HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Patológia

Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Patológia
Szer. Júl. 20, 2016 10:43 pm
 



 



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:45 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Alice Vanille
avatar
Inaktív

Kor : 19
Avataron : Nastya Kusakina

TémanyitásTárgy: Cupcake & hullaszag
Csüt. Júl. 21, 2016 5:50 pm
 



 

In the Land of Monsters




Először kék, noha egészen hamar átfut ciklámenbe.
Talán az utcáról beszűrődő fények teszik, vagy az épület oldalához erősített neoncső, mindenesetre kihívón kavarog a fejem fölött, miközben lábammal körbe-körbe pörgetem a forgószéket, és nagyra táguló írisszel iszom be a kirajzolódó árnyakat. Közben, mintha hamis meséket suttognának, de aztán az egyik megindul, hogy nyúlósan csöpögjön végig a tapétán, majd olvadjon rá a belépő férfiak cipőjére. Ők aztán megeshet, továbbviszik magukkal az alagsorba, vagy hozzákenik a földszinti bár egyik asztalához. Ám a hangjuknak olyan az íze, akár a málna, és még illatra is beleillik a füstös helyiségbe.
Mikor aztán már kellően kavarog a gyomrom pattanok talpra, majd kitárt karokkal próbálom leküzdeni a szédülést, de azért közben így is sikerül levernem az egyik üvegpoharat, na meg Will béna szapszemcsijét. Cserébe kapok egy rosszalló morgást, de nem cibál meg érte, inkább hagyja, hadd tapogassam végig a fal durva felszínét. Pár napja még ezt is tapéta fedte, de aztán valahogy senkibe se szorult elég tettrekészség ahhoz, hogy újat hozzon a lenyúzott véres helyére. Tény, ami tény, itt minden egyes nap találkozik az ember egy-két újdonsággal, csak épp ezeket egyik betérő sem veszi észre.
- Mi az, hét betű és egyszerre gyümölcs meg kínai hivatalnok? - röfögi be az egyik testőrnek álcázott gorilla, ahogy széttárt lábakkal vakarja fejét a ceruzájával, míg a hátulsó raktárban tárgyaló főnökét várja.
- Mid van meg belőle? - vakkantja oda Will, bár közben rá sem néz, ahogy pucér nőket böngész a neten. - Akkora egy szar lett ez az új Playboy! Snapchat a faszomat, azt... - vág egy fintort, és már el is felejti a keresztrejtvényt.
- Mandarin - kapaszkodom meg a díványban, majd lehunyom a szemem, hogy elmúljon a hányinger.
- Mandarin? Abban meg mi kínai? - kezd el körmölni, miközben átmászom a kanapéra, hogy hassal terüljek ki rajta. Csípős, vastag izzadtságszaga van, meg mintha a vér fémes íze is benne lenne, de nem panaszkodom, mert puha és meleg. Fejem oldalra hajtom, így bámulva bele a sűrű hóesésbe.
- Még a kurvád is kínai, te pöcs! - kezdik el oltani egymást, ami altatószerű duruzsolást lop a fülembe, és két pillanattal később már le is hunyom a szemem, hogy aztán valami dunyhára ébredjek, ami a hátamon landol. Kicsivel később teszem össze, hogy a kabátom lehet az, mivel a suliból csórt sálam tapad az arcomra. Hunyorogva nézek fel, bemérve Will menyétfejét.
- Meló van - gyújt rá, hogy mélyen szívja le a füstöt, csak épp a tüdeje nem bírja, ezért látványosan szánalmas köhögésbe kezd. - Kh-khórházh... - krákogja végül ki.
- Ja, annyira nem vészes - nézek a karomra, amire még a koszos géz feszül. - Egy tetanuszt elbírna, de...
- Nem az, te zizis! - támaszkodik meg tenyerével a fejemen. - Csinálnod kell egy fotót!
Persze tudtam én, hogy nem a kórház parkolója vagy a recepción könyöklő nővérkék érdeklik a pincsit, bár... bizonyos napokon még ezt sem lehet igazán tudni. Azt mondjuk vágom, merre is kellene keresnem a patológiát, csak hát közben a pultnál rábambulok a falra függesztett plazmára, amiben épp a Courage megy. Szájtátva csúszom rá az egyik műanyagszékre, és csak akkor esik le, mi járatban vagyok itt, amikor a műsornak vége lesz. Lassan a látogatási időnek is, szóval félúton elhagyom a kabimat, majd kiszúrok egy pacákot, akinek van ilyen menő mágneses kártyája. Lazán belesétálok - mint a filmekben -, majd mentegetőzve húzom ki a zsebéből a beléptetőt. Sokat úgysem szeretnék benn időzni, szóval dúdolva libbennek az ajtón túlra, majd keresem ki a halott fazon nevét. Sokat szerencsére nem kell vacakolnom, ugyanis az első öt között van kiterítve, de a fémtálca kihúzásával már meggyűlik a bajom. Nem tudom, beragadt-e, vagy mi van, mindenesetre olyan elánnal rándul ki, hogy a férfi karja a földön huppan, leválva a testéről. Na most, kétlem, hogy ez nekem lenne köszönhető, mert hát eléggé nyeszetülhette ott valaki fél napja, de azért felveszem, majd belebámulok az ajtón belépő orvos arcába.
Egy ideig, mintha a tél táncolna be közénk, de aztán persze leesik, hogy ez egy hullaház és esélyesen igazodnak a benn fekvők testhőjéhez. Lassan, egészen monoton rejtem hátam mögé a testrészt, mintha csak ott sem virulna a kezemben, de hát látta, kár volna tagadni.
- Ez nem az, aminek látszik - védekezem, mert egyébként tényleg. Én csak a mellkasán lévő tetkót akarnám lefényképezni. A karja most kivételesen nem kell. Vissza is tenném a helyére, ha a pozícióváltásnak köszönhetően el nem szabadul az egyik üveggolyó - a gatyámon tátongó lyukon át távozva -, és úgy kezd el gurulni a köveken, hogy csak a leamputált karral érem el. Na, azért mégis csak lett valami haszna!
- Tetszik tudni, tetanuszért jöttem, aztán valahogy itt kötöttem ki - pakolom vissza a merev végtagot, meg mutatom fel az enyémet, és ha félrenéz még a tetkót is lekapnám, csak hát nem tudom elhúzni a mobilom képernyővédőjét.

Igazán professzionális.
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Kedd Aug. 30, 2016 5:30 pm
 



 

Az éjszakai ügyeletet a legtöbben nem szeretik, de nekem sosem volt vele különösebb problémám. Persze, amikor Rose még kicsi volt és sokat felkelt éjjelente, akkor nem volt akkora poén átvirrasztani a napszakok ezen részét, de akkoriban még éppen csak az egyetemet kezdtem el, mire pedig oda jutottam, hogy előbb gyakornok, majd rezidens, végül pedig szakorvos legyek, régen kinőtte az éjszakázós korszakát, így pedig gyakorlatilag azon túl, hogy éjjel fent lenni alapból szívás, nem jelentett sosem nagyobb gondot ilyenkor bejönni és ellátni a feladataimat.
Nyilván, ha megszületik a pici, akkor a dolgok változni fognak valamelyest, de akkor is lesznek ügyeletek, amiket be kell vállaljak, de a hivatásom ezzel jár.
A patológiára vagyok útban, két napja volt egy betegem – személyautó kontra vonat –, aminek következtében a tizenhat éves srác belehalt a testét ért traumákba, hiába próbáltuk a kardiológus és belgyógyász kollégákkal megmenteni az életét. A részletes zárójelentés befejezésével kezdtem a műszakot és bár megvárhatnám, hogy majd levigye valaki annak rendje és módja szerint, mégis személyesen kapaszkodok bele és indulok el lefelé, a kórház alagsorába, hogy egyúttal válthassak is pár szót a patológus szakorvossal.
Csakhogy.
Egészen más fogad odalent, mint annak kellene és a jelenet akár egy burleszk jelenet is lehetne, ami így élőben egy kicsit sem vicces.
- Ki a fészkes fene maga? – nem vagyok túl finom, de erősen kétlem, hogy az itt dolgozók egyike lenne – hiába nem ismerem a kórház minden egyes alkalmazottját –, már csak annak okán sem, hogy egy holttest levált karjával játszik éppen babázóst. Vagy a tököm tudja mit.
- És mégis mit csinál? – lépek beljebb.
- Azonnal tegye le azt a testrészt és lépjen el a hűtőkamráktól! – a szétguruló üveggolyókról már tudomást sem veszek – ez komolyan a legmorbidabb humoron is bőségesen túl tesz –, félrenézni pedig eszemben sincs.
- Hát persze, én meg a Télapó vagyok. Maradjon, ahol van, hívom a biztonságiakat. – halászom elő a telefont a zsebemből, mert nagyon nem kellene itt lennie, eleve nem lehet csakúgy lekóricálni az épület ezen részébe, szóval hagyjuk ezt az eltévedtem dumát. Nem most jöttem a falvédőről ugyebár...


//bocsánat, hogy kiscsillió évet kellett rá várnod legközelebb már gyorsabb leszek, cserkészbecsszó //



Vissza az elejére Go down
Alice Vanille
avatar
Inaktív

Kor : 19
Avataron : Nastya Kusakina

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Csüt. Szept. 08, 2016 5:11 pm
 



 

In the Land of Monsters



A helyzet nem túl rózsás, bár mikor volt? Jó, néha tud a pincsi nárcisz-szerű kombót produkálni, de olyankor nagyon sokat kell távol lennie otthonról, minimum valami eldugott, egzotikus kis szigetre. Erre egyébként kétévente sor is kerül, nem csupán hasra ütésből mondom. Szóval, amikor a szitu kényes és gubancos, az esetek többségében sikerül megoldanom, bár sokszor csúnya a vége. Eddig kétszer kellett utánam sepregetni, mert nem voltam körültekintő, vagy mondjuk mákos. Utóbbi elég sokszor megtörténik, ezért már szinte észre sem veszem. Persze nemet sose mondok, ez nem az a műfaj. De, ha az lenne se hátrálnék ki belőle, mert végül is élvezem. Igaz, az a legjobb, amikor a földből kell a hullát kiásni, nem pedig besétálni érte a hűtőbe. Így is viszonylag zökkenőmentesen lyukadok ki a nekem kellő szárnyban, majd szerválok egy kis mágneskártyát, hogy onnan szabaddá váljon a terep. A terep, ami hideg, jellegtelen és még csak a hullák szagát sem adja olyan szépen vissza, sőt. Azért az emberem hamar megvan, annyit nem is bénázom vele, nem úgy, mint ezzel a fránya okostelóval. Aztán a dolgok elromlanak. Mint mindig.
Úgy bámulom a belépő férfit, akár a reflektorba keveredett őz.
-          Nos – nyögöm, ahogy válaszok után kutatok, mert először a klassz kis köpenye foglal le. Mármint, tudom én, hogy minden orvos ilyet hord, de az övében van valami klasszság. Nehéz lenne megmagyarázni, meg épp időm sincs rá, ahogy egyből nekem támad. – Tudom, a helyzet félreérthető, de egyszerűbb, mint az ember gondolná – vonok vállat, kezemben a karral, és még rá is intenék, de azt tán nem venné túl jó néven. Meg ki tudja, mennyit bír a gyomra.
-          Oké, elnézést, tulajdonképp erre már úgysincs szükségem – mondom, majd visszadobom a kart oda, ahová anno való volt. Most kicsit hülyén mutat, de enné többet én sem tudok tenni érte. Ami kéne az meg, hát… vajon megengedi, hogy lőjek egy képet? Mondjuk nem vág túl barátságos fejet. Pláne, amikor elgurulnak az üveggolyóim és kétségbeesetten ugrom utánuk. – Hopp, bocsánat, ezt nem terveztem – vallom be töredelmesen, hátha megérti. Közben azért felém libben szavainak gyógynövényes illata, amitől megbicsaklik a gyomrom, de nem ismerem mindet fel.
-          Nem, a Télapó valójában nem létezik – segítem ki, mert ezt minden gyerek tudja. Neki is illene nem efféle tévképzetekkel élni. – Velük nem vagyok túl jóban! – kiáltom, mert Will szerint ez épkézláb válasz. Későn esik le, hogy csak épp megfelelő nem. Legalábbis itt és most.
-          Na jó, mindent bevallok – sóhajtok, ahogy visszatömködöm zsebembe a golyókat és remélem, ő addig lemond a telefonálgatásokról. De mégis… tényleg nem engedné azt a fotót? Neki semmibe se fájna… - Tetszik tudni, volt ez a fogadás a suliban – kezdek bele, majd félve pislantok fel rá, hátha már a gorillákkal diskurál, míg kiöntöm a kis szívem. – És, ha nem csinálom meg, akkor elmondják Adamnek, hogy tökre bele vagyok zúgva, aztán az egész suli rajtam fog nevetni, mert szerintük… - béna vagyok, kattant és egy lúzer. A sztori amúgy majdnem stimmel, csak pár éve volt, és nehezen beszélhetnénk bármiféle szerelemről. De attól még mélyen érintett, mert aznap nyúlták le a bringám. Megint.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Csüt. Dec. 08, 2016 6:47 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Heidi Wagner
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 25
Avataron : Phoebe Tonkin

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Szomb. Május 20, 2017 5:39 pm
 



 





Nyssa



Kissé elfáradva jöttem ki a vizsgáló ajtaján, és határozott elképzelésem az volt, hogy mielőtt még hazamennék és bedobnám a bombát a fiúknak, eszek egy sütit, és iszok egy kellemes meleg teát. A folyosón sétálva, az ablakon kitekintve azt láttam, hogy az eső, nem szimplán esik, hanem mintha dézsából öntenék. Persze ez Seattleben nem is meglepő, csakhogy én utálom az esőt!
- Hát ez remek. - morogtam magam elé, majd a lifthez sétálva megnyomtam a hívógombot. Sóhajtva vártam, hogy a szállítóeszközök megérkezzen és közben eszembe jutott a nemrégiben véget ért vizsgálat, és a nőgyógyászom arckifejezése. Az utolsó pillanatban közöltem vele ugyanis, hogy nem szeretném ha elárulná nekem a baba nemét.
Ezen morfondíroztam, amikor megérkezett a lift én pedig csatlakoztam a már bent álló néhány személyhez.
Viszont nem csak azt akartam, hogy nekem ne mondja el, de a bátyáimnak sem. Úgy is tudom hogy képesek voltak ezzel kapcsolatban fogadást kötni, ezért is kapálózott mindkettő oly lelkesen, hogy ma feltétlenül elkísérnek. Hát nem. Ő az én pici babám. Ha velem egyszerre akarják megtudni a nemét, hát a szülőszobában kell mellettem jeleskedniük. Az meg leshetik, hogy oda bármelyikük is beteheti majd a lábát.
Időközben annyira elmerültem a gondolataimban, hogy arra eszméltem fel, a liftből minden úti társam távozott, csak egyedül én maradtam. Nem is figyelve melyik emeleten állt meg a lift kiszálltam, majd meglepődötten tapasztaltam, hogy ez bizony nem a recepció. Ám alighogy visszafordultam, az ajtó az orrom előtt csukódott be és elindult felfelé. Remek... ezek szerint valahol az alagsorban lehetek.
- Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. - motyogom magam elé, majd ahogy körbefordulok és jobban szétnézek szépen lassan leesik, hogy hova is keveredtem. A Patológiai részlegre. Fázósan dörzsölöm végig a karomat, amelyet végigfutott a hideg. Szó szerint a hideg is kiráz ettől a helytől, ahol némaság honol.


Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Eva Green

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Szomb. Május 20, 2017 8:22 pm
 



 

To Heidi

- Mondja, magának hogy nem tűnt fel az a két apróság a testtel kapcsolatban, hogy más a neme és fel van már boncolva? - igen, kérem szépen, ez egy teljesen átlagos kérdés a mai napon immáron harmadszor, ezúttal a kórházi hulla kiadótól, mert neki is benne volt a keze ebben az orbitális hibában. Marhaságban, amelyben részt vesz még a töketlenség vezetője. A hülyék gyülekezetének szószólója. Világ barma szállítmányozási társaság. És így tovább... napestig tudnám sorolni a kellemetlen jelzőket a bandára, akiknek sikerült kifognom a leginkompetensebb tagjait. Helyette azonban csak megrázom a fejemet, hátra vetem és összeszorítom az orrnyergemet, ahogy azt én jógán tanultam. Elvileg segítenie kellene megnyugodni. Nos, nekem ez nem biztos, hogy bejön, de a kezdés jónak tűnik benne. Most kellene egy jó erős ital, ha nem vezetnék. Vissza a hullaházba. Ahol ma reggel Ms. Morrison nevű huszonéves nő boncolását kellett volna elvégeznem, akinek szülés utáni komplikációk okozták a halálát és elvileg az egyetlen vágás rajta, amit látnom kéne, egy császár seb. Persze amint felhajtottam a lepedőt, kiderült, hogy valaki valamit nagyon benézett és helyette egy Mr. Morris-t hoztak, akinek súlyos balesete volt, műtét közben hunyt el és a kórházi patológus is könnyedén meg tudta állapítani, hogy a vérveszteség miatt, szinte a felvágása után másodpercekkel. És az ő családja nem követelt független halottkémi vizsgálatot sem. Enyhe tévedés, ugyebár. Csak remélni mertem szapora kiabálás és telefonálgatás közben, hogy még véletlenül sem hamvasztani vitték az én páciensemet ma reggel, mert abból bizony szép nagy per lesz mindenki nyakára akasztva. Azt nem értem, hogy a hulla kiadó, a szállítmányozók és a városi hullaházban az átvevő sem tudta észrevenni, hogy nem nőt, hanem férfit hoztak be hozzá? Mindegy, valószínűleg a hasonló név és az egymástól tízzel eltérő sorszám a ludas, de ez soha nem fog kiderülni. Csak be kellett jönnöm nekem is vissza a hullával, kicserélni a megfelelőre, lekiabálni az itteni dolgozót is, nehogy kimaradjon a jóból a társai ellenében, végül pedig felügyelnem, hogy ezúttal a megfelelő testet pakolják be a hűtött szállító kocsiba. Ma a boncolás már biztosan nem lesz meg, túl sok időt vesztegettem el azzal, hogy próbáltam adminisztrálni a hibát és elkerülni minden jogi csapdát, ami képes lenne engem felelőssé tenni. Az utolsó csepp a pohárban az a segéd volt, aki elém jött magyarázkodni, hogy fogalma sincs, miképpen történhetett a dolog. Ezért kellene kötelezővé tenni a reggeli kávét jó néhány dolgozónak belépéskor... - Tudja mit, inkább ne szóljon hozzám. Hiba felfedezve, kijavítva, a belső vizsgálat majd dönt magáról - teszem hozzá, miközben a kezébe nyomom az általam aláírt és kitöltött nyomtatvány egyik másolatát az eredeti papírt pedig már hátat fordítva neki és kifelé menet próbálom a táskámba gyűrni. Persze nem megy. Pont akkor, amikor még bele is férne, mert a laptopom az irodában van. Egek, de szívesen behúznék egyet valakinek...
A nagy sietségben majdnem neki is gyalogolok egy nőnek meg a zárt liftajtónak, centikre az előbbi lábától sikerül megállnom, éppen elkerülve, hogy eltapossam tűsarkúval. Gyorsan felpillantok a táskámból és igencsak meglepődöm az arcán. Őt láttam már. - Bocsánat... Te nem a rendőrségen dolgozol? A rajzoló vagy, igaz? Sajnálom, a nevedre nem emlékszem - teszem hozzá bocsánatkérő mosollyal, miközben oldalra billentve a fejemet figyelem őt. Vajon mit csinálhat itt?
Vissza az elejére Go down
Heidi Wagner
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 25
Avataron : Phoebe Tonkin

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Szomb. Május 20, 2017 9:01 pm
 



 





Nyssa



Szeretem én a csendet, de csak egy bizonyos mértékig, és csak egy bizonyos fajtáját. Ez a fajta, szó szerint halotti csend nem az a fajta, amelyért rajonganék, én vagy akár bárki épeszű. Arról nem beszélve, hogy itt lent valahol a föld alatt, több fokkal hidegebb van, mint a kórház felső emeletein. Frusztráltan nyomogatom a lift hívógombját, amely azonban már legalább három perce a földszinten vesztegel. Mi a franc van? Valamelyik idióta kiakasztotta az ajtót? Azt hiszi egyedül ő akarja használni a liftet? Na jó, én egy perccel sem maradok itt tovább, az biztos. Valamerre jobbra láttam a lépcsőt az emeleten, tehát akkor itt is arrafelé kell lennie.
Ezzel a lendülettel vágtam is egy hátraarcot a lifttől és elindultam jobbra. Az első ajtón keresztül lépve azonban még jobban lehűlt a levegő. Minden hűvös fémből készült az az érzést keltve, hogy ide bizony nem jut le a nap melege. Ez persze nem is meglepő, elvégre a föld alatt vagyok... mint a halottak. A gondolatra is elöntött a jeges rémület.
Nem vagyok gyáva! Ezzel a belső felkiáltással haladtam el a mosdók mellett, majd a következő ajtón belépve a szám elé tartott kezekkel sprinteltem be a női wcbe. Akkora hanggal téptem fel az ajtaját, majd hagytam magamra csapódni, amire valószínűleg minden hulla felébredt a szinten. Többek között az is, aki a letakart ágyon feküdt és volt szerencsém meglátni a lábujjait. Nyögve láttam viszont a korai ebédemet, amelyet a kisbabám követelt.
- Ohh anyám. Ez egy rémes nap. - nyögtem immáron a kézmosó csapra támaszkodva. Hideg vízzel kiöblögettem a számat, hogy megszabaduljak a kellemetlen szájíztől és egy kis hideg vizet fröcsköltem az arcomra is hátha, akkor viszonylag emberi kinézetűnek tűnők. Hiányzik a fenének, hogy azt higgyék valami sétáló hulla vagyok és lefektessenek engem is egy asztalra valami lepedő alá.
Sóhajtva merészkedtem ki a mosdóból és úgy döntöttem, inkább mégiscsak megvárom azt a nyavalyás liftet tartson ameddig tart. És ezért egy extra tortaszelettel fogom jutalmazni magam és a pöttömöt is. Végül a lift ajtó elé érve újfent megnyomtam a gombot, és csodával határos módon azaz átkozott felvonó végre elindult lefelé. De természetesen a legfelső szintről. Azonban nem maradtam sokáig magam. Alig pár pillanattal később egy hosszú fekete hajú nő gyalogolt kis híján belém, bár még időben lefékezett, mielőtt félre ugrottam volna az útjából.
- Heidi Wagner, és igen a rajzoló vagyok. - nyújtottam kezet, elvégre a civilizált bemutatkozás ezt követeli meg. Engem pedig akármennyire is vadultam el, mégis csak rendesen illemre neveltek annak idején.
- Rossz nap? - kérdeztem rá látva a mögötte idegesen érkező laborköpenyes srácot, aki valószínűleg jó nagy letolást kaphatott. Vagy most boncolta fel valamelyik rokonát. Én már semmire sem fogadnék ezen a kísérteties helyen.


Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Eva Green

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Szomb. Május 20, 2017 9:39 pm
 



 

Szeretem azt hinni, hogy sokakkal jóban vagyok a rendőrségen. Ami általában igaz is, bár eléggé változó, kit mennyire ismerek. Vannak, akikkel bármikor el tudok dumálni és mindig tudom, mi van velük és a családjukkal; másokat haveri alapon megkérhetek valami kevésbé zavaróra; ott vannak a tetoválással rendelkezők, akik nagy örömmel adnak tanácsot, hogy a városban kit keressek, ha megint festetni akarok valamit a bőrömre; és persze a gyilkosságiak, akikkel a kollegiális viszony fenntartása létkérdés. Nekik van joguk ugráltatni is engem, ha gyors előzetes véleményekre van szükség egy tetthely kapcsán, bizonyíték kell a tettes ellen vagy éppen még azt sem lehet előre megmondani, mégis mi volt a halál oka. Mégis, valahogy pont azok végül kimaradtak a szórásból, akikkel a legtöbbet kellene találkoznom. Ilyenek a bűnügyi laborban dolgozó mindenféle szakemberek, akik persze lehetnek nők is, de akkor sem fogok róluk többet tudni. Egyszerűen küldöm nekik a mintákat és kapom az eredményeket, de nincs okom a személyes találkozóra, mert mindketten pontosan értjük, mit látunk a szemünk előtt, nem is esnek útba be- és kifelé menet. Van jó néhány indok, ami miatt velük nem találkozom és így van a fantomkép rajzolóval is. Amennyiben nem tud koponya rekonstrukciót végezni egy csontvázon és arcot adni neki, akkor nem hiszem, hogy közöm lenne hozzá. De ettől még nem érint kellemesen, hogy nem emlékszem a nevére és igencsak hálás mosolyt villantok fel, amikor ezt nem szívja mellre. Már csak azt ment meg, ha ő sem tudja pontosan, én ki vagyok, amire még van esély, mert a nevemet eddig nem említette. Persze ez is elég sovány vígasz, hogy úgy mondjam és nem is nagyon vágyom rá...
- Sajnálom, biztosan láttalak már a folyosókon meg minden, de annyian vannak a rendőrségem, hogy esélyem sem volt mindenkinek bemutatkozni - teszem hozzá halvány fejrázással, miközben végig nézek rajta. Nem úgy néz ki, mint aki ide jött volna, azok általában sokkal szomorúbbak. A falfehérség ugyan nála is megvan, de nagyából a patológia gondolata is elég, hogy a legtöbbeket kiverje a víz, így azt nem számolom tünetnek. Ezen kívül nyugodt és viszonylag egyben van, ráadásul az asszisztens az utóbbi negyed órában nekem segített, így alighanem eltévedt a lány és nem ide akart jönni. Vagy egyszerűen túlbonyolítom és valaki más élő itt dolgozóhoz jött. Elvégre általában ez a hely nem üres és most nem az egy négyzetméterre jutó holtakról beszélek, hanem az élőkről...
- Inkább ritka pocsék, hála neki meg az "adminisztrációs hibának"... és nem gondoltam volna, hogy idelenn találkozom ismerőssel, mindenki kerüli ezt a szintet, ha teheti. Beleértve a liftet is - teszem hozzá, miközben figyelem, ahogy megakadt az elsőn és ott toporogni kezdett úgy egy perce. Ez nem sok jót jelent, általában valami olyasmit, hogy ki vagy be kell tolni egy barom nagy hordágyat, amit ugyan pont az ilyen esetekre terveztek, de attól még néha megakad az egész, ha éppen túl sok cuccot pakoltak fel az oldalára és egyesével kell a gépeket leszerelni. Kellemetlen, főleg egy nagydarab pácienssel... - Te innen hova mész? Kocsival vagyok és még négyig dolgozom, ha esetleg kell egy fuvar vissza - fordulok ismér Heidihez és figyelmen kívül hagyom a kiskutya szemű asszisztest, aki éppen nyitotta volna a száját, hogy újabb adag hasztalan bocsánat kérést zúdítson a nyakamba. Köszönöm, de erre nem vagyok kíváncsi, arról nem is beszélve, hogy a meglévő türelmemet a déli csúcsforgalomnak szánom...
Vissza az elejére Go down
Heidi Wagner
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 25
Avataron : Phoebe Tonkin

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Szomb. Május 20, 2017 9:59 pm
 



 





Nyssa



Ahogy a mondás tartja, egyszer fent egyszer lent.Legalább is így kellene lennie, de egészen biztos, hogy ez a nyomorult lift még nem hallotta ezt a mondást, különben már réges-régen csilingelve megállt volna itt a mélyben. A kietlen tájakra szokták mondani, hogy itt még a madár sem jár, most azonban úgy gondolom, nemcsak a világ végi réteket, de a patológiát is felvehetjük erre a listára. Már persze ha az a madár éppen nem halott, mert akkor egészen biztosan itt végzi.
- Ne haragudj, de nekem pedig halvány fogalmam sincs ki vagy. - vonom meg a vállamat bocsánatkérően és vékony pulcsimat közben összehúzom a pocakom körül. Még véletlenül sem szeretném ha megfáznék, ezért is lenne ildomos minél előbb kijutnom erről az átokverte helyről. Arról nem is beszélve, hogy vajon ki a fene hívta le ide a liftet, mivel amikor kiszálltam egy lélek sem állt előtte. Örök rejtély. Ha csak nem ez a szerencsétlen laborköpenyes kölyök volt, előzékenységből. Egyértelműen látszik, hogy itt ez a hölgy a góré, nem más.
- Ohh igen azt veszem észre. Legalább 10 perce toporgok itt. És igazából elbambultam és valaki lehívta ide a liftet, aztán el is hívták. - biccentek egyetértően. Lassan előveszem a telefonomat a zsebemből és vetek egy pillantást a kijelzőjére. gondoltam küldök egy smst Larsnak, hogy túszul ejtett a patológiai részleg, de természetesen a térerőm a hullával egyenlő. Hát akkor erről ennyit. Persze ő még javában dolgozik, hacsak nem kezdte meg korábban az ebédszünetét.
- Az igazat megvallva, nemrég láttam viszont az ebédemet, és most nem vágyom másra, mint egy jó teára és tortára. Esetleg csatlakozol? - vetem a fel a lehetőséget, elvégre hamarosan négy óra lesz. Szóval akár meg is várhatom, ha van kedve egy kicsit elmélyíteni az ismeretségünket egy beszélgetés keretében. Továbbá úgyis azt mondta ismer jó néhány embert a rendőrségről, szóval egész biztos, hogy legalább az egyik bátyámat is. Ha vele látnak együtt,legalább megnyugszanak. Az utóbbi néhány napban Lars olyan furcsán néz rám, mintha egyenesen a vesémbe akarna látni. És a kérdései is, annyira kutatóak, néha már szó szerint vallat, hogy kivel megyek és hova. Komolyan mondom, valamiért mintha paranoiás lenne.
És persze a lift továbbra is várat magára.


Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Eva Green

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Szomb. Május 20, 2017 10:20 pm
 



 

- Akkor ezért vagy még itt. Oké, a viccet félre téve, Nyssa vagyok, vezető halottkém. Pince szint, barom hosszú és kimondhatatlan vezetéknév az ajtón - na igen, a szüleim soha nem könnyítették meg nekem a beilleszkedést sem pedig azt, hogy megtanuljam önállóan leírni a nevemet. Mert ahhoz egy olyan név kellett volna, ami nem magában tartalmaz huszonkét karaktert és mellé még egy középső név is a kimondhatatlanság megkoronázására. Mert persze Amerikában, vagyis a kontinensen jártam iskolába, ahol nem lehetett elmondani az osztálytársaimról, hogy olyan nagy arányban beszélték volna az orosz vagy éppen a hawaii nyelvet. Kicsiként utáltam a nevemet, tiniként volt egy tökéletes indokom rá, hogy miért érdemes minden tanárnak leszokni a Miss Vezetéknév megszólításról nálam és utána már messze nem is tűntek olyan félelmetesnek, valljuk be, végül pedig ott volt a tény is, hogy elég különleges volt egészben a megjelenésem és a név ahhoz, hogy mindenki megjegyezzen, aki már találkozott velem. Egyébként azóta is élvezem, hogy nem kell nagyon törnöm magamat a közvetlenséghez, mert senki nem akarja erőltetni a formalitást ezen a ponton...
- Idelenn csak a patológia van, így a lift néha kihagyja a szintet, mert nincs elsőbbségi megjelölése. Még két perc és ha nem ér le, akkor a kedves segéd úr kinyitja nekünk a hátsó lépcsőt, ugye? - az utolsó szót már elég nyomatékosan a férfit nézve ejtem ki, egyértelművé téve számára, hogy nekem eszem ágában sincs itt szobrozni még jó néhány hosszú percen át és nem fog érdekelni, ha ehhez fel kell használnom az ő belépő kártyáját is. Sőt, talán még kevésbé leszek vele kritikus, ha hajlandó segíteni nekünk kijutni innen, mielőtt szegény lány megfázik. Nekem nem gond a dolog, hozzá szoktam a Seattle-i pocsék időhöz és a hullaházak alap hőmérsékletéhez, de Heidi biztosan nem...
- Legyen, már ha nem zavar, hogy én kávézom. Ezek után vagy erős fekete, vagy intravénás nyugtató fog kelleni és az előbbi kevésbé kártékony - teszem hozzá halvány mosollyal, miközben végig nézek rajta. Alighanem várandós. Legalábbis úgy kerekedik a hasa, de ezt nem fogom megkérdezni, mert van néhány elég szerencsétlen alkat is, akiknek sikerül így hízni és nem akarom zavarba hozni. Majd ha valami árulkodót tesz, akkor felhozom a témát. - Azt hiszem, szerencsénk van, jön a lift. A kórháztól alig ötven méterre van egy kis házi cukrászda, ha neked megfelel - teszem hozzá, mert ismerem az itteni büfé kínálatát és ha nem muszáj, akkor én nem akarnék ráfanyalodni. Szerintem ma senki nem fogja zokon venni, ha kicsit tovább használom ki a szabadságomat, mielőtt visszamennék begyűjteni a cuccaimat és zárni, szóval akár én is meglephetem magamat egy kis beszélgetéssel és sütivel...
Vissza az elejére Go down
Heidi Wagner
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 25
Avataron : Phoebe Tonkin

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Szomb. Május 20, 2017 10:42 pm
 



 





Nyssa



De most már tényleg, ez egyszerűen nevetséges. Itt is vannak élő emberek, ezen a "halott" szinten is rájuk nem gondolnak? Nem beszélve az eltévedt kismamákról, akiket már lassan az átható fehérítőszag is kezd irritálni. Vagy ha nem fehérítő hát valami erős fertőtlenítőszer, amely már arra kényszerít, hogy fintorogjak, pedig nem vagyok az a finnyás kisasszony. Minden bizonnyal a hormonok teszik ezt velem, elvégre a reggeli szalonnás tojás illatát, amit régen imádtam, most el sem bírom viselni. Erre Wald nadrágja a remek bizonyíték. Meg is mondta, hogy soha többet nem áll az utamba, amíg terhes vagyok és valószínűleg utána sem.
- Örülök, hogy beléd botlottam, Nyssa és nem egy másik hullába. - mutatok egyik kezemmel a hátam mögött lévő ajtó felé nevetve a butaságomon, hogy képes voltam elkószálni a patológián. Ezzel egyúttal arra is utalva, hogy volt szerencsém belefutni abba a letakart hordágyba. Fogalmam sincs ugyan hogy nő vagy férfi fekszik-e rajta, de ha csak nagyon rosszra nem fordulnak a körülményeim, valamilyen okból kifolyólag hát nem is akarom megtudni. Vannak dolgok az életben, amik jobb ha örökre bizonyos ajtók mögé maradnak bezárva.
Egyik kezemmel óvatosan megtámasztottam a derekamat. Kezdett visszatérni a fájdalom, amire a doki is figyelmeztetett. Jobb ha többet pihenek és eszek, mert szerinte a súlyom elmarad a várttól. Kérdezem én, mi az előírás? Sárgadinnye helyett görögdinnye? Mert akkor igen, valóban egy kis laposabb vagyok, mint az átlag terhes nők, viszont kerekebb vagyok, mint eddig bármikor. És most érem, hogy melleim is fájnak, és nőnek. Legalább is az egyre szűkülő melltartókból ezt a következtetést vonom le.
- Én is ebben reménykedek, mert remélem nem veszed zokon, de ettől a helytől a hideg is kiráz. - jegyeztem meg egy halk sóhaj kíséretében, örülve, hogy ha minden jól megy, akár így akár úgy, de kiszabadulok innen. Persze nem vettem valami kitörő örömmel, hogy lépcsőznöm kell, de azt a maximum két emeletet, ki fogom bírni. Egy mozgás egyébként is kell nekem is, és a babának sem fog ártani. Aztán ha hazamegyek, ledőlök és a vacsorán meg a fürdésen kívül meg sem fogok mozdulni. Bár talán még egy mosást elindítok és ki is teregetek.
- Csak nyugodtan, én maradok a teánál, a doki nem javasolja a kávét, legfeljebb nagyon tejesen, de szerintem az ihatatlan. - borzongok meg, elvégre magam is igen erősen szeretem a kávét. Az én állapotomban azonban mindenre ügyelnem kell, sokkalta jobban mint egy átlagos terhesség esetén. Gyengéden simítom a kezemet a hasamra, melyben születendő gyermekem pihen némán, és még is tudom, érzi, hogy mennyire törődök vele és hogy szeretem.
- Tényleg, mondtad, hogy sok embert ismersz a rendőrségen. gondolom legalább az egyik bátyámat is, igaz? - tettem fel a kérdést, amikor végre megérkezett a lift és én hatalmas mosollyal az arcom szálltam be, hogy végre magam mögött hagyhassam ezt a minden értelemben hideg és hátborzongató helyet.


Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Eva Green

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Szomb. Május 20, 2017 11:12 pm
 



 

- Tapasztalatom szerint ők már nem másznak el sehova maguktól. Ezért az egyért irigyel minden más doki - válaszolok a szokásos, kissé morbid humorommal, amelyet arra fejlesztettem ki nagyjából három éve, hogy ne menjen az agyamra a munka a hullaházban. A boncolás egy alapvetően csendes és lassú folyamat, de mellé még olyan futószalag érzés is, hogy néha egyszerűen valamivel el kell vonni a magam és a mellettem lévők figyelmét is, vagy sikerül bealudni két vágás között. Ez nem vicc, ha minden nap ugyanazt látod, akkor egy idő után úgy érzed, már mindennel találkoztál és egy sima alkohol miatti májelégtelenséges beteg nem fog felizgatni. Sőt, még egy tumor sem tud újat mutatni, ha nem ette be magát valami nagyon furcsa és szokatlan helyre. Így viszont az egyetlen előnye eddig az volt a munkámnak, már azon kívül, hogy senki nem panaszkodott utólagos fájdalomra és ronda hegekre, hogy a pácienseim végig várták a sorukat, a kiértékelést és véletlenül sem léptek meg időközben. Erről a hullaházi adminisztrációs rendszer tett, de úgy tűnik, hamarosan ideje lesz fejlesztenem a beérkező testek átvételének részét is. Alaposan...
- Nekem sem lesz soha a kedvenc helyem a boncterem és nem csak azért, mert minden nap ott kell dolgoznom - egyszerűen van valami nyomasztó az állandó sterilitásban, a hígító szagban, az oszlás bűzében és a tényben is, hogy itt soha senki nem fog egészségesen távozni a beavatkozás után. A maga módján az elmúlás átitat itt is mindent, pont mint a városi gyűjtésben és nekem erőltetnek kell magamat, ha azt akarom, hogy az egész leperegjen rólam. Vagy bevetem a szokásos esti figyelem elterelő programomat és keresek egy jó pasit. Néhány orgazmus garantáltan kiveri a fejemből a napi boncolást. Az esetek kilencvenkilenc százalékában legalábbis így van. Az utolsó egyedi eset, amikor utólagosan jön rá az ember, hogy az új munkatársa volt a korábbi áldozat. Hoppá...
- Az orvos valószínűleg jobban tudja, Joel legalábbis nem feleslegesen riogat. Bocsánat, ha nála vagy, te biztosan Dr. Roux-ként ismered - teszem hozzá, miközben remélem, hogy nem trafáltam mellé és tényleg babáról beszél, nem pedig valami másról. Azt is elsőre észre sem vettem, hogy automatikusan a keresztnevén szólítottam a kedvenc nődokimat, aki igazából már rég nem a dokim, de egyben nagyon jó barátom lett az elmúlt évek alatt. És a szakértelme sem hagy maga után kívánni valót, ellentétben néhány hentesével a városból.
- Bátyáidat? Azt hiszem igen, Lars a laborosok egyike, és Voldemorttal is találkoztam már - felelem elgondolkodva, miközben belépek a liftbe és megnyomom a földszintet jelző gombot. Oké, nem éppen a sötét nagyúrról kapta a nevét az a zsaru, de valamiért mindig előbb ugrik be ez mint a valódi. Talán mert annyira hasonlít rá, összecseng szinte. Remélem a húga nem veszi zokon a dolgot...
Vissza az elejére Go down
Heidi Wagner
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 25
Avataron : Phoebe Tonkin

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Szomb. Május 20, 2017 11:40 pm
 



 





Nyssa



Habár ha jobban belegondolok, akkor de igen  láttam. Azt a sikátort Londonban, és ha a dolgok nem úgy alakulnak ahogy akkor valószínűleg én magam is egy ilyen helyen végeztem volna, csak éppen másik városban. Persze ez az opció akkor egyáltalán fel sem merült bennem. És persze ha olyan alapos lett volna, valószínűleg a testem sem egyhamar került volna elő. Gyakran gondoltam az azt követő hetekben arra, hogy mi lett volna ha Nathaniel akkor éppen nem arra sétál. De amikor úgy döntöttem, hogy egyedül vállalok kisbabát, hátrahagytam ezeket a kérdéseket, a zavaros, félelemmel, és fájdalommal teli londoni múltammal együtt. Olyan mélyre temettem magamban mindent, hogy képes legyen új életet kezdeni a testvéreimmel, ahogy azt a legelején is kellett volna tennem. Bár sosem mondtam Waldnak, de most már belátom igaza volt. Hiba volt elmennem akkor Londonba tanulni.
- Az enyém tutira. Nem vagyok éppen a legnyugodtabb, higgadtabb páciense aki szó nélkül tűr mindent. - jegyeztem meg utalva arra, hogy valószínűleg a kedvence sem vagyok. Na nemcsak neki, hanem egyetlen más férfi ismerősömnek sem. Nem mintha olyan sok lenne belőle. A testvéreimet leszámítva egy kezemen megtudom számolni, hány hímnemű egyed képes elviselni relatíve hosszabb távon azt hogy a közelében tartózkodom. Az hogy már beszélgetni is kell velem egyeseknek igen komolyan meghaladja a képességét. Meglehet hogy ennek köze van a szúrós modoromhoz is, de hát ez van.
- Már összetegeződtünk, egyébként egész rendesnek tűnik. Nekünk legalább is rendesen a gondunkat viseli. - mosolyodok el kedvesen, és a hasamra simítom a kezemet, alig várva, hogy végre némi cukrot vihessek be a szervezetembe. Lehet hogy igaza van és tényleg többet kellene ennem. Úgy vélem ezzel ma kivételesen nem lesz probléma, ugyanis bár még nem is láttam a választékot, de máris csorog a nyálam egy jó kis gesztenyetorta után, és a minion illetve a grillázs kocka sem az utolsó a listámon. És egy epres shake tejszínhabbal. Sok, sok tejszínhabbal a tetején.
- Hát ez remek! Ezzel a felirattal kap egy bögrét idén karácsonyra! - nevetek fel hangosan ahogy Nyssa becézi a bátyámat. Ez persze Waldnak valószínűleg annyira nem fog tetszeni, mint nekem, de hát ez van. Ez a csaj egyszerűen elképesztő, hiába találkoztam vele mindössze tíz perce, már most nagyon megkedveltem.
- Írok Larsnak egy üzenetet, hogy veled vagyok, mielőtt vadul elkezdenének hívogatni. Mindenáron meg akarják tudni, hogy fiú vagy lány lesz az új családtag. - pillantok Nyssára, ahogy a lift felfelé halad és a telefonomon végre megjelenik a térerőt jelző kis csíkocska. Éppen ideje volt végre. A lift csilingelve megáll, és miközben az smst pötyögöm óvatosan lépek ki az ajtaján nehogy véletlenül nekimenjek valakinek. Nem szokásom sétálás közben a telefonomat nyomogatni, de néha a szükség törvényt bont. Igen hamar végzek is az üzenettel és a zsebembe süllyesztem a készüléket.
- És most merre? - kérdezem amikor intve a recepciósnak elhagyjuk a kórház épületét újdonsült ismerősömmel, Nyssával a kimondhatatlan vezetéknévvel.


Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Szomb. Május 27, 2017 10:48 pm
 



 




Játék vége



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Lullaby
avatar
Admin

Admin : Mesélő
Kor : 167
Avataron : Lullaby

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Hétf. Aug. 21, 2017 9:38 pm
 



 



Alexander & Nyssa

Idő: 04:33

Alig öt és fél órája, hogy a döntés megszületett; a várost karantén alá kell vonni. Elsődleges szempont, hogy a vírus nem kerülhet a kordonon kívülre, Amerika és a nemzet biztonsága csak akkor szavatolható, ha mindenki aláveti magát ennek. Nincs már visszaút, az előkészületek megkezdődtek, a rendőrfőnök gőzerőkkel dolgozik azon, hogy miként zárja le a lehető leghamarabb és a legdiszkrétebb megoldással a város azon részét, amelyen belül kell tartani a halálos kórt bármi áron.
A telefon úgy tűnik ezen az éjjelen nem akarja abbahagyni a csörgést. Vagy a CDC, vagy a Seattle Police Department vagy a Health and Human Services munkatársai vagy pedig maga a kormányzó indít különböző hívásokat ilyen-olyan okokkal, kérdésekkel. Érthető, hogy mindenki több információt szeretne és valamilyen formán az egyetlen infektológust is zaklatják a karantén területén belül. Éjjel tizenegy óta a hívások valamicskét ritkultat, de korántsem annyit, ami engedné vagy szavatolná a nyugodt alvást vagy pihenést ezen a lassan hajnalba majd reggelbe forduló éjszakán. Az átkozott készülék pedig megint csak csörögni kezd.

Kormányzati, titkosított telefonszámról bejövő hívás Dr. Alexander Norr részére.

- Dr. Norr? Itt Dr. Wes Appleton ismét. - ma már nem először telefonál a Health and Human Services magas beosztásban lévő szövetségi munkatársa.
- A városi vezető halottkém, Dr. Nyssa Kaianae-Plyseckaja a tudomásunk szerint a felállítani kívánt karanténon belül tartózkodik. A doktornő magasan képzett és a róla készült pszichológiai jelentés szerint képes megbirkózni a fennálló problémával, ezért hamarosan hívást kap arról, hogy keresse fel magát. Fogadja el a segítséget, mert Ő az egyetlen jelenleg, aki elég magasan képzett és mentálisan elég erős ahhoz, hogy ebben az extrém helyzetben a tudása legjavával legyen mindannyiunk segítségére a karanténon belül rekedtek között. A boncolások jegyzőkönyvébe maradéktalanul vonja be és a további boncolásokat vele végezze vagy végeztesse el, belátása szerint. – nem úgy hangzik, mintha a szövetségi felhatalmazással bíró doktor akár egy percig is választás elé állítana. Gyakorlatilag kiosztja, hogy ezt kell tenni, noha még nem tudhatja biztosan, hogy doktornő hajlandó lesz-e részt venni ebben az egészben. Az egyeztetéseket követően – amiben nem ismer vagy fogad el nemleges választ – a vonal másik lévén férfi hamarosan bontja a vonalat.

Idő: 05:42

A mobiltelefon fülsértőnek is beillő hangerővel jelzi, hogy ezen a korai órán már van, aki ezek szerint mindenképpen szeretné elérni a doktornőt. Addig nem marad abba a dallam, avagy csörgő hang – éppen melyikre van állítva a készülék –, amíg a tulajdonosa fel nem veszi. A hívó fél több, mint kitartó és a hangpostára nem hajlandó rámondani, amit szeretne, természetesen okkal.

Kormányzati, titkosított telefonszámról bejövő hívás Dr. Nyssa Kaianae-Plyseckaja részére.

- Üdvözlöm! Dr. Nyssa Ká-já-né Plü-plüsz-szek-káját keresem. - a telefon másik végén egyértelműen hallatszik, hogy a fiatalnak női hangnak bizony beletörik a bicskája a kiejtésbe. Habár gyakran találkozik kacifántos nevekkel, nem igazán tudja, hogy miként kell helyesen kimondani a nem-amerikai neveket és ezt, ha akarná se nagyon tudná letagadni. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy a folytatáshoz is nekilásson, amikor megbizonyosodik arról, hogy valóban a keresett személyt sikerült megtalálnia.
- A Health and Human Services (szövetségi Egészségügyi Osztály/Részleg) -től keresem. Kérem tartsa, amíg kapcsolom Dr. Wes Appelton -t. - válaszra sem hagy időt, máris időközönkénti felcsendülő búgásra cserélődik az emberi hang, mint amikor el akarunk érni valakit és a másik félnél kicseng a telefon. Nagyjából fél percen belül veszi fel az említett személy és mélyen búgó baritonon szólal meg.
- Doktornő! Itt Dr Wes Appleton a Health and Human Servicestől. Remélem megbocsájtja a korai hívást, ez azonban nem várhat. Azért kerestük meg Önt, mert a város egy lehetséges, magas fokú egészségügyi fenyegetéssel néz szembe. Telefonon sajnos további tájékoztatást nem adhatok, de nyomatékosan megkérem, hogy haladéktalanul keresse fel a Virginia Mason Kórházban Dr. Alexander Norr -t. Minden egyéb információt Ő fog közölni magával. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy Szövetségi és Nemzetbiztonsági ügyről van szó! Számítunk az együttműködésére. – nem úgy tűnik, hogy a férfi lacafacázna, elég konkrét és határozott hangon adja elő a mondókáját. Természetesen még megvárja a másik fél reakcióját, de többet nem hajlandó semmi szín alatt sem mondani, így a vonalat is bontja hamarosan.

Jelenleg összesen tizenhét holttest van a kórházban, amelyek boncolásra várnak és esélyesen a nap végére még legalább húsz fővel fog nőni a halottak száma. Természetesen nem szükséges minden egyes testet felvágni, ez abszolút Dr. Norr hatásköre, hogy mennyi összevetni való információt tart szükségesnek.
09:34 -kor egy pánikba esett ápoló rongyol be Dr.  Kaianae-Plyseckaja -hoz.
- Hallotta? Lezárás alá kerültünk! Nem mehetünk haza, bezártak minket valami halálos kórral együtt! – mint egy elmeháborodott, már rohan is tovább, úgy tűnik szent küldetésének véli, hogy minden, a kórházban dolgozót értesítsen arról, amit az összes televíziós- és rádiós adásban harsognak.
Alexander számára az információ nem új, hiszen pontosan tudta, hogy ez fog bekövetkezni és a java még hátra van...


//OFF:
Ti vagytok az egyetlenek, akik jóval a hivatalos bejelentés előtt kaptatok induló szituációt a karaktereitek jellegéből fakadóan, időben pedig nagyjából el kellene jutnotok a hivatalos bejelentésig, utána pedig minden rajtatok áll!//

a Staff



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Eva Green

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Hétf. Okt. 09, 2017 9:15 pm
 



 

Egyre emelkedő hang, amely erővel szeli át a csendet és viszi magával az éjszaka viszonylagos nyugalmát is. Én pedig mást sem tudok tenni, mint megfordulni az ágyban, ahova nem egészen öt órával korábban sikerült bevackolnom magamat egy kifejezetten hosszú és fárasztó műszak után, és imádkozni, hogy bárkinek is fontos ilyen korán keresnie, elégedjen meg egy későbbi időponttal is. Nos, mire harmadszor szólal meg a telefon, egyértelművé válik, hogy ilyen könnyen nem rázom le az illetőt, bárki is legyen. Mert nem ismerős. Tudom, minden névjegy kategorizálva van a készülékben és témakörök szerint ellátva speciális csengőhanggal úgy mind család, barátok, munkatársak, szakmai partnerek vagy éppen egyéb ismeretségek. És ismeretlen számokra van ez a kifejezetten erős hang, amelyet most már komolyan kezdek megutálni, mikor úgy a harmadik kör végére nagy nehezen hajlandó leszek kidugni a kezemet a meleg takaró alól és válaszolni is. A hangom kómás, egyértelművé teszi, hogy most vertek ki az ágyból és a másik fél jobban jár, ha nagyon lassan beszél, mert még nem tértem magamhoz annyira, hogy felfogjam a gyors tempót. Sőt, erősen megfordul a fejemben, hogy sikerült visszaaludnom a fülemnél a ketyerével, mert hihetetlennek tűnik, hogy a szövetségi egészségügytől és a járvány alcsoporttól engem keressenek. Én csak egy mezei halottkém vagyok egy viszonylag nagy városban, de attól még semmi kiemelkedő tudással nem rendelkezem. A rejtjelekben beszélő doki pedig nem sokat segít az egészen, mert az egyetlen, amit felfogok, hogy kénytelen leszek becammogni a kórházba és megkeresni valami másik felelős személyt. Annyit azért kinyög, hogy egyenesen mehetek a patológiára és nem kell a teljes hordozható felszerelésemet, ami újabban egy kisebb bőröndnyi, magammal rángatnom a kocsiból. Szóval nem túl nagy örömmel, de kikelek és zombi módba váltva cammogok el a zuhanyzóig, ahol a véletlenül hidegre állított víz elég, hogy életet leheljen belém legalább minimális szinten. Utána már sokkal éberebb vagyok, alig pár perc alatt megmosom a fogamat, összefogom a hajamat egy szoros lófarokba, felkenek némi arckrémet, tust, spirált és egy halvány rúzst is, majd hagyok ételt és italt Mercynek, mielőtt táskával a kézben távoznék. Kora reggel az utcák még üresek, rekord idő alatt érek a kórházhoz és megpróbálok találni egy helyet, ahol van kávé is. Utóbbi nem könnyű, a végére meg kell elégednem egy automatás változattal, amelyet a kezemben szorongatva liftezek le a pincébe. A járást már ismerem itt, volt pár köröm, így azonnal megtalálom az öltözőt is és a ruhám fölé húzom a védő felszerelést. Kiegészítve a cipőhuzattal, orvosi maszkkal, sapkával és még egy pár kesztyű is jutna, amelyeket csak azután rakok a helyére, hogy az utolsó csepp koffeint is magamba döntöm. Elvileg késői kelést terveztem és reggelinek valót nem tartottam otthon, ilyenkor pedig még semmi nincs nyitva, de egyébként is idő kell nekem, hogy enni tudjak, szóval ráérek majd később felugrani a büfébe egy szendvicsért.
A hívástól számított alig 45 perc alatt itt vagyok, ami majdnem egyéni rekord és ennek megfelelően energikusan sietek is be a boncterembe, hogy találkozzam Dr. Norr-ral. Most már csak azt kellene megtudni, miért ez a nagy sietség, hogy engem is ide citáljanak. Valami nem lesz szép, előre tudom.
- Üdv, Dr. Kaianae-Plyseckaja vagyok, röviden Nyssa a halottkémi hivatalból. Ön Dr. Alexander Norr, akinek a feladata, hogy tájékoztasson a helyzetről? - fordulok az egyetlen másik személy felé a teremben, miközben nem kerüli el a figyelmemet jó néhány előre kikészített szkafander sem a sarokban. Nagyon remélem, hogy nem abban a cuccban akarnak boncoltatni, mert utálom és alaposan le is lassít az egész. Persze, ha tényleg van valami fertőző betegség a közelben, akkor persze, hogy felveszem, de az ember még reménykedhet abban, hogy nem kell belepréselnie magát egy ilyenbe, nem?

//remélem megfelel a kezdés
Vissza az elejére Go down
Dr. Alexander Norr
avatar
Epizódszereplő

Kor : 50
Avataron : Hugh Laurie

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Hétf. Okt. 09, 2017 10:20 pm
 



 

Isteni szerencse, hogy nem szeretek aludni... - Gondolhatnám magamban, de ez még magamnak is csak hazugság lenne. Tudom jól, hogy nem a vakszerencse volt a mérvadó, abban, hogy éberen mustráltam a védőszemüvegen át a bezsákolt hullákat az asztalokon. Kötelességtudat? Szakmai elhivatottság? Kíváncsiság, érdeklődés? Nos... Talán.
Mindenesetre, napok óta tart. Azóta, egész pontosan, hogy az első érdekes adatok beérkeztek hozzám, majd kaptam egy hívást egy orvostól, aki a véleményemre volt kíváncsi. Majd megnéztem a beteg kórlapját, és igen, ez volt az a rész, mikor felkeltette a kíváncsiságom az illető páciens. Nem soknak sikerül ezt elérnie, de ez érdekes volt.
De nem volt sok időm vizsgálódni. A beteg ugyanis gyanúsan gyorsan halt meg, s gyanúsan súlyos tünetektől övezve. És mindennél csak a vizsgálati eredményei voltak gyanúsabbak. És az csak még gyanúsabbá tette, amikor az illető betegéhez nagyban hasonlatos tünetekkel több más beteg is jelentkezett, először az illető közvetlen környezetéből, majd egyre szélesedő körben...
És most ezeket az embereket nézem holtan. Mindet. Halottak. És ez igen gyanús. Végig gyanús volt, de igazából óráról órára mindig egyre gyanúsabb és baljóslatúbb lett. Ezért nem is volt kérdés, hogy feladatom szerint járok-e el, és a protokollt követve elküldöm-e a szükséges vizsgálati központokba a NAGYON alaposan lezárt csomagokat, amikben eme betegektől származó minták voltak.
És nem sokkal ezután elkezdődött...
Az emberek többsége ritkán éli meg élete "nagy álmát". Ez ugye általában boldogító álom az emberek számára, de részemről nem az öröm volt a fő motiváció. Még csak elérni sem igyekeztem az álmot, hiszen ez nem olyasmi volt, amit én magam előidézhetek. Hacsak szakmai tapasztalatommal és a szamárlétrán való felbicegésemmel nem. De azért tagadni is kár volna, hogy volt bennem egy elégedett kis... lény, amikor csörgött a telefon. Amikor először kaptam meg az értesítést, arról, amit belül, magamban, már én is tudtam, hogy ez bizony nem lesz sima liba.
Az események felgyorsultak. Betegek. Halottak. Fontos telefon. Betegek. Halottak. Még fontosabb telefon. Betegek. Halottak. Karantén. Körülbelüli beosztása volt ez, az elmúlt pár napnak. Vagy csak órák voltak? Tudom is én, ennél nagyobb dolgok foglalkoztattak. Főleg onnantól, hogy először szóba került köztünk a karantén kérdése.
Igen, először kérdés volt. És egy elégedett gondolat munkált bennem, mikor megkérdezték, mit gondolok az üggyel kapcsolatban. Mélyen belül, ott sustorgott a kis ördög bennem, hogy "Ahha, most számít a véleményem!", ami vicces módon olyan érzés volt, mintha beválogattak volna a sortűzbizottságba. Lőjünk, vagy ne lőjünk? S, ha igen, kire? Munkált bennem az elégedettség érzése, és tudtam, ezt bizony látnom kell. Át akartam élni, azt az elégedett pillanatot, mikor ráeszmélnek majd, hogy nincs kiút. Hogy be vannak zárva. Bár nem mutatom majd, arcizmom sem fog rezdülni, nem láthatják rajtam, hogy ez csak nekik újdonság, nekem nem. De azt hiszem páran azért tudni fogják, hogy tudtam. Mindig akadnak magasabb- vagy épp alacsonyabb beosztású emberek, akik elhaladtukban ránéznek a folyosón az emberre, és az ember érzi, mert szinte szúrnak a gondolataik, hogy látják rajtam, nekem nem új hír a karantén. De talán csak sejtik majd. Vagy, épp nem lesz felesleges az évek óta tartó munka, hogy "elüldözzek" magam mellől mindenkit, és simán csak nem merik majd megkérdezni, mit tudok. Habár, ha megkérdeznék, akkor sem mondanék semmit sem. Azért sem, mert tilos, de azért sem, mert nem vágyok a pánikjukra. Én nem fogom őket megvigasztalni. Nem is tudom, nem is akarom. És olyan gonosz sem vagyok, hogy az arcukba nevessek, miszerint én bizony előre tudtam, hogy egy nap szükségük lesz rám, és most végre eljön ez az idő.
Mert igen, eljött. Most, akárhogy is szeretnek levegőnek nézni, és szeretem, ha levegőnek néznek, bizony, szükséges, hogy észrevegyük egymást, mert nekik kellek én, ha élni akarnak, nekem meg figyelnem kell rájuk, ha meg akarom lelni a választ, mi ez a nyavalya, s legfőképpen: hogyan győzhetjük le?
De, mint mondtam, arcom talán túl árulkodó. Gyanús, egy ilyen környezetben, ha az ember nem pánikszerű, aggodalmas, riadt, dühös... rajtam pedig semmi efféle nem látszana, így nem sok időt töltenék amúgy sem az emberek közt. Egyrészt ezért, másrészt, mert a telefon folytonos csörgése is rám irányította volna a figyelmet, most is és órákkal ez előtt is. Így, "csendben meghúztam magam", és némi idő múltán a patológián találtam "rejteket" magamnak, már jó előre. Jobb is volt, telefonálni is, és agyalni is. Amire most szükségem volt. Nekem, és mindenki másnak is, mert akármennyire is ellenszenvesek többségében, és akármennyire is sokakat pokolba kívánhatok, de gyanítom, hogy itt... jelenleg én vagyok a legnagyobb segítség nekik. Én, és... a hölgy, aki remélem nem épp pánikol valahol... bár, ki tudja mit mondtak neki a telefonban. Lehet, hogy tetszik-nem tetszik, őt nekem kell pánikba ejtenem.
Mert a hullák sorakoznak.
És ekkor nyílt ki az ajtó, s lépett be rajta egy nő. Bemutatkozása alapján épp akit vártam. És akit ez alapján bizonyosan nem fogok a nevén szólítani.
- Doktornő - biccentettem feléje kimérten egyet, ezzel elismerve, hogy igen, én vagyok az, aztán a köztünk sorakozó, bezsákolt testekre mutattam. - Remélem nem evett még, mert hoztam reggelit. És ebédet. És tartok tőle, hogy vacsorázni is együtt fogunk.  
Végigmértem. Álmos, de nyugodt. Tehát nem. Nem tud még semmit.
- Mennyit mondtak el magának? Csak mert remélem, hogy nem hagyta otthon bekapcsolva a sütőt - jegyzem meg, kissé gúnyosan, miközben megkerülöm az asztalt, ami mellett eddig álltam. Közelebb megyek, de tartom a távolságot, egyelőre.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Eva Green

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Csüt. Okt. 12, 2017 10:45 pm
 



 

Ha jobban megnézem azokat a védőruhákat, nem éppen úgy néznek ki, mint amelyeket nem is olyan régen tisztítottak ki valamilyen okból. Például mert szükség lesz rájuk néhány hulla kaszabolása közben. Vagyis nyilván arra jutottak, hogy bármilyen gond miatt is kell nekem részt vennem a vizsgálatban, az nyilván valóan nem fertőz a levegőn keresztül. Józanul és logikusan nézve a helyzetet már az előtt meg tudom állapítani, hogy járvány van, hogy a doki megszólalna. Ennyire soha nincs tele a kórházi patológia friss hullákkal, amelyek szinte kivétel nélkül ugyanonnan hoztak le. Honnan tudom? A színjelzésekből a zsákokon. Leegyszerűsíti a kezelést és segít, hogy ne keverje össze valaki az intenzíven elhunyt kerge marha kórost azzal a végstádiumú rákossal például, aki az onkológiáról került be. Csak az egyikhez kell extra felszerelés, még akkor is, ha tudtommal az itteni boncmester is olyan alaposan fertőtlenít mindent, mint én teszem a saját termeimben. A gyilkossági áldozatoknál a mintavételi hiba és fertőződés nem megengedett, és nem tudnék a rendőrök szemébe nézni, ha miattam veszítenének el egy bizonyítékot valaki bűnösségére...
- Megspórol nekem egy kört a büféig, köszönöm. Van egy ételtároló is a közelben vagy ne lepődjek meg, ha az egyik tálcáról az ebédem fog visszabámulni rám? - nevezhetik ezt hullaházi humornak, de tényleg így van. A legnagyobb melegben, nyáron, a klíma berendezések hajlamosak megadni magukat és leállni. Ilyenkor pedig nem kaphatnak extra áramot a rendszerről, mert akkor a számítógépek, beléptető rendszerek és nyilvántartási eszközök halnának meg. Így marad a meleg és pár ventilátor. Leszámítva azt a részt, ahol a hullákat tartják. Szépen szólva is elviselhetetlen bűz lenne, ha nem tartanánk egy külön generátort csak a hűtőházakhoz. És igen, volt már, hogy az üres tálcán végezte a fél őrs ebédje, mert máshova nem lehetett rakni, kikapcsolták a hűtőket is a terhelés miatt. Sőt, néha, amikor ki akarom próbálni, mennyire bírja a gyakornokaim gyomra a munkát, képes vagyok én is úgy tenni, mintha meg akarnám enni a salátát, amely tele van sonkával és más húsokkal és két perccel korábban kaptam ki egy üres rekeszből. Nekik lesz fogalmuk a higiéniai előírásokról az óra végére, nekem pedig arról, kivel érdemes foglalkozni komolyabban, mert nem fog beájulni munka közben...
- Nem sokat, és ez alatt a semmit értem a maga nevén és tartózkodási helyén kívül. Szóval örülnék egy tájékoztatásnak, ha már a koffein hatni kezdett - most felesleges mosolyogni, semmi nem látszik a maszk mellett az arcom alsó feléből, de egyébként sem vagyok az a könnyen megingatható jellem. Lehet, hogy nem műthetek a végzettségem szerint, de a hullákkal kapcsolatban már nagyon ritkán tud bármi is meglepni, arról nem beszélve, hogy nem egy járványt és katasztrófát asszisztáltam már végig. Egy teremnyi halott messze nem elég, hogy kikészítsen. Ennél jobb vagyok. Szerintem. Meg a munkahelyi pszichiáter szerint is. Az orvosi kamaráról nem is beszélve. Belátom, mikor múlja felül valami a képességeimet és nem erőltetem. Ezért van helyben az engedélyem általában. Amíg nincs vészhelyzet és életveszély, nem fogok tenni semmit. Ember élet védelmére és nem tönkre tételére tettem én le az eskümet egykor...

//nem a leghosszabb, de most igyekszem inkább pörgősre venni az egészet, ha nem gond
Vissza az elejére Go down
Dr. Alexander Norr
avatar
Epizódszereplő

Kor : 50
Avataron : Hugh Laurie

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Pént. Okt. 20, 2017 9:26 pm
 



 

- Őszintén szólva, nem hinném, hogy volna gusztusa beléjük kóstolni, de ha mégis, nem élvezné soká, csak maximum... 48 órát. És az sem volna túl élvezetes, az alapján, amit eddig láttam - válaszoltam, gúnyosan mérve fel a gondolatot is, hogy ha teszem azt kannibál szokásokkal rendelkező népességi körben merült volna fel ez a dolog, vajon a hús elfogyasztása is ugyanolyan fertőző volna, mint a nálunk felmerülő lehetőségek? Hiszen ezek az emberek bizonyosan nem ettek egymásból. Egyéb testi tényezők állhattak fenn. Nem a levegő volt a kulcs, ebben biztos vagyok, hiszen akkor sokkal több beteg és halott lenne már. De mégis. Vér, nyál, izzadtság, stb. ezek mind játszanak a lehetőségek sorában. Az eddigi mintavételek pedig mind alátámasztották eme gondolataimat. De azért érdekes gondolat ez is, a húsban sok minden fellelhető...
- Úgy vélem, van a koffeinnél egy sokkal hatásosabb ötletem - léptem oda az egyik asztalhoz, és a ráhelyezett zsák cipzárját lehúzva, széthúztam az anyagot, megmutatva a benne fekvő férfi holttestét.
- Ez itt, Andrew Peterson, más néven a 0. betegünk. Nyilván nem benne született meg csodaszerűen a problémánk, ami miatt most mind a ketten itt vagyunk, de ő volt az első, akiről tudtunk, így, míg más elő nem kerül, övé a "megtisztelő cím". Augusztus 17-én, 11:17-kor vették fel először, negyven fokos lázzal, rossz közérzettel, fejfájással, étvágytalansággal, izom-, torok-, és mellkasfájdalommal. Állítása szerint előző este öt óra körül jelentkezett nála a láz, és azóta nem csökkent gyógyszer hatására sem. A vérnyomása 130/72, a pulzusa 110 volt. A torka vörös volt, a tüdőhangok tiszták. Allergia nem ismert. A szokásos szöveggel küldték haza, lázcsillapító és folyadék, na meg a jó öreg ágynyugalom, ami, mint az látható is, nemigen vezetett pozitív eredményre. Még aznap este a mentő hozta vissza, nem volt magánál, de a mentősök szerint vért köhögött fel a kocsiban. Talán mondanom sem kell, pocsék állapotban volt, de mindenképp jobbfélében, mint most - jegyeztem meg, kissé elhúzva a szám, miközben a testet méricskéltem. - Na mindegy. A további órák lényegében azzal teltek, hogy a pasas minden szerve felmondta a szolgálatot, ami csak felmondhatta, aztán minden testnyílásán át igyekezett elvérezni. Végül el is jött a halál, mint az látható. De nem ez a vicc csattanója - tettem hozzá, kezem feltartva, majd a legközelebbi két testre böktem.
Hatásszünetet tartva néztem a nőre egy pillanatra, csak utána folytattam.
- 17-én estére a pasas már tényleg nem igényelt kórházi ellátást, ahogy azt korábban már megjegyezték rá nézve. És még nem is lett volna olyan rossz a helyzet, ha itt megállunk, de nem. Ezek itt a rokonai, akik másnap reggel kerültek be megfigyelésre, hasonló tünetekkel, akkor még stabilan. Estefelé már mindkettő az elvérzést produkálta. Éjfél után mindkettő halott volt. Kezdi már kapiskálni a poént? - vonogattam meg a szemöldököm, és egy gúnyos mosollyal tártam szét karjaim kétfelé. - Ők voltak a folytatás. További hét páciens reggelre. És ez sem a vége volt. Ekkor vettük le a szükséges mintákat, amiket magam küldtem el a CDC-nek Atlantába, a rendelkezésünkre álló információkkal együtt. A tegnapi nap végére 29 halottnál tartottunk, és további betegeknél. A kórház és környéke ma reggeltől karantén alá kerül. Tehát, most, hogy itt van, készüljön úgy, hogy egy darabig nem megy haza. Hivatalosan még csak két nap karantént rendeltek el. De a személyes- és szakmai véleményem is azt mondatja velem, hogy lesz ez még több is. No persze, ez egyelőre nem hivatalos és nem nyilvános. Ahogy szinte semmi sem, ami a továbbiakban itt elhangzik. A lényeget hamarosan kihirdetik, de értelemszerűen nem mindent, amit tudunk, vagy épp sejtünk. Az eddigi boncolási jegyzőkönyvek nálam vannak, ahogy minden más vizsgálati eredmény is nálam kötött ki. A további eredmények is mind hozzám továbbítandók, és más kézbe nem adhatók. Maga velem dolgozik, és nekem jelent mindent. Én továbbítóm az adatokat a kellő helyekre. Mi vagyunk a legképzettebbek a mostani helyzet kezelésére, orvosilag. Maga a hullákhoz ért, én meg a vírusokhoz, ez azért fontos, mert óráról-órára nő a hullák száma, és mind ugyanattól a vírustól halnak meg. Amit jelen állás szerint azonosítanunk kell és a megfelelő módon kezelnünk. Ez a mód egyelőre nem ismert. Eddig senki nem élte túl a 48 órát, bármit is tettünk.
Esélye sem volt közbeszólni, míg el nem hallgattam. Nem azért, hogy kíméljem, és hamar áteshessen az első sokkon, nem, nem ezért beszéltem ilyen szigorú folyamatossággal, inkább csak arról van szó, hogy nem volna kedvem vigasztalni, ha kiborul. Talán ha a végére érek, kevesebb eséllyel bukik ki annyira, mint ha hagyom menet közben közbeszólni.
- Úgy vélem... - ugyancsak nem hivatalosan -, hogy a kiadott 48 órás karantén nem arra megy ki, hogy eddig tart majd a probléma megoldása, inkább arra, hogy... ennyi a maximum túlélési idő. Mivel sokan vagyunk ebben a városrészben, hamar fertőződnek majd az emberek, és hamar harcképtelenné válnak. Tehát a betegek többsége addigra meghal, mikor kiderül, hogy két nap múlva sem mehetünk innét sehova. Kevesebb ember, kevesebb cirkusz. Aztán már könnyebb lesz kiválogatni pár erősebb, életképesebb darabot, akik talán végül kijuthatnak, ha elég sokáig vírusmentesek tudnak maradni. Mivel mi még emellett fontosak is vagyunk, jó eséllyel indulnánk a túlélők csoportjába, de ezzel kapcsolatban van egy rossz hírem... - csekély hatásszünettel a védőruhák felé böktem ujjammal. - Az egy dolog, hogy erősek, okosak és fontosak vagyunk, de mivel mi nyertük meg a "hullákban turkálás" és a vírus vizsgálatának jogát, annyira mégsem jók az esélyeink a túlélésre. Csak mondom - tartottam fel "védekezőn" a kezeim, na, nem mintha védekezni, vagy sajnálkozni akartam volna. - Szóval, ha inkább reggelizni menne, most szóljon, vagy hallgasson örökre - kacsintottam rá jelentőségteljesen. Én nem a hivatal vagyok, nem kényszerítem, hogy maradjon, nem telefonálok rá hajnalban, hogy ugrás. Ha marad, döntse el ő, hogy így tesz. Ahogy én is tettem.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Eva Green

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Pént. Okt. 27, 2017 11:54 pm
 



 

- Dobozolva gondoltam, én mindig azzal kezdem a gyakornok válogatást, hogy hagyok ételt az egyik üres hűtőrekeszben és megnézem, ki nem ájul el a gondolatától, hogy megkóstolja - látszik, hogy kissé elszoktam már a kórháztól. Évek óta csak beteg státuszban jutok bármelyiknek is a közelébe, ennek pedig megvan a maga böjtje. A városi hullaház és az egész halottkémi hivatal az én felségterületem, az egyetemi diákokat pedig úgy töröm be, ahogy csak szükségesnek gondolom ahhoz, hogy túléljék a kiképzést és ne ájuljanak el az első emberi test láttán, amellyel találkoznak a kórházban gyakornokként. Kegyetlen vagyok? Igen. Hatásos? Duplán igen. Aki nálam átment anatómia gyakorlaton, arról soha nem hallottam vissza, hogy eltévesztette volna a testrészt vagy rosszul lett valamilyen sajnálatos baleset láttán. Véletlenül sem kímélek senkit és semmit, mert én is ezt tanultam és egyet értek a módszer helyességével. Az angol humor fekete változata pedig sajnos olyasmi, amit egy kimondhatatlan nevű borongós orosztól nem kell furcsállni. Elég egyediek is az éves értékeléseim, szigorból csillagos ötös, igazságosságból szintén, szimpátia valahol középtájt és minimális panasz valami elviselhetetlen rigolya miatt. Azt utoljára akkor kaptam meg, amikor megfenyegettem egy diákot, hogy testrész puzzle lesz a vizsgán, ha még egyszer rossz helyen vág el valamit. Hulláknál ez nem fontos, de az ember zokon veszi, ha beletalálnak az artériájába a vérvételi fecskendővel. Néha tényleg sírni tudnék még néhány anatómia bábuért...
Két perccel és rengeteg extra információval később már kezdem komolyan visszasírni a korábbi jó kedvemet. Lehet, hogy még nem mindenki tud róla, mert hét pecsétes titok, de akkor is kezd a helyzet eldurvulni. Nem vagyok sem infektológus, sem bármilyen szakértője a fertőzési mintáknak, de volt szerencsém az utolsó pár évtized legnagyobb afrikai ebola járványának kitörésénél asszisztálni, így van fogalmam róla, ennyi áldozat ilyen rövid idő alatt mennyire nem jelent jót. És következtetni is tudok belőle arra, hogy még mindig nincsenek meg a válaszok a miben is haltak meg kérdésre, vagy nem mi ketten lennénk itt a munka folytatása érdekében. Ezek szerint jó sok boncolás és minta vétel vám rám extra védelmi felszerelésben. De jó is ez. Legalább nem esem kétségbe, bár a pánik rajtam is átcikázik pár pillanatra mielőtt sikerülne úrrá lennem rajta. Orvos vagyok, arra esküdtem fel, hogy embereket mentek és annak nem az a módja, hogy most szépen hátat fordítok a tetemeknek. Hanem, hogy felveszem a szikét és vágok. Majd újra és újra, amíg meg nem találom a probléma forrását.
- Láthatnám azt a kórlapot? - fordulok Dr. Norr felé kevésbé kíváncsisággal mint inkább profizmussal felszerelve, mert ugyan nagyjából sikerült felfognom mindent, amit mondott, de nem ugyanaz, mint leírva látni az összes eredményt. Nem vagyok a legsikeresebb patológiai munkás a világon, sőt, általában olyan esetek az enyémek, ahol nincs előzetes kórtörténet, de azért kiszúrhatok valamit, aminek nem kellene ott lennie. És azzal sem árt tisztában lennem, mivel is próbálkoztak a betegnél a halála előtt, teszem azt újraélesztések vagy éppen légzés könnyítő beavatkozások nyomait nem mindig könnyű elsőre felismerni. És, ha jól értem van még itt jó néhány páciens mellette, akik hasonlóan jártak a különböző próbálkozások ellenére. Fincsi.
- Ha jól látom, nem boncoltak még fel mindenkit, csak mintákat vettek az úrtól és talán néhány társától. Amennyiben nekem kellene ezt csinálnom, mindenképp egy átlagos korú férfi és női pácienssel kezdenék, utána egy szélsőségessel, és azzal fejezném be, akit a legtovább sikerült életben tartani a diagnosztizálása után. Ki a legidősebb és a legfiatalabb itt? Tudom, van még pár beteg a fertőző osztályon, akiket már csak csodával lehetne megmenteni. Szeretném, ha felszólna, hogy aki elsőként huny el közülük, annál azonnal írják ki a papírokat és hozzák le ide perceken belül. A hozzátartozók érzékenysége várhat. Ugye a kórháznak is van hűtőkamrája szabályozható hőmérséklettel? Egy Celsius fokra állítva a test megtartja a halál pillanatában elért állapotát, nem változik meg semmi, mielőtt eljutnék hozzá is. Látni akarom, mely szerveknél a legkomolyabb a kár - nem tudom, mennyire van tapasztalata Dr. Norr-nak a halottakkal, de én minden napomat könyékig egy hullában töltöm munka közben és már rájöttem, hogy néha igenis a boncolásra kiválasztott, ideális négy Celsius fok nem elég, hogy megállítsa a testen belüli bomlási folyamatokat, így más környezetre van szükség. Leginkább rothadásnak indult vagy vízi hullák mellett van erre szükség, őket egyenesen lefagyasztjuk, de néhány esetben nyár közepe vagy speciális közegben megtalált test is ilyen protokoll szerint kerül tárolásra. Rosszabb munka, mert fagyos a hús, de kevesebb a zavaró tényező.
- Az egészségügyi helyzetem még mindig nem nyilvános, de legyen elég annyi, hogy a vírus miatt nem növekednek olyan drasztikusan a halálozási esélyeim, mint másnak. Nem zavar meg a vírus ténye. Reggeli közben szeretném átnézni a korábbi boncolások képeit és átiratait, utána állnék neki a saját munkámnak, ha már választhatok - ennek leginkább praktikus okai vannak, az egyik, hogy nem véletlenül viselünk teljes gumiruhát a boncoláskor, hanem így akadályozzuk meg a minták szennyeződését és saját magunk megfertőzését is. Szóval, ha rajtam múlik, akkor én most kapnák le mindent, ennék és utána állnék neki dolgozni, hogy ne munka közben kelljen leállnom vércukor szint csökkenés vagy energia hiány miatt. Sokkal kevésbé lelkesen bújik ki az átlag patológus az emberi darabok borította felszereléséből, ha tudja, hogy újra fel kell vennie. Ebben pedig én se vagyok sokkal jobb...
Vissza az elejére Go down
Dr. Alexander Norr
avatar
Epizódszereplő

Kor : 50
Avataron : Hugh Laurie

TémanyitásTárgy: Re: Patológia
Kedd Nov. 14, 2017 5:18 pm
 



 

Egy rövid kis mosollyal, reagáltam szavaira. Nem tartom rossz gondolatnak ezt a kis kísérletét, akár ha "humoros" gonosznak tartanám magam, még elő is fordulhatna, hogy én magam is kitaláljak ilyesféle tréfákat az ifjúság számára. Már csak önnön élvezetem érdekében is. Minden bizonnyal egy élmény lehet, mikor feldőlnek, vagy elhányják magukat a kezdők.
De én sosem voltam az a vicces, vagy barátságos oktató, aki némi humorral oldja a zöldfülűek stressz-szintjét. Én azt szeretem ha idegesek. És ha rettegnek tőlem. Ha például elhiszik, hogy képes volnék beléjük vágni egy ismeretlen eredetű tűt, amennyiben nem tanulják meg a leckét, abban az esetben egészen biztos lehetek benne, hogy másnapra kívülről fújják az anyagot. Aki nem bírja a stresszt, amit okozok, mehet is haza. A gyöngéknek nem való a munkám. Ez nem EGY életre kiterjedő munka. Többségében a tömeges halál doktora vagyok. Ha összeroppannak önmaguk esetleges megbetegedése vagy halálozási esélye esetén, akkor nem való nekik az a munka, amiben tízek, százak, vagy akár ezrek élete is lehet a tét. Vagy kibírják, és mindeközben képesek használni az eszüket is, vagy menjenek utcaseprőnek, én ezt az elvet vallom, és vallottam is mindig. Én is ezért vagyok most itt. Nem az az érdekes, velem mi történhet, hanem az, hogy én itt mire lehetek képes.
Örömmel, és elégedettséggel láttam, hogy a nő nem bukott ki. Szakmájához méltón tartva magát, kérte el tőlem a kórlapot, amit habozás nélkül át is nyújtottam neki.
- Nem, még nem mindenkit. Az első három boncolást az ügyeletes végezte, utána ő maga végezte az osztályon. Gyaníthatóan a 0. beteg fertőzte meg, lévén, akkor még nem állt fenn a jelenlegi biztonsági szint. Azt a magam részéről biztosnak tekintem, hogy levegőben nem terjed a betegség, de a nedvek fertőzési képességei még nem egészen megállapítottak, ezért védőruha nélkül egy testet sem nyitunk fel. A harmadik hulla lekerülése után csak nekem volt engedélyem a boncolásra, most már kettőnknek van. A továbbiakban fel kell mérnünk a fertőzés rizikószintjeit, különös tekintettel a testek kezelésére, akár élő, akár hulla az illető. A jelenlegi besorolás szintjén azt adjuk ki, hogy szabad kézzel senki senkihez ne nyúljon, ha nem muszáj, és ne közelítsék meg egymást, hogy a testnedvek átadásának esélyét a minimumra csökkentsük - darálom szárazon. A magam részéről fölöslegesnek tekintem hozzátenni, ugyanez vonatkozik az arc- és szájmaszkokra is, ha a felek csókolgatni kívánják egymást, avagy anyák gyermekeiket, stb-stb. Részemről ez idegen gesztus, de tudom, hogy sokan nem bírják megállni a testi kontaktust, melyek közül a fent említettek még a legenyhébbek.
A jelenlegi helyzetben persze az volna a legkifizetődőbb, ha mindenki méltóztatna itt, a kórház területén tölteni haldoklásának idejét, és fel sem merülne, hogy egészségesek betegekhez vagy holtakhoz nyúlkáljanak, ám ez valószínűsíthetően többekben fel sem merül majd. Főleg, hogy a legelső tünetek jelentkezésének idején még véletlenül sem fognak egymástól távolságot tartani az emberek, erre akár a nyakam is merném tenni. Hiába intjük őket távolságtartásra, az emberekre nem jellemző a szófogadás. Akkor sem, ha az életük a tét.
- A sorrend a maga dolga. Egyelőre úgy tudjuk, a betegség nemigen válogat. Van itt, fekete, fehér, ázsiai, gyerek, fiatal és középkorú felnőtt, és öreg is, férfi és nő vegyesen. A legidősebb betegünk ezidáig hetvenkét éves volt, megközelítőleg négy órája halott, ő balról az ötödik - mutattam a megfelelő zsákra. - A legfiatalabb tizenkét éves volt, és a harmadik halott - intettem egy másik zsák irányába. - A jelentéseket itt és az irodámban megtalálja mindről, egyetlen egyéb helyen sem fellelhetőek vagy tárolhatóak, a kórház rendszeréből eltávolítottuk őket, és a helyiségeket minden esetben zárjuk, ha mi nem vagyunk benn - mutattam, előbb rá, majd magamra. - A gépek jelszóval védettek, csak a saját azonosítójával léphet be mindkettőnk. Amennyiben tudjuk, nem veszíthetünk szem elől semmit, ami kikerülve idő előtt pánikot okozhat, itt benn, a karantén területén, vagy kívül. Minden, a holttestek tárolásával kapcsolatos intézkedést magára bízok. Tegyen belátása szerint. Bízom benne, hogy érti a dolgát. Az illetékeseket értesítem a kívánságairól - biccentettem.
Nem állítom, hogy sűrűn nézegetem a hűtők hőmérsékletét, hacsak nem a magam mintái vannak bennük, ami itt lenn sosem fordulhatna elő, tehát ezekről nemigen informálódtam soha. Testekkel kevesebbszer foglalkozom. Inkább a vérminták jutottak el mindig is hozzám, nem az egész "tárolóedény". De értem miért van a kérése, és magam is fel tudom mérni, hogy erre valószínűleg nem minden ember gondolna a kórházban. Mások megelégednének az alapvető előírásokkal. Nekünk viszont most ezeknél jóval többre van szükségünk.
- Üdvözlöm a klubban - vontam meg a vállam, ezzel beleegyezésem is adva a kijelentéseire. Nem is érdekelnek az egészségügyi kilátásai, az érdekel, hogy a hasznomra van és lesz-e. Ha netalántán a halálba készül, bízom benne, hogy csak azt követően teszi majd, hogy már megoldottuk az ügyet. Ezen túl, részemről tökéletesen mellékes, hogy mit és hogyan él meg, vagy él túl. A munkáját illetően is ugyanez áll. Míg a hasznomra van, és kielégíti a kíváncsiságom, megadja a válaszokat, amiket várok, akkor és úgy dolgozik, amikor és ahogy akar. Az egyetlen, ami nem mindegy, hogy hol teszi mindezt. A többi nem rám tartozik, s nem is teszek úgy, mintha rám tartozna.
- Mit gondol, mikorra várhatok használható információkat? - kérdeztem, az órámra pillantva, és gondolatban feljegyezve, hogy ezután időszerű lesz beiktatnom lassan egy telefont is Atlantába, a fejleményeket illetően, hátha előbbre jutottak már azóta, mióta utoljára beszéltünk. Az is haladás volna, ha néhány dolgot kizárhatnánk, illetve megerősítenének bennük, hogy megkísérelhessünk néhány esetleges oltóanyagbéli lehetőséget, esetleges kezeléseket.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Patológia
 



 

Vissza az elejére Go down
Patológia
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Virginia Mason Kórház
-
Ugrás: