HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Recepció (Rendőrség)

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Recepció (Rendőrség)
Pént. Júl. 22, 2016 4:13 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Szomb. Szept. 03, 2016 5:53 pm
 



 

A nyilvántartásba vételnél sok minden kiderül, így nem kérdeztem rá mégis honnan jöttek, ahol a pofonosztogatás az igazságszolgáltatás része. Felkeltette az érdeklődésemet, de őszintén nem akartam tudni akkor. Elcseszett egy világban élünk, nem fog ezen változtatni, ha tisztában az őrs előtt tisztában lettem volna ezzel az információval. Ha pedig a saller szóba hozása meglepett, akkor arra a véletlenre mi lenne a megfelelő kifejezés, hogy Joel-t nevezik meg mindketten, mint az államokbeli hozzátartozójukat, akinek hivatalosan a felelőssége alá tartoznak..? Kicsi a világ, piszkosul az, de nem jelenti azt, hogy hülye lenne minden benne lévő.. Csak úgy általánosságban a 90%-a. Az arcomra volt írva minden válasz arra vonatkozóan, hogy nem-e lehetne meg nem történtként kezelni egy-egy keverés leosztása után. Pontosan tudták hova törtek be, komolyan felmerült bennük az a lehetőség, hogy ide elég egy ígéret és az adminisztráció elfelejti önmagát? Ez Amerika. Nem pofonokkal intézzük el a dolgainkat, szóbeli üzletkötésekkel – legalábbis jó volna, ha így lenne..
Joël-t akkor próbáltam meg értesíteni telefonon, amíg a mosdóbeli dolgaikat intézték a lányok.. Lányai..?! ..de nem vette fel. Sokáig kicsengett a vonal, végül hangpostára kapcsolt. Feltételezem a műtőben tartózkodott – ahogy a szöszi mondta nőben matatott, jézus ez a megfogalmazás. Kénytelen voltam a kórház recepcióját hívni, hogy mindenképp szóljanak neki a megkereséséről, elsődleges feladata legyen a meghallgatnia az üzeneteit, miután végzett. A bent elszöszölt idejük alatt kiszóltam ma estére mellém beosztott Hereldson-nak röviden vázolva a helyzetet és hogy Kuss lesz a neve. Pont a végére értem a mondandómnak, amikor mindketten kijöttek és megerősítettem: igen, a következő úti cél a rendőrség épülete lesz..

Előlről, a főbejáraton keresztül kísérem be őket. Hereldson intézi a parkolást és két tényező is van, ami miatt nem a kihallgató szobák felől hozom be a két bajkeverőt. Az első egyértelműen az, hogy kölykök még, kiskorúak és noha ordas baromságot csináltak, azért nem abba a közegbe valóak. A zárkákhoz, a többi állatfaj közé, ahol akad vegyesen mindegyik fajtából. A második Joël. A legnagyobb szerencséjük. Az elől lévő várakozó termek egyikébe vezetem őket, miután a recepciónál elkérem Nancy-től a nyolcas kulcsát és szólok, hogy készítsen elő egy-egy nyomtatványt. Nem, mintha nem csak a születési nevük lenne az, ami el fog térni a lapokon.
- Kössz. – dobbantok kettőt az öklömmel a pult lapján és a fejemmel bökök a nekünk kellő irányba: arra tovább. A csuklójukra helyezett bilincset odabent fogom levenni róluk, megkímélve mind magamat az esetleges szökési kísérlettel járó rohangászástól, valamint lármától, mind magukat attól, hogy félszből még rákezdjenek újból maguk alatt vágni a fát. Fog elég haj hullani anélkül is – az se az övéké lesz.. Előre sajnálom a dokit.
- A következő ajtó lesz balra. – szólok hol kell megállniuk, majd ha megálltak, akkor a zárhoz lépek, hogy kinyissam a berendezésben nem túlzottan bővelkedő szoba ajtaját. A falak fehérek, van bent egy asztal. Előtte egy, valamint a másik oldalán két szék és akad egy közvetlenül az ajtónál is. Ezeken kívül csak egy szemetes meg egy régi szekrény porosodik, ami a régi irodákból maradt itt és nem tudták hol máshol elhelyezni. Az elsőbbség az övéké természetesen, amit egy várakozó pillantással és egy tessékelő kézmozdulattal adok a tudtukra, ha maguktól nem indulnának bentebb.
Csak az ajtó becsukása után Nem, nem csak úgy.. A retesz kattanni fog. veszem elő a kulcsot, hogy megszabadítsam őket a karperectől. Nan majd kopogtat, ha előszedte a kitöltésre váró papírokat, amik persze.. Nem lesznek tökéletesen kitöltve, mert minek tartanának maguknál az irataikat. Külföldiek.. Tinik..
- Szóltam Joël-nek, de nem tudom mikor fog jönni. Addig itt lesz lehetőségetek várakozni. Mindjárt kaptok egy nyomtatványt, ami a nyilvántartásba vételhez kell. Gondolom fejből a fontosabbak nem fognak menni, úgyhogy.. Hosszú éjszaka lesz, mire minden a helyére kerül adminisztráció szempontjából. Főleg a felügyelőtöknek. – nem ülök le, amíg beszélek. Ők megtehetik persze, de ha jót akarnak állni magukért felőlem az is rendben van – ha megunják úgyis előbb vagy utóbb ledobják magukat..



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 37
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Vas. Szept. 04, 2016 12:56 am
 



 

Közel sem volt könnyű napom ma, ráadásul órákig küzdöttem egy páciensem gyermekéért. Tudtuk, hogy problémás, és nehéz út előtt állunk, mikor belekezdtünk, tudtuk, hogy a lombikprogram nem olyasmi, amiben garantált a siker, hogy túl sok tényező csúszhat félre, de valljuk be, azzal senki sem számolt, hogy a hites ura akkora pofont kever le neki, amitől nekivágódik az étkezőasztalnak, és beüti a hasát. A két kezemmel fojtanám meg azt a faszt, és meglehet, meg is fogom tenni, hogyha ki kell mennem hozzá közölni, hogy már nincs gyermek, akit várniuk kellene. Mrs. Johnson bájos, tündéri nő, aki töretlenül rajong a férjéért, és minden vágya egy gyermek. Most, hogy altatásban fekszik a kezeim között, nem látok mást belőle, csak a méhét és a magzatot, aki a legjobb magzati sebészünk kezei közt sem lehetett képes a túlélésre. Hiába minden. Én besegítettem, amit tudtam, eleinte még reménytelik voltuk mindketten, de túlságosan nagy trauma volt ez a sarjadó életnek.
- Kisfiú. – Volt. Lett volna. Mi a helyes? Elfér a tenyeremben, már vannak formái, már sok minden látszik rajta, csak éppen élet nincsen benne… Iszonyatosan dühös, és csalódott vagyok. Az nem érdekel, az apa mit fog szólni, de az már határozottan, miként fogom elárulni a betegemnek, hogy meghalt a kisbabája. Basszameg.
- Bezárom. – A nővérek kivették a kezemből a babát, én pedig újabb fél óra elteltével vágtam a mosdókagylóba a műtőssapkám, és egy tehetetlen ordításra futotta, mielőtt kiküldtem volna a rezidensemet beszélni az apával. Én nem voltam hajlandó, féltem, hogy nekimegyek. Őrületes, milyen szinten vakfoltommá vált a nők bántalmazása.

A pihenő felé indultam, amikor Martha nővér odaszólt, hogy a rendőrségről kerestek, és minél hamarabb hallgassak hangpostát, nagyon fontos. Ez kell még nekem az éjszaka közepén valóban. Mennyi lehet az idő? Hajnali egy? Még csak ügyeletes sem voltam, de az ügyeletes kollégám felhívott, hogy behozták az egyik páciensemet. Elcsoszogtam a telefonomig, és visszahallgattam. Ronnak még mondhatni örültem is volna, de túlontúl is merev és hivatalos volt, és ott tette be a kaput a dolog, hogy közölte, két lányt bevitt az őrsre, akik azt állítják, hogy a lányaim, és üdvös volna, hogyha értük mennék. Egyre inkább úgy éreztem, hogy valamit a földhöz kell csesznem, különben felrobbanok az elfojtott feszültségtől.
Megfordul a fejemben, hogy ott hagyom őket reggelig, de ekkora pöcs nem vagyok, még akkor sem, ha semmilyen balhéhoz nincs most kedvem. Úgy am blokk semmihez nincs a világon. Leszenvedtem magamról a kórházi göncöket, és elindultam. Haza kellett előbb mennem a motorral, és autóra cserélni, mert két törvényszegű szőke terrorista nem fér el rajta, bár, erősen gondolkodom azon, hogy nemes egyszerűséggel begyűröm majd őket a csomagtartóba, hogy érezzék a törődést. Vajon mit műveltek? Remélem, legalább maximum annyiról van szó, hogy elloptak egy csomag rágót, bár, abból szerintem kidumálták volna magukat.

//Játszatok nyugodtan, mert időben szerintem nem vagytok ott még, hogy én is bekapcsolódjak, ezt viszont volt kedvem megírni. Very Happy //
Vissza az elejére Go down
Diana Wyard
avatar
Inaktív

Kor : 16
Avataron : PB: Sabrina Carpenter

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Hétf. Szept. 05, 2016 6:02 pm
 



 

Elég simán ment az út a sittre. Miután egyértelművé vált, hogy ebből szökés már nem lesz, rákészültem, hogy rendőri brutalitásról fogok előadást tartani, és hogy ez mennyire nem helyénvaló két tini-lánnyal szemben. Még csak meg se rángatták a bilincset a kezünkön, és ha beszélgetni is próbáltam volna, - na jó, konkrétan provokálni akartam a rendőröket-, modoros tőmondatokat kaptam válaszul. Így nem volt okom hőbörögni a hatóság fellépése ellen. Pedig valahol már a védekezésre építek, és a rendőri túlkapás elég jó válasz lett volna a „hogy a picsába kerültetek ide?” kérdésre.
-Ez így uncsi lesz. – dünnyögöm Michellenek már úgy félúton a yard-felé – De legalább nem gyalogolunk, igaz? – vállal megbököm az övét, és mosolygok rá. Nincs okom vidámnak lenni, ezt ő is tudja. Azt próbálom felmérni, hogy ő mennyire lehet berezelve, és annak megfelelően oldani a feszültségen. Nem szeretem, amikor rossz kedve van mellettem, hiszen ő a hangulatfelelős más körülmények között. Az ő mosolya puhítja meg a megkövült szíveket (a mi rendőrünkét pont nem, de valszeg neki olyan nincsen, tehát ez se Michellen múlt), ő tartja a lelket bennem is. És töredelmesen bevallom, hogy ha mégis rossz érzésem van valamiért, akkor az azért van, mert őt is belekevertem. – Énekeljünk valamit, mit szólsz hozzá? Valami fainos lengyel hipp-hopp nóta?
Megelőlegezem a nemleges választ, és az út hátralévő részét az ablakon kibámulva töltöm el. Néha mozdulnék, hogy összefonjam a kezemet a mellkasom előtt, csakhogy akadályoz a bilincs, és olyankor óhatatlanul is rántok egyet a tesó karján. Sűrűn kértem a bocsánatokat egész úton.
A rendőrségre érve már egészen eluntam magam. A recepciótól kezdve már halk mormogásra emlékeztető hangon kezdtem száztól visszafelé számolni hetesével, lengyelül. Tök para lehet az avatatlan füleknek. Mintha valami átkot kántálnék.
Odabent a nem tudom minek nevezzem szobában kattan mögöttünk a zár. Ezen kínomban már felnevetek: - Hehe. De rafinált! Akarom tudni, melyikünket nézi szökevény típusnak? – nem, nem akarom. Ahogy a feszült csendet sem. ÉN legalábbis semmiképp nem akarok feszengeni. Ijesztő hely ez úgy önmagában is, a steril falakkal és az egyszerű berendezéssel, és itt hirtelen túl nagydarabnak tűnik a rendőr hozzánk képest. Amolyan védekező mechanizmus a részemről, hogy próbálom nem komolyan venni ami itt történik.
Mindenesetre végül lekerül rólunk a bilincs, mire én automatikusan dörzsölni kezdem a csuklómat ott ahol azelőtt a perec volt. Még csak ki se pirosodott a helye.
Immár szabadlábon hallgatjuk a „hogyan továbbokat”, és egyre kevésbé tetszenek a kilátások.
-Fél év, mire megjön. Tényleg nem rendezhetjük le máshogy? – a pofonokat már levettük napirendről, az se lehetőség, hogy csak úgy elengednek. – Mosogatás? Sepregetés? Ételosztás az ingyen-konyhán? Le is húznánk az első műszakot mire Joel ideér, igaz Michelle? – Most először nem szimpi, hogy munkamániás az öreg. Nem akarok itt lenni. Tényleg nem. Pedig a hallottak alapján eltart még egy ideig, és amikor ez tényleg elhangzik, kihúzom az egyik széket és leülök rá. Aztán összefonom magam előtt a karjaimat, mert már megtehetem.
-Nincsenek amerikai papírjaink. Még diákigazolványunk sincs. – bólogatok, mintha szükséges lenne a részemről is megerősíteni, hogy igen, ez bizony egy hosszú éjszaka lesz. –Kaphatunk valamit inni? – Ha nem akkor mégis fújhatom a nótát a rendőri brutalitásról, amikor étlen-szomjan tartanak a vallatás előtt... de ezt a gondolatot is csak az idegesség piszkálja fel bennem. Fészkelődök is a székben, és sűrűn pislogok az ajtóra. Ki akarok menni innen.
-Addig is ötödölő, akasztófa, vagy torpedó? –élek a javaslattal Michellenek. Elvégre valamivel el kell ütni az időt.Eztán a rendőrhöz fordulok megint. Ha ma nem ugrik ki a nyakam a helyéről, akkor soha. – Nem tetszenek sakktáblát és francia kártyát tartani, igaz? Vagy magyar kártyát? Megtanítjuk a rendőrbát hatvanhatozni, ha szeretné.
Vissza az elejére Go down
Michelle Wyard
avatar
Inaktív

Kor : 16
Avataron : Sabrina Carpenter

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Szer. Szept. 07, 2016 6:54 pm
 



 

Az autóban néma csönd honol(na). Dia védekezési mechanizmusa bekapcsolt és csak jártatta a száját. Én meg csak ültem és meredtem magam elé, bólogatós kutyát játszva… helyeselve a nővérem szavaira. De legalább a topánjaink megvannak. Aztán a fejem az ő fejének döntöm és szusszanva hunyom le íriszeimet, ami az övéivel egyszínűek.
- Hipp hopp óta. - ismételem szavait, majd az ablak felé pillogok, oda értünk e már. Nem kényelmes sokáig egy helyben ücsörögni, ráadásul egy karpereccel a csuklónkon. Az ipse elől meg sem szólalt egész úton.
Hogy ez jó vagy rossz hír, fogalmam sincs.
Az Őrsön azonban mint akit megbabonáztak, a sok idegen arc tehet róla és a szúrós tekintetek, Diához léptem közel, jóformán mögé. Idegen hely, idegen arcok ezt váltják ki belőlem… senki sem tudhatja miért vagyunk itt és hova visznek valójában… kínzó kamra?
Elég ez a hely kinézete és letargikus állapota… siralmas. Főleg, hogy kiskorúakat is bedughatnak egy két napra.
Aztán menetelünk tovább a rendőr bá felügyelete alatt, őt követjük, vagy ő követ minket és utasításokkal lát el… hehe.
Egy üresnek mondható szoba, zárt ajtó. Dia nevetése. Az arcát figyelem, majd a rend őre felé pislogok…. akarom én tudni, hogy mikhez folyamodhatna itt két ártatlannal egy férfi? Nem…
Szabadulunk a perectől, automatikus a mozdulat mindkettőnknél, talán egyszerre hajtjuk végre a manővert. Joel is mikor fog érkezni?
Lehet el se jön értünk… hiszen nem is számítunk neki jóformán… a munkája, meg a nője. Pedig hiányzik a társasága.
- Vállalom a mosogatást…meg a főzést. - jelentkezem, Dia ötlete fenomenális, csak épp ez egyeseknek nem tetszik. Majd meghökkenve a nővérem fülébe suttogok. - Mennyi főre kellene főzni? - mintha olyan fontos lenne, de időhúzásnak megfelelő, ebben jók voltunk mindig is. A suttogást egyesek nem érthetik, főleg ha nem is angolul jönnek a szavak, de ezt is csak mi ketten érthetjük.
Diana lehuppan az egyik székre, jómagam pedig el sasszézok mögé és onnan lesek az úrra. De a tekintetem az ajtóra téved, meg vissza is esik a férfira, kutakodok, vajon hova rejtette azt az átkozott kulcsot. Innen ma már nem megyünk sehová.
A másik székért megyek, hogy ikrem mellé húzzam és oda üljek le mellé. Rápillantok, hosszasan és mélyen.
- Tudja… mi is a neve uram? Tök szar, hogy rendőr bázni kell ám. – nincs még tele a töke ezzel ugye? tulajdonképpen már nem is kell kimennem, elég az a szúrós tekintet, amit kapok tőle szóval bölcs dolog a hallgatás.
Az angol szavak karcosan fekszenek, tök szarul ejtem a szavakat, szóval maradok a lengyelnél, de azt is Dia felé… Hisz felsorolt pár dolgot.
- Akasztófa… csak nincs kréta, hogy felskicceljük a falra…. - jó pár játék lezajlana, akkor is lehetne még hova firkálni, sőt… Sakkozni is régen játszottam, de kétlem hogy itt a magunkfajtáknak ilyesmit tartogatnának.
A fejem az asztal lapjának döntöm és a talajt pillázom hosszasan.
A hasam is morog és ezzel nem vagyok egyedül.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Csüt. Szept. 22, 2016 11:30 pm
 



 

Látom a kormány mögött ülőn képén a kárörvendést. Az én reszortom lesz a két szőke ügyintézése, ő mossa kezeit a sofőri munka elvégzésével és a válaszadással sem törődik, csak utat figyeli. Micsoda elköteleződés baszd meg. Megforgatom a szemeimet, ahogy kifelé nézek az ablaküvegen és türelmet gyakorolva dobolok a térdemen minden egyes idegen csengésű szó kiejtésekor. Az őrsre érve sem változik a helyzet, amikor a folyosón haladva üti meg a fülemet a halandzsa. Ha egyforma ruhát viselnének is könnyen meg tudnám mondani melyikőjük kezdett bele: a pofátlanabbik, még szép..
Betessékelem őket az elkövetkezendő órákban otthonukul szolgáló helyiségbe. Csak a komfort hiányzik belőle, meg a papírjukkal együtt máshol hagyott családi szeretet, ami vakító fehérséggel üvölti le a fejüket a falakról. Jóval Joël előtt. Nem ellenőrzöm a telefonomat, mert biztos vagyok benne, hogy az üzenet a legrövidebb úton fog eljutni hozzá, amint elérhetővé válik a kórházon belül. Az számomra lényegtelen mikor fog jönni a szökevényekért, az én munkaidőm a fali óra szerint három óra tizenkét perc múlva letelik. Függetlenül attól beér-e addig vagy sem, átadásra fog kerülni az ügy. A benti síri csendet és hullaszagot hamar megtörő nevetésre csak felemásan emelkedik meg a szemöldökvonalam. Világosan kifejezi a véleményemet, egyben a válaszomat a kérdését illetően: biztosan akarod a hülye kérdésre hülye válasz játékot? A kulcs előszedésének mozdulata nem áll meg, mert megelőlegezem a nemleges választ, akkor is, ha valójában egy igenlés akart volna lenni a nagyobb szájú reakciója. Önhatalmú döntésváltoztatás..
Közvetlenül az ajtó és közéjük állok, ahogy megszabadítom őket a bilincstől és az újabb kérdésáradatra, ahol már fogalmam sincs melyikőjük adja melyik alá a lovat megeresztek egy hosszabban kifújt sóhajtást.
- Nincs annyi wc pucolási munka se, amivel kihúzhatnátok magatokat a helyzetből. – a magázódást a katonai létesítmény bejáratánál hagytam. Teljesen felesleges két külföldi bugris esetében, akik ekkora baromságokat képesek felhozni, hogy mentsék a bőrüket a.. Jézus, de furán hat ez a kifejezés tudván kiről van szó. ..szülői szigor alól. Ha pedig újabb ötletekkel állnának elő csuklóból fogom őket hallgatásra inteni, de ha nem is, hát a kopogás fogja őket megállítani a szándékukban. Nan meghozta a formanyomtatványokat. Kettőt-kettőt mindegyikből, sejtve, hogy nem lesz olyan egyszerű a helyes kitöltésük.
- Kössz. – átveszem a papírokat a tollakkal együtt és újbóli kattogás fogja a tudtukra adni, hogy duplán zárult az ajtó. Miután helyet foglaltak odacsúsztatom eléjük az asztalon az adatbekérőket íróeszközöstül. A kulcsot visszacsúsztatom a bal zsebembe, miközben tovább informálom a szőke kettőst.
- Kitöltitek ahogy tudjátok. Név, születési hely, idő, édesanyátok neve, a felügyelőtöké. Jelenlegi lakcím, minden, amit tudtok és szerepel a lapokon. A maradékot Joël-el fogjátok aszerint milyen jogi felelősséggel van értetek, illetve hogyan tartózkodtok az országban. A vízumról tudtok valamit? – nem kockáztatok meg olyan feltételezést velük kapcsolatosan, hogy tisztában vannak a miben levőségével vagy a meglétének fontosságáról. Képzelem: intézték helyettük. A kérést első hallásra nem tudom komolyan venni, nem, mintha ha másodjára is elmondaná, akkor másként vélekednék róla.
- Szomjas is vagy vagy csak szeretnél egy kis csíkot látni a folyosóból az ajtórésen keresztül? – nem, ne higgyék azt, hogy hülye vagyok és ugrani fogok a mondvacsinált igényeik miatt. A mosdó megvolt. Ha a kérdőbiztosnak álló, angolul magát jobban megértő kollegina kihagyta a lehetőséget fél órával ezelőtt: vupsz, kellemetlen. Most tartani fogja egy kicsit. A másiknak viszont egészen kezd kinyílni a csipája, egyre több angol szóval zsonglőrködik. Nem a legjobban, de egyértelműen jobban, mint amire a „nem érti a nyelvet” kijelentésből következtetne az ember.
- Harper őrmester. – tökéletesen elegendő. Hiányzik, hogy a keresztnevemet használják? Nem. Nem a nevemet, a megszólításomat mondtam el. Nem haverkodni vagyunk itt és ezt kifejező arccal fordulok feléjük egy lépéssel beljebbről.
- Mára kijátszottátok magatokat. – az előttük heverő lapokra bökök a fejemmel és a hátam mögött összekulcsolom a kezeimet. – Inkább azzal foglalkozzatok és ha megvagytok vele: csak várnunk kell. – sakk meg kártya.. Hogyne. Láttak játékterem feliratot az ajtó felett? A homlokomra sincs játékmesteri megnevezés írva. Csak töltsék ki a rublikákat, hogy bevihessék az adminisztrátoraink a rendszerbe..



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Diana Wyard
avatar
Inaktív

Kor : 16
Avataron : PB: Sabrina Carpenter

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Csüt. Szept. 29, 2016 2:09 pm
 



 

Hülyeségeket beszélek, hülyeségeket csinálok, ennek megfelelően le vagyok oltva, és úgy bánnak velem, mint egy közönséges pokróccal. Ez nekem így oké, de tényleg. Ez volt a cél, a védekező- mechanizmusom, a sok locsogás következménye, és a körülmények elkerülhetetlen velejárója. De a halál-laza-vagyok színjátékot a részemről nem csak magam miatt adom elő; nagyobb részt arról szól, hogy ne Michellet szekírozzák már a rend éber őrei, hanem inkább engem. Szóval amikor már a tesómnak is kijár a hivatalos közeg burkolt bunkózása (nem tudom máshogy mondani) az részint bosszant, részint nem értem a miértjét. Persze biztos ez is valami olyasmi lehet, amit a korom miatt nem foghatok fel.
-Figyeljen őrmester. – felállok, és úgy támaszkodok két kézzel az asztalra, hogy az egyikkel valamelyest takarjam a húgomat. Több bátorság látszik rajtam (gondolom), mint amennyi van bennem, de annyi mindenképp, hogy mereven, pislogás nélkül, hozzá hasonló szigorral nézzek a rendőr szemébe. – A húgom próbált kedves lenni magával, legyen szíves viszonozni neki ezt neki, vagy zárja ránk az ajtót KÍVÜLRŐL. Senki nem beszélhet vele így. Oltogasson engem, úgyis én vagyok a felbujtó, szerencsétlen még csak el se akart jönni otthonról – ez hazugság, de nem ez a lényeg. –Nem bántalmaz gyerekeket, felfogtuk, de a verbális pofonoktól is lesz szíves megkímélni őt. Megértettük egymást? – kissé oldalt döntöm a fejemet, mint aki nagyon, de nagyon komolyan beszél. Amúgy tényleg. Senki nem baszogatja a testvéremet a jelenlétemben. Michelle nem csinált eddig mást, csak elment pisilni (jézusom, ezt sose fogom elfelejteni), mosolygott, és kedves szavakat mondott, mint általában. Részéről ez nem színjáték, ő tényleg ennyire barátságos, csupaszív, közvetlen. Nem vevő erre mindenki. Világos. Csak egy kis tiszteletet kérek neki, ez minden. Ha nem kapja meg, akkor ma még az őrmesterrel is össze fogom akasztani a bajszomat rendesen. Aztán még jön Joel is... Mehhe! Ez a nap már csak az acsarkodásról fog szólni? Vígasztal a tudat, hogy előtte volt alkalmunk egy kicsit tesósan is szórakozni.
- Köszönjük a segítséget Harper őrmester, innen szerintem már ketten is boldogulunk, míg Michelle apja megérkezik. – mosolyt erőltetek az arcomra, aztán visszaülök a székbe, és magam elé húzom az egyik papírhalmot, meg egy tollat, és mint a villám, töltögetni kezdek. Innen kezdve nem tervezek egy szót se szólni, legfeljebb tőmondatokkal válaszolgatok a rendőrnek, és lengyelül duruzsolok Michellenek, kivéve, ha további atrocitások érik a húgomat, mert akkor egyenesen torokra megyek.
- Kártyázni jobb lett volna. – egy kézzel az asztalon könyöklök, öklömre hajtott fejjel töltögetek, mint valami hülye iskolai tesztet. Végzek is hamar. Alig pár perc az egész, és persze jó sok hely üresen maradt. Például a vétség pontos leírása, és az aláírás helye is érintetlen. Addig nem írok alá semmit amíg nem olvastam az egész bűnlajstromot.

//Srácok, légyszi vágjatok Miámhoz egy PM-et, ha írtatok, mert már nem járok fel random olvasgatni, és az oldalsáv is totál ignorálva, szóval nem fogom észrevenni ha van itt mozgás ^^  kösszpussz   //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Vas. Jan. 29, 2017 6:43 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Nick Hampton
avatar
Inaktív

Kor : 35
Avataron : David Giuntoli

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Vas. Jan. 29, 2017 7:00 pm
 



 

Joyce - Nick

Forgatom a notesz lapjait az ujjaim között, elgondolkodva írok bele egy-egy szót, aztán a mappát veszem magam elé és újfent végignézem a jelentéseket, beszámolókat, fotókat és minden leírást.
Megvan a híváslista is, ami szép kis csokorrá nőtte ki magát.
Felismeri a hangját, ami kifejezetten jó, mert így be tudjuk azonosítani az illetőt.
Ami viszont számomra volt kedvező, neki annyira már nem, hogy a jelek egyértelműen arra utaltak, hogy az egyik emberemet keresem. Jó lenne hozzáférkőzni, s ha továbbra is követi a nőt, akkor le tudnám kapcsolni, finoman, észrevétlenül. A por ínyencség, s tudni akarom, hova vezetnek a szálak. Belenyúlni és hirtelenkedni viszont nem akarok.
A dolog kényessége még annyi lett, hogy két osztály osztozkodik rajta és az általában feszültségekhez tud vezetni. Ezúttal viszont elég könnyen kiosztottuk a feladatokat és a szerepet. Nem kevésbé kényes szerepet kaptam meg, vagyis vetettem fel, s vállaltam el, ehhez azonban Joyce beleegyezése is szükséges.
Telefonon úgy beszéltük meg, hogy a recepciónál várom. Azt már nem, hogy két bögre, gőzölgő teával. A finom teáknak nagy hódolója vagyok, egyes teákat viszont víz helyett iszom, a víz olyan nekem, mint másoknak a... nem tudom mi. Mindenesetre viszolygok tőle.
- Üdvözlöm, Miss MacKenzie! – nyújtom a kezem a belépő felé, egyből felismerve.
- Kérem, jöjjön velem, s köszönöm, hogy eljött.
A liftek felé terelem magunkat, majd fel, az irodában, az asztalomhoz. Katonás rend uralkodik rajta, megszokás, hogy nálam mindennek helye van, s amit nem használok, azt betűrend szerint tárolom. Élesen rikító a többi asztalon lévő irathalommal (és rakat szeméthalommal alatta) szemben.
- Hogy érzi magát? Sikerült pihennie? – udvarias, ámde fontos kérdés, kezdeti löketnek tökéletesen megfelelő.
- Vágjunk is a közepébe – veszem elő a mappát és nyitom ki. – Csak pár, további kérdésről lenne szó, s némi egyeztetésről – nyugtatom meg. Na és egy kérésről, de ezzel még nem rukkolok elő.
- Megvannak a hívások időpontjai. Három időponttal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Október 31-én, november 14-én és december 2-án tapasztalt valami eltérőt hazafelé? – ezeken a napokon felhívta, Joyce egyértelműen beazonosította az időpontokat. Mint ahogy arra is pozitív választ kaptam, hogy megérzi, ha követik, ez pedig szintén nagy segítség.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Vas. Jan. 29, 2017 7:38 pm
 



 

Egyáltalán nem volt rám jellemző soha, hogy különösebben rossz alvó legyek. Sőt, olyan mélyen tudtam aludni időnként, hogy akár ágyút is robbanthattak volna mellettem, arra sem ébredtem volna fel. Egyedüli időszak, amikor segítségre volt szükségem ilyen téren, az a szüleim halálát követő néhány hónap volt, de ahogy a gyászt sikerült feldolgoznom, és a figyelmemet a húgomra összpontosítottam, végül minden újra visszatért a régi kerékvágásba.
Hozzá voltam ugyan szokva ahhoz, hogy nappal aludjak, de most valahogy mégsem volt olyan mély, és pihentető az álmom, mint szokott. Nyugtalanul forgolódtam, noha szinte egyből elaludtam, amint letettem a fejem a párnára, a rendőrök távozását követően. Amikor felébredtem, akkor sem úgy éreztem magam, mint aki órákat aludt, hanem mintha csupán percek teltek volna el azóta, hogy a szemhéjaim ólomsúllyal csukódtak le.
Miután magamhoz tértem, és elfogyasztottam a már nem is tudom, hogy hányadik kávémat a mai napon, kezdett visszabilleni a kis világom lassan. Szerettem volna túllépni, és elfelejteni a történteket, de a lakásban akárhová mentem, mindenhol volt valami, ami emlékeztetett a pár órával korábbi felfordulásra, ami a lakásomban uralkodott. Ráadásul, ha mindez nem lett volna elég, akkor még be is kellett mennem az őrsre. Emlékeim szerint korábban még soha nem jártam ott, egész életemben amúgy is csak egyszer keveredtem rendőrségre, a szüleim balesetét követően. Azok az emlékek azonban annyira összefolytak, és megkoptak – hála istennek! -, hogy most teljesen újszerű élménynek ígérkezett számomra ez a látogatás.
Amint valamelyest sikerült rendeznem a gondolataimat, már tárcsáztam is Hampton nyomozó számát, ahogy kérte. Megbeszéltem vele, hogy mikor érkezem, és azt is, hogy hol fogunk találkozni. Azt is megérdeklődtem tőle, hogy most már elkezdhetek-e rendet tenni a lakásban, mert a káosszal ugyan nem volt bajom nagy általánosságban, de most mindenhol csak azt láttam, hogy illetéktelen kezek babráltak a holmimmal, és ezt nehezen viseltem el. Eleve már azt is, hogy megsértették a személyes szférámat, a menedékemet, az otthonomat!
Ezúttal taxival tettem meg a szükséges távot, így viszonylag gyorsan beértem az őrsre, és kivételesen a megadott időben is. Roppant büszke voltam magamra azért, mert nem késtem el, úgyhogy gyorsan szerzett magabiztossággal indultam a recepció keresésére. Mivel központi helyen volt, nagyjából a bejárat mellett, ezért elég hamar megtaláltam, az ott várakozó nyomozóval együtt. Természetesen őt egyből felismertem, és egy halovány mosoly az arcomra is kúszott menten.
- Üdv, Hampton nyomozó! – azért most már jóval összeszedettebb voltam, ráadásul a hangulatom sem volt olyan vészesen rossz, mint reggel. Csak egy kicsit, de ez szerintem természetes egy ilyen helyzetben. – Ugyan, semmiség! Ha ezzel hamarabb véget ér ez az egész, akkor nem okoz gondot! – legyintettem egyet könnyeden, miután elengedtem a felém nyújtott kezét. Amennyiben átadta a bögrét, úgy meglepetten ugyan, de örömmel köszöntem meg. Hálás voltam érte, mert nem voltam kint sokat a szabad levegőn, de attól még lehűltek a kezeim. Igen, a kesztyűimet megint sikerült otthon felejtenem.
- Milyen katonás rend van magánál! – néztem körül, miután felértünk a lifttel, és bevezetett az irodájába. – Mondjuk, bár nem volt túl pihentető, ezt bevallom! – valószínűleg a sötét karikák is pont ezt árulták el neki, amik a szemeim alatt éktelenkedtek. – De kicsit nyugodtabb vagyok, azt hiszem. – tettem hozzá, egyúttal magamat is megpróbálva győzködni. – Már megint?! – csúszott ki panaszosan az ajkaimon a kérdés, és hogy elejét vegyem a további ostobaságoknak, inkább óvatosan a teámba kortyoltam.
- Értem! – biccentettem végül, figyelmesen fürkészve a férfi arcát. Szép szemei vannak, állapítottam meg magamban szórakozottan. – Ó, nyomozó! Gondolja, hogy emlékszem még rá, hogy mi történt akkor? – emeltem az égnek a szemeimet. – Én még azt sem tudom sokszor, hogy előző nap mi történt. Sajnálom, tudom, hogy a szétszórtságom nem könnyíti meg a dolgát, de fogalmam sincs, hogy mi volt akkor. – szégyellősen sütöttem le a tekintetem, egyenesen a bögrébe bámulva.
Vissza az elejére Go down
Nick Hampton
avatar
Inaktív

Kor : 35
Avataron : David Giuntoli

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Csüt. Feb. 02, 2017 12:23 pm
 



 

Pontos! Az ilyet szeretem, nem rabolja más idejét. Egyből megbízhatóbbá vált számomra, még megbízhatóbbá, hogy pontos legyek. És szebbé is, hogy nem annyira zaklatott, zilált.
- Megértem, hogy szeretne minél előbb túllenni rajta – vagy éppen vaj van a füle mögött, mondaná más, bennem is bennem van, ki nem mondom.
- Ez az öné. A kesztyűtlen kéz legjobb gyógyírja – nyújtom át az egyik bögrét. Egy valódi teánál nincs jobb, s bizony hozok otthonról, mert az itteni teáknál jobban kedvelem az otthonit.
- Eltalálta, Miss McKenzie, ott sajátítottam el. Keveset, gyorsan kéznél levőt – hátizsákból éltem hónapokon keresztül, megtanul az ember minimális szükséglettel rendelkezni. A katonás rendet meg alapból megtanították.
- Idővel még jobb lesz – tovább nyugtatom, egy civil számára valóban nem egy leányálom az ilyen.
- Hiszen ezért hívtam ide – nézek rá meglepetten. – További pontosításokra lenne szükség, nem fogom sokáig rabolni az idejét, ígérem.
Sejtettem, hogy ez lesz, ám ha csak erre a válaszra, ezekre a válaszokra lettem volna kíváncsi, felhívom telefonon.
- Ez várható – nevetek fel röviden, ahogy a szétszórtsága miatt zavarba jön. – Teljesen természetes, hogy az ember nem emlékszik ilyenekre. Az külön állatfajokra specializálódott – mutatok magam felé, tovább mosolyogva.
- Nos, amiért még idehívtam, az eléggé összetett tényező – most kezdődik a lényeg, kinyitom a mappát és elé teszek három képet, három különböző fotóról, ebből az egyik a beazonosított alak.
- Felismeri valamelyiküket?
Szükségem van rá, és az információira, és így szükségem lesz Miss McKenziere is.
- Az önnél talált kábítószer, amit a behatoló hagyhatott ott – mert ugye, ki tudja még is lehet. A bögrémért nyúlok, kortyolok belőle. – nem igazán ismert a piacon, viszont elég veszélyes szer. Aki terjeszti, nem kicsiben utazik.
És még mindig nem mondtam el a teljes igazat.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Szomb. Feb. 04, 2017 9:16 pm
 



 

- Bevallom, hogy nem ez életem legjobb időszaka. – mondtam meg őszintén a nyomozónak, miközben átvettem a felém nyújtott bögrét. – De nem is a legrosszabb… - tettem hozzá gyorsan, hiszen volt már rosszabb is, ennyi biztos. A szüleim halála azért eléggé megviselt, de már sikerült feldolgoznom ennyi év alatt. – Köszönöm! – emeltem meg felé a bögrét, mintha tósztot akarnék mondani. Helyette csak mind a tíz ujjamat köré fontam, a férfira pedig villantottam egy vidámabb mosolyt.
- Mindig elhagyom a kesztyűimet… - dünnyögtem az orrom alatt, közben engedelmesen követve őt az irodája, vagy legalábbis az asztala felé. Úgy voltam vele, hogy jobb minél előbb túlesni ezen, és nem fogok most körbe nézni az őrsön, noha kíváncsi lettem volna. Mint mindenre, ami újdonság volt nekem, márpedig korábban még nem jártam itt. – Tényleg? – az őszinte meglepettség valószínűleg jól láthatóan kiült a vonásaimra. – Beletrafáltam? Nahát! – azért még jók szoktak lenni a megérzéseim, még ha nem is gondoltam, hogy most sikerül rátapintanom valamire.
- És utána lett rendőr? – magamban azt latolgattam, a vonásait méregetve, hogy mennyi idős lehet. Elég sok dolgon mehetett akkor keresztül, amihez természetesen semmi közöm nem volt az égvilágon, és pont ezért még jobban érdekelt. Szívesen feltettem volna a kérdéseimet neki, de végül inkább az ajkamba haraptam, hogy véletlenül se csússzanak ki illetlen, tolakodó kérdések a számon. Nem vetett volna túl jó fényt rám, azt hiszem.
- Tudom én, csak… - megráztam a fejemet, és inkább beleittam a gőzölgő teába. Tudtam jól, hogy azért hívott ide, hogy még több kérdésre választ keressünk, de azért akkor sem érintett túl jól. Arra meg már nem is tudtam mit mondani, hogy idővel minden jobb lesz. Mindenre ezt mondják, de én sosem hittem benne igazán. Inkább csak megtanulunk elfogadni dolgokat, és az életünk részévé válnak. Hiába szoktam általában derűs és pozitív lenni, azért nem vagyok a valóságtól túlzottan elrugaszkodva. Még olyankor sem, amikor úgy tűnhet.
- Valószínűleg én vagyok a legrosszabb ebben a vallomás tevésben! – keseregtem egy kicsit, mert én tényleg nagyon szerettem volna segíteni, és valamelyest előre mozdítani a dolgokat. – Vannak olyan különleges emberek, akiknek tényleg ennyire jó a memóriája, de én sajnos nem tartozom közéjük. – húztam el a számat alig láthatóan, ujjaim között szorongatva a még mindig kellemesen meleg bögrét. – Valóban? – azért némi érdeklődés mégiscsak megcsillant a szemeimben, amikor rátértünk a lényegre. – És mi lenne az, Hampton nyomozó? – maradtam a hivatalos megszólításnál, mert így illik. Egyébként nem rajongtam az ilyen távolságtartó stílusért, de hát nem barátkozni jöttem be, ezt mindenképpen szem előtt kellett tartanom.
- Mik ezek? – kérdeztem. Persze a nyilvánvaló tényen túl voltam rá kíváncsi, mert azt én is meg tudtam állapítani, hogy fényképek. – Nem tudom… - az összpontosítástól kicsit hunyorítottam a férfiak arcát kémlelve. – Talán őt mintha már láttam volna, de nem mernék megesküdni rá. – böktem az egyik alakra néhány percnyi gondolkodást követően. Nem tudtam, hogy erez jó válasz-e, vagy sem, így kérdőn pillantottam fel az asztal túloldalán ülő férfi arcára.
- Értem. Tehát ez azt jelenti, hogy valószínűleg elég nagy bajba is keveredhettem, és veszélyben vagyok. – vontam le a magam következtetéseit, a lehető legnagyobb hidegvérrel. Próbáltam nem pánikba esni, bár ez az egész elég veszélyesnek hangzott.
Vissza az elejére Go down
Nick Hampton
avatar
Inaktív

Kor : 35
Avataron : David Giuntoli

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Vas. Feb. 05, 2017 11:49 am
 



 


- Akkor ezen is hamar túllesz – mosolyodom el röviden. Túllesz rajta, nem omlott össze a legelső pillanatban, utána már minden csak jobb.
- Valódi angol tea – mutatok a bögrés kezemmel az övé felé, jelentőségteljesen.
A kesztyűelhagyást már neki hátat fordítva hallom, elsomolyodom a bajszom alatt.
A visszakérdezésre bólintok és hátam nekidöntöm a szék háttámlájának.
- Így van.
Látom rajta a méregetést, sosem szoktam rejtegetni a múltamat, büszke vagyok rá, mint ahogy a zsarujelvényre is. Sokan lefokozásnak tekintik, engem a becsavarodástól mentett meg. Hiába élvezem piszokmód a szó szerinti fejlövést.
Ismét arcmimikás mosolyt adok, elvégre eléggé látni, ahogy további kérdéseket tenne még fel.
- Tudja mit, Miss MacKenzie? Miután válaszolt a kérdéseimre, én is fogok válaszolni az önére, feltéve, ha az nem ütközik a titoktartási kötelezettségeimbe. Megegyeztünk? – emelem fel a bögrém felé.
- Csapjunk a lovak közé! – ismét egy brit típusú megjegyzés, mostanra már nem is akarok leszokni ezekről. Ez vagyok én, minek tegyem le, szűntessem meg magamban?
- Ne-ne-ne, nagyon kérem, ne! – emelem fel a kezem. – Minél tovább szabadkozik, s kesereg, el is fogja hinni magának és akkor meg végképp nem fog emlékezni rá. Úgy tudtam, az amerikaiak nagyon is pozitívan állnak a dolgokhoz – van brit akcentusom, és mivel nem is takargatom, csak annyit csiszolódott az amerikaihoz, amivel annyira de nagyon nem rívok ki.
Nem éppen a beazonosított alakra bök, de ez még inkább felkelti az érdeklődésemet.
- És hol? – a bizonytalan válasz esetén Joycera tekintek. – Ha eszébe jut valami, írja fel, s utána hívjon fel, rendben? – az ember hajlamos sok mindent bebeszélni magának, s ha eszébe jut, akkor meg a felét elfelejteni.
- Éles meglátás – bólintok. – Mivel a fickó – teszem el a képeket, vissza a mappába – eléggé magára van fixálódva, nekünk pedig fontos információval bír, a kettőt összekötni lenne érdemes. Elég sokat forgolódik ön körül, s amilyen ügybe keveredett, szükséges, hogy legyen valaki ön mellett, valamint esélyünk lenne így az illetőt horogra akasztani, kettő légy egy csapásra lenne leütve – hallgatok egy sort, a nőt figyelve. – A zsaruruha taszító, mi pedig szeretnénk elkapni, önnek pedig védelemre van szüksége – ismét hallgatok egy sort.
- A legkönnyebben úgy lehet a kettőt összerakni, hogy valaki önnel dolgozik, s átmenetileg egy jó barát bőrébe bújva, még otthon is önnel tud lenni – a farba másik része most következik. – Mellettem biztonságban lesz, Miss MacKenzie – remélem, leesik neki, hogy egyrészt én lettem a szerencsés partner, valamint azt is, hogy eszem ágában sincs nyomulni rá. A munkám végzem.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Vas. Feb. 05, 2017 2:10 pm
 



 

Nem mondtam neki, hogy remélem, hogy igaza lesz, csupán egy mosollyal próbáltam tudatni, hogy bizony ez jár a fejemben. Bizakodtam, mert nem tehettem mást. Én is tudtam, hogy hamarosan túljutok ezen, és minden megint olyan lesz, mint régen. Én legalábbis bíztam benne, és mivel elég pozitív világszemlélettel rendelkezem, ez nem is volt tőlem meglepő. Tudtam, hogy ilyenkor valószínűleg mindenkinek hasonlókat mondanak a rendőrök, de én legalább elhittem, hogy valóban úgy is fog történni. Nem kesereghettem túl sokáig, mert akkor bizony nem fog megoldódni semmi. Jobb sem lesz tőle senkinek, különösen nekem nem.
- Nahát, és itt hogyan jut hozzá? – kérdeztem csodálkozva, bár elég kevés olyan dolog volt szerintem, amihez nehéz lett volna ebben az országban hozzájutni, ha igazán akarja az ember. Igazából tényleg érdekelt, meg persze nem titkolt szándékom volt, hogy kicsit még késleltessem a komolyabb témát. Nem akartam rabolni egyikünk idejét sem, ugyanakkor az sem volt túl kellemes, hogy szembe kellett néznem ezzel az egésszel újra. Segíteni is akartam, meg homokba is dugni egy kicsit a fejemet. Ennél azonban sokkal jobb megoldásnak tűnt az, ha eltereltem a figyelmemet azzal, hogy őt néztem. Sajnos nagyon úgy tűnt, hogy lebuktam, így hiába mosolyodott el, mélyen elpirultam, amiért rajta kapott. Ennyire nyitott könyv lennék mások előtt? Elég aggasztó…
- Jól van, rendben! – szusszantam végül, de igazából nem nagyon akartam még így sem feltenni a kérdéseimet. Tényleg semmi közöm nem volt hozzá. – Bár biztosan tudja, hogy e nélkül is válaszolnék magának, mivel ezért vagyok itt, és ez a kötelességem. – ő viszont velem ellentétben megtehette, hogy nem avat be semmibe. Eleve már meglepett ezzel a felajánlással is, hiszen egyáltalán nem számítottam tőle ilyesmire. A rendőrök többsége szerintem nem szokott így nyitni azok felé, akiket éppen szeretne vallatni. Még ha nem is voltam semmivel sem gyanúsítva.
- Oké! – most már én is elmosolyodtam, és gyorsan letettem a bögrét az asztalra. Már csak az kellene, hogy leborítsam a rajta lévő holmikat. Biztosan nem lennék megdicsérve érte. – Ez igaz! – kelletlenül bár, de elismertem, hogy lehet ebben valami. – Ostobaság! – mosolyra rebbentek az ajkaim, az amerikaiak általános jellemzése hallatán. – De én tényleg úgy szoktam, szóval fogok tudni segíteni! – határoztam el, és ezt magabiztosan ki is jelentettem. Úgy éreztem, hogy ha ezt teszem, akkor valósággá fog válni, és nem bizonytalanodom el ismét. Még akkor sem, mikor a képeket nézegettem, és próbáltam visszaemlékezni.
- Talán a metrón. Tudja, amikor nagyon unatkozom, akkor szoktam nézegetni az embereket. – hogy ez furcsa, vagy sem, az nem érdekelt most. – És ennek a fickónak ismerős az arca, de lehet az is, hogy csak hasonlít valakire. – vontam meg végül a vállaimat, mivel tényleg nem mertem maximálisan kijelenteni, hogy úgy van, ahogy mondom. – Megbeszéltük! – bólintottam, újabb mosolyt küldve a férfi felé. A száma már úgyis megvolt, hiszen megkaptam tőle még hajnalban.
- Értem! Jó, semmi baj! – fújtam ki hosszan a levegőt, magamat nyugtatgatva közben. Jobb híján ismét a teáért nyúltam, hogy abban keressek némi menedéket. – Köszönöm az őszinteségét, nyomozó! – mármint azt, hogy nem próbálta elhitetni velem, hogy nem vagyok veszélyben, és minden rendben. Reméltem, hogy ezt ő is tökéletesen érti, szavak nélkül is. – Ennyire veszélyes lehet a pasas? – kérdeztem csodálkozva, amikor a védelmet emlegette. – Gondolja, hogy hajlamos lenne arra is, hogy bántson engem? Még úgy is, hogy én vagyok a középpontban nála? – igen, voltak ilyenek, ezt én is tudtam. A tévében is annyi ilyen film készült, biztosan nem nélkülöztek minden valóságalapot.
- Aha… - dünnyögtem kicsit kínlódva. Az életemet eddig is szerettem, még akkor is, ha nem voltak világmegváltó események a mindennapjaimban. Valahol talán tetszett, hogy most minden felbolydult és történt valami körülöttem, ugyanakkor mégsem tudtam maximálisan pozitívan tekinteni erre az egészre. Mielőtt még megkérdezhettem volna, hogy mégis ki lesz mellettem állandóan, már meg is tudatm a választ. – Tessék?! – szemeim egy pillanatra meglepetten nyíltak nagyra, aztán szorosan behunyta őket, és ujjaimmal az orrnyergemet masszíroztam. – Oké… - sóhajtottam, néhány pillanattal később, amikor úgy éreztem, hogy képes vagyok a higgadtságra. Amúgy sem vagyok ideges típus, de ez most egy kicsit váratlanul ért. – Tehát maga lesz a személyi testőröm? – lehetett volna rosszabb is, igaz? Sosem gondoltam, hogy lesz egy felvigyázó mellettem akármikor is, de őt legalább már ismertem. Még ha futólag is.
- A nap huszonnégy órájában mellettem kell majd lennie, amíg rács mögé nem kerül az elkövető? – kérdeztem, miután elég megfontolt lettem ahhoz, hogy logikus kérdéseket tegyek fel. – És a családjának nem fogja ez szúrni a szemét? – mert ezek szerint akkor az otthonomba is be kell majd őt engednem. Egy ideig biztos szokatlan lesz, aztán belerázódok, tudtam előre. Azért viszonylag alkalmazkodó típus vagyok. Talán ez lesz mind a kettőnk szerencséje.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Vas. Feb. 12, 2017 10:53 am
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Derrick D. Willoughby
avatar
Epizódszereplő

Kor : 33
Avataron : Chris Pratt

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Szer. Márc. 15, 2017 8:09 pm
 



 

Patricia && Rick
Mondtam már, hogy nincs szükségem erre..



Fél tizenkettő. Minden istenverte szerdán, fél tizenkettőkor jelenésem van a vörös démonnál, kinek a nevét is nehezemre esett az első alkalmakkor megjegyezni. Nem azért, mert oly nagyon bonyolult lenne, sokkal inkább azért, mert amit nem kedvelek, azt általában kizárja az agyam. Vagyis.. ez így nem teljesen igaz. A legprecízebben úgy tudnám megfogalmazni, hogy egyáltalán nem akartam a fáradtságt venni arra, hogy megjegyezzem. Mert púp volt a hátamra, és még most is az, bár legalább már a nevét tudom.
Míg az irodája - vagy nevezhetném kínzókamrájának is, hogyha nagyon teátrális akarnék lenni - felé tartok elmélázok azon, hogy vajon most meddig fogja bírni a hallgatásomat. Legutóbb keményen negyven percig ültem makacs csendben a kanapéján és elképesztően idegesített az, hogy őt nem sikerült felidegesítenem.
Egyébként szeretem ezeket a csendeket. Amíg nem beszél, addig nem bosszant, s ami időintervallum alatt nem irritál zsigerileg, azalatt jól megnézhetem magamnak. Mert kellemes a szemnek, mondjuk úgy.
- Cső, Rick. Hova-hova? - állít meg a liftbe beszállás előtt egy kolléga. Civilben van, ami annyit jelent, hogy szabadnapos, ami meg annyival egyenértékű, hogy bekapcsolja bennem a "mégis mi a faszt keres ez itt?"-et azonnal.
- A dolgomra. - adok szűkszavú választ, de még mielőtt nagyon azt gondolhatná, hogy ősparasztnak álltam, vigyorogva hozzáteszem:
- Randim van a rendőrségi vörössel. Tudod, azzal amelyikkel neked is volt dolgod már.
Kacsintás is jár a megjegyzés mellé, melyet szándékosan jó hangosan teszek, hadd hallják az őrsön tartózkodó külsősök is. Nem annyira azért, mert magamat akarom macsó hírében feltüntetni, sokkal inkább azért, mert viccesnek vélem, hogyha majd eztán valamelyikük meglát a nőszeméllyel, akkor mit fog gondolni róla.
- Hellóóó, doki! - köszönök végül, amint bevágtam magam után az iroda ajtaját. Kérdés nélkül heveredem el a kanapén, s helyezem ott kényelembe magam, mintha csak otthon tespednék el a meccs előtt. - Hogy ityeg? Nem gondolkozott még azon, hogy jót tenne egy kis szabadság? Napfény, pálmafák, tengerpart..? - az "addig se kéne idejárnom"-ot lenyeleti velem a mai outfitjének végiggusztálása. Mégse a némaságot választom ma. Beszélgetek. Épp csak amíg én kérdezek, addig se kerülök szóba, szóval mondjuk, hogy jó ez így.
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Csüt. Márc. 16, 2017 8:50 pm
 



 

Vannak könnyebb esetek, és vannak nehezebbek. Ez a munka már csak ilyen, de én az évek során tökéletesen hozzászoktam már ehhez. Amikor valaki nagyon elutasítóan viselkedett velem, általában akkor is megpróbáltam idővel közelebb férkőzni hozzá, még ha nem is olyan rohamtempóban, mint szerettem volna. Türelmes tudtam lenni, és kivártam, hogy az illető akkor nyíljon meg, amikor ő jónak érezte a pillanatot, és már elég bizalmat szavazott nekem. Inkább tekintettem őket kihívásnak, semmint tehernek.
Ám mindig akadnak kivételek is, és az, akit mára vártam, pontosan ezek közé tartozott. Kezdetben nagyon kíváncsi voltam rá, és még most sem adtam fel, hogy előbb-utóbb sikerül egyről a kettőre jutnunk. Csak éppen olyan lassan közeledtünk a cél felé, mint még soha. Általában sikerült is kihoznia a sodromból, ami maradjunk annyiban, hogy egyáltalán nem egyszerű feladat, legalábbis itt a munkahelyen belül. Meg hát, amúgy sem vagyok az a hajat tépő típus, de Rick valahogy mindig ráérzett arra, hogyan feszegesse a tűrőképességem határait. Még ha nem is mutattam ki, akkor is forrt belül az agyam.
Rápillantottam az órámra, és konstatáltam magamban, hogy mindjárt meg kell érkeznie a jelenlegi legnagyobb feladatomnak. Lélekben igyekeztem felkészülni a foglalkozásra, amit egy kávéval igyekeztem még inkább támogatni. Még forró volt, az illata pedig kellemesen belengte az irodámat, ahogyan a csokoládés muffiné is, ami ott pihent egy tányéron. Éppen belepillantottam a következő páciensem aktájába, amikor váratlanul becsapódott az üvegajtó. Ijedten rezzentem össze, és kaptam fel kék tekintetemet a belépő férfira. Aztán az ijedtséget elég hamar felváltotta a rosszallás, ami vélhetően az arcomra is kiült. Ezt nem próbáltam meg palástolni egy pillanatig sem.
- Üdvözlöm, Willoughby nyomozó! – szűrtem a szavakat a fogaim között. – Örülök neki, hogy már ennyire otthonosan érzi itt magát, de ha kérhetem, legközelebb finomabban zárja be azt az ajtót! – böktem fejemmel az üvegezett nyílászáró felé, miközben felemelkedtem a székemből. Automatikus mozdulattal simítottam le a gyűrődéseket a ruhámról, hogy aztán a szemüvegem pereme mögött lessek újra a magát kényelembe helyező férfira. – De, minden áldott alkalommal erre gondolok, így szerdánként… - kötekedtem egy kicsit, miközben leültem a kedvenc fotelembe. Természetesen volt nálam jegyzetfüzet, és toll is, ha esetleg valami értelmes beszélgetés is kialakulna ma közöttünk. Már az is haladás, hogy ma egyáltalán kommunikálni kezdett velem, amiből arra következtettem, hogy ma talán jó napja van.
- Miért, netán ön is nyaralást tervez? Talán jót tenne az idegeinek. Hogy van ma? – a kis asztalra készített kávém után nyúltam, mert tudtam, hogy úgysem fogja különösebben zavarni. Ha mégis, hát ezúttal kivételt tettem, mert vele valahogy mindig másképp viselkedtem. Kihozott belőlem olyasfajta nemtörődöm viselkedést, ami egyébként nem volt rám jellemző. Talán csak azért, mert ő is így viselkedett velem.
Vissza az elejére Go down
Derrick D. Willoughby
avatar
Epizódszereplő

Kor : 33
Avataron : Chris Pratt

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Szomb. Márc. 25, 2017 5:24 pm
 



 

Patricia && Rick
Mondtam már, hogy nincs szükségem erre..




Tudom én, hogy nem szereti, amikor úgy hajítom be magam után az ajtaját, ahogy mások a budiajtóval se teszik. Tudom és érdekel is, de nem annyira, hogy ne csináljam. Mondhatni azért csinálom, mert érdekel, hogy érdekli. Kifacsart logika ez, tisztában vagyok vele, de nem nagyon foglalkoztat. A rosszallása lepereg rólam, gellert kapva mai süntüskéimen.
- Ilyen kellemes társaságban csak otthon lehet érezni magam. És upsz, ne haragudjon! - húzom be a nyakamat vállaim közé, tettetve, hogy nagyon zavarban vagyok. Ha épp nem pakoltam volna fel lábaimat az asztalára, meg is rugdosnám a szőnyeg szegélyét a játék kedvéért "szégyenkezésemben". És pirulnék, mint egy szűzlány. Haha. - Olyan vagyok, mint Herkules. Nem bírok a nagy erőmmel. Ezért csak nem fog megorrolni rám, ugye?
Az se érdekel, ha teszi. Nem vagyunk barátok, így a nexusunk sem hozza magával azt, hogy izgassam magam az érzésein. Alapvetően nem vagyok a nőkkel ekkora viccbe oltott tapló, de ez a pszichológiai analizálás és blabla kinyitogatja a bicskát a zsebemben. Nem kicsit.
- Esetleg megvalósíthatná egy alkalommal. Igazán nem rónám fel önnek. - kacsintok rá, s körbehordozom mindezek után tekintetemet az irodán. - Csak nem nekem sütötte? - állok fel, hogyha még nem került el a tányérról az a muffin, akkor megkíséreljem megkaparintani azt. Tudom, pofátlanság. Mindennek van határa. Érzem, értem, átlátom. Épp csak nem érdekel. Ez sem és más egyéb sem.
- Az idegeim tökéletesen érzik magukat, köszönöm, de azt hiszem, hogy a lábgombám kiújult. Esetleg megnézné, doktornő? - nem, nem fogom levenni a cipőm és mellesleg nincs is gombám sehol. Ám ettől még ma kifejezetten pokrócevett-pimasz vagyok.
- Lehetne, hogy ma önről beszélgetünk? Igazán érdekelne, hogy mikor tett szert erre a felettébb csinos ruhára.
Hárítok én mindenhogyan, ahogy csak lehet. Kötve vagyunk az időkerethez, így minél többet húzok el belőle, annál kevésbé fog a felszínre kerülni mindaz, ami reggel óta forgatja gyomromat. Utálok gondolni. Utálom magam.
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Vas. Márc. 26, 2017 1:54 pm
 



 

- Akkor elárulná, hogy ennek ellenére miért utál mégis megjelenni nálam így szerda délben? – érdeklődtem csevegő hangnemben. Vele már megtanultam az elmúlt foglalkozások során, hogy másképp kell bánnom, mint az átlagos betegeimmel szoktam. Ez pusztán azért volt, mert elég egyedi esetnek láttam őt. Nehezen kezelhető, és veszélyesebb, ingatagabb, mint az átlagos pácienseim. Ezzel nekem nem volt problémám, de az általános viselkedésemen nekem is formálnom kellett, ha éppen vele találkoztam. Talán azért, mert sokszor előhozta belőlem a rosszabbik énemet, amit nem lett volna szabad egyébként előtérbe engednem.
Bosszantott, hogy megint játssza az ostobát, és komolytalanul viselkedik, de már mondhatjuk, hogy megszoktam ezt is. Ez a színjáték más esetben talán még mulattatott volna, de jelenleg cseppet sem volt kedvem nevetni, és hogy ez véletlenül se történhessen meg, megacéloztam az arcvonásaimat, és igyekeztem a lehető legkomolyabban tanulmányozni a velem szemben ülőt.
- Én ugyan nem, de más valószínűleg nem viselné olyan jól, ha mondjuk egy rendőri intézkedés során nem bírna a nagy erejével. – mutattam rá egy olyan dologra, ami akár valós probléma is lehetett, ha visszaengedném az utcára dolgozni. Előadta ugyan, hogy neki édes mindegy, hogy mi történik, de én sejtettem, hogy legszívesebben újra munkába állna. Mind így vannak ezzel, akik hozzám be lesznek utalva, én ezzel tökéletesen tisztában voltam. De akadtak olyan esetek, amikor hosszas vizsgálódásra volt szükségem ahhoz, hogy biztonságosan engedélyt adhassak. Ezt Rick esetében sajnos még nem élveztem, és szerencsére pontosan az ilyen megnyilvánulásaival lassacskán haladhattunk egy olyan irányba, amiben talán fény derülhetett részletekre vele kapcsolatban. Lassú menet volt ez, de talán mégsem teljesen hasztalan.
- Azt mindjárt gondoltam, de a főnökeim valószínűleg nem lennének elragadtatva tőle. – egyik lábamat könnyedén vetettem át a másikon, úgy lestem rá a szemüvegem kerete felett. – Nem. – feleltem kurtán a muffinra irányuló kérdését követően. – De nyugodtan szolgálja csak ki magát… - komolyan gondoltam, bár mire kiböktem a szavakat, ő már meg is tette, engedély nélkül is. Egyébként tényleg azért volt ott, hogy vehessen belőle, ha akar, de ezt inkább nem mondtam, mert valószínűleg akkor már csak dacból sem élt volna a lehetőséggel. A férfiak nagyon furcsa népség, mondtam én mindig is.
- Attól tartok, hogy ez nem tartozik a szakterületeim közé, de ha gondolja, körbe érdeklődhetek egy jó specialista után a kórházban. – ajánlottam fel készségesen, és ezúttal még egy mosolyt is kipréseltem magamból, bár a tekintetem olyan metsző volt, akár egy frissen élezett kard. – Lehetne, de nem fogunk. – közöltem elutasítóan, átlátva a szándékait. Bár a burkolt dicséret kétségkívül jól esett a női lelkemnek, de ennek most nem volt itt a helye, sem az ideje. – Máshol szívesen válaszolok a kérdésére, de most nem miattam vagyunk itt, és nem azért, hogy rólam, vagy a ruhámról beszélgessünk. Engem sokkal jobban érdekelne, hogy szoktak-e rémálmai lenni. – ugyan nem kifejezetten kérdeztem, de mégis érdeklődő él volt a hangomban, amiből egyértelmű lehetett számára, hogy bizony választ várok.
Vissza az elejére Go down
Derrick D. Willoughby
avatar
Epizódszereplő

Kor : 33
Avataron : Chris Pratt

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Pént. Márc. 31, 2017 8:40 pm
 



 

Patricia && Rick
Mondtam már, hogy nincs szükségem erre..


Elnyomom a szemforgatast.
-Termeszetesen azert, mert munkaidoben van es a kotelessegtudatomat bantja, hogy egy oracskara elvonodom ezaltal a feladataimtol. Nem hallotta, hogy szerdankent van a legtobb buncselekmeny delidoben? - kerdezem sztoikus nyugalommal, teljesen komolynak gondolva (vagyis eljatszva, hogy azt gondolom) szavaimat. Eloszor mas volt ugyan ami eszembe jutott, de vegul mikor beszelni kezdtem a konszolidaltabb kamuverzio sorjazott elo ajkaimrol. Meg jo. Az eredetitol, melynek szovegezese szerint az irodaban nem donthetem ot hanyatt lehet, hogy a hajszinevel azonossa valtozott volna az arcszine. Sot. Tan kenterbe is veri.
-Mar miert ne? - szalad fel a szemoldokom, s rancolom ezzel egy idoben a homlokomat is. - En ugy velem, hogy egy rendornek tekintelyt kell parancsolni. Es erot sugarozni. Eddig meg sose volt ram panasz. - zarom vegul ezzel. De. Volt. Mindketten tudjuk, am cseppet sem erdekel, hogy ez igy van. Mivel nyilvan o is tisztaban van az igazsaggal, igy nem erzem igazi hazugsagnak szavaim. Sztoikus nyugalommal mondom ki hat azokat.
-A fonokei kinyalhatjak - kozlom nyugodtan s mar nyulok is a muffin utan. A hatarozott nem csak meg inkabb racsigaz arra, hogy joizuen tuljatszott hummogessel beleharapjak szemtelenul.
Csinos, ha mosolyog. Jol all neki. Valahol a suntuskek alatt meg orulok is annak, ha szorakoztatni tudom. Kedvelheto. Epp csak rossz szituacioban talalkoztunk s igy minden mas szinben tundokol. Mit tundokol? Inkabb setetlik.
-Onrol? - telepszem vissza a muffinnal a kanapera es veszek elo egy ujabb adag komolytalansagot. Fuznem tovabb, de hirtelenjeben megis meggondolom magam s masfele terelem a szoiranyt. - Valaszolok ma minden kerdesere, ha megigeri, hogy eljon velem vacsorazni. Ez milyen? Megfelel alkunak? - ajanlom a legsarmosabb mosolyomat eloveve. Arrol nem volt szo, hogy oszinten is kell valaszolnom. Amig a poligrafot nem keveri a helyzetunkbe, jo vagyok.
Hogy ne bukjak le a szandekaimmal mar az elso masodpercben, azert azt hozzateszem informaciomorzsakent - valaszul a kerdesere igen tomoren -, hogy: -Igen.
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Hétf. Ápr. 03, 2017 8:58 pm
 



 

- Ugye tisztában van vele, hogy pontosan tudom, hogy jelenleg íróasztal mögött ül? – kérdeztem tőle, összeszűkült szemekkel. Hiszen pontosan ezért kellett jönnie hozzám, mivel meg kellett állapítanom, hogy mennyire labilis. Ha nem az, akkor bizony visszamehet majd a terepre, és hajkurászhatja ténylegesen is a rossz fiúkat így szerda délben, de addig is nem vontam el túl sok halaszthatatlan dologtól, ebben biztos vagyok. Sőt, még azt is meg mertem volna kockáztatni, hogy igazából élvezi ezeket a foglalkozásokat, amikor elszabadulhat az adminisztrációtól, csupán magának sem volt hajlandó bevallani. Én mindenesetre jobban örültem volna neki, ha együttműködőbb velem.
- A magabiztos, határozott fellépés, és a fizikai fellépés két különböző dolog. Tudja, hogy mennyi gond van a rendőri túlkapásokkal? Vagy legalábbis előszeretettel jelentik fel a kollégáit hasonló esetek miatt, úgyhogy szerintem csínján bánjon azzal a fene nagy erejével! – mondtam teljesen nyugodtan, ám őszinte figyelmeztetéssel. Nem lett volna jó, ha begőzöl és odacsap valaki olyannak, akinek nem kellene. Persze kimagyarázhatta azzal, hogy ellenállt a rendőri intézkedésnek, vagy bármi egyéb. Ám, ha egyszer megtörténik, akkor többször is előfordulhatott, és valószínűleg rövid időn belül szemet szúrna a vezetésnek, ami következményeket vonna maga után.
A nem túl hízelgő szavakat könnyedén engedtem el a fülem mellett, és csak az ég felé emeltem a pillantásomat, amíg a muffint ette. Igazán szép előadás volt, bár nem voltam rá kíváncsi, hogy milyen lassan képes elfogyasztani egy süteményt.
- Nem rólam. – szusszantam egyet szigorúan, bár nem sok hiányzott, hogy elnevessem magam. Nem sértődtem meg azon, amit mondott, még ha nem is volt éppen bókolás. – Hogy micsoda? – mivel őszintén meglepődtem azon, amit mondott, ez kivételesen ki is ült az arcomra. Szemeim egy pillanatra elkerekedtek, és úgy bámultam rá, mintha rosszul hallottam volna. De biztosan nem, hiszen semmi baj nincs a hallásommal, ez bizonyított tény. – Még ha bele is mennék az alkujába, akkor sem tehetem meg, mivel a páciensem. Gondolom, tisztában van vele, hogy ez a kettő pedig kizárja egymást. – pedig lehet, hogy jól éreztem volna magam, de eleve nem akartam rendőrökkel sem kezdeni. Nemhogy olyannal, akit jelenleg kezelek is, ha szigorúan vesszük. Ha nem járna hozzám, akkor talán más lenne a helyzet, de egyelőre erre esélyt sem láttam. Kivéve, ha véletlenül futnánk össze, akkor valószínűleg nem küldeném el, és én sem menekülnék el. Erre azonban elég csekély esélyt láttam.
- De a konyhában szoktam ebédelni… - tettem hozzá végül, mintegy mellékesen. Persze oda bárki jöhetett, és nem is olyan, mint egy vacsora, de lehetőségnek a jelenlegi helyzetben tökéletes volt. – És miről álmodik? – tereltem vissza a szót, ha már valami csoda folytán választ kaptam a kérdésemre. Abban ugyan nem reménykedtem, hogy őszintén fog beszélni a dologról, de egy próbát megért. Valószínűleg mára beoszthattam ezt az egyetlen megnyilvánulást őszinteségként.
Vissza az elejére Go down
Derrick D. Willoughby
avatar
Epizódszereplő

Kor : 33
Avataron : Chris Pratt

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Vas. Ápr. 09, 2017 8:47 pm
 



 

Patricia && Rick
Mondtam már, hogy nincs szükségem erre..


- A nagyanyám azt tanította nekem, hogy amiről nem veszünk tudomást, az nem is létezik. Áldott jó asszony volt, bölcs személy. - vállat vonok a végére. Elevenembe talált a visszakérdezése, arcrezdüléseimen látszik is talán egy pillanatnyi ideig az átsuhanó meg anyád, de azért igyekszem egy mondva csinált történettel palástolni az egészet.
Jobb ez így. Mindkettőnknek jobb. Amíg nem gondolok sanyarú sorsomra - amit magamnak kerestem, de ettől nem lesz könnyebb - addig nem is leszek házsártos, mint egy szexhiányos nőszemély, s akkor nem is keserítem meg a terapeutám egy óráját sem ma. Határozottan jobban jár ő is, ha bizonyos dolgokat nem feszegetünk.
- Tudom, hogy mennyi gond van. Épp az ilyen barmok miatt olyan a szakma megítélése, amilyen. Mint a tanároké. Egy hülye miatt az összest megbélyegzik. - ismét nem tudok mással szolgálni, csak egy vállvonással. Nem fogom itt és most megígérni - sem máshol és máskor - hogy majd visszaveszek. Nincsenek túlkapásaim, de nem tudhatom, hogy lesznek-e. Olyat pedig nem ígérek - sose tettem - amit nem tudok, vagy nem akarok betartani. Erre az esetre nem is tudom melyik a leginkább ráfogható.
Annyira adta magát a rémálmokkal kapcsolatos visszakérdezés, hogy nem tudtam kihagyni. Mindenképpen reagálnom kellett, s bár a szigorú szusszanás nem éppen arról tesz tanúbizonyságot, hogy értette a humort, engem azért szórakoztat ez is. Éppen emiatt terül szét a vigyor a képemen.
- És hol van az leírva, hogy nem ebédelhet a páciensével? Tudtommal csak a munkahelyi párkapcsolatot tiltja a szabályzat. Bár lehet, hogy félreolvastam. - naná. Pláne, mert nem olvastam egyáltalán, de azt nem teszem hozzá. Elég hülyén venné ki magát.
Az engedményes odabiggyesztésére egy sármos mosollyal felelek. Még a szemöldököm is megemelem, úgy mérem végig.
- Vagy úgy! - hümmentek mellé, s hozza magával mindez a kérdésemet is. - Mégis hánykor van rá ideje egy ilyen elfoglalt nőnek?
Nem, nem ironizálok, csak fű alatt-fű felett érdeklődöm. Mert ha valamit a fejembe veszek, azt nem tudják hat lóval se kivontatni onnan, s ez a közös ebéd jelenleg beleette magát elmeszálaim közé.
- UFO-król. - adok komolytalan választ, s megvárom, amíg reagál rá. Szeretem nézni, mindig amikor valamivel kiakasztom a mutatóját. Van egyfajta ajátos arckifejezése minden nőnek, amikor úgy érzi, hogy nem veszik komolyan. És a vöröskéé kifejezetten csinos-számba megy.
- A katonai bázis és a testvérem családja szerepel bennük. Nem visszatérő álom, de rémesnek mind rémes. Gondolom egy idő után elmúlik, ha már nem tud az agyam több, válogatott szörnyűséget teremteni. Vagy naiv álmokat kergetek?
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Hétf. Ápr. 10, 2017 9:54 am
 



 

- És ezt mégis melyik képzeletbeli nagyanyja tanította? – kérdeztem kissé morcosan, felvonva a fél szemöldökömet. – Attól még, hogy valamiről nem vesz tudomást, az ugyanúgy létezni fog. Ennek ékes példája az is, hogy most itt ül, pedig egyáltalán nem akar. Ha nem vesz rólam tudomást, én akkor is itt vagyok. – fűztem még hozzá, hogy ezzel is megerősítsem a saját állításomat. Tudtam én, hogy nem tetszett neki, hogy rámutattam a problémája forrására, de hát az emberek általában elég rosszul szokták viselni a kritikát, vagy ha a hátrányaikra mutatnak rá. Márpedig ez neki most határozottan egy ilyen téma volt, azt hiszem.
- Igen, tudom! – biccentettem kurtán a megítéléssel kapcsolatos megjegyzésére. Én sem kedveltem ezt egyébként, de ugyanez igaz volt rám is. Az én szakmámat is megítélték sokszor, bár leginkább azért, mert a páciensek keltették rossz hírünket, amiért nem szívesen jártak hozzánk. Legalábbis azok, akiknek kötelező volt. Az én területemen ez volt a több, bár én már megtanultam kezelni az elmúlt pár évben, mióta a rendőrséghez kerültem. – Viszont nem szeretném, ha legközelebb azért kellene bejönnie hozzám, mert magára is panasz érkezett… - néztem rá nagyon komolyan. Most sem véletlenül ücsörögtünk egymás társaságában, de ezt már nem fejtettem most ki.
- Úgyhogy fogja vissza a fene nagy Herkulesi erejét. – tanácsoltam, mintegy mellékesen. Addig nem is sikerült újra kizökkentenie, amíg el nem hívott vacsorázni. Már-már azt hittem, hogy rosszul hallottam, de nyilván nem. Ha belőle indultam ki, akkor bizony nagyon is elképzelhető volt számomra, hogy tényleg azt mondta, amit hallani véltem. Azért a biztonság kedvéért mégiscsak visszakérdeztem, mielőtt reagáltam volna.
- Ugyanúgy orvos-beteg kapcsolat van közöttünk, mintha a kórházba ment volna el egy kezelésre. – nem is a munkahelyi viszonyról volt itt szó, de ezt nem voltam rest vele is közölni. Ettől függetlenül még előfordulhatott, hogy „véletlenül” éppen akkor ebédel ő is, amikor én. Jó, egyébként egy ebéd simán belefért volna, ha nem vesszük randinak. Lehet, hogy amúgy sem úgy gondolta, csak én voltam hajlamos félreérteni. Nem ő volt az egyetlen, aki bepróbálkozott, de eddig nem is hagytam magam. Nem akartam felrúgni az elveimet. – Amúgy meg nem is olvasta, mi? – villantak rá szemeim a szemüvegem lencséje mögül.
- Ha magával végeztem mára, akkor fogok. Enni mindig kell, követhetné a példámat! – volt egy sanda gyanúm azzal kapcsolatban, hogy elég rendszertelenül étkezhet. Sőt, ki tudja, hogy egyáltalán észleli-e, hogy mikor éhezik meg. Lehet, hogy tudomást sem vesz róla. Míg ezen gondolkoztam, megkaptam a roppant elmés választ a kérdésemre, mire türelmet erőltetve magamra, leengedtem a tollamat, és a szemüvegemet a kezembe fogtam. – Nézze, Willoughby nyomozó! Én tökéletesen ráérek, és minél tovább nem vesz komolyan, annál többször kell majd jönnie hozzám. Ha befejezte, és képes komolyan beszélgetni, akkor szóljon! – és, mint aki sztrájkol, úgy süppedtem bele jobban a fotelembe, teljes kényelembe helyezve magam.
- Igen, valószínűleg! – feleltem kertelés nélkül, amikor végre őszinte választ kaptam. – Nem fogom azzal hitegetni, hogy ez majd magától elmúlik, mert ez nem az a típusú probléma. Amíg magával nem békül ki, és nem rendezi ezt a problémát, addig nem is fognak elmúlni az álmok sem. Mivel ez foglalkoztatja, ezért éjszaka előjön a tudatalattijából. Csakis akkor fognak elmúlni, ha maga túl tud lépni rajta. – szögeztem le komolyan, a tekintetemben pedig őszinte érdeklődés tükröződött, ahogyan őt néztem. Valószínűleg úgyis elvicceli majd, vagy ideges lesz, de nem érdekelt különösebben.
Vissza az elejére Go down
Derrick D. Willoughby
avatar
Epizódszereplő

Kor : 33
Avataron : Chris Pratt

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Hétf. Ápr. 17, 2017 10:16 pm
 



 

Patricia && Rick
Mondtam már, hogy nincs szükségem erre..

- Már nem is tudom. Talán az, amelyik Shanghaiban táncosnő. De lehet, hogy az időutazó nagyapám felesége volt. – idétlenkedem egy sort, cseppet sem szégyenkezve amiatt, hogy bizony, ahogy a kamaszszleng mondja, úgy lebuktam, mint az állat. Mindig megdöbbenek azon, hogy ez a nő milyen szinten jól végzi a munkáját. Ezen alkalmakkor tényleg egész elszégyellem magam amiatt, hogy itt szórakozom az idejével. De azért annyira nem kell a bicskába dőlni, egészen hamar elmúlik ez a fajta szégyenkezés. - Gondolom lassan megint eljutunk oda, hogy be kellene lássam végre, hogy hamarabb szabadulok, ha megnyílok, nem igaz?
Egy ideje járok már ide ahhoz, hogy a frázisait kívülről fújjam, de ahhoz még nem elég régóta, hogy az ellenállásom enyhüljön. Túlságosan sokáig éltem úgy, hogy tulajdonképpen csak magamra számíthattam és mások is rám voltak utalva. Nem fér bele a magamról alkotott képbe az, hogy segítséget kellene kérnem, vagy meg kéne nyíljak egy idegennek. Egyszerűen nem ilyen fából faragtak.
- Épp elég panasz van rám. Csodálom, hogy nem jutnak el önhöz. Vagy esetleg mégis, csak olyan diszkrét, hogy nem taglalja őket? – teli vagyok kérdésekkel. A legjobb védekezés és a legjobb megnyílási forma is, aminek tulajdonképp nem is vagyok tudatában. De minden egyes kérdésemmel, pimaszkodás ide vagy oda, egyre több mindent árulok el magamról. Most éppen azt, hogy nem vagyok annyira ostoba és vak a világra, amilyennek látszom. És azt is, hogy nagyon is kellene nekem valaki, akivel megoszthatom a problémáimat. De nem. Határozottan nem így.
- Az cseppet sem számít, hogy nem önszántamból tettem? – biggyednek le ajkaim tettetett, játékos szomorúsággal. - Lebuktam! – süllyedek bele a kanapéba, mintha csak a színpadon lennék. Sose voltam ott, nem vagyok színész alkat, de valahol szórakoztat ez az egész játék.
- Hé! Hé! Hé! Az egy dolog, hogy a lelkemet hivatott meggyógyítani, de az étkezési szokásaimba ne másszunk bele. Tökéletesen egészségesen étkezem. Mi mástól lenne ilyen remek az alakom?
Oké, nem teljesen igaz az, amit mondok, de még mindig tény az, hogy a katonaságnál nagyon sok mindent megtanultam az egészséges étrendről és a fizikai aktivitás kapcsolatairól. S a megjegyzésem tán elhumorizált, de van benne némi sértettség. Kicsit – nem is kicsit – cseszegeti a csőrömet az, hogy ez a nő mindent csak kritizálni képes.
- Aligha hiszem, hogy ehhez egy szigorú és kötelező orvosi látogatássorozat segítene hozzá, de tudja mit? – szusszanok elhúzott szájjal, tehernek élve meg a lélegzést is jelen pillanatban. - Essünk túl rajta. Megígérem, jó leszek, válaszolok legközelebb minden egyes kérdésére. Hogy bizonyítsak, tegye fel most azt a kérdést, hogy Miért?, s máris megkapja az első őszinte válaszom.
Merészségem abból fakad, hogy az órára pillantva realizálom, hogy már nem maradtak, csak perceink. A foglalkozások végére vagy elfogyott eddig is a cérnám, vagy normálisra váltottam. Most az utóbbi esete áll fenn. És igen, ha megkérdezi, hogy miért, el fogom neki mondani, hogy minél hamarabb az ágyamba akarom csábítani, márpedig azt így nem tehetem nagyon izgatja a fantáziámat annak a randinak a lehetősége és nem akarok a saját utamban állni, annyi szent.
Vissza az elejére Go down
Patricia June Calhoun
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 33
Avataron : Bryce Dallas Howard

TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
Szer. Ápr. 19, 2017 1:55 pm
 



 

- Egy pillanatig sem képes komolyságot erőltetni magára, igaz? – kezdtem elveszíteni a türelmemet, bár igyekeztem ebből nem túl sokat mutatni felé. Az azonban mindenképpen sértett, hogy egyáltalán nem akart engem megtisztelni annyival, hogy normálisan viselkedjen. Tudom én, hogy jóval egyszerűbb elviccelni a komoly helyzeteket, de mégis nagyon bosszantott az egész. Más akadékoskodó pácienseim azért nem voltak ennyire idegesítőek, vagy már csak az én tűrőképességem került közel a határhoz mára.
- Igen, nagyszerű lenne, ha végre eljutnánk arra a szintre. – bólintottam, épp csak visszatartva a kikívánkozó szusszanást. – Ha hagyná, hogy végezzem a munkámat, és nem megnehezíteni akarná azt, akkor annál kevesebbet kellene itt ülnie. Ha látnám a változást, és a közös munka jobban menne, akkor pár alkalom után talán aláírnám azt a papírt. De úgy látszik, hogy nem akar szabadulni tőlem… - amit egyébként csak azért nem értettem, mert azt gondoltam, hogy vágyik vissza dolgozni és ezért ilyen kellemetlen alak velem szemben. Az egész elég ambivalens volt, akárhogy néztem is.
- Tudok róla, de az leginkább a kollégáitól érkezik most, lévén, hogy az utcára nem mehet. – én pedig a visszaélésekre gondoltam, amit a letartóztatott emberekkel szemben lehetne. – Azt mondják, hogy lehetetlen magával együtt dolgozni. Hajlok rá, hogy ne tartsam mindezt túlzásnak! – vettem le az orrom hegyéről az olvasó szemüvegemet, és fektettem rá az előttem lévő papírra. Néha kicsit csipkelődővé váltam, amikor meguntam, hogy úgy bánik velem, mint valami ellenséggel, pedig én nem azért voltam itt. A többségük mondjuk tényleg annak látott, úgyhogy ezen egy pillanatig sem kellett volna meglepődnöm.
- A lelkét csakis saját maga képes meggyógyítani, ha akarja. Én csupán segíthetek eljutni addig, hogy meghozza ezt a döntést, illetve mutathatok utat. A munka azonban magára vár, nekem nem az a dolgom, hogy megoldjam mások problémáit. Azokkal mindenkinek magának kell szembenéznie… - mutattam rá erre az apróságra, cseppet sem törődve azzal, hogy megint kötekedni akart és az evés kérdését használta fel hozzá. – Hát persze! – szűkültek össze a szemeim, leplezetlen gyanakvással. Tudtam, hogy időnként munka közben is iszik, még ha erre most nem is tértem ki. Ez pedig határozottan nem tartozott az egészséges étkezésbe.
- Pedig lehet, hogy kezdésnek ez is nagyszerűen megteszi! – ismételtem el újra, közben lopva az órámra pillantva. Már nem maradt sok idő, és tudtam, hogy ezzel ő is tisztában van. Ő ne lenne? – Mind a ketten tudjuk, hogy legközelebb is pontosan annyira lesz együttműködő, mint ma. De akkor árulja el, miért? – kérdeztem végül, beadva a derekam. Hogy pontosan mire is voltam kíváncsi, azt én magam sem tudtam, de türelmesen vártam a válaszát, hogy aztán befejezhessük a mai kezelést, és végre megebédelhessek. Jelenleg úgy éreztem, hogy csak ez lenne képes feldobni, miután egy órán át táncolt vígan az idegeimen.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Recepció (Rendőrség)
 



 

Vissza az elejére Go down
Recepció (Rendőrség)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
 :: 
Rendőrség
-
Ugrás: