HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Eligazító (Rendőrség)

Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Eligazító (Rendőrség)
Vas. Márc. 13, 2016 11:33 am
 



 



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 19, 2016 5:46 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Hétf. Márc. 28, 2016 4:02 pm
 



 

To: Jocelyn ♥



Mérges vagyok. Kimondhatatlanul mérges. Ha most a tükörbe néznék, biztos vagyok benne, hogy tejfehér bőröm sötét lilában játszana az indulattól ami megkörnyékezett. Alig bírom megzabolázni a bennem tomboló haragot. Tudom, hogy hova fog vezetni az első utam… kedves egy szem lányom édesanyjához. Azt hiszem tartozik egy magyarázattal, egy igen fontos magyarázattal. Hát ezt hogy képzelte, hogy képzelték mind a ketten? Az én tudtomon kívül képesek voltak befogadni azt a taknyos kölyköt! Hát hogyan képzelték? És….. Jocelyn, hova a fenébe tette az eszét? Nem mintha elő akarnám venni, természetesen baromi jogosan, de nem mintha elő akarnám venni, hogy az én lányom, meg az én házam kezdetű beszélgetéseket. Mert abból sosem sül ki semmi jó, hiszen tény, hogy a ház az enyém, vagy volt az enyém, hivatalosan már nem az, Jocelyn nevére írattam. Nem akarom, hogy ő vagy a lányom bármiben is hiányzott szenvedjenek, számomra ők a legfontosabbak. Nála jobb anyát nem is ismerek a világon, talán elfogult vagyok, több szempontból is. Amikor kiderült, hogy Joce terhes lett eszünkbe sem jutott, hogy elvetessük, olyan természetesnek tűnt, hogy megtartsuk, és habár ez egy diákszerelemként indult, tudjátok még a gimiben, az a fajta szerelem ami lángra lobban, és azt hiszed maximum az utolsó évig tart ki a lángja. A minénk nem ilyen. Volt. Már az első évben tudtam, hogy ő kell nekem, mindenféleképpen, bármit megtettem volna érte. Az az igazság, hogy elmúltam harminc éves, de az életemben most is ugyan azok a szerelmek jelentenek valamit, mint annak idején. A foci, a lét elemem, az életem, imádom, ha nem focizhatnék azt hiszem meghibbannék, nem is tudom mit kezdenék az életemmel, nem tudnék másból megélni, csakis ebből, és mivel értek ehhez, és az ország egyik legjobb csapatában vagyok irányító, elég jól hozza a pénzt a konyhára. New York egyik jó környékén vettem házat, ami most Jocet és alányomat illeti, búsásan fizetek gyerektartást, valamint a hölgy is kap ilyen havi járadékot, mintha elváltunk volna, kár, hogy sose jegyeztem el. E mellett minden héten elviszem Beckyt a jó meccsekre, már amikor nem játszom, és vásárolni, imádok a lányommal lógni. Joce-nál és a focinál már csak őt imádom jobban. Hálát adok az égnek amiért egy ilyen remek lányt kaphattam, mát lassan betölti a tizenhetet, még sem érdeklik a fiúk, sem a bulizgatás, nem az a legfontosabb, hogy lejáratva magát olcsó partikra járjon és hulla részegre igya magát. Sokkal inkább érdekli a foci, az írás, a fényképezés, és az olvasás. Tudom mekkora szerencsém van, a mellett okos és talpraesett, érett gondolkodású. Azt hiszem ennek nagy érdeme az édesanyja munkáját dicséri, hiszen ő nevelte idáig. Természetesen én is besegítettem, csak én nem mindig tudtam ott lenni, pláne amikor külön mentünk. Tulajdonképpen nem is értem az okát, az az igazság, mert én egyszerűen imádom, még mindig olyan hévvel gondolok rá, mint az első napon. Amiről ő mit sem tud, azt hiszi, hogy már rég nem vagyok belé szerelmes, sajnos akkoriban sok hibát követtem el, fiatalabb voltam, de nem bánok semmit az életemben, legfőképpen őket nem bánom. Pár hétre el kellett mennem Texasba, erre mire vissza érek és gondoltam meglátogatom a kislányomat, beköszönök neki, elhívtam volna őket vacsorára. Amikor is azzal a ténnyel kell szembesülnöm, hogy a vendégszobában, ami olykor most már az enyém szokott lenni… elfoglalták. Még hozzá nem más mint a szomszéd srác. Becky próbálta elmagyarázni a dolgot, de az az igazság nem sokat értettem belőle, csak, hogy hajléktalan lett és Jocelyn szíve megesett rajta a lányom könyörgésére és befogadták. Hát mi az én házam valami jótékony intézmény, vagy mi a franc??? Először is az a fiú huszonnégy éves, és nem tetszik, hogy egy házban tartózkodik a tinédzser korú lányommal, ráadásul ismerem, hiszen a szomszédban laktak, túl jól ismerem. Focista, tehát tudom milyen egy szemét alak, főleg ebben a korban, a lányokat csak arra használják, hogy újabb vonal legyen a füzetükben amit kipipálhatnak az ezt is megdöntöttem mondat alatt. Szóval nem, egyáltalán nem tetszik, és a hölgy tartozik egy vallomással. Ráadásul mi a francért nem szólt nekem erről senki sem? Mérgesen pattanok ki a kocsimból, szívesen rágyújtanék, de mielőbb beszélnem kell a lányom anyjával. Indulatosan rontok be az ajtón, egy rendőr megakarna akadályozni abban, hogy előre siessek, de amikor fel ismer a tv-ből, felragyog az arca. Nem törődöm vele, és Joce asztalához igyekszem, valamint azzal sem foglalkozva, hogy ki lát vagy hal.
-Ezt mégis hogy képzelted? És mi az, hogy senki sem szól nekem arról, hogy a házamba van fogadva egy szexmániákus kölyök? Miért így kell megtudnom? Azonnal el kell takarodnia onnan, mielőtt a lányom nem lesz szűz!- sziszegem mérgesen ahogy megállok a mahagóni színű asztal előtt határozottan, nefelejcskék lélektükreimből szinte sugárzik a megfékezhetetlen düh.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Hétf. Márc. 28, 2016 4:19 pm
 



 



Owen & Joy


Egy újabb nap az őrsön, nem meglepő módon. Tegnap éjszaka-, vagy talán már ma hajnalban, befutott egy újabb, kegyetlen gyilkossági ügy, én pedig, annak ellenére, hogy a kapitány hazaküldött, maradtam. Szinte azonnal a helyszínre rohantam, két társammal egyetemben, akikkel már jó pár éve-, egészen pontosan a rendőrséghez bekerülésem óta együtt dolgozunk az ügyeken. Mindannyian az egyetemről frissen kikerült újoncok voltunk, és együtt éltük túl az első éveket, majd rázódtunk bele a nyomozó lét mibenlétébe. Együtt láttuk az első hullánkat, és együtt beszéltünk először a korboncnokkal. Együtt követtük a tettesre utaló nyomokat, beszéltünk az áldozat hozzátartozóival, barátaival, munkatársaival. Együtt hallgattuk ki a lehetséges gyanúsítottakat, és végül együtt kaptuk el a valódi gyilkost, és juttattuk a rácsok mögé, a hűvösre.
Tökéletesen összecsiszolódtunk a fiúkkal. Pedig eleinte nem szívleltem őket, hiszen lenéztek. Csak a dögös, jelvényes bigét látták bennem, mígnem megmutattam nekik, hogy minden külsőség ellenére okos vagyok, jól lövök, és nem úgy ütök, mint egy havibajos kislány. Jól ismerjük egymást, mi hárman, minden hibánkkal és erényünkkel együtt. Tudjuk, hogy milyen kávét iszik a másik kettő, és ismerjük egymás családi hátterét. Így azt is tudják, hogy az exem a híres focista, Owen Woods, és, hogy van egy csodálatos lányom, Bex – akiket szintén, személyesen ismernek -, és, hogy nem állok éppen a családi életem magaslatán.
Megosztottam velük azt is, hogy a szomszéd család meghalt, egyetlen tagját kivéve, egy huszonéves fiút (férfit?), akit befogadtam. Ők figyelmeztettek, hogy ennek nem biztos, hogy jó vége lesz, arra célozgatva, hogy van egy kamasz lányom, aki bizony éppen abban a korban van, hogy fiúznia kell. Én pedig kijavítottam őket, hogy a lányom nem olyan. Az én egyetlen, kicsi kincsem nem olyan lány, mint a többiek, neki nem a pasizás az első, hanem a tanulás, és a jövője – épp úgy, mint nekem volt.
Aztán röhögcsélve hozzátették, hogy nézzem meg, hol vagyok most, ami miatt jól vállon boxoltam mindkettőt, és a tudomásukra adtam, hogy örüljenek, hogy csak ennyit kaptak. És persze néminemű női sértődöttséget, hiszen annak ellenére, hogy nem feltétlenül vagyok tipikus picsa, a női nemre jellemző viperanyelvvel engem is megáldott a sors. Szóval még vagy egy hétig szívtam a vérüket, és a lehető legközönyösebben viseltettem irányukba. Még kávét is ’elfelejtettem’ venni nekik. Hopsz.
De mostanra minden visszaállt a régi kerékvágásba, mivel biztosítottam őket a felől, hogy nem történt meg az, amire gondoltak, amire figyelmeztettek.
És nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Arról a bizonyos esetről, amit még én magam sem merek nevén nevezni, a társaim nem tudnak, mivel valószínűleg körberöhögnének, és jól az orrom alá dörgölnék, hogy ők bizony megmondták. Én pedig kénytelen lennék bemosni nekik kettőt-kettőt, egy székkel. Kétszer – tehát összességében négyszer húznék be nekik, koponyánként. Nem mellesleg, azt leszámítva, hogy Bex kijelentette, megtartja a gyereket, rám nézve ez eléggé kínos. Nem az eset, maga, hanem a hanyagságom. Mikor megtudtam, hogy mi történt közte, és Tim között, magamat okoltam. Nem haragudtam Beccára, és Timre, sokkal inkább magamra. Na, jó, Timre igenis haragudtam, hiszen vigyáznia kellett volna a kislányomra! Ellenben azt is elismerem, hogy nekem nem kevésbé kellett volna vigyáznom Becky-re. Oh, istenem, akkora egy idióta barom vagyok, amilyet még föld nem hordott a hátán előttem... szégyellem is magamat e miatt eléggé. Owen még nem is tud róla, ahogy Timről sem szóltam neki. Azt gondoltam, a helyzet átmeneti lesz csak, vagy legalábbis rövidebb ideig lakik majd nálunk.
De nem... Tim most már a lányom gyerekének – még gondolatban is képtelen vagyok kimondani, hogy az 'unokámnak' – az apja. Most már erősebb kötelék és kapocs van közöttük, mint egy ostoba házassági szerződés. Nem tudom, hogy most mitévő legyek...? Azt tudom csak, hogy azt kell tennem, ami a legjobb a lányomnak, ami az abortusz lenne, de pont én lóbáljam fölötte-, és a magzat fölött Damoklész kardját? Pont én ítélkezzek fölöttük, annak ellenére is, hogy én vagyok az anyja, én, aki szintén fiatal anya voltam egykoron?
Nem. Én segíteni akarok a lányomnak, és úgy hiszem, azzal okoznám neki a legkevesebb maradandó lelki sérülést, vagy traumát, ha nem veszem el tőle a gyerekét, ha meg akarja tartani... de, mégis, olyan helytelennek tűnik ez az egész.
Senki sem tud róla, csak Bex, Tim és én. Illene Owent is beavatni a dolgok állásába, de ő még azt sem tudja, hogy a fiú (férfi?!) nálunk lakik. Nem tudom, hol kezdjem, és mit mondjak neki, és mikor kellene mindenbe beavatnom. Talán jobb lenne, ha első körben kivennék egy szabadnapot, főzőcskéznék, és meghívnám vacsorára az exemet – életem szerelmét! -, ahol is találkozhatna Timmel, és a tudatára hoznánk, hogy nálunk lakik egy ideig.
Aztán, pár hét múlva újabb agyvérzést kaphatna, amikor azt is elmondanánk neki, hogy Becca terhes, Tim az apa, és a baba marad – vagy jön, mindegy is, a lényeg ugyanaz. A gondolatra újfent, immár ezredik alkalommal szorul öklömnyire a gyomrom. Muszáj a munkára koncentrálnom, szóval visszatérek a jegyzeteimhez, és újraindítom a laptopon a gyilkosság helyszínéhez közel álló antikvitás, utcafrontra néző kameráját, amin látszik valami az esetből – nem sok, de kevés.
Bamm.
A falnak csapódva nyílik a gyilkossági szintjének kétszárnyú ajtaja, mire hirtelen kapom oda fejemet, és kit látnak szemeim? Hát persze, hogy a csupán gondolatban emlegetett szamarat!
És dühös. Oh, nagyon is dühös. Az ajtón való berobbanása erről árulkodik, és most, hogy nézem, amint felém tart, elnyújtott léptekkel, feszes testtartással, megbizonyosodok róla. Arcát kémlelem, tekintetét keresem.
A társaim előbb összenéznek, majd felváltva pillognak Owenre, és rám, mint halak a szatyorban, vagy, mint két szende szűz, azt sem tudják zavarukban, hogy hányadikán van elseje, mozdulni sem mernek, nem, hogy közbeszólni, vagy elsunnyogni a légterünkből.
- Először is, nyugodj meg – nézek körbe a tágas, fényes helyiségben, és jövök rá, hogy nem csak a szomszédos asztaloknál ülő társaim figyelnek minket, hanem egészen konkrétan mindenki. Néhányan még a privát irodáik ajtaját is kinyitották, hogy kilessenek-, kihallgatózzanak rajta. – Örülnék, ha nem járatnál le a munkahelyemen – sziszegem, és azonnal felállok a kényelmesnek is nevezhető székemből, és megkerülve az asztalt, Owenbe karolok, és viszem (vonszolom, rángatom, húzom, cibálom?) egyenesen a kávézó felé.
Belépve a kevésbé tágas helyiségbe becsukom magunk mögött az ajtót, és leeresztem a reluxát az ablakán, hogy senki ne lehessen még csak szemtanúja sem a néma veszekedésünknek. Nem kell az ingyen cirkusz a népnek, én azt mondom – és most kávé sem, ha jót akarnak.
Az ablaktalan helyiségben így most félhomály van, szóval fel kell kapcsolnom az önkiszolgáló pult felett a lámpák sorát.
- Ülj le – intek fejemmel a dohányzóasztal felé, ami körül-mellett fotelek és egy kanapé van. – Főzök kávét, és mindent megbeszélünk egy bögre feketeleves mellett, amint lehiggadtál, mert nem vagyok hajlandó veszekedni és kiabálni veled – pedig lesz itt még ordibálás, úgy érzem, ha kiderül, hogy a lányunk terhes. Jaj.
És ezzel a pulthoz lépek, nyugalmat erőltetve magamra, és leveszek az egyik szekrényből két fehér bögrét, amik a Seattlei rendőrség emblémájával vannak ellátva. A fiókból egy doboz cigaretta kerül elő, és azt magamhoz véve, egy hamutál társaságában, immár a füstelszívót is bekapcsolva, fordulok Woods felé. Pontosan tudom, hogy szereti a kávét, tehát úgy csinálom meg, és míg fő a koffeinbomba, mellé telepszem – mivel remélem, egyszer az életben hallgatott rám, és a kanapén ül már.
- Tudnod kell, hogy Tim szülei, és a húga meghaltak – kezdem a rideg valósággal, és kínálom meg egy szál cigarettával, majd én is veszek egy szálat. – Nem hagyhattam, hogy szerencsétlen kölyök az utcára kerüljön, Owen – nézek a férfi lélektükreibe, és próbálom meggyőzni arról, hogy ennek így kellett lennie, ez a helyes. – Nem fogom kidobni a lakásból – tényként közlöm. – Ha ott akarsz aludni, majd kiköltözök a kanapéra – vonok vállat, a halálrúdba szívva. Nem, mintha ellene lennék, hogy együtt aludjunk (aludjunk!), de ezt nyilván nem kötöm az orrára. Különben is, most nem rólunk van szó.
- És honnan a francból veszed, hogy szex mániás? Mert focista? Ne magadból indulj ki – nevetek halkan és keserédesen, oldalba bökve könyökömmel a férfit. – Sajnálom, hogy nem szóltam róla, de hirtelen döntés volt – pöckölöm a tálba a cigaretta hamvadó végét.
Nem ígérem, hogy nem lesz semmi baj, mert a krach máris beütött... már csak azt kellene kitalálnom, de kurva gyorsan, hogy ezt mégis hogyan adagoljam be Owennek, hogy ne akarja azonnal letépni a fejét szerencsétlen srácnak.

words: passz ▲ music: King & Lionheart ▲ I love you, but you're such a mule!
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Hétf. Márc. 28, 2016 4:28 pm
 



 



Owen & Joy


A hogy siettem a rendőrkapitányságra, egyre inkább rémisztő képek jelentek meg lelki szemeim előtt. És mindegyikben a lányom játszotta a főszerepet, vagy sokkal inkább a lányom ártatlansága, és az a hülye kölyök. Nem tudom Jocelyn hova tette az eszét, amikor tudom, hogy van sütnivalója bőven. És igen, azzal is teljesen tisztában vagyok, hogy a lányom az anyjától örökölte az eszét, mégis,aggódom, határozottan aggódom. Az anyja kurva sokat melózik, nem mindig tud otthon lenni, és eddig volt, hogy éjszakára, vagy másnapig is egyedül lehetett hagyni Beckyt, de most azért más a helyzet. A legokosabb lány is elcsábul, egy huszonéves sráctól, főleg ha az illető focista, ás úgy rajong a fociért, mint a lányom. Kissé hihetetlen a számomra, hogyan képes legalább annyira szeretni, imádni a football-t, mint jó magam. Ezt a szeretetet viszont tőlem örökölte, talán még nálam is jobban. Tisztában vagyok azzal, hogy két szerelem létezik az életében, az első a foci, a második pedig minden vágya, hogy újságíró legyen. És tehetséges, legalább olyan jó focista lenne belőle, mint az apjából, már ha lányok játszhatnának, és tudom, hogy miattunk, a szüleink miatt nem próbálkozik meg hivatalosan, mert félünk, hogy valami baja esne, és nem éppen valami lányos dolog. Tudom azt is, hogy ő sokkal jobban szeret inkább fiúsabb dolgokat csinálni, mint ilyen pláza cicásokat. Azt hiszem azokat úgy hívják akik játsszák a fejüket, agyon vannak szoláriumozva, és úgy tudom túl könnyen teszik szét a lábukat. Tisztában vagyok azzal, hogy a kislányomat nem érdeklik az ilyen dolgok, hogy ő imád tanulni, és nagyon is jó tanuló, mégis, ha bekerül egy srác a képbe akkor az mindent megváltoztat. Főleg ha egy ilyen. Tudom miről beszélek, elvégre én is ilyen voltam, minden focista egyenlő, hiába mondják, hogy nem, ugyan már, ez hülyeség. És, a fiúk közül a focisták a legparasztabbak, ezzel is teljes mértékben tisztában vagyok. Szóval,ha el kell jönnie az egyetlen lányom első barátjának az ideje, hát legyen, mármint egyszer el kell jönnie, úgy is nem sokára tizenhét lesz. De az száz százalék, hogy ha választhatok, sőt nem is fogom engedni, az biztos, hogy egy focista sem környékezheti meg a kislányomat, adjon elő bármilyen szomorú történetet, és lehet, hogy Joyce-t meg Beckyt meghatja ezzel, de én kőszívű vagyok, ha a családomról van szó. A majdnem háromnegyed órára lévő utat sikerült megtennem majdnem húsz perc alatt a kocsimmal, lehet meg is büntettek, és legalább húsz szél cigit füstöltem el vezetés közben. Szó szerint tajtékoztam a dühtől, nem is értem hogyan képzelték, és... miért csaptak be. Főleg Joyce, na meg hogyan a fenébe lehetséges az, hogy a tinédzserlányunk kér valamit tőle, és egyből rábólint. Arról nem is beszélve, hogy egész napra csak kettesben vannak a házban. Szó szerint megjelenik lelki szemeim előtt, hogy a fickó mit művelhet szegény drágámmal. Mire a főkapitányság előtt leparkolom a kocsimat már teljesen be vagyok pánikolva. 
Mérgesen lököm be Jocelyn irodájának ajtaját, ahogy belépek és elindulok asztala felé öblös léptekkel, többen, konkrétan mindenki felkapja a fejét és ránk irányítja tekintetüket. Igazából fel sem tűnik, híres focistaként megszoktam, hogy megbámulnak, ez sem más eset. Meg most igazából nem is érdekelnek, a legkevésbé sem, ellentétben gyermekem anyjával...
-Nyugodjak meg? Jocelyn, hogy mondhatod, hogy nyugodjak meg?- sziszegem elfúlt hangon ahogy megkerüli az asztalt, majd a karom után kapva elkezd ráncigálni a kávézó felé, hagyom magam, hiszen ez csak kettőnkre tartozik, egyrészről. És amúgy sem csíptem soha a drámázást, meg a lehetőségeket a pletykálkodásra, na nem mintha ez valami olyan hely lenne, de sosem tudni. 
Mikor megkér, hogy üljek le, először dacosan, még mindig mérgesen pillantok rá, majd kieresztem a mellkasomban rekedt levegőt, és szót fogadva neki, megkerülöm a kicsi dohányzóasztalt, hogy helyet foglaljak a kanapé jobb oldalán. 
-Mi az, hogy nem vagy hajlandó? Addig képtelen vagyok higgadt maradni, míg tudom, hogy a tejfölösszájú, bárgyú vigyorú, barom ott van, a házamban... a házadban, a tizenhét éves lányunk közelében. Valószínűleg most is kettesben, Mikor akartátok közölni?- sziszegem mérgesen ahogy végig pillantok rajta. Pár pillanatig némán figyelem a nőt, ahogy felteszi a kávét, íriszem elidőznek formás mellein, gömbölyded fenekén, mikor nem veszi észre. Ez a nő mindent tud róla, hogy szeretem a kávét, m
ahogy rám pillant már tudja hogy mire gondolok, vagy mit érzek, nyitott könyv vagyunk a másik számára. Határozottan ez a nő az igazi, az egyetlen az életemben és az is marad. Még sem tudtunk együtt maradni annak idején valamiért. Akkoriban jobban szerettem a foxit, mindketten munkamániások voltunk-vagyunk, talán ez volt a fő probléma. 
Elveszem a cigarettát, meggyújtom, majd jólesőn szippantok a mérgező szálból, és csak utána válaszolok.
-Óh, szegény úgy sajnálom, de nem vagyunk hajléktalanszálló, biztos van valami rokona aki befogadná, miért kellett neked? Nem aggódsz Bex miatt? Mi van ha megerőszakolja, hmm? - vágom a képébe. Hihetetlen, hogy mennyire makacs most ebben az ügyben. Becky sem hallgatott rám amikor elviharoztam onnan, és... most Joyce sem. Inkább veszek a lányomnak egy kutyát, az nem tudja megszexelni. Legalább. 
-Nem foglak kiüldözni a kanapéra az ágyadból,- szisszenek fel hirtelen, bár szívesen bújnék be az ágyába. Vele együtt. Természetesen. De azt hiszem ez nem az a pillanat amikor közölnöm kellene ezt vele, de azt hiszem ezzel a hölgy is teljes mértékben tisztában van. 
-Ez most komoly? Igen, magamból indulok ki, ezért tudom jól, hogy minden focista egy szexmániás idióta. Éppen ezért nem akarok egy kanos seggfejt a lányom közelében, még csak az esélyét sem, hogy hozzá érhessen egy ujjal is! Most miért én vagyok a szörnyeteg amikor csak Bex-et akarom védeni?- mondom neki gyönyörű íriszeibe pillantva, de ekkor felrémlik egy képtelen ötlet. Ujjaim felkarjába vésődnek ahogy felső testét az enyémnek rántom. 
-Vagy nem is a kislányomra pályázik, ha nem rád?!- arcom veszélyesen közel került az övéhez,- ha egy ujjal is hozzád ért akkor is kifilézem és gondoskodom róla, hogy többet ne tudja élvezni a szexet,- leheletem perzseli Joyce arcát ajkait. Határozottan féltékeny lettem még a gondolattól is, nem hiába nincs férfi az életében. Gondoskodtam róla magam.

words: xxx ▲ music: [url=][/url] xxx ▲ xxx
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Szomb. Ápr. 16, 2016 12:23 pm
 



 


Owen & Joy



Paint it with passion my favorite color.



Valahol megértem Owent. Nekem sem voltak jó megérzéseim ezzel az egésszel kapcsolatban, nekem is voltak aggályaim, és én sem bíztam-, és nem is bízok Timben. Én Bexben bízok. Benne bíztam. Azt gondoltam, hogy nem lesz majd semmi baj, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, hogy Becca visszautasítja Tim közeledését. Vagy, ha nem – mert a vak is láthatja, hogy Reveccának nagyon is tetszik ez a fiú -, hát van annyi esze, ha a fiatal férfinek nincs is, hogy védekezzenek.
De tévedtem, és a történelem most megismétli önmagát.
Igazság szerint az meg sem fordult a fejemben, hogy Tim esetleg... megerőszakolná a lányomat. Nem tűnik ilyennek. Rengeteg emberrel találkoztam már a munkám során, és pontosan tudom, hogy milyen egy igazi gonosztevő, egy utolsó, aljas rohadék. Tudom. Átlátok a maszkjukon, amit olyan kínosan odafigyelve helyeznek az arcuk elé, hogy mögé rejthessék igazi valójukat. De a szemük elárulja őket, a beszédük, a hanglejtésük is csak ellenük szólal fel. Ismerek rossz embereket, gonosz embereket, sorozatgyilkosokat, erőszaktevőket, rablókat, garázdákat. Nap, mint nap találkozom velük. És tudom, érzem a zsigereimben, a csontjaimban, a szívemben és a lelkemben egyaránt, hogy Tim nem ilyen. Tim nem rossz ember. Tudom. Érzem.
Természetesen én is féltem Beccát, hiszen Ő az életem, az egyetlen gyerekem, a húsom, és a vérem. Mindennél jobban szeretem, és képes lennék ölni-, vagy meghalni érte. Sőt, bármire képes lennék érte. Becca rendes lány. Nem is értem, honnan örökölte ezt! Ugyan én is okos voltam, és jól teljesítettem az iskolában, de cseppet sem voltam szorgalmas, és jobban szerettem szabadon élni – a városban járni-kelni, lógni néha, bulizni hajnalig, másnap délig aludni, hiába volt a hét közepe. Én szabadnak születtem. Betörhetetlennek. Megszelídíthetetlennek. Erre jött ez a baromarcú, ez az elképesztő, csodálatos, ragyogó fiú, és teljesen levett a lábamról. Emlékszem, milyen volt először látni. Pontosan fel tudom idézni a pillanatot. A folyosón szúrtam ki, a tömegben. És, amikor rám nézett, amikor a tekintetembe vájta kék íriszeit, elakadt a lélegzetem is. Rám mosolygott, én meg visszamosolyogtam rá. Ugyanoda mentünk be órára. Elkérte a jegyzeteimet. Együtt ebédeltünk. Pár nap múlva hazakísért. Aztán a hétvégén összefutottunk egy szórakozóhelyen – véletlenül, mintha csak a sors akarta volna így. Végül a fülledt éjszaka a lakásukban, az ő szobájában ért véget, és ott talált ránk a hajnal.
És most talán pont ez fog elkezdődni Bexnél. De én nem akarom, hogy a lányom olyan legyen, mint, amilyen én voltam. Emlékszem, a szüleimnek mennyi gondot okoztam, apám mennyit bosszankodott miattam, anyám pedig mennyit sírt. Emlékszem, mennyire dühösek voltak, amikor kiderült, terhes vagyok. De... sokat tanultam tőlük. Többek között azt is, hogy nem erőltethetek rá valamit a lányomra, amit esetleg nem akar. Elmondhatom-, és meg is tettem, amikor rájöttem, hogy mi a helyzet, hogy milyen lehetőségei vannak, hogy szerintem mi lenne a legjobb – az abortusz, nyilván -, de nem fogok ráerőltetni semmit sem. Nem, mert az nem volna jobb az erőszaknál. Nem volnék több, mint pusztán egy gyilkos.
Úgy gondoltam, hogy Tim nem jelent veszélyt rá nézve. Most sem egyfajta veszélyforrás a fiatal férfi, nem erről van szó, de a baj már megtörtént, beütött a krach, és most ezt a tényt közölnöm kellene Owennel is. Most, hogy itt van. Amikor belép, és látom, hogy öblös léptekkel felém közelít, már tudom, hogy baj van. Méghozzá nagy baj. Amikor kérdőre von, már tehát azt is megtudom, hogy mi történt: kiderült a titkom, a közös titkunk, miszerint Tim a lakásban lakik. El akartam mondani neki, de elkéstem vele. Viszont a terhesség tényével nem habozhatok. Itt, és most meg kell tudnia, még mielőtt egy nagyszájú madárka elcsicsergi neki, hogy mi történt.
- Igen, nyugodj meg! Kérlek – teszem hozzá, sokatmondó pillantással nézve a volt férjemre. Gyorsan megkerülöm az asztalomat, és a kávézó felé viszem, mert ennek nem lesz jó vége, és a téma csak, és kizárólag kettőnkre tartozik. – Gyere, ne kéresd magadat! – hagyja, hogy a megadott irány felé vezessem, majd be is csukom mögötte az ajtót, a reluxákat lehúzom. Vannak kollegák, akik tudnak szájról olvasni...
Kicsit magára hagyom, magam mögött, és nem is szólok hozzá többet, míg felteszem a kávét. Az az igazság, hogy úgy érzem, le kell nyugodnia. Csak egy kicsit. Éppen annyira, hogy tudjam közölni az újonnan aktuális információt, miszerint nagyszülők leszünk. Csak éppen az a baj ezzel az egésszel, hogy Owen annyira gyűlöli Timet, és annak a tudatát, hogy a fiatal férfi nálunk lakik, továbbá már millió teóriát szőtt arról, hogy mi történhetne, vagy mi fog történni, vagy, ne adja ég, máris mi történt meg, hogy eléggé lehetetlennek érzem ezt a szituációt.
- Jól hallottad. Nem vagyok hajlandó kidobni, mint egy zsák szemetet – bólintok a kávéfőzőnek, de még mindig Owennek intézve szavaimat. – El akartam mondani, szólni akartam róla, de tudtam, hogy ez lesz! Tudtam, hogy ki fogsz borulni... – forgatom a szemeimet, pedig, ha tudná, hogy mindaz, amiről beszél, már a múlté, már megtörtént... – Ismerlek, Owen – sokatmondóan pillantok rá, és csatlakozok hozzá. Gyomrom öklömnyire szorul, miközben arra gondolok, ha előbb tudatom vele, hogy új lakónk van, akkor most teljesen jogosan jöhetne vele, hogy ő márpedig megmondta, hogy ez lesz.
Mindketten rágyújtunk, és most igazán jólesik a füstölgő halálrúd.
- Tim nem hajléktalan. Ott lakott a szomszédban, de egyedül nem tudja fenntartani a lakást, érted? Nincsenek rokonai, utcára kerülne – szívok bele a cigarettába, jobb lábamat átvetem a balon. - Nem hiszem, hogy ő olyan ember – biccentem kissé jobbra fejemet, ahogyan Owen felé fordítom arcomat. – Találkoztam már erőszaktevőkkel, pszichopatákkal, tömeggyilkosokkal, terroristákkal és bankrablókkal. Tim egyik kategóriába sem sorolható be, teljesen normális és átlagos fiatalember – vonom meg szép ívű vállamat, miközben folyamatosan a volt férjem szemébe nézek, hogy teljes mértékben meggyőzzem arról, amit mondok. – Tudom, mit csinálok – vagyis, egészen a terhesség kiderüléséig én is azt hittem, hogy tudom, mit csinálok. De jelenleg... fogalmam sincs, mit tehetnék, mitévő lehetnék, mi lenne a jó, mi lenne a helyes, mi lenne a legkönnyebb, a leghumánusabb megoldás. A legjobb és a legkönnyebb megoldás az lenne, ha Bex elvetetné a magzatot. De ez gyilkosság volna. Lehet, hogy nem is akarja ezt tenni. Lehet, hogy meg akarja tartani. Azonban én nem bízok Timben, úgy, ahogy Owenben bíztam anno – jól el is csesztük. Talán rá kellene vennem, hogy így tegyen, még mielőtt elmondanám Owennek. Lehet, hogy nem is ez a legmegfelelőbb időpont arra, hogy a férfi megtudja, hogy a lánya gyereket vár. Nem tudom, hogy kinek mondhatnám el, kivel oszthatnám meg a helyzetet, amibe családszinten keveredtünk, ki az, aki objektíven tudná megítélni a dolgot. Owen haragból, dacból cselekedne, és figyelembe sem venné, hogy Becky mit szeretne.
- Ebben az esetben, szerintem, mindketten elférünk abban az ágyban – mosolygok rá, és értse úgy, ahogy akarja.
- Nem vagy szörnyeteg! – csattanok fel, és metszőn nézek a férfire. - Soha nem mondtam ilyesmit, úgyhogy ne forgasd ki a szavaimat, Woods – sziszegek a képébe. – Mondtam már, gyere oda, költözz haza. Átmenetileg – teszem hozzá, nehogy félreértse. – Tudom, hogy védeni akarod Bexet, ahogy én is, természetesen, de vannak dolgok, amiket nem tudunk megakadályozni, és, amik egy nap bekövetkeznek – finom utalás arra, hogy a lányunk sem maradhat örökre szűz, neki is lesz barátja – vagy már van is? -, és, hogy egy nap-, talán a nem is olyan távoli jövőben, ő is anya lesz. És talán feleség is.
Hirtelen ránt közel magához, a levegő a tüdőmben reked.
- Ne legyél nevetséges – suttogom, leheletem az arcbőrét simogatja. – Mit akarna tőlem ez a fiatal srác? Ugyan már... – nevetek halkan és keserédesen. – Ne legyél paranoiás – ingatom meg alig láthatóan a fejemet.
Nem is tudom, mikor voltam hozzá ennyire közel. Érzem az illatát, a testéből áramló forró, hevült párát. És éppen olyan kívánatos, mint régen.
- Elengedsz? – nem feszítem meg izmaimat ujjai bilincsében, és nem tiltakozom ellene hevesen. – Így nem tudok tárgyilagos maradni – pedig fontos dologról kellene beszélnünk. Még akkor is, ha nem, hogy nem tökéletes, de egyenesen szörnyű az időzítés.


Words: 1 272 ▲ Music: Kings. ▲ Notes: Searching for smoke in a still water pond.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Vas. Júl. 03, 2016 11:40 am
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Vas. Júl. 03, 2016 8:50 pm
 



 

A megszokott menetrendre készülök, ahogy a váltóruhát tartalmazó sporttáskával a vállamon belépek az épületbe. Előzetes tájékoztatót nem kaptam rendváltozásról, így egyből Jerry-hez megyek az eligazítóba, hogy kikérjem az autó kulcsát: a keleti negyedbe vagyok kiosztva. Egy „helló” értékű kéztartással állok meg a recepciós pultnál és még mielőtt megszólalnék egy sok jót nem sejtető vigyor ül ki a képére. Határozottan kárörvendőn, mire felemásan emelkedik meg a szemöldököm.
- Nem hallottad?
- Mit kellett volna..?
- Megkaptad magad mellé Layton-t.
- Nem, nagyszerű, oké, add a kulcsot. – nem, nem esik le, hogy a másik Layton-ra gondol hogy a fenébe esne egyáltalán?, így azon kívül, hogy felfogom: gyakran kell majd szünetet tartani a kajaszüneteihez nem különösebben hat vagy borzaszt el a közleménye. Rosszabbul is járhattam volna Bradennel vagy valamelyik nyugdíjazáshoz közel álló öregemberrel, akinek a füle mellett az ágyút is el lehet sütni, akkor sem ébred fel az ebédszünetéből.. Ledobom a táskámat a földre és felkönyökölök, egyértelműsítve az előbbi szavaimat azzal, hogy a markomat tartom a kért csomóért, de nem kapom meg.
- Tényleg nem hallottad.
- De Jerry, hallottam, amit mondtál, de most már kezdesz idegesíteni a ködös beszéddel és azzal, hogy nem adod ide a kulcsokat, szóval bökd ki végre, hadd menjek a dolgomra.
- Egy darabig nem mész sehova, csak kiküldetési paranccsal. – tessék..? Rohadtul nem vagyok oda a jelen helyzetért, amiben nyilvánvalóan ő rendelkezik többlettudással, méghozzá velem kapcsolatosan. Nem kaptam figyelmeztetőt és ha tegnap óta valamilyen légből kapott dologra hivatkozva nem indítottak eljárást, akkor végképp nem értem mi az ördög folyik itt.
- Megkaptad Layton-t haver, a fiatalabbikat.
- Jó vicc, de ne.. Másnál ne próbáld meg elsütni, mert borzalmas.
- Tényleg nem adhatom ki a kulcsot, negyed óra múlva itt lesz és a saját szemeddel is meggyőződhetsz róla, hogy nem hobbiból szivatlak.
- Persze, erről minimum előző nap értesítést kellett volna kapjak, nem gondolod?
- A főnököt kérdezd.. – hátrébb lépek a pulttól és a folyosó végén balra lévő nyüzsgés felé nézek, hátha kihallom Sullivan hangját vagy előbb látom meg, ahogy a reggeli kávéadagot lopja a konyhából.
- Oké, kezd elegem lenni. Bent van? – célszerűbb, így rákérdezek, de máris kapom a másik vállamra a jelzést. Itt. (...)
Legszívesebben becsaptam volna magam mögött az ajtót Sullivan-től kifele jövet. Az utolsó pillanatban lebetegedett, akire eredetileg rábízták, hogyne.. Megnevezni már nem tudta és nem, rohadtul senki sincs bejelentve a nyilvántartóban betegként, aki a pozíciójánál fogva megfelelne a feladatra. A fal kapott egy öklöst, amit még tompán most is érzek az ujjtöveimnél. Utálom az irodai munkát és pontosan tudják, hogy nem is itt lelik hasznomat, erre megkapom azt a problémás kölyköt a nyakamba, vele együtt, pedig a végtelenül nagy megtiszteltetést a szolgálásra és védésre.. 70-30 %-ra lett lecsökkentve a terepmunkám aránya az iroda javára, az asztalt már előkészítették a huzamosabb jelenléthez. Ssz, nagyon ajánlom a kölyöknek, hogy öt percen belül itt legyen mindezek után, mert nagyon nem vagyok jó kedvemben..



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Pént. Júl. 08, 2016 1:23 pm
 



 

Pár hónapja döntöttem el a dolgot. Beszéltem a bátyámmal, hogy segítene e a dolgok megszervezésében.
Valahogy hihetetlennek tűnt számára a dolog. Mivel eddig magamon kívül semmivel sem foglalkoztam…sőt. mi azt illeti, rossz fiú voltam mindig is. Sose érdekeltek a törvények, csak a magam által kreált szabályok. Volt pár rendőrségi ügyem elismerem. Itt is, meg Franciaországban is…nem egy. De ahogy valamelyik nap szóba került az iskolai eredményem és hogy „anya nem örülne, ha élne” stílusú tőmondat…elgondolkodtatott. Igaza volt Solomonnak.
Ő se ezt akarta…Ő is olyasmit akarna, hogy a jó úton haladva érjem a céljaimat és nem valami híd alatt össze verve szajkózzam a rohadt bátyám nevét, vagy épp apámét.
Igaz, abba már nem mentem bele, hogy ne magamat adjam. Mert ha magamat adom, akkor ott mindenki tüskéket kívánna a nem létező testrészeimbe. Mindenki temetni akarna etc
Láttam Sol arcán az aggódást. Tudta, hogy oda bent nem sok jót ígér majd a jellemem és az ott létem. Nem támadott hátba, nem akart rosszat senkinek.
De engem se ma kapartak le a falvédőről. Még szerencse.
Mindenesetre elindultam, úgy ahogy voltam... Egyszerű fekete farmer, V vágású fehér póló, és bakancs. Meg persze... a bőrkabátom.
Szóval, nekivetődtem az utaknak, a motor úgy pörgött alattam, mint valami veszedelem. Szerettem ezt az érzést, ezt az önfeledt szabadságot, és adrenalint, amit ilyenkor éreztem. Ám, ez a "móka" nem tartott sokáig, mivel mindeközben már megérkeztem a rendőrséghez.
Finoman fékeztem le, majd állítottam le a motort, egykedvűen hagyva ott magára a járőrautók mellett. 14 perces késés. Szuper. Tesóval úgy beszéltem le, hogy egy hét elméletit akarok, másik hét gyakorlatit…különben fogalmam nincs, hogyan működik az ilyesmi.
Lehet meg se kapom ezt a „kérésem”.
A lépcsőket hanyagul szeltem, tompa lépteim dübörögtek fel a fokokon....
- Csövi. - köszöntem a kopóknak illedelmes kopóként, noha a nyelvhasználat odébb tétele nem fényezte a jövőmet. - Mi a szitu? - érdeklődtem az ott lévőktől, meg főképp a portástól.
- Aaron Mark Layton. Solomon Layton testvére… - szal’ valszeg’ tudják mi a hóhérért vagyok itt. Önként és dalolva jelentkeztem egy eligazításra....
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Szomb. Júl. 16, 2016 10:55 pm
 



 

Öt percet voltam hajlandó várni a recepciónál. Az állítólag megbeszélt időn felül öt percet, aminek a hatodikja nem érdekelt Jerry vérszívó társaságában. Most nagyon nem voltam vevő a heccelésére, ahogy felelevenítette az egyik esetet, amikor nekem kellett behoznom a kölyköt előzetesbe és ahogy a párhuzammal próbált meg viccelődni.. Nem, inkább önként vállaltam a lefoglalt áruk leltározását az alagsorban. Hallottam a tegnapi fegyverszállítmányról, amit még nem vittek be a rendszerbe a szándékosan lekapart sorozatszámok, a különféle töltények és a mennyiség miatt – jelenleg ezerszer jobb elfoglaltságnak találtam és a megbízott illetékes is örömmel adta át, hogy ne neki kelljen hamarosan belekezdenie a több órás projektbe..
A soron következő M16-os karabély kézbe vételekor szólal meg a telefon. Kinyomom, úgyis tudom miért kerestek. A tollat a jegyzőkönyv közepére helyezem és becsukom, a kesztyűt majd menet közben fejtem le a kezemről, amíg a lépcsőn felérek. Hallom a nagy nyüzsgést a recepció felől. Azt a fajtát, amivel mások előtt szoktak parádézni – vagy mások kedvéért.. Jelenleg az én két lábon járó káromon. Sol igazán fogadhatta és körbevezethette volna, legalább az első napján az övé lehetett volna az öccse.
- Az Akadémián kicsináltak volna ezért a késésért.. – mérem végig tetőtől talpig a srácot, amíg egy pillanatra megállok a srácok mellett. Nem a kiképzőtisztje vagyok, hogy jó tanácsokkal lássam el vagy hogy bármilyen büntetést is kiszabjak rá. Nem, csak a felügyeletével lettem megbízva, továbbá, hogy bemutassam neki mivel jár a hivatás. Nem húzom az időt, az egyik vicceskedő megjegyzésre csak oldalba vágom a pultnál álló Abrams-t – jobb, ha befogja, mert úgyis jön nekem eggyel és még megeshet, hogy valahogyan áttestálom rá a nemes feladatot.
- Mindegy, gyere. Ha nem haragszol meg néhány már ismert helyiséget kihagyok a körbevezetésből. – ha pedig mégis: nem, nem kell kettőt sem tippelnie ahhoz, hogy rájöjjön mennyire nem fog érdekelni. Talán pont azért, mert azokat a helyiségeket már volt lehetősége szemre vételezni. Egyedül kihallgató szobában nem vagyok biztos. A kezemmel is jeleztem, hogy szedje a lábát, tegye meg az első lépést, közvetlenül a megkerülése után. Nekünk a másik irány kell, a várakozót már ismeri, az ottani elkülönített szobákban, pedig nincs semmi, amit ne tudna bárki ember fia elképzelni. Fehér falak, redőny, egy asztal, három szék a bizalmasabb beszélgetéshez és ennyi. A nap végén megnézheti, ha akarja, most kihagyom a sorból.
- A bátyád mit mondott, meddig kell itt lenned? Napi nyolc óra? – őszintén reméltem a kérdés feltételekor, hogy nem, de nem is ezért érdeklődöm nála. Ha a válasz igen, akkor egyszerűen csak a fél órás ebédszünete csökkent le tizenhat percre. Ilyen egyszerű.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Szomb. Júl. 30, 2016 6:27 pm
 



 

Meghallom a kis főnök hangját, tekintetem egy ívet ír körbe, miközben felé fordulok.
- Ne csináld már haver. Az első napom, nézd el. – villantok egy vigyort is és jelenleg nem az idegein akarok táncolni… pedig táncoltam rajtuk eleget. Hozott már be, nem épp nyugis helyzet volt, de aki tud az tud nah.
A franc se tudta, hogy az ő kocsiját rongálom…azóta is pikkel rám. Pedig ennek már lassan 3 hete… vagy már egy hónap? Mindegy is.
Gúnyolódtam volna, de kivételesen nem tettem.
- Nem pikkelhetsz rám még mindig… Ugye? - villantottam rá vigyorba futó fogaimat. - Na ugye! - vágtam is rá egyből a válaszom és ki húztam magam, mint valami görög isten. De hamar leejtettem a vállaimat, ezzel együtt tartásomat is elhagyva.
Nagyon sietős Harpernek a dolog, egyből együnk is valamerre, hát lépek is utána, hogy mellé éjek egyből. Feltérképezem a helyet, jó lesz az, legalább többet látok a Seattle-i rendőrségből, mint a többi városéból.
Tömör gyönyör. Erre vágytam eskü!
Megindultunk beljebb, kezem a zsebemben pihent.
Halk hümmögéssel, újfent szélesedő vigyorral fogadtam szavait. Lett volna kedvem hozzátenni, fűzni még a dolgot, de kár egyenesen belefejelni a falba.
Egyébként is!? Akkor hova lenne a móka?
- Ja ám. 8 óra… szóval hosszú napunk lesz. - csettintek a nyelvemmel, majd felé fordítom a fejem, végig mérem.
- Ha majd lenyugszol… - bökök a fejemmel a fegyvere felé. – … mutatsz pár dolgot? - a bátyám sose engedte, hogy megnézem a stukkerét, nem is értem miért. Persze sért, valahol tényleg sért, hogy nem voltam elsődleges opció, de lássuk be: nem jeleskedtem valami hú de jól az életében. Számíthat rám, ez pipa, ahogy én is rá. De mit tettem le én az asztalra, ha már kérdőre vonom ezt az egészet? Mit?
Nem sok mindent.
Harperrel nem leszünk sose országos cimborák, ezt mindketten tudjuk. De rá bíztak... el kell fogadnunk egymás társaságát, kibírni egymás jellemét. Mert nem egy napról lesz szó itt.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Szomb. Aug. 13, 2016 12:49 pm
 



 

Haver.. Pont úgy nézek ki?
- Nem vagyok a haverod, sem a dadád, hogy tisztába tegyelek az első napodon. – lehet a többiek nevetnek a megszólalásán, de ők sem azért, mert vicces lenne. Nem veszik komolyan, ahogyan én se - lenne mire fel? Nem. Na ugye.. Meglepődésre nem ad okot igazából az, ahogy az első megnyilvánulása tökéletesen tükrözi az elhivatottságát, egyértelműsíti mit keres itt; csak egy taknyos kölyök, aki rávette a bátyját, hogy hadd szórakozhasson egy kicsit. A flegmaságtól csak egy árnyalattal maradt el a válaszom, de amikor ismét kinyitja a száját ez a minimális különbözet teljesen eltűnik a képemről. Most komolyan..? Válaszra sem méltatom, megforgatom a szemeimet és egyet rázok a fejemen. Csak legyünk minél előbb túl ezen az átkozott napon, úgysem hiszem sokáig itt fog maradni. A cirkusz pár utcával odébb található – oda tartogassa a bohóckodást, itt nincs helye. Az övének nincs ekkora sárral a képén, ami még máig sem lett lemosva az egy hónappal ezelőtti incidens óta.
Féket kötök a nyelvemre, beszéd helyett a lift irányába indulok, hogy onnan kiindulva kezdjem meg a körbevezetést. Célszerűen fentről lefelé haladva – eredendőn úgyis ott van dolgom.. Legalább itt nem tesz semmilyen megjegyzést. Tartsa meg a jó szokását később is. Naiv gondolat.
- Jah, hosszú. A késésed különben a fél órás ebédszünetedből vonódik le. – nézek oldalra a szemem sarkából. – Gondoltam szólok róla így tervezd a holnapi beugrásodat. – különleges bánásmódra ne számítson Sol miatt. A bátyja sem említett semmilyen finomkodást a kölyökkel, még jó, hogy eszem ágában sincs jobb képet vágni ehhez az egészhez.
Szivatom? Nem. Ez az egy mázlija, függetlenül észreveszi-e vagy se a nagymenősködésben.
..pedig ahogy belekezd a következő mondatába eléggé érik, hogy Stan-ék módszerét elővéve üdvözöltessem az őrsön. Azt hiszi ilyen, ha be vagyok pöccenve? Ne akarjon dühösen látni.
- Ennek.. – mutatok az övtartón pihenő fegyverre. –  ..a közelébe nem fogsz jutni a két heted alatt, úgyhogy tegyél le róla. Most a felső szintek jönnek. A felső vezetőség emeletét kihagyjuk, gyakornokként nincs szükséged a megismerésére. – a lift most ér le és sorra szállnak ki a kollégák, illetve kíséreteik. Beszállva a harmadikat nyomom be és ha Layton nem erőlteti a csevegést én bizony nem fogom megtörni a csendet, amíg fel nem érünk a bejelentett emeletre. Balra fogunk kanyarodni.
- A jegyzőkönyv felvétel menetét ismered, a helyét már kevésbé. Jobbra. – bökök a megfelelő irányba. – Ott szokták felvenni. Általános büntetések esetén, mint például köztulajdon rongálás, közlekedési szabálysértés, satöbbi. – képzelje hozzá a többit, nem nagy kunszt. – Balra az iratmegsemmisítő, mögötte az irodaszer raktár. Erre.. - újabb folyosó, ez épp az épület másik felébe vezet. - A nyomozók irodái vannak. A gyilkosságiak máshol tartózkodnak, ahogy a többi `puccos` nevű is. - valószínűleg úgyis el tudja képzelni ezeket a filmekből, sorozatokból, mint a legtöbb hétköznapi ember, akkor is, ha azokon kívül még számos alosztály létezik. - Különleges ügyosztály, hírszerzés, satöbbi.. - darálom szárazon az említett pár példát.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Vas. Aug. 21, 2016 9:02 am
 



 

- Bal lábbal keltél? Két bal lábbal… - gondolkodok a nevén, de nem is lényeges, ő is Aaron, tényleg… ő Ron. Ember… - Feküdj vissza, azt kelj jobbal… - vigyorgok, de aztán sóhajtok, nem vevő semmire se.. mindegy. Nem is ezért jöttünk.
Fél órás ebédszünet… - Ez most komoly? Nem akkor megy az ember kajálni, amikor akar? Van a közelben egy hamburgeres? - szalad fel a szemöldököm, majd komolyra veszem egy picivel a figurát.
- Igen uram, értettem, holnap reggel 3 perccel előbb itt leszek kezdéskor… - meredek magam elé. Megkértem Solomont, hogy juttasson be, de a többit én magam akarom elintézni. Nem úgy akarom, hogy a bátyám miatt lettem az aki. Magam miatt. A sok hülyeség ellen, amit elkövettem eddigi életem során… jobban akarom csinálni. Nem akarok megdögleni egy utcai bunyó során. Így se voltam ki tudja mióta suliban. Most ez változni fog. Benyújtottam ide a tanulásra vágyó papírokat, most rajtam a sor. Komolyan kellene ezt az egészet vennem… komolyan is fogom, de vannak helyzetek, amik mellett nem lehet maradéktalanul elsiklani.
Hallgattam és hallgattam és hallgattam, Solomon igazán büszke lehetett volna rám, hogy ilyen türelmet tanúsítok…. főleg, hogy a fegyverét sem akarja bemutatni… nem is itt helyben akartam, hanem a szent helyén. Hogy mit hogyan neveznek… mert honnan is tudnám? A tesó se avatott be az ilyen szarokba. - Tényleg? - szalad feljebb szemöldököm.
- És ha én meg akarom ismerni? Mert épp szükségem van mondjuk a kapitányra? Vagy az eggyel felette szolgáló egyénre? - komolyak a szavaim… akkor legalább tudjam már milyen néven szólítsam őket vagy valami. Nem bemószerolni akarom a csókát, miért tenném? Jelenleg én vagyok a „bűnös”. Hisz pár dolgot már elkövettem a rendőrség ellen is… szóval csak kuss a nevem. A liftbe kussolás van, utálom a liftet, a gyomrom is hasonló cselekedetet utánoz, csak miután onnan kilépünk, utána csacsogok. - A mappák merre vannak? Azok, amik még úgy megfejtésre várnak, mert eltűntek az elkövetők… - érdeklődöm, hiszen ez érdekel, lehet hogy valakinek az irodájában kuksol megfejtésre várva, vagy bent a helyén a sötétben a polcon. Várva hogy valaki előkapja. A jegyzőkönyv felvételének helyét is meglesem, ha már megmutatja….
- Tudom, hogy semmi közöm, hozzá még… de itt is vannak évekre visszanyúló esetek, amit még nem zártak le? - komolyan kérdeztem, mert igen, kezd érdekelni és ne azt merje hozzám vágni, hogy ehhez nincs még jogom…. vagy mim.
- Amúgy had kérdezzek már... van valamilyen fontos ügy, amin dolgozol... vagy dolgoztál? Ami még úgy folyamatban van? - vagy beavat, vagy nem, ha épp nincs hozzá hangulata, nem veszem a szívemre.
Tovább haladunk… - A te asztalod, irodád merre van? – érdeklődöm, majd hoppá. - És Sol-é? - még nagyobb vigyor, nem azért mert a bátyám, hanem azért, mert ha megtudom, akkor tudom melyik asztalt kell keresnem egy fánk miatt, vagy pizza.
- A pantomimes is itt van? – kérdezem röhögést elfojtva, majd köhintek.
- Mármint a fantomképes… - vedd komolyan Aaron, ez lesz a munkahelyed, ha minden jól megy… nem baszhatom el.
- Hé… tudom hogy utálod a képem a múltkori után és csak púp vagyok a hátadon… de komolyan végig fogom csinálni. – torpanok meg és ridegen nézem Dwayne Aaront…  vagy vele, vagy nélküle, de megfogom csinálni. Egyesek leszóltak már hogy úgy se… de mióta hallgatok én másokra?
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Vas. Szept. 04, 2016 8:50 am
 



 

A hozzáfűzött kommentárral a lehető legkevésbé javít a megítélésén, de ahogy látom azt a vigyort elterülni az önelégült pofáján gondolom ez cseppet sem zavarja. Sol majd bent tartja a seggét, ha így viselkedik, huh? Nem is reagálok a tanácsára semmilyen formában, majd nagyot fog koppanni kurva nagyot, ha rájön mennyire elbaszta, amiért így beszélt a felettesével, mert igen: jelenleg így van. A kiértékelője eddig mesésen áll..
- ..amikor tudsz és egy utcával lejjebb, a Kent-en. – egyből kijavítom az amikor akar feltételezést. Elég nagy káosz lenne, ha mindenki eszerint venné ki a szünetét és nagyon is vannak napok, amikor ennek a lehetősége teljesen elúszik. A komp balesetnél sem jutottam el odáig, hogy egyek. Szinte egész nap kint kellett lenni, azonosítani az embereket, gondoskodni a szalagkorlátok meglétéről, az emberek túloldalán tartásáról, a média elkergetéséről, ha beleütötték az orrukat, amibe nem kellett volna.. A többiről nem is beszélve. Az ígérete megint egy olyan dolog, amire nem érkezik tőlem reakció. Hol érdekel, ha megint nem fog időben beérkezni? Ha járatni akarja a száját menjen valamelyik haverjához. Megforgatom a szemem, ahogy előre indulok és magam mögött hagyom pár lépés erejéig.
A liftnél kerülünk ismét egymás mellé, ami igazán jöhetne gyorsabban is, hogy minél előbb letudjam a kötelező kört és visszamehessek befejezni a leltárazást, amíg a srácot valami kulimunkára továbbpasszolom a srácoknak. Ez nem az a munka, amit figyelemmel kísérheti gyakornokként, ha fegyverekről van szó, ami után éles érdeklődést mutatott nemrég. Egy álmodozz csak értékkel bíró fújtatással szállok be a leérkező felvonóba.
- Azt hiszed a kapitányoknak van ideje minden kíváncsi, seggükön megülni képtelen gyakornoknak bemutatkozni, miközben akad ennél fontosabb tenni valójuk is? Húzzál sorszámot. – megnyomom a harmadik emelet jelzőgombját és ennyiben hagyom a témát. Belekezdhetnék a magyarázásba, hogy képzelje csak el mennyi civil jön be nap, mint nap azzal a kéréssel, mikor épp nem követeléssel, hogy a legmagasabb rangú személyekkel akar találkozni, mert szükségük van rá.. A megnevezéssel sem fáradok, az előcsarnokban fel vannak sorakoztatva, ha nagyon akarja majd megnézi őket, de az Asszonyom-on és az Uram-on kívül egyébként sem fog mást használni, ha találkozik velük.
A harmadik emelet következik.
A szemem sarkából nézek le rá, ahogy a mappák után kérdezősködik.
- Az irattár.. – emelem fel a kezemet és a hátunk mögé bökök, belőve a szóban forgó helyiség irányát. – ..arra található, konkrétan az emelet maradéka. Az ilyen ügyeknek, pedig van egy külön szekciója azon belül. – az eltűnt elkövetők és a folyamatban lévő ügyek két merőben más téma, de sajnos lesz elég ideje arra, hogy a pontosítások terén tisztába legyen téve, amíg le nem telik a gyakornoksága. A következő mondatkezdésével nem hozza meg a kedvemet a csevejhez – ha tudja ugye minek kérdezi.. Mély levegőt veszek, hogy felkészüljek a befejezésre, de semmi kivetni való nincs kivételesen az érdeklődésében.
- Persze. Több tucat. – nem titkos adatokról van szó. Az újság fejlécek rengetegszer tolják az emberek képébe az aktuális kudarcot – A rendőrség még mindig nem találta meg a (…) Tehát vannak-e? Vannak. Részletezni nem fogom, kérdése meg úgyis adódik, amivel faggasson.
- Nem nyomozó vagyok, nekik vannak ügyeik. Én végrehajtok. Belefolyok a dolgaikba, számos ügyet érintek, de nem viszek végig önállóan egyet se. Ezeket ne keverd össze. – én cselekszem, ők nyomoznak.. Ég és föld, de a kívülállók, akik nem látnak a működésünk mögé elég gyakran tévesztenek ilyen téren. Az oldalra nyíló folyosó mellett elhaladva közeledünk az emelet ezen széléhez, ahol lesz egy lépcső, amin le fogunk menni a második szintre. Az állandó vigyorgásától közben lassan viszketni kezd a tenyerem, hogy fel-felbukkan, amikor személyes szenzációra lel vagy valamit viccesnek talál. Megdörzsölöm az orrnyergemet. Ebből aspirin lesz..
- Mindjárt egy emelettel lejjebb megyünk, megmutatom. Ha reggelente jössz és a recepción vagy az eligazítónál nem tudják megmondani hol vagyok, akkor ott kell megvárnod, amíg nem végzek a dolgommal. - ..és mielőtt jönne azzal, hogy kihagyom a munkamenet ismertetéséből: - Nem foglak tudni mindig magam mellett tartani. – ha akarnám se és mekkora szerencsém, hogy nem is akarnám, nem igaz..? – A bátyádét is megmutatom, tudtommal ma bent kell lennie a helyén. – zsebre csúsztatom a kezeimet, ahogy haladunk és a szembe jövőknek biccentek, végül a vészkijárat címkéjével ellátott ajtónál megállok, hogy kinyissam. Igen, egy csak általunk használatos lépcsőház – ezt mégse írhatjuk ki a hétköznapi emberek miatt.. Kérdőn emelkedik a szemöldököm, amikor újból vicceskedő pillanatában találom a kölyköt. Pantomimes..? Ezt még nem hallottam rá.
- Az alagsorban a bűnügyi technikusunk mellett, az is sorra kerül. Valamikor, ilyenkor még nincs bent. – a nem kell neki állandóan és ha bement, elindult a lefelé, akkor csukom magunk mögött az ajtót. Mennék én tovább is két lépésnél, ha nem állna el az utamat. Nagyszerű.
Ha befejezte a szónoklását és a győzködő projektet még egy jó két másodpercig némán állok vele szemben, hogy megbizonyosodjak róla nem-e hány még valami rendkívül sokat érő tartalmat utána.
- Persze, felőlem. - megvonom a vállam, őszintén érdekelnie kellene mindenkinek az adott szava, aminek a többsége valóban szóbeli sallang marad..? - Nem, mintha alapból a sok esélyed lenne az eddigi igazoltatásaid és letartóztatásaid ellenére, de ha sikerül sikerül.. Viszont bocs, nem vagyok vevő az ígérgetésekre. - meg sem várom mit akar vagy nem akar mondani: ellépek mellette, hogy haladjunk is. Ugyanis nem csak a fizikai egy helyben állással rekedtünk meg előbb..



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Hétf. Szept. 26, 2016 1:40 pm
 



 

A rendőrség szegleteinek bemutatása igencsak jól jön, szerencsére majdnem mindenhova van bejutásom… ahová meg nem… nos így jártam. A nagyFőnök ellehet foglalva, bár Ron szavaival élve, ők tényleg leszarhatják a kicsiket… de eleve neki kéne valami szerződés félét a képembe nyomnia, nem? Tévednék?
Nem tudom mit akar állandóan kioktatni az a majom… el se követtem emberölést, csak párszor kellett bent éjszakáznom… pl mikor kiütöttem egy rendőr kocsijának üvegét…meg pár egyéb dolog miatt. Erre meg így áll hozzá a gyakornokához.
Nem az én ötletem volt a nyakán való lógás, hanem a Főnié…meg egy idiótáé, akit ugyanúgy Laytonnak neveznek... rajtam akarja leverni? Hát ahhoz lesz egy két szavam. Sőt… lássa csak mennyire vagyok szar alak… jobban akarni fogom ezt az egészet. Nem. Ő egyáltalán nem élvezi.
Sőt... És végül is hazudni sem éppen hazudik... Kurva őszinte és én ezt díjazom… én is az vagyok, csak más mód. Na nem mintha problémám lenne a hazugságokkal, a magamfajta olykor azokból épít várat, s él ott.
Aztán persze átfut az agyamon egy igazán kellemetlen emlék… igaza van a hapsinak. Ez a kettő nem összekeverendő. A nyomozó meg az őrmester nem ugyanazt csinálják.
- Jó, bocs, igaz. - vakarom tarkómat röviden, hallgatom őt is, meg a saját őrült gondolataimat.
De van egy húzásom, amit ha átlépek, akkor repülök. És itt nem a késések miatti húzásról van szó. Ennél több folyik most itt és ezt az esélyt nem dobhatom ki…
Az meg hogy nem tarthat maga mellett, nos… feltalálom magam, nagy vagyok már… ha nem épp az ő idegein táncolok, pardon, nem az ő okosságait kell hallgatnom, akkor elütöm az időmet… mondjuk tanulással.
Kacc kacc.
Meghallgatja az „ígéretemet”, de aztán többre nem is futja tőle, nem számítottam másmilyen reakcióra, szóval piros pont. Ahogy ellép mellettem és halad tovább, a vigyorom még szélesebb lesz, majd utána is fordulok, hogy menjek utána és a kiselőadását hallgassam tovább. Hogy van e ehhez kedvem? Hát ha ő ezt a háta közepére se kívánja, vagy még oda se, hiszen szálka vagyok a szemében, utál…asszem’. Akkor én mit szóljak?
Így jártunk mindketten.
Ez egy kurva nagy bemutatás az élettől.



// Köszöntem a részt, állat vagy, imádtam! //
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Hétf. Okt. 03, 2016 4:55 pm
 



 

A bátyja intézte a bekerülését, ő intéztette a vele járó adminisztratív munkát egyaránt, ami a szokásos aláírásra váró papírhalommal együtt landolt a felsőbb vezetőség asztalán a gyakornoki időszak megkezdésének engedélyeztetéséhez. Az egyetlen feladatom a mai napra az épület körbevezetése, aminek eleget teszek és a munkával kapcsolatban felmerülő kérdéseire is válaszolok. Nem kitörő lelkesedéssel – kötelességből. Nézz jobbra, nézz balra és közben ne jártasd feleslegesen a szád. Ha a stílusom zavarja az ingerküszöbét tudja hova mehet panaszt tenni, vissza a testvére szoknyájához, mert nem kapja meg a körbe rajongását és a haveri hangulatot, amire minden bizonnyal számított. Nem kedvesnek kell lennem vele: fairnek. Ezt maximálisan megkapta, a két szakma összetévesztéséért sem röhögtem képen és azt is leszarom, hogy továbbadjam a kollégáknak legyen min csámcsogniuk az unalmas óráikban.
Bizonyítson, ha más bánásmódban akar részesülni, kiváltképp tiszteletet kivívni magának: két hete van rá, utána meg két éve az akadémián, ha sikerül a felvételiig annyira feltornáznia a jegyeit, hogy bekerüljön a programba. Marhára nem érdekel addig mit hord össze, mert három éves korában megtanították a beszéd alapjaira. Ma már ugyanezeket a szavakat egy papagáj is elismétli, az értékük egyenlő a nullával és nem nekem szólnak. Olyan könnyen eresztem el a fülem mellett őket, ahogy ellépek mellette. Nem nézek hátra az első lépcsőfokok megtétele után, ha mögöttem marad, de ha mellém sorakozik fel is előre fogok tekinteni és akként fognak érkezni a további válaszok, útmutatások. Ha szerencsém van, akkor Solomon a helyén lesz és az irodákhoz érve önként fogja átkérni magát a nap hátra levő részére a kölyök, hogy egy kis időt a munka keretein belül is eltölthessen a fivérével.
Ha..
Amennyi mostanában kijár belőle gondolat szintjén sem pedzem tovább a dolgot, csak a küszöb elé érve vetődik fel, ahol magam elé tessékelem és egyértelműen rámutatok a monitor mögött kuksoló vérére: oda mehetsz ezentúl ebédet lejmolni.

// Szintén köszönöm a vérszívást! Very Happy //



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Csüt. Okt. 13, 2016 11:38 am
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Elliott Davenport
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 27
Avataron : Keegan Allen

TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Szomb. Dec. 03, 2016 9:13 pm
 



 






Befejeződhetett volna az a legénybúcsú egészen másként is. A sok pia, a zsarunak öltözött vetkőző lányok – Stevens egy állat egyébként, nem tudom miből gondolta, hogy pont ilyenre vágyom, érzésem szerint sokkal inkább magának szervezte az egész hepajt, na mindegy –, aztán otthon csak bedőlés az ágyba, kiheverni az alkoholt és úgy egyáltalán az éjszakát, karácsonykor pedig maga az esküvő. Nem én találtam ki a dátumot – nekem aztán a kilenc is páros lett volna ebben a kérdésben –, a dolgom csak annyi volt, hogy a megfelelő időben és helyen megkérjem a barátnőm kezét. Innentől fogva ő volt az, aki minden mást elrendezett, nekem pusztán csak bólogatni kellett, amikor véletlen megkérdezte, hogy ez vagy az jó lesz-e így vagy úgy. Jó lett volna akárhogyan is, nem maga a felhajtás érdekelt, hanem a tény, hogy megnősülök. Hogy életem nőjével – akkor még annak hittem – töltsem a mindennapjaimat, közösen felépítve a jövőnket, gyerekekkel, házzal a kertvárosban, egy kutyával, stb. Jah, a tipikus amerikai álom. Tényleg az, ez kibaszott álom.
A dolgok azonban nem így alakultak. A korai legénybúcsú – annak okán, hogy végig be leszek osztva az ünnepekig és utána nászútra mentünk volna két hétre Mexikóba, ez volt az a szabad este, amikor nem csak én, de a meghívottak is el tudtak jönni – után, életem legkellemetlenebb meglepetésére kellett hazaérjek. Nem mondanám, hogy részeg voltam – sosem szoktam az lenni –, de nem is teljes absztinenciában csináltam végig az éjjelt, így az alkoholra éppenséggel nem lehetett fogni a szokatlan látványt, mint valami illúziót. Bár az lett volna...
Az éjjel ugyanis a buliból úgy tűnik nem csak nekem jutott ki, azzal a különbséggel, hogy a menyasszonyom némi pia és a barátai koszorúja helyett az egyik kollégámmal múlatta az időt. Leginkább hiányos öltözetben, a combjai közé kapva azt a rohadékot, több, mint intim közelségben. Mondhatnám azt is, hogy basztak, mint a nyulak. Jah.
Az első sokkot – szó szerint – némi dulakodás követte, mielőtt hangos ajtócsapódással a hátam mögött viharoztam volna ki, az egyébként saját lakásomból. Fasza, tudom én is…
A nappalt, mivel kedvem senki fejéhez sem volt, főleg nem a magyarázkodáshoz, hogy miért is nem inkább otthon vagyok, egy haver helyett inkább a kocsimban töltöttem, a városon kívül. Gyakorlatilag a következő szolgálatot felvenni is onnan mentem.
Az első dolgom pedig az volt, hogy átkérjem magam másik körzetbe, még csak véletlenül se kelljen, annak a köcsög Wagnernek a pofáját látnom.
A papírmunka egy hét alatt meglett – hála az égnek – addig meg minden szar utcai melót bevállaltam, amit lehetett, hogy véletlen se fussak össze az említettel. A majdnem nejem hívásait ignoráltam, egyet leszámítva, amikor közöltem vele, hogy huszonnégy órája van kitakarodni a lakásomból. Meg is tette, azt leszámítva, hogy a macskáját elfelejtette magával vinni, mondván, ahová költözik, ott nem látják szívesen, ki meg nem teheti a ház elé. Fasza.
Az új körzet és őrs nem ismeretlen számomra, betegség, emberhiány stb esetén volt, hogy helyettesítettem itt párszor és vannak akik szintén onnan jöttek át, ahonnan én is. Legalább nem minden fej új. Azzal viszont nem számoltam, hogy kapásból be is osztanak valaki mellé, mint állandó társként. Szabálykövetésben jó vagyok, nem háborgok, tényleg csak meglepett a parancs, ennyi. Az mondjuk kifejezetten jó szájízt ad az egésznek, hogy a fickót legalább ismerem, aki mellé beosztottak.
- Davenport, hát te? Megint helyettesítés? – Peterson hangjára leszek figyelmes, ahogy az öltözőben kapom át az egyenruhámat.
- Hey! Nem, áthelyeztek, mától itt teljesítek szolgálatot. – nem bonyolítom tovább, mi több, még egy vigyort is a képemre kényszerítek, senkinek semmi köze ahhoz, hogy miért jöttem át vagy, hogy a legkevesebb kedvem van vidort játszani éppen.
- Ah, értem. Megint ide-oda toszogatják az embereket, mih?! Akárhogy is, üdv itt akkor, haver. – lapogatja meg a vállamat, mielőtt még olyasmi esne ki a száján, ami végleg letörli a művigyort a pofámról.
- És gratulálok, hallom megnősülsz. – jah, hát igen. Nem kommentálom a dolgot, helyette inkább kérdéssel reflektálok a szavaira.
- Melyik Harper asztala?
(…)
Az iránymutatást követve érek fel a megfelelő emeletre. Eligazításig van még idő, ha túl sok nem is. Kéne egy kávé, mielőtt azonban a koffein és azt azt szolgáltató automata mellett döntenék, előbb megkeresem újdonsült társam asztalát, abban bízva, hogy ott találom. (Ha nem, akkor értelemszerűen megvárom, amíg előkerül.)
- Harper. – kezdem a megszólítással köszönés helyett és nyújtom is a mancsomat egy rövid, de határozott kézrázásra.
- Nem tudom hallottad-e, de úgy tűnik beosztottak minket egymás mellé. Mától én is itt dolgozom. – gőzöm sincs, hogy tájékoztatták-e már vagy majd csak az eligazításon akarják elmondani, de most már mindegy is igazából.
- Kávét? – bökök a masina felé, jelezve, hogy jah, nekem jól jönne, akár eltekerőzhetnénk arra is.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Admin : Admin
Kor : 32
Avataron : Chris Wood

TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Csüt. Dec. 22, 2016 10:15 pm
 



 

Nem tudom a mai napon mi van az őrsön, de még jó, hogy korábban bejöttem elkezdeni a papírozást és megúsztam kezdetben azt az idegesítő nyüzsgést, amit a srácok produkálnak. A nyugodt munkakörnyezetet aligha biztosítják két kibaszott disznó vicc mesélése közben, amiért el is küldöm melegebb éghajlatra – azaz húzzanak a folyosóra, minimum. Az erős javaslat meg a faszt javaslat.. nem tette sokkal jobbá a helyzetet és vagy a másodjára merül fel a levegőzés gondolata tíz perc alatt, amikor úgy döntök kifejezetten ráfér a csapongó figyelmemre. Egy kávét is lejmolok az automatából visszafele jövet, így hallom meg a gyorsan terjedő szóbeszédet az új felettesről, akit az eligazításon akarnak hivatalosan bejelenteni. Bemutatni aligha kell – Wagner –, név alapján beugrik az egyik két hónappal ezelőtti meló kapcsán, amikor egy másik körzetben kellett besegíteni az eset által megkövetelt, nagy emberigény miatt. Határozott forma, az első benyomások alapján nekem teljesen rendben van és nem vagyok benne biztos, hogy rosszabb lesz, mint Ayer hadnagy. Legalább egy időre lekerülök a gyorshívóról, ha valaki bemondja az unalmast és helyettesíteni kell.. Adja ég..
Visszaérve szerencsére szétszéledt az összegyűlt brancs és valóban koncentrációbarát csendben tudom folytatni a dokumentumok kitöltését. Márcsak egy fogó toll kéne.. Szemforgatva húzom ki a fiókot egy után, amikor ismerős arc kúszik a képbe és félbe hagyom a mozdulatot. A gyors ellenőrzést követően úgysem látok íróeszközt benne. Fasza, tuti megint innen csórták el a rohadékok. Mindegy, legalább egy épelméjű tartózkodik most az irodahelyiségben rajtam kívül. Sőt.
- Davenport. – felállok, hogy a köszöntést hasonló formában viszonozzam egy biccentéssel megelőzve és már épp kérdezném mi járatban erre, miért irányították át, amikor ennek elébe menve választ kapok. Hoppá. Oké, ez a reggel talán nem is annyira elbaszott, mint amilyennek eddig hittem. Végre nem egy Hudson-vérmérsékletű vagy egy nyugdíjas tempójút kapok társnak és ha jól veszem ki a szavaiból nem csak ideiglenesen.
- Ezek szerint mostantól nekem kell majd bevédenem a segged, hogy az asszony ne akadjon ki, amíg el vagy otthonról? – kihagyhatatlan, bocs. Elég frissnek számít a legénybúcsú meg a közelgő esküvője ahhoz, hogy utána is még vagy egy hétig hallgassa a hasonló indíttatású felszólalásokat. Utána már én is gáznak érezném, kurvára elcsépeltnek valljuk be és biztos vagyok lesz elég gyökér, aki erőltetni fogja a jó ízlés határain túl.
- Jól hangzik. Üdv nálunk! Gondolom nem mondták melyik asztalt jelölték ki neked. Vagy majd választasz az üresek közül. – a hátam mögött lévő speciel póktanya lenne, ha a takarító havonta nem menne végig rajta. A kérdésre felkapom a poharamat, van benne vagy még két korty, de az utánpótlás sose árt. Sőt. Nagyon is jól jön.
- Jah, jöhet. – megindulok a folyosó irányába és azt a maradék, alig fél decit lehajtom az ajtó elé érve, ahol egyből a kukába is dobom az összegyűrt műanyagot. - Egyébként hogy-hogy? Áthelyeztek? – mivel tudtommal egyik őrsöt sem veti fel túlzott mértékben az emberszám, ezért is furcsállom kicsit az előbb elhangzottakat. Nem igazán fordul meg a fejemben, hogy ő kérette volna át magát. Miért tette volna? Úgy hallottam egész jól sepergetnek a házuk táján a körzetében.



I DON’T LIKE TO DO WHAT PEOPLE EXPECT. WHY SHOULD
I LIVE UP TO THEIR EXPECTATIONS INSTEAD OF MY OWN?

Vissza az elejére Go down
Elliott Davenport
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 27
Avataron : Keegan Allen

TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Vas. Dec. 25, 2016 3:34 pm
 



 

Annak ellenére, hogy az áthelyezés friss, az új körzet pedig csak annyira ismerős, amennyire a helyettesítéseknek köszönhetően volt alkalmam belelátni a működésükbe és egyáltalán mindenbe az őrsön és az utcán egyaránt, kifejezetten örülök annak, hogy Harper mellé osztottak be. Amennyire ismerem, tudja a dolgát, nem a sumákolás az első és helyén van az esze, ami a legtöbbekről nem feltétlenül mondható el. Így pedig nincs rossz szájíze az azonnali összeosztásnak, a meglepettségen meg lassan túljutok, mostanában ért ennél nagyobb és jóval kellemetlenebb sokk is.
Amire nagyjából egy percben belül emlékeztetve leszek. Nyilván nem szándékosan a másik fél részéről, mert nem publikus infó, hogy mi a szar is történt az elmúlt napokban. Fintornak is elmenő grimaszba nyúlik a képem egy rövid időre.
- A haragjától nem kell tarts, a bevédésért meg én leszek hálás, cserébe viszonozom a szívességet. – bólintok egy aprót és komolyan is gondolom, ami pedig az asszony témakörét illeti, remélem, hogy letudtuk egy időre. Tisztában vagyok azzal, hogy hamarosan ki fog bújni a szög a zsákból, elvégre ott volt a legénybúcsún, hivatalos az esküvőre, ami el fog maradni és erről kénytelen leszek minden vendéget és meghívottat értesíteni – legalábbis azokat, akik az én kedvemért vágták volna magukat puccba-parádéba –, de ha lehet, akkor nem itt és most mennék ebbe bele.
- Kösz! Nem mondtak még semmit, gondolom majd az eligazítás után, de igazából bármelyik megteszi. – nem kifejezetten vagyok válogatós, a lényeg, hogy legyen valami helyem, ahol a jelentéseket megírhatom, a többi nekem aztán tényleg részletkérdés. Nem azért járok be a munkahelyemre, hogy az asztalom miatt nyervogjak, amúgy se töltök a mögött túl sok időt, hála az égnek.
- Gondolom nagyon gázos nincs köztük, amelyiknek mondjuk törött a lába vagy ilyesmi.. – félvigyorba húzódik a képem, egyértelműsítve, hogy nem komoly a kérdésem, bár, ha tényleg van olyan üres asztal, ami nagyon gázos, akkor örömmel venném a fülest arról, melyiket is kell elkerülnöm messzire.
- Remek. – bólintok egyet a kávé kapcsán, hogy neki sem volna ellenére, nekem meg kifejezetten kell, így, amint felkapja a poharát és megindul, a társaságában célzom be az automatát első körben.
- Melyik az ihatóbb nálatok, az automatás vagy a közös konyhán főzött? – minden őrsön van saját konyha, ahol kávéfőzési, ebédmelegítési lehetőség létezik, tényleg csak az a kérdés, hogy melyik lötty elfogadhatóbb, a masinás vagy a másik.
- Át. Pontosabban én kértem az áthelyezést.. – úgy marad félbe a mondat, hogy érezhető, nem teljesen fejeztem azt be.
- ..szóval most itt vagyok. – szusszanok végül egyet és akár az automatához, akár a közös konyhához érünk, elhappolom magamnak a kávéhoz jutás lehetőségét.
- Mivel iszod? – tekintve, hogy én vetettem fel a koffeinlé ügyét, természetesnek veszem, hogy ezt a kört én állom.
- Mióta vagy társ nélkül egyébként? – mivel azonnal beosztottak mellé, így feltételezem, egy ideje már nincs állandó társa, akivel együtt dolgozna.


And maybe remind the few if ill of us they speak
that we are all that stands between the monsters and the weak.

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
Hétf. Május 01, 2017 5:09 pm
 



 




Játék vége



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Eligazító (Rendőrség)
 



 

Vissza az elejére Go down
Eligazító (Rendőrség)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
 :: 
Rendőrség
-
Ugrás: