HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Dr. T. E. Mallors irodája

Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Dr. T. E. Mallors irodája
Vas. Márc. 13, 2016 11:04 am
 



 



A hozzászólást Admin összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:51 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Vas. Márc. 20, 2016 11:34 pm
 



 



Dolog van. Mikor nincs? Igazából semmi keresnivalóm a kórház ezen részében, főleg nem olyankor, amikor éppen nem vagyok beosztva, de az úgy történt, hogy meg akartam várni, amíg lejár egy betegnél a kritikus időszak. Csak egy pár percre ültem le Tristan irodájában a kanapéra - a sajátomat "bérbe" adtam, ez már szinte állandó beidegződés, ha foglaltak a pihenők, akkot Dr. Mallorshoz lehet menni aludni (és remélem, hogy csak alszanak, mert addig van jó világ, amíg nem használják ki a jóindulatomat), úgyis utálja az irodáját. Mindegy. Szóval a lényeg, hogy egy köteg kórlappal telepedtem le erre a bizonyos kanapéra és most pedig arra kelek, hogy elgémberedett a nyakam.
Szinte pánikszerűen pattanok fel, s nyúlok a köpenyzsebembe rejtett telefon után. Jó, ha húsz perccel ezelőtt néztem meg rajta az időt, ez némileg megnyugtat azért. Nem késtem le semmiről és Sadiehez sem felejtettem el hazamenni. Mondjuk nem, mintha nem lenne neki egyébként is mindegy mit teszek, így is úgyis ki van rám hegyezve. Megértem, megvan rá minden oka, hogy gyűlölje a világot, de ettől még fáj. Nem is kicsit.
Álló helyzetben hajolok kicsit hátra, hogy roppantsak egyet gerincemen, majd visszaroskadom a kórlapok fölé. Ahogy a kötegre siklik a pillantásom felfedezem, hogy kávé is díszeleg előttem. Esküszöm nem emlékszem, hogy behoztam volna. Mondjuk amíg csak a kávét illetően van baj a memóriámmal, s nem a betegeimet felejtem el, addig nincsen gond.
A telefon pittyegése vonja el figyelmemet a kávéról megint. Nem csodálnám, ha úgy járnék vele, mint a szegény, egyszerű exmaffiózó, akinek amnyira kilógott a dialektusa, hogy nem vette észre, amikor a pénz bugyivá változott.
- Hallo!
Emelem fülemhez a készüléket, s közben felkelek a kanapéról. Rossz szokás, hogy sétálva telefonálgatok.
- Nem kérem, szó sem lehet róla! Azért rendeltem a kéket, mert arra volt szükségem. Eszemben nincs fizetni a narancssárgáért. Hívja vissza a rendelést, nem tartok rá igényt. A viszonthallásra!
Tömören és lényegre szorítkozón pattintom le a futárszolgálat diszpécserét. Egy haszna van a hívásnak. Hiszek a szememnek és realizálom: még mindig csak délelőtt van. Ebédre akár haza is érhetek, ha nem szólal meg a csipogóm.
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Hétf. Márc. 21, 2016 12:27 am
 



 

Hónom alatt a bukósisak – legalább már viselek, volt idő, amikor nem lehetett rávenni, bár az már mintha egy élettel ezelőtt lett volna... –, vállamon egy táska – nemcsak nehéznek látszik, az is – és a kezemben pedig egy pohár forró kávé a sarkon lévő Starbucksból. (Kövezzenek meg érte, amiért imádom a kávéjukat.)
Nagy lendülettel fordulok be az irodám ajtaján, de meglepetésemre nem üresen találom, egy Mallors már befoglalta, aki kétségtelenül nem én vagyok. Egyébként nem bánom, hogy itt van – sose bántam és nem is hiszem, hogy valaha is fogom –, szóval lábujjhegyre halkítom magam. Igaz, eddig is csendben voltam, de az most nem számít. Leteszem a táskát és a bukósisakot az asztalomra, a kávét pedig a kanapé előtt lévő asztalkára, azt hiszem neki nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Ha nem volna, akkor nem a kanapémon durmolna, nemde? De.
Nem ébresztem fel, gyanúm szerint már megint nem aludt egy ideje, és neki is kell a pihenés, akkor is, ha ezt nem vallaná be sosem.
Az iroda végébe megyek – a polcrendszer kialakításának köszönhetően, egész takarásba kerülök így – és nekiállok vetkőzni. Na nem műsort készülök adni, csak átveszem a kék kórházi viseletet, amit a szakorvosok hordanak és felöltöm a fehér köpenyt is. Nyakamba akasztom a sztetoszkópot, végül pedig kezembe veszem az asztalomon hagyott tabletet, amin a betegek kórlapjai is hozzáférhetőek, hogy tudjam, mi történt az éjjel. A műszakom hamarosan kezdődik és szeretek nagyon is jól felkészült lenni.
Felpillantok, mikor Sig felriad, de nem szólok egy árva szót se. A kanapé mögött lévő asztallap élének támaszkodok lazán a csípőmmel, kezemben még mindig ott a kis okos masina és enyhén felvont szemöldökkel szemlélem a telefonhívást lebonyolító fivéremet.
- Szarul nézel ki. – jegyzem meg, amint bontotta a vonalat és esetleg észrevett, ha meg nem, hát akkor gondolom most kibújt a szög a zsákból a hangom felzendülésétől.
- Hány órája vagy már bent? – érdeklődés marad az arcomon, a szemöldökeim még mindig a homlokomba vannak kissé csúszva.
- A kávé a tiéd, úgy tűnik neked van rá nagyobb szükséged. – teszem le végül a tabletet és összefonom a két karomat a mellkasom előtt.
- Elmondod mi volt az előbbi színkatasztrófa? – a kék és a narancssárga között bizony elég nagy a különbség, bár arról halvány gőzöm sincs, hogy mit is akar olyan nagyon kék árnyalatban. Gondolom, ha nem hétpecsétes titok, akkor hamarosan ki is fog derülni.
- Hogy van Sarah? – mindig megkérdezem. Hatalmas lelkiismeret-furdalásom van még mindig és szerintem marad is, amíg élek. Nem bocsátom meg magamnak, ami az unokahúgommal történt. Erre képtelen vagyok.
- Hétvégén beugranék hozzátok, ha lehet. – nem az én dolgom a fizikoterápia és nem az én betegem többé, de a nagybátya vagyok és érdekel, hogyan van. Testileg és lelkileg egyaránt. Talán Rosenak is lesz kedve jönni, később majd megkérdezem őt is, feltéve, ha Sig nem ellenzi az ötletet.

//lusta voltam fejlécezni, sorry //



Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Hétf. Márc. 21, 2016 6:22 pm
 



 

Nem mondhatni, hogy úgy alszom, mint a bunda, legalábbis általában nincsen erről szó, ám úgy tűnik, hogy most sikerült beleesnem a huszonöt perces szundinak a mélyalvó fázisába, s ez az, ami alkalmi szenilitást is váltott ki nálam. Ha ijedős lennék, akkor most lehet, hogy felordítottam volna öcsém hirtelen előkerülésére, ám így csak egy fáradt szájhúzás az, amit kap a kedves - családi vonás nálunk - megjegyzésére.
- Én is örülök, hogy az irodádban üdvözölhetlek. Bocs, az én kanapémat Jane foglalta el, azt hiszem. - magyarázkodom rögest, mert szinte a zsigereimben érzem, hogy olyan kérdést fogok kapni, amire nem tudok - vagy inkább nem akarok - felelni, hát odázom ekképp. Ismerjük egymást annyira, hogy ezt gond nélkül megtehessem még mielőtt szóra nyitná ajkait.
- Ki számolja? - vonom meg a vállamat. Tudom, hogy mikor vettem fel a műszakot, de inkább csak onnan, mert emlékszem minden esetemre, tudom a műtétek időtartamát és tisztában vagyok azzal hány percet vártam - feleslegesen - egy konzíliumra, mielőtt saját szakállamra döntöttem volna az esetet illetőn. Az időmérés hagyományos, órás módját a műszakjaimat illetőn nem ismerem.
- Kösz! - emelem fel a kávét, mögé rejtve hálás mosolyom. Belekortyolok pár fújás után.
- Sadiet szeretném meglepni azzal, hogy míg az anyjánál van, kifestem a szobáját, na meg szüksége van pár új bútorra is. És a kék katasztrófa a szekrényajtó mintáját illette. Nem nagy cucc, régen nem csinált volna belőle ügyet, de most mindenre érzékeny, amit én tudok nyújtani neki. S legutóbb azt mondta, még mindig a kék a kedvenc színe, ki is oktatott velőle. Szóval próbálok a kedvére tenni. Nyilván szánalmas. Rose hogy van? - váltok lányról lányra, rákérdezve mi újság az unokahúgommal.
- Áthozhatnád valamelyik hétvégén őt is, Sadie biztos örülne neki.
A biztos erős túlzás. Régen volt a szótáramban ez a szó a lányomat illetőn. Mostanság.. nem is tudom.
- A körülményekhez képest jól. Már hallottam nevetni. Igaz, hogy telefonban és igaz, hogy nem engem tisztelt meg vele, de alakul, azt hiszem. Fizikálisan pedig egyre erősebb, bár még nagyon az elején van és nem segít magán azzal, hogy gyakrabban hárít, semmint akarna tenni valamit. - aggodalmas sóhajomat elnyomja a szakmaiság és az újabb korty kávé.
- Persze, gyere csak! Fogalmam sincs miképpen reagálna rád, de mindenképp kell neki az olyan társaság, aki nem én vagyok, s nem a terapeutája.

//Semmi baj. ^^//
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Hétf. Márc. 21, 2016 7:02 pm
 



 

Nem tehetek róla, de a válasza olyan magas labda, amit nem tudok nem lecsapni. Igaz most nem olyan habkönnyedséggel, mint Sarah esete előtt, de talán egyszer még lesz olyan a kapcsolatunk, mint annak előtte. Ebben pedig akkor is hinni akarok, ha tudom, hogy ez lehetetlen, mert van, amit nem lehet sosem igazán helyrehozni…
- Legalább megdöntötted? – pimasz kis mosoly ül ki az arcomra. Ismerem a fivéremet, tudom, hogy mi lesz erre a válasza, de akkor sem tudtam befogni a számat. Max jobb esetben letol, rosszabb esetben bemos. Bár… azt talán mégse.
- Egyébként nem gáz, maradj csak. – sosem bántam, ha bejött – mindegy miért – ezután sem fogom, szívesen látom mindig.
- És átveszem a betegeidet, ha inkább aludni szeretnél. – ajánlom fel, ha már egy a szakterületünk, akkor ez a legkevesebb, amit megtehetek érte. Sejtésem szerint régebb óta van bent, mint azt a kórházi szabályzat megengedné.
- Nincs mit. – bólintok a kávét illetően, majd tapizom a tabletet – kevésbé az élvezet, semmint a hatékonyság kedvéért, ahogy kinyomom azt a kórlapot, amit éppen tanulmányoztam még az imént – és végül az asztalra teszem a masinát, a kezeimet meg összefonom a mellkasom előtt.
- Oh, értem. – bólintok egyet határozottan.
- Tudok valamiben segíteni? – azt még nem tudom miben, de ha kell, akkor itt vagyok, akár arra is, hogy kék bútorajtót szerezzek. Ilyesmi csaknem fog ki rajtunk, nemde?!
- Eltökélt szándéka, hogy közszemlére tegye a méhét. – mormogom az orrom alatt a lányomat illetően, majd folytatom némi magyarázattal, hogy érthető is legyen mire utalok ezzel.
- A túl rövid szoknyák korszakát éli. Vagyis élné. Tudod, az a hossz, vagy inkább rövidség, ami kamaszkorunkban igen szép élményt okozott nekünk is, mikor a csajokon láttuk, de most egy kamaszlány apjaként már nem tetszik annyira, mint akkor. Főleg nem Roseon. – szusszanok egyet. Korábban sosem gondoltam volna, hogy valaha is téma lesz közöttünk a szoknya ilyen kontextusban a fivéremmel, de neki is lánya van, így talán azért annyira nem idegen az egész beszélgetés.
- Jó ötlet! Mindenképpen. – azt hiszem a lányok jól kijönnek egymással és talán Sarah is örülne neki.
- Adj neki időt és majd megbékél. És sokkal jobban is lesz. – fogom meg Sig vállát. Valahol félúton vagyok a testvér és az orvos között ebben a mondatban. Nem tudok okos lenni, jó tanácsot adni, mert én is érintve vagyok, akkor is, hacsak nagyon közvetve.
- Ha nagyon kiakad, majd lelépek. – húzom el a számat. Nem haragszom ezért, megértem. A helyében én sem akarnám magamat látni. Hát majd meglátjuk.
Ellököm magam az asztaltól és leülök Sig mellé, jelezve, hogy van mit mondanom, csak kell hozzá egy kis idő. Hamarosan úgysem lehet tovább titkolni és nem a bátyámnak akarom utolsóként elújságolni, szóval… nagy levegő és…
- Angie terhes. – bököm ki csakígy natúr, minden körítés nélkül, hogy mi a helyzet. Nem magyarázom azzal, hogy kitől, azt hiszem a válasz a képemre van írva és nem szorul egyéb segédmondatokra az információáramlás.



Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Hétf. Márc. 21, 2016 11:03 pm
 



 

A kérdést hallva rosszallón szaladnak össze szemöldökeim. Nem kéne meglepve lennem, ilyesféle megjegyzések nem csak az öcsém szájából szoktak elhangzani, de meg kell mondjam, hogy sem mástól, sem tőle nem vagyok rájuk vevő.
- Hogyne. Ahogy arról az egész kórház suttog. - jegyzem meg némiképp rosszízűen. Igazság szerint nyilván nem vagyok süket, tudom mit mondanak. Dr. Phoenix - Jane - tényleg nagyon sok időt tölt el a kanapémon, de mindig úgy, hogy én nem vagyok ott. Eszemben sincs kihasználni a helyzetét, s ő sem az, aki az előrelépését vízszintesen szeretné kieszközölni, vagy így szerezni magának műtéteket. Pokolian jó sebész a maga területén, nem épp erre lenne szüksége, de tényleg. És biztos vagyok abban, hogy ezt az öcsém is tudja. Vagy ha nincs képben Dr. Phoenix-et illetőn, legalább engem ismer. Ebben nem kételkedem.
- Ha gáz lenne is maradnék. - engedek meg magamnak egy pofátlan vigyort. Ez csak vele szemben szokásom, egyébként nem eresztem el magam ennyire, de az öcsém az öcsém, szóval szerintem megtehetem. Nyilván nagy közöttünk a szakadék mostanában és így minden mondatomat és gesztusomat kétszer meggondolom, de azért alapvetően amikor engednek a görcseim, normálisan viselkedem. Úgy, mint rég. Még ha soha nem is lesz olyan többé, hogy rég.
Megint csak jön a szemöldök összevonás, s az amolyan kétkedő nézés a részemről. Hát persze-módra hümmentek fel, s inkább nem kommentálom mással a mondandóját. Még csak meg sem köszönöm, nem mondom, hogy kedves tőle, mert egyébként az, de szakmailag elfogadhatatlan számomra.
- Úgyis a nyakadra fognak maradni, én végeztem mára. Hivatalosan - azt hiszem - egy órája már nem kellene itt lennem. ~ csak menekülök a saját otthonomból és lányom elől ~ teszem hozzá gondolatban, de ezt sem itt és most, sem sehol és máshol nem fogom szóba keverni. Ez a magam titka, s az is marad, örökre.
- Nagyon jólesik, értékelem. - eresztek meg egy mosolyféleséget Tristan felé. Be nem vallanám - magamnak igen, de arról meg nem beszélek úgy, hogy ki is hallatsszon - de élvezek a közelében lenni olyankor, amikor kórházom belül vagyunk, de mégsem a mentoraként kell viselkedjem. Kicsit ilyen otthon az otthonban, vagy nem is tudom hogy magyarázzam. De tényleg nagyon hálás vagyok a sorsnak, amiért együtt dogozhatunk, s van lehetőségünk közben testvéreknek is maradni.
- Ha sikerül megszerezzem a bútorzatot, majd tarthatnánk egy összeszerelő-délutánt. Az anyja - nem nevezem a nevén volt feleségemet, maximum Sadie előtt tenném, de a válás óta vele sem beszéltünk róla - úgyis azt szeretné, ha több időt töltenének együtt, szóval biztos nem lesz egy szava sem amiatt, mert akár pár naposra is csúszhat a "látogatás".
Fűzöm még hozzá, majd ennyiben is hagyom a dolgot, s inkább az ő lányára terelem a szót. Amit hallok, attól félremegy egy korty kávé. Igyekszem felköhögni a nyelőcsövemből, hogy meg ne fulladjak itt neki.
Magyarázatot várok és kapok is, a teljesebb képet átlátva fel kell röhögjek. Nem tehetek róla, annyira bizarr ezt hallgatni, hogy egyszerűen így esik.
- Minél jobban tiltod, annál rövidebb szoknyákban fog járni. Amondó vagyok, köss vele kompromisszumot. Vegyél neki hozzá egy csinos és nem átlátszó harisnyát, valami divatosat, s mondd, hogy a csinos szoknyájához választottad neki. El lesz ragadtatva mennyire képben vagy a divatot illetőn, te meg örülhetsz, mert a harisnya alól nem látszik ki az alsóneműje, meg a hátsója. - adok gyakorlatias tanácsot, hiszen ezen én már a magam - és Sadie - részéről túl vagyok. Mondjuk nálunk sosem volt probléma az öltözködéssel.
- Egyébként erre mondják, hogy isten nem ver bottal. - ztalok vissza öcsém lázadó korszakára, s arra mit élhetett át anyánk. Oké, a tetoválások nem "méhszoknyák", de azért van bennük valami közös, már ami az ideológiájukat illeti. Remélem érteni fogja, mire is gondolok.
Szívesen megvonnám a vállamat, mint valami dacos kamasz - ha már róluk beszélünk - de azt már régen kinőttem. Inkább csak egy sóhaj az, amit megengedek magamnak a beletörődés jeleként.
- Ha azzal segítek neki, hogy van akin kitöltse a mérgét, hát arra leszek ott neki. erre valók az apák, nem igaz? - vérszegény a mosoly, de hálás. Van benne egy adag köszönöm.
Bólintok, de nem mondok semmit. szeretném azt állítani, hogy nem fog nagyon kiakadni, ám nem tudhatom. Mindenesetre remélem, hogy nem, de ettől még biztosat nem szólhatok, hazudni pedig nem kívánok ezt illetőn.
Oldalt fordulok a kanapén ülve, felhúzom egyik lábamat, térdemre támasztom a kávés-elviteles poharat. Várok. Tudom, hogy mondani szeretne valamit, mindig így szokta felvezetni. Teátrális elhelyezkedéssel és csendben. Nem akarom beléfojtani a szót.
- Megint együtt vagytok? - kérdezek vissza, elnyomva egy "basszus"-t. Semmi rosszízű megjegyzésem nincs arra, hogy képtelenek védekezni, s felnőtt fejjel sincs több eszük, mint kamaszként. Egyszerűen azt kérdezem tőle, ami először eszembe jut. A fekete leves csak eztán következik.
- Rose tudja már?
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Kedd Márc. 22, 2016 12:06 am
 



 

- Ugyan már Sig… És mégis miért nem? Nem az eseted? Pedig nagyon csinos... – oké, tudom, hogy elvált és azt is ami Sarahval van, de most mit árthat, ha olykor kicsit ő is élvezi az életet? Vagy legalább ezt a Jane-t.
- És ahogy hallottam neki sem volna éppen ellenére a dolog... – mint egy mellékesen jegyzem meg. Na, hát most mit mondjak? Egy műtő pletykás vénasszonyok – fiatal és kevésbé fiatal férfi és női testekben – gyülekezete. Beszélnek, sokat és sok mindenről és történetesen Jane szájából is hallottam ezt azt. És most ettől a gondolatmenettől kerítőnőnek is érzem már magam. Anyám borogass!
- Miért nem lepődök meg? – ugyanolyan pofátlan vigyort eresztek meg rá, mint amilyet kapok. Azt mondják, ő apánk fia és anyánké, de a vigyorunk, az mindig is egyforma volt. Valamiben kell, hogy hasonlítsunk egymásra is, ami nem csak a szakterület választásunk.
Nem megy olyan könnyen ez már – egyébként – mint korábban és soha nem is fog már ugyanúgy menni, de szeretem azokat a pillanatokat, amikor mégis kapunk egy halvány szeletet a régi kapcsolatunkból egymással. Olyasmit hoz vissza, amire azt hiszem mind a ketten szívesen emlékszünk.
- És nem hivatalosan meddig szándékozol még maradni? Bele fogsz ebbe egyszer rokkanni. – rázom meg a fejem, de a hangomban nincs rosszallás, mert meg tudom érteni, hogy miért csinálja. Plusz, nem vagyok hajlandó átmenni apánkba, aki folyamatosan szeretett kioktatni – leginkább engem – arról, hogy mit, hogyan is kellene tenni. Én ugyan nem mondom meg ezt Signek, de véleményem azért van.
- A bátyám vagy. – vonom feljebb a vállamat, hiszen úgy vélem nem kell semmit, sehogyan sem megköszönnie. Sem szavakkal, sem gesztusokkal, ez a természetes, hogy itt vagyunk egymásnak, hogy itt vagyok neki, ha már Sarah mellett nem tudtam akkor és ott. Ez a testvérek dolga, a fivéreké, a miénk. Az enyém…
- Én benne vagyok. De nem ígérem, hogy a végén nem motor vagy műtőasztal szerelődik össze azokból a bútorokból. – vigyorodok el megint, apró kis viccelődést megejtve és ezzel terelve a beszélgetést kicsit könnyedebb mederbe.
- Megbeszélem Angievel és ha engedi Roset, akkor részemről nincs akadálya. – ez nem papucsság, hanem tisztelem a lányom anyját és a véleményét, meg az akaratát. Nagyobb beleszólása van a lányunkat érintő dolgokba, mert bár nálam is gyakran ott van Rose, mégiscsak ő nevelte fel és ez így fair, hogy kikérem a véleményét és megkérdezem őt, mielőtt bárhogyan is döntök.
És ha már a lányomnál vagyunk, mesélek is. Csak addig állok meg, amíg meggyőződöm arról, hogy Sig nem fog megfulladni itt nekem.
Hallgatom a jó tanácsát és mire a végére ér, nem tudok nem vigyorogni, mint egy tök.
- A lányos apák szerinted mind átesnek ezen a beszélgetésen? – mosolygok még mindig vadul és szélesen. Azért így elképzelni magam egy tinilány harisnyaboltban – van ilyen egyáltalán? Rose ruhavásárlásait mindig Angie intézi – miközben válogatok és úgy teszek, mintha tudnám mit csinálok.
- Pfff…! – nagyon érettel reagálok Isten és bot emlegetésére, mert pontosan tudom, hogy mire is akar kilyukadni és előbb harapom le a nyelvem, minthogy ebben a kérdésben igazat adjak neki, pedig tudom, hogy igaza van. Bosszantó, hogy annyiszor van igaza…
- De, erre valók vagyunk mi. – szusszanok kicsit talán nagyobb gondterheltséggel, mint szoktam. Rose nagyon kamaszodik – igen, ő olyat is tud, nem csak kamaszodik, hanem nagyon kamaszodik – és az utóbbi időben szerintem tíz évet öregedtem pár hónap alatt. Ki is őszült egy újabb tincs a göndör fürtjeimben elöl.
Odaülök mellé és nagy nehezen, de vallok. Értékelem, amiért kihagyja a fejmosós megjegyzéseket, főleg azért, mert Angievel mindketten felnőttek vagyunk már és nem először ebben a gyerek kérdésben, nyilván, ha máshogy akarnánk a dolgokat, akkor eleve nem is meséltem volna el, hogy mi a helyzet.
- Igen. Nem. Mondhatni.   Olyasmi. Nem tudom. Tervbe volt véve valami ilyesmi, aztán meg… azt hiszem igen, együtt vagyunk. – ennyit arról, hogy mennyire is vagyunk felnőttek. Több, mint bonyolult a kapcsolatunk Angievel, mindig is az volt. Nehéz lenne annyival leírni csak, hogy együtt vagyunk megint vagy sem. Igen is, meg nem is. Nem élünk együtt és felteszi a kérdést, amire a válasz szintén azt támasztja alá, amit lefestettem. Bonyolult. Nem tudom.
- Nem tudja. Azt sem tudja, hogy Angievel mondhatni együtt vagyunk. Jó, nem mondom, volt amit észrevett, és nem semmi olyat, még mielőtt megkérdeznéd, azért annyira óvatlanok nem voltunk. – részletkérdés, hogy mit is tartunk óvatlanságnak. Nem nyitott ránk, de közben meg kistestvért gyártottunk neki. A csókot viszont meglátta.
- De az egyértelműen kiderült, hogy nem tetszik neki… nem akarja, hogy együtt legyünk, ami némileg megnehezíti a dolgokat. – elhúzom a számat, de mégsem panaszkodok. Csak beavatom a bátyámat. Mert az öccse vagyok és mert testvérek vagyunk és úgy gondolom, hogy elmondhatok neki ilyesmit.
- És túl sokáig nem húzhatjuk már, Angie túl van a nyolcadik héten. – és legutóbb is baromi hamar meglátszott rajta, szóval igen, lassan kifutunk az időből.
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Csüt. Márc. 24, 2016 9:03 am
 



 

- Mert kolléga és ismered az aranyszabályt a házinyúlra nem lövünkkel. - adom meg kategorikus és valamilyen szinten kitérő válaszomat arra, amit kérdez. Persze, Jane gyönyörű, tehetséges, pokolian jó a humora és szeretek a társaságában időzni, de azon túl, hogy tíz-tizenöt (sose kérdeztem rá a korára és a személyes kartonján sem éppen a születési dátuma volt az, amire tekintetem vetült, hanem a szakmai sikerei) évvel fiatalabb, mint én, még ráadásul a munkatársam is, ami abszolút kizáró tényező.
Nem, mintha ne lenne jobb, hogyha kolleginákkal kezdek. Kiindulva Sadie anyjának esetéből igazából talán egy orvos lehetne az, aki megérti, hogy miért fontosabbak a betegeim nála, de.. nem. Dr. Phoenix akkor sem játszik, mint ahogy senki más ebből a kórházból. Máshonnan talán, de innen? Nem valószínű.
- Hogy mit hallottál? - akadok meg ezen, s akadnak bele fenn szemeim is. Vannak olyan kórházi pletykák, amikre hajlamos vagyok - nem véletlenül - süketnek bizonyulni s bizony ezek általában engem érintenek. A kollégáim összes ragadványnevét fel tudom sorolni, mindenkiről ismerem a szerelmi és egyéb pletykákat, hogy kinek ki "jön be" és effélék, de ha magamról van szó, a agyam mintegy automatikusan szelektál. Éppen ezért kapargatja meg koponyám belső oldalát a "mi van?" kérdés. Hiszen mintha hallottam volna, de az is lehet, hogy egyszer volt, hol nem volt, mese volt, igaz se volt.
- Mert az öcsém vagy, s régebb óta ismersz, mint bárki. Na jó, anyát kivéve, de anyát meg szintén nem lehet meglepni. Tényleg! Mi van vele mostanában? Beszéltetek?
Szeretem az anyánkat, ezért is kérdezek róla, de valahogy a beszélgetéseink el szoktak maradozni. Sadie balesete előtt is így volt, de azóta meg pláne. Egyszerűen nem tudnék neki mit mondani, amitől megnyugszik, hát jobbnak láttam - nem, nem jobb, de ezzel áltatom magam - ha nem mondok semmit. Amikor akar, akkor jön, de mint nagymama és az unokájához, s nem hozzám, amikor pedig nem keres, akkor nem beszélünk. Nem vagyok mintagyerek, ez kétségtelen. Mindig apám fia voltam ilyetén.
- Ebédre haza kell érnem, megígértem Sadienek - vagyis az ajtajának igazából, mert éppen el volt merülve valamiben és nem akartam zavarni.
- hogy a kedvencét viszem neki.
Tudok főzni, ha van rá időm akkor szoktam is, de ez a rendeljünk kaját is olyan történet, amivel kompenzálni igyekszem valamilyen szinten. Talán. Hiszen ha én főzöm, akkor nagyobb az esélye annak, hogy nem ízlik neki, hogy dacból nem eszi meg, márpedig nyugodalmas környezetet szeretnék teremteni neki, nem olyat, amelyben annál is több baja van, mint amennyit a baleset generált. Nem tudok okos lenni ebben a helyzetben. És a belerokkanás munka nélkül történne meg.
- Utóbbitól inkább tartózkodjunk. Ki tudja, az előbbit lehet, hogy még menőnek is találná. - mosolyodok el. Nem, nem találná, de amennyire Tris komolyan mondta az összeszerelés eredményét, úgy én komolyan mondom ezt. Vagyis semennyire. És hálás vagyok neki azért, mert segítene.
- Rendben, tégy úgy. - hagyom rá. Tisztelem azt, hogy így áll a gyerekneveléshez, hogy ennyire odafigyel arra, hogy megmaradjon hétvégi apukának s mindent megbeszéljen Angievel, ami Roset illeti. Nem értek vele száz százalékosan egyet, hiszen egy csomó olyan dolog van, amire biztos lehetne benne, hogy az exe nem mond nemet, de igazából ez nem az én dolgom, hanem az övék, eszemben sincs beleszólni, hogy miképpen élik az életük.
- Nyugodj meg, ez még csak a kezdet. De semmi baj, ismerek egy jó orvost, aki fel tud neked írni egy adag Xanaxot vagy kopaszság elleni szert, ha esetleg jobban megérintene a kamaszság előszele. - vigyorgok rá a "nem tudsz te még semmit Havas Jon öcskös" színeivel ezen vigyor mögött. Sarah esete más, mint Roseé, de a baleset előtt benne is felütötte a fejét rendesen a kamaszság, szóval igen, ezen minden lányos apa átesik, abban hiba nincs. Tapasztalatból szólhatok.
Megvonom a vállamat a rettentő érett püffögésére, s továbbra sem törlöm le képemről az előbbi vigyort. Hiába, legalább megtudja, hogy mit élt át anya. Sőt, hatványozottan megtudja. És akkor még örülhet, hogy a lánya nem mindenben hasonlít rá, különben már nagypapa lenne. De persze ezt az udvariatlanságot nem fogok a képébe tolni így éhgyomorra. Se kávén innen, de azon túl.
Mesél, én kérdezek, majd az első döbbenet helyét második veszi át markáns vonásaimon.
- Hogyhogy azt hiszed? - kérdezem tagoltan, kicsit úgy, mintha egy elmebeteggel beszélnék. Nem direkt, egyszerűen csak így sikerül. A magam szerelmi életét felesleges elemezni, mert nincs, de úgy tűnik, hogyha Angeliqueről van szó, az öcsém elhagyja a maradék értelmét is.
- Mondhatni. Az mindjárt más. - forgatok szemet kissé epésebben a kelleténél. Legszívesebben lekennék neki egy tockost. Felnőtt emberek, szülők mindketten és ilyen hülyén viselkednek. Gratulálok hozzá. Ha ezt így tálalják Rosenak, az biztos, hogy nagyon "megnyugszik" majd.
- Te jó ég, de mocskos disznó vagy! Ilyen is csak neked juthat eszedbe. - nevetek fel ezen a ponton, mert nem bírom tovább. Semmi "olyat". Hát Tristan.. komolyan?! Ha nem mondod, akkor fel sem merül, hogy ez úgy is érthető.
- Imádom Roset, te is tudod, de azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem számít minek örül és minek nem, ez nem az ő dolga. Kénytelen lesz megemészteni, s lenyelni a keserű pirulát. Feltételezem ő is boldognak szeretné látni a szüleit. De Tris, jól meggondoltátok? Egyszer már..
Nem gondolom, hogy be kell fejezzem a mondatot. Nyilvánvaló, hogy arra célzok, Rose se tudta őket összetartani. Mi lesz a második gyerekkel akkor? Aggódom az öcsémért - nem a hétvégi apa szerepköre való neki - és Roseért is ebben a szituációban.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Csüt. Márc. 24, 2016 11:13 am
 



 

- Miért is nem? Emlékeim szerint nincs semmi baj a házinyulakkal, a legtöbb, igencsak csinos, szexi, facér... – nem vagyok egy szent és Angie előtt – amióta mondjuk úgy, hogy együtt vagyunk, azóta csak vele vagyok – voltak azért házinyulak is az étlapon és bizton állíthatom, egyikkel sem volt semmi baj. Kivéve talán Rachelt, de az a csaj szerintem alapvetően nem teljesen komplett, viszont több, mint formás.
- A vulgáris vagy a kevésbé vulgáris változatot kéred? Mindegy, mondom, mindkettőt, az előbbi szerint szívesen bezárkózna veled kettesben az ügyeleti szobába, de szerintem az irodád ellen sem volna kifogása, ha már annyit fekszik a kanapédon… a másik szerint ha el akarnád vinni vacsorázni, nem mondana nemet. Előbbit a kisasszony szájából hallottam, véletlen, mert érthetően nem nekem magyarázta, csak épp a nővérpultnál álltam és nah, jó fülem van különösen a bátyámat érintő témákra, főleg, ha az még ilyen is, utóbbi a szóbeszéd, de szerintem van valóság alapja. Hát ezt hallottam. – fejtem ki neki minden szívbaj nélkül. Amúgy szerintem Sigre is ráférne már egy kis feszültség oldás, a szex meg erre tökéletesen jó, amit a fivéremnek is tudnia kell, nem csak azért, mert egészséges felnőtt férfi, hanem, mert orvos is. Ami pedig tény, az tény.
- Oké, látom, akkor jó anyánk a következő téma. – kuncogom el magam, de nem az anyánk miatt, hanem mert ez a téma némileg éles váltás az iméntiekhez képest. Terelés, én is felfogtam, akkor kerüljön anyu terítékre.
- Feltűnően boldog. A hét elején beszéltem vele, de nem hajlandó elárulni, hogy mitől ilyen kicsattanóan vidám, bár legyen akármi az oka, én örülök neki. Épp itt volt már az ideje, az viszont tény, hogy amíg apa élt, sose láttam – hallottam – ilyennek. – az apánkkal való kapcsolatomat enyhe kifejezés volna úgy leírni, hogy csak nem volt jó. Neki én csalódás voltam Sig után, nekem meg ő volt csalódás apaként, mert csak a kritizáláshoz értett. Kamaszkorom óta nem jöttem ki jól vele és a felnőtté válással sem lett jobb a helyzet. Akkor sem, amikor én is az orvosira mentem. Neki én sosem voltam elég jó fiú.
- Akkor feltételezem lassan indulnod is kéne, ha még kajáért is elugrasz. – felnőtt ember, tudom, hogy meg tudja saccolni magának is, mikor is menjen. Meg amúgy is, ez az ő dolga és nem az enyém, de attól még közbe kotyogom, amit gondolok, a véleményem megosztása sosem jelentett akadályt.
- Mert a motorok menők. – nevetek fel, még szép, hogy azok, főleg, mert én is megrögzött rajongójuk vagyok, nem véletlen járok inkább két keréken, mint négyen. Van autóm is, Rose miatt vettem és általában akkor is használom csak, amikor őt is viszem valahová, de egyébként nem kérdés, hogy motoron robogok nagyjából mindenhová, ha esik, ha fúj, mindegy milyen idő van.
- Őszülésre is tudsz adni valamit? Egyelőre az fenyeget jobban. – vigyorgok rá és hát na, nem kell nagyon mutogatnom az elöl lévő szürke tincsemet. Már több, mint tíz éve ott van az üstökömben, bár állítom, amióta Rose kamaszodni kezdett, vastagabbá vált, mert újabb őszülő tincsek kerültek a már meglévő mellé.
Na jó, jöjjön a fekete leves, vagyis a nagy vallomásom, mert nem akarom tovább magamban tartani ezt az egészet, ráadásul Sig pont az a személy, aki végignézte az egész történetünket Angievel már a legelejétől, ismeri a fontos részleteket és kívülről lát engem, minket, szóval ha tetszik, ha nem, kell az objektivitása a szubjektivitásban.
- Úgy, hogy nem definiáltuk mégis mi a szart csinálunk. Nem terveztük, nem gondolkodtunk rajta, csak megtörtént és nem csak a szexet értem ez alatt. – férfiasan vagy éppen nem annyira, de ezzel bevallom, nyilvánvalóan érzelmeket is táplálok Angie iránt. Ami szintén nem új keletű, sosem szűntem meg szeretni, csak hát úgy gondoltuk egy időben, jobb nekünk külön, mint együtt és igazság szerintem most sem vagyok biztos abban, hogy ez nem így van-e. Igen, tartok attól, hogy megint ott fogunk kilyukadni, mint akkor régen, mikor szétmentünk.
- Jól van, hagyjál lógva! – forgatom meg a szemeimet. Mit tudom én, hogy mi a helyzet pontosan, ettől bonyolult az egész. Meg attól, hogyha tudnám arra gondol, ha Angieről van szót, elveszítem a fejem és az eszem, akkor nagyon is igazat adnék neki. Tényleg így van. Míg más nőkkel voltam, elmentem volna egy komplett óvszer reklámnak is, annyira figyeltem és vigyáztam mindig. Hát persze, hogy a gyermekem – gyermekeim – anyjánál nem jut eszembe, mert annyira belé tudok feledkezni, hogy minden más megszűnik létezni.
- Most miért, megtörténhet az ilyesmi a legjobb házaknál is. – vigyorodok el és halványan emlékeztetem arra a bizonyos esetre, amit szerintem mindketten rohadtul szeretnénk elfelejteni és soha nem is beszéltünk róla érthető okokból, de még nekünk is sikerült rányitnunk a szüleikre valamikor régen, még az ősidőkben. Csoda, hogy nem lettünk lelki sérültek az esettől.
- Nyilván, de attól még aggódom, mégiscsak az apja vagyok, ez a dolgom. – húzom el a számat. Tudom, hogy igaza van Signek, de akkor sem szeretném Roset sokkolni, pedig akármennyire is akarok, akarunk finomak lenni vele, ez az egész sokkoló lesz.
- Nem. Egyáltalán nem gondoltuk meg. És én is tudom és igen, tartok is ettől. Viszont másfelől… gyerekek voltunk még akkor, azóta felnőttünk mindketten, bár van, ami nem változik, ha mi ketten összekerülünk, annak úgy tűnik gyerek lesz a vége. – mosolyogva rázom meg a fejem. Nem vicces ez az egész, hanem komoly és pont ettől reagálok így rá, mert nem játszhatunk a gyerekeink életével és érzéseivel, de a felnőttlét nem ad mindenre választ és megoldást és gőzöm sincs, hogy mi volna a legjobb most. Annyit tudok, hogy Angievel akarok lenni és örülök a babának. Ez nem elég?
- Szóval, mikor is viszed el Janet vacsorázni? Vagy az ügyeletibe, csak akkor ebben esetben ne felejtsd el bezárni az ajtót, érted a kínos meglepetések elkerülése végett. – éles témaváltással húzom ki magam a górcső alól és térek vissza az ő szerelmi életére pofátlanul.



Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Pént. Márc. 25, 2016 9:05 pm
 



 

- Ez a te bajod, Tris, hogy ilyen szinten teszel a munkahelyi szabályzatra. Épp mint Dr. Roux. - jegyzem meg. A hangom mogorván csendül, éppen mint azé a személyé, aki nagyon nem akar valamit elmondani, ami többletjelentést tartalmazna ebben a kontextusban. Tudom én, hogy Rose nagybátyjáról beszélek, nem szégyellem magam miatta. Mindenki ismeri a kórházban Joëlt, behatóan. Pontosabban ő ismer behatóan minden szőke szempárt, hogyha nagyon vulgáris akarok lenni. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy vajon ismerik-e ugyanazokat a hölgyeket az öcsém és ő. Szép. Lyuksógorság az exsógorság után. Nem vagyok prűd, de ettől azért fel tud menni bennem a pumpa és ilyenkor még bizonyítottabbnak érzem, hogy én aztán házinyúllal soha a büdös életben. Pláne nem Janenel az előzmények tükrében.
- Ó, te szent szatíra! - forgatom meg a szemeimet. Nem fogok belepirulni egy vulgáris verzió sem csal semmiféle zavart vonásaimra, de hirtelen meglesz a véleményem Janeről. Vagyis, igazéból arról, aki mindezt mondta. Belőle valahogy nem nézem ki az ilyesmit.
- És kinek a szájából hangzott el mindez? - érdkelődöm, mert bármennyire is tettem úgy az imént, mint akit teljesen hidegen hagy a téma, valójában ez cseppet sincsen így. Egész más okokból kifolyólag, mint amit a kórház hisz, de az most mindegy.
- Hát az szép. - telik meg hangom epével, hallva mit és kitől hallott. Csalódpttságomat inkább tématerelésbe ölöm. Hiába, nem véletlenül nem bízom én az itteni nőkben (sem).
- Szerinted van valakije? - bukik ki belőlem a döbbenet. A feltűnőek boldogot nem tudom másképp értelmezni, s legyen szó akármilyen decens idős úrról anyánk mellett, valahogy nem tetszik még a gondolat sem. Éppen ezért benne van a hangsúlyomban az "ugye nem?" visszakérdezés is. Hiába, én mindig apám fia voltam, inkább, mint anyémá, közöttünk nem olyan szoros - és nem is volt soha - a kapcsolat, mint Tris és közte, de ennek ellenére - vagy éppen ezért - nagyon megütne a guta, ha kiderülne, hogy de, mégis van anyánknak "pasija". Jézusom! Belegondolni is szentségtörés.
- Lassan igen. - hangsúlyozom ki a lassant. Nem félek én hazamenni, de tény, hogy húzom az időt. Mert nem tudok Sarahval mit kezdeni, s magammal sem, ami azt illeti.
- Hogyne tudnék! Bár ahhoz inkább fodrászt javasolhatok. - vigyorgok szemtelenül. Élvezem a veszkődését és kínlódását. Nem halálos és nem gyógyíthatatlan, de nagyon szórakoztató, szóval megengedem magamnak, hogy ezt ki is mutassam. Egyébként szerintem nem lesz semmi baj Rosezal, kedves és intelligens lány, nem hinném, hogy elfajzna valamerre.
- Erre a nem definiált valamire úgy tizennégy évvel ezelőtt is ráébredhettél volna. - célzok arra, hogy nekem is feltűnt ez a "sosem szerettek ki egymásból" vonulat, ám ki vagyok én, hogy erre megjegyzést tegyek? Az öcsém élte a saját életét, én is éltem a magamét, sosem volt ez különösen téma. De nem vakultam meg, láttam miként néznek egymásra.
- Hagylak én, de ami tény, az tény. Egy kiskamasz érettebben fogalmazná meg a kapcsolatrendszerét, mint ahogyan azt te tetted az imént. - ragozom a ragoznivalót, mert a testvérek dolga nem az, hogy egymásra hagyják a baromságot, mint szamárra a fület, hanem az, hogy tükröt tartsanak a másiknak. S az én pokrócjellemem erre kifejezetten alkalmas, ezt már Tristan is tapasztalhatta.
Elfintorodom, amikor egy gyerekkori traumának is beillő életeseményünkre tesz célzást. Csak felnőtt fejjel olyan gáz belegondolni abba, hogy rányitottunk nagy lelkesen a szüleinkre, gyerekként nem értettem félre - vagyis nem félre, hanem úgy ahogy volt - az egészet, de ahogy lekattant, legszívesebben egy hétig hánytam volna. Hiába, a kamaszság szele engem is megérintett, s traumatikus emlékeim között szerepel, amikor először a látóterembe kúszott - úgy, hogy fel is fogtam - az, hogy apám megcsókolja anyámat. Nem megpuszilja az arcát, hanem csókot ad a szájára. Brr. Így a középkorúságban járva se szívesebben gondolok a szüleimmel kapcsolatosan erre, mint ahogy akkoriban gondoltam reá.
- Ugye tudod, hogy ez most nagyon rosszul hangzott? - értem ezt a gyerek lesz a vége kijelentésére. A kérdés igazából költői színezetű, de fel kellett tegyem.
Nem, nem elég. Ha megkérdené, akkor kifejteném a véleményemet arról, hogy miért is nem elég, de így csak a levegőben lóg némi aggodalmas ellenérzésem a dolgokat illetőn. Nem azért, mert ne kedvelném Angiet, vagy ne tudnék örülni annak, hogy Tristan újra apa lesz. Éppen csak szerintem nem így kellene ennek működnie, mindketten többet érdemelnének, Roseról nem is beszélve, s a születendő kis életről.
- Angie hogy érzi magát? - kérdezek valami kellemeset inkább, s értheti, ahogyan akarja. "Mit gondol az egészről"-nek és a terhességet illető kérdésnek is.
A Janenel kapcsolatos terelésére megint csak ingerültté válnak arcvonásaim, s hangom is az lesz, amikor megszólalok.
- Semmikor. - koppan hangom súlyosan és mogorván, majd szájhúzogatva hozzátennék még valamit, levegőt is veszek a magyarázathoz, de a végén mégis inkább csendben maradok. Hogy magyarázzam ezt meg anélkül, hogy féltékeny tuloknak tűnnék? Fogalmam sincs, így tehát bármennyire is szeretnék Tristan felé megnyílni, nem szólok többet - hacsak nem kérdez - az ügyet illetőn.
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Kedd Márc. 29, 2016 7:32 pm
 



 

- Nem, csak nem felejtettem el élni. – forgatom meg a szemeimet. Az, aki ezt a bizonyos szabályzatot kitalálta, egészen biztosan nem volt komplett. Több, mint 80 órákat dolgozunk egy héten a legtöbben, mégis hol a francba kellene ismerkednünk, úgy mégis?! Meg mikor. Jó, oké, amióta Angievel megint mondjuk úgy, hogy együtt vagyunk, én nem járok félre – meg amúgy semmikor se tettem, amikor kapcsolatban éltem – de nem tudom hibáztatni azokat a kollégákat, akik egymásra találnak rövidebb vagy hosszabb időre a kórház falain belül. Plusz egy orvos munkáját egy másik orvos fogja a leginkább megérteni. És nem a szakzsargonra vagy a latin kifejezésekre és műtéti eljárásokra értem ezt, hanem a munkaidőnkre és azokra az áldozatokra, amiket a saját magánéletünk rovására hozunk meg egy vadidegen életéért küzdve az a beteg javára.
- Számít az? Mész és számonkéred rajta vagy inkább összeszeded a bátorságodat és elhívod végre Janet egy vacsorára?! – tudom, hogy tetszik neki a kollegína, csak azt nem, hogy miért játssza itt a szűzfazekat közben?! Egy vacsiba – és némi stresszlevezető szexbe – még nem halt bele senki. Vagy nem közvetlen ezekbe, mert egy baleseti sebész látott már mindenféle dolgot és egyik másik igencsak cifra volt.
- Most meg mi bajod van? – húzom feljebb a szemöldökeimet, mielőtt még áttérnénk anyánkra.
- Jézusom, mit tudom én, de ha van is neki, én ugyan rá nem kérdezek. – bakker, az anyánk, jó, hogy nem fogok nála ezután érdeklődni. Különben is, ha érdekes lesz a pasas – már, ha van – akkor előbb-utóbb csak bemutatja nekünk is, de addig, részemről, a csávó nem létezik.
Más esetben megjegyzést tennék a lelkesedésére a hazamenetelt illetően, de mivel Sarahról van szó, így lenyelem a baromságomat és inkább roppant együtt érző fejet vágok.
- Kösz, de inkább őszülök. Akinek nem tetszik, majd nem néz rám. – azért a férfiúi hiúságnak is van egy határa, nálam ez pedig a hajfestés előtt húzódik. Nem fogok ilyen módon harcolni a dolog ellen, inkább méltósággal viselem a megjelenő ősz tincseimet, amik nem mellékesen már tíz éve ott virítanak az üstökömön, legalábbis az a szürke tincs elöl.
- Bazmeg, ne gyere ezzel te is. Tizennégy éve gyerek voltam és ő is. Ne magyarázd, hogy tizenhat-nyolc vagy húsz éves korod óta semmiben sem változott a véleményed, mert nem hiszem el. – forgatom meg a szemeimet megint. Nagyon könnyű ezzel vagdalkozni, közben meg szerintem ember nem létezik a földön, hogy kamaszkorában és felnőttként is ugyanúgy gondolkozott volna mindent illetően, mert akkor vagy egy kivénhedt tini volt vagy egy gyerekes felnőtt lett később. Ugyan, hagyjuk már ezt!
- Bírom az együttérzésed és a támogatásod. – rázom meg a fejem és szusszanok is egyet. A szavaim nem epések és harag sincs bennem, mert – sajnos – igaza van. Nem tudom megfogalmazni, hogy mit művelünk Angievel, de szerencsére nem is a definiáláson fog múlni a kapcsolatunk. Alakul, ahogy alakul.
- De igaz. – ha rosszul hangzott, ha nem, lássuk be, eddig a tendencia ezt mutatja. Mármint, ha összejövünk, akkor Angie teherbe esik, és ez alatt nem értek én semmi rosszat.
- Jól. – mosolyodok el, mint valami idióta. Egyszerűen a gyermekeim anyjára gondolnom.
- Gyerekkérdésben mindig is egyformán gondolkoztunk, ami pedig kettőnket illet… egyelőre mindkettőnknek megfelel azaz állapot, ahogyan vagyunk. – és ha egyszer valamikor esetleg gyűrűre kerülne a sor, Sig úgyis hamarabb tudná, mint Angie, mert elrángatnám, hogy segítsen választani. Ő egyszer már volt nős, jobban otthon van a témában, mint én. Mert a fivérem is na.
- Ooké. Több, mint fura vagy, szóval mesélj, mi történt Jane és közted?! – a hangsúlya és a válasza együttesen adják meg a kérdéshez a löketet, mert valaminek csak kellett történnie ahhoz, hogy így reagáljon.



Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Vas. Ápr. 03, 2016 12:41 pm
 



 

Elengedem a fülem mellett a megjegyzésének rosszízűként is felfogható élét. Én sem felejtettem el élni, nős voltam egészen tavalyig, a házasságommal minden rendben volt, én legalábbis úgy véltem, hogy ez így van. Aztán jött a derült égből villámcsapás, s őszintén, én azóta sem tudom mi történhetett. Szerettem a feleségemet, igazán. Sose hagytam volna el, pedig már nem volt közöttünk szerelem, de az együtt leélt évek és az, hogy igyekeztem jó ember lenni egész életemben szinte belső kényszerként tartottak a házasságban. Nem vettem észre, hogy boldogtalan.
- Számít.
Válaszolok inkább erre, mert nem akarom közölni vele, hogy nem, nem fogom Janet elhívni sehová sem. Megvan az okom arra, hogy miért nem teszem, s csak nyolcvan százalékban Dr. Roux ez az ok és a liezon.
- Hát pedig igazán megtehetnéd, mert szerintem neked sem mindegy, hogy anya összeszedett-e valakit. Mégis csak hozzád áll közelebb, ha valakit, hát téged biztos beavatna.
Hiába, nem mindig az van, hogy az idősebb testvér intéz el dolgokat a fiatalabb helyett. Ha anyáról van szó, akkor Tristannek mindig könnyebb dolga volt, s én általában csak - már gyerekként is - a "légyszi" tekintetet eresztettem meg, majd hagytam, hogy drága öcsém meglágyítsa anya szívét. Ha meg apánál kellett valami, akkor azt próbáltam én intézni, bár tény, hogy az mindig nehezebben ment, ismerve apánk kőfejűségét.
- Pedig megnézném azt, ahogy beállítasz egy fodrászhoz.
Ingerkedem vele, s vigyorgom ki teli szájjal. Nem szép dolog a káröröm, tudom én, de nem bírom befogni a szám vagy letörölni a képemről a kedélyes kinevetés előszelét. Elmossa azt az eljövendő téma, igen könnyedén.
- Mi az, hogy én is? Ki más jött még ezzel?
Kapok az alkalmon, hogy rákérdezzek. Nem akarok összeveszni vele, úgyhogy arra nem teszek megjegyzést mennyiben számít itt a kor. Azon a véleményen vagyok, hogy van az a helyzet, amiben semmiképpen sem mutat most sem nagyobb felnőttségi szintet. Amikor Rose összejött nekik, akkor legalább tudták, hogy együtt vannak, szeretik egymást. Most bezzeg elég érdekesen hangzik ez az egész.
- A vélemény változik, ahogy az emberek is, ez igaz. De ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem mindenben.
Teszek mégis egy keresetlen megjegyzést. Meglapogatom együttérzőn az öcsém vállát. Az idült vigyora, ami boldogságról tanúskodik meggyőz arról, hogy nem szükséges tovább szívjam a vérét, talán lehetek egy kicsit bizakodó. Hátha ezúttal sikerül nekik.
- Ne vegyél mérget rá. A nők bonyolultak. De persze lehet, hogy csak én látom túl sötéten a dolgokat. Tudod, azt hittem, hogy neki is jó, ahogy vagyunk.
Vállat vonok. Nem illik a személyes problémáimat az öcsém boldogságába keverni, így inkább csak legyintek, jelezve ezzel, hogy erre nem szükséges reagálnia, léphetünk tovább.
- Köztünk? A világon semmi.
Horkanok fel szinte méltatlankodva. Sőt, nem csak szinte. A harag csak úgy végigdübörög rajtam, mint valami hurrikán. Az igazság fagyosan ömlik elő belőlem, sértettségemet le sem tudnám tagadni, de nem is akarom.
- A te Angied bátyja.. megdöntötte a kanapémon.
Tessék, kimondtam. És meg is bánom, mire a végére érek, pedig nem litániáztam sokat. Talán inkább Dr. Roux-t kellett volna mondanom. A te Angied bátyja kicsit.. erősre és élesre sikerült.
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Szer. Ápr. 06, 2016 9:00 pm
 



 

- Marhára. – morgom az orrom alatt és egy szemforgatást is társítok a megjegyzésem mellé, mert szerintem totál lényegtelen, hogy ki mondta. Az a lényeg, hogy mindketten vonzódnak a másikhoz – aki ezt nem látja, az maximum csak a bátyám – és így nem igazán világos számomra, hogy mi az, ami miatt ennyire visszafogja magát. Oké nős volt, de annak jó ideje vége már és, ha nem ül vissza a nyeregbe, akkor zsémbes vénember lesz belőle sokkal előbb, mint egészséges volna.
- És, ha igen, akkor mi van? Én nem leszek erkölcscsősz, remélem ezt tudod. – vonom feljebb az egyik szemöldökömet, mert ez azért mégiscsak meredek elképzelés lenne. Persze, ha tudnám, hogy anyánk pasija hozzánk áll közelebb korban, mint hozzá, akkor már nem tetszene a felállás, de amiről nem tudok, az nem fáj ugyebár...
- Gondolom te se akarsz lenni. Vagy igen? – na az még egy szép kör lenne. Mindegy, részemről, amíg anya magától be nem számol, addig nincs pasija. És nem kérdezek rá.
- Járok fodrászhoz, magától nem nyíródik le a hajam. – vigyorodok el. Oké, nem egy túlgondolt sérót hordok, de azért nem is géppel van legyalulva, szóval nem magamnak nyirbálom, viszont a festést inkább elkerülném.
- Szerinted? Rose. Meglátta, hogy megcsókoltam az anyját. – és azt még nem is tudja, hogy gyakorlatilag együtt vagyunk, a kistestvért meg pláne nem. De mondott valami olyasmit, ami határozottan arra utalt, hogy nem díjazza a látottakat. Mert ez kiszúrás vele és míg a lányomtól elfogadom ezt a szemrehányást, mert alapvetően az életét határozta meg, hogy az anyja és én nem voltunk együtt, addig mástól zokon veszem. Mert Rose még gyerek és elsősorban ő érintett, Sig viszont felnőtt, tudnia kellene, hogy az emberek változnak. Én is. Már rég nem szokásom randalírozni vagy bandázni.
- És az olyan rossz? – vonom feljebb a szemöldökömet, mert számít a bátyám véleménye. Angiet illetően különösen, mert gyerekkorunk óta ismer minket. Meg amúgy is, hogy a fenébe ne számítana, mégiscsak a testvérem?!
- Ezek szerint azt mondod, el kéne vegyem? – a kérdés bugyuta hangzása ellenére mégis komoly. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, de basszus, épp, hogy megint összejöttünk, nem élünk együtt és egyszer már bizonyítottuk, hogy nem tudunk megmaradni a másik mellett. Ezekkel együtt pedig meredeknek tűnik a házasság, másfelől viszont… nem biztos, hogy annyira idegen lenne a gondolat. Vagy nem tudom…
Éééés témánál is vagyunk Janet illetően. Meglep a harag, ami árad belőle, mivel nem tudom, hogy hová is kellene ezt tennem és így rögtön megdől az előbbi állítása, miszerint nem történt közöttük semmi.
És aztán végre kiböki.
- Oké… értem. – szusszanok először, mert próbálom úgy megválogatni a szavaimat, hogy ne lehetőleg gyalogoljak Sig lelkébe.
- És ezzel tulajdonképpen az a probléma, hogy a kanapéd bánta vagy az, hogy Jane nem szende szűz már? – vonom összébb a szemöldökeimet, azt pedig elengedem a fülem mellett, miszerint Joëlből az én Angiem bátyja lett.
- Mert rendben, a helyválasztás nem volt szerencsés, de komolyan az bánt, hogy mással is lefeküdt vagy az, hogy pont Joëllel, esetleg az, hogy nem várt addig rád, míg eldöntöd, hogy elhívod-e vagy sem?



Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Csüt. Ápr. 07, 2016 10:36 pm
 



 

- Ebben biztos voltam.
Zárom rövidre a csőszködést mindenféle erkölcs fölött. Nem óhajtok ebbe mélyebben belemenni, mert tartok tőle, hogy olyasmit mondanék, amit magam is megbánok, márpedig nem szeretnék megbánni semmit sem. az öcsémmel veszekedni meg pláne nem. Néha üdítő tud ugyan lenni, de most nem az a néha van.
- Tényleg? Azt hittem, hogy a birkákat nyírják, s nem fodrászolják.
Ingerkedem vele, s ezúttal én is megengedek magamnak egy vigyort.
- Tudod, hogyan értettem.
Hagyom ennyiben, célozva rá, hogy a hajfestésről és a fodrász kapcsolatáról szólt mindaz, amire célozgattam.
Jólesik egy kicsit kiszakadni a Jane-témából, s bár nem illik az embernek a saját testvére nyomorával szórakoztatni saját magát, azért megesik. Hisz nem akkora tragédia az, amiről szó esett.
- Egyáltalán minek csókoltad meg? Nem úgy volt, hogy lezártátok már ezt a cécót egymás között? Mi vitt rá, Tris, mondd meg nekem! Mi történt?
A buszbalesetnek és Angie sérülésének talán lehetett hozzá köze, legalábbis el tudom képzelni az öcsémről, hogy ez vette rá, de akkor meg így még cifrább a dolog és a nagy elhatározásaik.
- Egy szóval sem mondtam, hogy el kéne venned. Álszentség lenne a házasságról nyilatkozzam egy válással a hátam mögött. Miért, szerinted azt szeretné, ha elvennéd?
Visszakérdezek inkább, mert nem nagyon tudom, hogyan is fogalmazzam meg a véleményemet anélkül, hogy sértő lenne, vagy túlságosan is az életükbe mászó.
- Mindazonáltal.. nem tudom, Tristan. Emlékeim szerint Angie vallásos családban nőtt fel. Tizenhat évesen nem kellett volna férjhez mennie, de már nem vagytok gyerekek, ahogy mondtad az imént.
Fejtem ki óvatos precizitással a nézeteimet. Hátha megy velük valamire.
Meg egy nagy szart érted! vágnám a képébe hirtelen éledő dühömben, de még idejében a nyelvembe harapok. Csak az epés, keserű megjegyzésem marad Janeről és Joëlről. Aztán persze - ahogy vártam, bár ettől nem esik jobban - kapok hideget meg meleget is.
- Nem vagyunk együtt, azt csinál, amit akar.
Vonom meg a vállamat. Hátradőlök a kanapén ülve, belekortyolok a beszélgetés közben már teljesen kihűlt kávéba.
- Egyszerűen csak nem gondoltam volna, hogy olyan nő, akinek az kell, amit egy kórházi sármőr adhat neki. Ha ilyesmire bukik, akkor pláne esély nincs rá, hogy elhívjam bárhová.
Szűröm fogaim között. Féligazság, a másik fele torkomban marad. Mert igen, rohadtul zavar, hogy nem velem.. mégis csak az én kanapém! Légy tisztességes, s ellopják a "nőd".. szép világ ez.
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Szomb. Ápr. 09, 2016 7:30 pm
 



 

- Nagyon vicces vagy. – forgatom meg újfent a szemeimet, de azért somolygok az orrom alatt. Na igen, az én fürtjeim göndörödnek, cserébe ő örökölte a répafejet, amit ez alkalommal nem dörgölök az orra alá, nem mintha amúgy bármi bajom lenne a vörös hajával, az enyémben is van némi ebből az árnyalatból.
- Tudom. – intek egyet, azt hiszem ennyivel túl is léphetünk végre a hajam kérdésén.
- Ó baszki, de jó kérdéseid vannak. Mit tudom én, oké?! Hazavittem innen a baleset után és… passz. Megakartam, hát megtettem, most meg... – a többit tudja már, nem fogok papagájt játszani. Azt, hogy közben tudatosult bennem, el is veszíthettem volna és ez némileg rám hozta a frászt és rádöbbentett arra, hogy nem akarom az életet elképzelni nélküle semmilyen módon sem, inkább megtartom magamnak. Signek sem kell tudnia mindent és ezt még Angienek sem mondtam el, nem is merült fel az egész.
- Aha. Szerintem igen. – bólintok egyet, a kezeimmel pedig magam mögött fogok rá az asztallap szélére, ahogy a csípőmmel nekidőlök.
- Igen, ezt én is tudom. – és akkor még ott van az is, hogy magamat is vallásosnak sorolom be, akkor is, ha nem gyakorlom a dolgot úgy, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, de maradjunk annyiban, hogy nem véletlen van a hátamra varrva egy hatalmas kelta kereszt szimbólum. Nem hiszek a válásban, ezért is adom nehezem a fejem a házasságra, főleg, hogy mi már magunk mögött tudunk egy zátonyra futott próbálkozást egymással.
- Akkor miért háborít fel ennyire a dolog? – vonom feljebb a szemöldökeimet. Látom a vonásain, hogy képes volna majd' felrobbanni az egész ügytől, ha pedig valóban nem érdekelné az egész Joël-Jane ügy, akkor nyilván nem vörösödne most a nyaka, képletesen vagy szó szerint.
- Ugye tudod, hogy csak szexről beszélgetünk? – komorabbá válok, de nem a téma miatt, hanem, mert ha gyakorlatilag a ki nem mondott szavak mögött jól sejtem, hogy minek is tartja Janet és Joëlt, akkor gondolom rólam is hasonló véleménye lehet, főleg, mert a sosem volt sógorommal évekig játszottuk a ki tud több nőt megdönteni játékot. Kimondatlanul, de majdhogynem versenyszerűen.
- Egyébként meg, hogy mit adhat egy kórházi sármőr… egész meglepődnél, ha azt mondnám, hogy unokatestvéreket a lányodnak…? Például... – nyilvánvalóan nem Angie bátyjára utalok és hagyom, hogy azért némi kis sértettség is a hangomba kússzon. Basszus már az öccse vagyok, ne jöjjön nekem azzal, hogy bárki – én is – szar alak lesz(ek), mert nem él(tem) cölibátusban...



Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 42
Avataron : Kevin McKidd

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Szomb. Ápr. 09, 2016 8:09 pm
 



 

Mondanám, hogy baszásról - se ki, se be - ne beszéljünk, főleg ne azután, hogy már Janet is szóba hoztuk, de inkább nem humorizálom el a kérdéseimre adandó válaszát. Pláne azért nem, mert komolyan érdekel mi vitte rá arra, hogy felmelegítse a rég kihűlt töltött káposztájukat.
- Ha annyira az akaratról szólt volna, megteszed korábban már. De persze, ne mondd el az igazat. Viszont ismerlek, mint a rossz pénzt és itt kilóg a lóláb édes öcsém. - vonogatom a vállamat. Nekem aztán édes mindegy végülis, hogy mi vitte rá őket arra, hogy megint összeszűrjék a levet, a lényeg, hogy boldogok legyenek. Viszont nem fogom magamban tartani azt sem, hogy szerintem van egy jó nagy adag felelőtlenség az egészben, tekintve, hogy van egy kamasz lányuk és összességében nem csak magukra, hanem Rosera is tekintettel kell - kellene - lenniük.
- Azért, mert. - tagolom nagyon határozottan. Igazából a nem tudom sokkal korrektebb válasz lenne erre, s igazabb, de akkor megint jönne a "dehogynem tudod, csak nem vallod be magadnak" és arra semmi szükségem. Pláne, mert igaza lenne abban is.
- Nem vagyunk állatok, Tristan. A normális emberek kapcsolatban szeretkeznek, nem mindenféle kapcsolaton kívül. Tarts vaskalaposnak, de én igenis azokat a nőket kedvelem, akik hasonló értékrenddel bírnak. Vagyis.. már hogy úgy kedvelem. Lényeg a lényeg, nem az én dolgom, de maradjunk annyiban, hogy csalódtam Janeben.
Hárító fecsegésemben kétszer is sikrül olyat mondanom, amivel az öcsémet is jellemezem. Tudom, észreveszem, de nem szívom vissza, mert ismeri a véleményemet, neki is megmondtam már nem egyszer, hogy nem tetszik, ahogyan a nőkhöz viszonyul. Nem kell cölibátust fogadni, de azért egy randira elhívni a kinézett hölgyet nehéz lenne? Pihenőszobás szex. Nem mondom, hogy fertő és velem sose fordult elő - egyszer megesett, de szerencsére a nő már nem dolgozik itt - de azért megvan a véleményem. Amiről tudom, hogy olyan nagyrészt, mint a fenék. Mindenkinek van, de senkit nem érdekel a másé.
- Ha felhúzod rajta az orrodat az azt jelenti, hogy elevenedbe találtam és téged is zavar ez a bélyeg. Tudod Tris, ha nem lennél olyan, amilyen, akkor ezen nem akadtál volna fenn. De a lelked mélyén te is érzed, hogy nem éppen azt az életet élted, amit szerettél volna ha visszajellemeznek neked.
Összegyűröm a kiürült kávés papírpoharat, felállok, hogy a szemeteshez sétálva kidobjam. Nem akarom sértegetni az öcsémet, tényleg nem. De az, hogy nyers tudok lenni, nyílt titok. Ő már csak tudja.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Szomb. Ápr. 09, 2016 8:29 pm
 



 

Nem válaszolok, helyette inkább megvonom a vállamat. Joga van ahhoz, hogy ne higgyen nekem, én meg nem fogok neki bizonyítgatni semmit. Van, amit szívesebben tartok meg magamnak.
- Aha. – érett feleltre ugyanolyan reflektálás jár, főleg, mert az azért, mert nem is számít igazi válasznak.
Elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor jobban tenné Sig, ha inkább tartaná a száját, de mivel a bátyámról van szó, ez ugye szóba sem jön.
- Ez nem vaskalaposság Sig, hanem szemellenzősség. Nem az a baj, hogy úgy élem vagy éltem az életem, ahogy az nekem tetszett, hanem az, hogy képtelen vagy elfogadni, nem mindenki gondolkozik úgy, ahogyan te. Hogy másnak is vannak önálló gondolatai és véleménye, ami nem feltétlen keresztezi a tieidet. És lehet, hogy lefektettem a fél kórházat, de tudod sosem játszottam meg, hogy többet adok vagy többet akarok ennél adni. Lehet, hogy ezt az apróságot illene végre neked is észrevenni. – nem kapom fel a vizet, a hangom végig nyugodt marad. Enyhén – erősen – túlzok a fél kórházzal, de az most nem számít, az viszont egyáltalán nem lényegtelen, hogy míg a rendes férj szerepében tetszelgett, szépen megfeledkezett a feleségéről. És nincs abban semmi csoda, hogy végül a sógornőm kilépett abból a házasságból, amiben nem volt boldog. Nem foglalok ezzel állást mellette, de megértem őt is.
Ellököm magam az asztaltól és az ajtóhoz sétálok.
- És csak, hogy tudd, pontosan azt az életet éltem eddig, amit szerettem volna. Egyébként meg bekaphatod. – pillantok még felé mielőtt a dolgomra mennék, hacsak meg nem állít ebben. Nincs több sértettség a hangomban, mint amennyi korábban belekúszott és azt sem mondanám, hogy az elevenembe mart. De, ha ő szánt szándékkal tud bunkó lenni, akkor azt hiszem nekem sem kell finomkodnom. Elvégre nagy fiú már, elviseli.

//hát, ha nincs már más vagy nem állítasz meg, akkor ez lenne a záró és köszöntem, nagyon élveztem *-*//



Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Vas. Ápr. 10, 2016 11:03 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Francois Raphaël Roux
avatar
Polgárság

Kor : 43
Avataron : Adam Levine

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Vas. Május 22, 2016 7:03 pm
 



 



Mallors
& Roux



Reggel landoltunk a géppel. Brooklynból jöttem vissza az új utasokkal. Már második napja nem voltak nálam a fájdalomcsillapítóim. Elviselhetetlen volt a fájdalom, de tűrni próbáltam. Nehéz volt. Túléltem. De morcosabb lettem és semmi poénos kedvem nem volt még csak az utasokhoz sem. Pedig szoktam velük hülyülni. Hát ez elmaradt. Kollégám, a társpilóta, vagy másodpilóta, ki hogy nevezi, furcsállta a dolgot és meg is szólalt. - A lábad?
- Abba hagyhatod! Semmi bajom. - csak gyógyszerfüggőségem van, de nincs. A kettő egyvelege. Csak a fájdalom enyhítésére szolgál, de a szervezetem akkor is kívánja, mikor semmi baja a lábamnak, csak épp érzékeny és érezteti, hogy ott van benne még mindig az a hiba. Fél óra leforgása alatt lekerülnek az utasok, ma több mentem nincs hála a szentségesnek oda fent.
Társam is feláll, hogy végre levonuljon a színpadról, de mielőtt kiérne a közös terünkből, még visszalép, hogy aláfirkantson egy papírt. Ekkor állok fel én is és odébb lépek a másik ablakhoz, de a bokám megadja magát és összerogyok.  
Meg is lepődök, haver meg mentőt hív. - Nehogy már ezért hívd őket! Akadj le arról a telefonról. – üvöltök egy sort, mondjuk így sem jobb az állapot, de ez van. Pár perc múlva kiér a felmentő sereg a nagy semmire ugyebár. Nem vagyok orvos, hogy tudjam mennyire nagy dolog a helyzet. Lesegítenek a vasmadárról, hogy a kocsijukban ülve töltsek egy kis időt, míg az állomáshoz nem érünk.
A kórházba.
Nem értettem hogy mit beszélnek, sőt hogy kiről, de magyaráztak sok mindent, hogy az egyik doki szabin van, a másik papírmunkával foglalatoskodik. A kórház kicsit messzebb van a repülőtértől, de viszonylag hamar beérkezünk. Ott aztán egy folyosóra kísérnek, hogy várakozzak. Az egyik székre le is ülök, nem bírom én ezt ilyenkor. Sem az idegeim, sem pedig a lábam.  Fájdalomcsillapító nélkül meg katasztrófa.
Csak Angie meg ne tudja, hogy itt vagyok, nem tenne jót neki jelenlegi helyzetében. A mobilomat nézem, amióta idehoztak eltelt vagy fél óra…baszki, már rég otthon lehetnék, nem hiszem el komolyan. A folyosón egy alak érkezik mellém.
– A doktor látni szeretné.
Hát remek.
Elkísér a folyosón lévő irodába, a névtáblát már nem tudtam elolvasni, mert eltakarta a feje. De beléptem és ott hagyott, egy a doktor mindjárt visszaérkezik szöveggel.. Remélem valami csinos szőke lesz...   Nem ültem le, pedig jót tett volna, de mégis csak egy doki irodája…talán ha körbe nézek, meglátom a személyes holmijait is… ha tart egyáltalán.
És nem 0-24-ben itt dekkol. Az ablakhoz lépdeltem, hogy kinézzek a lenti területre, de ott ragadtam, szóval ott várom be a doktor (nénit?).
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Admin : Admin
Kor : 34
Avataron : Richard Madden

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Kedd Aug. 30, 2016 4:41 pm
 



 

- Negyvenkét éves férfi, összeesett, a mentő hozta be. Eszméleténél van, az életfunkciói stabilak, az ügyeletes orvos ránézett, nem sürgős eset, ellátásra vár. – darálja le az egyik gyakornok, ahogy átadja a beteg kórlapjául szolgáló tabletet, amelyen az elhangzottak szerepelnek.
- Persze, kísérje be hozzám, megyek egy perc. – adom vissza az okos készüléket és a nővérpultnál még aláírok egy papír alapú kórlapot – igen, az elektronikusat és a hagyományosat is használjuk –, majd pedig ennek végeztével indulok a saját irodám és rendelőm felé. A folyosóra kirakott készletből elveszek egy pár kesztyűt és felhúzom miközben a helyiségben lépnék. A tekintetem így pedig a kezeimen vannak és nem látom ki is a páciens. Nem, a nevét nem ellenőriztem a kórlapon.
- Üdv! Foglaljon helyet, a nevem Dr. Mallors, én fogom ellátni. – darálom le az általános szöveget, amikor is végre felnézek. A képemen ott van; hát ilyen rohadtul nincs.
Angie fivérei közül kettőt – fogjuk rá –, hogy kedvelek és a jelenlévő pont nem tartozik közéjük. Az érzés pedig legutóbbi ismereteim szerint kölcsönös, szóval… ez szép lesz.
- Francois. – bököm ki végül és bólintok is egyet. Szándékosan nem azon a nevén szólítom, amin a húga szokta. Nem, ennyire nem vagyunk jóban, szóval…
- A kórlapod szerint összeestél, a lábad nem tartotta meg a súlyodat. Mutasd. – azért jött, hogy ellássák, nem igaz?! Akkor meg essünk túl rajta. Engem köt az orvosi esküm, így akármennyire is nem bírom a fejét, attól még el kell lássam a legjobb tudásom szerint, szóval ez fog történni, már ha hagyja. Mondjuk, ha ragaszkodna másik orvoshoz, nem mondanám, hogy ne tegye, mi több, készségesen irányítom át, rajtam ugyan ne múljék a dolog, de addig… nincs más választásom, minthogy ránézzek. Elvégre ez a dolgom.


//bocsánat, hogy kiscsillió évet kellett rá várnod legközelebb már gyorsabb leszek, cserkészbecsszó //



Vissza az elejére Go down
Francois Raphaël Roux
avatar
Polgárság

Kor : 43
Avataron : Adam Levine

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Szomb. Szept. 24, 2016 1:53 pm
 



 

A hang, ami fülemet irritálni kezdi egyből, nagyon ismerős…. csak azt ne mond… de mondja… Mallorsék gyöngye…. Angie hatalmas nagy első udvarlója, Rose apja.
Ránézek, az arc, a hang is stimmel, szóval a szúrós pillantás is vegyül a meglepettségemhez. Az asztalra pillantok, kin van a kicsi névtábla… nem néztem meg belépéskor.
Ha megnézem először, már rég otthon lennék. De legalább ő sem számított rám, ez biztató.
- Tristan. - üdvözlöm őt, ahogy ezt ő is tette, miközben végig mérem… mit lehet benne szeretni? Angie mit szeret benne? Valószínűleg ezt soha az életben nem fogom megtudni. Mutassam meg a lábam? Pontosan ez történt… összecsuklottam. Neki ehhez és a lábamhoz sincs semmi köze…
- Ez most komoly Mallors?! - vágtam egy gyors fintort… - Nem, dehogyis… nekem erre nincs szükségem… se orvosra, se rád… - morgolódtam egy gyorsat, majd hátra arcot vágtam és indultam kifelé. - Kösz a semmit, doki! - téptem fel az ajtót és kiléptem, kissé meginogtam, mert ahogy mondta korábban, a lábam nem képes olykor megtartani a súlyomat.

A jelenben

Hetek teltek el, a lábam is egyre szarabbul van… és nem, nem voltam hajlandó elmenni az orvosomhoz. Úgyis ugyanazt mondaná… Amputáció! Azt meg nem. akkor inkább szedek rá bogyókat. A család felé meg mutatom, hogy milyen fitt vagyok… de ez csak az álca… szóval felhívtam az orvosomat, de elment nyaralni… hét teljes hónapra. Keressek egy másik orvost erre a kis időre, míg visszaér. Baszd meg ember! A telefonomat forgattam és egy telefonszámot fixiroztam az asztalon… most ez komoly? Angie erről nem tudhat… senki sem tudhatja, hogy ilyenre vetemedek.
Tegnap este a bogyóktól olyan szinten bealudtam, hogy az nem igaz… ráadásul nem is használt egyik sem… nem akarok függő lenni, szóval döntöttem. Autóba ültem és a kórházba hajtottam.
Dr Mallorst kerestem, a fiatalabbikat. A folyosón várhattam megint, a férfi nem volt a helyén…
A zsebemből előszedtem az újabb adag fájdalom csillapítót, egy ideig szemeztem vele, amolyan igen-nem mód, majd a szemközti falnak vágtam mérgemben és fájdalmamban és hátradőltem a plafont kémlelve…
Lüktet ez a szar, de olyan szinten hogy az nem igaz.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
Hétf. Feb. 20, 2017 7:57 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Dr. T. E. Mallors irodája
 



 

Vissza az elejére Go down
Dr. T. E. Mallors irodája
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Virginia Mason Kórház
-
Ugrás: