HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Jet Motel

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Jet Motel
Vas. Márc. 13, 2016 5:09 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Mona Walsh
avatar
Inaktív

Kor : 25
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Vas. Márc. 27, 2016 8:10 pm
 



 

Zhen

Őszintén szólva, úgy éreztem magam, mint egy prostituált, mikor beléptem a motelszoba ajtaján. Pedig nem hordtam kirívó ruhát, sőt, próbáltam olyat választani, ami sötét színű és sokat fed, nehogy valaki felismerhessen. Persze tisztában voltam vele, hogy az esély, hogy felismerjenek igen alacsony, tekintve, hogy még sosem jártam az Államokban, de lássuk csak, végül valaki mégiscsak megtalált. Az egyetlen ember, aki tudja, vagy legalábbis kapargatja lényem felszínét, aki feladhatna a hatóságoknak, és, aki sakkban tart. Mindig is jó emberismerőnek tartottam magam, de be kell vallanom, hogy másfél évvel ezelőtt, mikor először találkoztam Zehn személyével igen erős fába vágtam a fejszémet. úgy gondoltam, hogy ugyanolyan munka lesz, mint a többi. Rámosolygok, előadom szomorú történetemet és hagyom az empátia, ami a legtöbb emberben megtalálható rávegye, hogy ezt-azt tegyen meg értem. Nem számítottam rá, hogy egy kriminálpszichológussal lesz dolgom, aki keni-vágja a magamfajtákat. Ha azt vesszük, igen nagy szerencsém volt, hogy ott és akkor nem hívta rám a hatóságokat, de hosszútávon mégiscsak a karmaiba kerültem, hisz így mikor találkozok vele, mindig azon jár az eszem, hogy vajon most fog-e lebuktatni. Talán paranoiásnak tűnhetek, de ez igen egészséges az én szakmámban.
Mint mindig, most is félve tekintek körbe, hátha látok valami nem odavalót, valamit, ami túlságosan nyilvánvaló, hogy nem itt a helyen, vagy pont olyan dolgot, aminek itt kéne lennie, de nincs. A motelszoba poros, ezt már rögtön megállapítottam, de van egyfajta bája ebben a fényhomályban, ami beköltözött ide. Lélegzetemet visszafojtva várom, hátha rám törnek az ablakból a várakozó rendőrök, vagy éppen a fürdőszobából ugranak ki elém, de semmi sem történik. Számat összeszorítva lépek még beljebb, de nem ülök le sehová. Túlságosan poros minden ahhoz, hogy hozzáérjek bármihez is. Samanthát ez nem zavarta volna. Samantha olyan lazán huppant volna le az ágyra, ahogyan csak tőle telik, majd lábait kereszteb fonva és a plafont bámulva várt volna a férfira. Samantha egyszer az ajtó mögé bújt, hogy aztán onnan ráijeszthessen Zehnre. Samantha voltam, mikor legutóbb találkoztunk, de őt már levedlettem, mint a kígyó a bőrét, hogy egy újat vehessek fel. Amíg Mona vagyok nem ülök le olyan felületre, ami nem volt legalább kétszer kipucolva mielőtt odaértem.
Az ajtó nyikorogva tárul ki újból. Érdekes, az előbb nem vettem észre, hogy nyikorgott volna. De nem fordulok meg, csupán hátamat mutatom a férfinak.
- Késett - nagyon remélem, hogy nem valaki más jött, mert akkor azt hihetné, hogy tényleg prostituált vagyok, aki épp a kuncsaftját várja. Monaként ezt sosem engedhetném meg magamnak, hogy rosszat feltételezzenek rólam. Hogy elítéljenek, azért, aki vagyok. Szeretem a Mona Lisához hasonlítani magam, talán éppen innen is ered a név. Elérhetetlen. Megfoghatatlan. Csodaszép.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Vas. Márc. 27, 2016 10:22 pm
 



 


Mona & Zhen
"Az élet egy maszk, amin keresztül a mindenség kifejezi önmagát."

Csak egy hete tudtam meg, hogy Seattle ezúttal sokkal több mindent tartogat nekem, mint legutóbb. Két Kínában töltött év alatt egyszer sem ért ekkora meglepetés. Vannak nők, akik érdekelnek egy éjszaka erejéig. Vannak gyilkosok, akik akár hónapokra is le tudják köti a figyelmem. És van ez a fiatal nő, aki jellegtelen, mégis megdöbbentő. Cseppet sem érdekel, de mindent tudni akarok róla. Nincs bennem szexuális kíváncsiság, azt hiszem, bár néha ebben sem vagyok biztos. Abban viszont igen, hogy fantáziámat viselkedésformái, jellemének átalakulásai izgatják hihetetlen módon. Néha kiismerhetetlen és ez az, ami miatt szeretném minden egyes mozdulatát, szavát és lélegzet vételét is megismerni. Nem nyugszom, egyelőre nem. Talán soha nem is fogok, vagy egyszer csak rájövök titkára, arra a titkos sémára, ami cselekedetei mögött lapul meg és nem érdekel majd soha többé. Ez is benne van a pakliban, de egyelőre valami kis izgatottság buzog elmémben miközben a motel felé veszem az irányt. Nem ez lesz az első ilyen találkozónk, külső szemlélő akár félre is értheti a lopott pillanatokat. Egy motel, egy nő és egy férfi. Egyértelmű és mégsem az! Egy olyan nőt, mint ő, mégsem hívhatok el a lakásomra. Még kedvet kapna a kirámolásához, felgyújtásához, vagy a jó ég tudja, hogy mihez. Erre inkább nem adom meg az esélyt és talán ő maga is jobban kedveli azt, ha semleges területen találkozunk. Tart tőlem, tudom, érzem, hogy közelségemtől görcs keletkezik a gyomrában. Azt figyelembe véve, hogy akár egy pillanat alatt elvehetem féltve őrzött szabadságát, meg is értem. Azt kéne tennem. Más azt tenné a helyemben! De én nem más vagyok. Engem nem befolyásolnak az érzelmeim, nem sajnálom azokat, akik a csapdájába estek. Én, gyilkosokat üldözök, nem hazug nőket!  Ő csak a hobbim, a játékszerem, a mozgató rúgó üres napjaimon. A rejtély, amit muszáj megfejtenem és addig, nem adom át semmilyen hatóságnak. Hogy ha ráuntam, talán, de igazából semmi ilyesmit nem tervezek. Az órámra pillantok, már tíz perc késében vagyok, de a helyett, hogy megszaporáznám lépteimet, inkább lassítok. Ez is egyfajta teszt. Megvár? Nem vár meg? Mennyi mersz van abban a vékony, testben, mely angolnaként siklik ki a férfiak kezei közül? Napszemüvegem zsebre vágva nyitok be az ajtón, mely hangosan jelzi érkezésem.
-Feltartottak. – Semmi köszönés, összenézés vagy vagdalkozás. Ő egy szót szól, én épp olyan hangsúllyal válaszolok, fölvéve még a hangszínét is. Belezuhanok a szerepbe, kíváncsian várva, hogy ezúttal miket tartogat kezdeti hűvös eleganciája alatt.
-Nem árultam el!  Amíg betartja az alkut, én is betartom. –Színtelen és udvarias. Ez jellemez, amikor idegesítően lassan behajtom a nyikorgó ajtót és közelebb lépek a nőhöz. Hátulról nem látom jelét a zaklatottságának, de úgy tippelek, mégis csak ott bujkál benne a félelem. Ha nem lenne így, nem is lenne ennyire érdekes.
-Nem ül le? – Hellyel kínálom, de nem kezdeményezek mélyebb beszélgetést. Ennek oka van. nem akarom irányítani, arra várok, hogy ő tegye meg az első lépést. Hogy felfedje magát, kiterítse néhány lapját, amikből kedvemre olvashatok.  
Vissza az elejére Go down
Mona Walsh
avatar
Inaktív

Kor : 25
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Hétf. Márc. 28, 2016 12:46 pm
 



 

Zhen

Mikor megszólal megbizonyosodhatok róla, hogy tényleg ő jött el és nem küldött senkit maga helyett, de továbbra sem fordulok meg. Először is össze kell szednem magam, már csak magam miatt is, mert hogy nézne ki, ha ilyen szétesettnek látna pedig szinte még csak be sem lépett. Egészen apró, szinte láthatatlan mozdulattal igazítom meg fürjeimet és közben egy mély levegőt véve állítom helyre szívdobogásomat. Mikor kifújom, már félig meg is fordultam. Fülem mellett elsiklott a kifogása, nem érdekel, a lényeg, hogy itt van és számomra az a legmegfelelőbb, hogyha minél előbb lezárjuk a mai... nos, nevezzük konferenciának, bár meg sem közelíti azt. Nincsenek fém aktatáskák és iratok melyek többet érnek, mint egy egyén élete. Csak két ember van és egy félig homályba burkolózott szóba. Ami azt illeti ez a félhomály már igen rossz hatással van a szememre, így miután megbizonyosodtam róla, hogy az ajtó csukva van felkapcsoltam az a kis asztalon lévő éjjeli lápát. A kapcsoló ragacsos volt, és inkább nem akartam megtudni, hogy mégis miért. Vannak dolgok, amiket jobb, ha nem tud az ember, és ez is egy közülük.
- Nem köszönöm, inkább állnék - hangom tartózkodó, de nem félénk sőt, egészen magabiztosnak is mondhatnám, ha nem lenne halk. A hangos beszédet kerülöm, nem azért, mert félek, hogy lehallgatnak, egyszerűen csak így kényelmes számomra. De a csöndes szobában ez mégis tisztán érthető, nincs szükség arra, hogy túlkiabáljuk egymást.
Kezemmel idegesen igazgatom ruhámat. Nem hoztam magammal táskát, így szabadon lógnak a testem mellett, ami frusztrál. Csinálnom kell valamit, vagy megőrülök. Telefon sincs nálam, amit elővehetnék, de persze az udvariatlanság lenne és még akkor sem tennék ilyet, ha tényleg untatna a férfi jelenléte. Az igazság az, hogy egy kicsit engem is érdekel, hogy mit akar tőlem, de ezt próbálom nem kimutatni. Érdekel, hogy hogyan jött rá a trükkjeimre, mik voltak azok a mozdulatok vagy szavak, ami miatt rávezettem, hogy ki és mi vagyok. A hibáiból tanul az ember, és akkor így legalább megtudhatnám, hogy mit ne tegyek, hogy elkapjanak.
- És mégis meddig óhajtja folytatni ezt a játékot? - immáron egész testemmel szemben állok vele. Egyenesen rá nézek és arcomról tiszta érdeklődést lehet leolvasni. Kérdésem nem követelőző, inkább csak a kíváncsiság vezérli kérdő mondatomat, de a hangsúly azért érződik benne. Természetesen másnak sem örülnék jobban, ha újra szabad lehetnék, mint a madár, mert jelenleg Zhen az egyetlen, aki fogást tudott találni rajtam. Mindenki más kezéből úgy csusszantam ki, mintha a vizet akartak volna markolni. S mint tudjuk, az szépen szólva is lehetetlen. Valakinek mégis sikerült.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Hétf. Márc. 28, 2016 4:42 pm
 



 


Mona & Zhen
"Az élet egy maszk, amin keresztül a mindenség kifejezi önmagát."

Fényárral tölti be a szobát, amit nem bánok, hiszen így jobban szemmel tudom tartani. Mozdulatából és kezének tartásából azt szűröm le, hogy nem nagy örömmel ért hozzá bármihez is a szobában. A finom úrinőt játssza, ami számomra talán szórakoztatóbb is, mintha elengedné magát és ledér szavakat sipákolva próbálná meg elcsavarni a fejem. Kinézném belőle, ahogy sok mást is. Ha nem így lenne, nem tartanám ennyire érdekesnek.
-Biztos nem ül le? – Kiürítem a zsebem, vagyis mindent átpakolok a nadrágom zsebébe, majd nyugodtan leveszem a zakóm és egy mozdulattal a kanapéra dobom egy beszédes pillantás közepette. Ha zavarja a mocsok, nyugodtan ráülhet a felsőmre. Engem soha sem zavart a kosz, a mocsok vagy épp az undorító szagok. Mindezek a munkám, az életem részei. Közben eltöprengek hangszíne okán, hiszen biztosra veszem, hogy csendes, de magabiztos beszéde is a játék része. Hosszú percekig hallgatok és csak figyelem, ahogy kezeivel idegesen igazgatja a ruháját. Magabiztosnak akar tűnni, de nem az.
-Amíg ki nem elégíti…. az elmém! – Állom a tekintetét, majd még közelebb is hajolok, hogy leheletem az arcát súrolja, miközben kiejtem a szavakat, jókora hatásszünetet tartva a lényeg előtt. Játszom vele! Nem elcsábítani akarom, csupán kizökkenteni egy pillanatra. Lassan kerülöm meg, testemmel súrolva az oldalát, majd a kanapéval szemközt helyezkedő fotelhoz lépek és nem törődve annak állapotával, kényelembe helyezem magam.
-Maga is velem akar lenni. Tudni akarja a titkom, azt, hogy vagyok képes a tökéletes álcája alá látni. Én is tudni akarok önről mindent! – Halkan beszélek, sötét mosollyal az arcomon. Sokat tanultam az elmúlt évek alatt, rengeteg pszichopatával volt már dolgom. Ő nem az, mégis érdekel. A kíváncsiság felperzsel, ha nem elégítem ki. Nem kérdeztem, közöltem. Ezek olyan dolgok, amikben biztos vagyok.
-Meséljen nekem! Milyen rosszaságokat csinált amióta nem láttam? – Hátra dőlök, tekintetem az övét keresi. Nem arra vagyok kíváncsi, hogy mit reggelizett, ezt ő is jól tudja.
-Azt akarom, hogy mindent mondjon el! – Szelíden követelek, nem fenyegetőzöm. Adok esélyt arra, hogy az alkut betartva azt tegye, amit elvárok tőle, mielőtt bármilyen hatást gyakorolnék rá. Közben többször, alig észrevehetően végigmérem, kielemezve mozdulatait, ruháit, de még a rúzsa színét is.
-Mindkettőnk érdeke az, hogy jól kijöjjünk egymással. Esetleg később, én is elmesélem azt, amire olyan nagyon kíváncsi! – Meglebegtetem előtte a mézes-madzagot. Más átverné, de én minden további nélkül hajlandó vagyok megtanítani rá, hogy rejtheti el valóját igazából. Egy feltétellel! Előtte neki kell megmutatnia mindent nekem! Nem csak ezt az álcát, hanem a csupasz valóját is. Azt a személyt, aki a leginkább ő, s nem holmi kreálmány. Vajon, tudja még, hogy milyen is igazából?
Vissza az elejére Go down
Mona Walsh
avatar
Inaktív

Kor : 25
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Hétf. Márc. 28, 2016 8:11 pm
 



 

Zhen

Felvont szemöldökkel méregetem a felkínált kabátot, ami pont olyan tiszta, mint azt egy olyan férfitól, mint Zhen elvárható. Habozva ugyan, de végül elfoglalom a felkínált helyet és kényelmesen el is helyezkedem rajta. Lábaimat keresztbe helyezem, kezeimet pedig mellkasom előtt összefonom. Nem a legkényelmesebb póz, de ez megteszi. Vigyázok rá, hogy még véletlenül se érjek hozzá máshoz a kabáton kívül. Válasza nem mond sokat számomra, de nem hagy időt arra, hogy kifejezzem nem tetszésemet, közelsége megfagyasztja bennem a szót. Már rég áthatolta a komfort zónámat, ami miatt a szívem kiesik a ritmusból egy pillanatra. Nem a félelemtől vagy a vágytól, hanem az idegességtől. Számat apró vonallá préselem össze.
- Értem - rövid tömörséggel adom tudtára, hogy felfogtam a dolgot. Szemem sem rebben, miközben egyre közelebb hajol hozzám, pontosan úgy ülök, mint egy szobor. Mozdulatlanul, mégis élettelin. Megkönnyebbülten fújom ki a benntartott levegőt, mikor végre eltávolodik tőlem és helyet foglal. Homlok ráncolva figyelem, ahogy lehelyezi testsúlyát a mocskos fotelba. Nem értem, hogyan tudja ezt megtenni, de nem törődöm vele. Fogalmazhatnám úgy is, hogy nem érdekel, amíg ott marad és nem jön közelebb, hogy hol ül.
- Ez így van. De nem azt jelenti, hogy nem szeretnék minél előbb szabadulni. Akad más dolgom is, és el nem tudom képzelni, hogy magának nincs jobb dolga - nézek rá kérdőn, arra várva, hátha elárulja, hogy mégis miért ezt teszi szabadidejében. Vajon nincs családja? Barátai, akikkel eltölthetné unalmas perceit? És ezért inkább velem tölti, hogy megfigyel és analizál, mint egy laborkísérletet. Kérésére összehúzom a szemem, de jól tudom, hogy minél előbb megadom neki, amit akar, annál előbb szabadulok.
- Oh, csupán a szokásos. Utazgattam a megmaradt pénzből és nem tettem semmi érdemlegeset - a lapítás ideje van most. Az előző akcióm elég nagy port kevert Rómában és szükségem van egy kis időre, hogy lenyugodjanak a kedélyek, mielőtt újfent neki állnék terveket szőni. A pénz egy részét nonprofit cégeknek adtam a többiből pedig kivettem egy kényelmes luxushotelszobát, ahol jelenleg élek. A túl sok pénz felhíná rám a figyelmet, de mit tehetnék, ha szeretem a szép dolgokat és körülvenni magam velük?
- Ezen kívül mégis mire kíváncsi? Érdekelné az is, hogy pontosan mire költöm azt a pénzt? Mert azt el tudom küldeni e-mailben és akár még vizuális segítséget is tudok mellé csatolni bizonyítékként - egy kissé lazábbra veszem a figurát, izmaim ellazulnak én pedig egy hajszálnyit előre dőlök. Nem tudom elrejteni szemem felcsillanását, mikor megemlíti, hogy végre ő is kitárulkozik egy kicsit.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Szer. Márc. 30, 2016 12:54 pm
 



 


Mona & Zhen
"Az élet egy maszk, amin keresztül a mindenség kifejezi önmagát."

Érdeklődéssel figyelem minden mozdulatát, de közben megengedek magamnak egy csipetnyi mosolyt. Tudtam, hogy elfogadja majd a gálánsan felkínált zakóm. Ez bizony, határozottan a hercegnő kór egyik tünete. Pont, mint a filmekben. A férfi karján viszi át a nőt a sáros pocsolyán, vagy köpönyegét teríti a lábai elé. Manapság persze inkább harciasabb, feminista hölgyek vannak többségben. Olyanok, akik már el is felejtették, azokat a tulajdonságokat, amelyektől igazán nőiesek voltak. Az én ízlésem valahol középúton van. A nő legyen kecses, bájos, gyengéd és törődő nappal és vaduljon meg a karjaim között. És én éppen ezért vagyok egyedül, de ez egyáltalán nem tartozik ide. Sietve átrendezem gondolkodó ábrázatomat, mintha nem is egy képzeletbeli világból térnék vissza és tekintetem újfent végigfuttatom a zsákmányon. A mellkasa előtt összefont karjaival, öntudatlanul is korlátot képez kettőnk közé. Ezek szerint bizonytalan és fenyegetésként éli meg a jelenlétem. Tetteivel csak megerősíti azt, amit eddig gondoltam. Lábai szintén keresztben. Ha lazán lenne, szexuális jelzésnek venném, de mivel izmai láthatóan megfeszülnek görcsös szorítástól, ezt is a védekezés jeleként fogom fel. Épp ezek miatt teszek úgy, ahogy és borzolom meg kicsit az idegeit, hogy aztán teret adjak a fellélegzéshez.
-Én ráérek. Egyrészt nincs különösebb napirendem, másrészt ezt a találkozást is elkönyvelhetem akár munkaként is. Elhiszem, hogy magának viszont sietős lenne, de nem kaphatja meg mindenki azt, amit akar. – Hangom halk, udvarias mégis kimért. Megmaradok a nő által használt stílusnál, de közben éreztetem azt is vele, hogy vajmi keveset számít az ő akarata. Itt és most én vagyok az irányító fél, de hajlandó vagyok az ő pályáján játszani.
-Gondoljon bele, ha minden nőt elengednék, aki szabadulni akarna tőlem, milyen vége lenne annak? Ezért nem tehetek kivételt. – A szemébe nézve beszélek, majd második mondatom szinte sajnálkozva ejtem ki, de egy flegma mosolyt adok kíséretéül. Ez is a játszadozás része. Egyszerre gerjesztek benne egy csepp reményt és töröm le a szarvait. Szavaimból kiolvasható, hogy nem ő az egyetlen játékszerem. Ez reményt adhat neki arra, hogy hamar megunom majd és elengedem. Viszont arra is jó a mondandóm, hogy tudassam vele ő nem kivételes. Csak egy a sok közül, így ha nem teszi azt, amit kérek, nem fog nehezemre esni, hogy feladjam.
-Képes megállni, hogy ne tegyen semmi olyat, ami elüt a hétköznapi dolgoktól? – Alig szól egy mondatot és máris visszakérdezek. Az olyan emberek, mint ő, többnyire nem képesek visszafogni saját vágyaikat és ebbe buknak bele végül. Ha ő mégis képes rá, nos, attól csak még érdekesebb számomra.
-Mit ért vizuális segítség alatt? –ismét egy kérdés, miközben el sem rejtem a tekintetemben felcsillanó kíváncsiságot. Egyébként szavai alapján ismét új információkhoz jutok, például arról, hogy nem túl kiforrott még. Az ő helyzetében, aligha lenne okos lépés e-maileket küldözgetni, főleg nem olyan tartalmakkal, amik később ellene fordíthatóak. Nagy szerencséje, hogy nem hoz lázba a hazug nők lecsukatása.
-Jobban szeretem, ha szemtől szemben zajlanak az események. Ha mutatni akar valamit, tegye meg! Máskülönben elég, ha mindent pontosan elmesél. Merre járt? Milyen színvonalon élt? Hány embert vert át, mivel, hogy, mikor és mekkora sikerrel? Ilyesmikre vagyok kíváncsi és az érzéseire, gondolataira. Ennyivel megelégszem és még csak hozzám sem kell érnie. – Barátságos mosolyt villantok, de tekintetemben merev állhatatosság jelenik meg. Figyelem, ahogy ellazulnak az izmai, amint elhúzom előtte a mézes madzagot. Egy ponton ő is olyan, mint én. A kíváncsiság felőrli, ha nem kapja meg a saját válaszait.
Vissza az elejére Go down
Mona Walsh
avatar
Inaktív

Kor : 25
Avataron : Keresztnév Vezetéknév

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Szer. Márc. 30, 2016 6:21 pm
 



 

Zhen

Hogy nem kaphatok meg mindent amit akarok? Ez a legnagyobb valótlanság, amit eddig hallottam. Valahogy mindig sikerült elérnem a figyelmet, a pénzt, a kedves ajándékokat és nyitva hagyott hátsó ajtókat. Valahogy mindig jókor voltam jó helyen, jó emberrel flörtöltem és jó dolgokat kaptam az élettől. Kiskoromban persze mindez teljesen más volt, de én ezt csupán úgy veszem, hogy az élet így próbálja meg visszafizetni azt, amit velem tett. Elvette tőlem a szüleimet, a szeretetet és otthagyott nekem egy férfit, aki megtanította, hogy hogyan lehet túlélni az élet kemény viszontagságaiban, mint nő. Kemény évek voltak, és néha a pokolba kívántam őt és magamat is, de megtanultam a leckéket, és a leckék miatt vagyok most ott ahol. A világ tetején, kiélvezve minden adottságomat és föld adta jót.
- Teljesen bizonyos vagyok benne, hogy több boldogabb nő lenne, és kevesebb álnok férfi - engedek meg egy kimért mosolyt magamnak, ahogy a metaforikus kérdést feltette. Szeretek olyan kérdésekre választ adni, amikre nem várnak választ, pontosan azért, mert arra nem számítanak. Vagy legalábbis a legtöbb ember úgy gondolja, hogy az ilyesfajta kérdések elrepülnek minden ember füle mellett. Nos, ez nekem pont nem így van. - De ez csak az én meglátásom - teszem hozzá színtelen hangon, hisz jól tudom, hogy vannak emberek, akik teljesen máshogy gondolkodnak, mint például Zhen is. Nem próbálom meg megérteni gondolkodásmódját, mert tisztában vagyok vele, hogy úgysem menne.
- Természetesen vannak szenvedélyeim, ha erre kíváncsi, de próbálom a minimumon tartani őket. Gondolom érti, miért nem akarom felhívni magamra a figyelmet. De meg tudok elégedni, azzal, ami van, hiszen régebben még ennyim sem volt - egy apró utalást teszek ugyan múltamra, de egyáltalán nem hangsúlyozom azt, végül is nem tartozik hozzá a kérdéshez és ha lehet, nem is beszélnék róla. Lágyan megforgatom a szemeim, mikor rákérdez a szóra. Egyértelműen kezdek elengedni, de ahhoz nem eléggé, hogy állkapcsomban ne érezzem a megfeszülő izmokat. - A vizuális definíciója valami olyasmi, amit a szemünkkel látunk. Itt én képekre utaltam, de ez talán mégsem lenne olyan jó ötlet, tekintve, hogy nem egy térfélen játszunk - pedig milyen jó lenne valakit magam mellett tudni, mert akarva akaratlanul is ez az élet elég magányos tud lenni. Akkor is, ha éppen van valakim, igazából senkim sincs. Sosem voltak barátaim, akikkel megoszthattam volna apró cseprő bajaimat, csupán egy tökéletesen felépített hazugság volt és cukormázzal kerített mosolyok fergetege. Talán ez a szövetség hasznomra lesz, talán nem, mindenképp ki kell bírnom.
- Párizs, Róma, Traverse - monoton hangom sorolom fel, hogy merrefelé jártam, legnagyobbtól a legkisebbig. Traverse-t azért választottam, mert igen kicsi, és leginkább semmi sem jut onnan ki. - Volt egy neurológus férfi, gazdag, hiszékeny és nagyravágyó, rögtön beleszeretett Lucy-be. Könnyen a ujjaim  köré csavartam és úgy volt, hogy összeházasodunk, de leléptem a széfjében őrzött pénzével mielőtt ez megtörténhetett volna. Azóta depresszióval küzd, mint hallottam. Neurológus létére nem sokat értett az agy működéséhez - Lucy is az egyik alteregóm, az egyik legkelendőbb, ami azt illeti. Mégis vigyázni kell vele, mert igen impulzív tud lenni a külső hatásokra.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Csüt. Márc. 31, 2016 5:04 pm
 



 


Mona & Zhen
"Az élet egy maszk, amin keresztül a mindenség kifejezi önmagát."

Szavaiból azt olvasom ki, hogy nem csak nem bízik a férfiakban, de eleve negatív hatást váltanak ki belőle. Ez is érdekes egy olyan nőtől, aki gyakorlatilag a férfinép kihasználásából él. Nem reagálok a mondatára, de felkelti a kíváncsiságom. Honnan ered mindez? Talán a gyermekkoráról. Elvetem az ötletet, hogy erről kezdjem faggatni. Majd egy másik alkalommal. Igyekszem a találkozót rövidre fogni, hogy lássa, nem kell tartania semmitől. Amíg rendszeresen eljön, amikor kérem, rövid idő alatt végez is és sértetlenül elsétálhat. Valamennyi kis bizalmat építek, annak ellenére, hogy nehezebbnek tűnik ez, mint hittem. Azért nem hátrálok meg. Ő is csak egy ember, s mint mindenki más, ez a nő sem lesz képes örökké elnyomni az igazi érzéseit, sem az igazi valóját. Ez a legnagyszerűbb az emberekben. Ezer félék, jellemük mégis utat talál, hiába palástolják lélekszakadva.
-Szeretné, ha fontosnak vennék az észrevételeit? – Könyököm a kopott fotel karfájára teszem és ránehezedek. Arcomon nincs nyoma érzelemnek, ami nem jelent egyet azzal, hogy unatkozom. Egészen elszórakoztathat az, hogy kapargathatom a nő felszínét. Főleg mert mindig előbukkan ennek a hatására egy újabb részlet. Bárcsak több időm lenne vele. Szívesen hazavinném, vagy inkább kamerát helyeznék rá és úgy nézném az életét, mint egy valóság show-t. Jobb szórakozás lenne a manapság sugárzott tévéadásoknál.
-Megértem és okos lépésnek tartom azt, hogy igyekszik a háttérben maradni. Kérem, meséljen még a szenvedélyeiről! Mi az, amiről semmilyen körülmények között sem tud lemondani? – ismét a múltja jár a fejemben, de kényszerítem magam arra, hogy elnapoljam az összes ilyen irányú kérdést. Helyette maradok a biztonsági zónája szélén, megfeszítve néha láncait. Tekintetem élénken fürkészi arcát, csábos vonásait, apró ráncait. Ezek is olyan dolgok, amik csalfa mód a legnagyobb bűvészeket és hazudozókat is lebuktatják. Ilyen az emberi test. Csodálatos, bonyolult és egy cseppet ördögi.
-Köszönöm, de a vizuális szó definiálását úgy vélem egy általános iskolás is fel tudja vázolni. – Ezúttal gúnyos modort veszek fel, de az udvariasság megmarad. Pont úgy beszélek és nézek rá, ahogy egy uralkodó alfa hím a prédára, akit bármikor összeroppant. Persze ez is csak egy újabb próba. Nem lenne hasznomra a nő, ha belé fojtanám a szavakat. Kíváncsi vagyok, jelenleg arra, hogy melyik az a férfi típus, aki az ellenszenvét kiváltotta.
-Ha meg akarja mutatni magát, nem kellenek a képek. Vetkőzzön! – Rideg és ellentmondást nem tűrő hangon ejtem ki a szavakat, tekintetem a nőjébe mélyesztve. Várok, a pillanatok lassan múlnak, előre tolva az óra komótosan cammogó mutatóját. A hatásszünet után, szívélyes mosolyt öltök.
-Maga nem bízik bennem! Pedig mondtam, hogy nem kell hozzám érnie és én sem fogom bántani. Kivéve, ha arra vágyik! Abban az esetben, meglátom, hogy mit tehetek. – Egyre jobban szórakozom és bár ez az utolsó kis előadás, egyáltalán nem kellett a munkámhoz. Nem is szoktam ilyesmit alkalmazni, de épp nem hivatalos kihallgatáson vagyok, ráadásul a velem szemben ülő hölgy lágy eleganciája megköveteli a helyenkénti faragatlanságot.
-Neurológus, értem. Magas, jóképű és magabiztos volt, mikor találkoztak? – Ha magamat veszem alapul, akkor a hivatalos paramétereim szerint az úgynevezett alfa hímek csoportjába tartozom. A nő megpróbált átverni, majd egy orvossal kezdett ki. Ha ő is az erőteljesebb hímek táborát erősíti, akkor már meg is van a nő zsákmány típusa. De ez sem normális, mint olyan sok minden vele kapcsolatban. Ezeket a férfiakat sokkal nehezebb az ujjai köré csavarni és átverni, mint bármelyik másikat. Egy szürke egér hamarabb felfigyel egy szivárványra, mint egy csillag.
-Meséljen Lucyról! Miben különbözik öntől? Mikor került le a palettáról? Van bármi olyan, ami közös önben és a csábító nőben? – Fölteszek még pár újabb kérdést, de lopva az órámra pillantok. Nem húzhatom túl sokáig, okosan kell játszanom ezen a sakktáblán.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Admin : Admin
Kor : 167
Avataron : Mr. Madden | McKidd | Ulliel | Wood

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Hétf. Május 09, 2016 8:30 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Leena Furgitive
avatar
Új regisztrált

Kor : 23
Avataron : Kate Beckinsale

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Hétf. Júl. 25, 2016 1:06 am
 



 

Új élet. Megint?



Út széli fák suhannak el mellettünk. A messzeségbe apró fénypontokban villannak fel lassan a város fényei, akárha ezernyi szentjánosbogár keringene körülöttünk.
Az bérelt autó ablakában könyökölök. Hüvely és mutatóujjammal az ajkaimon támaszkodom. Barna lélektükreim üresen bámulnak a világra. Hol vannak már azok az idők, amikor még adtam is magamra? Hajam hol a fejem tetejére kontyolom fel, hol oldalra fonom be, vagy kócosan, göndörön áll, de még ez sem érdekel. Ahogy az sem, hogy napok óta nem vettem tiszta ruhát, ugyanabban a tréningruhában vagyok, mint aznap este.
Ez a ruha tartja bennem a múlt darabkáit, a kórházét. Lexit.
Mennyi napja is van már, hogy úton vagyunk? Újra visszatérek az ország ezen részére, ahol talán még mindig forró a lábam alatt a talaj. Mégsem tudok most jelenleg mást tenni. Jönnöm kell, mégsem magam miatt aggódok.
Még csak nem is a mellettem ülő férfi miatt. Nem akartam újra találkozni vele, utolsó beszélgetésünk nem a legkellemesebb fajtából való volt. Mégis összeszorított fogakkal léptem túl rajta. A véletlen csúf játékot űz velem. Szótlan vagyok, már napok óta, amióta úton vagyunk. Csak a szükséges alkalmakkor beszélek, holott régen be nem állt a szám. Mit meg nem adtam, hogy hallhassam a vezető érces, mély orgánumát, akár egy pillanatra is.
Mennyi minden történt azóta.
De nem. Gondolataim nem körülötte keringenek. Hátrahagyott emlékeink, szeretteink.
Szerettem. Ajkaimat már cserepesre rágtam az aggodalomtól, a cigarettát doboz számra szívom el napközben. Csak bámulok ki a fejemből, éjszaka meg amikor pihenhetnék, az adott szállásunk körül keringek, akár egy élőholt. Szó mi száz, az utóbbi napokban nem a legjobb benyomást keltem magamról.
Ölemben továbbra is ott pihen a telefon. Máskor ápolt körmeimet most tövig rágtam. Annyira azonban mégsem, hogy hegyével ne tudjam a képernyőt kaparni, vagy ütemesen kopogtatni. Percenként megnyomom a gombját, de azon nem jön újabb hívás.
Joel megígérte, hogy hív, ha javulás áll be húgom állapotába, vagy ha sikerül kijuttatni Onnan. Érte, miatta annyi mindent adtam fel, ahogy ő is értem, most a sors mégis úgy akarja, hogy külön legyünk. Holott ezelőtt ez sose történt meg és már értem, hogy miért.
Piszok nehezen viselem őrült egyetlenem távollétét, kórházi viszonyát, a szituációt, amibe kerültünk.
Tehetetlenül döntöm hátra a fejemet a fejtámlára. A mögöttem ülő Alexhoz napok óta nem szóltam, ha igen, azt sem kedvesen. Egyedül talán Athos az, aki néha odadugja az orrát hozzám kedvesen. Füle tövét megvakargatva megyek tovább, vagy viszem éjszakai sétára, ha hagyja magát.
- Miből gondolja, hogy itt nem fognak keresni?
Teszem fel halkan kérdésemet, anélkül, hogy egy pillanatra is Rá néznék. Az alkonyodó ég jobban elfoglal.




©
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Szer. Júl. 27, 2016 9:22 pm
 



 


Új élet. Megint?
Újabb nap közeledik a végéhez, ám ezúttal nem egy számunkra érdektelen város fényei tükröződnek vissza a szélvédőről. Lassacskán az utunk végéhez érünk, néhány kilométer kérdése csupán, hogy megszállhassunk a tegnap előre lefoglalt motelszobában. Ugyan messze nem idézi a fényűzést, melyben néhány napja még részünk volt, de most nem is szükséges magunkra vonni a figyelmet a kirívó költekezésekkel.
Nem könnyű ismét belerázódni a menekülésbe, pedig az életem során nem először járom már el ezt a keringőt. Mégis, most tűnik a legnehezebbnek, vélhetően harmadik társunk, Leena miatt. Nem mintha olyan sok problémát, fennakadást okozna, éppen az aggaszt, hogy el van veszve, mint bárány a puszta közepén egy kiadós vihar után.
Napról napra figyelem, hogyan tépődik magában, bizonyára ő is gyakorta végigfuttatja gondolatai közepette az ominózus nap eseményeit. De talán mégsem ez, ami annyira gyötri, ellenben hátrahagyott húga, akiről úgy értesültem, hogy jó ideje kómában fekszik. Idővel megtanulja majd, hogy csupán az életét pazarolja, ha a múlt árnyaiba kapaszkodik, bár hazugság lenne azt állítani, hogy én könnyen szabadulok tőlük.
Ennek ellenére igyekszek elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy egy ragyogó, szép jövő romba döntője mellett vagyok kénytelen utazni, s egyúttal a nő mellett, aki képes volt elrabolni a szívemet. Hihetetlen perszóna…

A jó tíz évet megélt kocsi motorja hirtelen elhallgat, miután beállok a motel zsúfolt parkolójának egyik nyúlfarknyi részére. Nos, itt biztosan nem lesz nehéz elvegyülnünk, az a kérdés inkább, meddig fogjuk még ép ésszel bírni ezeket az életkörülményeket. Napok óta benzinkutak mosdóiban frissítjük fel magunkat, és bár elhoztam magammal néhány ruhámat, a Leenával való szolidaritás kedvéért inkább a közelébe se mentem a bőröndömnek. Alex sem mert nyikkanni az ügyben, amióta az első éjszaka volt egy igen bensőséges beszélgetésünk egymással, inkább meg sem szólal, legfeljebb Athos-szal sutyorog valamit, amikor az eb már nagyon unatkozik a kocsiban.
- Nem állítottam, hogy nem fognak - szólalok meg visszafogott hangon, miközben rágyújtok végre egy cigarettára. Vezetés közben sohasem vonnám el ilyesmivel a figyelmemet, egy balesetre most épp annyira lenne szükségünk, mint siketnek egy rádióra. - Seattle nem híres a maffia bandáiról, itt viszonylag csöndes az élet ilyen téren, másrészt amolyan semleges terület. Van egy pár ilyen város az országban, éppúgy a világban, ahol mondhatni tisztességes szabályok szerint játszanak… Már amennyire el tudja képzelni az alvilág embereit tisztességesnek. Próbálkoznak - magyarázom, majd szívok egy mélyet a cigarettámból, mielőtt kiszállnék a kocsiból. Alex is hasonlóképpen tesz, ám ő nem várakozik, hanem megy, hogy felvegye a kulcsainkat, és kifizesse a szobát.
- Másrészt vannak itt megbízható ismerőseim. Aztán meg ne álltassa magát azzal, hogy olyan mélyen gyökeredző családok elől menekülünk, egymással marakodó kutyák csupán egy tágas ketrecben - teszem hozzá, persze nem becsülném le őket. Elég sok információ birtokában vagyunk, ez tény, azonban ha minden szakadárt levadásznának a világon, nem bukkannának fel újabb bandák, szervezetek. Ügyesen kell játszani, ez minden.
Közben Alex is visszaér a kulcsokkal - szám szerint kettővel, hogy ne egy embertől függjön mindenki programja -, így kipakolhatunk a kocsiból, és elfoglalhatjuk újdonsült, földszinti szállásunkat.
Szűkös, koszos, poros, de legalább ágy van mindenkinek. Egy kisebb fürdő, és egy konyha is tartozik a szobához, bár a higiéniai viszonyokat tekintve, én inkább a rendelésre vagy a környező éttermekre fogok szavazni.

© | ZENE


A hozzászólást Lucas Faulkner összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 31, 2016 9:56 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Leena Furgitive
avatar
Új regisztrált

Kor : 23
Avataron : Kate Beckinsale

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Szer. Júl. 27, 2016 9:51 pm
 



 

Új élet. Megint?



A kocsi halkan gurul be az aszfalttal fedett parkolóba. Az utcai lámpák sárga fénye vetül ránk. A motor kellemes dorombolása elhalkul, én mégsem mozdulok. Nem nézek a mellettem ülőre, úgy nézek ki az ablakon, mintha megbabonázott volna a motel lehangoló látványa. Körmeimmel közben folyamatosan a képernyőn hallatják hangukat.
Tudom, hogy ha innen kiszállok az valami új dolog kezdete lesz, hogy hátrahagyom a régi életemet, melyet nem bánok.
De hátrahagyom Lexit. Nélküle kell élnem, mely eddig elképzelhetetlen volt számomra és nem tudom, hogy ezzel miként fogok megbirkózni.
A dohány füstje lassan kúszik orromba, nyálam összefolyik számban, ajkaimat nyalom meg. Mégse nyúlok táskámba, hogy előhúzzak egyet.
Nem fogom Őt utánozni. Gyermeteg gondolat, de ha belegondolok magam is gyermek vagyok még.
- Nagyszerű. - felelem végül. - Sok esélyem lesz itt megélni.
Mondom némi élccel a hangomban, halk felsóhajtásom közepette. Minden "gazdagságomat" annak köszönhettem, hogy egy ilyen alvilági szervezetben éltem. Drágán adtam el áruikat. A haszon egy kisebb részét mindig megkaptam, és ha jól dolgoztam, nem kis pénzre tettem szert.
Igaz, azt nem teszem hozzá, hogy jelenleg ha fordított helyzetben lenne a város, vagyis itt is több család marakodna egymással, az sem lenne jó nekem. Most semmi sem az.
Szemem sarkából figyelem csak, ahogy kiszáll a kocsiból, s ahol egyedül maradok. Nem nyitom ki az ajtót egyből. Reménykedve hogy nem lát, döntöm hátra a fejem az ülésen. Két kezemmel homlokomat fogom, újra átgondolva, hogy hova is kerültem.
Mégsem adok magamnak erre sok időt, nyitom én is az ajtót és lépek ki a parkoló mocskos aszfaltjára.
Olyan aszfaltra, melyet velem mostak fel találkozásunk éjszakáján.
- Nem kell mélyen gyökerezniük, ahhoz, hogy megtaláljanak minket. Drága főnökének egy évébe került, pedig csak a nevem egyik részét tudta, és akkor még az ország eme részén laktam. Ahogy bekerülünk a rendszerbe, onnantól megtalálnak minket. Csak egy technikai háttér kell, amihez meg pénz kell.
Játszom el a vészmadár szerepét. Mondhattok paranoiásnak, de az elmúlt egy évet is így éltem túl. Talán többet gondolok mindkét családba bele, talán többet gondoltam bele Troy kapcsolataiba is. De a magunkfajták nem lehetnek eléggé vigyázatosak.
Nem folytatom tovább mondandómat, hiszen újra megjelent közöttünk Alex, kihez továbbra sem leszek hajlandó szólni. Ha esetleg Athos a közelben van, füle tövét vakarom meg, miközben elsétálok mellette.
Követem átmeneti szállásunkra Őt, ki megőrjíti még ilyenkor is gondolataimat. Nézem termetes méretét, hátán végigcikázik tekintetem, egészen csípőjéig, onnan még lejjebb. Továbbra is meg kell hagynom, hogy korához képest igen jól tartja magát.
Telefonomat kezembe szorongatva lépek be a szerény szobába. Laktam már rosszabba is. Az első dolgom, hogy szétnézek a szobába, s meg kell állapítanom, hogy...
- Remek, minibár persze nincsen. - Vonom le a nagyszerű következtetést. - Lemegyek venni vodkát, valaki, valamit?
Teszem csípőre a kezemet, ahogy a két férfi és az eb között jár a tekintetem. Nem tudnék most nyugodtan egy helybe ülni, muszáj kimozdulnom valamerre és leinni magamat. Bármi, mely gondolataimat csillapítja.





©
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Vas. Júl. 31, 2016 9:55 pm
 



 


Új élet. Megint?
Szemöldökeimet alárendelem egy lágy ívelésnek, amint kicsúszik Leena ajkain a tőle megszokott, ámde jó ideje most először elhintett élcelődés. Amennyiben kapcsolatunkat nem övezné állandó feszültség a kimondatlan vagy éppen már rég elhangzott sérelmek nyomán, most megengednék magamnak egy egészen apró mosolyt, s valami hasonló semmiséggel legyintenék zsémbes viselkedésére, így azonban másik oldalról kell megközelítenem a problémát.
Számat óvatosan megnyalom, a cigaretta hamuvá égett végét néhány gyakorlott mozdulattal lepöccintem a földre, majd merészséget mímelve a komfortzónájából aljasul kiragadott hölgyre emelem tekintetemet.
- Talán nem a komolyság oltárán jegyezte meg szavait, de ez így van. Csúfos elválásunk nem feledtette velem a jellemét, itt az idő, hogy magához vegye a gyeplőt. Addig is… - pillantok el a város fénylő mivoltára. - Mellettem nem kell aggódnia az anyagiak miatt. Amint biztossá válik a terep, ennél élhetőbb hotelre is futni fogja. Ám ez eltarthat egy napig, legkorábban holnap reggelig - magyarázom neki higgadtan, ugyanis engem jobban aggaszt kettőnk helyzete, semmint az új élet kezdete. Fiatal, éretlen fiúcskák játszótere volt a város, amelyet magunk mögött hagytunk, ennél komolyabb problémákból is kivágtam magamat.
- Jót tenne magának, ha nem aggodalmaskodna felesleges dolgokon. Talán bennem vizionálja az ellenséget, de a két család problémáját én megoldom. S amint letelepedtünk, a húga felől is kezeskedem - jelentem ki, bár meglehet, elhamarkodottan. Sok tényező határozza meg, mi lesz az ifjú hölgy sorsa, azonban nem tesz jót az újrakezdésnek, ha Leena folyton miatta aggódik. Ha ide nem is hozhatom egyelőre, a darázsfészekből elszállíttathatom, amennyiben lesz végre egy szusszanásnyi időnk.
- Az eltűnéshez sem kell több a pénznél, és a jó kapcsolatoknál - jegyzem meg, mielőtt még eltaposnám a betonon a cigarettámat, és besétálnánk a földszinti szállásunkba. A másodperc tört részéig még elfog az enyhe nyugtalanság; mi van, ha a kedvesnek nem lesz ínyére a koszos szoba, és itt fog elszakadni nála a cérna, azonban csak az alkohol hiánya zavarja, semmi több. Remélem, nem óhajtja ilyen kicsinyes megoldását választani a fájdalom eltemetésének, még ha eleinte hatékony fegyvernek is bizonyul a lelki bántalmak enyhítésére.
- Biztosra veszem, hogy egy zuhanyzás és átöltözés után a vásárlás is jobban fog esni - tanácsolom, ugyanis nem örülök neki, hogy már is világgá óhajt menni. Nem mintha nélkülem kimozdulhatna ma, egyelőre túlzottan nagy kockázatát látom a szökésének. Nem attól félek, hogy túl sok információ birtokában lenne, s rohanna elárulni valakinek, inkább az épségét féltem. Jó néhány napja nem képes a tiszta gondolkodásra, ezúttal sem hagynám rá a döntéshozatalt, főként a magányos kóborlást. - Illetve én is szívesen elkísérném. Ha adna néhány percet, úgy szint átöltöznék valami utcaképesebb ruházatba - tekintek rá, majd Alexra, aki mély letargiában, monoton mozdulatokkal pakolja ki a mindennapi használatra rendszerezett holmijainkat. Láthatóan nehezen viseli Leena elutasítását és távolságtartását, ám ezúttal nem húzom ki a pácból. Ostoba döntést hozott, vállalja is érte a következményeket.

© | ZENE
Vissza az elejére Go down
Leena Furgitive
avatar
Új regisztrált

Kor : 23
Avataron : Kate Beckinsale

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Vas. Júl. 31, 2016 10:35 pm
 



 

Új élet. Már megint?

Nem a komolyság oltárán? Nem a komolyság oltárán adóznak szavaim? Még ha tele van szarkazmussal, élccel, mindennel, mely az elmúlt napokban engem jellemez, attól még merész kijelentés ilyet állítani. Mindenesetre egyelőre nem szólok közbe, végighallgatom, hogy mit akar.
Orromon szívom be mélyen a levegőt, egy picit talán idegesebben.
- Mennyivel jobb kitartottnak lenni.
Újabb gúnyos megjegyzés. Igen, nincs ínyemre a dolog, sose volt, sose lesz. Az, hogy néha jól esett, olykor elvártam, hogy szebbnél szebb holmikat vásároljanak nekem? Hiú vagyok, nincs ezen mit szégyenkezni. De hogy eltartsanak, s mástól függjek? Elég volt a gyerekkorom ebből, hogy egy életre megtanuljam, hogy nem akarom többet Azt átélni.
- A tartalékaim egy jó időre elég lesz, hogy kitaláljak valamit. Habár a hotelt nem fogom visszautasítani.
Naná, hogy nem. Nem magam miatt kellett most kivételesen elhagyni a várost. Ez lehetne a minimum, amit elvárhatok, hogy megtegyenek értem. Még ha az egészért nem más, mint Alex a hibás. Viszont az Ő kis kedvence. Ahogy én Lexiért, úgy Ő Alexért vállal felelősséget.
S az újabb megjegyzés. Idegesen túrok most bele a hajamba, ahogy a kocsi előtt sétálgatok fel alá. Egyre növekvő feszültségemet muszáj valahogy kiadnom magamból, s jelenleg egyelőre a mozgás az, mely segíthet. S ha már fejem tetején járok, a csuklómon lévő gumival fel is kötöm. Felesleges aggodalmaskodás. S már fejteném is ki a véleményem…
- Na nem. – jelentem ki határozottan, ahogy szembefordulok vele. – Ezt most felejtse el. Ne vegye magára, de Lexi senki másra nem bíznám rá. Ő már ma, legkésőbb holnap kijut onnan. De ha eddig nem érdekelte, azért elmondom. Emiatt a nagyszerű helyzetem miatt, s mivel kibaszottul egészségtelen a viszonyom a húgommal,  mindkét család pályázik rá. Viszont egyelőre a lehető legjobb kezekben van, és úgy is lesz. Sajnos egyik oldal sem hülye, pontosan tudják, hogy ha kezeikbe kaparintanák, zokszó nélkül visszamennék a városba. És nem lenne, ami megállítana. Szerencsémre Joel a városban tartózkodik, s ő ma kihozza onnan.
Az utolsó mondatot már halkan, inkább magamnak jegyzem meg. Az elmúlt éjszakák során nem sokat aludtam, végig vele beszélgettem. Átgondoltuk, hogy miként vihetné ki onnan, elmondta, hogy az olasz családfő őrjöng, hogy nem engedi be hozzá, s David emberei közül is páran, ápolónak kiadva magát próbált beszivárogni. Mindezt miért? Mert egy felvételen láttak Engem. Miattam. És ne aggódjak.
- Ezt speciel pont ismerem.
Jegyzem meg, nézve, ahogy eltapossa a csikket. Nem tudom, hogy végül mennyit derített ki rólam, a magam részéről nem meséltem el, hogy miért kerültem abba a városba. Pénz és jó kapcsolatoknak nem voltam híján. Na jó, inkább Lexi, mint én ápolom Joellel a jó kapcsolatot, viszont ő az, aki akkor kihúzott a bajból.  
Lassan érünk be a szobába. Kérdésemre egyszerű válasz jön. Mégsem tudok egy helyben maradva lenni. Szóval újra csak megvakarom Athos fülének tövét. Rá nem haragszom. Igazából Rá sem. Hogy Alexre? Na, rá igen. Még mindig nem értem, hogy miért engem hívott.
Körmömet rágva hallgatom érvelését, majd csak elhúzott szájjal tárom szét karjaimat.
- Legyen. – azonban ujjaim idegesen járnak a telefonomon. Na jó, ez így tényleg nem mehet sokáig. Mikor hív már? – Akkor kezdem a sort.
S ezzel el is vonulok a fürdő irányába, hacsak nem jön közbe valami. A telefont a mosdókagyló szélére teszem, én pedig rátámaszkodom. Érzem, hogy az ideg miatt remeg egész lényem, a sírás kaparja a torkomat. Gyűlölöm az érzést, amikor tehetetlen vagyok, Lexi mégis veszélyben van. Pár mély levegővétel után, bevetem magam a zuhany alá, elhasznált, több napos ruháimat a sarokba hagyom elenyészni az örök időknek. Nem töltök ott el sok időt a hideg víz alatt, szállok is ki. Nem egy színvonalas motel, de legalább törölköző van. Felszínesen áttörlöm magam, s csak utána lépek ki. Elvileg van a motelnek egy kis boltja, ahol lehet kapni pár training ruhát. Gondoltam ott bevásárolok a zuhany előtt.
- Szóljon majd, ha elkészült.
Kérem meg, s ezzel a lendülettel vetem is ki magam az erkélyre egy bontatlan doboz cigivel. Egymás után szívom a szálakat, no ha még mindig nem jön közbe valami. Telefonom számlapjára pillantok. Még korán van. Itt fog megenni az ideg.


©
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Csüt. Aug. 04, 2016 4:29 pm
 



 


Új élet. Megint?
Noha jól tudom, hogy legfőképpen a kilátástalan helyzetünk okozta stressz beszél belőle, és bizonyára hozzátesz ellenséges viselkedéséhez az is, hogy nem éppen barátian váltunk el egymástól annak idején, attól függetlenül kissé nehezményezem, amiért mindenáron szembe akar szegülni velem.
- Azt hittem, hogy ennél jobban ismersz. Eddig sem pénzen vettelek meg - szegezem neki, talán nyersebben, mint szükséges volna, de itt nem csak ő van kimerülve és megbántva. Máskülönben nem ártana észhez térnie, ha túl akarjuk élni, a kérdés csupán az, hogy a szigorúbb hozzáállás ront-e vagy javít a helyzetén? Hamarosan elválik, persze nem hiába tértem vissza egykori tegeződő viszonyunkhoz sem.
- Legyen így. Azonban ha bármire szükséged van… eddig sem vártam cserébe semmit - zárom le a témát, mert felesleges ilyen apróságon civódnunk, vannak ennél fontosabb és sürgetőbb témáink is, például a húga, viszont vele kapcsolatban sem enged túl nagy teret. Pontosabban semennyit, ám tiszteletben tartom a döntését. Az ő családja, ha ekképpen óhajtja intézni a biztonságba helyezését, legyen, nekem csupán egyel kevesebb problémát jelent.
- Ahogy kívánod - taposom el a csikket, kivételesen messzire kerülve igéző pillantásait - melyek dühtől fortyogva is páratlan szépséggel vannak megáldva -, ugyanis kezdek én is a tűréshatárom szélére sodródni, márpedig nem óhajtom megismertetni vele a türelmetlen, ösztönös énemet. Ha eddig nem veszítettem el, annak felfedésével bizonyára homokként peregne ki a tenyereim közül, amit egyáltalán nem engedhetek meg. Lehet, hogy Alex ostoba döntést hozott, mégis egy lehetőséget kínált fel, amelyet ostoba lennék eltaszítani magamtól. Igaz, Leena árulása még mindig feldolgozatlan tüskeként izeg-mozog a mellkasomban, de minden csupán elhatározás kérdése.
- Helyes - biccentek felé, majd addig is a bőröndömhöz lépek, hogy előkészíthessek magamnak valami váltás ruhát, s bizony ekkor villan be, hogy a kedvesnek nincsen a birtokában ilyesmi. Nos, nem szívesen hagyom itt Alex-szel, a végén még felkoncolná a szerencsétlen flótást, míg visszaérnék, ám mégsem mászkálhat koszos holmikban Leena, szóval elhatározom magamat, és vásárolni indulok. Nem messzire, csupán a motel kicsiny boltjába, ahol rémesen olcsó és silány minőségű holmikat árulnak, azonban a semminél ezek is jobbak. Veszek neki néhány toppot, pólót és egy-egy nadrágot, hogyha tovább maradnánk a kelleténél, ne maradjon váltás nélkül. A cipőről is gondoskodok, éppúgy a fehérneműről, bár lassacskán merényletnek érzem, hogy ilyen ruhákkal akarom felöltöztetni.
Végül komoly gyomorbántalmakkal és fintorogva hagyom el a helyiséget, de mire visszaérek, a kedves már odakint cigarettázik. Ábrázatán a megszokott aggodalom és feszültség játszik, amelynek oka egyedül a húga lehet. Talán felenged végre, ha a városban maradt ismerősük megoldja a problémát, bárki is legyen az a Joel.
- Hoztam néhány váltásnak való holmit, noha a minőségért nem vállalok felelősséget - emelem meg a… kimondani is borzalmas… műanyag zacskót, amelybe a ruhákat hajigálta az eladó, majd elsétálva mellette, belépek a motelszobánkba. Ott az egyik ágyon helyezem el a túlélő felszerelést, aztán visszasétálok a bőröndömhöz, amelyből előkaparok néhány kevésbé elegáns holmit. Fogalmam sincs, hogy került bele egy szürke póló, és farmernadrág, de bizonyára a tudatalattim jelezte, hogy ennél jobb álcát aligha ölthetnék magamra. Behódolva tehát a sorsomnak, elfoglalom a fürdőszobát, ahol nem töltök el több időt, mint amennyi szükséges, bár a létfontosságú tisztálkodáson felül megengedek magamnak egy alapos borotválkozást.
Amint mindezzel megvagyok, és nagyjából a hajamat is szárazra töröltem, felöltözve sétálok ki Alexékhez, illetve Leenához, ha már visszatért a cigarettaszünetből. Ha az öltözködéshez a fürdőt kívánja igénybe venni, természetesen megvárom, máskülönben tudatom vele, hogy mehetünk.
- Egyelőre azt tanácsolom, hogy a motel környékétől ne távolodjunk el túlzottan, biztos itt is akad éppen elég bolt a vásárláshoz - magyarázom, miközben én is rágyújtok egy szálra.

© | ZENE
Vissza az elejére Go down
Leena Furgitive
avatar
Új regisztrált

Kor : 23
Avataron : Kate Beckinsale

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Vas. Aug. 07, 2016 7:55 pm
 



 

Új élet. Megint?

Egy ellenkező, halk nyögés csúszik ki ajkaimon szavai hallatán, még fejemet is egy pillanatra félrehajtom. Meglátva arcát azonban, mégsem szólalok meg, csak igazat adok neki.
Hiszen így van. Nem a pénzén vett meg. A stílusával, karizmájával, kisugárzásával már az első találkozásunk alkalmával levett a lábamról. Szinte szó szerint. S az a hullámvasút, melyre akkor felültünk, csak folytatódott a további találkozásaink alkalmával. Nem tudom, hogy mit művelt velem, Lexi sem tudja, habár cukkol azzal az egy dologgal, de újra és újra visszamentem hozzá. Tudta jól már a legelején, hogy nem vagyok a monogámia híve, hogy nem bírom a kötődéseket, hogy minden hasonlóra képtelen vagyok. Mégis nem egyszer vettem magam azon észre, hogy ott állok az ajtaja előtt és kopogtatok vagy, hogy a telefonon tárcsázom a számát.
Nem szólalok meg, mit is mondhatnék? Elég beszédes, hogy bármi is történt abban a városban, elválásunkat én inkább mérhetetlen szomorúsággal éltem meg, mint csúfként, most mégis itt vagyok. Mellette. Vele.
Aprón bólintok a parkoló sárga, sápadt fénye alatt, hogyha bármire szükségem volna. Valójában volna, alkoholra, dohányra és a húgomra. Ebből kettőn könnyen tudna is segíteni, a harmadikat pedig nem hagyom neki, melyet el is fogad.
Tőmondatokba beszélünk, vagyis ő, én már inkább a hallgatózásba burkolózom, ahogy belépünk a szobára. Nem tekintek Alexra, igyekszem kerülni. Tudom, ha kettesbe maradnánk, az első tárggyal verném agyon. Habár egy beszélgetés még vár rá vele. Tudni akarom, hogy miért én, de erre még képtelen vagyok.
De még most ez sem foglalkoztat a zuhany alatt, onnan kijőve pedig Őt nem találom a szobába. Egy szál törölközőbe csavarva megyek ki a szoba elé. Az ajtó mellett a falnak támaszkodva szívom már a harmadik cigarettámat remegő kézzel, amikor egy zacskóval tér vissza. Tartalmára enyhén húzom el a számat, nem a szándék miatt.
- Köszönöm.
Felelem halkan és figyelem, ahogy mellettem belép a szobába. Egy pillanatra fordítom felé a fejemet. A szál felénél tartok, amikor meghallom a telefonom csengését bentről. Kapkodva dobom el a szálat, s rohanok be. Az ágyra vetem magam, miközben érte nyúlok, s egész lényemmel remegve veszem fel.
- Hogy van?
Hangzik az első, ideges válaszom. Ő már a fürdőben van, legfeljebb Alex és Athos hallhatja beszélgetésünk elejét. Joel részletes beszámolót tart nekem a város helyzetéről. Húgom változatlanul van. Békésen alszik a kórházi ágyban. A két család őrjöng, kitört a háború. Keresik az alkalmat, hogy miként tudnának a legjobban egymás orra alá törni a borsot. Ennek tetejébe hajtóvadászat indult ellenünk, s Lexit akarják. Vele akarnak engem, velem meg Őt visszacsalni.
Magam elé meredve hallgatom szavait, néha megremegnek pilláim. A fürdőben elhalkul a zuhany csobogása. Ekkor tér rá, hogy miként hozza ki onnan édesded testvéremet. Előbb elviszi Chicagoba, ahova valószínűleg követik őket. Abban reménykednek, hogy elvezetik őket hozzánk. Ott egy kórházba gondos, gyors és precízen átteszik egy másik kocsiba és elhozza nekem…
- Ne… - szakítom félbe. Hallom, hogy a fürdő ajtaja kinyílik, mégsem foglalkozok most vele, talán elmondja most mondanivalóját, talán vár vele. Egyelőre nem hallom meg. – Ne hozd ide.
Csuklik el a hangom a mondat végére. Szemeimet lehunyva, érzem, hogy a szemem alján ülő könnycsepp az ölembe hullik. Néma csend és döbbenet fogad a vonal túlvégén.
- Mellettem csak veszélyben van. – magyarázom csendesen, szinte suttogva, aggódással és fájdalommal teli, remegő ajkakkal.
- Vidd el minél messzebb tőlem Joel. Nincs de… Ha felébred, úgyis az lesz az első dolga, hogy megkeressen. Tudom, én is ezt tenném, ő is ezt fogja. Vidd el a közelemből és vigyázz rá.
Barna tekintetemmel végigsimítok a tenyeremen ejtett vágáson. Biztosít róla, hogy jó kezekben lesz Lexi. Ezt mondania sem kell. Majd egy idióta viccet mondd, mely hatására napok óta az első nevetésszerű valami hagyja el ajkaimat, egy újabb könnycsepp kíséretében.
- Velem ne törődj. Én megleszek.
Felelem, aztán jön a kérdés, mely újra gombócot idéz elő torkomba. „Tudod, hogy mi következik, igaz?”
- Biztonságba helyezed, aztán erről még hírt adsz. Aztán semmi, hírzárlatot rendelünk el mindketten, nem keressük egymást. Én semmit sem fogok tudni rólatok, te rólam annál inkább. És csak a legszükségesebb esetben hívlak.
Hadarom el az ilyenkor alkalmazott protokollt. Nem először játsszuk már végig. Még elmondom neki a motel címét, ahol megszálltunk, hogy pár holmimat utánam tudjon küldeni, s elköszönünk.
- Hé, Jo. Vigyázz rá, az életednél is jobban.
Zárom le végül a beszélgetést, s kinyomom a névjegyet, melyet törlök is. Az ölembe ejtem a telefont, s pár pillanatig még meredten ülök. Halkan, de már nyugodtabban szólalok meg.
- Esküszöm Alex, hogy ha emiatt egy haja szála is meggörbül azt is megbánod, hogy megszülettél.
Nézek fel egykori megmentőmre, bosszúéhes tekintettel. Kidobva ölemből a telefont, öltözök fel gyorsan az Általa vett ruhákból. Bármennyire is furcsának hathat, nem finnyáskodok a ruházat silány minősége miatt. Ahogy az sem zavar, hogy előttük öltözök át. Trikó, nadrág, több nem is kell. Sem fehérnemű, sem cipő.
- Mégis hova mehetnék? Számtalan alkalomkor elmehettem volna, mégis itt vagyok magával.
Nézek kérdőn Rá, szavai után. Magam részéről megmaradtam a magázódásnál. Nem a kora miatt, egyszerűen így esik jobban. Van benne, valami izgalom, érzékiség számomra. Próbáltam tegezni, mégsem ment. Idegen volt számomra és ha ő meg is teszi én még képtelen voltam rá. Így esik szájra.
Izmaimat megfeszítve tartom vissza sírásom, remegésem, minden bajomat. Életem leghosszabb éjszakának nézek elébe.
- De most már tényleg innék valamit.
Felelem, furcsán hallva magamtól, hogy nyugodt, túl nyugodt és hidegen ejtem ki a szavakat. Elindulok kifelé, hogy a motel melletti kis boltba vessem be magamat, elviharozva Alex közeléből. Egy percig sem tudok tovább egy helyben maradni. Körbefutnám a várost, most még az sem segítene.



©
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Pént. Aug. 12, 2016 11:07 pm
 



 


Új élet. Megint?
A fürdőszobából való kiléptem alkalmával szokatlan pillanatoknak lehetek szem-, és fültanúja. Egyrészt, Leena végre cinizmustól és undortól mentes köntösbe öltözteti szavait, melyekhez hasonlót jó ideje nem tapasztalhattunk, másrészt telefonál. Egész úton erre várt, ennek okán pedig meg kell állapítanom, a remek összeköttetője cseppet sem siette el a drága húg megmentését. Viszont ebbe nincsen beleszólásom, a kedves iránt érzett tiszteletemből fakadóan lemondtam a feladatról, s amennyiben ezt az alakot alkalmasabbnak találja rá… Nos, én mosom kezeimet.
Tehát nem ácsorgok hosszú percekig az ajtóban, hanem nyugodtan besétálok, és a zsebembe suvasztom a vásárláshoz elengedhetetlen kellékeket. A kocsi és a motel egyik kulcsát, a készpénzzel tömött pénztárcámat, és az eldobható mobilt, amelyen keresztül tarthatom a kapcsolatot Alex-szel, már amennyiben akadna valami problémája. Jóslataim alapján mindez ki fog merülni abban, hogy Athos bepiszkít a fürdőbe, vagy nem tudja, hogyan szedje ki az automatába ragadt pénzét. Mindkettő megtörtént eset.
Innentől kezdve azonban nem marad más, mint a csendes várakozás, míg Leena letudja a telefonhívást. Jobb híján cigarettára gyújtok, majd a szanaszét hagyott holmikat rendezgetem el, ugyanis az egy dolog, hogy a motel jó indulattal sem éri el egy középosztálybeli ember otthonának átlagos állapotát, ám ez a rendetlenség röhejes. Szóval, jobb időtöltésem nem révén ezzel foglalatoskodom, míg egykori partnerem a húga jövőjét intézi, csupán akkor akadok meg egy pillanatra, amikor valami nevetésféle csúszik ki sokat csókolt ajkain. Legalább valakinek sikerült jobb kedvre derítenie, és most már az ügyet is elintézhette. Nincs több telefonon koporászás, és remélhetőleg a körmeinek lerágásáról is sürgetően leszokik, mert felettébb visszataszító cselekvés, még az ő nyíltan ellazult stílusában is.

- Istenem, még hányszor mondjam, hogy sajnálom? - hallom meg hirtelen Alex kétségbeesett és bűnbánattal teli kifakadását, s csak utána jut el a tudatomig az azt megelőző fenyegetés egyenesen a bájos Leena szájából. Nyugodt ábrázattal fordulok feléjük, még annak is adok időt, hogy letudhassak egy újabb szippantásnyit a cigarettámból a hörgőimen keresztül, majd végül közbeszólok, mielőtt még elharapódzana gyermeteg vitájuk.
- Ha jól tudom, a húgod már korábban kómába került. Ez az eset csupán meggyorsította egy elkerülhetetlen eseménysorozat lezajlását, így azonban lehetőségetek nyílt még azelőtt elhagyni a süllyedő hajót, hogy a cipőitek alját víz érte volna - magyarázom higgadtan, legalábbis külsőleg egy ránc sem rezzen az arcomon, azonban, ha őszinte akarok lenni, kezdem unni a drámát. Türelmes ember vagyok, igyekszem együtt érzőnek is mutatkozni azok érdekében, akik megérdemlik a fáradtságot, de most nem fogok végighallgatni egy vitát. - Ne érts félre, Leena, szívemen viselem a testvéred sorsát, és nem ideális a helyzetünk sem, de ott sem tehetnél többet érte… Szükségünk van Alexre, szóval megkérlek, hogy az ő haja szála se görbüljön - folytatom tovább, a végén bár könnyeden ejtve ki a szavakat, ám tekintetemmel igyekszem tiszta és érthető üzenetet küldeni arról, hogy egy ideje bizony egy áruló módjára tépte ki magát az életemből, tehát nem fogom tűrni, ha a leghűségesebb emberemet miszlikbe aprítja. Csak a mihez tartás végett.

Alex közben - hacsak nem kap újabb adagnyi savat a nyakába -, sietősen és remegő kezekkel szedi elő Athos pórázát, hogy egy mindkettejüket megnyugtató sétára vihesse az ebet. Jómagam pedig tovább figyelem Leenát, aki nyugodt szívvel öltözködik előttünk, s ha már volt szíves megemelni a pulzusomat kettővel, úgy érzem én is megérdemlek egy kis bámészkodást. Na nem olyasfélét, amely a kiéhezett, önkontroll nélküli kutyákra jellemző, inkább értékelem a szépet, amely a szemeim elé tárul. Mindig is gyönyörűnek tartottam Őt, ezt a zabolázatlan vadat, akinek istennők kovácsoltak mennyei testet. Vétek volna kihagyni emlékeim felfrissítését.
Viszont a varázs hamar összetörik, könnyedén a szavaim mögé lát, és még a magázódást is kíméletlenül az orrom alá dörgöli. Nos, tiszteletlenség lenne tegező viszonyt folytatni azzal, aki nem partner ebben, tehát én sem gyakorlom tovább eme tevékenységet.
- Ketten megyünk, hogy pontosíthassak. S csupán óvva intettem a nagyratörő tervektől - válaszolom nyugodtan, majd az ajtóhoz lépdelek, és kinyitom neki, hogy kedvére viharozhasson ki rajta. Még visszatekintek Alexre, aki a szokásos, betojt ábrázatával pislog vissza rám, majd egy apró sóhajt hallatva becsukom az ajtót magunk mögött, hogy felfedezhessük a motel éjszakai környékét. És hacsak nem indul célirányosan a kocsihoz Leena, én sem fogom megvetni a kijózanító sétát a viszonylag hűvös időben.
- Idefele jövet elhaladtunk néhány pub és bár mellett, remélhetőleg ehető étellel is szolgálhatnak - magyarázom valószínűsíthetően a semmibe, egyik kezemet zsebre dugva, másikkal pedig még mindig a cigarettát tartva. Üdítő az ősz közeledte, szinte érezni a levegőben, a fákon, a talajon… Eljött a vadász szezon.

© | ZENE
Vissza az elejére Go down
Leena Furgitive
avatar
Új regisztrált

Kor : 23
Avataron : Kate Beckinsale

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Hétf. Aug. 15, 2016 6:59 pm
 



 

Új élet. Megint?

Gyűlölködő pillantásomat egy pillanatra sem veszem le Alexről. Kérhet számtalan alkalommal bocsánatot, talán el is hiszem, hogy őszintén beszél. Számomra, még sem lesz bocsánat senki számára, ha Lexivel történik valami. Tudom magamról, ismerem magamat, hogy bármi is történik, az első kocsit kötöm el, ha kell és rohanok vissza a darázsfészekbe.
Farkasszemem azonban, mely jelzi, hogy elégszer nem mondhatja az Ő szavai töri meg. Pilláim megremegnek, s előbb lenézek az ölembe. Vagy tényleg nem tudja, hogy a Hillek állnak Lexi túladagolása mögött, vagy remek színész és épp hülyére akar venni. Valahol a szívem mélyén reménykedem, hogy az első az igaz, amit még Joel is mondott. Érzem, hogy dobogó szervem szorul össze a tudattól, hogy tudott róla, mégsem…
Könnyes szemmel tekintek rá, ahogy a fontossági sorrendet – melyet régen tudok már – számomra is érthetővé teszi. Szemöldökeim megemelkednek egy pillanatra, s bólintok egyet.  Visszatekintek telefonomra s alsó ajkaimba harapok. Miért is vártam mást?
- Értettem.
Felelem végül, két kezemmel megtámaszkodva az ágyon állok fel. Nem ellenkezek szavai ellen, hogyan tehetném? Tetszik vagy sem, szökésem eme verziójába rá vagyok utalva.
- Oh, dehogynem tehettem volna többet. Az összest ólommal bélelném ki.
Dörmögöm az orrom alatt, mégis érthetően. Nem érdekel, hogy mit gondolhatnak most rólam. Lexire kezet emeltek és én ezt mégis megtorlatlanul hagyom. Gyáva mód jöttem el a városból. Még csak elbúcsúzni sem tudtam tőle. Bosszúszomjam napról napra egyre nagyobb.
Nemrég kapott ruháimat hamar magamra öltöm. Telefonomat felkapom az ágyról, a legjobb fizetési módszer az erre kifejlesztett alkalmazások. Még csak bankkártyának sem kell nálad lennie. Csak lehessen rá lehetőséged.
- Tényleg úgy gondolja, hogy visszatud tartani bármilyen baj esetén?
Fordulok meg, immár a motel előtt, miután kiviharoztam a szobából. Remegő hangom ellenére mégis őszinte kíváncsiság csendül ki belőle. Egyelőre nehezemre esik a gondtalan csevej, de lássák kivel van dolguk: visszafogom még magamat és megpróbálom.
Kijelentésére, azonban összevonom a szemöldökömet és lenézek mezítlen lábamra. Lábujjammal zongorázok a betonnal bevont parkolón, s zavaros tekintetemet visszaemelem Őrá.
- Valóban emberek közé akar vinni? Nem hinném, hogy ez a legjobb ötlet. Habár ha enni akar, bárhol megvárom, amint a kezembe nyom egy üveg tequilát.
Napok óta alig ettem valamit. Ímmel-ámmal csipegettem valamit, de semmi sem tudott lecsúszni a torkomon, a gombóc, mely azon az estén keletkezett torkomba még mindig ott van. Elindulok egy irányba, hogy merre? Fogalmam sincs. Nem látok kettőig sem, az összes lehetőséget végigzongorázom fejembe, hogy mi történhet ma, hogy merre viheti majd el…



©
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Szer. Aug. 31, 2016 12:55 pm
 



 


Új élet. Megint?
Burjánzó dühömet csírájában fojtja el Leena megtört, könnyektől üveges pillantása. Sohasem voltam az, aki elbizonytalanodott egy segélykérő, vagy éppen a szomorúságtól túlcsordult tekintet láttán, mégis ez a kósza momentum elég volt tőle, hogy visszakényszerítsem magamba a türelmetlenséget, mi vitájuk okán kívánkozott előtörni belőlem. Meglehet, hogy most Alex az egyedüli ember ezen a teremtett világon, akiben maradéktalanul megbízok, ám a kedvesről sem terveztem még lemondani. Ritkán tanúsítok bárki felé is ragaszkodást, aki viszont kiérdemelte ezt tőlem, a haláláig nem szabadulhat. Az árulóknak mennie kell, reményem, hogy Leena soha nem fogja az ezen okból elhalálozottak táborát gyarapítani.
- Amivel magát is megölte volna. Nem hiszem, hogy díjazná a testvére, Lexi - állapítom meg nyugodtan, most, hogy végre elcsitítottam a belső viszálykodást közte s Alex között. Nem is kívánom tovább ragozni a témát, hacsak nem teszi meg a kedves, ellenben útnak indulunk végre. Kérdése nem ér meglepetésként, mindig is szókimondó, kíváncsi jellem volt, voltaképpen csak díjazni lehet, hogy végre kapható az értelmes kommunikációra.
- Szeretném ezt hinni - tekintek rá őszinte komolysággal, félretéve maszkjaim ezreit, hogy tudhassa, nem beszélek félre és a megvezetése sem szerepel a terveim között. Ha nem is teljes egészemben, azért ő is tisztában van bizonyos szegmentumaival a jellememnek, a félrebeszélést pedig mindig könnyedén kiszűrte. - Persze, ha a testvéréről van szó, tudom, hogy nem tehetnék semmit a marasztalása érdekében. Egyedül azt, hogy én is magával tartok - jelentem ki, majd néhány kósza momentumot követően, míg leülepedik a szavaim súlya, letudok egy slukkot a cigarettámból.

Követem tekintetét, mely a kijelentésem okán lejjebb andalog a lábainak irányába, s csupán ekkor szembesülök vele, hogy nem húzott magára cipőket. Nehéz eldönteni, hogy aggódjak-e a mentális állapota miatt, vagy inkább legyintsek egyet s fogjam a mindig is szétszórt személyiségére?
- Jót tenne, ha nem merülne állandó jelleggel a gondolatai közé - állapítom meg, még ha nem is lesz ínyére. Nyilvánvaló, hogy a legkevésbé sem akar kizökkenni az aggódásból, pedig előbb-utóbb kénytelen lesz félretenni a Lexi iránti erős kötelékét, pontosabban az abból fakadó állandó szorongását. Érthető, hogy ez nem fog bekövetkezni egyik pillanatról a másikra, de valahol meg kell kezdeni. Ezért sem követem, amikor útnak ered, hanem óvatosan elkapom a karját, és maradásra bírom.
- Vettem cipőket is. Kihozom az egyiket, hacsak nem eltökélt vágya csipkésre szabdalni a talpát - tekintek rá komoly, rezzenéstelen ábrázattal. Felemlegethetném a legelső találkozásunk alkalmát, amikor mindezt véghez is vitte, ám úgy érzem, nem lenne vevő a kellemesebb emlékek felé kalandozni. - Utána megkapja az italát - ígérem, s amennyiben nem ellenkezik már most, úgy visszasétálok a motelszobába, ahol nem esik nehezemre fellelni az egyik szimpla bebújós, fehér cipőt. Alex közben megkísérel szóval tartani, köszönetet mondani, azonban ügyet sem vetek rá, még azt hinné, hogy mostantól minden ostobasága felett szemet fogok hunyni.
Tehát, kezeim között az említett, silány minőségű cipőkkel visszasétálok Leenához, s abban az esetben, ha nem szökött világgá ezen röpke perc alatt, leteszem elé a lábbeliket.

© | ZENE
Vissza az elejére Go down
Leena Furgitive
avatar
Új regisztrált

Kor : 23
Avataron : Kate Beckinsale

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Szer. Aug. 31, 2016 2:26 pm
 



 

Új élet. Megint?

Vitánk elcsendesül, nem folytatom tovább. Addig legalább is nem, amíg a közelben van. Természetes, hogy kiáll érte és miért is hibáztatnám ezért? Én is ezt tenném, ha Lexiről lenne szó. De ennek a beszélgetésnek még koránt sincs vége. Csak egyszer maradjunk egyedül és kifaggatom. Mert továbbra sem világos, hogy miért engem hívott. Az elmúlt napokban volt időm eleget gondolkodni annyit, hogy a paranoiám átvegye elmém felett a hatalmat.
Érvelésére csak pilláim remegnek meg.
- Az, hogy Lexi túléli e, igen kétséges. S innentől kezdve, nagyon nem érdekelt volna a saját sorsom. Lehet, hogy ott maradtam volna én is, de őket is magammal vittem volna.
Mosolyodom el, lehajtott fejjel. Furcsa jelenet ez, hisz emberek életéről beszélünk és a sajátomról, mely felől sose voltak illúzióim. Igazából az is kész csoda, hogy még most élek. A halál gondolata nem rémít meg… S akkor sem rémített meg.
Útnak indulunk. Őszinte komolysága halovány mosolyra fakaszt. Elmondanám, hogy szeretem, ha lebecsülnek, de tudja ezt. Ilyenkor mindig nagyobb a meglepetés súlya. De még mielőtt szóra nyithatnám kiszáradt ajkaimat, folytatja.
- Pont ezt várják. A kezükre játszana? – fejemet enyhén rázom meg. Tudja, tudnia kell, hogy nem várom el tőle, hogy velem tartson. Bármi is történjen ma, odaát, annak a következményéért csak én leszek a felelős. – Ne tegye, nem éri meg. De úgyse történik semmi.
Suttogom az utolsó mondatot már csak magamnak. Szeretném ezt hinni, ezt skandálom napok óta: nem fog semmi rossz sem történni. Joel kihozza, elviszi Mexikóba, Kolumbiába és az infúzión keresztül adagolja be neki a napi drogszükségletét. Beteg egy elgondolás, de engem mégis megnyugtat.

- Ahhoz, hogy csillapítsam a gondolataimat, szükségem van valami tudatmódosító szerre. S hacsak nincs önnél LSD, crack, joint, extasy, vagy egyéb anyag, így az egyetlen, ami szóba jöhet az alkohol. Megőrülök a gondolataimtól és el akarom nyomni őket.
Felelem neki. Tudom, hogy csillapítanom kell őket, ezért vágyok már megérkezésünk óta, hogy ihassak. Máshogy most nem tudom csökkenteni a fejemben lévő nyomást. Akarva akaratlanul is lelki szemeim előtt lebeg, hogy mi történhet, az, hogy mi történt. Gondolataim kusza utat járnak be. Alig alszok valamit, mert képtelen vagyok rá. Indulnék is, hogy hűsítő italt vegyek magamhoz, amikor visszatartanak. Karom után nyúl. Fejemet lehajtva fordulok vissza. Nehezen tekintek fel rá újra.
- Ő a húgom Hannibal. – ejtem ki az oly régóta elfojtott nevet. Utolsó találkozásunk óta tabuvá vált eme elnevezés a házban, a gondolataimban, mindenhol. Féltem, ha újra kiejtem, annak végzetes következménye lesznek, az elfojtott érzések felszínre törnek. S lám, hangom megremeg, torkomba újra gombóc képződik. – Nem tudok nem aggódni, hiszen az egész életünket egymásért éltük…
Aztán az égre tekintek és megrázom a fejem, mint aki nem hisz a hallottaknak, de nem szólok semmit, csak hetykén vonom meg a vállaimat. Hallgatás beleegyezés, s mi értelme lenne ellenkezni? Nem hiszem, hogy túlzottan meghatná.
- Végül is, csak egész úton csendben követtem. – jegyzem meg, inkább magamba fortyogva, nézve távolodó termetét. – Szótlanul minden szavának eleget tetettem. Az ellenkezés egy apró szikráját sem láthatta rajtam, hiszen meg sem szólaltam. És csak egyet kértem. Hadd ihassam le magam…
Nagyot sóhajtok, de türelemre intem magam. Ismerem magam, tudom, hogy ilyenkor veszélyes is lehet mellettem, lenni.
A hír hallatán rögtön a kórházba mentem. Amikor megláttam az ágyon Lexi sápadt arcát, ahogy testének több részéből is csövek állnak ki, a gép ütemesen pittyegi szívének ritmusát, az agyamat elöntötte a vörös köd és nem gondolkoztam. Érzékeltem, hogy ott áll mellette Joel, hogy a szobába ott van Peter is, mégsem érdekelt. Bosszút akartam. Azonnalit. Tudom, hogy ki tette, s csak egy lehetőséget láttam, hogy a pontos nevet felkutathassam. Azt gondoltam, hogy Ő tudja ki tette, hiszen tanácsadó volt. Kifordultam a szobából. Vagyis csak akartam, de Joel utánam nyúlt. Maradásra akart bírni, de ellöktem magamtól. Úgy viselkedtem, mint egy őrjöngő fúria. Menni akartam, a vérét akartam annak, aki ezt tette Lexivel. Emlékszem, hogy lefogott, hogy szabadulni próbáltam. A fél szobát szétvertük, mire Peter egy ápolót hívott, és egy nyugtatóval teli vakcinát fecskendeztek belém. A testem ellazult, lassan estem össze a karjába, s amikor már eléggé elkábultam, akkor magyarázta el a történeket.
Sose értettem, hogy honnan tudott mindig annyi mindent.
Az emlékeim közül Hannibal jelenléte zökkent ki. Remegő szemekkel tekintek fel rá. Pont úgy talál, ahol ott hagyott, egy tapodtat sem mozdultam. Tenyeremben rejlő hegen járnak ujjaim.
- Köszönöm.
Szólok csendesen, majd egyszerűen belebújok a fehér vászoncipőkbe. Tanulva eddigi hibáimból nem fordulok meg és indulok újra útnak.
- Még valami? – nézek rá kérdőn és csak abban az esetben fordulok meg és indulok újra útnak, ha már tényleg semmi sem tarthat vissza attól, hogy magamba pumpáljak pár pohárka italt.




©
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Pént. Szept. 02, 2016 8:11 pm
 



 


Új élet. Megint?
- Mindez csak felvetés, s céltalan önmarcangolás, Leena. Egyelőre él a testvére, remélhetőleg fog is, addig teljességgel felesleges volna vásárra vinnie a saját bőrét - jelentem ki, hátha kizökkenthetem szuicid gondolathullámai közül. Nehezemre esik megérteni, miért kívánkozik egy függőségektől szenvedő, rég elveszett lány mellé, aki még csak nem is vérrokona, illetve a mai napig hátráltató tényezője az életének, azonban ezen kérdéseimet jobbnak vélem félretenni magamnak. Nem célom megsérteni, de az emberek mindig is túlértékelték ezeket a kapcsolatokat…
Mindazonáltal végre útnak indulunk, egyúttal pedig kiszakadhatunk az Alex és közötte feszülő ellentétek hálójából, melynek nem szívesen kerülnék a központjába. Fárasztó és tőlem idegen érzés bébicsőszt vagy éppen békebírót játszanom.
- Miért is ne. Várják, de úgy vélem, hogy nem számítanának rá - mosolyodok el hetykén, mert bár szeretem a legapróbb mozzanatokig megtervezni az életemet, azonban kinek ne hiányozna néha valami hibbant és váratlan cselekedet? - Ugyan, Leena, a mi életünk nem szól a nyugdíjazásról, valamiképpen be kell végezni, noha nem írnám le ilyen hamar magunkat - tekintek oldalra, s miután újabbat szívtam az ujjbegyeimig majdnem leégett cigarettából, el is nyomom a tornácra kihelyezett hamutálban. - Azt meg, hogy mennyire éri meg, magam is meg tudom állapítani - teszem még hozzá, mielőtt végighallgatnám kilátásba helyezett önpusztításának szerteágazó és változatos módjait. Legalábbis azt, hogy mi mindenre lenne képes a felsoroltak birtokában, én pedig nem tudom megállni, hogy ne hallassak egy bosszankodó sóhajt. Leena erős nő, ez az egyik dolog, amit igazán kedvelek benne, ám a mostani összetörtsége kimondottan lelombozó. Érthető, de attól még nem fogom jobb szájízzel végignézni, hogyan fojtja bánatát különböző ostobaságokba. Ezt az estét viszont nem vehetem el tőle, noha italozni emberek között is lehet.
- Tisztában vagyok vele… Nem kívánom, hogy vágja el a gondolatait tőle, de ne is temetkezzen túl mélyen beléjük - tanácsolom, utóbbi megjegyzését már könnyedén engedve el a fülem mellett, miként visszasétálok a motelszobába.

Alex a gyenge próbálkozásai mellett jól láthatóan már útra készen leledzik, Athos-szal egyetemben, de bizonyára azt várja, hogy eltűnjünk a környékről, nehogy ismét a Kedves villámot szóró tekintetével kelljen szembenéznie. Valahol megértem, ha én is olyan gyenge lelkülettel rendelkeznék, mint ő, csakugyan félném a zabolázatlan vad dühét. Ám most nincs idő Alex bánatával törődnöm, épp elég nagy kihívás egy nőt összerakni, aki jó időre elvesztette az egyedüli személyt, akit családjaként értékelt. Remélem, mihamarabb összekapja magát, mert hosszú távon ez így nem folytatódhat.
Újabb cigarettát kotrok elő a zsebemben lapuló fémtárcából, bár csak azután gyújtok rá, hogy visszamentem Leenához. Mire felveszi a cipőket, én már egy testes füstgombolyagot eresztek világnak, néma szószólójaként a belső feszültségemnek. Ez a helyzet senkinek sem egyszerű, ezt mindenképpen be kell látni.
- Nincs - vetem oda neki, halovány homlokráncolások közepette. Nagyot fordult a világ, ha az utasításaimra várakozik, persze hazugság lenne azt állítani, hogy nem kenyerem az irányítás. Az megint más kérdés, hogy ő sohasem hagyott nekem teret ebben, legalábbis nagyon ritkán.
- Azt legalább sikerült kideríteni, hogy ki művelte ezt a testvérével? - érdeklődöm meg, miközben ismét útnak eredünk az éjszakában. Nem a legüdítőbb téma, de ha már úgy is Lexi körött forognak a gondolatai, talán nem árt, ha még most kibeszéli magából a sérelmeket. Időnk az van bőven, a legközelebbi italozó még messzebb van, s bizonyára ott sem két percet fogunk eltölteni.

© | ZENE
Vissza az elejére Go down
Leena Furgitive
avatar
Új regisztrált

Kor : 23
Avataron : Kate Beckinsale

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Vas. Szept. 04, 2016 12:06 am
 



 

Új élet. Megint?

Saját bőröm épségére valahogy elmosolyodom. Kósza emlékképek kanyarodnak lelki szemeim elé. Amikor az ember agyát ellepi a vörös köd nem éppen azon gondolkozik, hogy mi reális és mi céltalan. És hogy mi mennyire éri meg. Akkor csak egy dolog foglalkoztatja. A bosszú.
Nem is szólok már semmit, mégsem hagyom rá teljesen. Egy kelletlen, szomorkás mosollyal jutalmazom csak szavait. Tudom, hogy igaza van valahol és meg is értem szavait. Lelkem mégis olyan mint egy háborgó óceán, melyet napról napra egyre jobban ostoroznak.
De legalább útnak indulunk, s meglepetten hallgatom szavait. Ajkaimra kérdések tolódnak, melyeket egy szóban tudnám sűríteni: Miért? Megkérdezném, hogy miért akarná kockáztatni menekülését, de eszembe jut első találkozásunk: Nem minden esetben tudunk megbirkózni kérdésünkre kapott válasszal.
- Nyugdíj. - horkantok fel enyhén, felnevetne. - Csoda lenne ha az elkövetkező egy évet túlélem. Az is csoda, hogy ezeket megtudtam.
Tekintve, hogy milyen zűrzavaros egy éven vagyok túl. Ahogy lavírozni akartunk a két oldal között, amennyire függetlenek akartunk maradni, annyira bonyolódtunk bele mindkét oldalba. Ő az egyikbe én a másikba. S Lexi kapcsolatai erősebbek voltak az enyéimnél, hiszen megdönthetetlen érvet talált a választásra: a családját találta meg.
- Megkérdezném, hogy miért akarna kockára tenni mindent. De betudom annak, hogy valahol felelősséget érez amiatt, hogy Alex belerángatott egy... még mindig nem tudom, hogy mire volt jó felrobbantani az éttermet.
Kerülöm meg kérdésemet mégis, melyre sajátos válaszomat adom meg. Nem kergetem magam illúziókba, rózsaszínes köddel sem vonom körbe magamat. Egykor közel kerültünk egymáshoz. Közelebb, mint én is terveztem volna azt. És lám, amikor a legnagyobb baj ér, amikor a legjobban van szükségem segítségre, Ő itt áll mellettem.
- Egy estét... Napot kért arra, hogy rendezze sorait, sorainkat a városba. Én ezt az időt csak arra kérem, hogy megtanuljam, hogy ne temetkezzek olyan mélyre gondolataimba.
Szólok nagyot nyelve, és bámulom távolodó alakját.
Akár csak akkor este. Eltűntünk az éjszakába és én naivan azt hittem, hogy örökre. A telefonomat hetekre, hónapokra kikapcsoltam, eldugattam Lexivel. Tudtam, hogy túl nagy lenne a kísértés, hogy felhívjam, hogy elmenjek hozzá. Így is nem egyszer azon kaptam magamat, hogy a városba sétálva felé tartok. Még időbe kanyarodtam el mindig: mint később rájöttem embereket akasztottak rám, követtek.
Mégsem ezen elmélkedem, hanem azon a napon... Tenyeremben lévő sebhelyet simítom végig, azt bámulom, amikor megérzem a cigaretta füstjét. Nyálam összefolyik a számban és most mérhetetlen vágyat érzek egy szál dohány után. Persze a sajátom a szobába maradt úgy viharoztam ki onnan.
Halkan sóhajtok csak, az odavetett nem után. Megfordulva indulok útnak, én már vissza nem térek a szobába.
- Van egy cigarettája? - ez lesz az este legtöbbet feltett kérdése, már előre látom. Vagy csak addig, amíg le nem nyúlok valakit egy dobozzal, hogy azt rövid úton belül szívjam végül el.
Kérdése nyomán megtorpanok mellette egy pillanatra és úgy tekintek fel a nálam magasabb férfira.
- Maga tényleg nem tudott róla!? - nem is kérdezem, inkább kijelentem meghökkent hanggal. Nem adok sok időt a döbbenetemnek, lassú léptekkel folytatom utunkat, habár legszívesebben a világot rohannám körbe. Egyelőre mégis nyugalomra intem magam. - David tette. Vagyis ő rendelte el. A tettes egy sikátor szökevény, ki azóta a folyó mélyén eteti a halakat. Ha szerencséje volt hamar átkerült a túlvilágra.
Mosolyodok el mondatom végén nem is annyira sejtelmesen.
- Meggyőződésem volt, hogy maga is tudott az esetről. - teszem hozzá végül. Hol van már a legközelebbi hely, ahol ihatnánk? Idegesen túrok bele a hajamba újra.





Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Szer. Szept. 14, 2016 5:16 pm
 



 


Új élet. Megint?
A szokásos, cinizmussal meghintett szavai mosolyt csalnak az ábrázatomra. Meglehet, ő nem a jó kedély oltárán intéz nevetést a kijelentése mellé, ám bennem mulattató képeket eresztenek világgá a vizionált nyugdíjas éveink.
- Ugyan, Leena. Maga sohasem volt kishitű. Belátom, a mostani helyzet igen csak frusztráló, de ha gondolkozik, s úgy cselekszik, talán eljön az az idő, amikor a csípőprotézise lesz a legnagyobb problémája az életben - tekintek rá felüdülten. - Én is kihúztam valahogy eddig, pedig úgy vélem, hogy nem kell bemutatnom az életvitelemet - teszem hozzá, noha nem ringatom magamat hamis ábrándokba, s hiszem, hogy egyszeriben eltelik a lelke reménnyel és magabiztossággal. Mindettől függetlenül most elhintettem benne a magvakat, amelyek remélhetőleg egyszer gazdagon fognak virágozni az elméjében.
- Többek között… És mert maga családtag, Leena. Minden családban előfordulnak hullámvölgyek, komoly problémák, de ha elég mélyek a kapcsolatok, a bajban mindig összetartanak - tekintek rá, miközben elkomolyodottra formálom vonásaimat, ugyanis nem egy mesével óhajtom ámítani, hanem őszintén így gondolom. Alex is családtag, egy ostoba fiú, de mégis csak hozzám tartozik. - Ami az éttermet illeti… A kezdetekre volt rálátása, nemde? Az emberünk, aki az ottani pénzek beszedésével volt megbízva, siralmas munkát végzett. Az ingatlan a másik család kezére került, és valamiért a mieink mindenáron vissza akarták szerezni - magyarázom enyhe bosszankodással a hangomban, mert ilyen sületlenséget rég nem tapasztaltam. - Sok tekintetben feszült időszakot éltünk meg. Alex jó katona, ha lehet így fogalmazni, de ez neki sok volt. Szerintem elpattant nála a cérna, ahogy mondani szokás, és valami kifacsarodott logikával úgy hitte, hogyha nincs étterem, nem lesz probléma sem - csóválom meg a fejemet, hiszen egyértelműen ostoba lépés volt ez a részéről, bár így visszatekintve én nem bánom a vérfrissítést, egyedül az bosszant, hogy a Kedvest keverte bele ebbe elsőként. Meglehet, hosszútávon ő is jobban járt azzal, hogy velünk jött, de ez megannyi problémát hordozott magával.
- Tiszteletben tartom az óhaját - biccentek neki, mielőtt még visszamennék a cipőért.

Az utolsó simítások végeztével útnak is indulhatunk, bár lépteinket megannyi tényező lassítja. Egyrészt a beszédtémánk, másrészt a kérése.
- Hogyne - bólintok újfent, miközben előszedem a zsebemből a cigarettatárcát, és odanyújtom neki, hogy kivehessen egy szálat. Amint ez megtörtént, természetesen tűzzel is megkínálom, hiszen anélkül nem nevezhető éppen élvezetesnek a dohány.
- Mint mondtam, az utóbbi időszak felért egy káosszal - felelem neki a megdöbbent kijelentését követően. Nyilván lehettem volna körültekintőbb is, de a csúfos válásunkat követően igyekeztem nem törődni Leena zűrös életével, a múltunkat tekintve pedig bizonyosra veszem, hogy odafigyeltek a Hillek. Arra, hogy ne tudjak a tervükről, és jól is tették, mert gondolkodás nélkül közbeavatkoztam volna.
- David… - sóhajtok fel, aztán mélyet szippantok a cigarettámból. Tekintetemmel a környezetünket fürkészem, nehogy váratlan s nem kívánt ismerősre leljek a bokrok takarásában, vagy a szemközt haladó emberek formájában. - Meglep, hogy ilyesmire vetemedett, az utóbbi éveket viszonylagos békében töltöttük. De történt, ami történt - pillantok rá egy rövid momentum erejéig.
Kijelentését sérelemként is fogadhatnám, mégsem háborodok fel azon, hogy kinézte volna belőlem mindezt.
- És ennek tudatában képes volt velünk jönni? - vonom meg az egyik szemöldökömet, mert őszintén szólva lett volna egyéb módja is a menekülésre, ebben biztos vagyok, mégsem utasította el Alexet vagy engem. - Ha tudtam volna róla, biztosíthatom, hogy közbeavatkozok. Ez túlmutat rajtunk, egy háború meg nem hiányzott volna senkinek.

© | ZENE
Vissza az elejére Go down
Leena Furgitive
avatar
Új regisztrált

Kor : 23
Avataron : Kate Beckinsale

TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
Szer. Szept. 14, 2016 6:45 pm
 



 

Új élet. Megint?

- Végül is, csak három maffiakartell üldöz, mi az nekem.
Legyintek enyhén kezemmel, újra csak gúnyosan, mely továbbra sem neki szól. S ezzel most kivételesen többet elárultam, mint az együtt töltött időnk összességében. Sose mondtam el neki, hogy honnan jöttem el és hogy ezt miért tettem. Nem tartottam fontosnak: tudtam, hogy kideríti, ha akarja. Mégis belegondolok szavaiba és egy pillanatra elém szökik egy kép, ahogy járókerettel menekülök az ápolók elől, ki az újabb adag gyógyszereimet akarják belém pumpálni, hogy még tovább éljek, egy napot. Hangosan nevetek fel.
- Őszinte leszek: ez az a kép, mely számomra teljesen idegen. Sose gondolkoztam azon, hogy mi lesz majd a húszas éveim után. Erősen gyanakszom arra, hogy nem élem túl. És igen, maga is kihúzta. De nem hinném, hogy minden utcasarokba bajba keverte magát és ha ez nem is történt meg, addig kereste, amíg meg nem találta.
Magyarázom türelmesen egy pillanatra elfeledve mindent, mi körülöttünk folyik és átadom magam a csalóka, gondtalan momentumnak. De mint minden ez is elmúlik egy szekundum töredéke alatt. Szavai egy pillanatra megtorpanásra késztetnek, és meglepő tekintettel nézek fel rá. Nem gondoltam, hogy így… Érez. Pillantását mégsem tudom állni, félrenézek, miközben nagyot nyelek.
Hirtelen nem tudok rá mit felelni, szavaimmal meglehet, hogy megsérteném. Vagy nem, még magam sem tudom, hogy mit érzek, hiszek, tudok. Utolsó találkozásunk óta tagadásba élek. Egész lénye, minden emlék róla tabuvá vált számomra. Szavak formálódnak ajkaimra, szólásra is nyitom őket, tátogok egy darabig, de hang nem jön ki. Ritka alkalmak, amikor nem jutok szóhoz.
- Az éttermet mesélte Peter… - aztán hirtelen harapom el szavaimat. Nem egy kellemes vacsora közben újságolta el a híreket, vagy kényelmes sétakocsikázás közepette, hogy ő foglalkozik az esettel. Pótolni akartam Őt, még akkor is ha tudtam, hogy nem lehet, de Peterrel próbáltam. Sose mondtam neki, de talán érezte, hogy hiányzik számomra valami. Ami azóta is hiányzik minden egyes férfitől, de Hannibalba megvan. Vékony lepedőbe bugyolálva, dohánnyal a szám sarkába hallgattam a történetét. Kíváncsi volt, hogy én mit gondolok.
- Nem tudtam, hogy maga intézkedik ebben az ügyben.
Húzom enyhe mosolyra az ajkaimat.
- Rengeteg borsot tört az orruk alá.
Magyarázom mosolyomat megmagyarázva, ahogy rátekintek.
- A végkifejletet már nem tudtam nyomon követni. Mindennapjaim a kórházba kezdődtek, onnan pedig a bárba folytatódtak. Rejtélyes módon tűnt el Paul rám zúdítva mindent, amivel eddig ő foglalkozott.
Sóhajtom végül, hiszen bármennyire is utáltuk a fickóval egymást, legalább kézben tartotta  a bárt és hogy ne kerüljön egyik oldal kezébe se. Ő remekül tudott a nélkül lavírozni a két család között, hogy ne bonyolódjon bele egyikbe sem. Aztán egyszer csak hupsz eltűnt. Joel égre-földre keresi, de sehol sincs. Se búcsúlevél, nyomának egy fikarcnyi jelét sem hagyta maga után.
- Végül is, mi problémája van már?
Nevetek fel, picit talán cinikusan. Nekem még ennyi türelmem sem lenne és nem is vitatom el a jogosságát annak, amit csinált. Ajkaimat végül csak félmosolyra húzom, ahogy eltávozik.
Testem remeg, minden egyes porcikája. Izmaimat megfeszítve próbáltam az elmúlt napokban ezt gondosan eltitkolni, éjszakai hosszú sétáimban, kimozogni magamból.

Kezdem mégis meglátni az utat az alagút végén. Enyhén remegő kezekkel nyúlok a cigarettáért, és tolom színtelen ajkaim közé. Felfogott hajam miatt könnyedén tudok a tűz fölé hajolni , hogy aztán mélyet szippanthassak a káros nikotinból. Érzem, ahogy a füst szétárad testemben. Ebből merítek bátorságot, hogy gondolataimnak hangot tudjak adni.
- Egyértelmű volt, hogy célpont leszek. David jobb kezét valamilyen szinten barátomnak tartottam, a tanácsadóját meg… - mondatomat nem fejezem be. Szeretőnek, barátnak, bizalmasnak, mégis minek tartottuk egymást? Bármelyik kategóriába is skatulyáznám be magunkat nem állna meg a valóság talaján. Mindegyikek voltunk, mégsem voltunk igazán egyik sem.
- Nem akartam hinni a meggyőződésemnek.
Szól őszinte vallomásom csendesen, lehajtott fejjel.
- Abban az időben nem tudtam tisztán gondolkozni, a vörös köd ellepte a gondolataimat. Egy kapcsolatom volt abból a családból maga… Jó, legyen kettő Spencerrel együtt. Csak azért nem törtem magára azon az éjszakán és vertem szét a lakását addig, amíg át nem adja a nevet, mert pár infúziónyi nyugtatót pumpáltak belém. Mikor a tudatomnál voltam Joel azon volt, hogy elhitesse velem, hogy magának nincs köze ehhez az egészhez. Egyszerűen csak hinni akartam neki.
Vallom meg újra magamat, szokatlanul magamtól. És még alkoholt sem ittam. Tényleg, miért nem? Hol vagyunk már? Újabb szavaira továbbra is lehajtott fejjel mosolyodom el, hogy aztán felnézzek rá.
- S lám, mégis mi robbantottunk ki egy háborút. Vagyis én meg Alex… Nem gondolkozott még azon, hogy direkt rendezték meg így?
Egy bár felé haladva pár, már enyhén illuminált állapotban lévő férfiúi társaság halad el mellettünk. Meg sem fordul a fejemben, hogy leszólítanak, lestrapált állapotom nem éppen bizalomgerjesztő.
- Nézzétek már a papit a fiatal kurvájával. – röhögi el magát az egyik, miközben utánunk fordul. A többit sem kell félteni, egymás szavába vágva licitálják túl, hogy miként szerezhetett meg. Szemem sarkából figyeltem csak meg őket egy pillanatra, mikor elsétáltak mellettünk.
- 10… 9… 8… - számolok vissza lassan, majd egy újabb slukkot szívok dohányomból. – Hihetetlen, hogy sose unják meg.



© ł Zene
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Jet Motel
 



 

Vissza az elejére Go down
Jet Motel
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Külterület
-
Ugrás: