ebben az egyben biztos vagyok és komolyan gondolom. Visszacsinálni nem tudom, de tudomására hozhatom, hogy ha módomban állna újrajátszatni az egészet, akkor nem akarnám ugyanúgy végigcsinálni. Egyáltalán nem, bár hogy hol csinálnám másként az.. Az jelenleg jó kérdés.
- Másodszor talán a legelején.. Mármint. – megsercegtetem a borostámat, nem könnyű definiálni hol vannak a legeleje. - Elég sok idő telt el, amióta bekerült az intézetbe Zach. Ezt jobban tudod, mint én: más tényleg nem látogatja, megy érte? – enyhén ráncolt szemöldökvonallal keresem a szemkontaktust, hogy ne értse félre miért ezzel kezdek: nem értem. A fiú nem szószátyár típus, nem a legizgágább kölyök, akit láttam, de számomra érthetetlen miért nem tudták elhelyezni vagy jelentkezett még valaki érte, miért ragadt be a rendszerbe, mert alapvetően egy értelmes, jól nevelt, aranyos gyerekről van szó.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Pént. Szept. 29, 2017 2:37 pm
 



 

A felébresztése előtt, egyetlen lopott percig csak megállok az ágy mellett és a vonásait figyelem. Tudom, hogy próbálkozik, érzem azt, hogy változik. ..értem. Egy éve vagy még korábban teljesen máshogyan kezelte volna mindazt, ami az este történt, most azonban.. nem is sejti talán, milyen nagyon sokat jelent ez és Ő is nekem és, hogy mennyire mélyen érzek iránta. Tartok ettől a reggeltől de ezzel együtt, nincs a világon senki más, akivel szívesebben mennék keresztül azon a beszélgetésen – hozzon bármit is magával végül –, amin hamarosan fogunk.
Helyezkedem az ágyon annyit és úgy, hogy a lehető legkevésbé legyen szükséges kényelmetlenül ülnie és valamennyire szemben legyünk egymással. Látni akarom az arcát, a vonásait és tekintettel lenni a lábára is, amit most nem úgy tud szabadon mozgatni fájdalom nélkül, mint máskor tehetné. Megvárom, amíg felébred annyira, hogy a bögrét átvehesse és mialatt feljebb helyezkedik az ágy végébe a párnákat maga mögé gyűrve, addig törökülésbe váltok pozíciót. Így kényelmesebb.
Bólintás előzi meg a szavakba öntött válaszomat. Nem veszem számon kérésnek vagy bármi egyébnek a megjegyzést a nem-alvásommal kapcsolatban. Valóban nem jött össze, ahhoz túl sok mindennel volt tele a fejem az éjjel és nem csupán Zach kapcsán. Hiába próbáltam pihenni vagy álomba zuhanni, egyre csak a történteken kattogott az agyam és a lehetséges kimenetelein annak, amit a ránk váró beszélgetés hoz majd magával.
- Tényleg nem ment. Próbáltam egy darabig, de csak forgolódtam, úgyhogy végül feladtam. Lent voltam egész éjjel a nappaliban. – azt azonban már nem teszem hozzá, hogy gondolkozni, azt hiszem úgyis tudja.
Ahogy megerősít abban, még mindig akarja azt a beszélgetést, néhány apró bólintással veszem tudomásul miközben a szempárját figyelem. Várok arra, hogy elkezdje valahol, hogy ott fogjunk bele ebbe a megbeszélésbe, ahol kezdeni szeretné vagy ami a legjobban érdekli vagy nyomasztja esetleg. Nem tudom még, hogy mire fogunk jutni vagy mire juthatunk egyáltalán, de abban most már biztos vagyok, hogy én is szeretném és állok elébe, noha tele vagyok félelemmel.
Nem akarom megakasztani, így a bocsánatkérésre nem reagálok azonnal. Pontosabban nem szavakban, mert a hallottakra egy pillanatra lehajtom a fejem mielőtt ismét a tekintete után kutatnék. Csendben veszem tudomásul az elhangzottakat és az időt nem húzom feleslegesen, így amikor a szót érezhetően átadja, élek a lehetőséggel.
- Én is nagyon sajnálom, amivel megbántottalak. – mindent, amit másként, jobban is kezelhettem volna. Ha tehetném, javítanék rajta, de nem tudom az időt visszapörgetni, viszont szeretném, ha ő is tudná, hogyha lenne lehetőségem, változtatnék rajta.
- Nem, nincs senkije. Neela próbálta a rokonait felkutatni, de az anyjának nem volt családja, az apja nővére pedig három éve meghalt. – pontosan olyan egyedül maradt, mint annak idején én is. Kis szünetet tartok, mert nem tudom, hogy akar-e még ezzel kapcsolatban valamire rákérdezni vagy lenne-e akármilyen hozzáfűznivalója.
- Általában, azok, akik intézetis gyereket vennének magukhoz, kicsit szeretnének, lehetőleg három év alattit, aki nem emlékszik arra mi történt vele vagy a szüleire. Minél idősebb, annál nehezebb elhelyezni, családot találni neki. Ráadásul a rendszer is nehézkesen működik, nem kellemes a procedúra, amin keresztül hajtják a nevelőszülőket. Próbálják kiszűrni azokat, akik megélhetés miatt vállalnak csak be ilyen módon gyereket és azokat is, akik perverzek, gyerek kereskedelemmel foglalkoznak, bűnözők stb. Ráadásul, amióta egyre több lehetőség kínálkozik egy párnak a saját babára – lombik, béranya és ki tudja még mi –, azóta az utolsó helyre szorult az örökbefogadás vagy csak az, hogy nevelőszülők legyenek. Kevés család vesz magához gyereket intézetből. – fogalmam sincs, hogy erre volt-e burkoltan kíváncsi vagy sem annak kapcsán, hogy miért nem találtak még családot Zachnek. Próbálom arról az oldalról megvilágítani a kérdéskört, amit ismerek és aminek a része voltam hosszú éveken át.
- ..és Zachel vannak gondok. Nem amikor velünk van, olyankor tényleg szuper kis kölyök, de bent sokszor kerül bajba. Amikor dühös vagy frusztrált, gyakran agresszíven fejezi ezt ki. – ez pedig nem túl vonzó vonás esetében az esetleges szülőjelöltek szemében. Problémás gyerek nem sok mindenkinek kell, ha valamit, ezt nagyon jól megtanultam a saját bőrömön.


Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
 



 

Vissza az elejére Go down
Nappali (Jackie háza)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Házak (kertváros)
 :: 
Jackie Collins háza
-
Ugrás: