HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Üzletek

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Üzletek
Vas. Márc. 13, 2016 11:23 am
 



 

Vissza az elejére Go down
Norman Frye
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Márc. 29, 2016 12:23 am
 



 

Marleigh & Norman


Nem szeretem az ilyen vészjósló üzeneteket. "Beszélnünk kell, fontos" olvasom a telefonom képernyőjén. Küldtem is vissza az üzenetet:
"Rendben van, a bevásárlóközpont előtt találkozzunk húsz perc múlva. Egy-két dologért be akarok ugrani oda is."
Rányomok a küldésre, és zsebre is vágom a telefonomat. Aztán pedig el is hagyom az edzőtermet, és a kocsimhoz lépek ki. Elég régi autó már, de még mindig rendesen működik. Viszont lehet jó lenne, ha vennék egy kicsit modernebbet. Mondjuk az is biztos, hogy a Mustanghoz hű maradnék. De először még azt kell eldöntenünk Vöröskével is, hogy összeköltözünk-e, vagy sem. De tovább megyek. Előbb ezt a napot éljük túl. Fogalmam sincs, miről akar beszélni, de túl sok jóval nem kecsegtet az üzenet. Mert ha azért hív, hogy szakítson velem, na az aztán ütne... De ne is gondoljunk ilyenre. Meg egyébként is... Ahogy találkozunk, úgy is kiderül, hogy fog hozzám viszonyulni. Ha közömbösen, elutasítóan, akkor tudom, hogy mi a helyzet.
El is indulok a hely felé, és oda is érek nem olyan sokára. Keresek egy parkolóhelyet, aztán le is teszem a kocsit. Míg a bevásárlóközpont elé érek, addig pedig a számba is veszek egy cigit, meggyújtom, és elkezdem szívni. Lassan haladok, aztán pedig odaérve a helyre, neki is dőlök valaminek, közel a kukához. Egyik kezemben a cigaretta, másik kezem pedig a zsebemben van eltévedve, és úgy lesem az embereket, próbálva kiszúrni Vöröskét. Ha azt az egy szálat elszívtam, és még nincs sehol nyoma, akkor még eggyel leterhelem a szervezetemet, miközben várakozok.
Ha pedig meglátom őt a távolban, már nyomom is el, és kidobom a kukába a csikket, úgy indulok meg felé. Arcomra akaratlan egy lágy mosoly szökik a lány láttán, és amint odaérek hozzá, máris közel hajolok hozzá, és egy apró csókot nyomok az ajkaira.
- Szia. Mehetünk? -
Ha a válasza pozitív, akkor pedig átkarolom őt (már ha nincs ellenére), és úgy indulok be a helyre. Az első állomásom egy kisbolt-féleség, ahol van minden, ami nekem kell. Legalábbis, ami ezt illeti.
Vissza az elejére Go down
Marleigh Lea Devonshire
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Márc. 29, 2016 11:15 am
 



 

Norman & Marlie
Az igazi szeretetben együtt működik a szív érzése az értelem tisztánlátásával.

Széles mosollyal az arcomon olvasom el szerelmem válaszát, aztán elrakom a telefonomat. Még szerencse, hogy az egyik kis betegem édesanja lemondta a mai beszélgetést a lányával, így mára végeztem is a kórházzal. Kibújok a kórházi ruhámból, amit elképesztően pocsékul áll rajtam, mégis kötelező magamon tartanom, felakasztom a rendelőm fogasára, aztán szélsebesen hagyom el a kórház épületét, lelkesen elköszönve minden utamba érkező munkatársamtól. A nőgyógyászomon kívül senki másnak fogalma sincs az állapotomról, és remélem, hogy ez így is marad, bár ha rajta múlik akkor biztosan. Ugyanis kötelezi az orvosi titoktartás. Én viszont komoly lépésre szántam el magam, és most már nem hátrálhatok meg. Normannek tudnia kell arról, hogy apa lesz, és szembe kell néznem minden eshetőséggel. Azzal, hogy valószínűleg dühös lesz, vagy ami még ennél is rosszabb lenne: elhagy. Persze tudom, hogy nem szabadna mindig a legrosszabbra gondolnom, de valahogy úgy vagyok vele, hogy jobb felkészülni a legrosszabbakra, hogy aztán kellemesen csalódhassak. Leintek egy taxit, majd beülök hátul. Elmondom az úti célomat, aztán eltöprengek azon, hogy tulajdonképpen miért is nem vizsgáztam még le? Végtére is nem lehet az olyan nehéz. Bár nem is tudom. Nem tudnám elképzelni magamat egy kocsiban, amit én vezetek. Mindegy is azt hiszem.
Hamar odaérünk a bevásárló központhoz, kifizetem az utamat, aztán kiszállok és bevágom magam után az ajtót. Meglátva Normant azonban vegyes érzelmek kerítenek hatalmába. Lelasítom lépteimet és azon töprengek, hogy hogyan is mondjam el neki úgy, hogy ne legyen túlságosan mérges rám. Végtére is ezt a babát nem egyedül hoztam össze, én sem terveztem, hogy legfiatalabb létemre megelőzöm a testvéreimet. Viszont azt hiszem, hogy már eldöntöttem, hogy megtartom, kerüljön is bármibe. Képtelen lennék elvetetni Őt... a gyerekemet. A gyerekünket.
- Szia... - motyogom halkan, majd viszonzom a csókot, utána pedig rögtön el is húzódok tőle. Megpróbálok egy mosolyt erőltetni magamra, de úgy érzem, hogy valami mutra szerűség sikeredett helyette. Nem akarom, hogy Norman magára vegye az egészet, csak egyszerűen nem merek a szemébe nézni. Pedig semmi nagy bűnt nem követtem el, ami miatt félnem kéne, de mégis... Rettegek attól, hogy ez a csók volt az utolsó, ha elmondom neki, amit már rég el kellett volna mondanom. - Elöbb igyunk meg egy kávét valahol, oké? - ha jól emlékszem van ebben a bevásárlóközpontban is egy, még egyszer Annával kávéztunk ott. Az pont tökéletes hely lesz arra. Ha meg azután is, hogy elmondom neki: terhes vagyok, úgy gondolja, hogy vásárolni akar velem, akkor pedig boldogan fogom Őt elkísérni, ha kell, a világ végére is.

©
Vissza az elejére Go down
Norman Frye
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Márc. 29, 2016 11:57 am
 



 

Nem is tudom... Úgy érzem, szinte minden indoka meglenne arra, hogy azt mondja, ennyi volt, vége. Telefonon ilyet közölni egyébként is milyen dolog már. Ha valaki egyszer szakítani akar, akkor legyen vér a pucájában, és mondja szembe az embernek. Én is így tettem anno az exnejemmel, mikor bejelentettem, hogy válni akarok. Remélem, azért azóta már neki is jobbra fordultak a dolgai. Ami pedig Vöröskét illeti... Nos, elég nagy tuskó tudok lenni azért én is, ezzel tisztában vagyok. De azt remélhetőleg tudja, hogy ettől függetlenül még szeretem őt. Teljes szívemből. Egyedül csak, mikor iszok, nem tudom kezelni az indulataimat. Ő mégis elvisel. Nem is értem meg, pontosan, miért. Annyi lehetősége lett volna már rá, hogy kidobjon, mégse tette. Remélem, most sem lesz így. Á, nem is akarok ezen agyalni.
Nem a legjobb jel, hogy így elhúzódik tőlem. De legalább a közeledésemet sem utasította el teljesen. Valamint látszik rajta, hogy valami nem stimmel. Hogy mi, azt nem tudnám megmondani, nem vagyok orvos, vagy pszichológus. Ebből még bármi kisülhet. Mikor a kávét említi, csak bólintok. Nekem aztán nincs ellenemre az sem. Ha pedig elindulna, akkor pedig megfogom a kezét, és megállítom, magam felé fordítva őt.
- Ugye nincs semmi baj? Nem bántott senki?
Aztán, ha még mindig nem akar rám nézni, akkor pedig álla alá nyúlok, és gyengéden magamra irányítom a tekintetét. Az biztos, ha valaki bántotta őt, akkor nagyon mellényúlt, és rossz emberrel kezdett ki. De remélem, nincs semmi ilyenről szó, mert kétlem, hogy nagyon tudnám kontrollálni magamat abban az esetben. Mennék is a személy után, hogy lerendezzem vele a dolgokat, a magam módján.
Végül így, vagy úgy, de elindulunk befelé a központba, előtte még nyomok egy puszit az arcára, aztán pedig a kezét fogva haladhatunk. Régóta élek már itt, ebben a városban, és ide is sokszor járok, szóval tudom, merre kell menni. Ha nem akar megbeszélni addig semmit, akkor csak csendben haladunk egymás mellett.
Mikor elérjük a kávézót, akkor pedig megyünk is a pulthoz, hogy kikérjük a magunkét. Én nem kérek bele semmit, úgy iszom, ahogy már régóta. Feketén. Hogy ő mit kér bele, azt ráhagyom. Ki is fizetem mindkettőnkét, aztán pedig, amint a kávékat meghozták, már ülhetünk is le valahova. Szembe vele ülök le, és belekortyolok a kávéba is.
- Tehát? Miről van szó?
Vissza az elejére Go down
Marleigh Lea Devonshire
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Márc. 29, 2016 12:59 pm
 



 

Norman & Marlie
Az igazi szeretetben együtt működik a szív érzése az értelem tisztánlátásával.

Nem tudom, hogy miért érzem magam annyira nyomorultul. Azért mert teherbe estem - ami nem mintha az én hibám lenne -, vagy azért, mert eltitkoltam mindenki elött. A szüleim, a testvéreim, Norman... mind fontos részei az életemnek, és én mégsem vagyok képes megosztani velük egy titkot, ami nem bűn, sokkal inkább egy áldás. És kövezzetek csak meg érte, ha bűn ennyire ragaszkodni valamihez, ami egy aprócska kis pont lehet itt bennem. Nekem mégis többet jelent annál, valami olyat, ami nem engedi, hogy megváljak tőle. Hiszen mindig is gyerekekről álmodoztam, és nagy családról. Legalább olyan nagyról, mint amilyenben én is felnőhettem. Bár én valószínűleg sosem lennék elég erös ahhoz, hogy egyszerre - majdnem egyszerre -, négy gyereknek adjak életet, ahogyan az anyám is 28 évvel ezelött. Biza nem lehetett neki könnyű négy teljesen egyforma lánnyal, pont ezért is nézek fel rá. Hiszen azt hiszem, hogy mindannyiunkból csodálatos embert nevelt. Bár most vanna zűrök mindannyiunk életében, de azért vagyunk ott egymásnak, hogy átsegítsük egymást a problémákon. Azt akarom, hogy anya ismét boldognak és összetartónak lásson mindannyiunkat.
Látom Norman arcán a kétségbeesést, és csak bízok abban, hogy semmi butaság nem jutott eszébe. Persze lehet, hogy egy kicsit én ijesztettem rá, hiszen úgy viselkedek, mint valami tini lány, aki szünetet kér a barátjától. Pedig ilyenről szó sincs. Ha valaki megszakítja ezt a kapcsolatot, akkor az nem én leszek, annál jobban szeretem Őt, hogy képes legyek olyasmire. Ahogyan maga felé fordít, majd az állam alá nyúl, érzem, ahogyan az amúgy is vöröskés arcom még jobbankipirul. Ez az átka a vörös hajú lányoknak... ha kell hanem virítanak a vöröstől. Elmosolyodok, majd megrázom a fejem. Szeretem, amikor aggódik értem, olyankor a legédesebb. Bár nem vagyok az a romantikus fajta lány, de mégis szeretem valahányszor csak hozzám ér, vagy csak rám pillant. Boldogsággal tölt el.
- Nem. Ne aggódj. Nincs semmi baj. - nyugtatom meg, majd ezúttal én vagyok az aki megcsókolja őt, ezzel azt is jelezve, hogy eszem ágában sincs elhagyni őt, és remélem ő sem fog engem, ha megtudja, hamarosan kisbabánk lesz. Hagyom, hogy megfogja a kezem és úgy lépkedek mellette, szótlanul. Soha nem voltam az a fajta lány, akinek be nem áll a szája, de most még annyira sem találom a szavakat. Nem akarom, hogy meggyűlöljön és azt sem akarom, hogy ne akarja, hogy megtartsuk a csöppséget. Hiszen Ő semmiről sem tehet, joga van az élethez. És azt hiszem, hogy én már eldöntöttem, hogy mit akarok. Normannel, vagy nélküle, de jó anyja leszek.
Bár a kávém itt van elöttem az asztalon, én nem nyúlok hozzá, csak üresen bámulok magam elé. A kezem a pocakomra siklik, és elképzelem ahogyan majd nőni kezd. Sóhajtok egyet, aztán szerelmemre nézek. Még sosem rettegtem ennyire.
- Terhes vagyok. - nyögöm ki végül nehezen ezt a két szót, és bármennyire is szeretném visszaszívni, és valahogyan másképpen elmondani, már nem tudom. Olyan hírtelen csúszott ki a számon, hogy még én magam is meglepődök rajta. A Norman arcát fürkészem és bízok abban, hogy örülni fog a hírnek. Talán mostanra meggondolta magát az apasággal kapcsolatban, amire elég kevés esély van. Félek, hogy ezzel felidéztem benne a múlt sebeit. Ami igazán nem állt széndékomban. - Tudom, hogy ezt megbeszéltük, és tiszteletben tartottam a döntésedet, elfogadtam, hogy nem akarsz gyereket. De megtörtént, és én azt akarom, hogy együtt csináljuk ezt végig... - folynak ki belőlem a szavak, és próbálok nem sírva fakadni. Hol van az az erős és magabiztos nő, aki eddig voltam?

©
Vissza az elejére Go down
Norman Frye
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Márc. 29, 2016 2:31 pm
 



 

Nem is tudom, hogy még a kezdetek kezdetén, miért szerettem belé… Elsősorban talán az, hogy ő legalább végighallgatta minden bajomat, mikor találkoztunk. Elég szánalmas voltam abban az időben, mit ne mondjak. Biztos találkozik mindenki az életében egyszer-kétszer valami olyan emberrel, aki már megélt minden jót, rosszat, és csak osztani akarja az élettapasztalatait, a bölcsességeit. Általában a hajléktalanok szoktak ilyenek lenni. Nem egy hozzám hasonló veteránnal találkoztam az utcákon már. Én szerencsés voltam. Láttam egy lehetőséget, és megragadtam. Aztán pedig a többi alakult magától. Amerikába költöztem, létrehoztam az edzőtermemet, és az élet pedig folyt a maga ütemében. Milyen vicces is… Mindketten Londonból származunk, mégis Amerikában kötöttünk ki végső soron.
Az, hogy újra megcsókol, finoman, szerelemből, eloszlatja a kételyeimet afelől, hogy szakítani akar velem. Készséggel viszonzom a közeledését, aztán pedig egy féloldalas mosollyal az arcomon meg is indulhatunk, be, a bevásárlóközpontba.
Iszok még egy kortyot a kávémból, miután feltettem neki a kérdést, aztán le is rakom magam elé ismét. Kíváncsian fürkészem őt. Végül, mikor kimondja… teljesen lesápadok. A szívem is kihagy egy ütemet. Nem tudom, pontosan mire véljem ezt a reakciómat. Megmondtam, hogy nem akarok gyereket. Egyelőre semmiképpen. Erre tessék, bejelenti, hogy gyereket vár tőlem. Ha a keze az asztalon van, akkor pedig automatikusan meg is fogom azt az én szabadommal, miközben szinte mindenhova nézek, csak rá nem. Legszívesebben most visszamennék az edzőtermembe, és valakivel egy olyan edzést nyomnánk le, aminél kicsit sem fogjuk vissza magunkat. Hallom a hangját, de azt nem fogom fel, mit mond. Nem is nagyon figyelek rá. Latolgatom a lehetőségeket. Ah, nem tudom, mi legyen... Nem állt szándékomban igazából alkoholt venni, de valami erős vodkát, vagy tequilát most már biztosan fogok. Bár azt sem mondhatom, hogy ez nem volt várható. Nem egyszer volt, hogy védekezés nélkül voltunk együtt. Mondjuk azokban a pillanatokban pont ez volt a legutolsó dolog, amire gondolni akartam, hogy majd egyszer beüthet a krach…
Végül csak rápillantok, nem tudom, mennyi idő telhetett el, hogy teljes szótlanságban ücsörögtem itt.
- Hányadik hét?
Egyelőre zavaros minden, nem tudok semmilyen tervet hirtelenben kitalálni. Sokkolt ez az egész. Mégis… egyfajta boldogságot érzek legbelül. De a zavar mindent elnyom. És az, hogy képes vagyok ez ügyben örülni is neki, az már jó jel. Azt hiszem…
Vissza az elejére Go down
Marleigh Lea Devonshire
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Márc. 29, 2016 3:31 pm
 



 

Norman & Marlie
Az igazi szeretetben együtt működik a szív érzése az értelem tisztánlátásával.

Még szinte most sem hiszem el, hogy rászántam magam, hogy őszinte legyek. Ha mással nem is, de legalább a párommal. Joga van tudni az igazat, és ahogyan eddig sem éreztem úgy, hogy elkéne valamit titkolnom előle, úgy most is az tűnik a legjobb megoldásnak, ha elmondom, amit napok óta nem merek. A baj csak az, hogy a terhességet nem lehet sokáig titokban tartani, és minél tovább halogatom, anál kevesebb az esélye, hogy megoldást találjunk a problémára. Te jó ég! Tényleg egy problémának neveztem a gyerekemet? Ezen nem kell semmit sem megoldani. Mindössze annyi az én dolgom, hogy vigyázok magamra - most még jobban, mint eddig -, egészségesen hozom a világra, és szeretetben nevelem őt fel, vagy az apával, vagy nélküle. Mondjukjobban szeretném, ha a nélküle sosem jönne el. Sosem hittem az örök szerelemben, mert szerintem olyan csak a filmekben és a romantikus regényekben lehet, de mégsem tudom elképzelni, hogy a kapcsolatom Norman-nel megszakadjon. Főleg nem most, mikor valóban szükségem van rá, jobban, mint valaha volt.
Úgy tűnik, mintha már kicsit nyugodtabb lenne, így boldog mosollyal az arcomon, kezeimet az övé kulcsolva haladok mellette a kávézó fele, ahol persze nem a kávén van a lényeg. Csak azért kértem azt, hogy legyen valami elöttem, de az igazat megvallva, a legkevésbé sem érdekel most. Tudom, hogy kíváncsi, és én szeretnék már túlleni az egészen. Azt akarom, hogy ugorjuk át ezt a napot, és holnaptól már könnyebben tudjak a szemébe nézni. Mert, ha mondjuk fogamzásgátlót szedtem volna, akkor nem kéne annyira rettegnem attól, hogy az eddigi felépített boldogságom romokba dőljön. Viszont, akkor nem is érezném ezt az apró örömöt sem, amit az a kis akármi vált ki belőlem, ami idebent van. Baba? Nem,  csak az lesz, már ha lesz egyáltalán. Addig még sok próbát ki kell járnom.
Meglepődök, hogy milyen könnyedséggel ejtem ki a szavakat, az pedig még inkább meglep, ahogyan megfogja a kezemet. Megkönnyebbülten fújom ki magamból a levegőt és csak bámulom, próbálok kivenni valamit a tekintetéből, ami nem sokat árul el. Most először szeretném azt, ha lenne valami gondolatolvasó képességem, csak egy röpke pillanatig, hogy tudjam, mi jár a fejében. Csalódottság? Harag? Tehetetlenség? Esetleg boldogság? Bármelyiket elfogadom, csak mondjon végre valamit. Amikor azonban végre megszólal, meglepődök. Arra számítottam, hogy kiabálni fog, vagy valami, de egyáltalán nem tűnik mérgesnek. Lehet, hogy korábban csak én reagáltam túl a dolgokat? Lehet, hogy azóta már másképpen látja a dolgokat? Bárcsak úgy lenne...
- Lassan belépek a 6.-ba. - Felelek kérdésére, és ismét az arcát fürkészem. Megszorítom a kezét és várom, hogy ismét mondjon valamit. - Hamarabb el kellett volna mondanom, csak egyszerűen nem tudtam, hogy hogyan... sajnálom. - az utolsó szót suttogva mondom és lesütöm szemeimet. Lassan két hete, hogy tudomásom van az állapotomról, nem állt szándékomban ennyit halogatni a dolgot. De ha már így alakult, jó lenne, ha együtt örülhetnénk a hírnek.

©
Vissza az elejére Go down
Norman Frye
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Márc. 29, 2016 3:57 pm
 



 

A reakcióm lehet nem azt mutatja, de örülök, hogy elmondta, és nem nekem kellett magamtól rájönnöm. Persze, akkor nem hibáztattam volna, hogyha ő nem tud róla, és én veszem észre az egészet. De jobb is, hogy így tudom meg. Legalább tudok rajta gondolkozni egy kicsit. Kicsit… Valószínűleg hazamegyek, lefekszek az ágyamba, és csak nézek ki a fejemből. Vagy kiülök az erkélyre, és bámulom a várost. Most viszont próbálom az élő formámat mutatni neki is, nehogy úgy érezze, hogy gondom van ezzel az egésszel. Mondjuk van, de az most mindegy. Egy biztos, emiatt nem fogom elhagyni őt… Együtt sikerült ebbe a helyzetbe kerülnünk, és nem vagyok már olyan szánalmas alak, hogy magára hagyjam, egy ilyen nehéz helyzetben. Persze, ott vannak a testvérei, de az azért rá tudja egy gyerek életére is nyomni a bélyegét, ha nincsenek mellette az apja, vagy az anyja. Az én esetemben mindkettő. Nagyon remélem, hogy minden zökkenőmentesen fog menni.
Csak aprókat bólogatok arra, amit mond. Nem tudom, pontosan miért. Még mindig próbálom a szavakat találni, ami azt illeti. Nem lesz itt semmi baj. Nem lehet! Nem fogom még egyszer ugyanazt átélni. Azt már nem biztos, hogy el tudnám viselni. Egy gyerekemet elvesztettem már, az is megviselt. Ha megint ugyanazt át kellene élnem, bele sem merek gondolni, mi lenne velem. Vagy a párommal.
- Ne sajnáld. Tényleg. Jobb később, mint soha. Valamint az is, hogy nem én tudtam meg magamtól. Szóval köszönöm, hogy elmondtad.
Bólintok, és közben a hüvelykujjammal simogatom a kézfejét. Őt akarom nyugtatni, vagy magamat? Még nem találtam meg erre a kérdésre a választ.
- Esetleg, ha van még más sokkoló híred is, most mondd.
Nevetek egy rövidet zavaromban. Az biztos, hogy nem így képzeltem el ezt a napot. Meg úgy a közeljövőt. Én akartam őt meglepni valamivel, amivel kárpótolhatom őt azokért a dolgokért, amiket mondtam neki korábban is. Bár mindig bocsánatot kértem tőle, ez csak természetes volt. De végül ő neki sikerült valami olyannal előrukkolnia, amire egyáltalán nem számítottam. Senki ne mondja nekem, hogy unalmas az élet!
Vissza az elejére Go down
Marleigh Lea Devonshire
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Márc. 29, 2016 5:12 pm
 



 

Norman & Marlie
Az igazi szeretetben együtt működik a szív érzése az értelem tisztánlátásával.

Azt hiszem, hogy hiba volt ennyire félnem, ettől az egész helyzettől. Végtére is nincs amit szégyellnem a terhességemen. Szerelemből fogant ez a csöppség itt bennem, az én részemről legalábbis. Csak annyit veszekedtünk mostanában, és annyiszor elmondta már, hogy nem akar gyereket, hogy egyszerűen fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek most. Mégis megkönnyebbülök, azt hiszem. A nehezén túl vagyok, és egyáltalán nem fogadta olyan rosszul a hírt, ahogyan én azt elképzeltem. Azt hiszem falra festettem az ördögöt. Most már van valami, ami egy életen át összeköt bennünket, hiszen egy gyerek hatalmas kötelék egy nő és egy férfi között. És ha majd valami miatt véget ér a kapcsolatunk - amire még gondolni is rossz -, akkor is mindig büszkén fogok a gyerekemre nézni, mert tudom, hogy igaz volt minden, ami az apjával köztünk volt. Képzeletben felpofozom magamat, amiért múlt időben gondolkodok. Semmi értelme örökké azon lovagolnom, hogy mi lesz, ha... Mindig csak az számít, ami a jelenben történik, a többin csak agyalni lehet, ami nem éri meg.
- Hiszen jogod van tudni! A te gyereked is. Nem dönthetek egyedül róla, viszont, ha úgy döntenél, hogy... - elhallgatok, és letörlök egy könnycseppet. Nem akarok sírni, tényleg nem... - szóval, ha te mégsem szeretnél gyereket, tudnod kell, hogy nem fogom elvetetni Őt! - Lehet, hogy furán hangzik, hiszen lényegében még él az az aprócska pötty itt bennem, de máris valami fura érzést érzek iránta. Szeretem már most, és bízok benne, hogy Norman is hasonlóan fog érezni. Ha nem most, akkor majd idővel. Ideje végre tovább lépnie a múlton, mert elég kevés esély van arra, hogy ugyanaz megtörténjen. Én vigyázni fogok rá, és nem fogom hagyni, hogy bármi baja legyen odabent. Már most felelösséggel tartozok iránta, amit csak azok értenek meg, akik átmentek ezen, akiknek van gyerekük.
- Neked ez egy sokkoló hír? Hogy apa leszel? - összeszókítem a szemöldökömet és úgy pillantok rá. Tudom, hogy nem bántásnak szánta, és nem is értem, hogy miért vagyok ma ilyen túl érzékeny. Nem akarok vele veszekedni, még akkor sem ha úgy tűnhet. Mégis elkapom a kezemet az övéből és ismét a kávémra pillantok, mintha attól várnék valami nyugtatás félét. Fura dolog ez a terhesség.

©
Vissza az elejére Go down
Norman Frye
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Márc. 29, 2016 5:36 pm
 



 

Ahogy telnek-múlnak a percek, úgy kezdek én is egyre jobban megbékélni a gondolattal. De ettől függetlenül még kelleni fog egy kis egyedüllét, hogy átgondoljam a dolgokat. Remélhetőleg meg fogja ő is érteni, hisz tudja, mi történt velem a múltban, miért nem akartam gyereket. Bízok benne, hogy most nem úgy fognak alakulni a dolgok, mint akkoriban.
Mikor belekezd a kis mondandójába, csak felhúzom a szemöldökömet. Most ugye… nem azt akarja mondani, hogy olyannak néz, aki azt mondja neki, hogy vetesse el? Eszem ágában sem lenne. Meglehet, hogy vannak a múltból sebeim, de ilyet nem tennék vele. Biztos vagyok benne, hogy ő nagyon is örül ennek a hírnek, de azért a kétely ott van benne, ami miattam van jelen. Valahogy el kell oszlatnom ezeket, de egyelőre még azt sem tudom, a nap hátralevő részében mit fogok csinálni. Tehát ezért is, mikor elakad a szava, akkor megszorítom kicsit a kezét, és meg is szólalok, nem hagyva, hogy folytassa.
- Ezt most verd ki a fejedből! Sosem kérnék tőled ilyet!
Aztán pedig mélyen a szemébe nézek, hogy láthassa, ha valamit ezzel kapcsolatban, akkor ezt komolyan gondolom. De hogy a jövő mit hoz? Azt még nem tudom, egyelőre nem volt időm terveket szőni. Majd remélhetőleg a napokban valamivel elő tudok állni.
Meglepődök a reakcióján, kétségkívül. Ahogy elveszi a kezét, amilyen tekintettel néz rám. Egy hír lehet a jó, és a rossz értelemben is sokkoló. Ő valószínűleg azt hiszi, én csak a rosszat látom benne. De ez nem így van. Látom én a jót is. Csak nem annyira, mint egykoron, mikor először tudtam meg, hogy apa leszek.
- Kicsim, tudod, hogy nem úgy értettem. Csak egyelőre sok ez így nekem. Ha adsz egy kis időt, hogy ezt átgondoljam, biztos vagyok benne, hogy máshogy fogom látni a dolgokat. De ismered, milyen múltam volt, ebből kifolyólag szerintem érthető, miért sokkolt le ez a hír most.
Mondom neki teljesen komolyan, aztán pedig közelebb is hajolok hozzá.
- Tudod, hogy szeretlek, és mindent megtennék érted, de ez most így… túl sok. De meg fogjuk tudni oldani. Ebben biztos vagyok.
Ha más nem, ott vannak a testvérei. Két éve vagyunk együtt Marlyval, mégsem tudtam ezt még mindig megszokni teljesen, hogy rajta kívül még van három ugyanúgy kinéző lány is. Igazából azt sem tudom, voltak-e olyan esetek, mikor becsiccsentve egyikük helyett valaki mással beszéltem, ő pedig belement a szerep alakításába. Könnyen meglehet.
Vissza az elejére Go down
Marleigh Lea Devonshire
avatar
Inaktív

Kor : 29
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Márc. 29, 2016 7:16 pm
 



 

Norman & Marlie
Az igazi szeretetben együtt működik a szív érzése az értelem tisztánlátásával.

Sosem hittem az igaz szerelemben, abban viszont nagyon is, hogy mindenkinek megvan a párja a nagyvilágban valahol. Nem állítom én azt, hogy Norman mellet fogok megöregedni, hiszen ezt nem tudhatom, viszont abban egyre biztosabb vagyok, hogy neki és nekem még sok közös élményünk lehet, sőt kell, hogy lennie. Ezt egy órával ezelött még nem így láttam, hiszen szinte biztos voltam abban, hogy nem fog akarni ezután. Nem is értem, hogy miért. Ez az egész múltja... néha még a mai napig rettegek attól, hogy vissa megy ahhoz a nőhöz, aki halott gyereket szült neki. Nem tudom, hogy azóta tartják-e a kapcsolatot, vagy beszéltek-e egyáltalán, és nem is nagyon vagyok rá kíváncsi, azt viszont remélem, barátságon kívül semmi más kapcsolat nincs, és többé nem is lesz köztük soha. Megbízok a páromban, jobban, mint szabadna bízni bárkiben is, de... nőből vagyok. Féltem azt, ami az enyém. És fogalmam sincs, hogy ez most, hogy jutott eszembe, hiszen még sose beszéltem az ilyen félelmeimről senkinek. Talán butaság, talán nem. Mindig naív voltam, és mióta gyereket várok elég sok hülyeségen kattog a fejem, talán feleslegesen.
- Tudom, hogy nem kérnéd. De nem várhatom el azt, hogy apa legyél, ha egyszer nem szeretnél többé az lenni. Megértem... - szülőnek lenni senkit nem lehet rákényszeríteni, csak maximum gyerektartást övetelhetsz a másik féltől. Bárhogy is legyen ezután, abban egészen biztos vagyok, hogy sosem tudnék annyira megharagudni Norman-re, hogy bíróságig menjek. Akkor sem, ha meggondolja magát, és mégsem fog kérni se belőlem, sem a gyerekből. Végtére is ki tud szeretni egy terhes nőt, aki elhízik, és zabál össze-vissza? Bele se merek gondolni, hogy még miféle változásokon fogok átesni. Lehet, hogy hülyén hangzik, de úgy érzem, mintha az előző gyereke jövetelének jobban örvendett volna, mint a miénknek. Vagy lehet, hogy a nőt szerette jobban... Ki tudja ezt? Maximálisan megértem a fájdalmát, viszont ne kérje tőlem, hogy érezzem is át, mert arra képtelen lennék. Sőt... még belegondolni se mernék olyan tragédiába.
- Tisztában vagyok azzal, hogy mit kellett átélned. De én nem vagyok a volt feleséged és ez a gyerek sem az a gyerek, akit elveszítettél. Nem kell mindennek úgy lennie, ahogyan volt... - Tudom, hogy fájnak neki a szavaim, és bár nem akarom Őt bántani, mégsem tudom, hogy mi ütött belém. Bosszant ez az egész dolog a múltjával, amiről nem tehet senki, mégis néha úgy érzem, mintha magát okolná. Pedig nem tehet róla, nem az Ő hibája. Nem győzöm ezt elégszer hangsúlyozni. Egyáltalán nem örülök amiért ilyen fájdalmon kellett keresztül mennie, viszont ha a tragédia nem történt volna meg, akkor most mi sem ismernénk egymást. Az pedig pokoli rossz lenne. Ahogy közelebb hajol hozzám, mélyen a szmébe nézek, aztán megérintem az arcát. Nem tudom elképzelni azt, hogy Ő ne lenne.
- Én is szeretlek. De ami történt a múltadban arról nem tehet ez a pici. Ahogyan azért sem hibás, mert megfogant. Azt akarom, hogy Őt is szeresd... - suttogom, majd egy pillanatra lehunyom a szemeimet. Hát lehet követelni bárki szeretetét is? Azt ha az ember nem magától adja, akkor inkább ne adja sehogy.

©
Vissza az elejére Go down
Norman Frye
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Márc. 29, 2016 7:41 pm
 



 

Nem kellene ennyire kivetítenem rá az érzéseimet, tisztában vagyok vele. De ő is biztos tisztában volt azzal, hogy nem fogok a bőrömből kiugrani. Lehet megtörtént volna, ha néhány évvel később jelenti be, de most egyszerűen még nem megy. Meglehet, hogy öt éve történt már az eset is… mégis emlékszem még mindig tisztán arra, mi volt a szülőszobában. Örülnék, ha el tudnám felejteni, és biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése, és így lesz. Csak azt nem tudom, mikor.
- Nem is akartam az lenni. Egyelőre még biztos nem. De úgy érzem, veled… érted bármire képes vagyok, szólhat ez akármilyen furán is.
Látom rajta, mekkora kételyekben is van most. De nem fogok olyat kérni, ami neki szívfájdalmat okozna. És elhagyni sem akarom. Túl fontos számomra, túl sok mindent köszönhetek neki. Az exnejemmel való kapcsolatom nem is volt valami nagy szerelemnek nevezhető. Néhány hónappal azután, hogy összejöttünk, már meg is kértem a kezét. Talán a második, harmadik hónapban volt ekkor. Fél évig voltunk házasok, mert utána… az élet történt. Nincs erre jobb szó.
- Nem, nem kell úgy lennie. És nem is lesz. Gondoskodunk róla!
Lehet, hogy magabiztosnak, határozottnak hatnak a szavaim, de legbelül még mindig teljes zavar van. De lesz időm később gondolkozni mindezen. Nem kell nekünk sem minden nap, minden egyes pillanatában együtt lennünk. És nem is szoktunk. Kíváncsi vagyok, ha összeköltözik, hogy fog tudni elviselni engem minden áldott nap.
- Ne aggódj. Fogom.
Mondom neki egy lágy mosollyal, aztán közelebb hajolok hozzá, és lágyan megcsókolom. Aztán visszaülök a helyemre, és megiszom a kávémat, aztán fel is állok.
- Na, de ezt a témát most hanyagoljuk, ha megkérhetlek. Majd beszélünk róla. Jössz?
Mármint úgy értem, hogy vásárolni. Van itt mindenféle, viszont tudom, hogy egyelőre melyiket akarom elkerülni. A gyerekboltot… Aztán a kezemet nyújtom felé, hogy menjünk, ha akar jönni.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Márc. 29, 2016 11:18 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Selena Fuentes
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Gina Rodriguez

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Szer. Márc. 30, 2016 4:49 pm
 



 



Jane x Lena



Új nap, új kihívás. Ezzel a mottóval indultam el reggel dolgozni. Persze, ilyenkor korántsem az fog történni az ember lányával, mint amit szeretne, mert az esetek többségében pont ekkor nem fog az ég adta világon semmi kihívásnak minősíthető dologra sem sor kerülni. Hogy miért? Hát, ilyen az élet. Kiszámíthatatlan, na de minden napnak megvan azért a maga szépsége is. Még akkoris, ha a kedvenc páciensem, a kis Mateo ma nem jött az apukájával a szokásos időpontjukra. Csak remélni tudom, hogy nem betegség miatt maradtak otthon, hanem valami kevésbé szomorú ügy miatt kellett kihagyniuk a találkánkat. Sajnálnám, ha félbemaradnának a beszélgetéseink. Már annyira hozzájuk szoktam.. talán túlságosan is. Össze kell szednem magam, nem kötődhetek ennyire egy pácienshez.
Aztán, amint lejárt a munkaidőm, átöltözök, felkapom a kabátomat és a táskámat, majd Jane után indulok, hogy összeszedhessem őt is, mert úgy beszéltük meg, hogy ma elmegyünk egyet vásárolgatni. Néha szükség van egy kis kikapcsolódásra, kiszabadulásra is a mindennapi rutinból. Neki meg pláne.. bár, gyerekekkel, illetve fiatal felnőttekkel dolgozni is fárasztó, de a műtőben helyt állni még kimerítőbb lehet.
A kisasszonyra a parkolóban találtam rá. Legnagyobb szerencséjére nem úgy nézett ki, mint aki kifogásokat akarna keresni.. legalábbis elsőre.
- Szia! Na, készen állsz? - Köszönök rá, közben egy másik kérdést is neki szegezve, amint elértem hozzá, de miközben a válaszát vártam már fel is oldottam az autóm zárát, hogy minél előbb el is indulhassunk.

Remélem elmegy kezdőnek
Vissza az elejére Go down
Janette Phoenix
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Csüt. Márc. 31, 2016 4:39 pm
 



 

Selena

Munka. Munka. Munka. Ha pedig véletlenül ne adj Isten mégsem dolgozom, akkor vagy otthon ülök a négy fal között, vagy a nap fáradalmait alszom ki. Ezért is örültem annyira, mikor Selena felhívott azzal az indokkal, hogy mindkettőnknek szüksége van már egy kis kikapcsolódásra. Hogy mennyire igaza van, bár ezt megszokhattam volna tőle, mert pontosan olyan jól ismer engem, mint saját magát, ami már rémisztő is lehetne, ha nem lennénk unokatestvérek és legjobb beszélgetőtársak. Így kevésbé ijesztő ugyan a dolog, de attól még aggodalomra adhat okot, hiszen sosem jó jel, ha az embert valaki jobban ismeri önmagánál. Itt pedig bizony ez a helyzet. Mélyen beszívtam a levegőt, ahogy leparkoltam a kocsimmal egy éppen szabaddá vált helyre. A parkolás sosem volt az erősségem és most is csak centiken múlott, hogy neki ne menjek a mellettem lévő kocsimnak, de szerencsére a műtőben igen jól megtanultam a precizitást és, hogy kicentizzek dolgokat. Sosem gondolná az ember, hogy milyen hétköznapi dolgokra is fel lehet használni a képességet, hogy művészien vágjak fel embereket. na, jó, ez egy kicsit morbidul hangzott, amit nem ennek szántam.
Mint mindig Sel megint gyorsabb volt nálam. Épphogy kiszálltam a kocsiból már mellettem is termett hatalmas mosolyával, ami miatt nekem is ferdén kezdett el állni a szám. Van ebben a nőszemélyben valami, ami mindig erre késztet, és a legtöbb ember is ugyanúgy van ezzel, mint én.
- Szia - gyors ölelésbe vontam, miután lezárta a saját kocsiját, majd rögtön el is engedtem - Csak nem félnem kellene? - viccelődök, de egy picit azért mégiscsak komolyan gondolom a kérdést, mert sosem volt erősségem ezek a csajos esték. Inkább vagyok az a nő, aki leül otthon a kandalló elé és egy üveg bor mellett elbeszéli az éjszakát, mint az a shopping királynő fajta, de persze egyszer egy évben át kell variálni a ruhatáramat. - Remélem nem, mert futásra nem készültem - nézek le a lábamon lévő magassarkúra, amiben akkor sem tudnék futni, ha úgy igazán akarnék. Egyszerűen képtelenség, én már csak tudom, hisz próbáltam. Egyszer még a kórházba is így mentem el, mondanom sem kell rémálom volt az napom és a végére járni sem akartam többet, nem hogy cipőt felhúzni.
Vissza az elejére Go down
Selena Fuentes
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Gina Rodriguez

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Pént. Ápr. 01, 2016 11:56 pm
 



 



Jane x Lena



Komolyan már alig emlékszem a legutolsó alkalomra, amikor sikerült magammal cipelnem őt egy kiadós vásárló körút féleségre. Nem is értem, hogy tudja olyan hosszú ideig ugyanazokat a ruhákat variálni, anélkül, hogy rájuk ne unna teljesen.. bár, ha jobban belegondolok, az esetek többségében ugyanazt az unalmas fehér köpenyt kell viselnie. A maradék szabadidejében pedig nem kell nagyon töprengenie, hogy mit is vegyem fel.. pláne, ha a műszakja után rögtön be is dől az ágyába. Nem mintha, én nem ugyanazt tenném.. Ezt a kis találkát is alig tudtuk úgy összeegyeztetni, hogy az időpont lehetőleg mindkettőnknek megfeleljen, plusz ne is legyünk élőhalottak közben. De sikerült, és ez a lényeg.
Amint megérkeztem a megbeszélt helyszínre, illetve kipattanva az autómból ki is szúrtam őt, rögtön egy széles mosoly költözött az arcomra. Nem tehetek róla, azt a mosolyt, csak nagyon kivételes alkalmakkor tudom levakarni onnan.. még akkor sem biztos.
Elindulok feléje, majd ahogy közelebb érek hozzá, üdvözlésképpen egymás karjaiba is zárjuk egymást.
- Áh, dehogy kell félned - legyintek lazán, miután láttam rajta, hogy azért a viccelődés ellenére egy kicsit kétsébe is esett. - Öhm, bár talán ajánlatosabb lett volna inkább lapos sarkúban jönnöd, de akkor, majd ... lassan fogunk haladni - nyugtatom meg, mert bármennyire is vártam ezt a pillanatot, azért nem szeretném teljesen megutáltatni vele a vásárlást sem. Ha visszafogom magam, nem lesz gond.
Majd lazán belé karolok és vele együtt elindulok el a bejárat irányába, kivéve, ha még valami elintéznivalója akadna.. netalán a kocsijában felejtett volna valamit, vagy hasonló dolog, mert akkor még egy helyben maradok.
Aztán, miközben átléptük a küszöböt egy újabb kérdéssel fordulok a drágámhoz.
- Egyébként hol akarod kezdeni? Most kívételesen rád hagyom a választást, oda megyünk ahová mondod - kacsintok rá bátorítóan.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Pént. Júl. 22, 2016 4:02 pm
 



 





játék vége




Vissza az elejére Go down
Leander Niffenegger
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Jack Falahee

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Kedd Aug. 09, 2016 11:56 pm
 



 

Alice és Leander
Fantasztikus! Fel tudnék robbanni. Az egy dolog, hogy tűzoltó vagyok, meg hogy az apám az állomásfőnök, de ne szórakozzunk már! Miért kell minden ilyen hülye, adminisztratív kulimunkát nekem megcsinálni?! Persze, lázadhatnék, s meg is ígértem, hogy fogok, de végül nem teszem, mert ez is a munkánkhoz tartozik. Bár azért meg kell mondjam, hogy nem egészen értek egyet a munkaköri leírásom bővítésével. Nem vagyok az a tűzvédelmi-előadóalkat.
Halántékomat masszírozva keveredek elő az üzletből. Esküszöm, hogy életemben nem örültem még ennyire annak, hogy bevásárlóközpont-folyosót látnak szemeim. Ha valaki előre szól, hogy ennyi ostoba nő - elnézést, nem vagyok szexista - dolgozik egy ruhaboltban, akkor tényleg inkább szögre akasztom apámat a hivatásomat és nem jövök el.
Mr. Niffenegger, és akkor ha tűz van, de tél is, akkor van időnk felvenni a csizmát meg a kabátot, mielőtt kimenekülönk az épületből?; Nem bírom el ezt a palackot, letörik a körmöm... Valaki akasszon fel!
Elindulok az első kávéző felé, ami kiszúrja a szemem a folyoón. Kell némi koffeindózis, mert tényleg meg fogok bolondulni. Vagy a végén felhívom apámat és közlöm vele, hogy jöjjön inkább ő ide. Bár abból kiindulva, hogy mekkorát veszekedtünk tegnap, még azt is kinézem az öregből, hogy direkt osztotta rám ezt a feladatot.
- Jaj, ne haragudjon! - nyúlok valakinek a könyökei után, fel sem pillantva először, hogy kit sikerült letaroljak a nagy kávévadászó lendületemben.
Hiába, a reflexeim mindig egészen jól működtek, így ha szerencsénk van, akkor nem esünk el, s még alkalmam is van megtekinteni a személy - a hölgy - arcvonásait, mielőtt elengedem.
- Általában nincs begyógyulva a szemem, a mai egy különleges alkalom. Nem ütötte meg magát?


Vissza az elejére Go down
Alice Vanille
avatar
Inaktív

Kor : 18
Avataron : Nastya Kusakina

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Szer. Aug. 10, 2016 6:23 pm
 



 

The green, green smoke




- De mondom, hogy a buxa megpattant - magyarázza nagy elánnal Will, miközben a hátam veri, mert félrenyeltem a sajtburgert. Két köhögőroham között azért még elcsípem a velünk szemben nyújtózó pincsi irritációját, ahogy ciciket rajzol a ketchupbe. - Nem kell beverni minden szembejövő kurvának, főnök. Tudod, milyenek... ez is félrement az első tanárral - vonja meg a vállát, miközben belemarkolok a sültkrumpliba, hogy a félig rágott burger mellé tömjem. Nem is fér be mind, mert a szoknyámra is esik belőle, de nem zavar, mert már nyúlok is érte, mire az eddig gerincem csapkodó férfi most a kézfejemre üt. Pedig nem is a földre esett.
Bár az sem vonna le az értékéből.
- Úgy zabál, mintha éheztetnék... - sóhajt a pincsi, aztán elkezdi számolgatni, hány hete nem kaptam már tőle zsebpénzt a melómért, de a harmadiknál elvonja a figyelmét egy farpofa. - Befogadtam a házamba, kaviárral tömtem és pezsgőt öntöttem végig a testén. Ráadásul csak egyszer vertem szájba, mert nem tetszett neki, hogy kölcsön adom annak a balfasznak, de tökmindegy! - köpi, és félkézzel felém hajítja a saját hambiját. Örömmel kapok utána és már bontanám is a csomagolást, ha Will szalvétát nem nyom az arcomba, meg a másik kezembe egy kólát.
- Komolyan ne túráztasd magad ezen. Majd hozunk neked egy szebbet, na! - megyünk bele a vigasztalásba, és még én is serényen bólogatok, csak hogy jobban érezze magát. Közben nagy kortyokban nyelem a cukros üdítőt és próbálom bepasszírozni mellé az utolsó sajtburgert is.
- Te kettyós, ugye szereted a zoknikat? - mér végig, míg az egyik ubi az asztalra pottyan.
- Mhm... - rágok tovább és végignézem, ahogy lecsap az asztalra tíz dolcsit, majd az emelet felé bök.
- Akkor húzzál és vegyél magadnak két párat - noszogat, így hát szó nélkül állok fel, hogy kapucnis felsőm zsebébe gyűrjem a pénzt, majd tovább tömve a majmot lődörögjek el a mozgólépcső felé. Eddig igazándiból körbe se néztem, pedig ritkán jutok el a shopping centerbe. Általában is nagyjából az ehhez hasonló esetekben, amikor a pincsinek nőügye van és ki akarnak nézni egy újat, akit elraboltathatnak, vagy valami. Nem igazán tudom, mert ezeket a dolgokat csak félig-meddig követem, viszont ilyenkor mindig kapok valami murisat. Most például egy pár kaktuszmintás és egy másik ananászos zoknit. Cool! Az eladólány szerint teljesen trendi, ezért lerúgom a ramaty tornacipőm és felhúzom az előbbit. Mire levágjuk róla az árcédulát már be is tolom a kajámat, így hát egy elégedett sóhajtással lavírozok bele a tömegbe, bár nem nagyon nézek körül, mert leköt az új zoknim, meg a tény, miszerint kivételesen van valami a lábamon. Ez aztán annyira elvarázsol, hogy sikeresen gyalogolok bele valami puhába, majd lendületet is veszek a föld felé. Mivel lekötnek a kaktuszok így későn esik le, miszerint ez a puha valami a könyökömhöz nyúl, hogy... fene tudja. Mi történt?
- Nem haragszom, mert új a zoknim - emelem fel a lábam, hogy megmutassam neki, aztán elérnek a szavai, bár az illatuk olyan, akár a füstölőé. - Begyógyulva? - mérem végig az arcát, de nem tűnik úgy, mintha vernék. Márpedig a pincsi embereinek folyton véres és kék meg zöld.
- A múltkor kaptam egy biciklit, de nem működik rajta a fék és szétment a váza. Szerintem elrohadt - magyarázom, aztán megmutatom neki a tenyerem, amit - többek között - felhorzsoltam. Talán orvos és ért hozzá, mert kissé mintha begyulladt volna, de passzolom.
Ha már így kérdi... Egyébként tipikus embernek tűnik. Olyasvalakinek, aki mindig siet valahová, bár én folyton mindenre ráérek, ezért laposakat pislogok fel rá, hátha értékeli a kaktuszokat, vagy az arcomra kenődött ketchupöt, netán a tényt, miszerint a fejünk fölé egy óriási madár van függesztve legóból.
Vissza az elejére Go down
Leander Niffenegger
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Jack Falahee

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Pént. Aug. 12, 2016 7:51 pm
 



 

Sok mindenre számítok, de arra a válaszra nem a fellökés után, hogy a zoknijáról karattyoljon nekem egy nő. Nem, mintha férfitől ez kevésbé lenne meglepő, sőt. Igazából a zokniügyi csodálkozásom mindenféle szexizmustól mentes és hirtene se szívni, se köpni, se nyelni nem tudok, nem hogy erre bármi értelmeset - vagy épp teljesen értelmetlent - mondani.
Úgy fél perc is eltelik azzal, hogy pislogok, mint hal a szatyorban, de legalább közben elengedtem szegény párát és nem fog rám förmedni azért, mert zaklatom. Vagyis azért, mert azt hiszi, hogy zaklatom. Lévén a zaklatás nagyon messze áll tőlem, senkit sem szokásom akarata ellenére inzultálni. Maximum Jackiet a kérdéseimmel. Vagy a múltkor azt az öngyilkosjelöltet a tetőn, aki nem akarta kedvességnek - és kötelességteljesítésnek - értelmezni azt, hogy nem hagytam a tetőn elégni vagy alant szétloccsanni a betonon.
- Öhm, ez egy mondás. - kapok az alkalmon, hogy a szembegyógyulásról beszéljek. Nem, mintha komolyan hinném, hogy van olyan élő ember a földön, aki nem ismeri ennek a jelentését, egyszerűen csak visszakérdezett és a zoknin túllendülve végre leltem egy terepet, ahol otthon vagyok, mondom hát, ami eszembe jut.
- Milyen színű biciklit? - szakad fel belőlem a kérdés, elfeledve egy pillanatra, hogy nem egy kisgyerekkel beszélek.
Pedig egyébként olyan. S miközben így szóba elegyedek a törékeny, újzoknis egyénnel, akit majdnem sikerült fellökjek, tényleg vetek egy pillantást a zoknijaira.
- Szépek. - utalok vissza, s ezzel - talán? - lezártnak tekinthetjük a kínos antrét. Vagy nem tudom.
A bicikli váza és a csengője valahogy indokolatlanul felcsigázta a fantáziámat. Van annak valami bája és nyelvmegeresztő hatása - a kezdeti békaszemmeresztgetős némaság után - hogyha olyasmiket kevernek egy beszélgetésbe, amiknek szerinted egyáltalán nincs ott a helyük.
- Netalán víz érte? - fogom finoman kezembe kacsóját, hogy megszemléljem a tenyerét.
- Hopp! Ezt most sikerült? - szemlélem meg a horzsolást.
Orvos nem vagyok, de ha nagyon friss és semmi hegedés nincs rajta, az azért fel fog tűnni. - Van itt nem messze egy gyógyszertár. Ha gondolod, veszek rá kötszert neked. - tegezem le automatikusan, mert ebben a helyzetben valahogy fura lenne magázódni.
Bár mi nem fura ebben a helyzetben? Mindenesetre röhej, de jobb idekint, mint a buta libák között volt odabent.


Vissza az elejére Go down
Alice Vanille
avatar
Inaktív

Kor : 18
Avataron : Nastya Kusakina

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Szomb. Aug. 13, 2016 11:08 am
 



 

The green, green smoke




Nehéz eldönteni, ki sétál kibe, de ez attól a ponttól fogva lényegtelen is, ahogy letaglózom a vadiúj zoknimmal. Ismét rápislantok és igen, határozottan varázslatos és meghökkentő, ezért is tetszik az ámulása, amivel a párosunk méltatja. Egy ponton aztán annyira elnyújtja, hogy megfordul a fejemben, elkísérem az üzletbe, így magának is tud venni egy párral, de aztán hamarost visszalapátolja magát a nyüzsgő valóságba. Mikor elengedi a karom jövök rá, miszerint eddig tartott, bár kivételesen nem kért a pincsi arra, hogy bármit is lopjak és ő sem tűnik rendőrnek, netán biztonságinak.
- Egy mondás? - ámulok, mert még sose hallottam, vagy csak nem figyeltem oda rá. Kicsit tovább is gondolom, mert elég furán hangzik. Begyógyult szem? Tényleg fura. Egy pillanattal később döntöm el, hogy nem tetszik, de addigra már nem is az köt le, hogy mögé lássak, hanem az előttem tébláboló férfi. Talán zavarban van, biztos, nem mer rákérdezni, merre vettem a zoknim. Vagy csak rossz napot él meg. A legtöbb embernek az esetek többségében rossz napja van, és olyankor vaskos viharfelhők lógnak ki a szájukból, amitől az egész teremnek áporodott víz szaga lesz. Nála mondjuk ez nem áll fenn, ugyanis ánizsba kevert banánt érzek a füstölő mellett, mintha csak egy kétlábon járó desszert volna, meglehet, szimplán így pállnak szét a magánhangzói. Tetszik, ezért a közelében maradok és elmesélem neki a rosszul járt bringa dolgát, bár ez általában senkit sem izgat különösképp, ő mégis az egyik igencsak fontos részletnél akad meg. Kissé eltátom a szám, bár arcom olyan merev, mint általában.
- Rozsdavörös. Állítólag régen barna volt, de aztán... - Csoda, hogy egyáltalán megkaptam. Tulajdonképp még örültem is neki, amíg rá nem jöttem, hogy szétment a fék és nem tudok leugrani róla a dombról lefelé jövet. Csak azt sajnálom az egészben, hogy nem lehet visszaszerelni a kormányt, nincs pénzem, hogy lecseréljük a gumikat és amúgy is már harminckét dollárnál járok, ami az új bringára való gyűjtést illeti. Ez több, mint klassz!
- Ott vettem! - mutatok el az üzlet felé úgy, hogy közben nyakon vágom az egyik öreglányt, de hát mit jön a kezem útjába?! Nem is figyelem a kárálását, mert leköt a tájolás. - Biztos, van a méretedben - lelkesítem, ugyanis nagyobb lábai lehetnek, mint nekem. Meg úgy egyáltalán, magasabb és izmosabb, mint jómagam. Talán eljár kondizni. Párszor a pincsi is lemegy, de csak azért, hogy a jógagatyás csajokat lesse. Szerinte ez príma kikapcsolódás, meg aztán sose lehet tudni, hol ér az edzés véget, bár ezt nem igazán értem, mert nála általában mindig a futópadon, két perc után.
- Pár napig a patakban ázott - bólintok rá és végignézem, ahogy a kezeimért nyúl. Az érintése nem tűnik túl puhának, de nem is jégcsaphideg, meg hát úgyse bánom a dolgot.
- Aha, tegnap reggel, amikor elindultam a suliba - bólintok rá, de nem a horzsolást, hanem a vizslatását nézem. Mi van, ha tényleg orvos, és ez az egész olyan sorsszerű, mint azokban a bugyuta női magazinokban? Talán ma megint a kórházba kerülök és úgy kell Willnek kicsempésznie onnan, vagy bejutok a hullaházba, mert megint odavisz a munka. Nehéz előre kiszámítani. - Miért? - kérdezek rá, ahogy egyik lábamról a másikra állok és érzem, hogy továbbszakad a tornacipőm. Azért pár napig még kibírja, meg úgysincs olyan hideg, maximum is csak késő éjszaka.
- Tudtad, hogy van egy gombafaj, ami világít? - spórolom ki a nevét, mert Will szerint ezekkel az 'idegen cuccokkal' a mondatom felét nem lehet érteni, és ettől még kattantabbnak néznek, mint alapból. - Azért, mert a benne történő kémiai reakció azzal jár, hogy fényt bocsájt ki. Ez egy nagyon mókás enzim - a luciferáz. Közben megfogom a mutatóujját és elindulok az előbb mondott irányba, ha már ennyire el akar látni, legalább addig is beszélgetünk.
- Olyan, mintha tündérek kreálták volna. Tudod, tündérfény, meg minden - magyarázom, aztán ismét lenézek a zoknimra, mert az is zöld. - Egyébként te mit csinálsz itt?
Vissza az elejére Go down
Leander Niffenegger
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Jack Falahee

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Hétf. Aug. 22, 2016 8:58 pm
 



 

- Igen, afféle. Elég sokat használok, szeretem a bölcsnek tűnő marhaságokat ilyen téren. Nem tudom az okát, egyszerűen jólesik használni őket. Te nem ismersz mondásokat?
Magyarázok és vissza is kérdezek egyben. Tulajdonképpen nem tudom, hogy miért témázok éppen ezen, de ha már visszakérdezett, úgy érzem, hogy illik teljesen kimerítő választ adjak. Meg egyébként is, bekapcsolt az a bizonyos radarom, ami miatt a nagyanyám mindig azt mondja rám, hogy médium vagyok. A megmentő-komplexus. Bár nem tudom, hogy ezzel miért csak engem tüntet ki, mint címke, hiszen apám is tűzoltó.
- És milyen színűre festenéd, hogyha tehetnéd?
A bicikli témakörénél teljesen elakadok. Annyira lelkesen mesél róla, hogy nyilván oka van, még akkor is - vagy tán pláne akkor - hogyha nem egy átlagos, épelméjű téma ez két idegen között.
Felnevetek arra, amit a zokniról mond.
- Köszönöm, de azt hiszem nekem feleennyire sem állna jól, mint neked, kedves..
Itt el is akadok, mert rájövök, hogy nem kérdeztem meg a nevét. Meg hogy én sem mutatkoztam be. Itt az ideje, hogy pótoljam a hiányosságaimat.
- Ne haragudj, udvariatlan voltam! S nem csak azért, mert fellöktelek. Nem mutatkoztam be még. A nevem Leander. Hát a tiéd?
Valamiért most nem akarok kavarni azzal, hogy egyébként Lee-nek becéznek. Egyszerűen nem érezném helyénvalónak ebben a szituációban.
Olyan furcsa érzés kerülget. Hasonlíthatnám valamiféle rosszullétre, ami nem akar múlni, mondjuk egy allergiára. Hiába kezelik, akkor is tüsszög valaki a porra. Nos, hiába akarok szabadulni a helyzetből, nekem se megy. Valami nincs rendben. Ez az én mostani allergiám.
- Miféle suliba?
Szalad ki a számon, de amikor rájövök, hogy összevont szemöldökeim nélkül is valamiféle gyanakvás-szaga lehet a dolognak, inkább megint a torokköszörülés útját választom.
- Úgy értem hova jársz suliba? Csak azért kérdezem, mert ha valami nagyon koszos környéken, akkor lehet, hogy le kellene fertőtleníteni a kezed, nehogy baj legyen a sebbel.
Mentegetem a menthetőt. Ennél förtelmesebb baromságot ki se találhattam volna, tudom én. De hirtelen ez tolult a nyelvem hegyére, hát mit van mit tenni? Vissza már nem szívhatom.
- Fogalmam sem volt róla, de nagyon érdekes. Biztosan szép lehet amellett, hogy szerintem elképesztően bizarr.
Magam elé idézem egy kicsit ezt az emlegetett tündérfényt, mielőtt válaszolnék. Kisfiús mosolyt villantok Alice felé.
- Van kedved beülni oda? Állítólag a teájuk és a kávéjuk is finom, meg van frissen facsart narancslevük, csipetnyi grapefruittal, ami isteni. Meghívnálak. És közben el is láthatom a tenyered. Egy horzsolással még megküzdök orvosilag, bár nem ez a szakterületem.
Mosolygok rá.
- Előadást tartottam. Tűzvédelmi előadást abban a boltban.
Mutatok az ostoba libák gyűjtőhelyének általam elkeresztelt hely felé.
- Tűzoltó vagyok. Hát te a zoknivásárlásért jöttél vagy más okból kóborolsz errefelé?

//Bocsi, hogy színtelen a párbeszédrész //


Vissza az elejére Go down
Alice Vanille
avatar
Inaktív

Kor : 18
Avataron : Nastya Kusakina

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Hétf. Szept. 05, 2016 8:25 pm
 



 

The green, green smoke



- Oh? - Ez izgalmasan hangzik, ezért félmásodpercre elszakadok a kaktuszos zoknimtól. - "A halálnak nincs humorérzéke." vagy "Az elismerés olyan növény, amely főleg sírokon nő." - vidulok, bár mimikám, mint mindig, most sem mutatja. Aztán belegondolok, hogy csak hullás mondásaim vannak még, de azokat nem kellene egyből mind elsütni. Azért sorra veszem őket, és csak a kérdése térít vissza, meg a bringa, amit sikerült elporlasztanom. Évente egyet elhasználok, bár ritka alkalom, amikor ingyen kézhez kapok egyet. A legtöbb amúgy is a suli tavában végzi, bár egyszer ráfektették a sínekre, meg leszerelték a gumiját, vagy csak szimplán ellopták. Nem tudom, miért jó ez nekik, de Will szerint ki kell preparálni a beleiket és rácsavarni a villanypóznára. Csak hát ahhoz előbb el kéne kapnom őket, ami problémás. Ahogy az sem kevés idő, míg felvágom a hasfaluk és minden olyan maszatos lesz, most meg épp szappanra sem futja egy ideje.
- Mindenfélére! Lenne benne sárga, meg rózsaszín és égszínkék! - Igazándiból fognék egy rakat festéket és összevissza kenegetném, míg akkora káosz nem kerekedik belőle, hogy már a járókelőkre ordít. Na, nem mintha ők hallanák, hisz sose teszik... Sokáig úgyse tudok elkalandozni a vadiúj zoknik felett, muszáj percenként ránéznem, hogy megbizonyosodjam, valóban az enyémek, és nem csupán álmodtam, hogy megvettem őket. Ez persze annyira feldob, hogy legszívesebben körbe-körbe pörögnék, míg ki nem hányom a hamburgert. Mondjuk az nagy pazarlás volna.
- Igaz. Hozzád jobban menne az ananászos - bólintok rá, majd mélyen a szemébe nézek, mert érdekel, hogyan keveredett ide. Fura ugyanis, hogy még nem ment el. - Alice - vágom rá, majd elgondolkodom a sajátján. - Leander, mint a virág? - Nincs édes illata. Még mindig inkább csak füstölő, de néhol pedig inkább a kandalló sercegését juttatja az eszembe. A pincsinek régen volt egy, de aztán betömte homokkal.
- Huh? - pislantok fel rá, ahogy próbálom felvenni a beszélgetés fonalát, de félfüllel már a levegőben rezgő dallamokat hallgatom. Talán, mert sok az ember, és mindenki egy kicsit más. - Hát a középsuliba. De mondjuk elég ótvar hely, szóval biztos, csupa kosz. - Nem értem a kérdést, mert igazándiból bárhol máshol el szoktam esni. Igaz, sokszor segítséggel, és talán ez érdekli. - Megint összerúgtam a port pár sráccal - felelem, majd felmutatom a mutatóujjam. - Összerúgtam a port. Egy szólás! - Kezdünk visszakanyarodni az eredeti témánkhoz, ezért nagyobb kényelemmel mesélek neki a foszforeszkáló gombáról, ami végtelenül érdekes és látom, őt is megérinti. Egyszer talán mutathatnék is egyet, de Will szerint nem kéne random idegeneket beinvitálnom az erdőbe, pláne nem éjszaka, mert sokan rossz néven veszik, bár nem értem, miért.
- Még sose ettem grapefruitot - ámulok, mert tudom, hogy rémesen keserű, és mindig olyannak képzeltem, mint a citromot. Furamód többféle egzotikusnak számító dolgot kóstoltam már a pincsinél, de néha pont, hogy az alapok maradnak ki. - Will azt mondta, ne menjek el idegenekkel, de mivel bemutatkoztunk, ez már nem számít - logikázom ki, majd rá is bólintok.
- Tűzoltó vagy? - mérem végig, mert ez legalább magyarázná a kandallót. - Na, és azt tudtad, hogy a földszinten elhelyezett paravánok tűzvédelmi szempontból veszélyesnek minősíthetők? - Csak csodálkozom, amiért eddig senkit sem büntettek meg érte. De biztos, az első katasztrófát várják. - Az emberek szeretik megvárni, míg eljön értük a baj és a fejükre mászik, nem?
A kérdésén azért elgondolkodom, míg a kezét fogom, hogy ne veszítsük el egymást a tömegben.
- Családi biznisz. Lányt jöttünk lopni. - Mondjuk elrabolni még egy darabig senki sem fogja, mert az túl feltűnő lenne. Meg hát sokat nem is teszek a puttonyba, mert szerintük gyatra az ízlésem. De hát ez a téma egyáltalán nem érdekes, és jobban leköt az a bizonyos teázó, az ajtó felé akasztott kis csilingelővel. Olyan hangja van, mintha hárfát piszkálnának. A pengetéstől messze áll.
- Le is ülhetünk? - kérdem, mert általában kizavarnak, vagy hát az esetek többségében nincs pénzem és nem nézik jó szemmel, ha csak vizet kér az ember. Kicsit feszengek is, hátha mindjárt vissza kell mennem, de azért kinézem magamnak az egyik sarokban ledobott körasztalt. Olyan meghitten kellemes, plusz egy szál orgona ring a rajta lévő vázában, ami megnyugtatónak tűnik.

Most akkor tényleg leülhetek?
Vissza az elejére Go down
Leander Niffenegger
avatar
Polgárság

Kor : 28
Avataron : Jack Falahee

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Csüt. Nov. 17, 2016 7:21 pm
 



 

- Erre nem nagyon tudok mit mondani, egyik mondást sem ismerem.
Felőlem ez egy biztos igazad van és egy ha te mondod keveréke, de ezek egyikét sem szeretném hangosan is kiejteni, mert nem is tudom, kicsit olyan érzésem lenne tőle, mintha valakinek a nekromán hobbiját és perverzióját támogatnám. Nem, mintha Alice olyannak nézne ki, aki különös vonzalmat érez a holtak iránt.
Mondhatnám, hogy a mai világban sose lehet tudni, de ez lenne az az információ, amit - ha mégis igaz - nem is szeretnék tudni, ekképpen nem is fűzöm tovább a holttestes mondások áradatát.
- Eszerint szereted a színeket.
Vonom le a következtetést, bár némi kérdő hangsúly azért befigyel, mintha magam sem tudnám eldönteni, hogy kérdezem-e vagy mondom azt, ami a színekkel kapcsolatban eszembe jut.
- Olyan ananászos típus vagyok?
Felszalad a szemöldököm enyhe csodálkozással azért, hiszen nem tudom elképzelni miből gondolja, hogy menne hozzám az ananász, vagy ha már itt tartunk, bármilyen másik gyümölcs. Nincs sértettség a hangomban, hiszen nem zavar, hogy ilyesmit mondott, de megkérdezetlenül is érdekel, hogy mégis mire alapozta ezt a kijelentését.
A bemutatkozáson túllendülve a visszakérdésére bólintok.
- Igen, mint a növény.
Azért, hogy virág, az hiába igaz, mégsem ismételném el, eléggé feminim ez már így is, a túrónak kell, hogy még meg is erősítsem benne virágságomat.
- Igen, ez egy szólás. De mondd, ugye nem szoktak a srácok megverni?
A kérdésem talán túl személyes, de nem tehetek róla, eléggé felszívnám magam azon, ha kiderülne, hogy az említett ótvar sulijában a kölykök olyanok lennének, akik törékeny lányokat inzultálnak. Tudom, hogy a gimi szívás, de azért mindennek van határa.
- Akkor itt az ideje, hogy kipróbáld. Bár ennek tényleg csak egy kicsit van olyan íze, de talán tartanak rendes grapefruitot, ha gondolod majd megkérdezzük. Öhm.. hát izé.. igaza van. - jut eszembe, hogy talán tényleg átestem a ló túloldalára ezzel a meghívással. De végül is nem gyerek, én meg semmi hátsó szándékkal nem rendelkezem, szóval örülök, amikor azt mondja, hogy nem számít. Szerintem se számít. Elkezdem terelgetni a hely felé.
- Egyébként ki az a Will? A testvéred?
Nem gondolnám, hogy az apja, hiszen akkor azt mondaná, hogy az apám, legalábbis én így gondolom. Ezért asszociálok bátyóra rögvest.
- Igen, tűzoltó és igen, tudom, de nem én felelek ezért a helyért, így nem szóltam róla senkinek. Majd megbüntetik a plázát, hogy csak porzik.
Vállat vonok, mintha mindegy lenne, pedig tényleg nem az. Tetszik, hogy tudja, amit én is tudok, az meg, hogy ugyanannyira kompetens lépni az ügyben, mint én, külön szórakoztató.
Megfogja a kezem, ami meglep, de nem zavartatom magam miatta. Annyira nem nézek ki öregnek, hogy pedofíliának fogja fel valaki ezt az egészet, meg egyébként is, emlékeztetnem kell rá magam, hogy Alice nem gyerek, csak gyerekes. Nem kicsit.
- Tessék? - elkerekednek a szemeim, rápillantok. Most csak szivat, ugye? Lányt lopni.. megáll az ész.
- Természetesen le. Foglalj helyet! - húzok ki neki egy széket, hogy alásegítsem, hogyha leült. Nem barlangban nevelkedtem, tudom én mi az az udvariasság. Elé tolok egy itallapot, s közben leküzdöm a késztetést arra vonatkozólag, hogy ismét  rákérdezzek a lánylopásra. Esküszöm nem megy ki a fejemből.. annyira bizarr!
- Válassz nyugodtan, nem muszáj csak azért limonádézni, mert én azt javasoltam.. - terelem inkább a magam gondolatait másfelé.


Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
Szer. Dec. 07, 2016 9:37 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Üzletek
 



 

Vissza az elejére Go down
Üzletek
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Bevásárló központ
-
Ugrás: