HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Zárkák (Rendőrség)

Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Zárkák (Rendőrség)
Pént. Júl. 22, 2016 4:09 pm
 



 



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 19, 2016 5:46 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 30
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Szer. Aug. 10, 2016 8:57 pm
 



 


-.Norah és Mia.-


KIHALLGATÓ SZOBA
//foglalt volt a helyszín, bocs Very Happy


2016. 08.07. 23:12
- Itt hagytad a kibaszott nyakkendődet!
Rohanok James után az utcán. Ő felém fordul a féloldalas vigyorával. Elnéz mellettem, és mond valamit. Autók járnak, nem értem. Egyre csak rohanok felé.
Távoli, halk pukkanás, mint amikor egy autó kap defektet. James meginog. Valami, mint egy erős fuvallat elsüvít a fejem mellett, aztán a férjem összerogy, és hanyatt elterül a járdán.
Hülye vicc, de röhögök.
Csakhogy James ez után se mozdul. Megállok mellette... mezítláb vagyok. Beleléptem valamibe. Sűrű és ragacsos. Először kérdezem a nevét, majd mantrázom, végül már sikoltom, miközben leülök mellé és az ölembe húzom a fejét. A szeme nyitva, de nem néz rám, az égre mered. Egyre csak szólongatom, kisimítom a haját a homlokából, és kitapintok egy fémdarabot. Úgy egy centire állhat ki a homlokából. Nem gondolkozok, csak kihúzom. Nyomban sötét, ragacsos trutymó ömlik a helyéről. Tele tüdőből üvöltök, mert egy borzalmas pillanatig azt, hiszem, hogy az agya az, de attól se nyugodtam meg, hogy rájöttem mi az valójában.
A pólóm csatakos a vértől. Az ölemnél kis tavacskában gyűlt össze. Bele telik egy kis időbe felfogni, hogy valahol máshol is vérzik. A nyaki ütőérből vékonyka sugárban szökik fel a vére. Rászorítom mindkét kezem. Vér bugyog fel az ujjaim közötti résen is. James szeme felakad, majd lehunyja. Ekkor kezdek sikítani igazán. Ordítom a nevét, kiáltok az embereknek, hogy csináljanak valamit, kiabálok a mentőkért, aztán megint a nevét újra és újra. Még akkor is sikoltok, mikor egy mentős megpróbálja nyomókötéssel felváltani a kezemet. –Nem engedem el! Fogd már fel baszdmeg, hogy nem engedlek el!
Szorítom a kezét a mentőben. Egyre hidegebb. A nevén  szólítom, megígérek mindent, aztán átkozni kezdem ha már szép szavakkal semmire nem megyek. Nem szólal meg. Nincs itt.
Szorítom a kezét a hordágy mellett rohanva a műtő felé. Megint a nevét kiáltom, amikor két ápoló lefog, hogy ne mehessek be oda is utána.
Biztonságiak vezettek a váróba. Itt van már Danny, a bátyám. Ellie a mostohám. Apa, Anya, a húgom. Valaki ad rám egy takarót, de lelököm. Aztán Anya rám parancsol, mint gyerekkoromban, és kénytelen vagyok felvenni egy műtős ruhát a pólómra, amúgy tudomást se veszek róluk.
A fémdarabot szorongatom, amit James fejéből húztam ki. Másik kezemben a nyakkendője van. Oda se tudtam adni neki. –Oda akarom adni neki. Oda kell adni. Imádja ezeket a szarokat. Oda akarom adni. Oda akarom adni... – mantrázom, és próbálok felállni, hogy menjek is, de az ajtóig se jutok el. Valaki lefog a hátam mögül szoros ölelésben. Kapálózok egy darabig, mire megérzem Apa illatát. Görcsösen sírni kezdek. Nem tudom abbahagyni. Nem akarok sírni. James mindjárt bejön az ajtón vigyorogva, és elmondja, hogy semmi baj. Addig ütöm amíg mozog, amiért így rám hozta a frászt, de jönni fog. Mindjárt itt lesz. Mindjárt itt lesz. – Hol van már? – kérdezem újra és újra. Valaki monoton beszél hozzám, de nem értem. Az ajtót figyelem. Anya le akarja mosni a kezem egy nedves ronggyal, de a biztonsági azt mondja, nem lehet. Mindjárt megérkezik a rendőrség, és ők elmagyarázzák.
Kit érdekelnek ezek a hülyeségek?
Aztán valamikor megjött két járőr. Hozzám intéznek szavakat, csak épp semmit nem fogok fel belőle. Apa és Danny felpattan mellettem, elém állnak. Ugyanazzal a mozdulattal túrnak a hajukba, pedig Apa kopasz. Beszélnek egy darabig, aztán félreállnak a rendőrök útjából. Örülök, mert így megint rálátok az ajtóra, miközben olyan hangfoszlányok szűrődnek a tudatomban, mint „megalapozott”, „gyanújával”, meg, hogy „letartóztatom”. Az egyik rendőr megfogja a karom, és a hátam mögé húzza. Kattan a bilincs. És bekattanok én is. James mindjárt itt lesz. Meg akarom várni. Vissza adom a nyakkendőjét, felmegyünk a lakásba az utazótáskámért, és hazamegyek vele együtt, ahogy megbeszéltük. Az nem lehet, hogy engem most elrángassanak innen... Artikulálatlan szavakat kiabálok. Egyszerre sírok, és piszkosul mérges is vagyok, amiért nem értik, hogy én most nem lehetek letartóztatva. James. Itt akarok lenni. – JAMES!!!! – Hallom, hogy Anya felsír, Apa kiabál, miközben én rugdosok, és próbálom kirángatni magam a bilincsből, a rendőröktől.


Negyed négy múlt egy perccel, mire rám szakad a valóság.
A rendőrségen vagyok, velem szemben ólomüveg, szóval kihallgató szoba. Látom az üvegben a tükörképemet. Az arcom bal oldala a járomcsontnál és az állkapocs mentén hegesedő horzsolások. Tegnap este sérültem meg, mikor kiraboltak, és valamivel durvábban nyomták a falhoz az arcomat közben. Ami ennél is feltűnőbb, hogy foltokban alvadó vér pikkelyesedik az arcomon, kivéve ott ahol lesírtam már. Vér... A kezem. Rászáradt már James vére mind a kettőre. Pikkelyes ott, ahol már felvált a bőrömről. Ha már a kezemet vizslatom, most első ízben rácsodálok a fémdarabra is, amit eddig úgy szorongattam. Már látom, hogy egy töltény az. Kis kaliber, úgy három centi hosszú lehet.
-Jézusom. Tényleg megtörtént. – egy nő is van velem a szobában, de nem hozzá beszélek, és különben sem ismerem. Jó arcmemóriám van, és gyakran járok az őrsre a munkám miatt. De ez érdekel most a legkevésbé. – Kihozták már a műtőből? Ott akarok a lenni... AMIKOR felébred. – nyomatékosítok, mert nem fogadom el a gondolatot, hogy most fogom elveszíteni a férjemet. Pokol volt az öt hét nélküle. A bosszantó szokásai nélkül, a bolond sms-ek nélkül, az illata nélkül... Megint fojtogat a sírás, de nincs már több könnyem. – Miért vagyok itt? Intézzük gyorsan, mert vissza kell mennem. Tudja, meglőtték a férjemet.


A hozzászólást Mietta Halliwell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 11, 2016 11:33 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Szer. Aug. 10, 2016 10:19 pm
 



 

♦ Mia & Norah ♦



Sétálok az utcán, hajamat finomat dobálja a lágyan lengedező szellő, közben megpillantom velem szemben Sean-t. Annyira jóképű, szexi és az a huncut mosoly is ott virít az arcán, ami akkor is ott volt, mikor először találkoztunk még az egyetemen. Szerelmes tekintettel bámulok rá, felgyorsítom lépteimet, ajkaimon finom mosoly játszik. Már csak pár lépés és a karjaiban lehetek. Még 3...2...1

A csipogóm visítozására ébredek, amit még lehunyt szemmel kitapogatok az éjjeliszekrényen és kikapcsolom. Látom, hogy a főnök keresett, ennek örömére pedig megdörzsölöm szemeimet, majd pár mély sóhajtással próbálom megemészteni az álmomat. Újra és újra kísért, mint valami szellem. Hát sosem fog már elmúlni ez az érzés? A bűntudat, hogy miattam halt meg? Mintha én öltem volna meg a puszta kezemmel és átvitt értelemben ez így is van. Ha nem szimatolok olyan megrögzötten, talán még életben lenne.
Az órára pillantok. Hajnali 2 óra 38 perc van. Persze, az én munkámban nem meglepő, hogy ilyenkor visít a csipogó. Elég sokszor előfordult már és volt, hogy Sean mellől kellett kiosonnom az ágyból, amit azóta is bánok. Bárcsak visszacsinálhatnám.
Nagy sóhajtás közepette ülök fel az ágyon, majd oldalra fordulok, talpam a hideg padlóhoz ér én pedig elő rántom a kis dobozkámat az éjjeliszekrény fiókjából. Egy bogyó és máris szebb a világ! Na persze. Jó is lenne, ha így működne, de legalább a sírás nem kerülget, ha ezt beveszem.
Komótosan lépkedek el a szekrényig ahonnan elő rántok magamnak egy farmert, felkapom a melltartóm majd egy pólót is, rá pedig a bőrdzsekimet és, csak ekkor hívom vissza a főnököm.
-Elnézést a pocsék ébresztésért, de úgy gondoltam, már most bedobom a mélyvízbe. Útközben átküldök mindent fontos információt emailben, de most be kell jönnie az örsre.- búgja a monoton hang, amire most a legkevésbé sem vagyok kíváncsi, de nincs mit tenni. Félre értés ne essék, a főnököm egész szimpatikus férfi. Egyenes, korrekt, ambíciózus és tapasztalt. Épp ezért gondolkozom azon, hogy miért pont engem riasztott most? Ennyi bizalmat szavazna nekem már most, két héttel a kezdésem után?
-Tíz perc és ott vagyok, uram.- válaszolom komoly hangon, majd kinyomom a telefont, belelépek a cipőmbe, bezárom a lakást és már ülök is a kocsimba, hogy tényleg beérjek az ígért tíz perc alatt.

-Komolyan azt gondolják, hogy Ő tette?- biccentek fejemmel a nő felé, aki az üveg túlsó oldalán ül. Ha engem kérdeznének -fognak is-, kétlem, hogy ő tette volna. Látszik rajta, hogy megviselte az eset és még csak most tért magához a sokkos állapotból. Ennek ellenére objektívnak kell maradnom. Láttam én már sorozatgyilkost is nagyon jól színészkedni, szóval bármi kiderülhet még az üggyel kapcsolatban.
Mielőtt belépnék a kihallgató szobába, magamhoz veszek két friss kávét, majd az egyik rendőr kinyitja előttem az ajtót én pedig besétálok és leülök a nővel szemben. Az egyik kávét elé csúsztatom, de még nem szólalok meg, csak némán kémlelem az arcát. Kíváncsi vagyok, mit tudok leolvasni róla, de a véleményem még ezek után se változik. Nem hiszem, hogy ő tette volna.
-Mrs. Halliwell. Davies nyomozó vagyok. Én fogom kideríteni, mi történt az éjjel. Legalábbis, minden erőmmel ezen leszek.- kezdem végül óvatosan, halkan a mondandómat, miközben tekintetem le se veszem a nő arcáról. Teljesen össze van törve. Miért feltételezik, hogy meg akarta ölni a férjét? Oké, épp nincsenek túl jóban és a válás is szóba került, amit persze nem tudunk, hogy miért történt. Talán, megcsalta a férfi ő pedig így akart bosszút állni? Akkor miért van most mégis ennyire megzuhanva?
-Sajnos, a férje még a műtőben van. Elég nehéz műtét áll most előtte, így nem tudni még, mikor tud majd vele beszélni.- hangom még mindig együtt érző és barátságos. Eszem ágában sincs neki rontani, hogy "te próbáltad megölni" meg hasonló baromságok. A bizalmába kell férkőzzek, ha azt akarom, hogy őszinte legyen.
-Fel tudja nekem idézni, hogy pontosan mi történt? Emlékszik rá?- kérdezem, miközben tekintetemmel az övét keresem és próbálom felmérni a helyzetét, hogy mennyire képes most egyáltalán teljesen tiszta fejjel beszélni.
-Ha jól tudom, tegnap bejelentést tett, hogy kirabolták és többek között ellopták a fegyverét. Milyen típusú fegyverről is van szó pontosan?- természetesen tudom, hiszen bejelentette a nő, de azt szeretném, hogy ő mondja el. Ezzel is fel tudom mérni legalább az állapotát, hiszen, ha még mindig sokkos állapotban van, akkor kétlem, hogy értelmesen el tudnánk beszélgetni.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 30
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Csüt. Aug. 11, 2016 5:58 pm
 



 

Davies nyomozó bemutatkozott. Azt hiszem, értem már, hogy miért őt hívták. Sokakat ismerek az őrsön, a legtöbb nyomozóval köszönő viszonyban vagyunk, még ha haveroknak nem is nevezhetjük egymást. Davies nyomozó biztos új még itt, és egy hozzám hasonlóhoz objektív, a személyemtől elvonatkoztató látásmód kell. Világos.
Máskor köszönnék. Most csak bólintok, hogy tudomásul vettem amit mondott.
Ordít a csend a szobában. Ő is és én is halkan beszélünk. Már nincs se erőm, se hangom fecsegni. Szorít a mellkasom, ég a szemem, fáj a torkom, a kezem enyhén remeg, a fejem pedig zsong attól a sok mindentől, amit nem is akarok felfogni. Tudom, hogy holt pontra fogunk jutni, mert hiába akarom –nem, nem akarom- felidézni hogyan történt, a fejem annál jobban kezd zúgni, minél visszább próbálok emlékezni. Nemlegesen rázom a fejem, és a szemébe nézek közben. Kialvatlannak látszik első ránézésre, de a tekintetében ott csillog az az éber fény, amiből tudom, hogy figyel rám, és tökéletesen érti a dolgát. – Nagyon gyorsan történt. Nem láttam... csak őt... –lehunyom a szemem. Mit hunyom? Szorítom, mintha soha többet nem akarnám kinyitni. Bárcsak James lehetnék! – A hátam mögül lőtték meg. Nem tudom, hogy közvetlenül mögöttem, vagy távolabb, én... én nem figyeltem. Őt figyeltem. – Próbálok még kisajtolni valamit, csak még egy cseppet az emlékeimből. Nagy kavalkád az egész, inkább hangok és ingerek elegye, és nem képeké, amit körül tudnék írni, vagy szavakkal megformálni. A zúgás a fejemben egyre hangosabb. Inkább már olyasmi, mint amikor begörcsöl a vádlim az éjszaka közepén. Először csak enyhe húzódást érezni olyankor, aztán másodpercek alatt az elviselhetetlenségig fokozódik a fájdalom, és már ököllel verem, hogy abbamaradjon. A fejemmel ezt nem tehetem, csak gondolok rá, hogy talán az használna. Erőm már nem lenne hozzá.
A rablásról viszont, és a fegyveremről –engem is meglep- tudok beszélni. Tényleg tegnap jelentettem be? Mintha most az előbb lett volna. – Reggel hivatalnyitáskor már itt voltam. Rooney volt a pultnál, és előre vett a sorban. Kitöltöttük a papírokat. Oda lett a pisztoly – ekkor megforgatom a golyót a kezemben. Az asztalon van mindkettő, tehát Davies nyomozó is ráláthat. – a telefonom, az irataim. A fegyvertartási engedélyem nem volt a táskában. Az otthon van a mini széfben. Otthon, mint a férjemnél otthon. – megint elszorul a torkom. Nagyokat nyelek, hogy oldjam a görcsöt benne- Külön éltünk öt hétig. Csütörtökön kibékültünk. Ma úgy volt... úgy LESZ, hogy hazaköltözök. – beszélek itt össze-vissza, pedig ez nem tartozik a tárgyhoz, és én se állom, amikor elbeszélnek adott téma mellett. – Szóval a fegyver. Van egy Desert Eagle-öm is, az is otthon van a kicsi széfben. Amit elloptak, az egy negyedik szériás Glock 17 volt. Rögtön az után vettem, hogy elköltöztem. Gyakran járok el a lőtérre is, mert szokni kell. Kisebb, mint a másik, és ez a kétkezes széria már. Csak annyi az eltérés, hogy a tár mindkét oldalán van kioldó gomb, és valamiben más a markolat is a Deserthez képest. Nem is szól akkorát. – megint összeszorítom a szemem, és a fejemet is elfordítom, ahogy újabb emlék rohan meg. Halk, távoli puffanás. Durrdefekthez hasonló hang.
Úgy ejtem ki a kezemből az eddig szinte féltve őrizgetett golyót, mintha sütne. – Belőle húztam ki. Jéézusom! Kiállt a fejéből, és én kiszedtem... – és nyomban sűrű vér szivárgott fel a helyéről. James szeme felakadt, aztán szemhéját lehunyta.
Hirtelen elrúgom magam az asztaltól, a székről. Megint összeszorított szemmel menekülök a fejemben pörgő képek elől. Nem jutok messzebb a szoba ajtótól távolabb eső sarkánál. Ott leülök, homlokomat a térdemre támasztom, két kezemet meg ahogy bírom, úgy szorítom a fülemre. Nem akarok se látni, se hallani. Soha többé.
-Túl fogja élni. – bizonygatom inkább magamnak. – Csökönyös szamár. Nem hagyná itt a lányát, azt nem teheti. Túl fogja élni.
Valahol utálom magam, amiért nem vagyok nagy segítség. „Nehéz műtét”, mondják. Ha legalább tudnám, hogy kihozták, és jól van! Az majd kitakarítja a fejemből a sok mocskot.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Csüt. Aug. 11, 2016 10:17 pm
 



 

Sok nyomozó ott szokta elrontani az egészet, hogy már a legelején, kinézetre eldönti magában, hogy "valószínűleg ez meg az a gyilkos" és végül a nyomokból sem úgy olvasnak már, ahogy kellene. Ezzel szemben én mindig is hittem az ártatlanság vélelmében, azaz, nem tekintek senkit se bűnösnek, amíg ki nem derül az ellenkezője. Azt hiszem, ez mindenkinek kijár, hiszen alkotmányos alapelv.
-Szóval valahonnan hátulról jött a lövés.- bólintok, hogy megértettem és persze le is jegyzetelem magamnak, hogy még véletlenül se felejtsem el. Nem vagyok egyébként szita agyú, általában mindenre szoktam emlékezni, de jobb a biztonság. Így még véletlenül se veszik el egyetlen információ morzsa sem.
Következő lépés, hogy a fegyveréről kérdezem és próbálom valamiképp felmérni az állapotát, mennyire is képes a beszélgetésre és persze remélem, hogy ezzel kicsit sikerül elterelni a figyelmét és rá tudom venni, hogy koncentráljon. Ez némiképp sikerül is, mert tökéletesen leírja számomra, hogy milyen is a fegyver, amit elloptak tőle és miközben beszél, a töltényeket is szemügyre veszem.
-Azt ugye tudja, hogy a töltényeket mindenképp el kell kérnem öntől. Meg kell vizsgálni, hátha sikerül rájönni, milyen volt a támadó fegyvere.- és ezzel egy időben szépen, óvatosan felé csúsztatom a kezem, de még nem kapom ki a markából. Nincs is rá szükség, mert pillanatokkal később, mikor ő maga is rájön, hogy ezek még mindig nála vannak, leejti az asztalra, én pedig elő kapok egy kis nejlon zacskót a zsebemből és bele süllyesztem a bizonyítékokat.
-Nyugodjon meg, kérem.- próbálom kicsit visszarángatni a jelenbe, de hirtelen olyan pánik kerekedik rajta úrrá, amit nem is akarok inkább megakadályozni. Inkább megvárom, amíg oda sétál ahova akar, majd a tükör felé nézek és intek, hogy semmi szükség közbe avatkozik, mert ahogy sejtem, pár zsaru már készenlétben állt odakint, hogy bejöjjenek és lefogják a nőt, ha szükséges.
-Nyugalom Mrs. Halliwell. Minden rendben lesz.- sétálok oda hozzá, majd elő kotrom kabátzsebemből a cigimet és a számba veszek egy szálat. Óvatosan a nőre pillantok, majd elé nyújtom a dobozt, hátha kér ő is egyet, majd amint eldöntötte kér-e belőle, lehuppanok mellé és, csak ekkor gyújtom meg a cigimet.
-Remélem azt tudja, hogy ez a helyzet nem csak önnek kényelmetlen, hiszen egy kollégával ücsörgök itt és, ha rajtam múlna, most ott ülhetne a férjével de sajnos, muszáj még faggatnom...- fújom ki a füstöt, közben azon gondolkozok, mikor álljak neki tegezni a kolleginát, aki még korban is hozzám hasonló, de inkább elnapolom a kérdést. Nagyobb gondja is van most, mint az, hogy tegeződünk-e vagy sem.
-Mondja. Nem jut eszébe valaki, aki esetleg ártani akarhatott a férjének vagy esetleg önnek? Nincs ellensége vagy riválisa? Gyanúsítottja esetleg a rablással kapcsolatban?- kérdezem érdeklődve, miközben mellette kuporgok a földön és bár szívem szerint most azon lennék, hogy valahogy megnyugtassam, nem teszem. Pedig jó magam is át estem ezen, sőt. Én el is veszítettem a férjem és azt a fájdalmat senkinek nem kívánom. Ennek a nőnek legalább még van remény, hogy a műtét sikerül, de ettől függetlenül el tudom képzelni, mennyire kétségbeesett lehet. Nem lehet ő a gyilkos. Nem. Hiszen, szereti a férjét. Ez tisztán látszik. Aggódik érte és elmondása szerint bár volt egy kis vitájuk, most voltak épp békülő félben. De akkor ki tehette?
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 30
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Szomb. Aug. 13, 2016 10:28 am
 



 

A nyomozónő leül mellém, és cigivel kínál, tőlem meg újfent csak egy nemleges fejrázásra telik. Ugyanakkor lazítok kicsit a fülem szorításán, mert nem csendben várakozik, amíg magamtól lenyugszok, hanem beszél hozzám. Valahol tudom, hogy így jobb, mert ha még témánál is maradunk, akkor is figyelhetek még a beszédre, bármire, csak a képekre ne a fejemben. Közben megtudom, hogy neki és a kollégáknak is volna jobb dolga, mint itt időzni. Nekem is valahol máshol kéne lennem. – Miért vagyok itt? – felteszem már a kérdést. Lehet, hogy mondták a rendőrök még a kórházban – biztos is, mert ez kötelességmulasztásnak minősül, amit apám minimum két nyaklevessel torol meg-. Csak ha mondták is, én nem emlékszem. – A kihallgatással igazán várhattunk volna egy kicsit. Ha le vagyok tartóztatva, vegyenek nyilvántartásba és ugorjunk neki a papírmunkának. – nem, igazából nem kéne, mert amikor 16-18 éves koromban folyamatosan zaklattam a legjobb barátnőm, Hannah Washington gyilkosát (akkor még nem tudtam, hogy ő az), akkoriban több ízben is megsértettem a távolsági végzést, szóval voltam már letartóztatva. – Ha kell, akkor ügyvédet hívok letenni az óvadékot, és folytatjuk a férjem mellett a beszélgetés. Csak tudni akarom, hogy van. – rázom a fejemet. Kergetnek a képek, és azt is tudom, hogy időpocséklás lenne ügyvédet hívni. Először is túl korán van. Mire bármelyik is megissza a kávécskáját, felöltözik és idecammog, papírozik, smúzol, addig akár végezhetünk is és mehetek a dolgomra. - Felhívná a kórházat? Kérem?
Eztán -ha eleget tesz a kérésnek, ha nem- belátom, hogy jobb inkább arra figyelni, amit mond, és hagyni a fenébe az ostobaságot, hogy én itt hajnalban ügyvédért akarjak rikácsolni.
-Ő politikus, közszereplő, én oknyomozó riporter vagyok. Mindketten onnan tudjuk, hogy jól végezzük a munkánkat, ha bizonyos körökben gyűlölnek minket. Hosszú lenne listát írni róluk, és nyilván vannak akikről még csak nem is tudunk. A rablás pedig... – ráncolom a szemöldökömet, és gyanakodva nézek a nyomozónőre, miközben mindkét kezemet leengedem már a fülemről és a térdemen nyugtatom őket. A gyanakvás új erőt ad. Kicsit felráz, felélénkít. - ... hogy jön most ide a rablás? Másodszor említi. Miről nem tudok, Davies nyomozó?
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Hétf. Aug. 15, 2016 10:46 pm
 



 

Már azóta azon gondolkozom, hogy közöljem majd vele, hogy ő az első számú gyanúsított, és még mindig nem jutott eszembe, hogyan is kellene ezt kivitelezni. Nem fog tetszeni neki, az biztos, de mindenképpen tudnia kell majd, hogy jelenleg ő az egyetlen, aki szóba kerülhet.
-Mert szükségünk van minél több információra, hogy legyen szál, amin elindulhatunk.- fújom ki a füstöt, miközben póker arccal füllentek, de persze tudom, hogy előbb-utóbb közölnöm kell vele majd a rossz hírt. Ugyan letartóztatni nem akarjuk, de nem is engedhetjük a férjéhez egyedül. Mindenképp ott kell majd legyen egy rendőr, aki még, ha fülhallgatóval a fején is, de ott van.
-Nincs letartóztatva.- rázom meg a fejem, majd slukkolok egy jó mélyet a cigimből és amellett, hogy a rossz hír közlési formáján gondolkozok, az ügyön is folyamatosan kattog az agyam. Ha nem ő akarta megölni a férjét, akkor mégis ki lehetett? Esetleg egy szerető, akit most a békülés miatt dobott a férfi, az meg begőzölt? Egy ellenség, akinek szimplán útba volt? Vagy tényleg Mietta volt, mert megelégelte a semleges állapotot, ami kettejük közt volt. Mi van, ha nem is békülni akartak épp, hanem összekaptak valamin?
-Nyugalom. Amint történik vele valamilyen fontos, értesítenek mindent, mert jelen esetben a férje lenne az egyetlen ember, aki pontosan meg tudná mondani, hogy mi történt. Alá tudná támasztani a maga történetét és talán, még látta is, hogy ki állt az ön háta mögött.- hadarom el gyorsan, miért is lenne rohadt fontos számunkra is, hogy a férje életben maradjon. Ő a legfontosabb bábu ezen a sakktáblán, azt pedig, csak remélni tudjuk, hogy az emlékezetével nem lesz semmi gond, ha felébred. Vagyis, leginkább azt kell remélnünk, hogy egyáltalán felébredjen...
-De nem volt valaki, aki konkrétan megfenyegette volna? Nem kaptak üzenteket? Nem történt valami, ami lényeges lehet és segíthet nekünk a nyomozásban? Gondolja át alaposan, kérem.- pillantok rá érdeklődve és legszívesebben tövig rágnám a körmeimet az izgalom hevében, mert azért lássuk be, Miettán is sok múlik. Mire mit válaszol? Hogyan reagál? Mit mond?
- Megtaláltuk a fegyverét a helyszíntől pár méterre.- közlöm először csak ezt, majd amint megemészti, folytatom is.
-Nagy valószínűséggel a maga fegyverével lőtték le a férjét, ami miatt, most ön az első számú gyanúsított. Indíték van, fegyver van, gyanúsított van, de persze közvetlen bizonyíték arra, hogy nem ön sütötte el a fegyvert, nincs.- közlöm szárazon a tényeket és nem is nagyon hagyok időt, hogy tovább gondolkozzon ezen és megint felhúzza magát feleslegesen. Ha idegbajt kap emiatt, ha nem, akkor is ez a helyzet és jelenleg az egyetlen ember, aki nem akarja azzal lezárni az ügyet, hogy lecsukjuk Miettát és kész, én vagyok.
-Szóval, ezért is lenne nagyon fontos, hogy segítsen valami információval. Persze, ha így nem sikerül, át fogjuk vizsgálni a férje lakását, a laptopját, a papírjait, mindent és én is ki megyek a helyszínre alaposan szétnézni, amint itt végeztünk, biztos, ami biztos.- nem akarom azt mondani, hogy alaposan elvégezni a munkát, mert azzal a kollégáimat járatnám le, de tény, hogy van egy pár olyan ember köztünk, aki mindig a legegyszerűbb verziót fogadja el pár kis kacat alapján, mikor a fontosabb bizonyítékok ott hevernek a lába előtt.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 30
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Kedd Aug. 16, 2016 5:11 pm
 



 

Nem nyugtat meg a tudat, hogy nem vagyok letartóztatva, ahogy az se derít fel, hogy majd értesítik őket, amint változás van a férjem állapotában. Ebben a pillanatban valahogy kétlem, hogy valaha is nyugodtabb, vagy derűsebb leszek. Hogyan is lehetnék, ha még azt se tudni, hogy túléli-e? A csodához nem elég rendíthetetlenül akarni. A csoda kicsit olyan, mint a szerelem: vak, süket, néma, és akkor jön amikor neki tetszik. Nem lehet megvesztegetni a nyomorultat. Tehetetlen vagyok. És ezt utálom a legjobban.
Újfent a fejemet rázom (vádolj azzal, hogy túl egysíkú vagyok, és igazat fogok adni neked.) –Nyílt fenyegetést egyikünk se kapott. Lehetett bárki. Vagy senki sem. Honnan tudhatnám? - dörzsölöm a halántékomat. Nem akarom elhinni, hogy ez egyáltalán megtörténhetett. Annyira valószínűtlen. Az ilyesmi mindig csak másokkal esik meg. Nem vele. Nem velünk. – Nem tudom. – ismétlem, és hallgatom tovább. Bár még mindig ezen gondolkozok, és számításba veszem a legmerészebb elképzeléseimet is, miközben a nyomozónő kimondja azt az egyet, ami pont nem jutott volna eszembe... – A Glockot? Amit elloptak? Hát persze... Nem is lehet a Desert Eagle, mert az otthon van. – Davies nyomozó folytatja. Igen, elég szépen leírta minek tűnik ez a helyzet. A fegyvert könnyen azonosíthatták a sorozatszám alapján. Ezek a holmik már engedély kötelesek, szóval amikor megvettem, akkor az engedélyem számát kellett első körben bediktálni (persze fejből, mert a papír otthon volt), aztán az eladó továbbította a rendőrségnek az adataimat, az engedélyem számát, valamint a fegyver sorozatszámát. Mivel nem reszelték le a számsort, a rendőrségnek csak be kellett diktálnia, és az adatbázisuk máris kiköpte a nevemet. – Az utolsót is rám tudják bizonyítani. – felemelem a két kezemet. Mindkettő sötét a rászáradt, alvadt vértől. Ezért nem engedték anyámnak, hogy megmossa? – Friss lőpormaradvány nem lesz rajta, mert a rablás óta nyilván fürödtem, és rendszeresen mosom a kezemet is. A maguk tesztje viszont csak azt állapítja meg, hogy van-e rajta, nem azt, hogy mikori. Vegyenek mintát, aztán szeretném megmosni. – A DNS mintavételhez is hozzájárulok, ha kéri. Csak kenetet ne vegyenek. Nem a rendőrség dolga, hogy volt hangos „megyünk haza innen” szex is.
Erre a gondolatra megint elszorul a torkom, és könny szökik a szemembe. Éppen csak annyi, hogy elhomályosodjon a látásom tőle, de igazán sírni már nem tudok. Tényleg csak néhány óra telt el? Rohadt életbe...
-Megnézhetem a töltényt? Csak a bizonyítékos zacskón keresztül. Eddig nem figyeltem rá, de meg tudom mondani, hogy az enyém, vagy sem. – márpedig már biztosra veszem, hogy az előbbi. Persze, hogy az enyém. Ha megengedi, hogy megnézzem, akkor szóban is megerősítem a nyilvánvalót. Ha nem, akkor nem. A lényeg, hogy nem fogom akadályozni a nyomozói munkát azzal, hogy tagadni próbálok egyértelmű tényeket. Igen, igazságtalan, dühít, és talán csak a nyomozónő magatartása az, ami visszatart egy újabb idegösszeomlástól, de mindez nem fog változtatni azon, hogy a férjemet meglőtték, és még mindig műtik. Szóval nem az én bőröm mentése fontos most.
- Nem az ő lakása. A bátyám bérelte ki nekem öt hete, amikor kiköltöztem. Odafent csak az én holmimat találják majd, meg hogy a konyhapulton nem minden cucc maradt a rendeltetésszerű helyén. Ott zajlott a békülés... – a végére már elcsuklik a hangom. A házasságom ilyen kis darabjára is fordul velem egyet a világ. Megint jönnek a hangok, a képek, az érzés, ahogy bugyog fel a vére az ujjaim között, miközben a nyaki sebre szorítottam a kezemet. Az nem lehet, hogy csak ennyi volt. Még nem végeztünk. Még nem. Nem. Nem. Nem.
- Nem én tettem. A legrohadtabb dolog, hogy bizonyítani se tudom. A rablást lehet, csak úgy bejelentettem. Elég beszédes az is, hogy az állítólagos rablók csak a táskámat vitték el, de a gyémántgyűrűmet nem. A rablásról tehettem bejelentést, és elintézhettem saját magam is az arcomat. Mindkettőt azért tettem, hogy hihetőbb legyen a mesém, miután ... – összerezzenek mielőtt kimondom a szót - ... lelőttem a férjemet. De mégis miért tettem volna? A vagyonért? Házassági szerződést kötöttünk. Az életbiztosításának a lánya az egyedüli kedvezményezettje, akinek igaz, hogy én vagyok a gyámja, de a vagyonát James egyik alapítványa kezelné amíg betölti a 21-et. Azért már inkább megölném, ha megcsal – most mit tagadjam? –, de tudja mi a helyzet? Ha én tenném, nem a fejét céloznám hanem a mellkasát, vagy a szívét. Csakhogy a férjem nem csalna meg. Tudom. - Egy pasi, aki megkap otthon mindent, az nem fog félre kúrni. Ugye nem? UGYE NEM?
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Kedd Aug. 16, 2016 10:13 pm
 



 

Magam sem értem az egészet. Mármint, túl egyértelmű minden és ez az a helyzet, ami már alapból gyanús. A gyilkos fegyver ott hagyva, szinte kivilágítva, hogy biztosan észre vegye mindenki. A sorozatszám nincs kireszelve, nem beszélve a kettejük viszonyáról, ami az adott időpontban épp nem a legrózsásabb. Mármint, konkrétan épp békültek, de a támadó ezt nem tudhatta. Abban volt csak biztos, hogy most épp nem élnek együtt. Na de honnan tudta, hogy a férfi ma este oda megy Miettához? Honnan tudta, hogy ott lesz alkalma lelőni? Túl sok olyan infó, amit csak úgy, nem tudhat meg az ember, a véletlen számlájára meg nem lehet mindent írni. Talán, követte a férfit a támadó és megvárta, amíg lejön a lakásból. Csak a nő zavart be. Ezért nem találta el úgy, hogy rögtön meghaljon. Vagy szánt szándékkal nem akarta rögtön megölni. Nem tudom. Van egy olyan érzésem, hogy, ha haza megyek is innen, akkor is ezen fogok majd kattogni alvás helyett is.
-A férje csak említene ilyesmit, nem? Vagy talán nem akarná vele felidegesíteni és inkább eltitkolná, ez is érthető lenne.- válaszolok is rögtön magamnak egy lehetséges verzióval, ami igencsak szokásommá vált. Felteszem a kérdést, de a lehetséges válaszok már ott kavarognak a fejemben.
-Igen, a Glockot.- bólintok egyet de látom, hogy ő is érti már, mi a helyzet. Na és persze szolidan közlöm is vele csak, hogy biztosan értse és ne legyen semmi félreértés a dologban.
Arra számítok, hogy majd kiakad, hogy mégis miért őt gyanúsítjuk, de helyette inkább, csak bele törődve elmondja, miért is érthető ez az egész. Most komolyan. Egy gyilkos mikor csinál ilyet? Azonnal ügyvédért visongna és azt hajtogatná, hogy nem tud semmit, ott se volt meg őt amúgy is tojásból keltették még anno és nem is erről a Földről származik stb. Ez a nő viszont teljesen higgadtan kezeli az egészet és ez még inkább azt sugallja, hogy nem ő a tettes.
-Rendben. Köszönöm, hogy ilyen együttműködő.- bólintok szemöldök ráncolva majd a tükörre pillantok és biccentek, hogy ez esetben küldjenek be valakit, aki mintát vesz és hasonló nyalánkságok.
Meg is érkezik Harvey a kis fehér köpenyében egy darab kémcsővel meg egy fültisztítóval, hogy aztán kicsit belekenegessen a megalvadt vérbe a nő kezén, majd megköszöni és lelép. Én mindeközben nem is szólok semmit, hogy minél gyorsabban megvizsgálhassa a kolléga a mintát.
-Persze.- nyújtom át a nőnek a kis tasakot, hogy szemügyre vehesse a töltényt, majd felállok és odasétálok a kávés bögrémért. Egy pár korty még van benne én pedig azt hiszem, jobb, ha megiszom, mert talán jó ideig csak ez fogja bennem tartani a lelket.
-Értem. Minden esetre az ön lakását is átnézzük, a férje címét pedig gondolom, a kollégák már kikeresték. Talán, már küldtek is oda pár embert, hogy keressenek valami nyomot.- mondom bizakodóan, de aztán, csak csendben, figyelmesen végig hallgatom a monológját arról, hogy miért is nem tehette ő. Lényegében, sok szemszögből megközelíti a dolgot és tényleg észérvekkel támassza alá az igazát, de én nem mondhatom mindezek hallatán, hogy "oké, akkor nyugodtan haza mehet, végeztünk". Pedig, én legszívesebben ezt tenném, mert még mindig nem hiszem, hogy a gyilkos itt ücsörög épp velem a kihallgató teremben.
-Jól van, nyugalom. Értem az érveit, de sajnos nem az én hatásköröm, hogy ennek örömére megszüntessem a vizsgálatot. Reméljük, hogy ahogy előbbre haladunk, tisztázódik a neve és kiderül az igazság.- sablon szöveg, tudom, de jobb nem jutott most eszemben és egyébként is őszinte voltam.
Ennek örömére aztán benyit Andrew én pedig odaosonok az ajtóhoz és meghallgatom a sutyorgását. Megköszönöm az infót, amit kaptam tőle és visszafordulok a nőhöz. Nem tudom, hogy ennek most örülni fog-e vagy sem, de közlöm vele a híreket. Anno én is örültem volna, ha ilyesmit hallok, nem pedig azt, hogy "sajnálom, de már nem tudtunk segíteni a férjén".
-A férje túl van a műtéten. Azt mondta az orvos, hogy sikeres volt, de nem tudni még így se, hogy mikor fog magához térni vagy, hogy egyáltalán magához tér-e.- magyarázom együtt érzőn, aztán el is döntöm, hogy nem sokáig fogom már rabolni a nő idejét. Átkísérem majd a kórházba, hogy megnyugodhasson, hátha több mindenre jutunk azután.
-Ha megfelel, elkísérem a mosdóba, hogy megmosakodhasson, aztán elviszem a kórházba. Gondolom, szeretné látni a férjét.- kérdezem, bár magam sem tudom minek, mikor a válasz egyértelmű.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 30
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Szer. Aug. 17, 2016 7:31 pm
 



 

-Érvényes házkutatási parancs nélkül nem hinném, hogy a bejárónő átengedi akár a hatóságot is a küszöbön. – Megrázom a fejem. –Közszereplő, és valamilyen szinten ő is hivatalos személy. A meghívása nélkül illetékteleneknek behatolni a házunkba, az kicsit nyers és durva. – És a bűnözőket szokták így megráncigálni, de ezt már csak magamban teszem hozzá. Aztán belegondolok, hogy ha keresnének is bármit, nem találnának. – Soha nem viszi haza a munkát. A házban csak nekem van dolgozószoba-félém. – Igaz, azt ma már „Duzzogó”-nak gúnyoljuk, és akkor használom ha úgy összeveszünk, hogy külön alszok. – Az övé inkább olyasmi, mint egy könyvtár. Sose dolgozik otthon. A városházán nézzék át az irodáját, ott többre jutnak. Vagy semmire. Ha meg is fenyegették, azt nem csak előlem titkolta volna el. Azt se reckírozná meg, hogy a sajtó kiszagolja. –Szeretném azt mondani, hogy nem volt fenyegetés, de mit kamuzzak féligazságokkal? Nem tudhatom, hogy volt, vagy nem. Csak azt tudom, hogy idegesít a gondolata is annak, hogy idegen emberek fognak kutatni a férjem cuccai között, vagy az enyémek között. Ott vannak a nyomozásom adatai az egyik nyugdíjba készülő hadnagyukról, Seavers-ről. Ha megtalálják, a bizonyítékaim alapján már perbe foghatják, és talán, de csak LEHET, hogy elvennék a rangját meg a nyugdíját a szarházinak, de azzal egyrészt felhívom a figyelmet magamra, másrészt, és egészen este 11-ig ez volt a legfontosabb: elszalasztom a nagyobb halat. Harondale meglép. Körülbástyázza magát, odadobja Seaverst a kutyák elé, és onnan kezdve bármivel próbálkozok, halott vagyok. Vagy le vagyok csukva. Ne turkáljon a rendőrség az én cuccaim között... Már napokkal ezelőtt elrejtettem a dokumentumokat, de a tüzetesebb lakásátvizsgálás próbáját nem állná ki. Mégis mit mondhatnék? Mi a fontosabb? A cikkem, vagy a férjem? Persze, hogy fontosabb a férjem, és ha tudnám, hogy nálam találnak bármit, ami nyomra vezeti őket, felőlem rendben. Csakhogy nincs. Ebben holt biztos vagyok.
- Nem is vártam mást, Davies nyomozó. Éppen azt mondom, hogy miért nem klappol a mesém, és mégis miért faszság az egész. Nyilván nem hagyhatják annyiban, ezt értem. – Próbálok annyira higgadt és tárgyilagos maradni amennyire tudok, de az igazság, hogy kezdek iszonyú dühös lenni. Kikészít a tehetetlenség. Utálom, hogy egyáltalán itt kell lennem. Utálom, hogy nem tudom varázsütésre tisztázni magam, és nem lehetek ahol lennem kell.
Lehet, hogy ebben az idegállapotban én nem vagyok képes a jó pályán tartani a gondolataimat, de valahogy a „sikeres műtét” és a „nem tudni magához tér-e” nem összeegyeztetők. Jelenleg még csak fel se foghatók. Azt se érem fel ésszel, hogy ez nem egyenlő azzal, hogy meghal. Valahol félúton megakadok azon a ponton, hogy nem biztos magához tér. Mondani akarok valami. Elmagyarázni, hogy ez valami tévedés. Mi most Jamesről beszélünk, a férjemről. Két méter magas, tömör hús és csont, semmi fölösleg. Az nem létezik, hogy egy golyó így leterítette. Rajta az ilyen nem foghat. Ő halhatatlan. Biztos tévedés történt. Elkeverték a lapokat. El akarom mondani mindezt a nyomozónak, de ahogy kinyitom a számat, csak elmosódott, kivehetetlen maszlag jön ki rajta. A szemem megint homályos, a könnyek égetik az arcomat. Valahol az elmém legmélyén tudom, hogy ez nincs rendben, és ez a részem bólogat arra, hogy mosdó aztán kórház, és láthatom. Ez a részem tudja, hogy most kaptam másodszor is idegösszeomlást, már ha ez lehetséges egyáltalán.
A következő pillanatban, mint egy rosszul vágott film, már a mosdóban vagyok, kezem a zubogó víz alatt. A tükörből egy idegen néz vissza rám, és Davies nyomozó. Tudom, hogy meg kell mosni az arcomat is, hát hozzálátok. Fel akarom kötni a hajamat. Merev a vértől jobb oldalon a fülem felett. Azon a részen hiányzik a hajam is, mintha hajnyíróval odahúztak volna egy csíkot. Látom, hogy nyitott a bőr a fejemen, a szegélye szinte fekete, alóla fehérlik a koponyacsont. Automatikusan mosni kezdem. Nem érzem, hogy fáj. Mosom a sebet, a hajamat, a fülemet, a nyakamat, az arcomat, mert tudom, hogy ez rossz. Az már nem számít, hogy a nevetséges műtősruhát átitatta a vér amit alatta a pólóról szívott fel az anyag, és az a vízzel kevert vér, amit magamról mosok. Ennek semmi jelentősége. Ellenben a kezem hiába fehérlik már, én még érzem, milyen nehéz volt az alvadt vértől. Le akarom mosni újra és újra. A kezemet, a képemet, az arcomat, a hajamat. – Piszkos. Piszkos. – mondanám, de ha jól hallom magamat, akkor egy szavamat se lehet érteni. Minden annyira távolinak látszik, mintha kívülről nézném magamat. A legszívesebben káromkodnék, tombolnék, de a mosakodáson kívül csak meg-meg rándulni tudok. Azt is csak a bőgéstől.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Szer. Aug. 17, 2016 8:51 pm
 



 

Igaza van teljes mértékben, de ebben az esetben, főleg, mert egy ilyen fontos személyről van szó, zokszó nélkül kapunk házkutatási parancsot. Maximum nem engem küldenek oda, hanem valaki olyat, aki közelebb áll a minisztériumhoz vagy fene tudja, fogalmam sincs. Minden esetre nem fogom kiadni a kezeim közül a munkát. Arról szó sem lehet. Ha már valamit én kezdek el, én is szoktam befejezni. Ez ilyen egyszerű.
-Akárhogy is legyen, mindenhol szét kell néznünk. Persze, nekem se tetszene, ha a holmiaim közt kotorászna egy idegen, de most az a legfontosabb, hogy megtaláljuk, aki ezt tette.- magyarázok halkan, de ezek után a beszélgetés gyorsan félbe szakad, mert közlik a jó/rossz hírt velünk, Mietta pedig teljesen kiakad. Meg is tudom érteni. Én sem reagáltam másképp anno, sőt. Más kérdés, hogy velem konkrétan a halálhírt közölték, itt viszont még van remény. Az a legfontosabb a remény.
Igazság szerint, amíg nem láttam a férjem holttestét -már ami maradt belőle, mert persze nekem makacskodni kell és látni akartam mindenképp-, addig én sem hittem el, hogy igaz az, amit mondanak. Piszkosul biztos voltam benne, hogy ez csak valami hülyeség. Utána jött a hisztirohamok tömkelege, az alkoholizmus, az antidepresszánssal megspékelt gyógyszerfüggőség és egyéb nyalánkságok. Na mindegy. Össze szedtem magam és most egy olyan személyen kell segítenem, aki remélhetőleg nem fogja mindezt ugyanígy átélni.
Nem igazán dumálok, maximum nyugtatgatni próbálom, miközben a mosdóba kísérem és olykor vigasztalón a vállára teszem a kezem, de ennél többet nem tudok tenni. Gondolom, amúgy se érdekelné az se, ha kész beszéddel állnék elé. Ki kell tombolnia magát, ez a lényeg.
Ugyanakkor a szemem le se veszem róla egész végig és meg is akad a pillantásom valamin, amit rögtön közelebbről is meg kell néznem.
-Ez a seb... erről miért nem szólt?- ráncolom a homlokom, de kétlem, hogy most tudna válaszolni. Az is lehet, hogy nem vette észre, minden esetre most, hogy megmosta, megint elkezdett ömleni belőle a vér, ahogy egy fejsérülésből szokott, viszont mindez igen jó irányba tudja terelni a dolgokat. Ezek szerint tényleg ártatlan és a háta mögül lőtt valaki.
-Nyugodjon meg, Mrs. Halliwell. Kérem. A férje él és még felépülhet, ez a legfontosabb. Nem szabad rögtön feladni és lemondani róla, mert az nem segít. Ki kell tartani mellett. Valahogy... ilyenkor érzi a beteg is, hogyan viszonyulnak hozzá mások. Állítólag hallják is, amit mondanak nekik ebben az esetben. Hát menjünk és segítsen neki!- próbálom kicsit erélyesebben észhez téríteni, miközben lekapok pár papírtörlőt a fali tartóból és a fejére nyomom. Mit érdekel, ha esetleg nem tetszik neki? Amint beérünk a kórházba, beviszem a férjéhez és kérek is egy orvost, hogy ott, abban a szobában nézze meg, hogy össze kell-e varrni a sérülést, vagy sem.
-Menjünk, kérem.- noszogatom még egy picit majd, ha erőt vesz magán és elindulunk, magamhoz kapom útközben a táskámat és elő is szedek belőle egy nyugtatót, hogy a kezébe nyomjam. Az irodáknál megállok töltetni neki egy pohár vizet, megvárom, míg biztosan beveszi, és csak utána ülünk be a kocsiba, hogy a kórházba hajtsak vele. Innen már egyenes út vezet a férjéhez. Csak bírjam ki bőgés nélkül az egész jelenetet, bár azt hiszem, én már sírtam annyit, hogy talán már nem is tudnék...
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 30
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Pént. Aug. 19, 2016 8:49 am
 



 

Engedelmesen átveszem a papírtörlőket, amikor kéri, és ott is tartom a fejemen. A noszogatásra megindulok, megállok, ahol várni kell, beveszem a nyugtatót, iszok vizet. Mindez olyan, mint amikor Anya rám adta a műtős ruhát: automatikus reakció a külvilágra, aminek igazi része most éppen nem vagyok. Újfent csak egy rosszul megvágott filmhez tudom hasonlítani az egészet, amiben hangulatzenét a nyomozó dallamos, nyugtató hangja adja. Hallom, hogy mit mond, valamennyit meg is értek belőle, de egyelőre csak bólogatni tudok, vagy a fejemet rázom annak függvényében, hogy igent, vagy nemet akarok jelezni. Valójában egy „köszönöm” az, amit mondani akarok. Köszönet a türelemért, és a bizalomért, amit megelőlegezett nekem. Köszönet a kíséretért, a fuvarért. Köszönök mindent, csak lennénk már ott. Később majd megkérdezem a kollegáit, hogy mi az amit szeret: ital, édesség, tűzőgép, fegyvertartó öv, és még egy rakás ötlet születik arra, hogy mivel szeretném majd megajándékozni, miközben a kocsiban zötyögünk a kórház felé, és hiába próbálom ezzel elterelni a nem létező figyelmemet, nem tudom abbahagyni a bőgést. Nincs ember a földön, aki nálam jobban utálja magát ebben a pillanatban.
Megérkeztünk a szobába.
Először kicsit zavarba jövök, mert nem értem, hogy mit keresünk itt. A betegágyon egy idegen fekszik. A szájából vastag cső lóg. Szórakozott tekintettel követem a vezetéket a ritmikusan pumpáló szerkezetre, megértve, hogy az egy lélegeztető gép, majd fel a szívmonitorra, ami szintén egy szabályos ritmusra pittyeg. Három bííp után egy szisszenés következik a lélegeztető gépből. A hangok közötti szünetben üvölt a csend. Közelebb megyek az ágyhoz, aztán ahogy felismerem a férjemet, pár sürgető lépéssel átszelem a távot addig. Leborotválták a haját, a szakállát, kötés van a homlokán, a nyakán, és első becslésre összesen úgy négy méternyi vezeték lóg ki belőle. – James. – suttogom a nevét félig sírva, félig nevetve a megkönnyebbüléstől, hogy igen, tényleg él. Gépen van, de él. –Borzalmasan nézel ki. – a kezéért nyúlok. Mutatóujja hegyén csipesz van, közvetlen a kézfej felett pedig infúzió. A keze viszont meleg. Újra meleg. Félig hajolok, félig emelem a kezét fel magamhoz, és a tenyerébe simítom az arcomat. Csak egyetlen mozdulat az egész, ami végén a tenyerébe csókolok, miközben felváltva sziszeg a lélegeztető, csipog a szívmonitor és üvölt a csend. A keze ismerősen meleg az arcomon, és tudom, hogy nem magától érintett meg, mégis ez az apró dolog az egyetlen, ami most először ad igazi reményt. Valóságosat. – Nem lesz semmi baj hon'. Itt maradok veled. –suttogom a tenyerébe mielőtt visszateszem a kezét az ágyra, de nem engedem el. Ujjaiba kulcsolom az enyémeket, és az arcát nézem, miközben már a nyomozóhoz beszélek. – Olyan mintha aludna. – csak nem horkol, és nem folyik a nyála, de ezt már csak magamban teszem hozzá. Igazából imádom, hogy horkol, és a nyálazással sincs bajom. Az ilyen kis apróságok mutatják, hogy ő ember, és nem egy gép. Az én nyakkendőben full köcsög, imádnivaló férjem. Annyira szeretem.
-Szokott álmodni, Davies nyomozó? Én szinte soha, és akkor is csak összefüggéstelen baromságokat. Viszont van egy, ami vissza-vissza tér, és mindig csak részletekben. – a férjem kezét nézem és az enyémet így összekulcsolva. – Egy autóban ülünk. Korábban azt hittem, hogy James vezet, de már nem vagyok benne biztos. Lehetett bárki, az álmok furák. Ebben az álomban mindig nagy pocakom van. Babát várok, pontosabban babákat, mert tudom, hogy ikrek. Az autó áttér a szembejövő sávba, és francia szövegelést hallok. Olyan tisztán, hogy tegnap rákerestem már az interneten, mert nem hagyott nyugodni, és spanyolt tanultam az iskolában. A hang azt mondja, „Elég, én ezt nem akarom”, már amennyiben jó munkát végzett a google fordító... Aztán karambolozunk. Minden egyes álom ezzel végződik. Amikor felébredek, tudom, hogy az álombeli két kis élet bennem már nincs többé. A testvérem januárban egy autóbalesetben elveszítette az ikreit. A felesége karambolozott néhány héttel a szülés előtt. Egy fiú és egy lány született volna, ha nem telefonál vezetés közben a sógornőm. Ben és Nessie. Még mindig fáj, mert nagyon szerettük őket. Vártuk őket. De talán az a két kis élet bennem... mármint az álomban. Talán nem is ők voltak, hanem James és én. Mi csak együtt létezünk. – hüvelyujjal végigsimítok a férjem kezén, aztán a másik kezemet is az övére teszem. – Gondolja, hogy erre figyelmeztettek volna az álmok? Egy nagyobb erő, vagy bánom is én micsoda... Ha volt annyi craft a rohadékban, hogy nekem üzengessen, annyival meg is menthette volna a férjemet. – tudom mekkora hülyeséget hordok itt össze. Nagyobb erő nem létezik, és igazából nem is erre akartam kilyukadni. –James szenátornak fogja jelöltetni magát a következő választáson. Januártól abban a testületben fog dolgozni. Nem akartam szólni róla önnek, mert még nem hivatalos az információ, de... de már pletyka szinten elterjedt. Ma , azaz tegnap este valaki meg akarta ölni, és rám kente volna a gyilkosságot. Nem drasztikus lépés volt ez, hanem kétségbeesett. – James keze, a meleg érintés, a gépek hangja, a köztük beállt csend, a nyomozónő jelenléte, mind egy-egy darabja a jelenlegi valóságnak, ami képes visszahúzni. Gondolkodásra bír. Megint az oknyomozó riporter vagyok, aki addig rágja a csontot, amíg van mit rágni rajta. Valaki meg akarta ölni a férjemet, és ezt nem hagyom annyiban. Ő az enyém. Senkinek nincs joga elvenni tőlem. – Kezdjük a szenátussal. Kik azok, akikre fenyegetést jelent majd James jelenléte? Kiket raktak ki a tanácsból, hogy neki helye legyen ott? Kik lesznek a riválisai a választáson?

//A dőlt betűs rész álomkaland, bocsiii //
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Vas. Aug. 21, 2016 10:36 pm
 



 

Mielőtt bekísérem a nőt a férjéhez nyelek, majd sóhajtok egy nagyot és most próbálom úgy igazán összeszedni magam, annak ellenére, hogy mocskosul korán van. Nem akarok sírni, de még csak azt se, hogy könnyek szökjenek a szemembe. Szeretném igazán, külső szemlélőként végig nézni ezt az egész jelenetet és semmiképp sem találni benne olyat, ami magamra és a férjem esetére emlékeztetne. Nem akarom azt se, hogy eszembe jusson, ami bunkón hangzik, de rájöttem, hogy már, csak így tudok majd életben maradni. Azzal nem jutok előrébb, ha folyton az emlékébe kapaszkodok és a múltban élek. Meghalt, elment, el kell fogadnom. Valami okból kifolyólag nekünk ennyi időnk jutott, ami gyönyörű volt, de véget ért. Az újrakezdés miatt jöttem ide, erre épp egy ilyen ügybe botlok bele. Talán, ez egy teszt, hogy mennyire is lettem erős.
Miközben elveszek a saját kis gondolataimban, Mietta a férjéhez sétál, én pedig merev tekintettel figyelem minden egyes mozzanatát. Nem azért, mert attól félnék, hogy árt a férjének -ezt a lehetőséget már rég kilőttem-, hanem azért, mert jó látni ezt az egészet. Nekik még van idejük, legalábbis, a férje nem halt meg, tehát van esély a gyógyulásra, tehát még nincs vége semminek. Van még remény és ez most egyszerűen... jó látni, hogy mások nem úgy végzik, mint én.
Egyedül akkor lökdösöm el magamtól az emlékeket, amelyek szép lassan mégis csak rám zúdultak, mikor rám pillant Mietta és elkezd egy álmáról mesélni. Igazság szerint fogalmam sincs, hogy mire akar ezzel kilyukadni, de nem is hinném, hogy lenne bármi lényege az egésznek. Okokat keres és válaszokat, ami érthető. Okokat keres, hogy ki, miért tette ezt és válaszokat, hogy mi lesz a továbbiakban és, hogy van-e értelme reménykednie. Legalábbis, én ezt szűröm le az egészből, de persze figyelmesen végig hallgatom és, csak akkor kezdem ráncolni a homlokom, amikor megemlíti, hogy a férje szenátori posztra pályázik.
-A lényeg, hogy elmondta.- bököm ki csendesen, mert most semmi kedvem -és a szívem se szőrös- letolni, amiért ezt nem említette előbb. Igazság szerint, úgyis utána kell járni ennek, ami nem két perces munka.
-Nem rossz megközelítés. Jelen pillanatban nem sokat tudok a választásról és a szenátusról. Nem igazán követem a politikai eseményeket, de amint tudok, utána fogok nézni és a kollégámat is ráuszítom a témára. Ő percek alatt kivarázsolja a számítógépből, hogy kinek lehet érdeke, hogy a férje ne induljon a választáson.- magyarázom nagy bőszen, közben nyúlok is a telefonért és leadom a forró drótot na meg a kedves "kérlekszépensegíts" maszlagot az illetékesnek, hátha gyorsabban jut valamire, mint én. Minden esetre a nyom, amin most elindulunk nem rossz. Sőt. Nagyon forrónak tűnik.
-Nem lesz egyszerű kibogozni a szálakat. Elég sokan lehetnek érdekeltek az ügyben. Minden esetre két őr itt marad a szoba ajtajában, hogy megvédjék a férjét. Önnek viszont nem ártana pihenni egyet. Akár, itt is maradhat és, ha már esetleg nem lennék itt, mikor majd eszébe jut valami, itt a névjegyem.- adom át a kártyát, miközben megígérem, hogy itt maradhat de persze, ezt nekem senki nem engedélyezte, viszont tojok rá magasról. Egyértelmű, hogy nem ő akarta megölni a férfit, és persze itt a két zsaru két méterre az üvegajtón túl. Mégis, miért ne maradhatna itt? Talán, többé nem fogja látni a férjét, csak ezen az ágyon...

//Semmi vész Razz Aranyos volt Very Happy Én viszont kérdőjelesre hagyom a férjecske állapotát, de láttam, hogy már játszotok. Viszont, még nem olvastam bele. Bocsi Embarassed //
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Inaktív

Kor : 30
Avataron : PB: Olivia Wilde

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Kedd Aug. 23, 2016 1:25 pm
 



 

-Szeretnék többet segíteni. Csak az a helyzet, hogy soha nem beszélünk a munkáról. Megeshet, hogy néhányukkal találkoztam már. Sok munkavacsorán ott voltam Jamesszel. – az összekulcsolt kezünket nézem. Feldereng valami mosolyféle az arcomon, ahogy kicsit jobban elmerülök az emlékekben. – Ki nem álltam. Nem is figyeltem arra amiről beszéltek, mert halálra untat a politika. Az a sok alakoskodás! Értek hozzá, de csak konyhanyelven beszélem. Általában kipécézem a társaság sznob tagjait, és vártok az alkalomra mikor szólhatok oda valamit, amitől ráébrednek mennyire ostobák. Utálnak, mint a szart. James meg büszke rám.
Tudom, hogy ez az infó se volt segítségére. Beszélek és mozgok, de rohadtul messze állok az „összeszedett” kifejezéstől. Viszont már itt vagyok, fogom a férjem kezét, képes vagyok összefüggő szavakat kimondani és ebben a helyzetben ez a legtöbb amit tehetek a nyomozóért és Jamesért is.
Közben hallgatom, ahogy egy kollégával beszél. Magamban megjegyzem, milyen ügyesen válogatja meg a szavait. Ilyen korai időpontban többre is megy ezzel a modorral a sürgető követelőzés helyett. Szép arca van, kellemes hangja, de ettől függetlenül nem annak a békés természetű és bárány türelmű nőnek látszik, amilyennek eddig engedte magát megismerni. Inkább karakán, energikus és céltudatos nő lehet. Biztos nyomós oka van rá, hogy velem úgymond „kivételt” tesz, és ideiglenesen eltekint dolgok fölött. Jóllehet, ha jobban erőltetné a dolgot, akkor se tudnék ennél gyorsabban haladni, és szerintem ezt ő is tudja.
-Kezdjék az irodájában. A ő fajtája – ekkor szeretettel megsimogatom James alkarját- mindent dokumentál. Meg lennék lepve, ha pont ő volna a szabályt erősítő kivétel. Nem azt mondom, hogy jutnak is valamire, viszont... ki tudja. – átveszem tőle a kártyát. Bólintok arra, hogy talán pihenni kéne nekem is. – Behozathatunk ide egy fotelt? Szeretnék itt lenni ha... változás történik. És... a rendőrök is maradnának? Tudni akarom, hogy biztonságban van. Talán megpróbálnák újra... megölni. – erősebben szorítom a kezét. Annyira abszurd, hogy valaki bántani akarta. Őt. De ha egyszer megpróbáltak ártani neki, akkor újra meg is próbálhatják, amint kitudódik, hogy életben van. Botorság lenne szem elől téveszteni ezt. – Menni készül, nyomozó? Ha... ha majd... felépülök, csatlakozhatok magukhoz? Riporter vagyok, de tanultam kriminológiát és részint a nyomozói munka elméletét is. Talán később lesznek hasznosabb észrevételeim, és... nem fogok tudni tétlenül ülni... Kérem?  


// Szeretnéd zárni? //
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 29
Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Kedd Aug. 23, 2016 10:08 pm
 



 

Figyelmesen hallgatom, ahogy próbál valami használható információval szolgálni, de igazából túl sok szál van, amin most el tudok indulni és kétlem, hogy könnyen le lehetne szűkíteni. Hány olyan ember lehet itt, aki szenátor akar lenni vagy épp, nem neki kedvez, ha James lesz a szenátor? A politika az egyik legnagyobb maffia, ez köztudott. Akárki nem kerülhet hatalomra. Akik már ott vannak, nem biztos, hogy engedik vagy, hogy jó szemmel nézik. Az embernek mindig akad ellensége és ott aztán vannak olyan emberek, akik mindenféle ocsmány eszközöket képesek használni annak érdekében, hogy elérjék a céljukat. Nem egy ügy lett már lezárva úgy, hogy be sem lett fejezve, mert a szálak egy olyan emberhez vezettek, akit nem volt szabad bemocskolni, mert mondjuk ő pénzelte a rendőrséget. Ez az igazán undorító oldala a munkámnak, nem az, amikor holttesteket találunk valahol.
-Értem. Valahol biztosan elindulunk majd, de fogalmam sincs, mikor lesz valami eredménye a nyomozásnak de, ha rajtam múlik, ki fogom deríteni, kinek volt érdeke, hogy eltüntesse az útból a férjét.- magyarázok bizakodva, mert valóban, amíg nem akadályoznak a munkámban valami barmok, akik a nemzetbiztonságtól vagy az FBI-tól jöttek, addig én keményen fogok dolgozni azon, hogy leültessük a tettest és a felbujtót is, mert gyanítom, nem egy piti kis bűnöző agyából pattant ki, hogy ezt kiokoskodja. Valakinek érdeke volt ez, valaki felbérelte azt a személyt, hogy elvégezze a piszkos munkát és reméljük, még nem tudja, hogy nem járt sikerrel.
-Mindenképp át fogjuk nézni az irodáját. Valami nyom majdcsak lesz, ami segíti a nyomozást.- bólintok egyet, ahogy ő maga is engedélyezi, hogy megnézzük a helyet bár, még így is le kell majd zongoráznom pár emberrel, hogy igenis, fontos, hogy átkutassam James irodáját. Mit érdekelnek engem a politikai papírok meg egyebek? A tettest akarom elkapni. A többi maszlagra teszek magasról.
-Persze. A kollégák mindjárt hoznak valamit.- indulok is az ajtóhoz, hogy az egyik zsaruval hozassak egy fotelt vagy kényelmesebb széket, közben meg is beszélem velük, hogy semmi esetre se hagyják el az ajtót és a biztonság kedvéért nézzenek is be néha, hogy minden rendben van-e idebent.
-A két kollégám itt marad egész hajnalban, holnap pedig küldünk váltást is, mert az bizonyos, hogy a férje élete veszélyben van. A főnökkel már megbeszéltem, hogy az ön lakását is figyeljék majd, ha haza megy. Remélem, biztonságban lesznek mindketten.- mosolyodok el bátorítón, hiszen ennél nagyobb őrizetet nem tudnék melléjük adni. Részemről mindent megtettem, hogy gond itt már ne legyen, a többi a kollégákon múlik, akiknek szétrúgom a hátsójukat, ha elcsesznek bármit is.
-Azt hiszem, lehet róla szó, ha más nem, informátorként mindenképp. Persze, ez nem rajtam múlik, hanem a főnökömön, de beszélni fogok vele erről. Mindig jól jön a segítség. Én pedig igen, most elmegyek és körül szaglászok a helyszínen.- bólintok egyet és ezt is fogom tenni, mert azt kétlem, hogy ma már tudnék aludni. Majd este esetleg, de most annyira ráálltam erre az ügyre, hogy muszáj vagyok neki esni a nyomozásnak. Minél előbb ki kell deríteni mi történt.
-Mindenképp hívjon, ha eszébe jut valami vagy, ha a férje állapota változik. Akármikor csöröghet azon a számon, amit adtam. Az a mobil számom.- simítom a kezem a nő vállára barátságosan, majd egy utolsó pillantást még vetek a férjére és kivonulok az ajtón. A kollégákat még egyszer figyelmeztetem, hogy letépem a legnemesebbik szervüket, ha eltolják a feladatukat, majd kicsattogok a kocsimhoz. Nem tudom, mennyire voltam hatásos a két zsaruval szemben, de, ha van eszük, egy nővel nem húznak ujjat.

//Nem tudom, hogy akarsz-e még írni hozzá valamit, de részemről lehet záró is Smile A folytatásról majd társalgunk pm-ben Wink //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Szer. Aug. 24, 2016 5:42 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Csüt. Feb. 16, 2017 1:57 pm
 



 




Xavier
&&
Ruby
   

   
Zárkák mögötti kihallgatók, 5-ös szoba

Megszökött pára gomolyog az ajkaim előtt, ahogyan egy nagy levegőt veszek, majd fújom is ki. Ideges vagyok. Nem is kicsit. Korán reggel van még, és én nem ilyen hamar értem ma be, hanem haza sem mentem még. Amikor tíz perce megnéztem magam a női mosdó kissé maszatos tükrében, akkor sötét karikák voltak a szemeim alatt és a fáradtság mély barázdákat rajzolt az arcomra. Érzem, hogy hiába a tetőn arcomba vágó jeges szél józanító akarata, nem igazán van kedvem valahogyan magamhoz térni. A feszültség ezerszeres erővel csapódik neki a koponyámnak. Jól esne most egy szál cigi, ha nem szoktam volna le róla egy éve. Hiba volt. Hiányzik a mozdulat, leginkább. Összefűzöm magam előtt didergősen a karomat és a lassan kihúnyó közvilágítás elhalványuló fényeit figyelem. Menthetetlenül elérkezett a reggel. Nem véletlenül vagyok ennyire feszült és azt is tudom, hogy hiába mentem volna haza, csak nyitott szemmel néztem volna a digitális óra kijelzőjét, amelyen a percenként forduló számok lassan továbbgördülő füzérét figyeltem volna kitartóan, egyetlen pillanatra sem lettem volna képes aludni.
Visszatért hát. Annyi év után ismét ölt, és most úgy tűnik, talán van remény arra, hogy megcsíphetjük, hogy bebizonyíthatjuk ő követte el az összes korábbi gyilkosságot. Noha az apróságokban vannak változások, de ez két dologról is árulkodhat: vagy egészen finoman változtatott a módszerein, vagy egyszerűen nem ő az, hanem valamelyik csodálója: egy utánzó. Kavarogtak a fejemben a gondolatok, és bármit megadtam volna azért, ha Rod itt van, és jó szokásához híven átsimítva őszbe csavarodott szakállán nyugalomra és türelemre int. Most ez a két dolog nagyon nem megy nekem. Valahogyan képtelen vagyok higgadtan összerakni a fejemben a történteket. Csak az jár szüntelen az agyamban, hogy annyi év kitartó és küzdelmes kutakodása után, remény ébredt arra, hogy megcsípjük őt.
Az a kis csehó, amely átmenet volt egy hatvanas évekbeli fapados kis talponálló, és egy minden tekintetben középkategóriás étterem között az első olyan helyszín ami szokatlan volt. Eddig mindig más helyen ölt és máshogyan, bár a módszer kísértetiesen hasonlít a Séf által elkövetett gyilkosságokra.
A feltámadó szél néhány hajtincset kiszabadít összefogott kontyomból, és a kezemmel seperve odébb a fülem mögé tűzöm. Le kellene mennem, elintézni a formalitásokat, kitölteni a papírokat, hogy kihallgathassam, akit még tegnap éjjel hoztak be, mint potenciális gyanusítottat az ügyben. Trevor azt kérdezte akarom e látni, vagy eldughatják az előzetesbe, mire én a fejemet ráztam. Még nem akarom látni….még egyelőre szükségem van a tisztán látásomra, arra, hogy a gondolataimat semmi ne befolyásolhassa, legfőképpen az nem, akinek a neve elsőként merült fel az ügyben. Tulajdonképpen kétségek gyötörtek. És ez leginkább az évek óta tartó sikertelenségből fakadt, hogy szinte el sem akartam hinni, hogy most egy ujjlenyomaton csúszik el. Sosem követett el ekkora baklövést, miért tette volna ebben az esetben? Az apró kis szobában, amely korábban vendégek fogadására funkcionált az utóbbi évek megszerzett anyagának másolatai, a megannyi helyszínen készült fotó díszelgett a falon, újságkivágások, és persze a saját feljegyzéseim, amelyeket éjszakákon át a saját szabadidőmben is gyűjtögettem. Próbáltam őt megfejteni, próbáltam Rod tanítását a magamévá tenni, mely szerint az elkövető fejével kell gondolkodnunk. De minél inkább így tettem, annál inkább éreztem, hogy kezdek becsavarodni. Hogy már mindenhol a potenciális áldozatokat figyelem, és azt, hogy nem követi őket véletlen valaki, vagy nem figyeli? Néha már magam sem tudtam, hogy éppen hallucinálok, vagy a valóságot élem meg ezerszeresen? Ettől még a kis szobám teljesen a rabjává tett, és az eddig sem létező magánéletem még inkább a romjaiban hevert. Nem tudtam másra figyelni, nem tudtam másra koncentrálni, csak arra, hogy megtaláljam, és végre oda juttassam ahova való. Bár azt hiszem, hogy eddigre már annyi feszültség volt bennem, hogy nem lehettem abban biztos, hogy nem követnék el valami ostobaságot, ha szemtől szemben találnám magam vele. Rod erre áldozta az utóbbi éveket, és lassan engem is teljesen felőröl ez az ügy. Annyi más van még, annyi más áldozat, akik ugyanúgy megérdemlik a jóvátételt, ahogyan a Séf áldozatai, én mégis szinte csak erre az ügyre fókuszáltam.
Amikor a társam halála után talpra álltam, azt csak úgy voltam képes megtenni, hogy kellett valami amibe kapaszkodhatom, aminek szentelhetem az életemet, egy cél amiért érdemes reggel felkelni. Aki ezt a pályát választja egy idő után kiég...szinte megszokottá válik a vér látványa, a helyszínek sokszor gyomorforgató kaotikus kavalkádja, vagy éppen az, hogy a földön heverő kihűlt testet egy újabb nyomozati anyagnak tekintsük, semmint egy embernek akit adott esetben brutálisan megöltek.
A gyilkossági csoport különösen ilyen hely volt, még idő előtt szívta ki az ember lelkét és a helyére a kongó ürességet vagy éppen a száraz és tényszerű gondolkodást helyezte. Azt hiszem csak nemrég értettem meg Rod szavait azt illetően, hogy minden esetben az elkövető fejével kell gondolkodni. Ez nem csak azért van így, hogy könnyebben megértsük a logikáját….vagy könnyebben rájöjjünk a tettének okaira. Hanem azért is, hogy a saját, megmaradt kis magánérzéseinket megőrizzük. Hogy ne áldozzuk fel azokat is az elkeseredett tehetetlenség oltárán.
A tüdőmet teleszívtam ezzel a fagyos levegővel, és végül sarkon fordultam, hogy végre elinduljak a zárkák mögötti kihallgató szobák felé. A tetőajtó fémes csattanása egy összerezzenésre késztetett majd sietősen kapkodva a lábaimat, haladtam lefelé. Egy kávét még szereztem magamnak az automatából, mert bár lecsökkentettem a napi adagomat ötre, és az egyikbe már tejet is kértem, mégis úgy éreztem, hogy kell valami ami felpörget, mindamellett, hogy meg akartam őrizni egyben a nyugalmamat is. Higgadtan kell kezelnem az egészet, megpróbálni a lehető legkönnyedébben. Érzem, hogy ez lesz talán minden eddiginél a legnehezebb. Rod halála óta ott van bennem ez az érzés, és lassan már minden bánatomat, minden tehetetlen dühömet erre az egy ügyre vetítem ki, és szinte keresztes hadjáratot folytatok. Trevor szerint kicsit talán vissza kellene fognom magam, talán el kellene mennem pihenni, szabadságra menni néhány hétre. De jól tudom, hogy az első nap után újra ott lenne bennem, újra ezzel foglalkoznék, mert nem tudok tőle szabadulni, rabláncra vert és nem ereszt, amíg meg nem oldom.
Negyed órával később kezemben a lassan kihűlő és félig már elfogyott kávéspohárral, hónom alatt egy közepes méretű iratcsomóval tartottam a zárkák mögötti ötös kihallgatóba. Ez volt a legkisebb szoba mind közül és nem véletlen választottam ezt. Be akartam oda csukni, levegőt sem hagytam volna venni neki. Sarokba szorítani, és addig faggatni amíg be nem ismer mindent. Józanabbik felem azonban nyugalomra intett, és ezredszer is emlékeztetett az ártatlanság vélelmére, ami mindenkit megillet. Mi van ha tévedünk, ha nem ő az? Benne van a pakliban. Éppen ezért kell óvatosnak lennem. Lépteim kitartó monotonitással koppantak a kopott szürke linóleumon, mire aztán az ajtóhoz érve, az éppen ügyeletes őr be nem engedett én pedig egy fejbiccentéssel köszöntem meg, és addig még az ajtóban álltam belépés után amíg be nem zárul mögöttem.
A helyiségben félhomály uralkodott. A plafonon hideg fényüket szórták szét a tompa neonok a falak egykor volt mustársárga színén. Egy asztal és két szék. Semmi más nem volt itt….és persze a gyanusított, bizonyos Xavier Benson, akit pár évvel korábban súlyos testi sértésért már előállítottak. Az egyetlen olyan személy volt akinek az ujjlenyomatát megtalálták a helyszínen és semmi keresnivalója nem lett volna ott, ráadásul még priusza is volt.
A dossziét egy hanyag mozdulattal dobtam az asztalra, halkan csapódott neki, majd csendes koppanással landolt mellette a kávéspoharam is. Kigomboltam a sötétkék nadrágkosztüm zakóját, mi alatt csak egy egyszerű szabású fehér inget viseltem. A szokásos uniformis, amelytől szinte soha nem szabadultam meg. Idebent csak így jártam. Kevesen ismerték a civil felemet. Rod óta senki.
Nem köszöntem még neki, csak balommal kihúztam a széket, és vele szemben helyet foglaltam. Csendben voltunk, csak a lámpák kattogása, a falakból kiáramló neszezés, amelyeket leginkább a közművezetékek furcsa összhangzása okozott, vagy éppen a ruhám anyagának surranása törte meg ezt a fajta némaságot. Alkaromat megtámasztottam az asztalon és és a dosszié felett pihenő ujjaimat összefűztem akárha imádkoznék.
- Mr Benson. Gondolom tisztában van vele, hogy miért hozták be, ahogyan a leírtak szerint korábban ismertették önnel a jogait is, melyet írásban tudomásul vett. Éppen ezért ezt a részét átugorhatjuk. Én fogom felvenni a vallomását az ügyben. Kérem törekedjen a részletekre, illetőleg arra, hogy a valóságnak megfelelően nyilatkozzon. A kihallgatás során bármikor lehetősége van a válaszadást megtagadni. Illetőleg ha ragaszkodik a továbbiakban az ügyvédje jelenlétéhez, úgy az ő megérkezéséig a kihallgatást félbe kell szakítanunk.- vártam egy darabig, hogy akar még esetleg valamit hozzáfűzni avagy sem, így aztán egy sóhajt követően felemeltem a kezem és a dosszié után nyúltam, majd széthajtottam magam előtt.
- A kihallgatást végző tiszt Ruby Whittmann nyomozó, a jelvényszámom 4299. Xavier Benson, önt a tegnapi nap folyán a “Guardian Castle” étteremben elkövetett gyilkosság ügyében tartóztatták le. A helyszínen talált ujjlenyomatok alapján került azonosításra, ahogyan azt is megállapítottuk, hogy önnek akkor abban az időpontban semmi keresnivalója sem lett volna az étterem konyhájában, illetőleg a raktárban sem, hiszen nem ott dolgozik. Elmondaná kérem, hogy mit keresett ott ön, illetőleg feltételezhetően mikor kerülhettek oda az ujjlenyomatai. Valamint azt is kérem, hogy mondja el, hol tartózkodott ön 2017. február 3-án este nyolc és hajnal kettő között, amikor a fent említett helyszínen elkövették a gyilkosságot.- hosszúra nyúlt bevezetőm végén felpillantottam rá, és ujjaimmal kitartóan gyűrögettem az iratok sarkát. Pótcselekvés. Jó lett volna az a cigi előtte. Most már mindegy.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Kedd Feb. 21, 2017 2:42 am
 



 


Bassza meg! Mantraként ismételgetem magamban ezt, miközben súlyos bilincs kattan csuklóim köré szorosan. Letartóztatómhoz hozzászólni hajlandó nem vagyok, ez azonban nem jelenti azt, szavai elkerülik figyelmem. Mekkora ostobaság mégis ez? Hogy gyanúsíthatnak épp engem? Tényleg azt hiszik, vagyok olyan ostoba, hogy ottfelejtem ujjam lenyomatát egy olyan helyen, ahol valakit megölök? Szó sincs róla! Ha gyilkosa én lettem volna, ekkora hibát el biztosan nem követnék, egyetlen apró jele se lenne annak, jártam akár csak a hely közelében is valaha. Esélye annak sincs, egyszerűen csak elfelejtettem volna, hogy pillanatnyi elmebaj tört volna ki rajtam, ez pedig mindössze egyetlen dolgot jelenthet, valaki komoly gondot akart okozni nekem. Beképzeltségnek tűnhet bár, arra gondolok egyből, jelenlétem volt az oka annak, a hullát ott hagyta, ahol, túl sok az egybeesés ahhoz, hogy ez pusztán véletlen legyen. Ki kell hát derítenem, ki tette ezt, miért és eltüntetni utamból, de mielőtt ennek nekiláthatnék, nevem kell tisztára mosnom.

A zárkában töltött éjszaka tökéletesen lenyugtatta kedélyeimet, semmivé foszlott kezdeti haragom, nem maradt más, mint sürgető vágy, hogy a végére jussunk ennek az egésznek és lekaphassam a nyomozók szemellenzőjét, tudtukra hozva, ujjlenyomat ide vagy oda, a gyilkosságot nem én követtem el.
Körmeim halk koppanások kíséretében táncolnak a sokat látott, tapasztalt, koszos falapon. Számolni is meguntam már, mióta várakozok itt, céltalanul. Kitalálni nem okoz nehézséget, mi okuk a rend bátor, de rendkívül vak őreinek erre, mindenféle nagyképűségtől mentesen, bátran állíthatom, eleget tanulmányoztam már őket ehhez, s egyébként se kiemelkedően titokzatos csoportosulásról van szó.
A nyíló ajtó halk nyöszörgése váratlanul ér, gondolataimban oly mértékben sikerült elmerülnöm, hogy nem is hallottam a kihallgató felé közelítő lépteket, igyekszem azonban nem kimutatni ezen, vagy bármilyen más érzelmem. Mindenekelőtt a legfontosabb az, hogy a lehető legtöbbet megtudjak a belépőről néhány pillanat alatt, s anélkül, kiszúrná, mit művelek. Elképedésem teljesét visszatartani végül mégse tudom, ahogy alaposabb rálátásom nyílik a nőre. Nocsak. Én töltöttem bár a rács mögött egy egész éjszakát és tükörben megbámulni magam se volt lehetőségem, mielőtt tévedésből engem vádoltak egy élet kioltásával meg, biztos vagyok benne, szintekkel rosszabbul fest nálam. Kíváncsi lennék, a gyilkosság volt ekkora hatással rá, vagy valami más, mélyebb, személyesebb indok húzódik meg a háttérben. A kíváncsiskodás gyanús lenne azonban, visszafogom hát késztetésem és maradva a tartózkodó viselkedésnél figyelem, ahogy lecsapja a dossziét maga elé, mit némiképp finomabban kávés pohara követ, mielőtt helyet foglalna az üres széken, szemben velem.
Igen, mindent tudok, csak azt nem, miért rám pazarolják az idejüket, ahelyett, hogy a gyilkost keresnék – morgom felé indulatosan, nem tudván többé tökéletesen visszafogni magam. Feszültségem ismét az egekbe szökken időhúzása miatt. Elég időt töltöttem már itt feleslegesen, lekötelezne, ha a lényegre ugrana végre, mellőzve a körítést, mit hallottam épp elégszer, ahogy azt ő is sejtheti. – Nem hívtam ügyvédet és egyelőre nem is áll szándékomban – megteszem, ha szükségét érzem, ha ki az derül, nem akarnak hallgatni a szép szóra, pillanatnyilag azonban csak annyit érnék el ezzel, hogy még tovább itt kellene tétlenkednem.
A konyhafőnök a barátom, együtt tanultuk ki a szakmát. Őt látogattam meg, és ugyan eredetileg nem állt szándékomban, de ők kevesen voltak, a vendégek meg sokan, úgyhogy besegítettem. Ezért volt ott az ujjlenyomatom a konyhán, meg a raktárban. Mindenki tanúsíthatja, akinek épp akkor volt a műszakja, meg néhány vendég is. Kilencig dolgoztam, tíztől otthon voltam, a kettő között hazafelé tartottam – előbbi kettő állításom igazát képes vagyok tanúkkal is bizonyítani, utóbbiét nem, de erősen kétlem, hogy úgy gondolná bárki, ennyi idő elég lett volna csapdába csalni és megölni valakit.
Szóval, ha jól értem, kizárólag az ujjlenyomatom miatt cibáltak be ide és felejtettek a zárkában egy egész éjszakára? Nem lett volna egyszerűbb megkérdezni előtte, mit keresek ott? Létezik egyáltalán bíró, aki csak ennyi alapján elítélne? – őszinte kíváncsisággal vonom fel szemöldököm, mellőzve hangomból minden gúnyt, hiába öl meg a késztetés szinte, hogy menten a képébe röhögjek.


 
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Hétf. Márc. 06, 2017 7:42 pm
 



 




Xavier
&&
Ruby
 

 
Zárkák mögötti kihallgatók, 5-ös szoba

Az első pillanatokban az volt a legdühítőbb talán, hogy amikor leültem vele szemben a kihallgató szoba jellegtelen asztalához, egyáltalán nem azt éreztem amit kellett volna. Annyi idő után talán az az ember ül velem szemben aki egykor volt mentorom társát megölte, aki miatt az utóbbi időben egyetlen dolog megszállottja lettem és én mégsem vagyok képes őt gyűlölni, úgy ahogyan kellene. Egy embert láttam magammal szemben, aki talán maga sem érti hogyan került ide, vagy éppen miért éppen én és miért éppen most cibálom elő őt és persze azt az ügyet, amihez köze sincs. Gondolja ő. Én pedig azt gondolom, hogy talán most megcsíptem, talán most egy olyan apróságon bukott le, amilyet korábban nem követett volna el. Kijött a gyakorlatból, vagy figyelmetlen volt, a franc tudja, de nem is lényeges! Mégis talán legbelül arra számítottam, hogy egy élveteg és minden porcikájában ellenszenves alak fog majd üldögélni ebben az apró szobában, és én minden másodpercben egyre kevesebb levegővételi lehetőséget hagyok majd neki. Helyette csak leülök egyszerűen vele szemben, és a tényekre szorítkozom, mint mindig. Kapaszkodók. Ez is hozzá tartozik, no meg a szabályok néha görcsös betartása, vagy éppen az, hogy az ezredik munka elvállalásával is bizonyítsam jó zsaru vagyok….vagyok annyira jó, hogy akár még ezt az ügyet is megoldjam, és Rod emlékének adózzak vele. Hiányzott az eszement öreg, a jóféle ír whiskey, amit néha szolgálat után kivágott az asztalra és azt mondta nekem, hogy az igazi ital olyan mint a jó feleség: testes és odaadó. Ehhez képest éppen a családjával töltötte a legkevesebb időt és talán ez lehetett az oka, hogy elvált és valamilyen szinten magányos ember maradt nem sokkal a nyugdíj előtt. Pokoli fáradtságot érzek legbelül, és valamiféle ürességet is talán, mintha már nem is akarna érdekelni ez az egész, holott tudom, hogy ha kisétálok innen esetleges eredmények nélkül akkor még inkább belevetem majd magam az apróságok feltérképezésébe. Mi az amit nem vettem észre, mi az ami elkerülte a figyelmét még akár a laborosoknak is? Nem lehet, hogy valamelyik tárgyat megmozdították, vagy esetleg nem fotózták le mielőtt elszállították? A holtest boncolási jegyzőkönyve kielégítő vajon? Az élő fába is bele fogok kötni, mert olyan ez nekem mint a kutyának a csont, amit ha egyszer megszerzett képtelen a fogai közül elengedni. Hát én sem fogom. Tényeket közlök hát a gyanusítottal, és kicsit talán robotikusan mantrázott mondatok ezek, mintha úgy is el tudnám szajkózni őket, ha álmomból riasztanának fel. Valahol ez így is van, hiszen nem hagyhatom, hogy holmi paragrafus huszár ügyvédek esetleg abba kössenek később bele, hogy a kihallgatás szabálytalan volt, emiatt a vádemelést is semmisnek veszik. Már az elején megpróbálom elvágni a támadási felületet amennyire csak lehet. A kávéspoharat meg a dossziét bűvölöm felváltva. Az előbbi jól esne most kissé megtépázott és eléggé elfáradt idegeimnek, az utóbbiban pedig olyan dolgok lapulnak, amelyekkel pszichológiai ráhatást gyakorolhatok Xavierre. Legalábbis ez vele a célom, aztán ki tudja mennyire fogok betalálni nála. Minden egyes mozdulatom kiszámított és előre eltervezett egészen addig  a pillanatig amíg ő majd meg nem szólal és a saját maga gondolatait meg nem osztja velem. A hangjának kissé tompán csattanó feszültsége egy szemhéjrezdülést eredményez nálam csodálkozásom legbiztosabb jeleként. Egy ideig még mindig a dosszié papírjának sarkával vagyok elfoglalva és úgy tűnik elengedtem a fülem mellett a kijelentést, pedig ez nagyon nincs így. Figyelek én rá a magam módján, még akkor is ha nem azonnal fogom lereagálni. Felpillantok, összeszorított ajkaim között keletkező apró kis résen préselem ki a benn tartott levegőt, majd hagyom, hogy a vége egy könnyű sóhajnak tűnjön. Nem ronthatom el rögtön az elején a kihallgatást, ahogyan nem engedhetem ki a kezemből az irányítást sem, így aztán egy határozott hangsúllyal és nagyon is élesen odavetett mondattal kontrázok rá az első mondanivalójára.
- Nézze Mr Benson! Hogy mi időpazarlás és mi nem, azt engedje meg, hogy majd én és a kollégáim eldöntsük. Jelen pillanatban azt szeretnénk tisztázni, hogy mit keresett ön a gyilkosság helyszínén és miért találtuk meg minden lehetséges helyen az ujjlenyomatait.- a lehetséges helyeket egyelőre nem részletezem számára, hiszen azok a nyomozati anyag részét képezik és nem hoztuk nyilvánosságra. Arra lennék kíváncsi, hogy vajon tudja példának okáért azt, hogy az egyik elmosódott hüvelykujj lenyomatot éppen a holttest nyakáról szedtük össze? Ezt az aduászt egy megfelelő pillanatra tartogattam...bár azt hiszem vagyok annyira gyakorlott jómagam is, hogy részleges ujjlenyomat legfeljebb a benn tartásához és a vádemeléshez lesz elég, amit aztán a jól képzett ügyvédek szépen el is kaszálnak a megfelelő alkalmat lesve. Időt kellett hát nyernem, és legalább egy kicsit elbizonytalanítanom, vagy megcsípni egy oda nem illő mondatot, egy elszólást, bármit, amit a rendelkezésemre álló időben csak lehetőségem van. Elhúztam a számat, és nem tudtam visszatartani a gunyorosra sikeredett mosolyt, ami odakívánkozott.
- Kifejezetten örülök annak, hogy nem kíván egy harmadik, kissé akadékoskodó felet bevonni a mi kis beszélgetésünkbe. Mert ugyebár azzal tisztában van, hogy ez itt most egy kihallgatás, ami azt a célt hivatott szolgálni, hogy önt tisztázzuk.- meg egy nagy lófaszt! Ezt szerintem ő is látja, hogy mennyire átlátszó amit mondok, de ettől függetlenül mégis ezzel etetem, mintha legalább a hangsúly hihetően hatott volna. Még ha a konyhafőnök dumát el is hiszem, meg azt, hogy besegített a kiszolgálásban akkor is kissé kétkedve fogadom azt, hogy a tulajdonos egy vadidegent pusztán azért beenged a konyhára mert ismeri a szakácsot. A kávéspoharat közelebb húzom magamhoz és ujjaimmal birtoklón kulcsolom körbe, miközben mutatóujjam megállás nélkül valami értelmetlen ritmust kezd dobolni a műanyag holmin.
- Szóval tételezzük fel, hogy az ott tartózkodása alatt ön segített a szakácsnak. Tételezzük fel, hogy ezt többen is tanusítani tudják, ahogyan azt is, hogy maga kilencig ott segített. Mindez rendben is van. Csakhogy azt is tudja tanúkkal igazolni, hogy a kérdéses időpontban távozott az épületből? Mert sem a dolgozóknak fenntartott hátsó ajtón, sem pedig a főbejáraton keresztül nem hagyta el az épületet. Egy bizonyos….- abbahagytam a pohár kopogtatását, és megint a dossziéban található papírokat hívtam segítségül.
- ...egy bizonyos Abraham Pretter, szerint aki gyakorlatilag odagyógyult törzsvendége a helynek, meg merne esküdni, hogy maga még javában iszogatott a felszolgálóknak kialakított alkalmazotti részen. Igaz hátulról látta, de azt mondja a jellegzetes haját ezer közül is felismerné.- halovány mosoly suhant át az arcomon, mert bár kétségtelen, hogy Mr Benson hajviselete figyelemfelkeltő a számomra is - alapvetően kedveltem a nem séma szerint tarkopaszra lenyírt alakokat- mindennek nevezném csak éppen jellegzetesnek nem.
- Szóval azt mindenképpen eskü alatt vallaná, hogy még a fél tizes szokásos esti hideg lattéja előtt maga ott tartózkodott. Tehát még egyszer megkérdezem Mr Benson: ragaszkodik ahhoz az állításához, hogy kilencig dolgozott és tízkor már otthon volt? Mindazonáltal nagyon is tisztában kell legyen azzal, hogy az alibijét, amennyiben igényeljük tanukkal kell igazolnia, ellenkező esetben ez is terhelőleg hat önre nézve. Valamint nagyon megköszönném, ha ebben a helyzetben tisztában lenne azzal, hogy nem ön az aki diktál, hanem én.- ez volt az a pont, ahol megpróbáltam az irányítást végleg magamhoz venni, és végre előrukkolni a farbával, amely egészen eddig ott lapult a dossziéban. Már annyira akartam azokat a bizonyítékokat megmutatni számára, de még mindig visszafogtam magam. Ott játszottak ujjaim a papírokon, de aztán a tenyeremet  támasztékul használva felálltam, és úgy néztem farkas szemet a férfival.
- Nem, nem jól érti. Nem csupán EGY ujjlenyomat miatt hoztuk be- az “egy” szócskának egy jelentőségteljes hangsúlyt adtam, és még a nyelvem hegyét is kidugva hagytam egy fél másodpercre, még inkább nyomatékosítva talán kicsit magamban is, hogy nem pusztán ez az egyetlen kapaszkodóm az ügyben. Annyira meg akarom oldani, hogy talán vak vagyok bármit is észrevenni, vagy akár egy másodpercnyi lehetőséget is adni Xaviernek a tiltakozásra. Nem veszem azt hiszem észre, hogy éppen annak az eskünek megyek ellene, amely lehetőséget biztosít mindenkinek, hogy ártatlanságát védhesse, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Annyira akarom, hogy ő legyen, hogy nem is foglalkozom semmi mással, még  a megalapozott gyanú  legalapvetőbb formáit is sutba dobom másodpercek alatt.
- És nem….nem felejtettük magát a zárkában, hanem ennyi ideig tartott a szükséges nyomozati anyagok előkészítése, illetőleg a laboreredmények feldolgozása.- megint egy kurva nagy hazugsággal hárítom a nyilvánvalót, lassan eljutok arra a pontra, hogy az utolsó, még meglévő etikai érzékemet is elveszítem az ügyben. Valahogyan magam előtt látom a lakásomba kiakasztott brutális gyilkossági helyszíneken készült fotókat, magam előtt látom az áldozatokat, akik talán nem is értik, hogy miért velük történik ez az egész. Ahogyan talán én sem értem teljesen, hogy miért éppen az én életembe ette be magát ez az ügy. Szabadulnék tőle, de olyan mint egy örök életemre bőrömbe tapadt bogáncs: kínlódhatok, de meg nem szabadulhatok tőle.
- Én pedig nem akkor hanem most kérdeztem meg mit keresett maga ott, és még mindig úgy érzem valahogyan, hogy az időérzékével van egy kis probléma Mr Benson.Ami pedig a bírót illeti és az ítéleteit….higgye el nekem, elég sok bíró szeretné rács mögött látni azt aki felelős ezekért a gyilkosságokért, amelyeknek A Guardian Castle-ben megölt fiatal férfi is az áldozata. Szóval ha lenne olyan kedves a gunyoros maszatot letörölni az arcáról, és némi komolyságot erőltetni magára. Ellenkező esetben a nyomozás hátráltatása miatt újabb estére felejtem benn a cellájában.- a hangom noha egészen halk volt, és egyszer sem bicsaklott meg, valahogyan nehéz volt visszafojtanom a haragomat, amit azért éreztem, mert még mindig nem gyűlölettel tekintettem rá, ahogyan akartam. Hanem valamilyen módon meg akartam fejteni. Mintha ugyan ez sorozatgyilkost olyan egyszerű lenne: csak egy hajszál választja el őket a totális elmebajtól. Nem ültem vissza vele szemben, hanem a dossziét összehajtottam, a hónom alá csaptam és a kihallgató szobácska üvegezett falához sétáltam, karba fontam a kezeimet és a hátamat nekivetettem az alapvetően gusztustalan színre tapétázott falnak.
- Tehát. Fussunk neki újra Mr Benson! Ragaszkodik azon állításához, hogy kilenc óra után ön már nem tartózkodott az épületben ahol a gyilkosságot elkövették? Ha igen, akkor kérem világosítson fel hol és mikor távozott?- hogy hinni akarnék neki? Ó nem, csak az igazat akarom tudni, végre az igazat arról ami után már olyan régóta kutatok. Hogy lezárhassam, és a saját életemet élhessem, ne egy olyan ügy rabjaként, amely immáron megváltoztathatatlanul magához láncolt.

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
Szer. Márc. 15, 2017 11:53 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Zárkák (Rendőrség)
 



 

Vissza az elejére Go down
Zárkák (Rendőrség)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
 :: 
Rendőrség
-
Ugrás: