HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Lake View Temető

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Lake View Temető
Szer. Júl. 20, 2016 10:07 pm
 



 

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down

Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Csüt. Jan. 05, 2017 12:52 pm
 



 

Állítom, sokkal frankóbb lett volna, ha egy random bulin odajön és közli: "csá, még élek, szopj le, de itt van ez a sör, hogy dögölj is meg mellé!" Jó, val'szeg akkor is látványosan kiakadok, asztalokat borogatok és szétcsapom a fejem, de legalább nem a kikúrt gokartomon egyensúlyoz, miközben eléggé megnyerném má' ezt a versenyt, bakker. Valamiből kaját kell venni reggel, és nem könnyíti meg a dolgom azzal, hogy adja a nővéremet. Jó, az előzmények ellenére még az, vér szerint legalábbis, de hogy lélekben? Az viszont nem sokat dob a dolgon, hogy stukkert nyom a pofámba, aztán félúton elhagyja a többi nyomorék gecinek. Ha mákja van, akkor egyik barom se merészkedik be a forgalomba, hogy felszedje és tökön lője magát vele. Meg így egyáltalán minek van nála, miért hozta el, és mi a redvás fasz is történik épp?! De végül is full mindegy, ha má' egyszer úgyis győztesként rombolok be a célegyenesbe, lolz.
- És te? - kezdek bele, eleinte még viszonylag nyugodtan - legalábbis magamhoz képest -, de akárhányszor ránézek a képére elönt a düh. - Ki a faszom hitette el magáról, hogy megdöglött, mi?! Ezek után, szerinted mennyi közöd van a kibebaszott életemhez?! - önt el má' tényleg az ideg, hát mi a pöcsömet áll itt le pattogni... Az meg már végképp sok, ahogy belemászik a magánügyeimbe.
- Hallod, fasz akar meghalni? - böködöm meg a halántékom, tán így hozzá is eljut az infó. - Ez csak egy verseny, szimpla zsé és ennyi, okés? - fintorodom el, bár a mobilom pittyenése feldob, ami jelzi, miszerint megjött a már átutalt lóvé. Na, ennyit a további fölös problémákról, basszam meg. Inkább elfordulok, hogy lelépjek, ugyanis ezen a ponton lezártnak tekintem a témát, de nyilván utánam kell nyúlnia, hogy erőfitogtasson. Hát frankón beszarok, gec'.
- Hogy mit keresünk? Hagyjá' má' lógva! - rángatom a karom, de franc se tudja, honnan szedett magára ennyi izmot, vagy mi a viharral szegez az oldalához, me' innen már se jobbra, se balra nem bírok eltoszódni, ezért marad a mélyen ülő morgás és anyázás, úgyis rühellem. A felvetésén csak megforgatom a szemem, mivel még mindig nem érzem jogosnak a haragját, míg a sajátom már annál inkább. Nyilván. - A kérdés jó. Talán nem sikerült feldolgoznom a tényt, hogy a nővérem lelécelt és ott hagyott megrohadni a buzeráns mostohánk oldalán - ejtek meg egy alja vigyort, aztán arrébb rúgom a szaros fegyverét, amikor elérünk a porkupac közepére, hogy felszedje.
- Hoppá - röhögök, míg ő vélhetően bajlódik vele egy sort, én meg a szememmel azt a köcsög Bugot keresem, hogy végre lelépjünk innen a vérbe. - Hallod, nincs nekem időm most ezekre a családépítő tréningekre, meg különben is mindjárt itt lesznek a zsaruk, ugyanis, ha nem tűnt volna fel, akkor full illegálban toltunk. Persze maradhatunk, ha az éjszaka csúcspontjaként kedved volna még le is csukatni, így a viszontlátás örömére - ömlik belőlem a szarkazmus, majd rántok még kettőt a karomon, mivel a távolban felcsapnak a szirénák. Hát, bassza meg, most aztán dönthet, mi a faszt lesz.
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 31
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Hétf. Jan. 09, 2017 11:26 pm
 



 

Mindegy már, oly sok mi lett volna, ha...? forgatókönyvet el lehet képzelni - kezdve azzal: mi lett volna, ha nem húzok el a seregbe? Vagy még régebben: mi lett volna, ha nincsen rá okom? Ha a fiúm nem hal meg? Ha a gyerekem élve születik? Középtávon: ha nem választanak ki a programba? Ha máskor jövök? Korábban, később? És mindegyik elképzelés felesleges. Mert nem történtek meg - legalábbis nem ebben a valóságban. A multiverzum-teóriákat meg hagyjuk most.
- A nővérednek, te idióta - vágom rá csípőből. Ez genetikailag feljogosít mindenféle érzelemre, köztük aggodalomra és dühre is. Utóbbi megszokott tőlem, előbbi már nagyon nem, meg is lepődnék, ha azonosítanám. De nem teszem. És persze rólunk van szó, úgyhogy két másodpercen belül már üvöltözünk is egymással. Jobban mondva... Enril velem, ezúttal. - Mivan? - hökkenek meg. - Nem hitettem el semmit. Csak nem írtam több levelet - vonom össze a szemöldököm gyanakvón. Oké, meg nem telefonáltam. Nem bukkantam fel karácsonykor. Ilyesmi. De tekintve, hogy akkor már egy ideje a seregben voltam, ezen annyira nem kellett volna meglepődniük, vagy igen? Különben is, parancsom volt a kapcsolat megszakítására. Arról "elfelejtettek" tájékoztatni, hogy ezt a halálhíremmel kompenzálták a túloldalon.
- Szimpla? Nem volt fék a gokartban, és hetvennel száguldoztál vele! Simán kinyírhattad volna magad! - hívom fel rá a figyelmét, és dörgölöm meg én is a halántékom, gyakorlatilag ösztönösen leutánozva az ő mozdulatát. - A pisztolyt! - förmedek rá, bár magamhoz képest türelmes vagyok, végtére szinonimát használtam. És egyáltalán: elismételtem a mondandómat. - Összeszedjük a fegyveremet, mielőtt valami idióta tökön lövi magát vele, és akkor engem nyí... vonnak felelősségre. - A francba, majdnem elszóltam magam. Bizonyára a fájdalom teszi, ami lüktet elsősorban a karomban, de gyakorlatilag a mozgolódás miatt az egész oldalamba kisugárzik, hiába nem nagyon mozgatom a sérült végtagot. (Legalábbis nem nagyon. Rögzítés nélkül nem tudom teljesen pihentetni, és Enril rángatásának sem örülök, de fogaim összeszorítva eltűröm. Mint tőle elég sok mindent.) Húzom magam után - van, ahol könnyen haladunk, mert felismerik párosunkat és utat engednek, van, ahol nekünk kell törni. Mit ne mondjak, utóbbit nem komálom jelen pillanatban, és elszántan vágyakozom tömegoszlató fegyverek után. Mennyivel egyszerűbb lenne minden egy vízágyú mögül vagy egy könnygáz-gránátvető mögött! Amikor sikerül a megjegyzett helyre érnünk, a talajt pásztázom. - Szólj, ha látod valahol. Sikíts, ha valaki kezében - kérem Enrilt, bár hangzásra ez inkább utasítás. Legalábbis civil mércével. Egy katona jobban tudná: nem üvöltök az újonccal, az sokat jelent.
- A nővéred sajátosan gyászolt, amihez minden joga megvolt. Ahogy a saját életének éléséhez is - morgom. Oké, arra azért számítottam, hogy nem fog tárt karokkal fogadni. Én sokkal durvább is lennék a helyében, de kiképzett kvázi-terminátorként ez érthető is lenne. - Különben is, buzeráns mostohánk? Miről beszélsz? - Nem emlékszem rá, hogy bármi gond lett volna a családunkkal. Persze, tudjuk, az én hosszútávú memóriám, ha a civil életemről van szó, közel sem megbízható forrás. És persze már éppen észreveszem a fegyvert, amikor Enril engem megelőzve arrébb rúgja. Megeresztek egy sóhajt, nagyjából olyat, mintha a világ terhe nyugodna a vállaimon. - Most komolyan? - meredek rá szemforgatva. - Komolyan lábon akarod lőni magad? - Nincs kibiztosítva a fegyver, sem csőre töltve, szóval ez lehetetlen forgatókönyv, de ezt nem kell tudnia. - Hatósági személy vagyok, mellettem nem tartóztathatnak le - közlöm vele higgadtan, amikor a rendőrségi fenyegetést emlegeti. Igen, tudom, hogy illegális mókába ugrottam be hívatlanul, zabos is vagyok Enrilre, hogy ilyenekkel szarakodik, a rendőrségi adatbázis nem győzte kiköpni a piti stiklijeit, amikor végre rávettem magam, hogy rákerestessek. Amit mondok, az meg technikailag igaz: a hadsereg tisztjeként ugyan nem állok törvényen felül, de szükség esetén tromfolhatom a kiérkező közrendőrök igényét, hogy elvigyék a... khm, informátoromat. Persze valóban jobb lenne még hamarabb eltűnni innen, és megspórolni a papírmunkát, illetve Enrillel a kapcsolatba lépésem hivatalossá tételét, úgyhogy - most először elengedve az öcsémet néhány pillanatra - lehajolok a fegyverért, és reménykedem, hogy ad1, nem rúgja el megint, ad2, nem rohan el az adódó lehetőségtől. Ha más nem, azért maradjon, hogy éljen a védettséggel, amit az imént felvázoltam neki. Kezdetnek azzal is beérném.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Szomb. Jan. 14, 2017 2:00 pm
 



 

Mint általában, most sem tervezem túl az éjszakát, csak sodródom az árral, oszt' lesz, ami lesz. Legalábbis a nagy terv mindig ez, és még, ha mostanság elég kiszámítható is a vége, attól még régi jó családtagok nem jönnek közben vissza zombiként a pokol legaljáról, hogy a gokartomra vagánykodjanak, meg stukkert nyomjanak a pofámba. Sz'val ja, esélyesen ez viszi a heti prímet, még ha nem is fogadom kitörő örömmel. Sőt, mindennek lehet nevezni azt a fajta döbbent undort, ami kitölti a képemet, csak épp örömnek nem. Hát, ezt most beszopta.
- Ja, jó tudni, hogy olyanom még van - vonom fel a szemöldököm, ahogy kezd fölbaszni ez az egész elcseszett helyzet. Nem'tom, ha bekopog a műterembe és elhadarja, miszerint kurván bán mindent, meg az nem úgy volt, hanem a pöcs tudja hogy, talán behívom egy red bullra, de ez... legalja. - Pff, naná - forgatom meg a szemem, ahogy itt leáll buziságokkal hitegetni. Nem neki kellett átvennie a szépen tálalt infót arról, miszerint hopp, megdöglött. De há' ezek szerint mégse, csak épp beletört volna a körme egy kurva sms-be, vagy e-mailbe, basszam meg. Érzem, ahogy szépen lassan tovább pumpálom magamba az ideget, és ez egyikünknek sem tesz jót, még ha jelenleg őt le is szarom.
- Hetven. Nagy tempó - rázom le a fake aggodalmát, szórakozzon má' mással. Lenne itt elég nyomorék, akiket ápolgathatna, addig is leléphetnék egy laza buliba, vagy fasz tudja. Amikor már megint az ordítás van terítéken csak fájdalmas sóhajt hallatok, hát hol nem szarom le a fegyverét?! - Nem tanítottak meg arra, hogy nem kéne egy rakás értelmiségi pubertás előtt stukkert lobogtatni? Vagy mégis mi az elbaszott faszomat hittél, hogy ettől féktelen örömre fakadok? - gúnyolódom, és a magyarázatát má' meg se hallom, ahogy tekintetemmel Bugot kutatom az elpárolgó tömegben. Bár azon se lepődnék meg, ha befosott volna ettől az idegbeteg élőhalott tesómtól, elvégre a bátyámmal is szereti tartani a két lépés távot, pedig aztán ő közel sem ekkora pszichopata. Egy ideig hagyom, hadd cibáljon, de közben azé' ledobok pár tag-et a kis tetveknek, meg ide-oda dobok egy-két csókot, ha má' ilyen frankón megnyertem a versenyt, ennyi kijár.
- Ja, persze... - ignorálom a bénázását, meg próbálom a sérülését is, elvégre magának kereste a bajt. Amúgy se veszi túl jól az idegrendszerem, ha utasítgatnak, így inkább egy újabb szál cigi után túrok, mielőtt leállna itt önsajnálni. - Hát, vágod. Egyesek elvonulnak a sarokba bőgni, mások meg belépnek a seregbe és főbe lövetik maguk. Legalábbis papíron, de ki vagyok én, hogy megjegyzéseket tegyek? - teszem fel eme ártatlannak tűnő kérdést, ahogy egy kurva bocsesz nem bír kicsúszni a száján, hát komolyan beszarok. - Semmiről, Eva, semmiről... - rázom meg a fejem, ahogy előkotrom a Zippot is, majd meggyújtom a csikket, és mélyen tüdőzöm a nikotint. Eztán húznék a brébe, de azé' arra még van időm, hogy a rohadás fegyverét arrébb rúgjam, legyen csak őszinte a viszontlátás mosolya.
- Azt még úgyse próbáltam - kap egy rossz fiús vigyort, meg egy random teadélutános pofázást arról, vahj' miért nincs kedvem itt megrohadni, miközben a zsernyákok ezerrel tartanak a hely felé. Szerintem elég szimpla a szitu, és csak egy horkantásra futja, amikor előáll itt a "hatósági személy vagyok" dumájával. Hagyjon má' lógva, úgy pláne nem maradok, meg mondjuk a zsaruk úgyis szeretnek extrában szopatni, ha meglátják a fejem, sz'val... De legalább végre lecuppan rólam, amit viszonozhatnék egy pöpec sprinttel, csak aztán jobb ötletem támad. Legalábbis most annak tűnik, noha a vége, esélyesen überszar lesz, hacsak rá nem részegedem párszor. Ez még kérdéses.
-  Na, figyi - hajolok le kissé hozzá, érezze, miszerint eltelt pár év, míg nem kontaktoltunk és most már nem ő az, aki égimeszelőként méricskélheti a másikat. Megnőttem, felnőttem, a kicseszett segítségük nélkül; köszi. - Az nem kérdés, hogy én lelépek, felőlem mutogathatod a jelvényed, vagy mi a faszom van nektek. De, ha annyira a nyakamon akarsz lógni, felőlem követhetsz, miután - emelem fel a mutatóujjam, és pont beleszarok az egyre erősödő szirénákba - bocsánatot kértél. Szóval, mi legyen?
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 31
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Vas. Jan. 22, 2017 9:10 pm
 



 

*Kezd elszakadni nálam a cérna, pedig nem rá vagyok dühös (illetve rá is, de e tekintetben most pont nem), hanem haragossá tesz a gyanú, ami áthat, és most már azt akarom, hogy ki is mondja. Egy dolog, hogy nem örül nekem, de amit lebegtet... azzal nem tudom, mit fogok kezdeni.
- Oh, porco Dio - forgatom a szemem; valahogy nem áll rá a szám, hogy anyanyelven káromkodjak, hiába voltam annyit a seregben, berögzült, hogy a legváltozatosabb idegen nyelveken fakadjak ki, ha eljutottam arra a pontra. Nem szólítom fel, hogy most már elég legyen és nyögje ki, ami böki a csőrét, még van türelmem megállni, és arra blazírozni, hogy majd a maga tempójában csak felfedi. Addig meg van bennem annyi bűntudat, hogy megpróbáljam lenyelni az idegesítő kommentárjait és hasonlóit, mint ezt a "naná"-t, is ami megint csak csavar egyet a gyomromon, ha a törött karom miatt nem lenne eléggé felkavarodva amúgy is. Képzés és kondicionálás ide vagy oda, kurva szar érzés.
- Az ugye megvan, hogy ötvennél is kipurcannak emberek, ha úgy jön az ütközés? - vonom fel nem éppen gondosan szedett szemöldököm, csak hogy tisztában legyen a tényállással. Valóban passzívöngyilkos hajlamokat növesztett-e a távollétemben, vagy csak szimplán hülye? - Normális emberek megállnak! - vágok vissza, akkor persze még nem tudtam én sem, hogy a fékek bekrepáltak, és hogy az öcsém a jelek szerint totál szuicid. Lehet, neki is legalább olyan szüksége lenne a dilibogyókra, mint nekem; csak velem ellentétben őt senki nem kötelezi a szedésükre. Mellesleg kötelesség nélkül is szedném őket, mert akar a franc meggárgyulni, főleg az én képességeimmel.
Hogy menet közben mit csinál, nem az én dolgom, tőlem szelfizhet is (meg nem értem, de okés), haverkodhat is, de el nem eresztem, ha már rávettem magam, hogy megkeressem, és meg is tettem, akkor kitartok a hülye döntésem mellett. A stuki is meglesz, és egy próbálkozás után nem szivat többet a drága testvérem, amit máskor jobban értékelnék. Kezemben a stukkerrel vagyok, amikor megdermedek a mondandójától; a világ egy pillanatra fenyegető némaságba burkolózik körülöttem, elhallgat a tömeg, a vér dobolása a fülemben, de még Enril is, és egy hosszúnak érzett másodpercig csak a tisztánlátás csendes nyugvópontja marad. Kedvem lenne valakit a célkeresztbe fogni és lepuffantani, csak hogy ne vesszen kárba az érzés, nem mozdulok meg. Aztán, mintha buborék pukkanna ki, visszatér minden, és én is folytatom a felállás megkezdett mozdulatát, de ijesztően kifejezéstelen arccal, amiről egy pillanat alatt eltűnt minden érzelem, a mozdulataim is a kiképzett ragadozó folyékony magabiztosságát öltik fel, ahogy szünet és késedelem nélkül követik egymást.
- Bocsánatot kérek, Enril. Szeretném ezt veled megbeszélni nyugodtabb körülmények között - jelentem ki, és még az amúgy érezhető kiejtési jegyeim is eltűntek: steril összeamerikai, akárhonnan-jöhetett-volna mondatok szöknek ki a fogaim közül, s a szám sarka szinte automatikusan kunkorodik egy üres mosolyba is, miközben a szemébe nézek. Közben a kezem gépiesen visszailleszti a fegyvert a tokjába, be is csatolom, véletlenül se ugorhasson onnan illetéktelenekhez. Rossz tapasztalat és harci drill. - Megtisztelnél azzal a szívességgel, hogy most velem jössz? - teszem hozzá, és az immár kiürült, ép karomat nyújtom felé, de ha történetesen ő szeretne vezetni, egyelőre abba is beleegyezem. - Itt parkol a közelben egy kocsi, amivel mehetünk. - Hazugság lenne azt mondani, hogy az enyém, de használhatom, az a lényeg. És nem, semmiképpen sem engedném őt a volánhoz - az előzményeket tekintve inkább szenvednék fél karral, köszike. (A magassága nem zavar, ha akarnám, valószínűleg még így fél kézzel is simán két vállra fektetném, úgyhogy cseppet sem érzem magam fenyegetve ettől.)
De amint kiérünk a tömegből, és kicsit csendesebb utcára fordulunk, akárhová, bárhová, megragadom a felkarját, hogy szembefordítsam magammal. Időközben valamennyi üresség lefoszlott rólam, de még mindig nem közelítem meg azt az érzelmes, heves lányt, akire ő emlékezhet. - Értsem úgy, Enril, hogy fekete levelet kaptatok? - A katonák maguk között csak akként emlegetik a hivatalos gyászhírt - babonaság, hogy senki nem nevezi nevén, amit idővel még azok is átvesznek, akik semmilyen babonában nem hittek korábban. És amennyiben igenlő választ hallok, fájdalmassá erősödik rajta a szorításom, és kiszalad néhány válogatott káromkodás a számon, mielőtt rendes szavakat tudnék megfogalmazni. - Jab tvaju maty, kul khara! Freganti. Nem tudtam, Enril, sajnálom, nem tudtam. Meg kellett szakítanunk a kapcsolatunkat a családunkkal, de azt nem tudtam, hogy hazudnak nektek, senki nem mondta el nekünk - ismerem be suttogva, lázasan pörgetve a szavakat, mielőtt meggondolnám magam mielőtt tudatosulna, hogy nem lenne szabad megtennem, a szavai óta először valódi érzelemmel.*
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Vas. Jan. 29, 2017 10:30 am
 



 

Nettó felbasz, ahogy mindenféle halandzsa nyelven károg itt nekem. Nem elég, miszerint azt fel kéne dolgoznom, hogy egyáltalán zombik léteznek és jobb formában prezentálják maguk, mint a filmeken úgy általában, de hogy a nővérem az csordatagjuk legyen, az külön 'kabbe a faszomat'. Nyilván frusztrál, hogy úgy baszkolódik itt mellettem, mintha semmi se történt volna, csak épp leugrott volna pár kurva évre a boltba, ráadásul úgy osztogatja a parancsait, hogy feláll a hátamon a szőr. Amúgy is eléggé faszfej tudok lenni, ha ilyesféle dolgokkal csicskáztatnak, de tőle meg pláne nem viselem. Már nem. Különben is felnőttünk, ő baszott a fejemre, innen pedig a téma lezárva.
- Megvan, persze - vonom meg enerváltan a vállam, mert oda se figyelek arra, amit mond. Jobban leköt a csikkem, meg a frissen és ropogósan utalt zsé, amiért már megérte idejönni, mert, hogy az élőhalott miatt ugyan nem, az zicher. - Akkor most már arra is rájöhettél, hogy nem vagyok normális. Grat  - eresztek meg egy félvigyort, bár közel sem olyan őszinte, mint amilyen általában szokott. Nem áll rá a szám, de elsősorban is az agyam. Menjen a picsába, nem kell rángatni, meg úgy kompletten magyarázkodnia sem. Ahogy a tömegen áttörünk inkább a selfie-k és éljenzés köt le, mert az legalább egy olyan dolog, amit ismerek, amiben nincsenek undorító meglepetések, és amik pont eléggé lekötnek ahhoz, semmint az ő fintorgó fejét bámuljam. Ha nem jön be neki a szitu, akkor szabadon leléphet, én ugyan nem állom útját. Sőt, még a fegyverét is elrúgom, mert valamivel nekem is meg kell nehezítenem azt a ritkamód fontos kis életét, ami annyira lekötötte, hogy elfelejtett beinteni néhanapján. Helyette csak pofázom, de az egyik félmondat akkora transzba dobja, hogy má' elgondolkodom azon, miszerint tényleg ideje lenne már megpattanni, de persze Bug sehol és momentán nem vágom, kihez mennénk házibuliba, vagy mi a tosz volt lebeszélve. Amúgy a bocsánatkérés nem lep meg, inkább csak felbasz. Kurvásul nem őszinte, az a monoton udvariaskodás meg úgy gyomron könyököl, mintha elküldött volna az anyámba; mindezek után még pont, ő.
- Menj a picsába, Eva - mosolyodom el gunyorosan, érezze má' itt a törődést. - Ez az összeszart bocsánatkérés aztán rohadtul nincs elfogadva. Legalább kamuzni tanulj meg, az istenért... - forgatom meg a szemem, de basszam meg, rosszul esik az egész. Rá se nézek, ahogy a szirénákat hallgatom és azt lesem, merre kéne lelépni, mert itt ugyan nem maradok. Az újabb kérdésre csak unottan horkantok, de frankón kezd elszállni tőle az agyam, ezért a kinyújtott karjára csak némán fintorgok egyet.
- Nem tisztellek meg én ugyan semmivel. Ha ilyen rohadtul mesélhetnéked van, akkor kapsz tíz percet, valami faszán összerakott hazugságra, onnan meg mész, amerre látsz. - Kikerülöm és megindulok előre, ha mutatja az utat, még követem is, mert én legalább ilyen baromi jófej vagyok, bár az ég tudja, mégis minek. Már rég le kellett volna lépnem, de valami elcseszett oknál fogva érdekel, mit hord itt nekem össze. Miért volt olyan félelmetesen nehéz eltalálnia hozzám. Amikor ismét karon ragad, kábé teljes erővel rántom magam ki a szorításból, mert ezt most ne.
- Értsd, ahogy tetszik - túrok idegesen a hajamba, majd ingerülten végigmérem. - És, ha lehet, ne szorongasd úgy a karomat, mintha ötéves lennék... - Már az feltolja bennem a pumpát, ahogy megjátssza itt magát. Amúgy meg eléggé levágós, hogy nyilván gyászlevelet kaptunk, mit kell még ebből kihozni? Már szinte várom, hogyan adja elő, mennyire fingja nem volt arról, mi a szitu.
- Ja, csak tudod, miért nem érdekel ez engem? - hajolok hozzá közelebb, zsebre vágott kezekkel, miközben az arcát fürkészem. - Mert pont kurvasok időd lett volna arra, hogy az elmúlt években minimum egyszer fáradj, és megkeress. Ha most sikerült, talán előbb is ment volna, nem? Olyan baromi béna azért csak nem vagy, hogy ezen sülj be. - Az már nem érdekel, mi fut végig benne, inkább fejemmel a közeli kocsma felé intek és hezitálás nélkül sétálok az ajtaján be, ő meg, ha van még mit összehordania, akkor akár követhet is. Végül nem a pulthoz, hanem az egyik boxba vágom magam be, és mivel egy cent sincs nálam, ő meg nyilván állja a cechet, ezé' berendelek valami zsíros kaját meg két korsó sört.
- Amúgy én elég frankón vagyok, kösz, hogy kérded. Vagy talán már sikerült lefutni egy background checket? - támasztom fejem a párnázott ülésnek, és úgy bámulom, mint akit kurván nem érdekel.
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 31
Avataron : Scarlett Johannson

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Kedd Feb. 21, 2017 12:15 pm
 



 

Nem igazán tudok mit kezdeni azzal, hogy az öcsém síkideg tőlem, illetve nyilván tudnék, ha egy kicsit okosabb lennék az emberi kapcsolatok téma- és problémakörben, de nem vagyok. Mutassanak egy célpontot, még módszer is megadhatnak, és az a célpont ki lesz iktatva, de emberi módon kommunikálni az öcsémmel, na az nem megy! Avagy mennyire vagyunk elcseszettek, sokadik fejezet.
- Miért is számítottam másra - forgatom a szemem nagy átéléssel és gyakorlattal. Azt hinné az ember, hogy mostanra benőtt már egy kicsit a feje lágya. Úgy tűnik, nem. Hát mindenről nekem kellene gondoskodnom? Nem vagyok én Atlasz, hogy vállamra vegyem az összes problémát! De akármennyire pampoghatnék is magamban, az, hogy itt vagyok most és még mindig, ékesszólóan elbeszéli, hogy nem fogom annyiban hagyni, most már nem. Amit lefordíthatnék úgy is: cseszhetjük, öcskös.
- Azt akartad, kérjek bocsánatot. Nem kértem viszonzásul, hogy fogadd el - mosolyom még mindig merev és hamis, és amíg nem tisztázom a helyzetet, addig ilyen is fog maradni, mert a francba már, a csontomig dermeszt a lehetőség, hogy igaza van. Ó, igen, gyűlölöm, ha másnak van igaza, nem nekem, de ha tényleg ez a helyzet... akkor még csak mérges sem lehetek rá azért, hogy ki van rám akadva vagy nem akar többet látni.
Persze, most először végiggondolva, annyira logikus! És ha korábban elmélkedtem volna róla, akkor nyilván már korábban rájöttem volna, mi a helyzet, de nekem ez volt a védekezési mechanizmus kezdetben, véletlenül se gondolj rá, ne is emlékezz rájuk, ez illett hozzám, a szerződésemhez, a parancsaimhoz, és így nem fájt annyira. Nekem legalábbis. Ó, a picsába! Utálni akarnám a parancsnokaimat, de ebben a hidegen racionális pillanatban nem vagyok rá képes, hogy bármit érezzek, legfeljebb egy kis elborzadást mindezen, de hát... én döntöttem anno. Én hoztam meg a döntéseimet. Végig. Senki mást nem hibáztathatok, csak magamat, azt pedig nem szeretem tenni, úgyhogy egyszerűbb visszahúzódni az érzéketlen nihilbe.
- Szóval így emlékszel rám? Hazugként? - nézek a szeme közé, épp csak egy pillanatra. Nem voltam kevésbé őszinte, mint bármelyik kamasz, gondolom, de fene tudja, egy kisöccs hogyan éli meg az ilyesmit. Bár ez kissé ellentmond a korábbi mondatának, hogy még kamuzni sem tudok. Ó, Enril, ha tudnád, mit össze tudok kamuzni, ha kell... beszélnem kéne, megértetni vele, vagy elküldeni - az ő érdekében -, vagy... fene se tudja, én biztosan nem, és ebben a pillanatban az eddig elfojtott fájdalom is a tudatomba robban, amikor a tömeg legszélén valaki nekiesik a törött karomnak. Felszisszenek, egy pillanatig csillagokat látok, és a másik karomat ösztönből rántom fel, hogy könyökkel az alkalmatlankodó képébe vágjak, hallom a reccsenést, ahogy neki meg az orra törik el, én pedig már egy félfordulattal szemben állok vele, ép karommal a sérültet dajkálva ugyan, de ádáz arckifejezéssel. - Mi a fasz...? - motyogja a szerencsétlen flótás könnybe lábadt szemmel és alig kivehető nazálisan, de arrébb kotródik. Egy lépést teszek előre, üldözésre és becserkészésre készen, aztán visszarántom magam, fejem enyhén megrázva próbálom kitisztítani a gondolataim és lerázni magamról a késztetést. - Basszameg, Whip meg fog ölni, ha meglát - mormolom enyhe rémülettel, ahogy erre a tényra is ráébredek, és a maradék utat még szaporábban teszem meg a kocsiig, ahol aztán olyan hirtelen pördülök Enril elé a szavaira, hogy szinte én szédülök bele.
- Tudod, te nem kerestél, mert azt hitted, halott vagyok, de én nem tudtam róla, az én szempontomból csak annyi történt, hogy amikor nem írtam, akkor családom egyszer csak nem keresett többé, hogy titeket nem érdekelt, hogy mi van velem, és mit kellett volna gondolnom?! Addig is terhetekre voltam, nyilvánvalóvá vált, hogy többé nem akartok látni, szóval megtettem nektek azt a szívességet, hogy nem kereslek titeket akaratotok ellenére! - túrok idegesen a hajamba az ép kezemmel. - Jah, mostanra eljutottam odáig, hogy nem érdekelt, hogy nem kérsz belőlem vagy a segítségemből, és szembementem minden parancsommal, hogy felbukkanjak, és erre a képembe vágod, hogy én vagyok a rossz, mert te tudtomon kívül halottnak hittél? Gondolom, sokáig gyászoltad a kettyós nővéred, vagy egy hétig? Én íz elmúlt kilenc évben azzal a tudattal éltem, hogy szart sem jelentek neked! - halkítom le a hangomat a végére, a fájdalom nélkül nem lennék ilyen őszinte, de az most egy kicsit elködösíti a dolgokat. Az más kérdés, hogy ez a kifakadás engem megrémít. Ez sokkal inkább a kiképzés előtti önmagam, mint amit meg szoktam engedni magamnak, és ez... szokatlan. Úgyhogy némán követem a kocsmába, és a személyzettől elkérem az elsősegély-dobozt. Hála az égnem nem kérdezősködnek, én pedig előhalászom a két háromszög-kendőt, és nekiállok - fél kézzel és foggal - szakszerűen, gyakorlott precizitással rögzíteni a törött karomat, hogy legalább addig ne mozgassam már nagyon, amíg visszaérek a bázisra és a számomra is igénybe vehető ellátáshoz.
- Tudok a priuszodról, de az öngyilkos hajlamaid meglepetésként értek - vetem oda neki, még mindig nem egészen tudom, hogyan kellene kezelnem a helyzetet... azon kívül, hogy nem így. Nagyon nem így. - Nem várom el a viszont-érdeklődést, tudod, egy ideje megszoktam, hogy nem érdekel. - Nem tudom elrejteni hangomból az iróniát. Mindketten egymást hibáztatjuk. Hát gyönyörű, mondhatom - le sem tagadhatnánk, hogy testvérek vagyunk.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Szomb. Júl. 01, 2017 6:28 pm
 



 




Játék vége



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 26
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Szomb. Júl. 01, 2017 6:35 pm
 



 

Joel

Hónapok teltek el azóta, hogy legutóbb betettem a lábamat a városi temetőbe. Étienne búcsúztatása óta nem jártam erre, ráadásul az sem éppen úgy sült el annak idején, ahogy vártam. Azt hittem, kellően erős leszek, és ki fogom bírni a szertartást, ehhez képest a szüleimnek a ravatalozó előtti kertben kellett vígasztalniuk, mert amint megláttam a keresztapám maradványait tartalmazó urnát, vagy koporsót - az igazat megvallva, erre sem emlékszem -, egyszerűen összeomlottam, és minden addiginál keservesebb zokogásban törtem ki. Hiszen más volt tudni, hogy elment, és aztán egyszer csak szembesülni vele. Emlékszem, anya végig simogatta a hátamat, de ez sem segített. A mauzóleumhoz el sem kísértem a halottas menetet. És el sem mentem Étienne végső nyughelyéig.
Tudom, hogy elképesztően ostobán viselkedtem aznap, és alighanem lejárattam magam a Roux-család előtt, de nem tehetek róla. Ma, ahogy a murvával felszórt ösvényen sétálok, már sokkal jobban érzem magam. Még mindig fáj belegondolni, hova is készülök pontosan, de ez már sokkal tompább érzés, mint korábban. Azt hiszem, esetemben már ez is komoly előrelépést jelent.
A beszélgetések Patricia-val, de még a Raoul-lal töltött idő is rengeteget segített az utóbbi hetekben… Ráadásul a vizsgámat is sikerült letennem. Tegnap óta hivatalosan is fegyverszakértő vagyok. Ezért is jöttem ide, mert el akartam újságolni neki, bármennyire ostobán is hangzik ez. Hiszen biztosan tudja már, de mégis, úgy érzem, most szükségem van erre.
Nem nehéz megtalálni a mauzóleumot, szinte kilóg a többi sír közül, de engem ez nem zavar. Szinte vonzza a tekintetemet, ahogy közeledek, majd végül leülök az emlékművel szemben álló kis padra. Szerencsére, ma hűvösebb az idő, így a pad nem égeti meg a bőrömet a halásznadrágomon keresztül.
- Szia, Éti - köszönök sután, miközben a tekintetem a névtábláját szemléli. Most sem hiszem el, hogy elment. De mégis, most, hogy itt vagyok, valamivel jobban érzem magam.
- Régen jártam itt… De nehéz volt, tudod? Mintha elvesztettem volna önmagam. Még mindig rettenetesen hiányzol. Most már jobban érzem magam. Még a vizsgámat is letettem, képzeld. Szóval, haladok, azt hiszem.
Hogy ostoba lennék amiért egy sírhoz beszélek? Meglehet, de ettől úgy érzem, le tudom rakni azt a terhet, amit én pakoltam saját magamra.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Szomb. Júl. 01, 2017 7:00 pm
 



 

Esther

Minden hónapban kijöttem ide egyszer, eltekintve az első kettőtől Étiennel eltávozása után, mert akkor, szégyen, nem szégyen, rettentően kiborultam, és nagyon rosszul viseltem az egészet. Nem szerettem volna úgy emberek szeme elé kerülni, még egy temetőben sem. Immár más a helyzet, sok minden van, amibe kapaszkodni tudok, és nem kevés, amiről még beszélhettem volna a bátyámmal. Már nem tehetem meg, csak gondolatban üzenhetek neki, bízva abban, hogy valahol odaát eljutnak hozzá a szavaim.
Ez a mauzóleum téma már korábban sem tetszett, nem értem, minek kellett ekkora rettenet, bár tudom jól, hogy ide lesz eltemetve mindenki a családból, de még ennek okán sem éreztem indokoltnak sosem. Mindegy. Ez van, remélhetőleg még jó ideig nem fog benne betelni több hely.
Ahogy közeledem, szinte rögvest kiszúrom, hogy a szembe padon ül valaki, egyelőre csak a barna tincseit látom, arról óhatatlanul is Chloe jut eszembe, de arról nagyrészt tudok, hogy ő hol jár, mit csinál, és meglepne, hogyha a bátyám sírját látogatná olykor. Az utolsó szavait sikerül elcsípnem, de ez olyasmi, amihez nekem semmi közöm. Láttam egyszer mindösszesen a temetésen, most már rájöttem ugyanis, hogy Étienne keresztlánya az. Addig sosem hallottam róla, mint egészen sok egyéb másról sem a bátyám kapcsán. Azt hiszem, Raoul is említette, hogy olykor találkoznak, és igyekszik ott lenni a lánynak. Én nem vagyok ilyen irgalmas szamaritánus, de átnézni sem szándékozom rajta.
- Szervusz! – Azt nem tudom, ő emlékszik-e rám, aznap azt hiszem, egyikünk sem volt a legjobb formájában, de ez aligha lehet meglepő egy olyan esemény keretei között. Most, hónapokkal utána azért már más a helyzet. A fájdalom még mindig ott van, ám közel sem taszít olyan mélyre, kiváltképp azért, mert nekem már az életet kell ünnepelnem. Egészen furcsa érzés, hogy pár hónappal a bátyám halála óta gyermekem fogant, ami addig lehetetlennek tűnt.
- Ha esetleg be akarsz menni, én be tudlak engedni. – A belső részébe nem sokaknak volt hozzáférése, nem véletlenül, de nekem igen, és talán neki is jobban esne odabenn beszélni a bátyámhoz, mint innen távolról. Számomra nem tűnt ostobaságnak egyáltalán.


Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 26
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Szomb. Júl. 01, 2017 7:30 pm
 



 

Jól esik a csend és a nyugalom. Annak idején eszembe se jutott, hog sokan azért szeretnek temetőkbe járni, mert itt békét és nyugalmat találnak, hiszen a madár se jár erre, ha meg mégis, mindenki hagyja, hogy az ember nyugodtan gondolkodjon, vagy “beszélgessen” az elvesztett szeretteivel. Lehet, gyakrabban kellene ellátogatnom ide, és akkor sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lennék. Ezt mindenféleképpen ki kell majd próbálnom.
Eddig jutok a magam kis gondolatmenetében, amikor léptek zaja üti meg a fülemet, ezért rögtön abba az irányba kapom a fejemet, és ekkor pillantom meg a mauzóleum felé tartó alakot aki félig-meddig ismerősnek tűnik a számomra.
- Szia! - viszonzom köszöntését, de bevallom, gondolkodnom kell egy pár másodpercig, mire eszembe jut, hogy kivel is állok szemben a sok-sok testvér közül. Bár, ez talán nem is akkora csoda, hiszen Étienne-nel és Raoul-lal ellentétben, vele a temetésen találkoztam először, és utoljára - a családi összejöveteleken, amikre a testvérei elrángattak, őt sosem láttam -.
Jó, a találkozás szó erősen túlzás, ezt bevallom, de azért arra emlékszem, hogy őt is ott láttam a gyászolók között. Ennyi.
- Joël, igaz? - kérdezem kicsit sután, majd felállok, és kissé bizonytalanul ugyan, de a kezemet nyújtom felé - A nevem Esther. A temetésen találkoztunk.
Ennél többet nem mondok, hiszen annyit talán ő is tud, hogy milyen laza szállal kapcsolódom a családjához.
- Ne, nekem jó itt - rázom meg a fejem - Nem merek bemenni oda - ismerem be néhány másodperc hallgatás után.
Gyáva volnék? Meglehet, de ezt sosem tagadtam. Már azt is hatalmas előrelépésnek tartom, hogy eddig a padig eljutottam, de bemenni a mauzóleumba… Na, azt már erős túlzásnak érzem. Ennyire nem merem közel engedni magamhoz a halált, mert félek tőle. Nagyon is. Remélem, Joël nem fog ostobának nézni emiatt, de egyelőre képtelen vagyok rá, hogy összeszedjem a bátorságomat. Inkább apró lépésekben szeretnék haladni.
- Hogy érzed magad? - kérdezem végül, hogy ne álljak ott olyan kukán. Elég távolságtartónak tűnik, ami nem is csoda, én is hasonlóképpen éreznék, ha egy számomra idegen valaki ólálkodna mondjuk a szüleim nyughelye körül.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Szomb. Júl. 01, 2017 7:52 pm
 



 

- Így van, és tudom, emlékszem. – Hajtom meg kissé a fejem, ha a neve nem is lett volna tiszta pusztán a temetés kapcsán, Raoultól azóta már hallottam. Azt egyébként így visszatekintve nem értem, miért nem láttuk többet, ha már Étienne volt a keresztapja, én biztos, hogy el fogom invitálni mindenhová a kis Kimet a szüleivel egyetemben, ha már felkértek, hogy legyek a keresztapja. Nekem ez sokat jelent, és hitem szerint Étienne is így volt vele, de sajnos túl sok mindent nem értek a bátyám kapcsán ezen felül, szóval annyira azért nem csodálkozom a dolgon.
- Rendben, csak egy ajánlat volt, nem kötelező élni vele. – Újfent bólintok, és nem tagadom, eleinte én sem akartam bemenni, a hideg futkosott a hátamon tőle, de már egészen megszoktam. Az már más tészta, hogy neki még nem volt rá módja, és elkezdeni bizony mindent elég nehéz. Nem szeretek úgy összességében itt lenni, gyűlölök újra meg újra azzal szembesülni, hogy két bátyámat már elveszítettem, de néha szükségem van rá mégis valamilyen különös okból kifolyólag.
- Ahhoz képest, hogy hol vagyok, és hogyan voltam akár csak két hónappal ezelőtt, jelenleg meglehetősen jól, köszönöm kérdésedet. És te? Gyakran jársz erre? – Nem hiszem egyébként, mert anya mindennap kijön, és még nem beszélt róla, márpedig mostanság nagyon sokat beszélünk, állandóan felhív, gondolom, hogy bepótoljuk az elmúlt évet, én a magam részéről pedig kiélvezem, amíg tart, mert sejtéseim szerint, ha tudomást szerez a kisbabáról, megint ott leszünk, ahol a part szakad. - Nagyon jóban voltatok, igaz? – Bevallom, sajnálom kicsit, olyan elveszettnek tűnik, aztán ki tudja, lehet, hogy egészen mellémentek a szenzorjaim, de így tűnik, és az elcsípett szavakból is arra jutottam, hogy erősen bizonytalan az életével kapcsolatban. Nekünk meg, mint Étienne testvéreinek, valahol kutya kötelességünk lenne támogatni a jövőben, ha már ő nem tudja már megtenni.


Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 26
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Szomb. Júl. 01, 2017 8:22 pm
 



 

Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy emlékszik rám, így legalább nem kell magyarázkodnom, hogy kiféle, miféle vagyok, és mégis mit keresek itt éppen most.
- Nem ijesztő odabent? - kérdezem.
El sem tudom képzelni, milyen lehet egy mauzóleum belseje, de hideg, és hátborzongató helyként tudom vizionálni magam előtt. Szerencsére, nem sok horrorfilmet nézek, így nincs egy konkrét kép ezzel kapcsolatban a fejemben.
Még csak két hónap telt el? Sokkal többnek tűnik. Na, nem azért, mert ne gondolnék rá minden nap, hanem éppen amiatt, mert valahányszor eszembe jut, olyan, mintha lelassulna körülöttem az idő, és ólomlábakon menne előre, amitől úgy érzem, mintha már legalább fél éve hurcolnám magammal a gyászomat, amitől apránként próbálok megszabadulni, annyira, hogy élni tudjam az életemet, és ne ez legyen a gondolataim középpontjában. Ez egészen jól megy, amikor Raoul-lal vagyok, de egyébként nem olyan egyszerű.
- Egyáltalán nem. A temetés óta nem jártam itt. Valahogy nem vitt rá a lélek, tudod? - nézek rá. Valahányszor arra gondoltam, hogy eljövök ide, görcsbe rándult a gyomrom, és egyszerűen nem tudtam rávenni magam. Lehet, itt omlottam volna össze újra és újra, annak meg mi értelme lett volna?
- És te? Gyakori látogató vagy?
Az biztos, hogy nálam gyakrabban teszi itt tiszteletét, de lássuk be, ez nem nehéz feladat.
- Igen, azt hiszem. Az eltűnését leszámítva, jóban voltunk. Olyan volt nekem, mint egy pótapa.
Még mindig bánt, hogy talán sosem fogok választ kapni arra a kérdésemre, hogy vajon miért is tűnt el fél évre, ám sajnos, már nincsen senki, akit ezzel kapcsolatban meginterjúvolhatnék.
Nem igazán tudom megszokni, hogy már nincs - mondom a sírfeliratát nézve.
Néha azon kapom magam, hogy a kezemben ott a telefon, és már majdnem tárcsázom a telefonszámát, de aztán észbe kapok, és inkább Raoul-t hívom helyette, hiszen ő itt van. Noha nem beszélünk a testvéréről, jól esik, hogy számíthatok rá - na meg persze Topázra, aki mindig igyekszik felvidítani, ha meglátogatom őket.
- Nagyon elfoglalt ember lehetsz, veled sosem találkoztam, ha Étienne elvitt magával a családi eseményekre.
Ezt nem leszúrásként mondom neki, vagy ilyesmi - ezt a hangomon is érezheti -, mindössze ténymegállapítás a részemről, hiszen tényleg alig tudok róla valamit. Raoul annyit mesélt, hogy nőgyógyászként dolgozik, és kész. Ez pedig finoman szólva kevés információ.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Hétf. Júl. 03, 2017 2:13 pm
 



 

- Nem ijesztőbb, mint a tény, hogy már két bátyám halott. – Közel sem nyomaszt, ha be kell oda mennem, az már sokkal inkább, hogy elvesztettem a testvéreimet, és ezen a világon semmi sem változtathat. A gyász szerintem halálom napjáig olyan érzés lesz, amivel szörnyen nehéz mit kezdenem, szinte lehetetlen feldolgozni. Mindenesetre próbálkozom, tovább kell élnünk nekünk, akik itt maradtunk, legyen az bármilyen lehetetlennek tűnő.
- Bevallom, a temetés utáni hónapokban nekem sem sikerült idejönnöm sokáig. – Eltelt már azóta több, mint fél év, ez bizonyos, és nem vagyok büszke arra, hogy eleinte képtelen voltam idetolni az arcom. Még csak azt sem hagytam, hogy a hozzám közelállók segítsenek feldolgozni a gyászomat, inkább magamba fordultam. - Szóval megértelek. Idejönni úgymond látogatóba szerintem mindig fájdalmas lesz. – Ez tagadhatatlan, hisz emlékezni azokra, akiket elveszítettünk, lélekpróbáló feladat mindenképpen.
- Nem tudom, mi számít gyakorinak. Havonta jövök, de ahhoz képest, hogy anya mindennap itt van, nevetségesnek tűnik. – Jöhetnék gyakrabban, bár őszintén, én nem így emlékezem rá elsősorban. Sokkal inkább úgy, hogy otthon meggyújtok egy gyertyát a kép előtt esténként, vagy beszélek róla a lányoknak, Chloenak, mert ők nem ismerhették meg sajnos.
Biccentek, nehéz lenne szavakkal kifejeznem magam a kapcsolatukat illetően, illetve, a sajnálom olyan sablonos, és közel sem elég. Én sem tudok mit kezdeni mások részvétnyilvánításával. Annak mindenesetre örülök, hogy volt olyan személy a bátyám életében, akinek egyengethette kicsit az útját. Legalábbis a pótapa titulusból erre asszociálok.
- Nagyon elfoglalt ember vagyok, de mégis azt kell mondjam, nem hozott elég gyakran. Amennyire erőmből telik, igyekszem mindre elmenni. – Nem sok volt az évek során, amit kihagytam, és ez azért is lehetséges, mert többnyire úgy szerveződnek az ilyen események, hogy mindenkinek megfeleljen. Általában akkor szoktam az utolsó pillanatban lemondani, ha szül egy betegem, és az nyilván előre nem kalkulálható. Sajnos ez előfordul. - Mindenesetre, jobb későn, mint soha, nem igaz? – Engedek meg magamnak egy félmosolyt. Vélhetőleg ez így van rendjén, sosem tudhatjuk, a sors mit óhajt kezdeni velünk, és miképpen szeretne alakítani életünk menetét…


Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 26
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Hétf. Júl. 03, 2017 8:29 pm
 



 

- El sem tudom képzelni, milyen lehet… Egykeként nőttem fel.
Mindig is bántam, hogy a szüleim utánam nem vállaltak több gyereket, mert így sok minden kimaradt az életemből, érzéseim szerint. Nem csak a testvéri cívódások, hanem az az érzés is, hogy van valaki, vagy valakik, akikre támaszkodhatok a szüleimen kívül is, és akik nem ítélkeznének felettem. Ha lett volna testvérem, alighanem úgy érezném ilyen esetben, mintha kitépték volna a lelkem egy darabkáját.
- Sokan vagyunk így vele, azt hiszem. Nem tudom, mit érezhetnek azok, akik szeretnek temetőbe járni - ahogy ezt kimondom, még a hideg is kiráz.
Számomra elképzelhetetlen, hogy mi vonzhat egy embert ebben a helyben. Ez egy szomorú hely, és miért akarna bárki is önként szomorkodni? Joël-nek igaza van, számunkra ez a hely sosem az örömködésről fog szólni, ráadásul, az ő esetében ez többszörösen is igaz, ami csak még inkább elszomorít.
- Ez is sokkal gyakoribb, mint amennyiszer én tettem be ide a lábamat az utóbbi időben - sóhajtok, s csak most jut eszembe, hogy még csak egy szál virágot se hoztam…
Bár kétlem, hogy Étit akár egy pillanatig is érdekelné, hogy hoztam-e egy szál gazt ehhez a böszme nagy síremlékhez, ami szinte olyan, mint egy önálló ház a sírkert közepén. Értem én, hogy sokan vannak, biztos szükség volt ekkorára?
- Édesanyád biztos ettől érzi jobban magát.
Nekem az egyik nagypapám volt ilyen, aki a nagyi halála után minden nap órákon át ült a sírja előtt. Ezt én már csak anya elmondásából tudom, mivel mindketten elhunytak, mielőtt megszülettem volna. De, ha minden igaz, az öreget ez nyugtatta meg, mondhatni, a részévé vált. Nem teljesen értem ezt a mentalitást, de lehet, ha én lennék hasonló helyzetben, bennem is egy ilyen mentalitás fejlődne ki. Mindegy, ettől még nagyon messze vagyok.
- Igazad lehet - végül is, én nem tartoztam a szó szoros értelmében a családjukhoz, így igencsak furcsa lett volna, ha minden jelentős eseményben részt vettem volna.
Lehet, az édesanyjuk egyenesen zakkantnak nézte volna Étienne-t, hogy minek cipel kamaszként egy csecsemőt mondjuk a testvérei születésnapjára, vagy ilyesmi, és meg tudom érteni.
- Persze, bár lehet, nem a legszerencsésebb ilyen körülmények között találkozni, nem?
Hiszen, akárhonnan nézem, mindkettőnket a veszteség hozott ide, igaz, engem hosszú-hosszú idő most először. Még mindig furcsa belegondolni, hogy a keresztapám odabent van, és többet nem is látom viszont, legfeljebb fényképeken. Míg ezen merengek, óhatatlanul is a velem szemben állót fürkészem, gyakorlatilag le sem tagadhatná, hogy Roux-vér csörgedezik az ereiben. Úgy tűnik, náluk már-már hagyományszámba megy a sötét haj, világos szem kombináció, míg nálunk én ezzel gyakorlatilag kilógok a sorból, hiszen egy dédnagyanyám génjeit örököltem ilyen téren, és igencsak rá ütöttem.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Csüt. Júl. 06, 2017 12:01 pm
 



 

- Hidd el, nem is szeretnéd elképzelni. – Megingatom a fejemet, ez nagy keresztje az életemnek, igazság szerint a legnagyobb, és sajnos pont Elroy korai halála okán olyan nehéz elfogadnom és feldolgoznom a szeretteim eltávozását. Ez az, ami miatt mindig nehezemre esett közel engednem magamhoz bárkit, megnyílni, bizalomba fogadni. Szinte lehetetlen. Chloeval rettentően döcögősen megy, és tudom, hogy ez részben az én hibám, pont a fent említettek miatt. Ettől függetlenül már határozottan közel került, és nem vagyok hajlandó elengedni, onnantól kezdve, hogy a gyermekemet hordja a szíve alatt, erre nem létezhet opció. Igaz, ha menni akarna, megfontolnám, de tudomásom szerint erről nincs szó.
- Talán csak arról van szó, hogy közelebb érzik így magukat az elhunytakhoz. Mások meg vandálkodnak… – Kár tagadni, vannak, akik élvezetüket lelik a sírok szétbarmolásában, akiknek a világon semmi sem szent. Ez mélységesen felháborító, de nem nagyon lehet velük mit kezdeni. Azt ne is emlegessük, hogy léteznek rettentően beteg emberek, akik valami egyéb, inkább bele sem gondolok milyen okból járnak ilyen helyre.
- Igen, valószínűleg. El sem tudok képzelni annál nagyobb fájdalmat egy anyának, minthogy el kelljen temetnie a gyermekeit. Ráadásul kettőt. – Szörnyen rég volt már, hogy Elroyt elbúcsúztattuk, de a fájdalom nem lett kevesebb, csupán megtanultunk együtt élni vele.
- Mindenesetre, szerintem mindenki örülne neki, ha Étiennetől függetlenül olykor csatlakoznál hozzánk. Nagy a családunk, és befogadóak vagyunk. Illetve, anya úgysem fogja sosem elmulasztani, hogy meginvitáljon. – Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy vélhetőleg eztán már mindig Étiennere fogja emlékeztetni. Nincs ezzel semmi baj, tulajdonképpen ez így normális, én is szeretném, ha a keresztlányom családtagként lenne kezelve majd, szóval ez értelemszerűen jár Esthernek is.
- Valóban nem, ahogyan temetésen sem, de tudod mit mondanak, a sors útjai kifürkészhetetlenek. Reméljük, a jövőben lesz módunk vidámabb eseményeken is találkozni. – Halovány mosolyféleség kúszik vonásaimra, ilyen körülmények között értelemszerűen nehezebb bárminek örülni, de azért én értékelem, hogy összefutottam vele, ha már eddig soha nem sikerült. - Szóval, részemről szívesen megismernélek kicsit jobban, kevésbé lélektépő körülmények között. – Ajánlom fel egy jövőbeli találkozás lehetőségét, ez is egy módja annak, hogy méltóképp emlékezzek a bátyámra, gondolom Raoul ugyanezért karolta fel.


Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 26
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Csüt. Júl. 06, 2017 7:42 pm
 



 

- Azt hiszem, igazad lehet - értek vele egyet.
Alighanem teljesen összetörnék egy ekkora veszteség súlya alatt, főleg, ha figyelembe veszem, hogy Éti elvesztése is mekkora köveket gördített az utamba, hogy majdnem lemondtam a céljaimról, csak, mert úgy éreztem, hogy mivel ő nem érhette el a mentőorvosi posztot, nekem sincs jogom fegyverszakértővé válni, és most, mégis itt vagyok, képzletbeli plusz kezemben az oklevéllel.
- Igen, ez feltűnt. A mi családunk egészen picike, hiszen csak hárman vagyunk, ehhez képest, nálatok mindig nagy lehet a sürgés-forgás. - mosolyogok. - Szívesen elmegyek, ha meghívtok. Jó volt ekkora családban felnőni?
Lehet, neki ez furcsa kérdés, de mivel számomra ez teljesen idegen felállás, érdekel, hogy hogyan élte meg olyasvalaki, akinek ez volt a hétköznapi. Mint például Joël-t. Persze, Raoul-nak is feltehettem volna ugyanezt a kérdést, de vele valahogy sosem merült fel ez a téma. Talán azért, mert esetében legtöbbször Topáz a téma, aki valahogy mindig megköveteli magának, hogy akkor is ő legyen a középpontban, ha fizikai valójában épp nincs is jelen. Plusz, nem is tudom… Valahogy, ha vele beszélek, sosem jut eszembe ez a kérdés, nem is tudom, miért nem. De ezek után mindenféleképpen megkérdezem tőle is, ha legközelebb találkozom vele.
- Bele sem tudok gondolni - ismerem el.
Mondjuk tény, hogy a közelében sem vagyok egyelőre annak, hogy saját gyermekem legyen, s mint ilyen, átérezzem azt a fájdalmat, amit az édesanyjának el kellett viselnie. De a tény, hogy még mindig itt van, csak azt bizonyítja, hogy mennyire erős asszony. Más lehet inkább a halálba menekült volna már egy ilyen törés után is, nem, hogy kettő után, mindegy, hány ember maradt még a számára.
Nem sokra emlékszem azokból az időkből, amikor Étienne magával vitt, de arra igen, hogy bármilyen alkalomról volt is szó, mindig rengeteg pár lábat láttam magam körül, olyan volt, mintha egy folyamatosan mozgó erdőben próbáltam volna meg előrejutni. Aztán, egy idő után valaki mindig kimentett, hogy lássak is valamit.
- Ezzel én is így vagyok - ismerem be. Azért egy temető nem éppen arra lett kitalálva, hogy az ember kedélyes beszélgetéseket folytassanak benne… Igaz, annak idején hallottam róla, hogy akadnak olyan sírkertek, amik inkább egy parkhoz hasonlatosak, így gyakran piknikeznek ott fiatalok, vagy éppen kisgyermekes családok, ám ezt számomra elképzelhetetlen. Jelen pillanatban szinte bármilyen helyszín jobb ötletnek tűnik, mint a mauzóleum, vagy annak környéke.

Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
Pént. Júl. 28, 2017 12:26 pm
 



 

- Egy-egy családi eseményen szinte képtelenség mindenkivel szót váltani. Kiváltképp, ha mindenki hoz plusz egy főt. – Erre mosolyognom kell, emlékszem, hogy a tavalyi kiránduláson is akadt olyan, akivel csak egy sziára futotta, bár hozzátenném, ebben vaskosan szerepelt ama tény is, hogy a húgom babáját kellett a világra hoznunk Tristannel, szóval mondhatni igencsak el voltam foglalva. - Én szerettem, szeretem, el sem tudnám képzelni másként. – Most, hogy nekem is van két lányom, meg egy születendő kisbabám, egyértelmű, hogy a nagy család fogalmát ugyanúgy folytatni fogom, noha mindennek ellenére nem terveztem gyereket, a mai napig görcsösen félek a veszteségtől, nem véletlenül voltam képtelen a helyén kezelni Étienne halálát sem. Nem egyszerű, annyi bizonyos, és örök életemben hurcolni fogom ezt a fájdalmat, miként Elroy részéről is teszem, és mindenki esetében fogom, akit elveszítek majd a jövőben. Sajnos az élet múlandó, akármennyire akarjuk megállítani, lehetetlenség. - Egyszerűen mindig ott van valaki, ha kell. Akkor is, ha nem… – Erre azért röpkén felnevetek. - Hátárnyai mindennek vannak, de világ életemben imádtam, hogy ennyi testvérem van. – Soha nem gondoltam azt, hogy bár lennék egyke. Nekem ez volt a természetes, és a családomért kivétel nélkül mindent megtennék, számomra ők szentek és sérthetetlenek.
Csupán bólintok. Anya fájdalma olyasmi, amit nem érhetek fel ép ésszel, elképzelni sem tudom, holott nekem is fáj, de azt a sírba helyezni, aki valakiből testet öltött… Mivel szülész- nőgyógyász vagyok, nagyon sok édesanya első pillanatát megéltem már a gyermekével. Maga a testet öltött csoda, és a halál mindezt kegyetlenül kitépi az emberből. Rettenetes lehet, elképzelhetetlen gyötrelem.
- Akkor, majd valamit összehozunk, rendben? – Étienne keresztlánya bőven megérdemli, hogy törődjünk vele, akkor is, ha nekem személy szerint nem volt még hozzá szerencsém. Anyának elég lesz egyszer megemlíteni, szerintem máris mindenhová el fogja hívni, bár egyelőre elmaradnak a családi mókák, hiszen jelenleg még mindig elég gyászos a hangulat, és egy darabig ez még nem is fog megváltozni.
- Nagyon örültem, Esther! – A temetőben nem fogom elkérni a számát, de Raoulnak megvan, majd rajta keresztül megoldom a dolgot, ellenben azt hiszem, egy napra ennyi komor társalgás bőven megteszi, részemről legalábbis, de szerintem neki is elég volt. - Kellemesebb napot a továbbiakra! – Köszönök el végül, és pár pillanatra a mauzóleum oldalára helyezem a tenyeremet, így köszönve kissé tán sután a bátyámnak, aztán megyek a dolgomra. Sajnos hosszasan nincs időm itt maradni, bár ha lenne, sem bírná a lelkem, ilyenkor mindig sokkal komorabb színbe öltözik ugyanis.

//Köszönöm szépen a játékot, és bocsánat, hogy eddig húztam a végét! //


Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Lake View Temető
 



 

Vissza az elejére Go down
Lake View Temető
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Külterület
-
Ugrás: