HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Paramount Színház

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Paramount Színház
Vas. Márc. 13, 2016 11:43 am
 



 



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:12 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Szer. Márc. 30, 2016 7:04 pm
 



 

Sadie

Kivételesen nem a saját előadásom hozott ide. Ami azt illeti már egy jó ideje nem léptem át a színház küszöbét, mert le voltam foglalva a forgatásokkal és nem jutott időm azokra a felkérésekre, melyek újra a színpadra hívtak. Pedig piszkosul hiányzott az érzés, hogy az embereknek ott és akkor adhatok át valamit, és nem kell hónapokat várni, amíg láthatják a képernyőkön vagy a vetítéseken. Persze azokban is van jó dolog, de a hátulütőjét valahogy most sokkal jobban észlelem, mint eddig. Kivételesen nagy a felhajtás a mostani film körül, mert egy könyv adaptációja lesz és az ilyeneknek már megvan a rajongótábora, akik elvárásokkal fordulnak a színészek felé, vagyis felém. És nem kicsikkel. Az interneten mást sem látni, csak két csoport vitatkozását, hogy jó leszek-e a szerepre vagy sem, én pedig már nem tudom, hogy melyiknek higgyek. Bíznom kéne magamban, de nekem is vannak határaim és szükségem van egy kis kikapcsolódásra. Ekkor jött el a pillanat, mikor úgy döntöttem, hogy otthon hagyom a telefonom és mindenféle eszközöm, ami elvonhatná a figyelmem és a színházhoz sétálok.
Végül mégsem léptem át a küszöbét, ahogy akartam, bár igen nagy volt a kísértés, de túl sokan voltak bent és meg akartam várni, amíg vége lesz a felhajtásnak, hogy utána beszökhessek a kedvenc helyemre (10. sor 4. szék), ahol egy kicsit lazíthatok, egyedül.
Anyám betegsége óta nem nyúltam, de még csak a közelébe sem mentem a ciginek. Ha kínálták, elutasítottam, mégis mindig volt nálam. A mostani pedig tökéletes alkalom arra, hogy a színház mögött elszívhassam azt, mint a régi szép időkben, mikor először kínáltak meg vele pont ezen a helyen. A hátamat a hideg falhoz vetve támaszkodtam meg, miközben rágyújtottam és egy darabig néztem a parázslást, majd beleszívtam. Rögtön el is fogott a bűntudat, de úgy gondoltam, hogy ezt most száműzöm agyam hátsó felébe és nem fogok vele foglalkozni egy darabig. Az önmarcangolás ráér bent is, a színházban. Ott melegebb van és ezerszer kényelmesebb is.
Az emberek végre kezdtek kiseregleni az előadásról én pedig már löktem is magam el a faltól, de nem számítottam rá, hogy a dzsekim beleakad valamibe a falba, és ezzel egy szép nyílás is keletkezett rajta. Persze, majd veszek másikat, de azért mégiscsak felingerelt, főleg a jelenlegi idegállapotom miatt.
- A fene vigyen el! - kiáltottam fél hangosan egy nagy rúgás kíséretében, melyet egyenesen a falnak címezte. Meg is bántam a dolgot abban a percben, mert iszonyatosan fájt, de próbáltam nem nyöszörögni, csak még egyet szívtam a cigiből, olyan erőszakos mozdulattal, ami csak kifért belőlem.
Vissza az elejére Go down
Sarah Ambrosia Mallors
avatar
Oktatás

Kor : 19
Avataron : • kat mcnamara • •

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Szer. Márc. 30, 2016 10:10 pm
 



 

to declan ♥
Néha már a szobám falai sem jelentenek olyan biztonságot, mint azt szeretném. Nem tudom, hogy mikor leszünk teljesen rendben az apámmal, de az igazság az, hogy amíg nem állok rá készen addig nem is szeretnék túlságosan belefolyni a témába és tovább vesézni a dolgokat. Még magam sem tudom igazán, hogy mit akarok. Egyszerre túlságosan sok minden változott meg az életemben. Nehéz hozzászokni a változásokhoz még akkor is, ha ilyen hirtelen ütötte fel magát az egész az életemben. Egy nap alatt veszítettem el mindent, amit tökéletesnek hittem és már nem is vagyok benne biztos, hogy helyre akarom hozni. Rengeteg mindent nem tudok, az életem tele lett kiaknázatlan területekkel, mintha semmit nem tudnék a körülöttem élőkkel kapcsolatban, mintha fogalmam nem lenne arról, hogy ki vagyok. Egyetlen állandó dologra ébredek minden áldott reggel mégpedig arra, hogy a lábaim nem mozdulnak.
Valahogy nem éreztem azt, hogy szeretném otthon beskatulyázva tölteni az estét, de a mentőövem az a jegy volt, amit a drága barátnőm küldött nekem. Megértem, hogy nem jött el hozzám, mert ő maga sem tudja, hogyan viselkedjen a közelemben és még én sem érzem magam eléggé nyitottnak arra, hogy befogadjak még egy kapcsolatot az életembe, amit újra kell fényezni, amit ki kell elemezni. Még rá kell jönnöm arra, hogy most pontosan merre is tarthatunk mi ketten. Nem szeretném visszafogni az életében és jelen pillanatban úgy érzem, hogy pontosan ezt tenném. Álmai vannak, amelyeket megélhet míg én a földhöz vagyok ragasztva és apró kerekeken érezhetem csak magaménak a világot. Elég kevés esetben szabadulhatok el úgy teljesen mindenkitől, mert a ma este folyamán is szükségem lesz segítségre az előadás elején és végén is, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni úgy, hogy senkit ne zavarhassak.
Egyre közelebb gurulva a bejárathoz lelassítottam, hogy előkotorjam a jegyemet, ami a földre esett és igyekeztem úgy megállni mellette, hogy könnyedén lehajolhassak érte, de elfelejtettem beakasztani a kerekemet és, ahogyan dőltem valahogy sikerült elborulnom és a kerekesszékem pedig elgurult pár méterre tőlem. Na, szép lesz, ha én most itt elkezdek a földön kúszni a ruhámban.. Aztán megcsapja a fülemet egy hang én pedig abba az irányba kapom a fejemet. Túlságosan sokat nem látok és a hangok sem túl biztatóak azért, hogy segítséget kérjek, de jelen pillanatban nem látok más lehetőséget. - Van ott valaki..? Tudna segíteni? - Utálom, hogy másra vagyok utalva, de nem szeretném tönkretenni a ruhámat azért, hogy megpróbálkozzak valamivel, ami nem biztos, hogy sikerülne egyedül.
 
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Csüt. Márc. 31, 2016 7:07 pm
 



 

Sadie

Nem szoktam hozzá, hogy ennyire szétessek, így kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magam az utóbbi után. Általában igazán kimért vagyok és a tartom a három lépés távolságot az érzelmeimmel, de vannak napok, mikor nekem is ki kell engednem magam. A cigaretta közben ég a kezemben, míg én magam csak állok és próbálom kizárni a külvilágot. A füstje szinte bekeretezi az arcom, majd tovaszáll az ég felé, mintha sürgős dolga lenne valahol máshol, távol tőlem. Kínzóan lassúnak érzem az időt, ahogy próbálom eldönteni, hogy most bemenjek-e vagy mégsem. Végül az előbbi mellett döntök, ha már úgyis megbeszéltem a rendezővel, hogy tiszteletemet fogom tenni, mint régi diákja. A már majdnem teljesen leégett cigit a földre dobtam és cipőm talpával el is tiportam azt. Eszembe jutott, hogy talán ki kellene dobnom a kukába, de akkor egy hang ütötte meg a fülemet, ami sokkal jobban érdekelt, mint hogy felvegyem a földről az eldobott csikket. Jól hallottam volna, hogy segítséget kér valaki? Sietős léptekkel közeledtem a hang irányába, azt feltételezve, hogy esetleg megtámadták a lányt, akinek a hangját hallottam. De kétségtelen, hogy olyan az ember inkább sikítani szokott és ezért csak még jobban érdekelt, hogy ki szólhatott és miért.
- Máris felse... - kezdtem bele, mikor megláttam a földön őt, hogy a kezemet nyújtva felsegítsem, de a mozdulat megszakadt, mikor a kerekesszékre esett a pillantásom egy kicsivel távolabb. Ezt máshogy kell megoldanom. Hirtelen bunkónak éreztem magam, amiért nem néztem szét előbb, hogy felmérjem a helyzetet, de azzal valószínűleg csal nehezíteném a dolgot, ha bocsánatot kérnék. Így szó nélkül toltam mentem el a székért, hogy közelebb guríthassam azt. Ránézésre egyáltalán nem tűnt nehéznek a vöröske... várjunk csak. Kerekesszék, ugyanaz a vörös haj, kellett egy perc mire összeraktam a darabkákat, a lábam is ismerősen felsajdul az emlékre. Mintha csak tegnap lett volna, hogy áthajtott az említett testrészemen. Micsoda véletlen. Nem mintha haragudnék, végül is, megesik az ilyen, inkább csak azon kezdek el mosolyogni, hogy megint összefutunk, mintha a Sors akarta volna.
- Mi már találkoztunk, de meglehet, hogy nem hagytam benned akkora nyomot, mint te bennem - jelentem ki, ahogy leguggolok mellé. A tervem az, hogy felkapom és visszahelyezem az őt megillető trónra, de persze, ehhez az ő segítsége is szükségem van. - Átkarolsz, én pedig felkaplak, rendben,...? - kérdőn pillantok rá. Két választ is várok, de csak a másodikat kell megválaszolni, ami a neve lenne. De első körben az is elég, ha átkarol és tudok rajta segíteni. Közben persze ezernyi kérdés fogalmazódik meg bennem, de egyiket sem mondom ki. Mégis mi történhetett vele, hogy székbe kényszerült ilyen fiatalon?
Vissza az elejére Go down
Sarah Ambrosia Mallors
avatar
Oktatás

Kor : 19
Avataron : • kat mcnamara • •

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Csüt. Márc. 31, 2016 9:50 pm
 



 

to declan ♥
Nem éppen a legjobb ötletem az, hogy egy sötétben megbújó idegentől kérek segítséget, de jelen pillanatban a hangok forrása az én egyetlen egy lehetőségem, mert rajta kívül nem igazán látok senkit sem a látókörömben. Pedig nagyon szívesen vennék most bármilyen segítséget. Mert az sem biztos, hogy egyedül fel tudom magam húzni a székbe. Bár most már odafigyelnék arra, hogy még véletlenül se gurulhasson el. Annyira szerencsétlen talán még én magam sem vagyok, hogy ne tudnám felhúzni magam egy székbe. Bár nem lenne szép menet az egyszer biztos. Annyira utálom, hogy rá vagyok utalva más emberekre. Ez az este is arról szólt volna, hogy megpróbálok egy kicsit kikapcsolódni és elengedem egy éjszakára a határaimat, de erre saját magamnak húztam fel egyet.
Közeledő léptek hangjától felgyorsul a szívverésem, mert fogalmam nincs, hogy ki fog előbukkanni csak remélni tudom, hogy nem egy olyan személy, aki előszeretettel vinné el a pénztárcámat és talán még a jegyemet is, hogy eladhassa a bejárat előtt valakinek. Bár ezek után már nincs is olyan sok kedvem ahhoz, hogy bemenjek és végignézzem az előadást. Főleg, hogy ezzel a kis eséssel valószínűleg el is intéztem magamnak azt, hogy elkések és az előadás közben kellene elintéztem azt, hogy odajuthassak a helyemre, aminek azt hiszem senki nem örülne. Még annak se, ha úgy próbálnék bemászni, de így végképp nem. Mindenki csak morogna, hogy miért nem jött előbb, ha tudja, hogy ennyit kell vele bajlódni. Utálom, hogy ilyen helyzetbe kényszerültem.
Mikor megpillantom, hogy kit is rejtenek az árnyak egy pillanatra lefagyok és fel sem fogom igazán, hogy az első szándéka az volt, hogy fel akart segíteni. Azzal megpróbálkozhatott volna, de az igazság az, hogy nem lettünk volna előrébb. Aztán eszembe jut a pillanat, amikor először találkoztunk. Szinte szó szerint futólag. Olyan rosszul érzem magam azért, hogy csak úgy ott hagytam, de annyira zavarban voltam, hogy nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Valószínűleg most is kereket oldottam volna, de jelen pillanatban ez a lehetőség nem lebegett ott előttem.
- Én sajnálom.. A múltkorit.. Tényleg.. - Úgy makogok össze-vissza, mint valami kis óvódás. Nem volt szép dolog tőlem, hogy áthajtottam a lábán aztán pedig úgy tűntem el a helyszínről, mintha legalább embert öltem volna, de nem tudtam mit mondhatnék.. Kislányos zavaromban, mert minden egyes rajongásom előtérbe szökött. Az, hogy a telefonomon jelen pillanatban ő a háttérkép, ahogyan a gépemen is az egy gyenge meghatározása a rajongásomnak. A munkájáért rajongom és.. Egek, ezt jobb ha itt befejezem. Mert még a végén megint elérem azt, hogy beszédképtelen leszek vele szemben. Nem elég egyfajta bénaság. Még ezt is hozzáadhatom mindjárt a listámhoz. Bólintok egyet, majd pedig átkarolom a nyakát és immár kevésbé kislányos, remegő hangon szólalok meg. - Sadie. - Neki nem kell bemutatkoznia.. Főleg, hogy az elmúlt pár hétben elvégeztem a magam gyorstalpalóját vele kapcsolatban mégis nem több számomra, mint egy idegen, akihez hihetetlen rajongás köt.

 
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Hétf. Május 09, 2016 8:25 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Hétf. Május 16, 2016 10:29 pm
 



 


Russel & Charity


Az igazság az, hogy magam sem gondoltam volna, mennyire egyszerű visszailleszkednem a szakmámba, bár sosem tőlük féltem igazán, mert tisztában voltam vele, hogy színészek egymás közt ritkán vannak olyan viszonyban, hogy a szőrös igazságot regéljék el egymásnak. Az őszinte vélemény ritka, mint a fehér holló. Sokkal jobban tartottam a sajtótól, bár már közel egy hónapja csend volt felőlem szerencsére. Még az sem volt publikus információ, hogy sorozatszínészből filmszínésszé avanzsálok a nagyon is közeli jövőben. Összességében új kihívás volt ez számomra, és izgatottan vártam, mikor kezdünk majd bele. Külön öröm volt számomra, mikor kiderült hogy Annával fogok együtt dolgozni, hisz nagyszerűnek tartottam a szakmájában, és amellett, hogy öröm, még megtiszteltetés is.
Az este egyébként kellemesen telt, a legjobban várt színházi előadás premierje mind hangulatában, mind a műsort illetően is pazar volt, a társaságról nem is beszélve, az azt követő fogadás szintúgy esélyt  adott, hogy sziporkázzak és ragyogjak a többségében megszokott társaságban. Kirívó eset nem történt, és szerencsére az újságírók is csak az előadás színészeit faggatták, én elvegyültem, s mikor eljött az ideje, teljes lelki nyugalomban indultam haza. Úgy voltam vele, hogy épp eleget ültem a hátsómon, inkább lesétálom azt a pár tömböt a lakásomig, nem fogok megfutamodni némi sötétségtől, egyébként sem ilyen fából faragtak, s már akkor jól esett a friss levegő, mikor kiléptem az utcára. Elégedetten mosolyogva nyújtóztam egyet, nagyon ideje lesz már a holnapi jóga órámnak is, rettentően hiányzik. Túl sok mindent hanyagoltam el az utóbbi hónapokban, és hiszem, hogy csak úgy tudom összekaparni magam romjaimból, ha újra élni kezdek, és nem temetkezem a lakásom falai közé, a munkám okán eleve rengeteg emberrel találkozok, jót fog tenni a film is, szóval nem aggódom. Igaz, a barátnőim szerint mindenképpen szakemberhez kellene fordulnom, de egyáltalán nem gondolom úgy, hogy szükségem lenne rá, tudom kezelni a veszteséget. Hiszem legalábbis, bár minden alkalommal, amikor olyan helyen járok, ahol megfordultunk a volt férjemmel, mindig összeszorul a szívem, de nem szaladhatok dokihoz azért, mert egy halálra ítélt kapcsolatot nem vagyok képes még eltemetni, mégis csak tizennégy éve az életem része volt, ez nem ennyire egyszerű, mint ahogy azt sem tudom, mikor és miként fogom feldolgozni, hogy sosem lehetek anya, bár csak barátságtalan méhről beszéltek, nem meddőségről, de ez sosem vigasztalt.
- Miss Coleman?
A lánykori nevem emlegetése még mindig fájt, de már az voltam ismét, így hát arra fordultam, amerről a hang érkezett.
- Igen?
- Elnézést, hogy zavarom, de kérhetnék egy autogramot?
- Ó hogyne... Van magánál toll és papír?
Egy alkoholos filcet nyújtott át, amit gyanútlanul át is vettem, de az már némileg, na jó nem, nagyon is megakasztott, hogy elkezdte kigombolni az ingét, én pedig kissé értetlenül álltam a jelenet előtt, s finoman megcsóváltam a fejem.
- Én nagyon szívesen adok autogramot, papírra... Az ilyesmi sajnálom, nem szokásom.
- Néha változtatni kell a megszokott dolgokon, nemde,
- Ezzel nem feltétlenül értek egyet, elnézést, de keressen fel akkor, ha nem ilyen formán képzeli a dolgot.
Nyújtottam vissza neki a filcet, de akkor ragadta meg a csuklómat, és rántott közel magához, magas sarkúimban könnyedén vesztettem el ah egyensúlyom, de szabad kezemmel igyekeztem távol tartani magam tőle.
- Eresszen el azonnal...
Emeltem fe a hangom, és igyekeztem kirántani magam a szorításából, de túl szorosan tartott, és szinte a bőrömön éreztem a leheletét.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Kedd Május 17, 2016 1:22 am
 



 

Char and Russ


Az apósomnak, és az anyósomnak hála már egy ideje bejáratos vagyok a rangosabb társadalmi eseményekre, ami Seattle társasági életére jellemző, és a felső tízezerre. Ezt a meghívást már nem tehettem félre, hiszen annyi olyan eseményt kerültem el, amennyit tudtam, mióta Elisa az elmegyógyintézetben pihent, és a szülei meghökkenve álltak a történtek előtt. Kedveltem őket, de be kellett látniuk, hogy a lányuk már soha nem lesz épelméjű, és nekem nincs külön szükségem az állandó szánalmukra. A drámát kikerülve eddig kerültem a nyilvános megjelenéseket, de ma este már kívántam egy kis kulturális megújulást a lelkemnek. Rick azonnal igent mondott a meghívásomra, így még külön női kísérőt se kellett hívnom. A színházban most került bemutatásra Shakespeare Szentivánéji álom új feldolgozása. A fiatal színészek új nézőpontban mutatták be a klasszikus darabot, és nem bántam meg, hogy eljöttünk. Persze a haverom nyavalygott, hogy a második felvonás túl hosszúra nyúlt, mert neki végig brunyálnia kellett, de mire észbe kapott már elsötétítették a páholyt, és nem szabadulhattunk. A tiszteletjegy a volt feleségem hírnevének szólt, így nem csoda, hogy a nagyok között ülhettünk. Még a polgármesterasszony is hivatalos volt a premierre, de nem láttam, hogy megjelent volna. A kórházi vezetők közül is néhányan jelen voltak, így nem tűntem ki annyira a tömegből. A fogadást már jobban viselte a kedves barátom, mert az ingyen pia felpörgette. Megengedhettem magamnak, hogy igyak én is egy keveset, mert kocsi nélkül érkeztem. Nem hiányzott, hogy valami vadbarom összetörje az új kicsikémet. A kocsim volt talán az egyik gyenge pontom a munkám után. Szerettem az emberekkel foglalkozni, és Rick-kel olyan játékba mentünk bele, hogy kielemeztük a jelenlévő hölgyeményeket.
- Szerintem annak két hónapja már nem volt gyönyörben része. – mutatott rá az egyik királykék estélyiben tündöklő hájgombócra.
- Tévedsz. – vigyorodtam el önelégülten.
- Kérlek szépen az a hölgyemény a belgyógyászat vezetőjének a felesége, és első kézből tudom, hogy az egyik mentőssel kavar. A kórházban hamarabb kap szárnyra a pletyka, mint gondolnád. – vettem el egy pohár pezsgőt az éppen arra járó pincér tálcájáról. A játékot sikerült elhúznunk, de mivel nekem másnapra két új betegem is bejelentkezett, és a belvárosban kellett rendelnem, úgy éreztem eljött a könnyes búcsú ideje. Lepacsiztunk még a bejárat előtt, és Rick a méregdrága Porscheja első ülését befoglalva húzta el csíkot. Még a füstfelhőt se láttam utána. Az éjszaka csendesen köszöntött ránk, és örültem, hogy egy kis nyugi vár hazáig rám. A kezemet zsebre dugtam, és kissé a gondolataimba merültem, amikor egy érdekes beszélgetésnek lettem a fültanúja. Mondanám, hogy hétköznapi esemény, ha egy rajongó autogramot kér, de ahogyan ez az úriember tette, az már sértette a személyes jogokat. Addig nem akartam beleavatkozni, amíg ártalmatlannak tűnik, de az ilyenek soha nem ismerik a határokat. Szépen odasétáltam a háta mögé, és megkocogtatva a vállát rámosolyogtam, amikor felém fordult.
- Szép estét. Segíthetek valamiben? – a férfi először meglepődött, aztán meg dühös lett.
- Ki a faszom vagy? Csak beszélgetek a barátnőmmel.. – kezdett bele, de roppantul nem tetszett, hogy hazudik.
- Még el is hinném, ha nem lettem volna fültanúja az illetlen autogram kérésének. Engedje el a hölgyet, amíg… - mielőtt végigmondhattam volna már ütött is volna, de még szerencse, hogy mindennap edzek. Könnyűszerrel kaptam el a karját, és szorítottam háta mögé.
- Korábban kellett volna felkelned seggfej. Ha még egyszer zaklatni mered a hölgyet, kihúzom a nyelvedet, és a seggeden nyomom le, érthető? – rántottam meg még egyszer, aztán félrelöktem. Nem mert nekem jönni, de értetlenül tekintett hol rám, hol a szőkeségre.
- Én..még nem fejeztük be. – mutatott a hölgyre, aztán felszívódott.
- Jól van? – álltam meg előtte, és a szemébe mélyedtem.



A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 18, 2016 12:19 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Szer. Május 18, 2016 10:33 am
 



 

Nem tagadnám, hogy belém költözik a félsz, valósággal a bőröm alá kúszva tart fogva, éppen annyira, mint ahogy az idegen is teszi. Talán mégsem vagyok olyan talpraesett, mint hittem magamról, mert ebből a helyzetben meglehetősen nehezemre esik feltalálni maga, amiért szívom is a fogam rendesen, de sosem történt velem hasonló – hála az égnek -, és eluralkodik rajtam a pánik.
- Hagyjon már… – Már-már eljutok arra a szintre, hogy nem leszek finom, és nőiesen csípni, harapni, marni, rúgni fogok, ha azonnal nem ereszt el, ám még mielőtt tettekre ragadtatnám magam, és én is bántalmazóvá lépnék elő, valaki közbeavatkozik. Már épp megszólalnék, hogy nagyon örülnék, ha leoperálná rólam az önjelölt kullancsot, de a pasas elég egyértelmű jelét adja a mocskos beszédével, hogy bizony vaj van a füle mögött, méghozzá elég vaskosan. Nem vagyok az a típus, aki minden körülmények közt csak cifrán hajlandó megnyilatkozni, ám attól még a durvaság nem igazán a kenyerem.
- Én ugyan nem vagyok a barátnőd. - Szögezem le alátámasztva a beavatkozó fél feltételezéseit, és azt hiszem, nagyon nagy szerencsém, hogy hallotta, amit hallott, máskülönben lehetne neki magyarázni, hogy márpedig ez közel sincs úgy, ahogy a vélhetőleg némileg bekattant rajongóm gondolja. Remélem, nincs tele a lakhelye a rólam készült fényképekkel, az nagyon bizarr lenne. Találkoztam már túlzottan is közvetlen érdeklődőkkel, de mind ártalmatlanok voltak, most ebben közel sem vagyok ennyire biztos sajnálatos módon.
Csak a lélekjelenlétem akadályozott meg abban, hogy kislányos sikollyal konstatáljam a bunyóra tett kísérletet, de a megmentőm úgy tűnik, sokkal inkább otthon van ilyen téren, mint az autogramkérésről egyedi gondolkodással rendelkező egyén. Viszont a száját holt biztos, hogy neki is ki kellene mosni szappannal, viszont tény, hogy az ocsmány beszéd riasztó tud lenni, és talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy a pasas végül berezelni látszik.
- Részemről határozottan befejeztük. – Meglehetősen morcosan vonom össze a szemöldökömet, tele a puttonyom az életem kellemetlenségeivel, erre most még fenyegetőzik is a pasas. Nem hiányzott, az egyszer biztos, ugyanakkor van benne valami, a tekintetében kiváltképp, ami miatt nem tudom csak úgy elengedni a fülem mellett a hallottakat. Végül kereked old, én pedig fázósan dörzsölöm meg a ruhából kilátszó felkarjaimat. Eddig nem fáztam, de azt hiszem, itt az ideje a kis boleró felbiggyesztésének. Sokat nem segít, és tudom, nem is a hideg okán érzem, sokkal inkább a riadtságom miatt.
- Tessék? – Kapom az idegen felé a fejem, róla hirtelen meg is feledkeztem, amiért eluralkodik rajtam némi szégyenérzet, bele is pirulok. - Bocsánat, kissé… kiborított a jelenet, de jól vagyok, igen. – Jelenleg nekem fel sem tűnik, mennyire megszorította a csuklómat, tompán még sajog, de holnapra biztos egészen egyértelmű jele lesz annak, hogy megszorongattak.
- Nagyon szépen köszönöm a segítséget, finoman szólva sem voltam a helyzet ura. – Szakad fel tüdőmből egy gondterhelt sóhaj, és csak most pillantok az arcába, a szemeibe, szeretem a kék szemeket, mind mások esetében, mind pedig a sajátomnál. Elevenebb is lesz a mosolyom, már csak azért is, mert meglehetősen sármos segítőm akadt, noha ennél tovább nem szokásom menni senkinél, túl sokáig voltam ahhoz férjnél, hogy megtegyem, és igencsak kiveszett belőlem jó néhány készség, ami a férfiakkal való ismerkedést segíti elő. Na de nem is tudom, hová gondolok, csak kisegített, nem kell barátkoznunk is, nemhogy egyebet. - Ellenben magával. Tanult valamiféle harcművészetet? Én csak jógázom, de erre határozottan nem alkalmas. – Legyintek is mosolyogva, aztán persze sikerül észrevennem magam. - Elnézést, én csak csacsogok itt összevissza, pedig biztosan van ennél jobb dolga…
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Szer. Május 18, 2016 12:24 pm
 



 

Char and Russ


Számtalan olyan esetnek voltam a szemtanúja, ahol az áldozatot megverték, lelkileg terrorizálták, és szavakkal is bántották. Nem szeretem, ha a gyengébbik nem képviselőit valamilyen atrocitás éri a jelenlétemben. A munkámból kifolyólag is ügyelek arra, hogy az erőszak ne játsszon szerepet az életemben, mármint a saját oldalamról biztosan ne, de ez nem jelenti azt, hogy az őrültek, és az olyan helyzetek nem találnak rám, ahol muszáj elővennem a harciasabb énemet. Ha nem lettem volna fültanúja az előbbi párbeszédnek, akkor lehet elsétáltam volna a két idegen mellett, mert nem az én dolgom, ha egy pár veszekedésbe bonyolódik, de azért kicsit meredek, ha ilyen módon próbál valaki autogramhoz jutni. Egyszer foglalkoztam egy olyan lánnyal, aki függője lett az egyik tini sztárnak. Mindenáron meg akart felelni neki, és még az iskolát is otthagyta volna, hogy turnéra kelljen egy vadidegennel. Az embereknek különös hóbortjaik vannak, de szerencsére sikerült rávilágítanom a probléma forrására, és röpke négy hónap alatt eljutottunk a jövőtervezéshez, és az egyetem kiválasztásához. A férfinak csak a szája nagy egyelőre, de nem vagyok rest résen lenni, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor szakad el a cérna nála. A figyelmeztetésem elegendőnek bizonyul, és kereket is old, de előtte még megfenyegeti a nőt, és ez cseppet sem tölt el örömmel. Ennél többet nem tehet egyelőre, mert nem az én dolgom, de szerencsére a hölgy megmenekül. Rá is kérdezek arra, hogy hogyan érzi magát, de kicsit úgy tűnik, hogy nem tudja feldolgozni a hirtelen jött riadalmat. Lévén este van, és sötét is, nem fogom engedni, hogy egyedül hazamenjen.
- Nem csodálom, hiszen nem mindennap támadják le az embert azzal, hogy a mellkasukra kérjenek autogramot, rosszabb esetben az ágyékukra. – mosolyodom el, hogy oldjam a feszültséget, de nem kerüli el a figyelmemet, hogy lúdbőrözik, és a bolerót is felveszi. Igazán benne vagyunk már a tavaszban, de a nyár még nem köszöntött be. Szeretem ezt az évszakot, mert jó nagyokat lehet sétálni, és az ember elgondolkodhat sok mindenen, ha a természetben van.
- Igazán nem kell megköszönnie. Nem szeretem, ha a nőkkel így bánnak. Ha más sétált volna erre, akkor sem engedte volna, hogy ez történjen, vagy mindenesetre bízom benne, hogy ez történt volna, de ez már úgysem derül ki. – vonom meg a vállamat, és kicsit hátrébb lépek, hogy ne érezze úgy, hogy túl közel kerültem hozzá. A nőknél előfordul, hogy ilyenkor még szorongani is kezdenek egy másik férfi társaságában, ha túllép egy bizonyos határon, és most itt az intim szféra zaklatását értem.
- Nem tanultam semmilyen harcművészetet, csak edzésben tartom a testemet. Mindennap futok, és úszok, ha az időm engedni, de igen elfoglalt vagyok. – lazán zsebre vágom a két kezemet, és feltekintek a csillagos égre. Az utcai lámpák fénye ugyan elhalványítja a csillogásukat, de attól még imádom a végtelen univerzum 3D-s adását nézni. Ettől mellesleg a szemem se fog elromlani.
- Nem csacsog Miss…megtudhatnám a nevét? – tekintek rá, és most mérem fel először, hogy milyen is a velem szemben álló nő. Gyönyörű filigrán termet, szőke hajtömeg, és kék szemek. A genetikai selejt, ahogyan édesanyám mondta anno. A szőkék mindig is a gyengéim voltak, de nem ilyen helyzetben. Valahonnan ismerősnek tűnik az arca, de nem tudom hova tenni. Még az is lehet, hogy már egyszer összefutottunk valahol, csak nem figyeltünk fel a másikra. Amennyiben bemutatkozik, akkor a kezemet nyújtom, és én is így teszek.
- Russell Morgan. Nem szeretném, ha ezek után egyedül bóklászna az utcán, így vagy megengedi, hogy hazakísérjem, vagy hívok Önnek egy taxit. – ajánlom fel a társaságomat, de akkor sem veszem zokon, ha a taxi mellett dönt.



A hozzászólást Russell Morgan összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jún. 28, 2016 9:09 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Csüt. Május 19, 2016 8:34 am
 



 

- Jesszusom. Szerintem akkor el is ájulok. Azért, mégsem valami popsztár vagyok, aki örömmel dekorál ki mellkasokat, bár ők is inkább a nőkkel teszik szívesen. Ilyenben még nem volt részem, remélem, első és utolsó alkalom volt. – Azért jó párszor véstem már alá papírfecniket, karra is írtam alá, de hasonlóra senki sem vetemedett, és nem is értem túlzottan a dolgot, valószínűleg kicsit fanatikusabb rajongóm, vagy tudom is én.
- Remélem, de azért örülök, hogy ezúttal maga sétált erre. – Nem fogom most fejtegetni a véleményemet azzal kapcsolatban, hogy mennyire szeretik becsukni a szemüket és süketnek tettetni magukat az emberek, hogyha kellemetlen helyzet játszódik le mellettük. Közel sem vagyok benne biztos, hogy más beavatkozott volna, de szerencsére ezen nem szükséges rágnom magam, mert kikeveredtem a baljósnak tetsző jelenetből hála neki.
- Áhh, értem, a mozdulat azért határozottan szép volt, ahogy leszerelte. – Érdekes egyébként, hogy az ilyen zaklatók nagy része fizikailag nincsen a topon, addig igen, míg a nőkkel kell hasonlóan bánni, de ha úgymond problémába ütköznek, máris elpárolog az önbizalmuk, és inkább kereket oldanak. Hála az égnek, én azt mondom, mert én magam tényleg nem lettem volna képes bármit is kezdeni vele, s valljuk be, meglehetősen kellemetlen lett volna, hogyha ez az egész tovább folytatódik. Bele sem merek gondolni… még ha alá is írtam volna a mellkasát, ki tudja, megelégszik-e annyival, mert alapból nem nagy ügy, de számomra az intimitás határát súrolja a dolog, s akkor még arról nem is beszéltünk, milyen botrány kerekedhetne néhány jól elkapott képből. Nekem arra nincs szükségem, bőven elég volt, hogy a vetélésem után sokkal gyakrabban cikkeztek rólam, mintsem azt szívesen fogadtam volna. Tulajdonképpen azóta sem szerettem beszélni a témáról, pedig már elhívtak több műsorba is, hogy nyilatkozzak a nehéz sorsú nőket megsegítvén, de jelenleg közel sem vagyok még olyan állapotban, hogy meg merjem tenni.
- Coleman. Charity Coleman. Örvendek. – Nyújtok kezet rögtön, s reményeim szerint megkapom az ő nevét is, de ha nem adja magát a bemutatkozás keretei között a dolog, majd rákérdezek én is. Szerencsére nem kell szerét ejtenem, tehát Russell, a kék szemű megmentőm. Elmosolyodom ismét, ilyenkor egészen felragyog az arcom, bár mindig sokat emlegetik azt a szikrázó mosolyosomat, nyilvánvalóan ezért, nekem természetes, és többnyire ez honol az arcomon, legyen bármi is legbelül, hisz ahhoz semmi köze sincs a túlvilágnak.
- Ohh, taxit nem szeretnék, direkt sétálni vágytam, olyan kellemes az este… Egyébként sem lakom messze, csak pár sarok, szóval hogyha nincs sürgős teendője, szívesen veszem, ha csatlakozik. – Aztán ki tudja, lehet csendes baltás gyilkos is, kész szerencse, hogy a jelenlegi öltözéke olyasmit nem rejthet, én meg egy átlagos kis lakásban tengetem immár szingli létem. Rettentő furcsa, hisz nőiességem kivirágzása óta a férjem az életem része volt, és anyáéktól egyből összeköltöztünk, most egyedül élni merőben új tapasztalat számomra, de idővel biztosan hozzászokom majd.
- Maga is ott volt a premieren? Az öltözékéből erre tippelnék… vagy más puccos esemény is volt a környéken. – Na az ilyen estékhez viszont hozzászoktam, megannyi csodás ruha sorakozik a szekrényembe, szerződésem van az egyik neves divatházzal, csak az ő ruháikat hordhatom ilyenkor, ellenben elég szép összeget kapok, és még a ruhákat is megtarthatom. Na nem mintha nekem ajánlatos volna kétszer ugyanabban megjelenni, egyből a szájára venne a sajtó, azt meg nem szeretem.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Csüt. Május 19, 2016 11:50 am
 



 

Char and Russ


A szőke hajfürt tulajdonosa arcán végre felcsillan egy mosoly, és ezt én sem hagyhatom viszonzás nélkül. Széles vigyor ül ki az ajkaimra, és a nevét hallgatva beindulnak az agytekervényeim, de azon kívül, hogy rettentő csinos mégsem tudom párosítani semmivel. Túl sok ember nevét kell megjegyeznem a szakmámból kifolyólag, és néha már nekem is nehézséget okoz. Biztosan a felső tízezer körében mozog, a ruházata alapján biztosan ezt mondanám, de nem fogom letámadni személyes kérdésekkel. Megelégszem annyival, ha biztonságban tudhatom a történtek után. A Charity név amúgy sem gyakori, így remélem nem hagy cserben a memóriám, és elraktározza a sokadik közé, de a kéklő tekintet, és a hajszín azt hiszem sokban fog segíteni.
- Részemről a szerencse Miss Coleman. – nem veszem le róla a pillantásomat, hiszen a válaszára várok néhány másodperce. A fickó kiszámíthatatlan, a fenyegetése éppúgy lehet komoly, mint üres ígéret.
- Ha már sétára vágyott, akkor tökéletes partnert sodort az útjába a mai este szerény személyemben. Direkt otthon hagytam az autómat, hogy kiélvezhessem ezt a kellemes májusi éjszakát. Kevesen szeretnek ilyenkor gyalog közlekedni. – mérem végig újra, és ha már úgy hozta a sors, akkor elindulok vele, nyilván neki kell az utat mutatnia, de nem sietünk.
- Igen, a premieren voltam. Ritkán jutok el színházba, nemhogy egy új bemutatóra. Shakespeare viszont pontosan egy olyan drámaíró, akinek rajongok a műveiért. A munkahelyemen is akad néhány kötetem tőle, de otthon aztán szinte az összes műve megtalálható. Szeretek olvasni. Más puccos eseményről nem tudok a mai estén. Kitalálom, akkor maga is ott volt? Nem lenne nehéz másra tippelnem az öltözékéből kiindulva. – arra már nem kérdezek rá, hogy miért egyedül indult haza, hiszen ez mindenkinek a magánügye, mégis érdekelne.
- A fogadásra is marasztaltak, de az már kevésbé tetszett. A pezsgő, és a legjobb barátom nyújtotta a szórakozást a felszínes témapartnerek között. – pillantok oldalra, ahogyan egymás mellett haladunk, de meg kell állnunk az egyik kereszteződés előtt a piros lámpa miatt.
- Utálom az üres fecsegéseket, és a rivaldafényt is. Nem az én világom. Maga szereti a felhajtást, vagy jobban élvezte a színház katartikus végkifejletét? – éppen zöldre vált a lámpa, de a semmiből feltűnik egy őrült vezető. Annyi lélekjelenlétem van még, hogy visszarántsam a zebrára lelépő szőkeséget, és a karjaim közé zárjam. Egyik kezemmel tartom meg, és elég közel kerülünk egymáshoz. Forró lehelete az államat csiklandozza, ahogyan letekintek kéklő lélektükreibe.
- Ma már másodjára mentettem meg az életét. Mit ad cserébe, ha harmadjára is megtörténik? – gonoszkás félmosoly bújik meg a szám szegletében, de nem akarok tolakodó lenni. Ostoba lettem volna, ha nem használom ki a lehetőséget. Még mindig nem eresztem el, pedig a közvetlen veszély már el is múlt. Az autogramkérésen eddig el sem gondolkodtam, hiszen a lényeg az volt, hogy lerázzam róla a pasast, és messze űzzem, de ha most végiggondolom, akkor talán egy média szereplőhöz van szerencsém? Végül győz a józanész, és elengedem a derekát.
- Messze lakik még Ms. Coleman? – köszörülöm meg a torkomat, és megigazítom a szmokingomat.



A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Május 19, 2016 9:56 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Csüt. Május 19, 2016 3:24 pm
 



 

- Én szeretek, egyébként is jobban élvezem az estéket övező nyugalmat és csöndet, mint a nappali zsibongást. Meg aztán, elég csak felnézni az égre, és máris értelmet nyer a szabad ég alatt létezés. Igaz, valami várostól távolabb eső helyen még páratlanabb a látvány. - Ha már itt tartunk, a hátsó kertünkből is az volt, csak éppen már nincs olyanunk. Semmink sincs, ami közös lenne, és ez még mindig nem olyan, mint amit képes lennék megszokni. Olykor rettenetesen hiányzik, és vissza szeretném fordítani az idő kerekét, máskor pedig győz a józan ész, és tudom, így kellett lennie. Sajnos talán nem egymásnak rendelt minket a sors, bármennyire is szerettük volna, ha igen.
Az utat mutatom, legalábbis célirányosan haladok a lakásom felé, s mivel felajánlotta, hogy elkísér, gondolom ő is így tesz.
- Ott, ott, csak nem tenne jót a renomémnak, ha átlagosan jelennék meg egy ilyen helyen. Úgyhogy ez mondhatni kötelező.
Pláne a szerződésem miatt, hiszen arról a részről is elvárás, hogy őket reklámozzam, ami nem is csoda, ha már busás összeggel honorálnak. Úgy tűnik egyébként, hogy ő is szeret beszélni, aminek rendkívüli módon örülök, mert nem kifejezetten élvezem azt, ha csak a saját hangom hallatom, bár kétségkívül akadnak rosszakaróim, akik másként gondolják. Lelkük rajta.
- Jobban szeretem, ha táncolni is lehet az ilyen fogadásokon, az valahogy feldobja az estét. Nekem kezdett a fejembe szállni a pezsgő, úgyhogy inkább eljöttem. Biztos, ami biztos.
Bohócot semmilyen körülmények közt nem javallott csinálnom magamból, főleg most nem hiányzik a műsor, hogy főszerepet kaptam egy mozivászonra készülő filmben.
- Mindkettőt szeretem, előbbit már csak a munkámból kifolyólag is, míg utóbbi a saját szórakoztatásomat szolgálja.
Színházi darabokban sosem léptem fel, ki tudja, talán ha kicsit lecsendesedtem és megkomolyodtam szakmailag, megpróbálkozom majd azzal is, állítólag remek kihívás. Az autót észre sem veszem, és meglehet, rendesen átgázolna rajtam, hogyha a jóakaróm nem ránt vissza a zebráról. Hevesen dobogó szívvel találom magam óvó karjaiban, és be kell valljam, felettébb zavarba ejtő a helyzet, ugyanakkor van benne valami zsibbasztóan kellemes is, és nem is tudom, mintha pár pillanatra megszűnne körülöttünk a világ, ahogy összetalálkozik a tekintetünk. - Akkor… hmm… lehet egy kívánsága, de teljesíthetetlen ne legyen, tündérkeresztanya sajnos nem vagyok. – Felelem kissé kipirulva, ámde sokat nem gondolkodom a dolgon, van abban a félmosolyban a kajánsága ellenére is valami felettébb vonzó, és elfelejtek szólni azzal kapcsolatosan, hogy talán kicsit sok lesz a túl közel egymáshoz állapotból, mire megszólalnék, már el is engedett. Remek volna, ha a szívverésem is csillapodna. Eszetlen tyúk, csak most váltál el… áhh, komolyan, néha én sem értem magam, nem is kellene nekünk nőknek azon csodálkoznunk, hogy a férfiaknak sincs erre semmi esélye sem.
- Nem lakom messze, de mi a baj? Tán mégsem bírja a sétát? – Pörkölök kissé az orra alá, de a mosolyom töretlen, és mindaddig ki is tart, amíg az első éjszakai busz el nem húz mellettünk tetemes mennyiségű saras latyakot loccsantva a járdára, a napokban igencsak sokat esett, még a nap folyamán is, és a jelek szerint itt-ott bőven maradt. Ki mást is találna el a tisztességes mennyiségű saras víz, mint engem… Azt nem látom hirtelen támadt felindulásomban, hogy Russell miként járt.
- Ó, hogy az a macskarúgjameg… – Nézek végig a pillanatok alatt használhatatlanná vált ruhámon, isteni szerencsém, hogy visszaadnom nem kell a designer darabot, különben gondban lennék. - Ez mínusz egynek számít szerintem. A ruhám biztosan elhalálozott… – Kényes darabok tudnak lenni, szóval nem csoda, ugyanakkor annyira nem is készülök ki tőle, persze, ha több száz dolcsit kifizettem volna érte, akkor valóban enném a kefét, így annyira nem esek hasra a dologtól.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Csüt. Május 19, 2016 10:02 pm
 



 

Char and Russ


Felettébb üdítőnek találom Miss Coleman társaságát, és azt a bizonyos „frissességet”, melyet az elmés társalkodással folytatunk. Nap, mint nap csak a szakmai közeg vesz körül, és ha néha kikapcsolok, akkor sem éppen a magasröptű beszélgetések színterén szerepelek. A barátaim többsége orvos, vagy éppen sportoló, de Rick az, aki igazán közel áll hozzám, de ő meg nem éppen arról híres, hogy drámákat olvasson, vagy belemerüljön egy színházi darab lényegi jelentésébe. A korom is közrejátszhat már abban, hogy akármi nem felel meg az ízlésemnek. Öt évvel ezelőtt még lazán beültem péntek esténként a barátainkkal sörözni, jókat beszélgetni, de ezek az idők elmúltak, és jobban kidomborodtak az olyan események, ahol én kerültem főszerepbe. A feleségemtől elváltam, és a baráti társaságunk egy része is feloszlott. Akik igazán számítanak, azok megmaradtak, de már a péntek estéim általában magányosan egy könyv, és egy jó bor társaságában telnek el. A mai kivétel, hiszen kéthavonta, vagy éppen háromhavonta eljutok egy nagyobb összejövetelre, és a színházat nem szívesen hagytam volna ki. Charity elbűvölő a ruhájában, és a csilingelő hangjával együtt is. A csillagos égbolt, és az esti séta már egy jó pont. Kellemesnek találom a személyiségét, és nem csacsog többet a kelleténél sem, ahogyan fiatalabb hölgytársai tennék.
- A tánchoz nekem hangulatba kell jönnöm, de biztosan emelte volna az est fényét, ha akad egy élő zenekar. – foglalok állást én is, és elérünk az egyik nagyobb közlekedési csomóponthoz, de ilyenkor éjszaka még Seattle városa is kihalt. A könyvekről érdeklődnék tovább, de az őrült vezető elvonja a figyelmemet. Elrántom, és a karjaim között tartom, talán hosszabb ideig is, mint kellene.
- Két lábbal a földön járok Miss Coleman, és nem szeretem az esztelenséget. Megvalósíthatatlan álmaim nincsenek, mert abban hiszek, hogy amit az ember igazán akar, azt elérheti egy kis kitartással, és akaraterővel. Még emlékeztetni fogom erre, ha a jövőben találkoznánk, hogy van egy kívánságom, amit teljesítenie kell. – el is engedem, mert ha hosszabb ideig maradunk közel, még az is előfordulhat, hogy saját magamnak mondok ellent, és meggondolatlan leszek. Megfordult-e a fejemben, hogy milyen íze lehet az ajkainak? Naná, hiszen nem fogadtam cölibátust. A válással megcsappantak a szexuális töltetű vágyálmaim, és visszafogottan élek azóta, de akadtak gyengébb pillanataim, ezzel egyenlően alkalmi partnereim is.
- Nincs semmi gond, és higgye el, hogy hosszabb sétán is voltam már, mint ez. Csak érdekelt, hogy milyen messze lakik a színháztól, ami magának kellemes sétának tűnhet. – lesimítom a szmokingom szélét, de felesleges, mert a mellettünk elrobogó buszjárat telibe küld egy kis sárral.
- A fenébe… - későn lépnek életbe a reflexeim, és mire észbe kapok, már a szemem sarkából törlöm le a sárdarabokat.
- A szmokingom is kapott egy adagot belőle. – kénytelen vagyok levenni, és az alatta lévő fehér ingben folytatni az utat, a csokornyakkendővel a nyakamban. Az alkaromra fektetem, és végigmérem őt is.
- Ez nem a szerencsenapja. Egy zuhany után a maradékot leszedheti, de a ruha azt hiszem tényleg kuka. – most még körültekintőbben nézek körül, de már más veszély nem leselkedik ránk, így folytathatjuk is az utunkat.
- A tisztítóba nem fogok eljutni a héten már. Szerencsére nem is kell semmilyen más eseményen megjelennem. – mosolyodom el, és a sietős lépteim lelassítom, hogy hozzáigazítsam a partnereméhez. Idővel megállunk egy háztömb mellett, és a jelek szerint el is érünk a célunkhoz.
- Legalább biztonságos helyen lakik, így megnyugodott a pici szívem, hogy nem kell éjjeli testőrt is játszanom. – tekintek fel a hatalmas épületre, aztán a kék íriszekbe mélyedek.
- Eseménydúsra varázsolta az estémet, és elérte, hogy az esőről azonnal maga jusson az eszembe. Mindenesetre felejthetetlen lett. – nevetem el magam, de az öblös hangom rekedtessé válik inkább. Itt lenne a búcsú ideje, de valamiért nincs kedvem itt befejezni az estét, de nincs pofám rákérdezni, hogy beinvitálna-e a lakásába, aztán eszembe jut valami.
- Akkor most élnék a kívánságommal. Nem innánk meg valamit? – bátorkodom felvágni mégis a jussommal.



A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Május 24, 2016 9:31 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Kedd Május 24, 2016 8:21 pm
 



 

- Többnyire elég a hangulathoz egy jó partner. – Legalábbis én így gondolkodom a dologról, a férjem nem szeretett, és igazság szerint nem is tudott táncolni, de a kedvemért mindig kivételt tett, s bár ritkán esett meg, de olyankor kétségkívül ő maga is élvezte. A házasságunk még most is csodálatos lehetne, ha nem akartunk volna olyannyira gyermeket. Esetünkben ez lett a kapcsolatunk halála, amit már aligha lehetne visszahozni a sírból, bár a magam részéről nem is akarnám. Nem szeretnék több csalódást, több remegő kézzel lepisilt terhességi tesztet, számolni a napokat, heteket, és reménykedni benne, hogy ő már megmarad. Már nem bírnám.
- Ohh, nem, csak akkor lesz kívánsága, ha harmadszor is megment, ne csaljuk el azt az utolsó hősies cselekedetet. – Csóválom meg mosolyogva a fejem, s magamban nem vagyok rest megállapítani, hogy én amolyan örök álmodozó vagyok, és bár esztelen nem, maximum alkalmanként, de a komolyság sem igazán a műfajom. Én mindezt nem bánom, s különben is, attól szép az élet, hogy minden ember más és más.
Azért egy szeletnyi megkönnyebbüléssel fogadom, hogy kikeveredem végül a karjai közül, mert valljuk be, nem tudok mit kezdeni az ilyen helyzetekkel egyelőre, tökéletesen sutának, és antinőnek érzem magam, már legalábbis olyan értelemben, hogy bizonyosan nem én leszek az, aki sűrű szempilla rebegtetéssel, hajcsavargatással, egyéb női praktikákkal próbál egy férfit az ujja köré csavarni. Gőzöm sincs arról sem, miként kell ismerkedni, sőt, azt sem tudom egyelőre, hogy szeretnék-e, elvégre még csak pár hónapja váltam el, csodás lenne, ha rögtön elkezdenének cikkezni rólam, hogy máris más ágyát melegítem. A sajtótól már nagyon ki vagyok készülve.
- Mivel szeretek sétálni, nekem igazából nem számít a távolság, de tényleg nem lakom messze, azt hiszem, megfogtam az isten lábát azzal a lakással. – Legalább ebben legyen szerencsém, ha már a szerelemben nem volt, nem igaz? Azért remélem, addig nem jut el gondolatban, hogy talán ez nem oly régi történet, és nagy változás lehetett az életemben, mert az már most egyértelmű a számomra, hogy nem vagyok ismerős a számára, tehát nem tud rólam semmit a világon. Ami azt illeti, ez még egész kellemes is, mert nem kell a múltam tekintetében magyarázkodnom.
- Valóban úgy tűnik, hogy ma messze jár az őrangyalom. – Nem, közel sem hiszem, hogy léteznek, mert ha így lenne, nem hagyták volna, hogy ennyit szenvedjek a semmiért. Hisz nincs kisbabám, a férjem sem életem része már, semmi értelme nem volt hát.
- Valóban, azért kellemesebb úgy, ha nem érik egymást az ilyen események. Bár bevallom, nekem nem csak egy ilyen ruhám van, sőt, minden nyilvános szereplésemre kapok egyet a márkától. Így azért kicsit kellemesebb a ruházkodás. – Ha valamit, hát az öltözködést kétségtelenül imádom, van is egy hatalmas gardróbom, bár, azért közel sem akkora, mint Carrie Bradshowé, de nem panaszkodom. Szeretem az eleganciát, a stílust, a lazaság még hétköznapokban is ritkán az életem része, vagy ha mégis, azt könnyed és csinos még úgy is. Slampos sosem vagyok, nem is engedhetném meg magamnak, ám mindig adtam magamra, így ez nem is okoz gondot.
- Meg is érkeztünk, remélem, nem fáradt el. – Élcelődöm bájosan, noha velem kapcsolatban sokan mondták már, hogy olyan vagyok, akire egyszerűen képtelenség haragudni. - Azért, arra még senki sem vetemedett, hogy betörjön a lakásomba. – Pláne, hogy nem is közkincs, merre élek, persze a mai világban mit nem lehet kideríteni.
- Azt kell mondjam, tehetséges lehetek, nem is esett. Mármint a rövidke sétánk alatt. – Korábban igen, de ez nem jelenti azt, hogy adná magát a dolog. Nem tűnik átlagos fazonnak, ami szintén valahogy pozitívan csapódik le bennem. - Részemről az öröm, és hálás köszönetem a dupla megmentésért. – A kérdésére aztán néminemű zavar kúszik a rendszerembe, mert fogalmam sincs, hogy miként is gondolja, ellenben az biztos, hogy ilyen röpke ismeretség után nem invitálok meg senkit a lakásomba, ahhoz azért esetemben szükségeltetik némi bizalom is. A könnyű préda szerepe sosem volt az enyém, sőt mi több, mivel kamaszszerelem volt a miénk a férjemmel, még csak soha nem is voltam mással, nem is csoda, hogy bizonytalan vagyok. Huszonnyolc évesen azért a nők nagy része már bőven túl van több pasi elfogyasztásán is.
- Kívánság nélkül is szívesen megiszom magával valamit, kiváltképp azért, mert még mindig hiányolom azt a bűvös hármas számú megmentést. Viszont át kell öltöznöm előtte, tudna várni egy negyed órát? – Nos, ez már egy jó kérdés, mert szerintem a legtöbb férfi aligha várakozna itt kinn az utcán, én viszont nem fogom beinvitálni, maximum a lépcsőházba. Ha benne van, akkor már sietek is felfelé, hogy valami szolid, de kényelmes esti viseletet magamra öltsek. A negyed óra nagy rész arról szól, hogy leoperálom magamról a használhatatlanná sárosodott ruhámat, s ha ezzel megvagyok, már jöhet is a többi.
Pontos vagyok, ami azt illeti, hozzám órát lehetne igazítani. S meg is érkezem ismételten, olyan rémesen késő még egyébként sincs, és őszintén, bárhol jobb, mint az ágyamból bámulni a plafont a rám telepedő magány társaságában…
- Van a közelben egy kellemes kis bár. Hú, remélem nem kell méterre pontosan megadnom, mennyire van az a közel… – Ajkaimra kissé szemtelen mosoly költözik, mert tisztában vagyok vele, hogy már megint ugratom.
Ha viszont nem akart várakozni, akkor búcsút vettünk egymástól, és már nem jöttem vissza az utcára.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Kedd Május 24, 2016 9:39 pm
 



 

Char and Russ


- Ha hinnék is az őrangyalokban, akkor most számon kérném a sajátomat, mert nem szeretem, ha cserbenhagynak. Lojális vagyok a hozzám közelállókhoz, és nem ez lenne egy védő testőr dolga is? Mi lesz a szmokingommal? – rosszallóan ingatom meg a fejemet, de a tekintetemben pajkos fény csillan, hiszen szeretek viccelődni. Nem hinném, hogy ő is oda lenne az ilyen dolgokért. Az első megérzésemre hallgatok, és tartom magam ahhoz, hogy ez a nő két lábbal a földön jár, és nem megszállott szektatag, és nem is olyan, aki habzsolja az életet, és nem ismeri a mértékletesség fogalmát. A mosolya elárulja, hogy nem zavartatja magát annyira a sár miatt, így újabb kellemes meglepetés ér vele kapcsolatban. Nem a sznob társaság kirakati bábuja annak ellenére sem, hogy elejti nem ez az egyetlen olyan ruhadarabja, ami most rajta van. Még támogatói is vannak? Nem ártana rákérdeznem a szakmájára, bár nem az alapján fogom megítélni. Akkor engem is sokan sótlan fószernak nézhetnek, mert ki akarna viccelődni egy pszichiáterrel? Nem csak lélekbúvár tudok lenni a tévhitekkel ellentétben.
- Akkor könnyű dolga van, és nem fog belefájdulni a szíve, hogy meg kell válnia a mai darabtól. Reménykedem benne azért ez az este, ha nem is a ruha miatt, de szerény személyem miatt emlékezetes marad. A rosszat el kell felejteni. – igazgatom el az alkaromra fektetett fekete szmokingot, és őt figyelem. Nem sok időbe telik, hogy elinduljunk, és meg is találjuk a megfelelő lépcsőházat.
- A betörőknek túl könnyű dolguk van a mai világban. Többek között a közösségi portálok miatt. A sok ostoba ember kiteszi, hogy elutazott, és bumm meg is van az újabb préda. A lakásokról készült fotókat ne is soroljam ide, amiket előszeretettel osztanak meg. Nyugtasson meg, hogy nem magamutogató. Én úgy tartom a lakásom a saját szentélyem, és oda csak nagyon kevés embert engedek be. – szelíd mosollyal adózom az ébersége előtt, és még jobban lenyűgöz, hogy nem invitál be, amikor felvetem az ital ötletét.
- Negyed óra? – pillantok a Rolex karórámra, és úgy teszek, mint aki nagyon gondolkodik, bár megfordul a fejemben, hogy most nemet mondjak, ha már várnom is kell, de elhessegetem. A betegeim nem kapnak kevesebbet belőlem, és ma megesküdtem Ricknek, hogy kikapcsolok.
- Ennyi még belefér, de siessen. – teszem hozzá, és megállok a fal mellett. Most inkább nem dőlök neki, mert akkor a fehér ingemnek is lőnének, és akkor bizony már kellemetlen lenne nyilvános helyen megjelenni. Feltekintek az ötemeletes csodára, és saccolok, hogy hányadikon lakhat. Ha nekem kellene választanom, akkor a harmadikra voksolnék. Kellő testmozgást biztosít a lépcsőzés, és nem lennék rest ennél tovább is a gyalogos megoldás mellett maradni, és onnan már egészen elfogadható lehet a betontengerre néző kilátás is. A mai események járnak a fejemben, és az őrült rajongó. Talán színházi előadó, vagy más média szektorban mozog? Fogalmam sincs, de ha befutott sztár lenne, akkor már hallottam volna róla, esetleg ha több pletykarovatot olvasnék, de egyik sem a kenyerem. A percek lassan elütik a tizenötöt és óramű pontossággal nyílik ki a bejárati ajtó.
- Ez jobban tetszik, jobban illik magához. – bókolok neki, és végigmérem tetőtől talpig. A bár említésére csak bólintok, de az élcet nem hagyhatom szó nélkül.
- Pedig már éppen kérdezni akartam, hogy beállítsam a lépésszámlálómat, ha nem haragszik. – ugratom, de felveszem vele a tempót, és elhagyva a lépcsőház környékét egy közeli kis utcába kanyarodunk le.
- Csak nem a Houston-ba csábít be? Magam is ismerem a helyet, és régen sokat jártam ide. – tárom ki előtte az ajtót, hogy előreengedjem. A hajnali óra ellenére akadnak páran, de nem zsúfolt a terep. A sarokban a zongora mögött egy fiatal férfi ül, hasonlóan fehér ingben, mint én. Úgy kelti életre a hangszert, mintha ő is a része lenne. Az ujjai finoman ütik le a billentyűket kicsalva a legkellemesebb melódiát, ami most még a lelkemnek is felüdülést jelent.
- Ott egy asztal. – mutatok a sarokba, és odainvitálom meg. Kihúzom neki a széket, és ha leül rá, akkor magam is helyet foglalok, és a szék háttámlájára akasztva a szmokingot, veszem a kezembe az itallapot. Az asztal közepére egy kis ernyős lámpa van állítva, de a helyiségben ezenkívül félhomály uralkodik. A tekintetemmel végigfutom a kínálatot, és a régi emlékek tiszteletére már tudom is, hogy mit fogok rendelni.
- Jó estét, mit hozhatok? – áll meg mellettünk az egyik felszolgáló.
- Nekem egy gin tonik lesz jéggel, a hölgynek pedig.. – megvárom, hogy mondjon valamit Charity, aztán vissza is adom a két oldalas, laminált lapocskát. A helynek megvan a maga stílusa, többek között azért szeretem, mert nem a húszas éveiben járó porba fingók, és a beképzelt harmincasak járnak ide elsősorban, hanem az idősebb korosztály.
- Most már elárulhatná Ms. Coleman, hogy mivel foglalkozik, mert a saját ruhatár arra enged következtetni, hogy a médiában mozog, de lehet tévedek. – kulcsolom össze az ujjaimat az asztallap tetején, és minden figyelmemet a velem szemben ülőre fordítom.



A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 25, 2016 6:44 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Szer. Május 25, 2016 1:57 pm
 



 

- A szmokingja majd közelebbi ismeretségbe keveredik a tisztítóban a többi hasonlóan járt társával. – Szociális élet kell mindenkinek, nemde? Viccelek, vagy próbálok, de mivel a poén halála a magyarázat, így eszemben sincs túlragozni a dolgot, nagyon is megfelel nekem jelen formájában.
- Nocsak, talán ilyen emlékezetesnek gondolja magát? A hősökre egyébként szoktak, szóval nem kell aggódnia, hogy netán nem hagyott bennem elég mély nyomot. – Csak utólag esik le, hogy esetleg enyhén áthallásosra sikerült a mondandóm, de nem egy húsz éves kanos kisfiúról van szó, talán ő már felülemelkedett a kangörcs témán, és nem mindenről a szex jut az eszébe. Én így tíz hónap távlatából már szinte nem is emlékszem rá, még az utolsó baba megfogantatásakor voltunk együtt a férjemmel, párdon ex-férjemmel, utána nagyon kényesen ügyeltünk mindenre, hogy ne legyen baj. Mi vagyunk az ékes példája annak, mennyire nem számít ilyenkor az odafigyelés és törődés, mi mindent megtettünk, mégis ki kellett nyomnom magamból az elhalt magzatot. Senkinek sem kívánom.
- Sem magam, sem a lakásomat nem mutogatom, szóval megnyugodhat, nem tűztem céltáblát a hátam közepére. – Kezdem úgy érezni, hogy ennél fogva nem lesz probléma az sem, hogy nem áll szándékomban felhívni. Nem, közel sem tartunk itt, az is lehet, hogy most látom életemben először és utoljára, nem volna semmi értelme. A könnyed, erotikával fűszerezett ismerkedés nem az én műfajom, pedig olykor úgy gondolom, jobban járnék abban az esetben, lévén érzelmileg nem szeretnék kötődni, tehát nem is tudom, mit várok. Meglehet, inkább a határaimat kellene feszegetnem, és fejet ugrani valami izgalmasba, ami felráz.
- Akármennyit gondolkodik, hamarabb nem leszek kész, de nem kötelező ám megvárni sem. – Végigfut a gondolat a fejemben, hogy nyelvet öltök rá, de meglehet, sokat rontana az összképen, még akkor is, ha azt a nagy mennyiségű sár már eleve elintézte. - Igyekszem. – Bólintottam rá könnyedén, s pillanatokon belül már a lépcsőházban kajtattam felfelé, volt lift, de elromlott tegnap este, és még nem csinálták meg. Ilyenkor szívás a negyediken lakni, de mivel sokat mozgok, nem okoz gondot fellépkedni, s pár perc múlva vissza le, immár a szerintem kényelmes szerelésemben, bár kötve hiszem, hogy az emberek nagy része annak találná. Bár nem nevezném magam alacsonynak, de imádom a magas sarkú cipőket, valahogy sokkal nőiesebbnek érzem magam bennük, így hacsak nem jógázni megyek, akkor jó eséllyel ilyenekben flangálok. Azért egy nejlonharisnyát még felhúztam, nehogy benézzem az esti hűs levegő kellemességét, így szerintem nem fogok fázni.
- Köszönöm! – Noha imádom a koktélruhákat is, de úgy hiszem, a saját ízlésem is egészen rendjén van, szóval nem félek akkor sem, ha magamtól kell felöltöznöm bárhová. - Nyugodtan, bár a végén még kénytelen leszek azt feltételezni, azért méri le, hogy visszataláljon hozzám. – Incselkedem, fel sem fogom igazán a dolgot, rég csináltam, még a kollégáimmal sem soha, a férjem volt a mindenem, pedig igencsak vonzó férfiakkal volt már lehetőségem együtt dolgozni.
- Csak régen? Már nem jár? Pedig szerintem még mindig épp olyan kellemes, mint régen lehetett. – Arra nem kérdezek rá, mennyire nem manapság volt, mikor erre vetette a sors, de én már legalább tíz éve látogatom, és szerintem csak jobb lett. Be is lépek az ajtón, hálás mosolyt vetve Russellre, amiért úriemberhez méltón viselkedik, de amint beljebb sétálok, már meg is állapodik tekintetem a zongoristán, és csak akkor kapok észbe, amikor megszólal, hogy ott egy asztal.
- Ohh, nagyszerű. – Le is ülök rögvest, és az istennek sem vagyok képes féket kötni a nyelvemre. - A mai világban ritkán találkozni magafajtával. Biztos tenyerén hordozza a hölgy ismerőseit. – Nyilván nem pikáns értelemben gondolok a dologra, egyszerűen, ha valaki ennyire figyelmes, az jól esik a nőknek.
- Én egy pohár vörös bort kérnék, és egy limonádét is, epreset, ha van… – Mosolyom villan a pincérre, aki felvési a kért italokat, és már indul is. A magam részéről vállalom, hogy bármilyen szesz van előttem, nem iszom csak magában, lévén az nem üdítő, más a célja, így mindig kérek kísérőt is, ami a szomjamat oltja.
- Nem, nem téved, egyébként, korábban is elárultam volna, ha kérdezi. Színésznő vagyok. Nem nagyon követi a manapság futó sorozatokat, igaz? – Kérdezek hát vissza, hisz ha úgy tenné, akkor pontosan tudná, ki vagyok, mert a fiatalok tetemes része nagyon is ismer, ha nem máshonnan, hát az internetről, de sosem gondoltam, hogy mindenkinek követnie kell az online térség dolgait, vagy épp tv-t néznie csütörtök esténként, amikor vetítik a sorozatomat. Igaz, az utóbbi szezonból kimaradtam a gyermekvállalás miatt, és már nem is fogok visszamenni, lévén főszerepet kaptam. - S ha már itt tartunk, magának mi a foglalkozása? Ha nem tévedek, én még semmi olyat nem csíphettem el, ami utalna rá. Talán a komolysága, és a könyvek szeretete, a fényűzés kerülése árulkodó lehetne, nyilván két lábbal áll a földön, de hogy milyen szakma keretein belül… nos, arról elképzelésem sincs.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Szer. Május 25, 2016 6:52 pm
 



 

Char and Russ


- Nem szokásom visszatérni, ha nem invitálnak meg, így nem kell attól sem tartania, hogy a sarkon fogok magára várni. – kacsintok rá, és elindulunk a kissé csípős hidegben, bár jobban esik, mint a fülledt meleg a fogadás alatt. Éppen emiatt választottam a sétát, hogy legyen időm felfrissülni, sőt kissé rendezni a kusza gondolataimat. A társaságnak külön örülök, mert a mai este nem is alakulhatott volna ennél nagyszerűbben. A spontán ismerkedések híve vagyok, és nem szeretem, ha valami erőltetetten történik meg. Az ismerős bár neve láttán mosolyra húzódnak ajkaim, és nem bírom ki, hogy ne tegyem szóvá, hogy egykor törzsvendég voltam erre.
- Már nem járok gyakran. Az akkori baráti társaságom fele felbomlott, és mindenki szétszéledt. Seattle nem mindenki számára hozta meg a várt siker helyét, ezért elköltöztek, és még sorolhatnám a kifogásokat. Eltávolodtam ettől a helytől, de attól még szép emlékeket őrzök róla. – teszem hozzá, és kitárom előtte a nyílászárót. A hangulatos élő zene, a zongorista átélése játék közben mindkettőnket megállásra késztet, de türelmesen megvárom, hogy kiélvezze a helyzetet, és csak utána hívom fel a figyelmét a sarokban lévő asztalra. A felszolgáló nem várat sokáig bennünket, és amint leadtam a saját rendelésemet, máris elmondja Charity is az övét.
- A kísérő fontos egy hölgy esetében. Meglep ismét, nem is tudom, hogy hányadik alkalommal ma este. – további magyarázatot nem fűzök mellé, mert miért is tenném. A bókolás a véremben van, ha a megfelelő partnerrel sodor össze az élet.
- A női ismerőseim száma igen kurta. Nem hiszek a nők és a férfiak közötti barátságban, mert az egyik fél mindig többet akar. Mondanám, hogy tapasztalat, de sajnos a tények alátámasztják az állításomat. Nem hordozom a tenyeremen a nőket, csak belém van kódolva édesanyám által az udvariasság. Szigorúan nevelt engem, és a húgomat, talán a munkája miatt is. Remek tanító nő volt, és nem nézte jó szemmel, ha valakit megütöttem, vagy erőszakkal próbáltam megoldani a konfliktusokat. Ha a mai világban ritkaság számba megy, hogy kinyitom egy nő előtt az ajtót, vagy nem engedem, hogy baja essen, akkor a világ rossz, és nem én vagyok a csoda. Néha tényleg így vélekedem erről a mérgezett valóságról. Rossz évtizedbe születtem bele, ahol már nem számítanak az igazi értékek. – mélyülök el a kék íriszekben, aztán a pincér érkezése szakítja félbe a beszélgetésünket, mielőtt reflektálhatnék a szakmájára. Megköszönöm az italomat, és egy aprót kortyolok belőle.
- Színésznő…ezt is számba vettem, de maradtam volna a színházi előadó mellett. Sajnos nem követem figyelemmel a mai trendet. Melyik sorozatban játszik…csak azt ne mondja, hogy a Trónok harcában…igen, ez az egy, amit ismerek. A húgomnak van egy tizennégy éves lánya, és abban a borzadályban látja a jövőjét. Kerülöm a hasonló agybutító műsorokat. – a mutató, és a hüvelykujjam közé csippentve a poharat döntöm oldalra a tartalmát, és szemügyre veszem a tetején elolvadt jégkockát.
- Ennyire kiismert volna az elmúlt egy órában? A kalapomat emelem meg maga előtt, Ms. Coleman. – félszeg mosollyal küldök le a garatomon még néhány cseppet a kedvenc italomból, és megköszörülve a torkomat folytatom kissé érces hangon.
- Mivel úgysem jönne rá, így felfedem a titkomat. Pszichiáter vagyok immár majdnem húsz éve. Szép pálya áll a hátam mögött. Nem szeretek kérkedni vele, mert sokan megijednek tőlem, ha beismerem, valójában mivel is foglalkozom. – a kristálypohár szélén játszadozom az ujjaimmal, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve csúszik ki a számon a következő kérdés.
- Ha már ma este mindketten hiányoltuk a táncot, bár a mérleg nyele az Ön oldalára fog billenni, de ettől függetlenül lenne kedve egy kis tánchoz? – teszem le az italt, és a tenyeremet felfelé tartva helyezem a közelébe. Rajta áll, hogy beleteszi-e a sajátját. Ha igen, akkor felállunk, és közelebb vonva a felsőtestemhez vezetem a táncparkettre. Rajtunk kívül senki nem vetemedett erre, de azt hiszem hajnali kettőkor ez nem is olyan nagy csoda. Whitney Houston When you believe című dalára kezd rá a zongorista, és a lassú zene ütemére egy kis ringatózásba kezdek vele.
- Veheti ezt a harmadik alkalomnak. Nem hagyhattam mégsem parlagon, ha már ez volt a vágya, nemde? – mosolyodok el, miközben az egyik kezemet a derekára simítom, és letekintek a kéklő szempárba.



A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jún. 07, 2016 2:12 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Hétf. Jún. 06, 2016 11:44 pm
 



 

- Milyen ritka ez manapság. – Sokan hajlamosak semmibe venni a nemet, mint ahogy az imént megesett az autogrammkérővel is, olyasmiket látnak egyes dolgokba, ami nincs benne. Én a magam részéről vagyok kellően felnőtt és karakán ahhoz, hogy megmondjam, ha nemes egyszerűséggel nem akarok valamibe belevágni, és ez nem csak kapcsolat, egy egyszerű kávézás sem mindenkivel öröm.
- Érthető, van, hogy a múltba révedés nem tesz jót a léleknek. – Nem vagyok önsanyargató alkat, szeretek élni, vagy épp szerettem, noha az utóbbi években a gyermekáldási kísérletek sora alatt valahogy erről tökéletesen sikerült megfeledkeznem. Ugyanakkor nem emésztem magam minden nap minden percében azon, hogy mi történt, és miként csinálhattam volna másként. Némileg elvarázsolt módon hiszek a sorsszerűségben, s abban, hogy semmi sem történik cél nélkül, érjen bennünket bármekkora fájdalom.
Csak sikerül némi bámészkodás után eltalálni az asztalig, ami engem illet, hajlamos vagyok leragadni másoknak lényegtelennek ható jelenségeknél, sőt, lelkesedni is rendkívüli módon tudok apróságokért. Legalább ezek nem vesztek ki belőlem, ha már nőként és anyaként csődöt mondtam.
- Talán csak nem a megfelelő társaságban mozog, ha épp kiszabadul a könyvei közül. – Finom, bájos mosolyom adózik azonban a bók előtt, hisz azokat melyik nő nem szereti?
- Szerintem a világ rossz, és mint olyannak, szüksége van csodákra is, bármilyen aprók is legyenek. Néha hasonlóképpen érzem magam, aztán valami vagy valaki mindig visszaránt. Például egy olyan személy, mint mondjuk maga, aki nem veszi semmibe a társadalmi normákat és illemszabályokat. – Sokan nem képesek rá, nem csoda hát, hogy miként az urak, úgy a hölgyek is kivesztek már közülünk, tűt a szénakazalban…
- Ohh, ha a Trónok Harcát nem kedveli, akkor inkább nem árulom el, miben játszottam, mert sajnos az ilyen műsorok egy kaptafára készülnek… Igaz, az említett sorozat jóval naturalistább azért, mint az én vámpíros sorozatom. Igaz, annak az időszaknak már vége, épp készülök betörni a filmiparba, megkaptam egy főszerepet, amire történetesen rettenetesen rég vágytam már. – Mosolyodom el, s bízom benne, hogy meghozza a várt sikert majd, és lesznek további lehetőségeim, mert bármennyire is szeretem a sorozatok világát, mégiscsak széles vászonra vágyom.
- Tudja, ha valaki tökéletesen beleillik látszatra a szőke nő sztereotípiába, az hamar képessé válik arra, hogy ezt kihasználja. Megtanultam igazán figyelni az emberekre, mert rám rendszerint nem szoktak, kirakatbabának tartanak. Már csak azért is mert sorozat színésznőcske vagyok. – Ez is olyan dolog, amivel közel sem foglalkozom napi szinten, mert semmi értelme fölösleges dolgokon kattogni. Sokkal inkább arról van szó, hogy előnyömre fordítottam, annak értékét pedig szerintem nem kell ragoznom senkinek.
- Miért? Civilben nem kell annak lennie, más sem szereti, ha a foglalkozása okán elítélik, esetleg tartanak tőle. Azonban, ha már itt tartunk, mindig foglalkoztatott, hogy szokta csak úgy… nem is tudom, megszokásból elemezni a környezetét? Vagy képes ezt az oldalát az irodája falain belül hagyni? – Kérdezem kíváncsian, nem szokásom elmenni azon dolgok mellett, amik érdekelnek, és ha lehetőségem adódik rá, utánajárok, ez történik most is.
- Örömmel táncolnék, persze. – Ragyog fel az arcom, igaz meglepett a kérdés, de sosem hagynék ki egy ilyen lehetőséget. A tánc endorfinnal tölt fel, közel sem vagyok mestere, ismerek néhány lépést, de nem salsa klubbokba teremtettek. Ettől még szeretem. Bele is teszem kacsómat a tenyerébe, és indulhatunk a táncparkettre. Egészen kicsi egyébként, de hangulatos, és most még csak nincs is senki, aki kitúrhatna innen bennünket. Szerencsére aligha sülhetek fel a könnyed, lassú dallamok okán.
- Különös módon értelmezi a megmentő szerepkört. – Kuncogok kissé, aztán elgondolkodva fürkészem kicsit a vonásait. - De legyen, nagylelkű leszek, megkaphatja képzeletbeli váll lapjára a harmadik csillagot. – Apró a mozdulat, miként beharapom az ajkamat. Nem tudom, tulajdonképpen mi a célja, de egész kíváncsivá tett, márpedig az én érdeklődésemet sosem tudták egykönnyen felkelteni a férfiak. - Mivel az ital épp folyamatban, miféle kívánsága van hát felém? Feszült figyelemmel hallgatom.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Kedd Jún. 07, 2016 2:46 pm
 



 

Char and Russ


A bár hangulata átragad rám is, ahogyan a zongorából feltörni látszik az a bársonyos, és mélyebb melankolikus dallam. Nem szokásom ennyire belefeledkezni a lágy szólamok hallgatásába, de valahogyan ma este már annyi minden történik velem, hogy ez is csak egy újabb pozitív csalódás. Rick eltűnése, és a séta megtették a hatásukat. A társaság pedig…azt hiszem a meglepő, és az üdítő a legjobb szó rá. Nem szokásom szóba elegyedni minden nővel, akit megmentek a bajtól, de Charity bája, és nőiessége felkeltette az érdeklődésemet. Nem hétköznapi nő, és ez már az első pillanatban feltűnt. A magam negyvenkettő évével, és a kudarcra ítélt házasságommal sok fajta törékeny lélekkel találkoztam az ellenkező nemből, de benne van valami megfoghatatlan, és titokzatos erő. Baromság lenne ilyesmiről diskurálni, hiszen alig pár órája ismerem őt, de kellemesnek találom a vele töltött időt, és úgy érzem, hogy nem pazarlom a drága perceimet. Ritkaságszámba megy nálam, ha ez történik. A barátaimat, és a női ismerőseimet is megválogatom hosszú távra, és csak nagyon kevés embert engedek a közelembe. Bizalmatlan tudok lenni, és távolságtartó, vele mégis megosztok érdekes információkat az életemről. Nem azt jelenti, hogy kiöntöm neki a szívemet, inkább finoman kóstolgatjuk egymást, és a felszínt karcolva szeretnénk egy újabb héjat leszakítani a másikról, de még egyikünk se tudja, hogy ez mennyire fogja megérni.
- Ebben egyetértek. Szükségünk van a mindennapi csodákra, mert az ember nem lenne képes remélni. Piszok rossz a remény, de nélküle létezni sem lehet. – mosolyodom el, és továbbhallgatom, ahogyan szóba kerül a foglalkozása, és a sorozat, melyben játszik.
- Akkor nem csodálom, ha nem láttam. Messze áll tőlem az ilyesfajta műsorajánlat, de ha többre vágyik, akkor maga is érzi, hogy most nem a jó helyen van, és többe képes. Az ember legyen tisztában a saját értékeivel, és határaival is. Sokan túlvállalják magukat, és még nehezebben szembesülnek a kudarccal, ha nem képesek teljesíteni a kitűzött célokat. – tekintek a kék szempárba, de aztán egy sokkal kedveltebb szórakozásra váltok át, és felkérem táncolni. A zongora, a szürkületi idő megteremti a tökéletes egyensúlyt, és én sem menekülök el. A táncparkettre vezetem, amikor meleg, és puha keze az enyémbe fonódik. Nem túl erőszakosan, de határozottan vonom közelebb, hogy a ringató zenére lassúzásba kezdjünk.
- Ilyen könnyedén kiérdemeltem volna azt a harmadik csillagot is? Kezdem azt hinni a mai hajnal után, hogy ma nincsen lehetetlen. – pimasz vigyorom fülig ér, és csak igen ritkán fedem fel valaki előtt, de ma erre is sor került. A kívánságomon elgondolkodom, és nem válaszolok azonnal. Szeretek mérlegelni, és csak utána döntést hozni. Nem szeretek elrugaszkodni a valóságtól.
- Jöjjön el velem csónakázni egyszer. – adom meg a választ neki, majd eszembe jut, hogy felelet nélkül hagytam a foglalkozásomat illetően. Túl hamar jött a tánc, és belefeledkeztem ebbe.
- Az én helyezetem vicces. Nem minden szituációban tudok elragaszkodni az orvosi énemtől. A környezetem tanulmányozását akkor mondhatnám mindennapinak, de olykor már nem keresem az összefüggéseket egy-egy eset és az emberi viselkedés között. Igazából érdekes a munkám. Mindennap más emberekkel találkozom, és a problémájuk nem feltétlenül utal a betegségükre. Gondolom Ön is Ms. Coleman küzd kisebb bajokkal, melyeket megoszt a barátaival, és a közeli ismerőseivel. Én is ilyenfajta ember lennék a betegek számára. Feltárok egy másik nézetet, elbeszélgetek velük. Együtt keressük a megoldást. A siker titka általában a nyílt kommunikáció. Mindenki más, de idővel megtörhető. Én pedig türelmes alkat vagyok. – mosolygok rá, és kipörgetve hátradöntöm. A kezem a derekánál tartja meg a pihekönnyű női testet, és összeolvad a tekintetünk.
- Nem analizálom magát. Ma este biztosa nem. – kacsintok rá, és visszarántva összesimul a felsőtestünk.
- Van kedvenc zenéje? – érdeklődöm tőle, és lágyan ringunk tovább a hajnali kavalkádban.

Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Hétf. Jún. 27, 2016 9:08 pm
 



 

- Olykor viszont a saját érdekünkben szükséges lemondani róla, bizonyos esetekben. – Saját példa, igen, én már nem lennék képes arra, hogy még egyszer gyerekkel próbálkozzak, fölöslegesnek tartanám, túlságosan lélekölő volt harmadjára, és egyébként is képtelen vagyok megfoganni normálisan… Barátságtalan méh, köszi. Világ életemben feleség és anya akartam lenni, mindkettő csúfos kudarccal végződött, azt hiszem, fölösleges is tovább boncolgatni.
- Tudja, hogy mondják, aki szerencsétlen a szerelemben, szerencsés a kártyában, vagy valami hasonló, nos, én utóbbira esetemben a munkát értem, és mivel úgy tűnik, filmfőszerepet kaptam, ezért még a helyét is megállja. – Mosolyom jelenleg nem az a szikrázó fajta, inkább öleli magába minden fájdalmas veszteségemet, a mélyre temetett szerelmet, amit megöltek a próbálkozások. Nem tudok már mit tenni, nem tudok és nem is akarok bízni az ilyesmiben, ellenben magamat nem szeretném örökre leírni ilyen téren, attól még, hogy szingli vagyok – rettenetes ez a szó -, olykor ismerkedhetek, és ki tudja, talán eljutok kellemesebb időtöltésig is egyesekkel. Mondhatni, nyitott vagyok rá, elvégre eddig mindösszesen egy férfi körül forgott az életem, közel sem tűnik szemérmetlennek feljebb tornázni ezt a számot.
Érdekes, de valahogy egész másfajta összefonódást idéz emlékezetembe az, hogy közelebb von magához, rég gondoltam rá, és meglehet, most sem kellene, noha felnőtt nő vagyok, testi igényekkel is, nem kell szégyellnem magam a gondolataimért, nemde?
- Szerencséje van, nem vagyok szigorú teremtés. – Ámde túlzásokba ne essünk, érezheti, hogy ez mindösszesen egyszeri alkalom, nem osztogatok mindenkinek csak úgy kívánságokat. Van valami bizsergető abban a pimasz vigyorban, őszintén, fogalmam sincs arról, milyen az, ha egy tapasztaltabb, idősebb férfi van mellettünk, csak a saját korosztályomat szoktam meg, ámde biztosan sokat jelentenek a megélt évek. Nem zavar, hogy nem válaszol rögtön, úgyis táncolunk, tökéletes nekem bármikor, közel sem sürgős, nem az én kívánságom úgysem.
- El sem hiszi, mennyire kellemes egy érett férfival ilyesmibe belefolyni. Fiatalabb társai teljesen bizonyosan illetlen dolgokkal kacérkodtak volna, s tán ki is mondják őket. A csónakázásban örömmel benne vagyok. – Igaz, az én fejemben határozottan romantikus programként él, de nem szokásom ilyesmit feltételezni alig ismervén a másik felet, sőt, igazság szerint abszolút fogalmam sincs, milyen ismerkedési szokásaik vannak újabban a férfiaknak.
- És… ha megtörte az illetőt, ha beszél róla, a problémái megoldódnak? Vagy a lényeg tulajdonképpen az lenne, hogy mindenki magában találja meg a megoldást? Fogalmam sincs, miként megy ez. Én nem lennék képes egy idegennek olyan szinten kiadni magam. – Jelenleg tulajdonképpen senkinek sem vagyok, igencsak lélekszaggató, ha az ember barátnője is ugyanazon ment át, mint ő. Igaz, Lili házassága nem ment rá a dologra, legalábbis én nagyon szurkolok nekik, ellentétben az enyémmel.
- Ma este nem? S mikor analizálna? Szóval, óhatatlan, hogy előbb-utóbb megtegye? – Kíváncsi vagyok, mert nem feltétlenül szeretném, jobbnak látom, ha az én problémám csak az enyém marad, nem akarom, hogy valaki csak úgy elemezgesse anélkül, hogy tudnék róla. Jó szándékúnak tűnik, nem erről van szó, egyszerűen csak… az én tragédiám maradjon az enyém.
- Nem, mindenevő vagyok, a lényeg a dallam és a mondanivaló. Sőt, a táncot sem űzöm éppen profiként, de ez még megy. – Kuncogom el magam a ringatózás közepette. Még mindig furcsa, a válásom óta hozzá vagyok fizikailag a legközelebb, és ez a tudat szépen lassan rám telepszik, nem tudok mit kezdeni vele.
- S maga? A könyvek szerelmese, még akár a komolyzenét is kinézem magából. – Érdeklődöm mosolyogva, az orromban lüktet a férfias illata, és alig bírom visszafogni magam, hogy ne hajoljak közelebb, és szívjak belőle egy mélyet. A fülem zsong, de szerencsére nem vagyok az a könnyen szédelgő, ájuldozó típus… Egyszerűen csak a helyzet felettébb újszerű a számomra, fogalmam sincs, miként tudnám kezelni mind a közelségét, mind azt, hogy egyáltalán egy férfival lejtek táncot. Színésznő vagyok, a munkámban nem okoz gondot egyáltalán, itt viszont kissé elveszettnek érzem magam.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Kedd Jún. 28, 2016 9:23 am
 



 

Char and Russ


Mostanában a munkámon kívül nem sok mindennek hódoltam, és a szabadidőm nagy részét felemésztette, hogy dokumentálnom kellett a hivatalos diagnózisokat. A kezelés csak a kezdet egy-egy beteg esetében, és a bürokratikus rendszernek hála itt nem is áll meg a folyamat. A mai este számomra felüdülés, és a történtek ellenére mindketten pozitívan jöttünk ki belőle. Ms. Coleman egy igazán elragadó hölgyemény, és az eddigi beszélgetésünk alapján még érettebb is a koránál, de ezt megtartom magamnak, és a pszichomókus énemnek, mert nincs kedvem analizálni, és nem is kellene. A zongorista életre kelti hangszerét, és olyan lágy, már-már álmosító dallamokat hív elő, hogyha így folytatjuk, akkor a kisasszony bűvkörébe kerülök, és nem is akarok onnan szabadulni egyhamar. Hálát adok az égnek, hogy Rick nem rángatott magával haza.
- Fiatalabb társaim már nem ismerik az udvarlás fogalmát, sőt a kapcsolatokét sem. Az egyik virágról a másikra szálló méhecskék is több érzelmet képesek kinyilvánítani, mint ők. Rossz érzéssel tölt el, hogy elvesztek az igazi értékek, de megint előtört az orvosi énem. – szelíd mosoly kúszik az arcomra, és nem akarom elrontani a kedvét sem ilyesmivel.
- A csónakázás megfelelő program tud lenni egy jó társaságban, és reménykedtem benne, hogy maga is inkább valami kevésbé feszélyező programom venne részt, ami talán nem annyira szokásos, de mégis klasszikus. – pillantok le a kék szempárba, és egy fél fordulatot téve arrébb andalgunk a táncparketten, hogy jobban halljam a hangját, ha már beszélgetünk is tánc közben.
- Ms. Coleman olyan kérdéseket tesz fel nekem, ami másnak eszébe se jutna. Lenyűgöz. – vigyorgok rá, és a derekán pihentetve a kezemet a testünk tengelye körül fordulunk egyet.
- A munkám nem az, hogy másoknak megmondjam a megoldást. Várjon..had éljek egy hasonlattal. A csónakhoz is kell az evező, mert anélkül csak ringatózna a vízen, és nem jutna el a céljai felé. Én vagyok az evező. Útmutatást adok, és rávezetem az embereket a helyes útra, de a problémákat, és a megoldásokat nem mondhatom ki helyettük, annak ellenére sem, hogy hamarabb rájövök a dolgok nyitjára. Érdekes felfogás, de így működik helyesen a megállapodás a beteg és az orvos között. – egy kis időre elhallgatok, mert a saját magára kivetített kérdés már egy másik szint, és talán itt még nem tartunk.
- Ne aggódjon, nem fogom analizálni, és kielemezni sem. Maga szerint nem őrülnék bele, ha így tekintenék a körülöttem élőkre? Analizáljam a baráti viszonyaimat, a házasságom tönkremenetelének az okát? Nem vagyok szadista, és szeretem megőrizni a meglepetés erejét is. Nem mondom, hogy nem ismerem ki jobban az embereket egy kis idő elteltével, de nem bocsátkozom extra munkába, ha érti? – a szemkontaktus nem szakad meg közöttünk, de hamarosan a zene is elhallgat, és csend telepszik a táncparkettre.
- Nem áll messze a valóságtól. Szívesen hallgatok zongora előadásokat, régi klasszikusokat, de rajongok mostani együttesekért is. Ki fog nevetni, de mióta hallottam egy zenét Selena Gomeztől, nos, előfordul, hogy azzal indítom a napot. Nem vagyok egy savanyú fószer, aki nem halad a korral. – vigyorogva pörgetem ki a végén, és kezet csókolva kísérem vissza az asztalunkhoz.
- Egy élmény volt a tánc. – foglalunk helyet, és intek a pincérnek, hogy hozzon még egy gin tonicot nekem.
- Miért akart színésznő lenni? Gyerekkorban ez még egy megvalósítható álom, de felnőttként jövünk rá, mennyire más a média világa. Nos, mi vonzotta oda? – megköszönöm az italt, és belekortyolva a szőke szépségre fordítom a figyelmemet.

Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Csüt. Jún. 30, 2016 4:21 pm
 



 

- Ez nem feltétlenül csak orvosi én kérdése, mert én bizony nem vagyok orvos, ellenben határozottan azt vallom, amit maga. Nem örülök annak, miként bánnak magukkal és egymással a mai fiatalok. – Nem mintha én öreg lennék, de nem tartozom ahhoz a réteghez, nagyon fiatalon házasodtam, és ha gyermekünk születik, biztos vagyok benne, hogy örökké egymás oldalán maradtunk volna, annyira mesébe illő volt közöttünk mindig a harmónia. Kár már ezen rágódnom. Sem gyermek, sem férj. Ugyanakkor még most sem jellemző rám, hogy hagynám magam minden virágra szállni kívánónak beporozni, még akkor sem, ha talán némi gyógyírt hozhatna sajgó lelkemre.
- Nem szokványos a részemről a feszélyezettség érzete, ugyanakkor értékelem, hogy figyel ilyesmire, a legtöbb embert nem érdekli, hogy milyen helyzetbe hozza a társait. Ellenben, csak akkor menjünk csónakázni, ha önnek sem kell erőszakot tennie magán, különben aligha lenne értelme. – Azt hiszem, alapból elvetem nála az önzőség lehetőségét, és nem feltételezem, hogy olyan eseményt mond, amit ő kiváltképp szeret, lehet, hogy kedveli, az igaz, de bizonyosan nem azért esett erre a választása.
- Elnézést, csak mindig szerettem áttörni a szőkeségem okán keletkező feltételezések zavaros hálóján. – Azaz nem vagyok ostoba, sem egyszerű színésznőcske, annál azért sokkal több és magvasabb gondolat lakozik odabenn, az meg ne az én hibám legyen, hogy sokan hajlamosak az általánosítások csapdájába esni.
- Világos. Mint egy zavaros iránytű. – Mosolyodom el, mert hát, egyszerűsítve talán mondhatom így. Irányt mutat ugyan, de az már rajtunk múlik, hogy a megfelelő milyenségben lépünk-e rá, és rájövünk, mit kell tennünk ahhoz, hogy elérjük a célunkat, bármi okán is van szükségünk orvoshoz. Sokak szerint nekem is kéne, ellenben én nem vagyok hajlandó rá. Elég, ha az én lelkemet tép a múltam, nem kell senki sajnálata, még akkor sem, ha egy valamire való orvos az ilyesmit nem fejezi ki. Legalábbis így képzelném el.
- Világos. És… azt kell mondjam, hogy ezennel meg is alapíthatjuk a tönkrement házasságok klubját. Szerintem egyébként igencsak hamar népszerűvé válna. – Az, hogy viccet igyekszem csinálni belőle, valószínűleg elég élénk képet fest arról egy hozzáértő számára, hogy mennyire fájhat nekem ez a tény, ugyanakkor, valami egészen komikus, hogy mindketten ebben a csónakban evezünk.
- Nem is feltételeztem, hogy savanyú fószer lenne, egyébként Selena Gomeznek vannak egészen fülbemászó dallamai. Nekem ilyen téren Anastacia a nagy kedvencem, ő legalább nem esik bele abba a népszerűség hajhászó csapdába, hogy állandóan meztelenkedik a klipjeiben, meg különböző magazinok hasábjain. – Velem sem esett meg, hogy a ló túlsó oldalára kerültem volna, akadtak címlapjaim, de a textil nem került le rólam sosem, még csak pikánsabb képek formájában sem, a kapu a vállvillantás volt, meg esetleg némi figyelemreméltóbb dekoltázs, de többnek sosem éreztem szükségét. Én nem így akartam sikert elérni.
A tánc végeztével még egy pukedlit is megejtek, édesen felnevetve közben, mintha zavarban érezném magam, talán egy kicsit valóban, ritkán találkozom olyan férfival, aki tényleg, minden ízében férfinak nevezhető, s eddig úgy fest, ő ilyen.
- Kétségtelenül! – Azzal már indulok is vissza az asztalhoz, kényelmesen helyet foglalva, és akkor már én is kérek még egy kört, ne maradjak le.
- Őszintén, nem is tudom, valahogy érdekesnek tűnt mások bőrébe belebújni, nekem mindig megvolt mindenem, szerencsés voltam, hogy fiatalon megtaláltam a boldogságom, azt hiszem, kellett mindez ahhoz, hogy ne kényelmesedjek el benne, és értékelni tudjam mindvégig. – Még mindig tudnám, de vannak dolgok, amiket képtelen vagyok megadni, és eszemben sincs már próbálkozni sem, túlságosan is fáj. - És hogy lesz valaki mások lelkének ismerője? Nem csömörlik meg az ember idővel mások problémáitól? – Ahogy mondani szokták, sokszor mindenkinek elég a sajátja, nem kell, hogy még másokét is a nyakába vegye.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Hétf. Júl. 11, 2016 10:17 pm
 



 

Char and Russ


- Ne aggódjon Ms. Coleman, mert nem szokásom olyan programlehetőséget felvillantani egy esetleges második találkozóra, amit én kevésbé élveznék, mint maga. Nem az első alkalom lenne, hogy egyedül menjek el, de azért jobban örülnék annak, ha például a héten vasárnap egy társ is szegődne mellém egy üdítő ebédmeghívás után. Remélem így kerek a történet, és nem ígérkezett még el máshova. A hétvégék általában a pihenésről szólnak, de nagyon szívesen időznék a maga társaságában. – egy halvány mosolyt ejtek meg felé. A szőke hajszínnel kapcsolatos megjegyzésére ez a pimasz mosoly csak még szélesebb lesz. Az eddigi rövid ismeretségünk alatt nem éppen olyan képet festett le magáról, amiből arra következtetnék, hogy buta, és üresfejű. Nem is szeretem másokra ezeket a jelzőket használni, mert aztán kiderül, hogy mindenki tehetséges valamiben, de azt meg kell találnia, hogy miben. Valakinek egy élet is kevés rá. A zene lassan véget ér, és nem vagyok rest visszaindulni vele együtt az asztalunkhoz, hogy még egy kör rendelés után folytassuk a megkezdett beszélgetés fonalát.
- Kegyed is elvált? Akkor már ketten vagyunk. – nem ragozom tovább a témát, mert nem ismerem a háttértörténetet, de koránt sincs kizárva, hogy ugyanabban a csónakban evezünk, bár nem hinném, hogy az ő férje, párdon volt férje egy elmegyógyintézetben pihenne, és gyógykezelések alatt állna skizofrénia gyanúja miatt. A rendelésünk hamarosan megérkezik, és megköszönöm a gin tonikot a pincérnek, majd bele is kortyolok a pohárba. A zenei stílusok kerülnek előtérbe, és természetesen az én egyik titkos bűnöm.
- Igen, akadnak, de nekem egy is elegendő ahhoz, hogy kitűnjek a negyvenesek köréből. Anastacia reszelős hangja néha engem is elcsábít, de nem állt messze a valóságtól, mikor olyasmit feltételezett rólam, hogy a komoly zenét is szeretem. Nem sokszor van lehetőségem eljutni színház, vagy operába, de az áriákért rajongok, és akad néhány Chopin mű is, amit napestig elhallgatnék. – tekintetem a kék íriszekbe mélyesztem, és nem akarom elemezni, de az orvosi énem még nem elégítette ki kíváncsiságát az előbb elhangzott félmondat miatt. A hölgyemény férjnél lehet, vagy éppen egy válás közepén van, ez még nem dőlt el teljesen. A tönkrement házasságát vajon a hivatása idézte elő? A gondolataimat inkább megtartom magamnak, de érdeklődően hallgatom őt tovább.
- A szerepjáték, mások életének elgondolása nem az egyedüli indíttató ebben a szakmában, de meglepő, hogy nem éppen hiányosság fakasztotta a motivációját, hanem éppen ellenkezőleg. A tökéletes harmónia sarkallta arra, hogy megtalálja a maga számára sokat jelentő egyensúlyt. A színészet is egyfajta művészet, csak kevés ember van, aki így gondolja. – hörpintem fel a maradékot, és számítok a visszakérdezésre is, mely az én szakmámat feszegeti.
- Különös történet, hogy miért lettem pszichiáter. Az édesanyám jelleme volt talán a kiváltó ok. Keménykezű asszony volt, isten nyugosztalja a lelkét. Egyszerű életet élt, és imádta a munkáját is, amiben részben mi is ott voltunk. Tanítónő volt egészen halála napjáig, és erősen irányította a családot, terelgette az életünket is. Már kisgyermekként is szerettem a csendestárs lenni, aki megfigyelte a környezetét, és abból következtetéseket vont le. Később a tinédzser kor lázadással kezdődött egy másik korszak, de az egyetemre lecsillapodtam egy kicsit, aztán ezt a komoly szakmát választottam végül. Édesanyám a példaképem, így hasonló szenvedéllyel viseltetek én is a munkám irányába. – fejezem be a monológomat, és összefűzöm a karjaimat az asztallap tetején.
- Még nem válaszolt nekem. Akkor vasárnap lenne a partnerem? Későre jár, így ha nem veszi zokon hazakísérném, mert holnap várnak az újabb betegek, és a mókuskerékben nincs megállás. – nyalom meg a szám szélét, és a szőke kisasszonyt szemmel vételezem. Roppant üdítő egy értelmes társalgát folytatni a hajnali órákban, de még szebb ez a kék tekintet, ami azt hiszem ma éjszakára megbabonázott.

Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Kedd Júl. 12, 2016 12:19 pm
 



 

- Ohh, nem arról volt szó, hogy csónakázunk? Az elképzeléseim szerint kimeríti az egy darab kívánság fogalmát, de lássa, milyen jó hangulatomban vagyok, a társasága bőven megér egy ebédet is. – Engedek meg magamnak egy életteli, bájos mosolyt, igazság szerint valóban szívesen időzöm vele, nincs hát okom nemet mondani, még akkor sem, ha konkrétan kijelentette nem is oly rég, hogy nincsenek nőnemű barátai, mert férfi és nő közt véleménye szerint olyan nem létezik. Ennek fényében talán boncolgathatnám ama kérdéskört, hogy ez vajon randevú-e, de felnőtt, sőt, elvált nőként már rég leszoktam arról, hogy mindennek nevet akarjak adni, aminek nem feltétlenül szükséges. Azzal is beérem, ha egyszerűen élvezzük egymás társaságát, és alakul, ahogy az élet hozza. Épp eleget tervezgettem az utóbbi éveimben a gyerekprojekt kapcsán ahhoz, hogy a jövőben ne ez legyen az elsődleges.
Pusztán bólintok, megerősíteni szavakkal nem szeretném ama sajnálatos tényt, hogy tíz év után megint petrezselymet árulok, mert a férjem nem fogta fel, hogy nem engedem még több darabra szakítani a lelkemet, illetőleg azt sem, hogy gyerekek nélkül is van élet, csak más.
- Ha már Chopint említette, ne merje nekem azt mondani, hogy zongorázni is tud, mert végem lesz. – Ami azt illeti, egészen elfeledtem az utóbbi, megterhelő időszakban az évődő, játékos oldalamat. Kiemelkedően kellemes férfinak hat így elsőre, a zongorajátékokért pedig rajongok, de talán erről nincs szó, csupán épp úgy hallgatni kedveli, mint én magam.
- Tudom, hogy többnyire másként működik, most már mondhatni én is átkerültem a másik zsákba, és nem a tökéletességet igyekszem ellensúlyozni, hanem a tökéletlenséget. Imádom egyébként a szakmámat, és nem érdekel az sem, hogy sokan a szerepeim miatt ítélnek meg. A lényeg az, hogy én szeretem csinálni, a többi mellékes. – Nem fejtegetem, hogy szerintem is művészet, erősen részrehajló vagyok ugyanis ebben a kérdéskörben, s nem is értem azokat, akik szerint erről szó sincs. Sokan képtelenek hazudni, mást erőltetni arcukra, mint ami a gondolataik közt rejlik, esetünkben ez könnyen jön, bárminek eladjuk magunkat, az érzelmek átélése, átadása keveseknek megy igazán jól, és életünk végéig csiszolhatjuk a tudásunkat, tökéletes talán senkié sem lesz, még a nagy színészlegendáké sem. Igaz, ami igaz, a feltörekvő generáció szült már olyan tagokat, akiknek köszönhetően csak romlott a megítélésünk, de minden szakmában előfordul, hogy olyanok próbálkoznak, akik nem értenek hozzá, vagy épp tehetséget nem osztottak számukra abban a műfajban.
- A tanítónőket mélységesen tisztelem, mindannyiunk életében meghatározóak, hiszen akkor lépnek az életünkbe, amikor a leginkább fogékonyak vagyunk a világra. Szerintem nincs olyan ember, aki nem emlékezne az általános iskola első éveire, és a kedvenc tanító nénire, aki miatt még szeretett iskolába járni. Később az ilyesmi már kikopott, legalábbis én határozottan nem rajongtam már annyira a suliért például felsőben. – Szeletnyi nosztalgia csupán, de valljuk be, gyermekként, kis gondtalan lurkókként sokkalta jobb volt az élet, de a feltörő kellemetlen hangulatnak pusztán a nőként és feleségként megélt kudarcaim okolhatok, amik okán inkább visszamennék, ha tehetném. - Egyébként, csodálatos, hogy ennyire meghatározta az édesanyja jelleme a későbbi munkavállalását, sok édesanya ölne a receptért, akik rá akarják tukmálni a gyermekükre a saját meg nem élt álmaikat, ahelyett, hogy példamutató életet éltek volna. – Én nem sokat beszélek a szüleimről, mert már rég nincsenek köztünk, de korábban sem rajongtak értem ama tekintetben, hogy tizennyolc évesen férjhez mentem.
- Kétségkívül örömmel elkísérem. – Nem mintha szerintem megerősítésre lenne szükség, de gyanítom, talán nekem nem akarja megengedni, hogy komolytalanságba fullasszam a meghívását. Vesztenivalóm aligha akad bármi, szóval el fogok menni, ha mást nem, etetünk pár kacsát, és hűsölünk a tó tetején egy keveset. - Indulhatunk. – Bólintok rá, s rendezem is a fogyasztásomat azon nyomban, hisz nem várom el, hogy ő tegye meg helyettem, szerencsére nem szűkölködöm, bár ezt korábban, úgy a harmadik elment baba után nem éreztem szerencsésnek, hisz mindig volt keret egy újabb próbálkozásra…
Visszaérni a lakásomhoz már nem kunszt, talán már segítség nélkül tudja ő maga is. A lépcsőház bejárata előtt még kap egy szikrázó mosolyt, s szélvész kisasszony lévén, megeshet, túllépve a hatáskörömet, és egyben komfortzónámat is, félig arcát, félig ajkainak szegletét érintem egy rebbenő puszival. Magam sem értem, miért gondolom ideillőnek, de eszemben sincs boncolgatni, a következő mozdulatommal már lépek is be, de valahogy képtelen vagyok levakarni arcomról a mosoly gödröcskéit, ahogy fellendülök a lépcsőkön, és a lift helyett inkább a lépcsőket válasszam… Kíváncsi leszek arra a vasárnapi programra.

//Köszönöm szépen a játékot! *____* <33//
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
 



 

Vissza az elejére Go down
Paramount Színház
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: