HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

New Orleans

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: New Orleans
Hétf. Jún. 06, 2016 9:06 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Hétf. Jún. 06, 2016 9:38 pm
 



 

Ralf and Chloe


Június 24. Szent Iván napja

Amy rettentően ügyel rám, amióta hazajöttünk New Yorkból. Mindig azt hajtogatja, hogy furán viselkedem, és aggódik, hogy titkolózom előtte. Nem is jár messze az igazságtól, hiszen, ami ott történt megpecsételte a sorsomat. De a titkok hamar kiderülnek, és a viselkedésem okáról hamar lerántották a leplet. David letartóztatása, és a megerőszakolása egy időre elvették a kedvemet, hogy a nagyközönség előtt mutatkozzak. Mióta hazajöttünk még Joellel se találkoztam pedig mellettem állt mindvégig. A mai nap miért is más?
Ma töltöm be a 24. életévemet. Az éttermem előkészületei jól állnak, és egy hét múlva meg is nyithatok. Óriási teher van a vállamon, és ha tehetem, akkor a munkába temetkezem. Rengeteg a felkérés, és egy fél perces szabadidőm se marad, de aztán rádöbbennek arra, hogy világéletemben szerettem ünnepelni, és idén miért maradna ez ki? Elvégre soha többet nem leszek ennyi, és kedves barátnőm gondoskodott is róla, hogy emlékezetes legyen ez a nap. A telefonomat kikapcsoltam, hogy senki ne keressen, és a nagy meglepi előírásának megfelelve egy farmer rövidnadrágot, és egy ujjatlan fehér felsőt vettem fel. A hajamat lófarokba kötöttem, és a napszemüveget a fejem tetejére toltam. Bizony, ez lesz ám az igazi kihívás…fogalmam sincs, hogy hova megyek, mert Amy csak annyit mondott, hogy értem jön egy kocsi fél kilencre, és elvisz a kiindulási pontra. Pakoljak pulcsit is, és egy sporttáskát. El akar raboltatni? Lehet nem bánnám, de ahogyan elmondta, én úgy cselekszem.
Pont nyolc harminckor egy fekete BMW X5-ös áll meg a házam előtt, és már rohanok is.
- Miss Ward? – helyeselve nyújtom át a táskámat a sofőrnek, és beülök hátra. Egy boríték vár a hátsó ülésen, melyet felbontok, és azonnal el is olvasok.

„Kedves barátnőm!

Az elmúlt hetekben annyi rossz ért, hogy úgy gondoltam a földön már éppen eleget jártál. Ideje a felhők fölé emelkedned. Ez a te napod, és megérdemled, hogy egyszer minden rólad szóljon, ha már elviselhetetlen voltam az elmúlt hetekben. Már látszik a pocakom, de hála a lángelmémnek még nem fog rájönni senki, hogy babát várok. Élvezd ki a huszonnegyedik születésnapodat.
Szeretlek
Amy
U.i.: Az ülés alatt van egy csomag ruha, ha már nem tudtál volna rendesen felöltözni. Jó utazást a karneválok helyszínére."

Az utolsó utalást nem értettem, de meglepődni se maradt időm, mert a sofőr beült a helyére, és szinte előrebukfenceztem, ahogyan elindultunk a főúton. Merre is megyünk pontosan, és a felhők felett leszek? Az ablakon nézelődve szinte magába szippantott az izgalom, és tűkön ülve vártam a megérkezést. Határozottan a repülőtér felé vettünk az irányt, így már abban is biztos voltam, hogy Amy nagy durranásra készült.
Alig tíz perccel később a bejárat előtt tett ki a sofőr, és közölte, hogy kövessem a lufikat, az majd elvezet az utam végéhez. Így is tettem, és megszámolva pontosan huszonnégyet kellett előremennem. A hangárok mellett elhaladva hirtelen a kifutók mellé értem, ahol egy férfi várt rám, és egy helikopter. HELIKOPTER? AMY!!!! A szívem a torkomban dobogott, és remegve léptem közelebb a vélhető pilótához?
- Jó reggelt. Chloe Ward, ha rám várt. – kissé bizonytalan volt a hangom, mert nem lehettem benne biztos, de a kezemet nyújtottam felé a bemutatkozás érdekében.




A hozzászólást Chloe Ward összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 27, 2016 4:28 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Francois Raphaël Roux
avatar
Polgárság

Kor : 43
Avataron : Adam Levine

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Szomb. Jún. 11, 2016 7:31 pm
 



 

Érdekes munkát kaptam. Bár nem is munka ez, inkább kikapcsolódás lenne a megfelelő kifejezés. Nekem teljesen bevált a kis meglepetés, a kisebb terv, amit a hölgy elmesélt nekem a telefonba, majd személyesen is bevallotta, hogy mi a helyzet barátnője felé. Ami azt illeti rendesen meglepődtem… nem számítottam ilyesmire, de az árral is rendesen meglepett….New Orleans…ismét előkészítettem a terepet, a szokásos köröket futottam le. Engedélyek, ilyen olyan finomságok kérése, kiszámítások és egyebek. Sok munka van ilyen téren azt meg kell hagyni.
A hangár környékén is alakítva volt pár dolog a szülinapos hölgy meglepetésének, a hölgy tiszteletére. Szerencsére nekem semmi dolgon nem volt e téren. Szívesen segítettem volna bármit, de ha nem, hát nem. Nekem mindegy volt.
Már csak a szülinaposra való várakozás volt. Terep előkészítve. A hölgy pedig érkezik, mint a pontos déli busz. Szar hasonlat, tudom. A  nő érkezik, a lépteit hallom, felé fordulok és elmosolyodok.
- Hölgyem.
Kinyújtom a kezem az övéért nyúlva, majd azt óvatosan megfogva kezet csókolok kézfejére.
- Miss Ward maga még annál is elbűvölőbb, amit nemrég a barátnője mesélt Önről. - mosolyodok el szelíden, majd eleresztem a kezét.
- És ha megbocsát, nyugodtan tegeződhetünk, ha nem bánod… Francois Raphael Roux. – mutatkozok be én is, majd a végére, hogy ne zavarodjon bele ebbe a hosszú névbe, a becenevemet is mögé teszem. - Ralf. - a csomagjaihoz bicegek, hogy felsegítsem a gépre azt a kis csomagpakkot, amit hozott, hogy indulhassunk is.
- Akkor, mehet a menet, hölgyem? - érdeklődök széles vigyorral, ahogy mindketten helyet foglaltunk és megindítottam a propellert, a gép felmorog és kellemes hanggal élvezhetjük a pár pillanatot.
Átadom neki is a kommunikációs eszközt, tegye a fejére, anélkül nem hiszem, hogy hallaná a későbbiekben a szavaimat.
- Amúgy meg, Boldog Születésnapot. El is felejtettem oda lent. – a gép felemelkedett néhány méterrel a föld felé, majd meglódult előre és már az égbe is emelkedtünk. Pár gombot nyomkodok még, meg kapcsolókat, bejelentkezek a toronyhoz, leadom a koordinátákat, meg ilyen olyan fontos dolgokat.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Kedd Jún. 14, 2016 8:17 pm
 



 

Ralf and Chloe


Kellemes meglepetés a hatalmas, és zajos helikopter látványa, mert még sohasem utaztam ilyenen. A helyszínt még sajnos nem tudom, mert a karneválról több város is eszembe jutott. Nem hinném, hogy New Yorkba rángat vissza a barátnőm, mert egy időre elég volt a Nagy Almából, annak ellenére, hogy hamarosan vissza kell térnem oda bizonyos okok miatt. Ma viszont ne árnyékolja be semmi a jókedvemet. A lufik láttán elkényeztetve érzem magam, és a torkomban dobog a szívem. Soha, még David sem szervezett nekem ekkora meglepetést, de talán nem is csoda, ha Amy megtette. A testvéremként tekintek rá, és a tűzbe is utána mennék, de ez a mai cselekedete, azt hiszem, hogy minden rosszat elfelejtetett velem az elmúlt időszakból. A férfi magasabb, mint én, de az arcvonásai ismerősek. Félénken kérdezek rá, hogy ő lesz-e a pilóta, és amit utána kapok meg is lep. Tényleg vannak még ennyire udvarias pasik a világon? Kézcsókot még soha senkitől nem kaptam, és bele is pirulok a gesztusba.
- Amy szeret túlozni, ha rólam van szó. – terelném a szót a bókról, de kellően elvörösödöm, és le se tagadhatom, hogy mennyire jól esett. A bemutatkozás sutára sikerül az én részemről, amikor elhangzik a neve.
- Még egy Roux? – tuskó vagyok, hogy így kérdezek rá, de végig kell mérnem őt. Nem hiszem el, hogy mióta eggyel összehozott a sors, és tudomást szereztem a három nagyobb testvérről, és a húgról…valahogyan az égiek meg akarnak tréfálni. Joellel nem jöhet össze semmi, de a többiekkel igen.
- Bocsánat…izéé..nem akartam ezt így, csak.. – bennakad a szó, és legalább arra figyelek, hogy megjegyezzem a becenevét.
- Rendben, akkor tegeződjünk. – teszem hozzá én is, és máris elveszi tőlem a táskámat, hogy betegye. El se hiszem, hogy fel fogunk szállni, és ez mind miattam van ma.
- I..gen. – nyögöm ki, és a fülem mögé tűrve az elszabadult hajtincsemet lépek oda a gép mellé. A felszállásnál meg kell kapaszkodnom, hogy ne essek vissza, de sikerül is, és néhány percen belül le is ülhetek. A belső tér lenyűgöz, na meg az a sok gomb, és felszerelés. Hirtelen azt se tudom, hogy hova kapjam a fejemet, de hamarosan Ralf egy fülhallgatót nyújt át nekem, és amint ráhelyezem a fejemre, már sokkal jobban értem őt is, mert a propellerek berregése miatt alig lehetett hallani valamit.
- Hová is megyünk? – hajolok közelebb hozzá, mert ez eddig talány volt előttem. Talán Amy még azt is meghagyta, hogy addig ne szerezzek róla tudomást, amíg le nem szállunk? Joel vajon tudja, hogy a bátyja fuvaroz engem?



A hozzászólást Chloe Ward összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 10, 2016 7:53 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Francois Raphaël Roux
avatar
Polgárság

Kor : 43
Avataron : Adam Levine

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Szomb. Júl. 16, 2016 10:29 am
 



 

Még egy Roux… megakadok a kérdésén, sőt kicsit sért a dolog, de hamar lapozunk és fejet csóválok.
- Nem történt semmi. - a későbbi zavaron hamar túl teszi magát szerencsére, szóval hamar fel is szálunk. Kérdésére elmosolyodom.
- Maradjon meglepetés. - kacsintok rá a hölgyre, közben intézek pár információcserét a toronnyal is. Gombokat és pöcköket nyomogatok, ellenőrzöm a képernyőket is. Tökéletes. - Szóval Chloé. - kezdem komoly hangnemben. - Milyen a 24. életévbe lépni? - én már bőven elmúltam annyi, nekem tetszett a 24.évem, dolgoztam és tanultam mellette. Bár azok elég régen voltak már…most a negyvenet taposom és meg sem látszik rajtam… max ha 35-nek kinézek.
Nem akarok sem bunkó, sem tolakodó lenni, de rákérdezek. – Joellel mi a helyzet? – mármint az együtt töltött időkre gondolok, nyilván nem tudhatom milyen harciasak egymással, vagy épp együtt sincsenek, csak a Töki mesélte hogy együtt voltak egy főnyeremény út során.
- Tulajdonképpen repültél már? - érdeklődöm sietve tovább, hisz elkezdett érdekelni pár dolog és ha rákérdezek pár lényegtelennek tűnő dologra, akkor talán teljes képet kapok a lányról.
A lányom lehetne… A beszélgetésünket a torony szakítja meg.
„Sikeresen elhagyták Seattlet, koordináták: 51.14931,-0.97469. Várjuk további bejelentkezését.” Azzal megszakad a kapcsolat, de csak mert kiléptek, majd újra keresnek minket, talán egy bő félóra múlva. Mert ők fognak keresni minket, ha elhagytunk valamit, hiszen nyomon vagyunk követve szerencsére, így ha le is zuhannánk, megtalálnának.
- Szeretném elmondani, hogy! – nézek rá komoly fejjel, majd enyhülnek a vonásaim. - Amint leszálltunk a végállomáson, nem az a vég cél. Elkísérlek vásárolni is, eltöltünk egy kellemes napot a városban, majd a szállodában térünk nyugovóra. – természetesen nem én fizettem a dolgokat, Chloe barátnője mindent elintézett és kifizetett és nekem már csak annyi dolgom maradt, hogy elvigyem őt. Meg majd egy újabb meglepetés is vár rá... de az majd később.!
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Vas. Júl. 31, 2016 7:10 pm
 



 

Ralf and Chloe


Fogalmam sincs, hogy Amy mit talált ki nekem, de ha őszinte akarok lenni, akkor a gyomrom egyszerre van görcsben, és verdes bennük pillangók hada is. Na, nem azért, mert szerelmes lennék. Attól távol álljak, hiszen New Yorkban olyan események történtek, melyeket szívesen kitörölnék az életemből. Nagyot nyelek, és be is könnyesedik a szemem. A rövidnadrág meredek kezdés volt, hiszen alig pár napja…esett nekem David. Nem tudtam kiheverni, és nagyon szép, hogy ilyesmivel lepett meg, de félek, hogy a visszájára sülhet el.
- Nem tudom, sajnos ma töltöm be, de reménykedem benne, hogy jó lesz, és a hátam mögött hagyhatom az előző évet. – eligazítom a fülhallgatót a fejemen, és mélyeket lélegzek. Mennyire messze megyünk, és ugye nem New Yorkba vissza? A kinti tájat figyelem, de a kérdés úgy gyomorszájon vág, hogy először képtelen vagyok válaszolni is rá.
- Elnézést, de Joelről kérdezett? Nincs közöttünk semmi, és nem is lesz már. – zárom rövidre a választ, hiszen apa elzavarta, és meg is beszéltük előtte, hogy többet nem fogunk találkozni. Lezártuk, és nincs tovább. A következő kérdés már egy kicsit tapintatosabb, ha lehet így fogalmazni. Ralf nem tudhatja, mi történt velem, vagy, hogy a kedves öccse konkrétan kijelentette nem akar tőlem semmit. Vitatkozni nem tudok vele, és már nem is akarok. A férfiaktól, az intimitástól úgyis irtózom, talán könnyebben dolgozom fel AZT is.
- Igen, jártam már néhány helyen. Kambodzsa, Thaiföld, Kuba…és az Államokon belül is repültem. – sóhajtok egyet, de a torony szakítja meg a beszélgetésünk fonalát. Kicsit örülök, hogy nem megy tovább a faggatózás, de meglep a szöveg, miszerint elhagytuk a város légterét. Végül szóba kerül a meglepetésem, és Amy nagy fáradozása, de majdnem leesik az állam.
- Nem állunk meg ott, ahol majd landolunk, és megyünk tovább is? Most már végképp nem tudom, akkor a barátnőm mit talált ki. Vásárolni? Rendben, benne vagyok. – egy reménykedő mosolyt erőltetek magamra, és a műszerfalra nézek.
- Ez mit mutat meg, hogy milyen magasságokban vagyunk, vagy talán a légnyomáskülönbséget? – az egyik mutatóra bökök, melyen számok váltakoznak, de nem vagyok egy zseni, így azért nem lenne rossz, ha többet tudhatnék meg a repüléstől, és akkor egyikünk se evezik kényes témák felé, mint az öccse, vagy a családja, vagy az én múltam.


Vissza az elejére Go down
Francois Raphaël Roux
avatar
Polgárság

Kor : 43
Avataron : Adam Levine

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Kedd Aug. 09, 2016 7:18 pm
 



 

-Úgy legyen. Majd koccinthatunk is. – úgy tűnik a 23. éve szarul sikeredett minden téren, de ezt… ezt meg kell ünnepelni. Nagy durranásra készültünk a barátnőjével, illetve leginkább csak ő, de belementem a segítésbe. Egy szülinapnak jól kell eltelnie, szóval nagynak kell lennie. Szóval már semmi sincs közöttük… hát jó.
Magánügyük, azt hittem lesz egy két szép szava drága öcsémhez, ezek szerint megorrolt rá… na akkor a kérdésem majd az öcsémhez hessentem majd el. - Oké, oké, leszállok a témáról. - felelem komolyan és a hölgyre sasolok, mert tuti nem szívesen gondol Tökire…
- Thaiföld? Milyen a hely? Jó a kaja? - ha jó a kaja, akkor a következő nyaralást ott fogjuk tölteni Roseval ( meg az ikrekkel, ha itt tudok már róluk), eltöltünk egy hetet, esetleg másfelet, azt haza repülünk… jó hogy a családban van pilóta.
- Mi is a foglalkozásod Chloe? – pillantok rá hosszasan, hiszen igenis érdekel, mivel is keresi a kenyerét, vagy legalábbis milyen szakmát végzett már el. A torony hamar lemeccseli a dolgot, a doboz is mindent lement, szóval nem izgulok.
Ha útbaigazítás kell majd tudom kihez kell fordulnom. A vásárlást a Hotel lefoglalása utánra terveztem, mert nem egy napot maradunk.
Valamikor megérkezünk, letesszük magunkat és ha a hölgyemény is úgy gondolja, nekiindulhatunk a városnak, vagy holnap. Ahogy kijön. Megvár minket a visszaút. Ha 3 nap múlva, akkor 3 nap múlva megyünk. Én teljesen ráérek.
Ráadásul egy szülinapot nem lehet elkapkodni. Kérdésére elmosolyodom, majd sorban rámutatva a mutatókra válaszolok is neki.
- Sebességmérő. Műhorizont. Magasságmérő, Csúszás és dőlésjelző, Pörgettyűs iránytű, Variométer. Központi levegő-paraméter szolgáltató rendszerek… - fölfelé mutatok, jelenleg ez utóbbi a fejem körül mozog.
- Van helyzetjelzők és állásjelzők is, kabinnyomás szabályozó, levegőfogyasztás-mérő… meg van robotpilóta is, de nem bízok benne, szóval sose használtam még. - a franciák nem bíznak az ilyesmikben, én meg pláne nem.
- Meg van a fekete doboz. A gép elméjében… ráadásul poénos, mert narancssárga színe van… - vigyorodok el, hiszen amikor először mutattak nekem egy olyat, hát én feketét kerestem. - Képes folyamatosan rögzíteni a pilótafülkében elhangzottakat, valamint számos műszer és érzékelő adatait, például a magasságot, sebességet, a kormánymozdulatokat, a hajtóművek állapotát… - vallom be a tudományt, mit rejt ez az „apróság”.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Szer. Aug. 10, 2016 7:58 pm
 



 

Ralf and Chloe


Tényleg nem tehetek róla, hogy ledöbbentem. Joellel most éppen nem vagyunk beszélő viszonyban, és személy szerint arról se tudtam, hogy a születésnapomat a bátyával fogom tölteni. Amy jól eltervezett mindent, és a meglepetés kellően összejött neki. Mark és Joel apa kérésére mentek el, de ha nem veszekedtünk volna, vagy nem sértett volna meg a kedves rokon, akkor is most itt tartanánk. Nem értem, hogy mi van közöttünk, de a befejezést kértem, sőt még alá is támasztotta, hogy nekünk nem menne. Nem akarok már ezen görcsölni, mert annyi rossz ért mostanában, hogy már nem tudom ezeket az apróságokat sem feldolgozni. Egyik kudarc a másik után, és nincs megállás. Nem nekem találták ki ezt. Nagyokat sóhajtok, és inkább a műszerfalat nézem, vagy fogalmam sincs, hogy a repülőn ezt, hogy mondják, mindenesetre jó figyelemelterelés. A magasban nem félek, de most mégis liftezik a gyomrom, mert eszembe jut az a történet, ahol Joel kifejtette, hogyan is jutottunk el a Cuba bárból a kórházba. Az egyik tesóját ugrasztotta, és ha a sejtéseim igazak, akkor éppen Ralf volt az, aki félájultan látott már a bátya ölében. Vajon akkor mit gondolhatott kettőnkről?
- Thaiföld nagyon érdekes hely, ha az ember még nem járt keleten. Nem könnyű megszokni az ottani kultúrát, de én imádom a konyhájukat, és az extra ételeket is. Talán a gyomrom jó hozzá, nem is tudom. – vonom meg a vállamat, és elkezdek érdeklődni a különböző gombok iránt, mert érdekel, hogy miben lehet a felhők fölött tartani egy ilyen masinát.
- Ejha, ennyi mindenre kell figyelni? Mi az a műhorizont? Nem vagyok egy lángész, de hülyeséget sem akarok mondani. – mosolyodom el, és közvetlenül a szemébe nézek. Milyen nagy a hasonlóságok közöttük. Angie, Joel…és Ralf. A másik orvost még nem láttam, de lassan kezdem összetenni a képet a Roux klánról. Mindegyikük nyitott, és soha nem kertel, vagy mindenesetre bátran rákérdeznek olyan dolgokra, amire sokszor még én sem tudok egyértelmű választ adni.
- Arról már legalább hallottam. – a fekete doboz említése nem lep meg, bár nem tudom, hogy konkrétan mire használják, de gyakran előfordul, hogy azt említik, ha valami baleset, vagy szerencsétlenség történik.
- Tehát, amiről itt beszélgetünk, azt is rögzíti? – pirulok el, mert az előbb került szóba a tesója. Nem akarok állandóan rágondolni, de elkerülhetetlen. Már össze kellene szednem magam, mert ma van a születésnapom, és úgy tűnik, hogy két ember is készült rá.
- Amy, a barátnőm nem írt semmi konkrétat, de akkor ezek szerint több napig leszünk távol? – érdeklődöm, miközben a fülem mögé tűröm az egyik hajtincsemet, és benedvesítem az ajkaimat.


Vissza az elejére Go down
Francois Raphaël Roux
avatar
Polgárság

Kor : 43
Avataron : Adam Levine

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Szomb. Aug. 20, 2016 4:20 pm
 



 

Egyszer elviszek mindenkit, értve ezt az egész pereputtyra, keleti területekre, akár Thaiföldre is és susit fogunk enni, meg minden bigyót. Biztos jó lehet, érdekes a világuk szerintem s.
- Ha szarok a látási viszonyok, akkor kisegíti a pilótát a tájékozódásban. A megfelelő a beállítása fontos tényező, használatát évekig gyakorolni kell, mire rutinszerűvé válik az a képesség, hogy a környezet látásának kiesésekor a pilóta valóban elfogadja a műhorizont által kijelzett helyzetet… - a tekintetébe meredek miközben beszélek erről az egészről, tök könnyedén pörög a nyelvem.
Szeretem is ami azt illeti… Sok, illetve rengeteg fontos dolog van ezen a vasmadáron, minden olyan, ami elakad egy hiba végett, végzetes lehet. Tudtam mivel jár, mikor belekezdtem…egész életemben gyerekes voltam, máig az vagyok, a de a gép fenntartásához megőrzöm magam idősnek… kontrollt tartó férfinek, aki tudást merített életéből. Megtaláltam itt magam.
Csak bólintottam a kérdésére a fekete dobozzal kapcsolatosan, általában ezt katasztrófa érés után játsszák végig, de jelenleg ez nem forog fent, így nem is ejtek róla szót. A barátnője nagyon csintalan és agyafúrt nő….
- Igen. Azt akarja, hogy boldog légy. Hát én meg tenni fogok erről. - mozdítok a kormányon, 4 fokot balra kanyarodunk. - Adjuk meg a módját a szülinapod megünneplésére. – vigyorgok felé jóízűen, majd az útra koncentrálok, nem ismerem a terepet, új út felé invitált a torony. A másik út légi lövészet miatt lezárt terület lett. Jók vagyunk.

New Orleans

A leszállás zökkenőmentesen sikerült. - Jól érzed magad? - mindig megkérdezem az utasoktól, hiszen nem mindenki bírja a leszállási zötykölődéseket. Felé fordulok és ismertetem a dolgokat.
- Nos, elintézem a srácoknál a papírmunkát, a gép külsejét átvizsgálják, ne ijedj meg, csak általánossági vizsgálat, nem e sérült meg a nyomástól. – a kedvenc gépem, remélhetőleg sérülések nélkül megúszta. Meg lemossák…
Ha minden oké, akkor lemászok a gépfedélzetéről és a hangárok felé veszem az irányt, lepacsizok, aláírok pár irományt, meg ők is, aztán visszatérek a lányhoz. Talán 4 perc ha eltelt azóta. Visszamászok és jelentem a további fejleményeket.
- Nos a helyzet az, hogy választhatsz. Ad1, megyünk a hotelba és lepihenünk, holnap pedig várostúra, vagy Ad2, megyünk a hotelba lecuccolni és amíg időnk engedi addig bejárjuk a várost. - kíváncsian pillantok rá. Nekem mindkét verzió jó, mondjuk a bokám nem fogja bírni a hosszú sétát, de túléljük.
Nem ez miatt fogok hisztizni. Meg különben is… egyszer éljünk. Úgyis körül akartam már nézni, csak idő híján voltam mindig, szóval vessük csak bele magunkat.
Aztán indulhatunk is ki a repülőtér területéről, egy taxi vár minket, előre lebeszélt, hogy a megadott koordinátákra vigyen minket.
Az ajtót kinyitom a hölgy előtt, majd becsukom utána és magam is beülök.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Szomb. Aug. 27, 2016 4:32 pm
 



 

Ralf and Chloe


Ralf szenvedélyesen beszél a repülőgép belső felépítéséről, és valahol már félúton elveszítettem a fonalat, de attól még lelkesen hallgatom és bólogatok is mellé. Nem szeretem félbeszakítani az embereket, mert tudom, hogy mindenkinek szüksége van arra, hogy elmondhassa, és én kérdeztem, így megérdemli a tiszteletet.
- Lenyűgöz a tudásod. Nem vagyok ugyan nagy szakértője a témának, de látszik, hogy neked ez a véredben van, így már nem is félek, hogy mi lehet, ha te vezeted ezt a masinát. – egy mosollyal ajándékozom meg, és aztán hátra is dőlök. Néha kinézek, de nem akarom megzavarni vezetés közben, ha egy kis csend beáll közöttünk. Nem szokásom ráerőltetni magam másokra, csak néha Joelt idegeltem ki, hogy hülyeségeket mondtam neki Kuba alatt. Azok az idők már elmúltak, és New York után nem is sok megbeszélnivalónk akadt. Egyikünk jobbra ment, a másikunk balra. A születésnapomat nem éppen így képzeltem el, de talán jobb is, ha nem maradtam a városban, és van, ami eltereli a figyelmemet.
- Ennek örülök, és ünnepeljük meg. – csapom össze a két tenyeremet, és a sok rossz ellenére egy kis izgatottság kap el. Nem akarok most az esti rémálmokra gondolni, a lehetséges paranoiámra, mert elég lesz, ha este előjön.

New Orleans

Fogalmam se volt, hogy hova megyünk, de aztán amikor kinézek, és lassan leszálláshoz készülődünk, akkor feltűnik, hogy ez bizony a jazz hazája, és nem más, mint New Orleans. Ha már biztos terep lesz a lábam alatt, akkor megköszönöm egy sms-ben az ajándékot a barátnőmnek, de addig még imádkozom, hogy a végén se legyen semmi probléma. Nemsokára biztosan landolunk a repülőtéren, és leveszem a fejhallgatót is, hogy visszaadjam neki, de előtte még megérdeklődni, hogyan éreztem magam.
- Másnál kivert volna a víz, de nálad biztonságban voltam. Jól érzem magam. – egy szelíd mosoly kúszik az ajkaimra, és amikor kijelenti, hogy elmegy még elintézni néhány papírmunkát, akkor bólintok, és az ölemben fűzöm össze az ujjaimat. Nem vagyok könnyű eset, főleg nem mostanában, de talán jól is elsülhet ez az utazás, nem kell arra gondolnom, hogy Ralf rokonságban áll Életem megrontójával. Joelre már sok jelzőt kitaláltam, de jelenleg ez a legmegnyerőbb. Hamarosan segít leszállni a csomagokkal együtt, de nem kerülheti el a figyelmemet, hogy sántít. A taxi mellett már rajtam a sor, hogy válasszak.
- Én először lepakolnék a szállodában, és csak utána indulnék meg a városnézésre, ha nem gond. – ülök be, és a telefonomat előkapva bepötyögöm Amynek az üzenetet. A kocsiban csendben ülünk, de nem tudom, nem befogni a számat.
- Mi történt a lábaddal, hadi sérülés? – érdeklődöm őszinte kíváncsisággal, és most a város sem izgat annyira. Ha beavat a történetébe, akkor felé fordítom az arcomat, és kék szivárványhártyáimat az övébe fúrom. A hotelig még van egy kis időnk, hiszen a repülőtér a városon kívül esik. Nem ismerném be, de megkedveltem Angiet, és Ralf is jó embernek tűnik. Milyen lenne, ha rokonságba kerülnék velük? Hamar el is hessegetem az ötletet, mert kizárt, hogy Joel és én akár kapcsolatban legyünk, nemhogy házasok.

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Csüt. Szept. 22, 2016 10:28 am
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Szer. Feb. 08, 2017 3:00 pm
 



 

[Hotel Monteleone 02. 14. este]

Nem volt rövid nap ez a mai, de még nincs vége. Alapvetően szeretem a konferenciákat, főleg, ha jár némi utazással is. Az ember kicsit világot lát, kimozdul, na meg nem utolsó sorban, ha nem ő a szervező intézmény alkalmazottja, akkor kevesebb munkája van, jobban élvezheti a dolgot. Az sem mellékes, hogy ma nekem nem kellett még előadni, szóval kicsit lazább volt a nap, ma leginkább az irodalomtörténészek és az irodalmárok remekeltek, így köztük Mary is, akinek a szekcióját természetesen meghallgattam. Két szekció fut párhuzamosan minden nap, szóval választanom kellett és borítékolható is volt, hogy szőke kolleginám előadása mellett teszem le majd a voksom, már szolidaritásból is. Akárhogy is, az utazással és a szekciókkal mozgalmas nap volt s jól esett leülni végül a vacsora asztalhoz, ahol a többi történész "kartárssal" foglaltunk el egy asztalt, a kutató társaim leginkább férfiak voltak s remek kis közösség gyűlt így össze, vidám hangulatban eszegettünk és poharaztunk, jót beszélgetve, olykor fel-felkacagva. Pár hónapja már nem találkoztam velük, bár minden konferencián össze szoktunk röffenni és jókat beszélgetni, vagy szórakozni. Ennek tükrében ők most is nekiindulnak, hogy nyakukba vegyék a várost s belevessék magukat az éjszakai életbe, én azonban erre most nem vágyom, így hát kimentem magam. Nincs kedvem többet inni, így is bőven elegendő bort ittam, pláne, hogy hetek óta szándékosan megvontam magamtól az alkoholt, gyakorolva az önuralmat és rendezve soraimat a decemberi melankólia után. Szükség volt erre, most pedig kivételes alkalom volt, ezért engedélyeztem ezt magamnak, de holnaptól folytatódik a megvonás. De nem csak arról van szó, hogy nincs kedvem inni, hanem arról is, hogy Mary-t ma egész nap eléggé búskomornak láttam s a pörgős programok közepette nem tudtunk rendesen beszélni. Így hát elindulok az étteremből felfelé, arra az emeletre, ahol a szobáink vannak.
Mary nem régen indult fel, én pedig adtam neki pár percet, jobb ez így, jó eséllyel az ajtaján kell majd kopognom s neki meglesz a döntési szabadsága, hogy beszél velem, avagy magány a leghőbb vágya jelenleg. Azért is foglalkozok vele, mert az utóbbi majd egy hónapban, mióta az irodámban beszélgettünk, sokkal fontosabb lett számomra munkatársam, mint eddig. Szorosabb és bizalmasabb lett a viszonyunk, mert akkor ott megnyíltam felé s onnantól kezdve többet beszélgettünk, jobban kerestem a társaságát. Ott volt a vívó verseny is, ahol megnézhette, hogy sikerül "elszurkálni" magam párbajtőrben az ezüst éremig s a csörték közti beszélgetések alatt kellemesen elszörnyülködhetett a horzsolásokon, véraláfutásos sebeken, amiket a tőr okozott, még a vívókabáton keresztül is, bár én már régen nem foglalkozom velük. Akárhogy is, kicsit részese lett egy hobbimnak, megismerte a világom egy részét s közben jól is éreztük magunkat együtt. Közben megérkezek szobája ajtajához, ahol megállok, megköszörülöm a torkom, majd igazítok kicsit fehér selyem nyakkendőmön, amihez fekete inget és öltönyt viselek. Bekopogok, majd várom a választ.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Kor : 30
Avataron : Blake Lively

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Szer. Feb. 08, 2017 3:31 pm
 



 

Tudom, hogy a világon rengetegen utálják a Valentin-napot – valószínűleg a magányosok többsége -, a másik tábor pedig azokból állt, akik abszolút felesleges marketingfogásnak tartották. Azt hiszem, hogy ebben azért volt némi igazság, de soha nem érdekelt különösebben. És persze ott volt a nők többsége, aki rajongott érte, és minden tőle telhetőt megtett azért, hogy tökéletessé varázsolja az estét saját maga, és a kedvese számára. Én természetesen az utóbbi kategóriába tartoztam, és már meg is voltak a terveim.
Úgy alakult ugyanis, hogy éppen mostanra időzítettek egy olyan konferenciát, amit semmiképpen nem szerettem volna kihagyni. Nem pusztán meghívtak rá, hanem arra is felkértek, hogy adjak majd elő. Erre igazán nem lehetett nemet mondani, ráadásul nagyon kedveltem New Orleanst, és elég régen jártam már utoljára a városban. A piros cseresznye a hab tetején pedig nem volt más, mint az, hogy Max is velem tartott. Ennek a magam részéről nagyon örültem, mert rá kellett jönnöm, hogy igazán jól kijövünk mi ketten. Az elmúlt nagyjából másfél hónap során jóval többet találkoztunk. Ugyan még mindig eszembe jutott időnként Feyre tanácsa, hogy hívjam el valahová a kollégámat, végül mégsem volt elég bátorságom ahhoz, hogy randira invitáljam.
Kora délután tartottam meg az előadásomat. Kicsit még úgy is izgultam, hogy már rutinosnak számítottam ezen a téren, de úgy tűnt, hogy nagyon jól sikerült. Több olyan kérdést is feltettek, amit érdekesnek és logikusnak gondoltam, a téma előremozdítása érdekében. Természetesen Max is ott ült, időnként el is kalandozott felé a figyelmem, még ha beszélni túl sokat nem is tudtunk egymással. Sajnos a figyelmem amúgy sem volt az igazi, mert reggel még úgy volt, hogy Richard majd utánam repül, és maradunk pár napot a konferencia után kettesben, romantikus hosszú hétvégére. Dél körül, amikorra már mindenfélét beszereztem, módosult a terv arra, hogy repüljek haza egy esti, vagy késő délutáni géppel, és töltsük nálam a szerelmesek ünnepét, mert nem tudja megoldani az utazást. Beleegyeztem, bár onnantól kezdve a kedvem némiképp zuhanórepülésbe kezdett, és igazán csak akkor ért a gödör aljára, amikor vacsora előtt kaptam egy lényegre törő rövid sms-t azzal kapcsolatban, hogy mégsem fog ráérni, mert a feleségével kell töltenie az estét.
Nagyon csalódott voltam, még ha meg nem is lepődtem igazán. Az volt furcsa, hogy tavaly még el tudott szabadulni, amiből kezdtem arra következtetni, hogy valami már nem jó, vagy esetleg van más valakije is. Jóval kevesebb időt szentelt nekem, és könnyebben rázott le, amivel rendkívüli módon a lelkembe gázolt. Alig vártam hát, hogy véget érjen a közös evés, szinte pánikszerűen menekültem fel a szobám biztonságot adó falai közé. Nem sokon múlt, hogy nem sírtam el magam odalent, de most már bátran itathattam az egereket, ostoba szerelmes filmeket bámulva a tévében. Ma egészen biztos, hogy azokat fogják adni orrba-szájba.
Könnyedén rúgtam le az elegáns, magas sarkú cipellőimet az ajtótól nem messze, és éppen szerettem volna behúzni a függönyöket, amikor a szemem sarkában megláttam a pezsgősüveget, a mellé készített két pohárral. Nemrég hozták fel, mert elfelejtettem reggel a kezdeti sokkot követően lemondani.
- Ó, a pokolba is! – dühösen vágtam neki az egyik asztalon heverő könyvet az éjjeliszekrényen álló lámpának, ami azon nyomban el is dőlt oldalra. Kicsit megrepedt az alja, és csak a vezeték mentette meg a zuhanástól. Általában nyugodtan mutatkoztam mások előtt, pedig sokszor rengeteg feszültség és elfojtott düh tanyázott bennem, amit egyáltalán nem volt könnyű feladat leküzdeni. Most például nem is ment, hiszen még az előtt cselekedtem, mielőtt gondolkoztam volna. Ezen állapotomból zökkentett ki az ajtón felhangzó kopogás, mire ijedten kaptam a szám elé a kezem. – Jó ég… - dünnyögtem suttogva, mert attól tartottam, hogy valamelyik alkalmazott akarta megérdeklődni a ricsaj miatt, hogy minden rendben van-e. Hiába nem akartam, muszáj volt kinyitnom.
- Egy pillanat! – szóltam ki hangosabban, és gyorsan körbefordultam. Hagytam a lámpát eldőlve a fenébe, és két másodperccel később már a zárral babráltam, hogy végül kinyissam résnyire az ajtót. Amint felismertem Max kellemes, vonzó vonásait, némiképp sikerült megnyugodnom. – Ó, helló Max! Csak te vagy? – megenyhülten mosolyogtam rá, de azért kilestem mellette a folyosóra, nem közeledik-e valamelyik szállodai egyenruhát viselő egyed. – Minden… rendben? – kérdeztem bizonytalanul, mert mi van, ha csak azért jött, mert fültanúja volt a tombolásomnak? Igazán nem vette volna ki jól magát a helyzet, engem is megbélyegezhetne őrült spinének, pedig csak szomorú voltam. – Hamar ott hagytad a vacsorát… - állapítottam meg, mert én is csak az imént jöttem fel, márpedig én szándékosan nem időztem odalent.
- Gondolom fáradt vagy… - kezdtem bele óvatosan, mivel azt hittem, csak ezért akart visszavonulni a szobájába. – De azért van kedved esetleg bejönni egy kicsit? – invitáltam be végül, szinte magától értetődően. Bele sem gondoltam, hogyan veszi ez ki magát, egyszerűen csak nem volt kedvem egyedül lenni. Ha nem akar, úgyis képes lesz nemet mondani, efelől kétségem sem volt.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Csüt. Feb. 09, 2017 12:02 am
 



 

Gyors, katonás rendben zavartam le a vacsorát, de közben persze jól eltársalogtam a többiekkel, azonban, ahogy Maryt távozni láttam, lassan én is kimentettem magam. Csak tudnám miért feszít a késztetés, hogy beszéljek vele... láttam rajta egész nap, hogy valami nincs rendben, ez pedig már meg is szülte az aggodalmat a fejemben, ami elegendő ürügy, hogy most utána menjek, mint valami rossz zaklató. Akárhogy is, tényleg rossz volt nézni, hogy belül láthatólag szenved. Bántotta a kis lelkemet, hogy esetleg valami nincs rendben s a segítségére akartam lenni, ahogy ő is tette, másfél hónapja. Nem kellett nagy varázslat, csak meghallgatott és utána változtak, javultak a dolgok. Már ezért is jövök neki eggyel. Bár, ha mélyen a lelkembe néznék, akkor rájöhetnék, hogy nem ez mozgat igazán, nem pusztán baráti hála és segítőkészség küld a felvonóba és fel az emeletre, ahol be is kopogok Maryhez. Igaz, először arra gondolok a zaj alapján, lehet, hogy rosszkor jöttem, de aztán ajtót nyit és szembesülök a kedves szőkeség szép kék szempárjával s már ki is megy a korábbi aggodalom a fejemből. - Jó estét hölgyem! Van egy kis ideje beszélni a mi Megváltó Urunkról? - próbálom egy poénnal nyitni a dolgot, na meg egy megnyerő mosollyal. Végül kicsit azért komolyabbra hangolom. - Igen, "csak" én. - mondom végül, mert mintha mást várt volna, a mondat csalódottságot sugall, de arckifejezése és hangja nem. Meglehetősen zavarba ejtő. - Már jóllaktam. - bólintok szavára, mert tényleg eleget ettem és ittam, akkor meg minek időztem volna tovább? Jó, másokkal beszélgetni, csakhogy én nem mások társaságára vágyom, hanem az övére. - Persze, szívesen. - bólintok s végül bévül kerülök, ha Mary beenged, hogy bent szembesüljek a zajforrs okával. - Látom véletlenül leverted... - célzok a lámpára, majd megigazítom azt, legyen csak a helyén. Kényszeres rendmániás lennék? Olykor kétségtelen... - Figyelj Mary, úgy láttam egész nap, hogy valami nincs rendben... ugye nincs nagy gond? Tudok segíteni? - térek is rá a fő kérdésre, amiért bekopogtam hozzá.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Kor : 30
Avataron : Blake Lively

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Csüt. Feb. 09, 2017 10:02 am
 



 

Nem számítottam látogatóra, főleg nem ilyen elragadtatott állapotomban. Igazság szerint, egyáltalán nem jött ez ki jól, hiszen nem vetett rám túl jó fényt. Mindig igyekeztem higgadtan, és megfontoltan viselkedni, de hát ebből is látszik, hogy én sem vagyok tökéletes. Soha nem is tartottam magam annak, már csak azért sem, mivel az apám nem felejtett el minden áldott alkalommal emlékeztetni rá, hogy csalódást okoztam neki. Tudtam, hogy jól megálltam a helyem az életben egyedül is, de azért szeretet odaszúrni, ha megtehette. Ő már csak ilyen, de mindennek ellenére én nagyon is ragaszkodtam hozzá, és én legalább soha nem bújtam a neve mögé.
Amikor kinyitottam az ajtót, még mindig attól rettegtem, hogy lebuktam a szálloda személyzete előtt. Ám végül csupán Max volt az, aki türelmesen várakozott a küszöböm előtt állva, és a látványa, valamint a köszöntése egyből mosolyt csalt az arcomra, hiába nem volt éppen vidám a hangulatom.
- Bocsi, nem úgy gondoltam! – szabadkoztam egyből, már szélesebbre nyitva előtte az ajtót, mint ahogy eddig volt. – Csak azt hittem, hogy a szálloda valamelyik alkalmazottja kopog. – árultam el, mert egyből rosszul éreztem magam, hogy esetleg azt érzékeltettem velem, hogy nem örülök a látogatásának. Dehogynem, talán ez volt az egyedüli, ami képes lehetett kirángatni ebből a depresszívbe hajló állapotomból. – Akkor gyere! – most már elálltam az útból, amikor elfogadta az invitálásomat. Miután besétált, magunkra zártam az ajtót, és a nyomába eredtem.
- Öhm… - zavartan kaptam el a pillantásom, arcomon halvány pír jelent meg, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg lebuktam. – Igen, valami olyasmi. – Nem tagadtam, hogy véletlen lett volna, viszont nem is erősítettem meg, hogy úgy lenne, ahogy ő mondta. – Hagyd csak, nem szük… - legyintettem volna, de közben már fel is állította a lámpát az éjjeli szekrényen. – Köszönöm! – mosolyodtam el újra, két karomat összefontam a melleim alatt, úgy figyeltem Max mozdulatait. Nem tanulmányoztam én, nem is kezdtem bámulni, inkább csak elkalandoztam egy kicsit, és megnyugtatónak találtam az ismerős jelenlétet.
- Kedves tőled, hogy szeretnél segíteni! – mondtam őszintén, némi hálás éllel a hangomban. – Igazából annyi is elég lenne, ha csak leülnél itt velem egy kicsit, és nem lennék egyedül. Évek óta ez az első Valentin-nap, hogy egyedül vagyok, és már most utálom. Olyan szánalmas nőszemély lettem, akit érdekel egyáltalán egy ilyen ostobaság! – kínomban felnevettem, beletúrva fél kezemmel a hajamba. Afféle pótcselekvés volt ez részemről, és most egyáltalán nem érdekelt, hogy miféle képet festek ezzel magamról Max előtt. Azt gondoltam, hogy vagyunk olyan jó viszonyban, hogy ennyire már elengedhessem magam, de ha mégsem, akkor sem lettem volna olyan állapotban most, hogy képes legyek uralkodni magamon. Ahogy egyébként máskor szoktam, de ez most afféle mélypont volt. Kezdtek sokká válni Richard húzásai újabban, de akkor miért nem mondtam meg neki most sem, hogy ne keressen többé? Tényleg szánalmas vagyok.
- Van egy üveg pezsgőm… - jutott eszembe, és már meg is indultam a kanapé felé, ami a szobába lett betéve. – Van kedved meginni velem? – vetettem fel az ötletet, megemelve a jeges vödörből, ami az ülőalkalmatosság melletti kis szekrényen állt. – Eperrel is tudok szolgálni! – tettem hozzá, mintha csak csábítóbbá akartam volna tenni az ajánlatot. Ajkaimon halvány mosoly jelent meg, miközben megemeltem felé az üveget hívogatóan.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Csüt. Feb. 09, 2017 10:43 am
 



 

Mivel akár kínosan is indulhatna a dolog és Mary ma egész nap lehangoltnak tűnt, így egy viccel indítok s a jelek szerint még azért képes vagyok megmosolyogtatni őt, ami örömmel tölt el. Szeretem látni, ahogy mosolyog, nem is tudom miért. - Ugyan, nem tesz semmit. - legyintek, ilyen apróságokkal nem foglalkozunk, mivel a jelek szerint azért örül nekem s ez nekem elegendő. - Nocsak! Csak nem kinézted magadnak az egyik londinert? Nagyobb borravalót is adtál? - heccelem kicsit, mivel nem kifejezetten tudom mire vélni, hogy miért várt volna valakit, illetve azért beugrik, hogy a szobaszervízt is hívhatta és akkor kézenfekvő a dolog. Ügyes fiú Max, megint nem gondolkodtál előre! Az invitálásra bemegyek természetesen s miután beljebb kerültem, az ajtóban leveszem a cipőmet, így csak kényelmesebb, a szoba padlószőnyege amúgy is elég puha. - Nincs mit. - furán viselkedik a lámpát illetően, de különösebben nem firtatom ennek okát. Vannak az embernek olyan gyengébb pillanatai, amikben jobb, ha nem zavarják meg és jobb, ha titokban maradnak. Nekem is voltak már ilyenjeim és eszembe nem jutna Maryt traktálni vele, a rólam kialakított képének esetleges rombolásáról már nem is beszélve, szóval inkább jótékonyan hallgatok a kérdést illetően. - Ez csak természetes Mary, hiszen rajtad kívül nem is tudom ki van még, aki fontos lenne nekem és a közelemben szokott lenni. - célzok arra, hogy a családomon kívül, akik távol élnek tőlem, bizony ő az, aki a legközelebb áll hozzám. Vannak jó haverjaim, ismerőseim, de egyikük sem számít annyira, mint amennyire Mary be tudta magát lopni belső köreimbe az elmúlt időszakban, ez tény. - Na, akkor leszek megint a hősöd és megmentelek a magány karmaitól. - fut át egy mosoly az arcomon, ahogy Maryt szemlélem. Bár kissé zárkózott nonverbális gesztus a keresztbe font kar teste előtt, azért arckifejezése mégis másról árulkodik, ezt pedig úgy értelmezem, hogy a társaságomra szüksége van, a kíváncsiságomra viszont kevésbé. Talán kényelmesebb is úgy, ha egyelőre nem megyünk bele a dolgokba. - Ja, hogy az ma van! Bár szerintem attól nem leszel szánalmas, hogy érdekel ez a nap, én úgy vagyok vele, hogy ha valaki szeretne az évben egy napot, amikor csak a párjára koncentrál, az sosem rossz dolog, csak nem árt, ha a figyelem nem az év egyetlen napjára szól igazából... - semmitmondások mestereként adom elő a magamét, de jobbat hirtelen nem tudok. Az látható, hogy Maryt jelen esetben tényleg kínozza a magány és ez engem módfelett zavar, már az, hogy emiatt nem érzi jól magát. Ha tudok rajta változtatni, miért ne tenném? - Ami azt illeti, az eper a tied lehet, én beérem csak a folyadékkal. Szóval nem utasítom vissza a meghívást. - villantok egy vigyort, majd ha engedi elveszem a palackot, hogy egy hangos pukkanás kíséretében kibontsam azt, majd töltsek magunknak egy-egy pohárral. - Egészségedre! - emelem a poharat koccintásra, majd iszok. Egy egész üveg pezsgő kettőnkre? Józan értelmem felháborodottan kiabál, vagy kiabálna, ha a szénsavas nedű és tudatom egy másik része be nem tömné a száját, hogy aztán összekötözze és egy sötét sarokba száműzze, amíg Mary közelében vagyok. Tény, a szőkeség sok olyat kihoz belőlem, amire más nem kifejezetten képes. - Egyébként tetszik ez a bordó ruha, igazán csinos vagy benne. - mondom, miután egy tisztességes adag italt lehajtottam, majd újra töltök. Ezt nyilvánosan nem kockáztattam volna meg, de most már nyugodtan kimondhatom.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Kor : 30
Avataron : Blake Lively

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Csüt. Feb. 09, 2017 11:23 am
 



 

- Igen, gondoltam ezzel csábítom fel magamhoz, hátha beválik! – értettem én a viccet, nem is hagytam ám szó nélkül. Ettől azonban még nem lett jobb kedvem, ami valószínűleg még mindig kiült a vonásaimra, noha igyekeztem elrejteni őket. Max előtt talán felesleges volt, hiszen már így is feltűnt neki, hogy valami nincs rendben. Akkor meg miért kellett volna megjátszanom magam előtte? Amúgy sem szerettem az ilyesmit, egyszerűen csak szokásommá vált, hogy ne mutassam a fájdalmat, mert az a gyengeség jele. Apám remek nevelésének hatása ez, kérem szépen!
- Egyébként csak azt hittem, hogy… - mivel közben bejött, és már látta a lámpa állapotát is, így nyugodtan bevallhattam, hogy miről is van szó. – Szóval azt hittem, hogy a hangzavar miatt jött valaki. Vagy te is csak azért kopogtál be? Aggódtál, hogy elrabolnak? – próbáltam én is viccesebbre venni a figurát, de talán nem sikerült annyira sziporkázóra, mint máskor. Csupán árnyéka volt a szokásosnak, de igyekeztem túllendülni a rosszkedv okozta depresszív hangulaton, hogy Max kedvét azért ne rontsam ár el. Annyit nem ért, és talán még így is lehetett egy jobb esténk. Még nincs teljesen veszve minden, ugye?
- Örülök, hogy itt vagy! Tényleg! – csúszott ki a számon. Nem kifejezetten magára a szobára gondoltam, hanem úgy az egész utazásra, a városra. Jó volt, hogy nem vagyok teljesen egyedül, és van, aki törődik velem. Egészen biztos vagyok abban, hogyha egyedül kellett volna itt eltöltenem a hátralévő időt, teljesen magamba fordultam volna, és a vége némi bekattanás lenne. Az meg határozottan nem tenne jót nekem, noha holnap még szándékoztam jelen lenni a konferencián. Ha már elutaztam ilyen messzire, akkor végig is maradok az összes programon, ami csak érdekel.
- Igazán hálás vagyok érte! – tovább dobáltam a sablon szövegeket, és mivel kezdtem úgy érezni, hogy ez nagyon ciki, egy kicsit mégiscsak megnyíltam előtte. Ő is megtette velem, nem? Én mindössze csak azért nem akartam kitárulkozni a rossz kedvem eredetét illetően, mert attól féltem, hogy elítélne miatta, és ezek után másképp nézne rám. Azt pedig nem szerettem volna. Sőt, valami különös oknál fogva azt sem akartam, hogy tudjon arról, hogy van valakim. Pedig nem is volt közöttünk semmi, és talán meg is oszthatnám vele, de valami miatt lakatot tettem a számra mégis. Talán majd később.
- Igen, ma… - bólintottam, egy hosszabb szusszanást megelőzően. – Nos, igen. Tudom én, hogy a szeretet és a párunk nem egy napra szól, mint ahogyan nem csak kizárólag karácsonykor szeretjük a családunkat sem. Az egész egy marketingfogás, én ezzel tisztában vagyok, de mégis annyira sulykolják az emberbe, hogy ez milyen különleges nap, hogy aztán mi nők hajlamosak vagyunk kevesebbnek érezni magunkat attól, hogy egyedül vagyunk a szerelmesek ünnepén. – nem hadartam ugyan egy szuszra, de majdnem. Ezt egyébként a saját megnyugtatásom miatt mondogattam, abban bíztam, hogy előbb-utóbb sikerül elhinnem. Pedig igazából csak elárulva éreztem magam, hogy megint bedőltem valaki olyan szavának, akiben nem lehetett soha megbízni. Vajon ez a magány várna rám az elkövetkező években is? Tényleg soha nem voltam még egyedül ezen a napon, már nagyon sok éve. Nem vagyok kapcsolatfüggő, de mindig volt valakim, és Richard pont egy kényes szakítást követően bukkant fel az életemben. Ő volt a mentőöv, most pedig kezdett a kötelem lenni a bitófán.
- Rendben! – örültem neki, hogy a maradás mellett döntött, úgyhogy villantottam is rá most már egy szélesebb mosolyt. – Köszönöm! Egészségünkre! – koccintottam a poharam az övéhez, aztán lehuppantam a kanapéra. Fél lábamat kényelmesen húztam magam alá, ahogy felé fordultam. – Ülj le nyugodtan! – kínáltam hellyel magam mellett, kortyolgatva a pezsgőmet. Jól esett a hűs, gyöngyöző ital a háborgó lelkemnek. – Hm… - dünnyögtem a bók hallatán, lesütve a szemeimet, hogy aztán kék íriszeim az övéit keressék. – Akkor nem öltözök át! – olyat azért nem mondtam, hogy akkor nem vetkőzök le, mert még időben kapcsoltam, miként hangzana. Talán ezt mégsem kéne, habár azzal is tisztában voltam, hogy nem elkeseredésemben akartam Max társaságában tölteni az estét. Ennél többre tartottam őt, és soha nem éltem volna vissza a kedvességével, hogy így használjam őt ki. – Sőt, a holnapi előadásodra is ebben megyek! – vigyorogtam rá, aztán én is töltésre emeltem a poharamat, mivel idő közben pár korttyal fel is hajtottam a pezsgőmet.
- Úgy döntöttem, hogy maradok, és meghallgatlak. Hány órakor is lesz? – érdeklődtem kíváncsian, közben egy szem epret rágcsálva. – Biztos nem kérsz? – kínáltam felé az elegáns kis tálkát.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Szer. Feb. 15, 2017 9:53 am
 



 

- Engem megnyertél volna. - kuncogok, bár látom, hogy sajna Maryt ennyivel nem tudtam feldobni, de annyi baj legyen, kitartóan próbálkozom a továbbiakban is, idővel majd csak sikerrel járok. - Nem csak azért kopogtam be, hanem mert úgy láttam, hogy valami nincs teljesen rendben és... - picit gondolkozok, de inkább kimondom őszintén - aggódtam érted. - inkább most nem szentelek figyelmet a halovány poénra, jobb, ha egyenesen beszélek, nem kell mindig bohóckodnom. - Örülök, hogy örülsz. - villantok fel egy csibészes mosolyt s akár meg is lepődhetnék azon, hogy tényleg így van belül, de nem. Végül már bent folytatjuk a beszélgetést és Mary valamelyest csak közli, hogy mi a probléma forrása, amin el is gondolkodok. Tehát egyedül van. Valaki átverte, vagy tényleg csak a magány? Nem is tudom, az eddigiek során annyira nem látszott magányos egyénnek, de lehet, hogy csak ezen a napon jön ez ki így nála, hiszen, mint elmondta, ez merőben újszerű állapot számára. - Nincs baj azzal, ha valaki vágyódik azután, hogy éreztessék vele, ő is különleges valakinek, egy napon jobban, mint a többin. Persze komoly anyagi háttere van ennek, de igazából minek nem ezen a világon? Meghalni se lehet ingyen, mert a temetkezési vállalatok akkor nem léteznének... de hidd el nekem Mary, nem vagy kevesebb senkinél, okos, vonzó és jó társaság vagy. - igyekszem eltávolodni a semmitmondásoktól és őszinte véleményem elé tárni. Nem esik nehezemre pozitívan méltatni őt, mert így is gondolom és érzem. Aztán jöhet a pezsgő, koccintunk és iszunk. - Köszi! - leülök mellé, hogy ott kortyolgassak tovább. - Na ne! El akarod lehetetleníteni a koncentrációm és azt akarod, hogy csak rád figyeljek? - incselkedek vele, mikor a ruháról beszélünk s felveti, hogy ebben jön holnap is az előadásomra. - Ennek igazán örülök. - bólintok. - Fél egykor leszek majd. - adom meg válaszom, míg öntök magunknak s jöhet gallér mögé az újabb adag ital, míg figyelem, hogy Mary az eperrel bűvészkedik. A szénsavas alkohol kezd hamar a fejembe szállni, pláne a vacsora után, így gondolataim kissé csapongóbbak a kelleténél s mikor ezt észreveszem, megköszörülöm a torkom. - Nem, köszi. - de egy másik gondolatkörrel már nem voltam ilyen szerencsés, amely mint kisördög bökdöste a vállam s mikor alkalmas pillanatban Mary félretette pezsgős poharát, én hirtelen álltam fel, hogy ördögi tervem kivitelezzem: felkaptam a kanapéról, úgy, ahogy az egyetemen hurcolásztam. S ha ez nem lenne elég, megindultam vele az erkély felé, melynek tolóajtaját lábbal könnyen nyitottam. - Nem hagyom, hogy elrontsd holnap a koncentrációm. - susogom neki kedélyesen, majd egy-két lépés után az erkélyen álló jakuzziban fog kikötni Mary. Ha kapaszkodik belém, akkor meg nemes egyszerűséggel vele együtt mászok a vízbe, így vagy úgy, de eláztatom, nevetve.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Kor : 30
Avataron : Blake Lively

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Pént. Feb. 17, 2017 12:58 am
 



 

Csupán egy kósza mosolyt sikerült Max felé küldenem arra, hogy megnyertem volna őt magamnak. Nem szándékoztam visszaélni a helyzettel, de kétségkívül jól esett, hogy azért valakit még érdekeltem, még ha nem is olyan formában, ahogyan a mai estén igényeltem volna.
- Ó! – bólintottam egyet, mint aki teljesen megvilágosodott. – Vagy túl jól ismersz már, vagy egyszerűen csak én vagyok túl átlátszó, és lebuktam. – állapítottam meg elgondolkozva, mintegy magamnak mondva a szavakat. Nem tudtam, hogy örüljek, vagy sírjak inkább amiatt, hogy Maxnek ennyire feltűnt, hogy valami nincs rendben ma nálam. Mindenesetre már így alakult, korrigálni pedig késő lett volna. Minden egyes tettem pontosan az ő igazát támasztotta volna alá, feleslegesen meg nem akartam túráztatni egyikünket sem.
- Ugye?! – kérdeztem vissza kicsit hevesebben, mint szerettem volna. Igyekeztem a lehető leghamarabb moderálni magam. – Szerintem valahol minden nő vágyik rá, hogy ezt éreztessék vele, ráadásul ne csak egyetlen napon. Aki mást mond, az hazudik! – olyan magabiztosan közöltem mindezt, hogy láthatta rajtam, bennem nincsenek ezzel kapcsolatban kétségek. – Nekünk, nőknek időnként szükségünk van arra, hogy kapjunk némi visszajelzést. Egy kis önbizalom növelés sosem árt. – még nekem sem, pedig tisztában voltam azzal, hogy nem vagyok éppen bányarém, viszont a világ legszebb nőjének sem lehetett volna kijelenteni, és legalább el sem szálltam még magamtól.
- Köszönöm, Max! – felé nyúltam, hogy kicsit megszorítsam a lábát, amennyiben nem húzódott el tőlem. Tényleg jól esett a bók, igazából pont valami ilyesmire volt most szükségem, azt hiszem. – Remélem, hogy nem fogod meggondolni magad később sem, már ami a jó társaságot illeti! – mosolyodtam el szélesebben. Nem mondom azt, hogy szándékomban állt volna lerészegedni, de az tény, hogy nem lett volna kifogásom ellene, ha kicsit felöntök a garatra. A gondot csak az okozta, hogy a mellettem ülő férfi még soha nem látott úgy, és egy egészen kicsit aggasztott, hogy miféle képet fogok festeni magamról ezzel. Bár, már nem mindegy? Miután nyafogtam, akár egy tini, akit senki nem akar elhívni a szalagavató bálra, már úgyis mindegy. Elég megalázó volt így is a viselkedésem, és egyáltalán nem jellemző rám, hogy így kitárulkozzak olyanok előtt, akiknek számít a véleménye.
- Most beszéltük meg, hogy mi nők szeretjük, ha csak ránk figyeltek, nem? – kuncogtam vidámabban, de a kedvem még mindig nem volt az igazi. Vissza kellett találnom önmagamhoz, és egy biztosabb talajra. Szükségem volt rá, hogy legalább egy egészen kicsit olyan legyek, mint máskor. – Rendben, addig akkor is fel fogok tudni kelni, ha most túlzásba vinném… - állapítottam meg megkönnyebbülten. A világért sem szerettem volna lemaradni az előadásáról, ha már ő is megtisztelt ma engem a jelenlétével. – Te tudod! – vontam meg könnyedén a vállaimat, mert én nem sokat vettem észre abból, hogy esetleg elkalandoztak Max gondolatai. Nem szándékosan ettem úgy az epret, ahogy.
- Azt hiszem, hogy rendelnünk kellene még egy üveggel! – vetettem fel az ötletet, holott még ott volt majdnem az üveg tartalmának a fele. Sebaj, pezsgőből sosem elég. Éppen emiatt egy újabb kortyot követően leraktam a kis asztalkára a poharamat, hogy felhívhassam a szobaszervízt. Valószínűleg tényleg meg is tettem volna, ha nem szalad ki hirtelen a fenekem alól a kanapé csodás szilárdsága. – Max, mit művelsz?! – követeltem a választ meglepetten, ami csak fokozódott, miután felismertem az irányt. – Nem is akarom tudni, hogy mit forgatsz a fejedben, de azonnal tegyél vissza! – kértem, vagy sokkal inkább parancsoltam, végre rátalálva a hangomra.
- Hé! Hallod? – természetesen most is szorosan fontam a nyaka köré a karjaimat, legalábbis az egyiket. A másikkal kitartóan ütlegeltem a mellkasát, és a vállát, éppen amit elértem. – Ez egy méregdrága ruha! – közöltem, mikor felismertem a szavai hallatán, hogy mire készülhet. Ugyan a pénz számomra nem számított semmit, akármikor megvehettem volna ebből a ruhából legalább hármat is, egy kis nőies nyafogás talán még belefért mára. – Nem teheted ezt! – suttogtam, most már sokkal inkább reménykedve, nem pedig indulatosan. Sokkal szorosabbra fontam a karjaimat, csimpaszkodva belé, hátha megúszom a merényletet. Nem jött be.
Alig pár pillanat volt csupán, szinte fel sem fogtam. Egyik pillanatban még az ölében tartott, a következőben pedig csupa víz voltam.
- Te őrült vagy! – böktem ki, miután előkerültem a nem túl mély víz alól. Kellemesen langyos volt, még ha nem is bugyogott most a sok kis buborék. – Jézusom… - dünnyögtem két nevetés között, megrázva a fejemet. – Nem gondoltam, hogy összevizezed az öltönyöd. Mire volt ez jó? – kérdeztem, miközben felemelkedtem kicsit. A vizes tincseket precízen simítottam hátra az arcomból, hogy aztán szemügyre vegyem a ruhámat. Úgy tapadt rám, mintha második bőr lenne, és egy egészen kicsit többet engedett láttatni az alakomból, mint eredetileg a szabása lehetővé tette volna.
- Azért a pezsgőt kihozhattuk volna… - jobb híján leültem a fenekemre, élvezve a víz simogatását.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Pént. Feb. 17, 2017 11:55 pm
 



 

- Szerintem csak sikerült alaposabban megismernem téged. Ezt pedig nem mondanám negatív dolognak, sőt, szerintem szegényebb lennék emberileg, ha nem lenne így. - be kell ismernem, hogy Mary fontos egyénné nőtte ki magát a szememben, nagyon is. Nem mintha ő lenne az egyetlen ember, aki szóval áll velem, mert ez távolról sincs így, csupán érzek valamilyen kötődést irányába, valamit, ami a lényéből árad és vonz. Haveroktól, barátoktól ezt nem tapasztalom és nem kaphatom meg. Hogy nála ez hogy s mint van, nem tudom s egy részem nem akarja elismerni a másik számára, hogy mi is  a helyzet, de most nem ezen lamentálok, inkább megpróbálok Mary segítségére lenni, mert az, hogy őt letörtnek látom, feladat elé állít. Neki is vágok hát a gordiuszi csomónak s Mary hevessége jelzi, hogy betaláltam. Kis kifakadós kérdése mosolyt csempészett ajkaimra, de a hév kis bájt csempészett vonásaira pluszban, nem tehetek róla. - Igen, igazad van. - bár én nem tudom, hogy minden nő mire vágyik, én csak azt tudom, hogy mi az, amit korábban nem tudtam maradéktalanul megadni másoknak s mi az, amit kéne, ha oda jutnék, bár a legutóbb ebből kellemetlen pofára esés lett. - Minden embernek szüksége van a pozitív visszacsatolásra a külvilágtól. - felelem, mert nem csak a nők állhatnak hadilábon az önbizalommal, legfeljebb ők mutatják ki jobban. Mint úgy általában bármilyen érzést a férfiakkal szemben. Vannak persze ellenpéldák, de az mondjuk pont nem én vagyok. Most is példának okáért, amikor kecses kacsója lábamat érinti, belül több dolog is végigpörög bennem, érintése kellemes és kifelé ezt mégse mutatom, legalábbis ezen igyekszem. - Nem hinném, tudod, makacs és kitartó ember vagyok. - mosolygok rá vissza s ez így igaz. Van, amikor ez a vesztem, a nyakas ragaszkodás, a céltudatosság, az, hogy el akarom érni vágyaim tárgyát. - Na, ezentúl, másra rá se merek nézni, csak téged foglak némán csodálni. - cukkolom kicsit Maryt, bár valami azt súgja, hogy ez talán nem is lenne olyan nehéz feladvány számomra. - Még szép, hogy fel fogsz! - vágom rá, hiszen annyira durva másnapot nem tud most itt összehozni, hogy akkor se bírjon felkelni. Ahhoz nagyon masszívan kéne fogyasztani, az én egykori kapacitásomtól is többet, akkor meg lehet a mentők vinnék el. Meg mondjuk engem is. Mentőt pedig nem kérek. Meg epret se. Épp elég, hogy Mary öntudatlanul tornáztatja a képzeletem s pont ez adja meg a dolog pikantériáját, hogy ő nincs is igazán tisztában ezzel. Akárhogy is, az alkohol és az egész összekapcsolódik nálam, hogy merényletet hajtsak ellene végre, amolyan Max módra. Így válasz nélkül marad Mary rendeléses felvetése. - Csodát, szokás szerint. - nem vagyok én öntömjénező alak, de most jól esik kicsit ezzel cukkolni a másikat, míg nem hagyom, hogy meneküljön. - Parancsolgass csak asszony, amennyi jól esik! -felelem nekinevetve, mert nem hatott meg hangneme. Mint mondtam, makacs vagyok. A fejembe vettem egy hülyeséget és meg is csinálom, akárhogy is tiltakozik Mary. A játék így izgalmas, ha nem nyugszik bele s láthatólag nem gondolja végig, hogy talán ezzel hathatna rám, helyette a nyilvánvaló utat választja, de ez egyúttal oda is vezet, hogy vízbe kerül akaratom szerint. Hiába ütlegelt, vagy próbált hatni rám szavaival, már nem vettem azokat különösebben figyelembe. Az agyamban átkapcsolt egy üzemmód, lényegesen ősibb gondolkodásra, ahol én férfi vagyok és ő a nő, ennek értelmében nálam a fizikai fölény és az akarat érvényesítése. Vadászok és zsákmányt ejtek, a józan értelem meg kidobva az ablakon. Maryt meg a vízbe. - De a te őrülted és csak neked. - felem ösztönösen az igazsághoz híven, már tényleg nem gondolkodva azon, mit is mondok. Egyszerűen elég nekem, hogy Mary nevet, hogy végre őszintén vidám, el tudtam ezt érni. - Van másik öltönyöm és arra, hogy lemossam rólad a búbánatot. - felem, de már én is a vízben vagyok, eleve Mary érkezése lefröcskölt, amit nem bántam. Ahogy a látványt sem, ahogy Mary testére simult a ruha s már közelebb is léptem, hogy egy tincset már én toljak füle mögé finoman az arcából. - Nem biztos, hogy van rá szükség... - nem hagyom leülni, ahogy közelebb léptem, már át is ölelem s közvetlen közelről nézek kékségeibe, ahogy testünk összesimul, egyik kezem nedves szőke tincseit érinti, másik a hátát s végül, mert már jelenleg is kiégett nálam minden biztosíték, jöhet  rövidzárlat: ajkaim Mary ajkait keresik, hogy lágy, de határozott csókot leheljenek rájuk.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Kor : 30
Avataron : Blake Lively

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Szer. Feb. 22, 2017 12:48 pm
 



 

- Köszönöm, ez jól esett! – mosolyodtam el a bók hallatán. Legalább ennyi már feldobta egy kicsit a kedvemet mára, noha még nagyon távol álltam attól, hogy tökéletesnek nevezzem ezt az estét. Teljesen mást terveztem, és a fejemben minden szép és jó volt, de az, akinek a fogadására annyira lelkesen készültem, szemrebbenés nélkül lemondta a közös programot. Nem kellett volna meglepődnöm ezen egy pillanatig sem, mégsem tudtam mást tenni. Rosszul esett, na!
Azt egyébként továbbra sem tudtam biztosan, hogy mennyire pozitív dolog közelebb kerülni egy kollégához, mint az illendő lenne, de most nem is volt sok hangulatom ezt a kérdést boncolgatni magamban. Most úgy próbáltam tekinteni Maxre, mint egy barátra, hiszen valamilyen szinten tényleg az volt. Még úgy is közelebb kerültünk egymáshoz, hogy talán egyikünkben sem tudatosult a folyamat közben, csak most, a végkifejletnél.
- Igen, ebben igazad van! – ismertem el, bár neki szerintem pont nem az általam elmondott dicséretekre volt szüksége. Egyszerűen nem tűnt olyannak, és Richardról sem tudtam volna elképzelni még csak hasonlót sem. Azt hiszem, a férfiak egyszerűen így vannak kódolva, legalábbis a körülöttem lévők mindenképpen. – Pont ezért próbálok a hallgatóimmal is mindig úgy viselkedni, hogy érezzék a megbecsülést és a tiszteletet. A bizalmat, amit beléjük és a tudásukba vetek! – magyaráztam, miután elgondolkoztam pár pillanatra. Talán túl érzelgős vagyok, vagy egyszerűen csak naiv, és a hallgatóknak nincs is szüksége ilyesmikre, de én akkor is fontosnak ítélte meg.
- Ugyan már! – nevettem fel egy kicsit fesztelenebbül. Legyintettem is mellé, de természetesen nagyon jól esett volna, ha van olyan férfi, aki csak és kizárólag engem rajong körbe. Valahol mind erre vágyunk, nem? Csak sajnos a legtöbben nem kaphatjuk ezt meg. Úgy tűnt, hogy egyelőre még én sem érdemeltem ki a sorstól olyan partnert, de nem akartam csak úgy feladni. Abban pedig csak bízhattam ma este, hogy igaza lesz, és nem ütöm ki magam nagyon holnapra. Elég kellemetlen lenne, mit ne mondjak!
- Tegyél le, hallod?! – próbáltam szigorú lenni, de csak kibuggyant belőlem olykor-olykor egy kacaj. Nem tehetek róla, azért vicces lett volna külső szemlélőként, de a rám váró merényletre valahogy mégsem áhítoztam különösebben. Még akkor sem, ha egészen mókás volt az egész. Tudtam egyébként, hogy semmit nem fogok érni a próbálkozásaimmal, ennyire azért már ismertem Maxet, de próbálkozni még lehet. Én sem az a típus vagyok, aki csak úgy feladja könnyedén, még akkor se, ha esélytelenül indulok. – Megérdemelnéd, hogy jól elverjelek! – fenyegetőztem tovább csuromvizesen, megpróbálva nem többet látni abba az egyetlen kis birtokló szócskába, amit velem és vele kapcsolatban használt.
- A szemfestéket minden bizonnyal sikerült lemosnod rólam! – közben odanyúltam a lélektükreimhez, hogy egy egyszerű dörzsöléssel megbizonyosodjak arról, hogy mennyire voltak helyesek a sejtéseim. Szerencsére annyira azért nem volt nagy a baj, és némi elégtételt mégiscsak jelentett, hogy ő is vizes lett. Mondjuk, alig pár pillanaton belül már felesleges próbálkozásnak tűnt az is, hogy ne értsem félre a szavait, vagy a tetteit. Most már elég egyértelműek voltak, ám a saját érzéseimmel nem tudtam mit kezdeni. Egyrészt hevesebben kezdett dobogni a szívem és izgalom járt át, másrészt teljesen bepánikoltam a közelsége miatt. Mi van, ha most mindent elrontunk? És miért vagyok olyan ostoba, hogy kis híján még én érzek bűntudatot Richard miatt? Bár ez Maxszel szemben sem fair, de nagyon úgy tűnt, hogy mégis vágytam a közelségére, egyáltalán nem volt ellenemre.
- De, én úgy érzem, hogy határozottan van… - mondtam tétován, a torkomban dobogó szívvel. Tekintetem teljesen beleakaszkodott az övébe, ahogy közelebb lépett, ahogy finoman megérintett. Két tenyerem automatikusan simult rá a mellkasára, de magam sem tudtam, hogy megakadályozni akartam abban, hogy közelebb húzzon, vagy csupán érezni akartam a szívének ütemes dobbanásait a tenyerem alatt. Akárhogy is, mire kettőt pislogtam, már visszafordíthatatlanul közel volt, és engem ez egy cseppet sem töltött el kellemetlen érzésekkel.
Először csak finoman viszonoztam a csókot, épphogy elnyíltak az ajkaim. Simogatóan, felfedezően kóstolgatva őt. Nem volt hosszú, nem volt mindent elsöprő szenvedély benne, de mégis úgy éreztem, hogy a testem hamarosan lángra lobban tőle. Olyan ártatlan volt az egész, és mégis többet jelentett, mint álmodni mertem volna róla. Szinte félve nyitottam ki az idő közben lehunyt szemeimet, kutató pillantásom az ő kék íriszeit kereset kérdőn. Nem tudtam, hogyan tovább, vagy mit szeretne. Nem tudtam, hogy mennyire szülte a pillanat heve a tettét, vagy mennyire volt szándékos és átgondolt. Talán nekem sem kellett volna ilyen sokat gondolkoznom, csak hallgatni az ösztöneimre, amik amúgy is remekül irányították az ujjaimat. Könnyedén simítottam fel ugyanis fél kezemmel a mellkasán, hogy az arcával ismerkedjek meg jobban, futólag érintve az ajkait is. Ingoványos volt a terep, még inkább, mint annak idején Richarddal, és mégis, azt hiszem többet szerettem volna. Bármekkorát veszítsek is majd a végén, ha minden rosszra fordul.
- Max, én… - szólaltam meg végül. Hangomat alig lehetett hallani, ráadásul kicsit be is rekedtem, ahogy száradt ki a szám. – Biztos, hogy… - megint nem tudtam befejezni a kérdést, mert magam sem tudtam, hogy végződne. Biztos-e egyáltalán benne, bennem? Tényleg akarja? Vagy egyszerűen csak jó ötletnek tartja? Számtalan variáció élt a fejemben, mégsem jött egy sem a számra, helyette a testem simult hozzá kecsesen, ahogy minimálisra csökkentettem azt a kis távolságot is, ami volt.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Szer. Feb. 22, 2017 2:12 pm
 



 


Mosolyogva biccentek csak Mary szavaira, miszerint jól esett neki amit mondtam. Egyenesen és őszintén szóltam, úgyhogy nagyon nincs rajta köszönni való, úgy érzem. Akárhogy is, Marynek most szüksége van rám, én pedig rendelkezésére állok. Még ha ez valahol álságos lovagiasság, hiszen, be kell látnom, én is módfelett vágyódom az ő társaságáért, szóval mondhatom, hogy két légy egy csapásra. Nem is rossz, némi pezsgő és egy szállodai szoba egy kellemesen meleg középhőmérsékletű városban, télen... ez az egész önmagában kellemes, de a dolgot Mary jelenléte koronázza meg. - Nekem többnyire igazam van. - eresztek meg egy cinkos vigyort. Hiába, a szándékosan túlsrófolt önbizalom valahol mindig is szórakoztatott. Előadni, hogy mennyire oda vagyok magamért és mennyire biztos vagyok a dolgokban s minderre figyelni az emberek reakcióit... fura lennék? Esélyes. De az biztos, hogy belül azért nem olyan rózsás a helyzet, így Mary közelségében kissé fel is erősödnek a dolgok, már ami a vele kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet illeti. Józan eszem tiltakozik érzéseim és ösztöneim ellen, de ki tudja meddig bírják ilyen viszonyok között? - Remélem meg is hálálják. - efelől mondjuk vannak kétségeim, de, aláírom, hogy nem minden diák lenne hálátlan az ilyen bánásmód hatására. Csak túl sokan vannak a világon, akik bármilyen módon könnyen visszaélnek az ember jóindulatával és ez már az egyetemistákra is igaz. - De bizony! - bólintok mímelt lelkesedéssel s szavaimhoz híven el is kezdem őt némán csodálni, kissé álságos áhítattal, de közben már az ördögi terv meg is fogant elmémben s lassan józan eszemet is háttérbe szorítja, ahogy az este elfogyasztott alkohol és Mary közelsége egyszerre fejti ki hatását: hamarosan már csak cselekszem. - Ha megpróbálnád, az lenne az eredmény, hogy a végén én fenekellek el. - felelem kuncogva, már tényleg bele se gondolva, hogy miket mondok, csak zsigerből válaszolok. - Nekem nem úgy tűnik. - lehet, hogy inkább csak a város fényei és a szoba világítása ad fényt az erkélyre, de nem látom úgy, hogy elkenődött volna, márpedig Mary a tanúm rá, hogy én nagyon is éber tekintettel figyelem őt, ráadásul egyre közelebbről. Olyannyira, hogy utolsó megjegyzésére ajkaim már nem szavakkal, hanem a csókkal replikáznak. Apró, édes érintkezés ez kettőnk között, inkább ismerkedő, de így is nagy hatást gyakorol rám. Ha eddig volt az alkoholnak szerepe a szervezetemben, most mindenestül kiürül hatása, hogy Mary vegye át annak helyét, édes "méregként" árad szét bennem érintése, simításai és az, ahogyan karcsú, formás teste még jobban hozzám simul. - Ennél semmiben sem voltam biztosabb. - suttogom fülébe, ahogy még közelebb hajolok, ezzel zárva rövidre a dolgot s persze ennyivel nem érem be: ajkaim újabb csókot lopnak tőle, most hosszabban, édesebben. Egyre több szenvedély is költözik a csókba, ahogy kezeim is könnyeden, de birtoklóan simítják nedves szövetbe burkolt testét, hol derekán, hol éppen gerince mentén kalandozva, míg végül az egyik felsiklik háta közepén, hogy finoman markoljak mézszín tincseire s miután a csók véget ér, hogy levegőt is kapjunk, csak nagyon kis szünetet hagyok, mert már ajkaim Mary kecses nyakán perzselik végig csókokkal, vagy éppen apró, nagyon finom harapásokkal. Az, hogy őt a karjaimban tarthatom, minden mást kizár a tudatomból és csak rá figyelek, arra az édes, függőséget okozó közelségre, amivel hatást gyakorol rám s ami vegyesen késztet gyengédségre, és arra, hogy férfi mivoltom hangsúlyozva szenvedéllyel, birtoklóan érintsem és viszonyuljak hozzá.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Kor : 30
Avataron : Blake Lively

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Szer. Feb. 22, 2017 9:36 pm
 



 

- Nagyon biztos vagy te magadban! – kuncogtam az orrom alatt, amikor azzal a fenekeléssel fenyegetett. Sejtettem én, hogy nem tenne ilyesmit, de ha mégis, akkor sem úgy, hogy azt ne találnám szórakoztatónak. Az egész helyzet a maga furcsaságával, valahogy mégis olyan természetesnek érződött számomra, és egyelőre képtelen voltam dűlőre jutni magammal abban a meddő vitában, hogy ez most jó, vagy sem. Talán nem kellene túlgondolni ezt, csak hagyni, hogy a dolgok megtörténjenek úgy, ahogyan annak lennie kell.
Amennyire váratlanul ért a csók, olyannyira vágytam is rá, amikor tudatosult bennem, hogy egészen pontosan mire is készült. Egyszerűen képtelen lettem volna leplezni a nyilvánvaló izgalmat, hiszen a szívem teljesen a torkomban dobogott, az arcom pedig égett a vágytól, a szenvedélytől, ugyanakkor a szégyenkezéstől is, amiért efféle érzéseket váltott ki belőlem. Nem is igazán ezzel volt bajom, hanem magamat szégyelltem, amiért bőszen hallgattam arról, hogy ma este egy másik férfit vártam volna. Most valahogy mégis jobban örültem neki, hogy nem jött el, hogy végül Max van itt velem, és nem Richard. Ezzel a gondolattal azonban nem tudtam még mit kezdeni. Egyelőre. Talán a sors akarta így, talán a véletlen, de eszem ágában sem volt őt elküldeni, az pedig végképp nem fordult meg a fejemben, hogy csupán vigasztalódni akarnék vele. Nem, ennél fontosabb volt nekem, döbbentem rá hirtelen.
Halkan, fojtottan nyögtem bele az újabb csókba, ahogy közelebb húzott magához. Ezúttal én is jóval szenvedélyesebben viszonoztam, nyelven kutatón simított végig az ajkain, hogy azok közé furakodva kalandozzon tovább. Meleg volt, lágy, és én teljesen odavoltam érte. A testem minden egyes négyzetcentimétere lázban égett, és bizseregni kezdett, bárhol ért is hozzám. Fejem oldalra bicsaklott, ahogy ajkai a megfeszülő nyakamon simítottak végig.
- Hm… - félig lehunyt szemhéjaim alatt láttam elmosódni a város éjszakai fényeit, de annyira nem kötöttek le, hogy most ebben gyönyörködjek. Talán majd később. Most sokkal jobban érdekelt, ahogy Max fogai finoman karcolták a vékony bőrt, libabőrössé téve azt. Ujjaim a hajába túrtam, így vonva még közelebb őt magamhoz, kiélvezve minden egyes pillanatot. Csak kisvártatva emeltem meg újra a fejemet, és vettem két tenyerem közé az arcát, hogy újra megcsókolhassam. Nem túl sürgetően, csupán annyira, hogy rájöjjön, mennyire sikerült feltüzelnie.
- Azt hiszem, hogy egy kicsit túl vagyunk öltözve az éjszakai fürdőzéshez. – súgtam halkan, ügyes, lényegre törő mozdulatokkal bújtatva ki a zakójából, hogy aztán a nyakkendőt kezdjem el lazítgatni. – Vagy szeretnél inkább visszamenni? – böktem fejemmel a szoba irányába. Mivel nem sok figyelmet szenteltem a benti dolgoknak, így azt sem vettem észre, hogy a telefonom vadul villogott a beérkező hívás miatt. A rezgése sem jutott el a fülemig, abban most túlzottan dobolt a vér. – Segítenél? – mosolyogtam rá tettetett ártatlansággal, szemeim csillogtak a vágytól. Közben az öleléséből nem bontakozva ki, hátat fordítottam neki, hogy lehúzhassa a ruhám cipzárját. Egészen közel nyomakodtam hozzá, szinte már úgy dörgölőzve, akár egy nagyra nőtt macska.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Kor : 31
Avataron : Andrew Cooper

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Csüt. Feb. 23, 2017 12:26 am
 



 

- Valakinek azt is kell. - jegyzem meg vidáman, mert mindenkinek először is magában kell bízni. Ha nincs meg a kellő önbizalom, másoktól hogy is várhatjuk el, hogy becsüljenek minket? Érdekes gondolatkör, amin bizonyára szívesen el is merengenék, ha nem az kötne le, hogy Mary hús-vér valójában áll itt előttem s én egyre kevésbé tudok önuralmat gyakorolni és csapok le végül ajkaira egy, némi ideje egyre régebb óta vágyott csókot lopni. Persze ez is tipikusan olyan dolog, amiből egy nem elég, az első után még több kell. Így hát törvényszerűen jön a második, alaposabb csók, melynek során már nyelveink is pajkos táncba kezdenek, így hamarosan valóságos kis csókcsatává avanzsál kezdeményezésem, amit nem is bánok. Bár szünet azért kell, akármennyire is tetszik, hogy Mary teste milyen engedelmesen, de bizonyos szempontból feszülten simul tenyereim alá, ahogy a vágy apró remegéseit érzem rajta s én így csak még többet akarok. Ha nincs csókcsata, úgy kecses nyakát veszem birtokba ajkaimmal, vagy, mikor jónak látom, óvatosan fogaimmal is. Puha, selymes bőrének érintéséhez csatlakozik élményben édeskés, finom illata parfümének. Aztán megérzem Mary szelíd, de határozott érintését s engedek akaratának, hogy lassabb tempójú,ugyanakkor mélyebb, szenvedélyesebb csókot válthassunk. - Kétségtelenül. - bólintok szavaira füléhez húzódva. - Kezdetnek jó lesz itt. - finom kis csókot lehelek, majd könnyed harapásocskát helyezek el fülén is, hogy érezze a törődést. Segítem törekvéseiben, hogy zakóm az erkély padlóján kössön ki, majd nyakkendőm is, hogy aztán az ingem gombjai következzenek, melyek ilyenkor bosszantóan többnek tűnnek a szükségesnél, de kis türelem árán meg lehet velük birkózni és felsőtestem ezáltal fel is szabadulhat. Persze Mary sem marad adósom, ölelésemben maradva, de megfordul. Mímelt ártatlanságának és kacér varázsának bódító elegyétől legszívesebben az öklömbe haraptam volna. Micsoda nő... és ez a csodás személy az én tenyereim között forgolódik, hozzám dörgölőzik mint egy ragadozó nagymacska, de ezáltal meg is érezheti, hogy ne kevés vágy ébredt már iránta bennem... Próbáltam magamra némi nyugalmat erőltetni, hogy kissé kamaszosba csapó kedélyeim csillapodjanak és higgadtabban láthassak neki a feladatnak, amit végül sikerül megoldani: a villámzár lesiklik, vele együtt pedig a nedves anyagot is letolom a nő bőréről, hogy utána kezem már közvetlenül érinthessék bársonyos, forró bőrét. - Gyönyörű vagy. - súgom neki hátulról, ahogy átölelem, míg tenyereim testén kalandoznak s ajkaim lágy csókot nyomnak füle mögé, majd tarkójára.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Kor : 30
Avataron : Blake Lively

TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
Csüt. Feb. 23, 2017 11:46 am
 



 

- Rendben! – szinte csak leheltem a választ, ahogy kamaszos izgalom járt át. Nyilvánvaló, hogy nem most először voltam együtt férfival, viszont minden esetben van egy első alkalom, és én most is izgatott voltam emiatt. Nem tudtam igazából, hogy mire számíthatok, ugyanakkor legszívesebben sürgetni kezdtem volna, hogy csak tartsunk már ott.
Éppen ezért kezdték gyakorlott, ugyanakkor kissé remegő ujjaim a ruhájából kihámozni. Szerencsére ő is rásegített egy kicsit arra, hogy minél előbb megszabadulhassunk azoktól, amikre nem volt most szükség, így gyorsabban is ment a dolog. Az inget egy simítás kíséretében vettem le róla, hogy aztán a gyülekező kupac tetején landoljon, követve a zakót és a nyakkendőt. Nem is tudatosult egészen eddig bennem, hogy milyen sokszor vágytam már arra, hogy végigsimítsak az immár lecsupaszított mellkason. Most azonban gond nélkül megtehettem, és meg is tettem, nem szabtam gátat az ösztöneimnek.
Ujjbegyeim könnyedén siklottak végig a kidolgozott izmokon, olykor-olykor kutatóan lestem fel Max arcára, hogy aztán érintésem egyre lentebb kalandozzon. Ám nem adtam meg egyikünknek sem azt, amit talán már mind a ketten annyira vártunk, helyette megkértem, hogy hámozzon ki engem is a feleslegessé vált ruhámból. Nem tartottam magam soha egy kifejezetten csábításra hajlamos nőnek, de ő most mégis kihozta belőlem, és egyúttal el is hitette velem, hogy mennyire kívánatos vagyok. Talán pont erre volt szükségem a mai estére. Minden estére…
- Hm… - elégedetten dorombolva dörgöltem csípőmet ismét hozzá, ahogy megéreztem a fenekemhez nyomódó keménységet. – Te pedig elfogult! – beleborzongtam a csókokba, az érintésekbe, és hogy ne nyögjek fel hangosan, az ajkamba haraptam gyorsan. Az összes létező, és nem létező kis pihe felállt a tarkómon, a hátamon, ahogy forró ajkai a bőrömet perzselték, tovább hevítve bennem a már nem is annyira ébredező, mint inkább kibontakozó vágyat.
Kezeim megkeresték az ő kezeit, úgy vezettem végig a testemen. A bugyim vonalánál lentebb nem engedtem egyelőre, épp csak annyira simítottam végig, hogy felkorbácsolja benne a tüzet, aztán végig a hasamon át, egészen fel a melltartó finom csipkéjéhez. Szívem hevesen dobogott a tenyere alatt, ahogy rászorítottam a bal oldali halomra. Mintha csak ki akart volna törni testem börtönéből, hogy aztán egyenesen Max lábai elé tehessem. Ezt a gondolatot most annyira bizarrnak találtam, hogy gyorsan el is űztem magamtól, hogy egy fordulást követően újra a kék íriszekbe nézhessek.
Nem sok szusszanásnyi időt hagytam neki, ajkaim hamarosan újabb csókra hívták az övéit, míg ujjaim a nadrágja gombjával kezdtek el babrálni. Kicsit ügyeskednem kellett ugyan, hiszen nem is teljesen koncentráltam oda, de minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy kiszabadítsam a ruhái börtönéből. Egészen addig késztettem hátrálásra, hogy a jakuzzi falának ütközzön, én pedig a lábai közé férkőzhessek, megmaradva a szoros ölelésben. Nem vagyok kezdeményező típus, így aztán ez nálam már így is hatalmas előrelépés volt, viszont régimódi felfogásom miatt hagytam, hogy ő ragadja magához a gyeplőt, meghódítva, leigázva engem.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: New Orleans
 



 

Vissza az elejére Go down
New Orleans
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Határon innen, határon túl
-
Ugrás: