HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Sikátor

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Sikátor
Csüt. Nov. 03, 2016 5:42 pm
 



 

First topic message reminder :



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:14 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Eva Green

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Hétf. Feb. 06, 2017 10:24 pm
 



 

- Kicsi az esélye a populációt tekintve - ugyan nem vagyok néprajz kutató, de eléggé biztos vagyok benne, hogy már egy évszázada, amikor én elmondhatom magamról, hogy megkaptam a német vért a családba, a népnek több tíz millió tagja volt. Genetikai kapcsolatot keresni két random ember között kifejezetten nehéz. alán, ha csak az anyai, mitokondriális dns-t keresné valaki, akkor találna, de még ez sem biztos. Tudom, mert pontosan ennek a kapcsolatában fordultak elő olyan kutatások, amelyek megcáfolták a bibliát. Bár, aztán ki tudja, a statisztika meg nagyon is tud okot mutatni rá, hogy miért van mindenki mindenkivel rokonságban. Vegyük a felmenőket, két szülő, négy nagyszülő, nyolc dédnagyszülő,tizenhat ük és ha ezeker átlag huszonöt éves családalapítási korban kapjuk el, az eredmény az lesz, hogy a 17. században kevesebb ember élt a földön mint amennyi a tényleges felmenők száma lenne egyetlen embernél, így kizárhatatlan a rokoni kapcsolat valamilyen szintje. De ez már nagyon bonyolult dolog és ha nem lennék sokkos, tuti, hogy az eszembe sem jutna...
- Oké, itt álljunk meg. Nincs olyan neurológus a városban, akit ne ismernék névről és minden látóideg specialistával volt már konzultációm. Akkor miért nem hallottam magáról korábban? - nem tehetek róla, de ez nekem akaratlanul is kezd nagyon gyanús lenni. Nyilván való, hogy stikli van a dologban, mert ha lenen a városban még egy praktizáló látóideg specialista, akkor már egészen biztosan átküldte volna neki a neurológusom a konzultáció kérést, tekintve, hogy nagyjából ő az ötödik országos hírnevű szaktekintély, aki nem tudja hova akasztani a leleteimet...
- A hirtelen, ismeretlen halálok okainak kiderítését. Sok családnak csak mi tudjuk megmondani, miben halt meg a szerettük egyik pillanatról a másikra és mekkora esély van rá, hogy ez előfordul a rokonaival is - kell hozzá jó adag empátia, de ők azok, akik tényleg hálásak, amiért foglalkozunk velük. A törvények szerint a gyanús halálesetek is a hivatalhoz tartoznak, ami alapján meg kell próbálnunk kideríteni a pontos okokat akkor is, ha látszólag semmi gond nem volt korábban. És ez független attól, hogy az áldozat kettő vagy százkettő éves volt, amikor az eset történt. Jó, százkettőig még nem jutottam el, de 98 éves néni már volt az asztalomon és jobb egészségnek örvendett a halálakor, mint néhány tinédzser bandatag...
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Vas. Feb. 12, 2017 10:57 am
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Hétf. Május 15, 2017 3:12 pm
 



 

Magabiztos léptekkel jártam be a székház folyósóit, melyet a mögöttem kullogó, alacsony és köpcös férfi nem nagyon értett, de Tanár Úr kérem, én készültem! Nem véletlenül térképeztem fel érkeztem előtt az épület viszonyait, szinte már bemagoltam annak alaprajzát, és minden pillanatban tudtam, hogy merre járok. Éppen a pénzügyi osztály mellett sétáltunk el, ahol hárman dolgoztak, s ha megkérdezték volna tőlem, mindegyik nevét fel tudtam volna sorolni, iskolai végzettséggel, családi állapottal és az egyik alkalmazottról azt is tudtam, hogy éppen fel akar mondani. Azok a titkosnak hitt levelezések, ó milyen naívak is az emberek!
- Pontosan tudom, milyen különleges a helyzet Albert! Önöket csak a story érdekli, és nem gondolnak bele, hogy milyen nemzetbiztonsági kockázatokkal járhat, ha bizonyos részletek kiszivárognak.
- Ezt megértem Mr Gatwick, de...
Megálltam egy pillanatra, és szembefordultam az alkalmi túratársammal. Fejemet kissé félrebiccentettem, szemeimmel az ő tekintetét kerestem, majd nyugodt és visszafogott hangon válaszoltam neki. - Segíteni jöttem, de csak egy szavába kerül és visszajöhetek egy harminc fős különítménnyel, akik ízekre szedik az egész épületet, minden itt dolgozót átvilágítanak és a legapróbb kilengést is jelenteni fogják. Szüksége van erre Albert? Gondolkodjon el, tényleg szüksége van erre? Vagy a televíziónak?
A férfi nem válaszolt, csak sóhajtott, majd bólintott egyet.
- Köszönöm az együttműködését. - fordultam ismét sarkon, majd ugyanabban a tempóban indultam tovább, mint az előbb. Bal kezem nadrágom zsebében pihent, míg jobbomban egy barna papírzacskót tartottam, melynek anyagát fekete foltokban itatta át annak tartalma. - Sarah, kérem, mondja le Ms Palmer összes délelőtti találkozóját.
Néztem az asszisztensre, aki értetlen szempárt villantott felém, majd a mögöttem érkezőre tekintett és megismételte a váratlan helyzetre adott válaszát. - Tegye, amit az úr mondott.
- Köszönöm Albert és a kíséretet is. Innentől már boldogulok. - pillantottam hátra, majd benyitottam az irodába.
- Ki ez a fickó?
- Jobb, ha nem tudja. És minél kevesebbet tud, annál jobb magának!
- Ugye tudja, hogy most a frászt hozta rám?
- Nincs egyedül! - törölte meg izzadt homlokát a férfi, majd a jogi osztályt hívta a telefonján. Ennek a beszélgetésnek már nem voltam tanúja, hiszen becsuktam magam mögött Claire Palmer irodájának ajtaját, hogy immáron kettesben lehessek a nővel.
- Jó reggelt Ms Palmer, remélem, nem haragszik meg, hogy ilyen váratlanul török be az irodájába és zavarom meg a munkáját. Thaddeus Gatwick vagyok és silverfox4411-ről lenne pár kérdésem. Remélem megengedi, hogy leüljek. - álltam meg a másik asztala előtt, mosollyal az arcomon és elvárással a tekintetemben. - Még mielőtt kérdezné, Albert természetesen tud a beszélgetésünkről, s ha úgy látja jónak, megvárhatunk valakit a jogi osztályról, hogy csatlakozzon a beszélgetésünkhöz, de jobb szeretném, ha minél kevesebb résztvevője lenne ennek az incidensnek. Remélem, megérti.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Május 16, 2017 2:16 pm
 



 

Az utóbbi napokban túl sokat túlóráztam, de egyszerűen halálra rémített a gondolata is annak, hogy az alattam dolgozókat el fogják bocsátani. Gyűlöltem, hogy mindez a súly az én vállaimat nyomta, holott ennek nem így kellett volna lennie. Mindent együtt kellett volna kitalálnunk, de én mégsem akartam a fejük fölé viharfelhőket küldeni. Szerintem ők is jobban tudtak dolgozni, ha ne lebegett mindez felettük. Ahhoz, hogy ezen véleményem megváltoztassam, valószínűleg az kellett volna, hogy a helyzet még szarabbá váljon. Mertem remélni, hogy erre nem fog sor kerülni.
Addig pedig én voltam az, aki a százhoz újabb százalékokat adott bele, aki éjt nappallá téve dolgozott, és próbált mindig olyan híreket keresni, amik nagy szenzációt jelenthettek. Ilyen volt a legújabb is, amihez már minden készen állt, én pedig a kezeimet tördelve igyekeztem átnézni az utolsó dolgokat is a felvétel előtt, ami természetesen élő lesz. Mint mindig, minden reggeli műsor. Nagyon sokat vártam ettől, még ha nem is a csodát. Már csak egy egészen kicsi javulás is sokat lendített volna előre az ügyünkön, mert a vezetőség legalább látná, hogy igyekszünk, törekszünk a legjobbra.
Gondolataimba, és a laptopomba mélyedve ücsörögtem hát az irodámban, szinte számolva a perceket, amikor hirtelen kinyílt az ajtóm. Alapvetően nem kaptam volna fel egyből a fejemet, mert szokásom volt belemerülni annyira a munkába, hogy fel sem tűnt volna, hogy bejött valaki. Ám most eleve zaklatott idegállapotban voltam, ráadásul az érkező jóval nagyobb volt, mint akik ide be szoktak grasszálni. Nem mintha ez egy percig is zavarba hozott volna, mert egyből fel is pattantam a székről.
- Maga meg mégis ki a fene?! – követeltem a választ, szemüvegem lencséje mögött pedig hatalmasra kerekedtek a szemeim. – Mégis mit képzel? – habogtam össze-vissza, alig hittem el, hogy csak így besétált. – De, nagyon is haragszom. Nem jöhet ide be csak úgy, kopogás nélkül… - hadartam tovább, immár a nevét is tudva. Amúgy sem szerettem, ha valaki tudja, hogyan szólítson engem, de ez fordítva nem volt igaz. – Nagyszerű, Mr. Gatwick, de nekem erre most nincs időm, remélem maga sem haragszik! – talán nem voltam éppen a legkedvesebb, de nem tetszett, hogy tényleg csak úgy rám tört itt munka közben, amikor eleve annyi feszültség gyűlt már bennem napok óta.
- Nem szívesen, mivel rengeteg a dolgom. – nem akartam udvariatlan, vagy elutasító lenni, főleg, hogy még mosolygott is. De ez nem mentette fel az alól, hogy nagyon nem volt kedvem ehhez a beszélgetéshez. – Nem nagyon érdekel, hogy Albert tud-e róla. Az érdekel, hogy én miért nem tudtam róla… - szűrtem a fogaim között morcosan, amiért engem nem tájékoztattak arról, hogy bárki is betoppanhat ide. – És mégis miről lenne szó, amihez a jogi osztály erősítésére lehetne szükségem? – nem értettem meg, de ez már egy másik lapra tartozik. Közben automatikusan intettem a szék felé, hogy üljön le, miközben én is helyet foglaltam ismét. Az meg már végképp kiment fejemből, hogy még meg is kínáljam egy kávéval. A sajátom is ott hűlt ki a bögrében, az asztalom sarkán.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Május 16, 2017 4:01 pm
 



 

- Mint már mondottam volt, silverfox4411-ről szeretnék önnel beszélgetni. Ön azonban lehet úgy ismeri jobban, mint Ernesto Rodrigez, az Amerikai Egyesült Államok Hadseregének nyugalmazott törzsőrmestere. Hagyom, hogy feldolgozza ezt az információt és mérlegelje a jogi képviselet szükségességét. - foglalok helyet a kínált székre, miközben öltönyöm gombjain lazítok. Lábaimat keresztbe vetem, s még mindig mosollyal az arcomon nyitom ki a papírzacskót, melyből pillanatokkal később frissen készült, olajban sült minifánkok delejező illata áradt szét. - Megkínálhatom?
Nyújtottam felé az édességet, majd attól függően, hogy miként dönt az ajánlatomat illetően, közelebb húzódok segítendő a porcukorban megfürdetett nyalánkság elvételét, vagy hátradőlök a székben és magam kezdek hozzá a falatozáshoz.
- Megértem, hogy haragszik Ms Palmer, jogos a felháborodása, hiszen váratlanul törtem magára, de a hivatalos csatornák ügymenete túl bürökratikus és hosszadalmas. Nekem viszont azelőtt kell elhárítanom a nemzetbiztonsági kockázatot, hogy adásba megy a műsoruk. Harmincnégy percem van, ha jól látom. - pillantok fel a nő feje felett lévő faliórára, majd újra pukkancs kisasszony arcát kémlelem. Egy harapással gyűröm magamba a piciny tésztagolyót, s leküzdöm az ingert, melyet a porcukor gyakorol a tüdőmre. S nem is foglalkozom vele tovább, hiszen a kakaós töltelék veszi át az előző ingerforrás helyét, így immáron kesernyés csokoládét ízlelek a nyelvemmel. Mennyei!
- Nézze Claire, mindketten profik vagyunk a saját szakterületünkön, és mindketten tudjuk, hogy vannak események, hírek, amit az utca embere megfelelő magyarázat nélkül képtelen befogadni. Önök csak a történtek egy bizonyos szemszögből nézett vetületét ismerik, nem az egészet, így képtelenek arra, hogy objektív és teljes híranyagot készítsenek. Ezért kérem, vegye fontolóra a műsorszám visszatartását és az összegyűjtött információk átadását. Megkínálna egy kávéval? Sok cukorral és kevés tejjel, ha kérhetem!
Hozzáláttam a második fánkhoz.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Május 16, 2017 7:48 pm
 



 

Egyáltalán nem tetszett, hogy holmi marcona kinézetű fickók sétálnak be kopogás nélkül az irodámba. Nem ijedtem meg tőle, bármennyire kellett volna magam alá csinálni azért, mert bejött. Inkább csak bosszantott a jelenléte, és az, hogy láthatóan Albert tudott róla, hogy ő majd érkezik, én azonban nem lettem értesítve erről. Pont én, akit keresett, legalábbis erre következtettem, ha már bejött hozzám ugyebár.
- Igen, ezt már mondta… - biccentettem a kódnév hallatán, de nekem ez így ilyen formában nem sokat mondott. – Aha… - bólintottam ismét, ezúttal már kissé kényelmetlenül fészkelődve a székemen. Nem tetszett az irány, amit a beszélgetéssel kapcsolatban előrevetített. Kezdett is újra az ideg gyűlni a gyomromban, pedig már enyhülni látszott nem olyan régen. – Nincs szükségem jogi tanácsra, a fenébe is! Majd ha úgy érzem, szólni fogok egy illetékesnek, köszönöm! – szusszantam egyet hosszasan, továbbra is attól tartva, hogy mi jöhet még. Már azt hittem, hogy sínen van a ma reggeli adás, erre tessék.
- Mivel? – kérdeztem tétován, közelebb hajolva a zacskóhoz. Alig pár másodperc múlva már meg is csapta az orrom a fánk semmivel sem összetéveszthető illata, még mielőtt válaszolt volna. – Köszönöm! – és mindenféle szégyenérzet nélkül vettem is belőle egyet. Talán csak le akart kenyerezni vele, én viszont rájöttem, hogy tegnap dél óta semmit nem ettem szinte, és a gyomrom panaszosan kordult egyet. Diszkréten ugyan, de én éreztem, hogy megmozdult az illatoknak hála.
- Igen, ezt nagyon jól látja! – nem mintha nem fejeztem volna ki szavakkal is. Közben elgondolkozva haraptam egyet a fánkból. – Mégis miféle nemzetbiztonsági kockázatról beszél maga? – kérdeztem értetlenül, mert egyszerűen nem fért a fejembe, hogy miket hord itt össze. Azért valamelyest csillapította a haragom a vércukor szintem helyrebillenése, de nem sokkal. Még mindig nem tudtam, hová akar kilyukadni, vagy legalábbis nagyon reméltem, hogy nem oda, ahová sejtettem, hogy fordulni fog a beszélgetés fonala.
- Tessék?! – kis híján félrenyeltem az utolsó falat fánkot. – Ugye most csak viccel velem? Erről szó sem lehet! Ki van zárva! – jelentettem ki kategorikusan, teljesen határozottan. – Mégis mi a fenéért tennék ilyet? Tudja, hogy mennyi munka van benne? – fújtam ki hosszan a levegőt, akár egy felhergelt bika. – Hogy mennyire fontos ez most? El sem tudja képzelni, hogy milyen sok múlik ezen az adáson… - újra visszatért a hevességem, a szívem pedig a torkomban dobogott a rám törő pániktól. Nem, ez egyszerűen nem történhetett meg. – Harminchárom perccel a műsor előtt maga beszambázik az irodámba köszönés nélkül, leül ide kedélyesen fánkot eszegetni, meg kávét kér tőlem, és aztán közli, hogy ilyen kevéssel a kezdés előtt fújjam le? És mégis mi a francot adjak akkor le, árulja már el? Bő fél óra múlva menne élő adásba az anyag! – fakadtam ki, idegesen túrva bele már amúgy is kusza tincseimbe, amiből látszott, hogy nem először csináltam ma ezt a mozdulatsort, de nem is másodjára.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Május 16, 2017 9:31 pm
 



 

- Pedig azt hittem, nyilvánvaló a kérésem háttere, így viszont a magyarázatommal értékes perceket fog veszíteni és ténylegesen veszélybe sodorja a műsorát. - a második fánk is lecsusszan torkomon, s ha lehet még jobban esett, mint az első. A falatok azonban szárazságot indukáltak, s tényleg vágytam arra a kávéra vagy legalább egy korty vízre, ami megkönnyítette volna a dolgomat. Hiszen tikkadt torokkal nehéz beszélni, s már-már a kínzás kategóriájába esik ez a sanyargató érzés. - Ernesto Rodrigez kiváló katona volt, elismerésre méltó előmenetellel, szolgált Afganisztánban, majd Irakban. Az törzsőrmester egysége Moszul visszaszerzése során teljesített szolgálatot és sajnálatos módon áldozatul esett egy útszéli pokolgéppel elkövetett merényletnek 2016 október huszadikán. A támadás során a gépjármű vezetője halálos sérülést szenvedett, Rodrigez törzsőrmester pedig elveszítette mindkét lábát térdtől lefelé. Remélem, eddig semmi újdonsággal nem szolgáltam önnek.
Mosolyogtam el magam, majd felálltam a székemből és az ajtóhoz léptem, amit ki is nyitottam résnyire. - Kisasszony, lenne olyan kedves és megszánna engem némi kávéval, illetve mentes ásványvízzel?
- Őőő... Természetesen...
- Örökre lekötelez. Kérem, kopogjon, ha belép. Úgy tűnik, Ms Palmer rettentő vaskalapos ebben az ügyben! - nevetem el magam, majd visszahúzom a fejemet a résből és becsukom az ajtót. Újra Claire felé fordultam, azonban nem ültem le újra, pár lépéssel az iroda ablaka felé mozdultam és ott találtam nyugalmi állapotra.
- Ernesto Rodrigez törzsőrmester azonnal egészségügyi ellátásban részesült a helyszínen, majd az Államokban a hosszú és széleskörű rehabilitációs terápiának köszönhetően teljesen felépült. A terápia részeként hetente kétszer pszichológussal tanácskozott, aki a megbeszélések részleteiről nem nyilatkozhatott, de aggodalmát fejezte ki a törzsőrmester labilis elmeállapotát illetően. Kérem, vegyen még a fánkokból. - szakítom meg egy pillanatra a monológomat, majd figyeltem a nő reakcióját. Felháborodása teljesen érthető volt, én is dühöngenék, ha hosszú napok, hetek munkáját egyetlen tollvonással akarnák keresztbe húzni. Roppant haragra kelnék, ha finoman akarom magam kifejezni.
- A nemzetbiztonsági kockázatot ennek a labilis elmének az alaptalan vádaskodásai jelentik, mellyel volt és jelenlegi beépített ügynököket sodorhat veszélybe, ezzel kiszolgáltatva őket az Iszlám állam terroristáinak. - kopogtatást hallottam, így azonnal visszaléptem az ajtóhoz és engedtem be Claire asszisztensét, aki egy tálcával tipegett főnöke asztaláig, majd miután letette azt, elindult kifelé. - Nagyon köszönöm, életet mentett kisasszony!
Nevettem el magam, majd megvártam, amíg távozik a kettősünk beszélgetését megzavaró nő, hogy aztán újra vendéglátómra pillantsak, s folytassam.
- Olvastam mindkettőjük e-mailjeit, az eseményeket, a dátumokat, a leírásokat. A törzsőrmesteren már nem tudunk segíteni, mindenképpen börtönbe kerül és élete végéig raboskodni fog. Az ön és a műsorának szerepvállalása azonban még képlékeny, alakítható, és ennek a beszélgetésnek a kimenetelétől függ. Kér kávét? Bár, ha jól látom, még az előzőt sem itta meg. Talán egy friss bögre jobb kedvre derítené. - mosollyal léptem a tálcához, s ha kért, neki önöttem először, ha nem, akkor csak magamnak készítettem elő a fekete italból. Sok cukor és kevés tej, ahogyan én szeretem, s most már bizonyossággal kijelenthetem, hogy szeretem. Nem volt ez mindig így, hiszen az amerikai típusú, hosszú kávé rettentően távol állt tőlem, amikor megérkeztem az Államokba, de a hosszú évek és a szélmalom harc egy rendes kávéért megtanított élvezni a helyi szokásokat. S most már kifejezetten szeretem!
- Sajnos abban nem segíthetek, hogy milyen műsorral jelentkezzenek, de azt megígérhetem magának, ha nem úgy alakul a beszélgetésünk menete, ahogyan azt én megfelelőnek tartom, akkor soha többé nem kerül egyetlen műsora sem képernyőre. - kortyolok bele a kávéba, majd hümmögés mellett fejezem ki tetszésemet. - Nem tudja véletlenül, hogy milyen márka? Mindenképpen tudnom kell!
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Május 16, 2017 10:09 pm
 



 

- Úgy tűnik, már így is veszélyben van, méghozzá maga miatt… - dünnyögtem az orrom alatt gondterhelten. Fogalmam sem volt, hogy mégis mit kellene most tennem. Máskor is gyűlt már meg bajom olyanokkal, akik nem akarták, hogy adásba menjen valami, de nem ennyivel a kezdés előtt, és nem egy olyan kaliberű pasas, mint amilyen velem szemben ült. Még hogy nemzetbiztonsági ügy, az agyam eldobom!
- Nem, folytassa csak! – intettem egyet, már-már sztoikus nyugalommal. Ez azonban csak a látszat volt, amit gyenge módon megpróbáltam magamra erőltetni. Belül forrongtam, és ordítani lett volna kedvem, de mégsem tettem meg, bármennyire kedvem lett volna hozzá. – Ja, igen, bocsánat! – dörzsöltem meg gondterhelten a homlokomat. – Köszi, Janet! – szóltam ki hangosabban a félig nyitott ajtón, hogy hallja a kinti kollégám is. Amúgy sem lett volna most hangulatom elkészíteni a kávét, és közben eszembe jutott, hogy amúgy is volt nekem egy fél bögrényi még. Megkíséreltem ugyan belekóstolni, de már teljesen elhűlt, úgyhogy vonásaim egy pillanatra grimaszba fordultak.
- Nem kérek, köszönöm! – de, valójában nagyon szívesen ettem volna még egyet-kettőt, de nem akartam, hogy nyeregben érezze magát és azt gondolja, hogy most aztán sikerült lekenyereznie. Erről szó sem volt, de talán nem ártott volna tényleg, ha eszek valamit a közeljövőben. Meg aludni is jó lett volna pár órácskát, mert az éjszaka folyamán erre nem nagyon tudtam sort keríteni, és ez a szemem alatt sötétlő karikákon valószínűleg meg is látszott. Egyszerűen már nem is tudott zavarni, hiszen én mindig a háttérben maradtam, nem kellett a képernyőn tökéletesen mutatnom. Ott meg kit érdekelt?!
- Folytassa, mert szorít az idő! – sürgettem kicsit, mert úgy sejtettem, hogy nem nagyon fog engedni azon követeléséből, hogy fújjam le a műsort. Márpedig ehhez olyan nyomós indokra lett volna szükségem, amilyet egyelőre elképzelni sem tudtam. – És leülne, kérem? Nem szeretem, hogy így fölém tornyosul… - mutogattam végig rajta. Valószínűleg akkor sem lett volna másként, ha felállok a székről, de így még rosszabb volt. Utáltam felnézni másokra, még ha életem nagy részében ezt is kellett tennem, hála az alacsony testalkatomnak.
- Értem! – kezdtem érteni, hogy hová akar kilyukadni, úgyhogy bólintottam egyet. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy automatikusan kortyoltam egyet a jéghideg kávémból, mire ismét grimaszoltam. Elfelejtettem, hogy ez már ihatatlan, ráadásul olybá tűnt, hogy cukrot is elfelejtettem bele tenni. – És mindezt éppen a mai napra kell időzítenie? Nem lehetne, hogy a műsor után meccselik le ezt a börtönbe zárós dolgot? – néztem rá komolyan, mert nekem tényleg sok múlt most ezen. Ugyan nem a nemzetünk biztonsága, csak néhány ember megélhetése. Nekem ez is bőven elég teher volt a nyakamba, nem hiányzott még több. Azzal vigasztaltam hát magam, hogy ez nem az én ügyem, és nem az én felelősségem.
- Lehet… - hagytam rá, már ami a kávé témáját illette. Igen, talán tényleg jól jött volna a friss, úgyhogy a bögre alján lötyögő kevés kávét ráöntöttem az egyik kihalófélben lévő növényem aljára, „már úgyis mindegy neki” alapon. – Ha átnézzük a kérdéseket, és nem teszünk fel azzal kapcsolatban semmifélét, akkor sem megoldható a mai adás? – próbáltam én alternatívákat keresni, szinte mindenre képes lettem volna azért, hogy ma ez adásba kerülhessen. – Most aztán jól megfenyegetett, köszönöm! – kínomban elnevettem magam. – Ennek a veszélye már így is fent áll, úgyhogy igazán nem oszt, nem szoroz. – közöltem vele komolyan, szemrebbenés nélkül.
- Fogalmam sincs, majd kérdezze meg kifelé menet Janet-et. Szóval, ha jól értem, most idejött és fánkkal kínált, meg szépen mosolyog rám, és megpróbál meggyőzni. Ha ez nem megy, akkor fenyegetni fog, és megpróbálja ellehetetleníteni a munkámat. Tudja, hányan próbálták már ezt meg? – költői kérdésnek szántam. – Félóra kevés ahhoz, hogy adásba menjen valami, márpedig nekem valami nagy sztorira van szükségem, mert… nos, ez most lényegtelen, hogy miért! – bár, ha elég szemfüles volt, akkor talán rájöhetett, hogy amúgy sem minden tökéletes a házunk táján. Már amúgy is elszóltam magam amiatt, hogy talán amúgy sem kerül már több műsorom a közeljövőben a képernyőre.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Május 16, 2017 11:38 pm
 



 

- Elnézést kérek, nem állt szándékomban kényelmetlen helyzetbe hozni. - természetesen hazudtam neki, hiszen ez az ártatlannak tűnő ácsorgás az ablak előtt ugyanúgy része volt az egész színpadi játéknak, mint a fánk, a kávé, a mosolyok vagy az átvetett láb. Utóbbit ugye nem kell magyarázni, hogy miért. - Jöttem volna korábban is, ha előbb szerzek tudomást az helyzet súlyosságáról. Mint ahogyan maga, én is hatalmas táskákat cipelek a szemeim alatt, s ahogyan maga, én sem egy átdorbézolt éjszaka miatt.
Ez egyszer igazat mondtam. Tegnap délután fél ötkor kaptam egy telefont, mely azonnali reakcióra kényszerített. A törzsőrmester volt olyan együgyű, hogy eldicsekedett a szereplésével és annak részleteivel egy veteránoknak szóló rendezvényen, aminek egy igazi hazafi is a fültanúja volt, s jelentette az esetet a hadsereg jelenlévő képviselőinek. Mindez három nappal ezelőtt történt, így csodálom, hogy egyáltalán foglalkozom az üggyel.
- Rodrigez törzsőrmester ellen előzetes letartóztatást rendeltek el, az eljárás eredményessége érdekében nem védekezhet szabadlábon. - kuncogtam fel hangosan, s akármennyire akartam, nem sikerült visszatartani a nevetést. Kissé röfögő, némileg fröcsögő, de mindenképpen oda nem illő hanghatásokkal kísértem az előző kijelentésemet. - Elnézést kérek, a fáradtság teszi.
Próbálom összeszedni magam, ami pillanatokkal később és egy hatalmas nagy kortynak köszönhetően sikerül is. - Nem szeretném megfenyegetni, de fel kell vázolnom önnek, milyen jövőkép vár önre és a munkatársaira, ha nem adja át a már leforgatott jeleneteket, a hanganyagokat, az előzetes adategyeztetéseket, file-okat, kinyomtatott dokumentumokat ... szóval a műsorral kapcsolatos összes anyagot.
Újra a nőre kellett néznem, s nagyot sóhajtottam. - Egyáltalán nem lényegtelen, hogy miért van szüksége arra a bizonyos nagy sztorira, azonban annyi biztos, hogy a törzsőrmesterrel kapcsolatban semmi nem mehet le. Értse meg, segíteni jöttem és velem megoldást találhat erre a kínos helyzetre, nélkülem viszont nem sok jót jósolok önnek a jövőjét illetően. Lássa be, hogy én vagyok az egyetlen esélye, ha meg akarja tartani a munkáját.
Közelebb hajoltam az asztalhoz, hogy letegyem a bögrémet, majd újra visszadőltem a szék támlájára, hogy kényelmesebb pozíciót vegyek fel. - Olvastam a leveleit, amiket Rodrigeznek írt, maga egy okos nő Claire és meg tudja oldani.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 17, 2017 12:22 am
 



 

- Dehogynem… - motyogtam az orrom alatt. Mondhatjuk, hogy a munkám során már sikerült elég jól megismernem az emberek természetét. Ugyan nem vagyok pszichológus, de annyiszor kellett már hasonló szerepet magamra öltenem, hogy egész jól eligazodtam a jellemek útvesztőjében. Azt is sejtettem, hogy mindezt szándékosan csinálta, így próbált meg hatni rám, de igazából túl fáradt voltam ahhoz, hogy működjön a dolog. Éberebb állapotomban talán hatással lett volna rám, de így másra sem vágytam, mint túlesni az adáson, és aludni másnap hajnalig. Akkor aztán kezdődik majd újra az egész elölről.
- Akkor már hagyhatta volna nyugodtan, és nem félórával a kezdés előtt a nyakamba zúdítani a szart. Ez nem volt túl elegáns megoldás, remélem megérti az ellenérzéseimet. – néztem rá komolyan. Ennél rosszabbul tényleg nem is időzíthetett volna. Ha csak tegnap bukkan fel, már az is nagy bajt szült volna, de pillanatokkal az adás előtt? Kész katasztrófa volt kialakulóban, és még fogalmam sem volt, hogyan oldjam meg. Márpedig nekem kellett megoldanom, mindenki ezt fogja elvárni tőlem. Én pedig utáltam volna csalódást okozni, már csak magamnak is.
- Remek! És én erről mégis miért csak most szereztem tudomást? Senki nem szólt, hogy esély sincs arra, hogy megjelenjen itt! – háborodtam fel újult erővel. Igazából már rég meg kellett volna érkeznie, szóval emiatt is aggódtam. Most már tudtam, hogy esély sincs arra, hogy befusson az utolsó pillanatban, és ez minden létező dolgot megváltoztatott most. – Nagyszerű! Örülök, hogy ilyen jól szórakozik, Mr. Gatwick, de magával ellentétben én egyáltalán nem élvezem ezt a helyzetet! – mutattam rá arra, hogy mennyire otromba dolog itt nevetgélnie, mikor nekem kezd szépen lassan összeomlani a világom. Miatta.
- Ez nem fog megtörténni. Ezek az én anyagaim, mi gyűjtöttük őket. – hárítottam el élből a kérését, közben kortyolva egyet a most már kellemesen meleg kávéból. – Jeleneteket pedig nem tudok leadni, mivel az adás élő lett volna. Mint minden reggeli műsor, én is így szeretek dolgozni. – rántottam meg a vállaimat, aztán az asztalra dobtam a szemüvegemet, és fáradtam megdörzsöltem a szemeimet. – Szükségtelen fenyegetnie, nagyon jól tudom maga nélkül is, hogy milyen jövőkép vár rám, és ennek köze sincs ehhez az ügyhöz. – többet azonban nem állt szándékomban mondani, csupán annyit akartam érzékeltetni, hogy aligha lehet rám hatással az, hogy fenyegeti a munkámat. Megtették már a főnökeim hetekkel ezelőtt, azért is tepertem ennyire, és örültem meg a sztorinak. Igazi nagy durranás lehetett volna, ha nem sétál be ez a pasas. Azt nem mondanám, hogy kihúzott volna a gödörből, de mindenképpen kintebb lehettünk volna belőle.
- Valóban?! – kérdeztem vissza cinikusan. – Mintha az előbb azt mondta volna, hogy fogalma sincs, mit adjak le helyette. Amúgy is túl kevés az idő ahhoz, hogy bármit is sikerüljön összeraknom gyorsan. Egyedül azzal tudna segíteni, ha kínálna helyette valami mást, de gondolom erre vajmi kevés az esély, igaz? – sóhajtottam egyet, és megráztam a fejemet. – Nem, ne is válaszoljon inkább! – emeltem meg a fél kezemet, hogy ezzel is megállásra késztethessem. – Ha meg akarom tartani a munkámat? – most már nem bírtam ki, hogy ne nevessek. – Szóval mégiscsak fenyeget, pedig azt mondta, hogy nem fog. Nos, jól figyeljen rám! Már semmi veszítenivalóm nincs, ugyanis a főnökeim hetekkel ezelőtt megtették ezt maga helyett is. Érti már?! – kérdeztem türelmetlenül, csapva egyet az asztalra. Sőt, pár másodperc múlva fel is álltam, mert nem voltam képes tovább nyugodtan ülni.
- Igen, hát persze! Okos nő vagyok, de ha olvasta a leveleket, akkor mégis mi a fenét akar még tőlem? Azok már a birtokában vannak ezek szerint… - fordultam felé, pattanásig feszült idegekkel. – Istenem, már alig huszonöt percem maradt, és nincs semmi esélyünk! – túrtam ezúttal két kézzel a hajamba, reménytelen kísérletet téve arra, hogy esetleg megnyugodjak. – Nem vagyok varázsló, nem hagyott elég időt! – vágtam hozzá dühösen. Még hogy okos vagyok, és megoldom! Na, persze, látszott, hogy az égvilágon semmit nem tud erről a szakmáról. Ez nem így működött. Egy élő adást elő kellett készíteni, és én meg is tettem az elmúlt napokban, keményen dolgozott mindenki. Erre egy pillanat alatt minden megy a kukába.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 17, 2017 2:07 pm
 



 

Hallgatom pikirt megjegyzéseit, s inkább a keserűség számlájára írom, mintsem a személyem ellen. Igen, az most így alakult, kényelmetlen ez nekem is és az egész televíziós társaságnak, de leginkább Claire érzi a nyakán a bitófa kötelét.
Arról viszont más elképzeléseink vannak, hogy mit is jelent fenyegetni valakit. Támadásnak érezte a szavaimat, pedig csak őszintén felvázoltam neki tetteinek esetleges következményeit. Van választása, visszatarthatja az információit, de jobb szeretném, ha kultúráltan és kedélyes mederben folytatódna a beszélgetésünk, aztán pedig harag nélkül válnánk el. - Mi lenne, ha mégis válaszolnék a kérdésére? Megenged egy telefont?
Nyúlok zakóm belső zsebébe, majd egy kicsiny, már-már butának nevezhető készüléket halászok elő onnan, mely szinte eltűnt hatalmas tenyerem markában. Válaszától függetlenül írtam be a tizenegy számot, majd kezdeményeztem a hívást és a szokásos három csöngetés után vette fel a másik fél.
- Szia Anya, rossz hírem van. Mégsem fogok odaérni a reggelire. Kimentenél a többieknél?
- ...
- Nem történt semmi életbevágó, de elrontottam egy gyönyörű hölgy reggelét és tudod, milyen vagyok. Meg kell oldanom!
- ...
- Nem fog sokáig tartani, talán egy óra. Utána még megihatunk egy kávét, szóval csak óvatosan a koffeinnel. Tudod, a te korodban már mennyire veszélyes lehet!
- ...
- Nem, nem ismerheted.
- ...
- Nem, nem foglak neki bemutatni, szerintem rendkívül rossz véleménye van rólam.
- ...
- Igen Anya, mindenképpen. Köszönöm, hogy megérted!
Bontottam a vonalat, majd elraktam a készüléket oda, ahonnan előkapartam az imént. A beszélgetés alatt végig Claire szemeit fürkésztem, egy pillanatra sem engedve el a szemkontaktust, hacsak ő nem döntött úgy, hogy elválasztja mogyoróbarna íriszeit az enyémektől.
- Mindig aggódik, ha nem tudja, hogy merre vagyok. Ilyenek az anyák, nem? - nevetem el magam, majd kicsit közelebb húzódok a nőhöz. Persze azt nem kell tudnia, hogy kit hívtam az imént, azonban a néha-néha átszűrődő hangfoszlányokból tudhatta, hogy valaki volt a vonal másik felén. És nem, nem az anyám volt. Évekkel ezelőtt meghalt. Erről sem kellett tudnia.
- Kössünk egy üzletet! Elfelejti, hogy valaha is beszélt Ernesto Rodrigezzel, törli az összes vele kapcsolatos háttéranyagot és infomációt, cserébe megkap engem. Megkaptam anyámtól a kimenőmet, szóval tölthetem ezt az időt ön és csapata társaságában vagy elmehetek a közeli pékségbe, ahonnan ezeket a fánkokat hoztam. Hirtelen megkívántam valami sósat, biztosan ki tudnának segíteni egy pereccel!
Pillanatokra megálltam a mondatommal, és az addigi mosoly is lefagyott ajkaimról. - Válasszon Claire!
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 17, 2017 6:31 pm
 



 

- Csak tessék, szerintem már úgyis a fejemet veszik… - vontam meg látszólag hanyag mozdulattal a vállaimat, pedig az igazság az, hogy teljesen ki voltam készülve. Tuti, hogy egy jó kis gyomorfekélyt előbb-utóbb sikerül majd begyűjtenem, ha így folytatom tovább. Elég rossz életvitelt folytattam az elmúlt években, de ez még rendben is van. Mostanában azonban ez még hatványozottabban jött elő, ami ugyan nem az én hibám, de arról már én tehettem, hogy nem figyeltem oda jobban magamra.
Kibírtam, hogy ne szóljak bele a beszélgetésbe. Helyette a kávémat kortyolgattam óvatosan, egyre bátrabban, ahogy kellemesre hűlt. Nem akartam hallgatózni, de egy kis helyiségben ezt elég nehezen lehetett volna kivitelezni, ráadásul nem is tűnt úgy, mint aki különösebben titkolni akarná a magánbeszélgetését. Ez az én okos kis fejemben máris vészcsengőt nyomott, de csupán a székemen való fészkelődéssel jeleztem a kényelmetlen érzéseimet, nem többel. Tekintetem ugyan megvillant a férfira, amikor azt mondta, hogy rossz véleménnyel vagyok róla, de beleharaptam az ajkamba, erővel tartva vissza a kikívánkozó szavaimat.
- Igen, azt hiszem, hogy benne van a munkaköri leírásukban. – biccentettem egyet az anyákkal kapcsolatos megjegyzése hallatán. – Mégis miféle üzletet, Mr. Gatwick? – igazából már kezdtem feladni az egészet, úgyhogy most is csak egy apró kis lemondó sóhaj szökött ki az ajkaim közül, ahogy megdörzsöltem a halántékomat. – Magát? – vontam fel kíváncsian a szemöldökömet. – Nem szeretem az ultimátumokat. – közöltem nemes egyszerűséggel, összefonva két kezemet a mellkasom előtt.
- És mégis mit tud nekem felajánlani? – érdeklődtem, ha már így felajánlotta saját magát, a hatalmas sztori helyett. – Tud akkora durranás lenni, mint egy olyan hír, amiről le akar mondatni? – erősen kételkedtem benne, és ezt valószínűleg ő is leszűrte a hangsúlyból, amit használtam beszéd közben. Egyáltalán nem tűnt fairnek az üzlet, amit kínált. Habár nem tudtam, hogy pontosan ki ő, és mit tudna nyújtani nekünk, ami esetleg kihúzhatna a szarból, vagy legalábbis a semminél több lenne, de egy esélyt hajlandó voltam adni neki. Azt pedig még most sem közöltem, hogy elfelejtem-e a sztorimat, vagy nem. A fickó nélkül is le tudtam volna adni az anyagot, ha nagyon akarom.
- Nem is az anyjával beszélt az előbb, igaz? – kérdeztem, már-már jót mulatva az egész helyzeten. Pedig igazából sírni lett volna kedvem, és az asztalt csapkodni. Ez csak kínomban előjött reakció volt csupán, és borzasztóan vágytam egy kényelmes ágyra is. Meg arra, hogy ne rúgjanak már ki ma, aminek így túl nagy esélye lett. Miért kellett pont most előkerülnie ennek a fickónak? Miért nem tudott egy kicsit később? Vagy utólag? Még talán az is jobban érintett volna, mint ilyen kevéssel az élő adás előtt szembenézni ezzel a borzalommal. És az embereimet még nem is tájékoztattam. Kész agyrém!
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 17, 2017 7:59 pm
 



 

- Nem kell szeretnie az ultimátumokat Claire, csak követnie. - még mindig faarccal mondtam felé a szavakat, s a bal csuklómon lévő órára pillantottam, ami már csak húsz perc gondolkodási időt adott a műsor producerének, hogy döntsön. A másodpercet mutató apró pálca könyörtelenül haladt körbe a számlap felett, s amíg így méláztam órám díszes kialakítása felett, újra eltelt tizenhét szekundum. - Kérdésére válaszolva: több, mint tizenöt évet Őfelsége, az angol királynő hadseregének szolgálatában, másik tíz eltöltött évet az amerikai hadseregnél, hírszerző és kémelhárító múltat, afganisztáni és iraki bevetéseket, emellett remekül főzök, kiváló szerető vagyok és teniszben szinte verhetetlen. Bármelyikkel kapcsolatban tesztelhet, még nem volt, aki csalódott volna a képességeimben.
Egy kicsit úgy tűnhetett, mintha felvágnék arra, hogy milyen eredményeket értem el az életemben, de mindezért megküzdöttem, egyik sem hullott az ölembe, s rettentően jó vagyok mindegyikben. Hátradőltem a székben és átvetettem lábaimat egymáson, hogy a jobb lábam bal térdkalácsom terhévé váljék. - Láttam a kérdéseket, melyeket a törzsőrmesternek elküldött, s bár némelyiket mindenképpen cenzúrázni kell, a többségére én is tudok válaszolni.
Kis hatásszünetet tartottam, majd folytattam. - A vak is látja magán, hogy kételkedik bennem, hogy valójában nem is vesz komolyan. Lehet, hogy a kialvatlanság homályosítja el ennyire az ítélőképességét? Esetleg az éhség és a megkordult gyomra hat magára ennyire? Vagy annyira maximalista, hogy a legkisebb porszem a gépezetben is kibillenti az egyensúlyából? Talán magánéleti válságba került, hiszen amióta különváltak a férjével egyetlen valamirevaló kapcsolatot sem képes felmutatni?
Az utolsó talán túl durva volt, de megkockáztattam, talán végre sikerül előcsalnom a valódi arcát, amit azóta rejteget előlem, amióta beléptem.
- Claire, tudta például, hogy az egyik gyakornoka... - mímeltem a gondolkodást - Lisa két hónappal meg van csúszva a diákhitelének részleteivel? Ha ennek a műsornak vége, akkor az egy újabb jelzáloghitel a szüleinek? Ne legyen makacs, fogadja el a segítségemet!
Ujjaimat keresztbe fontam, majd ölemben pihentettem a két karomat. - Nem, valóban nem anyámmal beszéltem, de engedélyezték, hogy szerepeljek a műsorában, szóval ez az egyetlen, ami számít. Esetleg magára hagyjam, amíg dönt?
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 17, 2017 9:36 pm
 



 

- Azt meg pláne nem kedvelem! – vágtam rá egyből, gondolkodás nélkül. Még hogy kövessem az ultimátumokat! Közben azért a fáradtság ellenére is elcsíptem a mozdulatát, és automatikusan én is a falon lévő órára pillantottam. Alig maradt időnk, és nagyon úgy tűnt, hogy az egész mai műsor kudarcra van ítélve. Majd szégyenszemre valami korábbi felvételt leszünk kénytelenek beadni, én pedig felelhetek a vezetőség előtt azért, mert képtelen voltam megcsinálni egy három órás műsort.
- Aha… - dünnyögtem, miközben felsorolta az eredményeit. – Ez mind szép és jó, Mr. Gatwick, de ha nem haragszik, most nem tapsolom meg érte. És letesztelni sem szándékozom, már csak azért sem, mert nem tudok teniszezni. – tettem hozzá szórakozottan, aztán fel-alá kezdtem járkálni az amúgy is szűkös irodában. – A kérdés inkább az, hogy mindebből mi az, amit el is mondhat? Mert gondolom ez mind-mind a nemzetbiztonságot is érintő ügy. – forgattam a szemeimet. Egyébként tényleg figyelemreméltó életutat tudhatott maga mögött, és más körülmények között valószínűleg nem csak lenyűgözött volna, hanem izgalmasnak is találnám, de ez most nem az az eset volt. Most ő volt az, aki tönkre akarta tenni az életem az ultimátumával, és ez bosszantott.
- Na, látja! Máris helyben vagyunk. – pördültem meg a saját tengelyem körül, felé fordulva. Sejtettem, hogy nem fog ez olyan könnyen menni. – Nem kételkedem az eredményeit illetően, Mr. Gatwick. – közöltem egyszerűen, csípőmmel ezúttal az íróasztalom szélének támaszkodva, úgy nézve le rá komolyan. – Csupán abban, hogy a rendelkezésemre bocsát annyi információt, ami szükséges lenne ahhoz, hogy nagyot szóljon a mai műsor. Fogalma sincs, hogy mennyi múlik ezen… - újra az arcomat dörgöltem fáradtan, míg ő beszélt. Nagyjából pár másodperc elég volt ahhoz, hogy a kérdései felsorolása közben lefagyjak a mozdulatsor kellős közepén.
- Na, most álljunk meg! – emeltem meg a kezemet hirtelen. – Mégis mit képzel magáról?! – tátogtam hitetlenkedve. – Hogy jön ahhoz, hogy belekeverje a volt férjemet ebbe az egész ügybe? – megráztam a fejemet, legszívesebben most azonnal kipenderítettem volna az irodámból, ha nem lettem volna ekkora bajban, és ennyire ráutalva a segítségére. Akármit takarjon is a dolog. – És egyáltalán, mi jogon nézett utána a magánéletemnek?! Hát ez egyszerűen felháborító! – ha bármi más reakciót várt tőlem a felháborodáson túl, akkor nagyon tévedett. Az pedig csak még több olaj volt a tűzre, hogy belekeverte a gyakornokomat is.
- Na, jó, ebből elegem volt! – löktem el magam az asztaltól ingerülten, most már mind a két kezemet feltartva felé. – Így akar segíteni? Éppen elég teher nyomja már a vállaimat anélkül is, hogy ezt mondta volna. Semmit nem tud rólam, az égvilágon semmit, ahogyan a munkánkról sem. Ha segíteni akar, akkor segítsen, de ne azzal, hogy ilyen adatokat vág hozzám, amikkel én semmit nem tudok kezdeni, mert ettől csak még feszültebb leszek. És ha feszült vagyok, annak általában nincs jó vége… - nem voltam agresszív típus, csupán karrierista és maximalista. És ha nem éreztem biztos talajt a lábaim alatt, akkor lassan szétcsúsztam én magam is.
- Legszívesebben azt mondanám, hogy menjen innen a francba, és meg se álljon addig, ahonnan jött. De mind a ketten tudjuk, hogy nagy szarban vagyok, és ez nem csak ezen az adáson múlik. Hetek óta megfenyegettek, hogy rosszak a statisztikák, úgyhogy nem most pakolta ezt a terhet rám azzal, hogy Lisa siralmas helyzetét ecsetelte. Mindnyájunk helyzete siralmas, és én hetek óta kénytelen vagyok szembenézni ezzel, míg ők semmiről sem tudnak! – fakadtam ki neki akaratlanul is, pedig nagyon nem akartam. – Szóval, ha lenne olyan kedves, és befejezné a szapulásomat, azt nagyon megköszönném. Annál is inkább, mert alig maradt időnk, a kollégáim teljesen másra készültek, és még mindig fogalmam sincs, hogy maga mennyit mondhat el, és lesz-e elég jó ahhoz, hogy a nézőket a képernyő előtt tartsa még a munkába indulás előtt. Olyan nagyot kéne szólnia, hogy még azt is megkockáztassák, hogy elkésnek a melóból, de mindenképpen meg akarják hallgatni a mondanivalóját. Képes erre? Képes lehet erre? – a második volt inkább a kérdés, mert ezek szerint nem kifejezetten ő döntötte el, hogy mit mondhat, és mit nem.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 17, 2017 11:11 pm
 



 

- Vannak részei, amik valóban titkosított információk, megint mások hasonlóak a törzsőrmester történeteihez. Mint már mondottam, pár kérdést lehúz az előre eltervezett menetrendből, néhányat hozzáírunk, hogy teljen a műsoridő és máris megoldotta a problémát. - egyáltalán nem kellene forgatnia a szemeit, hiszen engem jelenleg a megoldás érdekel, nem a helyzet további bonyolítása. És már éppen biztosítottam volna arról, hogy mennyire jó mesemondó vagyok, mennyire tudom színezni a mondandómat és még a csillagokat is képes vagyok lebeszélni az égről, de belém folytotta a szót, amit azért nem sokaknak sikerült az elmúlt időszakban. Mondjuk úgy, hogy anyámon kívül senki más nem járt sikerrel. Az igazi anyámról beszéltem, nem arról, akit az imént felhívtam.
Néha kicsit elfordítottam a fejemet és a fülemet vakargatva hallgattam a szavait. Volt egy pillanat, amikor annyira belelovalta magát a mondandójába, hogy mellei szinte pattogva ugráltak a szemeim előtt, azonban nem használtam ki az alkalmat és a szemeibe néztem, nem a mellkasát fürkésztem. Az arca egyre csak vörösödött, nyaki verőere duzzant a rettentő mennyiségű adrenalintól, nekem pedig egyre inkább az volt az érzésem, hogy végre megérkeztünk, sikerült kibillenteni, megtalálni azt a pontot, ahonnan számára már nincs visszaút. Sikerült megragadni lelkének esszenciáját és most már nem fogom elereszteni egy pillanatra sem, hiszen szüksége van rám.
- Kérem foglaljon helyet. - nem válaszoltam egyetlen kérdésére sem, nem kommentáltan semelyik kirohanását, s felelet nélkül hagytam minden felvetését. - Claire, kérem üljön le!
Ha elsőre nem ment, csak akkor hallhatta a mások kérésemet, de akkor már pár dologgal kiegészítve, miután tényleg leült. - Kérem csukja be a szemét... Nem, ez most nem az a pillanat, amikor megszólalhat, csak engedje el magát, és hallgassa a hangomat.
Felálltam és egy újabb bögre kávét öntöttem magamnak, mely a termosznak köszönhetően még mindig forró volt. Sok cukor és kevés tej, majd alaposan megkevertem a kanalammal. - Azt kérdezi, hogy képes vagyok-e arra, amit a törzsőrmestertől elvár.
Tartottam némi szünetet, amíg ittam a kávémból, majd újra helyetfoglaltam, nehogy újra támadásnak vegye a magasságom nyújtotta veszélyeztetést. - Ma is itt van előttem a srác arca, amikor utoljára csukódott le a szeme. Emlékszem, hogy a barátnője nevét suttogta, hogy mindenképpen mondjam el a lánynak, mennyire szereti. Megígértette velem, hogy az utolsó levelét, amit a párnája alatt tartott, eljuttatom Maggiehez.
Sóhajtottam, majd újra a kávé után nyúltam és ittam belőle.
- Kétezeregy decembere volt. Őrjáraton voltunk a szakaszommal, egy sofőr, két tejfölösképű suhanc, akiknek még látszódott a tojáshély a valagán és én. Minden nap ugyanazt a százhetven kilómétert vezettük le, teljes menetfelszerelésben, a vállunkat nyomó fegyverekkel, fáradtan, kimerülten, az emberi teljesítőképesség határán. A bajtársiasság azonban tartotta bennünk a lelket, s ha valakivel hosszú időre össze vagy zárva egy páncélozott csapatszállítóba, akkor ott megismered és testvéreddé fogadod a melletted, mögötted ülőket. Testvéreim voltak mindhárman, ők pedig bátyjukként tekintettek rám.
Felidéztem a három srác arcát. - A sofőrt úgy hívták, hogy Benjamin Clark, de mindenki csak Bennek szolította, mert köztudott volt, hogy gyűlölte a nevét. Aberbeenben született és a legtökösebb skót faszagyerek volt, akivel valaha találkoztam. Azt mondta, hogy a katonaságban tanult meg vezetni, és előtte csak videójátékokkal játszott, de engem nem vágott át, egy pillanatra sem hittem el a szövegét.
Mosolyognom kellett, ahogyan apró termetét megláttam a hatalmas kormánykerék mögött.
- A haja olyan vörös volt, mint az ősz, a szemei, mint a tenger és nevetett, a legrosszabb vicceken is hahotázott. Valamiért a "Because I got high" című klasszikus énekeltük ... ne ítélkezzen, akkor volt sláger, én pedig tizenöt évvel fiatalabb voltam.
Elnevettem magam, pedig a történetemnek ez volt a fordulópontja, amikor az egész rémálommá vált. Hangom újra komollyá vált, arcomon már nem húzott grimaszt az öröm, s csak sóhajtani tudtam.
- Egy repeszgránát robbant a kocsi oldalán, éppen Ben mellett, talán másfél méterre tőlünk. A lökéshullám megdobta a járművet, de nem borított fel minket, csak elemelte a bal oldali kerekeket a földtől, majd amikor elveszítette az erejét, újra visszapattantunk az aszfaltra. Pár másodpercig nem tudtuk elképzelni, hogy mi történt, de amint a fülzúgás csillapodott, úgy hallottuk a fegyverropogást. AK-47-esek töltényei süvítettek el mellettünk, de a kocsi páncélja kitartott. Elkiáltottam magam, hogy jelentsék a központnak a helyzetünket és azonnali segítséget kérünk, de a rádiós srác már nem élt. Azt mondták, hibás volt a szigetelés az ő oldalán és a páncélüveg az arcába robbant, miután az első gránát aktiválódott mellettünk. Hátrafordultam, hogy megnézzem a másik srácot, de ő úgy nézett vissza rám, mint a suta, amit elvakított a felé száguldó autó reflektorfénye. Próbáltam életet lehelni bele, mint Ben a kocsiba, de egyikünk sem járt sikerrel. Ekkor csapódott be a második gránát, eltalálva a vezető oldali első kereket.
Megálltam egy pillanatra, s becsuktam a szemeimet, miközben orromban éreztem az üzemanyag gőzét és a vér illatát, fülemben pedig újra azt a csengést hallottam, amit a robbanáskor tapasztaltam.
- Kiszállni, azonnal kiszállni... Úgy emlékszem, hogy ezt kiabáltam, de rajtam kívül senki nem mozdult, így megragadtam Ben zubbonyát és kirángattam a kocsiból. A golyók csak úgy záporoztak mellettünk, láttam, hogy mozognak az ajkai, de nem értettem, hogy mit mondott. Közel kellett hajolnom, éreztem, hogy miközben beszél, forróság önti el a fülemet, a felköhögött vér festette vörösre. Aztán egyszer csak elment. Nem volt többé.
Egy amerikai kémrepülőnek köszönhetem az életem, amelyik észlelte a támadást és azonnal értesítette a legközelebbi repteret, de az is lehet, hogy ebből a történetből egyetlen szó sem igaz. Claire nem tudhatta.
- Megfeleltem?
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Csüt. Május 18, 2017 9:36 am
 



 

- Az addig oké, de az a riport rá volt szabva kifejezetten. Maga egy teljesen más kaliberű ember, és nincs már időnk arra, hogy felkészüljünk erre a változásra. Kénytelen leszek rögtönözni… - dünnyögtem kissé bosszúsan, mert azt általában nem szerettem. Nem azért, mert ne ment volna, hanem mert nagyobb volt a hibák lehetősége. Elromlik a hangosítás, és nem hallja a műsorvezető, amit mondok a fülébe, rosszat kérdez, szóval kicsit most elkezdtem magamban diszkréten pánikba esni, amit igyekeztem nem a másik tudtára hozni. Egész jól ment, mert gyakorlatilag mindig ezt csináltam, mióta itt dolgoztam. Én próbáltam határozottnak tűnni és magabiztosnak, miközben folyton kétségek gyötörtek. De nem akartam, hogy ezt az embereim is lássák, hadd támaszkodjanak csak rám, ha bennük nem stimmel minden tökéletesen.
- Nincs most időm ücsörögni, és malmozni! – szusszantam egyet türelmetlenül, de végül mégiscsak leültem, ha vonakodva is. – Szórakozik velem? Alig maradt idő, és még elő kell készíteni mindent… - nem csaptam rá az asztalra dühömben, de nem sokon múlt. Túl feszült voltam, ahogy a percek egyre csak peregtek le az én képzeletbeli órámon, ami a halálom idejét mutatta. Biztos, hogy ezt ma nem fogom túlélni, ez egyre inkább valószínűnek tűnt.
- Nem olyan szinten gondoltam, hogy képes-e erre, hanem arra, hogy mennyit mondhat. Elég-e ahhoz, hogy adásba menjen, érti? – mert az őrmester bizony nem volt egy nagy észlény, ez számomra is elég hamar kiderült. Valami bomlott volt az elméjében, de sztorinak megfelelt volna, ráadásul azzal kapcsolatban, ami vele történt, korábban voltak híradások, még ha nem is túl konkrét adatokkal alátámasztva. De arról már fogalmam sem volt, hogy a velem szemben ülő férfinak is vannak-e ilyen történetei. Nem akartam én semmi világmegváltó, vagy leleplező riportot, egyszerűen csak olyat, ami érdekelhette a nézőket. Kész, pont.
Némi érdeklődés azért vegyült a tekintetembe, amíg hallgattam a beszámolót. Ugyan nem voltam elragadtatva attól, hogy újabb értékes időt veszítünk most el azért, mert bizonyítani akarta nekem, hogy képes mesélni, de nem kötöttem bele. Inkább az ajkamba haraptam, és így tartottam vissza erőszakkal a kikívánkozó szavaimat ismét, mert ez már jól bevált módszernek bizonyult nálam. Az volt a baj, hogy alapvetően szívesen meghallgattam volna, hogy mit tud nyújtani, de mindezt legalább napokkal korábban, és nem az utolsó pillanatokban. Ugyan érzékletes volt az előadása, nem tudtam volna megmondani, hogy mennyi igaz belőle, és mi az, ami nem. Nem is számított, hiszen én csak egy műsort akartam, és a nézők elhitték volna. Ebben biztos voltam.
- Meg. – feleltem tömören, és lényegre törően, megdörgölve fáradtan az arcomat. – Eddig sem az volt a kérdés, hogy elő tudja-e adni, amit mondani akar. Csak az, hogy mennyi információt bocsáthat a rendelkezésünkre. Nem oknyomozó riporter vagyok, aki fel akarja deríteni az igazságot, de azért feltétlenül mesével sem akarom tömni a nézők fejét, még ha be is vennék gondolkodás nélkül. Mivel ezek a témák az átlagemberek felé nem nagyon vannak kommunikálva semmilyen témában, így érdekli őket, és szinte bármit elhisznek. – elgondolkodva meredtem magam elé.
- Itt tud maradni arra a húsz percre, amíg ez tart? – jobb dobásom nem volt, mivel a másik alternatíva még mindig a korábbi adás levetítése lett volna, és arra még csak gondolni sem voltam hajlandó. – Mert akkor ideje indulni a sminkesekhez, mikrofont kell magára tenniük, nekem meg beszélni a két műsorvezetővel. Martha ki fog akadni… - forgattam a szemeimet, miközben felálltam. – Ő az egyik, akivel beszélgetni fog. – tettem hozzá, arra várva, hogy esetleg ő is felálljon, és kövessen. Alig tizenhárom perc, te jó isten!
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Csüt. Május 18, 2017 2:39 pm
 



 

- És ezt maguk gyönyörűen ki is használják. - vágtam közbe, amikor az átlagember hiszékenyéségéről beszélt. Bár ebben az én munkám sem különbözik túlságosan, hiszen részben nekem is az a feladatom, hogy ködösítve, félinformációkba csomagolva, hazugságok tengerébe süllyesztve tálaljak igazságoknak vélt kijelentéseket, s amíg ebben jók vagyunk, addig a férfiak és nők, akiknek a védelmére felesküdtem, nyugodtan alhatnak. - Akár tovább is maradhatok, csak magán múlik.
Mosolygom el magam, s bár nem ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy csapjam neki a szelet, de annyi biztos, hogy jobban felkeltette az érdeklődésemet, mint előre gondoltam volna. Vétek lenne egy ilyen elszólással dugába dönteni az egész helyzetet, de talán egy ilyan apró megingás még nem okoz visszafordíthatatlan kalamajkát.
- Még soha nem sminkeltek, de állok elébe. - nevetem el magam, majd felállok és követem. Biccentek egyet az asszisztensnek, akivel még mindenképpen beszélnem kell a kávét illetően, majd felzárkózom Claire mellé, követve őt az oroszlán barlangjába.
Persze nem kellett volna az idegenvezetés, hiszen pontosan tudtam, hogy melyik helyiségbe tartunk, így egy váratlan pillanatban a folyosó egyik ajtaját kinyitottam előtte, s miközben elsétált előttem, újra megvizsgáltam egy férfi szemével. - Láttam már néhány adásukat, Martha és Joseph igen összeszokott párosnak tűnik, de nem tudtam nem észrevenni a közöttük lévő apró feszültséget. Talán volt közöttük valami régebben?
Érdeklődésem őszinte volt, hiszen a két műsorvezető múltját nem tartottam elég érdekesnek, hogy részletesebben utánuk nézzek. Tudtam, hány évesek és milyen régóta dolgoznak itt, de ennél többet nem jegyeztem meg róluk. S szinte biztos vagyok benne, hogy így is eleget tudok róluk.
- Ha szeretné, újra elmondhatom az előző történetet vagy más hasolnó anekdotát az afgán háborúról. Irakról is beszélhetek, de ami Guantanamo Bay-ben történt, azt sajnos nem oszthatom meg senkivel.
Mosolyom újra szélesebbre húzódik, s amikor megérkeztünk a sminkszobába, biccentettem mindenkinek, akit ott láttam. - A ruhám maradhat? Vagy túl sok? Esetleg túl kevés?
Pillantok Claire felé, majd magamon mérek végig. Fekete bőrcipő, sötétkék öltöny, kék és fehér kockás ing, fekete nyakkendő. Nem túl elegáns, de a célnak éppen megfelel.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Csüt. Május 18, 2017 10:54 pm
 



 

- Valamiből élni kell, de ebbe szerintem most inkább ne menjünk bele! – hárítottam el máris a témát, mert ez volt az egyik gyengém. Rengeteg ideig tudtam volna erről vitatkozni, de most nem engedhettük meg magunknak ezt a luxust. Tényleg nagyon kevés idő maradt, és ez éppen eléggé frusztrált ahhoz, hogy most még ezt is elengedjem, és ne vegyem fel azt a bizonyos kesztyűt. Pedig alapvetően sohasem rettentett el, ha ki kellett állnom a munkám, vagy bármilyen más gondolatom mellett.
- Nagyon kedves, de igazán nem rabolnám a szükségesnél tovább az idejét. – nem nagyon vettem a célzást, túlságosan el voltam merülve a gondolataimban ahhoz, hogy feltűnjön, mit is akart mondani. – Ezt mindjárt gondoltam! – futólag végre elmosolyodtam, mert tényleg el tudtam képzelni, hogy nem sminkelték még soha. A férfiaknál alapvetően ez úgysem megszokott, pláne az ő kaliberénél. Valószínűleg akkor dobtam volna egy hátast, ha rutinosan bevonul, mint aki nagyon tapasztalt ezen a téren. – De egyszer mindent el kell kezdeni, nem igaz? – fűztem azért hozzá, de a bennem tomboló feszültség még mindig nem csillapodott, a látszat ellenére sem.
- Egyébként ne számítson semmi nagy dologra, csak egy kis púder, hogy véletlenül se csillogjon az arca, és ez minden. A vörös rúzs amúgy sem lenne a maga világa… - próbáltam viccelni, hátha attól egy kicsit én is megnyugszom. Nem sok sikert értem el sajnos, de a látszat attól még fontos lesz a többiek előtt. Még ha látják is, hogy valami bajom van, úgysem mernek majd rákérdezni. Nem azért, mert leharapnám a fejüket, hanem mert úgysem árulnám el. Ennyire ismertek már, hogy nem szívesen traktáltam másokat a saját problémáimmal.
- Most meg kellene lepődnöm, hogy honnan tudta, hogy ide jövünk, igaz? – pillantottam rá hátra futólag a vállam felett. – Azt hiszem, hogy már ehhez is túl fáradt vagyok… - vallottam be, pedig még nem lazíthattam legalább egy óráig. Toppon kellett maradnom, bármilyen nehéz feladat is ez jelenleg a számomra. – Ó, igen! – bólogattam menet közben. – Nos, ők házasok voltak, de a kapcsolatuk ráment a munkájukra. Állandóan versengtek, hogy melyikük a népszerűbb. – forgattam rosszallóan a szemeimet. De arra legalább képesek voltak, hogy még most is együtt dolgozzanak. – Joseph egyébként nemsokára nyugdíjba megy. – alig pár hét volt hátra, a vezetőség ezért is gondolkozott vérfrissítésen. Bár éltem a gyanúval, hogy ezt amúgy is bedobták volna, csak pont jó volt így az időzítés.
- Rendben! Igazából teljesen mindegy, hogy miről beszél, amíg elég izgalmasan és szívszorítóan tudja előadni. Irakról nyugodtan mondhat többet, az kell, hogy a nézők részvétet érezzenek, és érdekelje őket a története. Ezzel szerintem nem lesz gond, csak mondja úgy, ahogy nekem. – magyaráztam az elképzeléseimet viszonylag nyugodtan. Talán a szavaim érzéketlennek tűnhettek, amiért arra kértem, hogy szívszorítóan adja elő. Neki tényleg nem lehetett könnyű, még ha mindez az élete része volt is, de én most nem tudtam erre gondolni. Nem nézőként kellett látnom, hanem úgy kellett néznem, hogy mi adható el. Majd talán később ráérek keseregni, de ez is afféle luxus lett volna most, amihez nem volt jogom.
- Nem, tökéletes lesz így! – bólintottam, miután végignéztem rajta. – Nagykabátot azért ne vegyen fel, nem venném a szívemre, ha élő adásban izzasztanánk meg, akár szó szerint is. – viccnek szántam, amíg sminkelték őt sebtében. – Majd a két műsorvezetővel fogok kommunikálni, és tolmácsolják majd a kérdéseket. Azért átfuthatnánk néhányon, ha van ötlete, mert magából nem készültem fel. – és ezt utáltam, mert mindig szerettem mindenre felkészülni, legyen az egy vendégség, vagy a munkám. – A hangosítók is hamarosan jönnek, és felrakják magára a mikrofont. – tájékoztattam még gyorsan arról, hogy mi várt rá a továbbiakban.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 24, 2017 6:11 am
 



 

- Én is úgy gondolom, szerintem a pasztel színek állnának jól nekem. - mosolygom el magam, amikor a vörös rúzst emlegeti, majd végigmérek rajta, ahogyan elgyötörten és mérhetetlenül fáradtan áll meg előttem. Nem tudom, hogy miért, de gondoskodni szeretnék róla, megölelni egy pillanatra és elmondani neki, hogy mindez annyira érdektelen és nem kellene egy munka miatt tönkretennie magát, de nem voltam sem az apja, sem a szeretője, hogy beleszóljak az életébe. Bár az utóbbi gondolata kacér mosolyt csal arcomra, amit meg sem próbálok elrejteni. - Tudok a környéken egy rettentő jó helyet, ahol a tradicionális shiatsu masszázzsal foglalkoznak. Egyszer mindenképpen menjen el és próbálja ki.
Vonok vállat, azonban ajánlatom komolyan gondoltam, hiszen láttam a pozitív hatásait ennek a különleges módszernek, s hiszem, hogy Claire-en is segíteni tudna. Persze én legtöbbször a másik, sokkalta kegyetlenebb oldalát tapasztaltam meg a technikának, hiszen a meridiánok célzott pressziója nemcsak gyógyítani képes, de ártani is. Sőt, fájdalmat is képes okozni, ami olyan mélyről jön és annyira megmagyarázhatatlanul erőteljes, hogy szem nem marad szárazon.
- Értettem, Claire. Szóval legyen benne egy kis verejték, némi vér és a könnyeket se felejtsem el. - mosolygom el magam, de a végére egy alig látható, kissé elcsípett sóhaj is belefér, miközben egy hölgyemény valami pamaccsal végigmegy az arcomon. Nem mondom, hogy értem a képemet átalakító mozdulatok mindegyikét, de hagyom, hogy azt tegyenek velem, amit csak akarnak. Mégiscsak sztárt faragnak belőlem! - Vannak ötleteim, attól függ, mit szeretne hallani. Ha kellemes, már-már humoros beszélgetést akar, akkor mesélhetek a kiképzésemről, a baka éveimről. Ha egy kicsit komolyabbra gondolt, elmondhatom hogyan éreztem magam az első bevetésem előtt és milyen volt látni, hogy a srác, akivel négy éven át mindent együtt csináltunk, felrobban egy aknától.
A pamacsot kezelő nő megállt egy pillanatra, majd Claire-re nézett, mintha nem értené, hogy mégis miről beszélek. - De, ha mélyre akar menni, nagyon mélyre, akkor arról is beszélhetek, amikor lelőttem egy kisfiút. Kilenc éves volt és a mellkasára három kiló robbanószert tettek a béke és megértés vallásának hithű katonái.
Elhallgattam, mert bár sok mindenről tudnék hazudni a nézőknek, ez a történetem igaz volt és megtörtént. Valahogyan csend telepedett az egész szobára, s az érkező hangosító srác ajtónyitása törte meg a kripta hangulatot.
- Befejeztünk? - pillantottam a sminkesre, majd ha bólintott, felálltam a székből és a technikus szaktudására bíztam magam. - Viszont maga sokkal jobban ért a kérdésekhez és azt is jobban tudja, hogy milyen műsorszerkezetet szeretne: az elején kicsit vicceset, a közepén némi könnyeket, a végére pedig feloldó katarzist. Vagy más struktúrában gondolkodik?
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 24, 2017 12:35 pm
 



 

- Valószínűleg a barack színe éppen tökéletes lenne! – mentem bele a játékba. Maradjunk annyiban, hogy elég jó humorérzékkel áldott meg a sors, laza is tudtam lenni, csak amikor feszült voltam valami miatt, akkor ezt az oldalamat nehezebben engedtem előtérbe. Márpedig most minden voltam, csak higgadt és jó kedélyű nem. – Rendben, talán megfogadom a tanácsát. Majd amikor lesz egy lélegzetvételnyi időm. – azért gyanakodva pislogtam felé pár másodpercig, mert nem tudtam hová tenni azt a mosolyt.
- Igen. Biztosan tudja, hogy mennek ezek. Ha abban nincs is tapasztalata, hogy mi nyeri meg a nézőket, ahogy látom, elég jól elő tudja adni magát. Gondolom szakmai ártalom… - noha pontosan most sem tudtam, hogy mivel is foglalkozik Mr. Gatwick, azért nem lepődtem volna meg szinte már semmin. – Jó, pár percet ennek is szentelhetünk! Ettől szimpatikusabbá fog válni, megkedvelik, és amikor a viszontagsággal teli időkről beszél, majd nagyon együtt érzőek lesznek. – ezt már tapasztalatból tudtam, de hát az volt a dolgom, hogy tisztában legyek ilyen apróságokkal. Trükkök, módszerek, muszáj volt tudnom.
- Nem, ezt semmiképpen! – közöltem határozott elutasítással. – Gyereket nem vonunk bele, főleg nem így. Maximum, ha megmentette, de ezt semmiképpen ne süsse el élő adásban! – egyszerre volt kérés, és afféle parancs is, még ha nem is parancsolgathatok neki. Már-már úgy tűnhetett, hogy fenn sem akadtam azon, amit mondott, pedig azért a lelkem egy része megbotránkozott, és észrevétlenül nyeltem is egyet, hogy megőrizzem a hidegvérem. Profinak kellett lennem, ráadásul ennyi év alatt, amióta a szakmában vagyok, már rengeteg szörnyűséggel is találkoztam. Sajnos ez elkerülhetetlen, de a gyerekekkel kapcsolatos dolgok akkor is megviseltek, mint bármelyik másik nő esetében is tették volna. Annyi, hogy kimutatni már nem voltam hajlandó.
- Nem, pontosan így szeretném, jól elkapta a lényeget. A nagyjából három órás adásnak ez csak egy körülbelül húsz perces blokkja lesz, ez így szokott menni. Utána nyugodtan mehet, vagy maradhat is megnézni a többit, ha érdekli. Bár úgy gondolom, magának nem lesz túl izgalmas a főzéssel kapcsolatos praktikákat felvonultató rész, vagy az időjárás jelentés. – vontam meg a vállaimat, miközben figyeltem, hogyan helyezik fel rá a mikrofont, meg a vezetékeket eltüntették szem elől. – Remélem, hogy így is rendben leszünk. Magának a felettesei felé van még valami feladata? Vagy esetleg nekem? – kérdeztem komolyan, mert az ilyesmit azért nem árt tisztázni.
- Utólag már nem fognak elővenni minket emiatt, igaz? Nem hiányzik éppen most egy per… - akkor aztán tényleg kitépném a hajamat valószínűleg. Kár lenne érte, már éppen egészen megnőttek a tincseim.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 24, 2017 1:14 pm
 



 

- Rendben, a gyerekek kilőve. - mosolyogtam el magam, de aztán észbe is kaptam, hogy mit mondtam az imént. - Sajnálom, nem így gondoltam.
Vagy mégis? Erre a kérdésre soha nem fogja megtudni a választ, de azért az jelent valamit, hogy megbánásomat inkább színleltem, mintsem komolyan gondoltam volna. Magabiztossága azonban ismét csak felkeltette érdeklődésemet, hiszen olyan karakán jellemmel áldotta meg a gondviselés, hogy akár a katonai pályán is el tudtam volna képzelni. Nem harcoló egységnél, ahhoz túl gyönyörű és a katonákban van egyfajta ellenérzés, ha egy szép nő parancsol nekik. Nekem is efféle gondolatok járnának a fejemben, ha ő adná utasításba a teendőket, de ez most más asztalra tartozik.
- Ezt bóknak veszem. - nevettem el magam, majd szemeibe nézve bólogattam. - Pedig szeretek főzni, talán elleshetnék valami praktikát.
Lépnék hozzá közelebb, de a hátsómnál turkáló srác marasztal. Talán még morgott is egy kicsit, amikor közelebb akartam kerülni Claire-hez, így jobbnak láttam, ha engedek a kedves kérésnek. - Szabadkezet kaptam az ügy megoldására, s úgy gondolom, így fair. Elvettem magától valamit, de adok is helyette.
- Kész vagyok Claire. - szól közbe a technikus, majd kicsit megigazítja a zakómat, amit nem szívesen veszek. Elég volt azt elviselni, hogy a nadrágom körül legyeskedett, most meg még személyeskedik is. Kikérem magamnak!
- Köszönöm. - azért annyi szorult még belém, hogy mindezek ellenére illedelmesen viselkedjek. Relfex szerű mozdulatokkal állítottam nyakkendőmön, ruhám láthatatlan gyűrődéseit simítottam ki, majd vádlimon takarítottam le cipőm orrát, melyre egy apró vízcsepp száradt rá. Vajon eddig miért nem vettem észre? - Azt hiszem készen állok. Van még időm elszívni egy cigarettát? Tudja, nekem ez lesz az első és ... nos érti.
Most fog megmutatkozni Claire jelleme újra. Hét perc egyszerűen nem elég arra, hogy a kijelölt dohányzóhelyre menjek, elszívjak egy cigarettát és visszaérjek, így vagy megtiltja a káros szenvedélyem gyakorlását, vagy bűnrészes lesz és megengedi, hogy valamelyik zárt helyen gyújtsak rá. - Ne legyen szívtelen, kérem! - legjobb arcomat vettem elő, amikor szavaim elhagyták ajkaimat.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 24, 2017 3:15 pm
 



 

- Ez egy nagyon rossz vicc volt. – feddőn néztem rá, megrázva közben a fejemet. Sejtettem, hogy nem pont úgy gondolta, de azért értettük egymást. – Hát persze! – azért mégsem hagyhattam annyiban, hiszen lehet, hogy mégis úgy értette, ahogy mondta. Mindenesetre ezen nem akartam hosszútávon fennakadni, mert így is alig volt már időnk arra, hogy átbeszéljük a dolgokat a kezdés előtt. Márpedig fontos lett volna, hogy minden a helyére billenjen, és ne legyen semmiféle fennakadás.
- Vegye, aminek akarja! – rántottam meg könnyedén a vállaimat, hiszen nem bóknak szántam, és ezt szerintem ő is tudta. Egyszerűen csak közöltem a tényeket, és a megfigyeléseimet vele kapcsolatban. Nem mondom azt, hogy tökéletes emberismerő vagyok, de muszáj volt megtanulnom valamennyire kiigazodni másokon. Máskülönben nem lettem volna jó a munkámban, márpedig én hittem, hogy az vagyok. Piszkosul jó, még ha most szarul is álltak a dolgok. Valószínűleg azért bízták rám, mert úgy hitték, hogy ha valaki képes megcsinálni, az én vagyok. Végül is, teljesen ennek szenteltem az eddigi életemet, és mindenről lemondtam a karrier javára. Legalább ennyi járt nekem cserébe.
- Ha szeretné, nyugodtan. Sőt, még az is megoldható, hogy beszálljon a főzőműsorba, csak azt hiszem, a munkája miatt nem vetne túl jó fényt magára, ha ilyesmikkel komolytalankodna a képernyőn. – komolyan néztem rá, azt latolgatva, hogy vajon mennyire volt őszinte az, hogy szeret főzni. Lehet, hogy tényleg tud? Meglepődtem volna rajta, de nem volt teljesen elképzelhetetlen. Nem szerettem amúgy sem a borító alapján megítélni a könyveket, és ez az emberekkel kapcsolatban is igaz volt.
- Köszönöm. Azt nem mondanám biztosan, hogy lekötelezett, mivel a felbukkanása generálta az egész problémát, de azért azt mindenképpen értékelem, hogy nem hagyott teljesen elúszni. – nem szerettem hálálkodni, de úgy éreztem, hogy ennyit azért mondhatok neki. Ha nem is indítottunk zökkenőmentesen, most úgy tűnt, hogy találkoztunk valahol középen, és talán mégsem lesz ez akkora bukás, mint ahogy első pillanatban tűnt. Én legalábbis bíztam benne, hogy így is meg fogjuk csinálni, amit terveztem. Pusztán gördült néhány akadály az utunkba, és át kellett variálni az elképzeléseket. Amúgy minden tökéletes.
- Rendben, köszi Phil! – egyetlen kézmozdulattal el is hessegettem a technikust. – Nézd meg, hogy a többiek készen állnak-e! – szóltam még utána, miközben úton volt az ajtó felé. Egyetlen biccentéssel jelezte csupán, hogy felfogta, amit mondtam, aztán már ott sem volt. – Ne akarja, hogy bevegyem, hogy izgul! – úgy villantak meg a szemeim, amivel általában sikerült belefojtanom a szót másokba, egyetlen pillantással. Az a tipikus „átlátok a szitán” nézés volt ez. – Nem vagyok szívtelen, de rengeteg múlik ezen. Két percet kap, nem többet. Ha nem sikerül elszívnia, az sem érdekel. Magával megyek, nehogy eltűnjön itt nekem! – döntöttem hirtelen. – Kövessen! – azzal már meg is indultam a magam tempós lépteivel az ajtó felé.
- Itt nincs ablak, de a szomszéd irodában ki lehet nyitni, ott elszívhatja! – magyaráztam menet közben, már ha követett egyáltalán. – Remélem, hogy másra már nem lesz szüksége. Ott kellene lennünk, szerintem a műsorvezetők már lettek tájékoztatva a változásról, és valószínűleg mind a tíz körmüket lerágták már, hogy mégis mi a franc lesz most. Ilyenek… - forgattam a szemeimet, kitárva a már emlegetett iroda ajtaját.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 24, 2017 4:20 pm
 



 

Isten lássa lelkem, tudok főzni, de most nem állok le vele vitatkozni, hogy bizonyítsam az igazamat. Erre most egyszerűen nincs időnk, hiszen ketyeg az óra, én pedig inkább engedtem a felsőbb hatalomnak és ráhagytam.
- Néztem már farkasszemet AK-47-esekkel, robbant mellettem repeszgránát, voltam már bizottsági meghallgatáson a Kongresszusban és egy francia barátnővel is megáldott a Sors, de egyes egyedül kiállni a kamerák elé teljesen új élmény lesz. - akár elhiszi, akár nem, ez így van és ezen most nem tudok változtatni. Talán majd a cigaretta segít, hogy lecsillapítsam a gondolataimat és nyugodtan vágjak bele a beszélgetésbe. - Két perc? Ez az utolsó ajánlata?
Próbálom kicsit enyhíteni a kettőnk között lévő feszültséget, de úgy látom, Claire most nem igazán vevő erre. A bizalmatlanság viszont nem állt jól neki. Megígértem, hogy beszélgetek a riporterekkel és tartom is a szavam, legalábbis most úgy terveztem.
- Köszönöm! - indultam meg utána, majd hallgattam szavait és talán apró zihálását. Kicsit még az arca is kipirult, legalábbis a folyosó gyér megvilágítása erre engedett következtetni. Miután beléptünk az irodába, kinyitottam az ablakot, előkészítettem a cigarettát és az öngyújtót, s mint egy bakfis kisdiák, aki nem akar lebukni, mert a kollégiumi szobájában dohányzott, kihajoltam az ablakon. Kellett már a füst a tüdőmbe, hogy érezzem keserű ízét és a nikotin megnyugtató hatását. A lábaim előtt heverő várost néztem, ahogyan ébredezik, s voltak olyan pontjai, amik már belevetették magukat a hétköznapok szürke sanyarúságába.
- Mikor volt utoljára szabadságon? - tettem fel a kérdést, még mindig kifelé nézve az ablakon, s egy újabb slukkot erőltettem magamba. - Én hét éve, három napot. Egy konferencián voltam Svédországban, éppen amikor az a kimondhatatlan nevű vulkán tört ki Izlandon. Biztosan emlékszik... Szóval Malmöben ragadtam három napra. Bejártam az egész várost, múzeumokat látogattam, jókat ettem és ittam. Egy moziba is eljutottam, a Viharszigetet néztem meg svédül. Egy kukkot nem értettem belőle, de akkor is jó élmény volt.
Újabb slukkot vettem magamhoz, majd az ablak párkányában elnyomtam a csikket, amiért még egy utasszállító gép is leszállt volna, olyan hosszú volt. A szemetet egy zsebkendőbe csomagoltam, majd kinéztem magamnak egy szemetest, ahová kidobtam bűzös maradékát függőségemnek. - Mehetünk.
Mosolyogtam el magam, majd amerre vitt, arra követtem. Meg kell valljam, rettentő jó segge van!
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 24, 2017 8:17 pm
 



 

- Ne aggódjon, nem lesz egyedül. Egy egész stáb lesz ott, többek között én is és a műsorvezetők, akikkel beszélgetni fog. –mondtam teljesen nyugodtan, azt meg akkor sem hittem el, hogy egy hozzá hasonló férfi képes egyáltalán izgulni ilyen apróságok miatt. Az átlagos embereknek szokása volt, de ő határozottan nem volt átlagosnak nevezhető. Egyelőre még nem tudtam, hogy ezt a szó pozitív, vagy negatív értelmében vegyem, de majd idővel talán erre is fényt deríthetek. Vagy, amire még nagyobb esély volt, hogy soha többé nem látom őt.
- Igen, két perc. Alig maradt már időnk, nem szeretném olyan apróságokra fecsérelni, mint a dohányzás. Jobb lett volna, ha inkább iszik még egy csésze kávét, meg benyom egy fánkot. – mert biztos maradt még abban a zacskóban, ha meg mégsem, akkor is meg lehetett oldani mindent. Biztosan volt itt valahol édesség, meg voltak ételes automaták is. Bár valószínűleg hiába ajánlgattam volna a csokoládét a cigaretta helyett egy dohányosnak. Ezért is kapcsoltam inkább gyorsabb tempóra, hogy minél előbb rágyújthasson, aztán letudjuk ezt a kört.
- Fogalmam sincs. – mondtam meg őszintén, mert tényleg nem tudtam volna megmondani. – Talán még valamikor a kezdetekben, de annak már jó pár éve. Nem nagyon van időm olyan apróságokra, mint a szabadság, pedig időnként jó lenne többet hazalátogatni. – ennek ellenére nemtörődöm mozdulattal vontam meg a vállaimat. A szüleim már megszokták, hogy ez így van, és általában akkor szoktunk találkozni, ha ők kerekednek fel, és látogatnak meg engem. Nekem az is tökéletesen meg szokott felelni, és nagyon úgy tűnt, hogy nekik is.
- Az Eyjafjallajökull? – kérdeztem vissza, mert hála istennek elég tájékozott nőszemély vagyok. Akkoriban voltam gyakornok egyébként, még valami hír volt is róla. – Igen, emlékszem rá. – erősítettem meg abban, hogy helyesen gondolta. – Még nem jártam az Államokon kívül… - vallottam be őszintén, még ha talán újat nem is mondtam. Azért az amerikaiak nagy többségének Európa egy elérhetetlen cél maradt, és sokan ki sem nagyon mozdultak a szülővárosukból. Én onnan ugyan eljöttem, de nem annyira messze, és amúgy is itt ragadtam azóta is. Kedveltem egyébként Seattle-t, nem éreztem úgy, hogy bármi is kimaradt volna az életemből. Egyébként is, még semmi nem volt veszve, sok lehetőség állt még előttem.
- És azóta megnézte már angolul is? – két karomat összefontam magam előtt, míg arra vártam, hogy elszívja a cigarettáját. – Csodás! – csaptam össze ezúttal a kezeimet, hogy aztán meginduljak újra a folyosóra. – Remélem, hogy minden készen áll, mert alig maradt pár percünk. Ha kicsit csúszunk, az még nem a világvége, de nem szívesen adnék be valami ostobaságot kezdésnek. Mondjuk, nem is magával fogunk kezdeni. Akkor adjuk be azt a részt, amikor már a legtöbben bekapcsolták a tévét a reggeli készülődés mellé. Ez nagyjából félóra múlva lesz, de szeretném, ha addig is ott lenne velünk. Ezért siettettem! – pillantottam rá oldalra. Azért a nagyon hajnali időpontban mégsem akartam adásba nyomni valami olyat, aminek nagy nézettséget akartam.
- Addig eszegethet, ihat egy újabb kávét, vagy készülhet lelkiekben a dologra. Legalább látja majd, hogyan dolgozunk, és talán könnyebb lesz úgy. – magyaráztam, közben belépve a stúdióba. – Jó reggelt, emberek! – kiáltottam el magam, mire több szempár is felém fordult, és vagy biccentettek, vagy üdvözöltek. – Akkor csapjunk bele a lecsóba, jó? Köszi, Dennis! – vettem át a mikrofonnal ellátott fülhallgatót az egyik technikustól, és már fel is tettem a fejemre. Általában azt mondták, hogy már a részemmé vált, teljesen hozzám nőtt. Van benne valami.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Hétf. Május 29, 2017 1:25 pm
 



 

Meglepődtem, amikor kimondta a vulkán nevét. Nem, itt most nem arra gondolok, hogy nem lehet elég tájékozott a világ dolgai felől, hanem arról az apróságról, hogy nem állt görcsbe a szája, amikor kiejtette a nyelvtörőnek is felérő földrajzi elnevezést. Csak bólintottam neki, tovább vizslatva a város pazar látványát, majd miután elnyomtam a cigarettát és eldobtam a csikket, mosollyal az arcomon pillantottam rá. - Nem láttam azóta, inkább megtanultam svédül.
Nevettem fel, így talán az gondolhatta, hogy szavaimat nem gondolom komolyan. Természetesen nem beszélek folyékonyan, de eladni azért nem tudnának, s a nyelv elsajátítása amiatt is hasznos volt, hogy mosolyt csaljak pár kolléga arcára. Mert mondjon bárki bármit a svédekről, a Säpo-ban jó emberek dolgoznak és van humorérzékük.
- Ha Angliában jár, hívjon fel és megmutatom magának a vidéket. - válaszolom apró felvetésére, majd követem és hallgatom monológját. Azt mondja, alig maradt pár percünk, mégis körülbelül fél óra, mire sorra kerülök. Gonoszság a javából, hogy alig hagy időt a dohányzásra, pedig még annyi idő van vissza az interjúig! Nem fejezem ki nem tetszésemet az ellentmondás felett.
- Jó reggelt! - köszöntöm és is a csipet csapatot, majd kissé hátrébb állok meg, hogy ne zavarjam a méhkirálynőt a munkájában. Figyeltem a begyakorolt és rutinná váló mozdulatokat, ahogyan egy mosollyal oldja a feszültséget két szembenálló vélemény között, amint ellenőrzi az előkészületeket és szigorral orrol meg a hibák miatt. Mint egy karmester, úgy vezeti az embereket, hol a vonósokat utasítva munkára, hol elcsendesíti a rézfúvósok harsány hangjait. Újra elfog az érzés, hogy katonának kellett volna állnia ilyen szervezőkészséggel, s ahogy elképzelem magam előtt egyenruhában, úgy mosolygom el magam újra. Egyelőre még nem vagyunk olyan viszonyban, hogy fehérneművel is megtegyem ugyanezt.
- Maga kicsoda? - szakít ki az elmélázásból egy női hang, majd annak forrása felé fordulok.
- A fél hetes vendég. - jelentem ki egykedvűen, majd Claire felé fordulok, hogy ő magyarázza el jelenlétemet a többieknek. A hang forrása is eképpen tesz, de ő már nem olyan visszafogottsággal, mint én, hanem rikácsként robban be az előkészületekbe.
- CLAIRE! Mégis ezt hogy képzeled? Nem erről volt szó, nagyon nem erről volt szó!
- Lenyugodnál végre Martha!
- Nem Joe, nem nyugszom meg! Ilyen változtatásról nem a műsor előtt harminc perccel kéne szólni, nem? Nincs igazam? Nem? - nézett körbe a reggeli műsorsáv egyik főszereplője.
- Rodrigez törzsőrmestert baleset érte. - álltam meg a nő előtt, majd egy szendvicset majszoltam, amit pillanatokkal ezelőtt markoltam fel. - Nem kell aggódniuk a törzsőrmester miatt, semmi komoly nem történt, csak megbotlott egy lépcsőn és pár pillanatra elveszítette az eszméletét. Az orvosok ragaszkodtak a megfigyeléshez, így az éjszakára kórházban maradt. A Hadsereg viszont nem akarta cserben hagyni a műsort, így engem küldtek.
- És maga kicsoda?
- Thaddeus Gatwick, a brit hadsereg nyugalmazott őrmestere, jelenleg Fort Lawtonban állomásozom, a két ország között lévő csereprogramok egyikének köszönhetően. Pszichológia a szakterületem és ahogyan már Ms Palmernek is mondtam, felkészülten várom majd a kérdéseiket az interjú során.
- Hallod Martha, nyugodj meg. Menj csak sminkelni, Claire kézben tartja a dolgokat.
- Már voltam sminkben...
- Óóó... - Joseph kuncogva tért ki Martha gyilkos pillantása elől, én pedig fapofával és beharapott felső ajakkal álltam még mindig a riporter előtt. Kellemetlen helyzet.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
 



 

Vissza az elejére Go down
Sikátor
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: