HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Nappali (Jackie háza)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Május 19, 2016 10:39 pm
 



 

First topic message reminder :






A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 27, 2016 6:13 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Pént. Szept. 29, 2017 6:28 pm
 



 

Az ébredéssel sosincsenek gondjaim, egyedül az esti gyógyszer megmaradt hatása nyom le, tart vissza a szokásos kelési ritmusomtól és lassítja az agyamban a szinapszisok kapcsolódását. Mint amikor másodpercekig döglődik a villany közvetlenül a felkapcsolása után. A kávét is automatikus mozdulattal veszem át a nyújtásakor, semmint tudatosan és rögtön félre rakom, hogy ne öntsem ki, mialatt felkászálódok vízszintesből. Ha már magamhoz találtam volna nagy valószínűséggel észleltem volna a tartásába, a vonásaiba kapaszkodó felkészültséget, nem érne később olyan váratlan erősséggel a tegnap este témájának folytatása. Ha pedig elevenemben lennék a látottak alapján talán számítottam is volna rá.
A matracot alaposan meggyűröm, amikor feltolom magam és elkerülöm a kellemetlen esetet, hogy meg kelljen emelnem a lábamat a helyezkedéshez. Csak húznom kell ezáltal, ami közel sem olyan kellemetlen, mégha a rózsástól továbbra is távol áll és nem is sokat, mert látom igyekszik úgy helyet foglalni, hogy nyugodtan maradjak meg a seggemen. Az adódó kérdésére fogalmazott válaszom és azzal párban járó észrevételem után a gesztussal együtt a kávét is értékelem, egyelőre úgy, hogy gondoskodom a koffein bevitelemről. Ez elengedhetetlennek bizonyul, hogy normálisan fel tudjam venni a beszélgetés fonalát.
Kisebb bólintással és a hajam helyre túrásával érzem át a dolgot két nagyobb, észhez térítő pislogás között. Biztosra veszem..
- ..velem is ugyanez lett volna, ha nincs a gyógyszer. – amíg vissza nem ért a srácok fuvaroztatásából is szüntelenül kattogott az agyam, pedig akkor még nem is mondtam el azt, amit Zach megosztott velem. Utána az érintett témák, a szituáció is kezelhetetlenül elburjánzottak, szóval..
Hazudnék, ha jelen állapotomban nem érne fel minimum egy második kortynyi feketével, hogy szól, beszéljünk. Nem okoz nehézséget rávágni, hogy változatlan a hozzáállásom a dolgot illetően, az már inkább, hogy eldöntsem melyik végéről ragadjam meg. Nem egyszerű belekezdeni és jól megfogalmazni különösen nem, de hozzálátok a legfontosabbat véve előre: sajnálom. Enélkül nem hiszem tényleg érdemes volna a folytatás és látva a visszafogott reakcióját bátorkodom a második eszembe jutott pontot felvezetni. Hozzá hasonlóan nem akarom húzni az időt, mást se, így egy kisebb fejingatással adom tudtára, hogy túllépek rajta én is, nem akarok leragadni a szerencsétlenül szerzett sérelmeinken. Bonyolult volt, mi sem kezeltük a legjobban, de elismertük szóval haladjunk a helyre hozásával. Csendben hallgatom, folyamatosan a tekintetébe kapaszkodva és a szemöldökeim mostanra sem egyenesednek ki, hogy kiderül senki nem érdeklődik a fiúval kapcsolatban odabent. A felvázolt családi ágazatra kicsit elhúzom a számat, ami inkább csak egy kis rándulásként mutatkozik meg.
- Gondolom nem lehet erre csak így rákérdezni, de az apjának sem volt olyan ismeretsége, barátai, akiket fel tudtak volna keresni? – mondjuk, ha belegondolok mi lett volna, ha másként alakulnak a dolgok ’Frisco-ban és eleve a srácok családi helyzete is más lenne, nem csak az apjukat veszítették volna el s rákérdeztek volna nálam a gyámügynél.. Itt megálljt parancsolok a gondolataimnak, megnyomorgatom a halántékomat. Nem kell, nem is kellene ezen rágódnom, hiába véltem kézen fekvőnek valahol a megközelítést.
A további tájékoztatást hálásan veszem, a terep annyira járatlan számomra, hogy ennyivel előrébb is nehezen tudom milyen kérdéseket kellene feltennem. Túl sok van, de amikor kellene baromi nehezen tudok kibökni egyet is. A felsorolt érvek egy fiatalabb gyermek kiválasztása kapcsán jogosak, bár semennyire nem releváns az én véleményem az ügyben, egyszer sem gondolkodtam el azon mi alapján választanék ki egyet.. Már ott vissza lett utasítva a téma, hogy legyen valaha is. A kávét finoman döntögetem és emelném a bögrét, hogy beleigyak, amikor olyan információ lesz soros, ami kifejezetten meglepődésből nyitja meg a tekintetem. Benne van egy Tessék? jelleg, mert konkrétan képtelen vagyok elképzelni Zach-et a lefestett módon, mégha nem is ismerem jól.
- Hogy agresszív lenne..? – nehéz nem hátra hőkölni ettől az újdonságtól. - Piszkálja a többi gyerek vagy miért dühödik be, ha amikor velünk van ennek semmilyen jele nincs? – logikusan erre tudnék gondolni, más ok nem fordul meg a fejemben. Vagy csak ennyire korai időszakában a megdöbbenésnek nem akaródzik a pontok összekötése, amiben egyébként sem remekelek. Nem vagyok nyomozó vagy rendelkezem fene nagy beleérző képességgel.
- A rendszert meg nem tudom megérteni, ezek alapján inkább eltántorítónak tűnik, mint családsegítő jellegűnek.. – aláírom ki kell szűrni a stiklis alakokat, de meggyötörni azokat, akik eleve segíteni akarnának, rögtön a legelején elég elbaszott megoldás. Kellene lennie másiknak. Megrázom a fejem, ezt nem értem. Nem is vagyok benne biztos meg fogom.
- Mondtad a procedúrát, amin végig kell menni például.. Az mit jelent? Miből áll? Meg milyen feltételeik vannak a vállalkozókkal szemben? – az elhangzottakból építem a „stratégiát”, egyelőre igyekszem a relatíve objektívabb pályán maradni a metódus, papírozások, meg mi egymás apropóján. Kell azért még egy kis idő, hogy jobban belemenjünk abba mindez hogyan érintene minket.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Pént. Szept. 29, 2017 8:03 pm
 



 

A tarkóm felett ugyan összecsomóztam a hajamat, de nem minden tincs ér bele tökéletesen. A fülem mögé kell simítsam, amikor az arcomba hull. A mozdulat távol áll a tudatostól, pótcselekvésnek pedig tökéletes. Nem kétlem, hogy neki sem jött volna álom a szemére a gyógyszerek nélkül, meg is értem, hogy miért, de mégis örülök annak, hogy a kemikáliák „kiütötték”, legalább tudott valamennyit pihenni. Gyengéden és nem is túl hosszan rásimítok a combjára, mielőtt ismét mindkét tenyerembe zárnám a bögrémet, ezzel engedve el a témát. Kellően körüljártuk és talán itt is van az ideje annak, hogy belefogjunk abba, ami mindkettőnket fenn tartott volna az éjjel más esetben. (...)
Igyekszem kellő alapossággal átfogni a témát, amennyire a tudásomból telik, de sajnos nem rendelkezem minden válasszal, amire szüksége volna. A szemkontaktust végig tartom vele, odafigyelve a reakcióira, arra, hogy pontosan mi is érdekli és, hogyan fogadja, amit végül hall. Azt hiszem a következő kérdésére előbb megkapja a választ a nonverbális jelekből, semmint az azt követő szavaimból. Feljebb emelkednek a szemöldökeim és vállaim, egyszerre. Nem látványosan vagy elnagyoltan, de ahhoz eléggé, hogy pontos kísérete legyen a ténynek;
- Nem tudom. Neela nagyon a szívén viseli a gyerekek sorsát és a munkáját is lelkiismeretesen végzi, ezért felteszem, minden szálat megpróbált megmozgatni, de amennyit elmesélt, abból az derült ki, hogy nincs senki más, akit érdekelne Zach sorsa. – nem látok bele jobban az egészbe, mint amennyit megosztanak velem, de mivel se rokon nem vagyok, se hivatalos szerv, így nem adnak ki minden részletet vele kapcsolatban. A jó viszonyunkra való tekintettel Neela elmondott ezt-azt, látva, hogy tényleg érdekel Zach és szívesen töltünk időt egymással, de igazság szerint fogalmam sincs, hogy mi folyik a háttérben pontosan az ő ügyében.
- Igen, olykor az. – bólintok is egy aprót. Számomra is pont olyan hihetetlen, mint ahogyan most ő is reagált rá, mert semmi jelét nem mutatta eddig, de az is igaz, hogy azaz egy-egy nap, amikor elhozom, nem feltétlen elég arra, hogy megmutatkozzon ez a gond.
- Ott mindig piszkálnak a többiek.. – húzom el a számat egy kis időre, leginkább az átélt tapasztalataimnak emléke miatt. Főleg a nagyobbak a kisebbeket és Zach különösen a legkisebbek között van.
- ..vagy elveszik a játékokat, dolgokat, amikkel szeretné körülvenni magát, gondolom ez lehet a katalizátora a kirohanásoknak. Amikor velünk van, feltételezem azért nincs vele gond, mert biztonságban és jól érzi magát. – olyan gyerek nincs bent, akit ne ért volna ilyen vagy olyan trauma, de az állam nem gondoskodik arról, hogy ezt valamilyen módon segítsék feldolgozni nekik. Leginkább anyagi források hiányában csak arra telik, hogy enni, kapjanak, ruházzák őket és a gondozókat fizessék.
Egyetértően bólintok, a rendszer tényleg elég rossz úgy, ahogy van és valóban nem tűnik családsegítőnek, ezen nem nagyon van mit szépíteni.
- A feltételek között olyasmik vannak, amik behatárolják a jelentkezők korát vagy, hogy hány év kell legyen minimum és maximum a szülők és a gyerek között, nem lehet a „jelentkezők” ellen folyamatban lévő büntetőeljárás, sem büntetett előélet, fizikailag és pszichésen is alkalmasak a feladatra, megfelelő környezetet és anyagi biztonságot tudnak nyújtani, rendben van a jogi státuszuk és mindenkinek bele kell egyezni, akik egy háztartásban élnek. – azt hiszem nagyjából ezek vannak, amit így hirtelen fel tudok neki sorolni. Kisebb szünetet hagyok, hogy levegőt vegyek a folytatáshoz.
- A procedúra része a környezettanulmány, átvizsgálják az anyagi helyzetünket, ellenőrzik a hátterünket. Orvosi vizsgálat is része a folyamatnak és pszichológiai is, utóbbi egybekötve több elbeszélgetéssel, hogy miért akarnánk magunkhoz venni, egyetértünk-e ebben, támogatjuk-e egymást, beleegyezünk-e abba kölcsönösen, hogy velünk legyen. ..de lehetnek kellemetlen kérdéseik is, mondjuk, hogy miért csak élettársak vagyunk. – az utolsó részt egy apróbb szünet után teszem hozzá. Nem előírás tudtommal, mert nem elvárás vagy kitétel a leendő nevelőszülőkkel szemben a házasság megléte, de benne lehet a pakliban, attól függően kit fogunk ki, aki az ügyet felügyeli és végigviszi, hogy rákérdez és komolyabban áskálódik a kapcsolatunkban.
- Ha elfogadják a jelentkezést és nem találnak kivetnivalót, utána is megmarad a kapcsolat a gyámhivatallal, időnként ellenőrzik, hogy minden rendben van-e továbbra is Zachel és velünk. – már, ha egyáltalán szóba jön az, hogy valóban meg is történjen az egész folyamat minket illetően. Viszont összefoglalni könnyebb volt így a végét vagy tudat alatt ösztönösebb.
Elhallgatok, mert azt hiszem túl sok információt zúdítottam rá így is és nem tudom, hogy akadt-e közben kérdése vagy mennyire hoztam rá a frászt azzal, amit eddig hallott.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Pént. Szept. 29, 2017 10:36 pm
 



 

Nem váltam nyugodtabbá az előzetes jelektől, melyek szerint nincs ilyen személyekről vagy akárcsak egyetlen egyről is tudomása és hazudnék, ha pontosan körül tudnám írni miért érzek így. ..mert így nő a nyomás? ..mert csak még nagyobbra nőtt a sajnálatom a kölyök irányába? ..mert azt akartam valójában, hogy bár lenne valaki? ..mert egy kicsit mindegyik, más-más arányokban?
- És a nő nem vetette fel neked, hogy.. – tartom felé a nyitott tenyerem a pillanatnyi elakadásnál a megfogalmazásban. Nyelvidegen hangosan is kimondani azt, amiről szó van. - Nem kérdezett rá, hogy nem veszed-e fontolóra a magadhoz vételét? – egyszer találkoztam csak a Neela névre hallgató nővel, még a kórházban a tűzeset napján. Ismeretségről csak távlatokban beszélhetünk, de a hallottak alapján, különösen azután, hogy Jacks azt mondta a szívén viseli Zach sorsát megfordul a fejemben a lehetősége az ártalmatlan kérdésének. Talán pont azért, hogy elültesse a bogarat a fülében.. Más nem látogatja rendszeresen, adja magát legalább a kísérlete annak, hogy rábeszélje azt az egyet, aki bejár hozzá, egy-egy napokra kikéri közös időtöltés miatt. Az ő szakmájában, hogy jobb legyen a gyereknek.. Nem váltana ki belőlem meglepődést, ha igen, csak elhallgatásra került a pedzegetett téma. Se egyiket, se másikat nem hibáztatnám. A saját bőrömön tapasztaltam mekkora hideg zuhany is előhozakodni vele, mégha nekem a legjobban érintett is volt a beavatóm..
A megfogalmazás feltűnik és nem kell kettőt tippelnem, hogy ahhoz kapcsolódik a szájának nyúlása, első sorban nem Zach apropóján. Előző nap részletesebben is mesélt a bent töltött időről, kérdezni viszont sose kérdeztem róla. Tudtam, hogy intézetbe került az apja miatt és ezt a téma kényessége miatt sose tudtam hogyan kellene körbe járnom vagy kérdeznem róla. Vagy mi kapcsán merülhetne fel, akar-e egyáltalán beszélni róla. Végül magamból indultam ki, csendesen kezeltem a szituációt.
- Ezt hogy a francba nem tudják kontrollálni odabent vagy figyelnek arra mindene megvan-e? Vagy legalább ne piszkálják.. – még mielőtt válaszolna rájövök, hogy mennyire költői tételeket soroltam fel és jelzek a kezemmel. - Igaz, mondtad, hogy a dolgozóknak milyen a hozzáállása.. – a kezem lendületénél fogva vakarom meg az arcélemet két mikrobólintással együtt. Ismeri a körülményeket, nagyon is jól, nem akarom olyanokkal traktálni, amikkel ő már régóta tisztában, mint megtapasztalt, esetenként érthetetlen probléma.
A feltételekre és a folyamat menetére összpontosítok helyette. Egy-két ponton mélyebben szívom meg a tüdőmet, hogy az oxigén által működőképesebbé váljon az agyam. Ha ezeket elkezdeném sorra venni a bírál bizottság szemszögéből, ránk kivetítve.. Egy része valóban kellemetlen, kényelmetlenné teszi a pillanatot ahogy átfut gondolat formájában. Az egyetlen, ami igazából problémásnak hangzik az a feltett kérdések megválaszolása az interjú során. A többivel úgysincs mit kezdeni, tényekről van szó, amiken nem sokat lehet változtatni.
- Ha nem feltétel, akkor nem releváns a kérdés.nem tartozik rájuk. Töprengés nélkül szúrom mögé, közvetlenül, hogy befejezte a mondatot. Megakasztani vagy félbeszakítani a beszédben nem állt szándékomban, de ez kikívánkozott és pontosan emiatt nincs jó előérzetem a procedúra ezen részével kapcsolatban: ha olyat fejtegetnek, amikhez semmi közük nincs másoknak az nem vált ki szimpátiát bennem és annak megfelelően reagálok. Védekezően, makacsul, ha még a sodromból is kihoznak közben.. Elnyomom a sóhajtást.
- Nagyon alaposaknak és nem kevésbé kekecnek hangzanak.. Tegyük fel, hogy belevágnánk. Jobban ismered a rendszert, ezt az egészet jobban átlátod. Szerinted mik azok a dolgok, amikre biztosan rámennének és belekötnének? A hátterünkben mennyire vájkálnának? Gyerekkorig visszamenőleg vagy..? – megvonom a vállam, nem tudom mi következne a vagy után. Tisztában vagyok vele messze szegényesen beszélek az ő terjedelméhez képest, de a nagyját azt hiszem csak tudomásul venni tudom és még mindig feldolgozás alatt van. Nagyon rühellem, ha a magánéletemben vájkálnak és ezt nem tudom egyik pillanatról a másikra megszüntetni érzésként, akkor se, ha most nem teszem egyértelműen szóvá vagy mutatom. Megállom, más választásom nincs.
- A látogatások meg, ha jól tudom.. Nem rövidek. Legalábbis hallottam, hogy inkább fél napos, napos megfigyelésekhez hasonlítanak. – szúrom a végére, mielőtt elfelejteném és meglögybölöm a kávém maradékát. Éppen csak langyos mostanra, úgyhogy megiszom a maradékát.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Szept. 30, 2017 12:08 am
 



 

Szükségem van egy mélyebb lélegzetvételre és most elszakítom tőle a tekintetem egy kis időre. Muszáj nyelnem egyet és a kezemben szorongatott bögre hirtelen érdekesebb látnivalónak tűnik, abban a néhány másodpercben, amíg a választ forgatom a nyelvemen. Nem akartam se felhozni, de megemlíteni és sikerült a közepébe belekérdeznie.. Végül újra ráemelem barna íriszeimet.
- De.. ..igen. Felhozta, hogy átgondolhatnám, de.. – megrázom végül a fejem, elhallgatok és megint inkább a bögrét figyelem. Újra a fülem mögé igazítom a hajamat és a kézfejemmel megérintem az orrhegyemet. Nincs oka, hogy miért, pótcselekvés. - ..de nem voltam kész arra, hogy elmondjam neked. – kényelmetlenül érzem magam, pedig most sem csinálnám másképpen. Nem tudtam, hogy Zach neki fogja feltenni a nagy kérdését, azt hittem, hogy több időm lesz megrágni, átgondolni, egyáltalán arra, hogy jobban megérjen a gondolat. Nem akartam rosszat senkinek, most mégis valamiért olyan, mintha azt tettem volna, mert nem avattam be és fogalmam sincs, hogy miként fogja fogadni. Félek attól, hogy nem jól..
Nem csak a dolgozók, gondozók hozzáállása a gond bent, hanem az is, hogy kevesen vannak és könnyedén megtalálják a módját azok a gyerekek, akik a többieket akarják bántani vagy piszkálni, hogyan ne bukjanak le vagy mikor csinálják, amikor nem látják őket. Aprót bólintok azért, mert az is tagadhatatlanul benne van, hogy sokan nem végzik úgy a munkájukat, ahogyan azt ténylegesen is lehetne.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem látom, mikor veszi mélyebben a levegőt az elhangzottak közben, így mire elérünk oda, hogy hozzátegye a maga gondolatait is, nagyjából sejtem mik azok, amik problémásabb pontjait jelenthetik számára ennek az egésznek. Amikor azonban felveti, hogy esetleg belevágnánk, beszorul a levegő a tüdőmbe. Nagyon kezdünk érni ahhoz a ponthoz, ahonnan borzasztóan nehéz lesz visszafordulnom, ha a végén mégsem akarja végigvinni az egészet.
- Ez... – csak most tűnik fel, hogy még mindig a mellkasom ketrecében rekedt az oxigén, ami nem került cserére az elmúlt másodpercekben, ezért kénytelen vagyok előbb tudatosan lélegezni a folytatás előtt. - ..ez sokban függ attól, hogy ki felügyeli az egész menetét. Nem tudom megmondani, hogy mi az, amit jobban kiveséznének vagy mi az, ami gondot jelenthet. Ha szerencsénk van, akkor semmit nem találnak, amibe belekössenek, ha nincs, akkor gyakorlatilag bármi lehet.. mondjuk, hogy nem biztosak abban, tényleg komolyan gondoljuk-e. ..de ez csak találgatás a részemről. – benne voltam a rendszerben, több családnál is megfordultam, mielőtt magam mögött hagyhattam, de ebből a helyzetből sosem kellett átmennem a procedúrán, így nem tudom, hogy mi lehet igazán nagy buktató esetünkben.
- Amennyire tudom, nem mennek vissza a gyerekkorunkig, inkább az utolsó néhány év lesz mérvadó, kivéve a büntetlen előélet vizsgálatát. A dolgaink rendben vannak, az anyagiak, a hátterünk. ..vagy nem így van? – ráncolom összébb kissé a szemöldökeimet, mert úgy érzem erre nem csupán egyszerű érdeklődés miatt kérdezett rá és felteszem, komolyabb oka is van.
- Nem rövidek, de inkább csak néhány órásak. Olykor a suliba is kijöttek, beszéltek a tanáraimmal, velem is és a családokat is látogatták. – nem mindig egyszerre mindent ugyanazon a napon, de a kapcsolattartás nem szűnt meg.
Kisebb szünetet azért hagyok, de most nekem is van kérdésem, amit fel szeretnék tenni, viszont annyira nem egyszerű, hogy csakúgy kimondjam. Kell némi idő hozzá, ha hosszú percek nem is.
- Tényleg fontolóra veszed? – kell, hogy mondjon erről valamit, többet, mint eddig, mert egyszerűen nem értem. Mármint azt igen, hogy nyilván nem véletlenül akarta a beszélgetést, azt is tudom, hogy Zach megkérte, de emlékszem arra a kijelentésére, hogy nem akar gyereket.
- Miért? – ha valóban akarja – vagy, ha mégsem, de meg kellett ejtenünk ezt a beszélgetést –, tudni szeretném az okát. Nem a kézenfekvőeket, hogy egy ötéves erre kérte, hanem az érzéseit, gondolatait, mi változott vagy változik benne és mi okból és azt is, hogy miért nem vetette el csípőből a gondolatot.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Szept. 30, 2017 4:16 pm
 



 


Komolyabban nem merültem el az eshetőségben, mi van, ha tényleg felvezette már neki az örökbefogadás lehetőségét a nő. Választól függetlenül nem látom értelmét, azután se, hogy beigazolódik valóban megtörtént ez a beszélgetés. A szorongásra utaló mocorgásaiból előbb kiolvasom, minthogy szóra nyitná a száját, miután visszatalált a tekintetemhez. ..majd ismét máshol keres magának kapaszkodót.  
- Oké. – érezhető többet nem kívánok hozzátenni és tudomásul vettem az elhangzottakat. Egy másodperc erejéig átfutott a gondolataim között, amikor a hajának birizgálásába kezdett, hogy rákérdezzek a Mikor?-ra, de elvetettem az ötletet. Rohadtul nem vagyok kíváncsi rá igazság szerint, mert ha tegnap hozakodott volna elő neki Neela mindezzel, akkor nem fészkelődne kényelmetlenségében és másként reagált volna az általam elmondottakra is. Az én elképzelésem szerint másként, kezdve azzal, hogy szólt volna a rövid eszmecseréről. Halkan fújom ki a levegőt és csak arra az időre szakítom el tőle a szembogaraimat, amíg megnyomorgatom a bal lábamat a paplanon keresztül, nem sokkal a kötés felett.
Ha neki érzékelhetően nincs mit mondania, akkor fogok további kérdéseket feltenni, amiken keresztül szembesülök további újdonságként a fiúval kapcsolatos problémára, annak feltehetőleges forrására. Csak annyit remélek magamban az előzőekhez, hogy le fog esni neki az ő meg az én esetem közti különbözőség a ki kinek, mit és mikor mond el dolgok terén.. Igyekszem mindenre odafigyelni, ami Zach-kel vagy magával az egész adoptálással kapcsolatos, hogy a rengeteg információ között ne ússzon el egy se és ehhez, pedig szükségem van a kávé maradékára, ami után az éjjeli szekrényen végzi az üres bögre és összefont karokkal könyökölök fel a jobb térdemre. Tegyük fel.. Praktikussági okokból fogalmaztam így, másként nem tudnám hirtelen megérdeklődni milyen olyan pontokat találhatnának ránk nézve, amikre ráakaszkodhatnak a kontra érvek gyártásánál. Nekem akadna tippem, de nem hangzik el az ő szájából és nem is akarom addig felvetni, amíg át nem adja a kört. A találgatásokra apró bólintás formájában reagálok és mielőtt a visszadobott labdát elkapnám kell egy levegővételre, szájnedvesítésre szánt másodperc, hogy végigfuttassam valóban így van-e. Nem, mintha tudnám a hátterünk csak minket fed-e le például..
- De, elvileg rendben. – az ő szemszögükből viszont.. Fogalmam sincs. - Ha a hozzátartozókat nem nézik át, akkor elvileg igen. – mert akárhonnan is nézem a húgom is egy teljesen más világban él és ha tegyük fel utána néznének az ő körülményeinek is, elég hamar belebotlanának a priuszos kotralékába. Nem mondom ki, mert érzékelem erről a részéről neki sincs sok tudása, többnyire tippel és feleslegesen nem kezdenék bele ez például mérvadó lehet-e a bírálásnál, hiszen nem is járunk ott, hogy erről a részéről tényleg beszélnünk kelljen. Ez nem az a pont, ahol kellene. Nem mondom, hogy nem találom valamennyire biztatónak, hogy a jelent vizsgálják semmint a múltunkat, de a megkönnyebbülés nem sok, pontosan azért, amiért az előbb is röviden válaszoltam..
- Folyamatos kapcsolatot tartanak másokkal is, értem. – az a meghagyott kisebb szünet csendes mérlegeléssel zajlik részemről, kisebb elbambulással megfűszerezve. Innen kapok észbe, figyelek fel rá kérdőn, amikor előáll a maga kérdésével. Nem értem. Már abban a tekintetben, hogy nem tűnik fel neki épp azt teszem, ha nem is olyan könnyen..? Bólintással jelzem a válaszomat és az egyik kezemet a tarkómhoz emelem, hogy ott támasszam meg, amikor a második körét is kihasználja egy hasonló kaliberű érdeklődésre. Megeresztek egy hosszabb, halkabb sóhajt, mert ezen a ponton rá kell döbbenjek nem tudom ezt tökéletesen összeszedni neki vagy magamnak normálisan megmagyarázni.
- ..azért, amit tegnap mondtam neked?többek közt és először. A mondatvégi hangsúlyt nem vittem le, de nem azért, mert kifejezetten erre várnék döntő reakciót tőle vagy akár magamtól. Van folytatása, csak a megfogalmazáson dolgozom.
- Én se tudom pontosan megmondani, de azt határozottan tudom, hogy akárhányszor és akárhányféleképpen lepörgettem a dolgot mindig szarul éreztem magam, ha oda jutottam meg se akarom próbálni, nem adok neki esélyt. ..mert láttam a tegnapi előttig is, hogy törődsz vele. Nem tudtam miért, de az nyilvánvaló volt, hogy fontos. ..mert nem csak arról van szó sajnálom őt. Nem egy olyan gyerekről van szó, akinek hallottam a történetét és persze, sajnálom, de ennyi. Többször volt velünk és egy aranyos, édes gyereknek ismertem meg, akinek valahogy én is segíteni akarok. Ezt nem tudom kizárni. – megemelem a vállaimat.. Valahogy segíteni igen, hogy ez miben merül ki, hogy alkalmanként, amikor elhozza Jacks odafigyelek rá, foglalkozom vele vagy más formában az nem olyan, amit egyöntetűen kijelenthetnék. Újabb sóhaj.
- ..mert te sem tudnál ugyanúgy rám nézni, ha megtenném. – nem kell tagadnia, remélem nem is kezd bele, mert ha nem is vallaná be – akár önmagának –, akkor is így lenne és nem hibáztatható érte. Ha bárki rákérdezne akarok-e gyereket a válaszom magamtól azt hiszem ugyanaz lenne, mint régen: nem. Ha bárki rákérdezne szeretném-e, hogy boldog legyen, megkapja azt, amire vágyik: igen. Ha azt, hogy akarnék-e vele közösen gyereket vállalni – ez már jóval bonyolultabb..
- Nem tudom.. Nem tudok egyértelmű választ adni. - ..és vaskosan ott van a sajnálom-él.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Szept. 30, 2017 7:55 pm
 



 

A rövid, de annál többet mondó okét hallva, veszem a lapot és én sem firtatom tovább a dolgot. Ezzel együtt azonban megül bennem egyfajta kellemetlen feszültség, ami a lelkiismeret-furdalás elegyével nyúlósan tapad meg a pórusaimban. Azt nem tudnám kijelenteni, látom rajta – inkább hasonlítanám olyan érzéshez, amikor látszólag semmilyen kézzelfogható ok nem igazolja a balsejtelmet –, hogy eret vág közöttünk az; nem mondtam el neki valamit azonnal. Pedig ezzel kapcsolatban nem változtatnék a történteken, pontosabban a meg-nem-történteken most sem, mert tudom, hogy képtelen lettem volna előállni vele akkor, amikor történt. Tegnap se ment jól, úgy, hogy ő hozta fel és ma is inkább mondható, hogy azért kezdeményeztem, mert készen kellett rá lennem és nem azért, mert ösztönös késztetést éreztem volna rá.
Szándékosan próbálom figyelmen kívül hagyni a pislákoló frusztrációt és inkább arra koncentrálni, hogy továbbra is válaszokat adjak neki. Olyan válaszokat, amelyekre szüksége van, aszerint, amennyire tőlem telhetően felelni tudok a legjobb tudásommal. Akkor is, ha közben elérjük azt a pontot, amitől már akkor tartottam – joggal –, amikor még el se kezdtünk beszélgetni erről az egészről.
- Nem élnek velünk, így nem számít. – nem túl nehéz kitalálni most már, hogy mire is utalt az előbb. Nem, valóban nem vettem számításba a sógorát – mert felteszem róla van most szó ki-nem-mondva is –, de Zach kapcsán nem releváns, akármit is csinált. (Mert azt feltételezem, hogy gondot jelentő hozzátartozó(k) alatt nem a húgát értette.)
Az iskola – Zach esetében még óvoda – valóban érintett lenne, mert ők vannak a gyerekkel még sokat. Csak egy bólintással reflektálok a válaszára, azt hiszem további magyarázatra már nem szorul a dolog. Kérdésem azonban mostanra már nekem is van, kevésbé gyakorlatias, mint az övéi voltak, de számomra inkább lényeges, mint bármi, ami eddig elhangzott. Őt ismerve és mindazt tudva, amin az elmúlt másfél évben keresztül mentünk, igenis szükségem van megerősítésre, válaszokra. Nem elég a tény, hogy beszélgetünk róla, egyszerűen csak tudni szeretném, hogy mi történik ..vele, velünk. Ezért a bólintást nagyon kevésnek érzem, kimondott szavak kellenek. Magyarázat. Szóvá tenni azonban nincs lehetőségem a folytatás miatt, aminek az első mondatánál  válik fájdalmassá a nyelés és szívem szerint meg is akasztanám, de a dolog elmarad, a tovább elhangzottak alatt pedig inkább csak csendesen figyelek rá. Egy ponton azonban megint késztetést érzek arra, hogy egy mélyebb légvételt követően közbeszóljak, de mire eljutnék a tényleges megvalósításig, addigra újra az ő hangja tölti be a szobát, egészen addig, míg csend nem telepszik mindkettőnkre, ezúttal nem csupán néhány másodpercre.
- Oké, öhm... – és nyelek. Újabb levegővétel, az ujjaim még mindig a bögrét fogják át, a kávé benne régen kihűlt és érintetlen. A szemöldökeim egy pillanatra feljebb vonódnak, gondolkozom azon, hogy mit feleljek. Kelletlenül telik az idő és bár én sokkal hosszabbnak élem meg, valójában két percnél jobban elnyúlt csend nem tölti be a hálót. Megint a fülem mögé igazítom a tincseimet, a tekintetem pedig nem azonnal, csak valamikor a mondandóm közepén talál vissza hozzá.
- ..értem, hogy segíteni akarsz valahogyan Zachnek, de nem szeretném, hogy olyan döntést hozz, ami végül nem tesz boldoggá. Ismered őt és így persze, más a helyzet, de.. – nem tudom befejezni a mondatot. Értem, hogy adni akar egy esélyt a dolognak, legalább azon a szinten, hogy átgondolja és a segítőszándékot is, de valahogy mégis olyan íze van annak, amit elmondott, hogy miattam csinálja már eleve a megfontolást is.
- ..nem kérnék tőled olyat, amit nem akarsz. – ne miattam hozza meg a döntését, hanem Zach miatt és saját maga miatt.
Megmozdulok, hogy letegyem a bögrét a kezemből az éjjeli szekrényre, de nem helyezkedem vissza törökülésbe vele szemben, hanem inkább mellette találok helyet az ágyon magamnak, odabújva hozzá, fejemet a válla és a mellkasa találkozásának vetve, ha nincs ellenére.
- ..és most mi legyen? – szusszanok végül halkan.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Vas. Okt. 01, 2017 11:05 am
 



 

Egy kisebb, előre bukó fejmozdulattal konstatálom a megerősítést, mi szerint irreleváns mindenki, aki nem egy fedél alá tartozik. A rendőrségi átvilágítási módszerek miatt logikusnak véltem volna, ha a hozzátartozók anyagai is elővételre kerülnek, mekkora behatása lehet esetleg a gyerekre, van-e olyan a rovásán, ami automatikus kizárást jelent a gyerek jóléte miatt, et cetera. A kettő ügy közötti különbség azonban égbe kiáltó. Nem egy bűntény körülményeit derítik fel, a lakhatási körülményeket vizsgálják meg, a vállalkozó pár megbízhatóságát, kiszűrve a stikliket és többek közt emiatt is engedem el könnyen a gondolatfonalat, a másik fő ok, hogy a továbbiakra tudjak koncentrálni. (…)
Miért gondolkodok el rajta..? Egyáltalán milyen szempontok alapján próbálok döntést hozni? Miket veszek figyelembe? A kérdésekre kapott válaszok útján keresek valami kapaszkodót, kézzel foghatót, hogy határozottan rábökhessek igen, ez már komolyan egy mérleg alapját képezi, de még mindig nem találtam meg ezt a pontot. Láttam a felkészüléseit, a majd’ kipattanó igyekezetét, hogy közbe szóljon akárhányszor ez elmaradt és utólag valahol úgy hiszem örültem volna, ha megteszi. Mondja azt, hogy baromság vagy nem tudom, akármit, a véleményét, valami olyat, amivel így vagy úgy, de nyomósabb érvekre kényszeríthetne. Fasz tudja és mindegy is, mert ugyanabban a tanácstalan, döntésképtelen állapotban maradva nézem végig a küszködésről árulkodó nyelését. Egy darabig rajta tartom a szemem, de a hosszas csend ideje alatt, nagyjából fél perc elteltével most én leszek az, aki érdekesebbnek fogja tartani a szoba egy teljesen másik pontját, aminek az ablakokat nevezem ki. Ő se néz rám, érzékelem a szemem sarkából minden pótcselekvő mozdulatával együtt és csak akkor pislogok vissza rá, amikor szóra nyitja a száját. Várnám a ..de után mi következik, de újabb hallgatás lesz belőle, ami folytatásként érkezik, pedig.. Elhangzott már a tegnapi napon. Nem szólok. Kellene? Ha igen: mit? Hogy nyugodjon meg én sem akarom magam olyan helyzetbe gyömöszölni, amivel hosszú távon nem bírnék el? Vagy hogy ez mind szép és jó, de semmit nem segít? Talán azt, hogy konkrét kérésnek nem hangzott el, de ez nem változtat azon, ami? ..mert ha nemet mondok alapos átgondolást követően az hogyan veszi ki magát? ..hogy egy önző barom vagyok? Nyilván.
Nem adok hangot semminek, egyáltalán nem akarom, hogy félre értse vagy úgy érezze bármilyen szinten is neheztelek rá a nyomás miatt, mert erről nem tehet. Fejben igyekszem összeszedni magam, átvenni még egyszer a dolgokat és noszogatón pofán törlöm magamat, miközben a tekintetem ismét az ablak felé vezetném vissza. Valahogy megoldom, lerendezem magamban. A szemem sarkából nézek vissza a megmozdulására és amikor kiolvasom a helyezkedéséből mit szeretne helyet biztosítok számára a karom felemelésével, amit a háta mögött átvezetve a vállán fogok, az államat a fejbúbján megpihentetni. Az ujjaimmal pedig megint menthetetlenül kezdek bele az elérhető hajtincsének morzsolgatásába.
Az ő szusszanását fogja követni az enyém is, méghozzá hosszan.. Még egy olyan kérdés, amire a Nem tudom. a válasz.
- Mindenképp kérek pár nap gondolkodási időt. Más dolgom úgyse lesz, szóval ez elég soknak számít.. – utána nézek a neten, olvasok a témáról, valami, hogy egyik vagy másik irányba hajolni tudjak.. Feljebb tornázom a kezem és a hajgombóccal kezdek játszani, miközben kicsit hátrébb dőlök, hogy jobban lássam, akkor is, ha ebből a szögből ez egy nagyon szubjektívnak mondható kifejezés..
- Addig is: reggeli..? – sandítva, némi kérleléssel érkezik az érdeklődés, mert az előző másodpercben valószínűleg ő is érezhette az éhség jelét. - Azzal legalább tudom mit kell kezdeni és segít majd gondolkodni. Hm? – nem vagyok komolytalan, sőt..



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Vas. Okt. 01, 2017 2:50 pm
 



 

Legbelül tudom, mit akarok. Azt is, hogy sokkal kevesebb kérdésem és kételyem van, mint neki és azt is, hogy azok többsége nem Zachel kapcsolatos. ..de még így sem tudnék nyugodtan belemenni egy olyan döntésbe a részéről, ami számára sokkal kevésbé elfogadható és annak a megszületése nem teljesen nyugodna a saját belső késztetésén. Hosszútávon nem működne és akármennyire is fájna elengedni megint valamit, amit nem kértem és nem is terveztem, mégis itt van előttem és tudom, ennek ellenére vágyom rá, soha nem kívánnám, hogy olyan helyzetbe kényszerüljön, ami számára nem hoz se örömet, se boldogságot. Nem akarok neki kevesebbet vagy mást, mint azt, hogy olyan élete legyen, amilyenre vágyik és százszor inkább helyezem magam elé, akkor is, ha nem feltétlen találkozik az, mit is akarunk most vagy később az élettől.
Jól esik hozzábújni. A tenyeremet a mellkasára helyezni, élvezni, ahogy a hajamat kezdi birizgálni. Néhány apróbb bólintással egyezek bele az időkérésbe. Át kell gondolnia és azt hiszem nekem is lesz mit, függetlenül attól, hogy hová fog vezetni a végén ez az egész.
Egészen addig nem nézek fel rá, amíg meg nem érzem a mozgolódásából, hogy igénye volna rá. Oldalra fordítva a fejemet pislogok felfelé, a tekintete után kapaszkodva és amint meghallom a felvetést, úgy futnak apró, de azért kivehető, szelíd mosolyba az ajkaim.
- Oké, intézem. – elhajolok tőle, hogy mielőtt még kikászálódjak az ágyból, egy csókot lophassak az ajkairól. Röviden, nem túlságosan elnyújtva, de azért megadva a módját az elcsent pillanatnak.
Az ágyról lemászva előbb a kávésbögréket gyűjtöm be, leviszem őket a földszintre, ha már amúgy is arra fogok menni.
- Tojás és bacon jó lesz? – készíthetek mást is, ha inkább arra vágyna, csupán csak ötletfelvetés a reggelire vonatkozóan. A magam részéről azt hiszem kihagyom az evést, valahogy nem kívánom az ételt. Fáradtnak és nyúzottnak érzem magam, de aludni nem tudnék most, egyszerűen nem menne. Amint az ő bögréje is megvan, az ablakból nem szándékosan kipillantva, de megakad a tekintetem a kerítésen, amit előző nap a fiúk kicsit átrendeztek a létrával való zsonglőrködés közepette.
- Azt hiszem ma megjavítom a kerítést is. – mintegy mellékes információként közlöm, de rögtön el is engedem a témát és visszafordulok felé.
- Kell segítség? – felöltözni vagy tudom is én, akármiben ahhoz, hogy lejöjjön. Ha megoldja maga, akkor nem erősködöm, inkább csak elindulok a konyha felé, hogy összeüssem azt a kért reggelit.



//Nagyon szépen köszönöm a játékot, imádtam, mint mindig! //


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Hétf. Okt. 16, 2017 12:13 am
 



 

Szívesen veszem ahogy a mellkasomhoz fészkeli magát. Nem voltam tulajdonképpen ideges vagy feszült – utóbbi csak egy másfajta értelemben –, de további nyugtató hatással bír az orromba férkőző illata a samponjával keveredve. Szippantok belőle egy keveset, mielőtt a fejbúbját álltámaszként venném igénybe, a vállát pedig támaszként, hogy kényelmes elérhetőségben legyenek az ujjaim számára elfoglaltságot jelentő szálai. Lenézve rá még mindig tartom magam ahhoz a kijelentéshez, hogy amilyen apró akkora fejfájást tud hozni és annyira fel tudja forgatni az életemet; teljesen.
Közel sincs akkora íve az enyémnek, mint az ő arcára költöző futómosolynak. Rándulásnak jobban beillik miként átragasztotta sajátjának egy visszafogottabb változatát, mert jelenleg azért nincs jó íze a felvetésnek és kelleni fog az a pár nap, hogy ez változzon. Egészen addig, amíg elhatározásra nem jutok a kölyökkel kapcsolatban. A kezemet elveszem a válláról, amikor moccan és lecsúsztatom a derekára, hogy ott melengessem meg utoljára az ágyból történő kikászálódás, a pecsételő csók előtt. Belesimítok a hátának ívébe, egy másodpercnyi marasztalással noszogatom, de míg kartávon kívülre nem mozdul, így is, úgy is rajta fog pihenni a tenyerem a tekintetemmel ellentétben, ami mindvégig. Elhagyom a háttámaszomat, mikor kimászik mellőlem és óvatos iramban elkezdek kifelé fordulni az ágyszél felé, először a rokkant értékű lábammal.
- Persze, de egyszerűbbel is beérem. – finom célzást teszek arra, ha esetleg fáradtnak érezné magát, de nem magyarázom tovább. Elfogadom az ajánlatot, nem kardoskodok ellene. A lábamnak az oldalra kirakás nem nyújt kellemes élményt, de volt már rosszabb is és kezdem megszokni, nem gyűrt grimaszt a képemre. Fogok eleget a lépcsőzésnél.
A kerítés szóba hozásánál automatikusan ajánlanám fel, hogy valamivel a hasznára leszek, elfelejtve a szám kinyitásáig, hogy pont arra nem leszek még egy darabig. Körülbelül csak a kanapét fogom nyomni és a tévét basztatni egész nap..
- Sok meló? – lassan feltolom magam, hogy a jobb lábamra nehezedve nyúljak el az éjjeli szekrény mellett a falhoz támasztott mankóig. Rohadjon meg, de kell, ez van. Utána csak egy pólót kell elővennem a szekrényből meg valami lazább nadrágot.
- Nem kell, kössz. – intek, legyintek a szavaim mellé és ennyivel engedem az útjára, megyek a sajátomra három méterrel odébb, hogy minél előbb csatlakozzak hozzá a földszinten.

//      //



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Kedd Okt. 17, 2017 8:01 pm
 



 





játék vége






Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
 



 

Vissza az elejére Go down
Nappali (Jackie háza)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Házak (kertváros)
 :: 
Jackie Collins háza
-
Ugrás: