HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Sikátor

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Sikátor
Csüt. Nov. 03, 2016 5:42 pm
 



 

First topic message reminder :



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:14 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Május 30, 2017 1:32 am
 



 

- Svédül… - ismételtem meg, mint aki nem hisz a fülének. – Értem. Nos, nagyszerű, most már ezt is tudjuk! – biccentettem, immár megindulva tempósan a stúdióba. Elég rosszul álltunk az idővel, de próbáltam nem idegesebb lenni a kelleténél. Pedig minden okom megvolt rá, a fenébe is! Veszélyben volt a műsor, a karrierem, az ő karrierjük, minden. És még mindig ez a felleg lebegett a fejem felett kíméletlenül, kitartóan. És gyengeségemben ki is fakadtam ennek a férfinak, aki most szó nélkül követett, pedig semmi köze nem volt hozzá, és nem is szabadott volna. Nem szoktam ennyire elveszíteni a fejem.
- Köszönöm, igazán kedves, de nem tartom túl valószínűnek, hogy erre a közeljövőben sor kerülne. Mint mondtam, se időm rá, se pénzem jelenleg. Egyszerűen nem fér bele. – ezt nem szégyelltem. Sosem voltam tehetős, és ezzel a munkával sem tettem szert nagy vagyonra. Egyszerűen csak megéltem, azt csináltam, amit szerettem, és nekem ez elég volt. Rengeteg tapasztalatot szerezhettem, aztán egyszer talán majd ajánlanak egy olyan állást, amitől eldobom az agyam, és az anyám kirakja az újságcikket rólam a hűtőre.
- Nekem muszáj itt lennem végig, és nem akartam, hogy eltűnjön! – magyaráztam még pár másodperccel a kezdés előtt Mr. Gatwicknek, habár egyetlen rossz szava sem volt amiatt, hogy hamarabb itt kell lennie. Úgy voltam vele, hogy ennél már biztosan túlélt rosszabbakat is, és nem fog belehalni félóra ácsorgásba. Le is ülhetett, ha szeretett volna, nekem most már nem maradt kapacitásom még arra is, hogy őt szórakoztassam. Gondolataimból a felhangzó sipítás zökkentett ki, mire nagyokat pislogtam a hang irányába, ami még a fülhallgatón is átszűrődött.
- Martha, nyugodj meg! – próbáltam a tőlem telhető legnyugodtabb hangot megütni, és úgy csitítani a készülő vihart. Nem volt könnyű, maradjunk annyiban, mivel szívem szerint elkezdtem volna egyesével kitépkedni a hajszálait. Lassan, kíméletlenül, élvezettel. Aztán pedig a sajátomat mind a két kézzel, csak a hatás kedvéért. – Édes Jézus… - szűrtem a fogaim között, megdörzsölve durván az arcomat. – Igen, kézben tartok mindent! Egyébként is, nemrég tudtam meg én is, de neked igazán nem kell, hogy emiatt fájjon a fejed! – olyan pillantással néztem rá, amiben egyértelmű lehetett számára, hogy az enyém viszont fájt az övé helyett is. Méghozzá nem is kicsit. Megnyomkodtam finoman a halántékomat, miközben a rikácsoló nőszemély dacosan felszegte az állát.
- Akkor is szólnod kellett volna nekem egyből! Nem bírom én már az ilyen meglepetéseket, árt a szépségemnek! – azzal a megszokott mozdulatával végigsimított a szeme sarkában ülő szarkalábakon. Mintha ezzel eltüntethetné.
- Martha, még mindig én vagyok a te főnököd, és nem fordítva. Akkor szólok, amikor jónak látom, és most menj a sminkbe! – utasítottam most már kissé türelmetlenül, és még a kezemmel is intettem a sminkes irányába, aki megszeppenve pislogott először rám, majd a másik nőre.
- De… - kezdett vörösödni a feje, ám én megemeltem a kezemet, ezzel fojtva belé a szót.
- Azt mondtam, hogy menj a rohadt sminkbe, és kapd össze magad végre! Gyerünk emberek, munkára! – csaptam össze párszor a kezemet, most már olyan hangosan beszélve, hogy a körülöttem lévő kollégák mindnyájan hallják. Míg Martha elvonult nagy duzzogások közepette, addig a vendégünkhöz fordultam. – Nagyon sajnálom a közjátékot. Szeret mindig mindent tudni, de gondolom ismeri ezt a típust. – utaltam a kotnyeles, idegesítő emberekre. – Azt hiszi, még mindig őt imádja az egész ország, pedig… - nem fejeztem be, csak a fejemet ráztam meg lemondóan.
- Igyon nyugodtan még egy kávét, az nekem is jól jönne. – morogtam az orrom alatt, miközben megfogtam egy almát, és elgondolkozva rágcsálni kezdtem. – Már csak pár pillanat, és kezdődik. – annyira koncentráltam, hogy kis híján sikerült kizárnom az egész világot magam körül.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Május 30, 2017 6:58 am
 



 

Nem hibáztatom azért, hogy nem hisz nekem, hiszen olyan hirtelen csöppentem az életébe és olyan hihetetlen történeteket húzok el a képzeletbeli cilinderemből, hogy én is kételkednék a saját szavaimban, ha nem tudnám pontosan az igazságtartalmukat. Válasz nélkül hagyom lemondó felvetését, miszerint nem jut el Angliába, hiszen csak üres frázisokat mondhattam volna neki, melyek szerint sosem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő vagy éppenséggel bíznia kell benne és akkor megvalósul. Annyi azonban biztos, hogy az idő kérdését egy pillanat alatt elintézhetem, hiszen elég lenne kimennem az épületből és elfelejtenem az egészet a fenébe. Így az egész stábnak el tudnám intézni a szabadidő kérdését hosszú napokra, hetekre, akár hónapokra. Ezt azonban nem akartam megtenni velük, főleg Claire-rel nem.
- Mit kell tennem, hogy végre megbízzon bennem? - kérdeztem érdeklődve a nőtől, mivel még mindig nem hitte el egyetlen szavamat sem. Mondjuk erre adtam okot is, de megígértem neki, hogy maradok és ehhez az állításomhoz foggal és körömmel ragaszkodom a továbbiakban.
Apró civakodásomat Martha-val viszonylag könnyedén vette a műsort készítő embersereglet, talán hozzá vannak szokva ezekhez az allűrökhöz és megedzették őket az évek. Megértem őket, hiszen nálunk is van ... illetve volt egy ilyen kolléga, aki életében egyszer villantott valami hatalmasat, s azóta képtelen volt újra azokba a magasságokba felküzdeni magát. Ennek ellenére folyamatosan a régi dicsőségét emlegeti ... illetve emlegette, míg meg nem unta az egész ügyosztály és el lett intézve. Vajon hogyan érezheti magát Anchorage-ben? Azt hallottam, hogy gyönyörű hely.
Majszoltam hát tovább a szendvicset, s egy kávét is megragadtam a tormával kent, sonkás falatok mellé, ami nem az évszázad legjobb döntése volt, hiszen amikor Claire is elküldte sminkelni a nőt, majdnem hangosan felnevettem és kiköptem mindent, amit addig szorgalmasan összerágtam a számban. Csodás élmény lett volna, s ha apró gonoszság lakott volna a lelkemben, akkor meg is teszem, és egy összemocskolt öltöny képében újabb kihívást állítok Claire elé.
- Nem történt semmi. Pontosan tudom, hogy mekkora felfordulást okoztam, talán kicsit meg is érdemlem a közjátékot. -bólintottam felé, majd a kezébe nyomok egy bögrét, amiben már ott gőzölgött egy jó erős fekete. Nem tudtam, hogyan issza a kávét, így készen álltam mind a tejjel, mind a cukorral, s amennyit kért, annyit kapott mindkettőből. Amint szürcsölni kezdte a sajátját, úgy vettem kézbe én is az előbb félrerakott kávémat, majd figyeltem, ahogyan egyre sürgősebb lesz mindenki dolga, ahogy közeledett a műsor kezdete. Egy srácot figyeltem, talán Dennis-nek hívta az előbb Claire, aki az egyik kamera mellett ácsorgott, gyakran pillantva a stúdió falaira szerelt órákra, melyek másodpercre pontosan jártak szinkronban.
- Öt, négy, három... - számolt visszafelé egyenletesen, ujjaival is mutatva a számokat, majd elnémult, amikor a kettes számhoz ért, s csak ajkaival formálta némán a hangalakot.
- Ha elhívnám vacsorázni, mi lenne a válasza? - ennél őszintébb pillanatot nem találhattam a kérdésemre.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Május 30, 2017 3:17 pm
 



 

- Nem ismerem magát, úgyhogy nem tudom, hogy miért kellene bíznom magában. – mondtam őszintén a kérdése hallatán. Nem akartam én megbántani egyébként, úgyhogy végül sóhajtottam egyet. – Alapvetően egyáltalán nem vagyok bizalmatlan, csak a kezdés miatt vannak fenntartásaim. Ráadásul, szeretek biztosra menni. Tudom, hogy most is bármikor elmehetne, ha úgy döntene, és én nem tudnám megállítani, de mégis jobban érzem magam, ha látom, hogy itt van. – vontam meg a vállaimat egyszerűen, mert ezzel szerintem mindent elmondtam.
- Ezzel nem szállnék vitába még véletlenül sem, viszont Martha hajlamos azt gondolni, hogy ő áll itt mindenki felett. Csak azért, mert fiatal vagyok, szeret alábecsülni még mindig, és úgy kezelni, mint itt az összes többi ember! – mutattam körbe a stábtagokon. Az ilyesmit viszont nehezen viseltem, mert ha már kiharcoltam magamnak eredményes munkával ezt a műsort, akkor elvártam azt is, hogy ezt legalább tartsák tiszteletben. Amúgy sem azon múlik, hogy mennyi idős az ember, hanem a hozzáállásán, és azon, hogy mit sikerül leraknia az asztalra az illetőnek.
- Köszönöm! – fogadtam el kissé vonakodva a kávét, és már bele is kortyoltam így, feketén. Általában ízesítettem, de most túl izgatott voltam hozzá, és el is felejtkeztem erről az apróságról. – Fenébe, kezdenünk kell… - dünnyögtem az orrom alatt, először a karórámra pillantva, majd a falon ketyegő órák egyikére. Volt ott több is egymás mellett, különböző időzónákra állítva. – Martha, kész vagy? – költői kérdésnek szántam, mert több ideje nem maradt. Hála istennek már makulátlanul ült a helyén, várva a jelre, hogy köszöntse ma reggel az álmos nézőket. A szívem úgy kalapált, mintha most először csináltam volna, pedig mindennapos rutin volt már számomra is. Talán az jó jel, hogy még mindig ekkora hatással van rám ez az egész.
- Jó reggelt, Seattle! – hangzott el az ikonikus mondat a két műsorvezető szájából, ahogy minden reggel hatkor történt ez. Halkan szusszantam, erősen koncentrálva minden egyes pillanatra, nehogy lemaradjak valamiről. És pontosan ebbe a pár pillanatba gyalogolt bele Mr. Gatwick a szavaival, mire elkerekedő szemekkel fordultam felé, lefogva a mikrofonom.
- Hogy micsoda?! – kérdeztem vissza értetlenül, szinte fel sem fogtam a kérdést. – Most komolyan randira hívott? – alig hittem el, hogy ez komolyan megtörtént velem. Rám tört a semmiből, először kedveskedett, később majdnem fenyegetett, aztán mégis megmentette a nyakam, és most randira hív. – Nem igazán tudok magán kiigazodni, Mr. Gatwick. – vallottam be őszintén, kerülve egyelőre a választ. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet lenne elfogadnom a meghívást, bár az máris mellette szólt, hogy most legalább elhívtak randizni, és nem valaki más intézte el nekem, mert össze akart boronálni egy idegennel.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Május 30, 2017 3:54 pm
 



 

- Valóban, az érkezésem lehetett volna tapintatosabb is, de nézze el nekem, a munkám része a teatralitás és a meglepetés. Ha felkészülten várja a jöttömet, akkor talán meggondolatlanságokat tesz, ahonnan már nincs visszalépés. Legközelebb telefonálok, írok levelet és még füstjeleket is küldök. - mosolygom el magam, majd a szendvicsem utolsó morzsáit is legyűröm. Ellenőrzöm ruhámat és egyetlen éktelen szemét sem került kifogástalan megjelenésemre, ami nem a szerencse, hanem neveltetés kérdése volt. Anyám sosem engedte, hogy habzsoljak, hogy nagy falatokkal egyek, s így mindig uralhattam az elfogyasztott ételt és annak morzsáit. Tudom, ez olyan gondolatmenet, aminek az emberek soha nem szentelnek elég figyelmet, de életünk meghatározó részét jelenti az étel elfogyasztása és annak előállítása. Szerencsére mindkét témakörben jártas vagyok. - Felőrölheti az embert, ha ezzel kell szembesülnie minden nap, de úgy gondolom, van önben annyi kurázsi, hogy ellenálljon a pikírt megjegyzéseknek.
Apró szünetet tartok, s megiszom kávém utolsó maradékát, majd helyére teszem a bögrét, ahogyan azt illik. - Ha megenged egy személyes megjegyzést: szarja le őket! A tisztelet nem a kornak, hanem a tetteknek jár.
Mosolygom el magam, majd kissé háttérbe szorítom jelenlétem, hiszen elkezdődik a műsor, annak egyik főszereplője pedig még nem érkezett meg a küzdőtérre, ám amikor Martha is elkerült a sminkből, azonnal leült a helyére, majd kezdődhetett a több órás szórakoztatás. Claire közelében maradtam, mégis olyan távol tőle, hogy ne zavarjam meg, kérdésem azonban váratlanul érte és valahol meg is értem, hiszen képzeljük el az ő szemszögéből az események láncolatát.
Adott egy majdnem két méter magas férfi, aki megzavarva reggeli rutinját, majdnem tönkreteszi az műsorát, most pedig volt pofája ennek a fickónak randira hívni. - Kérem szólítson Thaddeus-nak, végső esetben Thad-nak.
Újra elővettem mosolyomat grimaszaim szerteágazó tárházából, majd közelebb léptem, de nem annyira, hogy tolakodónak vegye jelenlétem.
- Pedig elég egyszerű ember vagyok. Maga egy fiatal, csinos, gyönyörű nő, magabiztos, okos és szexi. Én pedig egy férfi, akiben mindez vonzalmat ébresztett és szeretnék önről többet is megtudni a munkáján kívül. Elítél emiatt? - vállat vontam, majd figyeltem, ahogyan a két műsorvezető habkönnyű poénokkal ütötte el az első perceket, melyeket talán már annyiszor mondtak el egymásnak, hogy nem is tudják mennyire fáradtak ezek a mondatok és frázisok. - Ha amiatt aggódik, hogy a válaszától teszem függővé az interjút, ne tegye. Megígértem, hogy maradok és ehhez tartom magam. Munkát és magánéletet sosem keverem össze, nem engedem, hogy az egyik befolyásolja a másikat.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Május 30, 2017 7:30 pm
 



 

- Nem szeretem az efféle meglepetéseket. – mormogtam az orrom alatt kelletlenül. Nem tehetek róla, de ez volt az igazság. Sőt, amúgy sem rajongtam értük annyira, de még mindig jobban viseltem, mint amikor kellemetlen dolog esetében beszéltünk erről. Például a mairól, amikor olyan vészmegoldást kellett alkalmaznom, amire álmomban sem számítottam még a hajnali órákban. Oké, mindig jöhetnek problémák, de ez még az én pályafutásom során is egészen egyedinek számított. Legalább edződök, akár így is nézhettem a pozitív oldaláról.
- Ha tudtam volna, hogy jön, és fel tudok készülni, akkor valószínűleg nem lett volna szükség magára, hanem megoldottam volna valami mással. – szűrtem a fogaim között, mert ez volt az igazság. Volt néhány vésztartalék sztori a tarsolyomban, ha megszorulnánk, de azt is elő kellett volna készíteni, és az nem félórát vett volna igénybe. Már kár ezen bosszankodnom, de azért éreztem, hogy egy ér lüktetni kezdett a halántékomban, méghozzá elég kitartóan.
- Miért, lesz legközelebb? – kerekedtek el a szemeim. Az igazság az, hogy én nagyon reméltem, hogy nem lesz legközelebb, mert az nem dobna fel különösebben, ha megismétlődne a mai kavarodás. Így sem állt jól a szénánk, és még mindig nem tudtam, hogy miként fog elsülni a változtatás. Talán megbukunk teljesen, talán sikerül kiküszöbölni viszonylag a dolgot, és feltornázzuk a nézettséget is. – Igen, én is úgy gondolom. – bólogattam, mert tényleg volt bennem annyi, hogy nem kellett nagyon félteni. Volt, hogy elfáradtam, volt, hogy legszívesebben elsírtam volna magam, vagy szimplán csak ordítani támadt kedvem, de általában sikerült visszafognom magam, és otthon csak fáradtan eldőltem, mint egy zsák krumpli.
- Nem szarhatom le, ha nem csinálja, amit mondok. – forgattam a szemeimet rosszallóan. Martha nem volt éppen könnyű eset, inkább bélyegeztem volna primadonnának. Azt hiszem, erőteljesen pályát tévesztett, bár úgy emlékeztem, hogy régen próbálkozott színészi babérokra törni, de nem jutott tovább néhány egyszerűbb sorozatszerepnél, aztán el is tűnt egy időre a képernyőkről, amíg be nem dolgozta magát a tévés világba. És nem feltétlenül a kétkezi munkára gondolok, vagy legalábbis nem a klasszikus értelemben véve. Közben, míg ezen gondolkoztam, szerencsére megkezdődött a szokásos monológ, és felkonferálták az időjárás jelentést is.
- Rendben. – motyogtam kissé még mindig zavartan. – Nem, azt hiszem nem. – fontoltam meg a szavaimat. – De attól még, hogy ilyen vagyok a munkahelyemen, magánemberként egyáltalán nem lehet fogalma arról, hogyan viselkedek. – magyaráztam neki szerényen. Civilben egyáltalán nem élt velem kapcsolatban ez a jellemzés. Szétszórt voltam, kevésbé határozott, és sokszor azt sem tudtam, hol áll a fejem. Bár ez utóbbi legalább a stúdión belül is igaz volt rám. – Ez eszembe sem jutott. – mondtam őszinte meglepettséggel, hogy egyáltalán ezt feltételezte rólam. Lehet, hogy bizalmatlannak tűntem, de azt azért nem gondoltam, hogy megzsarolna egy randi miatt. – Ezzel én is így vagyok. – legalábbis próbáltam így lenni vele, az már egy másik kérdés, hogy mikor hogyan sikerült.
- Nos, akkor kössünk egy megállapodást. – mondtam némi gondolkodást követően. – Ha sikerül a maga közreműködésével fentebb tornázni a nézettségi mutatóinkat, akkor elmegyek magával vacsorázni. – szusszantam egyet hosszasan, fél szememet még mindig az eseményeken tartva.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 31, 2017 1:06 pm
 



 

- Nem erről szólnak a randevúk? - mosolygom el magam, miközben még közelebb lépek hozzá, s ezt a tettemet akár tolakodásnak is veheti, hiszen alig tizenöt-húsz centiméter van kettőnk között. - Meglátunk valakit, megismerjük egy oldalát és ennek az első benyomásnak akkora ereje van, hogy többet szeretnénk megtudni a jelöltről. Aztán majd a következő alkalmak eldöntik, hogy az első gondolatunk helyes volt és még jobban meg akarjuk ismerni a másikat, vagy lezárjuk magunkban a dolgot, hiszen mégsem ezt, mégsem őt kerestük. Ilyen egyszerű!
Pillantok az időjárásjelentőre, majd magamban megjegyzem, hogy ismét szép napunk lesz. A műholdas felvételeken egyetlen felhő sem látszott, a hőmérsékleti értékek az időszakhoz képest kicsit alacsonynak tűntek, de még mindig a kellemes tartományba estek és a jelek szerint szél sem lesz. Igazi piknik idő, vitatni sem lehet, így lehet, hogy napi beosztásomba belecsusszantok némi szabadidőt a város egyik parkjában.
- Akkor elnézését kell kérnem a feltételezés miatt, úgy tűnik, túlzottan paranoiddá váltam egy pillanatra. Bocsássa meg Claire! - láttam rajta a meglepettséget és azt az őszinte fintort, mellyel talán mélyítettem az irántam érzett bizalmatlanságot. Azt kellett észrevennem, hogy a nő nem úgy gondolkodik, mint ahogyan az elsőre feltételeztem, de nem mondhattam volna, hogy nem tetszett a felismerés. - Micsoda feltétel!
Szakad ki belőlem a mondat egy nevetéssel egyetemben, s határozottan tetszett a furfangos gondolatmenet. Így nekem is a legtöbbet kell kihoznom magamból, neki pedig csak annyit kell tennie, hogy ebben partner lesz.
- Viszont nem tehetek mást, mint elfogadom! - igazítottam meg nyakkendőmet, annak ellenére, hogy az tökéletesen állt, s nem fordult ki egyik irányba sem. Viszont ezzel is jeleztem, hogy komolyan veszem a feltételét és mindent megteszek annak érdekében, hogy sikerüljön feljebb mozdítani a televíziózás legfontosabb mérőszámát.
- Emlékszem, amikor az egyik katona megtagadta a parancsomat. Nem volt nagy vétség, elsumákolta a körlet takarítását. Egy hét fogdára ítélte a bázis parancsnoka, utána pedig három hónapig önként vállalnia kellett a tábori latrinák tisztítását. - magyaráztam Claire-nek a sok-sok évvel ezelőtti eseményeket. - Persze ezzel nem azt mondom, hogy zárja be Martha-t a gardróbszekrénybe, de ha elégedetlen a munkájával, rúgja ki. Lehet, hogy pontosan ez a vérfrissítés hiányzik ahhoz, hogy újra fellendüljön a műsor nézettsége.
Vontam vállat, majd újra a műsor menetébe pillantottam bele. Lapszemle, talán így mondják a szakmai zsargonban.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 31, 2017 2:44 pm
 



 

- De, azt hiszem erről. – hagytam rá, mert ezzel tényleg nem tudtam volna vitába szállni. Egyszerűen már csak untam, hogy bármikor mentem el randizni, általában nem sült el jól. Sokszor rájöttek, hogy túlzottan munkamániás vagyok, és ez már mindjárt nem volt olyan szimpatikus. Meg a napirendem sem volt éppen kapcsolat-kompatibilis, mivel nagyon korán keltem, sokat dolgoztam, és sokszor időben le is feküdtem. Nos, ez már csak ilyen szakma, amit nehéz másoknak tolerálnia, én tisztában voltam ezzel. Nem is voltak nagy elvárásaim igazából.
- Talán. De nem hiszem, hogy tetszene magának, amit megtudna még rólam. Túl fegyelmezett, azt hiszem. – mondtam el őszintén a véleményem ezzel kapcsolatban, márpedig én minden voltam, csak fegyelmezettnek nem lehetett éppen bélyegezni. Sőt, pont az ellentéte voltam. Sokszor ettem le magam, aludtam el az asztalomnál, vagy öntöttem éppen a kávét az ölembe, mert annyira siettem. Nem éppen ilyet tudtam a férfi mellé elképzelni, és gondoltam az a legtisztább, ha ezzel ő is tisztában van. Itt összeszedett tudtam lenni, amúgy meg távolról sem.
- Nos, igen. Ez a feltételem. – erősítettem meg újra az elgondolásom komolyságáról. Tényleg fairnek tűnt számomra, és mivel reménykedtem benne, hogy fentebb mennek azok a mutatók a ma reggel után, ezért azt sem mondhatta, hogy ki akartam bújni alóla. Nem volt sok kedvem hozzá, kicsit tartottam is tőle, de ettől függetlenül nem utasítottam őt el. Sem ímmel-ámmal, sem határozottan. Inkább csak megpróbáltam nyerni magamnak még egy kis időt, és talán azt is elérhetem majd ezáltal, hogy valóban minden tőle telhetőt megtegyen azért, hogy segítsen nekem. Rám fért volna, na!
- Remek! Ennek örülök! – elégedett mosoly húzódott az ajkaimra, ahogy közölte, hogy elfogadja a nem túl mindennapi feltételemet. Ezzel pedig remény éledt bennem azzal kapcsolatban is, hogy talán tényleg sikerül itt valami jót alkotni ma. Nem tudtam még pontosan, hogy mire is számítsak tőle, de már nem is látszott olyan lényegesnek. Hamarosan ki fog derülni, akkor meg már úgysem fogom tudni befolyásolni az eseményeket, csak figyelni a bukást, vagy éljenezni a győzelmet.
- Nem hangzik túlságosan szívderítően. Szerintem erről ne meséljen inkább az interjúban, jó? – nem is feltételeztem, hogy ezt tenné. Inkább csak amolyan viccnek szántam a megjegyzésem. – Alapvetően nincs vele baj, és a nézők is kedvelik, csak együtt dolgozni vele nem olyan könnyű. – sóhajtottam fáradtan, megdörgölve a nyúzott arcomat. – Ezen kívül pedig a szerződés is köt minket, és nem hiányzik egy per. – tettem hozzá mintegy mellékesen, mert ez is fő szempont volt. Egyébként lehet, hogy már tényleg meg kellett volna tennem, de lassacskán a szerződés lejár. Talán a mi időnk is lejár majd.
- Utálok ilyen feszült lenni… - dünnyögtem az orrom alatt, megmozgatva kicsit a vállaimat. Mostanság ez általánossá vált. – És hová vinne vacsorázni, ha ma minden rendben megy? – pillantottam fel a hozzám túl közel lévő férfira. Elég nagy szükségem volt rá, lévén, én még a 165 centit is épphogy elértem.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 31, 2017 5:03 pm
 



 

- Ezzel nem tudok vitatkozni, mégiscsak jobban ismeri magát, mint én. - bólintok a felvetésére, majd folyamatosan a szőke tincsek keretezte arcot figyeltem. - És abban is egyetértek magával, hogy túl fegyelmezett vagyok, de talán tudok még meglepetést okozni magának Claire.
Vállat vontam, belül azonban kattogtak fogaskerekek és pörögtek a gondolatok. - Rendben, akkor a fogdával kapcsolatos történet törölve a repertoárból.
Hallgattam őt, s egy pillanatra becsuktam a szememet, hogy csak a hangját halljam, hogy a látvány nélkül fogadjam magamba azt, amit mond. Az nem is volt lényeges, hogy miről beszél, csak annyi, hogy másként is megismerjem, csak a fülemre hagyatkozva. Fáradt volt a hangja, ami eddig is nyilvánvaló volt, de így még inkább hallatszott fonémájában, enerváltnak és nyúzottnak tűnt, s feszültnek. Mintha a világ összes terhét magára vette volna, s azt egyensúlyozva menne végig egy tereppályán.
- Megmasszírozzam a vállát? - kérdésemben nem volt semmi humor, elszánt komolyság vezérelt. Persze mondhatott nemet, de a saját érdekében gondoltam, hogy el kellene fogadnia a felajánlást. Az ő jabát szolgálná.
Ha nemet mond, mellette állva és mozdulatlanul válaszolok utolsó kérdésére, ha igent, akkor mögé állok és ruhán keresztül érintem meg a vállait. Még nem kezdek hozzá, hagyok neki időt, hogy megszokja a jelenlétem, egy utolsó kibúvó a tényleges masszázs előtt. Puhán, lágyan gyúrom vállának izmait, amit könnyebb lenne, ha nem lenne rajta ruha, de nem kaphat meg mindent az ember, igaz? Hüvelykujjam néha-néha lapockájáig merészkedik le, s miközben oldani próbálom feszültségét, úgy suttogom szavaimat a fülébe.
- Egy egyszerű helyre gondoltam, semmi puccos, semmi flancos külsőségek, csak minőségi alapanyagok és házias receptek. Egy steak, fokhagymás spenóttal és vajon párolt gombával. - összefutott a számban a nyál, nagyot kellett hát nyelnem. - De hetek óta szemezgetek egy koreai-mexikói fúziós ételeket kínáló büfékocsival. Távol-keleti barbaque tacoban felszolgálva! Micsoda ötlet!
Közelebb hajolok hozzá, ha engedi, de nem erőszakoskodom, nem próbálom mindenképpen kellemetlen helyzetbe hozni, bár én semmi problémát nem látok abban, ha valaki segít az egyik embertársának. Akár így ismeretlenül is, több tíz ember figyelő tekintete mellett.
- Vagy meghívom a lakásomba és lenyűgözöm egy tökéletesre sütött kacsamellel, édes-pikáns zöldbabsalátával és szerecsendiós édesburgonya-pürével.
Persze ez a jelenet nem játszódik le, ha nem enged a kényeztető felajánlásnak, s hangom is inkább tárgyilagos lenne, nem pedig ilyen bensőséges.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 31, 2017 5:49 pm
 



 

- Már azzal is meglepett, hogy egyáltalán betoppant az irodámba. – dünnyögtem kelletlenül az orrom alatt, mert valljuk be, még mindig nem igazán voltam elragadtatva ettől a helyzettől. Oké, lehet, hogy nem lesz belőle gond, de legalább öt évet öregedtem fél óra alatt, amíg azon törtem a fejem, hogy mi legyen, és hogyan oldjam meg ezt az egészet. Hiszen az én felelősségem volt, és bármennyire segítőkésszé vált is mostanra, azért az elején nem könnyítette meg a dolgomat.
- Miért, ahhoz is ért? – kérdeztem, már-már elnevetve rajta magam. Volt egyáltalán olyan dolog, amihez ez a pasas nem értett? Beszélt svédül, biztosan ezer meg egyféleképpen meg tudott volna ölni egy kiskanállal is, és említette, hogy főzni is tud. Nem nagyon tudtam kiigazodni rajta, de határozottan nem az a típus volt, akivel általában én találkoztam. Talán ezért sem utasítottam el élből, mert úgy voltam vele, hogy valami újnak engedek esetleg teret, ha úgy alakulna. Még magam sem tudtam, hogy mi lenne a jobb. – Nos, rendben, azt megköszönném. – egyeztem végül bele, mert tényleg nagyon fáradtnak és görcsösnek éreztem magam. Ezzel hátha nyernék még pár órát, amíg végleg lemerülnek a tartalékok bennem.
Azért kicsit megugrottam, ahogy hozzám ért, de inkább csak reflexből, nem pedig azért, mert megijedtem tőle. Azért bölcsen visszafogtam a kitörni készülő, megkönnyebbült sóhajt. Már csak azért is, mert oda kellett figyelnem a műsorra, meg arra, amit a fülemben mondtak a kollégák időnként.
- Rendben, azokat kedvelem. – bólogattam egyetértően. – Tényleg jó ötlet, kedvelem az ázsiai konyhát is, meg a mexikóit is. Egy időben lakott a szomszédomban egy mexikói család. Párszor meghívtak ebédelni szombatonként. – magyaráztam neki, mert alapvetően nem voltam én sem morcos, sem elutasító. Inkább beszédes és barátságos, de itt oda kellett tennem magam, és mivel nem tűrtem másoktól sem a lazaságot, így magamnak sem engedtem meg ezt a fajta luxust. Különösen most nem, mikor ilyen nagy gondjaim voltak.
- Ennyire talán még ne rohanjunk előre! Hiszen lehet, hogy sem a koreai-mexikóit, sem azt a steaket nem fogjuk együtt elfogyasztani. – emlékeztettem finoman az alkunkra, amihez kötöttem ezt a randit. Már ha randinak nevezhető, de azt hiszem, hogy ő annak gondolta, így magamban is ezt kellett tudatosítani. Az elég kellemetlen lenne, ha egyikünk így venné, a másik meg úgy. – Hamarosan maga jön majd! – hívtam fel rá finoman a figyelmét, bár még volt legalább tíz perce addig. Csak szólni akartam, hogy ne merüljünk bele túlságosan ebbe a bensőséges helyzetbe. Kicsit amúgy is feszélyezett, főleg ennyi ember előtt. Ittam is kínomban egy kortyot a már elhűlő kávémból.
- Tényleg tud főzni? – pillantottam fel rá a vállam felett kíváncsian. Én nem voltam éppen konyhatündér, és akkor még finoman is fogalmaztam. Mások meg azt mondták, hogy ők készítették az adott fogást, közben meg csak egy étteremből megrendelték. Találkoztam már ilyennel.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 31, 2017 9:07 pm
 



 

- Nem nevezném magam szakértőnek, de pár fogást azért ismerek. Annak idején anyám lábát is én masszíroztam, amikor az egész napos robot után már semmihez nem volt kedve. Mondjuk az más kérdés, hogy erről mennyit szeretne hallani, de már nem vonhatom vissza, ugye? - nevetem el magam, s visszagondolok azokra a sokkalta jobb időkre, amikor a legnagyobb problémám az volt, hogy melyik osztálytársnőmet hívjam el pénteken a dizsibe. Persze egyik sem mondott igent, így általában a szüleimmel és egy könyv társaságában töltöttem ezeket az estéket.
Örültem neki, hogy hagyta magát kényeztetni, hiszen mindenkinek kijár a megérdemelt pihenés, s ha erre csak pár perc jut egy televíziós műsor felvétele közben, akkor azt ki kell használni. Nem csiklandoztam, az gyerekes és anyám is elvert volna a porolóval, ha ilyetén nevettetem meg, inkább módszeres voltam, állhatatos és kegyetlen. Mármint a görcsbe állt izmok ellen, Claire-nek a világért sem ártottam volna. Nem lenne belőle semmi hasznom. Egyelőre.
- Ne törje le a kedvem Claire! És ne legyen kishitű! - engedem el közben a vállát, de nem tudom megállni, hogy ne húzzam végig gerince mentén jobb kezem mutatóujját. Természetesen nem merészkedtem túl mélyre, hiszen volt bennem tartás, így csak a lapockák vonala alá pár centiméterrel jutottam. - Amíg szolgáltam, addig nem törődtem a táplálkozásommal, hiszen naponta háromszor kaptam meleg ételt, de miután leszereltem, három hónapig konzerven éltem, ami valljuk be, nem nevezhető széleskörű kulináris élménynek. Ezért bementem egy könyvesboltba, elbeszélgettem az ottani eladóval és ő ismertetett meg Nigella Lawson-nal. Nem tudom, miért hat rám ennyire, de azóta megvettem az összes könyvét, láttam az összes műsorát, és olyan távlatokat nyitott, amelyekre sosem gondoltam volna.
- Mr Gatwick, kérem jöjjön velem. - egy fiatal férfi lépett hozzám, akinek nem szívesen, de engedelmeskedtem.
- Ne menjen sehová! Még visszatérek. - nevettem el magam, majd hagytam, hogy a srác a helyemhez vezessen. Közben persze ellátott pár hasznos információval, így az ő hatására kapcsoltam ki a telefonomat. Mindkét telefonomat. Tőle tudtam meg, hogy ne nézzek közvetlenül a kamerákba, inkább Martha-ra és Joseph-re összpontosítsak, és azt is, hogy az előttem lévő bögrében víz van. Sok, hasznos is morzsa, ami egésszé állt össze bennem.
- Köszönöm! - engedtem útjára a férfit, majd leültem a kanapéra, amit nekem szántak. Egy pillantást még vetettem Claire-re, majd kizártam mindent és mindenkit, s csak a két műsorvezetőre koncentráltam. Bevetés-üzemmód. Így nevezte az egyik kiképzettem ezt az állapotot, s annyira megtetszett a kifejezés, hogy azóta is használom. Nos, ez is egyfajta bevetés, vágjunk bele!

// Most vettem észre, milyen gyönyörű az aláírásod! Irigykedem ^^
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Május 31, 2017 9:59 pm
 



 

- Nem, már nem. – ráztam meg a fejemet, és még azt is megengedtem magamnak, hogy egy halovány kis mosolyt küldjek felé. – Közel áll az édesanyjához? – érdeklődtem nem túl diszkréten, hiszen már többször is említette őt. Az ugyan egyből leesett, hogy nem vele telefonált korábban, de a mostani megnyilvánulása alapján arra következtettem, hogy nem lehettek különösebben rossz viszonyban. Ezt valahol nagyon pozitívnak értékeltem.
- Ez tényleg nagyszerű… - dünnyögtem az orrom alatt mégiscsak, de nem túl hangosan ahhoz, hogy fejek forduljanak felénk kíváncsian. Igazából mindenkinek megvolt a dolga, és el volt foglalva, úgyhogy nem sok figyelmet szenteltek a párosunknak. Valószínűleg, ha valamit furcsállottak volna, az csupán annyi lenne, hogy bárki is hozzám ért. Mióta itt dolgozom, a férjemen kívül nem láttak mellettem senkit. Jim óta meg aztán pláne, mert azóta még inkább beletemetkeztem a munkába. Nem azért, mert megviselt a válás, hanem talán az játszott közre benne, hogy emiatt áldoztam fel mindent, és most ennek akartam élni. Plusz, egyéni bukásként is éltem meg, de ezt hangosan sohasem lettem volna hajlandó kimondani.
- Nem vagyok kishitű! – jó, magammal kapcsolatban talán az voltam egy kicsit. – Elhivatott vagyok, állhatatos, és emiatt néha talán túl nagyot merek álmodni, aztán a földre zuhanok, amikor felébredek. – magyaráztam elgondolkozva, mert ez bizony tényleg igaz volt. Reméltem, hogy most nem erről lesz szó, és sikerül megmentenem a műsoromat. A műsorunkat, hiszen ez mindnyájunké volt, mindenki a magáénak érezte, amennyire meg tudtam ezt állapítani az elmúlt években. Nem csak nekem volt fontos, a fenébe is!
- És tényleg Nigella könyveiből tanult meg főzni? – kérdeztem meglepetten. – Hát már csak ez is megérne néhány kérdést, meg egy bemutatót. De ennyire azért nem akarok visszaélni a jóindulatával. Meg amúgy sem ilyen témájú lesz az interjú, legközelebb meg nem hiszem, hogy szerepelni kívánna nálunk. – pedig az én agyamban máris elindultak a fogaskerekek, de mindig ezt történt, ha valami jó ötlet jutott eszembe, vagy valamit nagyon érdekesnek találtam. Telhetetlen azonban semmiképpen sem szerettem volna lenni, nekem már az is jó lesz, ha fél százalékkal nő a nézettség. Legalább valami változás lenne, még ha csupán apró is.
- Higgye el, ha akarnék, sem tudnám megtenni, muszáj itt lennem! Sok sikert! – mondtam őszintén, magamban pedig máris imádkozni kezdtem azért, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Két karomat össze is fontam a melleim előtt, úgy néztem kissé hunyorogva a nagy koncentráció miatt a díszletre. Mikor felém pillantott, biztatóan biccentettem egyet felé, és még egy mosolyt is küldtem, noha nagyon idegesnek éreztem magam. Idő közben a két műsorvezető már köszöntötte is a vendégünket, és feltették az első kérdéseket. Egy kis bevezetés, egy kis évődés, ahogy Marthatól azt már meg lehetett szokni.
Elragadtatottan dicsérte meg Mr. Gatwick igencsak feltűnő termetét, mire én a háttérben csupán a szemeimet forgattam. Sejtettem, hogy így lesz, már láttam rajta akkor, amikor leteremtett bennünket a variálás miatt. A percek pedig szép lassan teltek, ahogy kibontakoztatták profi módon a témát. Igyekeztek szórakoztatóbb mederben terelgetni a beszélgetést, hogy aztán a komolyabb irányba is el tudjunk menni. Volt olyan kérdés, amit ugyanúgy feltettek neki, mint az eredeti vendégünkkel tették volna, másokat meg én súgtam utólag a fülükbe, amiről úgy gondoltam, hogy Mr. Gatwick elnyerheti velük a nézők szimpátiáját. Ha nem szoktam volna le róla régen, most valószínűleg tövig rágnám a körmeimet. Helyette egy újabb bögrényi kávé volt a kezemben, természetesen már jéggé hűlve.

// Ugyan nem az én művem, de köszönöm szépen!!! *-* //
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Csüt. Jún. 01, 2017 7:48 am
 



 

- Nem az édesanyám volt, örökbefogadtak. - próbáltam mosolyogni, de nem sikerült, így inkább egyfajta furcsa fintor jelent meg az arcomon, mely hasonlított az örömöt kifejező grimaszra, mégsem volt teljesen őszinte. - De tisztességgel felneveltek és jobb szülőket nem is kívánhattam volna magamnak. Négy éve mentek el, két hónap különbséggel.
Hosszan fújtam ki a levegőt, majd egy egy pillanatra valahová nagyon messzire kellett néznem, hogy összeszedjem magam. Nem nevezném magam érzelgősnek, de vannak témák, amik könnyeket csalnak a szemem sarkába, s a nevelőszüleim kérdésköre pontosan ilyen volt. Sosem értettem, hogy miért hozzájuk kerültem, hiszen egy szinte teljesen fehér közösségben laktak, ők maguk is fehérek voltak, én meg ... szóval kitűntem a tömegből.
- Kezdetben igen. - rántott vissza Claire kérdése a valóságba, majd kissé fejet rázva rendeztem el arcom berendezését, hogy a távolba révedő mintázat helyét visszavegye a könnyedebb, szórakoztatóbb mimika. - Ott volt még Jamie Oliver, Gordon Ramsay, Raymond Blanc, Kieth Floyd, de még Rick Stein-től is ellestem néhány praktikát. Mondhatjuk azt, nem voltam válogatós a mentoraimat illetően.
A mentor szónál apró nyuszifüleket írtam ujjaimmal a levegőbe, de annyi biztos, élveztem az időt, amit a könyveiken és a műsoraikon keresztül velük tölthettem. S most, évekkel később, már elmondhatom magamról, hogy tudok főzni, szeretek főzni és még senkit sem küldtem kórházba a főztömmel. Legalábbis olyat nem, akit nem akartam.
- Köszönöm Claire! - válaszoltam neki én is őszintén, majd információkat osztó srác, kanapé, két műsorvezető és csapó kettő! Könnyedén vettem az első kérdéseket, hiszen olyan általánosságokról beszélgettünk, hogy miért lettem katona, mikor döntöttem el, hogy ezt a hivatást választom. Erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy kötelességtudat. Nem tudom, ki hogyan van vele, de én olyan történetekben nőttem fel, ahol férfiak és nők hősként szolgálták a hazájukat, dicsőségben álltak ki azért az igazságért, amiben hittek, és csodálatraméltó elhivatottsággal és megrendíthetetlen büszkeséggel viselték országuk egyenruháját. Sosem fogom megbocsátani apámnak ezeket a történeteket!
- Ez természetes, hiszen ha összezárnak harminc-negyven húsz év körüli srácot egy barakkba, akkor ott ember legyen a talpán, aki rendet tesz közöttünk és Higgins tizedes olyan volt. Emlékeznek arra az első világháborús, angol toborzó plakátra, amelyiken egy szigorú szemű férfi hatalmas bajusszal és ránk szegeződő mutatóujjal akarta a kor emberét a hadseregben látni? Nos, a tizedes pontosan ilyen volt! Vaskalapos, szigorú, a két éves kiképzésem alatt jó, ha kétszer láttam mosolyogni, bár visszagondolva, lehet, csak a bajszát igazította meg. - eltűnődtem egy pillanatra, majd együtt nevettem a két beszélgetőtársammal. - Kimenőt kaptunk, egy teljes hétvégét, ami akkor nagyon nagy szó volt, s a legtöbben haza is tudtak menni, de voltunk páran, akik túl messze kerültünk otthonról, így csak a helyi kocsmákat kerestük fel. Italozgattunk, jól éreztük magunkat, elfelejtettük az egyenruhát, ami annyira jól sikerült, hogy Perkins egy szál alsónadrágban és a bakancsaiban jelent meg a kimenő utáni első szemlén.
Megálltam egy pillanatra és nevetve ráztam meg a fejemet. - Arra még mindannyian emlékszük, hogy amikor lelépett azzal a lánnyal, volt rajta egyenruha, de másfél napra teljesen eltűnt, s egy szál alsóban tért vissza. Persze a tizedes megértette a körülményeket, elfogadó volt egy nő szerelme iránt, de nem hagyta ennyiben, és három kört futtatott vele a körlet körül, körülbelül öt mérföldet, ami nem is lett volna gond, csakhogy január volt, évek óta azon a hétvégén esett a legtöbb hó a környéken, úgyhogy mire Perkins végzett, vörösre csípte a fagy. Viszont utána mindig tudta, hogy merre van az egyenruhája és megtanulta a leckét.
Ezután meséltem nekik az első bevetésemről, az Afganisztánban töltött hosszú hónapokról, a hőségről és a szélsőséges időjárásról. Elmeséltem nekik, hogy mennyire nem tud felkészíteni a kiképzés a harci helyzetekre, amikor az adrenalintól keserűt köp az ember, amikor egy robbanás percekig fülzúgást okoz, amikor olyan hangos a fegyverek ropogása, hogy nem hallod a melletted álló ordítását. Meséltem nekik a bepállott combközökről, hónaljakról, amik még éjszaka sem tudtak megszáradni, a fejadagokról, melyek nem voltak rosszak, de mindegyiknek ugyanolyan íze volt és a negyedik napra már hányingert éreztél, ha csak ránéztél a kartondobozra... De nemcsak a szörnyűségekről beszéltem nekik, hanem a bajtársiasságról, a katonáról, aki visszarohant egy kislányt kimenteni az összedőlő házba, a vacsoráról, amikor két órán keresztül Spice Girls dalokat énekeltünk, a hajnal első napsugaráról, ami őrszolgálat alatt láttunk és az egész sivatagot betöltötte csodás fényével, az újoncok szivatásáról, amit mi veteránok csináltunk, három hónapos tapasztalattal a hátunk mögött, vagy a vigyorról, amikor a srácot hazaküldték, mert kapott egy golyót a seggébe.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Csüt. Jún. 01, 2017 9:43 am
 



 

- Ó, értem. Sajnálom, nem akartam beleütni az orrom… - de, egyébként tényleg kíváncsi voltam, csak meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg olyan témába tenyerelhetek bele, ami kellemetlen a számára. Nem akartam én megbántani, vagy a lelkébe gázolni, már ha egyáltalán ez lehetséges volt. A hozzá hasonló férfiakról az emberek hajlamosak szerintem azt hinni, hogy nem nagyon kezdi ki, vagy viseli meg őket semmi, mert olyanok, akár a kőszikla. Én legalábbis így voltam vele, legyek ettől bármennyire felszínes, vagy mondjon rám akárki akármilyen rosszat.
- Ez szörnyű lehet, én tényleg… - újra szabadkozni kezdtem, mert nagyon kellemetlenül éreztem magam, amiért rossz emlékeket idéztem fel benne. El sem tudtam volna képzelni, hogy ne beszéljek a szüleimmel. Azt, hogy ők már nincsenek többé. Túl fontosak voltak számomra, és egyszerűen bele sem akartam gondolni, hogy mi lenne akkor, ha egyszerűen megszűnnének létezni. Még ilyen nagy távolságból is közel álltunk egymáshoz, úgyhogy biztosan engem is megviselt volna a dolog. – Bocsásson meg! – zártam végül rövidre, mert láttam rajta, hogy ez talán valóban mélyen érintette, ezúttal nem játszotta meg magát. És ezt valahol szimpatikusnak találtam.
- Szóval a legnépszerűbbek. – állapítottam meg halovány mosollyal, mert még mindig zavarban éreztem magam. Próbáltam én visszatalálni a magabiztosabb verziómhoz, de nem volt egyszerű. Kizökkentem. – Én nem igazán vagyok a konyha ördöge, de nincs is rá időm. – vallottam be őszintén. Azt se nagyon értettem, hogy neki mindez hogyan fér bele az életébe, bár semmi egyebet nem tudtam róla igazából. Azt sem, hogy pontosan mit dolgozik, mivel is foglalkozik. Lehet, hogy neki akadtak felesleges órái, nekem meg nem ártott volna egyébként pár főzőtanfolyam, az talán hatásosabb lenne az esetemben, mint a könyvek és a tévéműsorok. Még ha utóbbit talán élvezném is.
Amikor nevettek valamelyik történeten az interjú közben, akkor az én ajkaim is vagy mosolyra húzódtak, vagy az orrom alatt kuncogtam alig hallhatóan, hiszen eltakartam a számat a kezemmel. El kellett ismernem, hogy tényleg szórakoztató volt, és sikerült is elnyernie az emberek szimpátiáját, az enyémet legalábbis biztosan. A gond csak az volt ezekkel az emberekkel, hogy sohasem lehetett tudni, melyik az igazi arcuk. Most is hittem, hogy ez, amit előad, és az, ami a munkája, amiket még mesélt, összeegyeztethetetlen. Szóval valamelyik arca nem az igazi volt, és volt egy sanda gyanúm, hogy talán ebbe a mostaniba ment bele egy kis színészkedés. Jelenleg azonban nem érdekelt hogyan csinálja, csak az, hogy kössön le mindenkit a tévék előtt.
- Jól van, most kérdezz bele a komolyabb témába is. – beszéltem bele a mikrofonba, a két műsor vezetőnek üzenve az utasításomat. El is jött hát a szívszorítóbb vonulat, az első bevetés elmesélése. Aztán megint másfelé kalandozott, és be kellett ismernem, hogy tényleg remekül csinálta. Én pedig kezdtem megnyugodni, és némi elégedettséget érezni. Bujkált is egy kósza kis mosoly a szám szegletében, ahogy figyeltem az interjú hátralévő részét. Már nem volt sok, alig pár perc, és fel sem tűnt, hogy mennyire gyorsan eltelt az idő. Még engem is lekötött, és ha már így volt, akkor reméltem, hogy a nézőket pláne.
- Nos, köszönjük szépen Mr. Gatwick, hogy eljött hozzánk és mesélt nekünk egy kicsit az ottani helyzetről, és bepillantást nyerhettünk a katonák mindennapjaiba. – kezdte el a lezáró szöveget Martha, sugárzó mosollyal. Utána azt is elmondta, hogy lehet támogatni egy veteránoknak létrehozott alapítványt, ez igazából elég hirtelen ötlet volt, de sokan szerettek jótékonykodni. Főleg egy ilyen után. Közben elbúcsúztak, a vendégünknek pedig intettek, hogy lejöhet a díszletből. A show ment tovább a maga medrében, én pedig engedélyeztem magamnak némi szusszanást.
- Nagyszerű volt! – közöltem vele, ha idő közben sikerült odaérnie hozzám. – Kér valamit? Megérdemli. – mosolyogtam rá, az étellel megpakolt asztal felé bökve a fejemmel. - Vagy most már menekülhet is, ha ahhoz van kedve. - tettem hozzá egy kicsit kiszélesedő mosollyal.
Vissza az elejére Go down
Thaddeus Gatwick
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 42
Avataron : Idris Elba

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Csüt. Jún. 01, 2017 1:27 pm
 



 

Nem volt már időm válaszolni a bocsánatkérésére, hiszen a fiatal férfi szinte felnyalábolt és magával reppentet. Pedig elmondtam volna neki, hogy nem történt semmi, nem tudhatta, hogy ilyen veszteség ért, de majd talán lesz időnk ezt részletesebben is kifejteni, amiről gondoskodtam is ... illetve gondoskodok majd. Nem füllentettem akkor, amikor azt mondtam, hogy némileg ideges vagyok a felvétel miatt, hiszen efféle helyzetben még tényleg nem voltam, de amikor láttam a mosolyát, az interjú közben és utána is, amikor gratulált, megnyugodtam. - Köszönöm szépen. A telefonszámát, ha mégis úgy adódna, hogy közösen vacsorázunk.
Kérésem természetesen csak formaság volt, hiszen már tudtam az elérhetőségét, és már meg is jegyeztem azóta, hogy először láttam a róla készített jelentésben. Igen, van jelentés, mindenkiről van valahol egy jelentés.
- Nagyon szívesen maradnék még, főleg ilyen kellemes társaságban, de szólít a kötelesség és a nikotinéhség. Nem kell kikísérnie, ismerem a járást. - kerülök hozzá ismét olyan közelségbe, amit akár tolakodónak vélhet. Kezemet nyújtottam, miközben végig szemeit fürkésztem.
Bevetés-üzemmód. Újra megtalált ez az állaptot, de most nem a felvétel miatt, hanem Claire látványa robbantott ebbe az állapotba. Gyönyörű volt a mosolya, kacér és kívánatos, s annak ellenére is vonzó, hogy a szemeiben fáradtság, elgyötörtség volt látható. Ha a betegem lenne, két hét szabadságra küldeném, mobiltelefonok és Internet nélkül, hogy heverje ki az elmúlt évek stresszes mindennapjait, aztán pedig kerestetnék vele más munkát. Azonban nem a páciensem, így nincs beleszólásom abba, hogy mit tesz, így én is csak mosolygok felé, a mielőbbi viszontlátás reményében elköszöntem és távoztam a stúdióból. Nem, Claire asszisztensével nem kellett beszélnem, hiszen a társaság számláiból ki tudtam olvasni, hogy Seattle's Best-et vásárolnak. A kedvencemet!
- Szia Anya!
- ...
- Az első fázis lezárva, a második fázist pedig előkészítettem. Szólj a technikusoknak, hogy tornásszák fel a nézőszámot a ma reggeli adáshoz. Nem kell túl sok, öt-nyolc százalék.
- ...
- Vacsorázni, még nem tudom, hogy hová. Lehet, hogy szükségem lesz az egyik biztosított lakásra.
- ...
- Ha úgy adódik, de nem tűnik könnyűvérűnek. Sőt, könnyű esetnek sem, nehéz lesz a bizalmába férkőznöm.
- ...
- Gyönyörű, de nem az esetem. - hazudtam, majd bontottam a vonalat, hogy immár az utcán sétáljak a kocsim felé és gyújtsak rá a jól megérdemelt cigarettámra.

// Köszönöm szépen a játékot, szólj, ha érdekel a folytatás Smile
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Kor : 28
Avataron : Rachel McAdams

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Pént. Jún. 02, 2017 12:08 pm
 



 

Az ideg és az izgalom végig ott volt bennem, amíg el nem köszöntek a rögtönzött vendégünktől Martha-ék. Türelmesen megvártam, amíg odajött hozzám, és csak akkor szólítottam meg lelkesen. Elégedett voltam, és ez bizonyára látszott is rajtam. Már hozzászoktam ezekhez a dolgokhoz, de a rendkívüli szituáció még a szokottnál is feszültebbé tett. Nyilván szerettem volna, ha minden rendben megy a műsorral. Akkor sem lett volna ez egyébként másként, ha nem múlik rajta ilyen sok.
- Rendben, bár valószínűleg tudja a számomat. – pillantottam rá fel, mert volt egy ilyen sanda gyanúm, és ezt nem is kívántam megtartani magamnak. – Itt a névjegyem… - bányásztam elő nagy nehezen a hanyagul ledobott táskám egyik zsebéből. Csak azért volt itt, mert amikor megérkeztem reggel, akkor az irodám helyett ide jöttem először, és itt is maradt szegény. Egészen eddig el is felejtkeztem róla, de egyszer a fejemet fogom elhagyni valószínűleg. Tényleg nem voltam képes összeszedett lenni a magánéletemben, csak akkor, ha átléptem a csatorna épületének küszöbét. Akkor kibújt belőlem a jól rejtegetett profi.
- Menjen csak nyugodtan! – legyintettem, és kicsit talán meg is könnyebbültem. Egyrészt még mindig feszélyezett valamelyest a jelenléte, másrészt nekem koncentrálnom kellett, hiszen a műsor nagy része még bizony hátra volt mára. Nem kellett semmilyen tényező, ami kicsit is elvonhatta a figyelmem, márpedig ez a férfi határozottan alkalmas volt rá. Idegen volt, kívülálló. Az ilyen már kapásból bosszantó tudott lenni, de neki meg volt egy olyan kisugárzása is, hogy a modora hiába volt kifogástalan, mégis akadt valami, ami miatt nem tudtam őt hová tenni.
Még akkor is ezen gondolkoztam, amikor már bőven búcsút intettem neki, és csupán a hátát bámultam, meg aztán annak a hűlt helyét. Tekintetem ugyan az embereimet tartottam, de a gondolataim rendre elkalandoztak. Voltak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy sikerült-e elérni az áhított célt, ami a nézettség kibillentése volt felfelé. És, ha sikerült valami csoda folytán, és az imáim meghallgatásra találtak, akkor hogyan bújhatnék ki a vacsorameghívás alól? Illetve egyáltalán ki akartam-e bújni.
Túl sok volt a kérdés bennem egyelőre, a válasz viszont annál kevesebb. Nem is értettem, hogy miért túráztatom magam feleslegesen, mikor e nélkül is volt annyi gondom, hogy lekössön még legalább két hétre. Megdörzsöltem hát az arcomat fáradtan, ma már ki tudja, hogy hányadik alkalommal, aztán töltöttem egy újabb adag kávét, hiszen a show robogott tovább, nekem meg jó lett volna továbbra is száz százalékosan odatenni magam. Ha nem száztíz…

// Én is köszönöm szépen a játékot, nagyon élveztem! Smile //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szomb. Jún. 03, 2017 9:40 pm
 



 




Játék vége



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
 



 

Vissza az elejére Go down
Sikátor
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: