HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Belvárosi Óvoda

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Belvárosi Óvoda
Kedd Május 24, 2016 10:36 pm
 



 



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:13 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Kedd Május 24, 2016 11:45 pm
 



 

to alphonse ♥
Egész életemben segíteni akartam az embereknek, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd a saját boldogságomat fogom feláldozni annak érdekében, hogy ezt megtegyem. Egyszerűen nehezemre esik felfogni, hogy miképpen ugorhattam bele ebbe az egészbe anélkül, hogy végiggondoltam volna. Leginkább azért, mert tudom, hogy ezzel a szüleimet boldoggá teszem, hogy tudják biztos jövőm lesz, de.. Mégis nem tudok nem arra gondolni, hogy akkor lennének igazán boldogok, ha én magam is az lennék.. De nem vagyok az. Ismerem már magam annyira, hogy tudjam ezután még bűntudatom is lesz, ha megpróbálom a boldogságomat máshol keresni. Talán már most is van, hiszen nem tehetek róla, de vonzódom valakihez. Életemben először érzek egyfajta fura bizsergést a lelkemben, hogy szinte meg is feledkezem arról miképpen kellene viselkednem. De mégsem tudom, hogyan találjam meg a helyes kiutat ebből az egészből. Nem viselem a jegygyűrűmet. Legalábbis akkor nem, amikor nem szükséges. Egyszerűen nem érzem azt, hogy ténylegesen elkötelezném magam valaki mellett a hátralévő életemben. Mert nem ezt teszem. Csak elátkozom a saját sorsomat azért, hogy megmenthessem valaki életét. A mai világ már annyira elfogadó mégis néhányan kénytelenek egy maszk mögött leélni az életüket. Miért jó az, ha mind a ketten egy hazugság mögé rejtőzünk? Egyikünk sem lesz igazán boldog. Legalábbis így gondolom. Az idő az egészet darabokra fogja szaggatni és ezt bármennyire is nem láthatjuk előre, mélyen legbelül mind a ketten érezzük.
Mély levegőt veszek, hogy újra a pozitív lényembe bújhassak és visszamehessek a még itt lévő gyerekekhez, hiszen most már mindenkiért szállingóznak a szülők. Istenem.. Annyira vágyom arra, hogy egyszer nekem is gyerekem lehessen, de ha ebbe a játékba belemegyek ténylegesen, akkor talán minden esélyemet ellövőm ezzel kapcsolatban. A szemem sarkából megpillantom az ajtóban Alphonse-t és egy pillanatra, mintha elfelejtenék még levegőt is venni. Egek.. Úgy érzem magam mellette, mint valami eszetlen tinédzser. Pedig pont mellette szeretnék annak a magabiztos felnőtt nőnek tűnni, aki vagyok.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Pént. Júl. 22, 2016 3:46 pm
 



 





játék vége




Vissza az elejére Go down
Audrey Diantha Lott
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 24
Avataron : Emma Watson

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Szomb. Szept. 17, 2016 8:38 pm
 



 

Audrey

Mietta


Csak annyit írtam neki közel fél órája, hogy jöjjön a Belváros Óvoda elé. Várok mondjuk negyven percet, ha nem ér ide, akkor úgy veszem, hogy másként alakultak a dolgai, és nem tudta tető alá hozni. Akkor majd egy másik alkalommal, de az az érzésem, hogy ez túlságosan fajsúlyos tényező a számára, hogy nem fogja kihagyni a lehetőséget. Ennek örülnék, mert nekem sem kéne többször túráztatnom magam azzal, hogy túlsminkelt kiélt ribancnak maszkírozom magam, és napszemüvegben, meg rohadt frusztrálóan feszes miniszoknyában billegetem magam az ovival szembeni kerítés mellett ácsorogva. Még szerencse, hogy eddig nem vittek el a zsaruk. Ami azt illeti, utólag nem passzol össze a hely, meg a szerelés, de úgy vagyok vele, hogy az igazán rosszarcú tagok nem fognak megkörnyékezni egy óvodát, ha mégis, akkor megszívtam.
A telefonomon pötyögök, mint nagyjából minden korombeli, vagy éppen mindenki a mai bekockult világban. Azért bevallom, kicsit mókás épp Annával sms-ezni arról, hogy akkor végül is este mikor esek be hozzájuk. Eszembe is jut, hogy esélyesen túl sokat kockáztatok ezzel, de egyelőre még csak ott tartunk, hogy meghallgatom a riportercsajt, aztán még mindig mondhatok nemet. A túlfejlett igazságérzetem sem indok minden marhaságra, igaz, az alulfejlett erkölcseim meg arra nem adnak okot, hogy egy papra legyek rákattanva. Van az úgy, hogy egyszerűen semmi sem akar összejönni, gondolkodtam is, hogy szólok Annának, keressen nekem valamilyen állást a forgatásain, az legalább biztos lenne, és nem lennék állandóan veszélyzónában, mint a templomban, most már azt sem tudom, miért vállaltam el. Na jó, tudom, csak az indokom nagyon gáz.
A tekintetem folyamatosan a környéket pásztázza, meglátjuk, hogy a randipartneremnek meddig tart rájönni, hogy én lehetek az, akit keres, vagy esetleg azt várja majd, hogy én valamilyen módon jelezzek neki. Nos, ezt még nem döntöttem el, de úgy gondolom, épp elég figyelemfelkeltő lehetek ahhoz, hogy elgondolkodjon rajta, talán ez valamiféle jelzés neki, nem, még véletlenül sem az erre kószáló, kocsányon lógó szemekkel bámuló apukáknak.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 30
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Szomb. Szept. 17, 2016 9:35 pm
 



 


RainbowGirl & Mia


//A te képedet muszáj volt nyúlni Very Happy //

Fort Lawtonból csúcsforgalomban a belvárosba jutni egyenlő a lehetetlennel. Gondoltam én. Odatapostam rendesen a kis Polo gázpedáljának. Most mutatta csak meg igazán mit ér a turbó motor, megspékelve apa házi tuningjával. Tehát a belső munkahelyi övig viszonylag gyorsan beértem, aztán öt saroknyi távot gyalogolni kellett, mert kénytelen voltam letenni az autót egy –van isten, vagy szarba léptem és szerencsét hozott- merő véletlenből talált parkolóhelyen. Aztán indult a városi vágta zebrákon, és pirosnál dekkoló autósorokon át, ki-ki a másikat anyázva, ahogy az lenni szokott, de végül megcsináltam. Odaértem. Eszem megáll.
Előre hajolva, a térdemre támaszkodva kifújom magam az óvoda előtt. Egy anyuka barátságosan megkocogtatja a vállam, és zsebkendőt ad át. Nem ő a Szivárványlány, arra a nyakamat tenném.
-Otthon felejtett valamit a lurkó? – kérdezi óvatos kíváncsisággal.
Idiótának érzem magam, de bevallom az igazat. – Nincs gyerekem.
Hihetetlen, de tényleg, valóban a megértés kifejezését láttam az arcán, mielőtt ott hagyott.  Utána akartam szólni, megkérdezni, hogy ez most mit jelent, de ketyeg az óra, és gőzöm sincs, hogy kit keresek, szóval erre most nem vesztegetném az időmet.
Felegyenesedek, és alaposan megnézek mindenkit az óvoda előtt. A legtöbben az én korosztályom körül lehetnek, a másik véglet pedig a lesütött szemű járókelők, akik csak muszájból járnak erre, de már testtartásukkal is elzárkóznak attól, hogy nekik ehhez a helyhez bármi köze van.
Szóval ez itt vakvágány. Egy újabb. Elkéstem. Picsába, elkéstem. A telefonomat kezdem baszogatni, és már Jamest hívnám, hogy merre jár-mit csinál, ebédeljünk együtt, mikor kiszúrom a szajhát az út másik oldalán. Lerakom a telefont, bár még nem is kezdeményeztem azt a hívást a férjemnek. Nem ribanc az ott a túloldalon, hanem a Szivárványlány a valaha volt legrosszabb helyszínen bevetett álruhában. És napszemüvegben.
Átkelek az úton, és igen, megint több ízben is le vagyok anyázva, mert nem a zebrát használom, aztán odamegyek a lányhoz. Szándékosan nem kezdem a korát tippelgetni, és az arcát – meg amit látni belőle- méregetni. Egyenesen a napszemüvegre nézek.
-Öt dolcsiért mit vállalsz? – még a pénztárcámat is előveszem, mintha komolyan gondolnám, de nem nyitom ki, csak feltartom, meglóbálom. – Keressünk egy kicsit zártabb és népszerűtlenebb helyet. Vagy vörös zónát, mielőtt bevisznek közszemérem sértésért. Persze nem téged, hanem engem. Elképesztő combod van. Gyantázod?
Viccnek rossz, és igazából nem is figyelek arra,  hogy mit beszélek, mert arra próbálok ráébredni közben, hogy merre van itt legalább egy sikátor, ahol járókelők árgus szemeitől már nem kell tartanunk. És... ez itt velünk szemben egy óvoda, könyörgöm. Menjünk innen, de tényleg.
Vissza az elejére Go down
Audrey Diantha Lott
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 24
Avataron : Emma Watson

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Hétf. Szept. 19, 2016 10:51 pm
 



 

Nahát, nahát, észrevett. Nekem a körmeim átmenetileg fontosabbak. Ha esetleg jobban megnézné, az az egyetlen, ami mivoltomban megerősítheti, az a különböző színűre lakkozott ujjvégződéseim. Igazság szerint ezenfelül sem hiszem ostobának, lévén oknyomozó riporter, a sikeresebb fajtából, következésképpen egyszerűen nem lehet buta. Akkor éhen halna. Márpedig nem volt mindig mellette a politikus férje ugyebár. Összességében azért örülök annak, hogy nem kell iránymutatást adnom neki, hanem önállósítja magát, ettől függetlenül nem nézek rá, amíg oda nem ér hozzám. A kérdésére kis híján felröhögök, de meglehetősen csúnyán lebuktatnám vele magam, úgyhogy inkább hallgatok.
- Diszkréciót és mély hallgatást. – Veheti a kis üzletünkre való levetítésnek, bár a pénze nem kell, öt dollárral én nem lennék beljebb, odaadnám az első hajléktalannak, akinek keresztezem az útját. Nem gondolnám, hogy ezt komolyan veszi, lévén korábban sem kértem tőle pénzt, és a magam számára nem is tenném, nekem megvan mindenem, amit anyagiak terén akarhatok.
- Epilálom, azt is szeretem, ha fáj. – Kacér mosoly ékíti vonásaimat, már amennyit nem takar el a méretes napszemüveg, de amúgy nem igaz teljes egészében a mondandóm, mazochista azért nem vagyok. - Menjünk, van egy eldugott kis park a szomszéd utcában. – Intek a fejemmel, aztán elindulok, a magas sarkak könnyedén feszülnek neki a betonon, mindenre figyelek, a járásom is más, a valóságban sosem kelletem magam, és a kurvarobogó sem stílusom, de muszáj volt valamit kitalálnom, ami annyira nem én, hogy nagyon.
Nem kell sokat haladnunk, családiasabb környéke ez a belvárosnak, leginkább az óvoda miatt, van egy kis parkosított rész az épülettömbök között, játszótérrel, homokozó, hinta, minden van. Ám ezek számunkra mit sem érnek, nekünk az átellenes, felnőttek részéről kedvelt közepes méretű szökőkút a célunk, ami mellett diszkrétebben lehet beszélni, mint sok egyéb helyen. A vízcsobogás sok mindent elmos. Annak a széléig vonulok, és teszem le magam a peremére, magam mellett megpaskolva a márványt. Itt megfelel, körülnéztem, nem járnak erre gyanús alakok, biztonságosnak ítéltem, de egyébként is csak paranoiás vagyok szerintem, elvégre egyelőre még senki sem tud a szövetségünkről, és ha minden jól megy, ez így is marad.
- Figyelek. - Nem rajtam van a sor a beszédet illetően. Egyébként a hangom is nyafka, affektálós, sejtheti, hogy ez sem véletlen, nem akarom, hogy bármilyen téren biztosan képes legyen felismerni.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 30
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Vas. Okt. 02, 2016 1:43 pm
 



 

Diszkréció, hallgatás. Oké. Kérdés, mert nem mindegy: - Ennyire olcsón adod, vagy ilyen szűkön méred? – mosolygok rá, de szárazon. Első körben nem vártam megerősítésre. Valahogy-valamiért biztosra vettem, hogy Rainbowgirl az személyesen, de a feltevésnek csak annyi alapja volt, hogy egyedül ő nem illik az óvoda körüli atmoszférába. Meg nyilván én se. Nem azt állítom, hogy rettegek a helytől, de a pestist is elkerüli az ember, ha teheti. Nem? Szóval biztosra mentem a ledér lányka kilétét illetően, pedig lehetnék ennél óvatosabb is. Itt az ideje kicsit bekussoltatni az ösztöneimet. Ebben az esetben mindenképpen. Így hát még kezemben a pénztárcával felfigyelek a szivárvány színeire lakkozott körmökre, ezt összeadom a –számomra- egyértelmű megjegyzéssel, és magával a ténnyel, hogy még nem küldött el a fenébe, mert az biztos, hogy egy kurva sincs olyan ostoba, hogy egy óvodával átellenben strihheljen.  
-Bolond. – Oké, határozottan vigyorgok. Az egyik barátnőmnek vannak ilyen vicces beszólásai, ami akasztófásan rosszindulatot sejtet maga mögött (szeretem ha fáj), ugyanakkor nem másokon csattan az ilyen poén, hanem saját magán. Bájos, és szeretem az ilyet. Egyedül Rainbowgirl hanghordozása miatt verne ki a víz, ha nem sejteném ki belőle a szándékosságot. De izé... hát nem azért gyűltünk itt össze, hogy ne legyünk széjjel. Nyomás a parkba, át a szökőkúthoz, párkányra leülni. Szeretnék élni a megjegyzéssel, hogy ha már álruhába bújt, viselkedjen kicsit természetesebben benne. Úgy értem, hogy eleve feltűnő jelenség ebben az öltözetben, a hatalmas napszemüvegben, így az, hogy és ahogyan körülnéz kicsit sok. Ha kívülállóként csak véletlen rávetül a tekintetem, akkor levágom, hogy rosszban sántikál, és már csak azért is szemmel tartom.
Hallgatok. Valahogy sejtem, hogy nem kérne jó tanácsokból, én pedig magamtól nem fogom osztogatni őket. Nem ezért vagyunk itt, és erre ő is szinte azonnal felhívja a figyelmemet.
Még nem viszket az ujjam, hogy a táskámban kezdjek matatni az akták után. Azt mondta, hogy meghallgat, nem pedig azt, hogy benne van, úgyhogy nem kapkodok. A történetbe, viszont csak úgy in medias res kezdek.
-A Seattle PD egy nagy tiszteletben álló hadnagya nyugdíjba készül. Azon kevesek egyike vagyok, aki tudja, hogy mekkora szarházi az illető, és ellentétben a többiekkel, az én kezemet nem köti semmilyen fogadalom, tehát utána jártam. Színes a skála. A bizonyítékhamisítástól kezdve minden van a bűnlajstromán, és annak egy részét bizonyítani is tudnám. Csakhogy ha ezt megteszem, nagy eséllyel megússza, vagy a korára és a nyugdíjra tekintettel a nagyobb halak úgy döntenek, hogy többé már nem veszik hasznát, és megölik. – fintorral jelzem, hogy szerintem ez nem elég jó büntetés. – Az igazi célpontom az a személy, vagy személyek, akiknek dolgozik. Ehhez volna szükségem a te segítségedre.
Ha munka, akkor fizetség... Nagy pénzeknek kellett gazdát cserélnie, tekintve, hogy milyen házban lakik Seavers hadnagy, és annak a pénznek muszáj nyomának lennie valahol. Én nem találtam, de ez semmit nem jelent.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Csüt. Dec. 01, 2016 10:18 am
 



 





játék vége






Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Szer. Dec. 07, 2016 2:30 pm
 



 

// Kedvenc sorozatgyilkosomnak

Rengeteg dolgot átértékel az ember az életében, amikor megtudja, hogy rákos. Bár még mindig nem kaptam meg az eredményeket Joëltől, de lélekben már készülgettem a legrosszabbra. Nem szeretném ... mit finomkodok? Nem akarom, hogy igazam legyen, de valószínűleg elkapna a pánikroham, ha akkor és ott szembesülnék a krampusszal.
Egy padon ülök, s egy másik helyzetben éppen cigarettára gyújtanék, de megígértem magamnak, hogy leteszem, s ez már a harmadik nap, hogy nem pöfékelek. Pedig hiányzik, nagyon hiányzik, rettentően hiányzik, s említettem már, hogy hiányzik? Sóvárgok egy mély slukk után, kell a nikotin megszerzésének megnyugtató rituáléja... Viszont tartom magam ahhoz, amit mondtam és megfogadtam, ha beledöglök, akkor is.
Szóval egy padon ültem. Körülöttem hangos gyerekzsivaly hullámzott, hiszen az óvoda hangjait felém fújta a szél. Mint pufók gombócok, úgy játszottak kint a hidegben. Kacagtak, fogócskáztak, nyelvet öltöttek, nekem pedig egy könnycsepp jelent meg a szemem sarkában.
Sosem akartam gyereket. Nem tartom magamnak jó szülőnek, s bár sosem próbáltam, mégis ismerem magam annyira, hogy ilyen véleménnyel legyek erről a kérdéskörről. Ment már rá erre kapcsolatom, hiszen ő többet akart, míg én kevesebbet, s nem is hibáztattam azért, hogy elhagyott. A rák azonban mindent megváltoztat, hiszen ha minden balul sül el, akkor nem is lesz rá lehetőségem, hogy szüljek. Petefészek hiányában igen nehézkes lenne a dolog. Halottan kvázi lehetetlen.
Felállok a padról, egy fiatal szőkeség lépdel el mellettem, s egy férfi felé indult el. Talán egy fiatal pár, akik itt beszéltek meg egy randevút; vagy mindketten, de külön-külön jöttek a saját gyerekükért. Részletkérdés, nem is nagyon foglalkozom vele, hiszen nem rám tartozik. Csak közelebb lépek a kerítéshez, mely elég magas ahhoz, hogy a lurkókat belül tartsa, de elég alacsony, hogy még én is könnyű szerrel rákönyökölhessek. Figyelem a narancssárgába, kékbe és lilába öltöztetett golyókat, ahogyan a hideg vörösre csípte arcukat, ahogyan nózijukból keményre fagyott nünükék kandikáltak ki... Mindenesetre lesz majd mit kifújni, ha újra bemennek a melegre.

- *** -

- Szép napot hölgyem! - milyen kedves köszöntés, de amikor a hang irányába fordultam, a hideg rázott ki. Egy rendőr volt az, illetve kettő. Mindig párban járnak.
- Szép napot, miben segíthetek?
- Félre ne értse, de megkérem, haladjon tovább. Egy aggódó óvónő hívta a rendőrséget, hogy egy ismeretlen nő gyanúsan méregeti a gyerekeket.
- Én csak...
- Megértem hölgyem, de ilyen világot élünk. Köszönöm az együttműködését! - biccentett, majd megvárta, amíg összeszedem magam és amikor elindultam, egy ideig még a tekintetével követett, majd visszaszállt a kocsijába és elhajtott.
Fogalmam sem volt arról, hogy meddig könyököltem a kerítésen, s hogy ez miért volt ennyire gyanús, de nem akartam problémát, nem kellett az most nekem. A fiatal pár már régen nem volt ott, ahol az előbb hagytam őket, de amint közelebb értem ahhoz a helyhez, ahol elhagytam őket, egy tárcát találtam. Bőrtárca, biztosan a férfié lehetett. Hirtelen néztem körbe, keresve a kettőst, s a szemem sarkából észrevettem valami mozgolódást, ami felé elindultam. Jó cserkész segít, ahol tud!
Vissza az elejére Go down
Nadiya Bishop
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 33
Avataron : Melanie Laurent

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Szer. Dec. 07, 2016 9:02 pm
 



 

Tara-nak

Szemem karikás a kialvatlanságtól, a fáradtság ólomként nehezedik a vállaimra és minden mozdulat fájdalmas. Egész éjszaka nem bírtam lehunyni a szemem, mindenféle gondolatok cikáztak a fejemben. Úgy érzem hosszú évek óta először a gondosan felépített világom kezd összedölni, én pedig attol félek, hogy minden a fejemre omlik és megfulladok a romok alatt. Megtanultam már, hogyan kezeljem az életem, hogyan éljek normális kapcsolatok nélkül, minimális emberi érintkezéssel. Megtanultam, hogyan legyek mestere a „szakmámnak”, sőt azt is tudom hogyan örüljek annak a kevés boldogságnak, ami az életembe jutott. De most, amióta találkoztam Étiennel úgy érzem, hogy az életem ismét kezd kisiklani és nem akarom elveszíteni a fonalat. Annyira nevetséges vagyok, hiszen alig ismerem. Abból a néhány átbeszélgetett éjszakából amit együtt töltöttünk nem igazán lehet megismerni senkit én valahol legbelül még is úgy érzem, mintha évtizedek óta ismernénk egymást. Nevetséges vagyok, mint egy taknyos kamasz. Az érzelmeim elől való menekvés annyira lefoglalt, hogy még a munkámat is háttérbe szorítottam, ami nem igazán vall  rám. Néhány hete kaptam egy felkérést egy újabb féreg kiírtására, aki rendszeresen bántalmazza feleségét, sőt arra is volt már példa, hogy  a kislányát verte el. Egyszerűen nem vagyok képes felfogni hogy hogyan képesek ezek a patkányok bántani egy nőt, főleg gyereket. Szívem szerint minden bántalmazott nőt arra bíztatnék, hogy ragadjon kést és metsze el a rohadék torkát. De ez túl feltünő lenne, és nem mellesleg akkor magamat fosztanám meg a gyilkolás gyönyörétől.
Valamikor az éjszaka közepén kaptam a hírt, hogy ez a bizonyos Tim, úgy megverte szegény feleségét, hogy az kómában fekszik az intenzív osztályon, és mindezt a lánya szeme láttára.
Mostmár muszáj összeszednem magam és végeznem vele, a rendőrség tehetetlen, ha a nő nem tesz feljelentést, és a bántalmazottak több mint kilencven százaléka szemet huny az ütlegelések fölött. Normális esetben jobban megtervezem a vadászatot, általában a férfi társaságába férkőzöm, kiismerem, majd váratlanul végzek vele, általában este vagy éjszaka, de ami mindenképp fontos egy elhagyatott helyen. A mai eset viszont más lesz, már rég végezhettem volna vele, ha nem foglal le a saját magam nyomorúsága.
Egy bögre erős kává és egy gyors reggeli után tehát útnak indulok. Elsétálok a lakásáig, ahol a kapucnimat a fejemre húzva figyelem, és cigit cig után szívok, miközben várom, hogy megjelenjen.

Nem tudom mennyi ideig ácsorogtam egy fának támazkodva, de végre megjelent az ajtóban. Hangatalanul követem és őszintén remélem, hogy egy kissé csendesebb helyre vezet az utunk. Hát nem így történt. Egy pillanatra megtorpanok, amikor látom, hogy az óvoda felé visz az uta. Ezt a környéket mindennek lehet nevezni, csak épp csendesnek nem. De már nincs visszaút, most kell meglakolnia, minden lélegzetvétele mérgezi a földet. Megszaporázom a lépteim, hogy a közvetlen közelébe kerüljek, majd a kezemben szorongatott kést a hátának nyomva szólalok meg.
- Meg ne szólalj, csak menny előre, különben most döföm beléd a kést. Hidd el nem viccelek. Érzem ahogy megfeszülnek izmai és talán mintha el is gondolkodna egy pillantra, a menekülést megelőzve mélyebben nyomom bőrébe a kést.
- Én nem olyan nőcske vagyok, mint amihez hozzaszoktál, ha nem csinálod amit mondok megdöglesz! arcizmai megfeszülnek de megállás nélkül lépked tovább. Egy elegáns mozdulattal mutatom az utat a fák takarásába, majd a torkára szegezem a késem.
- Idefigyelj tebmocskos rohadék! Remélem jól megnézted az arcom, mert ez lesz az utolsó, amit szánalmas életedben láthatsz. Tudom tudom...most azt akarod kérdezni miért? Hát elmondom, mert a nőket bántalmazó férgeknek ÉN vagyok az igazságosztólya. Mondanám, hogy ezután kétszer is meggondolod majd, hogy bántalmazod még a felesége, de ezután te már halott leszel. kúszik és édes mosoly az arcomra, majd egy gyors mozdulattal végighúzom éles pengémet a torkán. Szinte hallom ahogy az éles penge átvágja, majd mélyeket lélegzem, hogy lenyugtassam magam. Nincs sok időm, mielőbb el kell tünnöm innen, nem hiányzik, hogy bárki is észrevegyen, vagy ne adj Isten felismerjen. Óvatosan eresztem le a földre élettelen testét. A kést visszacsúsztatom a zsebembe, soha nem hagyom hátra a gyilkos fegyvert. Arcomról letörlgetem a ráfröccsnt vért, még egy utolsó pillantás az ernyedt testre, majd kilépek a fák mögül, ahol egy ismeretlen nőbe botlok bele. Körülbelül négy lépésre a holtest melett.
Oh a francba...
Mosolyt erőltetek az arcomra, és próbálok úgy helyezkdeni, hogy ne láthassa a vértócsát.
- Segíthetek?
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Szer. Dec. 07, 2016 9:58 pm
 



 

- Nem tudom, szeretne? - nevetem el magamat, ami inkább volt írható az ijedtség számlájára, mintsem arra, hogy mennyire kicsattanok a bőrőmből! Meglepett, hogy egyszer csak megjelent előttem, hiszen egyáltalán nem számítottam rá. - Á, csak egy butaság...
Emelem fel a tárcát, majd folytatom a történetet. - Láttam erre jönni egy fickót, szerintem ő ejthette el. Csak vissza akarom neki adni. Mintha arra ment volna... - mutatok egy feltételezett irányba, csak azt nem tudom, hogy az általam igaznak hitt út hullákkal van kikövezve. Pontosabban egy hullával, azonban erről én mit sem tudok, szóval nem is törődöm vele.
- Egyébként van valami kis folt itt... - mutatok ujjammal jobb orcámra, valahol közvetlenül az ajkaim felet. Aztán jön a fejszámolás, rendezői jobb és bal kérdésköre, integrálok és deriválok, előhívom az egyetemes energiamegmaradás törvényét. - Nem a másik oldalon, itt!
Most éppen a bal oldalamon mutogatok folthelyet. - Van zsebkendőm, ha nincs neked. Kérsz?
Válaszától függően megkínálom törlőkendővel, majd próbálnék továbbmenni, ha nem állná el az utamat. - Őőő ... bocsika, ha nem nagy gond, akkor visszaadnám a fickó tárcáját, elállnál az útból?
Vissza az elejére Go down
Nadiya Bishop
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 33
Avataron : Melanie Laurent

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Csüt. Dec. 08, 2016 9:50 pm
 



 

Tara-nak

Hallgatnom kellett volna a belső hangomra, ami indulás előtt azt dübörögte, hogy nem szabad fényes nappal akcióba lépni. Hirtelen idegesség lesz urrá rajtam, hiszen az elmúlt tíz év munkája és ismeretlensége csak egy hajszálra van attól hogy lelepleződjön. És mindez miért? Mert nem voltam képes uralkodni a haragomon. Ez pedig nagy hiba, egy profi sosem engedheti, hogy eluralkodjanak rajta  az érzelmei. Félelmemnél talán csak a dühöm nagyobb. Mérges vagyok magamra, a fa mellett holtan fekvő patkányra és persze erre az ismeretlen fiatal nőre is. Mintha hirtelen kezdene kicsúszni a talaj a lábam alól és nekem ez nagyon nem tetszik. Nehezen tudok csak a nőre figyelni, azon próbálok agyalni hogyan tudjam elterelni a figyelmét. A zsebemben még mindig ott lapul a kés, de rátamadni nagyon nem szeretnék. Így is tapad már éppen elég vér a kezemhez. Ártatlanokat pedig sosem bántanék. Bármennyire is hihetetlen nem vagyok pszihopata csak a saját meglátásom szerint szolgáltatok igazságot. Azok a patkányok akiket kivégeztem mind megérdemelték a halált, ezért bűntudatom sincs. De ez...ez más lenne, ezzel nem tudnék megbírkózni. Mosolyt erőltetek az arcomra és megpróbálom leplezni a bennem dúló érzéseket.
- Á...Igen. Ha arra a magas szőke pasira gondolsz, aki barna bőrkabátot viselt, akkor ő másik irányba ment. Találkozott itt egy bandának tűnő társasággal, majd elsétáltak. mondom, majd az ellentétes irányba mutatok. Nagyon remélem, hogy szép szóval is el tudom téríteni az útjáról és nem kell erőszakot alkalmaznom, tényleg nem akarom bántani. Kövezkező mondata pánikot kelt bennem. Autómatikusan elveszem tőle a felém nyújtott zsebkendőt és megpróbálom letörölgetni a vért az arcomról. Még egy hiba. Ma már a második. Komolyan el kell gondolkodnom a pihenésen, kezdek nagyon kiesni a szerepemből.
- köszönöm. Néha olyan vagyok mint egy gyerek, és mindig összemaszatolom magam. – mosoly – - és remélem nem bánod, hogy letegeztelek, kicsit szétszórt vagyok mostanában...munkahelyi gondok. megvakargatom a fejem.
- Figyelj, ha szeretnéd akkor elkísérlek, hogy keressük meg azt a palit. Látom rajtad mennyire fontos neked, hogy visszaadd azt a pénztárcát. Nem tűntek barátságos alakoknak. Ketten hangosabban tudunk sikítozni. próbálom bevetni minden meggyőzőerőmet. - vagy ha szeretnéd csak simán vidd be a rendőrségre, ők visszaszolgáltatják a tulajdonosának.
Küldöm felé a mosolyokat. Nekitámazkodok a fának és a válaszára várok. Remélem, hogy elfogadja a segítségem, ha van egy kis esze akkor továbbsétál. Nem tudom ebből mi lesz, de annyi biztos, hogy egy tapottat sem tehet a hulla irányába. Vagy sarkon fordul önszántából vagy kénytelen leszek erőszakolt alkalmazni. Tudom, hogy az mindig hatásos, hiszen nincs olyan ember aki nem félti az életét.
- Hadd mutatkozzam be. Rebekah vagyok...igazán örülök a véletlen ismeretségnek. naná, hogy nem adom meg a rendes nevem, még csak az lenne olaj a tűzre. - Akkor, veled tarthatok, vagy mész egyedül?
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Csüt. Dec. 08, 2016 10:35 pm
 



 

- Pedig nem tűnt olyan bandázós típusnak... - merengek el egy pillanatra, de azon kívül, hogy kabátja volt, nem emlékszem semmi másra, így nem tudom, miért mondtam az, amit mondtam. Vállat vontam és figyeltem, ahogyan a zsebkendővel letörli a csokifoltot az arcáról. Vajon ő is olyan falánk lehet, mint én? - Úgy a legjobb enni a csokit, nem? Mármint, mint egy gyerek. Hatalmasat harapni a táblába, nem törődni a holnappal vagy a foltokkal, csak habzsolni az élvezetek netovábbját. És semmi gond, rosszul is érezném magam, ha magáznál... Annyira vénnek talán nem nézek ki!
Nevetek én is, ahogyan ő is mosolyog felém, de abban a mosolyban van valami furcsa, valami oda nem illő, egyfajta rémítő dolog. Nem tudom megmagyarázni, de mindenképpen ideges leszek attól, ahogyan nevet. Pedig egyáltalán nem szokásom és nem is tudom, hogy mi tört rám, de annyi szent, hogy tőle most nem őszinte grimaszokat kaptam. E felett a dolog felett is vállat vonok, nem feltétlenül kell nekem minden ember gondját és baját megoldanom, s elég talpraesettnek tűnik, hogy felülkerekedjen a problémáin. - Á nem, nincs kedvem semmiféle bandával találkozni, viszont a rendőrség jó ötlet. Majd elmondom nekik, hogy hol találtam, aztán ha véletlenül ő keresné előbb náluk. Bár, ha bemondja a nevét, akkor még könnyebb dolga lesz...
Gyorsan kinyitom a tárcát, ellenőrzöm, hogy találok e benne iratokat, jól megnézem magamnak az arcát, de semmit nem jelent nekem az arca. Annyira azért nem néztem meg magamnak, viszont egy kicsit összeráncolom a homlokomat. - Az előbb azt mondtad, hogy szőke pasit láttál, de ennek fekete a haja.
Talán befestette azóta és a kép elég réginek tűnik, szóval akár valós is lehet a feltételezés, de az hogy Rebekah ennyire idegesnek tűnik a mosolyai ellenére, már nagyon gyanús. Goglin nyomozó a megmentésre!
- Lehet, hogy nem is ugyanazt a pasit láttuk, akkor talán a bandától sem kell félnem. - mosolygom el magam, majd próbálom kikerülni a fának támaszkodó nőt, bár igazából tényleg nem tudom, hogy miért ennyire ellenálló. Ha bajba akarok kerülni, akkor kerüljek bajba, de akkor az én választásom volt, hogy mi lesz velem, neki ehhez semmi köze. - További szép napot Rebekah...
Gonosz és elutasítható módon nem mutatkozok be neki, de miért is tenném? Azért mert adtam neki egy zsebkendőt, még nem leszünk öribarik! Bár amennyire aranyos, össze tudnék vele gyűrni néhány lepedőt.
Vissza az elejére Go down
Nadiya Bishop
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 33
Avataron : Melanie Laurent

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Szomb. Dec. 10, 2016 11:33 am
 



 

Nem vagyok az a pánikolós típus – igaz eddig nem is nagyon volt rá okom – de most a hideg futkos a hátamon. Egy hajszál választ csak el attól, hogy az életem romokban heverjen. Pont most, amikor kezdtem kiutat látni ebből az egész labirintusból, most amikor a szerelem a küszöbön áll. Nem hagyhatom, hogy most fussun vakvágányra minden. A bennem lakó ördög azt suttogja a fülembe, hogy metszem el a nő torkát és az ügy le van zárva, de a lelkiismeretem ezt nem engedi. Nem bánthatok egy ártatlan embert, csak azért mert rosszkor volt rossz helyen. De valahogy muszáj megúsznom, tíz év munkája van a hátam mögött. Valami pedig azt súgja, hogy szép szóval itt nem fogok semmire menni. Ez a fiatal nő túl kíváncsi és egy kicsit talán túlbuzgó is.
- Már meg ne haragudj, de te egy pillantásból el tudod dönteni, hogy valaki bandázós vagy inkább otthonülős? Förmedek rá talán a kelleténél kicsit durvábban, de a türelmem fogytán van már. Rámarkolok a zsebemben rejtegetett késre bármikor készen arra, hogy előrántsam, ha szükséges. Egy halvány reménysugár ismét felcsillan előttem, amikor a nő kijelenti, hogy elmegy a rendőrségre. Ez egy igazán szuper hír, de legalább lesz időm messze menni a tett helyszínétől. Minden mozdulatára úgy figyelek, mint ahogy az oroszlán lesi áldozatát, bármikor készen arra, hogy éles fogaival átharapja a nyakát. A kíváncsisága már igazán kezd az agyamra menni, nem találkoztam még emberrel, aki ennyire nem ért a szép szóból. Nem értem miért nem fordul már sarkon, és megy innen ahová csak akar. Az izgalom, idegesség és tanácstalanság vegyes érzelmei uralkodnak most rajtam. Csak egy gyors mozdulat és vége....de nem vagyok képes megtenni. Nem tudnék szabadulni a bűntudattol, hogyan néznék utána tükörbe? Ahogy kinyitja a pénztárcát azonnal megpillantom a képet, és tudom, hogy ennek most itt van vége. Most kell lépnem, mert ezután biztosan nem tudom eltántorítani, majd az útjáról. Félelmetes mosoly kúszik az arcomra, és közelebb lépek hozzá, mintha a képet vizsgálnám.
- Igazad van, lehet, hogy összetévesztettem valakivel. Gyere keressük meg együtt... suttogom a füleibe, majd megragadom a karját, vigyázva arra, hogy ne tudjon kiszabadulni belőle. Szabad kezemmel előhalászom a véres kést a zsebemből és az oldalához döföm.
- Ha sikítani vagy menekülni próbálsz meghalsz. suttogom még mindig a fülébe, majd közelebb araszolok vele a hullához.
- Tessék, itt van az emebered! Add neki szépen oda a pénztárcáját, és meg ne merj szólalni, ha nem akarod, hogy a te vérecskéd is elhagyja a tested. Egy kicsit erősebben nyomom a kést a hátához, ezzel nyomatékosítva a szavaimat.
- És, ha tudni akarod ez egy erőszaktevő disznó volt...megérdemelte. [b] egy újabb mosoly. [b]- szóval kislány, mit választasz? Befogod a pofád és erről az esetről soha senkinek nem beszélsz...vagy itt maradsz a barátoddal és egy hullazsákban végzitek.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Hétf. Dec. 12, 2016 11:32 am
 



 

Rámförmedtek. Nem igazán szoktam olyan reakciót kiváltani az emberekből, hogy mindenféle ok nélkül haragudjanak rám, de most mégis sikerült. Egyáltalán nem vettem magamra, hiszen Rebekah idegesnek tűnt, én pedig megértem, ha valaki feszült pillanatában kikel magából, mégis furcsa helyzet állt elő ezzel az egész kis drámával. Vállat vonok, nem érdekel, elengedem a fülem mellett, de aztán meg ő ajánlja fel, hogy mégis keressük meg a tárca tulajdonoság együtt... Ki érti ezt? Én nem!
- Köszi, nem kell, egye... - viszont nem fejezem be a mondatom, hiszen úgy megfogja a felkarom, hogy majdnem belesajdul. Fáj a szorítása, kellemetlen ujjainak érintése, s bármennyire próbálok szabadulni tőle, nem sikerül. Satuként mar a húsomba és nem ereszt. Ekkor érzek valami merev dolgot az oldalamban, amit először nem értek, hiszen eléggé nőnek néz ki, szóval egy spontán merevedés kizárt, de amikor meglátom a hullát, szinte pánikba esem.
Nem, nem akarok tovább menni, nem akarom megkeresni a tárca tulajdonosát, a mamit akarom és az ő szoknyáját, ami mögé be tudok bújni! - Nem... - ezt nem tudom, hogy miért mondtam, de valahogyan kibukott belőlem a hang, s nézek rá, s egyelőre nem tudom, hogy mégis mi a francot kellene egy ilyen helyzettel kezdenem. Szaladnék, elfutnék, loholnék, de az a valami a hátamban biztosan gyorsabban sülne el, mint az én kevésbé edzett testem. Úgy értem, a heti két alkalommal elsunnyogott konditerem ilyen szituációkra nem készít fel! Fókuszálj Tara, megoldod!
- Azt csinálom, amit csak mondasz, nem akarok problémát! - pedig probléma már igencsak van. Úgy hívják, hogy Rebekah, ha tényleg ez a neve, de ki nem szarja le, hogy mi a neve, amikor egy hulla van előttem, mögöttem meg a gyilkosa? És milyen magasról teszek arra, hogy erőszakolt? Ilyen sorsot senki nem érdemel!
- Inkább befogom a számat. - próbálok nyugodt maradni a helyzethez mérten, de érzem, hogy valami lassan bekattan bennem. Mint, amikor Nyssa és Max előtt álltam és elkezdtem kombinálni. Szaporábban kezdtem venni a levegőt, egyre rendszertelenebbül lihegtem, éreztem az oldalamban a nyomást és menekülni akartam. Futni, egyre csak messzebbre, minél távolabb és soha nem nézni vissza, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Éreztem, ahogyan letapadtam, vádlijaim görcsölni kezdtek, s alig tudtam már egyenesen állni. Nem, most nem történhet ez meg velem, ilyen nincsen, nem!
- Enge... - próbáltam magam összeszedni, de agyam egyre nagyobb akadályokat görgetett elém. Féltem, rettegtem, szívem olyan hevesen vert, hogy majd' kiugrott a helyéről, miközben egyre homályosabbnak láttam a világot. Próbáltam egy lépést előre tenni, de olyan masszív tömbbé állt össze minden izom a testemben, hogy képtelen voltam, csak azt láttam, hogy egyre közelebb van a talaj, én pedig egyre inkább kerülök vízszintesbe, majd perdülök meg, hiszen a lány még mindig fogja a kezem. A hátamra esek, nagyot puffanok, tüdőm fájdalomtól szenvedve próbál levegőhöz juttatni, de csak nagyon nehezen sikerült. Érzem, hogy valami puhára estem rá, valami ragacsba süpped bele a fejem, valami... - Vér!
Sikoltok, már nem érdekel, hogy mit mond, nem tudom feltartóztatni a dolgot, ki akar belőlem törni a félelem, el akarok menekülni! Valaki segítsen már az Isten szerelmére!
Vissza az elejére Go down
Nadiya Bishop
avatar
Törvényen kívüli

Kor : 33
Avataron : Melanie Laurent

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Kedd Dec. 13, 2016 12:48 pm
 



 

Haragszom magamra. Nem értem hogyan lehettem ilyen felelőtlen. Nagyon rossz döntést hoztam, amikor reggel elindultam a féreg nyomába, és az még pocsékabb ötlet volt, hogy egy ilyen forgalmas helyen végeztem vele. Tíz év után az ember már nem engedhetne meg magának ilyen jellegű hibát. Ha belegondolok, hogy egy hasjszál választ el a lebukástól még idegesebb leszek. Nem akarom az egész hátralévő életem bezárva tölteni, ahogyan a halálbüntetésre sem vágyom. Főleg nem most, amikor a szerelem is betoppant az életembe. Nem szeretnék fájdalmat okozni neki, nem szeretnék meghalni. Annyi minden van még az életben, amiket nem próbáltam ki, hiszen túlságosan lefoglalt a gyilkolás...Gyorsan kell cselekednem, meg kell győznőm ezt a nőt, nem szabad beszélnie. A kést még mindig az oldalához szorítom, arcomon elszántság tükröződik, de legbelül tombol a kétségbeesés. Nem tudom megölni, hiába vettem már el megszámlálhatatlanul sok életet egy ártatlanét akkor sem vagyok képes kiontani. Hiszen neki csak annyi a bűne, hogy roszkor volt rossz helyen. Mivel a félelem nagy úr, ezért megpróbálok csupán ráijeszteni, esetleg egy kicsit megkínozni, de megölni semmiképp. Szorításom a karján nem enged és a kés is egyre mélyebben csúszik a lapockái közé, felsértve kicsit a bőrt, de komolyabb sérülést még nem okozva. Úgy tűni ez a módszer hatásos, mert gondolkodás nélkül bólogat minden szavamra.
- Ha megtudodm, hogy egy valakinek is eljár a szád, még aznap megöllek. Vagy...kezdem inkább a barátaiddal, családoddal...mindnki egy fa tövében fogja végezni, ha eről az esetről egy pisszenést is visszahallok a sajtóban. Ha megígéred, hogy jó kislány leszel, és most azonnal hazaszaladsz akkor talán megkíméllek... suttogom a füleibe, hogy csak ő hallhassa. Egy pillanatra a kétségbeesét átveszi a megnyugvás, úgy túnik, hogy nem kell félnem attól, hogy beszélni fog, látom rajta a rettegést, amit minden áldozatomon felfedezek mielőtt elvágom a torkukat. De aztán történik valami. Imbolyogni kezd, megakad benne a szó, és a következő pillanatban bármennyire szorosan is tartom a karját nem tudom megakadályozni, hogy összeesen. Egyenesen a halott férfi testére zuhan. Próbálok utánakapni, megakadályozni, hogy megtörténjen, de már késő. A következő pillanatban éles sikoly tör fel belőle. Gyorsan kell cselekednem, kezemet a szájára tapasztom, tompítva az üvöltésének hangerejét.
- Hülye liba! Miért nem tudtál csak szépen sarkon fordulni és elmenni. Látod most milyen nagy bajba kerültél? Így mégis hogyan tartsam meg az élted? Megfogom a fejét, és teljes erőmből nekicsapom a fatörzsének, de ezzel csak annyit érek el, hogy arcáról lehorzsolódik a bőr...Megszállottan keresek valami után, amivel a megfelelőerejű ütést tudok mérni a fejére. Nem akarom megölni, csupán leütni, hogy el tudjak menekülni.
Kzem még mindig a száján van, egy kézzel pedig elég nehéz fegyver utát kutatni, de vágül találok egy követ nem messze a fickó lábától. Feelveszem és egy jól irányzott mozdulattal fejbe kólintom vele. Pontosan tudom, hogy a fej melyik részét üthetem, ami nem okoz halált csak pillanatnyi eszméltvesztést. Pont annyi időre, hogy elszaladjak. Ha pedig szerencsém van, elveszíti az emlékeit. Az ütés után, benyúlok zsebeibe és kihalászom belőle a telefonját meg a tárcáját. Mindkettőre szükségem leszm, hogy figyelni tudjam. Valószínüleg egy váratlan éjszaka megjelenek majd nála, hogy nyomatékosítsam a kérésemet irányába. Miután mindent gondosan elpakoltam még egy utolsó pillantást vetek az ájult lányra és a férfi hullájára.
- Nagyon sajnálom. motyogom magam elé, majd futásnak eredek. Ha ezt megúszom nagyon komolyan el kell gondolkodnom a leálláson...

// köszönöm szépen a játékot. Majd keresünk folytatást neki Smile
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Kedd Dec. 13, 2016 3:36 pm
 



 

- Ne... Kéérr... - nem tudom befejezni a mondatot, jobban mondva elkezdeni sem nagyon. Valami olyasmi lett volna, hogy "ne kérlek, jó kislány leszek" és talán még egyéb más dolgokat is megígértem volna neki, de egyszerűen nem jöttek ki a szavak, csak egy sikítás, amit elfolytott. Éreztem tenyerének sós ízét, biztosan az idegesség jele vagy éppenséggel a kielégülésé, de ebben a pillanatban nem is voltam olyan helyzetben, hogy ezen gondolkodjak.
Menekültem volna, de testem ismét cserben hagyott. Lefogott, de semmi szüksége nem lett volna rá, hiszen a görcsök annyira magával ragadták teljes valómat, hogy nem tudtam volna menekülni akkor sem, ha akartam volna. Válaszoltam volna neki, hogy érdemes megtartani az életemet, hogy fontos ember vagyok, hogy kiválóan tudok almás pitét enni és szeretnék végre boldog lenni Maxszal, hogy Willynek még vissza kell adnom a Duran Duran válogatás kazettáját és le kell küzdenem a rákot... Ezt mind el akartam neki mondani, de a számat befogta, majd arcomat hozzávágta valamihez. Nem láttam, hogy mi az pontosan, pedig végig nyitva volt a szemem, csak valami melegséget éreztem, aztán fájdalmat, kínt és égető viszketést. Utána még egy ütést éreztem, majd semmit...
Hallottam még a hangját, de a szavakat nem tudtam kivenni. Hideg volt, én pedig egyre mélyebbre süppedtem valamiben. Feketeség vett körül és csend. A szívem dobogása tartott még ébren pár másodpercig, de aztán a fülemben visszhangzó ütem egyre csak elhalt, megszűnt létezni. Csend volt és nyugalom. Már nem tudtam róla, hogy miért volt ez olyan kellemes. Mintha egy buborék vett volna körül, ami egyre csak tágult és soha nem akart kipukkadni. Csend volt ... és nyugalom.

-- ** --

- SEGÍTSÉG! - sikoltottam fel, amikor felébredtem és megláttam magam mellett egy vérbefagyott férfi alakját. A fejem fájt, nem tudtam, hogyan kerültem oda, égett az arcom és tiszta mocsok voltam. - SEGÍTSÉG!
Kiáltottam el magam újra, majd megpróbáltam felállni, de olyan gyengének éreztem magam, hogy inkább csak felültem, s ott probáltam rájönni, hogy miről szól ez az egész helyzet. A fejem zsongott, mintha másnapos lettem volna, pedig nem is ittam, legalábbis nem emlékeztem rá. Csak arra, hogy valamiért ismerős volt nekem a fikcó ... annak ellenére, hogy majdnem elhányom magam újra és újra, amikor felé pillantok. Keresem a telefonomat, de nem találtam, megnéztem a tárcámat, az sincs meg. - SEGÍTSÉG!
Újra elkiáltom magam, majd próbálok kissé forgalmasabb területre menni, mert itt most nagyon egyedül voltam ... vele. Fúj! - SEGÍTSEN MÁR VALAKI!

// Én is köszönöm. Mindenképpen folytatjuk!
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 41
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Kedd Dec. 13, 2016 9:56 pm
 



 

Tara/Étienne

Rendszeresen kocogok, és sosem ugyanazon az útvonalon. Para nélkül, pusztán a változatosság öröméért váltogatom az útirányokat, kedvem szerint. Fél éve nem futottam igazán a városban, nem olyan régen tértem vissza, így szinte minden új.
Kutyájával futóval ritkán akadok össze, most kifejezetten üdítő volt egy órára bekapcsolódni ebbe. Kár, hogy a kutya mindenáron meg akarta kergetni az összes repülő egyedet, így egy idő után meguntam, hogy csak az ordítást hallom a kutyája után és elköszöntem tőle, bal kanyarral eltűnve a másik irányba, mint amerre tartott. Kihalt a környék, egy fia mozgást nem látni, sprintbe kapcsolok, egy kellemes öt percig élvezem is, és tovább is, ha nem ütné meg a fülem a segélykiáltás. Sosem futok bedugott füllel. Irányt változtatok ismét és a hang felé futok.
Megpillantom a segítségért kiáltót, felé haladva a futás sebességén lassítok, nem akarom megrémíteni.
- Tudok segíteni? – a fene a zihálást, azért kortyolok úgy levegőt, hogy értelmesen tudjak beszélni.
- A nevem Étienne, mentős vagyok, el tudná mondani, mi történt?
Körbenézek, s ha megpillantom a másik alakot, akkor ismét a nőre tekintek.
- Hívok segítséget, minden rendben lesz – a férfi mellé lépek, kitapintani a pulzust, majd a mobilom után nyúlok, hogy hívjam a központot.
Közben aprólékosan végigmérem a nőt, a másikon már nem tudok segíteni. Nem tudom, mi történhetett, s addig senki sem vétkes, míg be nem igazolódik. Mentősként meg pont teszek arra, ki mit tett, a gyógyításra tettem esküt, nem igazságtételre, azt meghagyom a parókafejűeknek.

// et voilá! Cool
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Szer. Dec. 14, 2016 7:23 am
 



 

Megint kiesett pár másodperc... Illetve nem is tudom, hogy mennyi, hiszen az előbb még segítségért kiáltottam, most pedig egy férfi jelent meg felettem, zihálva kérdezve, hogy mit tehet értem és ráadásnak még az is kiderül, hogy mentős.
- Nem tudom, nem tudom! - összetörtem, fájt mindenem, a fejem, az arcom, a hangom kissé berekedt a sok kiabálástól, nem értettem és nem tudtam, hogy mi van körülöttem. Forgott a világ, el akartam magam hányni, nedvesnek éreztem a nadrágomat ... és akkor félre pillantottam, meglátva újra a halott fickó alakját. - Jézusom, mi történt velem?
Kezdtem hisztérikussá válni, de a pánikroham valahová nagyon messzire lovagolt, mert egyelőre nem éreztem úgy, hogy kerülgetne. Remegtem az idegességtől, fáztam és melegem volt egyszerre, a fejem annyira fájt, hogy meg kellett kapaszkodni a földben, nem akartam ezt az egészet, nagyon máshol akartam lenni és különben is a mamit akarom!
- Tara ... Tara a nevem. - mutatkoztam be végre, bár nem tudom, hogy ennek most mégis mi jelentősége van, hiszen jöhetne már az a segítség és itt lehetne már a mentő, s nem lenne jó, ha ez kitudódna, mert akkor ettől lesz hangos a sajtó, pedig ki fog tudódni, mert azt a szerencsétlent valaki megölte! Jézusom, ezt az embert megölték!
- Nem ... nem tudom mi történt! - becsukom a szememet, próbálok emlékezni, de nem tudom, filmszakadás, valami elromlott bennem, nem értem. - Találtam egy tárcát, meg akartam keresni a tulajdonosát, de valami bandába futottam vagy én nem is tudom, nem emlékszem!
Próbáltam összeszedni magamat, de nem sikerült, csak fetrengtem a sárban és a vérben, közben meg valamiért húsleves illatot kezdek érezni. Az oldalam fáj, az arcom fáj, a fejem fáj, a testem összes izma fáj, és nem találok rá magyarázatot. Egyszerűen nincs rá magyarázatom! Nincs!
- Semmi nem lesz rendben... - mondom neki lemondóan, s próbálok újra felülni, talán most az ő segítségével sikerülni fog, bár a fejem még mindig annyira hasogat, hogy legszívesebben elküldeném nyaralni. Nagyon messzire és nagyon hosszan.
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 41
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Szomb. Dec. 17, 2016 11:22 am
 



 

A megszokott sokk, a felfogni képtelenség fogad. Érzéketlennek és érzelgősnek sem vagyok mondható, ha éppen dolgozom. Ha túl szétfolyok, nem tudok dolgozni, ha túl rideg, akkor meg akasszam fel magam, elvégre itt előttem egy emberről van szó, akinek segítségre van szüksége.
- Ezt majd később kiderítjük – halvány mosoly, biztonságot adó magabiztosság. Azért elmeturkásznak nem mennék el, a lélek bugyrai nem az asztalom.
- Tara – ez megvan, jó jel, nem minden esett ki a fejéből. – Tara, hívok mentőt, hamarosan itt lesznek.
Nem ismerem fel, rádiót nem hallgatok és a hírek sem túlzottan érdekelnek, újságot sem olvasok, így fogalmam sincs, kihez beszélek, a nevén kívül.
Minden téren megbizonyosodok arról, hogy a heverő férfi testben egy szemernyi élet sincs. A legnagyobb szüksége annak van, vagyis az van a legnagyobb életveszélyben, aki hallgat. Ezért is megyünk először a heverő testekhez, ha eseményhez hívnak, aki jajong, ahhoz képest annak kutyabaja sincs. De itt nem látok reményt, a kódolt üzenetet be is mondom a telefonba, ahogy felveszik a túloldalon.
- Majd eszébe jut, most ne erőltesse. Egy tárcát? Egyedül érkezett ide? – elteszem a mobilt és Tarához guggolok vissza. Ha van még valaki, őket is meg kell keresni. Ha meg egyedül volt, a rendőrség fogja kideríteni, ki volt a férfi, s mi történt, az sem az én feladatom.
- Kérem, mondja meg, hol fáj, mit érez... ne, kérem, ne próbáljon meg felállni, a talaj az egy nagyon biztonságos hely tud lenni, én mondom. – mosolygok rá biztatóan, még ha nem is telivigyorral.
- Van valaki, akit értesíthetek? – ha közben mond valamit arról, hol fáj, megnézem, annyival is előrébb vagyunk, mindenestre a pupilláját és bőrének színét, szeme alatti részt és a körmeit megnézem. A távolból halkan jajdul fel a szirénák hangja.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Kedd Dec. 20, 2016 11:28 pm
 



 

- Igen, egyedül... - válaszolom neki, de azért nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mégis mi a tököm történt velem. Persze, természetes reakció, ha tudni akarja az ember, hogy miért is került vízszintesbe egy hullával, de az valószínűleg nem normális, hogy erre nem is emlékszik! Mert basszuskulcs, itt voltam, itt vagyok, emlékeznem kellene rá és nem azt érezni, hogy valami szürke köd miatt nem látok tisztán. Pedig most csak ennyi maradt, a szürke köd... A tárcáig megvan minden tisztán, utána zavaros, aztán meg filmszakadás.
- Az arcom, a halántékom fáj. - ott, ahol a bőrömet lehorzsolta és ahová az ütést kaptam. Aztán érzem még, hogy máshol is fáj. - A jobb lapockám alatt, nagyon csíp!
Bár arról fogalmam sincs, hogy miért... Mégis, mi a francba keveredtem? Elkezdek könnyezni, bár szerintem a szemeim már így is elég nedvesek voltak, de most valahogyan kiszakadt belőlem ez az egész. - Akkor maradok a földön...
Adom meg magam az értelemnek, és a könnyek közepette mosolygok rá, amikor én is meghallom a szirénákat. Még messze vannak, így egyetlen reményem és támaszom Étienne, aki közben mindenféle dolgokat ellenőriz rajtam.
- Willy Barton. Benne a száma a tele... - viszont a telefonomat elrabolták. - A Radio Free szerkesztőségében el tudják érni. A munkatársam.
Azért annak is van valami pikantériája, hogy az egyik munkatársamat adom meg akkor, ha valakit baj esetén értesíteni kell. Félreértés ne essék, Willy a legjobb és talán az egyetlen barátom, rá bíznám az életemet, de a munkán kívül évente talán kétszer-háromszor futunk össze privátban és akkor talán sokat mondtam. Egyrészt nem az a buli huligán, mint én, másrészt azért van egy generációnyi különbség kettőnk között, szóval az ő témái nekem történelem, az én támáim neki tudományos fantasztikum. Viszont mégis őt választom, mint Ash Ketchum Pikachut, bár Willy inkább hasonlít egy snorlax-ra, mint minden másra. Mégis, hogyan jutottam el addig, hogy erről tanakodom magamba, amikor olyan szarul vagyok, mint a legutóbbi nagy hányásom alkalmával. Nem, javítom magam ... akkor rosszabbul voltam és kizárólag a Jägermeistert okolhatom ezért!
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 41
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Csüt. Dec. 22, 2016 2:26 pm
 



 

A tárca a férfié lehet, amit elkérnék, hogy ha élne, hogy tudjak segíteni a kiérkező mentősöknek, ha van valami fontos a számukra, időt spórolni. Most már azonban felesleges. Valamint mégis emlékszik valamire Tara, még ha nem is teljesen. Ez jó jelnek mondható, hacsak nem kúszik el majd később a szürke zónába az elméjében. Hümmentek a válaszára, nem kell így keresnem mást sem, amennyit körbenéztem, annyi egyelőre elegendő is.
- Vetek rájuk egy pillantást, rendben? – megnézem a halántékát és az arcát is, majd, ha elérhető lesz, a lapockát is. A csípés furcsa tényező, az érzetek képesek becsapni az embereket.
- Héj, most már minden rendben lesz. Egyébként is, tervezek mostanában egy újabb tetkót, a régivel nem voltam elégedett. El kell majd mondania, hol tetováltatott – mosollyal viszonzom a mosolyt, miközben vizsgálom, s egy pillanatra a vállára teszem a tenyerem, hogy erőt adjak a számára. Visszakoztam és a mai napig visszakozok minden ilyen érintéstől, számomra sosem a nyugalmat hozták el, hanem a kényszert, hogy el akarnak hallgattatni. Másokra tapasztalatom szerint másként hat, így azért szokásom használni.
- Megkeresem a telefont – leesik, miért szakadt meg a mondat. – Mást is elvittek? – mindent, amit hallottam, a rendőrségnek el kell majd mondanom később, mint ahogy mindent, amit láttam, vagy megtettem. Megszoktam, gondot már nem okoz.
- Odaadom a mobilom, ha fel szeretné hívni – ha számára az a lelki segítség, hogy beszélhet vele, egy mobil nem lehet akadály. Ha kéri, odaadom a mobilom, ha nem, a későbbiek során a rendőrséghez úgyis landolni fog az info. Nem lep a nem családtag értesítése, a rádióban való dolgozás sem, azon viszont elgondolkodom, ismerős-e a hangja.
Feltűnik, hogy mintha kezdene csendesedni, a szirénák hangja viszont egyre inkább közeledik, méghozzá felénk. Elsőnek a mentőé tűnik fel, felállok és intek feléjük, hogy erre kanyarodjanak.
- Kérem, ne álljon fel, rendben? – nézek rá ismét bíztató mosollyal.
Átadom a terepet a kollegáknak, csak akkor válaszolok, ha kérdeznek. Amíg Tarát vizsgálják, a kiérkező rendőrök közül egy engem is lefoglal.
- Tarthatok Önnel, vagy úgy érzi, minden rendben lesz? – nézek Tarára. Mondhatnának hidegnek, a csak a dolgomat ellátónak, de az ilyen őszinte kérdések azok, amelyek mutatják, fontos a dologban megbúvó ember is a számomra, nem csak az, hogy ellássak valakit és jöhet a következő.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Vas. Dec. 25, 2016 12:10 pm
 



 

- Ezek után nemcsak elmondom, de elviszem és tetováltatunk egy közöset! - tényleg hálás vagyok neki mindenért és komolyan gondoltam az ajánlatot. Úgy értem, már az is nagy dolog, hogy megállt és nem nézett egy kapálózó szardarabnak. Fordított esetben nem tudom, hogyan reagáltam volna, de szerencsére most nem erről volt szó, így örültem annak, hogy ő talált rám és nem valami érzéketlen tuskó, mint én.
Elvettem a mobilt, csak egy probléma volt: nem tudtam a telefonszámát. Ha jobban végiggondolom, senkinek nem tudtam a telefonszámát, de miért is tudtam volna, hiszen minden benne van a telefonomban, az pedig folyton nálam van. És annak tudom a számát... Az egyes után bepötyögöm a háromjegyű körzetszámot, majd a következő hetet és ... kicsöng. Nem kapcsolta ki, de ezek után valószínűleg ki fogja, mert figyelmeztettem rá. Választ nem várok és most hirtelen le is teszem a mobilt... Jesszusom! Itt megtámadtak engem, én pedig felhívtam az elveszett telefonomat Étienne mobiljáról! Teljesen meg vagyok huzatva? Most már az ő számát is tudni fogja, mindenképpen el kell neki mondanom!
- Rendben! Figy... - de már nem figyelt rám. A kollégák gyorsan és határozottan vizsgáltak át, majd megvakultam attól a rohadt lámpától, a lapockám még mindig csíp. Nem, nem szedek gyógyszer... Igen, petefészekrák gyanú... Nem, még nem kezdődött el a kezelésem... Gyűlöltem minden kérdésüket!
Csak egyetlen biztos pont volt ebben az egész felfordulásban, s az Étienne volt. Nem tudom, hogy miért volt ekkora hatással rám, miért varázsolt el ennyire lénye, de bármennyire is volt az egész helyzet káoszba torkolló, benne most egy sziklaormot láttam, ami minden külső hatás ellen szilárdan áll, aki csak azért van most itt, mert rajtam akar segíteni. Természetesen elfogadom az ajánlatát, s ennek hangot is adok. - Kérem, ne hagyjon egyedül!
Mint napos kacsa az első dolgot, amit meglát, úgy követelem magamnak a férfit. Tegyük hozzá, még sosem ütöttek le, nem tudom ebben a szituációban hogyan kell viselkedni, de a többiek gépiessége kicsit megrémít, Étienne pedig törődik velem, igazán törődik!
Már bő két perce zötykölődünk a mentőben, amikor újra eszembe jut a telefonja. - Azt hiszem, egy rettentő butaságot csináltam. Megcsöngettem magam a mobiljáról. Szóval bárkinél van a telefonom, az most tudja a számát...
Próbáltam egy mosollyal enyhíteni a dolgot, de tudtam, hogy ez szinte lehetetlen. Mi van, ha aki engem leütött, az nekimegy Étiennek is? Azt sosem bocsátanám meg magamnak!
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 41
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Vas. Dec. 25, 2016 7:55 pm
 



 

- Mm – gondolkodok el egy pillanatra. – Jó ötlet – egy pillanatra kizökkenteni ebből az állapotból, sokat segíthet neki és bevált. A tetoválás meg már rég esedékes lett volna. Amit a hegre kaptam a derekamnál a hátamon, a vesekivételnél, elég borzalmasra sikerült.
Látom, ahogy telefonál, majd leteszi, feltételezem, nem vették fel a másik oldalon. Válaszolni már nem tudok, a szirénák fénye is láthatóvá válik a járművekkel együtt, így cselekszem.
Rutin eljárás, hogy alaposan kifaggatnak, elvégre akár én is lehetek az elkövető, főleg azok után, hogy Tara semmire sem emlékszik. Kapok egy jóindulatú figyelmeztetést, hogy ne nagyon utazgassak a napokban máshová. Megszokott rutin, úgysem én tettem, nincs mitől tartanom.
- Nem hagyom – mosolyom biztató, megvárom, míg a mentőbe kerül, majd mellé ülök. Ez így egészen más, mint mikor mentősként cselekszem. Lehet, hogy mégis tévedtem abban, mentős akarok lenni? Nem hiszem, a kórházban is futószalag működik, mint a mentőnél is. Emberséget csempészni a munkába, fontosnak tartottam, nem csak életet menteni. S mostanában kezdem érezni, mennyire is fontos.
- Minden rendben lesz, Tara – nyújtom felé a kezem, ha gondolja, kapaszkodhat belé. Mások magukba gubózódnak, láttam ilyet is, láttam a másik oldalát is. Éppen ezért nyújtom felé a kezem. Figyelek arra, hogy ha esetleg valamit tettek vele, s ezért az érintést nem jól fogadja, azonnal visszahúzódjak, bár az eddigiek nem azt jelezték, mégis, azért óvatos vagyok, figyelmesen.
- Hogyhogy? – nézek rá meghökkenve. Talán eszébe jutott valami?
Muszáj vagyok nevetni, ahogy bevallja, mit is tett. Ha tudná, hogy ha valaki fel tudja nyitni a telefonját, az összes számot és üzenetet, mindent megtudhat? Ha van jelszó, akkor „csak” én vagyok bajban.
- Nyugodjon meg, voltam már szorultabb helyzetben is – szorítom meg gyengéden a kezét. – Ha az embert a gettóba hívják mentősnek, leszámolás után, nem a zsaruk maradnak a legtovább egy helyszínen – szép megnyugtatás, más nem telik tőlem, de talán megteszi.
- Köszönöm az aggodalmát – még most is másra gondol, ez azt jelenti, hogy törődő jellem.
Úgy ülök, hogy ha tennivaló van még, akkor a kollegák odaférjenek Tarához, máskülönben nem engedem el a kezét, ha megfogta.
- Megvárom, amíg kivizsgálják bent – a kórházat hamar elérjük, a sziréna ismerősen muzsikál a fejemben, már régen dolgoztam és nagyon hiányzik, jó volt ráébredni. Várom, hogy újra felvehessem az egyenruhát és a volán mögé üljek.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Hétf. Dec. 26, 2016 1:56 am
 



 

Reménykedtem, hogy igaza legyen. Akartam, hogy minden rendben legyen, de nem tudtam neki hinni. Isten lássa lelkem, próbáltam, akartam, szerettem volna neki hinni, de egy őrült szaladgál odakint a telefonommal és a tárcámmal, nem is emlékszem rá, hogy mi történt velem és az egyik mentős mondta, hogy még le is szúrtak. Emiatt éreztem a csípést a lapockámon, ezért fájt annyira a hátam, de valamit varázsoltak vagy adtak valami szurit, mert pár perce már nem akarok minden kátyúnál felsikoltani.
Persze, hogy elfogadom a kezét és olyan szorosan markolom, hogy elfehérednek az ujjaim. A másik mentős csak mosolyog a dolgon, nem értem, hogy ezen mi vigyorogni való van, mindjárt lefejellek köcsög! És különben is menjél el a sunyiba! Itt éppen egy pillanatot élek meg Étienne-nel és te egyáltalán nem kellesz bele, hogy véleményt alkoss. Fogjad a véleményedet, írd le egy papírra és dugd fel magadnak! Bunkó!
- Szívesen, nincs mit. - mosolygok rá, mert mosolyognom kellett. Csak arra tudtam gondolni, hogy valaki bántani fogja azért, mert ennyire óvatlan voltam. És ha tényleg meg fogják támadni? Akkor kinek magyarázom meg, hogy ezt a csődört miattam vágták fel? Határozottabban kezdem magam jobban érezni...
Arra, hogy megvár, már semmit nem tudtam mondani, hiszen a kedves kollégák kiemeltek a mentőből, aztán olyan veszett sebességgel toltak a sűrgősségire, hogy szinte lobogott a hajam. Mindenféle kulcsszavakat mondtak, olyan nyelven beszéltek, amit bevallom, nem értettem és mindenképpen vetkőztetni akartak. Nem, nem szedek gyógyszert... Igen, petefészekrák gyanú... Nem, még nem kezdődött el a kezelésem... Megint az arcomba világítottak és kaptam a lapockámba egy újabb szurit, s pár pillanat múlva már nem éreztem semmit sem a környéken.
- Jöhetek doki? - egy egyenruhás érdeklődött az orvosomnál.
- Engem nem zavar, ha a páciensemet nem. Még kitisztítom és összevarrom a sebét, aztán részemről végeztem. - válaszolt egykedvűen az doktor, majd ahogy mondta, el is kezdte a mini operációt.
- Jó napot kívánok Miss...
- Goglin, Tara Goglin.
- Jó napot Miss Goglin. Espinosa őrmester vagyok a Seattle rendőrségről. Pár kérdést tennék fel az eseménnyel kapcsolatban. A saját szavaival el tudná mesélni, hogy mi történt?
- Egyedül akartam lenni, ki akartam szellőztetni a fejemet, ezért mentem az óvoda környékére. Gondoltam ott nem zavarok senkit, de nem telt bele tíz perc, az egyik kollégájuk szólított meg, valakinek gyanús lettem.
- Igen, Matthews rendőr beszámolt az eseményről. Már megkaptam a jelentését.
- Milyen gyorsak a papírmunkával... - válaszolom neki fanyarul, majd szippantok egyet, amikor levakarom az arcomról a savanyú grimaszt. - Szóval... Találtam egy tárcát. Arra még emlékszem, hogy elindultam megkeresni a tulajdonosát és talán beszéltem is valakivel, de nem teljesen tiszta a kép előttem.
- Hagyjon neki időt, talán később eszébe jutnak a részletek. Mi történt utána?
- Valamiért bandatagokra emlékszem, nem tudom miért, minden olyan zavaros. Aztán pedig filmszakadás. - elhallgattam és az őrmesterre néztem, hiszen eddig jobbára a padlót vizslattam. - A következő, amire emlékszem, hogy egy fickón fekszek, aki vérbe fagyva... Jesszusom!
Eltörött a mécses és elkezdtem sírni. Az orvos egy pillanatra megállt a tűvel, gondolom, nem akart félreölteni, s a rendőr sem firkált tovább a jegyzetfüzetébe, valószínűleg ő sem akart hibát ejteni. - Minden rendben lesz angyalom, most már minden rendben lesz...
Egy idősebb nővér ért oda hozzánk, ő nyugtatott meg a szavaival és szinte azonnal elzavarta a rendőrt, aki inkább engedett a felsőbb hatalomnak és kiosont a vizsgálóból. - Tegyenek rá egy kötést, aztán pedig, ha felöltözött, valaki kísérje át az egyik megfigyelőbe. Hívják le az ügyeletes neurológust, a fejsérülés és az emlékezetvesztés miatt nem zárható ki az agyrázkódás. Figyeljen Miss Goglin...
- Ja tényleg, én is itt vagyok! - jelentem ki fejemet rázva, amire a nővér - Gertrud, ha jól olvastam ki a névtábláját - felnevetett.
- Igen, valóban... Tehát. A sebeit elláttam, agyrázkódás gyanújával bent tartjuk az éjszakára, de majd a neurológus szakorvos felállítja a végső diagnózist. Öltözzön fel, a nővér pedig átkíséri a megfigyelőbe. - amint elmondta a mondókáját, már sietett is tovább, elhagyva a kezelőt.
- Nézze el neki, jó orvos, de a dupla műszak vége mindenkin máshogyan jön ki.
- Nem történt semmi, csak furi volt.
- Huszonöt év után nekem már semmi sem az angyalom... - mosolygott rám, majd a ruháimat a kezembe adta, miután egy kötést helyezett el a varrott felületen. - A felöltözéssel azért még várnék, nehogy felnyíljon a seb, viszont sikerült utolérnünk az ismerősét, azt ígérte, hogy meglátogatja még az este folyamán. És ... egy sármos fiatalember vár magára itt az előtérben, beengedhetem?
- Igen, kérem. - válaszolom neki, majd végignézek magamon. Farmer és melltartó, micsoda csodás párosítás. Viszont igaza volt a nővérnek, még alig bírom emelni a kezemet, szóval a póló a helyén marad. - És köszönöm!
- Nem tesz semmit angyalom! - mosolygott rám vissza, majd el is tűnt, valószínűleg megmentőm felé robogva. - Vár rád Étienne, bemehetsz hozzá. És, ha már ott vagy, kísérd át a hármas megfigyelőbe. Égye még tudod, hogy merre van?
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
 



 

Vissza az elejére Go down
Belvárosi Óvoda
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Similar topics
-
» Landon & Jadie - Galéria a belvárosban
» Menedék - Fővárosi Állatmenhely

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: