HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Vas. Márc. 13, 2016 4:50 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Laurel Mayer
avatar
Inaktív

Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Szer. Márc. 23, 2016 7:04 pm
 



 

Matthew & Laurel
Ne mondd, hogy a házasságban több az öröm, mint a fájdalom!

Az ablakon bámulok kifele, miközben hallgatom a nőt, aki bemondja, hogy néhány perc múlva földet érünk. Izgulok. Ez vajon normális? Végülis most találkozok először azzal a férfivel, aki hamarosan összekötöm az életemet. Még a gondolatától is kiráz a hideg. Kislánykoromban gyakran álmodoztam az esküvömről, meg a boldog házasságról, de sosem így képzeltem el. Hogyan lehetnék boldog valaki mellett, akit nem is ismerek? Idővel talán az leszek, de ezt jelenleg elképzelhetetlennek találom. Az emberek általában szerelemből házasodnak, hiszen az egy olyan dolog, ami egy életre megpecsétel. Persze csak az olyan emberek, akiknek nincs olyan apjuk, mint amilyen az anyém. Aki mindig csak azt nézi mindenben, hogy haszna legyen belőle. Még a saját lányából is. Mert biza, ez még tőle is kegyetlenség. Tisztában vagyok azzal, hogy hibáztam, ami miatt nem győzök bocsánatot kérni. rendbe akartam hozni, tényleg igyekeztem... de ez most még nekem is sok. Nagyon sok. Vajon Matthew is így érzi magát? Vajon neki is pont olyan nagy haszna van bennem, mint nekem - vagyis az apámnak - benne? Vajon működhet ez az egész köztünk? Annyira szeretnék egy pillanatra belelátni a jövőbe, csakhogy tudjam, nem bánom meg az egészet. Na nem mintha kiszállhatnék ebből, amibe belekeveredtem. Az apám nem az a fajta ember akit meghatják a könnyek és a könyörgés, hiába kértem, hogy találjunk ki más megoldást, amivel rendbe tehetem a pár éve elkövetett hibámat, Ő makacsul hisz abban, hogy nincs más megoldás. Persze, hogy nincs. Hiszen neki annyira könnyű. És mi lesz most Ryan-nel? Megbocsát valaha? Egyáltalán lesz majd alkalmam találkozni vele még egyszer utoljára?
Cecilt, a macskámat megsimogatom még egyszer, aztán berakom kis cica ketrecébe. Nagyon nem szeret odabent lenni, de még egyenlőre azt sem tudom, hogy mennyire lesz probléma, hogy hoztam magammal. Szívem szerint mindhármat elhoztam volna, de azt hiszem, hogy az nem illendő. Talán nem állatbarátok abban a házban, ahová menni fogok.
A gép megáll én meg haladok a tömeg után. Milyen fura ennyi idő után végre sétálni. Elveszem a a csomagaimat a csomagmegőrzőből, aztán csak bambán állok a reptéren arra várva, hogy végre érkezzen a jövendőbelim. Egyáltalán megkapjuk egymást ennyi ember között? Oké, én láttam róla néhány képet, de nem biztos, hogy az elég lesz most. Mindegy. Várok. Egyebet amúgy sem tehetek.

©
Vissza az elejére Go down
Matthew Campbell
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Szer. Márc. 23, 2016 9:30 pm
 



 


Laurel & Matthew


Tegnap este sírt, még sosem láttam a könnyeit, rettentően erős nő volt, és mit tagadjam, valahol én is féltem, hogy ez az egész túl nagy szakadékot fog kettőnk közé csempészni, aminek egyáltalán nem örültem. Választásom azonban nem volt, bár, mondhattam volna nemet, és meg is akartam tenni, de amikor megtudtam, hogy a másik félnek van erre szüksége, nem nekünk, akkor valahogy diadalmaskodott bennem az irgalmas szamaritánus. Ha apám nem lenne, simán egyezkednék velük a jövőbeli haszon reményében, nem ilyen módon, de még él, így nem is vagyok a cég fő részvényese.
Magam mentem ki a reptérre, lehetne sofőröm, de nem szeretek ilyesmivel kiríni a tömegből, épp elég, hogy az autókkal kapcsolatos szenvedélyemből képtelen voltam engedni, és BMW-vel járok. Leparkoltam a bejárat közelében, behajtási engedélyem volt, rohadt sokat repültem, szinte minden héten, nem mellesleg szépen perkáltam, hogy ne kelljen a fél parkolón átcaplatnom.
Volt a kezemben egy tábla, a titkárnőm nagyon lelkes volt, egyébként igazán kedvelem, de nem örültem, hogy mennyire pártolja ezt a házasságot. Sőt, ő még olyasmit is hablatyolt, hogy mennyire romantikus lenne, ha végül egymásba szeretnénk, szerintem meglehetősen lelomboztam az olyan csak a hollywoodi filmekben van megjegyzésemmel. Igazság szerint erre esélyt sem látok, és mégis mennyi a valószínűsége annak, hogy egy huszonnyolc éves gazdag nő szingli? A fejemet tenném rá, hogy hasonló cipőben jár, mint én, ha nem, akkor szerencsésebb, mint amilyen én vagyok.
A gép épp akkor száll le, szóval megyek a kapuhoz, ahol elméletileg ki kellene érkeznie, és mindenki a szerettei nyakába vetődik, de én csak arra tudok gondolni, mennyire lesz az egész kínos. Tulajdonképpen azt szerettem volna, hogyha kijön elé egy alkalmazottunk, de végül úgy döntöttem, hogy az faragatlanság volna. Egy másik részem apámat zavarta volna ki, ha már megszületett a fejében ez a csodás ötlet. Az ő elrendezett házasságuk bejött, bár szerintem az a tökéletes, lángoló szerelem sosem volt. Egyszerűen csak idővel megszerették a másikat. Ez viszont nem garantálja azt, hogy velünk is így lenne.
Lecövekeltem az emberek közt, és vártam, hogy felbukkanjanak az arcok, én magam kissé sután ugyan, de tartom magam előtt a táblát, rajta Laurel Mayer nevével. A nőével, akiből még a nyár végén a feleségem kell legyen. Még nem hivatalos a kézfogó, de onnantól kezdve, hogy kiderül, cikkezni fognak róla, a sajtó valószínűleg szét fog szedni, és mindent tudni akarnak majd. Nem vagyok rá felkészülve, de a következő hetek erről is fognak szólni, számtalan ezzel foglalkozó ember akad, ellátnak majd jó pár tanáccsal, hogy miként kezeljük az egész helyzetet, sőt, a fejem rá, hogy valami röhejesen romantikus történetet is a szánkba adnak majd, hogy miként jöttünk össze, nem tudva róla, hogy milyen vagyonos is a másik családja. Tudomásom szerint az ő cégük problémái még nem kaptak nyilvánosságot, így az érdekházasság ténye legalább nem magától értetődő.
Elmegy mellettem pár nő, de igazság szerint sejtem, kit keressek. Egy hozzám hasonlóan bizonytalan, elveszett lelket, hacsak nem tévedek, és minden vágya a feleségemnek lenni. A szőke fürtök gazdáján megállapodik tekintetem, talán ő az. Nem tudom. Remélem nem, túlságosan is gyönyörű, és a szép nők a legtöbb férfinak a gyengéi…
Vissza az elejére Go down
Laurel Mayer
avatar
Inaktív

Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Szomb. Márc. 26, 2016 1:49 pm
 



 

Matthew & Laurel
Ne mondd, hogy a házasságban több az öröm, mint a fájdalom!

Igazából fogalmam sincs, hogy mi lesz most, vagy, hogy hogyan leszek képes végig vinni mindazt, amit az apám elvár tőlem. Kétségkívül neki fogalma sincs mindarról, hogy milyen ostoba helyzetbe kényszerített, ahogyan az sem nagyon érdekli, hogy boldogtalan életet fogok élni. Mert szinte képtelenség az, hogy boldog legyek egy olyan férfi mellett, akivel most fogok találkozni először. Ha tehetném felülnék a következő gépre csakhogy elvigyen a lehető legmesszebb innen, de annak meg mi értelme lenne? Az apám úgyis rámtalálna, mert Ő bármeddig képes elmenni, csakhogy ússzon a pénzben. Nem is értem... miért olyan fontos a pénz? Persze elképzelni sem tudnám, hogy milyen lehet azoknak, akiknek nincs, hiszen mióta csak az eszemet tudom mindenem megvan. De azt hiszem, hogy szívesebben élnék inkább szegényen és boldogan, minthogy egy olyan házasság részese legyek, ahol valószínűleg sosem fogom érezni azt a boldogságot, amiről annyiszor álmodoztam. Mégsincs elég bátorságom ahhoz, hogy szemeszálljak az apámmal. Mindig is tudtam, hogy ez lesz a vesztem, bár ilyesmit sosem feltételeztem volna róla. Hogy egy olyan férfihez adjon hozzá, aki iránt semmi érzéseim nincsenek, akiről azt sem tudtam, hogy létezik. Azt hiszem, hogy ez a legkegyetlenebb dolog, amit egy apa a gyerekével tehet. És én csak még jobban gyűlölöm Őt.
Tehetetlenül állok a reptéren, miközben fejem ide-oda jár az emberek között. Mindenki boldognak tűnik ahogyan találkozik a szeretteivel, én meg csak várok, mint valaki esetlen, aki azt sem tudja, hogy mihez kezdjen most. Egy percre még is az megfordul a fejemben, hogy senki sem fog rám várni. Hiszen nagy valószínűleg a másik félnek is pont annyira kellemetlen ez a dolog, mint nekem. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha az utolsó pillanatban kiszáll a játszmából. Én meg talán egy kicsit megkönnyebbülnék, ha így lenne. Mert akkor az apám nem hibáztathatna engem, és így mehetnék vissza az elfuserált életemet tovább folytatni. Ebben a pillanatban viszont meglátom Őt, egy táblával a kezében, amin a nevem szerepel. Nyelek egyet, és csak bámulom idegesen. Pontosan olyan jóképű, mint a képeken, amiket róla néztem. Oda kéne mennem hozzá, de mégis mit mondhatnék neki? " Helló, én vagyok a lány, akit feleségül kell vennie." Mennyire kínos már most a helyzet. Sosem voltam az a szégyenlős lány, aki nem mer szóba állni egy idegennel, most viszont tényleg nem tudom mit kéne tennem. Veszek egy apró levegőt, majd kifújom és egy apró mosolyt erőltetek ajkaimra. Bal kezemben tartom Cecilt, a jobbal pedig megfogom a bőröndömet, és megindulok a jövendőbelim felé. Magassarkú cipőm kopog, a bőröndöm kerekei ostoba zajt csapnak, de mindez valószínűleg csak az én füleimet sérti.
- Nem túl romantikus hely ez az első találkozásra... - motyogom halkan, amit viccnek szánok, de mégsincs kedvem nevetni rajta. Azt remélem, hogy valami nagy lyuk keletkezik a lábaim alatt és elnyel végre.

©
Vissza az elejére Go down
Matthew Campbell
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Vas. Márc. 27, 2016 1:17 am
 



 


Laurel & Matthew


Mindenki hamar megleli a hozzá tartozót, egészen hamar rájövök, hogy egy valaki azonban akad, aki épp oly tanácstalan, mint én vagyok. Pont a kellemes szőke hölgyemény, és ez az a pont, amikor eszembe jut, hogy egy ilyen nő bárkit megfoghatna magának, mégis hozzám kényszerítik. Istentelenül igazságtalan az élet, jó volna, ha lehetne másként, de egyelőre semmit sem tudok róla, így azt sem, hogy bízhatok-e benne. Lehetnénk szövetségesek a kilátástalannak tűrő harcban akár, de ahhoz tudnom kell róla egy, s mást, főként az őszinte hozzáállását a kérdésben. Ezt kideríteni nem két perc, veszélyes terep ez, ha apám fülébe visszajutna, hogy kibúvót keresnék – ugyan ki ne tenné egy kényszerházasság esetében -, iszonyatos botrány lenne belőle.
Idegesnek látszik szegény, és tudom, egyáltalán nem vagyok rossz parti, de egyik lány sem ilyesmiről álmodik kislányként. Én magam is lényegesen romantikusabb vagyok ennél férfi létemre. Mikor azonban megindul, úgy döntök, én is rásegítek a helyzetre, érezze, ezt az utat, bármi is álljon előttünk, nem kell egyedül megtennie. Vélhetőleg egyetlen pillanata sem lesz egyszerű, de valamiképp majdcsak fennmaradunk a hullámok hátán. Én bízom ebben, talán kicsit abban is, hogy van mód arra, hogy mindketten boldogok lehessünk, és sejtésem szerint ennek nem a jelenlegi felállás a módja.
Mi tagadás, a megjelenése kellemes a szemnek, bizonyára sokan meg is nézik maguknak, én magam nem fogok túlzásba esni, hiába a jegyesem, ez a helyzet semmilyen téren nem normális, s különben, mióta Isával egy párt alkotunk, nem különösebben nézem meg a nőket. Maximum azokat, akikkel több időt töltök egy légtérben, de az sem mustrálgatás, egész egyszerűen nem lehet mindig az arcát figyelni valakinek. Fárasztó egy pontra fókuszálni egy idő után.
- Valóban, ezek szerint mégiscsak sofőrt kellett volna küldenem. – Emelem fel a kezem, hogy megdörzsöljem a tarkómat, nem ismerem még, fogalmam sincs, hogy ez csalódottság akar lenni a részéről, avagy inkább próbálna humorizálni ebben a felettébb kínos szituációban.
- Reményeim szerint a későbbiekben képesek leszünk köszörülni ezt a csorbát. – Nem mintha romantikázni terveztem volna vele, de a romantikus hely nem feltétlenül ezt hozza magával, kellemes környezetet azonban teremthetünk, hogy kevésbé érezzük helyzetünk súlyát.
- Szabad lesz? – Nyúlnék a bőröndje felé, mert mellettem nő ne cipekedjen, nem viselném túl jól a látványt, és egyébként is, inkább fogja két kézzel a cicát, mert ha itt elszalad, nem biztos, hogy megleljük még ebben az életben. - Csak egy? Hozhatta volna mind a hármat, nem zavarnának. – Máris úgy indulunk, hogy áldozatot hoz, holott még nem is a feleségem. Vajon mennyire érzi rosszul magát? És milyen ember az apja, hogy hagyja szenvedni? Erre inkább nem akarom tudni a választ.
Vissza az elejére Go down
Laurel Mayer
avatar
Inaktív

Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Hétf. Márc. 28, 2016 10:32 pm
 



 

Matthew & Laurel
Ne mondd, hogy a házasságban több az öröm, mint a fájdalom!

Soha nem éreztem magam még ennyire elveszettnek, szinte még most sem fogtam fel egészen ezt az egészet. Egyáltalán lehetséges mindez? Hogy egy apa íly módon kegyetlen legyen a gyerekével? És nem csak az én apám, hanem a jövendőbeli férjeméé is. Ez a tény talán egy kissé megnyugtató is, hiszen nem csak az én életem megy tönkre, ha véghez visszük ezt a házasságot, hanem az immár velem szemben álló férfié is. Jó alaposan szemügyre veszem, és bár nagyon vonzó külseje van, nem biztos, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy helyt álljak mellette, mint jó feleség. A hideg ráz még a gondolatától is. Nem, nem ellene szól ez az egész, nyílván semmi bajom Vele, mindössze csak rossz helyzetben kellett találkoznunk. Le merem fogadni, hogy Ő sem pont velem képzelné el a jövőjét, amit én megértek, sőt, ha tehetnék valamit, hogy mindkettőnket megszabadítsam ettől a cseppet sem kellemes helyzettől, akkor gondolkodás nélkül megtenném. De nincs hozzá elég bátorságom, még mindig rettegek ellenszegülni az apám parancsával. Egy nap talán képes leszek a sarkamra állni és nemet mondani neki, de még nem most. Ha az apámról van szó, biza egy gyáva nyúl vagyok. Mindenki az, aki közelebbről ismeri Őt.
- Nem. Örülök, hogy személyesen jött értem. Így is elég kellemetlen a helyzet, és csak még rosszabb lenne, ha egy sofőrrel kéne mennem... - felelem kicsit csalódottan, amiért nem értette a poénomat, ami egy kicsit talán még gunyoros is. De a tény, hogy csak egy sofőrt akart értem küldeni... eléggé bosszantó. Már nem a soffőr miatt, mert soha nem néztem le az alkalmazottakat, csak eléggé megalázónak tartanám. Nem tehetek arról, hogy így alakultak a dolgok, ahogyan Ő sem tehet. Mégis nekünk kell megoldani a problémát, sőt, én személy szerint szeretném kihagyni ebből az alkalmazottakat és a médiát is. Még akkor is, ha tudom, hogy szinte lehetetlen kérés. Már amúgy is le merem fogadni, hogy az apám mindenkinek elhíresztelte, hogy egy gazdag, jómódú ember felesége leszek. Azon se lepődnék meg, ha eddig a Ryan fülébe is eljutott a hír. Nem volt jogom ezt tenni vele, megérdemelte volna, hogy őszinte legyek hozzá. Talán majd egy nap megérti, hogy miért tettem, amit tettem, és akkor megbocsájt.
- Idővel, talán arra is sor kerülhet. - felelem halkan, majd egy széles mosolyt erőltetek ajkamra. Minden vágyam romantikázni egy ismeretlen férfivel... Persze szeretem a romantikát, mert melyik nő ne szeretné? Rózsák, pezsgő, romantikus séták, vacsora kettesben... ez mind szép és jó. De, hogyan várhatnám ezt el tőle? És mi van akkor, ha van már az életében egy lány? Semmi jogom nincs kettejük közé állni, mégis megteszem, hiszen eljöttem. Hát tehettem volna mást?
- Köszönöm. - átadom neki a bőröndöt, és hálás vagyok amiért csak ezt az egyet hoztam. Csak a legfontosabb ruháimat, hiszen lesz alkalmam vásárolni itt is, és majd küldenek utánam néhány számomra fontos ruhadarabot. Azt hiszem, hogy London összes bőröndje sem lenne elég a ruhakészletemhez, szóval mindent csak szép sórjában. - Nem tudtam, hogy mennyire örülnének három cicának... az egyik még elég pici... Különben is Cecil a legidősebbb, Ő nött a leginkább a szívemhez. - mosolyogva pillantok rá a cicámra, majd megsimogatom a buksiját. Valószínűleg nem csak nekem, de neki is hiányozni fognak a többiek, de mindez mit sem számít jelen pillanatban. Szívem szerint sírni lenne kedvem, de nem tehetem. Nem törhetek össze, még bírnom kell.

©
Vissza az elejére Go down
Matthew Campbell
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Kedd Márc. 29, 2016 9:11 pm
 



 


Laurel & Matthew


- Én is így gondoltam, csak még személytelenebb lenne ez az egész. Őszintén sajnálom, hogy ilyen helyzetbe keveredett apáink elképzelései miatt. – A kellemetlen szó épp elég volt számomra ahhoz, hogy megadja ilyen téren a kezdőlökést, és ne akarjak alakoskodni, vagy úgy csinálni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Gyönyörű szép nő, és minden jel szerint igencsak szomorú, ez az, ami miatt rettentően haragszom apámra, az övére még jobban, mert az egy dolog, hogy elméletben a férfiaknak mindegy, simán félremennek, ha úgy tartja kedvük, nyilván teszi ő is, de egy nőnek ez sokkal inkább érzelmi kérdés, ők vágynak a nagy szerelemre, az álomesküvőre vele, és egyértelműen mindent úgy képzelnek el, hogy rajongásig odavannak valakiért. Neki ez nem fog megadatni, és hosszútávon, vagy ha Isadora úgy dönt, neki ez ilyen formán nem megy, én is nagyon csúnyán ki fogok készülni. Ha ő nem lenne, már most is eléggé ki lennék készülve.
- Bizonyára. – Bólintok rá néma beletörődéssel, mert megadnám neki, képes lennék rá, de mindvégig tudná, hogy érzések nincsenek mögötte, nem is lehetnének, hisz mást szeretek. Ez nem rajta múlik, sőt, ha nem lenne senkim, talán képes lennék beleszeretni, kedvesnek tűnik, és ha jól sejtem, még humoros oldala is van, csak jelen pillanatban én vagyok teljesen idióta ahhoz, hogy felfogjam. Őszintén, azt sem tudom, hol áll a fejem.
- Nem tesz semmit. – Kellemetlen volna, ha minden idegszálával tiltakozni próbálna ellene, bevallom, nem szívesen erősködnék a reptér közepén. Sóhajtva emelem fel a kezem, hogy az eddig benne tartott napszemüvegemet a szemeim elé toljam.
- Előre szólok, hogy idefele láttam odakinn két fotóst, igaz, még nem szivárgott ki semmi, viszont nagyon szeretnek a sarkamban loholni, számomra rejtély, hogy miért. Remélem, van napszemüvege. Esetleg egy szép kalap? Nem tudom, mennyire van oda a nyilvánosságért, elnézést, ha nagy rajongója, én személy szerint a házam közepére sem kívánnám őket. – Eléggé bemerültem a témába, mert sajnos valóban nem ismertük egymást, úgyhogy nehezen tudtam volna megállapítani, mi az, amit már nem visel el a sajtó tekintetében, hisz vannak olyanok, akik meglovagolják ezt a fajta hírverést is, és ki tudják rendesen használni, én a magam részéről egyáltalán nem élvezem, és örülnék, ha soha többé nem készülne rólam kép.
- Igazság szerint, bármennyire is hihetetlen talán, de nekem személy szerint nem az a célom, hogy minél rosszabbul érezze magát. Nyugodtan hozhatta volna őket, macskaallergiája senkinek sincsen a házban. Illetőleg, az édesapám ragaszkodott ahhoz, hogy velünk lakjon az esküvőig, de én erre nem kérném, tekintettel arra, hogy felér egy sokkterápiával szüleim párosa. Úgyhogy amennyiben egy kicsit megpihent, elvinném lakást nézni, hogy béreljünk egyet, csak hogy legyen egy hely, ahová félrevonulhat, ha elege van ebből az egészből. – Én szép, nem szép, biztos, hogy Isához mennék ebben az esetben, és neki is szeretnék hagyni egy menekülőutat, mert valószínűleg ő is csak szenvedő alanya ennek az egésznek, és nem szeretném, hogy elhervadjon holmi aranykalitkában.
- Azt hiszem, mehetünk is, a BMW az enyém közvetlenül a bejárat előtt, csak szálljon be a cicával, a csomagokat intézem én. – Csodálatos a sajtó elől bujdosni, mondhatom, de szerintem bőven lesz majd hivatalos megjelenésünk is, részemről köszönöm, de megelégszem majd akkor a nyilvánossággal.
Vissza az elejére Go down
Laurel Mayer
avatar
Inaktív

Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Csüt. Márc. 31, 2016 2:53 pm
 



 

Matthew & Laurel
Ne mondd, hogy a házasságban több az öröm, mint a fájdalom!

Minél jobban telik az idő, én egyre inkább gondolom azt, hogy ostobaság ez az egész. Hogy házasodhatna össze két ember úgy, hogy nem szeretik egymást? És mindezt a pénz miatt. Mintha bizony az boldogítana bárkit is. Igen, valóban szeretem ezt a ragyogó életet, a hírnevet, és örülök, hogy bármit megengedhetek magamnak, amin megakad a szemem, viszont mindez nem elég ahhoz, hogy boldog is legyek. Ez a világ már így is eléggé romlott, gyermekkoromban sem éreztem soha azt az igazi boldogságot, ami járt volna nekem, de mégis hittem abban, hogy talán egyszer összejön majd nekem is. És egy pillanatig éreztem is, hogy minden jó lesz, még akkor is, ha az apámnak fogalma sem volt arról mi miatt ragyogok annyira. Most azonban ez az egész igazi pofonként ért. Nem elég, hogy a szülővárosomtól elszakítanak - bár mondjuk jó kicsit távol lenni az apámtól -, de még Ryan-t sem láthatom többé. Mert az úgy nem oké hogy, férjhez megyek és vele is tartsam a kapcsolatot. Sosem szerettem a hűtlenséget, és bár semmilyen érzelmi kapcsolat nem fűz ahhoz az emberhez, akihez hamarosan feleségül megyek, mégis úgy érzem, hogy nem tehetem meg, hogy más férfiakkal beszéljek. Még akkor sem, ha a szívem szakad bele. És ugyanezt elvárom a jövendőbelimtől is, hiszen nincs is annál megalázób egy nőnek, ha megcsalják. Persze erről olyan fura lenne beszélni. Hiszen mit is várhatnék el? Az anyám és apám szerelemből házasodtak, apa mégis csalja a nőt, aki a világra hozott.
- Valahogyan csak megoldjuk. - Megoldjuk? Ezt mégis, hogy lehet megoldani? Az apám majdhogynem megfenyegetett, hogy ne merészeljek meghátrálni. Bele sem merek gondolni, hogy mi történne, ha szembe szállok vele. Meglep, hogy Matthew engem sajnál, pedig neki is pont annyira lehet rossz ez az egész, mint nekem. Nem hiszem, hogy arról álmodozott, hogy egy ismeretlen nőt vegyen el feleségül. Bár látszólag valóban nagyon udvarias, de sosem voltam túl jó emberismerő. Honnan tudhatnám, hogy elöbb vagy utóbb nem fog előbújni belőle is a kisördög, és honnan legyek biztos abban, hogy nem lesz majd olyan életem, mint amilyen az anyámnak is van az apám miatt? És ők még legalább valamennyire szeretik is egymást. Talán idővel köztünk is kialakulhat valami ragaszkodás féle, vagy nem is tudom mi, de szerelmet azt el nem tudnék képzelni. Sokáig hittem a tündérmesékben, a szőke hercegben, most azonban úgy érzem, hogy igazán felnőttem. Az élet nem habostorta, van akinek összejön, és van akinek nem. Ez van, el kell fogadnunk. Talán holnapra már könnyebb lesz. Talán napról napra egyre jobban bele fogok nyugodni a sorsomba.
Ahogyan tudomást szerzek a fotósokról, úgy érzem, hogy egyre jobban megfojt ez az egész helyzet. Nem igaz, hogy ezek mindenhol ott vannak. Gyűlölöm, hogy soha sehová nem tudok úgy elmenni, hogy ne kerüljön a cimlapokra, vagy ne mondják be a televizióba. Ez van akkor, ha az ember apja sikeres. Semmi magánélet, és semmi amiről dönthetnék. Kezdek hozzá szokni.
- Én sem rajongok túlzottan értük. Néha olyanok, mint a piócák. Rá tudna tapadni hamar az emberre. De fel voltam erre készülve, így napszemüveg nálam is van. Ha viszont belegondolok, hogy mi lesz akkor, ha tudomást szereznek rólunk... erről az egészről.. - a hideg ráz ki a gondolatától is. Már előre látom a címlapokon kettőnket, ahol leírnak valami szappanoperába illő mesét a kényszerházasságunkról, meg arról, hogy már most látják, hogy milyen hatalmas szerelem fog kialakulni ebből. Mert néha jókat szoktam nevetni azon, amiket magamról olvasok, és töprengek, hogy honnan szednek elő ilyesmiket. Sóhajtok egyet, majd a bőröndöm legkisebb zsebéből elővadászom díszes napszemüvegemet. Pont ilyen alkalmakkor szoktam feltenni, vagy ha elmentem nyaralni valami csodálatos helyre. Londonban ugyanis ritka mikor napsütés van, mégis úgy érzem, hogy hiányozni fog a szülőhazám.
- Majd szólok akkor az édesanyámnak, hogy hozza magával a másik kettőt is. Ha nem baj, majd Ők is eljönnének meglátogatni. Tudja az apám... személyesen szeret meggyőződni mindenről. - vágok egy fintort, aztán elgondolkodok azon, amit a lakásról mond. Valóban jó lenne egy olyan hely, ahol egyedül lehetek néha, de én nem akarok emiatt problémát senki nyakára. Nem biztos, hogy a szüleinknek is tetszene majd, ha máshol tölteném el az éjszakáimat, én nem akarom, hogy rosszindulatú pletykák szülessen rólam. - Bár tetszene egy saját lakás, de nem akarok gondot okozni senkinek. Elleszek valahogyan. - Egy házasság romantika és együtt élés nélkül. Nagyon csábító. De nem is igazán tudom, hogy mit várnék. Azz apám minden bizonnyal amint összeházasodunk azzal fog jönni, hogy fiú unokákat akar, aki majd örökölheti a még hatalmasabb vagyont onnantól, hogy kimondjuk mindketten a boldogító igent.
Megindulok hát a BMW felé, mielött azonban beszállok eltöprengek azon, hogy az anyós ülésre, vagy inkább a hátsóra üljek? Hogy lenne illendő? Végül aztán kinyítom a hátsó ajtót, és becsusszanok a kocsiba, becsukva magam mögött az ajtót. Gyűlölni fogok minden egyes percet, amit azzal kell eltöltenem, hogy az idegesítő fotósok és újságírók elől bújkáljak.

©
Vissza az elejére Go down
Matthew Campbell
avatar
Inaktív

Kor : 34
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Vas. Ápr. 03, 2016 8:40 am
 



 


Laurel & Matthew


- Legyen igaza. – Nem vagyok ennyire pozitív ezzel az egésszel kapcsolatban, nem hiszem, hogy olyan könnyű lenne mindezt megoldani, hacsak nem művelek bármi olyat, amivel az egész fennálló jövőmet veszélyeztetem. Nem tartom fontosnak a pénzt, de ki tudja, ez talán csak addig van így, amíg van. Ha nem lenne, hiányozna vajon? A megszokott életstílusom biztosan. Ám azt sem szabad figyelmen kívül hagynom, hogy meglehet, a nagybetűs boldogságot nyerném vele. Lutri ez számomra egyelőre, mindenesetre jelen pillanatban ezzel nem számolnék, maradjunk inkább csak annyiban, hogy valahogy vészeljük át ezt az első alkalmat, aztán meglátjuk, mi felé sodródunk.
- Nem vagyok benne biztos, hogy sokáig titok lesz, apám nagyon pedzegetett valami sajtóközleményt. Sőt, kapaszkodjon meg, egyenesen azt akarja, hogy játsszuk el, miként szerettünk egymásba. Nevetséges az egész. Hogy lehetne ilyet eljátszani? Sosem vágytam színészi pályára, nem véletlenül. – Kénytelen vagyok megcsóválni a fejemet, mert az egész röhejes. Beállítottan elkapott pillanatok, csalás és hazugság, mindenki tudja, hogy ez az egész nagyon gyenge lábakon áll, és ki tudja, mennyire sikerülne hihetőnek. Ráadásul nem akarom, hogy Isának látnia kelljen a közös képeinket, mert az egy dolog, hogy tud róla, de az más, hogyha a képébe van tolva az egész.
- Hozza csak nyugodtan. A kedves édesanyját szívesen látom, de be kell valljam, az édesapjával kapcsolatban épp annyira ambivalensek az érzéseim, mint a sajátom kapcsán. – Hiszen az üzleti élet nagy zseniként tartja számon, egész remek előadásokat tart, érdekes, szellemes embernek tűnik, aki remek beszélgetőtárs, ugyanakkor az, amit  a lányával művel, megbocsájthatatlan a szememben. - Egyébiránt, az enyém is így van ezzel, az az érzésem, hogyha kicsit is kevésbé érdekelné őket a pénz, nagyon is jól kijönnének egymással. – Talán, ha itt lesz Laurel édesapja, lesz lehetőségünk rávilágítani arra, hogy a két cég összeolvadása akkor is lehet gyümölcsöző, ha nem köti össze egy gyenge lábakon álló házasság. Sőt, szerintem csak megsebezné az egészet, ha esetleg köztünk nem mennének jól a dolgom. Nem is értem kifejezetten, olyan logikátlanul erőltetett ez az egész, hogy arra szavakat sem találok.
- Látom, maga igazán áldozatkész. Legyen, ahogy… akarja, vagy inkább mondja. A családi birtokon már előkészítettek magának egy fényűző szobát, bizonyára kellemesnek fogja találni. – Én alapvetően keveset vagyok otthon, van lakásom, és sokszor alszom Isánál is, de úgy tűnik, most kénytelen leszek több időt tölteni a szüleim társaságában. Igaz, ez az elképzelése csak a jegyesség részére vonatkozott volna, elvégre azt senki sem várja el a frissen bejelentett eljegyzés hírére, hogy máris romantikusan összekuckózik a két ember. Sokan csak az esküvő után teszik meg. - Ugyanakkor készüljön fel arra is, hogy az édesapám bár látszólag nagyon kellemes és hízelgő jellemmel megáldott, soha, semmit nem tesz ok nélkül. Nem tudom, miért gondolom így, de szerintem nagyon ismerős felállás lehet. – Kezet foghatnánk mondhatni apáink, de tovább nem ragozom, mert nincs értelme. Talán ezúttal még szerencsénk van, és nem készülnek képek rólunk, fogalmam sincs, nem hallok egyetlen kattanást vagy izgatott mozgolódást, zsongást sem. S rettentő nagy mázlink van, mert valóban nem készül rólunk egyelőre még kép.
- Szeretne esetleg látni valamit a városban? Ebédelni? Esetleg inkább pihenne? – Igyekszem aszerint alakítani a programot, mert bármennyire is steril ez az egész, nem célom, hogy rosszul érezze magát.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Hétf. Május 09, 2016 8:30 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Kellan G. Graddock
avatar
Inaktív

Kor : 44
Avataron : Jason Statham

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Pént. Jún. 24, 2016 11:39 am
 



 



 Cora & Kellan  



Korán van... A levegő csípősen mart bőrömbe, ahogy becsaptam magam mögött az autó ajtaját. Imádom ezt a hajnali időt.
Ilyenkor kezdődik minden, kár lenne elhalasztani.
Úgy sétáltam el mindenki mellett, mint valami fagyos jégtábla, mely az óceán felszínén feszül, dermedten, erős szilárdsággal. Katonai öltözet, díszkíséret nélkül.
A járgány a reptér épülete előtt parkolt, pont az ajtó előtt. Engedély?
Tábornok vagyok!
Ezernyi kérdés merül fel bennem, ezer gyanú, ezer kétely. Halovány, szinte alig látható vigyor mászott szám szegletébe, ahogy a rám irányuló tekinteteket figyeltem néhány civilnél. Fegyver? Jelenleg csak egy tartózkodik nálam.
Cora tegnapelőtt felhívott, hogy eljönne néhány napra…hangja keserűségről szólt… érdekelt az unokahúgom. Édesanyja nemrégiben halálozott el.
Nem bántom a nőt, isten lássa lelkem. Gyönyörű húzott szemű asszony volt, öcsémhez illő, de az az idióta olykor nem érdemelne semmit se.
Két taslit tőlem, azt jól van.
Újra és újra fülembe csapódtak utolsó szavai, melyeket még most sem tudtam igazán a helyükre tenni. Összevesztünk…jó kis férfiasan.
Hirtelen fel is tódult bennem számos és számtalan kérdés, a miérttel kapcsolatban, és ha mélyebben belegondolok, valóban meglepett, hogy megörvendeztet azzal, hogy "elém járul". Miért hozzám? Nem azt mondom, hogy bánom a jövetelét. Jöjjön csak nyugodtan. Háromszor találkoztam vele a 18 év alatt, jó lesz újra látni a gyereket.
Még nagyjából 5 perc és megjelenik a gép is.
Az órámra pillantottam, valamint a kijelzőn írt időpontra, és meg kellett állapítanom, hogy most kellene az utasoknak kijönnie a terminálba. Mindig is tudtam, hogy mit akarok és hogy hogyan akarom, valamint abban is teljesen biztos voltam, hogy hogyan érjem el… van aki tökéletes.
Apám mindig arra tanított, hogy inkább a tetteimmel bizonyítsam amit el akarok érni, mint sem a szavaimmal, a szájával bárki hősködhet, de azt bizonyítani is kell.
Végre. Hallom jönni a tömeget. Elég feltűnő jelenség vagyok, ahogy ő is, csak nem megy el mellettem.
Ha meg igen...
Továbbra is csendbe burkolózó, fojtogató némaságban figyeltem mindenkit.
Vissza az elejére Go down
Cora N. Loren
avatar
Inaktív

Kor : 19
Avataron : Im Yoon Ah

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Pént. Júl. 08, 2016 10:18 am
 



 

take my hand
Annak ellenére, hogy Kellan bácsinak azt mondtam, hogy csak pár napig maradok nála, egy hatalmas – és nem utolsó sorban zsír új – levendula színű gurulós bőröndöt húztam magam után, amiben benne van az összes új ruhám, meg minden cuccom, amit magamnak vettem. Otthonról nem hoztam el semmit, nem tudtam volna ránézni azokra a cuccokra amiket a régi szobámban hagytam. Amúgy sem éreztem már az enyémnek egyiket se, apám pedig elég rendesen az értésemre adta, hogy nem kellek neki, mert teljes mértékben egy emberi hulladék vagyok, ezért úgy döntöttem, hogy oké, akkor alszok egy barátnőmnél, akinek az elmúlt napokban sikerült belém némi önbizalmat vernie, sőt, talán még egy kicsit többet is, mint ami alapból volt. Ennek mondjuk az volt az oka, amin együtt keresztülmentünk, és kihagytuk a sulit két hétig, de az osztályfőnököm engedélyt adott rá mind a kettőnknek, szóval nem gázos a dolog.
Biztos vagyok benne, hogy megdöbbenést fogok okozni a nagybátyámnak, aki talán fél éve látott utoljára, és akkor még egyáltalán nem olyan voltam, mint most. Az első sokk biztosan az lesz neki, hogy teljesen átalakultam, már nem járok olyan béna göncökben, a hajam szép, rendezett hullámokban keretezi az arcom, és a bőröm is olyan tiszta meg puha, mint kisgyermekkoromban. A szemüvegemet pont tegnap tapostam össze, mert elkészültek a kontaktlencséim, emellett bevallom, hogy a hajam nem csak egészségesebb lett, hanem más színt is kapott, amitől egészen jól néz ki, illetve az arcomra felkerült némi pirosító szempillaspirállal és szájfénnyel. Egyszóval csinosabb lettem, mint voltam, aminek amúgy örültem, mert sikeresen összetörtem így magamban azt a képet, hogy nem lehetek szép, csak akkor ha könnyűvérűvé változom. Szóval összességében tuti nagy meglepetés lesz neki ez az egész, de ha tovább járatja rajtam a tekintetét, akkor nyilván észreveszi majd a bőröndömet is, amit jogosan nem tud majd hova tenni. Gondolom rá is fog kérdezni a dologra, amikor jön a harmadik sokk: anyám meghalt, apám meg kidobott, mert nem lettem olyan, mint amilyennek formálni akart. Arról szerintem nem tehetek, hogy más dolgok érdekelnek, mint őt és éppen hogy csak nem bukom meg a suliban. Mindennek az az oka, hogy utálom a matekot, az angolt, a franciát és nem érzem azt, hogy tanulni akarnék rá, de rajtam kívül ezer meg egy ilyen diák van, szóval szerintem valahol… Meg lehet ezt érteni, vagy nem?
Mindegy, próbáltam nem járatni ezen az agyam, mert még korai, ugyanis elég sokáig repülök még. Próbáltam elütni az utat olvasással, zenehallgatással, vagy csak szimplán alvással, de nem ment annyira könnyen, mint azt szerettem volna. Mindegy, valahogy eltelt az egész, de ahogy közeledett a leszállás ideje úgy kezdett el nőni a kis görcs a gyomromban. Megmondom őszintén, hogy egy picit tarottam attól, hogy ő is elküld majd, pedig egyáltalán nem az a fajta, de ha így döntene, azt nagyon is meg tudnám érteni. Elvégre éppen arra készülök, hogy beköltözök hozzá, de ezt még meg sem beszéltem vele, csak megindultam, mint a bolond, de hát… Nem igazán van más választásom sajnos. Vagy igen? Már magam sem tudom, hogy mit kéne tennem, de az biztos, hogy még mindig inkább van ahhoz pofám, hogy az ő nyakára költözzek, mint mondjuk egy barátnőmére.
Talán éppen ezért is húztam félszegen magam után a kis bőröndömet, de amint megpillantottam, hirtelen elindult bennem valami erős érzelemhullám, aminek hatására erősebben markoltam a fogantyúját annak, és egy pillanatig csak bámultam rá, aztán léptem egyet, majd még egyet, és végül azon kaptam magam, hogy rohanok, mert minél jobban szeretném lecsökkenteni a közöttünk levő távolságot és egyenesen a karjaiba vetettem magam annak ellenére, hogy jóval magasabb volt nálam. Mindent meg lehet oldani, éppen ezért álltam lábujjhegyre, hogy rendesen meg tudjam majd ölelni. Világ életemben kedveltem őt, csak sajnos keveset láttam, mert apámmal elég csúnyán összeveszett és nem igazán engedte, hogy találkozzunk sajnos, pedig sokszor azt kívántam, hogy bár Ő lehetne az apukám annak ellenére, hogy ugyanúgy megszidott amikor nem teljesítettem a suliban. Kit érdekel? Neki legalább az a fontos, hogy boldog lehessek, nem pedig bábként akar kezelni. Mindig azon gondolkozhattam, hogy apám gyermekkorában sokat babázhatott, mert most is gyakorolni akarja az egyeduralmat, csak én éppen nem az a fajta vagyok, akin lehet, szóval örültem volna ha máson éli ki ezeket a perverzióit. Mindegy, talán most már vége is lesz a dolognak… Minden Kellan bácsin múlik jelenleg, éppen ezért is remegtek a térdeim izgalmamban.
- Szia – köszöntem neki végül egy kis fáziskéséssel, aztán a fülem mögé tűrtem az egyik tincsemet és úgy néztem fel rá. Jóval alacsonyabb voltam nála, szóval szinte teljesen hátra kellett hajtanom a fejem ahhoz, hogy megtehessem ezt. Mindenesetre volt egy kis bűntudatom amiért nem avattam be a részletekbe, ezért szinte azonnal a bőröndömre mutattam – Azt meg tudom magyarázni ha számít… És tudom, hogy illetlen dolog ilyet kérdezni, de… Nem lakhatnék el nálad amíg nem fejezem be a sulit? Van munkám is, egész jól fizet, ezért be tudok szállni a költségekbe, és igazán nem akarok zavarni, olyan leszek mintha ott sem lennék.
Mindezt egy szuszra hadartam el neki, szóval remélem mindent rendesen megértett, habár ha kell, akkor szívesen megismétlem, mert elvégre én kérek most szívességet tőle, amitől amúgy teljes mértékben elvörösödtem, és inkább emlékeztettem paprikára az embert, mint mondjuk lányra, de mindegy, legalább látja, hogy azért nekem is kényelmetlen ez így és nem vagyok teljesen pofátlan, csak félig.
Kellan. 867 words. clothes. Lee Hi - Rose.


A hozzászólást Cora N. Loren összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 24, 2016 6:32 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Kellan G. Graddock
avatar
Inaktív

Kor : 44
Avataron : Jason Statham

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Szomb. Júl. 30, 2016 1:02 pm
 



 

Ölelésére öleléssel válaszoltam, magamhoz szorítottam, kissé ugyan lehajolva, hogy ne nagyon kelljen pipiskednie a művelethez. Majd hajába pusziltam, ritka szokásaim egyike…
- Isten hozott, Cordelia. - igen, észrevettem a bőröndöt és az tuti nem pár nap cókmókot tartalmaz és roppant kíváncsivá tett, mit rejtett el előlem mindezzel… a magyarázat… jól ismer, egyből a lényegre tér és hamar le is darálja.
Aki ismer, az jól tudja, hogyan kezeljen.
A következő szavakra már megjegyzést sem tettem, mondjad csak a magadét, azért van szád, nem igaz?  A „pofon” szavaival ugyan hirtelen ért, és eléggé erőteljesre is sikeredett, de a várt reakcióm elmaradt. Élvezettel fogadtam inkább, mintsem fenn akadva rajta, hiszen már előre láttam, hogy nem marad el a meglepetés. Csupán egy félmosoly suhant fel ajkaimra, amolyan ravasz, egyedi formát adva így ábrázatomnak, sejtetve, hogy kedvemre való voltak szavai.
- Mivel nem engednélek el máshová lakni, idegenek közé… a válaszom csak igen lehet. -
nos, igen. Kicsit kontrasztos megszólalás volt, ezt nem tagadom. Talán épp annyira, mint ahogy pillanatról-pillanatra hozzáállok az egész lényéhez.
- Nézd Cordelia, te a családom tagja vagy és ide is ugyanúgy tartozol, mint az öcsémhez. Catherine is imád téged, de hazaérünk és beszélhetsz vele is. – én már mondtam, maradhat, Cath szava az enyémmel szemben, ha nemet is mond, amit kétlek, már nem sokat ér. Ráadásul a lányom is szereti Corát. A feleségem is csípi a lányt, szóval nincs ebből probléma. - De! Tudni szeretném mi történ köztetek…. - az apja és ő közötte, mégis mi a fene borult fel az öcsém ködös elméjében, hogy elküldte a saját vérét a halál faszára.
Furcsa volt újra látni, érezni ezt a szakadatlan izgalmat, dühöt és egybevegyült kellemes érzést, amik teljesen kontrasztosan ütötték egymást, ahogy rá pillantottam. Nem Corára voltam dühös, csak a meglepetésére…ha tudtam volna mindezt… akkor az öcsém bánta volna meg.
Mert személyesen mentem volna el hozzá…. hogy szétverjem az idióta fejét a francba is.
- Gyere, kérsz valamit enni? - lépek a táskájához, megkaptam, nem gurgattam, annyira nem nehéz. – Vagy menjünk haza?
Vissza az elejére Go down
Cora N. Loren
avatar
Inaktív

Kor : 19
Avataron : Im Yoon Ah

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Szer. Aug. 24, 2016 9:06 pm
 



 

take my hand
Tényleg nem voltam teljesen biztos benne, hogy nem fogok zavarni náluk, ezért eléggé zavarban voltam még akkor is, amikor Kellan bácsi megölelt. Kicsit feszélyezett a dolog, hogy önként bútorozok most be hozzá, mert ő nem tudott semmiről, egyáltalán nem telefontéma volt az, ami történt. Tény és való, hogy apával sosem volt felhőtlen a viszonyunk, de azért nem gondoltam volna, hogy képes lenne kidobni. Pontosan ezért is változtam meg egy picit, mert jól esett eltemetni a régi Corát, így legalább könnyebb lesz újrakezdenem a dolgokat apám nélkül. Mert abban biztos voltam, hogy soha többé nem látom, elvégre elég rendesen a tudtomra adta, hogy el kell mennem. Ami azt illeti nem kifejezetten bántam ezt, mert egy ideje azt érzem, hogy sokkal jobban kötődök Kellan bácsikámhoz, mint apámhoz. Mindig boldog voltam amikor meglátogatott minket és sajnáltam is, hogy egy ideje nem láttam.
Amikor rám mosolygott lassan felengedtem, és kezdtem azt érezni, hogy nem vagyok azért teljesen rossz helyen, ő sem haragszik amiért hozzá rohantam.
- Tudom, csak… Annyira izé, hogy itt megjelenek ezekkel – mutattam a bőröndökre, és idegesen túrtam a hajamba – Nem számítottál rá gondolom, de örülök, hogy maradhatok nálatok. Köszönöm.
Tényleg szívből hálás voltam neki, mert fogalmam sincs, hogy mihez kezdtem volna magammal, ha végül elküld. Azt még nem vetettem fel neki, hogy szeretnék átiratkozni egy másik suliba, mert az előzőben beégtem a srác előtt aki tetszik, majd mindent szépen sorjában. Mondjuk valószínűleg ki fog nevetni és közli velem, hogy nem vagyok normális, de akkor is, halál ciki volt az egész…
Végig a szemébe nézve figyeltem rá, amitől egy picit lábujjhegyre kellett állnom, mert nem láttam bele könnyen az arcába… Nőhettem volna egy picit magasabbra is, de hát így jött össze a dolog, azt hiszem nincs mit tenni.
- Ebben igazad van – egyeztem meg vele, mert felesleges volt ellenkezni. Mivel az unokahúga vagyok evidens, hogy hozzám tartozik, és Catherine-el is elég jól kijövök ahhoz, hogy ne kelljen ilyenektől tartanom. Biztos vagyok benne, hogy jobban örülne nekem, ezért nem kéne ennyit akadékoskodnom, mert csak fárasztanám vele szegényt.
Igen, számítottam rá, hogy megfogja kérdezni a dolgokat, ezért csak lehajtott fejjel bámultam a cipőimet egy ideig, aztán ismét felnéztem rá és úgy válaszoltam.
- Hát, miután anya… - nem tudtam befejezni, csak egy kövér kis könnycsepp gördült le az arcomon, de gyorsan le is hajtottam a fejem, hogy ne láthassa – Tudod, hogy nem szerette azokat a dolgokat, amik engem érdekeltek és csak azért engedte meg, mert anya örült neki ha festettem vagy énekeltem. Most már viszont… Nincs anya, ezért elküldött.
A végét már csak nagyon halkan mondtam ki. Tényleg ez történt, én nem kerteltem, elmondtam. Felesleges lett volna fárasztani a dolgokkal, én kifejezetten örültem neki, hogy végre valakivel megbeszélhetem, mert az ami Vaughn-al történt nos… Minden volt, csak megbeszélés nem. Igazából lekiabált, hogy megvesztem, aztán otthagyott… Szóval életemben először mondtam ezt így ki, de nagyon jól esett, már egy kővel kevesebb nyomja a lelkemet.
Csak hagytam, hogy elvegye a bőröndömet, aztán a kérdésére szinte azonnal korogni kezdett a gyomrom. Az utóbbi időben nem ettem valami sokat, ami miatt talán egy picit beesettebb lett az arcom, de nem bántam, mert azért egy picit mindig szerettem volna titkon vékonyabb lenni.
- Ha nem baj, akkor ennék valamit – vetettem rá egy szelíd pillantást, de továbbra is csak egy helyben toporogtam, gondoltam megvárom, hogy elinduljon.
Kellan. 546 words. clothes. Infinite - Nothings over.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Hétf. Szept. 19, 2016 5:32 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 40
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Vas. Nov. 20, 2016 8:54 pm
 



 

Nyssa - Étienne

A karórámat már nem nézegetem, miután azzal foglalkoztam, hogy percenként nézegetem, eltelt-e már egy perc. A gép késik, az új rezidenssel együtt, aki most költözik vissza, s nekem kell összeszednem. Pusztán azért, mert van egy pick-upom. Előzetes ismeretek szerint vagy tizenkét bőrönddel érkezik, mivel végleg ideköltözik, a jó ég tudja, honnan. Eszemben sincs pakolászni, majd a személyzet megteszi, otthon meg akiket megkért. Az én dolgom egyedül a fuvar.
Nagyot sóhajtva kérek még egy kávét, úgyis be kell pótolnom, le vagyok maradva vagy kettővel, mára. Azonban ahogy kettőt keverek a négy cukrot beledobva a barna löttybe, egy család érkezik mellénk, gyerekekkel. Vágok egy jellegzetes képet és felállva, a kávét az újsággal együtt a kezembe veszem. Egyáltalán nincs kedvem hallani a család boldogságát, a gyerekeket meg végképp nem. Ezt nekem gyerek, meg család, ott fenn erről is gondoskodik a jó Öreg Haver. Most kifejezetten nem akarok hallani gyerekzsivajt. Ha én kikészültem attól, ami történt, min mehet keresztül Salmah. És még csak nem is lehetek mellette. Még mindig szeretem.
A terem majd’ túlfelére pakolom át magam, úgy elterpeszkedve, hogy senkinek se jusson eszébe a közelembe ülni. Még egy család, gyerekkel és esküszöm, kivágom őket az ablakon.
Az órámra nézek, majd a kijelzőre, s végül ismét az órámra. Ha ez így megy, akkor nem fogok beérni a műszakra. Megcsörgetem a központot.
- Jules vagyok, heló. Ms. Shepard gépe látóvonalban sem lesz, fél órán belül sem. Ami azt jelenti, hogy van még másfél órád helyettest keresni a műszakomba – hallgatok, míg választ kapok. – Mindig is tudtam, hogy tündér vagy, jövök neked két fánkkal. Ja, hogy két mozijeggyel. Megbeszélve, a filmet te választod ki. Csáó.
Kinyomom a telefont, majd újra az újságba figyelek. Mióta hazatértem, csak otthon és Angie-nél voltam, és holtbiztos vagyok abban, futótűzként terjedt szét a családban, hogy előkerült a tékozló gyerek. Nincs kedvem most velük találkozni, ezért egyből ügyeletekre jelentkeztem. Sokra.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Eva Green

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Hétf. Nov. 21, 2016 12:49 pm
 



 

Homok, sugárzó napfény, huszonöt fokos meleg, elviselhető hőmérsékletű tengervíz. Pontosan ez várja az embert Hawaii szigetein még november közepén is, ha oda utazik. Persze a legtöbb turista a nyári szezont választja, amikor több héten át élvezheti a táj szépségeit és életében maximum kétszer jár itt. Én már meg sem tudom számolni, hányadszor térek vissza a szigetre és már régen ki is érdemeltem vele a millió mérföldes repülési kedvezményeket, így a három napos vakáció hosszú hétvégén simán belefér. Még ez is egy nappal több, mint amit máskor iktatok be, ha meg akarom látogatni a nagyapámat. Most ez volt az egyik ajándék, amit a születésnapjára szántam neki, egy extra nap velem, a tolószékével és természetesen az újonnan felavatott katonai múzeummal, amelynek nagyjából minden tárgyáról többet tudott mondani, mint a tárlat vezető. Amin nem is csodálkozom, hiszen nagyapa szinte rekordot döntött azzal, hogy ötven évet húzott le a seregnél és a kiképző tisztek között. Természetesen ismer minden húsz évnél régebben használatos fegyvert, felszerelést és protokollt. Én pedig, egyszerűen élveztem nézni, ahogy mesél az emlékeiről, amelyek egy életet ölelnek fel. Egy ajándék mindkettőnknek minden utazás, most ráadásul a szüleim is csatlakoztak hozzánk a szigeten. És ők tovább is maradtak, nekem a munkám miatt csak pár napnyi szünetem volt. Ami meg is látszott a hangulatomon egész utazás alatt. A november előnye, hogy a menetrend szerinti járatokon nincs sok utas, így nem kellett a mellettem ülővel beszélgetnem...
Az ember azt hinné, ha sokat utazol, megtanulsz kis táskába pakolni. Ez majdnem igaz is nálam. A reptéri szabványoknak megfelelően kézipoggyásznak számító gurulós bőrönd ugyanakkor keményen meg van töltve. Hiába, Hawaii nagyon szeszélyes állam, soha nem lehet tudni, mikor szakad az ember nyakába egy jó kis zivatar vagy szélvihar, ami sok fokot elvesz a melegből. Amikor pedig nem teszi, én nem bírom kihagyni a szörfözési lehetőséget. Amihez a tenger mellett nem árt meg egy vastag ruha sem. Igen, tudom, a fekete macskanő jelmez és a fekete haj ütős páros, de nem én tehetek róla, hogy nem sül le a bőröm. Köszi genetika...
Az érkezők termináljában nincsenek sokan, nem vár tömegekre rokonok hada, könnyedén tudok lavírozni bokacsizmában is. Egyébként a ruháim alapján senki nem mondaná meg rólam, hogy éppen a napfény szigetéről jöttem. Még felszállás előtt visszatértem Seattle stílusához és borongósságához... Csak egyszer állok meg, nem messze a bejárattól, hogy megkeressem a kocsim kulcsait. Igen, képes vagyok ott hagyni a reptéri parkolóban, mert kevésbé macerás díjat fizetni rá, mint valakit ugrasztani, hogy hozzon és vigyen. Még akkor is, ha tudom, hogy pár barátom örömmel megtenné. A női táska szépsége, hogy elsőre persze nem találom meg benne az említett tárgyat. Le kell ülnöm az egyik székre, hogy ne szórjak mindent ki belőle. Elég hülyének néznének, amiért laptop mellett például gumikesztyű is kötelező tartozék nálam...
- Megvan! - emelem ki diadalmasan az apró karikát, amin mindössze egyetlen kulcs lóg, de ezzel a lendülettel majdnem oldalba is vágom a mellettem ülőt. Pedig eddig azt hittem, csőlátásom még nincs. - Oh, elnézést kér... Jules? - ennyit a bocsánat kérésről, helyette a szemeim kicsit elkerekednek, mert sok mindenkire számítottam, de rá nem. Mit csinál Seattleben valaki, aki három napja még biztosan a semmi közepén tartózkodott. És miért viselkedik úgy, mintha ez teljesen természetes lenne? Jó színésznő tudok lenni, de ennyire még nekem sem megy. - Whao, a családod tudja már, hogy visszajöttél? - és itt vesztettem el a harcot a józan ésszel szemben. Elvileg ugyanis ehhez nem lenne közöm. Jules csak a Roux család egyik tagja. Joel és Angie testvére. Tristan sógora. Nem kellene ilyesmit kérdeznie tőle egy idegennek. De akkor sem bírom ki. Mert kedvelem a testvéreit, Jó barátaim vannak abban a családban. Barátok, akik elget aggódtak már miatta...
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 40
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Hétf. Nov. 21, 2016 11:57 pm
 



 

Az újság tele van szokásosan unalmas hírekkel, nekem meg gyorstalpalóra lenne szükségem, hogy bepótoljam az elmúlt fél évet. Kérek még egy kávét, így már egálban érzem magam a coffein adagomat illetően. Egy gondom van, hogy itt nem gyújthatok rá, holott a kávéhoz részemről a cigi íze és füstje is hozzátartozik. Mély beletörődéssel  kortyolok egy nagyot, s tenném le a csészét, amikor a felém lendülő kart kiszúrva, zsigerből rántom arrébb a csészét. Aminek a negyed tartalma a mobilomon köt ki, mire hangosan válaszolnék, az meg tele van kávéval, ennek köszönhetően irgalmatlan fulladási köhögésben török ki.
- A rohadt é... – ekkor fordulok az illető felé.
– Vagyis, nem. Étienne – vágom ki magam ebből, amint újfent levegőhöz jutok. Az istenekre, valaki biztosan jót szórakozik, de most már komolyan! Felismerem Nyssát.
Az öltözéke általában kimeríti a bizarr, furcsa, különös, hibbant és még sorolhatnám jelzőket. Valakinél biztos, nálam nem, még akkor is, ha az első alkalommal, amikor a hullaházban megláttam, csak az edzett arcmimikámnak köszönhettem, hogy ne röhögjem el magam. A szerkó elég bizarrul festett a boncasztalok mellett. Idővel aztán megszoktam és szinte elvárom tőle a fura ruházatot, el sem tudnám máshogy képzelni. Őszinte leszek. Ha én is nap- meg éjhosszat lennék összezárva hullákkal, biztosan elmentek volna otthonról. Nyssa még elég istenesen bírja.
Meglepve csukom vissza szám a kérdésére.
- Miért, ki nem? – aztán a kezemen két ujjal mutatom, hogy hányan tudják, s hozzáteszem a harmadikat is, ezúttal rá utalva.
– Mi van meg? – csak volt valami a tarkóm mélyén, amire reagálni akartam és be is ugrik.
Kezembe veszem közben a mobilt. Nem döglött meg, szalvétával megtörlöm.
- Tegnapelőtt jöttem vissza. Te pedig, a szigeteken voltál? – lesem a táskáján a cetlit, hátha meglátom, innen messziről is. Semmi kedvem nincs arról beszélni, miért húztam el, s mit csináltam. A fájdalom még mindig bennem van, s egyáltalán nem tompán, jócskán lejjebb tolva a türelmi küszöbömet. Ezért sem vágyom még találkozni a családommal, nem rájuk akarom zúdítani magam, a nélkül, hogy ki ne derülne, mi is volt. Márpedig az hétpecsétes titok. Míg ki nem kottyintja a húgom.
- Nyugodj meg, nem foglak megkérni, hogy nehogy eláruld, visszajöttem – hirtelen beugrik az a morbid jelenet, ahogy Nyssa előveszi a telefont és felhívja a családom, mondván, nézd csak, kivel ülök itt?
- Minden rendben van otthon?
Dunsztom sincs, miről beszélgessek Nyssával, még akkor sem, ha általában egészen jól elvagyok mellette, tárgyilagossága eléggé kijózanító tud lenni.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Eva Green

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Kedd Nov. 22, 2016 11:30 am
 



 

- Étienne... nem könnyíthetné meg a Roux család az ember dolgát azzal, hogy mindenki az első keresztnevét használja? - négy fiú és egy lány dupla keresztnévvel igencsak meg tudja terhelni a földi halandók memóriáját magában is. Ha ráadásul mindenki mást preferál és az néha egy becenév is, akkor pedig végképp meg tudják keverni a kívülállókat. Ezért is nem jövök zavarba a ténytől, hogy elsőre elvétettem. Van, ami már nekem is túl sok, az a hatalmas família pedig kifejezetten esélyes a címre. Talán mert az én családom kicsi, a szüleim egykék voltak, nekem sincs vér szerinti testvérem, ha nem jön be a képbe Brad, biztos, hogy egy nagyon elkényeztetett gyerek vált volna belőlem. Így viszont jutott egy testvér nekem is, akinek szüksége volt rám és megmutatta, hogy igenis jó érzés, ha valaki mindig ott van, amikor szükséged van rá. És amikor el tudod fogadni a segítségét... - Oké, erre a kérdésre nem kell válaszolni, csak költőinek szántam - ami nem biztos, hogy leesik, mert elég erős angol humorral áldott meg az ég. Pontosabban orosszal, ami majdnem ugyanolyan száraz, csak nem vált az egész világon elismert metaforává...
- Nem tudom, de hogy három napja még nem volt fogalmuk a visszatérésedről, az biztos. A helyedben készülnék néhány hegyi beszédre - bár van egy olyan érzésem, hogy nekem kell bemutatnom a szüleit és a testvéreit neki, hiszen velük nőtt fel. Tudja, milyen szép előadást tartogat számára a kritikusabb világképet öröklő része a családban. Mondjuk, ha ez azt jelenti, hogy végre tényleg ejtik Angie-t és Tristant, meg Joel gordiuszi csomóra hajazó problémáit a napirendi pontok közül, akkor maximálisan támogatom a dolgot. Nem gonoszságból, csak megvannak a prioritásaim nekem is. És a túl sok lelkizés káros az egészségemre...
- Jah, csak a kocsikulcsom. És sajnálom, ha ezzel tönkre tettem a telefont - teszem hozzá, miközben a többi cuccot nagyjából a helyére rendezem a táskában, majd az egészet becipzározom, kivéve az említett elektronikus ketyerét. Így talán nem annyira feltűnő, hogy ezt is szépen meg tudom én tömni, ha kell. De hát minden más nő is ugyanezt tenné szerintem. Egy utazás alatt a laptop és egy jó könyv a minimum, fülhallgatók, mini smink készlet, papírzsebkendők, fertőtlenítő kéztisztító folyadék, kulcsok, pénztárca iratokkal, jegyzetfüzet, toll és gyógyszerek nálam mind itt vannak. És a laptopom töltő kábele is, mert a nagy táskába már nem fért bele. Vagyis fekete lyuk a táskám, amiben még én sem könnyen igazodom el...
- Honolulun. Kaianae nagypapa megérte a kilencvennegyedik évét is, ezt nem hagyhattam ki - a régi katonai sérülésein kívül ugyan nincs baj az egészségével, de ennyi idősen már semmit nem lehet garantálni. Főleg, mióta a nagyi meghalt három éve. Nem tudom, mi hajtja még őt, de remélem, kitart egy ideig, mert jelenleg a világom nélküle elképzelhetetlen. Igazából, ő az egyetlen oka is annak, hogy hajlandó vagyok megfontolni a gyerek kérdést. Mikor megtudta, hogy eljegyeztek, kijelentette, hogy addig nem megy el, amíg nem látja a dédunokáját. Nem tudtam neki bevallani máig, hogy nagy eséllyel ezt az egyet nem adhatom meg. Így is elszomorítottam, mikor megmutattam neki az új tetoválásomat. Nem kellett elmagyaráznom a jelentését. Negyven évig nőttek pókliliomok a háza kertjében...
- Nézd, ha rákérdeznek, nem fogok hazudni, de magamtól nem hozom fel a témát, hogy mégis mit gondolnak, mit csinálsz pár nappal a visszaérkezésed után a reptéren. És ezt se érezd kérdésnek - mindenkinek megvannak a maga titkai, amelyekről nem szeret beszélni. Étienne esetében fogadni mernék, hogy ez váltotta ki a menekülését. Mert nincs más, csak valami nagy tragédia, ami arra kényszeríthet, hogy hátra hagyd a családodat. Brad is ezt tette Naomi halála után. A fenébe, még én is képes lettem volna rá, ha nem korlátozza a baleset a mozgásomat. A veszteség piszok jó motiváció tud lenni...
- Ha elmondod, miről tudsz már, ki tudom pótolni a réseket - van hozzá raktáron néhány közlékeny barátom. Amit egytől nem tudok meg, azt egy másik vagy harmadik fiúból a családban kiszedem, sőt, ha minden kötél szakad, akkor bizony elő tudok venni Angie-t is, ő pedig tényleg mindenről tud. Általában. Amikor nem félkómás egy pár hetes baba felügyelete mellett.
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 40
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Csüt. Nov. 24, 2016 11:40 pm
 



 

Elnevetem magam, hogy abban öröm kevés van, inkább szomorúság, az nálam már megszokott. De még tudok nevetni, ez nagy dolog szerintem.
- Puhány – kivételesen nem hiszek abban, az lenne. Éppen az ellenkezője.
Az Étiennet szeretem, Julesről nekem egészen másvalaki jut eszembe, vannak olyan helyzetek, amikor inkább nem javítom ki, melyiket is akarom hallani.
- Oké, feljegyezve, hogy ostoba is vagyok – mosolygok egy rövidet. Válaszoltam, valószínűleg nem esett az ínyére, Nyssa meg fog ezzel is birkózni, tudom.
- Onnan jöttem. A hegyekből, legalábbis – aztán vágok egy grimaszt, sóhajjal együtt, beletörődően.
- Minden bizonnyal. Részükről megérdemelten kapom majd meg a fejmosásom - a törődés jele, nagy baj is lenne, ha nem kapnának le a tíz körmömről, hiszen akkor nem érdeklem őket, ez lenne az üzenet.
A tekintetem a kulcsra téved, felismerem. Itt parkolt. Ha tudtam volna, hogy jön, akkor elfurikáztam volna őt is. De nem tudtam. Három napja éppen pakoltam össze a holmimat.
- Telefon. Van belőle vagy millió – legyintek. Elnézegetem a pakolását, belemerülve a kávé kevergetésbe.
Egyszerre gondolok Elroyra, a meg nem született gyerekeimre, amikor meghallom a kilencvennégy évet. A mosolyom szomorúvá változik.
- Szép kor.
Nem tudtam azokon túllépni a félév alatt, ami miatt tulajdonképpen kiléptem innen, el mindenkitől. Egyedül voltam és mégsem. Történtek közben ott is dolgok, amik ide-oda csapdostak, mit is akarok igazából. A masszából a fejemben és a lelkemben kevés fogyott el, talán nem is fog. Ideje megtanulnom ezzel együtt létezni.
- De vegyem annak – hátradőlök és sóhajtok egyet, összefonom a karom, majd inkább beleteszem az állam a tenyerembe, félig eltakarva  jobb arcomat, úgy nézek Nyssára.
- Azt mondasz, amit akarsz. Nem tilthatom meg – nem vagyok az a típus.
Nagyon furcsa képet vágok arra vonatkozóan, hogy kipótolja a hiányos ismereteimet. Itt valami bűzlik, nem emlékszem, hogy ennyire közeli tagja lenne a család baráti körének.
- Ejha, nagyon bekerültél a családba, míg nem voltam itthon – mivel nem vagyok egy mások magánéletében vájkálós, azonnal feltartom a kezem.
- Semmi, felejtsd el, nincs közöm hozzá, bocs.
Arrébb tolom az újságkötegeket, mert ennek ellenére jár az agyam, hogy mi is folyik itt, míg nem voltam itthon. A családom majd szembesít a tényekkel, amikből kimaradtam és jogosan moshatják meg a fejem érte. Erről jut eszembe.
- Anya meghívott Hálaadásra? Mert ha igen, akkor készülj fel arra, hogy pukkadásig etet, és még utána megkínál mindennel, ami csak létezik. Köztük a méregerős kávéjával is. És még nem is kóstoltad a meggyes koktéljaimat – főzni sose ment, ellenben rákaptam a koktélkészítésre, ha már egyszer nem igazán bírom az alkoholt, nem is ihatok töményt, oka van, akkor legalább mixelni tudjak egyet.
Haza akartam jönni Hálaadásra. Számomra ez sokkal fontosabb ünnep, mint karácsony. Az tele van fájdalommal, minden évben a fa alá teszem Elroynak írt naplómat, beszámolva, hogy mit éltem meg helyette, és égetem el pár nappal később. Nem akarom, hogy bárki elolvassa. A Hálaadás pedig azért fájdalmas, mert akkor volt igazán együtt a család számomra.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Eva Green

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Pént. Nov. 25, 2016 4:05 pm
 



 

- Következőre inkább a tengerpartra menj, nagyon sápadt vagy - és ismét itt az angol humor. Mert ugyan igaz a dolog, de én még hozzá képest is fehérleni tudnék, pedig most másztam vissza három napnyi szörfözésről és kirándulásról, amit Hawaii szigetek napsütötte vidékén éltem át. De ez nálam nem elszántság kérdése, hanem a genetikai lottó érdeke végterméke. Míg a Roux család többi tagját elnézve azt mondom, simán pár óra napozással elérhető lenne egy normálisabb szín. Legalábbis azoknál, akiket megkérdeztem róla. És irigylek is érte rendesen néha. Mert nekik nem kell attól félni, hogy szellemnek nézik, ha megjelenik valahol. Például egy tetthelyen éjjel. Nálam már volt olyan hatás. Ezért is támogatták az ötletemet, hogy a formaruhát cseréljük kékre fekete helyett. Előállítani egy picivel sem lenne nehezebb, de mellé kevésbé néz ki úgy benne az ember, mint egy sírásó. Férfiak legalábbis ezzel a megjegyzéssel támogatták. A főnököm meg csak annyit mondott rá, hogy látszik, nő is került a csapatba, egyből divatosabb lesz minden. Második érvnek rávágtam, hogy a rendőr kék szín talán figyelmeztető hatással is bírna, ami már bejött. Most már onnan tudni, hogy ki a halottkém, hogy nincs rajta mellény és jelvény...
- Ha nem tennék, nem szeretnének. A hallgatásuk nagyobb büntetés lenne, higgy nekem. Az öcsém első kézből tapasztalja - mert ha tényleg mérges vagyok, akkor bizony én nem szólok hozzá többet, néhány tőmondatnál azokról a dolgokról, amelyek mindenképp meg kell beszélni. A csend nagyobb büntetés a legnagyobb kiabálásnál is. Azt jelenti, annyira megbántottál valakit, hogy nem talál rá szavakat. És ez bizony fáj. Anyám is igazi bajnok ebben a büntetési módban. Egyszer három hétig nem beszéltünk miatta. És apámmal dacból csak oroszul beszéltem. Az egyetlen nyelven, amelyet mindketten jobban ismerünk, mint ő. Látszik, kitől jött a makacsságom a családban...
- De megkérhetsz, hogy ne tegyem és nem fogom. Akár hiszed, akár nem, jó hallgatóság tudok lenni - nem a tipikus lelki szemetes, aki megvigasztal és mindig a pártodon áll, hanem az a fajta, ki képes bármikor a szemedbe mondani azt is, ha hülyeséget csináltál. Ezért vagyok jóban általában az erősebb jellemekkel. Ők akkor jönnek hozzám, ha az igazságot akarják hallani, nem valami légből kapott hülyeséget. Az már más tészta, hogy azért mindig érdekel, mi igaz és mi nem egy-egy pletykából. Főleg, ha olyanról szólnak, akit ismerek. Tovább nem adom, de gyűjteni gyűjtöm az információkat én is...
- Nem gond, a család az család. Én csak barát vagyok. De Tristant és Angiet már gimi óta ismerem, Joel pedig túlságosan hasonlít hozzám, vele lehetetlenség volt nem összebarátkozni megismerkedés után. Megtanultam elfogadni a törődésüket és ők is az enyémet.. - de néhány részletet így is jobb eltitkolni abból, hogy mennyire is jöttünk mi ki, a testvérével; jól egymással egy-egy közös program alatt. Nem mindig mondhatták el rólunk ugyanis, hogy tökéletesen illedelmesen viselkedtünk közben, mert volt egy-két érdekes kísérletünk is. Persze annak egy ideje már vége, most a kanapén kucorodó, kávézgatós hétvégi reggelek és esti ivászatok a gyakoribbak. Olyan helyek és idők, amikor vészhelyzeten kívül nem zavarnak meg minket és mindketten kimondhatjuk, amit gondolunk. Előtte tényleg nem kell szégyenlősködnöm, és ez jó érzés tud lenni. Bár, lehet valamit még jobb, ha neki sem mesélek el egy ideig...
- Jól hangzik, de nem. Mint mondtam, csak barát vagyok, édesanyátokat nem ismerem. És az öcsém két éve először egy városban lesz velem az ünnep alatt, így inkább őt választanám. De ha már ott vagy, tegyél meg nekem valamit. Ralfe nagyban hallgat a család és barátok előtt, szerintem nő van a dologban. Kérdezd meg tőle te - persze ez csak egy gyenge tipp, amit nem mernék hangosan megemlíteni más előtt, de Étienne fél évig nem volt itt, ha ő kezd kérdezgetni arról, hogy mi merre és hány méter, azt a lemaradás behozásának tekintik, nem pedig sejtésnek. A sejtés az enyém. Mert megváltozott. Már a múltkor is feltűnt a dolog. Általában a reptér közelében futunk össze, szűk ruhás utaskísérők tömegétől nem messze. És már nem ugyanúgy nézi őket. Persze ez sok minden mást is jelenthet, nekem mégis van egy női megérzésem az okáról. És ha bejön, mehetek lottózni is...
- Te már jártál Angie-nél, igaz? Meg sem lepődtél Tristan nevének említésén. Daisy-ről is tudsz... - teszem hozzá óvatosan, mert kérdésnek akart indulni a dolog, de kijelentésként fejeződött be. Az arcát figyelem érzelmeket kutatva és értetlenség éppen nincs ott. Sok egyéb viszont igen. Akkor azt hiszem, egy szívrohamot ugorhatunk. - Joellel már beszéltél? - mert ez meg a másik lehet. De talán erről nekem nem illene tájékoztatnom. Mármint annyi nem titok, hogy van egy barátnője és végre szerelmes, de a többit jobb személyesen az érintettől megtudnia. Elvégre nem eggyel, hanem hárommal növekedett az elmúlt fél évben az unokahúgai száma. Jah, és így kell például lebukni. Mert ha négy testvérből kettőre kérdezek rá, akkor nyilván náluk várható a legnagyobb meglepetés...
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Kor : 40
Avataron : Nick Wechsler

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Vas. Nov. 27, 2016 6:55 pm
 



 

- A házikó húsz kilométerre volt a parttól. Most, hogy mondod, Grönlandon még jobb lenne – adom vissza a humort.
Hümmentek egyet elismerően.
- Kemény büntetés. És be is jön? – aztán megint sóhajtok.
- Nem tudom, melyik a jobb. Talán a beszéd – hagyom félbe a mondatom, megdörzsölve államat, elmerülve a szavakba.
Nem tudom, melyik lenne a legjobb, a hallgatás, vagy beszélek és ők is reagálnak rá. Túl akarok lenni az egész borzalmon, kár volt eddig húznom is.  
- De nem foglak megkérni, hogy hallgass.  Senkit sem vágyok korlátozni, vagy terhelni, csak mert megkérem rá – elég volt hallgatni és fedősztorizni, amikor Salmahval voltam. Nem vágyom arra, hogy másokat hallgatásra korlátozzak, holott szíve szerint elmondaná, mert azt tartja helyesnek. Nyssát pedig eddig sem fárasztottam a hülyeségeimmel, neki is meglehetnek a maga bajai.
- Mióta ismered ennyire mélyen Joëlt? – csak sejtettem, hogy valami nem stimmel. Pörögnek a kerekek, majd’ befüstölnek, aztán inkább csak mélyet lélegzek. Ha voltak is együtt, nem az én dolgom, hanem kettőjüké.
Összeszűkítem a szemem, amikor ismét hárít, így már egyértelmű, hogy volt közötte és Joël között valami.
- Ralf? Majd elmondja, ha szeretné az orrunkra kötni. De kösz a tippet, kifaggatom– mikről maradtam én le a félév alatt, te atyaég! Legszívesebben a kezembe temetném az arcom, mekkora hülye voltam én, hogy ennyire így otthagytam őket. Viszont semmi hasznomat nem vették volna. Magammal sem voltam kibékülve, nem hogy támasz lehettem volna. Most már így döntöttem, meglesznek a következményei, viselni fogom.
- Mindig letéptem a fejüket, hogy miért nincsenek együtt. Ideje volt már – tárom szét a kezem. Sokszor voltam mérges Angiere és Tristanra, mert egyszerűen nem akarták meglátni, megtenni, amit meg kellett volna tenniük.
- Ne menjünk végig a családomon, ha lehet – szinte nyöszörgöm. Nem akarok tudni semmiről, csak, ha ők mondják el, ezért vagyunk család. Hirtelen támad mehetnékem, ahogy felkapom a telefont, egyszerre dől fel az újságtorony és hallom a hangosbemondóba, hogy megérkezett a várt ember gépe. Az utóbbit nem hallom, mert a tekintetem megakad a felszabadult újság címlapján. Szinte elszürkül az arcom, ahogy meglátom Salmah gyászkeretes képét. „A New yorki kerületi ügyész felesége belehalt a gyerekvárásba”
- N-ne haragudj, megjött a gép, amit vártam – a tekintetem azonban megakad az újságon, s csak utána tekintek bocsánatkérően Nyssára.
- Tudunk még majd találkozni valamikor? – már fogalmam sincs, mit mondok, csak a kép üvölt a fejembe a címszalaggal.
- Addig is, szia! – puszi helyett intek felé, és majdnem otthagyom a tárcám, sebtiben fel is kapom és elviharzok, otthagyva minden mást. Ugye, csak vicc az egész, csak az én szemem káprázott?

//Nagyon szépen köszönöm az összefutást, most már lakásom is van, akár ott is összeruccanhatunk XD //
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Kor : 33
Avataron : Eva Green

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Hétf. Nov. 28, 2016 12:47 am
 



 

- Vagy ez, vagy a tény, hogy hat éves korom óta tanulok önvédelmet - és bár Brad férfi és csatlakozni is szokott hozzám az edzéseken, ha egy városban vagyunk, de attól még ő messze nem olyan elszánt, mint én. Talán, mert neki nagyapa nem nevelte bele a lelkébe, hogy egy nőnek nem kell gyengének lennie és igenis megmutathatja, hogy képes megvédeni magát. Vagy mert a másik nem tagjaként nem él azzal a tudattal, hogy bármikor baja eshet és neki kell viselnie a következményeket is. Részemről mindig is reális volt rengeteg veszély, amely számára csak játék volt és nem akartam ezeknek megadni magamat. Persze én se vagyok hülye, olyasvalakit nem támadok meg, aki nem kezdett ki korábban velem és ha látom a mozgásán, hogy katonai vagy más hasonló kiképzésben részesült, akkor nem a krav magával próbálkozom, hanem a kulcstartómon lévő kis adag paprika spray-jel. Annak még senki nem tudott ellenállni, soha...
- Már majdnem két ismerem és szinte azonnal rá is jöttünk, hogy mennyire hasonlítunk. Ez remek alap barátsághoz - még minden más esetben szinte előrejelzés egy nagy bukásra. Ellenfelekként addig harcolnánk, amíg valamelyik fél meg nem semmisül, szerelmi kapcsolatban pedig ez lenne a tökéletes recept az állandó vitákra és vad párnacsatákra. Az eltelt idő alatt pedig egyre közelebb kerültünk egymáshoz lelkileg, olyan dolgokat osztottam meg vele, amelyet rajta kívül nagyon kevesen tudnak és ők sem tőlem, a saját számból hallották a történetemet, hanem a hírekben értesültek róla. Mert még mindig utálok kimondani tényeket, hiába nyilvánvaló és megmásíthatatlan ez az egész. A szívnek nem lehet parancsolni, és az enyém azóta is fáj és vérzik, ha éppen olyan helyzetben vagyok. A sebek a testen és a lelken is gyógyulnak, de nem ugyanolyan sebességgel. Ezt pedig már elfogadtam. Remélhetőleg...
- Nem kell, a többiekről nem tudok szinte semmit. Joel és Tristan a barátaim, Ralffal pedig néha beszélgetünk repülés előtt. Angie-vel nem voltunk közel a gimiben sem, Raoul-t pedig még kiválasztanom sem lenne könnyű három hasonló ember közül... - oké, a vége azért túlzás, mert vele is beszéltem már időnként, de a téma olyankor leginkább a szép napunk van kijelentés és a hogy van Daisy kérdés körül forgott. Ő onkológus, mér orvosként is az a fajta, akinél nem kell a betegeit felboncolni, hogy egyértelművé váljon a halál oka és ennek megfelelően a szakmai kapcsolat is kiesik a lehetőségek közül. Az mondjuk szerencsére Joellel sincs meg, de ha a nőgyógyászatról kerülnének a boncasztalra páciensek, akkor már régen nagy gondok lennének...
- Ohm, persze semmi gond, menj csak... biztos összefutunk még valahol - teszem hozzá gyorsan Étienne hófehér arcát nézve, miközben próbálom kitalálni, mégis mi történt. Az egyik percben csak kicsit elveszett volt a másikban pedig teljesen zavart, hófehér és menekülnie kellett. Az újságokat is feldönti a nagy sietségben, de mivel jó néhány lap van itt kikészítve a várakozó rokonok számára, nem jövök rá, melyik szalagcím ragadta meg a figyelmét. Már állnék fel én is, hogy elinduljak, amikor a földön megcsillan valami. Lehajolva veszem csak észre az apró kulcsot és a törött fém karika darabokat. Nyilván valaki elveszítette a nagy sietségben. És alig pár pillanat kell, hogy rájöjjek, a férfi lehetett. Mire újra felegyenesedem, már nyoma sincs. A tömeg elnyelte. Mindegy, ez a kulcs egy-két nap alatt csak nem okoz kárt. Amint tudom, majd visszajuttatom neki...

//én is köszönöm a játékot!
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Hétf. Nov. 28, 2016 6:03 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sarah Ambrosia Mallors
avatar
Oktatás

Kor : 19
Avataron : • kat mcnamara • •

TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Szomb. Ápr. 15, 2017 12:45 am
 



 

•• to daddy ♥ ••

Ez a rövid idő, amit eltölthettem Párizsban úgy érzem, hogy teljes mértékben feltöltött engem. Mondhatjuk azt is, hogy pontosan erre volt szükség. Addig sem láttam, ahogyan apa és anya civakodnak minden egyes alkalommal, amikor egy légtérben vannak. Komolyan nem értem őket, hogy miért nem tudják elengedni egymást. Talán mert nem is igazán akarták. Nem is tudom.. De nem igazán az én dolgom, mindezt megfejteni. Nem szólhatok bele az életükbe bármennyire is a részesük vagyok. De aztán még ők a felnőttek.. No, ez már egy teljesen más történet. De, ahogy egyre közeledem az otthonomhoz úgy érzem a vállaimra nehezedő súlyát az itteni életemnek. Valahogy, mintha a szabadság minden egyes rezdülését magával ragadná. Megterhelő. De az emlékek, amelyeket szereztem örökre szólnak. Csak egy kicsit erősebben kell beléjük kapaszkodnom, hogy ne veszítsem el őket. Mellettem ül Mattheo, akivel közösen indultunk el erre az utazásra, aminek azt hiszem apa valamilyen szinten azért örült is meg nem is. Mert mégis csak egy sráccal együtt utaztam el, de így legalább nem egyedül vágtam neki a vak világnak. Egy lehetőségem volt az kihasználtam még akkor is, ha egyre közelebb áll hozzám az idő, hogy kirepüljek az iskola padból úgy éreztem, hogy meg kell ragadnom ezt az alkalmat. Na, meg persze azért jó móka húzni apa idegeit, mert fogalma nincs arról, hogy Mattheo meleg. De ez a mi kettőnk titka egyelőre. Nem kívánja világgá kürtölni. Csak annak mondja el, akinek ő akarja, vagy úgy érzi szükséges egy ilyen információt megosztania. Bár mi jól szórakozunk ennek eltitkolásában.
Mindezek mellett sikerült belevinnie engem egy őrültségbe, amit azért nem annyira bánok, de valahogy mégis előre érzem, hogy apa szemei ki fognak esni a helyéről. Nem megszokott vörös hajszínnel érkezem, hanem immáron pink színben pompáznak fürtjeim. Először kicsit meredeknek tartottam, de valahogy már hozzám nőtt. Mindössze csak egy könnyedén kimosható színező festékről van szó, de mindig is felfigyeltek a hajszínemre ez most sincs másképp. Csak jelen esetben ez az én döntésem volt és nem a génállományomé.
Leszállás után már előre nyújtogatom a nyakamat és legszívesebben most zsiráf szeretnék lenni, hogy könnyedén átláthassak a tömegen és megpillanthassam aput.

Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
 



 

Vissza az elejére Go down
Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Külterület
-
Ugrás: