HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Nappali (Mimi's)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Nappali (Mimi's)
Hétf. Aug. 29, 2016 8:59 pm
 



 

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down

Mimi Bluebell
avatar
Inaktív

Kor : 24
Avataron : Lily Collins

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
Pént. Okt. 14, 2016 5:30 pm
 



 

Fucked up


- Jó - hagyom rá, mert végül is igaza van és más körülmények között tényleg nem érdekelne, kiket ver el és miért, elvégre erről szólt a középsuli; többek között. De hát akkor is az én lakásomban vagyunk, és az én csoporttársam vérzi össze a parkettát, amin földrabok és gyökérmaradványok hánykolódnak. Nem is akarom jobban kihúzni ezt a vitát Mike-ról, elvégre tudom, mi zavarja benne, elvégre pontosan az, ami engem is. Gazdag, minden a lába elé van terítve és a kívánságait lesik csak mert befolyása van. Persze, hogy engem is bosszant, nem hiába gyűlölködünk már annyi éve.
- Pontosan - emelem fel rá lassan a fejem, ahogy a maradványok között térdelek. - Szar az ízlésem. - Egy darabig még az arcát fürkészem és nem kell kimondanom, mire, vagyis jobban mondva kire gondolok. Inkább összeseprem, amit tudok, minek hála prímán meg is vágom magam, de nem foglalkozom vele. Jobban leköt a feszültség, meg a ki nem mondott vádaskodás. Persze összevissza beszél, végig sem gondolja, van, ahol még a logikát is kihagyja belőle, de ismerem. Tudom, hogy türelmesnek kéne vele lennem és most kivételesen én hibáztam, de nem megy.
- Persze, nem rajtad múlott, hisz ezt is én rontottam el, te pedig most elszenveded - vetem oda, szinte méregtől csöpögve. Legszívesebben a fejére öntenék egy nagy vödörnyi jeges vizet, helyette viszont marad a palack, hogy legalább a józanságát megpróbálja visszanyerni. Így nem lehet beszélgetni, egyáltalán bármit is kezdeni a másikkal. Mielőtt elindulnék viszont visszarántanak a szavai, részben mert elhappolom a cigijét, másfelől meg mert sose képes kiszállni a balhéból. Elég ránéznem és tudom, hogy esélyesen az elkotyogott vallomásom is próbálja poénra venni. Á, csak beképzelem, nem lehet, képtelenség... márpedig!
- Hogy... - Feláldozza magát miattam és engem is hitegetni kezd? - Egyszer csak rájössz, ez az egész teher és inkább... lelépsz. - Közben meg én léptem le, holott pont ezt a kört akartam megspórolni. Így már hülyeségnek tűnik. Zavartan a hajamba túrok, aztán inkább elfordulok, hogy előszedjem a vizet. Igen, az ilyen hétköznapi dolgok megnyugtatnak és addig se figyelek rá. Na, nem mintha ez zökkenőmentesen menne, bámulom végig a maszatos palack útját, ami lehet, csak még jobban felhúzza. Hátra is rántanám a kezem, mert ez most nem fontos, de helyette szerepet cserélünk és ő lesz az én orvosom.
- Ez csak egy karcolás - motyogom az orrom alatt, de kétségtelenül jól esik, hogy próbálja lekezelni. Az egész annyira nem illik a képbe, hogy kissé megmosolygom, noha ez az apró jókedv olyan hamar válik semmivé, ahogy pár perce még a cserépben növény állt, most meg dobhatom ki a kukába. Egy pillanat alatt üresedik ki a tekintetem, ahogy felnézek rá, míg a szám kissé eltátom. Nem tervezem folytatni? Azt, hogy szeretem? A sűrű pislogás sem megy, egyszerűen csak nézem az arcélét és lassanként omlik össze bennem minden. Hát tényleg nem szabadott volna elárulnom magam, igaz?
- Én... én már nem tudom nem folytatni - próbálom kihúzni magam a szorításából, annyira nem érdekel ez a vacak seb, meg az egész vacak helyzet, ahogy kapar a torkom és alig bírok nyelni. Erősen a számra kell harapnom, nehogy itt elbőgjem magam, amit aztán érzelmi zsarolásnak vesz, amilyen hülye hangulatban van. - Hogyan... Tudom, hogy én ajánlottam fel múltkor, de... próbáltam. Tényleg! - Ez úgy hangzik, mint a tömény kétségbeesés. - Szerettem volna, ha a helyzet megint normális, ha elégetem az összes hülye sütit, amit felviszek neked, ha megcsúszik a lábam azokon a hülye indákon, és amikor meglátogatlak a szobádban nem a sötétség meg az aggodalom fogad. De mindig felmásztam hozzád, amikor nem égett a villany és nem magam miatt. Nem is azért, mert már akkor szerettelek, egyszerűen csak... nem bírtam nézni, hogy bántanak. - Tudom, hogy összevissza hadarok, meg el is tört a korsó, rendben, de nem terveztem. Gyorsan le is törlöm az arcom, mert olyan frusztrálóan szánalmas.
- Hogy ne akarnálak látni, Elijah? - nyögöm még mellé, és észre sem veszem, mióta markolom a felsőjét. - Minden nap fel akartalak hívni, de most már... én bántalak téged, nem? - dörzsölöm meg a szemem, bár az elengedés mégis nehézkesen megy, és olyan bénán néz ki, amit lealkotott a kezemmel, hogy kedvem volna nevetni. Helyette összeszedem a maradék becsületem és leteszek közénk egy poharat az asztalra, majd a csap alá tartom, ha már a palack nem jött össze.
- Sajnálom - mondom ki megint, mintha ez bármit megoldana, és közben a víz is túlcsordul. - Tudom, hogy önző dolog, de... nem tudok nélküled... nem akarom nélküled folytatni, mert így is annyira hiányzol. Amikor turnéra mész vagy nem tudsz jelentkezni, és... ebben a másfél hétben is. Mindig. - Újabb dörzsölés, aztán inkább felé nyújtom a poharat úgy, hogy arcom a kinti vihar felé fordítom közben. De gyerekes... pedig tényleg nem akartam ezt, aztán kissé megremeg a pohár a kezemben, majd átveszi helyét a sűrű pislogás.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
Pént. Okt. 14, 2016 9:14 pm
 



 

Meg se forgatom a szemgolyóim, csak bámulok a képébe. Tudom, hogy rám céloz, és ami azt illeti, még egyet is értek vele. Én vagyok az utolsó, akibe bele kéne zúgnia. Talán még azt a Mike gyereket is elhagyom a listán, pedig kifejezetten hátulra pakolnám. Volt már rosszabb, mondjuk.
- Ja, hát nem én kerüllek, basszam meg. – még neki áll feljebb, ami egyébként jelentős fejlődés az élettörténetének tekintetében, mert nála nagyobb konfliktuskerülőt ritkán hordott hegyén a föld, vagy dombján a… szóval inkább tűr minden balfaszt, minthogy bármit is tegyen. Tudom, hogy ilyen, neki ez így könnyebb, de aztán minden ér felszakad egyszer.
A válasz után pár másodpercig bámulom azért, hogy komolyan gondolta-e, aztán ajkaimra harapok. Hiányzik onnét a cigi.
- Kettőnk közül nem én léptem le. Nem is áll szándékomban. – sem most, sem a közeljövőben. De ez már így is elég nyálas szöveg ahhoz, hogy ennyit bírjak csak kipréselni magamból. Ez egy évi adagja, remélem tisztában van vele… a rock nálam nem csak image meg hírnév, létforma. Én vagyok a rock.
- Ha golyót röpítenek beléd, az meg szúnyogcsípés, mi? – röhögöm ki halkan, sosem értettem, miért ilyen kemény ezekben a dolgokban. Persze én is elmúltam 5, pasi vagyok, nem rinyálok, megszoktam a fájdalmat. De az ő esete egész más… mintha nem is érezné. Faszom se érti.
Aztán közli, hogy nem tudja nem folytatni, én pedig megdermedek, ujjaim csuklójára szorulnak. Nem néz rám, ami nem lep meg. Számítottam erre… előbb-utóbb ugyanúgy elfordul tőlem, mint a többi ember. Mindig megtörténik. Nem vagyok más, csak egy elrothadt emberi hulladék. És most jönnek a kifogások.
- Mi a faszomról beszélsz? – megint szart sem értek az egészből, össze-vissza hadovál, össze akar zavarni, de a lényeg ugyanaz. Hirtelen kapom fel a fejem, ahogy mégis az ellentétét kapom annak, amit várok. Meglepett pislogással bámulok rá, és ahogy felfogom a szavait, szinte automatikusan karolom át, és húzom magamhoz.
- Hányszor mondtam már, hogy kibaszottul legyél önző? – ahogy én is magamban hiszek és magamért élek, úgy neki is ezt ajánlottam mindig is, noha jól tudom, hogy nem olyan, mint én. Nem tudja magasról leszarni a többi embert. – Ah, szarjuk le az egészet. Nem lehet egyszerűen minden olyan, mint régen? Persze csak ha te is ezt akarod.
Fürkészem a tekintetét, most már fogalmam sincs, hogy mire gondolhat, vagy mit vár tőlem. Talán neki sincs…
- Pia szagom van, mi?
Vissza az elejére Go down
Mimi Bluebell
avatar
Inaktív

Kor : 24
Avataron : Lily Collins

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
Pént. Okt. 14, 2016 9:49 pm
 



 

Fucked up


Nyilván rá célzok és ezt tudja is, mégse reagálja le. Nyilván, mert annyira evidens, hogy mi a valóság. Pontosan az, hogy el kéne őt felejtenem, kilábalnom ebből a tévképzetből, hogy neki kényelmes legyen és minden mehessen úgy, akár régen. Máskor mindig megtettem, máskor mindig működik. Szóval csak bámulom, némán, amit végül ő tör meg a vádaskodásával.
- Lépjünk már túl ezen! Igen, kerültelek, kövezz meg! - kiáltom, bár csak a saját frusztrációm oltom belé, mert pontosan jól tudom, mekkora hibát követtem el. De belefáradtam abba, hogy folyton én tartom a hátam miatta is, meg a többiek elszólalása végett. Legalább egyszer szeretnék kiállni magamért, még ha nem is nekem van igazam, sőt. Ebben most tényleg nincs, ami vesz is a dolgok éléből, mert egyből a hajam piszkálom, meg a padlót nézem. Rémesen átlátszó tudok lenni. Pláne előtte. Nyilván megint menekülőre fogom, megint kerülni akarom a konfliktust, de már nem lehet.
- Tudom - dünnyögöm, de azért picit belepirulok abba, hogy nem szándékozik magamra hagyni. Nehezen süt el ilyeneket, és általában oda meg vissza vagyok tőle, most mégis kesernyés utóízt hagy a számban. - Huh? - kapom felé a fejem, ahogy a sebemmel babrál.
Kicsit jobban megnézem és a vágás egyáltalán nem mély, épp hogy csak felsértette a bőrfelszínt. Elmagyarázhatnám neki, de még mindig nem józan és úgyse érdekelné. Meg amúgy is, csak terelném a szót ennél sokkalta fontosabb dolgokról. - Ez most a legkevesebb, Elijah...
Inkább kiöntöm a szívemet, ő meg egy árva mukkot sem ért belőle, így kissé felvonom a szemöldököm. Most akkor tényleg kifejtsem? Elég mély nyomot hagy bennem ahhoz, hogy habozzak és másfelé forgassam a dolgot, de akkor meg ismét oda lyukadunk ki, amit elvileg ugye kerültem. Aztán meg blokkol a tény, ahogy kivirágzik arcán a meglepetés, majd átkarol. Szeretnék belesüppedni és elmerülni benne, de tudom, hogy ennek még koránt sincs vége és ez kiábrándít.
- Huh, legyek? - pislogok fel rá, és már kezdene megfoganni bennem a remény, amit megint sikeresen zúz rommá. - Mint... régen? - rándul meg a szám, de nem a végtelen örömtől. Akkor most tényleg feladjam érte ezt? Vagyis a barátságunkért? De hát eddig ezt tettem.
- Aha - nyomom kezébe a vizet, majd megtörlöm a szemem és a lábam bámulom, míg iszik. - Tudod, hol van a fogkeféd meg... - Szeretném azt mondani, hogy: a kedvenc párnád is a helyén találod, aztán főzök forró csokit, nézhetünk valami hülye filmet és reggel úgy ébredünk, mintha mi sem történt volna. Mintha ez az egész bulis incidens meg sem történt volna. Szeretném elhinni, de tényleg. Mosolyt erőltetek magamra, belevágok.
- Van ez a film, horror és... - elcsuklik a hangom, mire összeráncolom az orrom, mintha csak nem érteném. - Állítólag jó. Van csokim is, amit... - Érzem, hogy remek a kezem és erősen rá kell markolnom a ruhámra, majd hátrébb lépek. Talán az a baj, hogy közel van. Újra megpróbálom, de már nem jönnek ki szavak. Nem működnek a jól bejáratott hazugságok.
- Azt akarod, hogy elfelejtsük, amit mondtam neked? - célzok a vallomásomra, aztán inkább elveszem tőle a poharat, hogy töltsek bele még egy adagnyi vizet. - Persze, hogy azt akarod, hülye kérdés - csapom bele a mosogatóba, és olyan erősen szorítom, hogy megint elkezd vérezni a kezem. Viszont, ha érte nyúlna, durván ütném el.

Ennyit arról, hogy legyek önző!
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
Pént. Okt. 14, 2016 10:44 pm
 



 

- JÓLVAN! – ordítok vissza, csak hogy enyém legyen az utolsó szó joga, de már húzódik is vissza a csigaházába, amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozik is a haragja, vagy épp az energiája az önkifejezésre, igazából már fogalmam sincs.
Ha tudja, akkor mi a faszomnak töröm itt magam? Mindegy, ez csak duma, tudom, hogy hallani is akarja tőlem. Ha nem mondtam volna ki, már rég gyártaná a különböző összeesküvés elméleteket a fejében. Nők.
- Neked nincs fájdalomküszöböd, vagy mi? A többi bige már rég rinyálna. – vonom fel a szemöldököm, oké, nem vágta le egy ujját sem, de azért faszán összevérzi a kötést, amit amúgy is elbasztam. Na mindegy.
Akármennyire figyelek is, faszt sem értek az egészből. Most akkor a gyerekkorunkról van szó, vagy mi a tököm? Azért ennyire hosszan már csak nem nyúlik vissza ez a faszság. Csak beképzeli az egészet. Utólag majdnem minden emlék megszépül… ennek ellenére tudom, hogy nem térhetünk csak úgy vissza a korábbiakhoz, mer’ én azt mondom. Kurvára nem így megy, és ezt látom is rajta. De akkor meg mi a faszt mondjak? Mit kezdjek ezzel az egésszel? A színjátéka annyira gyatra, hogy arra nincsenek szavak. Azért elveszem a vizet, és lehörpintem, csakhogy távolabb legyen tőle minden, ami üvegből van. Megint távolodik tőlem, és érzem a feszültségét a levegőben. Ja, szóval megint elbasztam.
- Nem tudnád nem szétbaszni magad? – térek vissza én is az ingerültebb hangnemre, mer leszopom már magam annyira nem bír a vérével. Faszkivan. – Mi a tökömet kéne mondanom? Nem tudom, mit vársz tőlem, de fontos vagy nekem. Mit akarsz, mit tegyek?
Tényleg nincs még csak tippem se, mit kezdhetnék vele. Akármit is teszünk, kétlem, hogy bármit is változtatna azon, amit iránta érzek. Baszki, akár a testvérem is lehetne. Mégis hogy fordult ki benne ez ennyire? Most mondjam, hogy csábítson el? Ennél röhejesebb dolgot el nem tudok képzelni. Pláne a gyerekkori barátommal.
- Egyszerűen nem úgy tekintek rád... - jegyzem meg, de mintha még a korábbinál is jobban elsötétülne az arckifejezése, szóval hirtelen ötletnél fogva nyögöm be a baromságomat. - Fogadjunk, hogy nem tudsz elcsábítani. Ennyi év alatt még csak meg sem próbáltad? Én meg még azt hittem, kőből vagy.
Röhögök fel, de kétlem, hogy ezzel oldanám a hangulatát.
Vissza az elejére Go down
Mimi Bluebell
avatar
Inaktív

Kor : 24
Avataron : Lily Collins

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
Szomb. Okt. 15, 2016 12:22 am
 



 

Fucked up


Amikor visszaordít ösztönösen sunnyogok el pedig tudom, hogy csak gyerekesen viselkedik. Amúgy se győzöm hangsúlyozni, hogy az én hibám volt, én hanyagoltam el őt és én nem kerestem, de akkor is. Lassan már tényleg úgy érzem magam, hogy megcsaltam. Pedig aztán semmiféle párkapcsolatról nincs itt szó, amit gunyoros szájhúzással veszek. Helyette hagyom, hadd alkosson csodát az ujjammal, bár oda se figyelek arra, amit leművel vele. Először is fertőtleníteni kellene, nem gézbe csomagolni, pedig már sokszor lejátszottam ezeket a köröket rajta, de lényegtelen.
- Én nem vagyok olyan, mint a többi bige - felelem enerváltan, mert ennyi előnyöm legalább lehet. Vagy ez talán pont, hogy hátrány. Jobban venné ki magát, ha hisztiznék a fájdalom miatt?
Inkább hülyeségeket hordok össze, noha a felére oda sem figyel és kétlem, miszerint átjött volna neki a lényeg vagy sem. Inkább utóbbi, ezért sem strapálom túl magam. Számít egyáltalán? Látom rajta, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel. Talán azt gondolja, lázálom az egész, ha már nem vett észre belőle semmit. Pedig csak annyi a titka, hogy különbözőek vagyunk. Ő egyből kimondja, én pedig azon nyomban elhallgatom. Később előveszem, foglalkozom vele, de semmiképp sem az orra előtt. Csak hát... ez a hajó már elúszott. Tisztában van vele, és most már én is, hogy nem fogom tudni visszazárni a szellemet a palackba, bármennyire erőlködöm is. Elfogytak a kiutak.
- Most nem tudom megkönnyíteni a dolgod - dörzsölöm meg a homlokom, és kissé lecsukom a szemem, mert érzem, ahogy kivörösödik. Nem vagyok álmos, de a vitában elfáradtam. - Nem tudom... - Hazugság. Azt akarom, hogy viszonozza. Nem kamut, meg tévhitet. De hát csak nem kötelezhetem erre, ha benne nem merül fel. Csak ugye, mégis mikor merült volna? Sose mondtam, még csak utalni sem utaltam rá, az egész helyzet rémes és kilátástalan.
- Jó, ezt eddig is tudtam - szűröm a fogaim között, mert erre végképp nem vagyok felkészülve. Komolyan bele kell mennünk? Inkább elvonulnék a sarokba, de aztán folytatja, és olyat mond, amit hitetlen bámulással viszonozok. - Persze, hogy nem próbáltam... - motyogom, elvégre kimondja azt, amit én is gondoltam, de... - Fogadni? - pislogok fel rá, és érzem, ahogy agyamba rossz irányba fordulnak a csavarok, hogy elnyomják az ellenkezést, félelmet és... erről is apa génjei tehetnek!
- Úristen, mit művelsz?! - csattanok fel, szinte sikításba átmenve, ahogy tenyereim közé kapom az arcom, és kiül rám a totális kétségbeesés. - Tudod, hogy a fogadás tabu! - kiáltom ismét, de már agyam egy másik dimenzióban gyártja a nyerési lehetőségeket, amitől kiver a víz. Mindig ez van. Mindig. Úgy vagyok vele, hát most majd nem! Felelősségteljes felnőtt leszek, de aztán a karom előbb lendül a logikámnál és úgy bököm felé az ujjam, mintha csak halálosan evidens lenne.
- Jó, akkor fogadjunk, hogy márpedig el foglak csábítani! - mondom. Ezt én mondom? Ja, igen, az adrenalin mondja. Nincs sűrű pislogás, csak az ádáz tekintet, ahogy szinte már markomban érzem a jussomat. - Moss fogat. Nekem át kell öltöznöm, mert véres a cuccom - vetem oda mentemben, és csak akkor térek észhez, amikor a hálóm rojtos szőnyegén térdelek és sikolyra álló szájjal meredek az esőcseppekre. - Mi a szentséges ficust művelek?! Ugye nem voltam akkora gyökér, hogy ebbe belemenjek? Ugye? - suttogom magam elé, aztán robotpilóta üzemmódban ledobom a kardigánt, majd lehúzom fejemről a ruhát és úgy állok a szekrény előtt, mintha minimum Narniába vezetne. Meg úgy egyáltalán mit vegyek fel? Mármint, hullámvölgyekben hordok mostanság nőies göncöket, van is egy csomó az orrom előtt, meg ugye a betárazott bandás felső és kétszer nagyobb nagyi-pulcsik. Bámulom és bámulom, de ugyanazok a szavak ismétlődnek a fejemben, ami kiöli belőlem a... nos, mindent. Közben persze észre sem veszem, hogy hátam a falnak döntöm, amitől fájó szisszenéssel távolodom el.
- Még, hogy nem érzek fájdalmat - tapogatom végig a gerincem mellett prímán fedő kötést, majd egy súlyos sóhajjal botorkálok el az ágyamig, hogy hassal előre rádőljek. Elijah úgyse jön be, tudja, hogy ruhákkal bénázom, meg így tartanom se kell magam annyira. Már a Mike-os verekedés is épp eléggé betett és csak remélni merem, hogy ez a kötés sem vérzett át, mert akkor megnézhetem magam. - Ugye csak álmodom? - beszélek a paplanba, de nem válaszol, helyette viszont megtalál Mr. Fluffy, hogy belenyomja fejét a derekamba, majd hangos csávogással rontson vissza a nappaliba.
- Mindjárt felöltözöm. - Újabb szisszenés, meg a néma tapogatózás, hogy a helyén van-e a gézlap.
- Egyébként is... hogyan kell elcsábítani férfiakat?

Problémák. Problémák mindenütt.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
Vas. Okt. 16, 2016 3:58 pm
 



 

- Hát persze, hogy nem. – röhögök fel, mert mindegyikük ezt mondja, ahogy hallani is akarják. Bár általában én vagyok az utolsó, aki ilyesmiket hazudozik, épp ezért Mimi az első, aki hallja ezt tőlem. De ő sem úgy különbözik a többitől, ahogyan szeretne, szóval végső soron a’sszem mindenki beszopta.
- Sejtettem. – sóhajtok, nem mintha hibáztatnám, csak nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Nyilván tudom, hogy mit akar tőlem, de az nem fog megtörténni, akármeddig erőltetjük is. Hozzátenném, ő utasított vissza, amikor legutóbb megpróbáltam tettetni. Azt hinné az ember, hogy elég undorítóan viselkedtem ahhoz, hogy kiábránduljon belőlem. Mondjuk, ha az utóbbi évek nem tették meg a hatásukat, akkor már semmi sem fogja. Épp csak habzó szájjal a saját hugyomban nem fetrengtem még előtte, de minden más már megvolt.
- Tényleg. Miért is nem próbáltad? – vonom fel a szemöldököm. Persze, ott van az ezeréves barátságunk meg minden faszom, de én el nem tudom képzelni, hogy éveken át magamban tartsak valamit. Az ilyesmit nem raktározni kell, mi ő, egy kibaszott szekrény?
Muszáj felröhögnöm, ahogy fennakad a fogadáson, de igaza van, tényleg megint elbasztam. Tudom, hogy az ilyesmire sosem tud nemet mondani, néhány szempontból még nálam is gyerekesebb, pedig nekem aztán sosem állt szándékomban felnőni. Azt leszámítva, hogy végre eltakarodhassak otthonról, de azt végül másképp oldottam meg.
- Most komolyan? – nevetek tovább, ahogy hozzám vágja, hogy mossak fogat, ő meg elviharzik. El tudom képzelni, hogy a szobájában majd fogja a fejét a kis gyökér, de most már úgy is mindegy, nem fog elállni tőle. Sóhajtva dobom be magam a fürdőszobába, és egy random fogkefével sikálom a pofámat. Valami undormány gyümölcsös fogkrém akadt a kezembe, ezért fintorogva mászom ki a nappaliba, és onnan ordibálok neki.
- Ez a fogkrém egy rakat fos! – a hangomat némileg tompítja a fal, meg a fogkefe a számban, de van már némi gyakorlata a deformált mondataim megfejtésében, úgyhogy itt se lesz probléma. Aztán már meg is jelenik az ajtajában a dög, szóval elkapom, és nekitámaszkodom a falnak, miközben a mellkasomat karmolássza.
- Büdös vagy, kis hülye. – röhögök az arcába, aztán megrugdosom az ajtófélfát. – Bálba mész, vagy mi a faszom tart eddig? Segítsek zoknit választani?
Nevetek kissé rekedtes hangon, és kihasználva az alkalmat, hogy nem lát, ledobom a fogkefét az asztalra, és rágyújtok egy cigire. Ahh, felszabadulás. Bár a szőrgombócnak nem nagyon tetszik, folyton próbálja kitépni a számból. Almát a fájáról…
- Mi van má’? – fordulok most már be a szobába, végül is nem láthatok semmit, amit eddig nem láttam… vagy mégis. – Az meg mi?
Fürkészően pillantok a sebre, amit eszméletlen bénán próbál takargatni, holott már rég megláttam. Ki a faszommal szórakozik?
- Lemaradtam valamiről? – kivételesen előkapom a fenyegető tekintetemet, úgyhogy a helyében nagyon gyorsan kipréselném magamból. Van egy olyan érzésem, hogy ismételten rendbe kell raknom valakit.
Vissza az elejére Go down
Mimi Bluebell
avatar
Inaktív

Kor : 24
Avataron : Lily Collins

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
Vas. Okt. 16, 2016 4:33 pm
 



 

Fucked up


Látom rajta, hogy totálisan lelombozom, de ha ez bárkin segít, akkor saját magamat is. Talán mégis bele kellett volna mennem az alkujába, hogy tegye a szépet még annak ellenére is, miszerint tudom, az egész csak egy nagyra fújt kamu. Sokáig úgyse húztuk volna így, szóval egyre megy.
Azért próbálom jobb színben látni a dolgokat, de tényleg, csak épp az egész annyira vacak, hogy arra lassan szavak nincsenek, nem, majd még megoldások. Állok a kínom kellős közepén, ő meg arról faggat, miért nem tepertem eddig le. Egyenesen csodálatos! Szívesebben ejtőznék jelenleg egy mocsár fenekén piócákkal és békákkal körülvéve, minthogy lefojtassam ezt a förmedvényt. De hát valamikor válaszolni kell...
- Mert tudtam, hogy nincs esélyem, és csak lejáratnám magam. Így is mindig kinevetsz - vonom meg a vállam, mintha ilyen egyszerű lenne. Neki talán az; legalábbis míg ugye nem derült ki. Valahol azért is nevetséges, mert látom, nem érti. Persze, hiszen ő az a fajta, aki egyből kifecsegi a gondját-baját, sokszor tör és zúz is mellé, aztán lesz valami. Én pedig elnyomom magamban, hogy elemezgessem, böködjem és apránként találjak rá megoldást. Csakhogy erre nincs.
Bár talán... Optimistábban kellene szemlélnem, ha már kénytelen vagyok megnyerni a fogadását.
- Még jó, hogy komolyan! - vágom rá sértetten, majd felhúzott orral masírozom be a szobámba, hogy lefejeljem az első szembejövő párnát. Te szentséges borostyán! Egy ideig fejem püfölöm a puhaságba, aztán akad elég időm kitapogatni a kötés stabilságát. Nem akarom felidézni, miért került rám, meg persze a tudatom egy távoli szegletében érzem is, hogy ez most nem ide való.
- A te ízlésed a rakat fos, nem a mangó-körtém! - kiáltok vissza, kissé felegyenesedve, majd tompán visszapuffanok, ahogy belém nyíllal a fájdalom. Nem kellett volna belemennem abba a verekedésbe Mike-al. Így is örültem, amiért nem ránt be Mr. Szadista egy újabb fájdalomcsillapítóra, pedig számtalanszor elmondtam már neki, hogy semmi szükségem rá.
Egy ideig Fluffyval szórakozom, majd a rocker hisztije ránt vissza a valóságba. A helyzethez képest gyorsan pattanok fel, így majdnem elbotlom az egyik virágcserépben, bár mára nem kellene többet eltörni.
- Ne! - sikítom, ahogy kapkodva nyúlok el egy random ruháért. - Maradj, ahol vagy! - rángatom a cipzárát, aztán rájövök, hogy ennek nem hátul, hanem elől van, szóval félig beleállok, amikor meghallom az újabb türelmetlenkedést. Még épp sikerül úgy ahogy a mellem elé fognom az anyagot, de a cipzár felhúzása meredek lenne, mert ahhoz meg el kéne engednem. Fene!
- Mit művelsz?! Húzz ki innét, még öltözöm! - váltok egyből vörösre, és csak később esik le, hogy miről beszél. Jobb nem lévén teljesen felé fordulok, mert így legalább a hátam nem látja. - Elijah, menj ki! - A kezdeti pironkodást a pánik váltja, majd a súlyos sóhaj, ahogy lábammal a szőnyegen dobolok.
- Ja, egy béna botlásról maradtál le, nagy ügy - vonnám meg a vállam, csak nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt nőiesen kivitelezzem. Helyette állok és bámulom, majd másodpercenként ránézek az ajtóra, hogy vegye végre a lapot.
- Ha nem zavar, épp öltöznék... - emlékeztetem, és kezd kínos lenni az egész, plusz ez nem olyasmi, mint amikor valaki csúnyán nézett rám a folyosón, vagy bezártak a wc-be. Ez egyedül az én problémám, és nem fogom őt is belerántani. Ilyen végtelenül egyszerű. - Most mit bámulsz?! - vágom oda durván, de csak az újból fellobbanó zavarom próbálom vele leplezni, meg persze azt, hogy kínos a helyzet. Szívesen kikergetném, de hogyan? Addig úgyse akad le rólam, míg nem állok elő valamivel, de ahhoz meg kéne két perc gondolkodási idő, amire épp nincs túl nagy esélyem. Már a szám rágva kezdeném el bűnbánó beletörődéssel újrahímezni a szőnyeget - mint általában... mint mindig -, de aztán beugrik egy ötlet, ami annyira vad, hogy görcsbe rándul tőle a gyomrom. Nem, határozottan nem fogom megtenni. De, ha mégis, legalább totál elmenne a kedve attól, hogy benn maradjon. Jó, de akkor is olyan züllött és rémséges. Viszont a reakciók között első helyen szerepel a gúnyos röhögés, ami elég idő a meneküléshez. Csakhogy... leütöm a fülembe sutyorászó glóriást és patást, majd feladva a remegést emelem fel a fejem, hogy egyenesen a szemébe nézzek.
- Hát jó - mondom, és hangom meglepőmód nyugodt, nem árulkodva a bennem kattogó idegbajról. - Ha ennyire érdekel, akkor nézd meg magad - mosolyodom el hamiskásan - ami totál nem vall rám...
Bár, az se vall rám, hogy egy könnyed mozdulattal elengedjem a ruhám, és úgy álljak a szekrény mellett, mintha most vetett volna partra a moszat melltartó és válaszok nélkül. Ennek ellenére nem fújok visszavonulót, nem kapok a redőkbe hulló ruha után és tartom a szemkontaktust mert egy cél lebeg a szemem előtt: időt nyerni.

Még, ha ahhoz totális retardáltat is kell csinálnom magamból, akit perceken belül rommá röhögnek a gyerekkori barátja. Vagy gúnyolódva kisétál az ajtón. Vagy... bármi, csak hadd gondoljam át.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
Szomb. Okt. 22, 2016 2:23 pm
 



 

- Persze, hogy kiröhöglek. Fordított helyzetben neked is fura lenne. Nem számítottam ilyesmire... – vonom meg a vállam, bár szerintem ezt ő is tudja. Nem igazán tudok változtatni ezen. Mármint gondolkodtam rajta, hogy láthatnám őt másképpen is, de képtelen vagyok. Együtt nőttünk fel, baszki, számomra olyan, mint egy tesó. Kétlem, hogy bármi is változtatna ezen.
- Mintha egy rakat gennyet zabálnék. – röhögök a fogkefével a számban, aminek következtében egyébként egy kis hab a padlón végzik, úgyhogy a szokásos módszerrel eloszlatom cipőtalpammal, és már meg is van oldva a probléma, figyelmemet inkább a cicus vonja el.
A sikítás meglep, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. Biztos csak elfelejtett borotválkozni, vagy ilyenek, és egyelőre abban a tévhitben rángatja magát, hogy ez számít bármit is. Nem mintha láttam volna már ápolatlanul, de én lennék az utolsó, aki elítéli emiatt. Pláne, hogy néztem már tükörbe. Bár ma egészen egyben vagyok, a finom émelygést leszámítva.
- Hagyjuk már, ezerszer láttam. Mi a faszt takargatsz a hátadon? – a pánikrohama ellenére csak beljebb lépek, és elengedem a macskát, mert némileg ront a fenyegető hatáson. Láthatja rajtam, hogy a legkevésbé sem szórakozom. Gyűlölöm, hogy minden fontos dolgot elhallgat előlem.
- Leestél a lépcsőn, vagy mi a faszom? – kétkedve pillantok rá, de azért némileg enyhül a haragom, elvégre nem szokott hazudni nekem… leszámítva azt, amikor rákérdeztem az érzelmeire. Meg az összes többit, amiről még nem tudok. – Nem hazudsz, ugye?
A helyében nem tenném, úgy is megtudom, és az illetékesen töltöm ki a haragom, amit annyira nem akar. Nem mintha nem tudnám visszafogni magam… vagy lehet, hogy nem tudom, de mindegy, mert elkapom azt a faszt, aki ezt tette vele, és találkozni fog a karmájával.
- Nem zavar. – támaszkodom meg az ajtónál, ennyire könnyen nem ússza meg, most a kislányos zavara sem érdekel. Legutóbb amúgy is a nappalim közepén dobta le a punciruháját, úgyhogy kevéssé megható az előadás.
Ennek ellenére azért meglep, hogy megismétli a mutatványt, pláne az, hogy melltartó nélkül. Így azért utoljára akkor láthattam, amikor középsuli alatt együtt fürödtünk a tóban. Kurva rég. Hozzátenném, azóta elég sokat változott a látvány… el kell ismernem, hogy figyelemelterelésnek nem rossz, pláne azzal a sunyi kis mosollyal a száján. Elindul bennem valami, aminek nem kéne, de nem hagyhatom, hogy ezzel elterelje a témát.
- Eddig is tudtam, hogy vannak melleid… szóval honnan van a seb? – annál azért több tapasztalatom van, hogy egy pár melltől felálljon a farkam, vagy zavarba jöjjek, de nem tetszik, hogy így látom. Mintha nem is ő lenne. Pár lépéssel átszelem a szobát, és dobok neki egy takarót. – Eléggé kifordultál magadból.
Bár ez is az én hibám lehet.
Vissza az elejére Go down
Mimi Bluebell
avatar
Inaktív

Kor : 24
Avataron : Lily Collins

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
Szomb. Okt. 22, 2016 3:15 pm
 



 

Fucked up


- Nem lenne fura - nyögöm, aztán rájövök, ennek semmi értelme. Fordított helyzetben nyilván örülnék neki, de aztán rájövök, akkor nem is lennék belé hulla szerelmes. Kicsit elgondolkodom azért, milyen volna. Meglepne, persze, de aztán számításba kellene vennem, hogy ő nem csupán a gyerekkori barátom, hanem egy férfi is. Nem hiszem, hogy túl sokáig tudnám kisfiúként kezelni. Inkább nem foglalkozom az ötlettel túlzottan, úgyis irreális az egész helyzet, hogy belém essen, márpedig meg kell történnie, különben veszítek. Efféle gondolatokkal felvértezve hagyom magára, majd forgatom meg a szemem, amikor a kedvenc fogkrémemmel jön.
Neki tényleg semmi nem tetszik, ami az enyém...
- Esküszöm, lenyomom a torkán - morgolódom magamban, miután visszakiáltok neki, aztán próbálom feldolgozni, hogy ismét totális retardáltat csinálok magamból. Jó lenne kicsit lecsüccsenni a sarokba és önsajnálni egy sort, de persze ennek is akkor kell bejönnie, amikor épp öltöznék.
- Mi az, hogy már ezerszer láttad?! - háborodom fel, mert ez minden, csak épp igaz nem. Persze pisisként sokat toltuk félpucéran, de az elmúlt majd tíz évben egy esetet sem tudnék mondani rá, pedig éltünk mi már egy fedél alatt. Jó, múltkor másnaposan hozzávágtam a ruhámat, de az más. Az emléktől mondjuk kiver a víz, de próbálom elhessegetni az orrom elől azt a kisiklást. Mikor Fluffyt leteszi és közelebb ér tudom, hogy nehezen kerülhetném el a lebukást, márpedig nem ártana.
Ahogy visszakérdez már rá is vágnám, hogy képzelje, hát le! Ennyire béna vagyok, de még kiejteni is nehéz, nemhogy megfogalmazni. Mert hazudnék, és erre egyszer került sor, amikor megkérdezte, belé vagyok-e zúgva. Állítom, akkor is csak azért nem vette észre, hogy kamuzom, mert nem akarta.
- Nem. Ez másféle baleset volt - vonom meg a vállam, aztán felszisszenek, mert ilyen mutatványokat most nem kéne prezentálnom. Azt hiszem, tényleg nem kellett volna Mike-nak esnem, de akkor még nem volt ennyire vészes a helyzet és különben is; ez csak egy apróság. - Nem hazudok... - csuklik el a hangom, hisz ha úgy vesszük, tényleg egy fura baleset volt. Mert hát már ott elrontottam, hogy beültem az autójába és kikötöttünk a putri kellős közepén. Honnan tudhattam volna? Na, nem mintha bánnám és ez tudom, hogy felidegesítené. De, ha elmondom neki, mi történt valójában, akkor megint előáll azzal, hogy túl sok nekem ez az orvososdi, ebből is látszik, mennyire nem bírom. Mert csak ő lehet penge valamiből, neki jöhet össze valami, én meg örüljek, amiért eddig eljutottam, klassz volt, de hát hosszabb távon mégis veszélyes. Persze.
- Örömmel hallom... - harapok a számra, mert kezd elúszni a menekülésem tutaja.
Egy tizedmásodperc alatt döntök, de csak akkor fogom fel igazán, amikor az anyag végigcsúszik a lábamon és nem kezdem el kapkodva takargatni magam. Látom, ahogy végigmér, talán nehezen dolgozza fel a tényt, hogy ennyire taktikusan fellépek ellene. Várom, hogy nevessen, vagy a fejét fogva legyintsen rám, mint egy idiótára, de helyette hozzám vágja a takarót, amit bénán kapok el. Ennek... egyáltalán nem így kellett volna történnie. Ez bosszant, sőt, egészen felhúz. Így viszont a méreg köt le, nem pedig a gondolkodás.
- Melleim... persze... - dobom le a plédet, aztán inkább felhúzom a ruhát, ha már úgyis ennyit szenvedtem vele. Onnan hátat fordítok a fiúnak és eltűröm a hajam az útból, hogy ne takarja ki a hátamat. - Ha már úgysem mész ki, legalább a cipzárt húzd fel - suttogom, ahogy várok, végre megoldjuk a drámát, de hiába jut eszembe a megoldás, úgyse lesz belőle semmi. Inkább megvárom, míg veszi a fáradtságot és segít, és akár így történik, akár nem, egy gyors elánnal pördülök meg, hogy aztán elkeseredetten öleljem át.
- Nem akarom elmondani, Elijah - dugom fejem a mellkasába, hogy ne lássa az arcom, de aztán megint előttem van az a bizonyos éjszaka, így elgyötörten rázkódom össze. Fel szerettem volna őt hívni, elmesélni mindent, bőgni és hagyni, hogy megvigasztaljon, nézzünk valami hülye filmet, aztán el is felejtem az egészet. De helyette nem itthon töltöttem az éjszakát, a kezembe sem dugtak forró csokit és nem mondhatom el neki, mi történt, mert ennél azért erősebb vagyok.
- Nem szabad - gyűröm ujjaim közé a felsőjét, ahogy beszívom az illatát és elönt a totális kétségbeesés. Hogyan kéne elcsábítanom? Mit kéne tennem? Hiszen nem lát bennem mást, csak azt a taknyost, aki mindig ott van mellette, ha kell. Azt hiszem, tényleg önzőnek kellett volna lennem. Ez most már biztos, fut át bennem a gondolat, majd olyan erősen lököm el, amennyire csak tudom. Ettől még persze nem esne el, de teszi a dolgát a bokájánál vergődő cserép, és még az sem érdekel, hogy megreped, amikor ő már az ágyamra esik. - Tudom, nem tűnt még fel - támasztom meg karjaim a feje mellett, ahogy ráhajolok, és dühösen nézek le rá, míg ráülök az ölére. - De nem vagyok már kislány és igen, kifordultam magamból, mert olyan végtelenül zavaró vagy - sárgulnak bele az ujjaim a virágmintás plédembe. Annyira nem illik ide, a hülye fekete hajával, meg hülye kék szemével, de nem torpanok meg, bár igazándiból azt sem tudom, mit csinálok. Csak az kattog bennem, hogy a hátam tabu és egyszer az életben jó volna önzőnek lennem akárhogy is alakul.
- Te is tudod, hogy nem nyerhetem meg a fogadást, mi másért vetetted volna fel?! Teljesen hülyét akarsz csinálni belőlem, hogy aztán vesztesen elkullogjak! Mekkora sztori lesz pár év múlva! - hajolok közelebb, de még mindig a düh beszél belőlem, így észre sem veszem, tulajdonképp min is ülök... - Emlékszel, amikor azt képzelted, hogy szerelmes vagy belém, pedig mekkora kamu volt?! Hát nem vagyok a testvéred, sem pedig az unalmas szomszéd lány. Ideje, hogy végre észrevedd; nem csak te nőttél fel - szúrom íriszem a sajátjába, majd lehunyom a szemem és... mosolygok. Talán megőrültem. De az is lehet, hogy csak nagyon, de nagyon régóta el akartam neki mondani már ezt.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
Hétf. Okt. 24, 2016 10:15 pm
 



 

Ahogy megjegyzi, hogy nem lenne fura, csak felvonom a szemöldököm, de nem húzom tovább a dolgot. Elvégre én is képtelen vagyok átérezni az ő helyzetét, ettől nem leszünk előrébb.
Viszont hiába tereljük el a témát, azonnal feljön, ahogy ismét egy helyiségben találjuk magunkat. Talán tényleg nem fogjuk sose abbahagyni, amíg nem talál magának valakit. Ja, vagy a másik lehetőségnek is teret kéne adnom… bár egyáltalán nem hiszek benne. Mindig tudtam, mit akarok, és az életem egyszerű volt, ezt ő is tudja. Ha el is jön az a szerelem, annak mélynek, egyértelműnek, és vadnak kell lennie. Nem tudom elképzelni, hogy így érezzek a gyerekkori barátom iránt.
- Tényleg ezen akadsz fenn?! – mintha nem lenne tök igaz. Számomra nem változott sokat, leszámítva, hogy most már vannak mellei. És akkor mi van? Hova szarjak?
Látom rajta, hogy visszafogja a baromságot, amit rám ordított volna, és ebből nagyjából le is vonom, hogy nem hazudok, úgyhogy némileg nyugodtabb mederbe terelem a beszélgetést. Nem mintha a szituáció meghagyná ezt neki, de van ilyen. Ha el akar csábítani, vagy mi a tököm, akkor ez a legkevesebb.
- Akkor jó. – mondom, miközben végig nézem, ahogy leszarja a kedvességem, és inkább egy újabb punciruhába préseli bele magát. Csodás. Hova lettek a jól ismert zsákok? Már-már hiányzik. Pedig kétlem, hogy az az út felém, ha úgy öltözik, mint az összes többi ribanc, akit már megkúrtam. Max. a farkam felé, de tudtommal nem az a végcél.
- Minek a picsajelmez? – foglalom szavakba a megrökönyödésem, de azért lazán közelebb lépek, és felhúzom a cipzárt a hátán. Alapvetően sokkal jobban rájátszanék, de ezúttal egy gyors mozdulattal megoldom, habár a tekintetem végigfut hátának vonalán. Gondolom, ez volt a cél. Az ölelés azonban meglep, egy pillanatra ledermedek, és szerencsére még időben megszólal, mielőtt ezt is csábítási kísérletnek nézném, és ezúttal tényleg jól kiröhögném. Helyette visszatér a gyerekkori pityergés, én meg szintre reflexből simogatom meg a kobakját.
- Miért? – a tekintetét keresem, válaszokat akarok, még ha nem is kaphatom meg őket, a hallgatásommal próbálom rábírni a beszédre, de kissé mást kapok az arcomba, mint amit vártam. Még egy meglepett baszki-t is eldobok, miközben hátraesem a matracra, ő meg rám ugrik, és most már az ölemből próbál kioktatni. Talán tényleg el kéne hinnem, hogy felnőtt... ja, meg egy szart.
Vajon ennyire szar érzés a testvéremnek lenni? Elfintorodok, ahogy szinte köpi a szavakat, és közben direkt, vagy véletlenül, de eléggé terpeszkedik rajtam. Legalább ő kiadta magából.
- Bocs. A’sszem végső soron én értettem félre. – vágom gúnyosan az arcába, ahogy örvendezik magán. Nagy beszéd volt. Nem semmi. – Hintázol még egy kicsit a farkamon, vagy tovább lépünk?
Hívom fel a figyelmét az egyelőre még enyhe problémára. Nem fogom megkúrni, mert azzal végképp elbasznám azt is, ami megmaradt a barátságunkból. Persze lassan már hiába aggódom, mert, ahogy elnézem, ő sosem erre vágyott.
- Ja, én basztam el, szar ötlet volt. Lemondom a fogadást, vagy mi a tököm, szóval megnyugodhatsz. Nem vesztettél. – forgatom meg a szemeimet, ő dumál nekem itt a felnőttségről, holott még mindig a tinédzser korát éli, és mindent másoknak akar bizonyítani.
Vissza az elejére Go down
Mimi Bluebell
avatar
Inaktív

Kor : 24
Avataron : Lily Collins

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
Kedd Okt. 25, 2016 3:35 pm
 



 

Fucked up


Ostobának kellene éreznem magam, amiért ott állok előtte egy szál bugyiban, de az izgalom jórészt annak köszönhető, miszerint kibúvók után kajtatok. Nem mintha ez kevésbé lenne rémesen kínos, de ezen most nem szabad fennakadnom. Erősnek érzem magam, mint aki jó döntést hozott, de aztán nyakon vág a takaró és belesüppedek a kivágott ruhába, ami amúgy se sokat fed el. Ahogy felhúzom csak félfüllel figyelem a macerálását. Legalább lenyugszik attól, hogy nem próbálok a képébe hazudni, mert mindketten nagyon jól tudjuk, mennyire béna is lenne. Onnan meg úgyse hagyna lógva addig, míg szépen ki nem fecsegem.
- Nem picsajelmez...– vágom rá, mert kezd tényleg megsérteni. Miért kell mindent leszólnia, ami más, mint amit eddig megszokott tőlem. De aztán lebámulok a göncre és tény, nyúlhattam volna egy szolidabb darab felé is. – A lányoktól kaptam – vonom meg a vállam, hogy a feszültséget ellensúlyozzam, így észre sem veszem, ahogy villámgyorsan felrántja a cipzárt. Úgy tűnik, még csak kisujjal sincs kedve hozzám érni, ami hirtelen robbantja ki bennem a feszültséget. Utána is kapok, hogy szorosan megöleljem, de a bőgést elfojtom, mert annak nincs itt az ideje. Persze ekkor még fogalmam sincs, mikor lesz. Belekapaszkodom a bőrének melegébe, illatába és elképzelem, hogy sose veszekedtünk. Csak hát, többek között ez is hazugság volna.
- Mert ez... – titok, mondanám, de előbb esik le, mennyire gyerekes. A düh és ellenkezés kettőse vezérel, amikor rálökök a mellkasára és kiterül az ágyamon. Gyorsan utána is kapaszkodom, mintha bármelyik percben elfuthatna előlem. El akarom neki mondani. Mit érzek, mi gyűlt bennem fel, és így is teszek, ami egyszerre meglepő és felemelő egyben. Egyedül a benne keringő gúny ránt vissza, hogy egyenesen a szemébe nézzek. Kissé hátrébb dőlök, de azért nem mászom le róla, mert a sűrű pislogás is épp eléggé lefoglalja a zavaromat.
- Egy fogadást nem mondhatsz le – közlöm tárgyilagosan, mert ezek a szabályok, és ezt ő pontosan jól tudja. Elkezdeném okítani, nyelvemen ott sorjáznak a válaszok, de valahogy félúton mind elakad. Ismét végigmérem, arcának vonalát, haját, ahogy kiterül a párnámon és belém üt a felismerés: veszítettem. Márpedig nem szokásom, eddig egyedül apu ellen történt meg, de azt mindig levertük egymás között. Hiszen én vagyok az, aki sose adja fel, aki nem riad meg és tempózik, szinte az egészségtelen végletekig. Ezt ő is pontosan tudja, mert soha, semmiféle körülmények között nem ismertem el senkinek, miszerint...
- Elijah – súgom, míg kezeim ernyedten dőlnek a mellkasához. – Én vesztettem.
Annyira súlyos, annyira nehézkes, szinte felzabál a rosszullét és pánik kettőse. Tényleg mindig kiiktattam minden akadályt, ami bántotta, és most én vagyok az... úgy viselkedem, akár az apja, ez pedig megrémiszt.
- Sajnálom – nyögöm, teljesen összezavarodva, majd a hajamba túrok és szöget üt fejembe a gondolat. Mr. Szadista tud róla, egyedül neki vetettem fel, de akkor még nem gondoltam komolyan, hogy ténylegesen megtenném. Véreztem, fáztam, még a légvétel is fájt, ezért mondtam, miszerint elfogadom azt az ösztöndíjat, de egy percig sem hittem, hogy valóban így lesz. De most lenézek a fiúra, akit a puszta jelenlétemmel bántok, és aki viszont bánt engem azzal, hogy nem hajlik meg a kicsinyes akaratom előtt. Ujjaim lecsúsznak a derekán, belegabalyodnak a vaskos kulcscsomójába, de a szárított virágot hagyom, csak a kulcsot veszem le.
- Én vagyok a legrosszabb barát – nevetek fel fájón és megalázottan, aztán előre hajolok, hogy lassú csókot nyomjak a homlokára. Finoman megsimogatom az arcát, kezem a nyakán állapodik meg, majd úgy akasztom íriszem a sajátjába, hogy tudom, ez már végleges. – Remélem, egyszer vissza tudom majd neked adni, Elijah. – De most nem.

Mert vesztettem. Megszorítom a kulcsot, majd lassan lemászom róla.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
Szer. Feb. 15, 2017 9:38 pm
 



 





játék vége






Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Mimi's)
 



 

Vissza az elejére Go down
Nappali (Mimi's)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: 
Mimi's (green)house
-
Ugrás: