HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

New York

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: New York
Csüt. Jún. 02, 2016 10:09 am
 



 

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down

Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Szer. Jún. 08, 2016 11:00 am
 



 

- Nővérke… Carol, ugye? Jól hallottam? Lehetne esetleg szó arról, hogy csökkentik a fájdalomcsillapító adagomat? - Úgy éreztem, hogy nem is nagyon vagyok magamnál, jó volna, ha ezen tudnék változtatni, és tisztában vagyok vele, hogy ehhez szükségeltetik a csökkentett adag.
- Szólok róla a doktornőnek, meglátjuk mit mond rá. – Azzal kisietett, és én megint egyedül maradtam a gondolataimmal. Kár volna tagadni, hogy zaklatott vagyok, fogalmam sincs, mit kellene tennem, de azt nem engedhetem, hogy a közelében legyen. Az egy dolog, hogy az… mi… ahogy le is írta, nem működünk együtt, de nem kell visszamenni ahhoz, akit gyűlöl és aki bántotta. Igen, a legrosszabbra gondolok, kétségkívül.
Az ebéd rettenetes, nem is vagyok meglepődve, a kórházi kaják általában egytől egyig borzalmasak, félretolom a nagy részét, alig túrtam bele, a levél a kis szekrényen van az ágyam mellett. Letettem, mintha el sem olvastam volna, bár bevallom, azóta is kísért a gondolat, hogy milyen elégedett lennék, ha gyermeteg módon a kukába vághatnám összegyűrve, de most, hogy végre belátta, ez az egész reménytelen, nem lenne értelme, hisz épp ezt akartam.

Délután egy óra:

- Szia! – Pillantok rögvest a kék szemekbe. - Hú, egészen olyan, mintha félnél tőlem. – Jegyzem meg, ahogy messzebb áll meg csak, közénk erőltetve a távolságot. Nem gáz, nem veszem fel, én akartam, illik hát lenyelnem, egyébként sem szándékoztam visszarángatni sehonnan. Azt azért nem fűzöm hozzá, hogy nincs nagyon minek véget érnie, lévén tulajdonképpen el sem kezdődött semmi.
- Felfogtam, köszi, bár fura, hogy te, mint az őszinteség élharcosa, levélben intézed az ilyesmit. Összekapcsolhattad volna a modernizációval, és megoldhattad volna sms-ben. – Nos, ő már valószínűleg sosem fogja megtudni, hogy ez a stílus általában védekezés a részemről, ha már úgyis távol van, maradjon csak ott, jobb lesz úgy mindkettőnknek. A levél olvasása változtatott a véleményemen, és már nem hiszem, hogy megvédeném Angie előtt. Csak azt mutatja nekem, miért volt totálisan nagy hülyeség bízni abban, hogy érettebb felfogású a kortársainál, és nem rohan a vesztébe a tény hallatán, hogy az exének köze lehet a történésekhez. Intelligensen is fel lehet venni a harcot az ilyen gátlástalan alakokkal, és abba nem tartozik bele, hogy hagyjuk őket uralkodni magunkon.
- A kávé után milyen volt a kecóján? – Azt hiszem, feszül bennem némi sértettség, de nem teszem fel a nagy kérdést, hogy ugye éppen olyan szar az ágyban, mint eddig? Legalább nem ütötte meg. Fogalmam sincs, mit gondolhatnék, egyik verzió sem kézenfekvő. - Chloe… csak… ne csinálj hülyeséget, jó? – Ez igen tág kategória, de ha az ő esetét nézzük, minden ostobaság, aminek köze van az exéhez.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New York
Szer. Jún. 08, 2016 1:37 pm
 



 

Joel and Chloe



Fáradtnak és nyúzottnak érzem magam még mindig, de valahogyan egyfajta feszültség is gyűlik bennem. A házassági szerződés, David uralkodása felettem, most meg Joel balesete, és ez a viselkedés.
- Nem félek tőled, csak nem biztos, hogy jó, ha közelebb megyek. – harapom be az alsó ajkamat, és az ajtónak dőlök neki, hogy senki ne akarjon bejönni, de még így is csak őt bírom figyelni. A tekintetem egy percre nem veszem le róla. Borzalmasan néz ki, és ha elképzelem, hogy ezt David lelkiismeret nélkül csinálta végig, akkor kiráz a hideg. Velem mit fog tenni, ha ellenkezni kezdek vele? Meg fog ütni, esetleg továbbmegy, és ha kizavarom az ágyunkból, akkor megerőszakol? Bármit kinéztem belőle már. Titoktartást kellett fogadnom, ha már ez így alakult, de meddig leszek képes a nyomás alatt létezni? Örökre egy olyan férfi rabja leszek, ha kimondom az igent, aki birtokolni akar, de szeretni sosem szeretett. A pálfordulás meg is érkezik Mr. Roux szájából, és az él ott ül a mondat végén.
- Nem vagyok az őszinteség harcosa, csak úgy éreztem, ha már nem akarsz fogadni, akkor leírom, amit gondoltam, de úgy tűnik, hogy nem kellett volna. Dobjam ki helyetted a levelet? – pillantok a szekrényen pihenő papírra, de a telefonos megjegyzést sem hagyhatom szó nélkül. Paprikás hangulatba kerülök, és két perc alatt a vérnyomásom az eget veri.
- Hogyan is írhattam volna neked sms-t, ha a telefonszámod sincs meg? Minek hívtál be, hogy egy utolsó tahó legyél, és közöld velem, hogy megértem egy-két kettyintést? Várjál…előkeresem, amit írtál. – nyúlok bele idegesen a táskámba, és előkotrom a készüléket, majd az oldalsó gombbal feloldom a képernyőzárat, és felolvasom neki, amit nekem írt.
- Ízlett a leves, és hiányzik a csókom? Ó, most már hazudsz is? – vészesen közel állok ahhoz, hogy robbanjak. Az elmúlt két nap idegeskedése úgy fog kitörni rajtam, ahogyan nem szeretném. Egy célpontra fogom összepontosítani, és az Joel lesz. Már nem érdekel, hogy kórházban van, ha ilyen tapló módon viselkedik velem. A hab a tortán a Daviddel való két találkozásom említése.
- Honnan tudsz…csak nem figyeltetsz is? Remek, teljesen olyan leszel, mint ő. Éppen annyira volt szórakoztató Joel, mint amikor a kis szőke kurváddal, és veled voltam bezárva a liftben. Hány nő volt meg mialatt nem találkoztunk, ha már azt feltételezed rólam, hogy lefeküdtem Daviddel? -  hangzik a kérdés, de még nem áll, én meg amilyen kedvemben vagyok biztosan nem tudom tartani a számat. Keserűen nevetek fel.
- Ne csináljak hülyeséget? Szerinted nekem milyen érzés volt megtudni, hogy kórházba kerültél? Halálra aggódtam magam. Nem kellett kérni, hogy így legyen, mert jött ez magától. Belekeveredtél olyasmibe, amibe nem kellett volna…miattam. Bűntudatom van, pedig nem kellene, hogy legyen, nem? Úgysem számítok neked. – kézkrém kerül a tenyerembe a táskából, és odavágom a fal mellé. Nem akarom bántani, de vérig sértett.
- HOZZÁMEGYEK JOEL… - üvöltök vele, aztán egy pillanatra elkapom a pillantását.
- A felesége leszek, hogy neked, az apámnak, és a barátnőmnek ne essen baja. Erre nem számítottál ugye? A tulajdona leszek, miközben beléd estem. – könnyek égetik a szememet, és már nem bírom. Egész testemben remegve fordulok az ajtó felé, hogy kijussak innen, mert fojtogat a levegő, és szabadulni akarok tőle.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 11, 2016 12:54 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Szer. Jún. 08, 2016 9:23 pm
 



 

Mit lehet erre mondani? Eddig sem volt jó ötlet, nyilván eztán sem lesz. Én aztán nem rajongok a gondolatért, hogy idáig fajultak a dolgok, de be kellene látnom végre, hogy így a legjobb. Így nem bánthatom meg az eddiginél is mélyebben. A nyers modorom meg… nos, már nem kell sokáig tűrnie, az teljesen bizonyos.
- Ha ki akartam volna dobni, már a kukában lenne. Egyébként meg, a tegnapi napot majdnem teljes egészében átaludtam a sok fájdalomcsillapítótól. – Csak a miheztartás végett, így hát meg sem tudták kérdezni, hogy meggondoltam-e magam a látogatók kapcsán.
- Hát, valahogy idetaláltál, szóval gyanítom megkaptad az sms-em, ami tartalmazza a számomat is. Azonban igaz, akkor még nem volt meg. Leállítanád magad? Mikor mondtam olyat, hogy megértél egy-két kettintést? Mellesleg több volt, de ki számolja, igaz? – Hú, asszem nem vette a lapot az sms-ből, de hát na, ez van, azt már megszokhatnám, hogy mi rohadtul félrebeszélünk egymás mellett. - Nem írtam olyat, hogy hiányzik a csókod. Emlékeim szerint pontosan úgy szólt, hogy „Finom volt a hagymaleves! A csókokat és öleléseket pedig jobb szeretem nem pusztán olvasni!” Azt meg nem én írtam a levelem végére, hogy csókol és ölel. Olyanon tán csak nem kéne megsértődni, amit te magad írtál le. – Eszem elhagyom, komolyan, azt hiszem, kár volt visszahívni, már mindegy… azért még igyekszem kiugratni a nyulat a bokorból, hátha…
- Wáow. Azt hiszem, ez fájt. Tudod, soha egy ujjal sem emeltem kezet egyetlen nőre sem, de ha téged az megnyugtat, ha azt hiszed, hogy egy erőszakos állat vagyok, mint az idegbajos exet, hát nyugodtan. Egyébként érdekelne, hogy milyen jogon degradálsz le valakit, akinek semmi egyéb vágya nem volt, mint ami neked is. A féltékenység elég rusnya dolog, pláne akkor, ha még csak okod sincs rá. És, ha történetesen tudni akarod, ez a szám nulla, de nyilván úgysem fogod elhinni, mert akkora farok vagyok, hogy csak seggfej lehetek. – Fújok egyet, és jelen pillanatban csak arra tudok gondolni, hogy azt akarom, mihamarabb tűnjön innen, mert rohadtul felhúzott. Túlságosan is sokadszor vagyok kénytelen megállapítani, hogy túl fiatal, és még nagyon sokat kell tapasztalnia, hogy képes legyen olyan dolgokat meglátni, amit más már rég észrevett volna. Basszameg, szerintem mindenki rájött a környezetemben, csak ő vak rá.
- Chloe… minden más nőt már legalább százszor elküldtem volna az ilyen vádaskodások és hisztik legkisebb jelére. Úgyhogy ezt a kijelentésedet azért kicsit tedd helyre magadban. – Nem az én hibám, ha a szavakon túl nem képes látni, vagy épp elhinni nem képes, amit ott sejt, de mint ahogy én megmondtam, ő meg leírta, vége van valaminek, ami el sem kezdődött.
Amikor közli, hogy hozzámegy, lefagyok, és ökölbe szorulnak a kezeim a lepedőn. Basszus, most nagyon szívesen pofán vernék valakit. Megütközve nézek rá, mert azért annyira hülye nem vagyok, hogy azt gondoljam, azért teszi, mert rózsaszín ködben lángol irányába, mint ahogy azt sem gondoltam egy percig sem, hogy lefeküdt vele.
- Ez őrültség, Chloe, nem áldozhatod fel magad… – Jegyzem meg halkan, és mikor elindul kifelé, megpróbálok kikászálódni az ágyból, de túlságosan is gyenge vagyok, ez az egyik oka, hogy nem sikerül kikeverednem a takaró fogságából, a másik egyszerűen csak a heves, gyorsnak remélt mozdulatok koordinálatlansága. Végül egész hangos csattanással terülök ki a földön, még jó, hogy betolták az ágy alatti kis széket, szép lett volna arra hasalni… Szólni azt nem tudok, csak nyugtatom a padlón a homlokom. Akár visszajön. akár megy, egyelőre nem vagyok képes felkelni, de szerencsére semmi sincs rám kötve, szóval nem harsogja a kórházba körbe semmi a bénázásomat.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New York
Szer. Jún. 08, 2016 10:26 pm
 



 

Joel and Chloe


A mentsége már régen nem érdekel arra nézve, hogy tegnap miért váratott meg tizenkét órán keresztül. Általában veszem a lapot, és nem erőszakoskodom, de nála ezt a határt már nem is egyszer túlléptem, és ha így folytatom, akkor szakképzett zaklató leszek a saját tudtomon kívül is. Szeretnék elmenni, és vissza se nézni, mert nagyon úgy tűnik, hogy most az egyszer még Amy is hibázott, és nekünk, kettőnknek már nem kellett volna találkoznunk. Milyen szép lett volna, ha annyiban hagyom, és csak a levél marad utánam. Minek írt sms-t? A fenébe! Nem játszhatunk a másikkal, hiszen neki nem kellek én, David meg engem láncol magához örökre. Az ördögi kör be is zárult, és a legrosszabb helyzetet szereztem meg, már dobogós is lehetek a képzeletbeli porondon, de egyelőre ez az én titkom, amíg el nem indul a vita közöttünk. Kihozza belőlem a legrosszabbat, és olyanokat vágok a fejéhez, amit normálisan esetben nem tettem volna meg. Féltékeny voltam, de ezt inkább magamban kellett volna tartani, ahogyan azt is, hogy miképpen éreztem magam jelenleg. Nincs az arcomra írva, de aggódom miatta, itt virrasztottam át két éjjelt is már, és örültem volna, ha nem ilyen színben kellene viszontlátnom. A verekedés egyesélyes volt, és David még a képét se merte odatolni. A gorillákkal könnyebb minden, ahogyan a gyengébbik nemmel szemben is. Akkor bezzeg nem félt, amikor engem kellett felpofoznia, vagy nekem jönnie. A leggaládabb mégis az, hogy az édesapámmal, és a barátnőmmel fenyegetett meg. Meg kellett volna várnom, hogy bármelyikükkel is történjen valami? Egy példa éppen elég volt, és ezt se egy ideig nem fogom kiheverni. Joel arcára most rá se lehet ismerni, és ott van még a lépszakadás és a bordatörés is.
- A csókokat és az öleléseket jobban szeretem nem pusztán olvasni? Akkor mégis érezni szereted, nem? – feleselek vissza neki, de mit sem ér, mert bármit mondok, az az egyik fülén be, a másikon ki. A féltékenységhez se lett volna jogom, de ezt benyelem tőle, de a kézkrém a falnál landol. A finomságomat valahol a repülőtéren hagytam egy hete.
- Micsoda?! Egy nővel nem feküdtél le utánam? A liftben nem úgy tűnt, mintha ez igaz lenne. Nem abban hasonlítasz Davidre, hogy bántanál, bár erről beszélhetnénk… - nem említem meg neki az érzelmi törést, amit okozott, mert már nincs jelentősége.
- Nyomoztattál utánam. Csupán ennyi. – jegyzem meg neki, hogy még véletlenül se forgassa ki minden szavamat, bár már így is megtette.
- Engem is elküldtél, szóval nem leszek kivétel Joel. Más nőtől nem tűrtél volna ennyit. Ne felejtsd el, hogy nem lennénk itt, ha nem tűnök fel a rendelőben. – teszem hozzá, de mindhiába, mert kifut a számon a feltételezése után a legrosszabb. David meg fog ölni. Nem kímél meg, ha ez a fülébe jut. Talán már embert is állított rám, hogy betartsam a szerződés pontjait? Paranoia kezd eluralkodni rajtam, de a sírás erősebb, mert összeroppanok a lelki terror nyomása alatt. Friss levegőre van szükségem, így feltépem az ajtót, és már rohanok is kifelé, de egy hatalmas koppanás ránt vissza. Mark és Amy értetlenül néznek rám. Sírva kirontani egy teremből nem éppen szerencsés, de ahogy megtettem, úgyis fordulok vissza. Joel a földön fekszik, és nem igazán mozog.
- Joel… - csuklik el a hangom, és odasietek hozzá, de egyedül nem leszek képes felemelni. Kikiabálok, és Mark már jön is be.
- Mi történt itt? – meglepődve veszi észre a barátját a földön.
- Segíts visszatenni az ágyba. – benyúlok az egyik hóna alá, aztán ő a másik alá, és sikerül együttes erővel visszasegítünk. Amy a szája elé kapva a kezét tátog, hiszen még nem látta, hogy milyen állapotban van.
- Veszekedtetek? – érdeklődik halkabban, és csak egy aprót bólintok felé.
- Kettesben hagynátok? Ígérem már nem lesz baj. – törlöm le az újabb kibuggyanó könnycseppjeimet, és betakarom őt. Óvatos vagyok, de féltem is közben.
- Mark szólnál az orvosnak? – kérdezek rá, de úgyis megtenné a kérésem nélkül is.
- Nem áldozat Joel, mert meg kell tennem. Nekünk nem kellett volna találkoznunk. A testvéreid gyűlölni fognak amiatt, hogy kórházban vagy miattam. Az apám nem kedvel, mert összetörtél. Felejtsd el, amit mondtam. Nem is szabadna tudnod róla… - kérlelően tekintek a kék lélektükrökbe, és már hasztalan, de lesimítom a takarója szegélyét.
- Fáj valamid? – vörös szemekkel vizslatom, hogy van-e valami komolyabb baja, de a kezeim remegnek, és totál szét vagyok csúszva.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jún. 09, 2016 1:42 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Csüt. Jún. 09, 2016 11:10 am
 



 

- Nyilvánvalóan, nem mintha ez akkora titok lett volna. – Aligha fogom sokadszor az arcába tolni, hogy vonzódom hozzá, jelenleg tényleg legszívesebben ajtón kívül látnám, és lassan nagyon bánom, hogy végül írtam neki. Az egyik fülén be, másikon ki versenyben vélhetőleg inkább ő nyerne, de láthatóan mindkettőnknek fontosabb a saját sértettsége, mint bármi egyéb. Ami azt illeti, rohadtul nem jön be, hogy itt ordít velem a betegágyamon, mint valami eszelős. Meglehetősen illúzióromboló. A kézkrém eldobása ilyen téren az utolsó csepp, meglehetősen hamar degradálja le magát megint kislánnyá a szememben, de hát ha úgy viselkedik…
- Na látod, Chloe, pontosan ezért nem lesz soha köztünk semmi. Mert képtelen lennél valaha az életben megbízni bennem, és ez sokkal fontosabb az összes kifogásnál. – Vágom oda, és megcsóválom a fejem. Nem, eljutottam arra a pontra, hogy nem érdekel a véleménye, és Davidet illetően már nem is szólok, mert bármivel kapcsolatban is hasonlítok rá, undorítónak és mélyen sértőnek találom, hogy élete legsötétebb alakjához hasonlít, ahhoz, aki verte, ahhoz, aki engem is megveretett. Arról, hogy ki bánt kit, valóban beszélhetnénk, jelenleg nem én vagyok az, aki minősíthetetlen módon viselkedik, és alázza porrá a másikat.
- Ja. Nyomoztam. Öncélúan, mert… tudom is én… nem, igazából semmiféle okot nem tudok elképzelni azt illetően, hogy miért küldtem utánad Markot, minthogy aggódtam, hogy ostobaságot csinálsz. – Emeltem el róla a tekintetem, nem akarok már ránézni, semmit sem akarok tőle, bármennyire is megmozgatott lelkileg, újra és újra bebizonyítja, hogy semmi szükségem arra, ami vele jár. Az ilyen műsoroktól világ életemben irtóztam. Lehet egy nőnek véleménye, lehetnek sérelmei, meg is lehet beszélni, de ahhoz érett felnőttként illenék viselkedni, nem vagdalkozó kislányokhoz mérten.
Nem is értem, hogy jön ide, hogy feltűnt a rendelőmben, de valószínűleg már egy csepp józan gondolatom sincs, annyira fojtogat a tehetetlen düh. Menjen csak. Csodás korona lesz a hullámvasutazásunkra ez az utolsó veszekedés, gondolom ugyan, de mégis mozdulok, mintha csak meg akarnám állítani, hisz tudom, hogy a szavak nem lennének hozzá elegek. Csodás, ez hiányzott már csak, még fizikailag is semmisüljek meg. Legszívesebben jelen pillanatban eltűnnék.
- Csak a szokásos. – Morgom Mark felé, lassan úgy tűnik, mi csak erre vagyunk képesek, ölni egymást… Legszívesebben tiltakoznék, hogy többet az életben ne hagyjanak kettesbe vele, mert egy életre tele lett a poharam, amire az ő nevét vésték. Nincs kedvem azonban megszólalni, és bármilyen tetűnek is gondol, nem fogom a barátnője előtt megalázni ilyesmivel.
- A testvéreim sokkal érettebbek ennél, ezt elhiheted. Elfelejteni meg nem fogom, és ha te nem vagy hajlandó megmenteni magad, akkor majd teszek róla én. Szerinted édesapád mit mondana? És Amy? Egyikkőjüket sem láttam még összetörve, de nincsenek kétségeim azt illetően, hogy szörnyen megviselné őket, ha tudnák, hogy miattuk szenvedsz. Miattuk is. – Ha belátja, ha nem. Tudja jól szerintem, nem is kell nagyon mélyre néznie magában, hogy igazam van, és nem engednék, hogy megtegye.
- Nem mehetsz hozzá, Chloe, már így is tönkretett. Szerinted milyen érzés lenne olvasni rólatok a lapokban, miközben tudom, hogy mi van a cukormázas valóság mögött? – Nem csak neki van bűntudata, ez biztos.
- Igen, Chloe, fáj valamim. – Nyelek egyet, de kimondani én ugyan nem fogom, pont annyira lenne hihetetlen, mint az, hogy Kuba óta nem voltam senkivel. Dr. Portman már érkezik is, mosolya és kedvessége kétségkívül olyasmi, amire jelenleg sokkal nagyobb szükségem van, mint a további veszekedésre.
- Azt hihetnénk, hogy egy orvos legalább képes betartani a szabályokat. Csalódást okozol, dr. Roux. – Élcelődik, de közel sem nevezhető flörtnek, férjezett, és csodás, mondhatni irigylésre méltó házassága van.
- Bocsánat, a kisasszony heves elrohanását igyekeztem csak megállítani, igaz, nem pont így terveztem. – Mosolyodok el, a doktornő sóhajtva néz Chloera, aztán vissza rám, és egy felvont szemöldökkel, meg egy alig elkapható mosollyal konstatálja, hogy ő érti, amit értenie kell. Nem is küldi ki.
- Hagy vizsgáljalak meg. – Az arcomhoz nyúl, az még nem eldöntött, hogy az orromat helyre kell-e majd tenni, de szerintem nem, egész tűrhető állapotban van, igaz, pár napon belül totál vörös lesz minden, és talán a szemeimbe is felkúszik majd, ám ez olyasmi, ami nem kifejezetten zavar. Aztán a karjaimat mozgatja kicsit, majd megsétáltat a szobában. Csodálatos mindez a kórházi hálóingben. Annyira méltóságon aluli, hogy rettenet. Tudom, praktikus, de akkor is rühellem férfiként. – Biztos nem akarsz megint több fájdalomcsillapítót? – Csak a fejem csóválom, tudom, hogy párszor összerándultam, de közel sem elviselhetetlen a dolog. – Rendben, de maradsz az ágyban, különben hajlamos leszek figyelmen kívül hagyni a kívánságodat. Megjöttek az eredményeid, minden értéked tökéletes, igazából azonkívül, hogy gyerekeket lehet ijesztgetni veled, majd kicsattansz az egészségtől.
- Nem csak gyerekeket, ami azt illeti. – Fűzöm hozzá fanyar mosollyal.
- Jogos. Négy körül felviszlek röntgenre, megnézzük még egyszer az orrod és a bordáidat, utána megbeszéljük a többit, de maradj nyugton, mert ha elmozdul valamelyik bordád, rosszabbul járhatsz.
- Igenis értettem! – Tisztelgek, aztán a doktornő el is szelel, és megint ketten maradunk. Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet, ha marad, de egyelőre nem adok ennek hangot, csak szépen visszahelyezkedem az ágyba, megigazgatom a párnát a fejem alatt, és próbálok megnyugodni, noha sokat segített az is, hogy itt volt a doktornő.
- Ráállítottam egy magánnyomozót, Chloe. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer bántson. – Nem kérdeztem meg róla, és most is attól tartok, hogy leordítja a fejemet, de akármennyire is úgy gondolom, kettőnk ügye egyszerűen halálra van ítélve, ezt nem fogom végignézni, akár meggyűlöl érte, akár nem.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New York
Csüt. Jún. 09, 2016 1:43 pm
 



 

Joel and Chloe


Ismét sikerül kifordulni önmagamból, és ehhez nem kellett más, csak Joel. Nálunk ez már így megy. A másik fejéhez vágjuk, hogy mennyire nem fog működni közöttünk semmi, de a lényeget egyikünk sem hallja meg. Nem fogom kivonni magam a felelősség alól, mert több eszem lehetett volna, sőt be se kellett volna jönnöm. Az sms-e mégis megmozgatott bennem valamit, és a sérülései ellenére is szívesen vettem volna édes csókját, de erről aztán végképp lemondhatok, mert a jelenlegi állás szerint soha nem fogunk eljutni oda. A sírás nem múlik, és amint kettesben maradunk már arra kérlelem, hogy felejtsük el a David témát. Az én magánéletem legyen az én problémám, az ő feladata, hogy meggyógyuljon, és visszatérjen Seattle-be. Végig se gondoltam, hogy mi lesz, ha egybekelünk Daviddel. Fel kell adnom az éttermem, ide kell költöznöm New Yorkba, hogy neki jó legyen? Más lehetőséget nem látok, de Joel még továbbfeszegeti a dolgokat, és nem hagyja annyiban.
- Amy, és apa is összetörne, de jobb, ha ez történik, mintha bajuk esne. – a hangom immár nyugodt, vagy próbálok annak tűnni előtte, mert hamarosan a doktornő is bejön, és nem kellene azt mutatnom, ami pár perccel ezelőtt zajlott le közöttünk.
- Nem esne jól, de értsd meg, hogy nem tehetek már ellene semmit. Aláírtam a házassági szerződést. – újabb könnyek égetik a szememet, miközben rákérdezek, hogy fáj-e valamije, és éppen olyan választ kapok, amire számítok. Csak fájdalmat okozunk a másiknak, és az sem helyes, hogy még mindig itt vagyok. A doktornő nemsokára megjelenik, én meg a háttérbe húzódok a vizsgálat alatt. Felkészülök arra is, hogy kizavarnak, de nem történik meg. A táskámban rendezem el a holmikat, és a telefonomat is kikapcsolom. Nincs lelki erőm most az éttermemmel foglalkozni, és apa a legnagyobb bizalmasom. Elintézi, ha gond akad, legalább eggyel kevesebb fejtörés. A séta közben őt figyelem, de abszolút nem tetszik neki, hogy a beteg szerepében kell tetszelegnie, és a nagyobb dózis fájdalomcsillapítót is elutasítja. A röntgenre megrándul a kezem, de szótlan maradok, és csak akkor lépek vissza az ágyához, amikor már kettesben vagyunk ismét a kórteremben.
- Magánnyomozót? Szerinted találna bármit is David esetében? Nem nyugszik, amíg nem leszek a tulajdona. Miatta költöztem el innen, pedig imádtam ebben a városban élni. A világ metropolisza sem elegendő, hogy távol maradjak tőle. Seattle kicsi, és nem menekülhetek, ha a szeretteimről van szó. – a tekintetem megállapodik rajta, és leülök a székre az ágya mellett.
- Nem lehetsz mellettem a nap huszonnégy órájában, és nem hiszem, hogy bántani fog. – bevallom ez hazugság a részemről, hiszen Joelt azért verette meg, mert szemet vetett rám, mi lesz később, ha valaki megszólít? Fogalma sincs róla, hogy mi lehetett volna közöttünk…de ez már nem is fog kiderülni. A mi történetünk akkor sem működött volna, ha nincs egy őrült ex a képben.
- Hazamegyek, mára éppen elég kárt tettem már. – szomorúan csillognak kék íriszeim, amikor felkelek az ülőalkalmatosságról.
- Pihenj Joel… - simítok végig a takaróján, aztán távozom a teremből. Amy azonnal pattan, és az sem érdekli, hogy ezzel feldönti Markot.
- Mi volt ez Chloe? – megrázom a fejemet, mert nem vagyok abban az állapotban, hogy beszámoljak neki a veszekedésünk részleteiről.
- Menjünk haza. – összenézve Markkal bólint egyet, és szó nélkül lépünk ki az épületből. Nem kell sok idő, hogy leintsünk egy taxit.

Este nyolc óra:

Amy elől eltitkoltam Davidet, mert tudtam, hogy mi várna rám, ha rájönne, hogy hozzámegyek a legnagyobb pöcshöz a világon. Elmesélte, hogy Mark egészen emberséges, és talán még Seattle-ben fog vele találkozni, de a gyerektémát egyikünk sem feszegette. Otthon végtelen sütés-főzésbe kezdtem. A konyhában bomba robbant, de ez volt az egyetlen olyan elfoglaltság, ami lenyugtatta az idegeimet, és kellő összpontosítást igényelt. A végeredmény négy főfogás, három különböző sütemény lett. Amy azt se tudta, hogy melyikből egyen, és azt állította, ha meghalna, biztosan a mennybe vinne magával, különben éhen veszne odafönt. Nem tartottam jó ötletnek a látogatást újból, de a sok kaja láttán egyszer csak azon kaptam magam, hogy két szatyorral a kezemben kelek útra. Amy meg se próbált visszatartani, látva a labilis hangulatomat. A bejutás most könnyedén ment, pedig ilyenkor már nem fogadnak látogatókat. A browniet kivettem a táskából, meg a kis vanília fagyit mellé, és belopakodtam a szobájába. Nem hittem, hogy ébren lesz, ezért lehelyeztem óvatosan az asztalra a süteményt, és leültem az ágya melletti székre. Egy ideig a felemelkedő, majd visszasüllyedő mellkasát figyeltem, aztán elálmosodtam. Ideje lenne, hogy menjek, de csak addig jutottam el, hogy a fejemet ráhajtottam az ágyára, és közelebb húzódva a székkel, így begörnyedve aludtam el mellette, miközben a kezem rátalált az övére, és összefűztem az ujjainkat…



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jún. 15, 2016 4:15 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Pént. Jún. 10, 2016 10:49 pm
 



 

- Én azért erről megkérdezném őket is. – Kötve hiszem, hogy bármelyikük hagyná, hogy Chloe tönkretegye az életét egy fenyegetés miatt. Ennyit nem kockáztathat egy polgármesterjelölt, őrültség ennyi szennyest begyűjteni, mindenki hibázik, ő is fog előbb-utóbb, és akkor majd a nyakába borul az összes szar. Viszont közel sincs annyi időnk kiszedni a karmai közül Chloet, hogy ezt kivárjuk. Legalábbis, egyelőre csak én tudom, de ha ő nem fog beszélni, én fogok, akárhányszor húzzon be nekem az apja. Tudnia kell. Nem az én döntésem, tisztában vagyok vele, az viszont igen, hogy nem fogom hagyni ekkora áldozatot meghozni.
- És milyen áron lehet felbontani? Tudtommal azok nem sokat nyomnak a latba, amíg nem történt meg a házasságkötés, márpedig… csaknem… ugye? – Meglepne, ha már ezt is lezsírozták volna, nem tartom lehetetlennek, de egy polgármesterjelölt esküvőjére sokan kíváncsiak, nem lehet csak úgy fű alatt elintézni. Amíg a doktornő benn van, nem beszélünk, a téma súlyossága okán értelmetlen volna, jobb, ha senki olyan nem hallja, akinek nem kellene.
- Szerintem a végtelenségig nem lehet ezt a játékot játszani, mindenkit le lehet buktatni, csak meg kell találni a rést a pajzsán. Könnyen lehet, hogy az övén pont te vagy az. Ha engem kérdezel, a legnagyobb marhaság nem egy egyszerű, buta nőt keresni, aki még tapsolna is örömében, ha kellő pénzt kap, hogy a felesége lehessen. – Nem értem, semmi logikát nem látok ebben, a kényszeres ragaszkodás lehet maximum valaki felé, aki elmenekült tőle. Simán pszichiátriai eset a csávó, én mondom.
- Chloe, ordítva ébredtél Kubában, szóval kötve hiszem, hogy valóban ezen a véleményen lennél. Mindketten tudjuk, hogy bántani fog. – Ő nem akarja kimondani, megteszem hát én. Elég csak rám nézni, hová jutottam, azóta sem lett belőle szent ember-
- Rendben. – Úgyis vége a látogatási időnek, és nekem sem árt, ha ténylegesen lenyugszom, mert meglehetősen nehéz perceken vagyunk túl. - Te is pihenj. – Annyira sutának tűnik ez az egész, de nem érek hozzá, nem tehetem, megvédeni meg szeretném, de többről nem lehet szó, bármi is tomboljon legbelül. Nyilván hagyhatnám, hogy elkövesse a saját hibáit, de őszintén szólva egyáltalán nem szeretnék hiba lenni az életében.

Valamikor az éjszaka közepén:

Megrezzentem, igen, kissé megijedtem, az az igazság, az éjszaka közepén ritkán ébredek arra, hogy valaki fogja a kezemet, sőt, szerintem a gyermekkoromtól eltekintve, amikor vagy anya, vagy Angie megtette, ha együtt aludtunk, nem is volt rá példa. Ellenben biztos voltam benne, hogy Csipkerózsika az, és amint hozzászokott a szemem a félhomályhoz, a látvány csak alátámasztotta az elképzelésemet. Te jó ég, mióta lehet benne? Csak nem hagyhatom így aludni, milyen kényelmetlen lehet már… és mennyire fáradt lehetett, ha ilyen módon érték utol az álommanók, elképzelésem sincs.
Óvatosan lekúszom az ágyról, és bár fájdalmaim vannak, de eszemben sincs hagyni, hogy megakadályozzanak abban, hogy felemeljem, és az ágyra tegyem. Akkor is megtenném, ha a gyomrom nem sürgetne ennyire hevesen az asztal, és a süti felé, mert kétségtelenül annak az illatát érzem. Így hát, ha ráhúztam a takarót, akkor már mentem is arrafelé, hogy megnézzem, mit hozott. Addig sincs min összevesznünk, míg alszik, és egyébként is azóta aludtam, mióta elmentek, bőven kipihentem magam, hirtelen mozdulatokat így sem teszek, és megerőltetnem sem áll szándékomban magamat. Leülök a kisszékre az asztal mellé, és bár a fagyi elolvadt, de arra kétségkívül megfelelő lesz, hogy belemártogassam a sütidarabokat, és úgy eszegessem csendesen az éjszaka leple alatt.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New York
Szomb. Jún. 11, 2016 12:59 am
 



 

Joel and Chloe


Hajnali négy óra harminc perc:

- Mikor jöhetett be? Látta valaki, hogy belépett volna? – élénk sugdolózás megy a közelben, de egyelőre nem bírom bemérni a hang irányát, mert túl fáradt vagyok, és minden izmom fáj, de ami még különösebb, hogy meleg ölel körbe. Puha, és hívogató ez a melegség, de aztán rájövök, hogy az arcomhoz egy hálóing tapadt, és Joel illatának utóhatása érződik az orromban.
- Szóljunk a doktornőnek, hogy ne zavarja meg őket, majd megnézi később. A konyhában van, amit hozott neki. A barátnője szerinted Carol? – a hangokból ítélve, és a kis fénycsíkból következtetve a folyosóról hallatszik be a diskurálás. Úgy teszek, mint aki még alszik, de már kezd derengeni, hogy mi történhetett. Bejöttem este hozzá, és itt hagytam a sütit, de addig már nem jutottam el, hogy haza is menjek. A kórházban maradtam volna? Ki fognak nyírni, de még túl tompán járnak az agytekervényeim, és nem akarom megerőltetni őket, ha nem muszáj.
- Szerintem igen. Délután veszekedtek is. Tudod, hogy megy ez a pároknál. Aggódik, és bent marad. Nem róhatjuk fel neki. Milyen édesen alszanak. Menjünk ki… - az ajtó be is csukódik, és megint csend telepszik a szobára. A hófehér falak a félhomályban inkább szürkének tetszenek, de nem is gond, mert nem akarok egy darabig napfényt látni. A fejem lüktet, és a bal felem lezsibbadt. A vállamat ki kellene roppantani, de nem merek megmozdulni, így kicsit arrébb csúsztatom a fejemet, és felpillantok Joel arcára. Csukva van a szeme, és meleg lehelete az orrnyergemet csiklandozza. Mikor tett maga mellé? Emlékeim szerint ülve aludtam el, kicsit előregörnyedve, de biztosan nem mellette feküdtem le. Nem mertem volna hozzábújni, most mégis itt vagyok. Az ágy nem olyan nagy, de így kényelmesen elférünk. Féltem, ha szorosabban simulnék hozzá, akkor fájdalmat okoznék neki. A takaró alól kiemelem a karomat, és a kézfejemmel érintem meg az alkarját. A sérülései még így is jól látszódnak. David kegyetlen volt, és beszari is. A találkozásunk utolsó mondatfoszlányai jutnak eszembe, miközben szüntelenül őt figyelem. Miért érdekli, hogy hozzámegyek az exemhez? Miért akarja mindenáron megakadályozni? Hát nem érti meg, hogy éppen őt akarom megvédeni a bajtól? Nem lennék képes még egyszer végigcsinálni ezt, ha valakinek bántódása esne mellettem. Amy, és apa is sokat jelentenek, és a szavaiból kihozva a véletlen balesetek bármikor előfordulhatnak, ha szembeszállok vele. Joel nem veszi komolyan, ami vele történt. Az állán húzom végig, szinte alig érintve a mutatóujjamat. A tenyerembe fogom az arcélét, és szomorúsággal telik meg a tekintetem.
- Nem akartam fájdalmat okozni neked. – suttogom a szavakat, aztán mielőtt még felébredne, elhúzom a kis kacsómat, és a mellkasára fektetem, de csak nagyon óvatosan. Hozzábújok, de ügyelek rá, hogy ne legyen túl kényelmetlen, és a hátamon is maradjon takaró. Túl könnyű ebben a védőbuborékban lebegni. Ez a férfi lesz a vesztem, és már késő lenne visszafordulni, mert zsákutcába kerülnék. Beleestem, és félek, hogy a rabja leszek. A szemhéjaim elnehezülnek, és hamarosan ismét álomországban kötök ki, de végre megint minden jó, és kellemes. A rémálmok elkerülnek, és Joel mellett biztonságban érzem magam.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 13, 2016 2:16 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Hétf. Jún. 13, 2016 12:04 pm
 



 

Az éjszaka történései valahogy ködbe vesznek onnantól kezdve, hogy megettem a süti szép részét az olvadt fagyival egyetemben. Szent elhatározásom volt, hogy nem fekszem be mellé, mert nem tehetem meg vele, hogy még jobban összezavarom, de végül győzhetett a szék kényelmetlensége ellen a gyarlóságom, és két csöndben, tanácstalanságban eltöltött óra után fogtam magam és csak visszataláltam az ágyba, noha igyekeztem annyi távolságot tartani, amennyit csak lehetséges volt, annak dacára, hogy egyrészt mennyire nem két személyre tervezik a kórházi ágyakat, másrészt arra, hogy nem kifejezetten tettem mindezt teljes meggyőződéssel, sőt.
Ennek ellenére valamikor hét körül mégis arra ébredek, hogy a számat és az orromat a haja csiklandozza, egészen közelről érzem az illatát, és ráadásul hozzám is bújt, vagy én hozzá, bár, a mellkasomon pihenő kacsót látván élnék a gyanúval, hogy ő volt. Ahogy így elnézem, fogalmam sincs, hogy engedheti meg magának az ég azt, hogy ennyire meg kell szenvednie a létet, rohadtul nem igazságos, semmi rosszat nem tett, csupán fiatal volt és naiv, ez nem bűn… de ezt holt biztos, hogy nem érdemli, annyi szenvedést helyeztek neki előtérbe, ami szerintem csak az aljas szemétládáknak járna. Ahogy tovaszáll mély sóhajom, mellkasommal együtt emelkedik a keze is.
Nincs szívem felkelni, és érdekes, de a vizit is elmaradt, gyanítom, túlságosan romantikus lelkű nővérkék vannak műszakban éppen, ami azért valahol megmosolyogtat, még akkor is, ha túlságosan távol állnak a valóságtól azzal, amit véleményem szerint feltételezhetnek. Azt sem tudom pedig, hogy milyen nap van ma, olyan szinten elveszítettem az időérzékemet, jó volna, hogyha kikerülhetnék innen, nem bírom a kórházakat, már betegként, egyébként rabja vagyok a munkámnak, ellenben a másik oldalon lenni nem szeretek, akkor sem, ha tudom, hogy jó kezekben vagyok.
Pár percig az arcát fürkészem, próbálom kitalálni, mi lenne a legjobb, neki, nekem, mindkettőnknek… tiszteletben illenék tartanom, amit mondott, és ahogyan tenni akar, de hülyeség az egész. Nem mehet hozzá, nem kockáztathatja az életét azért, mert engem összevertek. Az ilyen alakok nagyrészt gyávák, és a gyilkosságig nem mennének, arról nem is beszélve, hogy pont azért csinálta, hogy ez legyen az eredménye, Chloe meg belesétált a csapdába. Túlságosan csak a szívével él ahhoz, hogy az ilyesmin egyszerűen túl tudjon lépni.
Mivel azon kapom magam, hogy legalább fél perce az ajkait bámulom, és késztetést érzek arra, hogy csókot lopjak tőle, sietve elfordítom a fejem, a plafon biztonságosabb. Fogalmam sincs, mi van abban a kicseszett szerződésben… Chloe… vajon mit veszíthet, ha nem tartja be? Ha mondjuk feltesszük, hogy végül nem bántanak senkit… Érdekelne… bár az is biztos, hogy meg kellett volna mutatnia egy ügyvédnek, mielőtt aláírja.
Talán egy fél óra is eltelik, mire végül ő is felnyitja a pilláit, és röpke időre csupán, de elmerülök kékjeiben. Fogalmam sincs, hogy csinálja, hogy egyszerre őrülök meg tőle és érte, komolyan kikészít.
- Jó reggelt, köszi a sütit… nem maradt sok. – Megkérdezhetném, hogyhogy itt aludt, de elég egyértelmű volt, hogy egyszerűen elnyomta az álom szegényt.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New York
Hétf. Jún. 13, 2016 2:18 pm
 



 

Joel and Chloe


A hajnalban való felébredéssel együtt kellett volna távoznom, mert ha újra felkelek, és ő is fent lesz, akkor nem biztos jó, ha szóba elegyedünk. A tegnapi nap megviselt mindkettőnket, bár fizikai értelemben ő sérült, de lelkiekben meg én merültem ki, hogy állandóan ellene megyek, és két értelmes szót nem tudunk váltani egymással. Nem is kellene, de ez már egy másik kérdés. A tegnapi fene nagy elhatározásom, hogy távol maradok tőle, addig tartott, amíg a konyhába nem kerültem, és be nem adtam apait és anyait bele a főzésbe. A sok kaja még most is megvan, és nem fog éhen halni Joel, ameddig a kórházban tartózkodik. Eredeti terveim szerint leadtam volna az ételt, és elhúztam volna a csíkot, de ebből az lett, hogy egy kis időre leültem az ágya mellé, és elnyomott az álom. A fáradtságot már megszoktam, mert a munkámmal járt, de most még meg is terheltek. David és az eljegyzés járt a fejemben, meg az a nyamvadt házassági szerződés. Végig se olvastam, és talán pont ezt akarta elérni. Mi lesz, ha az éttermem megy rá, és nem tudom visszaszívni? A gondolatok és a bajok az álmaimba is beleszövődtek, és annyira lekötöttek, hogy kissé ijedten ébredtem meg, de amikor felnyíltak a szemeim, akkor megláttam Joel kéklő szempárját is.
- Szia… - nyöszörögve fúrtam bele az arcomat a kórházi hálóingjébe, és elbújtam a világ elől. Már világos volt, és a redőnyön keresztül is besütött a nap, ami azt jelenti, hogy sikerült komplett az egész éjszakát vele töltenem.
- Nincs mit, bár a többi étel a hűtőben van a nővérpultnál. – motyogtam a vállába, aztán megint felpillantottam rá.
- Te raktál magad mellé? – érdeklődtem kissé elpirulva, hiszen nem itt aludtam el, és nem hinném, hogy egy kórházi dolgozó még fel is segített volna a beteg mellé az ágyba. Észrevétlenül húztam el a kezemet a mellkasáról, de még mindig túl közel voltunk egymáshoz, és a tekintetem az ajkain állapodott meg.
- Szerintem mennem kellene. – nyeltem egy nagyot, és hamar kiszáradt a szám, mert olyan gondolatok kerítettek a hatalmukba, amikre már régen nem szabadott volna gondolnom. Más férfi felesége leszek, és úgysem lehet közöttünk semmi. Nem akarom még jobban megnehezíteni a helyzetünket, és az elválást sem.
- Amy vár... – micsoda hülye kifogás, hiszen egész éjszaka elvolt nélkülem, sőt a lakásom talán már egy disznóólhoz hasonlít, de ez most nem számított. Nagy nehezen felemelkedtem, és a két alkaromon megtámaszkodva figyeltem őt. Szótlanul mértem végig, aztán kimásztam mellőle, és megigazítottam a felcsúszott felsőmet.
- Jobban vagy? – nem udvariasságból kérdeztem rá, bár egy kicsit nem idevalónak éreztem magam.
- A doktornővel váltottam néhány szót tegnap, és ha nem lesznek rosszak a röntgen eredményeid, akkor napokon belül hazamehetsz. – szelíd mosollyal az ajkaimon fordultam el tőle, hogy felvegyem a székről a táskámat, így sikerült behajolnom előtte.
- Biztosan várod már, hogy újra Seattle-ben legyél. – fordultam meg a tengelyem körül, hogy szembe legyek vele ismét. A táskát a vállamra helyeztem indulásra készen. Olyan furán hatott rám ez az este, de minden tekintetben megnyugtatott egy kicsit a jelenléte, még ha erről nem is kellett tudnia.
- Beküldjem az orvost, vagy… - mutattam az ajtó felé a vállam felett. Tanácstalan, és zavarodott voltam a tegnapi veszekedésünk óta. Hát tényleg ennyi volt?


Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Kedd Jún. 14, 2016 11:43 pm
 



 

Csak tudnám, miért ilyen mocskosul nehéz az egész, olyan jó volna, ha egyszerűen ki tudnánk sétálni egymás életéből, de a jelek szerint ez minden makacs elhatározás ellenére sem akar sikerülni. Érthetetlen számomra ez az egész, sosem volt olyan nő az életemben, akit ne raktam volna ki két perc alatt, ha úgy akarom.
- Ha jól sejtem, akkor ma jól fogok lakni. Ismét csak köszönöm. – Édes, ahogy így a mellkasomhoz bújik, bár bevallom, a tegnap és a már korábban elhangzottak fényében rendkívül fura a dolog, ezek szerint az ő nagy nemje közel sem az, aminek szánta, inkább talán csak a sértettnek érzett női büszkesége mondatta vele. Jobb volna veszekedni, akkor képesek lennénk eltávolodni, de nem akarom, hogy bántsák… azt viszont egyelőre nem tudom, hogy mennyire leszek képes segíteni neki a szorult helyzetében.
- Igen, gondoltam, majd a sütievés után elalszom az asztalnál, de túlságosan hasogatott mindenem, szóval… bocsi. – Nem mintha annyira sajnálnám, hogy így alakult, de az tény, hogy nem szép kétértelmű jeleket küldeni neki, bár most pusztán a jó szándék vezérelt, igaz, eleve nem részem a hideg számítás, az nem én vagyok nemes egyszerűséggel.
- Igen, valószínűleg tényleg jobb lenne, ha mennél. – Állapítottam meg csendesen, nem fogom megállítani, nem állíthatom meg, ennek nem szabad így lennie, különösen nem most, hogy képes volt aláírni egy házassági szerződést. Túl sokat kockáztat, s talán ez számomra is épp elég nagy gát ahhoz, hogy ne akarjam azt mondani, csessze meg, nem érdekel, mi lesz, próbáljuk meg. Nem akarom, nagyon nem, mégis bennem bujkál a kisördög, hogyha már ennyit bántottam, s ő engem, hát valami értelmet verjünk bele. Hagytam kimászni az ágyból, tökéletesen tudatában voltam neki, hogy Amy csak kifogás, de menjen, így lesz a legjobb, legalábbis jelenleg ez az okos döntés.
- Eddig sem éreztem magam olyan rosszul fizikailag, szóval mondhatjuk, hogy jobban, igen. – Bólintottam rá rögvest, igaz, ami igaz, meglehetősen jól sikerült szerintem lelkileg lenullázni magam, ezt viszont nem szükséges tudnia.
- Igen, tudom, megnéztem a kórlapomat, úgyhogy képben vagyok magamat illetően. – Bólintottam, közben egy röpke mosollyal köszönve meg az infót, nem akarom, hogy úgy érezze, fölöslegesen beszél. Igyekszem nem megbámulni a hajlongós mutatványának keretei között. - Igen, jó lenne már otthon. – Elsősorban nem magam miatt, de ott vannak a lányok, az állapotos húgom, Ralf is dumálni akar valamiről, egyszerűen csak szeretnék kéznél lenni, ha baj van.
- Hagyd csak, majd jön, ha szükségét érzi. Szervusz, Chloe, vigyázz magadra! – Nem mondhattam neki semmi olyat, amit jó eséllyel hallani szeretett volna. A szerződéssel nem csak a saját kezeit kötötte meg. Elbúcsúzhattam, ennyi maradt csupán, legalábbis a jelenlegi helyzetre levetítve. Mindenesetre, miután becsukódott mögötte az ajtó, még jó darabig bámultam arra, valahogy szokatlanul nehezemre esik az egész, de idővel talán megkopik majd ez az érzés. Jó lenne… nem tudok mit kezdeni vele.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New York
Szer. Jún. 15, 2016 4:23 am
 



 

Joel and Chloe


Mit vártam, hogy visszatart? Igazából ez lezárása volt a kettőnk közötti viszonynak. Június közepe van, és nekem két hónap múlva oltár elé kell állnom a leendő polgármesterrel. Politikus feleség leszek, és mellette a világ legboldogtalanabb asszonya, aki másért van oda. Joel vajon igazat mondott? Nem hiszem el, hogy mással nem feküdt le, de ha mégis…a pillantásom az övébe fúrom, és egyértelmű a búcsúzkodás szekunduma. Itt kell pontot tennünk a kapcsolatunk végére, hiszen ami el sem kezdődött, az nem is létezhet. Fejben lejátszani egy viszonyt pedig abszurd, és még a romantikus képzelgéseimen is túltesz. A ragaszkodásom alaptalan, és bármennyire is jól telt az elmúlt nyolc hét, vége. Keres magának egy szőke bigét, akit legközelebb meghág a liftben, és azt is elfelejti, hogy valaha közünk volt egymáshoz.
- Vigyázni fogok. Ég veled Joel. – a mosolyom lemondó, halovány utánzata annak, amit képes lennék adni neki. Szótlanul bólintok egyet, és még egyszer körülnézve a szobában hagyom el azt. Az ajtó halkan csukódik be mögöttem a történetünk utolsó lapjával együtt, amint a könyv végére érünk.

Amy képtelen elhinni, hogy megtette. Az alvó férfit figyeli maga mellett, meg a szétdobált ruhákat. Chloe nagyon fog haragudni rá, amiért megint keresztbe tett. Mark még az igazak álmát alussza, de ő már nem bírja lehunyni a szemét. Inkább csendben figyeli őt, és a jövőjét. Ez a férfi a gyerekének az apja, és megint abba a hibába estek bele, hogy engedtek az egymás iránt érzett vonzalomnak. Lassan simít végig a hasán, és egy mosollyal adózik az égieknek. Néha a legnagyobb hibákból lesznek a legjobb dolgok. A picit megfogja tartani, és talán, ha készen áll rá, akkor Markkal is megosztja a nagy hírt. Túl törékeny, és friss, ami kettőjük között zajlik. A tündérmeséket nem róluk írták, de nem feltétlenül kell elutasítania sem. Adhatna neki egy esélyt, és meglátná, hogy mi sülne ki belőle. A lényeg, hogy valahogyan meg kell magyaráznia ezt az estét a barátnőjének, elvégre az ő háza, és a két férfi holmija immár itt áll. Vajon mennyire hozza kellemetlen helyzetbe Chloet, ha áthozatta ide Joel cuccát is a hotelből? Megpróbálja felhívni őt, de csak a hangposta jelentkezik be. Biztosan nála van, így nyugodtan alszik vissza.

- Chloe szívem ébresztő… - teljes a káosz, sötétség van. Az érzékeim nem állnak össze a világ dolgaival, és nem tudom, hogy mi történhetett. A fejem megbillen, és csak homályos foltokat látok néhány pislantás után.
- Chloe… - a hang ismerős, és visszataszító is egyben.
- Tessék? – nyöszörögve térek magamhoz, és a kép, ami fogad a legrosszabb rémálmom kivetülése. David áll felettem, barna övcsatja a szememmel van egy magasságban, amíg le nem hajol hozzám. Hirtelen ragadja meg az államat, és fordítja maga felé. Kéklő íriszeim még nem fogják fel az egyértelműt.
- Hol vagyok? – érdeklődöm színtelen hangon, a smirglipapír is dörzsöltebb, mint az én reszelős hangtónusom.
- Az most nem számít. A kérdéseket én teszem fel. Mit kerestél a kórházban a doki mellett? Le kellett volna zárnod Chloe…de megint semmibe vetted a kérésemet. Hát minek írtuk alá azt a nyamvadt szerződést? – a barna íriszek mélyén még mindig hiányzott valami…ijesztően sötéten fénylettek, mintha két üres valamibe néztem volna bele. Davidben már nem voltak érzelmek, vagy nagyon mélyen elfojtotta őket.
- Semmit. – nyalom körbe a kiszáradt ajkaimat, és végre körül tekinthetek. Vezetékek, csövek…egy alagút. A rémálmom jut eszembe Kubában, és a szívem nekilódul.
- Hazudsz némber. – megremeg az álarca, de még próbálja megőrizni a hidegvérét. Egy kést ránt elő a nagy semmiből, és a nyakamhoz tartja.
- Nem akarlak bántani, mert szükségem van rád. Ne kényszeríts arra, hogy ártsak neked…bár egy kis lecke nem ártana, nem gondolod?  - a pupilláim kitágulnak, és nem merek levegőt venni sem. Óvatosan húzza végig a penge élét a bőrömön, felsértve ezzel, majd megérzem a meleg vért, ahogyan végigfolyik a nyakam peremén.
- Idehallgass, most csak egy kis leckét kapsz, de több figyelmeztetésem már nem lesz… - suttogja a fülembe. Mentolos leheletétől a hányinger kerülget, de ami még rosszabb, hogy benyúl a felsőm alá.
- Annyira hiányoztál… - csókkal bombáz, miközben szépen lassan lehámozza rólam a felsőmet, és nem tudok ellene semmit tenni…

Remegve megyek felfelé a metrómegállóból. Az időérzékemet totál elvesztettem, és a nyári hőség ellenére minden porcikámban reszketek. Az agyam nem dolgozza fel a képeket, de az emlék örökre belevésődött a fejembe. Céltalanul bolyongok a vakító napsütésben. Halálsápadtan állok meg az egyik újságos bódé előtt. A tekintetem megakad az egyik lapszámon, de ami még ijesztőbb az a dátum. Vasárnap van. A legutolsó emlékem, mielőtt….a kórházban voltam Joelnél. Könnyek égetik a szemem, de nem gondolok a két combom közötti fájdalomra. Velem nem történhet meg. Hogy eshetett ki három nap?
- Kisasszony jól van? – érdeklődik a bajszos újságeladó. Még magam se tudom, hogy vagyok. Szétestem. Megszentségtelenítettek.
- Nem. – idegenül cseng a saját hangom is, amikor megszólalok, és otthagyva a férfit a Central Park felé veszem az irányt. Joelt már kiengedték…David…Amy….Leülök az egyik padra a hatalmas tölgyfa árnyékában, és a tenyerembe temetve az arcomat halkan sírok fel. Nem törődök a fizikai fájdalommal, mert a lelki sérülések sokkal mélyebbek.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jún. 15, 2016 7:31 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Szer. Jún. 15, 2016 6:51 pm
 



 

- Ég veled, Csipkerózsika! – Nehezebb kimondani, mint gondoltam, még nehezebb nem kimondani, hogy ne menjen, hogy oldjuk meg ketten, hogy ne kockáztasson. Mégis sikerült, nem zavarhatom össze még inkább, van elég baja anélkül is, hogy sem elengedni nem akarom, sem elköteleződni. Szar ez az egész úgy, ahogy van… Jön a reggeli, a doktornő, újabb vizsgálatok, az idő gyorsan telik, észre sem veszem, tulajdonképpen ott sem vagyok igazán sehol. Sóhajtva fekszem vissza az ágyamba, ha holnap reggel is minden rendben, már ki is engednek. Azt sem tudom, milyen nap van, remélem, Mark gondoskodott a cuccaimról a hotelben, kellemetlen lenne, ha az utcán landoltak volna a cuccaim.
Ebéd után visszaalszom, nem érzem jól magam, aggódom, valami nincs rendben… mégsem jutok dűlőre ezzel kapcsolatban, addig a kora délutáni időpontig semmiképpen sem, amíg ki nem jutok a kórházból, és nem tudatosul bennem, hogy három napja senki sem hallott Chloeról, és én csak azért nem tudom, mert…
- NEM AKARTATOK FELIZGATNI???? – Majdnem pofán vágom Markot azzal a lendülettel, úgyis lógok neki egy fülessel, de nem akarom Amyt még ennél is jobban megijeszteni, összerezzent ugyanis az artikulálatlan üvöltésemre. - Eszem elszáll. Legalább a rendőrséget hívtátok? Három nap az rohadt sok… – Ezek szerint onnantól nincs meg, hogy elment a kórházból, s mikor ez tudatosul bennem, csak még jobban utálom magam, kár is lenne tagadnom, hibás vagyok, nem kellett volna elengednem, akármennyire is legyen szabályellenes.
- Persze, hogy hívtuk, de eddig semmi.
- Nyilván… David Gallagher portáján fogadjunk a kutya sem kutakodott. – Morranok fel, Amy lesápad, Mark nem vágja a történetet, ezért nem érti. Csak legyintek, telefonálnom kell…

- Cortez járőr a központnak, megvan az eltűnt nő, a Central Parkban, rosszul néz ki, megkísérlem bevinni. – Szól be a rendőr a központnak, a hír hallatán a társa is bedobja a nem messze álló rendőrautóba a fánkos dobozt, és elindulnak mindketten Chloe felé.
- Elnézést kisasszony, minden rendben? Segíthetünk?
- Cortez… a nyaka. – Súgja a nőnemű zsaru, kellemes, bizalomgerjesztő barna szemei, szigorú kontyba rendezett barna tincsei vannak, látva, hogy Chloe milyen állapotban van, ő lép oda és guggol le elé pár méterre. – Chloe, ugye? Bejelentették az eltűnését, elvihetnénk a kórházba? Úgy látom, megsérült. – Akárhogy is, mindenképpen igyekeznek az említett épületbe beszállítani a vélhetőleg sokkos állapotban lévő nőt. Míg a hölgy, Patterson járőr igyekszik gondoskodni róla, Cortez beszól a központba, hogy értesítsék a családját. Hosszú lesz ez a nap, egy ilyen állapotban lévő személytől nehéz megtudni bármit is.

Alig tíz perce szóltak Chloe apjának, hogy megkerült, ő felhívta Amyt, akinek a kíséretében mi is azonnal autóba vágódtunk, irány a kórház… Nem érdekel, hogy csak most jöttem ki, tudnom kell, mi történt vele. Amikor viszont odaérünk, hagyom, hogy Amy menjen oda hozzá, jó eséllyel az édesapja nem fog egyhamar ideérni, de biztos kiköpi a tüdejét, hogy feljusson az első gépre… Ha valamivel segíthetnék, megtenném, de nem tudom, Ralf hogyan áll a fuvarokkal, felhívom, ha bármit tudunk Chloeról. Elfüggönyözött betegágyon ücsörög a sürgősségin, látom, amikor bemegy hozzá Amy, de a hátán és a haján kívül többet képtelenség lenne elcsípni.
- Mi a franc történhetett? – Szegezem Marknak a kérdést, aki csak fejcsóválva szorongatja meg a vállam, jelezve, bármi is az, majd megoldjuk. Valahogy…
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New York
Szer. Jún. 15, 2016 7:37 pm
 



 

Joel and Chloe


Az időérzékemen kívül immunis vagyok a világ történéseire is. Nem érdekel, hogy hány ember megy el mellettem, kik néznek meg, kiknek nem tetszhet, hogy itt ülök. A történtek mélyen belém ivódtak, és nincs olyan dolog, ami kizökkentene most ebből. A sírás egy idő után abbamarad, és csak bámulok előre. A farmeromat úgy, ahogy visszatornáztam magamra, de a kék felsőmtől undorodom. Az illata még mindig érződik rajta. Belém élvezett. Reszket a két kezem, amikor valaki, vagy éppen valakik megállnak a közelemben, és sugdolózásba kezdenek, majd az egyik egyenruhás nő jön oda. Felpillantok rá nedves szempilláim alól, és hiába sugároz megnyugvást felém…a barna szempár Davidre emlékeztet. Kissé ökölbe szorul a kezem, amikor bemutatkozik, és a kórházat említi. A két legrosszabb dolog.
- Igen, én vagyok. – jegyzem meg halkan, de munkál bennem a tehetetlenség, és a kiszolgáltatottság. Eszem ágában sincs rendőröknek vallani, hogy mi történt velem az elmúlt…hetvenkét órában! A kórház az utolsó helyszín, ahova önszántamból mennék, de ha nemet mondok, akkor erőszakkal visznek be, így bólintok egyet, és megfogva a nő kezét állok fel. Az ölem hasogat, és a gyógyulási idő sem telt el a műtét óta. Véreztem az aktus után, de Davidet ez sem hatotta meg. A rendőrautóig lassú tempóban haladunk, de végül beültetnek hátra, és a koromat kérdezgetik, meg hogy merre lakom. Nem válaszolok semmire, mert nem akarok beszélni a történtekről. Egy fél óra múlva a St. Elisabeth Hospital előtt állunk meg, és kisegítenek, de innentől kezdve már nem vagyok hajlandó segítséggel haladni. Magamba zárkózom, és a nővérpultnál sem mondok semmit, amíg el nem vezetnek egy vizsgálóhoz. A függönyök mögött a szokásos fehérség vár. Édesanyám halála jut eszembe, és az utolsó hörgése. Nem akarok itt lenni. Leültetnek, és tájékoztatnak róla, hogy dr. Smith nemsokára itt lesz. A percek telnek, és végül egy a negyvenes évei közepén járó férfi lép oda hozzám biztató mosollyal az arcán.
- Chloe, ugye? Megnézhetem a nyakát? – felnézek rá, kék íriszeimben semmi jele az életnek, a csillogás megszűnt. Ismét csak bólintok, mintha már előre begyakoroltam volna minden mozdulatot. A hajamat félretűri, és megpillantja a vágást.
- Megvágták? – hát megint ez a kérdez-felelek játék. Szótlanul bámulok előre, így nem erőlteti a kommunikációt, és letisztítja, majd bekeni. Nem volt mély, mert nem akart megölni..egyelőre. Felszisszenni se merek, csak rezzenéstelenül tűröm, amíg ellát.
- Történt még magával valami? Bántották? – határozottan megrázom a fejemet, de a függönyt elhúzzák, és a legjobb barátnőm áll velem szemben.
- Chloe… - sápad el, de még annyi életerőm sincs, hogy viszonozzam a köszönést, vagy minek is mondjam ezt. Az orvossal összenéznek, majd magamra hagy Amyvel. Egy szakadt pólóban ülök, több napos farmerban, a hajam kócos, de az igazi és mély fájdalom a tekintetemben ül ki. Odajön, és egyből átölel. Hiányzott, ehhez kétség sem fér. Az ismerős karok közé bújok, és bármennyire is lealáz az érzés, de sírva fakadok. Csitítgat, de nem használ semmit. Nincs, aki megvigasztalhat ezek után. Üres vagyok, egy lefolyó, nem marad meg semmi bennem. Nem kérdez, csak ölel.

Dr. Smith gyanakszik, és ezt a folyosón álló rendőrökkel is megosztja, a közelükben két férfi áll.
- A nyakán tettlegességre utaló vágás van, amit késsel okoztak. Nem olyan mély, de a viselkedéséből arra következtetnék, hogy más..tudják… - nem mondja ki, de Cortez rákérdez.
- Megerőszakolták? – az orvos bólint, és ott is hagyja a rendőröket.

- Chloe mi történt? – búgja a fülembe megnyugtató hangon Amy. Olyan könnyű lenne neki beismerni, amin keresztül mentem, de a gát nagyobb bennem. David elérte a célját. Inkább továbbsírok, míg már reszketek, és a barátnőm tanácstalan lesz. Hogyan is segíthetne?
- Haza akarok menni. – nyögöm ki órák óta tartó hallgatás után, mire összeér a tekintetünk.
- Hazaviszlek, ígérem, de… - hevesen megrázom a fejemet. Nem fogok beszélni. Felállnék, de a két combom között észreveszem a megszáradt vért, és felkavarodik a gyomrom. Annyi időm van, hogy elhajoljak, és a padlóra adjam ki a gyomrom tartalmát. Egy nővérke rohan oda, de eltolom, csak a zsebkendőt fogadom el tőle. Gyűlölöm a kórházat, gyűlölöm az életemet. A hisztérika kezd kibontakozni rajtam. Nem érdekel, hogy a barátnőm észrevette a foltot vagy sem, de felállok, és elindulok mellette. Többen megbámulnak, és amikor elrántom a függönyt földbe gyökerezik a lábam. Joel és Mark állnak a folyosón. A mélykék szempárba fúrom a sajátomat. A pillantásától reszketni kezdek. Nem kell mondanom semmit, mert úgyis tudja, mi történt. Nem vagyok ehhez elég erős. Reszketve indulok meg a kijárat felé, elhaladva mellettük. Nem kell a nézőközönség. Hát nem gyaláztak meg eléggé az elmúlt három napban? A szívem után mi kell még, a lelkem?



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jún. 16, 2016 10:25 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Szer. Jún. 15, 2016 11:36 pm
 



 

Nem vagyok benne biztos, hogy jót tesz az ittlétem, de egyszerűen látnom kell, mi van vele, nem hagyhatom, hogy ezt mást intézze, főleg annak fényében, hogy sejtem, valami nagyon rossz történhetett, hogy az a szemét bántotta. Észre sem veszem, hogy ökölbe szorul a kezem, akkor pedig pláne borzasztóan kiakadok, amikor meghallom, mit beszél az orvos a rendőrökkel. Megölöm azt a szemetet. Mi a franc visz ilyesmire egy embert?
Szótlanul lépek el Mark mellől, és keresek egy kedvesnek tűnő nővérkét, muszáj tennem valamit, de közel sem vagyok benne biztos, hogy mindez sikerülni fog, csak… muszáj megtennem.
- Marla, nagyon örvendek, Dr. Joel Émeric Roux vagyok Seattleből, szülész-, nőgyógyász. Segítene, kérem? – Nem próbálom levenni a lábáról, ez most vészhelyzet, nem ujj köré csavarás.
- Miben segíthetek, doktor úr? – A pillanatnyi felismerés nekem elég, sokan hallottak a munkásságomról, ez ilyenkor jól jön.
- Egy nagyon kedves barátomat most hozták be, élek a gyanúval, hogy megerőszakolták, viszont biztos nem fogja megengedni, hogy egy orvos megvizsgálja és mintát vegyen. Hozna egy készletet, és megtenné a kedvemért? Addig megpróbálom rábeszélni.
- Persze, be tudja hozni addig a hármas vizsgálóba? Elzárt, nem nyüzsögnek annyian, talán kicsit megnyugszik. – Én bólintok, ő pedig már siet is el. Én a magam részéről visszasétálok Mark mellé, és várok tovább, egészen addig, ameddig Amyvel karöltve el nem indul kifelé. Valóban nem kell mondania semmit, azt hiszem, akkor is biztos lennék benne, ha nem hallottam volna semmit, azonban bármennyire is szeretném, ha nyugalomra lelhetne, ez most túl fontos ahhoz, hogy megengedjem.
-  Chloe, nagyon szépen kérlek, állj meg. – Ha legalább megtorpant, beléptem elé, és bár mozdult a kezem, hogy az arcára simítsam tenyereimet, nem mertem hozzáérni, bármi is történt vele, ez most határozottan olyasmi, ami nem volna olyan okos. Zaklatottság és fájdalom ül kék íriszeimben, nyelek egy nagyot. - Chloe… bízol bennem? – Kérdezem halkan, valamivel előtte, véletlenül sem túl közel, és közben kinyújtom felé a kezem, rábízva a döntést, de folytattam a beszédet, hátha akkor rájön, mennyire fontos az, amire kérni szeretném, és hogy ez leginkább az ő érdeke. - Tudom, hogy haza szeretnél menni, és ha szeretnéd, esküszöm, az ölemben viszlek hazáig, vagy olyan távol maradok tőled, amennyire csak akarod, de most gyere velem kérlek. Ez nagyon fontos, csináljuk ki együtt a rohadékot, jó? – Próbálom elcsípni a tekintetét, ha éppen nem lefelé néz, és megereszteni felé egy bíztató mosolyt. Itt vagyok, és nem megyek sehová, addig biztos nem, amíg el nem intéztem azt a férget. Utána fogalmam sincs, mi lesz, de egyelőre jussunk el addig, hogy nem fenyegeti újra és újra az erőszak veszélye, mert isten bizony, ha még egyszer hozzáér, megölöm, mindegy, hány évet kell leülnöm érte. - Segíts nekem, hogy segíthessek! – Nagyon szeretném megölelni, megsimogatni a haját, csókot hinteni a homlokára, és megígérni, hogy eztán vigyázok rá, de tisztában vagyok vele, hogy jelen pillanatban semmi sem lenne elég arra, hogy megnyugtassa a lelkét, és ne érezze magát olyan pocsékul, miként azt teszi, ráadásul, mindennek fejében még be kell majd vetetnem vele egy esemény utánit is, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem tehette volna önszántából sem. Undorító féreg, semmire sincs tekintettel…
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New York
Csüt. Jún. 16, 2016 10:32 am
 



 

Joel and Chloe


Űzött vadként célzom be a kijáratot, hogy minél előbb elhagyhassam az épületet. Nem akarom a szúrós fertőtlenítőszagot, a fehér falakat látni, érezni, szagolni. Nem akarok azonosulni egy megtört nővel, miközben tudom, hogy mi történt velem, és ez ellen nem tehetek semmit. Összenyomnak a falak, a ki nem mondott kérdések, melyre a környezetem választ vár. Hogy mondhatnám el nekik, ami az alagútban történt? Nem merem lehunyni a szememet, mert félek, hogy visszatérek oda, és soha nem fogok felébredni a rémálomból, bár jelenleg a saját életem is annak számít, mert a képek szüntelen bevillannak a leggaládabb módon. A testemen még érzem meleg bőrét, a fülemben még hallom kéjes nyögését. Magamban őrzöm…elkap a hányinger újabb hulláma, de Joel lép elém, mielőtt még a szabadságot jelentő nyílászárón kimehetnék. Nem akarok ránézni, mert az előbbi tekintete is azt sugallta, hogy tudja, mi történt. Joel volt az a férfi, akibe bizalmat fektettem, megengedtem neki, hogy megvizsgáljon, hogy David után magához öleljen, de most…mocskosnak érzem magam. Megszentségtelenítették a testemet, és elvették az önbecsülésemet. Elvettek tőlem valamit, amit már soha nem fogok visszakapni. A hangja rezgésként ér utol, és a fülemben cseng vissza a kérdése, hogy bízok-e benne. Jelenleg saját magamban se bízok, nemhogy benne. Meg akarok fürdeni, addig akarom a bőrömet nyúzni, amíg meg nem szabadulok David illatától. El akarom égetni a ruháimat, és vissza se nézve elhagyni a várost. A kérése nem lep meg. Orvos, az a teendő, hogy…de nem szeretném, ha valaki hozzám érne, ha közszemlére tennék, hogyan is jártam. A sírás kerülget, és a szememben csillognak az el nem sírt könnycseppek még. A keze után kellene nyúlnom, de nem mozdulok a helyemről. Érzem, ahogy összeszorul a nyakam körül a hurok, és nem jön ki hang a torkomon. Nem szólok, csak átölelem magam védekezően, és végre kéklő lélektükreimet ráemelve szólalok meg.
- Megöl….megöl, ha nem teszek eleget a kérésének. Én nem akarom, hogy miattam…  - kissé összemosódnak a szavak, és alig bírok beszélni, így még egy lépést is teszek hátrébb. A barátnőm közelségét érzem, de most az sem segítene rajtam.
- Nem szeretném, hogy hozzám érjenek, le akarok fürdeni, én csak felejteni akarok. Fel akarok ébredni ebből a rémálomból Joel… - megállíthatatlanul potyognak a könnyeim, és kezdek hisztérikussá válni. Mindenkiben az ellenséget látom.
- Nem akarok ellene vallani, mert Amy…te…apa. – az ajkamat harapdálom, mert megőrülök, ha nem mozdulhatok meg. Erősen szívom a fogam közé az alsót, így kiserken a vérem, és lenyalom, de mindvégig remegek.
- Segíts Joel, hogy elfelejthessem a rémálmomat…így nem tudok élni. – össze fogok törni, de annyi erőt még érzek magamban, hogy kinyújtsam felé a jobb karomat, és összefűzve az ujjainkat közelebb lépjek hozzá. Minden igyekezetem suta, és a remegés miatt majdnem összegabalyodik a lábam is. Törölje ki a fejemből a történteket. Erősen kapaszkodom belé, mintha megválthatna, mintha gyógyír lehetne megtört lelkemre. A mellkasához bújok, miközben szorosan, szinte már akaratosan fűzöm össze a kezünket. Ha lehetne egy védőburokban létezni, akkor csak ez lenne a kívánságom. Joel illata kúszik fel az orromba, miközben elengedem a meleg tenyerét és tőle várom, hogy csillapítsa a fájdalmamat.

Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Csüt. Jún. 16, 2016 11:12 am
 



 

- Chloe, kérlek… egyikünk sem fogja hagyni, hogy ezt tedd magaddal. – Suttogtam, hisz Amy még nem tudta, de biztos voltam benne, hogy nem hagyná, hogy ezt tegye vele bárki. Felmerül bennem, hogy miattam van, mert bejött hozzám, nagyobb már aligha lehetne a bűntudatom. Gondterheltségem barázdákat rajzom a homlokomra. Az én feljelentésemmel nem tudtak egyelőre mit kezdeni, de a kettő együtt… elégnek kell lennie, elég lesz, nincs az a bürokrácia, amit a színtiszta tények megdöntenének.
- Tudom, és ígérem, nemsokára megteheted, de ha fel akarsz ébredni belőle, ezt meg kell tenned. Jó? Ez nagyon fontos, bizonyíték ellene... - A szerződés is több ponton vérzik, többek között kétlem, hogy ügyvéd társaságában lett aláírva, tanúkkal, s minden egyébbel, ami hitelessé tenné. Ezt azonban nem most fogjuk átbeszélni, addig semmiképp, amíg nem nyugodott meg legalább egy kicsit.
- Beszéltem egy kedves nővérrel, bementek egy külön vizsgálóba, pár perc alatt megvan, óvatos lesz, ebben biztos vagyok. – A nők különösen érzékenyek az erőszakra, úgy fog bánni vele, mint a hímes tojással, ami engem illet, nem mehetek be, de megvárom az ajtó előtt, feddhetetlennek kell lennie a vizsgálatnak, nem is nyúlhatok hozzá, máskülönben buktuk. Fel kell hívnom a doktornőt, benne megbízom, ha ellenőrzi a mintavétel útját, nem tüntethetik el csak úgy. Meg aztán, szerintem David van akkora barom, hogy nem gondol bele, mekkora gyökérség volt nem védekeznie… A kezünkbe adta a jolly jokert, és nem fogom hagyni, hogy megússza, az egy dolog, hogy engem szétveret, de semmit sem utálok jobban, mint amikor egy aljas féreg a nálánál gyengébb nőkön uralkodik ilyen undorító módon, mert hogy magától érje el, arra már nem képes. Az más kérdés, hogy jó eséllyel nyilvánosságra kéne hozni, tudom, hogy Chloe ellenkezni fog ellene, de egy politikusnak pont ez fáj a legjobban, ha meghurcolják nyilvánosan. Soha nem lehetne polgármester, és bármi történne velünk, őt vádolnák. Meg aztán, hallottam a nőügyeiről, érdemes lenne megkeresni őket… hátha bántott másokat is, meg kellett, hogy tegye, az ilyenek nem tudják moderálni magukat.
- Chloe, kérlek, értsd meg, máshogy nem lehet ezt megoldani, fegyver van a kezünkben ellene. Másként nem lehet elintézni, többet nem fog hibázni, ennél jobb esélyünk sosem lesz. – Szinte már könyörgök, nehéz lenne tagadni, de kétségbe vagyok esve, hisz erőszakkal nem kérhetem rá, szóval nagyon bízom benne, hogy valahol a tudata mélyén megfogan benne a gondolat, hogy ez most nagyon-nagyon fontos.
- Segítek, azon vagyok, oké, Csipkerózsika? De most bíznod kell bennem, meg kell tenned, különben sosem lesz vége, és nem tudok mit tenni. – Megfogom a kezét, ez is valami, és valósággal összenyom a tanácstalanságom, annak a súlya, hogy még egy ilyen helyzet után is bízik bennem, holott egyáltalán nem kellene, nem küzdöttem meg érte, az érzéseiért sem… épphogy mindig ellene voltam. Ahogy közelebb jön, úgy ölelem át szabad kezemmel, és nyugtatólag igyekszem simogatni a hátán. Fogalmam sincs, mit tehetnék, hogy jobb legyen neki… Itt vagyok, bár ötletem sincs, ez mennyit ér, ér-e egyáltalán bármit.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New York
Csüt. Jún. 16, 2016 1:05 pm
 



 

Joel and Chloe


A kérése nagy dolog, mert nekem kell bemennem a külön vizsgálóba, hogy aztán levegyék a kenetet. Nem állok készen arra, hogy lelkileg végigcsináljam a tárgyalást, a feljelentést, a kihallgatást. Daviddel szembenézni kész öngyilkosság lenne a részemről, viszont akkor soha nem fog békén hagyni, ha nem lépünk. Még most is képes vagyok mérlegelni, miközben a térdeim remegnek, és Joel karjai közé menekülök. Az életnek nem kellene ennyire rossznak lennie. A kórház után haza kellett volna mennem, Amyvel diskurálni a babáról, és lezárni azt a férfit, aki most is vigasztal. Miért benne látom a lehetséges megmentőt? Végeztünk, mindenesetre lezártuk három nappal ezelőtt. Ezt mondogattam utána annak a féregnek is, de nem hallgatott rám. Nem hitt nekem.
- Én…én nem akarom.. – csuklik el a hangom, és esetlenül állok a karjai között, mintha itt nem történhetne velem semmi rossz. Elmúlna az összes bajom, de nem lesz így. Erőt veszek magamon, amikor meghallom Amy kérlelését is, aki Mark mellett ledöbbenve áll.
- David…megint bántott? Én azt hittem, hogy csak véletlenül akadtatok össze, és a tánc a fogadáson… - mérhetetlen fájdalom ül a tekintetében neki is, hogy nem figyelt rám eléggé, de nem mer egyelőre közelebb lépni, mert még nem mozdultam el Joel közeléből. Odafordítom a fejemet, és a könnyeken keresztül bólintok. A szája elé kapja a kezét, miközben Mark nem érti, hogy mi történt. A nővérke megáll mellettünk, nem erőszakoskodik, csak arra várnak, hogy döntsek. Még egyszer feltekintek Joel szemébe, és a beleegyezésemet adom. Eltávolodom tőle, és követem az idősebb hölgyet a hármas vizsgáló felé…
A percek csigalassan telnek, de végül becsukódik mögöttünk az ajtó, és a kíváncsi tekintetek kint maradnak.
- Marla vagyok, Chloe. Ha szeretné, akkor leülhetünk egy kicsit. Nem sürgetem, ha készen áll rá. – mosolya biztató, a szánalom legkisebb jele nélkül cselekszik. Esetlenül állok az ágy és az ajtó között. Még kihátrálhatok, még elmenekülhetek, de helyette kigombolom a nadrágomat, és letolom aztán. A bugyim még véres, hiszen nem tudtam cserélni, így odabotorkálok a vizsgálóasztalig.
- Megpróbálok gyorsan végezni. – húzza fel a kesztyűt, én meg megsemmisülten fekszem fel, és sírással csinálom végig a kenetlevételt. A fájdalmat meg sem érzem, inkább csak kényelmetlen egy bizonyos pontig.
- Mindjárt kész vagyunk.  – érzem a hangján, hogy mélyen meg van döbbenve, és hezitál is.
- Chloe…nem szívesen tenném meg, de behívnék egy nőgyógyászt. Természetesen dr. Hastingset…rendben? Viszonylag fiatal, és ő is roppant kedves, de van itt más is.. – a frászt hozza rám, és a zokogástól kisírt szemekkel esek kétségbe. Hamarosan egy fekete hajú, a harmincas évei végén járó nő lép be, fehér köpenyben.
- Emma vagyok, Chloe…ígérem nem fogom bántani, csak Marla szólt, hogy nézzem meg én is. Rendben? – látja a rettegést a szememben, így egy kis ideig vár, aztán leül a kis székre, és szemügyre veszi a két combom közét.
- Itt fáj, ha megérintem? – kissé összerándulok, és nem is nagyon folytatja, aztán elfordul, és egy törlőkendőt vesz elő.
- Segítek lemosni. Volt mostanában nőgyógyászati műtéte? – csak bólintok, és várom, hogy vége legyen. Mindenki nagyon tapintatos, és figyelmes velem.
- Hozatok fel normális fehérneműt, és egy másik farmert is, ha szeretné… - nem bírok megszólalni, így Marla segít felállni, és átvezet egy öltöztető terembe.
- Nagyon ügyes volt Chloe…behívjam a barátnőjét? – nem akarok egyedül maradni, így nem ellenkezem, és tényleg pár percen belül már Amy van mellettem.
- Segítek lezuhanyozni, rendben? – remegve adnak át egyik kézből a másikba. Amy nem mond semmit, és nem is kérdez, csak gondoskodik rólam.

- Joel válthatnánk néhány szót? – áll meg dr. Hastings a férfi mellett. Már nem egy konferencián vettek részt közösen, és egy ideje ismerik egymást.
- Marla nem volt benne biztos, de behívott, így ránéztem én is Chloe-ra. A műtéti heg az alhason be vagy gyulladva, a szeméremajkak igen duzzadtak. A legrosszabb mégis..attól tartok ilyet még nem is láttam eddig. A két belső combon kisebb vágási nyomok látszanak, mintha meg akarta volna valaki jelölni, és ez kiterjed a hüvely első felére is. Vélhetőleg késsel csinálták. Felírok neki krémet és egy nyugtatót is. Borzalmas állapotban van. Jobban örülnék egy másodvéleménynek is, de mégis a heg jobban aggaszt, mert alig pár hetes, és a sebfelület nem szép jelenleg. A kenetet levettem, és el is visszük elemzésre. Remélem tudtam segíteni. – érinti meg a vállát, és megy is a dolgára.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jún. 16, 2016 9:09 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Csüt. Jún. 16, 2016 3:31 pm
 



 

- Tudom, hogy nem. – Simogatom a haját, és homlokon csókolom, nem először, és erősen kezdem azt gyanítani, hogy nem is utoljára. Meg akarom védeni, ilyesmit még egyetlen nő sem váltott ki belőlem, ez több okból is halálosan megrémiszt, de a saját félelmemnél sokkalta előrébb való, hogy neki ne essen többet baja.
Amy szavaira csak a fejemet csóválom, el kellene neki mondania, de ha magától nem teszi meg, hát nekem nincs jogom ezt felülbírálni, biztosan nem akarja, hogy még jobban aggódjon a barátnője, vagy éppen bűntudata legyen, és eméssze magát állapotosan. Chloet végül elkísérem a vizsgálóig, aztán kinn maradok az ajtótól nem messze, ha bármi történne, be tudjak menni, a többiek is odajönnek. Várunk, a rendőrök még nem mentek el, nem is tudom hirtelen, hogy van ez, tehetnek-e hivatalból feljelentést, vagy az elszenvedőnek kell… de talán erre várnak. Vagy aggódnak, mert van lelkük. Nem igaz ez mindegyik zsarura.
Nekidőlök a falnak, és várok, nem akarok beszélni, csak megvárom, míg kihozzák. Látom Claudiát besietni, és pár perc múlva Amyt hívják be, gondolom támogatásként, Mark rám néz, de hű fegyverhordozómként mélyen hallgat, nem mond semmit, nem is segítene semmivel, ez egy alapjaiban elcseszett helyzet, és ő nem is igazán érti, hogy mi van, ám Chloe tragédiájába nincs jogom beavatni.
Mikor a doktornő kiér, félre is von, én csak biccentek, és pár lépéssel arrébb megyünk. Munkakapcsolat volt köztünk mindig is, meg jókat szoktunk beszélgetni a szünetekben két pogácsa között, de ő is férjnél van, ha jól emlékszem, pont a kórház igazgatója az illető.
- Történt valami? Egy hónapja volt egy elég súlyos műtétje, kismedencei gyulladás, vérmérgezést kapott, majdnem belehalt, aggódom, hogy a történtek a lelki sokkon túl komoly fizikai bajokat is okozhattak. – Nevezzük konzultációnak, jelen helyzetben egyébként mindketten megszegnénk a titoktartási eskünket, de ahogy én, úgy ő is beavat, kész szerencse, hogy épp nőgyógyász vagyok.
- Te most viccelsz? Ez komoly? Figyelj, Claudia, nem volt véletlenül ilyen esetetek már korábban? Vagy másik megerőszakolt lány, esetleg több?
- Nagyon sokan vannak, Joel, New York nem egyszerű hely ilyen szempontból sem… ehhez hasonlóval viszont még nem találkoztam. – Erre csak sóhajtok, értékes nyom lehetett volna, ha akad még valaki, aki így járt. - Nem nézhetek rá, nem tudnék pártatlanul nyilatkozni róla. Felírnál neki antibiotikumot? Az majd leviszi a gyulladást… és… eseményi utáni tablettát. Jobb, ha semmi közöm az egészhez orvosilag. – Bólogat, elmondom, mit szedett korábban, a többi már az ő reszortja. - És Claudia, a zárójelentésben mindent tüntess fel kérlek, vélhetőleg fontos szerepe lesz egy perben, nem hibázhatunk, és… ki ne add a kezedből, nem bízom jelenleg senkiben sem. – Csak bólint, elmegy megírni mindent, az még pár perc, viszont nem hagyom itt Chloet, ellenben a feljelentést is meg kell tennünk, de ki fogom hívni házhoz a rendőröket, ha kicsit megnyugodott. Sőt, oda is lépek hozzájuk, és megbeszélek mindent, azt már tudom, hogy hol is van a ház, ahol felnőtt, nyilván odavisszük, és tekintettel a történtekre, illedelmesen javaslom, hogyha esetleg van kapacitásuk, legalább 1-2 napig biztosítsanak védőőrizetet, mert nem bízom abban, hogy biztonságban lesz, még mellettünk sem.
Hagyom, hogy Amy kísérje ki, miként azt is, hogy az otthonában ő fektesse le, és vigyázza az álmát, hacsak Chloe nem akarja másként. Amíg alszik, addig Amy elmondja, amit tud a rendőröknek, és én is megteszem, nem sok, amit mondhatok, de a szerződésről én beszélek, a feltételekről és a zsarolásról is. Arról, hogy Chloenak kifejtette, hogy ő veretett meg, hogy figyelmeztesse.. azért írta alá azt a szart. Nem így fogalmazok persze. Viszont, ebben a pillanatban esik le, hogy ha valakit kényszerítenek ilyesmire, az a szerződés nem tekinthető érvényesnek.

Chloe nem hajlandó beszélni a rendőrökkel, hiába aludt végig majd huszonnégy órát. A nyugtató hatása biztosan. Amyvel mi tettük meg a feljelentés helyette, aláírtunk mindent, az apukája is megérkezett közben, és érdekes módon most nem kaptam egy szolid jobb egyenest sem, ellenben lekezelt velem. Lövésem sincs, hányadán állunk az öreggel. A rendőrség felbolydult, érdekes módon nagyon hamar kiderült, hogy a legtöbben gyűlölik a drága polgármester jelöltjüket, és csak azért vezet ő, mert nincs a helyére más. Az az érzésem több ponton, hogy szeretnék ráhúzni a vizes lepedőt, és Chloe esete, illetve az én kórházba kerülésem most olaj volt a tűzre, viszont ahhoz, hogy ténylegesen elő lehessen kapni a fazont, Chloenak is beszélnie kellene.
Az étkezőasztalnál ülünk, ebéd… nincs étvágyam, senkinek sincs, Őt is épp hogy csak sikerült kiimádkozni, csengetnek, elég türelmetlen az illető, a ház ura már siet is ki, és két perc múlva két nyomozóval bukkan elő megint. Igazság szerint örülök, hogy komolyan veszik a dolgot.
- Elnézést kérünk a zavarásért, de halaszthatatlan. Miss Ward, nagy szükségünk lenne a vallomására.
- Történt valami? – Állok fel, kezet is nyújtok, összenéznek, de végül megszólal az egyik.
- Találtunk ma reggel egy nőt, a sérülései… kísértetiesen megegyeznek a hölgy sérüléseivel. – Belém fagy a szó, Amy Chloe kezét fogja meg, gondolom, épp annyira szüksége van erőre, mint amennyire adni akar. Találtak… Miért érzem úgy, hogy az a nő már nem él? Nyelek egyet, fogalmam sincs, ez meg fogja-e győzni arról Chloet, hogy meg kell tennie a vallomását.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New York
Csüt. Jún. 16, 2016 9:16 pm
 



 

Joel and Chloe


Nem szembesültem még az igazi sérüléseimmel. Úgy tekintek magamra, mint egy film főhősnőjére, aki borzalmas élményeken megy át. Kívülálló leszek a saját történetemben, de egyelőre nem megy az, hogy belegondoljak az erőszakba…még magamban is félek kimondani. Amy mellettem van, és levetkőztet, de a látvány az arcára van írva. Megint sírva fakadok. A zuhanyzóba vezet át, de nagyon óvatosan, és egy szivaccsal, meg egy tusfürdővel tér vissza. Alig bírok megállni a két lábamon, így oldalról ő lesz a támaszom. A terhessége ellenére nem panaszkodik, csak segít, míg oda nem érünk, hogy ténylegesen víz érjen. Az erős vízsugár fájdalmasan éri a bőrömet, és a combomon éget is. Most fordítom ki, és mikor meglátom a vágásokat nem bírom visszatartani a hányást. Okádok, és sírok felváltva, majd a sarkaimra ülök le. Nem hallom a nevemet, és semmit sem. A víz szüntelenül csöpög végig rajtam, miközben már ketten állnak felettem, és azt kérdezik egyfolytában, hogy jól vagyok-e. Nem, nem vagyok jól a kibaszott életbe! A zuhanyzás elhúzódik, mert addig masszírozom erősen a szivacsot a mellemhez, míg ki nem serken a vérem. Nem akarok arra gondolni, hogy a keze a keblemen pihent. Újabb sírógörcs, aztán sikerül kiszedni onnan, a doktornő elhadar valamit, de nem figyelek a párbeszédre. Felöltöztetnek, megszárítják a hajamat, és kapok két pirulát is. Lenyelem, még víz se kell hozzá. Öntudatlan állapotba akarok kerülni, ahol nem érzek semmit. A hazamenetel alatt végig szótlan vagyok, csak néha emelem rá kék íriszeimet Joelre, meg Markra. A legjobb barátja nem akar kontaktba kerülni velem, de feltűnően Amy kezét szorongatja. Ennél még ez is sokkal jobb.

Már nem emlékszem, hogyan kerülök ágyba, csak lefektetnek, Amy behoz egy bögre teát, és befekszik mellém. Az ölébe húzza a fejemet, és elmeséli, milyen babaruhákat tervez. Terelni akarja a témát, de az agyamat nem bírom kikapcsolni. Elalszom, és a következő huszonnégy óra ki is esik. Néha bejön valaki, azt hiszem apát is hallom, énekel nekem. Anya altatóját dúdolgatja a fülembe, és biztosít arról, hogy már senki nem érhet hozzám. Néha Joelt érzékelem, de ő nem sok időt tölt velem. Távolságot tart, akár a barátja. A nappal éjszakába fordul, és még mindig nem vagyok hajlandó enni. A gyomrom küzd, de lassan már annyira összeszűkül, hogy nem is fogja követelni az ételt.
Sikítok…verejtékben úszva ébredek. Apa és Amy is egyszerre vetődik rám. A telefonomért nyúlok, és elolvasom, amit kaptam, de túl kába vagyok, hogy felfogjam az értelmét. Másnap reggel kirántgatnak az ágyból, és megkérnek, hogy csatlakozzak a kis csapathoz. Furának kellene lennie, hogy Joel abban a konyhában eszik, ahol apával főztem, vagy éppen anyával terítettem meg az ünnepi asztalt. Az ételtől fintorba fordul a szám, de apa hajthatatlan, és pár falatot kikészít. Úgy érzem magam, mintha megint kislány lennék. Óvnak a szeretteim, de nem értik meg, ami belül játszódik le bennem. A rendőrség járt nálunk, de én nem vagyok hajlandó nyilatkozni a témában. David ellehetetlenített, és rettegek tőle. Bárhol felbukkanhat. A kórházat is egyedül hagytam el, és három nap esett ki az életemből. A reggeli szeánszot egy kopogás szakítja félbe. A villával turkálok az omlettemben, amikor két nyomozót kísér be apa, és mindketten velem óhajtanak beszélni. Még szerencse, hogy ülve maradtam, mert olyan hírt közölnek, ami mindenkit lesújt, csak én vagyok furcsamód érzéketlen…mármint csak azt hiszem.
- A Memorial Cementeryben találtak rá? – szólalok meg, és ekkor az összes szempár rám szegeződik. Az egyik férfi bólint.
- Honnan tudta? – jön az evidens kérdés, amikor magam elé bámulva folytatom.
- Tegnap este üzenetet kaptam tőle. Engem várt. Elisabeth Storm-Ward sírjánál. Azt írta, ha nem jelenek meg, akkor baj lesz. – a könnyek maguktól indulnak el.
- Miss Ward… - a másik leinti, hogy maradjon csendben.
- Az édesanyám sírjánál most én feküdnék holtan, ha tegnap elmegyek. Tudja, hogy mivel tartson sakkban. Meg akar ölni, mert nem sikerült neki három nappal ezelőtt.. – elcsuklik a hangom, és most kezdem el mesélni, hogy mi is történt kettőnkkel odalent az alagútban.
- Elrabolt, aztán megfenyegetett. A szeretteim életével jött, ha nem írom alá neki azt a nyamvadt szerződést. Kell neki egy kirakat feleség. Én kellettem neki, mert állítólag még mindig szeret. – most már a könnyeimmel küszködve pillantok a többiekre is, akik eddig még nem hallották ezt.
- Hogy szerethet egy olyan ember, aki késsel vágja el a torkomat, és…és…megerőszakol. – szitokszavak ezek az én számból, de kimondom végre.
- David Gallagher nem nyugszik, amíg nem kaphat meg. Képes volt ölni…ártani olyanoknak, akik fontosak nekem.. – tekintek Joelre, aztán lehajtom a fejemet, és a nadrágomat húzogatom.
- Meg fogjuk védeni. – magabiztosan állítja az egyik nyomozó, és a másik rá is kérdez arra, amiért jött.
- Felvehetjük a vallomását Miss Ward? – halkan bólintok, és amint leülnek mesélni kezdek a kapcsolatunkról, a bántalmazásokról. Apa agresszióját idáig érzem. Nem bírom abbahagyni, de érzem, hogy kezdek kiürülni is. Végül a menekülés részleteiről számolok be, de aztán akadnak homályos foltok is. Egy óra múlva elégedetten távoznak, de én csak rosszabbul érzem magam. Nem könnyebbültem meg…még rám törheti az ajtót. Amy megkérdezi, hogy szeretnék-e valamit, de megrázom a fejemet, és szédelegve állok fel, hogy elinduljak a szobám felé. Joel mellett elhaladva azonban mélyen a szemébe nézek.
- Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe. – elindulok felfelé, és amint felérek az ágyra leülve a térdeimet felhúzom, és zokogásban török ki. Jól esne, ha még anya élne…kell lennie valami vigasznak.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 17, 2016 6:47 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Pént. Jún. 17, 2016 12:32 pm
 



 

Az igazság az, hogy többet is lennék vele, de közel sem vagyok biztos benne, hogy jót tenne, elvégre, én is férfiból vagyok, intim viszonyban voltunk, a helyében holt biztos, hogy a hátam közepére sem kívánnék olyan pasit, akivel volt szexuális kapcsolatom. Meg is érteném totálisan, így csak néha megyek be egy kis időre, mikor sem Amy, sem pedig az édesapja nem ér rá. Csodálkozom, hogy utóbbi nem zavart még el sehová, és szerencsére elő sem vett a lányát illetően semmivel kapcsolatban sem, sőt, mikor világossá vált számára, hogy azért vertek laposra, mert némi közöm van azért a lányához, akkor azért együtt érzően megrázta a kezem. Kicsit bizarrnak éreztem.
Az már legalább haladás, hogy a reggelihez sikerül odakönyörögni, bármennyire is ne egyen semmit, legalább nincs egyedül. Mark már megemlítette, hogy talán nem kellene zavarnunk, de én megígértem, hogy vigyázok rá, szóval nem számít, hány órán keresztül meredek ki éjszakánként a sötétbe, és milyen fáradt vagyok, nem fogok elmenni, addig nem, amíg nincs rácsok mögött az a szemét.
Chloe kérdésére meglepetten pillantok rá, és bennem is az a kérdés fogalmazódik meg, ami a nyomozókban. Honnan a fenéből tudja?
- Basszus… - Szorulnak ökölbe a kezeim, pillanatok alatt megy fel az agyvizem, nem elég, hogy terrorizálja lelkileg, még volt képes az anyja sírjánál parádézni. Ennek tényleg nincs szíve, immár kétségtelen… Arról nem is beszélve, hogy megölt egy szerencsétlen nőt. Pszichopata, komolyan mondom. Abba belegondolni, hogy ő feküdne ott, meglehetősen elevenembe mar, meg is rázom a fejemet, hogy elkergessem ezt a képet, nem, ilyesmit nem akarok magam előtt látni, végre azonban beszél, és ez az, ami nagyon sokat jelent ebben a pillanatban. El fogjuk kapni, tudom, érzem… így kell lennie.
Megcsóválom a fejem. A birtokolni vágyás nem egyenlő a szerelemmel, és egy olyan eltorzult személyiségről, mint amilyen Davidnek van, el nem tudom képzelni, hogy képes lenne megélni ilyen érzéseket. Senki nem válaszol, mert nincs értelme, mert erre a kérdésre nem létezik megfelelő válasz. Maximum az, hogy az egykori párja egyszerűen őrült. Megkönnyebbülök, amikor bólint a vallomását illetően, és hajlandó végre megtenni. Amy is sóhajt egy nagyot, bizonyára az asztal alatt szorongatja Mark kezét.
- Szeretnénk látni azt az üzenetet is. – Veti még közbe az egyik nyomozó, mielőtt Chloe beszélni kezdene, csak hogy el ne felejtődjön, gondolom én, aztán leülnek, és csendben hallgatnak, a kis diktafon Chloe előtt állva rögzít minden egyes szót. Könnyebb, mint írásos formában, de az egyik azért jegyzetel. Ami az üzenetet illeti, nagyon remélem, hogy nem törölte ki, máskülönben cseszhetjük ezt a részét, ám ha volt olyan barom David, hogy a saját számáról üzenjen, akkor már pláne halmozottan állnak rendelkezésünkre bizonyítékok.
Én kísérem végül ki őket az ajtón, és megnyugtatnak még engem is, hogy egy járőrautó mindig lesz a ház előtt, szóval ne aggódjunk. Hovatovább, a felvétel, és az üzenet alapján első körben biztos, hogy a távoltartási végzést jóvá fogják hagyni. Azt inkább nem pedzegetem, hogy ennek a majomnak vannak fogdmegjei, de azok úgyis olyanok, hogy éppen csak nem villog a fejük fölött a baj felirat…
Már visszafelé tartok az ajtó gondos elreteszelése után, amikor Chloe elindul a szobájába, a szavaira csak megcsóválom a fejem.
- Nem Te rángattál bele. – Egy pillanatig sem gondolkodtam így erről, szóval tényleg szükségtelen bocsánatot kérnie. Fogalmam sincs, miért indulok alig két perc múlva utána, de valamiért nem bírok csak úgy visszaülni, és most azt sem szeretném, ha más lenne bent vele… Így hát hamarosan kopogtatok az ajtaján, és ha beereszt, akkor be is zárom magam mögött, nem szólok semmit, nem érzem létjogosultságát a szavaknak, egyszerűen csak leülök mellé az ágyba, és átölelem az egyik karommal, jelezve ezzel csupán annyit, hogy itt vagyok, szívesen felitatom a pólómmal a könnyeit. Ha esetleg egyből tiltakozna, akkor le sem ülök, az ágyra legalábbis semmiképp, s ha el is küldene, akkor természetesen megyek, elvégre most nagyon sérülékeny, nem szeretném felzaklatni.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New York
Pént. Jún. 17, 2016 6:49 pm
 



 

Joel and Chloe



Az egész vallomás és annak felvétele megviselt, mert újra át kellett élnem az elmúlt két év legrosszabb pillanatait. Még most sem tartom a legjobb ötletnek, hogy ország és világ elé tárják a magánügyemet, de ha másképpen nem tudják elkapni Davidet, akkor ebbe is bele kell mennem. Cseppet sem érzem magam biztonságban a történtek óta, még úgysem, hogy mellettem van az apukám, és Joel is. A félelem nem apad, csak napról napra növekszik, hiszen soha nem tudhatom, hogy mikor találom szembe magam vele ismét. Az éttermem megnyitása, és az életem eddigi nagy kérdései háttérbe szorultak. Nem bírok arra koncentrálni, hogy sikeres üzletasszony legyen belőlem, vagy, hogy a nem létező kapcsolatomon elmélkedjek Joellel. Túl sok minden ért, és a legelső, hogy megszabaduljak a démonjaimtól. A rémálmok egy ideig még jelen lesznek, ahogyan a mocskosság is, amit a testemen érzek. Akárhányszor a zuhany alatt állok, megelevenedik előttem az emlékkép, és elfog a rosszullét. Fel se fogtam a valós következményeit az erőszaknak. Ha nem veszem be az eseményutáni tablettát, akkor lehet már megfogant volna a gyermek, mely nem egy bimbózó románc eredménye lett volna, hanem egy rémálomé. A fizikai fájdalmat elnyomta a nyugtató hatása, és másfél napig szinte csak aludnom kellett. Mára azonban beláttam, hogy sokáig nem maradhatok így, mert ez egy átmeneti állapot. Hibásnak érzem magam, hogy nem vetettem már hamarabb véget a huzavonának a dokival, mert így nem bánthatta volna őt az őrült exem. A múltammal járó sötét foltok, és a velem járó gondok soknak bizonyultak, ennek ellenére még mindig a házban tartózkodott, és nem értettem az miérteket. Melyik férfi tartana ki egy olyan lány mellett, aki csak egy futókaland volt számára? Még annak se mondanám magamat.

A bocsánatkérésem után a szobám felé veszem az irányt, mert újabb síróhullám fog rám törni. Az ágyra huppanok le, és a papucsomat lerúgva a két talpamról, felhúzom a térdeimet, és ráfektetve az államat küzdök a könnyekkel. Előre és hátra hintázok egy kicsit, miközben az ajtót bámulom, némán zokogva. Hamarosan halk kopogás szakítja félbe a magányomat, és engedélyt adok a belépésre. Joel jelenléte meglep, de nem ellenzem, hogy itt legyen. Halkan figyelem a mozdulatait, ahogyan becsukja az ajtót maga mögött, és leül mellém. Rápillantok, és a könnyekkel áztatott szempilláim alól bizonytalanság csillan fel. Átkarol az egyik karjával, és közelebb húz magához. El kellene löknöm? Nem akarok harcolni az érzéseim ellen, mert egy ideje már többet érzek iránta, mint amit ő képes lenne viszonozni. Két karommal átfogom a derekát, és a vállára hajtva a fejemet hullnak igaz gyöngyeim tovább, amíg már képtelen vagyok újabb könnycseppeket kifacsarni. Eláztatom a pólóját, de türelmesen vár, és nem sürget. Nem beszélünk, mégis érzem, hogy mellettem van. A szipogás egy idő után abbamarad, de az ujjammal erősen marok bele az anyagon keresztül is a bőrébe.
- Köszönöm, hogy itt vagy most. Nem szerettem volna, hogy így láss. Összetörve, mint egy kislány, de mégis maradtál. Davidet meg se kellett volna ismerned, mert az én szennyem. Az én múltam. – felpillantok a mélykék íriszekbe, és most először nézem meg jobban a kelleténél. A bennük rejlő érzéseknek inkább nem adnék nevet, mert félek, hogy félreértem, és újabb tévhitekbe ringatom magamat. A tenyerem ösztönösen simul rá az arcára, és a sérülései ellenére is az egyik legvonzóbb férfinak tartom, akit valaha ismertem.
-  Nem tudok elég hálás lenni neked, hogy mellettem álltál. Megtanítottál újra bízni, és a veszekedéseink ellenére nagyon jó embernek tartalak Joel. Tudnod kell, hogy… - nyelek egy nagyot, és a nedvességtől csutakos ajkaimat lenyalva bent reked a szó. Nem mondhatom ki, hogy kedvelem, hogy a kimondott szavakkal ellentétben vele akarok lenni, mert nem lehet. Félig lehunyt szemhéjakkal lehelek egy szűzies csókot a szirmaira, de nem adok folytatást, egy másodpercig tart, és máris a vállának döntöm a homlokomat.
- Mellettem maradnál, amíg nem alszom el? – nem akarok magyarázkodni a kérésem miatt, hiszen mostanában olyan kevés alkalommal hunytam le a szemhéjamat nyugodtan. Csak szeretném, ha vigyázna rám, miközben elalszom. A nedves anyagnak döntöm az arcomat, és beszívom az illatát. Talán tudat alatt már arra készülök, hogy többet nem fogom látni, és a szép emlékekkel együtt az illatát is meg akarom őrizni.



A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jún. 19, 2016 4:42 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Szomb. Jún. 18, 2016 10:15 pm
 



 

Nem szólok semmit, a pólóm már rég nem érdekel, sőt, soha nem is számított semmit sem, nemes egyszerűséggel most tényleg csak az a lényeges, hogy Chloe kicsit jobban érezze magát, még akkor is, ha közel lehetetlen ezt elérni. Felőlem akár agyon is csaphatna,’hogyha az esne neki jobban, holt biztos, hogy nem problémáznék rajta, a verést úgyis egészen megszoktam mostanság.
- Meglehet, de ez feletted áll. Az meg, hogy valaki ekkora állat, nem a te hibád, eszembe sem jutott téged okolni.
Angie mérges rá, de erről nem tud, és ha rajtam múlik, nem is fog, nem kell súlyosbítani a helyzetet, a húgom meg legyen az én gondom. Igaz, én sem szóltam bele az ő magánéletébe soha, szóval az a minimum, hogy én is azt csinálok ilyen téren, amit akarok.
- Az összetörtség nem csak a kislányok része, meglepődnél.
Igen, abortuszt is csináltam már, és bevallom, gyűlölöm, főleg, ha utána látnom kell a szomorúságot a szemükben, a felismerést, hogy mit vettek el maguktól, vagy mit voltak kénytelenek megtenni. Egy megerőszakolt nőnél ilyen téren nincs elfogadhatóbb ok rá, de még ők is hajlamosak rettenetes nőnek gondolni magukat utána, pedig logikusan is belegondolva, miért is nevelnének fel egy olyan gyereket, aki erőszakból fogant.
- Nem kell hálásnak lenned, Chloe, nem vicceltem akkor, amikor azt mondtam, segíteni szeretnék, ez nem változott.
Az elharapott mondatra nem mondok semmit, elvégre nem véletlenül nem mondta ki, nem is szeretnék kierőszakolni belőle semmit, már csak azért sem, mert nem biztos, hogy szeretném hallani, egyelőre egyáltalán nem tudnék mit kezdeni vele. Mint ahogy a pillanatnyi röpke csókkal sem tudok igazán mit kezdeni, elvégre viszonozni nincs időm, és holt biztos, hogy még a gondolatnak sem lenne szabad megfogalmazódnia bennem, hogy megtegyem.
- Ha szeretnéd, és jobban érzed magad tőle, akkor persze.
Nem vagyok abban ugyan biztos, hogy megint át kell lépnünk egy bizalmi határt, teljes mértékben hihetetlen számomra, hogy minden vele történt szörnyűség ellenére pont bennem bízik. Érthetetlen. Fogalmam sincs, miért lehet ez. Ettől függetlenül rég rájöttem, hogy gyakorlatilag képtelen vagyok nemet mondani neki.
- Feküdj le akkor, megvárom, míg elalszol... Vagy szeretnél hozzám bújni közben?
Kérdezek rá óvatosan, biztos ami biztos alapon. Fogalmam sincsen, hogy mit kellene most kezdenem ezzel az egész helyzettel, sosem voltam még hasonlóban, több szemszögből nézve sem.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New York
Vas. Jún. 19, 2016 4:49 pm
 



 

Joel and Chloe


Akadnak olyan események, amelyek befolyással bírnak az életünkre, sőt gyökeres változást idézhetnek elő a személyiségünkben is. Világéletemben egy visszahúzódó, halk szavú kislány voltam, aki nem bírt nemet mondani, de eközben a végsőkig harcolt, ha valamiben látta a reményt. Kitartóan küzdöttem, hogy jó séf legyek, hogy Daviddel működjön a kapcsolatom, és hogy ne adjam fel Joelt sem. Mit értem el vele? David elvette a maradék önbecsülésemet, kihasználta a jóhiszeműségemet, és magával rántott a szakadékba. Mocskosnak, és használt rongynak érzem magam jelen pillanatban, egy sérült áldozatnak, aki a sebei nyalogatásánál nem jut előrébb. Nem várok azonnali változást, hiszen a nemi erőszak a lelkemet ezer felé törte, és időbe telik, hogy összeillesszem a darabkáimat. A bizalmatlanságom a tetőfokára hágott, mégis tudtam bízni, mert bizonyították, hogy vannak erre érdemes személyek. A helyzetemen azonban ez nem fog változtatni. Küzdhetek egy reménytelen kapcsolatért, és magamba fojthatom az érzéseimet, de akkor úgy tűnik, hogy nem tanultam semmit az esetből. Megint mások érdekeit helyezem előtérbe, és önzetlenül áldozom fel önmagamat. Így is roncs lettem, de így még meg is alázom magam, mert képtelen vagyok kimondani egy egyszerű mondatot: „Igen Joel, veled akartam lenni, és akarok is, de ez két személyen múlik, és ha te nem akarod, akkor értelmetlen az egész.” Az elejétől kezdve zavar, hogy csak akkor voltam képes bármit is kimondani neki, amikor ittam, vagy ha éppen felidegesített. Normális körülmények között nem álltam ki magamért, és itt van az a bizonyos tapasztalat hiány, amivel ő már rendelkezik. Látja a kapcsolat buktatóit, ismeri önmagát, és nem akar elfordulni a valós énjétől. Nem képes az elköteleződésre, de én erőltetem, ki nem mondott szavakkal, tettekkel utalok rá, hogy nem bírom elfogadni az elfogadhatatlant. Hányszor ringatott tévhitbe? Egyszer sem. Mindig őszintén, és keményen odamondta, ha elszálltam a valóságtól. Önámító módon hittem benne, hogy én lehetek az a lány, akiért képes lenne megváltozni, akiért komolyan gondolná a kapcsolatot, akiért a későbbiekben megtenné, hogy boldog legyen, és az egyetlen. Miért akarom megváltoztatni őt? Ennél önzőbb nem is lehetnék. Mi döbbentett rá erre? David. Nem bírtam nemet mondani, mert a családommal fenyegetett meg, és mindig mások érdekeit néztem, és másokért áldoztam fel önmagam. Ennek véget kell vetni. Túl fiatal, és naiv teremtés voltam, aki erőltette a vágyálmait, miközben sohasem kellett volna, hogy azok az álmok megszülessenek. Mi soha nem leszünk egy pár, és az első elképzelésem mellett kellett volna maradni. Itt és most, ahol már csupasz a lelkem, és ennél jobban nem engedhetek a belsőmbe betekintést, talán ideje lenne, hogy őszinte is legyek. Felnőjek Joel mellé, és egyenlő partnerként képes legyek elengedni, a hisztiket félretenni, és belátni, hogy miattam nem fog változtatni az eddigi elvein. Kérdését hallva túlontúl elmerengek, de azt teszem, ami jól esik.
- Szeretnék hozzád bújni. – kifordulok az öleléséből és négykézlábra ereszkedve elmászok a párnákig. A takarót felrántom, és bebújok, de megvárom, hogy ő is elhelyezkedjen mellettem. Már nem érzem, hogy zavarban kellene lennem előtte, mert túl sokat látott belőlem, túl jól ismer ilyen rövid idő után is. A kezére fektetem a fejemet, és közelebb bújva a mellkasához, a fülemet rátapasztom, és egyenletes szívverését hallgatom. A csendbe burkolózva erőt merítek, hogy elmondjam neki, amit még el akarok, és tiszta lelkiismerettel engedjem el. A felkarján pihentetem meg az ujjaimat, melyek ösztönösen kis köröket írnak le a bőrén, és csak egy kis idő elteltével szólalok meg.
- Tudod, megnyugtat a jelenléted, és a határozottságod. Látod a hibáimat, és a gyenge pillanataimat. Beavattalak abba, hogy mennyire nem bízom saját magamban. Többször kételyekkel feküdtem le, még akkor is, amikor azt állítottad, hogy szép vagyok. Nem tudom, hogy így gondolod-e a liftes kalandunk után még. Kitört belőlem a hisztikirálynő, miközben éppenséggel felnőttként akartam feltűnni a szemedben, hogy ne legyen gond a kettőnk közötti korkülönbségből adódóan. Le akartalak nyűgözni, hogy más vagyok, mint aki. Szerintem rosszul sült el, mert a bizonytalanságom megmutatkozott a féltékenységi jeleneteimnél Kubában, és a felvonóban is. Éppenséggel pontosan olyan kislány vagyok, mint akit leírtál a kórházban az utolsó nagyobb veszekedésünknél. Beetettem magammal, hogy én lehetnék az a lány, akire másképp tekintesz majd. Beleringattam magam egy álomképbe, ahol a barátnőd leszek…és tudod mi a szép az egészben? – felpillantok mélykék íriszeibe, és halvány mosolyra húzódnak az ajkaim.
- Ha nem lett volna David, és nem történik meg ez, akkor szépen lassan beléd szerettem volna. – könnyek égetik a szememet, a torkom kiszárad, de őszintének kell lennem.
- Bálványoztalak Joel Émeric Roux az első pillanattól fogva, de nem láttam be, amit most már belátok. Mi nem alkotnánk jó párt, és a történetünk nem végződne happy enddel. Állandóan féltékeny lennék, képtelen a bizalomra, annak ellenére, hogy bízom benned, de te állítottad, hogy ez nem menne neked. Nem tudnál gyermeket adni, mert nem is vágysz rá, de én…én bizony egyszer anya szeretnék lenni, ha nem is a fehér kerítéses házzal a kertvárosban…de így van. Házasságot akarok, és boldog életet. Én nem elégszem meg azzal, hogy valakinek a második legyek. Sokat tűrtem Davidtől, és mi lett a vége? Eluralkodott rajtam, kisemmizett. – forró, sós könnyek folynak végig az arcom mindkét oldalán.
- Te úriember vagy, de nem én vagyok a megfelelő nő számodra, így van..ezt akartad akkor is az értésemre adni, Kubában, a kórházban, a rendelőben is, ugye?– tekintetét fogva tartva várom a választ, hiszen úgyis tudom, hogy így van. Én nem kerteltem, és nem beszéltem mellé most. Talán még most sem lenne így, ha David nem taszít olyan mélyre, hogy jobban lássak. Meg kell erősödnöm, és önzővé kell válnom. Nem a rossz értelemben, csak magamat kell az első helyre tenni, ha el is akarom érni a céljaimat.


Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: New York
Kedd Jún. 21, 2016 3:20 pm
 



 

Bólintok csupán, hisz én kérdeztem, a válaszát hallva nincs már egyéb teendőm, mint kibújni a kölcsönkapott papucsból, és felkúszni az ágyra. Annyira idegen tőlem ez az egész, a családom nőtagjain kívül soha nem aggódtam egyetlen nőért sem, mert cseppet sem érdekelt, mi lesz velük, ha különválnak útjaink. Chloe esetében ez másként, gyakorlatilag folyamatosan azon kattogok, hogy vajon jól van-e. Ez egyáltalán nem normális, én mondom… Szavak helyett inkább csak befekszem mellé, és hagyom, hogy úgy nyugtassa magát, ahogy szerinte az neki jó. Még akkor is, ha esetemben elég lélekölő az egész, de nem szükséges tudnia, bennem mi tombol igazán, az én vívódásom nélkül is van elég baja, egyszerűen csak nem szeretném tetézni, nyugalomra van szüksége, nem pedig még több feszültségre.
- Először is, mindenekelőtt az a fontos, Chloe, hogy soha, senkiért ne akarj más lenni, mint aki vagy. Azért szeressenek, amilyen te magad vagy, ne hasonulj meg, az életed nem kell, hogy színház legyen, hosszú évekig nem lehet másnak látszani, amilyenek vagyunk. Nem kell változnod, hogy értékes legyél, csak feszültebb leszel attól, hogy azt hiszed, valamilyennek lenned kell… Ez nem így megy. Emellett, akárki, akárhányszor mondhatja neked, hogy szép vagy, nem fogod neki elhinni. A liftben nem mondtam semmit, Chloe, mert nevetségesen viselkedtél, igaz, én sem voltam különb, és eszemben sem volt a valódi véleményemet formába önteni, amivel nagyon is tisztában vagy, maximum nem akarod elhinni. Tulajdonképpen ittasan igencsak reálisan láttad a képet, máskülönben az életben nem mertél volna megcsókolni. – Arra, hogy szép lassan belém szeretett volna, nem mondhatok semmit, mert nem tudok olyat, aminek jelen helyzetben értelme lenne. Még csak azt sem mondhatom, hogy szerintem erre már mindketten keresztet vethetünk, mert megtörtént, maximum kimondva nem lesz soha, az itt és most épp annyira nem alkalmas rá, minthogy lehet, soha nem is lesz olyan időszak az életünkbe, túlságosan különbözőek vagyunk, életünk más-más szakaszában. Ő még tervezget, vágyai vannak, én már elértem az enyémeket, és nem tűztem ki újakat, vele szemben nem szeretnék házasságot és gyerekeket, nem az én világom. Arra kérni pedig sem most, sem soha nem fogom, hogy papírok, és jövendőbeli gyermekek ígérete nélkül tartozzon hozzám. Egyszerűen nem vehetem el tőle ezeket, sosem tudnék ilyen önző módon viselkedni.
- Chloe, ezzel nincs semmi baj. Élj az álmaidnak, tanulj meg újra bízni, találj egy kedves fickót, aki a tenyerén hordoz, aki megadhatja neked mindezt, aki homlokegyenest az ellenkezője annak a baromnak. Nem kell tűrnöd, talán épp itt az ideje annak, hogy te vegyél el valakitől. Szerelmet, bizalmat, ígéreteket, jövőt, akármit. Megérdemled, eleget kínlódtál mások miatt. – Mondhatnám, hogy nem éri meg, hogy én sem érem meg, mert bármennyire is fontos Ő a számomra, attól még nekem sem házasság, sem gyerek nem kell. Van két lányom, velük sem tudok igazán mit kezdeni, bármily szomorúan is hangozzék ez. Nemes egyszerűséggel nem az én világom. Egyszer bizonyára csodálatos anya lesz, én viszont nem lennék képes rá, soha nem gondoltam úgy, hogy meg akarom tenni, nem véletlenül műttettem meg magam. Finom mozdulattal törlöm le a könnyeket az arcáról. Mondhatnám, hogy legyünk barátok, de azt hiszem, az sem működne, az meg senkinek sem használna, ha időről-időre egy ágyban kötnénk ki, mert a szexuális feszültség nem lesz semmis… igaz, közel sem biztos, hogy a vele történtek után egyhamar menni fog neki bárkivel is összemelegedni. Idő… könnyen lehet, hogy sok.
- Nem, Chloe, nem ezt akartam, de nem tudom, milyen nyelven mondjam, hogy ne magadat könyveld el hibásnak. Veled semmi baj sincs, én nem vagyok a megfelelő férfi a számodra, és ezt az imént ki is fejtetted, csak szükséges lenne, hogy valóban meglásd. S hidd el, nem csak miattad nem vagyok hajlandó változtatni, senki miatt sem voltam, vagy lennék hajlandó. - Azt, hogy ehhez a legközelebb tulajdonképpen ő jutott egész életemben, nem teszem hozzá, nem szükséges még nehezebbé tennem. Megsimogatom a haját, jó volna, hogyha tényleg elfogadnák, semmiben sem kell magát okolnia. Őrületes hisztérika tud lenni olykor, az igaz, de ez szerintem mindenkiben megvan.
Akármennyire is akarok azonban elmenni, mikor elalszik, jó eséllyel én magam is bedobom a szunyát, és ott alszom el mellette. Kimerült vagyok, még nekem is pihennem kellene szinte állandóan.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: New York
 



 

Vissza az elejére Go down
New York
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Similar topics
-
» Ötödik Sugárút (Manhattan)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Határon innen, határon túl
-
Ugrás: