HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Wild Bill's Indoor Shooting Range

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Hétf. Nov. 14, 2016 2:27 pm
 



 



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Hétf. Nov. 14, 2016 3:37 pm
 



 

Mindig is szerettem a fegyvereket. Tudom, elég béna így felvezetni valamit, amivel kapcsolatban az emberek legnagyobb százalékának ellenérzései vannak, de nekem valahogyan mindig is bejöttek. Mármint, na... Kezdjük újra az egészet!
Annak idején az első kapcsolatom a lőfegyverekkel az volt, amikor megláttam nagyapám második világháborús gyűjteményét. Természetesen már mindegyik hatástalanítva volt és leginkább arra voltak jók, hogy fogják a port, mégis amikor megláttam őket és ő elmesélte a történetüket, akkor csodálattal és ámulattal hallgattam az 1. gyaloghadosztályban eltöltött éveit. Ahogyan Észak Afrikában harcoltak Rommel csapataival, ahogyan Olaszország déli részeit szabadították fel, ahogyan partraszálltak Normandiában. Nekem romantikusan vezette fel a dolgokat, elhallgatva a véres részleteket, s lehet az mondani, hogy inkább az ő élményei miatt ragadták meg a fegyverek a fantáziámat.
Ma egy könnyed szettet választottam, egy sima fekete póló és egy sötétkék farmer, valamint egy agyonhasznált, térdig érő bőrbakancs. Kabátom az öltözőben, fegyverem pedig a pisztolytáskában az övemen. Egy Glock 26-os... Sokak szemében ez egy igazi női fegyver, már ami a méretei illeti, de ugyanazt a kilenc milliméteres lőszert használja, mint a nagyobb testvérei, szóval megállítóerőben itt sincs hiány. S különben is, nekem jól áll és kiváló esti viselet.
- Köszi Bill... - kacsintok a tulajra, aki szintén egy második világháborús veterán, így némi tisztelet övezi nálam. Egy doboz lőszert vettem át tőle, természetesen borsos áron, de itt még mindig könnyebb beszerezni a skulót, mint egy fegyverboltban, majd átcihelni az egész városon keresztül, hogy talán még egy rendőr is megállítson vele. Jobb a nyugalom.
- Mark, Bob. - biccentek Will két veterántársának, akik valamiért mindig itt vannak, mindig sör van a kezükben és mindig a tulajjal csacsognak. Persze fegyvert még sosem láttam a kezükben, ami az elfogyasztott alkohol miatt talán nem is probléma.
Megérkeztem a nyolcas számú pályához, szememre egy narancssárga szemüveg kerül, fülemre pedig zajcsökkentő fülhallgató, majd előveszem az én drágaszágom. A teljes doboz kisebbik felét már táraztam, majd az első tárat betöltöttem és kibiztosítottam a fegyvert. Lassú, mély levegőt vettem, próbáltam csökkenteni a pulzusomat, majd egy hirtelen mozdulattal magam elé rántottam a fegyvert és három célzott lövést adtam le az előttem lévő táblára. A fegyver bebiztosítottam, nem kell nekem, hogy teljesen amatőrnek nézzenek, majd magamhoz húztam a céltáblaként funkcionáló papírlapot.
- Lehetne jobb is... - mondtam csak magamnak, amikor megláttam a két hét és az egy nyolc pontot érő lövést. Csak sóhajtottam egyet, majd újra munkát adtam a táblát hordozó szánnak, újra lőtávolságba szállíttatva a hatalmas ívet. Újra az előző koreográfia: kibiztosít, megnyugszik, lő hármat, visszabiztosít, lapot megnéz.
- Öt, hét, nyolc. - megráztam a fejemet, talán valami nem stimmel velem, de nem ilyen szokott lenni a bemelegítésem. Talán valami eltereli a figyelmem? Kicsit nyújtottam a nyakam izmait, még egy roppanást is kikényszerítek a csigolyáimból, és újra eltáncolom az előbb már levezetett keringőt. - Hét, hét, kilenc, kilenc... Sokkal jobb.
Mosolygom el magamat, majd tárat cserélek és kezdődhet a móka és kacagás előről. A világ legjobb agytisztító kúrája, mondom én!
Vissza az elejére Go down
Rachel Sanders
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Lauren Cohan

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Hétf. Nov. 14, 2016 6:04 pm
 



 

Szeretem a lőtereket, valahogy nem tudok ellenállni nekik. Régen szerettem a western stílusú filmeket, mindig tetszettek a fegyverforgatások, amiket én még mindig nem tudok megcsinálni, mert valahogy nehezebb, mint azt gondoltam. Ám, amikor az ex-pasijaim közül ketten is fegyveres erőknél szolgáltak, így ő miattuk kerültem igazán közel a fegyverekhez. Megtanítottak pár mozdulatot, aztán pedig lőtérre kezdtem járni, ahol elsajátítottam az egészet. Épp akkora szeretem eziránt, mint a harcművészet iránt. Egy szóban, óriási!
Kipróbáltam már többfélét. Elsősorban a revolverek a kedvenceim, a maroklőfegyverek nőiesek és elegánsak tudnak lenni, és jól mutatnak egy női kézben. Megszereztem a fegyvertartási engedélyt is, miután kitűnő lettem a lövészetben. Viszont a gépfegyvereket is kipróbáltam már, de azok nem illenek az én eleganciámhoz, mondta az egykori oktatóm. Na, meg azokat nem lehet elrejteni a ruha alá... Ugyebár, nincs meg ez az előnyük a nagy mordályoknak.
A saját fegyveremet is elhoztam, de mellette kértem ki másokat is. Mint például azt a gyönyörűséges ezüst markolatszéllel rendelkező fekete Smith&Wesson kilenc milliméteres fegyvert.
Nem szoktam gyorsan végezni itt, mert valójában a koncentrációhoz sok idő kell. Én pedig kihasználom ennek lehetőséget, és mivel nagyon bele tudom magam élni, ez nem szokott kellemetlenséget okozni.
- Hét. Nyolc. Kilenc. - nem rossz, magamba beszélek sokszor, de halkan.
Megnéztem közelebbről, hogy most nem voltam túl jó. Kiropogtatom az ujjaimat lövés előtt, a védőeszközöket felteszem megint, a fülvédőt és a szemüveget is.
- Kilenc. Tíz. Tíz. - ez már jobb, ez már én vagyok, vagy csak odaképzeltem azt a fickót, aki megtámadott engem? Bizony, bizony, hogy ő volt célkeresztben.
A következőnél pedig háromból három a szívet találta el. Nem szoktam ugrálni, egyszerűen csak megdicsérem önmagamat, hogy ismét nagyszerű voltam, de soha nem büszkélkedem el vele. Nekem ez hobbi, amiben tudok vérprofi lenni, ha odafigyelek. Leteszem közben a pultra a fegyvert, és a szemüveget, mert már letelt az időm, eltöltöttem ide megint egy kis időt, ami feltöltött energiával, és az adrenalin is megnőtt ennek hatására. Átlesek a szomszédban lévőre, aki szintén jó lövész, de miközben várom azt, hogy ideérjen a saját céltáblám, amit szétlőttem rendesen.
- Ne hagyd sosem, hogy valami vagy valaki kibillentsen... S képzelj oda valakit. Például valami szörnyeteget - a mondatom első részét lelkesítően, a végét pedig nevetve jegyeztem meg a vöröskének.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Hétf. Nov. 14, 2016 8:28 pm
 



 

Próbálok elmélyedni a magam dolgában, amikor meghallom a mellettem lévő pályán a lövéseket. A fejhallgató tompítja a lövések kirobbanó erejét, mégsem tudja őket teljes mértékben elnyomni. Látom, hogy mennyire magabiztosan tartja és használja a fegyverét, s bár azt nem tudom kivenni, hogy milyen számokat mond, neki nem áll olyan csömpén a szája, mint nekem, szóval csak jobbak lehetnek az eredményei. Frusztrál és dühít, bár nem tudom, hogy miért.
Már láttam őt itt párszor, de még sosem beszélgettem vele. Közös téma, az még csak-csak lenne, hiszen mindketten itt vagyunk a lőtéren, de valahogy még nem kerültünk így egymás mellé, pedig megérne pár ajtócsapkodást, az már biztos. Most azonban ide kell koncentrálnom, figyelnem kell a légzésemre, nyugodtság és higgadtság, nem érdekel az a csodálatosan kecses nyakvonal és az a rövid haj is teljesen hidegen hagy. Szedd már össze magad, te fruska! Néha olyan érzésem van magammal kapcsolatban, hogy egy kiéhezett férfi lennék, aki minden egyes csajra legszívesebben rámászna és addig huncutkodna vele, amíg ketté nem állna a kiszemelt füle. Pedig most nincs itt a helye ennek a botorságnak, mégiscsak éles fegyver van a kezemben és még a végén úgy pukkanok el, ahogy nem akarok.
- Kilenc, kettő, öt. - no, ez most mégis mi a tököm volt Tara? A legjobb lenne, ha visszamennél Willhez, odaadnád neki a fegyvered és soha többet nem jönnél ennek a létesítménynek mégcsak a közelébe sem. Nem is gondolhatsz rá, emlékeidből kitörlöd és soha többé nem beszélsz róla. Bár, ha kitörlöm az emlékét is, hogyan beszélnék róla ... de ez most tökre lényegtelen! Összeszedni magad és embereld meg a lyukérzéked ... na, már megint itt tartunk!
- Hét, hét, öt... - a fene essen belém! Hogy lehetsz ennyire béna! Főleg úgy, hogy itt van ez a csaj, aki körülbelül tökéleteseket lő, én meg mint egy bakfis béna örülök, ha eltalálom a táblát. Leteszem a fegyvert, majd megszabadulok a fejhallgatótól is, s valószínűleg ezt a pillanatot szemelte ki magának, hogy tanáccsal lásson el.
- Köszi szépen. - furcsa hangnemet választottam, amit azonnal észre is vettem. - Bocs, nem úgy gondoltam, csak tudod ... ennek itt most ki kellene kapcsolnia, közben meg azon görcsölök, hogy miért nem sikerül. Amitől még jobban görcsölök, szóval még szarabbul megy, igazi öngerjesztő folyamat. De látom, neked nincsenek ilyen problémáid.
Mosolygom el magam, majd mutatok fejjel az idő közben megérkező lőlap felé. - Szívlövések, ráadásul három is...
Vagy átkozottul szerencsés, vagy pimasz módon profi, nem tudtam hirtelen eldönteni, de annyi biztos, hogy nem állok ki vele egy mexikói patthelyzetben, mint ami a Jó, a Rossz és a Csúf című film végén lezajlott. Na mindegy, megnyalom a számat, visszaveszem a fülhallgatót, majd kezembe a fegyver és célzok. - Szóval azt mondod, hogy valami szörnyeteget?
Peng, peng, bumm, peng! Ez annyit tesz számokban kifejezve, hogy négy, kettő, hét, hét. Lesújtva éreztem magamat, ez ma valahogyan nem megy. Helyükre tettem a védőfelszereléseket, majd fogtam minden cuccomat és nyugodtabb helyre vonultam.
- Én kifogytam, újra kellene táraznom. - mutatom az üres tárat, majd elindultam egy asztalhoz. - Talán még egy teát is megiszom. Van kedved csatlakozni?
A mindenségit Tara, ez volt ám az ismerkedő szöveg! Annyira béna volt, hogy ha a lexikonokban az elcseszett felszedő szövegeket keresnénk, a te képed lenne ott, az előbb mondott szavakkal egy szövegbuborékban. Nem fűztem sok bizodalmat ahhoz, hogy csatlakozik.
Vissza az elejére Go down
Rachel Sanders
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Lauren Cohan

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Kedd Nov. 15, 2016 1:53 pm
 



 

Nagyon élvezem a lövészetet is, s ahhoz képest, min megyek keresztül sokszor, egészen jókat lövök. Azaz halálpontosakat is. Lehet, ha valóban valaki ellen kellene használnom a fegyveremet, akkor lefagynék, és biztosan nem tudnám a ravaszt meghúzni. Ez valahogy mindig a talonban lévő kártyalapok közé tartozik, hiszen míg nem nem történik ilyen, addig fogalmam sincs róla.
- Szóra sem érdemes! - rögtön mondtam neki, amiért a hangneme más volt, mint amilyet akart, de engem voltaképpen ez ridegen hagyott. - Tudod, mikor ide belépek vagy bármelyik lőtérre, akkor szétválasztom a problémákat. Van olyan, amit kívül hagyok az ajtón... - mutatok a bejárat felé, ami innen kicsit távolabb van, de szerintem érti, mire gondolok. Példának okáért az ügyvédi munkámat itt teljesen elfelejtem, mert lehet pont az miatt gyülemlett fel bennem valami. - Viszont én ide felfrissülne járok, vagy épp kiengedni a gőzt, mint azt láthatod - böktem én is mosolyogva a tábla felé, mert láttam, hogy ő is azon mosolyog.
Újabbat lőtt közben, de ez sem volt túl pazar. A technikája jó, csak valami más jár a fejében, és bár nem látok senki fejébe szó szerinti értelmezésben, azt viszont tudom, hogy valami zavarja még akkor is, ha ő erről nem szeretne tudomást venni. Másképpen ő is tízest lőtt volna...
Kifogyott a tárból, én is a beszélgetésünket megelőzően. Az asztalhoz indult, és megkérdezte, innék -e vele egy teát. Először nem volt ínyemre, de végül a döntésemet egy igenre változtattam.
- Még bőven van időm, szóval csatlakozom - az órára tekintettem, de amúgy se lett volna ma már más programom, maximum az, hogy egy üveg bort vagy valami ütősebbet felbontsak magamnak az otthonom rejtekében. - Milyen régóta űzöd a lövészetet? - kérdeztem meg tőle beszélgetés indítása végett.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Kedd Nov. 15, 2016 3:36 pm
 



 

- Remek! - fejezem ki örömömet, hogy csatlakozik hozzám, bár az őszintét megvallva nem tudom igazán megmagyarázni, hogy miért. Talán mert nem akartam egyedül lenni, jó megosztani valakivel azt az öt perc szünetet, amíg a golyókkal újra megtöltöm a tárakat, s ha mindez egy ilyen csomagolásba van bújtatva, akkor az csak nyert ügy lehet.
Fegyver az oldaltáskában, tárak a hátsó zsebemben, a töltényekkel teli dobozka pedig az egyik kezemben, s így indulok el az automata felé. Persze sörből csapolt is kapható, ha nagyon szépen néz az ember Willre, de egy egyszerű vízforraló, pár filter és egy-két bögre már nagyon nagy kihívás lenne az öregnek. S különben is, a filteres tea még a végén idevonzaná a hipsztereket, meg azokat a más népeket! Így marad az aprókeresgélés, pontos összeg bedobása, mert a gép ugye vissza nem ad, cukorbeállítás és választás a citromos mosogatólé és a barackos pocsolyavíz között. Ma savanyú hangulatban vagyok, szóval az első opció, s amíg a műanyagpohár leesett, porral és forró vízzel megtelt, válaszoltam a másiknak.
- Nem űzök én semmit, maximum a csajokat. - vigyorgok rá, tele szájjal, ezer wattos mosolyt villantva. - Ha a légpuskát is beleszámoljuk, akkor olyan ... hmm ... húsz éve. Jesszusom, mennyire vén vagyok!
Fakadok ki, amint belegondolok, hogy életem legjobb évei már mögöttem vannak, s innentől már csak lefelé vezet az ösvény. Éles sziklákkal, tüskés bokrokkal és süppedős talajjal... De ilyen az élet, nekem meg ezt kell szeretni. - Tara vagyok egyébként.
Nyújtok kezet, majd fogom a poharamat és félreállok a gép elől, hogy hirtelen jött ismeretségemnek is utat engedjek a forró italok kánaánjához. Egy szórólapon akad meg a szemem, melyen egy verseny részleteit lehet elolvasni, s magamban hümmögve és bólogatva fogadom agyamba a virtus részleteit.
- Erre lehet be kellene nevezni. Bár, ha olyan formám lenne, mint a mai napon, azt hiszem nem sok esélyem lenne. Bár azt nem írja, de lehet van vígaszdíj az utolsónak. - nevetem el magam, majdnem kilöttyintve a teának csúfolt akármit, így inkább az egyik talponállóhoz lépek és leteszem. Jobb a biztonság, s amint a másik is megérkezik, előszedem a tárakat, kinyitom a dobozkát és egyesével pakolom a golyókat a helyükre. - S te mióta vezeted így le a feszkót?
Fordítom vissza a kérdést, s kortyolok a számat összehúzó nedűbe.
Vissza az elejére Go down
Rachel Sanders
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Lauren Cohan

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Kedd Nov. 15, 2016 9:07 pm
 



 

Én mindig vigyáztam magamra, ezért is vannak olyan hobbijaim, amelyeket többen nem értenek meg, de ez van. És igen. Mindhiába az egész, hiába tanultam önvédelmet, én is áldozattá váltam egy támadás során. Kihevertem -e? Látszólag igen. A többi már nem tartozik senkire.
Most pedig itt vagyok a lőtéren egy másik nővel, akivel megiszom egy teát, mert nincs most semmi dolgom ezen kívül. Nincs túl nagy választék, citromos és barackos. Ő az előbbire szavazott, én pedig akkor utóbbira. Úgyis csak valami lötty, de pont jól fog jönni valami ital.
A csajűzésből leszűrtem dolgokat, de én soha senkit nem ítéltem el ilyen miatt, hiszen ugyanolyan emberek, akár mint én, akár mások. Nekem ez sosem okozott galibát. Én elbeszélgetek ezzel a nőszeméllyel is. Ő is rajong a fegyverekért... Légpuska is. Hm, azt is próbáltam, de nekem inkább ezek a szép kis fegyverek jönnek be.
- Rachel vagyok. Örülök a szerencsének - mosolyodtam el, de valamiért az az érzésem, hogy neki nincs túl jó kedve, s ezt mosollyal igyekszik eltüntetni.
Én is sokszor csinálom ezt, de végül aztán úgyis kibukik belőlem valamilyen formában. Ha nem is szavakkal, akkor máshogyan. Egy szórólapot mutat, melyen egy versenyről szóló apróság van elhintve, és nincs nagy önbizalma Tarának ezzel kapcsolatban. Először nevezésről beszélt, aztán pedig a mai sikertelenségéről.
- Honnan tudod, hogy nem lennél akkor jó? Lehet épp te lennél az, aki mindent vinne - az asztalon lévő papírra mutattam közben, és ezután pedig rátértünk az én kis történetmesélésemre arról, hogyan keveredtem fegyverek közelébe. - Nagyjából tíz éve voltam először lőtéren - mondtam el neki. - Az exeim között volt egy zsaru, és egy katona is... és láss csodát, nemcsak beléjük, hanem a fegyverekbe is belebolondultam. Hát, ennyi lenne - felnevettem. - Ennél a löttynél még én is jobbat készítek - vágtam rá ezután, de azért megittam természetesen.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Szer. Nov. 16, 2016 8:27 pm
 



 

Rendőr és katona. Ez aztán felhozatal... Elismerően bólogatok Rachelre, s hirtelen összeszámolom, hogy nekem milyen kapcsolataim voltak, kinek volt ilyen különleges foglalkozása. Talán egy pékkel tudnék versenybe szállni, végülis nekik is van egy hatalmas nagy lapátjuk, amivel akár ölni is lehet. Így inkább csendben maradok, s csak mosolygok, amikor a teát méltatja.
- Bill elég konzervatív azzal kapcsolatban, hogy mit enged meg a lőtéren és mit nem. - nézek az öregre, illetve csak néznék, mert nincsen a pult mögött, a szokásos helyén. Így inkább visszafordítom figyelmem a nőre, majd folytatom. - Valamiért az a fixa ideája, hogy mindenféle ide nem illő népek jönnének, ha elterjedne a városban, hogy itt bizony filteres teát szolgálnak fel... Még a gondolat is rémítő!
Nevetem el magam, majd mondanám még, de abban a pillanatban megszólalt a tűzjelző. Igazából még sosem voltam éles helyzetben, hiszen az ember leginkább tűzvédelmi gyakorlatokon tapasztalja meg a visító és igencsak irritáló fonémákat, de akkor legalább tudja, hogy csak a szükséges rosszal néz szembe, nem egy igazi szituációval. Gyorsan körbenézek és látom, hogy az emberek bár kicsit értetlenül, de elindulnak a vészkijáratok felé, valaki kényszeresen nevetve és viccelődve, valaki értetlenül és maga elé bámulva.
Látom, hogy a lőteret és a pultot elválasztó forgó villa ágai függőlegesbe váltanak, mely eredetileg megakadályozza a szabad átjárást az alkoholt fogyasztók körében, hiszen Bill osztogatja a söröket és ő kezeli a gombot is, ami fordulni engedi a villákat. Most azonban mindenkinek szabad a kijárás, így én is úgy döntök, hogy mindent eldobva menekülök. A minden alatt a teát, a töltényeket és a tárakat értem, a pisztoly természetesen marad nálam.
- Jobb lesz indulni! - kiáltom el magam, annak ellenére, hogy sehol nem látok akár egyetlen kis pamacs füstfelhőt sem, sehol sem találkozik tekintetem lángokkal borított bútorokkal vagy emberekkel, orromba pedig nem költözött sem füst szag, se égett hús illata. A szabály azonban szabály, én pedig már a főbejáratnál járok, majd hirtelen átkozom az időjárást, hogy ennyire le tudott hűlni, hiszen a mellbimbóim a csipkecsoda melltartómon keresztül is jégvágóba vágták magukat. - No, ez lesz ám a huncut helyzet!
Vigyorgom el magamat, pillantva Rachelre, majd tenyeremmel simogatom a felkaromat, hogy kicsit melegítsem magamat. Bírom én a hideget, nagyon is, de ilyen hirtelenséggel szembesülni a rideg valósággal, nekem is sok. Vagy inkább sokk? Mindegy, gyorsan vége lesz a riadónak, visszamehetünk és ihatok még egy teának hazudott akármit. Csak legyen apróm!
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 27
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Pént. Dec. 02, 2016 11:08 am
 



 

Ma végre sikerült viszonylag időben elszabadulnom a laborból, ezért úgy döntöttem, hazamegyek a sporttáskámért, és tiszteletemet teszem a helyi lőtéren, úgyis eltelt már vagy másfél hét azóta, hogy utoljára arra jártam. Na, nem mintha a tulaj valaha is szóvá tette volna, igaz, annak idején eléggé ferde szemmel nézett rám, amikor beállítottam ide voltaképpen minden nélkül. Azóta persze lett saját fegyvertartási engedélyem, és egy 9 mm-es Glock-om, bár ez leginkább csak amolyan alibi.
Sokakkal ellentétben, én nem a fegyverek szeretete miatt járok ilyen helyekre, hanem azért, hogy egyrészt kiismerjek minden típust, tudja, hogyan feszül a markolatuk az ember kezébe, mekkora erővel képesek visszarúgni, meg ehhez hasonlók. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy én magam is megtanuljak lőni, bár az már a legelső alkalommal is kiderült, hogy a célzás bizony nem az erősségem.
De én nem is ezért kedvelem ezeket a helyeket, hanem azért, mert Bill megengedi, hogy lövészet után bemenjek a gyakorlólapok közé, és a földön maradt golyómaradványokat magammal vigyem. Ezeket utána a laborban szoktam elemezni. Amolyan gyakorlás ez a számomra, hiszen minden egyes kilőtt töltény egyedi véseteket tartalmaz a fegyvernek megfelelően, amelyből kilőtték, tehát ez majdnem annyira egyedi, mint egy ujjlenyomat. És ha elég sokat megvizsgálok ilyenformán, akkor egy idő után már azonnal fel fogom ismerni az adott típust, amivel alighanem nőhet az ázsióm a többiek szemében.
Viszont, mielőtt még elindulnék, a hűvösre fordult idő miatt kikapom a kedvenc bőrkabátomat a szekrényből, és a pulóverem fölé veszem. A cipzárt egészen a nyakamig felhúzom, sőt, még egy fehér sálat is kerítek a nyakamba, biztos, ami biztos. Nincs sapkám, de ha minden kötél szakad, majd a sálból fabrikálok valami fejfedőt. Más tekintetben nem öltözöm át, marad a kopottas farmer és a bakancs.
A sporttáskát a vállamra kapva indulok útnak. Mehetnék kocsival is, ám most, bár csípős, mégis tiszta az idő, így úgy döntök, kivételesen gyalog teszem meg az utat. Már ép belépek a kapun, amikor észreveszem a kijárat előtt ácsorgó “tömeget”. Egy lőtér nem tartozik éppen a legforgalmasabb helyek közé, ez igaz, de azért ha nagyjából hatan-heten vannak itt egyszerre, az már bizony komoly embertömegnek számít… Ami általában jól eloszlik odabent, éppen ezért olyan, mintha egy teremtett lélek se lenne itt rajtam kívül. Most persze nem így van, én pedig némileg tanácstalanul nézek körbe. Ekkor hallom meg a riasztó hangját, aminek nyomán értetlenül ráncolom össze a szemöldökömet. Itt meg mi a fene történhetett? Amióta csak betettem ide a lábamat, nem volt még rá példa, hogy riadó legyen.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Pént. Dec. 02, 2016 1:47 pm
 



 

Fázom, nem kicsit, hanem inkább nagyon. Sőt, mondhatjuk úgy is, hogy cidrizem, mert egy póló, ami odabent még tökéletesen elég volt, idekint már mondhatni kevés. Túl kevés. Viszont ennek is megvan az előnye, hiszen olyan üvegvágókat produkálok a melltartómon keresztül is, hogy minden férfi a csodájára jár.
- Bill ... merre vagy Bill? - távolról hallom Mark hangját, de egyelőre nem foglalkozom vele, biztosan meglesz a lőtér tulajdonosa. Rachellel próbálok beszélgetni, de valahogy nagyon máshol van, talán jobban hatott rá a riadó okozta sokk, mint másra. Vállat vonok, topgok jobbra és balra, próbálom magam felmelegíteni, de kevesebb sikerrel abszolválom a manővereket.
- Bill? - közelebbről hallom a kiáltást, tekintetemet az öregre fordítom, majd amikor ezt észreveszi, mintha a megváltót látta volna meg bennem és odasietett hozzánk. Sietett, a kifejezés talán túlzás egy hetven éves embertől, ennek ellenére dinamikusan igyekezett hozzánk, majd amikor megérkezett, kicsit kifújta magát, de még légszomjtól küzdve pihegett előttünk. - Tara, nem láttátok Billt? Nem találom sehol...
- Biztos itt van valahol. - nézek körbe, majd a nevét kiáltom, de én sem találom őt. Hirtelen a lőtér bejárata felé nézek, de már senki nincs a környékén, az összes ember kijött az épületből. Markra nézek, s látom rajta, hogy neki is ugyanaz járt a fejében: Bill még bent lehet.
- Valakinek be kellene mennie érte. - mondom ki kissé izgatottan, de végignéztem a tömegen, ami inkább csak egyre távolodott az épülettől. Egy lányt pillantottam meg, aki értetlenül állt az egész szituáció felett, de nem is törődtem vele túl sokat, hiszen itt most emberélet foroghat kockán. Szirénákat még nem hallottam, szóval a tűzoltóság nincs közel. Mi van akkor, ha mire megérkeznek, már túl késő!
- Nem látok füstöt sehol... - jelentem ki az épületet fürkészve, s a szívemet már a torkomban érzem dobogni azért a mondatért, amit most éppen kimondani készülök. - Bemegyek érte!
- Nem jó ötlet! - kiáltja utánam az öreg, de nem igazán törődök vele, most valami anyaösztön lett úrrá rajtam, bár azt nem nagyon gondoltam át, hogy egy százhúsz kilós férfivel mit is fogok kezdeni...
- Bocs, ne haragudj! - a lány, akit az előbb észrevettem, éppen az utamban volt, így majdnem fellöktem, ahogyan a bejárat felé siettem.
- Valaki segítsen már neki! - Mark a közönség felé fordult, de a macsók közül a legtöbben inkább a kocsijuk felé sietett, hogy ott melegedjen vagy cipőjének orrát vizslatta akurátusan. - Jézusom, emberek!
Unta meg a helyzetet Bill egyik legjobb barátja, majd ő is elindult a bejárat felé, de ő nem olyan határozott sebességgel, mint én. Bár ebből nekem nem esett le semmi, hiszen már régen az előtérben voltam, a tulaj nevét kiabálva.
- Bill! Merre vagy? - őt magát nem találtam, de annyi mindenképpen megnyugtatott, hogy sehol sem éreztem füst szagot és lángolni sem láttam egyetlen bútort sem. Lehet, hogy hamis riasztás? Nem tudtam eldönteni, de nem is volt ez érdekes ebben a pillanatban. - BILL!
Ekkor lépett be Mark, s fordultam azonnal felé. - Mégis mi a francot képzelsz, hogy csak így berohansz ide?
- Nem tudom, valakinek csinálnia kellett valamit! - válaszolom neki, majd elindulok a lőtér felé, az öreg nevét szólongatva.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 27
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Szomb. Dec. 03, 2016 6:03 pm
 



 

Nem nagyon értem, mi történik. A máskor bent lévő emberek állnak és néznek előre tanácstalanul, mint akik nem tudják eldönteni, mihez is kezdjenek ezzel a dologgal, amiről senki sem tud semmi biztosat. Néhányan magyaráznak ugyan, de per pillanat nem vagyok képes felfogni épp ésszel, hogy pontosan miről is van szó, azon kívül, hogy tűzriadót fújtak, bár, hogy miért, azt nem nagyon értem egyelőre, hiszen innen, kívülről nézve, egyáltalán nem úgy tűnik, mintha komoly probléma lenne… De persze, mivel nem vagyok benne a sűrűjében, nem tudhatom, mi a valóság.
Nem sokkal később viszont már valami egészen más köti le a figyelmemet, ugyanis valami nekemütközik, én pedig egyensúlyomat vesztve huppanok a fenekemre, ami keményen csapódik a földet burkoló betonnak.
Ezt komolyan nem hiszem el… Nem vagyok egy alacsony valaki, teljesen átlagos magasságúnak tartom magam a 170 centis magasságommal, ehhez képest, néhány napon belül ez a második eset, hogy valaki olyan sebbel-lobbal közlekedik, hogy úgy dönt le a lábamról, mintha nem is tudom, valami aprócska liliputi lennék, akit nem vesznek észre, mert alig emelkedik ki a földből. Ehhez képest, az a vörös hajú nő úgy tarol le, mintha ott se lennék. Oké, értem én, hogy most vészhelyzet van, a kiabálásból nekem is leesett, ezért se teszem szóvá, csak feltápászkodom, ahogyan odébb robog, el, egyenesen az épület bejárata felé.
- Ilyen az én formám - motyogom az orrom alatt, na, nem mások miatt, inkább csak magamnak, nem is várnék rá választ, s nem meglepő módon, nem is kapok.
Körülöttem egyre-másra kiabálnak az emberek, úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen, aki furcsállja a nő magánakcióját, aki ekkor tűnik el a bejáraton. Nem is értem. Mármint úgy tűnik, senki sem tud semmi biztosat, teljes a fejetlenség, úgy tűnik, mintha senki sem lenne meggyőződve arról, hogy valóban tűz van-e vagy sem, hiszen sehol sem látni füstöt… Na, de Bill-t sem, aki aztán tényleg bárhol lehet.
Egy dolgot nem értek: mi a fenéért nem hívja senki a tűzoltóságot? Ártani, nem árthat, ha tényleg baj van, jobb, ha kihívják őket, nem igaz? Ehelyett viszont mindenki áll és néz, mint Bálán szamara, ami aztán kicsit sincs ínyemre. Gondolkodás nélkül kapom elő a telefont a farmerom zsebéből - ami szerencsére nem sérült meg a pár perccel ezelőtti esésem következtében -, majd tárcsázom a segély hívó számát. Igyekszem a lehető leggyorsabban - de azért nem hadarva - elmondani a diszpécsernek, hogy mi a helyzet, noha nem sokat tudok róla én magam sem, de már a tűz puszta gyanúja is komoly aggodalomra adhat okot, úgy érzem.
Lehet, hogy teljesen feleslegesen cselekszem, ezt elismerem, de, ha már arra egyáltalán nem érzem magam elég bátornak és határozottnak, hogy én magam is berontsak oda, legalább ennyivel hozzájárulhatok ahhoz, hogy talán ne legyen komolyabb baj.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Szomb. Dec. 03, 2016 7:02 pm
 



 

Nem sokáig nézek farkasszemet az öreggel, inkább gyorsan végiggondolom, hogy mégis merre lehet Bill. A lőtéren a legritkább esetben látni ... a francba, abbahagyhatná már ez a vészjelző ... szóval ott biztosan nincsen ... valaki állítsa már le ... a bár mögött nem láttam ... anyám, miért ilyen hangos ... a hátsó ajtó nyitva volt ... valaki tekerje már lejjebb!
- A hátsó szoba nyitva volt!
- Micsoda?
- A hátsó szoba! Tudod, ahová senki más nem mehet be! - mindegy, ha nem érti, nem én fogom neki elmagyarázni, ehelyett inkább elindultam az említett szoba irányába, átszökkentem a bárpult felett, persze közben hetvennyolc korsót és poharat löktem le a padlóra, majd földreérés közben majdnem eltörtem a lábamat, de megérkeztem. Csodák, csodája, megérkeztem. - Itt vagy Bill?
Nyitok be a szobába, illetve csak nyitnék, mert valami eltorlaszolja. S ahogyan jobban szemügyre veszem az akadályt, rájövök, hogy nem valami, hanem valaki. Szerencsére nádszál leány vagyok, szóval átférek a résnyire nyitott ajtón ... okés, szélesebb volt egy résnél, hatalmas rés volt, szakadjál le a témáról ... és azonnal Bill mellett termek. A helyszínen a következő bűnjelek voltak: egy eszméletlen férfi, százhúsz kilós és nagyon bajszos; egy bekapcsolt vészjelző, amit saját érdekemben kikapcsoltam; egy három lábú szék, melynek volt egy negyedik lába is, csak éppen ketté volt törve; pár karton szétszóródott lőszer, valószínűleg a töltényes szekrény legmagasabb polcairól. Összeállt a kép!
- Bill, megvagy még? - fülemet a szívére teszem, hallom még dobogni az öreg ketyegőt, s ekkor kukkant be Mark. - Egy pohár vizet, gyorsan!
- Igen, miss! - biccentett, majd térült és fordult, s pillanatokkal később egy ásványvizes palackkal tért vissza, természetesen kibontva.
- Köszönöm! - veszem el tőle, majd egy életem, egy halálom, Bill arcába öntöttem a jéghideg folyadékot. A reakció nem maradt el, hiszen az öreg prüszkölve és fulladozva ébredt fel, de a lényeg, hogy felébredt. - Mi van veled? Jól vagy?
- Őőő... - legalább a tudatánál van.
- Hány ujjamat mutatom?
- Csak egyet, a középsőt...
- Igen, pontosan! Mert a frászt hoztad mindenkire, ahelyett, hogy felvennél egy kisegítőt, aki leveszi a polc tetejéről a dobozokat! - förmedek az öregre, mintha éppen erre lenne most szüksége. A kezemet nyújtom neki és próbálok segíteni, de a munka java az övé lesz, legalábbis addig, amíg Mark be nem tud jönni az ajtón.
- No, gyere te vén lókötő! - ez már Mark volt, aki szintén olyan százhúsz kilós volt, így könnyedén talpra állította a lőtér tulaját.
- A poharakat kinek a számlájához írjam?
- Szerintem túlságosan beütötted a fejedet, éppen most mentettem meg az életed!
- Azt értem és köszönöm, de ezek drága poharak... - Mark csak rázta a fejét, s már majdnem ott volt, hogy ledobja Billt a padlóra durván, de inkább a bejárati ajtóig segítette, amit én már előzékenyen kinyitottam.
- Ha ezen múlik, akkor kifizetem. - nyomok egy puszit Bill homlokára, majd figyelem a tömeget, aki mondhatni egyként vetette rá magát az öregre, hogy tudjon neki segíteni. - Ki hívta a tűzoltókat?
- Az a kiscsaj... - mutatott egy egyik srác a tömegből arra a lányra, akit ez előbb fellöktem, így most már kettős céllal mentem oda hozzá, amíg Bill eljutott a tűzoltók egyik kocsijához.
- Szia! Az előbbiért bocs, de köszi, hogy legalább benned volt annyi, hogy hívd a lovasságot. Tara vagyok... - nyújtom a kezem a lánynak, talán elfogadja, talán nem. És a legjobb az egészben, a sok adrenalin miatt már nem fázok. Szupika!
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 27
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Szomb. Dec. 03, 2016 7:52 pm
 



 

Telnek-múlnak a percek, én pedig érzem, hogy a gyomrom görcsbe áll. Nem tudom, mekkora lehet a baj, vagy mekkora nem, éppen ezért alig várom, hoy megérkezzenek a tűzoltók, mert a látványuk alighanem megnyugtatna… Furcsa belegondolnom, hogy ennyire aggódom Billért. Nem mondhatnám, hogy közel állunk egymáshoz, de azért igyekszik segíteni nekem, amiben tud. Úgy tűnik, hogy neki nagyon is tetszett az elhivatottságom, mindig érdeklődik azzal, hogy állok a tanulmányaimmal a fegyverekkel kapcsolatban, sőt, már arra is volt példa, hogy adott nekem néhány tippet is.
Úgy hat-hét perc múlva berobog a piros autó, rajta nem is tudom, mennyi tűzoltóval, időm sincs őket számba venni, mert már ott sincsenek, elindulnak megkeresni a lehetséges tűz forrását. Hiszen ez a kötelességük, így védik meg az ártatlan embereket. Az olyanokat, mint én. Vagyis csak mennének, mert ekkor megjelennek páran az ajtóban. És szerencsére Bill is köztük van. Úgy tűnik, nem esett komoly baja, de azért nem szabad előre inni a medve bőrére, lehet, hogy kívülről épnek tűnik, belül még lehetnek problémák, nem igaz? De azért remélem, nem erről van szó.
Engem lep meg a legjobban, amikor végül az a nő - vagy lány, jelen pillanatban ebben a gyér, utcai világításban nehéz megmondani az ilyesmit -odalép hozzám. A vörös hajzuhatagból tudom, hogy ő volt az, aki nem sokkal korábban majdhogynem beledöngölt a földbe azzal, hogy úgy sodort el az útjából, mintha egy tollpihe súlyát nyomnám, úgy nagyjából. Félreértés ne essék, hasonló helyzetben lehet, hogy én is így reagáltam volna, nem arról van szó. Mindössze arra nem számítottam, hogy ide fog jönni hozzám, hiszen nem látom úgy, hogy oka lenne rá.
- Semmi gond - felelem, és kissé megvonom a vállamat. -Megesik az ilyen.
Mi mást mondhatnék? Nem lenne értelme ilyesmit a szemére vetni, hiszen nem vagyok olyan helyzetben, hogy vádaskodni akarjak egy ilyen dolog miatt, mindössze tényleg humorosnak érzem, hogy ugyanaz történt velem most is, mint nem sokkal korábban azzal a fazonnal, aki fogta magát, és belógott az őrsre, mert úgy érezte, megteheti.
- Igazából nem tudom, másnak miért nem jutott eszébe - jegyzem meg, majd ahogy bemutatkozik, kezet fogok vele, hiszen így szokás, vagy mi. Ennyit még én is tudok.
Persze nem vagyok neveletlen, vagy ilyesmi, mindössze problémám van az új kapcsolatok kialakításával. Valahogy nem tudok ilyenkor magabiztos lenni. Az csak a laborban szokott menni nekem, nagyrészt azért, mert nincs ott velem senki, az esetek túlnyomó többségében.
- Esther - mutatkozok be neki, viszonozva a gesztust. - Egyébként mi történt? - kérdezem kíváncsian, hiszen nem világos a számomra, hogy pontosan mi is volt odabent, ami miatt szükség volt erre a riadóra, na meg a lánglovagokra, akik épp Bill-t igyekeznek helyrerakni.
Nem úgy tűnik, hogy komoly baja lenne, ami szerencsés, de a kérdés akkor is marad. Talán Tara már tudja is rá a választ.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Szomb. Dec. 03, 2016 9:01 pm
 



 

- Mert mások nem törődnek senki mással, csak magukkal. - egy fintorral mondom ki ezeket a szavakat, majd hallgatom a bemutatkozást és a kérdést. A legszívesebben már befelé mennék, hogy felvegyem a kabátomat, letegyem a fegyvert és végre hazamehessek, de én elegyedtem beszédbe a lánnyal ... Estherrel, szóval maradok. - Bill önmaga és túlsúlya áldozata lett. Gondolom valami nehezet akart leszedni egy polc tetejéről, a szék nem bírta és összetörött alatta. Hogy az esés közben vagy utána húzta meg a vészjelzőt, azt nem tudom, viszont ott feküdt a pult mögötti kis szobában eszméletlenül.
Szerintem tök jól összefoglaltam az eseményeket, majd már mentem is volna tovább, amikor Mark és Bob csoszogott felénk. - Kicsi Miss...
Biccentett mindkettő Esthernek, olyan volt a helyzet, mintha ismerték volna egymást ők hárman, legalábbis nekem ez esett le a köszöntésből. S ha vadidegen lett volna nekik, akkor talán nem is érdeklődött volna Bill felől. - A jó öreg Billt éjszakára beviszik megfigyelésre, viszont ránk meg nem akarta ránk bízni a bolt becsukását. Ezért adta nekünk ide a kulcsokat, hogy adjuk magácskának Miss Tara...
- Hogy mi? - fordultam a kettős felé, akik inkább néztek ki egy kabaré show fellépőinek, mintsem tiszteletben álló veteránoknak, és ezt az elképzelést tovább erősítette Bob kérése.
- Magácskának kicsi Miss meg azt üzeni, ha gondolja, összeszedheti a mai termést, persze ha azért jött errefelé és nem másért. - ezt már Mark mondta Esthernek, s kezdtem másodpercről másodpercre elveszíteni a fonalat.
- Te tudod, hogy miről beszélnek? - fordultam a lány felé, majd elindultam a bejárathoz. - Mindenesetre beszéljük ezt meg odabent, mert lefagyok!
Igen, a póló és farmer kombinációja még mindig kevésnek bizonyult. A két öreg elindult, én vezettem a triót és hátrapillantottam Estherre, hogy vajon hármasunk kvartetté bővül vagy egyedül kell mókáznom ezzel a vén kujonnal. Mindkettő opció megfelelt, amíg azt az épületen belül tesszük, s már csak pár méter választ el attól, hogy beérjünk.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 27
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Szomb. Dec. 03, 2016 9:38 pm
 



 

- Ez feltűnt, azt hiszem - állapítom meg, ahogy a többiek felé nézek, akik, látva, hogy a probléma bizony meg lett oldva, elkezdenek a parkoló felé szállingózni, abban a hitben, hogy nekik itt már nincsen semmi keresnivalójuk, és ha belegondolunk, így is volt… Hiszen arra se vették a fáradtságot, hogy tegyenek valamit Bil-ért, csak álltak és várták azt a bizonyos csodát, ami végül is Tara és Mike-ék képében ment be oda.
Figyelmesen hallgatom Tara magyarázatát, majd a végén nem tudom megállni, hogy kicsit el ne mosolyodjak.
- Valahogy nem vagyok meglepve… Az ilyesmi jellemző Bill-re, ha nem lennének az őrangyala, már biztosan össze-vissza törte volna magát ezer meg egyszer.
Eszembe jutnak a pár hónappal ezelőtti esetek, amelyek hasonlóképpen végződtek, csak épp a vészjelző elindítása nélkül. Megjegyzem, Bobnak és Mike-nak sokszor megyűlik a baja a makacs főnökükkel, de ezzel sajnos nem lehet mit tenni. Amikor odaérnek mellénk, és a becenéven szólítanak, amit Bill akasztott rám annak idején, kissé elvörösödöm a zavaromban.
- Köszönjük - biccentek. - Jó tudni.
Majd amikor kiderül, hogy Tara megkapja a lőtér kulcsát, vele együtt én is ledöbbenek kicsit. Nem tudom, a vörös hajú lány mióta járhat ide, de ha ekkora megtiszteltetésben van része, biztos, hogy a tulaj sokra becsüli őt. Kis híja, hogy az állam nem esik le, de aztán sikerül uralkodni magamon.
Bob következő kijelentésére boldogan elmosolyodom:
- Köszönöm szépen! Mindenféleképpen élni fogok a lehetőséggel - felelem boldogan, hiszen örülök, hogy a baleset ellenére, Bill-nek eszébe jutott, hogy miért is járok ide elsősorban, és segít abban, hogy elérjem a célomat, még ha csak ilyen kevéskével is.
Tara értetlenségét látva továbbra is csak mosolygok, egyszerűen nem tehetek róla.
- Igen, tudom, majd mindjárt elmondom - fordulok felé, majd hozzá hasonlóan elindulok befelé.
Igaza van, valóban hideg van, ő pedig szinte egy szál semmiben áll itt kint, jobb is lesz, ha végre bemegyünk. Csak most figyelek fel a tetoválásaira, eddig valahogy elkerülték a figyelmemet, pedig ahogy látom, akad belőlük szép számmal, csak valószínűleg a stressz elvonta róla a figyelmemet. Amikor beérünk, a táskámból előveszem a kis dobozt, amibe gyűjögetni szoktam, majd azzal a kezemben belépek a most teljesen üres lőtérre. A gyakorlólapokhoz sétálok, majd gondosan összeszedegetem a töltényeket. Egyiket-másikat már a kézbevételkor szemrevételezem, leginkább azért, mert olyan fegyverből származhatnak a barázdáik alapján, amihez eddig nem volt szerencsém. Amikor úgy negyedóra elteltével végzek a gyűjtögetéssel, kimegyek, és a többiek keresésére indulok Amint megtalálom őket, megmutatom Tara-nak a doboz tartalmát:
- Össze szoktam gyűjteni a golyókat - magyarázom - Fegyverszakértőnek tanulok éppen, és Bill lőtere sokat segít a gyakorlásban.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Szomb. Dec. 03, 2016 10:01 pm
 



 

Elcsöppenek. Mármint nem az örömtől vagy a vágytól, hanem kezdek kiolvadni, ahogyan beléptem a lőtérre és immáron melegebb éghajlaton találom magamat. - Hölgyem...
Biccentett felém egy tűzoltó, egyike az utolsóknak, akik még itt voltak, s akik tüzetesen átvizsgálták az egész épületet, hogy tényleg nem ég semmi. A bizalom jó, az ellenőrzés még jobb ... nem tudom, honnan és miért jegyeztem meg Lenin ezen örökbecsű idézetét, de majd egyszer talán villoghatok vele Max előtt. Most azonban, legelőször is a pult mögé lépek, majd előkeresem a seprőt és a lapátot, hogy az összetört poharakat felszedjem. - Egyébkén ki a csaj?
Kérdezem a kettőst, akik visszaültek szokásos helyükre, de csak annyit mondtak, hogy valami tanuló vagy diák, aki néha összeszedi a kilőtt töltényeket. Csak bólogattam a felfedezésre, s szemem sarkából figyeltem őt, ahogyan a lőtér végén, a céllapok környékén téblábol. Ez is egy hobbi, s ki vagyok én, hogy ellenkezzek Bill akaratával.
Amikor megszabadultam az üvegszilánkoktól, körbenéztem a pulton, az üvegeket és a poharakat összeszedtem, s közben a két öreg praktikus javaslatokkal látott el, hogyan is kellene mindent csinálnom. - Segíthetnétek is, ha már annyira jól tudjátok...
- Nem, nem. Bill rád bízta a dolgot.
- Biztos? Nem csak ti találtátok ki, hogy ne nektek kelljen? - egyszerre rázták meg a fejüket és olyan szinkronban ellenkeztek, hogy azt olimpiai aranyéremmel kellene jutalmazni. Mindegy, csak nevettem rajtuk, s miközben eltettem a szekrényembe a fegyveremet, felkaptam a kabátom és a táskám. A nagyját megcsináltam a dolgoknak, az apraja maradjon erre a két kópéra.
- Mi legyen az utolsó kör?
- Whiskey, természetesen.
- Szabad nektek olyat?
- Hogyne, nekünk mindent szabad... - kacagtak fel kajánul, majd kissé moderálták magukat, amikor Esther visszajött a beszerzőútról. A lány elmagyarázta és meg is mutatta, hogy milyen kincseket talált, amire én csak bólogatni tudtam. Nem igazán értettem, de el tudtam fogadni, s ez már több a semminél. - Te is kérsz egy pohárral?
- A kicsi Miss sosem iszik. - felelt helyette Bob, mire sóhajtanom kellett egyet.
- Nem téged kérdeztelek Bob, hanem Esthert. - pillantottam a lányra, annak kék szemeire, visszafogott jellemére, ében hajával keretezett alabástrom arcára. - Az ijedtségre iszunk egyet és az urak whiskeyt ajánlottak. Tölthetek neked is?
A lány válaszától függött, hogy három vagy négy feles pohárral térek vissza a csipet csapathoz, de annyi biztos, hogy kezdem érteni, Bill miért ragaszkodik ennyire a pulthoz. Csak két perce csinálom, de már most imádom.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 27
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Vas. Dec. 04, 2016 8:16 am
 



 

A tűzoltók, jóllehet, most már tudjuk, hogy nem lesz baj, s tűz aztán végképp nem, biztos, ami biztos alapon még körbeszaglásznak, majd angolosan távoznak, én pedig azért imádkozom magamban, hogy a jónép nem velem akarja majd kifizettetni a teljesen felesleges kiszállásukat egy vaklárma miatt. Bár abból, ahogy biccentenek felénk, nem úgy tűnik, hogy túlságosan zavartatják magukat az eset miatt, ha jól sejtem, nem én vagyok az első, s az utolsó sem, aki ijedtében kihívja őket, akkor is, ha valójában nincsen komoly baj. Mindegy, részemről örülök, hogy komolyabb galiba nélkül megúsztuk a dolgot, és Bill is minden bizonnyal rendbejön majd - vagy legalábbis alkalma lesz kipihenni magát végre -.
Oda bent gyorsan felszedegetem azt a nagyjából másfél maroknyi kis apróságot, amivel aztán elüthetem majd a laborban töltött, esetleges unalmasabb óráimat - vagy épp túlóráimat -. Úgy tűnik, Billnek ma is egészen pofás forgalma volt, emlékszem olyan napokra, amikor jó, ha öt-hat darabot össze bírtam szedni, annyira nem vonzotta az embereket a lehetőség, hogy ellenőrzött körülmények között gyakorolják a fegyverhasználatot.
Végül a lőtér kocsmarészében találtam meg a többieket, ami végül is, annyira nem volt meglepő a számomra. Bob és Mike mindig szívesen néznek a pohár, vagy épp az üveg fenekére egy-egy jól sikerült lőgyakorlatuk után, s Tara se tűnik épp olyannak, aki megvetné ezeket a dolgokat. Na, nem mintha én teljesen antialkoholista lennék, szó sincs róla, egyszerűen csak nem ugrálok érte, ritkán fordul elő velem, hogy megkívánnék valamiféle piát. Igen, tudom, ez is egy újabb olyan dolog, amivel erősítem magammal kapcsolatban a “jókislány” sztereotípiát, de nem az a típus vagyok, aki mások miatt csak úgy, hipp-hopp megváltozna. Megmutatom a lánynak, miket szereztem, és bár bólint, látom rajta, hogy nem nagyon érti a dolgot, ami nem is csoda. Aki nem abban a világban mozog, mint most én, annak minden bizonnyal furcsa, vagy már-már érthetetlen lehet, hogy egy lány miért is leli örömét abban, hogy töltényhüvelyeket, és golyómaradványokat gyűjtöget egy lőtéren. Nem is magyarázom tovább, jobbnak látom ejteni a témát, és inkább arra figyelek, amiről a többiek diskurálnak éppen.
Amikor Bob közbeszúrja, hogy nem szoktam inni, csak egyetértően biccentek, elismerve, hogy igaza van. Ettől függetlenül, azért én is felülök az egyik üresen árválkodó bárszékre, mert miért ne.
- Nem kérek,köszönöm - rázom meg a fejem - Egy pohár víz bőségesen elegendő lesz.
Remélem, Tara nem sértődik meg ezen - bár az igazat megvallva, nem is tűnik olyan típusnak, akit túlságosan érdekelne mások véleménye -, hiszen a dolog egyáltalán nem ellene szól, mindössze nem látom értelmét, hogy igyak, ha egyszer tényleg nincs hozzá semmi, de semmi kedvem. Jól megleszek azzal a pohár vízzel is.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Vas. Dec. 04, 2016 9:40 am
 



 

- Akkor egy pohár víz a gyönyörű kicsi Missnek... - mosolygom Estherre, majd eldobom a repi gyufás levelet, amivel addig játszottam. Annak ellenére mozgok otthonosan a pult mögött, hogy még életemben nem volt benne részem, így kicsit meglepődök, hogy mennyire gyakorlott mozdulatokkal teszem a lány elé a poharat, veszek elő egy palack vizet a hűtőből, majd nyitom ki annyira, hogy neki már ne kelljen vele erőlködnie. - Fogyaszd egészséggel...
- És mi?
- Ti most jöttök lurkók, ne buzgárkodjatok! - somolygok a két öreg felé, majd kiteszek három felespoharat, egy egyenlő oldalú háromszög sarkaiba, majd a pult alól, ahol Bill a legjobb szeszeket tartja előveszek egy porosodó üveget. - Mindig is kíváncsi voltam, milyen kincseket tart itt az öreg.
- Pontosan ilyen alkalmakra szokta tartogatni... Ide vele! - Bob türelmetlenkedett, de mindennek megvolt a módja és ideje. Először elolvastam a címkét, melyen a "Westland American Single Malt Whiskey" állt, s bár próbáltam valamiféle dátumot felfedezni a palackon, nem találtam. Annyi biztos, hogy már nyitva volt, Mike pedig szinte extázisba került a választásom felett. - A helyi dolgok a legjobbak!
Jelentette ki, majd nyelt egy hatalmasat, én pedig csak mosolyogtam ezen az egészen, úgy töltöttem ki a három adagot. - Mire igyunk?
- Billre! - támogattam Bob ötletét, koccintottunk és be a szervezetbe! Nem azt mondom, hogy első pillanattól fogva élveztem az ízét. Markáns volt, az biztos; kicsit karcos, dehát ez természetes; égette a nyelőcsövemet, mi más vártam tőle; szinte kopogott a gyomromban, nem is akarnám máshogyan... - Még egyet?
- Kérdés ez Tara? - megráztam a fejemet, majd töltöttem, újra Billre ittunk, majd mindhárman lecsaptuk poharainkat a pultra. Hirtelen fújtam ki a levegőt, mert iszonyatosan erős ital volt ez kora estére, de megígértem, megcsináltuk. - Viszont mi már megyünk. Az asszony leszedi a fejemet, ha későn érünk haza, meg még Bill feleségéhez is belátogatunk...
- Tényleg, Ethel. El is felejtettem!
- Semmi gond. Amikor a mentők elvitték, mi már felhívtuk. Benézünk hozzá, taxiba tesszük, aztán hazamegyünk. Már csak a lőtéren a szánokat kell alapállapotba tenni, bezárni a rácsokat, lekapcsolni a villanyt, meg lehúzni itt elől a rolót. A riasztó automatikusan beindul utána, szóval, ha lecsuktátok, már ne akarjatok visszajönni... - Bob látott el utasításokkal, amit meg is köszöntem, hiszen fogalmam sem volt, hogy mit kell még tenni a bezárás előtt.
- Viszlát Tara, kicsi Miss... - biccentett a kettős, s én is elköszöntem tőlük, s még mielőtt kiléptek az ajtón, átfordították a "Nyitva" táblát.
- Micsoda este! - nyújtóztam egy kicsit, majd Estherre néztem. - Ha gondolod, te is menj nyugodtan, most már elleszek egyedül, megkaptam az utasításokat, bár megköszönném, ha mégis maradnál ... így üresen a frász kerülget ettől a helytől.
Kicsit szórakozottan mosolygok rá, majd körbenézek az ürességben. Már csak ketten vagyunk, ő és én, plussz a kongó semmi. - Attól függetlenül, hogy mész vagy maradsz, annak a történetét elmondhatnád, hogyan lettél te kicsi Miss...
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 27
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Vas. Dec. 04, 2016 10:20 am
 



 

A megjegyzését hallva óhatatlanul is elvörösödöm egy kicsit, nem vagyok hozzászokva, hogy bárki is gyönyörűnek tituláljon, főképp nem egy másik nő, így aztán nem is nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel. Kissé zavartan mondok neki köszönetet, majd a felém tolt palackot kinyitom, és töltök magamnak, amíg a többiek megálmodják, mit is innának szívesen. Persze mindhárman a töményre szavaznak, aminek erős, kesernyés illata rövidesen betölti a levegőt. Már csak a cigarettafüst hiányzik, és épp olyan lenne, mint egy régi késdobálóban.
Nem lep meg, hogy Bill egészségére fognak inni, az már viszont annál inkább, hogy kedvem támad nekem is beszállni, na nem whiskyvel, hiszen azt aligha tudnám leerőltetni a torkomat, de azért valahogy majd megoldom a dolgot, ezen ne múljon.
Kicsit komikusan festhet, ahogy én meg a vízzel teli pohárkámat emelem fel a köszöntő alkalmába, de szegény ember azzal főz, amilye van, nem igaz? Kikortyolom a vizet, majd ismét kezembe veszem a palackot, és a másik felét is kitöltöm magamnak. Egyelőre nem iszok bele, de később biztosan el fog fogyni,
Figyelek arra, hogy miket is kellene megcsinálni zárás címén, na nem mintha ne láttam volna már Bill-t egyszer kétszer ezt csinálni, de így elmondva, mintha valamivel jobban összeállna a fejemben a cselekvéssorozat, mint amikor a tulajdonos amolyan tornádó módjára végigsöpör az épületen, és mindent pikk-pakk megcsinál, olyan tempóban, hogy nekem már csak pislogni van időm, szép, nagy szemekkel. Akármilyen nagy termet is Bill, ha akar, úgy mozog, akár a villám.
Búcsút intek én is a két öregnek, majd ahogy a hely hirtelen még üresebbé válik, Tara felé fordulok. Azért megnyugtató, hogy ő legalább itt van, ha engem hagytak volna itt teljesen egyedül, akkor egészen biztosan rosszul lennék idegességemben. Lehet, hogy nem túl bonyolult a zárás, de azért egyedül kissé ijesztő lenne… Halálra stresszelném magam, nehogy elrontsak valamit.
- Nem volt egyszerű, az biztos - ismerem el - Szívesen maradok, hogy ne unatkozz, újabban elég sokat dolgoztam, nem hiszem, hogy megharagudnának, ha kivennék egy szabadnapot… De ötletem sincs, meddig szándékozol maradni - nézek rá kérdőn, hiszen valóban nincs túl sok tennivaló, de ha Tara még mondjuk iszogatni szeretne, akkor az elhúzódhat még egy darabig.
A kérdését hallva, csak megvonom a vállamat egy kicsit.
- Az igazat megvallva, ötletem sincs - mondom neki őszintén - Bill nagyjából akkor szokott rá, amikor egy hónapja jártam ide, de nem tudom, milyen alapon kezdett el így hívni, mert annyira azért nem vagyok alacsony, meg talán fiatal se. De ő elkezdte, a többiek pedig, mint hallottad, folytatták. Most már nem szólok érte, ha nekik így jó, hát csinálják.
Foglalom össze neki röviden a becenevem történetét, amire valóban nem tudok neki értelmesebb magyarázattal szolgálni. Hacsak nem arról lehet szó, hogy Billnek esetleg akad egy velem egykorú lánya, akit nyilván sosem fog érett, felnőtt nőként kezelni, ám ebben nem lehet biztos, mert eddig sosem kérdeztem rá. Ethel-ről is csak azért tudok, mert őt viszonylag gyakran emelgeti, mint a kicsit házsártos házisárkányát, de mégis olyan szeretettel beszél róla, hogy azt bárki megirigyelné.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Vas. Dec. 04, 2016 1:00 pm
 



 

- Mindenképpen köszi, hogy maradsz... - kacsintok felé, majd körbenézek a terepen. Elég furcsán fogalmazott, de nem kérdezek rá, végül is megértettem, hogy mit szeretne mondani. - Maradok, ameddig kell vagy még annál is tovább. Ha úgy vesszük, ez az egész most a miénk, kvázi bármit megtehetünk... Nem akartál sose beállni egy kocsma pultja mögé? Csapolni egy sört vagy mint a westernekben, a pulton végigkorcsolyáztatni egy feles? Itt a lehetőség...
Vigyorgok kajánul miközben apró monológját hallgatom. - Szerintem olyan aranyos név. Kicsi Miss, illik rád, már ha meg nem sértelek vele.
A poharakat egyelőre a pulton hagyom, mint ahogyan a kerítésszaggatót is, majd elsétálok mögötte, hogy a lőtér felé vegyem az irányt. Biztos valami hatalmas nagy kapcsolódobozt kell keresni, legalábbis én odatenném a gombot, ami alaphelyzetbe állítja a szánokat ... jelentsen ez bármit. Még sosem voltam záróráig a lőtéren, szóval el sem tudom képzelni, hogy mi fog történni, de amennyire technikai érzékem van, szerintem felrobbantom az egész kócerájt. - Bárcsak én dönthetnék ilyen szabadon, hogy mikor veszek ki egy szabadnapot.
Sóhajtok, s miközben a szekrényt keresem, hátra-hátrapillantok Estherre. - Félre ne értsd, imádom a munkámat, csak ez a folyamatos éjszakázás elég megterhelő a magánéletemre. A legtöbb ember akkor alszik, amikor én dolgozom és fordítva. Így próbálj magadnak egy társat találni az életben.
Keserédesen nevetek rá, de összeszedem magam, hiszen mégiscsak egy idegen előtt nyíltam meg úgy, mintha mindig is ismertem volna. Viszont, ami történt, az megtörtént, nem lehet a szavakat visszaszívni, viszont olyan aranyos, bizalomgerjesztő pofikája van, hogy minden titkomat el merném mondani neki, kétségek és megbánás nélkül, sőt valahonnan még azt is sejtem, hogy nem adná tovább soha. De miért is tenné, hiszen nem is tudja ki vagyok, egy néven kívül mást nem mondtam el neki magamról.
- Szerintem ez lesz az! - állok meg egy hatalmas fémdoboz előtt, amin kapcsolók és fények garmadája sorakozik, mindegyik megfelelő módon felcímkézve. - Fővilágítás... Légkondi... Zene... Szánok... Várjunk csak egy pillanatra!
Torpanok meg, majd visszamegyek a harmadik felirathoz. - Nem tudod véletlenül, hogy mit jelent a "zene"? - ujjaimmal formázom az idézőjeleket, s tekintetemet közte és a gombok között pattogtatom. Az érdeklődésemet felkeltő gomb alatt egy másik hasonlóan különlegeset találok: hangulat világítás. - De most komolyan, mi lehet ez?
Nem vártam meg a választ, hanem rossz kisgyerekhez méltóan megnyomtam a hangulat világítás gombot, majd rögtön utána a zene felirat alatt lévőt. S ekkor a lőtér egy csodálatos varázslatnak hála átalakult: piros, kék, sárga és még ki tudja milyen színekben pompázott, egy sor hangszóróból pedig egy nagyon ismerős dallam csendült fel. Amikor beazonosítottam, Freddie Mercuryval együtt kezdtem énekelni.
- Tonight I'm gonna have myself a real good time... - hirtelen annyi energiával töltődtem fel, hogy nem is tudtam mit kezdjek magammal, s amikor felgyorsult az ütem, kontrolálhatatlanul kezdtem el táncolni. Mintha eddig mázsás súly nyomta volna a lelkemet, amit hirtelen sikerült ledobnom, olyan felszabadultan roptam a hangszerek játékára. - I wanna make a supersonic woman of you!
Álltam meg egy pillanatra, mutatva Estherre és nem tudom miért, valahogyan őt is be akartam vonni az őrületbe, ha akarja, ha nem... Mármint egyelőre csak táncolni szerettem volna vele, kihangsúlyozom még egyszer, egyelőre.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 27
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Vas. Dec. 04, 2016 2:29 pm
 



 

- Nincs mit, több szem többet lát, nem igaz? - mosolygok.
Na, nem mintha olyan sokra menne velem itt, de aztán ki tudja.
- Á, nekem nincsenek ilyen ambicióim - felelem őszintén. - Látod, inni se nagyon szoktam, nemhogy arról ábrándozni, hogy beállok a pult mögé, és eljátszom a kapós felszolgálót.
Hiába, vannak dolgok, amik nem nekem valók, és ez is közéjük tartozik. Nem vonz ez a világ, éppen ezért, nem is gondolok rá, hogy vajon milyen lenne, ha mégis… Akkor az már nem is én lennék, azt hiszem.
Ahogy elindul, megyek utána, valahogy nem vonz a gondolat, hogy egyedül maradjak a kocsmai részben. Félénk vagyok, igen, tudom.
- Nos, ezt se igazolni, se cáfolni nem tudom. Én inkább a munkámnak élek, nem gondolkozom abban, hogy kellene nekem valaki… Persze a szüleim másként gondolják - teszem hozzá, ezzel megosztva vele is egy aprócska részletet az életemből.
Nem nagy ügy, engem tényleg nem foglalkoztat annyira ez a kérdés, mint őket, de megértem, hogy Tara már gondolkozik ilyesmin. Nem tudom, pontosan milyen idős lehet, de valamivel idősebbnek tűnik nálam.
- És van is valaki, aki érdekel? - teszem fel a kérdést, ha már úgyis szóba hozta, nem kizárt, hogy azért tette, mert nyomja a lelkét valami ezzel kapcsolatban, és szívesen kiadná magából.
Ha így áll a dolog, én szívesen meghallgatom, azon nem múlik, bár tanácsot aligha tudnék neki adni, hiszen nem vagyok valami tapasztalt a férfi témában.
Aztán, amikor rábukkanunk arra a méretes dobozra, amiről a többiek beszéltek, és mondhatom, igencsak tanácstalan arccal szemlélem a kapcsolókat és a hozzájuk tartozó feliratokat. Bár alapvetően nem vagyok teljesen idióta a technikai dolgokhoz - mégis csak egy tudományos laborban dolgozom -, azért egy lőtér elektromos hálózata nyilván teljesen más jellegű tudást igényel, mint amivel én rendelkezem. Esélyesen egyáltalán nem olyan komplikált, hiszen csak ezt-azt e kell nyomni.
- Én nem tudom… - motyogom. Arra már nem teszek javaslatot, hogy próbáljuk ki, mit is takar pontosan a zene felirat, de nem is kell. Tara igen hamar feltalálja magát, nekem ki sem kell nyitnom a számat, ő már le is nyomja az egyiket, mire különböző fények kelnek életre.
- Nem furcsa ez egy lőtérhez képest? Ilyesmit inkább görkoris discokba szoktak felszerelni, nem? - pillantok a vörösre, ám ekkor felcsendül a zene, ő pedig már valami egészen másra figyel.
Amikor Tara dalra fakad, önkéntelenül is kirobban belőlem a nevetés. Bár a beszédhangjára nem lehet panasz, az egészen kellemes, az énekhangjáról valahogy nem mondható el ugyanez a dícséret. Viszont eszem ágában sincs őt megsérteni, vagy ilyesmi, így aztán ezen megfigyelésemet inkább megtartom magamnak, és amolyan kis szinesként eltárolom a memóriámban. Ahogy rám mutat, zavartan állok csupán, és megrázom a fejem:
- Azt biztos nem. Nem szeretek táncolni, és nem is tudok - mondom őszintén.
Való igaz, hogy két ballábam van, éppen ezért sohasem próbálkozom vele, mert úgy érzem, csak beégetném magam. Nem véletlen, hogy discoban se jártam vagy hat-hét éve, de az igazság az, hogy nem bánom. Nem vagyok az a fajta, aki az ilyesmire bármikor is vevő lett volna, akkor is csak a csoporttársaim unszolására mentem bele… Majd úgy egy óra elteltével jobbnak láttam, ha lelépek. Azóta pedig nem jártam még csak zenés helyek közelében sem - a labor jelen esetben nem számít, ott úgyis azok a zenék szólnak, amiket én választok, és ezekre általában nem szokás rázni a feneket -.
- Téged viszont szívesen nézlek, egész szórakoztató - megyek vissza a bárszékhez, amin korábban ültem, és visszamászok rá. Keresztbe teszem a lábamat, a hátamat pedig a bárpultnak vetem, és kíváncsian várom, hogy vajon folytatja-e az éneklést, na meg a táncikálást.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Vas. Dec. 04, 2016 7:23 pm
 



 

Hallom, amit mond a görkoris diszkóval kapcsolatban, s talán tényleg beletrafált a közepébe, hiszen a hely elég nagy ahhoz, hogy elférjen itt egy körpálya, s ez megmagyarázná, hogy egy lőtéren miért van kocsmai részleg. Viszont nem válaszolok neki, mert annyira jó érzés a semmi közepén megállni és csak hallgatni a zenét, tombolni a ritmusokra és nem törődni semmi mással, csak azzal, hogy jól érezzem magam. Elutasítása viszont kicsit rosszul esik, mert most miért nem tudja elengedni magát, miért nem akar kiszakadni önmagából, hogy egy picit jól érezze magát. Vagy neki az is elég, ha csak néz? Nem értem...
- Mégis ... ne mááár! - amilyen hirtelen felpörgetett a Queen, olyan gyorsasággal hozott le Esther viselkedése. Ennyire savanyú kisasszony? Ennyire nem tudja, mi az, szórakozni? Bár az előbb azt mondta, hogy a munkájának él, de nemcsak munka van a világon! Már éppen lemondok mindenről, és elindulok a kapcsolószekrény felé, hiszen egyedül táncolni mégsem olyan jó, amikor Freddie hangja alábbhagy, s helyette egy lassúbb szám szólal meg a hangfalakból. Luther Vandros, az örök és egyetlen...
- Always and forever. - mondom ki csak magamnak a dal első szavait, s már majdnem ott tartok, hogy felkérem Esthert egy lassúra, de ahogyan az előbb elutasított, valószínűleg most sem viselkedne másként. Pedig ez egy jó szám, rengeteg házi buli jut eszembe róla, amikor a srácok egy kézzel próbálták kinyitni a melltartónkat, amikor fogszabályzós fiúval ciki volt smárolni, amikor veszett mennyiségű papírzsebkendő kellett, hogy a melleink nagyobbnak tűnjenek. Sóhajtottam, majd kinyomtam a zenét, s a fényeknek is megálljt parancsoltam. Tényleg sajnáltam, hogy ne jött össze, de ha már itt voltam, megnyomtam a bizonyos gombot, mely alaphelyzetbe tette a lőtér mindenféle ketyeréjét, majd kikapcsoltam a fővilágítást is.
- Jól otthagytál, nem mondom. - kissé fanyar volt a mosolyom, és nem is igazán értettem, hogy miért tette. Bár, ha jobban ismerném, valószínűleg nem tennék fel magamnak ilyen kérdéseket, így azonban marad a bizonytalanság. - Csak egy kicsit kellett volna maradnod, és most ott lassúznánk kettesben. Így viszont nem kell tovább elviselned a szörnyű énekhangom... Mindenben van valami jó, nem igaz?
Átmegyek a forgóajtón, majd behajtom a rácsokat, mert nem valószínű, hogy még egyszer be fogunk menni a lőtérre. Pedig olyan jó lett volna egy kicsit táncolni! No, de mindegy, savanya kisasszony másként döntött, én meg csak nem erőszakolom rá az akaratomat, nem vagyok akkora pöcs!
- Ami azt illeti, van valaki... Régen katona volt, most tanár az egyetemen, ha jól emlékszem történelem. Olyan aranyos, ahogyan mindig viccelni próbál, de ezek a tipikus apu viccek lesznek belőle, tudod melyikekről beszélek, nem? - ha véletlenül nem, akkor mondok neki egy példát, majd továbblépek. - Nagyon, nagyon szeretném, ha sikerülne vele, szóval csuriban van az összes ujjam...
Mutatom is neki a keresztbe tett ujjaimat mindkét kezemen, majd szépen elsétálok a poharakig, hogy aztán onnan nézzek Estherre. - Én ma még inni szeretnék egyet, de egyedül csak az állatok isznak. Mivel nem vagyok állat, nem iszom egyedül, úgyhogy a kérdésem feléd kicsi Miss: veled iszom meg az utolsó körömet és most nem vízre gondolok, vagy egy totális lúzerrel valamelyik ismeretlen kocsmában, ahol talán még meg is késelhetnek ... vagy még rosszabb, kicikizhezik a frizurámat!
Okés, ez volt az utolsó próbálkozásom, hogy ebből az estéből ketten csináljunk valamit, de ha ez sem működik, akkor nem tudom mi legyen. Lehúzzuk a rolót és megyünk haza.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 27
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Hétf. Dec. 12, 2016 5:16 pm
 



 

Nem válaszol, de nem is zavartatom magam emiatt, hiszen ez nem olyan komment volt a részemről, amire feltétlen választ vártam volna, mindössze megállapítottam - vagy jobban mondva megtippeltem - valamit, ami vagy igaz, vagy nem. Egyszer, ha nem felejtem el, és lesz rá érkezésem, biztosan megkérdezem erről Bill-t, bár őt nehezen tudom elképzelni, ahogy görkorival a lábán ropja éppen itt… De ki tudja. Lehet, nagyobb őrültségeket is művelt már fiatal korában.
- Lassúznánk? Kétlem, inkább borulnánk. Egy kicsit sem tudok táncolni - vallom be neki, és be kell látnom, nem sok kedvem lett volna ahhoz, hogy kinevessen a két ballábam miatt.
Értem én, hogy ő hozzám képest majd kicsattan az életerőtől és a pozitivitástól, de én sajnos nem vagyok ilyen… Sosem voltam, aki viszont nem ismer, annak ezt nem lehet elmagyarázni, mert tényleg nem értené, legfeljebb teljesen agyalágyultnak nézne.
- Talán elviselem a szörnyű énekhangodat - kuncogok halkan.
Miután a kapcsoló megtette a magáét, és sötétségbe vonta a lőteret, én is megyek a vörös lány után, vissza a kocsmaként kialakított részbe, aminek a léte felett a mai napig nem tudok napirendre térni. Még szerencse, hogy Billnek volt annyi esze: annak idején kikötötte, az ember vagy vedelni jön ide, vagy lőni, az előbbi után szigorúan megtiltotta az utóbbit, de ettől még, bennem volt némi félsz azzal kapcsolatban, hogy ő maga azért szegte már meg ezt a szabályt, abból kiindulva, hogy pár hete a falból is szedtem ki egy-két friss repeszt… De ezt most hagyjuk. Inkább arra figyelek, amit Tara elárul arról a férfiról, aki ezek szerint, tetszik neki.
- Katona? Csak nem vonzanak az egyenruhás pasik? - kérdezem, s még el is mosolyodom, ahogy elképzelem a tetovált lányt egy hófehér, katonai egyenruhát viselő figura mellett, és azt kell mondanom, a maga furcsa módján, szerintem egészen tetszetős lenne az összkép.
Pont az a fajta, amire első blikkre azt mondaná a nagy többség, hogy mit keresnek ezek egymás mellett, majd ha alaposabban szemügyre veszi őket, beláthatja, hogy ez épp így van jól. Ezt a gondolatomat viszont egyelőre megtartom magamnak, alighanem, Tara finoman szólva zakkantnak tartana, ha ezt hangosan kimondanám.
- És igen, azt hiszem értem, mire gondolsz - felelem, bár bevallom, kicsit el kellett gondolkodnom azon, vajon milyenek lehetnek az apus viccek, de aztán beugrott.
Érdekes látni, hogy Tara mennyire megváltozik, amikor erről a figuráról beszél, biztosan régóta ismerik egymást. Bár nem merem kimondani hangosan, főleg azért, mert még csak most találkoztunk, de azért én is drukkolok neki, hogy sikere legyen, és összejöjjön azzal a tanárral, vagy katonával, vagy mifélével. És, ha már egyenruhás pasik, nem tehetek róla, de nekem is eszembe jut a keresztapám egyenruhás alakja - bár tény, egy mentősruha azért nem vetekedhet a katonai díszegyenruhával, de kit érdekel? -, amitől kicsit mintha kimelegedne az arcom… De gyorsan lapozok, és megrázom a fejem, hogy sikerüljön megfeledkeznem róla. Ez nem a legmegfelelőbb pillanat, hogy a saját nyomoromon merengjek, amikor nem vagyok egyedül, ráadásul eszem ágában sincs a másikat untatni a saját nyomorommal. Még mindig szentül hiszek benne, hogy ez csak egy ostoba fellángolás a részemről, annak ellenére, hogy hónapok óta nem láttam Jules-t, és az érzés azóta sem akar elmúlni teljesen, legfeljebb elhalványulni valamelyest.
- Jó-jó - emelem fel a kezem megadóan - Egy tequila belefér. De csak egy - teszem hozzá mintegy nyomatékképpen.
Nem félek tőle, hogy Tara aljas módon le akarna itatni, vagy ilyesmi, nem tűnik ilyen típusnak, viszont ez nekem is egy jó emlékeztető arra, hogy bizony, nem akarok berúgni. Egy kör italba pedig senki sem halt még bele, nem igaz? Talán én sem fogok.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Kor : 33
Avataron : Anne Lindfjeld

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Kedd Dec. 13, 2016 3:36 pm
 



 

- Bevallom, a gyengéim. - mármint az egyenruhás fiúk és lányok. Amilyen büszkén tudják viselni a felöltöt, amit a katonaság, a rendőrség vagy éppenséggel a tűzoltóság adott nekik, nos attól el kell alélni. - Mondjuk ebben a legnagyobb szerepe egy régi sorozatnak van... Fraser és a farkas, vagy valami ilyesmi volt a neve és abban volt egy kanadai hegyivadász. Az a fekete-vörös egyenruha, főleg azon a pasin... Már nem tudom a nevét a fickónak, de mondjuk úgy, sok kellemes percet fantáziáltam róla.
Elnevetem magam, mert azért mégiscsak furcsa a helyzet komikuma. Itt van erkölcs és erény kisasszony, én meg éppen arról mesélek neki, hogyan maszturbáltam még tiniként egy filmbéli alakra. Tara, ezt nem is csinálhatnád rosszabbul... - Nocsak, nocsak!
Lepődök meg hirtelen, amikor kiderül, hogy erkölcs és erény kisasszony lehet, hogy mégsem olyan erkölcsös vagy erényes. - Szóval egy tequila.
Ismétlen meg, amit az előbb mondott, majd poharakat keresek és italt. - Bár nem gondolnám, hogy Bill így szolgálná fel a tequilát, de ki tudja... Sót azt láttam, itt hátrébb. - fordulok meg és készítek ki egy sószórót a poharak mellé.
- Viszont citrom az lehet, hogy nincsen. - pörgök kettőt, fordulok hármat, majd megnézem a pult alatt lévő hűtőszekrényt és... - Bingó! Mégiscsak van.
Vágok két kisebb cikkelyt, az egyiket Esthernek adom, a másikat megtartom magamnak. Mielőtt belekezdenék az egész huncutságba, kitöltök kétszer négy centet, majd megnyalom bal kézfejemet, pontosan a hüvelykujjam felett. Ezalatt végig a lányt nézem, s talán még el is mosolyodom, ha a nyalakodás közben összeér a tekintetünk. A sóval meghintem a benedvesített területet, nem túlzottan, éppen csak annyira, hogy jusson rá valamennyi, majd bal hüvelyk- és mutatóujjam közé fogom a citromot. Ez volt a felkészülés része, most jöhet az élvezet!
- Akkor egészségedre! - emelem fel a poharamat jobbommal, majd koccintok is a lánnyal, ha benne van a játékban. Utána megadom magam a só-tequila-citrom hármasnak, s annyira, de annyira jól esik, hogy iszik velem, amit el sem tud képzelni. Még érzem, ahogyan az alkohol szét akarja marni a torkomat, de ennyinél nem lehet megállni! - Még egyet? Tudom, hogy csak egyről volt szó, de nem állhatunk meg, nem vagyunk puncikák!
Mondhatjuk azt, hogy kezdtem levetkőzni amúgy is eléggé jelentéktelenül jelenlévő gátlásaimat, de a tequila jó oldószer, szóval ez még akár egy kiváló este is lehet. - Lécci, lécci, lécci, igyál velem még egyet... És akkor tényleg abbahagyom, vége, finito, ennyi, ende, konyec!
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Kor : 27
Avataron : Kaya Scodelario

TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
Vas. Jan. 01, 2017 1:01 pm
 



 

- Akkor ez a pasas biztos a listád élén jár valahol - jegyzem meg nevetve.
Nem nevetem ki ezért, nekem ugyan nincs ilyen kimondott fétisem, mint Tara-nak az egyenruha, de valahol mókás elképzelni egy ilyen lázadó külsővel megáldott nőről, hogy éppen a törvény büszke őreinek egyenruhái vonzanák… Bár mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, szóval lehet, hogy ez valójában annyira nem is meglepő fordulat. Mindegy, nem erőltetem tovább a témát, biztosan mesél majd róla, ha éppen olyanja lesz. Nem tűnik naiv típusnak, inkább olyannak, aki kimondja, ami éppen eszébe ötlik, és ha ez éppenséggel a szerelmi életével kapcsolatos, hát, azt mondja, és kész. S mivel az általa említett sorozatot sem ismerem, így erre mindössze biccenteni tudok csupán, de kétlem, hogy emiatt zavartatná magát.
Ha nem szólalna meg, akkor is látnám, mennyire meglepi az alkoholválasztásom, pedig szerintem nincs benne semmi különös. Sosem voltam nagy iszákos, való igaz, hogy jó, ha egy évben egyszer iszom, azt viszont kitapasztaltam, hogy a sört egyáltalán nem szeretem, a tequila, citrom és só kombinációja ellenben kimondottan ízlik. Mivel elég ütős italról van szó, egy-két felesnél többet esélytelen, hogy leerőltessek a torkomon, szerintem. Életemben nem rúgtam még be, és nem terveztem, hogy ezt mostanság el kellene kezdenem… Ezt viszont jobb, ha nem kötöm Tara orrára, még a végén kihívásnak tekintené, hogy leitasson, annak pedig biztosan macskajajos másnap lenne a vége. Így aztán marad a bölcs hallgatás.
- Bill szerintem nem vesződne felszolgálással… Csak lerakná elém az üveget meg egy felespoharat, és strigulázná, hogy mennyit kell kifizettetnie velem - felelem.
Néhány embernél láttam már, hogy hasonlóképpen jár el a röviditalok esetén, így aztán kétlem, hogy velem kivételt tenne. Oké, lehet, hogy finnyásabb vagyok, mint az ide járók zöme, de én nem is a kocsmarészleg miatt keresem fel ezt a helyet, ugyebár.
Elveszem az egyik citromcikkelyt, majd a legtöbbekkel ellentétben, én azt sózom meg. Ettől még persze, ha akarnám, se tudnám elkerülni a tekintetemmel azt, ahogy végignyalja a kézfejét, és hát… Nem tudom, hogy mondjam, de van benne valami nagyon furcsa. Már nem a mozdulatban, hanem inkább a pillantásában, amitől rögtön erős késztetés érzek, hogy lesüssem a szemem, és elpiruljak. Már megint. Mi van ezzel a nővel, most komolyan? Vagy csak én vagyok ennyire idióta, hogy nem értem azt se, amit ő csinál, de azt meg végképp nem, hogy ettől én miért jövök zavarba?
Na jó, az ezen való elmélkedésnél még az ivás is jobb, esküszöm.
- Egészségedre! - emelem fel a magam felespoharát, majd a koccintás után aprót harapok a sós citromba, felhajtom a felest, s utána jöhet a nagyobb harapás, aminek hála a savanyú citrus íze elnyomja a számban az alkohol égető, kissé kellemetlen aromáját.
- Még egyet? - nézek rá némileg hitetlenkedve - A végén azt fogom hinni, hogy minden áron le akarsz itatni - teszem hozzá, nevetve - ez már akár a bennem munkáló feles eredménye is lehet, ha belegondolunk - de aztán, mintha rövidesen átkattanna bennem valami, megvonom a vállamat. - Oké, egyet.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Wild Bill's Indoor Shooting Range
 



 

Vissza az elejére Go down
Wild Bill's Indoor Shooting Range
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Külterület
-
Ugrás: