HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Stúdió (KEXP 90.3 FM)

Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Kedd Dec. 06, 2016 9:39 pm
 



 



Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Kedd Dec. 06, 2016 10:35 pm
 



 

Char and Russ



Az adoptálás, és az állatmenhelyen tett látogatásunk óta szinte képtelenség összehozni egy normális találkozót Charrel. Jóformán már nem is számolom a napokat, mert úgyis csak telnek, és nekem meg besűrűsödnek. Rick nyavalygása lett a tetőpont, mert szerinte elhanyagoltam őt, és már a közös teniszórákat se várom. Részben igaza van, hogy kevesebb időt szenteltem neki, de mindenre megvolt a magyarázat. A munkámat nem sorolhattam a háttérbe, mert a betegeim számítottak rám, akadt olyan is, aki hónapokkal ezelőtt egyeztetett időpontot. A szavam szent és sérthetetlen volt, és sajnos a maximalizmusom miatt a legjobbra törekedtem. Nem sürgettem senkit, voltak visszajáró páciensek is, de bekerültek újak is a képbe. Az egyik egy drogfüggő lány lett, akinek égetően nagy szüksége lett volna a gyógyszeres kezelésre is, de lebeszéltem róla a gyámját. Nem értem, hogy miért látja mindenki abban a megoldást, hogy leszedálnak valakit. A gyökérok nem fog elmúlni, és szégyellem azokat a kollégákat, akik nem fordítanak elég időt arra, hogy megfejtsék a bajok forrását. Emiatt igyekeztem a könyvemmel is minél hamarabb elkészülni, hogy aki még nem szorul rá a segítségemre, az legalább okuljon belőle…hogy mivel mentheti meg saját magát. A közéleti szereplésem is megugrott a bemutató közeledtével, de nem is ebből az okból kifolyólag invitáltak meg az egyik legkedveltebb reggeli rádiós műsorba. A műsorvezetőket nagyon csípem, és minden reggel őket hallgatom, ha éppen munkába igyekszem, vagy úton vagyok más ügyben. Váratlanul ért a meghívás, de örültem neki, hogy én lettem a szakavatott a témában a héten( bár még nem tudtam mi lesz az, éljenek a meglepetések!), így nem is tétlenkedtem, hogy igent mondjak a felkérésre. Hétfő gyanánt kihasználtam a régi motorosok által rám ruházott információkat, és hamarabb keltem útra, hogy időben odaérjek a stúdióba. Lindsey és Benthany a legjobb páros, eléggé provokatívak, de rendkívül okosak is. A kocsimat a közeli parkolóban hagyom, és kiszállva azonnal megcsípi az arcomat a decemberi szél. A szürke szövetkabátomban rohanok az épület felé, és egy másik nővel váltjuk egymást, aki nagyon ismerős nekem, de nem tudom hova tenni egyelőre.
- Á, jó reggelt Mr. Morgan…fáradjon velem a sminkes szobába. – még fellélegezni sincs időm, és már futok is a „vezetőm után”.
- Mikor kezdődik a műsor…még szinte semmit sem tudok… - lihegek a nyomában, és útközben veszem le a kabátomat, majd ráakasztom az alkaromra.
- Mindent időben meg fog tudni. A sminkes részlegben várja egy kis fekete, meg a maga embere, aki beszámol mindenről. – még megköszönni se tudom, mert kitárja előttem a négyes ajtót, és egy mosolygós szőkeség fogad.
- Jaj, annyira örülök, hogy megismerhetem Mr. Morgan, a nevem Sandy, és én fogom lealapozni. – fordítja kifelé a széket, én meg kissé lehet hülyén bámulom, mire megpaskolja a háttámláját.
- Nem harapok, és az idő is sürget. – leteszem a kabátom az egyik kis asztalra, és szemezni kezdek a kávés bögrével.
- Nyugodtan szolgálja ki magát. – erre a felszólításra már nyúlok is a bögréért, és azzal együtt foglalok helyet, Sandy meg a két dinnyéjével hajol fölém.
- A szomszédos öltözőben már készítik is fel Ms. Halowayt…tudja ő nemrég robbant be az énekes szakmába, aztán Lydiát, és Ms. Colemant… - az utolsó névnél szó szerint kiköpöm a kávét, és eltolva a sminkesem kezét bámulok rá.
- Ms. Coleman….Charity az épületben van? – simítok végig a mellkasomon, és felállok, hogy letöröljem a feketét az ingemről.
- Igen, ő az egyik sztárvendég. – vigyorogva illegeti magát, én meg papírtörlővel itatom fel a kiöntött cseppeket, szóval rá se hederítek.
- Kimegyek a mosdóba, pár perc. – kérek elnézést tőle, de még ki sem érek az ajtón, egy másik szőkeségbe botlok, akit tulajdonképpen már elég közelről ismerek…
- Char…mármint Ms. Coleman.. – köszörülöm meg a torkomat, és a kék íriszekbe mélyedek. Mégis milyen műsor lesz ez?




A hozzászólást Russell Morgan összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 12, 2017 1:13 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Pént. Dec. 23, 2016 10:55 pm
 



 


Russell & Charity


Négy napja tudom. Négy. Fogalmam sincs, mit csináljak, teljesen össze vagyok zavarodva, az is biztos, hogy nem vagyok kész erre a mai szereplése, meg úgy semmire sem a világon. Szerettem volna beszélni Russellel, de nem tudtuk még összekaparni egy normális időpontot, ami mindkettőnknek jó. Érdekes, amíg csak sutyiban összebújtunk, mindig megoldottuk. Most meg… Nem mintha annyira sürgetném, elvégre miként mondhatnám el neki, figyi, tudom, azt mondtam nem lehet gyerekem, de úgy néz ki mégis? Annyira úgy néz ki, hogy már elmúltam nyolc hetes? Szerintem kihord lábon egy szívrohamot, ami valljuk be, nem kellene. Arról nem is beszélve, hogy soha ilyen nehéz terhességem nem volt, gyakorlatilag minden sarkon hányok egyet. Túlzás, persze, de sokkal többet, mint eddig bármikor, igaz, lehetséges, hogy a riadtságom okán, mert még mindig fogalmam sincs róla, hogy mit kellene tennem. Az nem jutott eszembe, hogy elvetessem, lévén még azt sem hiszem el igazán, hogy megfogant, és ha valóban, nyilván igen, tegnap végre eljutottam a nőgyógyászomhoz is, akkor sem biztos, hogy ki tudom hordani. Dr. Roux azt mondta, hogy szerinte sokat segített, hogy nem próbálkoztam görcsösen, és boldog voltam. Aha, boldog. Egyébként tényleg, és most kukázhatom az egészet, mert Russel már attól is majd felrobbant, hogy nem védekezek sehogyan sem. Mit fog szólni ehhez? Mindenesetre javasolta a kímélő életritmust, és lehetőleg még egy tollért se hajolgassak le, guggolva esetleg, mindent lassan és finoman. Érdekes, neki sem jutott eszébe, hogy el akarom vetetni, meg sem kérdezte, noha tudja, hogy már elváltam. Igaz, azt is, hogy mennyire szerettem volna kisbabát. A taxiban ülve azért a hasamra simítom a tenyeremet, és lopva, hogy a világon senki se észlelhesse, elmosolyodom, hisz akármennyire hihetetlen, mégiscsak ott van, ő az én kis csodám, sőt, a miénk, csak éppen… meg vagyok győződve róla, hogy Russel hallani sem akar majd róla, nem hibáztatnám érte. Atya ég, csak azt ne higgye majd, hogy palira vettem. Igaz, van vagy húsz leletem alsóhangon is a méhem mostoha állapotáról, szóval annyira könnyedén bizonyíthatnám az igazamat, de eddig nem szeretnék azért eljutni.
Kiszállok a kocsiból, és felgyorsulnak az események, a szokásos körök, untig ismerem mindet, bár legszívesebben hazamennék bekuckózni az ágyamba, de a managerem szerint még dolgoznom kell a hírnevemen a múltkori hajókázós fenékvillantás után, szóval belementem, bár nem szívesen. Nem csacsogok ezúttal senkivel, a kávé helyett vizet kérek, és valahogy sehogyan sem kényelmes az ülés a sminkes széken, de tartom magam. Sóhajtok, ahogy befejezik a vakolatot a fejemen, és hála istennek, hogy nincs semmi zavaró szag, vagy bármi, mert elég csúnyán tönkretenném a leányzó munkáját, hogyha kiszaladgálnék hányni. A hólyagom viszont eléggé feszít, szóval amint végez, már sietek ki a mosdóba, s mit ad isten, dolgom végeztével a folyosón visszafelé jövet pont Russelbe sikerül majdhogynem belesétálnom. Még jó, hogy idejében kiszúrom a nyíló ajtót, és megtorpanok.
- Russel? – Illetődök meg, és máris sokkal melegebb lesz, mint amit elviselhetőnek érzek. Mit keres ő itt? Úristen, ez remélem nem valami rusnya lebuktató műsor, és nem jöttek rá, hogy ő volt velem a hajón, mert az rohadt kínos lenne. Mármint, nem azért, mert ő kicsoda, hanem mert tudom róla, hogy nem szeretné, ha a szájára venné a sajtó, legalábbis nem színésznőcskékkel hetyegés témakörében. Nyelek egyet, ahogy a szemeibe nézek, de ez a hely határozottan nem megfelelő a nagy vallomásra, talán utána tudunk nyugodtan beszélni. Kellene…
- Mindenki a stúdióba, két perc, és kezdünk! – Hallom a műsorra invitálást, így csak annyira futja, hogy egy mosollyal megdobjam Russelt, aztán már megyek is arra, amerre mutatják. Most már határozottan rettegek, vajon mi fog most következni.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Szer. Dec. 28, 2016 5:30 pm
 



 

Char and Russ


Értetlenül állok a történtek előtt, és amekkora lelkesedéssel érkeztem az élő showba, most úgy érzem, hogy össze vagyok zavarodva. Nem számítottam rá, hogy ma egy stúdióban leszek azzal a nővel, akivel heteken keresztül kufircoltam, most meg jóformán már szintet léptünk. Mikor csöppentem bele egy „se veled, se nélküled” viszonyba, ahol még nem ismerem a másik felet? Néhány információ már a rendelkezésemre állt, elmés társalgásból nem volt hiány, ahogyan könnyed flörtökből sem, de azért ez most más. A legféltettebb titkának lettem a tudója, és nem orvosi viszonylatban, hanem személyes kontextusban. Kérdésre nyitnám a számat, de egy árva hang se jön ki a torkomon, és le is intenek minket. Két perc, és kezdődik a műsor? Kapkodom a fejem, de Chart elvezetik mellőlem, engem meg visszarángatnak a sminkes szobába, hogy egy adag púdert még rám nyomjanak. Az ajkaimmal fújom el a kisebb porfelhőt, de mit számít, ha úgyse látnak, hanem a hangomat fogják hallani a nézők? Nem értem a műsorkészítőket, de nem is tartozik rám. A nagy hajrában a folt megmarad, de az egyik asszisztens figyelve a részletekre egy kitűzőt ad rám, és máris készen állok. A három hölgyemény bent ül a két műsorvezető társaságában, én viszont egyelőre oldalról, a kulisszák mögül figyelem őket.
- Jó reggelt Seattle. Odakint fúj a szél, de a felhőtakarókon még átsüt a nap. Beth vagyok, és ez itt a reggeli show a szeles városból. Nem, akik hallgatnak, jól tudják ez nem Chicago. Térjünk át a ma reggeli műsorunk témájára, ami a babavállalás, az anyaság a karrier mellett. – a csilingelő hang, és a két nőszemély nevetése az általános jókedv helyett most ellenszenvet vált ki belőlem.
- Három édes, és fiatal vendégünk a média világából származik. Sarah Haloway a Talent műsor nyertese, Lydia Mcregor a híres kaszkadőr, illetve nem utolsó sorban Charity Coleman a pletykáktól hangos színésznő. – nem tetszik, hogy ilyen ázsió lengi körül Chart, hiszen annyira ügyelt a magánéletére, de a csónakázásunkból világszenzáció lett.
- Hölgyeim vágjunk is bele. Sarah te mit gondolsz a gyerekvállalásról, szeretnél majd babát? – Lindsey kérdez most rá a fiatal énekesnőnél.
- Nem igazán, valahogyan nem vagyok anyatípus. A karrierem még csak most kezdődött el, és annyi tervem van. Huszonegy leszek jövőre, meg se fordult a fejemben, hogy anya legyek, de ugye ehhez nem kell egyéb, csak egy szexi pasi. – kacsint egyet, és nevetés tör ki az öt nőnemű között, pontosabban négy között…Char furcsán mered maga elé. Biztosan fájó pont ez nála.
- Lydia te azért már jócskán benne vagy a korban, nemde? A biológiai óra csak ketyeg, és a munkád veszélyessége mellett ez már nem csak elvi kérdés, ugye? – Beth is becsatlakozik, én meg ezzel egy időben kezdek idegbeteg lenni.
- Bizony, nyáron töltöttem be a harminchatot. A férjemmel két éve vagyunk házasok, és tervben van a közeljövőben a baba is. Én nem tudnám elképzelni a jövőmet egy saját csemete nélkül, és ezzel a párom is így van, pedig neki van már egy tíz éves fia. – a többiekre már nem is figyelek, mert a tekintetem Chart fürkészi. Ő lesz a következő.
- Charity rólad tudjuk, hogy nemrég váltál el. Még fiatal vagy, sikeres, te hogyan képzeled el a jövődet? Szeretnél babát? – érdeklődik Beth, én meg szinte az üvegfalra tapadok. Hogyne akarna…de minek kell ennyire taplónak lenni? Nem lehet neki.



A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 19, 2017 6:14 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Szomb. Jan. 07, 2017 12:18 am
 



 


Russell & Charity


Bevallom, már akkor érzem, hogy ez valami szörnyen rossz nap lesz, amikor meghallom, mi a mai téma. Erről vajon miért nem értekezett velem a managerem? Az isten szerelmére, el sem jöttem volna. Én nem akarok senkivel, pláne nem nyilvánosan a babavállalásról beszélgetni, ezért le fogom kapni a tíz körméről, mert valljuk be, biztosan tudta, hogy erről fognak faggatni. Ez nagyon nem fair, és kezdek a feszültség felkúszni a tagjaimban, pedig nem kellene felizgatnom magam. Bármikor lehet baj, igaz, az orvos nem mondta, ellenben valljuk be, eddig egy baba sem jött világra azok közül, akik a méhemben növekedtek.
Az ölembe teszem a kezeimet, a fejemen a füles, de én csak a ruhám alját babrálom, és alig bírom ki, hogy ne érjek a hasamhoz. Csak ezt vészeljük át, utána nyugi lesz prüntyi, oké? Nem lesz baj, vigyázok rád. Nyelek egyet, a csicsergő hangjuk szabályosan fáj, nem szeretnék itt válaszolni semmire, de azt sem engedhetem meg magamnak, hogy csak úgy kiszaladjak, túlzottan is nagy visszhangot verne, abból pedig már volt elég velem kapcsolatosan az utóbbi időben. Már az sem tetszik, hogy mindenki más nevét képesek voltak normálisan felvezetni, én bezzeg megkaptam a pletykáktól hangosat. Ami mondjuk egy darab volt az egész karrierem során, ami közel sem nevezhető többes számnak. Alkalomadtán majd megpendítem a hitelrontás szót. Nem vagyok egy kekeckedős alkat, minden körülmények között igyekszem korrekt és kellőképpen informatív lenni az interjúimban, de gyanítom, itt most határozottan nem ez lesz a célom. Az a nagy helyzet, hogy nehezen viselem az igazságtalanságot, és itt most erősen egyértelmű, hogy nincs egyenlő mérce.
Határozottan nem rajongok a gondolatért, hogy válaszolnom kell majd egy hasonló kérdésre, nem igazán szeretnék boncolgatni egy olyan kérdéskört, ami mélyen az ember magánügye, és határozottan csak rá tartozik, esetleg a párjára, de határozottan nem ki tudja mennyi rádióhallgatóra, meg ezekre a bosszantó némberekre.
Eszembe sem jut nevetni. Egyrészt roppant mód felszínes az egész, másrészt valljuk be, közel sem ilyen egyszerű, vannak olyan szerencsések, akiknek minden összejön, és hipphopp ott a baba, meg vannak azok, akik hiába próbálkoznak, esélyük sincs. Én azonban senkit sem fogok kijavítani, nem tisztem, nem kötelességem, és pláne nem szeretném felhívni magamra a figyelmet még ennél is jobban.
Már az is bosszant, ahogy Lydiának felteszik a kérdést. Egyrészt mekkora szemétség így beleköpni a rádióhullámok közé, hogy benne van a korban. Jóóócskán? Eszem elszáll. Nem, akkor is csöndben maradok, ha ez Lydiát nem zavarja, lelke rajta. Igazából, sok mindent nem kell mondanom, ugye?
- Van az a helyzet, amikor ez nem szeretni, vagy nem szeretni kérdése, mert sajnos a vágyaink mit sem számítanak a biológiával szemben. Nem vágyom tovább ragozni, de ha kérdezni akarnak még valami túlontúl is személyeset, akkor majd mérlegelek, hogy megéri-e válaszolni, vagy intsek be a média világának úgy, ahogy van. Az más kérdés, hogy már ott növekszik bennem egy kis élet, ellenben közel sem lehetek benne biztos, hogy világra is fog jönni.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Vas. Jan. 15, 2017 4:36 pm
 



 

Char and Russ


Nem tetszik a felvezető szöveg, meg mai téma sem, de nem tehetek ellene semmit, mert egyelőre a kulisszák mögül kell néznem a műsort, és időbe telik, hogy beszólítsanak. A fiatal énekesnő nagyon szabadosan viselkedik, merész kijelentéseket tesz arra vonatkozólag, hogy nem érett az anyaságra, és a későbbiekben sem fog változni a helyzet. Ha őszinte akarok lenni, akkor meglep ez a hozzáállás, mert a mai generáció a megbotránkoztatásokon kívül azért igyekszik őrizni a hagyományokat, és követni a felmenőiket, így utódokat is nemzenek…mindegy összefonom a mellkasom előtt a karomat, és mélyen hallgatok, de a tekintetem minduntalan visszatér Charre. Látszik a zavar az arcmimikájában, de nem gond, mert kihúzza magát, és ez a magabiztosság egyik jele is lehet, vagy már tudja, hogy mit fog válaszolni, ha hozzáérnek. Kedveltem a két műsorvezetőt, nem akadt velük gondom, sőt mondhatni a reggelek nagy része úgy telt el, hogy őket hallgattam, de most más a felállás, és megmagyarázhatatlan idegesség fog el. Nem kell sokat várnom, hogy elérjenek hozzá is, de ennél diplomatikusabb riposzt nem is jöhetne tőle. Büszke vagyok rá, nem a páciensem, nem is lesz soha, mert biztosan nem vállalnám el, de mégis ott motoszkál bennem az érzés, hogy kiállt magáért.
- Ebben van igazság, a természet törvényeit nem rúghatjuk fel, de közelítsük meg a mai témánkat egy másik szemszögből. Sokan kíváncsiak, hogy ki lesz a mai szakértő, de ne is várassuk a hölgy hallgatóinkat. Russell Morgan igent mondott a felkérésünkre…na jöjjön. – int a barna felém, én meg veszek egy mély levegőt, és hamarosan az üvegajtón belül kötök ki.
- Ne szégyenlősködjön Russ, már vártuk. – kacsint rám a két nagyszájú bige, én meg Charrel szemben ülök le, és teszem a fejemre a fülhallgatót.
- Köszöntök mindenkit ezen a csípős reggelen. – mosolyodom el, és a nyakamon fűzöm össze a kezeimet, aztán kihúzom magam, és futólag a szőkeségre tekintek, de nem olyan feltűnően, hogy másnak is szemet szúrjon a helyzet.
- Russell maga elég nagy tapasztalattal rendelkezik a szakmáján belül, így felmerül a kérdés, hogy mikor is érett egy nő az anyaságra? – az állát a kezén támasztja meg Beth, és minden szempár rám szegeződik.
- Ezt egyén válogatja Beth, valaki már tizennyolc évesen anyává válhat, de van olyan is, aki soha nem fog megérni erre a szerepre. A lelki felkészültség éppen annyira fontos, mint a biológiai, de arról más kollégáim tudnának mesélni. – egy mosolyt küldök feléjük, és egy halk kuncogás lesz a válaszom.
- Tehát azt mondja Russell, hogy a kor nem számít? – érdeklődik Lydia, én pedig most rá irányítom a figyelmemet.
- A biológia, és a tudomány más szakértői nem értenének velem egyet, de így van. Aki negyven évesen vállal gyereket sincs elkésve, ha éppen akkor ért el abba az életszakaszba, ahova kellett… - hallgatok el, de jön az újabb kérdésáradat.
- Mi van azokkal a nőkkel, akik természetes úton nem eshetnek teherbe…ott nem számít a lelki érettség. Sok ilyen esete volt? – a másik műsorvezető nyúz most.
- Azoknak sem kell lehúzni a rolót. Manapság a társadalmi elvárások kissé átértékelődtek, és szerintem nem kötelessége egy nőnek szülnie, ott van a béranyaság, az adoptálás lehetősége is. A kilenc hónap valóban felkészítés a baba érkezésére, de ez a várakozás ugyanúgy megvalósítható egy örökbefogadás előtt is. Hölgyeim nem jön el a világvége, ha nem tudnak szülni, van más lehetőség is. – a tekintetem itt egyértelműen Charityébe fúrom.




A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Feb. 07, 2017 9:00 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Kedd Jan. 31, 2017 7:52 pm
 



 


Russell & Charity


Közel sem feltűnően fújom ki a levegőt a tüdőmből, amikor nem kapok több aljas keresztkérdést. Kész szerencse, hogy nem hozták fel a legutóbbi vetélésemet, kicsit kellemetlenül érintene. Az egész helyzettel kapcsolatban így érzek, nemes egyszerűséggel fogalmam sincs, mit kezdhetnék ezzel az egésszel. Félek, hogy el fogom árulni magam, mert hazudni nem szokásom, de most muszáj lesz, mert Russel nem tudhatja meg így. Akkor aztán tényleg tombolna. Néha lopva rápillantok, és annyira kétségbe ejt a tudat, hogy talán a besikerült kisbaba miatt elveszítem. Hiányzik, és ezt épp elég lenne megemésztenem, ehelyett most itt van a baba, és őt lehetetlenség figyelmen kívül hagyni. Nem is jutott eszembe, csak éppen egyszerűen beszélnem kell vele, mert nem járja a bizonytalanság, másrészről meg joga van tudni, nem szándékozom eltitkolni előle, én is csak pár napja tudom, de azóta hiába hívtam, nem sikerült tető alá hoznunk egy találkozót.
Rámosolygok a férfire, amikor helyet foglal, de legszívesebben valahol nagyon messze lennék most vele, nem ennyi figyelő szempár előtt, ilyen – számomra felettébb kényelmetlen – helyzetben. Kissé elmerengek a nyújtózkodó mozdulatában, nem járja, hogy erről az jut eszembe, milyen jó lehet reggel mellette ébredni, és figyelni, ahol ébredezik. Ellenben nem úgy tűnt, mintha kapcsolatot akarna, sőt, én sem vágytam rá. Viszont egy gyerek mellett már nem lehet csak szabadosan élvezni az életet.
Hogy lehet ilyen hülye kérdést feltenni? Nincs két egyforma ember, két egyforma nő. Erre nem lehet egy konkrét számot odanyögni, ez ennél sokkal bonyolultabb. S lám, nyilván Russ is ezen a véleményen van, nem meglepő, biztosan sokkal több nővel társalgott már ilyen kérdésben, hogy képben van ilyen téren. Egyébként is pszichológus, bár határozottan nem ez a szakterülete szerintem… Vagyis… na jó, azt sem tudom igazán, miben nagymenő, de valamiben biztos, ha szakértőnek hívják ide-oda, meg egyébként istentelenül elfoglalt úgy alapjáraton.
Úristen, te ostoba. Hogyne számítana… ötven évesen már a kutya sem fog gyereket szülni. Lehetséges, hogy túlzottan sarkosan látom a dolgokat, de nagyon zabos vagyok azért, hogy egy ilyen műsorhoz kell adnom a nevem. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy egy nő mikor szeretne gyereket, vagy egyáltalán szeretne-e. Ez a legbelső magánügyünk kellene, hogy legyen.
Bingó. Most meg a természetes úton nem eshetnek teherbe is bekerül a képbe. Esküszöm, ezek engem szívatnak. Nem kellene paranoiásnak lennem, de egyre kevésbé érzem úgy, hogy kibírom a műsor végéig. Fogalmam sincs róla, hogy mi lenne jó, ha felállok és kivonulok, ártok a karrieremnek már megint, és ráadásul egyértelmű lesz, hogy van valami. Ha meg itt maradok, félő, felrobbanok az elfojtott méregtől. Lehunyt szemmel hátradőlök pár pillanatra, és arra alig figyelek, mint mond Russel, inkább csak a hangja zengése jut el hozzám, az pedig egészen könnyedén képes megnyugtatni. Valahol az örökbefogadás környékén kezd kiélesedni a kép, és kissé kikerekednek a szemeim, mikor észlelem, hogy olyan, mintha konkrétan nekem beszélni. Nem haragszom, nem akar ő rosszat, de soha nem szerettem volna más gyermekét a magaménak mondani, nekem nem menne. Félek, nem lennék képes úgy szeretni, ahogy megérdemelné. Illetőleg, egyedül sem vágytam családot alapítani. Én mindig apa-gyerek(ek)-anya viszonylatban gondolkodtam, és mikor elengedtem, egyszerűen tokostul lökte ki az ajtót minden vágyam. Csak épp a magánéletemben semmi sem biztos.
- Tegyük fel, hogy valaki örökbe fogad egy gyermeket. Lehetséges ugyanúgy szeretni őt, mint a saját vérünket? – Észre sem veszem az ajkaimon kiszökő kérdést, az sem érdekel, hogy nem nekem kellene a kérdéseket feltennem, de elvégre ez egy beszélgetés akar lenni, következésképpen nyugodt szívvel teszem fel, továbbra is Russelt figyelve.
- Remek kérdés, kedves Charity. Nos, Russel? Akadnak tapasztalatai ilyen téren? – Veszi át a szót gyorsan az egyik műsorvezető. Én meg lassan már csak szabadulni szeretnék, kettesben maradni Vele, hogy beavathassam, mert lassan belefulladok a ki nem mondott, életünket minden bizonnyal sarkaiból kiforgató valóságba.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Kedd Feb. 07, 2017 9:06 pm
 



 

Char and Russ



Kezdem kínosan érezni magam ennyi nő között, de inkább az van rám hatással, hogy nem beszélhettem Charityvel. Alapjáraton nem fogadtam volna el a meghívást, ha tudom, hogy ő az egyik sztárvendég. A magánéletünk már több ponton összeforrt, ha nem is emlegettek a pucér pasiként, de nagyon jól tudták, hogy valaki van a szőke színésznő életében. A magánakciónk majdnem a karrierjébe került, és ha fény derült volna az igazságra, szerintem én is lehúzhattam volna a rolót. Kényesen ügyelek a kettő pozíció elválasztására, így a munkám nem szólhat a szórakozásról. Más embereknek segítek nap, mint nap, éppen ezért esik nehezemre, hogy most visszafogjam magam, tudatában annak, hogy a legutóbb mennyire megnyílt nekem. Esme felhívott, hogy örökbe fogadta Cókmókot, és a papírozással is elkészültek. Hálás voltam a barátomnak, hogy tájékoztatott róla, nem mintha sok közöm lett volna hozzá, de a szívem megnyugodott, hogy jót cselekedtem, és két magányos léleknek adtam esélyt az újrakezdésre. Az állatok, és az emberek között szövődő barátságok a legjobbak…elvégre én is két eb gazdája vagyok. Kevés időt töltök otthon mostanában, de igyekszem pótolni a hiányosságaimat. A mosolyom megtévesztő, a gyomrom liftezik, hogy a gyerekáldás a téma. Szerencsére nem ebben a témakörben írok könyvet, de elgondolkodtam rajta, és most égne is a pofám, ha így lenne. A húsz éves pályafutásom alatt sok mindenbe kóstoltam bele, sokan nem is hinnék el, hogy mentorkodtam drogosok mellett, egy kis ideig a legjobb haverom elmegyógyintézetében is tevékenyedtem…de mióta Elisa ott tartózkodik, inkább kerülöm azt a helyet. Rick is nyavalyog, hogy menjünk el valahova, de most örülök, ha nyélbe ütök egy üzletet, és a könyvbemutató miatt a manageremmel tudok ebédelni. A korra, és egyéb finomságokra térünk ki, bár bízom benne, hogy a beszélgetés a végéhez közeledik, amikor végül a szőkeség nyitja szóra a száját, és azonnal rákapom a tekintetemet.
- Az örökbefogadás? Hmm… - vakarom meg a tarkómat, és elhallgatok egy időre. Szóval innen fúj a szél.
- Sajnos akadnak esetek, ahol valóban a befogadó család, ebben a helyzetben az anyuka nem képes kötődést kialakítani az adoptált gyermekkel. Úgy érezhetik ezek a hölgyek, hogy a terhesség kilenc hónapos felkészülésének az elmaradása miatt már nem is fognak ragaszkodni az új jövevényhez. A mások által fogant élet nehezen beilleszthető a maximalista, és a túl érzékeny nőknek, de meg is fordíthatom a szituációt. Előfordulhat, hogy valaki kihordja a tulajdon babáját, mégsem képes kötődni hozzá. A pszichés együtthatók, a hormonok felborulása is eredményezhet negatív végkimenetelt. – a többiek elhallgatnak, és én szótlanul figyelem az éber szőkeséget.
- Köszönjük dr. Morgan. Hallották…sok tényező befolyásolja a gyerekáldást, a kor, a lelki felkészültség. A holnapi nap témája… - ezt szerencsére már nem is kell végighallgatnom, így leveszem a fejhallgatót, de előtte még megköszönöm a részvételt, és elhagyom a stúdiót, de nem megyek messzire. A folyosón várakozom, hogy elüljön a női hepcia, több elhaladó emberre is rámosolygok idegesen, mire kijön Charity is.
- Elnézést Ms. Coleman…de beszélni szeretnék Önnel…négyszemközt. – nem várom meg, hogy elcsicseregjen egy épeszű választ, hanem megragadom a felkarját, és behúzom az egyik üres öltözőbe, aztán a nyílászárónak nyomom.
- Komolyan mit keresel itt, és mi volt ez a kérdés? – támaszkodom meg az ajtón, és a kék lélektükröket vizslatom.


Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Szer. Feb. 08, 2017 2:41 pm
 



 


Russell & Charity


Lehetséges, hogy a kérdésem nyomán mindenki azt fogja hinni, hogy az örökbefogadást tervezgetem, de ez nincs így, el sem tudom képzelni, sosem tudtam, ám terelésnek tökéletes, inkább ezt találgassák, mint azt, kivel hajókázgattam meztelenül. Úgy hiszem, így sokkal könnyebben megúszom a húzósabb kérdéseket esetlegesen. Meg aztán, ha a szakértőt beszéltetem, talán letelik a műsoridő is, és nem kell aggódnom, hogy talán lebuktatom magam a rádióhallgatók előtt, bár ami még fontosabb, Russellnek nem szabadna így megtudnia.
A szülés utáni depresszióval tisztában vagyok, és visszakérdeznék, hogy erről beszél-e a frissen szült anyák kapcsán, de az egyik műsorvezető magához ragadja a szót, és máris lekonferálja a beszélgetésünket. Legalább nem volt olyan hosszú. Én a magam részéről elbúcsúzom a hallgatóktól, amikor erre kérnek, s utána megyek kifelé, valósággal menekülök, a másik két csajjal sem szeretnék igazából beszélgetni, semmi kedvem hozzá, cseppet sem hasonlítunk az elhangzottak szerint, és egyébként is Russell az, aki érdekel a nap további részében, vagy legalábbis annyi időre, míg képes leszek beavatni, már, hogyha van annyi ideje. Jó volna.
- Rendben, Mr. Morgan. – Bólintanék rá magától értetődően, de Russellt kicsit elragadja a hév, indulat, ki tudja mi, és karon ragad, ami mondjuk minden erre járónak elárulhatja, hogy mi azért a semminél jobban ismerjük egymást. - Megyek magamtól, nem kell durvának lenni. – Nyögök fel, és amint elengedi a karomat, megdörzsölöm kicsit, nem esett éppenséggel jól a bánásmód, de valahol mélyen be kell vallanom, hogy az már egészen könnyedén bizsergeti végig a testemet, ahogy az ajtónak nyom. Úristen, a hormonjaim totálisan meghülyültek, képes lennék itt és most letámadni az öltözőben, még az ajkaimat is beharapom, ahogy beszél, és beletelik pár másodpercbe, míg dekódolom a mondandóját, egészen dekoncentrált vagyok, és válasz helyet mást teszek, leginkább azért, mert ha elkezdek beszélni, onnantól kezdve túlságosan bonyolulttá fog válni minden, és lehetséges, hogy soha többé nem lesz rá lehetőségem. Lábujjhegyre állva, s kicsit előre hajolva fogom be a száját egy csókkal, ami hacsak nem húzódik el, pillanatok alatt válik rendkívül hevessé, és forróvá. Nem tehetek róla, nem bírom ki, akarom, akartam az elejétől fogva, őt, magát, a férfit, és most, annak a partján, hogy lehetséges, nincs tovább, legalább ennyit meg kell tennem, hogy minél tovább megőrizhessem emlékeimben.
Akárhogy is, a kezem mindenképpen a kulcsra siklik, hogy bezárjam az ajtót, mert bármi is fog történni a következő percekben, nem lenne jó, ha bárki ránk törne. Legszívesebben abba sem hagynám, de eszemben sincs elsunnyogni a választ.
- Csak egy interjú, gyakran adok ilyet, nem tudtam, hogy itt leszel. A kérdéssel meg az időt akartam húzni. Úristen, de jól nézel ki, le sem tudom venni rólad a szemem. Őrülten hiányoztál. – Tipikusan a túl sok információ egyszerre esete forog fenn, de muszáj kimondanom most mindent, ami bennem tombol, máskülönben talán sosem lesz rá esélyem. - Mondanom kell valami nagyon fontosat. – Bízom benne, hogy fog emlékezni arra, mennyit kerestem az elmúlt napokban. Három napja tudom, azóta látni akarom… de ezt nem lehet telefonon megbeszélni, mindenképpen személyesen kell. Talán lenyugszik egy kicsit, és képes lesz higgadtan végighallgatni, mert úgy talán nem vágyom majd kiszaladni a világból, túlságosan félek, mit fog rá reagálni, én még mindig kicsit hihetetlennek tartom, pedig nem az.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Vas. Feb. 12, 2017 1:18 pm
 



 

Char and Russ


Az egész interjúztatás ott borult fel, amikor megláttam a szőkeséget a stúdióban. Nem akartam, hogy ott legyen, mert nekünk szakmai keretek között nem is kellene találkozzunk, de csak lehet, hogy én vagyok ilyen naiv, és azt hittem, hogy megőrizhetjük annak a varázsát, ami kettőnk között elindult, de úgy tűnik, hogy tévedtem. Idegesen mosolygok rá mindenkire, aki elhalad mellettem a folyosón, és egyikük sem az, akire én várok. Charity az utolsók között hagyja el a helyiséget, még Betsy oda is int nekem, amikor hangosan félrehívom Chart. Nem vita tárgya, úgy érzem, hogy kerül. A munkám, a forgatás, egyszerűen képtelenség összeegyeztetni egy normális időpontot, ami mindkettőnknek megfelelne. A kelleténél jobban ragadom meg a karját, de nem vagyok tisztában a testi fölényemmel. Gusztustalannak tartom, ha egy férfi bántalmazza a nőket, de most ösztönösen karolok bele, hogy berántsam az első zárt ajtó mögé, és számon kérjem. A művelet első fele sikeresnek mondható, csak nem éppen abban a felállásban folytatódik a beszélgetés, mint ahogyan elképzeltem. A nyílászárónak nyomom neki, meg is támaszkodom a feje mellett. Őrületes módon csillog a szeme, nem tudom, hogy hova tegyem ezt, aztán megfordul velem a világ.
- Mit akar ez jelenteni, nézz rám? – kérlelem, de helyette felcsimpaszkodik a nyakamba, és nem túl finoman veszi el a jussát. Az ajkaink összeforrnak, feléled bennem a vágy, és még jobban megfeszítem a két tenyeremet. A csípőm előrelendül, már ismeri az ősi tánc lépéseit, de a hely, és az időpont nem lenne ésszerű. Mit csinálunk? Úgy csavar az ujja köré, hogy a maradék józan eszemet is elveszítem. Nem kívánom senkinek, hogy megérezze a női hatalmat, mert hamar a rabjává tud válni. A szám, az ő száját ízleli, a két nyelv egymásba kapaszkodva mélyíti el a csodát, de hamar véget ér, és muszáj nekidöntenem a homlokomat az övének. Pihegve, felszínesen szívom magamba az éltető oxigént. Eszement egy nő, és itt egy médiaközpont eldugott öltözőjében tör rá a kéj? Ajaj, azt hiszem, kezdek kijönni a gyakorlatból, meg a szokásokból is. Régen volt már, hogy csak úgy nekiestem valakinek…vagyis ott az a hajó…Char egészen más. Az ajtót bezárja, tudatában vagyok a tettének, de a szavak nem jutnak el az agyamig.
- Egy interjú…csak nem éppen velem szemben. Nem kellene itt lennünk… - suttogom a szirmai közé, a kezem lassan vezetem az arcélére, és cirógatom végig. Mindig is a szőke nők voltak a gyengéim, lásd az első feleségemet.
- Mi az a nagyon fontos, ami nem várhat Char…hmm? – csúsztatom a mutatóujjamat az álla alá, hogy a szemünk egy magasságba kerüljön.
- Mondd meg, mert nekem is lenne egy kérdésem. Hetek óta szívjuk egymás vérét, és most is egészen ildomos módon fogadtál, de közben kerülsz is. Az üzenetrögzítőmön hagyott kis szösszenetek nem pótolják a személyes kontaktust, remélem te is tudod. Ott a média, meg a munkám is, de eddig is ügyesen megoldottuk a helyzetet, mi lenne, ha továbbra is…hogy is mondjam, de összejárnánk? Úgy látom most se lenne ellenedre… - merészen futtatom a kezemet a fenekére, hogy belemarkoljak, és közelebb vonjam magamhoz.
- Kötöttségek nélküli kapcsolat, erre vágysz te is, nem? – fúrom a pillantásomat a kék szivárványhártyákba, bár sejtésem sincs, hogy ő miképpen gondolkodik erről, de talán a lelki állapotát tekintve, a válást…nem érett meg egy komoly kapcsolatra, én meg túl önző vagyok, hogy elengedjem.



A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 12, 2017 9:58 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Vas. Feb. 12, 2017 6:20 pm
 



 


Russell & Charity


Könnyedén süppedek bele a pillanat vad sodrásába, én generálom, tudom jól, s azt is, hogy talán nem kellene ezzel tetéznem az eljövendőt, de muszáj, ez még kell, mert lehet, többé nem csókolhatom, és akkor utálni fogom magam azért, mert ezt az utolsót nem oroztam el magamnak. Emlékezni szeretnék rá, megőrizni tudatom peremén, s ha nem lesz velem, úgy egyszer elmesélni a gyermekünknek, hogy milyen volt az apja. Szeretnék hinni abban, hogy ennek az egésznek jó vége lesz, de ebben sajnos nem tudok bízni, talán éppen ezért odázom a dolgot, mert túlságosan félek elengedni.
- Hidd el, nem jöttem volna, ha tudtam, te is itt leszel. – Simítom kezének az arcomat, ajkaimra békés mosoly kúszik, megőrzöm, amíg lehet, mert némi esélyt látok rá, hogy hamarosan helyette inkább a könnyeim fognak potyogni. Felpillantok a szemeibe, és már gyűjtöm az erőt, hogy kimondjam, csak kell pár másodperc, míg összeszedem magam, de ez a várakozás épp elég annyira, hogy elkezd beszélni, és úgy tűnik, nem szándékozik egyhamar abbahagyni. Húha, ezt talán mégsem lesz olyan egyszerű a szemébe mondani.
- Ami azt illeti, határozottan nem lenne ellenemre, sőt… – óóó a francba, nem tudom hogy csinálja, de minden egyes alkalommal két másodperc alatt úgy begerjedek, hogy csak lesek rajta. Közel simulok hozzá, beszívom az illatát, gondolatban már a nyaka ívét csókolom, és könnyedén hagynám, hogy felültessen a tükrös szekrénysor elé, elvéve a maradék józan eszemet is, de nem szabad, előtte kell elmondanom, muszáj…
- Én… erre vágytam igen. – Hogy most mire vágyom, az már egészen más kérdés, de pontosan azért kerestem, mert többet akartam belőle, az elmúlt két napban meg azért, mert tudnia kell. Most itt van, és én olyan szerencsétlen vagyok, hogy képtelen vagyok csak úgy elmondani neki, pedig két egyszerű szó, beszélni tudok. Akkor meg mi benne olyan nehéz? - Illetve, rosszul fogalmaztam, még mindig szeretnék, ha az életem része lennék, de ez a kötöttség mentes dolog nekem nem fog menni. – Egyértelműen nincs nagyobb kapocs két ember között, mint egy gyerek, márpedig bennem ott pulzál egy kis élet, alig nyolc hetes, de ott van, szeretem már most, és nagyon szeretném, ha ő végre a világra jöhetne. A kérdés már csak az, hogy Russel vajon ott lesz velem, avagy sem?
Egy nagy sóhajt követően nekiveselkedem a lényegnek, annak, ami kétségtelenül nem várhat, van olyan fontos, hogy ne odázzam akárcsak egy perccel is tovább, mert azért tényleg nagyon tudnám utálni magam, ha előtte még összegabalyodnánk, és utána sokkolnám vele.
- Russell… Gyermeket várok. – Suttogom csöndesen, félve, szinte reszketegen, észre sem veszem, hogy a nyakába kulcsolt kezeimet jobban szorítom, mintha attól tartanék, pillanatok alatt eltávolodik tőlem, amit eljut a tudatáig a dolog. - A tiéd. – Nem lehetne másé, fizikai képtelenség, ugyanakkor tudom, mit mondtam, és mérhetetlenül rettegek attól, hogy a következő pillanatokban tönkremegy minden közöttünk, és a harag ver majd gyökeret lelkének tükreiben. Minden félelmemmel együtt azonban mégis képes vagyok arra, hogy a szemeibe nézve várjam meg, miként csapódik le benne mindez, úgy bizonyosan a valóság jut majd el hozzám, bármi legyen az. Talán idekívánkozna egy sajnálom is, de nem bírom kimondani, én nem bánom, hogy ez a kicsi élet a pocakomba költözött, valóságos fénysugár az életemben, ez igazi csoda, hisz eddig úgy tudtam, nem lehet gyermekem, s lám... elég csak élvezni az életet, valakit beengedni egy kicsit, és máris megtörténik. Még most sem hiszem el igazán.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Vas. Feb. 12, 2017 10:04 pm
 



 

Char and Russ


Hiányzott, az erő, a szürkeséget felváltó nőszemély. Nem tudom letagadni, hogy a kívánságom éles ellentétben áll a szavaimmal. A könnyed, és kötöttségek nélküli időszak lezárult. A hajón lefagytunk, és utána ki is élveztük a rózsaszín köd adta lehetőségeket, de nem tarthat örökké ez az állapot sem. Ki kellene kötnöm, most kellene okosnak lennem, és döntés elé állítani. Ha nem áll készen, akkor elengedem, de valamiért a másik opció lenne a nyerő. A kézfejét simogatom, kitör belőlem a sok ostobaság, hogy maradjunk az élvezetek viharában, kóstoljuk, ízleljük a másikat, miközben arra vágyom, hogy jobban megnyíljon nekem, ne csak a munkájáról, vagy a napi feladatokról számoljon be, hanem a félelmeiről, az álmairól, és a fájdalmáról is. Bármelyik másik férfi elmenekült volna a komoly témák elől, de maradtam. Valószínűleg a munkámból kifolyólag vagyok szívósabb, vagy Elisa mellett edződtem meg, de higgadtan kezeltem. Öt gyerek, ott van a tetoválása. A bőrébe égette, mint egy billogot, hogy nem avanzsálhat anyává. Nekem nincsen problémám ezzel, így is teljes jogú nő a szememben, és nem válik kevesebbé, mert nem tud megajándékozni egy gyerekkel. Beérem azzal, hogy együtt vagyunk, megpróbáljuk…és mi az, amiről regélek neki jelenleg? Egy nyári flört, egy futókaland. A végén még elküld melegebb éghajlatra, de helyette a tenyerembe fekteti az arcát, olyan békés, és sugárzó. Nem bírom megmondani az okot, de mintha egy hullámhosszon lennénk. Charity érettebb a koránál, sokkal kifinomultabb, mint az átlagnők. Kedvelem, nem vagyok szerelmes, de megvan benne az a plusz, melyet eddig csak egyetlen nő hordozott magában…méghozzá az ex nejem.
- Nekem se. – mosolyodom el a kijelentésén, de valamiért hezitál, mondani akarna valamit, és belé fojtottam a szót. Elhallgatok, a kéklő lélektükröket lesem, de nem árulnak el semmit. Vágyakozó, és áhítatos, de semmi több.
- Vágytál? – ragadok meg ennél az egyetlen megjegyzésnél. A múlt idő sohasem jelent jót, és elkap az idegesség. Nem távolodom el, de érzem, hogy nem éppen olyan végkifejlete lesz ennek a beszélgetésnek, amilyet én szeretnék. Az ajkairól a hajára tekintek, várakozom, de a vállaim megfeszülnek, mire megszólal. Egy másodperc. A füleimben cseng vissza a kijelentés. Terhes. Gyereket vár.
- Micsoda? – teszek egy lépést hátra, és értetlenül mérem végig. Folytassa, ez nem az, amit ma vártam. Menjünk el ebédelni, feküdjünk le az öltözőben, de éppen a műsor után lep meg azzal, hogy mi?!!
- Ez valami kandi kamerás felvétel, és most jön az, hogy mindenki megviccelt, ugye? – túrok a hajamba, és sóhajtva fordulok el tőle. Azt már nem is akarom hallani, hogy tőlem van. Az asztalhoz sétálok, és a két tenyeremen támaszkodom meg. Megfordul velem a világ. Nem akarok gyereket. Túl vagyok a negyvenen. Felépítettem egy egzisztenciális szintet, megvan mindenem. Nem vágyom családra.
- Te…meg én. Nekünk nem lehet gyerekünk. Ezt mondtad. – vádlón mutatok rá. Már nem tudok értelmesen gondolkodni, mert őrületes tempóban járnak az agytekervényeim.
- Ott a lakásodban, azon az estén, az óvszer…te mondtad nincs szükség rá, mert barátságtalan a méhed, most meg mégis? Mi ez, egy kibaszott vicc, Charity? Férjfogási hóbort a színészek világában? Hogyan zúzzuk szét egy középkorú férfi életét…mi voltam én neked, valami ugródeszka? – fröcsögöm a szavakat, és minél távolabb akarok kerülni tőle. A helyiségben nincs ablak, pedig mennyire jól jönne most, vagy egy pohár alkohol.
- Azt mondtad az istenit, hogy nem lehet gyereked… - rúgok bele a legközelebbi székbe. Dúl bennem az indulat. Nem bírok ránézni se, becsapva érzem magam. Rohadtul nem járja…és percekkel ezelőtt még arról álmodoztam, hogy komolyabbra fűzzem a viszonyunkat?
- Mióta tudod? – halkítom le a hangomat, és megpróbálok nyugodtabban hozzáállni, elvégre várandós. Mennyi lehetősége lett volna…jézusom.


Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Kor : 30
Avataron : Candice Accola

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Kedd Feb. 14, 2017 10:00 pm
 



 


Russell & Charity


Múlt idő, hisz egy gyerek mellett nem vágyhatok könnyed magánéletre, illetve, abban sem lennék biztos, hogy már azelőtt ne fordult volna át mindez bennem, hogy megtudtam, kisbabát várok. A férjemmel már jóval azelőtt véget ért érzelmi téren a házasságunk, hogy kimondtuk a válást, elengedtük egymást, és végül ő mondta ki, hogy nem képes úgy velem élni tovább, hogy nem tudom megajándékozni egy gyermekkel. Talán pont a mérgező kapcsolatunk volt az, minek okán képtelenség volt természetes úton megfogannom. Nem hibáztatom utólag sem, ha már mindvégig önmagamat okoltam, de lehet abban valami, amit Cory mondott. A mi kapcsolatunk nem volt jó táptalaj egy gyermeknek. Russellel még csak kapcsolatunk sem volt, csak őrületesen buja, gyönyörű pillanataink, óráink, napjaink, és mégis itt növekszik bennem egy kis élet. Elmosolyodom, és kimondom, nem tehetek róla, képtelen vagyok letargikusan közölni, akkor sem, ha tudom, hogy jó esély van a negatív fogadtatásra.
Ahogy hátrál, már tudom, hogy jól sejtettem, a mai nap nem örömkönnyekben fog végződni, inkább keserűekben, párnába fojtva, de előtte még túl kell élnem a pillanatokon belül lecsapó vihart.
- Senki nem tudja, hogy közünk van egymáshoz, Russell. – Még a legjobb barátnőmnek sem mondtam el a nevét, akkor majd pont a médiának fogom elköpködni, nem igaz? Eszembe sem jutna ilyet tenni, sem vele, sem senki mással. Egy tétova lépést teszek felé, mert nem szeretném, hogy eltávolodjon, de attól tartok, hiába, még el is fordul. Felsóhajtva nyugtázom, és próbálok nem rágörcsölni a helyzetre, vagy már rögtön könnyekbe kitörni, az nem használna senkinek sem.
- Igen, mert így tudtam. – Őszinte vagyok, bár talán nem fog hinni nekem, fogalmam sincs, hogy mi játszódhat le benne, hogy minek tűnik ez az egész, de nagyon bízom benne, hogy nem hiszi, hogy szándékosan műveltem ezt. A hallott szavaira azért bevallom, lefehéredek. Hát ennek tűnne? Ennek tűnnék? Hevesen zakatol a szívem, és haragom egyetlen elárulói a pengevékonyra szűkülő ajkaim, a tekintetem még mindig inkább kétségbeesett.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan, Russell. Először is, mint már mondtam korábban, eszemben sincs férjhez menni még egyszer. Másodszor, milyen viszonylatban számít ugródeszkának egy gyermek? Szerintem inkább a karrierem végét jelentheti. Ebből biztos nagy hasznot tudnék húzni. – Arról nem beszélve, hogy esélyesen jobban keresek nála, de ezt nem ragoznám inkább, mert nem akarok beletiporni a büszkeségébe, ha már az ő lelkembe páros lábbal trappolt. Isten úgyse, ha a közelemben maradt volna, biztosan csattan egy pofon, mert mélységesen felháborít, hogy ilyesmit kinéz belőlem. Mindennek ellenére én igyekszem nyugodtan előadni a mondandóm, mert ha felhúzom magam, az a babának sem tesz jót.
- Mert nekem meg az orvosok mondták ezt. Vannak ilyen biológiailag megfoghatatlan dolgok. Mint a nem görcsöltem rá, elengedtem a kényszeres megfelelni akarást, a vágyat, hogy valaha saját gyermekem legyen, és boldog voltam… – Rövid ideig tartott, ami azt illeti, mert bizony a jelek szerint Russel meg én… nos, abból sosem lesz mi, ez a reakció nem pont arról árulkodik, és az előbb is kötöttségmentes kapcsolatról beszélt.
- Tegnapelőtt tudtam meg. – Azután rögtön kerestem, de nem tudtunk találkozni, elméletben ma kellett volna megbeszélnünk, hogy mikor sikerül végre időt szakítanunk egymásra. Most meg itt vagyunk, friss a dolog még nekem is, de nem akartam túlagyalni, minél előbb tudatni szerettem volna vele. - Nyolc hetes. – Harapom be az ajkaimat, míg végül az ajtóból elállva hajtom le a fejemet, utat engedve neki, ha inkább menekülne, mert azt elhiszem, hogy sokkolta a hír, én is így éreztem, de esetemben mindezt hamar felváltotta az eufória.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
avatar
Egészségügy

Kor : 43
Avataron : Ian Bohen

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Vas. Feb. 19, 2017 6:19 pm
 



 

Char and Russ



Mindvégig az munkál bennem, hogy mennyire selymesek a szőke fürtjei, hogy mennyire kívánom, és mennyire meg akarom védeni a rosszakaróktól. Igyekszem nem túlontúl kimutatni, félek, hogy elveszítem, holott nem szabadna, hogy fontos legyen. Elisa óta nem lubickoltam a boldogságban, mégis Charrel megtapasztaltam, hogy milyen egy könnyed viszony, egy másik világ kapui, ahol nincsenek elvárások, kötelezettségek, csak mi ketten. Meg akartam őrizni az elmúlt hetek emlékeit. Az arcára simítok, de aztán úgy töri össze a boldogságbuborékunkat, mintha nem is létezett volna. Letaszít a mélybe, és olyasmit mond, amire nem vagyok felkészülve. Ép ésszel sem fognám fel, de így még hihetetlenebbnek hangzik. Az előbb még bent azért aggódtam, hogy ne kínozzák meg a műsorvezetők a kérdéseikkel, és erre most ő döfi belém a kést. Igen, ez örömteli hír annak, aki várja, aki akarja, de én nem akarom. Nem Charrel van a bajom, egyszerűen a gyerek nem nekem való. Elisának nem jött össze, kinőttem már abból, hogy hosszú éjszakákat fent maradjak, az óvodába menjek érte. Még csak nyolc lenne, de én már betölteném az ötvenet. Mégis mit várt tőlem? Eltávolodom, de már a tekintetében látom, hogy fáj neki a fizikai távolság. Nem akarom megbántani, de ő sem volt figyelemmel rám. Nem érdekel, hogy sírva fakad, mert mérhetetlen csalódás, és harag lepi el az agyamat. Felszökik a vérnyomásom, talán a biztosítékot is kicsapja. Nem gyűlölöm, de ebben a pillanatban az is nehezemre esik, hogy egy légtérben maradjak vele.
- Még jó, hogy senki nem tudja, mert tulajdonképpen semmi sincs közöttünk Charity. Összejártunk dugni. – vágom hozzá a szavakat. Elemi erővel tombolnak bennem a hormonok, és nem tudok racionális maradni. Nem, képtelenség. Idegesen túrok bele a hajamba, el is fordulok. Megkérdeztem, a lelkemre vettem a történetét, most meg valami isteni csodáról beszélgetünk, aminek hála apa leszek? Már a szó is idegen. Én, mint felelősségteljes szülő?
- Nem a gyermek az ugródeszka, hanem én. Kellett egy férfi, aki teherbe tud ejteni, milyen isteni faszságokról beszélsz nekem? Barátságtalan méhből hirtelen vendégváró lesz? Ugyan már… - nézek a szemébe, nem sír, de megrökönyödött. Nem erre számított. Nem értem a nőket, vajon képesek felfogni, hogy mennyire fel tudják forgatni valakinek az életét, egy egyszerű kijelentéssel?
- Miért jelentené a karriered végét? Fiatal vagy, és sikeres… - sóhajtok egyet, kicsit borúlátóbb, mint én. Nem fixírozom a dolgot, mert nagyobb pácban vagyok, mint ő. Rick lefejezne, és most örömmel feküdnék a bárdja alá, csak ne kelljen végigcsinálnom ezt a beszélgetést.
- Boldog voltál? Ejha… - nem jellemző rám, hogy ennyire kiborulok, de most nem megy a koncentráció, a sok szar szöveg, hogy minden rendben lesz.
- Tegnapelőtt? Szuper…már két hónapja. – nem szólok többet, a tükörben tekintek magamra, de mintha egy másik ember állna itt helyettem. Nem megy, hogy megvigasztaljam, hogy osztozzam az örömében.
- Sajnálom, de nekem ez nem megy. – rázom meg a fejemet, és ha félreáll az útból, akkor nem is gondolkodom. Zaklatott vagyok, egy kis szabadulásra, gondolkodásra van szükségem, és azt az ő közelében nem tudom megtenni. A folyosón többen félreugranak, különben elsodróm őket. Nem kímélek se embert, se állatot. A zsebemben kutatok a slusszkulcsom után, és ha végre meglelem, akkor bepattanok a luxusautómba, és a gázba taposok. Az egyszer biztos, hogy holnap nem megyek dogozni, és pár napra a várost is elhagyom.

/Köszönöm szépen a játékot!   /


Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Hétf. Feb. 20, 2017 7:48 pm
 



 





játék vége





Tristan :: Sigmund :: Joël :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (KEXP 90.3 FM)
 



 

Vissza az elejére Go down
Stúdió (KEXP 90.3 FM)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
 :: 
KEXP 90.3 FM rádióállomás
-
Ugrás: