HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Recepció

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Recepció
Vas. Márc. 13, 2016 11:14 am
 



 

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:52 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Recepció
Kedd Okt. 03, 2017 9:05 pm
 



 

Eljutottam arra az elhatározásra, hogy akárhányszor egyikőnk kórházba kerül félreteszek húsz dollárt. Évek múlva elég tetemes összegű tartalékunk lesz, ha ebben az iramban folytatjuk.. A telefonban elmondtam neki is, miközben a zöldhasút persely, befőttes üveg híján egyelőre a farzsebembe gyűrtem be, majd bedobtam a pénztárcámat az anyósülésre, hogy nemsokára a kesztyűtartóban végezze. Kilenc órára volt leegyeztetve a kontrollvizsgálat, a kalkulálható késéssel együtt több is, mint kényelmes fél órával előtte elindulnom. A használatra adott mankót már bedobtam a hátsó ülésre, az utóbbi egy hétben nem vettem olyan sokszor hasznát, mint előtte és ugyan nem, egyáltalán nem jelenthetem ki, hogy meggyógyultam vagy orvosilag különösebben pártolt lenne a vezetés, a körülményeket, a kórházig tartó időt figyelembe véve nem tartom életveszélyesnek vagy állapotkárosítónak a rövid út bevállalását. Ha nem tudnak róla, nem fognak hegyi beszédet tartani arról mekkora felelőtlenséget követtem el az ő meglátásuk szerint, ami csak unott fapofát váltana ki belőlem így is, úgy is. Elhihetik nincs kedvem a kelleténél jobban elhúzni a gyógyulási időszakot és a négy fal között rohadni..
Pár napot mondtam, kértem Jackie-től három héttel ezelőtt, ami legjobb esetben is maximum három napot takar alapjáraton. A negyediken döntöttem amellett, hogy felhívom Liz-t és kikérem a tanácsát. Megs-zel rendben vannak a dolgaink, de hogy ezt vele vitassam meg.. Erősen kétlem kimondaná azokat a szavakat, amikre tudattalan nagyon is szükségem volt valahogy egyébként sem tudnám eléggé komolyan venni tőle és Liz a képembe vágott. Nem az volt a baj nem tudtam tökéletesen körülírni miért akarom megpróbálni, az volt a baj mik mögé bújtam, miért nem menne és ez volt az a pont, ahol megrekedtem a sehova se tartó dilemmámban.. Mindig utáltam ért emekkora érzékkel tudott egyenesen a vesénkbe döfni és emiatt húztam-vontam azt a bizonyos hívást az irányába, amit egyből levett a csevegő hangnemből. Jah, a telefon, meg én és a csevegő hangnem.. Ha belül éreztem is, tudatosan nem akartam tudomást venni a sokadjára ismételt módszeremről, mondván nem azt teszem, egyáltalán nem csapom be magam mögött az ajtókat, holott részben nagyon is erről volt szó. Megint. Minimalizálni a felelősséget, vele együtt a kockázatot, magamat menteni, menekíteni. Szimplán belém ivódott megszokásból, amit nem tudtam beismerni.. A beszélgetés többnyire egyoldalúan zajlott, amit nem viseltem könnyen, de mindenféle magyarázkodásnál éreztem a hangjának arcon törlő erejét. Az anyáskodó aggodalmát, féltését, de nem csak ezeket és kimondott olyan dolgokat is, amiket amióta az eszem tudom nem viseltem szívesen, szándéktól függetlenül, amik között szerepel a konyhában, zárásként elhangzott mondat is.. Ha ez a keményfejű, kíméletlenül őszinte nőszemélyt aki a lelkemre kötötte idén Karácsonykor már el kell mennünk, ha még egy pláza robban, akkor is.. nem hívom fel, akkor most nem azt várnánk mikor jeleznek vissza az intézetből az elbeszélgetési időpont egyeztetése céljából a beküldött papírok feldolgozását követően. A hívás napján, a délutáni órákban mondtam el neki mire jutottam, kisfiús zavaromban még azt is hadarva hozzátettem egy kínos vigyorkezdeménnyel egybekötött fújtatás mellett, hogy nem kevés félsz van bennem, de akarom. Ezúttal akarom sajnálom előbb nem.
A tegnap átküldött e-mailben csatolt fájlt kinyomtattam, azzal majd még be kell ugranom az őrsre a kontroll vizsgálat után, mert valamit nem megfelelően töltöttek ki az előző munkáltatói igazolásomnál a HR-osztályon dolgozók. Csodás. Röviden beköszöntem Jacks-hez, ellenőriztem rendben van-e a vizsgálóban, mielőtt továbbmentem a kontrollra és jeleztem a kitérőt, ha nem gond, hogy annyival később megyünk haza pihenni. (…)
Megkönnyebbülve hagytam a hátam mögött a vizsgáló részt és a dokit, aki alapjaiban kedvező információkkal látott el a lábam állapotát illetően. Továbbra is javasolja, hogy kerüljem a komolyabb megterhelést, de már elkezdhetek fokozatosan visszaszokni a jól ismert, nagyon vágyott kerékvágásba. Véleménye szerint ez volt egyébként is az utolsó kötözés, amit ő maga végzett, többre nem lesz szüksége általa. Küldök egy rövid üzenetet (9:30), hogy végeztem, a váróban leszek és meg is indulok azzal a lendülettel az említett, nyitott térhez, hogy ledobjam magam egy szabad helyre az egyik soron. Hogy nyugodtan, kényelmesen várjam meg, de a váratlan híradás felvillanása a tévén keresztül szinte képen röhögi a terveimet. A helyemről automatikusan felállok és próbálnék figyelni, ha az itt tartózkodók többsége nem nyüzsögne zavartalanul..
- Adjon rá hangot! – fordulok a nem messze lévő pult felé, mire a kevésbé barátságos felkérésre levélként rezzen össze az ott lévő nővér és egyből a távkapcsoló után kap. Ez nem az az idő, amikor megbocsájthatatlan lenne egy legyen szíves oda-nem-biggyesztése a mondat végére. A riporter által elmondottakat, pedig elhűlt képpel hallgatom.
- Ez most komoly..? – köpöm magam elé a levegővel együtt a költői kérdést, mire egy kisebb morajlás zaját hallom a terem másik feléből és ahelyett azt figyelném a mellettem álló mekkora távra van, gondolkodás nélkül kezdem Jacks-t keresni a tekintetemmel..



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: Recepció
Csüt. Okt. 05, 2017 10:34 pm
 



 

Csak megcsóválom a fejem, ahogy kinyomom a telefont az elköszönés után. Ha minden kórházba kerüléssel tartani akarja ezt a fajta pénzmentést, azt hiszem nagyon hamar fogja kisöpörni maga alól a félretett dollárjait. Pontosabban csak átcsoportosítja a pénzét, ha szigorúbban nézem. Másfelől viszont… ha ezt szeretné csinálni, szíve joga.
A doki éppen belép a vizsgálóba, a telefonom meg rezegni kezd. Kénytelen vagyok anélkül kinyomni, hogy megnézném, ki keres, amíg tart a vizsgálat. Csupán pár perc az egész mire megint magamra hagy az orvos. Neela akart elérni valamiért, ezért gondolkodás nélkül indítom meg a visszahívást. Igazság szerint meglepetésként ért, hogy végül elindítottuk a folyamatot Zach kapcsán.  Nem pont ezzel számoltam. Mégis valahogy természetessé vált a dolog és alig néhány hét alatt már ott tartok, hogy megrendeltem a teljes gyerekszoba bútort két nappal ezelőtt. Nem csupán szentimentális okokból, sokkal inkább azért, hogy mire megtörténik a környezettanulmány, addigra minden rendben legyen. Látsszon, hogy valóban akarjuk, várjuk őt.
A papírok rendben leadásra kerültek, vagyis csak majdnem, mert volt valami gubanc Ron munkáltatóijával, de szerencsére semmi áthidalhatatlan.
Amikor belevágtunk, én kértem, hogy egyelőre nevelőszülőknek jelentkezzünk és ne örökbefogadóknak. Nem azért, mert nem vagyok teljesen biztos abban, amibe belevágunk, hanem, mert a maga nehézsége ellenére ez még mindig a megléphetőbb út, ráadásul a szoros ellenőrzésen túl segítséget is jelent. Szakembereket, akik nap, mint nap olyan gyerekekkel foglalkoznak, akik a gyámhivatal látóterében vannak. Mi pedig még sosem voltunk ebben a szerepben, mint amire most fogunk vállalkozni, hiába tapasztaltam meg a rendszert a másik oldalról. Apró lépések, amik között már ez is hatalmasnak számít, de a lehetőségekhez mérten haladjunk mindenki számára feldolgozható mértékben. Plusz nem vagyok teljesen biztos abban sem, hogy Zach szívesen venné az örökbefogadást. Velünk akar élni, egyelőre odáig jussunk el.
Neela nem veszi fel, kénytelen vagyok a hangpostán üzenetet hagyni neki és csalódottan, zavaró idegeskedéssel nyomom ki a megkezdett hívást. Aggódom. Amiből a gyors köszöntés rángat ki. Nem akarom, hogy lekésse az időpontját, így megnyugtatom, hogy jól vagyok, később találkozunk, addigra végzek én is.
Még egy ellenőrzésen átesek mielőtt aláírná a doki a zárójelentésemet és elengedne. Fáj a fejem kicsit és van némi émelygés, de ez mind velejárója az enyhe füstmérgezésnek – igazából még olcsón meg is úsztam –, semmi olyasmi, ami miatt indokolt lenne az itt tartásom. Hála az égnek a légutaim továbbra is tiszták. Pittyen a telefonom, felvillan a képernyőn a rövid üzenet arról, hogy a váróban találkozunk. Kimegyek a nővérpultig, semmi sem marasztal tovább a vizsgálóban, kellhet az másnak, akinek jobban szüksége van rá, én meg nem szeretnék láb alatt lenni, a papírokat meg tudom várni ott is.
A hírekre, ami a pult mögé felszerelt televízióban jelenik meg, pár másodpercen belül felfigyelek. Ha rendkívüli műsormegszakítás történik, az mindig olyan helyzet miatt van, amiben így vagy úgy, de a tűzoltók is mindig érintettek és hiába vagyok éppen kórházban, azt nem tudom levetkőzni, aki vagyok, ezért automatikusan zárom ki a környezetem és figyelem a bemondót, a futósávban megjelenő címszavakat és a döbbentség a legenyhébb kifejezés, amivel fogadni tudom a történteket. Közben egyre többen kezdenek odafigyelni arra, amit leadnak, mielőtt azonban a hírek végére érnének, ott hagyom a baleseti nővérpultját. Lendületes, majd egyre gyorsuló léptekkel haladva a váróterem felé és a morajló tömeget pásztázva kezdem keresni Ront. Beletelik némi időbe, mire a telefonjukat a és a tévé képernyőket bámuló és egyre riadtabb embermasszában sikerül végre észrevenni. 2 méter távolság, ennyit kellene megtartani egymástól, de nagyon sokan vagy nem vesznek róla tudomást vagy nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Igyekszem elkerülni őket amennyire lehet, ami komolyabb táncmutatványt igényel, mint azt valaha is gondolhattam volna alapból.
- Ron! – emelem a magasba a kezem – amire időközben visszahúztam a tűzoltókesztyűmet – és intek, abban reménykedve, hogy előbb utóbb, csak észrevesz. Ha kell, elismétlem még a nevét akár többször is és, ha meghallja, a terem egyik fal melletti pontjára bökök, ott találkozzunk, nem számít hány embert kell még ehhez megkerülni.
- Jól vagy? – automatikusan jön a kérdés, nagyjából mindenre értve, amint egymás közelébe érünk. A jelenlevők többsége nem mondhatni, hogy a legnyugottabb lenne, de egyelőre még túl nagy a sokk ahhoz, hogy bármi komolyabbal előálljanak pár percen belül, már amennyire ezt meg tudom ítélni. A kórház dolgozói is kapcsolnak, páran, az elhivatottabbak próbálják csillapítani a jelen lévőket, de van olyan is, aki éles hátraarcot véve dobja le magáról a kötelességet és inkább valamelyik kijárat felé indul meg.


Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Recepció
 



 

Vissza az elejére Go down
Recepció
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Virginia Mason Kórház
-
Ugrás: