HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

SkyCity Étterem

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: SkyCity Étterem
Vas. Márc. 13, 2016 10:37 am
 



 

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down

Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Kor : 25
Avataron : Emily Didonato

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Pént. Dec. 02, 2016 12:00 am
 



 

Joel and Chloe



Több okból is vártam ezt a napot, hiszen Amy nagyon sokat jelent nekem, és ha ő boldog, akkor én is az vagyok. Mark nem egy rossz parti, és az apukám elég jól ismeri, így szinte családban marad…viccesen alakult a leánykérés második felvonása is. Mark felhívta az apámat, hogy engedélyt kérjen…ilyen ez a show business. Sohasem tagadta, hogy a fogadott lánya a legjobb barátnőm. Mindenkinek kell egy támasz, és az én apukám olyan, mint egy irgalmas szamaritánus. Oltalmazó, és védelmező…úgy szeretném, ha ő is rátalálna a boldogságra. Anya a mindent jelentette neki, de be kell látnom nekem is, hogy elment. A maga után hagyott űr, nekünk itt maradóknak fáj a legjobban, mert nekünk kell továbbélnünk nélkülük. Az emléke örökre megmarad, és emiatt a karácsony is egy nehezebb időszak lesz számomra. A mostani hangulatom azonban szárnyaló, és köze sincs a szomorúsághoz. Joel megjelenése az asztalnál meg felkorbácsolja a szenvedély állóvizét. Mit gondolt, hogy nem fogok igent mondani a táncfelkérésre? Igazán hízelgő, hogy szerepet játszik előttem, és még inkább arra sarkall, hogy a szendét játsszam mellette.
- Soha nem lennék olyan szőrösszívű, hogy megfosszam uraságodat egy jó tánctól. – helyezem a kezemet az övébe, és innen már átengedem a gyeplőt is. Anyukám figyelmeztetése cseng a fülemben, és az a levél…melyet New Yorkban írtam Joelnek. Elmeséltem neki, hogy anya szerint, ha egy férfi jól táncol, akkor hamar elrabolhatja egy lány szívét, és lám mennyire igaza lett.  A megjegyzésén jót mosolygok, mert turpisságot szimatolok a levegőben. Mark..na pont az a személy, aki nem tud jól mozogni, de nem is vetem fel neki. Amyvel tökéletlenül tökéletes párost alkotnak, és úgy hiszem, hogy ki is egészítik egymást. Joel karja a hátamra simul, és erőteljesen tart meg, aztán a lépést ugyanabban a másodpercben kezdjük meg.
- Charlotte már nem vetélytárs számomra…talán a bárban még az volt, de hát valljuk be, hogy még ott tartottam tőled is, és a rendelőben tett látogatásom maradandóra sikeredett. Nem is emlékszem, hogy kerültem be a kórházba. Ezt valahogyan nem mesélted el, csak azt, hogy bevittél. Mégis hogyan, mentővel, vagy hősiesen elgyalogoltál velem az épületig? – csintalan fény csillan a szememben, és ha nem is ismerném be előtte, de roppantul élvezem, ha megmentenek, sőt bennem van az a kislányos rajongás is, mióta lehetőséget biztosított a gyermekáldásra.
- Az irigység nem szép dolog, de ha másoknak ez kell, akkor pukkadjanak meg. – egy percre se eresztem el a pillantását, de megöl azzal, hogy a fülembe csilingel a hangja.
- A cédától messze állok Mr. Roux. – megrovóan nézek rá, de aztán el is nevetem magam, mert kipörget, aztán visszaránt magához. Az ajkaim elnyílnak, és vágy ébred bennem iránta.
- Sejtettem, hogy nem táncórákat vettél. – nem firtatom a nőügyeit, mert eddig se tagadta le előttem, hogy a kórház Casanovája volt. A múltját nem törölheti ki, de azért bízom benne, hogy nem fognak újabb titkok kiderülni, vagy újabb nők előkerülni onnan. Nem tudom, hogyan fogadnám, ha tényleges jelölttel szembesítene. Kubában se viseltem jól a női társaságot körülötte, de most…amikor még nem fektettük le a biztos talajt a kapcsolatunkban…nem osztozkodnék.
- Egy ideig balettoztam, és utána kezdtem el latinórákra járni. Szerintem láttad az eredményét. – pirulok el, de amit utána szóba hoz…nos totálisan meglep vele.
- Franciaországba akarsz vinni? Joel.. – harapom be az ajkamat, és totál zavarba hoz. A táncunk véget ér, és a mellkasára tapasztom a tenyeremet.
- Tudom, hogy nem éppen úgy sült el a születésnapod, ahogyan szerettük volna, de én..még ugyebár nem adtam oda az ajándékodat. Van két repülőjegyem Franciaországba, és szerencsére nem adtam meg időpontot hozzá. Örömmel elmegyek veled, az minden álmom, hogy eljussak oda... – érzékenyülök el, és egy csókkal jutalmazom. Finomra sikeredik, és bele is szédülök, mire megkapjuk a felszólítást, hogy nem ártana, ha mennénk enni. Kisebb tapsvihar közepette kéz a kézben hagyjuk el a táncteret, és foglalunk helyet az asztalnál. Apa kihúzza előttem a széket, de majdnem mellé ülök, ezért segíteni kell, hogy ne következzen be a baki.
- Na, de kislányom. Soha nem láttam, hogy valaki ennyire elvette volna az eszedet. – nevet ki, és miközben felszolgálják a főételeket a szemembe mélyedve halkítja le a hangját.
- Chloe…tudom, hogy fiatal vagy még, de úgy csillog a tekinteted, mint édesanyádnak, amikor hozzám jött. Szerinted ő az Igazi? – érdeklődik, és nekem ezen gondolkodnom se kell.
- Apa…mit mondhatnék? Nem sok ideje tart, és igen zavaros, de úgy kötődök hozzá, mint még senki máshoz. A korkülönbség, és az eltérő jövőképünk ellenére is, úgy hiszem, le tudnám élni az életemet vele. – szorítom meg a kezét, és megköszönöm a pincérnek, hogy lepakolja elém a mennyei fogást.
- Szeretnél hozzámenni? – igen, ez a kérdés jó ideje nem merült fel közöttünk, ahogyan a babatéma sem.
- Igen, de ő nem az a házasulandó fajta. Gyerekeket se akar már. Két tini lánya van, éppen elég nagy feladat számára, de igen…a világon a legboldogabb nő lennék, ha lehetne tőle gyerekem. – remeg meg a hangom, mert tudom, hogy erre szinte esély sincs. Steril, és elfogadtam a tényt is, csak hát…tudják reménytelenül optimista vagyok.
- Mindenki változhat. – puszil meg apa, és belemerülünk az étkezésbe, de nem tudom kiverni a fejemből az előbbi beszélgetést.


Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 36
Avataron : Gaspard Ulliel

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Szomb. Dec. 03, 2016 8:56 pm
 



 

- Igazán szép lélekre vall eme önzetlenség. – Komolyan aligha veszem a szavait, hisz pontosan tudja, milyen vagyok a tánctéren, noha tény, a keringő azért új lesz. Ettől függetlenül úgy vélem, hogy egy kis móka sosem árt, és az sem lenne ellenemre, hogy bénának tetessem magam alkalomadtán, de ez most határozottan nem az a helyzet. Nem is tudom, van egy bennem bujkáló kisördög, aki roppant mód örülne annak, hogyha mindenki eltátaná a kis száját minket figyelvén. Sokat jelentenek a külsőségek, ez tény, olykor félek is önmagam kapcsán, hogy belül egyébiránt üres vagyok, de tudom jól, hogy azért ez egyáltalán nem igaz, csak bizonyos oldalamat még nekem is fel kell fedeznem.
- Charlotte soha senkinek nem volt vetélytárs, mert soha nem akartam tőle semmit. Felhívtam az egyik bátyámat, aki a közelben lakik, és megkértem, hogy jöjjön oda, szóval az ő kocsijával mentünk. Nagy volt a forgalom, volt valami nagyobb baleset is aznap, nem küldtek mentőt. – Azzal nem villogok, hogy elgyalogoltam volna vele a kórházig, mert nem így történt, utólagosan meg mit hencegjek? Amit nem tettem meg, nem történt meg, nem fogok úgy tenni, mintha attól nagyobb érdem volna, hogy el is vittem volna a két kezemben, ha úgy esik. Nem úgy esett, kész. Orvos vagyok, egy betegért olyan autóba is bemásztam, ami bármikor felrobbanhatott. Ez a kötelességem.
- Az irigység sokak lelkében helyet kap, például én is rettenetesen irigy vagyok arra a ruhára, hogy helyettem az simul rád. – Nem mintha el akarnék vonulni lehámozni róla, de az ilyen megjegyzések terén ritkán tudom, vagy egyáltalán akarom türtőztetni magam. - Hahh, ezt ne annak mond, aki elé egy szál kabátban lejtettél be. – Nevetem el magam én is, de közel sem sértőnek szánom, sőt, nagyon is jó, ha egy nőben ott van a dög, és képes csábító démonná változni olykor. Én is el tudom játszani a tiszteletteljes, szent kisfiút, noha kétségtelen, hogy nem vagyok az, és nem is leszek sosem. Vannak hülye dolgaim, mindenkinek akadnak, bár alapvetően őszinte és tisztességes embernek vallom magam, de attól még tudok iszonyatosan nagy tahó is lenni, bár az éles, bántó szavak Chloe eszköztárában szintén ott lapulnak.
Nem ragozom, nem táncórákat vettem, ez tény, de több beszélnivaló nincs a témáról, és azokról a nőkről sincs kedvem csacsogni, akikkel együtt voltam, múló kaland volt mind, sokukat azóta sem láttam, hogy egymás mellé sodort minket a szél pár kéjes órára. A kórházban vannak páran, akiket mindennap látok, de szerencsére egyikük sem olyan, aki világraszóló szerelemre vágyott volna részemről, hisz mind tudták már a kezdetektől, hogy velem jobb vigyázni, mert gyűjtöm a strigulákat. Kényelmes volt, hogy mindig akadt valaki, akivel ilyen téren fel lehetett dobódni. Egyébként nem hiányzik, és fura mód akkor sem kaparom a falat nagyon, ha hetekig nincs semmi, meglehet, kiszexeltem már magam egy életre…
- Miért? Hogy szerettük volna? Emlékeim szerint a szülinapom valahogy eltűnt az éterben. Angie jött át, a tortámat ráejtette egy döglött galambra, és végül én csináltam neki reggelit… Szóval mondhatjuk, hogy jah, biztos, hogy semmilyen szempontból nem úgy sült el. – Igaz, jót beszélgettünk Angievel, sőt, azóta talán már Chloe is kiszúrta a képet, bár meglehet, a sietve bőröndlepakolás nem volt hozzá elég, mindenesetre előbb-utóbb majdcsak észreveszi. - Repülőjegyet vettél nekem a születésnapomra? Nagyon édes tőled, de remélem tudod, hogy még véletlenül sem kell miattam ilyen költségekbe verned magad. – Tisztában vagyok vele, hogy az étterme minden pénzét felemészti, abszolút nem várok el ilyesmit. - De akkor megbeszéltük, jövőre elmegyünk. – Viszonzom a csókját, aztán ideje visszamenni az asztalhoz. Nyugodtan foglalok helyet, látom, hogy beszélget az édesapjával, de hallani nem hallom, esélyesen közöm van a témához, különben nem lenne értelme sutyorogni. Azért a penész nem fog megenni kíváncsiságomban, de az apjától picit tartok, lévén bepancsolt már nekem egy ízben, és előrevetített a jövőben is hasonlót… Inkább eszegetek, minthogy ezzel foglalkozzak, Charlotte nagyrészt a bátyjával cseveg, minekután leesett neki, hogy zárt kapukat dönget az esetemben. Basszus, mennyivel jobban érezném magam, ha Chloe mellett ülhetnék, ez így valahogy nagyon nem kerek nekem. Rövidesen el is párolgok, amint véget ér a nagy kajálás, és a Markkal közös haverjainkkal iszom pár kört, és csak akkor találok vissza Chloehoz, amikor megint beindul a tánc, akkor viszont holt biztos, hogy a tortáig én meg sem állok, ha bírja szusszal. Igaz, megtáncoltatom Amyt is annak rendje és módja szerint, illetőleg Chloet felkéri Mark, s természetesen az édesapja, szóval egy szám erejéig esetemben előkerül Charlotte, legalább táncolni jól tud, bár jobban tapad, mint illő lenne, éppen ezért többet nem viselek el a részéről. Végül megnyugszom nem kicsit, mikor ismét Chloe van a karjaim között. Mennyivel jobb így, mint egy asztalnyi távolságban…
A torta felszeletelése alatt mögötte állok, hátulról karolva át, és gyorsan rabolok is két tányérnyit magunknak, részemről csak a csokis, Chloe meg kapja azt, amit szeretne, de azt már lehetőség szerint mellette ülve óhajtom elfogyasztani, s ha ehhez udvariasan meg kell kérjem az édesapját, hogy szórakoztassa egy kicsit Charlotteot, akkor megteszem. Még csenek is a barátnőm részéből kóstolónak, ha másfélét kért, mint én, és adok, ha kér az enyémből, aztán ha kicsit leülepedett az édesség, minden adott a hajnalig tartó tombolásra. Egész felpörögtem a sok tánctól, szóval jól bírom, így hát vagy addig maradunk, míg Chloe nem akar menni, bár tekintettel arra, hogy a legjobb barátnője esküvőjéről van szó, biztosan az utolsók között fog elbúcsúzni, szóval vélhetőleg már majdnem hajnalodik, mire elindulunk hazafelé, s mivel egészen közel lakom, azt a távot gyalog tesszük meg, úgysem árt, ha kiszellőzik a fejünkből a szesz, vagy legalábbis az enyémből…

//Köszönöm szépen, Mazsola! Imádtam, mint mindig! <3333333//


Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Kedd Dec. 13, 2016 9:37 pm
 



 





játék vége






Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Kor : 27
Avataron : Margot Robbie

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Kedd Dec. 27, 2016 6:55 pm
 



 


Trevor & Marion
[Premier vacsora - Karácsony előtt]

Az elmúlt több mint három órát egy moziteremben töltöttem, privát, premier vetítésen, részemről élveztem a filmet, bár ha nem dolgoztam volna a forgatáson sminkesként, akkor nem ülök be rá a normál vetítésen sem. Mégis, egész kellemes hangulata van az ilyen eseményeknek, jól esik az embernek részt venni rajtuk, könnyed kis szórakozás eleganciába csomagolva. Azt kétségkívül élvezem ezeken az eseményeken, hogy puccba vághatom magamat, és szebbnél-szebb ruhakölteményekbe bújhatok. A díjkiosztók még fenségesebbek ilyen téren, de idén kimaradtam belőlük, sok filmen dolgoztam, de azok majd csak 2017-ben kerülnek vászonra.
Immár a Space Needle fenséges éttermében töltöttem az időmet a vacsorán, illetőleg az after party helyszíne is ez. Tökéletes, ha engem kérdeznek, elvégre, ennél a helynél fényűzőbbet nehéz találni a városban. Megannyi csodás előétel kínálja magát apró falatokban tálalva a hosszú asztalokon, a svédasztalos megoldás a bevett szokás ilyenkor, a levesnél már mindenki helyet fog foglalni, gondolom én, de addig is a különböző ütemben érkező vendégek ne éhezzenek, megoldották ily módon. Kutakodok én is a kínálat közt, és több ínycsiklandozó darab landol a kistányéromon, másik kezemben a pezsgőspohár már félig üres. Aztán áltok pár szót az egyik mellékszereplő hölggyel, akivel jó kapcsolatot ápolunk a film óta, de hamarjában petrezselyem árulásra kényszerülök, amikor befut a partnere. Igen, én egyedül jöttem, lévén szingli vagyok. Olykor elcibálom Catet, de ma nem ért rá, szóval ilyenkor rendszerint csapódom ide-oda, általában nem heverek parlagon, sokaknak megragadok az emlékezetében, mint a sminkes csaj, a nevemet ugyan kevesebben jegyzik meg, de legalább a személyemet illetően képben vannak, és nem azon gondolkodnak, mit keresek én itt.
Két enyhén ittas statiszta kisebb összetűzésbe keveredik, mert az egyik véletlenül a másiknak megy, de balhé hálistennek nem lesz belőle. Kimenekülök azért a veszélyzónából, és az ablakok mellett cövekelek le, hogy a kilátásban gyönyörködve eszegessem a tányéromra pakolt falatokat.


Vissza az elejére Go down
A. Trevor Denbigh
avatar
Inaktív

Kor : 46
Avataron : Johnny Depp

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Csüt. Dec. 29, 2016 2:15 pm
 



 

[Premier vacsora - Karácsony előtt]

Az egyetlen dolog, ami miatt hajlandó vagyok ilyen dologban részt venni, az két dolog. Három. Ebből egy, ami a legfontosabb: a nejem rajongásig odavan a filmsztárokért. Addig jó, amíg csak így rajong, ez a szint fennáll pár évtizede, bizonyítandó a hat kölyök a családban. Mind az enyém. Annácska nem annyira hagyományos bizonyos dolgokban, mint én, a sápadtarcúak életéből sokkal több mindent átvett, mint én, s otthonosabban is mozog benne.
Mindig kihasználja azt a lehetőséget, amikor konzultánsnak hívnak egy-egy forgatáshoz, s eljön a premier. Imád csillogni, ragyogni, s imádom nézni, ahogy kiragyog ebből a környezetből.
Számolom a rekordot, mennyi idő alatt épít le, amikor a vacsorához érkezünk. Addig nézem el neki, amíg nem látom meg valakivel nagyon összeborulva. Cigit kaparok elő és az ablakhoz lépek, hogy kinyissam, s rágyújtsak. Majd eszek később, amikor a varjak már felreppentek a kaja körül. Megfigyeltem, hogy pont a kedvenceimet nem eszik meg, így duplán jól járok.
Az ablakig nem jutok el, az ötből három ismeretlen arc gratulál, kettővel meg egészen jól el lehet diskurálni, legalább értik, ha mondok valamit a történelemről, s nem gondolják azt, hogy a labrys az egy hajtű.
Kinyitom végre az ablakot és jöhet a cigi. Kettő slukkot sem szívok le, amikor udvarias köhhintést kapok, hogy kényelmes dohányszoba vár, amennyiben rá kívánok gyújtani. Egy bambán kedves mosoly kíséretében eloltom a cigit, majd amikor távozik, egy, megfogom a torkod és ah, de megcsavarom után előveszek még egy szál cigit és megint rágyújtok. Csak ekkor tör elő belőlem a nagy harci törzsfőnök hatodik érzéke, amely nálam nullára degradálódott és megfordulok a másik ablak felé, aminek eddig háttal voltam.
- Zavarja? – mutatom fel a cigit, egy mosollyal. – Miss Miller, azt hittem, már nem fogunk összefutni a premieren.
Amit nagyon szeretek a nyugati kultúrában, az a kézcsók. Szexis kacsókká válnak ilyenkor a hölgyek kezei, s bájosan tudják tartani. Nyújtom is a kezem, hogy kezet csókoljak neki.
- A kedves lovagja önt is lerázta? Ez esetben ketten vagyunk zellerrel felszerelkezve – petrezselyemmel, de hogy fene ezekbe a sápadtarcú mondásokba, mindig belekavarodom. Na és persze a szép látványba meg belezavarodom.

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Hétf. Jan. 02, 2017 10:48 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Kedd Jan. 24, 2017 10:15 am
 



 



Julie & Darla




- Ugye eljössz Darla? Darla? Ott vagy még? Hahó!- Molly hangja három hónappal ezelőtt kitartóan csicsergett a telefonba, miután lelkesen közölte a nagy hírt, hogy hozzámegy öt éve intenzíven és kislányos rajongással körülimádott vőlegényéhez. Én meg hirtelen meg sem tudtam szólalni a meghívás hallatán. Nem azért mert irigység lett volna bennem, vagy éppen ne tudtam volna együtt örülni vele a boldogságának. Sokkal inkább azért, mert az egykori, egyetemi tizesfogatból ő volt az utolsó aki még nem ment eddig férjhez. Rajtam és Emilyn kívül.
- Persze….persze, hogy elmegyek. Ugye nem akarod, hogy koszorúslány legyek? Nem mintha...csak éppen tudod mennyire nem szeretek középpontban lenni.
- Gondoltam rá, de azt hiszem tisztában vagyok vele, hogy nem szívesen vállalnád, úgyhogy letettem róla.
Hálás voltam érte, és biztosítottam, hogy az esküvőre feltétlenül elmegyek, még akkor is ha a kellemetlen kérdések záporában is kell helyt állnom, miszerint kísérő nélkül érkezem. Molly Bates….a másik kis szürke egérke rajtam kívül, aki szeretett megbújni a sarokban, és hatalmas, kerek szemüvege mögül virítóan kék szemeivel pislogni a világba. Nem voltunk nagy barátok, és többnyire a közös kollokviumok kötöttek csak össze bennünket. Ám ő később a traumatológiát választotta, amíg én a gyermekgyógyászat felé orientálódtam.
Miközben készülődtem az esküvőre és a halovány, pezsgő színű ruhám könnyed anyagán húztam végig a kezemet, az ablakon tekintettem ki a városra. Végül jó partit csinált, hiszen jövendő férje egy orvosi műszereket gyártó cég örököse, egy régi és igen patinás seattle-i család szülötte. Michiel Morrison-Stanwick. Nem mondhatnám, hogy feltűnően jóképű jelenség, ugyanakkor kifinomult és udvarias, ami ritkaság a mai világban. Valahogyan a férfiakból kiveszett a lovagiasság, ami azzal magyarázható, hogy a legtöbb nőből meg kiveszett a nőiesség. Ok és okozat.
A függöny rotjaival játszadozva próbáltam elképzelni, hogy ez lesz talán utolsó olyan esküvő amire hivatalos vagyok, és amire el is megyek. A sajátom talán el sem érkezik. Persze nem vagyok megkeseredett, ezt mindig és minden körülmények között tagadtam volna, csak éppen fájdalmas volt a tudat, hogy annyi éven át hiába gondoltam valakire….akire amúgy sem lett volna szabad, miközben az élet szépen lassan elsétált mellettem, egy “Hellószia” intéssel maga mögött hagyva engem és az éveimet. Persze egyszerűbb lett volna, ha hajlandó lettem volna kicsit nyitottabban megközelíteni a dolgokat, és legalább egy minimális esélyt adni magamnak. Ugyanakkor Molly esküvője döbbentett most rá, hogy minden egyes alkalommal ugyanígy magamba roskadva filozofáltam a saját életem reménytelen társtalanságáról. Egy mély lélegzetet vettem és ujjaim között pergettem el a bordó selyemrojtokat, majd visszaléptem a gardróbszekrényhez, hogy még egyszer ellenőrizzem a ruhát. Leheletnyi sminket használtam ma estére, hiszen nem lehetek feltűnőbb mint a menyasszony, igaz soha nem gondoltam magamra, mint alapvetően feltűnő jelenségre. A hajamat egy diszkrét kontyba fűztem össze és a fejem tetején egy ruha színével harmonizáló, egyszerű selyemrózsával rögzítettem. Natúr szín ékszereket viseltem, amit még apától kaptam a harmincadik születésnapomra. Talán azon kevés ékszer közé tartozott, amit bármivel fel tudtam venni. Egy csepp alakú fülbevaló, és egy ugyanilyen medalion. A nyakamban viselt állandó ékszert erre az estére a kis tulipános szelencébe rejtettem.
Már a kabátomat vettem az előszobában néhány órával később, amikor az jutott eszembe, hogy miért is mondtam én igent erre az esküvőre. Kitalálhattam volna valami kifogást, vagy mondhattam volna, hogy nem érzem jól magam. De az igazat megvallva pocsék módon hazudok, és valahogyan mindig az a vége, hogy bevallom a valódi indokot. Éppen ezért egyszerűbbnek éreztem, hogy elmegyek és a magam módján megpróbálom jól érezni magam. Fel vagyok készülve jó pár ismerős arcra, vagy olyanokra akikkel már régen volt alkalmam találkozni, éppen ezért  a kellemetlen és indiszkrét kérdéseket is tudnom kell majd kezelni, ami felőlük érkezik az este folyamán.
Egyetlen kérésem volt Molly felé: ne akarjon mindenáron egyedülálló férfi mellé ültetni, arra kényszerítve, hogy bármiáron ismerkednem kelljen. Egyszerűen csak rosszul éreztem volna magam tőle, és azt hiszem nem csupán nekem lett volna kellemetlen az egész helyzet.
Az esküvő a város egyik legnívósabb éttermében került megrendezére, mert a vőlegény ezzel szerette volna szimbolizálni imádott jövendő felesége számára, hogy a mennyország nem csak a  világ felett van, de csak akkor az igazi, ha ő is jelen van. És persze nem utolsó sorban a hely színvonalas megjelenése, mert a SkyCity Étteremre a sok dicsérő jelző az nem túlzás, hanem tény. Csak az utolsó pillanatokban jutott eszembe, amikor már a parkolófiúnak adtam át a kulcsokat és elvettem a bilétát, hogy mégis meddig maradjak? Mennyi az az illendő idő - és egy perccel sem több- ameddig nem igazán udvarias lépés hamarabb eltűnni? Talán a tortavágást és az első táncot még megvárom, utána egy udvarias kitérő keretében elbúcsúzom, sok boldogságot kívánok, és hazamenekülök a saját otthonomba. Valahogyan mintha kevés lett volna a levegő, az emberek többedmagukkal szállingóztak befelé. Elegáns és roppantul feltűnő ruhakölteményekben, amelyek mellett a saját, egyenes szabású, végtelenül egyszerű ruhámat szinte már isten elleni véteknek éreztem. De ebből a szempontból talán megnyugodhattam: nem én leszek aki elsőre szemet szúrna bárkinek. Ha azt vesszük ez is volt a célom. Mint egykor, az egyetemi évek alatt, valahol a félhomályban megbújni, és inkább szemlélődni, mint a részese lenni. Hogy ezáltal lemaradtam volna valamiről? Minden bizonnyal, de ebbe a részébe már nem is igazán gondoltam bele.
A díszítésnél a lila és a sárga színek domináltak elsősorban és ezeknek millióféle módon variált árnyalatai. A fények hangulatos aranyszínnel vibráltak, a zenekar pedig kellemes, fülbemászó, halk melódiát játszott. Éppen csak annyira, hogy aláfesse a tömeg egybefüggő morajlását. A kártyámat kerestem az asztalok között, amelyre a nevem volt írva és nagyon bíztam benne, hogy Molly figyelembe vette a kérésemet, és nem egy férfi mellé ültetett. Amikor végül megtaláltam a kártyámat, és megpillantottam a mellettem helyet foglaló hölgyet az arcomon egy másodpercre a meglepettség suhant át. Az első másodpercekben csak elnyíltak egymástól az ajkaim akárha egy szót akarnék kiejteni rajta, de végül nem tettem, csak meredten bámultam a nőt, aki Emily szakasztott mása volt, talán csak a hajszíne volt jó pár árnyalattal sötétebb. De ugyanaz a kecses tartás, az a kedves és udvarias mosoly, amely egykor Emily sajátja volt. Hiányzott, el sem tudom mondani, hogy mennyire, éppen ezért volt egy megrázó az ismeretlennel való találkozás. Kellett nagyjából egy perc mire magamhoz tértem és a mellette lévő üres székre mutattam, majd felé nyújtottam a kezemet valamiféle bemutatkozás gyanánt.
- Ha jól sejtem….akkor az a kártya ott az én nevemre szól. Feltéve, ha a cirádás és nagyon szép levendula szín betűk nem hazudnak. Darla vagyok, Darla Wintersen.- mosolyodtam el, és talán nem én vagyok a legviccesebb ember, de némi humorral is igyekeztem fűszerezni az első bemutatkozást. Amennyiben elfogadta a kézfogásom és megtudtam én is a nevét, úgy megkerülve a székét kényelmesen elhelyezkedtem a sajátomba, és a kártyát, ami a nevemre szólt összehajtogatva az egyik pohár alá csúsztattam. Körbepillantottam sietve, és az ölembe összefűztem az ujjaimat, majd amikor a fejem a mellettem ülő nő irányába fordult, egy kissé talán suta, de őszinte mosolyt rajzolt a másodperc az arcomra.
- Bocsánat ha az előbb egy kicsit….egy kicsit olyan zavarodottnak tűntem. Valahogyan az esküvők nem az én világom. Kicsit feszélyeznek ami azt illeti.- megköszörültem a torkomat, próbáltam valamivel oldani a hangulatot. Alapvetően nem vagyok az ismerkedős, és beszélgetős fajta….ahogyan nem szenvedek mindenáron beszédkényszerben. De a hasonlóság eléggé megdöbbentett, és még idő kell amíg sikerül majd feldolgoznom. Addig is kissé semlegesebb témát igyekeztem megragadni, nem tudom mennyire sikerült, vagy mennyire tűnt kevésbé erőltetettnek mert nem annak szántam.
- Nagyon….nagyon szépre sikerült minden. Igaz, Mollynak mindig is jó volt az ízlése. Ha nem érzi tolakodónak a kérdésemet, ön is a menyasszony oldaláról érkezett?- ennyit a semlegességről. De egyszerűen érdekelt, hogy vajon csak nekem tűnt fel a hasonlóság, vagy Molly is észrevette. És ha már itt tartunk…..vajon Emily eljött?
Vissza az elejére Go down
Julia Michelle Rhodes
avatar
Szolgáltatók

Kor : 28
Avataron : Natalie Portman

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Kedd Jan. 24, 2017 2:25 pm
 



 

Tény és való, hogy nagyon szerettem már kislány korom óta az esküvőket, máskülönben nem alapítottam volna olyan céget a barátnőimmel, ami pont ezt az ember életében egyedülálló – jobb esetben - eseményt tűzte ki fő profiljául. Ennek ellenére mégsem jelentem meg túl sűrűn a szertartásokon. Az ismerőseim többsége azért még nem házasodott meg, de ha vendégként kellett jelen lennem, akkor semmi kifogásom nem volt ellene.
A mai esküvő azonban más lapra tartozott. Nagy általánosságban Zoe volt az, aki képviselt minket, mondhatjuk úgy is, hogy neki kötelező volt ott lenni. De időnként sorsot húztunk, hogy ki legyen még az, aki elmegy. Ez nem szórakozás volt, ahol kikapcsolhattunk és kedvünkre vedelhettük a pezsgőt. Ez színtiszta munka volt, ha szigorúan vettük. Oké, hogy engem végül már csak vendégként láttak az esküvőn, míg Zoe feladatai továbbra sem értek véget, de attól még nem voltam képes teljes mértékben elengedni magam. Lehetne munkamániásnak nevezni, de mégis szerettem volna még így is az irányításom alatt tartani a dolgokat.
Még háromszor ellenőriztem a konyhában a süteményeket, és azt, hogy a tortát megfelelő hőmérsékleten tartják-e. Végül a barátnőm volt az, aki szigorúan kitessékelt, és rám parancsolt, hogy tegyem már le a formás fenekemet arra a székre, amelyiket kijelölték nekem. Közölte, hogy később majd ő is csatlakozik hozzám, de ez jó pár órán át még úgysem fog megtörténni. Nem lazíthatott, ő volt az, akinek az utolsó pillanatig kézben kellett tartania mindent. Én pedig egyáltalán nem irigyeltem őt emiatt, hiszen sokkal jobban tetszett, ha nekem nem kellett a rivaldafényben tündökölnöm. Csupán hátulról támogattam meg őt, és járultam hozzá a munkámmal az est tökéletességéhez.
Nem volt könnyű menet. Én ugyan nagyon kedveltem, ha a megbízóknak konkrét elképzelései vannak arról, hogy mit is szeretnének a nagy napon, de pont emiatt meg is nehezítették olykor a munkánkat. Nem mindig voltak hajlandóak engedni a hajmeresztő ötleteikből, még akkor sem, ha egyszerűen képtelenek voltunk megoldani. Nem sok ilyen eset akadt, mert általában törekedtünk a maximális igény kielégítésre, de ez nem mindig sikerült maradéktalanul. A mostani munka sem volt kifejezetten leányálom, de végül minden a helyére billent, és már csak a gyümölcsét kellet élveznünk. Tényleg mindenki kitett magáért, és ahogy körülnéztem, az elégedettséghez büszkeség is társult.
Gondolataimból a mellettem megjelenő nő megszólítása zökkentett ki. Kíváncsian fordultam felé, és az arcomon máris ott ragyogott a már megszokott barátságos mosolyom.
- Helló, én pedig Julia Rhodes! – mutatkoztam be én is, elfogadva a felém nyújtott kezet. Nem kezdtem el betegesen szorongatni, hogy ezzel fitogtassam a határozottságomat, de óvatosan azért ráfogtam. Megszokás volt ez részemről, nem több. – Nagyon örvendek, Darla! – közvetlenül mosolyogtam rá továbbra is, míg áthajoltam a tányérokon, hogy megnézzem a névkártyát. – És igen, úgy látom ez lesz az ön helye! – bólogattam, megerősítve a gyanúját. A betűtípust Amy, és Zoe közösen választották ki, de ezt nem tettem szóvá, hogy valójában az ő ízlésüket dicséri. A menyasszony sokkal giccsesebb, és rendkívül olvashatatlant szeretett volna eredetileg.
- Semmi baj! – legyintettem könnyed mozdulattal, én is most már felé fordulva. Nem teljesen, de kicsit a testem is belemozdult, hogy teljesen rá figyelhessek. – Az emberek többsége szerintem pont így érzi, ez nem szokatlan. Én nagyon szeretem az esküvőket, olyan különleges a hangulatuk. – néztem körül kissé álmodozón, bár én nem azért tettem, mert irigyeltem volna az ifjú párt. Nekem jelenleg ugyanis nem volt olyan személy az életemben, akiről ilyesfajta álmokat szövögethettem volna. Én azért szemléltem így végig a vendégsereget, mert tudtam, hogy mindez a megteremtett atmoszféra nekünk köszönhető. – Bár bevallom, ettől függetlenül mégsem szököm be minden héten egyre! – viccelődtem jókedvűen, miután megtoldottam a korábbi gondolatmenetem még egy mondattal.
- Igen, szerintem is! – az orrom alatt jót somolyogtam a dicséreten, ami akaratlanul is nekünk szólt. Én azonban nem Zoe vagyok, aki egyből nagy mellénnyel rávágta volna, hogy igen, ezek vagyunk mi. – Azért vannak elég elrugaszkodott ötletei a hölgynek, még ha nem is lenne szabad ezt mondanom. – súgtam oda neki. – Ha jobban érezné magát tőle, nyugodtan igyon egy pohár pezsgőt! – ajánlottam, még mielőtt megválaszoltam volna a kérdését. – Nos, ha szigorúan vesszük, akkor akár azt is mondhatnánk. – bólogattam elmerengve egy kicsit, ám végül mégis megráztam a fejemet. – De nem, valójában egyik oldalról sem. – hogy kísérő voltam-e, vagy másképp étettem, azt egyelőre nem tettem szóvá.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Szer. Jan. 25, 2017 2:16 pm
 



 



Julie & Darla




Minden bizonnyal zavaró lehetett ahogyan ott álltam a számomra eddig ismeretlen nő előtt és zavarodottan bámultam. Nincs erre jobb kifejezés, de magam is kicsit talán meglepődtem rajta, noha jól tudom, hogy a helyzet kissé zavaró volta okozta. Ha magyarázkodásba kezdenék, vagy még inkább bután viselkedve igyekeznék exkuzálni magam, azt hiszem még inkább belezavarodnék, így aztán inkább nem erőltettem tovább a dolgot, hanem egy kedves és valóban őszinte mosoly mögé rejtőztem el.
- Szintén részemről az öröm, Julie.- roppantul sután hangzott, ugyanakkor azt hiszem egy kicsit megkönnyebbültem amikor végül helyet foglaltam mellette. Ahogyan a szemem sarkából a profilját néztem rájöttem, hogy innen nézve nem olyan szembetűnő a hasonlóság. De igazából miért is foglalkozom én ezzel annyira? Emily elment, és tulajdonképpen okom sem lehet panaszra, hiszen tette mindezt úgy, hogy soha nem volt alkalmam bevallani neki az igazat Daniel-el kapcsolatosan. Bár azt hiszem volt róla sejtése, ahogyan arról is, hogy én is és Dan is szenvedünk ebben a helyzetben. Lépni kellett volna, de azt hiszem ehhez túl gyávák voltunk talán mindketten. Ez már sosem derül ki egyik oldalról sem, mert Dan is maga mögött hagyta Seattle-t és a jóég tudja éppen merre járhat. Azt hiszem mindannyian a sokkal könnyebb utat választottuk, és inkább homokba dugtuk a fejünket, jó sok kilométernyi távolságból, semmint szembe nézzünk az igazsággal. Valahogyan volt egy olyan érzésem, hogy Molly nem hívta meg Emilyt. Nem csak azért mert Em eddig szinte minden volt egyetemi társunk esküvőjén való részvételt visszautasította, hanem azért sem mert a felszínességen túl nem nagyon kedvelték egymást. Emily szerint a jelenlegi menyasszony túl középszerű, Molly szerint pedig a barátnőm túl sokat gondol magáról. Nem egy veszekedésüknek voltam tanúja és egyben villámhárító is, ami hosszútávon fárasztó tudott lenni. Kihasználták egymást, azt hiszem ez a legjobb kifejezés, és a barátságuk inkább az egyetemi jegyzetekre és a másik kapcsolataira épült. Jobban belegondolva talán én voltam az egyedüli barátja Em-nek és talán pontosan ezért is volt pokoli lelkiismeretfurdalásom, amikor úgy éreztem elárultam őt. Meglehet éppen ez az oka annak, hogy jelenleg is egyedül jöttem, ahogyan alapvetően a hétköznapokban is egyedül vagyok, és néhány vacsorameghíváson, és futó randevún kívül nem igazán jutok előrébb. Kicsit talán olyan, mintha elérném a határaimat, amit talán képtelen vagyok a félelmeim miatt átlépni. Mindig úgy érzem, hogy elárulok valamit...valakit, noha nem lenne okom ezt érezni, hiszen független ember vagyok, évek óta a magam ura, és mindent amit elértem a saját erőmből tettem. Mégis folyamatosan ott van bennem, éppen ezért egyszerűbb a második és harmadik randevúkat udvariasan de határozottan visszautasítani. Majd ezerszer megbánni, amikor leteszem a telefont. Őrült és kiszámíthatatlanul pörgő mókuskerék, amelyet inkább hajtok, semmint elgondolkodjak rajta hogyan tudnám megállítani.
A legyintő mozdulatra kissé összerezzenek, de már mosolyodom is el, és fordulok asztaltársaságom felé beleegyező bólintásom kiséretében amelyet a kijelentése vált ki.
- A különleges hangulattal egyet kell értenem.- bár leviszem a hangsúlyt, mintha a mondatot befejeztem volna ezzel a megállapítással, de a gondolataim még tovább szállnak, és belegondolok, hogy talán azért érzi magát az ember feszélyezve az esküvőkön harmincon túl, mert az a bizonyos biológiai óra vészesen ketyeg és leginkább egy időzített bombára hasonlít. Julie második megjegyzésére azonban már én is elnevetem magam, és kissé lehajtva a fejem meg is rázom, majd még mindig jókedvű mosollyal nézek vissza rá.
- Pedig ha elég ügyesek lennénk, egy egész csokor gyűjteménnyel gazdagodhatnánk. Bár bevallom, az ilyen csokordobálásnál mindig csalni szoktam. Hátrébb húzódok, hogy még véletlenül se én legyek aki elkapja.- súgom előrébb hajolva kissé talán bizalmasabb hangerőt megütve. Hiszen a zene nem annyira hangos, hogy túl kelljen kiabálnom.
- Elrugaszkodott ötletei Mollynak? Ó azok mindig is voltak!- jegyzem meg halkan kuncogva, hiszen bár a hétköznapokban roppantul szürke és egyszerű lány benyomását keltette, de ha egyszer egy buliba beszabadult, nem lehetett ráismerni. A “Mered vagy Teszed” játékokban például élen járt a legmeredekebb dolgokban is. Időnként szinte rá sem ismertem arra az egyszerű lányra, aki alapvetően volt. De talán éppen ő csinálta jól, és a benne összegyűlt feszültség levezetésének megtalálta a számára legélvezetesebb és leghatékonyabb formáját.
A pezsgő felé nyúlok. Azt hiszem egy kicsit valóban jól fog jönni, hogy némiképp feloldódjak, vagy legalábbis ne viselkedjek úgy mint aki temetésre jött és nem egy alapvetően örömteli eseményre. Az első két korty könnyedén csúszik le.
- Jó ötlet volt, köszi a tippet. Bár lehet nem kellene korán kezdeni az iszogatást, mert az est végére vállalhatatlan állapotba kerülnék, azt meg nem igazán szeretném.- emeltem meg felé egy kissé a poharat, amiből még egy harmadikat kortyoltam, mielőtt visszahelyeztem magam elé az asztalra. A válasza bevallom kissé meglepett, és talán az arcomon is látszott mennyire tanácstalanul nézek rá, felvont szemöldökkel és kíváncsian.
- Egyikről sem? - enyhén dallamosabbra sikerült a kérdés, amit leginkább az okozott, hogy valóban sikerült meglepnie a kijelentéssel, noha késlekedtem firtatni, hogy ezt mégis hogyan értette. De nem is volt szükséges, mert a válasz szinte másodperceken belül érkezett, méghozzá Mrs Bates, Molly édes, madárcsicsergő hangú édesanyjának jóvoltából.
- Nahát! Micsoda öröm, hogy téged is erre látunk, Darla!- a hangja bár elég erőteljes volt, mégis őszinte örömöt tükrözött. Igaz Mrs Bates mindig is közvetlen és nagyon attraktív asszony volt, aki közel a hatvanhoz is élénk szőkére festette a haját, és apró csigákba omlott a vállára még mindig irigylésre méltó sűrű lobonca. Az arcán a millió ránc pedig tükrözte a sok évtized alatt összegyűlt élettapasztalatot. Kifinomult és ízléses elegancia jellemezte most is, akárcsak a hétköznapokban. Abban azt hiszem mindannyian egyetértettünk volna, hogy Molly nem az édesanyja kellemes ízlésvilágát örökölte.
- Örülök, hogy itt lehetek, Mrs Bates. Minden annyira elegáns, és gyönyörű. De hiszen Molly mindig is álomesküvőről álmodott, ami minden képzeletet felülmúl.- idéztem vissza mókásan szemforgatva a lány egykori szavait. Az asszony elnevette magát és a mellettem helyet foglaló nőre kacsintott.
- Óóóóó az érdem nem engem és nem is a lányomat illeti, hanem a melletted helyet foglaló hölgyet és a céget amelyet képvisel. Ha egyedül hagyom garázdálkodni a lányomat minden csupa rózsaszín meg tüll és toll és egyéb ízléstelenség lett volna.- legyintett egyet majd Julie-ra mosolygott.
- Remélem jól érzi magát Miss Rhodes és mindennel elégedett. Így testközelből is tapasztalhatja milyen remek munkát végeztek. Istenemre mondom, ha újra férjhez mennék magukat hívnám! Érezzék jól magukat, én addig előkerítem a társát. Megérkeztek a fehér azáleák és állítólag nála vannak a hűtőkamra kulcsai.- megpaskolta a karomat, mintegy jelezve, hogy majd még találkozunk, azzal már el is viharzott, de a hangját még azért lehetett hallani, ahogyan egyik másik vendégnél megáll és hasonló lelkesedéssel üdvözli ahogyan velünk tette.
- Mrs Bates igazán….- még mindig a távolodó alakját néztem, aztán visszafordultam Julie felé.
-...temperamentumos. Bár ő mindig is is ilyen volt. Egyszerűen fogalmam sem volt honnan van benne ennyi, kifogyhatatlan energia.- önkéntelenül nyúltam a pezsgős pohár után, de csak a kezembe vettem, még nem ittam bele. A száránál tartva forgattam meg az ujjaim között. Félmosolyba futott az ajkam, és a pohár pereme felett néztem Juliet.
- Szóval így értette, hogy egyik oldalról sem. Ezt az igazán szép berendezést, a kellemes, és nem túl hivalkodó muzsikát, a hangulatot önnek és a cégének köszönheti Molly. Akkor a dicséretem, ha azt vesszük mégiscsak célba ért.- ciccentettem egy aprót derülten , és belekortyoltam az italba.
- De akkor ezek szerint vendég minőségben van jelen.- állapítottam meg, ami egyszerű kijelentésnek is tűnhetett vagy akár kérdésnek is. Az igazat megvallva szívesen beszélgettem volna vele, vagy nem is tudom….talán csak szükségem lett volna egy igazi, semleges beszélgetésre valakivel. Talán tudat alatt valami ilyesmit szerettem volna, és talán ezért is kértem Molly-t, hogy ne egyedülálló férfi mellé ültessen. Nem tudom, ezek csak sejtések.
Még lettek volna kérdéseim, de nem akartam lerohanni, így aztán a poharat szorongattam és biztatóan néztem rá, kissé felé fordulva, kényelmesen elhelyezkedve a székben.

Vissza az elejére Go down
Julia Michelle Rhodes
avatar
Szolgáltatók

Kor : 28
Avataron : Natalie Portman

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Csüt. Jan. 26, 2017 11:54 am
 



 

Valószínűleg, ha hallottam volna, hogy miféle gondolatok keringtek a mellettem ülő legújabb ismerősöm fejében, nem bírtam volna megállni, hogy elkezdjem különböző bíztató frázisokkal dobálni. Elmondtam volna neki, hogy nézzen csak meg engem, aki számtalan esküvőt bonyolított már le kisebb-nagyobb mértékben, de a sajátjáig mégsem jutott még el soha. Még csak kilátásba sem tudtam volna helyezni, de hát ilyen vagyok. A saját nyomorommal próbálnék rávenni mást, hogy lássa pozitívabb színben a világot. Én már csak ilyen vagyok. Alapvetően a háttérbe húzódó, szürke kisegérre hajazó nő, aki ugyanakkor ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy segítsen másoknak. Hogy örömöt vigyen oda, ahol nincs, akár egy egyszerű süteménnyel is. Ezért is szoktam időnként csomagokat küldeni árvaházakba, vagy hajléktalan szállókra. Menthetetlenül szentimentális, és segítőkész típus vagyok.
- Nem tudom, hogy készen állnék-e rá. – mosolyodtam el szélesen. Természetesen egyszer én is szerettem volna férjhez menni, noha ez manapság már egyáltalán nem olyan magától értetődő. Én még a régi értékeket képviselem inkább, de jelenleg igyekeztem a saját üzletemre is koncentrálni, és a közös cégünk csillaga is felívelőben volt. Egyre több megbízást zsebeltünk be, bár ez biztosan nagyrészt Zoe fáradtságos, és kitartó munkájának köszönhető. – Én még rosszabb vagyok… - tettem meg én is a magam vallomását, ahogy szintén közelebb hajoltam kicsit Darlahoz. – Én egyáltalán oda sem állok! – mondtam ki úgy, mintha valami szentségtörésről lenne szó. Pedig szerintem mindenki maga dönti el, hogy mit szeretne tenni. Egyáltalán nem tetszett, amikor kötelezték a hajadon nőket erre az ostobaságra, pedig én aztán tényleg szeretem az esküvőket.
Elégedetten biccentettem egyet magam elé, amikor láttam, hogy megfogadja a tanácsomat. Ám én pezsgő helyett csupán az ásványvizembe kortyoltam bele, kellemesen le is hűtötte a torkomat. Nem mintha kimelegedtem volna bármiben is.
- Ez általában be szokott jönni! – vontam meg könnyedén a vállaimat. Számtalanszor láttam már pánikba eső vendégeket, vagy olyat, aki nem érezte komfortosan magát, és ezt alkohollal próbálta meg kompenzálni. Sokszor megesett, hogy bizony a megkeseredett nők túlzásba estek, de azokat a helyzeteket is mindig sikerült orvosolnunk, méghozzá feltűnés nélkül. – Higgye el, Darla, egy-két pohár pezsgő még nem a világvége! – nyugtattam meg barátságosan, épp csak a kezét nem lapogattam meg biztatóan. – Ráadásul, a vacsora még csak ez után fog következni. Ha oldottabb tőle, én nem mondom el senkinek, hogy mennyit ivott belőle. – kacsintottam játékosan, amíg fel nem merült a hovatartozásom kérdése. Hazudni sem akartam, de az igazsággal sem szerettem volna kérkedni. Talán félreértené.
- Valójában én… - végül mégis úgy döntöttem, hogy beavatom, ám a mondat végére már nem sikerült elérnem. A menyasszony szélvész anyukája elég gyorsan keresztbe vágta a terveimet, de ellenálltam a kísértésnek, hogy nyilvánosan káromkodjak egyet. Már akkor sejtettem, hogy nem sok jót remélhetek az elkövetkező néhány percben, amikor megláttam, hogy felénk tart. Egészen addig élt is bennem a remény, amíg meg nem szólította az asztaltársamat. Onnantól csak szolidan mosolyogtam, és a világért sem szóltam volna bele a beszélgetésbe. Addig jó nekem, vagy legalábbis lett volna, amíg meg nem hallottam a dicsérő szavakat. Kis híján félrenyeltem a vizet, az arcom pedig halvány pír színezte be. Nos, pont ezt nem akartam.
- Igen, Mrs. Bates, köszönöm! – viszonoztam azért zavartan a felém küldött mosolyt, bár ezúttal egyáltalán nem jött szívből. -  Bár ezt inkább én mondhatnám. – fűztem hozzá, hiszen nem nekem kellett elégedettnek lennem, hanem neki és az ifjú párnak. – Ez igazán kedves! Ha esetleg megújítják az esküjüket, hívjon bátran bennünket! – ajánlottam fel, noha nem szívesen vállaltam volna be őket még egyszer. – Biztos vagyok benne, hogy Zoe mindent kézben tart. Szerintem már be is kerültek a virágok a kamrába! – és erre tényleg esküdni mertem volna. Zoe mindig mindent elintézett, amire csak szükség volt, profi a munkájában, ahogy én is a saját területemen. Vagy legalábbis nagyon igyekeztem.
Egyelőre inkább kerültem a mellettem ülő hölgy tekintetét, mert még mindig zavarban voltam a nyilvános dicséret, és a lebukás miatt. Sokkal jobb lett volna, ha egyből elárulom, és nem így derül ki.
- Igen, úgy is lehet mondani. – nem akartam bántón fogalmazni, így inkább nem mondtam ki hangosan a véleményem a kotnyeles nőről. – Azért a lánya is örökölt ebből, nem is keveset… - megszenvedtem a tortájukkal, de végül igazán pazar lett, jó munkát végeztem. Ezt minden elfogultság nélkül állíthattam. – Csak félig, az érdem nem az enyém. – vallottam be őszintén, immár Darla tekintetét keresve. – Amit itt lát, azért nem teljesen én felelek, csak részben. – mutattam körbe. – Az én művem csupán a torta, meg a desszertek. – tekintetem önkéntelenül a csinos kis aprósüteményekre tévedtek, ami az asztal közepére volt téve.
- Igazán sosem tudok vendég lenni egy olyan esküvőn, amihez közöm van. Valahogy agyban még ilyenkor is dolgozok, noha a barátnőm van jelenleg porondon. – azzal egy elsuhanó szőke ciklonra mutattam, valahol nem is olyan messze tőlünk. – Bevallom, annyira nem sűrűn jelenek meg a vendégek között, de most én húztam a rövidebbet, és szigorúan rám lett parancsolva. – jót derültem az emléken, mert Zoe tényleg olyan volt sokszor, mint valami kiképző őrmester. Nem éreztem egyébként kellemetlennek bevallani, hogy nem akartam itt lenni, de jobb volt elviccelni az egészet.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Csüt. Jan. 26, 2017 7:41 pm
 



 



Julie & Darla




Nem mondanám, hogy rosszul éreztem magam attól, hogy Julie mellett foglaltam helyet. Inkább még szoknom kellett a helyzetet. Tulajdonképpen évek óta száműzetésben tartottam saját magamat, és annyira belefeledkeztem a munkába, az állandó rohanásba, hogy szinte már el is felejtettem hogyan kell kapcsolatokat építeni, hogyan kell emberekkel beszédbe elegyedni, vagy éppen hogyan és milyen témákról illik vagy kell beszélni, kivált egy olyan helyen mint egy esküvő. Az igazat megvallva egészen eddig az alkalomig ilyesmivel nem volt bajom. Vagy olyan mellé ültem, aki valamilyen furcsa módon igyekezett kerülni a társaságomat-számomra érthetetlen okból- vagy olyan aki mellett esélyem sem lett volna megszólalni, mert a saját hangját valahogyan mindennél jobban szerette hallani. Nem mintha ezt az utóbbit bántam volna, mert addig sem magamról kellett beszélnem. Most azonban bevallom kicsit gondban vagyok, hiszen ha az ember megszólít valakit, akkor illik talán folytatni is a beszélgetést. Semleges témáról akartam, de hamar rá kellett döbbennem, hogy az nekem alapvetően soha nem ment.Éppen ezért az első másodpercek zavarát próbálom oldani, meg persze annak kapcsán is, hogy gondolatban valamilyen módon Emily vonásait láttam a hölgy mosolya mögött. Talán azért mert titkon hiányzik, talán azért mert egy barátság, ami még gyermekkorban köttetett nem múlhat el belőlünk nyomtalanul. Én legalábbis így gondolom, azonban a dolgok jelenlegi állása szerint ezzel egyedül vagyok. Minden menyegzőn amelyen részt vettem az egyetemi csoporttársak közül, valahogyan úgy éreztem, hogy a múlt egy darabja záródik le, mintha kiszakították volna belőlem, és tudom, hogy sosem jön vissza, akármennyire kapaszkodnék belé. Talán azért is van ez így, mert kicsit talán még mindig ott élek, azokban az időkben, amikor esélyem volt a változtatásra, esélyem volt arra, hogy más irányt vegyen az életem. Akkor még sokkal nyitottabb és kevésbé befelé forduló voltam. Lehet ez az oka annak, hogy most is pezsgőre és némi kis időre van szükségem, hogy egy idegen társaságában oldódjak? A munkám során javarészt gyerekekkel kerülök kapcsolatba. Ők mások, ők még ártatlanul, és a maguk egyszerűségében szemlélik a dolgokat. A felnőtt lét az amelyik bizalmatlanná válik. Sokszor nagyon is okkal.
- Van olyan, hogy az ember igazán készen áll? Úgy értem nem csupán a szép ruha, a virágok, a csillogás miatt? Nem is tudom.- tűnődve meredtem magam elé, észre sem vettem mikor olvadt le a mosoly az arcomról. Mióta lettem én ennyire pesszimista? Hiszen irigy sem vagyok, mások boldogságára meg főleg nem….akkor miért érzek mégis valami furcsa és kicsit elnyomott dühöt, hogy egy újabb esküvőn vagyok, öt éven belül már a sokadikon, és azt érzem továbbra is, hogy velem valami nagyon nincs rendben. Aztán persze jön a vallomás, mely szerint éppen én vagyok az aki jó messzire kerüli a csokrot. Talán mert nem akarok csak azért férjhez menni, mert elmúltam harminc, és mert az emberek egy része furcsán méreget végig, ha kijelentem, hogy egyedül élek. Nyilván ez ma már elfogadottabb, mint akár a szüleim idejében….és persze az arcokra van írva mit is gondolnak ilyenkor. De ha jobban belegondolok akkor pontosan azt teszem amit tennem kell, és úgy élek, ahogyan a Sors azt előírta számomra. Magam is kicsit közelebb hajolok, hogy halljam Julie vallomását, és az előbb oly hirtelen eltűnt mosoly most visszalopózik az arcomra, és bólogatva hümmögök, derült vonásaim mellett még a szemeim sarkában tanyázó szarkalábak is somolyognak.
- Tudja, azt hiszem maga csinálja ezt a legjobban. De igazán beavathatna majd a titokba, hogy mégis hogyan lehet megmenekülni az olyan árgus szemek elől, akik már évek óta azt figyelik mikor érkezik valami eseményre férfi kísérővel, aki történetesen nem az apja. És persze mikor ismét egyedül tűnik fel, oly mértékű csalódottság van az arcukra írva, mintha éppen most jelentették volna be a bibliai hét csapás egyikét.- próbáltam egy kicsit talán tréfásabbra venni a dolgot, de valahogyan kiszökött belőlem ez a csalódottabbra sikerült megjegyzés. Hiszen éppen ezért nem akartam most sem eljönni, ugyanakkor nem akartam Mollyt sem megbántani. De tulajdonképpen mióta az eszemet tudom ezt csinálom: mások megbántásának elkerülésére képes vagyok saját magamat is feláldozni. Ahogyan feláldoztam és elszalasztottam a lehetőséget arra, hogy talán az Igazit hagytam egykor kisétálni az életemből úgy, hogy be sem vallottam neki mit érzek. Szükségesek lettek volna a szavak? Úgy érzem igen….kellettek volna, mert most benn rekedtek és talán ezek is táplálják ezt a keserű és csalódott érzést bennem.
A pezsgő jóleső hűvösséggel csordul le a torkomon, a szénsav szinte másodpercek alatt áramlik szét a testemben és a bódulat gyorsasága és intenzitása annak köszönhető, hogy ma még alig ettem pár falatot. A bűntudatomat azonban hamar oldják Julie szavai és egy finom hümmentést követően, a második lecsúszó korty után beleegyezően biccentek.
- Nos igen, tudom. Csak...nem szoktam. Úgy értem alapvetően nem vagyok ennyire zavarodott. De tudja én nem is….mindegy!- legyintek és az eltorzuló vonások mosolyt akarnának szimbolizálni, de ez most nem sikerül valami jóra. Nem indítom túl jól ezt a beszélgetést ami azt illeti, és érzem is, hogy valamilyen irányba kellene mozdulnunk, mielőtt az ő vállán fogom elkeseregni mennyire pocsék módon érzem itt magam, hogy gyakorlatilag az összes jelen lévő ismerős, aki mind a férjével érkezett, az egykori egyetemi csoporttársam….és én nem azért irigykedek rájuk, mert nekik sikerült, hanem az fáj, hogy nekem nem. Számomra mint felmentő sereg érkezik meg Mrs Bates, és nem kell ahhoz kifogástalan emberismerőnek, és testbeszéd felismerőnek lennem, hogy lássam Julie igencsak zavarban van attól, ahogyan az asszony a maga lehengerlő és cseppet sem visszafogott stílusában dicséretekkel halmozza el. Arról is biztosítva asztaltársaságomat, hogy a felajánlással az eskümegújítást illetően még talán élni is fog. És elsütve azt a poént, hogy ha találnak elég vastag és erős kötelet, amelyen a férjét, George-ot sikerül elvontatni arra a bizonyos újításra. Az ember azt gondolta volna, hogy tréfálkozik, de én tudtam, hogy nem így van. Mr Bates nem volt éppen mintaférj, igaz ha hinni lehet a pletykáknak, akkor Mrs Bates sem éppen egy született feleség. Vagy nagyon is az. Már ha szigorúan azt a sorozatot nézzük, amit altatónak szoktam használni időnként egy-egy fárasztó nap után. Viszont amint távozik az asztalunktól és még utána nézek, érzem, hogy hagyott itt valami apró kis morzsát abból a végtelen energiából ami jellemzi alapvetően. Visszafordulok Julie felé, és úgy tűnik ha másra nem is, de arra mindenképp jó volt Molly édesanyjának felbukkanása, és igencsak feltűnőre sikeredett jelenete, hogy valamivel könnyedebb hangon folytassuk a társalgást. Igaz ebben sokkal nagyobb érdeme van a mellettem helyet foglaló nőnek semmint nekem. Én még mindig a pezsgős poharamban keresek kapaszkodót, ő meg a szavak erejében. És azt hiszem az ő választása bizonyul hatékonyabbnak.
- Molly és a temperamentum? - vonom fel a szemöldököm alig leplezett meglepettséggel, melyre magyarázattal is szolgálok.
- Bár bevallom vannak helyzetek amikor nem olyan visszafogott, de alapvetően nem jellemző rá az efféle energikusság mint az édesanyjára. Igaz van már vagy hat éve is, hogy utoljára találkoztunk...neeeeem nem is. Hiszen tavaly volt egy másik csoporttársunk esküvője, azon ott voltunk. De persze annyi időt már nem töltünk együtt mint régen.- mindattól függetlenül amit mond én elismeréssel adózom a munkájuknak, és követem a tekintetét az asztal közepén álló süteményes tálka felé. A pezsgős poharat magam elé helyezem, és csuklóból enyhén biccenő kézzel mutatok a tál felé
- Szóval ezek a szépséges kis csodák mind a maga műve?- emelek ki egy maragarétát formáló helyes kis desszertsüteményt, amelynek közepén hetyke kis áfonyalekvár figyeg hívogatón, hogy kóstoljam meg. Az apró kis linzerdarab eltűnik az ajkaim között, és egy diszkrét de dícséretnek is beillő hümmögés hagyja el a torkomat, adózva a desszert omlós, és mennyei zamatának. Kissé savanykás, a lekvár miatt, amely tökéletesen egybeolvad a sütemény édes ízével. Nem zavaró, sőt kifejezetten élvezetes ahogyan az ízek összeolvadnak az ember szájában. Egy újabb korty pezsgővel öblítem le, majd csak ezután szólalok meg. Persze ez nem azt jelenti, hogy csemegézés közben nem figyeltem rá, sőt ami azt illeti az utolsó szavai nagyon is felkeltették a figyelmemet.
- Magára lett parancsolva? Mármint így szó szerint? Vagy ezt hogy érti? - elnevettem magam, mert elég komikus, hogy mindketten valamilyen szinten mégiscsak kényszer hatására ülünk egy esküvőn, amihez nagyjából egyformán van közünk vendégként.
- Kicsit ez olyan mint amikor a hóhért akasztják. Mármint….ne...ne vegye bántásnak!- tiltakoztam gyorsan mert tényleg nem annak szántam
- De látni a másik oldalról is a saját alkotását, benne lenni. Persze nem azt mondom talán mindketten el tudtunk volna képzelni jobb programot ennél. Azért nyugtasson meg, hogy néha lazítani is szokott.- nem is tudom. Talán csak reménykedtem benne, hogy nem mindenki olyan munkamegszállott mint én.

Vissza az elejére Go down
Julia Michelle Rhodes
avatar
Szolgáltatók

Kor : 28
Avataron : Natalie Portman

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Vas. Jan. 29, 2017 6:14 pm
 



 

- Szerintem van! – bólogattam határozottan. – Vannak olyanok, akiknek a házasság szinte életcélnak van kitűzve, és mindent megtesznek azért, hogy elérjék. Van, aki egész életében erre készül, láttam már néhány példát erre. – magyaráztam elgondolkozva. Nem is esett le, hogy igazából arra utaltam, hogy már jó pár menyasszonnyal volt dolgom. Persze gondolhatta akár azt is, hogy sokszor járok esküvőkre, mert minden barátnőm férjhez ment már, de nem erről volt szó. Egyszerűen csak együtt dolgoztam az arákkal, de persze a másik végletre is láttam már példát. Olyan is akadt, aki az utolsó pillanatok egyikében jött rá, hogy ez mégsem az, amire vágyik. Lefújták az egész esküvőt, de minket legalább kifizettek.
Az egyik emlékezetes, és számomra borzasztó élmény az volt, amikor az oltárnál hagyta faképnél a menyasszonyt a vőlegény. A férfiak azt hiszem, hogy jóval később érnek meg a házasságra, legalábbis nagy általánosságban. Mindig vannak kivételek, de nem túl sok. Akkor, azon az esküvőn végül megtartották a lakodalmat, de csak azért, mert már minden készen állt rá. Nagyrészt a menyasszony rokonai jelentek meg rajta, és afféle búfelejtőnek alkalmazták, ha nem is ünneplésnek. Amennyire tudtam, a lány végül a gyerekkori barátjával ment el a nászútra, ahol össze is szűrték a levet. Egyelőre még nem kerestek meg minket, hogy szervezzünk nekik menyegzőt, de nem is bántam. Elég macerás ügy volt.
- Nos, én általában egyedül érkezem az esküvőkre, és amíg a csokor eldobása zajlik, addig vagy valahogy háttérbe húzódom, vagy a mosdóban keresek menedéket. Általában be szokott jönni! – persze nem mondtam teljesen komolyan, de tippnek nem is volt rossz. Rá is mosolyogtam Darla-ra a biztatás jeleként. Igazából én sokszor tényleg munka miatt voltam jelen, így nem fenyegetett ez a veszély, ha meg mégis úgy lett volna, valószínűleg behúzódtam volna a konyhába, és halaszthatatlan elintéznivalóra hivatkoztam volna. Az mindig működő kifogás volt számomra.
- Tudja, szerintem két véglet van az esküvőkön a nők között. Az egyik, aki férfiakat akar felszedni a vőlegény barátai közül. A másik pedig az, aki mindenáron kísérőt keres magának, még akkor is, ha nem él éppen párkapcsolatban. Én meg egyikhez sem tartozom, mert nem törődöm vele, hogy mit gondolnak. – vontam meg könnyedén a vállaimat. Egyébként én sem szerettem, ha szánakozva néztek rám azért, mert huszonnyolchoz közeledve még nem vagyok férjnél, noha folyton esküvőkön veszek részt. Egyáltalán nem érdekelt, úgy gondoltam, hogy most a karrieremre koncentrálok, és ha eljön a szőke herceg ideje, akkor be fog ügetni azon a bizonyos fehér lovon. Addig meg súgjanak össze mögöttem bátran, ha attól jobban érzik magukat.
- Minden rendben? – kérdeztem aggódva, hiszen láttam rajta a zavart a szavak kuszasága nélkül is. – Ne szabadkozzon, csak érezze jól magát! – jelentettem ki végül, noha pár pillanat múlva pont én voltam az, akinek oka volt rá, hogy ne érezze magát túlzottan komfortosan. Mindig zavarba jöttem, ha dicsértek, hiszen nem azért csináltam, amit csináltam. Noha a legtöbb embernek jól esne az elismerés, és még a mellét is verné talán a fene nagy büszkeségtől, én inkább szerettem volna bebújni az asztal alá, amikor megjelent az örömanya. Sokkal jobb, és biztonságosabb lett volna nekem ott, a tökéletes búvóhelyen. De nem vagyok már kislány, aki nem tudja kezelni az ilyesmit, és van lehetősége a menekülésre. Nem, én most már felnőtt nő voltam, egy üzletasszony, ha szigorúan vesszük, és bátran szembe kellett néznem a bókokkal is. Micsoda ostobaság, igazán nevetségesnek gondolnának a legtöbben, ha a fejembe látnának.
- Huh! – szusszantam halkan, miután újra csak ketten maradtunk az asztalnál. Nekem ez nagy menet volt, pedig nem is velem beszélgetett az idősödő nő. – Értem! – biccentettem mosolyogva. – Akkor ezek szerint még az egyetemről ismerik egymást. – vontam le a nyilvánvaló következtetést, számot adva roppant „éles” elmémről. – Egyébként igen, eléggé tud ragaszkodni az elképzeléseihez. Foggal-körömmel, ha úgy tetszik. Nehéz lebeszélni, kissé akaratos volt. Bár a legtöbb ara kifordul önmagából, főleg, ahogy közeledik a nagy nap. – magyaráztam a tapasztalataimat Darla-nak. Nem tudtam, hogy érdekli-e, de bizony a barátnője sem volt kivétel ez alól. Attól még, hogy alapvetően nem ilyen típus, menyasszonyként azzá vált. Talán pár hét, és kipiheni ezt is, aztán minden visszatér a normális kerékvágásba nála.
- Bizony, az enyémek! – bólintottam, ezúttal tényleg büszkeséget érezve, nem úgy, mint az előbb. – Nem lehetne, hogy tegeződjünk? – kérdeztem mosolyogva, mert az ilyen túlzottan hivatalos beszéd egy idő után feszültté tett. – Van még jó néhány odabent a konyhában. – tértem vissza újra a sütemény témájára, közben az említett helyiség irányába bökve a fejemmel. – Hamarosan meg is kell majd néznem, hogy minden rendben van-e odabent. – elgondolkozva meredtem magam elé, aztán kortyoltam egyet a vizemből, hogy leöblítsem a torkom szárazságát.
- Igen, szó szerint! – nevettem el magam én is. – Tudom, hogy nevetségesen hangzik, főleg az, hogy valaki kényszerből van jelen egy esküvőn, de hát… - megvontam a vállaimat. – Látod ott azt a szőke nőt, aki intézkedik? – Zoera mutattam, nem is olyan távol volt tőlünk jelenleg. – Ő a mi őrmesterünk, aki mindent kézben tart. Ő parancsolt rám, hogy itt kell ülnöm az asztalnál. – bár ezt már biztosan kitalálta magától is. – Igen, nekem mindig nagyon furcsa. Jobban szeretek odabent lenni! – utaltam ismét a konyhára. Az az én igazi terepem, nem itt ücsörögni, mint a többi vendég. – Nem olyan sokat. Nekem a hobbim a munkám, hogy úgy mondjam. Ha nem dolgozok, akkor is dolgozok! – tudtam, hogy szánalmasan hangzik, talán elcsépelten is, de tényleg ez volt az igazság. Ha lehetőségem volt rá, akkor alkottam. Mindig.
- És te mivel foglalkozol? – érdeklődtem kíváncsian, mert erre bizony még nem derült fény eddig.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Csüt. Feb. 02, 2017 12:27 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Zoe Davis
avatar
Inaktív

Kor : 27
Avataron : Amber Heard

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Szomb. Ápr. 08, 2017 12:42 pm
 



 

Zoe & Mark




A Rosewood-Bergmann esküvő annyira kellett volna a cégemnek, vagyis pontosabban a cégünknek, mint éhezőnek az egy csepp víz. Nem hazudok, hogyha azt állítom, hogy ez az esemény az évszázad násza, nem beszélve arról, hogy Seattle legbefolyásosabb üzletembereinek a csemetéi keltek egybe. A hatalmas fúzió előtt álló Rosewood Acélvállalat, és a Bergmann Corporation külön-külön is az USA gazdaságának nagy húzóerői, de együtt olyan megacentrumot fognak létrehozni, melynek bevétele kiadja majd a város egy negyedét, ha nem többet. Be akartam kerülni, mindenáron meg akartam szerezni a jogot arra, hogy megrendezhessem, de a legnagyobb vetélytársam, Ms. Lailah Town úgy gondolta, hogy közelebbi viszonyt ápol a leendő ügyféllel, így elhappolta előlem a lehetőséget. Ki nem hagytam volna a ceremóniát, ezért már a hét elején lázas vásárlásba kezdtem Julie, és Meredith társaságában. Nem értették, hogy mitől gőzöltem be ennyire, de elhatároztam, hogyha nem kaphattam engedélyt a megszervezésre, attól még jelen lehetek az esküvőn, és az utána lévő fogadáson is. Fel kell mérnem Lailah munkáit, hátha ellopott tőlünk valamilyen ötletet. Úgy hallottam, hogy a legjobb barátnőm cukrászdáját is megkörnyékezte, de arra már nem vetemedett, hogy leszerződjön vele. Biztosan kiakadtam volna, de így sem voltam nyugodt. A héten alig aludtam pár óránál többet, a bankszámlámon lévő pangás jobban zavart. A cégünk megszilárdította az alapjait, de nagy, és nívós megbízást még nem kaptunk. A közös gyermekünk bevétele szépen növekedett, de tudtam, hogy szükségünk van egy igazán kimagasló lehetőségre, melyre lecsaphatunk. Ez lett volna az én álmom, de más gerinctelensége miatt, csak szemlélődő lehetek, és maximum dicséretekkel bombázhatom az ellenséget. Miért nem jutott hamarabb eszembe, hogy lefeküdjek valamelyik papával? Enyém lett volna a dicsőség, és a munka is. Nem vetettem meg az egyéjszakás kalandokat, de ebben még kihívást is láttam, amiért a saját vagyonomat gyarapíthatom. Végül meggyőztek róla a barátaim, hogy ne egy nagyestélyiben jelenlek meg, mert az már túlzás lenne. Még így sem volt tiszta a lelkiismeretem, mert az örömapákkal nem hencegtem, de a meghívóért felelős egyeddel már flörtölnöm kellett, hogy elcsenjek egy belépőt tőle a szombati gála partyra. Akinek számított bármit is a neve az ipari berkekben, azok jelen voltak, így égett bennem is a vágy, hogy tiszteletemet tegyem. Lailah nem győzhet ilyen könnyen, és Bergmann apucikának van még egy lánya, aki közel jár ahhoz, hogy elvegyék. Mi más lenne az én feladatom, mint meggyőzni a leendő vőlegényt, hogy szánja el magát a nagy lépésre? A fekete koktélruha, és a hozzáillő magassarkú csodás egyveleget alkottak, és a szokásostól eltérően kiengedtem szőke hajloboncomat. A szürke, füstös macskatekintet megtette a hatását, amint leparkoltunk a Skycity étterem előtt. Ekkora tömeget már régen láttam, sőt egyfajta izgalom kapott szárnyra a gyomromban. Mi lett volna, ha az én nevem szerepel azon a nyamvadt megrendelőn…istenem a nyáron elutazhattam volna Balira, vagy a lányokkal egy görög útra. Évek óta készülünk Santorinire. A négyen egy gatyában című film alapján működtünk, és szerintem még az is igaz lett volna ránk, hogy egy méretben hordjunk végig egy ruhadarabot a nyár folyamán. A fekete borítéktáskámat a hónom alá csapva indultam meg a kígyózó sors felé. Magabiztosan lépkedtem előre, hiszen tudtam, hogy nem köthetnek belém. Szőke hajfürtjeim lágyan csiklandozták a vállam vonalát, és a hátam közepét is, amikor végre én következtem.
- Hölgyem van kísérője, illetve láthatnám a meghívóját? – a fehér kesztyűs bájgúnár jó pont a viperának, de ettől még nem vett meg…én jobbat tudtam volna kitalálni.
- Persze, egy pillanat. – nyitottam szét a táskámat, és könnyedén ejtettem az úriember kezébe.
- Nincs kísérőm, ha ez érdekli. – hajoltam közelebb a füléhez, és elvéve a meghökkent pasastól a papírt, indultam tovább egy kisebb parfümfelhőt hagyva magam után. A hatás soha nem maradt el a hímneműek oldaláról, ha megjelentem, és most sem okoztak csalódást. A liftbe éppen négyen szálltak be, így ötödikként begyömöszöltem magamat is.
- Mark…én nem állok készen erre. Mi lesz, ha Ophelia gyanút fog? – a zsebre dugott kézből, az ideges pillantásból feltűnt, hogy bizony ez nem más lesz, mint a férj.
- A szüleink, meg a fúzió…azért kellett elvennem, hogy az apám előny… - elharapta a mondatot, mert most esett le neki, hogy én is jelen vagyok a felvonóban. Az ajkamat harapdálva tekintettem le a földre azonnal, és igazítottam a fülem mögé a hajamat. Szerencsémre a lift ajtaja másodperceken belül nyílt ki, így a két gorilla, és a másik két férfi mellett osonhattam ki, de egy szekundumra emeltem fel a fejemet, így nem téveszthettem el azt a pillantást. Ravasz mosolyra húzódtak az ajkaim, és elillantam a másik irányba, ahol a tömegbe vegyülve végre elértem az étterembe. A kilátás pazar…de a teríték. Fintorogva sétáltam el a kijelölt asztalok mellett, és a hamis nevemet kerestem. Ma este Ms. Hamilton leszek. Az arra járó pincérre néztem fel, amikor elhaladt mellettem, és nem késlekedve el is vettem tőle egy pohár pezsgőt.
- Köszönöm. – suttogtam felé intézve a szavaimat, de már el is álltam az útból. Meg kell találnom a másik csemetét is, hogy rávegyem a lagzira, de előtte még élvezhetem az esti Seattle városképét. A kupolás helyiség egyik sarkába lépkedtem át, és a tenyeremet nekinyomva az ablaknak, kémleltem a lábam elé táruló látványt. Lailah…ó, hogy basznád meg. Ez aljas húzás volt, de tényleg nagyon szép a helyszín.


A hozzászólást Zoe Davis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Ápr. 26, 2017 2:30 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Mark Bass
avatar
Inaktív

Kor : 36
Avataron : Gabriel Macht

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Hétf. Ápr. 10, 2017 7:26 pm
 



 


ZOE & MARK

BEAUTY & THE LAWYER.




Kinyújtóztatom az utazástól elfáradt végtagjaimat, mihelyst becsukódik mögöttem a hotelszobám ajtaja, ami immár két napig az otthonom is lesz. Az ügyfelek olykor utazást követelnek, nekem pedig készségesen kell a szolgálatukra állnom, ha még azoknak akarom hívni őket. Időben érkeztem, bár utólag azt kívántam, ne tettem volna, mégis az elveimhez tartom magamat. Soha nem késtem el sehonnan, és nem most fogom elkezdeni. Egy idegesítő alak tágította az agyamat végig az úton arról magyarázva, hogy a házassága néha romokban, néha pedig éppen az ellenkezőjét éli át. Hazudnék, ha azt mondanám, nem aludtam be kétszer a szövegén, de ő ezt nem vette észre. Ironikus, hogy épp egy esküvőre készülök, szerencsére nem az enyémre. William Rosewood az elsők között vált ügyfelemmé, így a hűségem miatt bólintottam rá csak a meghívásra. Fontos volt az irodának, hogy olyan nagy ügyfeleket, akik borsos bevételt hoztak nekünk megtartsuk, és a kedvükben járjunk, ha arra kerül sor. Természetesen William jó fej volt, néha egy-két italra beültünk az egyik bárba, de nem nevezném az én részemről ezt barátságnak. Csakis üzleti kapcsolataim voltak, amik a lojalitás alapján működtek. Ha ez kiveszett, búcsút intettem nekik nyugodt szívvel, és még egy papírzsebkendő sem fogyott. Ezzel a ragaszkodástól mentes felfogással minden egyéb fejfájást megspóroltam magamnak, amiért manapság az emberek élnek-halnak.
Lepakolom a cuccaimat, és egy zuhany után öltözök csak fel. Választásom egy fekete nadrágra, és egy fehér ingre esik. Az utóbbit a tükör előtt állva gombolom be, a felső gombot viszont szabadon hagyom. Egy könnyed igazítás a hajamnak, pár fontosabb dolog elintézése, és a szoba rendberakása után hagyom el az épületet, hogy most az étterem felé vegyem az irányt. William legalább 4x hívott, amióta itt vagyok, ezért az ötödiket már nem várom ki, amikor tárcsázni kezdem a számát. Az ideges hang félszeg mosolyt csal az arcomra, szerencsére ő ezt nem láthatja. Nem értem mi nyugtalanítja őt ennyire, hiszen ez csak egy szerződéskötés két ember között. Ezzel az erővel én is mindig ájultra izgulhatnám magamat egy új ügyfél leszervezése előtt.
- Ismersz, nem? Megígértem, hogy 10 perc múlva ott leszek, akkor tíz perc múlva ott leszek. – pillantok a csuklóm köré rögzített órámra, majd az ablakon nézek kifelé, amíg a telefont a fülemhez tartom. Muszáj volt pár megbeszélést a cégen belül szétosztanom az esküvő miatt, szóval csak remélni tudtam, hogy nem feleslegesen tettem. Ha Rosewood ezt elszúrja, magam fogok megválni tőle. Leteszem a telefont, a taxi pedig pár perc múlva az étterem előtt áll meg. Kifizetem az utat, majd megigazítom az ingemet, és a meghívóval a kezemben állok be a sorba, ami szerencsére gyorsabban halad. Egy gyors ellenőrzés, és már bent is vagyok. Pezsgővel kínálnak, amit most visszautasítok, mert fontosabbnak tartom, hogy megtaláljam Williamet, aki már így is a plafonon van idegileg. Az egyik pultnál akadok rá, miközben egy pohár whiskeyt próbál magához venni.
- Köszönöm. – nyúlom el előle, és kiiszom a tartalmát. – Komolyan? Pont most akarsz lerészegedni? – forgatom meg a szemeimet, és a lift felé terelem őt. Bent ki is bukik belőle az igazság, az aggodalmának okozója. A hátam mögött lévő korlátba kapaszkodok egyik kezemmel, másikat néha csak annyira hajlítom be, hogy az órámra vehessek egy pillantást. Még csak öt perce vagyok itt, de már most menekülnék. Nem vagyok egy támogató fél, tőlem senki se várja, hogy enyhítem a fájdalmát, vagy a nyakába borulok ölelés gyanánt. Ahhoz vagy nagyon részegnek, vagy ragaszkodónak kellene lennem. Egyik sem fog megtörténni jelen pillanatban.
Éppen szólásra nyitnám a számat, amikor egy hölgy csatlakozik hozzánk a liftbe, nekem pedig van lehetőségem végigmérni őt, de csak addig teszem, amíg Will éppen a plafont tanulmányozva nem rám figyel. Még a végén nekiállna az összeboronálásnak, hogy megfeledkezzen a saját problémáiról. A hölgyemény is észreveszi ezt a pillanatnyi figyelmet, a mosolya pedig árulkodó túlságosan is ahhoz, hogy bedőljek neki. Egy kis kikapcsolódás nem jönne rosszul, de amíg egy két lábon járó bombát kell hatástalanítom, ami itt ketyeg mellettem, addig nincs időm ilyesmikre.
- William, az istenért! Az esküvődön vagy. – akadok ki, miközben elhagyjuk a liftet, hogy most egy másik bárpult felé vegye az irányt. Még időben sikerül elhúznom onnan, és az egyik székre ültetem le, majd én is helyet foglalok vele szemben. Nekem, a nagy kapcsolatkerülő, defektes szerelmi életű férfinek kell lelkifröccsöt adnom egy házasodni készülő ügyfélnek. Még egy vígjátéknak is elmehetne ez az egész, de jelen pillanatban a horror környékén járhat ez a film, én pedig a szerencsétlen alak vagyok, aki menekül a sorsától.
- Emlékszel, mikor először találkoztunk? Majd felrobbantál, mert a vállalatot támadta valami kisebb cég, és nyerészkedni akart belőle. – kezdek bele, William pedig kifújja a levegőt.
- Kösz, hogy emlékeztetsz. A mocskok beszippantották volna az egész vagyonunkat.
- Remek, helyben vagyunk. A vállalat jövője mindig is egy fontos pont volt az életedben, azt mondtad a lelked is benne van, mégis most, hogy egy újabb szerződést kötsz, teljesen kiborulsz. – folytatom tovább, a velem szemben lévő alak viszont csak felnevet nem túl őszintén.
- Feleségül veszek egy nőt. Lehet, a lelkem ott van, de a szívem nincs. Nem adhatom át az egész lényemet az apámnak, mert akkor kisemmiznek. – sóhajt egy nagyot, miközben én a megoldáson pörgök.
- Akkor nézzük másképpen. Kettőtök egyessége igazán nyerő szériába helyezi a vállalat jövőjét, és biztosítsa azt, ami könnyen buktató lehet a jövőre nézve. Ne kényszerként fogd fel, hanem lehetőségként. Ophelia meg egészen rendben van, lehet még pozitívan is kijössz az egészből, és soha nem jön rá a dolgokra. – vonok egyszerűen vállat, majd most már leemelek egy pezsgős poharat a tálcáról, és azzal együtt lépek le, amíg Rosewood is követi a példámat az összekaparása érdekében. Pár helyszínt körbejárok, végül észreveszem a szöszit, akivel a liftben akadtunk össze, így odasétálok mellé.
- Smaragdváros. Lenyűgöző látvány. – egyrészről a kilátásra, másrészről a mellettem álló nőszemélyre teszek célzást.
- Mellesleg, szerencsés helyválasztás. Maga keze van a dologban? – érdeklődök tőle, és beleiszok az italomba. Vele ellentétben én most hátat fordítok a kilátásnak, és inkább az embereket figyelem.
- Ha tévedek, elnézést, csak nem volt nehéz észrevenni milyen büszkén jár-kel az épületben. – teszem még hozzá gyorsan, majd egy pillantást vetek felé.
Vissza az elejére Go down
Zoe Davis
avatar
Inaktív

Kor : 27
Avataron : Amber Heard

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Szer. Ápr. 26, 2017 2:45 pm
 



 

Zoe & Mark



Lailah jelenléte bosszantó, de amilyen kis „mindenlében kanál” egy fruska, ezen már nem is csodálkozom. Elorozta előlem a munkalehetőséget, és most szívhatom a fogamat, hogy találjak egy másik megbízást, hogy ne omoljon össze a cégünk. A három barátnőm kitűnő munkát végez a saját területén, de egyikük sem ért az üzleti világhoz. Julie is állandóan tőlem kér tanácsot a cukrászdájával kapcsolatban, ha valaki ráakaszkodik, vagy felkeresi hivatalos ügyben. Megszoktam, hogy én intézkedjem, ezért is esik rosszul, hogy nem figyeltem eléggé a kínálkozó lehetőségre. Nagy ugrás lett volna, ha megkapjuk, de most csak irigykedve várhatom, hogy mit ront el a vetélytársam. A helyszín kiváló, nem is csaphatott volna le egy jobb helyiségre. Seattle egyik legjobb megoldása a Space Needle, sőt mondhatni a legjobb. A kilátás pazar, nincsen párja, és vendégek is szép számmal elhelyezhetőek. Egy kis sakktábla jelenik meg a fejemben, ahogyan az asztalokat kell elosztanom. Gyakorlatiasan működöm, minden egyes napom azzal telik, hogy valóra váltsam mások álmait, és ebben nem szoktam kudarcot vallani. A legkisebb követ is megmozgatom, hogy elérjem a célomat, és ha kell, akkor piszkos eszközöket is bevetek…csak erről minden tekintetben lecsúsztam. A liftben elhangzó beszélgetés jár a kis buksimban…vajon tényleg ennyire berezelt a férj? A ceremónián már túl vagyunk, de úgy nyilatkoztak róla, mintha még csak most készülnének összekötni az életüket. Ki érti a mai férfiakat, összekeverik a nyilvánvaló tényeket, miszerint már aláírták azt a nyamvadt papírt, vagy sem. Ez itt a lagzi helyszíne, mégis nevethetnékem támad, hogy az a két flótás mennyire nincs képben. Ha észre se veszi, hogy elvette a nőt, akkor miért parul a cége jövőjén? Már mindegy, kimondta a boldogító igent, innentől kezdve ügyvédeken át vezet az út a szétválasztáshoz. Felsóhajtok, ahogyan megállok az ablak mellett, és kitekintek a pulzáló metropoliszra. Itt nőttem fel, mégis néha úgy érzem, mintha nem idetartoznék. El kellene költöznöm, és máshol szerencsét próbálnom? Már magam se tudom, de az elmélkedésemet a szépen fésült aranyifjúnak már nem mondható férfi zavarja meg.
- Az, bizony…de ezzel engem nem nyűgöz le. – pillantok fel rá, a kezemben ott a pezsgős pohár, és végre alkalmam nyílik jobban szemügyre venni az úriembert. Kifogástalan öltözet, akár egy New York-i sznobnak is elmehetne, vagy egy üzletembernek, bár a mai napon ez nem is lenen meglepő. A fél tőzsde itt van, meg talán az építőipar jeles képviselőjének a háromnegyede is. Nem ártott volna jobban belemerülnöm a „40 vonzó facér pasas” folyómagazin cikkébe, de a ruhám kiválasztása jobban érdekelt. Öreg hiba, főleg ezt a tekintetet látva.
- Szerettem volna, ha az én kezem munkáját dicséri a helyszín, de sajnos nem így van. Egyszerűen csak egy vendég vagyok. Ms. Hamilton, és Ön? – a pillantásommal simogatom végig, de úgy tűnik, hogy nincs hatással rá egyik női praktika sem.
- Büszkén? Azt mondanám inkább otthonosan…tudja cukrász vagyok. – nyögöm be az első valótlan állítást. A saját nevemmel be se jutottam volna a rendezvényre.  Julie szerintem megölne, ha rá hivatkozok, mondjuk a nevemet elváltoztattam, mert valamilyen Hamilton…ó basszus mi volt a keresztneve?
- Az újdonsült férj egyik jó barátja? Láttam vele a felvonóban. – szemtelenül nézek vele farkasszemet, hogy érezze, nem az a nők vagyok, aki megijed egy kis határozottságtól. Emberére talált. A poharam időközben kiürül, és kezdem érezni, hogy a magabiztosságom pofátlanba válthat át, ha nem vigyázok, de jó kislánynak kell maradnom, ha a szűk körben kívánok maradni. Lailah az idegeimre megy, és a másik vőlegényjelöltet nekem kell hamarabb megtalálnom, mint neki.
- Szerelmes vagyok a hivatásomba, ez olyan nekem, mint a valóra vált álom. – játszok rá, és, sűrűn pislogok fel, de csak kellő mértékben, és ideig időzök rajta, érezze, hogy ő a férfi, és eszem ágában sincs elcsábítani. Mennyire utálom, ha más bőrébe kell bújnom a siker érdekében.
- Mivel foglalkozik? – futtatom körbe az egyik ujjamat a kristálypohár szélén, és veszek egy aprócska levegőt, mintha zavarna ez a nagy tömeg, és meg is legyezem magamat.

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Szer. Júl. 05, 2017 1:44 pm
 



 




Játék vége



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Robert Fury
avatar
Felső tízezer

Kor : 41
Avataron : Benedict Cumberbatch

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Hétf. Júl. 24, 2017 1:52 pm
 



 

Hazel - Robert

- Na, gyerünk már, mi tart ennyi ideig? – idegesen dobolok az ujjammal az alkaromon. Nem rajongok a lassú dolgokért, ez a lift kifejezetten az én bosszantásomra lett ilyen lassúra megalkotva.
- Nem nézek ki, láttam eleget a panorámát.
Nem vagyok klausztrofób típus, a lassúság az, ami kezd kiborítani.
- Ugye, nem lesznek éneklő gyerekek? Az éneklő gyerekek a halálom – ez már kezd nyafogásnak tűnni, ezért inkább elhallgatok. Talán annak is tűnhet, nekem azonban rossz emlékként maradt meg egy ilyen esemény, amelyre most is hivatalos vagyok. Akkor a hátsó színpadnál az egyik nagyon megijedt gyereket akartam vigasztalni a fellépésük előtt, a magam módján, természetesen. Összebarátkoztunk, végtelenül kreatív kiscsajsziként szárnyakat kaptam tőle, s sokat tanított nekem emberségből is. Igen, a gyerekek jó tanítók, ezt megtapasztaltam. Mára a kislány neve, már csak egy név egy sírkövön. Utálom kinyitni a szívem mások felé, mert úgyis ez lesz a vége.
A belső zsebemmel foglalkozom inkább, előveszem a meghívót, forgatom és nézegetem, s mire visszateszem a belső zsebembe, azaz inkább csak tenném, addig szét is tárul a lift ajtaja, s a megszokott arcberendezésem fogad mindenkit, legalábbis a mosolygós formájában.
A köszöntő koktélt elveszem, s a partneremnek nyújtom át. Meredith elfoglalt lett ezen az estén, voltaképpen nem tartott semeddig mást meginvitálni, mégis, a megszokott kettősünk és a folytonos csipkelődése nagyon hiányzik.
Vissza az elejére Go down
Hazel Blossom
avatar
Felső tízezer

Kor : 31
Avataron : Gal Gadot

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Pént. Júl. 28, 2017 6:33 pm
 



 

Robert & Hazel

Idegesen járkáltam a színfalak mögött, külön gondot fordítva a séf, a felszolgálók munkájára. Itt még ugyan csak Apám jobb kezeként voltam jelen, de szinte az összes támogatónk számára nyilvánvalóvá vált már, hogy hamarosan én veszem át a Warrior Kids jótékonysági szervezet vezetését. Aznap, mikor Apám az irodájába hivatott, bevallom, féltem. A lehető legrosszabb opció lebegett lelki szemeim előtt, méghozzá az, hogy felszámolja a Warrior Kids-et. Amikor viszont azt mondta, hogy a gyógyulásom örömére, illetve arra való tekintettel, hogy az egész szervezet az én fejemből pattant ki, engem tenne meg az igazgatójává, öröm és idegesség furcsa keveréke kavargott bennem. Örültem, hisz sose mertem volna azt gondolni, hogy egy nap még vihetem valamire. Hiszen mindig is azt hittem, hogy a játék véget ér a számomra, még mielőtt a harmadik x-be lépnék. Ideges lettem, hisz a Warrior Kids mindig is kiemelkedő helyet foglalt el a szívemben, illetve azon gyerekek is, akik nap, mint nap igazi harcosokként küzdenek az életükért. Mert hogy a halálos betegségek, úgy mint például a rák... nem válogatnak.
Most pedig, az első olyan jótékonysági rendezvényen lehettem, ahol teljes valómban a szervezetet képviseltem. Nem csak a Blossom család "sarja" voltam, hanem a jövendőbeli igazgató és ez rendkívüli nagy büszkeséggel töltött el.
Apám felbízta az egyik asszisztensét, hogy egész este mellettem legyen, kövesse minden lépésemet és minden egyes észrevételemet feljegyezze. Candice pedig tökéletesen végezte a munkáját, egy szavam sem lehetett ellene. Amiért viszont rettentő hálás voltam neki, az nem a jegyzetelési képességeire vonatkozott. Ha valaki közelített felém, hogy pár szóban üdvözöljön, akkor Candice abban a pillanatban közel hajolt s a fülembe súgta kivel is van dolgom. Habár szándékomban áll mindenkiről a lehető legtöbb információt megjegyezni, most, a debütálásomkor igazán nagy segítségemre szolgált.
Így tett akkor is, mikor épp a lift körül ólálkodtam, csendes megfigyelőként szemlélve az eseményt. Amint látta, kik léptek ki a liftből, rögtön odahajolt és már mondta is a neveket. Robert Fury. Az ő nevét megjegyeztem a vendéglistáról, mivel tudtam, hogy egy igazán befolyásos férfival van dolgom, így kénytelen voltam személyesen is üdvözölni őt. Nem mintha ez olyan távolt állt volna tőlem, csupán nem szerettem volna, ha azt hiszi smúzolás miatt keresem a társaságát.
- Mr. Fury, ha nem tévedek, igaz? - léptem oda mellé kecsesen, bocsánatkérő pillantásokat vetve felé, mivel nem állt szándékomban megzavarni az ő és a partnere közötti beszélgetést. - Üdvözlöm, Hazel Blossom vagyok, a Warrior Kids jövendőbeli igazgatója. Örülök, hogy el tudott jönni, remélem jól fogja érezni magát ma este. - mosolygok rá barátságosan, miután a bemutatkozáshoz kezet is nyújtottam neki.
- Ne aggódjon, ma este csak mi, felnőttek vagyunk, ez a hely kifejezetten gyerekmentes övezet. - sokatmondóan mosolygok továbbra is. Tisztában voltam azzal, hogy egyesek hiába adományoznak a szervezetnek, nem kifejezetten szívlelik a gyerekeket. Apám ugyan bevetett néhány trükköt régebben, bevonta a gyerekeket is az ilyen eseményekbe, de én ezt jobbnak láttam kihagyni. Talán ezzel a gyerekeket is megóvhatom. - Ha jól tudom, egy asztalnál fogunk ülni. Odakísérhetem Önöket? - az asszisztens időközben Apám mellé vonult és mellette jegyzetelgetett szorgosan, én pedig örültem, hogy nem maradtam egyedül, már ha Mr. Fury és kedves partnere vevő lesz az én társaságomra.

Vissza az elejére Go down
Robert Fury
avatar
Felső tízezer

Kor : 41
Avataron : Benedict Cumberbatch

TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
Szomb. Júl. 29, 2017 12:17 pm
 



 


Már előbb javítottam az arcberendezésemen, hogy kinyílt a liftajtó, elvégre ez egy alapítványi rendezvény, külsőségekkel, ahol a drámakirályság az egyik legrosszabb fényt vetné az üzletemre. Celebek talán megengedhetik maguknak a dívaságot, nekem azonban az alkalmazottaim és a befektetéseim bánnák. Hiába mondják, hogy a létra tetején azt és úgy csinálsz, ahogy kedved van. Szokásom, hogyne, az viszont éppen nem egy ilyen rendezvény.
Megpillantva a házigazdát, a mosolyom még inkább szélesedik. Ígéretes leendő vezérigazgatója az alapítványnak, ráérez az ügyfelek és befektetők igényeire, s nagyszerűen kovácsolja össze azokat. Őt akarom utódnak látni a székben, még ha ez, így előre mondva is, borzasztó kimondani.
- Miért is tévedne, Ms Blossom, mint ahogy egy ilyen ragyogó szépség csakis a leendő igazgató lehet – nyújtom a kezem kézcsókra.
– Egy ilyen csodásnak induló rendezvény csakis csodálatosan végződhet. Ragyogó munkát végzett eddig is – a dicséret az dicséret, ez motivál mindenkit. Engem is. A valósak legalábbis, részemről ez az volt, ha pocsékul végezné a dolgát, azt is a képébe mondanám, mert ez sokban segít az egész ügyleten.
– Mss Blossom, engedje meg, hogy bemutassam Bhekumbuso Ottibakaut, a leendő Dél-afrikai központ vezetőjét. Mrs Ottibakau, van szerencsém bemutatni Ms Hazel Blossomot, az alapítvány leendő igazgatóját.
Nincs jobb annál, mint két, a jövőben felelős pozíciót betöltő személy összeismertetése. Bheku bőre olyan fekete, hogy még a fényt is elnyeli, de az elméje úgy ragyog, mint egy supernova.
- Ah, kész szerencse – húzom meg egy kicsit a tuxedo hajtókáját. – Tudja, a gyerekek vigasztalása nem igazán megy, vagy ha megy is, röpke éltű – igen, mélyen megrázott, most mit izél mindenki? Az egész amerikai piacot egy falatra megette volna az eszével.
Bhektu kiváló társalgó is e mellett, általában nem véletlenül választok beszélgetésben otthonosan mozgó partnereket, mert személy szerint szeretek csendes megfigyelő lenni. Meredith szerint jobb is, ha legtöbbször nem szólalok meg, mert tömegben hajlandó vagyok elővenni savas megjegyzéseimet. Mindketten tudjuk, hogy a feszültségemet akarom csak levezetni, s ha ez sikerül, akkor egészen jól tudok társalogni. Legalábbis nem akar senki sem a torkomnak ugrani.
- Micsoda figyelmesség, Miss Hazel, megtisztelő – nyújtom a bal karom felé, míg a másikba Bhektu karol, mióta kiléptünk a liftből.
- A tombola a vacsora után, vagy a főműsor után lesz? – nem is tudom, lesz-e műsor. – Izgatott vagyok, mennyit húznak ki az enyémből – sokat, mert egyrészt számoltam a tombolaszámokat, melyek lehetnek az esélyesek, másrészt majdnem a felét megvettem. A nyereményeket meg majd elárvereztetetem, s az is az alapítványba fog menni. Dupla bevétel az alapítványnak, nekem meg sokszoros haszon.
- Lenyűgöző, kik vannak jelen ma este – ha valaki azt hinné, azért mondom ezt, mert máris fogom magam, s pezsgővel körbejárva kuncsaftok szerzésébe és széles nyelvcsapásokba kezdek a leendő ügyfelekkel, az téved. Most látni, milyen komoly kapcsolati hálóval bír a Blossom család. Elismerésre méltó. – Fogadja őszinte elismerésemet, nem csak a rendezvény külcsíne és az ön szépsége nyűgözött le – félig kritika, mert eddig csak a szépségét dicsértem? Férfiból vagyok, ez az első, ami az eszembe jut. Vagy az inkább Terry volt?
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: SkyCity Étterem
 



 

Vissza az elejére Go down
SkyCity Étterem
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Similar topics
-
» Étterem - Első emelet

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Space Needle
-
Ugrás: