HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

King County Courthouse

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: King County Courthouse
Csüt. Aug. 25, 2016 11:19 am
 



 

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:15 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Jackie Collins
avatar
Polgárság

Kor : 29
Avataron : Jenna Coleman

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Hétf. Júl. 31, 2017 10:08 pm
 



 

Mélyebben veszem a levegőt, a szemeimet pedig egészen egyszerűen csak lehunyom. Az ajkaim széle megremeg, de szinte rögtön összepréselem őket, leginkább azért, hogy úrrá lehessek a nem szándékosa reakción arra, amit mondott. Nem tudtam. Ott visszhangzik még a fülemben egy darabig és a levegő valahogy nehéz lesz a tüdőmben. Még akkor is megmarad az ólmos súly érzése, amikor folytatja. Az esélyek és valószínűségek egyelőre csak elveszőnek tűnő információkként raktározódnak el, valahogy kicsinnyé válnak az őszinte indítás után. Az egyelőre még számomra is kérdéses, hogy mit is érzek vagy gondolok ezzel kapcsolatban, sután csak néhány aprót bólintok a hosszúra nyúlt mondatok közben és valamikor annak közepe táján emelem rá újra sötét színű íriszeimet. Levegő kell, szinte ég utána a mellkasom, mégis nehézkesen megy az oxigéncsere, ami természetesnek kellene lennie.
Azt hiszem valahol számítottam azokra a barázdákra, amik megjelennek a homlokán, de a kérdésre a választ hallani szeretném. Nagyon is szeretném..
- Oké. – nagyon halkan, de érthetően, kicsit talán rekedten sikerül kipréselnem ezt az egyetlen szót. Az viszont talán egyértelmű lehet, hogy nem a témán való átszaladás miatt mondom, sokkal inkább elfogadom a válaszokat, amiket olyan nagyon tudni akartam.
Nyelnem kell egyet, de nem megy a torkomba feszülő gombóc miatt. Nem akarom elképzelni sem, hallani sem, hogy ő is lehetett volna, aki végül ott végzi a bíróság egyik folyosóján holtan. Pedig ugyanúgy tisztában vagyok vele én is…
A párna igazgatására felállok az ágyról és segítek neki, majd tétován maradok úgy egy percig így mellette, leginkább azzal töltve az időmet, hogy elidőzök a vonásain és hálát adok magamban azért, hogy él.
Jobb oldalról újra visszafészkelődöm mellé, ez alkalommal azonban nem a félig ülő tartásban, ahogy eddig voltam, hanem óvatosan odafekszem – és nem érdekel, hogy ez melyik nővérnek tetszik vagy sem –, úgy, hogy közben véletlenül se okozzak neki fájdalmat. Csak az ágy szélére, a tenyeremet a mellkasára, fejemet pedig a vállára hajtva. Nem azonnal szólalok meg, igazság szerint nem tudom mennyi idő telik el közben. Megnyugtat a légzése, a gépek egyenletes zúgása.
- Köszönöm. – most is halkan cseng a hangom és ha van rá esély, hogy egyetlen szóba valóban több tartalmat zsúfoljon az ember, akkor azt hiszem ez itt és most történt meg éppen. Mert hálás vagyok a válaszokért, az életemért és ott van az a vallomás is a rövidke mondat mögött, amit sosem mondunk ki.
***

A következő napon akkor érek be hozzá, mikor a kollégái felveszik a hivatalos jelentéshez a vallomását. Sokáig tart mire mindenre kitérnek és, ha már ott vagyok, én sem úszom meg a faggatást. Alig marad idő arra, hogy ne társaságban legyünk, de legalább hoztam be neki kaját, amiről tudom, hogy szereti és talán hajlandó meg is enni.
A rá következő napon akkor érek be, mikor a kollégái látogatják meg, ezúttal mások, mint akik a jelentés miatt voltak itt. Jó fejek, le akarnak lépni miattam, de ráveszem őket, hogy miattam ugyan nem kell, maradjanak csak. Jó párukat ismerem a közös munkák miatt és hát az őrsön is volt, hogy összefutottunk nem egyszer, amikor éppen arra volt dolgom. Egy évvel ezelőtt hosszú ideig kellett bejárkálnom, hol azzal kapcsolatban, aki meglőtt, hol pedig a gyorshajtásaim miatt.
A harmadik napon egy riporter kísérelt meg bejutni és menő sztorit kanyarítani abból, hogy az elítélt milyen módon kapott halálos lövést és ezzel együtt ugyanilyen jelzővel ellátott büntetést is a rendőrség által. Valamelyik mocskolódó szennylapnak akart szenzációt keríteni és ehhez feltett szándéka volt meghallgatni az „elkövetőt” is, majd amikor kiderült, hogy én ki vagyok, engem is. A biztonságiak tették ki végül a szűrét.
Az utolsó napon pedig az utam előbb a gyermekotthon felé vitt. Zachnek két hete megígértem, hogy a mai napot együtt töltjük. Meséltem neki, hogy a kórházzal fogjuk kezdeni az első utat. Nem részleteztem jobban, mint amennyit egy ötéves is meg tud érteni, de mielőtt a kocsiba beült volna, megkérdezte, hogy hozhatja-e a színes ceruzáit is és papírt. Nem láttam okát, hogy miért ne. A telefonom persze csörögni kezdett, ismeretlen szám hívott. Felvettem. Legnagyobb meglepetésemre Connor apja szólt bele azzal, hogy tudja, mondhatni alig ismerjük egymást, de tekintve, hogy mi a helyzet – gondolom arra utalt, hogy Ron csatolmánya volnék és vigyáztunk már a gyerkőcre ketten –, vállalom-e Connort pár órára, mert valami közbejött nekik. Rávágtam a beleegyezésem, így előbb a másik kis srácért ugrottunk be. Zach és Connor meglepően jól kijöttek eddig is egymással, a fiúk is boldogok a nap alakulása miatt.

- Rooon! - visít Connor már a folyosón, azelőtt, hogy beérnénk a szobába és szalad előre, mint, akit hajtanak. Zach ezzel szemben egy papírdarabot szorongat a kezében és mellettem sétál, csendesen. Csúfos lemaradással – jah vagy öt másodperccel később – érjük csak be a fiatalabb Brookst. Connor eddigre már, ha jól tippelem háromszor megmászta a nagybátyját.
- Szia! Úgy tűnik, ma népesebb lesz a ház egy rakatnyi erős férfikézzel. Jöttek, hogy hazavigyenek. – nevetem el magam és, ahogy odaérek hozzá egy futó csókot illetek az ajkaira.
- Bizony ám! Majd én viszem a táskádat! - bizonygatja Connor lelkesen és már az említett holmira markol rá, de hamar rájön, annak a súlyát nem neki méretezték.
- Szia Ron. – szólal meg Zach is közben, ahogy kicsit elveszetten áll meg a köszöntött fél előtt.
- Kész vagy? Mehetünk? Mert akkor aláírom a papírokat és indulhatunk. – mármint, hogy hazaviszem, mert elvileg saját lábán csakúgy nem eresztették volna még el, kell valaki, aki vállalja a felelősséget, hogy egyben hazaszállítja, nah ez lennék én. Amennyiben valóban mehetünk, úgy hamarosan kifordulok a szobából, és szinte rögtön társaságom is akad.
- Jackie várj meg! - szalad utánam Connor és lelkesen magyaráz arról, hogy ő majd aláír, elvégre mégiscsak ő az unokaöcs, azaz a rokon a brancsban. Az meg gondolom mellékesnek számít, hogy írni még nem nagyon tud. Bár a nevét már végül is letudja.
Zach ezzel szemben marad és amikor végre csak ketten lesznek, átnyújtja a papírost, amit eddig olyan nagyon őrzött. Egy rendőrt rajzolt rá, meg egy rendőrautót és egy Jóbulást! kívánságot, rossz helyesírással.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Szer. Aug. 02, 2017 11:59 pm
 



 

Mást választ szeretett volna hallani. Biztosabbat, ez mindig így van. Azt akarják hallani, hogy minden a teljes irányításunk alatt volt és ez normális, emellett viszont teljesíthetetlen elvárásokat támaszt felénk. Előfordul feljelentéshez, belső ellenőrzéshez ragaszkodnak az embereket, mert úgy ítélik meg hozzá nem értőként, hogy nem megfelelően járunk el. Kétségbe vonni más döntését mindig olyan kurva egyszerű. Mindig mindent mondanak csak abba nem gondolnak bele, hogy nem nekik kell azonnali cselekvésre rávenni magukat, a következményekkel szembe nézni. Veszteség, nyereség, ezek valamelyike a jussuk. A tekintetében lévő zavartság nem ismeretlen, sem a gesztusai, például, hogy többek között időszakosan kerüli a szemkontaktust, látszólag több figyelmet fordít a kézfejemnek. Azon az egy jelzésemen kívül, amikor finom karhúzással adtam a tudtára mit szeretnék elérni: nem erőltetem tovább. Végigmondom a miérteket, egy részét mindenképpen és szívesen fogadom a visszakanyarodó szempárját. Mindegy épp milyen okokból került a homlokomra egy néhány árka az értetlenségnek. Vagy annak egy inkább gondterheltebb változatának. Nem sajnáltam egy pillanatra sem, hogy őszintén elmondtam neki, nem kerteltem az eseményekkel kapcsolatban, azt viszont nagyon is, hogy ez az igazság. A válaszok tovább boncolgatását szükségtelennek tartom, főleg egy olyan esetnél, ahol mi csak jól jöttünk ki a történtekből. A lábam nem számít.. Ne akarja túlgondolni. Legyen szíves.
A kényelem miatt ráznám feljebb az egyébként is lapos párnát, de van benne egy halvány jelzés arra is, hogy egyelőre itt szeretném meghúzni a vonalat a témában, ha ez lehetséges. Én csak pihenni akarok, kikerülni innen és örülni az események alakulásának, ami az otthonlétemnek nagyjából a harmadik napján már biztosan másabbul fog hangzani a fejemben a semmit tevés hatására. Megérezve a segítségét megadom magam, átadom a lehetőséget a pamutcsücsök feljebb hurcigálásában. Türelmesen kivárom, a végén szusszanva, halkan puffanva döntöm neki a hátamat és már épp meg akarnám köszönni, amikor a tőle szokatlan ácsorgáson kapom rajta. Megdobom kissé az állam, kérdő hümmentést címzek neki. Némán figyelem a helyezkedését és amint világossá válik mire készül úgy emelem a karomat, hogy felszabadítsam az oldalamat, odafészkelhesse magát. Nagyon is szívesen veszem, jól esik ott tudni és nem arra emlékezni utolsó érintkezési alkalomként, hogy a lőtt sebre szorítja rá a tenyereit. Felhajtott alkarral, a hajában lelek pihenőhelyet a kezemmel. Nem tehetek róla, ilyen helyzeteknél, ha tehetem folyton azt birizgálom.
A beszédre nincs különösebb igényem. Jó ez így. Megnyugtató, kényelmes. A köszönetére nem felelek, az addig többé kevésbé fejbúbján pihentetett állam tartom csak el, hogy ránézzek és megingatom a fejemet. Fogalma sincs róla mennyire  nincs mit köszönnie.. Csókot nyomok a halántéka fölé, mélyebbre szalasztom az ujjaimat a hajába, aminek illatából egy jó tüdőre valót lopok.

Ez a mostani négy nap semmi a közel egy hónapomhoz képest az évváltás időszakában. Nem érzem azt minden egyes mocorgásomnál, mintha a beleimnél fogva rángatnának. A fájdalom sem pofátlankodik oda a képemre a legapróbb óhatatlan rándulástól, ami a hasfalam akaratlan megfeszülése következtében történik meg. A láz sem folyamatos, nem érzem magam ótvarosan szarul, csak egy kicsit vagyok fáradtabb a megszokotthoz képest, meg még annyit sem próbálkozok a talpra állással. A második napon majdnem feltöröltem a padlót.. Sokkal jobb azokhoz a napokhoz, hetekhez képest, percig se vitatnám, de rohadtul szűkölve várom Jacks-t, hogy a hátam mögött hagyhassam a következő kontroll vizsgálatig a kórház épületét. A nővér tisztában van nagyjából a távozás idejével, még szép, előre felkészítettem, hogy amennyiben lehetséges kíméljen meg a felesleges idegeskedéstől, amit a várakozás közben szednék magamra. Az anyagokat előkészítették, a gyógyszereket összegyűjtötték, amiknek az átvételi papírját már alákaristoltam vagy tizenhat perccel ezelőtt. A behozott cuccaimat is bedobáltam a táskába, egyedül a nadrág átvedlését nem siettem el.. Hagytam időt a fájdalomcsillapítónak hatni, elvégre bőven volt miből odáznom még tíz órakor, amikor az ebéd gondolatától is igyekeztem távol tartani a nővért. Vigye valaki olyannak, aki jobban rászorul.. Vagy ízlésficama van. A reggeliken kívül nem sok ehető kaját hoztak ezidáig, holott az étvágyammal nincs gond. A szabadulást így duplán várom.. A gyomrom ugyanis már jó ideje folyamatosan jelez.
A telefonomat basztatom épp, félig fekve az ágyon, a jobb lábamat lelógatva a padlóra, amikor feljebb pattannak a szemöldökeim a kint visszhangzó, elég jól ismert gyerek zsivajára. Connor.
A kórterembe szélvészként száguld be és még köszönni sincs időm úgy rohan nekem. Fel az ágyra, annak szélén támaszt lelve magának, amit végül én magam fogok helyettesíteni a nyakamba csimpaszkodás idejére. ..azért a tüdőmbe fagy a levegő, ahogy, ha véletlenül is, de majd` telibe térdeli a bal lábamat, nem sokkal odébb, ahol a töltény cakkot vájt bennem. A kölyök hóna alá nyúlok és kicsit odébb emelem, inkább az ágy szélére, mint az én véges tűréshatároméra. Éreztetni nem fogom vele, hogy ez azért egy másodpercre kemény jelenetbe lovalt. Csak egy barackot nyomok a feje tetejére, aminek hatására kissé kénytelen lesz begörnyedni.
- Hát te, huh? - már készülnék hozzá tenni, hogy az anyjával jött-e, amikor a szőke ámokfutót újabb látogatók érik be. - Áh, szóval lehagytad őket? - az üstökét tenyérrel nyomom lejjebb, mire automatikusan visszapattintja a dinnye fejét és büszke vigyorral az arcán feszít tovább. Kedvtelt fújtatást eredményez, fél mozdulatnyi fejingatást.
- Sziasztok, azt látom.. Mondjuk megnézem, ha ők visznek. - a végét már egész közelről mondom, hajoltában és a kézközelben lévő kölyök fejét elfordítom, ne kezdjem fintorgásba a csókváltástól. Tekintettel vagyok rájuk, nagyon is van mit értékelnie, hogy nem marasztalom tovább a kísérőjüket. A tenyerem alól kirohan közben Connor, a táskacipelő próbálkozását sztoikusan figyelem, szájsarokba gyűrődött mosollyal, de ráhagyom,  hadd próbálkozzon. A negyedik jelenlévőre nézek, látom a nála lévőségeket, hogy nagyon két kézzel szorongatja azokat.
- Szia. - Zach is kap egy laza fejbiccentést, épp csak akkorát, hogy helyettesítse a köszöntés egyéb formáit, mint öklözés vagy pacsi. A mozdulat befejezése előtt kapom oda a tekintetem Jacks érdeklődésére, amire azonnal rávágom a bólintásomat, mielőtt szóban is megfogalmaznám mennyire..
- Abszolút. Menjünk. - hadarom teljes magabiztossággal, egy szuszra az egészet. A tolókocsis perceket nem igazán vágyom most se, de az előírás az előírás. Odakint már el leszek a mankóval. A telefonomat nem tudtam zsebre tenni még, úgyhogy a páros távoztakor ezen változtatok és visszapislogok a csendesebb emberpalántára a kettő közül.
- Mi a helyzet? - vetem oda érdeklődő állemeléssel és leemelem közben a bal lábamat is az ágyról, hogy minél közelebb legyünk lépések tekintetében a távozáshoz. Az átnyújtott papíron egy kicsit meglepődök, bedöntöm a fejem jobbra.
- Nekem? - költői vagy se, azért kivárom azt a bólintást Zach részéről, utána kezdem kibontani a sarkainál megfogva, hogy utánajárjak mit tartalmaz. A rajzokon jópofák, de az elvigyorodásra az igazi okot az elírás szolgáltatja. Segítség nélkül vagy azzal és..?
- Ez nagyon menő, köszi szépen! Connor-nak majd mutasd meg hogyan kell; mindig három kerékkel rajzolja le az autót. - még egyszer pillantást vetek az ajándékozott lapra. - Jackie mondta csinálj? - nem faggatom vagy erőltetem rá a dolgot, de őszintén meglepett most ezzel. Az első találkozás nem számít, de már akkor is eléggé távolról méregetett, a meghirdetett programjaikon is hasonló volt a helyzet.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Pént. Aug. 04, 2017 9:54 pm
 



 





játék vége






Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
 



 

Vissza az elejére Go down
King County Courthouse
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: