HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Sürgősségi Osztály

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Sürgősségi Osztály
Vas. Márc. 13, 2016 11:10 am
 



 

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:46 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Bradley McShane
avatar
Média és művészet

Kor : 31
Avataron : Bradley Cooper

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi Osztály
Kedd Márc. 14, 2017 11:46 pm
 



 

Bradley


Caterin



Megtanultam, hogy ne várjak semmire. Én nem valaminek a bekövetkeztét várom, hanem valaminek a végét, hogy vége szakadjon ennek az istenverte bizonytalanságnak.
- Nekem most nem igazán van más választásom. – Nem tudom befolyásolni a végeredményt. Egyedül kivárni tudom. Ez pedig, ahogy múlnak a hetek, tudva, hogy ekkora tétje van... Nem tudom elterelni a figyelmem, talán ez a legnagyobb gond.
Vagy azt akarná mondani vele, hogy ha mindkét eshetőséget el tudnám fogadni, akkor nem őrlődnék miatta? Összezavar ez a nő. Az a kellemetlen érzésem támad, hogy sosem értem igazán, hogy valójában mire gondol, vagy mit szeretne átadni. Ha látnám az arcát, ez is könnyebb lenne...
- Hiszek – bólintok is megerősítésképp. Ha nem tudnék hinni, akkor már sokkal rosszabb állapotban lennék. Mert él bennem az elhatározás: én ugyan nem leszek hajlandó vakon élni, sem nyomorékként, sem magatehetetlenül, ezt már rég eldöntöttem. Valamikor akkor, amikor megtudtam, hogy a nagyapám öngyilkos lett. Egy ideig titkolták előlem a szüleim, ahogy mindenki más elől, mondván, ilyesmivel nem dicsekszik az ember, véletlenül tudtam meg, félig-meddig még gyerekként, nem is tudtam kiverni a fejemből, próbáltam megérteni, hogy miért tesz ilyet az ember, hiszen a családja ott volt, szerette, biztosan ápolták volna élete végéig. Ugyanakkor... ágyhoz kötve, kiszolgáltatottan, a szeretteid terhére lenni, nap mint nap érezve a sajnálatukat, a saját haszontalanságodat, megfosztva az emberi méltóságodtól... ez nem az az élet, amit el tudnék viselni. Lassacskán rájöttem, hogy valószínűleg én is pont ugyanezt tettem volna a helyében. A bátorságom megvan hozzá. Azt hiszem.
- Hiszek – ismétlem újra, mintegy magamat is emlékeztetve. Hiszen jelenleg nincs erről szó, túlságosan elkalandoztam. – Hogyne hinnék. A reményt nem könnyű elüldözni. Én pedig nem vagyok pesszimista alkat.
Épp csak nem tart ki a nap végéig.
Ám a kezdeti, megmagyarázhatatlan, kellemetlen érzés apránként ellenérzéssé fajul. Bírálatot érzek az egész lényéből, és mivel nem is igazán ismerjük egymást, felmerül a kérdés, hogy miért tartja szükségesnek ezt a tudtomra adni. Olyannyira fellobban bennem a motoszkáló sértettségből fakadó pillanatnyi harag, hogy meg is kérdezem.  
Mit akar? Miért van itt? Miért dörgöli az orrom alá ezeket?
A válaszból érzem, hogy szintén rácsapott. Bár azt nem értem, őt mi bosszantja. És azt is tudom, hogy bár hangzatos: nem igaz. Mariontól eleve tudja, hogy mi történt velem, vagy hogy mi a diagnózisom. Legalábbis tudhatja, ha megkérdezi. Márpedig miért ne kérdezné, ha érdekli. Mégiscsak egyszerűbb, mint besántikálni, nem igaz?
A folytatástól megrebben a szemöldököm. Az arcvonásaim megmerevednek. Nem akarom végighallgatni, pláne kényszerből nem, nekem ne sugallja, hogy nincs választásom. A kezeim is mozdulnak a takarón, mintha keresnének valamit, de az első két mondat után megállnak.
Utat tör magának a monológja, akár meg akarom hallgatni, akár nem, szinte kirobban belőle, mintha lehetetlen lenne féken tartani. Mitől lehet ilyen zaklatott? A szavai pedig engem is magába szippantanak. Meglep, sőt, szinte letaglóz az őszintesége, nem reagálok, nem szakítom félbe, hagyom, hogy kiömöljön belőle. A mimikám mutatja csak, hogyan változnak az érzelmeim.
Mikor azt mondja, a fél szemére megvakult, ismét a magasba szalad a szemöldököm, ajkaimat akaratlanul is összepréselem, ezek szerint hazudott az előbb? És ha hazudott, most miért vallja be? De bárhogy is, ezek szerint miattam veszítette volna el a látását? Pontosabban mert segített nekem. Enyhén szólva megomlok a gondolatra. De mielőtt a hatalmába keríthetne bármiféle hála, bűntudat, vagy egyéb hülyeség, a folytatást hallva a düh is lángra kap bennem. Dühös vagyok rá, magamra, az egész kicseszett világra. Mikor kimondja, hogy a semmiért, ingerült-gúnyosan fújtatok egyet, ujjaim a takaró szélébe marnak.
- Mikor lennél elégedett? Szervezzek minden nap szép az élet-partit? Belépő csakis infúzióval, lesántult nőknek ingyenes, ó, várj, majdnem kihagytam: aki az intenzívről jön, hozhat plusz egy vendéget! – basszamegmár. Mégis mit vár tőlem, mutasson egy frissen megvakultat, aki majd kicsattan az örömtől. Ő talán jobban festett nálam?
Fogalmam sincs, hogy festhetek. Tolakszik be az agyamba. Eddig nem igazán foglalt le.
- Jézusom, hallod te magad? Idejössz, és közlöd velem: megbántad, hogy nem hagytál lezuhanni, hát köszönöm, ez irtó jól esik, ezért már megérte befáradnod: a mai jótetted is kipipálva. És akkor én nem értékelem az életet? Vagy úgy gondolod, hogy ha már megtetted, jogod van bármihez? Hát mondok én is valamit: ha neked ez a másokkal törődés, az önzetlen cselekedet, talán pont ezért nem sikerült még soha semmi jót összehoznod.
Hirtelen hallgatok el, mikor mindezt kimondva, kicsivel alább hagy bennem a felkavart indulat. Csendesen, de hevesen lélegzem, az ütőerem élénken lüktet a nyakamon. Szinte érzem, hogy az eddigi szürkés árnyalat helyett az arcom is színt kapott. Nem akartam megbántani, de ha úgy alakult, hát most már mindegy. Maximum úgy is csak egy-egy lehet az állás. Várok egy kicsit, de mikor hallom, hogy nem csak úgy odavágta, hogy elhúzza a csíkot, hanem tényleg szedelőzködni is kezd, mégis megszólalok, halkabban, ezúttal már nem a düh szól belőlem, legalábbis nem olyan intenzíven, mint ahogy az előbb elragadtattam magam. Furcsa, ezek szerint nagyon is betalált valahol.
- Ha már ilyen kedvesen rákérdeztél: nincs családom, de ha lenne, sem terhelném őket ezzel. Lehet, hogy vak maradok, és lehet, hogy nem. De akármelyik is marad, sajnos köszönettel tartozom neked. – Főleg azok után, amit mondott, basszameg. Fél szemére megvakult tőle. Ennek csak most kezd elérni a súlya, bár a dac még dolgozik bennem.
- Sajnálom a szemed. Tudlak valamivel kárpótolni? – mivel valószínű, hogy indulatból felelne, hozzáteszem: - Nem muszáj most válaszolnod. A jelek szerint tudod, hogy találj meg.
Van néhány dolog, amit nem értek ebben a történetben, például, hogy miért tölti az ágyam mellett az időt, ha ennyire felfordul tőlem a gyomra. Vagy haragszik, mert én tehetek a balesetéről. Elégtételt akar? Vagy mit? Jobb ötletem momentán nem nagyon van.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi Osztály
Hétf. Márc. 27, 2017 6:55 pm
 



 




Játék vége



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi Osztály
 



 

Vissza az elejére Go down
Sürgősségi Osztály
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Virginia Mason Kórház
-
Ugrás: