HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Kanada

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Kanada
Vas. Nov. 27, 2016 9:57 pm
 



 

First topic message reminder :





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down

Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Hétf. Dec. 19, 2016 7:12 pm
 



 

- Ja, lehet gerjednél rá, de ezt már szoptad. – röhögök fel, nem mintha nem ő nem lenne kicsit olyan hatással rám, mint a drog, akkora változást azért nem hozna. A’sszem. De hát faszom emlékszik.
- Hát, ebben legalább nem kételkedem. – viszonzom a vigyorát, bár legszívesebben már most beváltanám a szavait, mert baszottul utálom félbehagyni a  dolgokat, és még amúgy is kanos vagyok, a közelsége meg pláne nem segít, többek között ezért jutunk oda, ahová, én meg végignézem, ahogy szétkúr egy másik segget. Nem mintha felbaszna vele, mégiscsak én löktem rá a pöcsfejet, de ez engem valahogy baszottul nem zavar.
- Bocs, legközelebb majd bennem mész el. – kaján kis vigyor kanyarodik az arcomra, mert baromi édes, hogy hiányolta a segglyukam. Nem mintha emiatt durcáznia kéne, ráér még seggbe toszni, elég sok alkalma lesz rá.
Látom rajta, hogy ezzel még nem nagyon nyugtattam meg, de gondolom majd kiheveri magától, vagy valami. Mi a faszt csináljak, nem én raktam a faszára a gyereket, le is lökhette volna, ha nem kívánja. Vagy nem t’om. Mért szopat mindenért engem… a piac közepénél viszont nem bírja tovább, akárhogy próbálom oldani a feszkót. Úgy robban ki belőle, hogy csak kapom a fejemet, mi a fasz. Láttam már ennyire felbaszva, de úgy még soha, hogy nem vágtam, mi a tököm baja van.
- Mi bajod? – kérdem, mer fingom sincs, de mintha telibe ignorálná a képem, csak mondja tovább a faszságait, miközben baszki, bevásárol. De fingom sincs, hogy mi a faszhoz. Elég röhejes, ahogy össze-vissza szaladgálunk, ordibál az eladókkal, ordibál velem, én meg csak állok, mint fasz a lakodalomban. Minden önuralmamat össze kell szednem, hogy ne röhögjem képen.
- Hagyd má a faszom filét, mi a fasz bajod van?! - ordítok most már én is, mert egyébként észre sem vesz, de a’sszem ezzel is csak rápakolok, mert most már az ízlésem is bűnnek számít. Hogy a faszomba jön ide a gomba?!
Ahogy végre kimondja, egy pillanatra ledermedek, és felvonom a szemöldököm, mert valamiről kurvára lemaradtam.
- Hogy mi van? – most már sokkal kimértebben kérdezek vissza, mer baszottul nem ilyen témára számítottam. De a faszom köcsögje képtelen normálisan válaszolni, hát persze, hogy  a kibaszott sajttal kell most foglalkoznia, az kurva fontos!
- Beszéljél már érthetően, bazd meg! MI A FASZRÓL BESZÉLSZ?! – kurvára nem t’om, mikor csalhatott volna meg, ha egyszer ma reggel beszéltük meg, hogy nem kúrunk félre. Most akkor azóta nem bírta egy lyukba dugni a pöcsét. – Amíg öltöztem? Vagy mi?
Nem állok messze tőle, hogy szétkúrjam a képét, meg a faszom zacskóit is.
- Honnan a faszomból tudjam?! Te szedted össze, baszki! – de ez most rohadtul nem is érdekel. – Egy kurva napot nem bírtál ki, baszod?! Melyik volt? A stylist? Vagy a sminkes? Ki a faszom?!
Kurvára leszarom, hogy ki a tököm hallja, meg ki nem, nem mintha a célközönségünk a piacon mozogna, meg úgy is halál mindegy. Pláne, hogy ő kiböki, én megverem, és ennek a szarnak ezen a ponton kurvára vége van. Hogy a faszba hihettem… és még van képe, basszam meg, velem ordibálni! Szétttéééppeem.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Hétf. Dec. 19, 2016 7:45 pm
 



 

Az, hogy annak a nyomorék kis trágyának volt szerencséje félbeszakítani a kúrásunkat, ami még egy frankó előjátékig se jutott el, nyilván rányomjam a bélyegét a nap további menetére. Közben azé' jönnek érdekes infók is, mint a füves korszaka, meg az elbaszott famíliája, de azé' csak nem bírunk elszakadni a lényegtől, ami - akárhogy is nézem de -, a szex. Nyilván. Sokáig nem tart, míg nyílt színen elkapom egy gyors numerára, mire föl ő meg ezt a gedva csimbókot akasztja a nyakamba, hogy tosszam előtte meg. Szinte pumpál bennem az ideg, ahogy rá fél percre már lazán vállon paskol, mintha csak gyűjtené az ihletet, hogy rommá ordítsa a fejem.
- Ja, az kúl lesz - hagyom rá a nyomorát, elvégre ő is pontosan jól tudja, kurván semmi köze ehhez, kiben megyek el és kiben nem. Illetve talán még annyiból, miszerint ő állította fel a szabályokat, zsarolt be érzelmileg, majd dobott át a palánkon ezzel a szarral. De ki a jó isten ne kúrta volna telibe az arcot, akit gyakorlatilag a farkára nyomnak?! Egy ideig bírom, elvagyok a seggemen, de aztán valahol a piac közepén pattan el az utolsó szál cérna is az agyamban, és úgy üvöltök a képébe, hogy jó lenne, ha végre észre venné: ideje túlesni a cirkuszon. Mert, hogy nekem kurván nincs már ezt hazavinnem a faházba, az gecibiztos!
- Szerintem is! Tegyünk úgy, mintha rohadtul nem vágnád... - förmedek rá, pöcsömért nem tolja a képembe a szarságait, ha egyszer ő vázolta még a reggel, bakker. Közben persze beszerzek pár nyomorék zöldséget, toszok mellé fűszernövényeket is, sőt, még a marhát is alaposan megbámulom, addig se kell ránéznem a képére. - A filé a lényege, bazdmeg! - Há' a picsa hiszi el, mit leművel ez itt... De legalább a vártak szerint kezd el már üvöltözni, amitől csak megjön bennem ez a nyomorékul fölbaszott érzés, hogy a következő beszólása má' arra irányul, miszerint elbasztam. Mint úgy általában mindig mindent, ugye. Ráadásként ez a köcsög retardált faszszopó még a gombát se zabálja be, ami annak a faszom kajának az alapja, de nem baj! Megoldom, elvégre az elkövetkező pár órában úgy tűnik, nincs kedve elém tálalni a nyomorát, hogy rohadna meg. Mindegy, kimondom helyette én, ha ennyi töke nincs hozzá, rajtam ugyan ne múljon má' a balhé.
- Most ez mit nem értesz, te gyökér! - támadom tovább, ne adja itt nekem a meglepett szűzfaszt. Inkább rárepülök a sajtra, me' nem mindegy, mennyire olvas szarrá a masszában és ízre milyen, de ez is csak témaelterelés, ahogy az agyamban kattog a düh. - Mi van? - kérdezek már én is vissza, de ezzel az öltözés témával leblokkol, elvégre maximum is csak vetkőzött, aztán beugrik, hogy a'sszem ja, akkor lépett le gatyát húzni, vagy a retkes fasz tudja. Tán figyelnem is kellett volna, vagy mi a vihar van?! Legalább már ő is kezdi felkúrni magát, ami perverz elégedettséggel tölt el. Hátennyi.
- Hogy bírtam volna, amikor baszom rám lökted?! - kiabálok, mint a féreg, aztán felvont szemöldökkel fogadom a listát, de így nem vágom, mi a picsáról pofázik. - Ez most komoly? - állok értetlenül a dolog előtt, mert mégis mikor tosztam volna meg a sminkest, vagy a tököm tudja kit. - Ott álltál tőlünk fél kurva méterre, ne bassz már fel! Az a gyökérgyerek tervező volt, te nyomorék! - adom a tudtára, de kezdek elveszni az infók között. Inkább elfordítom róla a fejem, meg beintek egy taxinak, kurvagyorsan álljon má' meg, mert leszakad a karom. Két zacskót így is a földre teszek, de ezen a ponton még nem bírok a tartalmukkal foglalkozni, mert így alapból fingom nincs, mi a rossebet vettem össze. Bár, az előbb mintha a vadgombán csüngtem volna, aztán onnan homály. Míg ez itt rájön, mi a vihar témázás megy kettőnk között, addig behajítom a pakkom a lefékező autó hátsó ülésére, majd olyan sértett drámaisággal dobom be mellém magam, hogy felőlem megdögölhet a fél univerzum, szarok bele.
- De vágod, akkor legalább ne nyomatnád ezt a 'végignéztem, vicces, vicces, de most szétbaszom a fejed' buziságot, me' ettől kikészülök. Igen, megkúrtam a srácot, de ha egyszer ráült a farkamra, te meg, mint egy kretén asszisztáltál hozzá, hogy alaposan megfingass utána... az valami undorító. Így is kurvanehéz volt belemennem ebbe az egészbe! - összegzem a problémát, aztán ajánlom, hogy végre megvilágosodjon, bakker.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Hétf. Dec. 19, 2016 8:27 pm
 



 

Végül is sikerül elérnem egy bizonytalan beleegyezést, vagy mi a faszomot, szóval vidáman bólogatok, és úgy veszem, hogy túlléptünk a témán, elvégre mi más lehetne még a problem? Na ugye. Békésen battyogok ki vele, de vágom, hogy valami még baszottul van a levegőben, és bár mindent megteszek, azért látom, hogy ökölbe szorul a keze, meg minden faszom. Há’ ennyire szar volt az a buzeráns?
- Ha egyszer kurvára nem vágom. – röhögök fel, ami talán csak még jobban bassza az agyát, de kibaszottul így van. Miért kell minden pöcsömön hisztizni, baszki. Kész, mintha egy tinipicsával járnék. Vagy most vezeti le, hogy nem kúrhat félre? Ott maradt volna még baszni azt a köcsögöt?
- Mi a fasznak?! – nem vágom, most hisztizni akar, vagy főzni nekem, mert a kettő együtt kurvára nem működik, ez a pöcsfej meg tovább szórja a fejemhez a faszságait, miközben felvásárolja a fél piacot. És akkor még nekem vannak hangulatingadozásaim.
- He? – rálöktem? Hacsak nem arról a köcsögről beszél, akkor kétlem, hogy pont úgy mentem  volna neki valakinek, hogy az a pöcsére essen. Vagy most arról beszél, elrángattam reggel, aztán itt kötöttünk ki? Vagy mi a faszom?!
- A tervező? – vonom fel a szemöldököm, de még mindig elég homályos a téma. Hát mikor a faszomba kúrtak volna félre, a csávókám pakolta rám a cuccokat is, max gondolatban kúrhatta meg, de kétlem, hogy az számít. Baszki, ne már. Ne mondd, hogy… míg én megvilágosodom, ez a köcsög már a kocsiba cuccol, és fejtegeti tovább az ótvarnagy faszságot, amit ideszar itt nekem. Fogyarákos, faszom.
Így hirtelenjében az idegbaszott fejére nézve nem tudok mást reagálni, minthogy elröhögöm magam… most, hogy leesett, mi a faszra gondol, röhejesebb már nem is lehetne.
- Az nem megcsalás, te kretén. – röhögök tovább, ahogy a lábammal toszom odébb, hogy beférjek a baszott kocsiba, és magunkra basszam az ajtót. – Állt a farkad, neki is, gondoltam élvezzétek egymást. Előtte szopott le, akkor ez is megcsalás? Ott voltam, baszod, szerinted nem rángatom le rólad, ha bajom van? Engem kurván nem zavart, én löktem rád, má’ majdhogynem hármasban toltuk, baszki.
Várom, hogy koppanjon neki, hogy mi a fasz van, bár fingom sincs, hogy honnan szarta, miszerint ki lennék akadva. Eleve baszott jó a kedvem, nem is értettem mi a faszt letargiázik itt. Inkább elkapom az állát, hogy szemkontaktra kényszerítsem.
- Nem vagyok dühös. Nem csináltál semmit. Értve? – vigyorgok a képébe, aztán lejmolok még egy lassabb csókot is. Kis hülye. – Azért az eléggé beindított, hogy rám néztél közben…
Dőlök rá, nemigen törődve a sofőrrel, mert faszom, fizetünk eleget, hogy túlélje. Hátrasimítom a szemébe lógó tincseit, ahogy megtámaszkodok mellette, és a fülétől haladva végigcsókolgatom a nyakát, feltéve persze, hogy hagyja.
- Bármikor tolhatjuk hármasban, vagy tőlem orgia is jöhet… de nem akarok faszomságokat, olyanokkal toljuk, akiknek egy kúrás az kúrás. Oszt ennyi. De ha neked ez nem fekszik, passzolhatjuk. – én túlélem, ő volt az, aki egész nap azon sírt, hogy nem kúrhat más lyukat.
Közben egész hamar a faházhoz érünk, úgyhogy ebből se lesz baszás a hátsóülésen, a taxis megkönnyebbülésére. Most, hogy így tisztáztuk a dolgokat, visszatérhet a jó kedvem, ezért megfogok két zacskót, és a konyhában pakolom le őket.
- Szóval mi a toszhoz kellett ennyi minden? – vonom fel a szemöldököm, ahogy végignézek a szerzeményein, de hát szart sem értek hozzá, annyit vágok, hogy valami húsos lesz, ami már önmagában elég fasza.
- Oh, beszarsz. – szaladok el az egyik szekrény irányába, és plüss kacsától minden faszomat kidobálok, mire megtalálom, amit keresek. En már nagyban mossa a növényeit, szóval hátulról közelítem meg, és lazán kötöm fel rá a kötényt. Közröhej, baszod.
- Jimé, ő szokott a konyhában baszakodni. Sírok, hogy nézel ki. – röhögök, pláne, ahogy egyszer felém kell fordulnia, azt meg nem hagyom, hogy levegye. Van benne valami izgató… de ruhák nélkül lenne az igazi.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Hétf. Dec. 19, 2016 9:17 pm
 



 

Igazándiból a kúrás nem hatott túlzottan meg, bár azt sajnálom, hogy nem bírtam jobban beleélni magam, hála ennek a köcsögnek, de há' üsse kő. Ami felbasz, az a végtelen jókedve, amivel palástolni próbálja az alatta fortyogó idegbajt, amit majd méterek múltán úgyis megkapok. Legalábbis ez kéne, hogy meglegyen írva a nagykönyvbe, de helyette értetlenkedik egy sort és totál hülyére vesz, hogy dögölne már meg!
- Nem vágod, naná, én meg hobbiból csillámfaszlámának szoktam öltözni, hogy a pöcsömmel fessek szivárványt a redva falra! - vágom hozzá, azt meg inkább most hagyjuk, miszerint egyszer egy ótvar shrooms parti után megcsináltam. A mai napig nem vágom, honnan esett belém ez a nyomoronc ötlet, meg merről szerváltam le azt a gúnyát, de hogy két kurva hétig csillámos volt a farkam, az tuti. Ezen a ponton aztán, az már csak jobban felkúr, miszerint nem vágja, mi a herét vágok itt le neki a piacon, mé', nem főzni akart még két kurva perce?! Há' má' az is baj, hogy önállósítom magam, rohadjon le... Próbálom konkretizálni a dolgot, de kurván nem érti, és úgy motyogja vissza, miszerint a tervezőről papolok, mintha valami alsós felelésen ülne a kispadban, bakker. Ki más, ha nem az a retek tervező?!
Inkább frankón bevágom magam a taxiba, bár lassan azon csodálkozom, hogy egyáltalán megáll nekünk, majd a hátsóülésen ontom tovább magamból a szót, hátha, egyszer majd az ő agyáig is eljut az infó, amitől kifakad, meg párszor hozzábaszkod valamihez és csá. Bár, amikor elkezd röhögni, a határán vagyok, hogy gyomron könyököljem, és már a mozdulat is megvan, de persze be kell szólnia, amitől... fasz tudja. Mi az, hogy ez nem megcsalás, gec'?!
- Hát, ezt mondhattad volna előbb is, bazdmeg. Mondjuk, amikor bezsarolsz vele! - nyomom tovább a sértettet, de közben azé' az agyam elkönyveli a dolgot, bár elég fura a szitu. Most akkor mégis leszophat más is? És a smár se számít megcsalásnak, vagy mi a retek? Mielőtt végiggondolhatnám nyúl az államért, hogy maga felé fordítsa a fejem, de az értetlenségen és káoszon túl, sokat ugyan nem olvashat le róla. Kezdek semmit sem érteni. Mondom én, hogy nem nekem való ez a faszság.
- Eh? - fogadom a csókját, de még mindig az előbbi incidens pörög bennem, meg mondjuk az ideg is ott nyekereg mellette, nem tudva mit kezdeni magával. Miközben rám dől, tarkóm az ablakot éri, míg hátam feltolódik az ajtóra, ahogy babrál a hajammal, meg elkezdi a nyakam csókolni. Ez két fokkal azé' könnyít a helyzeten, és szinte észre sem veszem, ahogy ujjaim elvesznek a hajában, majd félrefordítom a fejem. - Ergo, ha együtt csináljuk másokkal, az nem megcsalás? - könyvelem le itt az eseményeket, de na, így azé' már sokkal jobban fekszik a szitu. Talán három napnál tovább is húzom mellette, pláne, ha olyan bevállalós akciókat lejt le, mint nemrég a stúdióban. Azért még kell egy kis idő, míg nem akarok szétbarmolni mindent, de addig legalább leérünk a faházhoz, és még segít is becuccolni a zacskókat.
Hát, akkor erről ennyit, a'sszem...
- Mi? - rúgom le a cipőm, majd mellébaszom a kabátot is, aztán beállok a zacskók elé, me' kábé fingom nincs, mit vettem össze. - Nem'tom - nézek bele az első tartalmába, onnan meg elkezdem pakolni őket és úgy vág pofán a felismerés, hogy ledermedek. Így is kábé levezetésként toszom víz alá a krumplit, bár így minek? És kicsit későn esik le, hogy ez a buzi a hátam mögött baromkodik egy sort. Mikor rám kerül ez a szar, szinte tépem is le, ne balfaszkodjon már ilyenekkel, és még pár szem krumplival is megdobálom, menjen az anyjába.
- Akadj má' le, te kretén! - rázom le, kurvásul nem vagyok konyhatündér, sőt, totális katasztrófa vagyok e téren, kivéve... Hiába erőszakoskodik, a buzi anyag a nappali parkettáján köt ki, és eszemben sincs magamra kötni, mert kábé behányok tőle. - Hagyni kéne érni, meg minden, bár elvileg mondtam annak a fasznak, hogy olyan húst adjon, ami jó ebbe a szarba, sz'val - feltúrom a fél konyhát, keresve egy kurva serpenyőt, amikor pedig megtalálom beleöntöm az olívaolajat.
- Vágd fel a gesztenyét meg a bacont - lökök felé könyökömmel egy zacskót, miközben csupa tengerisó a kezem, ahogy a húst tapicskolom, majd elkezdem kisütni a cumóban. Az illat elég hamar beterít minket, amin sokat dobnak a fűszernövények is - amit még beletoszok -, aztán egy átlátszó csomagolólófaszba dobálom a sonkát, majd kiveszem a kezéből, amit eddig összebénázott itt nekem.
- Egyszer toltam alternatív töltelékekkel. A gesztenye-bacon ilyen volt - darálom be, míg ő megkapja a sajtot, hogy reszelje, mielőtt elunja az életét itt nekem. Ha kész a cucc, megy a sonkára, arra meg a marha, és onnan csak faszán fel kell göngyölni és csumi. - Ezt a részét mindig elbasztam - magyarázom neki, de most mégis könnyedén megy, ahogy hengerbe fordul a cucc, bár mondjuk pont eleget gyakoroltam ahhoz, hogy csukott szemmel is menjen. - Pucolj krumplit, addig összebaszom a tésztát - bököm a földre, ahová legurult pár szem, meg így végig a pulton.
- Vágod, a tojássárgájától tapad rá erre a göngyölt genyára - kenegetem, meg csavargatom, majd bevágom a tetejét és megszórom sóval. - A krumplival együtt megy a sütőbe és addig várunk - tolom be egy tepsivel, meg a nyomorék görcsöket is, amiket kifaragott, majd egy elégedett mosollyal guggolok le, hogy bámuljam, ahogy elkezdi megbaszkodni a hő. - Wellington bélszín - bámulok fel rá, majd a hajamba túrok, ami még vizes attól, hogy lemostam a cumót a kezemről. - Ez volt Filc kedvenc étele. - Tessék. Ennyihez értek.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Szomb. Dec. 24, 2016 9:38 pm
 



 

- Vágod, hogy ezt simán kinézem belőled, ugye? - vonom fel a szemöldököm, máskor röhögnék, de már kezd rohadtul felbaszni az indokolatan hisztije. Rühellem, amikor picsáskodik, mer kurván nem áll jól neki. Azt se tudom, mi a fasz van már megint, csak ontja és ontja és megint ontja magából a végtelen faszságot, miközben a megcsalással dobálózik. Már épp rendesen kiverném a balhét, mikor rájövök, mekkora balfasz ez a gyerek.
- Bezsarollak? Menj má' a faszomba. Ultimátom, köcsög. Megszoksz, vagy megszöksz. Az utcán is így megy, nehogy má' pont te rinyáljál itt nekem. Akartad, és ennyi. - baszódok be mellé a taxiba, de azért már eléggé eloszlott bennem a feszkó, most hogy vágom, hogy kibírt egy napot félrekúrás nélkül. Clap, clap.
Viszont az a része eléggé feldob, hogy a képébe dörgölve én is rájövök, ezt az egészet ő is akarta. Mert engem akart... látom a fején, hogy fingja sincs mitől változott meg megint a hangulat, de ettől függetlenül jól esik magyarázkodás nélkül lesmárolni. Meg ledönteni...
- Nekem nem. - vonom meg a vállam, de kétlem, hogy másnak az lenne. Különben hogy a faszba maradnánk együtt? Jó vicc.
- Mi van? - röhögök, ahogy lepakolom a csomagokat, de még mindig az ajkain jár az agyam. Egészen addig, amíg el nem kezd a pult mellett ügyeskedni, amitől kurva jó ötletem támad.
- Hagyjuk má, tök szexi vagy. - röhögök, de ilyen könnyen nem adom meg magam, aminek elég hamar dulakodás lesz a vége. - Mi van, érzékeny vagy a férfiasságodra?
Suttogom a fülébe, de aztán elengedem, hadd meneküljön a kis hülyéje. Most kajak krumplikkal dobált? Baszki.
- A húst is kell érlelni? - vonom fel a szemöldököm, mer ez már magas, a konyhában csak a mikrot meg a hűtőt ismerem.
- Oké. - vonom meg a vállam, aztán előkapok deszkát, kést, a szokásos szarság. - Hallod, lerohadok az unalomtól. - röhögök, aztán a levegőbe szaglászom. - Fasza ez az illat.
Elfintorodok, ahogy a kezembe nyomja a sajtot, de gondolom valamit nekem is szerencsétlenkednem kell, hogy ne csesztessem addig... így is nehéz kibírni, ezért legalább faszságokkal válaszolok.
- Tulajdonképp a farkad is alternatív töltelék a seggemben. - vonogatom a szemöldököm. Ha elég hülye fejet vágok, a szar vicceimen is röhögnek, lol.
- Segáz. Tudok egy-két dolgot, amiben kifejezetten jó vagy... - lépek mögé, a kezem pedig egészen véletlenül a farka felé csúszna... hacsak nem küldene el krumplit pucolni, basszam meg.
- Hallod, ez baszott lehangoló. - röhögök, de azért elveszem a rühes növényeit, és látványosan unatkozom, miközben pucolok és pucolok, aztán megunom az unatkozást is, és úgy teszek, mintha tövig szopnék egy krumpli faszt.
- Baszod. Rohadt jól néz ki. - nem hittem volna, hogy kajaszerű lesz, de ez egy ilyen geci puccos étteremben is elmenne.
- Ez aztán a rejtett skill... - vigyorodom el, ez meg még a kaját is bemutatja, beszarok. - Oké. Innentől Willienek hívom.
Nem bírom, amikor élettelen dolgoknak nevet adnak. Mi a fasznak? Aztán ahogy kimondja, hogy ez volt Filc kedvenc kajája, beletörődök, hogy ebből baszás nem lesz.
- Nekem a melegszendvics. Azt is tudsz? - vigyorodom el, mert a'sszem nem az én stílusom a gyászmenet, meg a pár perces hallgatás. Meghalt a csávó, kemény, de kétlem, hogy ez még nem esett volna le neki.
- Mer az aztán feldobott volna... most meg kénytelen leszek bélszínnel beérni. - húzom magamhoz egy smárra, már ha hagyja. - Legalább leszophatlak, amíg sül? Csökkenti az éhséget. Valamilyet.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Szomb. Dec. 24, 2016 10:27 pm
 



 

- Eddig csak egyszer történt meg, ezé' hobbinak nem mondanám... - akadok fenn a totál fölösleges részleteken, holott épp a rinya kellős közepén járunk és jelenleg kurvamindegy, milyen balfaszságokat művelek le félig beállva. Az legalább kellő elégtétellel tölt el, ahogy alaposan kezdi felkúrni magát ő is, bár a pöcsöm tudja, eredetileg mi volt a célom ezzel az egésszel; talán letárgyalni a fost. A'sszem. A lényegen má' ugyan nem változtat, meg közben sikerül leintenem egy taxit, amibe dühödt pofával baszódom be, ő meg követ, mint egy retardált faszom. Pont úgy, ja! - Ultimátum, bazdmeg. Mintha a kettő nem ugyanazt jelentené... - forgatom meg a szemem, de aztán a feszkó enged, ahogy nagy nehezen kinyögi, mi a francos franc van, nekem meg kezd leesni, miszerint a semmit spiláztam túl. Frankó. A smár csak félig-meddig kárpótol, bár szarul nem esik, ahogy az ajtónak dönt.
- Jó tudni, de máskor kifejthetnéd részletesebben is, vagy pöcs tudja - sóhajtok, noha minden szarság még nem párolog ennyitől ki belőlem, így hát az se tetszik különösebben, ahogy próbálja rám tukmálni azt a gedva köténykét, bakker. Há' mi a pina vagyok, egy elbaszott cseléd?!
- Nyilván szexi vagyok, de ettől csak lekonyul a farkam, baszod - kúrom arrébb a kezét, hagyjon má' a picsába békén, amiből egy fullos dulakodás lesz, de most kivételesen nem térdel közben vesén. Végül láthatóan ő enged, mert ha erőszakos akarna lenni, úgyse kerekednék fölé, so... - Nem vagyok a csajod - jegyzem meg foghegyről, me' így is több dolgot bevesz a gyomrom, mint kéne, de most alapból bennem táncol még az ideg, és az ilyenekkel csak fölösbe felkúr. Amúgy se emésztettem még egészen meg a tényállást, aminek pár pontja mondhatni magas is még.
- Ja, elvileg - vonok vállat, mert kurván nem értek hozzá, csak azt csinálom, ami már szarrá rögzült bennem. De amúgy fingom nincs, minek kell egy retek éjszakát állnia. - Üdv a világomban - vigyorgok rá, ahogy a saját szarjaimmal foglalkozom, de legalább minimál hasznát tudom venni ebben a retek műveletben. Míg én a tésztával faszkodom, addig ő reszeli a sajtot, de inkább oda se nézek, különben elbaszom a saját részemet. Nem vagyok egy pro séf, de még csak szakács-közeli akármifaszom se, szóval egy bamba félrenézés és végem. - Hallod, akkora egy ordas gyökér vagy te, bazdmeg - röhögök fel a nyomorék hasonlatán, miközben mögém lép, hogy leálljon taperolni, de bakker, ha ezt most nem tosszuk össze faszán, akkor az egész megy a kikúrt kukába, én meg éhen döglöm. Kábé ezé' küldöm el az anyjába krumplit pucolni, közben meg ignorálom a szánalmas siránkozását. Ez van, szopj keresztbe! Meglehet, az agyamban turkál, me' frankón beszopja azt a gyökér krumplit, amitől csak tovább röhögök, amilyen nyomorék idióta ez, gec'.
- Felőlem gyakorolhatsz, míg a kaja kész nem lesz - ejtek meg egy gunyoros félmosolyt, majd vidoran fogadom a bókját, mivel ételek terén máshoz ugye rohadtul nem értek. Ezt is csoda volt elsajátítani, ráadásul közben csak ötször gyújtottam magamra a konyhát, lolz.
- Ennyiben val'szeg  ki is merülök - má' a rejtett skillek terén, de aztán sose tudni, tán más buziságban se vagyok totális katasztrófa. - Hm? - ocsúdom fel a nosztalgikus elbaszásból, ahogy felnézek rá. - Nem hiszem - vonom meg a vállam, talán egyszer próbáltam Bugnál, de szénné égett.
- Ja, szar neked. Menj, keress mást, aki talán még egy rántottát is képes összebaszni neked - kap egy tökvigyort, ahogy felállok a sütő elől, majd hagyom, hadd vonjon bele egy újabb smárba. Ahogy eltávolodunk egymástól csekkolom a húst, aminek má' elég frankó a szaga, meg közben figyelem, mit vakerál itt össze, de kétlem, hogy azt a faszt akarná letolni a torkán, ami pár órája még egy másik köcsögben akciózott. Erről  legalább beugrik, hogy nem zuhanyoztam és a pofám ragad ettől a szar aranyzselétől. - Akár, csak hadd mossam le magamról ezt a szmötyit - húzom végig tenyerem a képemen, amin ettől egy vékony, fénylő toszás csillan vissza a neonfényben. Blöe. Mielőtt lelépnék a francba villantok felé egy vidám mosolyt, majd az ujjaim közé csípve a felsőjét húzom lassan magamhoz.
- Ölelj meg - tárom szét a karjaim, majd a sarkaimon előre-hátra rugózva várom, hogy megtegye. Ha sikerül megjegyzés nélkül végigvinnie, akkor hozzásimulok és szorosan átfogom a testét, míg arcom a nyakába ejtem. Talán, mert meleg a bőre, vagy a fasz tudja, de nincs ingerem, hogy ellökjem, aztán úgy vonszolom fel magam az emeletre, hogy nem engedem közben el a pulcsiját.
- Ma este kivételesen próbálj meg nem elrohanni a picsába... - lököm ki a fürdő ajtaját, majd minden tusfürdőt belebaszok a kádba, amit csak találok.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Vas. Dec. 25, 2016 11:02 pm
 



 

- Akkor meg mit sír a szád? – sóhajtok egy mélyet, de elég hamar túllépek a dolgon, most, hogy már tiszta, miszerint egyszerűen csak fasz volt, de legalább nem egy buzi geci.
- Ja, persze. – mintha a fejtegetés pont az én stílusom lenne… amúgy sincs ezen mit pofázni még, szerintem elég nyilvánvaló. Meg ahhoz túl közel van, az illata tölti meg a pofám, az ajkai elérik az enyémet, és baszottul nem érdekel már a faszsága. Nincs kedvem beszélgetni... ahogy még főzés közben sem, a’sszem egyszer nem volt elég elmenni, vagy nem t’om, valahogy kanos maradtam.
- A száddal még meg tudod oldani, nekem az elég. – röhögök fel kaján kis vigyorral a képemen, de a’sszem nem nagyon győzi meg a dumám.
- A pasim vagy… - lépek közelebb, hogy lekapjam egy finom smárra azt a durcás fejét, hihetetlen, mit össze nem hisztizik nekem. Karácsonyra tuti szoknyát kap, amit faszán ráragasztok a seggére.
- Hallod, ha ez lenne a világod, a küszöbön fordultam volna meg. – röhögök fel, és vagdosom tovább a szarjait, a darabok meg persze kurván nem egyformák, ha egyáltalán annak kéne lenniük. Nem kurva mindegy? Úgy is megeszem.
Legalább a poénjaimat értékeli, csak nem elég kielégítő módon, mer’ a kaja most fontosabb, mint a seggem. Szopjon le.
- Valld be, hogy irigyled a baszott krumplimat. – vonogatom tovább a szemöldököm, aztán felröhögök, mert lassan beáll baszki. Azért csekkolom a farkát, biztos, ami biztos, de a’sszem elmúlt már 5… kár.
- Ne má’. – sóhajtok, pedig azt még Jim is összedobja nekem, erre a pasim képtelen rá. Na majd ha legközelebb találkoznak, benyomom ezt programnak, valami hasznom is legyen belőlük.
- Áh, ez tanulható. Ahogy szopsz, az nem. – tolok egy laza félvigyort, mielőtt rendesen lesmárolnám, kaja ide vagy oda, foglalkozzon velem. Bár az is nekem lesz, de… mindegy. Ennél tovább már nem kell folytatnom a gondolatmenetet.
- Ja, szerintem már a fotózáson benyeltem a felét a szádról. – röhögök az aranypinára a pofáján, de túléltem, szóval erről ennyit. Azért már épp beletörődnék a dologba, amikor magához húz. A kijelentése hallatán felvonom a szemöldököm, de mélyebb gondolkodás nélkül teljesítem, tulajdonképp elég jól esik a karjaimban tartani. Elégedetten morranok fel, ahogy hozzám simul, és belém fúrja a fejét, az meg már egészen aranyos, hogy a pulcsimnál fogva visz fel a fürdőbe. Aww. Buzeráns.
- Megpróbálom elkerülni a seggedet… bár nehéz lesz. – nevetek fel, ahogy végignézem, mit össze nem basz a kádban. Értem én, hogy még benne van a kutyulásban, de így kurván nem fogom látni a testét a habtól, ami azért elég sokat vesz el az élményből. Mindegy, néha érzéssel kell tolni. Ha már itt tartunk, a lámpát is félhomályra kapcsolom, és ha felnéz, csak sejtelmesen vigyorgok, és ledobálom a cuccaim. Ja, ez egy kúrófészek, mindenki tudja, minek tagadni. Különösebb megfontolás nélkül baszódom bele a vízbe, aztán behúzom őt is, de azé figyelek, hogy ne a feje találkozzon a csempével, mer az csúfos lenne. Ahogy megérkezik, már felé is hajolok, és lesmárolom, ráérősen, mert el akarom húzni a pillanatot.
- Jobban kívánlak, mint a wellingtonod. – röhögök a fülébe, a’sszem ilyen bókot sem kap minden nap. Ha mondjuk aszondanám, szép a szeme, az elég tré lenne. Bár, minél tovább nézek a szemébe, annál inkább úgy tűnik, hogy máshol jár.
- Nem vagy valami kúrós hangulatban, mi? – sóhajtok, aztán jobb ötlet híján ráfekszem, a fejem meg a vállán pihentetem meg. Kissé meglepő, de végül is, ő is csak egy ember. Talán kevésbé nimfomán, mint gondoltam. Aztán beugrik egy jelenet egy filmből, amit úgysem ismer, és apró mosoly kúszik az arcomra.
- Kérhetek egy szívességet? – idézem, de a különbség megnyilvánul abban, hogy kurván nem várom meg a választ. – Feltennél valami személyes kérdést? Akármit.
Nem szokásos magamról pofázni, legalábbis komolyabb dolgokat, de akkor már olyasmiről beszéljek, ami érdekli is… ha má főz rám, pedig kurván nem tud.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Vas. Dec. 25, 2016 11:57 pm
 



 

Ha minden elbaszott félreértés és vita vége a taxiban smárolás, akkor végül is nem lesz olyan szar ez a járás dolog. Mármint, így nem pont nyitottban tolva, hogy basznám meg. Úgyis csak ez a bajom, de a frusztrációból sikerül levennie azzal, miszerint lassan kábé rám veri ki, és még úgy is érzem, hogy áll a farka, ahogy hozzám préseli magát a hátsóülésen minden kabát és lószar ellenére. A csókba többek között ezért vigyorodom bele, még annak ellenére is, hogy nem sikerül fullon leadnom a hepajból. A friss levegő, meg a kibaszkodott cuccok azé' javítanak a dolgon, de innen már inkább a kotyvasztás köt le, mint a feje. Egyszerre ugyanis csak egy megy, ezért, ha leszopom, oda a pöpec vacsora, banyek.
- Ja, a számmal elég sok mindent meg tudok oldani - kapok be egy répakarikát, míg gúnyos mosolyra húzom az ajkam, ahogy lassan végigstírölöm. Időznék én rajta tovább is, csak ugye ennyi szünet is pont elég a marha spontán öngyulladásához, sz'val... - Ja, ezt mondom... - vonom fel a szemöldököm, de addigra má' le is támad, hogy megint ledugja a nyelvét a torkomon. Nem, mintha zavarna, csak így kurvanehéz lesz bármit is kiokádni magamból, gec'.
- Akkor legalább nem kéne a fasz poénjaidat hallgatnom - heccelem, elvégre ő is vágja, miszerint értékelem azt az elkúrt fejét, még ha jelenleg más is kötne le, ugye. [color:bcd5=#skyblue]- Ha akarod, a seggedbe is földughatod, míg felgöngyölöm a cuccot - ejtem be, félig röhögve a béna próbálkozásán, ahogy azt a nyomorék krumplit nyalja. Há' frankón beszarok ezen a homáron. - Ez van, pöcsfej - lököm vállon vigyorogva, nem, majd még a rántottát és a melegszendót is megtanulom, há' naná. Több receptet már nem bír el az agyam, szóval így járt a gecije.
- Mióta lettél te ennyire figyelemhiányos? - lehelem a szájára, ahogy elszakad tőlem, de addigra legalább már a cumó a helyén van, és egy ideig ott is rohad a sütőben. A spontán akciózást viszont most hárítom, mert kezd zavarni ez a vastag trutyi, ami a fejemen rohad már egy ideje. Persze ez őt kicsit sem zavarja, ahogy engedelmesen átölel, míg én belenyomakodom a nyakába. Nem'tom, meddig állunk ott, akár két gyökér, de valamiért nem zavar a helyzet, szóval kihasználom; mégis én kértem. Tart, ameddig jól esik, oszt' cső.
- Mi? - fordulok felé, mert közben agyban még mindig a lenn sülő marhánál járok. Banyek, mennyi idő is van vissza addig? - Ja, oké, a'sszem - veszem inkább kézbe a tusfürdőket, hogy rajtuk éljem ki magam, bár, ahogy letossza a villanyt bámulok megint rá, bemérve azt a sanda vigyort a képén. Há', nem épp atomfizika, mi a faszomra készül, amikor már pucéran a kádban bassza a rezet, majd engem is maga után húz. Nem mondom, lenne kedvem kúrni, de az a gedva hús ott lenn... A smár kicsit tompítja a parát, de attól még nem vagyok száz százalékig jelen, és ezt ő is érzi.
- Azt látom - húzom végig kezem a combján, de a farkát most kivételesen hanyagolom. - Ja, de, kedvem az lenne, csak nem akarom elbaszni a kaját, szóval ne ingerelj... - magyarázom, de ezen a ponton má' inkább feladja, és hozzám tossza a fejét. Jobbommal átkarolom, míg kezem a mellkasán köt ki, ahogy a habtenger közepén hallgatom, mit hord itt nekem össze. A kérésén azé' felvonom a szemöldököm, de mire bármit is kinyöghetnék má' mondja tovább, mintha szófosása lenne, bár tény, nem ezt várom. Jó, igazándiból lófaszt sem várok, lolz.
- Mi ez, valami elbaszott nyálfilm, mint amilyenekben a bratyóm szerepel? - röhögök fel, de végül azé elkezdek agyalni ezen a faszságon. Mégis milyen személyest kérdezzek, faszom. A családját kábé vágom, a bandáját meg pláne, és jelenleg utóbbi kurván nem érdekel. Meg amúgy is, mi a pöcsömről beszélnek ilyenkor mások? Ha épp érdekel valami, úgyis rákérdezek, így meg... mi a szemét?! Hosszú lehet a csend, amit egy sóhajjal török meg, de aztán kinyögöm azt, ami először az eszembe jut:
- Amikor először lefeküdtünk, azt mondtad, már nem vagy szűz, de mégse tűntél egy bejáratott homárnak, szóval mi a faszom ez? - nyögöm végül ki, me' ez még így nem világos. Szűknek szűk volt, biszexnek is csak smárolás szintjén néztem volna, szóval eléggé adja magát a téma. Közben ujjaim elvesznek a vizes hajában és kénytelen vagyok feljebb húzni magamhoz, hogy a szám elérje a fülét. - Nos? - harapok rá a cimpájára, míg nyelvem végigcsúszik a nyakán, bár próbálom nem túltolni a dolgot.
- Devárj, a'sszem, úgy korrekt, ha te is kérdezel, mi? - nevetek, addig sem rántom a farkamra, bakker. Kurván nem kéne, me' odalesz a hús és végre próbálunk beszélgetni, vagy mi a toszom akar ez lenni.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Kedd Dec. 27, 2016 3:22 pm
 



 

- Mmm… - kissé szenvedősen pillantok az ajkaira, mert már lassan attól feláll, ahogy rám néz. Majd kiverem a kanapén, amíg ő itt főzőcskézik, baszki. Határozottan nem kapok elég figyelmet. Azért egy egészséges smárt kierőszakolok magamnak, noha nem tetszik, hogy nem 100%ban koncentrál rám. Játszik az idegeimen. Még jó, hogy nem sokat főz…
- A tiédre jobban izgulok. – vigyorodom el, mert azért annyira még se lehetek kanos, hogy krumplikat dugdossak a seggembe. Amúgy én se vágom, mi a fasztól vagyok ennyire ráindulva a gyerekre. Tény, hogy most először láttam mással dugni, de azért az jobban beindít, amikor rám mászik… a’sszem neki is feltűnik, merhogy szóvá is teszi.
- Nem t’om, ilyen a hangulatom. – röhögök fel, aztán újra átkarolom a nyakát, és a hajába túrva vonom be még egy smárba. De megkúrnám… vagy leszopnám, vagy ráugranék, vagy legalább kiverném… de azért a kérése kissé kizökkent, és engedelmesen fogadom az ölembe, merhogy pár pillanatra már csak félre tudom tenni a farkam… már csak.
Elfintorodom, mert még a fürdőben sem igazán jön képbe, pedig a hangulatomnak azért elég egyértelmű jelei vannak… amiket még hatszor az orrába dörgölök. Hogy valakinek ennyire passzív pasija legyen, basszam meg. Azért ahogy a combom simogatja, még elkezdek reménykedni, de nem, a faszom, az kimarad.
- A faszom hús miatt? – sóhajtok, és ellen állok a kísértésnek, hogy kurvára az ellenkezőjét csináljam, mint amire kért. Azért még így is sokat helyezkedem, meg ahogy a nedves bőrére nézek… faszom. Ez a hülye meg még át is karol, mint valami cseszett kisállatot, tart a karjaiban. Irritáltan fújom a habot, és próbálok lelombozó dolgokra gondolni. Mint mondjuk a legutóbbi kádban töltött esténk, meg valami más, amivel elterelhetem a figyelmét. Az enyémet. Mindkettőnkét.
- Járunk, azokban is. Kúrunk, ők is kúrnak. Ja, ez egy nyálfilm, némileg élethűbb verzióban. – például nem vágta rá rögtön a vallomásomra, hogy utazzunk a karibokra házasodni – hála az elbaszott égnek – meg azt se, hogy úgy viszonozná. Ami mondjuk felbasz. De ez van. Ameddig ragaszkodik hozzám, addig emellett meg tudok élni. Azért elég hosszú a szünet.
- Mi van, tényleg csak a faszom érdekel? – röhögök fel, de vágom, hogy még gondolkodik, szinte hallom kattogni az agyát.
- Hallod, nem apróztad el. – haloványan vigyorodom el, a’sszem nem akarta elvesztegetni az esélyt, bár azért jelentősen elvonja a figyelmem azzal, hogy feljebb igazít, és a fülemre harap. Ezt kurván nem gondolta végig… kissé beleremegek, és még egy sóhajt is elengedek, ahogy a nyakam nyalogatja. Aztakurva…  az a szerencsém, hogy a hab legalább eltakarja, milyen keményen áll már a farkam. Baszki, baszki, baszki…
- A börtön. – na jó, ennyit még meg bírok oldani, majd kiverem, ha lelép kivenni a húst. Nincs gáz. – Szóval. Hagyjál már gondolkodni. Majd.
Tolom odébb a fejét a nyakamtól, mert ez azért így nem nagyon fog működni…
- Szóval, vágod, hogy lehúztam 3 évet. Ott találkoztam Jimmel is, a cellatársam volt. Akkoriban még elég száraz arcnak tűnt, nem dumált feleslegesen, nem igazán érdekeltem. A szomszédban volt valami ratyi gyerek, aki minden éjjel sipítozott, és már a faszom ki volt vele. Egyik éjszaka azt mondtam, bármit megtennék, hogy kussoljon. Ez már érdekelte. – halkan nevetek fel, mielőtt folytatnám, mert mostanra már kibaszottul abszurdnak tűnik ez a sztori. – Másnap éjjel a kölyök nem rinyált, Jim meg jól seggbe kúrt… szerintem hangosabban káromkodtam, mint ahogy a szomszédunk rinyált. Vágod, kurván nem erre számítottam.
Halkan nevetgélek, de inkább folytatom, koncentráljon a hangomra, addig sem a farkam a téma… pedig már lehetne… de nem.
- Amúgy eléggé fájt a derekam, úgyhogy kellett egy-két nap, mire feltűnt, hogy a szomszédunk kibaszottul halott. Fogalmazzunk úgy, hogy Jimnek is megvan a maga múltja. Aztán innentől alkuból használtam párszor a seggem. A szex maga eléggé izgatott, a partnereim kevésbé. Egy kanos kis szar voltam, nők meg nem voltak.
Vonom meg a vállam, mer nem egy nagy sztori, meg azé gondolom a részletek már nem igazán érdeklik.
- Akkor én jövök... - ja, nekem nem kell annyi idő, mer egy ideje már zakatol a fejemben a dolog. - Filc. Tényleg csak barátod volt, vagy éreztél mást is?
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Kedd Dec. 27, 2016 5:00 pm
 



 

18+ (Ez most én voltam.)

Az, hogy ötpercenként lesmárol nem zavar különösképp, csak így mondjuk kurván el fogom baszni a kaját, me' vagy ezzel foglalkozom, vagy a szeretethiányos seggét pesztrálom napestig, bakker. Végül a hús mellett döntök, ha már ilyen parádésan beszereztem hozzá mindent és frankón kitaláltam, még ha tudatom egy kurvatávoli szegletében is történt ez az aktus, lolz.
- Azt látom, te fasz - tolom arrébb, me' ha a pofámban liheg, semmivel sem végzek, gec'. Frankón jobb lenne, ha lekötné magát egy sarokban azokkal a buzeráns krumplikkal, de láthatóan elég hamar lead a lelkesedésből, és inkább arra pályázik, ami a gatyámban van. Ezé' mondjuk nehezen hibáztathatom.
- Hé - próbálom lerázni magamról, ahogy a hajamba túr és magához húz, mivel pont göngyölném fel ezt a szart, de nyilván érvényesíti az akaratát, ahogy rácsókol a számra és egyáltalán csodálom, miszerint a kajakészítés végére tudok még ma érni. Há' legalább nem akad fenn a kéréseimen, és engedelmesen simul hozzám, amit kivételesen egy genya szó nélkül értékelek. Mondjuk ez nyilván túl sokáig nem tart, mivel perceként ráugrana a farkamra, ahogy betoszódunk az emeleti fürdőbe. Persze már csak azért sem adom alá a lovat, mert kezd vicces lenni, ahogy én hárítok és ő kapálódzik, ilyet még úgyse basztam alapon. De hát egyszer mindent ki kell próbálni, nem? De! Tart, ameddig tart, azt úgyse tudom megállni, hogy ne húzzam végig a kezem a nedves bőrén, és ha nem kattogna bennem a lenn sülő szemét, akkor már két percre úgy tolnám, hogy ráfolyik a nyála a kerámiára.
- Ja. Nem akarom elbaszni. - Máshoz úgyse értek, és ezt pengén szeretném leművelni. Olyan ez, mint a festés, csak másféle műremek készül, vagyis... műremek az ugyan nem lesz, de a lényegén nem változtat, bazz. Azé' felröhögök, ahogy fújni kezdi a habot, amivel csak annyit ér el, hogy szorosabban vonom magamhoz, meg beszívom a víz és kevert fürdőhabok szagát.
- Hát ez cseszettül lelomboz. - Hányás, ahogy egy gedva romantikus filmhez hasonlítja a kapcsolatunk, de azért alaposan kiröhögöm, menjen már a picsába. Egy kis agyalás után nyilván, rájövök, miszerint nála ez mélyebb témákat fog át, de a nyálfilm, attól még nyálfilm marad. Mindegy, jobban leköt a kérdése, me' azzal némiképp képes megizzasztani, és a'sszem ez az, ami a komolyabb kapcsolatok sajátja, meg amit normális emberek leművelnek egymás között. Hát, próbálkozom...
- Ha csak a faszod érdekelne, akkor nem fetrengenél rajtam egy kibaszott kádban - túrok a hajába két fokkal erőszakosabban, hogy aztán durván lesmároljam, ne pofázzon má' itt gyökérségeket. Végül kinyögöm a kérdésem, az intermezzo ellenére is, ő meg úgy veszi, ahogy kábé várom.
- Ja, nem szokásom. - Jól esne most egy cigi, basszam meg. De a gatyám messze van, és most nincs kedvem kilökni az ölemből, elvégre rákészül a nagy sztorira, meg minden. Azé' a fülére ráharapok, meg eléggé lefoglal a nyaka is, ha már így kirakja elém, de persze elhesseget, amin jót kell vinnyognom, gyökér.gyerek.
Eleinte vigyorogva hallgatom a történetét, akkora elbaszott egy sablon, de aztán, ahogy Jimet említi vonom fel a szemöldököm, meg kezd összeállni itt az egy és a kettő. - Hát, kíváncsi leszek, engem mikor fog eltenni láb alól - sóhajtok a párába, ahogy hátradöntöm a fejem. Beszarni a nyomoréktól nyilván nem fogok. Nem egy halálos fenyegetést kapok be, egyesek még végig is próbálják vinni, csak közbejön Filc, vagy a gettó, esetleg Bugék, akiknek vannak fura dolgaik és kapcsolataik, nem beszélve a stricimről. Plusz nem tesz jót az elpatkolási hátteremnek a bratyóm se, akinek ugye - velem ellenben - pozitív a híre. Há', röhejes, de nem olyan könnyű megszabadulni tőlem, mint azt elsőre bárki gondolná. - Legalább jó volt vele baszni? Élvezted? - hajolok rá a nedves tincseire, ahogy végigmérem a félig habtakarta testét. Onnan kissé megint feljebb csúszom, és tenyeremmel végigsimítok a kékes foszlányokon, követve a dombok ívét. Ujjaim egy ponton bele-bele merülnek a vízbe, aztán csak elakadnak valami keményben, amit egy megjátszott ámulással veszek.
- Érthető, én is megbasztam volna a hozzád hasonló nimfó kis tiniket - érintem mutatóujjammal a farkának a hegyét, aztán lassan végighúzom a tövén, érezze itt a törődést.
- Mesélj még - lehelem a fülébe, míg kezem a merevedése köré szorul, majd bármiféle kapkodás nélkül kezdem el húzni rajta le-föl a bőrt. - Miket kaptál cserébe a seggedért? - nyalok végig megint a fülén, majd kissé rá is harapok, ahogy végigmasszírozok a pöcsén. Közben sikerül kinyögnie egy kérdést, amitől kelletlen vigyorodom el.
- Hát - emelem meg a hátát, a majdnem csurig víznek hála pedig úgy húzom le magamról, hogy közben a kezemből sem eresztem el, de azért bármiféle erőlködés nélkül mászom ki alóla, majd lököm el magam a farkához. Onnan mélyen a szemébe nézek, és úgy kezdem el taglalni a sztorit, hogy gyakorlatilag az ujjaim nem vesznek vissza a tempóból, de a szám meg a farkára mozog beszéd közben. - Nem voltam belé zúgva, ha ez érdekel - nyalok végig a hegyén és az sem érdekel, hogy közben egy kis hab is jön vele. - Inkább olyan volt, mintha az apám lenne, a'sszem. Bár nem vágom, az milyen... - Egy spontán elhatározásból rábukom, majd fölös macera nélkül mélytorkozom le, ne érjen itt engem rossz szó se megkopott skillek és miegyéb végett. Közben ujjam megtalálja a seggét, bár a pár órával ezelőtti baszás még mély emlékként élhet benne, ezért nem is annyira szűk, meg szinte már könyörög, hogy elmehessen, lolz.
- Szeretnél még valamit kérdezni, Eli? Vagy inkább a számba élveznél? - ajkamon alja vigyor ül, ahogy szopom, meg közben a képét bámulom, ne maradjak le itt semmiről.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Kedd Dec. 27, 2016 9:55 pm
 



 

18+ (egyszer meg kéne számolni, hanyadik)
Eléggé nyilvánvaló, hogy a kis nimfo hülyéje csak a rohadt bélszín miatt húzza az agyamat, de attól még rendesen felbasz vele... pláne, hogy még élvezi is. Nem mintha a helyében nem ugyanezt tenném, és általában ő is a kanosabb, de most én szopom be, amitől kevésbé humoros a dolog. Palástolhatná jobban. Valahogy csak összerakja a kaját annak ellenére is, hogy szinte végig a nyakában lógok. Egész meglepő, hogy képes beszólás nélkül is a karjaimba simulni... na, ki akkor a szeretethiányos? Nálam mondjuk a faszhiány most előtérben van, de azért tartok neki egy gyereknapot, meg amúgy is jólesik a karjaimban tartani. Pont addig, amíg magával nem visz a fürdőbe, mert ott már mindent blokkol az agyam a faszán kívül. Jé, egy kád.
- Megeszem, még ha el is baszod. - nyögöm be kissé csüggedten, de valahogy halványan sejtem, hogy miért fontos ennyire az a hús. Azt leszámítva, hogy baszott éhesek vagyunk. Érzem, hogy kinevet, amiért ezen durcázom, de az nem sokat segít, hogy még jobban magához szorít. Brr, nedves bőr.
- Ezé' nem csajod van. - röhögök vissza, valahogy nem is tudom elképzelni, hogy egy pinával romantikázzon. Vagy csak nem akarom, de eléggé vágom, hogy megvan az az oldala. Mintegy, pont a hülye hasonlatáról ugrik be az a részlet, és vágom, hogy rendesen megizzasztom vele, de muszáj beszólnom. Nem mintha komolyan gondolnám, de extrémebb választ kapok, mint amit vártam.
- Hű, oké. - lihegem, ahogy elválnak ajkaink, de még nem nagyon indul be az agyam. Ne állj fel, ne állj fel...
- Aha. Jó. - mi a fasz van? Ja, mesélek. Vili. Lököm a szöveget, és próbálok nem arra koncentrálni, hogy ő mi a faszt művel közben.
- Mi van? - röhögök fel, mer ez már megint faszságokat pofázik. Kéne má' kezdenem valamit ezzel az öngyilkos hajlamával. - Egyszer kúrtunk, és ennyi. Csak magadból indulsz ki, ő túllépett a seggemen.
Más seggekre. Ehhehe.
- Faszom tudja, kurva rég volt. Csak arra emlékszem, hogy felbaszott, mennyire tehetetlen vagyok. - röhögök, de nem tetszik, hogy kezd rám hajolni, érzem a lélegzetét a fejbőrömön. Aztán ahogy megindul a keze a hab mentén, a fejemben vészesen kutatok kifogások után, de kurván nem jut eszembe semmi, ő meg már farkamnál jár, aztán megérzem az ujját... baszki. Nyelek egyet, mély levegő, és ignorálom a fasz megjegyzést. Huh... kiráz a hideg, ahogy a fülembe sugdos, meg az sem segít, hogy már rendesen a farkamra markol.
- Most akkor mi a fasz lesz a hússal? - vigyorgok negédesen, de azé csak nem fogja félúton elereszteni a farkam... meg felteszek egy értelmesebb kérdést is, csak lépjünk már tovább a ribanc múltamról. Nem mintha annyira érdekelné, mer már megint átbasz maga alá a köcsögje, hogy egyenesben verhesse a farkamat. Inkább átadom magam az érzésnek, és hátravetem a fejem a csempének, de azé nyelek egy nagyot, ahogy a szemembe néz.
- Oké. - nagyon elmés, tudom, de valahogy jobban leköt a látvány, ahogy a farkamat nyalogatja, minthogy itt ódákat pofázzak. Elégedett nyögést eresztek el. ahogy rábukik a farkamra, mer tény, hogy pár órája szoptak le igen profin, de azért az közel sem volt ahhoz, amit most érzek. Ezt kurván nem lehet szavakba önteni, ilyen euforikus picsa, amitől egy lihegő kurva leszek az ajkai közt. Az meg már a végem, ahogy találkozik a tekintetünk, miközben a farkam szopja. Ilyen elbaszott vigyorral bámulok vissza rá, keményen beletúrok a hajába, ahogy magamhoz húzom, aztán még a válaszadás előtt beleélvezek a szájába.
- A'sszem az utóbbi... szeretlek, baszod.- lihegem, és azzal a lendülettel nyúlok el a kádban, mer már a taxi óta bennem van, baszod. Majdnem a habok alá merülök, mielőtt átkarolom En nyakát, és remélem má' lenyelte a gecim, mert telibe smárolom. Így kevésbé feltűnő, hogy nem lesz válasz, meg amúgy is megérdemli, hehh.
- Ez égett szag? - amúgy kurván nem érzek semmit, de röhögnék, ha erre leszaladna. - Azé' a kérót ne gyújtsd fel.
Nem mintha nem telne rá, csak szeretem.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Kedd Dec. 27, 2016 10:44 pm
 



 

18+ (inkább azt számolgasd, hányszor sikerült elmenned)

Nem rejtem véka alá, mennyire szeretem húzni a pöcsét, bár most a kézimunka helyett szimplán az agyát basztatom azzal, hogy nem engedek neki. Bár azt eddig nem vágtam, hogy ennyire belém égett ez a kibaszott recept, és bazdmeg még úgy is összetoszom, hogy ez a nyomorék közben a nyakamban liheg. Végül fullon megérdemlem azt az ölelést, meg ennél mondjuk többet is, de hagyjuk. Épp elég, hogy egy szál kussban követ a fürdőig, ott meg kis kreténként próbálja terelni a témát a merev pöcséről. Ha lenne szívem, szarrásajnálnám, de így meg kurvavicces.
- Tényleg? - kapom rá a fejem, me' ez fura. Mármint, én minden szemetet bezabálok, de végül is ő kettőnk közül a válogatós, és tudtommal nem szívleli a hányást. - Még, ha nagyon szar is? - Mert azt azé' má' kétlem, de egy kérdést megér.
- Fasz tudja - vonom meg a vállam, de most nem akarok erről témázni, mert akkor szóba jönne Angelica, aki köszöni szépen, de elvan a maga gyártotta kómájában nélkülem is. Inkább a hülyeségének az elfolytásába feccölöm az energiáimat, ami rövid távon még működik is. Mindenesetre az elfelhősödő képe erről tanúskodik, amit egy laza vigyorral fogadok. Mondjuk a válaszán felhúzhatnám magam, de egyrészt a múltban volt, másrészt meg eléggé levágós, miszerint fingja nincs arról, mit pofázok neki itt össze. - Ja, nekem is túl kéne lépnem a seggeden? - vonom le a konzekvenciát, elvégre ez lenne a férfias, mi? De hát már a kezdésnél sem kúrópajtinak indult, az meg kurván más téma, hogy a köcsög haverja azóta is belé van zúgva, csak épp rohadtul nem lát rá. Ebbe már sokadjára sem fogok belemenni, le is szarom, ha valami nem tetszik neki, hát lerendezzük egymás között és cső.
- Érdekes. Néha, mintha mégis szeretnél mellettem tehetetlen lenni - játszom a habokkal és élvezem, ahogy összerándul, amikor megérintem. Ezt kár lenne itt abbahagyni, meg nem is úgy fest, mint aki nagyon ágálna ellene, így hát rámarkolok, úgyis kevés lenne neki a cirógatás, gec'. - Inkább azzal foglalkozzam, vagy a tiéddel? - szorítok rá keményebben, választhat. Mondjuk így is elég könnyedén belefekszik a helyzetbe, ahogy hátradönti a fejét, meg viszonozza a tekintetem.
- Terjedelmes válaszokra már nem futja? - vigyorodom el, majd bekapom a farkát, mert mit pöcsöljek itt le. A nyögése így is kárpótol, és kezdek rájönni, milyen az, amikor megszokod valakinek a reakcióit, mégsem untat halálra közben. Lényegében még várod is, mert tudod, hogy ott lesz. Elég elbaszott. Végig mondjuk nem most fogom gondolni, ahogy betölti a hangja a fürdőt, a kérdésemre meg egy határozott mozdulat a válasz, amivel magára ránt, majd beleélvez a számba. Mire lenyelem má' ő is megtalálja a komplex mondatait, bár a spontán jött vallomás azért meglep, nem vagyok én még ehhez hozzászokva. Kissé le is fegyverez vele, de még épp időben nyúlok a hátához, hogy ne fulladjon ez a gyökér a kádba, amit azzal viszonoz, hogy lesmárol. Há' jó.
- Mi van? - emelkedem kissé el tőle, de kurván nem érzek semmit, aztán elég csak a pofájára néznem, hogy tudjam, miszerint szopat. - Te fasz - hajolok megint vissza rá, majd testem a sajátjának préselem és ráharapok az alsó ajkára. - Most már meg akarlak dugni - sóhajtom a szájába, míg ujjaim az állára préselődnek, ahogy oldalvást fordítom a fejét. - Tényleg szeretsz, Eli? - csókolok a nyakára, majd kicsit rá is harapok, mielőtt elválnék a bőrétől, hogy a szemébe nézzek.
- Bizonyítsd be! - mondom, de most nem szórakozom vele.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Szer. Dec. 28, 2016 12:06 am
 



 

- Ja. Még akkor is. – sóhajtok, mert vágom, hogy így van. És nem, nem zabálnám be bárkiért, szeretem az erős ízeket, de az égett latyak azé nem tartozik a kedvenceim közé. Meg alapvetően nem vagyok oda a puccos kajákért, rühellem, ha a hús elolvad a számban, mert annak kurvára rágósnak kell lennie, és kész.
Viszont ha En bassza össze nekem, az egész más. Soha nem főzött még nekem mondjuk, de nem dobnám félre, csak mert elbassza, férfiasan bevágnám, és ha be nem hányok, még repetázom is. Mer az enyém, nekem lett szánva, nem azér’ csinálja, hogy aztán a kukában poshadjon.
- A faszod eléggé tudja… - sóhajtok, de a szexuális éhségem kezd engem is meglepni. Tulajdonképpen az utóbbi egy napban ez már vagy a harmadik baszás lenne, vagy a negyedik, ki a fasz számolja. Nem ez a lényeg, hanem hogy nimfomán köcsög lettem má’ megint.
- Te úgy sem tudsz. – vigyorodom el negédesen, és finoman megnyalom az ajkaimat, ébredjen már fel benne is az ösztön, ha már nálam ennyire dolgozik.
- Melletted… másképp… vagyok tehetetlen. – kissé nehezen fogalmazom meg a mondandómat, mert már megint eljutunk odáig, hogy a testemmel szórakozik, nekem meg már egy ideje elborult az agyam, a farkam meg kényeztetésért kiált…
- Öhmm… - mi van? Mindegy, úgyis vágja, hogy már azt se tudom, hol vagyok, meg persze a képembe is dörgöli, de ellenkezni már nem nagyon hagy időt, ahogy rábukik a farkamra. Leírhatatlanul imádom, amikor szop, ezt baszki, nem lehet megunni, még ha próbálnám se. Nem  mintha őt meg tudnám…  végül megint a saját hangom hallom visszhangzani a falakról, az testem meg a fülemben dübörög, és megadom magam az élvezetnek. Mondjuk ennyire talán nem kéne elengednem magam, de a vízbe fulladásom is megakadályozza a pasim, én meg egy smárral viszonzom, hogy volt szíves felmosni, miután ilyen készségesen leszopott. Aww.
Ettől függetlenül azért szórakozom vele kicsit, bár túl hamar ül ki az elégedett smirk a pofámra, ez meg persze, hogy kiszúrja, és rám fekszik. Még a fején röhögök, mikor a számra harap, belebizsergek a szavaiba. Hallatok egy finom morgást, ahogy a nyakamra harap, szinte reflexből poénkodnék a kérdésre, de aztán a szemembe néz azzal a gomolygó tekintetével, és inkább visszaharapom az első reakciómat. Szóval komolyan kérdezi… összevonom a szemöldököm, mer ez nehéz kérdés, és amúgy is mi a fasznak bizonyítgassak. De En kéri, szóval meg kéne erőltetnem magam. Tekintve, hogy basztam már át ezzel, talán jogos a kételkedése. Sóhajtok, ahogy feljebb csúszom, hogy meg tudjam tartani magam, aztán két tenyerem közé fogom az arcát, és közelebb húzom az enyémhez.
- Szeretlek. Szeretem a mosolyod, a hangod, a tested, a mozgásod, de nem ezért szeretlek… szeretem az a szemeid, az ajkad, és ahogy smárolsz, de nem is ezért szeretlek… és szeretem azt is, ahogy seggbe kúrsz, ahogy leszopsz, hogy melletted önmagam vagyok. – finoman simítok végig az arcán, aztán a nyakát átkarolva puhán vonom magamhoz. – Szeretem, hogy kurvára leszarsz mindenkit rajtam kívül, hogy nem érdekel a véleményük, hogy bármit megteszel, amit meg akarsz tenni… de nem is ezért szeretlek. Amiért igazán szeretlek… az az, aki vagy. Mindenestül. Minden megmoccanásod, idióta beszólásod, ingerlésed… bizonyíték kell? Próbálj csak meg elhagyni… bezárlak egy ketrecbe, és a farkammal foglak etetni, te pöcs. – nevetek fel halkan, miközben már várom, hogy a vállamra hányjon.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Szer. Dec. 28, 2016 12:38 am
 



 

- Ó - hagyja el szám az ámulat, mert frankón komolyan gondolja. Ettől még persze nem akarok vele szemetet etetni, de azé' már kissé felcsigáz, mennyire lenne ez működőképes a gyakorlatban is, ha bekapja az első elszenesedő falatot. Mondjuk úgyse engedném, hogy felzabálja, előbb kúrnám fel az agyam azon, hogy telibebasztam ezt a szart. Pláne ennyi gyakorlás után, bakker.
- Lolz, csak a dolgát teszi - röhögök fel, de azért vicces, ahogy ennyire frusztrált retekként tolja most itt nekem. - Hallod, eléggé úgy viselkedsz, mint valami elbaszott függő - mérem végig, de rá se kell fognom a farkára, hogy tudjam, mennyire ágaskodik épp vagy sem. Még a száját is nyalogatja itt nekem, mint valami benyomott ribi, amin csak megint röhögni tudok. Hát ez frankón készen van, gec'. Nagyon mondjuk nem kell könyörögnie, és bár eleinte más a terv, azé' elég hamar rábukom a farkára, mielőtt még átcsapunk hisztibe, vagy neki kéne elintéznie a dolgot a kádban.
- Szeretsz így tehetetlen lenni? - vigyorodom el, ahogy az agyát húzom, meg persze azt is, amitől két másodperc alatt hagyja maga mögött a realitást. Egy pont után gőze nincs, miről pofázom, de mondjuk így is épp eléggé lefoglalom a számat, szóval kurvamindegy. Látványosan élvezi a dolgot, meg hát ez magával vonja, miszerint én is. Bár ő mindig képes belazulni és szarni mindenre, szóval ilyen szempontból nem lehet okom panaszra szex terén. Bár, ha lenne, most nem szopnám tövig. Azé' a hangja nem kevés pluszt dob a helyzetre, és ilyenkor összeáll, miért van ennyi fanjuk. Egyszer fel kéne venni, ahogy elélvez és bevágni egy track alá. Biztos, maguk alá húgyoznának a kretének. Mielőtt a vízbe fulladna azé' még lesmárol, majd oltogat a semmire. Talán ezért is - gyerekes bosszúként - merül fel, hogy bekérdezzem, tényleg belém van-e zúgva, vagy mi a faszom, de a válasza két fokkal komolyabb, mint amit várok. Még annak ellenére is, hogy egy rakás faszságot összehord.
- Ez túl sok szeretlek volt egy kurva bekezdésben - dőlök bele az ölelésbe, meg kényelmetlenül mocorgok, mert bazdmeg. - Többet ne mondj ilyet, mert rosszul leszek - motyogom a bőrére, de a nyálat levéve furán érzem magam tőle. Mármint, sokan recskáznak rám, ebben nincs semmi új. A kúrópartnerek sem a bokorból nőnek, azokat is etetni kell a sok faszsággal, de az, hogy valaki így fogadna el, már egy teljesen más kategória. Valahol tökre érthetetlen, mondhatni befogadhatatlan. Ő nem a családom, neki nem lenne kötelező elfogadnia, vagy mellettem lennie. Fingom nincs, mitől üt ez valakinél be, hogy most valami gyökérbe beleesik, de elég beteg egy dolog.
- Nem tudtál volna valaki értelmesebbet kifogni? Mindjárt elkezdelek sajnálni - ölelem át, egészen szorosan, míg  lehunyom a szemem, csak mert csípi ez a szemét. - Te geci... - teszem még hozzá, érezze az élét, de a hangom frankón elcsuklik és kicsivel később esik le, miszerint lekönnyezem a pofámat. Ettől csak még jobban szorítom, aztán erősen a számra harapok, noha nem segít. Nyelvemen lenne egy újabb beszólás, és különben is, rohadjon meg, me' minimum utálnia kéne és a farkamért összejárni, de ez a buzi úgy gondolja...
Hát, elég undorító, basszam meg. De ettől még elkezdek bőgni, meg rázkódom és az elején kurván zavar, aztán elszakad a gát és olyan heves zokogásban török ki, ami ritkán jön össze, akkor is általában Filc, vagy a család miatt és nem valami pozitív a jelenet. Most meg sírok, mert ez a nyomorék nem akar elmenekülni, kinyírni, vagy megalázni azért, ami és aki vagyok.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Szer. Dec. 28, 2016 7:31 pm
 



 

- Tehetné kicsit élénkebben… - sóhajtok, pedig eléggé vágom, mekkora nimfó már így is, kész csoda, hogy rá tudok mozdulni úgy, hogy még nincs a seggemben a farka. Persze ez is csak a kaja miatt van, szóval nem kéne ilyesmiket kívánnom. Így is nehezen tudom elképzelni, hogy fogom tartani vele a tempót.
- Függővé teszel. – lehelem az ajkaira vigyorogva, de egyelőre még én sem vagyok igazán tisztában azzal, mennyire igazat mondok. Bár erősen kétlem, hogy futni hagynám, ha menekülni akarna…
Nem mintha megtenné, sőt, egyenesen a farkamra bukik, ilyenkor vágom csak igazán, hogy elég szerencsés vagyok. Azért szar lenne, ha nonstop csak én lennék kanos, ő meg így, baszod, leszoplak, csak kussolj már.
- Utálom. De jól esik. – röhögök fel, azért egész más érzés, mint amit anno éreztem, annál messze jobb, de ettől függetlenül még jobban rühellem néha. Többek között ez tesz függővé. Senki mással nem érzem… ahogy ahhoz sem fogható semmilyen érzés, mikor lepillantok, és En szopja a farkam, ajkain ott játszik az a gyökér vigyor, tekintete éhesen követi az arcom minden rezdülését… ezek után nehéz lenne nem telibe smárolni, meg benyögni ezt a gyér vallomást. Bár eléggé váratlanul ér, hogy megmagyaráztatja velem, mer kurván nem lehet.
- Baszódj meg. – röhögök fel, de ahhoz képest még egész visszafogottan olt, és jól is teszi, mer ha túlzásba vinné, val’szeg leküldeném a fejét a víz alá párszor.
- A’sszem az nem működött volna. Még hozzád is gyökér vagyok. – röhögök fel, mer néha tényleg nem értem, mit pofázik, amikor előveszi azt a művelt énjét, vagy nem t’om. Nem mintha tovább jutnék a gondolatmenettel, mert elcsuklik a hangja, én meg hirtelen ledermedek, ahogy rázkódni kezd rajtam. Öhmm… mi a fasz.
- Te… En. Mi a fasz? – röhögök, aztán megpróbálom megnézni az arcát, de úgy szorít magához, hogy beszarok. Ez komoly? Most tényleg? Ez eszméletlenül aranyos. Próbálom visszatartani a rögöhést, ahogy magamhoz szorítom ezt a gyökeret, és kivételesen nem is cikizem (majd utólag), most hagyom, hogy összesírja a vállamat. Talán éppen ez adja meg a löketet, mert rendesen bőgni kezd, én meg csak felsóhajtok, és gyengéden simogatom a tarkóját.
- Kis hülye. – vigyorodom el, aztán nyomok egy csókot a fejére, és ha már úgy tűnik, kisírta magát, és kissé enyhül a dolog, óvatosan tolom kicsit el, ujjammal emelem fel az állát, hogy lássam is azt az összesírt képét. – Rohadt édes vagy.
Nevetek fel, de mielőtt durcizna, elkapom egy igen odarakott smárra, nem vagyok vad, vagy követelőző, most csak akarom az ajkait az enyémeken… ahogy még senki másét. Ha kell, minden nap megríkatom, csak maradjon a karjaimban. Miért érzem úgy, hogy minden, ami boldoggá tesz, mulandó?
- Ma már nem engedlek el. - vigyorodom el, mert tudom, hogy ez előbb-utóbb rohadtul fel fogja baszni, de nem érdekel. - Ha le akarsz menni a húsodhoz, cipelhetsz a hátadon.
Néha magamat is meglepem, mennyire gyökér vagyok.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Szer. Dec. 28, 2016 10:18 pm
 



 

- Élénkség? - játszik arcomon az ámulat, noha kamu a fele, a maradék meg valami elbaszott elégtétel. - De hát én maga vagyok a nyugalom és megtestesült chill - produkálok le mellé egy szendének szánt mosolyt, és basszam meg, ha akarnám, akár még egy faszom egyházi kórusba is eladhatnám magam. Még hogy jó dolog a szex és rángatom a faszom, ugyan! Bár papot még nem kúrtam, szóval ez még a bakancslistán szerepel, de ami késik... - Kisebb dózisokkal még leszokhatsz; állítólag - ejtek meg egy alja félvigyort, eddig tartott a nagy megtérésem, bakker. Na, nem mintha má' az elején beszopta volna, de attól még egy kört megért a téma, lolz. Többször kéne visszafognom magam és akár még a baszott Nirvánát is elérem, gec'. Csak félpercenként döglenék bele, ami amúgy túl nagy ár lenne, ezé'... Nem kiverni, omg. - Bírtad má' egy hétig baszás nélkül? - ötlik fel bennem a gondolat, de még belemenni is rossz. Mondjuk így is elég hamar rátérek a témára, ahogy a farkára cuppanok, meg mondjuk külön kérvényt sem kell benyújtani hozzá, sz'val maximálisan elfajzott vagyok, ahogy arra a jófej tanáraim voltak szerencsések minden sarkon figyelmeztetni. Kíváncsi lennék, mit szólnának, ha látnák, ahogy a pasim faszán oboázok.
- Ha jól esik, akkor segond - röhögök fel, bár sokáig nem szakadok el tőle, nehogy itt kinyúljon nekem a felgyűlt idegtől. Ahogy a szemembe néz közben csak feszíti a tempót, meg különben is elég frankó látni rajta, ahogy elélvez. A smár innen már meg se lep, noha a nyálas eszmefuttatása má' annál inkább. Valahol ezen a ponton kéne elhánynom magam, eléggé levágós, de helyette belemászom ebbe az elcseszett ölelésbe, ahogy a vállára hajolok.
[color:5d32=#skyblue]- Ja, sokszor még a saját retardációdon is túlteszel - motyogom mellé, de há' eléggé gyenge beszólás, éle se sok van, meg úgy kompletten nem bírok figyelni arra, amit kidünnyögök itt magamból. Az még megvan, hogy eléggé sírásra állok, ő meg belefagy a szituba, bár nem csodálom. Sőt, egyáltalán az lep meg, hogy nem basz le magáról, amikor drámai bőgésbe kezdek. Mondjuk fullon nem érdekel, mert csak jobban szorítom, és egészen addig el sem engedem, míg a rívás hüppögésbe nem fordul, onnan meg vörös szemekkel és piros pofával hajolok ki belőle, ahogy eltol. Talán most röhög majd képen, vagy valami, de leszarom. - Haggyá' - hüppögöm, ahogy a számra harapok, ő meg kikényszeríti, hogy ránézzek. A jelzőjén már kiakadni sincs időm, mert végül is én basztam el azzal, hogy lesírtam itt neki a kádban a fejem, ami elég béna, úgy alapból, szóval egy szavam nem lehet.
- Nem vagyok édes... - motyogom az orrom alatt, csak úgy, mert muszáj, de aztán kizökkent, ahogy megcsókol, most nem durván, inkább csak úgy... normálisan? Há' elég furán jön le, mégis a vállán bőgtem, mint egy ovis, de mintha kurván nem érdekelné. Talán nem volt itt fejben, vagy fasz tudja.
[color:5d32=#skyblue]- Hülye... farok... - dörzsölöm meg a szemem, meg az orrom, aztán ülök a vízben az elszálló habok között, meg összepréselt szájjal pöckölök arrébb egy felhőt. - Te buzi... - teszem még hozzá, aztán elődugom a kezem és úgy nyújtom felé a tenyerem, hogy rá se nézek közben. - Fogd meg, mert elég az a szar - fújom föl a pofazacskóm, rohadjon el. Fú, de rohadjon el. Ha megteszi, akkor kiszállunk a kádból, meg magamra húzom a köntöst és az arcába nyomom a másikat.
- Halj meg... - szorítom meg a kezét, ahogy lecaplatunk a földszintre, aztán hümmögök egy sort a hús előtt, de még kell neki öt perc kábé és kész. - Nyomorék... - grimaszolok, aztán elnyúlok a hajához és összeborzolom a beleragadt habot. Onnan kezem az arcán időzik, majd a vállára ejtem és elengedek egy fáradt sóhajt. Csak arra eszmélek fel, hogy má' kurván ki kéne szedni ezt a göngyölt lófaszt, így teszem a dolgom, majd a mellkasához nyomva két tányért intek az asztal felé.
- Fulladj bele... - hunyorgom rá csúnyán, ahogy felszelek két kurván nem egyező szeletet, majd némi krumplival elkezdem letolni a torkomon, holott rohadtforró. - BAZDMEG! - pattanok talpra, aztán meghökkent pofával csúszkálok végig a parkettán, hogy előrántsam a kabátom, abból meg a mobilom, amit kurvára elfelejtettem visszanyomni. Mire sikerül már hordányi jajongás fogad, meg persze a homemade pornónk, lolz. - Hallod, a'sszem elfelejtettem szólni Adamnek arról, hogy Kanadába utazom - mutatom felé a képernyőt, ahogy ezrével jönnek az értesítések, majd lekúrom az asztalra és elgondolkodva bámulom a videót, amin baszunk. - Ebből a szögből frankón előnyös a segged - röhögök, ahogy felé fordítom az iPhone-t.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Csüt. Dec. 29, 2016 12:18 am
 



 

- Hogy a plafon nem szakad rád. – röhögök fel, mert ezt baszod az nem venné be, aki még soha életében nem látta. Elég ránézni, baszki, meg amúgy is, csak úgy árad belőle a kan hormon.
- Faszom se akar. – szélesedik a pofámon az az elégedett vigyor, ahogy még egyszer aprólékosan végigmérem, centinként falva a tekintetemmel a testét, ennyi alkalom után nem nagy feladat a ruhákat leképzelni róla.
- Hát, szar volt, de vágod. Turné. Vágod. – ismétlem magam, mert most ez nyilván rohadtul nem érdekel, nem is akarom hogy eszembe jusson és… tulajdonképpen nem pont ezért vagyok ennyire kanos? Ó. Óóó.
- Hallod, megvilágosodtam. – röhögök fel, és még vállon is paskolom az én Watsonomat. Szép munka.
Majdnem annyira, mint amit a fürdőszobában művel le, de az azért jobban megihlet… meg nem árt néhány szép emléket is szereznünk itt, ha már egyszer párkapcsolatunk második elbaszott veszekedése pont innen indult… a másik az én fürdőmből. A’sszem nem vagyunk jóban a csempékkel.
- Kösz. – röhögöm ki azt a hülye fejét, bár nem túl meggyőzően oltogat így a gecimet forgatva a szájában. Aww.
Ha alapvetően nem En lenne az, aki itt el kezd bőgni rajtam egy szopás után, akkor úgy basznám ki a faszba, mint macskát szarni, de gondolom ez elég nyilvánvaló. Így viszont meg sem fordul a fejemben – vágom, engem is meglep – helyette csak élvezkedek azon az édi fején. Elég klisé ez a senki nem mondott még nekem ilyen szépeket dolog, mer gondolom ezé bőg, de hát azért végül is elég váratlanul fogott neki.
- Nem. – vigyorodom el, majd elégedetten bámulok azokba a vörösre sírt szemekbe. Ideje volt már, hogy valami érzelmet nyilvánítson ez a puhapöcs (amúgy nem, aucs), úgyhogy mos már pláne örülhetek magamnak. Tud ez a telelés jól is alakulni…
- Ennivaló vagy? – nevetek fel halkan, mert ezektől a jelzőktől nem igen fog szabadulni, és az a szétsírt feje jó nagy helyet foglal el majd az emléklistámon… kár, hogy képet nem csinálhatok róla. Pláne, ahogy durcázva ül a hab közepén, egyem meg.
- Awww. – vágok egy konkrét seggszájat, ahogy elfogadom a kezét, és hagyom, hogy a hörcsögpofájával maga után húzzon. Most kajak seggbe dugnám… de helyette csak felkapom a köntöst, és követem lefelé.
Már csak nevetni tudok, ahogy zavarában csak úgy szórja az átkokat rám, de ettől csak még aranyosabb lesz. Szóval ilyen, ha zavarba hozzák a nagy Enril O’Berryt. Kétlem, hogy ezt bárki más elérhetné, úgyhogy faszább kedvem már nehezen lehetne.
- Ha tudtam volna, hogy ennyire érzelgős vagy, előbb megsiratlak. – vigyorgok rá, ahogy előbb a hajamat borzolja, majd az arcomat kapja a kezébe. Egyelőre elég a szimpla érintése… egyelőre. De azért átkarolom a derekát, ahogy nekiáll a hússal baszakodni. Gondolom ezért nyomja a kezembe a tányért, mire sóhajtva engedelmeskedem és lepakolom az asztal mellé a seggem.
- Anyád. Azé’ tudsz valamit. Tök puccos. – bámulok az elém baszott kajára, amiről elég nehéz elhinni, hogy ez a hülyegyerek baszta össze. Alapból mondjuk nem igen ennék ilyet, de el kell ismernem, hogy az íze már egy harapás után kellemesen terjed szét a számban.
- Mi va? – hunyorgok két falat közt, aztán ahogy a képembe nyomja a képernyőt, nem sokon múlik, hogy kiköpöm-e a felét, de végül inkább lenyelem és fulladozom egy sort.
- Rühellem az internetet. – röhögök fel, aztán felvonom a szemöldököm, ahogy leesik a mondat. – Minden szemszögből, gyökér.
Nem mintha láttam volna, lolz. Erről jut eszembe…
- Baszod, a menedzserem kinyír. Be nem nyomom a telómat. – fejelem le az asztalt egy centire a tányértól. Az egy dolog, hogy csöcsös, meg szexi, és még egész elnéző is, de azé ez olyasmi, amihez erősen kéne szerződés, jó nagy jatt, és megfelelő körülmények. Erre ott kering a farkam a netet a kis pöcsösöknek.
- Mostantól itt élünk. Ha átlépem a határt, végem. – röhögök, nem mintha nem vágnám, hogy egy hétnél többet aligha bírok ki ilyen hidegben, a pasim meg egy helyen.
- Te, nem tudsz istállót építeni? Akarok egy alpakkát.
Minden héten mást mondjuk, de ez most lényegtelen, kénytelen lesz megszokni. Lehet, hogy veszek egy állatkertet.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Csüt. Dec. 29, 2016 11:38 am
 



 

- Há' frankón jó a támszerkezet - röhögök fel, ahogy kissé rá is bámulok a fejünk fölött trónoló fagerendákra, de kábé ennyiben ki is merül a hozzáértésem. - A faszod sz'tem eléggé akarja, és ezt első kézből levágom, bae - eresztek meg egy randa félvigyort, ahogy alaposan végigmér. A'sszem vannak dolgok, amiket nem lehet megunni, és a bámulását perpill pláne, ha akarnám se tudnám, amilyen kiéhezett pofával rángatja le rólam a gönceimet fejben.
- Nebassz! - kiáltok fel, me' azt hittem, eddig a gruppis témát csak szórakozásból hoztuk fel, de most ez a retek tényleg azt akarja kinyögni, hogy a komplett turné alatt nem baszott meg senkit?! Még a szám is eltátom kissé, ahogy rálesek a faszára, hogy nem robbant-e még szét, annak ellenére is, hogy mióta az országhatáron belül vagyok, má' elkaptam párszor, lolz. - Mi a pöcsömért nem kúrtál meg senkit?! Há' pont, hogy a turné a legjobb terep erre a sok kiéhezett fanribivel - csóválom meg a fejem, most szopat? Remélem, csak szopat, gec'. - Csodálom, hogy nem rohadt le a farkad, márpedig - nyúlok el a gatyájához, aztán a kellően domborodó porciónál erélyesen megszorítom - kurvanagy kár lenne érte, ha má' így nekem adtad, meg minden - nevetek, de ezt most nem a konyhapulton tolnám túl, ahol a kaja készül. Amúgy leszarnám, de ez most fontos és cső.
Erre pont elegendő lesz a terep abban a gedvanagy kádban, és ennyiben ki is merül a nagy ellenállásom, bakker. Jó, há' ami fasza az fasza, kár lenne veszni hagyni. Bár a bőgést lespórolnám; vagy nem, végül is elég jól esik, ez a buzi meg csak nem lök le magáról, hogy sikítva elmeneküljön előlem. Mint legutóbb, lolz. Bár így meg túl látványosan örül a szétsírt fejemnek, amit lapos pislogással veszek, és a cikizésén csak duzzogva elfordulok.
- Baszódj meg... - A kezem azé' megkapja, bár rohadtul nem érdemli meg, mert kezdi túltolni a dolgot és különben is rohadjon meg, de attól még sikerül épen kimásznia a vízből, és lejutni a földszintre. - Ne röhögj ki, te szar! - lököm vállon, és még kézfejemmel a mellkasára is csapok, csak hogy tudja, hol a baszom helye. Most má' szopjon lóherét, gec'. Az érzelgős résznél kap még egy ütést, na, nem mintha lenne benne izommunka, de bassza már meg. Nem is értem, mifasznak baszkolódom a hajával, talán, mert elég jól reagálja le a témát, faszse tudja. A kaja legalább leköti, és addig se cseszeget a fönti aktussal, bár mondjuk pont nem szégyellem, meg ilyenek. Bőgni jó.
- Tényleg? - mérem végig a göngyölt szart, ami azért nézett ki már jobban is, bakker. Míg ez zabál, nekem eszembe jut, hogy tulajdonképp van életem, csak kurván kizártam az elmúlt napban, gec'. Elsőre Adam nyávogása, onnan meg a feed jön szembe, benne a home made pornónkkal, lolz. Amikor elkezd fulladozni rajta csak hangosan kiröhögöm, szenvedjen most az ő nyomorék feje.
- Ezt majd még teszteljük - mérem végig megint a képernyőt, ahogy lerakom a mobilom az asztalra, ez a buzi meg elkezd mindenféle farokságokat összehordani. Közben megtörlöm az orrom, meg tolom be a számba a cuccot, ami félig az asztalon köt ki, de istenem.
- Az enyém val'szeg seggbe basz és megint ihatom a vitaminos vizét, hogy fulladna bele - húzom el a szám, noha Adamet pont nem az fogja aggasztani, hogyan jár a pasimban a farkam. Meg másban is, de az most kurvamindegy. - Hát nem'tom, elvagyok még itt a héten, vágod, de aztán... - a falak, a műterem, a crew, a bulik, a tesók, a cuccolás, az elbaszott kutyám. Kezdek rosszul lenni, kicsit meg kell kapaszkodnom az asztalban, aztán csak két alpakka között esik le, miszerint nem is annyira a tudat, mint inkább a hányinger kezd leverni. Lenézek a húsra és jónak jó, de most inkább eltolom, majd a torkom köszörülve bámulok fel Elire.
- Istálló helyett nem csinálsz nekem olyan kúl forró csokit? - dobok mellé egy mosolyt, mielőtt frankón behányok, és már talpra is ugrom, hogy elcammogjak az első ablakig, majd kinyitva dugjam a hózáporba a fejem. Kicsit visszavesz az émelygésből. - Ja, amúgy te mosogatsz el - vigyorgom, közben meg körbe-körbe-körbe járkálok, míg ő lefoglalja magát, végül pedig az emeleten kötök ki, szemben a tv-vel. Lebaszom magam az ágyra, de kényelmetlen, ezé' jobbra fordulok, majd balra, de a faszom.
- ELI! GYEREIDEEE! - ordítok le, aztán várom, hogy végre kimásszon a konyhából, vagy hol a faszomban is van. Ha ez sikerül neki, még szarakodok a távirányítóval, kapcsolgatom a csatornákat, aztán beledobom a fejem az ölébe és a hasa felé fordulva karolom át a derekát. - Te leszel a párnám - jelentem be ellentmondást nem tűrve, majd jobban belefúrom a fejem és pár pillanattal később má' rám is tör a fáradtság, ahogy engedek az elnehezült szemhéjamnak és elnyom a sötétség.
- Gyere ide... - motyogom, bár nem'tom, minek és hova, aztán úgy dobbantok a semmiben, hogy nem követik rémálmok meg vér a betonon.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Kedd Jan. 03, 2017 6:26 pm
 



 

Felvonom a szemöldököm, ahogy a kéróról próbál okoskodni nekem, mintha nem vágnám, hogy kamuzik orrba-szájba.
- Faszt értesz hozzá, ne szopassál má’. – röhögöm ki azt a felvágós fejét,  majd összeborzolom azt a hülye fejét.
- Ehhez legalább tényleg értesz… - sanda kis vigyor költözik a pofámra, élvezem, hogy izgatja még a pillantásom is. Nem mintha nem ez lenne a célom, azon kívül, hogy egészségesen stíröljem.
- Már mondtam, baszod. – röhögök fel, pedig tény, hogy azért elég szar volt a turné kúrás nélkül. Kb. mint az alvás ágy nélkül, ennyire alap dolog, baszki.
Már épp megvonnám a vállam, amikor rámarkol a farkamra, és azt leszámítva, hogy mindjárt rendesen kibújik a gatyából magától is, kurván jót röhögök azon a hülye fején. Ha nem lenne, ki kéne találni, baszki.
Pláne azok után, amit így könnyítésnek letolunk a fürdőben, mert az baszottul jól esik, meg az sír, hogy szétsírja a pofáját a vállamon. Durva, hogy pár héttel ezelőtt még úgy basztam volna ki az ablakon, mint macskát szarni.
- Faszé ne? – röhögök tovább, cseppet sem zavartatva magam, amúgy is csak a szája nagy, mert csapkodás ide vagy oda (légyfingnak is röhejes), azért összekulcsolja a kezünket. Persze van valami über édi ebben a durcázásban, ami csávóként mondjuk elég fura, de hát én meg ótvar hisztiket tolok, szóval a’sszem belefér. Buzeránsok vagyunk, végül is, lolz.
- Ja. – vonom meg a vállam, mer elég hitetlennek tűnik, pedig ő baszta elém a kaját, ez így mi a fasz. Nem mintha sok időm lenne kiélvezni a látványt, ízt, minden faszt, mert két pillanat múlva már a seggem köszön vissza a hálóról. Fasza.
- Mosmá’ elmehetnénk pornó színésznek, lol. Kurván mindegy. – röhögök fel, de amúgy már kezd egészen feküdni a téma, azt leszámítva, amit majd ezért kapok, ha egyszer elhagyjuk Kanadát, baszki. Ami van, azt már úgy is kiraktam, sz’al. Max főleg Ennel kúrnék, nem mintha nem lennének rá vevők a fanjaink.- Mintha még nem tesztelted volna.
Ez még viccnek is röhejes, kétlem, hogy maradt volna olyan szög, amiből nem találkozott a seggemmel.
- Érdekes arc lehet. – röhögök fel, de mondjuk egy mindennapos alkat nyilván nem nagyon adná Ennél. Nem t’om, egyáltalán mivel bírja rá, hogy melózzon, de esélyesen semmivel. A művészetet amúgy sem lehet erőltetni.
- Aztán kinyírod magad? – vágom, hogy két percet nehezen bír egyhelyben maradni, nemhogy egy életet Kanadában, baszki. Nem mintha én erre vágynék, szóval fasza.
- Minden oké? - pillantok fel rá kissé összehúzott szemekkel, mert nem nehéz kiszúrni, hogy erősen az asztalba kapaszkodik, amúgy meg úgy néz ki, mint aki mindjárt összeesik. Megint ennyire meleg lenne, vagy mi a fasz?
- Tőlem. – vonom meg a vállam, de azért kurván gyanús ez nekem, ahogy a hóba mártogatja a képét, meg minden.
- Mi a fasz? – röhögök fel, mert azért van pofája ennek a köcsögnek, és ha nem szopott volna tövig, lenne még egy-két szavam ahhoz a kibaszott nagy pofájához, de ez mondjuk erősen enyhítő körülmény. Közben eltűnik a picsába, de hát úgy sincs sok cucc, kb. végzek is, mire ordibálni támad kedve ennek a görénynek. Mi a faszt csinál ez, ha egyedül marad?
- Na mi a fasz van? – vigyorgok, ahogy ledobom magam mellé, de kétlem, hogy a képernyőn akart volna valamit mutatni, mert lelkesen kapcsolgat, amíg mellé nem érek. Pedig már azt hittem benne vagyunk a baszott híradóban is…
Azért rendesen meglepődöm, amikor az ölembe nyomja a fejét, a derekamat meg átkarolja. Azért nem szoktuk így tolni, ez a hirtelen jött ragaszkodás meg kurván meglep, attól függetlenül, hogy amúgy jólesik.
- Többször kéne nyálas szövegeket tolnom. – nevetek fel halkan, de ez a fasz már rendesen a hasamra nyáladzik, mire leesik, hogy ez így nem lesz valami jó. Faszom. Halkan káromkodom, ahogy kissé előrébb csúszok, aztán jobb híján átkapcsolok, mert ülve nehezen fogok elaludni… a kibaszott csokit meg megiszom én, ha már ez a genny inkább rám aludt.

Érzem, hogy nyomja valami az ölem, ahogy felébredek, és kettővel később jön a felismerés, hogy hol vagyok, meg mi is történt. Para, hogy En ezúttal tovább aludt – fárasztó egy szopás lehetett, lol – mert ez úgy alapjáraton nem nagyon történik meg. Lehet a sírás után engedett fel, de kurván mindegy, nem találgatok, csak finoman söpröm el haját az arcából, aztán megcirógatom azt a babapofáját. Mert valljuk be, ezzel nem vagyok egyedül.
- Hé, köcsög. Lassan már hajnal van. – nevetek fel, a’sszem ebből egyhamar nem lesz síelés. Én meg azt hittem, le se lehet majd rángatni a pályáról a pöcsünket. Nem mintha ragaszkodnék a klisékhez, de baszottul szeretem. Na mindegy, ami késik, nem múlik.
- Nem toszódunk el valami partyba? Csak van itt valami. – vakargatom a fülem, miközben feltápászkodom, és kidobálok pár holmit a szekrényből, mert azé’ nem gatyában tervezem a kimozdulást. Nem mintha nem látta volna már, aki akarta, lol. Mire magamra kapok valamit, En kb. felül az ő ébredés utáni sebességével, szóval már a lehetőségeket bújom, mire eljut odáig, hogy felfogja a szavaimat.
- Habparty? Én bírnám. – vigyorodom el a szokásos alja módon, de aztán felvillan még pár szarság. – Vagy color. Egész faszán néz ki.
Nyomom a képébe a képernyőt, de nem t’om, egyáltalán felfogja-e, mit pofázom.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Kedd Jan. 03, 2017 7:13 pm
 



 

Ahogy összebassza a séróm csak lustán vigyorgom, me' pont leszarom az összes gerendát, meg pallót, vagy mi a pöcsömet, ami ezt a redva házat tartja egyben. Sokáig úgyse időznék a dolgon, na meg, pont elég nagy sokk feldolgozni a tényt, miszerint ez a göthös geci nem baszott meg egy lúvnyát sem a komplett francos turnéja alatt. Ettől még a kezemre úgy reagál, ahogy kell, amit egy elégedett morgással fogadok, de mielőtt rádönteném a pultra jut el az agyamig a tény, hogy a kaja nem bassza össze magát egy fingásra. Úgyis kap elég naftát a fürdőben, azzal beérheti a pöcse pár órára, én meg inkább a saját nyomorom taposom arrébb, me' nincs kedvem azt a buzi, túljátszottan heppi fejét lesni. A kérdését nyilván ignorálom, menjen a francba, ott a kezem, szorongassa inkább azt. Há', legalább a vacsora megteszi a rohadt igényeinek, míg én a közös pornónkon élvezkedem, lolz.
- Mindig is ki akartam próbálni - merengek, ahogy harmadjára játszom újra a videót, de a húshoz már nem nyúlok, mert percek választanak el az okádástól. Mondjuk egy ideje má' nem toltam, sz'val épp ideje lenne kiadni azt, ami a gyomromban döglődik, de nem most és itt, baszod. - Ja, eléggé bírom - vigyorgom fel rá, mint valami ovis, de a tény az tény, Adam legalább kihúzza mellettem ép ésszel. Addig is békében hagyhat elrohadni Braddie, amíg valami strapabíró nyomorék asszisztál nekem hozzá.
- Nem'tom, csak úgy nem. Kell hozzá valami frankón elborult indok - agyalok a dolgon, de aztán megint érezni kezdem az ismerős émelygést, amitől inkább az asztalba kapaszkodom, mint a tányérba. Baromira nem lenne jó itt produkálni a béltartalmam, me' jönne a hülye szövegével, hogy szétkúrom a szőnyegét, meg a fasz tudja. - Ja, csak elég fos íze van ennek a kajának - rántom meg a vállam, ami buzinagy kamu, me' kábé akkor is megenném, de most... inkább hagyjuk. Még két falat és game over, ezé' helyette felpattanok, hogy belenyomjam a fejem a frissen hullt hóba. Addig játszhatja a konyhatündért, én meg felfedezem a házat, míg végül ki nem kötök a hálóban, de elég lapos a műsor és különben is gecire unom magam.
- Gyere má' ide, baszod! - intek a kezemmel, ne baszkolódjon ott az ajtóban, és amikor végre letossza a seggét nyomulok az ölébe, hogy átkaroljam a derekát. Olyan, mint egy elcseszett párna. - Szopj le, te köcsög... - motyogom az orrom alatt, ahogy elpárolognak fejemben a szavai, majd olyan gyorsan zuhanok bele a sötét verembe, mintha csak pár másodpercre pislogtam volna belőle ki. Nem követi az üvöltés, nem érzem ujjaimon a ragacsos vért és a hideg se kap a pofámba, de attól még túl hirtelen ébredek, és kurván nem tudom összerakni a dolgokat. Végül azé' csak leesik, hogy Eli hangját hallom, így egy rekedtes nyögéssel fordulok le róla, majd a szemem dörzsölve rendezem magamban újra a valóságot. Közben az ágy enged, míg a csávóm valamit hadovál, ahogy a szekrényben túr, má' a zajokból ítélve.
- Parti? - jut el agyamig a kérdés lényege, má' ha kérdés volt egyáltalán, aztán hasra fordulok, de kurván nem jó ötlet, ugyanis kiver a víz és megindul pár csepp a nyaktövemnél, ahogy durván fordul kettőt a gyomrom elbaszott tartalma. - Mi a fasz? - hunyorgok, meg eltolom a kezét, ne vakítson má' meg a nyomorék mobil fényereje, aztán támolyogva felállok, és onnan meg durván a hajamba túrva fordulok rá a folyosóra. - Ja, csapassuk - nyomorgom még mellé, de eztán már jobban leköt a mosdó becélzása, hogy két fölös kérdés nélkül hajoljak a budira és küldjem meg a vacsora maradványaival, meg faszom tudja, mit ettem ma még. A végére úgyis csak az ükülődés marad, meg a nyálba kevert remegés, de mondjuk ezek alap dolgok, így a faszom fog fennakadni rajta. Inkább lehúzom a slozit, meg elvergődöm a fogkefémért, hogy kisikáljam a számat.
- Basszam meg... - nyeli be a mosdókagyló a habokat, de legalább már jobban érzem magam. - Szóval, mi a faszom volt ezzel a bulival? - A'sszem, arról trécseltünk, mielőtt megejtettem a szokásos reggeli rutinomat, sőt, még egy retek fehér rövid ujjút is túrok, hadd menőzzek a sok nyomorék között. Mellé felrántom a fekete csőgatyámat, aztán rágyújtok, ahogy félresöpröm közben a hajam.
- Van zoknid? - bámulok le a mezítelen lábaimra, majd újrakeresem fészen ezt a geci habfaszomat. - Te, ez nincs is messze - tolom az arcába a Google Maps-t, bár kétlem, hogy bármit is felfogna belőle, ezé' alaposan kiröhögöm. Kabátot már csak az ajtóban szerválok, sapka meg így minek?
- Úgy megbaszo... - harapom el a mondatot, mert bazdmeg leesik, hogy már nem toljuk nyitottban. Na, ez kurvaérdekes lesz.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Kedd Jan. 03, 2017 8:52 pm
 



 

- Ja, vágom. Bár azt is mondtad, hogy egyszer elég lenne. – vonom meg a vállam, mert amúgy anno elég nagy faszságnak tartottam, de most hogy túl vagyok rajta, valahogy megkönnyebbülés, vagy hogy is mondjam. Kezdenek elmosódni a határok, és a’sszem ezt nagy részben a patkánynak köszönhetem. Gondolom, még elválik, hogy ez összetettben jó-e vagy rossz, de amíg élvezem, addig telibe fosom.
- Há’ ha ennyire jó arc, bemutathatsz. – röhögök fel, nem mintha minden vágyam lenne, hogy megismerkedhessek a menedzserével, de mér ne. Egész hasonló az ízlésünk, már emberek terén. A’sszem.
- Azé ne álljál be a sorba az emo, érvágó fanjaim mögé, kösz. – nem mintha komolyan venném, hogy meg akar dögleni. Elég sok mindent kinézek belőle, de kétlem, hogy ezt így mind elengedné a picsába, csak hogy lebeghessen a nagy büdös semmiben. Nem mintha nekem nem lettek volna pillanatok, amikor ezen gondolkodtam, de ott már rég el van baszva valami.
- Elég elbaszott az ízlésed, hallod. – hol a faszomba tanult ez meg így válogatni… pedig nem tűnik úgy, mint akinek el van kényeztetve a segge, meg ezt amúgy is ő baszta össze. Mindegy, gondolom csak nincs kedve hozzá, aztán csá.
Azé’ meg nem basztatom, szóval viszonzom a szopást a szaros melóval (mer amúgy baszottul nem tenném meg), aztán lazán támasztom meg az ajtót, és szentelek két másodpercet a látképnek.
- Türelmetlen pöcs. – röhögök, mer még ezt se bírja ki, de azért kibaszott jól esik, hogy nincs meg nélkülem a kis segge. Vagyis inkább a farka, a jelek szerint.
- Erre még visszatérünk. – tolok le egy laza félmosolyt, de hát fasznak, mert már kb. ki is dől a picsába. Ezért aztán megérte idejönnöm…
Kettéáll a gerincem, de amúgy kurva jól aludtam, tényleg, lol. Mindegy, én tudok máskor, ő meg max 6 órát faszkodik, szóval elengedem neki, és inkább arra koncentrálok, hol mozoghatnám ki. Már rég táncoltam amúgy is, az utolsó piálásom meg, hát, nem a legszebben ért véget. Maradjunk ennyiben… de az tegnap volt? Vagy előtte? Kezdenek összefolyni a dolgok, pláne, hogy elég össze-vissza alszunk meg baszunk. Mindegy, levágós, hogy a fekete az én színem, felkapok egy lazább felsőt, csőgatya, bő pulcsi, bőrdzseki, és mindenki leszophat. Azaz má’ nem.
- Jellemző, hogy erre azért felkapod a fejed. – röhögök, miután elbaszódom az ágyon, és a képébe tolom a telót, bár nem igazán vevő rá, és azé látom a fején, hogy valami nem oké. Mire összevonom a szemöldököm, a folyosón baszkodik, a wc ajtaját támasztva meg érdekes dolgoknak leszek a tanúja, úgy enyhén kifejezve.
- Terhes vagy? – röhögök, de ez megmagyarázza, mi baja volt tegnap a kajával. Esélyes, hogy még a piámba kevert szar utóhatása, vagy valami hasonló faszságé, amit tolt, de azé sírva nem fakadok egy hányástól, lol. – Fogjam a hajad?
Nem mintha kéne még meg lenne mit, de ezen ponton szerintem kurván nem lényeges, mossa ki a száját, azt húzzunk, úgysem tudna itt rohadni, hogy kúrálgassam a pöcsét.
- Csapassuk. – vonom meg a vállam, aztán ő kivágja magát, én meg zoknit túrok neki, kivételesen nem 6 méter vastagsággal. Meg sajna magamnak se, nehéz beleerőszakolni a bakancsomba.
Hunyorogva nézek az elém tolt térképre, de hát nyilván faszt se vágok le, és csak fintorgok, ahogy képen röhög, na meg felmutatom a középső ujjam, de ez így még nem az igazi, úgyhogy még a szájába is dugom, szopja csak. Nem nehéz kitalálni, hogy fejezte volna be a mondatot.
- …szol mindenkit? Csak a testemen át. – röhögök fel, de amúgy nyugodtan veheti szó szerint, lolz. – Csapassunk egy baszott nagy orgiát.
Alja széles vigyor csúszik a képemre, mielőtt magamra baszom a kabátot, sálat, sapkát, mer az nem létezik, hogy én anélkül túléljem. Még a kapucnit a képembe nyomom, kesztyű fel, és elkapom a kezét, hogy legalább én melegítsem azt a hülye pofáját. Nem mintha nem baszódnánk be egy taxiba amúgy is, és csak azért nem a verdámba, mert rendesen be akarok baszni. Azért viszek némi útravalót, lényegében egy üveg whiskeyt, mert azért alapozni is tudni kell.
- Előre látom, ahogy teszed az agyad, te köcsög. - röhögök fel, de nem mintha nem szeretném ezt is benne, kurván jót röhögök a fején.
Úgy szállok ki, mintha a kibaszott vörös szőnyeget baszták volna le elém, hogy aztán kifutósan baszódjunk el a bejáratig, mert megtehetjük, lol. Legalábbis én átélem, de a lényeg, hogy kúlul nézünk ki, mint mindig.
A szokásos kigyúrt arcok, puccos neonfeliratok, ruhatárosok fogadnak, és itt még kicsit szűkös a placc, aztán egy baszott nagy térbe érünk be, töménytelen hab, színes fények, bőrfotelek, na meg alulöltözött faszok közé, többségében. Azért akad egy pár kirakat csajszi is, oldalt meg rudak, szóval eléggé levágós, hogy még elég sok faszságot le fogok művelni.
- Király. Basszunk be! – röhögök, és már el is kapom a csuklóját, hogy a pult felé vakeráljam, mert baszott nagy a tömeg, ismerkedni meg már csak a habok közt fogok.
- Valamit, ami üt. – lököm oda a pultosnak, most nem vagyok kifestve, szóval talán még meg is kapom, lel. Ahogy visszanézek, a patkány már épp aláfirkálja egy egész faszán tetovált csaj csöcsét, szóval röhögök egyet, és lebaszom elé a piát.
- Együtt jöttetek?! – visít fel a csajszi, mire villantok egy fogpaszta mosolyt, és rávágom, hogy ja, mert hát faszt mondanék, elég egyértelmű. Nem mintha ettől nem sikongatna még párat, én meg sejtem, hogy mi következik, szóval lehörpintem a piát, és követem a csajt a „barátnőihez”, mert azért mégiscsak ezért jöttünk, nem? Kétlem, hogy En a pultot akarta volna támasztani inkább, úgyhogy rövid úton baszódunk a habba, pláne, hogy azzal kezdem, hogy rendesen elfekszem a picsába, és csak aztán mutatkozom be röhögve, de hát kurván nem kell. Vágják ezek a faszomat, valószínűleg elég konkrétan is, lolz. Valaki felém tol egy piát, beleiszom, aztán En nyakába ugrom, ha már itt van.
- Csapasssad! – röhögök, mer ugráljon már kicsit alattam, ha annyi energiája van. Tök felhypeolódtam, baszod.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Kedd Jan. 03, 2017 10:18 pm
 



 

- Csak ki akartam próbálni - vonom meg a vállam, mert ez a frankó, oszt' cső. - Általában nem kötnek le huzamosabban a dolgok, sz'val, ha még egy bejön, há' bejön, de innen már kissé leszarom - vázolom a jövőképet, me' nem gondolnám, hogy túl kéne tolni a dolgot. Persze, ha nagyon villogtatni akarja a pöcsét, felőlem... - Jó'van, szerintem bírnátok egymást. Pláne, mert a kiegyensúlyozott pofám többet fest, ő meg úgyis csak arra gerjed - mutatom be neki Adamet, meg azt az elnyúlónak tűnő időszakot, amiben nem vagyok fullon betépve, me' fogja azt a redva kis kezem, hogy rohadna meg. Erről viszont beugrik, hogy baszod, még csak egyszer cuccoltam mellette, azt se direkt. Há' hová fajul ez az elkúrt világ?! Na de, ami késik...
- Csak egyszer vágtam magam meg, azt is fogadásból, lolz - röhögök fel az emlékére, mert azért eléggé vicces volt, csak kicsit mélyebbre ment a penge, mint terveztem. - Szóval akkor kezdj el fosni, ha már buzeráns verseket is legyártok mellé, meg vörös rózsában fetrengve eregetem a pöcsömet az ágyadon, vagy mi a szemetet művelnek ezek le - ejtek meg egy alja vigyort, amivel ki is lövöm a véleményem a retek emo tetveiről.
- Hát, ja - mérem végig, vegye csak magára a nyomorék gecije, lolz. Legalább nem cseszeget, amiért rálihegek a hóra, meg összevissza rohangálok a házban, bár a'sszem má' megszokta. Máshogy nem lenne működőképes ez a szar, amit közénk húzott. Ettől függetlenül ráhagyom a mocsok melót, és inkább ejtőzöm az ágyban, ahová követhetne a faszszopó is, de nem, helyette az ajtóban nyújtózkodik. - Mintha nem vágnád, te farok - röhögök a képébe, de azé' átfut az agyamon, hogy megbasznám, miközben az ajtófélfába kapaszkodik. Nagy mákja, hogy előbb baszódik be mellém, onnan meg belenyom az ölébe a gedva álom, ami sötét, de legalább nem ébredek fel belőle üvöltve. Így csak a szokásos kóma, meg az annál is szokásosabb hányinger fogad.
Annyi azé' leesik, hogy valami buliról hadovál, engem meg ilyen helyekre nem kell nagyon rángatni, sőt. Általában én szervezem le rájuk a menetet, vagy csak szimplán szólóban elbaszódom és megkúrom az éjszakát, meg mindent, ami benne mozog. Most viszont nagyjából a wc-ig jutok, hogy aztán alaposan belehányjak. A hangja távoli, meg tompa, ezért lustán legyintek egyet, ahogy kimosom a pofám, majd leöblítem a fejem egy jó marék vízzel.
- Nehezen lennék terhes, ha még nem mentél el bennem, te buzi - köhögök fel, de a további biológiai részletkérdést most inkább csak lazán hanyagolom. Nagyobb baja úgyse lehet, elvégre nem a szőrmét kaptam telibe, akkor meg? - Inkább a farkam fogd - vigyorgom, ahogy tisztulni kezd a fejem, meg már két fokkal jobban érzem magam. Kellett ez, na. Azé' értékelem, hogy nem egy bundazoknit tol a képembe, me' megint behánynék, bár most kivételesen rá. Kicsit szopatom még a térképpel, mire bemutat egy frankót, de nem hagyom a semmiben lógni, ahogy bekapom az ujját, majd érezhetően ráharapok, miután alaposan végignyalom. Ha nem húzna magára ötven kiló göncöt, akkor pont annyira lenne kívánatos, hogy végigbasszam vele a házat, de így meg inkább a bulira hangolódom, ahol a tervek szerint levágunk valami frankót. Na, tudom én a pöcsömet tartogatni, ha nagyon muszáj, gec'.
- Egy orgia, má' pont rám férne - fogom meg a kezét, ahogy itt ajánlkozik nekem, majd átveszem tőle a piát, hogy megnyissam, majd lehúzzak belőle három nagy kortyot. - Ez most kifejezetten jót tesz a vérkeringésemnek - nyúlok a gatyámon trónoló dudorhoz, majd a számra harapva markolom látványosan meg. Eztán visszapasszolom neki, végezzük ki az üveget a szórakozóhely felé menet.
- Amúgy meg mindig teszem az agyam. Pont ezért vagy ennyire rám izgulva - nevetek, aztán végigmozizom, ahogy bedobja a kis seggét, mintha épp őt ünnepelné a fél világ. Fejcsóválva követem, de persze nekem se kell a következő sarokig mennem önteltségért, sz'val kábé hozom a szokásos szintet, ahogy bedobom magam vele a beltérbe. A club prímán tükrözi a tipik szerda estéimet, ezé' vigyorogva stírölöm végig a kínálatot, majd mérem be a bárpultot. Mire megszabadulok a minimál cuccaimtól féllábbal má' a tánctéren is kullogok, de mielőtt leléphetnék a jó picsába kap a csuklóm után, hogy a piák felé vonszoljon. Jóhát, felőlem kezdhetek itt is, aztán baszok. Vagyis... nabazdmeg, mintha valami olyasmiről pofázott volna, hogy közös megegyezéses fosom. Má' homályos, de hát csak szól, ha valami baja van, nem? Nyilván, lolz. Az mondjuk nem lehet akkora para, ha kéjenc csajok csöcsét tapizom, így hát kihasználva az alkalmat nyalok fel rá valami redva tag-et.
- Ja, nekem még jöhet egy ilyen rainbow shot! - csapkodom a nedves pultot - miután a műremekkel végzem -, majd végignézem, ahogy a fószer kirak elém hat feles üveget, bennük különböző színű neon szarokkal. Közben egy újabb ribanc startol a béna szövegével, de ezen a ponton má' jobban leköt, hogy az első kör alapozást letoljam. - Nézd, kék a nyelvem - rángatom meg Eli felsőjét, ahogy kidugom, de túl sok teret nem adok a bólogatásra, mivel magamhoz rántva tolok le egy istenes smárt vele.
- Ja, együtt - vázolom eztán a csajnak a szitut, ha eddig nem jött volna neki le. Ettől csak triplázza a sikongatást, így hát leküldve a pasim által választott 'vizet' követem a társaságot, noha már akkor unom a témázást, amikor elkezdik tenni az agyukat, bár a habban fetrengő nyomorékot lazán kiröhögöm. Ekkora elbaszott egy kretént; pláne, ahogy végül a nyakamban köt ki.
- Hallod, én még szart sem érzek a piából - lapogatom meg a karját, de azé' átélem a szitut, ahogy a kezem végigcsúszik a habtól nedves kezén. Épp csak az arcom fordítom felé, amikor az egyik bige a mellkasomnak nyomja a melleit és az ujjaim mondhatni ösztönösen simulnak a seggére. Eli közben kap egy újabb smárt, miután meg elszakadok tőle hajol a csöcs a fülemre, hogy belesúgjon.
- Kérsz egy kis Poppert? - kuncogja el a felét, de attól még a lényeg átjön, így intek, küldjön meg egy palackkal, amit aztán a zsebembe csúsztatok. - Szólj, ha... - ütögeti meg az orrát, mire vigyorogva húzom közelebb magamhoz.
- Meglátjuk - lehelem vissza, majd elengedem, me' korai még az éjszaka és a kínálat sem áll meg ennyiben. - Iszunk még? Kéne valami erősebb és... - fordulok a sráchoz, de aztán elkalandozik a tekintetem, ahogy a habfelhőn át kiszúrom a neonfényben villogó festékfoltokat.
- A'sszem áll a faszom - ámulok, ahogy egymást kenegetik vele a retkek, ezé' megragadom Eli kezét, majd átrángatom a tömegen, egészen az uv-ben vibráló ujjlenyomatok közé. - Ha leveszed a felsőd, kenek rád valami faszát - dugom ujjam az első szembejövő vödörbe, amitől ciklámen geci folyik végig a csuklómon és még a szemöldököm is vonogatom mellé.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Kedd Jan. 03, 2017 11:14 pm
 



 

- Nem t’om. Engem egészen felvillanyozott. – röhögök fel, de ettől függetlenül nyilván nem fogom erőltetni a témát, max visszatérek rá, ha kedvem támad. A tervezés sose volt az erősségem, bandám is csak azért lett, mert mindig ezt akartam, meg, főként mert másra nem vagyok jó. Ezt a pornós témát leszámítva, ehehe.
- Ja, a legtöbb menedzser a zsére gerjed. – vonok vállat, mert ezzel nem sok újat mondott, bár azért a mienknek elég szerteágazó magánélete lehet, de azért jól megtartja magának. Erős ellentétben azzal, amit én művelek, amire azért gyakran felhívja a figyelmem.
- Ne má’. Te kis emós geci. – röhögök fel, nem mintha nem lenne valami nyomorék minden második nap, aki így bemutat, meg a képembe vágja. Szeretem a feketét, szopjanak le. Régen azért jóval keményebben toltam ezt a dolgot, de hát akkor még megkövetelte a divat, most meg már engem követ a divat. So deep.
- Nem akarom tudni. – fintorgok, mer azért így is hallottam már elég kemény dolgokról, de ezeket a sztorikat máskorra tartogatom, vagy úgy leginkább még dolgozom az elfelejtésükön, mer faszom se kíváncsi rá. Elég azokat a fétiseket észben tartani, amik érdekelnek.
Csak vonogatom a szemöldököm, ahogy rám tereli a beszólásomat, de kurván nem zaklat fel, mindketten tudjuk, hogy elbaszott vagyok. Mondjuk nagy részét már kinevelte a faszságaimnak, mert a’sszem az érzéketlenségem tett igazán nagy fasszá, attól meg jó pár hete elköszöntem már. Többnyire ezért is ugrom a faszos kis kiáltásaira, meg hagyom, hogy bekómáljon az ölemben ez a faszfej. Hát, nem nagyon unatkozom mellette.
- Mer amúgy ez az egyetlen akadálya, mi? – nevetem ki a nyomorát, nehogy már felvilágosítást akarjon nekem tartani. Tény, hogy biosz órán ébren nem sokat voltam, de azért a lényeges dolgokat vágom.
- Hát, hányás közben még nem vertem ki senkinek. – vigyorodom el, de már eléggé úgy tűnik, hogy túl van rajta, meg azért nem nagyon izgulok fel a szagtól, na nem mintha nem dolgozna az eltűntetésén. Na meg azért az ujjamra is rendesen rácuppan, úgyhogy nem panaszkodhatok, elég hamar megteremti a hangulatot. Csak már hívtam faszos taxit.
Aztakurva. Hát, nem hiába a pasim, ha egyszer a hányásos pofájával két perc alatt felizgat, de ha ő tartogatja, akkor nem én baszom szét a partit. A közönség meg már úgysem jelent sokat, sz’al.
- Azért hagyjá’ nekem is. – röhögök fel, de a’sszem meghagyja nekem az élvezetet, mert az út végére eléggé egyedül dolgozom fel a maradékot, és csak félig tudatalatt. Azért rámarkolok a farkára, aztán az ujjbegyemmel szarozom rajta kicsit, csak hogy irritáljam azt a nimfo fejét. Kétlem, hogy fosna álló farokkal bemenni.
- Lebuktam. – egy laza vigyor kíséretében baszódom ki a kocsiból a baszott hidegbe, de ettől függetlenül azért hagyom előtörni a dívát, aki amúgy kurvára bennem van, bennem volt, és bennem is lesz. Nem mintha En nem tolná túl ugyanúgy, aztán mégis nyalják utánunk a padlót.
A shotok eléggé adják, meg erősen megtolják a patkány feelinget, úgyhogy ha nem vonna magához, akkor is gondolkodás nélkül telibe smárolnám azt a színes képét, bár esélyes, hogy én olyan leszek. Ki nem fossa le. En amúgy is értékeli a balfaszkodásom, meg úgy mindenki más is, a tekintetek szokásos módon ránk tapadnak. Celebek vagyunk, lolz.
- Mi a fasz, ne má’ – én már áttértem a kurván jól érzem magam, ezért mindenen röhögök fázisba, de azért tetszik, hogy nem áll neki nyavajogni, hanem veszi a dolgot. Belekuncogok a smárba is, főleg, hogy egy egészen fullos bigét taperol közben. Bár, lehet csak a pia dobja fel a dolgot, mert hamar passzolja.
- Igyunkkk! – erre nem létezik más válasz.
Fiatal még az este… azért míg ők duruzsolnak, a barátnője erősen a nyakamra mászik, és a fogait azé még érzem, ahogy En kiszúr valami izgiset, már így a fejéből elnézve. Faszaaa.
- Aztakurva. – vigyorodom el, de így a mondat közepén valahogy lerángatom a pulcsit, aztán a felsőm is rövid úton a földön végzi, mert kit izgat. Jobban leköt, ahogy ez a geci végigfolyik a bőrén, meg ahogy vonogatja azt a gyökér szemöldökét. Lazán közelebb húzódom, és eleresztek egy sóhajt, ahogy összebaszarint valami kurván művészit a mellkasomra. Nyilván nem fogom most levágni, hogy valami rém deep lófasz az, de azzal a tudattal baszódom a pulthoz, hogy kurván jól nézek ki. Hátul tetkó, elől ez a szar, ami feldobja az alapjáraton is jó testem, szóval ennél jobban már nehezen szállnék el. Valahol a pult meg a következő shotok közt azért erőteljes smárra kapom el a pasimat, már épp a fülét harapdálom, mire kiér a pia.
- Kurván táncolni akarok. – már úgy érzem a testem lüktetését, és siettetem a piát lefele, aztán ha letolta, már rángatom is vissza, faszom fog most ott menőzni, hát a tenyeremből szopnak így is. Inkább ringatni kezdem magam a ritmusra, ami kurván adott, aztán a karom valahogy a nyakában végzi, miközben a pöcsöm dörzsölöm a derekához. Hupsz.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Ash Stymest

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Szer. Jan. 04, 2017 12:51 am
 



 

- Frankón? - mérem végig a képét, de úgy tűnik, nem poénkodik vele, ezé' mocsok kis vigyorra húzom a szám. - Ha kéred, bármikor megbaszlak a kamerák előtt... is - dobok be közénk egy kacsintást, me' tényleg, de azt nem garantálom, hogy a sokadik után nem fogom elunni a fejem. Olyankor hajlamos vagyok kisebb-nagyobb balhékra, azt meg elvileg még nem látta, de nem is pont így tervezném levezetni, lolz. Amúgy is rühellem a fölösleges hisztit, az erőszakot meg úgy kábé pláne.
- Ja, bár az enyém még mellé egy szadista fasz is. Pont ezért bírom - röhögök fel, me' tényleg. - Bár néha túltolja ezt a büntetés témát - nyomkodom meg a hátam egy fintor keretében, ahogy beugrik pár nosztalgikus emlék, de most inkább nem állok le részletezni, meg így idő se sok van rá, mivel egyből letámad itt az emos elbaszásaival. Ha pedig tudná, mekkora elnök fogadás volt, idefosna a küszöbre.
- Há' jó - vonom meg a vállam, elvégre nem erőltetek itt én egy undorító témát sem, bár az esetek többségében szoktam, és általában ezért is tiltanak ki helyekről, lolz. Bár, sokat lendít a dolgon a tény is, miszerint nem kéne köztereken kúrni - egyesek szerint -, meg a kórházban füvezni. Nem értem én ezeket az erkölcsi korlátokat, vagy mi a faszomnak nevezzem őket. Mondjuk nem is nagyon tartom, ezé' köthetek ki pont az ő ölében, hogy aztán arra térjek magamhoz, hogy megint valami buliban akar dugni, vagy mivel áll már megint elő, bakker. Én így első körben a hányással, de mivel poénra veszi és nem baszkolódik rajta túl sokat, engem se érdekel.
- Van még pár, de bazdmeg, hadd ne most tartsak neked biosz órát, te farok - vigyorodom el, ahogy a fogam sikálom, meg összevizezem a képem. - Legközelebb majd előre szólok és kiverheted - ajánlkozom, ha má' ennyire fekszik neki a téma, nem én fogok betenni. Vagyis, nem így és ezt. Az ujjára azé' rácuppanok, amolyan vigaszdíjként, de ennél többet most nem kap, meg különben is vár minket a taxi és partizni kell. A piájából mondjuk szlopálok, noha előre látom, miszerint a buli negyedénél elkezdenek alkohollal és droggal elhalmozni, ahogy az általában megy, de ez legalább legális és tudom, kitől van. Na, nem mintha túlzottan fanyalognék bármitől, ami ingyen jön, lolz. Nehezen, vagy épp sehogy mondok rá nemet.
- Benn majd úgyis kapsz eleget - adom át neki az üveget, viszont, amikor rámarkol a farkamra döntöm hátra a fejem, majd a szemem lehunyva élvezem, ahogy taperol. Jobb volna, ha elő is venné, de hát előbb megérkezünk, semmint segíteni tudjak a szűkös helyzeten. - Már egy ideje - sóhajtom, ahogy pengére keményedő pöccsel követem, ami mondjuk legalább több alkalmi partnert vonz be. De azok egy darabig még várhatnak, ahogy berántom egy csókba ezt a kretént, majd belegázolunk a habokba és élvezzük egymás, meg a körénk gyűlő bigék testét.
- Ja, kevés - kéne még mellé valami cucc, bár még nincs kedvem elővenni a Poppert, de azé' vigyorgom a felpörgött fején, mivel kezd átlendülni az én sebességemre. - Hát, ivásra nem mondunk nemet - röhögök a nyomorék fején, de aztán félúton kiszúrom a fullos kis termet, ami rohad az uv-s festékektől. Totál ráizgulok, pláne, mert másfél napja kurván nem festettem, így a pasimat használva élő vászonként rángatom magammal, noha rohadtul nem ellenkezik.
- Leszophatsz, amiért ingyen melózom neked - húzom végig ujjam a mellkasán, a hátát most nem basztatom, de azé' érezze, miszerint mindkét oldalról az én művem fogja díszíteni. Végül kap pár lótuszvirágot, amikből kék gané folyik, míg a levelek zöldben vibrálnak és lenyomja őket pár testes szirom. Fasz tudja, honnan jön, de az ihletet általában nem kérdőjelezem meg, és mondjuk a fejéhez is prímán megy is, sz'val pont leszarom.
A csókjai egyre vadabbak, én meg kezdek rápörögni erre az énjére, bár azt eddig is tudtam, hogy részegen rohadt kanos lesz.
- Jó, várjá' - küldöm le a piát, me' próbálnám beérni a lassan lerészegedő seggét, de az utolsó shot előtt rángat magával, majd kapja el a nyakam is. Há' nagyon nem panaszkodom, ahogy az ujjaim világítanak a fényben, miközben végighúzom a gerincének a vonalán.
- Hé, ne hari, En, hé - robban be közénk egy csajszi, de Eli úgyis pattog jobbra-balra, ezé' különösebb megrázkódtatás csak nem éri, amikor elhúzódóm, hogy közelebb hajoljak a bukszához. - Ki tudnál minket is festeni? Lécci! Annyira hihetetlenül csúcs lenne! - markol rá a felsőmre, ami már így is festékes, de mondjuk kurván nem volt még elég belőle, és má' kábé a gondolatra áll a faszom, szóval lehúzom a pasim fejét, hogy a fülébe tudjam súgni, pár percre lelépek, de ne bassza szét senki fejét addig. Aztán vigyorogva követem a libákat, hogy mindenféle faszságot kenjek fel a testükre. Az egyik még egy baszom csillámpónit is kap okkersárga ánusszal, lolz. Azt mondjuk frankón nem vágom, meddig taperolom őket, bár festés közben nem tűnik fel, hová nyúlok, és így fél üveg vodka után esik le, miszerint ez nem egy tipik buli, a'sszem.
- Azt mondják, jól baszol - markol rá a farkamra valami random ribi, de épp arra koncentrálok két slukk cigi és egy újabb üveg pia között, mi hibádzik a képletből. Alkoholszint alakul, fények rendben, parti tuti, ingyé' körök pörögnek, akkor meg? - Van mellé még egy kis extra is - mutat fel egy zacsit, benne apró kis pontokkal, amik a fényben pont úgy villognak, akár egy LSD microdot, majd az egyiket a nyelvére teszi, és nem kell kétszer rákérdeznie, miben utazom. Merthogy piát és drogot még nem utasítottam vissza. Sose.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Kor : 25
Avataron : Andy Biersack

TémanyitásTárgy: Re: Kanada
Szer. Jan. 04, 2017 8:06 pm
 



 

Válaszolnom sem kell, mert már a pofámról megmondja, hogy komolyan gondolom, nem mintha olyan nagy dolog lenne. Vagy izé, már nem tűnik annak.
- Ezt még behajtom. – nevetek fel, de tulajdonképp pont ezt vártam tőle. Elég rég vágom már, hogy minden faszságban benne van, amíg a legapróbb hajlamot is felfedezi magában, hogy megtegye.
- Komolyan? –vonom fel a szemöldököm, azért meg kell hagyni, ezek után rendesen beindul a fantáziám, de felteszem, direkt erre játszik a hülyéje. – Mármint szexuálisan, vagy amúgy?
Én lennék az utolsó, aki majd köntörfalaz bármilyen témában, szóval most is csak lazán rákérdek két slukk között, mert mér ne. Érdekel. Nem mintha sok ideje meg ereje lenne magyarázni, erre mondjuk abból következtetek, hogy két perc alatt bekómál a picsába. Fasza.
- Inkább sose tartsál, kösz. Nem véletlen hagytam ott a sulit. – már akkor vágtam, hogy mi az, amire kurvára nem lesz szükségem, és ez erősen a lista elején áll. – Minden váladékra feláll, vagy mi van?
Kretén. Remélem ezt azért kurván nem gondolja komolyan, de Ennél igazából sose lehet tudni. Szerintem kurván a hangulatától függ, hogy egyáltalán van-e határa a faszságának.
- Segáz, a partit meg kell alapozni. – vigyorodom el, nálam a bebaszás ilyen rituálészerűen része a dolognak, nem lehet felette csak úgy eltekinteni. Nem mintha pont a patkányt kéne győzködnöm, úgyhogy nem is itatom feleslegesen, megoldja ő magának. Nem úgy, mint a farokkeményedést, mert egy lusta pöcs. Há’ akkor így marad. Megvonom a vállam, aztán először a tekintetemmel, majd a testemmel száguldok végig a placcon, és azt kell hogy mondjam, ez egy kurva jó hely.
- Soha. – bamba kis vigyor kanyarodik a fejemre, ahogy követem, bár kissé később esik le, hogy mégsem a piáért megyünk, de most már mindegy, kenceficézzen csak, ha akar.
- Szeretnéd? – hajolok az arcába, és már nyúlnék a faszáért, de visszatol, val’szeg, mert elfelejtettem, hogy még vászonnak akar hasznosítani. Nem mintha sok türelmem lenne, de azért csak sikerül visszafognom… úgy kb.
Egészen addig, amíg fel nem forr a vérem, és kurván tudom, egyszerűen érzem, hogy nekem most táncolnom kell. Rendesen En szájába mászom, aztán nekiállok dobálni magam, mint egy kibaszott labdát, mert ez a legjobb az egész kurva életben, amikor az ember csak elengedi magát, és lebeg a kibaszott levegőben. Nem lep meg, hogy rányomulnak a pasimra, míg elvagyok magammal is, de hát faszom, valahogy a képébe röhögök, hogy húzzon, és tolom tovább, fogalmam sincs meddig, meg mióta áll mögöttem az a faszszopó, de látom, hogy mindjá itt helyben kiveri. Sötét, rasztásabb arc, de már meg sem lepődöm, ha buzeráns lennék, én is magamat keresném, lolz. Már épp azon gondolkodom, hogy segíthetnék rajta, amikor megpillantom azt, és már vágom, hogy ez életem ötlete. Mindenféle figyelmeztetés nélkül vágok át a placcon, a rögtönzött színpad irányában, aztán a dj pult mögött álló ribi fülébe suttogom a vágyaimat, aki kuncog, válaszol valamit, amit kurván nem értek, de azért bevetem a sárm mosolyom. A’sszem ez elég, mert okét int, és fél perccel később már lenyomják a közeli fényeket, és a cica hangját hallom a mikrofonon át.
- Készen álltok egy meglepetésre?! – visítja, mire a teremből erőteljes válaszként hangzik az artikulálatlan ordítás, de legalább lelkesek, ha má’ nem józanok. – A színpadon csak most és csak ma este… Elijah Moore!
Bazd meg, már röhögök, érzem, hogy száguldozik bennem az adrenalin, ahogy megszólal sikoltozás, aztán a zene, és vontatott modell lépésekkel dobom ki magam a rudam mellé. Nem sok minden van rajtam, amit strippelhetnék, ezért lazán állok meg a rúd előtt, nekidőlök, kifújom a cigarettám füstjét, és végignézek a tömegen, míg ki nem szúrom a pasimat. Valami ribancok csüngnek rajta nyilván, de azért kétlem, hogy egykönnyen elszakítaná a tekintetét tőlem, pláne, hogy a reflektor fénye játszik a bőrömön, ahogy mérhetetlen lassúsággal terpesztek be, és csúszom le a rúd mentén. A térdem a ritmusra ér földet, de a tánc a’sszem mégse az erősségem, ezért csak hátravetem a fejem, és lazán a gatyámba nyúlok, hogy izgatni kezdjem a farkam. Azért közben szabad kezemmel kigombolom a nadrágom, és letolom, hadd szórakozzon már a közönség is. Elégedetten nyitom szét ajkaimat, ahogy ismét megtalálom En tekintetét, de ezúttal ujjammal intek felé, mielőtt ledugnám a számba, és megmutatnám, mit művelek majd a farkával, ha egyszer idetolja a képét. Szopást ígértem, végül is... a'sszem.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Kanada
 



 

Vissza az elejére Go down
Kanada
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Határon innen, határon túl
-
Ugrás: